Koller Boglárka
Konstruált identitás egy konstruált makro-régióban A Duna Stratégia lehetőségei (A Zsigmond Király Főiskolán 2009. december 4-én elhangzott előadás) Erre a rövid előadásra készülve, a Korunk folyóirat 1926-os száma akadt a kezembe, ahol a szerző egy Ady idézettel kezdi a gondolatait a közép-európaiságról történő elmélkedésről, amely így hangzik: „A Duna-parton soh’se éltek, boldog, erős kacagó népek?”(Ady Endre) Vajon miből adódik ez? Történelmi adottságról van szó, melyet ez a régió eddig sosem tudott levetkőzni? Pedig már számos terv született ennek megvalósítására korábban is, például Kossuth Lajos Dunai konföderációs terve is 1862-ből, amelybe Magyarország, Erdély, Románia, Horvátország, Szerbia és a délszláv államok (Törökország felbomlásával) tartoztak volna, és fő célja a kárpát-medencei és környező területek gazdasági és politikai egységének a megteremtése lett volna. Vagyis e tervezetnek is földrajzi értelemben a folyót követve egy közép-kelet európai és dél-európai hatósugara lett volna (hasonlóan a körvonalazódó Duna makró-régióhoz). Kossuth gondolatát 1918-ban Jászi Oszkár állította megint a figyelem középpontjába. Az 1918-ban publikált A dualizmus bukása és a Dunai Egyesült Államok című munkájában a Monarchia föderalisztikus átalakításának tervét vázolta fel.1 Amint azt a történelemből tudjuk, ezen tervek jó időre lekerültek a napirendről.2 A rendszerváltás után, ha nem is a Duna menti országok, de a közép-kelet európai országok szubregionális együttműködése ismét felmerült, mint egy lehetséges együttműködési keret ebben a térségben. A megvalósított összefogás, és együttes érdekérvényesítés azonban nem volt sikeres.3A térség államai számára az integrációs tagság elérése, mint elsődleges célkitűzés minden más szempontot felülírt, és ezen államok inkább versenytársakként mintsem együttműködő partnerekként tekintettek egymásra (legalábbis addig, amíg hittek a Bizottság által is képviselt differenciálás elvében.)4 A 2009-ben, Ulmban a hét ország által aláírt Európai Duna Stratégia (EDS) is azt a célkitűzést fogalmazta meg, hogy a térségben erősödjön meg a területi, gazdasági és kulturális kohézió és jöjjön létre a közös Duna régió, amely a 2014-es, új uniós költségvetési periódusban már egy olyan térséget jelölne, amelyhez közös kutatási és fejlesztési projektek kapcsolódnának. 1
A Dunai megbékélés apostola. Jászi Oszkár nemzetiségpolitikai gondolatai In Európai Utas http://www.hhrf.org/europaiutas/20004/15.htm 2 Míg a második világháború után a Nyugat (a hatok) Jean Monnet és Robert Schuman tervéből kiindulva amely egy szektorális együttműködés megvalósítását jelentette- a nemzetek feletti szupranacionális Európa létrehozása mellett kötelezte el magát (még akkor is, ha az integrációtörténetből ismert, hogy később az együttműködés inkább kormányközi jelleget öltött), a szovjet zónába sorolt országok kényszerpályára lettek állítva. 3 Ilyen volt az ún. Közép-európai Kezdeményezés, mely Olaszországon, Ausztrián és Jugoszlávián kívül eleinte csak Magyarországot foglalta magában, de 1989-ben csatlakozott hozzá Lengyelország és Csehszlovákia is. Szubregionális együttműködés volt az 1991 óta működő Visegrádi Együttműködés is, amely Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia tagságával indult, majd több régiós ország is csatlakozott hozzá. 4 Az 1990-es években is voltak kezdeményezések a Duna-menti országok együttműködésére.
1
A Duna Stratégia, a folyó vízgyűjtő területét is belevéve 14 országot érint: Németország, Ausztria, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Szlovénia, Bulgária, Románia (EU tagok), Horvátország, Bosznia, Szerbia, Montenegró, Macedónia (Nyugat-Balkán), Ukrajna és Moldávia (Kelet-Európa). Ma már számos együttműködési és projekt-terv áll készen, amelyek mind ahhoz járulhatnak hozzá, hogy a kijelölt dunai makro-régió életre kelljen. Mit jelent mindez az identitás-kutató számára? Alapfeltevésem az, hogy a Duna Stratégiában javasolt és létrehozott projektek is csak akkor lehetnek sikeresek, ha a Duna-mentén élő emberek tudatában is változás történik, vagyis létrejön az itt élők közösségi azonosságtudata. Ez talán az egyik legnagyobb kihívás, hiszen az itt élők körében felépíteni a bizalmat, kialakítani a közösségi tudatokat, és lebontani ebben a régióban is meglévő mentális elválasztó határvonalakat nem megy egyik napról a másikra. Az Európai Unió törekvései egy közös identitás létrehozására konstrukcióként értelmezhetők. Az Unió döntéshozói az 1970-es évektől folyamatosan hozták létre a közösségi azonosságtudat strukturális (intézményes és jogi) valamint szimbolikus elemeit (zászló, himnusz, jelmondat és pénz stb.), melynek következtében már kezd kialakulni egy szupranacionális identitás, amely a nemzeti hovatartozás melletti és nem mindenütt (minden tagállamban, kisebbségben) ugyanolyan tartalommal bíró kategória. Az Unió legújabb fejleményei (széles körben elterjedő europesszimizmus és az uniós polgárok inaktivitása az EP választásokon vagy a Lisszaboni Szerződés ratifikációjának elhúzódása és a Lisszaboni Stratégia már az uniós döntéshozók által is vállalt kudarca stb.) azonban arra utalnak, hogy új lendületet kell adni a közösségi identitás kialakításának a felülről jövő kezdeményezések szerepét fokozatosan, átveszik az aluról építkező stratégiák és programok. A Duna Stratégia éppen ennek lehet az egyik építőköve. Az egyén identitását meghatározó egyik alapvető dimenzió a terület. Ma már az idenitáselméletek írásaiban elfogadott nézet, hogy az egyén azonosságtudatát nem úgy kell elképzelni, mint egy hierarchikus rendszert, ahol az identitás-hierarchia csúcsán a nemzeti identitás állna (ez a 18-19. sz-i nemzetkoncepció), és nem is úgy, ahol csupán az európai és a nemzeti kötődések együttes jelenléte lenne jellemző, hanem egy olyan struktúrát, ahol az egyének lokális, regionális, nemzeti, szupranacionális elemei egy dinamikus többszintű rendszert, ún. identitás-hálót alkotnak. Ebben a rendszerben az egyén az adott szituációnak megfelelően változtatja és alakítja ki az identitás-elemeinek azt a portfólióját, amely a saját mindennapi életében az adott szituációban az önazonosság leginkább használható definícióját adja. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha a saját hazájában országgyűlési választásokat tartanak, akkor abban a pillanatban lehet, hogy a nemzeti, ha egy regionális pályázatot ad be, akkor a regionális, de mikor a lánya óvodáját festi ki társadalmi munkában a többi szülővel együtt, akkor a lokális tudata kerülhet előtérbe. Az egyén tehát élete során dinamikusan alakítja ki a saját identitását. Identitás-döntéseiben mind racionális mind irracionális (érzelmi) tényezők is szerepet játszanak. Arra is számos tanulmány rámutat, hogy ebben a rendszerben a területi dimenzió milyen fontos szerepet játszik. Egyes szerzők szerint annál erősebb az egyén kötődése egy földrajzi egységhez minél közelebb van ez a kategória az ő közvetlen környezetéhez (Ld. Matrojska baba ill. koncentikus körök elméletek). Ha ezt az elméletet vesszük alapul, akkor a Duna Stratégia azért is megfelelő kezdeményezés a részt vevő tagállamok közös identitásának a kialakításához, mert a Duna-menti emberek azonosulásához egy közös területi
2
referenciapontot határoz meg, a közös folyót, amely országhatárokon átnyúló, de nem olyan távoli egységet képvisel, amely mind a 27 tagállamot magában foglalná. (Itt meg kell jegyeznem, hogy DS kibővítése az eredeti hét államról 14-re e közösséget is túlságosan távolra helyezheti az egyéntől) Utóbbi ugyanis már sok esetben az egyéntől túlságosan távol lévő és heterogén közösséget képvisel, melyet éppen ezért nehéz is az identitásba beépíteni. (Ez a szemlélet egyébként összhangban van a változó geometriájú vagy többsebességes unió koncepciókkal) Tovább boncolgatva az identitás területi dimenzióját érdemes más összefüggésekre is rávilágítani, melyeket részletesen tárgyalni nem fogok, de úgy gondolom, hogy fontos relevanciával bírnak a Duna Stratégia tekintetében. Európa határainak a meghatározása mindig is nehézségekbe ütközött, és Európát ma is számos megosztó határvonal szeli át (vallási határvonal: protestáns, katolikus, ortodox, KeletNyugat maradványok a vasfüggöny óta, Észak-Dél megosztottság stb). A Kelet-Nyugat megosztottság, és e földrajzi fogalmak használata még ma is, 20 évvel a rendszerváltás után továbbélő mentális megosztottságot jelöl. A Duna kijelölése, mint e makrorégió fontos területi referenciapontja, amely a Fekete erdőt köti össze a Fekete tengerrel éppen azért lehet jó választás, mert nem követi Európa korábbi belső határait, hanem a folyót jelöli meg összekötő kapocsként. A Duna Régióban részt vevő államok között van a rendszerváltás előtti fogalmat használva nyugat-európai (Németország-NSZK része, Ausztria)5, közép-európai (Magyarország, Szlovákia, Csehország), kelet-európai (Bulgária, Románia, Ukrajna, Moldávia) és délkelet-európai v. nyugat-balkáni (Horvátország, Szlovénia, Szerbia, Montenegró, Bosznia) is, a lakosság vallása alapján élnek itt katolikusok, protestánsok, evangélikusok és ortodoxok is. Vagyis egy olyan makro-régióról van szó, amely a Huntingtoni civilizációs fogalmat használva nem csak a nemzeti, de a civilizációs határokat is átszeli. Az itt élő népek etnikai értelemben is rendkívül heterogén népességet alkotnak. A Duna régió a Balti Stratégia receptjét követve, egy olyan makro-régió, amely a teljes jogú tagságot sem feltételezi, így a nyugat-balkáni országok, valamint Moldávia és Ukrajna is részeseivé válhatnak. Ezt az EU szomszédságpolitikája teszi lehetővé, amely az Európai Unión belül megvalósuló többszintű kormányzás gyakorlatát az unión kívül is alkalmazza. Ha ennyire heterogén térségről van szó, akkor mi lehet az alapja egy Duna-völgyi identitásnak? És hogyan kötődik ez majd egy térben nagyobb területhez, az Európai Unióhoz kapcsolható európai identitáshoz? Egyelőre a Duna-völgyi identitás még leginkább az uniós döntéshozók kreációja, bár erről szóló közvélemény-kutatások adatai nem ismertek, de valószínűleg az egyének azonosságtudatának még egy olyan eleméről van szó, amely nem bír olyan relevanciával, mint a nemzethez való kötődés. Az identitás-formálás konstruktivista tézisét – melyet Benedict Anderson és Eric Hobsbawm is képvisel – véve alapult már a nemzet is képzelt közösség, egy igencsak fiatal az uralkodó elitek által kitalált konstrukció, amelyben kulcsszerepe van a kitalált rítusoknak, viselkedésmintáknak, szimbólumoknak. Ez utóbbiaknak azonban világos kontinuitásban kell állniuk a múlttal. A Duna Régió, és az ide tartozó tagállamok lehatárolása is egy konstrukció, és e makro-régió területi egységének deklarálása is egyelőre egy felülről kijelölt, és létrehozott egység (még akkor is, ha vannak múltbéli alapjai). Vajon lehet-e esélye az identitás-elemek konstruálásának egy konstruált makro-régióban? 5
Itt most a rendszerváltás előtti besorolást használom és nem a Mitteleuropa koncepcióra támaszkodom.
3
Visszakanyarodva Benedict Anderson gondolatához, a célkitűzés az kell legyen, hogy az itt élők tudatában kialakuljon egy mély, bensőséges közösségi érzés, amelynek alapja a Dunához való kötődésük, és amely beépülhet a már meglévő egyéb kötődéseik közé (nemzeti, regionális, lokális stb.) Van-e esély erre? Véleményem szerint igen, mert nagyon erős a Duna, mint összekötőkapocs szimbolikája: a Duna Régió ugyan egyelőre konstruált makro-régió, de az összekötő kapocs nem kreált, hanem természeti elem, amely igen hitelessé és megkérdőjelezhetetlenné teheti az itt élők sorsközösségét, és természetesen alátámaszthatja a közös történelmi múlt létezését. Ehhez persze frappáns, egyedi imázsépítés szükségeltetik a kommunikációban, amely releváns üzenetekkel szolgál a mindennapi polgároknak. A dunai makro-régió akkor lesz egy valós tartalommal bíró „képzelt közösség” az itt élők számára, ha azok, akik a konstruálás folyamatának részt vevői (Kulcsterületek: turizmus, média, oktatás, kultúra) elérik az állampolgárokat. Esélye lehet azért is, mert vízi közlekedési útvonal kialakításával és az ehhez kapcsolódó szárazföldi útvonal és infrastruktúra fejlesztésével az emberek mindennapi tevékenységéhez kapcsolódó olyan területet állít a stratégia középpontjába, amely kézzel-fogható és az egyének által közvetlenül érzékelhető előnyöket hordoz, a mobilitásukat segíti elő. (Érdemes megjegyezni, hogy ma már az euró-zónához tartozó tagállamok polgárai számára az euró, az a közös európai szimbólum, amely az egyik legerősebb jelképe a közös Európának, talán éppen azért, mert a polgárok mindennapjainak részévé vált.) Geopolitikai szempontból is változást jelenthet a Duna Stratégia meghirdetése. A Duna Románia és Bulgária csatlakozásával egy valóban uniós folyóvá vált egy transz-európai folyosóvá, amely összeérve a Rajnai folyosóval összeköti a Fekete-tengert az Északi tengerrel. Ez azt jelenti, hogy ez a térség az Európa egyik stratégiailag fontos makro-régiójává, pólusává válhat. Ha ez valóban megvalósul, akkor Magyarországnak e makro-régióban kulcsszerep juthat a koordinációban és a résztvevő tagállamok együttműködésének elősegítésében. A Duna völgyében megvalósuló szorosabb régiós, lokális együttműködés az EU öndefinícióját is érinti. Gondoljuk csak bele: az 1950-es években az észak-nyugati pólusú integráció fokozatosan vett fel mediterrán, északi arculatot, amely tovább bővülhet egy közép, és délkelet európai értelmezéssel. Esélye lehet egy közös identitás kialakításának a másik kulcsterület a környezetvédelem fókuszba állításával is, hiszen szintén az emberek mindennapjait, egészségét, és jövőjét érintő ügyről van szó. (Az egy másik kérdés, hogy a gazdasági érdekek sokszor felülírják a környezetvédelmi szempontokat, valamint az is, hogy a tagállamok között is vannak érdekellentétek a megvalósítással kapcsolatban). Az Unió ajánlása szerint a környezetvédelmi, közlekedéspolitikai, és infrastruktúra-fejlesztési célokat összhangba kell hozni, például úgy, hogy a vízi közlekedés növekedése emisszió csökkenést eredményezzen. Úgy gondolom azonban, hogy e területen számos ellentmondás is adódhat: tagállami érdekellentétek, üzleti érdekek, melyek jobban kiküszöbölhetőek, ha a makro-régión belüli kohézió növekszik, vagyis az egyes tagok gazdasági fejlettsége közelebb kerül egymáshoz. Hogyan konstruálható egy Duna-völgyi identitás? „Small is beautiful” A túl nagy szervezetek, a túl bonyolult és hierarchikus társadalmi struktúrák nem segítik azt, hogy hatni lehessen az identitás-formálás folyamatára. Elég közel kell lenni az uniós polgárhoz ahhoz, hogy az identitás-formálás hatékony lehessen. Ez a megközelítés a hivatalos uniós dokumentumokban is megjelenik. Egyrészt a polgárközeliség deklarálásában, másrészt a kulcsszereplők megnevezésében. Az Európai Bizottság a helyi és regionális
4
önkormányzatokat (1) nevezte meg legfontosabb szereplőkként a Duna Stratégia megtervezésében, kialakításában és végrehajtásában.6 A gazdasági szférában a kis és középvállalkozások (2) kerülnek a kapcsolat, és hálózatépítési stratégia céltáblájára. Ide kell ezeken túl sorolni még harmadik pillérként a civil szervezeteket (3) is, amelyek szintén az alulról építkezést segíthetik a Duna-völgyi identitás kialakításában. Nem elég, ha felülről létrehozzuk a különböző programokat, azokat alulról az érintett állampolgárok – akár- ötletei alapján, hozzájárulásával és aktív részvételével kell megvalósítani. A civil szféra működése a poszt-kommunista államokban a rendszerváltás óta eltelt 20 év óta is számos anomáliát mutat, amely nehézségeket okozhat a polgárok bevonásának megteremtésében. Ez a megközelítés is teljes mértékben megfelel a többszintű identitásmodelleknek, ugyanis az alulról építkezést és a polgárközelség minél nagyobb fokú érvényesülését jelöli meg követendő irányként. „A small is beautiful”7 a közgazdaságtanban használt szemlélet megjelenése a Duna Régió Stratégiájának a kialakításában. Az Európai Unióban funkcionális makrorégiók kijelölése ugyanakkor azt is jelenti, hogy ez a szemlélet kiegészül azzal, hogy „small is beuatiful but size matters”. A közös identitás kialakításában ez azt jelenti, hogy a Duna völgye az összuniós közösségnél kisebb, az egyén számára is „elképzelhetőbb” közösséget jelöl, amely azonban már méretében elég nagy egység ahhoz, hogy a közös programok, projektek jól működjenek benne, elősegítve egy régiós, vagyis makro-régiós identitás kialakítását. Az Dunához kötődő identitás kialakulását az egyének mobilitásának növelésével is segíteni kell. A személyes élmény, tapasztalat ugyanis helyet csinálhat egy új identitás-elemnek is az egyén identitás-struktúrájában. Utazás, turizmus, munkavállalás és tanulás összekötheti a makro-régió egyes altérségeit. Az oktatás-, és a kulturális politika szintén jelentős területe az identitásformálásnak, hiszen az lehet a végső célkitűzés, hogy egy közös kulturális tér jöjjön létre. Éppen ezért úgy gondolom, hogy a felajánlott tervek és projektek közötti szelekcióban az identitásépítés szempontjából különös hangsúlyt kell kapjanak az alábbi területek: turizmus, média, oktatás, kultúra8. És végezetül, arról szeretnék beszélni, hogy ebben a régióban a Duna-völgyi identitás létrejötte kapcsán melyek lehetnek a veszélyforrások: • Problémának látom a másság definícióját. Európa, és az európai nemzetek számára is az öndefiníció mindig is másoktól, más nemzetektől való különbözőség függvényében alakult ki. Az európai uniós azonosságtudat is így formálódott, még akkor is, ha minden egyes csatlakozási hullám az európai identitás újra értelmezését eredményezte. A közösség határainak a behatárolásához az egyén számára egy viszonylag konkrét fogalomra van szükség (ki a tagja, ki nem tagja a közösségnek). Az EU-n belül a többsebességes koncepció, kívül, pedig a szomszédságpolitika igyekszik éppen ezt a másság koncepciót lebontani, differenciáltabbá tenni. Ennek egyik mellékhatása, hogy az egyén számára is nehezebb az öndefiníció.
6
A „Külkapcsolatok és decentralizált együttműködés” szakbizottság véleménytervezete. A Duna-medencével foglalkozó uniós stratégia. Régiók Bizottsága, 18. szakbizottsági ülés 2009. június 24, RELEX-IV-025, 4.o. 7 A „Small is beautiful” kifejezése E.F. Schumacher brit közgazdásztól származik, aki 1973-ban publikálta igen híres könyvét, melynek címe Small is beautiful: economics as if people mattered,. Ld. SCHUMACHER, E.F. (1973): Small is beautiful: economics as if people mattered. HarperCollins Publishers Incorporated. 8 Oktatást érintő projektek, (általános iskola és közép-iskola felső tagozatán, valamint a felsőoktatásban az egyéni mobilitások, tanári továbbképzés, szabadidős, és művészeti programok), kulturális projektek, turizmus élénkítésére szolgáló programok (pl. Testvérvárosi programok a Duna régión belül),média stb.
5
• •
Másik veszélyforrás lehet a 14 állam között fennálló ellentétek: pl. Magyarország és Szlovákia. Civil szféra gyengeségei egyes tagállamokban, amelyek éppen az állampolgári bevonódottságot áshatják alá
Nem folytatva a sort, ha a Duna Stratégia megvalósul, akkor talán a történelemben először nem lesz igaz többé Ady Endre gondolata, és a „A Duna-parton is boldog, erős kacagó népek élnek majd….”
6
