Krékits József Jászay László SZLÁV IGEASPEKTUS. különös tekintettel az orosz nyelvre AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST

Krékits József – Jászay László

SZLÁV IGEASPEKTUS különös tekintettel az orosz nyelvre

AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST

Krekits_SZLAV.indd 3

2009.01.20. 10:25:30

ISBN 978 963 05 8654 2 Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 19. www.akademiaikiado.hu

Első magyar nyelvű kiadás: 2008 © Krékits József – Jászay László, 2008

Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is. Printed in Hungary


2009.01.20. 10:25:30

Tartalom

ELSŐ RÉSZ (Krékits József) Bevezetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Kérdésfeltevés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az aspektualitásról . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az aspektusok és az akcióminőségek kölcsönös összefüggése . . . . . . . . . A perfektív igék invariáns jelentése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A szláv igék klasszifikációjának kérdéséről . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A rezultativitás kérdéséhez a szláv igékben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az ellentétes jelentésekről . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A potenciális és az aktuális jelentés a szláv igékben . . . . . . . . . . . . . . . . . . Kezdő igék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A tulajdonképpeni kezdő, illetve ingresszív akcióminőségű igék . . . . . . . A зa- és вз- igekötős kétarcú kezdő igék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az ambivalens пo- igekötős kezdő igék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Metszéspontok a kezdő és a szemelfaktív igék lexikai és grammatikai jelentéseiben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A пo- igekötős motív igék jelentései . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Grammatikai jelentésváltozások a kezdő igékben . . . . . . . . . . . . . . . . Finitív igék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Ellentétes nézetek összeütközése a finitív igék jelentésének értelmezésében A finitív igék prototipikus jelentése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A finitív igék alapjelentése és konnotációja . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Metszéspontok a finitív és a perduratív igék jelentésében. . . . . . . . . . . . Az oт- igekötős finitív igék augmentatív-finitív mellékjelentése . . . . . . . . Az oт- igekötős finitív igék rezultatív-finitív mellékjelentése . . . . . . . . . . Grammatikai jelentésváltozások a finitív igékben . . . . . . . . . . . . . . . . Delimitatív igék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A delimitatív igék alap- és prototipikus jelentése. . . . . . . . . . . . . . . . . A пo- igekötős delimitatív igék attenuatív mellékjelentése . . . . . . . . . . . A delimitatív igék konnotációja. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Metszéspontok a delimitatív és az augmentatív igék jelentésében . . . . . . A szemléleti aktáns előtérbe kerülése a delimitatív igék jelentésében . . . . . Grammatikai jelentésváltozások a delimitatív igékben . . . . . . . . . . . . . Perduratív igék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A perduratív igék alap- és prototipikus jelentése . . . . . . . . . . . . . . . . . A perduratív igék konnotációja . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Metszéspontok a delimitatív és a perduratív igék jelentésében. . . . . . . . . A szemléleti aktáns előtérbe kerülése a perduratív igék jelentésében . . . . . Grammatikai jelentésváltozások a perduratív akcióminőségű igékben . . . . Perfektív akcióminőségek. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Kvantitatív-terminatív akcióminőségek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Specifikus rezultatív-terminatív igék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A temporatív-terminatív igékből képzett gyakorító igék . . . . . . . . . . . . . . . Az Első rész összefoglalása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A cselekvésmódok összefüggése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A cselekvésmódok oppozíciói . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .


. . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . . . . . . .

9 9 10 11 13 23 32 37 39 43 43 46 50

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

. 54 . 62 . 65 . 72 . 72 . 74 . 76 . 79 . 80 . 82 . 87 . 92 . 92 . 96 . 97 . 99 . 104 . 106 . 112 . 112 . 115 . 117 . 121 . 121 . 124 . 124 . 129 . 131 . 142 . 142 . 148

2009.01.20. 10:25:30

Metszéspontok az akcióminőségek lexikai jelentéseiben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 148 Metszéspontok a temporatív-terminatív, a kvantitatív-terminatív és a specifikus rezultatív-terminatív igék grammatikai jelentéseiben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 150 Zárszó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 154 MÁSODIK RÉSZ (Jászay László) Az aspektus kategóriája a szláv nyelvekben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A szláv aspektus általános jellemzése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Funkcionális különbségek a szláv aspektuson belül . . . . . . . . . . . . . . . . . Különbségek a befejezett igével alkotott kapcsolatokban . . . . . . . . . . . Különbségek az aspektus használatában ismétlődő cselekvés kifejezésekor Különbségek az aspektus használatában általános tényközlő jelentésben. . Különbségek narratív funkcióban. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az aspektusviszonyok morfológiája az oroszban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az aspektuspárok elsődlegesen morfológiai szempontból . . . . . . . . . . . . . . . Bevezető megjegyzések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A folyamatos ige perfektivációja . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A befejezett ige imperfektivációja. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Háromtagú korrelációk . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Azonos képzési folyamatban létrejött változatok . . . . . . . . . . . . . . . . Imperfektív igék a két különböző aspektusképző folyamat eredményeként (az aspektushármasok) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A páros igék képzésének és lexikai azonosságának összefüggése . . . . . . . . . . . . Az aspektuspár fogalma . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az aspektuspárok hierarchiája funkcionális alapon . . . . . . . . . . . . . . . . . A szemléleti viszony mezőszerkezetben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Aspektuspár képzése – szóképzés vagy szóalakképzés? . . . . . . . . . . . . A szemlélet és az ige jelentésének kapcsolata . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az aspektuspárok szemantikai típusai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A kérdés történetéről . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az aspektuspárok javasolt szemantikai típusai . . . . . . . . . . . . . . . . . A lexikai jelentés szerepe a grammatikalizálódott szemlélet kifejezésében. . . . Az aspektus és a lexikai jelentés kapcsolatának szintjei . . . . . . . . . . . . Használati korlátozások a folyamatos szemlélet némely jelentésében . . . . Az aspektuskorrelációk funkcionális sajátosságai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A folyamatos–befejezett aspektusbeli viszony oppozíciós típusai . . . . . . . . . Bevezető megjegyzések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az aspektusok erős oppozíciója . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az aspektusok triviális oppozíciója . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az aspektusok gyenge oppozíciója, a perfektívum és az imperfektívum konkurenciája . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az erős és gyenge oppozíció tagadáskor . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A szemléleti oppozíció jellege az invariáns jelentések szintjén . . . . . . . . Szintagmatikai korlátozások az aspektusban . . . . . . . . . . . . . . . . . . Két imperfektívum egy aspektushármasban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Bevezető megjegyzések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Tárgyas imperfektívumok az aspektushármas részeként . . . . . . . . . . . Inchoatív imperfektív változatok az aspektushármasban . . . . . . . . . . . Kettős aspektusú igék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Általános jellemzésük . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A kettős aspektusú igék prefixációja . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A kettős aspektusú igék szuffixális imperfektivációja . . . . . . . . . . . . . A levonható következtetések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Általános összegzés a Második rész alapján . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . . . . . . . .

. 159 . 159 . 164 . 165 . 166 . 169 . 172 . 176 . 176 . 176 . 179 . 185 . 188 . 188

. . . . . . . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . . . . . . . . . . . .

. 189 . 191 . 191 . 194 . 198 . 211 . 218 . 218 . 218 . 221 . 231 . 231 .234 .253 .253 .253 .255 .260

. . . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . . . . . . . .

. . . . . . . . . . . . . .

.263 . 275 . 278 .280 .282 .282 .285 .293 .299 .299 . 301 .306 . 313 . 316

Irodalom . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 321 Tárgymutató . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 337


2009.01.20. 10:25:30

ELSŐ RÉSZ


2009.01.20. 10:25:30

Bevezetés

Kérdésfeltevés A szentpétervári nyelvészeti iskola neves tudósa, Alekszandr Bondarko egyik összefoglaló jellegű tanulmányában még nem vagy alig vizsgált kérdések egész sorát veti fel, melyek közül mi négy kérdést emeltünk ki: 1) az igék akcióminőségét rögzítő cselekvésmódok összefüggésének, 2) a cselekvésmódok oppozíciójának, 3) az akcióminőségek metszéspontjainak, kereszteződésének tanulmányozását, illetve az e kérdésekkel összefüggő jelentésváltozások vizsgálatát. A 4. kérdés pedig az egyes akcióminőségek egyszemléletűségének (defektivitásának), valamint párképzésének okaira keres választ; vizsgálata szervesen kapcsolódik az előző kérdések tanulmányozásához (Bondarko 1975a: 64). Papp Ferenc mindkét könyvében egyértelműen leszögezi, hogy a szemléletkategória – a morfológiai ismérvek mellett – „a széles értelemben vett szintaktikai eszközökkel jut kifejezésre” (Bolla–Páll–Papp 1977: 366; Papp 1979: 228). Valóban, a „szintaktikai eszközök”, a szövegkörnyezet figyelembevétele nélkül elképzelhetetlen az aspektuális jelentések, illetve jelentésváltozások vizsgálata. Papp Ferencnek ezt a frappánsan tömör meghatározását jól alátámasztják A. Anyikina és Jurij Apreszjan kijelentései. „Egyre nyilvánvalóbbá válik – hangoztatja cikkében Anyikina –, hogy az igei jelentések feltárásában a morfológiai ismérv egymagában kevésnek bizonyul”, szükség van még az ige környezetének a vizsgálatára is (Anyikina 1964: 165). Jurij Apreszjan felteszi a kérdést, képes-e a szintaxis, a szövegkörnyezet módosítani, illetve megváltoztatni a szó jelentését? „Erre a kérdésre határozott igennel kell válaszolnunk” – hangsúlyozza az ismert nyelvész az ige szemantikájával foglalkozó könyvében (Apreszjan 1967: 29). Kutatómunkám során meggyőződhettem arról, hogy az élő nyelvhasználatban a belső és külső tényezőktől, az igekötő és a motiváló ige jelentésétől, a szövegkörnyezettől és a szituációtól vagy a cselekvések emocionális értékelésétől függően megváltozhat egy és ugyanazon ige akcióminősége. A temporatív-terminatív és a kvantitatív-terminatív igék jelentésfunkcióit vizsgálva azt tapasztaltam, hogy az egyes cselekvésmódok (akcióminőségek) között a határok mozgékonyak, hogy az igék akcióminőségét kifejező jelentések a különböző morfológiai, szintaktikai és emocionális tényezőktől függően gyakran keverednek vagy áthajlanak (átcsapnak) egymásba.

9


2009.01.20. 10:25:30

Az aspektualitásról A nyelvtani jelenségek vizsgálatának differenciálódása, a mélységi és felszíni kategóriák egységének és kölcsönhatásának a felismerése vezetett el a nyelvészetben a különböző funkcionális szemantikai kategóriák, a temporalitás, a modalitás, a perszonalitás vagy éppen az aspektualitás kialakulásához. Az aspektualitás fogalmát elsőnek Alekszandr Bondarko fogalmazta meg, aki szerint az aspektualitás olyan funkcionális-szemantikai kategória, amely a cselekvés lefolyása jellegének legkülönbözőbb kifejezési eszközeit foglalja magában (Bondarko 1971b: 12). Az aspektualitás tehát nem azonos az aspektus grammatikai kategóriával, mert az aspektualitás nemcsak a mélységi szemantikát, az aspektus invariáns jelentéseit, hanem a felszíni szemantikát, az aspektualitás lexikai és mondattani összetevőit is magában foglalja. Az aspektualitás funkcionális-szemantikai kategóriájának három fontos összetevőjét különböztetjük meg: 1. Az aspektualitás morfológiai magját, az aspektus grammatikai kategóráját, az aspektualitás mélységi jelentéseit, amelyek a szintagmatikai jelentések (az egyedi specifikus jelentések) általánosítását jelentik. 2. Az aspektualitás lexikai összetevőit: idetartozik a terminativitás/aterminativitás lexiko-grammatikai kategóriája, amely a cselekvés jellegét rögzítő különböző cselekvésmódokat (akcióminőségeket) fogja össze. Idetartoznak még az ige belső lexikai és grammatikai jelentéseit befolyásoló igefüggvények, a cselekvés „korlátozói”: вдруг, часто, два часа, вдоволь; написать письмо, пойти в школу. 3. Az aspektualitás harmadik összetevőjén a mondatban kifejezésre jutó más igei cselekvésekkel összefüggő relatív időviszonyokat értjük: az egyidejűséget, az előidejűséget és az utóidejűséget, vagyis az aspektualitás szintaktikai komponenseit. A mélységi szintű fogalmi invariánsok az orosz nyelvben a felszíni variánsokban valósulnak meg. Egymagában a mélyszemantika alapján, meghatározott morfológiai, szintaktikai, szóképzési és egyéb eszközök vizsgálata nélkül nem valósítható meg a konkrét nyelvi jelenségek értelmezése és rendszerezése (Bondarko 1973b: 12–13). Csak az aspektualitás kategóriája képezheti alapját két olyan különböző rendszerű nyelv összevetésének is, mint az orosz és a magyar nyelv. „A magyar nyelvnek – írja Németh László – mindig a fejlettebb nyelvekkel mérkőzve kellett gazdagodnia… A magyar nyelv most került először egy kelet-európai nyelv hatása alá, amelytől eredetében, nyelvtanában különbözik ugyan, észjárásában azonban jóval közelebb áll, mint a latinhoz, vagy a nyugati nyelvekhez” (Németh 1963: 326–327). A fordító szemével vizsgálva a magyar nyelvet, Németh László rámutat, hogy az olyan hiányok, mint a cselekvés idejének pontatlanabb jelölései, csak látszólagosak: valójában a magyar nyelvben is elég finom consecutio temporum működik, s az igeidők jelöléséért és viszonyításáért kárpótol a cselekvés jellegének (kezdő, mozzanatos, tartós, ismétlődő stb. voltának) változatos rögzítése (uo.: 321). A cselekvés jellegét rögzítő magyar nyelvi akcióminőségek részletes (szemantikai, pragmatikai és szintaktikai) feldolgozása még várat magára. Ebben segítségünkre lehet a szláv akcióminőségek magyar nyelvi összevetése.

10


2009.01.20. 10:25:30

Az aspektusok és az akcióminőségek kölcsönös összefüggése 1. Az aspektualitás második összetevőjét az akcióminőségek (másképpen: cselekvésmódok, Aktionsartok) alkotják. A szláv igék akcióminőségeinek feltárásával Sigurd Agrell (1908), svéd nyelvész foglalkozott. Őt követték olyan aspektológusok, mint Erwin Koschmieder (1928), Jurij Maszlov (1948), Djuro Grubor (1953), Kristine Netteberg (1953), Ivan Poldauh (1954), Wolfgang Boeck (1956), Alexander Isačenko (1960), Alekszandr Bondarko (1971a), Mihail Seljakin (1972), Kalina Ivanova (1974), Ella Sekaninova (1980). 1.1. Sigurd Agrell az első nyelvész, aki az Aktionsart fogalmát elválasztotta az aspektus fogalmától. Aktionsarton nem a szláv ige két főkategóriáját, a folyamatos és befejezett cselekvésformát (az imperfektívumot és a perfektívumot) érti – ezeket aspektusoknak nevezi. Agrell felfigyelt az olyan összetett igékre (valamint az olyan egyszerű igékre és szuffixumos képződményekre is), amelyek – úgymond – pontosan és találóan fejezik ki a cselekvés végrehajtásának a módját: azt, hogy hogyan és miként megy végbe a cselekvés (Agrell 1908: 78). Csak húsz évvel később figyel fel Erwin Koschmieder, lengyel aspektológus Sigurd Agrell nézeteire, és támasztja fel őket. Ő is kinyilvánítja azon véleményét, hogy az aspektustól élesen el kell határolni a cselekvésmódokat, amelyek nem azt fejezik ki, hogyan szemléljük, hogyan fogjuk fel, hanem azt, hogyan folyik, hogyan megy végbe a cselekvés („wie die Handlung vor sich geht”) (Koschmieder 1928: 282). 2. Az akcióminőségek kategóriájáról mind ez ideig nem alakult ki egységes felfogás. Általánosan elfogadott az a nézet, hogy az akcióminőségek (cselekvésmódok) olyan szemantikai kategóriát alkotnak, amely szorosan összefügg az aspektuskategóriával, és hogy a cselekvés lefolyásának a jellegét rögzítik. Az akcióminőségek gazdagsága, változatossága a szláv nyelvekben egy idegen számára az önkéntelen összevetés során is azonnal szembeötlik. Egy német nyelvész, Wolfgang Boeck is felhívja az aspektológusok figyelmét Sigurd Agrell könyvére, és a cikke végén felveti az aspektusok és az akcióminőségek viszonyának, szoros kapcsolatának a kérdését: „Wie verhalten sich nun die Aktionsarten zu den Aspekten?” (Hogyan viszonyulnak az akcióminőségek az aspektusokhoz?) (Boeck 1956: 322). Így válaszol rá: „Sowohl die Aspekte als auch ein Teil der Aktionsarten drücken ja Beziehungen zur Zeit aus” (Mind az aspektusok, mind pedig az akcióminőségek egy része összefügg az idővel) (uo.: 322). Meglehetősen elvont válasza feltételezhetően így pontosítható: Mind az aspektusok, mind pedig az akcióminőségek összefüggnek a cselekvés belső idejével. Remek kérdésfeltevésére adott homályos és pontatlan válaszát egy másik tanulmányában részben korrigálja, amikor kijelenti, hogy „az aspektusok a lexika és a grammatika bonyolult és hosszan tartó harca során az eredeti akcióminőségekből keletkeztek” (Boeck 1961: 227). Alekszandr Bondarko sem tagadja, hogy történetileg a legrégibb akcióminőségek megelőzték az aspektusokat. Egy olyan fejlődési folyamatnak vagyunk a tanúi, amely eredményében az akcióminőségek legkülönfélébb csoportjainak grammatikalizálódásával a szláv nyelvekben az aspektusrendszer kialakulásához vezetett (Bondarko 1971b: 15). Marina Remnyova az aspektusrendszer kialakulását vizsgálva megjegyzi, hogy az évszázadok során az aspektus fejlődésében úgy a jelentés, mint a formai kifejezés tekintetében egyfajta mozgás, változás észlelhető, amely a konkrét lexikai, féllexikai, az egyre inkább absztrahálódó cselekvésmódoktól az 11


2009.01.20. 10:25:30

absztrakt grammatikai aspektuskategória kialakulásához vezetett. A továbbiakban kifejti, hogy az -ива- utóképző, amely valamikor új szó képzésére szolgált, elvesztette eredeti iteratív jelentését, és képessé vált a cselekvés folyamatának a kifejezésére (Remnyova 1967: 63). Véleményem szerint az -ива-nak ez a szóképző funkciója még ma is több esetben fennmaradt; egyes -ива- szuffixummal képzett igék még a mai napig sem képesek a cselekvést folyamatában visszaadni: nem alkotnak igepárt a motiváló igével, mert ma is iteratív akcióminőséget fejeznek ki például az olyan igék, mint a постукивать, проживать stb. 3. Bihari József a legnehezebb problémák közé sorolja az aspektusok és az akcióminőségek kölcsönös viszonyának, összefüggésének a megállapítását a szláv nyelvekben. Kandidátusi értekezésének a téziseiben ezt írja: „Annak ellenére, hogy ma már szinte axióma: a két kategória nem azonos, mihelyt azonban szétválasztjuk őket, felvetődik az izgalmas kérdés: milyen kölcsönös viszony van köztük, hol a határ az aspektus és az Aktionsart között s. i. t.” (Bihari 1963b: 4). Arra a következtetésre jut, hogy a cselekvésmódok és az aspektusok között „nyilván erős kölcsönhatás van”, de hogy ez miben mutatkozik meg, annak a megválaszolására nem vállalkozik. Viszont előremutat, amikor kijelenti, hogy az „Aktionsartok” és az aspektusok különválasztása a szláv ige tudományos feldolgozásának elengedhetetlen feltétele (Bihari 1963b: 8). 4. Az orosz nyelvészek közül elsőként Jurij Maszlov hívja fel a figyelmünket az aspektusok és az akcióminőségek összefüggésének, egymásra gyakorolt kölcsönhatásának a vizsgálatára (Maszlov 1962: 12). Hogy ez a kölcsönhatás hogyan valósul meg, erre csak néhány évvel később válaszol Maszlov, hangsúlyozva, hogy az aspektusok és az akcióminőségek egymásra gyakorolt kölcsönhatása és összefüggése részint az aspektusok párba fejlődésének lehetséges, illetve lehetetlen voltában (defektivitásában), részint az egyes igecsoportokon (különböző akcióminőségeken) belüli specifikus grammatikai jelentéspotenciál feltárásában nyilvánul meg (Maszlov 1965: 71). Lényegében ugyanezt ismétli Bondarko is egy későbbi összefoglaló jellegű tanulmányában, és nem véletlenül, mert a témában megjelenő munkák, Jurij Maszlov útmutatását figyelmen kívül hagyva, a különböző igecsoportokat csupán lexikai szempontból, rendszerint egyetlen szublimált lexikai jelentésre visszavezetve vizsgálják. Az eltéréseket tudomásul veszik, kialakulásuk okaira nem mutatnak rá. Nem kutatják az egyes igecsoportok általános grammatikai jelentésének pozicionális megvalósulási formáit, az egyedi (specifikus) grammatikai jelentésfunkciókat, melyek vizsgálatára Alekszandr Bondarko ismételten felszólít (Bondarko 1975a: 63). 5. Véleményem szerint az aspektusok és a cselekvésmódok kölcsönhatása és összefüggése nemcsak a szemléleti igepárok képzésének lehetséges, illetve lehetetlen voltában és az egyedi (specifikus) grammatikai jelentések feltárásában nyilvánul meg, hanem a perfektív szemléletű igék általános lexikai (temporatív-terminatív, kvantitatív-terminatív és rezultatív-terminatív) jelentéseinek az egyes igecsoportokon belüli tükröződésében, illetve megvalósulásában is. A funkcionális analízis szempontjából tehát nemcsak az vizsgálandó, hogyan tükröződik a specifikus (az egyes) az általánosban és az egészben, hanem megfordítva is, hogyan tükröződik az általános és az egész (az egész aspektusrendszer) az egyediben, vagyis a nyelv specifikus lexikai és grammatikai jelenségeiben. 12


2009.01.20. 10:25:30

A szláv aspektológusok a perfektív igék jelentésében az általános és az egyes kölcsönös összefüggésének vizsgálatánál figyelmen kívül hagyják a közbülső láncszemet: a különöst, melyet G. W. F. Hegel „meghatározott általános”-nak nevez: „die Besonderheit ist wieder weiter nichts als die bestimmte Allgemenheit” (Hegel 1841b: 45). A perfektív alakok általános lexikai jelentésén a terminativitást, a cselekvés határának elérését értjük (lásd Bondarko 1976: 202–203). A terminativitás kategóriája és az egyedi lexikoszemantikai jelentések (akcióminőségek) között foglalnak helyet a temporatív-terminatív, a kvantitatív-terminatív és a rezultatív-terminatív jelentések, melyek a „nem” és az „egyed” között a „faj”-t, a különöst („a meghatározott általánost”) képviselik. Viszonyítási rendszeremben a különöst az egyeshez, az egyedihez képest én is általános gyanánt szerepeltetem.

A perfektív igék invariáns jelentése 1. Az utóbbi időben felújultak a viták az aspektológia „örökös” kérdéséről, a perfektív igék általános, invariáns jelentéséről. Az invariáns kutatásában három periódust különböztetünk meg: 1) a pretradicionális periódust (E. Černy, S. Agrell, A. Meillet, N. van Wijk és mások), 2) a tradicionális periódust (S. Karcevski, J. Sz. Maszlov, A. V. Iszacsenko, Dj. Grubor, N. Sz. Avilova és mások) és 3) az ún. poszttradicionális periódust (A. V. Bondarko, A. Wierzbicka, M. J. Glovinszkaja, Z. Vendler, Kiefer Ferenc és mások). 2. A perfektív igék invariáns jelentését az aspektológiában különbözőképpen értelmezik: nem sikerült megalkotni egy egységes koncepciót, a nézetek teljes azonosságát. Ennek okát abban látom, hogy még a szakemberek körében is olyan nézetek ütköznek egymással, amelyek valójában nem állnak szemben egymással, nem zárják ki, hanem ellenkezőleg, kiegészítik egymást. H. G. Klein, a generatív nyelvészet egyik képviselője monográfiájában rámutat egy divatossá vált jelenségre a generatív szellemű munkákban, amelyek szerzői (a tradicionális terminológia hiányos ismerete következtében) vagy tagadják, vagy „újból felfedezik” a régi terminusokat, és ilyenformán elsiklanak a velük kapcsolatos problémák fölött (Klein 1974: 90). 3. Ebben a fejezetben nem tűztem ki célul az aspektológiai irodalomban használt speciális terminusok megvitatását. Csupán azokra a kérdésekre keresem a választ, amelyeket a szakemberek vetettek fel az utóbbi időben: hogyan függnek össze felvetéseik, és hogyan egészítik ki egymást a filozófia és a nyelv szempontjából? 3.1. Az aspektológusok mind ez ideig kevés figyelmet fordítottak a pretradicionális korszakra visszavezethető meghatározottság/meghatározatlanság (determinativitás/ indeterminativitás) kategóriájára, mely az ismert szlavista, Antoine Meillet nevéhez fűződik (Meillet 1924). Meillet nyomán Jurij Maszlov is fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy az aspektusok a cselekvés meghatározottságának/meghatározatlanságának indoeurópai kategóriájából keletkeztek. Maszlov Meillet-nek ezt az elméletét az eddigiek közt a legsikerültebbnek és a legigazabbnak tartja (Maszlov 1958: 11). Egy másik munkájában felhívja figyelmünket arra is, hogy N. van Wijk és követői a szláv perfektivitást lényegében a meghatározottság jelentésére vezetik vissza, a szláv imperfektivitást pedig 13


2009.01.20. 10:25:30

a meghatározatlanság jelentésére (Maszlov 1959a: 565). Djuro Grubor Szergej Karcevszkijjel polemizálva kijelenti, hogy a meghatározottság kategóriája egybeesik a perfektivitás kategóriájával: „Одређеност опћенито призната перфективности” (Grubor 1953: 192). 3.1.1. A meghatározottság/meghatározatlanság kategóriájáról szóló ellentmondásos nézetek elsősorban azzal magyarázhatók, hogy Maszlov az egyirányú mozgást kifejező imperfektív igéket („определенные глаголы”) meghatározott irányú igéknek, a nem egyirányú mozgást kifejező imperfektív igéket pedig meghatározatlan irányú igéknek nevezte el (Maszlov 1958). Ez zavarhoz vezetett. A legújabb orosz grammatikában már csak „egyirányú / nem egyirányú” mozgást jelentő igékről beszélnek a szerzők. Van Wijk kitűnő érzékkel rámutat, hogy az egyirányú mozgást kifejező igék az óbolgár szövegekben még mint egyalakú kétaspektusos igék voltak használatosak (Wijk 1962: 244), és ezért a régi nyelvben olyan tulajdonságokkal bírtak, amelyek képessé tették őket arra, hogy meghatározott (a szó tövében a határ szóval) cselekvést rögzítsenek, vagyis olyan cselekvést, amelyet lezár egy határpont (lásd Krékits 1989: 16; 2001: 94). Antoine Meillet is a fentiek szellemében fogalmazza meg a „meghatározott” és a „meghatározatlan” cselekvést kifejező igeszemléleti jelentéseket: „L’aspect déterminé … indique un procès qui aboutit à un terme défini”; L’aspect indeterminé … indique un procès qui se poursuit sans terme défini” (A meghatározott aspektus … olyan folyamatot jelöl, amely egy határpontban ér véget; „A meghatározatlan aspektus … olyan folyamatot jelöl, amely egy meghatározott végpont [egy bizonyos határpont] elérése nélkül folyamatban marad) (Meillet 1923: 244). 3.1.2. Erwin Koschmieder, lengyel nyelvész a „szemléleti szituációs típusok” elemzése során a „bekövetkezés” („Eintritt”) és a „folyamat” („Währen”) oppozíciójából indul ki (Koschmieder 1934: 224). Meghatározásában Koschmieder a perfektív cselekvés bal oldali határát hangsúlyozza, emeli ki, miközben nem tagadja, hogy a perfektív szemléletű igék a cselekvést a maga teljességében jelenítik meg: „Das perfektive Aspekt … drückt aus, daß das Ausgesagte von Sprechendem als Ganzes [kiemelés tőlem – K. J.] betrachtet wird” (Koschmieder 1929: 104). Ez a koschmiederi „bekövetkezés” („Eintritt”) Brugmanra vezethető vissza, aki szerint az események láncolatában elhelyezkedő egymás utáni, egymásra következő cselekvéseket rögzítő indoeurópai komplexív aorisztosz a cselekvést a maga totalitásában adja vissza: „Unmittelbar aus dem, was wir das Wesentliche der Aoristbedeutung genannt haben, versteht sich der Gebrauch, dass man durch den Ind. Aor. einen Vorgang … in seiner Totalität konstatiert” (Brugman 1904: 262). Az egymásutániság, az egymásra következés (Gyomlay Gyulánál: rákövetkezés – 1907: 233) megfelel annak a perfektív jelentésfunkciónak, amelyet Koschmieder „bekövetkezésnek” nevez; a „rákövetkezés” itt szinonimmá válik a „bekövetkezés” terminussal. (J. Sz. Maszlov az „Eintritt” német szót oroszra „наступление”-nek [rákövetkezésnek] fordítja – Maszlov 1976: 128). Koschmieder meghatározását Sigurd-G. Andersson svéd nyelvész pontosítja, amikor azt állítja, hogy a „bekövetkezés” mindig feltételezi a cselekvés határának az elérését (Andersson 1972: 193). A fent kifejtett nézetekből is kitűnik, hogy Meillet a figyelmét a cselekvés jobb oldali határára összpontosítja, míg Koschmieder a „bekövetkezés” terminusával a cselekvés bal oldali határára koncentrál, nem tagadva emellett a perfektív cselekvés totális jellegét. A filozófia és a nyelv szempontjából a leginkább elfogadható meghatározások Jurij 14


2009.01.20. 10:25:30

Maszlov és Kiefer Ferenc nevéhez fűződnek. A perfektív cselekvés mindkét határára egyszerre irányítja figyelmünket Maszlov, aki szerint a perfektív szemléletű ige a cselekvést „a maga osztatlan egészében” adja vissza, ami azt jelenti, hogy a perfektív ige a cselekvést két oldalról (balról és jobbról egyaránt) határolja körül, míg az imperfektív ige cselekvésének határai elmosódnak, mert az imperfektív cselekvés nem teljes, nontotális (Maszlov 1959: 9). Egy másik helyen a perfektív igék invariáns jelentését valamivel részletesebben fejti ki, amikor megállapítja, hogy „a perfektív aspektus az igei cselekvést fázisaira nem osztható egységes egészként adja vissza” (Maszlov 1959b: 221). A maszlovi meghatározás figyelmünket a perfektív ige mindkét határára (jobb és bal oldali határára), a cselekvés megkezdésének, folytatásának és befejezésének a belső egységére irányítja. Alekszandr Bondarko helyesen állapítja meg, hogy a cselekvés osztatlan egészén mindenekelőtt azt értjük, hogy a perfektív cselekvést nem oszthatjuk fel különálló szakaszokra, fázisokra (Bondarko–Bulanyin 1967: 31). Kár, hogy Bogusławski lengyel nyelvész ellentmond Bondarkónak, amikor kijelenti, hogy „a cselekvés osztatlan egészének a fogalma mindazonáltal nemcsak homályos, de nem is igaz, mert az feltételezi a cselekvés fázisainak a hiányát” (Bogusławski 1972: 232). Bogusławskinak ezzel a kijelentésével nem érthetünk egyet, mert ő helytelenül értelmezi Bondarko szavait. Hogy a perfektív cselekvés nem osztható fel egymástól elválasztható szakaszokra, fázisokra, még nem jelenti azt, hogy jelentésében egyidejűleg nincsenek jelen a cselekvés kezdetének, folytatásának és befejezésének a fázisai. Még az ún. mozzanatos igék jelentésében is a kezdés, folytatás és befejezés fázisai is szerves egységet alkotva úgyszólván egyetlen pontba olvadnak egybe. Ilyenformán a perfektivitás a cselekvés bekövetkezésének mindhárom egymástól („indivisibiliter ac inseparabiliter”) elválaszthatatlan fázisát feltételezi, nem pedig a hiányukat, ahogy ezt Bogusławski állítja (Krékits 1989: 15). Kiderült, hogy Jurij Maszlov az „egységes egészként” felfogott perfektív cselekvésen olyan fázisaira nem bontható akciót ért, melyet annak belső egysége tart össze. Az ilyen meghatározás és felfogás G. W. F. Hegel nézeteiben gyökerezik, aki szerint a totalitás már eleve feltételezi a belső egységet, azaz az osztatlanságot és az elválaszthatatlanságot: „Für Einheit würde daher insofern besser nur Ungetrenntheit und Untrennbarkeit gesagt” (Hegel 1841a: 85). 3.1.3. Marina Glovinszkaja állítása szerint a „pontszerűség” („точечность”) mindössze két fáziselemet hordoz magában – a kezdést és a befejezést, amelyek a mozzanatos perfektív igék jelentésében egybeesnek: hiányzik belőlük a cselekvés közepe, ezért a mozzanatos igék jelentésében csorbul a totalitás jelentése (Glovinszkaja 1998: 128–129). Glovinszkajának ezzel az állításával nem érthetünk egyet. G. H. von Wright, neves finn filozófus szerint „a momentumnak is van tartama, amelyet a pillanat terjedelmének, ’mértékének’ tekinthetünk” (Wright 1986: 525). A szótárak közül a német Duden szótár (1989) értelmezi a legpontosabban a pillanat jelentését („r Moment = sehr kurzer Zeitraum”), melynek magyarra fordítása így hangzik: „nagyon rövid időtartam”. A Magyar Szinonimaszótár (1980) a „pillanatnyi” szót találóan „nagyon rövid tartamú” kifejezéssel értelmezi. Márpedig a „nagyon rövid tartamú idő” feltételezi a cselekvés közepét, amely elválaszthatatlanul összeforr a perfektív cselekvés kezdetével és végével. Mindebből levonhatjuk, hogy a pillanatnyiság és a totalitás nem zárják ki egymást. Véleményem szerint a momentán igéknek is lehet nem

15


2009.01.20. 10:25:30

momentán jelentésük. Könnyű észrevenni, hogy a szemelfaktív igék az elbeszélés síkján gyakran vezetik be az egyenes beszédet – hosszabb vagy rövidebb megnyilatkozást (1): (1) Азазелло наклонился к ней и шепнул многозначительно: – Ну, интерес-то очень большой… Вы воспользуетесь случаем… (М. Булгаков. Мастер и Маргарита, 643). A verbális kontextus utalhat a szemelfaktív igék cselekvésének elnyújtott, kiterjedt jellegére (2): (2) Она тяжело и продолжительно вздохнула, как будто приготавливаясь к длинному разговору (Л. Толстой. Война и мир, 632). За стеной, снаружи, отрывисто свистнул паровоз (Ч. Айтматов. Джамиля, 86). 3.1.4. Ugyanezen cikknek egy másik helyén Glovinszkaja arról ír, hogy a „totalitás” ismérve nem terjed ki, például a kezdő akcióminőségű igékre, amelyek a perfektív cselekvés pillanatnyi kezdetére utalnak (Glovinszkaja 1998: 129). Sajnos Glovinszkajának ezzel a nézetével sem érthetek egyet. Felvethető még az is, hogy a perfektív kezdő igék cselekvése annak bekövetkezése után folytatódik. Valódi perfektív kezdő cselekvésről csak akkor beszélhetünk, ha folytatódik a perfektív cselekvés. A „ha …, akkor …” implikáció érvényes ebben az esetben: ha a cselekvés elkezdődött, akkor annak folytatódnia is kell. Ellenkező esetben csupán egy azonnal bekövetkező momentán, illetve szemelfaktív cselekvésről van szó. Nyelvtörténeti szempontból közelítve a kérdéshez G. Uljanov (1895: 308), Sigurd Agrell (1908: 79–80) és Djuro Grubor (1953: 30) a kezdő igék szemantikájában nem tartják kötelezőnek a folytatást, amelyet magam is csak a kezdő cselekvés implikációjának tekintek. Sigurd Agrell felvetése szerint a perfektív kezdő igék a szláv nyelvekben már a kezdet kezdetén pillanatnyi cselekvést jelöltek, és csak a későbbiekben fejlesztették ki a kezdő jelentést: „Die mom. pf. Bedeutungsfunktion ist natürlich die ursprünglichste” (Agrell 1908: 80). Szándékosan használtam a latin eredetű „perfektív” és „imperfektív” szakszavakat, mert a magyar „befejezett” terminus a legtöbb szláv nyelvben, de a magyarban is egy akcióminőség megnevezésére van lefoglalva. Mind a magyar, mind pedig az egyes szláv nyelvekben a „befejezett” (egresszív v. finitív) akcióminőségű igék a perfektív igéknek egy külön csoportját alkotják; jelentésük ellentétes a kezdő (ingresszív) igék jelentésével, pl. закричать = elkezd kiabálni ↔ откричать = abbahagyja a kiabálást). Mindkét igecsoport időben meghatározott cselekvést rögzít, egyik sem éri el a cselekvés minőségi (v. abszolút) határát. (Zárójelben megjegyzem, hogy a magyarban mindössze néhány egresszív (v. más néven finitív) ige van (elharangoz, elvirágzik, elüt, elvirít, elzúg, elviharzik). A kérdés csupán az, hogyan valósul meg a totalitás ezekben az igékben? Djuro Grubor, horvát nyelvész véleménye szerint a kezdő igék totalitása a kezdő cselekvés bemenő szakaszában valósul meg: „Prima pars actionis perfecta est” (Grubor 1953: 172). Az ellenkezőjére fordított grubori meghatározás az egresszív (befejezett) akcióminőségű igékre is alkalmazható: Ultima pars actionis perfecta est. A. Belić a kezdő cselekvés perfektivitását és momentán jellegét hangsúlyozza: „auch hier wird nun ein Moment bezeichnet, der abgeschlossene Moment des Beginnens der Handlung” (Belić 1924: 2). Mihail Seljakin a totális kezdő cselekvés időbeli határaira (bal és jobb oldali határára) irányítja a figyelmünket: „Die Handlung des Anfangens wurde begonnen und beendet” (Scheljakin 1969: 108). 16


2009.01.20. 10:25:30

Filozófiai szempontból ezek a meghatározások is visszavezethetők Hegelnek a totalitásról vallott nézeteire, aki szerint a kezdet és a vég a lét meghatározott egységét, a teljességet (a totalitást) alkotják, de mindegyikük külön-külön is meghatározott momentuma a létnek („im Dasein sind sie wieder anders bestimmte Momente” – Hegel 1841a: 105). A „különös” szintjén a perfektív kezdő igék a meghatározott idejű igék csoportjába tartoznak, határpontjuk nem a cselekvés végére, hanem a cselekvés kezdő, illetve bekövetkező szakaszának a végére esik. Nem a cselekvésük, hanem a perfektív cselekvés bekövetkezésének az ideje fejeződik be, amely lehet punktuális (3) (закричать, заговорить) vagy nem punktuális (4) (полюбить, пожалеть). (3) И Люся закричала. Она кричала страшные какие-то слова (Н. Евдокимов. На самом краю, 276). – У меня никогда ничего не болит, – возмущенно сказал Клим, боясь, что сейчас заплачет (М. Горький. Жизнь Клима Самгина, I. 72). A nem punktuális kezdő igék kétarcúak: kifejezhetnek pillanatnyi (4a) és nem pillanatnyi bekövetkezést (4b): (4a) – Я полюбил вас с первого мгновения нашей встречи и знаю – на всю жизнь (Н. Погодин. Вихри враждебные, 33). (4b) Мало-помалу отец полюбил меня, я уже осмеливалась заговаривать с ним, и часто мы говорили с ним целые часы (Ф. Достоевский. Неточка Незванова, 203). Mindhárom esetben – (3), (4a), (4b) – a cselekvés vagy állapot kezdete (illetve bekövetkezésének meghatározott ideje) a megkezdett cselekvés vagy állapot folytatását implikálja. Szemben a punktuális kezdő igékkel a nem punktuális kezdő igék – mint már említettem – kétarcúak: a kontextustól függően képesek mind az ingresszív (4a), mind pedig az inchoatív funkciót külön-külön és együtt is kifejezni (4b) (Krékits 1977: 139). A nem punktuális kezdő igék jelentésében (a punktuális kezdő igéktől eltérően, amelyek hirtelen bekövetkező cselekvést rögzítenek) jelen vannak mind a fokozatosan, mind pedig a hirtelen bekövetkezés szémái; a punktuális kezdő igékhez hasonlóan ők is kiváltják a bekövetkező cselekvés vagy állapot folytatásának a képzetét: полюбил → любит, megértett → ért. Figyeljük meg a képzett perfektív ige és a motiváló alapige különböző disztribúcióját:

Mondhatjuk:

Nem mondhatjuk:

Я мало-помалу поняла… Отец мало-помалу полюбил ее… Она мало-помалу заметила…

*Я мало-помалу понимаю… *Отец мало-помалу любит ее… *Она мало-помалу замечает…

3.1.5. A perfektív szemléletű kezdő igék jelentése szemben áll a perfektív szemléletű finitív (befejezett) akcióminőségű igék jelentésével, amely a cselekvés utolsó, kimenő szakaszára (momentumára) irányítja a figyelmünket. A kezdő ige jelentésében a totalitás a cselekvés folyamatba lépésében jut kifejezésre, a finitív akcióminőséget kifejező igében a totalitás jegye a folyamatból történő kilépés momentumára vonatkozik. Az egyik az „Eintritt” (ingressus) momentumára, a másik az „Aufhören”, helyesebben a „ha-

17


2009.01.20. 10:25:30

tár” momentumára (a határpontra) összpontosítja a figyelmünket, melyek külön-külön is meghatározott momentumai a cselekvésnek. A kezdő (ingresszív) igékben az utófolyamat, a finitív igékben az előfolyamat jelentése másodlagos szerepet tölt be, tudatunk perifériájára szorul; előtérben a cselekvés létrejöttének (Entstehen, Anfangen), illetve megszűnésének (Aufhören) a momentuma áll:

x

utófolyamat

előfolyamat

x

4. A punktuális kezdő igék jelentése szemben áll a finitív igék jelentésével. Tudatunk fókuszában a finitív cselekvés meghatározott (a szó tövében a határ szóval) momentuma, a határpont áll (5), (6): (5) Тебя-то уж отпоминали, как Гришку моего… (М. Шолохов. Тихий Дон, III, 60). (6) Тебя-то еще не отпоминали, как Гришку моего… Preszuppozíció: Jelentés: и перестали поминать. (5’) Тебя поминали и не перестали поминать. (6’) Тебя поминали A finitív szituációk elemzése szemléletesen igazolja, hogy az előfeltevés és a jelentés közti különbség tulajdonképpen abban nyilvánul meg, hogy azok másképpen reagálnak a tagadásra: a tagadás hatása csak a jelentést érinti, változtatja meg, az előfeltevés változatlan (invariáns) marad (Apreszjan 1974: 29). A finitív igék jelentésében a befejezés momentumát megelőző cselekvés az elsőséget átengedi az időnek, azaz a befejezés meghatározott momentumának. A finitív ige által indukált előfeltevés implicite, rejtve fejeződik ki. 5. R. M. Gajszina az ige denotátumának a szituációt tartja, amely nem szubsztanciális és szubsztanciális elemekből áll. Nem szubsztanciális elemei a szituációnak: a folyamat, a tény, illetve esemény (vagyis a cselekvés, állapot és az idő), szubsztanciális elemei: azok a személyek és tárgyak, amelyek részt vesznek ebben a szituációban (Gajszina 1982: 60). A fentieket a perfektív igékre vonatkoztatva, a denotátumot három lényeges komponensre vezetem vissza: 1) a szemléleti aktánsra, 2) a cselekvésre és 3) az időre. Ha a perfektív igék jelentésében a szemléleti aktáns (a perfektív szituáció szubsztanciális eleme) kerül előtérbe, olyankor minőségileg meghatározott igékről beszélünk, ha a cselekvés, olyankor mennyiségileg (kvantitatíve) meghatározott igékről, ha pedig az idő kerül előtérbe, akkor időben meghatározott igékről van szó (Krékits 1989: 27; 2001: 100). 5.1. A perfektív szemléletű igék általános (invariáns) grammatikai jelentése mindig feltételezi az igei cselekvés meghatározottságát (a szó tövében a határ szóval), a kétoldali határok jelenlétét, vagyis a cselekvés totalitása mindig a cselekvés kezdetétől a 18


2009.01.20. 10:25:30

cselekvés határáig tart. A három szemantikai összetevő fontossági sorrendjétől függően a perfektív igék a totalitást háromféleképpen valósíthatják meg: a) Meghatározott minőségű (rezultatív) cselekvéssel. Minőségileg meghatározott cselekvésről van szó, ha a cselekvés a szemléleti aktánsban elérte határpontját, eredményes volt: Мать сварила яйцо; Небо потемнело; Соседи построили дом; Отец уехал в Москву; Мать пришла домой; Брат прочитал роман. A meghatározott minőségű (illetve rezultatív) cselekvést rögzítő igék szemiológiailag releváns összetevőjének a szituáció szubsztanciális elemét, a szemléleti aktánst tartom. Szemléleti aktánson olyan személyt vagy tárgyat értek, amely a mondatban szubjektuális vagy objektuális funkciót tölt be, és amely az igét „belülről” jellemzi (Krékits 1989: 27). Igaza van Djuro Grubornak, amikor azt állítja, hogy a cselekvés teljesen befejeződhet, még sincs eredmény, mivel az eredmény mindig a cselekvésen kívüli tényezőktől függ (Grubor 1962: 74), vagyis a szemléleti aktánstól, amely a cselekvés határának elérésével megváltozik. A cselekvés akkor éri el a minőségi határát, ha a cselekvés eredménye és végpontja (v. határpontja) egybeesik. b) Meghatározott mennyiségű cselekvéssel. Ilyen perfektív cselekvésről akkor beszélhetünk, ha a cselekvés mennyiségileg kimerítette önmagát, ha a cselekvés mennyiségileg meghatározott: a cselekvés mennyiségét, mértékét, mértékének a fokát, intenzitását mérjük. Idetartoznak a kvantitatív-terminatív igék, mint pl. нагуляться вдоволь, немало наплакаться, заболтаться чересчур, крепко задуматься, убегаться stb. Jelentésükben a három összetevő közül a „cselekvés” nyomul előtérbe, maga mögé rendelve az „időt” és a „szemléleti aktánst”. c) Meghatározott idejű cselekvéssel. A cselekvés időbeli határának (határpontjának) az elérését a temporatív-terminatív (v. másképpen: meghatározott idejű) cselekvést rögzítő igék jelölik. Nem a cselekvés mennyiségét, hanem a cselekvés idejének a mennyiségét mérjük. Idetartoznak a kezdő (заговорить, взреветь, пойти), a finitív (отгреметь), a perduratív (просидеть добрых два часа), a delimitatív (посидеть часок) és a szemelfaktív igék (крикнуть, прокричать). A három alapvető szemantikai összetevő közül az időtényező kerül előtérbe, maga mögé rendelve a „cselekvést” és a „szemléleti aktánst”. Ezek a lexiko-szemantikai jelentések belső és külső tényezők hatására keveredhetnek, sőt átcsaphatnak egymásba. Alekszandr Bondarko egyik példája meglepően jól szemlélteti azt a tényt, hogy az a három „különös” szintű jelentés hogyan változhat meg, és hogyan mehet át egymásba a konszituációtól függően: (7) „Из бочки вытекло уже пол-литра вина, и оно продолжает вытекать” (Бондарко 1997: 33). A (7) példából kiderül, hogy a meghatározott minőségű cselekvést kifejező „kifolyik” ige jelentése a konszituációtól függően meghatározott mennyiségű cselekvést is rögzíthet a cselekvés folytatásának a képzetével. E példa nyomán is bebizonyosodik, hogy a cselekvés határpontja itt nem azonos a cselekvés abszolút határával, a cselekvés végpontjával. Minden végpont határpont is egyben, de nem minden határpont végpont is egyúttal. Azért is nevezem a „befejezett” igéket legtöbbször perfektív igéknek, mert nem minden perfektív cselekvés rögzít befejezett cselekvést is, mint pl. a „вытекло” ige a (7) példában, vagy a kezdő igék esetében, amikor a folytatás képzete is megjelenik a tudatunkban, de ettől ők még meghatározott idejű perfektív igék maradnak. 19


2009.01.20. 10:25:31

A fent kifejtett nézetek alapján arra következtethetünk, hogy a totalitás nemcsak meghatározott minőségű perfektív cselekvést tételez fel, amely képes elérni a maga abszolút határát (végpontját), hanem olyan meghatározott mennyiségű vagy idejű cselekvést is, amely csak a maga viszonylagos határát (határpontját) képes elérni. Erwin Koschmieder is a fentiek szellemében jár el, amikor megállapítja, hogy az egész meghatározott része is mint egész fogható fel: „Man kann wohl einen bestimmten Teil eines Ganzen auch als Ganzes fassen” (Koschmieder 1928: 297). Koschmiederrel egyetértésben nyilatkozik erről a kérdésről Djuro Grubor is: „Determinata quantitas actionis perfecta est ab initio usque ad finem” (Grubor 1953: 24). Bondarko a meghatározott mennyiségű cselekvést olyan cselekvésnek tartja, amely a maga viszonylagos határát (illetve határpontját) éri el (Bondarko 1987b: 50–51). Mind a meghatározott mennyiségű cselekvést kifejező kvantitatív-terminatív, mind pedig a meghatározott idejű cselekvéseket rögzítő temporatív-terminatív igék rendszerint csak az ún. mennyiségi határt (határpontot) érik el (az utóbbiaknál nem a cselekvés mennyiségét, hanem a cselekvés idejének a mennyiségét mérjük). Bondarko (7) példája arról győz meg bennünket, hogy nemcsak a meghatározott mennyiségű cselekvést jelölő igék, de a kontextustól függően a meghatározott minőségű cselekvést rögzítő rezultatív-terminatív igék is képesek a viszonylagos határ elérésére, és megfordítva is. Ezzel kapcsolatban megjegyzendő még, hogy az abszolút (illetve minőségi) határ elérésével a cselekvés teljesen kimeríti önmagát, tovább nem folytatható. 6. A legutóbbi időben a perfektív igék invariáns jelentésének magyarázatára újabb elméletek, nézetek születtek a nyelvészeti irodalomban. Marina Glovinszkaja szerint három jelentés aspirál erre a helyre: 1) elkezd(ődik), 2) megváltozik és 3) a határkategória tágabb értelemben (Glovinszkaja 1998: 125). 6.1. Az első (elkezd[ődik]) Anna Wierzbicka lengyel nyelvész elméletére vezethető viszsza. Ő egy állapot kezdetét tekinti a perfektív igék invariáns jelentésének: „We believe, that the impression of punctuality is connected with the semantic invariant of all the perfective verbs: namely, with the semantic element of ‛beginning’: „On usnął = On zaczął spać (He fell asleep = He began to sleep) … Jan stworzył novą organizację = Jan wykonał pewne czynnosći, które spowodowały, że zaczęła istnieć nowa organizacja (John created a new organization = John performed some actions, which caused, that a new organization began to exist)” (Wierzbicka 1967: 2245). Marina Glovinszkaja megkísérli továbbfejleszteni Wierzbicka értelmezését, amikor arról ír, hogy a terminatív (más néven: telikus) perfektív igék jelentésében az elkezd ige rendszerint háromszor szerepel („сделать новую крышу – начать делать крышу – делать и начать не делать в момент, когда крыша начала существовать полностью”) (Glovinszkaja 1998: 130). (Zárójelben megjegyzem, hogy az „elkezdi nem csinálni” tulajdonképpen azt jelenti, hogy befejezi a tető készítését.) A fentiekből világossá válik, hogy Glovinszkaja a totális cselekvés oszthatatlanul és elválaszthatatlanul („indivisibiliter ac inseparabiliter”) összetartozó fázisait felosztja, majd elválasztja egymástól, holott azok egységet alkotva osztatlan egészként foghatók csak fel. Már a középső fázis kiemelése (делать) – húzza alá Bondarko – a cselekvés belső szerkezetének felbomlásához, a cselekvés széttagoltságához, a teljesség hiányához vezet (Bondarko 1990: 8). Nincs ellentmondás az eddig kifejtettek és Kiefer Ferenc totalitásértelmezése között, aki filozófiai pontossággal határozza meg a perfektív és imperfektív 20


2009.01.20. 10:25:31

aspektusok közötti különbséget, s aki szerint egy esemény akkor perfektív, „ha az esemény által kifejezett cselekvés … csak az egész szóban forgó időtartományra vonatkozik, más szóval, az adott időtartománynak nincs egyetlen olyan résztartománya, osztata sem, amelyre külön érvényes lenne”. Imperfektív cselekvésről pedig akkor beszélhetünk – hangsúlyozza Kiefer –, „ha az esemény által kifejezett cselekvés … az adott időtartomány legtöbb résztartományára, osztatára érvényes” (Kiefer é. n.: 276). Kiefer Ferenc találó és pontos értelmezését hadd illusztráljam szemléletes ábráival (Kiefer uo.: 277):

játszott

játszott

játszott

játszott

megcsinálta 6.2. Érdemes még párhuzamot vonni Szergej Karcevszkij és Anna Wierzbicka nézetei között. Karcevszkij szerint a perfektív ige egész folyamata egyetlen pontra redukálódik („la réduction de tout procès a un point résultatif” – (Kartsewski 1922: 495). Ugyanez a pont Anna Wierzbickánál egy új állapot kezdetét jelenti (Wierzbicka 1967: 2245). Vagyis, ami Karcevszkijnél a cselekvés végpontja, az Wierzbickánál egy új állapot kezdete. Mint látható, az első esetben cselekvésről van szó, a második esetben már állapotról. Amikor Wierzbicka az új állapot kezdetéről beszél, soha nem említi meg, hogy kinek vagy minek az új állapotáról van szó. Megítélésem szerint a maga minőségi határát elérő rezultatív cselekvés implikálja (feltételezi) a szemléleti aktáns új állapotának a kezdetét (Krékits 1989: 19). Sajnos Karcevszkij és Wierzbicka is az összes perfektív igére gondol, amikor Karcevszkij a perfektívumok invariáns jelentésének a rezultatív cselekvés végpontját („point résultatif”), Wierzbicka pedig az új állapot kezdőpontját tekinti. Mindketten figyelmen kívül hagyják a temporatív-terminatív és a kvantitatív-terminatív igéket, amelyek jelentésükben csak a mennyiségi határ (másképpen a viszonylagos határ) elérésére képesek. Wierzbicka értelmezésében a súlypont teljesen a szituáció szubsztanciális elemére tevődik át, a rezultatív igék szintaktikai komponensére, annak ellenére, hogy a nem szubsztanciális (a cselekvés, tény, esemény, belső idő) + szubsztanciális elemek együttműködve alkotják az igék tulajdonképpeni lexikai jelentését (vö. Gajszina 1982: 60). Wierzbicka értelmezéséből – mint mondtam – nem derül ki, hogy kinek is az új állapotáról van szó a szituációban. Teljesen figyelmen kívül hagyja a rezultatív szituáció szintaktikai komponensét – a szemléleti aktánst. Véleményem szerint a szemléleti aktáns új állapotának a kezdete és a cselekvés minőségi határának (a cselekvés végpontjának) az elérése között nincs ellentmondás. Logikailag (kognitíve) a kettő feltételezi egymást: a minőségi határ bekövetkezése implikálja a szemléleti aktáns új állapotát (mint ahogy az éjszaka megszűnése a reggel beköszöntét). Az egyik a jelentéshez, a másik az olvasathoz 21


2009.01.20. 10:25:31

(az értelemhez) tartozik. Az elsőben (a „Bedeutung”-ban) együtt vannak a rezultatív szituáció nem szubsztanciális és szubsztanciális elemei, a másodikban (a megnyilatkozás olvasatában, a „Sinn”-ben) csak a szubsztanciális elem van jelen. A változás jelentéséről csak akkor beszélhetünk, ha megváltozik a szemléleti aktáns állapota: ez pedig csak a kvalitatív-terminatív, hagyományosabb nevén a rezultatív perfektív igékre jellemző. Mindent összevetve bizonyossá vált, hogy sem a kezdést, sem a változást nem tekinthetjük a perfektív igék invariáns jelentésének. Ezek a fogalmak, terminusok megtalálhatók az aspektusok jelentésében, de csak mint az egészen belül megkülönböztethető szakaszok, részek, mozzanatok egyike vagy másika, azért vannak, hogy a totalitás kérdését az eddigieknél is jobb megvilágításba helyezzék. 7. A fentieket összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a perfektív igék invariáns jegye: a totalitás. Totalitáson a perfektív cselekvés teljességét értjük, a perfektív cselekvés oszthatatlan és egymástól elválaszthatatlan fázisainak belső egységét. 7.1. Filozófiai szempontból nézve, a kezdet és a vég alkotják a perfektív igék totális cselekvésének meghatározott egységét, sőt közülük mindegyik külön-külön is meghatározott (a szó tövében a határ szóval) totális momentuma az ingresszív és finitív igék cselekvésének. 7.2. Az általános és az egyedi kölcsönös összefüggésének vizsgálatánál nem hagyható figyelmen kívül a különös, melyet Hegel „meghatározott általánosnak” nevez („Die Besonderheit ist wieder weiter nichts als die bestimmte Allgemeinheit” – Hegel 1841b: 45). Meghatározottnak tartjuk az időbeli, a mennyiségi és a minőségi (v. rezultatív) jelentést; általános lexikai jelentésnek pedig a perfektív igék terminatív jelentését. Következésképpen a perfektív igék meghatározott általános jelentéseinek a kvalitatív-terminatív (másképpen: rezultatív-terminatív), kvantitatív-terminatív és temporatív-terminatív „különös” szintű jelentéseket tekintjük. 7.3. A meghatározottság kategóriája a perfektív cselekvés határára (határpontjára) utal. Megkülönböztetünk: 1) minőségileg, 2) mennyiségileg és 3) időben meghatározott perfektív cselekvéseket. Minőségileg meghatározott cselekvésről van szó, amikor a cselekvés eléri a maga minőségi (abszolút) határát, azaz a végpontját. Mennyiségileg meghatározott cselekvésről beszélünk, amikor a cselekvés csak a maga mennyiségi határát éri el. Időben (időbelileg) meghatározott cselekvésről van szó, amikor a cselekvés a maga időbeli határát éri el. Az utóbbi két csoport igéi valójában csak a maguk mennyiségi határát (másképpen: viszonylagos határát) érik el. Egyik esetben a cselekvés idejének a mennyiségét, a másik esetben pedig a cselekvés mennyiségét mérjük. 7.4. Véleményem szerint a szemléleti aktáns „új állapotának a kezdete” nem áll szemben a minőségi határ elérésének a jelentésével, mivel a minőségi (rezultatív) végpont (v. határpont) elérése a szemléleti aktáns új állapotának a bekövetkezését implikálja. Az egyik (a végpont v. határpont elérése) a jelentés („Bedeutung”), a másik (a szemléleti aktáns új állapotának a kezdete) az értelem („Sinn”). Az elsőben együtt vannak a rezultatív szituáció nem szubsztanciális és szubsztanciális elemei, a másikban csak a szubsztanciális elem (a változás hordozója) van jelen. A szemléleti aktáns minőségi változásának a jelentése csupán a minőségileg meghatározott rezultatív cselekvésekre jellemző, nem vonatkoztatható minden perfektív szituációra.

22


2009.01.20. 10:25:31

7.5. A mondottakat általánosítva, a perfektív igék jelentését a következőképpen fogalmazhatjuk meg: a perfektív igék általános jelentése, a totalitás megvalósulhat: vagy 1) a minőségi határ, vagy 2) a mennyiségi határ, vagy 3) az időbeli határ elérésével.

A szláv igék klasszifikációjának kérdéséről 1. Monográfiájában H. G. Klein, a generatív nyelvészet prominens képviselője rámutat a generatív irányultságú munkák divatos jelenségére, amelyek (rendszerint a hagyományos terminológia hiányos ismerete miatt) vagy tagadják, vagy újra felfedezik ezeket a terminusokat, megkerülve ezáltal a velük kapcsolatos problémákat (Klein 1974: 90). 1.1. E fejezetben nem tűztük ki célul, hogy megvitassuk a speciális aspektológiai irodalom meghatározásait és terminusait, még kevésbé az igeosztályokat. Választ keresünk azokra a kérdésekre, hogyan függnek össze ezek a terminusok, meghatározások, és hogyan egészítik ki egymást a logika és a nyelv szempontjából. A mai aspektológia területén Krongauz kétféle nyelvészeti tevékenységet különböztet meg: 1) az új irányzatok kutatását („néha, ahogy az várható, a jól elfelejtett régieket”), 2) a leírás teljességére törekvést az olyan területeken, amelyeket már eddig is bejártak aspektológusaink (Krongauz 1997: 21). 2. A fentieket figyelembe véve, választ keresünk a következő kérdésekre: 2.1. Milyen csoportokra oszthatók az ún. „ontológiai” igeosztályok? 2.2. Hogyan illeszkednek bele ezek az igeosztályok az ún. kvalitatív-terminatív (másképpen rezultatív-terminatív), a kvantitatív-terminatív és a temporatív-terminatív igék közé? 2.3. Milyen jelentést hordoznak magukban a szemelfaktív igék, és miben különböznek a motiváló multiplikatív igéktől? 3. A szláv igék viselkedésének ontológiai alapjai feltárhatók Jurij Maszlov (1948), Djuro Grubor (1953) és Zeno Vendler (1957/1967) elméleti munkáiban. Előtörténetük visszavezethető egészen Arisztotelészig, aki a Metafizika című művében a következő kategóriákat különbözteti meg: szubsztancia, minőség, mennyiség, tér és idő, továbbá a cselekvés, az állapot, az elszenvedés (változást szenved) és a viszony kategóriáját, amely a felsorolt kategóriák közötti viszonyra utal. A mennyiség kategóriája feltételezi a növekedést és csökkenést, a minőség kategóriája pedig a változást (lásd Aristoteles 1936: 290, 91). Kutatómunkában sem a minőség-, sem a mennyiség-, sem egyéb kategóriáknak mindaddig nincs jelentőségük, amíg nem tudjuk őket összekötni a szubsztanciával, amely Arisztotelész szerint nem más, mint egy „reális és konkrét tárgy” (uo.: 18), amelyet mi kutatómunkánk során kezdetben „szemléleti tárgynak”, később pedig szemléleti aktánsnak neveztünk el (Krékits 1985: 351). Mielőtt rátérnénk a szemléleti aktáns ismertetésére, tisztázandó, mit értünk az ige jelöletén. Gajszina az ige jelöletének (denotátumának) a szituációt tartja, amelynek – úgymond – szubsztanciális és aszubsztanciális elemei vannak. Aszubsztanciális elemei: a folyamat, állapot, történés, esemény; szubsztanciális elemei pedig a cselekvésben részt vevő személyek és tárgyak (Gajszina 1982: 60). Mindezeket a szláv perfektív igékre vonatkoztatva, a jelöletet, a szituációt három 23


2009.01.20. 10:25:31

lényeges összetevőre szűkítettem le: 1) a tágabb értelemben vett cselekvésre (vagy állapotra), 2) az időre és a 3) szemléleti aktánsra. Ha a szláv perfektív ige szituációjában a tágabb értelemben vett cselekvés kerül előtérbe, akkor 1) kvantitatív-terminatív igéről beszélünk, ha az időtényező, olyankor 2) temporatív-terminatív igéről, és ha a 3) szemléleti aktáns válik meghatározóvá (relevánssá), akkor pedig kvalitatív-terminatív (másképpen rezultatív-terminatív) igéről van szó (lásd Krékits 1985; 1989). 4. Buligina helyesen állapítja meg, hogy a predikátumok vendleri klasszifikációja meglepő hasonlóságot mutat a szemléleti igepárok klasszifikációjával: „Szemmel láthatóan ez azzal függ össze, hogy Zeno Vendler klasszifikációja burkoltan („в неявном виде”) a jelenségeknek jól megalapozott (fundamentális) felosztására támaszkodik: az eseményekre, folyamatokra és állapotokra, amelyek, amint az feltételezhető, az aspektusrendszer alapját képezik” (Buligina 1995: 48). Vizsgáljuk meg a „különböző” osztályozásokat időrend szerint: 4.1. Jurij Maszlov megkülönböztet 1) sztatív, 2) tevékenységet kifejező, 3) fokozatosan megvalósuló eseményeket rögzítő rezultatív igéket és 4) ugrásszerűen beálló eseményeket jelölő igéket. Maszlov (1948: 308) a sztatív igékhez (a vendleri states – 1957/1967) sorolja a létigéket, a szubjektum legáltalánosabb tulajdonságait, mennyiségi és minőségi jellemzőit más aktánsokhoz fűződő viszonyában: быть, существовать, наличествовать, присутствовать, отсутствовать, противостоять, соответствовать, значить, иметь, обладать, жить, стоить stb. A sztatív igékhez tartoznak még – Maszlov szerint – az érzelmeket (emocionális állapotokat) kifejező imperfektív igék: любить, ненавидеть, обожать, презирать, тосковать és mindazok az igék, amelyek az aktáns helyzetét, állapotát jelölik: стоять, сидеть, спать, бодрствовать, молчать stb. 4.2. Maszlov a tevékenységet kifejező (vendleri „activities”) igékhez sorolja a foglalkozás szerinti és hivatásszerűen űzött cselekvéseket: сапожничать, торговать, царствовать, заведовать, управлять, командовать, председательствовать, továbbá aterminatív jelentésükben az olyan alapigéket, mint amilyen a шить, пахать, писать, pl. „Она пишет в разных журналах”. Idetartoznak továbbá azok az igék, amelyek még perspektívájukban sem utalnak a cselekvés befejezésének a momentumára: плакать, дразнить, издеваться, ухаживать, заискивать, приятельствовать, напевать, разговаривать stb. (Maszlov 1948: 309). 5. Maszlov (1948) a rezultatív igéket is két csoportba sorolja. Az első csoportba azok az igék tartoznak, amelyek a cselekvés eredményének fokozatos fejlődését idézik elő és megegyeznek Zeno Vendler teljesítményigéivel (accomplishments): построить дом, написать письмо, сварить суп. Cselekvésükbe bizonyos mértékben bekapcsolódik egy előzetes, előkészítő folyamat, melyet egy terminatív (célra orientált cselekvést rögzítő) motiváló ige fejez ki. Anna Zaliznyak és Alekszej Smeljov (1997: 49) a писать/написать, строить/построить igepárokat beteljesítő, helyesebben teljesítményigéknek vagy a fokozatos megvalósulás igéinek nevezi. A motiváló imperfektív igében az a tendencia-jelentés jut kifejezésre, amely a motivált perfektív igében a cselekvés megvalósulásához vezet.

24


2009.01.20. 10:25:31

Nagyon fontosnak tartjuk a teljesítményigék megkülönböztetését az „ugrásszerű” átmenetet rögzítő igéktől (Maszlov 1948), amelyeket Zeno Vendler eredményigéknek (achievements) nevez (Vendler 1957/1967). 5.1 Elsőként Jurij Maszlov tárta fel a különbséget az „ugrásszerű” momentán eseményt rögzítő és a „nem ugrásszerű” eseményt rögzítő rezultatív igék között. Az ugrásszerűen pillanatnyi idő alatt beálló cselekvés hirtelen átcsap (átmegy) a szemléleti aktáns minőségileg új állapotába. A változást elszenvedő szemléleti aktánst az utóbbi időben a szituáció „incrementumának”1 nevezik (Mehlig 2006: 254). Ezek a rezultatív igék a szláv nyelvekben az imperfektív alakkal rendszerint igepárt alkotnak: прийти/приходить, принести/приносить, привести/приводить, найти/находить. A felsorolt mozgásigék érdekessége abban rejlik, hogy mindkét igealak eseményjelentést konceptualizál, mivel a folyamatos igéjük nem képes a cselekvés megvalósulását folyamatában visszaadni. Az ugrásszerűen bekövetkező pf. cselekvést jelölő szláv igék közé sorolandók még az ún. perfektumpárok, amelyekben az „ugrásszerű” gyorsasággal kifejezett átmenet az egyik állapotból a másikba pillanatnyi idő alatt megy végbe. Ezt az új állapotot implicite a perfektív ige, explicite az inperfektív ige jeleníti meg. Ilyen perfektumpárok (lásd Maszlov 1948: 312; Zaliznyak-Smeljov 1997: 49): az увидеть/видеть, услышать/слышать, поверить/верить, обрадоваться/радоваться, обидеться/обижаться, удивиться/удивляться, узнать/узнавать. A felsorolt perfektumigepárok pf. alakjai perfektum időjelentéssel bírnak: a szemléleti aktánsban végbement állapotváltozás a jelenben, a beszélés pillanatában is hatályban marad, érezteti a hatását. A perfektív ige totalitása az átmenet (átalakulás, átváltozás) meghatározott momentumára vonatkozik. Problémát okoznak, többek között, az olyan perfektumigék, mint a понять, заметить (megért, észrevesz) igék, amelyeket Dowty az eredményigék közé sorol (idézi Kiefer 2006: 286). Dowtyhoz hasonlóan a понять (megért) igét Paducseva is az ugrásszerűen beálló cselekvést rögzítő (achievements) igék közé sorolja (Paducseva 1996: 150). Zaliznyak és Smeljov a почувствовать igét is a pillanatnyi átmenetet rögzítő eredményigének minősíti (Zaliznyak–Smeljov 1997: 49), és ami a заметить (észrevesz) igét illeti, Bondarko is azon a véleményen van, hogy az is „ugrásszerű” átmenetet jelöl az egyik állapotból a másikba (Bondarko 1997: 82). 5.2. A fentiekkel összefüggésben rá kell mutatnunk arra, hogy a заметить, понять, почувствовать perfektumigék az átmenetet az egyik állapotból egy másik új állapotba nemcsak egy pillanat alatt gyorsan képesek visszaadni, hanem fokozatosan, lassanként is, ami jelentésükben metszi a teljesítményigék („accomplishments”) jelentését is. Mintegy közbülső helyzetet foglalnak el a teljesítményigék és az eredményigék között: szemléletileg kétarcú Janusként viselkednek. Minderről meggyőznek bennünket az irodalmi példák, amelyekben a fent felsorolt perfektív igék az új állapot bekövetkezését nemcsak pillanatnyi idő alatt, nemcsak pontszerűen, hanem fokozatosan is képesek visszaadni: вдруг понял, мало-помалу понял; вдруг заметил, мало-помалу заметил; вдруг почувствовал, мало-помалу почувствовал (1): (1) Но, наконец, передо мной прояснело мое положение, и я мало-помалу поняла, что осталась одна совершенно и живу у чужих людей (Ф. Достоевский. Неточка 1

Incrementum latinul „növekedést”, „gyarapodást”, a változásnak bizonyos formáját jelenti.

25


2009.01.20. 10:25:31

Незванова, 232). Мало-помалу я заметила, … что Катя становится со дня на день задумчивее (Ф. Достоевский. Неточка Незванова, 259). Мало-помалу он почувствовал, что вся его кровь прихлынула к голове и в ушах стоит непрерывный приглушенный шум (А. Дюма. Охотник на водоплавающую дичь, 12). A fentiekből is kitűnik, hogy a perfektumigék további kutatásokat igényelnek. Véleményünk szerint az irodalmi példák nyelvileg sokkal hitelesebbek és meggyőzőbbek, mint az ún. megkonstruált mondatok. 5.3. Eltekintve a fent említett eltérésektől, megállapítható, hogy a szituáció fokozatos bekövetkezése sajátja mind a maszlovi fokozatos megvalósulás igéinek (1948), mind a grubori pantív-rezultatív igéknek (1953), mind pedig a vendleri teljesítményigéknek (1957/1967). Itt a nézetek teljes egybeeséséről beszélhetünk. 6. Véleményünk szerint az imperfektív igék jelentésében az aktualitás jelentésmozzanata kapcsolódhat nemcsak a processzus és a tartam (tartósság), hanem a faktualitás (eseményszerűség) ismérveivel is. A grammatikában ténynek tartják a reális eseményt, történést is. Eseménynek a szótárban azt nevezik, „ami végbement, megtörtént” (СРЯ 1981). Még egyszer hangsúlyozni kell, hogy az aspektológiában elsőként Jurij Maszlov hívta fel a figyelmet a прийти/приходить típusú punktuális igékre, amelyek olyan tényt (eseményt) jelölnek, amely ugrásszerű (egyik minőségből a másikba hirtelen átcsapó) változást implikál. Jászay László felhasználva a „Смотри, вот он…” diagnosztizáló mondattöredéket, az alábbi példák alapján arra a következtetésre jut, hogy „a nevezett nem processzuális igék meghatározott kontextuális feltételek között folyamatot (processzust) is képesek kifejezni, méghozzá annak is egy speciális rezultatív változatát” (Jászay 1996: 88): (2) „Смотри, вот он приходит ко мне уже в третий раз” (Jászay László példája). (3) „В этот момент почтальон приносит мне уже третью телеграмму” (Jászay László példája). Mihail Seljakin levelében megjegyzi, hogy Jászay László példamondatai „teljes mértékben lehetségesek, habár meglehetősen ritkák is az ilyen szituációk nem gyakori előfordulása miatt” (Mihail Seljakin levele 1996. november 11-i dátummal). Jurij Apreszjan a „tudósító jelent” vizsgálva arra a következtetésre jut, hogy a tudósító jelen idő imperfektív és perfektív igéi tulajdonképpen új minőségbe csapó punktuális változásokat rögzítenek. Kiderül, hogy a fent idézett (2), (3) példákban az imperfektív приходить típusú igék aktuális tényt (azaz aktuális eseményjelentést) fejlesztenek ki: ilyen szituációban az imperfektív alakok (a perfektív párjukhoz hasonlóan) a beszélés pillanatában, a jelenben aktualizált tényt közölnek. A cselekvés meghatározott fázisának az esemény momentumát tekintjük, amely az ilyen ritka esetekben egybeesik a beszélés befejező momentumával, amelyet Debrunner punktuális jelennek vagy momentán jelennek („punktuelles Präsens”, „momentales Präsens”) (Debrunner 1930: 92, 95), Djuro Grubor pedig „praesens punctum”-nak nevez (Grubor 1953: 401), következésképpen a приходить, приводить, приносить, находить típusú igék nem képesek cselekvésüket a megvalósulás folyamatában visszaadni. A jelenben elért eredményük nem aktuális folyamatot, hanem aktuális tényt jelöl. Mivel itt imperfektív igéről van szó, magától értetődik, hogy ezek az igék a perfektív jelentést implicite fejezik ki. Svedova szerint ezek az imperfektív igék meghatározott 26


2009.01.20. 10:25:31

kontextuális feltételek között nem az eredmény elérésére orientált folyamatokat rögzítenek, hanem olyan totális cselekvéseket, amelyek el is érik a cselekvés minőségi határát (eredményesek) (Svedova 1984: 35). Jászay László erre vonatkozó kijelentésével azonosulva (1996: 88) megállapíthatjuk, hogy a приходить típusú igékben a totalitás jegye úgy konkretizálódik, mint az eredmény elérése: a beszélő konstatálja, hogy a jelen idejű alakkal kifejezett momentán jegyű cselekvés a jelenben, azaz a beszéd pillanatában realizálódik. A приходить típusú igék a (2), (3) szituációkban nem közeledést, folyamatot, hanem aktuális tényt rögzítenek, melyet a beszélő a beszélés pillanatában konstatál. Jászay László érdekes és izgalmas felvetését végső soron a pragmatika oldja meg: a beszélő azt akarja, hogy a címzett „úgy fogja fel a cselekvést, mintha az a szeme láttára bontakozna ki”, ezért Apreszjan a приходить típusú punktuális igéknek az ilyen cselekvését „pszeudoprocesszuálisnak”, azaz álprocesszuális jelentésűnek tartja (Apreszjan 1988: 68). Folytatva a szláv igék klasszifikációjáról szóló fejtegetéseimet, megállapíthatom, hogy az igék klasszifikációjának feltárásában a prioritás, minden kétséget kizáróan, Jurij Maszlovot (1948) és Djuro Grubort (1953) illeti meg, akik tudományos munkáikban elméletileg alapozták meg az igék klasszifikációjáról szóló koncepciójukat. 7. Djuro Grubor (1953) már Zeno Vendler (1957/1967) ontológiai klasszifikációjának megjelenése előtt a szerbhorvát igék négy osztályát állapította meg (Grubor 1953: 11–28). 7.1. Az első osztályba Grubor az ún. R-igéket sorolja: a „глаголи радње” = a cselekvés-igéket és a „глаголи развоjни” = a fejlődés igéit: „оре” (szánt), „расте” (nő, növekedik). 7.2. A második osztályba tartoznak az ún. Sz-igék: „глаголи стања”: ест (van), лежи (fekszik) stb., azaz a sztatív, másképpen állapotigék. 7.3. A harmadik osztályba Grubor a pantív (pantív-rezultatív) igéket sorolja, amelyek teljesen egybeesnek Zeno Vendler teljesítményigéivel („accomplishments”). „Пантивни: постепено радња извршена сва, од почетка до краја, или који било њезин одређени дио сав” (Pantív igék: cselekvésük fokozatosan valósul meg, a kezdettől a befejezésig, vagy annak csak egy meghatározott részéig, amely szintén úgy tekintendő, mint egész.) (Grubor 1953: uo.) A pantív igék megvalósulásuk jellege szerint lehetnek: 1) kreatívak, 2) transzformatívak vagy 3) motívak (Grubor 1953: 16): 1) Kreatívak: гради кућу → саградио кућу (сву), саградио трећину куће (сву трећину) строит дом → построил дом (весь), построил третью часть дома (всю третью часть) свира химну → одсвира химну 2) Transzformatívak: бели кућу → обели кућу (сву) белит дом → выбелил дом (весь) 3) Motívak (a szemléleti aktáns térbeli helyzete változik meg): враћа се → врати се из сајма возвращается → возвратился с базара 27


2009.01.20. 10:25:31

иде → дође из Сплита у Загреб плива → доплива од чуна тече → истече вино из бурета Lássunk egy találó példát Bondarkótól (1997: 33): (4) „Из бочки вытекло уже пол-литра вина, и оно продолжает вытекать.” A (4) példából kiderül, hogy a pantív2 igék nemcsak az egész cselekvést képesek megvalósítani, hanem annak egy meghatározott részét is mint egészet, vagyis ezek az igék elérhetik a perfektív cselekvés viszonylagos (illetve mennyiségi) határát is a folytatás képzetével. Grubor a pantív igék fő ismérvének tekinti, hogy jelentésükben képesek elérni a természetes (vagy minőségi, abszolút) határokon kívül a kvantitatív határukat is (Grubor 1953: 22), Koschmieder szavaival: „Man kann wohl einen bestimmten Teil eines Ganzen auch als Ganzes fassen” (Koschmieder 1928: 297). A pantív igék olyan cselekvéseket konceptualizálnak, amelyeknek a jelentésében a szubjektum a cselekvést szukcesszíve, azaz fokozatosan, lépésről lépésre valósítja meg. Ezek az igék jelentésükben a természetes (v. abszolút) határukon kívül képesek a viszonylagos határukat is elérni. 7.4. Djuro Grubor totív igéi már bonyolultabb problémát jelentenek. Némelyek közülük teljesen egybeesnek Maszlov (1948) és Vendler (1957/1967) „ugrásszerű” hirtelenséggel bekövetkező cselekvést jelölő igéivel. Ezek olyan momentán jelentésű igék, amelyek az új minőségbe átcsapó pillanatot rögzítik, amely a „bent” és a „kint” határán mozog, s amelynek elérésével bekövetkezik a szemléleti aktáns új állapota: иде → изађе из тунела умира → умре за отаџбину (ersterben) иде → уђе у собу тражи → нађе изгубљену ствар (нашел потерянную вещь) A fenti totív igéket Djuro Grubor is minden kétséget kizáróan a maszlovi „ugrásszerűen beálló” és a vendleri eredményigék („achievements”) közé sorolja. Ugyanakkor Djuro Grubor kiszélesítette ezt az osztályt, idesorolva az ún. duratív-totív igéket is, amelyek jelentésükben csak a természetes, illetve abszolút határukat képesek elérni, Grubor szavaival: „не казује се дио” (részcselekvést nem képesek visszaadni). A pantív igékhez hasonlóan ezek az igék is képesek a cselekvést kreatívan és transzformatívan megvalósítani: a) Kreatívak: кује → скова сјекиру кует → выковал топор b) Transzformatívak: пере → опра кошуљу стирает → выстирал рубашку Nem tartom a fenti duratív-totív igéket a pantív igék ellenpéldáinak. A duratív-totív és a pantív igék egy dologban különböznek egymástól, abban, hogy a pantív igék a részt is ki tudják fejezni mint egészet, míg a duratív-totív igék erre nem képesek: nem mondható, hogy *опра кошуљу напола. Véleményem szerint a fokozatosság jegye a duratív-totív 2 Ami a terminusokat illeti, nemcsak a jelentésük, de még a nevük is hasonlít, illetve megegyezik. Djuro Grubor az ógörögből merít (ϖαντελης = „teljes”, „mindent beteljesítő”, vagyis pantív; Zeno Vendler angol terminust használ: accomplishment = teljesítés, beteljesedés, beteljesülés, teljesítmény.

28


2009.01.20. 10:25:31

igékre is jellemző, még akkor is, ha ez kontextuálisan nem válik is láthatóvá. Ezt maga a szerző is észreveszi, amikor kifejti, hogy a duratív-totív igék szemben a pantív igékkel a fokozatosság jegyét nem explicite, hanem implicite, burkoltan fejezik ki: „Тако не смијемо ни из очитости постепености пантивних гл. изводити непостепеност тотивних. Код тотивних само није постепеност онако очита као код пантивних, па не избија на површину, не долази до изражаја, прикривена је донекле, али она је и код них ту у пуной својој снази” (Grubor 1953: 22). A nem fokozatosság jegyét csupán az „ugrásszerűen” beálló és a szemelfaktív igékre vonatkoztatjuk. Djuro Grubor a szemelfaktív (mozzanatos) igéket a „legtotívabb” igék közé sorolja: „они су иначе најтотивнији тотивни” (Grubor, uo.: 56). 7.5. Kiefer Ferenc szerint az állapotokhoz (states), a cselekvésekhez (activities), a teljesítményigékhez (accomplishments) és az eredményigékhez (achievements) hozzá kell vennünk mint önálló kategóriát a momentán eseményeket, azaz a szemelfaktív igéket is (Kiefer 1996: 258). Az orosz nyelvben (mint ahogyan más szláv nyelvekben is) a szemelfaktív akcióminőségű igék a temporatív-terminatív jelentésen kívül gyakran kifejlesztik a rezultatívterminatív jelentést is:

alapige

temporatív-terminatív jelentés

rezultatív-terminatív jelentés

кольнуть прыгнуть махнуть

– все прыгнули махнуть рукой

кольнуть булавкой прыгнуть в воду на него махнули рукой

A колоть, прыгать, махать aterminatív multiplikatív igékből képzett szemelfaktív akcióminőségű igék – véleményem szerint – nem alkothatnak igepárt. A szláv nyelvekben a szemelfaktív akcióminőségű igék nem szolgálhatnak az igék ontológiai osztályozása szempontjából mintául elsősorban a gyakori jelentésváltozás miatt, ami általában jellemző a szigorúan vett akcióminőségekre. Erről győznek meg bennünket a kiváló orosz aspektológus, Jurij Maszlov szavai is: „A hirtelen, meglepetésszerűen bekövetkező eseményt rögzítő igék cselekvései gyakran váratlanul érik a beszélőt (többségük emocionális és stilisztikailag árnyalt jelentéssel bír)” (Maszlov uo.: 310). Ezzel Maszlov azt kívánta aláhúzni, hogy a jelentésváltozások megértése elképzelhetetlen a nyelv emocionális oldalának figyelembevétele nélkül. Csatlakozva Jurij Maszlov szavaihoz, megállapíthatjuk, hogy a szemelfaktív és a kezdő igék jelentései nemcsak a fogalmi, hanem a konnotatív-emocionális jegyek alapján is metszik egymás jelentéseit. Mindegyikük környezetében gyakran jelennek meg (idéződnek fel) a вдруг, внезапно és a неожиданно lexikai értékmutatók, melyek a szemelfaktív és a kezdő cselekvés hirtelen, váratlan és meglepetésszerű bekövetkezésére utalnak. Az ilyen gyorsan, váratlanul, meglepetésszerűen beálló cselekvés asszociatíve kiváltja bennünk a bekövetkezett cselekvés intenzitásának a képzetét: „a váratlanság erőt rejt ma-

29


2009.01.20. 10:25:31

gában” – írja Jakobszon Az érzelmek pszichológiája című könyvében (Jakobszon 1962: 264). 8. Szemantikai szempontból fontosnak tartjuk annak megvizsgálását, hogy milyen specifikus szemléleti jelentéseket valósítanak meg az állapotigék („states”), és milyeneket a tevékenységigék (a cselekvések, „activities”). Mielőtt az aktuális jelen idő (praesens concreticum) specifikus aspektusjelentéseinek az elemzéséhez fognánk, meg kell magyaráznunk néhány terminológiai kérdést, mivel az imperfektív igék specifikus (egyedi) jelentéseit az aspektológusok is különbözőképpen nevezik és értelmezik, és nem véletlenül, mert – véleményünk szerint – a különböző elnevezések különböző jelentéseket is hordoznak magukban. 8.1. Az imperfektív igék alapvető szemléleti pozícióját Bondarko „konkrét folyamatjelentésnek” („позиция конкретно-процессного значения”) nevezi (Bondarko–Bulanyin 1967: 55). Glovinszkaja az imperfektív igék szemléleti alapjelentését „aktuális-tartósnak” („актуально-длительное значение”) nevezi, és a következő példákkal illusztrálja (5), (6): (5) И – трое мы бредём. (6) Лежит пластами пыль. Jászay László azonosítja a konkrét folyamatjelentést az „aktuális-tartós” jelentéssel, amikor az уходить ige kapcsán kijelenti: „A szóban forgó ige a legtipikusabb imperfektív pozícióban használatos, amely aktuális-tartós cselekvést, másképpen »aktuális folyamatot« fejez ki” (Jászay 1996: 85). Glovinszkaja kétféle szituációt különböztet meg: az egyiket „aktuális-tartós” cselekvésnek, a másikat „folyamatszerű tényjelentésnek” („процессно-фактическое значение НСВ”) nevezi. „Ha az aktuális-tartós jelentést mi feltételesen – írja Glovinszkaja – úgy értelmezzük, mint a folyamatában lévő cselekvést, akkor a folyamatjelentést („процессное значение”) feltételesen tartós cselekvésnek nevezzük („действие в его длительности”) (Glovinszkaja 1989: 88)3. Glovinszkaja az imperfektív igék aktuális-tartós jelentéséről akkor beszél, amikor az imperfektív ige cselekvése a kibontakozás folyamatában nyilvánul meg, folyamatszerű tényjelentésről pedig, amikor az imperfektív ige a maga tartós jellegében manifesztálódik. 8.2. Mit is fejez ki a „processzualitás” (процессность) fogalma? A „proceszszualitást” Bondarko úgy értelmezi, mint olyan cselekvést, amelynek a folyamatát nem korlátozza semmilyen határ a cselekvés középső szakaszában, amikor az már elkezdődött, de még nem fejeződött be (Bondarko 1987b: 85). A folyamat (processzus) szemantikájában két fontos elemet emel ki: a dinamikát (a cselekvés lefolyásának dinamikáját a korábbi momentumoktól a későbbi momentumokig) és a középső szakaszt, amely a cselekvés fókuszában áll (Bondarko uo.). Teljesen egyetértünk Glovinszkajával, amikor azt hangoztatja, hogy az aktuális-tartós cselekvés és a folyamatszerű tényjelentés szemben állnak egymással (Glovinszkaja 1982a: 127). Ezek a jelentések valóban különböznek egymástól, nem lehet őket azonosítani. Ugyanakkor nem érthetünk egyet ezen két specifikus szemléleti jelentés interpretációjával. Véleménye szerint az aktuális-tartós jelentés pozíciójában „egy folyamat bontakozik ki” (fejlődik ki) (uo.: 128). Másutt a következőket írja: „A tartós 3 М. Я. Гловинская различает „актуально-длительное“ „и процессно-фактическое значение НСВ“: „Если актуально-длительное значение мы условно обозначили как действие в протекании, то процессное значение условно назовем „действие в его длительности“ (uo. 88).

30


2009.01.20. 10:25:31

cselekvés, amely nem bontakozik ki (nem fejlődik ki) az időben – nem más, mint az imperfektív ige folyamatszerű tényjelentése. Ha tehát mi az inperfektív ige aktuális-tartós jelentését feltételesen úgy jellemezzük, mint folyamatban lévő cselekvést, akkor a processzuális jelentést feltételesen olyan cselekvésnek nevezzük – írja Glovinszkaja –, amely annak tartós jellegében nyilvánul meg” (uo.: 89). Nem érthetünk egyet Glovinszkajával, amikor azt hangoztatja, hogy az aktuális-tartós jelentés egy kibontakozóban lévő folyamatot, a folyamatszerű tényjelentés pedig tartós, nem kibontakozóban lévő cselekvést rögzít (uo.: 88). A fentiekből kiderül, hogy a tulajdonképpeni folyamatjelentést tartós cselekvésként értelmezi, az aktuális-tartós cselekvést pedig mint folyamatot (processzust). A terminusok ilyetén használata ellentmondásos: ellenkező fogalmakkal értelmezi őket. A „длительный” szónak két jelentése van. A négykötetes szótárban (Akadémiai kisszótár–4 1981) csak az egyik jelentése van megadva: „долго продолжающийся” = ’tartós, hosszan tartó’. Az Ozsegov-szótárban a „длительность” szónak van még egy jelentése: „протяжение, протяженность во времени” = ’időben elnyújtott’, vagyis a длительный szó utalhat a cselekvés jellegére és arra, hogy az állapot bizonyos ideig tart, elhúzódik, és nincs kibontakozóban („не разворачивается”), kifejlődőben. Az állapotból ki van zárva a dinamikai elem, amely a cselekvésre jellemző. Leszögezhetjük, hogy az állapotok tartanak (длятся), a cselekvések pedig kibontakoznak, kifejlenek (разворачиваются) (Luht 1982: 241). Az aktuális-tartós pozícióban az idő fejlődik (mozog), vagyis az állapot ideje nyúlik meg, az állapot azonos marad önmagával (7): (7) – А ты сияешь счастьем и здоровьем! (Л. Толстой. Анна Каренина, I. 71, a továbbiakban ЛТ). – Отдыхаешь, вальсируя с вами (ЛТ I. 81). Однако, как сильно пахнет свежее сено! (ЛТ II. 151). – Я теперь чувствую, как я малообразован (ЛТ II. 210). – И не для себя, – я вижу, что вы страдаете (ЛТ I. 187). – Прости меня. Но я радуюсь этому. Я радуюсь, потому что это не может, никак не может оставаться так, как он предполагает (ЛТ I. 308). Может быть, и нельзя помочь, но я чувствую, особенно в эту минуту. – Ну да это другое – я чувствую, что я не могу быть спокоен (ЛТ I. 34). Az aktuális folyamatjelentés feltételezi a dinamikát, a cselekvés dinamizmusát: a cselekvés fejlődik, kibontakozóban van (действие разворачивается) (8): (8) Коломийцев. Разъясняю суду: мое дело выделено в отдельное производство, мы сейчас занимаемся этими вопросами, и было бы преждевременно… Судья. Ясно, Коломийцев (А. Гребнев. Киноповести разных лет, 341). Что это, я с ума схожу… (ЛТ II. 308). – Как быстро идет у вас работа! – К осени все готово (ЛТ II. 183). – Вы что пьете, чай или кофе? – Ни то, ни другое. Я завтракаю. (ЛТ II. 308). – Где Корд? – В конюшне, седлают (ЛТ I. 189). – Пустили! Скачут! – послышалось со всех сторон после тишины ожидания (ЛТ I. 193). – Ищет жену, а она в середине беседки (ЛТ I. 191). – Я теперь умираю. Я знаю, что умру, спроси у него (ЛТ I. 401). 9.1. A könyvnek e fejezete azon aspektológusoknak íródott válaszként, akik azt hangoztatják, hogy a szláv aspektológia eredményei az aspektuskutatás főbb irányaiban alig-alig érhetők tetten. 9.2. Mi a szláv és nem szláv igék klasszifikációjában elsőbbséget Jurij Maszlovnak (1948) tulajdonítunk, aki a nyelvészeti irodalomban elsőként tárta fel az állapotot és a 31


2009.01.20. 10:25:31

tevékenységet (cselekvést) kifejező igék, valamint a rezultatívumok jelentéseit és lényeges jegyeit; azokra a rezultatív-perfektív igékre gondolunk, amelyek vagy 1) fokozatosan, vagy 2) ugrásszerű hirtelenséggel valósítják meg a cselekvésüket. Elismerve Djuro Grubor (1953) és Zeno Vendler (1957/1967) érdemeit, ki kell emelnünk mindkettőjük fontos szerepét az igei osztályozás további kutatásában és elterjesztésében. 9.3. Megállapíthatjuk, hogy a fokozatos megvalósulást és az ugrásszerű bekövetkezést rögzítő perfektív-rezultatív igék jelentésében szemiológiailag relevánssá az igei cselekvés szubsztanciális eleme válik. A rezultatív-terminatív igék jelentésükben minőségi határukat a szemléleti aktánsban érik el, amely az ige kötelező valenciáját tölti be. Ezek azok az igék, amelyek az egész aspektusrendszer morfológiai bázisát alkotva a totális cselekvés optimális szituációit rögzítik. 9.4. Kiderült, hogy az aktuális jelenben 1) az aktuális folyamatjelentésen kívül kifejleszthető 2) az aktuális-tartós jelentés (a mi értelmezésünkben), ritkábban 3) az aktuális tényjelentés (Krékits 1998). 9.5. A szláv nyelvekben a szemelfaktív akcióminőségű igék nem szolgálhatnak mintául az ontológiai klasszifikáció számára a gyakori jelentésváltozás miatt, ami általában jellemző a defektív (pár nélküli) akcióminőségekre. 9.6. Befejezésül szeretnénk nyomatékosan hangsúlyozni, hogy a szláv igék nélkül nehéz értelmezni az osztályozó aspektuselméleteket. A szláv igeaspektusról szóló elméletek valóban feltételezik az új irányok (néha – mint ahogy kiderült – a jól elfelejtett régi ismeretek) kutatását. A tudomány ott fejlődik elsősorban, ahol termékeny talajon (az aspektusnyelvekre gondolunk) fejlődnek az igeaspektusról szóló elméletek. Mindent összevetve, úgy gondoljuk, hogy a tudomány és az erkölcs íratlan törvényeinek akkor teszünk eleget, ha mindig előnyben részesítjük az igazságot, amit Cervantes tömören és szellemesen így fejezett ki: „Amicus Plato, sed magis amica veritas.”

A rezultativitás kérdéséhez a szláv igékben (A perfektív ige és a szemléleti aktáns kölcsönös összefüggése) 1. A címben felvetett kérdés további kérdések egész sorát indítja el: Hová tartozik a rezultativitás a jelentések hierarchiájában? Egyedi, különös vagy általános szintű jelentés-e? Megegyezik-e a terminativitás kategóriája a rezultativitás kategóriájával; ha nem, miben különbözik tőle? A perfektív igék általános, invariáns jelentése-e a rezultativitás? Milyen szerepet tölt be az igepárképzésben, stb.? Mindmegannyi bonyolult kérdés, melyekre a választ nem könnyű megadni. 2. A címben felvetett kérdésre a szakemberek a legkülönbözőbb válaszokat adták. Nézzük meg, kik azok, akik a rezultativitást grammatikai kategóriának, a perfektív igék általános, invariáns jelentésének tartják. 2.1. Joszif Pavlovics Mucsnyik, orosz nyelvész a rezultativitást kategorikusan a perfektív igék általános szemléleti jelentésének tudja be: „Minden perfektív igében egyértelműen megjelenik a cselekvés rezultatív jelentése, amiről viszont nem beszélhetünk a nekik megfelelő imperfektív igék esetében” (Mucsnyik 1971: 102). Mucsnyiknak ez az 32


2009.01.20. 10:25:31

elvonatkoztatása L. P. Razmusen csaknem kifogástalan meghatározásából táplálkozik: „A perfektív ige … elsősorban olyan cselekvést jelöl, amely eléri a maga célját (határát) (idézi Mucsnyik 1971: 104). Mucsnyik megfogalmazásában ez így hangzik: „Глаголы СВ указывают на достижение цели (предела) действия, т. е. его результативность, как характерный признак совершенного вида” (uo.: 104). A perfektív igealak szerinte a cselekvés céljának, határának, eredményének elérésére utal. Mucsnyik a rezultativitás kategóriáját a terminativitás kategóriájával azonosítja. A terminativitás és a rezultativitás között azonban van különbség. A terminativitás kategóriája a perfektív cselekvésmódok (akcióminőségek) legmagasabb absztrakciója, a perfektív, illetve totális cselekvés egyik lényeges ismérvét meríti ki: a mennyiségi és a minőségi határ elérését. Mucsnyik az eredménykategória fogalmát az absztrakt határ elérésével, a terminativitás kategóriájával azonosítja. A terminativitás kategóriája tágabb, mint az eredménykategória: a rezultatívterminatív igéken kívül magában foglalja a temporatív-terminatív és a kvantitatív-terminatív igéket is. A rezultativitást tehát nem minősíthetjük grammatikai kategóriának, és nem azonosíthatjuk a terminativitással sem, ahogy ezt Mucsnyik gondolja. 2.2. Herbert Mulisch, német aspektológus a Resultativität der Handlung – Aktionsart oder Aspektbedeutung? című dolgozatában Mucsnyikhoz képest tovább szűkíti a rezultativitást mint grammatikai jelentést, és a terminativitással (a cselekvés minőségi határának az elérésével) azonosítja: „Das Ziel- oder Resultaterreichen der Handlung … gehört zur Bedeutung des perfektiven Aspekts” (Mulisch 1971a: 64). Az olyan perfektív igéket, mint amilyenek a delimitatív vagy perduratív akcióminőségű igék, aterminatív igéknek minősíti (uo.: 64), mintha jelentésükben a „határt” (határpontot) nem is érnék el, mintha nem is fejeznének ki időben meghatározott (a szó tövében a „határ” szóval) cselekvést. Az eredmény elérése („das Resultaterreichen”) nála egybeesik a cselekvés belső határának az elérésével („das Erreichen der inneren Grenze der Handlung”) (Mulisch 1971b: 74). 2.2.1. Megítélésem szerint a rezultativitás nem mindig esik egybe a terminativitás kategóriával; ugyanis nem minden perfektív cselekvés éri el a maga abszolút, illetve minőségi határát. A temporatív-terminatív és a kvantitatív-terminatív igék jelentésükben csak a „cselekvés” időbeli vagy mennyiségi határát érik el: pontosabban a temporatív-terminatív igék esetében a cselekvés idejének a mennyiségét, a kvantitatív-terminatív igék esetében pedig a cselekvés mennyiségét (intenzitását, intenzitásának fokát) mérjük. Maszlov, Grubor és Vendler teljesítményigéiről és eredményigéiről „A szláv igék klaszszifikációjának kérdéséről” szóló fejezetben már volt szó. Velük összefüggésben rámutattunk, hogy a понять, почувствовать, заметить perfektumigék az átmenetet az egyik állapotból a másik állapotba nemcsak egy pillanat alatt gyorsan képesek visszaadni, hanem fokozatosan, lassanként is, ami jelentésükben metszi a teljesítményigék jelentését is. Ezek az igék mintegy közbülső helyzetet foglalnak el a teljesítményigék és az eredményigék között: szemléletileg kétarcú Janusként viselkednek. A fenti három igéhez csatlakoznak az alábbi rezultatív perfektumigék is: заболеть, загулять, запить, закручиниться, полюбить, понравиться stb. A felsorolt igék az új állapot lassankénti, fokozatos vagy hirtelen, pillanatnyi bekövetkezését is rögzíteni képesek, a szemléleti aktáns új állapotának a képzetével: заболел → болеет; загулял (предался кутежу) → гуляет; запил → пьёт; полюбил → любит; закручинился → кручинится. 33


2009.01.20. 10:25:31

Ezek az igék perfektum-időjelentést hordoznak magukban: a szemléleti aktánsban végbement állapotváltozás (az új állapot) a jelenben, a beszélés pillanatában is érvényben marad (заболел → болеет). A perfektív igék totalitása itt az átmenet meghatározott momentumára vagy tartamára vonatkozik, vagyis kettős potenciával rendelkeznek: képesek a szemléleti aktáns új állapotának a bekövetkezését mind nonduratív (pontszerű) (1), mind pedig duratív formában megjeleníteni (2): (1) Он вдруг как-то понял, что … он … ровно ничего не делал и мог бы остаться без обеда (М. Салтыков-Щедрин. Господа Головлёвы, 582). Я полюбил её с первого мгновения нашей встречи и знаю – на всю жизнь (Н. Погодин. Вихри враждебные, 33). Полюбил я её. Полюбил сразу на всю жизнь, всей душой (Ч. Айтматов. Тополек мой в красной косынке, 522). (2) Мало-помалу отец полюбил меня; я уже осмеливалась заговаривать с ним, и часто мы говорили с ним целые часы… (Ф. Достоевский. Неточка Незванова, 203). За десять лет она полюбила Сегхат, расчитывая тут состариться (Л. Немет. Эстер Эгетё, 346. Пер. Т. Воронкиной). 2.2.2. Az akcióminőség eldöntése szempontjából fontos megvizsgálni, milyen szemantikai funkciót tölt be a tárgy vagy az alany, melyeket mi „szemléleti aktánsnak” nevezünk: kiben vagy miben megy végbe a változás, kiben vagy miben valósul meg a cselekvés eredménye: a tárgyban vagy az alanyban, Az inchoatív rezultatív igék (похудеть, постареть) tárgyatlanok, a változás minden kétséget kizáróan csak az alanyban mehet végbe. A полюбить perfektumigét a похудеть, постареть inchoatív rezultatív igéktől megkülönbözteti tárgyas mivolta is. A полюбить ige a похудеть igéhez hasonlóan kontrollálatlan „cselekvést” fejez ki; ezt hangsúlyozza az alábbi példa is: (3) Обвинять человека в том, что он полюбил или разлюбил, это глупо. Любовь и ненависть не в нашей власти (А. Чехов. Дуэль, 2). Nem az alany hat a külvilágra, hanem megfordítva, a külvilág van hatással a cselekvés alanyára, a külvilág afficiálja a „cselekvés” alanyát. (A külvilágnak az alanyra gyakorolt afficiáló hatásáról lásd Hadrovics 1969: 61). Az alanyban végbemenő változást a tőlünk független külvilági jelenségek, dolgok vagy személyek váltják ki. A полюбить ige mellett álló „külső tárgy” afficiálja az alanyt; az alany „ráhatást szenved” a külső tárgy vagy személy részéről. A понять ige jelentése bonyolultabb, mint a полюбить igéé. Két egyenrangú szemléleti aktáns áll mellette: a szubjektum és az objektum. Az alany mentálisan magáévá teszi a tárgyat: a változás mind az alanyban, mind pedig a tárgyban (az „accusativus acceptivus”-ban) végbemegy. (Az ilyen és hasonló igék jelentéséről lásd A. Jacobsohn 1933: 299). A полюбить és a понять típusú igékben közös a perfektív cselekvés 1) lassankénti, fokozatos vagy 2) hirtelen beállásának a jelentésmozzanata, továbbá a bekövetkezett új állapot folytatásának a képzete. Az állapot a bekövetkezés eredménye: a bekövetkezés perfektív mozzanat, az eredmény itt imperfektív: понял = megértette → понимает = érti. Az értés jelentésmozzanata továbbra is fennáll, érvényben van mint eredmény, amelyet a perfektumige понять burkoltan, implicite hordoz magában. Ha ezt az implicit jelentésmozzanatot explicitté (nyilvánvalóvá) tesszük az alapigével, akkor létrejön a понял (megértette) eredményige és az eredményt kifejező понимает (érti) alapige szimbiózisa, ami ez esetben a szláv igékre jellemző igepárságban (понять/понимать) valósul meg.

34


2009.01.20. 10:25:31

3. Az akkoron nagy feltűnést keltő tanulmányában Jurij Maszlov figyelmeztet, hogy az igei jelentés feltárásában a morfológia nem képezheti az egyetlen támpontot, szükség van egy szintaktikai ismérvre is. Ilyen ismérv lehet a vizsgálandó igék környezetfelidéző képességéből eredő különbség, az igék különböző valenciája (Maszlov 1948: 305). Papp Ferenc egyértelműen leszögezi, hogy a szemléletkategória – a morfológiai ismérvek mellett – „a széles értelemben vett szintaktikai eszközökkel jut kifejezésre” (Papp 1979: 228). Az aspektust Kiefer Ferenc is „mondatszemantikai kategóriának” tekinti, ennek ellenére kijelenti, hogy „az aspektus szintaktikai vonatkozásaival” részletesen nem foglalkozott, mert „az aspektus szemantikájáról szintaxis nélkül is teljes képet kaphatunk” (Kiefer 2006: 314, 316). Ebben a kérdésben Jurij Maszlovhoz és Papp Ferenchez csatlakozom, akik „a széles értelemben vett szintaktikai eszközök” kutatására szólítanak. Tehát „az igeszemléletben a szintaktikai komponens éppen olyan meghatározó jelentőségű, mint a morfológiai, ugyanis a morfológiában is valamiféle megmerevedett szintaxist kell látnunk” („Die syntaktische Komponente ist beim Verbalaspekt von ebenso entscheidender Bedeutung wie die morphologische, hier sollte man tatsächlich in der Morphologie so etwas wie eine erstarrte Syntax sehen” – Pollak 1962: 20). 3.1. A rezultativitás megértésében Szergej Karcevszkij kiemelt szerepet tulajdonít a „közvetlen tárgynak”: „Le moment résultatif fait précisément penser a un résultat concret et pour ainsi dire tangible vers lequel tend et auquel aboutit le procès, et c’est naturellement l’object direct, qui le premier se présente a l’esprit” (kiemelés tőlem – K. J.) (Karcevski 1927: 99). Hadrovics László funkcionális ihletésű vizsgálatában a „szófajok jelentésviszonyaiból” kiindulva (Hadrovics 1969: 8) továbbmegy, és a rezultativitás kapcsán szemantikailag is árnyalja a tárgyat: afficiált és efficiált tárgyról beszél (uo.: 101). A szláv rezultatív igék jelentésében a közvetlen tárgyon („прямой объект”) kívül fontos szerepet tölthet be még a közvetett tárgy („косвенный объект”) és az alany, az ige kötelező vagy fakultatív valenciája, melyeket összefoglaló műszóval szemléleti aktánsnak nevezek (Krékits 1978: 114). Hogy az ige jelentését a valóságnak pontosan megfeleltessük, nem vonatkoztathatunk el a valóság, a szituáció szubsztanciális elemeinek (a tárgyaknak, személyeknek, dolgoknak) a vizsgálatától, mert – úgymond – „a tárgyak alkotják a világ szubsztanciáját” (Wittgenstein 1963: 115); következésképpen az ige jelentésének feltárása nem képzelhető el azon tárgyak, dolgok vagy személyek vizsgálata nélkül, amelyek vagy akik „résztvevői” („Mitspieler”-ei) az igei cselekvésnek, szituációnak, de erre már Arisztotelész is felhívta a figyelmünket, amikor a kategóriái közül kiemelt szerepet tulajdonított a szubsztanciának, amely „a keletkezés és elmúlás során szenvedi a változásokat” (Aristoteles 1936: 91). Alekszandr Bondarko is fontosnak tartja az új szituáció létrejöttének, keletkezésének a kutatását, ami elképzelhetetlen az egész szituációban részt vevő szubsztanciális elemek (a szubjektumok és objektumok) állapotában végbemenő változások tanulmányozása nélkül (Bondarko 1993: 220). Hans Robert Mehlig a változást elszenvedő szemléleti aktánst a szituáció „incrementumának” nevezi, ami latinul „növekedést”, „gyarapodást” jelent (Mehlig 2006: 254). Mivel a „szubsztancia a keletkezés és elmúlás során szenvedi a változásokat” (Aristoteles 1936: 91), ki kell egészítenünk Mehlig meghatározását azzal, hogy a szemléleti aktánsban végbemenő változás nemcsak pozitív, de negatív irányú is lehet, nemcsak növekedés, gyarapodás irányában változhat 35


2009.01.20. 10:25:31

a szemléleti aktáns állapota, hanem a „fogyás” irányában is, ami latinul „defectió”-t jelent (magyarul: fogyást, vminek az eltűnését, megszűnését, kisebbedését). A perfektív szemléletű szláv igékben a cselekvés totalitása mindig a cselekvés kezdetétől a cselekvés határáig tart. A rezultatív igék a totalitást – és erre már egyszer rámutattunk – a perfektív cselekvés minőségi határának az elérésével valósíthatják meg. A cselekvés minőségi határáról („качественный предел”) akkor beszélhetünk, ha a cselekvés a szemléleti aktánsban elérte a célját, eredményes volt. A cselekvés teljesen befejeződhet, még sincs eredmény, mivel az eredmény mindig a cselekvésen kívüli tényezőktől függ, tehát a szemléleti aktánstól (Krékits 1985: 351), amely paradox módon az igét „belülről” jellemzi. A rezultatív-terminatív igék alkotják a szláv aspektusrendszer morfológiai bázisát; rendszerint igepárt alkotnak: уехать/уезжать в Москву, переписать/переписывать письмо, темнеть/потемнеть stb. Elmélyült kutatásuk a „szemléleti aktáns” szemantikájának a felderítésével a jelen és a jövő feladatát képezi. Az aspektuskorrelációk (igepárok) kutatása terén már eddig is jelentős eredmények születtek a szláv aspektológiában (Grubor 1953; Glovinszkaja 1982a; Csertkova 1997; Jászay 2005).

36


2009.01.20. 10:25:31

Irodalom

Nyelvészeti irodalom Admoni 1964: В. Г. Адмони. Основы теории грамматики. Москва–Ленинград: Наука. Agrell 1908: S. Agrell. Aspektänderung und Aktionsartbildung beim polnischen Zeitworte. Lund. Akadémiai grammatika 1980: Русская грамматика. Т. 1. Под ред. Н. Ю. Шведовой. Москва: Наука. Akadémiai kisszótár–4 1981: Словарь русского языка. Изд. 2-е, исправ. и доп. Москва: АН СССР (Малый академический словарь в 4 томах). Akadémiai nagyszótár–17 1950–1965: Словарь современного русского литературного языка. Москва: АН СССР (Большой академический словарь в 17 томах). Allendorf 1965: К. А. Аллендорф. Значение и изменение значений слов. Москва: Учёные записки, т. 32. Первый Моск. гос. пед. инст. иностранных языков им. Мориса Тореза. A mai magyar nyelv 1968: A mai magyar nyelv. Szerk. Bencédy József et al. Budapest: Tankönyvkiadó. Amoszova 1958: Н. Н. Амосова. Слово и контекст. Ленинград: Ленинградский университет, 3–23. Andersson 1972: S.-G. Andersson. Aktionalität im Deutschen. Studia Germanistica Upsaliensia 10, Uppsala. Ananjewa 1993: N. Ananjewa. Функционирование форм прошедшего времени совершенного вида со значением повторяемости в польском языке (в сопоставлении с русским). Badania nad czasownikiem w językach słowiańskich. Typologia i kofrontacja. Warszawa, 65–81. Antal 1964: Antal László. A formális nyelvi elemzés. Budapest: Gondolat. Anyikina 1964: A. Б. Aникина. Сочетаемость глаголов совершенного и несовершенного вида с наречиями и другими лексическими единицами, характеризующими способ действия. Филол. науки № 3, 165–173. Apreszjan 1967: Ю. Д. Апресян. Экспериментальное исследование семантики русского глагола. Москва: Наука. Apreszjan 1974: Ю. Д. Апресян. Лексическая семантика. Синонимические средства языка. Москва: Наука. Apreszjan 1988: Ю. Д. Апресян. Глаголы моментального действия и перформативы в русском языке. In: Русистика сегодня. Язык: система и ее функционирование. Отв. ред. Ю. Н. Караулов. Москва: Наука, 57–78. Apreszjan 1995: Ю. Д. Апресян. Лексическая семантика. Синонимические средства языка. 2-е изд. Издательская фирма «Восточная литература». РАН.

321


2009.01.20. 10:25:55

Apreszjan 1997: Ю. Д. Апресян. Лексикографическая трактовка вида: нетривиальные случаи. In: Труды аспектологического семинара филологического факультета МГУ им. М. В. Ломогосова, т. 2. Oтв. ред. М. Ю. Черткова. Москва: Изд-во Московского ун-та, 7–20. Apreszjan–Páll 1982: Apreszjan J. D. – Páll Erna. Orosz ige – magyar ige. Vonzatok és kapcsolódások. 1–2. Budapest: Tankönyvkiadó. = Ю. Д. Апресян, Эрна Палл 1982 – Русский глагол – венгерский глагол. Управление и сочетаемость. 1–2. Будапешт: Танкёньвкиадо. Aristoteles 1936: Aristoteles. Metafizika. Budapest: Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda R.T. Avilova 1959: Н. С. Авилова. О категории вида в современном русском языке. РЯШ № 4, 21–26. Avilova 1968: Н. С. Авилова. Двувидовые глаголы с заимствованной основой в русском литературном языке нового времени. Вопросы языкознания № 5, 66–78. Avilova 1976: Н. С. Авилова. Вид глагола и семантика глагольного слова. Москва: Наука. Balázs 1985: Balázs János. A szöveg. Budapest: Gondolat Kiadó. Balin 1969: Б. М. Балин. Немецкий аспектологический контекст в сопоставлении с английским. Калинин. Bańczerowski 2000: Bańczerowski Janusz. A nyelv és nyelvi kommunikáció alapkérdései. Budapest: ELTE BTK Szláv és Balti Filológiai Intézet. Belić 1924a: A. Belić. Zur slavischen Aktionsart. Streitberg Festgabe, Leipzig,1–11. Belić 1924b: А. Белич. О српскохрватском глагольном виду. Jужнословенски филолог IV, Београд, 1–10. Benveniste 1959: E. Benveniste. Les relations de temps dans le verbe français. Bulletin de la Société de Linguistique de Paris LIV, 69–82. Berezin–Golovin 1979: Ф. М. Березин – Б. Н. Головин. Общее языкознание. Москва: Просвещение. Bihari 1962: Bihari József. Aspektusproblémák a mai orosz nyelvben. Acta Academiae Paedagogicae Agriensis VIII, 175–212. Bihari 1963a: Bihari József. Az orosz igeaspektusrendszer. Kandidátusi értekezés. Budapest. Bihari 1963b: Bihari József. Az orosz igeaspektusrendszer. Kandidátusi értekezés tézisei. Budapest, 3–15. Bikova 1960: Л. А. Быкова. О видовой соотносительности приставочных глаголов несовершенного вида со значением сложного длительного действия. Учёные записки CIX, Харьков, 93–105. Boeck 1956: W. Boeck. Die Aktionsarten des russischen Verbs. Russischunterricht Heft 7/8, 316–323. Boeck 1961: W. Boeck. Wechselbeziehungen zwischen Aspekten und Aktionsarten in der russischen Sprache der Gegenwart. Wissenschaftliche Zeitschrift der M. Luther-Universität, 225–232. Bogusławski 1972: A. Bogusławski. К вопросу о семантической стороне глагольных видов. Z polskich studiów slawistycznych Ser. 4, Warszawa, 227–232. Bolla–Páll–Papp 1977: К. Болла – Э. Палл – Ф. Папп. Курс современного русского языка. Budapest: Tankönyvkiadó. Bondarko 1963: А. В. Бондарко. Об одном типе видовой соотносительности глаголов в современном русском языке. Филологические науки № 1, 65–76. Bondarko 1970: А. В. Бондарко. Значение видов русского глагола. Русский язык в национальной школе № 1, 21–31. Bondarko 1971a: А. В. Бондарко. Виды глагола и способы действия в русском языке. Русский язык в национальной школе № 2, 6–17.

322


2009.01.20. 10:25:55

Bondarko 1971b: А. В. Бондарко. Грамматическая категория и контекст. Ленинград: Наука. Bondarko 1971c: А. В. Бондарко. Вид и время русского глагола. Москва: Просвещение. Bondarko 1973a: А. В. Бондарко. Категории и разряды славянской функциональной морфологии. In: Славянское языкознание. VII Международный съезд славистов, Варшава, август 1973. Доклады советской делегации. Москва: Наука, 42–62. Bondarko 1973b: А. В. Бондарко. Функциональный анализ грамматических категорий. Сборник научных трудов Гос. Пед. Инст.-а им. А. И. Герцена, Ленинград: ЛПГИ им. А. И. Герцена, 3–31. Bondarko 1975a: А. В. Бондарко. О видах русского глагола (из проблематики соотношения значений вида и способов действия). Русский язык за рубежом № 5, 63–65. Bondarko 1975b: А. В. Бондарко. Глагольный вид и словари. In: Современная русская лексикография. Отв. ред. А. М. Бабкин. Ленинград, 40–54. Bondarko 1976: А. В. Бондарко. Теория морфологических категорий. Ленинград: Наука. Bondarko 1983: А. В. Бондарко. Принципы функциональной грамматики и вопросы аспектологии. Ленинград: Наука. Bondarko 1986: А. В. Бондарко. Семантика предела. Вопросы языкознания № 1, 14–25. Bondarko 1987a: А. В. Бондарко (отв. ред.). Теория функциональной грамматики. Введение. Аспектуальность. Временная локализованность. Таксис. Ленинград: Наука. Bondarko 1987b: А. В. Бондарко. Лимитативные ситуации. In: Теория функциональной грамматики. Отв. Ред. А. В. Бондпрко. Ленинград: Наука. Bondarko 1990: А. В. Бондарко. Темпоральность. In: Теория функциональной грамматики. Темпоральность. Модальность. Отв. Ред. А. В. Бондпрко. Ленинград: Наука, 5–58. Bondarko 1996: А. В. Бондарко. Проблемы грамматической семантики и русской аспектологии. Санкт-Петербург: Изд-во С.-Петербургского ун-та. Bondarko 1997: А. В. Бондарко. Семантика вида и тендентивная/нетендентивная предельность глаголов. In: Cемантика и структура славянского вида II. Отв. ред. С. Кароляк. Kraków: Wydawnictwo naukowe WSP, 31–48. Bondarko 2002: А. В. Бондарко. Теория значения в системе функциональной грамматики. (На материале русского языка.) Москва: Языки славянской культуры. Bondarko–Bulanyin 1967: А. В. Бондарко – Л. Л. Буланин. Русский глагол. Ленинград: Просвещение. Brabec–Hraste–Živković 1954: J. Brabec – M. Hraste – S. Živković. Gramatika hrvatskoga ili srpskog jezika. II. izd. Zagreb. Brugman 1904: K. Brugman. Kurze vergleichende Grammatik der indogermanischen Sprachen. Straßburg. Budenz 1863: Budenz József. A magyar meg- igekötőről. Nyelvtudományi Közlemények 2. köt., 161–188. Buligina 1995: Т. В. Булыгина. Семантико-синтаксические особенности разных типов видовых форм в русском языке и вопрос об их лексикографической трактовке. In: Cемантика и структура славянского вида I. Отв. ред. С. Кароляк. Kraków: Wydawnictwo naukowe WSP, 43–53 Buligina–Smeljov 1997: Т. В. Булыгина – А. Д. Шмелев. Языковая концептуализация мира (на материале русской грамматики). Прагматика. Семантика. Лексикография. Вид. Время. Лицо. Модальность. Москва: Языки русской культуры. Cejtlin 1975: С. Н. Цейтлин. О некоторых особенностях имперфективации в детской речи. In: Вопросы русской аспектологии. Воронеж, 132–137.

323


2009.01.20. 10:25:55

Csertkova 1996: М. Ю. Черткова. Грамматическая категория вида в современном русском языке. Москва: Изд-во Московского ун-та. Csertkova 1997: М. Ю. Черткова. Видовая пара в современном русском языке: к определению понятия. In: Семантика и структура славянского вида. II. Отв. ред. С. Кароляк. Kraków: Wydawnictwo naukowe WSP, 241–252. Csertkova 2004: М. Ю. Черткова. Типология и эволюция функционально-структурных моделей категории вида/аспекта. In: Труды аспектологического семинара Филологического факультета МГУ, т. 4. Москва, 183–252. Csertkova–Csang 1998: М. Ю. Черткова – П. Ч. Чанг. Эволюция двувидовых глаголов в современном русском языке. Russian Linguistcs 22, 13–34. Csornij 1877: Э. Чёрный. Об отношении видов русского глагола к греческим временам. Оттиск из Журнала Министерства народного просвещения. С.-Петербург. Debrunner 1930: A. Debrunner. Rezension: Koschmieder Erwin. Zeitbezug und Sprache. Ein Beitrag zur Aspekt- und Tempusfrage. Indogermanische Forschungen VI. Leipzig–Berlin: G. B. Teubner, 89–95. Deme 1971: Deme László. Mondatszerkezeti sajátságok gyakorisági vizsgálata. Budapest: Akadémiai Kiadó. Deme 1976: Deme László. A beszéd és a nyelv. Budapest: Tankönyvkiadó. Deme 1981: Deme László. Megjegyzések Krékits József kandidátusi dolgozatához. Szeged, 1981. december 7-én, 1–3. Dezső 1979: Dezső László. A nyelvtudomány szerepe az idegennyelv-oktatás komplex megközelítésében. Budapest: TIT Idegennyelv-oktatási Csoportja. Dolonyina 1952: И. Г. Долонина. Взаимоотношение категорий предельности и вида в русском языке. Черновцы, 5–23. Dombrovszky 1963: Dombrovszky, József. Les notions d’espace et de temps dans la formation du système aspecto-temporel de l’indo-européen. Studia Slavica IX, 1–4. Dombrovszky 1964: Dombrovszky József. A szláv igei aspektus-tempus rendszer eredete és kialakulása. Kandidátusi értekezés. Kézirat. Fetyiszkina 1973: М. Д. Фетискина. К проблеме связи способов действия и видовой соотносительности. In: Функциональный анализ грамматических категорий. Ленинград: Ленинградский гос. пед. институт им. А. И. Герцена, 71–90. Fetyiszkina 1979: М. Д. Фетискина. О семантических причинах видовой соотносительности глаголов в современном русском языке. Вопросы русской аспектологии IV, Тарту, 18–37. Forsyth 1970: Forsyth J. A Grammar of Aspect. Usage and Meaning in the Russian Verb. Cambridge: Cambridge University Press. Gajszina 1982: Р. М. Гайсина. К вопросу о специфике значения глагола. Известия Акад. Наук СССР. – СЛЯ, т. 41, № 1, 59–64. Gaszparov 1979: Б. М. Гаспаров. О некоторых функциях видовых форм в повествовательном тексте. Вопросы русской аспектологии, Тарту, 112–127. Glovinszkaja 1982a: М. Я. Гловинская. Семантические типы видовых противопоставлений русского глагола. Москва: Наука. Glovinszkaja 1982b: М. Я. Гловинская. К понятию чисто видовой пары. In: Проблемы структурной лингвистики. Отв. ред. Т. П. Григорьев. Москва: Наука, 24–34. Glovinszkaja 1986: М. Я. Гловинская. Теоретические проблемы видо-временной семантики русского глагола. Москва: АДД, 1–35. Glovinszkaja 1989: М. Я. Гловинская. Семантика, прагматика и стилистика видо-временных форм. In: Грамматические исследования, функционально-стилистический аспект. Москва: Наука, 74–146.

324


2009.01.20. 10:25:55

Glovinszkaja 1998: М. Я. Гловинская. Инвариант совершенного вида в русском языке. In: Типология вида. Проблемы, поиски, решения. Москва: Языки русской культуры, 125–134. Glovinszkaja 2001: М. Я. Гловинская. Многозначность и синонимия в видо-временной системе русского глагола. Москва: Азбуковник – Русские словари. Glovinszkaja 2004: М. Я. Гловинская. Аспектуальная обусловленность некоторых лексических инноваций на рубеже веков. II Междунароный конгресс исследователей русского языка. Русский язык: историческая судьба и современность. Секция: Русская аспектология, МГУ 18–21 марта 2004. Gorbacsovics 1978: К. С. Горбачевич. Вариантность слова и языковая норма. Ленинград: Наука. Graugyina 1983: Л. К. Граудина. Беседы о русской грамматике. Москва: Знание. Grubor 1953: Ђ. Грубор. Аспектна значења. Посебни отисак из књиге Рад 293 и Рад 295. Загреб. Grubor 1962: Дж. Грубор. Из книги „Видовые значения”. In: Вопросы глагольного вида. Отв. ред. Ю. С. Маслов. Москва: Изд-во иностранной литературы, 68–76. Gurevics 1974: В. В. Гуревич. К вопросу о предельности. Русский язык в школе № 3, 81–84. Gurevics 1994: В. В. Гуревич. Глагольный вид в русском языке. (Пособие для изучающих русский язык.) Москва. Gvozdanovics 1998: Я. Гвозданович. Видовые параметры и взаимоотношение между типологиями вида и времени в славянских языках. In: Типология вида. Проблемы, поиски, решения. Отв. ред. М. Ю. Черткова. Москва: Языки русской культуры, 115–124. Gyomlay 1907: Gyomlay Gyula. Az úgynevezett igeidők elméletéhez (Második közlemény). Nyelvtudományi közlemények 37. köt., 196–244. Hadrovics 1969: Hadrovics László. A funkcionális magyar mondattan alapjai. Budapest: Akadémiai Kiadó. Hegel 1841a: G. W. F. Hegel. Georg Wilhelm Friedrich Hegels Werke. Dritter Band. Berlin: Verlag von Duncker und Humblot. Hegel 1841b: G. W. F. Hegel. Georg Wilhelm Friedrich Hegels Werke. Fünfter Band. Berlin: Verlag von Duncker und Humblot. Heinz 1966: Heinz A. Fleksja a derywacja. Język Polski XVI. Heller 1978: Heller Ágnes. Az ösztönök. Az érzelmek elmélete. Budapest: Gondolat. Hrakovszkij 1997: В. С. Храковский. Мультипликативы и семельфактивы (Проблема видовой пары). In: Семантика и структура славянского вида 2. Отв. ред. С. Кароляк. Kraków: Wydawnictwo Naukowe WSP, 227–239. Hrakovszkij 2005: В. С. Храковский. Аспектуальные тройки и видовые пары. Русский язык в научном освещении № 9, 46–59. Hrakovszkij–Vologyin 1986: В. С. Храковский, А. П. Володин. Семантика и типология императива. Pусский императив. Ленинград: Наука. Isačenko 1962: A. V. Isačenko. Die russische Sprache der Gegenwart. Halle: VEB Max Niemeyer Verlag. Iszacsenko 1960: А. В. Исаченко. Грамматический строй русского языка в сопоставлении с словацким. Братислава: Изд-во Словацкой Академии Наук. Ivanova 1974: К. Иванова. Начини на глаголното действие в съвременния български език. София: Изд-во на Българската академия на науките. Jacobsohn 1933: H. Jacobsohn. Aspektfragen. Indogermanische Forschungen 51. Band, 292– 318. Jakobson 1936: R. Jakobson. Beitrag zur allgemeinen Kasuslehre (Gesamtbedeutungen der russischen Kasus). Travaux du Cercle Linguistique de Prague 240–288.

325


2009.01.20. 10:25:56

Jakobson 1971a: R. Jakobson. Zur Struktur des russischen Verbums. In: Roman Jakobson. Selected writings II. Word and Language. The Hague – Paris: Mouton, 3–15. Jakobson 1971b: R. Jakobson. Das Nullzeichen. In: Roman Jakobson. Selected writings II. Word and Language. The Hague – Paris: Mouton, 220–222. Jakobszon 1962: P. M. Jakobszon. Az érzelmek pszichológiája. Budapest: Tankönyvkiadó. Janko-Trinyickaja 1982: Н. А. Янко-Триницкая. Русская морфология. Москва: Русский язык. Jászay 1984: Л. Ясаи. Видовая пара по отношению к лексеме. Studia Russica VII, Budapest, 21–34. Jászay 1991: Л. Ясаи. Компонент неподконтрольности действия как семантический маркер в функционировании видов. Nemzetközi Szlavisztikai Napok 4. Szerk. Gadányi Károly. Szombathely, 315–320. Jászay 1991–92: Л. Ясаи. Заметки об одном типе видовых троек рксского глагола. Studia Slavica Hung. 37, 415–423. Jászay 1993a: Л. Ясаи. К уточнению понятия видовой парности. Русский язык за рубежом № 4, 62–66. Jászay 1993b: Л. Ясаи. Лекции по глагольному виду (Специальный курс для студентоврусистов). Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. Jászay 1995a: Л. Ясаи. Императивная форма русского глагола в функциональносемантической интерпретации. Studia Slavica Hung. 40, 343–358. Jászay 1995b: Л. Ясаи. На грани словообразования и словоизменения (в связи с категорией вида). Slavica XXVII, Debrecen, 27–38. Jászay 1995c: Л. Ясаи. К вопросу о настоящем историческом в системе времен русского языка. Studia Slavica Sav. 1–2, 107–115. Jászay 1995d: László Jászay. К критике и защите семантического инварианта в зеркале обучения видам. Slavica Quinqueecclesiensia 1, Pécs, 209–219. Jászay 1996: Л. Ясаи. Изучение вида с учётом лексической семантики глагола. Вестник филиала института русского языка имени А. С. Пушкина № 3, 84–91. Jászay 1997a: Л. Ясаи. Видовые характеристики непрямого употребления русской императивной формы. Russistik. Die wissenschaftliche Zeitschrift für aktuelle Fragen des Russischunterrichts 1/2, Berlin: Dieter Lenz Verlag, 86–93. Jászay 1997b: Л. Ясаи. О принципах выделения видовой пары в русском языке. Вопросы языкознания № 4, 70–84. Jászay 1998: Л. Ясаи. К дискуссии видовой оппозиции. Привативность или эквиполентность? In: Nyelv. Stílus. Irodalom. Köszöntő könyv Péter Mihály 70. születésnapjára. Szerk. Zoltán András. Budapest, 270–275. Jászay 2001: Л. Ясаи. О специфике вторичных имперфективов видовых корреляций. Исследования по языкознанию. К 70-летию члена корр. РАН А. В. Бондарко. Отв. ред. С. А. Шубик. Санкт-Петербург: Изд-во С.-Петербургского ун-та, 106–118. Jászay 2003: Л. Ясаи. Видовая пара и проблема лексического тождества ее членов. Русское слово в мировой культуре. (Русский текст и русский дискурс сегодня) X Конгресс МАПРЯЛ. Санкт-Петербург: Политехника Изд-во, 340–346. Jászay 2005a: Л. Ясаи. О морфологической немаркированности и проблеме наименования. Studia Slavica Hung. 50, 371–378. Jászay 2005b: Л. Ясаи. Видовые корреляции русского языка в системе грамматических оппозиций. Budapest: ELTE BTK, Szláv és Balti Filológiai Intézet. Jászay 2007: Л. Ясаи. Проблема соотношения семельфактивов и мультипликативов для венгерской аудитории. Мир русского слова и русское слово в мире. XI конгресс МАПРЯЛ (Варна 2007). Т. 4. Sofia: Heron Press, 282–285.

326


2009.01.20. 10:25:56

Jászay–Tóth 1987: Jászay László – Tóth László. Az orosz igeaspektusról magyar szemmel. Budapest: Tankönyvkiadó. J. Soltész 1959: J. Soltész Katalin. Az ősi magyar igekötők. Budapest: Akadémiai Kiadó. Juhász 1962: Й. Юхас. Заметки о начинательных глаголах в современном русском языке. Dissertationes Slavicae I, Szeged, 35–39. Kaminyina 1999: А. А. Камынина. Современный русский язык. Морфология. Москва: Изд-во Московского ун-та. Kapanadze–Kraszilnyikova 1975: Л. А. Капанадзе – Е. В. Красильникова. Об актуализации морфемной членимости слова в речи (употребление префиксальных глаголов в устной речи). In: Развитие современного русского языка 1972. Москва: Наука, 114–140. Karavanov 2004: А. А. Караванов. Виды русского глагола: значение и употребление. Москва: Изд-во Русский язык. Karcevski 1927: S. Karcevski. Système du verbe russe. Essai de linguistique synchronique, Prague. Karcevszkij 1962: С. Карцевский. Из книги „Система русского глагола”. In: Вопросы глагольного вида. Под ред. Ю. С. Маслова. Москва: Изд-во иностранной литературы, 218–230. Károly 1970: Károly Sándor. Általános és magyar jelentéstan. Budapest: Akadémiai Kiadó. Kartsewski 1922: S. Kartsewski. Études sur le système verbal du russe contemporain. Slavia I, 3, 495–523. Karunc 1972: Р. Г. Карунц. Глаголы звучания с приставкой по- в современном русском языке. Актуальные проблемы русского словообразования, Самарканд, 75–82. Kert 1967: Г. М. Керт. К вопросу о взаимоотношении языка и мышления. In: Язык и мышление. Москва: Наука, 30–37. Kertész 2001: Kertész András. Nyelvészet és tudományelmélet. Budapest: Akadémiai Kiadó. Kiefer 1996: Kiefer Ferenc. Az igeaspektus areális-tipológiai szempontból. Magyar Nyelv, XCII, 3, 257–268. Kiefer 2000: Kiefer Ferenc. A kognitív nyelvészet: új paradigma? In: A megismeréskutatás útjai. Szerk. Pléh Csaba – Kampis György – Csányi Vilmos. Budapest: Akadémiai Kiadó, 120–144. Kiefer 2006: Kiefer Ferenc. Aspektus és akcióminőség (Különös tekintettel a magyar nyelvre). Budapest: Akadémiai Kiadó. Kiefer é. n.: Kiefer Ferenc. Jelentéselmélet. Budapest: Corvina – MTA Nyelvtudományi Intézet. Kiparsky 1975: Kiparsky V. Russische historische Grammatik. Band III. Entwicklung des Wortschatzes. Heidelberg: Carl Winter Universitätsverlag. Klein 1974: H. G. Klein. Tempus, Aspekt, Aktionsart. Tübingen: Max Niemeyer Verlag. Klobukov 1979: Е. В. Клобуков. К вопросу о границах парадигмы русского слова. In: Вопросы русского языкознания. Вып. 2. Москва: Изд-во Московского ун-та, 65–77. Knyazev 2004: Ю. П. Князев. Сильные и слабые позиции видового противопоставления. In: Труды аспектологического семинара Филологического факультета МГУ им. М. В. Ломоносова. Т. 4. Oтв. ред. М. Ю. Черткова. Москва, 108–118. Koschmieder 1928: E. Koschmieder. Studien zum slavischen Verbalaspekt. Zeitschrift für vergleichende Sprachforschung auf dem Gebiete der indogermanischen Sprachen, 280–309. Koschmieder 1929: E. Koschmieder. Studien zum slavischen Verbalaspekt. Zeitschrift für vergleichende Sprachforschung 56. Band, 78–105. Koschmieder 1934: E. Koschmieder. Nauka o aspektach czasownika polskiego w zarysie. Próba syntezy. Wilno: Rozprawy i materjaly wydziału i towarzystwa przyjacioł nauk w Wilnie. Koschmieder 1962: Эрвин Кошмидер. Очерк науки о видах польского глагольного вида. Москва, 105–167.

327


2009.01.20. 10:25:56

Kraszuhin 1998: К. Г. Красухин. Категории аспекта и времени в индоевропейском ракурсе. In: Типология вида. Проблемы, поиски, решения. Отв. ред. М. Ю. Черткова. Москва: Языки русской культуры, 231–240. Krékits 1975: Й. Крекич. Лексические компоненты функционально-семантической категории аспектуальности в русском языке в сопоставлении с венгерским. Второй симпозиум 5–8 апреля 1975 года. Велико Тырново, 134–139. Krékits 1976: Krékits József. Az orosz aterminatív alapigékből képzett temporatív-terminatív cselekvésmódok és magyar nyelvi megfelelőik. Bölcsészdoktori értekezés. Szeged, 1–293. Krékits 1977: Й. Крекич. Семантическое влияние внутренних и внешних факторов на лексическое и грамматическое значение начинательных глаголов с приствками за- и по-. Dissertationes Slavicae XII, Szeged, 125–146. Krékits 1978: Й. Крекич: Соотношение трёх основных семантических компонентов глаголов совершенного вида в значении так называемых финитивных глаголов с приствкой от-. Dissertationes Slavicae XIII, Szeged, 113–130. Krékits 1979: Krékits József. Lexikai és grammatikai jelentésváltozások a delimitatív történés-minőségű orosz igékben. Acta Academiae Paedagogicae Szegediensis, Szeged, 83–92. Krékits 1981: Krékits József. Lexikai és grammatikai jelentésváltozások az előképzős temporatív-terminatív orosz igékben. Kandidátusi értekezés tézisei. Szeged, 1–17. Krékits 1985: Й. Крекич. Что такое результативность? Studia Slavica Hung., 31, 347–356. Krékits 1986: Й. Крекич. Влияние прагматического значения на отношения пересечения делимитативных глаголов. Русский язык за рубежом № 1, 73–79. Krékits 1989: Й. Крекич. Семантика и прагматика временно-предельных глаголов. Изменения значений. Будапешт: Танкёньвкиадо. Krékits József 1993: Й. Крекич. Побудительные перформативные высказывания. Szeged: JGYTF Kiadó. Krékits József 1995: Й. Крекич. Аспектология текста в позиции наглядно-примерного значения. Studia Slavica Hung. 40, 331–342. Krékits 1998: Й. Крекич. К вопросу о частных видовых значениях в актуальном настоящем. Studia Slavica Hung. 43, 51–60. Krékits 1999: Krékits József. Отношения пересечения сатуративных глаголов. Studia Russica XVII, Budapest, 178–181. Krékits 2001: Й. Крекич. К „вечному вопросу” об инварианте совершенного вида. In: Исследования по языкознанию. Отв. ред. С. А. Шубик. Санкт-Петербург: Издательство СанктПетербургского университета, 93–105. Krékits 2006: Krékits József. Felszólító performatív beszédaktusok. Budapest: Akadémiai Kiadó. Krongauz 1997: М. А. Кронгауз. Исследования в области глагольной префиксации: современное положение дел и перспективы. In: Глагольная префиксация в русском языке. Москва: Русские словари. Kurylowicz 1955: Е. Р. Курилович. Заметки о значении слова. Вопросы языкознания № 3, 73–81. Lehmann 1988: V. Lehmann Der russische Aspekt und die lexikalische Bedeutung des Verbs. Zeitschrift für slavische Philologie XLVIII, 1, 170–181. Lomov 1975: А. М. Ломов. Аспектуальная характеристика действия и ее типы. Вопросы русской аспектологии, Воронеж, 64–88. Lomov 1977: А. М. Ломов. Очерки по русской аспектологии. Воронеж: Изд-во Воронежского ун–та.

328


2009.01.20. 10:25:56

Lönngren 1974: Л. Лённгрен. К анализу глаголов типа заваливать. Scando-Slavica XX, Munksgraad–Copenhagen, 129–147. Luht 1982: Л. И. Лухт. Предикаты состояния. In: Семантические типы предикатов. Москва, 340–346 Marcus 1977: S. Marcus. A nyelvi szépség matematikája. Budapest: Gondolat. Maszlov 1948: Ю. С. Маслов. Вид и лексическое значение глагола в современном русском литературном языке. Известия Академии наук СССР, ОЛЯ, том VII., выпуск 4, 306–316. Maszlov 1958: Ю. С. Маслов. Роль так называемой перфективации и имперфективации в процессе возникновения славянского глагольного вида. Москва: Изд-во Акад. наук СССР, 1–39. Maszlov 1959: Ю. С. Маслов. Глагольный вид в современном болгарском литературном языке (значение и употребление). Вопросы грамматики болгарского литературного языка. Москва: Изд-во Акад. наук СССР, 157–312. Maszlov 1962: Ю. С. Маслов. Вопросы глагольного вида в современном зарубежном языкознании. Вопросы глагольного вида. Москва: Изд-во иностранной литературы, 7–32. Maszlov 1963: Ю. С. Маслов. Морфология глагольного вида в современном болгарском литературном языке. Москва–Ленинград: АН СССР. Maszlov 1964: Ю. С. Маслов. Заметки о видовой дефективности. Славянская филология, 82–94. Maszlov 1965: Ю. С. Маслов. Система основных понятий и терминов славянской аспектологии. Вопросы общего языкознания. Ленинград, 53–80. Maszlov 1976: Ю. С. Маслов. Рецензия на книгу S.-G. Andersson. Aktionalität im Deutschen. Eine Untersuchung unter Vergleich mit dem russischen Aspektsystem. Uppsala, 1972. Вопросы языкознания 2, 126–129. Maszlov 1978: Ю. С. Маслов. К основаниям сопоставительной аспектологии. Вопросы сопоставительной аспектологии I, Ленинград, 4–44. Maszlov 1984: Ю. С. Маслов. Очерки по аспектологии. Ленинград: Изд-во Ленинградского ун-та. Mazon 1908: A. Mazon. Morphologie des aspects du verbe russe. Editeur 5. Paris: Librairie Honoré Champion. Mazon 1914: A. Mazon. Emplois des aspects du verbe russe. Paris: Librairie Ancienne Honoré Champion. Mehlig 2006: Мелиг Х. Р. Глагольный вид и вторичная гомогенизация обозначаемой ситуации посредством квантификации: К употреблению делимитативного способа действия в русском языке. Slavolinguistica 7, München: Verlag Otto Sagner, 235–276. Meillet 1923: A. Meillet. Grec έρχομαι. Mémoires de la Société de Linguistique de Paris, 35, T. 23. Meillet 1924: A. Meillet. Le slave commun. Paris. Melcsuk–Zsolkovszkij 1984: И. А. Мельчук – А. К. Жолковский (под ред.). Толковокомбинаторный словарь русского языка. Wiener Slawistischer Almanach, Вена. Miloszlavszkij 1980: И. Г. Милославский. Вопросы словообразовательного синтеза. Москва: Издательство Московского университета. Miloszlavszkij 1981: И. Г. Милославский. Морфологические категории современного русского языка. Москва: Просвещение. Mucsnyik 1971: И. П. Мучник. Грамматические категории глагола и имени в современном русском литературном языке. Москва–Ленинград: Наука.

329


2009.01.20. 10:25:56

Mulisch 1969: Mulisch H. Zum Problem der präfixalen Aspektkorrelationen in der russischen Gegenwartssprache und ihrer Verifizierung im Kontext. Wissenschaftliche Zeitschrift der Päd. Hochschule K. F. W. Wander Heft 4, Dresden, 25–29. Mulisch 1971a: Mulisch H. Resultativität der Handlung – Aktionsart oder Aspektbedeutung? Wissenschaftliche Zeitschrift der Pädagogischen Hochschule K. F. W. Wander, Dresden, Heft 1, 63–64. Mulisch 1971b: Mulisch H. Bedeutung und sprachlicher Ausdruck der russischen Verbalaspekte. Wissenschaftliche Zeitschrift der Pädagogischen Hochschule K. F. W. Wander, Dresden, Heft 1, 72–77. Muravyova 1978: L. Muravyova. Verbs of Motion in Russian. Moscow: Russian Language Publishers. Mustajoki 2006: А. Мустайоки. Теория функционального синтасиса. От семантических структур к языковым средствам. Москва: Языки славянской культуры. Németh 1963: Németh László. Kísérletező ember. Budapest: Magvető. Netteberg 1962: К. Неттеберг. Способы действия, представленные в обоих видах и только в одном. In: Вопросы глагольного вида. Под ред. Ю. С. Маслова. Москва: Изд-во иностранной литературы, 65–67. Nicsman 1969: З. В. Ничман. Предельные и непредельные глаголы. Лексико-грамматические проблемы русского языка. Новосибирск, 47–59. Nyikiforov 1952: С. Д. Никифоров. Глагол (его категории и формы в русской письменности второй половины XVI века). Москва: Изд-во Акад. наук СССР. Ozsegov 1961, 1982, 1989: С. И. Ожегов. Словарь русского языка. Москва: Саветская энциклопедия. Ozsegov–Svedova 1998: С. И. Ожегов – Н. Ю. Шведова. Толковый словарь русского языка. Изд. 4-е, доп. Москва: РАН. Paducseva 1989: Е. В. Падучева. К поискам инварианта в значении глагольных видов: вид и лексическое значение глагола. Научно-техническая информация, серия 2, 12, 24–31. Paducseva 1996: Е. В. Падучева. Семантические исследования. Семантика времени и вида в русском языке. Семантика нарратива. Москва: Языки русской культуры. Papp 1979: Papp Ferenc. Könyv az orosz nyelvről. Budapest: Gondolat. Papp 1983: Ф. Папп. К сопоставительному изучению русских и венгерских вербальных ассоциаций. Hungaro-Slavica, Budapest, 231–245. Pátrovics 2000: Pátrovics Péter. Aspektualität – Kasus – Referentialität – Temporalität. Ihre Relation im Deutschen und in den slavischen Sprachen. In: Aspektualität in germanischen und slavischen Sprachen. Poznań, 69–86. Pátrovics 2004: Pátrovics Péter. Az aspektus története és tipológiája. Budapest: Akadémiai Kiadó. Percov 2001: Н. В. Перцов. Инварианты в русском словоизменении. Москва: Языки русской культуры. Peskovszkij 1956: А. М. Пешковский. Русский синтаксис в научном освещении. Изд.: 7-е, Москва: Учпедгиз. Peskovszkij 82001: А. М. Пешковский. Русский синтаксис в научном освещении. Изд. 8-е. Москва: УРСС. Pete 1962: И. Пете. Окрашенное употребление временных форм глагола в русском языке. Dissertationes Slavicae I, Szeged, 21–34. Pete 1964: И. Пете. О противоположных значениях одного и того же слова в русском языке. Dissertationes Slavicae II, Szeged, 18–26.

330


2009.01.20. 10:25:56

Pete 1970: И. Пете. Типы синтаксической модальности в русском языке. Studia Slavica XVI, 219–236. Pete 1976: Pete István. Az időviszonyok kifejezése az orosz nyelvben a magyar nyelv tükrében. Budapest: Tankönyvkiadó. Pete 1988: И. Пете. Морфология русского языка в сопоставлении с венгерским.. Будапешт: Танкёньвкиадо. Péter 1991: Péter Mihály. A nyelvi érzelemkifejezés eszközei és módjai. Budapest: Tankönyvkiadó. Petruhina 1990: Е. В. Петрухина. К вопросу о конкуренции первичных и вторичных имперфективов в современном русском языке. Русский язык за рубежом № 4, 82–87. Petruhina 1998: Е. В. Петрухина. Сопоставительная типология глагольного вида в современных славянских языках. In: Типология вида. Проблемы, поиски, решения. Отв. ред.: М. Ю. Черткова. Москва: Языки русской культуры, 356–363. Petruhina 2000: Е. В. Петрухина. Аспектуальные категории глагола в русском языке (в сопоставлении с чешским, словацким, польским и болгарским языками). Москва: Изд-во Московского ун-та. Poldauf 1954: J. Poldauf. Podil mluvnice a nauky o slovniku na problematice slovesného vidu. Studie a práce linguistické I. Praha: Nakladatelstvi Česko-slovenské akademie ved, 200–223. Pollak 1962: Aspekt und Aktionsart im Lichte der Forschungsgeschichte. Moderne Sprachen Jg. 6, Heft 4, 13–22. Raguž 1997: D. Raguž. Praktična hrvatska gramatika. Zagreb: Medicinska Naklada. Rasszudova 1968: О. П. Рассудова. Употребление видов глагола в русском языке. Москва: Изд-во Московского университета, 3–140. Rasszudova 1982: О. П. Рассудова. Употребление видов глагола в современном русском языке. Изд. 2-е. Москва: Русский язык. Remcsukova 2004: Е. Н. Ремчукова. «Потенциальная имперфективация» в разных типах современной русской речи. In: Труды аспектологического семинара Филологического факультета МГУ, т. 4. Oтв. ред. М. Ю. Черткова. Москва: МГУ Фил. фак. 124–145. Remnyova 1967: М. Л. Ремнева. К истории глагольного вида в русском языке. Филологические науки 6, 54–64. Rojzenzon 1966: Л. И. Ройзензон. Существуют ли чистовидовые приставки в славянских языках? Материалы научной конференции по зыкознанию. (К 75-летию проф. Е. Д. Поливанова) Самарканд, 40–47. Rubinstein 1940: С. Л. Рубинштейн. Основы общей психологии. Москва: Гос. учебно-пед. изд-во Наркомпроса. Sahmatov 1941: А. А. Шахматов. Синтаксис русского языка. Второе издание. Ленинград: Учпедгиз. Satunovszkij 1996: И. Б. Шатуновский. Семантика предложения и нереферентные слова. Москва: Языки русской культуры. Scheljakin 1969: M. A. Scheljakin. Der Gebrauch der Aspekt- und Tempusformen des Indikativs in der russischen Sprache. Fremdsprachenunterricht Heft 3, 108–120. Schlegel 1979: Х. Шлегель. О роли предельности/непредельности в функциональносемантической категории аспектуальности. Берлин: Фольк унд виссен, 278–280. Schlegel 2002: Schlegel H. Bildung, Bedeutung und Gebrauch des russischen Verbalaspekts. Teil 1: Theoretische Grundlagen (Lehrbuch). München: Verlag Otto Sagner. Schmidt 1963: W. Schmidt. Lexikalische und aktuelle Bedeutung. Berlin: Akademie-Verlag.

331


2009.01.20. 10:25:57

Scsedrovickij 1957: Г. П. Щедровицкий. „Языковое мышление” и его анализ. Вопросы языкознания № 1, 56–68. Sekaninová 1980: Ella Sekaninová. Sémantická analýza predponového slovesa v ruštine a slovenčine. Bratislava: Veda Vydavatelstvo Slovenskej Akadémie Vied. Seljakin 1966: М. А. Шелякин. Приставочные глаголы с аттенуативным значением в русском языке. Филологические науки № 4, 110–121. Seljakin 1969а: М. А. Шелякин. Функции и словообразовательные связи детерминативновременных приставок в русском языке. Филологические науки № 1, 67–71. Seljakin 1969b: М. А. Шелякин. Функции и словообразовательные связи начинательных приставок в русском языке. In: Лексико-грамматические проблемы русского языка. Новосибирск, 3–33. Seljakin 1971: М. А. Шелякин. Функции и образование финитивных глаголов в русском языке. Wissenschaftliche Zeitschrift der Pädagogischen Hochschule Potsdam Jg. 15, Heft 2, 289–295. Seljakin 1972: М. А. Шелякин. Приставочные способы глагольного действия и категория вида в современном русском языке. Автореферат докторской диссертации. Ленинград, 1–46. Seljakin 1975: М. А. Шелякин. Основные проблемы современной русской аспектологии. Вопросы русской аспектологии. Воронеж, 5–27. Seljakin 1977а: М. А. Шелякин. Основные проблемы современной русской аспектологии (2). Вопросы русской аспектологии II, Тарту, 3–22. Seljakin 1977b: М. А. Шелякин. Об одном значении глагольной приставки про- в русском языке. Вопросы русской аспектологии II, Тарту, 142–145. Seljakin 1983: М. А. Шелякин. Категория вида и способы действия русского глагола. (Теоретические основы). Таллин: Валгус. Svedova 1955: Н. Ю. Шведова. Некоторые виды значений сказуемого в современном русском языке. In: Исседования по грамматике русского литературного языка. Москва: Изд-во Акад. наук, 247–341. Svedova 1960: Н. Ю. Шведова. Очерки по синтаксису русской разговорной речи. Москва: Изд-во Акад. наук СССР. Svedova 1984: Л. Н. Шведова. Трудные случаи функционирования видов русского глагола. Москва: Изд-во Московского университета. Szabolcsi 1984: Szabolcsi Anna. A performatívumok szemantikája. Általános Nyelvészeti Tanulmányok XV. Budapest: Akadémiai Kiadó, 281–291. Szende 1979: Szende T. A szó válsága. Budapest: Gondolat. Szigalov 1977: П. С. Сигалов. История русских прерывисто-смягчительных глаголов. Вопросы русской аспектологии II, Тарту, 146–161. Szigalov 1978: П. С. Сигалов. Задачи и возможности сопоставительного и сравнительноисторического изучения способов действия славянского глагола. Вопросы сопоставительной аспектологии. Ленинград, 44–56. Szikszainé Nagy 1999: Szikszainé Nagy Irma. Leíró magyar szövegtan. Budapest: Osiris Kiadó. Szokolova 2004: С. О. Соколова. Видовые оппозиции глаголов в русском и украинском языках. In: Труды аспектологического семинара Филологического факультета МГУ, т. 4.Oтв. ред. М. Ю. Черткова. Москва: МГУ Фил. фак., 166–175. Szpagisz 1961: А. А. Спагис. Образование и употребление видов глагола в русском языке. Москва: Учпедгиз.

332


2009.01.20. 10:25:57

Szpagisz 1969: А. А. Спагис. Парные и непарные глаголы в русском языке. Москва: Просвещение. Szuhotyin 1960: В. П. Сухотин. Синтаксическая синонимика в современном русском литературном языке. Москва: Изд-во Акад. наук СССР, 3–160. Török 1976: Török Gábor. József Attila-kommentárok. Budapest: Gondolat. Tyihonov 1959: А. Н. Тихонов. Способы выражения начинательного значения глаголов в русском языке. Труды Узбекского гос. университета № 95, Самарканд, 43–75. Tyihonov 1964: А. Н. Тихонов. Чистовидовые приставки в системе русского видового формообразования. Вопросы языкознания № 1, 42–52. Tyihonov 1965: А. Н. Тихонов. Члены видовых корреляций – грамматические формы одного слова. Филологические науки 2, 93–104. Tyihonov 1998: А. Н. Тихонов. Русский глагол (Проблемы теории и лексикографирования). Москва: Academia. Uljanov 1895: Г. Ульянов. Значения глагольных основ в литовско-славянском языке. II. часть. (Основы, обозначающие различия по видам). Варшава: Типография варш-ого учебного округа. Vendler 1957/1967: Vendler Zeno. Linguistics in philosophy. New York, Ithaca: Cornell University Press. Vendler 1967: Vendler Zeno. Verbs and Times. In: Linguistics in Philosophy. New York, Ithaca: Cornell University Press, 97–121. Veyrenc 1965: Veyrenc J. Un problème de formes concurrentes dans l’économie de l’aspect verbal en russe: imperfectifs premiers et imperfectifs seconds. Slavica V, Debrecen, 133– 153. Vinogradov 1938: В. В. Виноградов. Современный русский язык. Москва–Ленинград: Учпедгиз. Vinogradov 1947: В. В. Виноградов. Русский язык. Москва–Ленинград: Учпедгиз. Vinogradov 31986: В. В. Виноградов. Русский язык. Грамматическое учение о слове. Изд. 3-е. Москва: Высшая школа. Vlaszova 1965: Н. С. Власова. Глаголы мгновенно-произвольного и внезапно-мгновенного действия. In: Труды Унив.-а дружбы народов им. П. Лумумбы, т. VIII. Москва, 89–113. Weisgerber 1927: L. Weisgerber. Die Bedeutungslehre – ein Irrweg der Sprachwissenschaft? Germ. Rom. Monatsschrift, XV, 161–183. Wierzbicka 1967: A. Wierzbicka. On the Semantics of the Verbal Aspects in Polish. In: To Honor Roman Jakobson. Essays on the Occasion of his Seventieth Birthday. The Hague – Paris: Mouton, 2231–2249. Wijk 1962: Н. Ван-Вейк. О происхождении видов славянского глагола. In: Вопросы глагольного вида. Москва: Изд-во иностранной литературы, 238–257. Wright 1986: Г. Х. фон Вригт. Логико-философские исследования. Москва: Прогресс. Zaliznyak–Smeljov 1997: Анна А. Зализняк – А. Д. Шмелев. Лекции по русской аспектологии. München: Verlag Otto Sagner. Zaliznyak–Smeljov 2000: Анна А. Зализняк – А. Д. Шмелев. Введение в русскую аспектологию. Москва: Языки русской культуры. Zaliznyak–Smeljov 2004: Анна А. Зализняк – А. Д. Шмелев. О месте видовой пары в аспектуальной системе русского языка. Germano-slavistische Beiträge, Band 21 = Festschrift für Peter Rehder zum 65. Geburtstag. München: Verlag Otto Sagner, 311–322. Zemszkaja 1955: Е. А. Земская. Типы одновидовых приставочных глаголов в современном русском языке. In: Исследование по грамматике русского литературного языка. Москва: Изд-во Акад. наук СССР, 5–41.

333


2009.01.20. 10:25:57

Zemszkaja 1987: Е. А. Земская. Русская разговорная речь: лингвистический анализ и проблемы обучения. Москва: Русский язык. Zsilka 1975: Zsilka János. A jelentés szerkezete (A jelentésmozgás egysége). Budapest: Akadémiai Kiadó, 5–263.

Szépirodalom Ч. Айтматов. Белый пароход. Москва: Сов. писатель, 1980. Ч. Айтматов. Ранние журавли. Москва: Молодая гвардия, 1978. Л. Андреев. Рассказы. Москва: Сов. Россия, 1977. А. Арбузов. Драмы. Москва: Искусство, 1947. В. Астафьев. Последний поклон. – Москва: Современник, 1978. А. Афиногенов. Пьесы, статьи, выступления. Москва: Искусство, 1977. А. Белый. Петербург. – Москва: Наука, 1981. А. Блок. Избранное. Москва: Дет. лит., 1975. Ю. Бондарев. Собрание сочинений, т. 1. – Москва: Молодая гвардия, 1973. А. Бруштейн. Пьесы. Москва: Детгиз, 1956. М. Булгаков. Мастер и Маргарита. Москва: Худож. лит., 1973. И. Бунин. Поэтическая Россия. – Москва: Сов. Россия, 1981. А. Вампилов. Прощание в июне. Москва: Сов. писатель, 1977. М. Варкони. Легенда в поезде. – In: Современные венгерские повести. Москва: Прогресс, 1977. Б. Васильев. А зори здесь тихие. Москва: Сов. писатель, 1972. Венгерские повести. Москва: Худож. лит., 1973. Венгерский рассказ. Москва: Молодая гвардия, 1975. Е. Винокуров. Собрание сочинений, т. I и II. – Москва: Худож. лит., 1983. А. Вознесенский. Взгляд. Стихи и поэмы. – Москва: Сов. писатель, 1972. Э. Герееш. Храни тебя бог, Ланселот! – In: Современные венгерские повести. Москва: Прогресс, 1977. Н. Гоголь. Мёртвые души. Москва: Огиз, 1946. Д. Голубков. Недуг бытия. – Москва: Сов. писатель, I981. М. Горький. Песня о соколе. Избр. произв. Москва: Дет. лит., 1968. М. Горький. Жизнь Клима Самгина, I-IV. Москва: Сов. писатель, 1947. Й. Дарваш. Город на трясине. Москва: Военное изд-во Министерства обороны СССР, 1977. Д. Девятов. Родник в степи. – Театр, 1954, № 7. Т. Дери. Избранное. – Москва: Худож. лит., 1983. Ф. Достоевский. Подросток. – Москва–Ленинград: Огиз, 1947. Ф. Достоевский. Избранное (Бедные люди. Белые ночи. Неточка Незванова.) – Москва: Современник, 1971. Ф. Достоевский. Братья Карамазовы. (Том 14-й; том 15-й). Ленинград: Наука, 1976. Ф. Достоевский. Идиот. Москва: Худож. лит., 1957. Ф. Достоевский. Скверный анекдот. Москва: Худож. лит., 1956. Ф.Достоевский. Униженные и оскорблённые. Москва: Дет. лит., 1974. Н. Евдокимов. Была война когда-то. Повести и рассказы. Москва: Сов. Россия, 1975. Н. Евдокимов. Страстная площадь. Повести и рассказы. – Москва: Сов. писатель, I982. Е. Евтушенко. Поющая дамба. Стихи и поэма. Москва: Сов. писатель, I972.

334


2009.01.20. 10:25:57

С. Есенин. Стихотворения и поэмы. Киев: Веселка, 1974. Л. Зорин. Театральная фантазия. Пьесы. – Москва: Искусство, 1974. Б. Зубавин. Жили Масловы на канаве. – In: Московский рассказ. – Москва: Московский рабочий, 1977. Н. Карамзин. Письма русского путешественника. – Ленинград: Наука, 1984. В. Кетлинская. Собрание сочинений, т. 4. – Ленинград: Худож. лит., 1980. А. Кожевников. Живая вода. – Москва: Сов. писатель, 1950. И. Крылов. Басни, стихотворения, пьесы. – Москва: Худож. лит., 1955. М. Лермонтов. Герой нашего времени. Ленинград: Огиз, 1946. O. Mandelstam. Hufeisenfinger (russisch und deutsch). Leipzig: Verlag Philipp Reclam, 1975. Дь. Молдова. Мандарин, знаменитый хулиган. – In: Венгерский рассказ. – Москва: Молодая гвардия, 1975. З. Молнар. Уикенд в деревне. – In: Современные венгерские повести. – Москва: Прогресс, 1977. Л. (Лайош) Надь. Избранное. Москва: Худож. лит., 1976. А. Неверов. Избранное. Москва: Сов. Россия, 1977. Л. Немет. Эстер Эгетё. Москва: Прогресс, 1974. Л. Немет. Траур. Москва: Худож. лит., 1971. А. Островский. Гроза – Лес – Бесприданница. – Москва: Худож. лит., 1968. Парнас. Москва: Моск. рабочий,1980. Б. Пастернак. Воздушные пути (проза разных лет). – Москва: Сов. писатель, 1983. К. Паустовский. Ручьи, где плещется форель. – In: Антология советской прозы. – Москва: Прогресс, 1973. А. Платонов. Избранное. – Москва: Современник, 1977. Н. Погодин. Вихри враждебные. – Театр, 1954, № 1. В. Распутин. Живи и помни. Москва: Современник, 1975. В. Распутин. Повести. Москва: Молодая гвардия, 1976. Рассказы советских писателей. Москва: Прогресс, 1970. В. Розов. В добрый час (Драмы). Москва: Сов. писатель, 1973. Современные венгерские повести. Москва: Прогресс, 1977. В. Солоухин. Мститель. – In: Антология советской прозы. – Москва: Прогресс, 1973. А. Софронов. Сердце не прощает. Театр, № 6, 1954. Е. Тершански. Приключения тележки. – In: Современные венгерские повести. – Москва: Худож. лит., 1973. А. Толстой. Хождение по мукам, I–III. Москва: Правда, I947. Л. Толстой. Анна Каренина. Москва: Худож. лит., 1953. Л. Толстой. Повести и рассказы. Москва: Худож. лит., 1951. Л. Толстой. Казаки. Рассказы. – Москва: Худож. лит., 1977. Ю. Трифонов. Избранные произведения (Том I.: Рассказы, Нетерпение). Москва: Худож. лит., 1978. И. Тургенев. Записки охотника. Рассказы. – Москва: Худож. лит., 1966. Дь. Фекете. Смерть врача. – In: Современные венгерские повести. – Москва: Худож. лит., 1973. М. Цветаева. Избранные произведения. М.–Л., Сов. писатель, I965. Т. Череш. Холодные дни. – In: Современные венгерские повести. – Москва: Худож. лит., 1973. A. Чехов. Пьесы. Москва: Худож. лит., 1964. Ф. Шанта. 20 часов. – In: Современные венгерские повести. – Москва: Худож. лит., 1973. И. Шаркади. Трусиха. – In: Современные венгерские повести. – Москва: Прогресс, 1977.

335


2009.01.20. 10:25:57

М. Шолохов. Тихий Дон. I–IV. Москва: Худож. лит., 1953. В. Шукшин. Брат мой. Москва: Современник, I975. B. Шукшин. Избранные произведения в двух томах. Москва: Молодая гвардия, 1975. (Том I.: Рассказы; Калина красная; том II.: Романы: Любавины; Я пришёл дать вам волю). Н. Щедрин (Салтыков М. Е.). Господа Головлёвы. Круглый год. Убежище Монрепо. – Москва: Худож. лит., 1972. Н. Щедрин (Салтыков М. Е.). Собрание сочинений, т. 10. – Москва: Правда, 1951.

Az összevetés során felhasznált irodalmi művek F. Dosztojevszkij. Az örök férj – Nyetocska. Budapest: Révai, é. n. Ф. Достоjевски. Братjа Карамазови. Београд: Просвета, 1972. М. Gorkij. Klim Szamgin élete. I–IV. Budapest: Szikra Kiadó, 1948. Lukiánosz Összes Művei. Budapest: Magyar Helikon, 1974. Németh László. Gyász. Budapest: Magvető és Szépirodalmi Kiadó, 1969. Németh László. Égető Eszter. Budapest: Magvető és Szépirodalmi Kiadó, 1977. Mihail Solohov. Csendes Don. I–IV. Budapest: Európa Kiadó, 1966. Mihail Solohov. Tihi Don. I– IV. Beograd: Nolit, 1975. L. Tolsztoj. Ana Karenjina. Zagreb: Mladost, 1952.

336


2009.01.20. 10:25:57

Tárgymutató

abszolút határ / abszolút határpont 16, 19, 20, 22, 28, 84, 224, 289, 293, 318 akcióminőség (Aktionsart) 9–13, 16–17, 29, 32–34, 43–44, 46, 48, 51–54, 56–57, 59, 61, 65–66, 72, 75–83, 86–87, 90, 92, 95, 97, 101, 103, 104, 109, 111–113, 118– 121, 124, 126, 128–132, 135–138, 140, 143, 148–151, 153–155, 160, 166, 172, 177, 182, 184, 199–201, 205, 207–208, 213–214, 220–222, 228–229, 253, 258, 261–262, 272–273, 284, 287, 318, 327 akcióminőségek egyszemléletűsége 9 akcióminőségek metszéspontjai 9 akcionális értékmutatók 43, 46, 79, 94, 103, 122, 137 aktuális folyamatjelentés 31–32, 286 aktuális jelen 30, 32, 48, 135, 161, 201, 237, 239 aktuális jelentés 39, 40–42, 210, 243 aktuális-tartós cselekvés 30–31 aktuális tényjelentés 32 alapige 17, 24, 29, 34, 43, 45–46, 49–52, 54–55, 57–58, 60–63, 68, 72–75, 81–86, 93, 98, 104–105, 109, 126–130, 138–140, 143, 149, 152, 162, 166, 174, 176–190, 193–197, 202–204, 206–207, 209, 220, 225, 227, 232–234, 238–239, 251, 259, 282–292, 294–299, 301–305, 307–309, 311, 313–314, 317, 319–320, 328 alapjelentés 30, 41, 76–77, 79, 81, 83, 92–97, 149, 160–161, 166, 200, 228, 236, 254– 255, 257, 260, 280, 285, 293, 316, 318 aorisztosz / aorisztoszi jelentés 14, 48, 55, 64, 66, 89, 106, 152, 161, 163–164, 173 aspektualitás 10–11, 150

aspektushármas 161–162, 181, 189–190, 201–202, 210, 213, 225, 234, 238, 250– 251, 282–283, 285, 291–296, 299, 301, 319–320 aspektusok konkurenciája 170, 247, 252, 263–265, 267, 273, 279, 319 attenuatív akcióminőség 95–96, 136, 145 augmentatív igék 82, 91, 99, 103, 125, 146, 150, 152–153 általános tényközlés / általános tényjelentés 169, 206, 240, 245–249, 252, 254, 263– 265, 268, 280, 290, 293, 298 átmenet 25, 33–34, 85, 185, 198, 216, 226– 227, 242, 245, 293–295, 298, 303, 309, 314–315 bekövetkezés 14–17, 21–22, 25–26, 29, 32– 34, 43–44, 46, 49, 52, 54–56, 58, 61–62, 67, 73–74, 89, 154, 217, 277, 296 beszélés síkja 16, 63–64, 67–68, 88–89, 91, 106, 108, 122, 151–152 centrum–periféria 42, 72–73, 142, 150, 182, 184, 195, 198–204, 207, 211, 218, 317 consecutio temporum 10 cselekvésmódok 9–12, 33, 44, 46, 48, 65–66, 87–88, 95, 106, 131, 136, 142, 148, 151, 155, 328 cselekvés negatív értékelése 81, 97, 105, 113, 115, 118–119, 125, 148, 150, 273, 281 cselekvés pozitív értékelése 81–82, 97–98, 100–102, 105, 113, 115, 118–119, 125, 127, 148, 150, 152, 273, 281

337


2009.01.20. 10:25:58

delimitatív igék 19, 33, 37, 82, 92–102, 104–113, 115, 117–121, 127, 132–133, 135–140, 145, 148, 150–151, 153–154, 172, 174, 182, 208, 272–273, 317, 328 delimitatív pár 207, 230 deminutív akcióminőség 92–95, 101, 135– 138, 140 determinativitás/indeterminativitás kategóriája 13 diagnosztizáló (diagnosztikai) kontextus 26, 192, 224, 236, 242, 251, 286, 298, 303, 318 dinamikus cselekvés 220–221, 228 disztributív igék 129, 147, 153, 248

fokozatos megvalósulás igéi 24, 26, 32 folyamatjelentés 30–32, 160, 162, 167, 163, 210, 219, 223–224, 235–246, 248–250, 280, 285–286, 291, 293–294, 298–299, 307, 316–317, 319 funkcionális szemantikai mező / funkcionális szemantikai kategória 10, 108, 150, 166, 195

egzisztenciális tényközlés 169, 249–252, 264, 266, 298, 310 egyidejűség 10, 106, 246 egymásutániság 14, 89, 246 ekvipolens oppozíció 255, 279–280, 317 elbeszélés síkja 16, 63–64, 67, 89, 91, 106, 108, 122, 151 elbeszélő jelen (praesens historicum) 164, 172, 192–193, 201, 204, 206, 226–227, 254, 260–262, 271, 285, 288–289, 316 ellentétes jelentések 37–38, 100 előfeltevés (preszuppozíció) 18, 76, 85, 88, 122 előfolyamat/utófolyamat 18, 44–46, 55, 73– 74, 76, 85, 236, 318 emfatikus igehalmozás 67, 90, 108, 110, 151, 153 emocionálisan negatív előjelű 97, 102, 113, 115–116, 119, 149 emocionálisan pozitív előjelű 97, 111, 148, 154 eredményigék 25, 28–29, 222, 225–226, 229, 236, 250 erős oppozíció 193–194, 253–257, 259–261, 264, 275–276, 278, 280, 291, 319–320 exhausztív igék 126, 128, 147 expozíció 69–70, 153

háromtagú korreláció 188, 190, 202, 210, 282–283 határpontos cselekvés 204, 301 határ 13–16, 18–23, 27–28, 30, 32–33, 36, 43, 48, 51, 59, 62, 72–73, 75–76, 83–84, 92, 94, 105, 110, 113–114, 124, 132, 153, 210 határpont 14, 17–20, 22, 33, 76, 84–85, 165–167, 174, 180–181, 197, 204, 210, 218–231, 236–237, 242, 244, 247, 250, 253, 255–256, 258, 260, 276, 278, 284– 285, 289, 293–294, 296, 298–299, 316, 318, 35 hely szerinti elmozdulás 65

fázisige 48, 160–161, 281, 298, 307, 316 finitív akcióminőség 16–17, 79, 81–83, 86, 101, 150 finitív (egresszív) igék 18, 22, 72–74, 76–91, 101, 143, 145, 148–150, 152–153

grammatikai kategória 32, 142, 150, 191, 212, 216, 316 gyenge oppozíció 160, 253, 263, 265, 271,275, 283, 319

időbeli határ 16, 19, 22–23, 33, 43, 51, 72– 73 időbeli helyérték 71, 89, 108, 111 időben lokalizált 66–67, 108, 166, 263, 316 imperfectiva tantum 59, 62, 179, 221–222, 229, 231, 272, 283 imperfektiváció 132, 160–161, 163, 176–181, 184–191, 193, 195–196, 198–199, 202– 203, 212–213, 225, 233, 284, 306, 314, 317 imperfektum 163–164 implikáció 16 implikál 17, 21–22, 26, 222, 296 inchoatív igék 17, 34, 46–53, 68, 71, 73, 83, 143–145, 149, 182, 248–251, 285, 293– 294, 296–299, 320 incrementum 25, 35, 155

338


2009.01.20. 10:25:58

ingresszív akcióminőség 43, 46, 51–52, 54, 59, 66 ingresszív (kezdő) igék 16–18, 22, 37, 43–46, 48, 52, 54, 60, 62, 65–66, 68–69, 71–75, 144, 148–149, 151, 153, 272 inkluzív időhatározó 112, 168, 196 inkluzív konstrukció 52, 169 intenció 119 intenzív akcióminőség 126, 128 intenzív ingresszív igék 126–127, 144, 147, 149, 151 invariáns 10, 13, 18, 272, 278–280, 299 invariáns jelentés 10, 13, 15, 18, 20–22, 32, 41, 66, 74, 122, 150–151, 216, 278–280, 317 iteratív cselekvés 12, 93, 131–138, 140, 152, 166–168, 193, 196, 242, 247, 250, 261, 280, 285, 290, 319–320 jelentésfertőzés („contagion”) 79, 94, 100 jelentésváltozás 9, 29, 32, 39, 41–42, 61–62, 65, 87, 97, 99–100, 106, 242 kétirányú cselekvés 246–247, 251, 298 kettős szemléletű (kettős aspektusú / kétaspektusú) ige 161,176, 179, 211, 300–308, 310–315, 319–320 kombinatorikus variáns 41, 57, 66, 88, 150 komplexív cselekvés 14, 65, 91, 109, 123, 129–130, 152–153 komplikáció 69–70 konatív (konatív-tendentív) cselekvés 235, 238, 244–245, 255 konkrét folyamat 221, 236–237, 240–241, 254, 285, 298, 320 konkrét tény pozíciója 47, 66–68, 88–89, 106, 108, 122, 151–152, 254, 273, 279, 318 konnotatív-emocionális jegyek 29, 56 konnotatív jelentésmozzanat 41–42, 57–59, 67, 77–81, 97, 100, 103, 115, 143, 148– 151 kontrollált, illetve kontrollálatlan cselekvés 34, 168, 240–241, 244, 247–249, 270 korrelációs mező 195, 202, 204, 207 környezetfelidéző képesség 35, 37, 42, 44, 50, 56–57, 59–61, 63, 75, 105, 117–119, 143, 149 köztes kategória 216, 317

kumulatív igék 104, 129, 147–148 kvantifikátor 91 kvantitatív-terminatív igék 9, 13, 19–24, 33, 42, 96, 101–103, 105–106, 124, 127, 143, 146, 148, 150–152, 155 másodlagos imperfektívum 189–190, 197, 202, 210, 238–239, 282–286, 288, 290– 292, 294–299, 319 meghatározott idejű cselekvés 17, 19–20, 80, 97, 115 meghatározott mennyiségű cselekvés 19–20, 91 meghatározott minőségű cselekvés 19–20 megoldás 215, 284 mellékjelentés 79, 149 mennyiségi határ 21, 23, 124 mennyiség szerinti fogyás 65 mennyiség szerinti növekedés 65 metszéspontok 54, 79, 82, 99, 117, 148, 150 mezőszerkezet 184, 195, 198–204, 207–208, 210, 212, 218 minőségi határ 20–23, 33, 48 minőség szerinti változás 65, 130, 153 monotemporális (monoszituatív) 47, 55, 89, 106, 109, 122–123, 126, 129–130, 133– 135, 137, 151–152, 258, 275, 277 multiplikatív igék 23, 29, 54–55, 57, 59–61, 68, 109, 138–139, 149, 152, 166, 200– 201, 228–229, 253, 258–259, 261–262 negatív involváltság 113, 119, 121 negatív végkifejlet igéi 103, 146–147 nyelvhasználat 40, 42, 191, 199, 268, 270, 310, 314 nyelvi jel aszimmetriája 117 osztályozó jellegű kategória 212, 214, 216 összegező (összegző) jelentéspozíció 37, 60–61, 65, 68, 90–91, 108–109, 122, 130, 152–153, 235, 254, 270–271 pantív igék 26–28, 46–47, 54, 143–144, 149, 152, 154

339


2009.01.20. 10:25:58

perduratív akcióminőség 19, 33, 77, 79–81, 84, 90, 92–93, 112–123, 145–146, 148– 154, 177, 273 perfectiva tantum 177, 199, 213, 222, 229, 299 perfektiváció 132, 161, 177–181, 185, 189, 191, 196, 198, 202, 211–212, 284, 302, 305–306, 314, 317 perfektum 25–26, 33–34, 54, 106, 122, 152, 163, 226, 319 perfektumjelentés 25, 34, 48, 64, 68, 88, 152, 204, 225–228, 230, 252, 260, 263– 264, 268, 270, 318, periferiális jelentés 41–42, 65, 143, 150–151, 219, 220 politemporális (poliszituatív) 69–70, 82, 90–91, 109–110, 122–123, 126, 128, 130, 133–135, 137, 153, 166, 243, 275, 278, 291 potenciális jelentéspozíció 111, 123, 154, 216, 234–236, 254, 273, 276, 279 pozitív involváltság 106 praesens historicum 51, 161, 164, 172, 192, 194, 205, 218, 227–228, 254, 260, 271, 280, 285, 288, 319 praesens propheticum 274, 291 prefixális aspektuspár (szemléletpár, igepár) 160–162, 184, 194, 196–197, 202–203, 210–211, 217, 227, 232, 293, 314, 320 privatív oppozíció 263, 279–280, 316–317 prototipikus aspektuspár 198, 204, 212, 216, 317–318 prototipikus jelentés 37, 41–42, 55, 61, 73– 74, 92–94, 103, 112–113, 117, 120, 124, 136, 143 pszeudoprocesszuális cselekvés 27 punktuális jelentés 17–18, 26–27, 51 rákövetkezés 14, 89 réma 69, 153 rezultatív cselekvés 19, 21–22, 168 rezultatív tényközlés 246–248, 250–252 rezultatív-terminatív igék 12–13, 20–24, 29, 32–33, 36, 42, 72–73, 105–106, 124, 129–130, 132, 140, 143–144, 147–148, 150–151, 154–155 részleges kettősszemléletűség 176

specifikus aspektusjelentések 234, 254, 281 statikus cselekvés 221 szatív-augmentatív akcióminőség 125–126, 146, 153 szaturatív-augmentatív akcióminőség 125, 145–146, 152, 154 szekvenciális cselekvés 172, 246 szemantikai jelöltség 246, 263, 279–280, 291–292 szemantikai pleonazmus 180 szemelfaktív igék 16, 19, 23, 29, 37, 44, 54–57, 59–61, 67–68, 144, 149, 151–152, 228–229, 259 szemléleti aktáns 18–19, 21–25, 27–28, 32– 36, 46–47, 49, 51–53, 58–59, 63–64, 73, 75, 82–87, 93, 104–105, 113, 121, 124, 127, 129–130, 143, 153, 155, 288, 299 szemléltető-általánosító jelentéspozíció 69– 70, 91, 110–111, 123, 153–154, 235, 254, 271–272, 279 szituatív kontextus 63, 66, 69, 120–121, 124, 143, 149, 153, 205 szituációfelidéző képesség 42, 63, 118–119, 124, 143, 150 szóalakképző kategória 192, 212, 216–217 szóképző kategória 88, 97, 117, 131–132, 138, 140–141, 166, 192, 214–216 szubsztancia 23, 35 szubsztanciális elem 18–19, 21–23, 32, 35, 49 szuffixális aspektuspár 160–163, 177, 184, 194–198, 202–203, 211–214, 216–217, 223, 231, 233, 238, 284, 306, 312, 314, 317, 320 szuppletív aspektuspár 178, 179, 186, 207, 209, 215, 223 sztatív igék 24, 27, 128 tagadás 18, 68, 76, 85, 88, 99, 164–165, 170–171, 241, 246, 262, 266, 275–278, 290–291, 307, 316, 318 tartam 15, 26, 34, 45, 52, 55, 92, 113–115, 136–137, 165, 172, 207, 230, 239, 245, 273, 288, 290 teljesítményigék 24–26, 29, 33, 54, 222 téma 69–70, 153

340


2009.01.20. 10:25:58

temporatív-terminatív igék 9, 12–13, 19–24, 33, 43, 61, 69, 72–73, 75, 94, 104, 106, 124, 131–133, 138, 140, 143–144, 148, 150–151, 153, 328 terminatív–aterminatív cselekvés 74, 83, 205, 244 terminativitás kategóriája 10, 13, 32–33, 58– 59, 62, 74, 85, 154, 220, 231, 284–285 tevékenységet kifejező igék 24, 75, 85, 222 totalitás 14–20, 22–23, 25, 27, 34, 36, 41, 55, 60–61, 65–66, 79–80, 82, 88, 90–92, 94, 106, 109–110, 122, 124, 129, 149, 151, 152–154, 263, 278–279 triviális oppozíció 254, 256, 258–262, 279– 280, 319 tudósító jelen idő 26, 237–238

változás 11, 22–23, 25–26, 34–35, 46–49, 51–53, 62, 65, 83–86, 105, 127, 129–130, 143, 153, 180, 219, 221–224, 226–227, 236–237, 244, 247–248, 257, 293–299 variáns 10, 39, 41, 57, 66, 88, 150–151, 177, 186, 189, 251, 255, 278–279, 287, 290, 293, 297, 299, 301, 308, 314 végpont 14, 19–22, 205, 210, 219, 222–224, 229, 237, 242, 257, 288–289, 292–293, 296–297 verbális kontextus 16, 63, 66, 120–121, 124, 143, 149, 152 vid 66, 159–160, 191 viszonylagos határ / viszonylagos határpont 20–22, 28, 224, 293, 298, 318

341


2009.01.20. 10:25:58

Krékits József Jászay László SZLÁV IGEASPEKTUS. különös tekintettel az orosz nyelvre AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST

Recommend Documents