Konszenzus dokumentum az európai agykutatásról (részletek) Jen Olesen, Mary G Baker, Freund Tamás, Monica di Luca, Julien Mendlewicz, Ian Ragan, Manfred Westfal, Európai Agytanács (European Brain Council – EBC)
1.0 Vezetıi összefoglaló A különbözı neurológiai, pszichiátriai betegségek, valamint egyéb idegrendszeri bántalmak jelentıs szociális és gazdasági terhet rónak Európára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint az idegrendszeri betegségek felelısek Európa teljes betegségterhének 35%-áért. Az Európai Agytanács (EBC) azt írja 2005 júniusában közzétett publikációjában, mely az összes Európában publikált idegrendszeri zavarokkal foglalkozó egészség-gazdasági tanulmány elemzése alapján készült, hogy az idegrendszeri betegségek teljes költségének becsült értéke 2004-ben Európában 386 milliárd euró volt. Ezek a kiadások - az európai társadalom öregedésével párhuzamosan - várhatóan folyamatosan nıni fognak. Az idegtudományokra fordított pénzösszeg nagysága nincs arányban az idegrendszeri betegségek már ma is jelentkezı társadalmi költségeivel, a nem is oly távoli jövıre prognosztizált kiadások esetében ez az arány még rosszabb. Az utóbbi évtizedben Európa lemaradt az USA-hoz és Japánhoz képest az alap- és klinikai kutatás területén egyaránt. Sok fiatal európai kutató vándorol az USA-ba, nagy gyógyszervállalatok távoznak a tengeren túlra gyógyszerfejlesztési programjaikkal együtt. Az agykutatás olyan terápiákat, olyan diagnosztikai eszközöket ígér, amelyekkel könnyebben felfedezhetik, megállíthatják, esetleg visszafordíthatják a neurodegenerációt, a lebénult betegek számára lehetıvé válik idegprotézisek beültetése. A kutatók olyan speciális, betegre szabott depresszió- valamint szorongásoldó gyógyszerek fejlesztésén dolgoznak, amelyek megszüntetik vagy legalább minimálisra csökkentik a mellékhatásokat. Az agy mőködésének egyre pontosabb feltérképezése és megértése vezethet el minket az idegrendszeri betegségek sikeres megelızéséhez és gyógyításához, valamint hatékony oktatási programok kialakításához. Soha nem volt égetıbb szükség új kezelési eljárásokra! Európa
2 büszke lehet azokra a kiváló biotechnológusokra, akik az agykutatókkal és a gyógyszeriparral együttmőködve valóra válthatják ezeket az ígéreteket. Hogy Európa megragadhassa ezeket a lehetıségeket, felvehesse a harcot az idegrendszeri betegségekkel, intenzívebbé kell tenni az európai államok közötti tudományos együttmőködéseket, ki kell alakítani, illetve szorosabbá és hatékonyabbá kell tenni a tudományos mőhelyek és az ipar, valamint a betegszervezetek közötti munkakapcsolatot, és növelni kell az idegtudományokra fordított összegek nagyságát. Az EBC 2002-ben alakult meg, hogy egész Európából összehozva a tudósokat, orvosokat, a gyógyszeripar, valamint a jótékonysági és betegszervezetek képviselıit, tegyen a megfogalmazott célok eléréséért. Az EBC az agykutatás területén újszerő, alulról építkezı kutatási politikával, valamint e konszenzus dokumentum kidolgozásával azon dolgozik, hogy minél nagyobb figyelmet irányítson az idegtudományokra, e tudományterület híreit minél szélesebb körhöz eljuttassa és megértesse. Rövid távon az a legfıbb célja, hogy elérje az agykutatás prioritássá válását az Európai Bizottság 7. keretprogramjában (FP7, 2007-2013). ∗ A kutatási programot elıször az EBC bizottsága fogalmazta meg. A tervezetet minden tagszervezet és számos független szakértı részére megküldtük véleményezésre. A tervezet és a különbözı tudományágakat képviselı európai szakértıi csoportok javaslatai alapján alakult ki a 45 kutatási téma. Ezek mindegyike egy idegrendszerrel kapcsolatos téma jövıbeni kutatására tett javaslatot tartalmaz, amely az EBC szerint egy vagy több integrált vagy stratégiai kutatási projekt (STREP) alapjául szolgálhat az FP7. alatt. Az EBC szándékosan a fı betegségekre fókuszált, és csak ezután határozta meg a betegségek megértéséhez és kezeléséhez vagy éppen gyógyításához szükséges alapkutatási témát. A program „az embertıl a molekula felé” építkezik, ugyanakkora fontosságot tulajdonítva az alap- és a klinikai kutatásnak. Az EBC azt javasolja, hogy minden integrált projekt vagy STREP 10-15 millió eurós támogatást kapjon. Ezen túlmenıen az idegrendszer kutatása az FP7 más területein (pl. Európai Kutatási Tanács, információ-technológia, az erıszak okai) is kiemelt fontosságú elemként kezelendı. Minden, az emberi viselkedést érintı kutatási programnak figyelembe kell vennie az idegrendszerrel kapcsolatos kutatásokat. Az EBC arra számít, hogy az idegrendszer kutatásának elsıbbsége, amelyet európai szinten szorgalmaz, nemzeti szinten is megjelenik hamarosan, és ez a dokumentum a nemzeti programok kiindulópontjaként fog szolgálni. Az idegrendszerrel kapcsolatos európai konferenciák
∗
Ezt a célját sikeresen el is érte (a szerkesztı megjegyése)
3 továbbfejleszthetik az itt tárgyalt témákat és ötleteket. Az EBC egy munkacsoport megalakításában is gondolkodik, hogy elımozdítsa a folyamatot. Az idegtudományok támogatásának növelése magas, gyorsan megtérülı hasznot hozna az egészségügyi ellátórendszerek terheinek enyhítése, valamint az érintettek munkaképességének visszaállítása révén. Felbecsülhetetlen az idegtudományokra fordított támogatások egyéni és társadalmi haszna. Elérkezett a cselekvés ideje!
2.0 IDEGRENDSZERI BETEGSÉGEK Háttér Idegrendszeri kutatás minden olyan – alap- és klinikai – kutatás, amely a központi és környéki idegrendszerre, valamint ezek betegségeire irányul. Idegrendszeri betegség minden olyan zavar, amely a központi és környéki idegrendszert érinti, beleértve minden, rokkantságot okozó traumatikus sérülést és a veleszületett rendellenességek mintegy felét. Az EBC elfogadta ezen definíciókat, hogy megpróbálja összekapcsolni azokat a tudományágakat, amelyek az aggyal, a gerincvelıvel és a környéki idegekkel foglalkoznak. A kutatás, az oktatás és a társadalom eredményes tájékoztatása céljából különösen fontos, hogy a kutatás és a gyógyítás különbözı területein dolgozók együttmőködjenek. Az EBC nem törekszik a jelenlegi klinikai szakterületi felosztás megváltoztatására, még támogatja is a további specializációt, amennyiben az idegrendszeri zavarok kezelésének összetettebbé válása ezt szükségessé teszi. Mindamellett a betegségek különbözı szakterületek alá csoportosítása a kutatás, az oktatás és a tájékoztatás terén mesterséges, ami nemkívánatos eredményre is vezethet. Például a demencia nem neurológiai, idıskori, pszichiátriai vagy általános betegség, hanem mind a négy egyszerre. A demens betegeket pszichiáterek, neurológusok, geriáter szakorvosok és általános orvosok diagnosztizálják és kezelik. A szakszerő ellátás minden releváns szakterület eredményeit felhasználva kell folyjon, a demencia okait kutató tudósok számára pedig elengedhetetlen a probléma multidiszciplináris megközelítése. Az emberi idegrendszer rendkívül komplex. Ha ebben a komplex rendszerben zavar keletkezik, az abból eredı betegségek jelentıs, sokszor maradandó károsodásokat okoznak, mivel olyan alapvetı funkciókat érinthetnek, mint a mozgás, a kommunikáció és az érzelmek. A normális idegrendszer az alapja mindennapi mőködésünknek és a változó környezethez -
4 például az információs társadalom beköszöntéhez - való alkalmazkodásnak, ezért fontos a normális idegrendszeri mőködés és az idegrendszeri betegségek tanulmányozása egyaránt. Az utóbbi évtizedekben az idegrendszer kutatása minden szinten óriási fejlıdésen ment keresztül – a genetikai mechanizmusok és az egyes neuronok funkciójának megértésétıl kezdve a sejtek közötti kommunikációig és az ép, éber emberi agyról való képalkotó eljárásokig – a felnıtt és a fejlıdı emberi szervezetekben egyaránt. Ma már sokkal jobban megértjük az olyan folyamatokat, mint a degeneráció, a traumatikus, ischémiás és gyulladásos idegrendszeri károsodás, valamint az idegrendszer önjavító mechanizmusai. Nagyot változott az
idegrendszeri
betegségek
osztályozása,
epidemiológiája,
valamint
társadalmi
következményeinek kutatása is. Részben ez a fejlıdés vezetett az olyan szakterületek közötti korlátok lebontásához, amelyek közös területe az idegrendszer: mint például az anatómia, fiziológia és biokémia. E tudományok szakértıi ma már együtt dolgoznak az egyetemi vagy akadémiai idegtudományi intézetekben. A klinikusok és az alapkutatók felismerték az együttmőködés és az információcsere elınyeit. Az alapkutatást, amely a betegségek mechanizmusainak magyarázatához vezetett, gyakran inspirálták betegeken végzett megfigyelések, és sok alapkutató ma már szorosan együttmőködik klinikusokkal, hogy biztosítsa eredményeinek felhasználását a klinikumban. Az EBC támogatja ezt a multidiszciplináris megközelítést, és igyekszik elımozdítani az ipar és a betegszervezetek részvételét is az együttmőködésben. E filozófia hatja át ezt a konszenzus dokumentumot, amely azt ajánlja, hogy az Európai Bizottság jobban támogassa a multidiszciplináris és multinacionális részvételő idegrendszeri kutatásokat. Az idegrendszeri betegségek terhe Az idegrendszeri betegségek fontos népegészségügyi problémát jelentenek Európában és azon kívül is. A WHO a Globális betegségteher 2000-ben1 címő tanulmányában globális epidemiológiai adatokat mutatott be a korai halálozás és a rokkantság miatt elveszett életéveket számszerően jellemezve. Az EBC kiszámolta, hogy Európában az idegrendszeri betegségek felelısek a korai halálozás miatt elveszett életévek 23%-áért, a rokkantságban töltött életévek 50%-áért, végsısoron az idegrendszeri betegségek felelısek az összes betegségteher 35%-áért Európában. Ez a sokkoló adat rávilágít egyrészt az idegrendszeri zavarok társadalmi jelentıségére, másrészt arra, hogy az érintett emberek általában sok évig együtt élnek e betegségekkel.
5 Az összes Európában közölt epidemiológiai és egészség-gazdasági tanulmány elemzése az alapja, az EBC 2005-ben publikált Az idegrendszeri zavarok költsége Európában3 tanulmányában az addigiaktól eltérıen, „holisztikusan” becsülte meg az idegrendszeri betegségek hatását. Figyelembe vette:
•
egészségügyi ellátás költségeit (kórházi ellátás, ambuláns ellátás, gyógyszerek)
•
az egészségügyi szektoron kívüli magán és állami költségeket (beleértve az ápolási otthonok, valamint a magánotthonok költségeit)
•
közvetett költségek (beleértve a korlátozott munkaképességet, a rendszeres távolmaradást és a korai nyugdíjazást). Az elemzés szerint Európa 28 országának (az Európai Unió valamint Izland, Norvégia és
Svédország) 466 millió lakosából 127 millió ember, vagyis 27% érintett legalább egy idegrendszeri betegségben. Az idegrendszeri betegségek összköltsége 386 milliárd euró - 829 euró lakosonként –, ami megegyezik több, mint 25 Csalagút költségével. Az alábbiakban a 12 legköltségesebb idegrendszeri betegség rövid leírása következik, feltüntetve az érintett betegek becsült számát Európában és az adott betegség 2004-es éves költségeit az EBC idézett tanulmányának megfelelıen.
Addikció Az addikció több tünet együttes mintázata, köztük egy anyag használatának kényszere; a használat kontrolljának képtelensége; tolerancia, elvonási tünetek kialakulása és kóros érdeklıdés az anyag iránt, valamint folyamatos használat az ártalmas következmények ellenére. Gyakoriság: 9 millió ember (csak az alkohol- és tiltott drogfüggés) Éves költség: 57 milliárd euró
6
Affektív zavarok Az affektív vagy hangulati zavarokat a kedélyállapot klinikailag jelentıs mértékő ingadozásai jellemezik. Három fı csoportját ismerték fel: a major (súlyos) depressziót, a bipoláris zavart valamint a ciklotím- és disztímiás zavarokat. Az EBC tanulmánya a major depresszióra és a bipoláris zavarra összpontosított. Gyakoriság: 21 millió fı Éves költség: 106 milliárd euró
Szorongásos zavarok A szorongásos zavarok spektruma a pánikzavartól és a generalizált szorongástól különféle fóbiákig terjed, és magában foglalja a kényszerbetegséget és a poszttraumás stressz szindrómát (PTSD). Gyakoriság: 41 millió fı (a PTSD-t kizárva) Éves költség: 41 milliárd euró
Agyi tumorok Az agyi tumorokat primer vagy szekunder osztályba sorolják. Az elıbbi magából az agyból származik, az utóbbi pedig a test más részérıl eredı áttét. A szekunder daganatok mindig rosszindulatúak, míg a primer daganatok felbukkanhatnak jóindulatú és rosszindulatú formában is. Gyakoriság: 135 000 fı Éves költség: 4,6 millárd euró
Demencia Az osztályozás alapját képezı „Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve 3. átdolgozott kiadása” (DSM-III-R) szerint a demencia kritériumai között szerepel a memória romlásának kimutatható bizonyítéka és vagy (a) egy másik intellektuális funkció károsodása
7 (absztrakt gondolkodás, döntéshozatal vagy magasabb kérgi funkciók) vagy (b) a személyiség megváltozása. Gyakoriság: 5 millió fı Éves költség: 55 milliárd euró
Epilepszia Az epilepszia olyan krónikus állapot, amelyet ismétlıdı, spontán kialakuló rohamok jellemeznek, azaz ahol a roham kiváltó tényezık hiányában jelentkezik. A betegség súlyossága betegenként nagymértékben változik. A magas költségekért a súlyos esetek felelısek. Gyakoriság: 3 millió fı Éves költség: 15,5 milliárd euró
Migrén A migrén a fejfájás súlyos formája, ami általában 4 órától 3 napig tartó rohamokkal jár, olyan akadályozó kísérıjelenségekkel, mint a szaglás elvesztése vagy hányás, a fények, hangok, szagok vagy a test mozgásának súlyos intoleranciája. Gyakoriság: 41 millió fı Éves költség: 27 milliárd euró
Szklerózis multiplex A szklerózis multiplex a központi idegrendszer immunrendszer által közvetített gyulladásos és degeneratív zavara. Tünetei között szerepelnek vizuális és szenzoros zavarok, a végtag gyengesége és testtartásbeli problémák. Korlátozott gyakorisága ellenére jelentıs társadalmi és gazdasági hatással rendelkezik. Gyakoriság: 380 000 fı Éves költség: 9 milliárd euró
8
Parkinson kór A Parkinson kór egyike a leggyakoribb neurodegeneratív zavaroknak. A fıbb tünetek a bradikinézia vagy lassú mozgás, merevség, nyugalmi remegés és testtartási bizonytalanság. Nem motoros tünete lehet depresszió, pszichózis és gyomor-bélrendszeri zavarok. Gyakoriság: 1,2 millió fı Éves költség: 11 milliárd euró
Pszichotikus zavarok (szkizofrénia) A szkizofrénia a legtartósabb és legbénítóbb a pszichotikus zavarok közül. Dezorganizált gondolkodás jellemzi, és néha elıfordulnak érzékcsalódások és hallási hallucinációk. Bár nem gyakori betegség, a legköltségesebbek egyike. Gyakoriság: 3,7 millió fı Éves költség: 35 milliárd euró
Agyi érbetegségek (stroke) A stroke érrendszeri zavar, amelyet az agysejtek hirtelen halála jellemez a csökkent vagy akadályozott vérellátás következtében. A tünetek a zavar helyétıl függnek, de magukba foglalhatnak motoros, beszéd- és memóriakárosodást egyaránt. Gyakoriság: 1 millió fı Éves költség: 22 milliárd euró
Trauma A traumatikus agysérülés olyan agysérülés, ami idıszakos vagy állandó károsodásokhoz vezet a kognitív képességekben és a fizikai mőködésben. A trauma miatti halálesetek mintegy feléért olyan fejsérülések felelısek, amelyek közúti baleset vagy elesés következtében léptek fel. Gyakoriság: 700.000 fı Éves költség: 3 milliárd euró
9
A kezelés forradalma Néhány évtizeddel ezelıttig egy Alzheimer-kórral, agyi érbetegséggel vagy traumatikus agysérüléssel diagnosztizált betegnek sivár jövıvel, leromlott életminıséggel, minimális munkabíró képességgel, megnehezülı családi élettel és gondozóitól való függéssel kellett szembenéznie. Mivel nem állt rendelkezésre megfelelı gyógymód, vagy lehetıség a tünetek enyhítésére, az orvos szerepe kimerült annyiban, hogy túlélési stratégiákat ajánlott a betegének. Az elmúlt évtizedekben azonban az idegrendszeri betegségek kezelése forradalmi fejlıdésen ment át. Íme néhány példa: A levodopa nevő gyógyszer (L-DOPA) hatékonyan mérsékli a Parkinson kór tüneteit sok betegnél, bár maga a betegség gyógyíthatatlan maradt. Ma már azon betegek esetében, akiknél az L-DOPA nem hatásos, a mély agyi stimuláció (DBS) jöhet szóba. Ezt a sebészeti eljárást a 80-as évek végén fejlesztettek ki a franciaországi Grenoble-ban a mozgászavarok kezelésére. A DBS hatékonynak bizonyult a Parkinson kór tünetei közül a tremor, a bradikinézia és a testtartási problémák kezelésében, valamint major depressszióban és egyéb hangulatzavarokban is. A DBS-szel kapcsolatos alapkutatások további új terápiás célpontokat tárnak fel, amelyek a jövıben akár sebészi beavatkozás nélkül, gyógyszerekkel is befolyásolhatók. A WHO Globális betegségteher 2000-ben címő tanulmánya úgy ítélte meg, hogy egy súlyos migrénbeteg ugyanúgy rokkant, mint egy aktív pszichózisban, demenciában vagy tetraplégiában (négyvégtagi bénulásban) szenvedı beteg. Részben annak az európai felfedezésnek
köszönhetıen
azonban,
amelynek
révén
azonosították
a
migrénben
kulcsszerepet játszó hírvivı molekulákat, köztük a szerotonint ( 5-hidroxi-triptamint - 5-HT), új terápiás hatóanyagokat fejlesztettek ki 5HT1 B/D agonisták (triptánok) formájában. Ezek a gyógyszerek nem tudják meggátolni a migrénes fejfájás kialakulását, de sok beteg esetében nagyon hatékonyan csökkentik a tüneteket, lehetıvé téve számukra a teljesebb életet. A depressziót és a szorongást ma rendszerint a szelektív szerotonin visszavétel-gátlók csoportjába tartozó vegyületekkel (SSRIs) kezelik. Ezek nem hatékonyabbak, mint a régebbi antidepresszánsok, de kevesebb mellékhatással rendelkeznek.
10 Az étvágyszabályozás és az addikció neuronális mechanizmusainak mind jobb megértése vezet a gyógyszeres kezelések fejlıdéséhez az addikció és a táplálkozási zavarok, valamint az elhízás terén. A traumás agysérülésekkel kapcsolatban végzett kutatások szerint az elsıdleges sérülés az agyban olyan események kaszkádszerő folyamatát indítják el, melyek másodlagos károsodásokhoz vezetnek, és további kóros jelenségekkel,
például hipoxiával
is
súlyosbodhatnak. Ezek az ismeretek vezettek olyan terápiás stratégiák kifejlesztéséhez, amelyek csökkentik a másodlagos károsodások mértékét. Ma már Európában is elfogadott gyakorlat a traumás agysérült betegek rehabilitációjának korai megkezdése, mivel kiderült, hogy ez a gyakorlat gyorsítja a felépülésüket. A traumás agysérülés, motoneuron károsodás miatt vagy egyéb okból lebénult és ún. „locked in” szindrómás betegek ma már képesek lehetnek a kommunikációra, és befolyásolhatják a környezetüket – például agy-gép interfészek segítségével, amelyeket Európában és az USA-ban dolgoztak ki, és jelenleg is folyamatosan fejlesztenek. Növekvı betegségterhek Az európai populáció öregszik, egyre többen – különösen a nık közül – élnek nyolcvan évnél tovább. Ez a tendencia a hanyatló születési statisztikákkal együtt mélyreható demográfiai változásokat indított el Európában, ami az európai betegségprofilt is átalakítja. Az elsı Globális betegségteher tanulmány, amelyet 1996 és 1997 között publikált a WHO, a Világbank és a Harvard Egyetem, a nem fertızı betegségek költségeinek, különösen az idegrendszeri betegségekbıl eredıknek, a feltőnı növekedését vetíti elıre 2020-ra. A tanulmány szerzıi azt jósolják, hogy 2020-ban a major depresszió kerül az elveszett egészséges életévek leggyakoribb okozóit összesítı tízes listán a második helyre, ahol csak az ischaemiás szívbetegségek elızik meg. A következı húsz évben az idegrendszeri betegségben szenvedık száma akár 20%-kal növekedhet. Az információs társadalomban élı mai ember agyába hatalmas mennyiségő és sebességő vizuális információ érkezik, ami vitathatatlanul hatással van egy olyan idegrendszerre, aminek eddigi evolúciója egy merıben más környezetben játszódott le. Hogy milyen mértékben fejezıdik ki ez a hatás az idegrendszer betegségeiben, nehéz lenne meghatározni, de bizonyos szociális változások, mint például a családok egyre fokozódó földrajzi szétszóródása, a családi kapcsolatok gyengülése és a nık megváltozott szerepe, azzal jár, hogy sokszor egyetlen hozzátartozó sem engedheti meg magának azt, hogy otthon
11 maradjon idegrendszeri betegségben szenvedı rokonának gondját viselni. E gondoskodás feladata ily módon a hivatásos szakápolókra hárul. Az erıforrások hiánya A társadalmat sújtó betegségek közül az idegrendszeri betegségek alkotják a társadalomnak legnagyobb terhet jelentı, legköltségesebb csoportot a WHO és az EBC tanulmánya szerint egyaránt. Mégis
az egészségügyi ellátás közvetlen költségeinek
mindössze 15%-a írható az idegrendszeri betegségek számlájára Európában. Ez az ellentmondás
egyrészt
annak
a
következménye,
hogy
-
összevetve
az
egyéb
betegségtípusokkal - kevesebb kezelés- és gyógymód van ezekre a betegségekre, másrészt utal az egészségügyi ellátás hiányosságaira is, ami viszont az oktatás-képzés elégtelenségének következménye. Ezek az adatok, nem utolsósorban, az erıforrások hiányát is jelzik. Például a szélütés (stroke) ma a második leggyakoribb halálok Európában az ischaemiás szívbetegség után. Mégis, annak ellenére, hogy az akut stroke kezelésében bizonyított az erre szakosodott osztályok elınye, a legtöbb stroke-beteget még mindig valamelyik általános kórházi belosztályra utalják be. A major depresszió pedig, amely a harmadik legnagyobb terhet jelentı betegség Európában, gyakran kezeletlenül marad, vagy nem is diagnosztizálják. A demencia a negyedik helyre szorult, és habár a demenciában szenvedık közül kerül ki a legtöbb ápolási otthonban lakó, a legtöbb beteget nem diagnosztizálják. Gyakran állítják, hogy az idegrendszeri betegségek kezelésére szolgáló gyógyszerek túlságosan drágák, használatuk eltúlzott, pedig az összes gyógyszerköltségnek mindössze 8%-át adják az idegrendszeri betegségek, ami nagyon alacsony a teljes betegségteherhez képest. E gyógyszerek ára az idegrendszeri betegségek teljes költségének 3%-át jelenti. Úgy gondoljuk, hogy sok beteget kezelnek kórházon kívül, akik valószínőleg inkább maguk kifizetik a kezelést – ezt az állítást azonban még egészséggazdasági vizsgálatoknak kell igazolnia. Egyes betegségekkel kapcsolatban biztosan állítható - amelyek elıfordulása növekszik a populáció öregedésével -, hogy jelenleg nincs velük szemben hatékony kezelési eljárás, illetve a jelenlegi eljárások alkalmatlanok. Az Alzheimer-kór jó példa erre. Egy másik a major depresszió, amelynek kezelése jelenleg csak részben hatásos, ráadásul alkalmanként súlyos mellékhatások léphetnek fel. Az idegrendszer kutatásának támogatása nem megfelelı. Az idegrendszeri betegségek számlájára írható Európában a teljes betegségteher 35%-a, és ezek ellátása sokkal többe kerül, mint a rák és a cukorbetegség kezelése együttvéve. Az egyetlen lehetıség arra, hogy
12 megakadályozzuk, hogy még költségesebbé váljanak, a kutatások folytatása a megelızés, a kezelés és az egészséggondozás tökéletesítése érdekében. Ennek ellenére az agykutatás az élettudományok költségvetésének mindössze 8%-ából részesült az Európai Bizottság 5. keretprogramjában (FP5, 1998-2002), ami 85 millió euró, azaz kevesebb, mint 0.01%-a az idegrendszeri betegségekre fordított éves költségeknek. Az EBC folyamatosan elemzi az agykutatás és az idegrendszeri zavarok finanszírozását. Ennek alapján az EBC azt javasolja, hogy az európai agykutatás finanszírozását az idegrendszeri betegségek éves költségének 0.13%-ára kell emelni, vagyis 500 millió euróra évente. Az Európai Unió célja, hogy 2010-re a bruttó hazai termék (GDP) 3%-ára növeli kutatási és fejlesztési kiadásait. Ehhez képest az idegrendszer-kutatás finanszírozásának EBC által javasolt növelése elég csekély mértékő, még akkor is, ha számításba vesszük, hogy az erre fordított összegek aránya nemzeti szinten magasabb, mint európai szinten. Van azonban egy másik módja is annak, hogy megítéljük a támogatás értékét. 2005-ös tanulmányában az EBC 386 milliárd euróra becsülte az idegrendszeri betegségek teljes költségét Európában. Mivel több, a tanulmányban szereplı ország adatai hiányosak voltak, másrészt a tanulmány csak a 12 leggyakrabban elıforduló betegségre szorítkozott, a becslés meglehetısen óvatosnak tekinthetı. Az idegrendszeri betegségek valós költsége sokkal magasabb, valahol 500 és 700 milliárd euró között lehet. Ha a kutatások e terhen csak 0.1 %-ot enyhítenének, gyakorlatilag önfinanszírozóvá válna a rendszer. Ilyen körülmények között megengedheti-e Európa magának, hogy nem fektet be az agykutatásba? Európai térvesztés a gyógyszeriparban és K+F területen Korábban a gyógyszeripar volt az európai tudomány és technológia erıssége, mára azonban az USA és Japán is megelız bennünket a kutatásban is. Egy 2001-ben kiadott Európai bizottsági jelentés (Pammolli-jelentés)5 szerint Európa lemaradt a bonyolultabb kutatófejlesztı
infrastruktúrát
és
jelentıs
forrásbevonást
igénylı,
innovatív
eljárások
kidolgozásában. Az elemzés azt sugallja, hogy Európa versenyképességét jelentısen csökkenti a piacok és kutatási rendszerek szétaprózottsága. 1990 és 2000 között kutatásra és fejlesztésre kétszer annyit költöttek az USA-ban, mint Európában. A Pammolli-jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy a tíz legjobban fogyó gyógyszer közül nyolcat az USA-ban gyártottak, míg csupán egy készült Európában.
13 Egy másik gyógyszeripari felmérés, amelyet az Európai Bizottság felkérésére készítettek 2004-ben6, úgy jellemezte a kutatás és fejlesztés költségeinek változását, mint „potenciálisan nyugtalanító” körülmény. A felmérés két jelentıs veszélyt emelt ki: (1) alacsonyabb K+F költségek a világ alacsonyabb jövedelmő országaiban, (2) a versenyképesség elvesztése a USA-val szemben, annak ellenére, hogy Európa igyekezett megtartani az USA-hoz képest alacsony K+F költségeket. Európa azonban lassanként elveszti az alacsony K+F költségekbıl származó elınyét, mivel India és Kína egyre vonzóbbá válik az alacsony költségő, széles skálájú klinikai vizsgálatok helyszíneként. Ahogyan a Pammolli-jelentés, a 2004-es EU bizottsági felmérés is kiemelte a szétaprózott kutatási rendszereket az Európai Unióban. Az USA-ban erıs együttmőködés van az állami és a magán kutatási intézmények között, így az alapkutatás az egyetemek, a kutatóintézetek és a gyógyszeripar együttmőködéseként valósul meg. Az Amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) szép példája az együttmőködésnek: koordinálja az állami és a magánkutatást, összekapcsolja a forrásokat a tudománnyal. Jelenleg nem létezik a NIH európai megfelelıje, bár virtuális egészségügyi intézeteket javasoltak már a szerep betöltésére. A gyógyszeripar nehézségein túl problémát jelent az is, hogy Európában az idegrendszer alapkutatása is hosszú ideje alulfinanszírozott. Az Európai Bizottság 6. keretprogramja (20022006) 2,2 milliárd eurót biztosított az élettudományokra a program utolsó négy évében, miközben a NIH éves költségvetése kb. 30 milliárd USD (25,4 milliárd euró). Az EU egyes tagállamai sokkal többet költenek kutatásra, mint az EU a keretprogramokon keresztül, ennek ellenére jelentıs különbség van az USA és az EU kutatásra költött forrásainak nagysága között, és ez a különbség „agyelszíváshoz” vezet: a legjobb európai kutatók közül sokan az USA-ban helyezkednek el. A kelet-európai országok, ahol még kevesebb támogatást kap a kutatás, folyamatosan ontják a jól képzett és motivált tudósokat, akik külföldön találnak megfelelı állást. Pedig ezek a tudósok óriási lehetıséget jelentenek az EU számára – különösen most, hogy egyre több kelet-európai ország csatlakozik az EU-hoz. Sajnos a jelenlegi pénzügyi feltételek mellett Európa nemigen vonzó számukra.
14 HIVATKOZÁSOK 1 2 3 4 5 6
Mathers CD, Stein C Fat DM, et al. Global burden of disease 2000: version 2, methods and results. Global Programme on Evidence for Health Policy Discussion paper No 50: World Health Organization, 2002. Olesen J, Leonardi M. The burden of brain diseases in Europe. Eur J Neurol 2003;10:471-7. Andlin-Sobocki P, Jonsson B, Wittchen HU, et al. Cost of disorders of the brain in Europe. Eur J Neurol 2005;12(Suppl 1):1-27. Murray CJ, Lopez AD. Alternative projections of mortality and disability by cause 1990-2020: Global Burden of Disease Study. Lancet 1997;349:1498-504. Gambardella A, Orsenigo L, Pammolli F. Global competitiveness in pharmaceuticals: a European perspective. Enterprise Papers No 1. Luxembourg: European Commission, 2001. Charles River Associates. Innovation in the pharmaceutical sector. European Commission, 2004.
