KÜRTI ANDRÁS
A MITTALON-ÜGY
KOZMOSZ KÖNYVEK 1968 VÁRNAI GYÖRGY rajzaival
1. A TITKOS MEGBÍZATÁS Fülrepesztően szállt fel a kiáltás az öreg bérház udvarából: - Tódorka úr! Tódorka úr! Tódorka lakótárs! A címzett, kis piros locsolókannával a kezében, a negyedik emeleti folyosó korlátjához lépett, kihajolt. Innen fentről, a gyenge világítás fényében majdnem szabályos kör alakú pacninak tűnt az alant ágáló kövér házmesterné. Égnek fordított kerek arca - elmosódó fehér folt. - Mi a baj, Szepeti néni? - érdeklődött Tódorka Péter. - Üzenet van nálam Tódorka úr részére. Le tetszik jönni, vagy felkiabáljam? - Sürgős? - Sürgős! - Nem mehetek le, már pizsamában vagyok, csak még a virágaimat öntözgetem. Miről van szó? - Az a kövér úriember kereste délelőtt - formált a mélyben tölcsért a szája köré Szepetiné. - Tetszik tudni, aki máskor csak besötétedés után szok idejárni, mindig fekete szemüvegben. Mint az Angyal kalandjaiban az a beretvás gyilkos, aki olyan felvágósan mosolyog. A gyalázatos! - Az üzenetet mondja, legyen szíves - szakította félbe a pizsamás fiatalember. - Nagyon kérem, drága Szepeti néni, ne káderezze a látogatóimat, jó? - Káderezi a rossznyavalya! Nézd csak! De odavan mindjárt! Én csak szívességből meséltem el, hogyan néz ki, hadd tudja, kicsoda-micsoda volt az illetékes személy. Felőlem a kedves barátja akár zöldre festheti azokat a lappancs füleit! Mi közöm hozzá? Ott egye meg a fene! Van nekem más bajom elég! - Mit üzent? - toporzékolt Tódorka a magasban. – Hajlandó végre elárulni, hogy mit üzent? Természetesen ekkorra már az összes ablakokban ott könyököltek a ház lakói, és meglehetős érdeklődéssel figyelték a távolsági beszélgetés fejleményeit. Akadt, aki a vacsoráját is az ablakpárkányra hozta. - Azt mondta, hogy tíz órára várják magát a szokott helyen. És hogy vigyázzon, hogy senki ne kövesse! Ezt üzente! Pontosan, mint abban a cseh kémfilmben, amikor elrabolták az öreg tudóst, aki feltalálta azt az izét, és... - Tartsa meg magának a kommentárjait! - ordított most már magánkívül a kövérkés fiatalember, dühösen markolászva a folyosó korlátját. - Senki sem kíváncsi a véleményére! Inkább arra feleljen: miért csak most szól? Negyedórával a kitűzött határidő előtt? - Hát mikor szóljak? Negyedórával utána? Az ember töri magát, mindent megtesz a drágalátos lakókért, még a piszkos kémügyeiket is segíti, és tessék, mi a köszönet?! A percet is megátkozom, amikor húsz éve felvállaltam ezt a francos házat. Kannibálok laknak itt, nem úriemberek! Pfuj! Nem közönséges termetét meghazudtolva, Szepetiné egyet pördült a sarkán, és akkora indulattal csapta be maga után a házmesterlakás ajtaját, hogy a lift ijedtében megindult, és meg sem állt, csak a földszint és az első emelet között. Az udvari jelenet ezzel véget ért.
A szomszédok is visszahúzódtak az ablakokból, Tódorka is sietett vissza a szobájába. Gyorsan, gyorsan, le a pizsamát, fel az alsónadrágot, inget, zoknit, nadrágot, cipőt, nyakkendőt, így ni! És míg kezei az ezerszer begyakorolt mozdulatokkal a lefekvéshez öltöztetett Tódorkából utcai közlekedésre és társasági életre egyaránt alkalmas Tódorkát varázsoltak, izgatott hősünk fejében csak úgy kavarogtak a gondolatok. Vajon mit akarnak tőle? Miért hívatták ilyen váratlanul? Tíz percbe sem tellett, és már a Nagykörúton loholt. Beugrott az első, útjába akadó telefonfülkébe, füléhez emelte a kagylót, és közben lopva körültekintett. Rendben van, nem követi senki! Levéltárcájából kis bajuszt szedett elő, az orra alá nyomta, kilépett a fülkéből, és a biztonság kedvéért sántikálva rohant tovább. Mielőtt befordult volna a Dohány utcába, még egy pillanatra megállt a Híradó mozi előtt, és az üvegportál tükrében újra meggyőződött róla, hogy nem figyelik. Megnyugodva indult volna ismét útnak, amikor hirtelen megdermedt a rémülettől! Istenem, melyik lábára is sántított az előbb? A baka vagy a jobbra? Csőd! Elfelejtette! Most mit csináljon? Minden perc drága, sietnie kellene, de ha észrevétlenül mégiscsak követi valaki, és ő most a másik lábára sántítva folytatja útját, egy életre kompromittálta magát a kémszakmában! Végül dülöngélve indult útnak, és alakítása oly nagyszerűen sikerült, hogy a kései járókelők hosszan bámultak utána. Szerencsétlen flótás, mind a két lába rövidebb, mint a másik! Hogy mik vannak?! Néhány perc múlva Tódorka Péter becsengetett a titkos találkozóhely ajtaján. Egy rövidet, két hosszút, aztán újra egy rövidet. Csoszogó léptek nesze hallatszott, de villany nem gyúlt az előszobában, és az ajtó is csak résnyire nyílott ki. - Hülye! - sziszegte fojtottan egy dühös basszus. – Frászt kap miattad az ember! Mikor tanulod meg, hogy harmadszorra két rövidet kell csengetni? Fogadok, hogy a jelszót is elfelejtetted! Na? - Dehogy felejtettem - felelte lihegve Tódorka. - Á négyzet plusz bé négyzet egyenlő cé négyzettel. - Ezt a marhát! - állapította meg lemondóan az ajtó mögött álló ismeretlen. - Reménytelen eset vagy. A Pithagorasz-tétel, az a múlt heti jelszó volt! Ha nem tudod az újat, felőlem már fordulhatsz is vissza! - Ne vacakolj, Jencikém! Tudod, hogy mostanában milyen rossz a memóriám. Mondjál valami rávezető dolgot. - Elektromosság. - Ohm-törvény? Feszültség szorozva áramerősség? - Nem! - Transzformátoráttétel-számítás? - Az sem. Az e heti jelszó a frekvenciaképlet. Most még utoljára beengedlek, de aztán slussz! Megértetted? Konspiráció is van a világon! - Kösz - hálálkodott Tódorka. - De azt be kell látnod, hogy a frekvenciaképlet elég nehéz. - Nehéz, nehéz - zsörtölődött a másik, míg kioldotta a biztosítóláncot. Viszont mi sem akármilyen hírszerzők vagyunk, hanem kifejezetten ipari
kémek. Erről van szó! A kisujjunkban kell lenniük az összes műszaki dolgoknak. Na, gyere, te szerencsétlen! Megfogta Tódorka könyökét, átvezette a sötét előszobán, be egy ugyancsak elsötétített helyiségbe. Megálltak. Kísérője lenyomta Tódorkát egy székre. - A kendő?! - csattant fel akkor egy reszelős, kötekedő hang, a Főnök hangja. - Miért nincs bekötve a szeme? Hányszor mondjam, hogy aki idejön, annak be kell kötni a szemét? Micsoda slendriánság ez már megint?! - Bocs! - mentegetőzött Tódorka kísérője. - A jelszóról beszélgettünk, volt egy kis vitánk, és közben ez kiment a fejemből. Ein momentó! Kisietett, néhány másodperc múlva már vissza is tért, és Tódorka érezte, hogy valami sállal kötik át a szemét. Bőrét jóleső izgalom bizseregtette meg. Hát igen, ez együtt jár ezzel a veszélyes szakmával. Óvatosság, éberség! Főleg egymás közt. Ezek nélkül az óvóintézkedések nélkül egykettőre a dutyiban találná magát az ember. Elég egy felesleges szó, a szemnek egy akaratlan rebbenése, egy izomrándulás a száj szegletén a kritikus pillanatban, és a kém sorsa már meg is van pecsételve! Ezzel a Mokri Jencivel például együtt jártak iskolába annak idején a Szvetenay utcába. Kémnek is ő ajánlotta be, amikor panaszkodott, hogy sohasem kap képességeinek megfelelő feladatot, és az egész élete úgy pereg le, mint egy unalmas verkliszám. És lám, még ez a Jenci is milyen nehezen engedte be, mert nem tudta azt a vacak frekvenciát! Közben Jenci már kisietett a szobából, villanykapcsoló kattant, némi halvány fény derengett át a sál bolyhos szövedékén. - Tíz percet késett! - krákogott mérgesen a Főnök. - Ez igaz - bólintott udvariasan a hang irányába Tódorka. - De korántsem az én hibámból. A házmesternénk, Szepeti néni későn szólt. És amikor szemrehányást tettem, még neki állt feljebb. Megsértődött, és úgy becsapta az ajtót, hogy magától megindult a lift! Tessék elképzelni! Egy lift, amelynek a motorját már harmadik hónapja elvitték a szerelők... - Nem érdekel a liftje! - szakította félbe ingerülten a másik. - És a házmesternéje, az sem érdekel! Van magának fogalma arról, hogy tíz perc, az manapság milyen nagy idő? Angliában egy postavonatot rabolnak ki tíz perc alatt, Olaszországban egy bankot, Chicagóban egy egész utcát! - És Dél-Amerikában kétszer kicserélődik a kormány – tette hozzá buzgón a bekötött szemű látogató. - Amikor a múltkor késtem: ezt is tetszett említeni. Valamint hogy Laoszban... - Nem érdekel. Sem Laosz, sem Dél-Amerika! Még az sem érdekel, hogy én miket mondtam a múltkor. Vagy megszokja a pontosságot és a fegyelmet, vagy mehet a pokolba! Megértette? - Nono! - tiltakozott Tódorka megbántottan. - Ne tessék velem ilyen hangon beszélni! Egy kémnek is van önérzete! - Először is maga még nem kém! - intette le a Főnök, de már enyhébb hangon. - Még csak próbaidős, a szerződést még nem kötöttük meg. Másodszor pedig: nem kell annyira érzékenynek lennie, mimózákat nem használhatok. Ne húzza fel az orrát éppen most, amikor jó hírt akarok közölni magával. Külföldi megbízóink úgy döntöttek, hogy az X Négyet ki kell próbálnunk! - Igazán? És ha nem veszi tolakodásnak, kicsoda vagy micsoda az az X Négy?
- Megőrült? - Tessék, már megint gorombáskodik! Akkor inkább hazamegyek... - De ember! Hiszen maga az X Négy, maga dilinyós! Jóságos ég! Ilyenekkel végezzek én elsőrendű spionmunkát?! Akik még a saját fedőszámukat is képtelenek megjegyezni! - Jaj, hát persze! De jó, hogy szólt! Tényleg: én vagyok az X Négy. Elnézést kérek, ma valahogy olyan szórakozott napom van. A napfoltok hatásától, vagy mit tudom én, mitől?! Reggel is már az utcán voltam, amikor eszembe jutott, hogy a fürdőszoba csapját nem zártam el. A sarokról kellett visszafordulnom. Ehhez mit tetszik szólni? - Jó, jó, nem mesedélutánon vagyunk! Figyeljen jól. Az utasítás értelmében bekapcsolom magát a Mittalon-ügybe. Csend. Pohár koccant, ital csobogása, szódásüveg spriccelése hallatszott. Viszkit iszik a Főnök - állapította meg magában elégedetten a vendég. Viszkit szódával. A főkémek mindig ezt isznak! - Nos? - érdeklődött rövid szünet után a Főnök. - Meg sem kérdezi, hogy mi az a Mittalon-ügy? - Nem kérdezem. Az előkészítő tanfolyamon, amit négy héten keresztül a lakásomon tartottunk, Jenci sokszor figyelmeztetett, hogy nekünk nagyon szófukarnak kell lennünk, és főleg akkor nem szabad feltűnően kérdezősködnünk, ha nyilvánvaló, hogy a paciens magától is mindent elmond. Azt hiszem, ezúttal tipikusan ilyen esettel állok szemben. Igazam van? - Bravó, bravisszimó! Maga sokkal értelmesebb, mint amilyennek gondoltam. - Igen - felelte bánatosan a vendég. - Én nagyon értelmes vagyok. De csak akkor, ha nem megy a játék vonat. - Miféle játék vonat? - Ami a fejemben van. Képzelje, a menetrendje teljesen kiismerhetetlen. Sokszor heteken át nem közlekedik, aztán hirtelen egy sípszó, és meglódul a szerelvény. Körpályán száguld a koponyámon belül, mind nagyobb sebességgel. Dübörög, zakatol, rémes érzés. És a legrosszabb a dologban, hogy a sínek nincsenek jól összeillesztve, a kerekek csikorognak, egyszer majd felborul az egész. Ilyenkor megzavarodok egy kicsit. Átmenetileg. - Értem. És most, ha nem veszi tolakodásnak, most mi a helyzet? - Semmi baj. Alighanem generálozzák a mozdonyt. Szellemi képességeim teljes birtokában vagyok, úgy vág az eszem, mint a borotva. Érzem, hogy nagy dolgokat tudnék csinálni. - Rendben van - sóhajtott a másik. - Most erre kitűnő alkalom nyílik. Jegyezzen meg jól minden szót, amit mondok. A Mittalon-ügyről egyelőre kevés adat van a birtokunkban. Néhány értesüléssel rendelkezünk mindössze. Ezek szerint Bakonytündéri mellett, ez kis hegyi falu a Bakonyban, felépült egy gyár. Rohamtempóban, fél esztendő alatt készült el, teljesen titokban. Néhány hónapja már termel is. - Nagyon jó! - csapkodta a térdeit a bekötött szemű látogató. - Rég hallottam ilyen jót! Még hogy nálunk fél év alatt felépül egy gyár?! És a felépült gyár már termel is?! Csuda jó vicc! Ezt mindenkinek elmesélem. - Senkinek sem meséli el! - emelte fel hangját a Főnök. - Értse meg, ez nem tréfa. Megbízóinknak is ez tűnt fel. Tudjuk, hogy a Mittalon Gyárat
határidő előtt építették fel, az újságok mégis hallgatnak róla. Tudjuk, hogy műszeripari berendezéssel látták el, és az ország legkülönbözőbb üzemeiből válogatták össze a szakembereket, mérnököket, tisztviselőket. Még a minisztériumból is került ide néhány magas beosztású munkatárs. És hogy a kormány milyen nagy jelentőséget tulajdonít ennek az új létesítménynek, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Bokros miniszterhelyettes az alapkőletétel óta minden héten legalább egy napot Bakonytündériben tölt. Amióta beindult a termelés, többnyire két napot is. Személyesen ellenőrzi a gyártás menetét, a legkisebb problémával is ő maga foglalkozik. - Valóban érdekes - jegyezte meg elgondolkozva Tódorka. - Megmondaná, mit készítenek ebben az üzemben? - Hogyne. Mittalont. - Ha nem vagyok indiszkrét, mi az a mittalon? - Éppen ezt kell magának kiderítenie. A legjobb az volna, ha szerezne belőle egy-két példányt. Mert a kereskedelmi forgalomban nem kapható. - A pult alól sem? - Nem, mert még egyetlen mittalont sem szállítottak ki a gyár kapuján. Legalábbis a mi értesüléseink szerint. A maga másik feladata, hogy kifürkéssze, mi történik a kész mittalonokkal, hol kerülnek felhasználásra, milyen célt szolgálnak. Végül pedig puhatolja ki, mi lett X Kettő sorsa? - Az ki? - Kolléga. A legügyesebb emberem. Két héttel ezelőtt sikerült beépülnie a Mittalon Gyárba. Az üzemmel kapcsolatos eddigi információnkat az ő révén szereztük. Három napja azonban minden előzetes jelzés nélkül beszüntette rövidhullámú adásait. Valószínűleg lebukott. Lehet persze, hogy még életben van, de olyan körülmények közé került, hogy nem jelentkezhet. Ez esetben lépjen vele kapcsolatba, együtt kell dolgozniuk. Amennyiben azonban véglegesen nyoma veszett, magának egyedül kell folytatnia és befejeznie a munkát. - Már bocsánatot kérek - feszengett a székén Tódorka -, miért kell mindjárt a legrosszabbra gondolni? Az én munkahelyemen, a Fonalmerevítőben, egyszer négy napig nem jelentkezett a főtechnológus. Aztán kiderült, hogy egyszerűen János napot ünnepeltek, iddogáltak, és egy kicsit elhúzódott a dolog. Hátha ennél a szaktársnál is közbejött valami? Én nem szeretnék senkit sem kitúrni a posztjából. Szerény véleményem szerint még várnunk kellene, hátha... - Nem vagyok kíváncsi a véleményére. Még akkor sem, ha szerény. A szerény véleményekre fütyülök. Haladéktalanul hozzá kell látni a munkához. Ellenvetést nem tűrök! Ne feledje, már elkötelezte magát a mi oldalunkon! - Én? Mikor? Mivel? - A kiképzési idő alatt üzemi gyakorlatként maga szakvéleményt adott néhány iparcikkről. Magyar borotvapengéről, magyar orkánkabátról, magyar gyerekcipőről. Aláírással ellátva. Mi ezeket a dolgozatokat nem semmisítettük meg, mint ahogyan Jenci mondotta. Itt őrzöm őket a páncélszekrényben. Ne vegye rossz néven, de nekünk is be kell biztosítanunk magunkat, nehogy valami bohóságra adja a fejét. Utasításaimat engedelmesen végre kell hajtania, mást már nem tehet. A kezünkben van! Világos? - Világos. De tessék elhinni, én nem is azért említettem az imént... - Oké. Spongyát rá! Térjünk vissza a feladatára. Ismételje el a teendőit!
Tódorka zsebkendőt vett elő, meg akarta törülni verejtékező homlokát, de csak a sálat törülte meg. - Beépülök Bakonytündériben a Mittalon Gyárba, mert ott az elődömet alighanem kinyiffantották. Lopok néhány bigyót, amiről senki sem tudja, hogy micsoda. Kapcsolatba lépek szegény megboldogult X Kettővel. Kérdezhetek valamit? - Tessék. - Hogyan kell az ilyesmit csinálni? - Más kérdése nincs? - De igen. Mikor indul a vonat Bakonytündéribe, át kell-e szállnom, mit mondjak a portán, hogy beeresszenek, és főleg mit mondjak, hogy a pakkal kieresszenek? Mekkora egy ilyen mittalon? Zsebre lehet vágni? Mert cipekedni nem szeretek. Azt nem vállalom. A jobb vállam ízületes, no, nem veszélyes, de azért minek erőltessem meg. Nem igaz? Ja, és miről ismerem fel X Kettő kartársat, ha még szuperál egyáltalán? - Kész? Ez minden? - Egyelőre. Más most nem jut az eszembe. Ha esetleg később... - Hát akkor figyeljen ide! Mi részletkérdésekkel egyáltalán nem foglalkozunk. Egy felnőtt kémnek meg kell állania a saját lábán. Maga első osztályú kiképzést kapott. Cselekedjék tehát mindenkor a legjobb belátása szerint és az ügy sikere érdekében. Óva intem attól, hogy eredmény nélkül térjen vissza. Ilyen esetekben megbízóink rendkívül ingerlékenyek. Nem ismerik a tréfát. Természetesen a szükséges technikai felszerelést idejében eljuttatom magához. A velem való kapcsolat tartásának módozatait ismeri, így tehát egyelőre végeztünk is. Sok sikert, X Négy! Hármat koppantott egy, legalábbis a vendég számára láthatatlan íróasztal lapján. Semmi. Megint hármat kopogott, most már erősebben. Aztán még vagy tízszer hármat. Végre nyílott az ajtó. - Hol a fenében mászkál maga ilyenkor?! - ordított dühösen a belépőre a Főnök. - Ahelyett, hogy az előszobában ülne csőre töltött revolverrel? - És a szemetet, azt ki teszi ki? - méltatlankodott Jenci. - Igazán felvehetne még valakit mellém! Testőr vagyok, összekötő, kiképző, rádiós, takarító egy személyben! Ki bírja ezt erővel és idegekkel? Kíváncsi vagyok, mit szólna hozzá a szakszervezet, ha... - Erről majd máskor! Vezesse ki Tódorka urat! Miután az előszobában Tódorka szeméről lekerült a sál, szemrehányóan fordult Jencihez. - Öregem, hányszor kértelek, hogy ne a házmesternén keresztül üzengess nekem! Ez a Szepetiné egy megelevenedett centrifugális regulator, mindent szétüvölt a házban. Nagyon zsenánt. Én most rendkívül fontos megbízást kaptam, fokozott óvatosságra, elővigyázatra van szükség! - Köpök rá! - jelentette ki mérgesen a másik. - Amíg a liftetek nem jó, nem mászok négy emeletet a te szép szemedért! Azt lesheted! - Ilyen voltál a múltban is - legyintett Tódorka. - Önző kutya! Emlékszem, a harmadikban egyszer a Schuller Tibi fel is pofozott a nagyszünetben, mert dolgozatíráskor inkább megetted a puskát, de nem adtad oda neki. El is vágták szegényt matekból!
2. IRÁNY: BAKONYTÜNDÉRI Mindössze hárman ültek a száguldó MÁVAUT-buszban. A sofőr a volán mellett, a mögötte levő ülésen a kalauz és a kocsi közepe táján az egyedüli utas: Tódorka Péter. Feje felett a hálóban elegáns koffer, ölében tömzsi bőrtáska. Mint az orvosoknak. Arca mosolygós, egész lényéből csak úgy áradt az elégedettség. Kényelmesen hátradőlve élvezte az ablak mellett elsuhanó táj szépségeit. Élvezte vagy tíz percig. Aztán lassan elbágyadt. A táj szépségeinek egyhangúsága, a jármű egyenletes rugózása csendeskén álomba ringatta. Volt is mit pótolnia e téren. Minthogy az ember gyakran álmodik arról, ami a közelmúltban a legjobban foglalkoztatta, Tódorka újra átélte az elmúlt nap izgalmas eseményeit. Az álomfilm képsorai: Tódorka leválasztott társbérleti lakása. Kis szoba. A lakás gazdája a titkos megbízatást követő éjszakát nagyon rosszul töltötte, szemernyit sem aludt. Mint egy jobb sorsra érdemes fakír, törődötten kászálódik ki reggel agglegényi nyoszolyájából, bocsánatkérő pillantást vet a súlyzói felé, bevánszorog a mosdófülkébe. Megberetválkozik, pancsol egy kicsit, aztán öltözködni kezd. Kitekint az ablakon. Valami csatornát vagy mit áshattak ki ott az éjszaka, a légkalapács ütemére rázkódott vele az ágy. Ezért sajog minden porcikája. Hajnal felé az úttest-bontogatók átadták a stafétabotot a tejeseknek. Ha világbajnokságot írnának ki: a teherautó platójáról ki tudja a legnagyobb erővel és az ezzel járó maximális csörömpöléssel a földhöz vágni a kannákat, a pesti tejesek tíz decibel előnyt adhatnának bármely más náció versenyzőinek. Valóságos csoda, hogy e rideg bánásmód következtében a kannatej nem köpülődik vajjá. Talán sajátos összetétele magyarázza, hogy folyékony állapotban marad. Tódorka befejezi természettudományos elmélkedését, nagyot sóhajt, és bánatosan indul a munkahelyére. A Kőbányai Fonalmerevítő Gyár újítási irodája. Ott ül Tódorka az íróasztala mögött, és homlokát ráncolva töpreng. Tegnap este valami nagyon fontos feladatot bízott rá a Főnök. Mit is? Ó, ez az átkozott feledékenység! Koncentrálni kell! Hogy történt? Először összeszidta a késésért. Kifelé jövet pedig ő hordta le Jencit. De mi volt közben? Éles telefoncsörgés zökkenti ki elmélyült töprengéséből. Felemeli a kagylót. - Halló, itt X Négy! - Ne bolondozzék, Tódorka kartárs! Megismertem a hangját. Szemánné beszél a titkárságról. Az igazgató elvtárs várja. Sürgősen jöjjön, legyen szíves! - Rohanok! Kezicsókolom! Igazgatói szoba. Nem is szoba ez, inkább terem. A végében hatalmas íróasztal, a sarokban ijesztő méretű páncélszekrény. Baloldalt hosszú tárgyalóasztal, itt tanácskozik minden kedden az üzemi agytröszt. Végül a terem másik végében kis, kerek asztalka, körülötte néhány kényelmes fotel. Az igazgató, Drózer elvtárs hosszú, sovány, savanyú ember, e meghitt szögletben fogadja magasabb rangú látogatóit, itt vendégeli meg hivatalos barátait egy feketével. Kivételes esetekben egy pohárka reprezentációs konyakkal. Ő maga nem iszik. Sem kávét, sem szeszes italt. Puritán. Mert gyomorbajos. Tódorka jóízűt mosolyog álmában.
Mert ki ül most az egyik fotelben? Kinek a poharába tölt Drózer elvtárs a konyakból? Kire néz azzal a szeretetteli atyai pillantásával, amelyet évenként két ízben reszkíroz meg; egyszer a napközi beindításakor, másodszor a nyugdíjba menők búcsúztatási ünnepségén. Senki másra, mint őreá, Tódorka Péterre! - Olyan megtiszteltetés érte önt, kedves Tódorka kollégám, melynek fénye a mi egész kollektívánkra kisugárzik. Gyújtson rá! - nyit ki egy feketére pácolt fadobozt. - Ne abból, itt a bal oldali rekeszben Chesterfieldet is talál. Az állítólag a legjobb. Én nem tudom, én nem dohányzom. Parancsoljon tüzet, így ni. Mondja, mióta is dolgozik nálunk? Mióta ismerjük mi egymást? - Tíz éve - rebegi Tódorka meghatottan. - Tíz éve dolgozom itt. És tíz perce ismerjük egymást. - Hát igen - siklik át a felelet másik pontján Drózer. – Tízévi szorgalmas munka, mely most nyerte el méltó jutalmát. De erről majd később. Előbb még árulja el, ezt az évtizedet végig az újítási irodán töltötte, vagy más munkakörben is tevékenykedett? - Ebben a gyárban, kérem, én már minden voltam. Talán csak konyhalány nem. Dolgoztam mint raktáros, bérelszámoló, utó- és előkalkulátor, meós és programozó, diszpécser és félig függetlenített kultúrfelelős. Nyolc hónapig vezettem az üzemi napközi otthont, működtem a gyártáselőkészítési osztályon és fél évig a telefonközpontost is helyettesítettem, mert szült. Ne tessék haragudni, a többi munkaköröm hirtelen nem jut az eszembe. - Ez az! - szögezi le irigy sóhajjal Drózer. - Csakis ez lehet a magyarázat. A választás nyilván azért esett éppen magára, mert ilyen sok tapasztalattal rendelkezik az üzemi munka legkülönbözőbb területein. Univerzális szakember! Férfiasan bevallom, eleinte arra számítottam, hogy én leszek a szerencsés jelölt. Pechem volt. Mint mindig. - Bocsánatot kérek - érdeklődik az üzemi munka legkülönbözőbb területein nagy tapasztalatokkal rendelkező univerzális szakember -, ha szabad megkérdeznem, miféle választás esett rám? - Persze, hiszen ön, kedves Dudor kartársam, nem tudhat semmit az előzményekről. Múlt kedd óta folytat vizsgálatot az üzemünkben egy főhatósági rendkívüli bizottság. Bokros miniszterhelyettes elvtárssal az élén. Egyenként tanulmányozták az összes személyi lapokat, szakmai, politikai minősítéseket, és a legkülönbözőbb módszerekkel még külön értesüléseket is gyűjtöttek egyes dolgozókról. Elsősorban a vezető állásúakról, de néhány alacsonyabb beosztásban tevékenykedő munkatársunkról is. Az ország egy bizonyos részében ugyanis felépült egy bizonyos üzem. Magam sem tudom, hogy hol, a címet a miniszterhelyettes lezárt borítékban adta át. Velem csak annyit közöltek, hogy népgazdasági szempontból egészen különleges jelentősége van ennek a gyárnak. Olyan horderejű vállalkozás ez, hogy az ide kerülő dolgozókat ez a minisztériumi különbizottság választja ki. Akadtak nagy trösztök, országos hírű gyárak, ahol egyetlen személyt sem vettek listájukra, senkit sem találtak alkalmasnak. Apropó, Bodor kolléga, önnek milyen képesítése van? - Mindenféle, amit csak el lehet képzelni. Tíz éve, amióta ide betettem a lábam, kérem, én egyfolytában tanulok. Elvégeztem egy galvanizálási, majd egy finomoptikai tanfolyamot, tűzoltó, telefonkezelő, légoltalmi kiképzésben részesültem, letettem a higanygőz-egyenirányító berendezés kezelésére
jogosító vizsgát, részt vettem és kitüntetéssel vizsgáztam egy hathetes varrás-szabás tanfolyamon satöbbi, satöbbi. Pillanatnyilag első éves levelező hallgató vagyok a bölcsészkaron, a finnugor és néprajz-szakon. Nem dicsekvésből mondom, de mindig minden tanfolyamra beiratkoztam, amiről feletteseim azt mondták, hogy szükséges az éppen aktuális munkaköröm betöltéséhez. Csak egy kis bibi adódott mindig. Valahogy úgy alakult, hogy mire elvégeztem egy iskolát, időközben már egy más helyre tettek át. Ahol is a feladatom jó ellátásához megint más tanulmányokat kellett folytatnom esti vagy levelező tagozaton. Nem panaszképp említem, belátom, hogy ez kellett a fejlődésemhez, de ez a sok magolás egy kissé megviselt. Ugyanis egy idő óta belül a koponyámon körbe, elég gyakran és egyre növekvő gyorsasággal egy játék vonat... - Értem. Fáj a feje. De az új helyen majd egykettőre rendbe jön. A feltételek - ragyogóak! A jelenlegi fizetése kétszeresét kapja, ingyenes lakást a gyári kolónián. A munkanap csökkentett, heti harminchat órás. Nos, barátom, mit szól ehhez? - Tessék mondani, igazgató elvtárs, nem veszélyes ott nagyon a munka? Sugarak? Robbanóanyagok? Bacilusok? - Szó sincs róla. Bokros miniszterhelyettes felhatalmazott, hogy közöljem önnel: ez a világ legveszélytelenebb üzeme. Tiszta, oxigéndús, pormentes hegyi levegő, a gyár körül virágos rétek, kolompszó, madárdal, kissé távolabb zúgó fenyvesek. Lehet, hogy tölgyek, ezt nem tudom biztosan. És amit nem tudok biztosan, azért nem vállalom a felelősséget. Visszatérve a tárgyra, drága barátom, ilyen ajánlatot csak egyszer kap az ember az életben. Ragadja üstökön a szerencséjét. Éljen a soha vissza nem térő alkalommal, és így tovább, és így tovább! Nos? - Kérdezhetek előbb valamit? - Természetesen. - Milyen tanfolyamot kell az ottani munkához elvégeznem? - Legjobb tudomásom szerint - semmilyent. - Rendben van. Vállalom. - Nagyszerű. Hát akkor figyeljen ide. A minisztériumi bizottságnak két kikötése van. Senkinek se mondja meg, hogy hová szól a kiküldetése. Postáját címeztesse a minisztériumba, majd onnan továbbítják. A másik: amilyen hamar csak lehet, foglalja el új munkahelyét. Ez a miniszterhelyettes személyes kívánsága. Úgy látszik, nagyon nagy szükség van ott magára. - Mindkét feltétel teljesítését örömmel vállalom. - Kitűnő ember ön, tisztelt Tudorek kolléga. Szívből sajnálom, hogy eltávozik körünkből, de vigasztal a tudat, hogy képességeihez, példás magatartásához méltó helyre állítja a kormányzat bizalma. És a neve itt marad örökké a szívünkben. Azt hiszem, akkor végeztünk is. A titkárnőm majd elintézi az átjelentkezést, és kétezer forint költözési hozzájárulást is biztosítunk magának. Drózer igazgató feláll, odasiet a páncélszekrényhez, és átnyújtja Tódorkának a piros viasszal lepecsételt borítékot. Két kézzel rázza meg Tódorka jobbját, és egészen a folyosóig kíséri ki. Mindkettőjük szeme csupa könny. Drózeré az irigységtől, Tódorkáé a meghatottságtól. Újra az újítási irodában. Tódorka áhítattal vágja fel a borítékot. Kék színű, arany szegélyes karton hullik ki belőle.
„A Bakonytündériben Mittalon Gyár „A Bakonytündéribenszékelő székelő Mittalon Gyár kollektívája szeretettel és türelmetlenül várja kollektívája szeretettel és türelmetlenül várja Tódorka Tódorka Pétermielőbbi kartárs jelentkezését mielőbbi jelentkezését és állását. Péter kartárs és munkába munkába állását. Előre a mittalongyártás Előre a mittalongyártás rohamos fejlesztéséért! rohamos fejlesztéséért! Papinkó Csaba vezérigazgató s. k." Papinkó Csaba vezérigazgató s. k." Munkavállalói igazolvány a Bakonytündériben levő Mittalon Gyárba! A szerencse fia töprengve nézegeti a kartont. Mittalon, mittalon, mintha ezt a nevet már hallotta volna valahol? És ez a Bakonytündéri is olyan ismerősen hangzik! Hopp, megvan! Hiszen éppen ezt említette tegnap a Főnök, csakhogy neki már egészen kiment a fejéből. A titkos megbízatása pont oda szól, ahová a hivatalos! A peches Tódorkára rámosolygott Fortuna istenasszony! Két legyet egy csapásra! És semmi tanfolyam! Boldogan táncolja körbe a szobáját. Aznap délben. A 9876-os számú közértben Tódorka kicsomagolja a tíz deka töpörtyűt, amit az imént vásárolt, és előre megfontolt szándékkal toporzékolni kezd. - Húsosat kértem, és csupa zsírosat mértek bele! Felháborító disznóság! Cseréljék ki, vagy kérem a panaszkönyvet! A pult mögött beszélgető eladók ügyet sem vetnek rá. A felháborodott vevő azonban töretlen elszántsággal halad célja felé. - Adják ide azonnal a panaszkönyvet, vagy cseréljék ki ezt a faggyúkupacot! Ez törvényadta kötelességük! Követelem! Az üzletvezető unja már a kövérkés fiatalember magánszámát, és kelletlenül odaszól a pénztárosnőnek: - Marika, miért hagyja, hogy a kedves vevő úgy bömböljön, mint egy minden emberi érzéséből kivetkőzött vadállat? Bocsássa udvariasan a rendelkezésére a panaszkönyvet. A kedves vevő nyilván be akarja bizonyítani, hogy ő nem analfabéta. Tódorka gyorsan lecsap a könyvre, a sarokba vonul vele, és gyöngybetűivel beleírja: „Tisztelt főnök, minden oké, holnap kora reggel startolok M-be. A cugehőrt estig kérem elküldeni. Tisztelettel: X Négy." Becsapja a könyvet, és átnyújtja a pénztárosnőnek, finoman köszön és távozik. Híradása egy órán belül feltétlenül eljut a címzetthez. Az üzlet mit sem sejtő alkalmazottainak kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy elolvassák a kedves vevő bejegyzését. És ha netalán elolvasnák? Semmit sem értenének meg belőle. Jenci azonban, aki minden délben elsétál a kémszervezet e postahivatala előtt, meglátja az ő krétajelét a bejárati ajtón, bejön, vásárol valamit, patáliát csap, kéri a panaszkönyvet, és kitépi belőle az ő üzenetét. Zseniális híradástechnikai módszer, nemdebár? Mint egy sokgyermekes családapa karácsony előestéjén, olyaténképpen felmálházva érkezik haza Tódorka e sorsdöntő nap kora délutánján. Mindent megvásárolt, amire huzamosabb bakonytündéri tartózkodása esetén szüksége lesz. Az egyik dobozban egy pár görkorcsolya rejtőzik, a másikban sípoló Kukta fazék készlet, a harmadikban felfújható gumipárna. Vásárolt még ezeken kívül egy zsebsakkot, egy kis kifestő Mazsolakönyvet a
hozzávaló színes ceruzákkal, egy expandert és egy szobahőmérőt, mely a Halászbástya makettjébe van gusztusosán beépítve. Szóval mindenre felkészült, nem érheti semmiféle meglepetés. Dehogyisnem! Már indulna neki a négy emeletnek, amikor a nagy bérház szűk udvaráról eget verő csatakiáltások ütik meg a fülét. Visszafordul kíváncsian, közelebb lép. Fél tucat gyerek játszik a pár négyszögöles térségen. A legkülönfélébb és főleg szokatlan módokon. Miki például, Szepetiné hétéves unokája valami kötélhágcsót akasztott a porolóra, és azon kúszik felfelé. Nadrágja zsebéből finom acélszerszámok hullanak a földre. Egy nagyobbacska kamasz szivar alakú dinamitrudakat készít elő, hogy felrobbantsa velük azt a kis kerti törpét, amely néhány cserép begónia, kaktusz és dália társaságában itt, az udvar sarkában tölti az enyhébb évszakokat, azzal a megtisztelő feladattal, hogy közösen a virágokkal idillikus lugas látszatát keltsék. A legzajosabb csoport karikára fűzött álkulcsok segítségével próbálja felnyitni a mosókonyha lakatra zárt ajtaját. A nagy üdvrivalgás éppen e művelet sikeres befejezését adja hírül a nagyvilágnak. Tódorka agyában szörnyű sejtelem ébred. Futva szeli át az udvart, és benyit a házmesterlakásba. Szepetiné ott ül egy hokkedlin, mellette kék vájdling. Krumplit pucol. - Jó estét - lihegi Tódorka. - Mondja, drága Szepeti néni, nem érkezett a részemre valami küldemény? A kérdezett fel sem néz munkájából, úgy látszik, még tart a tegnap esti harag. Foghegyről veti oda a szót: - Ott van a sarokban. Az a fekete bábatáska. Tódorka odaugrik, felemeli. - De hiszen ez üres! Csend. - A gyerekek az udvaron?! - ordít Tódorka. - A gyerekek nem azzal játszanak, ami ebben volt? - Tudom is én? - hangzik a közömbös válasz. - Én tegnap megesküdtem a Szűz Máriára, hogy nem érdekelnek a tisztelt lakótársak ügyei. Ha az az alvilági barátja nem zárta le a táskát, lehet, hogy a kölkök kirámolták. Engem nem érdekel. Én sem loptam az idegeimet. Felőlem most már mindenki azt csinál ebben a házban, amit akar! Lehetséges, hogy Szepetiné még részletesebben is kifejtette a sztoikus filozófia tételeire épült legfrissebb életfelfogását, de Tódorka ekkor már, eldobálva csomagjait, az udvaron hadakozott a visító gyerekcsapattal. Hősies közelharc után kobozta vissza tőlük a kémfelszerelés tartozékait, a kötélhágcsótól kezdve, folytatva a kézi fúrógéppel, üvegvágóval, rövidhullámú adó-vevő készülékkel, zsebmagnetofonnal, egészen a dinamit-rudakig. Gyorsan beledobált mindent a bábatáskába, aztán diadalmas tekintetét végighordozta a gyerekek elszontyolodott ábrázatán, és váratlanul előnyös üzleti ajánlattal rukkolt elő: - Amelyik csirkefogó segít nekem társadalmi munkában felhordani a cuccot a negyedikre, kap egy kettőötvenes Tibi csokit. A vert sereg hangulata egyszeriben megváltozott. Kitűnő gyakorlati érzékről és kollektív szellemről téve tanúbizonyságot, mindegyik csak egyetlenegy csomagot ragadott fel, és már csattogtak is poros szandáljaik a lépcsőkön. Mire a megbízó verejtékezve felért a negyedik emeletre, a
csomagok már ott voltak feltornyozva az ajtaja előtt, és a gyerekek is felsorakoztak, várva a jól végzett munka jutalmát. A vállalkozók fele készpénzben kapta meg fizetségét, de különösebb problémát ez sem okozott. Sőt! Annyira meg voltak elégedve a bérükkel, hogy az angyalarcú Miki, a ház réme, még egy nagy télikabátgombot is előhalászott a zsebéből, és maszatos kezével Tódorka felé nyújtotta. A kémfelszerelés legfontosabb darabját rejtette magába ez a ruházati kellék. Egy szuperminiatűr fényképezőgépet. Tódorka elégedetten búcsúzik el kis hordáraitól, indulna befelé a lakásába, amikor megszakad a film... A vállát rázza valaki erélyesen. Ijedten riad fel, körülnéz. A mosolygó kalauz áll Tódorka előtt, már a kofferjét is előzékenyen leemelte a hálóból. - Bakonytündéri következik, kérem. A titkos gyár. A busz csak egy percet áll. Igyekezzünk, kérem!
3. TEREPSZEMLE Bakonytündéri főterétől jó öt kilométernyire, túl a falu határán, egy magas hegyvonulat öblében bújik meg a Mittalon Gyár. Ezt az ötkilométeres utat autón tette meg Tódorka, méghozzá Papinkó kartársnak, a Mittalon Gyár vezérigazgatójának a kocsiján. Tulajdonképpen meg sem lepődött, amikor kiszállva a MÁVAUT-buszból, egy elegáns, köpcös, csupa mosoly férfiú gurult hozzá valahonnan, és udvariasan érdeklődött: Tódorka Péter kartárshoz van-e szerencséje. És miután hősünk megnyugtatta, hogy valóban ő a kérdéses személy, az ismeretlen először keblére ölelte, aztán fürgén felkapta Tódorka bőröndjét, és a közelben álló zöld színű Volgához szaladt vele. Gondosan elhelyezte a csomagtartóban, a jövevénynek helyet kínált maga mellett, ő pedig a volánhoz ült, gázt adott. Amikor lekanyarodtak a főútvonalról, jobbját levette a kormányról, és kézfogásra nyújtotta. - Papinkó vagyok - mutatkozott be -, Papinkó Csaba, a Mittalon vezérigazgatója. Eredetileg a főmérnökünk akart kijönni ön elé, de a termelési értekezlet elhúzódott. Van egy közgazdászunk, doktor Hargittai József, kivételesen nagy tudású szakember, majd megismerkedik vele. Rendkívüli koponya, a látszólag jelentéktelen kérdéseket is népgazdasági szintre tudja emelni, sőt, megvilágítja a világpiac relációiban is. Biztosan még most is tart a felszólalása a gemkapcsok gazdaságosabb kihasználásáról. Érdekes dolgokat mondott, de én megszöktem, hogy mindenkit megelőzve válthassak magával néhány szót. Ugyanis ha beérünk az üzembe, lecsapnak magára az osztályvezetők. Ölre mennének minden új emberért. De most az egyszer hoppon maradnak! Ajánlatom röviden a következő: legyen az én jobb kezem, a személyi titkárom. Alighanem csodálkozott, hogy ötpercnyi ismeretség után már ilyen kéréssel rukkolok elő? - Nem - felelte Tódorka. - Két nap óta már semmin sem csodálkozom. - Előre kellett volna bocsátanom - folytatta az ajánlattevő -, hogy a minisztérium részletes tájékoztatást adott magáról. Olvastam, hogy Tódorka kartárs kivételesen nagy tudású szakember, gazdag üzemi gyakorlattal. Energikus és kiváló szervező. Nos, nekem éppen ilyen segítőtársra lenne
szükségem, mert az igazat megvallva, a munkám rengeteg, és a hullámok már-már összecsapnak a fejem felett. Vállalja? - Milyen tanfolyamot kellene elvégeznem, hogy ezt a munkakört eredményesen láthassam el? - Semmilyet. A szükséges képességekkel és ismeretekkel maga már bőségesen rendelkezik. - El van boronálva - dőlt hátra derűs mosollyal Tódorka. - Mi lesz a feladatom? A vezérigazgató levette lábát a gázpedálról, a kocsi még gurult néhány métert, aztán puhán megállt. - Hogy mi lesz a feladata? Ezt talán most ne is határozzuk meg pontosan. A beleegyezése már megvan, maga az én emberem, a többi majd szépen kialakul. Tarthatatlan állapot volt az eddigi. Egy ilyen üzemben, mint a miénk, amelynek népgazdasági jelentősége szinte felbecsülhetetlen, az egyszemélyi felelős vezetőnek, a gyár vezérigazgatójának, mindeddig nem volt személyi titkára! Lassan harmadik hónapja már! Egyszerűen senki sem vállalta! Mert tudnia kell, hogy akik eddig hozzánk kerültek, mind magasan kvalifikált szakemberek, és előző munkahelyükön kivétel nélkül felelős, irányító munkakört töltöttek be. - Akkor én leszek az a bizonyos kivétel - jegyezte meg szerényen az utas. - Én még sohasem voltam fejes. Nincsenek is ilyen ambícióim. Én született beosztott vagyok. - Ennek szívből örülök - veregette hátba Papinkó új munkatársát. Mondja, autót is tud vezetni? - Azt hiszem. A Fonalmerevítőben, mielőtt telefonközpontosnak állítottak be, el kellett végeznem egy szőnyegszövő, valamint egy gépkocsivezetői tanfolyamot. - Pompás - lelkendezett a másik. - Nálunk ugyanis egyetlen függetlenített gépkocsivezetői státus sincsen. Fél tucat személyautó és egy furgon áll rendelkezésünkre, de ezeket magunknak kell vezetnünk. Ennél a döntésnél kivételesen nem takarékossági szempontok vezették Bokros miniszterhelyettest, aki kormánybiztosi minőségben foglalkozik a mi gyárunk problémáival, hanem bizonyos éberségi meggondolások. Minél kevesebb ember, annál kevesebb fecsegés. Könnyen lehetséges, hogy egyes külföldi politikai és üzleti körök még tetemes anyagi áldozatoktól sem riadnának vissza, csakhogy megtudják: miből, hogyan készül a mittalon, és mi a rendeltetése. - Tökéletesen így van - helyeselt Tódorka. - Egy-két mintapéldányt is szeretnének. Ez a legfontosabb! És persze, az X kettő sorsa. - Miféle X Kettőről beszél? - Ó, izé, az e heti totószelvény jár az eszemben. Azon töprengek, hogy a Honvéd-Ferencváros mérkőzést X-kettőre vegyem-e, Papinkó elvtárs hogyan gondolja? - Fix egyes. Most a Honvéd kitűnő formában van. Egyébként javasolom, hogy szálljunk ki itt egy percre. A szerpentinút legmagasabb pontján állottak, és csodálatos panoráma tárult a szemük elé. Lábuk alatt, lent a völgyben, valósággal beleolvadva a környező erdőségbe - ott feküdt a Mittalon Gyár. Talán még két hold területet sem foglalt el. Ragyogó fehér falú, lapos tetejű épületeit néhol szürke aszfalt, de
többnyire vörös salakos utak kötötték össze egymással. Élénk zöld pázsit, kék agarátumszegéllyel, szemet gyönyörködtető, gondozott virágágyások minden talpalatnyi szabad területen. - Ha nem tudnám, hogy ez gyár - kiáltott fel elragadtatva Tódorka -, megesküdnék rá, hogy első osztályú szanatórium! - Igen - bólintott bánatosan a vezérigazgató -, azt én is elismerem, hogy ebben a tekintetben valóban bőkezű volt a kormányzat. De már ami a munkaerő biztosítását és a nyersanyagellátásunkat illeti?! Szavamra mondom, közelharcot kell vívnunk minden új emberért, minden kiló nyersanyagért! De a tervteljesítést, azt persze szigorúan megkövetelik! Mennyiségre is, minőségre is. Hadd főjön annak a szerencsétlen vezérigazgatónak a feje, hogy hogyan valósítja ezt meg ilyen nehéz körülmények között. - Mennyi a tervszám? - Heti egy mittalon! Ezt, ha törik, ha szakad, produkálnunk kell! - És tessék mondani, mekkora egy ilyen mittalon? Egy ember könnyen fel tudja emelni? - Persze. Összesen három kiló húsz deka. Bőségesen lesz alkalma, hogy közelebbről is megismerje. De most talán mehetnénk is tovább. Beszálltak a kocsiba, leereszkedtek a lejtőn, megérkeztek a gyár kapujához. Itt megint érte Tódorkát néhány kisebb meglepetés. Először is az, hogy a kapu zárva volt, portásfülke sehol. Papinkó kartárs saját kulcsával nyitotta ki a kaput. Aztán, amikor behajtott, kiszállt, és újból bezárta. - Mindenkinek saját kapukulcsa van - fordult magyarázóan az új emberhez. - Magának is kiadatok majd egyet. Nagyon vigyázzon rá! - De hát az elővigyázat? - hápogott Tódorka. - Portás sincs, és mindenkinek saját kulcsa van a kapuhoz? - Nagyon helyes - felelte mosolyogva Papinkó -, hogy máris ennyire a szívén viseli a gyár érdekeit. De nyugodjék meg, nem történhet semmi baj. Először is: gondosan kiválasztott, teljesen megbízható emberekkel dolgozunk. Idegen a gyár területére nem teheti be a lábát. A kulcsok pedig számozottak, és olyan különleges fogazatuk van, hogy lemásolásuk szinte lehetetlen. És ami a legfontosabb, a kapuba és a kerítésbe beépített, éjjelnappal üzemelő fotocellás és televíziós berendezések segítségével a központi ügyeleten még azt is meglátnák, ha engedély nélkül akár csak egy kis egér akarna besurranni. - Nagyon megnyugtató - sóhajtott keserveset Tódorka. - Most hová megyünk? - A szállodába. Felvisszük a csomagjait, ha akar, megfürödhet. Legjobb lenne, ha lepihenne egy kicsit, hiszen hosszú, fárasztó út van maga mögött. Vagy nézelődhet a telepen, ismerkedhet az új környezetével. Ahhoz mindenképpen ragaszkodom, hogy alaposan kipihenje magát, mert nekem holnap reggel már egy teljes értékű személyi titkárra van szükségem. Ki sem látszom a problémákból. Időközben már meg is érkeztek az üzemi szálló bejáratához. Kétemeletes, barátságos épület, nagy ablakokkal, előkerttel. - Személyzet itt sincs - mondta a vezérigazgató, és kiemelte a pepita koffert a csomagtartóból. - Az ismert okokból. Ettől eltekintve - összkomfortos. Gyerünk fel, majd meglátja.
A lift egy pillantás alatt felröpítette őket a második emeletre. Papinkó előresietett, és benyitott az egyik ajtón. - Ez lesz a maga lakása - szólt várakozóan Tódorkához. - Hogy tetszik? A jövevény körültekintett, és nem jutott szóhoz. A halványzöld tapétával borított szobában a fal mellett modern vonalú pamlag, a sarokban televízió és rádiókészülék, a falon néhány ízléses reprodukció, íróasztallá is átalakítható falipolc, néhány kagylófotel tette teljessé a berendezést. A Bakony zúgó fenyveseire nyíló ablak előtt kis balkon nyugággyal. Tódorka boldogan loholt vissza az előszobába, és ott is tüzetesen szemügyre vett mindent. Beépített ruhásszekrény, mellette katedrálüveges tolóajtón a fürdőszobába nyílott bejárás. Magasan csempézett falak, fürdőkád, mosdó, zuhanyozó. Csak úgy ragyogtak a nikkelezett, széles szájú hideg-meleg vizes csapok, központi fűtés, klímaszabályozó berendezés. - Ez nem igaz! - jelentette ki határozottan. - Valamit valamiért - vont vállat a kísérője. - Tőlünk is elsőrendű munkát követelnek, hát jár egy kis kényelem! Én most magára is hagyom, töltse az időt kedve szerint. A földszinten van a közös étterem és a klubszobák. Érezze jól magát nálunk. Melegen kezet rázott Tódorkával, és tovagurult. A vezérigazgató új személyi titkára kicsomagolta holmiját, mindent szépen berakott az előszobai szekrénybe. Aztán kiválasztott egy frissen vasalt pólóinget, levágott róla egy gombot, és a helyébe azt a nagy kabátgombot varrta fel, amelyben a kém fényképezőgép rejlett, és amelyet Szepetiné unokája, Miki juttatott vissza hozzá a tegnapi lépcsőházi csata fináléjában. Gyorsan lemosta magáról az út porát, felöltötte a pólóinget, lesietett a földszintre, és ismerkedő sétára indult a Mittalon Gyár kanyargó sétányain. Az udvar teljesen kihalt volt, sehol egy lélek. Tódorka nem bánta, hiszen így szabadabban nézelődhet, vizsgálódhat. Vidáman baktatott a vörös salakos utakon, gyönyörködve állt meg egy-egy tetszetősebb külsejű épület előtt. De ahogyan telt-múlt az idő, úgy olvadt le arcáról a mosoly. Már nem masírozott oly magabiztosan, tekintete zavart tükrözött. Nyugtalan lett és ideges. Érezte, még öt perc, és megindul a játék vonat a fejében. Egyszerűen az történt, hogy Tódorka - nem találta az üzemet! A Mittalon Gyáron belül nem lelte a Mittalon Gyárat! Az egyik fordulónál lecövekelt, és emlékezetébe idézte, hogy mit látott eddig. A szállodát, az igazgatóság impozáns épületét. Az az alacsony, csupa üvegfalú ház - könyvtár és dokumentációs központ volt. Aztán következett két kísérleti laboratórium, a minőségi ellenőrző terem, majd egy világítótoronyhoz hasonló építmény, nyilván a rendészek és a központi ügyelet tartózkodási helye. De hol gyártják magát a mittalont? Csak nem abban a pici házikóban, amely ott árváskodik a magas gyárfal oldalához simulva? Reménykedve közeledett az ajtóhoz, de felette csüggedő szemekkel olvasta a felírást: „Késztermékek raktára". Ez is jobb a semminél - döntötte el végül. Sőt, tulajdonképpen ez a legfontosabb. A késztermék. Hol és hogyan készül, ezt majd később fürkészem ki. Rátette kezét a kilincsre, és az ajtó szinte magától tárult fel. - Hihetetlen elővigyázatlanság - dörmögte magában Tódorka, és fejcsóválva lépett be. Felkattintotta a villanyt, és körülnézett. A kis raktár teljesen üres volt. Pontosabban: a fehérre meszelt falak mellett körbehúzódó
polcokon mindössze egyetlen cipősdobozt fedezett fel fürkésző pillantása. Odalépett, leemelte a doboz fedelét, bekukucskált. Selyempapír ágyban egy mittalon pihent a dobozban! Semmi kétség, a táskarádiónál alig valamivel nagyobb, műanyag borítású masina jobb felső sarkában ott díszelgett a névjegy: „Mittalon, Nr. 8", és a készülékből banándugóban végződő színes huzalok lógtak ki. - Ha három lépéssel odább viszi, riadóztatja az egész gyárat! - szólalt meg akkor a háta mögött egy csúfondáros hang. Tódorka villámgyorsan megpördült a sarkán. Egy fiatal nő mosolygott rá kedvesen. De micsoda nő?! Ilyen nőről álmodott Tódorka, amióta csak az eszét tudta. A közepesnél valamivel alacsonyabb, csodálatosan arányos termet. Idomainak izgalmas varázsát még a szigorú, kék munkaköpeny sem törhette meg. Hollófekete, dús hajkorona, értelmet sugárzó magas homlok és milyen bűvölő, tengerzöld szemek! Az arca? Tódorkának Petőfi szavai jutottak eszébe, a harmadikban hússzor kellett leírnia büntetésből, mert súgott a Schullernak: „Tündér orcád tejben úszó rózsája". Kezében a cipősdoboz fedelével Tódorka lassan fél térdre ereszkedett a tünemény előtt. - Kisasszony, legyen a feleségem! - Ne bolondozzék - nevetett a nő. - Maga, ugye, az új munkatársunk? - Igen - rebegte Tódorka -, de ez most mellékes. Megismétlem az ajánlatomat: legyen a feleségem! - Talán először mutatkozzék be. Mégiscsak tudnom kellene, hogy esetleg kihez kötöm az életemet! - Tódorka vagyok - porolta le nadrágját a vőlegény önjelölt. - Tódorka Péter. Biztos egzisztenciával rendelkezem, fél órája a gyár vezérigazgatójának személyi titkára vagyok. Sőt, még egy mellékállásom is van. Szeretem a komoly és a komolytalan zenét, a szépirodalmat, a virágot és a gyerekeket. Nos, hozzám jön? - Bea vagyok - nyújtott kezet a lány. - Kovál Beáta. Raktárfőnök. Szívesen hallgatok zenét, engem is érdekelnek a jó könyvek. És nekem is van egy mellékfoglalkozásom. De azt nem Kovál Beáta néven folytatom. Olyankor egyszerűen csak X Kettő vagyok. - Maga? - hápogott a fiú. - Maga az X Kettő? Még akart mondani valamit, de hang nem jött ki a torkán. Bocsánatkérő pillantást vetett Beára, és szép lassan összerogyott. Elájult. 4. BESZÉLGETÉS A KÉSZÁRURAKTÁRBAN Midőn Tódorka eszméletre tért, és káprázó szemei előtt lassacskán a környező tárgyak is visszanyerték eredeti alakjukat, rövid, de alapos tűnődés után arra a megállapításra jutott, hogy az előzményeket sem álmodta. Konstatálta ugyanis, hogy változatlanul a fehérre meszelt készáruraktárban tartózkodik, elnyúlva a legalsó polcon, feje alatt a lány összehajtogatott kék munkaköpenye. És Bea is ott áll mellette, kezében vizespohár, és valahogy olyan furcsán néz rá azokkal a mély tüzű zöld szemeivel.
- Jobban érzi magát? - Hogyne - könyökölt fel Tódorka. - Kutya bajom. Pillanatnyi elmezavar volt az egész. Szóval: maga az X Kettő? - Teljes életnagyságban. És X Négyhez van szerencsém, ha nem csalódom! A fiú biccentett. - Árulja el - folytatta a kérdezősködést most már erélyesebb hangon a lány -, mióta foglalkozik maga ipari kémkedéssel? - Hajaj! - legyintett egy minden hájjal megkent hírszerző fölényes önbizalmával Tódorka a rekeszben. - Szinte már az idejét sem tudom. Az életem veszélyes kalandok szakadatlan láncolatából állt. Csak azért nem mesélek most róluk, mert félő, hogy magácska rosszul lesz az iszonyattól. Inkább én kérdeznék valamit. Hogyan jött rá, hogy én vagyok az X Négy? Bea finom ajka gúnyos mosolyra húzódott. - Hihetetlenül nehéz feladatnak bizonyult. Némileg megkönnyítette, hogy tegnap sikerült visszaállítanom a rövidhullámú összeköttetést a Főnökkel, és ő tájékoztatott a jöveteléről. Aztán itt fityeg a rövid ujjú ingén ez a télikabátgomb. Ez az utolsó kétségeimet is eloszlatta. Csak akkor ijedtem meg egy picit, amikor elájult a bemutatkozásnál. A mi mesterségünkben általában erősebb idegzettel rendelkeznek a szaktársak. - Már bocsánatot kérek - méltatlankodott Tódorka Péter, és törökülésbe ült a polcon -, az én idegeim - megannyi manillakötél! A legkockázatosabb vállalkozásoknál sem rebbent meg soha egyetlen hajam szála sem. Egyszerűen fáradt voltam, ledőltem egy kissé pihenni. Majd meglátja, rendkívül használható fickó vagyok. A tettek embere, nem a szavaké! Figyeljen ide, már kész is a tervem! Most szépen kimászok innen, megiszom azt a pohár vizet, hogy felfrissüljek, hónom alá csapom a skatulyát, maga szépen kinyitja a kaput, és illa berek, nádak, erek - meg sem állunk Pestig. A Főnök sírva fakad majd örömében. A gúnyos mosoly csak nem tűnt el Beáta szája szögletéről. Sőt, mintha bosszús mosolyra változott volna. - Mit gondol, ha csak ennyiből állna, nem teszem meg már régen én magam? Egyedül? Tudja, miért figyelmeztettem, nehogy eszébe jusson elmozdítani helyéről a dobozt? - Miért? - Mert akik ezt az üzemet létesítették, azok sem estek a fejük lágyára. Különleges biztonsági technológiát alkalmaznak. Minden egyes készülékbe már a szerelési folyamat első fázisában be kell építeni egy szignálgenerátort. Ez aztán egy héten át megszakítás nélkül sugároz jeleket a központi ügyeleten levő ellenőrző vevőre. Kikapcsolni nem lehet, és olyan érzékenyen reagál mindenre, hogy az ügyeletes ellenőr még azt is leolvashatja a képernyőről, ha például nem a kijelölt útvonalon szállítják a mittalont a műhelyből ide, a raktárba. - Apropó, műhely - nézett fel kíváncsian Péter. - Van itt egyáltalán műhely? Én sehol sem találtam. - Persze hogy van. A minaretben. - Hogyan, muzulmánok is dolgoznak itt? - Ugyan, csak mi neveztük el minaretnek - válaszolta a lány. Odalépett Tódorkához, segített, hogy kimásszék a polcról, aztán az ajtóhoz vezette. - Látja ott, azt az egyetlen vasbeton oszlopra állított
építményt? Olyan, mint egy galambdúc. Nos, az a minaret. A központi ügyelet van benne és a műhely. - Abban a kis kulipintyóban? - Ketten kényelmesen elférnek. Az egyik a biztonsági berendezéseket tartja szemmel, a másik dolgozik. - Komolyan mondja ezt, Beácska? Ennek a gyárnak összesen egy munkása lenne? Megjegyzem, nekem is feltűnt, hogy senkit sem látok az udvaron. - Téved - rázta meg fejét tagadóan Beáta. - Ebben az üzemben egyetlen fizikai dolgozó sincsen. Csak vezetők és specialisták. Még az az ember is, aki a műhelyben időnként összeállít kész alkatrészekből egy mittalont, az is a fejesek közül kerül ki. Tudja, rengeteg itt az értekezlet, a szakmai és politikai vita, és mindig akad valaki, aki megsértődik, és követeli, hogy helyezzék vissza a termelésbe, nem hajlandó a többivel egy levegőt szívni. Később kiengesztelődik, de akkorra rendszerint már jelentkezik egy másik mimóza, aki felváltja. Csuda társaság! - Elképesztő - szögezte le Tódorka -, én aztán igazán sok mindent tapasztaltam, a világ minden táján megfordultam, de ilyen gyárról most hallok először. Hányan vagyunk itt egyáltalán? - Az üzemi létszám huszonegy fő, most már magával együtt huszonketten vagyunk - hangzott a készséges tájékoztatás. - Papinkó elvtárs, a vezérigazgató, aztán van három igazgató, egy főmérnök, három üzemmérnök, két közgazdász, egy fődiszpécser, két főmeós, egy főtechnológus. Egy raktárfőnök, az én vagyok, aztán a szállítási osztály vezetője, a kísérleti laboratóriumok és a dokumentációs, újítási osztályok vezetői, összesen négyen. Mennyi is ez idáig? - Tudja a manó - vonta meg a vállát Tódorka, hiszen egész idő alatt csak a lány összevont, merész ívű szemöldökét tanulmányozta. - Inkább azt magyarázza meg nekem, hogy miért megy kémnek egy ilyenfajta lány, mint maga? Aki szép, okos, csinos? Ahelyett, hogy rég feleségül jött volna hozzám? - Maga szerint ezek az adottságok hátrányosak a mi szakmánkban? - Nem tudom. Jóformán még azt sem értem egészen, hogy én hogyan keveredtem bele! Talán a férfiaknál másként van ez, mint a nőknél. Engem voltaképpen nem is annyira a kalandvágy, mint inkább az elkeseredés taszított erre a pályára. Úgy éreztem, sehogy sem találom a helyem az életben. Sohasem azt csinálom, amihez kedvem is lenne. A munkahelyemen is csak dobáltak ide-oda. Mint egy labdát. És az a rengeteg tanulás! Aztán jött a játék vasút a fejemben. És akkor bukkant fel Jenci. - Nagyon megható - biggyesztette el szája szélét türelmetlenül Beáta. Majd ha nagyon sok időm lesz, szívesen végighallgatom az egész élettörténetét. Sanyarú gyermekkorától egészen napjainkig. Addig azonban tájékoztatnom kell feladatunk jelenlegi állapotáról, hogy mihamarább a végére járjunk. Én két hete vagyok itt, és gondolhatja, hogy nem kézimunkák hímzésével töltöttem az időmet. Már a második napon kiderítettem, hogy a műhelyben ott lóg a falon a mittalon teljes kapcsolási vázlata, annak alapján végzik az összeszerelést azok a káderek, akik átmenetileg visszatértek a munkásosztály kebelébe. - Akkor szüret - állapította meg elismerően Tódorka. - Beosonunk, és a gombommal lefényképezzük.
A lány szomorúan legyintett. - Megtörtént. Veszélyes volt, de megcsináltam. Elő is hívtam, fel is nagyítottam. Két éjszakán át tanulmányoztam, és semmivel sem lettem okosabb. - Mutassa meg nekem, majd én kibogozom. A Fonalmerevítőben, mielőtt átvettem volna az üzemi bölcsődét, elvégeztem egy mozigépész-tanfolyamot. A modern műszaki tudományok minden csínja-bínja a kisujjamban van. - Igazán? Akkor biztosan többet ért a híradástechnikához, mint én, aki csak közönséges gyengeáramú villamosmérnöki oklevelet szereztem a Műszaki Egyetemen. Vegye végre komolyan a dolgot. Az előbb egyébként nem fejeztem ki magam egészen pontosan. Éjszakai tanulmányaim némi eredményt azért hoztak. Rájöttem ugyanis, hogy a mittalon önmagában nem ér semmit, ötletes áramköri megoldások - és kész! Ez a masina - intett a cipősdoboz irányába - semmiképpen sem lehet a kész termék. Látja azokat a kivezető huzalokat? Azok segítségével kell összekapcsolni egy másik apparátussal, és a kettő együtt tud valamit. Ez az egyetlen épkézláb feltételezés. - Tódorka Péter csecsemőarcát ragyogó mosoly öntötte el. - Ez igaz? - fogta meg a lány kezét. - Komolyan mondja, tündérke, hogy ez a mittalon önmagában használhatatlan? - Nem vagyok tündérke, és nem tréfálok, ha szolgálati ügyekről van szó! A rideg hangú válasz meglepő hatást eredményezett a fiúnál. Egyet rikkantott, kettőt tapsolt, aztán vidám táncra perdült. Bea csodálkozva nézte. Ez az X Négy - érthetetlen alak! Először szerelmet vall, majd elájul, azután ki akarja tárni a búbánatos lelkét, most pedig tvisztel a készáruraktár közepén. Most, amikor ő éppen a feladat nehézségeit ecseteli. - Bolond maga? - Igen - lihegte a fiú, miközben egy bonyolult forgást mutatott be mérsékelt sikerrel. - De most véletlenül az eszemnél vagyok. Hát nem éppen maga jelentette ki az imént, drága Beácska, hogy ez a nyavalyás mittalon egymagában nem ér semmit? - Nem vagyok magának „drága Beácska", de valóban ezt mondtam. No és mi következik ebből? - Az, hogy a dolog a legjobb kerékvágásba került. Lángoló szerelmünk útjából elgördült minden akadály. A mi megbízatásunk, ugyebár, csak a mittalonra szólt? Sztornírozzuk hát a rendelést! Megüzenjük a Főnöknek, hogy ez a vacak csak egy kiegészítő szerelék, állítson rá egy brigádot vagy egy szóló kémet a másik készülék kiszimatolására, mert mi semmit sem tehetünk. Illetve dehogynem tehetünk semmit! Összeházasodunk, Papinkó kartárstól kérünk egy kétágyas szobát, és boldogan élünk itt, amíg meg nem halunk. Őszintén szólva mostanában már torkig vagyok a kémkedéssel, meleg családi tűzhelyre vágyom. Unom az izgalmakat. Mit szól ehhez? - Csak annyit, hogy maga mellett szakadatlan öröm és boldogság jutna majd osztályrészemül, ha elveszteném az eszemet, és elfogadnám ajánlatát. Bevallom, sziporkázó ötletei, az a zsenialitás, ahogyan a legbonyolultabb problémákat szinte gondolkozás nélkül egy óvodás színvonalán oldja meg hallatlanul imponáló. Lenyűgöző továbbá az a bájos közvetlenség, ahogyan teljesen szubjektív és egyoldalú érzelmeit összekeveri a szolgálati kötelezettségekkel. Az első adandó alkalommal hálás köszönetet mondok majd a Főnöknek, hogy magát küldte segítségemre. Istenkém, mit is kezdenék egy Tódorka Péter nélkül?!
Végzetes dolog ez a férfiakra nézve, de kétségtelen tény, hogy vannak nők, akiknek minden jól áll. Elragadóak, amikor kedvesek, és még elragadóbbak, amikor dühösek. Most, hogy a lány szemének színe a viharzó tenger haragos zöldjére változott, és csípős szavai korbácsként csattogtak Tódorka érzékeny lelkén, amikor keresztbefont karjaival és megvetően lebiggyesztett ajkaival maga volt a megtestesült felháborodás, csinosabbnak látszott, mint ismeretségük kezdetén. - Most már igazán nem érteni az egészet - jegyezte meg szomorúan Tódorka Péter. - Hiszen maga állapította meg, hogy mittalont nem lehet lopni, és ha lopnánk is egyet, nem érnénk vele semmit. A maga érvei alapján én csak a logikus végkövetkeztetés levonására szorítkoztam, mire kétségbe vonja szellemi képességeimet! Értse meg, angyalka, ha minden adu az ellenfél kezében van, a játszmát fel kell adni. A jó kém ilyenkor nem erőszakoskodik, hanem arcizomrándulás nélkül fogja a kalapját, és távozik. Illetve marad. Mert máskülönben ez a Mittalon Gyár jó helynek látszik. Civil munkára kitűnően alkalmas. Javaslom, telepedjünk le itt véglegesen. - Befejezte? - szólt ekkor a lány, és egy revolvert vett elő a szoknyája zsebéből. - Remélem, tisztában van azzal, hogy ez micsoda? - Hogyne - lépett közelebb a fiú. - Nagyon cuki. Négy-huszonötös Frommer. Gyöngyház berakással. Muti! Beáta ráfogta a kicsiny, de veszedelmes fegyvert Tódorkára. - Nagyon bánatos leszek, de ha nem hagyja abba ezeket a defetista szólamokat, használni fogom ezt a cuki jószágot. Figyelmeztetem, hat golyó van a tárban és egy a csőben! - Az összesen hét. És - ha nem veszi tolakodásnak – mind nekem szánta? - Igen. - Az sok - állapította meg Tódorka. - Egyet-kettőt még elviselnék, de hét az sok. Rendben van, beszéljünk másról. Hogy van a kedves családja? - Köszönöm kérdését, jól - eresztette le a csodálatos amazon a kölyökágyút. - De talán térnénk vissza az eredeti témánkra. Meggyőződésem, hogy a titok kulcsa itt van valahol az üzemben. Minden szál Bokros miniszterhelyetteshez vezet. - Ismerem őt - kapcsolódott élénken a beszélgetésbe Péter. - Amikor tavaly élüzem lettünk, ő tartott egy lelkesítőén rövid beszédet. Szinte el sem akartuk hinni, hogy már be is fejezte. Nagyon rokonszenves fiatalember. Első látásra a szívünkbe zártuk. A banketten velem is kezet fogott. - Most nem a maguk szimpátiájáról van szó – szakította félbe ridegen Kovál Beáta, azaz X Kettő. - Bokros minden hétvégén egy kis kézitáskával jön le az üzembe. Átveszi tőlem az elkészült mittalont, és bezárkózik vele a Papinkó kartárs szobájába. Egy óra múlva kijön. Sorra látogatja a különböző osztályokat, elbeszélget a munkatársakkal, részt vesz az értekezleteken, de a táskát egy pillanatra sem teszi le a kezéből. Amikor végzett, beül a kocsijába, maga mellé teszi a táskát, és visszatér Pestre. Erről mi a véleménye? - Hm - jelentette ki elgondolkozva Tódorka, mert hirtelen csak ez jutott az eszébe. A lány nagyot sóhajtott. - Végre, hogy maga is belátja. Örülök, hogy egyetértünk. A legfontosabb feladat tehát: meg kell tudnunk először is, hogy mit hoz a miniszter a táskában, másodszor, hogy mit csinál a mittalonnal, amikor bezárkózik a
vezérigazgató szobájába, és végül harmadszor: mit visz magával a minisztériumba. Milyen nap van ma? - Csütörtök. - Igen, akkor holnapután érkezik a miniszterhelyettes. Akkor kell akcióba lépnünk, és közös erővel a végére járnunk a rejtélynek. - Vállalom. Egyedül. - Mit vállal? - Mind a három feladatot vállalom. Magát a legkisebb veszélynek sem szabad kitenni. Mint Papinkó személyi titkárának, amúgy is nekem lesz majd a legtöbb alkalmam, hogy a magas vendég látogatását megfelelően hasznosítsam. Bízzék bennem. Amit egy Tódorka vállal, azt egy Tódorka véghez is viszi. De azután hozzám jön, ugye? - Erről később még beszélhetünk - szólt picit ellágyulva a lány. - Most mindenesetre legyen szíves, és tépje le azt a gigantikus gombot az ingéről. Úgy elárulja magát, mint a virágos rétről elbitangolt szarvasmarhát a nyakába akasztott kolomp szava. Tódorka boldogan ragadta meg Bea kis kezét. - Virágos rét! Kolompszó!! Hogy magácskának milyen szép költői hasonlatai vannak! 5. TÓDORKA, A SZEMÉLYI TITKÁR A két látogató kopogtatás nélkül tört be a titkárság kis szobájába. Körül sem néztek, csak ellentmondást nem tűrő léptekkel siettek Papinkó Csaba rezidenciájának bordó tapétával borított szárnyas ajtaja felé. Mielőtt azonban bármelyikük is a kilincsre tehette volna a kezét, egy szőke, kövérkés, kissé pisze, derűs mosolyú fiatalember állta útjukat. - Csak a testemen keresztül! Egyébként engedjék meg, hogy bemutatkozzam: Tódorka Péter vagyok, a vezérigazgatóság új személyi titkára. Miben állhatok a rendelkezésükre? A magasabbik látogató, testes, vérmes, oroszlánfejű férfi, felháborodottan fordult a társához: - Hallod ezt? Ez a gazember Papinkó elcsaklizta előlünk az új embert! Személyi titkárának állította be, amikor nekem a kutatólaboratóriumomban egyetlen segítőtársam sincsen! Magam vagyok a vezető és a beosztott személyzet! Megáll az ész! - Ez a zord igazság! - helyeselt Tódorka. - Jött volna ki maga az állomásra elibém. Ki korán kel, aranyat lel! - Bohus főmérnök vagyok - nyújtott kezet neki a másik vendég, szikár, szemüveges, higgadt ember. - A barátom, Lendvai András, a kutatólaboratórium vezetője. Kissé nyers, de a szíve arany. És most, legyen szíves, bocsásson be minket Papinkó kartárshoz, igen fontos ügyben kell haladéktalanul értekeznünk vele. - Nix értekezés! - rázta meg a fejét kedvesen, de határozottan a személyi titkár. - Papinkó kartárs utasítást adott, hogy a délelőtt során ne zavarja senki, a telefonokat se kapcsoljam. Holnap érkezik Bokros miniszterhelyettes, és addig el kell készülnie a jelentésével. - Micsoda?! - üvöltött az oroszlánfejű. - Mit akar jelenteni Bokrosnak az a szerencsétlen? Hiszen fogalma sincs, hogyan készül a mittalon! Semmit sem
ért a szakmához. Talán még írni sem tud! Műveletlen, tehetségtelen és buta. Össznépi katasztrófa, hogy őt nevezték ki vezérigazgatónak! Méghozzá egy ilyen rendkívüli jelentőségű üzembe, mint a miénk! Megáll az ész! De személyi titkárt, azt persze szerzett magának a nyomorult! Felrobbanok! - Csillapodj, Bandikám! - tette kezét kollégája vállára Bohus főmérnök. Tódorka kartárs még nem ismerheti az itteni tarthatatlan, tűrhetetlen és félfeudális állapotokat. Nem tudhatja, kiféle-miféle ember a közvetlen felettese. Az új ember bólintott. - Ez a helyes beszéd. Valóban nem sok alkalmam nyílt még eddig, hogy tüzetesebben megismerkedjem az üzemmel és személy szerint Papinkó kartárssal, így aztán egyelőre tűzbe-vízbe mennék érte. Ma még, aki őt bántja, engem bánt! De talán térjünk a tárgyra - fogta karon és vezette előzékenyen kis íróasztalához a vendégeket. - Ha jól értettem, valami fontos közlendőjük van. Nos, szíveskedjenek helyet foglalni és ismertetni az ügyet. Délben majd referálok főnökömnek. Kérem, válasszák ki a megfelelő dossziét! Én minden eshetőségre felkészültem. A kutatólaboratórium vezetője és a főmérnök döbbenten meredt az íróasztalra, amelynek üveglapja irattartókkal volt telerakva. Ilyenfajta címekkel: „Semmi különös, csak egy kis pofafürdő" „Klikk-ügyek és egyéni mószerolások" „Sértődések, lelki bánatok" „Nincs munkaerő, nincs nyersanyag, kevés a fizetés, jaj nekünk!" „Prémiumok, külföldi tanulmányutak kibulizása" stb. - Nos - érdeklődött Tódorka -, melyik műfajhoz tartozik az önök ügye? - Egyikhez sem! - dörögte az oroszlánfejű. - Miféle aljas provokáció ez? - Csigavér, pajtikám! - szólt rá finom mosollyal Bohus. - Az ábra azt mutatja, hogy Tudorka kartárs nincs minden gyakorlati érzék híján. Más lapra tartozik, hogy nem tudhatja: mi ketten vagyunk mindössze ebben az átkozott üzemben, akik őszintén a szívünkön viseljük népi demokratikus rendünk gazdasági és politikai érdekeit. Felesleges hangsúlyoznom ezek után, hogy mennyire fáj nekünk, ha egy olyan szűklátókörű barom, mint a közutálatnak örvendő főkönyvelőnk, Perlegi kolléga fondorlatos módon akadályozza a termelést, és zülleszti kollektívánkat! - Egy pillanat! - szakította félbe Tódorka, és maga elé húzta az „Intrikák és rágalmak" feliratú dossziét. - Folytassa, kérem! - Ez a Perlegi ma reggel rendkívüli értekezletet hívott össze a nagy tanácsterembe. Beszámolójában egyetlen napirendi pont szerepelt: a takarékosság. Bejelentette, hogy magas az önköltség. Ezért a mittalon összeszereléséhez eddig használt félvezetők helyett a jövőben negyedvezetőket kell alkalmaznunk. Emellett ugyancsak a felére szállította le az egy főre eső toalettpapír mennyiségét, és azzal vádolta meg a jelenlevő dohányosokat, hogy a maszek öngyújtójuk üzemeltetéséhez szükséges benzint a vállalati gépkocsik tartályaiból biztosítják. Szemünkre vetette továbbá, hogy a klubterem sakk-készletéből eltűnt egy fekete ló, és nem rejtette véka alá abbeli meggyőződését, miszerint a tettes közülünk került ki.
Tudomásunkra hozta ezzel kapcsolatban, hogy ameddig ez a figura nem kerül elő, megtorlásként a klubtermet lezáratja. Ennyi talán elég is. - Elég is - írta le Tódorka gyorsírással az utolsó szavakat, és felnézett a papírról. - Mi a javaslatuk? - Nincs javaslatunk! - bömbölt az oroszlánfejű. - Mi itt most az egész üzem mélyen megsértett, emberi méltóságukban megalázott dolgozóit képviseljük! Követeljük, érti, nem javasoljuk, hanem követeljük, hogy ezt a Perlegi nevű degenerált szörnyeteget haladéktalanul váltsák le. Egyidejűleg a világszínvonal elérése érdekében az eddig használt félvezetők helyett alkalmazzunk egészvezetőket a mittalon összeállításánál, és oldják fel a toalettpapír korlátozását. A szakszervezet pedig vegyen egy fekete lovat, és nyissák meg a klubot. Ez a legantihumánusabb az egészben! Az alkotmányban biztosított pihenési jogunk rút lábbal tiprása. - Rút lábbal tiprása - jegyezte Tódorka szogalmasan a szöveget, és összecsukta az irattartót. - Megnyugtathatom önöket, hogy panaszuk nem lesz falra hányt borsó, sem pusztába kiáltott szó, sem írott malaszt. Nem tudják véletlenül, hogy mit jelent az „írott malaszt"? Engem nagyon érdekel az ilyen szép kifejezések eredete. E pillanatban feltárult a vezérigazgatói szoba ajtaja, és Papinkó kartárs jelent meg a küszöbön. Gondterhelt ábrázattal. Kimérten biccentett a két látogató felé, akik felugorva, tiszteletteljes meghajlással üdvözölték, azután magához intette új munkatársát. - Ezt kezdje gépelni, legyen szíves. Két példányban. Sürgős. És szigorúan bizalmas. Amint elkészül, csengessen be. Kérem, gondoskodjék róla, hogy a délelőtt során továbbra is zavartalanul dolgozhassak. Biccentés, hátra arc és ajtócsukás. - Elnézést - szólt vendégeihez Péter -, de amint hallhatták, szigorúan bizalmas anyagot kell most gépelnem. A viszontlátásra! Amint magára maradt, fürgén papírt fűzött az írógépbe, és már munkához is látott volna, amikor halk kopogtatás után egy fej nyomult be az ajtónyíláson. Háromszögletű rókaarc, hosszú, hegyes, mozgékony orral, egymáshoz közel fekvő, pillátlan, seszínű szemekkel, meghökkentően elálló fülekkel. Az előőrsként kiküldött fej után kisvártatva további alkatrészek is bevonultak a szobába. Cérnanyak óriási ádámcsutkával, csapott vállak, langaléta termet. A karok úgy fityegtek az oldalán, mintha a hajlásokban fércelés tartaná. A különös jövevény még egyszer óvatosan körülnézett a szobában, és amikor meggyőződött róla, hogy valóban csak ketten vannak, rákacsintott Tódorkára. Tódorka visszakacsintott. Az idegen ezt bátorításnak fogta fel, és közelebb lépett. Lehajolt Tódorkához, és suttogva kérdezte: - Kíváncsi ennek a két kartársnak az előéletére, akik most mentek ki a szobából? - Hogyne - felelte a kérdezett -, sőt még arra is, hogy maga kicsoda! A válasz második felét figyelmen kívül hagyva, az ismeretlen szaporán mesélni kezdett. - Lendvai, a laboratórium vezetője állítólag zseniális vegyész. Emellett szól az a körülmény, hogy már két laboratóriumot robbantott fel. Agglegény, viszont két gyerek után fizet tartásdíjat. A másik, a Bohus is megéri a pénzét. A vitrinje tele van kitüntetésekkel, a lakása fala elismerő oklevelekkel,
elektromos szakkönyvet írt, de ha elromlik a villanya, a házfelügyelővel cserélteti ki a biztosítékot. - Csuda érdekes - állapította meg elismerően Tódorka. – Csak őróluk tud ennyi rosszat, vagy a gyár többi dolgozójáról is? - Mindenkiről - suttogta lelkesen a hosszú. – Mindenkiről tudok valami kompromittálót. A vasárnap és a hétfő is munkaszüneti nap nálunk. Amíg a többiek strandolnak, meccsre járnak, én a szabad időmet azzal töltöm, hogy adatokat gyűjtök ezekről az emberekről. Pesten is meg a nagyobb vidéki városokban, ahonnan idekerültek. Mert itt, kérem, ahány ember, annyi helyről való. Bármelyiket bármikor lebuktathatnám. De én hallgatok. Mint a sír! Egyelőre. Mindennek eljön a maga ideje. Akkor lesz csak nemulass! - Megkérdezhetem, hogy engem miért tüntetett ki a bizalmával? - Hogyne - bólintott a másik. - Ketten vannak az egész üzemben, akik után nem nyomozok. Sem most, sem a jövőben. Kovál Beáta, a raktárfőnök, és maga. Az első ok: csak maguk nem vezető káderek itt, márpedig engem elsősorban azok érdekelnek. Ezenkívül maga meg az a lány - tiszta, megbízható emberek. A szimatom nem csal. Akiket én nem veszek fel a listámra, feddhetetlen karakterek. Mindezt azért mondtam el magának, mert számítok a segítségére. Itt legalább öt klikk van, csak mi hárman nem tartozunk egyikbe se. Fogjunk össze ellenük! Mit szól az ajánlatomhoz? - Úgy gondolja, hogy hozzuk létre a klikken kívüliek klikkjét? - kérdezte felcsillanó szemel Tódorka. - Príma ötlet! Már benne is vagyok. Mit ér az ember, ha magányos?! - Örülök - bólintott komoran a létraember -, és ha már ennyire megértjük egymást, engedje meg, hogy bemutatkozzam. Neboda Ferdinánd a nevem. Barátaim csak Nebodának szólítanak. - Örvendek. Tódorka Péter személyi főtitkár - nyújtott kezet hősünk. Elárulná, hogy maga milyen fő? - A gyár főrendésze vagyok. Én felelek a termelés anyagi és személyi biztonságáért. Csak egy percre ugrottam le a minaretből, hogy megismerkedjem magával. A javaslatomat pedig beszélje meg Kovál Beátával, legyen szíves. Tudom, hogy már tegnap találkozott vele a raktárban. Huszonegy percet voltak együtt! Tessék, itt a maga számozott kapukulcsa. És ha bármit megtudnak bárkiről, engem a minaretben éjjelnappal megtalálnak. Sohasem alszom. A viszontlátásra. Éppoly nesztelenül, ahogyan jött, elosont. Tódorka Péter megkönnyebbülten felsóhajtott, magasba emelte tíz ujját, és már lecsapott volna az írógép billentyűire, amikor ismét kopogtattak az ajtaján. - Nem és nem! - kiabált ki dühösen. - Árulkodási, rágalmazási és klikkszervezési ügyekben csak kettő után fogadok! Elegem van! Hagyjanak végre dolgozni! Ez már mégiscsak sok! Holnap jön a miniszterhelyettes, és a jelentésből még egyetlen szót sem írtam le! - Nem holnap jön a miniszterhelyettes - szólt ekkor a magas, jóképű, megnyerő mosolyú fiatalember, aki a tilalom ellenére mégis belépett a szobába. - Tudniillik már itt is vagyok. - Jé, Bokros elvtárs! - pattant ki Péter fürgén az íróasztala mögül, és boldogan sietett a látogató elé. - Hazafias üdvözletem. Tódorka vagyok, az új fiú. Mi tulajdonképpen már tavaly óta személyesen ismerjük egymást. A miniszterhelyettes elvtárs velem is kezet fogott az élüzemünnepségünkön. Én
voltam az a rokonszenves, szőke, alacsony férfi, aki elsőnek gratulált a beszédéhez. Még most is fülemben csengenek feledhetetlen szavai: „Csak így tovább!" Ugye, jól emlékszem? - Kitűnően - bólintott Bokros. - A vezérigazgató elvtárs bent van? - Igenis, tüstént szólok neki. Tódorka egy pillanat alatt berobbant Papinkó kartárs szobájába, aki a nagy mahagóni íróasztalra hasalva zsebsakkján éppen a Honfi-Bilek összecsapás izgalmas végjátékát reprodukálta a Sakkélet című folyóirat leírása alapján. - Eldugni! - sziszegte a személyi titkár. - Megjött a góré! Aztán visszarohant, és betessékelte Bokrost. Addigra az íróasztal lapja statisztikákkal lett tele, és Papinkó Csaba már sietett is elébük, kezében egy hatalmas műszaki szótárral. Tódorka elégedetten vette tudomásul főnöke kitűnő reflexeit. - Én talán most magukra is hagyom önöket - jelentette ki -, beszéljék ki jól magukat. Ha szükségük lenne rám, a raktárban megtalálnak. - Egy pillanatra! - kiáltott utána Bokros. - Hová viszi a táskámat? Tódorka dermedten állt meg a küszöbön, aztán lassan visszafordult. - Jé, ez az ön táskája? Elnézést kérek, szakasztott olyan, mint az enyém. Bocsásson meg! - Nincs semmi baj - nyugtatta meg a másik. - Tegye csak ide, a székem mellé, így ni, köszönöm. Szeretem, ha a kezem ügyében van. - Szóval már fogta a táskát? - Igen, futottam volna vele magához, de észrevette. Most mit csináljunk? Kovál Beáta, azaz X Kettő és Tódorka Péter, alias X Négy ott ültek a készáruraktár polcán, és tanácstalanul bámultak egymásra. Bokros váratlan érkezése meglepte őket, zavarban voltak. A lány szedte össze magát hamarabb. - A miniszterhelyettes néhány perc múlva ideszól majd telefonon, hogy vigyem fel a vezérigazgatói szobába a kész mittalont. Addig kell kifőznünk a tervünket. Mert ha már bezárkózott vele, akkor már késő. Mondja, milyen bútorok is vannak Papinkó szobájában? A fiú az ujjain kezdte a felsorolást: - íróasztal, székek, páncélszekrény, két fotel, aztán a fal mellett az a nagy könyvespolc... - Igen, az a nagy könyvespolc - ismételte elgondolkozva Beáta. - Ha nem tévedek, annak az alja tolóajtós rekeszekből áll. Péter felvonta két vállát, jelezvén, hogy közelebbi értesülései erről a berendezési tárgyról, sajnos, nincsenek. - Most már határozottan emlékszem - ragadta meg hirtelen a karját a lány. - Úgy van, ahogy mondtam. Figyeljen ide, az akciót végrehajtjuk! Maga most visszamegy a titkárságra, leül, vár. Én valamilyen ürüggyel lecsalom Bokrost és Papinkót a szobából. Magának legalább négy perce lesz, hogy elrejtőzzék a könyvespolc alsó részében, és néhány apró lyukat fúrjon a tolóajtó lemezén. Ezeken keresztül figyelemmel kísérheti majd, hogy mit művel a miniszterhelyettes a mittalonnal, meglesheti, hogy mit hozott a táskájában. Megértette? Tódorka kelletlenül kászálódott le a polcról, bizonytalan léptekkel indult az ajtó felé.
- Mi van magával? - ripakodott rá Beáta ingerülten. - Megijedt talán? Akkor fordítsuk meg a dolgot. Én rejtőzöm el, és... - Szó sem lehet róla! - pördült meg sarkán a fiú, és szeméből csak úgy sütött a szerelem és az aggódó féltés. - Csak azon töprengtem, mivel fúrjak lyukat a tolóajtón. A furnér nagyon szívós anyag. De már meg is találtam a megoldást. Van nekem egy ügyes kis zsebkésem, ha akarja, utána majd magácskának adom... E pillanatban megcsörrent a falra erősített telefonkészülék. - Futás! - kiáltott a lány Tódorkára. És Tódorka futott. Rohant, szökellt, repült. Fél perc múltán már lihegve támaszkodott a titkársági szoba ablakpárkányának, és szívdobogva figyelte a készáruraktár ajtaját. Most lép ki Bea az ajtón, kezében a cipősdobozzal, és indul az igazgatósági épület felé. Nem is jár az a lány, lebeg a föld felett! Hopp, a minaret körkörös erkélyére e pillanatban kiugrik Neboda Ferdinánd, géppisztollyal a kezében. A lány megáll, felkiált neki valamit. Neboda leereszti fegyverét, és int, hogy rendben van, viheti a portékát. A lány még tesz egy-két lépést, aztán élesen felsikolt, a bokájához kap, és elterül a földön. A doboz kiesik a kezéből. Sziréna szólal meg, mindenfelől emberek futnak a baleset színhelye felé. Tódorka háta mögött kivágódik a tapétás vezérigazgatói ajtó is, és Bokros, nyomában Papinkóval, öles léptekkel száguld az udvarra. A személyi titkár is rohanna, de aztán lassan észbe kap. Bea megtette a magáét, megtisztította számára a terepet. Most rajta a sor! Besiet főnöke szobájába, szétrántja a könyvespolc alján levő tolóajtókat. Hát persze, hancúrozásra nem éppen alkalmas, de azért befér. Gyorsan, gyorsan, előveszi zsebkését, három pici lyukat fúr a lemezbe. Jó távol egymástól, hogy rejtekhelyéről a szoba minél nagyobb részét tekinthesse át. Felcsipegeti, zsebre vágja a forgácsot, bepréseli magát a rekeszbe, összehúzza a két tolóajtót. Épp idejében! Alighogy elbújt, már közeledő léptek zaja hallatszott. A miniszterhelyettes tért vissza Papinkóval. - Talán mégis ki kellene hívatni az orvost - mondta Bokros. - Egyszerű rándulásnak látszik, de azért a biztonság kedvéért... - Ugyan - legyintett a vezér -, Neboda képzett elsősegélynyújtó, ha ő kijelenti, hogy enyhe rándulás, akkor mérget vehetünk rá. Máskülönben is, a lány bokája még csak meg sem dagadt. Mellesleg szólva, csodálatos rüsztje van ennek a Kovál Beátának. Azokról a gömbölyű térdecskéiről nem is szólva! - Vén kéjenc - csikorgatta a fogát rejtekhelyén Tódorka. - Ezután mindenkit beengedek hozzád, nem fogsz nekem sakkozni munkaidő alatt! - Úgy látom - emelte ki időközben Bokros a mittalont a dobozból -, a készülékünknek sem esett komolyabb baja. Akkor hát én neki is látnék a munkának. Megbocsát? - Kérem, kérem - szabadkozott nyílt nehezteléssel a hangjában Papinkó -, én már itt sem vagyok. Megjegyzem, változatlanul furcsának találom, hogy a
gyár egyszemélyi felelőse előtt is titkolják, hogy mi lesz a mittalon további sorsa. - Mit tehetünk? - tuszkolta kifelé házigazdáját a magas vendég. - Ez felsőbb utasítás! Amikor magára maradt, pontosabban azt hitte, hogy egyedül van, szaporán dologhoz látott. Az ajtóra kétszer ráfordította a kulcsot, felgyújtotta a villanyt, és a két nagy ablak redőnyét is teljesen leeresztette. Útitáskájából kék szerelőköpenyt halászott elő, magára öltötte. Az íróasztalra helyezte a mittalont, és mindenféle szerszámokat rakott melléje. A konnektorba bekapcsolt egy forrasztópákát, és míg az melegedett, gyors, begyakorolt mozdulatokkal lecsavarozta a mittalon fedelét, és kiemelte a szerelvénylapot. Tódorka, ha mozogni tudott volna, biztosan vállon veregeti magát. Olyan jó érzékkel határozta meg a lyukak helyét, hogy az egyik résén áttekinthette az íróasztalnak a tetejét is. Izgatottan figyelte a miniszterhelyettes buzgólkodását, és amint lassacskán megértette, hogy mit művel, nem akart hinni a szemének! 6. FÉNY DERÜL A MITTALON REJTÉLYÉRE! Ott kuporgott Tódorka a rekeszben, és elhűlve figyelte a műszerésszé átvedlett magas rangú vendég tevékenységét. És amikor már utolsó kételye is eltűnt, elhúzta egy kissé a tolóajtót, kidugta a nyíláson a fejét, és felháborodva kiáltotta: - Mit csinál, az ég szerelmére?! Miszlikekbe szedi széjjel ezt a drága mittalont?! Gondolja meg, az egész üzem dolgozóinak egyheti munkája fekszik benne: specialistáké! Ha rögtön nem hagyja abba, fellármázom az egész gyárat! Hallatlan! Bokros egy pillanatig némán meredt Tódorka magából kikelt fejére, aztán három ugrással a könyvespolc mellett termett. - Mit keres itt?! Hogy került ide? - Ez most nem érdekes! - tajtékzott Tódorka. - Itt szoktam kipihenni a napi munkám fáradalmait. Az orvos fél óra teljes kikapcsolódást ajánlott minden délelőttre. Kész! Most arra feleljen : milyen jogon szedte szét ezt a masinát?! - Bújjon elő! - fújtatott dühösen a miniszterhelyettes. – És hagyja ezeket a linkségeket! Vallja be, maga azzal a határozott szándékkal rejtőzött el, hogy engem meglessen! Tódorka kimászott, néhány indulatos csapással leverte ruhájáról a port. - És ha így lenne? - nézett kihívóan Bokros szemébe. - Papinkó kartárs munkába állásomkor ismételten a lelkemre kötötte, hogy mindent figyeljek meg a gyárban, és azonnal jelentsem, ha valami rendkívülit vennék észre. „Maga az én meghosszabbított jobb kezem, fülem és szemem" - mondotta szó szerint, így áll a helyzet, ha éppen tudni akarja! Én tehát csak a szolgálati kötelességemet teljesítettem a rekeszben, engem csak dicséret illet, nem bírálat. Ez Madáchtól van. Bokros sóhajtott egy keserveset, visszaült az íróasztal mögé, fejét kezei közé temette. Pár kínos perc telt el néma csendben. Aztán felnézett Tódorkára, arca, tekintete gyötrelmet és elkeseredést tükrözött.
- Szóval megmásíthatatlan elhatározása, hogy amit itt tapasztalt, jelenti Papinkó Csabának? - Abban az esetben - szögezte le következetes elvhűséggel a személyi titkár -, ha nem kapok kielégítő magyarázatot a miniszterhelyettes elvtárs megmagyarázhatatlan viselkedésére. Mert az más! A miniszterhelyettes megkönnyebbülten sóhajtott fel. - Kérem, foglaljon helyet, megkapja a magyarázatot. Nem kívánom a becsületszavát, nem szólítom fel titoktartásra. Biztosan hiszem ugyanis, hogy e megkötések nélkül is hallgatni fog, ha tisztába jön a körülményekkel. Figyeljen jól, kissé bonyolult a dolog. A Mittalon Gyár ugyanis egy olyan speciális üzem, amely nem állít elő semmit. Nem az a hivatása. Ezt a készüléket - mutatott a mittalon földi maradványaira az íróasztalon - merő álcázásból szereltetjük össze. El lehet dobni úgy, ahogy van. Semmire sem használható. De nincs szívem, hogy mindegyik darabnál új alkatrészeket utaljak ki. Ezért szétszerelem, szétforrasztom, letisztogatom, becsomagolom őket, és így minden héten ugyanazokat a kondenzátorokat, ellenállásokat, tranzisztorokat bocsátom a rendelkezésükre. - Elképesztő - dörzsölte meg a homlokát Tódorka. – Ezek szerint ez nem a nyolcadik kész mittalon volt, hanem még mindig az első? Bokros bólintott. - Pontosan ez a helyzet, maga nagyon gyors felfogású, kedves kartárskám. Az igazat megvallva, nem is értem, hogy mit keres itt! - Miért, ide csak hülyéket hoznak? - Nem ilyen egyszerű a helyzet - dőlt hátra székében a miniszterhelyettes. - A legjobb lesz, ha elölről kezdem az egész történetet. - Tessék! - helyezkedett el kényelmesen a fotelban Tódorka is. - Csupa fül vagyok. - E kísérleti gyár megalapításának ötlete tavaly nyáron vetődött fel, és miután javaslatunkat jóváhagyták, engem bíztak meg a terv végrehajtásával. Határidő előtt sikerült tető alá hoznunk az épületet, és elértük, hogy a Mittalon már áprilisban megkezdje működését. Mindössze három hónapja indult be, és az eredmény máris messzemenően igazolta elgondolásaink helyességét. Ez alatt a negyedév alatt nemcsak hogy teljesen megtérültek a beruházási költségek, hanem körülbelül húszmillió forint tiszta nyereség is mutatkozott. - Álljon meg a menet! - szakította félbe az előadót sértődötten a vezérigazgató személyi titkára. - Önt tévesen informálták az én szellemi képességeimről. Elismerem, amikor megindul a kis vonat a koponyám belső falán körös-körül, olyankor nem vagyok egészen beszámítható. Ez érthető, mert a sínek nincsenek jól összeillesztve, és a kisiklás veszélye fenyeget. De ez csak átmeneti jelenség, rövid ideig tart. Egyszóval: nem vagyok folyamatos bolond! Ezt kikérem magamnak! Az utóbbi napokban, amióta mindenki olyan udvariasan bánik velem, megbecsül, épít a munkámra, és álmaim asszonyát is megleltem, sőt, még egy szépreményű klikkbe is beszerveztek, azóta én kifejezetten normálisan viselkedem. Érzem, hogy lassacskán egyenesbe kerülök. Ne tessék tehát nekem olyanokat mondani, hogy így meg úgy, ez a gyár, amelyik semmit sem termel, és abból is hetenként mindössze egy darabot, ekkora hasznot hajt a népgazdaságnak! Ez közgazdaságtani abszurdum! A miniszterhelyettes mosolyogva rázta meg a fejét.
- Ez nem abszurdum, ez az igazság. Hozzá kell azonban fűznöm mindjárt, hogy ennek a Mittalonnak a rentabilitása nem itt mutatkozik meg, ebben a bakonytündéri kulisszagyárban, hanem országszerte abban a húsz nagy híradástechnikai és műszeripari üzemben, amelynek húsz, vezető funkciót betöltő munkatársát ide helyeztük át. Világos? Tódorka Péter kerekre tágult szemekkel, nyitva felejtett szájjal, lenyűgözve figyelte a fejtegetést. Mint mikor a kanócon végigfutó láng a lőporos hordóhoz ér, úgy robbant agyában a hirtelen felismerés. - Azt... azt akarja mondani ezzel a miniszterhelyettes elvtárs, hogy éppen az által..., illetve nélkülük? - Erről van szó. Egyszerűen az történt, hogy ezeket az úgynevezett „specialistákat", akiknek drasztikus leváltása, eltávolítása különböző okok miatt hosszú éveken át nem volt megoldható, viszont tevékenységük, magatartásuk az illető üzemben már szinte katasztrofális következményekkel járt, ide csoportosítottuk a Mittalonba. Elsősorban azzal csábítottuk ide őket, hogy amint maga is tudja, igen kedvező anyagi feltételeket biztosítottunk számukra. Dupla fizetés, harminchat órás munkahét stb. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy akadtak néhányan, akikre az gyakorolt különösen nagy hatást, hogy a Mittalon Gyárnak népgazdasági szempontból rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítottunk, és hangsúlyoztuk, hogy ide csak kiválasztott személyek kerülhetnek. Mindehhez hozzájárult, hogy itt egy ranggal magasabb beosztást kaptak: osztályvezetőből főosztályvezetőt, részlegvezetőből, telepfőnökből igazgatót csináltunk. És végül az itteni beosztás vonzóerejét alighanem növelte az a titokzatosság is, amellyel az egész ügyet kezeljük, azok az óvóintézkedések, biztonsági rendszabályok, amelyeket bevezettünk. - De hát nem lett volna olcsóbb és egyszerűbb megoldás, ha alacsonyabb munkakörbe helyezik át őket? Bokros nagyot sóhajtott. - Ne higgye! Bőséges tapasztalatokkal rendelkezünk. Ebben az esetben például még jobban, hatásosabban mérgezhetnék a légkört, mert ráadásul a vértanú, a mellőzött zseni szerepében is tetszeleghetnének. Ne feledkezzék meg arról, hogy ezek nem tudatosan ellenséges, a népi demokráciával szembenálló kártevők. A pokolba vezető út - jó szándékokkal van kikövezve. Nos, ezek ilyen jó szándékú, megrögzött bürokraták, mindenféle főiskolát végzett, prédikátumos műszaki antitalentumok, okleveles agyonszervezők, ipari csákmáték, igazhitű rágalmazók, hosszútávú, fáradhatatlan furkálódók és klikkezők. Ezek fojtanak jelentésáradatba és végeláthatatlan értekezésekbe minden életrevaló kezdeményezést, ezek hiúsítanak meg formai indoklások alapján okos terveket, ezek szegik kedvét a bátran szárnyaló képzelőerőnek. Ahányan vannak, annyiféle típust képviselnek, de van egy közös tulajdonságuk. Bár ők maguk nem ismernek kíméletet senkivel szemben, aki útjukba áll, felemeli tiltakozó szavát; az ő lelkük azonban olyan érzékeny, mint a pünkösdi rózsa harmatos levele! Csak ujjheggyel érintsd őket, már össznépi riadót fújnak, vélt vagy tényleges egyéni sérelmüket társadalmi és politikai kérdésként állítják be, rohannak fűhöz-fához. Egyetlen ilyen megbántott lélek tíz felsőbb szervet, hivatalt, intézményt is évekig foglalkoztat a maga problémájával, jobb sorsra érdemes tisztviselőket vonva el az eleven, érdemi munkától. Aláírásokat gyűjt, küldöttségeket meneszt, fegyelmi tárgyalásokat erőszakol ki, aláírt és névtelen levelekkel áraszt el
boldog-boldogtalant. Ezt akartuk elkerülni a Mittalon Gyár létrehozásával. És amint már említettem, nem is bizonyult sikertelennek a kísérletünk. Az eredmény számszerűen kimutatható. Egy mittalon-káder évi négymillió nyereséget jelent, nem szólva arról, hogy mennyi energia szabadul fel az irányító szerveknél annak következtében, hogy nem kell az ő ügyeikkel foglalkozniuk. - Csodálatos - állapította meg leplezetlen elragadtatással Tódorka. - És tessék mondani, ők nem sejtenek semmit? - Nem. Ugyanazt folytatják, amit az előző munkahelyükön, csakhogy romboló következmények nélkül. Képzelje csak el, ebben a kis létszámú üzemben havi átlagban 127 bejelentést tesznek egymás ellen! Szóban és írásban. Mindenki rágalmaz mindenkit. - No, ez azért talán mégiscsak túlzás. Engem például még biztosan nem feketítettek be. Igaz, csak második napja tevékenykedem az üzemben. A miniszterhelyettes elnézően mosolygott, és egy papírlapot húzott elő a zsebéből. - Ezt akkor kaptam, amikor Kovái Beáta megrándította a bokáját az udvaron. Valaki a kabátzsebembe dugta, éppen csak hogy átfutottam rajta. Felolvassam? Magával kapcsolatos. A kérdezett hitetlenkedve bólintott. - Nos, a levél így szól: „Tisztelt Bokros elvtárs! Kötelességemnek tartom, hogy felhívjam figyelmét arra, hogy az új személyi titkár, Tódorka Péter, eddig még fel nem derített célzattal, feltűnő érdeklődést mutat az üzemben vezető állást betöltő kartársak előélete iránt. Ezenfelül klikkezésre hajlamos, és már az első napon szerelmi kapcsolatba lépett a raktárfőnökkel. Meggyőződésem, hogy ilyen ember nem alkalmas bizalmas munkakör betöltésére ilyen fontos gyárban, mint a miénk. Kérem bejelentésem sürgős kivizsgálását! Dátum, aláírás." Péter levegő után kapkodott. - Ez... ez csak az a nyomorult Neboda Ferdinánd lehetett! - Nyert - felelte Bokros. - De hiszen éppen fordítva történt! Ő beszélt nekem a főmérnökről és a kutatólaboratórium vezetőjéről, ő ajánlotta fel... - Ne mentegetőzzék! - legyintett a másik. - Én figyelemre sem méltatom az ilyen leveleket. Ezt is csak azért ismertettem, hogy lássa, az állításaim nem megalapozatlanok. Tódorka magába roskadtan ült egy darabig, de kíváncsisága végül is felülkerekedett megbántottságán. - Kérdezhetnék valamit? Nagy körvonalakban már értem az egészet, csak néhány apróbb dologban nem látok még tisztán. Az nem foglalkoztatja az itteni igen tisztelt kartársakat, hogy mi is tulajdonképpen a mittalon, mire használják, hová kerül? - De igen. Felsőbb utasításra hivatkozva hárítom el ilyen irányú kérdéseiket. Ez természetesen nem zavarja egyiküket másikukat abban, hogy kötetvastag újítási javaslatokkal ostromoljanak : miként lehetne javítani ennek az ismeretlen rendeltetésű masinának a minőségét. Férfiasán bevallom, néhányan már kaptak is újítási díjat, és most megnövekedett ambícióval készítik újabb ésszerűsítési ajánlataikat. Egy kisebb csoport külföldi tanulmányutat tervez. A főtechnológus klikkje. Útirány: Róma-Párizs-London. Meggyőzően fejtik ki az indokolásban, hogy a szakirodalom tanúsága szerint
pontosan ezeken a helyeken gyűjthetnék össze a leggazdagabb tapasztalatokat a mittalon továbbfejlesztése érdekében. - Nagyon jó! - fogta a hasát Tódorka. - Ez az egész csalafintaság a mittalonnal nagyon, de nagyon tetszik nekem. Megtudhatnám, mit jelent a mittalon szó? - Mittere - magyarázta Bokros -, ez latinul annyit tesz, mint: küldeni. A talon kifejezést pedig nyilván hallotta már, kártyajátékoknál alkalmazzák. Azokat a lapokat hívják így, amelyek leborítva fekszenek, a játékban nem vesznek részt, de azáltal, hogy éppen őket vonták ki a forgalomból, erősen befolyásolják a játszma kimenetelét. A szóösszetétel az én találmányom tette hozzá kisfiús büszkeséggel. - Nem hangzik rosszul, ugye? - Kitűnő csengése van - ismerte el partnere, és lassan felemelkedett székéről. - És most, engedelmével, egy ünnepélyes nyilatkozatot tennék. Én, Tódorka Péter, aki tíz nehéz esztendőt nyomtam le a Fonalmerevítőben, ahol ez idő alatt elvégeztettek velem tizenhét tanfolyamot, megutáltattak velem tizenhétkülönböző munkakört, megutáltattak velem az egész életet, én ezennel visszanyertem hitemet a társadalomban, és képességeimet, szorgalmamat, szívemet és lelkemet felajánlom önnek, mert meggyőződésem, hogy igaz ügyért töri magát, és ilyesmi a kapitalizmusban elképzelhetetlen. Nemcsak hogy híven megőrzőm a mittalon titkát, és senkinek nem említem ezt a közöttünk most lefolyt kis beszélgetést, hanem esküszöm, hogy én..., én... Égnek emelt két ujjával szoborrá meredt, arcából kifutott minden vér. Aztán lassan leengedte magasba tartott jobbját, és mintha minden erő elszállt volna tagjaiból, úgy rogyott vissza a bőrhuzatos fotelbe. Miként dörgő villám a dacos törpefenyőt, úgy sújtotta le Tódorkát egy iszonyú felismerés. - Én, én - motyogta maga elé alig hallhatóan. - De hát én is itt vagyok! Engem is úgy választottak ki ebbe a mittalon-társulatba! - Könnytől harmatos szemét a miniszterhelyettesre emelte. - Mondja, miért tették ezt velem? Hiszen én örökös beosztott voltam; igaz, sűrűn változott a munkaköröm, de vezetőállást, kulcspozíciót sohasem töltöttem be. Soha senkit nem rágalmaztam meg, senki kenyerére nem törtem, kis pont voltam mindig. Klikket sem szerveztem; ugyan ki jött volna az én klikkembe?! A sorsom miatt is csak magamban keseregtem, nem zaklattam panaszaimmal a feletteseket. Hát akkor miért küldtek engem is ide, Bakonytündéribe, miért tettek talonba? Én lettem volna a Fonalmerevítőben a legfőbb hátramozdító? Az én kikapcsolásom hozna a népgazdaságnak évi négymillió forintot? Ez nem igaz, engem maguk félreismernek! Nagyon, nagyon fáj! Éppen most ér ez a csapás, amikor már olyan szépen visszanyertem az életkedvemet, amikor azt reméltem, hogy végérvényesen rendbejönnek a dolgaim! - Kérem, nyugodjék meg - sietett oda Péterhez a miniszterhelyettes. - A maga esetében valóban helytelenül jártunk el, de biztosíthatom: még gondolatban sem vettük egy kalap alá a többiekkel. Magának más céllal ajánlottuk fel Bakonytündérit, mint nekik. Szavamra mondom! - Igazán? - nézett rá felcsillanó tekintettel a kövérkés fiatalember. - Nem csak vigasztalni akar? De hát akkor milyen feladatra szemeltek ki? - Nehézségek adódtak. Kiderült, hogy még egy ilyen kis látszatgyár sem boldogulhat, ha nincs benne fizikai dolgozó. A múlt hónap első felében például egyetlen mittalon sem készült el, mert a vezető garnitúra tagjai közül ez idő alatt csodálatosképpen senki sem sértődött meg, senki sem kérte
átirányítását a közvetlen termelésbe. Márpedig én ragaszkodom a tervteljesítéshez, hogy prémiumot adhassak nekik, nehogy visszakívánkozzanak régi munkahelyükre. Ezért magát a folyamatos szereléssel akartam megbízni. Egy nappal korábban jöttem le, hogy ezt nyélbe üthessem. Még így is elkéstem. Papinkó már megint ügyeskedett. Persze nem árulok zsákbamacskát. A Fonalmerevítőben a lefolytatott adatgyűjtés során, hogy is mondjam csak, magát azért meglehetősen nélkülözhető egyénnek ítéltük. Bocsásson meg, de a személyzeti osztályon nyert információk szerint Tódorka kartárs nem kevesebb, mint tizenhét különböző beosztásban mondott csődöt. Úgy vélekedtünk, hogy nálunk Bakonytündériben ennek ellenére is pompásan megfelel, legfeljebb rosszul, hibásan állítja össze a mittalonokat, és akkor mi van? - De hát hogyan magyarázzam meg - tördelte a kezét Tódorka -, hogy engem ott madzagon rángattak, félévenként csoportosítottak át, és közben hülyére magoltattak?! Az utolsó egy-két évben már valóban használhatatlanná váltam, és rettenetes üldözési mániám támadt. Elhatároztam, hogy bármi áron kitörök ebből a pokoli helyzetből. Tucatnyi helyen érdeklődtem állás iránt, mindenütt felvettek volna, de amikor felcsillantották előttem a lehetőségeket, hogy náluk majd kitűnő alkalmam nyílik a továbbtanulásra, és el is várják, hogy folyamatosan képezzem magam, futva menekültem. És akkor találkoztam Jencivel... - Mindez már a múlté! - szakította félbe barátságosan Bokros, és szavaiból őszinte rokonszenv csendült ki. - Most, hogy közelebbről megismerkedtünk, nagyon szeretném, ha mégis itt maradna. Feltétlenül szükségem van egy megbízható, becsületes emberre, akire nyugodtan támaszkodhatom. Vállalja el az üzemgondnoki teendőket. Érti, ugye, mi a különbség, hogy nem főgondnokot mondok, hanem egyszerűen gondnokot?! Tartaná itt a frontot, amíg én távol vagyok, és emellett még kényelmesen összebütykölhetne egy-egy mittalont is. Akkor nekem nem hetenként, hanem havonta vagy kéthavonta kellene csak lejönnöm. Nos? - Hazudnék - szögezte le a megtisztelő ajánlat nyomán most már tökéletesen megnyugodott Tódorka -, ha azt állítanám, hogy ez kedvem ellen való megbízatás lenne. Boldogan tartózkodnék itt huzamosabban, végleges választ azonban még nem adhatok. Tudniillik egyet és mást még tisztáznom kell, mielőtt döntök. De annyit már most kijelentek, mindenképpen csak akkor vállalom, ha a készáruraktár a gondnokság hatáskörébe tartozik majd. - Semmi akadálya. - És..., és ha már itt tartunk, csak úgy mellékesen megérdeklődhetném, hogy a raktárfőnök, az a bizonyos Kovál Bea, az is mittalon-káder? - Nem - felelte határozottan a kérdezett. - Én utána jöttem csak meg a szabadságomról, vele közvetlenül nem én foglalkoztam, de tudtommal maga mellett ő az egyetlen, aki nem ilyen minőségben került ide. A részleteket nem ismerem. Ami viszont Tódorka kartárs ügyét illeti, holnap délben utazom vissza Pestre, jó lenne, ha addigra határozna a gondnoki állás felől. Higgye el, nagyon örülök, hogy közelebbről is megismerkedhettünk egymással, még ha ez ilyen furcsa körülmények között is történt. És remélem, hogy barátságunknak folytatása is lesz. De most búcsúzzunk, magának még egyet és mást tisztáznia kell, és énnekem is meg kell még tisztogatnom, be kell még csomagolnom a regenerált alkatrészeket. A viszontlátásra!
- A viszontlátásra - szorította meg Tódorka a feléje nyújtott miniszterhelyettesi jobbot, és indult kifelé. Az ajtó előtt megtorpant, visszafordult. - Mit szól majd Papinkó vezérigazgató kartárs, ha egynapi gyümölcsöző együttműködés után meg kell válnia a személyi titkárától? Bokros vállat vont. - Majd fogalmaz néhány felháborodott hangú beadványt. Ha lesz szabad ideje, gépelje le neki.
7. A BAKONYI RENGETEGBEN X Kettő karcsú, formás lábait maga alá húzva, a kiterített Népsporton ült. Hátát egy bükkfa törzsének támasztotta, és koszorút font gyermekláncfűből. A kis tisztás szélén csacsogva-csobogva sietett tova a Gerence patak kristálytiszta, hűs vize. X Négy kissé odébb, a patak partján guggolt, és nagy szakértelemmel hosszú járatú papírhajókat bocsátott útjukra. Másodmagával sütött a nap. A bokrokban fülemülék és egyéb apró baromfiak csattogtak, trilláztak, fütyörésztek. Ha még egy-két őzike is legelészett volna a közelben, vagy koronás agancsa szarvas oltotta volna a szomját, a legigényesebb giccsfestő sem kívánhatott volna jobb témát magának. A lány szava törte meg az idillt: - Tódorka, maga nem normális. Kezdettől fogva sejtettem, de most már biztos vagyok benne. Megtudta a mittalon titkát, és nem akarja közölni sem velem, sem a Főnökkel?! - Senkivel az égvilágon! - fordult meg elszántan a fiú, miután egy hosszú, hajlékony ággal sikeresen lepiszkálta a kavicszátonyról flottájának büszke vezérhajóját. - A magamfajta megkövesedett lelkű kalandor életében is eljöhet a pillanat, amikor úgy érzi: eddig, és ne tovább! Nálam ez ma délben következett be. Mert a mittalon, az egy hazafias, szent dolog. Letörli az árvák szeméről a könnyet, vigaszt nyújt a kétségbeesetteknek, a remény sugarát villantja fel a csüggedők előtt, és évi nyolcvanmillió forint tiszta hasznot hajt a népgazdaságnak. Hiszem és vallom, hogy a közeljövőben, amikor más iparágaknál is bevezetik azt a metódust, amellyel jelenleg csak ez az egy Mittalon Gyár működik, nagyságrendekkel nő majd a nemzeti jövedelem. - Mi az a csodálatos metódus? - érdeklődött Beáta, és nagyot nyújtózva felállt. - Mi a lényege? - Ohó! - kacagott a fiú. - Nálam a legravaszabb keresztkérdései is hatástalanok maradnak. Értse meg, tündérkém, megfordítottam a fegyverem csövét! Betyárból pandúrrá vedlettem át, és megvédem a mittalon magasztos ügyét minden fenekedő ármánnyal szemben! - Azért hívott ide - érdeklődött gyanús-szelíden a zöld szemű lány -, hogy melodrámát játsszon előttem? Ami az árulása érdemi részét illeti, azt a gyárban is közölhette volna. - Nem, a gyárban nem. Ott az a rókafejű Neboda Ferdinánd percnyi szünet nélkül leskelődik utánunk, és minden lépésünkről jelentést készít. Nézze, Beácska, tisztázzuk a helyzetet. A sorsom a maga kis kezében van. De a maga sorsa is az enyémben. Ha felmond a Főnöknek, és a mi oldalunkra áll át, a szívem örökre a magáé. Ha makacskodik, a szívem akkor is örökre a magáé, de esküszöm, hogy záros határidőn belül átadom kegyedet a rendőrségnek! Persze a szabadulása napján, amikor
levezekelvén bűneit, megtisztultan, emelt fővel lép ki a tömlöc rácsos kapuján, ott várja majd a hajnali ködben, egy csokor rózsával a maga sírig hű Tódorkája. Csak idő kérdése az egész. Tehát e között a két lehetőség között választhat. - Érdekes - mondta elmélázva a lány, és a fejére illesztette az elkészült virágkoszorút -, én más lehetőséget is látok. - Kíváncsivá tesz - lépett közelebb Péter, sorsára hagyva flottáját. - Fél órája töröm már a fejem, de csak az említett két variációt fedeztem fel. Mi lehetséges még ezeken kívül? - Mondjuk, üzenek a Főnöknek, közlöm vele a tényállást, és javaslom, próbálják meg ők kiszedni magából a titkot. Azt hiszem, hatásos módszereik vannak erre. - Nem jó - legyintett a fiú derűsen. - Mi, Tódorkák, mindig is felettébb zárkózott természetűek, kemények, szófukarok voltunk. És ha egy Tódorka ráadásul még nem is akar beszélni, nincs a modern inkvizíciónak olyan vívmánya, amellyel szóra bírhatnának. Ezt tehát elvethetjük. Mi van még? - Meggondolandó például, hogy ha én itt most lelövöm magát, és megtört lélekkel távozom a színhelyről, nem akkor cselekszem-e a leghelyesebben. - Semmi esetre sem! - mondott ellent határozottan Tódorka Péter. - Nem volna ízléses, és hosszú ideig neheztelnék magára emiatt. - Ne féljen - nyugtatta meg a lány. - Még ha akarnám, sem tehetném meg. Ugyanis nem hoztam magammal fegyvert. A fiú elégedetten vette tudomásul a közlést. - Maradjunk hát akkor mégis inkább az első változatnál. Az minden szempontból megfelelőnek látszik. Ne válaszoljon azonnal, fontolja meg alaposan a döntését. Csak arra kérem, hogy lehetőleg holnap délig..., holnap délig... - Miért nem folytatja? - érdeklődött Beáta. Péter a lány válla felett mereven tekintett a tisztás szélére. - Zavar, ha bizalmas természetű problémák tárgyalásánál odatolakszik egy illetéktelen személy. Ezt kirívó modortalanságnak tartom. Bea megrettenve fordult hátra. Felsikoltott. Hatalmas termetű, torzonborz, borotválatlan képű fickó támaszkodott hanyagul a magányos bükkfa törzséhez. Lábán filcpapucs, nadrágja csupa sár, hajdan fehér inge olajfoltokkal tarkított, szemén fekete napszemüveg. Enyhén szólva, nem emelte megjelenésével a táj festői szépségét. - Fejezzétek be gyorsan a hetyegést - szólalt meg ekkor a jövevény. Tódorka, léptesd olajra a csajt, azonnal beszélnem kell veled. - Ide figyelj, Jenci - kezdte Péter leckéztető hangon -, először is, ha az ember egy tisztásra belép, köszönjön, üdvözölje a jelenlevőket. Másodszor: ne használjon alvilági kifejezéseket, zsargonszavakat, mert az se nem szép, se nem ildomos. - Köpök az ildomra - lépett közelebb a másik. - Majd ha te is az út menti árokban töltőd az éjszakát, neked sem lesz kedved az udvariaskodáshoz. Négyszemközt kell beszélnem a fiújával - fordult aztán gúnyos meghajtással Beáta felé -, tűnjön hát el a balfenéken. Egykettő! Tódorka az egész testében reszkető lány mellé lépett, és gyengéden megfogta a kezét. - Maradjon, tündérke. Ennek a Jencinek mindig a legrosszabb jegye volt magaviseletből az egész iskolában. Te pedig vedd tudomásul - nézett
farkasszemet az óriással -, hogy a menyasszonyommal beszélsz! Itt marad, és punktum! Őelőtte nem kell titkolóznod. - Egyen meg benneteket a fészkes fene! - szögezte le a Főnök testőre, rádiósa, összekötője és szobalánya beleegyezése gyanánt. - Te itt szerelmeskedsz, amikor a nyakunkon a kés, bármelyik pillanatban lefoghatnak. Értsd meg, te szerencsétlen, hogy lebukott az egész galeri! Dutyiban van már a Főnök, és rajtunk kívül valamennyien. Kelepcébe estünk. A titkos találkozóhelyen csaptak le ránk a hekusok, épp a termelési értekezlet időpontjában. Én csak véletlenül úsztam meg a zrít. A szemetet vittem le, és az utolsó pillanatban egy üres kukabödönbe rejtőztem el. Kóser kégli. Onnan kukkoltam, amikor berakták őket a passzírozó kocsiba. Akkor loptam egy Berva mopedet, és lejöttem, hogy figyelmeztesselek titeket, szedjétek a sátorfátokat! Egész éjszaka úton voltam, többet toltam azt az átkozott kecskét, mint amennyit a nyergében ültem. És hajnal óta lapulok az árokban, a Mittalon kapuja előtt, hogy valamiképpen jelt adhassak nektek. - Igazán nagyon kedves vagy - veregette meg Tódorka a behemót araszos vállát. - Szívből sajnálom, hogy csalódást kell okoznom neked. Én ugyanis nagyon jól érzem magam itten, tehát maradok. Igazság szerint akkor is kiléptem volna a társulatotokból, ha nem következik be ez a tegnap esti malőr a találkozóhelyen, amiről mesélsz. - Dilinyós voltál - legyintett Jenci -, dilinyós vagy ma is. Dugd a fejed szántszándékkal a hurokba, engem nem izgat. De palacsintává verlek, ha nem rohansz azonnal X Kettőért. Megértetted? - Nem - meresztett nagy szemeket Péter. - Miért rohannék érte, amikor itt áll előtted teljes életnagyságban? Remélem azonban, hogy ő sem tart veled. - Micsoda?! -ordított nagyot Jenci, és lekapta fekete napszemüvegét. Rámeredt a lányra. Tekintetében már nem az üldözött vad rettegése bujkált, hanem a vérszomjas bosszúállóé lángolt. - Szóval, tubicám, te volnál az X Kettő? - Légy szíves, ne tegezd a jövendőbelimet - állt eléje harciasan Tódorka, de a másik egyetlen karmozdulattal félresodorta. - Te lennél az X Kettő, igazán? Veled élek én hat éve vadházasságban? Tudod, hogy irtóra megváltoztál?! Szőkéből barna lettél, fogytál is hirtelen vagy húsz kilót. És egy fejjel kisebb vagy, mint azelőtt. Megmondod végre, te cafat, hogy ki vagy?! A lányhoz lépett, megragadta a karját, magához rántotta. - Hallgatsz? Jó, akkor megmondom én! Hekusok macája, akit leküldtek ide, hogy szórakozzon el ezzel a zöldfülűvel. Leküldték a Marim helyébe, akit biztosan már előbb sittre vágtak. Szép! És megmondom azt is, hogy most mit csinálok veled! Látod - dugta Beáta iszonyodó szemei elé rettenetes lapáttenyereit -, ezzel a két kezemmel tekerem ki a nyakadat. Mint egy csirkének! Akkor lépett akcióba Tódorka, akit annyira megleptek a fejlemények, hogy csak mostanra tért magához. De a fő, hogy végül is magához tért, és bebizonyította, hogy a tettek embere. Odalépett Jencihez, és határozottan megkopogtatta a hátát. - Nézd, öregem, ami megtörtént, az megtörtént. Végy erőt magadon, az élet sokszor állítja az embert nehéz megpróbáltatások elé. Én megértem a fájdalmadat, de a bosszúállás csúnya és...
Nem fejezhette be nevelő szándékú etikai fejtegetéseit, mert volt iskolatársa megfordult, ütött, és Tódorka, átrepülve a bokrok felett, a Gerence csobogó habjai között találta magát. De nem sokáig időzött a patakban, hanem kilábalt, lerázta magáról a vizet, és elszántan nekitámadt ellenfelének. Kis puli a vaddisznónak! Kovál Beáta csinos arcocskája elszürkült a rémülettől. Aztán zöldesszürke szemei kikerekedtek a csodálkozástól. Mert lenyűgöző volt a küzdelem, bár rövid és egyenlőtlen. Tódorka ugyanis pofon legyintette a behemótot, aztán ijedten hátraugrott. A másik elbődült, és előrenyújtott karokkal rohant az alacsony termetű, kövérkés, pisze orrú személyi titkárra. Az elkapta csuklóit, és hátradőlve magára rántotta. De már esés közben jobb lába talpát támadója hasának feszítette, és amikor földet ért, ellenfele súlyát és lendületét is hasznosítva, átrepítette a feje felett. Nagy nyekkenés, utána tartós csend. A mérkőzés máris véget ért. Jenci békésen feküdt a fűben, szelíden és mozdulatlanul. Mint egy vasárnapi koca turista a hűvösvölgyi Nagyrét szélén. Még a Népsport is ott volt a feje alatt. Tódorka gyorsan rendbe hozta ruházatát, aztán egy szomorú pillantást vetett a földön fekvőre. - Ő kezdte - fordult Beátához. - Maga is láthatta, először ő ütött! Most legalább egy óráig nem tér magához, és még utána is fáj majd szegénynek a feje meg a válla. Restellem a dolgot, irtózom minden erőszaktól... - Restelli? - ugrott a nyakába boldogan a lány. - De hiszen maga valóságos hős! Az életemet mentette meg! Ha nem lép közbe, az a vadállat megöl! - Ilyesmitől tartottam magam is - bólintott Tódorka, fülig pirulva a dicsérettől. - És ez semmiképpen sem illett volna bele a terveimbe. Beáta még mindig nem tudott szabadulni a látottak hatása alól. - Hol tanult dzsudót? Ilyen hátravetődéses dobás még egy háromdanos bajnoknak is becsületére vált volna. - Ugyan, semmiség az egész. A Fonalmerevítőben, mielőtt az üzemi napközi otthon élére állítottak volna, elvégeztettek velem egy cselgáncstanfolyamot is. Sohasem hittem volna, hogy még hasznát veszem az életben. Pár perc múltán már ott bandukoltak a Mittalonhoz vezető úton, hogy megkérjék Neboda Ferdinándot, szállítaná be a furgonnal egyelőre a falusi őrszobára Jencit a festői szépségű tisztásról. Közben a lány elmesélt egypár lényeges apróságot az ügy előzményeiről. Az az elhárító csoport, amelyikben ő alhadnagyi rangban tevékenykedik, két hete vette őrizetbe a valódi X Kettőt, akit már régóta szemmel tartottak. Meglepően közlékenynek bizonyult. Értelmetlen is lett volna a tagadás, hiszen táskájából egy komplett kémfelszerelés került elő. Elmondotta: Bakonytündéribe készült, hogy terepszemlét tartson a Mittalon Gyár környékén, és kifürkéssze a behatolás lehetőségeit. Némi unszolásra ismertette a kapcsolattartás módozatait, a rövidhullám hosszát, a hívójelet stb. Személyesen azonban csak Jencit ismerte, és bár rendelkezésükre bocsátotta a titkos találkozóhely címét, fennállt a veszély, hogy nem sikerül egyszerre az egész társaságot lefülelni, és a szabadlábon maradók újra
szervezkednek. X Kettő legértékesebb felvilágosítása az volt, hogy minden hónap első péntekjén az elsötétített szobában általános eligazítást tart a Főnök, ekkor teljes létszámban összegyűlik a banda. Ilyen körülmények között az elhárító csoportnak már csak azt kellett elérnie, hogy a soron következő, tizenhat nap múlva esedékes találkozásig ne fogjanak gyanút a kémek. - Ekkor határoztak úgy - folytatta, nem mindennapi logikáról téve tanúbizonyságot Tódorka -, hogy magácska jön le X Kettő gyanánt, és mindig pötyögtet valamit az adóján a Főnöknek, nehogy aggódjék szegény. Hála az égnek, hogy magát küldték! - Pontosan így történt - kacagott a lány. - Jelentéktelen adatokat morzéztam, rejtélyes körítéssel, hogy azért az érdeklődésüket ébren tartsam. Nem is gondoltam arra, hogy ez olyannyira sikerül, hogy amikor elromlik az adóm, és három napig nem jelentkezem, már új embert küldenek le a munka folytatására. Magát. Hála istennek! - Az utolsó két szavát sokféleképpen lehetne értelmezni, de én nem kíváncsiskodom. Nem olyan a jellemem. Inkább a legkedvezőbb formában veszem tudomásul - szögezte le Péter. - De egy dolog még most sem világos. Miért hajszolt engem annyira, miért erőszakolta mindenáron, hogy járjunk a végére a mittalon-rejtélynek? Ez nem tartozhatott a maga feladatkörébe! A lány megállt, szembefordult Tódorkával, és megint olyan különösen nézett rá, mint az előtte való nap délutánján, a készáruraktárban, amikor a fiú éppen felocsúdott ájulásából. - Kizárólag azért tettem, mert már kezdettől nem hittem magának. Nem hittem el, hogy tapasztalt kém, hogy bűnös vállalkozások egész sora van már a háta mögött. Próbára akartam tenni, azt akartam, hogy színt valljon, még mielőtt a Főnök bandáját véglegesen lekapcsolnánk. Csak ez menthette meg a felelősségre vonástól. Beismerem, nem egészen szabályszerűen jártam el, de az volt a célom, hogy megismerkedjék a mittalon titkával, és foglaljon állást: velünk van-e, vagy ellenünk? - De hát akkor - hüledezett Tódorka -, akkor hát magácska is tudta, hogy mi a Mittalon Gyár? - Hogyne. Nagyszerű dolog. Mittere latin szó, magyarul annyit tesz, mint: küldeni. Satöbbi, satöbbi. - Bokros? Beáta tagadóan intett. - Szolgálati titok. Erre a kérdésre nem válaszolok. - Értem - fogadta el az indokolást készségesen a fiú. - Bár a definíció nagyon ismerősen cseng. De ha már a miniszterhelyettes neve szóba került, nekem holnap délig jelentenem kell neki, hogy elfogadom-e a felkínált gondnoki állást itt az üzemben vagy sem. Nem főgondnoki, hanem igazi gondnoki munkáról lenne szó. Én ezt eredetileg attól tettem függővé, hogy Beácska kém marad-e, vagy hajlandó megjavulni. Az első esetben visszaköltöztem volna Pestre, onnan könnyebb Márianosztrára látogatni. Igazából a második eshetőségben reménykedtem. És tessék, felborult minden. Jól borult fel, de felborult. Pedig már milyen szépen elterveztem a jövőnket. Hogyha majd gyökeret verünk itten, elkérem Bokros elvtárstól gondnoki lakásnak a raktár épületét. Néhány választófal, és máris kész egy kis modern lakás. Szoba, konyha, gyerekszoba, mellékhelyiségek. De most
szörnyű dilemmában vagyok. Mert egy kém egy kémnőt még feleségül kérhet, de egy majdnem kém egy aktív rendőr alhadnagy bajtársnőt?! Fogalmam sincs, ilyen esetekben mi az eljárás, és mekkora a realitása egy ilyen házassági ajánlatnak? Mi a véleménye? - Azt tanácsolom - vonta össze szép ívű szemöldökét töprengően a lány -, hogy a felkínált állást nyugodtan fogadja el. Valami azt súgja, hogy ha nem is egyik napról a másikra, de a másik dolog is rendbe jön! - Igazán?! - kiáltott boldogan Tódorka. - Akkor el van boronálva! Minek várjak a válasszal holnap délig? Rohanok Bokros elvtárshoz. És az udvariasság iménti bajnoka, faképnél hagyva szíve hölgyét a bekötő úton, vad vágtába kezdett. EPILÓGUS A délutáni napsütésben csak úgy szikrázott a frissen hullott hó Bakonytündéri község főterén. Csizmás, bekecses, kis kucsmás gyerkőcök igyekeztek haza szaporán a napköziből. Csizmás, bekecses, nagy kucsmás felnőttek igyekeztek szaporán az italboltba. Hogy csak a fő áramlatokat említsük. Egy pillanatra megálltak a gyerekek is, a felnőttek is. A tanácsháza zömök épülete mögül most kanyarodott ki a hóparókás nagy MÁVAUT-busz. Döcögött még pár métert, aztán megállt. Ma is pontosan, menetrend szerint érkezett. Városi bundás, magas férfi kászálódott le nehézkesen. A kalauz egy utazókoffert nyújtott oda neki. Aztán előreszólt a sofőrnek, és a behemót alkotmány tobábbindult. Az idegen tanácstalanul topogott a járda szélén, amikor egy alacsony, kövérkés, mosolygós fiatalember szólította meg: - Hazafias üdvözletem, tisztelt Drózer kartárs! Nem emlékszik rám? Tódorka Péter vagyok. Tíz kemény esztendőt nyomtam le a Fonalmerevítőben. Nagyon örülök, hogy önt itt látom. Sejtettem, hogy előbbutóbb ennek az üzemnek a vezetőségéből is találkozom valakivel. - Én is örülök - biccentett fázósan a jövevény. - Mintha már hallottam volna a nevét. Megmondaná, kérem, hogyan jutok el a Mittalon Gyárba? - Nemcsak megmondom, hanem oda is szállítom - kapta fel az új fiú kofferjét Tódorka. - Ide, ebbe a Volgába tessék! A hátsó ülésre rakta a poggyászt, fürgén a volán mögé ült, megvárta, míg utasa kényelmesen elhelyezkedik, s gázt adott. Amikor lekanyarodtak a főútról, odafordult Drózerhez: - A Mittalon gondnoka vagyok. Eredetileg Neboda Ferdinánd vezérigazgató kartárs akart kijönni Drózer kartárs elé, de sajnos, nagyon elhúzódott a tervértekezlet. Papinkó főmérnök, a régebbi vezérünk tart egy nagyon érdekes beszámolót. Az utas szótlanul vette tudomásul a tájékoztatást. A gondnok zavartalan buzgalommal folytatta a meglehetősen egyoldalú beszélgetést: - Remélem, Drózer kartárs is jól fogja érezni magát a mi kollektívánkban. Harmincan vagyunk mindössze, egy nagy család. De csupa válogatott, magasan kvalifikált szakember, nagy tudású specialista. Mert a mi munkánk népgazdasági szempontból rendkívül jelentős!
- Nekem mondja? - biggyesztette le szája szélét a másik. - Engem Bokros miniszterhelyettes személyesen tájékoztatott, és kérve kérlelt, hogy jöjjek le minél hamarabb. Egy napot sem akart várni. Meg kell szerveznem az exportfőosztályt. - Igen - mosolygott a pisze gondnok -, erről ráismerek Bokros elvtársra. Ha megtalálja az emberét, nem nyugszik, míg meg nem szerzi magának. Nagyon rámenős. A szerpentinút legmagasabb pontjához értek. Tódorka levette a gázt, behúzta a kéziféket. - Tessék kiszállni egy percre - szólította fel utasát -, az ott a gyár! Lent a völgyben, szinte összeolvadva a gyár kerítéséig húzódó erdő behavazott koronájú faóriásaival, fehér, lapos tetejű, modern épületek sorakoztak. - Az a minaret - mutatott egy galambdúcszerű építményre a gondnok. - A központi ügyelet és a műhely székel benne. A feleségem egész nap ott tartózkodik, ő kezeli a műszereket, vigyáz a gyár biztonságára. Én csak napi egy-két órát bütykölgetek ottan. A fal tövében, az a kis ház, az a szolgálati lakásunk. Tavaszra kisbabát várunk. Ezennel ünnepélyesen meghívom Drózer kartársat is a keresztelőre. - Névadó ünnepséget akart mondani, ugye? - igazította helyre finoman a jövevény. - Határozott választ pillanatnyilag nem adhatok, félek, ki sem látszom majd a munkából. Mindenesetre köszönöm a meghívást. De most talán mehetnénk is tovább. Tódorka bólintott, kiengedte a féket, és a Volga puhán gurult le a lejtőn.
