KOMÁROM AZ 1956 -os FORRADALOM NAPJAIBAN ÉS A MEGTORLÁS Amit a jelenleg rendelkezésünkre álló forrásokból el lehet mondani. A reformkortól kezdődően a magyar gazdaság fejlődése Pest-Budán a későbbi Budapesten volt a leggyorsabb. Itt élt a legtöbb ember, ide költöztek a gyárak, a kereskedők, a bankok, de itt építettek maguknak palotát az arisztokraták is. Ebből következett, hogy a kultúra és az oktatás intézményei is itt tudtak gyökeret ereszteni. Megépült a Nemzeti Múzeum, színházak, egyetemek, közép- és alapiskolák szerveződtek a gyorsan fejlődő fővárosban. A Vár-hegyen szépült a királyi palota, a Duna parton, a pesti oldalon megépült a Parlament. Először 1848.ban majd a kiegyezést követően, a gazdasági élet után az országot irányító politika is a magyar fővárosba költözött. A XX. század elején sem történt változás, néhány vidéki város fejlődése gyorsult fel, mint Győr, Debrecen, Nagyvárad, Arad vált gazdasági és kulturális központtá. Budapest azonban őrizte vezető szerepét. Ez így maradt Trianon, majd a II. világháború után is és nem változott az 1950-es évékben sem. Így érthető, hogy az ország sorsát formáló események 1848, 1918-19 után 1956-ban is Budapestről gyűrűztek a vidéki városok felé. 1956. októberében a komáromiak döntő többsége, bizonyosan a rádióból értesült a budapesti eseményekről. Október 23-ai tüntetésről, a kirobbanó fegyveres harcról, Nagy Imre miniszterelnöki kinevezéséről, a Parlament előtti vérengzésről. A hírek, illetve a politikusok rádió által közvetített beszédei, röplapok, esetleges szemtanúk beszámolói nem voltak hatástalanok Komáromban sem! Az indulatokat erősen felforrósította az október 25-én a Parlament előtti vérfürdő hírére! 1956. október 26-án tüntetés kezdődött a délelőtti órákban. A szervezők nevét nem tudjuk. Arról van ismeretünk, hogy” munkás ruhás személyek” felkeresték Németh Lászlót, a Jókai Mór gimnázium akkori igazgatóját. Azt kérték, hogy engedélyezze a diákok felvonulását! Az igazgató a tanárokkal megbeszélve a kérést, első alkalommal nemet mondott. Tudva a budapesti harcokról, féltették a tanulókat. Az ismeretlen „munkás ruhás személyek” másodszor is megjelentek. Németh igazgató, az erélyes követelés hatására a tantestülettel együtt úgy döntött, hogy a gimnázium diákjai, tanáraik felügyelete mellett kivonulnak. Mivel a tüntetés híre a diákok között gyorsan terjedt, ekkorra többen közülük az udvarra szöktek. A gimnazisták tanáraik felügyelete mellett, zárt sorokban sorakoztak az iskola udvarán. (Ekkor a mai Petőfi Sándor Általános Iskola épületében volt a Jókai Mór Gimnázium. ) A Mártírok útjára kivonuló tanulókhoz egy felnőttekből álló nagyobb csoport csatlakozott. A tüntetés a déli órákban kezdődött. Ez azért alakulhatott így, mert a város üzemeiben délelőtt már akadozott vagy leállt a munka. A tüntetők Kossuth-nótákat énekelve, nemzeti színű zászlókat lengetve a Lenfonó Gyárhoz vonultak. Nem lehetett véletlen az első úti cél megválasztása. A később szerepet játszó Horváth László, Keszegh Zoltán, Vízer Béla ennek az üzemnek a dolgozói voltak. A tüntetők közül Keszi Jenő komáromi lakos kért bebocsátást a gyár területére Kovács Imre a lenfonó főművezetőjétől, aki a kapunál volt őrségben. Kovács Imre beengedte az érkezőket, Keszi Jenő megígérte, hogy nem fognak rombolni, a budapesti ifjúság melletti szimpátiatüntetés résztvevői. Keszi a gyár hangszóróján keresztül a tiltakozókhoz való csatlakozásra buzdította a dolgozókat. A fiatalabbak nagyobb számban álltak a felvonulók közé. A többi munkás abbahagyta a munkát és hazament. Ezt a lélektani pillanatot kihasználva, Horváth László és még néhányan leszerelték a gyár falán lévő két vörös csillagot. Ábrahám Józsefné igazgatónő nem tudta megakadályozni sem a sztrájkot, sem a kommunista jelképek eltávolítását! (A karbantartó üzem dogozói a tüntetők megérkezése előtt elkezdték a sztrájkot.) A Lenfonó Gyár udvaráról az emberek, a diákok
1
kivételével, a Jókai térre vonultak. Itt volt felállítva a „szovjet hősi” emlékmű.(A mai Jókaitér nyugati, ”Lottózó” felőli oldalán kb. a „Tengerész-emlékmű” helyén állt a „szovjet hősi” emlékmű.) A tömegből néhányan kiváltak, kötelek, láncok és két gépkocsi segítségével megpróbálták ledönteni a gyűlölt jelképet.(A csillag és a felső kövek dőltek le, de később ismeretlenek lerombolták az emlékművet.) Néhányan kalapácsok és vasrudak segítségével lefeszítették az emlékmű oldalán lévő feliratot. Az itt összegyűlt sokasághoz Mohácsy Gyula egy teherautó tetejéről rövid beszédet mondott. „ AZ IDEGEN SZIMBÓLUM LEDŐLT. EZEKBEN A TÖRTÉNELMI ÓRÁKBAN SZIVŰNK TELJES MELEGÉVEL ÁLLUNK BUDAPEST HŐS IFJUSÁGA, MUNKÁSSÁGA ÉS HONVÉDSÉGE MELLETT!” A téren összegyűltek látva, hogy a diákok a Frigyes-laktanya felé vonultak gyorsan utánuk siettek, közben jelszavakat kiabáltak.”Ez a haza magyar haza, minden ruszki menjen haza!” A tömeg a diákokat a laktanyánál érte be. Csomós Miklós százados, a helyőrség politikai tisztje fogadta az érkezőket. Nyugodt hangon szólt, igyekezett csillapítani az embereket. Mohácsy Gyula válaszolt a századosnak, felszólította a honvédséget, hogy csatlakozzon a néphez, ahogy ez Budapesten is történt. „Ne ontsák a drága magyar vért!” Ezt követően felolvasta a tüntetők köréből kezébe adott M.E.F.E.SZ. 16 pontot. Az emberek nagy éljenzésbe törtek ki a követelések hallatán. A felvonulás egyik vezetője, vagy csupán a pillanat szülte hangadója Erdélyi László a diákokat és a felnőtt felvonulókat a Duna melletti úton, a szovjet tisztek lakásait elkerülve vezette vissza a városba, a Városháza épületéhez. Az ún. „tiszti házak „a mai buszpályaudvar” mögött található háromemeletes, lapos tetejű épületek. (5 +1 ház a Gyár utcától a Klapka György útig) Ezekben az akkor korszerűnek számító lakásokban laktak szovjet családok is. Erdélyi Lászlótól nagyon bölcs dolog volt, hogy a tüntetőkkel ezt a környéket elkerülte. A felfokozott hangulatú emberek megjelenése ezen házak közelében, véres eseményeket eredményezhetett volna. A környéken élők látták, hogy a szovjetek géppuskásokat telepítettek a házak lapos legfelső szintjére. A tüntetők békésen megérkeztek a Városháza előtti I. világháborús hősi emlékműhöz. Ismét Mohácsy Gyula mondott rövid beszédet,” BOCSÁNATOT KÉRÜNK TŐLETEK, MAGYAR HŐSŐK, HOGY 12 ÉV ALATT MEGFELEDKEZTÜNK RÓLATOK!” majd virágot helyeztek el a szobor talapzatán. Ekkor a városi V.B. elnöke( a városi tanács” Végrehajtó Bizottsága”) Szabó Imréné szeretett volna szólni a tömeghez. Az első mondatát sem tudta befejezni. „Együtt érzek veletek…” akarta mondani, de bekiabálásokkal elhallgattatták. Egy férfi közbe vágott:”Nem érzünk veletek együtt, nem lehet bundát cserélni!” A tömeg hangulata felforrósodott, hangoskodás támadt. Ismét Mohácsy Gyula szólalt meg, csillapította a kedélyeket, felszólította az embereket, hogy őrizzék meg a nyugalmukat, méltóságukat! A tüntetők hallgattak rá, és hazamentek. A budapesti események Komáromban is megrendítették a kommunista diktatúra intézményeit! A rendőrség bénult! Meg sem próbálta megakadályozni a szovjet emlékmű lerombolását. Minden jelenlévő látta, bizonyosan néhány rendőr vagy korabeli besúgó is, hogy kik voltak a tettesek, mégsem léptek fel velük szemben. Az állam helyi vezetőjét a V. B. elnököt, nyilvánosan letorkolták! A hetekkel ezelőtt még rettegett Á.V. H. komáromi képviselője, Savanyu István főhadnagy bujkált! A tüntetés hatására, 1956. október 26-án a déli órákban, Komáromban összeomlott a kommunista diktatúra! Ezt érezhették azok a személyek, akik október 26-án délután a Városháza épületében összegyűltek. Szabó Imréné irodájában húsz főből álló férficsoporthoz csatlakozott Mohácsy Gyula. Az eseményeket vitatták meg. Többségük a bukott rendszer felső és közép vezetői lehettek. Arra a következtetésre jutottak, hogy egy olyan bizottságot kellene alakítani, amely vállalja a felelősséget a városon belüli rendért és nyugalomért. Csomós Miklós százados a Frigyes laktanya politikai tisztje felajánlotta a honvédség segítségét arra az esetre, ha
2
rendbontás történne. A százados magabiztos kijelentése mögött nem tudjuk, hogy mi húzódott meg. A laktanya katonái mennyire tartották volna be tisztjeik parancsait, ha a „rendbontókkal” szemben kellett volna fellépniük? Az azonban bizonyos, hogy ez a húsz ember érezte a rendszer szétesését, az interregnumot! Tartottak az anarchiától, önmagukat valós vagy vélt veszélyben érezhették. Cselekedni akartak önmaguk, s talán a város érdekében. Az bizonyos, hogy a jelenlévők közfelkiáltással megválasztottak maguk közül egy ideiglenes bizottságot. Elnöke Mohácsy Gyula lett. A többi tag párt és tanácsi „funkcionárius.”(vezető hivatalnok a szó jelentése) Tagja volt többek között Lengyel Zoltán a városi M.D.P. (Magyar Dolgozók Pártja=kommunista párt) titkára, valamint Erdélyi László a Hazafias Népfront komáromi szervezetének elnöke. A bizottság, érezve helyzetének tarthatatlanságát, úgy döntött, hogy csak ideiglenesen, csupán másnapig október 27-ig működik. Mohácsy Gyula hangosan beszélőn közölte a lakossággal az ideiglenes bizottság létrejöttét, és azt, hogy másnap, október 27-re, az „igazi Bizottság” választására meghívja a Városházára az üzemek küldötteit. Biztosította az embereket arról, hogy a város élelemszükségletei több napra elegendők. Nyugalomra intette őket. Ez az éjszaka Mohácsy Gyula számára, addigi életének legnehezebb éjszakája lehetett! Forradalmi órákban választották Komárom vezetőjének. Az almásfüzitői iskola tanítójának erős volt a felelősségtudata. Érezhette, hogy erejét meghaladó a feladat. Ha hibázik, az emberéletekbe kerülhet! Tőle telhetően mindent megtett, hogy ne történjen erőszak, vérontás. Az első problémát az a Frigyes laktanyából érkező telefonhívás jelentette, amelyben arról tájékoztatták, hogy „nagyszámú idegen közeledik a város felé”! Utasítást vártak a katonák, hogy mitévők legyenek? Mohácsy azonnal motorra ült és indult a laktanyához. A Beöthy Zsolt utcának a „főútvonallal”való találkozásánál fegyveres fiatalokat látott. Az alkoholtól felbátorodott legények fegyvert követeltek! Elmondták tervüket, a rendőrséget akarják lefegyverezni! Mohácsy keményen megfenyegette őket, ha nem szélednek szét, „karhatalommal” viteti el az ifjakat. Bátor fellépése hatásos volt! Folytatta útját a laktanyához, ahol „fél szakasz” katona menetkészen várakozott. Csomós századosnak elmesélte az útközben történteket, és kérte, hogy felelőtlen személynek a laktanyából fegyvert ne adjon ki! A katonákkal visszatért a városba. A rendőrség parancsnokával Vargha Géza főhadnaggyal is beszélt, aki elmondta, hogy az épületet nem érte támadás. Mohácsy itt is azt kérte, hogy fegyvert „semmi körülmények között illetéktelen személyeknek a kezébe ne adjon”. Beszélgetés közben odaérkezett Savanyu Á.V. H. főhadnagy. Mohácsy Vargha Géza főhadnagynak mondta, hogy közölje az Á.V.H.-ás tiszttel, jó lenne, ha eltűnne a városból! Komáromban is gyűlölték az „ávósokat”! A tanácsot meghallgatva, Savanyu főhadnagy a laktanya épületében húzta meg magát. Mohácsy visszatért a Városházára és Szabóné V.B. elnöknek kijelenttette, hogy ő holnap lemond tisztségéről! Végre felvirradt a történelmi nap! A forradalom erőinek napja! 1956. október 27-én, 9 órakor, a város üzemeiben választott megbízottak ideiglenesen Munkás- és katonatanácsot alakítottak. Elnöknek, közfelkiáltással ismét Mohácsy Gyulát választották! Ő azonban megköszönve a bizalmat a helyszínen lemondott és távozott. Helyette Czidlina Béla lett a tanács elnöke! Alelnök: Keszegh Zoltán. A tanács titkárának: Erdélyi Lászlót választották a jelenlévők. Az ő kezükbe került a hatalom! A vezetők mellett tag lett még többek között: Duliskovich Sándor és Horváth László. Az új, magát más forrásokban Nemzeti Tanácsnak nevező forradalom szülte hatalom a Járási Rendőrkapitányság épületében rendezkedett be. November 4-ig naponta ülésezett. Duliskovich Sándor feladata a Nemzetőrség megszervezése volt. Ő lett a frissen alakuló szervezet parancsnoka! Ezek mellett a Tájékoztatási Bizottság irányításával is megbízták. Duliskovich 1941-től katonaként szolgált, a Hunyadi-páncélosokkal harcolt a keleti fronton! 1948-ban bizonnyal politikai okok
3
miatt vált meg a hadseregtől. Katonai dolgokban jártas, szívós és kitartó ember volt. Azonnal hozzálátott a Nemzetőrség szervezéséhez. Megbízható, a forradalom mellett elkötelezett férfiakat gyűjtött maga mellé. Összekötőnek Szurmay Antalt, a két háború közötti Honvédség alezredesét szerette volna megnyerni. A Munkás- és katonatanács véleményét az országos eseményekről az általuk kiadott: ”Szabad Komárom” című lapban, október 30-án a következő négy pontban foglalták össze: 1) A szovjet csapatok zárós határidőn belül vonuljanak ki! 2) A komáromi vasutasok a szovjet csapatok kivonulásának megkezdéséig nem indítják meg a teljes üzemeltetést. 3) A jelenlegi kormány összetételével nem értünk egyet! 4) Eszmei harcot indítunk a többpártrendszeren alapuló állandó kormányért!” Ha a tanács tagjainak Komáromon belüli tevékenységét vizsgáljuk a következő célok körvonalazódnak: a) a hatalom megszilárdítása, az összedőlt tanácsrendszer helyett egy demokratikus helyi közigazgatás kiépítése és működtetése. b) a kommunista korszakban a hatalom gyakorlói által elkövetett igazságtalanságok, méltánytalanságok orvoslása. A rend fenntartása. A forradalom védelmének megszervezése. c) kapcsolattartás Győr és Tatabánya Nemzeti Tanácsaival és a város közvéleményének tájékoztatása a forradalom országos és regionális történéseiről. Október 27-én a városi Munkás- és Katonatanács megalakulása után Horváth László azonnal a lenfonógyárba sietett. Ő a komáromi gyárak munkástanácsainak életre hívását és munkájuk összehangolását kapta feladatául. Saját munkahelye munkástanácsának megválasztásán akart részt venni! Jól ismerte az itt dolgozókat tudta kitől mi várható. A jelenlévők Tálas István üzemi dolgozót választották a tanács elnökének. A tanács tagja lett még többek között Horváth László, Keszegh Zoltán, Vízer Béla. A Lenfonó Gyár Munkástanácsa 1956. október 29-én tartott ülésén a kommunista dolgozók és üzemvezetők ügyét tárgyalta. Felfüggesztették állásából Ács Károlyt, a gyár párttitkárát és Kovács Imrét, az egyik üzemvezetőt, aki az M.D.P. ( Magyar Dolgozók Pártja= kommunista párt nevének rövidítése) tagja volt. Vízer Béla a következőkkel indokolta a döntést: mivel az M.D.P. megszűnt, Ács Károlyt nem ismerjük el, mint vezetőt! (A kommunista párt-államok hatalmukat úgy is igyekeztek biztosítani, hogy a munkahelyeken pártcsoportokat szerveztek és ezeken keresztül ellenőrizték a központi utasítások végrehajtását.) November 3-án tartott űlésükön a következő volt kommunista dolgozókat alacsonyabb beosztásba helyezték: Vörös Lajost, Szabó Magdát, Ördögh Józsefnét, Ács Károlyt, Kovács Imrét, Bakony Józsefet, Szabó Gyulát, Pápa Istvánnét, Németh Józsefnét, Fekete Ferencnét, Pohlmüller Andrást, Szabó Gizellát, Ács Károlynét, Lévai Zoltánnét. (Kerényi? Ferencné nevének első betűje nehezen olvasható a forrásban.) Az előterjesztő Vízer Béla a következőket tette még a javaslathoz:”A nép ellenségeivel, a kommunista rezsim kiszolgálóival radikálisan kell fellépnünk. Mindnyájan tudjuk, hogy a sztálini kommunizmus urai, a szovjet hatalom képviselői könyörtelenek voltak, mindazokkal szemben, akik nem hajtották rabigába fejüket.” Vízer Béla arra a brutális diktatúrára gondolt, amely 1949 és 1956 között minden társadalmi csoporttal meggyűlöltette hazánkban a szocializmust! Bevett módszere volt a korabeli hatalomnak, hogy a „párttagok” közül tehetséges vagy csak törekvő, esetleg gerinctelen törtetőket, magasabb beosztásba „kiemelt”. Őket nevezték” munkás kádereknek”. Ez a gyakorlat joggal keltett
4
felháborodást a közvéleményben! Az alacsonyabb beosztásba helyezetteknek azokért az előnyökért kellett lakolniuk, melyeket az előző években élveztek. Magasabb fizetést, kényelmesebb munkarendet, jobb munkakörülményeket. A Munkás és Katonatanács tagjai arra törekedtek, hogy a város minden üzemében megalakuljanak a munkástanácsok, és a politikai kiemelteket visszahelyezzék végzettségüknek megfelelő munkakörükbe. A leváltások a Városházát sem kerülték el. Október 29-én a tanács úgy döntött Horváth László javaslatára, hogy elmozdítja állásából: Szabó Imrénét a városi V.B. elnökét és Gaál Jenőt városi V.B. titkárt. A határozatot Erdélyi László közölte az elnökasszonnyal. A tanácsrendszer összeomlott, vezetői a bukott rendszert képviselték. A forradalom közigazgatásának nem volt szüksége ezekre az emberekre. Ezen az űlésen mentették fel Németh Lászlót, a Jókai Mór gimnázium igazgatóját is. A döntés meghozatalában az igazgató párttagsága mellett szerepe lehetett annak is, hogy október 26-án „vonakodott” a diákokat a tüntetésre kiengedni. Október 30-án Keszegh Zoltán, Czidlina Béla megbízásából Koppánymonostoron a helyi T.SZ. ( Termelőzövetkezet) munkástanácsot választó közgyűlésének levezetője volt. A hallgatóságnak a kommunisták által a parasztságra kényszerített T.SZ.-ekkel szemben a magángazdálkodás előnyeiről beszélt. A volt gazdálkodók, bizonyosan örömmel hallgatták Keszegh Zoltán szavait. A forradalom komáromi vezetői igyekeztek szoros kapcsolatba kapcsolatot kialakítani a győri ill. Győr Megyei Nemzeti Tanáccsal. Czidlina Béla és Keszeg Zoltán október 28.-án és november 1.-én Győrben jártak. Szigethy Attillával szerettek volna tárgyalni. A találkozó azonban a győri vezető elfoglaltsága miatt nem jött létre. Az utazás azonban nem volt felesleges, mert született belőle egy írás amelyet november 1.-én jelentetett meg a Duliskovich Sándor vezette Tájékoztató Bizottság. November 3.-án Keszegh Zoltán Czidlina Béla megbízásából Tatabányán a Komárom megyei Nemzeti Tanács alakuló gyűlésén vett részt. Felszólalásában arra figyelmeztette a hallgatóságot,” fenn áll annak a veszélye, hogy a Rákosi-Gerő renszer kiszolgálói átmentik magukat. Tapasztalhatók ilyen jelenségek.” Ekkor már érezni lehetett másfajta, baljós jeleket is. Czidlina Béla és Erdélyi László katona viselt emberként rádió- adó-vevők segítségével már november 4. előtt próbált a szovjet csapatok mozgásáról tájékozódni, nem tudni mennyi eredménnyel. A tisztánlátás érdekében Czidlina Béla az Á.V.H. irodából a rendőrség épületébe vitette a szervezet páncélszekrényét és Duliskovich Sándorral megtekintette annak tartalmát. Azonban a Szovjetunió váratlan, következetes és brutális fellépése a magyar forradalommal szemben, helyben is sokakat meglepett. A november 4-i komáromi történésekről egyelőre keveset tudunk.(Szóbeli közlés: ezen a napon 5 órakor a szovjetek a posta bejáratát felrobbantották. A posta a távközlés stratégiai fontosságú intézmény. Feltehetően másként nem tudták elfoglalni.) Ami leírtam az írott forrásokkal bizonyítható. Az a rövid történet, amely az eddigiek átolvasása közben eszembe jutott, szóbeli közlés egy kortárs elbeszélése. Körmendi Zoltántól hallottam, aki 1956.-ban, Almásfüzitőn a Kőolajipari Vállalatnál dolgozott. 1956. november 1.-én Szigethy Attila telefonon segítséget kért a vállalat Munkás Tanácsától. Üzemanyagra volt szükségük. Takács Ferenc az anyag- és áruforgalmi osztály, Paulik Ferenc a szállítási osztály vezetője volt. November 2.-án az ő utasításukra a gyár tartalékaiból összeállítottak egy szerelvényt. Ebbe: 5 kocsi benzin, 8-10 vagon gázolaj, 2-3 vagon gépolaj tartozott. Az Almásfüzitőről induló vagonokat Szabó Benő akkori M.Á.V. állomásfőnök és Denk Dezső komáromi állomásfőnök irányította és kísérte Győrbe. Személyesen adták át a szállítmányt! Azért is jegyeztem ide ezen kis történetet, mert a szereplők közül Paulik Ferencről és Denk Dezsőről tudom, hogy Komáromiak voltak, valamint azért, hogy ne merüljön feledésbe tettük és nevük.
5
1956. NOVEMBER 4.-ÉN A SZOVJET CSAPATOK MEGTÁMADTÁK A FORRADALMI MAGYARORSZÁGOT. KOMÁROMBAN A CZIDLINA BÉLA VEZETTE MUNKÁS-ÉS KATONA TANÁCS VAGY MÁS FORRÁSOK SZERINT NEMZETI TANÁCS FELFÜGGESZTETTE MŰKÖDÉSÉT. AZ ÜZEMEK MUNKÁSTANÁCSAIBA VONTA ÖSSZE ERŐIT. November közepén és december elején a komáromi lenfonó gyárban a szovjet csapatokat és Kádárt gúnyoló röpiratok jelentek meg a dolgozók asztalain munkapadjain. Aranyosi Erzsébet Valóczi Erzsébet és ifj. Czidlina Béláné gépelték titokban a gyár írógépein. A „Kádár miatyánkot és a ” Tankokon nyargaló hős szovjet katonák” című maró gúnnyal, ismeretlenek által írt verseket népszerűsítették! Bizonyára Horváth László hozta Budapestről. Ő november 3.-án a fővárosba utazott és a szovjet támadás megindulásakor fegyverrel a kézben harcolt! Nyolc nap után visszatért Komáromba és a munkahelyére a lenfonóba, ahol a Munkás Tanács szellemi vezetője lett! Duliskovich Sándorral együtt képviselték a várost 1956. december 10.én, Dorogon a Dunántúli Munkás Tanács ülésén. Csatlakoztak az itt elhatározott 48 órás sztrájk meghirdetéséhez. Ifj. Czidlina Béláné gépelte a sztrájkra felhívó röplapokat. Duliskovich Sándor szintén a munkahelyén a Komáromi Mélyépítő Vállalat Munkás Tanácsában érvelt a sztrájkhoz való csatlakozás fontossága mellett. Ekkorra érezhető, hogy az utak szétváltak. Erdélyi László annyira nem értett egyet a sztrájkkal, hogy a két nap alatt végig dolgozott! A lenfonó Munkás Tanácsának gyűlésén a vitában Keszegh Zoltán a sztrájk megtartása ellen szólalt fel. A többség elfogadva Horváth László és Vízer Béla érveit és a sztrájk mellett szavazott! Az ő hatásukra a gyár dolgozóinak többsége megtartotta a negyvennyolc órás munkabeszüntetést!
6
AZ ESEMÉNYEKBEN SZEREPET JÁTSZÓK RÖVID ÉLETRAJZA CZIDLINA BÉLA: 1898. december 11.-én Komáromban született. Édesapja Czidlina Péter, édesanyja Paczolai Apollónia. Az apa iparos foglalkozásából tartotta el a családot. Törekvő emberek lehettek, mert Béla fiuk tehetségét látva azt az elemi elvégzése után gimnáziumba íratták. A középiskolai érettségi nem csupán az egyetemi tanulmányok megkezdésének volt a feltétele. A tisztes polgári megélhetést biztosító hivatalt is csupán gimnáziumot végzettek vállalhattak. A középosztályba való bekerülés lehetőségét kapta szüleitől Czidlina Béla. 1916.-ban érettségizett és még ebben az évben behívták katonának. Az első világháború második évében járunk. Az Osztrák-Magyar Monarchia katonájaként az 1914 óta létező orosz frontra vagy az 1915.-ben megnyíló olasz harc szintérre kerülhetett. Annak is van esélye, hogy az 1916 augusztusában Erdélyre támadó románok ellen harcba induló katonák közé vezette a sors. 1918.-ban hadnagyként szerelt le. 1919.-ben vöröskatonaként harcolt a Tanácsköztársaság hadseregében. Gyanítható, hogy sok első világháborús tiszthez hasonlóan a hazaszeretet vezette az antanttal szemben harcot vállaló vörös katonák soraiba. Ezt a feltevést bizonyítja az is, hogy a Tanácsköztársaság bukása után a komáromi Városházán, mint tisztviselő dolgozott 1946.-ig. Ekkor, nem tudni miért váltott, de a budapesti Lapkiadó Vállalathoz szerződött. 1950.-ig itt dolgozott. Ekkor kezdődtek azok a bizonyos „50-es” évek! A szovjet hadsereg által megszállt országra ráerőszakolták a kommunizmust. A korabeli kommunista párt az M.D.P., munkahelyi pártcsoportjain keresztül politikai tisztogatásokat folytatott. Több százezer embert nyilvánítottak „reakciósnak” ezekben az években. Közéjük tartozott Czidlina Béla is. Bűne valószínűleg az lehetett, hogy az 1945. előtti időszakban is tisztviselő volt. A politikai okokból elbocsátott szerencsétlenek egy része büntetőtáborokba került kényszermunkát végzett! Másokat azzal büntettek, hogy csak fizikai munkát kaphattak. Czidlina Béla így került a Komáromi Mélyépítő Vállalathoz, mint segédmunkás. Tehetségével, szorgalmával a középosztályba felkerülő, ekkor már ötvenkét éves férfi a rendszer ostobasága miatt „proli” lett. Elvesztette állását, képességeinek megfelelő munkáját, kevesebb lett a jövedelme és a társadalmi presztízse. Ezek után 1956.-ban a forradalom komáromi vezetői között a találjuk teljesen érthető módon. A forradalom leverése után 1957.-ben a megtorlás őt is elérte. Nem menekült nyugatra. 1957. augusztus 5.-én fogták le. Bíróság elé állították „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntettével.” Bűnösnek mondja ki a bíró és elítéli az ekkor már ötvennyolc éves Czidlina Bélát. Komáromban a Szent László út 14. számú házban lakott.
7
DULISKOVICH SÁNDOR: 1923. december 23.-án született Galambos községben. Édesapja Duliskovich Eumén görögkatolikus lelkész, édesanyja Szabó Margit. A szülők az elemi iskolában jól tanuló fiukat gimnáziumba íratták. Ők is, mint e korban nagyon sokan, a kevésbé tehetős emberek taktikáját követték. Gyermeküknek az „úri életet” a hivatalviselés lehetőségét adták. Az érettségi megszerzése után máris belecsöppent a II. világháború poklába. 1941.-ben behívták katonának. Hazánk 1941. áprilisától számított Anglia szemében a náci Németország szövetségesének. Gróf Teleki Pál miniszterelnök „fegyveres semlegességet” elő író óvatos külpolitikája ekkor megszakadt a „Jugoszláv konfliktus” miatt. A németek oldalán politikailag és katonailag csak ez után 1941. június végén a Szovjetunió elleni hadüzenetünkkel váltunk. Az ifjú Duliskovich a keleti harc szintérre került. Egyelőre nem tudjuk, hogy hol és meddig szolgált a fronton. Annyi bizonyos, hogy 1948.-ban Duliskovich Sándor főhadnagyot leszerelték a Honvédség állományából. Az ok itt is a politikai megbízhatatlanság! Horthy Miklós katonája a formálódó proletárdiktatúra hadseregében „reakciós, a nép ellensége”! Neveltetése, gondolkodása, katonai múltja miatt úgy bűnhődik, hogy csak fizikai munkásként kap kezdetben munkát. Így került a komáromi fűtőházhoz segédmunkásnak később a Komáromi Mélyépítő Vállalathoz. Tizennyolc évesen lökte a sors a háború embertelenségébe! Itt lett férfi. Nem tudjuk, hogy jellemére, egyéniségére, hogyan hatott mind ez. 1948.-ban azonban kettétört a főhadnagy úr karrierje. Úrból segédmunkás lett! Huszonöt éves ekkor. Alacsony fizetés, nehéz fizikai munka, rossz munkakörülmények. A kemény katona azonban tudott bánni az emberekkel! Ez 1956-ban bebizonyosodott. Nagy teherbírásával a vállán vitte Komáromban a forradalom ügyét. Parancsnokként szervezte a Nemzetőrséget. A Tájékoztató Bizottság vezetője, felelős szerkesztője a Szabad Komárom című újságnak esetenként maga is írt tudósításokat, cikkeket. A forradalom leverése után is kitart, munkahelyén a decemberi negyvennyolc órás sztrájk megtartásának legfőbb követelője volt. 1957. március 1.-én tartóztatták le. A vád vele szembe is „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel.” Bűnösnek találja a bíróság és elítélik. Csupán 34 éves. Komáromban az Ady Endre út 28. számú házban lakott.
8
ERDÉLYI LÁSZLÓ: 1918. január 14.-én Pápán iparos családban látta meg a napvilágot. Édesapja Erdélyi Sándor. Édesanyja Marton Lujza. Nem tudjuk hány testvére volt csak annyi bizonyos, hogy a szülők Lászlót tanítatják. Gimnáziumba íratták. A család gyaníthatóan az egyetemi tanulmányokat nem tudta vállalni, így fiuk bizonyára hivatalnok lett. A II. világháborúban 1940-45.-ig teljesített katonai szolgálatot. Hadifogságba került 1945.-ben, és csak 1948.-ban térhetett haza. A késői hazatérésből arra lehet következtetni, hogy a Szovjetunióban raboskodott Erdélyi László. Különböző építőipari vállalatoknál dolgozott így került a Komáromi Mélyépítő Vállalathoz. Valószínűleg nem fizikai munkásként. 1954.-ben Nagy Imre miniszterelnöksége idején, a Hazafias Népfront komáromi szervezetének elnöke lett. Izgalmas időszak az 1953.-mal kezdődő néhány év. Nagy Imre 1953-55.-ig Sztálin halála után Hruscsov segítségével háttérbe szorítja Rákosit. Reformokkal próbálja megújítani a szocializmust. Ezen reformok közé tartozott a Hazafias Népfront új szerepkörbe helyezése. A kommunista párton (M.D.P.) kívüli, de a politikába beleszólni kívánók véleményének megjelenítője lett volna az új Hazafias Népfront. Lehet, hogy ez vonzotta Erdélyi Lászlót Szabó Imrénével, talán, mint politikai ellenféllel ekkor kerülhetett kapcsolatba. Erdélyi magatartása, október 26.-án érdekesen alakult. Ott volt a tüntetők között, lehet, hogy a szervezők egyike. Ő vezette a laktanyától a menetet a veszélyes „tiszti épületeket” elkerülve, biztonságos útvonalon vissza a városba. Ennek a napnak a délutánján a bukott és kétségbe esett tanácsi vezetők „ideiglenes bizottságot” választanak melynek vezetője, tudjuk Mohácsy Gyula lett, de a tagok nevei között Erdélyi Lászlóé is szerepel! Mi vezette? A felelősség érzése? A tüntetés alatti szerepéről minden jelenlévő „elvtárs” tudhatott. Mint értelmes vagy megbízható esetleg megfontolt emberben bízhattak? Nem tudjuk. Az azonban bizonyos, hogy másnap október 27.-én a forradalom hívei is megválasztották a tanácsrendszert felváltó Nemzeti Tanács titkárának. A forradalom elkötelezett híve. Czidlina Bélának ő javasolta, hogy tekintsenek bele az Á.V.H. páncélszekrényben őrzött irataiba. A szovjetek rádió adóvevőn keresztüli megfigyelése is részben Erdélyi László ötlete. Nem lehet a véletlen műve, hogy miután a Nemzeti vagy más forrásokban Munkás-és Katona Tanács leváltotta a tanácsi vezetőket személyesen ő közölte a döntést a bukott V.B. elnökasszonnyal. Nem menekült el. A megtorlás őt is elérte. 1957. augusztus 6.-án letartóztatták, bíróság elé állították és elítélték. A vád ellene: tagja volt a komáromi Nemzeti Tanácsnak, részt vett a tanácsi vezetők eltávolításában és a Nemzeti Tanács „ellenforradalmi” tevékenységében. A vádpontok között az ő esetében nem szerepelt a decemberi sztrájkban való részvétel. Nem tudjuk mi történt? Megfenyegették? Kiábrándult? A Mélyépítő Vállalatnál Duliskovich Sándor vezette munkástanács a negyvennyolc órás sztrájkot megtartotta. Erdélyi László mind a két nap dolgozott! Harminckilenc éves ekkor. Komáromban a Beöthy Zsolt út 9..es számú házban lakott.
9
HORVÁTH LÁSZLÓ: 1927. június 26.-án Komáromban született földműves családban. Édesapja: Horváth László. Édesanyja: Erdős Mária. Hat elemit végzett. Gyaníthatóan a család nem gondolhatott gyermekük további tanítatására. A források szerint „iskoláinak elvégzése után különböző helyeken dolgozott.” Nem tudjuk, hogy a szülők mekkora földön gazdálkodtak. Lehet, hogy az apa mellett a családi birtokon kellett segítenie. Az is elképzelhető, hogy napszámba kellett járnia, hogy a kapott pénzzel segítse szüleit. A II. világháborúban részt vett. Komáromban (mai Komarno) 1944-ben tizenhét évesen önként jelentkezett katonának! Azonnal altiszti iskolába küldték. A háború végéhez közeledünk. Az év márciusában a németek megszállták hazánkat. Kállay Miklós miniszterelnöknek menekülnie kellett. Hitler Sztójay Dömét ültette a helyére. Októberben Horthy kormányzó az ellobbanó magyar önállóság utolsó szikrájával fegyverszünetet kötött a Szovjetunióval. Ekkor ismét Hitler vette kezébe az irányítást és Szálasi Ferencet juttatta hatalomra. A nyilasok gondolkodás nélkül áldoztak fel mindent a háború oltárán. Az ország sorsát, jövőjét a náci Németország jövőjéhez kötötték. Az antifasiszta koalíció olyan katonai fölényben volt, hogy csak a legelszántabbak (legfanatikusabbak) hittek abban, hogy a háború menete megfordítható. Horváth László ilyen mindenre elszánt fiatal volt! Egységével Németországba vonult vissza, ahol amerikai fogságba került. 1945. októberében tért haza. Tizennyolc éves! Azt kell látnia, hogy az ország szovjet katonai megszállás alatt, a kommunisták befolyása egyre nagyobb. 1945. decemberétől 1950.-ig a Komáromi Lenfonógyárban dolgozott. 1949.-ben megnősült, egy gyermekük született. Közben kitanulta a lakatos mesterséget és Győrben a vagongyárban helyezkedett el. 1953.-ban visszatért Komáromba, a lenfonóba. A munkahely váltások okait nem ismerjük, talán a vagongyárban magasabb volt a fizetés. 1956.-ban azonnal teljes elszántsággal állt a forradalom ügye mellé! Huszonnyolc éves! Ő lehetett az egyik „munkásruhás egyén” aki felkereste Németh Lászlót a Jókai gimnázium igazgatóját október 26.-án. Az elutasítást követően a második látogatása a „munkásruhás egyéneknek” erőszakosabb és így hatékonyabb volt. Az igazgató engedélyezte a diákok csatlakozását a tüntetőkhöz. Horváth Lászlót október 27.-én a Komáromi Munkásés Katona Tanács vagy más források szerint Nemzeti Tanács tagjának választották. A megalakuló munkástanácsok összekötője. Fáradhatatlan szervező! Igazi forradalmár alkat. A lenfonóban életre segíti a munkástanácsot. Ő javasolta Németh László gimnáziumi igazgató leváltását. A forradalom leverése után munkahelyén az ellenállás szervezője. Ott volt a Munkás Tanácsok Dorogon tartott találkozóján, elszánt híve a decemberi sztrájknak! Vízer Bélával együtt elérték, hogy munkahelyük kitartott a munkabeszüntetés mellett. Nem menekült el. 1957. június 1.-én letartóztatták, bíróság elé állították. A vád: „népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel. „A bíróság bűnösként tíz év börtönre ítélte! A legsúlyosabb büntetést kapta. Az élete romokban. Harminc éves múlt ekkor. Komáromban a Czuczor Gergely u. 26.-os házban lakott.
10
KESZEGH ZOLTÁN: 1899. február 9.-én Komáromban értelmiségi családban született. Édesapja: Keszegh István. Édesanyja: Csonka Etelka. A szülők tehetséges gyereküket tanítatták, fiúk kereskedelmi érettségit tett. Az I. világháborúban 1917.-től vett részt. Tizennyolc éves az iskolapadból került a háború poklába. Hazatér szülővárosába. Itt éli meg az Osztrák Magyar Monarchia felbomlását, 1918.- 1919 forradalmait, 1920.-as trianoni magyar tragédiát. Tudjuk a komáromiak külön is megszenvedik a békediktátumot, városunk nagyobb, szebb részét Csehszlovákiához csatolták a nagyhatalmak. A Duna jobb partján szerveződő város fiatal tisztviselője lett Keszegh Zoltán. Számvevőszéki tanácsos a címe. A II. világháború kitörése előtt 1938.-ban majd 1939.-ben teljesített katonai szolgálatot. Ezekben a hónapokban Münchenben megkezdődött Csehszlovákia feldarabolására, a Szudétavidéket Németországhoz csatolták. 1938. novemberében a I. bécsi döntésben Hitler és Mussolini visszaadta Magyarországnak a Felvidék magyar többségű területeit. Komárom is ekkor egyesült újra! 1939. márciusában eltűnt Csehszlovákia a térképről. Prágába a németek, Kárpátaljára a magyarok vonultak be. A Felvidék északi részéből létre jött az első Szlovák Köztársaság. Lehetséges, hogy Keszegh Zoltán részt vett egyik vagy másik nem háborús hadműveletben. Az viszont bizonyos, hogy a továbbiakban nem hívták be katonai szolgálatra a tartalékos főhadnagyot. A várost szolgálta töretlen szorgalommal. A háború elvesztése, a szovjet megszállás, a hidegháború, a kommunizmus ránk kényszerítése milliók életétben hozott fájdalmas változásokat, tragédiákat. Gyaníthatóan 1948.-ban a Rákosi vezette kommunisták politikai tisztogatásainak következtében, veszítette el az állását ő is. Az értelmiségi családból származó városi számvevőszéki tanácsos hirtelen a lenfonó segédmunkása lett! Negyvenkilenc éves ekkor! A rendszer ostobasága fizikai munkakörbe taszítja azt, aki a város vezetőjeként egész életében szellemi munkát végzett. Nem csodálkozhatunk azon, hogy 1956.-ban, ötvenhét évesen a forradalom vezetői közé választották! Képességeit, emberi magatartását ismerők bíztak benne. Agitált és szervezett a forradalom mellett: Koppánymonostoron és Tatabányán, Komáromban a Nemzeti Bizottság tagjaként. A szovjet támadást követően valami megroppan benne. Visszatért a lenfonóba. Decemberben azon a Munkás Tanácsi gyűlésen, amelyen a negyvennyolc órás sztrájk megtartásáról vitatkoztak a munkabeszüntetés ellen érvelt. Nem tudni mi vezette. Nem menekült el a bosszúállók elől. 1956. augusztus 3.-án letartóztatták. A vád ellene: „a népi demokratikus államrend elleni izgatás „bűntette. Bűnösnek találja a bíróság és elítélik. Ötvennyolc éves ekkor. Komáromban az Arany János u. 19. számú házban lakott.
11
MOHÁCSY GYULA: 1908. május 9.-én Bicskén született. Édesapja: Mohácsy Gyula. Édesanyja: Süveges Veronika. Az apa tanító volt. Három gyermekük született. Képességeiknek megfelelően tanítatták őket. Gyula lehetett a legidősebb,(az édesapa nevét kapta) és ő is tanító lett. Az egyik testvére színművészeti akadémiát végzett, mégis építőipari munkás 1957 nyarán. Nem tudjuk mi volt az oka annak, hogy nem dolgozhatott színészként, de ismerve az „50.-es évek” gyakorlatát politikai okokból kirótt büntetés a legvalószínűbb. A másik testvér egy csatornaépítő vállalatnál dolgozott művezetőként. A II. világháborúban két alkalommal is arcvonalszolgálatot teljesített a keleti fronton. Először 1942.-ben harmincnégy évesen. Négy hónapig szolgált. Gyaníthatóan Ukrajna területén megszálló feladatokat látott el alakulatával. Ekkor már visszahívták a frontról a vitézül harcoló, de nagyon kimerült magyar egységeket. A megszállt területek ellenőrzése lett a feladatuk. A II. Magyar Hadsereg szovjet frontra vezénylése is ebben az évben történt. Gyanítható, hogy nem közéjük sorozták be a tanitó Mohácsy Gyulát. Második alkalommal 1944.-ben kapott behívót. Ez már a vég. A II. Magyar Hadsereg megsemmisült, a németek húzódnak vissza az antifasiszta koalíció gazdasági, katonai fölénye döntő. Tartalékos főhadnagyként a 7. Felderítő Zászlóaljnál vonatparancsnok. Nem került hadifogságba. Visszatért az iskolába a gyerekek közé. A forradalom kitörésekor Almásfüzitőn a Timföldgyár általános iskolájában tanított. Mohácsy talán a komáromi forradalmi szereplők közül legellentmondásosabb egyéniség. 1956.-ban negyvennyolc éves, nőtlen a gimnázium épületében lakott. Október 26.-án reggel talán a szokott időben indult Almásfüzitőre tanítani. Gyanítható, hogy kerékpárra vagy motorbiciklire űlt mert látta a komáromi Városháza előtt gyülekezőket. Látta, hogy a szőnyi pártház épületéről ekkor verik le a vörös csillagot, nagyszámú tüntető éljenzése közben. Almásfüzitőn az iskolában is felbomlott a megszokott rend. Az indulatokat az október 25.-én a Parlament előtti vérengzés híre korbácsolta fel! Mohácsy Gyulát erősen felzaklatták a hallottak és a látottak. Gyomoridegességére hivatkozva, igazgatója engedélyével haza tért. Lakásából jól látható és hallható volt, hogy a Jókai gimnáziumban is felbomlott a rend. Látta, a tanáraik felügyeletével utcára tóduló tanulókat és a hozzájuk csatlakozó tüntetőket. A gimnazisták között több volt tanítványa is feltűnt így közéjük állt. Talán boldog és felszabadult volt! Úgy érezte most végre, maga döntheti el, hogy hova áll! Tudjuk a tüntetők a lenfonóhoz majd a Jókai-téri szovjet katonai „emlékműhöz” vonultak. A tömegből többen a gyűlölt szimbólum ledöntését követelték, míg mások láncok és teherautók segítségével azt meg is kísérelték. Bizonyára voltak alkalmi szónokok, akik lelkesítették az összegyűlteket. Mohácsy Gyulát is magával ragadta az emberek lelkesedése. Látva az emlékmű felső, vörös csillagban végződő részének földre zuhanását, az egyik teherautó vezetőfülkéjének tetejéről, örömében elmondott két mondatot. „Az idegen szimbólum ledőlt! Ezekben a történelmi órákban szívünk teljes melegével állunk Budapest hős ifjúsága, munkássága és honvédsége mellett!” Ezen rövid „beszéd” után a Mohácsy követi a tömeget, amely nem tudni kik által vezetve a Frigyes laktanya felé vonuló gimnazisták után sietett. A laktanyánál ismét „főszereplő” lett! Ő „tárgyalt” az erejét felismerő tüntetők előtt, Csomós Miklós századossal a laktanya politikai tisztjével! Kérte, hogy a honvédség álljon a nép mellé, „ne ontsa a drága magyar vért!” A M.E.F.E.SZ. 16. pontjának felolvasása után a tüntetők visszatértek a Városháza elé. Az I. világháborús hősök emlékművénél is szólt a jelenlévőkhöz. Bocsánatot kért az elesettektől, azért mert a szocializmus tizenkét éve alatt nem ápolta a város az emléküket. És itt érdekes jelenet kezdődött. Komárom eddigi vezetője, a kommunista állam első számú helyi képviselője: Szabó Imréné a Tanács Végrehajtó Bizottságának Elnöke szeretett volna szólni az emberekhez! A tömeg letorkolta! A hangulat egyre forróbb lett! Komáromban talán ott omlott össze a kommunisták diktatúrája! Ekkor
12
Mohácsy Gyula a zúgolódók elé állt! Csitította az indulatokat! Nyugalomra, a méltóság megőrzésére szólította fel az embereket. Arra kérte őket, hogy térjenek haza, vége a tüntetésnek. Hallgattak rá és feloszlott a tömeg. Miért tette? Lovagiasságból? Esetleg a forradalom tisztaságát akarta megvédeni? Megriadt azoktól az indulatoktól, és erőktől, amelyek ott megmutatták magukat? Nem tudjuk, de a furcsaságok még nem értek véget. Dél környékén járhatott az idő. Feltehetően ő maga is haza ment. Bizonyosan nagyon fáradt volt az elmúlt órák izgalmaitól. Töprengett, tépelődött. Délután három órakor megjelent a Városházán. Felkereste Szabó Imrénét a Tanács V.B. elnökét és felajánlotta segítségét! Szabóné feltehetően örömmel vette ez a gesztust egy olyan embertől, aki délelőtt láthatóan komoly befolyásra tett szert a tüntetők szemében! Mohácsy volt az, aki megvédte, sokak haragjától megmentette őt! A tanácsi vezetők nagy bajban voltak! Hatalmuk, befolyásuk, tekintélyük elolvadt! Életüket, családjukat veszélyben érezhették. A forradalmi erők még nem ébredtek erejük tudatára. Várták, hogy mit tesz a rendőrség az Á.V.H., esetleg a katonaság? És akkor még a szovjetekről nem is szóltunk! Sok ismeretlenes egyenlet számok helyett emberekkel, életekkel. Valódi interregnum! A délutáni órákban a bukott rendszer képviselői lázasan tárgyaltak! Szabóné kérésére, Mohácsy Gyula másodszor is megjelent a Városházán. Megtudta, hogy a tanácsi vezetők egy ideiglenes bizottságot akarnak „választani” maguk közül. Elnökének „valaki” őt javasolta! Szabóné a V.B. Elnöke hallgatásával veszi tudomásul, hogy a tüntető vezérszónoka lesz a város ideiglenes vezetője. Csomós százados katonai segítséget ígér az esetleges rendbontókkal szemben.(Nem tudjuk milyen utasításokat kapott szolgálati feletteseitől.) Ezen „ideiglenes” bizottság és Mohácsy Gyula „vezette” a várost 1956. október 26.-a késő délutánjától 27.-én kb. kilenc óráig. Nagyon nehéz éjszakájuk volt. Mohácsy Gyula nagy felelősségtudattal, és bátran viselkedett. Alkoholtól felbátorodott suhancokat zavart haza. A rendőrséget akarták megostromolni fegyvereikkel. Hangosan beszélőn maga közölte a lakossággal a bizottság megalakulását. Ő hívta meg az üzemekben megválasztott képviselőket az „igazi” Nemzeti Tanács választására! Mindent elkövetett azért, hogy vérontás nélkül, teljen el az éjszaka. Tekintélyén nem esett csorba! Október 27.-én délelőtt a város forradalmi erői Mohácsy Gyulát választják a Munkás- és Katonatanács elnökének! Megköszönte a bizalmat de nem fogadta el a megbízás, lemondott és távozott a teremből. A forradalom további eseményeiből kivonta magát nem vállalt semmilyen szerepet. A megtorlás erői azonban nem felejtenek! 1957. augusztus 5.-én letartóztatták. Esztergomban a Megyei Bíróságon zajlott a per. (Tizenegy komáromi vádlott ellen folyt ekkor az eljárás!) A vád ellene: „ a népi demokratikus államrend elleni izgatás bűntette.” Mert „ az október hó 26 napján a Komárom városban lezajló ellenforradalmi tüntetésekben részt vett és a tüntetések során megtartott beszédeiben a tényállási részben leírt izgató tartalmú kijelentéseket tette.” A bíró: - Dr. Lovász János - bűnösnek találta Mohácsy Gyulát. Hatod rendű vádlottként HAT HÓNAP BÖRTÖNBÜNTETÉSRE, KÉT ÉVRE ELTILTOTTA A KÖZÜGYEKTŐL, ÉS 500 ( ÖTSZÁZ) FORINT VAGYONELKOBZÁSRA ÍTÉLTE!Az indoklásban a következők olvashatók. „Azért cselekedett, nehogy bárkinek is bántódása essék. Nem volt azonban szerencsés dolog a terhelt megnyilvánulása a szovjet hősi emlékműnél, ahol a szavai gyűlöletre izgató tartalmúak voltak.” Nem tudtak semmit a terhére felhozni, mint a Jókai-téren elmondott két mondatát! Ő a forradalom békés győzelmének az elősegítője. Nem volt forradalmár. Egyszerűen csak egy esendő ember volt. Bukott ember, nem taníthat! Tönkre tették! 1958. február 5.-én született az ítélet. Ötven éves ekkor! Komáromban a Mártírok útja 23.-as szám alatt lakott.
13
VÍZER BÉLA: 1930. november 28.-án Fehérgyarmaton született. Édesapja: Vízer Jenő. Édesanyja: Gál Margit. Az apa Fehérgyarmaton tisztviselőként dolgozott. 1939.-ben költözött a család Komáromba. Itt a családfő ecetgyárat alapít. Egészen kicsi vállalkozás az övé, egy állandó és esetenként több ideiglenes alkalmazottat foglalkoztat. Nem tudjuk, hogy a családban hány gyermek született, de Béla fiúkat gimnáziumba küldték a szülök tanulni. 1949.-ben érettségizett Komáromban. Ez az év szocializmus bevezetésének éve! Az iparban és a kereskedelemben az államosítás a legkisebb vállalkozásokat is elérte. A Vízer család „kizsákmányolónak, osztályidegennek” azaz a rendszer ellenségének számított! Az ifjú érettségizett nem tanulhatott tovább, csak segédmunkásként helyezkedhetett el. Így került Vízer Béla a komáromi lenfonóba. Álmai összetörve, a középosztályból a munkásság legképzetlenebb, legkevésbé megbecsült rétegébe találta magát. 1951-53.-ig katonai szolgálatot teljesített, majd visszatért a lenfonóba. Itt dolgozott a forradalom kitörésekor! Huszonhat éves ekkor! Felcsillant a remény! Talán most véget ér az a világ, amely őt és szüleit ilyen mélybe taszította. Jól ismerhette Horváth Lászlót, aki három évvel idősebb volt nála de hozzá hasonlóan a rendszer által megnyomorított helyzetbe kényszerült. Október 27.én a lenfonó munkás tanácsának tagjává választották. November 3-án ő terjesztette a gyár munkástanácsa elé a párttag dolgozók, és vezetők alacsonyabb munkakörbe helyezésének javaslatát. Igazi forradalmár alkat! A Rákosi- féle szocializmus kegyetlenségével, kérlelhetetlenségével indokolta az egyébként logikus lépést. November 4.-e után is kitart! A decemberi negyvennyolc órás sztrájk egyik szervezője. Ellenőrzi a gyár dolgozóit, hogy kitartja meg a sztrájkot és ki nem! 1957. június 24.-én letartóztatták. A vád: „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel”. A bíró bűnösnek találta és elítélik. Huszonhét éves ekkor! Az élete véglegesen kettétört! Komáromban a Klapka György út 11. számú házban lakott.
A szereplők rövid és hiányos élet rajza után három fiatal hölgyet is meg kell említeni. Ifj. Czidlina Béláné és Valóczki Erzsébet adminisztrátorokét valamint Aranyosi Erzsébet gyors és gépírónőt. Ők gépelték a gyár írógépein november 4.-e után a röplapokat, sztrájk felhívásokat. 1958.-ban a bíróság őket is elítélte. A vád: „a népi demokratikus államrend elleni izgatás büntette”. Huszon éves fiatalok voltak. Az eddig leírtak forrásai: 1) Komárom Megyei Ügyészség, Esztergom. 1957.Bül.332/6 szám. Vádirat: „Népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel és más bűntettek miatt Horváth László és társai ellen indított bűnügyben. (Tíz komáromi, valamint Ürge Ferenc budapesti lakossal szemben felhozott vádakat tartalmazza a forrás.) 2) Esztergom Megyei Bíróság, B. 614/1957/19. szám Kivonat az Esztergomi Megyei Bíróság ítéletéből
14
(A Mohácsy Gyula perében született ítélet az a dokumentum, amely legrészletesebben idézi fel az 1956 októberében Komáromban megtörtént eseményeket.) Köszönet illeti Érsek Jánost aki megszerezte majd a komáromi Jókai Mór Városi Könyvtárnak adományozta ezen történeti forrásokat. Egy másik rövid de értékes forrás Molnár Orsolya kedves tanítványom által saját családjában gyűjtött „feljegyzés”. Orsolya nagymamájától hallotta, majd röviden lejegyezte a következőket. „Tudomásom szerint: Mohácsy Gyula: tanító, Rimavölgyi Károly: tornatanár (Közgáz.), Prohászka Ottokár: történelem tanár (Közgáz.) A tanároknak a pályát el kellett hagyni, börtön évek vártak Mohácsy Gyulára és Rimavölgyi Károlyra testi fenyítés, minősíthetetlen bánásmód. Komárom városát is elhagyták. Rimavölgyi rakodó munkásként dolgozott sokáig. Leverték a veséjét. Testileg lelkileg megtörtekké váltak. Mind hárman meghaltak. Leírhatatlan megalázásban volt részük. Nem voltak forradalmi alkatok. Igaz magyar emberek voltak. (mind 3 tanította a nagymamámat.)”
CSÉMI MÁTÉ halálának története. 1956. november 13. Csémi Máté 1956. november 13.-án az esti órákban a városból hazafelé menet a rendőrség kapujában találkozott Gál nevű kapuőrrel. Ismerték egymást. Gál cigarettát kért Csémi Mátétól, aki nem tudta megkínálni az őrt, de megígérte, haza megy és hoz otthonról. Mire visszaért a doboz cigarettával a kapuban találkozott Szemereki Zoltán rendőr főhadnaggyal. Pár szót váltottak és megegyeztek, hogy együtt mennek haza. Egy utcában laktak. Csémi átadta Gálnak a cigarettát, és ekkor lövések dördültek az Igmándi út másik oldalán álló teherautóról. Csémi Mátét szitává lőtték és a helyszínen meghalt. Szemereki Zoltán a csuklójába és a tomporába kapott lövést. Két hét múlva tüdőembóliában a kórházba szállítás közben meghalt. A gyilkos sorozatot karhatalmisták, vagy ahogy az emberek nevezték őket „pufajkások” adták le! A csoport parancsnoka Babos István páncélos százados volt! Gyaníthatóan az ő parancsára Balga hadnagy lőtte le Csémi Mátét! Eddig a következők derültek ki. 1956. november 12.-én az M.SZ.M.P. járási vezetőinek kérésére Tatárról, Komáromba települt egy tiszti csoport. Vezetője Babos István százados. 1956. október 4.-én a szovjet csapatok a magyar forradalom ellen indított támadásával egy időben jelentette a Szolnokon megszólaló katonai rádió a Kádár János vezette „Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulását.” Kádár egy szovjet tankban november 7.-én érkezett Budapestre. Kormányfői kinevezését Dobi Istvánnak köszönhette. Így lett az országnak egy időben két miniszterelnöke és két kormánya. Nagy Imre a forradalom miniszterelnöke (a Jugoszláv nagykövetségre menekült november 4.-én) és Kádár János a szovjetek segítségével hatalomra került bábkormány vezetője. Ennek a kormánynak nagyon kevés támogatója volt. Azért, hogy a hatalmat, a közrendet ne a gyűlölt Vörös Hadsereg katonái tartsák fenn tiszti különítményeket szerveztek. Volt Á.V.H.-s tisztekből, hithű kommunista katona tisztekből, a Rákosi korszak erre hajlandó elkötelezettjeiből álltak össze ezen karhatalmi osztagok a „pufajkások”. Babos százados csapata a Komáromi Járásban vált hírhedtté ezekben a hónapokban. A szóbeszéd szerint egy Petőcz nevezetű nyomozó hívta a rendőrséghez a „pufajkásokat”. A karhatalmisták feletteseiknek küldött jelentésében az áll, hogy a
15
Komáromból a Járási Kapitányságról telefonon 19óra 30 perckor arról értesítő őket, hogy 200 fős csoport követeli a fogdában őrzött személyek szabadon engedését. Erőszakos behatolással fenyegetőznek. Babos százados karhatalmistáival a helyszínre érve csupán három embert látott a rendőrség előtt. Gált, aki kapuőrként szolgálatban volt, Csémi Mátét és Szemereki Zoltán rendőr főhadnagyot, akik éppen a megbeszélt módon indultak hazafelé. Ekkor érthetetlen módon Balga hadnagy a teherautóról tüzet nyitott a két férfira! Azt, hogy parancsra tette csak feltételezzük. A tragédia történetét Csémi Máté özvegyének Szemereki Zoltán mesélte el! Az eseményekre Gál rendőr is így emlékezett! „ A férje nem tett semmi olyant, amiért agyon kellett volna őt lőni, csupán nekem hozott ide cigarettát.” Az igazság helyett, a városban egy hazugság terjedt el! Mivel a sortűz este 20 óra körül történt, szemtanú a szereplőkön kívül nem volt, vagy ha mégis látta az eseményeket valaki, félve a megtorlástól hallgatott. Így az a rágalom vált ismerté, amely szerint Csémi Máté egyedül, fegyverrel a kezében be akart hatolni a rendőrség épületébe és Szemereki Zoltán rendőr főhadnagyot ő lőtte le! A karhatalmisták lövései erre a támadásra reagálva szólaltak meg. A meggyilkolt Csémi Máté ártatlanságát Szemereki Zoltán halála előtt az özvegynek elmondta! Gál rendőr a másik szemtanú is azt erősítette meg, hogy „nem igaz, hogy ő (azaz Csémi) lőtte le Szemereki főhadnagyot”! A gyilkosság következményeitől tartva a halottat november 16.-án a tervezett 16 óra helyett, délelőtt 10 órakor szűk családi körben kellett eltemetni. Az igazság kiderítése a Kádár-korszakban lehetetlen volt. Az egész diktatúra 1956.-os forradalom és szabadságharc romjaira épült. A megtorlás 1957. után nem csak Nagy Imrét és kormányában vagy a budapesti eseményekben szerepet játszó személyeket érte el! Vidéken is végig söpört. Azok, akik karhatalmistaként szolgálták Kádárt, később magas tisztségekbe, jól fizető állásokba kerültek. Érinthetetlenekké váltak! Babos István is ezredesként, mint a Kossuth Lajos Katonai Főiskola parancsnok helyetteseként ment nyudijba. Az igazság feltárása az 1990.-es rendszerváltás után vált lehetségessé! Igaz még ekkor is lassan haladt előre. Csémi Máté meggyilkolásának körülményeinek kivizsgálásában Horváth László tett nagyon sokat! Az „56.-os”Horváth László, aki Komáromban a Nemzeti Tanács tagja volt, majd november 4. után részt vett a budapesti harcokban és 1958.-ban tíz év börtönre ítélték! Saját igazának keresése közben jutott ereje arra is, hogy Csémi Máté igazságágának ügyében is levelezzen. Berki Mihály a korabeli Új Magyarország szerkesztője segített a kutatásban. Megtalálta a Hadtörténeti Intézet és Levéltárban „az 1956.-os iratok 11. őrzési egység „Komáromi Járás” c. dossziéban” a Csémi Máté halálával kapcsolatos anyagot. Mindez Berki Mihálynak Horváth Lászlónak címzett, 1992. szeptember 3.-ai keltezéssel ellátott leveléből derült ki. Csémi Máté özvegye is kutatott, de a Komárom-Esztergom Megyei Főügyész nem tudni mennyit tudott segíteni. Az igazság tehát kiderült, Csémi Mátét 1956. november 13.-án ártatlanul karhatalmisták ölték meg! Most az a fontos, hogy ismert legyen. Írta: Válint Zoltán 2009. nyarán.
16
