Kreatív régiók, tanuló régiók
Megalapozó tanulmány „Határon átnyúló tanuló régió: egyetemek gazdaságfejlesztési szerepvállalási lehetőségének vizsgálata a magyar-szerb határmenti térségben” című, HUSRB/1002/213/086 számú projekthez
Program honlap: http://www.hu-srb-ipa.com/ A tanulmány nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.
1
Tartalom
1
Tartalom ........................................................................................................................ 2
2
Rezime na srpskom jeziku ..................................................... Error! Bookmark not defined.
3
Bevezetés ...................................................................................................................... 6
4
A kreatív gazdaság ........................................................................................................ 6
4.1 A kreatív gazdaság építőelemei .........................................................................................12 4.2 A kreatív gazdaság DC modellje ........................................................................................13 5
A tanuló régiók meghatározása .................................................................................. 15
6
A kreatív régiók jellemzői ........................................................................................... 20
7
Összefoglalás .............................................................................................................. 24
8
Irodalomjegyzék ......................................................................................................... 26
2
2
Rezime na srpskom jeziku Kreativne regije, regije učenja Do 21. veka prirodni resursi i fizički kapital su bili najvažniji pokretači ekonomskog
rasta. Danas međutim primarnim resursom ekonomskog rasta smatra se ljudska kreativnost. Inovacija i ekonomski rast se dešavaju u oblastima gde se nasleđene kreativne sposobnosti ljudi iz najširih i najrazličitijih segmenata stanovništva najbolje mogu mobilizirati. U kreativnim procesima kerativnost je ono šta čini ljude, preduzeća i regione jedinstvenim. Kreativnost je ona veština koja doprinosi stvaranju ekonomskih vrednosti kroz inovativna rešenja problema, stvaranja novih proizvoda i procesa i kombinacijom već postojećih elemenata. Logično je da je kreativnost vezan za inovaciju i preduzeća kako bi se sigurno pretvorila u tržišne mogućnosti. U odnosu globalizovanog sveta gde mnoge regije i države više ne mogu osnivati konkurisanje na tržištu na minimalizaciju troškova ili na efikasnost, treba ponovo promisliti privrednu strategiju i treba naći nove prednosti u konkurenciji gde će kreativne sposobnosti i veštine igrati ključnu ulogu. Pošto su se procesi i tendencije promenile, stručna literatura danas stavlja naglasak na dva tipova regija. To su regija učenja i kreativna regija. Ova studija predstavlja najvažnije karakteristike ovih regija, zatim otkriva faktore koji su neophodni za regiju da bi u kreativnoj privredi postala regija učenja, ili u nekom slučaju, kreativna regija. U stručnoj literaturi među značajnijim pristupima regijama učenja dominira definicija OECD-a, koji razvoj gradova i regija učenja podrazumeva kao razvoj inovativnih sistema (OECD 1996). Po Hasniku (1999) postoje tri nivoa, ili kategorije regija učenja: regija učenja može da bude prostorni rezultat društvenih pormena na makro nivou; može da bude mešavina obuke preduzeća, inovacije i prostornih veza na mikro nivou; i može da bude na mezo-nivou teoretski model za regionalni razvoj. Regija učenja je jedan od prostornih pojava nastala tokom ekonomsko osnovane 3
tranzicije iz masovne proizvodnje u ekonomiju znanja, koji daje okvir proizvodnji znanja i učenju. Regija učenja dakle može da postane kolekcija znanja i misli ako je infrastruktura odgovarajuća. Florida (1995) skreće pažnju da globalni ekonomski procesi podstiču regije za dalji razvoj, tako da oni sami mogu da postanu motorima inovacije i ekonomskog razvoja, a s time i globalne tranzicije. Florida smatra da su motivi razvoja isti kada se radi o strukturnim karakteristikama nove generacije regija i strukturama novih privrednih preduzeća. Po njemu, regije učenja bi trebali razviti rukovodeću i upravnu strukturu sličnu onoj, koju imaju intelektualno intenzivna preduzeća, tojest sa sledećim karakteristikama: odnosi osnivani na uzajamnost, mrežna struktura, decentralizovano donošenje odluka, fleksibilnost, potrošačka orijentisanost. U isto vreme, regije učenja imaju osnovni cilj da doprinosu efikasnoj realizaciji promene strukture u lokalnoj ekonomiji, pre svega pomoću mrežne forme u modernizaciji ponude a i sadržaja obrazovanja i obuke. U stručnoj literaturi kreativna regija i regija učenja su često korišćene kao sinonime, a to proilazi iz sličnosti njihovih osnovnih karakteristika. Ovo istraživanje je međutim otkrilo da iako znanje, inovacija i kreativnost igraju osnovnu ulogu kod oba dva tipa regija, pristup njima kod jednog i kod drugog tipa regije nije isti. Cenralna pozicija kreativnih regija ukazuje na to da se sve više prepoznaje da znanje i učenje imaju ulogu katalizatora u ekonomskom razvoju. U ovom slučaju smisao je da na konkurentnost date regije ima neposredni uticaj da li ona ume da stvori, dostigne, razume i promeni relenvantno znanje i informacije, i da pretvori znanje u učenje. Slično regiji učenja, Malat i Kebir (2001) definišu kreativnu regiju kao dinamičnu regiju koja je u razvoju, i za koju su karakteristična tri procesa: (1) proces prostorne realizacije inovacije, (2) proces u kome učesnici postaju prostorni, i (3) kompleksni procesi učenja. Ovi procesi ne znače samo međusobnu interakciju učesnika unutar date regije, nego osnovno određuju i odnose koje regije imaju sa drugim regijama. Sve u svemu možemo reći da su komparativne prednosti kreativne regije osnovani na pojavi novih ideja, na stvaranju znanja, na preduzetničko učenje i na stalnom razvoju. Znatni deo njihove proizvodnje je osnovana na znanju, što podrazumeva stalno stvaranje znanja, znanje kao glavni izvor vrednosti i sintezu 4
inovacije i proizvodnje. Mreže preduzeća i organizacija za snabdevanje funkcionišu kao glavni izvori inovacije. Ljudska infrastruktura se osniva na stalnom razvoju ljudskih resursi i na stalnom obrazovanju i obuci, a infrastrukture transporta i komunikacije su globalno orijentisani i omogućuju dostupnost na visokom nivou. Uz ekonomije aglomeracija u velikim gradovima-regijama i uz ekonomije opsega za kreativne regije jeste karakteristično i gustina institucija, tojest visok nivo interakcije koja se osniva na međusobnom odnosu poverenja i na međusobnom prepoznavanju zajednočkog cilja.
5
3
Bevezetés A kutatás ezen része a kreatív régiók és a tanuló régiók többszempontú
jellemzésére törekszik. Mindehhez először elengedhetetlen a XXI. században zajló folyamatok, átalakulások tisztázása, amely következtében napjaink tudásalapú gazdaságából
kiindulva
létrejött
a
jelen
kort
leginkább
jellemző
fogalmi
meghatározás, a kreatív gazdaság. A kutatás tehát először a kreatív gazdaság mibenlétének elemzésére összpontosít, hiszen napjainkban a gazdaságoknak a versenyképességi pozíciójuk megerősítése és a jólét megtartása érdekében szembe kell nézniük a gazdaságfejlesztés harmadik szintjére történő lépésének kihívásával, azaz a gazdaságok kreatív gazdasággá történő alakításával. A kreatív gazdaság építőelemeinek ismertetését követően a tanulmány kitér a kreatív gazdaság empirikus vizsgálatára alkalmas modell bemutatására. Ezen modell a regionális versenyképesség fenntartásához és megerősítéséhez szükséges előfeltételek számba vétele után a kreatív gazdaság kiépítéséhez szükséges input és output tényezőket sorakoztatja fel. Mindezek után a kutatás kitér a tanuló régiók fogalmának különböző szakirodalmi megközelítésére és összegyűjti a tanuló régiókra vonatkozó legfontosabb jellemzőket. A tanulmány utolsó fejezete azon alapkérdésre keresi a választ, hogy milyen jellemzőkkel kell rendelkeznie a kreatív régióknak a jelenkori kreatív-társadalomban, valamint regionális szinten milyen környezeti feltételek serkentik a kreatív tevékenységeket.
4
A kreatív gazdaság Schumpeter klasszikus megállapítása szerint az innováció az „új kombináció”
eredménye. Az ilyen kombinációkat a kreatív egyének és egyének csoportjai táplálják. Florida (2002) a tehetséges egyének döntő szerepének felismerését hangsúlyozza, amely arra utal, hogy az innovációk koncentrációjára hatással van a „kreatív osztályba” tartozó egyének helypreferenciáira. 6
A kreativitás középpontba kerülése az 1980-as években történt, amikor is megállapítást nyert azon tény, hogy egy régió tudásellátottsága a nem-anyagi infrastruktúra alapvető meglétére alapozható (Andersson 1985). A kreativitás elmélet megfogalmazása az egyéni kreativitás modelljén alapszik, az emberi agy hét képességét hangsúlyozva: (1) a heurisztikus képesség, (2) az emlékezés képessége, (3) szerkezetek felismerésének képessége, (4) kétértelműség, sokféleség és változatosság észlelésének és alkalmazásának képessége, (5) paradoxonok és meglepetések értékelésének képessége, (6) egyensúlytalanságok használatának képessége, és (7) a fundamentális bizonytalanság használatának képessége. Andersson (1985) különbséget tesz a kreatív erőfeszítések egyéni és társadalmi motivációja között. Amennyiben a belső megerősítő mechanizmusok nagyobb jelentőséggel rendelkeznek az egyének teljes kreativitási szintjének értelmezésében, mint az egyszerű jutalmazási, illetve kényszerítési magyarázatok, nehéz rövid távú politikai intézkedések segítségével stimulálni az egyének kreatív outputját. Ehelyett a politikának lassú intézkedésekkel kell a regionális kreativitást elősegítő infrastruktúrát kiépíteni. Andersson (1985), valamint Castells (1989) munkáiban fontos megállapítás, miszerint
a
XX.
század
évtizedei
egyértelmű
elmozdulást
mutatnak
az
anyagmozgatási tevékenységekkel jellemezhető ipari társadalomtól a tudáskezeléssel és fejlesztési tevékenységekkel jellemezhető kreatív-társadalom felé. Ebben az átalakulásban a fő hajtóerő a kreatív tevékenység, amely kultúra és kommunikáció által ösztönzött új tudást hoz létre. Az új tudás és információ létrehozása, kezelése és bemutatása a munkaerő folyamatosan növekvő arányát alkalmazza és jelentős tudás túlcsordulási
hatást
gyakorol
az
ipari
tevékenységekre,
a
gyártásban
és
szolgáltatásban egyaránt. A kreatív-társadalom megjelenésével a fejlett gazdaságokban az erőforrásalapot már nem a természetes erőforrások jelentik, hanem az oktatás és a kreatív tevékenységekre épülő előnyök, ugyanakkor változik az infrastruktúra összetétele. A szállítás hagyományos eszközeit kiegészítik, és részben helyettesítik a modern információs technológia által létrehozott kommunikációs hálózatok. A hagyományos
7
szállítóeszközök közül a közúti és légi szállítás fokozatosan vezető szerepet kap, az anyagi és nem-anyagi hálózatok elérése egyre döntőbb jelentőségűvé válik. Aydalot és Keeble (1988) szerint ebben a változási folyamatban az ipari régiók el fogják veszteni korábbi előnyeiket és átszervezésre lehet szükségük a jólét visszanyeréséhez.
Ehelyett
azok
a
régiók
fognak
hasznot
élvezni,
melyek
megengedhetik maguknak a kreatív miliő létrehozását. A gazdag import hálózatokkal és változatos import tevékenységekkel rendelkező városi régiók előnyösebb helyzetben vannak, mivel hamarabb hasznosítani tudják a világgazdaság újdonságait, mint más régiók. Függetlenül attól, hogy egy régió milyen erős a K+F tekintetében, világszinten az összes új tudás csupán apró hányadát hozza létre. Az importált újdonságok és ötletek új gazdasági tevékenységeket hozhatnak létre az import csomópontokban, mivel elegendő mennyiségű tudás-erőforrással rendelkeznek (Aydalot – Keeble 1988). Andersson (1985) összefoglalja a kreatív miliők1 jellemzőit. Több különböző tényező működik együtt a kreatív miliőben. A kreatív folyamat a dinamikus szinergia egy formájának tekinthető. A kreatív folyamat elindításához számos tényezőnek kell egymásra hatnia egy független interakciós folyamatban, amely erősen igénybe veszi a regionális miliőt. A regionális miliőnek nagyméretűnek és egyben kulturálisan sokoldalúnak kell lennie, bőséges mély, eredeti tudással és kompetenciával kell rendelkeznie, valamint jó belső és külső kommunikációs lehetőségek kell, hogy jellemezzék. Andersson (1985) szerint az intraregionális kommunikációt illetően a fizikai közelség nagyon fontosnak tekinthető. A jelentős szinergia hatások eléréséhez sokféleségre és változatosságra van szükség. A kreatív régióban a különböző tevékenységek gyakran kisméretűek, mint az egyéni tevékenységek. Az iparágak nem a meglévő tevékenységek mennyiségi növekedése által nőnek, hanem az új tevékenységek megjelenésének következtében. A következő hét tényező tekinthető a kreatív folyamatok alapvető feltételeinek:
1
A kreatív miliő fogalma összevethető az „innovációs miliő” fogalmát, melyet Castells (1989, 82.o.) vezetett be. „Innovációs miliő alatt a termelés sajátos kapcsolatrendszerét értjük, amely olyan társadalmi szerkezeten alapszik, amely egészében véve az új tudás, új folyamatok és új termékek létrehozását megcélzó munkakultúrával és instrumentális célokkal rendelkezik.”
8
1. Jóindulatú vagy toleráns hozzáállás a kísérletekhez 2. A tudás és kompetenciák változatos összetétele 3. Változatos és viszonylag szabályozatlan pénzügyi alap a tudomány, a vállalkozás és a kulturális élet támogatására 4. Megfelelő lehetőségek a spontán és informális személyes kapcsolattartásra a régió különböző részei között és más régiókkal 5. A társadalmi és fizikai miliő sokoldalúsága a funkcionális felosztás helyett 6. Érzés, hogy a szükségletek meghaladják a tényleges erőforrásokat és lehetőségeket 7. Rugalmas társadalmi és gazdasági szervezet, mely időnként átlépi a határokat a strukturális instabilitás felé. A kreatív folyamatokban a kreativitás teszi az embereket, a vállalkozásokat és a régiókat egyedülállóvá. Ez jelenti a képességet a problémák innovatív megoldására, új termékek és folyamatok megalkotására – a nulláról indulva, illetve meglévő elemek kombinálásával – és így hozzájárulva a gazdasági értékek megteremtéséhez. A kreativitás értelemszerűen kapcsolatban áll az innovációval és a vállalkozással, annak érdekében, hogy biztosan piaci lehetőséggé alakuljon. A globalizálódó világ viszonylatában, melyben sok régió és ország már nem tud költségminimalizálásra vagy hatékonyságra alapozva versenyezni, újra kell gondolnia gazdasági stratégiáját, valamint új versenyelőnyöket kell találnia, amelyben a vállalkozói kreativitás kulcsfontosságúvá vált. Napjainkban a gazdaságoknak a versenyképességi pozíciójuk megerősítése és a jólét megtartása érdekében szembe kell nézniük a gazdaságfejlesztés harmadik szintjére történő lépésének kihívásával, más szóval a gazdaságok kreatív gazdasággá történő alakításával, melyben a vállalkozói kreativitás az elsődleges versenytényező. Gazdasági szempontból a kreativitás olyan ötletek létrehozását jelenti, amelyek az innováció, az új gazdasági tevékenységek és az internacionalizáció alapjait képezik. Az ötletek legfontosabb jellemzője az, hogy többször fel lehet használni különböző környezetben, valamint nem eredményeznek csökkenő bevételt. Az ötletek 9
gyakran újabb ötleteket idéznek elő, meglévők javításával, illetve új kombinációk kialakításával. Az innováció az új ötletek új termékekké, illetve folyamatokká történő alakításának folyamata, amely a termelékenység növekedéséhez vezet. Továbbá az új szervezeti struktúrák, új piacok és új természetes termelési tényezők létrehozása ugyanígy innovációs folyamatnak tekinthető. A vállalkozás teszi lehetővé ezen erőfeszítések piaci lehetőségekké történő alakítását, a piaci kínálat kereslethez történő igazítása érdekében. Mivel a regionális piac gyakran túl kicsi a vállalatok optimális léptékű működéséhez, a tevékenységek internacionalizálása egy szükséges harmadik folyamat a kreatív gazdaságban. A
gazdasági
növekedés
előidézéséhez
nyilvánvalóan
mindhárom
kreatív
folyamatnak – innováció, vállalkozás és internacionalizáció – állandó interakcióban kell lennie. Az innováció a vállalkozással és az internacionalizálással meglévő szükséges kapcsolata nélkül nem valószínű, hogy gazdasági növekedéshez vezet, mivel az ötletek nem kerülnek ki a piacra. Az innováció, a vállalkozás és az internacionalizáció kombinációját nevezzük vállalkozói kreativitásnak, amely a gazdasági növekedés elsődleges forrása a kreatív gazdaságban. Figyelembe véve a tudás létrehozásának, terjedésének és alkalmazásának meghatározó szerepét a kreativitás innovációvá, vállalkozássá és gazdasági növekedéssé történő alakításában, az ilyen gazdaságot tudásalapú gazdaságnak is nevezhetjük.
Kiterjedt
szakirodalom
foglalkozik
a
tudásalapú
gazdaság
meghatározásával és területével. Az OECD (1996) meghatározása alapján olyan gazdaságról van szó, mely közvetlenül a tudás és információ termelésén, terjesztésén és alkalmazásán alapszik. A tudásalapú gazdaság azt is jelentheti, amelyben a tudás alkalmazása a piaci résztvevők közötti interaktív kapcsolatokban elsődleges fontosságú a teljes gazdasági folyamat során, az ötletektől kezdve a végtermékig, nem csupán az ipari gyártási szektorokban, hanem a kereskedelemben és a szolgáltatásokban is (De Voldere – Janssens – Onkelinx – Sleuwaegen 2006). A tudásalapú gazdaság meghatározásainak közös nevezője az, hogy a tudást tekintik a legfontosabb nyersanyagnak, mivel elsődleges szerepet játszik a hozzáadott érték létrehozásában és a foglalkoztatás növekedésében.
10
Általánosságban véve a tudás az a tartalom és készségek (kreativitás, tanulási vágy, stb.), melyek a problémák észleléséhez és megoldásához szükségesek, például információ gyűjtésének és válogatásának segítségével2( De Voldere – Janssens – Onkelinx – Sleuwaegen 2006). Polányi (1966) különbséget tett a kodifikált és a tacit tudás között. A kodifikált tudás standardizált, explicit információt és tudást jelent, amely rendszerint formális és szisztematikus úton átadható. A modern információs és kommunikációs technológiáknak köszönhetően a kodifikált tudás terjesztésének költségei viszonylag alacsonyak. Mára a kodifikált tudás nagy távolságokon keresztül is átadható, amely kevésbé korlátozza a használókat térben és időben (OECD 1996). Ahogy egyre több tudás válik kodifikálhatóvá és elérhetővé az információs technológiának köszönhetően, jelentőséget kap a fennmaradó, nem kodifikálható rész (Soete – Ter Weel 1999). Míg
az
információ
általában
bőséges,
az
értelmes
módon
történő
felhasználásának képessége ritka. A készségek formájában jelen lévő tacit tudás, mely a kodifikált tudás kezeléséhez szükséges, fontosabb, mint valaha a munkapiacokon. Egyre nagyobb az igény azon készségekre, melyek a releváns információ kiválasztására és az irreleváns figyelmen kívül hagyására, az információ értelmezésére és dekódolására, valamint az új készségek megtanulására és a régiek elfelejtésére irányul (OECD 1996). A tacit tudás (gyakran tudat alatt) beágyazódott tudás, amely nagyrészt nem explicit, környezetspecifikus és nehéz formalizálni. A tacit vagy személyes tudás reprodukálása költséges, mivel a tanulás időt és erőfeszítést igényel (De Voldere – Janssens – Onkelinx – Sleuwaegen 2006). Mivel a (tacit) tudástranszfer elsősorban a személyes, emberi interakcióhoz kötődik, a földrajzi közelség kiemelten fontos – a folyamatos globalizáció ellenére, amely, mint mondják, kisebbé teszi a világot. Továbbá, nem lehet nagy mennyiségű tudás elsajátítani egy (kis) vállalaton belül, hanem formális és informális hálózatokon
2
Az adat, az információ és a tudás közötti különbség nincs pontosan meghatározva. Továbbá, a szakirodalom nem egyezik a három fogalom kapcsolatának formájáról és irányáról. Azonban a következő általános megkülönböztetést lehet tenni. Az adatok megfigyelések, mérések, illetve tényanyagok gyűjteménye számok, szavak, hangok vagy képek formájában. Nyersanyagok, melyeknek önmagában nincs jelentésük, és információt lehet belőlük származtatni. Az információ nagyrészt viszonylag strukturálatlan adatokból és tartalmi megállapításokból áll. A tudás ezen információ alkalmazására és felhasználására utal, mely nagyobb mértékű feldolgozást és megértést igényel.
11
keresztül kell felépíteni (Jacobs 1984). Ez teszi a kreatív gazdaságot hálózatosodó gazdasággá. Mivel a kreatív gazdaság mindenféle készséget hangsúlyoz, Lundvall és Johnson (1994) előnyben részesíti a „tanuló gazdaság” fogalmát, melyben az embereknek új készségeket és új tudást kell szerezniük a változásokra történő gyors reagálás érdekében. Ebben az esetben létfontosságú a kodifikált információ folyamatos elsajátítása, valamint az egyének és vállalkozások számára szükséges készségek a tudás hasznosítására. Figyelembe véve, hogy a kreatív gazdaságban döntő szerepet játszik a tudás és készségek, melyeket nem lehet költségmentesen átadni a világ egyik helyéről a másikra, illetve a fejlett gazdaságok magasan képzett munkaerővel rendelkeznek hatalmas (technológiai) tudáskészlettel párosítva, a kreatív gazdaság valódi
lehetőséget
képvisel
versenyképességük
fenntartására
és
fokozására.
Továbbá, a régiók kulcsszerepet játszhatnak ebben a kreatív gazdaságban.
4.1 A kreatív gazdaság építőelemei Hagyományosan a kreatív vagy tudásalapú gazdaság jelentőségét és mértékét elsősorban a technológiai innováció és az aktív népesség iskolázottsági szintjének segítségével mérik. Azonban a kreatív gazdaság nem csak az ipari gyártásban található
K+F
tevékenységet
és
technológiai
innovációt
jelenti,
hanem
a
kereskedelem és szolgáltatások szintjén lévő nem technológiai jellegű innovációt is. Következésképpen a kreatív gazdaságot tágabb értelemben kell értelmezni. Alapvetően a kreatív gazdaság négy fontos jellemzővel bír (De Voldere – Janssens – Onkelinx – Sleuwaegen 2006, 18.o.): -
egy
gazdasági
és
intézményi
rezsim,
amely
támogatja
a
hatékony
tudásteremtést, terjesztést és alkalmazást; - kutatóintézetekből, egyetemekből, vállalatokból és egyéb szervezetekből álló, a döntéshozók által támogatott, hatékony innovációs rendszer, amely a tudást a helyi igényeknek megfelelően képes alakítani, és így új tudást hoz létre; - információs és kommunikációs infrastruktúra, amely elősegíti az információ terjesztését; 12
- magasan képzett, aktív népesség, amely a tudást hatékonyan elsajátítja, megteremti, terjeszti és alkalmazza. Mindez szemlélteti, hogy a kreatív gazdaságot nem lehet egy szimpla aspektusként vagy dimenzióként értelmezni. Ellenkezőleg, ha megfelelően értékelik egy ország vagy régió helyzetét a kreatív gazdasággal kapcsolatban, a felhasznált elemek sokfélesége többdimenziós modellre utal. A kreatív gazdaság többdimenziós aspektusa Florida (2002) kreatív osztályról szóló munkájában is megtalálható, melyben bemutatja a kreativitást elősegítő általános szociális, kulturális és földrajzi miliőt, mint a kreatív gazdaság három intézményének egyikét, a technológiai kreativitás és vállalkozás új rendszerei, valamint az áruk és szolgáltatások termelésének új és hatékonyabb modelljei mellett.
4.2 A kreatív gazdaság DC modellje A kreatív gazdaság vizsgálatáról szóló tanulmányok közül kiemelkedik De Voldere – Janssens – Onkelinx – Sleuwaegen 2006-os publikációja, amelyben a kreatív gazdaság jellemzésén túlmenően a kreatív gazdaság Districts of Creativity (DC) modelljét is bemutatják. A szerzők szerint a kreatív gazdaság nem más, mint a régió lakossága, az intézményi környezete, a kreatív potenciálja és gazdasági teljesítménye közötti összetett kapcsolatrendszer. A tanulmány megállapítja, hogy a kreatív gazdaságban a támogató és közvetítő szerepe miatt a regionális környezet adja a kreativitás működési terét. Ehhez szükséges a megfelelő humán tőke megléte, valamint a vállalkozói kreativitás jelenléte, amely az innovációk, az internacionalizáció és a vállalkozások egymásra hatásából alakul ki. A szerzők megállapítják, hogy napjainkban csupán a kreatív gazdaságok képesek gazdasági növekedés elérésére, amely a jólét és a versenyképesség alapja (De Voldere – Janssens – Onkelinx – Sleuwaegen 2006). Amennyiben egy régió képességének legjobbját nyújtja az említett tényezőkkel kapcsolatban, az nagy valószínűséggel átlagon felüli gazdasági teljesítményhez vezet. Az a régió, amely hatást gyakorol a rendelkezésre álló humán tőkére, megteremti a kreativitás és az üzleti tevékenység legelőnyösebb környezetét mind a kemény (hard), mind a puha (soft) tényezőkre nézve, elősegíti az innovációt és a vállalkozást, valamint saját határain túltekint az export lehetőségek maximális 13
kihasználásának érdekében, megerősíti versenyképességét, így lakóinak nagyobb jólétet teremt. Ennek eredményeképpen, a jó körülmények a lakosság jólétét eredményezik, és javítják az életminőséget. A régió, amely garantálni tudja a jó megélhetést és életszínvonalat a lakosság számára, képes lesz több embert és több gazdasági tevékenységet vonzani. A kreatív gazdaság DC (Districts of Creativity) modellje magában foglalja az egymással szoros interakcióban álló elemek zárt körét (De Voldere – Janssens – Onkelinx – Sleuwaegen 2006). A modell megnevez néhány előfeltételt, amely szükséges a regionális versenyképesség fenntartásához és megerősítéséhez a kreatív gazdaságban. A kreatív gazdaság input tényezői között szerepel a magasan képzett aktív népesség, mely szívesen tanul és alkalmazkodik az új fejlesztésekhez a globális piacokon és az intézményi környezetben, amely amennyire csak lehetséges, elősegíti a rendelkezésre álló kreativitást. Ezen input tényezők gazdasági növekedéssé, jó körülményekké és jólétté alakulnak (a kreatív gazdaság outputja) a vállalkozói kreativitás segítségével: az innováció, a vállalkozás és az internacionalizálás folyamataival.
Ezen
kreatív
folyamatok
létfontosságú
tényezők
a
kreatív
gazdaságban. Értelemszerűen a geogazdasági és az intézményi környezet, melyben az interakciók folynak, hatást gyakorolnak és formálják a tényezőket (De Voldere – Janssens – Onkelinx – Sleuwaegen 2006). A DC modell a kreatív gazdaság néhány kulcselemét is bemutatja, azonban kihangsúlyozzák a szerzők, hogy a modell természetesen nem minden, a gazdaságfejlesztés harmadik szintjére lépni kívánó régió számára jelent megoldást. Ellenkezőleg, minden egyes régiónak saját stratégiát kell készítenie, melynek tükröznie kell a múltbeli és jelenlegi körülményeinek részleteit. Minden régiónak megvannak a sajátosságai – pl. gazdasági szerkezetük, társadalmi és politikai kapcsolatrendszerük, illetve a mindennapi interakciókba ágyazott kultúrájuk – melyek kölcsönhatásban állnak a fejlődés jövőbeni mintáinak alakításában és semmi esetre sem
szabad
figyelmen
kívül
hagyni
azokat,
mivel
segítenek
a
jellemző
versenyképességi pozíció meghatározásában. Amikor azonban felmerül a kérdés, miszerint minden régió képes-e magas szintű gazdasági növekedés elérésére a vállalkozói kreativitásra alapozva, nyilvánvalóvá 14
válik, hogy ugyanezen sajátos jellemzők akadályozhatják a kreatív gazdaság eredményes fejlesztését. A régió ekkor útfüggőségtől szenved. A társadalmi intézményrendszer,
melynek
változtatása
nagyon
nehézkes
és
időigényes,
akadályozhatja az új versenykörnyezetre történő hatékony reagálást, a régió iparszerkezete (pl. szektorok, vállalatok nagysága, az egy piacon szereplők száma) nem alkalmazkodik a kreatív gazdaság kihívásaihoz. Az iparszerkezetet illetően a régió dönthet úgy, hogy eltér a meglévő szektoralapú szerkezettől új vállalatok bevonzásával, -amely gondos irányítást igényel, hiszen az új vállalatoknak le kell horgonyozniuk a régióban-, illetve a meglévő szerkezetet javítja. Következésképpen néhány régió képesebb lehet a többinél arra, hogy lépéseket tegyen a kreatív gazdaság felé. Azonosítani lehet a vezető régiókat, melyek kijelölik az irányt működési szektoraikban, régiókat, melyek igyekeznek megfelelni a vezető régiók által felállított kihívásoknak továbbá azon régiókat, melyek képtelenek termelési szerkezetükön változtatni a fejlettebb és tudásintenzív tevékenységek irányába (OECD 2001). De Voldere – Janssens – Onkelinx – Sleuwaegen (2006) szerint azon régiók, amelyek megfelelőképpen tudják alkalmazni a DC modellt saját stratégiájuk kialakításánál, képesek lesznek vezető régiókká válásra, amely következtében bekerülnek a kreatív régiók közé.
5
A tanuló régiók meghatározása Roel Rutten és Frans Boekama „A tanuló régiók: alapok, a tudomány helyzete,
jövőkép” című tanulmánya szerint a tanuló régió története talán az Amerikai Földrajztudósok Társaságának 1991-es éves találkozójától kezdődött, amikor Michael Storper „A földrajz józan ítélőképessége és közös cselekedete” című ülésen bemutatott egy tanulmányt a tanuló régióról. Bár ez elveszett a történelemben, a tanuló régió szakkifejezés valójában egy új szóalkotás volt; abban nincs hiba, hogy a „tanulás alapú regionális termelési hálózatokat” – amit Storper megvitatott a beszámolójában – nem sokkal azután átnevezték tanuló régiókra. Az 1990-es évek végén a tanuló régió elkezdett felszínre törni a gazdaságföldrajz irodalmában. Másfél évtizeddel ezután rengeteg publikáció jelent meg a tanuló régiókról újságokban és 15
könyvekben egyaránt. Számos tanulmány felidézte a tanuló régiókat többek között Michael Storper tanulmánya, valamint Michael Porter klasszikus tanulmánya a nemzetek versenyelőnyeiről (1990), ami bemutatta az ipar specializálódásának növekedését a fejlődő gazdaságok között. Ez a specializáció feltétlen előnyök felfedezéséből tanulmányon
következik, alapulnak.
mely Más
előnyök
szóval
kiváló,
felfedezték
helyhez a
kötött
tanulásra
technológiai
specializálódott
szektorokat és ipart, hogy legyen egy pontosan érthető földrajzi agglomeráció korlátozott számú szubnacionális központi régiókban. Ezeket a régiókat gyakran speciális szabályok alapján alakították ki, melyeket Storper vezetett be „regionális termelési gazdaság” néven. Storper szerint: „ A különböző regionális termelő
gazdaságok, amelyek megtalálhatók ezen esetek mindegyikében, kapcsolatban vannak különböző termék-alapú gazdaságokkal... Kapcsolatban állnak azokból a gazdaságokból regionális ágazati elemek kombinációival....ezért ezen rendszerek mindegyike kapcsolódó előnyök regionális gazdasága.” (Storper 1997, 162-163. o). Ellentétben azzal a hittel, amelyet akkor körülírtak, a gazdaság globalizációja nem szüntette meg a regionális különbségeket, hanem megerősítette azokat. Ez a tanuló régiókon végzett korai munka gyümölcse. Akkortól kezdve a vizsgálat tárgyát az képezte hogyan és miért különböznek a régiók a világgazdaságban. Rutten és Boekama (2007) szerint a tanuló régió három fő fogalomból tevődik össze: regionális tanulás, klaszterek és hálózatok; valamint az innováció intézményei. A tanuló régió rávilágít a tanulás folyamatára és ennek a folyamatnak a térbeli dimenzióira. A klaszterek és hálózatok felhívják a figyelmet arra, hogyan lehet megszervezni a tanulás folyamatát. Az innováció intézményei rámutatnak a kézzel fogható és nem kézzel fogható infrastruktúrára, ami megalapozza a tanulást és innovációt. Ezek a fogalmak egybevágnak. Néhány klaszternek és hálózatnak regionális dimenziója van, míg a többinek szélesebb kiterjedése. Az innováció intézményei vonatkozhatnak egy régióra, de egy nemzetre is. Ahol ez a három fogalom egybeesik, ott találjuk a tanuló régiót. Ha a regionális tanulás a regionális hálózatokban foglal helyet, és az innováció regionális intézményei támasztják alá, akkor tanuló régióról beszélhetünk.
16
Richard Florida 1995-ben megjelent „Towards the learning region” című tanulmányában
a
régiókat
kulcselemnek
tartja
a
globalizált
tudásalapú
kapitalizmusban. A régiók a tudásteremtés és tanulás központjaivá fejlődtek. Florida (1995) ezen régiókat „tanuló régióknak” nevezi, mivel olyan környezetet biztosítanak, melyek lehetővé teszik a technológia transzfert és a tudásáramlást, így jelentősen fokozzák a tanulási folyamatot. Florida (1995) szerint a „régiók a tudás formálásának
és a tanulásnak válnak központjaivá a globális, tudás-intenzív tőkés társadalom és gazdaság keretében, mivel maguk alakulnak tanuló régiókká. A tanuló régiók pedig úgy működnek, hogy azok a tudás, a gondolat gyűjtőhelyei és forrásközpontjaiként megfelelő környezetet nyújtanak a tudás, a gondolat és a tanulás tevékenységének folyamatos fejlődéséhez, fejlesztéséhez”(Florida 1995, 527.o). A tanuló régió tulajdonsága tehát, hogy magasan képzett munkaerőt alkalmaznak, akiknél a folyamatos tanulás alapkövetelmény (1. táblázat). A vállalkozások és a beszállítók hálózatosodása figyelhető meg, amelyek az innováció alapjait képezik. A tanuló régiókban az ipar és a kormányzat közötti kapcsolatra az egymástól függés és a rugalmas szabályozási minták követése jellemző.
1. táblázat A tanuló régiók jellemzői Jellemző
Termelő régió
Tanuló régió
A versenyképesség Viszonylagos előny: alapja - természeti kincsek - fizikai munkaerő
Fenntartható előny: - tudásteremtés - folyamatos fejlődés
Termelési rendszer
Tömeges termelés - a fizikai munkaerő az értékek forrása - az innováció és a termelés szét van választva
Tudásalapú termelés: - folyamatos alkotás - az értékek forrása a tudás - a termelés és innováció szintézise
Gyártási infrastruktúra
Egymástól független felek közötti Céghálózatok és szállítói szállítói kapcsolatok rendszerek az innováció forrásai - alacsony képzettségű, olcsó - tudásalapú munkaerő munkaerő - humán erőforrások - Taylorista munkaerő folyamatos - Taylorista oktatás és képzés fejlesztése - folyamatos oktatás és képzés
Humán infrastruktúra
17
Fizikai kommunikációs infrastruktúra
és Belföld felé infrastruktúra
orientált
fizikai
-
Ipari kormányzati rendszer
-
Ellenséges viszonyok Irányítás-alapú szabályzati keretrendszer
-
-
Globálisan orientált fizikai és kommunikációs infrastruktúra elektronikus adatcsere kölcsönösen egymástól függő kapcsolatok hálózati szerveződés rugalmas szabályzati keretrendszer
Forrás: Florida (1995, 533.o.) A gyártás átalakulása a méretgazdaságosságra épülő, viszonylag merev tömegtermelési rendszerről a tudásalapú szolgáltatói gazdaság felé jelentős következményekkel bír különböző szempontokból. A fejlődés középpontjában a kreatív szellemi és fizikai munka szintézise áll, egyesítve az innovációt és a termelést. Az emberi elme az érték fő forrásává vált. Florida későbbi, 2007-ben megjelent tanulmányában kifejtette, hogy a tanuló régiók gyűjtőfunkcióval rendelkeznek, a tudás és ötletek tárháza, megalapozza a környezetvédelmet vagy infrastruktúrát, amelyek elősegítik a tudás, ötletek és a tanulás áramlását. A tanuló régiók egyre inkább az innováció és a gazdasági növekedés fontos forrásai, ezenfelül a globalizáció eszközei. Florida szerint a kapitalizmus új korszaka újfajta régiókat igényel. Valójában a régiókat egyre inkább meghatározzák azok az ismérvek és tényezők, amelyek egy tudás-intenzív vállalatot is jellemeznek, azaz a folyamatos fejlődés, az új ötletek, a tudásteremtés és a szervezeti tanulás. A régióknak alkalmazniuk kell a folyamatos tanulás és tudásteremtés elveit, a valóságban is tanuló régiókká kell váljanak. A tanuló régiók számos olyan kapcsolódó infrastruktúrát biztosítanak, amelyek elősegítik a tudás, az ötletek és az ismeretek áramlását (Florida 2007). Morgan 2007-es, „Institutions, Innovation and Regional Renewal” című tanulmányában a tanuló régió egy lehetséges definícióját a következőképpen fogalmazta meg: Egy tanuló régióban a regionális szereplők az együttműködés és a koordináció mellett kötelezik el magukat a kölcsönös haszon érdekében, ez regionális tanulási folyamatot eredményez. A regionális jellegzetességek befolyásolhatják, hogy 18
mely regionális tanulási folyamat vezet regionális megújuláshoz. Ez a definíció gondosan elkerüli olyan fogalmak használatát, mint a tranzakció, azért hogy hangsúlyozza azt a tényt, hogy a tanuló régió fogalma nem része a gazdaságföldrajz fő irányzatainak. Természetesen a regionális tanulás a kulcsa a fogalomnak. Ez vonatkozik a regionális partnerek közötti tudás transzferére, teremtésére, befogadására és implementációjára, amik viszont innovációt és regionális megújulást idéznek elő. Az utóbbi mind gazdasági (regionális fejlődés) mind intézményi keretek között is értelmezhető.
Ha
egy
régió
valóban
tanuló
régió,
akkor
két
dolgot
kell
megvalósítania. Először is, a regionális szereplők közötti kölcsönösen hasznos együttműködés és koordináció összefüggő rendszerként kell működjön. Másodszor, a regionális megújulás javulást kell előidézzen regionális összefüggésben. Vitatható, hogy ez a definíció lehetővé teszi a valódi régiók tanuló régiókként való azonosítását. Vegyük figyelembe azonban, hogy ez a definíció nem tesz említést a tanuló régió nagyságáról. Az olyan régiók, mint a Szilícium-völgy tanuló régiónak minősíthető, de például Manhattan is a New York-i divatipar esetében, azonban a rendszerként való működés sokkal fontosabb, mint a régió nagysága. Nem a közigazgatási vagy a földrajzi jellegzetességek, hanem a rendszer adja meg a tanuló régió határait, vagy ahogy Morgan megfogalmazta: egy régiót a folyamatok összefüggéseként kell értelmezni (Morgan 2007). Robert Hassink 2007-es tanulmányában egyet ért az OECD meghatározásával, miszerint a tanuló régió egy modellt alkot arra, hogy ténylegesen mely régiók esetében van szükség fejlődésre annak érdekében, hogy a leghatékonyabban reagáljanak azokra a kihívásokra, melyeket a folyamatban lévő tanuló gazdasággá történő átalakulás vet fel. Ez leírható regionális intézményekkel, melyek elősegítik a szervezeti tanulást a gazdasági és politikai szereplők rugalmas hálózatának koordinációján keresztül (Hassink 2007). A regionális politikák elengedhetetlenek az egyéni és szervezeti tanulás ösztönzéséhez, mert a döntéshozók előírhatják a „múltban követett út” folytatását, amely túlmutat az egyes képviseletek és vállalatok érdekein. Hassink (2007) szerint egy tanuló régió meghatározható regionális innovációs stratégiaként, melyben az innovációban résztvevő szereplők széles köre 19
(politikusok, döntéshozók, kereskedelmi kamarák, szakszervezetek, felsőoktatási intézmények,
közvélemény
kutató
cégek,
vállalatok)
szoros
de
rugalmas
kapcsolatban áll egymással és a szereplők ragaszkodnak bizonyos stratégiai elvekhez.
6
A kreatív régiók jellemzői A kreatív régiók bemutatásánál azon alapgondolatból lehet kiindulni, hogy milyen
jellemzőkkel rendelkezik a kreatív régió a jelenkori kreatív-társadalomban, azaz, regionális szinten milyen környezeti feltételek serkentik a kreatív tevékenységeket? A kreatív tevékenységek különösképpen olyan régiókban vannak jelen, melyek biztosítani tudják a potenciálisan szinergikus helyzetek kialakításához szükséges megfelelő szintű kompetenciát és sokféleséget (Andersson 1985). Ezen feltételek a legtöbb esetben a nagyvárosi, azaz metropolitán régiókban állnak rendelkezésre. A nagyvárosi régiók alapvető szerepe a kreatív folyamatban kommunikációs központként betöltött szerepüktől függ. A nagyvárosi régiók a nemzetközi kommunikáció központjai a kultúra, az üzlet, a politika és a tudomány területén. Jó lehetőségeket
kínálnak
szorosan
összefüggő
intra-regionális
kommunikációs
hálózatok kialakítására, a társadalmi szektorokon belül és a szektorok között egyaránt. Az egyik fontos oka annak, hogy a kreatív tevékenységek a nagyvárosi régiókban koncentrálódnak az, hogy ezen régiók fizikai közelséget biztosítanak, amely elősegíti a tacit és így „ember által megtestesített”, mintsem „információ által megtestesített” multidiszciplináris tudás integrációját, valamint a bizonytalanság leküzdéséhez szükséges gyors döntéshozást (Patel – Pavitt 1991). Andersson (1985) arra következtet, hogy a kreativitás mint társadalmi jelenség elsősorban a következő jellemzőkkel bíró régiókban alakul ki: 1. Magas szintű kompetencia megléte 2. Tudományos és kulturális tevékenység számos területen 3. Kiváló lehetőségek a belső és külső kommunikációra 4. Kielégítetlen szükségletek széles körben történő felismerése 5. Strukturális instabilitás általános helyzete, amely elősegíti a szinergikus fejlődést 20
A szakirodalomban a kreatív régiók középpontba helyezése tükrözi a tudás és tanulás gazdaságfejlesztésben betöltött katalizátor szerepének egyre növekvő felismerését (Cooke – Morgan 1998). Az alapgondolat ebben az esetben az, hogy egy régió versenyképességét közvetlenül befolyásolja az, hogy képes a releváns tudást és információt gyorsan létrehozni, elérni, megérteni és átalakítani, valamint a tudást tanulássá alakítani. A kreatív gazdaság fogalma a tudást a legalapvetőbb erőforrásként kezeli a kreatív-társadalomban, és így a tanulás a legalapvetőbb folyamat (Lundvall – Johnson 1994). Különösen fontos a „kollektív tanulás” mértéke, amely egy adott regionális „innovatív miliő” képességének általános fogalmát jelenti arra, hogy ösztönözze, illetve elősegítse a miliőben található vállalatok innovatív magatartását. A kreatív régiók a tudás és ötletek gyűjtőjeként és tárházaként működnek, valamint biztosítják azon tudásinfrastruktúrát, amely elősegíti a tudásáramlást, az ötleteket és a tanulást (Florida 2007). A tudásinfrastruktúra döntő jelentőségű a tudás tanulássá történő átalakításában. A tudásinfrastruktúra két fő részből áll: (1) a fizikai szállítási és kommunikációs infrastruktúra, amely összekapcsolja és összeköti egymással a csomópontokat, valamint teret biztosít az emberi interakciónak, (2) tudáshálózatok az egyetemek, kutatóintézetek és egyéb tanulási központok mint fő csomópontok
között.
túlhangsúlyozni
ebben
A az
materiális
infrastruktúra
összefüggésben,
fontosságát
mivel
a
regionális
nem
lehet
gazdaságok
teljesítményéhez és termelékenységéhez köthető. A
kreatív
régiók
komparatív
előnyei
az
új
ötletek
megjelenésére,
a
tudásteremtésre, a szervezeti tanulásra és a folyamatos fejlesztésekre épülnek. Termelésük jelentős része tudásalapú, mely magában foglalja a folyamatos tudásteremtést, a tudást mint az érték fő forrását, valamint az innováció és termelés közötti szintézist. A vállalati hálózatok és az ellátó szervezetek az innováció fő forrásaiként
funkcionálnak.
Az
humán
infrastruktúra
a
tudásmunkásokra,
a
humánerőforrások folyamatos fejlesztésére, valamint a folyamatos oktatásra és képzésre épül. A szállítási és kommunikációs infrastruktúra globálisan orientált, valamint magas szintű intra-regionális elérhetőséget biztosít. Ezen régiók megfelelő elektronikus összeköttetésben állnak, külsőleg és belsőleg egyaránt. Az ipari 21
irányítórendszer egymástól kölcsönösen függő és rugalmas szabályozási kerettel rendelkező
hálózati
szervezetekre
épül.
A
nagyvárosi
régiókban
fellelhető
agglomerációs gazdaságok és termékváltozat-gazdaságosság mellett a kreatív régiókat az intézményi sűrűség is jellemzi, azaz a bizalmi és kölcsönösségi kapcsolatra épülő interakció magas szintje és a közös cél kölcsönös felismerése (Keane – Allison 1999). Maillat és Kebir (2001) a kreatív régiók elemzésében egy lépéssel továbbhaladva kiemeli azon folyamatokat, melyek során egy régió kreatív régióvá válik. Állításuk szerint dinamikus tartalmat kell kölcsönözni a tanulás fogalmának. Számukra a tanulás egy tudáselsajátítási és átalakítási folyamat, amely lehetővé teszi az állandó alkalmazkodást a környezeti bizonytalanságokkal szemben. A kreatív régiót a tanuló régiókhoz hasonlóan dinamikus és fejlődő régióként jellemzik. Dinamikus, mivel az egyes szereplők, legyen az egyén, vállalat, állami szervezet vagy hálózat, állandó közvetlen vagy közvetett interakcióban áll a környezetével. Fejlődő, mivel minden egyes szereplő a régióban lévő folyamatok sorozatában vesz részt. Maillat és Kebir (2001) szerint a kreatív régiót három folyamat is jellemez: (1) az innováció területi megvalósításának folyamata, (2) a szereplők területivé válásának folyamata, és (3) összetett tanulási folyamatok. Ezen folyamatok nem csak a különböző régiókon belül jelennek meg, amely a szereplők egymással folytatott interakcióját jelentik, hanem a régiók más régiókkal kialakított kapcsolatain keresztül is, vagyis egy régió szereplőinek más régiók szereplőivel folytatott interakciója során. A kreatív régiók kulcsjellemzőinek összefoglalását egy ábrán kívánjuk szemléltetni (1. ábra). Az 1. ábra a fejezetben ismertetett szerzők kreatív régiókra vonatkozó jellemzését tükrözi. Megmutatja mindazon tényezőket, összefüggéseket, amelyek döntő szerepet játszanak egy régió kreatív régióvá válása során. Az 1. ábra jól mutatja, hogy a különféle kulturális előnyök birtoklása a vizuális művészetekben, zenében, színházban, stb. a kreatív régió alapvető eleme. Továbbá a kulturális, kreatív és innovatív tevékenységek finanszírozása kulcsfunkció, melynek hiánya problémát jelenthet. A kreatív iparágak és a kultúr-gazdaság finanszírozása ezért
alapvető
eltérést
mutat.
A
kultúr-gazdasági
tevékenységek
általában
támogatottak, esetenként ingyenesek és nagyban függnek az állami és/vagy 22
jótékonysági támogatásoktól. A kreatív iparágak finanszírozása napjainkban különféle piaci formát ölthet. Mindezen tényezők a regionális innováció rendszerén kívül helyezkednek el, jelezvén, hogy nem kizárólag meghatározottan azon belül találhatóak meg; jelen lehetnek a regionális innováció rendszerén belül is, viszont ugyanúgy „importálhatók” is.
A
tudásvállalkozás
döntő
jelentőségű
a
kreatív
régió
képességeinek
kiaknázásában, akár az internet technológiák kihasználásának formájában az új médiavállalatok által, akár a biotechnológiáról és szoftver vállalkozókról van szó. Az 1. ábra szerint ők szintén kívülről is beléphetnek a régióba. Ezeket és az innovációs rendszert a különböző tudástranszferek kötik össze, többek között a tehetségképző intézmények, kutatási laboratóriumok kapcsolódó kereskedelmi intézményekkel, valamint a kutatás (vagy K+F) támogatási módszerei a régió innovációs rendszerén belül, illetve azon kívül. A regionális innovációs rendszer magában foglalja mindazon együttműködő alrendszereket, amelyek egyrészt a tudásteremtésre, másrészt a tudásalkalmazásra specializálódnak.
1. ábra A kreatív régiók kulcstényezői Kreatív régió
Tudásteremtés Regionális innovációs rendszer Tudásalkalmazás
Tudástranszfer és K+F kiszervezés
23
Kulturális gazdaság és kreatív iparágak
Tudásvállalkozás
Kreativitás és innováció finanszírozása
Forrás: Cooke – Schwartz (2007, 8.o.)
7
Összefoglalás A XXI. századig a természeti erőforrások és a fizikai tőke számítottak a gazdasági
növekedés legfőbb hajtóerejének. Napjainkban azonban az emberi kreativitást tartják a gazdasági növekedés elsődleges erőforrásának. Az innováció és a gazdasági növekedés azokon a területeken történik, ahol a legjobban tudják mozgósítani az emberek öröklött kreatív képességeit a népesség legszélesebb és legkülönbözőbb szegmenseiből. A kreatív folyamatokban a kreativitás teszi az embereket, a vállalkozásokat és a régiókat egyedülállóvá. A kreativitás jelenti azon képességet, amely segítségével a problémák innovatív megoldásával, új termékek és folyamatok megalkotásával, illetve
a
meglévő
elemek
kombinálásával
hozzájárul
a
gazdasági
értékek
megteremtéséhez. A kreativitás értelemszerűen kapcsolatban áll az innovációval és a vállalkozással, annak érdekében, hogy biztosan piaci lehetőséggé alakuljon. A globalizálódó világ viszonylatában, melyben sok régió és ország már nem tud a költségminimalizálásra vagy hatékonyságra alapozva versenyezni, újra kell gondolni a gazdasági stratégiát, valamint új versenyelőnyöket kell találni, amelyben a kreatív készségek, képességek kulcsfontosságúvá válnak. Ezen megváltozott folyamatok, tendenciák következtében a szakirodalom napjainkban két régiótípust kiemelten kezel. A két régiótípus a tanuló régió és a kreatív régió. Jelen kutatás bemutatja ezen régiók legfontosabb jellemzői , majd feltárja mindazon tényezőket, amelyek a kreatív gazdaságban, egy térség tanuló régióvá vagy adott esetben kreatív régióvá válásához nélkülözhetetlen.
24
A szakirodalomban a főbb tanuló régiós felfogások között meghatározóvá vált az OECD megfogalmazása, mely a tanuló városok és régiók fejlesztését innovációs rendszerek fejlesztéseként értelmezi (OECD 1996). Hassnik (1999) álláspontja szerint a tanuló régió három szintje, kategóriája különböztethető meg: a tanuló régió lehet térbeli eredménye a makroszintű társadalmi változásoknak, lehet mikro-szintű egyvelege
a
vállalkozások
tanulásának,
az
innovációnak
és
a
térbeli
kapcsolódásoknak, továbbá lehet mezo-szintű elméleti regionális fejlesztési modell. A tanuló régió a tömegtermelés felől a tudásalapú gazdaság felé haladó gazdasági alapú átrendeződés egyik térbeli képződménye, mely a tudás termelésének és a tanulásnak ad keretet. A tanuló régió tehát a tudás és gondolat gyűjtőhelye lehet megfelelő infrastruktúra birtokában. Florida (1995) azt hangsúlyozza, hogy a globális gazdasági folyamatok a régiókat további fejlődésre ösztönzik, így maguk válhatnak az innováció, a gazdasági fejlődés, ezáltal pedig a globális gazdasági átalakulás motorjává. Florida azonos fejlődési motívumokat vél felfedezni a régiók új generációinak és az új gazdasági vállalkozások szerkezetének jellemző vonásai között. Meglátása szerint a tanuló régióknak is olyan vezetési és irányítási struktúrát szükséges
kialakítaniuk,
mint
a
tudás-intenzív
vállalkozásoknak,
melyben
kölcsönösségen alapuló viszonyok, a hálózatos szerveződés, a decentralizált döntéshozatal, a rugalmasság, a fogyasztó centrikus felfogások a jellemzőek. Ugyanakkor a tanuló régiók alapvető célkitűzése, hogy hozzájáruljon a helyi gazdasági struktúraváltás hatékony megvalósításához, különös tekintettel a gazdaság valós igényei szerinti oktatási és képzési kínálat és tartalom korszerűsítésére a hálózatos forma felhasználásával. A szakirodalomban a kreatív régió és a tanuló régió fogalmat sokszor egymás szinonimájaként használják, amely az alap jellemzőik hasonlóságából ered. Jelen kutatás feltárta azonban, hogy mindkét régiótípus esetében a tudás, az innováció és a kreativitás alapvetően fontos szerepet játszik, mégis más-más megközelítésben alkalmazható az egyes régiótípusoknál. A
kreatív
régiók
középpontba
helyezése
tükrözi
a
tudás
és
tanulás
gazdaságfejlesztésben betöltött katalizátor szerepének egyre növekvő felismerését. Az alapgondolat ebben az esetben az, hogy egy régió versenyképességét közvetlenül 25
befolyásolja az, hogy képes-e a releváns tudást és információt gyorsan létrehozni, elérni, megérteni és átalakítani, valamint a tudást tanulássá alakítani. Maillat és Kebir (2001) a kreatív régiót a tanuló régiókhoz hasonlóan dinamikus és fejlődő régióként határozzák meg, amelyet három folyamat is jellemez: (1) az innováció területi megvalósításának folyamata, (2) a szereplők területivé válásának folyamata, és (3) összetett tanulási folyamatok. Ezen folyamatok nem csak egy adott régión belüli szereplők egymással folytatott interakcióját jelentik, hanem a régiók más régiókkal kialakított kapcsolatát is alapvetően meghatározzák. Összességében megállapítható, hogy a kreatív régiók komparatív előnyei az új ötletek megjelenésére, a tudásteremtésre, a szervezeti tanulásra és a folyamatos fejlesztésekre épülnek. Termelésük jelentős része tudásalapú, mely magában foglalja a folyamatos tudásteremtést, a tudást mint az érték fő forrását, valamint az innováció és termelés közötti szintézist. A vállalati hálózatok és az ellátó szervezetek az
innováció
fő
forrásaiként
funkcionálnak.
Az
humán
infrastruktúra
a
humánerőforrások folyamatos fejlesztésére, valamint a folyamatos oktatásra és képzésre épül, valamint a szállítási és kommunikációs infrastruktúra globálisan orientált, valamint magas szintű intra-regionális elérhetőséget biztosít. A nagyvárosi régiókban fellelhető agglomerációs gazdaságok és termékváltozat-gazdaságosság mellett a kreatív régiókat az intézményi sűrűség is jellemzi, azaz a bizalmi és kölcsönösségi kapcsolatra épülő interakció magas szintje és a közös cél kölcsönös felismerése.
8
Irodalomjegyzék
Andersson, A.E. (1985): Creativity and Regional Development. Regional Science Association 56, 5-20. o. Aydalot, P. – Keeble, D. (1988): High-technology Industry and Innovation Environ-
ments: The European Experience, Routledge and Kegan Paul Ltd, London. Castells, M. (1989): The Informational City, Blackwell, Oxford.
26
Cooke, P. – Morgan, K. (1998): The Associational Economy, Oxford University Press, Oxford. Cooke, P. – Schwartz, D. (2007): Creative regions. In Cooke,P. – Schwartz, D. :
Creative Regions. Technology, Culture and Knowledge Entrepreneurship. Routledge. USA. 1-20.o. De Voldere, I. – Janssens, E. – Onkelinx, J. – Sleuwaegen, L. (2006): The Creative
Economy. Challenges and opportunities for the DC regions. Vlerick Leuven Gent Management School - Flanders District of Creativity Kenniscentrum, Research report. Florida, R. (1995): Toward the Learning Region, Futures 27, 527-536. o. Florida, R. (2002): The Rise of the Creative Class: And How It‟s Transforming Work,
Leisure, Community and Everyday Life, Basic Books, USA. Florida, R. (2007): Toward the learning region. In Rutten, R.– Boekeman, F. (szerk.):
The Learning Region: Foundations, State of the Art, Future. Edward Elgar Publishing Ltd., Cheltenham, UK. Hassink, R. (2007): The learning region: a constructive critique. In Rutten, R.– Boekeman, F. (szerk.): The Learning Region: Foundations, State of the Art,
Future. Edward Elgar Publishing Ltd., Cheltenham, UK. Jacobs, J. (1984): Cities and the Wealth of Nations, Random House, New York. Keane, J. – Allison, J. (1999): The Interaction of the Learning Region and local and Regional Economic Development: Analysing the Role of Higher Education,
Regional Studies 33, 896-902. o. Lundvall, B.A. – Johnson, B. (1994): The Learning Economy, Journal of Industrial
Studies 1, 23-42.o. Maillat, D. – Kebir, L (2001): The Learning Region and Territorial Production Systems. In Johansson, B. – Karlsson, C. – Stough, R.R. (szerk.): Theories of
Endogenous Regional Growth. Lessons for Regional Policies, Springer, Berlin, 255-277. o.
27
Morgan, K. (2007): The learning region: institutions, innovation and regional renewal. In Rutten, R.– Boekeman, F. (szerk.): The Learning Region:
Foundations, State of the Art, Future. Edward Elgar Publishing Ltd., Cheltenham, UK. OECD (1996): The knowledge-based economy, Paris. OECD (2001): Cities and Regions in the New Learning Economy, Paris. Patel, P. – Pavitt, K. (1991): Large Firms in the Production of the World‟s Technology: An Important Case of „Non-Globalisation‟, Journal of International
Business Studies 22, 1-21.o. Polanyi M. (1966): The Tacit Dimension, Routledge,London. Porter, M. (1990): The Competitive Advantage of Nations. Macmillian, London. Rutten, R.– Boekeman, F. (2007): The Learning Region: Foundations, State of the Art, Future. In Rutten, R.– Boekeman, F. (szerk.): The Learning Region:
Foundations, State of the Art, Future. Edward Elgar Publishing Ltd., Cheltenham, UK. Soete, L.L.G. – Ter Weel, B.J. (1999): “Innovation, knowledge creation and technology policy: the case of the Netherlands”, Economist, 147, 3, 293-310.o. Storper, M. (1997): The Regional World: Territorial Development in a Global
Economy. The Guilford Press, New York.
28
