TERVEZET
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
KvVM/KJKF/492/2009.
Tervezet a Soproni Tájvédelmi Körzet bővítéséről
(közigazgatási egyeztetés)
Budapest, 2009. június
Készítette: Géczi Orsolya, Szijjártóné Pallag Orsolya, dr. Orbán Hunor Látta: Duhay Gábor, Sódor Márton, dr. Pénzes Zsuzsanna, dr. Gosztonyi Ádám Jóváhagyta: Haraszthy László, dr. Erdey György
TERVEZET
A Soproni Tájvédelmi Körzet bővítéséről szóló KvVM rendelet tervezetének közigazgatási egyeztetése
1. A döntési javaslat fő tartalmi elemei A tervezet célja, hogy a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Tvt.) 24. § (1) bekezdés a) pontja alapján védetté nyilvánítsa az érintett területet, valamint a Tvt. 36. §-ának (1) és (3) bekezdése értelmében megállapítsa a terület természetvédelmi kezelési tervét. 2. A tervezet viszonya a kormányprogramhoz A tervezetnek a kormányprogramhoz nincs közvetlen kapcsolódása. 3. A kezdeményezés indokai A Soproni-hegység lábánál elhelyezkedő láp- és mocsárrétek ökológiai állapotának, illetve gazdag élővilágának, védett és fokozottan védett növény-, illetve állatfajainak, valamint Sopron környéke egyetlen fás legelőjének megőrzése. A területek botanikai és zoológiai értékeinek teljes körű feltárása, majd természetvédelmi helyzetük folyamatos figyelemmel kísérése. 4. Várható gazdasági, szakmai, társadalmi, költségvetési hatások A Tvt. 25. § (7) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, valamennyi érintett bevonásával egyeztetett védetté nyilvánítás hozzájárul a terület különleges jelentőségének megerősítéséhez. A természetvédelmi kezelési tervek készítésére, készítőjére és tartalmára vonatkozó szabályokról szóló 3/2008. (II. 5.) KvVM rendeletben előírtak szerint előkészített, ennek keretében az érintettekkel – köztük a védett természeti területtel érintett önkormányzatokkal – területi szinten egyeztetett természetvédelmi kezelési terv kihirdetésével áttekinthetőbbé és szakszerűbbé válik a terület természetvédelmi kezelése. A tervezet véglegesítésére a területi szintű egyeztetés során véleményt nyilvánító önkormányzatok észrevételeinek a hivatkozott jogszabályokban előírtak szerint történő figyelembe vételével került sor. A közigazgatási egyeztetés megkezdésekor a jogszabály tervezete felkerül a KvVM honlapjára, ahol a társadalmi partnerek észrevételeiket eljuttathatják a szaktárca részére. A közigazgatási egyeztetés keretében a kormányzati körbe tartozó szervek mellett közvetlenül felhívjuk az érintett társadalmi érdekszövetségek, így a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a WWF Magyarország valamint a Magyar Természetbarát Szövetség, figyelmét a tervezet véleményezési lehetőségére. Az előző bekezdésben foglaltakon túl felhívjuk az érintett önkormányzatok és önkormányzati szövetségeket - így például a Magyar Önkormányzatok Szövetsége illetve a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége figyelmét a tervezet véleményezési lehetőségére.
Készítette: Géczi Orsolya, Szijjártóné Pallag Orsolya, dr. Orbán Hunor Látta: Duhay Gábor, Sódor Márton, dr. Pénzes Zsuzsanna, dr. Gosztonyi Ádám Jóváhagyta: Haraszthy László, dr. Erdey György
TERVEZET
A környezetvédelmi és vízügyi miniszter ... /2009. ( ) KvVM rendelete a Soproni Tájvédelmi Körzet bővítéséről A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 85. § (2) bekezdés 3. és 13. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el: 1. § Védetté nyilvánítom és az 1/1977. (TK. 13.) OTvH határozattal védetté nyilvánított, valamint a Soproni Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról szóló 141/2007. (XII. 27.) KvVM rendelettel fenntartott védettségű Soproni Tájvédelmi Körzet területéhez csatolom az 1. számú mellékletben felsorolt ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számú, összesen 155,7 hektár kiterjedésű területet. 2. § A védetté nyilvánítás célja a terület üde mocsárrétjein és láprétjein található értékes élővilág, valamint Sopron környéke egyetlen fás legelőjének megőrzése. 3. § A bővítési terület természetvédelmi kezelési tervét e rendelet 2. számú melléklete tartalmazza. 4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.
Készítette: Géczi Orsolya, Szijjártóné Pallag Orsolya, dr. Orbán Hunor Látta: Duhay Gábor, Sódor Márton, dr. Pénzes Zsuzsanna, dr. Gosztonyi Ádám Jóváhagyta: Haraszthy László, dr. Erdey György
TERVEZET
a …/2009. (
1. számú melléklet ) KvVM rendelethez
A Soproni Tájvédelmi Körzet bővítési területének ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számai Arbesz-rét Ágfalva 0164/1-2, 0165-0169 Harkai fás legelő Sopron 0492/4, 0494, 0503/4, 0504/3, 0504/5, 0504/6, 0506/1 Harkai nagy rét Harka 02/75-76 Az 1. számú mellékletben felsorolt ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számú ingatlanok az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekkel érintett földrészletekről szóló 45/2006. (XII. 8.) KvVM rendelet alapján Natura 2000 területnek minősülnek.
Készítette: Géczi Orsolya, Szijjártóné Pallag Orsolya, dr. Orbán Hunor Látta: Duhay Gábor, Sódor Márton, dr. Pénzes Zsuzsanna, dr. Gosztonyi Ádám Jóváhagyta: Haraszthy László, dr. Erdey György
TERVEZET
a …/2009. (
2. számú melléklet ) KvVM rendelethez
A Soproni Tájvédelmi Körzet bővítési területének természetvédelmi kezelési terve 1. Természetvédelmi gyakorlati célkitűzések - A Soproni-hegység lábánál elhelyezkedő láp- és mocsárrétek ökológiai állapotának, illetve gazdag élővilágának, védett és fokozottan védett növény-, illetve állatfajainak megőrzése. - A Harkai fás legelő tájképi értékeinek megőrzése. - A tájra jellemző, hagyományos, természetközeli földhasználati módok fenntartása, megőrzése. - A kiszáradás miatt bekövetkező degradálódás további megakadályozása. - A terület botanikai és zoológiai értékeinek teljes körű feltárása, majd természetvédelmi helyzetük folyamatos figyelemmel kísérése. 2. Természetvédelmi stratégiák - A láp- és mocsárrétek megfelelő vízháztartásának biztosítása. - A területekre évszázadokon keresztül jellemző természetközeli földhasználat (kaszálás és legeltetés) biztosítása. - A területek beépítésének, belterületbe vonásának megakadályozása. - A területen felhalmozódott szerves hulladék eltávolítása, illetve képződésének megakadályozása. 3. Természetvédelmi kezelési módok, korlátozások és tilalmak 3.1. Művelési ághoz nem köthető természetvédelmi kezelési módok, korlátozások és tilalmak 3.1.1 Fajok védelme - Az Arbesz-réten és a Harkai nagy réten a haris (Crex crex) védelme érdekében kaszálás előtt a fészkek helyét az igazgatóság felméri, és tudatja a gazdálkodókkal. A fészkek 100 méteres sugarú körzetében fészkelési időben (május-augusztus) a kaszálás tilos. - A szibériai nőszirom (Iris sibirica) lelőhelyét a tavaszi kaszálások során csak a termésérés után szabad kaszálni. A lelőhelyeket virágzáskor az igazgatóság felméri, és tudatja a gazdálkodókkal 3.1.2 Látogatás - Az Arbesz-réten és a Harkai nagy réten a csoportos lovaglás, illetve lovagoltatás tilos.
Készítette: Géczi Orsolya, Szijjártóné Pallag Orsolya, dr. Orbán Hunor Látta: Duhay Gábor, Sódor Márton, dr. Pénzes Zsuzsanna, dr. Gosztonyi Ádám Jóváhagyta: Haraszthy László, dr. Erdey György
TERVEZET
3.1.3 Közlekedés - A területen gépjárművel közlekedni csak a meglévő utakon, a természetvédelmi kezelés megvalósítása, illetve a már meglévő épületek, építmények fenntartásával összefüggő tevékenységek elvégzése céljából szabad. 3.1.4 Terület- és földhasználat - A területen a hulladék lerakását meg kell akadályozni, a jelenlegi illegális lerakókat a tervezési időszak feléig, de legkésőbb 2010-ig fel kell számolni. - A terület beépítése, belterületbe vonása, illetve más művelési ágba sorolása tilos. - A területen a meglévő építmények, épületek fenntartásával összefüggő tevékenységek a természetvédelmi kezelési célkitűzésekkel összhangban tovább folytathatók. - A területen új építésű közműveket keresztülvinni tilos, kivételt képeznek a meglévő épületek ellátásához szükséges létesítmények. - A talajerő-gazdálkodás a területen nem megengedett. - A területen etetők, szórók, sózók elhelyezése, vadtenyésztés, vadkibocsátás és zárttéri vadtartás, valamint vadföld létesítése, művelése tilos. - A területen kerítések és kapuk létesítése tilos, kivételt képez ez alól a vadkárelhárító kerítés, illetve a Harkai fás legelő területén a karámok. A karámok és a kerítések kizárólag természetes anyagból készülhetnek. - A területen vonalas létesítmény nem építhető. - A tervezési területen sportpályát kialakítani tilos. 3.1.5 Táj- és kultúrtörténeti értékek - A Harkai fás legelő területén a fáslegelő jelleget fenn kell tartani, a cserjésedést és gyomosodást meg kell akadályozni, illetve gondoskodni kell az elpusztult fák pótlásáról. A felújítást kizárólag helyi állományból származó szaporítóanyaggal szabad végezni. 3.2. Művelési ághoz köthető természetvédelmi kezelési módok, korlátozások és tilalmak 3.2.1 Gyepek kezelése - Tilos a gyepek felülvetése, lazítása, műtrágyázása, szántása. - A lekaszált és bebálázott szénát a területről egy hónapon belül le kell hordani. - A kaszálások során a terület 10%-át mozaikosan, változó elhelyezkedéssel kaszálatlanul kell hagyni. Arbesz-rét - Tilos a gyepek legeltetése. - A rét alacsonyan fekvő, nedvesebb részén a kaszálásokat évente egyszer, június folyamán kell elvégezni. - A rét magasabban fekvő, szárazabb részein megengedett az évi kétszeri kaszálás, de azokat változó időszakban kell végezni. Harkai nagy rét Készítette: Géczi Orsolya, Szijjártóné Pallag Orsolya, dr. Orbán Hunor Látta: Duhay Gábor, Sódor Márton, dr. Pénzes Zsuzsanna, dr. Gosztonyi Ádám Jóváhagyta: Haraszthy László, dr. Erdey György
TERVEZET
-
A gyepet évente kétszer kell kaszálni változó időszakban (május vége-június, illetve augusztus-szeptember), kivéve a rét déli egyharmadát, melyet csak évente egyszer, az igazgatósággal külön, előzetesen egyeztetett időpontban szabad kaszálni. Harkai fás legelő - A terület elsősorban legeltetéssel kezelendő, amennyiben ez nem biztosítható, akkor a gyomosodás ellen kétévente egyszer le kell kaszálni. - A terület kezelőjének a cserjésedést meg kell akadályoznia. 3.2.2 Nádasok kezelése - A területen a nádgazdálkodás és nádhasznosítás tilos. - A természetesen szukcesszió megakadályozása érdekében a nádasok időszakos égetése előzetes hatósági engedély alapján megengedett.
Készítette: Géczi Orsolya, Szijjártóné Pallag Orsolya, dr. Orbán Hunor Látta: Duhay Gábor, Sódor Márton, dr. Pénzes Zsuzsanna, dr. Gosztonyi Ádám Jóváhagyta: Haraszthy László, dr. Erdey György