TERMÉKISMERTETŐ
KÖSZÖNTŐ A CoraxBio márkanév a gyártó Corax-Bioner Biotechnológiai Zrt. lakossági, kiskerttulajdonosok számára fejlesztett termékeinek új, egységes márkaneve. Cégünk 2004-es alapítása óta elsősorban az agrárium, a nagytermelők, professzionális felhasználók számára készítette környezetkímélő növényvédő szereit és műtrágyáit, amelyhez a lakossági felhasználók eddig csak korlátozottan férhettek hozzá. Teljesen hazai tulajdonú vállalkozásként nem csak a gyártás, de a kutatás-fejlesztési munka is itthon, hazai szakemberek közreműködésével zajlik, ezért mindeddig olyan közegben dolgoztunk, ahol a szakértelem, az egyes növénykultúrák tudományos szintű ismerete szinte természetes. Ugyanakkor felismertük, hogy épp ez a tudás, szakértelem az, amelynek híján a lakosság, a kert- és háztulajdonosok többsége gyakran elbizonytalanodik a gyümölcsfák, a gyep, díszkert vagy éppen konyhakert ápolása során. E felismerés vezetett el bennünket az új CoraxBio boxok elkészítéséhez, amelyekben a professzionális mezőgazdaságban már bizonyított termékeinket a lakosság számára szükséges kiszerelésben, a felhasználásukhoz szükséges szaktudással együtt csomagoljuk látványos, és bárki számára könnyen felhasználható formába. A hatszögletű csomagokban szakembereink összegyűjtötték azokat a tápanyagokat és növényvédő szereket, amelyekre az adott növénykultúrának általánosságban szüksége van. Minden doboz részletes útmutatót is tartalmaz. Az elgondolásnak a fentieken felül része, hogy vállalatunk online szakértői támogatást is nyújt a CoraxBio boxok felhasználóinak, amelyhez korlátozás nélkül hozzáférhetnek honlapunkon keresztül. Ugyanennek a személyes gondoskodásnak része aktuális rovatunk és hírlevelünk, amelynek használatával mindenkit értesítünk a számára fontos növénykultúrához tartozó, adott hónaphoz, évszakhoz kötődő tudni és tennivalókról. Szólunk, ha ültetni, metszeni vagy permetezni kell, hogy ezzel is levegyük a terhet vevőink válláról, és fokozzuk a kert és nem utolsó sorban a kerti munka adta örömöket.
Sikeres felhasználást kíván a Corax-Bioner Zrt. csapata.
2
CoraxBio
A CORAXBIO TERMÉKCSALÁD CoraxBio Gyep Box Komplex levéltrágya csomag környezetbarát gyepgondozáshoz. A CoraxBio® Gyep Box a házi kertekben történő gyepgondozáshoz kínál környezetbarát technológiát. A doboz 200-400 m2 területű gyep egy éves kezeléséhez szükséges növénytápláló termékeket tartalmaz. A csomagban található CoraxBio VOLIGOP® termékek prémium minőségű EK műtrágyák. A CoraxBio VOLIGOP® Cink, és Foszfor az erőteljes gyökérfejlődésért; a CoraxBio VOLIGOP® Kálium a szárazságtűrő képesség javítására, a kórokozókkal szembeni ellenállóság növelésére; a CoraxBio VOLIGOP® Magnézium a klorofill szintézis elősegítésére és a kórokozókkal szembeni ellenállóság növelésére; a CoraxBio VOLIGOP® Nitrogén Extra a hajtásnövekedés elősegítésére; a CoraxBio VOLIGOP® Szuper pedig az esszenciális mikroelemek (Fe, Mn, Zn, Cu, B, Mo) biztosítása érdekében alkalmazható.
CoraxBio Gyümölcs Box Komplex növényvédő szer és levéltrágya csomag környezetbarát gyümölcstermesztéshez. A CoraxBio® Gyümölcs Box a kiskertekben jellemző gyümölcsök, alma, körte, cseresznye, meggy, barack, ribizli, eper termesztéséhez kínál környezetbarát technológiát. A doboz 8-12 átlagos lombozatú gyümölcsfa egy éves kezeléséhez szükséges növényvédő és növénytápláló termékeket tartalmaz. A csomagban található növényvédő szerek (BIOSOL® Káliszappan, NEVIKÉN® Extra, VEKTAFID® A, és VEKTAFID® R) segítenek az élő károsítók fizikai távoltartásában, a kórokozók támadásának blokkolásában, a lágytestű ízeltlábúak elpusztításában, a gombás és bakteriális fertőzések elleni védekezésben, valamint a metszési sebek lezárásában. A CoraxBio VOLIGOP® termékek prémium minőségű EK műtrágyák. A CoraxBio VOLIGOP® Cink a termésveszteség megelőzésére; a CoraxBio VOLIGOP® Kalcium a tárolási idő és minőség növelésére; a CoraxBio VOLIGOP® Magnézium a klorofill szintézis elősegítésére, a tárolási idő és a kórokozókkal szembeni ellenállóság növelésére; a CoraxBio VOLIGOP® Vas pedig a növényi légzés és anyagcsere elősegítésére alkalmazható. A CoraxBio® Gyümölcs Box-ban található termékek széleskörű védelmet és tápanyag-kiegészítést nyújtanak növényeink számára, azonban egyes agresszív károsítók ellen (pl.: aknázómolyok, cserebogarak) szükség lehet speciális rovarirtó szer alkalmazására is.
3
CoraxBio Örökzöld és díszfa Box Komplex növényvédő szer és levéltrágya csomag örökzöldek és díszfák ápolásához. A CoraxBio® Örökzöld és díszfa Box a kiskertekben örökzöldek és díszfák gondozásához kínál környezetbarát technológiát. A doboz 30-40 átlagos méretű díszfa egy éves kezeléséhez szükséges növényvédő és növénytápláló termékeket tartalmaz. A csomagban található növényvédő szerek (BIOSOL® Káliszappan, VEKTAFID® A, és VEKTAFID® R) segítenek az élő károsítók fizikai távoltartásában, a lágytestű ízeltlábúak elpusztításában, a gombás és bakteriális fertőzések elleni védekezésben. A CoraxBio VOLIGOP® termékek prémium minőségű EK műtrágyák. A CoraxBio VOLIGOP® Cink az erőteljes gyökérfejlődés elősegítésére; a CoraxBio VOLIGOP® Kálium a szárazságtűrő képesség javítására, a kórokozókkal szembeni ellenállóság növelésére; a CoraxBio VOLIGOP® Magnézium a klorofill szintézis elősegítésére és a kórokozókkal szembeni ellenállóság növelésére; a CoraxBio VOLIGOP® Réz pedig a megfelelő növekedés, anyagcsere, fotoszintézis és vízháztartás biztosítására alkalmazható. A CoraxBio® Örökzöld és díszfa Box-ban található termékek széleskörű védelmet és tápanyag-kiegészítést nyújtanak növényeink számára, azonban egyes agresszív károsítók ellen (pl.: atkák, aknázómolyok, lótücsök) szükség lehet speciális növényvédő szer alkalmazására is.
CoraxBio Szőlő Box Komplex növényvédő szer és levéltrágya csomag környezetbarát szőlőtermesztéshez. A CoraxBio® Szőlő Box a kiskertekben történő szőlőtermesztéshez kínál környezetbarát technológiát. A doboz 100 átlagos méretű szőlőtőke egy éves kezeléséhez szükséges növényvédő és növénytápláló termékeket tartalmaz. A csomagban található növényvédő szerek (BIOSOL® Káliszappan, NEVIKÉN® Extra, és VEKTAFID® R) segítenek az élő károsítók fizikai távoltartásában, a gombás és bakteriális fertőzések elleni védekezésben, valamint a metszési sebek lezárásában. A CoraxBio VOLIGOP® termékek prémium minőségű EK műtrágyák. A CoraxBio VOLIGOP® Cink a termésveszteség megelőzésére; a CoraxBio VOLIGOP® Magnézium a klorofill szintézis elősegítésére, a tárolási idő és a kórokozókkal szembeni ellenállóság növelésére; a CoraxBio VOLIGOP® Vas pedig a növényi légzés és anyagcsere elősegítésére alkalmazható. A CoraxBio® Szőlő Box-ban található termékek széleskörű védelmet és tápanyag kiegészítést nyújtanak növényeink számára, azonban egyes agresszív károsítók ellen (pl.: gyökértetű, szőlőmolyok) szükség lehet egyéb növényvédő szer alkalmazására is.
4
CoraxBio
CoraxBio Virágos dísznövény Box Komplex növényvédő szer és levéltrágya csomag virágos dísznövények ápolásához. A CoraxBio® Virágos dísznövény Box a kiskertek virágos dísznövényeinek gondozásához kínál környezetbarát technológiát. A doboz egy 100-200 m2-es, átlagos virágoskert egy éves kezeléséhez szükséges növényvédő és növénytápláló termékeket tartalmaz. A csomagban található növényvédő szerek (BIOSOL® Káliszappan és VEKTAFID® A) segítenek az élő károsítók fizikai távoltartásában, lágytestű ízeltlábúak elpusztításában, a CORABAC® Phylazonit baktériumtrágya gazdagítja a talaj hasznos élővilágát, javítja a termőképességét. A CoraxBio VOLIGOP® termékek prémium minőségű EK műtrágyák. A CoraxBio VOLIGOP® Cink a virágfejlődés elősegítésére; a CoraxBio VOLIGOP® Foszfor az erőteljes gyökérfejlődés elősegítésére; a CoraxBio VOLIGOP® Szuper az esszenciális mikroelemek (Fe, Mn, Zn, Cu, B, Mo) biztosítására; a CoraxBio VOLIGOP® Nitrogén Extra pedig – ahol szükséges – a hajtásnövekedés elősegítésére alkalmazható. A CoraxBio® Virágos dísznövény Box-ban található termékek széleskörű védelmet és tápanyag-kiegészítést nyújtanak növényeink számára, azonban egyes agresszív károsítók ellen (pl.: aknázómolyok, lótücsök) szükség lehet egyéb növényvédő szer alkalmazására is.
CoraxBio Zöldség Box Komplex növényvédő szer és levéltrágya csomag környezetbarát zöldségtermesztéshez. A CoraxBio® Zöldség Box a kiskertekben jellemző zöldségek, paprika, paradicsom, hagymafélék, káposztafélék, uborka, gyökérzöldségek hüvelyesek, burgonya termesztéséhez kínál környezetbarát technológiát. A doboz egy 100-200 m2-es, átlagos veteményeskert egy éves kezeléséhez szükséges növényvédő és növénytápláló termékeket tartalmaz. A csomagban található BIOSOL® Káliszappan segít az élő károsítók fizikai távoltartásában, a CORABAC® Phylazonit baktériumtrágya gazdagítja a talaj hasznos élővilágát, javítja a termőképességét. A CoraxBio VOLIGOP® termékek prémium minőségű EK műtrágyák. A CoraxBio VOLIGOP® Cink a termésveszteség megelőzésére; a CoraxBio VOLIGOP® Foszfor az erőteljes gyökérfejlődés elősegítésére; a CoraxBio VOLIGOP® Kalcium a tárolási idő és minőség növelésére; a CoraxBio VOLIGOP® Magnézium a klorofill szintézis elősegítésére, a tárolási idő és a kórokozókkal szembeni ellenállóság növelésére; a CoraxBio VOLIGOP® Nitrogén Extra pedig termés mennyiségének és minőségének javítására alkalmazható. A CoraxBio® Zöldség Box-ban található termékek széleskörű védelmet és tápanyag-kiegészítést nyújtanak növényeink számára, azonban egyes agresszív károsítók ellen (pl.: aknázómolyok, lótücsök, burgonyabogár, meztelencsiga) szükség lehet egyéb növényvédő szer alkalmazására is.
5
A CoraxBio boxokban található termékek Növényvédő szerek BIOSOL® KÁLISZAPPAN Rendeltetés: növényápoló szer Készítmény formuláció: Emulzióképző koncentrátum (EC) Hatóanyag összetétel: 30% (m/m) káliszappan Forgalmazási kategória: III. kategória (szabadforgalmú) A terméket a Magyar Biokultúra Szövetség ökológiai gazdálkodásban történő felhasználásra is javasolja. Növényápolószer gomba- és rovarölő szerek tapadásfokozására, valamint az élő károsítók (pl. levéltetvek, atkák, levélbolhák) fizikai távoltartására és eltávolítására. Szántóföldi kultúrákban, zöldségnövényekben, gyümölcs-kultúrákban és dísznövényekben gomba- és rovarölő szerek tapadásfokozására 0,5-1%-os koncentrációban a növényvédő szerrel együtt kijuttatva. Önmagában kijuttatva, 1-2,5%-os koncentrációban felhasználva az élő károsítók (pl. levéltetvek, atkák, levélbolhák) fizikai távoltartására és eltávolítására használható.
NEVIKÉN® EXTRA Rendeltetés: rovar- és gombaölő permetezőszer Készítmény formuláció: Emulzióképző koncentrátum (EC) Hatóanyag összetétel: 7% (m/m) poliszulfid kén és 58% (m/m) paraffinolaj Forgalmazási kategória: III. kategória (szabadforgalmú) A terméket a Magyar Biokultúra Szövetség ökológiai gazdálkodásban történő felhasználásra is javasolja. A paraffinolaj és a kén kiváló rovar- és gombaölő (lisztharmat ellen is használható) hatással rendelkező kombináció. Hatásmechanizmusuk fizikai: a lágytestű ízeltlábúak - pajzstetvek, levéltetvek, atkák - testfelületét bevonva eltömítik azok légzőnyílásait, a tracheákat. A termék természetes úton lebomlik. A Nevikén® Extra víztaszító borítást is képez és ez által a kezelt növényi felület (termő rügy) egységes védettségét kap az esetleges fagy ellen.
6
CoraxBio
VEKTAFID® A Rendeltetés: rovarölő permetezőszer Készítmény formuláció: Emulzióképző koncentrátum (EC) Hatóanyag összetétel: 83% (m/m) paraffinolaj + 17% (m/m) Atplus 309 F emulgeátor Forgalmazási kategória: III. kategória (szabadforgalmú) A terméket a Magyar Biokultúra Szövetség ökológiai gazdálkodásban történő felhasználásra is javasolja. A termék hatásmechanizmusa fizikai: a lágytestű ízeltlábúak – pajzstetvek, levéltetvek, atkák – testfelületét bevonva eltömíti azok légzőnyílásait. A készítményhez használt emulgeátor növeli a víz nedvesítő-képességét és segíti a permetlé egyenletes szétterülését, eloszlását. A termék víztaszító borítást is képez és ez által a növényi felület (termő rügy) egységes védettségét kap az esetleges fagy ellen.
VEKTAFID® R Rendeltetés: rovar- és gombaölő szer Készítmény formuláció: Emulzióképző koncentrátum (EC) Hatóanyag összetétel: 78% (m/m) ± 2,5% (m/m) paraffinolaj + 1% (m/m) ± 0,15% (m/m) réz(II)-hidroxid Forgalmazási kategória: III. kategória (szabadforgalmú) A terméket a Magyar Biokultúra Szövetség ökológiai gazdálkodásban történő felhasználásra is javasolja. Rézhidroxidból és paraffinolajból áll, így egy készítménnyel védekezhetünk a legtöbb baktériumos és gombás eredetű betegség, és egyes kártevők ellen. A paraffinolaj bevonatot képez a kártevők felületén, így azok légzését gátolja. Rendkívül jó a hatékonysága a pajzstetvek, atkák, levéltetvek, molyok ellen. A gyártáshoz használt emulgeátor növeli a víz nedvesítő-képességét és segíti a permetlé egyenletes szétterülését, eloszlását. Csökkenti a termék párolgási veszteségét, növeli a tartamhatását, hatékonyságát. A termék víztaszító borítást is képez és ez által a növényi felület (termő rügy) egységes védettséget kap az esetleges fagy ellen.
7
CoraxBio VOLIGOP® termékek: prémium minőségű oldatműtrágyák. CoraxBio VOLIGOP® CINK Rendeltetés: EK oldat műtrágya Készítmény formuláció: Folyékony EK lombtrágya Hatóanyag összetétel: 2003/2003 EK rendelet szerinti makro-, mezo- és mikroelem összetétel. A cink a növények számára nélkülözhetetlen mikroelem, amely a talajban többnyire felvehetetlen formában található. A cinkhiány a legelterjedtebb mikroelem hiány, amely akár 20%-os termésveszteséget is okozhat még az előtt, hogy bármilyen látható hiánytünetet észlelnénk. A cinkhiány következtében csökken a növények fagyellenállósága, továbbá az idősebb levelek érközi mozaikszerű klorózisa, majd teljes kifehéredése tapasztalható. A CoraxBio VOLIGOP® Cink hatására intenzívebbé válik a fotoszintézis és a növény fejlődése. A cink a csemegeszőlők, és a borszőlők magképzésének meghatározó eleme, hatására intenzívebbé válik a fotoszintézis és növekszik a termés mennyisége. Szabályozza a gyümölcsfák (csonthéjasok, almafélék) termésnövekedését, hiánya ágelhalást, gyenge virágzást és rossz termésképzést eredményez. A cink minden zöldségféle számára fontos, de a bab, a burgonya, és a paradicsom különösen jelentős termésveszteséggel reagál a hiányos cinkellátottságra.
CoraxBio VOLIGOP® FOSZFOR Rendeltetés: EK oldat műtrágya Készítmény formuláció: Folyékony EK lombtrágya Hatóanyag összetétel: 2003/2003 EK rendelet szerinti makro-, mezo- és mikroelem összetétel. A foszfor segíti a növekedést, az erőteljes gyökérfejlődést, a virág, termés és mag fejlődését, kedvező hatással van a termés minőségére, a fehérjeképződésre. A gyökerek a foszfort csak kis távolságból képesek felvenni, a foszfor gyengébb mozgású a talajban, mint bármely más elem. A talajra juttatott foszfor kimosódhat, vagy lekötődik és elvész a növény számára. A lombtrágyázás segíti a foszforutánpótlást. A növények foszforigénye kezdetben a csírázás, a gyökérnövekedés, és a hajtásnövekedés, majd a virág kialakulás, a magképződés és a termésfejlődés elősegítésére fordítódik.
8
CoraxBio
CoraxBio VOLIGOP® KALCIUM Rendeltetés: EK oldat műtrágya Készítmény formuláció: Folyékony EK lombtrágya Hatóanyag összetétel: 2003/2003 EK rendelet szerinti makro-, mezo- és mikroelem összetétel. A kalciumnak meghatározó szerepe van a sejtfal megerősödésében, nélkülözhetetlen a sejtfalak és a gyökér szabályos növekedéséhez. Kalciumhiány esetén leáll a gyökerek növekedése, csúcsi részük elnyálkásodik, megbarnul, majd elhal. A kalciumnak rendkívüli szerepe van a téli alma és az őszibarack keserű foltosodásának, a körte májfoltosodásának, a cseresznye kirepedésének, a gyümölcsök elpuhulásának kivédésben. Kalciumhiányra érzékeny zöldségek a paprika, paradicsom, padlizsán, uborka, saláta és a sárgarépa. A CoraxBio VOLIGOP® Kalcium használatával növelhető a tárolhatósági idő, javul a tárolt gyümölcsök és zöldségfélék minősége, csökken a tárolási veszteség. Elősegíti a gyökérzet fejlődését, így fokozza – még kedvezőtlen minőségű talajon is – más tápanyagok felvételét.
CoraxBio VOLIGOP® KÁLIUM Rendeltetés: EK oldat műtrágya Készítmény formuláció: Folyékony EK lombtrágya Hatóanyag összetétel: 2003/2003 EK rendelet szerinti makro-, mezo- és mikroelem összetétel. A káliumnak a vízháztartásban és az enzimek működésében van meghatározó szerepe, kimagaslóan a növekedési időszakban. Jó káliumellátás esetén növekszik a növények szárazságtűrő képessége. Káliumhiány esetén károsodik a virágképzés, csökken a szövetek szilárdsága, valamint a növények faggyal, kórokozókkal és kártevőkkel szembeni ellenállósága. A káliumhiány-tünet először az idősebb leveleken jelentkezik, a levelek visszahajlanak, nekrotikus fehéres-barna foltok jelentkeznek a levél szélein. Leginkább érzékeny zöldségek a burgonya, a karfiol, a sárgarépa, az uborka, a paradicsom és a zeller.
9
CoraxBio VOLIGOP® MAGNÉZIUM Rendeltetés: EK oldat műtrágya Készítmény formuláció: Folyékony EK lombtrágya Hatóanyag összetétel: 2003/2003 EK rendelet szerinti makro-, mezo- és mikroelem összetétel. A magnézium a klorofill szerkezeti eleme, meghatározó szerepe van a növények fotoszintézisében, hatással van a növények vízháztartására. Hiánya esetén lassul a fehérjeképződés, gyengébbekké válnak a sejtfalak, ebből adódóan romlik a termés tárolhatósága, egyes fajoknál fokozódik a gombás és baktériumos betegségek iránti érzékenység. Leginkább érzékeny gyümölcsök: bogyósok, alma, körte, őszibarack, málna, meggy, piros ribiszke. Magnéziumhiány esetén lassul a karotin képződés, ebből adódóan csökken a sárgarépa, a sütőtök, és a levélzöldségfélék táplálkozási értéke (pl. burgonya, sárgarépa, cékla, petrezselyemgyökér). Szőlőnél a viszonylagos magnéziumhiány virághullást, fürtkocsány-bénulást, súlyos terméskiesést okoz. Jelentős különbség van a fajták érzékenysége között. A hoszszú, vékony kocsányúak, az oltványszőlők és a buja növekedésűek érzékenyebbek.
CoraxBio VOLIGOP® NITROGÉN EXTRA Rendeltetés: EK oldat műtrágya Készítmény formuláció: Folyékony EK lombtrágya Hatóanyag összetétel: 2003/2003 EK rendelet szerinti makro-, mezo- és mikroelem összetétel. A nitrogén nagyon fontos szerepet játszik a hajtásnövekedésben, a termésképzésben, a növényi fehérjék létrehozásában. Látványosan növeli a termés tömegét, javítja a minőségét. Nitrogénhiány esetén, alulról felfelé a levelek fokozatosan megsárgulnak; a növények növekedésükben visszamaradnak, idő előtt elöregednek.
10
CoraxBio
CoraxBio VOLIGOP® RÉZ Rendeltetés: EK oldat műtrágya Készítmény formuláció: Folyékony EK lombtrágya Hatóanyag összetétel: 2003/2003 EK rendelet szerinti makro-, mezo- és mikroelem összetétel. A réz enzimalkotó és enzimaktiváló, szerepe van a légzésben, a fotoszintézisben, a fehérjeképzésben, a vízháztartásban, a növekedésben, a betegség-ellenállóságban és a szárazságtűrésben. Hiánya megzavarhatja a növény fejlődését, az anyagcserében bekövetkező zavarok miatt. Rézhiányra a tartós fonnyadás jellemző, a fiatal hajtások elpusztulnak. A levelek növekedése leáll, a levélszél felpördül, sodródik, lehull, a hajtások felkopaszodnak.
CoraxBio VOLIGOP® SZUPER Rendeltetés: EK oldat műtrágya Készítmény formuláció: Folyékony EK lombtrágya Hatóanyag összetétel: 2003/2003 EK rendelet szerinti makro-, mezo- és mikroelem összetétel. A készítmény alkalmas a legfontosabb mikroelemek (vas, mangán, cink, réz, bór, molibdén) hiányának pótlására, a nitrogén, kén hiány csökkentésére. Az esszenciális mikroelemek szerepe meghatározó a növények növekedésében, a virág-, pollen-, termés-, hormon-, és ligninképzésben, a gyökérfejlődésben, a növény fagytűrő képességének növelésében, továbbá növelik a növények rezisztenciáját a baktériumos fertőzésekkel szemben.
11
CoraxBio VOLIGOP® VAS Rendeltetés: EK oldat műtrágya Készítmény formuláció: Folyékony EK lombtrágya Hatóanyag összetétel: 2003/2003 EK rendelet szerinti makro-, mezo- és mikroelem összetétel. A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. igazolása szerint a termék felhasználható ökológiai gazdálkodásban is. A vas a növényi légzésben, anyagcserében, fotoszintézisben, valamint a fehérjeképző folyamatokban nélkülözhetetlen mikroelem. A vas hiányának következtében a szőlőben csökkent hajtásnövekedés, levél és hajtáselhalás, bogyólerúgás alakulhat ki, mely jelentős termésveszteséghez vezethet. A gyümölcsfák növekedése leáll, a gyümölcs apró, kemény, szárazhúsú lesz, az őszibaracknál romlik a gyümölcs télállósága. Súlyos hiány esetén az egész növény elsárgulhat.
Baktériumtrágya CORABAC® PHYLAZONIT G Rendeltetés: mikrobiológiai készítmény Készítmény formuláció: Makro-granulátum Hatóanyag összetétel: Élő talajbaktérium tenyészet A CORABAC® Phylazonit baktériumtrágya élő baktériumtörzsek együttese, melyet makro-granulátum formában állítunk elő. Ezek a baktériumok a talajba juttatva növelik a felvehető tápanyagkészletet, javítják a talajszerkezetet, növelik annak termőképességét, erejét. A termék csökkenti a talajban a gombák, kórokozók, kártevők megtelepedési esélyeit. A talajok baktériumtörzsekkel történő beoltása a művelés alapozását jelenti, ezzel maximalizálva a föld termőerejét.
12
CoraxBio
Összefoglaló táblázat a CoraxBio boxok összetételéről:
CoraxBio Gyep BOX
CoraxBio Gyümölcs BOX
CoraxBio Örökzöld és díszfa BOX
CoraxBio Szőlő BOX
CoraxBio Virágos dísznövény BOX
CoraxBio Zöldség BOX
CoraxBio VOLIGOP® Cink
0,25 l
0,5 l
0,5 l
0,25 l
0,25 l
0,25 l
CoraxBio VOLIGOP® Foszfor
0,25 l
0,5 l
0,25 l
TERMÉK
CoraxBio VOLIGOP® Kalcium
0,25 l
CoraxBio VOLIGOP® Kálium
0,25 l
CoraxBio VOLIGOP® Magnézium
0,25 l
CoraxBio VOLIGOP® Nitrogén Extra
0,5 l
0,5 l 0,25 l
CoraxBio VOLIGOP® Vas
0,5 l
0,5 l 0,25 l
0,5 l
0,5 l 1l
0,5 l 0,25 l
0,25 l
CORABAC® Phylazonit G BIOSOL® Káliszappan
0,25 l
0,5 l
VEKTAFID® A
0,25 l
0,5 l
VEKTAFID® R
0,25 l
0,5 l
NEVIKÉN® Extra
0,25 l 0,25 l
CoraxBio VOLIGOP® Réz CoraxBio VOLIGOP® Szuper
0,25 l
1l
0,25 l
1l
0,5 l
0,25 l
0,25 l
0,5 l 1l 1l
Ezen felül minden CoraxBio® Box tartalmaz egy mérőhengert, mely megkönnyíti a termékek pontos adagolását, továbbá egy részletes, szakembereink által összeállított útmutatót, melyben a termékekkel és a permetezéssel kapcsolatos hasznos információkat, részletes kijuttatási útmutatót és egy kitölthető permetezési naplót is találnak. Így kínálunk a kiskerttulajdonosoknak is segítséget a szebb és egészségesebb kert gondozásához, a gazdagabb és ízesebb gyümölcs és zöldség termesztéséhez.
13
A CoraxBio® termékcsalád tagjai
14
Gyep BOX
Örökzöld és díszfa BOX
Szőlő BOX
Virágos dísznövény BOX
Zöldség BOX
Gyümölcs BOX
CoraxBio
15
Corax-Bioner Biotechnológiai Zrt. 1119 Budapest, Etele út 57.
[email protected] www.coraxbio.hu