Krisztus világossága A húsvéti vigília szertartása az egyházi év legszebb, leggazdagabb liturgiája. A szertartás tűzszenteléssel és a feltámadt Jézust jelképező húsvéti gyertya meggyújtásával kezdődik. Miközben az égő gyertyát az asszisztencia előre viszi – hogy az oltár elé helyezze –, a gyertyát hordozó diakónus háromszor áll meg és háromszor intonálja (egyre emelkedő hangon): „Krisztus világossága!”, melyre mindahányszor énekelve válaszoljuk: „Istennek legyen hála”. Minden megállásnál a ministránsok a gyertya lángját és fényét továbbadják az ünneplő közösség tagjainak, hogy ezzel a tűzzel gyújtsák meg saját gyertyájukat. Mire a diakónus az oltárnál elkezdi énekelni a Húsvéti öröméneket (Exultet) már gyertyafényben fürdik az egész templom. Ennek a szertartásnak nem csak a hangulata csodálatos és felemelő, de szimbólumrendszerével rávilágít és megérteti velünk a húsvét legszebb misztériumát. Jézus Krisztus legyőzte a halált, feltámadt a Szentlélek erejében (ezt jelképezi a feltámadt Jézust jelző gyertya meggyújtása a szent tűzről). Feltámadása azonban nemcsak Neki szerzett életet, hanem mindnyájunk örök életének a jele és egyben kezdete (ezt jelképezi a fény átadása). Bennünk a győzelmes Krisztus gyújtotta lángra saját életének a tüzét. Bennünk
már jelen van a feltámadt Krisztus, bennünk már elkezdődött az örök élet. Ez a szertartás emlékeztet bennünket, hogy micsoda ajándék hordozói vagyunk: az életünket átjárja Jézus élete, öröme és győzelme. Mennyire jó lenne, ha felfedeznénk az Ő világosságát magunkban! Mennyire jó lenne tudni és érezni: Jézus bennem él! Vajon hiszünk ebben? Vajon tudunk egyáltalán valamit kezdeni ezzel a titokkal? Szívünk krisztusi lángja akkor fog igazán világítani, ha megpróbáljuk ezt a lángot táplálni. Ez a fény három forrásból táplálkozik: Isten felé fordulásunkból, vagyis az imából, amikor a bennünk élő Krisztus imádkozik az Atyához; az irgalmas szeretet cselekedeteiből, vagyis amikor Jézusnak lehetővé tesszük, hogy velünk egyesülve mossa a felebarát lábát; az örömhír hirdetéséből, ami azt jelent, hogy hagyom Jézust saját magamon keresztül megszólalni és tanúskodni, más szóval Jézussal együtt átadhatom az igazi fényt a másik embernek. Húsvét örömét megtapasztalva és a feltámadt Krisztus világosságát befogadva hiszem, hogy lesz erőnk az Ő világosság-életét táplálni és megtapasztalni magunkban!
Áldott húsvétot kívánok mindenkinek! Tamás atya
A Torinói lepel üzenete húsvéti szemmel A lepel különleges jelentősége a hívő ember számára abban is megmutatkozik, hogy rajta nem csupán a töredékes fotónegatívhoz hasonló Arc és Test jelenik meg. Ez az Arc és Test a személyes hit bizonyossága által a halott Krisztus Arcának és Testének fényképnegatívhoz hasonló, bár egyenetlen lenyomata. Tekintve, hogy keletkezését testkisugárzás okozta, a sugárhatás azon testrészek lenyomatát hagyta élesebben a leplen, melyek a Testtel közvetlen kapcsolatban voltak. Mivel a térben a bal térd emelkedik ki leginkább, érthető, hogy annak csontjai rajzolódnak ki a legtisztábban, megrendítő hatást váltva ki a szemlélőben. Az Arc és a Test különleges üzenetértéke, hogy Jézus szenvedéstörténetét tartalmazza, s ebben újabb felismeréseket tesz lehetővé. Persze le kell tudni fordítani ezt az üzenetet, amely az evangelizálás kiemelt szerepét külön is érinti. Bátran el lehet fogadni, hogy számos olyan jelet és utalást ismerhetünk föl ebben a tekintetben a tudományos kutatás segítségével, amely magát a bibliatudományt is előbbre mozdítja és segíti. Érdemes tehát röviden, mégis részletesebben visszapillantani azokra az eredményekre, amelyek hagyományos bibliai ismereteinket előbbre vitték a lepel-kutatás alapján. - Megszámolták a Testen kivehető ostorcsapások nyomait (kb. 120). Megállapították, hogy a római ostorozásnál használt büntetőeszközről van szó
(ólmozott korbács). - Megállapították a kutatások, hogy a töviskorona nem olyan volt, mint az a köztudatban él, századok óta. Nem babérkoszorúhoz hasonlóan körbefont, hanem kosárszerű. Ismert dolog, hogy igazi szenzáció volt a szegek nyoma a kéz csuklóján és nem a tenyéren. Igen jelentős felismerés a hagyományos ábrázolásokkal szemben, hogy a lepel embere – meggyőződésünk szerint Jézus Krisztus – nem az egész keresztet vitte, hanem annak csupán a felső, vízszintes szárát. A függőleges rész már a helyszínen lehetett, beásva. Nagyon valószínű, hogy az az ,,állandó rész’’ szerepét kapta, esetleg több megfeszítéshez is. A kivégző osztag magával vitte a megfelelő felszerelést (kalapácsok, fogók stb.) Megrendítő eredménye a tudományos vizsgálatoknak, hogy a Test hátoldali lenyomatán látható jobb talpon kimutatták Jeruzsálem talajmintáinak nyomát, az Arcon pedig az elesés következtében a vérbe tapadt homokmaradványokat. Hiszen az elítélt mezítláb ment a keresztúton. Nem háromszori esésre következtethetünk tehát, ahogyan a keresztút-járás elénk tárja, hanem egyre. Ennek helye viszont annyiban meghatározható, hogy valószínűleg a kapun túl, a falakon kívül történt, ahol már nem volt kikövezve az út, s talán már emelkedőben lehetett. A Veronika-kendő legendája a kutatások szerint a vera ikon (= igaz képmás)
szavakból keletkezhetett. A 12. századtól már utalnak rá és később egyre elterjedtebb lett az ábrázolás. Ugyanakkor megalapozott a következtetés, hogy a Veronika-kendő vér festette Krisztus-arca voltaképpen a lepelre utal. Úgy mutatták meg időnként, hogy egy negyedére összehajtva csak az Arc volt látható, mintha az valami törülközőn volna. Az Arc ugyanis épp a Lepel negyedik negyedének közepén látható. (Boda László nyomán) Érdemes ezek után a lepelvizsgálat tanulságait „húsvéti szemmel” is megvizsgálni. Az Apostolok Cselekedeteiben, Pál leveleinél és az Apostoli levelekből is kimutathatók a vászonra történő utalások: „Isten ugyanis, aki ezt mondta: “Sötétségből világosság ragyogjon fel”, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. Ez a kincsünk pedig cserépedényben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak„ (2Kor 4, 6-8)
„Elfogadjuk ugyan az emberek bizonyságtételét, de Isten bizonyságtétele nagyobb; mert Isten bizonyságtétele az, amellyel Fiáról tesz bizonyságot.„ (1Jn 5,9) E sorok értelmezésénél tudni kell, hogy a halottal érintkező vászon a zsidó hagyományokra tekintettel tabu volt, így arról nyíltan beszélni, azt bizonyítékként felmutatni nem lehetett. Ennek alapján a Krisztus feltámadásába vetett hit gyökerei nem csak a feltámadás utáni jelenések lehettek, hanem a halotti vászon is, amely tárgyi bizonyítékként szolgált Jézus követői számára a feltámadásra. János és Péter mikor beléptek a sírba, ott nem az üres sír győzte meg őket Jézus feltámadásáról. A szemük elé táruló látvány egy tárgyakkal teli sír volt, amelyben a vászon, a sírmellékletek és a test végtagjait rögzítő kötelékek, az imaszíjjak mind az eredeti helyükön feküdtek. Azonban a test úgy hiányzott közülük, hogy a látvány meggyőzte őket, a sírból nem lophatták el a testet, hanem – Jézus feltámadt. „Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt.” (Jn 20,8) (Elter János nyomán)
Passiójáték Monor főterén Virágvasárnap Jézus szenvedésére és kereszthalálára emlékezünk. Ezen a napon egyházközségünk fiataljainak előadásában új városi rendezvényként láthattuk ezt a megemlékezést, amelyben ,,élővé” és mélyen áthatóvá tették, hogy Jézus mit is élhetett át azokban a napokban.
Köszönjük nekik, hogy részesei lehettünk ezeknek a szent pillanatoknak. Valamint köszönjük mindazoknak, akik bármilyen formában hozzájárultak előadásunk sikeréhez, különösen a Vigadó Kulturális és Civil Központnak a technikai közreműködését.
Gyümölcstermő imaélet
Ferenc pápa március 25-én Varga Lászlót, a Kaposvári Egyházmegye általános helynökét nevezte ki kaposvári megyéspüspökké. „Életem Isten állandó jelenlétében való lét” – így írja le belső megtapasztalását arról, hogy Isten folyamatos útmutatása vezeti őt. A szemlélődésnek meg kell jelennie a tettekben is. Hangsúlyozza: a közösséget szolgáló kezdeményezések az elkötelezett imaélet eredményeiként jöttek lére.
Varga László 1956. augusztus 17-én született Tapolcán. Filozófiai és teológiai tanulmányait először a szegedi szemináriumban végezte, majd a budapesti központi szemináriumban folytatta. 1982. április 17-én szentelték pappá Tapolcán, miután az akkori Veszprémi Egyházmegyébe inkardinálódott. 1982 és 1987 között a várpalotai plébánia káplánja, majd Somogysámson plébánosa 1987 és 1993 között. A rendszerváltás után az egyházmegyék átszervezésével 1993-ban átkerült a kaposvári új egyházmegyébe, és a megyeszékhely Szent Imre-plébániájának a vezetését bízták rá. „Életem Isten állandó jelenlétében való lét” – így írja le belső megtapasztalását arról, hogy Isten folyamatos útmutatása vezeti őt. Ez a bensőséges kapcsolat egy szenvedélyes istenkeresés eredménye. Laci atya a családjában ismerte meg a hitet az ötvenes-hatvanas évek egyház- és vallásellenes időszakában.
Az általános iskolában a tanárai és a diáktársai is sokat bántották, gúnyolták, gyakran volt része durva megaláztatásban. A győri bencések adták vissza a gimnázium gyönyörű négy éve alatt az önbizalmát, és itt fogalmazódott meg benne a papi hivatás gondolata. A szemináriumi és első papi évei alatt megélt lázadást a hivatástól való elfordulásig fokozódó elbizonytalanodás, meghasonlás, kiüresedés, testi panaszokhoz vezető kiégés követte. Kérdéseire végül az Eucharisztia szemlélésében, a csendben találta meg a válaszokat, amikor Várpalotán, kápláni évei alatt megkezdte a mindennapos szentségimádást. Reggel ötkor rendszeresen átment a templomba, és egy órát töltött szemlélődésben. „Nagyon nehéz időszak volt ez. Istennek sok mindentől meg kellett tisztítania. Minden reggel szenvedtem. Ott unatkoztam, és kínlódtam a sötétségekkel.” De kitartott az elhatározása mellett, a szentségimádás immár harminc éve mindennapi erőforrás az életében. „A csendben megismertük egymás hangját. Meg tudom különböztetni, mikor szól hozzám ő, és mikor csupán a pszichém játéka, ami történik bennem. Isten vezet az életem útján. Diszkrét, finom találkozások ezek, amelyek a belső átalakulás felé segítenek. Megváltozott a gondolkodásom, s ennek következtében a viselkedésem, a szolgálatom is. Az életem olyan lett, mint egy forrás mellé ültetett fa, amely megtermi azt a gyümölcsöt, amelyre a közösségnek éppen szüksége van” – így írja le azt az utat, melynek egyes állomásain a csendben tettek születtek. A fa csodálatos gyümölcsöket termett, először Várpalotán, aztán Somogysámsonban, majd 1993 óta Kaposváron. Laci atya plébániáin megvalósult az egész napos szentség-
imádás, házas közösségek, imaközösségek alakultak, evangelizációs kurzusok indultak, létrejött a szeretetszolgálat, intenzívvé vált a hívek szentségi élete, erősödött bennük a nyitottság, az evangelizációs küldetés tudata. A közösséget szolgáló kezdeményezések egész sora indult útjára, többek között a betegekért felajánlott „Érints meg!” imaszolgálat, a családterápia, a lelkisegély-szolgálat, a családi napközik, a gyalogos zarándoklatok, a közösséget összefogó számos program és lelkigyakorlat. „Mindezek az elkötelezett imaélet eredményei. A szemlélődésnek ugyanis meg kell jelennie a tettekben, mert bármilyen szép is a hit, tettek nélkül halott”– fogalmazza meg. A plébános Somogysámsonban magához vett és haláláig gondozott egy ágyhoz kötött súlyos beteget és egy sérült fiatalembert. Ma is különleges figyelmet fordít a szegényekre, a szenvedőkre, a társadalom peremvidékein élőkre.
1998-ban a kaposvári Szent Imre-templomban elindították az állandó szentségimádást. Az emberek megszerették a csendet. „Nem tanultak meditatív kurzuson, csak felajánlották az idejüket annak, aki a legjobban szereti őket, megpróbálnak jelen lenni, és formálódnak. Szépen, csendben. A szemlélődés azután a falakon kívül is folytatódik. Amit a Jósisten mond, azt a csendben lehet meghallani, és válaszolni is csak a csendben lehet rá. Ha belemegyek ebbe a csendes jelenlétbe, át kell adnom magamat, ki kell engednem a kezemből az irányítást. Jézus arra tanít, hogyan adjam át neki a vezetést. Így lassanként átformálódik az életünk, közelebb kerülünk a másik emberhez, akiben jelen van Krisztus. Ha meglátom és megszeretem Krisztust az Eucharisztiában, akkor meglátom őt a másik emberben is. A szemlélődés ezért egyáltalán nem önmagunk körül forgás, hiszen másokhoz visz el.” Forrás: Magyar Kurír
Egy vértanú hitvallása 2011. március 2-án gyilkolták meg Shahbaz Bhatti pakisztáni kisebbségügyi minisztert Iszlámábádban. A vallási felekezetek békés együttéléséért és a keresztény kisebbség védelméért küzdött. A hit iránti gyűlöletből meggyilkolt miniszter boldoggá avatásának lehetőségére nagy reménnyel tekintenek a pakisztáni üldözött keresztények. Így szólt lelki végrendeletében: „Nem akarok népszerű lenni, nem akarok hatalmi pozíciót. Pusztán egy helyet szeretnék Jézus lábánál. Azt akarom, hogy életem, személyem, tetteim beszéljenek rólam, és azt mondják, hogy Jézus Krisztust
követem. Ez a vágy olyan erős bennem, hogy kiváltságosnak tekinteném magam, ha erőfeszítésemben, küzdelmemben a szegényekért, Pakisztán üldözött keresztényeiért, Jézus elfogadná áldozatomat. Krisztusért akarok élni és érte akarok meghalni. Egyáltalán nem félek a hazámban. A szélsőségesek sokszor törtek életemre, megfenyegettek, üldöztek és terrorizálták családomat is… Amíg élek, utolsó leheletemig Jézust fogom szolgálni, és vele együtt ezt a szegény, szenvedő emberiséget, a keresztényeket, a rászorulókat, a szegényeket.”
Tanácsok a szeretet hétpróbájának résztvevőinek A házasság a legerősebb szövetség. A Biblia mindig szövetségként említi a házasságot. Férj és feleség Isten előtt köt szövetséget nemcsak egymással, hanem Istennel is. Férj és feleség egy csapat – és ezt soha nem szabad megkérdőjeleznünk. Folyamatosan tudatosítani kell az összetartozást. Elhatározás, döntés kérdése, hogy megtartjuk a kölcsönös szeretetet, és ugyanez érvényes a megbocsájtásra is. E fontos témakört ölelte fel dr. Rochlitz Zsuzsanna előadása. Kiindulópontként a házasság alapjait kell megerősíteni. Mitől lesz a házasság alapja biztos, erős? A jó dolgokat hamar megszokjuk, s ahogy az évek telnek, elfelejtjük észrevenni a jót, az apróságokat, elfelejtjük kifejezni a hálánkat egymásnak, Istennek. A „köszönöm” varázsszó. Társunk mindig érezze a megbecsülésünket. Mi erősíti a házasságot? Mindig csináljunk együtt valamit, ami jó. Idézzük fel a közös történelmünket, azt, hogy mikor és hogyan éreztük Isten segítő jelenlétét. Jelöljünk ki egy napot, amikor „randevúzunk” egymással. Legyen nálam a társam fényképe. Tegyem ki munkahelyemen az asztalomra. Minden szeretetteljes pillantás, röpima társamért segít megteremteni egy szeretetteljes légkört. Ha észreveszem, hogy mérges gondolatok indulnak el bennem, azonnal hessegessem el őket, pozitív gondolatok felé irányítsam magam, vagy büntetésként csináljak akár 20 guggolást. Minden esemény mögött keressünk valamit, amit a javunkra fordíthatunk. A szex is nagyon fontos, de nem az ágyban kezdődik. A reggeltől adott-kapott puszik, váratlan átölelések, a meghitt beszélgetések, az egymásra odafigyelés segítenek az érzelem teli légkör megteremtésében.
Legyenek barátaink, de a túl sok barát, barátnő elvonhatja a figyelmünket egymásról. Tapasztalat szerint három barát-féle ad biztonságot. Mi rombolja a házasságot? A házasságokban – mint minden emberi kapcsolatban – vannak nehézségek. Ha elutasítom a kudarcokat, nehézségeket, az biztos kudarc. A helyes hozzáállás az, hogy: Együtt meg fogjuk oldani. Megcsalom a társam, ha jobban szeretem a munkám, a tévét, a számítógépet, a telefont, vagy bármit, ami fontosabbá válik, mint a társam. Nem gondoljuk, de akár a saját szüleimmel is megcsalhatom őt. Mi vagyunk egymásnak a legfontosabbak!!! A házastárs szüleivel támadt problémákat a gyerekeknek kell megbeszélni, megoldani. Sohasem szabad a szülőkkel szövetkezni a házastárs ellen. Sajnos, biológiai megcsalás is létezik. Csírájában kell elfojtani minden érzést, ha megtetszik valaki, mert az veszélyezteti a házasságot. A mindennapos piszkálódás, okítás, odamondogatás is megmérgezi a kapcsolatunkat. El sem szabad kezdeni! Ez mind pótcselekvés. Elfojtott, meg nem beszélt, meg nem oldott konfliktusok helyett élünk vele. Ha párunk a családjából hozza ezt a
rossz szokást, nehéz belőle kigyógyítani, mert számára ez a természetes közeg. Örömteli dolog, hogy népszerűek a házasságról, gyermeknevelésről szóló könyvek. A konfliktuskezelés alapja a kommunikáció A házaspároknak célszerű együtt olvasni az ilyen könyveket, mert az egyiknek olyan elvárásai lehetnek a másik felé, amelyekről az nem tud. Szétfejlődnek egymás mellől a párok azzal, hogy megváltozik az egyik fél. Váljék rituálévá, hogy meghallgatom a másikat, és ő is engem. Kövessem figyelmesen, amit mond. Jelezzem, hogy értem, támogatom, hogy Vele vagyok. Léteznek „közlés sorompók”. Ne kritizáljam a társam. Ne adjak neki tanácsokat. (Neki arra van szüksége, hogy elmondjon valamit.) Ne vigasztaljam. Ne nyugtassam, és ne bagatellizáljam el a problémáját. Ezeket a sorompókat be kell tartani, különben könnyen eljutunk oda, hogy a társam nem velem osztja meg a problémáit. Ha nehézség adódik, akkor beszéljem meg, amikor megteremtettem a lehetőséget, az időt a nyugodt beszélgetésre. Szelíden, röviden, ítélkezés nélkül mondjam el a problémám. Mondjam el, hogy az hogyan hatott rám, és miért fontos, hogy másképp legyen.
Az „elakadt lemez” problémákat – amelyek többször felmerülnek, megoldás nélkül – nehéz megoldani. Tisztázni kell, ki miből nem enged, miből tud engedni, és meg kell találni azt a közös nevezőt, ami mind a két félnek megfelel. Ki kell tűzni egy időpontot, ameddig tapasztalatokat gyűjtenek az egyezség helyességéről, és egy ellenőrzőpontot beépítve meg kell beszélni, min kell változtatni. A házasság célja, hogy a jelenben érzett szeretet a jövőben is megvalósuljon, hullámzó érzelmeinktől függetlenül. A célt mindig látnunk kell magunk előtt. A házasságunkat nem tudjuk megkímélni az élet viharaitól, de a szentségi házasságban Istentől minden segítséget megkapunk ahhoz, hogy eljuttassuk egymást az üdvösségre, mert ez a feladatunk. Az ábrán a szív a szentségi házasságot átölelő jézusi szeretetet jelképezi.
A házasság alapjai Az élet viharai Isten
Mennyi és milyen komoly kötelessége van a hitvestársaknak: Segíteni egymást az élet útján; a hitvesi szerelmet sértetlenül megőrizni minden kísértés között; elfogadni a gyermekeket Isten kezéből, és őket vallásosan felnevelni; kitartani egymással szeretetben egész a sírig. Imádkozni kell családjainkért! -thy-
7
Mire kell szomjaznunk?
Az isteni kegyelem utáni szomjúság segít minket elmélyülni a böjti időszakban, ez vezetett el minket a szombat és vasárnap esti lelkigyakorlatra, amelyet Tomka Ferenc atya tartott. Mint kifejtette, Isten belénk oltja a szomjúságot az Ő igéjére, a Vele való találkozásra, beszélgetésre. Ha igazán éljük az evangéliumot, ha Isten akaratát keressük és teljesítjük, öröm fakad fel bennünk. Míg az ószövetségi igeszakaszban a konkrét vízre szomjazott a nép a pusztai vándorlás során, az Újszövetségben a szamariai asszony az életet adó kegyelem vizére szomjazik. Jézus pedig az asszony hitére. Jézus azt mondja: „Adj innom!” – aztán Ő az, aki olyan vizet ígér, amelyet ha iszunk, nem szomjazunk meg soha többé. Hamarosan, drámaira forduló helyzetében ezt mondja majd Jézus: „Szomjazom”. Biztosak lehetünk benne, hogy a keresztre feszített Jézus a mi hitünkre, szeretetünkre szomjazik. Jézus megkísértése a pusztában kozmikus jelkép. Minket is hasonló kísértések érnek nap, mint nap. Amikor Jézus megéhezik, megkísérti Őt a Sátán. Minket is testi vágyainkon át támad: Egyél! Igyál! Szerezd meg ezt! Szerezd meg azt! Jézus azt mondja: Tanulj meg lemondani! A lelkedet emeld fel Istenhez! „Ha Isten fia vagy, vesd le magadat /a templom ormáról/!” – kísérti Őt másodszor a Sátán. Tegyünk meg olyan dolgokat, melyek erőnket meghaladják! Ne elégedjünk meg azzal, amink van! – hangzik újra és újra a kísértő szava. Jézus azt kérdezi: Kinek akarsz teljesíteni? Milyen értékek lebegnek a szemed előtt? Isten megad mindent, amire szükségünk van. Életünkben első helyen legyen az imádság, aztán a család, a testi egészség, s azután jöhet minden más. „Ezeket /a világ összes országát és azok dicsőségét/ mind neked adom, ha leborulva imádsz engem.”
Isten előtt borulok-e le? A Vele való beszélgetéssel kezdem-e a napot? Van-e negyed órám Istenre? A jó reggeli ima feltétele annak, hogy ne a világ diktáljon, hogy életben és igazságban éljünk, ne rohanásban. Imánkat mindig úgy kezdjük, hogy Isten nagyságát, dicsőségét csodáljuk, majd adjunk hálát mindazért, amit kaptunk Tőle. Aztán Isten világosságában nézzük át a napunkat. Reggel mindig többet akarunk belezsúfolni a napunkba. Vele meglátom, mi a fontos, mi nem. Kérhetem, hogy a nehéz embereken, órákon segítsen át. Kérhetem, hogy segítsen át azokon a dolgokon, amikben mindig elbukom. Ebben a jézusi fényben azt is megláthatom, hogy mit csináljak, hogy ne csak legyek, kihez szóljak egy jó szót, kit hallgassak végig. „Üss a sziklára, víz folyik majd belőle, hogy igyék a nép.” /Kiv 17/ „Mindaz. aki ebből a vízből iszik, nem szomjazik meg soha többé. Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” / Jn 4.14/
Ha igazán élem az evangéliumot, ha Isten akaratát keresem és teljesítem, az öröm fakad fel bennem. Ez az öröm járja át a kapcsolatomat a családommal, s tágabb környezetemmel. Az öröm azonban sokszor testünk függvénye. Ha minden rendben van életünkben, egészségesek vagyunk, akkor örömmel telik meg a szívünk. Ha testi-lelki kimerültség, békétlenség, depresszió gyötör, aggódunk valami miatt, akkor nincs kedvünk, hangulatunk imádkozni, pedig ilyenkor a legfontosabb azt tudatosítani, hogy Jézus velünk van. Jézus nem függvénye az érzelmeinknek. Akkor is ott van, ha nem érezzük a jelenlétét. Amit teszek, Vele tegyem. Csak a mai napon. Ma estig örömmel élhetek. Vele. /szerkesztőség/
II. Rákóczi Ferenc Emléknap Monoron
Ökumenikus istentisztelettel egybekötve emlékeztünk meg március 26-án Monoron II. Rákóczi Ferencről és mindazon hősökről, akik a magyar szabadságért harcoltak a „Cum Deo pro Patria et Libertate” feliratú zászló alatt. Annak idején városunk is állított kuruc katonákat – akik közül a monori „Balassady” Népfőiskola kutatásainak köszönhetően 29 kuruc hőst név szerint is ismerünk. Így városunk is rendelkezik egy „Rákóczi-kereszttel”, azaz egy emlékművel, ahol tiszteleghetünk hazánk leghosszabb ideig tartó szabadságharca előtt. Ugyan már 2015-ben törvényt hozott az országgyűlés II. Rákóczi Ferenc emléknapjáról, mégis e napon csak idén került sor első ízben, hivatalos keretek között megrendezett megemlékezésre. Isten kegyelméből egy ökumenikus istentisztelettel egybekötött rendezvényen vehettünk részt, több szervezet részvételével, közreműködésével. A megemlékezésnek, ahogyan a „Rákóczikeresztnek” is, a Monori Római Katolikus Egyházközség kistemploma adott otthont. Az ünnepi hangulatot jelezte a zászlós „díszőrség”. Kiss László vitézi őrmester Bocskaiöltönyben a nemzetiszín zászlót, valamint a monori Bethlen Gábor Erdélyi Kör, illetve az Erdélyi Körök Országos Szövetségének talpig székely ruhába öltözött tagja, Vass Attila székely zászlót tartott, jelezve, II. Rákóczi Ferenc Magyarország és Erdély Vezérlő Fejedelme volt. Az ökumenikus istentiszteleten Paszternák Tamás római katolikus plébános hirdette Isten igéjét. A prédikáció során a már idős II. Rákóczi Ferenc által megírt Emlékiratokból ránk maradt imádságok szavaival emlékeztetett mindenkit a fejedelem mély hitére, illetve hitének gyakorlati megélésére. A megemlékező gyülekezet pedig, az alkalom-
hoz illően, az énekeskönyvekben megtalálható kuruckori énekekkel válaszolt (Győzhetetlen én kőszálom; Krisztusom kívüled…). A 200 éve született Arany János emlékévét is beleszőve az alkalomba, az általános iskolás Magócsi Teréz nagy tetszést aratva szavalta el Rákócziné balladáját, majd édesapja, Magócsi László, a „Balassady” Népfőiskola alapító tagja vette át a szót. Beszédében felidézte a népfőiskola kezdeményezésre készült emlékmű felállítása, majd többszöri bővítése idején megharcolt küzdelmeket, melyeken az Istenbe vetett hit és az igaz ügy melletti elköteleződés segítette át őket, ahogyan egykor a fejedelmet is harcaiban. Ezután Szőnyi Attila református presbiter a Vitézi Rend képviseletében II. Rákóczi Ferenc történelmi nagyságát elemezve kijelentette, csak Istennel lehet nemcsak e nemzetért, s hazánk szabadságáért, hanem életünk minden egyes céljáért tenni, e nélkül minden ténykedés csak istentelen szenvedést eredményez. Vladár István református lelkipásztor pedig a kuruc kor felekezetei közötti együttműködést kihangsúlyozva hívta fel a figyelmet a hazánkért és a magyarságért való tényleges összefogás felelősségére. A közös imádság, majd a Himnusz után az emlékműhöz vonult a több mint félszáz megemlékező, ahol tárogatószó mellett helyezhettük el koszorúinkat. A megemlékezés a Székely Himnusz éneklése után szeretetvendégséggel zárult. tudósítóinktól
Veled kiteljesedve Közel két évtizede indult el Angliából a kezdeményezés, amely Valentin nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára irányítja a figyelmet. Közösségünk a tavalyi „Házasság hete” sikere nyomán szervezte idén „A házastársi szeretet hétpróbáját” amely egy hónapig tartott. Isten igenli, és akarja a házasságot. Az Ő áldását éreztük már a szervezésben is, amikor 2016-ban először vettünk részt a Házasság hete mozgalomban. A pozitív visszajelzések csak megerősítettek minket abban, hogy folytassuk. Tamás atya kérésére nálunk a házasság hete „A házastársi szeretet hétpróbája” címet kapta, és egy hónapig tartott, mert nagyon nehéz a sok elfoglaltság mellett – főként a gyerekes házaspároknak – időt fordítani egymásra. Kilenc feladatból hetet kellett teljesíteni. Jezsó Ákos és felesége, Csilla volt az a szerencsés házaspár, aki megnyerte a 15 ezer forintos ebéd vagy vacsora utalványt Monor egyik kedvelt éttermébe. A „hét” kiemelkedő eseménye volt dr. Rochlitz Zsuzsanna előadása a házassági konfliktusok megoldásáról. Azért kerestük meg őt, mert a dobogókői Manréza ajánlotta, s tudtuk, hogy a házasság problémáit keresztény szempontból közelíti meg. Előadásáról külön cikkben számolunk be. Néhány megható gondolat, amelyet a résztvevő pároktól hallottunk a hétpróba lezárásakor: Kiss István és felesége, Erzsike: A házastársi szeretet hétpróbáján először vettünk részt. Sajnos, a feladatokból csak néhányat teljesítettünk. Az egyházon belüli családok megismerését nagyon jó dolognak tartjuk. Baranyi Gábort és feleségét, Mirtillt láttuk vendégül. Mivel „régebb óta vagyunk fiatalok”, találgattuk, milyen lesz, hogyan fog működni a találkozás. A megismerkedés igen jól sikerült, sokat beszélgettünk, meséltünk egymásnak magunkról, a
10
családunkról. Velük együtt örültünk a gyermekáldásuknak, és mi is várjuk a kis jövevényt. Mi Kruchió Laciéknál voltunk látogatóban. Nagy szeretettel fogadtak. Megmutatták oázisnak, mesevilágnak mondható otthonukat. Finom vacsora mellett beszélgettünk munkáról, hivatásról, az egyházat, vallást érintő kérdésekről. Korunknál fogva, ismerve az embereket, nagy örömmel töltött el bennünket, hogy a mai világban vannak, léteznek egymásra találó, odafigyelő, Istenben hívő fiatalok. Adja a Jóisten, hogy minél több ilyen fiatal legyen! Vér László és felesége, Zsuzsi: A hétpróbáról két gondolatot, emléket írnék le. A pótharaszti tanösvényen végigsétálva nagy élmény volt olyan versekkel találkozni, amelyeket réges-rég megtanultunk, de most újra felidézhettük őket. A jól ismert sorok többször az ember szívének legmélyéig hatoltak. Milyen jó, hogy annak idején áldozatos tanárok nem kis munkával megismertették velünk! Olykor könny szökött az ember szemébe a lelkünket megmozgató gondolatok újra olvastán. (Hála a szorgos kezeknek, akik elhelyezték a lapokat.) Egy nem várt élmény: találkoztunk egy Pestlőrincről itt sétáló családdal, akik szintén olvasták a kihelyezett verseket és gondolták, hogy valamilyen házassággal kapcsolatos alkalomból kerültek ki. Az „ismerjük meg közösségünk tagjait” programra nagy izgalommal készültünk, mert hosszan tartó betegeskedések miatt már azt hittük, hogy semmi sem lesz belőle. Hála Istennek mindkét találkozó sikerült a programsorozat
zárása előtt. Az egyiknél külön érdekesség volt, hogy a vendéglátó család akkor még kicsi lányát húztuk ki 7-8 éve, elsőáldozás előtt egy kis szívecskén, és őérte imádkoztunk a készület során. Mindkét találkozónál nagyon jól sikerült az őszinte megnyílás a házaspárok között. Meglepő volt, hogy mennyi közös vonás van családjaink történeteiben. Egész biztosan közelebb kerültünk egymáshoz, ami a közösségi életben nagyon fontos. Az alábbiakat már „műsoron kívül” teszem hozzá. Remélem, egyetlen család sem maradt csalódott azok közül, akik vállalták, hogy felírják elérhetőségüket a cédulára. A közösségépítő erejét ennek a programnak érdemes eljuttatni minden monori hívőnek. Kajli Gábor és felesége, Tündi: Különleges élményben volt részünk a feleségemmel. Lovas Sándor urat volt szerencsénk meghívni hajlékunkba, aki a kezdeti mentegetőzés után elfogadta meghívásunkat. (Ugyanis ő özvegyen él évek óta.) Elérkezett a nap, amikor felajánlottam, hogy elmegyek érte, és behívott a lakásába, néhány szóban bemutatta az életterét és azokat a dolgokat, amelyekkel régebben foglalkozott. Megmutatta a rajzgépét és a jelenlegi hobbiját, elfoglaltságát. Miután megérkeztünk hozzánk, feleségemet és gyermekeimet bemutatva egy szívet melengető kötetlen beszélgetésben meséltük el mindennapjaink megpróbáltatásait, megélt jó és rossz emlékeinket. Elhozta magával fotóalbumait, és megosztotta velünk azt a mérhetetlen szeretetét, amit a mai napig felesége iránt érez. Sajnos, már el kellett búcsúznia tőle, de az emlékei a mai napig az iránta érzett megbecsülésről, szeretetről, és a hiányának fájdalmáról árulkodnak. Mesélt a lányáról is,
aki szintén nem lehet már közöttünk. Nagy megtiszteltetés volt a vele eltöltött egymásfél óra, és megmutatta számunkra, hogy a párunkért, szeretteinkért érzett szeretet mekkora érték. Sajnos, nem mindig sikerül, de próbáljuk példaként szemünk előtt tartani ezt a szemléletet, érzéseket és mindazt, amit a találkozás adott nekünk, hogy további életünkben irányt mutasson. Köszönjük Sanyi Bácsi! Dóczy László és felesége, Topál Dalida: A házasság hete „akadályversenyt” az idén először próbáltuk Lacival teljesíteni. Meglepődtünk, hogy a kevésnek tűnő 7-9 feladathoz milyen kevés volt a rendelkezésre álló egy hónap. Csak hatot sikerült megvalósítani, de hát tudjuk, nem ez volt a lényeg, ez csak a játék része volt. Számunkra a legnagyobb élmény a Pótharaszti erdőben tett séta volt – kettesben. Meglepő volt, milyen szokatlan már számunkra a csend. Nagyon jól esett csendben-ketten lenni... Ez alkalmat adott arra is, hogy egy mélyebb beszélgetés indulhasson el köztünk. Bizony nagyon kevés a hétköznapok rohanásában az ilyen és ehhez hasonló „arany pillanat”, mikor semmire sem kell az embernek figyelnie, csak a szív belső csendjére. Nagyon kedves feladat volt – és szívesen tettünk neki eleget – az is, hogy vendégül lássunk az egyházközségünkből egy házaspárt. Mi az idősebb Csontos párt húztuk. Szeretettel fogadtuk őket otthonunkban egy kis vacsorára. Nem különben volt kellemes élmény az Erdély házaspárnál tett látogatásunk... Olyan jól elbeszélgettünk, hogy a végén megígértettük velük, hogy viszonozni fogják a náluk tett látogatásunkat, hogy mi is vendégül láthassuk őket. Köszönjük a szervezőknek! Jövőre újra nekirugaszkodunk és addig se hagyjuk abba... HJM
11
Ferenc pápa lelki tükre Ferenc pápa március 17-én bűnbánati liturgiát vezetett a Szent Péter-bazilikában; az alkalomra összeállított lelki tükröt adjuk közre, hogy segítsünk a szentgyónásra való felkészülésben. Isten igéjének fényében vizsgáljuk meg magunkat! Általános kérdések 1. Hogyan indulok el gyónni? Őszintén vágyom a megtisztulásra, a megtérésre, életem megújítására, bensőségesebb kapcsolatra Istennel; vagy csak tehernek tartom, amelyet ritkán veszek a vállamra? 2. Nem felejtettem-e ki, vagy szándékosan nem hagytam-e ki halálos bűnt korábbi gyónásaimból, vagy legutóbbi szentgyónásomból? 3. Elvégeztem-e a kapott elégtételt? Helyrehoztam-e a bűnömmel okozott kárt? Próbáltam-e megvalósítani életem jobbítására tett ígéretemet? I. Az Úr mondja: „Szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szívedből!” 1. A szívem valóban Istenre irányul? Elmondhatom-e, hogy mindennél jobban szeretem Őt, és szeretetből tartom meg hűségesen a parancsolatait? Nem kötneke magukhoz túlságosan a mulandó dolgok? Jó szándékkal cselekszem-e mindig? 2. Szilárd-e a hitem Istenben, aki a Fiában szól hozzánk? Maradéktalanul ragaszkodom-e az Egyház tanításához? Törődtem-e a lelkem formálásával Isten Igéjének hallgatásával, hitoktatáson való részvétellel, a hitre ártalmas dolgok kerülésével? Megvallottame mindig és bátran Istenbe és az Egyházba vetett hitemet? Látható-e magánéletemben és a közéletben való részvételemben, hogy katolikus vagyok? 3. Imádkozom-e reggel és este? Imádságom szívből jövő beszélgetés-e Istennel? Nem üres megszokás? Fel tudtam-e ajánlani Is-
12
tennek gondjaimat, örömeimet, fájdalmaimat? Tudok-e bizalommal Hozzá menekülni a kísértések idején is? 4. Tisztelem és szeretem-e Isten szent nevét? Nem bántottam-e káromlással, hamis esküvéssel vagy nevének felesleges emlegetésével? Nem voltam-e tiszteletlen a Szűzanya és a szentek iránt? 5. Megszentelem-e a vasárnapot és az Egyház ünnepeit szentmisén és egyéb ájtatosságokon való tevékeny és figyelmes részvételemmel? Kerültem-e ünnepnapokon a szükségtelen munkát? Évente legalább egyszer, Húsvét táján meggyóntam-e? 6. Nincsenek-e más isteneim, azaz dolgok, amelyek teljesen lekötnek, és amelyekben jobban bízom, mint Istenben – például a gazdagság, babonák, mágiás praktikák? II. Az Úr Krisztus mondja: „Szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket!” 1. Szeretem-e igazán a felebarátaimat? Nem élek-e vissza azzal, hogy érdekeim eszközeként használom őket? Nem viselkedem-e velük úgy, ahogy nem szeretném, ha velem szemben viselkednének? Szavaimmal és tetteimmel nem okoztam-e botránkozást? 2. A családomban türelmemmel és szeretetemmel hozzájárultam-e a többiek derűs békéjéhez? A család egyes tagjainak kérdései: – Gyermekek: Engedelmes voltam-e szüleimnek? Becsültem és szerettem-e őket? Nyújtottam-e nekik segítséget lelki és anyagi bajaikban? Az iskolában jól tanulok-e? Tisztelem-e tanítóimat, nevelőimet? Jó példát adtam-e minden helyzetben?
– Szülők: Törődtem-e gyermekeim katolikus nevelésével? Jó példát adtam-e nekik? Támogattam-e, irányítottam-e őket tekintélyemmel?
– Házastársak: Hűséges voltam-e mindig érzelmeimben és tetteimben? Megértő voltam-e nehéz helyzetekben? 3. Tudok-e önzetlenül adakozni a nálam szegényebbeknek? Amennyiben rajtam áll, védem-e az elnyomottakat és segítem-e a rászorulókat? Nem vagyok-e érzéketlen vagy kegyetlen a felebarátaimmal, különösen a szegényekkel, gyengékkel, öregekkel, a lecsúszottakkal, bevándorlókkal? 4. Tudom-e, mi a küldetésem a földi életben? Részt veszek-e az Egyház apostoli és karitatív munkájában, a plébánia életében és kezdeményezéseiben? Imádkozom-e, és megteszem-e a magamét az Egyház és a világ gondjaiért, például az Egyház egységéért, a missziókért, az igazságosság és a béke ügyéért? 5. Szívemen viselem-e a közösség közjavát, amelyben élek? Nem keresem-e csak a saját érdekeimet? Lehetőségeim szerint részt veszek-e olyan kezdeményezésekben, amelyek az igazságosságot, a jó erkölcsöket, az egyetértést és a jótékonyságot szolgálják? Teljesítem-e polgári kötelességeimet? Becsülettel fizetem-e az adókat? 6. Igazságos, elkötelezett, becsületes vagyoke a munkámban? Szívesen teszek-e szolgála-
tokat a közjóért? Megfizettem-e az igazságos bért a munkásaimnak és alárendeltjeimnek? Betartottam-e szerződéses kötelezettségeimet? Hűséges vagyok-e ígéreteimhez? 7. Engedelmes vagyok-e a törvényes hatalomnak? Megadom-e neki a kellő tiszteletet? 8. Ha valamilyen tisztségem van, vagy vezető vagyok, nem csak a saját érdekeimet nézem-e? Tudok-e a szolgálat szellemében dolgozni mások javára? 9. Szolgáltam-e az igazságot és a hűséget? Nem ártottam-e a felebarátaimnak hazugságokkal, rágalmakkal, megszólásokkal, megalapozatlan ítéletekkel, titkok megsértésével? 10. Nem bántottam-e a felebarát testi épségét? Nem sértettem-e a becsületét? Nem okoztam-e neki anyagi kárt? Nem követteme el abortuszt? Nem tanácsoltam-e másnak az abortuszt? Nem hallgattam-e olyan helyzetekben, amikor buzdíthattam volna a jóra? Házaséletemben igazodom-e az Egyház tanításához a fogamzás és az élet tisztelete kérdéseiben? Nem vétettem-e saját testi épségem ellen (például sterilizálással). Hűséges voltam-e gondolatban is mindig a páromhoz? Nem gyűlölködtem-e? Nem vagyok-e veszekedős? Sértő és ingerlő szavaimmal nem szítottam-e ellentétet vagy haragot? Nem mulasztottam-e el vétkesen és önző módon felebarátom ártatlanságának védelmét? Vezetés vagy közlekedés közben nem veszélyeztettem-e önmagam vagy mások életét? 11. Loptam-e? Nem kívántam-e jogtalanul más dolgait? Nem okoztam-e kárt mások tulajdonában? Visszaadtam-e, amit elvettem? Helyreállítottam-e az okozott kárt? 12. Ha bántás ért, kifejeztem-e békülési
13
készségemet és megbocsátásomat Krisztus szerelméért? Nem őrzök-e haragot vagy bosszúvágyat a szívemben? III. Az Úr Krisztus mondja: „Legyetek tökéletesek, miként a ti Mennyei Atyátok tökéletes!” 1. Milyen az alapvető beállítottságom? Az örök élet reményében élek-e? Törődtem-e lelki életem ápolásával imádsággal, elmélkedő szentírásolvasással, szentségekhez járulással? Gyakoroltam-e önmegtagadást? Elszánt és kész vagyok-e a rossz szokások megfékezésére, a szenvedélyek és perverz hajlamok feletti uralkodásra? Megfékeztem-e az irigységet és torkosságot? Nem vagyok-e hiú és gőgös? Nem helyezem-e magamat mindig mások elé és mások fölé? Nem kényszerítem-e másokra akaratomat úgy, hogy eltiprom a szabadságukat és semmibe veszem a jogaikat? 2. Hogyan használtam fel Istentől ajándékba kapott talentumaimat: az időmet, képességeimet, erőimet? Eszköznek tekintem-e mindezt, hogy napról napra gyarapodjam a lelki élet tökéletességében és a felebarát szolgálatában? Nem vagyok-e tehetetlen és lusta? Hogyan használom az internetet és a média többi eszközét? 3. Hívő lélekkel és türelemmel viseltem-e a
bajokat, szenvedéseket, megpróbáltatásokat? Hogyan próbáltam önmegtagadásokat gyakorolni azért, hogy kiegészítsem azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből? Megtartottam-e becsülettel a böjti törvényeket? 4. Megőriztem-e – állapotomnak megfelelően – testem szemérmes tisztaságát, meggondolva, hogy a test a Szentlélek temploma, és a dicsőséges feltámadásra hivatott? Vigyáztame érzékeimre? Kerültem-e lelkem és testem bemocskolását tisztátalan gondolatokkal és vágyakkal, szemérmetlen szavakkal és cselekedetekkel? Megengedtem-e magamnak az emberi és keresztény méltóságot sértő olvasmányokat, társalgásokat, rendezvényeken és szórakozásban való részvételt? Viselkedésemmel nem botránkoztattam-e másokat? 5. Félelemből vagy képmutatásból nem viselkedtem-e lelkiismeretem ellenére? 6. Törekedtem-e arra, hogy mindig és mindenben Isten gyermekeinek szabadságával és a Szentlélek törvénye szerint éljek? Nem szolgáltattam-e ki magamat a szenvedélyeimnek? 7. Nem mulasztottam-e el olyan jótetteket, amelyeket megtehettem volna? Fordította: Diós István /Fotó: News.va Forrás: Magyar Kurír
Vladimir Holan: Feltámadás
Hogy ez után az élet után itt egyszer még kürtök és trombiták szavára kelljen ébrednünk? Megbocsáss, Uram, de azt hiszem, hogy nekünk, boldogultaknak, a feltámadás kezdetét egyszerű kakasszó fogja jelezni… Még egy pillanatra fekve maradunk… Az első, aki fölkel, anya lesz… Meghalljuk, ahogy csendesen tüzet rak, ahogy csendesen vizet tesz föl melegedni, és a megszokott mozdulattal kiveszi az almáriumból a kávédarálót. Újra otthon leszünk.
1
Emmausz
„Társalgás, szelíd énekszó, vagy az esti imádság Vándorlás idejét könnyebbé teheti. Mért szomorú szívetek, hogy a földet nézitek egyre? Némán hosszú az út, s könnyen fárad a láb.” „Honnan jössz idegen, hogy nincs tudomásod a bajról? Itt most nincs zeneszó. Csendben gyászol a nép. Prófétánkat, a szentet, a főpapok elveszítették. Nem szállt szembe velük, még el sem menekült.” „Sok csodadolgot tett, szava elsimította a tengert, Gyógyított beteget, s űzött ördögöt is. Öt kicsi árpakenyérből etette a nagy sokaságot, Elteltek vele mind, s bőven volt maradék. S mentek másnap az emberek újra, hogy éhüket oltsák: „Mester! Légy te király!” – kérték –„Fölken a nép! S lába elé terítette a köntöseit Jeruzsálem: „Isten küldte nekünk! Ő majd megszabadít! Aztán megfeszítették, meghalt. Szörnyű csalódás. Harmadnapja halott. Kár így élni tovább” „Mesteretek mit mondott sorsáról, ha jövendölt? Nem jósolta –e meg, hogy halnia kell? Bűneitek váltságáért halt meg a kereszten. Értetek adta magát, úgy szeretett titeket. Nem tanított -e a Mester a magról, hogy hoz a földben Termést százszorosan? Úgy, hogy halnia kell!
Szent tanításainak mi a sorsa kemény szívetekben? Szép termés -e a gyász? Mondd, hova tűnt hitetek? Légy őszinte! Mit gyászolnak az emberek inkább? Nincs aki oszt kenyeret, vagy holt Mesterüket? Nem kellett neki latrok módján halnia rútul, S evvel váltani meg, elsősége jogát? S pont e halál, ami által örökké él miközöttünk, S bennünk egyre tovább. Nem lát vak szemetek?” „Nem sajnos, de a szívünk éledezik szavaidtól. Tőlünk meg ne tagadd, dorgálásaidat!” „Éljétek tanítását, s köztetek újra jelen lesz. Győztes jel a kereszt, földről az égbe mutat!” „steledik már vándor, lassan vége az útnak. Jöjj te is enni velünk, törjed meg kenyerünk!” „Ízleljétek e szent eledelt, és lássatok immár: Nincs ok a gyászra tovább, él a ti Mesteretek!” „Jézus! Én Uram, Istenem, élsz hát, jőve halálból! Lelkünk lángba borult, hallgatván szavaid. Hogyha szemünk elől eltűnsz is, tanításodat értjük, Mindig lát a szívünk, s többé el nem ereszt.” „Fussunk! Keltse a hír fel a várost tegnapi gyászból! Tán hazaérünk még napfelkelte előtt…” Török L.
15
Ünnepi eseményeink Április 22.: 19.00: REC trio tavaszi barokk koncert a Nagytemplomban Április 30. Búzaszentelő szentmise 16.00 a kőkeresztnél a Gombai határban Május 1.: Szent József ünnepe, 11.00: Búcsúi szentmise Monorierdőn a kápolnában Május 21.: Elsőáldozás Monoron 9.30 Május 28.: Urunk mennybemenetelének ünnepe, 11.00: elsőáldozás Monorierdőn Június 4.: Pünkösd vasárnap Június 18.: Úr napja, körmenet a 9.30-as szentmise után Június 25.: Templom búcsúk: Telepi kápolna: 8:00 Vasadi kápolna: 17:00 Augusztus 15.(kedd).: Nagyboldogasszony ünnepe, templombúcsú 18:00 Augusztus 20.: Szent István király ünnepe, 16:00-tól közösségi délután a telepi templom udvarán
Nyári táboraink Június 19-23: napközis tábor Vasadon Június 26-30: napközis tábor Monoron Július 3-7: Gyermek tábor Augusztus 1-4: napközis tábor Monorierdőn Augusztus 7-11: ifjúsági tábor Turner Ferenc Alapítvány Alapítványuk idén is fogadhat adó 1%-ot, amellyel a Monori Katolikus Egyházközség fiataljait és családjait támogatja (sporttevékenységek; nyári táborok; gyermekek testi és szellemi fejlődése). Adószám: 18705339 – 1 – 13 Számlaszámunk: 11742056-20053732 Köszönjük a felajánlásokat! Kérjük a hívek nagylelkű adományozását a nyári táborok megvalósításához!
„A szeretet eredeti és mindig úk; mindig más és módot talál, hogy megnyilvánuljon; nem hagyja magát törvények közé szorítani, nem várt megoldásokat talál.” Chiara Lubich Lelkipásztori Levél – a Monori Római Katolikus Plébánia kiadványa Cím: 2200 Monor, Kossuth Lajos út 83. Telefon: +36-29-412-223. E-mail:
[email protected] web: www.monorplebania.hu Lelkipásztori Levél online:www.monorplebanialap.hu/Lelkipásztori levél menüpont Felelős kiadó: Paszternák Tamás Felelős szerkesztő: Dóczy László Szerkesztőség: Thullner Zsuzsanna, Huszthyné Juhász Márta, Kéri Zsolt
