Krisztus valósággal föltámadt!

Krisztus valósággal föltámadt! „Én vagyok a föltámadás és az élet; aki menyasszonyi fátyolai szemfödõkké énbennem hisz, ha meghal is, élni fog.” lesznek? Mit csináltok eszméitekkel a (Ján. 11,25) halál, a mulandóság csendes, kérlelhetetlen hatalmával szemben? A valósággal föltámadt Krisztus a mi Szemfényvesztõk vagytok. Az ábrándos pálmánk. Ezt a pálmát nyújtja elvonás helyett nekünk minden hívõnek, s aki kézbe valóság kell; nekünk az kell, veszi s erõsen tartja, megoszthogy föltámadott, szószerint ja vele gyõzelmét: föltámad s nem képletesen, betûszmajd õ is. Ez a hit az örök élet erint s nem szimbólum vágyával lázba hozta az szerint. emberiséget, mintha csak a Csak az egyéni, örök élet a Krisztus kegyelme, e pálma valóságos halhatatlanság. leveleirõl hulló harmat, tüzes Ezt mutatta be a föltámadt esõ alakjában hullt volna a Krisztus. A test szerint való lelkekre, s vértanúkat avatott föltámadás mozgatta meg a volna. Minden vértanú a világot, az hozott tavaszt. hitért halt meg; minden halál Csak egy reneszánsz van: az ezt kiáltja, ez õrületes, vaka tavasz, melyben Krisztus merõ szót: föltámadunk. pálmája leng! Fogjuk meg a Az eszme nem elég. A gonpálmát… Vigyázzunk, hogy dolkozó az eszme mögött el ne hervadjon hideg valóságot keres, mert mire kézben, száraz szívben, sötét való az eszme, a kép, ha nem a valónak környezetben; el ne hervadjon kételytõl, képe? Mire való, ha nem egyéb, mint közönytõl, világiasságtól! érthetetlen törekvésnek hímes virága? Jézus mondja: „Kövess engem, hagyd a Mire való a halhatatlanság eszméje, ha azt holtakra, hadd temessék el halottaikat!” (Mt a sír sötétsége nyeli el? Minek az örök élet 8.22) Menjünk, kezünkben pálmaággal! vágya, ha koszorúi koporsókon hervadnak s Prohászka Ottokár

ÁLDÁSOS, BOLDOG HÚSVÉTOT KÍVÁN MINDEN KEDVES OLVASÓNAK AZ ÉLETERÕ SZERKESZTÕSÉGE!

ÉLETERÕ

2

Feltámadott, alleluja! A nagyhéten ismét lepergett elõttünk Jézus Krisztus kínszenvedésének szomorú története; a hamis vád, a megostorozás, a töviskoszorú, a keserves golgotai lassú menet, amelyeket oly nagy alázattal viselt, s végül a szörnyû kínhalál. Feszítsd meg! Feszítsd meg! – így kiáltozott harsány hangon a dühös tömeg. Bár Pilátus semmi vétket nem talált õbenne, kezet mosott annak jeléül, hogy Jézust igaznak találta; de gyenge akarata, földi érdekei révén mégis átadta a feldühödött csõcseléknek. Az ég elsötétedett, a templom kárpitja kettéhasadt, és az áruló belátva bûnös tévedését, felakasztotta magát. A történtek hatására az apostolok számára is kilátástalanná vált minden és igen elszomorodtak, összegyûltek és imádkoztak. Amikor harmadnap reggelén a Szent Asszonyok kimentek a sírhoz, hogy a szokásoknak megfelelõen megkenjék olajjal Jézus testét, a sírt üresen találták. A feltámadás hírét az Úr angyala közölte velük, mire õk elvitték az örömhírt az egybegyûlt apostoloknak. Fájdalmuk nagy örömre vált. Még aznap ketten közülük találkoztak a feltámadt Jézussal az emmauszi úton,

majd késõbb megjelent az egybegyûlt apostoloknak. Békesség nektek! – így köszöntötte õket. Krisztus feltámadása a mi megváltásunk, amely megnyitotta elõttünk az üdvösség kapuját. A Katolikus Egyház Katekizmusa hirdeti: „Erõsen hisszük és reméljük, hogy amint Krisztus valóban feltámadt a holtak közül, és örökké él, úgy haláluk után az igazak is örökké élni fognak a feltámadt Krisztussal.” A feltámadás a földi életünk egyetlen értelme és reménysége, hitünk alapja. Krisztus szent halálával lehetõvé tette számunkra az örök életet az õ országában, de ennek érdekében, hogy ezt elnyerhes-

sük, cselekednünk kell. Tartsunk bûnbánatot, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket. Vajon mi melyik táborban vagyunk? Azok között, akik háromszor tagadták meg, akik életvitelükkel, trágár, káromló beszédeikkel ma is elhelyezik Krisztus fején a töviskoronát, akik most is az ateizmus fertõjében éreznék jól magukat, vagy azok között, akik Cirenei Simon lelkületével segítenék a keresztet türelmesen hordozni, vagy Veronika asszony példájával kendõt nyújtanának szenvedõ embertársaiknak? Az Utolsó Vacsorán nekünk adta Szent Testét az Oltáriszentségben azzal, hogy aki e kenyérbõl eszik, örökké él. Éljünk az alkalommal, húsvét idején járuljunk a szentáldozáshoz. A húsvéti gyertya fénye ragyogja be ünnepünket, de engedjük, hogy világítson, utat mutasson egész életünk folyamán. Mindezt azért, hogy ne kelljen utolsó percünkben egész életünket megbánni, és a mennyország kapujában azt hallhassuk: Gyere be fiam Urad örömébe! Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert Te szent kereszted által megváltottad a világot! dr. Bartos Dénes

„Vére rajtunk és fiainkon!” (Mt 27, 25) „…– zúgta az egész nép,” (Mt 27, 25), amikor Pilátus a nép elé állította a megostorozott Jézust, és kísérletet tett, hogy megmentse õt. Végül is a római helytartó engedett, és a kezét mosta annak jeléül, hogy Jézus keresztre feszítését nem õ akarta, hanem a nép kívánságára rendelte el. Ki volt ez a „nép”? Kb. 100120 személy, Kaifás fõpap házanépe és párthívei voltak. Õk keltették azt a látszatot, mintha az egész nép Jézus keresztrefeszítését akarta volna.

Õk, a fõpap és párthívei vállalták a felelõsséget Jézus kivégzéséért. Ezt a mondatot a Sátán adta a szívükbe és az ajkukra. Nekünk azonban, akik a Szentlélek megvilágosító kegyelmével olvassuk a Szentírást, ez a mondat a megváltás kulcsa. Jézus az õ vére árán érdemelte ki számunkra a bûnbocsánatot, az istengyermekséget, és hogy Isten népe lehetünk: „Isten igaz Izraele.” (Gal 6, 16) Igen, Jézus utolsó cseppig kiontott szentséges Vére azt jelenti, hogy „engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2,8) Ezt a tökéletes, emberként megélt engedelmességet ajánlotta föl az Atyának, engesztelésül ember-

testvérei bûnei miatt. A bûn ugyanis nem más, mint az Isten iránti engedetlenség. Ez sérti Istent, mert õ „jósággal és emberszeretettel” (Tit 3,4) vezet minket az igazság, és a boldogság útján. Ám az Úr Jézus Krisztus engedelmessége olyan kedves az Atyának, hogy kérésére – „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek!” (Lk 23,34) – kész megbocsátani minden bûnbánó bûnösnek. Az Atya ezt a határozatot az „Õ szeretett Fiának” (Mk 1,11) feltámadásával hirdette ki nekünk. Íme Jézus Krisztus örömhíre, Evangéliuma! P. Vendrey Gábor SDB plébános

2004. április

Csillag után Ülök életunt szobámban, hideg teát kavarok… Körülöttem fájás-félés ködhálója kavarog. Kikelek tikkadt helyembõl, kinyitom az ablakot s megpillantok odakint egy igéretes csillagot. Ó ha most mindent itthagynék, mennék a csillag után, mint rég a három királyok betlehemi éjszakán! Gépkocsin, vagy teveháton olyan mindegy, hogy hogyan! Aranyat, tömjént és mirrhát vinnék, vinnék boldogan. Mennék száz országon át, míg utamat szelné a vám. „Aranyad tilos kivinni!” szólna ott a vámos rám. „Tömjéned meg, ami csak van, az mind kell, az itteni hazai hatalmak fényét méltón dicsõíteni.” Százszor megállítanának örülnék, ha átcsuszom: arany nélkül, tömjén nélkül érnék hozzád, Jézusom! Jaj és mire odaérnék, hova a csillag vezet, te már függnél a kereszten és a lábad csupa seb, s ahelyett hogy bölcsõd köré szórjak tömjént, aranyat, megmaradt szegény mirrhámmal keserüszagu mirrhámmal kenném véres lábadat. Babits Mihály

2004. április

ÉLETERÕ

3

„Jézusomnak szívén megnyugodni jó” Mély fájdalommal, de a Mennyei Atya akaratát elfogadva tudatjuk, hogy a magyar szaléziak nesztora, P. KÖLES ISTVÁN SDB 2004. január 3-án, 94 éves korában, türelmesen viselt rövid szenvedés után nemes lelkét visszaadta Teremtõjének Szeretett rendtársunk 1909. november 6-án született Turán. Jó szülei, látván a gyermek tehetségét, Nyergesújfalura, a szaléziak iskolájába küldték ta-

19 évesen

Az Egyház imaszándéka Április hónapra. Általános imaszándék: Hogy különös gonddal tökéletesítsék a szent rendek jelöltjeinek alapos felkészítését és a felszenteltek folyamatos képzését.

Missziós imaszándék: Hogy a keresztény közösségekben a zsinat missziós határozata (Ad Gentes) elmélkedés tárgya, a rendes lelkipásztorkodás terén pedig a szilárd elkötelezés vezérlõ eszméje legyen.

nulni Mihály testvérével együtt. A fiatal fiú hamar megtapasztalta a szalézi élet szépségét, és jelentkezett a rendbe. 1926-ban kezdte meg újoncévét, és 1927ben fogadalommal Don Pascual Chávez Egyetemes kötelezte el magát Fõnökkel 2003. október Don Bosco követésére. 1933-ban örökfogadalmat ban, majd 1980-ig egyik rendtett, közben folytatta teológiai társával együtt Kácson szolgál tanulmányait elõbb Esztergom- kántorként. Nyugdíjazása után táborban, majd az újonnan szülõvárosába, Turára költömegnyitott szalézi fõiskolán, zött; a szülõi házba vonult visPéliföldszentkereszten. 1942. sza, de szívesen segített a telejúnius 7-én Kriston Endre ér- pülés lelkipásztori munkájásek úr részesítette a papság ban. 1994-ben elöljárója elsõ híszentségében. Elöljárói a mezõnyárádi noviciátusba és vására elhagyta szülõházát, és tanulmányi házba helyezték ta- beköltözött a balassagyarmati nár és lelkiigazgatóként. Lelki- szalézi rendházba. Rendtársaiismeretesen, nagy odaadással nak példát mutatott szerény éleés lelkesen végezte nevelõi tével és imádságos lelkületével. munkáját egészen 1950-ig, a Itt is kötelességtudóan és szíveszerzetesrendek feloszlatásáig. sen kapcsolódott be a lelki mun1950 és 1970 között Mezõnyá- kába. Csaknem életének utolsó rádon teljesített szolgálatot se- évéig misézett és gyóntatott. Don Bosco Atyánk példás gédlelkész és kántori beosztás-

követõje volt. Az utolsó év fájdalmait és nehézségeit türelemmel viselte, és így várta, nemegyszer kívánta a halál megérkezését. Köles atya hosszú szerzetesi és papi életével példa volt növendékei, rendtársai és a hívek számára. Kedves István atyánktól a balassagyarmati rendtársak és hívek 2004. január 12-én, hétfõn 14.00 órakor vettek végsõ búcsút engesztelõ szentmiseáldozat keretében. 2004. január 13-án, kedden 10.00 órakor pedig szülõvárosában, Turán a plébániatemplomban búcsúztatták, és kísérték utolsó útjára a turai temetõbe.

A megkeresztelt emberek ökumenikus közös imádsága 2004-ben Balassagyarmat Civitas Fortissima, és ennek megfelelõen szeretnénk teljesen összefogni úgy, hogy ne csak a nevünk legyen ilyen magasan, hanem az összefogás is ennek feleljen meg. Vasárnaptól vasárnapig együtt imádkoztunk. Vasárnap a katolikus templomban kezdtük és a református igehirdetés olyan jól sikerült, hogy mindenki a folyatatását várta. Másnap, hétfõn máris a református gyülekezet hozott össze bennünket, és az is kedves volt. Az Újtemplom következett, ahol evangélikus prédikációt hallottunk, és szépen énekeltünk. Az evangélikusoknál katolikus hitmagyarázat kérte továbbra is az igazi összefogást. Mindig egy lépést elõre haladtunk az egymás megismerésében, szeretetében. A szalézi templomban evangélikus magyarázat tovább építette az egységet, és másnap újra katolikus prédikáció következett az evangélikus keresztyének között. Újra reformátusoknál imádkoztunk együtt, de ekkor már nem is érezte senki, hogy mi más és más úton haladunk az Örök Cél felé. Pálfordulás a szalézi templomban volt vasárnap, ott már közösen kértük a „Magyarok Istenét”, hogy áldja meg népünket, és mikor az Erdélyi himnuszt is elénekeltük, könnyes szemekbõl vágy tört elõ: „Miért nincs egy évben több-

ször is ilyen közös imádság, ahol Jézus szándéka szerint nem külön-külön, hanem együtt, egységben imádkozunk, és átérezzük, hogy mit jelent az, hogy mindnyájan meg vagyunk keresztelve…” Még egy fontos szómagyarázat került terítékre: mi nem a keresztrõl elnevezettek vagyunk, hanem krisztiánuszok, azaz „krisztusiak”, Krisztushoz hasonlóak a keresztség által. Krisztusnak nem barátai, hanem rokonai, testvérei lettünk. Most már az a feladatunk, hogy ezt hogyan tudjuk megvalósítani, mert sok ember van, aki meg van keresztelve, de élete pogány. Nekünk mindent meg kell tennünk, hogy a parancsok megtartásával, törvények útján lássa meg a világ, a pogányok is vegyék észre, – mint egykor a pogány Rómában –, hogy „ezek a megkereszteltek nem úgy élnek, mint mi. Szép családi életben egymással is összetartanak, még a vagyonuk is közös, és ha bajba keverednek, mindenben segítik egymást. Mikor pedig mennek a vesztõhelyre, akkor énekelnek: „Dicsõség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek…” Most is ez a feladatunk. Egy héten keresztül ebben a lelkületben imádkoztunk, és jó lenne többször is, újra és újra összetartani! P. Tarjányi Ferenc SDB

ÉLETERÕ

4

2004. április

2004. április

ENZO BIANCO:

Savio Domonkos (A 15 éves kapitány)

A mû eredeti címe: DOMENICO SAVIO un capitano di quindici anni Fordította: Fenyõ Vendel SDB

A jól sikerült vizsga 1954. június 12-én délután Savio Domonkos ezernyi barátja gyûlt össze Rómában a Szent Péter téren. XII. Piusz pápa szentté avatott egy missziós vértanút, két szerzetest, egy szerzetesnõt és egy fiút. Éppen e fiú köré sereglett össze az a nagyszámú fiatal. Ének, taps, éljenzés lelkesítette õket a hozzájuk közel álló fiatal szent barátjuk ünneplésén. A Pápa számára ünnepi díszben baldachint emeltek a Bazilika elõtti téren. Egymás után érkeztek diplomaták, a hatóság képviselõi, elõkelõségek, ott volt a pápai testõrség pompás egyenruhában és a svájci gárda. Távolabbi kíváncsiskodók a Janikulusz dombról a térre irányították messzelátójukat. A várakozásban felcsendült az ének: „Angyali Savio, ifjak ékessége, fiatal szívünket vezesd az égbe.” A fiúban a fiatalok vezérüket ünnepelték. Az emelvényen helyet foglal 180 püspök és érsek, valamint 16 bíboros. Végre, míg a Szixtuszi kórus Perosi karmester vezényletével elzengi a Tu es Petrus dallamát, megjelenik a Pápa. 16 óra 46-kor azután csend borul a térre. XII. Piusz mint a tanítóhivatal feje, a legfelsõbb katedráról kihirdeti: „A szent és oszthatatlan Szentháromság dicsõségére... a mi Urunk Jézus Krisztus, Szent Péter és Pál apostol, és a mi saját tekintélyünkkel szentnek hirdetjük

ki a vértanú Piero Luigi Chanelt, Gaspare del Bufaló, Giuseppe Pignatelli és Savio Domonkos hitvallókat, valamint Maria Crocifissa Rózát... Amen!” A kihirdetést nagy tapsorkán követte, s ugyanakkor a Bazilika erkélyén az új szenteket ábrázoló képrõl lehullott a lepel. Az egyházi személyeket a képen ünnepélyes ruhában látjuk, mellettük a szerzetesnõ ájtatos alakja s elõttük a guggoló kisfiú; mintha nem találná ott a helyét, talán valamelyikük táskáját cipeli. De nem. A Pápa õróla is szól, úgy beszél róla, mint a többirõl, sõt még melegebb hangon nyilatkozik róla. „Itt van elõttünk Savio Domonkos, aki tanítómestere, Don Bosco iskolájában megtanulta, hogy az Urat szolgálni és Õt másokkal megszerettetni mily nagy örömet jelent, s ez az öröm óriási nagy alkalom az apostolkodásra... Domonkos jóra buzdította társait, hogy járuljanak a szentségekhez, kerüljék a rosszat... Ha-

tározottan, de szeretettõl indíttatva tudott fegyelmezni, s a rakoncátlanokat rendre utasította...” Ez az egy hónap híján 15 éves fiú kiállta a próbát, az Egyház legfõbb ítélõszéke elõtt is. Az egész világ serdülõ fiatalságának lett vezére, akinek nemcsak élete során, hanem méginkább szentté avatása óta követik példáját. Pedig nem a divatra hívja fel a figyelmet, hanem életszentségre tanít. Már Charles Péguy azt mondta, hogy az életben „csak egyetlen dolog szomorít el, hogy nem lettünk szentek”. És ha a gyerekek nem tudnak talán ilyen találóan fogalmazni, ártatlanságukban megérzik, hogy ez így van.

A kiváló fiú Az árva Giovanni Roda, akit Don Bosco Torino Porta Palazzo negyedében szedett fel, mondotta Savio Domonkosról: „Úgy hallgattunk rá, mint egy vezérre, mert õ jó volt.” Giovanni eleven fiú volt, és amikor Don Bosco felvette az Oratóriumba, Savio Domonkosra bízta. „Domonkos velem egyidõs volt”, emlegette Roda még 90 éves korában is. „Nagyon megbarátkoztunk és azóta mindig hiányzott nekem. Követtem a példáját, vele játszottam, együtt szoktunk tanulni...”

Vezetésre termett Domonkos már a megjelenésében is megnyerõ volt. Noha korához képest apró és vézna alkatú, állandó jókedve, megnyerõ mosolya mindenkit magával ragadott. Öröm volt ránézni, vele elbeszélgetni. „Személyében tiszta, jól nevelt, és udvarias modora jó benyomást tett társaira.” „Fiatal kora ellenére meglett

Drága édesapám! Fokozatosan haladok elõre tanulmányaimban, és Don Bosco egyre elégedettebb velem. Az újság az, hogy együtt tölthettem Don Boscóval egy órát, pedig régebben soha sem lehettem vele egyedül még tíz percig sem, és sok mindenrõl beszéltem neki. Hûséges és szeretõ fiad Savio Domonkos emberhez illõ bölcsesség lakozott benne.” „Vidám beállítottsága s eleven természete társai elõtt kedvessé tette. Így nyilatkoztak róla társai, nevelõi és maga Don Bosco is.

Domonkos a fiatalok példaképe Nemcsak vonzó egyéniségével, hanem értelmével is nagyrabecsülést és tekintélyt vívott ki magának. Murialdóban a káplán már hét éves korában engedte az elsõ szentáldozáshoz, holott az akkori szokás általában tizenegy-tizenkét éves kort követelt meg. A káplán elõször habozott, de „jól mérlegelve a rendkívüli tudást, látva, hogy elsajátította a vallásos ismereteket, és hogy Domon-

kos maga is vágyakozott rá”, megengedte neki, és ezt nem kellett megbánnia. Elsõ találkozása alkalmával Don Bosco ezt mondta neki: „Próbára teszlek, alkalmas vagy-e a tanulásra. Vedd ezt a könyvet, és tanuld meg ezt az oldalt. Holnap visszajössz s felmondod nekem.” Ezzel elbocsátotta, hadd menjen játszani a többi fiúval. De mi történt? „Alig nyolc perc múlva Domonkos mosolyogva felém jön és mondja: ‘Ha óhajtja, máris felmondom az egész oldalt.’ Ámulatomra –, mondja Don Bosco –, észrevettem, hogy nemcsak szó szerint megtanulta az egész oldalt, hanem jól meg is értette annak tartalmát. ‘Bravó!’, mondottam. ‘Te elõlegezted a tanulást, és én is sietek a válasszal: Hát jó, magammal viszlek Torinóba, és e pillanattól kezdve az én kedves fiaim közé tartozol’”. 1854. október 29-én érkezett Torinóba. Egyik társa így nyilatkozik: „Tanulásban Domonkos nagyon értelmes volt, annyira, hogy egyes nehezebb kérdéseket, vagy kevésbé érthetõ szöveg magyarázatát a tanár nem egyszer tõle kérdezte”. „Szorgalma, kitartó tanulása, ragaszkodó magatartása megnyerte a tanár jóindulatát és tanulótársai nagyrabecsülését.” Amíg egészsége megengedte, az osztályelsõk közé tartozott. Don Bosco azt mondta neki, hogy jó posztót lát benne. Domonkos máris kész volt a válasszal: „Én vagyok a posztó, ön a szabó”, és nem egy-

ÉLETERÕ szer úgy nyilatkozott, kifejezett szándéka, hogy elöljáróinak rendelkezésére álljon. Domonkos ügyes volt a játékban is, ma azt mondanánk: igazi sportoló. „Szabadidõben a játék lelke volt”, mondja Don Bosco. És barátja, Giovanni Roda: „Megállta helyét a játékban, jól játszott, tudott gyõzni. Úgy bánt a labdával, vagy más szerrel, hogy öröm volt nézni.” Egyszóval, nem közönséges fiú volt, és nem csoda, hogy „mindenki igyekezett Domonkossal barátságot kötni, vagy legalább tiszteletben tartani.”

A jókkal barátkozik A példás vezetõnek egy másik tulajdonsága is megvolt Domonkosban: könnyen tudott barátkozni. „Mindenkivel barátkozott, és õt is mindenki szerette.” A tanára, Don Francesia, így emlékszik rá: „A szeme nyugodt, vidám, élénk volt, a szív tisztasága sugárzott belõle. Mindenki megszerette. Nem volt nehéz barátságot kötni vele.” Egyik barátja, Amedeo Conti vallja: „Kedves barátom volt, mert értette a módját, hogy megszerettesse magát...” Sokan emlegették halála

után. Többen esküvel erõsítették emlékezésüket a szenttéavatási eljárás keretében. Nagyon érdekes Giovanni Roda emlékezése. Giovanni az a fiú, aki Don Bosco nevenapján ajándékul egy trombitát kért, és késõbb a katonai zenekar trombitása lett. Az Oratóriumban cipésznek tanult. „Barátja voltam Domonkosnak”, mondotta, „és mindig kerestem a társaságát, mert segített, tanácsot tudott adni. Vele egykorú voltam, megértettük egymást, mintha testvérek lettünk volna. Én nem voltam magas növésû, de õ még nálam is kisebb volt. Egy szép napon Don Bosco kettõnket Becchibe küldött. Nem kis gyaloglást jelentett ez hegyen-völgyön át. Ugrándoztunk, t r é f á l ko z t u n k , hancúroztunk. Jó izzadtan megérkeztünk Becchibe. Margit mama szépen megmosdatott, majd bement az istállóba, megfejte a tehenet, s megkínált bennünket a friss tejjel. De jó volt!... Nagy nap volt az számunkra.”

Savio Szent Domonkos,

Te a mi példaképünk és védõszentünk vagy. Don Bosco segítségével Megtanultál szentül élni. Segíts a te példáddal, Hogy õszintén szeressük Jézust, Buzgón tiszteljük Máriát, Összeszedetten és adaadóan Vegyünk részt a szentmisén, És vidáman teljesítsük Mindennapi kötelességeinket. Te elhatároztad: „Inkább meghalok, semhogy vétkezzem.” Segíts nekünk is, Hogy el tudjunk kerülni minden bûnt, És elnyerjük a mennyország szépségét. Ott majd Isten színe elõtt Veled, Szûz Máriával, az angyalokkal És a szentekkel örvendezünk mindörökké! Ámen. Savio Szent Domonkos! Könyörögj érettünk!

5

A mennyországból láthatom-e majd a társaimat? Domonkos általában a legjobbakat választotta barátainak. „Ha volt egy példás magaviseletû, jótanuló, aki kiérdemelte tanárai dicséretét, az biztosan Domonkos barátja és bizalmasa lett.” De nem húzódozott attól sem, hogy a rendbontók barátságát is keresse. „Ha a tanár látta, hogy valamelyik sokat fecseg, Domonkost melléje ültette, mert õ valamilyen fortéllyal csendre tudta inteni, rávette, hogy tanuljon, teljesítse kötelességét.” Így tanúskodik Don Bosco. Hasonló módon egyik osztálytársa a magániskolában, gróf Ottavio Bosco di Rufino: „Emlékszem még, hol volt Savio helye az iskolában. Megvallom, elég volt ránézni, és máris ösztökélve éreztem magam kötelességem teljesítésére, hogy odafigyeljek a magyarázatra.” Domonkos barátait nemcsak a természetes rokonszenv alapján választotta meg, hanem a kölcsönös megértés lelki igénye is vezette. Így épített ki különleges barátságot Giovanni Massagliával, akinek azt mondta: „Segítsük egymást lelkünk megmentésében.” Amikor Giovanni megbetegedett és hazaküldték, Domonkos levélben írta neki: „A jó Isten õrizzen meg bennünket szent kegyelmében, segítsen, hogy szentek lehessünk, mert attól félek, nem lesz rá idõnk.” Abban az idõben valóban hamar eljött a halál. Így történt Massaglia esetében is, aki egyszerûen csendben elröppent. „E barátjának elvesztése” – mondja Don Bosco –, „annyira fájt Domonkosnak, hogy – noha teljesen belenyugodott Isten akaratába –, napokig siratta. Ez volt az elsõ eset, hogy azt a bájos arcot a fájdalomtól könnyesen láttam.”

6 Egyszer aztán Domonkos is elhagyja az Oratóriumot, s hazamegy meghalni. „Indulása elõtti este”, meséli Don Bosco, „alig tudtam szabadulni tõle: mindig volt valami kérdeznivalója... ‘A mennyországból láthatom-e majd az oratóriumi társaimat? Eljöhetek-e meglátogatni õket?’” A valdoccói Oratóriumban akadtak olyan fiúk is, akiknél könnyen ment a verekedés. Ezeket Don Bosco az utcáról szedte fel; egyikük még sértegette is, sõt, nem átallta Domonkost bántalmazni. Gyerekdolog. De õ tudott uralkodni magán. Arca ilyenkor elvörösödött, de nyugodtan válaszolt: „Nem volt szép tõled. Én megbocsátok neked, de másokkal ne így bánj.” Hogy mire volt képes a duhajkodók védelmében, megmutatta már Mondonióban, az elemi iskolában, amikor pajkos társai a kályhát hóval megtöltötték és a csínytettel õt vádolták. „Nem tudtam elhinni, hogy képes volnál hasonló dologra” – mondotta a tanító, Don Giuseppe Cugliero, „de a vádlók úgy tudták beadni a rágalmat, hogy az igaznak tûnt, s én elhittem. Ilyen rendetlenség után teljesen felháborodva léptem be az osztályba, mondom Saviónak: Éppen neked kellett ilyen gyalázatot elkövetned? Ezért ki kellene tiltani téged az iskolából! Szerencséd, hogy elsõ ízben történt...” Domonkos könnyen tisztázhatta volna a dolgot, de hallgatott. Lehorgasztotta fejét, mint aki megérdemli a szemrehányást. Másnap aztán kiderült, ki az igazi tettes. „Félrevontam Domonkost és azt mondtam neki: Miért nem mondtad azonnal, hogy te ártatlan vagy? Domonkos azt válaszolta: ‘Mert sok van már annak a rovásán, és most talán már ki is tiltanák az iskolából; én bíztam abban, hogy nekem megbocsátanak, mert elsõ alkalommal történt. És az is-

ÉLETERÕ

Don Bosco Savio Domonkossal teni Üdvözítõnkre is gondoltam, akit alaptalanul rágalmaztak’”

A kitûzött párbaj A jó vezetõ bátorsága is megvolt benne. Ezt mutatta ki társainak, amikor két kakaskodó diák párbajra hívta ki egymást. „A vita akkor mérgesedett el közöttük” – meséli Don Bosco a szemtanúk elbeszélése alapján –, „amikor egymás családját kölcsönösen díszes jelzõkkel becsmérelni kezdték.” Sértegetõ szavak után a két hõs „kövekkel akarta szétverni egymás fejét”. Domonkos tudomást szerzett a dologról, de ugyan hogyan akadályozhatná meg, hisz nála nagyobb fiúkról volt szó? Próbálta eltántorítani õket ettõl a lépéstõl jó szóval is és határozott hangon. A végén hozzátette: „Fogadjátok el legalább egy feltételemet!” Azok pedig: „Rendben van, de csak akkor, ha nem akadályozod meg a párbajt.” „Az én feltételem nem akadályozza meg. Gyerünk, veletek tartok.” És elmentek a Porta Susán kívüli mezõre (a mezõ azóta beépített városrész, és Don

Bosco késõbbi hozzáfûzése szerint, a viszály helyén ma a Szent Borbála plébánia temploma áll). Megérkeztek a mezõre. Domonkos hagyta, hogy párbajhoz szükséges fegyvereket keressenek (fejenként öt nagy követ), kijelöljék a kellõ távolságot. Domonkos „erre olyat tett, amire egyikük se számított”. Közéjük állt és azt mondta: „Mielõtt a kihívást végrehajtanátok, elvárom, hogy teljesítsétek a feltételemet.” Elõvette a nyakán viselt keresztet, felemelte és így szólt: „Azt akarom, nézzetek erre a keresztre, aztán dobjátok énrám a követ, és hangosan mondjátok: Jézus a keresztfán megbocsájtott a gyilkosainak, de én bûnös ember, ezzel a gyalázatos bosszúval meg akarom õt sérteni.” Természetesen a párbaj ezzel véget ért. „Abban a pillanatban – mondotta késõbb az egyik párbajozó – hideg futott végig a hátamon. Nagyon elszégyelltem magam, hogy ez a jó barátom ilyen szélsõséges eszközhöz volt kénytelen nyúlni, és szívbõl megbocsátottam ellenfelemnek.” Bátran és ügyesen bánt Domonkos a felnõttekkel is. Egyszer társaival iskolából

2004. április épp hazafelé tartott, amikor egy kocsis szörnyû káromkodásba kezdett. Domonkos elébe állt és erõltetett mosollyal megkérdezte tõle, meg tudná-e mondani merre van a Szalézi Szent Ferenc Oratórium. Az pedig, a mosoly és a kedves szavak hatására kissé lehiggadva: – „Nem tudom, fiam, nagyon sajnálom.” – „Ó, ha ezt nem tetszik tudni, egy szívességet mégis megtenne-e a kedvemért?” – „Szívesen, mi lenne az?” És Domonkos egész közelrõl, hogy senki más ne hallja: „Nagy örömet szerezne nekem azzal, ha nem káromolná mérgében az Istent.” Nem kellett több. A kocsis meghökkenve mondta: „Lásd, igazad van. Tudod, ez egy utálatos rossz szokás, de rajta leszek, hogy megjavuljak.”

A kolerajárvány Abban az idõben gyakori volt a kolera: 1854-ben Torino városában pusztított (a Krimi háborúból hazatérõ csapatok hozták magukkal). A királyi család sietve hagyta el a fõvárost. Don Bosco öszszehívta a fiúkat és tudomásukra hozta: „A polgármester felhívást intézett az elszántabb emberekhez. Ha valaki közületek úgy érzi, hogy tudna valamit tenni, velem jöhet a városba a kolerától sújtottak segítségére. Én a Szent Szûz nevében biztosítom, hogy titeket nem fertõz meg e betegség... Voltak köztük nagyobb fiúk és szép csoportot alkottak a rászorulók ügyében. Abban az esztendõben Torino és környékén 2500 embert sújtott a járvány s közülük 1400 halt meg. Az Oratóriumban senki se betegedett meg. A következõ évben a nyári hónapokban újból felütötte fejét a baj, s a fiúkat újból mozgósították. Domonkos az elsõk között jelentkezett. A járvány azonban hamar elcsitult. Nem volt szükség az oratóriumi fiúkra; ám elég volt a bátor gesztus e tizenhárom éves kisfiú részérõl.

ÉLETERÕ

2004. április

A Szeplõtelen Szûz Társulata Savio Domonkos története Don Bosco Oratóriumában olyan, mint a tésztát kelesztõ csöppnyi kovászé: észrevétlenül lopakodik be, lassan-lassan átjárja és átalakítja az egészet. Domonkos személyes kibontakozása a többieket is magával ragadja. Ahogy megérkezett Torinóba, Domonkos jelentkezett Don Boscónál, és megismerkedett a falra felfüggesztett, pár latin szóba sûrített oratóriumi programmal: „Da mihi animas, coetera tolle!” („Add nekem a lelkeket, minden mást vegyél el tõlem!”) És felkiáltott: „Megértettem, itt nem pénzre megy az üzlet, hanem a lelkekre. Értem. Remélem, hogy az én lelkem is benne van ebben az üzletben.” Elfoglalja helyét az utoljára érkezõk között. Don Bosco hamarosan feljegyzi róla: „Érkezése napjától kezdve kötelességét oly pontosan teljesítette, hogy nehezen lehetett felülmúlni. Nem mintha rendkívüli dolgokat tett volna, de mindenben pontos volt.”

Érkezése után negyven napra, 1854. december 8-án az egész Egyház ünnepel: IX. Piusz pápa kihirdeti a Szeplõtelen Fogantatás dogmáját (hittételét). Domonkos aznap megújítja elsõ áldozásakor tett elhatározásait írásban, hogy meg ne feledkezzék róla soha: „Jó elhatározások, amiket én, Savio Domonkos tettem 1849-ben, amikor elsõáldozó voltam: 1. Gyakran megyek majd gyónni és olyan gyakran áldozni, ahogy azt lelkiatyám tanácsolja. 2. A vasár- és ünnepnapokat meg fogom szentelni. 3. Jézus és Mária lesznek a barátaim. 4. Inkább meghalok, semhogy bûnt kövessek el.” És szükségét érzi, hogy „tegyen valamit a Szûzanya tiszteletére”. De hamar akarja megtenni, mert attól tart, nem sok ideje lesz rá. Valóban, csak két év és négy hónap marad a számára. (folytatjuk)

Életrajzi adatai 1842. ápr. 2.

Domenico Giuseppe Savio megszületik Riva di Chieriben. Apja Carlo Savio, anyja Rosa Brigida Agagliate. Apja földmûves, majd a kovácsmesterséget ûzi. Anyja varrónõ. Domonkost már születése napján megkeresztelik.

1844.

A család Murialdóba, Don Bosco szülõhelyének közelébe költözik.

1849. ápr. 8.

Húsvét ünnepén Domonkos elsõáldozáshoz járul.

1853.

A Savio család Mondonióba költözik.

1854. okt. 2.

Domonkos elsõ találkozása Don Boscóval.

1854. okt. 29.

Domonkos Don Bosco növendéke lesz a Valdocco városnegyedben létesített Szalézi Szent Ferenc Oratóriumban.

1855 tavasza

Don Bosco beszéde az életszentségrõl.

1856. júni. 8.

Domonkos ifjúsági Egyesületet alapít, a Szeplõtelen Szûz Társulatát.

1856. szept. 12. Domonkos meglátogatja (és meggyógyítja) édesanyját. 1857. már. 1.

Domonkos betegen hazamegy Mondonióba, ahol március 9-én meghal.

1954. júni. 12. XII. Piusz pápa Domonkost szentté avatja.

7

Bosco Szent János: Könyörögj érettünk! Szép hagyománya szalézi templomunknak, hogy egyes imák befejezése után könyörgõen fordulunk szentünkhöz és a Boldogságos Szûzhöz, mint a Keresztények Segítõjéhez, hogy járjanak közbe érettünk a mindenható Istennél. Ismét egy év, egy évforduló. Néhány dátummal elevenítsük fel Bosco Szent János életét: 1815. augusztus 16. napján született, 1841-ben szentelték pappá, áldozatos életét 1888. január 31. napján fejezte be, 1934-ben avatták szentté. A papszentelés és a halála közötti negyvenhét év fölölelte az elsõ vonalon mûködõ, aktív lelkes lelkipásztori életét. A sok-sok szentmise, gyóntatás és egyéb tevékenységen túl, volt benne a Szentlélek kegyelmével valami óriási többlet, nevezetesen az ifjúság, fõleg a magára hagyottak, elesettek lelki gondozása, nevelése. Ez volt élete fõ célja. Nagysága abban áll, hogy felismerte azt az evangéliumi követelményt, amely szerint a jó pásztornak utána kell mennie az elveszett, elkóborolt juhnak, otthagyva talán a kilencvenkilenc igazat, annak érdekében, hogy megmentse a végsõ pusztulástól. Övéi közül egy se vesszen el. Fáradhatatlanul, késõbb betegen is, kereste, megtalálta, felkarolta és nevelte a társadalomból, a családból kitaszított, félrecsúszott fiatalokat azért, hogy elültesse lelkükben az evangélium szellemét, hogy a mag majdan jó termést hozzon. Igyekezett a fiatalokat visszavezetni az isteni szeretet közösségébe, ahol magukba szívhatták a tudományok, a mesterségek fortélyait. A magalakított szalézi közösségek szépen fejlõdtek, és fejlõdnek ma is. Az Életerõ 2001. januári számában elméletileg feltettük szentünknek a kérdéseket. Mi lenne a kérése szülõkhöz, pedagógusokhoz és a fiatalokhoz? Most nekünk kellene a kérdésekre válaszo-

kat adni, áttekintve a két év óta megtett utat. A helyzet talán nem változott, de azért mi rendre ismételjük a kérdéseket, és talán úgy tûnik, annak is örülni kell, ha a helyzet nem rosszabbodott. Mindannyiunknak újra és újra át kellene tekinteni, értékelni a helyzetet, felmérni a tennivalókat. A szükséges teendõk elsõ helyén áll a hit, a hitélet erõsítése magunkban, a családokban, emberi közösségekben. Még mindig kevés a templomba járó fiatal, az oltárszolgálatnál is lenne javítani való. De lépünk-e elõbbre, évrõl-évre egy centit is hitünk megvallása, az elkötelezett élet terén? Elszomorító, mindennapos jelenség a fiatalok egy részének bántóan negatív magatartása, céltalansága, trágár magyartalan beszéde, udvariatlansága, esetenként rongáló, szemetelõ magatartása, tanárok, szülõk, öregek irányába a tekintélytisztelet legelemibb szabályainak figyelmen kívül hagyása. Pedig hála Istennek, elmúltak azok az idõk, amikor a tanárokat „tanítópajtás”-nak kellett szólítani. Tudniuk kellene a fiataloknak, hogy csak olyan megbecsülésre számíthatnak, amelyeket most õk is megadnak az idõseknek. Mindezek alapján cselekvõ elhatározással szüntelenül imádkozzunk azért, hogy a fentiek terén összefogásunk eredményeképpen javulás álljon be. Bosco Szent János: Könyörögj érettünk! Dr. Bartos Dénes

ÉLETERÕ

8

Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium

2660 Balassagyarmat, Szabó Lõrinc út 1.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 6. ÉS 8. OSZTÁLYOSAINAK A HATÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUMBA VALÓ JELENTKEZÉSHEZ ISKOLÁNKRÓL: * 1992-ben alapította a Szentháromság Fõplébánia Egyházközség. * Fenntartója a Váci Egyházmegye Püspöke. * 1994-ben hatévfolyamos gimnáziumi képzés indult. * Célunk a nevelõiskola megvalósítása, melynek Krisztus az alapja. * A nevelés folyamán a tanuló meglevõ összes belsõ egyéni értékeinek kibontakoztatását kívánja elérni iskolánk. * Feladatunk, hogy szintézist teremtsünk a mûveltség és a hit, illetve a hit és az élet pólusai között. EREDMÉNYEINK: * a város legfiatalabb folyamatosan bõvülõ intézménye vagyunk; * 80% körüliek a felsõfokú felvételi eredményeink; * nagy hangsúlyt fektetünk a tehetséggondozásra és a felzárkóztatásra; * tanulmányi versenyeken nagyon jó eredményeket érünk el; * magas színvonalú az idegen nyelv és a számítástechnikai ismeretek oktatása; * a szlovák nyelv tanítása is megoldott; * biztosítjuk tanulóink számára a néptáncoktatást; * iskolánk a tanulni akaró gyerekek iskolája; * hittanból csak itt lehet érettségizni; * a hittanórák, közös szentmisék, évfolyammisék hitre nevelõ hatása itt a leghatásosabb; * bátran támaszkodhatunk a szülõk segítségére; * jól mûködik a Szent Imre Iskoláért Alapítvány; * családias légkör uralkodik az intézményünkben; * az itt tanított ismeretek a XXI. század követelményeinek is megfelelnek; * biztosítjuk a családias, szeretetteljes légkört; * tanulóink fontosnak tartják a kiegyensúlyozottságot és az erkölcsi nevelést; * megalakult a cserkészcsapat.

ÉRDEKLÕDNI TELEFONON LEHET: 35/301-982, 35/500-260 E-mail cím: [email protected]

2004. április

Sorsfordító idõk

A 2004. esztendõ és az azt követõk várhatóan hosszú idõre meghatározzák Európa és benne országunk, nemzetünk életét. Május elsejétõl az Európai Unió tagjai leszünk. Annak az Uniónak, amely elfeledtetni látszik Európa keresztény gyökereit. Pedig az Istentõl való erkölcsi törvények mellõzése magával vonja az élet bosszúállását. A bajok okai inkább keresendõk az emberi lelkekben, mint a külsõ körülményekben. „Rosszak az idõk, mert rosszak az emberek” – mondta a mögöttünk hagyott században a Szentatya. Amikor is az ember döntötte ki a társadalmi élet tartóoszlopait. Ezt Márton Áron erdélyi püspök ötven évvel ezelõtt a következõkben látta: Felelõsek azok az államok, melyek a „korszellemnek” engedve törvényeikkel egymás után lazították meg a legnagyobb erkölcsi köteléket, megengedve, hogy az erõs elnyomja (elpusztítsa) a gyengébbet, a többségi nép a kisebbségit, a többségi állampolgár a kisebbségi állampolgárt és a gazdag kihasználhatja a szegényt. Ezek megszûnését reméljük az Európai Unióban. De reméljük azt is, hogy a törvényi szabályozás ne tegye lehetõvé az erkölcstelen meggazdagodást európai szinten sem. A szegény nemzetek, régiók felemelkedhessenek. A rágalmazás, a gyalázkodás ne válhasson mindennapi életünk részévé, a szabadság hamis értelmezésével ne tûnjön el a jog és az igazság tisztelete. Térjen vissza a szeretet és a tisztelet, helyette ne vegye át az uralmat a társadalom fölött az erõszak, az önzés és a hazugság. Tudjunk különbséget tenni a jó és a rossz között, az igaz és a hamis, a megengedett és a meg nem engedett, a tisztességes és a tisztességtelen, a becsületes és a becstelen cselekedetek között. Mert ezek nélkül könnyen teret kaphatnak olyanok is, akik mihelyt rátalálnak egy jó szándékú közösségre, egy erkölcsi alapon

mûködõ intézményre befurakodhatnak oda, kaméleon módra felveszik az odatartozás külszínét, majd igyekeznek ott vezetõ szerepre szert tenni, hogy felhasználva pozíciójukat, lehetõségeiket minél nagyobb züllesztõ, romboló hatást fejtsenek ki. Gonosz tevékenységüket mi sem bizonyítja jobban, mint az a fanatizmus, amely akkor tör ki belõlük, amikor egy keresztény egyházi, vagy egyház közeli intézményre vetik rá magukat. Közömbösségünkkel ne aszisztáljunk ahhoz, hogy megfosszanak hitünktõl, ne fogadjuk el a keresztényellenes és erkölcstagadó törekvéseket az abortusz, az eutanázia, a drogfogyasztás szabadságát. Felelõtlen közéleti szerepléssel, mint a választásokon való távolmaradással, netán vallásellenes erõk, személyek támogatásával ne tagadjuk meg a keresztény elveket. Jó lenne, ha a hit nélkül élõk keresztény hitre jutnának, és az elaludt vagy alvó keresztények végre felébrednének. Hitünk megvallása nem magánügy, ezt az ateista propagandaszöveget feledjük el. Kereszténynek lenni szóval és tettel közügy, valamennyiünk közös ügye. Hála Istennek a keresztelõk helyetti névadók kimentek a divatból, és a pogány temetések száma is ritkul. Az Istentõl kapott egyetlen életünket kell keresztényként élnünk magunk és nemzetünk javára. „hogy e kis nép oda ne vesszen át ne lyukadjon helyünkön a térkép ki ne radírozzon a világi lét végképp” (Jókai Anna: Ima Magyarországért) Kérjük Istent (de mi is tegyünk érte), hogy e sorsfordító idõkben olyan államférfiak vezessenek, akiknek az ország, a nép boldogulása fontosabb a sajátjukénál. Kovács Gábor

2004. április

ÉLETERÕ

9

Szalézi munkatársak

Tizenöt évvel ezelõtt alakult meg néhány gimnáziumi tanár (Kovács Gábor, Nagy Ervin, Nagy Ervinné, és Nagyváradiné Bertók Otília) részvételével Balassagyarmaton a Szalézi Munkatársak Egyesületét elõkészítõ csoport. Az õ kérésükre küldte városunkba 1989-ben néhai Pásztor János magyarországi tartományfõnök Vendrey Gábor atyát. Pásztor János halála után az Ausztriából hazatért Havasi József tartományfõnök úr hazahívta Halász István atyát Olaszországból, õ lett a lelki vezetõje a Szalézi Munkatársak Egyesületének és Kovács Gábor a világi elnöke. Halász István Balassagyarmat után Péliföldszentkereszten kapott igazgatói megbízást, a munkatársak lelki vezetését Pósfai László atya vette át. Ígéretet tettünk arra, hogy Bosco Szent János szellemében felemeljük a szegény és elhagyott ifjúságot, ki-ki a maga környezetében. Sok kegyelmet kapunk a Jóistentõl az ígéret teljesítéséhez. Gazdaggá és boldoggá tesz minket, hogy látjuk sok fiatal kibontakozását, ahogy életüket rábízzák az Úr Jézusra. Minden hónap harmadik vasárnapjának délutánján tartunk összejöveteleket a Szalézi

Kollégiumban 16 órai kezdettel. Ilyenkor kicseréljük tapasztalatainkat, megbeszéljük az elõttünk álló feladatokat. Ima és zsolozsma után egyháztörténeti, irodalmi stb. programok teszik változatossá találkozásainkat. Bekapcsolódunk a Rend és az Egyházközség rendezvényeibe, szerkesztjük, és másokkal együtt írjuk az Életerõt, minden évben megrendezzük az idõsek délutánját és szervezünk legalább egy vallási és nemzeti zarándokutat. 2002-ben Ópusztaszeren és Aradon jártunk, élményeinkrõl beszámoltam újságunkban. 2003-ban, Esztergomban voltunk, ahol megtekintettük a Keresztény Múzeumot. A múzeum csodálatos és nagy értékû gyûjteményérõl szívesen beszámolnék, de ezt inkább minden érdeklõdõnek látnia kellene: a Garamszentbenedekrõl származó szárnyas oltárt, a mûvészi faragványokkal díszített úrkoporsót, a selmecbányai, a felkai szárnyas oltárokat, a középkori magyar és olasz mûvészek bibliai tárgyú festményeit stb. A múzeumi látogatás után felmentünk a székesegyházba, amelyet a kedves hívek bizo-

A nagyböjti és húsvéti szent idõben gyakrabban tekintünk a keresztre, a megváltás szimbólumára. Minden katolikus templomban megtaláljuk Krisztus keresztjének ábrázolását, de ott van otthonainkban, falusi házak kiskertjében, vagy útszéli keresztként nálunk és Európa számos országában. De hogyan vált ez a kereszténység jelképévé, olyan erõvé, mely együvétartozásunkat kétezer év óta hordozza? Az õskeresztény korban a TAU héber betûvel hozták kapcsolatba, ami a közösséghez tartozást jelentette. Ezt + vagy x alakban írták le. Máté evangéliumában mint a végítélet égi jele szerepel: „Akkor majd feltûnik az Emberfia jele az égen”, s egyben ez helyettesíti Krisztus személyét is. A II.-III. században a katakombák falára az ún. görög kereszt jelét oda rajzolták, ahol a

Összetartozásunk jelképe keresztelés szertartását végezték, de jelezte ez az imádkozás irányát is. A keresztségi pecsét, jel a homlokra rajzolt kereszt lett. Így már a korai századokban a Krisztushoz és a közösséghez való tartozás jelképévé vált. A középkortól napjainkig minden mûvészeti ágban töretlenül jelen van a kereszt és a keresztáldozat ábrázolása. A keleti ortodox keresztények inkább a testi szenvedés kifejezésére törekedtek, míg a római katolikusok – mint ezt Matthias Grünewald mester Isenheimi oltárképe is mutatja –, a lelki gyötrelem ábrázolását tekintették fontosabbnak. Az Esztergomi Keresztény

nyára ismernek. Megnéztük a hajdani vár területén felállított a Duna felõl is impozáns Szent István megkoronázását bemutató szobrot, amely a millecentenárium alkalmából készült. A várhegyrõl lefelé jövet elhaladtunk Balassi Bálint szobra elõtt, aki az 1594. évi ostromban itt kapott halálos sebet. Az ostrom sikertelen volt, így a vár 1683-ig török kézen maradt. Balassi Bálintot a Magas Tátra elõtti Hibbén temették el, ahol néhány éve ugyancsak a szalézi közösséggel jártunk és mondott szentmisét Vendrey Gábor atya a költõ, Balassi Bálint hamvait õrzõ templomban. A második világháborúban felrobbantott és most újra szolgáló híd tiszteletére diákok emlékfutást rendeztek. Esztergomból mi is a helyreállított új hídon keltünk át Párkányba, ahol a Szent Flórián étteremben ebédeltünk. Letkésnél visszatérve Magyarországra az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok gyönyörû templomát Márianosztrán és a régi kolostort ismertette meg velünk egy nagyon barátságos szerzetes. A templom és a kolostor Nagy Lajos királyunk adományából épült 1352-

Múzeum kincsei között a magyar származású S. M. mester Golgotája fejezi ki ezt a legszebben. A kereszt, ha fából, bronzból vagy más anyagból készítik, ha vászonra festik vagy irodalmi mûben szerepel, mindig ugyanazt jelenti. Ady, aki különösen szereti a jelképeket, egyik legszebb versében, a Krisztus-kereszt az erdõben visszatekint korábbi önmagára. A megbánás, megtisztulás ritka pillanatában a kereszt elõtt levett kalap gesztusával éli át a Krisztushoz való visszatérés nagyszerû élményét: „… gondolatban Ott repül szánom az éjben

ben. A kolostor már hosszú ideje börtön, ahol az 1940-es évektõl a rendszerváltásig politikai okokból elítélteket tartottak fogva. A falra elhelyezett emléktábla hívja fel erre a figyelmet. Hazafelé még megtekintettük Nagybörzsönyben a Szent István templomot, amelyet az 1200-as években építettek és Magyarország egyik legépebben megmaradt román stílusú temploma. Nagybörzsöny valaha neves bányavároska volt, de arany- réz- vasbányái már több mint 200 éve kimerültek. Az idén április végén Szlovéniába és Horvátországba készülünk. E rövid írás célja nem csak a tájékoztatás, hanem az is, hogy felkeltse az érdeklõdést egyesületünk iránt. Szeretettel hívunk és várunk új munkatársakat. Májer Aranka S amit egykor elmulasztottam, Megemelem kalapom mélyen, Ott repül szánom az éjben.” Az ezüst- vagy aranyláncon függõ kereszt szép és illõ kifejezése lehet viselõje lelkiségének. Csupán divatékszerként sajnos már nehezen képzelhetõ el, hogy viselõje tudatában van annak, amit ez a jelkép kifejez. II. János Pál pápa int mindannyiunkat arra, hogy õrizzük meg a kereszt tiszteletét. Aranyszájú Szent János szavait idézi: Úgy viseljük Krisztus keresztjét, mint koszorút, mint üdvösségünk tiszteletreméltó jelképét. De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a kereszt a közösségünkhöz való tartozás jele is. Összekapcsol minket, keresztényeket, akik a megváltás örömhírét vallják és hirdetik. Nagy Ervinné

ÉLETERÕ

10

2004. április

STRENNA A Szalézi Egyetemes Fõnök 2004-es vezérgondolata

Tárjuk újra minden fiatal elé meggyõzõdéssel az örömöt és a szentség iránti elkötelezõdést, mint „a hétköznapi keresztény élet magas fokát.” Don Pascual Chávez SDB

70 éve telepedtek le a szaléziak

Ünnepi szentmise 2004. január 31. Bosco Szent János ünnepén (január 31.) a Magyar Szalézi Család Balassagyarmaton emlékezett meg rendalapítójáról, mivel 70 éve telepedtek le palócország szívébe Don Bosco fiai. E jeles ünnepre érkezett dr. Beer Miklós váci megyéspüspök, aki az ünnepi szentmisét celebrálta. A szentmise után ünnepi mûsor (Akadémia) várta a kedves vendégeket, Don Bosco tisztelõket, akik elõször szép mûsort láthattak a rendalapító életérõl, melyet a szalézi kollégium növendékei adtak elõ, majd a Szalézi Krónikából kaptak ízelítõt, mely a letelepedés kezdeteit mutatta be. Szép és felemelõ ünnep volt ez a helyi hívek és a távolról érkezett vendégek számára. Az ünnepi szentmisében püspök atya a következõket mondta: Don Bosco maga köré

gyûjtötte a fiatalokat, otthont kínált nekik, de nem csak azt: példát adott nekik, hogyan kell élni. Saját életével hirdette azt, amit tanított. Sokszor elgondolkodtam azon, vajon én merném-e azt mondani egy istenkeresõ embernek, egy kínlódó, vergõdõ, igazságos utat keresõ embernek, hogy: Gyere, lakjál velem egy fedél alatt! Ma, ezen a sokszoros jubileumon, ezen a szép egyházi és nagy szalézi ünnepen abból szeretnék kiindulni, hogy a jó Isten egyházunknak és a mi magyar népünknek is megadta a lehetõségét annak, hogy Don Boscón keresztül és az õt hûségesen követõ szalézi atyákon keresztül sokan megsejtsék ezt a titkot. Don Bosco az 1800-as évek közepén, a mi sokat emlegetett szabadságharcunkkal szinte egy idõben kezdte el

áldásos tevékenységét, ami mind a mai napig is élõ és szalézi közösségeket éltet az egész világon. Ennek a tevékenységnek a hátterében ott van az a küldetéstudat, ami már a korai keresztény közösségekben kialakult: hogy másokért érdemes élni – Krisztus szerint élni.

Minden nemzedéknél újra megismétlõdik ez a szinte felfoghatatlan felelõsség, hogy mi, akik keresztényeknek nevezzük magunkat, vajon úgy élünk-e, mint ahogy Krisztus élt. Hiteles képviselõi vagyunk-e Krisztusnak? Hogy általunk rátalálnak-e az emberek az életük értelmére, az üdvösség útjára? Mert ha azt mondjuk, hogy Benne hiszünk, akkor ez azt kell, hogy jelentse, hogy úgy is élünk, ahogy Õ élt. 150 év távolában Bosco Szent Jánosra úgy tekintettek, és 70 év távlatából már szentté avatásával az egész egyház úgy tekint rá, hogy õ úgy igyekezett élni. Az õ tehetsége, nagy szíve, nagy gyermekszeretete szerint. És a képeken is úgy ábrázolják õt, hogy mindig ott vannak körülötte a gyerekek. Megjelenítette a maga példájával és életével kortársainak, és azóta is a szalézi közösségeken át sajátosan azt az evangéliumi jelenetet, amikor Jézus magához hívja a gyerekeket. Nagyon fontos: a mai evangélium is, amit oly sokszor szok-

Ministránsok az ünnepi akadémia közben

2004. április tunk idézni, arra hívja fel a figyelmünket és megerõsít bennünket abban a tudatban, hogy csak akkor nevezhetjük magunkat igazán krisztusi embereknek, ha közel áll szívünkhöz az új nemzedék. A legkiszolgáltatottabb nemzedék az ifjúság, a gyerekek. Bosco Szent Jánosnak égi közbenjárását kérjük, hogy az, aminek õ a példája volt, amiért õt a szentek közé emelte az egyház, az segítsen és sarkalljon bennünket, hogy mi is olyanok akarjunk lenni, mint õ. A Szentatya az eheti üzenetében írta ezt a mondatot, hogy a béke lehetséges, tehát kötelezõ. Ugyanezt a gondolatot fordítanám le én így a krisztusi életre vonatkoztatva: Krisztus követése valóban lehetséges mindenki számára, tehát nem lehet kérdéses, hogy akarok-e krisztusi ember lenni. Ez a mi kötelességünk, ez a mi létünk értelme! És nem csak a szalézi szerzeteseknek, hanem mindnyájunknak! Krisztus követése lehetséges, tehát kötelességünk úgy élni, ahogy õ. És ebben is hangsúlyos az új nemzedék iránti féltõ szeretet. Elsõsorban a szülõknek a családban, de utánuk hangsúlyosan a pedagógusoknak, akiknek hivatásszerû kötelessége a felnövekvõ nemzedék nevelése. Nem nézhetjük tétlenül, hogy a mai Európában az ifjúság helyzete milyen nyomorúságos, hogy mennyire kiszolgáltatottak mindenféle negatív hatásnak! Megvan rá a lehetõségünk, hogy a teremtett világ minden kincsét és szépségét mi adjuk oda a gyerekeknek. Megvan rá a módunk, hogy a korszerû technikát arra használjuk, amire az Isten adta. Bosco Szent Jánosnak ez is egy óriási öröksége, amit ki kell használnunk: felhasználni a korszerû médiát arra, hogy összegyûjtsük és megmutassuk a szépet és a jót a gyerekeknek, hogy lássanak szépet, halljanak szépet! A játék, a sport, mind-mind

ÉLETERÕ

Beer Miklós püspök atya az ünneplõk között hozzátartozik ahhoz, hogy szép és egészséges legyen az életük. Don Bosco engedte azoknak a Torino környéki gyerekeknek, hogy egy fedél alatt éljenek vele, és közelrõl nézzék, hogy õ hogyan él. Annak a tudatában élt élete utolsó pillanatáig, hogy Jézust képviseli számukra, és ne érje õket csalódás, kudarc. Hogy benne, az õ szeretõ atyai lelkületében Jézusra ismerjenek. Bosco Szent Jánosnak köszönhetõen a Szalézi Család itt van közöttünk. Õ nem csak egyénileg jelenítette meg Jézust: ott volt drága édesanyja, Margit mama. Õk ketten együtt sajátos módon jelenítették meg Jézust és édesanyját, Szûz Máriát. Úgy gondolom, hogy nagy szükségünk van nekünk is arra, hogy Jézus követésére merjünk vállalkozni, amikor próbáljuk újra és újra kimondani ezt a nagyon merész ígéretet, hogy itt vagyunk a menyegzõn, akár szerzetesnek, édesapának, politikusnak keresztény emberként, hogy akkor ott legyen köztünk Jézus édesanyjának az édesanyai szeretete. Nekünk, magyaroknak ez olyan kedves, nem idegen tõlünk! Szent István óta a Szûzanya tisztelete élõ. Kérjük õt, hogy legyen az édesanyánk, oltalmazónk! Hogy az új nemzedék nevelésében legyen a segítségünkre! Hogy azok a gyerekek, akik elindulnak éltük útján, megismerhessék az igazságot, a jóságot, a szépséget. A

Szûzanya a szép szeretet anyja, legyen oltalmazónk és közbenjárónk, segítünk ebben a szolgálatban, ebben a küldetésben! Az idei év, a sok-sok összecsengõ évforduló, itt ez a nemzedék Balassagyarmaton, ennek a templomnak, ennek a rendháznak a léte Szalézi Szent Ferenc közbenjárásával, Bosco Szent Jánosnak a szentté avatása egybecseng és egybeesik a mi történelmi sorsfordulónkkal. Újra teljes joggal Európa része lesz Magyarország. És megint csak adva adódik a kapcsolat, hogy mint akkor, Szent István korában mi is hittel tekintsünk elõre, nem aggódva és nem elkeseredve, kétségbeesve, hanem azzal a tudattal, ahogy Szent István vezette a magyar népet: a keresztségnek a kincsével és elkötelezettségével! Sok tennivalónk van. Anynyi fájdalom, annyi gonoszság van szerte a világon, itt Európában, a családokban, az új nemzedék életében és egyáltalán a népek közötti kapcsolatokban. Krisztus szeretetével kell nekünk orvosolni a sebeket! Az ószövetségi olvasmányban hallottuk, hogy az Úristen gondoskodó szeretete elõrevetíti a mi küldetésünket is. Jelzi, hogy ahol fájdalom van, elesettség van, ahol baj van, oda kell vinnünk a vigasztalást, a gyógyírt a betegségre. Bosco Szent Jánost kérjük ezen a mai ünnepen, hogy

11 imádkozzon értünk! Segítsen itt Európában, hogy visszataláljunk a krisztusi gyökerekhez. Imádkozzon értünk Jézus édesanyja, Mária, Bosco Szent János szándéka szerint, a mi magyar népünkért, hogy visszataláljon a Szent István-i alapokhoz, és új reménységgel tudjunk a jövõbe tekinteni és építeni egy tisztább, igazabb, gondtalanabb jövendõt! Ezen a mai ünnepen mindannyian, akik itt vagyunk, együtt a többi ünneplõvel kérjük Istent, hogy erõsítse meg a reménységünket! Amikor a Szentatya arra hívott bennünket, hogy imádkozzunk egymásért az uniós csatlakozás elõtt, mi, középeurópai kis népek; azt kérte tõlünk, hogy úgy imádkozzunk, abban a tudatban, hogy Krisztus Európa reménye. Csak akkor leszünk valóban a reménység forrása, ha mi is krisztusi emberként akarunk élni. Ha mi is egész szívvel, egész lélekkel olyanok akarunk lenni, mint Bosco Szent János.

Íme, ez már történelem A szalézi rendház Emlékkönyvének elején a következõ szép emléksorokat olvashatjuk: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Szent Imre védnöksége alá helyezett és a balassagyarmati róm. kath. nõegylet által létesített róm. kath. fiú árvaházat, mely Balassagyarmat megyei városban, Nagy Mihály utca 17. sz. házban nyert elhelyezést, Méltóságos Jeszenszky Kálmán pápai prelátus, apát plébános úr plébánossága idejében, Fõmagasságú Bíboros Hercegprímás Úr, dr. Serédi Jusztinián Õeminenciája 1930. évi november 12-én ünnepélyesen megáldotta és dr. Ernszt Sándor Õ Excellenciája felavatta. Jelen volt dr. Scitovszky Béla m. kir. belügyminiszter Õkegyelmessége tekintélyes

12

ÉLETERÕ mán, Blázsik Károly gimn. hittanár, Dr. Vásárhelyi Miklós, özv. Gr. Mailáth Gézáné Zichy Margit, Dr. Kray Pál plébános. Eddig az emlékkönyvbõl vett részlet. Most nézzük, hogy is vette kezdetét a Szalézi Mû Balassagyarmaton.

Az egykori fiúárvaház épülete, ma a szalézi fiúkollégium kíséretével és számosan a fõtisztelendõ papság közül. A következõ napon, vagyis 1930. évi november 13-án a balassagyarmati róm. kath. nõegylet, az ezen árvaházban díszgyûlést tartott. Jelen voltak: Jeszenszky Kálmán pápai prelatus úr, ügyv. igazgató, gróf Mailáth Gézáné szül. Zichy Mariette nõegyleti elnök, özv. dr. Lenkeiné szül. Jablánczy Margit alelnöknõ, dr. Pongrácz Györgyné, Okolicsányi Mártha, Vrabély Istvánné, Molnár Jánosné, Szén Andrásné, Chalupka Irma, Szilágyi Elemérné, Almádi Jánosné, Erdélyi Józsefné, Rebmann Rókusné, Mátyás Károlyné, Iványi Józsefné, dr. Cásar Gyuláné, dr. Ligeti Ernõné, özv. Thuránszky Zoltánné, özv. Draskóczy Lászlóné, Kommenda Gizella, özv. Aninger Gyuláné, Kovách Istvánné. Az intézet, mely 30 gyermek elhelyezésére van berendezve, hivatalosan csak 1930. évi december hó 5-én kezdte meg mûködését három gyermekkel u. m.: Horváth János, Fehér József és Telek József. Az elsõ gondnoknõ: Kovách Istvánné, aki önzetlenül vállalta az intézet nehéz, de áldásos és üdvös vezetését. Az elsõ intézeti orvos: dr. Bogdán Aladár igazgató fõorvos Õ Méltósága. Idõközben, vagyis 1931. évi február 25-én Jeszenszky Kálmán prelátus úr Õméltósága esztergomi kanonokká neveztetett ki, plébánossága megszûnt. Helyettese volt:

Blázsik Károly szentszéki tanácsos és hittanár õnagysága, aki az árvaház iránt mindenkor figyelmes volt. Az intézetet 1931. március 12-én meglátogatta: dr. Ernszt Sándor m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter Õkegyelmessége, báró Kray István országgyûlési képviselõ Õméltósága kíséretében. Meglátogatta 1931. április 18-án: Pettko Szandtner Aladár államtitkár Õméltósága. Az új plébános: báró dr. Kray Pál Õméltósága 1931. évi május 14-én áldozócsütörtökön lett ünnepélyesen beiktatva és már május 17-én meglátogatta az intézetet. Áldásos mûködését a gyermekek kiadós uzsonnáztatásával kezdte meg. Itt volt 1932. évi április 7én: P. Jámbor László jezsuita atya; 1932. évi április 14-én: Krywald Ottó Õméltósága, prépost, a középiskolai hittanítás érseki fõbiztosa. Aláírások: Jeszenszky Kál-

A Balassagyarmati Bosco Szent János Szalézi Intézet Krónikája. Vezetve 1934. augusztus 20-tól Az intézet elöljárói: Hollinger István igazgató, Wágner Antal gyóntató, Kemény Pál, Halasi Imre aszszisztensek

1934. Augusztus 20. Ma délután Antal János Inspektor úr és Hollinger István igazgató úr megérkezett Balassagyarmatra, hogy hivatalosan átvegyék az intézetet. A plébános úr, Báró Dr. Kray Pál és nagyszámú hívõ sereg ünnepélyesen fogadták a szalézi zászlóbontókat. Az üdvözlõ beszéd elhangzása után a menet a templomba vonult, ahol ünnepélyes „Veni Sancte”-t tartottak annak örömére, hogy a szaléziak végre megtelepednek kedves kis határvárosukban. Az áldás után pedig elfoglalták szegényes otthonukat, hogy itt a végeken is megkezdjék áldásos munkájukat. Átvették Jeszenszky Kálmán volt plébános által alapított Szent Imre árvaházat.

Az épülõ Bosco Szent János Szalézi Templom 1935-ben

2004. április

A Nógrádi Hírlap 1934. augusztus 26-án a következõket írta: Megérkeztek a szaléziánusok Szent István király napja a balassagyarmati római katolikus híveknek nagy örömet hozott. Városunk nagylelkû fiának, dr. Trikál József budapesti egyetemi tanár, volt rektor bõkezû alapítványa lehetõvé tette, hogy az új idõk legszociálisabb szentjének, Bosco Szent Jánosnak igénytelen fiai alapítójuk szentté avatásának évében városunkban a fiúárvaház átvételével letelepedhessenek, s átvegyék a szegény elhagyott gyerekek gondozását. Bevonulásuk valóságos diadalmenet volt. A vasúti pályaudvar, a vasúti összekötõ híd zsúfolásig tömve volt minden rendû és rangú hívekkel. Az árvaház gyermekei, a római katolikus Nõegylet, Legényegylet, Krédóegyesület, a hitbuzgalmi egyesületek zászlóik alatt vonultak ki. A vonatból kiszálló Antal János tartományi rendfõnököt, Hollinger István rendtagot és az eléjük utazó Blázsik Károly reálgimnáziumi hittanárt, szentszéki tanácsost dr. báró Kray Pál plébános meleg szavakkal üdvözölte, bemutatván dr. Paczolay Zoltán tisztifõügyészt, az egyházközség világi elnökét és az árvaház gondnokát, Kovách Istvánt és feleségét. Ugyanakkor jött a Manréza lelkigyakorlatos házból 41 balassagyarmati hívõ dr. Vásárhelyi Miklós városi tanácsos vezetésével. Az egész közönség beláthatatlan hossza zárt csapattá tagozódott és hazafias Mária énekeket zengve vonult a templomba Veni Sancte-ra, Isten áldását kérve Don Bosco szellemében vezetendõ gyermeknevelésre. A templomban a plébános dr. báró Kray Pál még egyszer köszöntötte a szaléziánusokat, akik nevében a tartományfõnök válaszolt, utána

2004. április átvették hivatalosan az árvaházat.

Házi Krónika. 1934. Augusztus 21. Ma reggel a plébános úr megáldotta az intézet kápolnáját. Szegény helyen, szegényes kezdet. Az oltár egy rozoga, megtoldott asztal, kölcsönkért rozoga felszerelés, padok térdeplõ nélkül s egy kölcsönkért harmonium alkotják az egész felszerelést. A környéken lakó nép nagyon megörült a kis kápolnának, mert ezután nem kell messzire járniok szent misére. – Délután megérkezett Wágner Antal fõtisztelendõ is, aki az intézeti gyóntató megbízatását látja el.

ÉLETERÕ 1. A „Boldogasszony Anyánk” eléneklése után Vértes Ödön szavalta el búcsúszavait az árvaház eddigi négy éven át gondnoka, Kovách István és felesége, a jóságos Mariska nénihez, ugyancsak ezt cselekedte Palatinusz Gyula hálatelt szívbõl a szülõhelyettesek iránt. 2. Ezt követte egy bájos jelenetkép elõadva az árva fiúk által. Vértes Ödön az ég kapuja elõtt találja magát, s bebocsátást nyer a kis Jézus elé, akitõl ajándékot kér Pista bácsi és Mariska néni részére. A kis Jézus keresztet ád, mely

akik az atyák és anyák helyett fogják az árvák gondjait viselni. Hálatelt szívvel aposztrofálta dr. Trikál Józsefet, aki városunknak valóságos dísze s fejedelmi adományával, példaadásával a jövõ nemzedék kialakulására nagy hatással van és lesz. Indítványára a következõ távirat intéztetett hozzá: 4. Dr. Trikál prelátus úrnak, Budapest. A balassagyarmati egyházközség a szalézi atyák balassagyarmati letelepedése alkalmából mélységes hálájával köszönti Méltóságodat, aki hitéletünk új korszakát jelentõ lépést feje-

A Nógrádi Hírlap közlése: A tartományfõnök meghatva a meleg szeretet ennyi megnyilvánulásától, elutazott, s leküldötte még Wagner Antal rendtagot, ezenkívül még két érettségizett rendtagot, akik a gyerekek felügyeletével és korrepetálásával fognak foglalkozni, és egy laikus testvért.

fõpásztorát és áldásáért esedezik. Dr. báró Kray Pál plébános, dr. Paczolay világi elnök és Hollinger szalézi igazgató. 5. Oravecz József üdvözlõ szavalata és Németh János köszöntése után a közönség elénekelte a pápai himnuszt. Végül elõállott a Szent Imre árvaház, Hollinger István szalézi atya, aki mint egy valóságos Don Bosco, Isten küldetését érezve és szeretetet sugározva köszönte meg a 12. magyar ház alapítását, s fejezte ki a rendtartományi fõnök és minden szalézi háláját. Kérte Kovách István és feleségének, a papság és hívõk további támogatását, biztosítván a híveket, hogy mindezt az Isten országáért tesik, aki Segítõ Szûz Mária közbenjárásával, Don Bosco imádságára nagylelkûségben nem hagyja felülmúlni magát, s aki egy ujjnyit ad, az könyöknyit kap vissza.

Házi Krónika. Szeptember 8.

Augusztus 25. A két kispapunk is megérkezett, névleg: Kemény Pál és Halasi Imre. Mindjárt átvették a gyerekek felügyeletét s így intenzívebben indult meg a szalézi élet. Az internátusba tanuló diákokat is fel fognak venni az iskolai év megnyíltával havi 45 Pengõ tartásdíjért. Õsszel megkezdik a nagy kápolna építését az árvaház mellett, addig is a házi kápolna szolgál az istentisztelet céljaira. A szaléziánusok megérkeztével kapcsolatban szép családi mûsoros ünnep folyt le folyó hó 22-én a legényegylet helyiségeiben szép közönség elõtt Erdélyi Sarolta ügyes rendezésében. Ami gyöngédség, jóság, szeretet és hála buzoghat az árva szívében, mindeme gyöngyöket felhozták, s mindenki szemében a meghatottság könnyeit csalták elõ.

13

A Szalézi Templom mellett épülõ rendház 1937-ben az áldozatnak legkifejezõbb jelvénye. Rózsákat hozzá a gyerekeknek kell szerezni, akik a szeretet piros, az imádság fehér és a hûség zöld virágát szedik hozzá és adják át az ünnepelteknek. 3. Dr. báró Kray Pál plebános mondott hálás szavakat a nemes áldozatkész emberpárnak, akik a Szent Imre árvaházat a kezdet nehézségein át idáig hozták lelkiekben és anyagiakban gazdagítva az intézetet, s örök hálára kötelezvén az egyházközséget, a nõegyletet, a gyerekeket. Mintegy alapítói lettek annak. Értük a hála imái szállnak az Úrhoz. Ezután azzal vigasztalta a síró gyerekeket, hogy csak az egyik szemökkel sírjanak, a másikkal nevessenek, mert itt vannak a jó szaléziak,

delmi adományával lehetõvé tette. Azután meghatva üdvözölte az atyákat, akik Don Bosco szellemét, nagy szívének szeretetét hozták közénk és hitéletünk új oszlopai lesznek. Don Bosco fájának itteni fiatal hajtását köszöntötte, amelynek ápolásában munkatársak akarunk lenni s minden szükségben mellette állani. Indítványára a hercegprímás Õeminenciájához a következõ távirat küldetett: Magyarország Bíbornok hercegprímása Õeminenciájának Esztergom. A balassagyarmati egyházközség a fõtisztelendõ szalézi atyáknak dr. Trikál József prelátus rektor úr fejedelmi adományának segítségével történt letelepedése alkalmából hódolattal köszönti kegyelmes

Ma este tartottuk az elsõ „Jó halál” gyakorlatot. A szentbeszédet Kisenhut Ferenc, nyergesújfalui tanulmányi vezetõ mondotta. Õ volt a legelsõ szalézi vendég intézetünkben.

Szeptember 24. Freesz József káplán úr felajánlotta könyvtárának duplum példányait, melyet mi köszönettel fogadtunk. Így megvetettük az intézet bibliothékájának az alapját.

Szeptember 27. Kedves vendégek érkeztek ma délelõtt látogatóba: Ádám László, szombathelyi szalézi intézeti igazgató; Labancz Sándor, óbudai intézetünk gondnoka és még két szombathelyi növendékünk édesapja. Megtekintették az intézetet, azután a Városi Múzeumot, majd az „Országhatárt” jelölõ Ipoly hídját. Kellemes nap emlékével a szívükben, szeretettel búcsúztak el tõlünk. Összeállította: P. Hartai Gábor SDB

ÉLETERÕ

14

2004. április

Három fa legendája

Boldoggá avatás Három új boldogot avat a Szentatya 2004. április 25-én. Minden szenttõl tanulhatunk, mert jó példával jártak elõttünk.

EGY NEMZEDÉKEK ÓTA KEDVELT TÖRTÉNET

Réges-régen, távoli vidéken, sûrû erdõvel borított domb tetején állt három fa. Ahogy a szél borzolgatta leveleiket, maguk közt álmaikról, reményeikrõl suttogtak. Az egyik fa így szólt: „Ha majd egyszer kivágnak, kincsesláda szeretnék lenni! Minden oldalamat gyönyörû faragásokkal díszítik, és sok ezüstöt, aranyat, drágaköveket tarthatok majd!” A második fa így folytatta: „Én hajó leszek. Hatalmas tengereket fogok bejárni! Az én fedélzetemen mindenki biztonságban érezheti magát, királyokat és királynõket szállítok majd. A Föld széléig vitorlázok!” A harmadik fa is megszólalt: „Én az erdõ legnagyobb, legegyenesebb fájává növök fel. Ahogy rám néznek az emberek a hegytetõn, közben Istenre gondolnak, akihez az én ágaim közel lehetnek. Az emberek mindig emlékezni fognak rám!” Teltek-múltak az évek. Egy napon favágók jöttek az erdõbe. Egyikük végigmérte az elsõ fát, és így szólt: „Ez elég erõs-

nek néz ki. Egy asztalos biztos szívesen megveszi majd!” Hozzáláttak, hogy kivágják. A fa boldog volt, mert azt gondolta, biztosan kincsesláda készül majd belõle. A második fához érve az egyik favágó felkiáltott: „Ezt nézzétek! Micsoda törzse van! Ezt egy hajóácsnak adjuk el!” A fa boldog volt, mert úgy hitte, álma valóra válik: hatalmas hajóként ringatózhat a tengeren. Ahogy a favágók a harmadik fához értek, szegény teljesen megrémült. Hiszen ha kivágják, vége az álmainak! De az egyik favágó éppen õt választotta. Hatalmas fejszecsapásokkal el is kezdték vágni. Ahogy az elsõ fa az asztaloshoz érkezett, az asztalos munkához látott, és etetõjászlat készített belõle. Nem lett kincsesláda, oldalát nem díszítették szép faragások. Egy istállóba állították, és kincsek helyett szénával töltötték meg. Bizony, nem erre vágyott! A második fát szétfûrészelték, de nem hatalmas tengeri vitorlás, hanem egyszerû halászbárka lett belõle. Reményei, hogy királyokat, királynõket szállíthat, szintén szertefoszlottak. A harmadik fából pedig egyszerûen csak gerendákat készítettek, és egy sötét pajtában hagyták. Csendben teltek az évek, és a három fa régen el

is felejtette, mi mindenrõl álmodott. Történt egyszer, hogy pont abba az istállóba, ahol az elsõ fa jászolként szolgált, egy fiatal házaspár érkezett. Éjszaka megszületett várva-várt gyermekük. Jó lett volna bölcsõbe fektetni, mint más gyermekeket, de csak egy szénával telt jászol állt ott. Belefektették hát a babát, és az elsõ fa ekkor úgy érezte, hogy mégis teljesült az álma. Hiszen a világ legnagyobb kincsét éppen õ tarthatta! Jó néhány év múlva egy tó partján néhány férfi szállt abba a halászhajóba, amit a második fából készítettek. Egyikük annyira fáradt volt, hogy rögtön le is feküdt, és elaludt. Mikor már a tó közepén jártak, hatalmas vihar kerekedett. A fa attól félt, nem lesz elég erõs ahhoz, hogy az embereket megvédje. A férfiak is megrémültek, és felébresztették alvó társukat. Õ felkelt, és ennyit mondott: „Hallgass, némulj el!” Abban a pillanatban elült a vihar. Ekkor értette meg a második fa, hogy reménye valóra vált, hiszen deszkáin a legnagyobb királyt hordozhatta! Nem sok idõ telt el, s egy pénteki napon a sötét pajtából elõhozták a gerendákat, amiket a harmadik fából készítettek. Az egyiket egy töviskoronás férfi vállára fektették. Csú-

folódó tömeg kísérte a városból a domb tetejére. Ott a gerendára szögezték a férfit, hogy kivégezzék. Milyen szomorú sors! De mikor eljött a vasárnap, a fa megértette, hogy a legnagyobb megtiszteltetés érte: Istenhez olyan közel volt, amenynyire ez csak lehetséges! Hiszen Jézus Krisztust feszítették rajta keresztre. Néha úgy látszik, a dolgok nem úgy sikerülnek, ahogy szeretnénk. De tudhatjuk, hogy Istennek terve van velünk. Ha benne bízunk, nagyszerû ajándékokat kaphatunk tõle. Végül mindhárom fa megkapta, amirõl álmodott, csak nem úgy, ahogy elõre elképzelték. Nem mindig tudjuk, Istennek milyen terve van velünk. De azt tudhatjuk, ha az Õ útjai nem is a mi útjaink, akkor is minden a javunkra szolgál (Róm 8,28).

„Nem tudom, még mi lennék, de Don Boscóval maradnék”

A Don Bosco lelkigyakorlat résztvevõi a balassagyarmati Szalézi Rendházban

ÉLETERÕ

2004. április

A „Nem tudom, még mi lennék, de Don Boscóval maradnék” elnevezésû lelki hétvégét Balassagyarmaton rendezték meg 2004. január 16-17-én azoknak a fiúknak, akik az Ifjúság Atyját és Tanítómesterét jobban szerették volna megismerni. A találkozó alatt Don Bosco fényképes ábrázolásait szemlélhették a résztvevõk, s ez alapján mondták el személyes élményeiket a nagy rendalapítóval kapcsolatban. P. Hartai Gábor SDB

Boldog Eusebia Palomino Yenes, szalézi nõvér 1899-1935 Szülei szegény spanyol munkások voltak. Cselédlányként kereste kenyerét. Elsõ hitoktatója édesapja volt. Az elsõáldozás döntõ volt életében. Szeretettel gyõzte le az akadályokat és a Segítõ Szûz Leányai Társaságába lépett. Két vonalon tûnt ki tehetségével és példájával. Kitûnõ szakácsnõ volt és nagyon szerette a fiatalokat. A leányok rajongtak érte és rajtuk keresztül a szülõk is. 1931ben, a spanyol vallásüldözés kezdetén életét ajánlotta fel engesztelõ áldozatul hazájáért. Imája meghallgatást nyert. Betegsége súlyos volt és állandóan erõsödtek fájdalmai.

Boldog Czartoryski Ágoston, szalézi pap 1858-1893 Lengyel királyi család gyermeke. Édesapja diplomata. Nevelõje karmelita szerzetes, aki öt éven át volt hadifogoly Szibériában. Don Boscót Párizsban ismerte meg. Felvételét XIII. Leó ajánlásával kérte a rendbe, de Don Bosco nagyon óvatos volt. 29 évesen kezdte el a noviciátust. Tüdõbeteg lett. Élete tele volt kereszttel. Pappá szentelték, de a rokonok tüntetõleg távol maradtak. Hivatásáért haláláig harcolt.

Boldog Alessandrina da Costa 1904-1955 A Szalézi Család gyöngyszemének nevezik. 14 éves korában kiugrott az ablakon, hogy megõrizze nõi méltóságát. Megbénult és élete végéig ágyhoz volt szegezve. Éveken át minden nagypénteken átélte Jézus szenvedését. 1942-tõl haláláig nem evett és nem ivott semmit. Egyetlen tápláléka az Oltáriszentség volt. „Legyõzhetetlen kapcsolat fûz a szaléziakhoz és a munkatársakhoz. Életemet a fiatalság lelki üdvéért ajánlom föl.”

15

Fiatalok lelkigyakorlata

Lelkigyakorlatot tartottak Péliföldszentkereszten március 12-14 között a 17 évnél idõsebb fiatalok. Balassagyarmatról 6 fiatal vett részt ezen az elmélyülésen. A pénteki késõ esti érkezés miatt az aznapi programokat másnapra halasztottuk, így az esti ima után mindenki korán térhetett nyugovóra, és a szombati programokon a fáradtság jele nélkül tudtunk részt venni és elmélkedni a hallottakról. A lelkigyakorlat legfõbb témája az életszentség megélése volt. Hogyan élem azt meg? Mit teszek annak érdekében, hogy szentként tudjak élni? E témákra kiscsoportos beszélgetésekben próbáltunk választ keresni. Egymás közt felmerült a kérdés: helyesen foglalkozom-e vallásommal, milyen a kapcsolatom Krisztussal? Ezek a kérdések talán sokak számára már lerágott csont, mégis a közös beszélgetés alatt tanulságos válaszok születtek. Az életszentség megélése nem bonyolult feladat, egyszerûen arra kell törekedni, hogy tegyünk jót másokkal, és próbáljuk betartani azokat a parancsokat, amelyeket Isten és Jézus

Krisztus állított az emberiség elé. Délután a nemrég boldoggá avatott, gyermekként meghalt Laura Vicuña életébe nyerhettünk betekintést egy videofilm által. A lány élettörténete sokakat megdöbbentett, hiszen feláldozta magát édesanyjáért, ami még felnõttként is nagy elszántságot és Istenbe vetett hitet, bizalmat kíván. A történet bátran ajánlható mindenkinek könyvben és filmen egyaránt. A film alapján az esti elmélkedés témájául a tisztaság erényét választottuk. Itt szó esett többek között a szüzesség házasságig tartó megõrzésérõl, és a helyes házas életrõl. Vasárnap délelõtt Szentmisén vettünk részt, majd ezt követõen a hétvégén hallottakat összegezve mélyítettük el tudásunkat Istenben és Jézus Krisztusban. A lelkigyakorlat kiváló alapot adott a résztvevõknek, hogy tiszta szívvel és lélekkel, Istenben elmélyülve készülhessenek húsvét szent titkára, Jézus Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának megünneplésére. Széles János animátor, ministráns

ÉLETERÕ

16

2004. április

A Bosco Szent János Plébánia ministránsai (2004. január)

Hírek A Szalézi Templom kórusa az elmúlt hónapban került felújításra. Ezúton fejezzük ki köszönetünket Újhelyi Gábor és Goda István parkettázónak az önzetlen és szép munkáért. Animátortalálkozó: Balassagyarmat, 2004. április 23-25. Elsõáldozás a Szalézi Templomban: 2004. május 2. Zarándoklat Péliföldszentkeresztre: 2004. május 15. Licskó Szabolcs diakónusszentelése Esztergomban: 2004. május 15. Segítõ Szûz Mária Körmenet: 2004. május 23. 15.30 Bérmálkozás a Szalézi Templomban: 2004. jún. 6. Savio Domonkos szenttéavatásának 50. évfordulója: ÓBUDA, 2004. június 12.

Az újonnan elkészült Segítõ Szûz Mária szobornak méltó helyet készítünk a templom bejáratánál. A munkálatokhoz szükséges szíves anyagi támogatást köszönettel fogadjuk, és kérjük azt a plébánia portáján leadni.

Szalézi Ifjúsági Táborunk idõpontja: június 1718. (Tábor premier), június 21-26. (1. hét), június 28július 3. (2. hét)

A szalézi közösség Tartományi Káptalanja március 14-16 között volt Péliföldszentkereszten, amelyen a közösség jövõjérõl tárgyaltak.

Ministránstábor: Péliföldszentkereszt, július 5-10 Animátorképzõ: Péliföldszentkereszt, július 18-22

70 éves a balassagyarmati szalézi letelepedés 2004-ben ünnepeljük a Szalézi Rend balassagyarmati letelepedésének, 2005-ben pedig a balassagyarmati Szalézi Templom építésének 70. évfordulóját. Erre az alkalomra egy gyûjteményt szeretnénk öszszeállítani az elmúlt 70 év eseményeibõl. Kérünk mindenkit, aki

rendelkezik ezzel kapcsolatos dokumentumokkal, jegyzettel, jegyzõkönyvvel, fotókkal, újságcikkekkel vagy akár olyan történettel, melyet meg tud osztani velünk, hozza be a Szalézi Plébániára. A szíves segítséget elõre is nagyon szépen köszönjük! a balassagyarmati szalézi közösség

A Szalézi rendház és templom - 1992

ÉLETERÕ

2004. április Vízszintes 1. Don Bosco idézet elsõ sora 12. Megbántódás 13. Nõi név 14. Távgépíró rövidítve 15. Telekszélek! 16. Zsinóros zubbony 21. Vörös, angolul 22. Megerõsített vár 24. Ivó Elek 25. Fogoly 26. Tabló része! 27. Mechanikus szerkezet 28. Ilyen terem is van 29. Román autó neve 31. Igekötõ 32. Aromás ital népiesen 33. Nak ikerpárja 34. Ilyen szó is van 35. Fának a része 36. Tágas mélység 38. Telesport rövidítve 39. Ifjúság nagy szentje 45. Nem veszít 47. Fém 48. Házasságkötés 49. Jégen siklanak vele, rövidítve 50. Becézett férfinév 52. Csónakot hajt 54. Nagyon tehetséges zenész 60. Bácsi másképpen 61. Eszkimó kunyhó neve 63. Nõi név 64. Ábrahám fia 66. Tetejére 67. Személyes névmás 68. Gépkocsi rövidítve

17

Keresztrejtvény

Függõleges 1. Idézet második sora 2. Jégen van 3. Katolikus bíboros érsek neve 4. Személyes névmás 5. Nem áll 6. Erdélyi széljárás neve 7. Karámszélek 8. Ér, orvosi neve 9. Esztendõ 10. Magas nyakú pulóverek 11. Ennivalója

17. Ilyen fa is van az erdõben 18. Erdei kúszónövény 19. Vízlevezetõ 20. YB 23. Füves terület 29. Névelõ 30. Réz Olga 35. Szent József mestersége volt 37. RYO 39. Nagy templom 40. Becézett Olivér 41. Biztató szó

42. Belügyminisztérium, rövidítve 43. Egy angolul 44. Utakon van 46. Sír népiesen 51. Szamárbeszéd 53. Elhamvad 55. Frissítõ, tiszta levegõ is ilyen 56. Eszközhatározó 57. Kevert ÉTI 58. Pók is ezt teszi! 59. Mássalhangzó 60. Ilyen kormány is van 61. Irodalmi mûveket alkotó személy 62. Víz lefolyását akadályozó építmény 65. Kiss József Beküldendõ: Vízszintes 1. és függõleges 1. sorok megfejtése, amely Don Bosco egyik mondását tartalmazza. BEKÜLDÉSI HATÁRIDÕ: 2004. Május 2. A helyes megfejtõk között könyveket sorsolunk ki. Könyvet nyertek: 1. Keresztes Ágota, Patvarc; 2. Saliga Magdolna Teréz, Hont, 3. Németiné Finta Katalin, Balassagyarmat. Gratulálunk! A nyeremények átvehetõk a Szalézi Plébánia portáján. További jó rejtvényfejtést kíván: Szigetvári Gyula szerkesztõ

Tréfakosár Ígéretek, fogadkozások, új remények

A Monarchia idején történt… Bevezénylik a honvédeket a szokásos évi gyónásra. Az egyiknek nem nagyon fûlik a foga a gyónáshoz, de hallja, hogy van egy süket atya is. Kinézi magának a legöregebbet, bemegy hozzá és elkezdi: - Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében elõre! Jobbra át, balra át, tüzet nyiss, tüzet szüntess! Az atya közbeszól: - Állj! Hátra arc! A süket barát szemközt gyóntat!

* * * Kopogtatnak a mennyország kapuján. Szent Péter kikiált: - Na mi az? - Nem mi az, hanem ki az, fiacskám! - Te jó ég! Már megint egy tanárnõ!

Az idõ haladtával egyre több hírközlõ, politikus, közéleti személyiség hangoztatja egyre gyakrabban: megyünk Európába. Én úgy érzem, eddig is Európában éltünk, igaz, balkáni zászló, balkáni vezényszó és gondolatok súlya alatt. Mindenki annyi Európát õrzött magában, amennyit meg tudott menteni az adott körülmények között. Az aggasztó az, hogy a felnövekvõ nemzedék egy része irányt téveszt – és veszít, mert kevés a kapaszkodója. Lenne, de vagy

nem tudja, vagy nem akarja elfogadni mindazt a hatalmas, lelket-gyógyító és ápoló gondolatot, aminek érdekében le kellene mondania a felületes, tartalmatlan és értelmetlen, üres szórakozásokról, idõtöltésrõl. Segítsünk nekik! Idõs hölgy megy az úton, a bevásárlás terhét cipelve. Három 8-10 év körüli fiúcska szól utána: mi van nyanya, nem bírod? Szívfájdító! A szavak fájnak. Lehet a szóval bántani, néha ölni is. Miért nem lehet gyógyítani? Olyan

A Szentháromság Plébánia adatai - 2003

Keresztelés Bérmálás Házasság Halott

74 81 32 90

szép, igazán míves nyelv, mint a miénk, talán nincs is. Ki kellene végre irtani a goromba kötõszavakat, sértõ kifejezéseket, az odalökött bántásokat, maga-magát nevelve mindenkinek. A jó példa talán, hosszú idõ alatt ugyan, de átalakíthatja az embereket. Így lehetnénk igazán, elsõsorban lélekben, európaiak. S ha ez megvan, talán nagyobb remény lehet a közös gondolatokra, és az eredményesebb tettekre is! Dr. Rónai Ottóné

A Bosco Szent János Plébánia adatai - 2003

Keresztelés Bérmálás Házasság Halott

68 45 23 65

ÉLETERÕ

18

2004. április

Kislexikon Elsõáldozás Az Eukarisztia elsõ vétele keleten és nyugaton egyaránt beletartozott a keresztény élet beavatási (iniciációs) szentségei közé. Így a keresztség, a bérmálás után rögtön kiszolgáltatták. Azonban az Eukarisztiával kapcsolatban késõbb a személyes hit követelményét kívánták meg, így szükségesnek tartották a személyes érettséget. Ezért idõpontját egyre késõbbre halasztották. Az elsõáldozásra való felkészítést a szülõk feladatának tekintették és sok fáradozás ellenére, a 19. sz.-i iskolai hitoktatás sem hozott változást. Szent X. Pius pápa szorgalmazta a kisgyermek megfelelõ oktatás utáni korai szentáldozását. Az elsõáldozás ideje számos országban Fehérvasárnap volt, amikor megfelelõ külsõségek közepette ünnepelték meg annak napját. Az elsõáldozásra kétéves elõkészületet ír elõ a Magyar Katolikus Püspöki Kar. A közös elsõáldozás idõpontja a helyi körülményektõl, az egyéni pedig a felkészüléstõl függ. Verbényi - Arató Liturgikus lexikon

KÖNYVAJÁNLÓ

Isten tíz szót suttogott az ember fülébe azért, hogy az ember igazán ember legyen. A ember azonban elfelejtette ezeket. Ezért sok év után Isten megismételte a szavakat és hû barátjára, Mózesre bízta, aki ezeket egy kõtáblára véste, amely a Bibliába került. Ez a könyv tartalmazza Istennek azt a tíz szavát, amelyet mi Tízparancsolatnak nevezünk. Kapható a Szalézi plébánián! Ára: 400 Ft.

2004. április

ÉLETERÕ

19

20

ÉLETERÕ

2004. április

HÁLÁS KÖSZÖNETET MONDUNK MINDAZOKNAK, AKIK LAPUNKAT ELKÉSZÍTETTÉK, MEGJELENÉSÉT ELÕSEGÍTETTÉK. ÉLETERÕ ALAPÍTVA: 1992. Felelõs kiadó és szerkeszti a két katolikus egyházközség közös Sajtóbizottsága * Szerkesztõség: 2660 Balassagyarmat, Kossuth L. u. 41. Tel.: 06 (35) 300-693 * Nyomtatás: HÍR-ÁSZ KFT nyomdaüzeme, Balassagyarmat. Tel.: 06 (35) 301-120, e-mail: [email protected]., felelõs vezetõ: Hajdú József. Lapunk elõállítására kegyes adományokat köszönettel fogadunk, s kérjük azokat a templomi perselybe bedobni.