Környezetvédelem Dr. Bánhidi Olivér Miskolci Egyetem, Kémiai Tanszék
Ajánlott irodalom Moser M. – Pálmai Gy.: A környezetvédelem alapjai.
Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 2006
Barótfi I.: Környezettechnika, 2. Kiadás, Mezőgazda Kiadó
Bp. 2000.
Bándy Gy.: Környezetvédelmi kézikönyv, 4. átdolgozott kiadás, KJK-Kerszöv Kiadó, Bp. 2002. Dix, H. M.: Environmental Pollution. John Wiley & Sons, Chichester, 1981. Kerényi A.: Általános környezetvédelem, Mozaik Stúdió, Szeged, 1998. Kun-Szabó T.: A környezetvédelem minőségmenedzsmentje, Műszaki Könyvkiadó Peirce, J. J. – Weiner, R. F. – Vesilind, P. A.: Environmental Pollution and Control, ButterworthHeinemann, Woburn, 1997. Rakonczai J.: Globális környezeti problémák, Lazi, Szeged, 2003. Sipos Z.: Ipari levegőtisztaság-védelem, Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1987. Vizeink minősége 2003, KvVM kiadvány, Bp. 2004.
A környezet, az ökológia fogalma A környezet fogalma: Az ember környezete a bennünket körülvevő világnak az a része, amelyben él és tevékenységét kifejti. Ez a környezet térbeli kiterjedését tekintve gyakorlatilag azonos az élővilág életterével, a bioszférával, amely a földkéregnek (litoszféra), a vizeknek (hidroszféra) és a légkörnek azt a részét foglalja magában, amelyet az élő szervezetek benépesítenek. Ezen kívül környezetünknek kell tekinteni a világűr közvetlenül a Földdel érintkező részét is. Környezetünk élő és élettelen, természetes és mesterséges (ember által létrehozott) alkotóelemeket tartalmaz. A környezet legfontosabb elemeit az alábbiak szerint csoportosíthatjuk: I. A Föld 1. Alapkőzet 2. Ásványvagyon 3. Barlangok 4. Termőföld, talaj 5. Domborzat II. Víz 6. Felszín alatti vizek 7. Felszíni vizek III. A levegő
8. Alsó légkör 9. Felső légkör V. Élővilág A. Növényvilág 10. Erdők 11. Gyepek 12. Nádasok 13. Mezőgazdasági növények B. Állatvilág 14. Vadon élő védett állatok 15. Vadon élő nem védett állatok 16. Védett háziállatok 17. Nem védett háziállatok C. Mikroorganizmusok VI. Táj 19. Védett természetes táj 20. Nem védett kultúrtáj VII. Települési környezet 21. Települések (lakóterületek) 22. Ipartelepek 23. Mezőgazdasági területek 24. Közlekedési útvonalak Az ökológia tudománya azt vizsgálja hogy az élőlények és az élettelen környezet együttes rendszere milyen feltételek mellett tartható fenn a bioszférában; tanulmányozza az élet külső feltételeit, azok hatásait, továbbá az élő szervezetek reakcióit, kölcsönhatásait és alkalmazkodását. Az ökológiai vizsgálatok tárgyát képező rendszerek az ökoszisztémák. Ez a fogalom egy adott élőhely (biotóp) szervetlen anyagain kifejlődött, azt benépesítő, egymással társult élő szervezeteiből álló életközösség (biocönózis) egységét jelenti. Ilyen rendszert képez egy – egy tó, erdő, vagy gyepes terület. Az ökoszisztémák egymásba kapcsolódva és egymást feltételezve alkotják a legmagasabb fokú ökoszisztémát, a bioszférát. Ebben a geobiológiai egységben a változások olyan körforgásban zajlanak le, amelyben az ásványi anyagokat létrehozó (mineralogén) és életet keltő (biogén) folyamatok kapcsolódnak egymáshoz, ezért az élő és holt anyag nem választható el egymástól. A környezet több nagyságrendi fokozatát különböztetjük meg: a mikro-, és a makrokörnyezetet. A helységeken, létesítményeken belüli térségeket nevezzük mikrokörnyezetnek, a településeknek a létesítményeken kívüli térségeit mezokörnyezetnek, a település határain kívül eső területeket pedig
makrokörnyezetnek nevezzük. A makrokörnyezet a települések lokális (helyi) környezetétől a regionális, majd kontinentális környezeten át a globális környezetig terjed. A legutóbbi időkig az ember (a többi élőlénnyel együtt) a környezete részeként élt, - nagyrészt kiszolgáltatva annak. Abban az időben a civilizáció okozta káros hatások nagyságrendekkel kisebbek voltak a maiakhoz képest, ezért eleve sokkal kisebb, -általában lokális, - hatást jelentettek amit a környezet („természet”) „öngyógyító” képessége viszonylag rövid idő alatt jelentősen csökkentett. A technikai, technológiai fejlődés hajtóereje, célja az ember környezettnek való kiszolgáltatottságának a csökkentése volt. Az ipari forradalom eljöveteléig ez a fejlődés ugyan növekvő, de globálisan még mindig nem számottevő környezeti hatását tekintve. Az ipari forradalom beköszöntével azonban jelentősen megváltozott a helyzet. Az ipari forradalom legfőbb jellemzője az ipari termelés nagyságrendekkel történő megnövekedése. A termelés ugrásszerű növekedése maga után vonta a nyersanyagok, és energiahordozók iránti kereslet drámai növekedését is. Új energiahordozók jelentek meg: ekkor vált tömegessé a szén felhasználása. A közlekedés területén ekkor indult meg a vasutak építése. Ez a hatalmas fejlődés természetesen jelentősen megnövelte a környezetbe kikerülő hagyományos anyagok mennyiségét, de olyan új anyagokból is egyre növekvő mennyiségek kerültek (és ez hosszú időn keresztül folyamatosan történt) a környezetbe, melyekkel korábban egyáltalán nem kellett számolni. A növekvő termelés növekvő fogyasztással jár együtt, ez pedig a hulladék mennyiségének növekedését vonja maga után. Igazából tehát jelentősebb környezetszennyezés az ipari forradalomtól kezdődően történt/történik. Az ipari forradalom egyik kedvező hatása a közegészségügyi helyzet javulása, a várható élettartam növekedése, illetve ennek következtében a népesség jelentős gyarapodása, ami további termelésnövekedést illetve szennyezést gerjesztett/gerjeszt.
Az ipari forradalom időszakában, illetve nagyjából egészen a XX. Század közepéig a „fejlett” ipari államokban sem foglalkoztak a környezetszennyezési problémákkal. Kimondatlanul is úgy vélték, hogy a „természet” képes kiheverni az ember okozta környezetterhelést. Gyakorlatilag semmilyen elv, - pláne törvény, vagy rendelet – nem korlátozta a nagymértékű környezet-terheléssel/szennyezéssel járó tevékenységeket. Az ipari üzemek ontották a szennyezőket a légkörbe, az élővizekbe, talajba. A széntüzelés miatt a széndioxid mellett rendkívül sok kén és nitrogén-oxid került a légkörbe. A különféle kohászati, vegyipari üzemek, erőművek a technológiai folyamataikban használ, - és ezért erősen szennyezett vizet nemes egyszerűséggel a patakokba, folyókba vezették, különféle hulladékaikat pedig jobb esetben a szeméttelepeken helyezték el. A nagymértékű környezet-terhelésben természetesen nemcsak az ipar, hanem a gazdaság egyéb ágazatai is, - pl. közlekedés, mezőgazdaság, - is komoly szerepet játszottak, és egyre növekedett a lakosság életviteléhez kapcsolódó un. kommunális környezet-terhelés is. Fölvetődik a kérdés hogyan kell megítélni ezt az időszakot? Tekintsük bűnözőnek az egész emberiséget? Igazából ezt a nagymértékű környezetterhelést gondatlanságból elkövetett tevékenységnek kellene minősíteni. A gazdasági tevékenységet elsősorban a befektetés – megtérülés – haszon alapján szervezik meg. Ezen tevékenység környezeti hatásaival természetesen nem számoltak, - hiszen ez költségnövelő, és esetleg versenyhátrányt okozó lehet, - és először a következmények még nem voltak láthatók. A XX. Század közepére azonban, - főleg az iparilag fejlett államokban, - már láthatóak voltak a következmények is, pl. az 1952-es nagy Londoni szmog, az un. „Miamata kór”, a Rajna totális elszennyeződése Nyugatnémet-országban, savas esők Bajorországban, stb. Magyarországon, - az országot irányító elit egészen a 80-as évek elejéig nem vett tudomást, (illetve nem akart!) a problémákról, persze ettől a Sajó színe még nem változott vissza az eredetire, és a Bodrogról sem tűnt el a szennyezés. A már látható következmények hatására Nyugat-Európában sorra alakultak meg az un. „zöld” mozgalmak, majd a „zöld” (vagy legalábbis zöldülő) gondolkodás kormányzati szinten is megjelent. Kialakult a környezetvédelem fogalom-rendszere, irányítási rendszere és lassan elkezdett
teret nyerni a környezet-központú gondolkodás és magatartás. A meghozott intézkedések és a kialakult szabályzó-rendszer eredményeként Nyugat-Európa környezeti állapota sokkal jobb mint Kelet-Európáé.
A környezet szennyezésének folyamata A környezet szennyezése azt jelenti, hogy az ember tevékenysége a környezeti elemek tulajdonságait hátrányosan megváltoztatja, ezáltal az emberi életkörülményeket rontja. A környezet szennyezésének folyamat a szennyező források kibocsátásaiból (emisszió) indul ki, és terjedés (transzmisszió) révén jut el az emberbe, illetve hatol be a környezet valamely elemébe (immisszió), ahol káros hatását a szennyezés mértéke határozza meg. A szennyező források és kibocsátásaik számos szempont szerint csoportosíthatók: ipari, mezőgazdasági, közlekedési, települési, stb. jellegük szerint lehetnek helyhez kötött, vagy mozgó, pontszerű vagy kiterjedt források. Az emisszió lehet időszakos, vagy folyamatos, egyenletes, vagy időben változó. A szennyező források más szempontok szerint is csoportosíthatóak, pl. lehetnek szerves szervetlen, mérgező – nem mérgező források. Az anyagokon kívül energia-kibocsátás is károsíthatja a környezetet. Az ún. hatótényezők szerint csoportosítva beszélünk: veszélyes anyagokról és technológiákról, hulladékokról, zajról és rezgésről, és klf. Sugárzásokról. A környezetterhelés valamely anyag, vagy energia kibocsátása a környezetbe, a környezetszennyezés pedig a környezet valamely elemének a kibocsátási határértéket meghaladó terhelése. Környezetkárosításról akkor beszélünk, amikor a szennyezés a környezet valamely elemének tulajdonságait oly mértékben változtatja meg, hogy azok Természetes, vagy korábbi állapota csak beavatkozással, vagy egyáltalán nem állítható helyre. Az immisszió meghatározott helyen fellépő szennyezettségi érték, melyet valamennyi forrás kibocsátásainak a terjedés által módosított, összegzett hatása idéz elő. Az introvert emissziók a forrás belsejében, illetve annak területén tartózkodó személyekre, tárgyakra hatnak, míg az extrovert emissziók a létesítményen kívüli emberekre, tárgyakra hatnak. A környezetvédelem célja és eszközei A környezetvédelem elsődleges célja megfelelő életkörülmények révén az ember egészségének és fennmaradásának biztosítása, továbbá anyagi és szellemi javaink védelme.Nem csak védekező jellegű tevékenység, hanem magában foglalja a tervszerű környezetfejlesztést is, amely
környezetünket az ártalmak megelőzésével átalakítja. A környezetvédelem tehát azon intézkedések összefüggő rendszere, amely a fenti célok elérését biztosítja. Ide tartozik: a károkat megelőző védelem, az okozott károk megszüntetése, az emberi környezet fejlesztése, a természeti erőforrásokkal történő ésszerű gazdálkodás. A környezetvédelem fontos része a természet-, és tájvédelem. A környezetvédelmi tevékenység során elsősorban az alábbi kérdéseket kell megválaszolni: mit, mitől és hogyan kell megvédeni? Az első kérdésre egyszerű a válasz: minden embert, továbbá a környezet valamennyi elemét. Az embert és környezetét a különböző forrásokból származó ártalmaktól kell megvédeni. Néhány jelentősebb környezeti ártalom: kémiai ártalmak, szöveti izgató hatások, zaj és vibrációs hatások, a termőterületek, a táj és az élővilág és anyagi eszközök károsodása idegi megterhelés, a stresszorok, káros pszichés ingerek A környezeti ártalmak elhárítására alkalmas műszaki megoldások a következő 3 kategóriába sorolhatók: A káros emissziók csökkentése, illetve kiküszöbölése a forrás területén, hulladékszegény, ill. hulladékmentes technológia alkalmazásával, a káros emissziók kilépésének megakadályozása, pl. porleválasztó, szennyvíztisztító alkalmazásával, A káros emissziók továbbjutásának vagy konvertálódásának megakadályozása az intermedier közegekben, pl. magas kémények építése, erdők telepítése, Az immissziók helyén védőeszközök alkalmazása, pl. zajhatás ellen füldugó.
