Köszöntjük az Olvasót. A kisebbségi kérdés a nemzetközi jogban a második világháború után. Batthyány Ignác, a tudós és tudományszervez

EME

ERDÉLYI MÚZEUM LIII. KÖTET

1991.1—4. FÜZET

Köszöntjük az Olvasót A kisebbségi kérdés a nemzetközi jogban a második világháború után Batthyány Ignác, a tudós és tudományszervez Neoklasszicizmus az erdélyi magyar irodalomban A hiedelemtudás szerkezete Szemle Egyesületi közlemények Eseménynaptár

KOLOZSVÁR, 1991 AZ ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET KIADÁSA

EME

ERDÉLYI MÚZEUM Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi valamint Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályainak közlönye

Szerkeszti

Benk Samu, Dávid Gyula, Faragó József, Mócsy László Szerkeszt ség: Kolozsvár str. Memorandului nr. 1. Telefon: 115-176 Postacím: 3400 Cluj 1 C.P. 191. România

Szedte és nyomta a Református Egyház Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpontjának nyomdája Felel s vezet Tonk István

EME Köszöntjük az olvasót bimbónyi reménnyel, hogy hosszú, kényszer szünet után folyóiratunk ismét betöltheti azt a sajátos szerepet, amelyet eleink neki szántak Erdély magyar m vel désében. 1814-ben szedte el ször a bet ket úgy sorba a nyomdász, hogy bel lük az ERDÉLYI MÚZÉUM címet formálta, és 1947-ben következett be az a min síthetetlen kártevés, minek következtében az LII. kötet kinyomtatott íveit az önkény szolgálatos hangadói papírzúzdába küldték A közben eltelt négy emberölt nyi id ben többször kellett mindent elölr l kezdeni; talán a folyóirat címében is rejt zött valami sugalmazó, sarkalló er , hogy az újrakezdések, heroikus nekigyürk zesek nyomában mégiscsak összegy ltek könyvtáraink polcain folyóiratunk több mint félszáz évfolyamának testes kötetei. — A nagy teljesítményeknek kijáró tisztelettel, egyenesen csodálattal tekintve vissza a megtett útra és idézve olyan nagyszer szerkeszt k, mint Finály Henrik, Szinnyei József, Szádeczky Lajos, Erdélyi Pál, György Lajos, Szabó T. Attila emlékét, akiknek keze nyomán tudományos folyóiratkultúra sarjadt ezen a tájon, nem hallgathatunk mostani feléledésünk minden korábbinál emberpróbálóbb nehézségeir l. Az els folyóiratot (1814—1818), Döbrentei Gábor magánkezdeményezését anyagilag azok a módos kortársai támogatták, akik felel snek érezték magukat anyanyelvük kim veléséért, nemzetük haladásáért, és a szerkeszt mellé olyan munkatársak állottak, mint Berzsenyi Dániel, Kazinczy Ferenc vagy a filozófus Sipos Pál. A második nagy nekibuzdulás idején (1874) a folyóirat mögött már szervezeti-anyagi támaszként megvolt az Erdélyi Múzeum-Egyesület azokkal az alapítványokkal, amelyekkel Mikó Imre és nemzedéke úgy érezte, hogy az örökkévalóság ügyének tesz elévülhetetlen szolgálatot, és már ott munkálkodott szellemi háttérként az 1872-ben alapított kolozsvári tudományegyetemnek nem egy kit séggel büszkélked tanári kara is. Harmadszor, 1930-ban Wass Otília nagylelk ségér l tanúskodó hagyatéka tette lehet vé, hogy az els világháborút követ kényszer szünet után ismét megjelenjék a folyóirat. Mi most csak a hamvaiból újjáéled Erdélyi Múzeum-Egyesület tagságára támaszkodunk, egyel re sajnálatosan nélkülözve azokat az anyagi javakat, amelyeket a bolsevista-nacionalista pártállam elorzott t lünk, s melyeknek visszaszármaztatása érdekében az új hatalom birtokosai eddigelé még jelzésszer gesztust sem tettek Egyesületünk két szakosztálya, a humán tudományok m vel it tömörít Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi, valamint a Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztály közös közleményeként indítjuk útjára az ERDÉLYI MÚZEUM új évfolyamát; tesszük ezt annak számontartásával, hogy a vizsgálódási területek szükségszer elkülönülésének a korában ez a

EME különböz tudományokat felölel sokféleség nem könnyíti meg sem a parancsolóan id szer szakmai elmélyülést, és csak módjával elégíti ki a kutatók jogos kapcsolattartási igényeit. — De a földön, itt ezen az erdélyi földön élünk! Tudományos életünk anyagi és személyi feltételei egyel re nem teszik lehet vé, hogy a tudományok szerint elkülönülve szakfolyóiratok szerkesztésére és kiadására vállalkozzunk Err l mint távlati célról természetesen nem mondhatunk le, de egyel re — tapasztalt kutatóinkban megfogyatkozva, tudományos munkára vállalkozó egész nemzedékek kiesése után, a gyors sikert ígér zsurnalizmus irányába eltolódott, tudományos látszatot mímel bet vetés divatja évadján — biztató siketnek tekinthetjük, ha vegyes tartalmú, de szakmailag igényesen szerkesztett szakosztályi közleményeket adhatunk olvasóink kezébe. Az ERDÉLYI MÚZEUM újraindításával egy id ben a Természettudományi és Matematikai, az Orvostudományi, valamint a M szaki Tudományi Szakosztály közleményei els köteteinek a kéziratait is elindították szerkeszt ik a nyomdába. A két humán szakosztály tevékenységi körébe vágó tanulmányok, adatközlések és a sz kebb környezetünk, valamint a nagyvilág tudományos teljesítményére is figyelmez szemlék publikálása mellett az ERDÉLYI MÚZEUM rendszeresen tájékoztatni kívánja olvasóit az Erdélyi MúzeumEgyesület egészének munkásságáról, elnöksége, központi választmánya tevékenységér l. Folyóiratunk Erdély földje és népei múltjának, jelenének és jövend jének minden felmerülhet kérdését szakszer en, módszeresen, szigorú tudományos tárgyszer ségre törekv en és a napi politika esetlegességeit l óvakodva kívánja tárgyalni. Reméljük, hogy mindezeknek kutatásához belátható id n belül intézményes hátteret teremthet Egyesületünk, mégpedig fiatal kutatók munkába állításával. Addig is hívjuk és várjuk a kis személyi m helyek id sebb és ifjabb dologtev it, hogy kutatási eredményeik közzétételével lépjenek munkatársaink sorába. Egy elszegényedett nemzettöredék mindennapi gondokkal küszköd értelmiségének tudományos közszolgálatra vállalkozó kisded csoportja önerejére támaszkodva indítja útjára ennek a folyóiratnak immár ötvenharmadik évfolyamát, és bimbónyi reménysége abból táplálkozik, hogy a legsivárabb évtizedekben az Erdélyi Múzeum-Egyesület közvetlenül el tte járt nemzedéke — a Kelemen Lajosok, Tavaszy Sándorok, Venczel Józsefek — olyan példás magatartást testáltak reá, melynek vállalásával lesz ereje küldetése h séges betöltésére.

Benk Samu

EME Nagy György

A kisebbségi kérdés a nemzetközi jogban a második világháború utáni évtizedekben1 1989 decembere, a diktatórikus-pretoriánus politikai rendszer robajos összeomlása a romániai magyarság sajátos dinamikájú, különös id egységek szerint tagolódó történetében is új szakasz kezdetét jelentette. Bár e históriai szakasz lényegi jellemz i csak évek múlva válnak majd igazán áttekinthet kké, néhány meghatározó vonásáról már ma is tévedés kockázata nélkül szólhatunk. A romániai magyarság közösségi életalakulása szemszögéb l kiváltképpen fontosnak véljük a társadalmi tevékenység politikai szférájában végbement emancipálódási folyamatokat. A közéleti nyilvánosság újbóli megszületése a kisebbségi magyarság számára lehet vé tette, hogy önvédelmi küzdelmeiben az oly sok erkölcsi energiát és annyi nemes er t felemészt hangtalan formákról, az összeszorított fogak és a néma csak azért is stratégiájáról áttérhessen a kend zetlen célok gyakorlatára. A közélet forgószínpadán bekövetkezett változások, az egyenes beszéd és a célratör cselekvés lehet ségei nemcsak szellemi katarzist és szubjektív felszabadultságérzést hoztak magukkal, hanem egyszersmind kemény feladatok elé is állították a romániai magyarságot. A nemzetiség ügyeiben eljárni hivatott értelmiségre és a szélesebb kör politizáló rétegekre egyebek között azt a kötelességet rótták, hogy a nemzetiségi helytállás számára új metodológiát alapozzanak meg s biztosítsák azokat a professzionális feltételeket, amelyek egy demokratikus, illetve kvázidemokratikus közegben lehet vé teszik a kisebbségi érdekérvényesítést. Meggy désünk, hogy csak a hazai magyar jogtudomány és szociológia, történettudomány és statisztika, közgazdaságtan és társadalompszichológia kisebbségpolitikai „feltölt dése”, illetve a rájuk alapozott közügyi munka, a kikezdhetetlen szakszer ség tudja szavatolni — ha egyáltalán valami szavatolni tudja — a jöv ben ránk váró nemzetiségi küzdelmeink eredményességét. Az esetleges félreértések elkerülése, illetve a mondottakból el sejl enyhe utópizmus elhárítása végett le kell szögeznünk, hogy tökéletesen tisztában vagyunk azokkal a különbségekkel, amelyek az elméleti igazságok kozmoszát elválasztják a közéleti harcok káoszától és a tudományos szakszer ség következményeit elhatárolják a hatékony politizálás feltételeit l. Ugyancsak tudjuk azt is, hogy Európának e szögletében, ahol élnünk adatott, kiváltképpen nagy ma a távolság a karteziánus értelem és a hatalmi akarat között. Az agorán itt még jó ideig nem a különböz

1. Az EME Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályának 1990. szeptember 21—22-én tartott szárhegyi munkaülésén elhangzott el adás.

EME 4

NAGY GYÖRGY

törekvések értelmes dialógusa, nem az eltér nézetek és felfogások jószándékú vetélkedése, hanem a ricsaj és a retorika lesz a meghatározó tényez . Mindezek ellenére — ami akként is érthet , hogy éppen ezért — vélekedünk úgy, hogy minekünk egész kisebbségi-közéleti tevékenységünket a „kétszer kett józanságára”, a kognitív intellektus és a cselekv szellem szövetségére, a tárgyszer érvek meggy erejére és a professzionalizmus magabiztosságára kell építenünk. Demográfiát és szociológiát, statisztikai elemzést és jogtudományi rigorozitást kell a közélet hisztérikusaival szemben felvonultatnunk. Egy olyan kisebbségi-közéleti stratégia és politikai-közügyi küzdésforma, amely következetesen a „kétszer kett józanságára” alapoz s a szakszer séget állítja — mindenütt, ahol csak lehetséges — sorompóba, az úgynevezett „élettudományok” magas szint fejlettségét feltételezi. Nézetünk szerint a hazai magyar tudományosság ma még csak részben tud megfelelni azoknak a feladatoknak, amelyeket egy ilyen stratégiai-politikai gyakorlat ró rá. A kisebbségi kérdések tudományos igény vizsgálata az elmúlt évtizedekben szinte szóba se jöhetett, illetve csak elvont bölcseleti megközelítésben volt egy ideig lehetséges. Nincsenek megbízható statisztikai adataink az ország nemzetiségi viszonyaira vonatkozólag, nem ismerjük pontosan az erdélyi magyarság jelenlegi társadalmi, gazdasági és vel dési állapotát. Nagyon komoly er feszítésekre lesz az elkövetkezend esztend kben szükség, ha a diktatúra id szakában keletkezett hatalmas „episztemológiai rt” be kívánjuk tölteni. Talán nem tévedünk, mid n úgy vélekedünk, hogy a jogtudomány területén különösen sok munka vár a romániai magyar szakemberekre. Meglehet, hogy a politikai sz klátókör ségnek és a hatalmi önkénynek a jogtudományban sem voltak nagyobbak a kártételei, mint a szellemi kultúra más területein, de kisebbségi-közéleti küzdelmeink mai és várható követelményeit tekintve, feltétlenül itt a legsürget bbek a tennivalóink. Sikeres érdekérvényesít harcot folytatni ugyanis a jogtudomány segítsége nélkül egyetlen közösségnek sem lehet. Sajnos ma még a kelleténél jóval kevesebb olyan szakemberünk van, aki a kisebbségjog sajátos problématikájában otthonosan mozog és a nemzetközi jog kisebbségvédelmi vonatkozásait mind történeti, mind hatályos dimenzióiban alaposan ismeri. Számos jel utal arra, hogy a hazai demokratizálódási folyamat el rehaladtával, a jogi kötelmek iránti etikai-politikai respektus növekedésével, valamint az autarchikus államszervezeti formák általános cs djével és az európai integrációs törekvések er södésével összefüggésben kisebbségi csatározásainkban a jöv ben egyre nagyobb jelent ségük lesz a nemzetközi jog megidézhet referenciáinak. A kontinens államközi kapcsolataiban el revetül változások, párosulva az úgynevezett uralkodó politikai korszellem átalakulásával, minden bizonnyal már rövid távon is a jus gentium szerepét és jelent ségét fogják er síteni. Alapvet en ezek a meggondolások késztettek jelen dolgozatunk összeállítására. Megkíséreljük benne áttekinteni — nyilván a teljesség

EME A KISEBBSÉGI KÉRDÉS A NEMZETKÖZI JOGBAN

5

igénye nélkül —, hogy miként változott-módosult a második világháború óta a kisebbségi kérdés megítélése a nemzetközi jogban, s milyen kezdeményezések születtek a jus gentium égisze alatt a nemzeti kisebbségek védelmében. A szakmai illetéktelenség esetleges vádját elhárítandó megjegyezzük, hogy nem jogszakért ként, hanem politológiai, etnikumelméleti és problématörténeti megközelítésben akarjuk szemügyre venni a szóban forgó kérdéskört. Az els világháborút lezáró versailles-i békerendszer, amelyet a revíziós törekvések er södése és a militarizmus új európai térhódítása már a harmincas években alapjaiban kikezdett, a második világháború els puskalövése nyomán végérvényesen összeomlott. Ezzel hatályát vesztette a versalles-i m kiegészít részeként megalkotott s az egykori Népszövetség által szavatolt kisebbségvédelmi rendszer is. Az 1919 és 1924 között született kisebbségvédelmi egyezmények jó részét formálisan nem hatálytalanították ugyan soha, ténylegesen azonban valamennyi odaveszett a háború romjai alatt. Az 1946—47-es párizsi béketárgyalások során a szövetséges hatalmak képvisel i, egy-két jelent s ország küldötteit l eltekintve, a nemzeti kisebbségek kérdését tudatosan mell zték, illetve ha mégis foglalkozniok kellett vele, általában a nyílt kisebbségellenesség álláspontjára helyezkedtek. A kisebbségi népcsoportokban a nagy világpolitikai játszmákra nézvést irreleváns, a háború által szétzilált versailles-i államalakzatok újjáteremtése és az európai határok új átrendezése szemszögéb l pedig zavaró tényez ket láttak. Még a gondolatától is elzárkóztak annak, hogy az els világháború utáni békerendszer mintájára az új békeszerz déseket is kisebbségvédelmi egyezményekkel egészítsék ki. Nem talált meghallgatásra az ausztrál delegáció vezet je, aki úgy vélekedett, hogy egy nemzetközi emberjogi bíróságot kellene létrehozni s a bulgáriai, finnországi, magyarországi és romániai kisebbségeket annak védelme alá kellene helyezni. De még az a fölöttébb körültekint en fogalmazott, kizárólag a nondiszkrimináció elvére épített javaslat sem kapta meg a szükséges kétharmados többség támogatását, amelyet a román békeszerdés-tervezet kidolgozásával foglalkozó területi és politikai bizottság 1946. szeptember 5-i ülésén a brit képvisel terjesztett el . A javaslat szerint az elkészült román békeszerz dés-tervezet szövegét pótlólagosan ki kellett volna egészíteni a következ mondattal: „Románia kötelezi magát, hogy a Romániában érvényben lev törvények sem tartalmukban, sem alkalmazásukban nem fognak diszkriminációt tartalmazni vagy diszkriminációt maguk után vonni a román állampolgárságú személyekkel szemben, fajuk, nemük vagy vallásuk alapján, sem személyüket, javaikat, foglalkozásukat, szakmai vagy anyagi érdekeiket, státusukat, politikai vagy polgári jogaikat illet en, sem egyéb kérdések tekintetében.” A brit indítványt a bizottság tagjai csak 7:5 arányban fogadták el, ami gyakorlatilag az indítvány elvetését jelentette.

EME 6

NAGY GYÖRGY

A párizsi békeszerz k kisebbségellenes magatartását a legegyértelbben azok a békeegyezmények példázzák, amelyek az európai status quo jöv beli biztosításának ürügyén a kontinens viharzónáiban százezres vagy éppenséggel milliós tömegek földönfutóvá tételét, egyik országból a másikba való áttelepítését rendelték el, illetve engedélyezték. A szövetséges hatalmak képvisel i a párizsi béketárgyalásokon, pontosabban már a potsdami értekezleten is, a fasiszta koalíció kezelését illet en a b nös népek stigmatizáló gondolatát és a kollektív felel sség jogilag megalapozhatatlan eszméjét tették magukévá. Az egynem sít -igaztalan vádakat kiterjesztették a stigmatizált etnikai-történelmi közösségek kisebbségben él csoportjaira is; az örök bajkever k és az állampolgári illojalitás szégyenjegyét sütvén rájuk, szabad kezet adtak a nemzetállami fanatizmusnak a fölszámolásukra. Párizsban olyasmit statuáltak békerendezés címén, amit csak a harctereken és a bombazuhogásban született torz indulatokkal, a vae victis irracionális dühével lehet megmagyarázni: egész népcsoportokat vándorbotra, évezredes településterületeik elhagyására kényszerítettek. Fábry Zoltán 1946 májusában kelt nevezetes írása, A vádlott megszólal cím nagy jajkiáltása, amely a szlovákiai magyarságra szakadt tragédia felpanaszolásán túlmen en s azzal összefüggésben a párizsi békeszerz k egész kisebbségpolitikai látásmódját hívta tetemre, ma is döbbenetet kelt az olvasóban. A „stószi remete” egyebek között ezeket írta: „A faji kizárólagosság német barbarizmusának annyi millió emberéletbe került tet zése után egy újabb kelet faji kíméletlenség büntet sommásan, tehát igazságtalanul. Ez a sommázás ördögökké és angyalokká egyszer sít nemzeteket. Vannak fasiszta államok, és vannak fasiszta népek. Fasiszta a német, és antifasiszta például a román. A fasizmus nében leledz például a magyar, és az antifasizmus erényeit reprezentáló például a szlovák. Kivételek nem t retnek és nem számítanak. Tíz igaz nem lehet száz b nös felmentvénye, de a másik oldalon ugyanakkor kilencven b nös a tíz igaz erényéb l él sködik. Gy k vannak és legy zöttek! Örök törvény. Háborús törvény: embertelen törvény. Vae victis! Néhány bekezdéssel alább ezt a figyelmeztetést olvashatjuk a Fábri-féle nagy jeremiádban: „Vigyázz, nép, vigyázzatok, népek! Akinek a történelem másodszor adja fel a leckét, hogy javítson, hogy észre térjen, hogy megváltozzon, és aki ezt a leckét csak a tegnapi módon és rosszul tudja megoldani, az elveszett!” Fábry Zoltán megfogalmazásai kétségbeesésben fogantak, és szubjektivitás zokogott bennük: majd minden mondatából kiérz dik a hitében és reményeiben megcsalatott közéleti ember fájdalma és a népe sorsával egy sorsot él intellektus keser sége. De aki a tárgyilagosság gyepl szárára fogja a szavait, nézetünk szerint az is csak azt mondhatja, amit Fábry fejtegetései sugalltak: az 1946—47-es párizsi béketárgyalásokon a kisebbségi kérdés megítélése tekintetében nagymérv visszalépés történt a nemzetközi jogban. Visszalépésr l kell beszélnünk, noha tudjuk hogy a történelem faktumaival, a hatalmi akarat döntéseivel,

EME A KISEBBSÉGI KÉRDÉS A NEMZETKÖZI JOGBAN

7

a jog formális attribútumokba burkolt esetlegességeivel, de a társadalmi mozgásfolyamatok egészével kapcsolatban is mennyire problematikus egy ilyen értékel fogalom használata. A szóban forgó visszalépést mindenekel tt az jelentette, hogy a béketárgyalások irányítói oktalanul-önkényesen felszámoltak egy eladdig meglév nemzetközi jogi intézményt: a kisebbségvédelem intézményét. A kisebbségvédelem gondolata a nemzetközi jogban köztudomásúlag már a XVII-XVIII. században megjelent, hogy aztán a XIX. században, a krími háborút lezáró 1856-os párizsi békeszerz dés el írásaiban és az 1877-es orosz—török háborút követ kongresszus rendelkezéseiben határozott körvonalakat kapjon. Az els világháború utáni nagy európai határátrendezések kiegészít tartozékaként a kisebbségvédelem a kontinens 17 államát érint és elkötelez szerz dések rendszerévé épült ki. A párizsi békecsinálók nem ezt a tökéletlennek és hatástalannak bizonyult kisebbségvédelmi rendszert szüntették meg, hogy másikat állítsanak a helyére, hanem magáról a kisebbségvédelem intézményér l mondottak le. A kollektív felel sség elvének gyakorlati alkalmazása s a hozzátartozó stigmatizáció elfogadása, egész nemzeti közösségeknek háborús nösökként való megbélyegzése s a b ntelenek büntetésének ilyenképpen történ törvényesítése ugyancsak visszalépést jelentett a párizsi béketárgyalásokon a nemzetközi jogban. Nem túlzás azt mondanunk, hogy Párizsban a szövetséges hatalmak az sközösségi társadalmak tribális jogszokásait támasztották fel újra. Egyik ragyogó jogpolitikai eszmefuttatásában, A békeszerz dés és a magyar demokrácia cím 1946-os cikkében Bibó István úgy vélekedett, hogy a párizsi béketárgyalásokat „a trianoni mértéken is túltev ” felületesség, formalizmus és ötletszer ség jellemezte. Egybehangzóan Fábry Zoltánnal, aki azt írta, hogy „a párizsi béketárgyalásokon a legfantasztikusabb paradoxon valósult meg: legy zvén a fasizmust, a gy k kisajátították annak hatalmi princípiumait”, Bibó István így fogalmazott: „Az a mód, ahogyan polgárjogot adtak annak a hitleri találmánynak, amely egész területek lakosságát kimozdítja helyéb l, abban az elképzelésben, hogy ezáltal egy nem indokolható határ jó határrá válik, az az elvtelenség és elvekre való összevissza hivatkozás, amellyel következményemen életbevágóan fontos, évtizedekre vagy évszázadokra kiható [...] kérdésekben a legpillanatnyibb politikai opportunizmus jegyében hoznak határozatokat, rövid id n belül megsemmisít ítélettel fog találkozni a világ egész közvéleményében és súlyos lelkiismereti válságot fog el idézni.” Ami e megállapításból a jogteoretikus tolla alól került ki, azzal — úgy gondoljuk — maradéktalanul egyetérthetünk, amit viszont a politika moralistája vetett papírra, azon keser en bár, csak mosolyogni tudunk. A kisebbség kérdés kezelése tekintetében a párizsi békerendezésnek volt egy harmadik olyan jellemz je is, amelynek alapján a nemzetközi jog megh kölésér l, revertálásáról, egy korábban már tarthatatlannak bizonyult koncepcionális állásponthoz való visszatérésr l beszélhetünk. Az

EME 8

NAGY GYÖRGY

1946—47-es békeszerz désekkel, pontosabban azzal, ami a békeszerz désekb l kimaradt, a jus gentium újra visszakanyarodott az állami szuverenitás feltétlenségének és abszolút voltának rettenetes doktrínájához, a feudális önkényuralom korának ama Jean Bodin-i kormányzati princípiumához, mely szerint egy ország határain belül mindeneknek egy gazdája van, a hatalmában korlátozhatatlan állam, s következésképpen az ország polgárait illet dolgokban is egyedül csak , az állam határozhat. Elvetvén a kisebbségek nemzetközi védelmének gondolatát, a párizsi békecsinálók a kisebbségi kérdést belüggyé degradálták, s ezzel a kisebbségi népcsoportokat kiszolgáltatták a többségi nemzeteknek, illetve a többségi nemzetek érdekérvényesít központjaiként is m köd államhatalmi testületeknek. Nem zárhatjuk le a párizsi békeszerz k kisebbségellenes magatartására, illetve a nemzetközi jog ehhez kapcsolódó kisebbségügyi szemléletváltására vonatkozó fejtegetéseinket anélkül, hogy legalább röviden ne szólnánk arról, miként fogadta mindezt a korszak romániai magyar közélete. Azt a furcsa helyzetet kell itt felidéznünk — némileg eltávolodva dolgozatunk tulajdonképpeni tárgyától —, hogy egy kisebbségi népcsoport vezet emberei, részint utópikus ideológiai el feltevések, részint hibásan értelmezett politikai pragmatizmus alapján maguk is a nemzetközi jog kisebbségellenes kurzusához szeg dtek. Mind ez ideig igazán behatóan senki sem elemezte azokat a történelmi körülményeket, amelyek Erdély magyarságát megmentették attól a sorstól, amely például a szlovákiai magyar kisebbségre 1945 után kiméretett. A hatalmi er k és érdekek kelet-európai játékának s a szovjet terjeszkedés sztálini stratégiájának ugyanúgy szerepe lehetett benne, mint Erdély sajátos históriai múltjának vagy Románia háborús kompromittáltságának. Különböz bel- és külpolitikai tényez k bonyolult összefonódása eredményezte azt, hogy miközben a nemzetközi jog segédletével Európa több országában is kíméletlen kisebbségellenes politika honosodott meg, az erdélyi magyarság helyzete viszonylag kedvez en alakult. A közösségi szerencse lefegyverz empíriájából, egy sz k látókör közügyi koncepció logikájából és egy egyoldalúan alkura orientált politika módszertanából tt ki az a felfogás, amelyet a nemzetközi kisebbségvédelem kérdésében az egykori Magyar Népi Szövetség vallott. Amit Bibó István a párizsi béketárgyalások protagonistáiról állapított meg, nevezetesen, hogy „évtizedekre vagy évszázadokra kiható [...] kérdésekben a legpillanatnyibb politikai opportunizmus” jegyében döntöttek, úgy tetszik, érvényes volt a Magyar Népi Szövetség irányítóira is. Mindenesetre amikor két országgal odébb Fábry Zoltán azt írta, hogy „Az emberség szomját, vágyát érlelte az id , az emberség diadalát [...] várta minden erkölcsi logika, és ehelyett leplezetlen embertelenség nyüzsög minden táborban”, szóval amikor ezt írta Fábry, meg azt, hogy „a jobbágyok költözködési joga, a száz év el tti vívmány ma visszájára fordult: emberek, embercsoportok, tízezrek és százezrek parancsra, dekrétumra — vándorbotra kényszerülnek”, akkor a

EME A KISEBBSÉGI KÉRDÉS A NEMZETKÖZI JOGBAN

9

Magyar Népi Szövetség parlamenti csoportjának elnöke úgy nyilatkozott, hogy márpedig a kisebbségi jogok nemzetközi védelmére nincs szükség. Az 1947. február 10-én aláírt román békeszerz dés augusztus 23-i ratifikációs parlamenti vitája során Takács Lajos, a Magyar Népi Szövetség hivatalos álláspontját ismertetvén, egyebek között a következ ket mondotta: „Meg vagyunk gy dve róla, s meggy désünket immár számos tény is igazolja, hogy a román munkás és a román földm ves karja, valamint a román haladó értelmiség szava hatékonyabb védelmet jelent számunkra, mint bármilyen egyezmény.” Hosszasan el lehetne t dni ezen a kétségbeejt en ideologikus okfejtésen, s külön azon is, hogy a romániai magyar közélet egykori irányítói tonnás kérdésekre kongó verbalizmussal, kelet-közép-európai társkisebbségek gondjaira provinciális részvétlenséggel válaszoltak. Ha az idézett parlamenti szöveget a korszak történelmi körülményeinek és politikai feltételeinek, valamint a közösségi szerencse fentebb említett empíriáinak a szem el tt tartásával elemezn k, alkalmasint mentséget is találnánk az önáltató megfogalmazásra. Ám úgy véljük, hasznosabb lesz, ha a Magyar Népi Szövetség tévedéseinek és káprázatainak a felleltározása helyett visszatérünk a nemzetközi jog 1945 utáni kisebbségügyi magatartásának a vizsgálatához. A párizsi béketárgyalások menete, hangulata és határozatai mellett az ENSZ kezdeti tevékenysége és programdokumentumai tanúskodnak a leghitelesebben arról, hogy a második világháborút követ években milyen volt a nemzetközi jogban a kisebbségi kérdés megítélése. A Nemzetek Szövetségének örökébe lép , de minden ízében új fogantatású szervezet mint világpolitikai fórum alapvet en különbözött attól a célracionális ad hoc intézményt l, amelyet a párizsi békeértekezlet képviselt. Er sen leegyszer sítve és nagyon kiélezetten fogalmazva azt mondhatjuk, hogy míg a párizsi béketárgyalásokon óriási tételek forogtak kockán, addig az ENSZ üléstermeiben inkább csak babra ment a játék. Az egyik helyen országok és népek sorsáról döntöttek, jogot konstituáltak maguknak szabadon a háború gy ztesei, a másik helyen viszont inkább csak elvekr l és deziderátumokról folyt a vita. Els dlegesen ebben a különbségben látjuk a magyarázatát annak, hogy bár jó ideig az ENSZ is félvállról vette a kisebbségi problematikát, olyan elvakult kisebbségellenességgel, mint a párizsi béketárgyalásokon, a világszervezetben nemigen találkozunk. Az „etnikai, nyelvi és vallási kisebbségek” ügye már az ENSZ létrehozásának az el készítése, szervezeti felépítésének és funkcionális tagolódásának a megtervezése s illetékességi szféráinak a körülhatárolása során szükségképpen szóba került. Amikor az úgynevezett el készít bizottság a megalakítandó világszervezeten belül külön testület felállítását indítványozta az emberi jogok szemmel tartása végett, annak munkaprogram-tervezetébe eleinte a kisebbségek védelmét is beiktatta. A négy kérdéscsoportot felölel munkaprogram-tervezetben ott állt egyebek mellett az is, hogy az Emberi Jogok Bizottsága „javaslatokat tesz,

EME 10

NAGY GYÖRGY

ajánlásokat és jelentéseket készít [...] c) a kisebbségek védelmér l”. Az ENSZ Közgy lésének els , londoni ülésszaka azonban, amely az Emberi Jogok Bizottságának létrehozását és feladatait illet en a végs szót kimondotta, a munkaprogram-tervezetb l az idézett c) pontot törölte, azzal érvelvén, hogy az általános emberi jogokban a kisebbségi jogok is maradéktalanul benne foglaltatnak. Ez a redukcionista logika és politikai érdekracionalizáció féligmeddig az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának a megfogalmazása és elfogadása során is gy zedelmeskedett az ENSZ-ben. A fogyatékos volta ellenére is olyan fontos dokumentum összeállítása kapcsán a világszervezet Gazdasági és Szociális Tanácsában, valamint az Emberi Jogok Bizottságában sajátságos vita kerekedett akörül, hogy a kisebbségi jogok kérdése bekerüljön-e a nyilatkozatba vagy sem. Voltak, akik arra hivatkozva tartották kirekesztend nek a deklarációból a kisebbségi problematikát, hogy annak — úgymond — pusztán regionális jelent sége van, csak néhány közép- és kelet-európai országot érint, de olyanok is akadtak, akik a kisebbségi kérdést egészében irrelevánsnak, a kisebbségi népcsoportok fennmaradását pedig történelmi nonszensznek min sítették. Végül az Emberi Jogok Bizottságának 1948 május-júniusában tartott harmadik ülésszaka Anglia, India és Kína javaslatára s az Egyesült Államok kategorikus támogatásával úgy döntött, hogy a nyilatkozattervezetb l a kisebbségekre vonatkozó szakaszt törölni kell. A Bizottság a kisebbségi jogok kérdését az általános emberi jogok problémakörébe utalta át, s a nemzeti egyenjogúság ügyét a nondiszkrimináció elvének rendelte alá. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 1948. december 10-én anélkül került elfogadásra, hogy a kisebbségi probléma akár csak utalásszer en helyet kapott volna benne. Az el bbiekben úgy fogalmaztunk, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával kapcsolatos ENSZ-béli kisebbségügyi vitákban a redukcionista logika és a nemzetállami érdekracionalizáció csak félig-meddig gy zedelmeskedett. Azért tartottuk helyénvalónak itt a megszorító kitételt, mert bár a Nyilatkozat végs megszövegezésekor a kisebbségi jogok mell zésének az álláspontja kerekedett felül, ez nem jelentette azt, hogy a világszervezet a kisebbségi problémát teljesen levette a napirendr l. Mint már megállapítottuk, az itt vizsgált id szakban, illetve fennállásának els tizenöt-húsz esztendejében az ENSZ-re kisebbségi ügyekben nem annyira az ellenséges, mint inkább az evaziv magatartás volt a jellemz . Már a szervezeti felépítésével is egyértelm en elismerte, hogy kisebbségi gondok igenis léteznek, de érdemlegesen nem foglalkozott velük, illetve ha mégis szóba kerültek, rendszerint kitért a megtárgyalásuk el l. Ezt az ellentmondásos magatartást mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a világszervezet közgy lése ugyanazon a napon, amikor elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, a jelzett módon megcsonkítva azt, a kisebbségekre vonatkozóan külön határozatot hozott. Ebben felszólította az Emberi Jogok Bizottságát, jelesül a Diszkriminációellenes és Kisebb-

EME A KISEBBSÉGI KÉRDÉS A NEMZETKÖZI JOGBAN

11

ségvédelmi Albizottságot, hogy „tüzetesen tanulmányozza a kisebbségi kérdéseket, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete hatékony intézkedéseket hozhasson a faji, nemzeti, vallási és nyelvi kisebbségek védelmére”. Egy ilyen közgy lési határozat értékelésekor szem el tt kell tartanunk, hogy ha a világszervezet valamely kérdésben elodázza az állásfoglalást, az elodázás nem hetekre vagy hónapokra, hanem évekre, s t évtizedekre szól. Ami az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata körüli kisebbségügyi viták kapcsán említett redukcionista szemléletet illeti, ezzel kissé vebben kell foglalkoznunk, mert egy mindmáig sokak által hirdetett jogpolitikai felfogásról van itt szó. E felfogás lényege, mint korábban is utaltunk rá, abban áll, hogy a kisebbségi jogok problémáját beleoldja az egyénre és állampolgárra vonatkoztatott általános emberi jogok kérdéskomplexumába, s a nemzeti egyenjogúság biztosítását leegyszer síti a diszkrimináció kizárására. A kisebbségek ügyében, e felfogás szerint, semmilyen más tennivaló nincs, mint határozottan érvényt szerezni a mindenkit egyformán megillet emberi jogoknak, valamint a nondiszkrimináció elvének. Meg kell jegyeznünk, hogy ilyenszer nézetek olykor a kisebbségekkel szembeni jóindulat talaján is megjelennek. Az egyetemes emberi jogok és a sajátságos kisebbségi jogok, valamint a nemzeti egyenjogúság biztosítása és a nondiszkrimináció elvének alkalmazása közötti viszonyok beható elemzését a hazai magyar jogtudomány és politológia egyik igen fontos jelenlegi feladatának véljük. A látszólag áttetsz és egyértelm összefüggések számos elméleti és gyakorlati-politikai kérdést vetnek fel, amelyeknek tisztázása és a román jogszemléletet is befogni törekv tudatosítása egész nemzetiségünk számára alapvet érdek. E kérdések tömkelegéb l mi itt csak néhányat emelünk ki, jórészt olyanokat, amelyek beleilleszkednek fejtegetéseink eddigi menetébe. Egyáltalán nem mondunk újat, hanem csak egy régi, legalább a XIX. századig visszanyúló kisebbségpolitikai felismerést fogalmazunk meg, mid n kiinduló gondolatként leszögezzünk, hogy egy nemzetileg tagolt, sokszín társadalomban a jogi normák egyöntet sége és részrehajlás nélküli alkalmazása, illetve az egyenl elbánás gyakorlata korántsem jelent feltétlenül egyenjogúságot. A nondiszkrimináció elvébe és az állampolgári egyenl ség absztrakt értelmezésébe ugyanis a kisebbségi közösségek alkotmányos elismerése ugyanúgy belefér, mint az elismerés hiánya vagy annak határozott megtagadása. Az állampolgárok közötti megkülönböztetés kizárásának és az emberi jogok oszthatatlanságának eszméjére csak akkor lehet tisztességes kisebbségpolitikát építeni, ha alkotmányjogi szinten a kisebbségeket önálló etnikai és szociokulturális kollektívumokként kezelik. Csak ott beszélhetünk a nemzetiségi kérdés megoldásáról, ahol a kisebbségek a jogalkotás és joggyakorlat történetileg adott rendszerében autonóm jogalanyként is megjelennek, illetve azok a többségi néppel való együttélés általános feltételeit l és az adott állam

EME 12

NAGY GYÖRGY

iránti lojalitás következményeit l korántsem függetlenül, de mégis szuverén módon intézhetik közösségi ügyeiket. Csak ott lehet szó valódi egyenl ségr l, ahol a kisebbségek a tagjaikat egyénenként megillet alapvet emberi jogokon túlmen en sajátos csoportjogokkal, a különálló kollektivitás jogaival is rendelkeznek. Ha ez nincs meg, akkor a nondiszkrimináció elvére való hivatkozás, illetve az egyenl jogok és egyenl kötelességek absztrakt aritmetikája az er szakos asszimiláció egyik legfélelmetesebb eszközévé alakulhat át. Ahol a kisebbségi népcsoportok kollektív egyéniségének, etnikai-kulturális különállásának és sajátos közösségi szükségleteinek a figyelmen kívül hagyásával alkalmazzák az egyenl elbánás elvét, ott a kisebbségek sorsa megpecsételtetett. A kisebbségi népcsoportok közösségi státusáról, alkotmányjogi elismerést követel kollektív különállásáról szólván, ismét vissza kell utalnunk az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata körüli egykori ENSZbéli vitákra. Kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy amikor a világszervezet a kisebbségi jogok kérdését átvetette és beleoldotta az általános emberi jogok problémakomplexumába, ezzel közvetve a kisebbségek etnikai és szociokulturális entitásként való létezését is megkérd jelezte. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata ugyanis egyrészt a koncepcionális alapját képez egyénközpontú társadalomszemléletnek, másrészt pedig a polgári és politikai jogok hatóköri természetének, személyhez kötött jellegének megfelel en, tehát bizonyos fokig magától értet módon, figyelmen kívül hagyta a kollektív társadalmi szervez déseket. A Deklaráció számára kizárólag csak nevükön nevezhet partikuláris jogalanyok, közéleti monászok, egymagukban tevékenyked állampolgárok léteznek. Még azokat a jogokat is, amelyeket csak csoportban lehet gyakorolni — lásd például a gyülekezés vagy az egyesülés jogát — a Nyilatkozat hangsúlyozottan személyek jogaiként határozza meg. A 20. paragrafus például így fogalmaz: „(1) Minden személynek joga van békés célú gyülekezési és egyesülési szabadsághoz”; a 21. paragrafusban pedig ez áll: „(1) Minden személynek joga van hazája közügyeinek igazgatásában akár közvetlenül, akár szabadon választott képvisel i útján való részvételhez.” A Nyilatkozat bármely cikkelyét vesszük is szemügyre, azt látjuk, hogy a benne statuált jogok a politikai társadalom tagjait mint egyéneket illetik meg. Helyénvalónak tartjuk még egyszer leszögezni, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának ez az egyénre összpontosító jellege bizonyos mértékig természetesnek mondható. A Nyilatkozatba foglalt polgári és politikai jogoknak valóban az egyén az els dleges alanya, a címzettje, a hordozója és a haszonélvez je. A világszervezet abban tévedett, mégpedig nagyon súlyosan, hogy az egyénre koncentráló emberjogi követelmények papírra vetésével a kisebbségi jogok kérdését is elintézettnek nyilvánította. Ezzel a redukcionista eljárásával, amely mögött néhány tagország esetében nagyon is megfontolt politikai szándékok álltak, az ENSZ elméletileg magukat a kisebbségi közösségeket is szétbomlasztotta, atomizálta, alkotóelemeikre bontotta ket. Pedig az

EME A KISEBBSÉGI KÉRDÉS A NEMZETKÖZI JOGBAN

13

1948. december 9-én, tehát az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának elfogadása el tti napon megszavazott genocídium-egyezményben a világszervezet harmadik közgy lése közösségi mivoltukban, illetve csoportmin ségükben is elismerte a kisebbségeket. Ebben az egyezményben ugyanis az állt többek között, hogy „népirtáson valamely nemzeti, faji vagy vallási csoportnak a teljes vagy részleges megsemmisítését kell érteni”. A háború utáni nemzetközi jog kisebbségügyi magatartásának egyik nagy paradoxonát véljük felfedezni abban, hogy a népirtás áldozataivá váló vagy hipotetikusan elpusztított kisebbségeknek elismerte a közösségi státusát, illetve a csoportmin ségét, viszont az él , létez és fennmaradásukért küzd kisebbségekt l ugyanazt megtagadta. Összegezvén az elmondottakat, a végs következtetésünk csak az lehet, hogy a második világháborút követ id szakban a nemzetközi jog közömbösen vagy éppenséggel ellenségesen viszonyult a kisebbségi problematikához. Mind a párizsi békeértekezlet döntései, mind az ENSZ kezdeti tevékenysége arról tanúskodnak, hogy a hatalmi érdekeknek és a nemzetállami intoleranciának — a háború társadalompszichológiai kihatásai közepette — a kisebbségi kérdés körül az érdektelenség légüres terét sikerült a nemzetközi jogban létrehoznia. A kisebbségvédelem intézményét felszámolták, a kisebbségi egyenjogúság biztosítását kirekesztették a jus gentium feladatköréb l. Ha a nemzetközi jog olykor mégis szemben találta magát a kisebbségi népcsoportok gondjaival, rendszerint igyekezett kitérni el lük, vagy alibi-megoldásként átvetette ket az általános emberi jogok problémakomplexumába. A nemzetközi jognak ez az ellenséges-evazív magatartása, amelyhez a nemzetközi politikai közvélemény kisebbségügyi érzéketlensége is társult, meglehet sen sokáig, a hatvanas évek második feléig, a hetvenes évek elejéig tartott. A hatvanas években kezdett az a sajátos történelmiszociológiai folyamat kibontakozni, amelyet elméletileg talán nem egészen megfelel , de szép és nagyon kifejez szintagmával az etnikai tudatosság reneszánszaként szoktak emlegetni. Halottnak hitt nemzettöredékek és etnikai csoportok keltek Európában, de más kontinenseken is életre, megszilárdult a kisebbségi népcsoportok kulturális és nyelvi öntudata, megn tt az emberek etnikai identitásigénye. Mindennek kihatásaképpen a nemzetközi jog és a nemzetközi politikai közvélemény kisebbségügyi szemlélete is megváltozott. Gyökeres fordulatról a kisebbségi kérdések nemzetközi jogi-politikai kezelésében — megítélésük szerint — mind ez ideig nem beszélhetünk ugyan, de változásról feltétlenül igen. Érzékeltetend ezt a változást, mi itt csak az ENSZ Diszkriminációellenes és Kisebbségvédelmi Albizottságának 1977. június 30-i ülésén el terjesztett úgynevezett „Capotorti-jelentés” másfél mondatát idézzük. Francesco Capotorti, akit a világszervezet említett albizottsága 1967-ben kért fel, hogy készítsen átfogó elemzést a kisebbségek kérdésér l, egyebek között a következ megállapítást tette: „A második világháború után hosszú ideig (legalább 20 esztendeig) azt gondoltuk — és írtuk —, hogy a

EME 14

NAGY GYÖRGY

nemzetközi kisebbségvédelem kérdése többé nem id szer ... Az utóbbi id ben ez a nézet helytelennek bizonyult.” Az olasz jogszakért a kisebbségi kérdés nemzetközi jogi-politikai megítélésében bekövetkezett változások bizonyságaképpen két alapvet jelent ség dokumentumra hivatkozik: az oktatási diszkriminációt tiltó, 1960. december 14-én elfogadott UNESCO-konvencióra, amelynek 5. cikke a kisebbségek önálló iskolaállítási jogát statuálja és az anyanyelv iskolák m ködésének feltételeit szabja meg, valamint a Polgári és Politikai Jogok 1966. december 16-án elfogadott Egységokmányára, amelynek 27. paragrafusa „a kisebbségekhez tartozó személyek” saját kultúrához, valláshoz és anyanyelvhasználathoz való jogát szögezi le. A „Capotortijelentés” elkészülte óta tizenhárom esztend telt el, s ma már ezeket a példákat több más példával is kiegészíthetn k. Az Európai Biztonsági és Együttm ködési Értekezlet 1975. augusztus 1-én aláírt záróokmányára vagy a Bécsi Utótalálkozó határozatára csakúgy hivatkozhatnánk, mint az Európa Tanács kisebbségvédelmi kezdeményezéseire vagy a különböz nemzetközi emberjogi társadalmi szervezetek hasonló irányú tevékenységére. A változás tehát kétségkívül megállapítható, az áttörésre azonban, amit — nézetünk szerint — a kisebbségi kérdés átfogó nemzetközi szabályozása jelentene, úgy tetszik, még várnunk kell, s meglehet, hogy sokáig.

EME Benk Elek

Rugonfalva középkori emlékei 1. A Nyikó alsó folyása mentén fekv Rugonfalva (Rug ne ti, Hargita megye) régiségei újabb kutatásának közvetlen el zménye az a kötet volt, melyet a hajdani Udvarhelyszék m vészeti emlékeir l 1981-ben Dávid László jelentetett meg, összefoglalva benne mindazt, amit a település addig ismert egyetlen középkori épületér l, a falu közepén álló református templomról a kutatás kiderített.1 A továbblépéshez az adott indítékot, hogy még ugyanabban az évben a templom belsejének renoválása és az ezt megel rövid falkutatás során több megfigyelést tehettünk, miközben a templom néhány, eddig lappangó középkori részlete is napfényre jutott.

1. ábra

Szerencsés egybeesésnek mondható, hogy ekkor került sor a Székelykeresztúri Múzeum régészeti raktárának és adattárának rendezésére, valamint a múzeum gy jt területét felölel , új kutatási szempontokat igényl régészeti topográfia készítésére is. Az els Rugonfalvára több elfekv adattal szolgált, a topográfiához szükséges

1.

Dávid László: A középkori Udvarhelyszék m vészeti emlékei. Bukarest 1981. 242—253.

EME 16

BENK ELEK

terepbejárások pedig eddig ismeretlen középkori objektum létét fedezték fel, s a falu életének korai korszakára világítottak rá. Mindezt egybevetve, a Rugonfalvára vonatkozó mondandónk már nem szorítkozhat csupán egyetlen középkori épületre, hanem a ma is álló templom, egy elpusztult udvarház és az egykori falu régészeti emlékeinek együttes tanúsága alapján kell szólnunk a település egészér l, amelyr l írott források még a kés középkorból is alig maradtak ránk. 2. A középkori m emlék épületen az 1981-es javítás során — az eddigi megállapításokkal összhangban — két alapvet periódust különböztettünk meg (1. ábra). A román kori templomnak csak a hajója maradt ránk. Nagyobb méret folyami görgetegkövekb l és fejlett, lapos homokkövekb l rakott, mészben gazdag, er s habarccsal kötött falai — a hajó mai járószintjér l mérve — 5,4 m magasan állnak. A keleti hajófalat a templom gótikus nagyobbításakor elbontották. A román kori hajó küls hossza 9,2 m, belmérete 7,7 x 5,7 m; ezek a méretek a környék korabeli legkisebb templomainak méreteivel vethet k össze. Az udvarhelyszéki analógiák közül Bibarcfalva (a hajó belmérete: 8,6 x 6,4 m), Dobó (kápolnarom: 6,6 x 5,1 m), Fels boldogfalva (1. periódus: 8,5 x 6,5 m), Homoródjánosfalva (7,7 x 5 m), Szentdemeter (8 x 6,8 m) példáját említhetjük.2 A rugonfalvi (kés ) román kori templom kis, kápolnaszer mérete talán arra is magyarázatot ad, miért nem szerepel a falu az 1332—1337-es pápai tizedjegyzékben. Félköríves bejárata nyugat fel l nyílik, kerete rendkívül rossz megtartású homokk l készült. Bélletének tagozatai alapján ez a nyugati kapu, és valószín leg maga a kis templom is, a 13. századra keltezhet . A bejárat fölött a nyugati falat egy 57 cm széles ablak törte át; ennek alsó részét a templom gótikus átépítésekor befalazták, fels részét pedig záradékával együtt megsemmisítették, amikor — ugyancsak ebben az id ben — a kés gótikus toronyajtó nyílását a falba bevágták. A román kori déli hajófalon ma egyetlen ablakot találunk. Ez már csúcsíves záradékú, de kisebb méret , mint a kés gótikus periódus mérm ves ablakai. Feltehet , hogy egy román kori ablaknyílás felhasználásával keletkezett. Sajnos, 1981-ben nem tudtunk teljes falkutatást végezni, így meglehet, hogy hasonló nyílások még lappanganak a vakolat alatt. A román kori templom északi falára — valószín leg a 15. század els felében — falképet festettek.3 A lemeszelt, helyenként vakolatréteggel is borított, töredékesen ránk maradt falkép nagyobbik része 1971ben került el . Akkor a rátapadt vakolattól és mészt l csak hozzávet 2.

Dávid: i.m. 69, 119, 144, 331. A templomhajók belméretét a közölt alaprajzok segítségével határoztuk

meg. 3.

Vasile Dr gu összefoglaló munkájában 14. század végi, 15. század eleji emlékek között említi a rugonfalvi falképet (Dr gu , Vasile: Arta gotic în România. Bucure ti 1979, 225, 228). Entz Géza véleménye szerint a falkép a 15. század els felére keltezhet . Szíves szóbeli közléséért ezúton mondunk köszönetet.

EME 17

RUGONFALVA KÖZÉPKORI EMLÉKEI

legesen tisztították meg. Ezt a munkát mi 1981-ben végeztünk el Ughy Istvánnal, és megkerestük a falkép széleit is.

2. ábra

A két, egymás alatt húzódó jelenetsorból álló képet 4,8 m hosszú, sablonnal festett keretmintával szegett, fekv téglalap alakú mez be komponálták. A képmez keleti széle a román kori hajó északkeleti sarkáig ért, a falkép letisztításakor jól megfigyelhet volt, hogy a festést hordozó vakolatréteg a sarokban az egykori keleti hajófal felé fordult. A fekete, fehér, okker, sziénabarna, cinóber színekkel festett, viszonylag jó megtartású freskó fels ciklusa a Királyok imádását ábrázolja. Az alsó képmez — egy glóriás fej (?) kis töredékének kivételével — teljesen megsemmisült (2. ábra). A fels jelenetsor megtisztításakor új részletek is napfényre kerültek; ezek alapján a falkép Dávid László által készített leírását néhány ponton módosítanunk kell. A jelenet jobb oldalát a baldachinos trónon ül , barna ruhát, azon feketésszürke köpenyt visel Mária tölti ki, ölében a szintén barnába öltöztetett gyermek Jézussal. A trónus mögötti drapériát négy angyal tartja, közülük a bal oldalinak feje teljesen, a mellette lév é részben elpusztult. Mária el tt Gáspár térdel, töredékes alakját hússzín köntös fedi, levett koronáját jobb kezében fogja, baljával Jézus lábát tartja, melyet megcsókol. Jézus bal kezében a Gáspártól kapott ajándék, a pénzzel teli kehely látható, jobbját áldásra emeli. A jelenet bal oldali részét az el bbit l geometrikus keret választja el. Itt a két másik király áll, nevüket a fejük mellé fehérrel festett kisbet s felirat tudatja (melchior, illetve baltizar). A felirat bet inek jellege a falkép koránál kés bbinek t nik. Fölöttük okkerszín kis körökkel díszített ruhába öltözött angyal repül, aki a betlehemi csillagra hívja fel a figyelmüket. Menyhért a csillagra, Boldizsár Máriára mutat, jobbjukban az ajándékaikat tartalmazó fedeles kelyhet, pontosabban cibóriumot tartják. Mindketten hosszú, derékban összefogott köntöst viselnek, a Menyhérté barna, a Boldizsáré barnával erezett feketésszürke. Szerecsen szolgájuk

EME 18

BENK ELEK

hátat fordít a jelenetnek, és magasra emelt palackból iszik. A tüntet en pogányul viselked , a középkori szóhasználat szerint „rigó módjára” öltözköd szolga ruházata4 (szürke-fehér csíkos fels ruha felemás, barna és okker, lábra simuló harisnya), valamint a szája szélén lecsorgó folyadék részletez rajza aligha nélkülözte a nevel célzatot. A falkép fels részének sérülései a templom kés gótikus b vítése során keletkeztek. A 15. század végén lebontották a keleti hajófalat és a hozzá kapcsolódó román kori szentélyt, a hajót kelet felé 4,7 m-rel b vítették, és vele azonos szélesség sokszög záródású szentélyt, továbbá sekrestyét, osszáriumot és tornyot építettek hozzá. 1971—1972-ben a Székelykeresztúri Múzeum egy kis ásatást is végzett a templom körül. Ennek tanúsága szerint a kés bbi építkezés falait valamivel sekélyebbre alapozták: a korai hajószakasz 105 cm-es alapjával szemben a gótikus falak alá 80—97 cm-es alapot raktak. A szentély északi oldalára sekrestye épült. Maradványait az 1971-es ásatás tárta fel. Az ásatási dokumentáció szerint alapozása elvált a szentély alapfalától, de felmen falának megmaradt csonkja kötésben volt a szentély falával. A szentélyfalon látható domborulat azt sejteti, hogy a sekrestyét boltozat fedte. Padlóját 24—24,5 x 4,4 cm-es téglákkal burkolták, a rajta fekv törmelékrétegb l pedig halványkékre színezett vakolatdarabok kerültek el . A sekrestye nyugati oldalához és az északi, gótikus hajófalhoz 3,65 x 3 m-es belvilágú osszárium épült, melynek sekélyen alapozott, gyenge min ség habarccsal összerakott falait ugyancsak az 1971-es ásatás alkalmával találták meg. A gótikus szentély falát északon egy k keretes, szemöldökgyámos sekrestyeajtó, délen két mérm ves ablak töri át. Boltozata, melyet egyszer vályúzott, trapéz keresztmetszet k bordák tartanak, kétszakaszos: a szentélynégyzetet keresztboltozat, a szentélyzáródást pedig egy ötsüveges boltozat fedi. A boltozótéglák mérete: 23 x 4,5—5 cm. Mindkét boltszakasz záróköve figyelemre méltó. A keresztboltozatot záró „szell gy s” k bels , padlás fel li oldala olyan, mintha a szentélyzáródáshoz akarták volna kifaragni hat bordaindítással. A vés nyomok azt mutatják, hogy a követ ezen az oldalán csak kinagyolták, de — valószín leg szerkesztési hiba miatt — nem fejezték be a faragást. A poligonális boltszakasz zárókövére címerpajzsba foglalt Agnus Dei-ábrázolás került. 1981-ben e sorok írója megtisztította a faragványt. Az évszázadok meszelései nyomán lerakódott, mintegy 4 mm vastag mészpáncél eltávolítása után finom, aprólékos kidolgozású faragvánnyal gazdagodott a templom. Két kis részletet külön is kiemelünk. A zászló rúdját a bárány lába és hasa között teljesen körülfaragták, a bárány dicsfényének a címerpajzsa szélén túlnyúló szeletét pedig külön darabból faragták és úgy ragasztották (!) a 4. 1502-ben a kolozsvári szabólegények társulata megtiltotta például a „rigó módjára” való öltözködést: a tarkabarka, felemás ruha vagy nadrág viselését. Vö. Szádeczky Lajos: A céhek történetéb l Magyarországon. Budapest 1889. 93.

EME 19

RUGONFALVA KÖZÉPKORI EMLÉKEI

re, melynek peremén — akárcsak a boltozat bordáin — halványkék festéknyomokat találunk.

3. ábra

A szentély falkutatására csak nagyon kevés id állt rendelkezésünkre. Ezalatt szentségfülkét vagy elfalazott ül fülkét nem találtunk, és további falképek nyomára sem bukkantunk. A hajó a b vítés során nagy átalakuláson ment keresztül. Déli oldalára ajtónyílás került, melynek k kerete egymáson átmetsz körtetagokból áll. Mellette a gótikus hajófalat k rácsos ablak töri át. A hajó b vítésekor a román kori falakat 6,65 m-ig magasították, és téglabordás, négyszakaszos boltozatot építettek föléjük. A nyugati els boltszakasz alá k karzatot emeltek. E munkálatok során megrongálták a falképet, melybe két boltindítás és a karzatnak az északi hajófalhoz támaszkodó széle is belevágott, akárcsak a közeli Bögöz és Székelyderzs freskóinak esetében. Korunkra a hajóboltozat és a gótikus karzat egyaránt elpusztult. Az utóbbi a mai nyugati fakarzatnál szélesebb volt, padlószintje ennél kb. 45 cm-rel magasabban, a hajó jelenlegi padlójától mérve 3,1 m magasságban húzódott. A hajó falán további falképeket nem találtunk, az egykori karzatról elérhet sárgás, jó megtartású falfelületeken viszont a kés középkor író és rajzos kedv emberei érdekes, számunkra ma már vel déstörténeti érték „nyomokat” hagytak. Általános érvény megfigyelés, hogy a középkori templomok kevésbé szembeötl helyein, sarkokban az oltár mögött vagy a karzaton nevek, évszámok, rövid szövegek vagy éppen rajzok, ábrák borítják a falat, de nem vetették meg a firkálók a karcolásra kiválóan alkalmas felület falképeket sem.5 Rugonfalván a freskó ránk maradt fels részén ilyen utólagos bekarcolások nincsenek. A hajó falának a nyugati karzatról elérhet szakaszain viszont 1981-ben 16—17. századi, szénnel, vörös krétával írt vagy bevésett nevekre, ábrákra találtunk. Az utóbbiak közül egy lovas töredékes alakját, alabárdot, végtelen kötélfonatot utánzó primitív 5.

Entz Géza: XV—XVIII. századi bekarcolások falfestményeken. Archeológiai Értesít 79/1952. 131—132.

EME 20

BENK ELEK

díszítményt és egy harangláb vagy toronytet rendkívül kezdetleges rajzát említjük (4. ábra). A feliratok közül els nek az északi hajófalon lév , vörössel írt georgius de betgfalua (!) nevet idézzük. A 16. századi bet kkel írt név egyben alighanem a szomszédos Betfalva egyik els írásos említése is.6 Mellette egy bekarcolt, alig

4. ábra

5. ábra

bet zhet név olvasható: Georgius ... 1658. Külön figyelmet érdemel a fentiek mellett egy egybevésett, 11 jelb l álló, jobbról balra haladó rovásfelirat (5. ábra). Korát hozzávet legesen az el bbi felirat évszáma határozza meg. A jelek olvasata zömmel egyértelm , problémát csupán a jobbról számított 3—4. jel okoz. Az el bbi a rovásábécék I bet jéhez áll legközelebb, mégsem olvasható I-nek, ennek ugyanis a feliratban más jel (a jobbról számított 5. és 7. jel) felel meg. A magunk részér l T-re gondoltunk, annak ellenére, hogy pontosan azonos J jelet más rovásfeliraton nem találtunk. A 4. jelet Gy-nek vagy a szinte azonos hangérték DJ ligatúrának olvashatjuk. A 9. jel kissé sérült, és noha rajzunkon inkább 5-nek látszik, a töredékes rovásjegy megengedi az L olvasatot is. A rövid szöveg így IT JEGYI (vagy JEDJI) MIKLOS lenne, melyet a hic fuit-tal kezd közismert, korabeli feliratok analógiájára It[t] [járt] Jeddi Miklósnak értelmezünk. írásos adataink szerint a Jeddi család a 17. század második felében t nik fel a közeli Nagymedeséren,7 kés bb pedig már Rugonfalván találjuk tagjait. Több újonnan el került részlet utal a templom egykori bels berendezésére is. A gótikus diadalív bélletének két szemben fekv pontján, 3,3 m magasan, egy-egy négyzet alakú gerendafészket találtunk. A diadalívet tehát gerenda kötötte át (mint például Marosszentannán) s rajta, az ív záradékában, Golgotát ábrázoló szoborcsoport állhatott. Az új, gótikus szentélybe valószín leg új szárnyasoltár is készült, de ezenkívül mellékoltára is lehetett a templomnak. Legalábbis erre következtethetünk abból, hogy 1714-ben a hajóban — többek között — egy oltárt is lebontottak az akkor már hosszú ideje protestáns rugonfalviak: „Mint hogy az Rugonfalvi Ref. Ecclában az Predikallo Szék alkalmatlan 6. A ránk maradt iratokban Betfalva nevét el ször 1519-ben írták le, Bethffalwa formában: Székely Oklevéltár (szerk. Szabó Károly). Kolozsvár 1872. I. 334. (a továbbiakban SzOkl) Lakói 1741-ig a közeli Rugonfalva templomát használták (Dávid: i.m. 252.). 7. 1667-ben Jeddi Pált említik Nagymedeséren: SzOkl VI. 317.

EME RUGONFALVA KÖZÉPKORI EMLÉKEI

21

helyen volt, és másképpen is minden orán le dül félben volt [...] el rontvan onnan az Predikallo Széket csinaltatta azt N Kádár András ur maga költségén az Templomnak Észak felöl valo részére [...] lévén penigh az régi Predikallo Szék mellett egy régi romlot oltár is, mellet is ki hányván onnan fundamentalit[er] [...]. Az régi oltár és Predikallo Szék hellyére csináltatot N Kádár András Ur egy nagy Férfiui Széket maga számára...”8 Kádár András 1713-as évszámot visel feliratos padja a hajó délkeleti sarkában ma is áll,9 s ha helyét id közben nem változtatták meg, akkor a leírás szerint itt, illetve a diadalív déli oldalán állt a régi (mellék)oltár és a korábbi szószék is. A templomnak ezen a részén falkutatásunk során olyan elfalazott nyílások kerültek el , melyeket — további kutatás híján — nem tudunk értelmezni. A déli templombejárattól keletre egy szokatlanul alacsonyra helyezett befalazott ablakot találtunk, melyet kívül k vel szegtek (ennek anyaga azonos a déli bejáratéval), s könyökl je a templom mai padlójától mindössze 125 cm magasan helyezkedik el. Záradékát — úgy t nik — a közvetlenül fölötte lev gótikus, mérm ves ablak vágta el. Ez már csak azért is különös, mert mind a két nyílás a hajónak ugyanazon a kés gótikus falszakaszán helyezkedik el. Bonyolítja a helyzetet, hogy ez a bels oldalán szabálytalan csúcsíves nyílás belül egy nála alacsonyabb, szabálytalan szegmentíves záradékú, ül fülkére emlékeztet szintén befalazott nyíláshoz kapcsolódik. A hajófal küls oldalán ekkor már nem volt lehet ség falkutatásra, belül pedig a rendelkezésünkre álló nagyon rövid id alatt csak azt figyelhettük meg, hogy ezt a két nyílást egyszerre használták; bélletükön ugyanis folyamatosan haladó, fehérre meszelt vakolatréteget találtunk. A hajó délkeleti sarkáig tartó nyílást esetleg világítóablakkal (?) ellátott ül fülkének tarthatjuk, ami azonban újabb problémát vet fel. A templom szentélyében ma egy töredékes, kés gótikus faragványt riznek. Ez az egymáson átmetsz pálcatagokkal kereteit és liliomsorral díszített töredék valamilyen nyílás záradékából származhat. A helyi hagyományokra támaszkodva Orbán Balázs, majd nyomában Dávid László is úgy vélekedik, hogy a k a szentély elbontott (!) egykori ül fülkéjének darabja, mely ül fülke 1861-ben az orgonakarzat építésének esett áldozatul.10 A mai, valóban 1861-ben emelt galéria azonban nem az els karzat a szentélyben; anyagában másodlagosan felhasznált korábbi, faragott fejezet faoszlopokat is találunk. Ez pedig azt jelenti, hogy ha a feltételezett ül fülkét valóban elbontották, arra már jóval 1861 el tt kellett volna sort keríteniök. Egy karzatépítés azonban nem teszi szükségessé olyan falba mélyített, a fal síkjából nem kiálló, nagy méret 8. Idézi Simó Álmos: A rugonfalvi református m emléktemplom története. É.n. (kézirat a rugonfalvi református egyházközség levéltárában) 44. 9. Dávid: i.m. 248. 10. Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. Pest 1868. I. 119.; Dávid: i.m. 249, 252.

EME 22

BENK ELEK

kövek kibontását, mint amilyenekb l egy ül fülke k kerete áll. Mint említettük, a szentélyben ül fülke nyomai nem is kerültek el . Ezt a faragványt tehát csak a fent leírt nyílások valamelyikéhez, a sekrestyéhez, esetleg a lebontott középkori karzathoz köthetjük (szemöldökk , esetleg mellvéd darabja lehetett). Hasonló szellemben díszített szemöldökköve van a barcaszentpéteri evangélikus egyház imatermébe másodlagosan beépített középkori ajtónak is.11

6. ábra

A templomban a középkori berendezésb l is maradt meg valami. A szentély nyugati sarkában álló, 1804—1805-ben készült padokat megvizsgálva három, padel ként másodlagosan felhasznált, régi, festett deszkatáblát találtunk. A 2—3 szál deszkából összeragasztott, 70—71 cm széles, 0,8—0,9 cm vastag fatáblák egyik (jelenleg bels ) oldalát sablonnal, alapozás nélkül festett, kék és angolvörös szín végtelen minta borítja, melyet geometrikus szegélydísz fog körbe. A minta annyira kopott, hogy az egyik viszonylag épebb tábláról is alig tudtunk lemásolni (6. ábra). A deszkatáblák töredékes magassága 98—100 cm körül van. Korukat — szászföldí analógiák alapján — a 16—17. századra tesszük; példaként a Segesvár közelében fekv nagyapoldi ev. templom kés gótikus 11.

Das Burzenland (szerk. Erich Jekelius). Kronstadt 1929. IV/1.173.

EME 23

RUGONFALVA KÖZÉPKORI EMLÉKEI

sekrestyeajtajának hasonló díszítését említhetjük, további analógiaként pedig a közeli K halom ev. templomának bels berendezését (1609) idézhetjük.12 Ez egyben a rugonfalvi darabok provenienciájára is fényt vet. A deszkatáblák egykori funkciójának meghatározásakor mennyezet- vagy karzatdeszkára aligha gondolhatunk — amikor festették ket, a hajóban boltozat és k karzat állt —, valószín leg eredetileg is templomi pad(ok) részei voltak. A déli bejárat faajtaját — felirata szerint — 1792-ben csak megújították „régi óságából”.13 A megújítás ez esetben azt jelentette, hogy a középkori, ekkorra már nyilván jócskán romladozott ajtó liliomos végz dés vasalásait, ajtóhúzó karikáját a hozzá tartozó vasverettel együtt új ajtótáblára szerelték át.

7—8. ábra

A templom tornya maga is középkori. Dávid László szerint a torony a román kori hajónál kés bbi, de a kés gótikus b vítés el tt épült. A két alkalommal is megmagasított torony belsejében látható falelválások ennek határozottan ellentmondanak. A torony els periódusa három fallal támaszkodik a román kori nyugati homlokzathoz és a kés gótikus falmagasításhoz, negyedik, keleti oldalát már ez utóbbira építették. A templomb vítésnél és boltozásnál tehát valamivel kés bb épült, de gótikus részletformái szerint ez az id beli eltérés nem lehetett számottev . Habarcsa mindenesetre jelent sen eltér a gótikus magasításnál használt köt anyagtól, ami arra utal, hogy a nagyszabású kés gótikus átépítésen belül is fázisok különíthet k el. A torony els , kés gótikus periódusa 10,4 m-es magasságig tart, és négy szintre tagolódik. Földszintjét csúcsíves dongaboltozat fedi, fölötte középkori gerendák még három szintet jeleznek. A toronyba a második szinten, a karzat fel l nyílik bejárat, melyet még a román kori nyugati hajófalba vágtak. Az ajtónyílás fakerete szintén 12. 13.

Capesius, Roswith: Siebenbürgisch-sächsische Schreinermalerei. Bukarest 1983. 30—31. Dávid: Lm. 247—248.

EME 24

BENK ELEK

középkorinak t nik, fasarkon forduló, ma már nem létez ajtószárny számára kifaragott kerek perselyekkel. Ezt a szintet az északi oldalon egy jelenleg elfalazott csúcsíves ablak, keleten egy egyenes záradékú résablak világítja meg. A harmadik szinthez a torony nyugati falába épített, ugyancsak egyenes záradékú résablak, a negyedikhez nyugaton, északon és délen egy-egy hasonló kis ablak tartozik. A negyedik szintr l nyílik a padlástér felé egy keretelés nélküli, csúcsíves ajtó. Ezt a szintet — a kés bbi magasítások el tt — a harang(ok) elhelyezésére szolgáló, a torony falkoronájára épített tornác zárhatta le.

9—10. ábra

11—13. ábra

Középkori nagyharangja, melynek súlyáról a különböz szerz k igen eltér en vélekednek, az els vilá gháborúban pusztult el.14 Minuszkulás felirata sancta katerina ora pro nobis deum 1512 volt. Az évszám a minden bizonnyal elhúzódó gótikus átépítés végét jelezheti, Szent Katalin említése pedig feltehet en a templom középkori véd szentjére utal. Orbán Balázs ittjártakor lemásolta a harang feliratát, és vázlatosan lerajzolta az egyes szavakat elválasztó domborm ves díszítményeket is. Rajza, minden elnagyoltsága ellenére is, bizonyult annyira életh nek, hogy segítségével a középkori nagyszebeni önt helyben használt jellegzetes díszítményekre ismerhettünk rá. A m hely egyik korai mestere, Leonardus által 1438-ban öntött nagyszebeni keresztel medencén a szirént ábrázoló plakettet már megtaláljuk.15 A többit utódai, m helyörökösei szerezték be, és a már meglév kkel együtt matricaszer en használták harangok díszítésére. Sok erdélyi templomtorony rzött meg napjainkig középkori, Szebenben öntött 14. Müller, Friedrich: Zur ältern siebenbürgischen Glockenkunde. Archiv des Vereins für Siebenbürgische Landeskunde 4/1859. II. 220.; Orbán: i.m. 119. A harang súlyára vonatkozó eltér adatok: Simó: i.m. 57. (350 kg), Dávid: i.m. 249. (450 kg) 15. Roth, Viktor: Régi keresztel medenczék Erdélyben. Archeológiai Értesít 33/1913.19.

EME RUGONFALVA KÖZÉPKORI EMLÉKEI

25

harangot; ezek díszítményei alapján elpusztult rugonfalvi társuk mintáit is azonosítani tudtuk.16 (9-13. ábra) A 18. század második felében újabb komoly javításra került sor. Adatok híján nem tudjuk, hogy a hajó boltozata ekkorra már elpusztult-e, vagy csak annyira rongált állapotban volt, hogy le kellett bontani. Egy 1773-as egyházközségi leltár mindenesetre „a Templom ruinai”-ról beszél.17 Nem sokkal ezután, 1783-ban a hajót kazettás mennyezettel fedték, és új, nyugati fakarzatot építettek belé. Az itt dolgozó asztalosok — akárcsak 1816-ban a torony utolsó magasítását végz k ves — szászok voltak, mint ahogy a kés középkori festett padtöredékek és az 1512-es harang is szász kapcsolatok felé mutatnak. Ezek az adatok arra figyelmeztetnek, hogy a középkori Udvarhelyszék m vészete, anyagi kultúrája az eddig gyanítottnál több szállal f dik a szomszédos Szászföldhöz. A templomot kerít , 3,5 m magas cinteremfal szintén középkori eredet . 1971-ben megfigyelték, hogy alapozásának jellege a gótikus épületrészekéhez áll közel, de ugyanezt mondhatjuk az építésnél felhasznált habarcsról is. Mai állapotában több újrafalazás, illetve javítás nyomát mutatja. 1775 és 1822 között a gondnoki számadások többször említik „a kerítés Tornatzát”.18 A fal bels oldalán ma már véd folyosót vagy hozzáragasztott építményt nem találunk, de tornác lehetett a bejárat el tt is, esetleg a szakállszárítót érthették alatta. Az 1981-es javítást megel rövid, de rendkívül feszített ütem falkutatás nemcsak új részletekkel gazdagította a templom történetét, de olyan általános érvény kérdéseket is felvetett, melyeket a gyakorlati emlékvédelem szempontjából érzünk lényegesnek. Közismert tény, hogy a korszer m emlékvédelem a szakszer tlen javításoktól és átalakításoktól is óvja a múlt ránk maradt építészeti emlékeit. Ezek helyreállításához, elfalazott, vakolat vagy föld alatt lappangó részeinek feltárásához anyagiak és technikai felszerelés (ide tartoznának a konzerváláshoz, meger sítéshez vagy éppen restauráláshoz szükséges eszközök és anyagok is), valamint szakemberek nélkül nem szabad nekifogni. Sok, évtizedek óta renoválásra szoruló m emlékünk állapota azonban sürg s, (legalább) állagmegóvó javítást követel. A tet , mennyezet, ablakok javítása, a vízelvezetés megoldása mellett természetes igény az épületek használói részér l a meszelés, illetve a vakolathiányok kijavítása is. Ez utóbbi munkák elvileg nem jelentenek veszélyt az épület (esetleges) középkori részleteire, a gyakorlatban azonban más a helyzet. Mindezt ugyanis gyakran m emlékes szakember megkérdezése és 16. A rajzok a szászdányáni és nyárádszentbenedeki (Maros megye) református, a mártontelki (Szeben megye) evangélikus és a nagymedeséri (Hargita megye) unitárius templom harangján talált díszítmények nyomán készültek. 17. Simó: i.m. 48. 18. Uo. 34,50.

EME 26

BENK ELEK

jelenléte nélkül végzik, a k vesek pedig szívesen leverik a feltáskásodott, nemegyszer hullófélben lev vakolatrészeket. Szerencsés esetben viszonylag keményen ül középkori vakolatról verik le a kés bbi, meglazult rétegeket, és ilyenkor „csak” a festést, írást megcsonkító kalapácsnyomok árulkodnak a brutális „feltárásról”. Nagyobb, sokszor megoldhatatlan a probléma akkor, ha a faltól teljesen elvált, hulló vakolatrétegek között lappang freskó, vagy ami még gyakoribb, nagyon rossz megtartású, de m vészettörténeti szempontból egyáltalán nem jelentéktelen, 17—18. századi festés vagy felirat. Rugonfalván a diadalív környékén figyeltünk meg ilyeneket, melyek közbelépésünkkor részben már áldozatul estek a javítók buzgalmának. Meg kell emlékeznünk a faragott köveket (els sorban a boltozati bordákat és záróköveket) borító egykori festés maradványairól is. A jelek szerint ezek az elemek sohasem voltak nyers k szín ek, hanem fehérre meszelték vagy színezték ket, és erre — ha mód van rá — a helyreállításnál is figyelmet kell(ene) fordítani. Kényes kérdés az el kerül falfestmények, feliratok utóélete is. Nemegyszer nagyon töredékesek, és állapotuk is rendkívül rossz, megtartásuk a javítás további menetét és a hívek szemét egyaránt zavarja, elpusztulásuk viszont a m vészettörténet pótolhatatlan vesztesége. Mindez fokozottan érvényes a nem festett, csak feliratokkal, kis ábrákkal borított falfelületekre, melyeket a templom használói botrányosan csúnyáknak min sítenek. Rugonfalván e téren okos kompromisszum született: a jó állapotban lev freskón kívül szabadon hagyhattuk a legfontosabb kés középkori falkarcokat és ábrákat is — mindannyiunk közös örömére. 3. A rugonfalvi néphagyományra támaszkodó helytörténetírás kezdett l fogva különös érdekl déssel fordult a templom egykori épít i, használói felé.19 A hagyomány szerzetesi templomnak véli a középkori épületet, anélkül hogy ezt okleveles anyag, helynevek vagy akárcsak építészeti formák is alátámasztanák. Azzal az általánosan elterjedt néphittel állunk szemben itt is, amelyik csaknem valamennyi középkori templomot szerzetesekkel, fehér, szürke, vörös — Rugonfalván egyedülálló módon zöld — barátok emlékével népesített be. A 15. századi átépítés el tti, kis méret falusi templom épít ir l és építéstörténetér l adatok híján keveset tudunk — egy újabb igényesebb ásatásig. A kés gótikus b vítésnél azonban már szerencsésebb helyzetben vagyunk. Az utóbbi évek kutatása feltételezi, hogy a templom kés gótikus átépítése és felszerelése — mely gazdagabbnak t nik a közvetlen környék korabeli falusi templomainál — Összefügg az ekkor Rugonfalván is birtokos Nyújtódi család védnökségével, patrónusi szerepével.20 19. 20.

Orbán: i.m. 119. Dávid, i.m. 250—251.

EME RUGONFALVA KÖZÉPKORI EMLÉKEI

27

A középkori Nyújtódi család történetének áttekintése21 az egyébként is indokolt fenti feltételezést csak meger síti. A Kézdiszékr l származó22 nemescsalád egyik ága a 15. század derekán Udvarhelyszéken t nik fel. A sz kszavú okleveles adatok alapján valószín nek látszik, hogy itteni els kúriájuk Székelykeresztúron, Rugonfalva közvetlen közelében állott.23 Rugonfalva a család újabb, de minden bizonnyal még 15. századi szerzeményei közé tartozik. Nyújtódi Pál 1505-t l „rugonfalvi” el névvel szerepel,24 és ez azt jelenti, hogy már nemcsak részbirtoka volt a faluban, hanem itt alakult ki birtokainak központja is az elmaradhatatlan nemesi udvarházzal. Nevével 1486 és 1519 között több oklevélben is találkozunk.25 1495-ben Nyújtódi Pál (Paulus Noytodi ... et Pota uxor sua unacum ipsorum filiis et filiabus) és Rugonfalva Antal nev plébánosa (presbyter Antonius, plebanus de Rugonfalva) belépett a Szentlélekr l elnevezett római ispotályos rendbe.26 Ez az esemény — mely a feltételezett patrónus és a helyi pap szoros kapcsolatát is jelzi — id ben annyira egybeesik a templom kés gótikus átépítésével, hogy bátran feltételezhetjük: Nyújtódi Pál védnöksége alatt, Antal plébános idején került sor a templom megújítására és az építkezés végét jelz 1512-es harang megöntetésére. Nyújtódi Pál Rugonfalván is birtokos el deir l nem tudunk (igaz: az 1495ös adat egyben a falu els írásos említése is), és nem értesülünk az oklevelekb l a rugonfalvi birtokot örökl leszármazottakról sem. Így nem tudjuk, mi lett az itteni Nyújtódi-birtok sorsa, mivel 1519 után Rugonfalván nem említik többet a Nyújtódiakat. 1538-tól már a Benedekffyeket találjuk itt mint a falu egyetlen f rend családját.27 Nyújtódi Pál id közben elenyészett udvarházának maradványait, a középkori szokások ismeretében, a templom közelében próbáltuk megkeresni. Talán az egykori épület helyét jelzik azok az alapfalak, amelyek a templomtól északkeletre mintegy 150 m-re kerültek el . Évtizedekkel ezel tt az országút északi oldalán fekv , 170—171. számú 21. Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. Pest 1860. VIII. 193.; Sándor Imre: A rugonfalvi és szentdemeteri Nyújtódi család. Genealogiai Füzetek 1/1903. 21.; A Székelyudvarhelyi codex (Szabó Samu kiad.). Budapest 1907. XIV—XVI.; Lukinich Imre: Adatok az erdélyi családok genealogiájához. I. Genealogiai Füzetek 6/1908. 10—11.; Tonk Sándor: Erdélyiek egyetemjárása a középkorban. Bukarest 1979. 205, 305. 22. Nyújtód (Lunga) egykor Kézdiszékhez tartozott, ma Kovászna megyében van. 23. 1459: SZOkl I.179.; 1524: Uo. II. 14-15.; 1526: A ... Széki Teleki család oklevéltára (Barabás Samu kiad.). Budapest 1895. II. 398. 24. 1505: Egregius Paulus Nyvthody de Rugonfalwa (SzOkl V. 37.); 1509: Paulus Nyujtodi de Rugonfalva (Kemény, Joseph: Notitia ... Capituli Albensis Transsilvanae. Cibinii 1836. I. 225.); 1518: Paulus Nijwijthodij de Rugonffalwa (SzOkl I. 332—333.). 25. A fentieken kívül: 1486: SzOkl I. 258.; 1487: Uo. I. 263.; 1503: Uo. III. 153.; 1505: Uo. I. 308., VIII. 220.; 1506: Uo. I. 316.; 1519: Uo. I. 334—336. 26. Teutsch, G.D.: Siebenbürger mitglieder der Bruderschaft des Hospitales zum heiligen Geist in Rom 1478—1520. Korrespondenzblatt des Vereins für siebenbürgische Landskunde 13/1890. 8, 83. 27. 1538: Ladislaus Benedekffi de Rwgomffalva (SzOkl II. 42.).

EME 28

BENK ELEK

telkek kertjében 80 cm széles, mélyre alapozott, lapos kövekb l rakott falmaradványokat termeltek ki a tulajdonosok. Megfigyelésük szerint az alapokat mintegy két ásónyomnyi föld takarta. A mondott helyen 1984-ben falnyomokat a felszínen már nem észleltünk, de sok 15. század végi, 16. század eleji cserepet és csempetöredéket gy jtöttünk. A dönt szót természetesen itt is csak egy régészeti ásatás mondhatná ki, de sokat sejtet az a tény, hogy a templomkerítés egyetlen biztosan középkori bejárata keletre, a feltételezett udvarház felé nyílik. Továbbá igen meggondolkoztató egy topográfiai megfigyelés is: A falut átszel , a templomtól közvetlenül délre haladó országút ma félkör alakban megkerüli a cinteremfalat. Ez annál inkább figyelemre méltó, mivel a templomtól északra, a falu felé lejt Temet domb lábánál szinte egyenes vonalban haladhatna az út a Nyikó mentér l a NagyKüküll völgye felé. A természetes nyomvonalától felt módon eltérített út valamilyen településtörténeti okot, változást sejtet. Könnyen belátható, hogy e változás oka önmagában nem lehet a középkori templom, melyet — adataink szerint valamikor a 13. században — értelemszer en egy már meglév út mellé építettek, és nem adott okot a változásra sem a gótikus b vítés, sem pedig a templomot kerít cinteremfal megépítése. Inkább az látszik valószín nek, hogy Rugonfalva kés középkori f rend , primor családai (Nyújtódiak, majd a Benedekffyek) a templom mellett, a Temet domb lábánál szereztek tágas bels séget, és emiatt változott meg az országút nyomvonala, megkerülve a nemesi telket és építményeit. Talán e kúria emlékét rzik azok a 15—17. századi kályhacsempe-töredékek is, melyek a jelzett alapfalak közvetlen közelében, a Bokor-kertben (167. szám) kerültek el és jutottak a Székelykeresztúri Múzeumba.28 4. Az egykori falu tárgyi emlékei közül néhány már az 1971—1972-es rugonfalvi ásatások során el került. A templom mellett, a parókia udvarán kés középkori edények, illetve edénytöredékek, valamint egy 15. századi, fehérrel és vörössel festett kályhacsempe darabjai is napfényre jutottak.29 Ez utóbbi mérm ves-liliomos mintáját az 1984-es székelykeresztúri ásatások30 anyaga alapján teljes biztonsággal rekonstruálni tudjuk. A templomtól délre fekv középkori falu területén 1984—1985-ben az eddig múzeumba kerülteknél korábbi, 12—14. századi cserepeket is gy jtöttünk. Adataink tanúsága szerint Rugonfalva népe legkés bb a 12. század folyamán telepedett meg mai lakóhelyén; a 13. században templomot épített, és feudalizálódása, primorcsaládok kiemelkedése is bekövetkezett addigra, mire a 15. század végén a falu neve oklevelekben is megjelent.31 28.

Benk Elek—Ughy István: Székelykeresztúri kályhacsempék. Bukarest 1984. 58—59. A Szekélykeresztúri Múzeum régészeti Gy jteménye, lsz. 2884. 30. A szerz ásatása a székelykeresztúri 1. Sz. Általános Iskola udvarán. Feldolgozása folyamatban van. 31. A rajzokat — kivéve a 4. es 5. abrát — Ughy István készítette. 29.

EME Imreh István

Mez gazdasági rendtartások, egyezségek, utasítások (1580–1635) A XVI. és XVII. század fordulóján Erdély mez gazdaságában nem állapítható meg jelent sebb szerkezeti változás. A két századot egybeköt évtizedekben, úgy t nik, nem történt számottev fordulat, nem vette kezdetét új szakasz. Figyelmet érdeml azonban az a színvonal, amelyre a mez gazdaság el leg eljutott, és amelyet — a századvég viharait átvészelve — Erdély földm vel népe ismét helyreállított. A XVII. század eleji újrakezdés ugyanakkor a megtorpanás el zménye is. Egészében véve mindezt csak néhány újabb gazdaságtörténeti mélyfúrás nyomán vethetjük fel mint munkahipotézist. Elfogadására felbátorít Udvarhelyszék e korbeli jegyz könyveinek vizsgálata is.1 Végigpászmázva e források alapján a paraszti élet f munkaterületeit, kutatva a mez gazdaság termelési technikájának változásait, meggy dhettünk a korábbi évszázadok során kibontakozó gyors fejl désr l. A termel er k, a termelési eljárások viszonylagos fejlettsége azonban — sok bels és küls gazdasági és politikai tényez hatására — nem válhatott a magasabb fokra való feljutás emelty jévé. Az élet ily módon, e tájegységben, csak szélességében terjeszkedett, csupán lehet ségeinek már adott körén belül érlelt be korábbi kezdeményeket, és már kiformálódott kereteket töltött ki egyre jobban, mind teljesebben a feudalizmus jellegzetes kelet-európai termelési-társadalmi viszonyaival. Ez a megkésett kiteljesedettség valójában nemcsak szilárdulást jelentett, hanem megtorpanást is, ami a fejl désmenet távlatában — a polgári átalakulás folyamatában — már hanyatlást, visszaesést is eredményezett. Az erdélyi jobbágyság XVI. századi viszonyait elemezve Erdély múltjának kutatói2 szintén számba vették a visszafogó er ket, a lassító tényez ket — nem utolsósorban a század közepén és végén dúló harcokat, pusztításokat. P.P. Panaitescu3 a moldvai és havasalföldi viszonyokat tanulmányozva ugyancsak ahhoz a végkövetkeztetéshez jutott el, hogy az 1. Imreh, St.—Pataki, J.: Contribu ii la studiul agriculturii transilv nene (1570—1610) Acta Musei Napocensis 4/1967. 153—185.; 6/1969. 187—209. — Imreh István—Pataki József: Adatok Udvarhelyszék Mez gazdaságához (1570—1610). Aluta 1/1969. 131—141.; Adatok Udvarhelyszék állattartásához. Aluta 2/1970. 169—180.; Székely Oklevéltár. Új sorozat I. 1983 és II. 1985. (Közzéteszi Demény Lajos és Pataki József) 2. Istoria României. II. 1962. 880. 3. Cost chel, V.—Panaitescu, P.P.—Cazacu, A.: Via a feudal în ara Româneasc si Moldova (sec. XIV—XVII). Bucure ti 1957. 39.

EME 30

IMREH ISTVÁN

agrárállapotokat lassú, nehézkes továbbfejl dés jellemzi, szemben a XVI. században kibomló ígéretes fellendüléssel. Ezt a jelenséget tágabban, európai méreteiben Várkonyi Ágnes így jellemzi: „Válságok sorozatának: az árak, a bérek, a demográfiai viszonyok, a mez gazdasági termelés alakulása, a jövedelmek és az életviszonyok változása mutatja a XVII. századot. Eszerint a XVI. századhoz képest a fejl dés lelassult, megtorpant, hosszas stagnációs id szakok váltják egymást, s t egyes területeken rövid, éles visszaesések következnek be. A földm vel k helyzete leromlik, a lakosságnak kevesebb bér, élelem jut, járványok pusztítanak, n a mortalitás, a népességszaporulat a relatív növekedés ellenére is abszolút mértékben pangást mutat. E válságjelenségek nem korlátozódnak egyetlen országra vagy területre. Széles kiterjedésükre jellemz , hogy az ausztriai, szlovákiai és a lengyelországi ár-bér és demográfiai mutatók hasonló folyamatról tájékoztatnak. A XVII. század tehát a válságok, regresszió ideje. Hatalmas megterhelés nehezedik a társadalomra, szorításából csupán egyetlen ország, Anglia tud kitörni.”4 Ugyanakkor azonban ebben a látszólag refeudalizálódó világban jelent s ipari és kereskedelmi fejl dés alapozódott meg, s megtörtént a felkészülés a XVIII. század látványos sikereire, a polgári szerkezetre való átváltásra. Ilyen feltételek közepette szükségszer folyamatnak t a zárt, szerves feudális intézmények újra való meger södése. Példa erre, hogy csak egyet, de igen jellegzeteset említsünk, hogy a XVII. század pusztításai nyomán gyérebbé vált lakosságot jobban összefogó földközösség Erdélyben ismét tért hódított,5 és er re kapott sok más, a feudális rendszernek korábban már bomlófélben lév középkorias formája is. Így azután a támogatásra, védelemre szoruló emberekre nálunk nemcsak a középkorban, hanem az újkor küszöbén is jellemz volt a szorosabb társulás. A létfeltételek bizonytalansága, a sokféle természeti, társadalmi veszélyeztetettség, a sorsukkal való birkózás súlyos gondjai szolidaritásra ösztönözték, egybebúvásra késztették az embereket. Az összefogó, keretek, a kapcsolatok formái igen változatosak, sokszín ek voltak. Általában azonban kisebb nagyságrend ség és az jellemezte ket, hogy a kapcsolatok köt ereje eléggé nagy, a bels kohézió számottev volt. Mindazokban a közösségekben, amelyekbe beleszülettek és éltek az emberek, valamint a vállalt közösségekben, amelyekbe befogadták ket, mind pedig a sajátos, feudális szervezetekben szoros és személyes emberi kapcsolatok szálai szöv dtek. Mindez természetesen szabályozást kívánt. Kellett az el írások rendszere, az emberek helyét, a tennivalókat, a magatartásformákat megszabó norma. Mindenütt, ahol ennek a jelenségnek a nyomára 4. R. Várkonyi Ágnes: Történelmi személyiség, válság és fejl dés a XVII. századi Magyarországon. Századok 106/1972. 3. sz. 613. — Zimányi Vera: Magyarország az európai gazdaságban. 1600—1650. Budapest 1976. 48—53. 5. Jakó Zsigmond: A gyalui vártartomány urbáriumai. Kolozsvár 1944. XLIV.

EME MEZ GAZDASÁGI RENDTARTÁSOK, EGYEZSÉGEK, UTASÍTÁSOK

31

bukkanunk, ott, ahol rendtartás, statútum születik, ahol az együtt él k tartós, mintául szolgáló szerz dést kötnek, ott ezeket az újjászületett vagy most szervez feudális társadalmi alakulatokat tételezhetjük fel, találhatjuk meg. A feudális szerkezet összetev , alkotó egységei, az embereket egybefogó formák szilárdabbá, kiépítettebbé válása és szokásjogi, helyhatósági és más normákkal való körülbástyázása a maga rendjén szintén a megállapodottságot segítette el . Így a feudális termelésitársadalmi viszonyok megszilárdulásáról és lehorgonyzásáról is jelzéseket küldenek a mind mélyebbre hatoló és mind részletezettebb rendtartások. A rendi szerkezetben az igazgatási, teherviselési és f leg a munkavégzés számára nélkülözhetetlen keretekben a társadalmi er viszonyoknak megfelel , az új hatalmi állapotokat szentesít , kodifikáló megegyezésekre vagy a hasonló státusúak közötti egyezségekre szintén mind többször sor került. Azokon a területeken, ahol közvetlenül kellett irányelvek és követelmények medrébe szorítani a növényt termeszt , állatot tenyészt lakosok életvitelét, ott szintén rendtartás, megegyezés született. Ott, ahol a társadalmi összetétel lehet vé tette, a közösségek maguk önkormányzati alapon egy akarattal írták el , foglalták paragrafusokba a szabályokat. Ott pedig, ahol valamin magasabb fórum, uralkodó helyzet társadalmi tényez alkotott normákat, megsokasodtak a rendelkezések, utasítások, instrukciók. Akármilyen er k mozgatták is ezt a folyamatot, s bármilyen formákba öltözködött is bele ez a megtorpanó és befele forduló erdélyi feudális világ, valójában az intézmények szilárdulásával egy er sebb bels köt dés rendi szerkezet kimunkálásának útján járt. A keretek els pillantásra még formálódóknak látszanak, holott végleges alakjukat öltik fel, épít knek t nnek, miközben az erdélyi feudalizmusnak immár nehezen omlasztható falaivá válnak. A mez gazdaságot egybefogó területi, igazgatási alakulatok legjelent sebbike különben a faluközösség volt. Társult hozzá a falurészeket, falvakat vagy éppen több helységet szervez földesúri, fejedelmi birtok. Ezeknek a közösségeknek és szervezeteknek a rendtartásait, egyezségeit, utasításait szeretn k fölsorakoztatni; tudva — természetesen —, hogy körük még mennyire szélesíthet .

1. A paraszti faluközösség rendtartása A feudális faluközösség tipológiáján munkáló történész már rendelkezik annyi biztonságos támponttal, hogy megállapíthassa: Erdélyben rendkívül sokszín a helységek népének társadalmi 6 összetétele. Ezek közül többekben a szabad népelem túlsúlya igen jelent s, ami egyben azt is jelenti, hogy számottev a paraszti önrendelkezés alapján kivirágzó rendtartásalkotás. 6.

Egyed Ákos: Falu, város, civilizáció. Bukarest 1981. 8—53.

EME 32

IMREH ISTVÁN

Ismeretes, hogy a középkori Európában a falvak igen korán kialakították szokásjogi szabályaikat, törvényeiket.7 A „Weistumok”, a falukönyvek igénye nálunk is megszületett. Legtöbb írásos szokásjogi emlékünk, falutörvényünk a székely székek területér l maradt reánk.8 Az autonóm falusi statútumalkotásra példát is innen idézünk.9 Mindenekel tt azt szeretn k hangsúlyozni, hogy jóllehet a legkorábbi zaláni és gyergyóújfalusi falutörvény 1581-ben keletkezett, a falu „végzéseir l” már korábban szó esik. A gyergyóujfalusiak szólnak is arról, hogy a „régi székel szabadságnak idejében”10 — tehát már az 1562. évi levert székely felkelés el tt — él szabályozásokat foglalnak írásba. Nem 1581-ben szület falutörvényekr l, hanem ebb l az id szakból már írásos formában ránk hagyományozódott rendtartásról kell tehát szólanunk. A megegyezés artikulusait általában a „teljes falu”, tehát mind a nemesek, mind a szabad és a jobbágyi rendbe tartozók fogalmazták meg és szentesítették. Az udvarhelyszéki bágyiak 1628. március 8-án „falustól” jelentek meg a fogott közbírák el tt, hogy elmondják, „micsoda rendtartással és végezéssel éltenek eleit l fogva s mostan is ugyanazzal akarnának élni”.11 Az eljobbágyosító törekvések id szakában a székely falutörvényekben szükségszer en kell szerepelnie a nyílföldekr l, a falu közföldjeir l szóló határozatoknak. A faluközösségnek mint életkeretnek, mint a mez gazdaságot m ködtet szerkezetnek azért nagy tehát a jelent sége, mert a közös szántó-, valamint kaszáló-, legel - és erd vagyon használatát is szabályozza. Az említett rendtartások közül a zaláni kizárólag a falu földinek megosztása körüli problémákat rendezi. Az újfalusiak a falu határában, mez n, erd n a falu híre és engedelme nélkül maguknak örökséget foglalókra szab ki súlyos büntetést, hangsúlyozva a communitás tulajdonosi státusát, hiszen az engedetlennek minden marhája, öröksége a falura száll. A csíkszentmihályiak hasonlóképpen tisztázzák a közösség együttes tulajdonosi jussát. A bágyi statútum arról is intézkedik, hogy azok, akik szolgálattev iknek zsellérházat építenek, mások, akik jobbágyul kötnek le 7. Heers, Jacques: Le travail au moyen âge. Paris 1968. 94-96. L. még Bader, Karl Siegfried: Studien zur Rechtsgeschichte des mittelalterlichen Dorfes. Weimar 1957. 1962. — Tremei, Ferdinand: Winschafts- und Sozialgeschichte Österreichs. Wien 1969. — Olivier-Martin, Fr.: Histoire du droit francais. Paris 1951. — Szabó István: A középkori magyar falu. Budapest 1969. — Wellmann, Imre: Village community and industrialisation: economic and social changes. Agrártörténeti Szemle 18/1976. Supplementum. 8. Imreh István: A törvényhozó székely falu. Bukarest 1983. 9. A székely falutörvényekr l szóló könyvet id közben elkészítettük. A tárgyalt korszakbeli ott közölt hét rendtartást ezért nem szerepeltetjük itt súlyához méltó módon. Idézzük azonban a kötetben nem szerepl bágyi falutörvényt. 10. Imreh: lm. 278. 11. Történelmi Tár. Új folyam. 8/1907.289.

EME MEZ GAZDASÁGI RENDTARTÁSOK, EGYEZSÉGEK, UTASÍTÁSOK

33

maguknak embereket, ne igényelhessenek nyílrészt a falutól. A dályaiak rendtartása (1618-ban) megengedte, hogy a közéjük teleped idegennek nyílföldet osszanak. Aki viszont jobbágyságra adta magát, az olyan ember „örökségét” elvették, az a falura szállott vissza. Azt is „elvégezték”, hogy nemesember „köztök örökséget, nyílföldet vagy erd t pénzen vagy egyéb úton meg ne vehessen”.12 Az 1632. évbeli kányádi falutörvény fel l folyó vizsgálat tanúságtev i elmondották, hogy e faluban a szül kt l elszakadó, új háztartást alapító fiatalok már nem jussoltak nyílrészt a communitástól. Az egy családnak korábban kimért nyílföldeken kellett atyafiságosan megosztozniok.13 A gazdálkodás alapja, a legf bb termel eszköz a föld. A feudális viszonyok közepette kialakuló, örökíthet magánbirtok, valamint a jelent ségét rz , itt-ott pedig ismét visszaszerz földközösség teremt tehát magának életkeretet, intézményi burkot a faluközösségben, és használatát illet leg épít ki szabályozást a különböz rendbéliek számára. A kis szabadparaszti, jobbágyi vagy éppen nemesi gazdaság szoros szálakkal kapcsolódik tehát össze vagyonközösségi alapon. Ezt mélyíti el és a falu gazdasági egység voltát még inkább kiteljesíti a közösségi jelleg földm velés sok-sok gondja. A nyomáskényszer, a két-, nagy ritkán pedig már háromfordulós határban megm velt és legeltetett szántóföld rendje ven termi az együttes döntést, a falutörvényben rögzített szabályalkotást. A falu minden lakójának — természetesen a nemes birtokosnak is — tiszteletben kell tartania a communitás végzéseit. A bágyiak közül például az, aki megszegi a közös megállapodást, 50 forint megfizetésére kötelezhet , mégpedig peres eljárás nélkül. Súlyos büntetést rónak ki a „tilalomszeg kre”, azokra, akik a gabonaterm határban, kaszálókban tesznek kárt. Különben kiépült már ekkor és határozatokban is tükröz en funkcionált a határ ellen rzése, pásztorlása, a kártev állatok behajtása, az állatok zálog fejében való kiváltása, valamint a büntetés eljárásrendje. A szénafüvek, az erd k megóvása, a kaszálás, majd a tarló-, az ugarlegeltetés rendje, az erd irtásának, használatának módja, védelme és így tovább — mind-mind ezt a „gazdasági közösséget” teszi szervezettebbé, olyan alapegységgé, amelyben a családi gazdaságok a közösségi feltételekhez igazodóan m ködhetnek.

2. A földesúri falu rendje Azokban a falvakban, ahol a lakosság dönt többségében több urat szolgál — és Erdélyben ez a jellegzetes forma —, ott a földesuraknak közösen kell olyan határozatokat hozniok, amelyeknek a megtartását vállalják és tiszteletben tartásukra jobbágyaikat is rászorítják. Az 1584. 12. 13.

Uo. 288. Uo. 291.

EME 34

IMREH ISTVÁN

évbeli Hunyad megyei lozsádi rendtartás ezt a nemes birtokosok közötti egyezséget jól példázza. Rövidebb lévén — egészében is bemutathatjuk: „Húsvét után való harmadik vasárnap öszvegy lének az két nemzet, az Zudor nemzetség és az Farkas nemzetség, és szabad akaratjokból ilyen végzést t nek szénájok, búzájok, kendedorok [!], sz jök [fel l]. Hogy valaki szénájokba belehajtaná barmát, szabad akaratjával, annak ilyen büntetése legyen, hogy ha az Sitár benne találja, az avagy az Sitáron küel oly ember találja, kinek szava meghihet leszen, hát az öt esküinek megmondja. Mely esküttek ezek: Györgyfy Balázs, Ferenc Balázs, Farkas Lázár, Zudor Máté és Zudor Ferenc. És ezek az öt esküdtek elmenjenek és kérjenek egy forint bírságot az b nös emberen. Holott az b nös ember az öt esketteknek az forintot az végzés szerint megadja, jó. Az hol meg nem akarná adni, hát az végezés szerint az esküdtek az két nemzet akaratjából ispánt, bírát hozhassanak és az ispánnal három forintot vehessenek rajta. Hogyha ebben az esküdtek el nem járnának, hát az több atyafiak, az község az esküdtekre ispánt, bírát hozhassanak, és azon büntetéssel büntettessenek, miképpen szinte az nösök. És ha az Sitárra is rea támadnának és az barmot el le elvennék, tehát azoknak is olyan büntetése kívántatik, mint azoknak, az kik hatalmasul megétették az megnevezett jószágokot, szénát, búzát kendorth [!], zabot. És ha az Sitár is ebben híven el nem járna, tehát rajta is az két nemzet egy forintot vegyenek. Hanem [!] akarna megadni, tehát az ispán, bíró erejével rajta is három forintot vetethessenek. És az pap dézsmáját mid n megvárja, az feljül megírt penna [!] alatt való büntetése alatt, hogy el ször ki hordja, és annak utánna úgy menjenek egjchorsmind [!] hordani. És az sz szüretkoron addég senki ne menjen szedni, az míg két vagy három szava meghihet emberrel meg nem láthattuk és hagyjuk. Meglátják és meghagyják, hogy ideje szedni menni, hát egycziorsmind [!] menjenek szedni. És mikoron elvégez dnék az szüret, hát minden réset becsinálja, hogy az marha be ne mehessen rajta, az felül megírt penna alatt. Ezt mi így végez k, hogy ez a kötés maradjon mind fiúról fiúra és minden meg maradékainkra mindörökkön örökké.”14 A termelés kötöttségei itt is els sorban a szántóhatárban termelt gabona, kender, valamint a szénaf és a sz termés védelmezésére irányulóak. Ezért szabályozzák els helyen a határpásztori teend ket, a „zsitár” kérdését. A termelés ritmusa szintén igazodást, együttes akaratelhatározást, egyszerre való cselekvést követelt, mind a papi dézsma határbeli beszedése dolgában, mind a szüret id pontjának, majd az azt követ id szak teend inek a megszabásában. A falu itt is alapegység tehát,

14. ENMLvt-nak a Kolozsvári Állami ménye, 1584. április 15. Lozsád határrendtartása.

Levéltár

(a

továbbiakban

KvÁLvt)

rizetében

lev

Törzsgy jte-

EME MEZ GAZDASÁGI RENDTARTÁSOK, EGYEZSÉGEK, UTASÍTÁSOK

35

és benne két nemzetség, rokoni kör lép egyezségre, hogy a termelés menetét szabályok medrébe terelje. Az 1592-es esztend ben hozott és 1602-ben kiegészített gyer monostori végzés15 szintén a több birtokos és jobbágy számára kötelez normák foglalata. Ennek a „monostori nemesek és parasztok között lett végezés”-nek az Ebeni, Kemény, Tepesit, Szentmiklóssy, Radó, Toldalagi, valamint a Kabos, Mikola és Gyeröffy családok a megfogalmazói. A vagyonközösség itt is lényeges tényez , hiszen az Erd falvi berek mindnyájuké, onnan a falubeliek nem hordhatnak fát, s maguk a nemesek is szükség esetén a kenézt l kérnek erd lésre engedélyt. A többi erd szintén földesúri hatalom alatt álló, és együttesen is védelmezik. Él fát, nyerset, bükkvessz t, „miképpen az régi atyáink elvigeztik volt”, senki jobbágyának nem adhat, s ez más rendbéli embernek ugyancsak tilalmas. Csupán „esett fát” lehet t zre hordani, és erre kötelezik a szénéget kovácsokat is. Az erd irtásnak szintén határt szabnak. Egy jó szekér szénát term helyet szabad kitisztítani, de bükkerd ben annyit sem. Épületére, „örökségére” való fát úgy kap a jobbágy, hogy két nemesember pecsétjével, engedélyével felkeresi a bírót vagy esküdtet, aki azután kiadja számára a nem tilalmazott erd l. A vetés, a tilalmas határ védelme Gyer monostoron is f helyen álló. A bírság alól a nemesember szolgája sem mentesül. Lovastól a gyalogösvényeken járni sem szabad, a tilosban legeltet t pedig a piacon, az utcán is megfoghatják, és a határkerteket rongálókat szintén szigorúan büntetik. A tolvajlást ugyancsak keményen megtorolják. A károsult patrónusok vagy parasztemberek két forint bírságot vehetnek a tettesen, és azután még „az bíró az kézi kalodába marok vessz vel” megverettetheti. Szabályozzák a korcsmárlási jogot is, mégpedig oly módon, hogy karácsonytól szüretig bort csak nemesember árulhat. S annak a tiszttartóját, bíráját is ellen rzik, hogy valóban urának kereskedik-e; a parasztnak viszont még a maga szükségére sem szabad italt hozatnia. A jobbágyfalu bíráskodási rendjében er teljesen érvényesül az úri hatalomnak a közösségre ránehezed súlya, hiszen egyebek között például a „bírságnak két része az nemes uraimé, és harmadik része az bíróé eskött társaival”. A bíróválasztás azonban még szokásban van, és a „végezésekben” az is szerepel, hogy ha valakit bíróvá, polgárrá tesznek vagy egyéb tisztségre megválasztanak „az falu módja szerint”, senki „jobbágyát ki ne fogja közöllök”. 15. Wass cs. lvt. Fasc. LVIII. nr.1. KvÁLvt. A rendtartás, a „pecsétes levél” hátán ugyanazon kézzel írott következ szavak olvashatók: „A gyer monostori nemes uraim vigezisek kecceri.[!] El ször.” Ugyancsak a levél hátlapján lév (XVII. sz. végi — XVIII. sz. eleji) írás így min síti a megegyezést: „Holmi egymás között való vigezése az monostori nemesek[ne]k és paraszt emberek[ne]k, tilalmas fel l.” A XVIII. sz. derekán szület jegyzet szerint: „A monostori nemesek és parasztok között lett végezés, tilalmas erd k és rétek fel l.”

EME 36

IMREH ISTVÁN

Jóllehet a falu számára a birtokos urak szabnak törvényt — a parasztjaikkal való egyezség egyik tanúságaként —, ebben a rendtartásban a régi szokásjogi normák is helyet kapnak. Még inkább jelent s azonban a gyer monostori szabályozásnak az a néhány pontja, amely arról árulkodik, hogy a földesuraknak a falu határabeli termel élete, az udvarnak, a majorságbirtoknak a tevékenysége milyen mélyen beleágyazódik a faluközösség szabályozott munkarendjébe. Törvényt, igaz, k hoznak, de annak k is, embereik is alárendelik magukat. Ily módon a bíró az egyes kihágásokra kiszabott bírságot köteles kiróni és felszedni, akárki is az („vagy nemes ember, vagy paraszt ember, vagy egyéb rendbeli ember”), aki törvényszeg vé válik. A végzések tehát óvják, szilárdítják a bíró tekintélyét, ami kés bb is szokásban lév eljárás, jellemz módon azonban Gyer monostoron igen súlyos büntetéssel a nemeseket szorítják rá a faluvezet megbecsülésére. A bírót „tisztességbe” nem tartó parasztember ezért fizet egy forint bírságot, míg a nemes, ha „megszidogatja” a faluvezet t, 50 forinttal tartozik. Egy másik pontban ezt még részletezik is, ily módon: „Ha az nemes uraim közül [valaki] az bírót megszidja mód nékeól [!], az els széken incsik egy vicebíróval, és ott okát adja: mi okon cselekedte. Ha méltó okát nem adhatja, egy viceispán és vicebíróval igazat vehessen, flor. 50, jószágában. És ott az els széken minden haladik nélköl törvinye ligyen; sohova ne apellálhasson vele, contradiccione, inhibiccione, repulsione non obstanta.” Ugyanúgy a pert indító nemesember, aki a törvényeket meg nem tartaná, 50 forintra büntethet . Oly fontos tehát a faluközösség megbolygatatlan életrendje, hogy a határozatokat végrehajtó és a szembeszegül ket, kártev ket, a szokásrendet megbontókat büntet bírót, valamint a falusi vezet tanácsot maguk fölé emelik a nemesurak, a birtokosok is. A rendkívül sok kötöttség, amely a nyomásrendszerrel együtt jár, a feudális mez gazdaság számtalan, csak közakarattal megoldható kérdése, a munkafeltételek biztosítása, a termés védelme mind-mind megköveteli az együtt él k és együtt gazdálkodók megegyezését, egyetértését, az életmenet szabályozását. Azt, hogy a normaalkotó közösségben a jobbágyfalu esetében még mennyire jut szerephez az önkormányzat, a helybéli társadalmi er viszonyok alakulása, a helyi szokásjogi hagyományok, normák szilárd volta vagy gyengülése határozza meg.

3. A falvak közötti egyezségek Az állattartás középkorias formái, a legeltet állattenyésztés, a félszilaj tartásmód arra is rászorítja a mez gazda népességet, hogy szomszédos falvak kössenek egyezséget. Elhatározzák például, hogy a mezei kártételeket hasonló módon ítélik meg, és sajátos bíráskodási, büntetési formákban egyeznek meg, valamint gyakran szabályozzák a falvaknak az egymással érintkez szántóhatára kapcsán felvet problémákat.

EME MEZ GAZDASÁGI RENDTARTÁSOK, EGYEZSÉGEK, UTASÍTÁSOK

37

A Maros és Nyárád közötti térségben Székelykál és Erd csinád (Csanád) lakói 1628-ban kötnek egyezséget.16 A két település érintkez határszélén meg kell építeni a határkertet (a porgolátkertet), mégpedig oly módon, hogy a Csanádiak még porgolátkaput is állítsanak. „Az kapu penig oly légyen — írják —, hogy ha valaki kinyitná és nyitva hagyná is, magától bémenjen és bétev djék.” A két falu — az ellentétek elkerülése végett — együtt bünteti azt, aki a kapun a tilalmasba hajtja a marhát. Ha a kerten rés támad, azt jelentik, s a bíró harmadnap alatt megcsináltatni köteles. A nemesurak és a falusi bírák egyben az ugarlegel közös használatát is megszabják: „...az csanádi határig olyan szabad legyen a káli marhának, mint a Csanádiakénak.” A Kis-Küküll mentén 1586-ban a szentdemeteriek és a nagykendiek egyeznek meg. Meghatározzák, hogy ha „...a szentdemeteri ember a negykendieknek kárt teszen, avagy tilalmat szeg meg, három nagykendi ember odamenjen és Szentdemeterfalva öszvegy ljen, és az három kendi emberekkel együtt az kár tétet embert egy forintra büntessék és bírságolják.”17 A marosszéki, Nyárád-térségbeli falvak közül három is egybegy l 1617-ben, és közös, kötelez rendszabást alkot.18 A régi „törvények felgomolyodván”, Madaras, Bálintfalva, Szentlászló újrafogalmazza azokat. A lényeges itt is a termés védelme. A három falu határán lév kerítéseket ezért kell a „kert járó bíráknak” Szent György-napkor felülvizsgálniok. A „réses” emberek büntetését részletesen szabályozzák. A negyedik figyelmeztetés esetében például a büntetés már három veder bor (a kertbíráknak) és természetesen a kár megfizetése. Aki pedig a zálogot el nem fogadná, a három falu esküdt „törvénylátója” el tt felel azért, „mert az három falu törvényét úgy akarja elrontani”. Büntetése kilenc veder bor. Igen er teljes itt is az a szándék, hogy minden vita, bármilyen ellentét a zárt szövetkezett együttesen belül, a három falu színe el tt oldódjék meg és érjen véget. Aki tehát pert indít, a bálintfalvi közbírónál kell jelentenie. Apellálni a madarasi törvénylátókhoz lehet, innen pedig Szentlászlóra. Még e fórumról is vissza lehet térni a bálintfalvi öt közös esküdt és kertlátó bíró elé, „de onnét, vagy tetszik, vagy nem, sohova nem apellálhatja”. A faluközösségeket mint gazdasági egységeket így társítja, fogja egybe a rendre, a békességre törekvés és a gazdálkodás jó menetének biztosítását célzó szándék. Szomszédsági szövetkezések születnek tehát közös érdekeket védelmezve, rendtartásokat, külön törvényeket is alkotva. 16. Tagányi Károly: Csanád és Kál falu egyezsége a közös határ-gyep fel l. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle (a továbbiakban MGtSz), 4/1897. 83—86. Nagyszalonta és Madaras között 1646-ban ugyancsak vita támadt a tilalmas és a szabad nyomásban lév földek felett, valamint a határbéli kártételek büntetési módjáról (lásd MGtSZ 6/1899. 272—273.). 17. Eszterházy cs. lvt. nr. 19.1586. nov. 24. KvÁLvt. 18. Pókai Sárosi cs. lvt. 1617. ápr. 12. KvÁLvt.

EME 38

IMREH ISTVÁN

Még szorosabb a falvak egyezsége, ugyanazon törvények vállalása ott, ahol közös szántó, kaszáló, erd birtokosa több communitás. A legjellegzetesebb statútumokat Aranyosszék „nagy közös” erdejér l, a „bogáthi szabad föld”-r l, Marosszék „Székhavasáról” olvashatjuk, valamint az 1620-beli hétközségi, negyedfél megyei havas használatát megszabó rendtartás nyújt betekintést a megrégulázott széles kör birtoklási szövetkezések normarendszerébe.19

4. A városban megbúvó falu statútuma Bármennyire alapvet en meghatározó jelleg ek is a falutól eltér jellemz jegyek, a várost konstituáló sajátosságok, a mez gazdasági tevékenység a feudális város életvitelében ugyancsak igen fontos szerephez jut.20 Miután a városnak szintén van közös szántóföldje, kaszálója, legel je, erdeje s van „vetésmezeje”, amelyekben a termelést szabályozni, a termést védeni kell, a közös érdek városlakók egybeszervez dnek és megegyezésre jutnak, hogy a gazdálkodás keretét — a faluközösséghez hasonlóan — szabályok pántjaival szilárdítsák. Valójában tehát mind az ismeretes városi statútumokban, mind a külön alkotott rendtartásokban, vagy a polgárok más formájú egyezségeiben ott rejt zködik a falusi közösségekhez hasonló földm ves-állattartó gazdasági alakulat, szerkezeti egység. Dönt fontossága természetesen itt is a vagyonközösségnek van. Az udvarhelyiek például rendszeresen felosztják a közös szántóföldeket, és határozatuk van fel le, miként kell a bíráknak az osztásnál vagy két földosztás, „nyilazás” között eljárniok.21 Marosvásárhelyen is gondosan szabályozzák a házak birtoklását, adásvételét vagy éppen a városi közös mez nek házhelyekként való felosztását,22 hiszen a „Ház”, a bels telek után osztják ki a polgároknak a szántóparcellákat vagy a rétbeli jusst. A rendtartások sorában figyelmet érdeml a dési nemesség és polgárság közötti egyezség,23 amely ennek a két verseng társadalmi rétegnek a közföldekhez való viszonyát rendezi. A désiek harcában tehát nem csupán a teherviselés egyenl sége jut szerephez, hanem a bels telek után osztott közföld kérdése is. Az 1613-ban kötött megállapodás szerint: „...ígérték, fogadták azt is kegyelmek városul, tanácsul, hogy minden fordulóra való városi nyilas földekb l, azonképpen a szénaf l is, valamikor városul újabban felosztanók, az nemességnek is utcaszeriben kinek-kinek szomszédja mellett, amint jutna, annyi nyilas földeket

19.

Imreh: i.m, 147—157. Imreh István: A Kolozsvár városában megbúvó falu. Utunk 29/1974. 25. sz. Udvarhelyszék lvt. Protocollum. 11/1, F és S. KvÁLvt. 22. Corpus Statutorum Hungariae municipalium. Az erdélyi törvényhatóságok jogszabályai. (A továbbiakban: Corpus Statutorum) I. Budapest 1885. 82. — Részletesebb az 1764-es statútum (Benk Samu: Sorsformáló értelem. Bukarest 1971. 308—310.). 23. Tagányi Károly. A deési nemesség és polgárság közti egyezség 1613-ban. MGtSZ 2/1895. 34—35. 20. 21.

EME MEZ GAZDASÁGI RENDTARTÁSOK, EGYEZSÉGEK, UTASÍTÁSOK

39

adnának mindenkor, az mint illenék.” A rendtartás arra ugyancsak kitér, hogy a határkertet, porgolátot a nemesnek is állíttatnia kell, utat aratásig is javít, és gátat a malomhoz szintén mindenki épít, aki rletni akar. Jellemz a közerd használat dolgában hozott határozat: „Az mellett valamely erd szabados az városi embereknek marhájával, termésivel, fájával: a nemeseknek is úgy légyen szabados, mint a városiaknak, amely erd tilalmassa a városnak: hogy azon erd tilalmas légyen communiter mindenekt l, úgy mindazonáltal, hogy bíró uraimék successivis semper temporibus, mindenikünknek háza, majorja környül és egyéb örökségeknek is épületeire illend képpen a tilalmas erd kb l fát tartozzanak adni...” A makkos erd t itt szintén tilalomban tartják, védelmezik, erd riz ket fogadnak, és szabályozzák a „nyomásmez n” és másutt is a legeltetést. A város természetesen szélesebb keret, s az ipar , keresked polgárok több sajátos problémát felvet kategóriaként a szabályozást is differenciáltabbá teszik. Gondoljunk arra, hogy egyedül a város piactartási joga — hogy csak ezt említsük — milyen sok apró vagy jelent s rendelkezést követel meg. Érthet tehát, hogy a városbíráknak, kapitányoknak, tizedeseknek a város egészében s az azt összevet tömbökben, a negyedekben, az utcákban igen sok kérdésben kell a magatartást, a cselekvést megszabó normákhoz igazodniok s azokat a lakossággal is betartatniok. Ezek egy része azonban mez gazdasági tárgyú, és az utcai itatókútra éppen úgy vonatkozik, mint a közösen fogadott csordapásztor teend ire, az esztenatartásra, a sz veseknek adott napszámra vagy a határkertek, a sövények ellen rzésére. Kolozsvár 1605. évi statútumában például az áll: „forgott kegyelmek el tt a sövényeknek mivoltok; panaszolkodván b ségesen arról, hogy a közsövényeknek felépítésében némely szomszédok teljességgel megvonnák magokat”. Szabályozzák ezért a határkert rendjét, és megválasztanak négy határkertért felel s, azt ellen rz , igazgató városi polgárt. Különben ezek ellen rzik azt is, hogy a sövények, a kerítések elhelyezésével nem foglalnak-e el egyesek maguknak a „kertek” között való utak területéb l egy-egy darabkát. Ilyen és ezekhez hasonló falusias gondok foglalkoztatják tehát a város vezet it, hiszen a feudalizmus maga „falusias jelleg ”. A városi statútumokat pedig a falutörvényekhez teszi hasonlóvá a mez gazdaság jelent s súlya, a polgárok életrendjében játszott még mindig igen nagy szerepe. A zártság meg rzésére törekvés szintén ilyen közös vonás. A kolozsváriak például 1588-ban úgy határoznak, hogy „...valóban nagy büntetés alatt városul megtiltották, tiltják is, hogy senki az határbeli földet se bérbe, se pénzen, semmi szín alatt az szomszéd falubelieknek el ne adja, mert oly büntetéssel akarják ez ilyen személyt megbüntetni, kir l más is tanul. S t, bíró uram az kapitányok által publikáltassa meg a tizedeseknek ez végezést, az tizedesek azonképpen az községet er s

EME 40 IMREH ISTVÁN 24 büntetés alatt megintsék.” A désiek említett 1613. évbeli megegyezésükben pedig kimondják, hogy a nyílföldek fel l perlekedni nemesembernek, polgárnak egyaránt csak a város bírái el tt lehet.

5. A földesúri uradalom rendjét megszabó instrukció A történettudomány már régóta mint szerves életegységet vizsgálja a földesúri birtokot, az uradalmat. Ennek a feudális gazdálkodásban oly jelent s szerepkör intézménynek a kutatása során sokat nyert a mez gazdaság története, de gazdagodott a parasztság életrajza, és a társadalomfejl dés egésze szintén jobban nyomon követhet vé vált. Szemügyre kell tehát vennünk a feudális, az úri birtokszervezetet is, ha azokat a társadalmi alakulatokat, tömbösödéseket elemezzük, amelyek termel er ket m ködtetnek, kereteikben kibontakozási teret kínálnak emberi életeknek, valamint az élelemtermel munkának, s mindehhez szabályokat, normákat alkotnak. A falu, mint szoros közösségi kapcsolatok kohója, egybeolvasztója az embereknek, egyenl sítve ket legalábbis a termelési kötelezettségek szigorú parancsainak színe el tt; ily módon teremtve meg az együtt gazdálkodás hajdan nélkülözhetetlen feltételeit. A földesúri birtok kereteibe általában szintén beleszületnek az emberek, élet- és sorsközösség tehát sokak számára ez is. Több vonásban azonban a gazdasági vállalkozások szervezeti elemeivel rokonítható, ami sajátos arculatot kölcsönöz ennek a társadalmi alakulatnak. Különben testamentum, örökösök osztozkodása, adásvétel, csere, zálogosítás, adomány és így tovább Erdélyben ebben a korban a szokásosnál gyakrabban mozdította ki a jobbágy háztartásokat egy-egy birtok kereteib l, és ehhez járult a jobbágy népesség bels migrációja is; ez a mozgás, az állandó változás pedig nem tette eléggé szilárd formációvá, tartós entitássá a legtöbb uradalmat. Maga a birtok ugyanakkor céljában már nem csupán közösségi létfeltételeket teremt , mint a falu, hanem a termelés üzemi problémáit is megoldani hivatott munkaszervezési egység. Ennek megfelel en az írott utasítások, instrukciók, amelyekben a „feudális üzem” tulajdonosai kijelölik a követend elveket s el írják a cselekvés módját, már a termel er k mozgásba hozatalának, a termelési eljárásoknak a normáit szabják meg. A szerz désjelleg itt is megvan ugyan, de els sorban a földesúr és megbízottja, gazdaságának vezet je között teremt egyoldalú kötelezettségi kapcsolatot. A birtok szolgáló emberei számára viszont már csak egy-egy hagyomány védte juss foglalata az instrukció, egészében azonban munkafeltételeket meghatározó parancsok egyik írásban való rögzítése. A földesúri mez gazdasági üzem, valamint a paraszti családi gazdaság — ezek a termelés alapegységei. Míg azonban az utóbbi a családf irányításával, él szóval elkormányozható volt, a földesúri 24.

Corpus Statutorum. 232.

EME 41

MEZ GAZDASÁGI RENDTARTÁSOK, EGYEZSÉGEK, UTASÍTÁSOK

birtokon folyó munka az allódium, a majorságföldek növekedésével egyidej leg mind összetettebbé változott. Különösképpen akkor vált szükségessé a termelési rendtartás, amikor a tulajdonosnak gyakran kellett a birtokigazgatási központtól távol tartózkodnia. Erdélyben azonban a mi vizsgálódásunk tárgykörébe vont századfordulón még sem a földesúri saját kezelésbe vett földeken folyó gazdálkodás, sem az abszentizmus nem volt olyan nagy méret , hogy az instrukciók megalkotását általános és sürget feladattá tette volna.25 Ezért igen értékesek azok az utasítások, amelyek egyben legkorábbiak is és felsorakoztatják az udvarbírák kötelezettségeit, tartalmazzák azokat az el írásokat, amelyek szerint gazdálkodnia kell. A századforduló a m vel déstörténet kutatói szerint a szellemi munka szakszer vé válásának számottev id szaka. A feudális viszonyok közepette megrekedt mez gazdaság egységeiben is észlelhet már a hagyományosba beleépül szakszer södés. S míg az urbárium a föld és az ember, az úr és a jobbágy kapcsolatát szabályozza, a termelést magát irányító, m ködtet gazdasági utasításban az instruálás, az elvek, tanítások, a földesúri gazdálkodás elméleti-gyakorlati alapjainak írásban is kifejezést keres formái jelentkeznek. Miként a falu számára megszabott törvények, rendtartások valójában a különböz rétegek, intézmények képvisel i közötti egyezségek, olyan el írások, amelyeknek betartása közös igény, az instrukciók ugyancsak kívánalmakat fejeznek ki. Az élet tehát természetesen nem olyan volt, mint amilyennek a falu statútuma megkövetelte, és például a szántás sem mindig úgy folyt, ahogyan az instrukció el írta, de ez volt a mérték, amihez igazodni lehetett, ez volt a törvény, amit betölteni kellett. A középkor biztos normákra, dogmákra áhítozott, s mert félt a változásoktól, a ritka nyugalmi állapot felbomlásától, mindenütt megkísérelte a szilárdíthatóság tartóoszlopainak felállítását. Biztonságra vágyakozón, minden lépést, cselekedetet megszabó tézisekhez igazodón a földesúr inspektora ugyancsak könnyebben vállalhatta a gazdaságvezetés terhét. A kötelességeket el író, szerz désjelleg instrukció így maga is a rendtartás egyik eszköze volt. Címzettje biztos alapon tevékenykedhetett, tudta, mi az, amit el kell végeznie, hogyan kell eljárnia, mi az, amit elvárásként, eszményként felvázol a földesúri akarat. Ebben az összefüggésrendben szemlélve, az írásban rögzített uradalmi munkarendtartás az igényeket, a szándékokat tükrözve, nemcsak a földesúri gazdaság egyes elemeit világítja meg, hanem a változtatás útjátmódját is jelzi, tehát például a szakszer södés elgondolt lehet ségeire is utal. 25.

Az allodiális gazdálkodás erdélyi kezdeteire vonatkozólag lásd Jakó Zsigmond idézett munkái mellett

Pataki József könyvét: Domeniul Hunedoara la începutul secolului al XVI-lea. Bucure ti 1973

.

EME 42 IMREH ISTVÁN A termelési utasítások közzététele és hosszú id szakot felölel elemzése egyike a jövend nket terhel feladatoknak.26 Ez alkalommal az csupán a tennivalónk, hogy jellegzetességeivel, legf bb mondanivalóival egyetemben megkeressük helyét a rendtartások, utasítások megszabályozta erdélyi feudális világban. Példaként öt instrukciót idézünk: az 1588-as kisfaludi és az 1592-es görgényi Kovacsóczy Farkas munkája,27 az 1624-es keltezés t szentbenedeki özvegy Korniss Boldizsárné Keresztúri Kata fogalmazza,28 az 1630-as ebesfalvi Apafi György tiszttartójának szól,29 az 1633-as drassói pedig Markó vajda özvegye, Bogáthy Druzsina udvarbírájának a kötelességeit szedi pontokba.30 A gazdasági utasítás mindenekel tt a birtokszervezetet mutatja be. Az élére helyezett „provizor”, „gondvisel ”, „prefektus”, „udvarbíró” lényegében a tulajdonosoknak nem csupán munkavezet je, hanem képvisel je is, akinek leltár szerint jut a kezére a földesúri udvar ingó és ingatlan javainak nagy része. Felel is érettük, és megkövetelik t le: legyen jó, becsületes gondvisel je azoknak. A földesúri udvar többi tisztségét, alkalmazotti munkakörét szintén említik. 1588-ban Kisfaludon Kovacsóczy Nyáry Mátyásnak meghagyja, hogy kulcsárt és gazdát tartson; ugyanúgy Péter deák, Bogáthy Druzsina udvarbírája is ellen rzi a kulcsárt és a süt t. Miután Szentbenedeken már az év végi számadási kötelezettséget bevezették, „az bíró mellé egy rationistát” kell fogadnia a prefektusnak, aki ugyanakkor maga is fel kell hogy jegyezze a bevételeket és kiadásokat, hogy ellen rzéskor, „akiknek kívántatik, számot adhasson diligentissime mindenekr l”. A bevételeket a kisfaludi jószágban néha, így például a cséplésnél, még a falusi bíró is ellen rzi. Kovacsóczy Farkas azt szintén meghagyja, hogy „mikor a malom hasznát bemérik és megosztják, a falu bírája jelen legyen, és minden kimérésr l ravást tartsanak, kinek egyik része az molnárnál, a másik az bírónál legyen, hogy az számtartás az ravásokkal mindenben egyezzen”. A földesúri gazdaságvezet , jóllehet bizalmi embere urának, a birtokkeretben már számtartás és számadás útján ellen rzött alkalmazott, aki igazoló papírokat, feljegyzéseket, nyugtatványokat mellékel kimutatásaihoz. 26. Erdélyi gazdasági instrukciók kiadását Jakó Zsigmond tervezte. Az összegy jtött gazdag, értékes anyagot bocsátotta rendelkezésemre, amiért ezúton is köszönetet mondok. 27. Kovacsóczy Farkas 1588. évi gazdasági utasítása. Instructio nobili Mathiae Nyáry, Officiali in Kisfalud, Prima die Octobris anno MDLXXXIII data. MGtSz 5/1898. 590—593. — ENMLvt Törzsgy jtemény. Instructio egregio Georgio Egry provisori arcis Georgeny. 1 Novembris Albae Julie data 1592. — Vö. Prodan, D.: Iob gia în Transilvania in sec. XVI. II. Bucure ti 1968. 587—592. — A görgényi birtokra 1. még: Ursu iu, Liviu: Animalele în economia domeniului Gurghiu, în secolul XVIII. Terra nostra. II. Bucure ti 1971.187—195. 28. ENMLvt Törzsgy jtemény (a Kornis cs. lvt-ból). KvÁLvt. 29. Az ebesfalvi tiszttartó utasítása 1630-ból. MGtSz 5/1899. 324—325. 30. Wass cs. lvt. Irregistrata anyagában. KvÁLvt. A továbbiakban többé nem hivatkozunk külön a 27—30. jegyzetekbeli forráshelyekre, lévén hogy a szövegb l kit nik, éppen melyik néhány oldalas forrásra utalunk.

EME MEZ GAZDASÁGI RENDTARTÁSOK, EGYEZSÉGEK, UTASÍTÁSOK

43

A mind mélyebben feudalizálódó, lényegében most új kereteket kiépít földesúri üzem az igazgató és számtartó személyzet mellett a béresek fizetett közvetlen termel munkájára ugyancsak alapoz. Róluk szól 1630-ban Apafi, Kovacsóczy pedig 1588-ban már foglalkoztatottságuk rentabilitására is gondol: „Az lószekerekhez való legényeknek — írja —, amivel a szeg dség szerént tartozik, azt megadja nekik, de heába ne er ltesse ket, hanem aminek mi ideje leszen, abban sz netlen eljárjanak, hogy az költség, ki reájok és az lovakra megyen, meg ne haladja dolgokat és munkájokat, akit tesznek.” Sürg s munka idején is fogadnak fel dolgosokat, akiknek ellátásáról gondoskodni kell; és szeg dtetnek már rendszeresen csordapásztorokat, marha riz t, juhászt, s még a baromfinevelésre is külön „majomét” tartanak. A vezet , igazgató személyzet fizetése is új kapcsolatok szilárdúlására utal: pénzt kapnak, és a 20—50 forint mellett élelmezésük és ruházatuk szintén uruk gondja. Bogáthy Druzsina udvarbírájának „szeg dsége”: „Esztend re készpénz flor. 20, karasia dolmány, mente bélésest l, kismier nadrág, két bokor csizma, egy vég aba. Az mi az magad asztalodnak tartását illeti, én annak rendet nem szabok, hiszen kezedben lévén minden, tisztességképpen, tékozlás nélkül ne hadd se magadat, se itthon való házam népét éhezni...” Az önálló gazdálkodásra s az árutermelésre is berendezked földesúri üzem alapja a külön föld, az allodiális, a majorsági szántó, sz , kaszáló, erd . Míg a faluközösség a mindenki tulajdonát védelmez alakulat, az uradalom terjeszked , foglaló, termelési bázisát a lehet ségekhez, feltételekhez szabott szélesíteni törekv intézmény. A példaként említett instrukciók mindenikében ott áll a parancs: a majorsági föld szaporítása. Kovacsóczy 1588-ban meghagyja Nyáry Mátyásnak: „F gondviselése a majorkodásra, szántásra, vetésre legyen, kinek helyei képpen Kisfaludon és Dorombáron vannak. Ezeket, mennél jobban lehet, szaporítsa és többítse.” Réteket szintén kell irtania, az erd ket pedig tilalmasként riztetnie. Az 1592-ben kiadott görgényi utasítás pedig elvi síkon is magyarázza a célkit zést: „Miérthogy pedig minden jószág jövedelmének kivál[t]képpen a majorság az feje, arra legyen f gondja, hogy nemcsak azokat az földeket, kiket mostan élnek, mind az várhoz s mind az udvarházakhoz, hanem többeket is jól eljárván és felkeresvén az faluk határát, keressen, és mindenütt az él földeket azzal” többítse és szaporítsa. Kornis Boldizsárné szintén úgy intézkedik, hogy a sámsondi jószágát, feltehet leg zálogban lévén, kiváltsák, hiszen ottan „mind mezei és sz majorsági jelesen lehet. Alparéti majorságát többíteni, györgyfalvi házát nagyságoknak megépítem, majorságot, ott valót, mind sz i és mind vetésb i b veteni [!]...” Apafi György a handorfi és ernyei határ szántását sürgeti, és a kaszálókat, erd ket veszi külön földesúri pásztorlás alá. Bogáthy Druzsina pedig azért bízza meghitt emberére birtokát, hogy azt öregbítse és telepítse.

EME 44

IMREH ISTVÁN

Mindehhez járul a fokozott törekvés arra, hogy az udvarházak és gazdasági épületek a különböz részjószágokat, falvakat irányító központi településben, az udvarban szaporodjanak és tágabbá, használhatóbbakká váljanak. A mez gazdaság szervezeti rendjébe a termelési viszonyok síkján láthatunk bele leginkább. A századforduló évtizedeiben szület instrukciók szintén a rögzít és megszilárduló feudális formációról, rendszerr l árulkodnak. Jóllehet a birtokosok a majorságnövelést írják el és azt szorgalmazzák, az uradalom még lényegében a paraszti családi háztartások vámszed szervezete és els sorban a jobbágyi munkaer elvonásával, felhasználásával igyekszik azt a maga árutermel tevékenységének a szervezetévé is tenni. Erdély népesedési viszonyai indokolják, de a mez gazdaság földesúri célrendszere is megköveteli tehát a jobbágyi munkaer mennyiségi növelését, értéke szerinti megbecsülését. Kovacsóczy a jobbággyal való bánásmód elveit így summázza: „A szegénységet mód nélkül ne rongálja és ne háborgassa, senkit törvénytelen meg ne nyomorítson, hanem azon legyen inkább, hogy többítse, építse és szaporítsa ket.” Kés bb a görgényi birtok népe számára ismét ezt a rendet szabja, hozzátéve: „Amint conscribalva kezébe adják ket, úgy maradjanak, ha jobban nem épülhetnek is alatta; semmi egyéb szolgálattal az énnekem való szolgálat[on] kívül ket ne bántsa... Ha kik az szegénység közül más ember alatt volnának, azokat mindenütt jól kikeresse, az artikulus szerént repetálja, helyekre szállítsa.” Az 1624-es utasításban is ott áll: „Elbúdosott jobbágyokat, kiket szép szóval, kiket törvénnyel hazatelepítse.” Bogáthy Druzsina megszabja, hogy udvarbírája jobbágyait henyélni, a napot hiába tölteni ne engedje, s tudjon dolgot adni eleikbe; de lük egy napot is el ne vonjon, ne terhelje ket, mert: „Az jószág semmi miatt nem szokott inkább pusztulni, mint az mód nélkül, rendkívül való szolgáltatás miatt, és háborgatói ellen igazságában való pártja nem fogása miatt.” Másutt így ír: „Ha pedig idegen vagy jövevény ember akarata földemen megtelepedni, azt édesíteni inkább, nem idegeníteni igyekezzél...” Különben a munkaer szükségessége, keresettsége azzal is jár, hogy szabad rétegekb l ugyancsak megkísérelnek jobbágyi sorba süllyeszteni embereket. A jobbágyvéd artikulusok pedig annak tanúsítói, hogy kell oltalmazni a munkaer t a „felettébb való megterhelést l”, attól, hogy a tiszttartók maguk számára dolgoztassák ket. Az pedig, hogy a munkanap teljesebb kihasználását is megkövetelik, tükrözi azt a jobbágyi ellenállást, amelynek során a parasztok munkaképességüknek, erejüknek védelmében megkísérlik minél kisebb fáradsággal teljesíteni a robotot. Jóllehet a jobbágyvéd szabályok igen határozottak, több utasításból kiderül az, hogy csorbul, fogyatkozik az úri hatalom alatt lév falvakban a paraszti önkormányzat. Az udvarbírák, a tiszttartók igen sokszor már az úri büntet szervezet bírájaként tesznek igazságot egymással pörleked parasztok között, vagy büntetik ket különféle vétségekért. A bírságpénz szintén az övék, vagy bizonyos összeget, hányadot jussolnak bel le. Ily

EME MEZ GAZDASÁGI RENDTARTÁSOK, EGYEZSÉGEK, UTASÍTÁSOK

45

módon már ezúton is a falu fölé emelkedik a birtokszervezet, az uradalom, különösen ott, ahol ritkább esetekben ugyan, de az egész falu egy urat szolgál. Kevés, tehát igen-igen értékes minden olyan adat, amely az instrukciókban a termelés technikájára, az eljárásmódokra, magára a növénytermesztésre és állattartásra vonatkozik. A szántás-vetés, aratás, hordás, cséplés jó végzésének megkövetelése mellett például Gazdagh Ferencnek Apafi György olyan utasítást is ad, hogy ahol „kevántatik, deimet, sz imet ganéztatván is „ m velje. Rendkívül sokféle az e korbeli kerti vetemény. Kovacsóczy Farkas utasításaiban szerepel például a káposzta, hagyma, petrezselyem, répa, saláta, dinnye, ugorka, paré, bab, borsó, lencse, és igen-igen sokfélék a gyümölcsöskert fafajtái is. A sz k „építése”, a sz skertek szaporítása szintén gyakori kívánalom. Az élelmiszer-termelés növelése általános követelmény. Ez érthet is, hiszen a földesúri háztartásnak élelemmel való ellátása, a birtok munkálkodó alkalmazotti szervezetének élelmezése ugyancsak igen sok terméket igényel. Jóllehet a gabonaterm tilalmas határ védelmét 1588-ban már provizori gondként említik, alapjában véve igen nagy fontosságot tulajdonítanak az állattartásnak. 1630-ban Apafi György inti tiszttartóját, hogy juhászait, disznó- és tehénpásztorait ellen rizze. Ezek a marhatartással járó gondok kiterjednek már a gondosabb téli tartásra, az istállózásra is. A majorsági központokban istállókat építenek, s azokra gondot is viselnek. Az állattartás jelent ségére különben Kovacsóczy Farkas mutat rá, aki így fogalmazza meg azt a görgényi provizora számára: „...két dologra legyen f képpen gondja, kib l pénzt szerezhessen: borra és baromra... Barmot azonképpen b ven szerezzen, mind az szomszéd Moldva országában. Kiváltképpen afféle öreg, t zséreknek valót, mind pedig itt ez országban is, mind olyan számos barmot s mind pedig akit itt is az mészárosok meg szoktak venni.” Azt az irányvételt, ami nem csupán a feudális mez gazdaság elmélyülését, befelé való terjeszkedését jelzi, hanem azt a tendenciát szintén, amely a szabad határt — lényegében tehát már a polgári agrárviszonyok formáit is — el revetíti, ugyancsak Kovacsóczy igényli. írja 1588-ban: „Mindenféle barom-majorságnak szaporításokra ... gondot viseljen, kinek tartásokra aminem gabonák kelletnek, afféléket készítsen és vettessen.” Valójában tehát már a szántóhatárbeli takarmánynövénytermesztés szükségességét ismeri fel, ami még akkor is jelent s, ha tudjuk, hogy erre széles körben évszázadok múltán a nyomásrendszer felszámolásával, a feudalizmus gazdasági formációjának szétzúzásával egyetemben kerülhetett csak sor. A halastavak, a malmok s a korcsomák szintén szerepelnek az instrukciókban. Részben az önellátás, részben pedig — különösképpen a korcsmáriás esetében — a pénzszerzés miatt. Ellentétben a faluközösséggel, amely — oltalmazva az erd t, legel t s mindenféle

EME 46 IMREH ISTVÁN létalapot — mindig is a javak pénzzé tétele ellen hoz szabályokat; hiszen az árutermel és nem a csak szükségleteit kielégít , önellátó családi gazdaság az, amely a közvagyont veszélyezteti, az foglal, irt és erd i, kaszál sokat, hogy a piac révén (még ha a közösség rovására is) gyarapodhassék. A földesúri üzem már nem csupán a jobbágy háztartások szolgáltatásainak beszedésére és a tékozlás ellen fogalmaz meg utasításokat, hanem sok esetben el írja, hogy a cél a minél nagyobb jövedelem, pénzbeli nyereség biztosítása. Kávási Gergely prefektust 1624-ben így oktatják: „nem utolsó jövedelme az jószágnak a korcsmáriás és esztend nként való búzaszállítás. ... Az majorságbeli bort pediglen szüretnek idein elégségessé kell tenni pénzen vett borral, arra, hogy meg ne fogyatkozzék a korcsoma csak egy falujokban is nagyságoknak...” Kovacsóczy pedig nemcsak arra biztatja provizorát, Egry Györgyöt, hogy Erdély határán túlról szerezzen eladnivaló marhát, hanem arra is, hogy az itteni sokadalmakon szintén vásároljon és nyerességgel adja tovább: „csak gyakorta forduljon pénze meg”. különben 1592-ben apró barmot, berbécset, mézet, viaszt, b rt — még róka- és nyestb röket is — gy jtet, hogy jövedelmét szaporítsa. „In summa — mondja — valamib l hasznot tud szerezni, nagyból, kicsinb i, érte legyen, mindenben forgassa elméjét és gyakorolja magát.”

6. A fejedelmi birtokot rendez utasítás A fejedelmi gazdasági instrukciók külön való tárgyalását mindenekel tt az indokolja, hogy a várbirtokok, valamint a fiskus és a fejedelmi család tulajdonában lev uradalmak a népességnek és a mez gazdasági termelésnek igen széles egybefogó szervezeti keretei voltak. A fejedelmet — a vizsgált id szakban — több falubeli részjószág jobbágya szolgálta, és igen-igen sok helység népe teljes egészében t uralta.31 Az egybetartozó települések — igazgatásilag, törvénykezés dolgában s a gazdálkodásnak irányt szabó fejedelmi elképzelés szempontjából is — hasonló módon rendszabályozott világot jelentettek. A társadalom alakulatainak méretnagysága már önmagában is okozhat min ségbeli különbségeket. A nagyobb gazdasági er t tömörít , mozgósító fejedelmi birtok kiterjedtebb volta mind a gazdálkodást, mind a szervezettséget, s következésképpen a paraszti életvitelt, ugyancsak sajátos vonásokkal ruházta fel. Jóllehet a fejedelmek gazdaság-, birtokpolitikai nézetei különböz ek voltak és a kincstári, valamint a fejedelmi családi birtokkomplexum sem jelentett tartós egységet, évszázadokkal szembeszegül mozdulatlanságot — ez a keret szintén rányomta bélyegét32 31.

L. D. Prodan idézett munkáját, amelyben 6 az uradalmak tartozékait, a részjószágokat is számba

veszi. 32.

Jakó Zsigmond: i.m. XXVII—XXXI. — Makkai László: I. Rákóczi György birtokának gazdasági iratai (1631—1648). Budapest 1954. 10—30. — D. Prodan: i.m. 317—333. — Mráz Vera: Bethlen Gábor gazdaságpolitikája. Századok 1953. 4. sz. 522.

EME MEZ GAZDASÁGI RENDTARTÁSOK, EGYEZSÉGEK, UTASÍTÁSOK

47

az erdélyi társadalomfejl désre, fokozva tájainak életrendbeli sokszín ségét, életviszonyainak gazdagabb árnyaltságát. A fejedelmi birtokon mindenekel tt a gazdaságvezet részletesebb instruálása szükséges, hiszen ebben az alakulatban több a föld, számosabb az ember és természetes módon állandóbb a tulajdonos abszentizmusa. Nagyobb számú továbbá a gazdaságvezet alkalmazotti réteg is, és ellen rzésük szintén kimunkáltabb. Ezek a vonások tükröz dnek különben mind Bethlen Gábor fogarasi udvarbírájának 1623-ban, mind I. Rákóczi György gyulafehérvári provizorának 1634-ben egybeszerkesztett gazdasági instrukcióiban.33 Bethlen Gábor már utasítása els paragrafusaiban szól arról, hogy az udvarbíró helyettest is állítson és neveljen magának: „...egy jó, serény, értelmes ifjú embert keressen maga mellé, kit viceudvarbírónak substituáljon, annak csak illend fizetést rendelvén, tartsa maga mellett, tanítsa, oktassa...” Az utasítás következ szakaszában azt mondja, hogy a jó számtartóra „nem kevesebb szüksége vagyon, mint az kenyérre... Annak okáért mindjárt egy igen jó rationistát keressen, olyat, az ki igen tökéletes és igaz okos, tudós legyen az tisztiben; és azt is oktassa, tanítsa, szoktassa maga mellett az gondviselésre, majorkodásra, törvénynek discussiójára. Annak az földnek szokását vegye [!] meg minden rendtartásával együtt.” Az írásbeliség és az ellen rzöttség együttes növekedésére vet fényt a gyulafehérvári instrukció. Ezt olvashatjuk 46. pontjában: „Minden angariában udvarbíránk summarius extractust adjon be prefektusunk kezéhez de universis perceptis et erogatis, hogy az mikor micsoda perceptióknak és erogatióknak végére akarunk menni, tudósíthasson mindenkoron fel lle.” Épül tehát, s mert részletez bben és elmélyül bben szervezett, mind er teljesebben kiformálódó intézménnyé válik a fejedelmi birtok. Szervezettsége valójában a megrekedt feudális termelési viszonyok fenntartója, maga is tartósító er , ugyanakkor pedig m helye is a változásoknak, els sorban a termelési célrendszer és a termel er k szintjének emelése területén. Az utóbbi lévén az életet gyökeresebben átalakító tényez , hadd szóljunk el ször err l. Rákóczi György utasításának szakszer sége, mindenre kiterjed gondossága a jó, a megtartó gazdát dicséri. Más források sem tudósítanak azonban arról, hogy a termelési technika újszer formáival kísérletezne. (Kivéve talán azt, hogy Örményesen az 1650. évi urbárium tanúsága szerint bevezette a 33.

Bethlen Gábor instrukciója egykorú másolatban rz dött meg (ENMLvt Törzsgy jtemény. Boer levelek). — L. Nyomtatásban MGtSz 1/1897. 13—24. Közzétette Szádeczky Lajos (Bethlen Gábor gazdasági utasítása fogarasi udvarbírája számára). Újabb kiadása: Prodan, D., Ursu iu, L., Ursu iu, M.: Urbariile rii ra ului. I. Bucure ti 1970. 117—125. — I. Rákóczi György instrukciójára vonatkozólag 1. Koncz József: I. Rákóczi György gazdasági utasítása a gyulafehérvári tisztarttó részére. MGtSz 1/1894. 311—323. — L. még D. Prodan, L. Ursu iu, M. Ursu iu: i.m. 328—338. Ezekre a forrásokra a továbbiakban külön nem hivatkozunk.

EME 48

IMREH ISTVÁN

háromfordulós rendszert.)34 Bethlen Gábor rendelkezéseiben viszont megfogalmazódik a takarmánygabona-termesztés gondolata — miként Kovacsóczy Farkasnál is —, és ez természetesen egybefügg az istállózó állattartás jelent ségének hangsúlyosabbá válásával. Az utasításban éppen ezért nem csupán a várbeli építkezés, a palánkállítás gondos el írása szerepel, hanem — az 1623-as év jelent s hadi vállalkozásainak el készítése, a nemzetközi politika súlyos problémái közepette — az istállóépítés is. A nagy jelent ség elképzeléseket kis részletekben ugyancsak kimunkáló gondosságnak, a bethleni vezet i képességnek e kis gazdaságszervez i példáját csak néhány mondatot felvillantva idézzük: „Az istállóknak minden fájit csináltassa [az udvarbíró], er s talpban állassa lábait, azokat megkötözzék jól, az karókat is mind az talpfákba véssék, szépen meggerendázzák. De az gerendákot úgy hányassa, hogy minden kétölnyire három-három gerenda jusson, ezért, hogy az lovaknak székely módon állásokat kell csinálni, mely állásfákot az gerendákban kelletik bevésni és szegezni fenn, alatt megint talpfácskába; melyet az földben kell besüllyesztem szépen az földdel színültig. Minden lóra egy-egy ölnyi helyt kelletik mérni, az állás bevételével együtt... Az istállókat így szaggassák meg, hogy minden istállónak hossza 12 öl legyen, azaz hogy az egy renden 6 istálló legyen 12 ölnyi hosszú, kiben két rendben 24 ló térhet el; minden istállóra két ajtót, négy-négy ablakot csináltasson” és így tovább. Az országot és az uradalmat egységbe foglaltan látó, a termel er ket is egy központi cél elemeként mozgósító fejedelem természetesen a gazdálkodás jellegét megszabó alapelvekben sem lehet a mozdulatlanság, a konzervativizmus híve. Megróva udvarbíráját azért, mert a méhészet fejlesztésére vonatkozó tanácsát nem követte, azt mondja: „Mert igen bolond ratio az övé ezeránt, hogy ab antiquo így volt, s is csak úgy akarja.” Az sökt l öröklött szabályok szerint folytatott és az id járás, valamint más természeti tényez k függvényeként felfogott gazdálkodás egyel re azonban még nem sokat változik. Amit a fejedelem utasításaiban is igényelhet, az a jobb, más vidéki tapasztalatok általánosítása, új termelési ágak bevezetése vagy el térbe helyezése, és mindenekfelett a piacra vihet felesleg, a pénzért értékesíthet áru termelésének fokozottabb igénylése. Gazdasági instrukciójában megköveteli fogarasi udvarbírájától, hogy Havasalföldre, ahol „jó áron eladhatni a gabonát”, mintegy kétezer köbölnyi búzát szállítson, valamint azt, hogy Moldvából, a Dnyeszter és a Prut mell l, Havasalföldr l pedig a Duna mell l vásároljon tenyészteni való disznókat.35 Birtokpolitikája is érthet bbé válik akkor, ha a függetlenségi harcokhoz minden anyagi er forrást mozgósítani tudó fejedelem 34. 35.

150—159.

Makkai László: i.m. 67. Havasalfölddel való kapcsolataira 1. még: Lupa , I.: Documente istorice transilvane. I. Cluj 1940.

EME MEZ GAZDASÁGI RENDTARTÁSOK, EGYEZSÉGEK, UTASÍTÁSOK

49

törekvéseiben az uradalom helyét is megkeressük. Valójában az erdélyi fejedelmi bevételek a Báthoryak idején 5—6000 forintra rúgtak, míg az jövedelme 1629-ben 164 010 frt-ot és 54 dénárt tett ki — és ebb l 41 487 frt és 34 dénárnyi bevétel az uradalmak pénztáraiból származott.36 Ez a sajátos, merkantilista jelleg kereskedelmi politikától meghatározott gazdasági célrendszer hosszasabb gyakorlat rendjén magát az intézményt, az uradalmat is számottev mértékben átalakíthatta volna. Sajnálatos módon azonban ez a kezdeményezés nem válhatott folyamattá. Rákóczi György gazdasági utasításában például már ismét csak a magánföldesúri instrukciókból ismeretes kereskedésre, pénzjövedelem szerzésére biztató formulák szerepelnek. Máskülönben a szarvasmarha-eladás, a korcsmáriás jövedelmének gyarapítása vagy a veteményekb l, szénából, aszalt gyümölcsb l való pénzszerzés kisszer formái is utalnak a majorsági gazdálkodás egyik célkit zésére, a sz kebb kör bels piaccal számoló feleslegtermelésre és a helyi árucsere-forgalomba való beépülésre. Ezt a jelleget, valójában a kelet-európai robotoltató nagybirtokrendszert er síti meg a jobbágyi munkaszolgáltatás fokozódó igénybevétele is. Már Bethlen Gábor megszabja, hogy „Az szegénységre pedig harmadik hétben kerül az szolgálat. Magoknak két hetek leszen, harmadikot nekünk szolgálja...” S t, a fogarasi uradalomban a sürget munkák idején már a szükséglet, a parancs szerinti robotoltatás rendje is bevezethet : „Aratásra, ugarlásra, szántásra, keverésre, kaszálásra pedig megmondja udvarbíránk nekik, hogy az megnevezett négy vagy öt dologra ne az rendhez tartsák magokot, hanem akkor, amint kévánja az szükség és parancsolják nekik, úgy jöjjenek az szolgálatra.” Nem lévén célunk magának a mez gazdasági termelésnek vagy a feudális termelési viszonyoknak a vizsgálata, a fejedelmi gazdasági utasítások további értékes tanulságokat rejt részleteinek elemzésér l le kell mondanunk. Lényegesnek tartjuk azonban annak a mozzanatnak a hangsúlyossá tételét, hogy a földesúri, kincstári és fejedelmi uradalmak mint életigazgató intézmények, mint termelési folyamatot szervez keretek ebben a korszakban igen jelent ssé váltak. Maga az alapforma, a faluközösség nem vesztette el fontosságát, továbbra is megmaradt szabályokkal övezett, egyezségekkel szilárdított alapegységként, mint olyan keret, amely mind a paraszti, mind a földesúri gazdálkodást lehet vé tette, a termelés feltételeit biztosította. A földesúri és fejedelmi birtok, az uradalom szabályozottsága pedig ráépült — mint a közvetlen termelést ködtet intézmény — ezekre a falvakra és összetev ikre, a jobbágyi, paraszti gazdaságok sokaságára. Mind a különböz jelleg falutörvényekben, mind a gazdasági utasításokban természetesen felfedhet az öröklött rend módosítására törekedés, a változtatás igénye. Egy-egy esetben — mint a Bethlen Gábor tágabb kitekintés , nagyobb távlatokba beleépül gazdasági nézeteiben — 36.

Mráz Vera: i.m. 536—537. Vö. MGtSZ 3/1896. 222.

EME 50 IMREH ISTVÁN már a keret gyors átalakulásának lehet sége is körvonalazódik. Egészében véve azonban az elemzett évtizedekben csak rögzít dnek és szabályozottabban, jobban m ködtethet vé válnak a mez gazdaságot feudális formákban éltet közösségek és szervezetek. Így a következ századokban a faluközösség még ott is lassabban alakul át, ahol szabadparaszti többség biztosítja a jelent sebb önkormányzatot; hiszen nem válik uralkodóvá a paraszti árutermelés, és legf képpen nem változnak meg számottev mértékben a termel er k. Még inkább nyomon követhet ez a fejl dési vonal, irányzat abban az erdélyi majorsági birtokkeretben, amely feltehet leg a XVII. század közepére szilárdul meg, szintén feudalizmust, régi termelési, társadalmi viszonyokat jobb módon rögzít en. A változás itt-ott szembet , a mez gazdaságban sokirányú fejl dés tapasztalható, de — mint már elöljáróban mondottuk — mindez nem forradalmasító, még nem a feudalizmust felbomlasztó er . A paraszti világ és életrend kereteit, valamint a mez gazdasági termel munka intézményeit vizsgálónak ett l az id szaktól kezdve (a XVII. század végén és f leg a XVIII. században) az írásban foglalt szabályozások mind nagyobb számban nyújtanak lehet ségeket a kutatásra. A források számának növekedése, tartalmi gazdagodásuk sem feledtetheti azonban azt, hogy a múltról vallomást tev mez gazdasági rendtartások, egyezségek, utasítások ebben a korábbi id szakban jelentkeznek és sokasodnak meg. Maga a jelenség is — a gazdasági vonatkozású írásos statútumok gyarapodása — az erdélyi feudalizmusban meghonosodó szakszer södés tanúsága. Ahogyan a céhipar régies keretei között az egyes munkafolyamatok részfeladataihoz mindinkább alkalmas szerszámok születnek, ahogyan a világi értelmiség a szellemi munka mind több területén alkalmazkodik a növekv szükségletekhez, úgy formálódnak ki a mind sokrét bb kapcsolatokat, feladatokat írásban is rögzít emberek, a falutörvényeket megfogalmazók, a gazdasági utasításokat írók és másolók.37 Végezetül hadd említsük meg tehát azt, hogy éppen ez a sajátos szerepkör írásbeliség az akkor még éppen csak kezd lépéseit megtev mez gazdasági szakirodalomnak38 is a helyettesít je, vagy másként szemlélve: a mez gazdasági szakirodalomnak a jelentkezése.

37. 38.

Jakó Zsigmond:Írás, könyv, értelmiség. Bukarest 1976. 30—31. Ifj. Barta János: Mez gazdasági irodalmunk a XVIII. században. Budapest 1973. 9—14.

EME Varga Árpád

Íráshasználat a székelyudvarhelyi tímárcéhben Az 1584-ben alakult tímárcéh Székelyudvarhely egyik legrégebbi és egyik legszámottev bb iparos szervezete volt.1 1872-ben ipartársulattá alakult át, de a szervezet lényegében ugyanaz maradt. A modern b ripar el retörése folytán a tímár ipartársulat ereje, jelent sége mindinkább csökkent, majd 1944 után a szervezetet meg is szüntették. „Hagyatéka” a 70-es években a Székelyudvarhelyi Múzeum tulajdonába került. A hagyaték legimpozánsabb része a céh és ipartársulat levéltára, amely a volt székelyudvarhelyi céhek közül messze kiemelkedik több mint 600 darabos állagával. Lehet, hogy a századok folyamán a többi székelyudvarhelyi céh iratainak egy része elpusztult,2 de biztosra vehet , hogy egyik sem termelt ködése folyamán annyi iratot, mint a tímárcéh. Ennek ugyanis szinte állandó harcot kellett folytatnia a város nyomásával, amely (f leg a XVIII. században) legtöbbször korlátozni akarta a tímárcéh gazdasági er södését. Ez utóbbi bámulatra méltó szívóssággal és er feszítéssel harcolt jogaiért, az t ért sérelmekért késedelem nélkül elégtételt követelt, és ezeket legtöbbször meg is kapta a székhez vagy Guberniumhoz intézett fellebbezései után. Az 1584—1940 között keletkezett kb 600 darab iratból 14 darab a céh keretén belül keletkezett (általában soklapos) jegyz könyv. Nagyon érdekes az évtizedenként keletkezett iratmennyiség megoszlása. Ezt a nagy ingadozást az alábbi táblázat szemlélteti: 1584 1

1601—10 2

1611—20 —

1621—30 —

1631—40 —

1641—50 —

1651—60 —

1661—70

1671—80 2

1681—90 2

1691—1700

1701—10 1

1711—20 3

1721—30 9

1731—40 8

1741—50 7

1751—60 1

1761—70 10

1771—80 62

1781—90 42

1791—1800 42

1801—10 116

1811—20 60

1821—30 76

1831—40 37

1841—50 34

1851—60 9

1861—70 3

1871—80 4

1881—90 6

1891—1900 5

1901—10 8

1911—20 1

1921—30 30

1931—40 3

1 Alapítólevele 1584. III. 15-én kelt. Leltári száma (a továbbiakban: L. sz.) 1377. Meger sítette Rákóczi Zsigmond 1607. IV. 15-én, 1. sz. 1378. (Mivel a tímárcéh iratanyagát a többi céhekéhez hasonlóan eredetileg a Székelyudvarhelyi Múzeumban leltározták, az iratok forrásául ezt a leltári számot tüntetem fel, sokszor egyszer en köt jellel a dátum után. A céh jegyz könyveinek rövidítése: TProt. Az utána következ négyjegy szám a leltári, a többi a lapszámot jelzi. Megjegyzend , hogy a TProt 1961 lapszámozása eredeti, a másik kett é — 1962, 1963 — t lem származik.) 2 Így pl. a mészároscéh iratai is. 1894-ben a mészáros ipartársulat elnöke többek között azt írta a városi tanácsnak, hogy a mészároscéh levéltára privilégiuma kivételével teljesen megsemmisült 1848—49-ben (1894 — L. sz. 2002). A mészároscéhnek valóban nagyon kevés iratanyaga van.

EME 52

VARGA ÁRPÁD

Ebb l kit nik, hogy a XVI—XVII. században, s t még a XVIII. század els felében is minimális volt az irattermel dés. A nagy ugrás csak az 1770—1830 közötti mintegy 60 évben figyelhet meg. Ekkor keletkezett az összes irat 66%-a. Különösen sok irat termel dött a tímárszín építése (1776—80), majd fedelének javítása (1802—3) körüli perben, vagy a fiatal tölgyfák („cserefiatalok” — kérgüket használták cserzésre), vagy az ún. „sz rös bocskorok” (cserzetlen b rb l készült lábbelik) ügyében. Valószín azonban, hogy több irat keletkezett, mint amennyit a mostani irattár riz. A jegyz könyvek ugyanis a XIX. század els felében olyan iratokra is utalnak, amelyek a mostani anyagban nem találhatók meg.3 A tímárcéhben keletkezett iratok mennyisége és persze meg rzése is szorosan függött a céh, majd ipartársulat jó m ködését l, virágzásától. Különösen nyilvánvaló ez az 1930-as években, amikor a még éppen meglev , de már halódó tímár ipartársulat tagjai id sek, a társulati elnök az egyetlen, aki úgy-ahogy válaszolgat a hozzájuk küldött — a társulat helyzetét lényegében nem érint — levelekre. A nagy múltú szervezet hatalmas iratanyaga láttán felmerülhet a gondolat: milyen típusú iratok találhatók benne, és kik hozták létre (kik fogalmazták, írták, másolták) ezeket? Vajon a tímárcéh milyen értelemben használta erre a „küls ”, fizetett, és a „bels ”, saját munkaer t? Ahhoz, hogy erre válaszolni lehessen, el ször megpróbálom elkülöníteni a különböz irattípusokat és röviden kitérek létrehozóikra, majd pedig bet rendben felsorolom a tímárcéh „írástudóinak” neveit és általam ismert adatait. A tímárcéh iratanyaga két nagy csoportra osztható: I. Különálló oklevelek, iratok. II. Jegyz könyvek.

I. Különálló oklevelek, iratok Ide tartozik minden olyan irat, amely a céhen kívüli testületekhez, hatósághoz vagy magánszemélyhez szól kérvény, intés, figyelmeztetés vagy tiltakozás formájában. De ide sorolhatók a guberniumi rendeletek másolatai vagy a különálló céhes feljegyzések, költéslisták. Utóbbiak tartalmilag inkább a jegyz könyvekhez, formailag azonban a különálló iratokhoz tartoznak. A különálló iratok is több csoportra különíthet k: 3 Ilyen iratok: egy 1803-beli guberniumi rendelet másolata (TProt 1962. 67b.); 1828. II. 7. — Daróczi János másolata (Uo. 69a.), 1828. V. 28. — Uo. 63a., 1830.I.13. — Simó Mihály által írt kérvény a Guberniumhoz — TProt 1963.12a.

EME ÍRÁSHASZNÁLAT A SZÉKELYUDVARHELYI TÍMÁRCÉHBEN

53

1. Intés, tiltakozás (Admonitio) Gyakori és már a XVIII. század els felében felt irattípus. Legtöbbször a tímárcéh intette (admoneálta) a város vezet it, más céheket, esetleg saját tagjait, de az is el fordult, hogy a tímárcéh kapta az intést. Szerkezetileg két részre bontható. Az els az ún. instructio, amelyben megtalálható az int és a megintend fél megnevezése, valamint az intés tárgya és indoklása. Ezt a részt el re megfogalmazták és leírták, majd felkértek két, az ilyen ügyekben jártas embert, akiket elküldtek a megintend félhez. A megbízottak itt hangosan felolvasták az instructio szövegét, amelyre az érintett fél válaszolt, többnyire annyit, hogy megértette és párt (másolatot) kíván róla. Az intés második része tehát a két küldött bizonyító sorait tartalmazta. Ebben általában leírták, hogy hol találták meg az intend személyt, mit válaszolt, majd aláírásukkal és esetleg gy specsétükkel igazolták, hogy az intés általuk a leírt módon ment végbe. Az okiratot ezért visszavitték az int félhez, ahol átvették az ezért járó fizetséget. Az 1779. jún. 9-én kelt intés4 például így kezd dik: „Ns Udvarhely Széki Udvarhely városi Ns üdösb Sándor Ferentz ur, mint az Ns Udvarhely városi Timár cehnak Céh mestere tertio secum Jurator[um], maga és az egész Timár céh nevébe és képibe Kegyelmedet Ns Udvarhely városi Privilegiumos Karsai Marton uramot, mint az Ns város némelj Tagjainak az privilegiatum részen (amint pretendáltatik) Plenipotentiariussát maga és több Társainak nevekbe és képekbe mü általunk modo Lgmo [legitimo] certificaltattya, admonealtattya super eo”... — ezután következik az intés tárgya. A két megbízott ezek után leírta, hogy „Elmenénk nemes Udvarhely városi Karsai Márton uram privilegiumos házához ... kit is az ajto elött találván, jelentök, hogy mivégre mentünk volna Ö kegelméhez, az fennebb irt instruktio serent [!]. Egyszersmind ara is kérök hogy jönebe a maga házához és halgatná meg az Instruktiot”... A két megbízott Orbány Antal nemes személy és Asztalos Ferenc volt. 1792. dec. 24-én négy személyt is intett a tímárcéh,5 hogy ne foglalkozzanak olyan b rök adásával és vevésével, amelyekkel a tímárok dolgoznak. A két megbízott sorra felkereste az intend személyeket. Megyesi Lukácsot „Áruló Boltyában” találták meg, Zakorjás alias Petrovitz Jánost pedig „Lako Nemes Házában”. Ez utóbbi azt felelte: „Értem, hallom, párt kévánok.” A negyedik személy viszont nem volt otthon: „Végre innen mentünk Udvarhely várossába mulatozo Pásztor Györgyhöz, kit is hon nem találván az nagyob fia Pásztor Ferencz által az Nemes Timár Czéh admoneáltatá...[következik az intés] melyre azt félelé irt Pásztor Ferencz, értem, hallom, ha az Apám elé j meg mondom”. Az irat befejezése a következ : „Melly négy rendbeli admonitio, hogy mi általunk

4 5

L.sz. 1470. L.sz. 1528.

EME 54

VARGA ÁRPÁD

mindenekben a fen meg irt mod Szerent ment légyen véghez, arról miis a mi igaz hitünk Szerént attestálunk tulajdon nevünk alája való írásával és szokot petsétünkel is meg erösitvén.” Készítette Nyujtódi Jantsó József, Udvarhelyszék ülnöke és Tállyán János nemesember. A fenti formuláris részek (vagy ehhez hasonlók) minden admonitióban megtalálhatók. A tímárcéh levéltárában lev összes intés elemzése helyett inkább a közvetít k, megbízottak személyét szeretném bemutatni. Legtöbbször az instructiót el re megírták (talán a céh ügyvéde), a közvetít knek csak a bizonyítási részt kellett papírra vetniük. El fordult, hogy az egész iratot a felkért személyek egyike írta meg. Sajnos nem mindegyik megbízott írását lehet megkülönböztetni, felismerni. Az intéseken nemegyszer szerepel például Farkaslaki Dimény András széki ülnök,6 Vajai Peth János nemes személy,7 Fels boldogasszonyfalvi Dersí rinc szék dúlója8 vagy Szombatfalvi Gálffi Ferenc széki ülnök9 neve, de nem biztos, hogy k írták ezeket. Egészen bizonyos viszont a következ személyek kézírása. Az 1778. okt. 5-i iratot pl. Kerekes Péter és Tasnádi István nemes személyek írták alá, magát az iratot Kerekes készítette.10 Az 1778. okt. 7-i irat valószín leg a Nagy József írása, mellette Zakariás János a másik megbízott.11 Szárazajtai ifj. Nagy Ádám neve kétszer is el fordul az intéseken, de csak az 1778.nov. 9-i írása tulajdonítható neki biztosan.12 A Tállyán János névvel el ször 1739-ben találkozunk,13 a legkorábbi admonitio írója, bizonyára utóda lehet az a Tállyán János, aki 1787-ben t nik fel az int iratokon.14 Talán ugyancsak neki tulajdonítható az 1792. dec. 24-i és az 1796. febr. 8-i intés írása is.15 A többször el forduló iratírók neve közül egyik legjelent sebb a Szombatfalvi Barabásoké. Talán legismertebb közülük Barabás János, neve többféle irattípuson is felbukkan. Az 1777. május 20-i idézésen a Szombatfalvi Gálffi Ferenc neve mellett az övé is szerepel, de nem biztos, hogy írta.16 Az 1779. márc. 11-i irat viszont lehetséges, hogy az írása.17 Szombatfalvi Barabás Pál az 1802. ápr. 28-i admonitiót írta.18 Az 1803.jan. 22-i viszont már nem tulajdonítható ilyen biztosan neki, mellette a másik

6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18

1777.II.25. - 1436; 1779.III.11. - 1466. 1778.XI.9. - 1459, 1460. 1779.III.18. - 1467; 1802.VI.4. - 1597. 1777.V.20. - 1442; 1801.IX.4. - 1574; 1802.V.7. - 1588. L.sz. 1456. L.sz. 1458. L.sz. 1459. A másik irat: 1787.XI.22. - 1513. 1739.II.25. - 1403. 1787.XI.22. - 1513. L.sz. 1528 és 1537. L.sz. 1442. L.sz. 1466. L.sz. 1585.

EME ÍRÁSHASZNÁLAT A SZÉKELYUDVARHELYI TÍMÁRCÉHBEN

55

megbízott Fels boldogasszonyfalvi Dersi István.19 Szombatfalvi Barabás Antal az 1802. május 7-i intés bizonyító részét írta, az aláírása mellett ott van a Szombatfalvi Gálffi Ferencé is.20 Ugyancsak k írták alá az 1801.szept. 4-i intést is, de nem tudni bizonyosan, melyikük írta.21 Az intéseken felt nik még a Springer József neve, de csak a 22 bizonyítást írta az 1808. márc. 7-i két különböz iratra. Az 1812. febr. 8-i és 10-i admontio írója pedig Tétsi István.23 Más iratírók: Sz ts Orbány Antal,24 Orbán Sámuel25 és Tzikmántori József26 privilégiumos személyek. Az 1824. nov. 30-i intés instructiója az írás alapján Csáni Mihálynak, a céh ügyvédének tulajdonítható.27 A céh jegyz könyveinek kiadási rovatába bejegyezték az intésekért fizetett honoráriumot is. Pl. 1831 „Augustus utolsó napján admoneáltattam Udvarhelyi Szeles Pált, mint kezest”, írta a céh jegyz je, és ezért egy rénes forintot (Rf) fizetett.28 Vagy egy 1840. febr. 19-i tétel: „Két expressust elküldettem az adossokhoz admoneálni, fizettem 3 Rf.”29 Az 1843. május 24-én bejegyzett intés, amelyet Koncz Antal és Hajdu Károly közvetített, 5 Rf-ba került.30 Ezek bizonyára az összes költséget jelentették, az irat megszerkesztését és a megbízottak fáradozását is. Összefoglalásképpen elmondható, hogy az intéseket inkább a szék tisztvisel i vagy a város tekintélyes privilégiumos emberei közvetítették és részben vagy egészben k is írták. 2. Tanúvallatási jegyz könyvek (Inquisitoria Relatoria) Vitás ügyekben vagy per esetén korabeli szóval élve: feleltetést végeztek. Ilyenkor 2—3 vagy sokkal több tanú is bizonyította a tímárcéh igazát. Ugyanis a céh csak akkor kezdeményezett feleltetést, ha teljesen meg volt gy dve arról, hogy igazát bizonyítani tudja. A vallók (fátensek) feleleteit jegyz könyvbe foglalták az erre kirendelt hozzáért emberek, a régiusok. A tanúvallatás (feleltetés) elrendelése és a régiusok kinevezése a tímárcéh kérésére, mégpedig bizonyára írásos kérésére (instantia) történt. A tanúvallatási jegyz könyv szerkezete általában a következ volt. Úgy kezd dött, mint egy, a magisztrátushoz vagy a székhez írt jelentés. A régiusok megnevezték, hogy kinek a kérésére, hol és mikor jöttek össze a 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30

Lsz. 1641. Lsz. 1588. Lsz. 1574. L.sz. 1671, 1672. L.sz. 1698, 1699. 1812.II.13. - 1700. 1812.IX.5. - 1707. 1814.V.7. - 1715. Lsz. 1761. TProt 1963. 43b. Uo. 109a. Uo. 143b.

EME 56 VARGA ÁRPÁD feleletek lejegyzésére, majd ismertették, hogy ki(k)nek a pecsétjével idéztették meg a tanúkat. Legtöbbször részletesen is leírták a pecsétet, pl.: „A Pecsétek valának illyenek: Meghivo, Idézö, Int , Tilto, Felkéret , Egybenhivo, Kényszeritt , Esketö, Feleltet , Fellyebbi ítéletre idéz Petsét a Nemes Udvarhely Várossában lév privillégiált Varga Czéh mestere Czikmántori István, és az egész Nemes Czéh részére 24 Forint büntetés alatt. Sz. Udvarhelly 5-a 7-bris 821. Ki adattatott B Henter Antal mp Felséges Császár és Királly Arany Koltsos Hivétöl, Anya Udvarhelly, Fiu Bardotz és Keresztur Székek Fö Királly Birájátol”.31 Ebben a jegyz könyvben a királybíró idézett pecsétje után a városbíróé következett, ezúttal latinul, és csak 12 forint büntetés terhével kötelezte a felel k megjelenését. (Neki csak ennyi büntetésre lehetett joga.) A pecsétek leírása után következett a kérdések felsorolása, sokszor a „Tudja-e a tanu nyilván és bizonyoson” kifejezéssel bevezetve. Ezután mindegyik fátens neve, életkora és társadalmi helyzete, majd a kérdésekre tett felelete következett. A kérdéseket már a feleltetés el tt kidolgozták, a tímárcéh levéltárában fenn is maradt néhány ilyen fogalmazvány.32 Az irat végén a régiusok pár mondatban igazolták, hogy az egész úgy zajlott le el ttük, ahogy le van írva. Kívül egy-két gy specséttel zárták le a hosszában kettébe hajtott iratot, és rávezették a címzést is a magisztrátusnak vagy a széknek. A formuláris részeket nemegyszer latinul, a feleleteket mindig magyarul írták. Megtörtént az is, hogy a tanúvallatás befejezése után újra beidézték a fátenseket és megeskették ket az elmondottakról. Ilyenkor általában helybenhagyták vallomásaikat, de ritkán olyan is akadt, aki visszavonta. Az 1842. dec. 2-án készített relatoria hátulján pl. a következ megjegyzés olvasható: „Magam mellé rendelem Authenticatorok[na]k Kontz Antal és Böltskevi Joseff H. Tábla Biro Urakot. Sz: Udvarhelyt 1-a x-bris. Kováts Moses H. Aljegyz .” Ezek hárman hitelesítették tehát a vallomásokat, magát a hitelesít záradékot Kontz Antal írta. A három aláírás mellett nem található pecsét. Egyébként a feleltet régiusok Dajka József és Simó Pál hiteles táblabírák voltak, magát az iratot Simó Pál írta.33 Az 1779. márc. 24-én készített jegyz könyv34 nagyon érdekes számunkra, mert bepillantást nyerhetünk az egész tanúvallatás lefolytatásába. Ez a feleltetés tulajdonképpen azért jött létre, hogy az 1778. okt. 6-i jegyz könyv felvételénél elkövetett hibákat (ha voltak) helyrehozza. Már az els kérdés az volt, hogy akkor a két régius (Szombatfalvi Gálffi Ferenc és Szombatfalvi Barabás Antal) „nem de nem felolvastáké a fatensek fassioit?” (Ti. ellen rzésképpen, hogy jól jegyezték le a vallomásokat.) Az els tanú csak kiegészítette a vallomását, nem 31 32 33 34

L.sz. 1748. Pl. [1724.VII.14. e.] - 1395; [1769.V.22. u.] - 1418; [1802.XII.28. e.] - 1603; [1803.I.28. e.] - 1644. L.sz. 1870. Az 1779. VI. 8-i másolatban maradt fenn, 1.sz. 1469.

EME ÍRÁSHASZNÁLAT A SZÉKELYUDVARHELYI TÍMÁRCÉHBEN

57

vonta vissza. Érdekes a következ kijelentése: „Akkor pedig engemet nem eskedtek meg, hanem csak felolvasták, s hellyben hadták.” Takács Dávid privilegiátus személy többek között ezeket vallotta: „engemet is hittanak oda felelni, s hogy nem akartam menni felelni, mind szüntelen küldöttek utánam [a tímárok], s jól lehet nem kellett volna megfelelnem mint privilegiumos embernek, de tanácsai nem tudtam volt élni, s féltem, ha a pecsétnek nem engedelmeskedem, kárba esem, s mikor oda mentem, mingyárt sürgetni kezdettek a tímárok, hogy feleljek meg, mellyhez képest meg is feleltem.” Vallomásán lényegtelen javítást tett. Akkor (1778-ban) ugyanis nem azt mondta, hogy „három esztend ”, hanem „mióta a épületet csinálták”, erre a régiusok azt mondták, ennek van vagy három esztendeje, „melyre én nem szólván semmitis, tréfának vélvén azon szót. Midön osztán a fassiot felolvasták elöttem, igaz pedig, hogy felolvasták, minthogy éppen minden apró szót nem hallok, azonban valami cigánytis el akarták fogni, lárma esék, nem vettem eszembe, hogy az három esztend t olvasták eö kegyelmek. Lassan is olvasták, mivel a timár céh is közel volt, s miattok nem lehetett nagyon olvasni.” A harmadik tanú is javított valamit, mert — mint mondta — „egy kevéssé süketecske”, és a visszaolvasáskor nem hallott tisztán mindent. A hetedik tanú csak egy k bet t javított (nem esztend kbe, hanem csak „esztend be”). A hiba úgy eshetett — mondta —, hogy mikor vallomását felolvasták, a tímárok s mások is „felesen lévén körülöttünk... nem lehetet halható nagy szóval olvasni, hanem lassan, hogy minden ember ne hallja”. Ezekb l a vallomásokból elénk tárul a feleltetés színhelye és módja is. A terem tele volt emberekkel, f leg tímárokkal, akik biztatgatták a fátenseket. De a vallomásokat halkan mondták és olvasták vissza, hogy mások ne hallják. A vallókat bizonyára egyenként, egymás után szólították be. Erre egy 1826. márc. 3-i jegyz könyvb l lehet következtetni: fizettek többek között „a polgárnak, az ki az fátenseket be szolitotta két versen”.35 A kétrendbeli beszólítás közül az els talán a vallomás, másik pedig a hitelesítés volt, melynek során az illet fenntartotta vagy esetleg visszavonta feleletét. A feleltetések nagyobb fáradságot igényeltek az írástudók részér l (és nagyobb jártasságot is), így nagyobb volt a díjazásuk is. A tímárcéh levéltárában fennmaradt egy érdekes irat, amely éppen a két régius és a notárius napidíját, fizetségét, valamint a papírra költött pénzt sorolja fel.36 A rövid irat címe: Specificatio Expensarum pro Inquisitione in rationem Cehae Cerdonum facta exsolvendarum, és a következ tételeket tartalmazza: 35 36

TProt 1962. 54b. 1802.XII.31. - 1606.

EME 58

VARGA ÁRPÁD

1-o

A tekintetes Notarius Ur diurnuma napjára 12 Mforintyával véve 5 napra A más két Regiusok Diurnuma napjára 1 Rforintyával véve a kett nek 5 napra A nagyobb Relatoria 12 1/2 Árkosbol álván árkossa 24 xserrel véve az egyik Relatoriájért A kissebb Relatoria 2 1/2 Arkosbol álván arkossa 24 xserrel véve tészen

2-o 3-io 4-o

Mfor 10 Den — Mfor 12 Den — Mfor 6 Den — Mfor 1 Den 20 Summa: Mfor 29, Den 20

Ez csak a napidíj volt, a régiusok külön is kaptak honoráriumot. A Specificatio másik oldalán a két régius, Veress János és Jakab Gergely elismerte, hogy a tímárcéh mesterét l 6, illetve 7 rénes forintot kapott. A jegyz , Török Pál pedig a következ ket írta a fenti elismervény után: „Én ma fel nem mehetek vatsorára, melyröl meg enged Czéh Mester Uram, az mi az én fizetésemet nézi, arrol ide Hátrább megegyezünk Török Páll mp.” De egy ilyen feleltetés alkalmával másoknak is kellett fizetni, amint ez a jegyz könyvekb l is kiderül. Az 1820. aug. 23-i bejegyzés szerint a Keszler- és Kállai-ügyben 3 napi investigatio-feleltetésért 20 Rf-ot fizettek. A régiusoknak és a falusi vallóknak 13 Rf 52 xr-t [krajcár] adtak. Mikor a jegyz könyvet a magisztrátusnak átadták, 24 xr-t fizettek, Daróczi János városi jegyz nek pedig két pár talpat adtak 2 Rf 24 xr értékben.37 1820. szept. 27-én a Keszler Sámuel ügyében való „autentikátióra” a következ ket költötték: —3 kirendelt személy és a céhtagok intertentioja: 15 Rf 48 xr —bort ezeknek 2 veder és 1 kupa (1 kupa = 4 peták): 10 Rf 44 xr —a falusi fátenseknek: 2 Rf;..— a polgárnak: 2 Rf 12 xr, —a Regius uraknak: 15 Rf. Összesen: 45 Rf 44 xr.38 1826. márc. 3-án még többet: 52 Rf 30 xr-t költöttek az ifj. Kandó József „investigatiójáért”, bár lehet, hogy ebben az összegben egy okiratmásolás ára is benne van.39 A tímárcéhnek tehát sokat kellett áldoznia igazának bizonyítására. A már említett 1779. márc. 24-i feleltetésért viszont nem fizetett semmit. Huszonhárom (!) év múlva a két régius: Szombatfalvi Barabás Antal és Szombatfalvi Gálffi Ferenc írásban figyelmeztette a tímárcéh vezet it, hogy „akkori assecuratiojoknak s obligatiojoknak semmi képpen eleget nem tettek, holot in conscientia meg valhattya s meg is itilheti a Ns Czéh mind a levélnek vissza adását, mind pedig költségünknek s abbol

37 38 39

TProt 1962.19a. Uo. 19b. Uo. 54b.

EME ÍRÁSHASZNÁLAT A SZÉKELYUDVARHELYI TÍMÁRCÉHBEN

59

származot akkori kárunknak, ha tsak némely résziben is meg fordittását.”40 Nem ismeretes, hogy mi lett ennek az „Instructio Requisitoria”-nak a következménye, de az említett régiusok neveivel még ezután is találkozunk a céh iratain. Nemfizetés 1849-ben is el fordult. Ekkor a céhmester a következ levelet kapta: „Czéh mester Ur! Tudva vagyon a Czéh mester ur el tt a nemes Timár Czéhba tett hivatalos müködésünk; s ottan többszöri eljárásaink min Sükere, azért ill Szolgálati bérünk ki elégittése, az az megküldése aránt tisztelettel fel Szolittyuk, Sz:Udvarhelyt November 15-én 849. Kováts Moses mp Tanátsnok és Biztos, Simo Pál mp Biztos.” A pecsét nélküli levélkét Simo Pál írta, eredménye ezúttal sem ismeretes.41 Ezek után nézzük meg röviden, kik szerepelnek gyakrabban a tanúvallatási jegyz könyvek megírásánál. A legtöbb relatoriát kétségkívül az intésekb l már ismert Szombatfalvi Barabás Antal és Szombatfalvi Gálffi Ferenc széki ülnök írta, többnyire egymás társaságában.42 Gálffi 1778-ban a székelyudvarhelyi Balási Józseffel,43 Barabás Antal pedig 1811ben Springer József centumpáterrel44 együtt t nik fel az iratokon. A többi jelent sebb relatoria-író neve is ismer s az intésekb l: Szombatfalvi Barabás János és Antal, valamint a kevésbé ismert Hodgyai Bed Sámuel széki ülnökök, Fels boldogasszonyfalvi Dersi L rinc széki dúló, ifj. Nagy Ádám és Tállyán János nemes személy vagy a városi és széki tisztséget is visel Dersi István.45 A többi jegyz könyvíró neve nem sokat jelent számunkra. Összefoglalva elmondható, hogy a régiusok többsége a szék tisztségvisel i (ülnökök, aljegyz k) vagy szabad nemesi személyek közül került ki. A városi hivatalosságok száma, akárcsak az intések esetében, elenyész . 3. Másolatok A tímárcéh levéltárában lev iratok tekintélyes része másolat. Nemcsak régebbi okleveleket, iratokat kellett egy-egy alkalommal lemásolni, de az újonnan érkezett guberniumi rendeleteket is ki kellett íratni a szék vagy a város jegyz könyvéb l. Ha a szék protokollumából másolták ki, akkor a szék pecsétjével, ha pedig a város vagy a magisztrátus jegyz könyvéb l írták ki, akkor a város pecsétjével hitelesítették az iratot. De akadnak olyan másolatok is, amelyeket a szék vagy a város jegyz je

40

1800. u. - 1562. L.sz. 1882. 42 1777.V.27. - 1444; 1778.X.6-7. - 1457; 1803.I.28. - 1645; 1805.II.8. - 1658. 43 1778.V.4. - 1452. 44 1811.V.11. - 1685; 1811.V.14. - 1686. 45 Barabás A.: 1821.IX.10. - 1748; H. Bed S.: 1779.XII.25. - 1472; 1780.I.5. -1474; Derei és Sz. Nagy A.: 1782.IV.29. - 1491; Sz. Nagy A.: 1782.V.3. - 1492; Sz. Barabás J. és Tállyán J.: 1796.VIII.2. - 1541; Derei I.: 1814.XII.24. - 1716. 41

EME 60

VARGA ÁRPÁD

csak aláírásával látott el, mások meg mindenféle aláírást és pecsétet nélkülöznek. A céh levéltárában 1724-b l maradt fenn az els (egyszer és hitelesített) másolat.46 1772-t l jelennek meg a szék vagy a város jegyz könyvéb l kimásolt rendeletek az „Ex (E) Protocollo Sedis/Oppidi Udvarhely” záradékkal ellátva. Ritkábban a Continua Tábla jegyz könyvéb l is találunk kiírást, az ilyet a szék pecsétjével hitelesítették.47 A guberniumi rendeletek másolata mellett kisebb számban másfélék is találhatók: peranyag, tanúvallatási jegyz könyv, oklevél, egyezséglevél, kérvény átírása.48 Talán egyedülálló a céh levéltárában az az 1775. ápr. 20-i másolat, amely az 1735. febr. 17-i oklevelet írja át, amely viszont az 1664. okt. 28-i okiratot tartalmazza. A latin és magyar nyelv iratot Tibád Ferenc és Sándor Antal helybeli nemesember hitelesítette aláírásával és gy specsétjével.49 1803 januárjában csaknem húsz másolat készült néhány nap leforgása alatt régebbi okiratokról és guberniuni rendeletekr l.50 A másolók neve egyik esetben sem ismeretes, csak a hitelesít ké. Minden irat hitelesítési záradékát ketten írták alá, gy specsétjükkel is meger sítve. A hitelesít k a következ k voltak: Szombatfalvi Barabás Antal, Bethlenfalvi Nagy János, Nagy Simon és Török Sándor széki ülnökök, valamint Péter József székelyudvarhelyi nemes személy. Itt említhet meg az idegen nyelv iratok magyarra fordítása is. Kevés fordítás akad a céh levéltárában, pedig a német nyelvben és írásban teljesen járatlan székelyudvarhelyi tímárok nem nélkülözhették a jó fordítást. Az 1768. aug. 23-án kelt rendeletnek pl. (a székelyudvarhelyi tímárok medgyesi árulóhelyér l) keltezés, pecsét és aláírás nélküli egyszer másolata van magyar nyelven.51 A segesvári tímárcéh 1810 körül írt német nyelv levelét Karátsoni Sámuel professzor fordította magyarra.52 Legtöbb latin nyelv guberniumi rendeletnek megtalálható a magyar fordítása.53 Az ismert másolók neveinek felsorolása hosszabbra nyúlik, mint az els két irattípus íróié. Az 1770-es évek iratmásolói közül a legismertebb Szeles János, a város jegyz je, Tibád Ferenc, a szék jegyz je, és Pálffi

46

Egyszer másolat: 1724.II.19. - 1388; 1724.X.18. u. - 1391; hiteles: 1724.XII.22. - 1396. 1773.II.20. - 1428. Peranyag: 1811.VI.7. - 1689; 1812.III.9. - 1702. Tanúvallatási jegyz könyv: 1779.VI.8. - 1469; oklevél: 1796.VIII.2. — 1542; egyezséglevél: 1801.IX.9. — 1575; kérvény: 1796.III.9. — 1538. 49 L.sz. 1431. 50 1803.I.13-án és 13—15-én, az 1613—1631 levéltári számok között. 51 Eredeti: l.sz. 1415, másolata: l.sz. 1416. 52 L.sz. 1683. 53 Ilyen pl. az 1771. XII. 9-én keletkezett egyszer , pecsét nélküli másolat, amely az 1771.IX.7-i rendelet fordítása, l. sz. 1422. 47 48

EME ÍRÁSHASZNÁLAT A SZÉKELYUDVARHELYI TÍMÁRCÉHBEN

61

Dénes, aki a Continua Tábla jegyz könyvéb l másolt.54 Az 1790-es évekb l megemlíthet Daróczi Pál, Udvarhelyszék jegyz je és Mátéfalvi István, a szék aljegyz je.55 De a már ismert nevek is újra felt nnek. Szombatfalvi Barabás János és Tállyán János neve 1796-ban három másolaton is el fordul. Az egyik csak részleges másolat („Suma copiae”). A három irat közül kett a Tállyán, egy a Barabás írása. Érdekes, hogy mindegyiken a Tállyán gy specsétje van, még a Barabás neve mellett is.56 Az egyébként máskor is megfigyelhet , hogy az egyik személy gy specsétje a másik neve mellett is szerepel. 1789-b l Tállyán Antal másolata ismeretes.57 Megemlíthet még Szombatfalvi Gálffi Ferenc (Szombatfalvi Barabás Jánossal együtt), Száidel János, a kés bbi városbíró, Dersi István szenátor vagy Daróczi János, a város sokat szolgált jegyz je.58 A kevésbé ismertek: Török István helyettes jegyz , Kováts Mózes archivárius, Kékkövi Gábor protokollista, Száidel Károly protokollista, Simó Pál törvényszéki írnok, László Ferenc levéltárnok, Dobra József székelyudvarhelyi plébános.59 Több esetben a kézírás elárulja, hogy a másoló és az aláíró nem ugyanaz a személy. Sokszor az „Extradatum per” formula is az írnoktól származik, de az aláíró a város vagy a szék jegyz je. Ilyen pl. az 1812. márc. 9-i másolat, amelyet Gyalai Mihály írt alá, de a szöveget talán Dersi István írta.60. Vagy pl. az 1833-ban talán Simó Mihály és Száidel Károly másolatát írta alá Daróczi János városi jegyz .61 Némelyik iraton a másolás díját is feltüntették. 1839-ben pl. 51 xfrt62 [krajcár forint?], 1850-ben pedig az „öszves dijj 2 Rf 31 xr peng ben”.63 A jegyz könyvekben sokkal több ilyen adat olvasható. Íme néhány példa. 1818 szeptemberében a sz rös bocskorokról való rendelet kiírásáért a notárius úrnak 1 Rf-t fizettek.64 1820-ban Ferentzi István jegyz nek egy másolatért két pár talpat adtak 2 Rf értékben.65 De 1827-ben 5 Rf-t fizettek egy 1803-beli dekrétum párban való kiadatásáért,66 míg 1828-ban

54 Szeles: 1778.II.28. - 1451, 1785.VI.23. - 1505, Tibád: 1779.II.13. u. - 1465, 1781.VIII.8. - 1485, 1782.VI.11. - 1499. Pálffi D.: 1780.IV.15. - 1479. 55 Daróczi P.: 1791.III.1. -1526; Mátéffi: 1796.III.9. -1538. 56 Részleges másolat: 1796.VIII.2. - 1539; a másik két másolat: 1796.VIII.2. - 1540 és 1542. 57 1789.VIII.1. - 1523. 58 Gálffi F.: 1801.IX.9. - 1575; Száidel J.: 1799.V.18. - 1555; Dersi I.: 1811.VI.7. - 1690; Daróczi J.: 1818.XI.18. - 1732,1835.V.16. - 1849. 59 Török: 1817.X.30. - 1725; Kováts M.: 1828.V.26. - 1798; Kékkövi: 1830.II.26. - 1813; Száidel K: talán a következ k: 1831.I.21. - 1820, 1831.III.3. - 1821; Simó P.: 1839.X.7. - 1856; László F.: 1850.VI.7. - 1885; Dobra: 1779.VII.17.U. - 1447. Az személyét jellegzetes írása alapján azonosítottam. 60 L.sz. 1702. 61 1833.I.31. - 1835,1833.XII.12. - 1839. 62 1839.II.7. - 1856. 63 1850.VI.7. - 1885. 64 TProt 1962. 13a. 65 Uo. 18a. 66 Uo 67b.

EME 62

VARGA ÁRPÁD

a marchális szék végzéseit a sz rös bocskorokról 48 krajcárért adták ki.67 Általában a guberniumi rendeletek másolatáért többet fizettek, de a díjazás bizonyára az írás mennyiségét l is függött. 1842-ben egy peranyag kiírásáért Simó Pálnak el pénzbe 5 Rf-t adtak, a fellebbezés másolatáért 10 Rf 36 xr-t fizettek.68 Egyébként az 1778. dec. 29-i guberniumi rendelet el írta a város vezet ségének, hogy kötelessége a rendeletek jutányos áron való lemásolása és megmagyarázása a céhek elöljáróinak.69 Összefoglalva: a tímárcéh levéltárában lev másolatok nagy részét a szék és a város jegyz i és más tisztvisel i (széki ülnök, városi szenátor) készítették. Ez természetes is, mert a másolatok hitelességét a szék vagy a város pecsétje, a jegyz aláírása vagy egyszer en csak a tekintélye biztosította. 4. Kérvények Bizonytalan, hogy a céh levéltárában fennmaradt kérvények eredetiek-e vagy egyszer másolatok. Egyetlen kérvényen sincs rajta a céh pecsétje, még elöljáróinak neve is csak nagyon kevés alkalommal szerepel. A legtöbb kérvényen dátum sem található, de a felettes hatóságok, ahova az irat felkerült, rögtön rávezették a beérkezés id pontját, majd a kérés megtárgyalásának dátumát. Az irat külsejére pedig ráírták a választ, aláírással és keltezéssel ellátva. A több, különböz tinta és kézírás alapján a kérvényeket hajlandó vagyok eredetinek tekinteni. A válasszal ellátott kérvény visszakerült a céhhez vagy a magisztrátushoz, ahonnan a céh kiváltotta. A kérvényeken csak elég ritkán t nik fel írójának neve, nem úgy, mint az el bbi irattípusokon. Általában az instanciák külsején alul látható készít jük neve. 1803-ban és 1811-ben három ízben t nik fel a Zetelaki Sz ts József neve.70 Az 1812. május 16. el tt írt kérvény hátulján ez áll: „Promot. per Michaelem Csáni, Jurat. Advocat.”71 1827-ben „Szoszollo Simó Mihály” nevével találkozunk a kérvényeken, 1832-ben a Demeter Sándor szószólóéval, 1834-ben meg az Ágota szószólóéval.72 1844-ben nik fel a Simó Pál és a Sándor Ignác neve az iratok végén.73 Szerencsére a céh jegyz könyvei sokkal b vebb felvilágosítást adnak a fenti nevekr l. Ezek a „szószólók” a céh ügyvédei voltak, akik rendes évi fizetést kaptak a céht l, ezenkív l pedig alkalmi ajándékokat, és úgy t nik, hogy minden nagyobb munka (iratszerkesztés) után bizonyos honoráriumot. Ritkábban mások is írtak kérvényt a tímárcéh nevében vagy érdekében. 1803-ban pl. Török Ferenc székelyudvarhelyi plébános küldött 67 68 69 70 71 72 73

Uo. 68a. TProt 1963. 135a. 69 Az 1779.II.13.u-i másolatban maradt fenn. L.sz. 1465. 1803.I.20.u. - 1632, 1805.III.1.e - 1660, 1811.VIII.6.e. - 1691. L.sz. 1706. 1827.XII.19.e - 1791, 1832.VlII.22.e. - 1833, 1834.VI.26.e. - 1844. 1844.III.9.e - 1875,1844.III.23. - 1876.

EME ÍRÁSHASZNÁLAT A SZÉKELYUDVARHELYI TÍMÁRCÉHBEN

63

instanciát az erdélyi katolikus püspökhöz, hogy járjon közbe a tímárok ügyében a guberniumnál.74 1831-ben a katolikus kántor írt kérvényt a céh számára, ugyanis a jegyz könyvben 1831. dec. 13-i keltezéssel ez olvasható: „egy Decretum leírásáért és egy Instantiáért, hogy leirta a kántor, azért fizettem 1 Rf 30 xr.”75 Hosszabb kérvény íratásakor meghívták a céh szószólóját, aki megszerkesztette az iratot, csatolta a mellékleteket. Ezt bizonyítja a jegyz könyv 1818. jún. 16-i bejegyzése: „Negyed Magammal Nyolcz árkos papirossat le kellet egy Napp iratnom és akor költöttem azokra a Személyekre, kenyeret hozattam 36 xr[ért], turot is hozattam 6 xr, bort is hozattam három kupát s három fertályt, melynek kupája négy susták” — összesen 1 Rf 30 xr értékben.76 1818. okt. 30-án „ismég meg hivattam a Procurátor Urat — jegyezte fel a céh jegyz je — a Brassai Tímárok ellen hogy Munkát készittsünk a F. K. Gub[ernium]hoz, ezeknek jelenlétekben ... ekkor hozattam két kupa bort, amelynek kupája négy peták”, ezért 56 krajcárt fizetett.77 A Guberniumhoz Kolozsvárra eljuttatandó kérvényeket vagy postával küldték el a céh kolozsvári ügyvédjének címezve, vagy bizalmas ember vitte el. A jegyz könyvekben mindkét esetre találunk példákat. 1830. jan. 13-án a Simó Mihály által írt kérvényt a „Királlyi Postára” tették fel, 4 Rf-ot fizettek érte.78 Ugyanígy küldözgették postán a kolozsvári ügyvédnek szóló leveleket, gyakran a Guberniumnak címzett hivatalos iratok társaságában. Ezeket az ügyvéd — miután átnézte — továbbította a Guberniumhoz. A jegyz könyv 1830. febr. 3-i bejegyzése szerint a céh az udvarhelyi szószólóval levelet íratott a céh kolozsvári ügyvédének, Ágotha Ferencnek, és a „dokumentumokkal” együtt postán elküldték 4 Rf 12 xrért.79 1831-ben Boldizsár Antallal küldtek egy levelet Marosvásárhelyre, egyet pedig Kolozsvárra, a céh 15 Rf-t fizetett neki ezekért.80 Ám ezek csak szerény összegek voltak a következ khöz képest: „1828-dik Esztendö Januárius holnapjának második napján Egész gyülésse tartatván azon az okon hogy Törvényes Leveleinkett mi modon vihessük ki Kolosvára aban az Nemes Czhe törekedvén, hogy kétt Deputátus által legjobb lészen, de meg azonis kelet törekedni, hogy oda az Ember üres marokkal ne menyen, mit kelesék vini, tehát igy tanálta az nemes Czhe hogy kett mester Ember Cikba vagy Gyergyoba menyen özekértt és madarakértt, ere kiis rendeltettek Tályán Miklos és Sánta Ferentz, elis mentek és hoztak 2 74 75 76 77 78 79 80

1803.XII.30. - 1652. TProt 1963. 34a. TProt 1962.11a. Uo. 13a. TProt 1963. 12a. Uo. 15b. Uo. 34a.

EME 64 VARGA ÁRPÁD özett, egy vad pávát, 36 madarat, mind öszve az odavalo Járással ment 61 Rf 20 xr.”81 Mivel a kérvények mindig a fels bb hatóságoknak szóltak, gondos kiállításuk jogtudók és jó tollforgatók: a céh ügyvédei vállalhatták leginkább. Javadalmazásukról b vebben lesz szó a dolgozat végén lev személyenkénti felsorolásban. 5. Más jelleg iratok Ebben a csoportban a legkülönfélébb iratokat találjuk. Aránylag sok a céhben keletkezett feljegyzés. Nem tudni, miért írtak fel bizonyos dolgokat külön lapokra. Ilyen pl. az 1796. jan. 18-án keletkezett céhhatározat, amely kimondja, hogy azok a fiatal mesterek, akik nem költöttek a tímárszín építésére, fizessenek húsz forintot négy részletben, másképp nem részesülhetnek a szín jövedelméb l.82 Az 1798. szept. 1. után keletkezett irat több kérdést is felsorol: a tímároknak tilos röket áztatni a Küküll -híd lábainál, a székelyudvarhelyi tímárok rossz anyagi helyzetben vannak, a csertör használatának szabályzata.83 Ezek talán a céhgy lésen készült hevenyészett jegyzetek, amelyeket bemásoltak vagy be akartak másolni a céh jegyz könyvébe. Elég sok költséglista is van a céh iratai között. 1817 el tt talán még nem volt költségekr l és jövedelmekr l szóló jegyz könyv, ezért írhatták le a kiadásokat külön lapokra, de az is lehet, hogy bizonyítéknak szánták peres ügyben. Ilyen pl. az 1776—80 közötti évekb l származó költségösszeírás a tímárszín építésér l.84 Az 1780 után keletkezett ilyen lista felsorolja a tímárcéh költségeit a szín építésére, a brassói tímárok elleni perre, valamint a medgyesi piacon lev árulóhely megszerzésére, ! illetve megtartására.85 A céhfeljegyzéseket és a költséglistákat talán a céh jegyz je vagy esetleg ügyvéde írhatta; aláírás nélküliek. A tímárcéh 1000 forintos kölcsönt vett fel 6%-os kamatra a székelyudvarhelyi r. kat. egyháztól színjének építésére. 1782. május 25-én kelt az err l szóló megegyezés két példányban. Az egyiket Szentléleki Pakot János, Udvarhelyszék Törvényes Táblájának hites ülnöke, a másikat Darótzi Pál, Udvarhelyszék Continua Táblájának fiscalis procuratora írta.86 A részletek és a kamatok visszafizetésekor több nyugta is keletkezett, egy részüket Török Ferenc plébános készítette.87 De a céh már az 1770-es években is vett fel kölcsönt. Ennek visszafizetésér l két,

81

TProt 1962. 68a. L.sz. 1532. 83 L.sz. 1552. Más ilyen jegyzetek: 1798.III.11. - 1549 [1798]. - 1553 [1800]. -1560 [XVIII.sz. vége] - 1566, 1806.II.13.U. - 1668. 84 L.sz. 1483. 85 L.sz. 1484. Ilyenek még: 1782.I.24. - 1489,1802.X.2.u. - 1601, ez csak a téglákról szól. 86 L.sz. 1497 és 1498. 87 1788V1.24. - 1516,1789V11.19. - 1520,1792.II.3. - 1527. 82

EME ÍRÁSHASZNÁLAT A SZÉKELYUDVARHELYI TÍMÁRCÉHBEN

65

Dobra József plébános által írt nyugta maradt fenn.88 A céh által más célokra fizetett összegekr l szintén maradtak fenn nyugták: a csertör használatáért vagy a pesti katonai menház építésére.89 Ezeket sem a céh emberei írták. A tímár- és más céhek kapcsolata során több oklevél, illetve irat keletkezett. 1739-ben megegyezési kísérlet történt a tímár- és a csizmadiacéh között. Az iratot Zakarjás János és Tállyán János írta alá, bizonyára ez utóbbi írta az egészet.90 1773. febr. 16-án Kolosvári András és ifi. Nagy Ádám kiváltságos személyek igazolták, hogy a tímárcéh elkobozott egy marhab rt két gyergyókillyénfalvi határ rkatonától. Az iratot valószín leg ifj. Nagy Ádám írta.911778-ban a székelyudvarhelyi és a halmi tímárok megegyeztek a b rök vásárlásáról, az err l szóló irat talán csak fogalmazvány.92 1789-ben viszont két tímár egyezett meg saját céhével, hogy ne büntessék meg ket, amiért a szíjgyártóknak is dolgoztak.93 A megegyezésr l másolat is készült, Orbány Antal városbíró és Tállyán Antal aláírásával, az egész szöveget Tállyán írta.94 Ilyen jelleg irat a tímárcéh szerz dése Nemes Kristóf keresked vel egy bolthelyiség bérbeadásáról évi 24 forintért. Ezt Tállyán János írta, Tarsali József is aláírta, mindketten saját gy specsétjükkel er sítették meg aláírásukat.95 1802-ben a tímárszín b vítésekor szintén szerz dést kötöttek Antony Petter szász k vesmesterrel.96 Ezenkívül találunk még szabadulólevelet 97 (írója ismeretlen), ügyvédvalló oklevelet, melyet 1724-ben Dállyai K. Ferenc, a szék jegyz je írt.98 Ugyancsak készítette 1724-ben a céh „szegénységi bizonyítványát” (a céhtagok adófizetésre képtelenek stb.).99 Több kérvény, fels bb hatóságokhoz írt válasz fogalmazványa is megmaradt. Pl. 1771-ben válaszolt a céh a Guberniumnak arra a kérdésére, hogy miért drágultak meg a tímártermékek. 1776—80 között keletkezett az az irat, amellyel a céh a Continua Táblának válaszolt az új tímárszín építése ügyében.100 A céh iratai között tiltakozás is akad: 1781ben a céh amiatt tiltakozott, hogy Szeles János, a város jegyz je tagadta a tímárok igazát, mikor a guberniumi rendeletet felolvasták.101 1782-ben 88

1778.VII.28. - 1453,1780.XI.26. - 1481. Csertör : 1822.VI.25. - 1752, menház: 1828.IV.16. - 1797. 1739.IV.9. - 1404. 91 L.SZ. 1427. 92 1778.X.5. - 1454. 93 1789.VIII.1. - 1522. 94 L.sz. 1523, 95 1797.V.28. - 1546. 96 1802.III.5. - 1583. 97 1712.I.2. - 1386. 98 1724.XI.8. - 1392. 99 1724.XI.14. - 1393. 100 [1771.u] . 1423, [1776—80] - 1482. 101 1781.XI.16.u. - 1487. 89 90

EME 66

VARGA ÁRPÁD

pedig azért tiltakozott a céh, hogy színje árnyékában a város szedi a vámot.102 Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy a fenti iratok nagy részét is céhen kívüliek írták.

II. Jegyz könyvek A különálló iratokkal ellentétben a 14 darab jegyz könyv be van kötve, egyeseket eredetileg (már a kötéskor) megszámoztak. A tizennégy fennmaradt jegyz könyv közül legszámottev bb az id rendben vett els három. A legrégibbet 1728-ban kezdték el vezetni, és 1919-ig találunk bejegyzéseket benne.103 Szeles Márton városi jegyz kezdte meg írni, az öt részb l álló könyv mind az öt fejezetének az elején az írása látható. Bizonyára közeli rokona volt a tímár Szeles családnak, vagy éppen a tagja. Kb. az 1740-es évek elejéig mintha egyedül vezette volna a protokollumot, de aztán más írások t nnek fel, amelyeket nem sikerült azonosítanom. Csak az 1820-tól rendszeresen, minden év elején megtartott céhgy lések jegyz könyveinek írásában lehet felismerni Daróczi János városi jegyz , Száidel János városbíró, Dersi István, Száidel Károly, Simó Pál kirendelt biztosok, valamint Demeter Sándor és Kováts Mózes tanácsnok bet it.104 A másik két jegyz könyv a céhmesterek naponkénti számadásait tartalmazza. 1817-t l 1828-ig, illetve 1829-t l 1849-ig.105 Ezeket vizsgálva kiderül, hogy a céhmester köteles volt elszámolni a céh bevételeivel és kiadásaival. A naponkénti elszámolásokat a következ évi tisztújító gy lésen összegezte és hozta a céh tudomására. Véleményem szerint a bejegyzéseket inkább a céh jegyz je vezette, aki bizonyára megkapta a céhmestert l a külön papírokra írt költést és jövedelmet, amit aztán bemásolt a jegyz könyvbe. (A szöveg írója mindig egyes szám els személyt használt.) Az 1817—1828 között vezetett protokollum els 33 lapját nem tudni ki írta. Az 1824—27 közötti bejegyzések általában Daróczi András céhjegyz l, míg az 1828—29 közöttiek Szeles József tímár notáriustól származnak. A másik jegyz könyv a fenti két jegyz beírásával kezd dik. 1831. dec. 22-én ugyan említik „Substitutus Notárius Czikmántori János”-t, de ez a Szeles József írása.106 t 1833 és 1839 januárjában említik még, mint 102

1782.III.6. - 1490. L.sz. 1961. 104 TProt 1961. 378—410. lapok között. 105 L.sz. 1962 és 1963. 106 „Az öregek gyüléséb l ki adatott Substitutus Notárius Czikmántori János mp. által.” — TProt 1963. 103

34b.

EME ÍRÁSHASZNÁLAT A SZÉKELYUDVARHELYI TÍMÁRCÉHBEN

67

köd jegyz t.107 A két évszám között nem találkozunk céhjegyz nevével. Szeles Józsefet utoljára 1841. febr. 10-én említik.108 1843 februárjában Kaptza János lett a céh jegyz je.109 1845 januárjában Sánta Imre actualis jegyz és Bálint Ferenc helyettes jegyz t nik fel.110 Ugyancsak ket említi a jegyz könyv 1847 februárjában is, ugyanilyen rangsorban.111 A protokollumokból derül ki, hogy a céhgy léseket mindig a céhmester házánál tartották. Ugyancsak itt rizték a céh ládáját is. Ha új céhmestert választottak, a ládát átvitték annak a házába. A céhládában tartották a céh pecsétnyomóját, zászlóját, a behívó táblát, s t bizonyára a fontosabb iratanyagot is: a két kiváltságlevelet és a jegyz könyveket. A gyakori vitás ügyek, perek miatt szükség volt az iratok rendben tartására, hogy felesleges keresgélés nélkül meg lehessen találni a keresett darabot. A hasonló vagy ugyanazon ügyre vonatkozó iratokat egy csomóban tartották. A tímárcéh levéltárában fennmaradt egy 3x15 cm nagyságú papírszelet a következ felirattal: „A köhalmi, Segesvári és Megyessi Szászokai Szollo levelek álnak 6 darabol.” Úgy vélem, hogy az 1841—1850 között keletkezett, kékes szín papírra rótt feljegyzés az irattár rendezésének bizonyítéka.112 Nem tudni azonban, hogy az összes iratot a céhládában tartották-e, vagy esetleg másik külön ládában. Az iratokat bizonyára a céh jegyz je rendezte, esetleg a céh ügyvédjének a segítségével. A céhjegyz vásárolhatta az iratokhoz szükséges papírt, tintát, porzót és spanyolviaszt. Ez is rendes tételként szerepelt a jegyz könyvek kiadási rovataiban. 1818-ban pl. 12 árkus, 1826ban 1 konc papírt vásároltak 24 xr-ért.113 1830-ban 2 rúd „spanyor” viaszt vettek pecsételni 48 xr-ért, 1831-ben csak 20 xr-ért.114 Ugyanekkor tintát 24 xr-ért, a következ évben rizsporral együtt 30 xr-ért vásároltak.115 Összefoglalás. Már az el részösszefoglalókból is kit nt, hogy a székelyudvarhelyi tímárcéh sokféle iratait legnagyobb részben a céhen kívüli városi értelmiség: a szék vagy a város jegyz i, a szék ülnökei, a céh ügyvédei, esetleg megbízható, több-kevesebb íráskészséggel rendelkez személyek hozták létre. A céh tehát sokkal többet használta a küls , fizetett munkaer t, mint saját jegyz iét, akik — a jelek szerint — csak a jegyz könyvek vezetésével foglalkoztak. Ez a „munkamegosztás” a létrehozandó iratok különleges, több szakértelmet igényl voltából fakadt, és nem a tímárcéh m vel dést l való elzárkózását jelentette. Bizonyságul

107

1833. - Uo. 49b, 1839. - Uo. 92a. 1841. - Uo. 118a. 109 Uo. 139b. 110 Uo. 157a. 111 Uo. 173b. 112 L.sz. 1890. 113 1818. - TProt 1962. 11b, 1826. - Uo. 54a. 114 1830. - TProt 1963. 20a, 1831. - Uo. 35a (viasz). 115 1831. - Uo. 30b (tinta); 1832. - Uo. 41b. 108

EME 68

VARGA ÁRPÁD

íme egy 1813-beli céhfeljegyzés részlete: „Ezek után a Czéhnak még az a végezése is vagyon, hogy az ifiak, akik Mesterséget akarnak tanulni, Els bben irást tanuljanak, Oskolát gyakoroljanak, hogy annál fogva Mind a Czéhnak, Mind pedig az Városi köz jonak Szolgálattyára, s az köz jonak elömozdittására alkalmatosabbak légyenek, anyival is inkább Mint hogy az Mi Mesterségünk terhes Mesterség, és olyan hogy aztott mint más mesterséget gyenge erötlen gyermekek nem foltathattyák s az alatt a mig erejekbe nevekednek, Oskolai tudományt tanulhatnak, annyival is inkább mint hogy itten Székely Udvarhelyen Oskolákot könnyen lehet gyakorolni, azok helyekben lévén.”116 * Ágotha Ferenc. 1828—47 között a tímárcéh kolozsvári ügyvéde, székelyudvarhelyi származású. Az el kolozsvári ügyvéd, Zetelaki Sz ts József halála után a céh rögtön megfogadta ügyvédének. El re fizettek neki 20 Rf-ot, azonkívül a „Procuratori Constitutióért” 2 Rf 5 xr-t. Egy-két saját kez leg írt kérvénye és több — a céhmesterhez intézett — levele maradt fenn a céh levéltárában. kapta a legnagyobb fizetést és a legtöbb ajándékot a céh ügyvédei közül: évi 20 Rf fizetést, ajándékba pedig f leg feny vizet, néha talpat is. Ha Székelyudvarhelyre hazalátogatott, a céh ebédet adott a tiszteletére, jelen lévén a céh elöljárói és a két udvarhelyi szószóló is. Ilyen alkalmat jegyeztek be a protokollumba 1829-ben, amikor a „vékony ebéd” és az Ágothának vett feny víz 18 Rf 48 xr-ba került. 1830 májusában ugyanilyen ebéd 25 Rf 48 xr volt, az öt kupa feny vízért 2 Rf 30 xr-t, a 11 pár ajándék talpért 7 Rf-ot fizettek. Ugyanez év augusztusában a következ ket vették Ágotha Ferencnek: „3 kisded csere hordó 1 Rf 12 xr, 3 kis általagotska feny víz 12 kupa (1 kupa = susták), 14 feny s kászu turo 3 Rf — összesen 14 Rf 35 xr. Szolgálata utolsó éveiben minha kevesebb ajándékot kapott volna. Talán rokona volt a tímár Ágotha családnak.117 Balási József, Udvarhelyi. Nemes személy lehetett, az 1778. május 4-i tanúvallatási jegyz könyv egyik aláírója.118 Bálint Ferenc. 1845-ben a céh helyettes jegyz je, 1847-ben aljegyz ként, 1848-ban pedig jegyz ként említik.119 Barabás Antal, Szombatfalvi. Udvarhelyszék ülnöke volt. 1777—1811 között több tanúvallatási jegyz könyvet és intést írt a céh számára. 1802ben id s B. A. néven említik.120 116 117

1813.VIII.13.e. - 1712. Megfogadták: TProt 1962. 68b; ebéd 1829: TProt 1963. 5b; ebéd 1830. - Uo. 19b; ajándék 1830: uo.

22b. 118

L.sz. 1452. Lásd a 108. és 109. jegyzetet. 120 1777.V.22—27. -1444, 1802.V.7. - 1588, 1811.V.14. - 1686. 119

EME ÍRÁSHASZNÁLAT A SZÉKELYUDVARHELYI TÍMÁRCÉHBEN

69

Ifj. Barabás Antal, Szombatfalvi. Udvarhelyszék ülnöke volt. Id. Barabás Antal rokona lehetett, ezt közös el nevük bizonyítja. Csak 1821ben találkozunk nevével a céh tanúvallatási jegyz könyvén.121 Barabás János, Szombatfalvi. Udvarhelyszék ülnöke, a tímárcéh egyik kedvelt iratírója volt. 1769—96 között intéseken, tanúvallató jegyz könyveken és másolatokon egyaránt felt nik a neve. a legels a Szombatfalvi Barabások közül, aki íráskészségét, jogi tudását a tímárcéh javára is kifejtette. Bizonyára leszármazottja annak a Barabás Demeternek, akit 1593-ban Szombatfalva falusbírájaként említenek.122 Barabás Pál, Szombatfalvi. Szintén széki ülnök címmel találjuk nevét az 1802. és 1803. évi intéseken.123 Bed Sámuel, Hodgyai. Udvarhelyszék dúlója volt. Két, 1779 és 1780beli tanúvallatási jegyz könyvön találjuk aláírását.124 Csáni Mihály. 1818—31 között a tímárcéh helybeli (székelyudvarhelyi) ügyvéde. Évi fizetése 10 Rf volt az ajándékokon kívül, bár pl. 1825-ben 20 Rf-ot kapott, de ez egyik elmaradt fizetése is lehetett. Rendszerint talpb rt kapott ajándékba. Jó kapcsolatban volt a tímárcéhvel, ezért fiát 1832-ben befogadták a testületbe. (A céh szigorúan csak tímárok gyermekeit vette fel.)125 Daróczi András. Tímármester, a céh jegyz je is. 1825—27 között az egyik protokollum írója. Nevével és címével még 1828-ban, 1830-ban, 1834-ben találkozunk a céh iratain.126 Daróczi János. Mint a város rendes jegyz je (ordinarius notarius) 1812—36 között sok másolatot készített a céhnek. Id nként részt vett a rendes évi céhgy léseken is, 1841-ben pl. Száidel Jánossal közösen írták a gy lésr l szóló jegyz könyvet. Rokonságban volt a tímár Daróczi családdal (vagy családokkal). Városi jegyz ségét hosszú ideig, adataim szerint 1811-t l 1842-ig viselte.127 Daróczi Pál. 1778-ban és 1782-ben a Continua Tábla fiscalis procuratora. Ilyen min ségben írt 1782-ben egyezséglevelet arról, hogy a tímárcéh nagyobb kölcsönt vett fel a helybeli r. kat. egyháztól. Adatok hiányában nem azonosítható azzal a Daróczi Pállal, akit 1791-ben a szék helyettes jegyz jének neveznek, bár valószín , hogy ugyanarról a személyr l van szó.128 121

1821.IX.10. - 1748. 1769.VI.2. - 1419, 1796.VIII.2. - 1539, 1540, 1541, 1542 (4 db.); 1593. - Székely oklevéltár. Új sorozat II. Udvarhelyszéki törvénykezési jegyz könyvek 1591—1597. Közzéteszi Demény Lajos és Pataki József. Bukarest 1985.137/7. 123 1802.IV.28. - 1585, 1803.1.22. - 1641. 124 1779.XII.25. - 1472, 1780.1.5. - 1474. 125 1818. - TProt 1962. 11b, 1831. - TProt 1963. 25a, 1825. - TProt 1962. 45a, 1832. - TProt 1961.10. Inasnak felvették: 1822.XI.6. - TProt 1962. 25a. 126 1825. - TProt 1962. 42b, 1828.II.11. — leváltották a céhgy lésen, megjegyezve, hogy négy évig volt jegyz : TProt 1962. 70b, 1828. - 1796, 1830. - 1812, 1834. - 1840. 127 1812. - 1697, 1836. - 1853, 1841. - TProt 1961. 398-400, 1811. - 1686,1842. - TProt 1961. 400. 128 1778.VII.28. - 1453, 1782.V.25. - 1498, 1791.III.1. - 1526. 122

EME 70

VARGA ÁRPÁD

Daróczi Pál. 1791-ben mint Udvarhelyszék helyettes jegyz je másolt a Continua Tábla jegyz könyvéb l egy rendeletet a céhnek.129 Demeter Sándor. 1832—46 között a tímárcéh helybeli ügyvédje. Fizetése évi 10 Rf volt, emellett is kapott ajándékokat. Mikor megfogadták, csak 5 Rf el pénzt adtak neki. 1842. júl. 25-én a céh elhatározta, hogy 10 Rf-tal emeljék a fizetését. De valószín leg semmi sem lett bel le, mert a jegyz könyvben Demeter továbbra is 10 Rf-tal szerepel, talán azért, mert nem sokkal e határozat után (1842 augusztusában) újabb ügyvédet fogadtak. 1846-ban még kapott fizetést a céht l, de 1847-ben már nem, bizonyára mert már nem is dolgozott. 1848. márc. 2-án a tímárcéh Demeter Sándor temetésére 10 Rf-ot adott. Simó Mihály 1834-ben történt megbetegedését l 1842-ig, míg Szeles Károlyt meg nem fogadták, egyedüli szószólója volt Székelyudvarhelyen a tímárcéhnek.130 Dersi Ferenc, Fels boldogasszonyfalvi. Az 1782. május 3-i tanúvallatási jegyz könyv egyik aláírója Szárazajtai ifj. Nagy Ádámmal.131 Dersi István, Fels boldogasszonyfalvi. 1803—26 között gyakran látható intéseken, feleltetési jegyz könyveken, másolatokon, céhgy lések jegyz könyvein az könnyen olvasható, gömböly bet s írása. 1803-ban az Udvarhelyszék ülnöke címet viselte, 1811-ben és 1826-ban a város helyettes jegyz je, 1825-ben a város egyik szenátora volt. Bizonyára innen eredt commissariusi (kirendelt biztosi) tisztsége a tímárcéh évenkénti gy lésein.132 Dersi L rinc, Fels boldogasszonyfalvi. Neve intéseken és tanúvallatási jegyz könyveken szerepel. 1779-ben, 1780-ban és 1782-ben járási dúlóként, 1802-ben mint Udvarhelyszék ülnökét említik az iratok.133 Dimény András, Farkaslaki. Udvarhelyszék ülnöke. Az 1777. febr. 25-i és az 1779. márc. 11-i intések egyik aláírója. 134 Ferentzi István. A szék rendes jegyz je, a tímárcéhnek másolatokat készített. Legalább már 1819-t l széki jegyz , így említik 1826-ban is, 1823-ban viszont a marchális szék jegyz jének írták.135 Gálffi Ferenc, Szombatfalvi. A tímárcéh másik igen keresett iratkészít je, jó néhány intést és feleltetési jegyz könyvet készített a céhnek. 1777-ben és 1778-ban még csak nemes személynek, 1801-t l már a szék ülnökének címezték. 1805-ig találkozunk nevével a céh iratain.136 129

1791.III.1. - 1526. 1832. - TProt 1963. 41a, 1842. - uo. 134a, 1848.III.2. - uo. 183b. 131 L.sz. 1492. 132 1803. - 1641, 1811. - 1689, 1821. - 1748, 1825. - 1769, 1826. - 1777. Jegyz könyvei a következ évekb l: 1820, 1822, 1826. - TProt 1961. 378, 381, 383. 133 1779.- 1472, 1780.- 1474, 1782. - 1491,1802. - 1597. 134 L.sz. 1436, 1466. 135 1819. - 1739, 1820. (az 1839.I.28-i másolatból) - 1854, 1823. - 1755, 1826. - 1784. 136 1777. - 1442, 1778.- 1457, 1801.- 1574 és 1575, 1805. - 1658. 130

EME ÍRÁSHASZNÁLAT A SZÉKELYUDVARHELYI TÍMÁRCÉHBEN

71

Gyalai Mihály. Udvarhelyszék jegyz je volt. 1812-ben másolatot készített (vagy készíttetett) a céhnek.137 Jakab Gergely. Udvarhelyszék ülnöke. 1802-ben tanúvallatási jegyz könyv létrehozásában segédkezett mint régius.138 Jantsó József, Nyújtódi. A szék ülnöke, neve 1792-ben és 1804-ben intéseken szerepel.139 Kaptza János. Tímár, a céh jegyz je 1843-ban.140 Kerekes Péter. Nemes személy, az 1778. okt. 5-i intés egyik írója.141 Kékkövi Gábor. Protocollista (jegyz könyvvezet ), másolatokat készített a céhnek. Neve 1830-ban t nik fel az iratokon.142 Kontz Antal. Táblabíró, 1842-ben feleltetési jegyz könyv bevallásait hitelesítette.143 Kováts Mózes, Szalatsi. El neve szerint bihari származású. Irattárosként másolatot készített a céhnek 1828-ban. 1842-ben a szék aljegyz jeként, 1849-ben a város tanácsnokaként említik. Néhány céhgy lésen is részt vett mint kirendelt biztos.144 László Ferenc. 1848-tól 1850-ig „levéltárnok” (lehet, hogy tovább is). 1850-ben másolatot készített a céhnek.145 Mátéffi István. Udvarhelyszék aljegyz je, 1796-ban másolatot készített a céhnek.146 Nagy Ádám, Szárazajtai, ifj. A tímárcéh iratai nem sokat mondanak róla. Nemes személy volt, talán egy ideig Székelyudvarhelyen lakott. A tímárcéh több esetben vette igénybe tudását intés, tanúvallatási jegyz könyv és egyezséglevél megírásában.147 Nagy József. Az 1778. okt. 7-i intés írója.148 Orbán Sámuel. Nemes személy, az 1812. szept. 5-i intés írója.149 Pakot János, Szentléleki. Udvarhelyszék Törvényes Táblájának hites ülnöke 1778-ban. 1782-ben egyezséglevelet írt arról, hogy a tímárcéh nagyobb összeget kölcsönzött a helybeli r. kat egyháztól.150 137

1812. - 1702. 1802. - 1605. 139 1792.- 1528, 1804. - 1655. 140 TProt 1963. 139b. 141 L.sz. 1456. 142 1830. - 1813 és 1819. Csak feltételezhet , hogy az írása a következ : 1834. - 1846. 143 1842. - 1870. 144 1828.V.26. - 1798, 1842. - 1870, 1849. - TProt 1961.407-408, ugyanitt: mint kirendelt biztos. 145 1848. - Udvarhelyi Híradó 1905.IV.18. szám., 1850. - 1885. 146 L.sz. 1538. 147 1773.II.16. - 1427 (bizonyságlevél), 1778.XI.9. - 1459 (intés), 1787.XI.22. - 1513 (kérvény, de Tállyán János írta), 1782.IV.29. - 1491 és 1782.V.3. - 1492 (tanúvallatási jegyz könyvek). 148 L.sz. 1458. 149 L.sz. 1707. 150 1778. - 1453. L..sz. 1497. 138

EME 72

VARGA ÁRPÁD

Pálffi Dénes, Tarcsafalvi. Udvarhelyszék rendes jegyz je 1778—1780 között (a tímárcéh iratai szerint). 1779-ben másolatot készített a céhnek.151 Pálffi Ferenc, Tarcsafalvi. Udvarhelyszék ülnöke, az 1777. feb. 25-i intés egyik aláírója.152 Peth János, Vajai. Nemes személy, az 1778. nov. 9-i egyik intés egyik aláírója.153 Sándor Ignác. Kevés ideig, 1846—48 között volt a tímárcéh helybeli ügyvéde. 1846 februárjában fogadták meg „tekintetes Sándor Ignácot” szószólónak. Évi fizetése 10 Rf volt 1847 márciusában 40 Rf-tal jutalmazta t a céh „fáradozásáért”. 1848 után a város f jegyz je lett.154 Sánta Imre. Tímár, a céh actualis (= f ) jegyz je 1845—47 között.155 Simó Mihály. 1827—33 között volt a céh helybeli ügyvéde. El neve szerint kissolymosi származású volt. Írása egyike a legszebbeknek. Mikor megfogadták (1827. jún.12.), 12 Rf-ot fizettek neki el re. 1833-ban már úgy írtak róla, hogy „elméjében megháborodott”. A szomorú sorsra jutott embert testvére vette gondozásába, aki a tímárcéhvei is vitába keveredett. Simó Mihály ugyanis korábban 100 ezüstforintot vett fel 6%-os kamatra a céht l. Ezt most a bátyja nem akarta visszafizetni, mondván, hogy megdolgozott azért az öccse. 1833 decemberében kiegyeztek: a céh Simó Mihály érdemeire való tekintettel elengedett a t kéb l 20 magyar forintot és háromévi kamatot, 18 forintot. Simó Mihály átlagos fizetése 10—15 Rf volt. 1831 decemberében 20 Rf-ot utalt ki neki a céh.156 Simó Pál. Neve másolaton, tanúvallatási jegyz könyvön és céhgy lési jegyz könyvön is felt nik. 1842 szeptemberében még csak törvényszéki írnok, 1842 decemberében táblabíró, a céhgy léseken mint kirendelt biztos vett részt.157 Spinger József 1808-ban nemes személynek, 1811-ben a város centumparterének írta magát. Feleltetési jegyz könyv egyik aláírója.158 Száidel János. Többféle tisztséget is viselt a városban. Szemet gyönyörködtet írásával másolatokon, céhgy lési jegyz könyveken, kérvények külsején találkozunk. Tisztségei: a város jegyz je: 1799, 1800, 1802, 1805; királyi postamester: 1818; a város szenátora: 1819; a város bírája: 1821, 1825, 1826, 1830, 1842. Talán még más években is volt bíró (1821—42 között), de a tímárcéh levéltárában erre nincs több adat. 1836-ban cehális inspector volt, ebb l következik, hogy f bíró is volt, mert ez a két tisztség ugyanahhoz a személyhez köt dött. A tímárcéh gy lésein ilyen min ségben (vagy kiküldött biztosként) jegyz könyvet is írt a 151

1778. - 1449,1779. - 1471,1780. - 1473. L.sz. 1436. 153 L.sz. 1460, 1459. 154 1846. - TProt 1963. 167b, 1847. - uo. 175a, 1851. - 1891 és 1892 (városi f jegyz ). 155 1845. - Tprot 1963. 157b, 1847. - uo. 173b. 156 1827. - TProt 1962. 63b, 1833.VI.11. - 1838,1833. dec. - TProt 1963. 57a, 1831. - uo. 34b. 157 1842.IX.12. - 1867 (írnok), 1842.XII.2. - 1870 (táblabíró). 158 1808. - 1671, 1811. - 1686. 152

EME ÍRÁSHASZNÁLAT A SZÉKELYUDVARHELYI TÍMÁRCÉHBEN

73

következ években: 1821, 1832, 1836, 1837, 1838, 1839. 1841-ben Daróczi János városi jegyz vel ketten írták a jegyz könyvet.159 Száidel Károly. Protocollista, 1831-ben másolatot készített a céhnek, 1847-ben és 1850-ben jegyz könyvet írt a céhgy lésen mint kirendelt biztos. Szép, szabályos írása a Száidel Jánoséhoz hasonlít.160 Szeles János. 1771—99 között volt a város esküdt jegyz je (iuratus notarius) a tímárcéh iratai szerint. 1778-ban és 1785-ben másolatot készített a céhnek.161 Szeles József. Tímár, a céh jegyz je a következ években: 1828, 1829, 1830, 1833, 1839, 1841. 1842-ben a céh biztosának (megbízottjának) neveztek.162 Szeles Károly. 1842—48 között a tímárcéh helybeli ügyvéde. 1842 augusztusában fogadták meg 10 Rf el pénzzel. Az évi fizetése is 10 Rf volt, de nagyobb elintézett ügyek után bizonyára külön honoráriumot kapott. A jegyz könyv 1845. márc. 4-i bejegyzése szerint 12 Rf-ot fizettek neki a Koronkai Ferenc elleni per ügyében „specificatio beadásánál fogva”.163 Szeles Márton. A város jegyz je volt. 1728-ban és 1735-ben említették így. kezdte meg 1728-ban a tímárcéh legrégebbi jegyz könyvének írását. Biztos, hogy 1735-ig folytatta, de ezután nagyon nehéz megállapítani, hogy az 1750-es évek közepéig írta-e, vagy egy olyan személy, akinek az írása nagyon hasonlított az övéhez. Ezt csak újabb adatok tisztázhatják, ugyanis Szeles Mártonról nincs több említés a tímárcéh levéltárában.164 Sz ts József, Zetelaki. 1803—28 között volt a céh kolozsvári ügyvéde. Saját kez leg írt néhány kérvényt a céh számára, ezenkívül több, a céhmestemek írt levele is fenmaradt a céh levéltárában. Honoráriuma általában évi 10 Rf volt az ajándékokon kívül. 1819-ben pl. két rend talpat kapott ajándékba 11 Rf 40 xr értékben.165 Sz ts Orbán Antal. Nemes személy, városbíró is volt, intéseken szerepelt a neve 1779-ben, 1789-ben, 1812-ben.166 159 1799. - 1555, 1800. - 1558, 1802. - 1581, 1805. - 1665, 1818. - 1728, 1819. - 1741, 1821. - 1745, 1825. 1768, 1826. - 1772, 1830. - 1817, 1842. - 1866. 1836. - TProt 1961. 391-2. Jegyz könyvei: 1821, 1832, 1836, 1837, 1838, 1839, 1841. - TProt 1961. 379—380, 387—9, 391—2, 393—4, 394—5, 395—7, 398—400. 160 1831. - 1820. Jegyz könyvei: 1847, 1850. - TProt 1961. 406, 409. 161 1771. - 1422, 1799. - 1556, 1778. - 1451, 1785. - 1505 és 1507. 162 1828. - TProt 1962. 70b, 1829. - TProt 1963. la, 1830. - 1817, 1833. - TProt 1963. 49b, 1839. uo. 92a, 1841. - TProt 1961. 399, 1842. - 1866. 163 1842. - TProt 1963, 135a, 1845. - uo. 159b, 1848. - uo. 183b. 164 1735. -1400, 1728. - TProt 1961. 165 1803. - 1632, 1811. - 1691, 1828.I.13.: „Tsak ugyan az mostani Kolosvári kimenetelünkkor az procuratorban meg lévén szükösödve, mivel az nehai Szöts Jozsef Ur az Ur Isten által ez világbol ki szolittatott” új ügyvédet kellett fogadniuk. — TProt 1962. 68b. Ezek szerint Szöts már 1827 végén is meghalhatott.; 1819. TProt 1962. 14b. 166 1779.- 1470, 1789.- 1523, 1812.- 1700.

EME 74

VARGA ÁRPÁD

Tusnádi István. Nemes személy, az 1778. okt. 5-i intés egyik aláírója. Talán el de az a Tasnádi János, akit 1757-ben a nemesi rend tizedeseként említettek.167 Tállyán Antal. Nemes személy 1789-ben másolatot készített a céhnek, ezenkívül egyezséglevelet is írt.168 Tállyán János. Az 1730-as években „Udvarhelyt resideáló” nemes személy. 1739-ben intést írt a céh számára. Talán utódai az el bb említett Antal és az ezután említend János. Ezt a név ritkasága bizonyíthatja. Mindhárom Tállyán írástudásának igénybevétele a céh részér l a jó viszony bizonyítéka. Ebben a családban is a Csáni Mihály ügyvédéhez hasonló jelenség figyelhet meg: Tállyán Miklóst 1814-ben a céh felvette tagjai sorába. A nemes Tállyán család tehát iparossá lett. Tehetsége a céh keretén belül is megnyilvánult: 1848-ban pl. Tállyán Miklóst atyamesterként, 1850-ben céhmesterként említették.169 Tállyán János. Nemes személy, neve, s t írása többféle iraton: intésen, másolaton, tanúvallatási jegyz könyvön, egyezséglevelen is felt nik (1787, 1792, 1796).170 Tétsi István. Az 1812. febr. 10-i intés írója.171 Tibád Ferenc. Udvarhelyszék rendes jegyz je volt. A tímárcéh iratain 1773-tól 1812-ig találjuk a nevét. Közben 1788-ban mint városi f bírót említették. A tímárcéhnek másolatokat készített.172 Török István. A város helyettes jegyz je, 1817-ben másolatot készített a céhnek. Talán azonos azzal a Török Istvánnal, akit 1819-ben a város centumpaterének, 1821-ben pedig törvényszéki írnoknak címeztek. El de lehet az a Török István, aki 1777-ben és 1778-ban a város centumpatere volt.173 Török Pál. Udvarhelyszék aljegyz je, az 1802-i tanúvallatási jegyz könyv egyik vezet je. 1787-ben és 1788-ban a szék jegyz je volt (ha ugyan nem másik személyr l van szó), 1802-ben, 1803-ban és 1810-ben helyettes jegyz ként említették.174 Tzikmántori József. Nemes személy, neve az 1814-i intésen szerepel.175 Veres János. Udvarhelyszék ülnöke, régius volt az 1802-i feleltetési jegyz könyv készítésekor.176 167

L.sz. 1456., 1757. - 1471 (az 1779.VI.9-i másolatból). L.sz. 1523. 1739. - 1403 és 1404, 1814. - TProt 1961.9., 1848. - 1881, 1850. - 1884. 170 1787. - 1513, 1792. - 1528,1796. - 1537, 1739, 1740, 1741. 171 L.sz. 1699. 172 1773. -1428, 1788. - 1622 (az 1803.I.13-i másolatból), 1812. - 1704. 173 1817. - 1725, 1819. - 1741, 1821. - 1748, 1777. - 1439, 1778. - 1449. 174 1787. - 1515, 1788. - 1517,1802. - 1605, 1803. - 1647, 1810. - 1676. 175 L.sz. 1715. 176 L.sz. 1605. 168 169

EME ÍRÁSHASZNÁLAT A SZÉKELYUDVARHELYI TÍMÁRCÉHBEN

75

* Az itt bemutatott lista nem teljes és nem hibátlan, mert csak a tímárcéh levéltárából vett adatokra támaszkodik. Pontosítása (f leg egyes iratírók személyét illet en) a jöv kutatások feladata.

EME Jakó Zsigmond

Batthyány Ignác, a tudós és a tudományszervez A m nagyszer sége elvonta az utókor figyelmét alkotójáról. A Batthyaneum ugyan országunk nemzetközileg legismertebb és legtöbbre értékelt könyvtári m emléke, de alapítójának tudománytörténeti szerepe fel l nemcsak a mai érdekl nagyközönség tájékozatlan, hanem err l a tudományos kutatás is mindeddig méltatlanul kevés biztos ismerettel szolgált. Két évszázada büszkélkedünk Batthyány Ignác alkotásával, de nagyon keveset tettünk azért, hogy m véhez mindenben méltón és a maga teljességében mutassuk be magát a tudós személyét és a tetteit mozgató szándékokat. A könyvtáralapítás szinte kötelez volt a török ki zése után újjáépül ország f papjai körében. A XVIII. század második felében más magyar püspökök is létesítettek fényes könyvgy jteményeket. De Batthyány Ignác m vel dési létesítményei nem ilyen státusszimbólumokként jöttek létre, hanem jól átgondolt tudományszervezési program egymásra épül részeiként. Az egyéni kutatói szenvedélye az a többlet, ami dönt módon megkülönbözteti a gyulafehérvári f pap alkotását kortársai könyvtáralapításaitól. Erdély magyar és nem magyar lakói két évszázad óta élvezik Batthyány Ignác gazdag életm vének áldásait. Igazán elérkezett tehát az ideje a teljes tudományos életm szakszer feldolgozásának és beillesztésének m vel dési fejl désünkbe. Ennek a régi adósságnak a törlesztéséhez kívánunk némileg hozzájárulni az eddigi eredmények kritikai ellen rzésével és rendszerezésével, valamint a további kutatási feladatok megjelölésével. Ez a mostani ünnepi megemlékezés eleve alkalmatlan százados mulasztások pótlására. De arra jó alkalom, hogy felvessük a még nyitott kérdéseket és ezáltal további vizsgálódásokra ösztönözzünk. E dolgozatban el bb Batthyány történetírói munkásságának áttekintésére és értékelésére teszünk kísérletet, majd pedig tudományszervez tevékenységének, benne könyvtár és csillagda alapításának részleteire igyekszünk fényt deríteni minél több ismeretlen új adat bevonásával. Meggy désünk, hogy Erdély magyar népe így ünnepelheti meg legméltóbban és a tudós örökhagyó számára is legkedvesebb módon Batthyány Ignác püspök születésének 250. évfordulóját. Mert ez a f pap els sorban nem barokk pompát igényl nagyúr volt, hanem el kel származása és nagy vagyona ellenére kiemelked egyházi vezet és szíve legmélyén egész életében a tudományos megismerés szenvedélyes vágyától hajtott igazi alkotó tudós szellem. A történelemmel való — többnyire politikai indítékú — m kedvel foglalkozás nem számított ritkaságnak abban a társadalmi rétegben, amelyhez Batthyány származásánál és méltóságainál fogva tartozott. Az a

EME BATTHYÁNY IGNÁC, A TUDÓS ÉS A TUDOMÁNYSZERVEZ

77

szakszer ség azonban, amellyel Erdély püspöke kutatómunkáját végezte, és részben az a tematika, amivel egész életében foglalkozott, már kivételesnek tekinthet . Batthyány tudományos pályájával kapcsolatosan tehát önkéntelenül felmerül a kérdés, hogy ezt a f rangú ifjút kik és milyen hatások mikor és hol terelték már induláskor erre a szokatlan útra. Az eddigi irodalom feltételezte, hogy római tanulmányai idején, ottani szakemberek hatására alakította ki sajátos kutatói programját.1 Az újabban feltárt adatok azonban ezt a véleményt nem igazolják, s t határozottan cáfolják. Ismeretes, hogy Batthyány 1763. november 1-én iratkozott be a római Collegium Germanicum et Hungaricumba. Innen néhány heti otttartózkodás után, 1763. december 13-án ismeretlenül levélben fordult Pray Györgyhöz, melyben a nagy tekintély jezsuita történésznek teljesen kikristályosodott kutatási tervet adott el . Ennek lényege: azzal a szándékkal jött Rómába, hogy a jezsuita Inchoffer Menyhért (1584—1648) és Péterffy „Károly (1700—1746) által kezdeményezett kutatásokat folytassa az Örök Város gy jteményeiben a magyar történelemre és különösképpen a rendkívül elhanyagolt magyar egyháztörténetre vonatkozó források feltárásával. Ehhez a bécsi császári könyvtár re, Kollar Ádám Ferenc (1718—1783) adott neki ajánlást a Vatikáni Levéltár praefectusához, Giuseppe Garampi kanonokhoz. A levélben el adott terv kiforrottsága meg sem enged olyan feltételezést, hogy az Rómában született volna néhány hét alatt. A Prayval történeti részletkérdésekr l egyenrangú félként értekez fiatal teológus már módszerekben és szakirodalomban járatos kutatóként érkezett Nagyszombatból Rómába.2 Ez még világosabban kiderül 1764. augusztus 9-i leveléb l, melyben kutatási együttm ködésre kéri Prayt, aki Annalese második kötetének el szavában megköszönte fiatal munkatársának az általa Rómából küldött pontos információkat.3 A tudósi pálya elindítása

1 Batthyány Ignác életrajzára es tudományos pályakezdésére vonatkozóan a legfontosabb forrást azok a naplószer feljegyzések alkotnák, amelyeket még a múlt század végén kölcsönöztek ki a Batthyaneumból és azóta nyomuk veszett. Vö. Varjú Elemér: A gyulafehérvári Batthyány-könyvtár. Magyar Könyvszemle (a továbbiakban: MKvSzle) 1899.153. 2 1763. december 13-án így ír Praynak: „Mirum tibi procul dubio videbitur, quod ad Urbe hominis, quem de vultu nunquam vidisses et cuius nomen nec fando nosti, litterae ad te perferantur, sed desines mirari, si cum animo tuo reputaveris, inde litteras tibi venire, unde ex gentilibus nostris vel rerum nostrarum scriptoribus in gentis nostrae historiam tanta lux illata est; Inchofferum et Peterfium intelligo. Eodem animo ego in Urbem veni, ut scilicet opera amici eruditi alicuius adjutus ea hic exquiram, quae nobis desiderantur, quaeve in historia nostra excutientibus lucem accedere possint. Nec mea me spes fefellit. Dominus Kollar, mihi inprimis charus et inter amicos meos facile Princeps, mihi amicitiam conciliavit cum illustrissimo domino comite Garampio, ecclesiae Vaticanae canonico et Tabularii Apostolici praefecto, viro ab omnimoda eruditione claro.” — Budapesti Egyetemi Könyvtár, Kézirattár, Pray György levelezése (a továbbiakban: Pray-levelezés). 3 „...Amicorum optime, in quas me conjicis difficultates ? Erectaveris Patriae de me expectationem, quam expiere nescio quomodo possim. Poenam itaque de te sumere statui et tibi forte non injucundam et mihi utilissimam, ut me scilicet in studiis adjuves et quae ad historiam ecclesiasticam, quam adornandam sumpsi quoquo modo spectant, usibus meis seponas. Rem omnem, quam molior mecum ipso perpendenti tarn prolixa, tamque multis implicata difficultatibus videtur Historia Ecclesiae Hungaricae, quae adhuc quasi penitus neglecta jacet, ut unius hominis vires exsuperet. Lustranda enim, immo excutienda tabularia omnia, pervolvendi coaetanei

EME 78

JAKÓ ZSIGMOND

tehát nem Rómában keresend . Indulásával kapcsolatban Batthyány név szerint csupán Kollar Ádámot említi. Más forrásokból tudjuk, hogy Kollarral már nagyszombati tanulmányai idején, legkés bben 1763 tavasza óta levelezett kodikológiai és liturgiatörténeti tudományos kérdésekr l, oklevélmásolatokat küldött neki, és a bécsi tudós nagy jöv t jósolt a történelem iránt szenvedélyesen érdekl fiatal teológusnak.4 Batthyány azután is ragaszkodott Kollarhoz, amikor az országos felháborodást hívott ki maga ellen a császári udvar érdekeit kiszolgáló jogtörténeti munkáival.5 A kett jük közötti viszony azonban sohasem volt olyan bizalmas, mint a pécsi püspök történész-könyvtárosa, Koller József (1745—1832) és Kollar Ádám között. Feltételezhet ugyan, hogy a fiatal Batthyány Kollartól és a császári könyvtár kéziratain sokat tanulhatott, mégis nehéz elképzelni, hogy az er s nemzeti öntudatról tanúskodó tudóspálya kialakítása Bécshez és a magyarellenességér l ismeretes jogtörténész könyvtáros személyéhez volna köthet . Ebben a kérdésben azonban a végs szó kimondásához még szükséges Kollar Ádám levelezésének áttanulmányozása. Véleményünk szerint a Batthyány kutatói pályáját meghatározó er k és eszmék Nagyszombat jezsuita egyetemén keresend k. Talán éppen annak a Schmitth Miklós professzornak (1707—1767) a környezetében, aki Pray György és Katona István történetírói pályáját szintén elindította. Bár Schmitth maga is foglalkozott egyháztörténettel, érdekl dési körét már kiterjesztette a magyar történet egészére. Vele kezd dött el a jezsuita történésziskola fokozatos nyitása a politikai történet kérdései felé.6 Schmitth szerepére vonatkozó feltételezésünk beigazolódása vagy elvetése azonban Schmitth, Pray és Katona irathagyatékának alapos áttanulmányozásától függ. A nagyszombati jezsuita indítás részleteinek teljes tisztázásán kívül az eddiginél jóval nagyobb figyelmet kell fordítani a Batthyányt egri tartózkodása (1766—1781) idején ért hatásokra. F ként Esterházy Károly püspök nagyszabású építkezései, tervei befolyásolhatták abban Batthyányt, hogy Gyulafehérvárt Egerhez hasonlóan m vel dési központtá igyekezzék

scriptores, cum ego in Urbe quantum fieri potest in eruendis antiquis monumentis operam do, tu cum ad lustrandum aliquod tabularium admissus fueris mei memor esto. Ex his ceptis in Transylvaniam et Croatiam itineribus ditior procul dubio redieris, gratissimum mihi foret intelligere ex te, quae magis memoriae digna occurrerint. Museum historicum, quod P. Peterfi et P. Szentivani magno studio colligerunt, procul dubio Viennae saepius consulere libuit, dic quaeso an ibi libellos poenitentionales, jejuniorum, officiorum divinorum ordines, lectionaria etc. inveneris.” — Pray-levelezés, 1764. augusztus 9. 4 Batthyány 1763. május 7-én, más oklevelek mellett, II. Géza 1148. évi oklevelei közül háromnak a másolatát küldte el Nagyszombatból Kollarnak, aki kés bb ezt jegyezte rá e másolatokra: „Has litteras... Ignatius Salesius comes de Battyán cum memorata exempla ad me mittebat, studiis philosophicis vacabat, Romam postea profectus, qui cum juvenili aetate rerum patriarum admodum fuerit Studiosus, nullum dubium est, quin Hungaria olim in eo habitura sit Praesulem, veritatis juxta ac publicorum commodorum studiosissimum.” — Batthyaneum, Erdélyi Káptalan Levéltára (a továbbiakban: ErdKLvt) 21. láda, 3284. sz. 5 Batthyány így ír Kollarról Praynak:”...nullas ab eo accepi quamvis eum semper mihi amicissimum habuerim et in posterum habere cupiam. Si efficere poteris, ut quamvis a me numquam offensus sit, in gratiam re[cipere ?] velit et mihi exoptatam colere amicitiam. Facies rem mihi jucundissimam... potes eum, ut ad me litteras dare velit, valde enim illis delectarem.”— Pray-levelezés, 1765. január 13. 6 Hóman Bálint: A forráskutatás és forráskritika története Magyarországon. Budapest 1925. 13, 18—19.

EME 79 fejleszteni, tudományos programja azonban ott már nem gazdagodhatott lényegesen. Ebben a tekintetben is további rendszeres vizsgálódásokra lenne szükség els sorban Egerben. BATTHYÁNY IGNÁC, A TUDÓS ÉS A TUDOMÁNYSZERVEZ

* De nem csupán az indulás kérdéseinek eldöntéséhez szükségesek újabb kutatások. Magának a befutott pályának a pontos felmérésével, a személyi kézirathagyaték filológiai vizsgálatával, tudománytörténeti értékelésével is adósai vagyunk Batthyány Ignácnak. Azt mindenhol megemlítik róla, hogy bekapcsolódott a korszak oklevéltani vitáiba és 1779-ben tanulmányt tett közzé Szent István király pannonhalmi alapítólevelének hitelessége védelmében. Az is közismert, hogy 1785-ben megjelentette nagyszabású egyháztörténeti forrásgy jteménye els kötetét, 1790-ben pedig jegyzetekkel ellátva kinyomtatta Szt. Gellért püspök irodalmi hagyatékát. Kutatásainak egyéb írásos emlékeit azonban komolyan számba sem vették, noha azok zöme a Batthyaneumban található. Ez az oka annak, hogy Gyulafehérvár e püspöke eddig nem foglalta el az t megillet méltó helyet a magyar történettudomány fejl déstörténetében. Mindehhez további elmélyült kutatások szükségesek a Batthyaneumban. A mostani ünnepi alkalommal be kell érnünk azzal, hogy eddig feltárt levelezése segítségével kíséreljük meg érzékeltetni: mennyivel sokrét bb Batthyány valóságos történetírói életm ve az eddigi szakirodalom által kialakított képnél. A kés bbi püspök kutatásainak jelenleg ismert legkorábbi témaköre a liturgiatörténet volt, mely nála legszorosabban összekapcsolódott a régi kéziratokkal való, mai szakkifejezéssel élve kodikológiai foglalkozással. Még nagyszombati diákként talán a pozsonyi káptalan könyvtárában egy olyan XI. századi id l való kódexre bukkant, amelyben Sz. István jobbja feltalálására rendelt mise is szerepelt. Az ezzel kapcsolatos szakkérdésekr l folytatott Kollar Ádámmal 1763 tavaszán levelezést.7 Ilyen kérdések római tartózkodása idején is tovább foglalkoztatták, egri prépostsága alatt pedig a Mária-kultusz fels -magyarországi emlékeit gy jtötte.8 Korán megtanulta, hogy a misekönyvek naptári része nélkülözhetetlen támpontokat szolgáltathat a kódex keletkezési helye és ideje meghatározásához. Ezért az ilyen adatokat fiatal korától fogva gy jtötte — amint err l maga vall 1787. január 28-án Cornides Dánielhez intézett levelében.9 Ebb l az érdekl déséb l eredeztethet , hogy egri 7

Kollar 1763. május 6-i válaszleveléb l: „De antiquissimo missali abs te detecto tibi ex animo gratiilor, in quo missam de Inventione dextrae S. Regis nostri haberi scribis. At vero excute memoriam tuam et adversaria etiam et proximis me litteris edoce, qua in regione regni et cuius ordinis fuerit monasterium illud in honorem huius dextrae exstructum, quod Bonfinius memorie adhuc sua viguisse scribit. Missale, tuo etiam antiquius, manu exaratum, aut nisi fallor Rituale Strigoniense custoditur in Bibliotheca Augusta, cuius apographum cum tempore habere poteris.” — Batthyaneum, Ms, Miscellanea (régi jelzet: D/2,II/11). 8 Bíró Vencel: Gr. Batthyány Ignác levelei. Erdélyi Múzeum (továbbiakban: EM) 46/1941. 297—299. 9 „Gertrudianum Calendarium non est cur ex opere comitis Althani decerpi facias, a puero enim hunc librum habeo, isque me eo deduxit, ut Calendaria coliigerem; habeoque non pauca” — Magyar Tudományos

EME 80

JAKÓ ZSIGMOND

kanonoksága idején, 1770-ben, eredményes felterjesztéssel élt a Szentszékhez az általa talált Szt. István-mise engedélyezése érdekében, és azt az egri egyházmegyében be is vezettette.10 Liturgiatörténeti kutatásaival kapcsolatosan keletkezhetett Sz. Istvánról szóló és Chronicon Boldvense cím kézirata, valamint a Tudós Társasága számára ígért értekezése ama XI. századi sacramentariumról.11 Elképzelései és kiadási tervei fel l azonban legtöbbet azok a másolatok árulhatnak el, amelyeket az általa tanulmányozott misekönyvekr l készített.12 Felszínes áttekintés nyomán is megállapítható, hogy Batthyány lankadatlan érdekl déssel egész életében rendszeresen foglalkozott középkori liturgikus kézirataink történettudományi hasznosításának kérdéseivel. Ebben úttör volt a magyar történetírásban. Kutatásaival a magyar kodikológia alapjait rakta le, egyebek mellett páratlan kódexgy jteménye létrehozásával. Ez tekinthet Batthyány legf bb és legeredetibb hozzájárulásának történetkutatásunk fejl déséhez. Eddigi ismereteink szerint volt az els , aki középkori kéziratörökségünket tudományos igényekkel és önmagáért tanulmányozta. Kortársai között mások is akadtak, akik mellékesen foglalkoztak egyes kéziratok problémáival. A kéziratosság könyveinek mint írásemlékeink elkülönül csoportjának módszeres tanulmányozását azonban a magyar történettudományban vitathatatlanul Batthyány Ignác nevéhez kell kapcsolnunk. A kutatási programjának kialakulásáról el bb mondottakból természetesen következik, hogy Batthyány történetírói munkásságának középpontjában is, jezsuita kortársaihoz hasonlóan, az adatgy jtés, forrásfeltárás és a forráskritika állott. Bár nagyszombati tanulmányai idején, bizonyára a piarista Desericzky Ince József akkor megjelent ötkötetes m vének hatására, t is foglalkoztatták a magyar störténet kérdései, egyéni hajlamainak engedve mégis inkább az oklevélkritikai vitákba kapcsolódott be.13 Pray hívta fel figyelmét 1764-ben a II. Szilveszter pápának Szt. Istvánhoz intézett levelével összefügg diplomatikai kérdésekre. Ennek nyomán, hihet leg római tartózkodása idején keletkezett ilyen tárgyú kézirata.14 Nyomtatásban is megjelent els történeti dolgozata szintén oklevéltani tárgyú.15 Ezt már Egerben írta az els magyar király Pannonhalma javára kiadott oklevele hitelességének

Akadémia Könyvtára, Kézirattár, Cornides Dániel levelezése (a továbbiakban: Cornides-levelezés) 1787. január 28. 10 Pray-levelezés, 1770. október 23. 11 De Sancto Stephano és Chronicon Boldvense cím kéziratai a Batthyaneumban, Ms X/69 jelzet alatt találhatók. 12 Batthyaneum, Ms IX/39. 13 Apparatus ad historiam Scytharum, seu suppellex ad concinandos libros res Scytharum clarius explicantes congesta. Tyrnaviae, anno salutis 1763 cím kéziratának jelzete: Batthyaneum, Ms XI/139. 14 Animadversiones ad epistolam Sylvestri II. S. Stephano datam cím kéziratának jelzete: Batthyaneum, Ms XI/135. 15 Responsa ad dubia Anonymi adversus privilegium S. Stephani abbatiae S. Martini de S. Monte Pannoniae anno MI concessum proposita. Agriae 1779.

EME BATTHYÁNY IGNÁC, A TUDÓS ÉS A TUDOMÁNYSZERVEZ

81

védelmében, válaszul Benczur József vitairatára. Jóllehet levelezéséb l megállapítható, hogy a forráskritika kérdései továbbra is er sen foglalkoztatták, kés bb mégsem vett részt a meglehet sen terméketlen oklevéltani vitákban, hanem saját forráskutatásaiban érvényesítette kritikai hajlamait. Láttuk, hogy Batthyány Ignác kialakult kutatási programmal érkezett Rómába a magyar jezsuiták által ott elkezdett adatgy jtés folytatására. Végcélja azonban már fiatalkori feljegyzései szerint is a magyarországi egyháztörténet összefoglalása volt.16 Ezt a tervét ugyan élete végéig melengette, másokat is mozgósított ennek érdekében, de a szintézis alapjának szánt nagyszabású forrásgy jteményével sem készülhetett el teljesen. Püspöki méltóságával járó teend i és korai váratlan halála megakadályozták ebben. A Leges ecclesiasticae regni Hungariae 1785-ben megjelentetett els kötetét maga rendezte sajtó alá. A halálakor még csak szerkesztés állapotában lév két további kötet anyagát három évtizeddel kés bb (1827) közzétev , név szerint meg sem nevezett személy nem csupán szakértelem, de gondosság tekintetében is messze elmaradt a néhai püspökt l. E kiadványához nyilvánvalóan Péterffy Károly munkája szolgált mintául, még tipografizálásában is.17 Annak anyagát kívánta kiegészíteni, kritikailag ellen rizni, közlési hibáit kijavítani. Passzionátus kutatóként a közlésre szánt szövegeket els sorban maga másolta le, vagy tudós barátaitól kapta azokat. Még római útja el tt kutatott a pozsonyi káptalan, az esztergomi érsekség, majd kés bb az egri káptalan, L cse város, a Szász Nemzet szebeni levéltárában, a csíksomlyói kolostor könyvtárában. Legtöbbet azonban, érthet módon, az erdélyi káptalan oklevelei közül és saját könyvtára kézirataiból másolt.18 Sok anyagot kapott Hevenesi gy jteményéb l, Praytól, Cornidest l, Kaprinaitól, Dobai Székely Sámuelt l és másoktól.19 Amikor pedig f papi teend i egyre kevesebb id t hagytak tudományos kedvteléseire, könyvtárosát küldte kutatóutakra pontosan meghatározott feladatokkal. A gy jtött anyag jegyzetelését és kritikáját azonban minden esetben maga végezte. Ennek részbeni elmaradása érezhet a halála után megjelentetett két kötet színvonalán. Batthyány kiadványa bevezetéseként terjedelmes tanulmányban ismertette a közlésre kerül forrásanyag természetét, az egyes kéziratokkal kapcsolatos kodikológiai és kritikai tudnivalókat, hasznosítva saját korábbi oklevéltani és egyháztörténeti kutatásainak eredményeit is. A Leges ecclesiasticae Batthyány mindmáig leggyakrabban idézett m ve, amelynek bevezet jéb l és kritikai apparatusából ismerhet meg leghitelesebben a

16 Historia ecclesiastica Hungariae, sive apparatus ad collectionem conciliorum Hungariae novam cím kéziratának jelzete: Batthyaneum, Ms XI/135. 17 Sacra concilia ecclesiae Romano-Catholicae in regno Hungariae celebrata. I—II. Viennae et Posonii 1742. 18 Leges ecclesiasticae III. 9, 217, 218, 382, 389, 447, 504, 519, 533, 645, 647. 19 Leges ecclesiasticae III. 336, 382, 400, 462, 666.

EME 82

JAKÓ ZSIGMOND

püspök történetkutatói koncepciója, módszere és egész tudományos arzenálja. Hasonlóképpen a korabeli textológia és edíciós gyakorlat színvonalán álló szakembernek mutatja a püspököt máig számon tartandó másik kötete, amelyben Szt. Gellért csanádi püspök m veit tette közzé.20 Az egyébként is különleges textológiai kérdéseket felvet m kétszáz éves szövegkiadása természetesen ma már nem felelhet meg a tudományos igényeknek; sok benne a hibás olvasat, jegyzetelése érthet en elavult. Itt is a rendszeresen felépített bevezet tanulmány nyújtja a legtöbb támaszpontot a történész Batthyány munkamódszereinek megítéléséhez. A freismgeni káptalan könyvtárában fennmaradt eredeti kéziratra a bécsi pápai muncius, a tudós Giuseppe Garampi hívta fel a figyelmet. El ször a csanádi püspök figyelmébe ajánlotta, de nem ismerte fel, hogy e különös szöveg a magyarországi középkori teológiai irodalom legkorábbi terméke. Nagyon jellemz Batthyány tudományos beállítottságára, hogy amikor , talán 1779-ben, értesült e kódexr l, tüstént felismerte annak jelent ségét, Garampi segítségével átkölcsönözte azt Bécsbe, és közzététel céljából azonnal lemásoltatta.21 Batthyány a másoltatást kés bbi könyvtárosával, az akkor Bécsben tanuló Dániel Imrével végeztette 1780 szeptemberét l fogva, az összeolvasásra pedig magát Kollar Ádámot és az egyháztörténész Schmithmeyer kanonokot kérte fel. Az olvasási hibákért tehát els sorban k viselik a felel sséget. Batthyány a kódex korának meghatározásához és talán a kétes olvasatok eldöntéséhez készíttetett magának rézmetszet hasonmásokat a kézirat kis- és nagybet ir l.22 1781 májusában már Batthyány kezében volt a kódex másolata, készen állott a bevezet tanulmány és az apparátus terve, de püspökké kinevezése és Erdélybe átköltözése jó id re megakadályozta sajtó alá rendezését.23 Még 1783 szén is ezen dolgozott, és csak reménykedett abban, hogy ennek az évnek 20 Sancti Gerardi scripta et acta hactenus inedita, cum serie episcoporum Chanadiensium. Albo-Carolinae 1790. — Korszer kiadása: Deliberatio supra hymnum trium puerorum (ed. Gabriel Silagi). Turnholti 1978. 21 Karácsonyi János: Szent Gellért püspök müncheni kódexe. MKvSzle 1894. 10—13. — Ivánka Endre: Szent Gellért Deliberatio-ja. Századok (a továbbiakban: Sz) 1942. 497—500. — Bodor András: Szent Gellért Deliberatio-jának f forrása. Sz 1943: 173—227. — Silagi, Gabriel: Untersuchungen zur Deliberatio supra hymnum trium puerorum des Gerhard von Csanád. München 1967. — Redl Károly: Problémák Gellért püspök Deliberatiojában. Irodalomtörténeti Közlemények (a továbbiakban: ItK) 69/1965. 211—217. — Szegfü László: Szent Gellért prédikációi. Acta Historica. Tomus LXXXII. Szeged 1985. 19—28. 22 „In describendo antiquo codice Bibliothecae Frisingensis opus S. Gerardi episcopi continente tarn dominum consiliarium Kollar, quam dominum canonicum Schmittmaer operas suas tibi benevole addixisse e Uteris tuis libenter intellexi; modo charactere huius codicis indigeo. Quare accedas certum Ajtaj calcographum et per eum tarn majores, quam minores literas omnes in alphabeto 24 ordine et accurate in charta cerusa delineari cures, delineatasque mihi submittas.” — Batthyány Dániel Imréhez 1780. szeptember 18-án írt leveléb l. — Batthyaneum, Ms Dániel Imre levelezése (a továbbiakban: Dániel-levelezés). 23 Batthyány Dániel Imréhez 1781. május 26-án: „Codicem S. Gerardi rite percepi et, ubi primum per coacervatos labores licuerit, edendo illo manus admovebo. Quo in opere ita progredi statui, ut primum dissertationem de codice ipso eiusque aetate ac operibus S. Gerardi praemittam, dein obscurum saepe sensum notis marginalibus illustrem, vocesque aevo illi proprias explanem. Ipsi vero operi acta S. Gerardi tarn Arnoldi Wionis, quam Corsendokiana, quam Lunaelacensia subjiciam cum animadversionibus historico-criticis. Ac etiam de sociis martyris Gerardianis aliquid disseram in gratiam Agriensium, qui S. Buldum primum episcopum venerantur.” — Batthyaneum, Ms Dániel-levelezés.

EME BATTHYÁNY IGNÁC, A TUDÓS ÉS A TUDOMÁNYSZERVEZ

83

a végére elkészül a nyomdai kézirattal. Munkakörülményeinek fokozatos romlásáról árulkodik, hogy e kiadványa megjelenésére végül is csak 1790ben kerülhetett sor. Nem tartozik szorosan a kiadvány tárgyához a könyvnek a középkori csanádi püspököket bemutató, külön lapszámozott része, de nagyon jellemz Batthyány kutatói gyakorlatára. Ebben kora gyakorlatát követve, oklevélszövegeket is közölt saját gy jtéséb l, különösen a pápai regesztrumokból Rómában készített másolatokat. Batthyány Erdélybe kerülése 1781-ben nemcsak azzal a következménnyel járt, hogy püspökként a korábbinál jóval kevesebb ideje maradt az elmélyült tudományos munkára, hanem kutatási témáiban is változást hozott. Munkásságában, eddigi nagy tervei mellett, egyre több teret nyert az erdélyi és a nem kizárólagosan egyháztörténeti vonatkozású tematika. 1784 februárjában már kifejezetten az erdélyi történetet célzó tanulmányaihoz szükséges anyagok gy jtésére utasította Rómába küldött könyvtárosát, Dániel Imrét.24 Ebben az esetben is oklevéltár kiadásával kívánta megalapozni tanulmányait, amint err l Cornidest tájékoztatta 1785. január 11-én kelt levelében.25 Talán ennek a m nek az anyaga is rejt zik abban a szinte nyomdakész állapotban lév középkori oklevélgy jteményben, amelyet a Batthyaneum Ms IX/126 és 139 jelzet alatt riz. A világi történet irányába való fordulását jelzi Zápolya János és Izabella királyné erdélyi politikája iránti érdekl dése, valamint Martinuzzi Fráter György meggyilkolása körülményeinek tisztázása. Err l több ízben is szót ejtett leveleiben. 1784-ben már János király és Izabella királyné képét metszette rézbe Bécsben, 1786-ban pedig arról írt Cornidesnek, hogy Nápolyból, illetve Rómából megszerezte a Martinuzziról meggyilkolása után készített kép másolatát.26 Kéziratai között talán ez volt 24 Batthyány Dániel Imréhez 1784. február 7-én: „Id autem velim sciat Dominatio Vestra praecipuum scopum itineris sui illum esse, quem excellentissimus dominus nuntius suis ad secretarium de propaganda fide et dominum abbatem Callixtum datis expressit: ut nimirum Dominatio Vestra rerum Transylvanicarum instrumenta usibus meis describat. Si itaque Dominatio Vestra vult intentum a me finem assequi, illi operi strenue incumbat. Accedet hoc ipso labore scribendi non modica eruditio, et eidem deinceps quoque plerorumque edendorum cura incumbet. Hac ratione profecit et preclarum nomen adeptus est canonicus Quinque Ecclesiensis Josephus Koller aliquot editis libris clarus. Simili labore ipse quoque perfunctus fueram. Nil autem decedet in bibliothecis visitandis. Si enim tempus expiraverit, prorogationem illius facile obtinebo. Nil itaque te conturbet, etiam si anno uno in Urbe moraturus fueris. Magnis itaque animis pro utilitate ecclesiae urgeat Dominatio Vestra apud praefatos, ut communicent quaevis ad res Transylvanicas pertinentia.” — Batthyaneum, Ms Dániel-levelezés. 25 De studiis meis suscitaris. Opus meum illud, quod tu nosti, Viennae approbatum mox occupabit praela Claudiopolitana. Aliud quoque paulo post emerget monumenta nimirum historica Hungarica et Transylvanica, prouti P. Dobner Bohemica et Moravica edit. Complectetur hic tomus plerumque chronica et alia huiusmodi, secundus supplementa ad Analecta Scepusiensia Wagneri.” — Cornides-levelezés, 1785. január 11. 26 Ebinger János levele Dániel Imréhez Bécsb l: „...Erdélyb l igen gyakran veszem Püspök Exellentziájának leveleit. A többi között egyben vettem két képet, melyeknek formáit ki kell metszettetnem. Valának pedig ezek Joannis regis et Isabellae reginae képei...” — Batthyaneum, Ms Dániel-levelezés, 1784. január 29. — Batthyány levele Cornides Dánielhez: „Effigiem coloribus expressam, vel aeri incisam, aut lapidi insculptam Martinusii non habeo. Teneo autem effigiem eiusdem in processu post mortem eius confecto sat superque expressam, quam Neapoli primum, dein Romae describendam curavi.” — Cornides-levelezés, 1786. november 30.

EME 84

JAKÓ ZSIGMOND

halálakor a leginkább kidolgozott állapotban. M vét az Erdélyi Magyar Nyelvmível Társasággal szándékozott megjelentetni, és már a könyv címlapját is megtervezte.27 A m megjelenése állítólag azért maradt el, mert a bécsi cenzor még akkor sem tartotta kívánatosnak, hogy fény derüljön a két évszázaddal korábbi politikai gyilkosság hátterére.28 Foglalkoztatta Batthyányi a Kárpátokon túlterjed milkói püspökség kérdése is — bizonyára Benk József 1781-ben megjelent Milkovia cím ve nyomán. A középkori erdélyi egyházi joghatóság szempontjából lényeges kérdés eldöntéséhez 1784-ben a római levéltárakból kívánta beszerezni a vonatkozó oklevelek hiteles szövegét.29 Erdélyi tárgyú kutatásai azonban nem jelentettek provincializálódást, mert továbbra is vallotta, hogy az itteni kérdéseket tudományosan csak az egykori természetes összefüggésükben lehet helyesen értelmezni. Ezért utasította határozottan Rómában kutató könyvtárosát, hogy anyaggy jtését ne korlátozza az erdélyi vonatkozásokra.30 Ennek megfelel en továbbra is foglalkozott olyan nemzetközi érdek tervvel, hogy elkészíti a pápai kancellária Liber diurnus Romanorum pontificum néven ismert, VIII. században összeállított legrégibb iratmintakönyvének a Garneriusénál jobb, pontosabb kiadását. Kutatói öntudatára, kritikai magatartására, a témában való jártasságára is nagyon jellemz mindaz, amit e tervér l Cornidesnek írt, és az a mód, ahogyan hasznosítani igyekezett a középkori magyarországi formulariumok tanulmányozása során szerzett ismereteit.31 Ez egy magát nemzetközi színvonalon állónak tekint kutató illetékességet és magabiztonságot sugárzó hangja. Fejtegetéseink els részének lezárásaként tehát összefoglalóan azt állapíthatjuk meg, hogy Batthyány Ignác történetírói pályája a jezsuita történeti iskola részének tekintend , onnan indult ki, és ahhoz igazodva alakult mindvégig. Munkái nem nagyúri szellemi id töltés eredményei, hanem kora színvonalán álló tudományos program kitartó megvalósítása során jöttek létre. Batthyány püspöknek tehát a jöv ben a magyar

27 Analecta et Anecdota Historica Diplomatica de rebus sub Joanne I. et Isabella regina gestis, praecipue autem de caede cardinalis Georgii Martinuzzii episcopi Magno Varadiensis, quibus accedunt aliqua Ludovici II. Ex voto et sententia Senatus Societati Litterariae edendorum manuscriptorum praepositi edidit, recensuit, dissertatione ac notis illustravit Ignatius comes de Batthyan episcopus Transilvanus. — Batthyaneum, Ms IX/38. 28 Szentiványi, Robertus: Catalogus concinnus librorum manuscriptorum bibliotecae Batthyányanae. Szeged 1958. 15. — Varjú: i.m. MKvSzle 1899.172. 29 Batthyaneum, Ms Dániel-levelezés, 1784. március 24. 30 „De monumentis in quacunque bibliotheca exstantibus duo observari volo a Dominatione Vestra: unum, ut omnia transcribat et transcribi faciat quaeeunque aetatem Ferdinandi I. praecedunt; alterum, ut semet nequaquam ad Transylvaniam restringat.” — Batthyaneum, Ms Dániel-levelezés, 1784. szeptember 27. 31 „Ut ad Librum diurnum revertar, novam Libri diurni editionem paro et propediem, si Numen foverit, subcessivis curis perficiam. Non repeto ego Garnerii editionem... Nec me terret classica illa Garnerii auctoritas. Errasse illum in pluribus et temere conjectando hallucinatum fuisse. Tu ipse fateberis, si mea legeris, mihi tarn imperterritus divinator videtur ac Kircherus. Earn autem nonnullis scriptoribus sortem obtigisse video, ut illis applaudant omnes, quia nemo contradicere ausus, quia solus inhoc genere scribendi versatus fuit. Procul dubio classicam obtinuit auctoritatem, quam neque Holsteinius eripuisset, quum nullas adjecerit notas. Totam Honorii scenam ita enodabo, ut nec a veritate discesisse videar, nec in Indicem librorum prohibitorum incurram.” — Cornides-levelezés, 1787. január 28.

EME BATTHYÁNY IGNÁC, A TUDÓS ÉS A TUDOMÁNYSZERVEZ

85

történetírás XVIII. századi nagyjai, a vele munkatársi viszonyban és barátságban álló Pray György, Cornides Dániel, Katona István és Kaprinai István oldalán kell helyet biztosítanunk. * Annál is inkább így kell eljárnunk, mert társadalmi és vagyoni helyzeténél fogva Batthyány püspöknek nem csak mint egyik kiemelked kutatónak volt módja beleszólni a kortárs magyar történetírás és m vel i sorsának alakításába. Személyek és tudományos vállalkozások anyagi és erkölcsi támogatásával lehet sége nyílott egyes eredményeket napvilágra segíteni, intézményes keretek kialakításával pedig a tudományos munka egészének korszer södését is el mozdítani. Batthyány Ignác tudományszervez tevékenysége tehát személyes tudományos teljesítményénél semmivel sem jelentéktelenebb mozzanata a magyar tudománytörténetnek. A XVIII. században nem Batthyány tudománypártolása a rendkívüli, hanem az, hogy a f papi támogató maga is ért m vel je a tudománynak. Az esetében tehát a megszokottól eltér a Maecenas és az alkotó közötti viszony. Batthyány a történelem hivatásos m vel ivel egyenrangú munkatársként és szinte barátként m ködött együtt tudományos célok eléréséért. Különösen jó példa erre Pray Györggyel való kapcsolata. 1770ben arra tett Praynak ajánlatot, hogy a kutatása során részére gy jtend egyháztörténeti adatok fejében magára vállalja könyvei kinyomtatását.32 Amikor pedig Praynak a jezsuita rend feloszlatása után, 1776-ban Nagyszombatból távoznia kellett és könyveit áruba akarta bocsátani, felajánlotta neki, hogy könyvtárával együtt költözzön hozzá Egerbe, dolgozzanak együtt. Kész volt arra is írásos biztosítékot adni Praynak, hogy ha neki el bb történnék halála, birtokain élete végéig tisztes ellátást fog élvezni, hogy kutatásait zavartalanul folytathassa, halála esetén pedig kéziratairól gondoskodik.33 Vagy amikor Katona István monumentális 32 Batthyány 1770. szeptember 9-én így ír Praynak: „...Obsecro te, sudores, vigilias meas, quas studio huic tribuo ne despicias, noli contemnere juventutem meam, forte lucubrationes meae non erunt Patriae tam inutiles, alias enim scribendi propositum jam pridem abjecissem. Ex me quidem subsidium aliquod sperare non potes, sed quis a te jure non exigat, cum certum sit, te lautissimis ad taedium usque epulis assidere.” — 1770. szeptember 19-én pedig ezt az ajánlatot teszi Praynak: „...Pactum etiam tecum inire volo. Si eidem accesseris, tu exscribi mihi curabis epistolas Verantianas Petri Colocensis et si quae alia fuerint ad rem ecclesiasticam pertinentia, ego autem instar mercedis pro libris tuis imprimendis sumtus offero. Elige, et si conditio placet, ea utere.” — Pray-levelezés. 33 „Ego existimo optimum omnino fore, ut Dominatio Vestra admodum reverenda cum rebus suis horsum ad me conferat et apud me dum vivit degat. Quia autem me mortalem esse memini, ideo dabo tales litteras, ut etiam me decendente honestam habeat in bonis meis sustentationem... Si non vult Dominatio Vestra dicere se Agriam venire, dicat quod ad bona mea veniat. Poterit habitare ubi voluerit, sive Agriae, sive in Szentgroth, ubique honeste habebitur. Poterunt tunc expungi expungenda, scribemus simul, mutuis laborabimus consiliis. Si autem repente moreretur, salva sunt omnia scripta in manu mea. In hoc projecto meo nullum est peccati periculum. De pecunia nil contendo, quaecunque petet Dominatio Vestra, dabo, quia novi, quod Deum timeat.” — Pray-levelezés, 1776. július 21.

EME 86

JAKÓ ZSIGMOND

vállalkozásának, a Historia critica-nak a kiadása elakadt, Batthyány kész volt püspöki nyomdájában saját költségére megjelentetni és a cenzornál is segítségére lenni.34 Cornides munkájához pedig középkori pecséteket gy jtött a szebeni és gyulafehérvári levéltárban, ezekr l rézmetszet hasonmásokat készíttetett.35 Másokat viszont tekintélyével és összeköttetésével hozzásegített ahhoz, hogy az akkor még féltve rzött magánlevéltárakban és -könyvtárakban, egyházi gy jteményekben tanulmányozhassák a munkájukhoz szükséges forrásokat. Ezeknél az alkalmi kollegiális szolgálatoknál is több figyelmet érdemel az erdélyi tudományos élet megszervezésére és a történetkutatás új formájának kialakítására tett kísérlete. Ezt egészíti ki a rendszeres tudományos munka m helyeinek megteremtése a humán szakok részére könyvtár, a természettudományok számára pedig csillagvizsgáló létesítésével. Ha kezdeményezései megszilárdításában a halál nem akadályozza meg, mindegyik intézménye kedvez en befolyásolta volna a tudományok fejl dését Erdélyben a XIX. század elején. Batthyány Ignác nagy tervekkel érkezett Erdélybe. Azt képzelte, hogy püspökként az eddiginél jobban megvalósíthatja tudományos terveit, és maga körül olyan eleven szellemi központot teremthet, mint amilyent Esterházy Károly püspök alakított ki Egerben. Mindenekel tt saját kutatásai jobb megszervezésére tett lépéseket. Még Egerben tartózkodott, amikor a bécsi érseki szemináriumban tanuló, erzsébetvárosi Dániel Imre fiatal papot kiszemelte munkatársául és biztatta a doktorátusra, az egyháztörténetben és oklevéltanban való specializálódásra.36 Miután Dániel els feladatait, Szt. Gellért Deliberatiójának lemásolását és az ausztriai kolostorokban való anyaggy jtést jól megoldotta, Batthyány úgy vélte, hogy megtalálta azt a személyt, akit kiképezhet kutatási tervei el mozdítására.37 34

Batthyány Gornideshez intézett leveléb l: „Denuo suppellectilem tuam novis ditabo accessionibus. Nullam aliam ego a te expeto compensationem, quam ut me amicorum tuorum loco habeas et saepiuscule ad me scribas. Argumentum scribendi tibi deesse non poterit inter tantos tamque praeclaros litteratorum Hungariae conatus. Illis ut faveam, dices clarissimo et amicissimo Katona, ut tomos Historiae criticae, quos typo paratos habeat, ad me mittat, exscribi faciam illos nitide, adcurate, et quod caput rei est, nullis amici auctoris expensi.” — Cornides-levelezés, 1786. november 30. 35 Uo. 36 „...in dioecesem redundet utilitas, sive ad doctoratum accipiendum te prepares, sive antiquitatibus ecclesiasticis, reique diplomaticae incumbens doctus evadas. Scripsi etiam, quod mentem alias uberius declarabo.” — Batthyaneum, Ms Dániel-levelezés, 1780. október 26. 37 Batthyány 1781. június 27-én Dániel Imréhez írt leveléb l: „...nolo adhuc te id jugum subire, amoenioribus et utilioribus occupationibus te exerceri cupio. Quare nunc indagandis, executiendis bibliothecis Austriae incumbas velim. Idque ut facias maiori quo fieri potest fructu, relegas itineraria eruditorum virorum. Habebis enim Mabillonii Iter Italicum, Iter Germanicum, Lambecii Iter Cellense et alia huiusmodi, unde disces, quaenam sint in bibliothecis investigenda. Quamvis enim diplomaticam multis commendaverim verbis, non tarnen is solers est fructus studiorum tuorum, quem quaero. Volo enim te in omnibus solide versatum esse, quaecunque ergo utilia, pulchra, rara sunt in penum tuum referes, unde non Transylvanis solum, sed alias etiam lautas epulas praebere valeamus. Eminentissimo Cardinali Wiennensi mea humillima obsequia deferes ac multis cum eo ages precibus, ut collectionem illam, quam tuis commemorasti litteris, mihi cedere dignatur. Una etiam pretium detegere. Ego enim absque ulla disceptatione deponam illico quae possum. Et si tota summa deponenda

EME BATTHYÁNY IGNÁC, A TUDÓS ÉS A TUDOMÁNYSZERVEZ

87

Kedvez en befolyásolta Batthyány terveit az is, hogy Migazzi Kristóf bécsi hercegérsek különlegesen értékes gy jteményének megvásárlásával egy csapásra lehet vé vált számára a korszer tudományos munka a Habsburg-birodalom e távoli tartományában is, és nem évtizedek alatt, fokozatosan kellett magának kiépítenie megfelel könyvtárat. Dániel Imre, ismerve püspöke tudományos terveit és kodikológiai érdekl dését, 1781 májusában felhívta Batthyány figyelmét arra, hogy Migazzi érsek áruba szándékszik bocsátani könyvtárának középkori kódexeit. Batthyány tüstént utasította Dánielt, hogy e gy jteményt mindenáron szerezze meg neki.38 Miután az érsek ez év szén a bécsi Garelli-könyvtár praefectusával, a nagy tekintély Michael Johann Denisszel megbecsültette gy jteményét és tanácsára a kéziratokat csak a nyomtatott könyvekkel együtt volt hajlandó eladni, Batthyány habozás nélkül késznek nyilatkozott erre is, noha a könyvtár leltárát kés bb, 1782 januárjában kapta kézhez.39 A formális szerz dés megkötésére azonban csak VI. Pius pápa 1782 márciusában és áprilisában lezajlott bécsi látogatása után kerülhetett sor.40 Ennek megtörténtével Dániel a könyvtárat — eredeti foret, et id faciam divenditis effectibus oeconomicis, ut thesauro hoc potiri valeam. Informabis igitur me absque mora.” — Batthyaneum, Ms Dániel-levelezés. 38 Batthyány levele Dániel Imréhez: „Litteras tuas binas Agriae rite percepi, ad quas tum itineris molestiis, tum negotiorum hic accumulatorum multitudine distentus nunc primum respondere valeo. Quod ad collectionem manuscriptorum codicum attinet, adnecto tibi litteras eminentissimo cardinali Viennensi sonantes, quarum summa est: Me eiusdem Eminentissimi arbitrio relinquere ineundi contractus conditiones, pretium collectionis, ac moras solvendae summae. Exhibebis itaque Eidem suas litteras, si jam Viennae adsit, sin secus transmittes ipsi easdem, meque informabis.” — Batthyaneum, Ms Dániel-levelezés, 1781. szeptember 4. 39 „...Eminentissimo cardinali Viennensi declares, me etiam bibliothecae emptorem esse. Adeoque id unum restare, ut summam, quam puto 12 millia effecturam, pronunciet, modalitatem solvendi definiat, habita tamen ea ratione, quod dominium Beba in 229,500 fl. emerim, quare vel [per] partes solvendam [!] veniet bibliotheca cum manuscriptis, vel cartabiancam alterius debitoris mei acceptare debebit Eminentia Sua, mihi magnam gratiam praestaret, si tolerabiles terminos solutionum assignaret. Elenchum bibliothecae, nisi moles nimia impediat, mittas per postam; refundam tibi expensas postales. Tandem a te peto, ut hanc emptionem meam in secreto teneas, neque cuiquam horsum perscribas.” — Batthyaneum, Ms Dániel-levelezés, 1781. november vége. — Szintén Dániel Imrének 1782. január 23-án: „...Eminentissimo cardinali Migazzi mea deferes humillima obsequia, et dices me habere quidem a fratre meo Antonio consiliario locumtenentiali Posoniensi obligatoriales super undecim millibus et baronis Radak super mille. Verum quia frater meus vult illam summam pro suo arbitrio per mille florenos persolvere, non audeo illam Suae Eminentiae assignare, sed, si placuerit, missurum cartabiancam, vi cuius ad summam 12 millia intra 4 annos persolvendam me obligabo, sive dein anno uno 4, sive 6 millia deponam, aut etiam uno anno nil solvam, dummodo elapso quadriennio 12 millia sint depurata. Significet proinde mihi suam mentem, percontaberis etiam an interusurium obligari velit. Item insinuabis admodum prudenter, aliquot libros esse mancos. Intelliges etiam, qua ratione de eo certus reddi possim, quod in elencho designati libri omnes adsint. Ages dein cum arculario et aurigis et mihi omnia perscribes.” — Uo. 40 Batthyány 1782. április 27-én Dániel Imréhez írt leveléb l: „...Porro quod ad compositionem librorum attinet, vellem componi sicut conscripti sunt, ut eodem ordine denuo collocari valeant. Arculas autem curabis prout tibi consilia peritorum exquirenti videbitur. Nescio an sat tutum sit tantum thesaurum navibus committere; certe minus sumptuosum videtur? Quod si sat tutum videris, navibus impones et Szegedinum mittes, bonum enim meum media secunda hora inde distat...” E levélhez mellékelte az adásvételi szerz dés általa javasolt fogalmazványát, mely így hangzik:” Ego Christophorus S.R.E. Cardinalis ect., etc. bibliothecam meam secundum catalogum tribus tomis in folio comprehensam et a praefecto Bibliothecae Garellianae ad duodecim millia florenorum inter fratres aestimatam ex peculiari amicitia in excellentissimum dominum comitem Ignatium Batthyani episcopum Transylvaniae eidem

EME 88

JAKÓ ZSIGMOND

rendjének meg rzésével — 51 ládába becsomagoltatta, és hihet leg 1782 júniusának közepén egy dunai hajón útnak indította Erdélybe. Bár Batthyány nagyon féltette „kincseit” a vízi úton való szállítás veszedelmeit l, a gy jtemény épségben lejutott a Dunán talán Kalocsáig vagy Bajáig. Innen szekereken Szegedre vagy a püspök Torontál vármegyei birtokára, Bébára szállították. A szájhagyomány úgy tudja, hogy a könyvek innen a Maroson folytatták útjukat Gyulafehérvárig. Bár ez nagyon valószín nek látszik, egyel re csak annyi állítható bizonyosan, hogy a Migazzi-könyvtár ekkor még nem az elhagyatott püspöki székvárosba és püspöki rezidenciára került, hanem Batthyány állandó lakhelyére, Szebenbe, ahol Egerb l hozott könyvei is voltak. 1782. július 17-én a püspök már arról értesíthette Dánielt, hogy a gy jtemény szerencsésen megérkezett Szebenbe, ahol elhelyezésére a Baussner-házban három szobát bérelt. A Migazzi-könyvtár tehát nem 1786-ban került Erdélybe, amint ezt az eddigi irodalom állította, hanem négy esztend vel korábban. Helyreigazításra szorul az a hagyomány is, hogy a püspök 40 000 Ft-ot fizetett e gy jteményért, melynek teljes állománya 8000 kötetre rúgott. Valójában ugyanis Batthyány négy év alatt 12 000 Ft-ot adott érte az érseknek, és állománya is pontosan meghatározható, miután a Batthyaneum egy cím nélküli háromkötetes könyvjegyzékér l sikerült bebizonyítanunk, hogy az a Migazzitól vásárolt teljes gy jtemény leltárkatalógusa. Ez tehát a Migazzi-könyvtár megszerzésének hiteles története.41 Végül a módszeres kutatás a püspök l csei könyvtárvásárlásával kapcsolatban is további pontosításokat tett lehet vé. Az a korábban általános feltételezés, hogy Batthyány a Sz. Jakab-templom becses középkori könyvtárát egri tartózkodása idején, tehát 1780 el tt vásárolta,

in praefata summa vendo et trado ea lege, ut intra quattuor annos duodecim millia florenorum mihi persolvere teneatur, sive dein ipsos per partes, sive ad semel deposuerit. Ego autem Ignatius comes Batthyani episcopus Transylvaniae suprafatam bibliothecam omni cum gratiarum actione a Sua Eminentia in duodecim millibus florenorum accipio, atque ideo me obligo harum vigore, quod dictam summam intra quattuor annos persolvere non intermittam et absque omni defectu persolvam, atque in casum mortis meae sub hoc tempus intercedentis transfero in Suam Eminentiam debitum fratris mei comitis Antonii Batthyani in undecium millibus florenorum et aliud baronis Laurentii Radak in mille florenis; utramque cartabiancham, utprimum bibliotheca ad manus meas pervenerit, Suae Eminantiae transmittere sim obstrictus. Atque ita inter nos conclusimus et transegimus harum nostrarum vigore. In quorum fidem nomina et sigilla nostra apposuimus.” — Batthyaneum, Ms Dániel-levelezés. A könyvek megérkezésér l és elhelyezésér l így tájékoztatja a püspök Dániel Imrét 1782. július 17-én: „...Libri huc pervenere incolumes 51 cistis conclusi, pro quibus collocandis conduxi tribus [!] cubicula in domo Pauszneriana, si illam nosti. Augebis tu illam libris ab Eminentissimo domino Cardinali Viennensi resignatis et resignandis. Ubi itaque Eminentiam Suam accesseris cum meo nomine revereri et prolixas gratias reddere non intermittes, securumque illum reddes fore, ut ante initium anii 1783 sibi deponendas 8 millia florenos et forte totalem summam deponam; opportunas enim eatenus feci dispositiones.” — Uo. 41 Jakó Zsigmond: A Batthyaneum-könyvtár történetéb l. I. A Migazzi-gy jtemény megszerzése. Könyvtári Szemle 13/1969. 125—129.

EME BATTHYÁNY IGNÁC, A TUDÓS ÉS A TUDOMÁNYSZERVEZ

89

az 1790. szeptember 29-én kelt eredeti szerz déssel cáfolható.42 Kétségtelen viszont, hogy Batthyány egri kutatásai során ismerkedett meg a kassai, bártfai és egyéb felvidéki könyvtárak történeti értékei között a csei plébánia régi könyveivel és kézirataival is, s t közölt is bel lük kiadványaiban.43 Ez az anyag azonban csak 1790-ben került Batthyány tulajdonába és Erdélybe. Az 1800 Ft vételár kifizetése körül a püspök haláláig (1798) elhúzódott jogvita amiatt keletkezett, hogy Batthyány szerint a l cseiek nem küldték el a vele közölt jegyzékben feltüntetett összes könyvet, pl. a 24 királyi plébános testületének kéziratait. A város viszont tagadta ezt, és csak a fizetés halogatására szolgáló utólagos ürügynek min sítette a püspök kifogását.44 A püspök halála után a hagyaték leltározására kiküldött káptalani bizottság nevében Fangh István olvasókanonok 1799. február 25-én úgy nyilatkozott az adósság rendezését sürget f kormányszéki átiratra, hogy a könyvgy jtési szenvedélyér l ismert püspök anélkül ígért 1800 Ft-ot a l cseieknek, hogy látta volna a kéziratokat. Amikor azonban egyenként átnézte a megérkezett köteteket, többnyire értékteleneknek ítélte azokat, az anyagot ezért be sem sorolta könyvtárába, hanem egy ideig szamosfalvi kastélyában, majd kolozsvári szállásán tartotta haláláig. Ha tehát a l cseiek ezeket a régi, hitvány 42 „Anno 1790 die 29 mensis Septembris in libera regiaque civitate Budensi inter excellentissimum ac illustrissimum dominum comitem Ignatium de Battyán sacratissimae caesareo regiae et appostolicae Maiestatis consiliarium actualem intimum et episcopum Transylvaniae titt. etc. parte ab una, parte vero ab alia generosos dominos Paulum Bosnyák, liberae regiaeque civilatis Leutschoviensis judicem et Franciscum Friedmanszky, praefatae civitatis vicenotarium, qua tarnen ad hunc actum tum ex parte magistratus, officii item tribunatus, quam etiam admodum reverendi domini Volfgangi Krenn, eiusdem civitatis parochi specialiter sub dato 26 August 1790 plenipontentiatos, sequens contractus est initus. Et quidem 1-mo. Libera regiaque civitas Leuschoviensis una cum admodum reverendo domino parocho praeattaetae civitatis, cum consensu illustrissimi ac reverendissimi domini episcopi Scepusiensis Joannis e comitibus de Réva in conformitate exhibitae specificationis bibliothecam in ecclesia parochiali Leutschoviensi Sancti Jacobi existentem, libros et manuscripta erga depositionem Rflorenorum 1800, id est mille octingentorum, intra unum annum enumerandorum in excellentissimum ac illustrissimum dominum comitem Ignatium de Battyán, episcopum Transylvaniae illa sub conditione cedit et transfert, ut 2-do. Post unius anni elapsum terminum Sua Excellentia praemissam stipulatam summam, absque Ulla exceptione, civitati et ecclesiae parochiali enumarere, hosque universos libros Sua Excellentia suis propriis expensis Leutschovia avehere obligetur, ac in casu non depositionis civitas praemissam summam capitalem via liquidi debiti desummere possit. E converso autem Sua Excellentia, excellentissimus quippe ac illustrissimus dominus comes Ignatius de Battyán non tantum per praesentes semet obligat, quod praemissam summam emptionalem ex Rflorenis 1800 consistentem intra unius anni spatium civitati et ecclesiae parochiali enumerare et universos in elencho contentos libros suis expensis propriis avehere velit, verum in casum etiam non exsolutionis plenariam attribuit civitati et ecclesiae parochiali facultatem summam hanc via liquidi debiti desummendi. In cuius rei maiorem firmitatem praesens contractus in duplici exemplari per utramque partem subscriptus et sigillo quoque usuali roboratus extitit. Signatum Budae, anno et die quibus supra. Ignatius comes de Batthyany mp., episcopus Transylvaniae (L.s), Paulus Bosnyák, liberae regiaeque civitatis Leutschoviensis judex et pro oc actu plenipotentiatus mp. (L.s.), Franciscus Friedmanszky mp., eiusdem praefatae civitatis Leutschoviensis vicenotarius et pro hoc actu plenipotentiatus (L.s.) Coram me Joanne episcopo Scepusiensi, comite de Reva mp., (L.s.).” — ErdKLvt, Alvinci uradalom Ivta, 103. láda (régi jelzete: Fasc. III. Nr.27). — Vö. Selecká, Eva: Stredoveká Levocská kniznica. Martin 1974. 43 5. Gerardi scripta et acta 360—361. — Leges ecclesiasticae III. 9, 218, 382. 44 L cse városának 1798. július 2-án kelt, az ügyet részletez levele: ErdKLvt, Alvinci uradalom lvta, 103. láda (régi jelzete: Fasc. III, Nr. 34).

EME 90

JAKÓ ZSIGMOND

könyveket (viles libros) annyira siratják, a káptalan kész nekik a teljes anyagot visszaszolgáltatni.45 Fangh fenti véleményét azonban aligha tekinthetjük az anyagot tudományosan jól hasznosító püspökt l származó értékelésnek. Sokkal valószín bb, hogy azt az olvasókanonok hozzá nem értésén kívül az adósságtól való szabadulás vágya alakította ki. A l csei könyvek külön tartásának inkább az lehetett az oka, hogy a fehérvári könyvtár helyisége legfeljebb 1794-re készült el és berendezése még évtizedekig eltartott, a kötetek tulajdonjoga pedig tisztázatlan volt, per alatt állott. Mindenesetre nehéz elképzelni, hogy L cse városa ne érvényesítette volna anyagi követelését a püspök hagyatékáért folyó hosszú pereskedés során, és így e könyvek kifizetetlenek maradtak volna. Inkább valamilyen perbeli utólagos kiegyezésre kell gondolnunk, hiszen a vitatott kódexek és snyomtatványok végül is Gyulafehérváron maradtak. Eddig tehát sok volt a megalapozatlan állítás és legenda a Batthyaneum körül nem csupán a nagyközönség körében, hanem a szakirodalomban is. A köztudat csak abban nem tévedett, hogy Batthyány végcélja már ekkor valóban egy Gyulafehérváron létesítend nagyszabású könyvtár volt. 1783. február 27-én kelt a püspöknek az a végig saját kez utasítása, amellyel megszabja a Gyulafehérváron található korábbi könyvanyag általa elkezdett rendezésének elveit. Ebb l világosan kirajzolódnak egy, az egrivel veteked méret , reprezentatív, tudományos közkönyvtár körvonalai. Ezt Batthyány saját, kb 3000 m vet tartalmazó korábbi gy jteménye, a Migazzi-könyvtár, a régebbi püspöki könyvhagyatékok, az 1169 m vet számláló káptalani könyvtár, valamint az 1773-ban feloszlatott jezsuita és egyéb szerzetesrend még fellelhet könyvanyagának egyesítésével kívánta létrehozni.46 A könyvtár meg45

Magyar Országos Levéltár, Helytartótanácsi lvt, C. 73 (F. III, nr. 64, ad nr 688/1799). Batthyány saját kez leg írt utasítása az általa elkezdett könyvtárrendezés folytatását illet en: „Idea regestrationis librorum ACarolinensium. Libros omnes in tres classes dispescui: in classem theologicam, ad quam etiam ascetas, concionatores collocavi; classem philosophicam, in qua etiam erunt juristae; classem historicam. Quare necessarium non erit libros secernere et in classes distinguere, cuius laboris finem usque Pascha non assequeremur, sed si qui in ipso conscriptionis labore occurrerint, poterunt ad suam facultatem relegari. Illico itaque ad conscriptionem accedendum est, vel potius inchoatum a me opus perficiendum est, quod ego solus et unicus duabus septimanis perfecissem. Cum libros in facultates distinxerim, cuivis armario literam apponi volo; dein cuivis asseri vel loculo numerus apponatur; dein libri ordine prout stant conscribantur et in prima pagina cuiusvis libri scribatur littera armarii, numerus loculi et numerus ordinis quo stat. Notandum autem: numerus loculi designetur numero Romano, numerus ordinis, quo liber collocatus indicandus numero Arabico. Ego incepi ab armario pone portam sito, ubi ego desii, ibi labor inchoandus et ordine per armaria prosequendus, donec rursus ad portam redeat labor. Quia contigit, quod in eodem volumine praesertim in antiquioribus libris plura contineantur opuscula, omnia sub eodem numero conscribenda. In antiquioribus, quae nimirum saeculum hoc superant annus et locus editionis exprimendus. Opera duplicata omnia sequestrenda, haec enim cum huiatibus duplicatis Pestinum deferet bibliothecarius ibi vendenda. Quia autem aliqua levioris momenti crebro nimis occurrent, non cogito quidem illa vendere, separanda tarnen erunt. Ut de exemplaribus vendendis judicium facere possim, successive prouti conscriptionis opus multiplicitatem exmplarum detexerit, ad me perscribenda sunt nomina duplicatorum quotienscunque Carolina aliquid praefectus huc miserit. Uti laborem perfecerit duplica exemplaria ad Ferschlag ponenda erunt; uberiora eotunc disponam. Non est necessum, ut catalogum ad purum scribatur, dummodo in impuro paratus sit, jam faciam ilium describi. Opera 46

EME BATTHYÁNY IGNÁC, A TUDÓS ÉS A TUDOMÁNYSZERVEZ

91

szervezése annyira szívügye volt, hogy a tényleges rendezési munkákból maga is kivette a részét.47 Igényes tervének megvalósulására azonban Batthyánynak megfelel épület hiányában még egy évtizedig várnia kellett. 1792-ben végre sikerült elérnie, hogy a katonai kincstár átengedje a feloszlatott trinitárius rend zárdáját papnevel , templomát pedig könyvtár és csillagvizsgáló céljaira. A szükséges átépítések elvégzése után 1794-t l kezd en itt nyert végleges elhelyezést a Szebenb l áthozott egri és Migazzi-féle könyvanyag is. Így jött létre a Batthyaneum, mely a maga idejében tudományos m helyként, napjainkban pedig az európai régi könyvkultúra múzeumaként páratlan vel dési intézmény országunkban. E megállapítás alátámasztására e helyen elégedjünk meg annak felemlítésével, hogy a Románia területén rzött középkori latin kódexeknek kb 80%-át, az 1500 el tt nyomtatott inkunábulumoknak snyomtatványoknak) pedig kb 50—60%-át az egykori gyulafehérvári püspök tudós szenvedélyének, kodikológiai hozzáértésének, szakavatott bibliofiliájának és nagyúri áldozatkészségének köszönheti országunk minden polgára. Batthyány alapítóleveléb l kiderül, hogy könyvvásárlásokra 30 000 Ft-ot, az intézmény épületére, további ködésére 38 000 Ft-ot, a csillagvizsgálóra pedig kb 10 000 Ft-ot költött. Ez a közel 80 000 Ft pedig jóval nagyobb összeg, mint amivel Széchényi Ferenc a Magyar Nemzeti Múzeumot és könyvtárát megalapította, csak ezt manapság éppen senki sem tartja számon.48 Pedig az idézett számokkal a m vel désért hozott áldozatnak csak az anyagi része és nagysága érzékeltethet , a gy jtemény pénzben ki sem fejezhet tudományos értéke azonban ezekb l nem derül ki. A Battyhaneum kódexgy jteménye ugyanis a IX. századtól kezd en az európai latin írásos m vel dés történetének olyan színvonalú emlékeit rizte meg az egész emberiség számára, mint a Karoling kori könyvfestészet remekei közé számító Arany kódex (Codex aureus).49 De említhetjük a magyar írásosságnak és az egykori

manca in charta peculiari connotanda erunt. Prandium et coenam seu collationem habebit bibliothecarius apud dominum parochum loci. Laborem ita accelerari desidere, ut dum fratres Issekutziani Viennam pergunt, eorsum redire valeat dominus biblothecarius, dein in Italiam, dum jussero, abiturus. Signatum Cibinii die 27 Februarii 1783. Ignatius episcopus Transylvanus. — Batthyaneum, Ms Dániel-levelezés. — Batthyány Egerb l hozott könyvtárának állománya pontosan megismerhet abból az 1782-ben Szebenben készített leltárból, melyet 1960ban a Batthyaneum limbusában találtunk meg minden jelzet nélkül. E jegyzék nem igazolja az olaszországi tanulmányai idején feltételezett kéziratvásárlásokat (Varjú: i.m. MKvSzle 1899. 156, 213, 222.). — Az 1781-ben megszerzett jezsuita és szerzetesi provenienciájú könyvek fel l a Batthyaneum kézirattárában rzött egykorú leltárak alapján lehet tájékozódni, illetve a kötetekben lév possessor-bejegyzésekb l. Ezzel kapcsolatban 1. még: Magyar Országos Levéltár, Erdélyi Gubernium Levéltára (a továbbiakban: ErdGubLvt) pol. 334/1781, 9367/1787, 385/1788. 47 A püspök, amikor Dánielt útnak indította Itáliába, maga folytatta a félbeszakadt könyvtárrendezést: „...Libros sicuti sunt Carolinae omittat, coeptum laborem consumabo...” — Batthyaneum, Ms Dániel-levelezés, 1783. április 4. 48 Veszely Károly: A Batthyáni intézet. Gyulafejérvári Füzetek I/1861. 92—96. — Varjú: i.m. MKvSzle 1899. 168-171. 49 Szentiványi Róbert: A gyulafehérvári Codex Aureus. Batthyaneum 1/1911. 5—37. — Simonescu, Dan: Codex Aureus. Bucure ti 1972.

EME 92

JAKÓ ZSIGMOND

Magyarország könyvkultúrájának olyan egyedi emlékeit, mint a magyar nyelv korára nézve harmadik legrégibb írott emlékének számító Gyulafehérvári sorokat tartalmazó kódex az 1310—1320 körüli id l, vagy a l csei Szt. Jakab-temglom könyvtáregyüttese a XVI. század elejénél korábbi századokból.50 És ekkor még nem szóltunk a legkülönböz bb ritkaságokról, m vészi könyvkötésekr l. Nincs a régi európai könyvnyomtatásnak olyan fontosabb m helye, amelyik ne lenne képviselve els rangú példányokkal a Batthyaneum polcain. Ez a felbecsülhetetlen érték , ma már megszerezhetetlen nyomdatörténeti emlékanyag a rég porladó Batthyány Ignác püspök jóvoltából ma is lehet vé tenné könyvtörténeti kutatásunk európai színvonalra emelését. Még csak körvonalazódott a szellemi alkotóm helynek szánt közkönyvtár terve, amikor — láttuk — Batthyány már megtette a szükséges lépéseket a könyvtárra alapozandó kutatásokhoz szükséges munkatárs szakszer kiképeztetésére. A Migazzi-féle könyvanyag még le sem került Bécsb l, amikor a püspök már utasította a könyvtárosául kiszemelt Dániel Imrét, hogy tanulmányozza Mabillon olasz- és németországi, valamint Lambecius ausztriai kutatási beszámolóit, hogy azokból elsajátíthassa a kodikológiai kutatási módszereket, továbbá foglalkozzék oklevéltannal, mert Itáliába kívánja kiküldeni anyaggy jtés és tudományos pályára való felkészítés végett.51 Klimó pécsi püspök könyvtárosának, Koller Józsefnek a tudományos karrierjét állította a fiatal pap elé példaképként, pontos utasításokkal látta el a felkészülést, feladatait, kutatási naplójának vezetését illet en.52 Dániel Imre, Garampi nuncius segítségével is alaposan felkészítve, 1783. december elején kelt útra Bécsb l Itáliába. Ott Rómán kívül Nápolyban, Firenzében, Modenában, Parmában, Paviában, Milánóban és Velencében kutatott magyarországi és erdélyi történeti adatok után. Két év múlva, 1785 decemberében tért vissza Bécsbe több ezer oldalnyi másolattal. A püspöknek kutatásai alatt folyamatosan küldött, kötelez en el írt beszámolói a talált forrásokról és Batthyány azokhoz f zött megjegyzései, valamint két testes kötetet megtölt kutatási naplója a XVIII. századi erdélyi magyar történetírás egyedülálló rangos 50 Güntherová, Alzbeta—Misianik, Ján: Stredoveká knizná mal ba na Slovensku. Bratislava 1961. — Molnár József—Simon Györgyi: Magyar nyelvemlékek. Budapest 1976. 48—50. 51 Vö 37. jegyzettel. 52 Batthyány 1783. szeptember 29-én kelt leveléb l: „... Quod ad iter Dominationis Vestrae attinet, illud licet anni intervallo confici optem, his tarnen angustiis neque me, neque Dominationem Vestram arctari volo, exponendi erunt anni duo. Finis itineris erit totus litterarius, visitare bibliothecas, scrutari antiquitates, coliigere manuscripta, libros raros, amicitiam cum litteratis jungere. Quantitatem pecuniae determinare non possum, cum expensae non solum in victum et amictum Dominationis Vestrae faciendae sint, sed nunc recensiti fines etiam non modicam exposcant aeris quantitatem. Ubi Dominatio Vestra facultatem ad Italiam abeundi impetraverit, instructionem sive potius methodum iter conficiendi elaboratam transmittam. Interim volvat Dominatio Vestra itineraria litteraria, quorum multa exstant, et sibi ideam conficiat, ac mihi submittat. Audiendus praesertim excellentissimus dominus Nuntius, cuius consilia ad me referri volo. Forte offerret se etiam litteratus quispiam socius. Perscrutetur etiam Dominatio Vestra eruditos Italiae, ut ad ipsos litteras exarare valeam; omnes novit

.

nunquam satis laudatus Nuntius.” — Batthyaneum, Ms Dániel-levelezés. — Vö 24. jegyzettel is

EME BATTHYÁNY IGNÁC, A TUDÓS ÉS A TUDOMÁNYSZERVEZ

93

tudománytörténeti emlékei. Egyben beszédes bizonyítékai Batthyány tudományos elképzelései újszer ségének, kutatási tervei Erdélyben szokatlan nagyvonalúságának.53 Batthyánynak az erdélyi tudományosság keretei korszer sítésére tett er feszítései során végül említést kell tennünk a tudományos kezdeményezések általános serkentésére és összefogására hívatott akadémiaszer szervezetér l és a természettudományok fellendítésére szánt csillagvizsgáló intézet felállításáról. Tudós társaságok létesítése a felvilágosodás felé elindult magyarországi m vel dési életben a XVIII. század második felében már nem számított el zmények nélküli, teljesen új követelménynek. Pozsonyban 1732-t l fogva történtek rövid élet kísérletek a 54 tudományosság megszervezésére. De ide számítható Bod Péter 1756. évi kezdeményezése vagy az erdélyi szászok 1790. évi terve, hogy az Aranka György-féle Erdélyi Magyar Nyelvmível Társaságról ne is szóljunk.55 Batthyány tehát valójában csak azt akarta, amit kortársai is a tudományos kutatások korszer szervezési formájának vallottak. A különbség az egyéb egykorú kísérletek és az kezdeményezése között csupán annyi, hogy nála a Tudós Társaság gondolata nem felbukkanó ötlet, hanem messze tekint tudományszervezési elképzelés egyik szerves alkotóeleme. Az eddigi irodalom kronológiai pontatlanságainak kiküszöbölése ebben az esetben is el feltétele a történtek tisztázásának. Batthyány ugyanis nem 1781-ben, mindjárt Erdélybe érkezése után, tehát egri indíttatásra állott el e tervével, hanem 1785 tavaszán.56 Akkor tehát, amikor a Migazzi-féle könyvanyag révén Erdélyben már létezett a tudományos munka információs alapja és Dániel Imre személyében rövidesen haza várhatta Itáliából azt a képzett szakembert, akit l az egész szervezet m ködtetését remélte. Cornideshez 1785. január 11-én intézett leveléb l világosan kiderül, hogy ekkor a püspök még nem állott ki a nyilvánosság elé tervével, de az már kész volt, és akkor foglalkozott a tagok felkérésével.57 Nem sokkal ezt 53 Diarium historicum Italici mei itineris litterarii, seu vera, adcurata et continuata narratio eorum, quae toto itineris mei tempore sive Romae, seu in aliis Italiae urbibus inde a primo profectionis die vidi, legi, scripsi, observavi, atque perfeci I—II. — Batthyaneum, Ms X/128. A napló els 133 lapját latinul és részben magyar fordításban közölték: Közm vel dés 33/1910, 2—38. sz. 54 Valjavec, Fritz: Die Pressburger Gesellschaft der Freunde der Wissenschaften (1761 1762). Ungarische Jahrbücher 1936. 264—267. — Csóka J. Lajos: A magyar tudományosság megszervezésének kísérlete a 18. században. A pannonhalmi f apátsági Szt. Gellért f iskola évkönyve az 1941/2. tanévre. Pannonhalma 1942. 3—59. 55 Toldy Ferenc: Az akadémiai eszme Magyarországon Bessenyei el tt. = Összegy jtött munkái. Budapest 1873. VII. 358—362. — Teutsch, Friedrich: Zur Vorgeschichte des Vereins für siebenbürgische Landeskunde. Korrespondenzblatt des Vereins für siebenbürgische Landeskunde 37/1914. 129—131. — Jancsó Elemér: Az Erdélyi Magyar Nyelvmível Társaság iratai. Bukarest 1955. 56 Gyulafehérvári Füzetek 1/1861. 71. — Varjú: i.m. MKvSzle 1899.158—159. 57 Cornides történeti adatokat kér levelére Batthyány 1785. január 11-én így válaszol: „...Habebis nihilominus omnia ex animi tui sententia, ea tarnen lege, ut nomen tuum Societati litterariae Assiduorum adscribi patiaris et quotannis unam alteramve disserationem Actis Societatis inserendam submittas. Societas haec me habet auetorem et propediem in lucem prodibit.” — Cornides-levelezés.

EME 94

JAKÓ ZSIGMOND

követ en jelentethette meg a tervezett Társaság célkit zésér l, szervezetér l azt a német nyelv ismertetést, amelyet tagok szervezése végett 1785. szeptember 17-én Teleki Sámuelnek írt leveléhez több példányban is mellékelt.58 1785 júliusában térhetett ki a Társaságba való belépés el l Mártonffy József, és tehette azt a kijelentést, amelyet egyesek félreértve kés bb úgy magyaráztak, hogy a csillagvizsgáló létesítése érdekében beszélte rá Batthyányi a Tudós Társaság tervének 59 elejtésére. A Társaság, a hiedelmekkel ellentétben, minden kétséget kizáróan Szebenben m ködött, Batthyány ottani könyvtárában tartotta üléseit, csak fennállása legvégén gondolt arra a püspök, hogy Gyulafehérvárra teszi át székhelyét, de erre már aligha kerülhetett sor. A Társaság Batthyány fogalmazványában fennmaradt alapszabályaiból és munkatervéb l, valamint a megnyitó ülésre szánt beszédéhez készített jegyzeteib l pontosan megismerhet k a püspök elképzelései.60 A Társaság a tudományokkal rendszeresen és állandóan 58 A levél szövege közölve: Új Magyar Múzeum 5/1 (1855), 404. A német nyelv ismertet lel helye: Teleki Theca, Ms 21, in quarto, pag. 490. 59 „...Jól tudgya az úr, mitsoda Erudita Societas állíttatott fel E Excellentiája Bibliothecájában és kik a membrumai, mit dolgoznak. Mártonfi úr is hivatalos volt, de deprecálta az eruditusságot...” — írja Szebenb l Dániel Imrének egyik ismer se. — Batthyaneum, Ms Dániel-levelezés, 1785. augusztus 12. el tt. 60 Az alapszabályok közlése: Baráth Béla: A Batthyány Ignác-féle akadémiai tervezetek. EM 1934. 143—148. — A megnyitó ülésre készített beszéd fogalmazványa és jegyzetei: Batthyaneum, Ms IX/34. — Az eddig kiadatlan munkaterv így hangzik:” Syllabus rerum a Societate Litteraria pertractandarum. Duo vel maxime cuperem a Societate pertractari, Diplomaticam videlicet et Chronologiam Hungaricam, quas quidem duas disciplinas nos tres in strictiorem juncti societatem ita excoleremus, ut tarnen aliis dissertationibus elucubrandis incumberemus. Circa Diplomaticam sequentia mihi occurrunt. Primo in consessu nostro proxime celebrando quivis adnotet libros de rebus Hungaricis editos, in quibus diplomata vulgantur. Secundo hos libros inter nos partiemur, quis quales evolvere debeat, evolvemus autem hos libros cum reflexionibus diplomaticis; quivis modo mox dicendo in chartam conjiciet observationes suas; has invicem conferemus et videbimus quantam copiam rerum congesserimus, quae dissertationes inde confici possint. Tertio manuscripta mea similiter partiemur et pari modo evolvemus. Reflexiones dilplomaticae hae esse poterunt. Primo regis titulus, regnorum enumeratio. Secundo cancellarii, vicecancellarii subscriptio, ubi etiam reginalium cancellariorum ratio habenda. Tertio episcoporum nomina, ut series episcoporum hactenus editae quam emendatissimae habeantur. Quarto series palatinorum et aliorum regni baronum. Quinto anni regiminis, in multis enim lapsus est Pray. Sexta ratio consignandi diem et annum per epactas, concurrentes, festorum dierum, vel octavarum consignationes. Septimo subscriptio ipsa, vel monogramma regis, aut notariorum... Octavo notae aliquae additae diplomatibus, ut vera a falsis secernantur, quale est illud a capitulis adhibitum intercisio alphabeti. Nono sigillum, quod nonunquam depingitur, vel describitur. Sigilii tunc maxima cura habenda, si forte in diplomate de eo agatur. Decimo stilus ipse an elegans, an inflatus, an distortus, ut aetates eloquentiae in Hungaria determinari valeant; observandum quomodo reges aut se ipsos apellent, aut ab aliis vocentur. Undecimo variorum hominum, dignitatum tituli, magna enim in his diversitas. Duodecimo ubi contingerit originale inspici, connotandae contractiones, figura characterum. Tertiodecimo res ipsa in diplomate contenta in brevem summam contrahendo. Quartodecimo si alia aliqua ad rem monetariam, vel notitiam legum, formam processuum contenta fuerint, sedulo observanda neque negligenda topographica, situs et nomina locorum, fluvii ac etiam rivuli, ex quibus geographia illustrari potent. Quintodecimo inusitatae voces in diplomatibus saeculi XI frequentes, forte ad Glossarium mediae et infimae latinitatis auctuarium accedere quiret. Sextodecimo disciplinae ecclesiasticae praecipua cura sit. Plura meditata lectio suggeret et observanda connotandaque monebit. Has observationes omni mense conferimus, et erunt inter nos communes, ut quivis illis tanquam propriis observationibus uti possit. Hae observationes dein redigentur ad archivium Societatis. Photius patriarcha in legatione sua dum libros legeret in otio hyberni temporis, extractus additis observationibus concinnavit; quanto cum gaudio legitur haec Photii Bibliotheca, quae multum profit rei

EME BATTHYÁNY IGNÁC, A TUDÓS ÉS A TUDOMÁNYSZERVEZ

95

foglalkozó személyeket óhajtotta összefogni saját kutatásaik eredményeinek szóban és írásban való közzétételére, illetve nagyobb tudományos feladatok szervezetten közös megoldására. Nem tévesztend tehát össze a papság szellemi tevékenységének el mozdítására szánt Egyházi Akadémiával, amelynek tagjai csak szerzetes és világi papok lehettek.61 A Societas Litteraria Assiduorum vegyesen egyházi és világi rend tagjai vallástól, származástól és méltóságtól függetlenül egyenrangúak, de a tudományos munkában való használhatóságuk szerint négy osztályra oszlanak. Elnöküket titkos szavazással választják. Bár els sorban Magyarország és Erdély világi és egyházi történetét kutatják, fizikai, matematikai és orvosi új eredményeknek is helyet adnak havonként tartandó üléseiken. Egyedül csak a teológiai kérdéseket rekesztik ki vizsgálódásaik köréb l. Az elkészült dolgozatokat üléseiken megvitatják, és az arra érdemeseket a Társaság évenként vagy kétévenként megjelen kiadványában közreadják. A munkaterv részletesen tartalmazza azokat a szempontokat, amelyek szerint a magyar oklevéltant és kronológiát szándékoznak kidolgozni. Ezek között szó van archontológiai kérdésekr l, paleográfiai és szövegkritikai eljárásokról, bizonyságául annak, hogy Batthyány

litterariae, cum aliquorum librorum nullam haberemus memoriam, nisi Photius nobis quaedam reservasset fragmenta; an non, vel ex ipsis his reflexionibus in ordinem chronologicum digestis utile opus conflari posset, ut nihil dicam de dissertationibus, quae sub manu nascentur. Quantum ad Chronologiam. In eo adlaboremus, ut ex chronicis exterarum nationum conflemus unum chronicon universale Hungariae. Habemus Peczii Scriptores Austriacos, Scriptores Germanicos Freheri, Monumenta Bohemica clarissimi Dobner, Scriptores Menkenii, Muratorii Antiquitates Italicas, Lectiones Antiquas Canisii, Thesaurum Anecdotorum P. Pecz, Spicilegium D’Achery, Martene [?] Spicilegium veterum diplomatum, Mabillonii Analecta. Nos ergo inter nos repartiamur, et quovis anno duo saecula edamus. Hac ratione quivis leget in chronicis duo saecula, quae tractamus, et excerpet res Hungaricas, adnotando in quo chronico, cuius aevi apud quem reperiatur. Hae excerpta dein in unum cogimus chronico saeculi illius. Porro in ordine ad dissertationes. Dabo primum dissertationem de artibus, quibus Bela IV post cladem Tartarorum restauravit Hungariam. Deinde, si otium fuerit, edam cum animadversionibus chronicon manuscriptum, quod Cassoviae reperi, cum notis historico-criticis. Tandem sacramentarium Hungaricum saeculi XI. Dominus Büki, si ita placuerit, scribet dissertationem super historia juris Hungarici ac etiam alteram de purgatione vulgari et canonica; utriusque rudem delineavi ideam, utramque vel saltem alterutram opportebit edere. Dominus Eötvös edet Processum super virtutibus et miraculis beatae Margarethae Hungarae a Philippo Strigoniensi archiepiscopo circa annum 12/72/ confectum nunquam editum, addet dissertationem, aut plures pro arbitrio, et si ampliorem segetem invenerit, poterit etiam in Actis sequentis anni comparere aliqua dissertatio, quae primo anno perfici non poterit. Dominus Schönberger debebit aliquid ex opere suo diplomatico submittere. Dominus Kazaj apothecarius Debrecinensis, homo litteratus et possessor amplissimae bibliothecae, possidet centuriam inscriptionum Romanarum ineditarum, posset is requiri, ut nomen det Societati et nobis det excudendas. Denique frater meus, comes Emericus habet nummos ineditos et aliquid etiam commentatus est; hic quoque poterit requiri. Horum si vel aliquam partem obtinuerimus, justum habebimus Actorum volumen. Quia editiones et versiones librorum ad nostram quoque pertinent Societatem, de his quoque agendum. Quare historiam conversionis canonici Posoniensis dedi et commendavi edendam cuidam praedicatori converso [?]. Scribemus praeterea canonico Koller, ut Commonitorium Vincentii Lirinensis [?] a Georgio Draskovich in vernaculam conversum det nobis edendam. Conscribendi etiam socii, utpote canonicus Koller, comes Emericus de Batthyan, Pater Vincentius Blaho, dominus Schönberger, dominus Kazay, Pater Koppi piarista, professor theologiae in Monte Pannoniae. Scribendum etiam nomine Academiae domino Hell, ut de legibus judicium suum depromat et nobis promissos socios aggreget.” — Batthyaneum, Ms IX/47. 61 Baráth: i.m. EM 1934. 143.

EME 96

JAKÓ ZSIGMOND

mennyire otthonoson mozgott ezeken a kedvelt munkaterületein. A végcél Magyarország történetének összeállítása volt két-két évszázadot felölel egységekben. A terv felsorolja az egyes tagoktól vállalt dolgozatokat is. Ezek között Batthyány az alábbi témákkal szerepel: 1) IV. Béla országépítése a tatárjárást követ en. 2) Az általa Kassán talált krónika közzététele és feldolgozása. 3) Az általa felfedezett XI. századi sacramentarium bemutatása. Mások témái között jogtörténeti, epigráfiai, numizmatikai tárgyú értekezések mellett Árpádházi Boldog Margit legendájának, illetve avatási perének közzétételét is tervbe vették. Els sorban a Tudós Társaság kiadói tevékenységét kívánta a püspök el mozdítani azáltal, hogy 1784-ben megvásárolta és valamivel kés bb Gyulafehérvárra költöztette át a kolozsvári Kolman-nyomdát. Ezzel nyomtattatta ki a Leges ecclesiasticae els kötetét, egyel re szebeni papirosra. E kiadvány kapcsán szerzett kedvez tlen tapasztalatai késztethették arra, hogy 1785-ben az Alvinccel szomszédos Sebesány falu határában, a Sztrungár nev patak vizére papírmalmot építtessen.62 Hiába volt azonban a püspök minden körültekint gondossága, mert Tudós Társasága nem bizonyult életképesnek és m ködésének semmiféle kézzelfogható eredménye nem ismeretes. A levelezésében felbukkanó gyér adatok is mind a Társaság halódásáról szólnak.63 M ködése legszorosabban a püspök személyéhez köt dött. A Társaság erdélyi tagjai közül Batthyányn kívül másokat — úgy látszik — nem f tött komolyabb tudományos érdekl dés, s így fel sem ismerték a szervezet kínálta új lehet ségeket. Minden jel arra mutat, hogy a püspök már 1787-ben belátta terve kudarcát és végleg felhagyott a Társaság m ködésének er ltetésével. Egyel re csak találgatható, hogy mi lehetett e sikertelenség oka. Els helyen bizonyára arra kell gondolnunk, hogy a polgárosodás Erdélyben még a magyarországinál is kezdetlegesebb volt, és az itteniek értetlenül, t bizalmatlanul fogadták Batthyány nagyvonalú tervét. Nagyon jellemz , hogy Michael Conrad von Heidendorf, a kortárs szász emlékíró, a püspöknek az erdélyi történetírás tudományos megalapozására szánt oklevéltáráról csak elítél en szólt, azon az alapon, hogy ezáltal a szászok kiváltságait érint oklevelek szövege illetéktelenek kezébe kerülhet.64 Az 62 Jakó: Az erdélyi papírmalmok feudalizmus kori történetének vázlata (XVI XIX. század). Levéltári Közlemények 60/1989. 33. — A nyomda megvásárlásáról ír Dániel Imrének 1784. február 14-én kelt levelében Szereday Antal (Typographaeum Kolmanianum Claudiopoli proprium jam fecerit). Batthyaneum, Ms Dániellevelezés. 63 A püspök 1786. szeptember 9-én err l így ír Cornidesnek: „...Societas litteraria Cibiniensis tantisper languet ex quo Cibinio discessi. Spero tamen paulo post excitabitur. Serviet ad id multum, si tu aliquid submiseris.” — Cornides-levelezés. — 1786. november 30-án pedig a következ képpen felel Cornides kérdez sködésére: „... De Societate Litteraria Cibiniensi suscitaris. Vivit illa, estque immemor vitae suae. Postquam me hinc abesse jussit Caesar, in lethargum incidit, ex quo illam eripere satago. Spero tamen brevi discutiendum somnum. Si secus fieri nequeat, transferam illam Albam. De successu conatuum meorum alias plura...” — Uo. 64 Conrad, Michael: Eine Selbstbiographie. Archiv des Vereins für siebenbürgische Landeskunde 18/1884.144.

EME BATTHYÁNY IGNÁC, A TUDÓS ÉS A TUDOMÁNYSZERVEZ

97

erdélyi viszonyokat Batthyánynál jobban ismer Teleki Sámuel a sikerben eleve kétked módon gratulált a kezdeményezéshez.65 Közrejátszhatott az is, hogy Batthyány egyedül a latint tekintette a tudományok nyelvének, holott akkor már jelentkezett az igény az anyanyelv ségre a tudománym velésben is. Az Aranka György által néhány évvel kés bb létrehívott Erdélyi Magyar Nyelvmível Társaság sikere láttán nyelvi oka is lehetett a Társaság medd ségének. Nem bizonyult az sem szerencsés döntésnek, hogy Szebent, ezt a szász lakosságú várost tette meg egy lényegében magyar Tudós Társaság székhelyéül, és ebben a szervezetben is túlságosan a papságra épített. Szebenben ugyanis a f kormányszéki hivatalnokokon kívül alig élt magyar értelmiségi, egyházi személy is kevés, az elzárkózó szász lakosság körében pedig komolyabb visszhangra eleve sem számíthatott. Persze az akkor osztrák katonasággal megtömött mez városnak számító Gyulafehérvár sem lett volna lényegesen alkalmasabb színtér ilyen kezdeményezésre. Végül súlyos következményekkel járt, hogy a püspök Dániel Imre személyében nem jól választotta ki munkatársát, akinek az egész tervezett tudományos szervezetet ténylegesen m ködtetni kellett volna a sokféle közéleti feladattal lekötött püspök helyett. Dánielb l ugyanis Rómában sem vált olyan tudományos alkotó, mint Koller Józsefb l Klimó püspök oldalán. Batthyány hiába költött könyvtárosa itáliai kiképzésére, mert Dániel Imre változatlanul megmaradt lelkiismeretes könyvtárosnak vagy tisztvisel nek, akit személyes érdekl dés nem kötött ahhoz a tudományos munkakörhöz, amelyet püspöke neki szánt. Hazatérése után Batthyány hiába igyekezett t meggy zni, hogy könyvtárosaként karriert csinálhat a tudományos világban, hogy szüksége van reá kutatási terveiben; hiába biztatta, hogy itáliai kutatási naplóját, valamint a Batthyaneum könyvritkaságai alapján szerkesztend Annales typographiae cím nyomdatörténeti munkáját kiadja, Dániel a retorika professzorságát választotta a kormányzat által tervbe vett gimnáziumban.66 A püspök 1787-re egyedül maradt tudományos terveivel. A reményeiben megcsalatkozott Batthyányi ilyen el zmények után beszélhette rá a vele bizalmas baráti viszonyban lév Mártonffy József, hogy szebeni házában csillagvizsgálót rendezzen be, és ennek vezetésére öccsét, a természettudományokkal foglalkozó Mártonffy Antalt képeztesse ki Hell Miksával, a bécsi császári csillagda nagynev igazgatójával.67 Ez annál is könnyebben sikerülhetett Mártonffynak, mert csillagvizsgáló létesítése divatos dolog volt a barokk kor f papi udvaraiban, és Batthyányi 65 „...De conscripta Cibinii Societate Litteraria Excellentiae Vestrae impense gratiilor. Si successus voto et expectationi respondent, exiget Excellentia Vestra monimentum aere perennius, magnusque nobis erit Apollo.” Teleki Theca, Ms 285, in folio: Epistolae variorum, pag. 78. — Közölve: Új Magyar Múzeum 5/1 (1855). 407-408. 66 Batthyány kiábrándult hangú levele, amelyben elutasítja Dániel kérését, hogy a tanárság mellett a könyvtárosi állást is megtarthassa: Batthyaneum, Ms Dániel-levelezés, 1786. december 30. 67 Varjú: Lm. MKvSzle 1899. 165, 168. — Szentiványi: Catalogus concinnus 16—17. — Heinrich László: Az els kolozsvári csillagda. Bukarest 1978. 76—78.

EME 98

JAKÓ ZSIGMOND

az egri példa szintén erre ösztönözte. Tehát nem a csillagda miatt ejtette el Batthyány a Tudós Társaság tervét, hanem éppen a Társaság felbomlása nyitotta meg az utat a m vel dési program következ intézménye, a természettudományok fejlesztésére hivatott csillagda napirendre t zése el tt. A Mártonffy Antal részére 1789. augusztus 2-án adott instrukciójában Batthyány kétszer is leszögezte ugyan, hogy a bécsi kiküldetés f célja a csillagászati ismeretek elsajátítása, de azért könyvtári információkat és a könyvtárosi ismeretek elsajátítását is elvárta Mártonffytól.68 Ilyenféle szolgálatokat Mártonffy Antal a Bécsben töltött négy esztend alatt valóban teljesített is püspöke részére.69 Miként már említettük, Batthyány az egykori trinitárius templom átalakított épületében a kedvez tlen társadalmi és személyi körülmények között, anyagi nehézségei ellenére, 1794-re mégiscsak berendezte az erdélyi magyar tudományosság els kutatóm helyét. Az épület földszintjén kapott helyet a nyomda, a felette lév két szinten a könyvtár és legfelül a csillagvizsgáló, melynek vezet je kanonoki javadalmat élvezett.70 Ez a hely küls ségben ugyan nem versenyezhetett az egri Lyceum barokk pompájával, de így is kedvez en befolyásolhatta volna a bérces hazában a tudományok XIX. századi fejl dését, ha az Institutum Batthyaneum a tudós alapító korai halála után is úgy m ködhetett volna, amint azt eltervezte és végakaratában el írta.71 Sajnos a csillagdával és Mártonffy Antallal sem lett több szerencséje, mint a könyvtárral és Dániel Imrével. Mártonffy ugyanis egy évvel kés bb (1799. november 19-én) követte püspökét a halálba, a Batthyány-hagyaték körüli két évtizedes pereskedés pedig szétporlasztotta az intézmény további fejlesztésének anyagi alapjait. A Batthyaneum fejl dése elakadásának azonban talán nem is az lehetett a f oka, hogy kés bb nem állott mögötte a Batthyány-vagyonnal felér anyagi alap. Inkább a vérbeli tudós püspök messze néz , nagyvonalú vel dési koncepciója hiányzott a továbbiakban és járt ilyen veszedelmes következményekkel. A Batthyaneum nem tudta betölteni az alapítója által neki szánt funkciót, és a természetes fejl dés következtében is már a múlt században kiszorult a magyar tudományosság perifériájára. Az utóbbi évtizedek állami kezelése következtében pedig nyilvánosságát is

68 Instructio pro honorabili Antonio Mártonffy. Tota instructions summa, initium et finis est, ut astronomiam sibi familiarem reddat sub manuductione celeberrimi viri Maximiliani Hell, quatenus in Transylvaniam redux Speculam Astronomicam in aebidus meis Cibiniensibus, adjuvante Domino, erigendam disponere ac dein dirigere valeat. Hoc unum dum assecutus fuerit mihi satisfactum erit... Si absque dispendio principalis objecti fieri possit, bibliothecas publicas, praecipue autem Palatinam seu Caesaream visitabit et sibi notitias bibliothecario necessarias procurabit... Astronomia enim praecipuus et pene unicus expeditionis huius litterariae scopus esto.” — Batthyaneum, Ms Dániel- levelezés, 1789. augusztus 2. 69 Batthyány levelei Mártonffyhoz 1790. január 23-án és 1791. február 22-én. — Batthyaneum, Ms Dániel-levelezés. 70 Varjú: i.m. MKvSzle 1899.166. 71 Batthyány alapítólevele „az emberi társaság javára” szánt intézmény (institutum hoc toti societati humanae utile esse volo et ordino) számára: Gyulafejérvári Füzetek 1/1861. 92—96. — Varjú: i.m. KMvSzle 1899.168—170.

EME BATTHYÁNY IGNÁC, A TUDÓS ÉS A TUDOMÁNYSZERVEZ

99

szinte teljesen elvesztette, és léte az idegenforgalmi látnivaló szintjére süllyedt. Batthyány Ignác születésének 250. évfordulóját ünnepelve világosan kell látnunk, hogy a nagy püspök minden korábbi nemzedéknél szegényebb, erkölcsi, szellemi és anyagi javakban megfogyatkozott, végszükségre jutott mai örököseire maradt az a tovább már nem halogatható feladat, hogy eddig soha nem volt nehézségek közepette is valóra váltsák a tudományért, népe és országa érdekében Erdélyben egyedülálló áldozatokat hozó tudós és tudományszervez egykori álmát: azt, hogy az általa létesített intézmény, az Institutum Batthyaneum, él és hatékony alkotóeleme legyen végre az újjáéled erdélyi magyar tudománynak.

EME Egyed Emese

Neoklasszicizmus az erdélyi magyar irodalomban ...a jó Naphoz mérsékelem töt, Mely valamerre megyen, súgárit szüntelen önti. (Baróti Szabó Dávid) A neoklasszicizmus Erdélyben is szerves folytatása volt a barokknak és a kifinomultabb kifejezésformák iránti igénynek az 1770—1820 közötti félszázadban. A neves kollégiumok szintaxis, retorika, poétika klasszisai antik szerz k tanulmányozására épültek, és ez állandó témát, megmegújuló kihívást jelentett az értelmezésre, fordításra, illetve az imitációra. Szintén hagyománynak számított a verbális és nem verbális ókori kultúraelemek normatív megközelítése; ez a kor erkölcsi bizonyítéknak tartotta a tárgyi és szellemi megnyilvánulások fegyelmezettségét. Újdonságot jelentett viszont, hogy a m vészettel kollégiumi rendszeren innen és túl vállalt egyéni ízléssel kezdtek foglalkozni, és nem csak a m vészt pártoló f nemesek; újdonság volt a hasonlítgatási kedv, az alkotó versengés. A korszak irodalmi értéket képvisel , már nem barokk, még nem romantikus erdélyi vonatkozású m veit tekintjük át az új ízlésirány fel l, a teljesség igénye nélkül.1

Neoklasszicizmus A fogalmat a francia és az olasz irodalomtörténet már régen használja, megkülönböztetésül a XVII. századi kanonizált klasszicizmustól, amelynek merevsége bizonyára siettette a rokokó „lázadását”. A meghatározások egyrészt az érzelmi alapú irányzatokhoz való viszonyában (Sturm und Drang, szentimentalizmus, preromantika), másrészt az antikvitáshoz, illetve a képz vészethez való kapcsolódásában határolták körül a neoklasszicizmus jelentését. 1

Elemzésünkben a következ kiadványokban közölt szövegekre építünk els sorban: Barcsay Ábrahám költeményei. Kiadta és bevezette Szira Béla. Magyar irodalmi ritkaságok. Szerk. Vajthó László. Budapest é.n. [1933]; Bolyai Farkas: II. Mohamed avagy a dics ség gy zedelme a szerelmen. Szomorújáték öt felvonásban. Kiadta Heinrich Gusztáv. Budapest 1899; Erdélyi Muzéum. Szerk. Döbrentei Gábor 1814—1819; Kazinczy Ferenc levelezése. Közzéteszi dr. Váczy János Budapest 1890—1911.; Báró Wesselényi Miklós Útinaplója (1821—1822). Kolozsvár 1925.

EME NEOKLASSZICIZMUS AZ ERDÉLYI MAGYAR IRODALOMBAN

101

A felvilágosodás bölcselete, távolságtartása nyilvánul meg a neoklasszikus látás és kifejezésmódban, nem pedig a rousseau-i naiv érzelmesség. Winckelmann-nak, Schillernek2 sem fontosabb ennél semmi. De a józan értelem és h vösség mégiscsak egyik vetülete ennek az irányzatnak; Canova Herkules és Likhász cím szobrának er szakos lendülete emlékeztethet arra, hogy számolnunk kell végletekbe rendezhet variánsokkal. Erre az egységbeli változatosságra utal Giosuè Carducci (a Risorgimento II. nagy korszakáról, 1789—1830-ról írva)3 vagy Benedetto Croce. Az is igaz, hogy ez utóbbi nem lát éles eltérést a XVIII. század els felének olasz árkádiai klasszicizmusa és a századvég neoklasszicizmusa között.4 Az észelv ség mindenekel tt mint rendez , aránykeres értelem jelenik meg a neoklasszicizmus m veiben. Ebben kétségtelenül annak van nagy szerepe, hogy a dinasztikus és vallásháborúkból ocsúdó Európa gondolkodói egyre inkább csodálták a római köztársaságot, amelynek archeológiai alapú újrafelfedezése évtizedekig ható érdekl dést váltott ki; Herculaneum romjainak, a pompeji maradványoknak váratlan eredménye volt az antik m vészetr l elfogadott általános kép megváltozása: élettelibb vészet bukkant el a fed réteg alól, mint amilyet a rendszerez munkák (Vitruvius m vének változatai) a reneszánsz óta feltételeztek.5 Csöppet sem véletlen, hogy a neoklasszikusnak címkézett m vészet és irodalomtörténeti korszak a római Villa Hadriana, a Forum, a görög templomok tényszer feltárása, illetve Stuart és Rewett 1762-es Athéni régiségek cím kiadványa után bontakozott ki, ennek irodalmilag is hatásos winckelmanni párhuzamával.6 Az újklasszicizmus egyszerre figyel a „régiségre”, a görög és római formákra és eszményekre; valahogy úgy, ahogy a pompeji láva alól hellenisztikus és jellegzetesen római életelemek együtt váltak láthatóvá. A római erények ábrázolásbeli szabályos arány-

2 Schiller szerint a „borzongató gyönyört” a magasztos, a fennkölt váltja ki, amely nem érzelemmentes, csak komoly és fegyelmezett. A kérdés bennünket érdekl részét 1. még Fried István: A magyar neoklasszicizmus válaszútjai. Szempontok a magyar Schiller-recepció kérdéséhez. Irodalomtörténet 1987. 3. sz. 3 Pál József egész kötetet szentel a neoklasszicizmus elméletének és kritikatörténetének: A neoklasszicizmus poétikája. Budapest 1988. A neoklasszicizmus irodalmának szerinte is kimagasló teoretikusa volt Giosuè Carducci, aki a múlt század második felében keletkezett tanulmányaiban a „régészeti klasszicizmus” kútfejének Goethe és Schiller mellett Winckelmannt tartotta. 4 Croce intuícióelmélete a témapreferenciákat, formai analógiákat nem sorolja a szépség m vészi meghatározói közé; szerinte csak a jó ízlés túlsúlya emel ki egyeseket (például egy Giuseppe Parinit) a XVIII. század klasszikus-racionalista m veinek sorából (B. Croce: La letteratura italiana del settecento. Bari 1949). 5 A Parthenón nem bizonyította Vitruvius kánonjait; minden dór templomnak mások voltak az arányai. Vitruvius különben hadmérnök volt és építész az i.e. I. században. Építészeti tanulmánya az egyetlen korabeli dokumentum a m fajból. 6 Winkelmann 1755-ben közölte Gedanken über die nachahmung der griechischen Werke cím munkáját. 1767-ben kiadott írását, a Monumenti antichi ineditit olaszul írta!

EME 102

EGYED EMESE

rendszere a XVIII. század ízlésébe épülve társul a görög örökségnek tekintett természetes egyszer séggel.7 Az öntörvény , szuverén m vészetelméletek divatja idején, századunkban már indokolnunk kell a fogalomtisztázás kevert m fajiságát. Tagadhatatlan, hogy a differenciált formanyelv m vészetek egymás magyarázatára alkalmatlanok. De Lessing Laokoon-elemzése, a korszak íróinak m vészeti érdekl dése jelenségérték . Úgy t nik, jelképes er t tulajdonítottak az antik m vészetb l ered formáknak. Meg aztán számolnunk kell a sóvárgással, amely a görög-római múlt felé mint a tökéletesség valaha létezett modellje felé irányult; többek között a világot a maga összefügg teljességében elképzel és értékel civilizáció felé. Abban a hajdani teljességben nem idegenül el egymástól (legalábbis a XVIII. század szépr l való elmélked inek tudatában) templom és szertartás, k és felirat. Az irodalomnak az antikvitáshoz és a képz vészetekhez való viszonyát lehetetlen elemezni anélkül, hogy ne hangsúlyoznók az imitáció és természet kulcsszavak többjelentés használatát. Ami a neoklasszicizmus magyar szakirodalmi el fordulásait illeti, tény, hogy a szó egyre gyakoribb; de a köztudatba máig sem jutott el, a sz kebb (m vészettörténeti-irodalomtörténeti) szakma sem él vele következetesen. Csetri Lajos már 1969-ben „preromantikus íz görögségkultusszal jellemezhet ” angol—német neoklasszicizmust emleget.8 Vajda György Mihály a neoklasszicista m vészet születését a horatiusi „prodesse et delectare” elv esztétikai fordulatában jelöli meg.9 Szauder József a magyar irodalom- és m vészettörténeti periodizációval már 1970-ben nem tudott mit kezdeni; hiszen például Csokonait egy imitációsnak bélyegzett korszakban romantikusnak még nem tarthatta, rokokónál viszont többnek vélte, és többnek (joggal) az iskolás klasszika felvilágosult eszmeiség poétájánál is.10 Schiller magyar recepciójának tanulmányozásakor Fried István (1987-ben) következetesen él a neoklasszicizmus terminussal, szembesítve az ízlésdiktátor Kazinczy véleményét a kor (színpadon, olvasmánypreferenciákban érvényesül ) magyar Schiller-divatjával. Fried szerint Kazinczy számára Schiller m vészetének a neoklasszicista 7 Schiller 1799. július 19-én Jénából írta Goethének (Schlegel Luandájáról): „A görögséggel való sok hetvenkedés után [...] reméltem legalább egyet s mást, ami a régiek egyszer ségére és naivitására emlékeztetne, de ez az írás betet zése a modern formátlanságnak és természetellenességnek” (Goethe és Schiller levelezése. Válogatta Deák Tamás. Bukarest 1984.199.). 8 Csetri Lajos: Adalékok Döbrentei Erdélyi Múzeumának irodalomszemléletéhez. Irodalomtörténeti dolgozatok 55, Szeged 1969. 51-52. 9 Vajda György Mihály címbe emeléssel hangsúlyozta a fogalom magyar szakirodalmi fontosságát: Neoklasszikus m vészet — neoklasszikus irodalom. = Összefüggések. Budapest 1978. 10 Szauder József: Az éj és a csillagok. Tanulmányok Csokonairól. Budapest 1980. 351.

EME NEOKLASSZICIZMUS AZ ERDÉLYI MAGYAR IRODALOMBAN

103

poétikába ill része a példamutató; az az emberi-költ i magatartás, amelyben a magas fokú moralitás egyben a szépséget is sugározza.11 Poétikájában Ungvári Tamás (Budapest 1976) semmi sajátszer séget nem tulajdonít a reneszánsz és a romantika közötti irodalmi formáknak; modellje a neoklasszicizmus korának m veit is az antik faji rendszerbe illeszti. A neoklasszicizmus mibenlétét az új magyar szakirodalomban figyelemre méltó árnyaltsággal tanulmányozza Pál József. Már említett tanulmánygy jteményében összebékíti a preromantikát a neoklasszicista iránnyal (van erre példa a magyar m vészettörténeti vélemények között is),12 amelyek szerinte id ben és konkrét m vekben együtt jelentkeznek. „A neoklasszicizmus zárja le azt az Európában a reneszánsszal kezd folyamatot, amely az antikvitást tekintette modellnek és mércének.”13 Szerinte éppen az antik inspiráció különbözteti meg a neoklasszicizmust a nálánál valamivel korábban, illetve vele párhuzamosan jelentkez affektívemocionális irányzatoktól. A vonatkozó irodalom gondosan kerüli a formai jegyek szempontként való emlegetését; nem a „deákos” metrum, a leporolt antikizáló m formák jelentettek újdonságot a XVIII. század végén. A neoklasszikus m vész prozódiai fogásoknál elvontabb hagyományt érez magáénak: lényeget teremt újjá az antik etikai-esztétikai elvekkel, ideát vesz át, eszményit „utánoz”; mindez alkotói hozzájárulás nélkül elképzelhetetlen. Nemcsak a Gessnerhez, kés bb (Kufstein után) Goethéhez, Winckelmannhoz viszonyító Kazinczy esztétikai hitvallása volt ez; végs soron Csokonai és Berzsenyi életm ve is ennek a megvalósulása. A gráciákkal és halálárnyékkal teljes költemények kiegyensúlyozott szerkezete, értékviszonyai könnyed sztoicizmusukkal valósággal kínálkoznak a neoklaszikus m ként való megközelítésre. A megfogalmazott poétikákban ez másképpen nyilvánul meg; a szerz „használni akar”; egyéni, morális célzaton túl „nemzetben gondolkodik”. Csokonai írta Koháry Ferencnek: „Poézison és széptudományokon kell kezdenünk a munkát, ha valaha örömét akarjuk látni. Egy hadra termett nemzetnek erkölcsét is addig meg nem szelídíthetjük, míg gustusát is meg nem kezdjük édesíteni. Úgy bántak azzal minden más nemzetek, melyek a fenségesebb tudományokig felhatottak.”14 11

Fried: i m. 454. Fölösleges túlzottan elkülönítenünk egymástól a neoklasszicizmust és az affektív-emocionális (leggyakrabban szentimentálisnak nevezett) korabeli m vészi kifejezésmódot. A konkrét m vek szintjén (legalábbis a 20-as évek elejéig) ezek egymáshoz viszonyított aránya, nem valamelyikük kizárólagossága adta a egyéniségét. 13 Pál: i.m. 7. 14 Hivatkozik erre Szauder is: i.m. 7. 12

EME 104

EGYED EMESE

Ebben az ízlésnemesít , érzékenységfejleszt szándékban alakult az újklasszikus m vészet befogadó közege.

Erdélyi írástudók „gusztusa” Ezt a „gusztust” a vizsgált id szakban többek között a külföldi egyetemeket járó diákok, Bécsben tanyázó erdélyi f urak és test rök, aztán vendég tanárok és utazók alakították. Rendszerességre törekedve és intézményeket „építve” pedig — maga Teleki Sámuel, Kazinczy Ferenc, Aranka György és Döbrentei Gábor. Mit figyeltek meg „külhon” ízléséb l a hazai diákok? Fogarasi Sámuel például 1796—97-ben Göttingában együtt hallgatta Buhle professzor Kant-el adásait gróf Bethlen Imrével, gróf Bethlen Elekkel, Gyarmathy Sámuel „medicinae doctorral”, gróf Rhédey Lászlóval, báró Kemény Jánossal és Simonnal, Bolyai Farkassal, Bodor Pállal, Zeyk Jánossal, Sz ts Alberttel, Körmöczi Jánossal; hangversenyekre járhattak, Jénába kirándultak (találkoztak is Erdélyb l jött jénai diákokkal: Fileppel, Köteles Sámuellel, Tompa Jánossal). Erfurtban énekes játékban, egyebütt kertekben, épületekben gyönyörködtek. „Kasselt l kétórányira írja — Fogarasi Sámuel15 — van egy fejedelmi vár, Wilhelmstal, szép kerttel, szép épület szép portékákkal.” És: „Istenem! mennyivel több itten Erdélyben a vadság és durvaság, mint a külföldi pallérozottabb helyeken.”16 Gróf Teleki Sámuel marosvásárhelyi könyvtára a XVIII—XIX. század fordulóján már több ezer kötetet számlált, de még nem annyira tényleges bet állagával, mint inkább tekintélyes létezése tényével: leginkább a m veiket önként és következetesen megküld (vagy hasonlókat ajánló) szerz kre hatott. Kazinczy például saját m veit is rendszeresen elküldte, de ajándékozott is könyvritkaságot a Tékának, illetve megszerzésre javasolt értékes kéziratokat és könyveket. Báróczy Sándor, a test ríró csak közvetve hatott a hazai ízlésre; érzékeny francia prózafordításai révén (La Calprenède-b l, Marmontelb l), illetve barátja, Kazinczy Erdély-rajongását fölkeltve. Barcsay Ábrahám viszont 1795-ben a test rségt l végleg hazatelepült Csórára. Nemcsak közvetlen modora, hanem könnyed, szellemes veltsége, hanyag lángész híre is növelte népszer ségét a politizáló nemesség között. Naláczy József báró pedig még test rsége idején Aranka György Nyelvmível Társasága felállítására els ként ajánlott fel nagyobb összeget.17 1788-tól is Erdélyben élt haláláig. 15

Fogarasi Önéletírását 1770—1799-b l Juhász István tette közzé Fogarasi Sámuel Marosvásárhely és Göttinga cím kötetében. Bukarest 1974. Utalásunk a 243—248. lapra vonatkozik. 16 Fogarasi: i.m. 424. 17 Az Erdélyi Magyar Hírviv 1791-es közlése alapján Naláczy báró „egy magyar nyelvnek pallérozására Erdélyben felállítandó társaságnak számára ezer forintig való költséget ajánlott fel”.

EME NEOKLASSZICIZMUS AZ ERDÉLYI MAGYAR IRODALOMBAN

105

A vendég tanárokról szólva nem a Pállya István típusú, szigorúan hagyományos intézményi nevel k járultak hozzá az új ízlés és érzékenység kialakulásához, bár tevékenységük kultúrtörténeti, erkölcsi és pedagógiai vonatkozásban nagy figyelmet érdemel.18 A magántanárok f úri foglalkoztatása viszont sokkal nagyobb teret engedett a közvetlen és nemritkán külföldi egyetemekr l éppen visszatért preceptor módszereinek; az ilyen nevelésben (nem feltétlenül Rousseau nyomán) egymásba kapcsolódtak a diszciplínák. Kemény Simon magántanárát, Bolyai Farkast alakíthatta a m veltségre vágyó környezet is, ahol neveltjével megfordult. Döbrentei Gábor Kazinczy ajánlására lett gróf Gyulay Lajos magántanítója; wittenbergi, lipcsei tanulmányain kívül ekkor már a soproni, pesti, bécsi magyar költ társak személyes ismeretsége is esztétikai tapasztalatai közé tartozott. (Csoda-e, ha kés bbi pártfogoltja, ifj. Wesselényi Miklós vidéki f nemest l oly meglep kim velt ízléssel rendelkezett?)

„Széplátás” „Széplátásunkat”, de a korabeli érzékenyekét is olyan vendég vészek alakították, mint a bécsi pasztellfest Julius Franz Wagner, a „Marosnémetiben nem keveset, de sietve dolgozó” vagy a nagyszebeni Wesselényi-kastély nagytermét és kápolnáját kidíszít tiroli képíró, Leopold Puellacher (1800 és 1802 között munkálkodott Erdélyben). Avenarius rajz- és zenemester el bb Fehéregyházán Haller János gróf családjánál tanárkodott, aztán Gáldt n Bethlen Imre grófnál. Itt találkozott vele Kazinczy is 1816-ban. Avenarius 1820-ban költözött Budára. Kolozsváron az olasz származású Gentiluomo oktatta zenére, festésre, rajzra a f úri családok gyermekeit.19 Bethlen Lajos gróf 1816-ban Bécsb l hívta Kerlésre Schmelzer szobrászt a kert díszítésére. Kazinczy Kolozsváron találta, és vele „vétetett magáról gipszlenyomatot”, de egyéb munkáiról nem vélekedett hízelg n: „szobrokat ügyesen farag, s még ügyesebben faragna, ha t le nemcsak szobrok, hanem szép szobrok is kívántatnának”. (Ez közvetve nyilvánvalóan a megrendel ízlés bírálata.) Hadd érintsük legalább utalásszer en az utazók szerepét a neoklasszicista ízlés kialakulásában. A kor divatos utazója f leg a természethez mint eredend harmóniához, illetve a alkotásként értékelhet emberi környezethez viszonyul. A vonatkozó irodalom a francia

18 Pállya István (Léva 1740 — Pest 1802) piarista tanárként sokfelé dolgozott, többek között a kolozsvári Theresianumban is (az 1780-as években), iskoladrámák szerz je (pl: Ravaszy és Szerencsés). 19 Lyka Károly: A táblabíróvilág m vészete. 1800—1850. Budapest 1922. 24, 25. Ha hinni lehet Lykának: 1829-ben éppen Gentiluomónál látta Barabás Miklós el ször az olajfesték használati módját.

EME 106

EGYED EMESE

Caylus gróf személyében jelöli meg az utazó-m bíráló típusát,20 de nálunk is vannak képvisel i a neoklasszikus „voyage pittoresque”-nek. Például az Erdély-járó Kazinczy, a bécsi, párizsi, windsori szobrokban, képekben gondolkodva gyönyörköd Wesselényi21 és mások. Itt emlékeztetünk az erdélyi, s t havaselvi táj útirajzokban, metszetekben való megörökít jére, Franz Jaschke bécsi (tulajdonképpen sziléziai) tájképfest re, aki 1810-ben a botanikus Rainer f herceggel utazva készítette a kor divatjának annyira megfelel vedutáit Nagybányáról, Déváról, a Tordai-hasadékról, a zalatnai bazalttömbökr l.22 Ez még nem a romantika világgal meghasonlott lelkeinek búfelejt egzotikumkeresése, csapongó szeszélye; a m nek valószer nek kell t nnie, és a polgárosodó ízlés m veltebb magyarság „vev volt” a h vös megszerkesztettség lapokra. Az irodalmi ízlést azonban természetesen leginkább irodalmi m vek befolyásolták.

fordítások: az ízlés jelz i és alakítói A magyarra fordítás egyéni motivációi közül néhányat említünk meg. Szép könyvek olvasását ajánlotta (f leg a „Szép Nemnek”) Báróczy Sándor, hogy kellemesebben teljék az id , s e szép könyvek számát kívánta gyarapítani Kasszándrájával.23 Baróti Szabó Dávid a nyelvújítás m fordítói gyakorlatát a magyar prozódia lehet ségeinek illusztrálására (és persze saját tudós poétaságának bemutatására) használta.24 Ugyan a szerz megjelölése nélkül, de méltánylandó tisztességtudással biggyesztett címek, verssorok után magyarázó csillagot („a * jel, deákból, hol magaméból, hol másokéból tett fordítást jelent mindenütt”).25 20 Anne Claude de Tubières, Caylus grófja szenvedélyes archeológus és rézmetsz volt. Párizsban született 1692-ben, ott is halt meg 1765-ben. Itáliai, görögországi, ázsiai útjain lett régiséggy jt , a festészet és szobrászat akadémiai tagozatának, majd az akadémia irodalmi tagozatának tagja. 1752 és 1767 között adta ki részletekben nagy hatású m vét az egyiptomi, etruszk, görög és római régiségekr l 21 Shakespeare a m vészetr l való gondolkodás és színpadi hatás kérdéseiben is reneszánszát élte a neoklasszicizmus korában. Wesselényi Miklós a nemes egyszer ség nevében borzadt el a küls ségekbe fulladó imitáció m vészietlenségén Stratfordban: „A templomot, Shakespeare sírját és t le néhány reliquiát nézék meg. Monumentuma minden ízlés nélkül való, a valódi lúdtoll jobbjában nagyon zavarólag hat az érzelmekre” (Wesselényi: i.m. 127.). 22 Rózsa György: Adatok Franz Jaschke tájképfest i m ködéséhez. = vészet és felvilágosodás. vészettörténeti tanulmányok. Szerk. Zádor Anna. Budapest 1978. 443-464 23 Báróczy Minden Munkáji. Újra kiadta Kazinczy Ferenc. Pest 1813. 8. 24 Baróti Szabó Dávidnak meg-jobbított s b vített Költeményes munkáji Komáromban 1802 Estend. Az el szóban írja: „Az én költeményeimb l is ki fog tetszeni, hogy a görög s deák mértéknek mindenféle nemeire az él nyelvek közül legels , legalkalmasabb a magyar nyelv.” 25 Baróti: i.m. 24.

EME NEOKLASSZICIZMUS AZ ERDÉLYI MAGYAR IRODALOMBAN

107

A neoklasszicizmus esztétikáját leginkább sejtet m fordításprogram Aranka György és Döbrentei szövegeib l derül ki. Antik vagy nyugateurópai szerz k m veiben keresik a kifinomultabb életmód és gondolkodás, a szépérzékkel párosult nemes erkölcsiség magyarítható megvalósulásait. XVIII. századi francia—magyar fordításirodalmunk számbavétele26 kor Vörös Imre méltán hívja fel a figyelmet arra, hogy Báróczy 1774-ben megjelent Kasszandrája el tt franciából fordított szövegeink java része kegyességi irodalom, például Drelincourt prózai haláltánc-példázata az id sebbik Aranka Györgyt l vagy Dési Lázár Györgyt l Osterwald A kegyes beszélgetésr l íratott oktatása (1760). Az ifjabb Aranka György többek között A budai basa címmel közöl „franciából” szöveget 1791-ben Bécsben, és még ugyanabban az évben ötfelvonásos szomorújátékot is (Fenouillot Falbair cím munkája nyomán): Újmódi gonosztev . A fiúi szeretetnek jeles példája címmel. Szintén franciából (d’Arnaud-tól) fordított a test ríró Naláczy is két „szomorú darabot”; 1783-ban Pozsonyban adta ki az Eufémia vagy a vallás gy zelme, 1793-ban pedig A szerencsétlen szerelmesek avagy Gróf Comens cím szomorújátékát. Bölöni Farkas kézirathagyatékában Madame de Staël Corinna vagy Olaszország cím munkájának fordítása is megmaradt. Id sebb Wesselényi Miklós báró francia közvetít nyelvb l fordította a korabeli erdélyi színpadokon is sokszor színre került ötfelvonásos „római történeti” szomorújátékát, a Regulust. A havasi juhászleány cím pásztorjátékát Kótsi Patkó János feltehet en Marmontel erkölcsi meséinek egyikéb l (bizonyára Báróczi fordításának közvetítésével) szerkesztette meg. A sort folytathatnók; de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a neoklasszicizmus rafináltabb szabálykedvelésének archeologizáló és a képz vészetekkel rokonított, természetet imitáló esztétikáját a német és angolszász irodalom közvetlenebbül alakította, mint a francia. „A német litteratúrát a franciánál alábbvalónak nem állítom” — írta Kazinczy Aranka Györgynek 1789. június elsején, vállalva a nemzeti öntudat ébredezésének e korai korszakában a németbarátság ódiumát. Kevesebb tudatossággal, mint a széphalmi mester, de ösztönös ízléssel fordította magyarra Bölöni Farkas Sándor Az ifjú Weither gyötrelmeit Goethét l, Schillert l pedig a Don Carlost. Ez utóbbival id sb Wesselényi Miklós is próbálkozott, err l írja Kazinczy nem kevés malíciával Helmeczynek (1815-ben): „Minek? Hogy írásban maradjon?” 1821-ben Teleki Ferenc így reklamált a kés bbi vershagyatékát gondozó Döbrenteinek: „Schillerb l ejtett fordításaimról igen kurta, de mégis criminális kemény recensiódat olvastam.”27 26 27

Vörös Imre: Fejezetek XVIII. századi francia—magyar fordításirodalmunk történetéb l. Budapest 1987. Idézi Fried István is: i.m. 453.

EME 108

EGYED EMESE

Winckelmannt német eredetiben küldte Kazinczy id. Wesselényi Miklósnak és Teleki Sámuelnek, ajánlotta Arankának. Tudomásunk szerint Shakespeare-t német átiratokból hevenyészték magyarra, de állandó színpadi szerz nek számított (f leg a Hamlet és az Othello révén). A ma újra érdekl dést kiváltó Pope m ve, a Próbatétel az emberr l nemcsak Bessenyei György fordításában maradt ránk, hanem a Bolyai Farkaséban is (Marosvásárhely 1818), Naláczy József pedig tizennégy évvel Péczeli után Young-magyarításba kezdett (igaz, francia közvetít nyelvb l). A m Nagyszebenben jelent meg, 1801-ben, Yung éjjelei vagy siralmi címmel. Maga a m fordítás technikai vagy ismereti kérdésb l esztétikaivá vált, s ha szerkezetileg-poétikailag nem is, a költ i szabad akarat zsenielméletet el legez jelei révén a romantikát idézi Döbrenteinek egy párversében, amely az Erdélyi Muzéum 1816-os évfolyamában jelent meg. A tény, hogy az eredetiségé az utolsó szó, hogy a kiegyensúlyozottság, a teljesség szimbóluma, a Nap a záró szövegrészbe kerül, az antikizáló párbeszédes, érvel formát az éppen alakuló stílusirányzathoz is kapcsolja, nem csak a let höz. Megítélésünk szerint ez a többrét ség, amelyet mégiscsak az absztrakcióhoz való állandó közelítés egységesít: neoklasszikus tulajdonság. A vers kezd - és zárórészéb l idézünk: I. A fordító, a másoló az el tte lév eredeti széphez Ezerszer átolvastam a Szabást, Tudom, miben áll volta a m vésznek, Hogy teremtsen s oly tisztára hozza A fényesen elévett képeket, Hogy semmit el nem venni és hozzá nem adni Szabad ne légyen megsértése nélkül. Ha így ragyoglik a fény Ideál, Amely örökt l fogva szép az észben, Mert egybe tartja a harmóniát, A lelket önmagát szent reszketésbe Lobbantja és csudálkozásra hozza, Hogy magában mit rejt, mit teremt. ... II. Az eredeti El ttem a természet tárva áll, Folytatva mindég alkotásait, S örök szabás szerint ott ami foly, Szép rendbe tükröz dik bennem is. ...

EME NEOKLASSZICIZMUS AZ ERDÉLYI MAGYAR IRODALOMBAN

109

Új Áldozó! kit e szép pálya éget, Emeljed a lyrát s az ész bilincsét, Reptedbe, hányjad rángatóid El dbe álló lábaikhoz. Amit te szép alakba alkotál, Mint a nap úgy ragyog, s tüze Mindenkor új magvat készít virágra. Így gyúla halhatatlan mívre Gibbon Brutus hazája omladékin ülve. Fordítgató! Te hold vagy és e Naptól nyered világolásod. (Erdélyi Muzéum 1816. 5. füz.70.) Mégsem romantikus vers ez még; és ilyen vonatkozásban érdemes odafigyelnünk az „eredeti” szövegbeli jelentésére; nem a Horváth János kimutatta nemzeti-originál jelentése van itt a szónak, hanem a tökéletes (antik) harmóniára utal, amely a költ i gondolatot a maga változatlan, friss alakjában rzi és nem hullt szét a más nyelvre való átültetés mesterkedései révén. A korszak poétikai gondolkodása azonban többet ért a klasszikusok imitációján, mint a puszta nyelvi transzpozíciót.

A klasszikusok „való lelke” A kim velt vagy a század fordulóján már egyre gyakrabban emlegetett, születés szerint zseniális m vész a normális és esztétikai tökéletességet a megismételhetetlen, de egyre jobban kiismert klasszikus ókor kultúrájában kereste a barokk és a romantika közötti vészettörténeti periódusban. Erdélyben a klasszikus irodalommal való foglalkozásnak középkori, a környezet megszervezésének puritán célelv (és kimagasló megvalósulásaiban is barokk méltóságú) gyökerei mellett a szokatlant jelenthette mindaz, ami eszmerendszerében, formakincsében oldottabb, tetszet sebb volt, a korábban ismertnél kevésbé ádáz. A m vészet mibenlétér l az erdélyi gondolkodók sem vélekedtek egyformán; de a Kazinczy-levelezés, az Erdélyi Muzéum öt évfolyama és néhány irodalmi alkotás alapján egyszerre érezzük érvényesnek a kor hazai irodalmivészi tudatára az erkölcsi eszmények primátusát (amelyben az osterwaldi-pictet-i pietista hagyomány is tovább él és hat az ókori világ morális-ideologikus oktatása a kollégiumokban; jó szándék és növekv merevség); de érvényes volt és közkelet az erdélyi „darabosság” és kim veletlenség önostorozó elmélete is. Tegyük hozzá: némi g ggel, állandó transzilván sértettséggel párosulva.

EME 110

EGYED EMESE

Az imitációk idején került erre is párhuzam. Ifjabb Pataky jegyzi az Erdélyi Muzéum els füzetében A római poézis történetét, amely szerint „a rómaiak tudományi visszfénye visszavert sugára a görögökének”, s ugyanebb l a gondolatból jut el Döbrentei egy következ évi munkájában az anyanyelven írás szükségességének felismeréséig, megismételve azt az ötletet, amely szerint a magyarság volna az a görögökhöz hasonló, kultúráját pazarló, hajdan er s nép... (Erdélyi Muzéum 1814. 1. füz. 114.) Ezenkívül a könnyed elegancia keresése egyszerre tehetné nyitottá az alkotó vagy m élvez tudatot az egyébként kés rokokónak, szentimentálisnak nevezett m vészetre. Ha olasz, francia, angol, német vészetelméleteket igyekszünk hazai m vekkel illusztrálni, örökös fáziskésésben lev , szegényes irodalom képét kapjuk, amelyben az eredetiség (ha van) elsikkad. De nincs okunk restelkedésre. Az Erdélyi Muzéum (a nyelvújítás lendületében) tudatosította vész és míves szavaink jelentésbeli különbségét; jó helyre szólt a tudós magyarázat, hiszen Erdély még képtelen volt eltartani (és felismerni) vészeit. (Itt érdemes emlékeztetnünk arra, milyen döbbenetes képet fest a kora reformkor erdélyi m vészeir l Lyka Károly már említett könyvében; kastélyfal-márványozásból, rajztanárkodásból és mecénáskegyl állt a tipikus életrajz.) Íme az Erdélyi Muzéum tudósító levele: „Fidiasztól fogva Canováig, Apelleszt l Fügerig mint meg nincs ismerve a képfaragók, fest k, muzsikusok, átaljában az artisták érdeme. [...] A Laokoon, a Belvederi torso, a Borghesei Gladiátor, a Med. Vénus, a gyermekeivel szenved Niobe m vészei éppen oly nagy tiszteletet érdemelnek a lelki er k munkái csodálói el tt, mint akármely más nagy ész.”28 A lelkier , a virtus szinonimája a külvilággal egészséges összhangnak, ami után a neoklasszicizmus m vésze és gondolkodója sóvárgott. A deákos klasszicizmus emlegetése els sorban nyelvi és prozódiai preferenciákat idéz; pedig ennél sokkal többen nyilvánul meg az antikvitás eszményítése; az elvont lényeg, eszmény, szellem, korlélek keresése éppen a képzel er szabadságára ébreszti rá a m vészt. Ehhez viszont társul a „mérséklet”, a túlzások értelmi-etikai-esztétikai indoklású kerülése. Ez jellemzi az Útinaplójába jegyezget ifj. Wesselényi Miklós eszményét is. „Ha Goethe tiszta correct nyelvét elfelejtjük, ha az proteusi, különböz , de mindig eleven színekben való megjelenését nem tekintjük is, de az emberi szív bels rejtekeinek a mindennapi külszín már megszokott leplei félrehúzásával való felfedezése s a szépre s a jóra nem fellengezve, de szépen s nyájasan való vezetése nem teszi-é nevét tiszteltté, áldottá? Schiller férfias, er s hanggal azt írta s festi többnyire, amit nemzetek tettek s múlt id ben történt, ha ezen nagy s nemes tetteknek 28

Erdélyi Muzéum 1817. 5. füz. 182.

EME NEOKLASSZICIZMUS AZ ERDÉLYI MAGYAR IRODALOMBAN

111

csak festéséi is excentricizmusnak tartjuk, nem pasquillus-e fajult századunkra?”29 Megfogalmazni a nem verbális antik hagyományt, nyelvileg is birtokba venni az egyetemesség, az id tlenség tárgyait: ez munkálhatott az agrigentumi festményeket bemutató Winckelmann és az ösztönösen gy jt Cserey Farkas vagy a szép látványokat következetesen keres Wesselényi lelkében. A neoklasszicista attit d nemcsak alkotásokon belül szemlélhet : gyakran ugyanannak a személynek elfoglaltságai rendszerezhet k e stílusjegyekkel. Ez a korszak alkotói, m fordító, m ért (m bíráló) és gy jt magatartások kombinációit tette lehet vé. Hogy ki hogyan viszonyult a kor irodalmi-m vészeti divatjához, azt sokkal inkább m vészi adottságai és ízlése, mint a hagyományos értelemben vett erudíció szabta meg; és nyilván konkrét életfeltételei, anyagi körülményei is. Az Erdélyi Muzéum 1814-es Tudósító leveleib l tudhatunk meg egyet-mást a hazai tárgyi antikvitásról: „Méltóságos kanonok és apátúr Hene Ferenc úr, a Károly Fejérváratt és környékben található római és másféle oszlopoknak, álló, faragott képeknek, k be metszett írásoknak egybe-szedésével, lerajzoltatása- s leírásával foglalatoskodik.” Cserey Farkas szépséggy jtögetése ennél korábbi. Krasznáról írta Kazinczynak 1805. június 8-án: „szeretem az olajfestéseket, és ezekbe képpen a történetek ábrázolását kedvelem [...], a rézmetszésekbe is nagy örömömet lelem, és ezekb l is alkalmatos gy jteményem vagyon [...]. Vagyon néhány Herculanumi eredményem, néhány Bálvány-síró edény, temet -boltokba ég mécses edény.”30 Wesselényi Miklós nem Bécsben tanult m ért szemmel vizsgálódni az imitált harmóniák között, bár egy-két rajzórát azért itt is vett; ízlésére vall, hogy a gipszmásolatok antik bája nem, csak áruk tudta meggondolkodtatni: „egy haldokló görög Nusspamert l 150 fl, ... egy Venus med 50 fl”. A neoklasszicizmus irodalmilag öntörvény m fajai el tt szóljunk bár egyr l a korabeli „medium-art” lehet ségei közül. A sírfelirat például nem önmagában hordozta a kor ízlése szerinti esztétikumot, hanem a sírk alakjával, a tudatosan megszervezett háttérrel, illetve környezettel együtt. A környezet és a részelemmé min sített (felirat) szöveg egybekomponálása neoklasszicista „csendes nagysággal”: alkotás ez is, közben pedig kivetítése a sóvárgott antik eszménynek. A közérdek események sorába ett l az id l illeszkedik az elmúlás esztétikus tárggyá alakítása, a közhasznú élet gyönyörködtet sírk -leképezése. Van benne irodalom is, méghozzá az alkalmazott (és emblematikus) fajtából. Íme, cseppben a tenger, irodalmi, nemcsak m vel déstörténeti híradás az Erdélyi Muzéum 1814-es els füzetéb l: 29 30

Wesselényi: i.m. 9. Kazinczy Levelezés. III. 365—366.

EME 112

EGYED EMESE

„Méltóságos Krasznai Cserei Farkas Úr, a maga krasznai kertjében, néhai b. Wesselényi Miklósnak, akinek hazafiúi neve mindég fennmarad, egy emlékkövet állíttatott. Az emlékk egy csinos kis halom tetején áll, jobbról egy nagy feln tt Platanusnak méltósággal teljes ágai hajlanak reá. A köven felül ezen versek vagynak, mellyeket Kazinczy Ferenc írt: Kétled-e, hogy lelkünk él, vándorol? — Ott fene Cato S lágy szivü Brutus, itt Wesselényi valék. Alább egy polgári koszorú van s ezen írás: Hív emlékezetére hadadi Báró Wesselényi Miklós Cs. Kir. Kamarás úrnak, elébb a Barkó Lovas ezredében Százados kapitány, azután Középszolnoki Kir. Administratornak. Szül. 1751. dec. 8-dikán, megholt 1809. oct. 21-dikén.” (Erdélyi Muzéum 1814. 1. füz. 66).

fajok, szövegtípusok A XVIII—XIX. század fordulóján az irodalmi értékelésre is számot tartó írásos m fajok közül gyakoriságban a halotti búcsúztató t nik ki. A jobb-rosszabb, de kötelez en emelkedett hangvétel szövegek valósággal el készítették a talajt a klasszicizmus és a vele szimultán emotív irányzatok haláltudatának. Nagy általánosságban a neoklasszicizmus irodalmi alkotásai még a mimetikus m fajrendszerbe állíthatók. Az esetenkénti stíluskeveredések („invenciók”) a stílusváltás pillanatát vagy az egyéni stílusjellemz ket mutatják. Ha a próza rendjén nem vizsgálunk meg egyetlen szónoklatot sem (országgy lésit, lakodalmit, temetésit), mindenképpen új m vészi lehet ségeket jelentenek a meghittebb prózam fajok, a napló, a magánlevél, az útijegyzet. Gyakran jellemz rájuk a klasszicizmus aggályos gondja, s t a neoklasszicista harmóniakeresés bonyolultságában is áttekinthet jelképisége. Ide kívánkozik az a pedagógiai-alkotás-lélektani tanulmány, amely az Erdélyi Muzéumban jelent meg31 Zsombori József székelyudvarhelyi esperes és plébános tollából: Jegyzetek egy nemzeti író készületére, amelynek els fejezete A nyelv (a nyelvújítás korszer értékrendjének figyelembevételével), a második Az elme (egyszerre antik és felvilágosodásból örökölt tudatosság következménye), harmadik A szív (az alkotás emotív tényez je, a kell érzékenység), a negyedik A cél (ennek pontos körülhatárolásától függ nagymértékben a hatás is), ötödik maga A munka (nem választja külön a gondolat megfogalmazását és a „feldíszítést”, mint az antik retorikák), hatodik pedig A megvizsgálás (a 31

Erdélyi Muzéum 1817. 8. füz. 90.

EME NEOKLASSZICIZMUS AZ ERDÉLYI MAGYAR IRODALOMBAN

113

bírálat, amely egyrészt az igényesség, a klasszikus m gond következménye, másrészt jelzi irodalmi eszmények, mércék szükségességét). Ugyanott érzékeny történeteket olvashatott a tudnivágyó az angol Spectatorból (magyarítva). Túl óvatos lett volna a kor prózaírója? Mindenesetre a nagy önálló vállalkozásoktól igényessége riasztotta vissza, ezért n tt meg az alkalmak prózateremt szerepe; módot adtak a korábbi klasszikus elvárásoktól való részleges eltávolodásra. „Az értelem világának egy nemzetben a nemzeti nyelv által való terjedése és a világosságnak a nap sugarai által való támadása igen hasonló dolgok. [...] A küls világot vévén fel els bben is: tulajdon világosság nincsen másutt, csak ahová a nap sugarai egyenesen sütnek. Az éj vezérinek világa kölcsönzött ajándék: az éjszakát el nem zi, nappalt nem szerezhet. Mikor pedig a nappalnak királya jóltév sugarait a földre lövelli, mid n azok egy tárgyrul másra, err l meg másra s harmadikra s a többiekre visszahajolnak, a rejtekhelyet is megvilágosítja. [...] Az értelem világa egy nemzetben a nap és annak sugarai a nemzeti nyelv, Uraim!”32 A hatásos kép 1794 böjtmás havának 28 napján hangoztatott beköszönt beszéd része, amellyel Aranka a Magyar Nyelvm vel Próbatársaságot létrehívta. A m velt, de irodalmi megnyilvánulásaiban kissé merev Aranka érvelését a meggy zés komoly szándéka és a meghatás nyelvi lehet sége szabadította fel iskolás kifejezésgörcseib l és tette szónokká: íróvá. A nap-hold ellentét vagy inkább párhuzam szerz nként-m venként eltér konnotációkkal, de gyakori motívum a neoklasszicizmusban. Aranka szövegében a napjelkép a nyelvi sugarak révén tudást (megismert külvilágot) és embert (megismerend t) kapcsol egybe. A lírai m nem el szeretettel fordult továbbra is az óda felé, nem ritka a korszak erdélyi költészetében a valóságos vagy potenciális mecénások felé tett politikai-poétikai gesztus; ilyen Barcsay hódolata Mária Teréziának, Pálffy Jánosnak, Radvánszky Jánosnénak, vagy a Baróti Szabóé Ürményi Józsefnek, Pyber Benedeknek, Péchy Gábornak, Mária Teréziának. Ódák helyett figyeljünk inkább arra a naphimnuszra, amelynek antik ihletéséhez zavarba ejt en gazdag jelképiség és a meghittség, illetve a távolságtartás finom egyensúlya társul.

32

Aranka György erdélyi társaságai. Válogatta Enyedi Sándor. Budapest 1988. 108.

EME 114

EGYED EMESE

Az emberszeret nek imádsága a naphoz Solem quis dicere falsum, audeat? Virg.

Csillagok s egek királya Lángszem és világosság, Isten képe és orcája Rád nézni ájtatosság! Szemem ugyan ki nem állja Fényeidnek dárdájit De szívem azért hálálja Sugáridnak fáklyájit, Bár forogsz, bár mindég állasz, Melletted világokkal Elsuhanván úgy táplállasz Örömmel és bájokkal Hogy nagy forgó sebességgel Röpülvén körülötted Érezzem mély édességgel Hogy szívem élesztetted. E föld vad, mord, setét lenne Ha te ki nem festenéd, Rajta zavar, zavar benne, Ha szép rendbe nem vennéd. Bennem és a Minden képe S azt t led kölcsönözöm Bennem lakik minden szépe, Azzal feléd költözöm. ...

Ó, Héliosz, Fébusz, vagy Nap, Mint egy Párzisz, imádlak. Szívem oltár, és én mint pap Imádkozom és áldlak. (Erdélyi Muzéum 1917. 8. füzet 84.

A verset Dessewffy József írta Alsóolysón 1815-ben. Emelkedett hangvételét l nincs is messze a romantika szenvedélyes hevülete, de az allegorizáló hajlam, az éber, bár háttérbe vonuló fegyelmez ráció, a szerkezet kiegyensúlyozottsága, a pátoszában is egyszer zárószólam a neoklasszika darabjai közé utalja a szöveget.

EME NEOKLASSZICIZMUS AZ ERDÉLYI MAGYAR IRODALOMBAN

115

Már le-leveszi álarcát a korszak írója, nem görcsös póz, hanem szívesen vállalt játék, jelmezes konvenció a versszerzés.33 Baróti Szabó Dávid sem hagyja magát végleg besorolni egyetlen stílusdivat zsoldosseregébe. Neoklasszikájában a deák metrumok sem fedik el a személyes hangot; árkádizmusában hol félistenek sírján vigasztalódik (Dafnis), hol pajzán tudást rejtjelez az ekloga felhangjaiba (Pásztori enyelgés). Verseinek allegorikus látványai közt visszatér elem a két oszlop, a kép (mint festett arcmás és mint poétai jellemrajz), illetve a görögösített tájra, mecénásokra, versterm lantra egyaránt sugárzó nap. Milton-fordítását látszólag „méltóságos báró Orczi L rintz generális úr nagyságához” címezi, de a mindenhatóság antik jelképének, a napnak segítségére van mint tökéletességre sóvárgó költ nek szüksége: Végezvén rövid énekemet, beljebbre nyomúlok A s rübb berkekbe, holott a kassai Múzsák Egy templom formára hiúit k szirtot Apolló Nagy neveinek felszenteltek, közepette kitévén Márvány oltáron, tisztes laurussal övedzett, És alabástromból faragott deli képét. — Elérvén A szentnek küszöbét; leborúlok, s nyelvemet illyen Szókra veszem: Nagy Fébe! kicsiny lantomra tekénts le: ... Én ezen oszlopodon, ha szabad, nyugtatom hárfám.34 A költ i álarchoz tartozik a szül hely, Barót neoklasszikus mitológiája egyetlen vers sz kszavú utalásaiban (Barátról ekloga): „Édes hazám Erdély, legel re Baróton / Láta szemem napfényt.” De antik múltat és árkádiai szépséget nyomaiban is felszámolt a durva gyakorlatiasság; a költ pásztori alteregója, Tirzis nem „szólhat olyan helyr l”.35 Elégiái (f leg Virtr l), epigrammái meg-megújuló szembesülést jelentenek az imitáció kínálta költ i lehet ségekkel, de a bel le adódó korlátokkal is; a tudóskodásnál jellemz bb erre a költészetre a horatiusi der . Egy bizonyos: a küls forma elemei, a klasszikus metrumok és strófaszerkezetek prozódiatörténeti tények, nem többek annál. Polgárosodó lelkeket átsz rt antik eszményeknek, kifinomult m vészi látásmódnak nem feltételei. 33 Emlékeztetünk egy levélrészletre (Schiller Goethéhez 1797. április 4.): „Fölt nt nekem, hogy a görög szomorújáték jellemei többé vagy kevésbé ideális maszkok, nem pedig valóságos egyéniségek, mint Shakespeare és az ön darabjai h sei” (Goethe és Schiller levelezése. 144.). 34 Baróti: i.m. 102. Helyesírását csak ott tartottuk tiszteletben, ahol prozódiai értéket jelentett. 35 A költ jegyzete: „Olasztelek, Bacon, Bodos, Köpec és Rákos között fekszik. Napnyugta felé kellemes sík mezejével az Olt vizét éri. Eke jár most ott, ahol régente gyönyör helyen Vétzer (Détzer, Detzebál) vára emelkedik vala (Barátról ekloga. 29.).

EME 116

EGYED EMESE

Barcsay Ábrahám, a méltatlanul elfeledett költ képes volt kívülr l, de esztétikai lehet ségként szemlélni életének legköznapibb eseményeit. A költ szerepb l nemegyszer kilépve, a vers keletkezésének körülményeit vagy formáját már nem keresgél , jelzésszer üzenetét folytatólag a vers alá firkantotta — prózában. A m vészet formanyelvének költ i konvencióként és (ami a neoklasszikus irodalom gyakori ismérve) társas játékként való felfogása egyetlen versparányban: nem a tökéletesség megkísértése ez? Címtelen üzenet Barcsaytól Ányos Pálnak: „Pali! ha kívánod látni barátodat, Végy pálcát kezedbe, öltsd fel palástodat, Siess — itt találod vers-szerz társodat, Ki szereti múzsád s minden írásodat. De siess, mert regvel harcok mezejére Megint indulnom kell Odera széllyére; Azért múzsáidat hozd el ma estére, Hadd lehess azzal is teljes örömére, Ezt futva az Aranysas fogadónál. Pest 21-ik martius 1779.” Barcsay kedvenc költ i formája az episztola volt, ez azonban gy jt név az esetében; harmóniává szervezett sokféleségek változatait jelenti. Árkádia leíratása szerep és vallomás elegáns egybeszerkesztése, könnyed és természetes: Csokonai-versekhez mérhet . Nem tudjuk, mikor keletkezett, Barcsay test rségében, kényszer katonaéletében vagy hazatelepedése után. Az episztola m fajt a mindenkori iskolás deákság is kedvelte, a felvilágosodás bölcsel költészetének pedig kevés formai kötöttsége miatt volt szívesen használt köpenye. Az Árkádia leíratása episztolarésze (Orczy L rincnek) a kultúra könyvben, m vészetben fellelhet és megtapasztalt, de boldogságra nem vezet lehet ségeit taglalja ugyancsak önironikus felhangokkal. Azután az „ut pictura poesis” jegyében fogant hosszabb szövegrész Árkádia idilli világának békét és szerelmet ártatlanul megél világát álmodja meg; bukolika ez a javából: Ezt jegyzi egy régi csodálatos írás, Hogy van világon egy bizonyos forrás, Melyet nem vesz körül emberi boltozás, Hanem van körny le mennyei alkotás. A szép Árkádia gyönyör völgyében -sziklák hasadtak egy hegy közepében [...] E k -sziklák között sok mohos helyeken Tiszta víz csergedez apró kövecseken. Az episztola zárórésze vallomás. Meghittsége egyszerre vég és kezdet. Keser öniróniáját talán tompíthatja a klasszicizmus Kazinczy-féle öncenzúrájának emléke (mely szerint „t zbe felét!”) vagy (az olvasó tudatában) a költ i életrajz ismerete; hiszen ekkor Barcsay nemcsak a Par-

EME NEOKLASSZICIZMUS AZ ERDÉLYI MAGYAR IRODALOMBAN

117

nasszustól távolodott: erdélyi, csórai otthona, új élete felé is közeledett azzal a bizonyos puttonnyal: Nagy titok e forrás: de hidd el, Barátom, Hogy már nemzetemet ahhoz közel látom.. Én addig levetvén császári kabátom, Lassanként puttonnak készítem a hátom. Abban vetem t led vett leveleimet, Mint bujdosásomban szerzett kincseimet, S az ég felé vetvén könyves szemeimet, Lángnak adom eddig firkált verseimet. Nem merítettük ki ezzel a neoklasszicizmus versm faj-lehet ségeit. Aranka György m fajérzékenysége is külön figyelmet érdemelne; fontosnak érezzük többek között a dal mibenlétér l folytatott levelezését Kazinczyval, vagy a Júlia leveleit (Ovidiushoz), amely elé csak Aranka legendás szemérmessége biggyesztette a megtéveszt feliratot, hogy „németb l”.36 A drámai m nem fordításokban jeleskedett, és a szomorújátékot részesítette el nyben. A színész és színigazgató Kótsi Patkó János munkáinak számbavételekor ugyan öt eredeti színdarabról is szó van, de ezek alaposabb (összehasonlító) szövegvizsgálatára lenne szükség. Már felismertük A havasi juhászleány imitáció voltát, de a többi eredetiségének elbírálásakor is figyelembe kell vennünk a kor hanyag viszonyulását a szerz i joghoz. Mindenikükre jellemz a színpadszer érzékenység: A virtus gyakran szenved, érzékeny játék 4 felvonásban (1799); Forgács Balázs vagy A trónusz és haza híve, dráma 3 felvonásban (1803); A contractus vagy Elváltozott leánykér k, vígopera 2 felvonásban, átdolgozta Holberg után (1803); A tündérek, víg énekes játék 3 felvonásban, zenéjét összeállította Haydn Teremtésének. IV. részéb l. Kótsi Patkó János dramaturgiája szellemében volt h az antik és a klasszikus mintákhoz, és ama Döbrentei által sürgetett szelídülést leginkább a megrendülés kiváltásától remélte. Szónoki lendület Beköszönt beszédében mondta a morális m vészet erejébe vetett hittel: „A régen elhunyt gonosztev k, kik századjoknak ostorai és átkai valának, még a föld gyomrában sem nyughatnak a színjátszó hatalma el tt, elévarázsolja ez ket a sírból, s kényszeríti, hogy elhagyván penészes lakhelyeket, a következend maradék szeme látára gyalázatos életjeket még egyszer éljék el.”37 36 Íme Kazinczy fed lapterve Aranka elégiáihoz: „A Júlia levelei úgy jönnek ki, amint parancsoltad. Magam rajzolok hozzá egy képet a homloklevélre. Ámor jajgatva mégyen s lábait béklyó szorítja; íveit pedig mérgesen elhintve lehet látni. Közülök egy kígyó furakodik ki.” Kazinczy levelezése. I. 517. 274. levél) 37 Kótsi Patkó János: A régi és új theátrom históriája. Sajtó alá rendezte Jordáky Lajos. Bukarest 1973. 134.

EME 118

EGYED EMESE

Az eredeti munkák létrejöttét szorgalmazó Erdélyi Muzéum-beli pályázat félig-meddig kudarcba fulladt, mert a nyolc pályázó közül megemlítésre méltónak is csak hármat ítéltek, és a bírálóbizottság nehézkes, bár javító szándékú elemzései aligha buzdították a szerz ket újabb próbálkozásra; Bolyai Farkast bizonnyal nem.38

II. Mahomed avagy a dics ség gy zelme a szerelmen A kor színjátszó gyakorlata miatt a tragédia fokozott gondolatisága akadálya lehetett a színrevitelnek; nem fordulatos volt, hanem szokatlan. Mit kezdhetett a XIX. század elejének olvasója a török, de nem egzotikus dics séggel, és a már nem pogány görögök klasszicitásával, lerombolt kultúrájuk jelzéseivel? A bírálóbizottság felemás véleménye a klasszicizmus normatív ízlésével nem tartotta egyez nek, összeférhet nek a darabot, értékeire érzéketlennek bizonyult. „Poétai nyelve egynek sincs a beküld k közt olyan, mint az övé, csak kár, hogy nála felette buja növés , nem tisztált, nem szoros. Ezen íróról sok természeti erejénél fogva azt kell hinnünk, hogy bizonyosan csak kritikánk nem léte s a más nyelven írottaknak általa elmulasztott olvasása [...] okozza drámai mívessége hiányosságait. Állanak ezek ebben: Nem gondolkodott a drámai bog megkötésér l, mely az olvasó figyelmét nyughatatlan vágyásba ragadná, annálfogva nincs a bognak közepe, nincs feloldás, s így a munkája mindenütt csak sima. Nem váltják fel egymást a sebesen várakozást, megelégedést vagy fájdalmat okozó tettek, ehelyett a személyei mindenütt csak dialogizálnak... Egyedül a gondolatok nagyságára nem ismer az ítél jobb munkát; a mi vélekedésünk szerint tehát ezen játékok f zetlen orientál gyöngyök.” A szabályzókból kisikló eredetiség vonzó, elemzésre érdemes. A dráma id beli határponton játszódik; a szerz megjelölése szerint „1453-ba, a Konstancinápoly megvétele utáni napokba”, legy zött görög szerepl i (Géront és Agénor) klasszikus virtusukkal a gy ztes (más) kultúra virágzása idején biztosan idézik fejükre, s t keresik a halált. A cselekmény ideje a világtörténelemben is, Mohamed dics ségének pályáján is egy éjszakai intermezzo: amíg a szultán szerelmes a Géront (ég templomból kimentett) lányába, Irénébe, megáll az id , a nap fölkeltével a természet és a dics ség zavartalanságát megszakasztó, szerelemhozó lánynak meg kell halnia, még ha Mahomed kezét l is. Az id mér a szabályos id közönként látható, majd elt nap; de a szomorújáték meghatározó jelképe is; hol önmagát jelenti mint f bolygót, hol a rációt, hol a leigázott görögök (Phoebus) istenét, hol a szeretetet vagy éppen a dics séget. 38

Az Erdélyi Muzéum pályázatára beküldött Mahomed sorrendben a kiadott sorozatban: Öt szomorú játék. Írta egy hazafi. A kötet 1817-ben jelent meg Szebenben.

második

a

szintén névtelenül

EME NEOKLASSZICIZMUS AZ ERDÉLYI MAGYAR IRODALOMBAN

119

„Ez éjjel viseljük el mindketten rabláncainkat” — mondja Mahomed Irénének, és tragikus, hogy a szavak valóságvonatkozása és elvont értelmezhet sége együtt szólal meg a dics sége pályájára (Ibrahim meggy zése révén) visszatérített Mahomed szavaiban; „Várd el, míg a nap a tengerbe hagyva az elmúlt id k szennyét, újra születik, avagy az eget kényszerísd, hogy az örökkévaló forgást érted siettesse s éjfélkor fesse ki a napkelet kapuit.” Térben is határpont a színjáték cselekménye: két kultúra (egy let nt és egy feltörekv ), víz (tenger) és föld, álom és esemény tere között játszódik. Mahomed múltja a szerelméb l visszatekintve pusztaság; Iréné rémálma is az (az álom a potenciális jöv megsejtése); a ráció pillanata után azonban Mahomed identitása újra azonos lesz az egységként fölfogott természeti és történelmi változhatatlan pályával. („Semmi láncokat meg nem szenvedek; elszaggatom, ha szintén az ég kötött volna is meg; akkor szabadon fogom választani pályámat s futásomban akármely égi testtel vetélkedem.” „Pokol és mennyország bizonytalan közhatárinak” nevezi szerelmük, tulajdonképpen plátói szenvedélyük színhelyét Mahomed, és a keresztény jelképrendszer búvópatakszer en fel-felbukkan ebben a metaforikus nyelvben. Nincs a darabban a romantikára annyira jellemz couleur locale. A színhelyek, ha nem jelképesek, stilizáltak. A színjáték tablói a neoklasszicista festészet vedutáira emlékeztetnek; tengerpart, a közelében templomok romjaival, sírokkal, semmit sem tartó oszlopokkal; viharos tenger és villámcsapástól (végzett l) lángra lobbanó hajó. És az utolsó tabló: a díszbe öltözött gyönyör lány a kivont kardú fejedelem karján (még nem tudja, hogy gyilkosa, majd apja gyilkosa karján); a felkel nap rájuk sugárzik, és a janicsárok hatalmas fényes seregére. A cselekménynek két fordulópontja van, a ráció kett s tengelye; a II. felvonás 3. jelenete, ahol Ibrahim érvelése visszatéríti a szultánt a hatalom kötelességébe, a mulandóságból az örökre szóló hadvezéri dics ségbe. A másik, bár kevésbé hangsúlyos fordulópont ugyanannak a felvonásnak a 9. jelenete, ahol a rémálmaiból menekül Iréné Mahometben már nem találja fel szerelmesét, csak a kiszabott magasröpt pályához érthetetlenül ragaszkodó szultánt. A tudatosság, a megvilágosodás pillanata ez az érzelmi szférát, a mulandó szépséget, a magánéletet megtestesít lány számára, de nem szenvedélyes tettre, szóra ragadtatja a felismerés, hanem erényességében is végzetes döntésre: lemond a viszontszerelemr l, de maga h séges kíván maradni a szultánhoz. A végzetet a hajszálpontos „abroncsokat” (pályákat) bejáró égitestek, létláncolattá összeálló elemek, illetve a történelmet, az id t, az emberi dolgokat is a természetbe kapcsoló törvény jelenti. A magánosan töpreng szultán mondja (II. felv. 9. jelenet) a váratlanul megjelen Irénének: „Ah

EME 120

EGYED EMESE

Iréné! az egekre kénszerítlek, mit keressz itt, ahol a világ makhinája kerekei forgattatnak? össze akarod-é egész járását zavarni, s egyetlen könnyel visszaindítani annak kerekeit?” Ugyan kiáltja, amikor megöli az életére tör lányáért bosszúszomjas Agénort (és ez a darabban elhangzó utolsó szó): „Alugy el elébb, te nyomorult! hogy jajjaid ne csináljanak dissonáciát az örökkévalóság gy zedelmi énekébe!” A természetnek (pontosabban a törvényszer világmindenségnek) ilyen egyetemességét romantikus darab nem próbálja bemutatni, még ha szenvedélyek csapnak is össze a színpadon. Végs okfejtésben: az értékvesztések után Iréné is, kés bb apja is kereste a halált, a klasszikus virtuson nem esett csorba. A szomorújáték díszletezését nem az alig változó festett kulisszák adják, hanem egy hierarchikusan szervez metaforikus nyelvezet, amelynek meghatározó szimbóluma a Nap, ennél valamivel kevésbé jelentésgazdag a tenger (amelybe, ha már a rágyújtott templomban el nem égett, lányát a b n el l magával rántja Agénor; a tenger, amely Iréné második újjászületésének eleme; a tenger különben könnyek tengere, temet tenger, mindent elnyel fekete mélység szókapcsolatokban fordul el a szövegben); a t z, amely kiszámíthatatlanul pusztít el és szül újjá, a szél (a leveg , a rontás, az újdonság jelképe). Mindent mindennel összef znek a (nem látható) láncok: a különböz kultúrák és eszmerendszerek szentségeit, természeti és m vi világ dolgait. Mert lényegében nem történelmi és antikosra nyesett személyek csapnak itt össze, hanem elemek, sprincípiumok, verstrópusokba s rített mikrovilágok. Bolyai Farkas nem Corneille, még csak nem is Aiszkhülosz „való lelkéhez” fordult klasszikus ihletért, hanem — Hérakleitoszékhoz. Iréné t zb l született (onnan mentették ki) Mahomed szerelme, a pogány (ösztönelv ) világ számára. A hérakleitoszi eszmék a mindent létrehozó ellentmondásokról már Empedoklésznál is jelentkeznek... Iréné találkozásuk csodás szerelemkezdetét idézi: szinte indokolatlan (filozófiai megközelítés nélkül) Mahomed válasza: „Kérlek, Iréné! Ne támaszd fel újra a háborút.” Tagadhatatlan a szépségeszmény winckelmanni értelmezés jelenléte II. Mahomed szövegében, illetve a jelképrendszer neoklasszikus színezete: az oszloprendek, az áradás és gy szer mozgás platonikus képei. Ez utóbbit nevezték az alkimisták Uroboros kígyónak, amely a saját farkába harap; kezdet és vég tudatos találtatása. A szomorújáték hermetikusan zárt világa önazonos halmazok magas fokon szervezett egysége; egy-egy kiragadott mondat korábbi és kés bbi jelenetek és jelentések kulcsa. A törekvés ismét a legparányibb szóban (gesztus érték jelben) megvalósuló tökéletes helyzetábrázolás; II. Mahomed neoklasszikus szomorújáték.

EME NEOKLASSZICIZMUS AZ ERDÉLYI MAGYAR IRODALOMBAN

121

Zárszó Semmi sem volt idegenebb Goethe (nálunk Kazinczy) irodalomeszményét l, mint az egyszer s mindenkorra lezárt, tökéletesnek kikiáltott formák merev tisztelete. Az ókor görög és római klasszikusai és újkori követ ik legsikerültebb m vei az „eszményi szép, jó és igaz” megközelítési variánsai. Következtetésünk, hogy a neoklasszikus ízlés és jelképhasználat Erdély korabeli kultúrájában létezett és nagyobb figyelmünkre méltó értékekhez kapcsolódik.

EME Keszeg Vilmos

A hiedelemtudás szerkezete A néphit vizsgálatakor elkerülhetetlenül találkozunk azzal a kérdéssel, hogy hol a határ, van-e egyáltalán határ a hiedelem és a tudás között. A kérdés irodalma er sen szerteágazó, a társadalmi gyakorlat különböz területeire terjed ki. Ennek alapján kijelenthet , hogy a két fogalom szférája metszi egymást, csak bizonyos komponenseik által hajlanak el egymástól. Azonos forrásból fakadnak, s a gyakorlatban is azonos módon érvényesülnek. Mind a hiedelem, mind a tudás a valóságra reflektál, s alapja a meggy dés. A szakirodalom általánosnak tekinthet meghatározása szerint „a hiedelem igaznak vagy valóságosnak tartott tudati jelenség, amelyet nem kell bizonyítani, mert valamely társadalmi csoport minden bizonyítás nélkül is elfogadja”.1 A különbség két kritérium alapján határozható meg: személyes vagy közvetett úton szereztük-e meg az ismeretet, illetve, ez igazolt-e vagy igazolatlan? E két tengely ismeretrendszerünket négy tartományra osztja: vélekedésekre (személyes igazolatlan objektivációk), hiedelmekre (közvetett igazolatlan ismeretek) és tudásra, amely lehet személyesen vagy közvetetten igazolt.2 Ugyanaz az ismeret az id k folyamán, különböz közösségekben vagy egy bizonyos közösség egyedeinek tudatában hol egyik, hol másik tartományba tartozik. A hiedelem a kultúra legváltozóbb, legdinamikusabb része. A változás, a változatképz dés megfigyelhet például a nyelvi és tárgyi kultúrában is, ezeken a területeken azonban a szemantikai és funkcionális kilengések kisebb méret ek, az átrendez dések pedig ritkábbak. Az egyén tudatában az ismeretek rendszerbe szervez dnek. A szinkrónia síkján minden rendszer köti, integrálja, a diakrónia síkján pedig cseréli, változtatja az elemeket. A vélekedés például vagy a tudás tartományába kerülhet át, vagy teljesen lemorzsolódhat. Továbbá felvet dik az a kérdés, hogy a kulturális gyakorlatban milyen megnyilvánulási formái vannak a hiedelemnek. Voigt Vilmos a következ ket különíti el: 1. hiedelemtörténet (a hiedelem verbális realizációja); 2. hiedelemábrázolás (a hiedelmekkel közvetlenül kapcsolatos vizuális kommunikáció); 3. hiedelemcselekvés (a hiedelmekkel közvetlenül összekapcsolódó mozgások és viselkedések); 4. hiedelemtárgy (tárgy, személy, esemény, fogalom vagy ezek rendszere, amire a hiedelem vonatkozik); 5. hiedelemfunkció (kommunikációs elemhez, rendszerhez kapcsolódó funkció).3 1 2

Köpeczi Béla: A mindennapi tudat szerkezete. - Hiedelemrendszer és társadalmi tudat. Budapest 1980.I. 22. Vitányi Iván: Ismeretek és hiedelmek szerepe a m vel désben. = Hiedelemrendszer és társadalmi tudat. I.

47—48. 3 Voigt Vilmos: Miért hiszünk a hiedelmekben? (A hiedelem paradigmatikus és szintagmatikus tengelye.) = Hiedelemrendszer és társadalmi tudat. I. 283—284.

EME A HIEDELEMTUDÁS SZERKEZETE

123

Hoppál a hiedelmek „közege” szerint a következ felosztást alkalmazza: 1. objektéma (tárgyi elem); 2. gesztéma (tett, viselkedés és viselkedésmód); 3. textéma (szövegismeret: ima, ráolvasás) és 4. loréma (hiedelemtudás).4 A hazai magyar néprajzkutatás egyenetlenségeivel magyarázható, hogy a népi kultúra kulcskérdésének, a népi hiedelmeknek, a népi világképnek a vizsgálata annyira elhanyagolt. Pedig ez az, ami a hagyományok, igények, körülmények és adottságok függvényében megszervezi-irányítja az egész kultúrát. A kultúra a civilizáció programját alkotja. Ennek vizsgálata, ismerete nélkül minden vizsgálódás, eredmény súlyát, értelmét veszti. A népi világkép vetül ki a hétköznapi és ünnepnapi szokáskörök minden elemében. Egy szokáskör gesztus-, tárgyi, verbális, proxemikai elemkészlete tulajdonképpen egységes kulturális szimbólumrendszer. A népi gyógyászat tünettanának, eljárásainak a világkép a szervez ereje. Mint ahogy a népmesék, a mondák sem a logika nélküli abszurd világlátásra vezethet k vissza. S a példáknak még végtelen sorát lehetne említeni. A népi kultúra rendszerszemléleti megközelítése már évtizedes hagyományokra tekint vissza. Alapját az a meggy dés alkotja, hogy minden elem egy viszonyrendszer része, jelent ségét, szerepét a többi elemhez való köt désben találja meg.5 Ebben a rendszerben minden elem sajátos funkciót tölt be. A népi kultúra, s ezen belül a néphit rendszerét Hoppál Mihály hasonlata alapján hálóként képzelhetjük el. A hálóban minden elemnek meghatározott helye, szerepe van, amit a többi elemhez való kapcsolódásában tölt be. A sajátos nélkülözhetetlen szerep miatt az elem véletlenül, következmények nélkül nem eshet ki a hálóból. Az elem kiesése a struktúra egy részének elsorvadásával jár együtt.6 A jelen munka néhány részletkérdés megválaszolását t zte ki céljául. Alapja (a terjedelmi okokból mell zött adattár) az els ilyen jelleg átfogó gy jtés a Mez ségr l. A feldolgozás során két kérdésre kerestem választ: hogyan szervez dik rendszerré az egyén hiedelemtudása, illetve milyen bels köt dések vannak az egyén teljes tudáskészletében? Természetesen e két kérdés a népi kultúra, a hagyományos paraszti világkép mai állapotát, a változásában érvényesül tendenciákat is megvilágítja bizonyos mértékben. Ilyenképpen e munka a személyiségkutatás friss hagyományait folytatja.7 A német és orosz hagyományokból induló szemlélet a figyelmet 4

Hoppál Mihály: Az „igézés”-hiedelemkör alkotóelemei. = Népi kultúra - népi társadalom. Budapest 1970. Uo. 6 Hoppál Mihály: Hiedelmek és hagyományok. Híd 1980. 7 Vö Bourricaud, Francois: Schi a unei teorii a autorit ii. = Sociologia francez contemporan . Teorie Metodologie - Tehnici - Ramuri. Bucure ti 1971. — Ujvári Zoltán: Az egyén szerepe a népszokásokban. = Népszokás és népköltészet. Debrecen 1980. — Vö Gabriella: Rolul individului în schimbarea obiceiurilor. Anuarul Muzeului Etnografic al Transilvaniei pe anii 1971—1973. Cluj 1973. 5

EME 124

KESZEG VILMOS

a népi közösségek központjában álló személyekre irányította. Azokra, akiknek tudása, tehetsége a közösségi kultúra intenzív modelljének tekinthet . Olyan modellnek, amely az egyéni jellegen túl tipikus, átfogó és m köd . Ilyen tekintetben munkánk el zményét alkotják azok a kiadványok, amelyek egy-egy mesemondó, énekes teljes tudását, valamint népi környezetb l származó egyén önéletírását tartalmazzák. Az egyéniségvizsgálat módszere azonban egy egyáltalán nem mellékes kérdés rovására vált népszer vé. Figyelmen kívül hagyta az egyén teljes tudáskészletének vizsgálatát. Márpedig az sem elhanyagolható, hogy milyen e készlet struktúrája, illetve e struktúra id ben hogyan szervez dik meg hogy m ködik. Hiszen a „szakosodás” a népi kultúrában nem éri el azt a fokot, mint a modern civilizációban. A mesemondó például éppúgy megéli, használja a közösség teljes kultúráját, mint bármelyik más egyed. A hagyományok minden kiemelked tehetség számára szükséges háttérinformációt jelentenek. Tudáskészletük, még újításuk is, a hagyományos hálójába illeszthet . A gy jtés éveken keresztül, 1970—1980 között történt. Minthogy az adatközl környezetében éltem, lehet ségem volt az állandó megfigyelésre. A lejegyzés a m köd , gyakorlatban érvényesül tudást követte. Ezt mélyítette el, b vítette az irányított beszélgetés, a kérd íves módszer. Utólag szükségesnek tartottam azoknak a körülményeknek, hatásoknak a feltárását, amelyek közepette, hatására ez a tudáskészlet kiépült, m ködött. Ezt az életút elmondásával tartottam megvalósíthatónak. Ezek után, ezekkel egy id ben nem zárkózhattam el annak feltérképezése el l, hogy melyek azok a területek, azok a folklórm fajok, amelyek ráépülnek a konkrét hiedelmekre, amelyek másodlagos célt (szórakoztatás, nevelés) szolgálva vetítik ki a hiedelmet, a tudást. Így jutottunk el a folklórszövegek (mesék, mondák, balladák, gyermekmondókák) lejegyzéséhez. Az adattár tehát egy adatközl teljes tudását tartalmazza. Ennek alapján megbízható válaszra számíthatunk abban kérdésben, hogy milyen egy néphitstruktúra bels felépítése, megszerkesztettsége. Milyen hatásokra épül ki, hogyan ködik? Milyen másodlagos szövegeket, cselekvéseket szervez maga köré? Már a gy jtés idején világossá vált számomra, hogy az adatközl tudása a néphit bels kohéziója meglazulásának, bomlásának jeleit hordozza. Ez azonban nem tette értelmetlenné a munkát, s t újabb feladat elé állított. Mivel minden struktúra egy állapot kimerevítése, ilyen alapon kikövetkeztethet a változás, az átalakulás indítéka, oka, iránya, mechanizmusa. Ezért tartottam szükségesnek a gy jtést egy újabb szemponttal kiegészíteni. A faluban él az adatközl lánya. Az hiedelemtudásának feltérképezése, a két szinkronmetszet párhuzamba állítása arra enged következtetni, hogy melyek azok a tényez k, amelyek elhatárolnak egymástól két néphitstruktúrát, illetve hogy az átvételben, a változásban milyen szabályszer ségek nyilatkoznak meg.

EME A HIEDELEMTUDÁS SZERKEZETE

125

A gy jt pont, a mez ségi Detrehemtelep jórészt ismeretlen a néprajzi irodalomban.8 Mindössze az utóbbi évek néhány közleményére emlékezhetnek az olvasók. A Mez ség peremén, Aranyosgyérest l 10 kmre fekszik. A falut az állam építtette, 1903-ra készült el 53 ház. 1903-ban 1, 1904-ben 17, 1905-ben 9, 1906-ban 26 család költözött be. 42 család TordaAranyos vármegyei (30 család egerbegyi, 6 aranyosgyéresi, 4 fels detrehemi, 2 alsódetrehemi), 1 család Maros-Torda vármegyei (nyárádszentmártoni), 10 alföldi (Komárom megyéb l 5 marcellházi, 1 szentpéteri, Temes megyéb l 3 vadászerdei, 1 jászberényi) volt.9 Egységes kultúráról csak évtizedeken át tartó homogenizálódás után beszélhetünk. Ma már ritkán találunk a mez ségit l teljesen elüt színfoltokat az ismeretrendszerben. (Ez természetesen bizonyításra vár. Egyel re a kevés specifikus jegy közül a garabonciás-mondákat említhetjük meg, amelyeket csupán a Marcellházáról származó adatközl k ismernek.) Foglalkozás szerinti strukturálódás nem érvényesült, kizárólagosan földm vesek laktak a faluban, eltekintve a mellékfoglalkozásként más mesterséget is személyekt l. Hasonlóan egységes képet nyújtott a felekezeti hovatartozás, minden család református volt. Ma kb. 170 család lakik a faluban, anyanyelv tekintetében vegyes megoszlásban. A községközpont a 2—3 km-re fekv Alsódetrehem. Jelenleg négyosztályos általános iskola m ködik a faluban. A tanulók V. osztálytól Aranyosgyéresre ingáznak. A város felé irányuló nyitottságot er síti a feln ttek munkahelyválasztása. A férfiak nagy része, a n k közül a fiatalabbak Aranyosgyéresre vagy Tordára ingáznak. A tömegkommunikációs eszközök kihasználásának foka közepes. A városi életmódhoz való alkalmazkodás már egyre több területen megfigyelhet . Az adatközl Kocsis János Mez záhon született 1932-ben. Apja ács volt. A családban 10 gyermek n tt fel. 1940-ben költöztek Detrehemtelepre, tanyára, s onnan kés bb a faluba. Iskolába nem járt, tudását a falusi és tanyai környezet határozta meg. Erre az élményrétegre tev dött rá a katonáskodás hatása. A tömegkommunikációs eszközökt l mindmáig elhatárolja magát. Az 1958-ban született lánya, Fehér Zoltánné Kocsis Erzsébet a faluban él. Az intézményesített oktatás, m vel dés gyermekkorától hatott rá. Nyolc osztályt végzett, ebb l négyet városi környezetben. Az újságolvasás, a tv-nézés, a kirándulás életének tartozéka. Mindketten református vallásúak. A magyar mellett anyanyelvi szinten beszélik a román nyelvet is. Alapvet foglalkozásuk a földm velés. 8 Tanulmányunk a következ helységekben végzett gy jtésekre alapozódik: Alsódetrehem (Tritenii de Jos), Aranyosgyéres (Cîmpia Turzii), Detrehemtelep (Triteni-Colonie), Egerbegy (Vii oara), Fels detrehem (Tritenii de Sus), Mez záh (Zau de Cîmpie), Tóhát (Valea Larg ), Torda (Turda). 9 Lovas Sándor: A legújabb állami telepítések Magyarországon. Darányi Ignác m.kir. földm velésügyi miniszter megbízásából írta —. Budapest 1908.

EME 126

KESZEG VILMOS

I. A körülmények „hálójában” Cs. Pócs Éva 1964-ben tett közzé egy olyan néphitgy jteményt,10 amelynek rendszerezési szempontja több irányban hasznosítható. A rendszer két, egymást feltételez szférából épül fel. A világkép l, amely tartalmazza a tárgyak, jelenségek, cselekmények természetfölötti tulajdonságainak ismeretét; a tárgyak, jelenségek babonás cselekményekre való felhasználhatóságába vetett hitet; a babonás cselekmény hatóerejének, a cselekménynek az ismeretét. A másik szféra a ténylegesen gyakorolt babonás célú cselekmények, az akciók szférája. E szférák tovább bonthatók. A világkép összetev i a természeti környezetre (égitestek, természeti jelenségek, állatok, növények), az emberi környezetre (emberi test, egészség-betegség, az emberi élet három állomása, az emberi környezet tárgyi világa, foglalkozások), a mitikus környezetre (ember- és természetfeletti lények, mágikus er vel bíró tárgyak), egyebekre (el jelek, álmok), más környezetek hiedelmeire (szomszéd falvak, tájegységek, nemzetiségek, népek hiedelmei), valamint az ismeretek megszerzésére, tárolására, átadására vonatkozó információk. Ezen ismeretnyalábok mindenikére szükség van ahhoz, hogy az egyén, a közösség beilleszkedhessék környezetébe, hogy tevékenységét kifejthesse. Az akciók finalitásuk alapján a következ képpen csoportosíthatók: serkentés, rontás, gyógyítás, megel zés, elhárítás és jósló tevékenységek. Az akciók a világkép el bb felsorolt területein érvényesülnek: E rendszerezés rendszerjellegénél fogva egy készlet, egy corpus köt déseit, kiépülését vetíti ki. Kitapinthatók, kikövetkeztethet k azok a gócpontok, amelyek szervez er vel rendelkeznek, továbbá az elemek közötti viszonyok. Egy alapként kijelölt viszonyítási rendszert l a részrendszerek feltárása, valamint az alaprendszernek szélesebb rendszerekbe való beilleszkedése felé vezet az út. Amennyiben tehát egy adatközl tudását tekintjük alapnak, releváns következtetéshez vezet e corpus szegmentálódása (az egyes témakörök kiépítettsége, töredezettsége, hiánya, elméleti és gyakorlati jellegének viszonya, merevsége vagy hiánya; a corpusnak az adatközl kora, iskolai végzettsége, foglalkozása, vallása szempontjából történ értelmezése). Ezután szükséges/lehetséges e rendszernek a település tudáskészletébe való beépítése, a településé pedig a tájegységébe. Egyel re kiaknázatlan a kontrasztív elemzés lehet sége is. A rendszerszemlélet corpusok párhuzamba állítása pontosan jelzi két adatközl , két tájegység adatkészletének sajátos és közös jegyeit. A gy jteménybe foglalt adatok egy egyén világképének síkmetszetét merevítik ki. Innen derül ki a rendszer rendszerjellege. Lányának tudásával való egybevetése pedig a közösség hiedelemrendszere változásának tendenciáját jelzi. 10

Cs. Pócs Éva: Zagyvarékás néphite. Néprajzi Közlemények, Budapest 1964.

EME 127

A HIEDELEMTUDÁS SZERKEZETE

Itt kell megjegyeznünk azt, hogy a továbbiakban nem hiedelemelemet, hanem hiedelemszintagmát értünk hiedelmen. A hiedelemelemek száma jóval nagyobb a megnyilatkozások, a szintagmák számánál. Például az alábbi monda a következ képpen szegmentálható elemekre: „Fekete (loréma) jérce (objektéma) els (loréma) tojását (objektéma) a hunyad alatt (loréma) kötsd ki (gesztéma), kilenc hétre (loréma) kibujik belölle egy fekete ördög (objektéma), olyan bogár (loréma). Odateszed (gesztéma) egy gondolatra, hogy mire akarod használni. — Csobán legyek, vagy — Huszár legyek, vagy — Olyan lovag, amilyen több nincs. Ke adj neki egy dógat. Ha nem, éjje megkínaz (loréma)”. A vizsgált corpus 362 hiedelmet tartalmaz. E készlet további két corpusra oszlik. Az els az apa, a második a lánya közléseit tartalmazza. A két corpus összevetésének els szembeszök következtetése meglep : mindkett szinte teljesen azonos számú elemb l épül fel. Az els 187-b l, a második pedig 188-ból! A szakirodalom hasonló vizsgálódásai fogják majd eldönteni, hogy ez a mennyiség átlagtudást, illetve átlagon aluli vagy felüli szintet jelent-e. Egyel re csak az jelenthet ki határozottan, hogy két detrehemtelepi adatközl néphitre vonatkozó ismereteinek átlagértéke 187,5, tehát egy ilyen mennyiség ismeret autonóm készletet jelent. Meglepetés továbbá az is, hogy habár a két adatközl ugyanabban a közösségben s szoros családi kötelékben él, közös, egybevágó megnyilatkozásaik száma [(187+188)-362=] 13! A két corpus tehát mindössze 13 alkalommal metszi egymást. Legkézenfekv bb az a magyarázat, hogy az ismeretek forrása és szervez dése generációnként eltér . (Megjegyezzük, hogy a gy jtés azonos kérd ív alapján történt, eltér id pontokban. Így az adatközl k nem hallották egymás közléseit, s az ismétlést l nem rizkedhettek.) A két corpus témakörönkénti összetétele a következ : Témakörök Corpusok A. Világkép 1. Természeti világ 2. Az ember maga alkotta környezete 3. Mitikus világ 4. Egyéb 5. A környékre vonatkozó ismeretek 6. Az ismeretek megszerzése Összesen B. Akciók 1. Serkentés 2. Rontás 3. Gyógyítás

I. 45 23 34 16 2 6 12 6 13 2 29 10

II. 9 13 2 34 1 1 60 10 2 87 23

EME 128

KESZEG VILMOS

5. Elhárítás 6. Jósló tevékenységek Összesen

5 4 2 2 187 188

A két corpus összetételében a megnyilatkozások mennyiségében mutatkozó azonosság ellenére alapvet eltérések vannak. Ha az ismereteknek a világkép szférájába tartozó részét a hit elméleti, az akciók szférájába tartozó részét pedig gyakorlati megalapozásának tekintjük, akkor ez az eltérés az elmélet és gyakorlat viszonyában mutatható ki. Az els corpus ilyen tekintetben elméleti megalapozottságú. A közlések kétharmada tartozik a világkép szférájába, s csupán egyharmada az akciókéba. Ha az ismereteket az egyén és világ viszonyaként fogjuk fel, akkor az ilyen típusú struktúrát értelmez , statikus struktúrának nevezhetjük. E struktúra el nye, hogy a környez világ megismerését, értelmezését, az ismeretlen hatások kiküszöbölését teszi lehet vé. A második corpus a világot ismertnek fogadja el, a hangsúlyt az átalakíthatóságára, az egyén és külvilág aktív kapcsolatára helyezi. Ezért, az el bbivel ellentétben, dinamikus struktúrának nevezhet . E corpus bels szegmentálódása az el nek a fordítottja: 60 ismeret értelmezi a világot, 128 viszont cselekvési lehet ségekre vonatkozik. A továbbiakban az egyes corpusok bels szervez dését vesszük szemügyre. Az els corpusban a világképet meghatározó valóságszféra a természet, ami után integrálódó emberi világ következik. S nem elhanyagolható a természetfeletti lényekre, emberfeletti erej személyekre s a hétköznapi jelenségekre vonatkozó ismeretek mennyisége sem. Az elmondott élettörténet révén lehet ségünk nyílik a fentebbi adatok némelyikének helyességét alátámasztani. S a következtetések bizonyára általánosíthatók a paraszti világképre. A környez világ megismerése létfeltétel az egyén, a közösség számára. A tükrözés feledata e feltételek kiismerése az élhet ség, a felhasználhatóság érdekében. Nem érdektelen e kérdéskör szegmentáltságának ismertetése: Égitestek, természeti elemek és jelenségek 20 Növények 3 Állatok 20 Élettelen anyagok 2 Összesen 45 Mit jelentenek ezek a számok? Egyrészt azt, hogy a parasztember a természeti jelenségeket nem hagyja magyarázat nélkül, valamint azt, hogy a világkép foglalkozásközpontú. Jelen esetben az állatokra vonatkozó információk nagy száma a bizonyíték e kijelentésre. Az adatok témakörönkénti eloszlása kiegyensúlyozottnak nevezhet . Egy témakör sem marad fedezetlenül, de ugyanakkor egy sem duzzad fel

EME A HIEDELEMTUDÁS SZERKEZETE

129

aránytalanul. E sajátosságot a feln tt falusi ember világképe jellemz jének fogadhatjuk el. Az Akciók fejezet témakörei közül kidolgozottság szempontjából els helyen a gyógyítás áll, utána következik a serkentés, a megel zés és az elhárítás. E rangsorolásnak önmagában tulajdonképpen alig van hírértéke. Az itt szerepl számokat a világkép fejezet kihívás-, veszélyhelyzet-jelleg adatainak számával kell összevetni. S akkor derül ki, hogy az egyén mennyire uralja természeti és társadalmi környezetét, mennyire ura saját sorsának. A helyzet a legoptimálisabb akkor lenne, ha minden kihívásra lenne kidolgozott megel zés, elhárítás vagy gyógyítás típusú válasz. Ez azt jelentené, hogy az emberi lét egyensúlyát semmilyen veszély nem fenyegetné. Az ehhez adódó serkentés típusú információk pedig a környezetnek a szükség szerinti befolyásolhatóságát tennék lehet vé. Ez azonban jelen esetben nem így van. Nem küszöbölhet ki minden veszélyhelyzet. Az viszont lényeges következtetésként emelhet ki, hogy a legnagyobb számú cselekvéstípus a gyógyítás. Ha a gyógyítást, megel zést és elhárítást védekezés típusú cselekvésnek fogjuk fel (hiszen mindenik cselekvés kihívásra adott válasz), a serkentést, rontást és jóslást pedig kezdeményez , támadó típusú cselekvésnek, akkor a következ arányt kapjuk: védekezés/kezdeményezés = 44/17. Amib l következik, hogy az adatközl még nem jutott el a környezett l való függetlenség fázisába. A második corpus Világkép fejezetén belül túlsúlyban vannak a közvetlen környezetre vonatkozó ismeretek (El jelek, álmok: 34; Az ember maga alkotta környezete: 13; Természeti világ: 9). A többi témakör csupán egy-egy információval van jelen. Bizonyára összefüggésben van ez az aránytalan megoszlás az adatközl életkorával és nemével. Az Allatok, Természetfeletti lények, emberfeletti erej lények fejezetben például elvétve fordul el néhány információ. A fiatalkorú n tudása tehát els sorban azokból az ismeretekb l áll össze, amelyekre addigi élete során már szüksége volt. Innen már egy más jelleg következtetés is levonható: a népi kultúrát nem általános m veltségként sajátítja el az egyén, minden eshet ségre felkészülve, hanem csak szükség esetén épülnek be az elemek a tudáskészletbe. Az akciók közül, akárcsak az el bbi corpus esetében, a gyógyítás, a megel zés és a serkentés áll f helyen. A corpusok tartalmi szegmentálódása következtetni enged arra, hogy a népi kultúrának melyek azok a fejezetei, amelyekben a férfi a „szakember”, s melyek azok, amelyekben a n . A természeti világ, a hiedelemlények, a gazdaság határozottan a férfi érdekl dési körébe tartozók (égitestek, természeti jelenségek 15/3 információ, id jóslás 5/2, növények, állatok, élettelen anyag 25/3, emberfeletti erej és természetfeletti lények 24/2). A férfi ismeri a növények és állatok eredetét, a csillagok elnevezését, a hiedelemlények megjelenési formáját. Nem véletlenül, hiszen az élettere nyitott, mondhatni a gazdasági udvar és a természet. A n nek mindössze szórványos ismeretei vannak ezeken a területeken. Mindössze a

EME 130

KESZEG VILMOS

gyógyítással, szüléssel, temetéssel kapcsolatos ismeretek duzzasztják némiképp ezt az ismerettárat. Az el jelek ismeretében viszont a férfi messze elmarad a n mellett. A férfi adatközl 16 szerencsével, vendégvárással, halállal kapcsolatos ismeretével szemben áll a n tematikailag, mennyiségileg gazdagabb készlete (szerencse-szerencsétlenség, életkor, házasság, szerelem, betegség, halál stb., összesen 34 információ). Az ismeretek megoszlását, a férfi- és n i tudás különböz ségét figyeljük meg az akciók körében is. Az els corpus a serkentés fejezetben ként gazdálkodással (kotlóültetés, fojatás, állatgondozás, kenyérsütés), a második corpus pedig f ként szüléssel, csecsem gondozással, kozmetikával kapcsolatos ismereteket tartalmaz. Úgy t nik, az állatgyógyászat szinte teljesen a férfi, az embergyógyászat pedig szinte teljesen a n hatáskörébe tartozik. Az embergyógyászattal kapcsolatban megkockáztatunk egy másik észrevételt is: a fiatal adatközl nem vállalkozik a betegség meggyógyítására, általában csupán a fájdalomcsillapításra, apróbb balesetek els segélyezésére. Ezek a teljes kezelés részmozzanatai csupán. S közülük jó néhány orvosi javallat. A férfiközlések viszont (igaz, más generáció is!) a betegség archaikus módon történ frontális gyógyításának lehet ségét állítják. A prevenciók szintén különválnak: a férfi ismeri a gazdasággal (állat, madár), a n pedig a terhességgel, gyermekneveléssel, házimunkával kapcsolatos tudnivalókat. A corpusok mennyiségi alapon történ összevetése után lássuk a min ségi különbségeket. Az el bbiekben felvet dött már az a gondolat, hogy a néphitstruktúra virtuálisan akkor teljes, ha lehet séget nyújt a világ értelmezésére, a problémahelyzet felismerésére, a környezet befolyásolására, a veszélyhelyzet megel zésére, illetve megszüntetésére. Egy problémaláncnak tehát a következ elemekb l kellene kiépülnie: 1. eredet; 2. leírás, megnyilatkozási forma ; 3. serkentés; 4. megel zés; 5. elhárítás; 6. gyógyítás; 7. az információk eredete; 8. az információk alkalmazottsága; 9. exogén értelmezések, megoldások. Az igézés problémalánca például a következ képpen állítható össze Kocsis János közléseib l: 1. (Az igéz nek) „olyan ereje van, nem tudja, hogy igíz. Az isten adta így. Csak erössen megnéz valamit. Régebb azt mondták, hogy akinek összen tt a szemöldöke. De nem csak az. Nem lehet tudni rolla.” 2. Rosszullétben, ájulásban nyilvánul meg („Ecce csak leesett”). Embert is, állatot is meg lehet igézni. 3.” Erössen megnéz valamit.”

EME A HIEDELEMTUDÁS SZERKEZETE

131

4. „ Ide elörre középre vót akasztva egy tötöttoll, azt mondta, hogy ne igízzék meg.” 5.— 6. „Vesze vizet egy férfi csuporra. Kilenc gyufát ke gyutni, s dobad belé. Mondad, minden szóra egy gyufa. »Atyánok, Fiúnak, Szentléleknek nevibe. Ámmen. Aki (János)t megígízte, ha fehérnép, hulljan le a csicse, ha férfi, szökjen ki a szeme. Aki eztet megígízte, kígyófasz a szeme közé«. Ha meg van igízve, a szén lemenyen. A betegge háromszo ke itatni egy-egy kicsit, békenik a tenyerit, fejit, szivit, a többit is lehet, hogy hamarább gyógyuljon. A többit az ajtó sarkáro vagy a kutyáro öntik A kutyát nem fogja az igízés”. „Régebb kilenc fehérnép béköpett a mejjibe s helyrejött.” „Régebb minden vasárnop vót tánc, aztán megtörtént, hogy valamelyiket megigízték Mi rendre mind béköptünk a mejjibe, attó helyrejött.” „Amelyik megigízte, az ke köpjen hármot a mejjibe”. 7.— 8. Alkalmazza. 9.— A lánc bármelyik elemének hiánya a problémakör töredékes voltát jelzi. Igaz, az egyes elemek hiánya nem azonos súlyosságú. Az ismeretek láncszer elrendezésére való törekvés az I. corpusban figyelhet meg. Itt körvonalazódik az az igény, hogy a valóság értelmezhet és átalakítható legyen. Tulajdonképpen az ilyen láncok sokaságából épülhet fel a paraszti kultúra valóságmodellje. Azonban amit itt láthatunk bel le, az nagyon is töredékes formája. A töredékes jelleg meggy példája a II. corpus. Az ismeretek elszigeteltek, témakörönként egyediek, az adatközl nem törekszik az ismeretláncok kiépítésére. Az ismeretek csupán mozaikdarabjai egy valóságképnek, amelynek bels összetartó er i hiányoznak már. Ennek az alapvet er nek a hiánya jelzi, hogy az adatközl nem a népi világkép alapján értelmezi a világot, s cselekvésprogramjai sem innen származnak. E töredékek tényleges tudáskészletének peremén foglalnak helyet. A hivatalos információterjesztés hatására más jelleg valóságmodell alakult ki az adatközl tudatában, a népi kultúra elemei nem szervesen épülnek be a rendszerbe. Melyek a világképnek azok a területei, ahol tovább élnek a hagyományos ismeretek? A természeti világgal kapcsolatos eredetmondák, leírások (égitestek, növények, állatok), az ember alkotta környezete, mindennapi elfoglaltságai (állattartás, szövés, sütés), az emberi élet fordulói (szülés, halál). A szövés hiedelemköre például a következ elemekb l épül ki: az osztováta felállítására vonatkozó tiltás („Kedden és pénteken nem szabad felállítani az osztovátát, nem lesz szerencse”), a nyüstkészítésre vonatkozó el írás („ Nyüstet nem szabad csinálni, csak léánykorodba. Ha akko csinálsz, miko férhez menté, meghal az urad”), csípvessz jóslásra való felhasználása („A férhezadó léány a lábo közé fogta a csípvessz t, kiment vele, ha férfit látott, abba az évbe férhez ment”), szövéshez kapcsolódó román szokás

EME 132

KESZEG VILMOS

(„Miko szönnek, a románok úgy köszönnek, hogy: - S v creasc rostii mare.”). Vagy még terebélyesebb a tehén köré rendez hiedelmek készlete: a tehenek beszélgetésére vonatkozó ismeretek („ Minden újévbe a marhák beszélnek Miko mullik az év s jön a másik, akko diskurálnok a marhák Kicsi gyermek vótam, akko mondták, én nem hallottam soha, nem tudam, mir ”), a tej min sége („A tehény, amelyik jó tejet ad, sovány ke legyen, me a zsírjábo adja le. Most mondta Sz. F. A Ny.-é kövér, annak nem jó a teje.”), serkent eljárás („Fojatás el tt semmit, utánno a hátáro ke önteni egy veder vizet, hideget, egy botta dörzsölni, hogy fogja meg a hornyút. Azt mondták, ameddig görbe, evesztetheti”), a tehén táplálása („A marhánok nem jó a cukorrépa, csak három-négy. Ha többet adsz, elapassza a tejit, cukros lesz a vére. En is megjártom ecce, egy detrei ember mondta, hogy adjunk neki sós lisztet, a só helyrehozza. Egy hétig nem adatt tejet.”), tejhozam biztosítása („Az els tejb csináltok gurásztát, harmadik nap kilenc gyerek körbeülte a fazakat, ettünk, tettek a fejünkre is. (Valaki imádkozott?) Imádkoztak is valamit. Hogy sok teje legyen. „[K.J.] „Miko lebornyúzatt a tehény, az els tejib ke vinni valakinek a szomszédba. Miko odaviszed, nem tötik ki az egészet, egy ujjnyit vagy kett t hagynak benne, nem mossák ki, hogy ne maradjon ott a teje.”[F.E.]), borjú járását serkent eljárás („Miko megbornyúzatt a tehény, kipucoljuk a bornyúnak a lábát, hogy ne legyen telitalpú, belétesszük egy vederbe, ráfejjük a tejet, s a tehény megissza. Ett indul meg a tehény teje. Olyan (a tej), mind az enyv, miko kidugul a csicse. Addig nem lehet használni”), betegségének gyógyítása (ha szája és körme fáj, kékkövvet kötnek rá, ha behasadt a körme, harapófogóval levágják. A lépdaganat „új f tö. Az árra meg ke szúrni a lépet. Megszámolod az ódalbordáit, hármot s a negyedikbe béüted. Tartassunk mindig külön tiszta árt neki. A határon ha látod, hogy beteg, vesze egy követ s avva üted.” „Ha tehény fepuffad, fickavessz ve vagy kenderre fekötettük a fejit, a szarváig, a száját békötettük, hogy ne lélegezzék s rágjo a ficfát, az aztán meghajtsa a ganét. A hátáro leped t tettünk, s öntettük rá a hideg vizet. A leped fetartatta. Ha így se ment, akko bényúltunk a seggibe, így könyökig, s akko megindul a gané.” „Ha gilisztája van a tehénynek, sós lisztet ke adni neki.” „Ha a menyét megharapja a tehény tögyit, menyétbörre ke megdörzsölni.”[F.E.] „Tesznek guzsalyt fe a gerendához, s mind ütik bé a villát a tehény hátuljához a földbe.” „Miko evitték a tehénynek a tejit, egy-egy öregasszony tett egy guzsalyt vagy egy pácát a tehény feje felé, rajta vót egy kicsi kender, s mondott valamit”), a lépfene (nem gyógyítható), tej visszahozása („Ha a fecske átrepül a tehén alatt, véres lesz a tej. Aztán magátó visszarepül”), kés, villa tejbe tevésének tiltása („Nem szabad a kenyeret késse vágni, csak kézze aprítani a tejbe, me a tehénynek hasad össze a csicse.”), pók megevésének tiltása („A pókot ha megeszi egy tehény, azonna megdöglik”), tej és tejföl felhasználása gyógyításra (a csipára tejet csepegtetnek [F.E.], a gyermekágyas anyának tejet kell innia, hogy legyen teje [F.E.]).

EME 133

A HIEDELEMTUDÁS SZERKEZETE

Hogy miért éppen e témakörök megterheltsége nagy, az érthet . Az életforma változása miatt perifériára szoruló vagy elsorvadó foglalkozások hiedelemkészlete is széthull. A szájhagyomány, a közösségi memória tehát csak a funkciónális ismereteket tárolja. A változás lépcs zetesen történik. A két corpus közötti leglényegesebb különbség éppen itt ragadható meg. Az id sebb adatközl a hagyományos paraszti életformába született bele. Tudása ilyen körülmények között épült ki. A jelenlegi fázisban tudásának „er vonalai” a gyakorolt cselekvések mentén alakultak ki. E szférákat a gazdagság és min ségi épség jellemzi (pl. állattartás, növénytermesztés, id járás, természet- és emberfeletti lények). Ezekhez az er vonalakhoz kapcsolódnak lazán a gyermekkorban vagy az élet során hallott ismeretek. Ezekre a töredékes jelleg jellemz (pl. el jelek, álmok). A második generációnak már nem lét- és kulturális élménye a hagyományos paraszti életforma, ezért tudáskészlete, világképe már egyáltalán nem tartalmazza az el fázis töredékeit. E corpusban a töredékek az el fázis alapismereteib l kerülnek ki. A faluközösség életképes információs és kommunikációs hálózata miatt az új információk hamar beépülnek a közösség világképébe. Hagyományos paraszti közösségben vagy hagyomány rz tájegységen ezért egységes a világkép. A nemek, felekezetek, különböz foglalkozások rendelkeznek ugyan specifikus jegyekkel, elemekkel, de ezek a világkép szervez elvét nem érintik. Akkor viszont, amikor az exogén hatások száma nagyon megnövekszik, a világkép koordináta-rendszere is módosulást szenved. Ez a változás észrevétlenül is bekövetkezhet, de gyakran vízszintes/függ leges irányban látványos szembefordulást válthat ki. Err l a jelenségr l írja Tomka Miklós: „Bizonyos id s a velejáró változások után a szimbolikus értelmi világ identitása is kérdésessé válik annak ellenére, hogy a védelmére és képviseletére alakult intézmény ennek legritkábban ébred tudatára (— a reformátorok annál inkább ).”11 A lényeges változás a világkép válságát idézi el . Egy személy tudatában egymással szemben, egymás mellett élnek a különböz eredet elemek, a közösségen belül a hagyományos és városi típusú normák keverednek. Az exogén tudás a társadalmi élet peremér l központi helyre kerül, a hagyományos tudást kényszerítve veszélyeztetett helyzetbe. Ez az utóbbi évtizedek paradigmaváltása: az ifjúság teljesen exogén forrásból (iskola, mass media) építi ki világképét, a hagyományos tudást csupán az id sebb generációk éltetik. A hiedelemellenes magatartás számos nyelvi megnyilatkozásban tetten érhet . „Hallattam, de nem vagyak benne biztos” — mondja K.J., lánya pedig hiedelmet és meggy dést állít szembe a következ közlésben: „A halottat nem szabad megfogni, nem lesz ereje a kezednek. De én mindig megfogtam, másképp nem tudak nyugodni.” 11 Tomka Miklós: Vallási hiedelmek és nem vallási hiedelmek. szervez dése és szerepe a mindennapi tudatban c. munkaértekezleten. Visegrád 1975.

El adás

A

hiedelmek

természete,

EME 134

KESZEG VILMOS

Összefoglalásként azt mondhatjuk el, hogy egy közösségen belül nincs olyan uniformizált világkép, amely minden egyén tulajdonát képezi. A közösség egyedei csupán világképváltozatokkal, egyéni világkép-realizációkkal rendelkeznek. Módosulásokat a kultúra síkmetszetében a nemi, foglalkozásbeli (s bizonyára földrajzi, vallási, etnikai stb.) különbségek, vertikálisan pedig az életforma változásai eredményeznek. Ami tehát pl. egy férfi világképében alapismeret, az a vele egy id ben él n számára periférikus tudás lehet. Vagy ami egy egyén fiatalkorában alapismeret, az 20—25 év múlva perifériájára kerülhet. E változások mind a mennyiség, mind a min ség kritériuma alapján kimutathatók, továbbá mind az elemek, mind a világkép szintjén. A változások a meglev struktúrát mindig megbontják. A feleslegesnek bizonyuló tudáselemek az id múlásával lemorzsolódnak. Az itt vizsgált corpus jellegénél fogva nem bizonyítja, s így csupán feltételezésként kockáztatható meg, hogy e változás a világképváltozatok számának leépülését eredményezi. Ilyen értelemben jelképesnek tekinthet , hogy a második corpusban egyetlen megnyilatkozás található a hagyományos ismeretek megszerzésével, átadásával kapcsolatban. Az el bbiekben a töredezettséget gyakran említettük. Milyen formái vannak? Az adattár alapján a következ ket említhetjük: megvan az ismeret, de nem kapcsolódik hozzá a meggy dés; megvan az ismeret, de nem alkalmazza; felismeri a jelenséget, nem ismer cselekvésmodellt; rendelkezik a cselekvésmodellel, de nem ismeri fel a jelenséget; csak a helyi, sajátos, id szer értelmezési és cselekvési lehet ségeket és normákat ismeri.

II. A hagyomány „hálójában” A paraszti kultúra elemeinek szívósságát látva, indokoltnak látszik a magyarázatkeresés. A kérdés két irányba sarkítható. Mivel magyarázható az, hogy a közösség önazonosság-tudata kialakul és generációról generációra újratermel dik? Illetve egy adott kulturális érték- és viszonyrendszerbe szület egyén számára a viszonyulásnak milyen lehet ségei biztosítottak a közösségben? A kulturális szabadság mennyiben jelent feltétlen azonosulást, s mennyiben devianciát? S e kérdést folytatva: ez az elhajlás mennyiben kreativitás, s hol a határ, amin túl hagyománytagadás? Már régen köztudott, hogy a közösségi élet vélekedés- és viselkedésmodellt nyújt az egyednek, s így spontánul szervez és m köd intézmény szerepe van. Információval és cselekvési programmal látja el az egyént, helyesbíti és bünteti megnyilatkozásait. Amennyiben azonban az egyén nem fogadja el az érvényben lev normákat, vagy a kultúra, vagy a társadalom, vagy egyszerre mindkett perifériájára tolódik. E deviancia azonban kötelez módon visszahat a közösségre és annak kultúrájára.

EME A HIEDELEMTUDÁS SZERKEZETE

135

Az etnopedagógiai folyamat irányítója els sorban a család, azután a szélesebb közösség, az egész falu. A család szerepér l mondja Kocsis János: „Nállunk édesapám télen csak ezeket csinálto. Tanított. Van, amelyik felveszi, van, amelyik nem...” Ugyanezt a szerepet játszotta el is szül ként. Lánya is emlékszik arra, hogy „miko kicsik vótunk, minden este mesemondás vót, hogy tanuljuk meg”. A közösség hatásáról nagyon sokszor a megnyilatkozások nyelvi realizálódása is árulkodik. A tudás egy-egy eleme olykor egy életen keresztül egy verbális élményhez, egy személyhez köt dik. Némely példa: „A testvérem f zte az ebédet...”; „Most mondta Szász Feri...”; „Édesapám mondta...”. Általánosabb, elmosódottabb az élmény, mikor egy egész korosztálynak tulajdonítja az adatközl a tanítást: „Tanítottak a szüleink...”; „Mondták régebb az öregek...”; „Így tanítattak az öregek...” A közösség egységes vélekedését konnotálja a többes szám harmadik személy igehasználat is: „Azt mondják...”; „Kicsi gyermek vótam, akko mondták...” Ezekben az esetekben a közösségileg elfogadott, gyakorolt vélekedések norma érték vé válnak. Ezek a tulajdonképpeni hiedelmek, amelyeket az egyén igazolatlanul másoktól átvesz. A hagyományba való belehelyezkedést nem elméleti felkészítésként kell elképzelni. A norma általában a mindennapi gyakorlatban érvényesül, tudatosodik. Ezzel magyarázható a paraszti világkép példázatjellege. Gy jtés során nagyon gyakran tapasztalható, hogy az adatközl a feltett kérdésre élménytörténettel válaszol. A történet foglalata a normának. A személyesség függvényében a történet hol memorat (személyes élmény), hol pedig fabulat (másoktól hallott történet). Az esti mesélés, amire Kocsis János hivatkozik, nem azonos a mai mesemondással. Els dlegesen nem a szórakoztatást, hanem az oktatást szolgálta. Ugyanilyen jellege volt paraszti környezetben az esti és a vasárnap délutáni beszélgetéseknek. Ezek tették lehet vé, a verbális élménykeltés által, a tapasztalat, az élmény szférájának kitágulását. Térben és id ben hiába távoli a megtörtént eset, az egyén számára mégis a normát igazolja. A hagyomány normajellegét a nyelvi megfogalmazás is jelzi. Az olyan mondatok, mint „az els tejib ke vinni valakinek”; „Miko mész e otthonrá, mondad...” — egyetlen lehetséges megoldásként ajánlják a normát. A normává válás alapja a gyakorlat. A hagyománymódosítás és/vagy tagadás hol az egyéni kezdeményezésb l („kutatás”, megfigyelés, tapasztalat), hol a hagyománytól teljesen eltér , idegen, exogén hatásból ered. A népi tudás, népi világkép se nem elszigetelt se nem zárt, hanem nyitott rendszer. Rugalmas, alkalmas új elemek, elemsorok megalkotására, kifejlesztésére, mind pedig új elemek asszimilálására Kimondott kutatásról nem beszélhetünk ugyan a népi kultúrában, de az új normák kidolgozása er sen hasonlít ehhez a helyzethez. Ugyanis adódnak olyan helyzetek, amikor a hagyományokat ismer egyén magára marad. Ilyenkor kénytelen maga új normát, értelmezési struktúrát kialakí-

EME 136

KESZEG VILMOS

tani. Ha a hagyomány nélküli cselekvés, vélekedés beválik, az egyéni kezdeményezés normává válik. Ez el ször megmarad az egyéni világkép szintjén, de utólag átkerülhet a közösség normarendszerébe. Erre utal az olyan közlések nagy száma, amelyek a vélekedés- vagy cselekvésnormát személyhez kötik (pl. „A gyárbo van egy ember...; „Az öreg Cs. ecce vasárnap ment e disznót vágni...”). A hagyományos paraszti életnek e jelenség lényeges jellemz je volt. A társadalmi élet irányítása tekintéllyel rendelkez „szakemberek” kezében volt. A népi orvos (kuruzsló), az igéz , a halottlátó stb. titkos forrású szellemi t kével rendelkezett, ez biztosította tekintélyét és megélhetését. E tudás akár a saját maga által kidolgozott normákból (pl. mokány orvos), akár az örökölt, megszerzett tudásból, képességb l állt (pl. prikulics, igéz , ken asszony). A tekintélyt és megélhetést biztosító tudást ezek az emberek rizték, a közösség tagjai mindössze a cselekvések látványos küls ségeit ismerhették meg. Erre utalnak olyan kijelentések, mint „Tóháton vót egy asszony, az bontott ki ilyeneket”; „Édesanyámnok vót egy kománéja...” Ilyen esetekben a lényeg rejtve marad a látszat, a dolgok felülete mögött. Az újítások másik része idegen, küls , exogén forrásból ered. Az adatközl életútja is számos ilyen példát tartalmaz. E jelenségeket szemléltetik a következ esettanulmányok:

A szent ember A „szent ember” hiedelmek mind a faluban, mind a környéken ismeretlenek. Mez ségi gy jtésem során sehol nem hallottam hasonló mondákat. A kérdés az, hogy a hiedelemkör milyen mértékben köt dik a hagyományokhoz, s mennyire tér el t lük. A megnyilatkozások a következ k: „Rendes ember vót, csak nagyon szent, nagyon rendes. E vót rejt zve, az isten próbálto ott fenn a mennybe. Aztán mondta, hol járt, adatt példákot az embereknek Az isten adatt példákot, csudákot. Az öregebbek vótak, háromnégy napra rejt tzek e.” „Vót amelyiket etemették, s a födbe fetámadott s kiábált. Itt a faluba nem vót, me amicsa mucsakság van itt! Neki annyi vót, mind egy éjje. — Sok álmokat álmodtam, sokat láttom. — Mégis mit? — Né, milyen példákot mutatott Jézus.” „Vót egy fiú, e vót rejt zve. Aszitték, meghalt. Aranyórávo, mindenne, etemették Éjje csak kopogtat. —Ki az? — Én vagyak, a fiatak —A mi fiúnk meghalt, a tennap temettük. — Én vagyak, feltámadtam. — Csak regge, hogy béeresztették, látták, hogy az. Megcsókolták, mondta, hogy járt a mennybe, mit látott. Meg vót halva, s szíve élt, a lelke járt a mennybe.” A hiedelemkör funkciónális releváns elemei a következ k: 1. specifikus jegyek hiánya („rendes ember vót”); 2. vallásosság („nagyon szent”, „az isten próbálta”);

EME A HIEDELEMTUDÁS SZERKEZETE

137

3. korrektség („nagyon rendes”); 4. a „rejt zés”, a révülés képessége („e vót rejt zve”, „meg vót halva, a szíve élt”, „három-négy napra rejt ztek e”, „járt a mennybe”, „a lelke járt a mennybe”, „az isten próbálto ott fenn a mennybe”, „sok álmokat álmodtam, sokat láttom”); 5. hírmondói, példamondói, látnoki szerep („adatt példákot az embereknek”, „az isten adatt példákot, csudákot”, „mondta, hogy járt a mennybe, mit látott”); 6. azonosítatlan tér-id dimenzió („itt a faluba nem vót, me amicsa mucsakság van itt!”). 1. A hiedelemkör els jellemz je elhatárolja a szent embert azoktól a természetfeletti er vel rendelkez személyekt l, amelyek predesztinálva vannak egy bizonyos szerepre, s a közösség ezt születésükt l fogva tudja is. Ilyenek a foggal szület garabonciás, a hat ujjal vagy hetediknek szület jós, az összen tt szemöldök igéz , a farokkal szület prikulics. Ilyen lényekr l mind a faluban, mind a Mez ségen, mind az egész magyar nyelvterületen sokan ismernek mondákat. Révülésük, látszathaláluk épp ezért annyira megtéveszt , hogy a transzban lév szent embert olykor el is temették. 2. E tulajdonság tulajdonképpen egyszer keresztényi kvalitás. Az istenbe, az isteni gondviselés igazságosságába vetett hitet jelenti. A hiedelemkör ezen eleme tartalmi szempontból elüt a népi hiedelmekt l. Hiszen a hiedelmek a csodás elemet eredetileg nem kapcsolják össze a keresztény hittel, vallásossággal. Formai szempontból viszont egy l fakad a többi hiedelemmel: helyessége igazolatlan, s mégis kétségbevonatlan. 3. A harmadik tulajdonság egyszerre társadalmi és keresztényi sajátosság. Az együttélés alapnormáinak, a tízparancsolatba foglaltaknak a betartásáról van szó. A két utóbbi tulajdonság ellentétbe állítja a szent embert a hiedelemlényekkel. Míg a hiedelemlények predesztinálva vannak sorsukra, szerepükre, a szent ember élete folyamán akarata, szándéka függvényében válik alkalmassá a szerep teljesítésére. 4. A révülés, a rejt zés motívuma formai szempontból az álmodással, az él halottsággal, tetszhalottsággal áll rokonságban. Mindkét értelmezés reális biológiai folyamatokat takar, a primitív köztudat azonban mindkett höz járulékos hiedelemmotivációt tapasztott. A hiedelem alapja az a hit, hogy a lélek a testt l függetlenülve élheti a maga létét, ideiglenesen eltávolodhat a testt l. Tartalmi szempontból a hiedelemelem a sámánizmussal áll nagyon közeli rokonságban. A rítus folyamán a léleknek a testt l való eltávolodása egy bizonyos cél érdekében történik. 5. E látnoki szerep formai szempontból a jövend mondó, a halottlátó hiedelemkörét metszi. Ezek azonban a faluban és környékén ismeret-

EME 138

KESZEG VILMOS

lenek. Mindössze egy gyakorlat rz dött meg napjainkig is a faluban: a tolvaj kilétének megállapítása. Tartalom szerint ez az elem is teljesen egybeesik a sámánisztikus gyakorlattal. A transz célja a természetfeletti er vel való kommunikálás lehet vé válása. 6. Az események körülményeinek törlése, elhomályosítása ismert eljárás a népi epikában. A hiedelemkör tehát két szemantikai elem, kulturális motívum összekapcsolásából épül ki. Az egyik a hagyomány, a lélekhit, amely jelen esetben megtisztul járulékos elemeit l. A másik az újítás, a vallásosság sajátos formája. S itt szükséges elmondani azt, hogy a Mez ségen a magyar ajkú lakosok nagy része református vallású. Az utóbbi évtizedekben azonban megn tt a szekták, a szektások száma. Ezeket az intenzív vallásos életet él embereket nevezik hív knek. Az el bb közölt mondákban helyenként felismerhet a hív k szemlélete: a biblia el írásaihoz való szigorú ragaszkodás, az Istent l való csoda, eligazítás várása; az Istennel való társalgás képessége; a nem-hív környezettel szembeni megvetés. A szektás vallásossággal való rokonszenv az önéletrajzból világosan kiderül. Kocsis János édesanyja szombatista volt, magának is szándékában állt azzá lenni, csupán szolgálata akadályozta meg ebben. Hagyomány rz vagy -sért -e az adatközl magatartása? Deviánsnak semmiképpen sem nevezhet . A hagyományok talaján álló ember jogot érez az elemek újrarendezéséhez. Az eredmény gazdagítja azt a készletet, amely a kiindulópontot képezi.

Kenyérsütés napja „Mutatkozatt egy nap, akko nem sütett. Édesanyám szombaton nem sütett. Ecce béfutatt egy tyúk a kemencébe, másko a kakas mind levette a b rt a fejemr . Szombaton nem sütett többet.” „Édesanyámnok megmutatkozott, hogy szombaton nem sütett. Mindig lett valami. Ecce engem szinte megöljen a kakas. Az istennek meg kellett adni. Aztán áttért, szombatista lett. A feleségem se süt.” A fenti két megnyilatkozás ugyanattól az adatközl l származik. Ugyanazt a hiedelmet fogalmazta újra eltér id pontokban. A szövegen belül két szemantikai szintet különíthetünk el. Az els a konkrét helyzetet teljesíti ki, a szombati sütés következményeit, illetve az el jelek alapján levont következtetést. Az els szintet felépít elemeket irreleváns elemeknek nevezhetjük. Egyik részük pusztán nyelvi épít anyag (texturális elem), másik részük a konkrét helyzetre utal (szituacionális elem). A második szint az els re ráépül általánosítás, hiedelem. A szakirodalom szerint a második szint összetev i a tárgyi elemek (objektéma), a mozdulatok, cselekvések (gesztéma), a kötött szöveg (textéma), valamint a hiedelemelemek (loréma).

EME A HIEDELEMTUDÁS SZERKEZETE

139

Az el bbi szövegek elemei a következ képpen csoportosíthatók: Texturális elemek: egy, akko, ecce, másko, többet, hogy, mindig, ecce, engem, aztán. Szituacionális elemek: édesanyám, béfutatt egy tyúk a kemencébe, a kakas mind levette a b rt a fejemr , lett valami, szinte megöljen a kakas; áttért, szombatista lett, a feleségem se süt. Objektéma: — Gesztéma: nem sütett, nem sütett, nem sütett, nem sütett. Textéma: — Loréma: megmutatkozatt, nap, szombatan, szombatan, megmutatkozott, szombatan, az istennek meg kellett adni. (Természetesen a szituacionális elemek tovább bonthatók alsóbb szintekre. Találhatók közöttük olyanok, amelyek texturális elemek, s olyanok is, amelyek az els szint objektémái, gesztémái. Minthogy azonban a hiedelemkör szempontjából irreleváns elemek, lemondunk az öncélú szabályosságról.) A releváns elemek leltárában nemcsak a pontosság kedvéért tüntetjük fel az ismétl déseket. Az ismétl dés hírértéknövel eljárás.) Az irreleváns és releváns elemek szintje a helyzet és a törvényszer ség szféráját építi ki. Az adatközl tudatában a hiedelemkör a következ képpen áll össze: A népi hiedelmek egyik alapelve, hogy ami szabályosan ismétl dik, az törvény, s mint ilyent, tiszteletben kell tartani. Azaz a törvény „megmutatkozik”. Jelen esetben: van egy nap, amikor nem szabad sütni. Ez a nap, az ismétl dések ezt bizonyítják, a szombat. Ez isten akarata, s „az istennek meg kellett adni”. A baj, a veszély tehát megel zhet , ha a sütésre nem szombaton kerül sor. Ezt a hiedelemláncot támasztják alá, szemléltetik a szituacionális elemek: az édesanya kétszeri tapasztalata, a tyúk pusztulása és a gyermeket ért baleset a szombati sütés idején. A következtetés így fogalmazódik meg: a szombati sütéskor „mindig lett valami”. Innen az ismétl véletlen törvényer re emelkedik, az édesanya már mint törvényt adja át a hiedelmet. Menye, aki a következ korosztály tagja, ellen rzés nélkül tartja be. Melyek azok a hiedelemparadigmák, amelyek az etnophorban (jelen esetben az adatközl ben és édesanyjában) kialakítják az érzékenységet a hiedelemalkotás iránt, majd a tapasztalatot meger sítik? A hiedelmek egyik szervez eleme az id . Vannak napok, periódusok, amikor valamit nem szabad végezni, illetve amikor valamit el kell végezni. Például ünnep els napján asszonynak nem szabad látogatóba mennie, újesztend napján nem szabad szárnyashúst enni, pénteken böjtölni kell stb. A népi vallásosság szerint vasárnap tilos a munkavégzés. (Pl. disznóvágásra vonatkozó tiltás.) Magyar nyelvterületen sok helyt ismert a szombati nappal kapcsolatos hiedelem is. A fiatal adatközl ezt így fogalmazza meg: Szombat szent nap, akko vágezte bé az Isten a teremtést, azé süt

EME 140

KESZEG VILMOS

ki a nap.” A szombati munkavégzésre vonatkozó tiltást Kocsis János vallomásában is olvashatjuk. Szombatos prédikátorok tanítása alapján er södött meg édesanyjában is, benne is ez a meggy dés. Hogy a hiedelemgenerálás nemcsak az adatközl re jellemz , az más példával is bizonyítható. Íme két megnyilatkozás: „Álmodtam, hogy szombaton ne süssek, me Dani megvakul. Mintha álomba lett vóna, hogy egy asszony eljött hozzám s azt mondta, ne még süssé szombatnap. De azt mondja, valami nagy csapás ér titeket. S valahogy úgy Záhon vótam a piacan. S há mondam, mi, miféle álom. S azt mondja, meg fog vakulni a férjed. Vagy valami affélét mondatt nekem. De miko felköttem, úgy nem fogadtam fe, hogy nem fogok sütni szombatnap, de egy darabig azé nem sütettem. Most má esmét sütök szombatan. S akko inkább, mondam, nem sütek szombatnap. S egy darabig, nem is tudam, vagy tíz esztendeig is eisze nem sütettem szombatnap. Na de most megint. A nyomorúság sokszo rávitt s sütöttem. Pedig valahogy megmondom az úr el tt, úgy félek” (Jenei Dánielné Varga Jolán sz.1943, Bodon.) „Máminak megjelenet megint álmábo, hogy milyen napat tartsan bé... Találkozatt valakive... Megjelent neki egy vénember, egy szakállos vénember, álmábo, s azt mondta neki, hogy Erzsi, úgy szólítatta a nevit, te milyen napat tartsz be? Nem tudam, azt mondja, a vasárnapat. Monta, hogy aszt mondja, hogy te nem kéne a vasárnapat bétartsad, me te sokat olvasad a bibliát, és te... Kérdi, milyen napat tartsak bé? Hogy mikorá mondja meg, hogy milyen napat tartsan bé, akko anyu megébresztette, me mámi úgy az álmábo valahogy úgy ahogy aludt, verg dett s úgy... Azt mondta, hogy megébresztette, s akko az az ember nem tudta megmondani nekie, hogy milyen napat tartsan be, Irénke néninek mondta, hogy imádkozzék az istennek, me megint megjelenik neki az a vénember vagy az a valaki, s megmondja, hogy milyen napat tartsan bé. Megmondtam máminak, de aztán nem tudam, nem még álmodott ilyesmit.” (Simon Hajnal 1961, Fels detrehem.) „Nállunk vannak, akik nem szabad süssenek pénteken, me történik valami.” (Simon Hajnal 1961, Fels detrehem.) Az életképes paraszti világkép tehát ma is alkalmas új hiedelemkörök, -láncok kialakítására. Igaz, a gyakorlat azt bizonyítja, hogy az új hiedelmek általában meglev hiedelemköröknek rendel dnek alá. Vagy amennyiben az újítás nagyobb hatósugarú, megmarad az egyéni tudáskészletben.

III. A tudáskészlet Az el ekben arra a következtetésre jutottunk, hogy az él , köd világképen belül egy id ben két ellentétes törekvés érvényesül. Az egyszer södés, a besz külés, a feleslegessé vált elemek és elemsorok elsorvadása, valamint az id közben szükségessé váló elemek, elemsorok kidolgozása, kiépítése. Utoljára maradt annak a vizsgálata, hogy a világkép

EME A HIEDELEMTUDÁS SZERKEZETE

141

milyen másodlagos szövegkészletet szervez maga köré s azt hogyan itatja át a maga sajátosságaival. A visszaemlékezésb l tudjuk, hogy az adatközl édesapja mind Záhon, mind detrehemi vincellérként a közösség elismert szórakoztatója volt. Az életforma akkor még éltette azokat az alkalmakat, amelyek mind az alkotást, mind a terjesztést lehet vé tették: Kocsis János azonban tudása ellenére sem válhatott a közösség fókuszában álló mesél vé, mert az életforma változása miatt elszigetel dött, a tudása iránti érdekl dés egészen sz k körbe szorult vissza. Gyermekein kívül mindössze kevés szomszédjának, munkatársának s nekek is nagyon szórványosan volt alkalma mesélni. Ezzel magyarázható, hogy repertoárja nem gazdagodhatott. A hiedelemtudás mellett repertoárjában 15 eredetmonda, 22 hiedelemmonda, 1 történelmi monda, valamint 6 igaz történet fordul el . Ezt egészíti ki a 8 mese, valamint a vallásos életrajz. E rendszerben a verses epikát ballada, a szokásköltészetet karácsonyi ének és beköszönt , valamint 6 gyógyításhoz, elhárításhoz köt ima képviseli. S mindehhez járul még 45 gyermekmondóka. A funkcionális tudáskészletbe tartoznak a hiedelmek, mondák, igaz történetek, imák, valamint a karácsonyi szokáskör szövegei. A balladák a hajdani paraszti epika maradványai, amelynek darabjait gyermek- és ifjú vel ismerhette meg az adatközl , s amelyb l csupán e szövegeket rizte meg. Ugyanígy a perifériára szorultak a gyermekmondókák is. A periférikus tudás jellemz i az elenyész szám, a kiérleletlenség vagy töredékes jelleg, valamint az, hogy spontán megfigyelés során nem rögzíthet k. Az adatközl csupán rákérdezésre idézi fel ket. A tudáskészlet kiépülését a paraszti életforma tette lehet vé. Ezt igazolja az adatközl vallomása is. A vallomás és az adattár összevetéséb l nyilvánvalóvá válik az is, hogy e beállítottság miatt az idegen hatások leperegtek a tudáskészletr l vagy annak perifériájára épültek be ( városi munkakör stb.). A szervez er k közül a tévedés kockázata nélkül hármat nevezhetünk meg: a hiedelemszemléletet, a vallásosságot és a népmesei szemléletet. Mindhárom kimutatható az adattárban foglalt különböz fajokban, akár a tartalom, akár a forma oldaláról közelítjük meg ket. A hiedelemjelleg a hiedelemtudásban a legnyilvánvalóbb. De ugyanez a szemlélet köti a hiedelemcorpushoz a mesék egy részét is. Mesébe épült hiedelemelemek a táltos jelenléte, a kastély átváltoztatásának motívuma a Barna Péterben, az ördög legy zése az Orondiban, alakváltozás a Citromban, az ördögnek emberbe való költözése egyik történetben. A gyógyító, elhárító szokásokban szerepl imák, ráolvasások alkalmazása ugyanerre a szemléletre vezethet vissza, akárcsak a mondák szüzséje.

EME 142

KESZEG VILMOS

A vallásosság szemléletként el -el fordul a népmesékben, tartalmi elemként pedig az eredetmondák egy részének (eredetmondák, a krisztusi csodák), valamint a karácsonyi énekek alapját alkotja. Több újdonság mondható a mesei szemléletr l, amely a népmesék mellett bizonyos mértékben a karácsonyi énekekben, a mondákban is tetten érhet , valamint fokozottan az igaz történetekben és a vallomásban. Miért és milyen módon válhatott/válhat a személyes élmény folklórrá? A folklór is, akárcsak az irodalom s a m vészet többi ága, minden id k jelenének kihívására született. A népi epika jelent s része évezredes hagyományok alapján a h ssé válás, a h sként cselekvés szüzséjére épül. A h siesség egyfajta pozitív deviancia, a valószer , lehetséges megoldások sikeres alkalmazása. A társadalom adott berendezésének túlszárnyalásából, új értékrend megteremtéséb l ered. Ez jellemzi a balladákban, mondákban oly gyakori szerepl t, a történelmi st, valamint a hiedelemmondák és népmesék természet- és emberfeletti sét. A XX. század folklórjának valóságközelségét az utóbbi évek kutatása sokszor elkönyvelte. A nyomor, a pusztító veszélyek túlélése (az amerikázás, a front) olyan helyzeteket, magatartásokat termelt ki, amelyek méltán válhattak a népi epika tartalmává. A valóságnak a folklórba való beáramlása jelentette egyes hagyományos m fajok fejl désének utolsó fázisát (a helyi ballada a népballada fejl désében, a realisztikus mozzanatok a tündérmesében), illetve új folklórm fajok keletkezését. Ez utóbbiak közé sorolható az immár terminológiaérték szóval megnevezett igaz történet, valamint az élettörténet, önéletírás. A mesél kedv Kocsis János is élményeit érlelte folklórrá. Ezek az élmények a paraszti környezetb l ismeretlen világba lép ember élményei. (Ennek analógiája a tündérmese, amely azonban nem reális, hanem csupán fantasztikus, fikciós környezetváltozást mutat be.) Életének ezért legemlékezetesebb eseményei a katonáskodás, az udvarlás, a vásárba járás, a kórházi tartózkodás, valamint a gyári munka. Melyek azok a képességek, tulajdonságok, amelyek a mesél szándéka szerint h ssé avatják az események f szerepl jét? Az adott szóhoz való h ség, a tanulékonyság, a leleményesség, az éberség, az akadályok legy zése. A paraszti származását, a szerény körülményeket, az iskolázatlanságát nem hallgatja el, nem szégyenli. Ez lesz az a viszonyítási alap, ami az egyéni teljesítményt h stetté avatja. Az egyébként szerény gyári beosztására épp azért büszke a mesél , mert iskolázott emberek is dolgoznak a keze alatt. (A szakirodalom eddig f leg az ellenkez oldalról közelítette meg ezt a jelenséget. Azt vizsgálta, hogy a személyes élmények hatására hogyan racionalizálódik a folklór világszemlélete. Az adattárból számtalan ilyen példa is említhet mind a hiedelemmondák, mind pedig a mesék közül. A mesékben például, habár a cselekmény legtöbbször meg rzi a hagyományos szüzsét, egyes megoldások kidolgozása már valószer .

EME 143

A HIEDELEMTUDÁS SZERKEZETE

Citrom történetében például az acélbárka készítésének mozzanata az adatközl munkahelyi élményeivel kapcsolódik össze.) A tudáskészlet elemzésekor nem hagyható figyelmen kívül a történelemszemlélet hiánya.12 Az adatközl esetében nem a gy jtés fogyatékosságának tudható be, hogy a történelmi mondák, balladák hiányoznak. Habár a magyar parasztfolklór eredet- és történelmi mondák, helynevek, mondókák, balladák formájában a nemzeti történelem lényeges mozzanataira kivétel nélkül reflektál, a Mez ségre e törekvésigény hiánya jellemz . Jelen esetben az adattárba mindössze egy betyármonda és egy betyárballada került be. A népmesék királyszemléletének a forrása nem a történelem, hanem épp a mese. Az etnopedagógia és a hivatalos oktatási gyakorlat között lényeges eltérés figyelhet meg. Az ismeretek elsajátítása a népi közösségben spontán folyamat. Sem az ismeretmennyiség, sem az átadás technológiája nem programozott. S ami szintén lényeges, az elsajátítás nincs periódushoz, életkorhoz kötve. Elvben a népi közösségben él egyén élete folyamán rendre kerül kapcsolatba a népi kultúra területeivel, az ismeretek absztrakciós szintjének, funkciójának függvényében. A folklór fajai, a kultúra egyéb területei az életkor függvényében válnak megközelíthet vé. Illetve, mivel a kulturális gyakorlat szinte teljesen nyitott, csak ritkán alkalmaz tiltást, kizárást, az egyén más-más min ségben vesz részt benne. Ugyanannak a rítusnak a gyerek csak szemlél je, a feln tt viszont szervez je, irányítója. Ilyen alapon elkülöníthet a gyermekkor, az ifjúkor, a feln ttkor tudás- és szokáskészlete. Az egyéni tudáskészlet tehát két tartományra osztható: a funkcionális és a periférikus készletre. A funkcionális tudáskészletet az egyén személyisége (érdekl dése, képessége), (földrajzi, kulturális, vallási, társadalmi) környezete, foglalkozása határozza meg. A periférikus készlet a nem alkalmazott tudást tartalmazza, a más generációk tudásának elemeit (feln tt esetében a gyermekfolklór, fiatalkori szokások), a más környezetek, más foglalkozások ismeretelemeit. Az els tartomány szervezett rendszer, a második viszont egyszer tudáshalmaz, amely lazán kapcsolódik az el rendszerhez. Mindkett sajátossága, hogy az életkor változása átszínezi, tartalmában és kiterjedésében módosítja. Az itt alkalmazott fogalmak talán megtéveszt ek, mert viszonyuk értelmezéséb l az következhet, hogy a periférikus tudás funkció nélküli. Pedig a periférikus tudás maga is funkcióval rendelkezik. A bel le fakadó sajátosság-másság tudata teremti meg az egyén identitástudatát. E tudáselemek teszik lehet vé a tágabb környezettel való kapcsolatteremtést (generációk, társadalmi csoportok, közösségek, etnikai csoportok közötti kapcsolatok). 12 Vö Katona Imre: Parasztságunk történelemszemlélete. és szerepe a mindennapi tudatban c. munkaértekezleten. Visegrád 1975.

El adás

A

hiedelmek

természete,

szervez dése

EME 144

KESZEG VILMOS

A két készlet nem határolódik el mereven egymástól. Az életkor vagy a környezet megváltozása a kett közötti határt módosíthatja. A gyermekmondóka például ifjú- és feln ttkorban a funkcionális készletb l a perifériára szorul, illetve kés bb funkciómódosulással újra aktivizálódik (pl. mondókatanítás). Vagy a lakodalmi szokáskör elemei a gyermekkori tudáskészlet perifériájáról ifjú- és feln ttkorban a funkcionális készletbe kerülnek.

EME SZEMLE Forráskiadvány a csángó-magyarokról (Moldvai csángó-magyar okmánytár. 1467—1706. I—II.) Gy jtötte és sajtó alá rendezte Benda Kálmán, Jászay Gabriella, Kenéz Gy , Tóth István György. Szerkesztette, a bevezet t és a jegyzeteket írta Benda Kálmán. Budapest 1989. Viharos történelmünk egy szakaszának írott forrásait gy jtötte össze egy kétkötetes kiadvány. Földrajzilag annak a Kárpátoktól keletre vet dött magyar népcsoportnak a múltját idézi fel, mely Moldva, Bukovina és Besszarábia területét választotta telephelyéül. Ismeretes, hogy ez a csángó-magyarság nemcsak népünk, hanem a katolicizmus legkeletibb vonulata is, mintegy véghelye. Melyr l a múlt században feljegyezték, hogy „az Annyai Magyar nyelvet ugyan felejtette [...], nagyobb része mindazonáltal a’ Népnek megtartotta régi Magyar nyelvét.” Történetét-sorsát régóta kutatja a tudomány. Életér l csak nagyon szórványosan értesültek az itthon maradottak. Mélyebben csak Zöld Péter drámai beszámolója hatott, aki a madéfalvi veszedelem utáni újabb kivándorlási hullám hajótöröttjeinek sorsát érzékeltette. A Tudománytár 1818. évi beszámolójától kezdve a magyar tudományosság szinte rendszeresen foglalkozott a csángó-magyarokkal. Ágazatai közül a tör désben els sorban a nyelv és történettudomány járt elöl. A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából Geg Elek moldvai útja során az „ott netalán található, nyelv és história tekintetében érdekes kéziratokra, oklevelekre”, nyelvjárásbeli jelenségekre és folklóremlékekre figyelmezett (1838). Azután a kit tudományszervez Döbrentei Gábor kiadta a Biblia részleges magyar fordítását tartalmazó Bécsi Kódexet, amelyet a katolikus egyház üldözése el l Moldvába menekült Tamás és Bálint huszita papok

készítettek. Ugyan közölte Petrás Ince moldvai magyar plébános nyelvészeti megfigyeléseit. A csángók körüli magyar közhangulatra jellemz , hogy Döbrentei tanítványa, a nagy naplóíró és liberális gondolkodó Gyulay Lajos többször megemlékezett róluk, és 1856-ban meglátogatásukra készült. Jerney János 1844-45. évi helyszíni jelentése után Ballagi Aladár 1887es úti beszámolója helyrajzi, statisztikai, egyházszervezeti és gazdasági felvilágosítások mellett néprajzi és nyelvi jelenségeket ismertet. Szarvas Gábor közben a csángómagyarok déli csoportjára vonatkozó nyelvészeti kutatásait adta közre (1874), Munkácsi Bernát a moldvai és keleti székely nyelv helyszíni tanulmányozásával t nt ki (1880), majd Rubinyi Mózes 1900 és 1901 nyarán végzett a helyszínen nyelvjárásbeli tanulmányokat. A dialektusok vizsgálatában világszinten elöljáró finn nyelvtudomány képvisel i közül Wichmann György 1906—1907-ben fél évet töltött a moldvai Szabófalván, s megfigyeléseinek és feldolgozásának alaposságával példás munkát végzett. A két világháború közötti korszakból Cs ry Bálint és Balogh Ödön nyelvészeti kutatásait kell kiemelnünk. Noha terjedelemben és nevekben nem versenyezhet a filológiával, utána kétségtelenül a történettudomány emelkedik ki a csángó-magyarok sorsa iránti tör dés vállalásában. Magyar, román és német történészek több generációja keresett választ arra a kérdésre, hogy honnan és miként kerültek

EME 146 mai lakhelyükre a csángó-magyarok, mások meg a rájuk vonatkozó források kiadásával jeleskedtek. Kezdetben úgy vélték, hogy kun eredet ek (Munkácsi Bernát, Gustaw Weigand), Karácsonyi János a kabaroktól származtatta ket, N. Iorga valamelyik török töredék utódainak tekintette a csángókat. Egy másik elmélet hívei (Rubinyi Mózes, Gunda Béla, Lük Gábor) a moldvai csángóság si magját a honfoglaláskor a Kárpátokon kívül maradt magyarokban keresik. Valószín azonban, hogy a kés i népvándorlás vihara az úz, beseny és kun néppel együtt a honfoglalás idején ideszorult magyar telephelyeket is megsemmisítette. Általánossá és ma is elfogadott állásponttá az az elmélet vált, hogy a csángómagyarok nem keletr l, hanem nyugatról, Magyarországról és Erdélyb l költöztek mai hazájukba. E felfogás eredményeit levéltári kutatások alapján mintegy száz éve foglalta össze a románul publikáló Carol Auner (munkája magyar fordításban is megjelent: Auner Károly: A romániai magyar telepek történeti vázlata. Temesvár 1908). A gondolat elkötelezettjei közül Domokos Pál Pétert említhetjük, aki A moldvai magyarság c. munkájával (1931) újból a kérdésre irányította a magyar tudomány, s t a közvélemény figyelmét, s Lük Gábort, aki néprajzi és nyelvészeti vizsgálatok alapján el ször különítette el a moldvai magyarság két rétegét (A moldvai csángók. Budapest 1936). szerinte az északiak Moldvabánya (Baia) és a Moldva folyó torkolata körül, a déli telepek pedig a Szeret és a Tatros folyó mentén helyezkednek el. A román történelemtudomány forráskiadványai sorából kiemelkedik Marcus Bandinus érsek, apostoli administrator 1648. évi részletez , alapvet beszámolójának megjelentetése 1893—94-ben eredetiben és román fordításban (V. A. Urechia: Codex Bandinus). Ugyanakkor E.

SZEMLE

Hurmuzaki és I. S. Filitti is jeleskedett a moldvai katolikusokra vonatkozó hivatalos iratok kiadásában. Az 1920-as évekt l Gh. linescu, Francisc Pall és G. Vinulescu fáradozásai nyomán a Római Román Iskola évkönyve, a Diplomatarium Academicum közölt vatikáni forrásokra épít komoly tudományos tanulmányokat. Az 1920-as évek végén Veress Endre már elérkezettnek látta az id t, hogy megkezdje a csángó okmánytár anyagának összegy jtését. Nem sokkal kés bb a moldvai csángók történetére vonatkozó kutatásokat a ia i-i egyetem tanára, Gh. I. N stase összegezte alapvet tanulmányban (Ungurii din Moldova la 1646 dup Codex Bandinus. 1934—1935). A magyar tudósok közül a fiatalon szovjet lágerben elpusztult Mikes László írt jelent s monográfiát a csángó-magyarságról (Csángók. Budapest 1941; munkáját nemrégiben újra kiadták), de két más kiadványával is a kérdés legnevesebb kutatói sorába emelkedett (ezek: A Kárpátokon túli magyarság a Deér József—Gáldi László szerkesztette Románok és magyarok c. könyvben. Budapest 1943.I. 441—507. és A moldvai katolikusok 1646—47. évi összeírása. Kolozsvár 1944. Erdélyi Tudományos Füzetek 171. sz., amely a Bandinus Kódexet tartalmazza). A második világháború után a történetírás hosszú ideig mély hallgatásba burkolózott. Nem úgy a nyelvészet, melynek szakemberei a Bolyai Tudományegyetem keretében 1949-t l tervbe iktatták a moldvai csángó-magyarság nyelvjárásának kutatását és nyelvatlaszának elkészítését. A nagy er vel folyó kutatások élén Szabó T. Attila állott, aki el leg már három ízben (1930, 1935 és 1937) járt a helyszínen. A nagyobb munkaközösség bevonásával évekig tartó munka részeredményei meg is jelentek {A magyar nyelvjárások c. sorozat V. kötetében. Budapest 1959). Szabó T. Attila részletez

EME SZEMLE

tanulmányában (Nyelv és múlt. Bukarest 1972) felsorolta a ma is létez csángómagyar telephelyeket, a népesség három nyelvi csoportját (ezek: 1. a Románvásár [Roman] környéki északi csángók, 2. a Bakó [Bac u] városától délre elhelyezked déli csángóság és 3. a moldvai magyarság mintegy kétharmadát kitev , a Szeret és mellékfolyói, a Tatros, Aranyos-Beszterce és Tázló folyók mentén él székelycsángók). A hetvenes években még megjelenhetett Márton Gyula két könyve (A moldvai csángó nyelvjárás román kölcsönszavai. Bukarest 1972; Igetövek ... a moldvai csángó nyelvjárásban. Bukarest 1974), az egyre jobban eldurvuló diktatúra nyomására azonban az 1969 óta nyomdakész Moldvai csángó-magyar nyelvjárási atlasz már nem kerülhetett kiadásra. A kutatómunkát végül is a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyar Nyelvtörténeti és Nyelvjárási Tanszéke folytatta, több tanulmányt közölve. Az 1950-es évekt l induló néprajzi kutatások szerencsésebb kimenetel ek voltak, mert eredményeik több kötetben is körvonalazódtak. El ször egy általánosabb folklórgy jtés látott napvilágot (Faragó József—Jagamas János: Moldvai csángó népdalok és népballadák. Bukarest 1954), azután a csángóföldön évekig tanítóskodó Kallós Zoltán balladagy jteményei jártak meg valóságos diadalutat; közülük a Balladák könyve els kiadását (Bukarest 1970) több dallammal kiegészített újabb kiadások követték. A tárgyi néprajzban dr. Kós Károly vázlata után ugyan tett közzé jelent s monográfiát Nagy Jen vel és Szentimrei Judittal karöltve (Moldvai csángó népm vészet. Bukarest 1981). A tudomány eredményei, írók könyvei és riportjai, valamint a több tucat moldvai községben felállított magyar iskola és azok megszüntetése nyomán kiváltott hangulat az erdélyi, s t fokozatosan a magyar közgon-

147 dolkodás részévé avatta a csángókérdést. Közvéleményünk el tt világossá vált, hogy nem szabad megfeledkeznünk a nyelvük, vallásuk megtartásával m vel désünk legsibb rétegét meg rz csángó-magyarokról. Ez a felfogás annál jobban tudatosodott, minél veszélyesebbé vált a csángó-magyar falvak meglátogatása. A román hivatalosság állampolitikai szintre emelt magatartását tükrözte aztán D. M rtina Originea ceang ilor din Moldova c. könyve (Bukarest 1985). A szerz a „régi koncepció”-val szemben azt az új elméletet vetette be, hogy a moldvai csángók Erdélyben elmagyarosodott és katolikus hitre térített románok, akik a magyar elnyomás el l a Kárpátokon túlra költöztek. A csángó szó M rtina szerint korcsot jelent, a csángók nyelvi sajátossága pedig onnan ered, hogy számukra a magyar mindig „idegen nyelv” maradt és soha nem tudtak tökéletesen megtanulni magyarul. Román voltukat igazolja nemzeti tudatuk és népviseletük is. Noha felfogásához hasonló nézetek elszórtan el bb is jelentkeztek, D. Martinasnak minden tudományos alapot nélkülöz , el - és utószóval, tudományos apparátussal megtámogatott, „megszerkesztett” munkája, a körülötte csapott hazai és külföldi zsurnalisztikai hangoskodás a diktatúra utolsó szakaszának nacionalista vonalába ágyazódott. Mindenesetre ezzel újabb nehezék terhelte meg a magyar és román történetírás ellentétekkel amúgy is er sen megrakott bárkáját. Látható tehát, hogy tudományosságunknak a kérdés iránti érdekl dése több mint másfél évszázados. Most nyelvészeti és néprajzi kutatások után ismét a történettudomány jelentkezett. A Moldvai csángómagyar okmánytár el ttünk fekv két testes kötete azt az egyedül helyes álláspontot jelzi, hogy a történettudomány felfogása világos: az igazság felderítésére az egyetlen járható út, a megközelítés egyedüli

EME 148 lehetséges módja — beszéljenek a múlt tanúi, az írott források. A források, az okmányok sokaságából több száz oldalnyi terjedelemben jelent s számú (142) darabot közöl a kiadvány. Ritka kivétellel nem is magyarok vetették ezeket papírra, hanem idegenek, olasz, lengyel, szerbiai, bosnyák és más papok és misszionáriusok, akik részrehajlással semmiképpen sem vádolhatók. Szerz jükt l függetlenül azonban számunkra nagyon fontosak, mert egy már-már feledésbe merült magyar népcsoportra vonatkoznak. Az 1467 és 1706 közötti id szakból származó okmányanyag (levél, összeírás, jelentés, jegyz könyv stb.) nagyobb része kiadatlan, de van köztük nem egy helyesbített újrakiadás is. Bár a gy jt k és sajtó alá rendez k tízéves munkájuk során a romániai gy jteményekhez nem juthattak hozzá, a római és bécsi levéltári kutatások séges eredeti forrásanyagot kínáltak. A terjedelmében is nagyszabású kiadványt Benda Kálmán félszáz oldalas alapos szintézise, bevezetése indítja. Mindjárt az elején utal arra, hogy a magyarok moldvai jelenlétére a XIII. századtól vannak okleveles adataink, ezek azonban szórványosak és töredékesek. Az itteni magyar telepek életére vonatkozó iratanyag csak az 1400-as évekkel kezd dik, a XVI. századtól aztán folyamatossá válik, majd a XVII. században meginduló misszió m ködésével er sen megduzzad. Az Okmánytár a csángókérdést számos összefüggésben új megvilágításba helyezi. A bevezet meggy en mutatja azt a küzdelmet, amelyet entitása, si vallása és nyelve meg rzésére a XVI. és XVII. században folytatott a csángó-magyarság. Benda Kálmán összefoglalja a magyarok moldvai megtelepedését, és elkülöníti rétegeit. Ismeretes, hogy a középkor századai óta Moldvában számos magyar és szász telep keletkezett, amelyeket a következ kben újabb hullámok gyarapítottak. Az Okmány-

SZEMLE

tárban foglaltak illusztrálják azt a szerepet, amelyet az erdélyi szász és magyar lakosság a moldvai városfejl désben játszott, meg rizve kapcsolatait szül földjével is. A középkorban inkább mez városok ezek, fakerítéssel szegélyezett települések, széles mez gazdasági határral, de els céheik már a XVI. században megjelennek. Az iparosok (ácsok, fazekasok, szabók, lakatosok stb.) és keresked k zöme még f leg földm velésb l él, de áruik, keresked ik messze földre eljutnak. A moldvai magyarok többsége azonban rendezett falvakba települt, földm ves és állattenyészt volt, igen termékeny talajon gazdálkodott. A legszívesebben termelt búza, árpa és zab mellett er sen hódított a köles. A halastavak, méhkasok, ridegen tartott marhacsordák, juhnyájak az állattartás változatos ágazatait jelölik, híresek voltak a moldvai lovak is. A mez gazdasági m velés valószín leg földközösségben folyt. Társadalmi tekintetben a csángó-magyarság szabadparaszti státusban volt, a városok és falvak lakossága önkormányzattal rendelkezett. A többségében magyar lakosságú Bákóban a XVII. század közepén a városi tisztségeket magyarok és románok felváltva viselték. Az egyre pusztítóbb háborúk, török-tatár-kozák betörések a hadak útjába es szász és csángó-magyar városokat is er sen megviselték, a lakosságot elszegényítették, sok helyütt földönfutóvá tették. Mindez kihatott a katolikus egyház helyzetére. A bákói püspökség és a moldvai plébániák egykor gazdag adományokban részesültek, szép telkük, földterületük, gyakran sz jük volt, kedvez id ben gazdaságukban több tucat szarvasmarha és sertés, néha több száz juh találtatott. Noha a reformáció áramlataival husziták, lutheránusok és kálvinisták is kerültek közéjük, a csángók zömének a katolikus hitélet és erkölcsiség jelentette a szilárd támaszt. Az 1588-ban megszervezett bákói

EME SZEMLE

püspökség, az épül ferences és jezsuita rendházak, templomok és plébániák köré csoportosult csángó-magyarság hív serege és egyháza szolgáitól (papok, szerzetesek, misszionáriusok, kántorok, „deákok”) várta lelki gondozását, a vigasztaló szót keserves sorsában. Csakhogy ez a vidék a katolikus egyház perifériája volt. Miközben Itáliában és Spanyolhonban, német vagy francia földön, csodálatos székesegyházakban folyt a pompázó mise, egyházi paloták, nagy hír egyetemek és tágas rendházak emelkedtek, de még a szomszédos Erdély városaiban is voltak impozáns egyházi épületek, s t a falvak népének is jutott kisebb-nagyobb templom, az Okmánytár tanúsága szerint Moldvában egészen más kép tárul elénk. Noha Losonczi Margit, Alexandru cel Bun felesége Moldvabányán „nagy és szép” templomot alapított, s Bákóban, Kutnáron és Tatrosban is k l rakott egyházat építtetett, a települések zömében csak fa-, s t néha vályogépületben dicsérték az Urat. A háborús pusztítások után a pénztelenség és szegénység még nyilvánvalóbbá vált. Leégett, romokban hever templomok, elpusztult plébániák sorakoztak. Marcus Bandinus érsek, moldvai helynök írja 1648-ban, hogy vizitációja alkalmával a jászvárosi plébániaházat borzasztó állapotban találta: „kerítése nincs, az alsóházat eltulajdonították a lengyelek és bordélyháznak rendezték be; a fels ház három szobájából csak egy lakható, a tet elrothadt, az es beesik, a gerendafalon nagy rések, a kút szeméttel telehányva, az udvar trágyadomb képét mutatja” — írja a regeszta. A bákói ferences kolostor elhagyatva, félig romokban állott, egyetlen szobája is beázott, a templomtorony led lt, csarnokának hiányzott a teteje, két oltár romokban, a harmadik mocsokkal tele. A romos püspöki templom mintegy jelképe a moldvai katolikus egyháznak: nincs pénze,

149 nincs segít je, magatehetetlen és küls támaszra szorul. Megdöbbent a forráskiadványból kirajzolódó kép az egyház szolgái tekintetében is. Szolgált itt nem egy szent élet , példamutató egyházi férfi, mint a sokat dicsért Angelini da Norscia konventuális ferences szerzetes, aki megszakításokkal két évtizedet töltött Moldvában, a teológia magistere címet is elnyerte, és 1681-ben kinevezték a moldvai misszió prefektusának. Vagy Beke Pál jezsuita, a kolozsmonostori misszió hitszónoka, Bandinus érsek kísér je, aki hosszasan m ködött a csángók közt és Jászvásáron iskolát szervezett. Sokan nem élnek azonban az egyházi fegyelem törvényei szerint, és elszigetelt, reménytelen helyzetükben elzüllenek. Az ottani viszonyok között az még a kisebbik baj volt, hogy a papok közt sok volt az aposztata. Bernardino Quirini argyesi püspök 1588ban azt írja a pápának, hogy egyesek hajlandók a papi n tlenségre térni, mások meg nem. Az utóbbiakat is kénytelen hivatalában megtartani, nehogy pap nélkül maradjon a plébánia. Quirini azonban azt is elpanaszolja, hogy két lengyel — az egyik szerzetes, a másik világi pap — megtámadta és majdnem megölték. Az egyháziak közül sokan züllött, botrányos életmódot folytattak. Franceschi da Ossimo domonkosrendi szerzetes ellen olyan panasz érkezett, hogy egy n s világit egy lóért pappá szentelt. 1671-ben hat csángó falu magyar nyelv levélben azért panaszkodott a római Szent Kongregáció el tt, hogy a hozzá küldött misszionáriusok „lélekveszt k és kárhoztatók”, „ nem úgy viselik magukat, az mint az regula kévánná, hanem részegesek, asszonember után járók, azokkal conversálkodnak, rút fertelmes életöt viselnek, mely embereknek, de münekünk magyaroknak leginkább nagy botránkozásunkra vagyon: nem vehetünk töllök lelkünk idvességire való gyümölcsöt”.

EME 150 A törvénytelenségek elkövetésében néha egyenesen a f papok járnak elöl. A moldvai híveit l többnyire távol lév Adam Gorski püspök például a püspökség kegyszereit a népt l kicsalta, titokban Lengyelországba vitte, helyükbe téglát rakott a szekrénybe, s a nép csak kés bb vette észre a lopást. Persze a klerikusok részér l is számos, a nép erkölcsét ostorozó panasz hangzik el. Johannes Lillus vikárius azt a véleményét hangoztatja, hogy „a köznépben kevés az igazi istenfél lélek, a többség afféle tatár és eretnek”. A jezsuiták ausztriai rendtartománya 1645. évi jelentésében egyenesen azt írják, hogy Moldvában a legtöbb katolikus vadállat módjára él („Catolici more ferarum in sylvis plurimi degunt”), hódít a babonaság, dívik a n rablás és válás, az ördög zés, s húsvétkor a katolikusok is a halottak sírja fölött mulatoznak. Az okmányokból ugyanakkor kiviláglik, hogy a sanyarú viszonyok mellett a sok rendetlenség legf bb oka a lelki élet és gondozás elégtelensége, a kóros paphiány. Egy 1642-es okmányból kiderül, hogy Moldvában csak négy olyan plébánia van, amely képes papját eltartani. Pap híján a hívek nem részesülnek szentségekben, elmarad a gyerekek megkeresztelése és a fiatalok bérmálása. Quirini 1588-ban a bákói templomban több mint ezer embert bérmált, sokakat megkeresztelt. A könyvben olyan esetr l is olvashatunk, hogy 1642-ben egy 70 éves öregember életében el ször gyónt. Így érthet , hogy a moldvai katolikus papság 1642. évi általános gy lésén felvet dött: a paphiány olyan szükség, ami miatt a keresztelés jogát a kántoroknak is meg kellene adni. Világos, hogy ha híveiket meg akarták tartani, az itteni klerikusoknak bizonyos tekintetben más mértékkel kellett mérniök, mint a rendezett viszonyok között tevékenyked nyugati társaiknak. Érdekesek az Okmánytárnak azok a darabjai, amelyek az ortodox moldvai

SZEMLE

vajdák katolikusok iránti magatartására vonatkoznak. Nem egy közülük felnézett a Vatikánra, a pápára, támogatta a moldvai katolikus papokat, s t olykor felcsillant a remény, hogy a vajdák egyenesen hajlanak a Szentszék felé. Sajnos azonban nem egyedül ez volt a jellemz . Id nként felülkerekedett az ortodox klérus türelmetlensége, térít szándéka és tevékenysége. Hasonló jelenségekr l Quirini már 1599-ben beszámolt, de több irat utal tefani vajdára (1517—1527), aki nemcsak ellenséges érzület volt a katolikus egyház iránt, hanem görögkeleti püspökei és papjai tanácsára sok katolikust átkereszteltetett, ágyúval leromboltatta templomaikat, csak a moldvabányait hagyta meg a Losonczi Margit iránti tiszteletb l. Bandinus érsek 1648-ban Szeretvásárról elmondja, hogy domboldalon épült katolikus temploma és kolostora volt, csodatev forrással. De mivel a csodák hatására sok ortodox katolikus hitre tért, a vajda a kolostort lerontatta s a forrást trágyával eltömette. A csodák rendjén mond el egy történetet a Okmánytár 1668. évi jelentése. Eszerint mikor a vajda sógora le akarta romboltatni a kutnári templomot s lövetni kezdte a harangtornyot, hirtelen megvakult, a vajdát pedig a fellázadt f urak megölték, így a templom megmenekült. Az Okmánytárba foglalt iratok közt ven található összeírás vagy azzal egyenérték jelentés; ezek alapján Benda Kálmán számsorokat állít fel, táblázatokat közöl Moldva összlakosságáról és katolikus népességér l, az utóbbiakat településekre lebontva. Következtetése az, hogy a bevándorlás következtében a katolikus népesség száma a XVI. század végéig növekszik, de a XVII. században er sen csökken (15 000 l kb. 3000-re). A csángó-magyarság életerejét bizonyította viszont, hogy a védettebb helyeken, havaslábakon új telepeket alapított.

EME SZEMLE

A tatár, török és kozák dúlásokpusztítások méreteire az okmányok tucatjai nyújtanak támpontot. Az 1600 körüliekhez képest sokkal jelent sebbek a XVII. század közepén végbementek. Bandinus és Deodatus érsekek egymással versengve szemléltetik a Moldvát és benne a katolikusokat ért borzalmakat. Deodatus 1650-ben azt jelenti, hogy a tatárok és kozákok egész Moldvát elpusztították, az öregeket megölték, a fiatalokat rabszíjra f zték; négy év múlva egy szerzetes írja, hogy az ottani húsz katolikus papból már csak öt szolgál, abból is kett távozik s csak hárman maradnak. Mindenükb l kipusztították ket, templomi felszerelésük sincs a szentmise bemutatásához, a héthavi erd ben való bujkálással még ingük is alig maradt, kenyéren és kölesen teng dnek. A szomorú képhez a helyi származású Berkuce szerzetes hozzáteszi, hogy pusztulás-bujdosás következtében a lakosság száma annyira csökkent, hogy az otthon maradottak adója ötszörösére növekedett. A Bécsnél elszenvedett vereség (1683) után a nyilvánvaló hanyatlás korában a Török Birodalomnak csak bosszuló hadjáratokra tellett, amelyeknek egyik célpontja éppen Moldva volt. Piluzzi püspöki vikárius jelentése szerint a Bécs ellen felvonuló tatárok el l 1682-ben Moldva népességének kétharmada elmenekült (homini sono fuggiti in Polonia et Transilvania), aki maradt, rabságba hurcolták vagy elpusztult. A moldvai magyar lakosság pusztulásának különleges okai is voltak, ezek között a katolikus egyház jogi fennhatósága, hovatartozása. A középkor folyamán a magyar egyház alá tartozott, és végs soron az esztergomi érsek rendelkezett felette. 1597ben megszervezték a bákói püspökséget, és a szófiai érsekséghez, majd 1644-ben a szerbiai marcianopolisi érsekséghez csatolták. Az 1600-as évekt l a lengyel királyság politikai befolyása növekedésével lengyel

151 papok kerültek a bákói püspökség élére. Az egyházi joghatóság függvényében nagy többségükben olasz, lengyel, illetve balkáni területekr l származó papok, szerzetesek és misszionáriusok érkeztek Moldvába, akik a lakosság nyelvét nem értették. Deodatus 1641-b l és Bandinus 1648-ból származó jelentéséb l egyaránt kiderül, hogy a moldvai katolikusok nagyobbrészt magyarok, kis részük szász. Koiceviv 1670ben meg egyenesen azt jelenti, hogy az országban szétszórtan él katolikusok mind magyarok. Basetti ferences szerzetes 1642ben azt írja a Hitterjesztés Szent Kongregációjának Rómába, hogy ebben a tartományban szinte mindenki, aki katolikus, magyar. Így aztán érthet módon a helybeliek a katolikus vallást magyar hitnek tartják. A XVII. század végére azonban er s asszimilációs folyamat ment végbe. A katolikusok most is magyarok voltak, egy részük azonban már románul beszélt, sokan görögkeleti hitre tértek. A többiek azonban az etnikailag, nyelvileg és vallásilag idegen környezetben tudatosan ragaszkodtak nyelvükhöz, hagyományaikhoz és katolikus vallásukhoz. Noha magukat katolikusoknak mondták, de tudatában voltak magyarságuknak is és ragaszkodtak hozzá. „A vallás, az egyház volt a közösségek összetartó ereje — írja Benda —, s csak amíg ez a hagyomány rz , vallási közösség fennállt, addig tudták nyelvüket, szokásaikat, magyarságukat meg rizni.” Márpedig az ideiglenesen itt szolgáló, nyelvüket nem ért idegen papok lelki gondozásukat nem tudták megfelel en ellátni, s a plébániák közösségi összetartó ereje meglazult. Különösen Petrus Par evi érzékeltette 1670-ben írott jelentésében, hogy az idegen papok nem értik a katolikus magyarok nyelvét és fordítva, híveik nem hallgatják prédikációjukat, nem járnak hozzájuk gyónni; a közösséget összetartani és az

EME 152 ifjúságot nevelni tehát csak magyar pap tudja, következésképpen ezek jelenlétére van szükség. Az Okmánytár számos darabja igazolja ezt. Bandinus például leírja, hogy 1645-ben Jászvásáron a misszionáriusok ellen háborgó katolikusok tömege fogadta. Azt panaszolták, hogy lelki gondozást nem kapnak t lük, nyelvüket nem tudják, állandó zaklatásaikat, javaik elvételét nem hajlandók tovább t rni, ha így megy tovább, kénytelenek lesznek elhagyni vallásukat. A hívek kérésére és a misszionáriusok ellenére Bandinus magyar papot állított a jászvásári katolikusok élére, 1647-ben pedig a zavaros állapotok rendezése érdekében arra kérte a Szentszéket, hogy küldjön Moldvába kéthárom magyar szerzetest. Par evi érsek 1670-ben szintén megírja Rómába, hogy a nép panaszkodik a lengyel klerikusokra és saját nemzetéb l akar papot. Javasolja, hogy a Szent Kongregáció adja vissza a csíki obszerváns ferenceseknek a bákói kolostort, hogy a moldvai magyar katolikusokhoz magyar papok jussanak. Hasonló okok játszottak közre, hogy a csángó-magyarok mindig ragaszkodtak a több-kevesebb osztályt végzett, bizonyos papi teend ket is végz , közülük való kántorokhoz, a nekik szolgáló „deák”-okhoz. ezek képzettségüket az egy ideig m köd jászvásári és kutnári jezsuita iskolákban, máskor meg egyszer en kolostorokban vagy papjaiktól nyerték. Ismeretes, hogy a XVI. század végén az erdélyi Petrus Elmon (akinek a Biblián kívül három magyar könyve volt) Kutnárban magyar és latin nyelv iskolát létesített, mely néhány évtizedig m ködött, mert a hívek áldoztak arra, hogy gyermekeiket iskolába járassák. Blasius Koicevic ferences 1661-ben is azt jelentette, hogy a magyar falvakban — ha pap nincs is — többnyire van iskolamester vagy harangozó, ezek a templomokban

SZEMLE

el énekesek, felolvassák az evangéliumot és tanítják a gyermekeket. Noha különösen a csíksomlyói ferences kolostor id nként küldött szerzeteseket csángóföldre, felel s magyar tényez k csak a XVII. század végét l figyeltek fel moldvai testvéreik keserves sorsára. Az Okmánytár ezzel kapcsolatban is közöl néhány tanulságos iratot. Kálnoki Sámuel erdélyi kancellár valószín leg 1696-ból származó és a Hitterjesztés Szent Kongregációjának szóló tájékoztató jelentése foglalkozik a moldvai katolikusok helyzetével. Elsorolja legfontosabb településeiket, amelyeknek lakói magyarok, akik magyarul tudnak. Így a misszionáriusok, akik ezeket a nyelveket nem ismerik, gyóntatni, prédikálni nem tudnak, ezért a katolikusok közül sokan szakadárok lesznek. Megoldásként magyar papokat kér, akiknek képzésében a következ kben az esztelneki iskola is segíthetne. Az erdélyi katolikus nemesség 1702-ben az Európa szélén, Budzsákban él katolikus magyarok részére kér lelki támogatást a jezsuita rend generálisától. Ismertté válik az Okmánytárból az is, hogy a hozzá érkezett jelentések alapján II. Rákóczi Ferenc a budzsáki Csöbörcsökre — a magyarság legkeletibb szigetére — magyar katolikus papot küldetett, aki 1706 után évekig itt szolgált (Csöbörcsökr l egyébként Benda Kálmán külön tanulmányt is közölt a Századok 1985. évfolyamában). A rendkívül változatos anyagot publikáló Okmánytár két kötete különben számos izgalmas momentumot, érdekes életsorsot, regénybe ill részletet is tartalmaz. A csángó-magyarság ünnep- és hétköznapjai, Délkelet-Európa történetének, egyházi és társadalmi fejl désének kérdései sok tekintetben új megvilágításba kerülnek a közölt iratok fényében. Annál inkább, mert a Moldvai csángómagyar okmánytár minden ízében minta-

EME SZEMLE

szer s a legigényesebb forráskiadványok kritériumait is kielégíti, amelyek az utóbbi évtizedekben akadozva jelentek meg Magyarországon. A munka a Magyarságkutatás könyvtára I. köteteként látott napvilágot, melynek felel s szerkeszt je Juhász Gyula. A különösen szintézisekben kit nt magyar történetírás listájára ezzel a forráskiadvánnyal újabb nagy teljesítmény sorakozik fel. Azért elismerés illeti az MTA Történettudományi Intézetének m helyét, ahol a könyvet munkálták, és a megjelenést el készít munkaközösséget, melynek élén, mint szerkeszt , a bevezet tanulmányt és jegyzeteket író Benda Kálmán állott. Olyan forráskiadvány ez, melynek anyaggy jtése, átírása, szerkesztése és megértése, értelmezése nagy munkát igényelt a sajtó alá rendekt l. Hogy munkájuk teljes érték legyen, a szerkeszt — a rendkívül gazdag jegyzetanyagról nem szólva — a kiadványhoz térképeket, táblázatokat és Függeléket csatolt. Az utóbbi sorában kit eligazító Az Okmánytárban el forduló moldvai települések nevének konkordancia-mutatója, A moldvai vajdák névsora (1457—1707), A bákói püspökök névsora, A Hitterjesztés Szent Kongregációjának bíboros prefektusai és titkárainak felsorolása, valamint a kiadványban szerepl fontosabb egyházi személyek életrajza. És természetesen az elengedhetetlen Névmutató. Az, amit a könyvben mégis kifogásolhatunk, a román történelemre vonatkozik. A román személy- és helységnevek írásánál szigorúbban követni kellett volna a pontos román formát, írásmódot, ugyanúgy a központozásban. A moldvai vajdák névsoránál (aminek összeállítása egyébként jó gon-

153 dolat és lelkiismeretes munka) pl. Joan Voda cel Viteaz helyett Ioan Vod cel Viteaz, Jeremia Movila helyett Ieremia Movil , Eustatie Dabija helyett Eusta ie Dabija, Jancul Sasul helyett Iancu Sasul a helyes alak, a helyneveknél pedig Berindesti helyett Berinde ti, Slanic helyett Sl nic stb. A Bellicane nem lehetett Petru Rare mellékneve, mert az okmány világosan írja: „chimato Stifaniza Bellicane” (II. k. 596.), tehát Stefanitáról (1517—1527) lehet szó. Nem lett volna érdektelen Dimitrie Cantemir Descriptio Moldaviae-jára is emlékeztetni, amelyben a moldvai magyarokról is szó van, hasonlóképpen a román történetírás egy-egy újabb munkájára, eredményére. Az Okmánytár nagy nyereség nemcsak a magyar, hanem a román történettudomány számára is, hiszen a moldvai csángók a magyarság legkeletibb vonulata, a lakóhelyükül szolgáló Moldva pedig a román múlt nevezetes alkotóeleme, tartománya. Moldva történetének jobb megismerését, számos kérdés pontosítását és teljesebb körvonalazását szolgálja. De ezen túlmen leg a közölt iratok a kiadványt az egyetemes történelem régiójába emelik. Hiszen nemcsak a nyugati kereszténység egy eléggé elhanyagolt seregének sanyarú sorsára világít rá, hanem a római katolikus egyház történetének ismeretlen mozzanatait, a Hitterjesztés Szent Kongregációja tevékenységét, a különböz rendek missziós munkáját emberközelr l szemlélteti. Következésképpen a nemzeti és európai történelem, egyben az egyháztörténet fontos forrása ez a kiadvány.

Csetri Elek

EME 154

SZEMLE

Szamosközy István magyar nyelv feljegyzései Magyar nyelv kortársi feljegyzések Erdély múltjából. Szamosközy István történetíró kézirata. A Magyar Nyelvtörténet Forrásai 2. sz. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest 1991. 324 lap. A magyar m vel dés igen fontos szakasza a XV. században kibontakozó reneszánsz. Ennek szellemi s erkölcsi eszménye és uralkodó világnézete volt a humanizmus, amelynek középpontjában az ember állt szinte határtalannak vélt alkotóképességével és átfogó m veltségigényével. Ezért a humanisták nagy tudásszomjukban igyekeztek megismerni s nemegyszer utánozni a számukra példaképül szolgáló ókori szerz k veit és gondolkodásmódját. A jelzett id szakban ilyen irányú törekvések öltöttek testet — els sorban itáliai hatásra — a váradi és a gyulafehérvári püspöki udvarban, az erdélyi humanizmus központjaiban. Az itteni püspökök, akik szinte kivétel nélkül külföldi országokban végezték tanulmányaikat, sokat tettek a humanista m vel dés erdélyi elterjesztéséért. Bizonyára ennek a pártfogásnak is része volt abban — a reformáció mellett —, hogy már a XVI. század els évtizedeiben néhány fejlett erdélyi városból is olyan neves humanisták kerültek ki, mint például Georg Reicherstorffer, a rotterdami Erasmusszal szoros kapcsolatot fenntartó Oláh Miklós vagy Johannes Honterus. A humanista gondolkodás XVI. századbeli meger södésének és erdélyi térfoglalásának kétségtelen bizonyítékát nyújtják, a latin m vek mellett, a magyar nyelven megjelen munkák is. Ezúttal csupán emlékeztet ül utalunk Benczédi Székely Istvánnak a világ eseményeit bemutató kronikájára {Chronica a világnak dolgairol), Heltai Gáspár magyar krónikájára (Chronica az

magyaroknac dolgairol) és a jogtudós Baranyai Decsi Czimor János Sallustiusfordítására. A XVI. század vége felé kezdi meg tevékenységét az erdélyi humanista történetírás kimagasló képvisel je, Szamosközy István (Stephanus Zamosius), akinek munkái sajnos csak néhány száz év elteltével, a XIX. század utolsó harmadában jutottak nyomdafestékhez. A Szamosközy életét feltáró tanulmányokból1 ismeretes, hogy a valószín leg 1565-ben Kolozsvárt született historikus 1587-t l, mint a f nemes Sombori Sándor kísér je, a nyugati országokban végzett magasabb tanulmányokat. El bb Heidelbergben, majd ezt követ en 1591-t l 1593-ig Padovában hallgatta a filozófiai és f leg a történelmi el adásokat s ismerkedett meg behatóan az ókori szerz k munkáival és a humanista világnézettel, amelyet az er s protestáns központ, majd az ezt felváltó itáliai egyetem szilárdított meg benne életreszólóan. Padovai tanulmányai alatt, 1593ban adta közre azt a könyvét, amelyben a rómaiak idejéb l Erdélyben fennmaradt és általa összegy jtött feliratos emlékr l nyújtott beszámolót.2 Emlékeztetünk ezúttal is Szamosközynek erre az egyetlen, még életében kinyomtatott munkájára, mivel

1

Sinkovics István: Szamosközy István. = Szamosközy István: Erdély története. I. kiad. Magyar Helikon, 1963. 7. 2. jegyz.; Ua. Erdély története (1598—1599,1603). II. kiad. Magyar Helikon, 1977. 39. 2. jegyz. 2 Analecta lapidum vetustorum et nonnullarum in Dacia antiquitatum.

EME SZEMLE

ez is ékesen tanúsítja egyrészt a szerz érdekl dési körét, másrészt azt a törekvését, hogy minden még fennmaradt ókori forrásemléket megmentsen a tudomány számára. Somborival együtt 1594-ben hazatérve Erdélybe, Gyulafehérvárt az egykori káptalan hiteleshelyi levéltárában requisitorként alkalmazták, és így közvetlenül megismerhette hazája történelmének sok írásos emlékét. A váratlan fordulatokban b velked , viharos századvégi események dacára 1612. március 29-én bekövetkezett haláláig levéltárosként dolgozott. Lankadatlanul gy jtögette az anyagot a XVI. század második felében és a század fordulóján végbement események okainak megismeréséhez és a Bocskai István uralkodását megörökítend nagy történelmi munkájához. Bár végrendeletében Bocskai tekintélyes összeget, 2000 forintot hagyományozott az általa is szorgalmazott m kinyomtatására, az sohasem jelent meg. Kétségtelen viszont, hogy a kéziratban maradt munkáról sokan tudtak és abból részeket is vettek át, miközben annak tekintélyes hányada szétszóródott s elkallódott. Ismeretes, hogy Szamosközyt l töredékesen ugyan, de három latin nyelv történeti munka maradt fenn, éspedig a Rerum Hungaricarum Libri, amely az 1566—86 közötti évekr l ad számot, a Rerum Transylvananim Pentades, amely az 1598—99-es események leírását nyújtja, és a Rerum Transylvananim Hebdomades, amely az 1603-ban történteket rögzíti. A felsorolt munkák közül a két utolsó — amint a cím k is mutatja — Erdély történelméhez nyújt nélkülözhetetlen ismereteket. Az említett veken kívül fennmaradtak még Szamosközy 600 lapot meghaladó magyar nyelv feljegyzései, amelyek az 1557 és 1609 közötti eseményekre vonatkoznak. A magyar történetírás nagy szerencséjének mondható, hogy a Szamosközy-

155 kézirat töredékeinek egyes részeit két jezsuita történész, Hevenesi Gábor és Pray György a XVIII. században egymástól függetlenül megszerezte és forrásgy jteményébe (Collectio Hevenesiana és Collectio Prayana) beiktatva az utókor számára megmentette. — Az említett gy jteményekkel a Budapesti Egyetemi Könyvtár rizetébe került Szamosközykéziratokat Szilágyi Sándor, a könyvtár igazgatója készítette el nyomtatásra és adta közre Szamosközy István történeti maradványai címen.3 A tudományos kutatás számára így megközelíthet vé vált Erdély XVI. század végi és XVII. század eleji történetének is igen becses, latin nyelv forrásanyaga. Szamosközy két f vében, a Pentadesben és a Hebdomadesben fennmaradt szövegb l Sinkovics István készített válogatást, amely els ízben 1963ban Borzsák István kit fordításában került a magyar olvasók kezébe.4 Az elmondottak után joggal feltehet a kérdés: mi lett a sorsa Szamosközy kéziratban fennmaradt magyar nyelv feljegyzéseinek? Ismeretes, hogy azokat is Szilágyi Sándor adta ki 1880-ban.5 Ez a kiadás azonban az újabb id kben már nem tudott megfelelni minden tudományos követelménynek. Ezért is üdvözöljük örömmel a feljegyzések mostani bet kiadását, mely az ELTE Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelvtörténeti és Nyelvjárástani Tanszékén készült s a Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadásában jelent meg.6 A Benk Loránd vezetésével tevékenyked szakcsoportok igen jó munkát végeztek, s ennek 3

Monumenta Hungariae Historica. II. Scriptores. XXI. és XXVIII. (Bp. 1876); XXIX. (Bp. 1877) 4 Szamosközy István: Erdély története. I. kiad. Magyar Helikon, 1963; II. kiad. Magyar Helikon, 1977. 5 Monumenta Hungariae Historica. II. Scriptores. XXX. (Bp. 1880) 6 Magyar nyelv kortársi feljegyzések Erdély múltjából. Szamosközy István történetíró kézirata. A Magyar Nyelvtörténet Forrásai 2. szám. Bp. 1991.

EME SZEMLE

156 a nyelvészek, de a történészek is nagy hasznát látják. El bbiek a nyelvemlék bet szövegének ismeretében behatóan tanulmányozhatják nyelvünk XVI. század végi fejlettségét, gazdag, árnyalatos kifejeképességét, valamint erdélyi sajátosságait; utóbbiak pedig megismerhetik a humanista Szamosközy gondolkodásmódját, adatgy jt és feldolgozó munkamódszerét, vagyis áttekintést kapnak egész történetírói tevékenységér l. Külön is hangsúlyozni kívánjuk a nyelvemlékre vonatkozó bevezet tanulmányok7 hasznos voltát, mivel ezek alapos tájékoztatást nyújtanak a feljegyzések létrejöttének körülményeir l, kés bbi sorsáról, jelenlegi állapotáról és nem utolsósorban kiadásuk szempontjairól. A tanulmányokból megtudjuk, hogy már Szamosközy életében — az állandó anyaggy jtése következtében — „több gy jtemény és ezekr l legalább két másolat létezett”. Világossá válik továbbá, hogy az Egyetemi Könyvtárban rzött Szamosközy-kollekció többször is átrendezésre került. Els alkalommal a XIX. század végén Szilágyi Sándor irányításával, legutóbb pedig 1988-ban. Az összegy jtött kéziratos anyag ekkor az abc els bet ivel (A—F) jelölt hat példányba nyert beosztást. A napjainkban megjelent kiadvány jelent ségér l fennebb mondottak alátámasztására utalunk a kézirat egyes példányai közötti viszony megállapításának fontos voltára. Mindennél jelent sebbnek véljük azonban Szamosközy saját kezével írt szövegének közlését, mivel tudjuk, hogy Szilágyi Sándor a kés bbi másolatokból is átvett részeket, amelyeket olyan mértékben olvasztott egybe az eredetivel, hogy ennek különválasztása „a legnagyobb nehézséget okozná”. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy Szilágyi a feljegyzéseket „saját korának helyesírása szerint” közölte. Szamosközy magyar nyelv feljegyzései „hihet leg latin munkájának el dolgozatai” voltak, s ezért a ma történészeinek is

irányadók. Kétségtelenné teszik, hogy Szamosközyt már anyaggy jt munkájában a valóság megismerése vezette. Mint az ókori történelmi munkák ismer je, magára nézve is mindig kötelez nek tartotta Cicero örök érvény követelményét, mely szerint a történész „ne merészelje a valótlant állítani, a valót pedig nem megvallani”. — A magyar nyelv feljegyzések végs rendeltetését illet en kissé tanácstalanok vagyunk. Tudjuk ugyanis, hogy mint a humanista felfogás kit erdélyi képvisel je, Szamosközy tudományos közlésre a latin nyelvet tartotta alkalmasnak. Mégis, szem el tt tartva feljegyzéseinek gondos, kidolgozott voltát, feltehet a kérdés: vajon nem gondolt elkészítend munkájának anyanyelvén való megírására? Nem feledhetjük, hogy a XVII. századi magyar nyelv már lehet séget kínált ennek megvalósítására, és azt sem, hogy Szamosközy ismerte az el tte járó erdélyi humanisták magyar nyelven kinyomtatott munkáit. Szamosközy feljegyzéseinek értékét nagymértékben növeli, hogy nem egyszer krónikás, nem semleges feljegyz je az általa látott, a másoktól hallott vagy azoktól már írásba foglalt eseményeknek. Nem csupán kutatója a megtörténteknek, hanem egyben elbírálója is. Ezért állítja egymás mellé és teszi mérlegre a különböz forrásokat. Szamosközy már humanista szellemben nevelkedett, és így gondolkodó historikus. Elfogultságtól mentesen, tárgyilagosan igyekszik ítélkezni, jóllehet nem minden esetben tudja ezt megvalósítani. Törekvésére jellem, hogy a kapott tudósításokat rögzítve többször feljegyzi a lapszélére: nem így volt az dolog, vagy csak egyszer en: ez nem igaz. Szamosközy feljegyzéseit olvasva rádöbbenünk, hogy a XVI. század fordulójának 7

Sinkovics István: Szamosközy és magyar nyelv feljegyzései; J. Fodor Adrienne: A Szamosközy-kézirat könyvészeti leírása; E. Abaffy Erzsébet: A bet kiadás filológiai-nyelvi kérdéseir l.

EME SZEMLE

sok összetev kiváltotta eseményeit ezek nélkül ma nehezen tudnók tárgyilagosan rekonstruálni. Ezek a részleteket is feltáró források nemcsak Erdély, hanem a szomszédos, s t a távolabb fekv országok történetének jobb megismeréséhez is hozzásegítenek. Bizonyítja ezt többek között a feljegyzések román nyelvre történt lefordítása és a román történetírásban való széles kör felhasználása.8 Ez érthet , hiszen lehet séget nyújtanak például Vitéz Mihály szinte egész életpályájának, valamint más, elhatározó fontosságú történelmi eseményeknek a megismerésére. Mindez kétségbevonhatatlanul tanúsítja kiadásuk szükséges voltát és jelent ségét.

157 Bár Szamosközy kézírásának jegyeit nem viseli magán, mégis a kiadvány függelékében helyet kapott egy — Szamosközyvel egykorú — nagyobb terjedelm szöveg is, amelynek ismeretlen szerz je a törökökkel 1596-ban vívott sorsdönt mez keresztesi csata lefolyásáról számol be. Közlése egyáltalán nem zavaró, s t úgy véljük, itt van a helye. A kiadványt áttanulmányozó és ismertet történész ezúton mond köszönetet a nyelvész munkacsoport valamennyi tagjának a mindnyájunk számára értékes forrásközlésért.

Pataki József 8

Cr ciun, Ioachim; Cronicarul Szamosközy însemn rile lui privitoare la români 1566—1608. Cluj 1928.

i

EME Újabb „fehér könyv” — ezúttal a régi Kolozsvárról Kolozsvári emlékírók 1603—1720. A bevezet tanulmányt írta és az id rendi áttekintést összeállította Bálint József. A forrásokat válogatta és jegyzetekkel ellátta Pataki József. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest 1990. E kötettel a Kriterion Könyvkiadó folytatja az 1985-ben megszakadt „fehér könyvek” sorozatát, amely addig is tág teret biztosított az erdélyi emlékirat-irodalom termékeinek közlésére. A kötetnek valamikor a nyolcvanas évek közepén kellett volna megjelennie, de a „nem létez cenzúra” a nyomdában gátolta meg a kiszedett és nyomás el tt álló könyv megszületését. Valószín ennek köszönhet , hogy a félig kész könyv nyomtatását a kapacitás- és papírhiánnyal küszköd nyomda 1990-ben elvégezte és ha fél évtizedes késéssel is, de szép példányszámban (10 000) a kötet az olvasóközönség kezébe került. Ha a sorozatban eddig megjelent m vek egy-egy erdélyi személyiség emlékiratait, feljegyzéseit, irodalmi munkásságát, levelezését mutatták be, az ismertetésre kerül kötet egy város, Kolozsvár polgárainak emlékiratait gy jtötte egy csokorba és tárja a mai olvasó elé. A válogatás két feladat

megvalósításához nyújtott kit alkalmat a kötet összeállítóinak, Pataki Józsefnek és Bálint Józsefnek. Az egyik feladat a középkori Kolozsvár gazdasági, társadalmi, politikai és m vel dési életének a bemutatása úgy, ahogy az az emlékírók feljegyzéseib l kiderül, a második historiográfiai vonatkozású: nyomon követi a városi történetírás fejl dését a XVII. században, valamint a XVIII. század elején. A kit zött célok eléréséhez igazodik a kötet szerkezete is. A könyv két fontos részre tagolódik, éspedig a Bálint József által írt bevezet tanulmányra (5—88.), valamint a Pataki József által válogatott forrásokra (89—299.). Mivel a kötet szerz inek számolniuk kellett azzal a ténnyel, hogy az utóbbi évtizedekben az olvasóközönség nagyobb része nem férhetett hozzá Kolozsvár történetére vonatkozó hiteles áttekintéshez, ezért a bevezet tanulmány els része (5—31.) összefoglalja a város kialakulásának és

EME 158 fejl désének fontosabb szakaszait a XVII. század végéig. A XVII. századi városkép megrajzolása után a bevezet vázlatosan ismerteti a fejedelemség kori Kolozsvár vel dési viszonyait és a város szerepét az erdélyi m vel désben. A bevezet tanulmány legértékesebb része az, amely A városi emlékirat-irodalom és forrásaink címet viseli, és ahol a szerz módszeres elemzését adja az erdélyi városi emlékirat-irodalomnak és a kötetben szerepl kolozsvári emlékírók feljegyzéseinek. Az emlékiratírás „a humanizmus kísér jelenségeként” el ször az olasz és francia irodalomban jelentkezik mint önálló m faj, de hamar kedvez talajra talál a fejedelemség kori Erdélyben is, ahol „az ország ügyeinek szolgálói a látottakról, tapasztaltakról, megbízatásuk mikéntjér l és eredényeir l... beszámolókat készítenek”. Ebb l kifolyólag az erdélyi emlékiratok „egyszerre irodalmi és történeti jelenség ek” azáltal, hogy a két m faj összefonódik, mivel az emlékírók m vészi eszközökhöz nyúlnak akkor, amikor személyiségükön keresztül korukban történt eseményeket rögzítenek. Az erdélyi f rangúak és köznemesek emlékírásai mellett a XVII. században kialakult az erdélyi magyar városi emlékirat-irodalom is. A bevezet szerz je a következ változatait említi a városi emlékirat-irodalomnak: családtörténeti feljegyzések, írói családi hagyományok továbbviv inek feljegyzései, mesteremberek feljegyzései, különböz kalendáriumokba írt jegyzetek, vallási mozgalmak hatására született vagy alkalomszer en létrejött írások. A bevezet tanulmány írójának érdeme az, hogy a kötetben közölt források szerz ir l (ott, ahol ismertek voltak) különkülön jellemrajzot készít, felvázolván a város történetében játszott szerepüket. A források irodalomtörténeti, valamint stilisz-

SZEMLE

tikai elemzését szintén a kötet összeállítóinak érdemei közé sorolhatjuk. A kiadvány törzsét a források alkotják, melyeket Bálint József krónikák és naplók helyett „történeti feljegyzéseknek” nevez. Az emlékiratokat a szerz k hivatalos jelleg feljegyzések közlésével egészítették ki forrásértékük és adatgazdagságuk miatt. Az els két forrás jezsuita szerzetesek tollából származik, és a rendtagok 1603-ban Kolozsvárról való ki zését jegyzi fel latin nyelven. Err l az eseményr l és a „Bastakorszakról” szól a harmadik forrás, mely a „Törvénykezési jegyz könyvekb l” válogatott tanúvallomásokat tartalmaz. A hivatalos jelleg feljegyzéseket ifjú Heltai Gáspár (1611—1617 között a város nótáriusa) a Közgy lési jegyz könyvekb l vett diáriumszer írásai zárják. Ezek mindeddig kiadatlan források, és inkább eseménytörténeti szempontból fontosak, de Heltai írása „sok közös vonást mutat a kiforrott emlékiratokkal”. A források zömét az egyéni eseménytörténeti beszámolók alkotják. Habár többségüket (a Gálffy Mihály feljegyzésein kívül) már eddig kinyomtatták, ezek a kiadások a múlt században vagy határainkon kívül születtek és a szakembereken kívül a hazai olvasóközönség számára hozzáférhetetlenek. A jelen kiadás dicséretre méltó módon elégíti ki azt a kett s elvárást, amely egy ilyen jelleg kötettel szemben felmerül: azt, hogy egyszerre szóljon a szélesebb olvasóközönséghez és ugyanakkor eleget tegyen a mai tudomány magasszint követelményeinek. E kett s elvárás tudatában a kiadványra vonatkozó jegyzetekben Pataki József így vall: „igyekeztünk összegy jteni a XVII. században élt tollforgató kolozsváriak feljegyzéseit, hogy ezek közvetlenül tájékoztassanak a város történetér l és polgárainak életmódjáról, örömeir l és mindennapi gondjairól egyaránt”. „Nem elégedtünk

EME SZEMLE

meg másodkézb l vett forrásanyaggal, hanem ahol erre csak lehet ség nyílt, felkutattuk az eredeti feljegyzéseket tartalmazó füzeteket és napló-könyvecskéket. Ilyen módon nemcsak helyesbíteni tudtuk az esetleges hibás olvasatokat, hanem több esetben pótolhattuk is a kimaradt szavakat vagy mondatokat.” A latin nyelv szövegeket és kifejezéseket lefordították magyarra, de a jegyzetekben közlik az eredeti latin szöveget, ily módon elégítvén ki a tudományos kutatás igényeit. Az olvasóközönség igényeit szolgálja a Szó- és kifejezésjegyzék, valamint a Kolozsvár történetét (a XII. századtól 1720-ig) összefoglaló Id rendi áttekintés. A Tárgyi magyarázatok, valamint a Név- és helymutató pontos és gyors tájékoztatást nyújtanak a szakember számára,

159 de kiváló magyarázatokkal is szolgálnak a kötetben szerepl személyek kilétér l. A kötetben szerepl ún. krónika- és naplóírók (Segesvári Bálint, Linczigh János, Auner Márton, Brozer Péter, Gálffy Mihály, Vizaknai Bereczk [Briccius] György, Misztótfalusi Kis Miklós és Szakái Ferenc) feljegyzéseib l kicseng gondolat a mai olvasó számára is megszívlelend : büszkék kolozsvári mivoltukra, és ennek tudatában, viharos történeti id kben, áldozatkészséggel cselekednek városuk megmentéséért vagy erkölcsi és gazdasági felemelkedéséért. Ugyanez a szellem hatja át e kötet összeállítóinak is a munkásságát, hozzájárulván ezáltal a romániai magyar történetírás fejl déséhez.

Wolf Rudolf

EME Három könyv a kolozsvári magyar egyetemi oktatásról Mátrai Ern : A kolozsvári egyetem mint kulturai szükséglet. Pest-Kolozsvár 1871. Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum hasonmáskiadványai. Az utószót írta Náhlik Zoltán. Budapest [1990]. A Kolozsvári Magyar Egyetem 1945-ben (A Bolyai Egyetem szervezésének válogatott dokumentumai). El szó: Dr. Cs gör Lajos. Bevezet tanulmány és utószó: Joó Rudolf. Gy jtötte és szerkesztette Barabás Béla és Joó Rudolf. Magyarságkutató Intézet. Budapest 1990. A romániai magyar f iskolai oktatás. Múlt —jelen —jöv [Kolozsvár 1990]. Amióta tudatosan vállalt erdélyi magyar vel déspolitika van — s Bethlen Gábor korától ilyenr l már beszélhetünk —, az értelmiség felnevelésének és utánpótlásának a kérdése állandósult gondként jelenik meg korszer en és felel sen gondolkodó legjobbjaink írásaiban. M vel désünk szinte minden jelesér l elmondhatjuk, hogy az iskola embere volt, jelen és jövend sarkalatos kérdésének tartotta, hogy létrejöjjön ez a falusi iskolát és akadémiát egyaránt felölel oktatási hálózat, amely amellett, hogy megismerteti a felnöv gyermekekkel az írás-olvasás, számolás tudományát, hazai kiképzési lehet séget biztosít azoknak a

fiataloknak, akik teológiai, bölcseleti, jogi, orvosi, természettudományi, id vel pedig szaki ismeretek birtokában szándékoztak boldogulni az efféle tudásra rendre igényt bejelent erdélyi társadalomban. Az erdélyi magyar m vel désben az akadémiai gondolatnak — jelentsen az igényt legmagasabb szint oktatási intézményre vagy tudós fórumra — olyan szószólói voltak, mint Apáczai Csere János, Bod Péter, Batthyány Ignác, Aranka György, Döbrentei Gábor, Bolyai János. A XIX. században pedig megsokasodnak a korszer tudományegyetem felállítását sürget írások.

EME 160 A kiegyezést követ években az egész magyar értelmiségi közvéleményt foglalkoztatta az a kérdés, hogy hol állítsák fel az akkori ország második tudományegyetemét. Hírlapi cikkek, alkalmi kiadványok vitatták, hogy Pest után melyik városnak vagy melyik vidéknek kellene megkapnia a korszer fels oktatási intézményt. Ez utóbbiak közé tartozott Mátrai Ern írása is, melyet 1871-ben egy pesti és egy kolozsvári könyvkiadó közösen bocsátott útjára, s melyet nemrégiben a magyarországi Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum hasonmásban adott ki. A filozófiai m veltség Mátrai Ern a liberális szellem publicisztika jó tollú vel je volt. Noha nem Erdélyben született és nem itt növekedett fel, történeti, iskolastatisztikai és általános m vel déspolitikai érvek alapján Kolozsvárt tartja a legméltóbbnak arra, hogy az új egyetem otthonául szolgáljon. És nehogy valaki azt gondolja, hogy ebben valami széls séges nacionalista nézetek vezették: nem azért javasolja Kolozsvárt, hogy ott aztán az új fels oktatási intézmény kénye-kedve szerint forgassa ki nemzeti mivoltából a román és a szász értelmiségi ifjúságot, hanem ellenkez leg, éppen azt javasolja, hogy a létrehozandó „kolozsvári egyetemen a magyar mellett németül s románul is adassék egy rendes, rendkívüli tanár vagy legalább egy docens által elé minden oly disciplina, mely bármely kar államvizsgáinak tantárgyai közé tartozik. ... Az államvizsgán mindenki azon a nyelven felelhet, melyen az illet tantárgyat hallgatta...” A hasonmás kiadáshoz utószót író Náhlik Zoltán azt is számba veszi, hogy a korabeli erdélyi román értelmiség milyen nagy elismeréssel fogadta Mátrai fejtegetéseit. A Federatiunea cím lap így üdvözli a röpirat szerz jét: „...nagyon örülünk annak, mid n találunk egy-egy felvilágosodott embert is, kinek keble ment a nemzetiségi szenvedélyt l s tele van az

SZEMLE

igazság és egyenl ség érzelmével...” A Mátrai írása körül támadt országos vitában aztán akadt olyan magyar tudós is, aki kevesellte azt, hogy az új kolozsvári tudományegyetemen románul és magyarul adjanak el , s azt a messze el remutató tételt állítja fel, hogy a magyar egyetem mellett román és szász tudományegyetemet is létesítem kell. Ez a jeles magyar tudós Herman Ottó volt, akit az Erdélyi MúzeumEgyesület vezet i, Mikó Imréék hívtak Kolozsvárra, hogy Brassai Sámuel mellett szervez je legyen a Múzeum állattani gy jteményének. Íme Herman Ottó álláspontja a felállítandó erdélyi egyetem ügyében: „Amint kimutattuk, hogy a Mátrai által indítványozott nyelvi utraquizmus minimuma a teend knek, úgy kimondjuk még azt is, hogy egy román és egy szász egyetem felállítása mellett jobban gy zné meg a nemzetiségeket jóakaratunk szinteségér l, felköltené az együvé tartozás, az igaz testvériség érzetét, mint teszi mindezeket az «uralkodó nemzetiség» hangoztatása minden karhatalommal egyetemben.” Köztudomású, hogy az 1872-ben Kolozsvárt létesített, Ferenc József nevét visel tudományegyetem el adásnyelve kizárólagosan a magyar volt, s a románoknak és a szászoknak be kellett érniök annyival, amennyit a román nyelv és irodalom tanszéke, illet leg a német nyelv és irodalom katedrája biztosított nyelvük és nemzeti kultúrájuk ápolására. Az els világháborút követ hatalomváltozás után a román állam birtokba véve a kolozsvári magyar egyetemet, azt Ferdinánd királyról nevezte el, és azon a korábbi gyakorlathoz hasonlóan — csak most már megfordítva az arányokat — a magyar nyelv és irodalom tanszékre korlátozta a magyar el adási nyelvet. A második világháború után úgy látszott, hogy megoldódik a háromnegyed százados vita: Kolozsvárt a román és a magyar

EME SZEMLE

egyetem egyaránt otthont kapott. A második el ttünk fekv könyv éppen arról szól, hogy az antifasiszta er k összefogásának köszönhet en 1944 szén a kolozsvári magyar egyetem — megtagadva a kiürítési parancsot — a helyén maradt és ezzel lehet vé vált, hogy a Nagyszebenbe menekült román egyetem visszatérésével egy id ben, 1945. május 29-én kelt, királyilag szentesített rendelettörvény biztosítsa a magyar nyelv egyetem folytonosságát, megalapítva négy tudománykarral a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetemet. A kötet el szavát Cs gör Lajos, a Bolyai Tudományegyetem els rektora írta, b ven ismertetve azt a politikai harcot és nagy anyagi áldozatot kívánó szervezési munkát, mellyel a romániai magyarság egyetemesen kiállt az anyanyelv fels oktatásért. Cs gör Lajos írása az erdélyi magyar m vel déspolitika forrásérték bizonyságlevele. A kötetben helyet kapott Joó Rudolf Az erdélyi egyetem és az egyetemi eszme 400 éve cím vázlatos történelmi visszapillantása is. Ebben a tanulmányban a szerz a kolozsvári országgy lés 1565-ben hozott határozatától, Báthory István 1581-ben, Bethlen Gábor 1622-ben kelt alapítóleveleit l kezdve egészen 1946. február 11-ig tekinti át a kérdést, mikor is a kolozsvári sajtó beszámolója szerint „a Bolyai Tudományegyetem minden külön ünnepség nélkül megnyitotta kapuit”. A kötet nagyobbik részét a dokumentumválogatás teszi ki, mely kezdve Miskolczy Dezs rektor 1945. január 13-án elhangzott doktoravató beszédével, befejezve Jancsó Elemér professzornak A Bolyaiegyetem hivatása cím , 1946. február 9-én a kolozsvári Világosságban megjelent cikkéig tartalmazza az egyetemalapítást érint legfontosabb hivatalos iratokat, leveleket és sajtóban közölt írásokat. Az Epilógusban az olvasó tájékoztatást nyer a kolozsvári magyar nyelv egyetemi

161 oktatás 1945 után megtett útjára. Röviden foglalkozik ez a Bolyai és a Babe Tudományegyetem 1959-ben bekövetkezett egyesítésével, mely m velet Nicolae Ceau escu személyes irányításával — emberi életeket sem kímélve — valójában felszámolta a Bolyai Tudományegyetemet és megnyitotta az utat a magyar oktatási nyelv teljes kiszorítása felé. A harmadik kiadvány, melyr l itt szólni kívánunk, a Jelenlét kiadásában, a Bolyai Társaság és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség aláírásával (Kolozsvár, 1990. augusztus keltezéssel) jelent meg. Ez a röpirat is áttekinti azt a történeti utat, amelyet az erdélyi egyetemi oktatás a kezdetekt l, az els kísérletekt l napjainkig megtett, ismerteti azt az évszázados gyakorlatot is, hogy az erdélyi diákok rendszeres hallgatói voltak Európa híres egyetemeinek. A második világháború utáni romániai magyar fels oktatási viszonyokat tárgyalva, a röpirat nem csupán a Bolyai Tudományegyetemre, illetve a tudományegyetemi oktatásra sz kíti mondandóját, hanem kiterjeszkedik a mez gazdasági, a m egyetemi, a vészeti oktatásra, ismerteti, hogy ezen a téren is az elsorvasztásnak milyen tudatosan irányított folyamata ment végbe. A kiadvány leszögezi, hogy a romániai magyarság elperelhetetlen igényt tart a saját vel dési fejl dését és identitását biztosító f iskolai hálózatra. Tájékozatlan vagy rosszhiszem zsurnaliszták állításaival szemben b séges példaanyaggal igazolja, hogy Európában és Amerikában számos helyen biztosítanak a nemzeti kisebbségeknek saját tannyelv , állami költségvetési keretbe illesztett tudományegyetemeket és iskolákat. A Romániai magyar f iskolai oktatás c. kiadvány összeállítói hasznos statisztikai táblázatokkal, a legfontosabb nemzetközi szerz dések és egyezmények idézésével, valamint a román állam és illetékes vezet i ide

EME 162 vonatkozó határozatainak és nyilatkozatainak felmutatásával bizonyítják, hogy „a magyar nemzeti kisebbség iskolahálózatának igénylése, az elemi iskolától az egyetemig, teljes mértékben törvényszer és jogos”.

SZEMLE

Feltétlenül kívánatos lenne, hogy ez a kiadvány kissé összefogottabb és áttekinthet bb szerkesztésben világnyelveken is megjelenjék.

B.S.

EME A versformák a posztmodern kor irodalmában Szepes Erika: Magyar költ — magyar vers. A mai magyar költészet verstani kisenciklopédiája. Tevan Kiadó [Békéscsabai 1990. 362 l. Az elmúlt évtizednek különösen gazdag a verstani termése. A teljesség igénye nélkül említenék meg néhány szerz t és néhány vet. A szerz k közül els ként talán Kecskés András nevét jegyezném ide. az, aki az évtized els felében nemcsak két önállóan megfogalmazott általános verstani összefoglalást helyezett az olvasók asztalára (A vers hangzásvilága. Budapest 1981; A magyar vers hangzásszerkezete. Uo. 1984), hanem Szilágyi Péterrel és Szuromi Lajossal társulva harmadszor is kísérletet tett a magyar verstan rendszerének a — pedagógiai célzatú — kifejtésére (Kis magyar verstan. Budapest 1984). Utána mindjárt a Szepes Erika—Szerdahelyi István szerz páros neve kívánkozik e lapokra. Nekik köszönhet a mindmáig legátfogóbb általános verstani traktátus (Verstan. Budapest 1981), valamint a tisztázott fogalmaknak és ismereteknek egy újabb, rövidre szabott összefoglalása (A múzsák tánca. Verstani kisenciklopédia. Budapest 1988). Nem kisebb fontosságú, bár vizsgálódási körét sz kebbre vonja, Szerdahelyi Istvánnak, Szilágyi Péternek és Szuromi Lajosnak egy-egy önálló verstani munkája sem. Szerdahelyi István a magyar ütemhangsúlyos verselés elméleti és történeti kérdéseit mélyíti el (Fortuna szekerén. Verstani esszé. Budapest 1987), Szilágyi Péter egyik legnagyobb költ nk verselésének sajátosságait rendszerezi (Ady Endre verselése. Budapest 1990), Szuromi Lajos

pedig A szimultán verselés jellemz it taglalja (A szimultán verselés. Budapest 1990). Ebbe a sorba illeszkedik Szepes Erika újabb, a szakemberekhez és a nagyközönséghez egyaránt szóló, Magyar költ — magyar vers cím kötete, amely egy korszak — az 1945 utáni évtizedek — versformáit veszi számba leíró és funkcionális verstani szempontból. A kötet szerz jét az érdekli, jelen vannak-e a kötött formák a mai magyar költészetben, s ha igen, milyen arányban, milyen változatokban, milyen szereppel A választ szükségképpen több nagy fejezetben próbálja megfogalmazni. A fejezetek sorrendje a következ : I. Id mértékes verselésünk 1945 után; II. Ütemhangsúlyos verselésünk 1945 után; III. Szimultán verselésünk 1945 után és IV. Hódolat Weöres Sándornak. Az els két (és a negyedik) fejezet nagyjából egyforma terjedelm , a harmadik kb. annyi lapot számlál, mint az els két fejezet együtt. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a magyar költészetben változatlanul három versrendszer formái használatosak, másrészt pedig azt, hogy a szimultán verselés napjainkban nagyobb figyelmet vívott ki magának, mint eleddig. Tallózhatnék a fejezetekben és alfejezetekben, amelyek a formák számbavétele során a hexametert l a weöresi ritmusvarázslatokig jutnak el. Ám megelégszem néhány ritka vagy egészen kivételes forma felmutatásával.

EME SZEMLE

163

Vas István Vérszínü most a világ... kezdekölteménye hexameterb l és négylábú anapesztikus sorból alkotott párverseket csendít össze keresztrímesen: Vérszinü most a világ, feketednek az alkonyi árnyak, Reszketnek a fények az este el tt.

Ugyan a Csöndlombdalban két-két choriambust társít a kis aszklépiadészi sor második felével. Egyidej leg 4//4 és 3//3 osztású ütemeket alakít ki. Ez a költeménye is szimultán ritmusú: Lombos akác lengedezik, szél veri szárnyait,

Fél a világ, mert már az id nagy tengere árad S partjára kidobja a lomha jöv

t.

Ugyan Zöld láng cím költeményében jónikusokból álló sorpárokat ütemhangsúlyos hetesekkel társít (s ily módon ún. kevert ritmust hoz létre):

habzik a kert, földagadó zöld hab az ég alatt.

Valamennyinél különlegesebb azonban Weöres Sándor ritmusteremtése a Magyar et dök 35. darabjában:

Zöld láng szemed alján, remeg és fényleni nem mer.

Jön az sz, leter l a levél-garmada,

Jó így nekem, édes, ne siess a szerelemmel.

fedi h s éjszaka tapadó harmata.

Figyelnek az istenek. Mint erdei úton, köveken, holdtalan estén, Lépj lassan, s mélybe tekerg majd ez az ösvény, S lesz majd egyre keskenyebb.

Nagy László A héja és a sármány cím költeményében a felez tízes szimmetriáját szembesíti a Faludi-tízes (3//3//3//1) sajátos aszimmetriájával: Héja a sármányt öli az égen, leveg -örvényben forog a toll.

Ugyan Májusfák cím költeményében 3//3//3 osztású kilencest 3//3//2 osztású nyolcassal köt egybe: Hajnalban állnak már vitézül, szökik az égr l a felh , haragos fejükön vigyázva szallagot ingat a szell .

Fábri Péter A vizitáció 4//7 tagolású szapphikus soraiban második metszetet is alkalmaz (4//5//2), ugyanakkor a metszetekkel közrezárt, valamint a strófák végén álló adóneusait 3//2 arányban tagolja. Költeménye ily módon következetesen szimultán ritmusú: Lépj be hozzám. Ülj le a székre. Itt vagy. Csönd se hallik. S éjszaka sincs, se nappal. Bárha nemrég nyugtalan álmok öml zápora zúgott.

Ez a két sor ütemhangsúlyosnak (3//3//3//3), görög-római elv , anapesztusokat és daktilusokat sorjáztató id mértékesnek, valamint szanszkrit, ganavritta típusú moraszámlálónak (minden ütem moraértéke 4!) egyaránt felfogható. S t: tekinthetjük hangsúlyváltó daktilusok sorozatának is (bár ez a ritmuselv a magyarban nem használatos). Szepes Erika becslése szerint az antológiákban és szerz i kötetekben megjelent mai magyar versek több mint 60%-a valamilyen formában (értsd: kötött formában) készült, ezek a formák pedig — a költ i mondandóknak megfelel en — a lehet legváltozatosabbak. Új térhódításuknak bizonyára sajátos jelent séget tulajdoníthatunk, amely — véleményem szerint — nem választható el a posztmodern kor jellemz it l. Umberto Eco a posztmodern magatartást annak a férfinak a gesztusával érzékelteti, aki a közhelyesség elkerülése végett nem közvetlenül, hanem valamely idézet segítségével vall szerelmet (vö. Viktor Zmegac: A modernség és posztmodernség diagnózisához. Literatura 1990/1, 9). Nos, a kötött versformák is ilyen „idézetek” szerepét töltik, tölthetik be, el segítve a kevésbé spontán — permutációkra és

EME 164 kombinációkra alapozó — kifejezés érvényesülését. A versformák idézetként való felhasználását és az idézetként használt versformák

SZEMLE

felismerését viszont éppen a Szepes Erikáéhoz fogható verstani vizsgálódások segítik, segíthetik el .

Mózes Huba

EME Újraindult Gulyás Pál monumentális sorozata, a Magyar írók élete és munkái Magyar írók élete és munkái. Megindította id. Szinnyei József. Új sorozat. Írta és összeállította Gulyás Pál. Sajtó alá rendezte Viczián János. VII. kötet Ebeczky Béla—Ézsöl Mihály. Budapest 1990. Korunkban saját b rünkön is tapasztalhattuk, mennyire igaz a mondás: „Habent sua fata libelli.” Hát még ha az olyan nagy vállalkozásra gondolunk, mint amilyen Gulyás Pál munkája: Szinnyei József-féle Magyar írók élete és munkái kiegészítésére indított lexikona. A kutatónak sokáig ott állt a keze ügyében „a Gulyás” 1944-ig megjelent I-VI. kötete (csak most tudjuk meg, hogy a VI. kötet mindössze 100 példányban került forgalomba, a többi elpusztult egy raktárban az 1944 nyárvégi nagy bombázásokkor Budapesten). Aztán „eltették szem el l”, s csak külön kérésre kaphatta meg a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban az, aki tudott róla. Most az MTA Irodalomtörténeti Intézete, az MTA Könyvtára és a Pet fi Irodalmi Múzeum közös kiadásában, Viczián János gondozásában sajtó alá került az E bet t tartalmazó VII. kötet. Ha csupán egy fontos irodalomtudományi segédkönyv megjelenésér l volna szó, arra is fel kellene figyelnünk, ezzel a kötettel azonban megindul annak a hatalmas gy jteménynek a közreadása, amelyet egy egész falat megtölt több száz dobozban ill tisztelettel csodálhatott meg az, akinek az elmúlt évtizedekben lehet sége volt kutatni a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában is. A Romániai Magyar Irodalmi Lexikon 1980-ban megjelent I. és 1991-ben megjelent II. kötete el készületeinek során

munkatársaink igen nagy haszonnal meríthettek a Könyvtár vezet sége által készséggel betekintésre bocsátott anyagból, éppen ezért most kétszeres örömmel vettük kézbe ezt a könyvet, az új sorozat „els fecskéjét”. Viczián János eligazító el szavából csupán néhány mozzanatot ragadunk ki a fent idézett latin mondás igazolására. Gulyás Pál, aki munkája alapozását 1924/25-ben befejezve, 1966-ban bekövetkezett haláláig, tehát több mint négy évtizeden át folytatta anyaga gy jtését, munkájának legalább fele idejét a mi könyvtári rendszerünkb l is jól ismert „fokozott éberség” id szakában végezte, olyan körülmények között, amikor nemcsak hogy szinte lehetetlen volt „osztályidegennek vagy ellenségnek min sített értelmiségiek életrajzai” után kutatni, de kimondottan veszélyes is, hiszen — ez is ismer s momentum — egy 1949-es cikkben a neki címzett írás szerz je „fenyeget en jelezte, ha életrajzgy jtése polgári mániáját tovább folytatja, kiadhatja maga ellen az internálási végzést”. S ha még csak személyes szabadságát fenyegették volna, de elvették munkaszobáját, szétszórták a munkához nélkülözhetetlen kézikönyvtárát, papírmalomba küldték cédulái egy részét, s a nyomdakész állapot felé haladó munka egynémely kötege oly mértékben „keveredett el” a „lektorálások” útveszt iben, hogy csak a hálás utód (az újrainduló sorozat

EME SZEMLE

hozzá hasonlóan szívós kutatója) érdemeként került újra együvé és vált mostanra kiadhatóvá. Így jött el az az id — másfél évtizeddel Gulyás Pál halála után —, amikor a kiadás gondozója nemcsak azt írhatta le, hogy „a kézirat pótolhatatlan érték nemzeti kincs”, hanem azt is, hogy „megmentését, majd közreadását az MTA Könyvtára programjává tette”, s hogy tudományos összefoglalással 1990-t l évente egy-három kötet kiadásának a megvalósítását is remélni meri. Gulyás Pál vállalkozása azonban nemcsak a tántoríthatatlan kutatói hozzáállás révén példaérték , hanem annak a feldolgozási módszernek a következményeként is, amit hatalmas anyaga rendszerezésére maga dolgozott ki és alkalmazott, s aminek következtében Viczián János méltán nevezi t „a magyar lexikonírás megújító klasszikusá”nak. E módszer lényegét maga a következ kben foglalta össze: „tömörség és tárgyilagosság. Az életrajzokat úgy igyekeztem megfogalmazni, hogy az a megírás helyét l, id pontjától teljesen függetlenül hasson... Szóval mindent elkövetek, hogy olyan szenvtelenül álljak szemben az egyes írókkal, mint tárgyukkal szemben a leíró természettudósok.” Értékelések és újraértékelések egymásra torlódását megélt korunkban különösen id tállónak érezzük ezt a szenvtelenséget, amelyben a közölt adat megbízhatósága és a kutatás körének

165 — valóban csak egy közel fél évszázados munka dimenzióiban mérhet — kiterjedése biztosítja a maradandóságot. A pontosan rögzített bibliográfiai, életrajzi tény túléli az id t, az ideológiák születésének és elmúlásának közepette is stabilitást ad. Ezt az adatrögzít jellegét tette még hangsúlyosabbá az anyagot sajtó alá rendez Viczián János néhány — a lényeget nyilván nem érint — változtatással, amelyekr l el szavában pontosan számot ad. Hogy ez „a gazdaságosabb közlés érdekében” alkalmazott néhány módosítás mit jelent, arra maga idéz egyetlen adatot: „egy 40 000-szer el forduló pont elhagyása 16 oldal papírt és nyomdaköltséget takarít meg”. Nyilván nem megvetend szempont mindenféle gazdasági gondokkal reménytelenül küszköd korunkban. Örömmel jegyezzük még ide a kötetgondozói el szó egy bejelentését: az I—VI. kötet újranyomásával és a Gulyás Pál hagyatékát közkinccsé tev második sorozat folyamatos kiadásával párhuzamosan megkezd dött a Magyar írók élete és munkái adatgy jtésének folytatása, egy harmadik sorozat el készítése. Oly sok akadályon át is folyó lexikoni munkánk tehát, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon III. és következ köteteinek anyaggy jtése és sajtó alá rendezése egy újabb nagy adatgy jt vállalkozás része lehet. Érdemes tehát újra melléje sorakozni.

Dávid Gyula

EME A magyar emigráns irodalom számbavétele felé A magyar emigráns irodalom lexikona. A-G. Összeállította Nagy Csaba. Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete és a Pet fi Irodalmi Múzeum. Budapest 1990. 260 l. A politikai akadályok elhárultának köszönhet , hogy megjelent végre A magyar emigráns irodalom lexikona, pontosabban a lexikon A-G bet s címszavakat tartalmazó els kötete. A lexikon szerkeszt je a for-

rások adatainak elégtelenségével, megbízhatatlanságával viaskodó Nagy Csaba. Kiadóként — a címlapon — a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete és a Pet fi Irodalmi Múzeum

EME 166 szerepel. De az el szó els mondata szerint köze van a kiadáshoz a Magyarságkutató Intézetnek is. A lexikon a Magyarország területén született és onnan elszármazott írók munkásságának a feltérképezésére törekszik, függetlenül attól, hogy a szóban forgó írók milyen nyelven alkottak, illetve alkotnak, ám a második generációs szerz k esetében feltételnek tekinti a magyar nyelv m veket. Vizsgálódásainak a köre azokra is kiterjed, akik olyan vidékekr l emigráltak, amelyek a valahai határokon kívül kerültek. A szócikkek nemcsak a szépíróknak, hanem a társadalomtudományok m vel inek, a teológusoknak, a sajtó és a könyvkiadás munkásainak, valamint a humaniórák egyetemi oktatóinak az adatait is feldolgozzák. A személyi szócikkek nem térnek ki az írók hazai munkásságára. Az eredeti szakma, a lexikonba kerülés indokának és az iskolai végzettség adatainak a jelölése után az anyaország elhagyásának az id pontját, a letelepedés helyét, az egyesületi és/vagy intézményi köteléket, az odaítélt díjakat, a szerz t közl id szaki kiadványok és antológiák címét tüntetik fel. Legfontosabb részük az önálló m vek és az egyes szerz k szerkesztette köteteknek a teljességre törekv jegyzéke. Az intézményeket bemutató és a kiadványokat ismertet szócikkek a magyar

SZEMLE

emigrációnak a m vel dési élet szervezésében, a kultúra terjesztésében betöltött szerepét domborítják ki. A szócikkeket a felhasznált forrásoknak és más vonatkozó m veknek a jegyzéke zárja. A kötet végén álnévmutató és földrajzi mutató segíti az olvasók tájékozódását. Az utóbbiból tudjuk, hogy az A-G bet s magyar emigráns írók nem kevesebb, mint 43 országban fejtették, illetve fejtik ki munkásságukat. Hadd soroljam fel itt azt a tíz országot, amelyben az id k folyamán a legtöbb magyar szerz talált menedéket (zárójelben az egyes országokban letelepedett A-G bet s magyar írók számát tüntetve fel): Amerikai Egyesült Államok (588), Németország (NDK, NSZK) (256), Ausztria (211), Franciaország (178), Kanada (126), Izrael (Palesztina) (115), Anglia (102), Svájc (78), Argentína (56) és Ausztrália (52). A lexikon a Pet fi Irodalmi Múzeumban készült számítógépes adatbázis nyomtatott változata. Ami azt jelenti, hogy az eredeti, számítógépes változat bármikor pontosabbá, teljesebbé tehet . Akinek módja van reá, tanulmányozza tehát a lexikont és küldje el észrevételeit a Pet fi Irodalmi Múzeum címére: 1053 Budapest, Károlyi Mihály u. 16.

Mózes Huba

EME Új Erdélyi Múzeum. I. évfolyam 1—2. füzet. Budapest 1990 Lehet-e, szabad-e a Kolozsvárott 1874ben indult és 1947-ben elnémított, az erdélyi tudományosság hagyományos és gazdag termés folyóiratát: az Erdélyi Múzeumot az ugyancsak a hatalom által 1950 elején ködésében megbénított Erdélyi Múzeum-Egyesület keretein kívül, másutt, mint Kolozsvárott, megjelentetni? Magát az Erdélyi Múzeumot nem. De az EME hagyományainak, szellemiségének a

terméketlen karsztvidéki búvópatakok törvényszer ségével ott és akkor kellett felszínre törniük, amikor, ahol és ahogy lehetett. Kifejezni a soha, sehol béklyóba nem köthet gondolatot, írásba foglalni a ki nem mondhatót: ez sarkallhatta azokat az Erdélyb l származó, Erdély sokrét és sokszín múltjával foglalkozó kutatókat, akik útjára indították az Új Erdélyi Múzeumot. Útnak indították, már akkor is

EME SZEMLE

azzal az óhajjal, hogy „Nagyszer lenne, ha az Erdélyi Múzeum ismét Erdélyben jelenhetne meg...” (Köpeczi Béla) Mert k is, mi is tudtuk és éreztük, tudjuk és érezzük, hogy semmiképpen sem kizárólagosan, de els sorban itt kell ködnie annak a tudományokat magyarul vel m helynek és fórumának, amely a párbeszéd jegyében arra hivatott, hogy ködöket oszlasson, fehér foltokat töltsön ki és az összecsapó ellentétes — de nem ellenséges — vélemények eredményeképpen a múlt lehet legigazabb feltárásával gazdagítsa a közös, az egyetemes kultúrát. Ilyen körülmények között vállalta el az elnémított Erdélyi Múzeum feladatainak egy részét az 1990-ben Budapesten megjelent Új Erdélyi Múzeum. Az I. évfolyam 1—2. füzetét egybefogó kötetet a szerkeszt k az elnémított Erdélyi Múzeum utolsó szerkeszt je, Szabó T. Attila emlékének szentelték. Beköszönt jében a folyóirat szerkeszsége nemcsak a régi Erdélyi Múzeumtól átvállalt feladatra és az új folyóirat attól való különböz ségére utal, hanem programját is meghatározza: „Míg a régi Erdélyi Múzeum az erdélyi magyarságnak az egyetemes kultúra felé is kitekint lapja volt, addig az új évfolyam a nemzetközi és magyar Erdélykutatás, valamint a nemzetközi etnikai kutatások folyóiratává és fórumává kíván válni” (Elöljáróban). Ugyanazt a gondolatot Köpeczi Béla, a szerkeszt bizottság egyik elnöke így fejezi ki: a régi Erdélyi Múzeumra „jellemz volt az Erdély-központúság, az a szándék, hogy mindenekel tt a helyi jelenségeket mutassák be a legkülönböz bb tudományágak szemszögéb l. Törekedtek az Erdélyben együtt él népek érintkezéseinek bemutatására, és szolgálni akarták a tudományos együttm ködést, amelynek egyébként a kor szellemisége nem kedvezett...” Az Új Erdélyi Múzeum viszont „az interkulturális és interetnikus kérdések-

167 kel szándékozik foglalkozni, egymás tudományos eredményeit akarja megismertetni, ahol szükséges, a nézeteket is összeütköztetni — nyíltan és tárgyilagosan” (Az Erdélyi Múzeum újraindulása). Az idézett program alapvet céljaihoz híven, nevezetesen az egymás tudományos eredményeire való figyelésnek — és következésképpen ezek hasznosításának —, valamint az interetnikus kérdések tárgyalásának jegyében jelent meg a folyóiratban a németországi Ernst Wagner Az erdélyi szászok településtörténete az újabb kutatások tükrében cím írása. A jeles Erdély-kutató ezúttal a szász történetírásnak az utolsó fél évszázadban a szász településtörténetre és a szászság jogállására vonatkozó kiigazításait foglalja össze. Rövid visszatekintésében a szerz emlékeztet a humanista történetírók forráskritika nélküli téziseinek hatására kialakult és a felvilágosodás korának már forrásokra hivatkozó (majd a romantikus történetírás által továbbfejlesztett) kontinuitáselméletek sorában az erdélyi német kontinuitáselmélet megjelenésére és különböz fejl dési szakaszaira („gót-géta-dák azonosítás” vagy az avar hadifogságba esett szászoktól való leszármaztatás). Ez a kontinuitáselmélet azt kívánta bizonyítani, hogy a szászok nem „jövevények, idegenek vagy vendégek”, hanem Erdély slakói. A kontinuitáselméleteknek a feudalizmus idején a kiváltságok rendszerére épül rendi államban lehettek ugyan reális jogi indítékai is, de a polgárosodás folyamán az egyazon jogon alapuló állampolgári státus elismerésével ilyen jelent sége már nem lehetett; s t a tudományos kutatásokon kívüli túlhangoztatásával félreérthetetlenül körvonalazódik egy új kiváltságos rend, az „ slakók” különleges jogokkal való rendelkezésének az igénye. Wagner írása arról tanúskodik, hogy az erdélyi szászság történetírása a kiigazítások folyamán nemcsak az erdélyi német konti-

EME 168 nuitáselméletet utalta a tudománytörténet körébe, hanem a különböz szaktudományok eredményeinek hasznosításával azt a hosszú ideig elfogadott tételt is, amely szerint a szászok nagy tömegben, egyszerre érkeztek volna Erdélybe. Ehelyett az erdélyi németek letelepítésér l/letelepülésér l kialakította a mai ismeretek alapján a leginkább elfogadható valóságképet. Az utóbbi évtizedek kutatásai azt bizonyítják, hogy az erdélyi németek csoportos letelepítése/letelepülése szorosan összefügg a szakaszosan történt magyar honfoglalással, illetve a gyerendszer fokozott kelet felé végbement el retolásával. Ez utóbbi tette lehet vé, hogy a gyep k puszta területét, a királyi földeket, a királyok német lakossággal telepítsék be. Nem részletezhetjük Wagner több fejezetre tagolt összefoglalóját (Mely vándorúton jöttek a betelepül k? Honnan származnak az erdélyi szászok? II. Endre szabadságlevele [1224] — az erdélyi szászok alkotmánya; Az egységes szász egyetem Nationuniversität ] mint önigazgató testület). Arra szorítkozunk csupán, hogy a vázlatos, de alapos fejl désábrázolásból a szerz egy megállapítását idézzük: a „XIX. század elejéig az erdélyi szász megnevezés azonban els sorban jogi fogalom volt. Olyan szabad, csupán az uralkodó, ill. a fejedelem fennhatósága alá tartozó személyeket neveztek így, akiknek a Király- vagy Szászföld (Königs-/Sachsenboden) területén volt a hazájukhoz való joguk.” Ezt azért tartjuk fontosnak kiemelni, mert sajnos gyakoriak azok a mai állapotnak megfelel visszavetítések, amelyek a feudális állam ilyen és ehhez hasonló fogalmainak mai tartalmat: kizárólag etnikai hovatartozást jelent értelmezést adnak. Mert ahogy az „erdélyi szász” is els sorban státus-jogállapot volt (ez nagyon jól követhet Kolozsvár város történetében), amelynek nem volt tagja a függ jogi viszonyban él : jobbágy szász, ugyanúgy a

SZEMLE

(magyar) nemes is gy jt fogalom volt, amely minden nemesi joggal él személyre vonatkozott (de nem a magyar jobbágyra), vagy a „székely” fogalom is. És mert Ernst Wagner érdemes írásával azért foglalkoztunk részletesebben, mert úgy véljük, hogy az egymás eredményeinek megismerését, az interetnikus múlt való feltárását szolgálja, még két, az említett célokkal összefügg körülményre szeretnénk felhívni a figyelmet. A szerz munkája végén arra utal, hogy az erdélyi németek településtörténetének új eredményeket hozó kutatásait a magyar kutatók gyep rendszereket föltáró munkássága is ösztönözte, ugyanakkor viszont a német bányászok letelepedésér l szólva (amit harmadik hullámnak nevez), éppen arra az 1291-beli oklevélre hivatkozik, amelyr l alapos forráskritikai tanulmányában Jakó Zsigmond már 1975ben kimutatta, hogy hamis. Ezt nem róhatjuk fel a szerz nek — hiszen munkája lényegén nem változtat ez az utalás —, hanem azt szeretnénk hangsúlyozni, milyen fontos feladat hárul egy, az erdélyi múlttal foglalkozó szakfolyóiratra. Mert nem várhatjuk el, hogy egy idegen szerz kötelez en tudomást szerezzen egy nem szakfolyóiratban megjelent tanulmányról — bármilyen értékes is az —, még ha az könyv alakban is napvilágot látott. Az a tény azonban, hogy az itteni magyar nyelv tudományosság némaságra volt kárhoztatva, nincs szakfolyóirata, ilyen és ehhez hasonló esetekhez vezetett és vezethet továbbra is. Ugyanakkor ez megjelöli azt a feladatot is, amit az Új Erdélyi Múzeum is kifejezett, hogy akár eredeti írásokban, akár részletes könyv- és folyóirat-ismertetésekkel tegyük közkinccsé eredményeinket, más részr l pedig vegyünk tudomást mások eredményeir l is. Ez utóbbi követelménynek felel meg Miskolczy Ambrus A történelmi szolidaritás forrásvidékén cím m helytanulmánya (alcíme: Historiográfiai széljegyzetek Erdély és

EME SZEMLE

a román fejedelemségek kapcsolatainak történetéhez egy új román könyv kapcsán). Az alcímben említett könyv Nicolae Stoicescu Matei Basarabról 1988-ban kiadott monográfiája. Miskolczy Ambrus írása azonban, elmélyítve a könyvben érintett Erdély, Havasalföld és Moldva kapcsolatrendszerének a vizsgálatát, szétfeszíti akár egy alapos és részletes recenzió kereteit is. Az ilyen jelleg vizsgálatokról kialakult meggy dését — amelyet munkájában is követett — a szerz a következ kben összegezi: „Erdély, Havasalföld és Moldva kapcsolatrendszere nem egyszer síthet a vezet k közötti szövetkezés vagy ellenségeskedés ecsetelésére. Ez a kapcsolatrendszer alapvet en az európai struktúrákba való integrálódás problémája. Ha nem így tárgyaljuk, hanem csak «hatásokban» gondolkozunk és egyoldalúan csak hatásokat akarunk kimutatni (azt, hogy Erdély közvetítette vagy nem a nyugati kultúrát kelet felé), akkor a múlt valóságának értelmezésében útjaink elválnak, még ha éppen azért, mert a kultúrfölényt, ki-ki a maga ízlésének megfelel en, bizonygatni akaró azonos szemléleti keretek között mozgunk.” A kapcsolatrendszer mélyebb, a Stoicescu-monográfiát mintegy kiegészít megvilágítására az adott okot és lehet séget, hogy Miskolczy szerint a monográfia szerje nem hasonlította alaposabban össze Mihai Viteazul és a Báthoryak viszonyát egyfel l, Matei Basarab és a Rákócziak viszonyát másfel l, jóllehet az alkalmat nyújtott volna neki arra, hogy szerkezeti elemzés alá vesse az államrendet, valamint ennek fejl dését is. A tárgyalt kapcsolatrendszernek az állami-társadalmi struktúra által befolyásolt alakulását — az európai rendi állam fejl désének keretein belül, illetve a sajátos ki nem fejl dött erdélyi és a csak csírájában jelentkez havasalföldi és moldvai rendi államban — a „széljegyzetekben” Miskolczy éppen a két említett

169 kapcsolati viszonyra való utalással (Mihai Viteazul—Báthoryak és Matei Basarab—Rákócziak) a román történetírás eredményeinek felhasználásával ábrázolja. El bb azonban visszatekint a múlt század végét l az ezzel a kapcsolatrendszerrel foglalkozó — els sorban román — történetírók szemléleti megfogalmazásaira és változásaira, majd a továbbiakban a román történetírás jeleseinek (Nicolae Iorga, Gheorghe I. Br tianu és P.P. Panaitescu) eredményeit figyelembe véve eljut saját következtetéséig. (A következ k túllépnek ugyan egy szabványos recenzión, az említett szerz kb l vett idézetek és munkáik felelevenítése során azonban elkerülhetetlen, hogy e valóban „doctus”, a források nyelvét jórészt ismer és a történeti forrásokat közvetlenül is használó történészek szemlélete és eredményei láttán ne jussanak eszünkbe az utóbbi évtizedekben — tisztelet a kivételnek — éppen a leghangosabb, szentenciákat szajkózó úgynevezett történészek, akik f leg a hivatalból lett vagy született „doctusok” utasítására, esetleg azoknak kedve keresésére megelégedtek azzal, hogy jelszavakat hangoztassanak például az ötven évre korlátozott [engedélyezett?] Erdély—Magyarország kapcsolatról, anélkül, hogy a „sameszeik” által preparált jó vagy rossz forrásidézeteken kívül kezükbe vettek volna bár egyet is tárgyuk forrásanyagából. Ugyanakkor pedig mint saját hiányosságunkat kell tudomásul vennünk, hogy még értelmiségünk is milyen keveset ismer a min ségi román történetírásból. Ennek bemutatása megérne egy kötetet! Nem térhetünk ki Miskolczy „széljegyzeteinek” tüzetesebb ismertetésére. Egyik alapvet gondolatára azonban feltétlenül utalnunk kell. Nevezetesen az erdélyi fejlettebb rendiség modelljének a vonzásárataszítására a kormányzati, valamint a kapcsolatrendszer kialakulásában, ennek

EME 170 meghatározó szerepére. Ezt nagyon vázlatosan úgy jellemezhetjük, hogy a bizánci modellt a helyi viszonyokra alkalmazó és kialakult közjogi rendszer hiányában teljhatalmú XV. és részben XVI. századi „vajdai” korszakot egy, a rendiség ismérveire utaló bojári hatalmi csoportosulásra épül kormányzati rendszer váltja fel. (Jóllehet a vajdai rendszer például tovább élt a XVII. században is Vasile Lupunak, Matei Basarab kortársának és ellenlábasának kormányzati módszerében.) Mint a fejl dés jellegzetes tünetét a szerz megemlíti a „görögök”, ez új társadalmi kategória felt nését, amely itt sem jelent kizárólagos etnikai hovatartozást, hanem „Olyan ortodox levantinus figurákból áll, köztük a jellegadó görögök mellett románokat is találunk, akik a szultáni udvar és a hazai fejedelmi hatalom között biztosították a »kapcsolatot«.” A bojárság meger södése azonban változást eredményez a kormányzati apparátusban, és jóllehet a rendiség felé való haladásban sohasem jön létre a rendszeres országgy lés intézménye, szerepet kap azonban egy rendi jelleg sajátos testület: a fejedelmi tanács. Ennek a bels szervezeti fejl dése kapcsán, valamint az európai politikai és szövetségi rendszernek a keretein belül foglalkozik aztán a szerz — a Mihai Viteazul—Báthoryak és Matei Basarab—Rákócziak viszonyát elemezve — az Erdély—Havasalföld—Moldva kapcsolatrendszer vizsgálatával, nem feledkezve meg a vajdák ideológiai beállítottságáról sem (az ortodoxia bajnoka, a Balkán felszabadításának a gondolata, törökellenesség). Miskolczy Ambrus írása nemcsak értékes fejtegetései miatt figyelemreméltó, hanem annak a fennebb említett törekvésnek a jegyében is, amely egymás eredményeinek megismerését t zte ki céljául, s azért is külön figyelmet érdemel, mert nagyobb olvasóközönséggel, kezd történészekkel az eluralkodó „hivatalos” és ezért már eleve

SZEMLE

bizalmatlansággal kezelt és elutasított történeti dogmatizmussal szemben más román történeti eredményeket, szemléletet is megismertet, ami mindenképpen továbbgondolkodásra, kutatásra serkent. Két írás — nagyon sommás — ismertetése távolról sem elegend ahhoz, hogy a kötetr l itt képet nyújtsunk az olvasónak. Mégis — a recenzió korlátozott terjedelme miatt — a továbbiakban nagyon sz kre szabottan, jórészt csak jelezve a jelenlétet, igyekszünk számot adni az Új Erdélyi Múzeum megjelent kett s füzetének tartalmáról. És hogy minden téves következtetést eloszlassunk: az írások megemlítésének a sorrendje nincs összefüggésben semmiféle értékeléssel, csupán azt jelenti, hogy egyes tematikai csoportok közelebb állnak a recenzens érdekl dési köréhez, kutatási területéhez. Ilyen Entz Gézának Emlékezés az Erdélyi MúzeumEgyesületre cím tömör történeti visszatekintése arra a tudományos m helyre, ahol eredményes életpályáját kezdte, és ahova, pontosabban: annak levéltárába, Jakó Zsigmond társaságában közvetlen a háború után még sikerült bemenekíteniök azt a családi és testületi levéltári anyagot, amit a front és az utána következ felel tlen dúlások pusztulásnak tettek ki, s t részben meg is semmisítettek. Az Erdélyi Múzeumba való begy jtéssel azonban megmentették erdélyi — nemcsak magyar vonatkozású — történeti forrásaink egy részét. Az Egyesület múltjáról bemutatott kép azt is tanúsítja, hogy a háború végéig ennek története jól követhet , de megírásra vár a háború utáni nagyon zaklatott és a végén az elnémításához vezet évek története. A történetírásnak tisztáznia kell ezeknek az éveknek is a történetét, akárcsak azt is, hogy kik és miért nem engedték napvilágot látni az Erdélyi Múzeum 1947-es, Kelemen Lajos köszöntésére megszerkesztett kötetét.

EME SZEMLE

Kolozsvári vonatkozású három írás. Az egyik egy részlet az Új Erdélyi Múzeum felel s szerkeszt je, Szabó T. Ádám Kolozsvár népei és nyelvei (1453 1988) cím hosszabb tanulmányából, amelyben Kolozsvár hely- és személynévanyagát elemzi, felhasználva édesapja: Szabó T. Attila páratlanul gazdag gy jtését. A tanulmányból közölt rész — a tematikában el leg megjelent szakirodalom vázolása után — a kolozsvári magyar polgárok 1453beli összeírásából a mesterségekre utaló nevekkel foglalkozik. Ez az összeírás azért érdemel külön figyelmet, mert a kés bbi adókönyvek sohasem „natió”-k szerint tartalmazzák a polgárok névsorát, hanem utcák szerint. Ezért feltételezhet — amire Szabó Károly is felfigyelt —, hogy az összeírás összefüggésben van az 1458-ban létrejött „unió”-val, amely a városi tisztségvisel k számát és a testületek összetételét fele-fele arányban megosztja a szászok és magyarok között (azóta válik jogállapotot meghatározó státussá az egyik vagy a másik „natió”-hoz való tartozás és nem jelent kizárólag etnikai hovatartozást). A nagy jelent ség tanulmány teljessé válása érdekében szeretnénk megjegyezni a következ ket: az adókönyvek vallatása során magam úgy találtam, hogy a NewstatNeustadt-Neustifft elnevezés a Hídelve hóstáttal azonosítható (még a XVII. század közepén is használják az elnevezést); ugyanakkor úgy vélem, hogy a latin formában megjelen foglalkozás-családnevek esetén els sorban a középkori értelmezést kellene figyelembe venni, mert a klasszikus latin gyakran megtéveszthet; így szerintem a Sartor név — magyarok, szászok egyaránt használják — a szabó foglalkozásnévre utal, nem a klasszikus latin szerinti kapás-ra. Két kolozsvári napló 1835-b l címmel Lukácsy Sándor közöl párhuzamosan érdekes részleteket Gyulay Lajos gróf, illetve Bölöni Farkas Sándor naplójából. Nem a

171 közlemény értékét és hasznosságát szeretném csökkenteni a következ kiegészítéssel, csupán itteni kiadási lehet ségeink mostohaságára kívánok rámutatni. Mert Gyulay Lajos sokkötetes naplója Csetri Elek többéves kutatásainak tárgya volt, anélkül hogy eredményei megfelel közleményben napvilágot láthattak volna. Ezért volt kénytelen a szerz is az Erdélyi Múzeum 1903. évfolyamában megjelent részhez folyamodni. Rendkívül értékes és a város területén végzett kutatásokat hasznos forrásanyaggal egészíti ki Kovalovszki Júlia közleménye: Ásatás a kolozsvári F téren, 1943 (Méri István hagyatékából). Méri István közölt ásatási naplója (1943. július 29. — október 8.) és a leletek alapján a szerz a következ kben foglalja össze az ásatások eredményeit: „Kolozsvárnak ezen a területén az els emberi település a fiatalabb k korból származik, továbbá, hogy utána a római korszakig hiányzik az emberi település nyoma (bronz- és vaskori kultúrák). A római réteg és a magyar temet között is hiányzott a közbees kultúrák emlékanyaga annak bizonyságául, hogy a római uralom bukása után, egészen a magyarság megjelenéséig nem volt itt jelent sebb élet. Az a néhány tüzelésnyom, amely a két réteg között megállapítható volt, ideiglenes meghúzódásra vall Napoca romjai között. (Gótok?) Az Árpád-kori temet szintjér l fölfelé a rétegek töretlenül mutatják az élet folyamatosságát.” Erdély történetének tematikájához tartozik Gömöri György (Cambridge) írása: 1662-es angol írás az erdélyi református egyházról. A szerz azzal az erdélyi református egyházról kialakult képpel foglalkozik, amit John Durel nyújt olvasóinak az európai református egyházról készített áttekintésében. Durel az erdélyi református egyházról Isaac Basire-nak, Apáczai Csere János ellenfelének információja alapján ala-

EME 172 kította ki véleményét, és mint ilyen, forrása lett az erdélyi puritán mozgalomról hamisan kialakított angliai képnek. Két írás Erdély történetén belül a székelység múltjával, ennek néprajzi és vallásszociológiai, illetve nyelvészeti vonatkozásaival is foglalkozik. Az egyik K. Lengyel Zsolt (München) Hozzászólás a csíksomlyói búcsú kérdéséhez cím írása, a másik az az interjú, amit Szabó T. Ádám készített Benk Loránd nyelvtudóssal: Adalékok a székelyek korai történetéhez címmel. Perjés Géza Az oszmán államvezetés racionalitása cím írásának ismertetése tulajdonképpen Ernst Wagner és Miskolczy Ambrus írásainak ismertetése mellé kívánkozna, ha ezt a sz kre szabott terjedelem lehet vé tette volna, hiszen ez a mások eredményeinek megismerését (és lehet értékesítését) szolgálja. Ugyanis Perjés Géza Mihnea Berindei és Gilles Veinstein empire ottoman et les pays roumains 1544 1545 cím kötetét (Étude et documents. Edition de l’École des Hautes Etudes en Sciences Sociales, Paris — Harvard Ukrainian Research Institut, Cambridge 1987) ismerteti és mondja el véleményét — mint a kérdés alapos ismer je — egyes megállapításairól. Szép számmal vannak jelen a folyóiratban a kisebb-nagyobb irodalomtörténeti, színháztörténeti és m vészettörténeti közlemények is. Kerényi Ferenc Az els erdélyi Lessing-el adás, Fried István Az Abafi Jósikája; Pomogáts Béla Szabédi László a transzszilvanizmusról; Szathmáry Lajos Márai útja a Székelyföldön 1942 nyarán; Hannu Launonen Tudósítás a kisebbségr l, palackpostán (Kányádi Sándor, Erdély költ je hatvanéves), Szilágyi György Észak hangja (A Kalevala fest jének világképe) cím írásával jelentkezett. A finnugrisztikát Rafael Wisniewski Az erdélyi magyarok helye az 1990-es évek finnugrisztikájában, illetve Hoppál Mihály A finnugor mitológiakutatás története cím írása képviseli.

SZEMLE

Források cím rovatában a következ , Erdély történeti forrásait értékesen kiegészít közlemények kaptak helyet: Döbrentei Gábor körlevele (Szilágyi György); Az erdélyi református iskolahálózat a reformkor hajnalán (Miskolczy Ambrus); Orbán Balázs ismeretlen leveleib l (Balázs Ádám), valamint a fennebb már ismertetett Két kolozsvári napló 1835-b l (Lukácsy Sándor) és Ásatás a kolozsvári F téren (Kovalovszki Júlia). A könyvszemle címei a következ k: A Rákóczi-eposz (Gömöri György); Nemeskürty István: Édes Erdély (Szilágyi György); Szabó T. Attila: Nyelv és település (Kálmán Béla); Iacob Mârza: coal i na iune (Miskolczy Ambrus); Lakatos Demeter: Csángó strófák ((Kálmán Béla); Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára I-II (Szabó T. Ádám); Püspöki Nagy Péter: A Csallóköz neveir l (Szabó T. Ádám); Gustav Gündisch: Aus Geschichte und Kultur der Siebenbürger Sachsen (Monok István); Forschungen über Siebenbürgen und seine Nachbarn (Posgay Ildikó). A folyóiratszemlében a Forschungen zur Volks- und Landeskunde 1988-as évfolyamát ismerteti Szabó T. Ádám. A folyóirat a Megemlékezés cím rovatban L rincze Lajosnak az 1989-ben elhunyt Balázs János sírjánál mondott búcsúztató beszédét közli, a Hírek rovatban pedig Benda Kálmán adja hírül, hogy megjelent az olyan rég várt, nagy jelent ség Moldvai csángó-magyar okmánytár I—II. kötete. Els kötetének megjelenésével az Új Erdélyi Múzeum teljesítette feladatát, mert a megváltozott körülmények most már lehevé tették, hogy itt induljon meg újra a nagymúltú folyóirat. Azt, amit az Új Erdélyi Múzeum haszonnal elkezdett, hisszük, hogy jó eredménnyel folytatja a helyébe lép Új Magyar Múzeum hasábjain. Amit eddig tett, köszönet jár érte, a jöv re pedig jókívánság az eredményes munkához.

Kiss András

EME 173

SZEMLE

Németországi emlékkönyv két erdélyi magyar tudós tiszteletére Forschungen über Siebenbürgen und seine Nachbarn. Festschrift fir Attila T. Szabó und Zsigmond Jakó. I-II. Herausgegeben von Kálmán Benda, Thomas von Bogyay, Horst Glassl, Zsolt K. Lengyel. Dr. Dr. Rudolf Trofenik kiadó, München 1988. A Müncheni Magyar Intézet „Studia Hungarica” sorozatának 31. és 32. köteteként jelent meg az az emlékkönyv, amely a két neves tudós kutatási területeivel: a magyar nyelv- és történettudománnyal összefügg tanulmányokat tartalmazza. A tanulmányok írói — olvassuk a kiadók ajánlásában — a jubilánsoknak Magyarországon, Németországban, Svájcban, Finnországban, Olaszországban és az Amerikai Egyesült Államokban él tisztel i és barátai, akiknek alkalmuk volt a kiadók 1984 szén megküldött felkérésének eleget tenni, hogy a két tudóst évfordulóik (1986) alkalmából megjelenend Szabó—Jakó Emlékkönyv számára írt tanulmányaikkal köszöntsék. Nem vehettek részt ebben a tiszteletadásban azok a tanítványok és közvetlen munkatársak, akik hazánkban éltek. A köteteket kezébe vev olvasó szemébe el ször a fed lap vászonkötésébe nyomott kör alakú embléma t nik: Thuróczynak A magyarok krónikája 1488. évi augsburgi kiadásában lev Mátyás-címer látható, mintegy jelképéül annak, hogy az emlékkönyvbe foglalt tanulmányok és közlések a középkori Magyarország egész területér l vették témájukat. A következ lapon ránk két, szerény küls ben megjelen arc tekint: a jubilánsok fényképe. Megjelenésük mintegy igazolni látszik jellemüknek két alapvonását: a puritánságot és a szerénységet. Ez a küls szinte eltakarni látszik azt a szellemi fényességet és gazdagságot, amellyel k tudományszakuk széles területét beragyogták és gazdagították.

Az I. kötet ajánlással kezd dik, amelyben a kiadók (Benda Kálmán, Thomas von Bogyay, Horst Glassl, Lengyel K. Zsolt) kiemelik az ünnepeltek jelent ségét szaktudományuk területén és rámutatnak arra a hatásra, amelyet iskolájuk a határokon túli kutatók munkásságára tett, és amely e kötetekben is kifejezésre jut. A beküldött tanulmányokat a szerkeszk (K. Lengyel Zsolt, Tóth Béla, HansWerner Schuster, Szász Judit) különböz témakörökben csoportosították. Az I. kötetben található témakörök a következ k: Állam, egyház, társadalom. Politikai eszmék. Településföldrajz. Népesedési (demográfiai) fejl dések. Nyelv- és szótörténet. A II. kötet témakörei: Erdély sajátossága. M vészet és népi kultúra. Külföldi kapcsolatok és szellemi összefüggések. Az emlékkönyv szerkezeti felépítésér l szóló tájékoztató után az ünnepeltek rövid pályaképe következik. Szabó T. Attiláét Imre Samu, Jakó Zsigmondét Péter Katalin állította össze. A jubiláns Szabó T. Attila életéb l és tudósi pályájából Imre Samu kiemeli azokat a súlypontokat, amelyek tudományos munkásságának középpontjában álltak (nyelv- és szótörténet, nyelvm velés, helynévkutatás, történeti néprajz és folklór, nyelvjáráskutatás, nyelvatlasz). Életm vét ötven éven át folytatott levéltári kutatómunka eredményeként az Erdélyi Magyar Szótörténeti

EME SZEMLE

174 Tár anyagának összegy jtésével és megindításával tet zte be. Irányító és példamutató oktató és nevel munkája révén az egyetemes és az erdélyi magyar nyelvtudomány számára kiváló nyelvésznemzedék n tt fel és lett munkássága folytatója. A másik ünnepelt, Jakó Zsigmond tudományos pályaképét megrajzoló és munkásságát méltató Péter Katalin rámutat a magyar történettudomány e kiváló képvisejének azokra az eredményeire, amelyeket Mályusz Elemér, Hajnal István és Kelemen Lajos nyomdokain haladva a történeti források feltárásában, a paleográfia, a könyv- és könyvtártörténet, valamint az erdélyi magyar, román és szász nyomdászat kapcsolatainak kutatása terén elért. Elévülhetetlen érdemeket szerzett az erdélyi magyar levéltári anyag megmentésével, amikor a második világháború után az elhagyott családi levéltárak iratanyagát munkatársaival és tanítványaival együtt összehordta és az Erdélyi MúzeumEgyesület Levéltárában elhelyezte. Munkásságát, tudósi magatartását a méltató így foglalja össze: „M vei nemcsak tárgykiválasztásuknál fogva és nemcsak egy tudományág kifejl désében egyesülnek rendszerré, hanem jellegüknél fogva is. Ezt egy szóval így lehet kifejezni: optimizmus. Jakó reményét az »alkotó gondolatcsere« erejébe veti, amely nélkül az ember képtelen lenne élni és dolgozni.” * Az els témakörben, az állammal kapcsolatos tanulmányok között Boba Imre Erdély és Magyarország honfoglalás kori viszonyáról,1 Makkai László pedig a 10. századi Erdély politikai történetér l és szervezeti kérdéseir l ír.2 A Konstantinápolyból küldött császári követi jelentések és beszámolók forrásérték jelent ségét a 16.

és a 17. századi Délkelet-Európa történetére vonatkozólag Karl Nehrig tárja fel.3 Az egyházi élettel összefügg dolgozatok között Solymosi László a középkori Magyarországon az egyháznak járó szolgáltatások (oblatio) kérdését vizsgálja.4 Gustav Gündisch az egyes erdélyi szász egyházközségek véd szentjeit lajstromozza, és részletes táblázatokban foglalja össze ezek területi elterjedését, említésüknek évét és a rájuk vonatkozó forrásokat.5 A 17. századi moldvai és havasalföldi kolostorok életér l és reformjairól Cornelius R. Zach értekezik.6 Az erdélyi társadalom kérdéskörébe tartozik Konrad G. Gündischnek a középkori Kolozsvár vezet társadalmi rétegér l szóló tanulmánya7 és Miskolczy Ambrusnak Magyar nemesek — román jobbágyok? cím dolgozata, amelyben a Fogarasföld 19. századi társadalmi fejl désével foglalkozik.8 A politikai vonatkozású tanulmányok közt találjuk Krista Zach dolgozatát, amelyben a 13—16. századi humanizmus el tti források alapján a nemzet (natio) és nemzetiség fogalmát és nyelvi használatát

1 Transylvania and Hungary. Front the Times of Álmos and Árpád to the Times of King Stephen. 2 Politische Geschichte Siebenbürgens im 10. Jahrhundert. 3 Kaiserliche Gesandtschaftsbriefe und Finalrelationen aus Konstantinopel als Quelle zur Geschichte Südosteuropas im 16. und 17. Jahrhundert. 4 Das kirchliche Moratorium im mittelalterlichen Ungarn. 5 Die Patrozinien der sächsischen Kirchen Siebenbürgens. 6 Über Klosterleben und Klosterreformen in der Moldau und in der Walachei im 17. Jahrhundert. 7 Die Führungsschicht von Klausenburg (1438—1526). 8 Ungarischer Adliger — rumänischer Untertan? Über die gesellschaftliche Entwicklung in Fogarasch im 19. Jahrhundert.

EME SZEMLE

Erdélyben mutatja be.9 R. Várkonyi Ágnes Bethlen Gábor és a Rákócziak alatti Erdélyr l és az 1648—1714 közötti európai béketárgyalásokról ír.10 Borsi-Kálmán Béla egy 1868—1869. évi magyar—román megegyezés körvonalait rajzolja meg.11 A településföldrajz és a népesedési fejl dés a tárgya a harmadik témakörbe tartozó dolgozatoknak. Ezek között a tized- és a juhötvened-jegyzékek forrásérték jelenségét Erdély népességtörténetében Ernst Wagner vizsgálja.12 Thomas von Bogyay tanulmánya Domanjsevci-Domonkosfa temet jének kápolnájával kapcsolatban azt a kérdést tisztázza, hogy ez a kápolna vajon egy szláv birtokos saját kápolnája vagy pedig a „nyugati székelyek” temploma volt-e.13 A középkori erdélyi nemesi udvarházakról (Magyarlapád, Váralja, Somkerék, Vízakna, Disznajó stb.) Entz Géza ír.14 Benda Kálmán dolgozata pedig a Dnyeszter melléki Csöbörcsök magyar falu keletkezésének és magyar lakosságának eredetével foglalkozik.15 Szorosan ehhez a témához kapcsolódik a moldvai csángók eredetének kérdése, amelyr l Gunda Béla tanulmánya szól. Benne részletesen foglalkozik a csángó név elemzésével is.16 Egy erdélyi német—román—magyar etimológiai helynévtár elkészítésére tesz javaslatot Szabó T. Ádám dolgozatában, és elképzelését Brassó nevének összehasonlító vizsgálatával szemlélteti.17 A negyedik témakör tanulmányai a nyelv- és a szótörténet egyes kérdéseivel foglalkoznak. Décsy Gyula a Szabó és a Jakó családnév európai kapcsolatait vizsgálja, és ezzel rója le tiszteletét a két jubiláns el tt.18 A véd szentek szerepére a középkori magyar helynévadásban Benk Loránd mutat rá, és részletesen elemzi az egyes helynévtípusokat.19 Vajon a „tizenegy-tizenkilenc” és a „huszonegy-huszonkilenc” jelleszámnévképzés, vagyis az egyeseknek a tízesek utáni használata szlávból való struk-

175 turális kölcsönzés-e? — teszi fel a kérdést Fodor István tanulmányában.20 E témakör és egyben az I. kötet utolsó dolgozatában Kálmán Béla néhány magyar igeköt (agyon-, alá-, által-, át-) kérdését tárgyalja, és rámutat arra, hogy milyen gazdag forrás ebben a kérdésben is az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár adalékanyaga.21 A II. kötet els témakörében Erdély sajátos jellegér l szóló tanulmányokban a fejedelem országlakóiról (Regnicolae Principis), pontosabban az 1691—1848 közötti királykönyvek (Libri Regii) alapján Vajay Szabolcs a Habsburg-háznak egy sajátos erdélyi társadalom kialakítására irányuló törekvése kérdésér l ír.22 Trócsányi Zoltán 9

Begriff und Sprachgebrauch von ‘natio’ und Nationalität in Siebenbürgen aus vorhumanistischen Texten des 13. bis 16. Jahrhunderts. 10 Gábor Bethlen and Transylvania under the Rákóczis at the European Peace Negotiations 1648—1714. 11 Contours d’une tentative d’accord hungaro—roumain en 1868—1869. 12 Register des Zehnten und Schaffünzigsten als Hilfsquellen zur historischen Demographie Siebenbürgens. 13 Domanjsevci - Domonkosfa. Eigenkirsche eines slawischen Herrn oder Gotteshaus „westlicher Szekler”? 14 Mittelalterliche Edelhöfe in Siebenbürgen. 15 Csöbörcsök, ein ungarisches Dorf am Dnjester—Ufer. 16 Ursprung der Moldau-Ungarn. 17 Vorschlag für ein deutsch-rumänisch-ungarisches etymologisches Ortsnamenbuch Siebenbürgens. 18 Szabó und Jakó: zwei ungarische Familiennamen in ihrer intereuropäischen Verflechtung. 19 Rolle der Schutzheiligen in der mittelalterlichen ungarischen Namengebung. 20 Stammen die ungarischen Zahlwörter „tizenegytizenkilenc” ’11—19’ und „huszonegy-huszonkilenc” ’21—29’ als strukturelle Lehnbildungen aus dem Slawischen? 21 Zur Geschichte einiger ungarischer Präfixe. 22 Regnicolae Principis. Der Versuch des Hauses Habsburg zur Gestaltung einer sui generis siebenbürgischen Gesellschaft im Lichte der Libri Regii 1691—1848.

EME SZEMLE

176 dolgozata az 1741—1742. évi erdélyi rendi mozgalmakról szól.23 Más oldalról világítja meg Ioan Drago képvisel nek Kossuth Lajossal való kapcsolata kérdését Spira György dolgozata.24 E témakör két utolsó tanulmánya közül az els ben Pomogáts Béla az erdélyi magyarságnak az önrendelkezés kivívására irányuló tevékenységét (1918—1921) mutatja be,25 a másodikban pedig K. Lengyel Zsolt a két világháború közötti romániai német—román—magyar kapcsolatnak a Cultura c. folyóirat képviselte modelljével foglalkozik.26 A m vészettel és a népi kultúrával összefügg kérdések a tárgya Entz Géza Antal a brassói Fekete Templom stíluskapcsolatairól szóló dolgozatának27 és László Gyula tanulmányának, amelyben a Szent László-mondához f középkori falfestményekhez tesz megjegyzéseket. 28 A népi kultúra köréb l veszi tárgyát Balassa Iván, aki a magyar sírjelek eredetét vizsgálja.29 Mind a három szerz tanulmányát gazdag és jól dokumentáló szép képanyag illusztrálja. Külön témakört alkotnak a küls kapcsolatokkal és szellemi áramlatokkal foglalkozó értekezések. Ezek között Borsa Iván a magyarországi hiteles helyek okiratkiadó tevékenységével,30 Fügedi Erik Erzsébet királyn 1385. évi tárgyalásaival Pozegában,31 Györffy György tanulmánya pedig a 13—14. századi magyarországi királyi kancelláriával foglalkozik. A pénztörténet köréb l veszi tárgyát Sz cs Jen dolgozata, amelyben a szlavóniai báni dénárok (Banaldenar, antiqui banales) erdélyi elterjedésével kapcsolatban a kereskedelemtörténet 1318—1336 közötti szakaszát a pénztörténet tükrében vizsgálja.32 A m vel déstörténet körébe tartozik Klaniczay Tibor tanulmánya, amelyben az erdélyi akadémiai törekvések kezdeteir l ír,

és Vitéz Jánosnak egy contubernium (baráti társaság) kialakítására irányuló törekvését mutatja be, amelyben az els magyar „akadémia” gondolatának körvonalai rajzolódtak fel.33 A II. kötet végén lev függelékben Szabó T. Attila és Jakó Zsigmond tudományos munkásságának jegyzéke található. A két jubiláns tudományos munkásságának jegyzékét összeállító K. Lengyel Zsolt ezeket így csoportosította: könyvek, összegy jtött tanulmányok, cikkek és ezen belül az egyes kötetekben föllelhet csoportosítás a dolgozatok címével. Ezt követi a gratulálók névsora (Tabula Gratulatoria), majd az emlékkönyvben szerepl szerz ké. A kötetekben található képekr l, táblázatokról és térképekr l külön jegyzék tájékoztatja az olvasót. Hibajegyzék, személy- és földrajzinév-mutató zárja be a kötetet. Külön kiemeljük az emlékkönyv kifogástalan nyomdai kivitelezését, amely mind a papír min ségében, mind pedig a nyomtatás és a klisék makulátlan tisztaságában, az ízléses és tartós kötésben megmutatkozik, amiért a müncheni Dr. Dr. Rudolf Trofenek kiadót illeti a köszönet.

Nagy Jen 23

Die Ständische Bewegung in Siebenbürgen 1741—1742. 24 Ioan Drago qui se fait de nouveau entendre de l’autre bord. 25 Aspirations des Hongrois de la Transylvanie vers I’autonomie 1918—1921. 26 Die falsche Alternative. Zum CULTURA-Modell der deutsch—rumänisch—ungarischen Verbindungen in Rumänien der Zwischenkriegszeit. 27 Zu den Stilbeziehungen der Schwarzen Kirche in Kronstadt. 28 Bemerkungen zu den mittelalterlichen Wandmalereien der Sankt Ladislaus-Legende. 29 Zur Frage des Ursprungs ungarischer Grabzeichen. 30 Zur Beurkundungstätigkeit der glaubwürdigen Orte in Ungarn. 31 Die Verhandlungen der Königin Elisabeth in Pozega 1385.

EME SZEMLE 32

Slawonische Banaldenare in Siebenbürgen. Handelsgeschichte im Spiegel der Geldgeschichte 1318—1336.

177 33

Das Contubernium des Johannes Vitéz. Die erste ungarische „Akademie”.

EME Átmenetek Negyedévenként megjelen folyóirat. 1990/2. Szerkeszti a csíkszeredai Kommunikációs Antropológia Munkacsoport. A Kommunikációs Antropológia Munkacsoport (KAM) folyóiratának második száma — az els höz híven — világos szerkeszt i koncepciót valósít meg. Egyrészt: újabb betekintést nyújt a csíkszeredai antropológusok m helyébe, törzsanyagát ugyanis a KAM tagjainak tanulmányai, kritikái és recenziói képezik. Másrészt: az itt közölt interjúk, könyvismertetések révén a munkacsoport szemléletét a tudományág egyetemes összefüggéseibe ágyazva világítja meg. A folyóirat anyaga — akárcsak az els számé — összességében a társadalmi jelenségek értelmezésének a mi sz kebb világunkban szokatlan módszerét példázza. Olyan szemléletmódot érvényesít, mely az egyetlen célon, a tudományos megismerésen kívül nincs tekintettel más — ideológiai vagy egyéb — szempontokra. De hát ez természetes — mondhatná valaki —, a tudománynak ilyennek kell lennie. Csakhogy Kelet-Európában és különösen itt, kisebbségi körülmények között, a társadalomtudományokat tudományon kívüli szempontok is vezérelték: az elnyomó hatalom súlya és a vele szembeszegül csoportérdekek egyaránt befolyásolták a kutatói tevékenységet. Az egyik oldal tiltott (korlátozva a kutatásokat), a másik oldal arra késztetett, hogy a tudomány valamiképpen a veszélyeztetett csoport identitásának er sít je legyen. Nálunk a társadalomtudományok egy részét, például a néprajzot, már hetven évvel ezel tt úgy határozták meg, mint a kisebbséget „megtartó” diszciplínát, s ennek megfelel en

velték Erdélyben mind a mai napig. Következésképpen a néprajz els sorban azon értékek leíró számbavétele lett, amelyek a nemzeti hagyományok folytonosságának tudatát voltak hivatva meger síteni. A mindennapi élet s a mindennapi életben lejátszódó változások megismerése így alárendel dött annak az ideológiai funkciónak, amit e tudomány m vel i — kényszer ségb l vagy küldetéstudatból — magukra vállaltak: az identitás igazolásának. Nos, ezt a funkciót utasítja el kezdett l fogva a KAM, ez az, amire nincs tekintettel. És ez a szigorúság a társadalmunkról és kultúránkról kialakított eddigi kép újraértelmezésére is kényszerít. De csak így kerülhetünk szinkronba saját korunkkal: ha belátjuk, hogy a társadalomtudományoknak a közvetlen „érdekeltség” szempontját meghaladva, a reflexió magasabb szintjén kell értelmezniük azokat a helyzeteket, melyekben maga a kutató is „benne van”. Például azt a helyzetet, mely az „emlékeztetési gyakorlatban” termel dik, amikor az emlékez t a kutató irányítja a maga kérdéseivel s ennek megfelel en az emlékezés az elváráshorizontjához igazodik. Magyari Nándor László tanulmánya (Emlékkockák) alapos elemzésnek veti alá ezt az emlékeztetési gyakorlatot, melyben az emlékek tényvonatkozása, dokumentáris funkciója elvész a kérdez és a kérdezett között szöv kommunikációs viszonyban; az ilyen emlék nem kezelhet többé információként, hiszen már maga is egyfajta értelmezés. Ez a tanulmány, mint Bíró A. Zoltán megjegyzi, arra figyelmeztet, hogy ezek az emlékezések „csakis akkor segíthet-

EME 178 nek a vizsgált kultúra »kiolvasásában«, ha jártasak vagyunk az emlékezési és emlékeztetési helyzetek antropológiájában”. Az antropológiai szemléletmód érvényesítésével kerülhet csak el, hogy a társadalmi valóságról alkotott képet ne a kutatók prekoncepciói által meghatározott séma helyettesítse. A KAM a folytonos kritikai önreflexió igényét állítja szembe a többé-kevésbé ideologikus el feltevésekkel, melyek például a népi kultúra kutatásában még ma is kísértenek. Az antropológus Niedermüller Péterrel készített interjú többek között ezeknek az ideologikus el feltevéseknek a kelet-európai rendszerek által meghatározott társadalmi hátterét világítja át, és rámutat a tudományos paradigmaváltás szükségességére, melynek során a „népszolgálat” hamis tudatát a reális népismeret igénye váltaná fel. Mint mindig, a KAM most is érzékeny pontokat érint, illúziókat rombol, egy jóhiszem értelmiségi éthoszt kérd jelez meg a korszer tudo-

SZEMLE

mányosság nevében. Ez a kritikai attit d nyilatkozik meg Gagyi Józsefnek a Nagy Olga könyvér l (A törvény szorításában) írott ismertetésében. A Munkacsoport folyóiratában most is világosan jelen van az a szellemi er tér, mely szemléletüket alakította és tovább alakítja: a Victor Karadyval készített interjú, a Tallózó és a Szemle rovat, mely Gehlen, Bourdieu, Baudrillard egy-egy munkáját ismerteti, arra vall, hogy a KAM nagy tekintélyekt l nyeri a folytonos meger sítést: helyes úton halad. A folyóirat Kutatói helye Fej s Zoltán Folklór és turizmus cím kritikai tanulmányát, a Jegyzetek rovat a csoport tagjainak tévénaplóját közli. Nem hiányzik az els dleges forrásanyag sem: Oláh Sándor folytatja egy „oral history” közlését, Gagyi József a Téli naplót. Az információkban gazdag folyóiratszámot két vers és Szentes B. Lajos—Bodó Julianna fotóesszéje teszi leveg ssé.

Cs. Gyímesi Éva

EME Tematikus folyóiratszám Erdély építészetér l Magyar Épít

vészet — a Magyar Épít vészek Szövetségének folyóirata, LXXXI. évfolyam, 1990. 5. szám (64 l.).

A 81. évfolyamánál tartó rangos folyóirat ezt a számát egészen Erdély építészetének szenteli — ez évi programjában meg Kárpátalja kerül sorra. Örömmel forgathatjuk a rólunk és nekünk is szóló, tartalmában, témájában, képanyagában gazdag anyagot. Múltunkat-jelenünket jól ismer , jöv nkön velünk együtt töpreng erdélyi és Erdélyhez a rokonszenv alapján köt szerz k tárják fel tanulmányaikban nemcsak a múlt építészeti emlékeinek, együtteseinek emlék-gondjait, hanem az építészet jöv beli kérdéseit is. Számba veszik az 1989-es romániai fordulattal lezárult — az épít tevékenység szempontjából különösen keserves — korszak negatív jelenségeit éppúgy, mint a ma még ki nem tapintható

jövend távlatait, kifejezve a reménységet az épít vészet vonatkozásában is. Entz Géza Erdélyi építészet c. tanulmánya indítja a számot. Egy hosszú élet tudásának és tapasztalatának tömörségével és tisztánlátásával helyezi el az egyetemes m vészettörténetbe Erdélynek tipikusan a nyugat-európai és magyar kultúrkörhöz kapcsolódó, de sajátosan a három erdélyi nép tájnyelvén jelentkez vészetét, építészetét. A m emlékvédelem újjáéledése Romániában cím alatt egy Csortán Ferenccel, a Kulturális Minisztérium Kisebbségi F osztálya f felügyel jével készített interjút olvashatunk. Az utóbbi évtizedek román m emlékügye, de az építészképzés, a m emlék-

EME SZEMLE

restaurálások múltbeli problémáival szembesülhet az olvasó. Egyetlen megjegyzés ide kívánkozik: szükség, hogy helyesen és tisztelettel írjuk le a cikkben következetesen hibásan közölt Bágyuly Lajos erdélyi m emlék-restaurátor nevét. A romániai m emlékvédelem újjáéledése egyel re még „engedély”, terv és remény. E sok probléma felé nyitó interjúhoz kapcsolódik tárgyában Bodor Ferenc, aki Tamáshida román stíl romtemplomának szomorú állapotáról számol be lelkiismeretébreszt írásában, valamint az a rajzos beszámoló, amelyet egy háromszéki udvarházak építészeti számbavételét végz lelkes munkaközösség anyagából Kovács Árpád, Máté László és Zakariás Attila hagyományt követ és hagyományt teremt felméréseil, rajzaiból közöl a folyóirat. Történelmi dokumentumértéke is van annak a négy, megkapóan szép fotónak, amelyeket Bodor Ferenc közöl Kastélybels k Erdélyben c. írásához, hiszen a Helikon írótalálkozóinak otthont adó marosvécsi Kemény-kastély és a sáromberki Teleki-kastély (mindkett állami gondozottak otthona) ma már legfeljebb külsejében rzi egykori önmagát, míg a bonchidai Bánffy-kastély 1944 szén mindenestül megsemmisült. Más módon vált az id k martalékává az az építészeti anyag, melyr l Dávid Gyula Rekviem a kolozsvári eklektikáért cím , jó képanyaggal illusztrált írása szól. Az egyedi emlékeiben sokszor ócsárolt, lenézett eklektika Kolozsváron és általában az erdélyi városokban részben még ma is városkép-kialakító; házsorai, épületegyüttesei meghatározzák a f terek és korukban növ peremkerületek meleg és helyi színt adó, emberszabású városképét. Annál megdöbbent bb számba venni a tömbházépít és városképromboló utolsó évtized végbevitt pusztításait.

179 El ször egy lelkes ment csoportot toborzott össze, azután egy gazdag dokumentumanyagot, végül európai összefogás láncolatában a testvérfalu, testvérváros szervez dését eredményezte az a világszerte hírhedtté vált „falurombolási terv”, amelynek több mint 8000 falu lett volna az áldozatává egy „országos fejlesztési terv” részeként. Az erdélyi építészeti emlékeket megmenteni vagy legalább elpusztításuk el tt dokumentumokkal megörökíteni akarók kezdeményezése és munkája végül Erdélyért és Romániáért végzett diplomáciai szolgálatnak min sült, Ághné Korompay Katalin beszámolója szerint is, akinek nagy része volt az ICOMOS (az UNESCO m emlékirodája) által pártolt és mindvégig támogatott m emlékmentés akciójában. Ennek a falurombolási tervnek egy különös vetületét, a romániai falusi ház típusáról készült tanulmánykötetet és keletkezésének körülményeit ismerhetjük meg részletesebben Varga V. István A kifordított falurombolás cím írásából. A tanulmány egy 1989-ben megjelent része (Locuin a teasc în România. Ed. ICCPDC. Buc.) motivációvilágába próbál betekinteni, és ennek alapján kísérli meg kibontani a téves eredeztetések és helytelen tipologizálások alól a hatalmas használható anyagot. Az olvasó csemegézhet az „aranykorszak” és a „legokosabb házaspár” építészettel kapcsolatos tevékenységének titkaiból-terveib l is, melyek többek között a szakemberek teljes kiszolgáltatottságát bizonyíthatják. E mesterkélt és az építészetet egyfajta termileg teremtett „örökség” útjain megújítani kívánó gyakorlattal szemben Sas Péter Erdélyi román fatemplomok cím írása (Mihalik Tamás szép felvételeivel) a XVI—XVII. századi Erdély igen értékes emlékállományának világába vezet be a nyugati kereszténység m vészetében kialakult formákkal, ahol a népi alkotóer „a keleti ortodox egyházat szolgálja”.

EME 180 Péterfy László A régi Marosszék falusi temet i cím írása az igen értékes összefoglaló fejl déstörténet és a temet típusok ismertetése mellett egy jól körülhatárolható sírk állományt térképez fel, majd a havadt i készítés sírkövek ismertetése révén a korszak sírk típusait is bemutatja. Valószín en nagyon gazdag dokumentumanyagából hét sírk rajzát közli. Az els Erdély-térkép és el zményei cím alatt Seb k László az 1375-ös Katalán Világatlaszt, az 1490-es H. M. Germanustérképet, az 1528-as Lázár deák-féle térképet követ , 1532-ben megjelent Honterusféle Erdély-térképet mutatja be. Örvendetes hírt közöl Boross Péter a Kós-szobor felállítása a Wekerle-telepen c. írásában. Megtudjuk bel le, hogy a budapesti Wekerle-telep f terén Péterfy László Kós Károly-szobrát állították fel; a tér egyébként most már szintén az erdélyi építész-író nevét viseli. A városrész rekonstrukcióját Nagy Gergely külön cikkben ismerteti, igen szép színes és fekete-fehér fotóanyagából Kós Károly tervezte házsorok köszöntenek ismer sen. Vákár Tibor építész, egy hargita-fürd i épületegyüttes tervez je, Csík, Gyergyó vidékéhez f emlékeit idézi: szül földje életét, ünnepeit, építkezéseit, az együttélés megannyi vonatkozását („És nem ismertünk gy löletet”). Csengeiné Plank Ibolya A m emléki fotográfia kezdetei címmel a M emlékek Országos Bizottsága megbízásából a század elején Erdély m emlékeit is végigfotózó Hollenzer László 40 évre terjed munkás-

SZEMLE

ságát ismerteti és szemlélteti. A min ségben és számban (mintegy 800 min ségi felvétel az intézet fényképtárában) jelent s hagyaték az 1900-as évek elejét l kezdve számos, ma már nem létez vagy azóta változott m emlék fényképlemezét rzi ségesen. Ugyanitt Pusztai László Pákei Lajosnak az OMF gy jteményeiben rzött jelent s (500 tervrajzot, 200 fotót tartalmazó hagyatékából mutatja be ennek kolozsvári reneszánsz k faragványokról készült rajzait, amelyek ma már pótolhatatlan értéket képviselnek, s az emlékanyaggal foglalkozó Balogh Jolán és Kelemen Lajos erre vonatkozó kutatásait is felhasználva értékeli Pákei Kolozsvár múltjának megmentésére néz törekvését. Végül Hadik András írása Radó Sándor (1880—1960) marosvásárhelyi építészr l szól. Néhány terve és néhány megvalósult épülete (fels kereskedelmi iskola, Albina bank, Leányiskola: a kés bbi Papiu Ilarian stb.) vizsgálatán és bemutatásán túl a további kutatás szükségességére mutat rá, mely nemcsak Radó Sándor munkásságának, de általában a Kárpát-medence 20. századi építészettörténetének fehér foltjait lenne hivatott adatokkal betölteni. Az Erdély építészetének szentelt számhoz igen hasznosan forgatható részletes bibliográfiát Deák Zoltán válogatta össze; ebben a kezdetekt l a múlt esztend vel bezárólag közli Erdély m vészetének, építészetének bibliográfiáját.

Dávid László

EME 181

SZEMLE

Biró József emlékkiállítása Ez év tavaszán Budapesten az Országos emléki Felügyel ség rendezésében bennünket erdélyieket közelebbr l érdekl emlékkiállítást láthattunk. A kiállítás és az ez alkalomra példásan szerkesztett és grafikailag is igényesen el állított katalógus a nagyváradi származású m vészettörténész, Biró József életpályáját, m vészeti és tudományos munkásságát mutatja be. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület még az 1950-ben bekövetkezett, kegyetlenül durva megszüntetése el tti években, különösen a háború utolsó szakaszában fájdalmas veszteségeket szenvedett. E veszteségek között is pótolhatatlan rt hagyott maga után két kiváló fiatal tudós tagjának, a vészettörténész Biró Józsefnek és a történész-filológus Mikecs Lászlónak a halála. Pontosabban szólva: meggyilkolása. Az els t a XX. század Nyugatról támadt rülete, a másodikat a keleti despotizmus ugyancsak e századi embertelensége küldte férfikora elején a halálba. A kiállítás és katalógusa nem csupán tisztelgés egy mártírsorsú tudós emléke el tt, hanem olyan kulturális tett, amely meditációra serkentheti mindazokat, akik felel sséget éreznek az ember alkotta szépségek megbecsülése és meg rzése iránt, akik nem felejtkeznek meg el deik értékteremt és értékment munkájáról, és akik az ket ért méltánytalanságot nem retorikával, nem patetikus szavakkal próbálják feledtetni, hanem az életm vükben testet öltött erkölcsi kategóriákkal mai munkájuk révén kívánnak szolidaritást vállalni. Jelen esetben is annak a tudós szolidaritásnak a megújhodásában és továbbélésében reménykedünk, amelyet Biró József is megtapasztalhatott az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltára kutatószobájának áhítatos csendjében, ahol Kelemen Lajos, a kimeríthetetlen tudású f igazgató

ritkán tapasztalt önzetlenséggel támogatta sok pályakezd erdélyi fiatal kutató tudományos búvárkodását. A harmincas évekr l és a negyvenesek elejér l van szó. Ezekr l írja maga Biró József: „Ez az id volt az erdélyi m vészettörténet h skora; Kelemen Lajos lelkesítette és irányította a kutatás maroknyi csapatát, látta el útmutatásokkal, adatokkal kartársait, akiknek tenger nehézséggel kellett megküzdeniök, míg Erdély falvait bejárhatták.” — A kiállítás megnyitóján jócskán esett szó és a katalógus szerz i többször megemlékeznek arról a bens séges kapcsolatról, amely Birót az EME vezet ihez — köztük Bánffy Miklóshoz — és kiemelked tudósaihoz zte. Akik Biró Józsefet idáig csak vészettörténeti írásai, esetleg az elmúlt évben újrakiadásban megjelent Erdély vészete c. könyve alapján ismerték, meglepetésként ható jó érzéssel vehették tudomásul, hogy ez a jeles férfiú nemcsak els rend kutatója és rendszerez je a századok hosszú során át felhalmozódott képz vészeti értékeknek, hanem maga is szakmailag felkészült grafikus és fest volt. Nagybányán a m vésztelepen és Budapesten a Képz vészeti F iskolán kora nagynev mestereit l, köztük Thorma Jánostól és Réti Istvántól tanulta meg a látvány vonalakban és színekben való megragadását, a kompozícióban megnyilatkozó harmónia vagy éppen diszharmónia megteremtésének mesterfogásait. Aztán az már bizonyára nagy bels gyötr déseknek a következménye, hogy a Képz vészeti iskolán szerzett tudását a kés bbiekben, tudományegyetemi tanulmányai után csak vészettörténeti dolgozatai grafikai dokumentációjához használta fel. Mindenesetre tudományos teljesítményének is javára váltak remek rajzai, vázlatai.

EME 182 A kiállítás Biró rajzai és festményei mellett tudományos m veit is bemutatja, és az életpálya némely fordulatát megvilágító dokumentummal is megismerteti a látogatót. A kiállítást Adam Biro és L vei Pál rendezte, és ugyancsak k szerkesztették a katalógust is. Ennek el szavát Pusztai László írta, a szerkeszt L vei Pál Biró József életpályájáról és irodalmi munkásságáról tájékoztat, a képz vészr l Pataki Gábor, a m vészettörténészr l Entz Géza, az emberr l és a váradi közös emlékekr l az unokatestvér Hegedüs Géza emlékezik meg. A tárlókban elhelyezett könyveket, vázlatokat, írásos emlékeket szemlélve és az Országos M emléki Felügyel ség elegáns

SZEMLE

kiállítási termének faláról reánk tekint képek el tt elid zve, nem tudunk szabadulni attól a gondolattól, hogy a származása miatt elpusztított Biró Józsefnek, a nagyváradi barokk és klasszicista m vészeti emlékek, a kolozsvári Szent Mihály-templom barokk faragványai és oltárképei, a marosvásárhelyi és kolozsvári f úri paloták, a bonchidai, gernyeszegi, koronkai, zsibói és annyi más jellegzetesen erdélyi kastély kutatójának, feltárójának, értékel jének és rendszerez jének mindössze harmincnyolc életév adatott.

Benk Samu

EME 183

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK Jegyz könyv az Erdélyi Múzeum-Egyesület önkényes megszüntetésér l (1950) Jegyz könyv az EME Intéz bizottságának Kvárt 1950.II. hó 12-én tartott ülésér l. Jelen vannak: Gaál Gábor, Jakó Zsigmond, Szabédi László, Török Zoltán. Az Intéz bizottság egybegy lt tagjai egyöntet en megállapítják a következ ket: Az RNK Igazságügy-minisztériumának a jogi személyiségek feloszlatását elrendel ........1 rendelete közzétételének napjától az EME jogi személyisége is megsz nt. Ennek következtében az Intéz bizottság hatásköre is megsz nt az EME tulajdonát képez javak kezelését illet en. Az Intéz bizottság jelen lév tagjai tehát megbízatásukat megsz ntnek tekintik, s err l a jelen jegyz könyv másolatának megküldésével értesítik a RMNSZ Országos Intéz bizottságát, a Bolyai Tudományegyetem Rektori Hivatalát és Tanulmányi Igazgatóságát, valamint a Bolyai Tudományegyetem Történelem-Földrajzi és Természettudományi Karát, hogy az EME egykori tulajdonát képez tudományos gy jtemények2 sorsának elrendezése során az RNK magyar tudományosságának érdekeit képviseljék, mint arra hivatottak. KMF. Aláírások3 1

Kimaradt az intézkedés számának a megjelölése. Ez az Igazságügy-minisztérium 86311/1949 sz. határozata. Azokról a gy jteményekr l van szó, amelyeket 1872-ben, illetve 1895-ben az EME szerz désileg használatra bérbe adott a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemnek az oktatás és a kutatás támogatása céljából, továbbá az Egyetemi Könyvtár kezelésében lev könyv- és kézirattárról, valamint a második világháború után saját kezelésébe vett levéltárról, amely az 1974-es levéltári törvény megjelenése után az Állami Levéltárba került. 3 A jegyz könyv alján Jakó Zsigmond keze írásával: „Az EME feloszlatásakor felvett jkv. Szabédi László által fogalmazott eredeti példánya.” A szöveg Szabédi László kézírása. 2

EME Az 1990. október 27-i közgy lés iratai Jakó Zsigmond elnöki megnyitó beszéde Tisztelt Közgy lés! Hölgyeim és uraim! Negyvennégy esztendeje annak, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület utolsó közgy lése 1946. november 8-án számba vette az erdélyi magyar tudományosság feladatait a háborút követ nagy átrendez dés körülményei között és tagjaink ismét

EME 184

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK

nekigyürk zhettek feladatainknak. Munkájukat azonban éppen csak elkezdhették, mert a következ (1947.) esztend ben, az „elvtelen magyar egység” ellen indított politikai hecckampány keretében, Egyesületünk választott vezet ségét önkényesen leváltották, élére intéz bizottságot állítottak, majd 1950 februárjában a társadalmi szervezetek légiójával együtt, általános miniszteri rendelkezésre hivatkozva, m ködését megszüntették. Hagyományokkal rendelkez , eleven tudományos közösség tevékenységét azonban nem lehet hatalmi szóval egyszer en megszüntetni, mert a közösség tovább él és munkál egykori tagjainak szellemi teljesítményeiben szemlélet, módszer és tematika alakjában. Így történt ez az Erdélyi Múzeum-Egyesület esetében is. Példaként elegend Szabó T. Attila munkásságára és az Szótörténeti Tárára hivatkozni. Érthet tehát, hogy néhány nappal a diktatúra bukása után, 1990. január 5-én, a még él egykori tagok elhatározták az Egyesület munkájának újraindítását. Március 22-én lezajlott a törvényben el írt alakuló közgy lés, és a megújított alapszabályok miniszteri jóváhagyását követ en a kolozsvári Törvényszék május 9-én az Egyesületet ismét felvette a jogi személyek jegyzékébe. És most több hónapi szervezés után, annak betet zéseként, sor kerülhet a közgy lésre is, melynek feladata az Egyesület végleges vezet ségének megválasztása és az újrakezd munka irányelveinek meghatározása. Kérem a tisztelt közgy lést, munkálatait annak öntudatával és felel sségével végezze, hogy országunk legrégibb, a Román Tudományos Akadémiánál is korábban létesült tudományos szervezetének ügyeiben kell döntenie, melynek gy jteményei az egész magyar népnek olyan jelent s m vel dési örökségét alkotják, hogy azok csak a Magyar Nemzeti Múzeummal és a Széchenyi Könyvtárral mérhet k össze. Nálunknál szerencsésebb népeknél a tudományos szervezeteket a hatalom kezdeményezte, a nemzeti múzeumok is többnyire az uralkodócsaládok magángy jteményeib l ttek ki. Esetünkben a polgári átalakulás mindkét fontos m vel dési intézményét, a tudományos csúcsszervezetet és a nemzeti gy jteményeket a magyar társadalomnak magának kellett a hatalom ellenére megteremtenie. Ebb l viszont az is következett, hogy e szervezetek mindig érzékenyen reagáltak az ket létrehozó és fenntartó közösségek életében bekövetkezett változásokra. Ez képesítette ket arra, hogy teend iket a változó társadalmi igényekhez szabva ismételten is újrafogalmazzák. 1841-t l kezd en az erdélyi magyar tudományosság m helyének, azaz múzeumának megteremtése volt a cél. A múzeum ugyanis eredetileg a múzsák hajlékát, a tudományok és m vészetek otthonát jelentette. Amíg a szászok egyidej kezdeményezése, a Verein für siebenbürgische Landeskunde mindjárt akadálytalanul megvalósulhatott, a magyar tudós törekvések a bécsi gyanakvások következtében csak 1859-ben, Mikó Imre kitartó fáradozásai nyomán ölthettek testet. Ett l fogva 1872-ig a gy jtemények kifejlesztése és szervezése volt a f feladat. Ennek sikeres megoldása tette lehet vé, hogy 1872-ben az akkori ország második egyeteme Kolozsváron létesüljön, kétségtelenül nem csupán Erdély magyar lakosságának hasznára. 1918-ig a Múzeum-Egyesület gy jteményei tették lehet vé az új egyetemen a kutatómunka elindítását, folyóiratai és kiadványai pedig az itt szület tudományos eredmények közzétételét biztosították. Ennek a szoros együttm ködésnek az alapja az a két szerz dés volt, melyekkel a magyar állam 1872-ben, majd 1895-ben tisztes évi összegért az egyetem számára bérbe vette a Múzeum-Egyesület gy jteményeit. Bár anyagiak tekintetében ezek az évtizedek az „aranykort” jelentették az Egyesület történetében, ma már megállapítható,

EME EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK

185

hogy ez a kapcsolat fokozatosan kiszolgáltatta az Egyesületet az egyetemnek, és végs soron megakadályozta abban, hogy saját lábára állhasson és a saját útját járja. Jellemz en példázza ezt a helyzetet, hogy az Egyesületben vezet szerephez jutott egyetemi tanárok 1895-ben egy ígéret fejében ingyen átengedték az egyetemnek azt az óriási értéket képvisel , tízholdas bels séget, amelyen ma a klinikák állanak. A Tárakat igazgató egyetemi professzoroknak ugyanis nem volt érdekük a gy jtemények önállósítása, mert akkor azokat többé nem kezelhették volna tanszékük tartozékaiként. A viszonylagos b ség eme évtizedeiben egész egyetemi városrész épült fel Kolozsváron, de az Erdélyi Nemzeti Múzeum önálló otthonának még a terve sem merült fel az illetékes igazgató-tanárok részér l. E mulasztások következtében az 1918-as uralomváltozás az egyetemet és Egyesületünk múzeumi tárait olyan összekuszáltságban találta, hogy azt azóta sem sikerült kibogozni, noha 1938-ig folytak a viszonyok rendezését célzó tárgyalások és többször is úgy látszott, hogy az egyetemmel való megegyezésnek már nincsenek akadályai. A megállapodás azonban 1940-ig mégsem jött létre és az I. Ferdinánd Egyetem Egyesületünk gy jteményeit az említett régi szerz dések alapján tovább használta, anélkül azonban, hogy a bérösszeget fizette volna. Az Egyesület tulajdonjogát ugyan nem vitatták, de saját tudományos anyagának zavartalan használata elé akadályokat gördítettek. Ebben az id szakban sokan úgy látták, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület m ködésére többé nincsen lehet ség. Szerencsére nem nekik lett igazuk, annak ellenére sem, hogy a Tárak gyarapítása, az anyag konzerválása és feldolgozása valóban megszakadt, illetve jelképesre zsugorodott össze. 1930-ra ugyanis Wass Otília grófn hagyatékának segítségével sikerült megszilárdítani az Egyesület anyagi helyzetét, és az új mostoha körülményekhez szabott célkit zésekkel sikerült megfelelni a kisebbségi sorsra kárhoztatott magyar tudományosság legsürget bb igényeinek. Elgondolkoztató, hogy teljesítményei alapján nem az anyagiakban velked 1895—1918 közötti „aranykor”, hanem az 1920—1940 közötti „hét sz k esztend ” min sül a Múzeum-Egyesület igazi fénykorának. Ekkor teljesedett ki és szilárdult meg az Egyesület szervez , irányító, koordináló funkciója az erdélyi magyar tudománym velésben, összeköt szerepe az itteni tevékenység és az egyetemes magyar tudomány többi intézményei, illetve a román és a külföldi kutatás között. A Tárak használatának akadályozása végeredményben a témaválasztások és a forráshasználat körének kívánatos vülését, ez pedig a kutatás színvonalának emelkedését hozta magával. Nem kevésbé fontos eredménye e korszaknak a színvonalas tudománynépszer sítés felvállalása az Egyesület részér l, és ezen keresztül a magyar vidékkel, népünk széles társadalmi rétegeivel való kapcsolatok elmélyítése. 1940—44 kedvez körülményei között Egyesületünk komoly áldozatokat hozott a gy jtemények akkor két évtizedes lemaradásának behozására, a különböz korszer sítésekre. Mindez azonban csak epizód maradt a Tárak és az Egyesület életében, mert ismét elmulasztották az alkalmat az egyetemmel való, teljesen korszer tlenné vált kapcsolat felbontására és a gy jteményeknek önálló épülethez juttatására. A háború befejezése után rövid ideig úgy látszott, hogy a két egyetem léte és a nemzetiségi sérelmek orvoslásának sz nyegre kerülése lehet séget nyújt Egyesületünk és a kolozsvári egyetemek közötti viszony rendezésére. A lendületesen meginduló munka során a Múzeum Levéltára ekkor függetlenült teljesen az Egyetemi Könyvtártól, megteremtve saját önálló otthonát a Farkas utcai Bethlen—Nemes házban. A totalitárius rendszer kiépülése azonban

EME 186

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK

hamarosan véget vetett ezeknek a reményeknek. A rövidesen bekövetkez államosítás, gy jteményeink vagy azok egyes részeinek ötletszer szétosztogatása különböz intézmények között most már a tudományos munka érdekeit is veszélyeztet módon még tovább fokozta a Táraink körüli bonyodalmakat. M ködése beszüntetésekor, 1950-ben, Egyesületünk a Bolyai Egyetemet kérte fel az erdélyi magyarság tudományos érdekeinek további védelmére a népünk m vel dési örökségét alkotó felbecsülhetetlen érték múzeumi gy jteményekkel kapcsolatosan. Erre azonban az Egyetem akkori vezet ségének sem volt különösebb módja, de talán elegend felel ségérzete sem. Szükségesnek látszott el bb felvázolni az Egyesület által eddig megtett út f bb szakaszait és annak leglényegesebb fordulópontjait. Nem csupán azért, mert jelenlegi tagjaink nagy többsége — érthet okokból — kevés és bizonytalan ismerettel rendelkezik az Erdélyi Múzeum-Egyesülettel kapcsolatos problémákról, hanem azért is, mert az el zmények ismerete nélkül aligha lehet helyesen dönteni az el ttünk álló feladatok rangsorolásáról és megoldásáról. 130 éves fennállása alatt nem volt ilyen helyzetben Egyesületünk, mint amilyenben Önöknek 44 évi megszakítás után határozniuk kell. El deink számára 1940-ben más megoldás, mint az 1918-ban megszakadt munka változatlan folytatása, fel sem merülhetett. Mi azonban már tudjuk, hogy az azóta eltelt évtizedek akkora változásokat hoztak viszonyainkban, körülöttünk és sorainkban, s t mi magunkban is, hogy ezeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Láttuk már el bb, hogy a Múzeum-Egyesületet egykoron az erdélyi magyarság m vel dési szükségletei hívták életre és alakították mindeddig. Egyesületünk sorsa legszorosabban köt dött Erdély magyar népének sorsához. Így kell ennek lennie ezután is, annak ellenére, hogy Erdély metamorfózisa napjainkra annyira el rehaladt, hogy mostani újrakezdésünk szinte újabb alapítással kell felérjen. A következ kben sorra véve Egyesületünk m ködési területeit, most csak a közvetlenül el ttünk álló teend kr l kívánok szólani, noha szükségesnek látom távlati tervek kialakítását is arra az id re, amikor már megsz nt a jelenlegi átmenetiség. Az Egyesületnek tehát a ma még id szer tlen kérdéseire is kell legyen elképzelése, mert ötletszer lépések annak idején keresztezhetik a távoli végcél felé vezet utat. Tulajdonképpeni múzeumi munkánk, a gy jtés, a konzerválás stb. anyagi és jogi el feltételei egyel re hiányoznak. Erre csupán a Tárak jogi helyzetének kedvez politikai légkörben is bizonyára nagyon hosszadalmas tisztázása után kerülhet sor. Kivételt alkot az Egyesület kézikönyvtára, mert ennek haladéktalan felállítása és mozgékony dokumentációs bázisként való m ködtetése nélkülözhetetlen a szakosztályok tevékenységéhez. Örömmel jelenthetem, hogy ebben az irányban az els lépések megtörténtek, és máris több ezer kötet könyv és folyóirat várja szakszer feldolgozását. Egyel re a tudományos munkát egyáltalán lehet vé tév dokumentációs központ kialakítása a legsürg sebb, de ez a könyvtár kés bb közm vel dési feladatokat is elláthat, ha ennek dologi, személyi és jogi feltételei létrejöttek. A múzeumi gy jt tevékenység jelenlegi szüneteltetése kényszer ség, nem pedig lemondás az Egyesület egyik legrégebbi feladatáról. És a mostani nehéz körülmények között sem jelenti azt, hogy ölbe tett kézzel elnézzük kultúrértékek pusztulását. Tehát továbbra is kötelességünknek tartjuk egyes, konkrét esetekben legkülönböz bb módon segítséget nyújtani az erdélyi múlt és m vel dés írásos, m vészeti vagy tárgyi emlékeinek megóvásához akár azzal is, hogy a mindenkori törvényes lehet ségeken belül rizetünkbe vesszük a veszélyeztetett értékeket.

EME EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK

187

A jelenlegi körülmények között tehát megn tt a szakosztályi munka jelent sége, hiszen a magyar nyelv egyetemi és f iskolai oktatás hiányában ugyanúgy ezek jelentik a legális keretet a magyar tudománym velés számára, akárcsak a két háború közötti id szakban. A Múzeum-Egyesület szakosztályaiban, melyek sora most a kor követelményeinek megfelel en a m szaki tudományokéval b vült, lehet séget kíván biztosítani minden tudományszak magyar, illetve magyar nyelv m vel je számára önmaga és szaktudása továbbfejlesztésére, kutatásai végzésére, eredményeinek szóban és írásban való közzétételére. Szakosztályainkban az id sebb és fiatalabb szakemberek egészséges helyei alakulhatnak ki, melyek segítségünkkel szervezett kapcsolatot építhetnek ki hasonló profilú más hazai és külföldi intézményekkel. Egyesületünk újjászervez i el tt teljesen világos, hogy az erdélyi magyar tudományosság jöv je attól függ, tudunk-e fiataljaink közül tehetséges embereket kell számban és rövid id n belül hozzásegíteni ahhoz, hogy európai színvonalú szakemberekké fejleszthessék magukat. Éppen ezért arra törekszünk, hogy érdemes fiataljainknak ösztöndíjakat szerezzünk, külföldi tanulmányutakhoz juttassuk ket, pályázatok kit zésével mozdítsuk el törekvéseiket. Saját munkájuk igényességét l és színvonalától függ, hogy szakosztályaink újból az egyetemi és iskolai oktatószemélyzet el készít iskoláivá, gyakorlótereivé válnak-e a korábbi évtizedekhez hasonlóan, vagy sem. A Múzeum-Egyesület egyenl felel sséget hordoz minden egyes tudományszak magyar nyelven való m velését illet en, mert meggy dése, hogy párhuzamos és együtem fejlesztés nélkül nem képzelhet el egészséges tudományos élet. Mégis úgy észleli, hogy társadalmunk a mostani körülményeink között az elmúlt évtizedek egyoldalúságaiból származó torzulások sürg s eltüntetését kívánja, éppen a tudományok közötti egyensúly helyreállítása érdekében. Teljes joggal elvárja t lünk, hogy kiemelt figyelmet fordítsunk a mesterségesen elsorvasztott önismereti diszciplínák, tehát a magyar és erdélyi történelem, a magyar nyelv és irodalom, a néprajz, a szociológia és a nemzeti kisebbségek szempontjából annyira lényeges jogtudomány, valamint a modern id kben egyre fontosabb m szaki tudományok fejlesztésére. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület ezeknek az elvárásoknak t le telhet en minden er vel igyekezni fog eleget tenni. Pl. sürg s teend jének tartja Erdély népszer történetének vagy helytörténeti lexikonának elkészítését. Szakosztályaink szervezési kérdései között teljesen új problémaként merül fel, hogy mit tehet Egyesületünk a korszer kutatás el mozdítására olyan m szaki és egyéb reáltudományok esetében, melyeknél nélkülözhetetlenek a jól felszerelt laboratóriumok; vagy az orvostudomány területén, ahol klinikák és kutatóintézetek nélkül egyetlen érdemleges lépés sem tehet el re. Egyesületünknek ugyanis csak a hagyományos szakosztályi keretek állnak rendelkezésére, de a kiegészít kutatóintézeti háttér teljességgel hiányzik. A fizikai, kémiai, orvosi, m szaki kutatásokhoz szükséges korszer gépi és egyéb felszerelések, anyagok biztosítására még a térségünk gazdaságilag lerongyolódott államainak er forrásai sem elegend k, nemhogy egy alaposan megkopasztott nemzetiségi tudományos szervezet anyagi lehet ségei. Ha Egyesületünk komolyan veszi önmagát és feladatait, számolnia kell lehet ségei korlátaival. Az említett tudományok vonatkozásában tehát érdekelt szakembereinknek sok mindent újra kell gondolniuk szakosztályi célkit zéseik megfogalmazásakor. Magam úgy vélekedem, hogy ebben a vonatkozásban a végleges megoldásokat az újraindítandó magyar nyelv fels oktatás megtelel tanszékeivel

EME 188

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK

és intézeteivel szoros együttm ködésben kell majd kimunkálniuk. A Múzeum-Egyesület szakosztályainak ezeken a területeken — a népszer sítésen és a sajátos érdekeinket szem el tt tartó tudománypolitikai stratégia kidolgozásán kívül — egyes érdemes, fontos kutatási témák feldolgoztatásával, divatosan szólva szponzorálásával, a szakember-utánpótlás ösztöndíjakkal való el mozdításával és az eredmények közzétételének segítésével kellene kivenniük a maguk részét. A feltétlenül kiharcolandó magyar nyelv fels oktatás és a nemzetiségi tudományosság szervezetének, az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek az együttm ködése nélkül ma már elképzelhetetlen korszer magyar tudománym velés Erdélyben. De tanulnunk kell a múltból, és ezt az együttm ködést nem a múzeumi gy jteményekre, hanem magára a tényleges kutatómunkára kell alapoznunk. Világosan kell látnunk, hogy tudományosságunk a jöv ben csak két lábra állítva lehet korszer és eredményes. Az egyik lába a magyar nemzetiségi tudományos szervezet, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a másik viszont az állami magyar fels oktatás kell legyen. A mostani újrakezdés els szakaszában tehát a szakosztályok tudományos és népszer sít munkájára lehet és kell er inket összpontosítanunk. A tudományos munka el feltétele a közlési lehet ségek biztosítása, az eredményes népszer sítésé pedig a megfelel szervezeti formák megteremtése. A tudományos könyvkiadás soha és sehol sem volt jövedelmez vállalkozás. Sok pénz kell hozzá, és Egyesületünk jelenleg igazán nem dúskál anyagi javakban. Mégis reménykedünk benne, hogy az új, fiatal kutatógárda kialakulásával és érdemes szakkéziratok elkészültével párhuzamosan, a szóbeli nyilvánosság mellé az írásban való közlést szintén biztosítani tudjuk. Ebben a vonatkozásban a legkorszer bb sokszorosító technikákkal is élni kívánunk. Indulásként az Egyesület 1874-t l fogva kiadott, nagy tekintély , központi folyóiratát, az Erdélyi Múzeumot akarjuk ismét megjelentetni. Ezt követnék a szakosztályok közleményei a szükségnek megfelel ütemben. Azt is tervezzük, hogy a nagy múltú Erdélyi Tudományos Füzetek ezután külön sorszámozott humán és reáltudományos sorozatban jelenjenek meg. A tudományszervezés ma már elkülönített intézményi keretek között végezteti az alkotó kutatómunkát és a tudományos népszer sítést. Már nem ismeri azt a múlt században gyökerez patriarchális módot, ahogyan a kisebbségi viszonyok között m köd tudománym velés kénytelen ma is ellátni e kétfajta feladatot. A nemzetiségi tudományosság ugyanis nem létezhetne a saját társadalmával való bens séges, eleven kapcsolatok nélkül, hiszen mögötte saját népének érdekl tagjain kívül más er nem áll. Ennek az érdekl désnek az ébren tartása pedig csak a tudományok népszer sítésével biztosítható, mert a kisebbségi ember egyedül ezen keresztül érzékelheti, hogy ez a tudományosság az övé, érte is dolgozik, tehát érdemes áldoznia rá. A mi körülményeink között a tudomány nem zárkózhat el elefántcsonttornyába, hanem szolgálnia, segítenie kell népünket és szervezeteit a jelen kérdéseivel való viaskodásában. Minél több embert kell érdekeltté tennünk a tudományok kérdéseiben, mert a háborút követ évtizedekben társadalmunk teljesen átrétegez dött. Ma már nincs olyan viszonylag tehet s, m velt osztályunk, amelyik egyedül vállalhatná és hordozhatná tudományosságunk anyagi terheit. A Múzeum-Egyesület tagszervezésének tehát a jöv ben a magyar értelmiséget, s t az egész iskolázott réteget kell megcéloznia, tekintet nélkül arra, hogy az illet személy ténylegesen veli-e valamelyik tudományt vagy sem. Tehát tagjai sorába kell fogadnia pártolóként bárkit, aki felméri, hogy egész m veltségünk alapját tudományosságunk alkotja és ennek

EME EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK

189

milyensége, korszer sége, fejl dése határozza meg mindazt, ami erre az alapra ráépül. Így tervezte ezt Egyesületünk már 1945-ben, de a terv megvalósítását akkor a fentebb említett események lehetetlenné tették. A fentiek értelmében tehát fokozni óhajtjuk a magyarok lakta vidékek bevonását munkánkba. Lehet vé tesszük szakcsoportok létesítését az olyan vidéki központokban, ahol kell számú tagság verbuválódik. Ezek bevonásával is rendszeressé óhajtjuk tenni a tudománynépszer sítést a népesebb magyar településeken. El mozdítjuk, hogy a sikeresebb el adások és el adók több vidékre is eljussanak és személyes ismeretségek útján is élénkítsék az ottani szellemi életet. A vidékkel való kapcsolattartásban ezután nem érhetjük be az évenkénti vándorgy lésekkel, hanem központi rendezvényeinkb l minél többet Erdély-szerte meg kell ismételnünk. 1950 óta értelmiségi nemzedékek n ttek fel amelyeknek már nem volt alkalmuk megtapasztalni a Múzeum-Egyesület munkáját és szerepét m vel dési életünkben. A jelenlegi helyzet minél sürg sebb megváltoztatása érdekében javasoljuk a közgy lésnek: amikor majd sort kerít a tagdíjak megállapítására, tegye lehet vé f iskolás fiataljaink számára, hogy diák-pártolótagként, jelképes tagdíj mellett, mondjuk a rendes tagdíj 10%-a ellenében bekapcsolódhassanak a MúzeumEgyesület munkájába. Így már tanulmányaik idején belen hetnének a nemzetiségi tudománym velésért való felel sségbe és a majdan reájuk váró feladatokba. E témakör lezárásaként ismételten hangsúlyozom az Erdélyi Múzeum-Egyesület különleges, kett s arculatát. Egyesületünk egyaránt összefogja az erdélyi magyar tudományos szaker ket és mindazokat, akik felel sséget éreznek és áldozni akarnak a magyar tudománym velés ügyéért. Ez a teljes nyitottság mindkét irányban min síthet ugyan archaikus vonásnak, de szervezetünknek éppen ebben rejlik az ereje, kiapadhatatlan megújuló képessége és számunkra nélkülözhetetlen demokratizmusa. A Múzeum-Egyesület alapításától, 1859-t l fogva az erdélyi magyar tudományos élet egyik legf bb, 1918-tól kezdve 1950-ig pedig egyetlen szervez je és gyámola. 130 esztend s ködése, a magyar tudományos élet egészében elfoglalt helye, nemzetközi összeköttetései továbbra is kötelezik e szerep betöltésére, hiszen er sen kivérzett nemzetiségi tudományosságunk megfogyatkozott szellemi és anyagi er forrásainak eredményes hasznosítása tervszer ség nélkül még csak nem is remélhet . S t arra is kötelezi Egyesületünket, hogy irányelvek, tervek, elgondolások kidolgozásával, eddigi ilyen irányú tevékenységének további tökéletesítésével már most felkészüljön azokra a szakmai feladatokra, amelyek azután fognak jelentkezni, ha a magyar egyházak és intézmények visszanyerték nemzeti m vel dési örökségnek tekinthet tudományos gy jteményeiket. Nem vitás ugyanis, hogy ezeket olyan szakmai szinten kell szervezni és m ködtetni, hogy mind nemzetiségünk, mind az egész ország, mind pedig az egyetemes tudomány jobban használhassa ket, mint jelenleg. Nagyon kiterjedt és több évtizede parlagon hever az a terület, amelyet a magyar tudományosságnak a jöv ben újra m velés alá kell vennie részben saját népünk, részben országunk javára. Ez azonban csak úgy sikerülhet, ha minden rendelkezésre álló er forrásunkat összpontosítjuk és tervszer en használjuk fel. Biztató jelenség, hogy a diktatúra bukásával az erdélyi magyar társadalomban felszabadult energiák a sürget tudományos feladatokat is felvállalni kész új szervezeteket szintén létrehoztak. A legrégibb erdélyi magyar tudományos szervezet, az Erdélyi Múzeum-Egyesület örömmel fogadja ezt a fejleményt, és a legfiatalabb m vel dési szervezeteinket munkatársainak tekinti, várja, s t

EME 190

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK

kéri közrem ködésüket a fenti célok megvalósításában. Számunkra egyenesen megnyugtató, ha az el ttünk álló irdatlan feladatokat és felel sséget megoszthatjuk másokkal, ha az új szervezetek gyakorlati célkit zéseik mellé a profiljuknak megfelel tudományos teend ket is magukra vállalják. Ilyen tevékenységükhöz Egyesületünk részér l számíthatnak minden t lünk telhet segítségre, hiszen célunk közös: az erdélyi magyar tudományosság miel bbi újjáélesztése és korszer formában való, minél eredményesebb ködtetése. A diktatúra évtizedeiben z rzavaros képzelgések uralkodtak el országunkban a romániai magyarságnak és m vel désének a magyar nemzet és a magyar kultúra egészéhez való viszonyáról. Ez teszi szükségessé világos és egyértelm állásfoglalásunkat ebben az alapkérdésben. Mi az erdélyi magyarságot mindig a magyar nemzet, m veltségét pedig az egyetemes magyar m veltség szerves részének tekintettük és tekintjük ezután is. Tudományos munkánkat azonban mindig úgy végeztük és ezután is úgy kívánjuk végezni, hogy annak ne csupán az erdélyi és az egyetemes magyar, hanem az ország, Románia, a román és az egyetemes tudományosság szintén hasznát láthassa. Valljuk a nemzetek közötti együttm ködés nélkülözhetetlenségét és kölcsönösen hasznos voltát a tudományos munkában. Készek vagyunk intézményes formában vagy egyénileg a legteljesebb együttm ködésre mindenkivel, aki egyenrangú félként kezeli tudományosságunkat és igényt tart közrem ködésünkre. Úgy véljük, hogy a korábbi diszkrimináció megsz nése esetén az a szellemi kapacitás, szakismeret, amellyel nemzetiségünk még ma is rendelkezik, gyümölcsöz en hasznosítható lenne országunk tudományos életének, els sorban a humán tudományoknak annyira halaszthatatlan korszer sítésében. Országunk tudományossága nagy feladatok el tt áll; több évtizedes lemaradást kell behoznia. Ebben t le telhet leg közrem ködni az Erdélyi Múzeum-Egyesület mindig készen áll. A történész jól tudja, hogy politikai-társadalmi átrendez dések és nemzedékváltás sürget körülményei között minden id ben akadtak vélemények, olykor türelmetlenek is, melyek a hagyomány rzést és a megújulást egymást kizáró, egymással összeegyeztethetetlen fogalmaknak vélték. Én nem osztom ezt a nézetet. S t vallom, hogy a sikeres megújulásnak egyenesen el feltétele az egészséges hagyományokra való ráépítkezés. A mi esetünkben a környez valóság változatlan tényez i egyenesen megkövetelik ezt. Én tehát bízom abban, hogy Egyesületünknek sikerül a jelen követelményeihez igazodva megújítania tudományszervez tevékenységét, anélkül hogy feladná hagyományaiból azt, ami id tállónak bizonyult. Nekünk a régit és az újat egyaránt ajánlatos megbecsülnünk, mert azt, hogy a régib l mi az elavult és elvetend , biztosabban meg lehet állapítani, mint azt, hogy a divatos újból mi mennyire lesz célravezet . Végezetül egy gyakorlati bejelentés. El bb azt mondottam, hogy a mostani újrakezdés felér egy új alapítással. Ez tette szükségessé a hagyományos közgy lési napirend egyes pontjainak felcserélését. A közgy lés ugyanis a frissen megválasztott Elnökt l nem várhatott volna el olyan alaposan kidolgozott, távlatos munkatervet, amilyet a mostani rendkívüli helyzet megkíván. Csak arról lehetett szó, hogy az ideiglenes Elnökség állít össze programtervezetet, melyet a közgy lés megvitat és véglegesít. Kérem tehát a benyújtott fenti tervezet megvitatását, véglegesítését, majd pedig a megszavazott munkaterv megvalósítására végleges vezet ség, illetve Elnökség választását.

EME EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK

191

Kiss András f titkár jelentése az Erdélyi Múzeum-Egyesület újjászervezésér l Az Erdélyi Múzeum-Egyesület ideiglenes vezet sége, az Egyesületre kényszerített cselekvési képtelenség után, ezúttal rendhagyó jelentést terjeszt közgy lése elé. Az egykor szokásos, az Egyesület eredményeir l beszámoló jelentés helyett feladatunk abból áll hogy arról számoljunk be tagtársainknak, mit tettünk az egyesületi munka megkezdése érdekében. Az 1949-ben kibocsátott 86311-es igazságügy-minisztériumi határozat az általános jogelvek semmibevételével, hatalmi szóval megakadályozta ugyan az Egyesület m ködését, székhelyét elfoglaltatta, de törvényesen azt meg nem szüntethette, az Egyesület közgy lése pedig sohasem mondta ki annak alapszabály szerinti feloszlását. Alapszabályai szerint fennállása nem függött tagjainak számától, ezért ha kialakított kereteit szét is rombolták, megmaradt tagjainak, azok tanítványainak szellemiségében, munkásságában tovább élt. Ennek következtében, amint a decemberi hatalomváltás megtörtént, a kolozsvári értelmiség egy csoportja már december 24-én kifejezte az Erdélyi Múzeum-Egyesület ködésének szükségességét, majd konkrét lépésként 1990. január 5-én az Egyesület Kolozsvárt él egykori vezet ségi és rendes tagjai, az egyesületi gondolatot magukévá tev kutatók elhatározták, hogy újraszervezik az Erdélyi Múzeum-Egyesületet. Hasonló javaslatot tettek közzé január 20-án a marosvásárhelyi orvosok, és több alakuló testület, valamint magánszemély is kifejezte kívánságát, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület kezdje meg ismét m ködését. Paradox módon a kinyilvánított egyesületi szabadság szellemében újra m ködni akaró Egyesület, akárcsak intézményrendszerünk más hagyományos szervezetei, kénytelen volt és kénytelen ezt a tevékenységet a megdöntött hatalom még fennálló jogrendszerében, jórészt annak rendelkezései szerint megkezdem. Ez a körülmény meghatározza nehézségeinket, olyan további feladatainkat, amelyek szilárd polgári társadalom és jogrend esetén nem merülnének fel. Egyesületünk életében nem ismeretlenek a nehéz szakaszok. Ilyen volt az is, amikor az els világháború után az új állami rendbe kellett beilleszkednie. De nem volt sohasem a mostanihoz hasonló helyzetben. Az els világháború után jórészt fennmaradt saját közösségi intézményrendszerünk, mind gazdasági, mind közm vel dési téren. A 45 évi parancsuralmi rendszer ezt azonban teljesen megsemmisítette, akárcsak a magántulajdon tiszteletén alapuló polgári jogrendet is. Mindezt az ideiglenes vezet ség felmérte, ehhez igyekezett igazodni az újjászervezés munkájában is. Nem óhajtottunk hiú ábrándokba bocsátkozni, fellegekben járni. A valóság tudomásulvétele, de ugyanakkor a jogainkhoz való szilárd ragaszkodás és az a szándék vezetett, hogy feladataink véghezvitele érdekében pontosan körvonalazzuk céljainkat. Ebben a szellemben készítettük el alapszabály-tervezetünket, amit a március 22-én megtartott újraalakuló közgy lés jóváhagyott. Ennek alapján indítottuk meg a jogi személyként való bejegyzési eljárást. Ezzel kapcsolatban el kell mondanunk, hogy a vel dési Minisztérium nemhogy nem gördített akadályt az alapszabályok véleményezése elé, hanem a legmesszebbmen en támogatott, segítségünkre volt. Hasonlóképpen csak elismer leg szólhatunk a városi bíróságról is, ahol 1990. május 9-én a bíróság 309/PJ/1990. sz. végzésével elrendelte az Egyesület jogi személyként való bejegyzését, Kolozsvár,

EME 192

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK

Kog lniceanu (Farkas) utca 16/A sz. alatti székhellyel, vagyoni alapként pedig elfogadta a tér 11. számú, Wass Otília-féle házra vonatkozó tulajdonjogunkat igazoló telekkönyvi kivonatot. Az említett Farkas utcai székhely az Erdélyi Református Egyházkerület Gy jt levéltárának az egyik helyisége, ahová az Egyházkerület jóindulatú támogatásával nyertünk befogadást, és amiért ezúttal mondunk köszönetet. Hasonlóképpen köszönet jár a Belvárosi Egyházközségnek, azért, hogy tanácskozótermét március 22-én az újraalakuló közgy lés megtartására átengedte. Bejegyzett jogi személyként tevékenységünket három irányban folytattuk: 1. Szervezés. Alapszabályaink értelmében az itt elhangzott elnöki beszédben körvonalazott program megvalósítása érdekében megindítottuk a tagtoborzást az ország magyarlakta helységeiben. Szem el tt tartottuk azt, hogy az Egyesület tudományos munkássága önálló szakosztályokban folyik, és arra törekedtünk, hogy valamennyi szakosztályunk m köd képes legyen. A hagyományos négy szakosztály mellé alapszabályainkba beiktattuk egy ötödik: a M szaki Tudományok Szakosztályának megszervezését is. A szakosztályok megszervezésére és a tagtoborzásra az ideiglenes vezet ség a következ tagtársainkat kérte fel: Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály: Antal Árpád; Természettudományi és Matematikai Szakosztály: Várhelyi Csaba; Orvostudományi Szakosztály: Bérczes Judit; Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztály: Mócsy László és M szaki Tudományi Szakosztály: Jenei Dezs . Munkájukat vidéken számos tagtársunk segítette. Szervezési munkánk eredményeként Egyesületünknek jelenleg 616 tagja van. Ezek közül 16 alapító tag, 564 rendes tag, 36 pártoló tag. Szakosztályonként a taglétszám így oszlik meg: Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály 239, Természettudományi és Matematikai Szakosztály 136, Orvostudományi Szakosztály 95, Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztály 60, M szaki Tudományi Szakosztály 50 tag. Helységenként a rendes tagok száma a következ : Ádámos 1, Arad 5, Bánffyhunyad 4, Borosjen 1, Brassó 10, Bukarest 14, Csernáton 2, Csíkszereda 46, Désfalva 3, Dics szentmárton 39, Gyimesközéplok 2, Gyulafehérvár 1, Iasi 1, Jedd 1, Karcfalva 1, Kézdivásárhely 7, Kibéd 1, Kolozsvár 248, Kovászna 2, Kusaly 1, Lugos 1, Magyarlapád 1, Maroshévíz 1, Marosszentgyörgy 1, Marosújvár 1, Marosvásárhely 76, Medgyes 4, Nagybánya 5, Nagyenyed 3, Nagykároly 3, Nagyvárad 10, Petrozsény 2, Sarmaság 1, Segesvár 2, Sepsiszentgyörgy 17, Sövényfalva 1, Szászrégen 11, Szatmárnémeti 7, Székelykeresztúr 5, Székelyudvarhely 13, Szentkatolna 1, Szilágynagyfalu 2, Szilágysomlyó 6, Temesvár 1, Torda 3, Varsolc 1, Zilah 12. A pártoló tagok a következ helységek szerint csoportosíthatók: Bonyha 1, Csíkszereda 2, Dics szentmárton 30, Gogánváralja 1, Küküll dombó 1, Szászrégen 1. Örömmel tapasztaltuk, hogy anyagiakban nem b velked , értelmiségiekben megcsappant társadalmunk oly módon válaszolt felhívásunkra, hogy taglétszámunk megközelíti az Egyesület valaha elért legnagyobb taglétszámát. Külön ki kell emelnünk a pártoló tagok egyre szaporodó számát is. A helységek szerint kialakult kép azt mutatja, hogy szervezésünk nem folyt egyenletesen, számos olyan vidék van, amelyet nem sikerült még megfelel en megszerveznünk. Ezért a vidékenként mutatkozó egyenetlenségek kiigazítása megválasztandó szakosztályi választmányainkra további feladatokat ró. Ugyanis a közölt adatok szerint valamennyi tervezett szakosztályunk m köd képes, és sor kerülhet szabályos

EME EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK

193

újraalakulásukra. Az Orvostudományi Szakosztály, amely Marosvásárhely székhellyel fog ködni, már meg is tartotta els gy lését, és ideiglenes vezet séget választott, hogy alapszabályszer en el készítse m ködésének megszervezését. 2. A székház visszaszerzése. Akkor, amikor Egyesületünk további m ködését megakadályozta, a hatalom a székházát is lefoglalta, de annak törvényes államosítására nem került sor. Az igazságügy-minisztériumi határozat tartalmaz ugyan egy olyan rendelkezést, hogy a feloszlatott egyesület székházát a helyi szerveknek kell juttatni, de államosítást a minisztérium nem rendelhetett el, a telekkönyvre vonatkozó érvényes jogszabályok pedig nem teszik lehet vé, hogy meghatározatlan, egyedileg meg nem nevezett jogi vagy fizikai személyt mint tulajdonost jegyezzenek be. Így a jogtalan intézkedést még látszatra sem lehetett jogszer vé tenni. Telekkönyvileg bejegyzett tulajdonosként azonban lépésr l lépésre haladó eljárások elé nézünk. A jogcím nélküli lakó ellen a lakáskezel vállalat (ICRAL) kilakoltatási pert indított ugyan, mert a polgármesteri hivatal egykori székhelyünket a Szabad Románok Világszövetségének utalta ki, jóllehet tulajdonosi min ségünket írásban is elismerte. A fellebbezési szakaszban lev perbe mellékbeavatkozóként lépünk be, ugyanakkor tárgyalásokat kezdeményeztünk annak érdekében, hogy jogos tulajdonunk helyiségeiben folytathassuk munkánkat. A jogbizonytalanságnak ebben a szakaszában azonban még számos akadályt kell leküzdenünk. 3.A közgy lés el készítése. Ennek érdekében elkészítettük az Egyesület ügyrendjének tervezetét, amit ma terjesztünk közgy lésünk elé, a szakosztályi ügyrendek tervezetét, a tagok nyilvántartását és a meghívók kiküldését. Közgy lésünkkel az újraszervezési szakasz végéhez ért, a jöv ben az Egyesület vezetését az alapszabályszer en megválasztott tisztségvisel k és a választmány veszik át, a tudományos munka pedig — ugyancsak alapszabályaink értelmében — a szakosztályok tevékenységi körébe kerül. E helyen mondunk köszönetet a Protestáns Teológiai Intézetnek, amiért rendelkezésünkre bocsátotta dísztermét és helyiségeit, hogy mai közgy lésünket és a szakosztályok alakuló közgy léseit megtarthassuk. 4. Eredményeink közé sorolhatjuk a tudományos munka alapjául szolgáló könyvtár szervezésének megkezdését és a szárhegyi tudományos értekezletet. Könyvtárunkat egy kb. 15 000 kötetes, már birtokunkban lev könyvanyagra igyekszünk felépíteni, azzal a céllal, hogy — amint ez irányban már lépéseket is tettünk — a jöv ben minden magyar nyelv szakkönyv, szakfolyóirat birtokába jussunk. A könyvtári anyagot a kolozsvári római katolikus plébánia és az RMDSZ segítségével és támogatásával az egyháznak a F tér északnyugati sarkán álló, Unió utca 1. számú épületének az I. emeletén helyeztük el, ahol az Egyesület ideiglenes hivatalos irodáját is megnyitni szándékszunk, amiért ezúttal mondunk köszönetet mind a plébániának, mind a helyi RMDSZ-nek. Jóllehet a Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztály még nem alakult meg, az Egyesület vezet sége a szakosztályba történ belépési nyilatkozatukat benyújtott tagok közrem ködésével 1990. szeptember 21—22-én Szárhegyen a romániai magyar kisebbség helyzetér l tudományos értekezletet szervezett. Itt a következ el adások hangzottak el: Pillich László: Demográfiai támpontok egy új kisebbségi közgondolkozáshoz; Nagy György: A kisebbségi kérdés a nemzetközi jogban; Király Ern : A romániai magyarság jogvédelmének id szer tudományos feladatai; Magyari Nándor László: Adalékok egy válságjelz társadalmi jelenség vizsgálatának problémaköréhez. Az el adások és az utánuk

EME 194

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK

kialakult vita és javaslatok azt bizonyítják, hogy a megalakuló szakosztályra mai helyzetünk felmérése területén is még számos feladat vár. A könyvtárszervezés és az ügyviteli munka szükségessé tette, hogy ezeknek elvégzésére állandó munkaer t alkalmazzunk. Ezért ezeknek a munkáknak az ellátására 1990. szeptember 15-t l az Egyesület Vernes Andrásné Rózsa Hajnal tanárn t alkalmazta. Újraszervezési munkánkat számosan segítették. Az ideiglenes intéz bizottság felkérésére Dr. Demény Pál jogi, Soó Tamás gazdasági-pénzügyi és Gyurka László m szaki tanácsadóként vállalta önzetlenül az ideiglenes vezet ség munkájának támogatását. Mind nekik, mind azoknak, akik más irányban támogattak, ezúton fejezzük ki köszönetünket. Ennyiben számolhatunk be a keretek megteremtésér l, az el ttünk álló feladatokról és az eddigi eredményeinkr l. A keretek megvannak, amit emberi hozzáállással a jöv ben elérhetünk, az most már az Egyesület szakosztályainak tagjain múlik. Mindezek alapján kérjük jelentésünk elfogadását és tisztségünk alól a felmentés megadását. Kolozsvárt, 1990. október 25-én

EME

Az 1990. október 27-i közgy lésen megválasztott elnökség és választmány Elnökség: Elnök: Jakó Zsigmond ny. egyetemi tanár, Kolozsvár Alelnökök: Dóczy Pál ny. orvosprofesszor, Marosvásárhely Benk Samu ny. tudományos f kutató, Kolozsvár titkár: Kiss András ny. f levéltáros, Kolozsvár Titkár: Sipos Gábor egyházkerületi levéltáros, Kolozsvár Pénztáros: Soó Tamás ny. f könyvel , Kolozsvár Ellen r: Jaskó György közgazdász, Kolozsvár Választmány: Dávid Gyula szerkeszt , Kolozsvár Egyed Ákos tudományos f kutató, Kolozsvár Imreh István ny. egyetemi el adótanár, Kolozsvár Cs. Gyímesi Éva egyetemi tanár, Kolozsvár Csetri Elek ny. egyetemi el adótanár, Kolozsvár Demény Lajos tudományos f kutató, Bukarest Murádin Jen szerkeszt , Kolozsvár Kós Károly ny. múzeumi osztályvezet , Kolozsvár Bodor András ny. egyetemi tanár, Kolozsvár Pálfalvi Attila m egyetemi tanár, Kolozsvár Benedek Zoltán ny. tanár, Nagykároly Gábos Zoltán ny. egyetemi tanár, Kolozsvár Czirják Árpád kanonok, a kolozsvári Szent Mihály-templom plébánosa Brassai Zoltán egy. adjunktus, Marosvásárhely

EME EGYESÜLETIKÖZLEMÉNYEK

Kónya Ádám múzeumigazgató, Sepsiszentgyörgy Balázs Sándor egyetemi tanár, Kolozsvár Szabó György ny. egyetemi tanár, Kolozsvár Rácz Gábor orvosprofesszor, Marosvásárhely Uray Zoltán tudományos f kutató, Kolozsvár Péntek János egyetemi adjunktus, Kolozsvár K. Nagy Olga tudományos f kutató, Kolozsvár Szakosztályi elnökök és titkárok: Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály: Antal Árpád ny. egyetemi tanár, elnök, Kolozsvár Kovács András tudományos kutató, titkár, Kolozsvár Természettudományi és Matematikai Szakosztály: Kékedy László ny. egyetemi tanár, elnök, Kolozsvár Nagy-Tóth Ferenc tudományos f kutató, titkár, Kolozsvár Orvostudományi Szakosztály: Puskás György orvosprofesszor, elnök, Marosvásárhely Bérczes Judit kutató-orvos, titkár, Marosvásárhely Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztály: Nagy György egyetemi adjunktus, elnök, Kolozsvár Mócsy László jogász, titkár, Kolozsvár szaki Tudományi Szakosztály: Jenei Dezs ny. f mérnök, elnök, Kolozsvár Jodál Endre mérnök, titkár, Kolozsvár

195

EME Antal Árpád megnyitója a Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály els felolvasóülésén (1991. február 15.) Tisztelt Szakosztály! Nem várt és nem érdemelt kitüntetés számomra, hogy az Önök bizalmából én nyithatom meg mai összejövetelünket, melyen — ötödfél évtizedes kényszer megszakítás után — az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának felolvasóüléseit újraindítjuk. Igen tisztes, sugalmazó erej örökség továbbvitelére vállalkozunk ezzel, amelyb l ez alkalommal csupán az indulás eseményeit idézném fel pár mondat erejéig. Alig három hónappal azután, hogy 1859 novemberében Mikó Imre elnökletével megtartották az Egyesület alakuló közgy lését, tagjai a következ év február 25-én máris összejöttek els felolvasóülésükre. Torma Károly Rómaiak nyoma Erdély északi részében cím értekezését hallgatták meg, utána pedig Gyulai Pál el adása hangzott el: Egy kis adalék népköltészetünkhöz, melyet különös sbemutatóként tart számon vel déstörténetünk. Ekkor és itt hangzott fel els ízben m velt közönség el tt — igaz, még dallam nélkül — „Molnár Anna balladája”, valamint „a halva talált menyasszony” balladatípus egyik ritka szépség változata, a Gyaluban lejegyzett Boriska. Mint köztudomású, utóbbi darab olvastán mondta elragadtatásában Kemény Zsigmond: „Ez a

EME 196

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK

hang, miért odaadnám minden regényemet!” És az is közismert tény, hogy Gyulai úr nem sz „barátságos zaklatásai” mellett végre is a szóban forgó el adás és annak bátorító visszhangja adta a leger sebb impulzust Kriza Jánosnak, hogy aggályait leküzdve kötetbe rendezze „vadrózsáit”, s 1863-ban az olvasók kezébe adja. E jelképes értelm indulást követ en — el bb osztatlanul, majd két, három, utóbb négy szakosztályba szervez dve — az Egyesület tagjai havonként összejöttek egy-egy el adást meghallgatni s lehet leg meg is vitatni, amire legf bb biztosíték a különvéleményét mindenkor kimondó Brassai úr jelenléte volt. Ilyenformán a történész vári Lászlótól és Márki Sándortól a nyelvész Gombocz Zoltánon és Szabó T. Attilán, az irodalmár György Lajoson és Kristóf Györgyön át a történész Kelemen Lajosig és Bitay Árpádig vagy a filozófus Tavaszy Sándorig — hogy csak néhány nevet említsek — tudományosságunk majd minden jelese a maga idejében odaállt az el adói asztalhoz. Azt is meg kell mondanunk, hogy voltak rövidebb periódusok, amikor a közöny, belefáradás vagy értetlenség — legtöbbször a történelmi id k mostoha járása — miatt megszakadt ez a folyamatosság. Olyan hosszú id re azonban, mint a mögöttünk tudott évtizedekben, az elpergett 131 esztend során egyszer sem! Ezért is érezzük ünnepnek mai összejövetelünket. Köszöntöm hát mindazokat, kiket e nemes hagyományok vonzása s nevünk patinás csengése idehozott, s köszöntöm azokat is, akik nevünk ódon hangzásán fejüket csóválják ugyan — és mégis eljöttek! És teljes nyitottsággal üzenünk azoknak is, kik a már mondott okból kifolyólag ma nem jöttek el... De el fognak jönni, meggy dvén róla, hogy nem annyira nevünk ilyen vagy olyan csengésére alapozunk els sorban, mint inkább el adásaink színvonalára s egész munkásságunk hagyományokon épül és mindig megújulni tudó, a jelen igényeit és parancsait meghalló szellemiségére és gyakorlatára. Ezek a követelmények fogják szakosztályunk munkastílusának, szervezeti formáinak és szakmai kezdeményeinek alakulását kijelölni s fognak vezetni bennünket abban, hogy megtaláljuk helyünket és feladatainkat a testvér intézmények, újonnan alakult és alakuló tudományos és m vel dési egyesületek, szervezetek sokszín kórusában, egyiknek sem akarván sem irányítójuk, sem afféle „tanító bácsijuk” lenni. Az is távol áll t lünk, hogy a beavatott kevesek vagy csupán a kolozsváriak zártkör , arisztokratikus „egylete” legyünk. Az elmélyült egyéni kutatások felkarolása mellett els sorban olyan tágabb ölelés kezdemények állnak terveink homlokterében — jobbára vidéki barátaink javaslatai nyomán —, melyek nagyszámú tagságunk tevékeny közrem ködésére épülnek, némely esetben alig bolygatott vagy egyenesen ugarolatlan területek feltárására vállalkozva. Gondolunk a megsokasodott publikációs anyagot regisztráló könyvészeti alapozásra, a helynévkutatás kiterjesztésére, vel déstörténeti topográfia készítésére, helytörténeti és helyismereti vizsgálódásokra s más hasonló jelleg , csakis közös er vel elvégezhet feladatokra. Ezek alapos el készítésével párhuzamosan idén az alábbi rendezvényeket iktattuk munkatervünkbe: Május folyamán külföldi szakemberek részvételével ülésszakot tartunk A mai pszichológia panorámája címmel, s tesszük ezt abból a meggondolásból, hogy lehet ségeinkhez mérten támogatást nyújtsunk e rendkívül fontos, a diktatúra idején halódásra ítélt tudományág vel inek. Júniusban Batthyány Ignác-emlékülést rendezünk Gyulafehérváron, Csíkszeredában és Kolozsváron, szeptemberben Széchenyi István-ülésszakot Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön (idén mindkettejüknek kerek évfordulója lévén), végül az sz folyamán

EME EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK

197

színháztörténeti kollokviumot szervezünk Marosvásárhelyen, az ottani Színm vészeti iskolával karöltve. Most induló havonkénti szakel adásainkról szólva, ismételten hangsúlyozni szeretném, hogy ezekhez csakúgy, mint az el bb érintett vállalkozásainkhoz, kérjük és elvárjuk más helységekben dolgozó tagtársaink közrem ködését, mint ahogy lehet ségeink szerint mi is ellátogatunk hozzájuk el adásainkkal. Mai felolvasásunkat követ en márciusban Egyed Emese tart el adást Neoklasszicizmus az erdélyi irodalomban címmel, áprilisban Ferenczi István A 750 éves tatárjárásról, májusban Szilágyi N. Sándor Egy lehetséges nyelvi világmodell kérdéseir l, júniusban pedig Kovács András A radnóti kastélyról értekezik. Mint láthatni, igencsak változatos tematikával indítunk, s aminek különösképpen örvendek: id sek és fiatalok egymást váltva fognak a közönség elé lépni. Mert hiszen egy tudományos igazság vagy elvi álláspont nem attól igaz vagy helyes, hogy történetesen hányadik életévét tapossa, aki azt kimondja vagy leírja. Ennek hangsúlyozásával arra szeretnék figyelmeztetni, hogy itt jó és derekas munkát csakis id sek, fiatalok és legfiatalabbak — akár viták hevében kovácsolódó — együtm ködésével végezhetünk. Jól tudom, vannak és lesznek még helyzetek, amikor alapvet elvi kérdésekr l folytatunk vitát, s ilyenkor — hogy a „harcos Gyulai”-ra emlékez Adyt idézzem — bizony „csontig, szívig víni kell a harcot”, még ha olykor rendetlenkedik is az a szív. Ámde az elvtelen és haszontalan pörök üresjárata helyett, amib l ugyancsak b ven van részünk mostanság, inkább a csendben végzett szívós, kitartó munkára esküdnék. Ilyenféle tudományosságra gondolhatott Eötvös József is, mid n a magyar Akadémia képviseletében 1859. nov. 23-án üdvözölte Egyesületünk alakuló közgy lését: „Mint a sziklafalon leszivárgó cseppek, mint vékony vízfonalak kis erekbe egyesülnek, hogy másokkal együtt elébb gyönge patakot képezzenek, kés bb több társakat véve fel haladások között, mindég nagyobb folyamokká n jenek, míg végre a vízerek, patakok, zúgó hegyfolyamok és csendes folyók egyesüléséb l a hatalmas folyam támad, mely egy ország kincseit hordja és a népeket összeköti: ilyen a tudományos haladás.” Végezetül okát kell adnom, amiért ilyen hosszan, tán az illend ségen túl is igénybe vettem türelmüket. Tavaly októberi közgy lésünkön, melyen el zetes óvásaimat mell zve e tisztségre jelöltek és választottak, kényszer távollétem miatt nem köszönhettem meg a választmány és magam nevében a tagság bizalmát, s nem adhattam hangot némely itt szóba hozott elgondolásomnak, bár jegyz könyvünk tanúsága szerint az elnökl Benk Samu készséggel átadta volna a szót. A mulasztást pótolva most én kérem t szólásra, hogy beszéljen nekünk a minden nemes ügyhöz kezét, szívét és eszét mindenkor hozó és munkába állító hajdanvolt f titkárunkról. El adásának címe: Nagy Géza, a literátor és vel désünk mindenese.

EME Eseménynaptár Kolozsvár, 1989. december 23.: 15 kolozsvári értelmiségi Hívó szó cím felhívásában, többek között, legsürg sebb feladatnak tekinti az Erdélyi Múzeum-Egyesület újjászervezését és m ködése anyagi és szellemi feltételeinek biztosítását.

EME 198

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK

Kolozsvár, 1990. január 5.: Jakó Zsigmond ny. egyetemi tanár, az Erdélyi MúzeumEgyesület egykori vezet ségi tagja lakásán és részvételével, Nagy Jen , az EME egykori titkára, Imreh István és Faragó József, az EME 1950-beli tagjai, valamint Balázs Sándor, Benk Samu, Csetri Elek, Gáll Ern , Kántor Lajos, Kiss András, Nagy György és Sipos Gábor elhatározták: újrakezdik az Erdélyi Múzeum-Egyesület tevékenységét, új alapszabályt dolgoznak ki és megteszik az érvényes jogszabályoknak megfelel lépéseket annak érdekében, hogy az egyesületet jogi személyként újból bejegyezzék. Megválasztják az EME ideiglenes intéz bizottságát Jakó Zsigmond elnök, Benk Samu alelnök, Sípos Gábor titkár és Kiss András személyében, azzal a feladattal, hogy járjanak el az egyesületi munka újrakezdéséhez szükséges feltételek megteremtéséért. Marosvásárhely, 1990. január 20:. Dr. Bérczes Judit, dr. Szabó István, dr. László József, dr. László János, dr. Péter Mihály, dr. Bed Károly, dr. Szövérfy Ágnes, Dézsi József, dr. Feszt Tibor javaslatot tesznek az Erdélyi Múzeum-Egyesület újraszervezésére. Kolozsvár, 1990. március 22:. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület újraalakuló közgy lésének 35 résztvev je jóváhagyja az egyesület új Alapszabályait. Kolozsvár, 1990. május 9:. A kolozsvári Városi Bíróság 309/PJ/1990. sz. végzésével (a bemutatott Alapszabályok, a M vel dési Minisztérium kedvez véleményezése és az el írt vagyoni alapot igazoló, a F tér 11. sz. alatti Wass Otília-ház tulajdonjogát bizonyító 1004. sz. kolozsvári telekkönyv másolata alapján) elrendeli az Erdélyi Múzeum-Egyesület mint jogi személy bejegyzését. Marosvásárhely, 1990. szeptember 15:. Az Orvostudományi Szakosztály újraalakuló közgy lése megválasztja ideiglenes vezet ségét. Bukarest, 1990. szeptember 19.: A Pet fi Sándor M vel dési Házban megalakul az Erdélyi Múzeum-Egyesület bukaresti csoportja. Gyergyószárhegy, 1990. szeptember 21—22.: Tudományos értekezlet az EME Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályának szervezésében A romániai magyarság mai helyzete és az ebb l következ id szer jogtudományi feladatok címmel. El adók: Pillich László: Demográfiai támpontok egy új kisebbségi közgondolkozáshoz; Nagy György: A kisebbségi kérdés a nemzetközi jogban; Király Ern :A romániai magyarság jogvédelmének id szer tudományos feladatai; Magyari Nándor László: Adalékok egy válságjelz társadalmi jelenség (a kivándorlás) vizsgálatának problémaköréhez. Az el adásokat vita követte és az elmondottakkal kapcsolatban javaslatok hangzottak el. Kolozsvár, 1990. október 27:. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület közgy lése a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. A 616 tagot számláló Erdélyi Múzeum-Egyesület határozóképes közgy lése jóváhagyja az egyesületi Ügyrendet, és megválasztja az EME elnökségét és választmányát. Ugyanaznap délután megtartotta újraalakuló közgy lését a Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály; Természettudományi és Matematikai Szakosztály; Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztály. Megalakult a szaki Tudományi Szakosztály. Marosvásárhely, 1991. február 23:. Az Orvostudományi Szakosztály közgy lése jóváhagyja a szakosztály Alapszabályzatát, és megválasztja vezet ségét, valamint választmányát.

EME EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK

199

A Gyulafehérvári Római Katolikus Püspökség és az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1991. június 16-án Gyulafehérvárt, június 20-án Csíkszeredában és június 28-án Kolozsvárt tudományos ülésszakon emlékezett meg gróf Batthyány Ignác, a tudós gyulafehérvári püspök és könyvtáralapító születésének 250. évfordulójáról. El adók: Pataki József: A Batthyaneum alapítójának élete; Marton József: Batthyány Ignác a püspök; Jakó Zsigmond: Batthyány Ignác, a tudós és a tudományszervez . Kolozsvár, 1991. július 23.: A Kulturális Nyári Egyetem magyar irodalomtörténet, kortárs magyar irodalom és nyelvészet kérdésköre hallgatóinak találkozója a Protestáns Teológiai Intézetben az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az EME Bölcsészet-, Nyelvés Történettudományi Szakosztály elnökségi tagjaival. Misztótfalu, 1991. szeptember 7.: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület részt vett a Misztótfaluban létesített Misztótfalusi Kis Miklós emlékház és nyomdatörténeti múzeum megnyitó ünnepségén. Az EME részér l Jakó Zsigmond tartott el adást. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Erdélyi Magyar Közm vel dési Egyesület rendezésében 1991. szeptember 21-én Kolozsvárt, az Orbán Balázs Közm vel dési Egyesület közrem désével 1991. szeptember 22-én Székelyudvarhelyt, az Országos Széchényi Könyvtár, a Megyei M vel dési Felügyel ség és a sepsiszentgyörgyi Székely Múzeum közrem ködésével pedig 1991. szeptember 28-án Sepsiszentgyörgyön tudományos ülésszakon emlékeztek meg gróf Széchenyi István születésének 200. évfordulójáról. El adók: Fábián Ern : A demokratikus társadalom és állam Széchenyi m veiben; Benk Samu: Széchenyi eszméinek és cselekedeteinek erdélyi fogadtatása; Nagy Gyögy: Széchenyi az erdélyi magyar szellemi életben a két háború között. A kolozsvári emlékünnepélyen Boér Ferenc színm vész Arany János Széchenyi emlékezete cím ódáját szavalta el. A sepsiszentgyörgyi ülésszakon a tudományos ülésszak említett el adóin kívül Kisgyörgy Zoltán Széchenyi emléke a Vargyas patak sziklaszorosában és Kónya Ádám: Cseh Károly az ojtozi vasútért címmel tartott el adást. Kolozsvár, 1991. október 12:. Az Apáczai Csere János Baráti Társasággal, az Erdélyi Kárpát Egyesülettel, a tordai Jósika Miklós M vel dési Körrel és a Kelemen Lajos M emlékvéd Társasággal együtt Egyesületünk részt vett a Tulogdi János (1891—1979) születésének századik évfordulója alkalmával rendezett megemlékezésen és emlékezetének szül helyén: Tordán márványtáblán való megörökítésében. Kolozsvárt, 1991. októbet 13.: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Kelemen Lajos M emlékvéd Egyesület és a kolozsvári Belvárosi Református Egyházközség a Farkas utcai régi lelkészi lakon elhelyezett emléktáblán örökítette meg a száz éve született Herepei János (1891—1970) emlékezetét. Marosvásárhely, 1991. október 29.: A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság és az Erdélyi Múzeum-Egyesület Széchenyi emlékülése. El adók: Benk Samu és Nagy György. Közrem ködtek: Gáspárik Attila színm vész és Vízi Ferenc vészeti iskolai tanuló. Kolozsvár, 1991. november 9.: Róna-Tass András, a szegedi József Attila Tudományegyetem rektora az Erdélyi Múzeum-Egyesület székhelyén találkozott az Egyesület történész tagjaival.

EME 200

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK

Kolozsvár, 1991. november 13.: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kezdeményezésére a Bolyai Társaság, az Erdélyi Magyar Közm vel dési Egyesület az Erdélyi Magyar M szaki és Tudományos Társaság, a Kriza János Néprajzi Társaság, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság és a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete, a Kolozsvári Magyar Diákok Szövetsége bevonásával egyesületközi értekezleten javaslatot dolgozott ki a Kemény Zsigmond Alapítvány posztgranduális ösztöndíj-pályázatainak meghirdetésér l és a beérkezett pályázatok elbírálásának módozatairól. Kolozsvár, 1991 november 15.: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában Jochen Lorentzen, a firenzei (San Domenico di Fiesole) European University Institute tagja, találkozott az EME és a Romániai Magyar Közgazdász Társaság közgazdász és szociológus tagjaival. Kolozsvár, 1991. november 17.: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában a november 13-i egyesületközi értekezlet résztvev i megtárgyalták a Magyar M vel dési és Közoktatási Minisztérium képvisel jével a Kemény Zsigmond Alapítvány posztgraduális ösztöndíj-pályázataira vonatkozó javaslataikat. Szilágysomlyó, 1991. november 23.: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület szilágysomlyói csoportjának rendezésében Benk Samu tartott el adást Pethe Ferencr l (1763—1832), akinek sírját a szilágysomlyói temet ben gondozzák a helybeliek. Élesd, 1991. december 7.: Élesd oklevélbeli megemlítésének 700. évfordulóján Jakó Zsigmond tartott el adást Élesd 700 éves múltjáról címmel. Szakosztályi munka: Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály: Felolvasóülések: 1991. február 15.: Benk Samu: Nagy Géza, a literátor és m vel désünk mindenese. 1991. március 22.: Egyed Emese: Neoklasszicizmus az erdélyi irodalomban. 1991. április 19.: Ferenczi István: A 750 éves tatárjárás. 1991. június 21.: Szilágyi N. Sándor: Egy lehetséges nyelvi világmodell. 1991. október 25.: Imreh István: Székely történelem — magyar történelem. 1991. november 22.: Balázs Sándor: Jakabffy Elemér, a kisebbségpolitikus. A Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztállyal közösen szervezett felolvasóülés. 1991. december 18.: Kabán Annamária: A magyar tudományos stílus a XVI—XVIII. században. Tudományos ülésszakok: 1991. május 10.: A mai pszichológia panorámája. El adók: Fodor Katalin és meghívott vendégként Kónya Anikó, Mér László és Séra László Budapestr l. 1991. szeptember 20—21.: A nyelvváltozatok és a nyelvi norma témakörrel a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Filológiai Tanszékével együtt szervezett nemzetközi konferencia. A székhelyen kívül tartott el adások: Dics szentmárton, 1991. március 1.: Szabó György: Benk József élete és munkássága.

EME EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK

201

Természettudományi és Matematikai Szakosztály: Felolvasóülések: 1991. január 25.: Kékedy László: A mesterséges intelligencia alkalmazása a modern természettudományokban. 1991. február 28:. Puskás Ferenc: A modellfogalom ismeretelméleti jelent sége a fizikában. Horváth Attila: A modell és megismerés. 1991. április 27:. Nagy-Tóth Ferenc: Vízivirágzások. Szabó Zsigmond: Az él lények színváltozásainak hormonális szabályozása. 1991. május 10:. Magyar Attila (ELTE) Budapest: Az apoptózis (programozott sejthalál) jelent sége az immunrendszer m ködésében. 1991. május 31:. Brassói Fuchs Herman: Szirén állkapocs a mérai fels eocén rétegb l. Pázmány Dénes: A kihalt növények erdélyi flórájáról. 1991. június 28.: Nagy László (JATE Szeged): Cukorvegyületek a komplexkémiában. Az Erdélyi Magyar M szaki és Tudományos Társasággal együtt rendezett felolvasóülés. 1991. szeptember 25:. Galbács Zoltán (JATE Szeged): Az ivóvízellátás környezetvédelmi problémái. Nagy-Tóth Ferenc: A szennyvíztisztítás lehet ségei moszatokkal. (Az Erdélyi Magyar szaki és Tudományos Társasággal közösen szervezett felolvasóülés). A székhelyen kívül tartott el adások: Dics szentmárton, 1991. március 1:. Kékedy László: A mesterséges intelligencia és a modem természettudományok. Budapest, 1991. március 22., a szaki Egyetemen: Várhelyi Csaba: Vizsgálatok az átmeneti fémoxim komplexek körében. Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely, 1991. április 23. és 24: Kékedy László: kincsek és a modern természettudományok. Lugos, 1991. május 29.: Kékedy László: Növényeink és a napsugár (fotoszintézis). Debrecen, 1991. június 15—16.: A Kárpátmedencei környezetügyi és természetvédelmi konferencián Nagy-Tóth Ferenc tartott el adást. Orvostudományi Szakosztály: Székelyudvarhely, 1991. május 10.: A Szakosztály I. tudományos ülése. Elhangzott 3 megemlékez és 58 tudományos el adás. Ezeket vita követte. Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztály: Felolvasóülések: 1991. január 29.: Berényi Ádám: A piacgazdaság fogalma (A Romániai Magyar Közgazdász Társaság közrem ködésével szervezett el adás). 1991. március 12.: Nagy György: A házassági viszonyalakulatok kérdése a jelenkori kultúrantropológiában és etnoszociológiában (Szabadegyetemmel közösen rendezett ülés). 1991. március 26:. Csákány Béla és Szabó Pál Endre: Gazdasági és kereskedelmi formák közgazdasági és jogi vonatkozásai (A Romániai Magyar Közgazdász Társaság közreködésével szervezett el adás).

EME 202

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK

1991. december 7.: Széchenyi István születésének 200. évfordulójára szervezett ünnepi megemlékezés (A Romániai Magyar Közgazdász Társasággal közösen). El adók: Somai József: Ünnepi köszönt , Péter György: Széchenyi István közgazdasági eszmerendszere; Imreh István: Széchenyi István agrárgazdasági nézetei; Fábián Ern : A politikum és gazdaság viszonya Széchenyi István m veiben; Guzs Ferenc: Széchenyi István üzenete számunkra. A székhelyen kívül tartott el adások: Sepsiszentgyörgy, 1991. május 23.: Nagy György: A transzszilvanizmus mint eszmetörténeti jelenség és közösségi-közéleti magatartásforma. szaki tudományi Szakosztály 1991. június 14.: Balogh Ferenc: Kós Károly az építész. 1991. november 29.: Jenei Dezs : Széchenyi István a m szaki alkotó.

Pályázati felhívás Az Erdélyi Múzeum-Egyesület pályázatot hirdet honismereti-helytörténeti tanulmányokra, amelyek erdélyi falvak, városok, vidékek, intézmények (falusi és városi) iskolák, társadalmi szervezetek, egyházak, m emlékek, m vészeti és történeti emlékek (m tárgyak, várak), múltját tárgyalják, valamint néprajzi, népm vészeti, népköltészeti, népzenei, magyar tájnyelvi témát dolgoznak fel a szakszer ség igényével, eredeti kutatások és új források alapján, vagy ilyen tárgyú ismeretlen anyagot (például egy falu földrajzi neveit) gy jtenek össze és rendszereznek. A pályam vek terjedelme nem korlátozott. A pályázaton bárki résztvehet rövidebb tanulmánnyal vagy könyvterjedelm kézirattal. A pályamunkákat jeligés, zárt boríték kíséretében 1992. december 31-ig kell beküldeni két gépelt példányban a következ címre: EME. 3400-Cluj 1, c.p. 191. Az Egyesület illetékes szakembereib l alakított bírálóbizottság a pályam veket szakmai értékük és terjedelmük szerint 5-, 10-, 30- és 50 000 lejes díjakkal jutalmazza, figyelembe véve a pénz akkori értékét és megjelentetésükr l is gondoskodni kíván.

EME TARTALOM Köszöntjük az olvasót.

1

Nagy György: A kisebbségi kérdés a nemzetközi jogban a második világháború utáni évtizedekben Benkő Elek: Rugonfalva középkori emlékei Imreh István: Mezőgazdasági rendtartások, egyezségek, utasítások (1580—1635) Varga Árpád: íráshasználat a székelyudvarhelyi tímárcéhben Jakó Zsigmond: Batthyány Ignác, a tudós és tudományszervező Egyed Emese: Neoklasszicizmus az erdélyi magyar irodalomban Keszeg Vilmos: A hiedelemtudás szerkezete

3 15 29 51 76 100 122

SZEMLE Csetri Elek: Forráskiadvány a csángó—magyarokról (Moldvai csángó—magyar okmánytár. I—II. 1989) Pataki József: Szamosközy István magyar nyelvű feljegyzései (Magyar nyelvű kortársi feljegyzések Erdély múltjából. 1991) Wolf Rudolf: Újabb "fehér könyv" - ezúttal a régi Kolozsvárról (Kolozsvári emlékírók.1603—1720.1990) B.S.: Három könyv a kolozsvári magyar egyetemi oktatásról (Mátrai Ernő: A kolozsvári egyetem mint kultúrai szükséglet.1990. — A Kolozsvári Magyar Egyetem 1945-ben.l990. — A romániai magyar főiskolai oktatás. 1990) Mózes Huba: A versformák a posztmodern kor irodalmában (Szepes Erika: Magyar költő — magyar vers.1990) Dávid Gyula: Újraindult Gulyás Pál monumentális sorozata, a Magyar írók élete és munkái. (VII. kötet. 1990) Mózes Huba: A magyar emigráns irodalom számbavétele felé (A magyar emigráns irodalom lexikona. A-G.199Ö) Kiss András: Új Erdélyi Múzeum. (I.évfolyam. 1—2. füzet. Budapest 1990) Nagy Jenő: Németországi emlékkönyv két erdélyi magyar tudós tiszteletére (Forschungen über Siebenbürgen und seine Nachbarn. Festschrift für Attila T. Szabó und Zsigmond Jakó. I—II. 1988) Cs. Gyímesi Éva: Átmenetek (Negyedévenként megjelenő folyóirat 1990/2. Szerkeszti a csíkszeredai Kommunikációs Antropológia Munkacsoport) Dávid László: Tematikus folyóiratszám Erdély építészetéről (Magyar Építőművészet 1990/5) Benkő Samu: Biró József emlékkiállítása

145 154 157

159 162 164 165 166 173 177 178 181

EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK Jegyzőkönyv az Erdélyi Múzeum-Egyesület önkényes megszüntetéséről (1950) Az 1990. október 27-i közgyűlés iratai Jakó Zsigmond elnöki megnyitó beszéde Kiss András főtitkár jelentése az Erdélyi Múzeum-Egyesület újjászervezéséről Az 1990 október 27-i közgyűlésen megválasztott elnökség és választmány Antal Árpád megnyitója a Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály első felolvasóülésén (1991. február 15.)

183

Eseménynaptár

197

183 191 194 195

EME AZ ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET KIADVÁNYAI Az Erdébi Múzeum-Egyesület megalakulása óta egyik legfontosabb feladatának tekintette kiadványai gondozását. Az eredményes tudományos munkának ugyanis elengedhetetlen feltétele, hogy a kutatók eredményeiket nyomtatásban is nyilvánosságra hozzák és azokat az érdeklődők nagyobb köre számára is elérhetővé tegyék. Egyesületünk — e folyóirat bizonysága szerint is — igyekszik feltámasztani régi kiadványsorozatait. Újraindított kiadványaink közül már megjelent az Erdélyi Tudományos Füzetek 209. számaként Benkő Samu Nagy Géza, a literátor és művelődésünk mindenese című dolgozata. E sorozat újabb, 210. számú füzete, amely Antal Árpád György Lajos életműve című tanulmányát és Köllő Károly összeállításában György Lajos irodalmi munkásságának könyvészetét tartalmazza, 1992. februárjában jelenik meg. Az Orvostudományi Szakosztály Közleményei az 1991. évi székelyudvarhelyi tudományos ülésszak anyagát teszi közzé kb. 200 lapnyi terjedelemben; ennek megjelenése 1992. áprilisában várható. A Természettudományi és Matematikai, valamint a Műszaki Tudományi Szakosztály Közleményeinek kéziratai szintén a nyomdában vannak és megjelenésük a tavasz folyamán várható. Az 1992. évi tervben, a fentebb felsorolt szakosztályi időszaki kiadványok egy-egy újabb számán kívül, az Erdélyi Tudományos Füzetek sorozatban Tóth Kálmán és Gábor Dénes illetve Lőzinczi Domokos összeállításában szerepel a Románia területén 1944. augusztus 23-a és 1954. január l - e (a Román Nemzeti Bibliográfia megindulása) közötti időszakban megjelent magyar nyelvű nyomtatványok teljes könyvészete, továbbá Imreh István Fejedelmi gazdálkodás Bethlen Gábor idején című dolgozata. Remélhetőleg ebben az évben is módunk lesz céladományok segítségével ezen a terven felül is tudományos eredményeket közzétennünk. Minthogy működésének közel félszázados kényszerű szünetelése következtében az EME szerepét az erdélyi tudományosságban többnyire csak idősebb nemzedékeink ismerik, Egyesületünk elnöksége felkérte Benkő Samu alelnököt olyan kiadvány összeállítására, amelyből az érdeklődők tájékozódhatnak az EME múltjával, jelenével és jövendő célkitűzéseivel kapcsolatos legfontosabb tudnivalók felől. Ennek a tanulmánynak a megjelenését is 1992-re tervezzük. Folyóiratunk és kiadványaink beszerezhetők az Erdélyi Múzeum-Egyesület központi irodájában (Kolozsvár, Memorandum utca 1.). Tagjaink szakosztályuk kiadványait önköltségi áron vásárolhatják meg.