KOMPLEX KEVEREDÉS. Horváth Márk Lovász Ádám: Absztrakt

Horváth Márk – Lovász Ádám:

KOMPLEX KEVEREDÉS

Absztrakt

Számos tudományterületen vált divatos kifejezéssé a „komplexifikáció”. Külön tudományterület a komplexitás-kutatás (complexity studies), amely e folyamattal foglalkozik. A magunk részéről komplexitáson egy olyan összetett, részben társadalmi, részben természeti folyamatot értünk, amely egyre összetettebbé teszi a Földön található életet. Egy bizonyos ponton a komplexifikáció, mint negentropikus tendencia, az organikusan beágyazott realitás helyett átalakul inorganikus létté. Ezen határvonalat az antropocén korszak kezdeténél húznánk meg, a Watts-féle gőzgép feltalálásának időpontjában (1784), amikor is ugrásszerűen megnőtt a techno-ipari komplexum önreplikációs képessége. Álláspontunk szerint az általunk ‒ Francois Lyotard nyomán ‒ „techno-tudományos komplexumként” azonosított képződmény bámulatos fejlődése mögött az alapvetően organikus eredetű, ám azon messze túlmutató, immáron inorganikussá vált folyamat, a komplexifikáció egyre fokozódó térbeli kiterjedése figyelhető meg. Elmozdít bennünket a középpontból. Nézetünk szerint e változás egy tárgy-orientált megközelítésmódot igényelne. Ezen újszerű társadalomtudományi paradigma körvonalai megtalálhatóak Bruno Latour munkásságában. Latour felhívja a figyelmünket arra, hogy a valóság, beleértve a társadalmi valóságot is, aktorok révén konstruálódik. Az éppen aktuális valóság sosem szükségszerű, hanem organikus és inorganikus aktorok sokasága, küzdelmeikből és kompromisszumaikból előálló hálózat, struktúra. A Latour neve által fémjelzett „cselekvőhálózat-elmélet” (actor-network theory, ANT) értelmében az inorganikus szereplőkkel éppúgy számolnia kell a társadalomtudománynak, mint az organikus aktorokkal, mivel a társadalomban található oksági viszonyok távolról sem kizárólag az emberi ágensekből erednek. Álláspontunk szerint a társadalom oksági viszonyainak feltárása megkérdőjelezheti az emberközpontú társadalomtudomány legitimitását, és elkerülhetetlenné teszi az „aktor”, „cselekvő” fogalmának kiterjesztését a rajtunk kívülálló lényekre, dolgokra, anyagokra. Célunk a társadalomtudomány „fókuszának” elmozdítása az embertől az inorganikus aktorok felé. Ennek érdekében ‒ példák sokaságát felvonultatva ‒ kívánjuk alátámasztani egy inkluzívabb társadalomtudomány szükségszerűségét.

1

„…le kell lassulnunk, re-orientálódnunk és szabályoznunk a szörnyek elterjedését azáltal, hogy hivatalosan beemeljük őket intézményeinkbe. Talán egy másféle demokrácia szükségeltetik? Egy demokrácia, amely a dolgokra is kiterjed?”1 Társadalmi életünk valósággal hemzseg az olyan jelenségektől, amelyek nem leírhatóak a tisztán társadalom- vagy természettudományi fogalmakkal. Hogyan értelmezzük ezen körülményt? Könnyen észrevehetjük az aktorok jelenlétét mindenütt, amennyiben az utcán sétálva vagy bármely napilapot fellapozva megfelelő nyitottsággal közelítünk a dolgok felé. Aktoroknak (actant) nevezi Bruno Latour az olyan létezőket, amelyek valamilyen értelemben hatnak egymásra. Latour radikálisan parttalan definíciója szerint minden olyan tárgy aktornak tekinthető, amely hat a másikra.2 Nincsen egyetlen aktornak sem privilegizált helyzete, így az ember sem tekinthető a többi cselekvőhöz képest különlegesnek vagy akár egyedülállónak. Minden egyes létező pásztorkodni kíván a többi felett, így az ember mellett az élettelen dolgok is erre törekszenek. Nincsen a létezőknek egyetlen pásztora, aki irányítaná a többit; az aktorok radikális pluralizmusa jellemző Latour ontológiájára.3 A társadalom hálózatokból alkotódik meg, olyan hálózatokból, amelyekben humán és non-humán aktorok hatnak egymásra. Sőt, a legtöbb hálózatnak nincsenek emberi elemei, tagjai, tehát non-humánnak mondhatóak. Nincsen a világnak semmilyen privilegizált rétege; a világnak minden egyes látható, érzékelhető szelete érintkezésben áll egyéb aktorokkal, mediátorként viszonyul azokhoz.4 Levi R. Bryant, Bruno Latour nyomán, egy poszthumán társadalomtudomány fontosságát emeli ki. Mivel a társadalom kizárólag kapcsolódásokból alkotódik, véli Bryant, élő és élettelen objektumok közti interakciókból, ennek értelmében lehetségesek olyan társadalmi hálózatok, amelyeknek nincsenek emberi tagjai.5 A legtöbb hálózatnak nincsenek is emberi szereplői.6 Az aktor mint fogalom sokkal sokszínűbb, mint azt az antropocentrikus társadalomtudományi paradigmák feltételezik. Olyan társadalomtudomány helyett, amely kizárólag a jelekkel való kommunikációra alkalmas lények tevékenységeire összpontosít, végre megnyílik a lehetőség egy autentikusan poszthumán társadalomtudományi paradigma számára. Ontológiai egysíkúság helyett ontológiai pluralizmus lesz jellemző megközelítésmódunkra, ennek jegyében fogjuk tudni értelmezni azokat a társadalmi folyamatokat, amelyekkel szembetaláljuk magunkat társadalomkutatókként, társadalomértelmezőkként.

1

Bruno Latour: We Have Never Been Modern, Cambridge, Mass.: Harvard University Press, 1993: 12. Bruno Latour: Reassembling the Social: An Introduction to Actor-Network-Theory, Oxford: Oxford University Press, 2005: 71. 3 Bruno Latour: The Pasteurization of France, Cambridge, Mass.: Harvard University Press, 1988: 194. A pásztor mint kifejezés Latour szójátéka a Pasteur-ről szóló könyvében. 4 Graham Harman: Prince of Networks. Bruno Latour and Metaphysics, Melbourne: re.press, 2009: 15. 5 Levy R. Bryant: Onto-Cartography. An Ontology of Machines and Media, Edinburgh: Edinburgh University Press, 2014: 192. 6 Bryant: 2014: 206. 2

2

Az ontológiai pluralizmus bemutatását megkönnyítheti egy konkrét empirikus példa. Felsoroljuk egy konkrét hálózat kapcsán az összes, latouri értelemben vett aktort. Jelen esetben a hálózat központi szereplője a bezárt Budapesti Vegyiművek.7 Ebben a hálózatban a következő aktorok mindegyike részt vesz, hol aktívan, hol passzívan: a Greenpeace vegyész szakértője, növényzet, Budapesti Vegyiművek veszélyeshulladék-tárolójának kapuja, aktivista, túlbuzgó hangulatkeltés, Kispest, Ferencváros, Pesterzsébet, szétmálló hatalmas ipari terület, Illatos út, 2000 tonna veszélyes hulladék, elrohadt és szétdurrant hordók, szabad ég, nagy bűzölgő kondér, gyúlékony és mérgező anyagok keveredése, gigantikus lyukas kondér, fedetlen és folyamatosan a talajba szivárgó anyagok, szennyezett talajvíz, mérgeket szabadon fújó szél, fedetlen hordó, tűzeset, beláthatatlan következmények, szennyezés, korábbi évek talajvíz-vizsgálati eredményei, lakosság védelme, azonnali beavatkozás, Greenpeace, környezetvédelmi felügyelet határozata, hulladékok, nagy melegek, esetleges tűz, robbanás, sérült göngyölegű anyagok tárolása, műszaki védelem hiánya, locsolás, Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség, önkormányzati képviselő, telep, katasztrófa, hamis biztonságérzet, több ezer tonna veszélyes és tűzveszélyes anyag, Budapest belterülete, környezetkárosodás, nagy vegyi robbanás, felszámoló cég, a talajvíz megtisztítása, környezet, levegő, víz, kilátás, több mint 100 szivattyú, tisztítószerkezet, lekapart azbesztszigetelés, színesfém-tolvajok, bírságok, állam, kampányidőszak, értékes ipari terület, a terület megtisztítása, patthelyzet, terület árusítása, néhány beazonosított anyag, sok hordónyi jelöletlen vagy ismeretlen anyag (dark object), phosphorus oxychloride, benzo-trifluorid – növényvédőszer (Trifluralin) alapanyag, Idegrendszer-, máj-, vesekárosodás, izopropanol – oldószer, vegyipari alapanyag, izopropanol, bomlásterméke aceton a központi idegrendszer, DNBS – 4klór-3,5-dinitro-benzoesav – Trifluralin gyártás mellékterméke, 4-aminó BTF (benzo-trifluorid), NH3 – ammónia gázpalack, phosphorus oxychloride, benzo-trifluorid, a növényvédőszer (Trifluralin) alapanyaga, trifluralin gyártás mellékterméke, 4-aminó BTF, bőrön át való felszívódás, gőz, NH3, ammónia gázpalack, mérgező, korrozív, környezetre veszélyes gáz, bűncselekmény. A fenti, meglehetősen hosszú felsorolás azért szükségeltetik számunkra, hogy megpillanthassuk az aktorok végtelen sokféleségét. Még egy olyan látszólag egyszerű hálózat esetében, mint a bezárt vegyi üzem, rengeteg komplex összefüggés és összekapcsolódási mód jön létre, annak ellenére hogy a lehetséges felsorolás teljességét messze nem fedi le az a beszámoló, amely alapján elkészítettük a dolgok fenti leltárát. Mit értünk a „dolgok leltára” fogalmon? Tristán Garcia a dolgot mint olyat az anyagnak egy olyan kollekciójaként értelmezi, amelynek vannak sajátságos jegyei.8 Garcia nézete szerint egyetlen dolog sem tekinthető transzcendensnek, ezért még a látszólag immateriális létezők is elemezhetőek tárgyorientált módon.9 A tárgyorientált filozófia fontos ontológiai tanulsága, hogy elveti az éles határvonalat az objektum és Forrás: http://444.hu/2015/04/09/gyorsan-menjunk-innen-mert-ez-itt-nagyon-durva/ Tristan Garcia: Form and Object: A Treatise on Things, Edinburg: Edinburgh University Press, 2014: 34. 9 Garcia: 2014: 38. 7 8

3

szubjektum, tárgy és ember, illetve immanens és transzcendens létezők között, hiszen kizárólag immanenciáról beszél.10 Fontos kimondanunk a dolgok ekvivalenciáját, vagyis azt, hogy egy síkon értelmezendő bármely dolog, ez teszi lehetővé számunkra a dolgok leltárának megalkotását. A leltár szükségességét a hibrid hálózatok fokozódó burjánzása teszi elkerülhetetlenné.11 Szó szerint összefolynak az olyan kategóriák, mint természetes, mesterséges, emberi és nememberi, akárcsak a vegyi üzem különböző anyagai és a talajvíz. Hová soroljuk a vegyi anyagok által szennyezett talajvizet? Latour tárgy-orientált szociológiájának kiindulópontja az, hogy szükségtelen és elavult a természet‒társadalom kettéosztás. Kezébe veszi az újságot, a fenti példához hasonlóan, és megdöbbenten tapasztalja, hogy már szinte kizárólag olyan példákról szólnak a hírek, amelyekben összefolynak az egymástól eddig különállóként értelmezett tudományterületek. A hálózatokban nem különböztethetőek meg többé a „természetes” és „társadalmi” komponensek; célszerűbb hibrid-hálózatokként értelmezni a társadalomnak megannyi összetett hálózatát.

A modernitásban egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a társadalmi hálózatok hibrid jellegűek. A természet és kultúra/társadalom közötti modern dichotómiák szavatossága lejárt. 12 A természet és társadalom közötti különbségtétel szükségtelen, sőt veszélyes, mivel Latour nézetében hozzájárul a problémák fokozódásához. Sokkal célravezetőbb feltárnunk maguknak a hálózatoknak, és azok szereplőinek operativitását, kapcsolódási módozatait. Latour szerint ugyanis a társadalom magukból az összekapcsolódási módokból érthető meg. Sőt, önmagunkat is a mediációk feltárása révén érthetjük meg leginkább.13 Természet és társadalom nem egymás ellenpólusai, hanem a kollektívák termelődésének időben egymástól mesterségesen elkülönített szakaszai, pillanatfelvételei.14 Azért voltunk „sohasem modernek”, mert a humán és non-hu-

Lásd Levy R. Bryant: Onto-Cartography. An Ontology of Machines and Media c. művét! Bruno Latour: 1993. 12 Latour: 1993: 11. 13 Latour: 1993: 137. 14 Latour: 1993: 139. 10 11

4

mán szereplők elkülönítése sohasem volt helytálló, még utólag sem tekinthető helytállónak ontológiai értelemben. 15 Egy mezőgazdasági szakkönyvben/politikai kiáltványban olvashatunk arról, hogy „A szibériai hómezőkről leszakadt utolsó hideg légtömegek, amelyek még nyár előtt át tudtak jönni a Kárpátok gerincén, ha nem is minden esetben, de húsz eset közül tizenkilencszer, ha nem is mindig fagyot, de deres éjszakát hoznak.”16 A fenti leírásból világosan kitűnik, hogy a természet/társadalom különválasztás összeomlik, amint az empirikus társadalmi valóságra kívánnánk alkalmazni. A szibériai hómezőkről érkező hideg légtömegek társadalmi aktorokként cselekedve tesznek tönkre 1940-es évekbeli kerteket a Kárpát-medencében. Társadalmi jelenséggel van dolgunk, mivel a károk világosan jelentkeznek a gazdák oldalán pénzügyileg mérhető veszteségként, viszont a károkozó aktor ebben az esetben egy légköri jelenség. Egy és ugyanazon valóságot alkotja mindkettő. Erre emlékezve megállapíthatjuk, hogy a vegyi anyagok által szennyezett talajvíz sem nem természetes, sem nem mesterséges, mivel nem ezen kvalitások alapján ragadható meg leginkább. A szennyezett talajvíznek, vagy bármely egyéb aktornak, amelynek operativitása valamiképpen kapcsolódik a Budapesti Vegyi Művekhez, egyrészt a Budapesti Vegyi Művek körül összpontosuló hálózat tagjaként (és ennek következtében a dolgok leltárának része is) érthető meg, másrészt pedig abból, hogy miként viszonyul a hálózat egyéb tagjaihoz, tehát önálló, aktív cselekvői mivoltából nyerhetünk ismereteket az egész hálózatra vonatkozóan. A társadalmi nem több azon dolgoknál, amelyek alkotják azt. Más szóval, a „társadalmi” mint kifejezés egybeolvad az „ökológiaival”.17 A latouriánus megközelítésmód értelmében társadalomról beszélni annyi, mint feltérképezni egy ökológiát. A leltározás érdekessége, hogy passzívként tünteti fel a dolgokat. Ami leltárba van foglalva, az mozdulatlanként tűnhet. Pedig a szennyezett talajvíz tovaáramlik, és szétfolyik a föld alatt, attól függetlenül, hogy ki készít róla felsorolást és miért. Jean Baudrillard a nyelvről szólva megjegyzi, hogy az halottá teszi azokat a dolgokat, amelyeket magába foglal.18 Baudrillarddal szemben kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy a szennyezett víz földalatti tovaáramlása mit sem törődik azzal, mit mondunk róla. Sokkal inkább a tisztítóberendezések operativitására „figyel”. Amint értesülhetünk a hivatkozott cikkből, száz szivattyú segítségével végezték el a talajvíz tisztítását, mely művelet azonban kudarcot vallott a szennyeződés ereje miatt. A felsorolás, még ha nem is visz végbe változásokat közvetlenül az ágensekben magukban, mindenesetre abban segíthet bennünket, hogy számba vehessük a dolgok különböző típusait és beazonosíthassuk azokat. Levi R. Bryant (Bruno Latour egy tanítványa) a dolgoknak hat kategóriáját különíti el. Bryant szerint beszélhetünk sötét, világos, szatellita, elhomályosult, csavargó és fekete lyuk jellegű dolgokról.19 Attól hogy a természet/társadalom dichotómiát elvetjük, nem szükséges feltétlenül egyformaként kezelnünk minden dolgot. Inkább a dolgoknak egy újféle kategorizálási kísérletét teszi meg Latour és Bryant egyaránt. Érdemes kísérlet gyanánt a fentiekben „leltározott” aktorokat valamiképpen besorolnunk a hat említett kategóriába.

15

Latour: 1993: 107. Somogyi: 1942: 39. 17 Bryant: 2014: 191. 18 Baudrillard: Passwords. 19 Bryant: 2014: 198-211. 16

5

Sötét dolgok (dark objects): A sötét dolgok mindazon dolgok, amelyeket még csak nem is feltételezhetünk, létükről nem rendelkezünk bizonyossággal sem elméleti, sem empirikus tapasztalattal. Mindazok a dolgok, amelyek szó szerint elképzelhetetlenek. Egyáltalán nem jelenik meg semmilyen világban, a világnak semelyik szintjén. Ilyen sötét dolgokként léteztek a világban a Holt-tengeri tekercsek, amíg újra napvilágra nem kerültek.20 Világos dolgok (bright objects): Ezen létezők ‒ szemben a sötét dolgokkal ‒ nagyon is láthatóak, olyannyira, hogy túlkódolják az összes dolgot, amellyel kapcsolatba kerülnek. Ilyen dologként, aktorként értelmezhetjük a Napot, amelyből származik minden élet. Gazdagságunkat is a Napnak köszönhetjük.21 A Nap minden földi lényt túlkódol. Mint Bryant megjegyzi, „a szén, olaj és földgáz mi egyebek volnának, mint fekete iszappá és felhőkké alakult napfény lenyomatai?”22 Szatelliták (satellites): Minden olyan aktort ide sorolunk, amely valamilyen értelemben függ egy másik létező jelenlététől. Egy aktor lehet egyszerre több kategóriának a tagja, viszont előfordulhatnak olyanok, amelyek egyoldalúan függenek valamely másik cselekvőtől. Egész közösségek függenek a kőolaj jelenlététől; amint kifogy (vagy csökken az árfolyama), akár meg is szűnhet az embereknek egy addig kialakult együttélési struktúrája.23 Az olajkitermelésre berendezkedett telepek szatellitákként viszonyulnak a kőolajhoz magához, valamint a pénzpiacokhoz. Elhomályosult dolgok (dim objects): Ennek nevezi Bryant az olyan aktorokat, amelyek alig vannak jelen egy társadalmi hálózatban. A kozmetikai iparhoz, vagy egészen az utóbbi időkig a politikához viszonyítottan az állatok jogai marginalizálódtak, háttérbe szorultak. Ily módon a társadalmi nyilvánosságban, legalábbis a modernitás idején, az állatok jelenléte elhomályosult módon jelenítődött meg az antropomorf társadalmi nyilvánosságban. Csavargó dolgok (rogue objects): Csavargó dologként azonosítanánk az olyan aktorokat, amelyek váratlanul jelennek meg egy vagy több hálózatban. Ilyen dologként azonosíthatjuk az Internetet, vagy egy hirtelen lecsapó, a meterológiai jelentés által nem előrejelzett vihart, vagy egy bennünket váratlanul érintő katonai puccsot egyaránt. Fekete lyuk jellegű dolgok (black hole-type objects): Olyan sötét aktorokat értünk ezalatt, amelyek ugyan maguk láthatatlanok, viszont magukba szippantanak egyéb aktorokat. Ilyen létezőként azonosíthatjuk például egy olyan szekrényünket, amely makacsul magába szívja tollainkat vagy egyéb tárgyainkat anélkül, hogy elárulná, hová kerültek azok, vagy ‒ kevésbé triviálisan ‒ az olyan szórakozóhelyet, ahonnan fiatalok tűnnek el.

20

Bryant: 2014: 199-200. Georges Bataille: The Accursed Share. Vol I. Consumption, New York: SUNY Press, 1991 [1947]: 28. 22 Bryant: 2014: 202. 23 http://www.bloomberg.com/news/articles/2015-04-15/oil-s-new-boomtowns-head-toward-bust 21

6

Ennek értelmében a bezárt vegyi üzem által strukturált hálózat aktorai csoportosíthatjuk a következőképpen: Sötét dolog: beláthatatlan következmények, esetleges tűz, robbanás, katasztrófa, több ezer tonna veszélyes és tűzveszélyes anyag, nagy vegyi robbanás, sok hordónyi jelöletlen vagy ismeretlen anyag; Szatelliták: Greenpeace vegyész szakértője, növényzet, Budapesti Vegyiművek veszélyeshulladék-tárolójának kapuja, aktivista, Illatos út, korábbi évek talajvíz-vizsgálati eredményei, lakosság védelme, azonnali beavatkozás, környezetvédelmi felügyelet határozata, nagy melegek, műszaki védelem hiánya, locsolás, Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség, hamis biztonságérzet, a talajvíz megtisztítása, több mint 100 szivattyú, tisztítószerkezet, lekapart azbesztszigetelés, bírságok, állam, kampányidőszak, a terület megtisztítása, bőrön át való felszívódás; Világos dolog: Budapesti Vegyiművek, növényzet, Kispest, Ferencváros, Pesterzsébet, szétmálló hatalmas ipari terület, Illatos út, 2000 tonna veszélyes hulladék, szabad ég, tűzeset, szennyezés, telep, több ezer tonna veszélyes és tűzveszélyes anyag, környezet, levegő, víz, kilátás, értékes ipari terület, néhány beazonosított anyag, phosphorus oxychloride, benzotrifluorid – Növényvédőszer (Trifluralin) Idegrendszer-, izopropanol , oldószer, vegyipari alapanyag, izopropanol, bomlástermék, aceton, DNBS (4-klór-3,5-dinitro-benzoesav), Trifluralin gyártás mellékterméke, 4-aminó BTF (benzo-trifluorid), NH3 – ammónia gázpalack, phosphorus oxychloride, benzo-trifluorid, növényvédőszer (Trifluralin) alapanyaga, trifluralin gyártás mellékterméke, 4-aminó BTF, gőz, ammónia gázpalack, környezetre veszélyes gáz; Elhomályosult dolgok (dim objects): túlbuzgó hangulatkeltés, szétmálló hatalmas ipari terület, elrothadt és szétdurrant hordók, tűzeset, lakosság védelme, azonnali beavatkozás, környezetvédelmi felügyelet határozata, sérült göngyölegű anyagok tárolása, locsolás, önkormányzati képviselő, Budapest belterülete, felszámoló cég, a talajvíz megtisztítása, környezet, levegő, víz, kilátás, a terület megtisztítása, terület árusítása, máj-, vesekárosodás, bőrön át való felszívódás, bűncselekmény; Csavargó dolgok (rogue objects): 2000 tonna veszélyes hulladék, gyúlékony és mérgező anyagok keveredése, gigantikus lyukas kondér, fedetlen és folyamatosan a talajba szivárgó anyagok, szennyezett talajvíz, mérgeket szabadon fújó szél, fedetlen hordó, szennyezés, hamis biztonságérzet, színesfém-tolvajok; Fekete lyuk jellegű dolgok (black hole-type objects): nagy bűzölgő kondér, gyúlékony és mérgező anyagok keveredése, gigantikus lyukas kondér, fedetlen hordó

7

Aktív

Passzív

Semleges

Világos:

Szatellita:

Sötét:

növényzet, Kispest, Ferencváros, Pesterzsébet, szétmálló hatalmas ipari terület, Illatos út, 2000 tonna veszélyes hulladék, szabad ég, tűzeset, szennyezés, telep, több ezer tonna veszélyes és tűzveszélyes anyag, környezet, levegő, víz, kilátás, értékes ipari terület, néhány beazonosított anyag, phosphorus oxychloride, benzo-trifluorid, növényvédőszer (Trifluralin), izopropanol, oldószer, vegyipari alapanyag, izopropanol, bomlástermék, aceton, DNBS – 4-klór3,5-dinitro-benzoesav – Trifluralin gyártás mellékterméke, 4-aminó BTF (benzo-trifluorid), NH3 – ammónia gázpalack, phosphorus oxychloride , benzo-trifluorid, növényvédőszer (Trifluralin) alapanyaga, trifluralin gyártás mellékterméke, 4-aminó BTF, gőz, ammónia gázpalack,környezetre veszélyes gáz Csavargó:

Greenpeace vegyész szakértője, növényzet, Budapesti Vegyiművek, Kispest, Ferencváros, Pesterzsébet, veszélyeshulladék-tárolójának kapuja, aktivista, Illatos út, korábbi évek talajvíz-vizsgálati eredményei, lakosság védelme, azonnali beavatkozás, környezetvédelmi felügyelet határozata, nagy melegek, műszaki védelem hiánya, locsolás, Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Természetvédelmi felügyelőség, hamis biztonságérzet, a talajvíz megtisztítása, több mint 100 szivattyú, tisztítószerkezet, lekapart azbesztszigetelés, bírságok, állam, kampányidőszak, a terület megtisztítása, bőrön át való felszívódás

beláthatatlan következmények, esetleges tűz, potenciális robbanás, katasztrófa, nagy vegyi robbanás, sok hordónyi jelöletlen vagy ismeretlen anyag,

2000 tonna veszélyes hulladék, gyúlékony és mérgező anyagok keveredése, gigantikus lyukas kondér, fedetlen és folyamatosan a talajba szivárgó anyagok, szennyezett talajvíz, mérgeket szabadon fújó szél, fedetlen hordó, szennyezés, hamis biztonságérzet, színesfém-tolvajok

túlbuzgó hangulatkeltés, szétmálló hatalmas ipari terület, elrothadt és szétdurrant hordók, tűzeset, lakosság védelme, azonnali beavatkozás, környezetvédelmi felügyelet határozata, környezetvédelmi felügyelet határozata, sérült göngyölegű anyagok tárolása, locsolás, önkormányzati képviselő, Budapest belterülete, felszámoló cég, a talajvíz megtisztítását, környezet, levegő, víz, kilátás, a terület megtisztítása, terület árusítása, máj-, vesekárosodás, bőrön át való felszívódás, bűncselekmény

Elhomályosult:

Fekete lyuk jellegű: nagy bűzölgő kondér, gyúlékony és mérgező anyagok keveredése, gigantikus lyukas kondér, fedetlen hordó

Felsorolásunk és átgondolt ontológiai kategorizálásunk, amelyet táblázatba foglalnunk azért szükségeltetett, mert általa kívántunk rámutatni a társadalomtudományoknak egy, Latour és Bryant által is kimondott hiányosságára. A táblázatokban azért szerepel egy dolog több kategóriában is, mivel fontos észrevennünk, hogy egy dolog helyzete kapcsolódásaitól függ, és az ember számára bizonyos esetekben akár megragadhatatlan módon tűnik fel a társadalomban. 8

Táblázatunkban szerepelnek olyan dolgok is (ismeretlen anyagok, fedetlen hordó, nagy bűzölgő kondér), amelyek belsejét jelen pillanatban nem ismerjük. Nem tudjuk, hogy mi van a bűzölgő kondér vagy a fedetlen hordó aljában, csak bűzükkel és fedetlenségükkel vagy sugárzó kvalitásaikkal találkozunk. Viszont nem kizárható, hogy szert tehetünk olyan ismeretekre, amelyek feltárják belsejüket. Ebben az esetben, a feltárulkozást követően vagy a hálózat egészét strukturáló világos dolgokként kerülnek számításba, vagy szatellitákként, mellékszereplőkként, esetleg marginalizált, elhomályosult szereplőként ismerjük meg őket. Ezen aktorok számunkra negatív kisugárzásának radikalitásával mintha megtagadnák az emberi megismerés aktusát, és elzárkóznának a tudományos megismeréstől. A sötét dolgok (esetleges tűz, robbanás, katasztrófa, több ezer tonna veszélyes és tűzveszélyes anyag, sok hordónyi jelöletlen vagy ismeretlen anyag) annyiban különböznek a fekete lyuk jellegű dolgoktól, hogy nem, vagy alig sugároznak magukból kvalitásokat. Ezek legtöbb esetben csupán lehetőségek, meg nem valósult események, amelyek kísértetként sem jelennek meg a valóságban. Ez a valóság nem teljesen egyenlő az antropomorf társadalmi valósággal, meghaladja azt. A sötét dolgok pontosan attól sötétek, hogy nem, vagy alig viszonyulnak más dolgokhoz, aktorokhoz. Egyéb példaként említhetjük az olyan radioaktív atomtemetőket, amelyekből nem sugárzik semmilyen, vagy legalábbis olyan radioaktivitás, amit bárhogyan érzékeltek volna. Egyik dolog egy kategóriából könnyen átléphet egy másikba, sőt egyszerre több helyen is megjelenhet. Sötét dologból világos és észlelhető dolog válhat. Mindez a dolgok valóságának komplexitásából, és az emberi megismerés részlegességéből, a hibridekkel szembeni zártságból is adódik. A modernitás kulcsfontosságú eleme a hibridek egyre fokozódó kitermelése, miközben ‒ paradox módon ‒ a modern mentalitás figyelmen kívül hagyja vagy egyenesen tagadja a hibrideket.24 Némedi Dénes a hibridekről szólva megjegyzi, hogy „A hibridek vegyes lények: egyszerre kulturális és természeti objektumok. Könnyű Latour-féle hibrideket találni, csak szét kell nézni a szobában, ahol ülünk. E sorok szerzője is egy hibrid, egy számítógép előtt ül.”25 A modernitás ‒ kiváltképpen a modern társadalomtudomány ‒ konstruálta meg Latour értelmezésében, az ember/nem-ember, társadalom/természet dichotómiákat.26 Noha a szociológia vagy az antropológia kiválóan tudja elemezni a Budapesti Vegyiművek Zrt-t mint intézményt, a Greenpeace vagy a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség működését és/vagy működésképtelenségét, a nagy bűzölgő kondérokat, a mérgező anyagok keveredését, a beláthatatlan következmények kísértet-szerű jelenlétét, a szabadon fújó szelet, az azbeszt-szigetelést vagy az ismeretlen anyagokat, képtelen feldolgozni azokat, még annyira sem, mint az említett környezetvédelmi hatóság. Az olyan társadalomtudományi paradigmák, amelyek antropocentrikusak, kizárólag az antropomorf aktorok tevékenységeit, egymáshoz való viszonyulásait képesek értelmezni, és megfeledkeznek az olyan aktorokról, amelyek adott esetben még jelentősebbek is lehetnek az antropomorf szereplőknél. A beszédaktus-elmélet értelmében egyedül az ember képes jelentéssel bíró (objektiváló) beszédaktusokra; a macska dorombolása nem képezhet soha beszédaktust.27 Ezt a fajta struccpolitikát aligha folytathatják a Greenpeace aktivistái vagy Ferencváros lakói. Egyszerű figyelmen 24

Latour: 1993: 41. Némedi Dénes: Szociológiai és társadalomelméleti tanulmányok, Budapest: ELTE Eötvös Kiadó, 2011: 129. 26 Latour: 1993: 4. 27 Barry Smith: ‘Towards a History of Speech Act Theory’, In: Burkhardt, A. (ed.): Speech Acts, Meanings and Intentions. Critical Approaches to the Philosophy of John R. Searle, Berlin‒New York: de Gruyter, 1990: 37. 25

9

kívül hagyni és kirekeszteni a kommunikáció világából a macskánkat, azonban egészen más több ezer tonnányi veszélyes hulladékot negligálni. Míg az előbbi esetben legfeljebb a macskánk érzelmeit sértjük, az utóbbi esetben kénytelenek vagyunk tekintetbe venni a katasztrófa közeledtét, és társadalmi cselekvőként számolni a zombifikálódott Budapesti Vegyiművekkel, megannyi szétdurrant hordójával egyetemben. Már önmagában az a tény is árulkodó, hogy az általunk hivatkozott cikk a Budapesti Vegyiművek elhagyott ipartelepét elsősorban mint szervezeti kérdést tárgyalja. Pedig a szennyező anyagok operativitása függetlennek mondható a cégfelszámolás folyamatától, egyfajta kollektívát alkotnak a velük kapcsolatban lévő egyéb aktorokkal együtt. A talajvíz nem önmagától lesz szennyezett, hanem a Budapesti Vegyiművekhez való közelsége révén, szatellitaként kering körülötte. Az ember sem a bűzölgő kondérból iszik, hanem a hibridizáción keresztül számos mediátor közreműködése révén a szennyezett talajvízből az ivóvízbe kerülő szennyeződéseket fogyasztja el. Az antropomorf és non-antropomorf együtt kollektívát alkotnak. Latournál a kollektíva, az emberek és nem emberek asszociációinak összességét jelenti, tehát példánk esetében ez a Budapesti Vegyiművek területén található elszabadult anyagokat és az általuk befolyásolt összes tárgyat jelentené.28 A szennyezőanyagok társadalmi cselekvése (beszédaktusa) sokkal erőteljesebb hatásokkal bír, mint az emberi nyelv bármely megnevezési, vagy rendszerezési aktusa. Teljességgel független a mi diskurzusunktól, vagy a hatóságok elemzésétől a szétdurrant hordókból kiszivárgó 4-aminó BTF (benzo-trifluorid) hatásmechanizmusa, sőt erőteljesebb annál. A benzo-trifluorid korrozív operativitása nem törődik a Greenpeace aktivisták és a hatóságok közötti nézeteltérésekkel, diskurzív konfliktusokkal. Nem korlátozhatjuk figyelmünket többé kizárólag az emberi cselekvőkre. Max Webernél a „társadalmi cselekvés” kizárólag emberek közötti lejátszódó esemény.29 Egy emberi cselekvés csakis akkor válik „társadalmivá”, amennyiben a cselekvő tekintetbe veszi más, emberi szereplők viselkedését.30 Weber egész egyszerűen figyelmen kívül hagyja a nem-emberi szereplőket, és így kirekesztődnek azok a kapcsolódási formák, amelyek nélkülözik a jelentéstartalmat vagy az intencionalitást. Két biciklis összeütközése „csupán esemény, akárcsak egy természeti jelenség.”31 Weber ugyan megengedhette magának az abszurditásba átmenő absztrakciót, azonban könnyen észrevehetnénk a hibát gondolatmenetében, amennyiben felszólítanánk Ferencváros lakóit arra, hogy tegyenek úgy, mint a társadalomtudós, azaz, ők is mellőzzék a természeti jelenségeket, vagy a posztindusztriális katasztrófák horrorisztikus lehetőségeit. Eszeveszettnek néznének bennünket, vagy egyenesen rosszindulatúnak. Arról van itt szó, hogy mivel a mindennapi társadalmi valóságunk szó szerint és átvitt értelemben hemzseg a különböző, emberi

Bruno Latour: Pandora’s Hope: Essays on the Reality of Science Studies, Cambridge, Mass.: Harvard University Press, 1999: 304. 29 Max Weber: ’The Nature of Social Action’ In: Runciman, W. G. (ed.): Selections in Translation, Cambridge University Press, 2007: 25. 30 Uo. 26. 31 Uo. 28

10

és nem-emberi aktoroktól, aligha lehetnek fenntarthatóak az olyan társadalomtudományi paradigmák, amelyek kirekesztik e szereplőket. Természetesen szó sincs arról, hogy minden egyes aktort figyelembe kellene vennünk; a mindennapokban és a tudományos életben egyaránt válogatnunk kell a különböző aktorok között, és rendszerint válogatunk is, amint erre Graham Harman hívja fel a figyelmünket: „Minden egyes pillanatban aktorok billiói által vagyunk körbevéve, és általában figyelmen kívül hagyjuk a számunkra haszontalan legyek, bogarak és elektronok sokaságát, amelyek hemzsegnek az általunk fontosnak ítélt tárgyak között. A legtöbb szabadalom sosem válik piacképessé, vagy meg sem valósul. A legtöbb regényt vagy tudományos publikációt egyáltalán nem olvassák el: nem kapnak bírálatot, hanem teljességgel figyelmen kívül maradnak.”32 Az aktorokat az különbözteti meg egymástól, hogy mennyi szövetségest képesek a maguk oldalára állítani. Azok az aktorok a győztesek, amelyek több és erősebb szövetség megkötésére képesek.33 Latour azokat a tudósokat tekinti az erősebbeknek, akik több, a szélesebb tudományos közösség által elfogadott tényt képesek felvonultatni saját hipotézisük igazolására. Az a sikeres tudós, akit lehetőség szerint képtelenek vagyunk állításaitól elkülöníteni, mivel állításai megfelelő számú „fekete dobozt” tartalmaznak, vagyis olyan állításokat, amelyek empirikusan alátámasztott, megfelelő műszerek által kimutatott tudományos tényként vannak elkönyvelve.34 Optimális esetben a tudós a valóságnak bizonyos szeleteivel olyannyira körülbástyázza magát, hogy szakmai tekintéllyé, a szkeptikusok számára szinte kikezdhetetlenné válik. Egyik aktor erősebb a másiknál: „A” tudós nagyobb szakmai tekintéllyel rendelkezik „B” tudósnál. Az analógiát továbbvihetjük az aktorokként azonosított természeti jelenségek társadalomtudományi vizsgálatára is. Mint Latour megjegyzi, a történelmet többé nem értelmezhetjük kizárólag emberek történelmeként.35 Pest társadalmi valóságát, amint azt a cikkből megtudjuk, lényegesen beárnyékolja a posztindusztriális romhalmaz és az abból szivárgó halál. Vagyis Ferencváros és Kispest határában a Budapesti Vegyiművek elhagyatott telephelye a legerősebb aktorok egyike, a kollektíva életét leginkább meghatározó szereplő. Arról van szó tehát, hogy a szennyezőanyagok komplexuma mozgósította a legtöbb szövetségest; nagyobb fizikai erőt alkalmaz, mint bármely intézmény. A vegyi telephely operativitása betölti Budapest társadalmi valóságát, akárcsak a zaj.36 Nem egymástól félhetnek jelenleg Budapest lakói, noha a színesfém-tolvajok említésre kerülnek a cikkben is, hanem az ökológiai katasztrófa destruktív következményitől. Egy weberiánus társadalomtudós egész egyszerűen képtelen volna bármit kezdeni azzal a társadalmi valósággal, amellyel szemben találná magát, ha meglátogatná ezt a telephelyet. Mint Weber írja, a puszta „befolyást” a társadalomtudós a gyakorlatban nem különböztetheti meg a valós

32

Graham Harman: Prince of Networks. Bruno Latour and Metaphysics, Melbourne: re.press, 2009: 38. Uo. 49. 34 Bruno Latour: Science in Action, Cambridge, Mass.: Harvard University Press, 1987: 74. 35 Latour: 1993: 82. 36 Lásd e témában korábbi tanulmányunkat: Horváth Márk ‒ Lovász Ádám: A zaj mint hipertárgy, 2014. (http://veneratio.eu/blog/2014/12/02/horvath-mark-lovasz-adam-a-zaj-mint-hipertargy/) 33

11

„társadalmi kapcsolattól”.37 Azaz a gyakorlatban a kettő mintegy összemosódik. Webert természetesen a tömeg és a cselekvő kollektíva közti különbségtétel érdekelte elsősorban. Weber, és vele együtt az egyéb antropocentrikus társadalomtudósok, nem tudnak mit kezdeni az inoperatív, de mégis inhumán módon „működő” Budapesti Vegyiművek működésével, mert az ő értelmezésükben a kollektíva kizárólag emberi képződmény. Latour társadalomelmélete mentes az ilyen antropocentrikus előítéletességtől; nála a kollektíva fogalma inkluzív.38 Az aktorok összessége alkot kollektívát. Egy weberiánus társadalomtudósnak lenne mit mondania a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség bürokratikus struktúrájáról. Egy marxista látogató nem haladna el észrevétlenül amellett, hogy a budapesti burzsoázia tagjai valószínűleg soha nem is laktak a vegyi üzem közelében, és csupán az osztályranglétra alsóbb fokain lévőknek kell nyomorogniuk vagy szembenézniük ezzel az ökológiai veszedelemmel, amit az osztályelnyomás csak tovább fokoz39. Egy, a környéken lakó feminista pedig valószínűleg fontosnak tartaná kiemelni a környékbeli nők és gyermekek kiszolgáltatottságát a férfiak által dominált környezetvédelmi hatóságok által. Egy szociálpszichológus a lehetséges katasztrófát övező lakossági félelmekkel és szorongásokkal foglalkozna, de a vegyi anyagok viselkedése őt sem foglalkoztatná különösebben. Mindezek tagadhatatlanul releváns és fontos szempontok, azonban egyikük sem ragadja meg azon aktort, amelyik szinte egyeduralkodó módon dominálja Ferencváros és Kispest társadalmi valóságát. A társadalomtudományok helyett eme feladat a természettudósok privilégiuma marad, akik azonban hasonlóan indokolatlan különválasztás által a természeti jelenségeket előrébb valónak gondolják a társadalmi jelenségeknél, pedig, mint Harman kimondja: „az tesz egy atomot a szellemnél valósabbá, hogy több szövetségessel rendelkezik, méghozzá olyan szövetségesekkel, amelyek túl vannak az emberi valóságon”.40 Hogyan lehetséges meghaladni a fent elemzett ember/természet dualitást? Latour számtalan aktorral helyettesíti az emberi‒nem-emberi dualitást.41 Latour hasonlata szerint, ha a hálózatok társadalmi valósága akkora volna, mint a londoni metró, az azokon kívül lévő, a társadalmi nyilvánosságon kívül rekedt anyag feltöltené egész London területét.42 A plazma: „...a közbenső tartomány, és nem társadalmi anyagból van. Nemcsak rejtett, hanem egyszerűen ismeretlen (...), mint egy nagy hátország (...), mint a vidék a városlakó számára (...), mint a hiányzó tömeg a kozmológus számára.”43 A plazma kifejezésen a társadalmi nyilvánosságon kívül rekedt létezők értetendők. A plazma elsősorban a feltáratlan, és/vagy marginalizálódott aktorok közege. Ezen szereplők részletes 37

Max Weber I.m.: 27. Latour: 1993: 4. 39 Ezen megközelítésmódnak egy példájáért ld. Kevin Fox Gotham: ‘Critical Theory and Katrina. Disaster, spectacle and immanent critique’, In: City, Vol. 11., No.1., April 2007: 81-99. 40 Graham Harman: Prince of Networks. Bruno Latour and Metaphysics, Melbourne: re.press, 2009: 110. 41 Harman: 2009: 119. 42 Uo.: 133. 43 Bruno Latour: 2005: 244. 38

12

megvizsgálásához egyébként újabb aktorokra van szükségünk, műszerekre, melyek ugyancsak aktoroknak tekinthetők. Harman szerint a dolgok egymáson belül helyezkednek el, vagyis egy dolog mindig egy nálánál nagyobb dolog részét képezi („objects wrapped in objects”), mint egy végtelen regresszus formájában. 44 A nem-emberi az a tömeg, amely hiányzik az antropocentrizmus világképéből. Márpedig a vegyi üzem diktatórikus háttérhatalomként uralkodik Budapest egy jelentős része felett. A gyár mint techno-tudományos komplexum megnevezésében az ember által uralt funkcionális termelési eszköznek tűnik, amit ha bezárunk, operativitása is abbamard. Ez azonban pont fordítva van. Az ember felett uralkodik, ám ez az uralkodás nem egy ember elleni összeesküvés sajátságos része, vagy egy összeesküvés-elmélet fantazmagóriája, hanem a hálózat topográfiájának központi eleme. Azt gondolhatjuk tévesen, hogy amíg üzemel egy gyár, csupán addig fejt ki bármilyen hatást, és bezárásával megszűnik operativitása. Az operativitás viszont inhumán jelenség, amely tőlünk független, amint ezt a topográfiánk is mutatja. Valóságos gravitációs erővel, operatív magnetizmussal rendelkezik a 2008-ban „bezárt” Budapesti Vegyiművek. Nagyon is úgy tűnik, mintha a zártság és nyitottság dichotómia átgondolásra szorul, és kiegészítendő nem-emberi aktorok számbavételével. Mi a helyzet az időbeliség kérdésével? Felvethető ezzel a gondolatmenettel szemben az, hogy Latour túlságosan nagy jelentőséget tulajdonít a dolgoknak és eseményeknek, amelyek mulandóak. Nála a dolog ugyanis egyben esemény is.45 Ezen ontológiai megközelítésmód megkérdőjelezhető, mivel felvethetnénk vele szemben, hogy a szennyező anyagok „uralma” csupán addig tart, amíg valaki rendbe nem teszi, fel nem takarítja az üzemen kívüli telephelyet. Egyetlen dolog sem elkülöníthető azoktól a hálózatoktól, amelyek keretén belül operatívvá válik.46 A Budapesti Vegyiművek 1876 óta létezik. A szkeptikusokkal szemben megjegyezhetjük, hogy a dolgok szenvedélye függetlenedik az emberiségtől, és szembefordul vele, méghozzá ellenséges módon, amint erre Jean Baudrillard hívja fel figyelmünket: „Úgy tűnt számomra akkor, hogy a dolog tüzes szenvedéllyel telítődött, vagy hogy önálló életre kelhet, hogy használatának passzivitását maga mögött hagyhatja, szert téve egyfajta autonómiára, és talán még azon képességre is, hogy bosszút álljon egy olyan szubjektumon, amely túlságosan is biztos volt abban, hogy irányíthatja.” 47 A dolog egy olyan röppálya, amely nemcsak befolyásolja a többieket, hanem a nálánál gyengébbeket akár fel is számolhatja.48 Miért is gondolhatjuk úgy, hogy a zombivá vált Budapesti Vegyiművek fontosabb a budapesti társadalomnál vagy bármely őt körülvevő emberi hálózatnál? Észrevehetően perifériális, szatellita szerepet töltenek be az általunk felállított topográfiában az emberi intézmények és aktorok, legalábbis a hálózat magvát alkotó aktorokkal szemben. Latour megközelítésmódja, akárcsak Baudrillardé, komolyan számol a dolgok lázadásával. 44

Graham Harman: Guerrilla Metaphysics. Phenomenology and the Carpentry of Things,Chicago: Open Court, 2005: 85. 45 Latour: 1993: 81. 46 Uo. 47 Jean Baudrillard: Passwords, London and New York: Verso, 2003: 4. 48 Latour: 1993: 87.

13

Latour objektum-orientált ontológiája értelmében az aktorok: „...fel vannak ruházva azon kapacitással, hogy lefordíthatják, átértelmezhetik, újrahasznosíthatják, és mi több, elárulhatják azt, amit közvetítenek. A zsellérek ismét szabad polgárokká válnak.”49 A Budapesti Vegyiművek egy árulás következtében vált királynővé, méghozzá egy olyan machináció következtében, amelynek során egy emberek által létrehozott komplexum („technotudományos komplexum”) és annak emberek által nem szándékolt következményei eluralkodnak a társadalmi valóság felett. Kié a hatalom valójában? A trón mögötti hatalom birtokosa a komplexifikáció, vagyis egy olyan jelenség, amit az antropocentrikus társadalomtudomány szintén képtelen megragadni. A komplexifikáció értelmezhető egyben hibridként (Latour) és hipertárgyként (Morton). A hipertárgy kifejezésen Timothy Morton fogalmát értjük. Morton szerint a hipertárgyak olyan dolgok, amelyek nem emberi léptékűek, és meghaladják térbeli és időbeli értelemben egyaránt az emberi mértéket.50 Morton a hipertárgyaknak öt tulajdonságát emeli ki: 1. Hiperek, azaz más tárgyakhoz képest nagyobb kiterjedésűek; 2. Ragadósak, vagyis azon lényekhez hozzáragadnak, amelyekkel kontaktusba kerülnek; 3. Non-lokálisak, vagyis a hipertárgynak bármely lokális megnyilvánulása nem azonos a hipertárggyal magával; 4. Hatásaik interobjektív módon hatnak a körülöttük lévő valóságra; 5. Függetlenek tudásunk aktuális állapotától, vagyis nem képezik az emberi tudás funkcióját.51 Ily módon az időjárási jelenségeket értelmezhetjük a klímának, mint hipertárgynak lokális megnyilvánulásaként.52 Magasabb dimenziós teret képeznek, mint ami az emberi felfogóképesség számára hozzáférhető. Morton lírai megfogalmazásával élve, „eme rettentő kolosszus nem vizualizálható emberek által”.53 Jelen van a globális felmelegedés, azonban „kísérteties módon”.54 Feltételezhetjük azt, hogy egy hurrikán a globális klímaváltozásnak, mint hipertárgynak egy lokális megnyilvánulása. Hasonlóképpen, a vegyiműveket is értelmezhetjük hosszabb távú gazdasági konjunktúrák, komplexifikációs folyamatok lokális megnyilvánulásaként.55 Erre vonatkozóan megállapíthatjuk, hogy a globális felmelegedés megfeleltethető a hipertárgy fogalmának, tehát a fentiek értelmében a hurrikán esetét objektum orientált módon elemezhetjük Latour, illetve Morton alapján. A hurrikánok, amennyiben azok tünetei a globális felmelegedésnek, maguk is hipetárgyakként értelmezhetőek. Az iparosodás értelmezhető az antropocén korszak egy tüneteként. Még ha a Budapesti Vegyiművek uralma rövidnek is bizonyulhat, az antropocén várhatóan fokozza az ipari szennyeződés előfordulását. A klímakutatók már 1997-

49

Latour: 1993: 81. Timothy Morton: Hyperobjects. Philosophy and Ecology After the End of the World, Minneapolis: University of Minnesota Press, 2013: 1. 51 Morton, Uo.: 1-2. 52 Uo.: 74. 53 Uo. 54 Morton: 2013: 103. 55 John Urry: Global Complexity, Cambridge, UK.: Polity, 2003. 50

14

ben kimutatták a korrelációt a növekvő tengerszintek és a hurrikánképződés gyakoriságának emelkedése között.56 A fentiekben bemutatott öt alaptétel közül mindegyik érvényes a globális klímaváltozásra: 1. Hozzánk képest a globális felmelegedés hiper, azaz, komplexitásában máig meghaladja felfogóképességeinket. 2. Ragadós, nem szabadulhatunk meg tőle könnyen. 3. Akárcsak bármely egyéb hipertárgy, a globális felmelegedés hatásaiban non-lokális. 4. Ezen non-lokális hatások pedig interobjektív módon nyilvánulnak meg, nevezetesen, a globális felmelegedés által kiváltott hurrikán egyéb aktorokhoz viszonyultan okoz viharkárokat a csendes-óceáni szigetvilágban. 5. Teljességgel független attól, hogy tudunk-e róla bármit is. Annak érdekében, hogy a hipertárgyak társadalomtudományi értelemben vizsgálhatóvá váljanak, mindenekelőtt be kell vonnunk azokat a társadalomtudományi diskurzusba. Latour és Isabelle Stengers egyaránt egyfajta „kozmopolitika” (cosmopolitics) mellett foglalnak állást, amely bevonná a dolgokat a demokratikus intézményekbe és a társadalmi nyilvánosságba.57 Ahhoz ugyanis, hogy integrálhassuk a dolgok rendetlen kavalkádját, mindenekelőtt meg kell értenünk azokat, valamint azon folyamatot, ahogyan az emberi és nem-emberi aktorok együttesen alkotnak egy kollektívát. A kozmopolitika által fémjelezhető jövőbeni politikai és tudományos rend Latour nézetében „egységbe kovácsolná a csillagokat, prionokat, teheneket, a mennyeket és a népeket, a feladat pedig az volna, hogy eme kollektívát ‘kozmosszá’ alakítsuk, ‘rendetlen káosz’ helyett.”58 Kulcsfontosságú eleme a latouriánus programnak, hogy minden hierarchikussága dacára radikálisan demokratikus. Latour a parlament analógiáját hozza fel; szerinte kozmikus szinten beszélhetünk „a dolgok parlamentjéről”. Felmerülhet, hogy ez nem egyéb, mint egy antropomorf kategóriának a világ egészére való vetítése. Viszont a „parlament” itt leginkább normatív fogalom, amely arra utal, miként is viszonyuljunk a dolgokhoz, és miként alakítsuk át társadalmi rendszerünket annak érdekében, hogy ne legyenek többé kirekesztve a kvázi-tárgyak/hibridek a közéleti diskurzusból. Akárcsak a politikai értelemben vett parlamentekben, a „dolgok parlamentjében” is egymástól eltérő mértékben tematizálódnának, nyernének képviseletet a dolgok, méghozzá hatásuk szerint. A dolgok parlamentje egy olyan, jogi hatályossággal felruházott intézmény volna, ahol a különböző „kvázi-tárgyak” előállítói, valamint a természetben lezajló változásokat elemző szakemberek összeülnének, és megvitatnák a hipertárgyakat, valamint a nyomukban kialakult társadalmi helyzetet: „Beszéljen az egyik képviselő, tegyük fel, az ózonlyukról, beszéljen egy másik a Monsanto képviseletében, egy harmadik a vegyipar munkásai nevében, még egy a New Hampshire-i szavazók nevében, egy ötödik

Michener et al.: ‘Climate Change, Hurricanes and Tropical Storms, and Rising Sea Level in Coastal Wetlands’, In: Ecological Applications, 7(3), 1997: 770-801. 57 Isabelle Stengers: Cosmopolitics I., Minneapolis: University of Minnesota Press, 2010. 58 Latour: 1999: 261. 56

15

a sarkvidéki meteorológia nevében; ismét újabb képviselő beszéljen az állam képviseletében; mit számít, addig, amíg ugyanarról a dologról beszélnek, arról a kvázi-tárgyról, amelyhez mindannyian hozzájárultak, azon objektum‒diskurzus‒természet‒társadalomról, amelynek új tulajdonságai mindnyájunkat bámulatba ejtik, és amelynek hálózata az én hűtőmtől az Antarktiszig terjed, a vegyészeten, a törvénykezésen, az államon, a gazdaságon és a műholdakon keresztül.”59 Mint Harman írja eme koncepcióról, a dolgok parlamentje minden ágenst magába foglalna, beleértve a gyakran lenézett és kritizált fogyasztói javakat is.60 A dolgok parlamentjében való részvétel teljes mértékben attól függne, hogy milyen hatást váltanak ki egymásból a különböző ágensek.61 Latour gondolkodására egyfajta abszolút demokratizmus, amely nem hajlandó egymáshoz képest magasabb vagy alacsonyabb rendűnek feltüntetni a különböző dolgokat. „Latour kifejezetten a dolgoknak egyfajta radikális demokráciája mellett foglal állást: egy szúnyog éppoly valós, mint Napóleon, és a szemétdombon lévő műanyag nem kevésbé tekinthető aktornak, mint egy nukleáris fegyver.”62 Itt kezdődnek a problémák. Morton szerint ugyanis a hipertárgyaknak egyik fontos összetevője a rejtettség.63 Latour nem engedi meg a dolgok számára a rejtettséget; nála egy aktor anynyiban tekinthető társadalmi értelemben vett aktornak, amennyiben egyéb aktorokkal kapcsolódik. Csakhogy ezáltal kizárja annak lehetőségét, hogy az aktorban rejlene valami, amit képtelenek leszünk valaha is megragadni. Minden megoldódik, amint nyilvánossá válnak az aktorok és a belőlük megalkotódott hálózatok. Valóban ily egyszerű volna a helyzet? Valóban helyreállna a világ rendje, amint „előbújnak a hálózatok?”64 Harman szerint ezt aligha gondolhatjuk komolyan, mivel a dolgok távolról sem jellemezhetőek kizárólag a relációik, kapcsolódásaik által. Egy dolgot sem definiálhatunk kizárólag a szövetségein, kötődésein keresztül, az ilyen vizsgálódás szükségképpen felületes marad.65 Latour lapos ontológiájának legnagyobb hibája pontosan annak lapossága, hiszen a társadalom nemcsak felületekből áll, hanem mélységekből és hierarchiákból is. Mielőtt továbbhaladnánk a komplexitás és a társadalomelmélet lehetséges összekapcsolódási pontjainak fejtegetéséhez, szükséges kitérnünk a lapos ontológia fogalmára. A lapos ontológiát négy pontban foglalja össze Latournak egy kortárs követője, Levi R. Bryant: 1. A lapos ontológia visszautasít bármilyen transzcendenciát vagy bármely olyan feltételezést, mely szerint létezne olyan entitás, amelyből származna az összes többi, és amely ennélfogva előrébbvaló lenne azoknál.

59

Latour: 1993: 144. Harman: 2009: 92. 61 Uo. 62 Harman: 2009: 34. 63 Morton: 2013: 1. 64 Latour: 1993: 140. 65 Harman: 2009: 134. 60

16

2. Kizárólag dolgok léteznek; nem beszélhetünk olyan egységes dologról, amely magába foglalná az összes egyéb dolgot. 3. A lapos ontológia nem privilegizálja a szubjektum‒objektum, ember‒világ relációkat sem, mint a) olyan metafizikai relációként, amely eltérő volna a dolgok közötti egyéb kapcsolódási módoktól, vagy b) olyan relációként, amely valamilyen módon jelen volna az objektum‒ objektum relációkban. Az emberek nem kapcsolódnak össze tárgyakkal minőségileg másképpen, mint ahogyan azok egymással kapcsolódnak össze. 4. Minden dolog ontológiai értelemben egyenlőnek tekintendő, legyen mesterséges vagy természetes, szimbolikus vagy fizikai, és egyetlen sem rendelkezhet a többivel szemben nagyobb méltósággal. Vagyis abból, hogy egyes dolgok a környezetükre nagyobb hatással vannak, nem következik, hogy „több” valóságtartalommal rendelkeznének.66 Bryant pontjait alkalmazva a globális felmelegedés vagy a komplexifikáció mint hipertárgy által beárnyékolt globális társadalomra, a következő paradigmatikus társadalomelméleti állításokat kockáztatnánk meg egy olyan jövőbeni társadalomtudományi program számára, amelyet akár „lapos”, vagy „kilapított szociológiának” is nevezhetnénk: 1. A lapos szociológia visszautasít bármilyen olyan feltételezést, amely szerint létezne önmagába vett „társadalom”, amely kizárólag emberi kapcsolódásokból állna. 2. Kizárólag dolgok léteznek; nem beszélhetünk egységes rendszerről, amely magába foglalná az összes egyéb alrendszert is. A társadalom dolgokból (aktorokból) áll. 3. A lapos szociológia nem privilegizálja a szubjektum‒objektum, ember‒világ relációkat olyan hálózatokként, amelyek eltérőek volnának a dolgok közötti egyéb kapcsolódási módoktól. Az emberek nem kapcsolódnak össze tárgyakkal minőségileg másképpen, mint ahogyan azok egymással kapcsolódnak össze. 4. Minden aktor ontológiai értelemben egyenlőnek tekintendő, legyen mesterséges vagy természetes, szimbolikus vagy fizikai, és egyetlen sem rendelkezhet a többivel szemben nagyobb méltósággal. Vagyis abból, hogy egyes dolgok a környezetükre nagyobb hatással vannak, nem következik, hogy „több” valóságtartalommal rendelkeznének. Az ember nem rendelkezik több valóságtartalommal vagy méltósággal, mint az egyéb aktorok. Az ilyen jellegű radikális relativizmus, különösen a negyedik pontban foglalt állítás, válaszút elé állít bennünket. Valóban arról volna szó, hogy az ember ugyanannyi méltósággal rendelkezne, mint a pálmafa? Miért is ne mehetnénk még ennél is tovább? Bruno Latour felállítja a dolgok parlamentjét, viszont elméletében nincsen helye a dolgok bíróságának. Megkülönböztethetjük ugyanis az aktorok tevékenységei között az olyanokat, amelyek kártékonyak és amelyek hasznosak. Latour egész társadalomelméleti projektjének normatív magvát képezi azon gondolat, mely szerint a megnövekedett társadalmi nyilvánosság elsősorban a kártékonynak ítélt hibridek visszaszorítására kell hogy irányuljon. Nincs mese: a dolgok parlamentje számottevő társadalmi garanciákat igényel, köztük az olyan diskurzusok és gyakorlatok elnyomását is, 66

Levi R. Bryant: The Democracy of Objects, Ann Arbor: MPublishing, 2011: 245-246.

17

amelyek megakadályoznák a hibridekkel, kvázi-tárgyakkal való szembesülést, az azokról való kommunikációt.67 Vagyis azon szereplők, amelyek érdekeikből és egyéb motivációkból adódóan elrejtenék a hibridek jelenlétét, elnyomással és kirekesztéssel kell hogy számoljanak. Ezen perspektíva addig rendben is van, ameddig bizonyos előfeltevésekkel élünk. Latour paradigmájának leggyengébb láncszeme a relacionalizmus. Egész egyszerűen a dolognak, minden egyes dolognak, normális velejárója a rejtettség. Eleve képtelenség részünkről megkülönböztetni a dolgok emberi és nem-emberi elemeit.68 Ennélfogva lehetetlen megmondanunk, melyik emberi szereplő mekkora helyet foglaljon el a dolgok parlamentjében. Elvégre mégiscsak emberek ülnének benne és folytatnának a falai között diskurzust. Másrészt, minden egyes dolog több, mint kapcsolódásmódjainak összessége. Harman megfogalmazásában: „Minden egyes aktor egyben egy tűzfal is, amely meggátolja azt, hogy a komponenseiben végbemenő legkisebb változás hatására egyben annak fekete dobozát is megváltoztassa. Egy dolognak bizonyos fokig szüksége van komponensekre, azonban nem kellenek szövetségesek számára ahhoz, hogy létezhessen. Egyedül a szövetségnek magának van szüksége szövetségesekre, viszont a szövetség maga más entitás, mint annak komponensei.”69 Ferencváros lakosai, a Budapesti Vegyiművek, a szabadon fújó szelek, a kilyukkadt hordók, a szennyezett talajvíz, az ismeretlen anyagok sokasága, a félelmek és a lehetséges katasztrófák által alkotott hálózat különálló dolgot alkot saját összetevőihez képest, legalábbis, amennyiben elfogadjuk Harman gondolatmenetét és a dolgok pluralizmusát. Mint emlékezetes, a lapos ontológia értelmében nincsen különbség még a szimbolikus, metaforikus dolgok és a „valós”, fizikai dolgok között sem, legalábbis abban az értelemben, hogy mindkét féle tárgy létezik. Tiszta szimulakrum nem lehetséges; a társadalomtudósnak, amennyiben operacionalizálni kívánja a lapos ontológiát a tudományos kutatásában, a hálózatokban szereplő dolgok jelenlétét kell feltárnia. Egyetlen létező sem tekinthető hamisnak; a hamis tudat mint fogalom hasznavehetetlen az aktorok pluralizmusa által jellemezhető hálózatok megértését célul kitűző társadalomtudós számára. A társadalmat viszont nem értelmezhetjük tökéletesen lapos módon, mivel a dolgok kollektívája rejtett zeg-zugokat is tartalmaz, amelyek nem könnyen feltárhatóak. Latour egy rendkívül érdekfeszítő részletben szót ejt arról, hogy az aktorokban egyfajta potenciaként mindig jelen van a lázadásra való irányulás: „...az erők mindig lázadnak (...) az erőműben lévő beton megreped, az akrill kékje felfalja az egyéb pigmenteket, az oroszlán nem követi az orákulum jóslatait (...) Abban a pillanatban, amint hátat fordítunk nekik, még a legközelebbi barátaink is elárulnak bennünket.” 70

67

Latour: 1993: 139-140. Harman: 2009: 123-124. 69 Harman: 2009: 131. 70 Latour: 1988: 198. 68

18

Tanulmányunk következő szakaszában szót ejtenénk az inhumán dolgok lázadásáról, valamint arról, milyen következményekkel járhat ez a társadalomtudomány számára. Ezt az alapvetően embertelen, sőt, következményeit tekintve emberellenes lázadást nevezzük Lyotard nyomán „komplexifikációnak”. Lovecraft ugyanezt az emberellenes lázadást állapítja meg a tudományokkal kapcsolatban: „A tudományok, mindegyik a maga módján, eddig keveset ártottak nekünk; egy napon azonban a különálló tudományterületek összeillesztése a valóságnak olyan félelmetes látképeit, valamint saját kétségbeejtő helyzetünket tárja majd elénk, hogy vagy beleőrülünk a revelációba, vagy elmenekülünk a halálos fénytől egy új, sötét korba.” 71 A hipertárgyak megnyilvánulása és elburjánzása a társadalomban Morton erős megfogalmazásában képmutatásra, gyengeségre és bénaságra (hypocrisy, weakness and lameness) ítélteti az emberiséget. 72 Az ökológiai rendszerek összeomlása, az antropocén korszakot jellemző defaunáció arra kényszerít bennünket, hogy lemondjunk annak feltételezéséről, hogy rajtunk kívülálló jelenséggel lenne dolgunk. A környezeti válság bénaságra ítél bennünket, mivel mi is részét képezzük a környezetnek.73 A hipertárgyak megértéséhez le kell tudnunk írni azok alakulását, nyomon kell követnünk azokat, amint hatnak a többi aktorra. A globális felmelegedés által keltett destabilizáció a társadalmat fluktuálja. Érdemes kitérnünk e ponton Pitirim Sorokin fluktuáció-elméletére. Sorokin, aki a szociológiába bevezette a mobilitás fogalmát, a megnövekedett mobilitást eredetileg válságtünetként értelmezte. Azok az időszakok, amelyeket a megnövekedett mobilitás jellemez, kivétel nélkül válságidőszakok Sorokin nézetében, míg az erős és kikristályosodott társadalmakra a zavargások és népmozgások sekély mértéke jellemző.74 Latour szerint a modernitás egyik kulcsfontosságú jellemzője, hogy a hibridek létének figyelmen kívül hagyása révén példátlan mértékben tette lehetővé a termelőerők mozgósítását.75 Ellentétben a modern társadalmakkal, a tradicionális társadalmak a legkörültekintőbb módon viszonyulnak a hibridekhez, mivel szimbolikus rendjükben a természeti nincsen elkülönítve a társadalmitól. „Minden egyes szörnyeteg rögtön láthatóvá és elgondolhatóvá válik, és explicit módon veszélyezteti a társadalmi rendet, a kozmoszt és az isteni törvényeket”, írja Latour a premoderneknek a hibridekhez fűződő viszonyáról.76 Mégsem jelenthet megoldást azon álláspont, mely szerint vissza kellene térnünk valamilyen tiszta, a modernitás által be nem szennyezett társadalmi rendhez, mert a techno-ipari komplexum már kiépült. Továbbá, a tradicionális társadalmak innováció-ellenessége Latour nézetében többé nem szolgálja az emberiség érdekeit.77 Pitirim Sorokin a modern társadalomban domináns kulturális paradigmát „érzéki kultúrának” (sensate culture) nevezi. Latourhoz hasonlóan kiemeli az innovációt mint fontos modern értéket, azonban annak veszélyeire is felhívja az olvasók figyelmét,

71

H. P. Lovecraft: The Fiction. Complete and Unabridged (New York: Barnes & Noble, 2008: 355. Morton: 2013: 1. 73 Morton: 2013: 196. 74 Pitirim Sorokin: Social and Cultural Dynamics, Boston: Porter Sargent, 1957, 602. 75 Latour: 1993: 32. 76 Latour: 1993: 42. 77 Latour: 1993: 140. 72

19

beleértve az ökológiai válságot is: „Az emberiségnek hálásnak kell lennie az érzéki (sensate) kultúrának csodálatos teljesítményeiért. Azonban most, amikor agóniában van, amikor sokkal inkább mérgező gázokat állít elő friss levegő helyett, amikor vívmányai az emberek kezébe hihetetlen hatalmat adtak a természeti, társadalmi és kulturális világok felett, anélkül, hogy számára önkontrollt, érzelmei és szenvedélyei, érzéki étvágyai és vágyai felett, – most egy ilyen emberiség kezében, minden kétségtelen tudományos és technikai vívmány dacára, egyre inkább veszélyessé vált az emberiségre és minden értékére nézve.” 78 Sorokin nézetében egzisztenciálisan veszélyezteti az emberiséget a Latour által technológiai hálózatnak nevezett képződmény.79 Viszont Sorokinnál a probléma abban rejlik, ahogyan az ember viszonyul a technológiához. Felvethetjük, hogy a kérdés megfordítható-e? Az emberiség kulturális és mentális színvonalának degradációját prognosztizálja Sorokin. Mint írja: „Még a múlt legnagyobb kulturális értékei is degradálódni fognak. A Beethovenek és Bachok csupán kísérőzenék lesznek a hashajtókat, rágógumikat, reggeliket, söröket és egyéb élvezeti cikkeket bemutató ékesszóló rapszódiákhoz. A Michelangelók és Rembrandtok csupán szappanok, borotvapengék, mosógépek és whiskys üvegek csomagolóanyagai lesznek.”80 Az emberi kultúra alámerülését prognosztizálja a szerző a dolgok lázadó, hemzsegő tengerében. A megnövekedett fluktuáció elementárisan fenyegeti a szimbolikus tőkét, annak elértéktelenedésével is járhat.81 Mi ennek a folyamatnak a hajtóereje? Mi a hipertárgyak előbukkanásának, valamint a dolgok előtérbe kerülésének igazi hajtómotorja? Ez a komplexifikáció. A komplexitáselmélet szerint egyetlen kapcsolódás sem magától értetődő az aktorok között; különösen a globalizáció korában, amelyben a kapcsolatok destabilizálódnak. Semmi sem statikus.82 A komplexitáselmélet azt mondja ki, hogy a rendszerek sosem a rend vagy rendetlenség állapotában vannak kizárólag, hanem a kettő közötti tartományban, egyfajta egyensúlyban, amely mégis tartalmaz némi belső rendetlenséget, kaotikus potenciált.83 A káoszelmélet leghíresebb példája szerint még a lepke szárnycsapásai is eredményezhetnek hurrikánt. Vagyis a kis változások is nagy eredményekkel járhatnak.84 John Urry felhívja a figyelmünket arra, hogy a különböző használati tárgyakban található komponensek száma az elmúlt két évszázad során exponenciálisan megnövekedett. Robert Rycroft és Don Kash példájával élve megállapítja, hogy az 1800-ban gyártott Eli Whitney puska 51 alkatrészből állt, míg a Challenger űrhajó már tízmillió alkotóelemből tevődött össze.85 Komplexifikáción Rycroft és Kash a társadalom egyre fokozódó bonyolultságát értik. Egyre több alkotóelem szükségeltetik, amelyek önszerveződő hálózatokon keresztül kerülnek összeszerelésre. Rycroft és Kash szerint „...a termékeknek és 78

Sorokin: 1957: 628. Latour: 1993: 118. 80 Sorokin: 1957: 701. 81 John Urry: Global Complexity, Cambridge, UK.: Polity, 2003: 118. 82 Jeremy Rifkin: The Age of Access. The New Culture of Hypercapitalism, Where All of Life is a Paid-For Experience, Harmondsworth: Penguin, 2000: 191-193. 83 Urry: 2003: 22. 84 Urry: 2003: 23. 85 Urry: 2003: 30. 79

20

folyamatoknak ezen fokozódó komplexitása, együtt a lehető legnagyobb exportérték-előállítással... összefügg az önszerveződő hálózatokkal. Az ilyen hálózati alapon szerveződő rendszerek folyamatosan termelik újra önmagukat a lehető legösszetettebb képességeken és struktúrákon keresztül, hogy ily módon újabb technológiákat kivitelezhessenek, amelyek legyőzik az akadályokat, és újabb utakat nyitnak meg maguk előtt.”86 Miért is ne volna az ember még egy akadály a sok közül? Rycroft és Kash már önszerveződő hálózatról írtak 1999-ben, vagyis olyan termelési hálózatról, amely végső soron az emberi ágenseket is kizárja saját működéséből. Amennyiben a cselekvő-aktor hálózatelméletbe beleférnek a nem-humán hálózatok is (e lehetőséget Latour nem zárja ki), úgy az önszerveződő hálózat nemcsak a szabadságukért és/vagy identitásukért küzdő humán ágensekből állhat, mint Manuel Castellsnél, hanem a humán aktorok akarata alól emancipálódott dolgok uralmától is. Castellsnél csupán az emberek reményei, szabadságtörekvései jelenítődnek meg; (jó weberiánus módjára kihagyja a dolgokat és azok törekvéseit, cselekvéseit.87 ) A komplexitás rokonítható a negentrópia fogalmához, amelyet Levi Bryant a követketőképpen foglal össze: „Negentropikus rendszer alatt egy olyan rendszert értünk, amely olyan műveleteket hajt végre, amelyek meggátolják az alacsony entrópiából a magas entrópiába való evolúciót.” 88 Mint Urry kiemeli, a komplexifikáció folyamata térben kiterjedt hatalmas hálózatokat eredményez, amelyek nem közvetlenül és nem elsősorban az emberi szándékokból erednek.89 Egyre inkább hibridizálódik ember és gép; a kettő mintegy egybeolvad. Az ember összehálózatosodik a gépekkel, szövegekkel, tárgyakkal és egyéb technológiákkal. Urry egyetért Latourral abban, hogy nincsenek már többé tisztán társadalmi hálózatok; sokkal célszerűbb „materiális világokról”, a világok pluralitásáról beszélni.90 A komponensek a fontosak, a hálózatok azonban túlmutatnak saját komponenseiken. A hálózat mint létező több, mint alkotóelemeinek összessége. Urry kifejezi optimizmusát azt illetően, hogy a megnövekedett komplexitás hozzájárulhat egyfajta globális tudatosság kialakulásához, mivel „a kozmpolitizmus folyadéka” minél több aktorhoz eljuthat.91 Azaz, minél inkább tudatosulnak bennünk, mint globális polgárokban, a posztmodern kockázatok, annál inkább kiküszöbölhetővé, kezelhetővé válhatnak ezek a válságjelenségek.92 Vagyis ismét azon feltételezéssel találkozunk Urrynál, amely Latourra is jellemző: tudniillik, mindkét társadalomelméleti teoretikus úgy gondolja, hogy az ember része lehet a megoldásnak. Egyikük ‒ beleértve a meglehetősen borúlátó Sorokint ‒ sem veszi figyelembe annak lehetőségét, hogy a homo sapiens volna a legfőbb akadálya az önszerveződő hálózatok további növekedésének.

86

Robert W. Rycroft, Don E. Kash: The Complexity Challenge. Technological Innovation for the 21 st Century, London: Pinter, 1999: 61-62. 87 Manuel Castells: Networks of Outrage and Hope. Social Movements in the Internet Age, London: Polity, 2012. 88 Levi R. Bryant: Onto-Cartography. An Ontology of Machines and Media Edinburgh: Edinburgh University Press, 2014: 95 89 Urry: 2003: 56. 90 Uo. 91 Urry: 2003: 139. 92 Urry: 2003: 139-140.

21

Úgy tűnik, mintha nem akarnák (vagy nem mernék) levonni a dolgok lázadásából eredő végkövetkeztetéseket. Márpedig ahhoz, hogy a latouri értelemben vett „harmadik rend” hatalomra jusson, vagyis a dolgok hatalomra kerülhessenek, feltételeznünk kell a korábban uralkodó rendeknek a hatalomból való leváltását, azaz az embernek mint meghatározó aktornak a trónfosztását.93 Nem lehetséges az egyenlőség megvalósulása az aktuális állapotok további fenntartásával; ki kell mondania a társadalomtudománynak az antropocentrizmus végét. Sorokin borúlátó módon az ember elernyedését és a végletekig fokozódó mentális és fizikai degradációját helyezi kilátásba, amint ezt hasonlóképpen teszi, némileg eltérő érvekkel, Konrad Lorenz is.94 A tudás egyre inkább kóddá válik, beágyazódik inhumán hálózatokba. Egyes feltételezések szerint a biotechnológiai innováció már létrehozta az úgynevezett „információs testet”. 95 A komplexifikációval együtt jár az információ kodifikációja, informatikai rendszerekbe történő integrációja. Az informatika olyan birodalom, amely a biológiai aktorokat egyre inkább magába szippantja. Magába integrálja azokat a kódokat, amelyek hasznavehetőek számára, és elveti azokat, amelyek részére hasznavehetetlenek. Az állatok páncélzatát kutatja és lejegyzi a komplexum, ellenben magukat a lényeket fokozatosan kiiktatja a hálózatból.96 Több mint valószínű, hogy a homo sapiens is kiiktatódhat a hálózatok világából, méghozzá evolúciós szempontból „rövid” időn belül.97 A társadalomtudománynak számolnia kell ezen lehetőséggel. Távolról sem bizonyos, sőt, valószerűtlen, hogy a hálózatok világa egy komponens kiiktatásával felbomlana vagy megszűnne. A hibridek tőlünk függetlenek, a dolgok rajtunk kívülállóak. Attól, hogy semmilyen tudatos lény nem maradna, amely interakcióba léphetne velük, egymással mégis tudnának interakcióba lépni. Továbbá, egy sor olyan interakció felerősödne a Földön olyan lények között, amelyeknek az összekapcsolódását az emberi tevékenységek megakadályozták. Meglepetten regisztrálták biológusok, hogy kialakultak olyan gombafajok a csernobili reaktor belsejében, amelyek radioaktivitással táplálkoznak.98 Az ember hiánya felszabadítaná az utat újabb önszerveződő hálózatok előtt, beleértve a gombák által képződő hálózatokat is. Csupán az emberi szubjektum szempontjából szegényes Csernobil látképe; bizonyos élőlények számára ideális állapotokat teremtett meg az evakuált város, olyan állapotokat, amelyek nem alakulhattak volna ki, amennyiben az emberek által fenntartott és üzemeltetett Csernobil-környéki hálózat rendeltetésszerűen tovább működött volna. Amint emlékezhetünk rá, a lapos ontológia Bryant által

93

Latour: 1993: 140. Sorokin: 1957: 701., valamint Konrad Lorenz: A civilizált emberiség nyolc halálos bűne (Budapest: Helikon, 2014. 95 Urry: 2003: 64. 96 R. K. Chintapalli et al. ’Fabrication, testing and modeling of a new flexible armor inspired from natural fish scales and osteoderms’, In: Bioinspiration and Biomimetics. 9, 2014, 036005. 97 John Leslie: The End of the World. The Science and Ethics of Human Extinction, Oxford: Oxford University Press, 1998. 98 Ekaterina Dadachova et al.: ’Ionizing Radiation Changes the Electronic Properties of Melanin and Enhances the Growth of Melanized Fungi’ DOI: 10.1371/journal.pone.0000457, 2007. 94

22

kidolgozott definíciója értelmében egyetlen egy hálózat sem élvezhet etikai értelemben elsőbbséget egy másik hálózattal szemben. Tetszik, vagy nem tetszik, a hálózatok világa túlmutat az emberi dimenziókon. Mi képtelenek vagyunk megemészteni a radioaktivitást, ellenben a melanizált mikroorganizmusok számára ideális táplálékot nyújtanak az emancipálódott ionok. Míg a homo sapiens sejtjeit roncsolja az ionizáció, addig e gombafajok sejtjeit egyenesen építi. Nincsenek üresen maradt hálózatok, a viszonyok nem maradhatnak tartósan üresen, mert előbb vagy utóbb betölti azokat egy másik szereplő. Ennyiben tévesnek ítélhetjük Sorokin vélekedését, mely szerint a kontraktuális viszonyok a sokféle tényezőegyüttes komplex egymásrahatása következtében a huszadik század folyamán „kiüresedtek” volna.99 Nincsenek üreges, tartalmatlan hálózatok. A hálózat szükségképpen tartalommal és aktorokkal bír. Valaminek mindenképpen be kell töltenie az űrt, amelyet az ember maga mögött fog hagyni, és ez a gondolat traumatikus. Olyannyira valószínű ugyanis a kihalás, hogy valósággal már megtörtént eseményként is kezelhetjük. Példátlan mennyiségben állít elő a techno-tudományos társadalom hipertárgyakat, amelyek az emberiség jövőjét csaknem teljes mértékben ellehetetleníthetik. Morton értelmezésében a „világ vége” jövőbeni lehetőség helyett kész tényként, velünk élő valóságként értelmezendő. Beleütközött a modernitás hajója azokba a jéghegyekbe (hipertárgyak), amelyeket maga termelt ki: „A modernitás hajója hatékony lézerekkel és nukleáris fegyverekkel van felszerelkezve. Azonban pontosan ezen berendezések indítanak el olyan láncreakciókat, amelyek még több hipertárgyat generálnak, ezek pedig önmagukat elénk tárják, és eltorlaszolják a köztünk és a fényes jövő között lévő utat. A tudomány egyre inkább vészfékké válik, amelynek a meghúzása a modernitás kalandját remegve leállítja. Ezen leállás viszont nem a jéghegy előtt történik meg. A leállás már a jéghegynek egy aspektusa. Pontosan az a legfélelmetesebb a hajtóművekben, ahogyan leállnak, teletömődve jégdarabokkal. A jövő, a »világ vége utáni« idő túl korán érkezett el.” 100 A techológiai hálózat nincsen tekintettel a homo sapiensre; önjáró módon gyárt újabb és újabb hibrideket. 2014 októberében arról értesülhettünk, hogy egy multinacionális élelmiszeripari nagyvállalat ezer humanoid robottal tervez eladni kávéfőzőgépeket japán elektronikai bolthálózatában.101 A „beszédes és rovarszemű” humanoidok képesek emberi érzelmek kifejezésére, vagy legalábbis az érzelmi reakcióknak a felszínen történő elsajátítására. Valóságos örömhírként jöhet az ilyen gépek tömeges elterjedése Japánban, amely krónikus munkaerőhiánnyal küzd. Idővel, a nagyvállalat reményei szerint, az egész világon elterjedhet az ilyen vállalati gyakorlat. A beszámoló végén arról informálódhatunk, hogy több száz hibrid csokoládé ízt fejlesztett ki az említett vállalat japán részlege. Többről van itt szó, mint pusztán átmeneti folyamatról. Az ember felszámolása és a halál exteriorizációja a kapitalizmusban immanens módon jelenlévő folyamatok. Reza Negarestani definíciója szerint: „A kapitalizmus a problémamegoldásnak és 99

Sorokin: 1957: 465. Morton: 2013: 21. 101 http://www.reuters.com/article/2014/10/29/us-nestle-softbank-robot-idUSKBN0II0RR20141029 100

23

információfeldolgozásnak egy olyan feltételezett univerzális platformja, amely minden problémára és vágyra egy megoldást határoz meg ‒ a piacot ‒, egy benne rejlő halálhoz való folyamodás által, amelyet exteriorizál egy felszámoló jellegű elevenség formájában (termelés), amely egyre fokozódik, és egyre összetettebbé válik, amint egyre több problémával szembesül (újabb feldolgozandó nyersanyagokkal).”102 Azoknak a költségeknek, amelyek az újabb feldolgozandó nyersanyagok bevonását akadályozzák, lehetőség szerint nullára kell csökkenniük, vagy nulla irányába tartani a rendszer egészének további kibomlása, kibontakozása érdekében. Legyen szó humanoidokról, kevert ízű csokoládéról vagy emberekről, a hálózatnak elementáris szükséglete a tovaterjedés, a tér be- és lefedése. Latour szerint a kapitalista hálózatok annyiban különböznek a premodernek hálózataitól, hogy több non-humán szereplőt vontak be működésükbe. Latour szerint a hálózat-hosszabbodási folyamatnak a hagyomány gátat képezett; a techno-tudományos komplexum viszont, a hibridek példátlan mértékű előállításával, levedleni látszik magáról a territoriális jelleget.103 Nem elég az emberi szükségleteknek megfeleltethető mennyiségű csokoládé íz: több száz ízre van szükség, vagyis újabb piacok világrahozatalára, legyártására. Annak következtében, hogy féktelenül szaporodnak a hibridek, amelyek félig szubjektumok és félig objektumok, „a kollektívák alapvetően megváltoztatták topográfiájukat.”104 A meghosszabbodott hálózatok viszont távolról sem szisztematikusak vagy globális totalitások. Nem foglalnak magukba mindent és mindenkit. Latour megfogalmazásában: „A technológiai hálózatok (...) hálók, amelyek terek fölé kerülnek, és azon tereknek csupán egy-két jellegzetességét őrzik meg. Összekötött vonalak, nem felületek. Távolról sem átfogóak, globálisak, annak ellenére, hogy nagy felületeket fednek le anélkül, hogy teljesen bevonnák azokat, és nagy távolságokra nyúlnak. (...) Minden egyes elágazás, minden egyenes vonalba állítás, minden kapcsolódás jól dokumentálható, mivel nyomokat hagy maga után, és minden nyomnak van költsége. (A technológiai hálózat) majdnem bárhová elterjedhet; kiterjedhet időben és térben, azonban nem tölti fel az időt és a teret.”105 Az embert is felfoghatjuk egy kapcsolódási költségnek, egy olyan externáliának, amelynek szükségleteihez ‒ egyelőre ‒ igazodnia kell a technológiai hálózatnak. Ez olyan többletköltséget jelent, amely megakadályozza annak teljes szabadságát. Amíg képtelen a Föld vonzáskörzetéből elszabadulni, addig rá lesz utalva az emberre, mint tudattal rendelkező lényre. Viszont, amennyiben szert tesz további növekedésnek olyan lehetőségére, amelyhez már nem szükségeltetik emberi beavatkozás, a technológiai hálózat minden valószínűség szerint meg fogja tenni az emberi ágensektől való elkülönülés lépését. Mint problémamegoldó platform, a halál exteriorizációjában érdekelt a komplexitás. Jean-Francois Lyotard a komplexifikációt kozmikusan determinált folyamatként értelmezi, amely már az inorganikus létezőkre is jellemző. Az Reza Negarestani, Reza: ’Drafting the Inhuman: Conjectures on Capitalism and Organic Necrocracy’, In: Levi Bryant, Nick Srnicek, Graham Harman (eds.): The Speculative Turn. Continental Materialism and Realism, Melbourne: re.press, 2011: 182. 103 Latour: 1993: 117. 104 Uo. 105 Latour: 1993: 118. 102

24

ember ezért nem lehet ennek kiváltója, hanem sokkal inkább ezen evolúciós folyamat hordozója és eredménye.106 A kapitalizmus Lyotardnál is egy tágabb folyamat betetőződése, a komplexifikáció hordozója.107 Jóllehet vannak számottevő különbségek Latour és Lyotard között, abban közös a két francia társadalomelméleti gondolkodó, hogy mindketten regisztrálják egy olyan társadalomtudományi paradigmának a fontosságát, amely többé nem tekinti központi szereplőnek az embert. Kopernikusz, Darwin és Freud tudományos eredményei, véli Lyotard, végzetes csapást mértek az emberi önhittségre. Felfedezéseiken keresztül, legalábbis amennyiben komolyan vesszük eredményeiket, a szubjektum „ráébred azon tényre, hogy nem rendelkezik az ész, vagyis, a komplexifikáció monopóliumával, hogy a komplexifikáció egy olyan lehetőség, amely az anyagba magába van írva, és amely, még ha random módon is megy végbe, ennek dacára értelmezhető módon, méghozzá kozmikusan, az élet kialakulását megelőzően is.”108 A legfájdalmasabb tanulság mindebből az, hogy a világgal nem vagyunk azonosak, és az túl fog élni bennünket. Mindez könnyen hathat ontológiaként, azonban az antropocentrizmus összeomlásának következményei a társadalomértelmezésre nézve rendkívüliek és forradalmiak lesznek. Fenntarthatatlanná vált az olyan jellegű társadalomértelmezés, amely a hálózatok működését vagy a komplexifikációt mint tisztán emberi kategóriákat értelmezné. Ezen folyamatok messze túlmutatnak az emberi faj határain. A tudományos kutatás és fejlesztés lelepleződnek a mögöttes, inhumán erőként munkálkodó komplexifikációs folyamat felszíni tüneteiként.109 A komplexifikációnak, vagy ahogyan Lyotard nevezi, negentrópiának, az exodus, a Földről való kivonulás tekinthető egyfajta evolúciós értelemben vett „céljának”, ha ugyan beszélhetünk valamilyen hosszabb távú irányultságról. Lyotard a kultúrát és a „techno-tudományos rendszert”, Latour számára elfogadhatatlanul redukcionista és pesszimista módon,110 az inhumán erők által hajtott negentrópiára vezeti vissza: „Az új kultúra pontosan azért képes egymásnak olyannyira ellentmondó hatásokat elérni ‒ generalizáció és destrukció ‒, mert sem eredetét, sem irányultságát tekintve nem emberi jellegű ez a rendszer. Amint ezt a techno-tudományos rendszer fejlődése tisztán mutatja, a technológia és kultúra egyre inkább egy vad szükségszerűségnek fogadnak szót, amelyet komplexifikáció (negentrópia) alatt értünk (...) Az emberi fajt úgymond ‘előre húzza’ magával e folyamat, anélkül, hogy akár a legkisebb mértékben is befolyásolni tudná azt. Alkalmazkodnia kell az új körülményekhez. Sőt, lehetséges, hogy mindig is így volt. Azért ébredtünk ennek tudatára, mert exponenciálisan növekednek a tudományok és technológiák.”111 Lyotard kifejti azt, amit mindig is tudtunk: az élet, amennyiben nem ütközik külső akadályokba, egyre összetettebbé válik. Szemben a korábbi társadalomelméleti paradigmákkal, mind Latour, mind Lyotard, elmozdítják az embert a középpontból és teret engednek nem-emberi 106

Jean-Francois Lyotard: The Inhuman. Reflections on Time, Stanford: Stanford University Press, 1991: 22. Lyotard: 1991: 67. 108 Lyotard: 1991: 45. 109 Lyotard: 1991: 61. 110 Latour: 1993: 61. 111 Lyotard: 1991: 64. 107

25

szereplőknek. Végre feljuthatnak a történelem színpadjára. A történelem kapui megnyílnak. Viszont szemben Latourral, Lyotard már annak lehetőségét is felveti, hogy az emancipáció egyben az ember eltűnését, a szubjektum feloldódását is magával vonhatja. Egyáltalán nem szükségszerű ugyanis ‒ még Latour hálózat-elméletében sem ‒, hogy a hálózat rendelkezzen antropomorf szereplőkkel. Mint a japán kávéfelszolgálók esetében láthatjuk, a kapitalizmus legfejlettebb térségeiben krónikus munkaerőhiány tapasztalható. Vagyis a rendszer igyekszik kiküszöbölni az élőmunkát; azt a költséget, amely egyre inkább egy feleslegessé vált költség. Baljóslatúan megjegyzi Lyotard, a zene kapcsán, hogy: „...a zene tartalma rendelkezik azon joggal és vággyal, hogy felszabaduljon azon gyámok uralma alól, amelyek előző korokban rá lettek aggatva.”112 Némileg átfogalmazhatjuk Lyotard mondandóját, a hálózatok világára alkalmazva, éspedig a következőképpen: A hálózatok rendelkeznek azon joggal és vággyal, hogy felszabaduljanak azon antropomorf gyámok uralma alól, amelyek előző korokban rájuk lettek aggatva. Maga Latour jegyzi meg, hogy „minden olyan elmélet, intézmény és gyakorlat, amely akadályozza a kollektívák folyamatos működésbe hozatalát (...) káros, ártalmas és – ki kell mondanunk – erkölcstelen.”113 Az empíria tükrében az embert jogosan értelmezhetjük olyan externális költségként, amely megdrágítja, sőt, akadályozza a további kapcsolódások létrejövését.114 A kellemetlenként ható végkövetkeztetések levonásától nem tartózkodhat a felelősségtudattal rendelkező társadalomtudós. Akkor járna el felelőtlen módon, ha tartózkodna a társadalomértelmezéstől, és kutatási eredményei feltáratlanok maradnának. A közvélemény joggal veti meg azokat a régészeket, akik visszatemetik a kincseket. Mi sem járhatunk el másképpen: az eredménynek, még ha szegényesebbként is hathat, mint a jó hírekkel szolgáló, napáztatta optimizmussal kecsegtető diskurzusok, nyilvánosságra kell kerülnie. Világossá válik a poszt-antropocentrikus társadalomtudomány művelője számára, hogy a társadalom inhumán erők által mozgatott komplexum ‒ az ember ‒ olyan erőknek kiszolgáltatott lény, amelyek adott esetben kifejezetten emberellenesek lehetnek, sőt, jellemzően akként viselkednek. Egy társadalomtörténeti példa találóan illusztrálhatja az inhumán társadalomképet, valamint szemléltetheti egy non-antropocentrikus megközelítésmód hasznosságát a társadalom megértése szempontjából. 1203-ban a velencei hajókkal érkező keresztesek megszállták Konstantinápolyt. Néhány pisai és velencei felgyújtotta a bizánciak házait. Társadalmi értelemben messze nem lettek volna oly hatásosak ezen tüzek, amennyiben tartózkodtak volna az egyéb, inhumán cselekvők a beavatkozástól. Ezen rejtett erők azonban 1203. augusztus 19-én megnyilvánultak, és perdöntő módon közbeléptek: „Mire a Nyugatiak visszatértek az ellenkező partra, a világ egyik legpusztítóbb tüze született meg. Felkorbácsolva az erős szelek által, a lángok, amint ezt

112

Lyotard: 1991: 165. Latour: 1993: 139. 114 Rodolfo Dirzo [et al.]: ’Defaunation in the Anthropocene’, In: Science, 25 July 2014: Vol. 345 no. 6195 pp. 401-406. 113

26

írja Nicetas, »hihetetlenül magasra emelkedtek a földről«. »Míg számos egyéb, múltbéli tűzesetet élt át a Város«, folytatja Nicetas, »eme tüzek puszta szikráknak bizonyultak ezen tűz mellett.« Össze-vissza kapkodva, az erős szelek a hatalmas tüzet cikk-cakk irányban fújták. Olyan épületek, amelyek első látásra megmenekültek, ismét a tűz útjába kerültek, és le lettek rombolva.”115 A rejtett erők által előhívott szelek felkorbácsolták a lángoszlopokat, amelyek kíméletlenül lerombolták az embert és annak nyomait (a Hagia Sophia megmenekült a tüzek elől). Az ember, mint a hálózatok kapcsolódásának externális költsége, halálra van ítélve. Halálra ítéli a komplexitás tüze. „Emberi” történelmünk, mint kitudódik a társadalomtörténetből, sosem volt egyéb, mint lángoszlopok, szikrák, útvonalak és szelek együttese. Végleges eltűnésünket és alámerülésünket követően ezen aktorok továbbra is jelen lesznek. Bármennyire is traumatikus, a társadalomtudósnak sem szabad visszariadnia azon ténytől, hogy minden nem oldódik meg a hálózatok láthatóvá tételétől, a nyilvánosságba való bekerülésüktől.116 Sokkal inkább arra döbbenünk rá, hogy már mindnyájan halottak vagyunk.117 Ezen körülményt lesz köteles a jövő nonantropocentrikus társadalomtudománya alapvetésként, kiindulópontként kezelni, másképpen a társadalmi folyamatok és aktorok valós súlyához képest eltérő fontosságúként fogja kezelni a társadalmi folyamatokat. Tanulmányunk zárásaképpen kísérletet tennénk egy katasztrófa utáni vegyi üzem geológiájának leírására. A Greenpeace vegyész szakértője szemlélve a hipermodernitás feldolgozatlan, virális, immunrendszer roncsoló céltalanságát, számon kér technikai standardokat, elindítva ezáltal, mintegy akaratlanul is, az önbeteljesítő jóslatok sokaságát. Az önbeteljesítő jóslatok, felgyorsuló, katalitikus mozgást végezve hatolnak át emberi tudatokon, végzetes roncsolást végezvén. A roncsolás alanyai többé nem megkülönböztethetőek a roncsolást végrehajtó aktortól, hanem a történelmi folyamatokat lezáró destruktív szétfolyásokként jelentkeznek, egyfajta felgyorsuló öko-katasztrófaként. Nekiütköznek a planetáris fejlesztési politikák a Budapesti Vegyiművek veszélyeshulladék-tárolójának kapujába, és betörik azt, kiengedve a mérgező anyagok fenntarthatatlan kisugárzását. Biovírusok és latens inoperatív, élettelen immanenciák fluidizálják az energetikus anyagcserét, míg csaknem minden innováció végül több ezer tonnányi veszélyes hulladék, valamint elrohadt és szétdurrant hordók alakjában ölt testet, vagyis zombiként reinkarnálódik. Még a túlbuzgó hangulatkeltés is kevésnek bizonyul a vámpirikus transzverzális értékfelesleg mechanikus feloldódásának reakciós megállítására. Az emberi hang szétolvad a szétmálló, összeomló ipari területen, ami megfeleltethető immár az egész világnak, és annak technikai szubtilizációjának. Nagy bűzölgő kondérban kikevert KATA KATA KATASZTRÓFA ((((§!)?===========. Volatilizáló, gyorsan újra feldolgozó posztmodern autoreplikáló sokaság, fedetlen és folyamatosan a talajba szivárgó anyagok, emancipálódó

Donald Queller ‒ Thomas F. Madden: The Fourth Crusade. The Conquest of Constantinople, Philadelphia: University of Pennsylvania Press, 2000: 145. 116 Latour: 1993: 141. 117 Lyotard: 1991: 9. 115

27

exogén önreprezentáció, nárcisztikus talajvíz-vizsgálati eredményei. Sérült göngyölegű anyagok tárolásából kibomló decentralizált, dekulturált diagrammák funkcionális immanenciája. Szennyezett talajvíz, mérgeket szabadon fújó szél, fedetlen hordó, különös hipervirális konstelláció, amely amnéziára kényszeríti a biológiailag beágyazott idegrendszereket. Rekombinatív szétcsúszása ((((((((((((((((/)"'%)()()))()()(()()()() Beláthatatlan következmények fekete lyukai szippantják magukba az elhamvasztott lelkeket. Környezetvédelmi felügyeleti határozatok sikítása kíséri az önfeláldozó szubjektum megsemmisülését, elégését. Nincs mit megóvnia a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőségnek, mivel a komplexitás toxikus melléktermékei rendetlenséget, és feldolgozhatatlan fertőződéseket, arctalan horrort hagynak maguk után. Nagy vegyi robbanás végez az antropomorf hálózatok utolsó, szétesett maradványaival, anómikus köpködéseivel. A talajvíz megtisztítására utaló szándék abszurd önparódiává válik a válság árnyékában. Nincsen kilátás, csak a kondér belsejébe való belátás, vagy talán az és újdonsült szövetségesei, a száz szivattyú, talán azok néznek ránk megvető szemekkel, kozmikus lenézéssel?!!!!!! Tisztítószerkezetbe szorult lekapart azbesztszigetelés torlaszolja el az utat egy monopolisztikus univerzalizmus előtt. Nincs súlyosabb bírság, mint az önerősítő antropocentrizmus agóniájának 20123400000111000320. (__________________________________________________________________________ ___________________________________________________________________________ __________________________________________________________________________) értékes ipari terület …… ismeretlen anyagok szólnak hozzánk, terminális kommunikációt folytatva velünk és környezetünk egyéb dolgaival. Már megfőtt az apokalipszis ebben a vegyületben. Büszkék lehetünk néhány beazonosított anyagunkra, ne törjön le minket a sok hordónyi jelöletlen vagy ismeretlen anyag! ?:!+!+===010001001000:::________/=____+"'_ És mindezek végeztével kirajzolódik a fekete lyukaknak egy komplex hálózata.118

Damien Hutsemékers et al. ’Alignment of quasar polarizations with large-scale structures.’ In: Astronomy & Astrophysics 572 (2014): A18. 118

28

FELHASZNÁLT IRODALOM BATAILLE, Georges (1991 [1947]) The Accursed Share. Vol I. Consumption (New York: SUNY Press) BAUDRILLARD, Jean (2003 [2000]) Passwords (London and New York: Verso) BRYANT, Levi R. (2011) The Democracy of Objects (Ann Arbor: MPublishing) BRYANT, Levi R. (2014) Onto-Cartography. An Ontology of Machines and Media (Edinburgh: Edinburgh University Press) CASTELLS, Manuel (2012) Networks of Outrage and Hope. Social Movements in the Internet Age (London: Polity) CHINTAPALLI, R.K. et al. (2014) ’Fabrication, testing and modeling of a new flexible armor inspired from natural fish scales and osteoderms’, In: Bioinspiration and Biomimetics. 9 036005 DADACHOVA, Ekaterina et al. (2007) ’Ionizing Radiation Changes the Electronic Properties of Melanin and Enhances the Growth of Melanized Fungi’ DOI: 10.1371/journal.pone. 0000457 DIRZO, Rodolfo, YOUNG, S. Hillary, GALETTI, Mauro, CEBALLOS, Gerardo, ISAAC, Nick J.B., COLLEN, Ben (2014) ’Defaunation in the Anthropocene’, In: Science, 25 July 2014: Vol. 345 no. 6195 pp. 401-406. GARCIA, Tristan (2014): Form and Object: A Treatise on Things (Edinburg: Edinburgh University Press) GOTHAM, Kevin Fox (2007) ‘Critical Theory and Katrina. Disaster, spectacle and immanent critique’, In: City, Vol. 11., No.1., April 2007, pp. 81-99. HARMAN, Graham (2005) Guerrilla Metaphysics. Phenomenology and the Carpentry of Things (Chicago: Open Court) HARMAN, Graham (2009) Prince of Networks. Bruno Latour and Metaphysics (Melbourne: re.press) HORVÁTH Márk, LOVÁSZ Ádám (2014) A zaj mint hipertárgy (http://veneratio.eu/blog/2014/ 12/02/horvath-mark-lovasz-adam-a-zaj- mint-hipertargy/) HUTSEMÉKERS, Damien [et al.]: ’Alignment of quasar polarizations with large-scale structures.’ In: Astronomy & Astrophysics 572 (2014): A18.) LATOUR, Bruno (1987) Science in Action (Cambridge, Mass.: Harvard University Press) LATOUR, Bruno (1988) The Pasteurization of France (Cambridge, Mass.: Harvard University Press) LATOUR, Bruno (1993) We Have Never Been Modern (Cambridge, Mass.: Harvard University Press) LATOUR, Bruno (1999) Pandora’s Hope: Essays on the Reality of Science Studies (Cambridge, Mass.: Harvard University Press)

29

LATOUR, Bruno (2005) Reassembling the Social: An Introduction to Actor-Network-Theory (Oxford: Oxford University Press) LESLIE, John (1998 [1996]) The End of the World. The Science and Ethics of Human Extinction (Oxford: Oxford University Press) LORENZ, Konrad (2014 [1973]) A civilizált emberiség nyolc halálos bűne (Budapest: Helikon) LOVECRAFT, H. P. (2008) The Fiction. Complete and Unabridged (New York: Barnes & Noble) LYOTARD, Jean-Francois (1991 [1988]) The Inhuman. Reflections on Time (Stanford: Stanford University Press) MICHENER et al. (1997) ‘Climate Change, Hurricanes and Tropical Storms, and Rising Sea Level in Coastal Wetlands’, In: Ecological Applications, 7(3), 1997 pp.770-801 MORTON, Timothy (2013) Hyperobjects. Philosophy and Ecology After the End of the World (Minneapolis: University of Minnesota Press) NEGARESTANI, Reza (2011) ’Drafting the Inhuman: Conjectures on Capitalism and Organic Necrocracy’, In: The Speculative Turn. Continental Materialism and Realism (2011, szerk. BRYANT, Levi, SRNICEK, Nick és HARMAN, Graham) (Melbourne: re.press) NÉMEDI Dénes (2011) Szociológiai és társadalomelméleti tanulmányok (Budapest: ELTE Eötvös Kiadó) QUELLER, Donald E., MADDEN, Thomas F. (2000 [1997]) The Fourth Crusade. The Conquest of Constantinople (Philadelphia: University of Pennsylvania Press) RIFKIN, Jeremy (2000) The Age of Access. The New Culture of Hypercapitalism, Where All of Life is a Paid-For Experience (Harmondsworth: Penguin) RYCROFT, Robert W., KASH, Don E. (1999) The Complexity Challenge. Technological Innovation for the 21st Century (London: Pinter) SMITH, Barry (1990) ‘Towards a History of Speech Act Theory’, In: BURKHARDT, A. (ed. 1990), Speech Acts, Meanings and Intentions. Critical Approaches to the Philosophy of John R. Searle, Berlin/New York: de Gruyter (1990), 29-61. SOROKIN, Pitirim (1957) Social and Cultural Dynamics (Boston: Porter Sargent) STENGERS, Isabelle (2010 [2003]) Cosmopolitics I. (Minneapolis: University of Minnesota Press) URRY, John (2003) Global Complexity (Cambridge, UK.: Polity) WEBER, Max (1922) ’The Nature of Social Action’, In: Selections in Translation (ed. RUNCIMAN, W.G., 2007 [1978]) (Cambridge University Press)

30