8
Írok néhány sort magamról, magunkról. 1984-ben végeztem Miskolcon az Építőipai Szakközépiskolában, mint útés hídépítő. Érettségi után két évet dolgoztam a miskolci SZÜV-ben, mint számítógép kezelő operátor az R-35-ös és IBM nagy teljesítményű számítógépeken. A katonaság után Isten elhívásának engedve jelentkeztem a Baptista Teológiára. 1989-ben kötöttem házasságot (Szommer Annamáriával) és 1991 óta élünk Törökszentmiklóson. Négy gyermekünk van: Glória 23 éves és Miskolcon dolgozik egy cukrászdában. Klaudia 22 éves és a Debreceni Egyetemen tanul környezetmérnöki szakon. Sámuel 19 éves, a Bercsényi Gimnáziumban végzős. Titusz 13 éves és 7. osztályos tanulója szeptembertől a baptista fenntartású Kölcsey Ferenc Általános Iskolának. Feleségem utánam kap ápolási díjat. Jómagam pedig 2002 óta rokkant nyugdíjas vagyok. Tíz évig szolgáltam főállásban, mint baptista lelkipásztor. Csak közbe jött ez a betegség. Az aktív lelkipásztori szolgálatom letétele után – felkérésre – havonta általában egyszer prédikálok helyben Törökszentmiklóson. 1994 januárjában írták egy leletemre először a Szolnok Megyei Kórházban:
FÜLE LAJOS
HA CSENDBEN LENNÉL... Ha csendben lennél, lenne rá okod, tán felfigyelnél, mint a pásztorok. Ők hallottak és láttak, mert lehet az éjszakában angyaléneket hallani, csak a lélek csendje kell hozzá, mikor nem ember énekel, mikor felülről jön az üzenet, mikor VALAKI nyitja füledet, s az Ég, a Föld, a Lélek s az anyag beszélni kezd mind, vagy visszhangot ad. Ha csendben lennél, szinte hallanád a molekulák termikus zaját, sőt hallanál – a földi zaj helyett – égi Igét és angyaléneket, szívig elérőt és csodálatost, s véget nem érő ünnep jönne most! „Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek.” (Tit 2:11)
„SM (?).” Sokáig nem akartam elfogadni a betegség tényét. Közben elküldtek iszappakolásos kezelésre. Ettől lezsibbadt a bal oldalam, amely fizikoterápiás kezelésekre elmúlt; és utána az elöljáróim javaslatára átkértem magam a Szegedi Neurológiai Klinikára. Ott kimondták a diagnózist: Sclerosis multiplex (relapsusremissio kórforma). 2002 óta szúrom magam naponta a Copaxone injekcióval. Tüneteim: térdfájás, bicegés, egyensúlyzavar, skandáló beszéd, fáradékonyság. A betegségem elfogadását nem egy pszichológus, hanem Jézus Krisztus adta (és adja) meg. Ő az igazi barát, aki az én betegségemet viselte, az én fájdalmaimat hordozta. Azt gondoltam, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig az én vétkeim miatt kapott sebeket, bűneim miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekem békességem legyen, az ő sebei által gyógyultam meg. Igen, ő a betegségem igazi ismerője. Gyógyítja lelkem a betegség elviselésében, és ha úgy gondolja, testem állapotát is. Hiszek „én vagyok a te gyógyítód” (2Móz 15:26.) ige rám
vonatkozó kijelentésében. Mióta leszázalékoltak, azóta romlott az állapotom, és amíg nincs gyógyszer (csak szinten tartásra napi egy injekció) erre a betegségre, ez az állapot folytatódhat. Kisebbnagyobb kilengéssel nagyjából stagnál az állapotom. Hála az Úrnak! De hiszek az imádság erejében és a gyógykezelések segítségének. Látom néhány sorstársamon, milyen rossz változást idézhet elő ez a betegség. Ami engem bátorít az „attól függ mihez képest” állapotban az, hogy hálás vagyok Istennek és Testvéreimnek, amikor felkérnek egyéb szolgálatokra. Megköszönöm, hogy elfogadhatónak tartják pl. írásaimat akár az Áhítatba, akár a Baptista Rádióba. Ez gyógyít, mert érzem, valahol szükség lehet rám. Hálás vagyok Istennek, mert így is akar használni engem. Tudom minden kegyelem, ami engem érint. Több tanfolyamot elvégeztem már, amikről azt gondoltam, fel tudom majd használni, hogy másoknak szolgáljak azokon keresztül. Számomra is igaz a régi mondás: „Ha Isten bezár egy ajtót, nyit helyette egy ablakot.”. Majnár Zsolt lelkipásztor
Krisztus visszajövetele – Advent Scifiként akarták eladni a Bibliát egy dél-kaliforniai üzletben, akik „fikció” címkével látták el az egyik üzletükben kapható Bibliát – írja az American Daily News. Később az amerikai online áruház bocsánatot kért, amiért fikciós irodalomként hirdette a Bibliát. Karácsonyra Bibliát ajándékozni jó dolog, de nem mindegy milyen áron tesszük azt. Hogyan tegyük rendbe életünk tévedéseit? Jézus élete és visszajövetele nem kitalált, a valóságban nem létező, elképzelt dolog. Ő valóságosan megváltoztatja életünket. Általa megismerjük az életünk értelmét. Ő célt és reményt ad a kereső emberek számára. Szükség esetén próbál segíteni az összetört szívű embereknek, akik elfogadják azt. „Ő az előző nemzedékek során megengedte, hogy minden nép a maga útján járjon, bár nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevőtök volt, a mennyből esőt adott nektek és termést hozó időket; bőven adott nektek eledelt és szívbéli örömet.” (ApCsel 14:16–17.) Jézus megvédi az embereket az igazság lelkes félremagyarázóitól. Bennünk is legyen elhatárolódás azoktól, akik Jézus életét komolytalannak veszik. Ne torpanjunk meg, ha akadályokba ütközünk hívő életünkben. Gondoljuk meg, milyen hatással van az életünkre egy-egy esemény. Így „tartsunk terepszemlét” életvitelünkben. Gondoljuk meg, min kell változtatni, hogy készüljünk a Jézussal való találkozásra. Ha benne bízunk, semmi sem változik a vele való kapcsolatunkban. Egy mondás szerint „nem lesz kolbászból a kerítés”, jöhetnek gondok és nehézségek keresztyén életünkben; ezért szükségünk van egymásra. Sose nyúljunk piszkos eszközökhöz érdekeink elérése érdekében. Készüljünk a reményteljes találkozásra Jézussal. Sokszor felfoghatatlan és titokzatos, amit tőle kapunk. Életünk stabil és kiszámítható lesz akkor is, ha mások életkörülményében „áll a bál”. Számunkra ő biztonsági rés, ahova mindig mehetünk megerősödni. Így a különböző történésekre reakciónk, hozzáállásunk pozitív lesz. Töltsön be az őszinte várakozás és annál örömtelibb lesz ennek beteljesülése. Majnár Zsolt
9
Még bőven nyár volt, fullasztó meleg. Állandóan a hirtelen előjött sérvemet tapogattam. Kerestem a leggyorsabb lehetőséget egy ambuláns műtétre. A kezelést és a gyógyulásom várható időtartamát beleterveztem a jövőmbe. Isten is ugyanezt tette, csakhogy Ő a valódi betegségemet tervezte be, és kezelésének normaidejénél is egészen másképpen kalkulált. Rosszindulatú daganatok támadták meg keresztben hoszszában szinte a teljes nyirokrendszeremet. A sérvnek képzelt daganat csak a testem felszínre küldött segélykiáltása volt a belsőmben már korábban kialakult káosznak. A betegséget Isten vagy küldte, vagy csak megengedte? Van egy saját meglátásom ezzel kapcsolatosan, ami azonban egy elég sok alázatot követelő másik bizonyságtételem témája lehetne. Most azt szeretném elmondani nektek, hogyan segített át az Úr a betegségem sóhajtozva történő elfogadásától addig a békességig, amellyel a szívemben most bátoríthatom azokat a testvéreimet (és leendő testvéreimet) akik a megnyugvás útját éppen most keresik. Éppen most? Micsoda időzítés! A Békesség Fejedelmének a születésnapján békességet keresni?! Akik ezt teszik, azoknak nem is kell már tovább keresniük, hiszen megtalálták. Csupán el kell fogadniuk! Isten adventi ajándéka egy ilyen kegyelmi élmény volt számomra, amit most meg szeretnék osztani veletek. A vizsgálatok egymásutánja sorozatosan diagnosztizálta, hogy olyan betegségem van, amit a legkevésbé akartam, a kezelésem pedig olyan módszerrel fog történni, amitől már előre rémüldöztem. Igyekeztem pániktól mentesen feldolgozni magamban mindent, ami eddig történt velem, és belenyugodni abba, ami ezután fog történni. Ezt a megnyugvásomat a környezetem felé a keresztyéni viselkedésnorma elvárható higgadtságával igyekeztem képviselni. Ami már elmúlt, azt könynyebb volt megharcolnom, mint a jövőt elképzelnem és elfogadnom. Ilyenkor könny csillant meg a szemem sarkában. Amikor kedves feleségem észrevette, lágy hangsúllyal rákérdezett. – Semmi, semmi csak... És soha nem tudtam befejezni a válaszomat. Csak szégyelltem magam, hogy férfi létemre képtelen vagyok titkolni az érzelmeimet. Erre fejemet megsimogatta, amivel jelezte, hogy a könnyeimet jobban érti, mint a szavaimat értené. Milyen jó is az, amikor valaki mellett ott van ilyenkor egy Istentől kirendelt Társ. Még jobb annak, aki felett pedig ott őrködik a Társat kirendelő Isten is személyesen. Boldog vagyok, mert énrám mindkettő igaz. Az első kemoterápiás kezelés után már megkaptam a gyógyszereimet, amiket elkezdtem szedni. A gyógyszeres dobozokat nyitva hagytam, a kezelési utasításokat hosszában félbehajtva beleszúrtam, hogy azok minél jobban kiálljanak. Sorba állítottam őket az asztal szélén. Mellé tettem az ambuláns lapok és leletek kötetnyi halmazát. Legfelül hagytam azt a beleegyező nyilatkozatomat, aminek aláírásánál a kórház folyosóján újra átéltem a múltamat, jelenemet és várható jövőmet. Hoztam a vércukormérőt, amelyik olyan hisztériásan tesztelt újabb és újabb csúcsmagasságokat. Természetesen itt volt a helye a vérnyomásmérőnek is, amelyik 12 órán belül letesztelte életem maximum és minimum adatait. Odakerült a lázmérő, ami hűségesen csupán annyit mutatott, amennyit tőle elvártam. Egy helyen akartam látni mindent, ami a betegségemre emlékeztetett. Lovagiasan meg akartam engedni a betegségem bizonyítékainak, hogy együttes látványukkal még egyszer utoljára stresszeljenek. Mert most élethalálharc következik. Nem csupán az első vérig, hanem a teljes győzelemig. Ezt követően
odatettem a jobb oldalon előre kihagyott helyre a kinyitott bibliámat: „...betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá... és az ő sebeivel gyógyulánk meg.” (Ézsaiás 53:4– 5.) Felülről nyert hittel elkezdtem imádkozni: Istenem, köszönöm neked külön-külön Jézus Krisztus mind az öt sebét, elhiszem, hogy ezzel az én teljes gyógyulásom ára ki van fizetve. Ez az én mennyei érvényes tajkártyám, amelynek alapján szeretnék most azonnal kapni a kemoterápiás kezelés mellé egy szeretetterápiás gyógykezelést, sokkoló mellékhatások nélkül a te mennyei klinikádon. Ámen. Pillanatokig vártam csak. Tudtam, hogy a lelki gyógyulás, ami nekem nagyon fontos, az Istennek még fontosabb, ami nekem sürgős, az neki még sürgősebb. Nem tett várólistára, hanem azonnal megkezdte a gyógykezelést. Sürgősségi ellátást kaptam. Szeretetének puha erőtérkarjaival kétoldalról és felülről egyszerre hirtelen körbeölelt. Kaptam egy szeretet infúziót is, amitől azonnal teljesen megnyugodtam. Templom az én testem, a Szentlélek temploma. Isten szuverén tulajdona. Helyrajzi száma van a mennyben. Tulajdoni lapjára az élő Isten számára elidegenítési és terhelési tilalom van bejegyezve. Ez a templom nem eladó, nem örökölhető, nem cserélhető. Nem vagyok holmi cserebere portéka. Ha Isten ennyire ragaszkodik a tulajdonához, akkor Ő biztosan vigyáz is rá, mint a szeme fényére. Ezen kívül elhiszem és elfogadom, hogy ő irányított a kezelőorvosaimhoz, akik tudják, hogyan kell vigyázni egy mennyei tulajdonra. Bízom bennük, elfogadom a kezelési módszereiket, és pontosan betartom a kezelési utasításaikat. Most már meggyógyult lélekkel nyugodtan várom ki a testi gyógyulásomat is, amit hitben már elfogadtam. Mindezek figyelembevételével felállított öndiagnózisom szerint én már 50%-ig meggyógyultam. Félig már egészséges vagyok, a betegségből már kifelé tartok, a kezelésemet csupán be kell fejezni. A gyógyulásomat elősegítő további bónuszaim: Van egy szeretve gondoskodó feleségem. Vannak hitben lévő és értem imádkozó gyermekeim. Van egy gyülekezetem. Van egy velem imádkozó és sorsomat kísérő lelkipásztorom. Hálás vagyok, mert a betegségemet még kezelhető állapotban fedezték fel az orvosok. Hálás vagyok, mert nincs 11 cm-nél nagyobb daganatom, és abból is csak egy van. Hálás vagyok, mert Jézus Krisztus előre elhordozta a mellékhatások esetleges fájdalmait. Hálás vagyok, hogy a környezetem el fogja viselni az esetlegesen várható sokkoló külső mellékhatásokat. Hálás vagyok, hogy el tudtam fogadni azt a váratlan tényt is, hogy mostantól fogva nem csak rákos beteg vagyok, hanem cukorbeteg is. Hálás vagyok, hogy van egy gyülekezet mögöttem, ahonnan ez úton keresek hálaadó társakat mindazért, amiket most felsoroltam. Aki ezt megteszi, annak azt javaslom, hogy csendességében keresse meg először a saját hálavirágait, és kösse azokat csokorba. Kössön rá laza masnit, és mielőtt azt szorosra húzná, tűzzön hozzá néhány hálavirágot az én csokromból is. Végül hadd fejezzem be bizonyságtételemet a gyógyulás evangéliumával. Nemcsak nekem, hanem mindenkinek jár a „mennyei tajkártyája” alapján a Teremtő Istennél egy szeretetterápiás gyógykezelés. A kezelés olyan költséges, hogy még az életünk feláldozásával sem tudnánk megfizetni. Kegyelemből mégis ingyen kapjuk, mert Valaki már megfizette az árát önmaga feláldozásával. Jézus Krisztus volt az, akinek a földre jöttét ünnepeljük. Én éppen most jövök a mennyei klinikáról lelkileg meggyógyultan. A kezelést mindenkinek karácsonyi ajándékképpen szeretettel ajánlom. Nagy Ernő
10
VENDÉGESKEDÜNK November második felében Ócsán voltunk evangelizációs héten, a hónap utolsó vasárnap délutánját pedig Orgoványban töltöttük. Érdekes és hasznos dolog az ilyen „szomszédolás”, különösen, ha nyitott szemmel, füllel és szívvel megy az ember. Természetesen igazi mélységében csak lakva ismeri meg az ember a másikat, legyen az férj-feleség, kollégiumi szobatárs, munkatárs, vagy akár gyülekezet, de azért az elkapott szavak, meghallgatott imádságok, bizonyságtételek, rövid beszélgetések sok mindent elárulnak egy-egy közösségről. A teljesség igénye nélkül következzen ezekből az összeszedett információkból egy csokorra való, mégpedig időrendi sorrendben. Ócsa. Egész hetes evangelizáció rohanó világunkban? Van erre igény, lehetőség? Nem túlhaladott? Nem gondolnám, s a visszajelzések is erre engednek következtetni. Szervezett alkalmak, estéről-estére különféle szolgáló csoportok közreműködésével, s a gyülekezet létszámához képest a látogatottság is kielégítőnek mondható, legalább is külső szemlélő számára. Figyelmes, igére szomjas hallgatóság várta az üzenetet a padokban, s a készülékek előtt. (On-line közvetítés volt.) S mindezt honnan tudom? Onnan, hogy volt, aki a hét elején beteg volt, vagy dolgozott, de a hétvégén visszatért a korábban elhangzottakra, mondván, azért mindet megnéztem ám! Az igehirdetés után élmény volt részt venni a gyülekezet imaközösségében. Sokan imádkoztak, s a legfőképpen személyesen, s az elhangzott üzenethez. Élt a gyülekezet az Úr előtt, s ezt átélni, mindig öröm. Tetszett, hogy a technika szinte észrevétlen maradt. Működött, de diszkréten, a háttérben, ahogy kell. A lakóparkban élőkről, az ott folyó munkáról többször is szó esett, ugyanis
Ócsa mellett létesítettek egy olyan lakóparkot, ahová a végzetesen eladósodott embereket költöztetik. Testvéreink mindezt missziós feladatként élik meg, s keresik az alkalmat a segítségnyújtásra. Gyerekalkalmakat szerveznek, szeretnének összejöveteleket is tartani, mégpedig helyszínen, talán valamilyen sátorban, hiszen a terület kívül esik a település központjától, s akiknek semmijük nem maradt, azoktól nem várható el, hogy a nem létező kocsiba huppanjanak, s beguruljanak az imaház parkolójába... A segíteni akarásnak egészen gyakorlati példájával is szembesültünk vasárnap este, hiszen keresték azt a testvért, aki másnap reggel eljuttat egy édesanyát gyermekével együtt a Bethesda kórházba. Rövid beszámolót hallhattunk az egyik este a Bugyin működő gyülekezetplántáló házikör munkájáról, s arról, hogy a jövőben szükségesnek látszik heti rendszerességgel tartani az alkalmakat. Az istentisztelet után azt is megtudtam, hogy a munkát szívén viselő testvér nem olyan régen tagja a közösségnek. „Jó nektek – kezdte az egyik testvér a beszélgetést –, ti olyan sokan vagytok, de nálunk annyi a munka, s kevés a munkás kéz.” „Tudod – feleltem – Jézus szavai nálunk is igazak: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.” A hét folyamán többször szóba jött az imaházépítés kérdése is. A szomszédos telkek már a gyülekezet tulajdonában vannak, de e mellett egy nagyobb területtel is rendelkezik a közösség a mostani, centrumban levő területtől távolabb. Hol álljon az új imaház, ez a kérdés, mert az nem kérdés, hogy kelle vagy sem. A gyülekezetnek van jövője ugyanis. Jók a belső adottságai, van-
Ádvent első vasárnapján vendégünk volt az Ócsai Gyülekezet, Horváth Zsolt lelkipásztor vezetésével
nak fiatal családok, gyerekek szép számmal, és jó a misszióhoz való hozzáállása is. Akarnak élni, s ha egy közösség élni akar, számíthat Isten segítségére. Orgovány. Korábban még nem jártam itt, térképről néztem ki az utat: M5, majd Soltvadkert irány, s aztán Orgovány. Amolyan jellegzetes, vidéki gyülekezet kívülről, s belülről egyaránt. De, mégse: nincs férfitestvér, még a gyülekezetvezetői feladatokat is nőtestvér látja el. Kevesen vannak, de élni akarnak. Ezt mutatja a teremben elég fegyelmezetten ülő gyereksereg látványa is, akik közül többen nemzetiségi családból származnak. A gyülekezet felnőtt tagjai közül néhányan köztük ülnek, ölbe veszik a kisebbeket, szóval szeretik őket. Jó látni, s megérteni, hogy Isten miért gyerekekkel kapcsolatos élményeket, megtapasztalásokat helyezett a szívemre, mint bizonyságtételt. Zenészek is hangolnak, a szomszédos Csengődről érkeztek. Ott sincsenek sokan, tudjuk meg a végén tőlük, de vasárnap délutánonként átjárnak segíteni oda, ahol még kevesebben vannak, mint ők. Örömmel, hálás szívvel teszik: énekelnek, bizonyságot tesznek, ha kell, igével szolgálnak. A településen nincs középiskola, ezért vasárnap délután 3-kor a 14 éven felüliek elmennek. Maradnak a gyerekek, meg az öregek. Mi a tanulság mindebből? A gyerekeket kell megcélozni a misszióval, mégpedig úgy, hogy mire kollégisták lesznek, ők is, meg a szüleik is „megfertőződjenek” az igével. Intenzív gyerekmissziót folytatnak hát: gyerekalkalmakat, iskolai hitoktatást, nyári napközis tábort tartanak. Anyagilag is próbálják segíteni a nagyon nehéz helyzetben levőket. Egy hajlott hátú nagymamát igyekeznek néhányan a helyére segíteni. Az alkalom után megtudjuk, hogy egyedül él, de a gyerekei közül minden vasárnap egy hazalátogat, hogy imaházba kísérje a mamát, annak ellenére, hogy ők még nem Isten gyermekei. Most maradtak. Az Úr tudja mit végzett a szívükben. Az alkalom után szeretetvendégség. Mindenkinek. Idősnek, fiatalnak, romának és magyarnak, majd a messze lakó gyerekek hazaszállítása, kocsival, mert a szeretet nem személyválogató. Adná Isten, hogy megerősödne a misszió ezek által az élni vágyó gyülekezetek által. S bárcsak nekünk is részünk lehetne ebben! Kulcsár Anikó
11
„Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. Saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében. Akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” János evangéliuma 1:9–14. Az, hogy az Ige testté lett, az örök Isten a mi érdekünkben emberré lett, mutatja, hogy Isten kész volt egészen azonosulni velünk, akik pedig fellázadtunk ellene. Egyben a testté létel csodája és szükségessége mutatja minden emberi önmegváltó erőlködés totális csődjét is. Nem tudtunk és nem tudunk magunkon segíteni, csak az Isten segíthet a tőle elszakadt emberen. Csak ez az egy módja volt annak, hogy Ő maga hajolt utánunk Jézusban. Jézus azt hozta vissza, amit elveszítettünk az Isten elleni lázadásunk, a bűneset során. Amit soha semmi módon nem tudtunk volna visszaszerezni. Az értelmes, emberi boldog életet, mert benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. Anélkül a világosság nélkül, aki Jézus, ami belőle árad, csak tévelyegnünk lehet. Anélkül sötétben tapogatózunk, összetörjük magunkat, összetörjük az értékeinket, neki megyünk szakadatlanul egymásnak, és összetörjük egymást. Egyedül Jézus világosságánál tud tájékozódni az ember. Az igazi világosság nem bálványból, ember kitalálta, úgynevezett istenből árad, de még csak nem is az emberi értelemből, még csak nem is a vallásos jó szándékból, hanem egyedül az Isten emberré lett Fiából, a testté lett Igéből, a mi megváltó Jézusunkból. János a maga karácsonyi történetében, pontosan ezt, és csak ezt akarja leírni. A lényeget fogalmazza meg azonnal. Jézusra mutat, és azokra az ajándékokra, amiket Őbenne kaphatunk meg, amiket elveszítettünk. Jánost csak a lényeg érdekli. Erről tesz bizonyságot, és arra bátorítja az olvasót, hogy ezt higgye. Ezzel kezdi gyönyörű, hosszú evangéliumát és ezzel fejezi be. „Ezek azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és ebben a hitben életetek legyen az Ő nevében.” János 20:31. Az a világ is ugyanolyan volt, mint ez a mai, a mienk. Annak a világnak sem kellett Krisztus. Akkor sem hitték az emberek, hogy benne maga Isten hajolt közel hozzánk, hogy az Ő kereszthalála az egyetlen érvényes elégtétel mindannyiunk bűneiért, és hogy Őbenne jelent meg az igazi világosság. Akkor is bújtak, menekültek sokan a világosság elől, mert voltak rejtegetnivalóik, és az ilyen ember jobban érzi magát a sötétben. Ugyanúgy, mint ma. Van azonban ebben a bibliai szakaszban egy hangsúlyos „azonban”. „Akik azonban befogadták Őt, azoknak megadta azt a kiváltságot, hogy Isten fiaivá legyenek.” Akik befogadták a testté lett Igét, vagyis összekötötték az életüket Jézussal a hit által, azokat befogadta Isten a maga családjába, beleértve azt is, hogy a teljes örökséget visszakapták. Isten örököseiként, Krisztus örököstársai lettek. Erre utal ez a két szó: kegyelemmel és igazsággal teljes. „Őérette kaptunk mindnyájan kegyelmet is kegyelemre.” Jn 1:12–16. Ha szüksége van, újra mehet kegyelemért. Elég nekünk az Ő kegyelme. Ő nekünk adja az Ő igazságát. Nemcsak azt jelenti ez,
hogy elsegít igaz, helyes Isten-ismeretre és önismeretre, hanem azt is, hogy igazakká válunk az igaz Isten előtt. Akik befogadták Jézust, kegyelmet és igazságot kapnak. Ez a karácsony lényege János evangélista szerint. Mindez a kimondhatatlan ajándék, személyesen a miénk lehet. Megtörtént, hogy Jézus testté létele kinyitotta előttünk a mennyország kapuját, és ez nem dajkamese, hanem ez az egyetlen életlehetőség mindannyiunk számára. Mert ebbe a mennyországba, vagyis az Istennel való valóságos közösségbe itt a földön már belép a hívő. Vagy aki itt nem lép be abba, az soha nem lép be. Mert aki halála előtt nem megy át a halálból az életbe, az utána már nem mehet át. De előtte bárki átmehet. Ez a karácsonyi evangélium. Ezt tette lehetővé Jézus Krisztus. Nem kell félelmek között élnünk. Nem kell örökösen valahogyan megnyugtatni magunkat, nem kell altatgatni a lelkiismeretet, megszabadulhat minden vádtól. Nem kell sokféle nélkülözést szenvednünk. Nem kell öntelten vagy kétségbeesetten gondolnunk arra, hogy minek mi lesz a következménye. Nem kell a magunk istentelenségében elpusztulnunk. Maga Isten jött utánunk karácsonykor a testté lett Igében, Jézusban. Az emberré lett Isten Fia hozza nekünk az Atya üzenetét: Szeretlek, gyere haza! Ez a karácsony lényege. A lényeg az, amit Isten tett értünk karácsonykor. A lényeg az, amit Jézus vállalt érettünk, helyettünk és miattunk. A kérdés ma az, hogy mit teszünk ezzel? Hisszük-e valóban, hogy a názáreti Jézus a Krisztus, az élő Isten Fia? Ez a Jézus egészen személyesen a mi Megváltókká lett-e már? Erről tudunk-e hitelesen, nagy szeretettel másoknak is beszélni? Meglátszik-e ez az életünkön, a gesztusainkon, a váratlan nehéz helyzetekben tanúsított magatartásunkon, a gondolatainkon, az éjszakánkon és a nappalunkon, az emberi kapcsolatainkon, az egész életünkön? Valóban él-e bennünk Krisztus a hit által úgy, hogy a Krisztus jó illatát megérezhetik körülöttünk az emberek? A karácsony lényege az, hogy ez megtörténhet. A mi felelősségünk az, hogy vajon ez, megtörtént-e már? Az, hogy a bölcsek hányan voltak és pontosan mennyi aranyat vittek, meg az, hogy a fenyőfakultusz pogány szokás vagy nem, meg jó-e az, hogy kisebb erdőket kiirtunk december közepén, és ezzel ki ért egyet közülünk és ki nem, ez mind mellékes ahhoz képest, hogy Krisztus ott él-e már a szívedben. Mert egyszer mindnyájan meg fogunk halni, és akkor az Isten ítélőszéke előtt egyetlen kérdés lesz fontos: ismerjük-e mi Jézust úgy, mint akivel együtt éltünk ebben az életben, és hogy ismer-e Ő minket? Mondhatja-e azt: gyertek, én Atyám áldottjai és örököljétek az országot, vagy azt mondja: nem ismerlek titeket, távozzatok tőlem, ti átkozottak. A karácsonyi csoda megtörtént. A lényeg az, hogy nekünk ez mit jelent, hogy mi is részesei vagyunk-e már ennek a csodának. A Biblia arra tanít minket, hogy a Krisztus születése ünnepén is az Ő halálára kell emlékeznünk. A kettőért együtt kell Őt magasztalnunk, mert Ő már testté lételekor tudta, hogy azért kellett eljönnie a mennyei dicsőségből, hogy gyalázat és kínok között meghaljon helyettünk, érettünk és miattunk. Éppen ezért nekünk már nem kell bűnhődni a bűneinkért. Ezt a reménységet is megerősíti a karácsony csodája. Az emberré lett Isten Fia ma is hozza nekünk az Atya üzenetét: Fiam! Gyermekem! Szeretlek! Gyere haza! Ez a karácsony lényege! Gyaraki Péter
12
November első napjaiban lelkipásztor értekezlet volt Balatonszemesen. Ez a néhány nap a továbbképzés mellett mindig lehetőséget ad személyes találkozásokra, beszélgetésekre is. Régóta készültem egy hosszabb beszélgetésre a debreceni HÍD Alapítvány és a Trinity gyülekezet vezetőjével, Steiner József lelkipásztor társammal. Először a hitben való elindulás felől faggattam. Mária Terézia korában hívták be elődeinket ide Magyarországra és az 1700-as évek óta ismerem a családfámat. Nagyon sok minden feljegyzésre került, sajnos nem tudok róla, hogy hívő emberek lettek volna itt a magyarországi szálon. A 70-es években születtem és gyermekeskedtem Budakalászon. Néhanapján, ünnepekkor jártunk a templomba. Abszolút kulturális vagy nagyonnagyon felszínes vallásos érzésként vagy élményként éltük át. Ez azt jelenti, hogy az Isten létében valamilyen fokon hittünk, de soha nem volt téma, nem is beszéltünk erről a családdal. Elmentünk, részt vettünk egy karácsonyi istentiszteleten, részt vettünk talán egy húsvéti istentiszteleten. Ennyi. Befejeztem a középiskolás éveimet Budapesten, utána villamosmérnökséget tanultam. Amikor elkezdtem a tanulmányaimat, akkor a rendszerváltás évét kezdtük élni. Abban az időben a hitnek és a keresztyénségnek – sok minden másnak is – a képviselői megjelentek, vagy aktivizálódtak Magyarországon. Mindez egybe kapcsolódott az én belső, szívbéli Isten-keresésemmel is. Úgyhogy mint fiatal egyetemista mentem az utcán, valószínűleg a nyitottság is kiült az arcomra, mert mindenféle különleges egyházi csoportosulások és több világvallás sokféle funkcionáriusa megtalált engem és órákig beszélgettem ezekkel a sokszor külföldről származó, a magyar nyelvet már megtanult emberekkel. Vagy éppen sokszor – akkor még kezdő angolságommal – hosszú beszélgetésekbe elegyedtem Istenről, az élet értelméről. Úgy másfél év alatt kialakult ben-
nem egy nagyon mély meggyőződés, hogy tényleg létezik egy Isten, akit valószínűleg eddig sem tagadtam volna, de nem is értettem és nem is foglalkoztatott. Rájöttem, hogy létezik Isten, aki a teremtő Isten, s ez az Isten egy személyes Isten, és ennek az Istennek velem dolga van. Meg talán nekem is dolgom van vele. Mára teljes meggyőződéssel azt mondom, hogy ez a Szentlélek munkálkodása volt a szívemben, amit akkor nem tudtam volna így megfogalmazni és erről fogalmam sem volt. Életemben Isten két keresztyén embert használt fel ebben a folyamatban. Az egyik egy olyan fiú, aki az általános iskolában 8 évig osztálytársam volt. Soha nem beszélgettünk – vagy nem többet, mint hogy üdvözöltem. Semmi közös kapcsolat nem volt, mint hogy egy településen éltünk. Aztán elmentünk Budakalászról Budapestre középiskolába, egymástól függetlenül – hiszen nem voltunk barátok – ugyan oda jelentkeztünk, ugyan abba az osztályba kerültünk. Négy éven át együtt utaztunk reggelenként ebbe a középiskolába, bár nem nagyon beszélgettünk. Mi történt ez után? A mérnöki iskolában tankörtársak lettünk! Elkezdtem gondolkodni ezen. Hogy van az, hogy valakivel összekapcsolódik az életem ennyi időn keresztül? Ki ez a személy, vagy mi ez? Ez a fiú nem volt bőbeszédű, de egy elkötelezett, hívő keresztyén volt. Az ő családja már a szocializmus évtizedei alatt is hívő volt és sok üldöztetést – édesapja pl. bebörtönzést – szenvedett. Éppen ezért talán félénk volt ez az én keresztyén osztálytársam. Talán ezért nem nyílt meg korábban. De az én kérdéseimre elkezdett sok-sok tanúbizonyságot tenni arról, hogy ő mit él meg Istennel, hogy az az Isten, akit én keresek – vagy már elkezdtem megtalálni – Jézus Krisztus atyja, a Biblia Istene. Ő volt az, aki az első lépésekre rávezetett, hogy ne valami téves úton induljak el, amit ebben az egyre kinyíló társadalomban megtalálhattam volna. Aztán volt még egy másik személy, aki a tanárom volt még a középiskolában, és egyszer ő azt mondta, amikor találkoztunk – én akkor már nem a középiskolába jártam, hanem a felsőfokú tanulmányaimat végeztem –: szeretnélek
meghívni egy nyilvános evangelizációra. A szót sem ismertem. Elmondta, hogy lesz ott egy pop-rock énekes, Cliff Richard, aki hisz Istenben és beszélni akar az Istennel való kapcsolatáról, majd utána lesz valaki, aki az Isten igéjét hirdeti; Louis Palau evangélista volt ez. Sokat gondolkodtam, hogy ez vajon engem előbbre fog-e vinni. Hosszú vívódás után végül is elmentem erre az öszszejövetelre, mely a sportcsarnokban volt, ami az óta leégett és az óta újjáépíttetett, a barátnőmmel, aki azóta a feleségem lett. Elmentünk ketten, és én a szobámban hangosan úgy szóltam, hogy „Isten, ha létezel, akkor ma este mutasd meg magad, elég volt nekem ebből a keresésből”. Már másfél éve tartott a vívódásom, hogy van-e Isten, s ha igen megismerhető-e? „Most már elég, én már nem bírom tovább, szólj hozzám, ha te létezel!” – kiáltottam. Ott, azon az alkalmon, ahogy szóltak az énekek, és ahogy szólt Isten igéjének a hirdetése, minden hozzám szólt. Én ott azt éltem át, amit most már a másik oldalról tapasztalok néha lelkipásztorként, amikor valaki azt kérdezi: „Valaki beszélt rólam önnek, lelkész úr? Mindent elmondtak rólam, mert itt maga rólam beszél, kiprédikál!”. Én ott el voltam hűlve. 10 ezer ember között ülve minden mondat rám illett, én rólam beszéltek. Amikor előrehívás volt, leszaladtam, Csillával nem is törődve, hogy találom meg a végén. Letettem a bűneimet és átadtam az életem irányítását. Azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen élmény után az egyetemi tanulmányok befejezve, vagy felfüggesztve, elindultál, és lelkipásztor lettél. Nem egészen így esett, ugye? Befejeztem a tanulmányaimat, amit mindig is szerettem, amikor végeztem mérnökként, akkor egy olyan Budapest belvárosi cég várt rám, ami már akkor, 1991-ben komoly részvénytársaságként indult és országos projektben dolgozott. Ez volt az első munkahelyem, egy év múlva az elnök-vezérigazgatónak a jobb keze lettem, egy speciális mérnökmanageri munkakört kaptam. Nagyon lelkesedtem érte és a mai napig is a műszaki, technikai dolgok elképesztenek engem. Édesapám, nagypapám műszaki, elektromos vonalon dolgoztak, ez valahogy a véremben volt és nagyon szerettem ezt a munkát. Akkor a hitéletemnek, az Istennel való kapcsolatomnak egy nagy tesztje jött, bár ezt akkor nem tudtam, hogy ez
13 egy próba. Megérkezett a katonai behívó parancsom. Ott vagyunk a '90-es évek elején, félelmetes dolog is volt, hogy be kell vonulni. Ugye akkor nem lesz fizetés, esetleg elveszítem a munkahelyem, elég sok történetet hallottam, hogy a diplomás embereket rendesen meg fogják kergetni. Sok félelemmel és ezzel a behívó paranccsal bementem a főnökömhöz és jeleztem, hogy hamarosan be kell vonulnom. El kell mondanom – így név nélkül – hogy ő alternatív megoldást javasolt, a kapcsolataira hivatkozva, hogy meg lehet ezt úszni… „Józsikám, te itt maradsz, keresed a sok pénzt, ezt a dolgot meg elboronáljuk valahogy”. Bennem ez úgy csapódott le – akkor már kb. egy éve az Úrral járó keresztyén voltam –, hogy én ezt nem tehetem meg. Itt egy csalás, egy megvesztegetési dolog van, s ezt el is mondtam a főnökömnek. Ő azt mondta: „Neked nem kell tenni semmit, ezt én oldom meg. Beléd invesztáltunk, neked is jobb, hát ne legyél ostoba”. Nagy tusakodás volt. Az Istennel való beszélgetéseim után abban maradtam, hogy én mégis az emberek szemében az ostoba megoldást választom, és nem tudom elfogadni ezt a fajta segítséget, bevonulok katonának. Nem tudom, mi történt volna, ha..., de egy nagyon nehéz kiképzés után nagyszerű életbe csöppentem – Isten kegyelméből. Viszszatartottak, mint villamosmérnököt, hogy tanítsak műszaki tárgyat a katonáknak. Rengeteg szabadidőm volt és annyit olvastam a Bibliát, meg könyveket, mint még soha előtte és az óta sem, és megkaptam Istentől az elhívást a lelkipásztori szolgálatra, ott, a katonai éveim alatt! Akkoriban naplót írtam – még erre is volt időm – megvannak ezek az írások. Leírtam, hogy felismerem, ez az Isten akarata, de lehetetlennek látom. Nincsenek ilyen gyökereim, a gyülekezetben, ahova járok, én tudok legkevesebbet a Bibliából, hogy mit jelent a gyülekezeti szolgálat azt sem tudom, hogy eszik vagy isszák. Szerintem ez nem fog működni. Katonaidőm maradék részét letöltöttem, visszatértem a mérnöki munkakörömbe és Isten csak talált olyan utat, módot, eszközöket, emberek személyében, akiket hozzám küldött, bátorítottak, hogy ennek a kedves főnökömnek, akit tisztelek, szeretek, elmondtam, hogy most megint el kell mennem, de most már végleg, mert az Isten engem lelkipásztornak hívott. Ez az ember nézett rám, nagyon érdekes tekintete volt, és
azt mondta, ismét azt mondom, ezt a legnagyobb ostobaságnak tartom, de mindenben segíteni foglak. A mi fogalmaink szerint nem volt istenfélő ember, talán istenhívő volt. Valóban mindenben segítette az eljövetelemet. Elmentem teológiára, hogy tanuljak. Így indult el az én lelkipásztori szolgálatom. Közben, azért ha nem is kitérő, de én úgy tudom, hogy volt egy állomás. Egy ideig összekapcsolódott a neved a keresztyén üzletembereknek a csoportjával. Jól tudom? Jól. Nappalira jártam, ami szintén egy nagy kihívás volt nekem, mert akkorra már feleséggel rendelkező, dolgozó házas ember voltam. Iskolapadba kerültem és tanultam 5 éven át a teológián. Az fogalmazódott meg bennem a teológiai éveim alatt, hogy az én elhívásom pásztori elhívással, ajándékkal függ össze, de valamiképpen erős kapcsolódással a világ felé. Tudtam, hogy nem azt szánja nekem Isten, mint aki egy szép zöld dombon álló, hófehér templomban a nyájával foglalkozik, szereti és ellátja őket. Ez egy áldott helyzet, de engem Isten arra hív, hogy erős kapcsolódásom legyen az Istennel még nem járó emberekkel. Vagyis, egyfajta híd a világ és az emberek között. Egy teológus társam volt az, aki jelezte számomra, hogy létezik egy ilyen társaság, a KEVE: Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága. Így magyarázta nekem, hogy ők azt teszik, amit te próbálsz megvalósítani; a mérnök üzlettársaidat elérni az Isten evangéliumával. Elmentem közéjük, megismertek és ebből hamar egy bátorítás lett, gyere és legyél a magyarországi ügyvezető igazgatója ennek. A teológiai képzés után egy évet az Egyesült Államokban voltunk a családommal, ahol gyakorlati képzésben volt részem, egy nagy angol nyelvű gyülekezetben. Itt láttam, hogy végzik a missziót. Hazatérésem után néhány évig a KEVE társaság ügyvezető igazgatója voltam, ill. az európai és globális szervezetben is én képviseltem nemzetünket, az értelmiségiek és különösen az üzletemberek között végzett missziót, amikor az üzleti életbe vittük és visszük be most is az Isten jó hírét Jézus Krisztusban. Köszönöm a beszélgetést. Kulcsár Tibor (Folytatás következő lapszámunkban. A beszélgetést lejegyezte: Horváth Márta)
KÜLÖNLEGES ALKALMAK A GYÜLEKEZETBEN 2013. december 31. 19 óra Óévi hálaadó istentisztelet 2014. január 1. 17 óra Újévi istentisztelet – úrvacsora ALIANSZ IMAHÉTHEZ KAPCSOLÓDVA: Január 8. szerda 18. óra Rózsakerti Gyülekezet imaháza Január 10. péntek 18 óra Budafoki Baptista Gyülekezet imaháza Január 19. vasárnap Délelőtt és délután hitmélyítő alkalmak Vendég: Hegyi András lelkipásztor ÖKUMENIKUS IMAHÉTHEZ KAPCSOLÓDVA: Január 23–26 (csütörtök– vasárnap) Részletes program később!
ISTENTISZTELETEK ÉS KÓRHÁZLÁTOGATÓI SZOLGÁLAT BEOSZTÁSA A BUDAPESTI SZENT IMRE KÓRHÁZBAN 2014-BEN
2014. január–február – Kelenföldi Református Egyházközség 2014. március–április – Nagytétényi Református Egyházközség 2014. május–június – Budafoki Baptista Egyházközség 2014. július–augusztus – Budafoki Evangélikus Egyházközség 2014. szeptember–október – Budafoki Református Egyházközség 2014. november–december – Kelenföldi Evangélikus Egyházközség Az istentiszteletek időpontja és helye: Péntek 16.00 óra, „B" épület II. emelet, (pszichiátria) társalgója
ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN MUNKÁNKON!
14
A francia matematikus és fizikus, Blaise Pascal kétségtelenül az emberiség legnagyobb zsenijei közé tartozik. 1623-ban Clermont-Ferrandban született, és már 39 éves korában, 1662-ben meghalt Párizsban. Alapvető tudományos kísérleteinek és felfedezéseinek gazdagsága rendkívüli. 17 éves korában kifejlesztette a később róla elnevezett Pascal tételt, a projektív geometriában fontos felismerést a kúpszeletekkel kapcsolatban. Hamarosan egyik felfedezés követi a másikat. Ő a felfedezője az általunk ma olyan jól ismert jelenségeknek, mint a légnyomás csökkentése a magasság növelése által, vagy a közlekedő edények törvénye. Pascal alapvető művei a kombinatorikával és a valószínűség számítással is foglalkoztak. Még a differenciálszámítás és az integrálszámítás is az ő meggondolásaira vezethető vissza, amit később a német matematikus, Gottfried Wilhelm Leibnitz (1646–1716) fejlesztett tovább. A tudományok terén máig is nagy tisztelettel őrzik Pascal emlékét. Mindenki, aki ért valamennyit a meteorológiához, tudja, hogy a légnyomást világszerte hekto-Pascalban mérik. Így tehát minden részletes időjárás-jelentésnél megemlékeznek Pascal nevéről. Ha pedig valaki informatikai szakember, akkor ismeri a róla elnevezett Pascal programnyelvet, vagy a Turbo-Pascal változatot. Az kevésbé ismert, hogy Blaise Pascal hívő keresztyén volt. Magas szintű adottságai és az összes tudományos sikerei sem elégítették ki, és nem tették boldoggá. Sok megbízható forrás alapján ismeretes, milyen gondolatai voltak a ragyogó természettudósnak és felfedezőnek a keresztyén hittel kapcsolatban. A döntő változást Pascal életében 1654. november 23-a hozta meg. Mélységesen tudatára ébredt, hogy minden tudományos felismerés – legyenek azok fizikai, matematikai, asztronómiai vagy más jellegűek – végső soron a lélek megrémüléséhez vezetnek, az ember elégtelensége és elveszettsége miatt. Isten Igéjének tanulmányozása által pedig az Úr Jézusba vetett élő hitre jutott. A „Pensees” (Gondolatok) című részletes művében, s más írásműveiben is átélhetjük a Krisztushoz fordulását. A tudománnyal kapcsolatban így ír:
„Az értelem végső következtetése az, hogy belátja, számtalan dolog létezik, amelyet nem képes felfogni. Mit lehet mondani akkor a természetfeletti dolgokról, ha már a természet dolgait sem tudja felfogni?” Az emberre nézve a következő felismerésre jut: „Minél több belátás lesz az emberben, annál világosabban látja a nagyságot és nyomorúságot az emberben. A filozófusok zavarba hozzák az embert, a keresztyének viszont zavarba hozzák a filozófusokat.” Részletesen foglalkozik Pascal a bibliai próféciák beteljesedésével is. E prófécia ismertetőjele az, hogy bekövetkezik. Amit Isten az Ő Igéje által mond, és megjövendöl, azt megtartja, és az meg is történik. Halljuk tehát Pascalt: „A legmeggyőzőbb bizonyítékok Jézus Krisztussal kapcsolatban a próféciák. Ezért gondoskodott ezekről Isten, mert az események, amelyek által beteljesedtek, állandó csodák. ...Ha egy bizonyos személy fogalmazott volna meg egy könyvet a kor jövendöléseivel és Jézus Krisztus megjelenésének módjával kapcsolatban, és ha Jézus Krisztus ezeknek a jövendöléseknek megfelelően jelent volna meg, az erős meggyőző erővel bírna. Itt azonban még többről van szó: Négy évezreden keresztül voltak olyan emberek, akik egymást követték, és ugyanarról az eseményről hírt adtak. Egy egész nép az, amely Jézust megjövendöli, és ami négyezer éven keresztül fennmarad, hogy az ígéretekről, melyeket kapott, egy emberként tanúságot tegyen, méghozzá min-
den fenyegetés és üldözés ellenére. Ez összehasonlíthatatlanul sokkal jelentősebb. Én ezen okból elutasítok minden más vallást... Felemelem kezeimet az én Megváltómhoz, Aki – miután négy évezreden át megjövendölték – eljött, hogy szenvedjen és meghaljon értem a Földön, abban az órában és azon a módon, ahogyan az előre kijelentésre került. Az Ő kegyelme által pedig békességben várom a halált, abban a reménységben, hogy örökké vele egyesülök. Addig pedig boldogan és megelégedetten élek azzal, amit Ő kívánt adni nekem. És elégedett vagyok azzal a szenvedéssel is, amit az én üdvösségemre küldött, és amelynek elviselésére példájával tanított. – Az Úr Jézusra tekint mindkét szövetség, az Ószövetség a várakozásban, az Újszövetség pedig Őreá tekintve, mint aki az őskép, és mindkettőnek a középpontja.” A következő rövid versben olyan jól és hatásosan fejezi ki szilárd hitbeli meggyőződését: Tudom, hogy Te vagy az én Atyám akinek karjaiban jól elrejtve tudom magam Nem akarom kérdezni, hogyan vezetsz engem, csak követni akarlak, minden aggodalom nélkül. S ha kezembe adnád sorsomat, hogy én magam változtassak rajta, gyermeki bizalommal visszatenném mégis a Te kezedbe, Uram. Nagy hatással vannak ránk az emberiség egyik legnagyobb természettudósának ezen szavai. Azonban nem az intelligenciahányados magassága dönt a menny vagy a pokol felett. Legyen valaki Nobel-díjas vagy átlagpolgár, a Biblia megmondja mindenkinek személyválogatás nélkül, mi az, amin az üdvösség múlik. Krisztus maga ezt mondja neked. „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Máté 11:28). „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” (János 3:36). (Részlet F. König: Másképp mint gondolnánk című könyvből Evangéliumi Kiadó)
