Hogyan segítette az 1956-os magyar. forradalom a román vezetést

Hogyan segítette az 1956-os magyar forradalom a román vezetést by Johanna Granville Forrás: Johanna C. Granville, "Hogyan segítette az 1956-os magyar forradalom román vezetést," Európa-Ázsia tanulmányok [Europe-Asia Studies], 62. kötet, 4. szám (2010), 615-645 old. [fordította magyarra: Lieli Pál].

Tagadhatatlan, hogy az 56-os magyarországi forradalom olyan komor történelmi esemény volt, amely több mint 2500 magyar ember és 725 szovjet katona életébe került, menekülésre kényszerített 200,000 embert és világszerte számos igazhitű kommunistát fosztott meg illuzióitól. Mindamellett a reálpolitika szempontjából nézve volt a forradalomnak egy pozitív oldala is, legalábbis a szomszédos Románia kommunista vezetése számára. Levéltári anyagok, megjelent emlékiratok és a legújabb romániai szakirodalom alapján ez a cikk azt vizsgálja, hogyan segítette a magyar forradalom és a két szovjet katonai intervenció a romániai vezetést a hatalma megerősítésében négyféleképpen is.1 1

A bukaresti Román Országos Levéltár hivatalos neve Arhivele Naţionale

Istorice Centrale (ANIC). A kommunista párt levéltári dokumentumait 1989 után vitték át az országos levéltárba (ANIC). A Külügyminisztérium levéltára Arhivă Diplomatică, Ministerul Afacerilor Externe (Arh. MAE) néven ismeretes. A jelen cikkben idézett dokumentumok a Politikai Bizottság üléseiről készült jegyzőkönyvek és feljegyzések, valamint a román vezetőknek Budapestről küldött diplomáciai táviratok. A jelen cikkben használt számos levéltári forrás

Először is, megingatta legalább három román politikus hitét abban, hogy a szovjet hadsereg meg tudja védeni a románokat, és megerősítette őket abban a törekvésükben, hogy a szovjet csapatok hagyják el a Románia földjét. Másodszor, a forradalom felkavarta 1919 és 1944-1945 emlékét, és irányt szabott a bukaresti vezetésnek arra, hogyan reagáljanak. A magyar harciasság friss „bizonyítékaként” az 56-os forradalom lehetővé tette román ideológusok számára, hogy később diszkriminatív politikát folytassanak az országukban élő magyar kisebbség ellen. Harmadszor, a magyar forradalom felidézte az erdélyi irredentizmus kísértetét, amellyel a bukaresti vezetés féken tudta tartani az ország lakosságát. Amint látni fogjuk, különböző pletykák és megjegyzések keringtek a lakosság körében, és ezeket még fentről, a párt vezetősége részéről is terjesztették. Negyedszer, mivel Nagy Imrét román földön tartották fogva, a romániai vezetők közvetlenül szemlélhették a bukott magyar miniszterelnök szenvedéseit, és ez megerősítette azt a vágyukat, hogy soha ne kerüljenek az ő helyzetébe. A magyar forradalom miatt a teljes román Politikai Bizottság szükségintézkedéseket hozott. Néhány tisztségviselőt megbíztak, hogy tartsanak beszédet a kulcsfontosságú városokban, vészhelyzet esetére pedig létrehozták az Általános Parancsnokságnak (Comandamentul General) elnevezett válságstábot, dokumentumgyűjteményekben megjelent már. Ezekben az esetekben a levéltári és a publikált anyagra egyaránt utalunk. Tudomásom szerint az itt külön idézett - és más, már publikált gyűjteményekben nem szereplő - dokumentumok még nem kerültek publikálásra.

amelyet rendkívüli jogkörrel ruháztak fel.2 A Politikai Bizottság tagjai közül többen részt vettek a magyarokkal, jugoszlávokkal és oroszokkal folytatott tárgyalásokon. Öt politikus azonban kiemelkedően fontos szerepet vállalt mind a magyarországi tényfeltáró küldetésben, mind pedig abban, hogy megállítsák a forradalom terjedését Romániában: Gheorghe Gheorghiu-Dej pártfőtitkár, Valter Roman, a Politikai Kiadó [Editura Politică] igazgatója, Aurel Mălnăşan külügyminiszter-helyettes, Nicolae Ceauşescu, a Központi Bizottság szervezeti kérdésekért felelős titkára, és Miron Constantinescu, a Minisztertanács első elnökhelyettese és oktatásügyi miniszter 1956. november 24-től 1957. július 16-ig. Ha közelebbről szemügyre vesszük az említett vezetők személyes pályafutását, érthetőbbé válik, miért így fogták fel a magyarországi válságot és a szovjet csapatok teljesítményét. A szovjet csapatokkal kapcsolatos román nézetek Nyugati megfigyelők megjósolták, hogy az oroszok példa nélküli brutalitása az egy évvel korábban létrejött Varsói Szerződésben résztvevő egyik szövetségese ellen a blokk többi tagállamában nagy félelmet kelt a szovjet hadsereggel szemben és a Kelet-Európa-szerte növekvő elégedetlenség dacára is elrettentő 2

ANIC, Fond CC al PCR/Cancelarie, dosar nr. 358, ff. 3-5. "Protocol nr. 58 al

şedinţei Biroului Politic al CC al PMR din 30 octombrie 1956,"Corneliu Lungu és Mihai Retegan, 1956 Explozia: Percepţii Române, Iugoslave şi Sovietice asupra evenimentelor din Polonia şi Ungaria. Bukarest: Editura Univers Enciclopedic, 1996, 144 old. Stefano Bottoni 1956 Romániában – eseménytörténet és értelmezési keretek c. cikkében (29. old.) az Általános Parancsnokság terminust használja. Lipcsey Ildikó, Pál Lajos, Vida István (szerk.), Magyar-román kapcsolatok 19561958. Budapest: Paulus-Publishing Bt – Nagy Imre Alapítvány 2004, 127. old-án a Legfelsőbb Parancsnokság, ill. Főparancsnokság olvasható.

erővel hat majd. „A magyarországi véres megtorlások megfékezik a lázadó elemeket ott és más csatlósállamokban is” írták a U.S. National Intelligence Estimate [Országos Hírszerzői Értékelés] szerzői 1957. február 19-én.3 Amikor Hruscsov, a szovjet főtitkár elrendelte, hogy 1956. október 31-én a szovjet csapatok támadják meg Magyarországot, döntésének egyik legfőbb mozgatórugója az a félelem volt, hogy a támadás elmulasztása a gyengeség kifejezése lenne. „ Ha mi [t.i. a szovjet csapatok] elhagyjuk Magyarországot, az felbátorítaná [podbodrit’] az amerikaiakat, az angolokat és a franciákat. A gyengeségünknek tudnák be és támadnának.”4 Meglepő azonban, hogy amint pártdokumentumokból kiderül, a helyzet épp ellenkező volt, legalábbis Romániában. Két kulcsfontosságú pártvezér, Valter Roman és Aurel Mălnăşan tényfeltáró úton járt Magyarországon. Ők kétségkívül elvesztették tiszteletüket a Vörös Hadsereg iránt. Természetesen ahhoz, hogy helyesen ítéljük meg a románoknak a szovjet hadsereg lépésére vonatkozó stratégiai és hadműveleti elemzését, a romániai katonai levéltárak 3

National Intelligence Estimate (NIE) [Országos Hírszerzői Értékelés] 12-57,

"Stability of the Soviet Satellite Structure" #110-es dokumentum, Csaba Békés et al., The 1956 Hungarian Revolution: A History in Documents. Budapest és New York: Central European University Press, 2002, 513 old. 4

Az Oroszországi Állami Újabbkori Történelmi Levéltár (Rossiiskii

Gosudarstvennyi Arkhiv Noveishei Istorii, vagy RGANI), f. 3 o. 12, d. 1006, ll. 15-180b. "Protokol’naya zapis’ zasedaniya Prezidiyuma TsK KPSS, 31 oktyabrya 1956 goda" [Az SzKP Központi Bizottsága Elnökségének 1956. október 31-i üléséről készült jegyzőkönyv], Tofik M. Iszlamov, et al. Sovetskii Soiuz i Vengerskii Krizis 1956 goda, Moscow: Rosspen, 1998, 479 old. Kiemelés tőlem. A szovjet beavatkozás okairól lásd Johanna Granville, The First Domino:

anyagainak gondos átolvasására lenne szükség. Mivel azonban a katonai vezetők mindig is alá voltak rendelve a politikai vezetőiknek, azokat a szovjet csapatokról szóló elmarasztaló kijelentéseket, amelyeket a kulcsfontosságú vezető politikusok tettek és amelyeket mellesleg a Román Munkáspárt Politikai Bizottságának [Partidul Muncitoresc Român vagy RMP] minden tagja hallott, szintén figyelembe kell vennünk. A kemény intézkedéseket elemezve a románok a szovjet szövetséges jellemének és intézkedéseinek lényeges hiányosságait fedezték fel. Magyar anyanyelvűként Valter Roman (született Neuländer Ernő) fontos szerepet játszott az 56-os eseményekben. 1956 késő októberében Budapestre utazott és számos táviratot küldött vissza Bukarestbe, ezen kívül gyakran meglátogatta Nagy Imrét, amikor az utóbbit fogva tartották Snagovban, miután elmozdították hivatalából. Roman, aki tekintélyes katonai tapasztalattal rendelkezett, különösen felháborodott a szovjet hadsereg Magyarországon elkövetett taktikai hibáin. Harcolt a Nemzetközi Vörös Brigáddal a spanyol polgárháborúban és politikai tisztként részt vett a „Horea, Cloşca és Crişan” hadosztály munkájában, amely olyan romániai hadifoglyokból állt, akik a Szovjetunió területén éltek. A divíziót Mihail Lascăr tábornok vezette. 1945 és 1948 között a hadsereg központi felügyeletén belül a az oktatás, a kultúra és a propaganda felelőse, 1948 és 1950 között pedig politikai tisztből ezredessé, majd vezérőrnaggyá léptették elő.5 „Ez a hadsereg csak a háborúra van felkészülve-mondta-, hogy az ellenséggel a

International Decision Making during the Hungarian Crisis of 1956, College Station, Texas: Texas A&M University Press, 2004, 3. fejezet, 62-93 old. 5

„Valter Roman”, Florica Dobre és Liviu Bejenaru (szerk.), Membrii C.C. al

P.C.R., 1945-1989: Dicţionar, Bukarest: Editura Enciclopedica, 2004, 516 old.

csatatéren nézzen szembe... század a század, zászlóalj a zászlóalj vagy ezred az ezred ellen.” Nem tanulták meg „az utcai harc mesterségét”. Roman megértette, hogy a sikeres utcai harc a gyalogság nagyobb mozgékonyságát követeli meg. „A budapesti harcokban csak a szovjet tankok mentek ki az utcára, fedezet nélkül,” kiáltott fel összefüggéstelenül. „Minden elem megvolt, a tüzérség, a nehéztüzérség,

az aknavetők, a könnyű és nehéz tankok, közöttük a vízen átkelni képesek is [...] Láttunk két ezredet konyhával, hadtáppal, mindennel, de hiányzott a gyalogság.”6 Roman arról is panaszkodott, hogy a szovjet kontingensnek nem volt megfelelő katonai irányítása és ellenőrzése. „Mint kiderült, a szovjet csapatoknak [...] nem volt világos képük Magyarországon kialakult helyzetről [...] Egy részük egy oszlopban, a másik részük két oszlopban sorakozott fel, és teljesen lezárták a közlekedési útvonalakat.”7

6

Dőlt betűs kiemelés tőlem. Lásd ANIC, fond. CC al PCR/Cancelarie, dosar nr.

48/1956, ff. 1-10. "Stenograma şedinţei Biroului Politic al CC al PMR, 2 noiembrie 1956 (#27-es dokumentum): Andrea Andreescu, Lucian Nastasă, és Andrea Varga (szerk.), Minorităti Etnoculturale. Mărturii documentare. Maghiarii din România (1956-1968). Cluj-Napoca: Fundaţia CRDE, 2003, 225 old. Roman és Mălnăşan szaggatottan és nyelvileg sokszor helytelen mondatokban beszélt ezen a gyűlésen. Mălnăşan azt mondta a kollégáinak: „Jegyzeteket készítettünk, de azokat a nagykövetségen, Budapesten hagytuk, így emlékezetünkre kell hagyatkoznunk.” Az idézet Gyarmath János fordítása. Lásd Gyarmath János, "1956 egy jegyzőkönyvben," Magyar Szó (1999. április 14). Elérhető: http://www.hhrf.org/rmsz/rmsz/990414t.htm. Magyarul lásd: Lipcsey et al., Magyar-román kapcsolatok 1956-1958, 134-5 old. 7

ANIC, fond CC al PCR/Cancelarie, dosar nr. 48/1956, ff. 1-10. "Stenograma

şedinţei Biroului Politic al CC al PMR în care Aurel Mălnăşan şi Valter Roman raportează felul în care şi-au îndeplinit misiunea la Budapesta,

Aurel Mălnăşan, aki elkísérte Romant magyarországi tényfeltáró útjára, és aki román diplomáciai tanácsadóként dolgozott Budapesten 1949-től 1952-ig, amikor Rákosi Mátyás magyar főtitkár hatalma teljében volt, csodálkozva szemlélte a „szovjetellenes haragot”, amely minden „képzeletet felülmúló csúcsokat ért el” a lakosság összes rétegében.8 Osztotta Roman felháborodását, hogy a fedezetlen, lomha szovjet tankok könnyű célpontok voltak a gyerekek számára. „12 éves gyerekek és lányok, gránátokat tekerve magukra, a szovjet tankok elé vetették magukat, és úgy ki lettek képezve a tankok elleni harcra, hogy egyetlen ponton néhány perc alatt gránátokkal megsemmisítettek 11 szovjet tankot.”, jelentette.9 Mălnăşant és Romant egyaránt megdöbbentette, hogy a magyar hadsereg egyáltalán nem hajlandó harcolni. „Nem a magyar hadsereg harcol, hanem civilek csoportjai és különösképpen fiatalok,” mondta Mălnăşan.10 Roman így nyilatkozott a Román Munkáspárt Politikai Bizottságának: A következő nagy hiba már koncepcióbeli. Az egész fővárosban összesen 1500 katona volt található a rendőrség és a katonai helyőrség kivételével. Tehát a hadsereg már a legelején dezertált, nemcsak hogy passzívan Bucureşti, 2 noiembrie 1956"(#27-es dokumentum), Andreescu et al., Maghiarii din România, 225 old. 8


şedinţei Biroului Politic al CC al PMR în care Aurel Mălnăşan şi Valter Roman raportează felul în care şi-au îndeplinit misiunea la Budapesta, Bucureşti, 2 noiembrie 1956,"(#27-es dokumentum), Andreescu, Nastasă és Varga 2003, 221 old. 9

Ibid. Az idézet Gyarmath fordítása.

10

Arh. MAE (Bukarest), fond Budapesta, dosar nr. 35/1956, f. 27. "Telegramă

nr. 157 a Ambasadei române la Budapesta către MAE, 5 noiembrie 1956, oră 8.00,"Lungu és Retegan, 1956 Explozia, 197 old.

viselkedett az ellenforradalmárokkal szemben, hanem átállt. [...] Megnyitották a raktárakat és felfegyverezték a diákságot. Rendelkezésükre bocsátották a teherautókat. A diákok az első pillanattól használták a kapott fegyvereket. Nagyon nagy hiba történt tehát.11 Földvári István mérnök, akinek a jelentései eljutottak az RMP Politikai Bizottságának tagjaihoz, szintén megjegyezte, hogy egy „fegyveres [magyar] katonák vezette” tank csupán elhaladt „lázadókkal teli két autó mellett anélkül, hogy megtámadta volna őket, vagy bármilyen módon beavatkozott volna.”12 Így a nyugati tudós szakértők jóslatai ellenére, melyek szerint Magyarország szovjet megszállása félelemmel tölti majd el a szovjet blokk többi tagállamát, számos közbeeső tényező épp az ellenkező hatást váltotta ki Románia vezetőiből: felkorbácsolta azokat a heves szovjetellenes érzelmeket, amelyeket a Vörös Hadsereg tankjainak látványa szított fel a magyar lakosságban, ehhez hozzájárult még, hogy a csapatok képzetlenek voltak a gerillaharcban és a szovjet hadsereg képtelen volt tekintélyt parancsoló módon fellépni a Varsói Szerződés alapján jog szerinti szövetségese előtt. Azt is meg kell említenünk, hogy Hruscsov 1955. november 7-én már szóban ígéretet tett, hogy kivonja a szovjet csapatokat Romániából, ami talán elősegítette, hogy a romániai vezetők 11


şedinţei Biroului Politic al CC al PMR în care Aurel Mălnăşan şi Valter Roman raportează felul în care şi-au îndeplinit misiunea la Budapesta, Bucureşti, 2 noiembrie 1956,"(#27-es dokumentum), Andreescu et al., Maghiarii din România, 225. Magyarul: Lipcsey et al., Magyar-román kapcsolatok 1956-1958, 135 old. 12

ANIC, fond CC al PCR/Cancelarie, dosar nr. 37/1956, ff. 63-80. "Comunicare

făcută de tov. Földvari Ştefan în şedinţa din 19 noiembrie 1956 a secretariatului CC al PMR," Lungu és Retegan 1956 Explozia, 263 old.

észrevegyék a szovjet csapatok teljesítményének hiányosságait.13 Az is felmerülhetett bennük, hogy ha a szovjet csapatok valaha megtámadják Romániát, a román hadsereg talán szintén megtagadja a román polgárok elleni támadást és inkább dezertál. A hadsereg meg is támadhatja a megszállókat, akár van erre parancsuk, akár nincs.14 A történelem szerepe Bizonyos mértékig minden új katonai konfliktus régi nemzeti sérelmek sebét tépi fel, fájdalmas emlékeket és félelmeket éleszt újjá. Az 56-os magyarországi események nemcsak arra figyelmeztették a romániai vezetést, hogy mentálisan vértezzék fel magukat, hanem arra is lehetőséget adtak, hogy öncélúan újraértelmezzék a régi konfliktusokat Magyarországgal. Legalább két RMPvezér, Valter Roman és Nicolae Ceauşescu számára, a magyar forradalom 13

"Fragment din interviul acordat de Gheorghe Apostol domnului Ioan Scurtu şi

doamnei Virginia Călin la data de 20 octombrie 1994 privind momentul retragerii trupelor sovietice din România"(#41-es dokumentum), Ioan Scurtu, România retragerea trupelor sovietice, 1958. Bukarest: Editura Didactică şi Pedagogica, 1996, 227-236 old. 14

Felidézhető, hogy harminchárom évvel később, 1989-ben, annak ellenére, hogy

a román csapatok Temesváron (Timişoara, december 17-18.) és Kolozsvárott (Cluj, december 22.) számos polgárt megöltek, a román hadsereg és a rendőrség egyszerűen megtagadta, hogy a lázadó tömegbe lőjön a bukaresti Egyetem téren [Piaţa Universităţii] 1989. december 22-én, ehelyett csatlakoztak hozzájuk. A védelmi miniszteri posztot betöltő Vasile Milea öngyilkos lett, utódja, Victor Stănculescu pedig nyíltan megtagadta Ceauşescunak - a hadsereg főparancsnokának - az engedelmességet és megparancsolta a román csapatoknak, hogy vonuljanak vissza a szálláshelyükre. Lásd Peter Siani-Davies, The Romanian Revolution of December 1989. Ithaca: Cornell University Press, 2005, 53-96 old.

felidézte Kun Bélának és röpke kommunista diktatúrájának (1919. március 21augusztus 1.) emlékét. Meghökkentő történelmi amnéziával november 2-án Roman rámutatott az RMP Politikai Bizottságának tagjai előtt arra, hogy Magyarországon „az ellenforradalom széleskörű tapasztalatokkal és 1919-ben forradalmunk legyőzésének tapasztalatával is rendelkezik”15 Nagyjából ugyanúgy, ahogy a keletnémet kommunista tisztségviselők, akik elfelejtették vagy el akarták felejteni, hogyan harcoltak Hitlerért, Roman is kényelmesen elfelejtette, hogy 1919-ben egy nem-kommunista Románia lépett közbe Magyarországon kimondottan azért, hogy megtörje Kun Béla uralmát. 1956-ra azonban a magyarországi kommunista és a Nagy Imrét támogató Szántó Zoltán és a román kommunista és hajdani pénzügyminiszter Vasile Luca cselekedetei másképp kerültek be a pártéletrajzokba. Szántónak Kunnal való közös munkáját értékesnek tekintették, míg Luca tevékenysége abban a román hadseregben, amely Kun ellen harcolt, hátránynak minősült.16 Roman 15

Dőlt betűs kiemelés tőlem. ANIC, fond CC al PCR/Cancelarie, dosar nr.

48/1956, ff. 1-10. "Stenograma şedinţei Biroului Politic al CC al PMR în care Aurel Mălnăşan şi Valter Roman raportează felul în care şi-au îndeplinit misiunea la Budapesta, Bucureşti, 2 noiembrie 1956"(#27es dokumentum), Andreescu et al., Maghiarii din România, 222 old. Magyarul lásd: Gyarmath János, "1956 egy jegyzőkönyvben," Magyar Szó (1999. április 14). Az idézet Gyarmath fordítása. 16

Arh. MAE, fond Budapesta, dosar nr. 7, volumul 4, număr 34. Telegramă

cifrată ieşită nr. 296. Trimisă de Popescu de la Ambasada României din Budapesta către MAE, 8. XII. 1956. Popescu nagykövet megjegyzi, hogy Szántó részt vett „a munkásmozgalomban az 1919-es proletárdiktatúra előtt, aztán a kommunista mozgalomban is aktív lett”. Bár a magyar nemzetiségű Vasile Luca (Luka László) 1919 után csatlakozott a kommunista mozgalomhoz és a brassói pártszervezet vezetője lett, bírálták, mert a Székely Hadosztállyal együtt harcolt

visszaemlékezett, hogy Kun [Kohn], aki, mint ő maga is, erdélyi születésű magyar zsidó volt, Csepelt tette meg 1919-ben is a forradalom központjának. „Csepelen a munkások [...] 1919-ben is a forradalom bástyái voltak”, mondta.17 (A Budapesttől délre elhelyezkedő Csepel-sziget adott otthont a Csepel Vas- és Fémműveknek, ahol hadianyagot gyártottak és amely 1956-ban már több tízezer munkást foglalkoztatott.) Az RMP Politikai Bizottságának egyik ülésén, november 15-én, Ceauşescu az 1924-1931 közötti időszakot a korábbi „1919-es fehérterrorral” hasonlította össze.18

Kun Tanácsköztársasága ellen. Lásd Vladimir Tismăneanu, Stalinism for All Seasons: A Political History of Romanian Communism. Berkeley: University of California Press, 2003, 262 old. 17


şedinţei Biroului Politic al CC al PMR în care Aurel Mălnăşan şi Valter Roman raportează felul în care şi-au îndeplinit misiunea la Budapesta, Bucureşti, 2 noiembrie 1956"(#27-es dokumentum), Andreescu et al., Maghiarii din România, 225 old. Magyarul lásd: Lipcsey et al., Magyar-román kapcsolatok 1956-1958, 135 old. 18


şedinţei din ziua de 15 noiembrie 1956,"Lungu és Retegan, 1956 Explozia, 249 old. A magyar „fehérterror” (1919-1920) Kun Béla Tanácsköztársaságának összeomlását követte; ennek során a Horthy-féle Nemzeti Hadsereggel laza kapcsolatban álló különítmények követtek el atrocitásokat kommunisták, szocialisták és zsidók ellen. 1921 és 1931 között Bethlen István volt a miniszterelnök, aki Trianon revízióját tette meg programja legfontosabb kérdésévé. Ez a revizionista politika és a Nagy Gazdasági Világválság a szélsőjobbra sodorta Magyarországot, és a későbbiekben a náci Németországgal kötött szövetséghez vezetett. Horthy tengernagy leváltotta Bethlent, aki ellenezte ezt a szövetséget, és Károlyi Gyulát, később pedig a fasiszta és antiszemita Gömbös Gyulát nevezte ki.

Katonai tapasztalatai mellett Roman széleskörű külügyi ismeretekkel is rendelkezett, ami talán megkönnyítette számára, hogy lekicsinyítse a nemzeti határok jelentőségét és elfelejtse a független szuverén államok hibáit. Habár román állampolgár volt, a magyart anyanyelveként tanulta Nagyváradon, amely születésekor (1913) még Magyarország része volt. Szolgált a csehszlovák, francia és spanyol kommunista pártok tagjaként (1931-ben, 1935-ben és 1937-ben), dolgozott Moszkvában is a Kalinyin-repülőgépgyár mérnökeként (1938-1945), valamint a Komintern román nyelvű rádiós műsora, a „România Liberă” propagandistájaként (1941-1945).19 Ugyancsak szelektív memóriával rendelkező politikusnak tekinthető Nicolae Ceauşescu, aki tagja volt az Általános Parancsnokságnak. Egy Vajdahunyadban elhangzott november végi beszédében csak Horthy Miklós kormányzó „fehérterrorját” hangsúlyozta, elfelejtve megemlíteni Kun Béla korábbi „vörösterrorját” (amelyben megközelítőleg 587 embert pusztult el), és a román megszálló hadsereg közbeavatkozását ennek megfékezésére.20 „Nagy kormányzásának ideje alatt a legbarbárabb terror ideje következett el, éppen úgy, mint 1919-ben, azért, hogy lerombolják a munkásosztály forradalmát” mondta.21 Valójában 1919-ben a román hadsereg kifosztotta 19

„Valter Roman”, lásd Dobre és Bejenaru, Membrii C.C. al P.C.R, 515-6 old.

20

A vörösterror áldozatainak számát 370-587 közé teszik. Lásd Lene Sorensen és

Leslie C. Eliason, Fascism, Liberalism, and Social Democracy in Central Europe. Aarhus; Oxford: Aarhus University Press, 2002, 263 old. 21

ANIC, CC al PCR, fond 1, dosar nr. 85/1956, ff. 9-12. "Expunerea tovarăşului

Nicolae Ceauşescu la conferinţa organizaţiei regionale de partid Hunedoara, din 24-25 noiembrie 1956", lásd Lungu és Retegan 1956 Explozia, 293 old. Meg kell jegyezni, hogy a fehérterror idején kétszer-négyszer annyi embert öltek meg

Budapestet és hatalmas anyagi károkat okozott. Még Hruscsov is elutasította Dej ajánlatát, hogy a románok katonailag is avatkozzanak be az 1956-os magyarországi eseményekbe, és egyértelműen utalt arra, hogy a Román Királyi Hadsereg 1919-ben megszállta a kommunista Magyarországot.22 A romániai vezetők talán azért éreztek kényszert, hogy a szovjet csapatokkal együtt bevonuljanak és így „segítsenek” Magyarországnak az „ellenforradalom” leverésében, mert helyre akarták hozni Románia 1919-es történelmi hibáját, és így akartak gyógyírt találni a saját kommunista lelkiismeretfurdalásukra. 1944-1945 Az RMP-vezetők számára a magyarországi válság 1944-1945 emlékét is fölidézte és a párt historiográfiai malmára hajtotta a vizet. A Ceauşescu-rezsim tovább tökéletesítette azt az elméletet, hogy a Holocaust miatt az „erőszakos” magyarok hibáztathatók, és így kivonták Romániát minden felelősség alól. Érdekes, hogy azok a kifejezések, amelyeket a pártvezetők 1956-ban a magyarországi „ellenség” leírására használtak, mind a második világháborús időszakból származtak. A közmondásos bajkeverők Magyarországon vagy Romániában nem egyszerűen más politikai nézeteket valló személyek voltak,

(626-2000 között), mint a vörösterrorban. A fehérterror a zsidók ellen is irányult, mivel sokan – köztük Kun – részt vállaltak a kommunista rezsimben. Baloldaliak tízezreit börtönözték be vagy büntették meg más módon, köztük írókat és zenészeket, mint például Bartók Bélát és Kodály Zoltánt. Lásd Iván T. Berend, Decades of Crisis: Central and Eastern Europe Before World War II Berkeley, Calif.: University of California Press, 1998, 139-140 old. 22

András B. Hegedüs és Katalin Somlai, “Documente româneşti despre revoluţia

din Ungaria din 1956 şi despre urmările ei în România,” Fluxurile şi refluxurile stalinismului. Bukarest: Fundaţia Academica Civică: 2000, 604-5 old.

akik nagyobb szabadságra és alapvető emberi jogaik elismerésére vágytak, hanem „horthysták”, „vasgárdisták”, „nyilaskeresztesek”, „szálasisták”, „legionáriusok”, „fasiszták” és „reakciósok”.23 Ironikus, ahogy ezeket az idejétmúlt kifejezéseket használva az RMP-vezetők a saját retrogresszív gondolkodásmódjukra világítanak rá, és arról tesznek tanuságot, hogy képtelenek teljes objektivitással érzékelni a jelent. A II. világháború prizmáján áttört szemlélet az RMP-vezetők számára megkönnyítette, hogy egy bonyolult válságot a számukra ismerős fekete-fehér kifejezésekkel egyszerűsítsenek le: a baloldaliak a jobboldaliak ellen. Ugyanakkor ez elősegítette a gyors döntéshozatalt a válaszreakciókat illetően. A Dej-féle vezetés „horthysta-szálasista rezsimként”emlegette Nagy kormányát egy november 21-én keletkezett nyilatkozatvázlatban, amelyben a nemzetközi feszültség enyhítését szorgalmazó szovjet javaslatokra reagált.24 Dej, aki 1933ban, a román fasiszta diktátor Ion Antonescu kormányzása idején maga is börtönbe került, amíg 1944-ben ki nem szabadult, személyes élvezetet talált abban, ha a kommunisták által elkövetett bűnöket „fasiszta” rendszerekre háríthatta. 1956. november 24-én Budapesten az újjászerveződött Magyar Szocialista Munkáspárt (vagy MSZMP) Központi Bizottságához intézett 23

Szálasi Ferenc vezette a nemzeti szocialista Nyilaskeresztes Pártot, és 1944-

1945-ben Magyarország miniszterelnöke volt. Ő a felelős 10000-15000 zsidó meggyilkolásáért a II. világháborúban. A Vasgárda ultranacionalista, antiszemita és fasiszta mozgalom volt, amely 1927-től az 1940-es évekig működött. 24

ANIC, fond CC al PCR/Cancelarie, dosar nr. 132/1956, f. 42. "Proiectul

declaraţiei guvernului R.P.R. cu privire la propunerile guvernului U.R.S.S. în problema dezarmarii şi micşorarii incordarii internationale."21. XI. 1956.

beszédében Dej a magyarországi reakciósok által 1956-ban elkövetett tömeggyilkosságokat Nicolae Rădescu tábornok „erőszakos politikájához” hasonlította, amely Romániában az 1945 februárjában-márciusában zajló kommunista hatalomátvételt előzte meg. A következőket mondta „A reakció[...] felemelte fejét és úgy tettek, mint ahogy itt tetteka fasiszta elemek.”25 Miron Constantinescu szintén úgy alakította a történelmet, hogy megfeleljen politikai nézeteinek. A Bukaresti Egyetemen szerzett szociológusi képzettséget és doktorátust, és legalább négy olyan könyvnek volt a szerzője, amely Erdély és az Osztrák-Magyar Monarchia történelmével foglalkozott.26 Mivel alulmaradt Dejzsel szemben az 1956. március 23-25-i plénumon és a Politikai Bizottság 1956. április 3-i, 4-i, 6-i és 12-i ülésein, Costantinescu „kezét-lábát törte”, hogy bebizonyítsa a rendszerhez való hűségét. Ősszel legalább hatszor utazott Kolozsvárra, ahol terjedelmes és dühödt beszédeket tartott különböző oktatási és pártintézményekben. A kolozsvári Bolyai Egyetem pártalapszervezetének gyűlésén 1956. november 3-án például megdorgálta a magyar nemzetiségű 25

Magyar Országos Levéltár (MOL), Budapest, M-KS-288-4/2.ö.e.

„Jegyzőkönyv, készült a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1956. november 24-én tartott üléséről”, 4. Lásd a 37. lábjegyzetet a Rădescu-rezsim idején zajló erőszakról. Lásd még Lipcsey et al., Magyarromán kapcsolatok 1956-1958, 176 old. 26

Lásd Miron Constaninescu, Destrămarea monarhiei austro-ungare. 1900-1918.

Bukarest: Editura Academiei Republicii Populare Române, 1964; Histoire brève de la Transylvanie. Bukarest: Editura Academiei Republicii Socialiste România, 1965; Desăvârşirea unificarii statului naţional român: unirea Transilvaniei cu vechea Românie. Bukarest: Editura Academiei Republicii Socialiste România, 1968; Études d'histoire transylvaine. Bukarest: Editions de l'Académie de la

vezetőket, mert „csapást mértek a párt politikájára”, ami szerinte azért rendkívül káros az RMP-re nézve, mert „csak a párt” képes egyenlőséget biztosítani a nemzetiségeknek Romániában. „Emlékezniük kellene a Maniu és Cuza gárdájára,” mondta, baljósan célozva azokra az atrocitásokra, amelyeket román rasszisták követtek el 1944-ben magyar és zsidó nemzetiségűek ellen.27 Két nappal később, a kolozsvári Bolyai Egyetemen, a Professzorok Házában [Casa Universităţii] 1,500 tudós és tanár jelenlétében elhangzott beszédében Constantinescu emlékeztetett arra, hogy Hitler Németországa mély hatást gyakorolt a magyar politikára, hogy mind Hitler, mind Mussolini „forradalomnak” titulálta a saját ellenforradalmát, hogy a Magyarországon elkövetett „gyilkos merényletek és kínzások azokra a nehéz időkre emlékeztetnek, amikor Hitler hatalomra került Németországban.” Részben a République socialiste de Roumanie, 1970. „Miron Constantinescu,”Dobre és Bejenaru, Membrii C.C. al P.C.R, 175-6 old. 27

Arh. St. Cluj, Comitetul regional PCR Cluj, fond 13, dosar 29/1956, 3.XI.1956,

f. 97-106 (#24-es dokumentum): Andreescu et al., Maghiarii din România, 204 old. Iuliu Maniu (1873-1953) Románia miniszterelnöke volt 1928-1933 között. Ion Mihalacheval megalapította a Nemzeti Parasztpártot (Partidul Naţional Ţărănesc). 1944 augusztusának végén önkéntes egységek, az ún. „Maniugárdisták” a szovjet hadsereg nyomában behatoltak Észak-Erdélybe, ahol magyarokat gyilkoltak Szárazajtán, Csíkszeredán és Csíkszentdomonkoson. A szovjet hadsereg közbelépése vetett véget az erőszaknak. Alexandru C. Cuza (1857-1947) román ultrajobboldali politikus és teoretikus volt. 1922-ben létrehozta az antiszemita Nemzeti Keresztény Uniót (Uniunea Naţional Creştină), amely szimbólumának a horogkeresztet fogadta el. Cuza nagy hatással volt Corneliu Zelea Codreanura, aki 1927-ben megalapította a félkatonai Vasgárdát. Constantinescu helytelenül utal a „Cuza-gárdistákra”, mivel Cuza ellenezte a félkatonai módszereket.

Köztársaság téren 1956. október 30-án történt lincselésekre utalva Constantinescu így folytatta: „Az elmúlt héten… embereket akasztottak fel, fejeztek le, [és] nőket gyilkoltak meg ezek a nyugati országokból küldött fegyveres fasiszta bandák”.28 A Life-magazinból átvett fényképeket, amelyeket John Sadovy a holttestekről készített, a kommunista vezetők arra használták fel, hogy befeketítsék a magyar forradalmárokat. Constantinescu úgy próbálta népszerűsíteni az RMP arculatát, hogy szembeállította azt a Horthy-rendszerrel. Emlékeztette magyar ajkú közönségét arra, hogy a Horthy-rendszer eltörölte a Korunkat, azt a marxista irodalmi folyóiratot, amely 1926 és 1940 között jelent meg magyarul. A Dej-féle vezetés úgy döntött, hogy feléleszti, mert „fejleszteni kívánta az alkotókedvet irodalmi és tudományos körökben.”29 Nicolae Ceauşescu, akinek a fasizmus elleni gyűlölete mélyen gyökerezett, egy vajdahunyadi beszédében a következőt mondta: „A fasiszták magyarországi tettei [1956-ban] ugyanolyanok voltak, mint a német fasisztáké [1939-1945 között].”30 Tizenegy éves korában Ceauşescu - egy pásztor kilenc gyermekének 28

ANIC, fond CC al PCR/Cancelarie, dosar nr. 2152/1956, ff. 1-13. "Cuvântarea

Miron Constantinescu la Cluj, 5 noiembrie 1956", lásd Lungu és Retegan, 1956 Explozia, 204, 207 old. A gyűlés leírása megtalálható a következő dokumentumban: ANIC, CC al PCR, fond 1, dosar nr. 75/1956, ff. 77-82. "Buletin informativ referitor starea de spirit din ţară şi manifestările anticomuniste semnalate diverse localităţi, 6 noiembrie 1956, oră 10.30", lásd Lungu és Retegan, 1956 Explozia, 228 old. 29

ANIC, fond CC al PCR/Cancelarie, dosar nr. 2152/1956, ff. 1-13. "Cuvântarea

Miron Constantinescu la Cluj, 5 noiembrie 1956”, lásd Lungu és Retegan, 1956 Explozia, 215 old. 30

ANIC, fond CC al PCR/Cancelarie, dosar nr. 85/1956, ff. 9-12. "Expunerea

tovarăşului Nicolae Ceauşescu la conferinţa organizaţiei regionale de partid

egyike - elhagyta szülőfaluját, az Olt megyei Scorniceştit és Bukarestbe költözött, hogy egy cipőgyárban dolgozhasson. Mivel tudatában volt, hogy a termelőeszközök tulajdonosai kegyetlenül kizsákmányolják, tizennégy éves korában csatlakozott az illegálisan működő kommunista párthoz. „Antifasiszta” tevékenységéért legalább hatszor tartóztatták le 1933-ban, 1934-ben, 1936-ban és 1940-ben.31 Dej halála után, amikor Ceauşescu maga lett Román Kommunista Párt első titkára, 1956-ban hangoztatott eszméit kiszínezve az 1980-as években új és heves propagandakampányt indított, amelynek során az összes magyar nemzetiségű romániait „horthysta fasisztákhoz” hasonlította, és egy Romániában tevékenykedő „ötödik hadoszlop” fenyegetésével keltett félelmet. A célja az volt, hogy megindokolja a Romániában élő magyar kisebbség ellen irányuló diszkriminációt, mint ahogy a románokat is kisebbségként diszkriminálták az Osztrák- Magyar Monarchiában, majd később 1940-1944ben Észak-Erdélyben. Számos publikáció jelent meg, amelyben a Holocaust felelősségét Németországra és Magyarországra hárították és tagadták Románia részvételét. Ilyen volt Ion Lăncrănjan Cuvînt despre Transilvania című könyve [a Beszéd Erdélyről] (1982), vagy a Cosma Neagu és Dimitriu Marinescu által írt Fapte din umbră [Tények megvilágítása] (1983).32 A magyar felkelés már jóval Ceauşescu uralma előtt alaposan felszította ezt a dogmát.

Hunedoara, din 24-25 noiembrie 1956", lásd Lungu és Retegan, 1956 Explozia, 293 old. 31

Ceauşescu ifjúkoráról részletesebben lásd Mark Almond, The Rise and Fall of

Nicolae and Elena Ceauşescu. London: Chapmans, 1992. 32

Lásd: „Erdély magyar sajtója” 1983. aug. 1., 3. szám. Elérhető a

http://www.hhrf.org/dokumentumtar/irott/hpt/1983.003.pdf. Lásd még Ion Lăncrănjan, Cuvînt despre Transilvania. Bukarest: Editura Sport-Turism, 1982.

Mălnăşan, aki 1956. október végén találkozott Vas Zoltánnal (a magyar kormány közellátási bizottságának elnökével), nyilvánvalóan azt hitte, hogy „bejön majd vagy 25 ezer csendőr is akik az osztrák határnál állnak”, és a szabad választások után az „a párt [...], azon mód átalakulva, ahogy lesz” valószínűleg megengedné ezeknek a katonáknak, hogy belépjenek Magyarország területére.33 Mălnăşan elhamarkodottan vonta le a következtetést: „Világosan kiderült, hogy Ausztriából szervezetten máris behatoltak a magyar emigráció elemei, volt horthysta tisztek, és ezek azok, akik együtt azokkal a bázisokkal, Magyar fordítás: Borbély Levente, Szónoklat Erdélyről, Budapest, Áramlat Kiadó, 1990. Cosma Neagu és Dumitru Marinescu, Fapte din Umbră, vol. 4, Bukarest: Editura Politică, 1983. A magyar ellentámadás: Száraz György, Egy furcsa könyvről, Budapest, Magvető Kiadó, 1983. Egyéb elemzések: Open Society Archive, RFE/RL Background Report, 36. doboz, 7. dosszié, 183. sz., Alfred Reisch és Pataki Judit, „Hungarian-Romanian Polemics over Transylvania Continue,” 1982. november 15., elérhető: http://www.osaarchivum.org/files/holdings/300/8/3/text_da/36-7-183. shtml. Lásd még Adrian Cioflâncă, „A 'Grammar of Exculpation' in Communist Historiography: Distortion of the History of the Holocaust under Ceausescu" The Romanian Journal of Political Sciences, 2. sz., 2004, 29-46 old. 33

Az NDK Pártjainak és Tömegszervezeteinek Alapítványi Levéltára (Stiftung

Archiv der Parteien und Massenorganisationen der DDR, vagy SAPMO), DY 30/3660, „Niederschrift: Nagy und Genossen in Rumänien, Bukarest, den 20.6.57” Lásd még Békés et al The 1956 Hungarian Revolution, 521 old. Vas (Weinberger) Zoltán (1903-1983) november 4-én Nagy Imrével a jugoszláv követségre menekült, de november 18-án saját jószántából távozott. Bár november 22-én letartóztatták és a Nagy Imre-csoporttal együtt deportálták, ő és Szántó Zoltán (a párt főideológusának, Révai Józsefnek sógora) szabadon járhatott Bukarestben éttermekbe és színházakba. Vas 1958 decemberében tért vissza Budapestre és soha nem indítottak ellene büntetőeljárást. Szántó 1958

amelyekkel az országban rendelkeztek, irányították a katonai részt, ennek az akciónak a katonai megszervezését.”.34 November 27-én táviratot küldött Popescu nagykövetnek, amelyben azt kérte, hogy „gépkocsival küldjön azonnal a nagyváradi pártbizottságra dokumentációs anyagot az ENSz számára azokról az "atrocitásokról", amelyeket a "fasiszták és horthysták" követtek el. Nagyváradon egy elvtársunk várja és veszi majd át az iratokat".35 A második világháborús terminológiát az alacsonyabb rangú párttisztségviselők, diplomaták és Securitate-tisztek is széleskörűen alkalmazták. „Egyre több polgári párt alakul meg, amelyeknek programjai a horthysta idõkre emlékeztetnek,” írta Bihari Zoltán, aki a RMP Központi Bizottság agitációs-propaganda osztályának kiadóhivatalát vezette.36 Egy kolozsvári pártvezető a következőket írta: A román nép nagyon jól ismeri azoknak a bizonyos elemeknek az undorító arcát, akik Budapesten kirobbantották a lázadást. A román nép és a vele együtt élő nemzetiségek nem feledték a Hitler zsoldosai által végrehajtott júniusában lényegében a Nagy Imre-csoport tagjai ellen tanúskodott. Az idézet Gyarmath János fordítása, lásd Magyar Szó, 1999. április 14. 34


şedinţei Biroului Politic al CC al PMR, 2 noiembrie 1956", lásd Andreescu et al., Maghiarii din România, 221 old. Az idézet Gyarmath fordítása, lásd Magyar Szó, 1999. április 14. 35

Arh. MAE, fond Budapesta, dosar nr. 37, volum 3, număr 69. Telegramă

cifrată ieşită nr. 29088. Trimisă de MAE (Mălnăşan) către Ambasada României din Budapesta, 27. XI. 1956 oră 01.00. Háromnapos vita után az ENSz Közgyűlése 1956. november 21-én több határozatot is elfogadott a magyar kérdésről. December 5-én a közgyűlés úgy döntött, hogy megfigyelőket küld Magyarországra. 36

Arh. St. Cluj, Comitetul regional PCR Cluj, fond 13, dosar 29/1956, 3.XI.1956,

f. 97-106 (#24-es dokumentum), Andreescu et al., Maghiarii din România, 201 old.

gyilkosságokat az 1941-es vasgárdista lázadás idején, sem azokat a bűnöket, amelyeket a Maniu-gárdisták vagy a fasiszta huligánok 1945. február 24-én és november 8-án követtek el.37 Budapestről egy (magyar nemzetiségű) román diplomata, Elena Benkö azt jelentette, hogy „Békéscsabán tizenötezren vettek részt egy szovjetellenes tiltakozáson”. December 13-án egy másik Békés megyei városban, Gyulán, ezrek maradtak otthon délután 2 és 4 óra között, hogy így fejezzék ki a Kádárkormánnyal szembeni nemtetszésüket. Elena Benkö azzal magyarázta ezeket az eseményeket, hogy „ebben a megyében az ellenforradalmi elemek legnagyobb része egykori horthysta tiszt és tanár”.38

37

ANIC, fond CC al PCR/Cancelarie, dosar nr. 13/1956, ff. 1-7. "Telegrama

adresată Comitetului regional PMR-Cluj, de către Comitetul Central al partidului, Bucureşti, 28 octombrie 1956, oră 16.30", lásd Lungu és Retegan, 1956 Explozia, 110 old. 1945. február 24-én Bukarestben a kommunista irányítás alatt álló Nemzeti Demokrata Front fegyveres erői tüzet nyitottak egy tüntető tömegre. Mintegy nyolc embert megöltek és tizenhatot megsebesítettek. Amikor a miniszterelnök, Nicolae Rădescu tábornok elítélte a provokációt, Moszkva három nappal később Andrej Visinszkij külügyminiszter-helyettest küldte Bukarestbe, hogy Mihály királytól kikövetelje Petru Grozának, a balos Ekésfront [Frontul Plugarilor] vezetőjének a megbízását egy új, a kommunisták ellenőrzése alatt álló kormány megalakítására (március 6.). 1945. november 8án, Mihály király hivatalos névnapján újabb spontán monarchia-párti és antikommunista tüntetés zajlott. A kommunista erők tüzet nyitottak a tömegre és többszáz embert letartóztattak. A propagandisták természetesen mind 1945. február 24., mind pedig november 8. eseményeit a „fasiszta” erőszak példáiként torzították el. 38


cifrată intrată nr. 308. Trimisă de Benkö de la Ambasada României din Budapesta către MAE, 14. XII. 1956, oră 20.00.

A Securitate-tisztek számos „tájékoztató bulletinben” jelentettek szorgalmasan minden esetet, amikor a falvak lakosai Horthy Miklós antikommunista magyar kormányzót vagy a román diktátort, Ion Antonescut dícsérték, „horthysta” és „vasgárdista” dalokat énekeltek. Egy Albestiben [Fehéregyházán] élő polgár október 29-én kijelentette: „Antonescu okos ember volt [un om deştept], és nemsokára hozzá hasonló vezetőnk lesz”. 39 A Brassó megyei Sercaia [Sárkány] faluban élő mérnök, bizonyos Covaliu, november 2-án egy csoport előtt a következőket mondta: „mivel Budapesten kivívták a szabadságot, három-négy napon belül mi is elnyerjük a román vasgárdista szabadságot”.40 A magyar válság ürügyet szolgáltatott arra is, hogy az RMP tisztségviselői kifüstöljék a pártból a második világháborús időkből megmaradt régi ellenségeiket, köztük a legionistákat és azoknak a halódó nem-kommunista pártoknak a tagjait, akik állítólag még szabadon tevékenykedtek. Korábban, még 1955-ben, a Szovjetunió Kommunista Pártjának (SzKP) XX. Kongresszusa és Hruscsov titkos beszéde előtt, a Dej-rezsim különösen azoknak a rehabilitációját halogatta, akiknek a múltjára „árnyék” vetült. Például Jordáky Lajos, a Bolyai Egyetem történészprofesszora, 1952 februárja óta börtönben 39

ANIC, fond CC al PCR/Cancelarie, dosar nr. 74/1956, ff. 52-61, "Buletin

informativ, 29 octombrie 1956", lásd Lungu és Retegan, 1956 Explozia, 132 old. 40

ANIC, fond CC al PCR/Cancelarie, dosar nr. 75/1956, ff. 17-26, "Buletin

informativ întocmit de Secţia Organelor de partid a CC al PMR, 2 noiembrie 1956", lásd lásd Lungu és Retegan, 1956 Explozia, 156 old.

sínylődött.41 A Politikai Bizottság 1955. május 24-én tartott ülésén Dej védelmezte őt: „Azt mondták, hogy a Vasgárda tagja volt, de kiderült, hogy ez nem igaz”. Constantin Pîrvulescu ellentmondott: „Nem helyeslem, hogy minden ellene szóló vádat töröljünk. [1944] augusztus 23. után több brit újságíróval is kapcsolatban állt”.42 Ennek ellenére Jordákyt három nap múlva szabadon engedték. A másik példa a kiemelkedő régész, Vladimir Dumitrescu, akit ásatás közben tartóztattak le azzal a váddal, hogy a Vasgárdával állt kapcsolatban. Ugyanazon a politikai bizottsági ülésen Drăghici a következőket mondta: „Fenyegeti államunk biztonságát... Próbálkoztunk vele, mert közzétett néhány komoly könyvet, Iosif Chisinevschi és [Mihai] Roller elvtársak pedig azt javasolták, hogy bocsássuk szabadon... Nagyon tehetséges, de légióparancsnok volt. Ha a Politikai Bizottság úgy ítéli meg, hogy szabadon engedhető, ki fogjuk engedni”.43 Jordákyhoz hasonlóan Dumitrescu is 1955-ben szabadult. Egy évvel később 41

Jordáky Lajos (1913-1964) a kolozsvári Történelmi és Régészeti Intézet

kutatója is volt. Bár ügybuzgó demokrata és kommunista volt 1944 előtt és után egyaránt, 1952-1955 között, majd 1957 után ismét bebörtönözték. 42

ANIC, fond CC al PCR/Cancelarie, dosar nr. 40/1955, filele 3-16. "Protocol Nr.

9 al Şedinţei Biroului Politic al C.C. al PMR din ziua de 24 mai 1955", f. 15. 43

ANIC, fond CC al PCR/Cancelarie, dosar nr. 40/1955, ff 14-15. "Protocol Nr. 9

al Şedinţei Biroului Politic al C.C. al PMR din ziua de 24 mai 1955". Vladimir Dumitrescu (1902-1991) a Nemzeti Ókortörténeti Múzeum igazgatója, 19491950-ben vezette azokat a régészeti expedíciókat, melyek során feltárták a cucuteni kultúrához tartozó első történelem előtti települést a Iaşi melletti Hăbăşeştiben. Számos könyv, köztük a Hăbăşeşti monografie arheologica (1954) szerzője. Mihai Roller szerepéről Dumitrescu kiszabadításában bővebben lásd Vasile Surcel, "Vladimir Dumitrescu," Jurnalul National (2009. január 17-én). Http://zoom.jurnalul.ro/articole/118403/vladimir-dumitrescu.html.

azonban a magyarországi forradalom miatt az ilyen emberek sorsát már nem mérlegelték. Október 30-án az RMP Politikai Bizottsága szándékosan tűzte ki célül megbüntetésüket, és azt javasolta, hogy hozzanak „intézkedéseket a korábbi légionisták, nyilaskeresztesek, és szálasista vezetők, továbbá az országunkban korábban működő burzsoá pártok vezetői ellen”. 44 Az események második világháborús nézőpontból való szemlélése lehetővé tette a román propagandisták számára, hogy minden magyart szovjetellenes háborús uszítónak és minden románt olyan békeszeretőnek állítson be, akik felkeltek Hitler ellen. Ebből a propagandából kiviláglik a Hitlerrel és Horthyval szemben érzett fölény, vagyis mintha románok kevésbé lettek volna „fasiszták” és hűségesebbek lettek volna a Szovjetunióhoz egyszerűen azért, mert az ország a II. világháborúban átállt a másik oldalra és segített a szovjet hadseregnek „felszabadítani” Magyarországot. Magyarország viszont Németország utolsó harcoló szövetségese volt. Az 1. magyar hadsereg még akkor is folytatta a harcot a Vörös Hadsereg ellen, amikor az már teljesen elfoglalta Magyarországot, és csak 1945. május 8-án oszlott fel. November 2-án Roman így szólalt fel a Politikai Bizottság ülésén: „Magyarország végig a Szovjet Hadsereg ellen harcolt és nem fordította meg a fegyvereket, tehát létezett ez a szovjetellenes érzelem.”45 44

ANIC, fond CC al PCR/Cancelarie, dosar nr. 358, ff. 3-5. "Protocol nr. 58 al

şedinţei Biroului Politic al CC al PMR din 30 octombrie 1956", lásd Lungu és Retegan, 1956 Explozia, 145 old. 45


şedinţei Biroului Politic al CC al PMR în care Aurel Mălnăşan şi Valter Roman raportează felul în care şi-au îndeplinit misiunea la Budapesta, Bucureşti, 2 noiembrie 1956"(#27-es dokumentum), Andreescu et al., Maghiarii

Hruscsov maga is megjegyezte, hogy „Magyarország kétszer is szövetkezett a Nyugattal Oroszország ellen”, amikor 1956. november 2-3-án titkos éjszakai látogatáson kereste fel Titot.46 Ezzel szemben Románia az oroszok oldalán harcolt a hármas Ententeszövetségen (Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország) belül és a II. világháború végén csatlakozott a Szövetségesekhez, hogy harcba lépjen a Hitler és a tengelyhatalmak ellen. (Horthy természetesen már korábban kísérletet tett a kiugrásra. 1944 márciusában és októberében béketárgyalásokba kezdett a Szövetségesekkel, ezért cserélte le őt Hitler Szálasival és a Nyilaskeresztes Párttal).47 Az RMP vezetősége büszke volt az „1944. augusztus 23-án kitört népi forradalomra is, amely megdöntötte a fasiszta katonai diktatúrát”.48 1955. május 24-én a Politikai Bizottság ülésén Dej kijelentette: „Romániában sikerült megdöntenünk Antonescu kormányát és politikai változásokat hoznunk augusztus 23-án. A tömegeket a szovjet hadsereg győzelmes offenzívájának

din România, 221. Az idézet Gyarmath János fordítása, lásd Magyar Szó, 1999. április 14. 46

Veljko Mićunović, Moscow Diary. Garden City, NY: Doubleday, 1980, 134 old.

47

Randolph L. Braham, Contemporary Views on the Holocaust. Boston: Kluwer,

1983, 24 old. 48

ANIC, fond CC al PCR/Cancelarie, dosar nr. 27/1956, f. 233. "Raport al

delegaţiei P.M.R. cu privire la lucrările Congresului al XX-lea al P.C.U.S." 23-25 martie 1956.

hatása alá vontuk és a román hadsereg fegyvereit a németek ellen fordítottuk, így részt vehettünk Magyarország és Csehszlovákia felszabadításában”.49 Az igazság azonban az, hogy a román kommunistáknak nem sikerült partizánerőket szervezniük, sem „a tömegeket mozgósítaniuk” a háború folyamán. A szovjet katonai okkupáció nélkül soha nem tudták volna létrehozni a kommunista diktatúrát. Bár a veterán kommunista Emil Bodnăraşnak kulcsszerepe volt az Antonescu elleni palotaforradalomban, mert más kommunistákkal együtt ő vitte a diktátort és külügyminiszterét, Mihai Antonescut egy biztonságos házba, a „kommunista dolgozó tömegeknek” semmi szerepük nem volt semmiféle helyi, gyökeres változást hozó forradalomban, ahogy azt a kommunista tankönyvekben emlegették.50 Éppen úgy, ahogy az RMP vezetői kényelmesen elfeledkeztek Kun Béla kommunista forradalmának leveréséről, elfeledték azt a négy évet is (1941-1944), amikor Románia a náci Németország szövetségese volt. Mindössze három nappal Magyarország után 1940. november 23-án Románia is csatlakozott a Háromhatalmi Egyezményhez. Az Oroszországba harcolni küldött román csapatok összlétszáma felülmúlta Németország többi szövetségesének összlétszámát együttvéve.51

49

ANIC, fond CC al PCR/Cancelarie, dosar nr. 40/1955, filele 3-16, "Protocol Nr.

9 al Şedinţei Biroului Politic al C.C. al PMR din ziua de 24 mai 1955", f. 7. 50

Lásd Békés et al., The 1956 Hungarian Revolution, 50 old. „A [kommunista]

pártnak nem volt semmilyen lényeges szerepe az 1944. augusztusi eseményekben, amelyek során az ország Mihály király kezdeményezésére átállt a Szövetségesekhez.” 51

Eugene K. Keefe, Romania: A Country Study. Kila, Mont: Kessinger Pub.,

2004, 80 old.

Magyarországot meg sem hívták, hogy működjön közre a Barbarossahadműveletben, Románia viszont aktívan részt vett a Szovjetúnió ellen 1941. június 22-én indított támadásban. Miután 1941. július 2-3-án átkeltek a Prut folyón, visszakövetelték Besszarábiát és Észak-Bukovinát. A román 3. és 4. hadsereg a németek oldalán harcolt Odesszánál, Szevasztopolnál és Sztálingrádnál. Például Odessza ostroma (1941. augusztus 8. – október 16.) 70.000 román katona életébe került és a legfontosabb győzelem volt, amelyet egy tengelycsatlós önmagában elért. Nem csoda, hogy a Szovjetunió később elfoglalta és ellenséges országként kezelte Romániát, annak ellenére, hogy Mihály király 1944. augusztus 23-án úgy döntött: átáll a másik oldalra és a Szovjetunió mellett harcol tovább. Constantinescu, Mălnăşan, Ceauşescu, Bihari és Benkö szólamai Hitler és Horthy „atrocitásairól” és ezek összehasonlítása azzal, hogy a felkelők 1956-ban ÁVH-ügynököket lincseltek meg, különös képtelenségnek hat, ha figyelembe vesszük, hogy Románia több zsidó haláláért felelős, mint Németországon kívül bármelyik állam.52 1939-ben Nagy-Románia zsidó népessége csaknem 800.000 52

Elie Wiesel, Tuvia Friling, Radu Ioanid, és Mihail E. Ionescu. Final Report by

the International Commission on the Holocaust in Romania. Bukarest: Polirom, 2005, 385 old. A romániai zsidók többsége, bár kényszermunkára hajtották őket és megkülönböztető törvényeket hoztak ellenük, túlélte a háborút. Az Antonescurezsimnek az volt a terve, hogy a lengyelországi Belzec haláltáborában irtja ki a romániai zsidókat, de az Egyesült Államok 1942. szeptemberi tiltakozása, a román kormányon belüli civódások és a romániai zsidó vezetők erőfeszítései következtében ez sohasem valósult meg. Lásd: „The destruction of the Jews in Romania,” Holocaust Education and Archive Research Team, elérhető: http://www.holocaustresearchproject. org/nazioccupation/Romanianjews.html.

volt, és ez volt a harmadik legnagyobb zsidó közösség Európában. 1944-re számuk 350.000-re apadt.53 Mindezeken túlmenően Románia biztosan nem csupán erkölcsi viszolygása miatt hagyta ott a Háromhatalmi Egyezményt, és, mint említettük, nem az egyetlen átálló ország volt. Bulgária 1944. szeptember 9-én követte példáját. Mihály király a katonatisztekkel és a Nemzeti Demokratikus Blokk képviselőivel arra a következtetésre jutott, hogy a geopolitikai realitás teszi szükségessé az átállást. A Reich és a Wehrmacht is kiszipolyozta a román gazdaságot. Az Antonescu-rezsim olajjal, gabonával és ipari termékekkel látta el Németországot hadianyagért cserébe. Ez egyáltalán nem tett jót a román gazdaságnak. Hiperinfláció állt be, a tárgyalásokon a viták egyre hevesebbek lettek, mert Bukarest ragaszkodott ahhoz, hogy a németek aranyban fizessenek, illetve nagyobb szabadságot követelt magának a más országokkal folytatott kereskedelemben. Németországot azzal is vádolták, hogy Romániát „vazallusaként” kezeli. A Németországba irányuló gabonaexport az 1941-es 158.000 tonnáról 1942-ben 20.000 tonnára esett vissza.54 Mivel továbbra is szállítottak olajat a náciknak, Ploieşti olajfinomítóit 1943. augusztus 1-től kezdve amerikai bombatámadások érték az „Operation Tidal Wave” [Szökőár Hadművelet] során.55 Az erdélyi irredentizmus

53

I. C. Butnaru, The Silent Holocaust: Romania and its Jews. New York:

Greenwood Press, 1992, xvi old. 54

Wilhelm Deist, et al., Germany and the Second World War. Oxford: Clarendon

Press, 1990, 570 old.

Bár Románia vezetői könnyen át tudtak állni egyik oldalról a másikra háborús időkben, hagyományosan mindig is sokkal nehezebbnek találták azt, hogy egyik oldalra se álljanak. Flörtöltek ugyan a semlegességgel, de csak rövid időszakokra, például 1878-1883,56 1914-1916 és 1991-1992 között.57 Ezeken kívül Románia mindig tagja volt vagy egy védelmi, vagy egy támadó jellegű katonai szövetségnek, vagy legalábbis aktívan keresett ilyen szövetséget.58 Dej-nek és környezetének az 1955-ös osztrák államszerződés iránt érzett lelkesedése nem abból fakadt, hogy Julius Raab osztrák kancellár úgy döntött, megbékíti az 55

James Dugan és Carroll Stewart, Ploeşti: The Great Ground-Air Battle of 1

August, 1943. Washington, D.C.: Brassey's, 2002, 244 old. 56

1877-ben Románia kihirdette függetlenségét az Ottomán Birodalomtól. Az

orosz-román-török háború után a berlini egyezmény (1878. július) hivatalosan is elismerte Románia függetlenségét. Románia semlegessége 1883-ig tartott, amikor csatlakozott Németország, az Osztrák-Magyar Monarchia és Olaszország hármas szövetségéhez. Később azonban, az 1. világháború kezdetekor (1914), Románia ismét semlegesnek nyilvánította magát, és 1916-ig nem csatlakozott a Szövetségesekhez és nem üzent hadat a Központi Hatalmaknak. 57

A Varsói Szerződés összeomlása és a szomszédos Moldáviában 1992-ben kitört

erőszakhullám nyomán a román stratégák ismét fontolóra vették a semlegességet, de arra a következtetésre jutottak, hogy az ország geopolitikai helyzete miatt ez nem reális. Elhatározták, hogy NATO-tagságra (2004. március 29.) és európai uniós tagságra (2007. január 1.) törekednek. 58

Andrei Miroiu, “National and International Security at the Dawn of the 21st

Century: The Case of Romania,” The Romanian Journal of Society and Politics, 2. kötet, 2. szám (2002. október), 102 old. Egy másik lehetséges kivétel a kubai rakétaválság. Raymond Garthoff kiderítette, hogy egy évvel a válság után, 1963 októberében Románia „megtagadta szövetségesi kötelezettségét, amikor titokban az Egyesült Államok kormányához közeledett és semlegességet ígért abban az esetben, ha háború törne ki”. Raymond L. Garthoff, "When and Why Romania

oroszokat és elfogadja külpolitikájában az állandó semlegességet, hanem abból, hogy türelmesen együtt tudott működni Nyikita Hruscsovval a szovjet csapatok kivonása érdekében.59 Ausztria vezetőinek megérte, hogy elkötelezzék magukat az állandó semlegesség mellett, ha véget ér a tízéves négyhatalmi megszállás. Románia a Varsói Szerződés tagjaként nem is gondolhatott semlegességre. Mivel majdnem minden nagyobb konfliktus vagy háború, amelybe Románia a XX. század folyamán belekeveredett, Erdélyt is érintette, nem meglepő, hogy a szomszédos Magyarországon 1956-ban kitört lázadás felkeltette az irredentizmustól való félelmet a romániai vezetőkben. Ha az „ellenforradalmi puccs” győzött volna Magyarországon, „a háborús gyújtogató soviniszta erők megosztották volna a román és a magyar népességet”, állította a román vezetés a fent említett nyilatkozatban, amelyet a szovjet feszültségenyhítő javaslathoz

Distanced Itself from the Warsaw Pact." Cold War International History Project Bulletin 5 (1995): 111 old. 59

Dej és társai magukon kívül voltak örömükben, amikor tudomást szereztek az

osztrák semlegességi szerződésről, mivel rögtön összekapcsolták a szovjet katonai jelenléttel Romániában. Dej állítólag ezt mondta: „A szerződés feltételei... világosak. A szovjet csapatoknak ki kell vonulniuk!” Részlet Ioan Scurtu és Virginia Colin 1994. október 20-án Gheorghe Apostollal készült interjújából a csapatkivonásokról Romániából, lásd #19-es dokumentum, Constantin Hlihor és Ioan Scurtu, The Red Army in Romania. Iaşi; Portland Center for Romanian Studies, 2000, 251 old. Bár a „semlegesség” szó nem fordul elő a szerződés szövegében, az osztrák parlament a külföldi katonai bázisok ausztriai jelenlétének tilalmával együtt törvényerőre emelte, amikor öt hónappal később, 1955. október 26-án belefoglalta az osztrák alkotmányba.

fűztek.60 Ne feledjük, hogy a román-magyar határ (448 km) több mint háromszor olyan hosszú, mint a szovjet (ukrán)-magyar határ (136,7 km). A lényeget illetően állítható, hogy a román vezetők által a Moszkvának felajánlott aktív segítségnyújtás a magyar „ellenforradalom” leveréséhez legalább annyira fakadt belső geopolitikai és ideológiai kényszerítő meggondolásból, mint a Dejféle vezetés azon igyekezetéből, hogy kedvében járjon Moszkvának. Ebbe beletartozik a magyar irredenta kampány elhárításának kényszere (Magyarországon és Románián belül egyaránt) éppen úgy, mint marxizmusleninizmus revíziójának megakadályozása. Nagyjából párhuzamba állítható Ion Antonescu igyekezete, hogy Hitler minden egyéb szövetségesénél több csapatot küldjön a Barbarossa-hadművelethez (1941), azzal az energikus versengéssel, amellyel Dej a blokk többi országát felülmúlva nyújtotta a legtöbb segítséget a Hruscsov-rezsimnek, például önként felajánlotta, hogy Nagy Imrét román földön tartsák fogva. Míg Antonescu azt remélte, rá tudja venni a Führert, hogy a Szövetségesek felett aratott győzelem napján adja vissza Észak-Erdélyt Romániának, Dej úgy gondolta, hatást tud gyakorolni Hruscsovra, hogy váltsa be 1955. november 7-én szóban tett ígéretét a szovjet csapatok kivonásáról. Amint azt Németország és Magyarország I. világháború utáni története is tanúsítja, a területnyerésre vagy az elvesztett területek visszanyerésére irányuló törekvés gyakran vezetett szélsőséges jobboldali rezsimek kialakulásához61 és háborúra sarkallt. Romániában Erdély, Bukovina, Besszarábia, Dél-Dobrudzsa 60

ANIC, fond CC al PCR/Cancelarie, dosar nr. 132/1956, f. 42. "Proiectul

declaraţiei guvernului R.P.R. cu privire la propunerile guvernului U.R.S.S. în problema dezarmarii şi micşorarii incordarii internationale." 21. XI. 1956.

és a Bánát teljes vagy részleges megszerzésének vágya, vagy az elvesztésüktől való félelem határozta meg, melyik háborúzó félhez csatlakozzon az ország. 1916 augusztusában például Ferdinánd román király és a Nemzeti Liberális Párt (Partidul Naţional Liberal) vezetője, Ionel Bratianu a román nacionalisták ösztönzésére hadat üzent Németországnak és Ausztriának. Románia behatolt az Osztrák-Magyar Monarchia területére, mert azt remélte, hogy megszerzi Erdélyt, ahol a lakosságnak mintegy 60 %-a román nemzetiségű volt. 1920. június 4-én a trianoni békekötés nyomán Románia megkapta Erdélyt és a hozzá csatlakozó Alföld egy darabját és a Bánát egy részét, beleértve Temesvárt. Húsz évvel később, nem sokkal a második bécsi döntés (1940. augusztus 30.) után, Románia arra kényszerült, hogy átengedje Észak-Erdélyt Magyarországnak. A Vasgárda, amelyet a román fasiszta Horia Sima vezetett, és Ion Antonescu tábornok (később marsall) szövetségre lépett és megalakította a „Nemzeti Legionárius Állam” kormányát. A román vezetők 1940. november 23-án azért írták alá a Hitlerrel kötött háromhatalmi egyezményt, mert vissza akarták szerezni Besszarábiát és Észak-Bukovinát, de attól is tartottak, hogy Hitler visszaadhatja Erdély többi részét is Magyarországnak, ha ezt nem teszik meg. 62 1941 és 1943 között az Antonescu-rezsim legfontosabb külpolitikai törekvése – a Szovjetunió ellen keleti irányban folytatott háború mellett - az volt, hogy visszaszerezze Észak-Erdélyt. Valójában a sztálingrádi csata (1942. július 17. – 1943. február 2.) során végrehajtott sikeres szovjet ellentámadásig az Antonescukormány tényleg aktívan fontolóra vette, hogy háborúba kezd Magyarországgal 61

Például többek között Hitler Nemzetiszocialista Pártja és Szálasi Ferenc

Nyilaskeresztes Pártja uralmához.

Erdély miatt. Antonescu azonban tudatában volt, hogy egy ilyen háborút csak a Szovjetunió remélt legyőzése után lehet indítani.63 Sztálin halála után, 1953 és 1955 között, az RMP vezetői élénken figyelték a jelentős erdélyi magyar személyiségek beszélgetéseit és tevékenységét, mert tudni akarták, vannak-e irredenta terveik Erdéllyel kapcsolatban. Fazekas János (Ion), a RMP Központi Bizottság titkárságának tagja, és a román, de magyarul folyékonyan beszélő Ioan Băţagă 1955. június 7-i beszélgetése például megmutatja, milyen alaposan elemezték a magyar gyulafehérvári püspök Márton Áron tevékenységét, aki nem sokkal korábban, március 24-én szabadult a börtönből, ahol 1949 óta ült. Ebben az esetben a Márton Áron és Petru Groza (1945-1952 között miniszterelnök, majd államelnök haláláig, 1958-ig) közötti találkozóhoz fűztek megjegyzéseket. Groza, aki szintén tökéletesen beszélt magyarul és papi családból származott, elmondta a két román vezetőnek, hogy felkereste Márton Áront, aki „jó barátja” volt. Băţagă arról panaszkodott, hogy Márton „mozgósítja a papokat” és „megnehezíti a dolgunkat”.64 A beszélgetés során az is szóba került, hogy Márton szerette volna, ha Magyarország annektálja Erdélyt. A püspököt később házi őrizetbe helyezték 1957 júniusától 1967-ig.

62

Barbara Jelavich, History of the Balkans. Cambridge; New York: Cambridge

University Press, 1983, 250 old. 63

Ronald D. Bachman et al, Romania, a Country Study. Washington, D.C.:

Federal Research Division, 1989. Elérhető: http://countrystudies.us/romania/22.htm. 64

ANIC, fond CC al PCR/Cancelarie, dosar nr. 45/1955, filele 2-5, "Stenograma

discuţiei tov. Fazekaş Ioan cu tov. Băţagă Ioan, 7.VI.1955".

A levéltári anyagok arról tanúskodnak, hogy a magyar vagy akár román lakosság körében elhangzó irredenta és lázító megjegyzések állandó riadalomban tartották az RMP-vezetőket, akik bizonyos esetekben rá is játszottak a „magyar veszélyre”, hogy a román nemzetiségű polgárokat rémisztve engedelmességre szoktassák őket. Mivel sok háború és vérontás után végre sikerült Erdélyt megszerezniük, a bukaresti rezsim éberen figyelt minden veszélyre, amely azzal fenyegethetett, hogy ismét elveszíthetik. Roman osztotta Fazekas és Băţagă Erdéllyel kapcsolatos aggályait. A felindultságtól némiképp összefüggéstelenül így tájékoztatta kollégáit a RMP Politikai Bizottság 1956. november 2-i ülésén: „Távozásunkkor jól megjegyeztem Kádár néhány kijelentését, aki [...] azt mondta: „adjatok autonómiát Erdélynek”. [...] Ez románellenes hangulatot jelez még a felső vezetőség körében is, ami fölött nem hunyhatunk szemet [...] Ráadásul ebben a tragikus helyzetben, amikor ellenforradalom dúlt, anélkül, hogy azt mondta volna: legyetek erősek és fogjátok szorosan Erdélyt, Kádár azt mondta: adjatok autonómiát Erdélynek.” 65 Ugyanezen az ülésen Mălnăşan beszámolt Vas Zoltánról, aki először összetévesztette őt egy jugoszláv tisztségviselővel és a következő megjegyzést tette: „Önöknél ez a [nemzetiségi] kérdés leninista alapon meg lett oldva, nem mint Romániában.” Amikor Vas rájött, hogy Mălnăşan román, ezt mondta:

65

ANIC, fond CC al PCR/Cancelarie, dosar nr. 48/1956, ff. 1-10, "Stenograma

şedinţei Biroului Politic al CC al PMR în care Aurel Mălnăşan şi Valter Roman raportează felul în care şi-au îndeplinit misiunea la Budapesta,

Nálatok ez még egy probléma, ti azt hiszitek, hogy meg van oldva. Végül is az az autonómiai forma, amit megadtatok, nem autonómia, és gondoljátok meg jól, és ne feledjétek, hogy az ottani magyarság a budapesti rádiót hallgatja, hogy a Ludas Matyi olyan elterjedt nálatok, hogy a magyarok errefelé tájékozódnak. Adjatok több szabadságot és oldjátok meg igazságosabban, leninista alapon a problémát.66 Mălnăşan így folytatta: „Azt mondta, hogy az emberek náluk gyűlölnek bennünket, azt mondta, hogy máris felhangzott a „nem, nem, soha” jelszó, a régi magyar soviniszta, irredenta jelszó, és számíthatunk arra, hogy kirobban egy románellenes, soviniszta, irredenta hullám.”67 Mălnăşan azt is közölte kollégáival, hogy látott Bocskai-sapkás gyerekeket és mindenki „kokárdával, trikolor karszalagokkal” járt.68 Románián belül pedig a Bucureşti, 2 noiembrie 1956", lásd Andreescu et al. Maghiarii din România, 224 old. Lásd még: Lipcsey et al., Magyar-román kapcsolatok 1956-1958, 132-3 old. 66

Andreescu et al., Maghiarii din România, 224 old. Az idézet Gyarmath János

fordítása. Lásd Magyar Szó, 1999. április 14. Közismert, hogy a Ludas Matyi volt az egyetlen szatirikus hetilap Magyarországon 1945-1992 között. A kommunista hatóságok 1956. október 25-től 1957 februárjáig betiltották. Az újságot Fazekas Mihály 1804-ben írt verses „regéjének” hőséről, egy parasztfiúról, Matyiról nevezték el, aki bosszút áll egy nemesemberen. 67


şedinţei Biroului Politic al CC al PMR în care Aurel Mălnăşan şi Valter Roman raportează felul în care şi-au îndeplinit misiunea la Budapesta, Bucureşti, 2 noiembrie 1956"(#27-es dokumentum), Andreescu et al. Maghiarii din România, 219 old. Lásd még: Magyar Szó, 1999. április 14. Az idézet Gyarmath János fordítása. 68

Andreescu, et al. Maghiarii din România, 218 old. Ismeretes, hogy a Bocskai-

sapkát Bocskai István erdélyi fejedelemről (1557-1606) nevezték el, aki 1604-ben egy Habsburg-ellenes felkelés élére állt. A sapka viselése kihívó cselekedetnek minősült, és a magyar Belügyminisztérium 1946-ban be is tiltotta. A piros-fehérzöld kokárda szintén a marxista-leninista internacionalizmus elleni nemzeti ellenállást jelképezte. Lásd még: Magyar Szó, 1999. április 14. Az idézet Gyarmath János fordítása.

Securitate tisztjei olyan beszélgetésekről adtak jelentéseket, mint például amilyen október 26-án hangzott el Brassóban a Műszaki Egyetemen. A pártinstruktorokat arra készítették fel, hogy amikor elhangzik a szokásos kérdés, miért kellett a szovjet hadseregnek beavatkozni Magyarországon, válaszolják a következőt: „mert a magyar lázadók azt akarták, hogy az északerdélyi magyarok csatlakozzanak hozzájuk”69. Dej maga is az elrémisztés taktikáját követte, amikor 1956. december 15-én és 16-án indulatos hangvételű beszédet tartott a Magyar Autonóm Tartományban rendezett pártkonferencián, ahol azzal vádolta meg a magyar közösséget, hogy nem lojálisak a román államhoz.70 Azzal összhangban, ahogy Constantinescu és Ceauşescu Nagy Imrét és a magyar forradalmárokat a „horthysta fasiszták” ördögi színében és náci stílusú atrocitások elkövetőiként tüntette fel, ez a Dej-beszéd – amelyben a november 24-én Budapesten elhangzott felszólalásának fő gondolatait ismételte meg – már előrevetítette azt, hogy rövidesen lesújtanak a magyar kisebbségre.71 Az 1956 utáni romániai megtorlások a magyar nemzetiségűekre, a magyar nyelvű intézményekre és a magyarlakta területekre irányultak. 1956 decembere és 1962 októbere között 28.000 embert tartóztattak le Romániában politikai 69

ANIC, fond CC al PCR/Cancelarie, dosar nr. 74/1956, ff 6-10. "Buletin

informativ referitor la starea de spirit din ţară şi măsurile preconizate pentru rezolvarea problemelor interne şi contracararea efectelor evenimentelor din Ungaria, Bucuresti, 26 octombrie 1956", lásd Lungu és Retegan, 1956 Explozia, 86 old. 70

Andreescu et al., Maghiarii din România, 952 old.

71

Ennek a beszédnek elemzését és visszhangját lásd: Stefano Bottoni,

Transilvania rossa. Il comunismo romeno e la questione nazionale, 1944-1965. Roma: Carocci Editore, 2007, 176-7 old.

okokból.72 A legtöbb letartóztatás és kivégzés a Magyar Autonóm Tartományban történt. Egy forrás szerint 1957 és 1960 között legalább 2.500 embert tartóztattak le és börtönöztek be a magyar forradalommal való szolidaritás és a román állam elleni fegyveres felkelés tervezésének vádjával.73 A magyar nemzetiségűek általában sokkal hosszabb börtönbüntetést kaptak, mint a románok.74 Például öt magyart 25 évnyi, 22 magyart pedig 20 évnyi kényszermunkára ítéltek csupán azért, mert megkoszorúzták Petőfi Sándor fehéregyházi emlékművét.75

72

Stefano Bottoni, "Kényszerből stratégia: a roman állambiztonság válaszlépései

a magyar forradalomra 1956-1958." Lásd Ablonczy Balázs és Fedinec Csilla (szerk.): Folyamatok a változásban: a hatalomváltások társadalmi hatásai KözépEurópában a XX. Században. Budapest, Teleki László Alapítvány, 2005, 221-254 old. 73

Árpád Kosztin, Az Erdélyben elkövetett magyarellenes román kegyetlenkedések

időrendje és leltára. Budapest: Szenci Molnár Társaság, 2000. Lásd még az angol fordítást: "Chronicle of Cruelties: Romanian Mistreatment of the Hungarian Minority in Transylvania," ford. Bessenyey Éva Barcza. http://www.hungarianhistory.hu/lib/kosztin/kosztin.pdf, 112 old. 74

Stefano Bottoni, "Recepció és párhuzamosság. A romániai '56 és a magyar

forradalom viszonya," Korunk, 2006. 2. szám, 40-48 old. Pál-Antal Sándor, aki a marosvásárhelyi (a Magyar Autonóm Tartomány székhelye) Ügyészi Hivatal irattárában folytatott kutatást, kimutatta, hogy 1956. október 28. és 1961. december 31. között. kb. 907 büntetőeljárást indítottak. Ezek közül 781 bíróság elé is került. Az ügyek 49%-a (380) esetében „ellenforradalmi” tevékenység volt a vád. Lásd Sándor Pál-Antal: "Egyházi személyek elleni megtorló perek a romániai Magyar Autonóm Tartományban az 1956-os magyar forradalom után". Elérhető: http://www.heh.hu/egyhaziszemelyek.htm#_ftnref3., dátum nélkül. 75

Lásd Kosztin, Chronicle of Cruelties (angol változat), http://www.hungarian-

history.hu/lib/kosztin/kosztin.pdf, 112 old.

Három évvel később, a Politikai Bizottság 1959. április 20-23-i ülésén, az RMP vezetői jóváhagyták a Bolyai Egyetem – az erdélyi magyar értelmiség védbástyája – és a Babeş Egyetem egyesüléséről szóló határozatot. Az új egyesített intézményben 137 román, és csak 43 magyar nyelvű kurzust hirdettek meg.76 1960. december 24-én a Magyar Autonóm Tartományt mesterségesen feldarabolták, majd a Ceauşescu-rezsim 1968. február 16-án teljes egészében fel is számolta. Kritikusok esetleg megjegyezhetik, hogy a szomszédos Magyarországon fortyogó bajok arra késztették a bukaresti vezetést, hogy a nyugtalanság megakadályozására és a romániai magyar közösség lecsillapítására bizonyos engedményeket tegyen. Rövid távon az RMP Politikai Bizottsága pontosan így cselekedett. 1956 szeptemberében és októberében a Politikai Bizottság egyebek között arról döntött, hogy a Kulturális Minisztériumba magyar nemzetiségű miniszterhelyettest neveznek ki, új szárnyat építenek a magyar oktatási nyelvű Bolyai Egyetemhez, rehabilitálnak magyar írókat és akadémikusokat (Balogh Edgárt, Demeter Jánost, Takács Lajost, Gaál Gábort és Kacsó Sándort), kellő tisztelettel illetik Arany Jánost és Ady Endrét, és – mint korábban említettük – újra indítják a Korunk-at.77 Miután azonban a szovjet csapatok 1958-ban elhagyták Romániát, a vezetőség radikálisan irányt váltott.

76

Andrew Ludányi, "The Impact of 1956 on the Hungarians of Transylvania,"

Hungarian Studies, 20 kötet, 1 szám (2006), 102-3 old. 77

ANIC, fond CC al PCR/Cancelarie, dosar 99/1956, ff. 25–27. "Extras din

protocolul şedinţei Biroului Politic al CC al PMR din 18 septembrie 1956"#6-os dokumentum, és MOL, KÜM, XIX-J-1-j-Rom-27/a-007588/1956, 5.X.1956, 3-5., (#10-es dokumentum), Andreescu et al. Maghiarii din România, 134–7, 172-5 old.

Valójában sem a Nagy-kormánynak, sem az invázió utáni Kádárkormánynak nem voltak revizionista céljai.78 A szovjet invázió után ingatag helyzetben lévő Kádár-kormánynak szüksége volt a jó viszonyra Romániával. Amikor Kádár párt- és állami küldöttség élén 1958. február 20-28. között Romániában járt, kifejezetten dicsérte a Dej-rezsim nemzetiségi politikáját, továbbá kijelentette, hogy Magyarországnak nincsenek területi igényei és elfogadja a status quo-t. 1958. április 16-án és május 7-én román és magyar tisztségviselők jegyzőkönyvet írtak alá a gazdasági együttműködésről és különböző cserékről a két ország között.79 A Nagy Imre-ügy A Nagy Imre-ügy - az összes többi kelet-európai csatlóshoz képest egyedülállóan - a negyedik aspektusa annak, ahogy a magyar felkelés érintette az RMP vezetőit. Amellett, hogy a román és a magyar vezetők, talán nem szándékosan, kimutatták a szovjet katonai képességek iránti lenézésüket és fokozódtak aggodalmaik az erdélyi irredentizmus miatt, a Nagy-ügy is elmélyítette a román vezetőknek azt a vágyát, hogy soha ne kerüljenek hasonló helyzetbe. A fogvatartónál senki sem látja jobban a fogvatartott szenvedéseit. Ha eltávolítják a szovjet hadsereget és tanácsadókat Romániából, ez biztosíthatja, hogy a bukaresti vezetőknek ne kelljen majd egy napon megtapasztalniuk Nagy Imre megaláztatását. A közvetlen katonai jelenlét hiánya taktikailag bonyolultabbá tenne és kevésbé valószínűsítene egy szovjet inváziót.

78

Tismăneanu megállapítása szerint a romániai vezetők a Nagy-kormány

„marxista revizionizmusától” tartottak, nem pedig „területi irredentizmusától”, lásd Tismăneanu, Stalinism for all Seasons, 153, 304 (36. jegyzet) old. 79

Andreescu et al., Maghiarii din România, 945, 953 old.

Sebes István külügyminiszterhelyettes 1956. november 22-én Mălnăşanhoz intézett levelében kimondatlanul is sértően nyilatkozott a szovjet haderő képességeiről, amikor elmagyarázta, hogy azért kell Nagy Imrét deportálni Magyarországról, mert az ő „és társainak személyi biztonságát .a Magyar Népköztársaságban veszély fenyegeti”, ugyanis „a meggyilkoltak s megkínzottak hozzátartozói” esetleg Nagy Imrén akartak bosszút állni, mert nem ítélte el „az ellenforradalom” során végrehajtott „gaztettek elkövetőit”.80 Bár Budapesten nem állomásoztak szovjet csapatok, a hadtest részei számos magyar városban: Székesfehérváron, Győrben, Szombathelyen, Kecskeméten, Szolnokon, Szegeden, Debrecenben és Pápán helyezkedtek el.81 „Másrészt a provokátor, ellenforradalmár elemek nem riadnának vissza attól, hogy Nagy Imre és csoportjához tartozó más személyek életére törjenek azzal a céllal, hogy a 80

"Scrisoarea lui István Sebes către Mălnăşanu, locţiitor al ministrului de

Externe, Bucureşti, 22 noiembrie 1956", lásd Ileana Ioanid, Nagy Imre. Însemnări de la Snagov: Corespondenţă, rapoarte, convorbiri. Bukarest: Polirom 2004, 228 old. A családnevet tévesen írták ebben a könyvben. Helyesen: Mălnăşan. A magyar szöveget, többek között, lásd: Baráth Magdolna és Sipos Levente (szerk.), A snagovi foglyok. Nagy Imre és társai Romániában, Budapest: Napvilág Kiadó, Magyar Országos Levéltár, 2006, 395-6 old. Mălnăşan nevét itt is tévesen írták. 81

Az Orosz Föderáció Külpolitikai Levéltára (Arkhiv Vneshnei Politiki Rossiiskoi

Federatsii, AVP RF), Moszkva, f. 077, o. 37, d. 18, p. 188, l. 19. „Pjotr Lascsenko altábornagytól, a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok parancsnokától Andropov szovjet nagykövetnek”, 1956. május 18. Lásd még Malasenko, "Osobyi korpus v ogne Budapeshta," Voenno-Istoricheskii Zhurnal, 1993, szám 10, 24 old. Malasenko beszámolóját a folyóirat négy egymást követő száma közli: 1993. október, szám 10, 22-30 old.; 1993. november, szám 11, 44-51 old.; 1993. december, szám 12, 33-57 old.; és 1994. január, szám 1, 30-6 old.

következményekért a felelősséget a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányra hárítsák”, írta Sebes ebben a levélben, amely hivatalos egyezményként szolgált a magyar és a román kormány között Nagy Imre romániai tartózkodásáról. „Ilyen körülmények között... a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány azon kéréssel fordul a román kormányhoz, hogy ezen személyek személyes biztonsága érdekében adjon nekik lehetőséget a Romániában való tartózkodásra”.82 Közben jelentések érkeztek arról, hogy Nagy romániai internálása sztrájkokat idézett elő Magyarországon és nyugtalanította a magyar írókat. Mindez megerősítette az RMP-vezetők aggályait. Francisc Păcuraru követ 1956. december 10-én azt jelentette, hogy „a románellenes sovinizmust megerősítette Nagy Imre és csoportjának a Román Népköztársaságba való érkezése”.83 Egy héttel korábban Popescu nagykövet arról tájékoztatta a román külügyminisztériumot (Ministerul Afacerilor Externe, MAE), hogy „Nagy Romániába távozásának híre újra aggodalmakat keltett” az Írószövetség és az Újságírószövetség tagjai között. Déry Tibor és Boldizsár Iván a két szervezet képviseletében azt javasolta, hogy „küldjenek tiltakozó leveleket Hruscsov és Gheorghiu-Dej elvtársaknak”.84 Păcuraru és Popescu egyaránt jelezte, hogy „a 82

"Scrisoarea lui István Sebes către Mălnăşanu, locţiitor al ministrului de

Externe, Bucureşti, 22 noiembrie 1956", lásd Ioanid, Nagy, Imre. Însemnări de la Snagov, 228 old. A magyar szöveget, többek között, lásd: Baráth és Sipos, A snagovi foglyok, 395-6 old. 83

Arh. MAE, fond Budapesta, dosar nr. 210/Ungaria 2, "Raport". Scris de F.

Păcuraru, 10. XII. 1956, f. 6. Magyarul: Lipcsey et al., Magyar-román kapcsolatok 1956-1958, 198 old. 84

Arh. MAE, fond Budapesta, dosar nr. 7, volumul 3, număr 166, Telegramă

cifrată intrată nr. 265. Trimisă de Popescu de la Ambasada României din Budapesta către MAE, 28. XI. 1956.

Nagy Imre-ügy újabb sztrájkhullámot idézett elő”. „A házfalakon plakátok voltak láthatók, amelyek hat-tíznapos sztrájkra szólítottak fel”.85 Ezek némelyikét a budapesti Munkástanácsok írták alá. Popescu ezt írta: A Munkástanács ultimátumszerű hangon beszélt: 24 órán belül induljon el egy küldöttség az RNK-ba, hogy személyesen magától Nagy Imrétől győződjön meg, hogy ott saját akaratukból tartózkodnak. Azután 24 órán belül üljenek össze a magyar, román és jugoszláv kormány képviselői, hogy tisztázzák a helyzetet Nagy Imrével. Kádár elvtárs ezzel kapcsolatban azt válaszolta, hogy nincs miről tárgyalni. Azzal felállt és elment.86 Az RMP-vezetőség elejétől fogva szorgalmazta, hogy „menedéket” nyújt Nagy Imrének és „cinkosainak”. „Nem voltunk passzívak, nem egyszerű nézőkként tekintettük a magyarországi eseményeket”, mondta Dej kollégáinak a december 1-i politikai bizottsági ülésen. „Közvetlenül figyeltem arra, hogy az események a magyar nép és a magyar szocializmus érdekei szerint alakuljanak, és a mi érdekeink szerint is, így nem hogy nem vártunk, de nem hagytuk, hogy a Szovjetunió magában cselekedjen”.87 Bodnăraş hozzátette:

85


cifrată intrată nr. 269. Trimisă de Popescu de la Ambasada României din Budapesta către MAE, 29. XI. 1956, oră 08.00. Lásd még Arh. MAE, fond Budapesta, dosar nr. 210/Ungaria 2, "Raport". Scris de F. Păcuraru, 10. XII. 1956, ez utóbbi magyarul: Lipcsey et al., Magyar-román kapcsolatok 1956-1958, 194-8 old. 86


cifrată intrată nr. 269. Trimisă de Popescu de la Ambasada României din Budapesta către MAE, 28. XI. 1956. Magyarul: Lipcsey et al., Magyar-román kapcsolatok 1956-1958, 180 old.

Általában a kezdeményezés teljesen tőlünk eredt, mindenféle külső nyomástől mentesen. Kezdettől fogva, amikor megtudtuk, hogy Nagy a jugoszláv követségen keresett menedéket, úgy gondoltuk, hogy Nagy kényelmetlen helyzetbe hozta Jugoszláviát, és nem volt jó ötlet, hogy Jugoszláviába menjen. Nem tett volna jót Jugoszlávia presztizsének. Mivel más megoldás nem akadt, mi kezdeményeztük, hogy hozzák Nagyot Romániába.88 A románok a közömbös és fondorlatos talpnyalók szerepét játszották, miközben Nagy Imrét és társait elszigetelték a külvilágtól. A magyarokkal együtt megtiltották, hogy az ENSz képviselői meglátogassák őt, bár az indiai képviselők azzal fenyegetőztek, hogy „Egyiptomban rendezik a helyzetet”, ha a magyarok és a románok megakadályoznak egy ilyen látogatást.89 A román lakosságnak fogalma sem volt Nagy tartózkodási helyéről, sőt eleinte magának Nagy Imrének sem. Még mielőtt felszállt volna a Bukarestbe tartó gépre – amelyet szovjet pilóták vezettek – november 22-én este 10.30-kor két órán keresztül tárgyalt 87


Sedintei Biroul Politic al CC al PMR din ziua de 1 decembrie 1956."Lásd Lungu és Retegan, 1956 Explozia, 330 old. 88


Sedintei Biroul Politic al CC al PMR din ziua de 1 decembrie 1956."Lásd Lungu és Retegan, 1956 Explozia, 337 old. 89


cifrată intrată nr. 257. Trimisă de Popescu de la Ambasada României din Budapesta către MAE, 26. XI. 1956 oră 20.00. Popescu nagykövet táviratban értesítette Bukarestet, hogy India csehszlovákiai nagykövete, Jagan Nath Khosla, november 25-én felkereste Kádárt és azt szorgalmazta, hogy Kádár fogadja az ENSz-megfigyelőket, különben „India még határozottabban foglalhat állást az egyiptomi kérdésben és segíthet enyhíteni a feszültséget.” Popescu aztán elmagyarázta, hogy a Kádár-rezsim „anyagot készít elő Csou-En-laj számára, amelyet felhasználhat arra, hogy befolyásolja Indiát a magyar kérdésben.” (A Csou-En-laj vezette kínai küldöttség két hónappal később, 1957. január 16-án látogatott Budapestre.)

Romannal a Rákóczi Ferenc katonai iskolában, ahol a szovjet hadsereg főhadiszállása volt. Roman igyekezett rábírni Nagyot arra, hogy önként írja alá lemondását a miniszterelnöki posztról és adja meg támogatását a Kádárrezsimnek. Roman közölte Nagy Imrével Kádár és Dej döntését, hogy Romániába kell mennie, és biztosította, hogy csak „egy-két hónapra” marad ott. Ezután Nagy visszatérhet Magyarországra és politikai szerephez juthat. Nagy Imre kategorikusan visszautasította, hogy bármit is önként aláírjon, hangoztatva, hogy ő „a szovjet állambiztonsági szervek foglya”, ezért, ahogy ő maga fogalmazott, „nem vagyok politikai állásfoglalásom lehetőségeinek birtokában”. Roman ezután ismét hazudott, mert azt válaszolta, hogy Nagy Imrét akarata ellenére nem fogják eltávolítani.90 Nagy valószínűleg nem sejtette, hogy Bukarestbe viszik, mert két órával később, amikor a gép leszállt, azt hitte, hogy Ukrajnában, Lvovban van.91 Úgy tűnik, a jugoszlávok sem sejtették, hol lehet a Nagy-csoport. 1956 december 7-én tett búcsúlátogatásakor Dalibor Soldatić azt mondta Popescunak, „Tudomása szerint a csoport Sinaián tartózkodik”, és ez „egyike az ország legszebb részének, csodálatos hely a pihenésre”.92 (Sinaia Ploieştitől 60 km-re északnyugatra fekvő hegyvidéki 90

"Scrisoarea din 21 decembrie 1956", in Ioanid, Nagy, Imre. Însemnări de la

Snagov, 176. old. Lásd még AVP RF, f. 3, o. 64, d. 488, ll. 95-6. "Telefonogramma G. M. Malenkova, M. A. Suslova, A.B. Aristova iz Budapeshta v TsK KPSS, 23 noiabria 1956 g." Lásd Iszlamov et al., Sovetskii Soiuz i Vengerskii Krizis 1956 goda, 676-7 old., és Dennis Deletant, Communist Terror in Romania: GheorghiuDej and the Police State, 1948-1965. New York: St. Martin's Press, 1999, 265-6 old. Nagy Imre szavait idézi: Baráth és Sipos, A snagovi foglyok, 40 old. 91

Rainer János, Nagy Imre 1953-1958, 2. kötet. Budapest 1999, 351 old.

92


cifrată ieşită nr. 295. Trimisă de Popescu de la Ambasada României din

üdülőhely). Nagy Imrét és társait azonban Snagovba, egy Bukaresttől 40 km-re északra fekvő kis faluba vitték. A sors iróniája, hogy itt volt állítólag Vlad Tepeş [Karóbahúzó Vlad] temetkezési helye. Ő volt az a történelmi figura, akiről Bram Stoker mintázta 1897-ben megjelent regényének, a Draculának főhősét. A Nagy Imrével folytatott tárgyalások során a román kormánymegbízottak ügyesen megkerülték a kérdéseit és továbbra is becsapták. Dej-nek és munkatársainak már nagy gyakorlatuk volt abban, hogyan lehet ártatlan embereket hosszú időre titokban fogva tartani. Például Lucreţiu Pătrăşcanu korábbi igazságügyminiszter hat évig (1948-1953) volt titkos fogságban, a kivégzését pedig hajnali 3-kor rendezték meg minden kirakatper nélkül. Amikor Nagy Imre december 11-én találkozott Romannal, az utóbbi biztosította őt, hogy „amennyiben ... pozitívan ítélik meg a helyzetet, nem lesz semmi ok arra, hogy benneteket hosszasan itt tartsanak.93 Ez nem valószínű, mert alig két héttel korábban, november 24-én, Kádár ezt mondta a hozzá látogató román küldöttségnek: „Maradjanak ezek az emberek [a Nagy Imre-csoport] az ország területétől távol és ha van becsület bennük, önszántukból teszik.”94 Nagy Imre írásaiból és beszélgetéseiből, amíg házi őrizetben volt Snagovban – ezek nemrég jelentek meg románul és magyarul - kiderül, hogy az elmozdított Budapesta către MAE, 8. XII. 1956, oră 11.15. Magyarul: Lipcsey et al., Magyarromán kapcsolatok 1956-1958, 191 old. 93

"Discuţie cu Valter Roman, 11 decembrie 1956 (ascultări)", lásd Ioanid, Nagy,

Imre. Însemnări de la Snagov, 263 old. Magyarul: Baráth és Sipos, A snagovi foglyok, 143 old. 94

Némethné Vágyi Karola és Sipos Levente (szerk.), Az MSZMP ideiglenes vezető

testületeinek jegyzőkönyvei. 1956. november 11-1957. január 14. 1. kötet. Budapest, Politikatörténeti Intézet, 1993, 115 old.

vezető életkörülményei közvetlen összefüggésben álltak Kádár vele kapcsolatos szándékaival.95 November 11-én, egy teljes héttel a második szovjet megszállás után, miközben Nagy Imre még mindig a jugoszláv nagykövetségen volt, a magyar kormánytisztviselők tárgyaltak arról, hogy bevonják őt is a Kádárkormányba, noha Kádár elutasította az ötletet.96 Egy nappal korábban azonban az oroszok azt javasolták, hogy Nagyot és „cinkosait” deportálják a Varsói Szerződés valamelyik országába.97 A Nagy Imre-csoportot a RMP Központi Bizottság magyar származású tagja, Alexandru Moghioroş (Mogyorós Sándor) fogadta Otopeniben, Bukarest közvetlen közelében. Ezután gépkocsival Snagovba mentek. A szovjet KGB szigorú felügyelete alatt – minden szobában mikrofonokat rejtettek el – Nagyot román vezetők látogatták meg: Roman, Nicolae (Miklós) Goldberger (korábbi Komintern-aktivista, a negyvenes években Észak-Erdély kommunista párttitkára, 1956-ban a Társadalomtudományi Intézet rektora) és Iosif Ardeleanu (Adler Döme), erdélyi magyar ajkú zsidó, és 1951 és 1973 között a román cenzori hivatal főnöke. Három nappal később, november 26-án, Roman hosszasan tárgyalt Naggyal, akivel együtt dolgozott 95

Lásd Baráth és Sipos, A snagovi foglyok. Két évvel korábban rövidített változat

jelent meg románul. Lásd Ioanid, Nagy, Imre. Însemnări de la Snagov. 96

AVP RF, f. 3, o. 64, d. 486, ll. 128-132. "Telegramma M. A. Suslova i A. B.

Aristova v TsK KPSS o besede s Ia. Kádárom, 12 noiabria 1956 goda." Lásd Iszlamov et al., Sovetskii Soiuz i Vengerskii Krizis 1956 goda, 644 old. 97

RGANI (Moszkva), f. 3, o. 14, d. 75, l. 1, 10-12. "Pis’mo TsK KPSS TsK SKIu,

prilozhenie 1 k punktu I protokola no. 54, 10 noiabria 1956 g." Lásd Iszlamov et al., Sovetskii Soiuz i Vengerskii Krizis 1956 goda, 634 old.

Moszkvában a Kominternben. Bár eleinte Borilă és Bodnăraş is látogatta a csoportot, később Roman jött a leggyakrabban Snagovba.98 Nagynak még legalább négy hosszú megbeszélése volt Romannal és Goldbergerrel (december 10-én, 11-én, 13-án és 21-én). Nagy szerint utoljára december 21-én találkozott szemtől szembe román vezetővel, és csak ezen a találkozón mutatták meg neki azt a magyar-román „egyezményt”, amely rá és társaira vonatkozott (a Sebes- Mălnăşan levelet). December 22-23-án Marosán György látogatott Romániába, de eszébe sem jutott, hogy elmenjen Nagyhoz Snagovba.99 Mint azt már említettük, decemberben a Kádár-kormány még mindig nagyon törékeny volt, jobbról és balról egyidejűleg gyakoroltak rá nyomást. A kínaiak azért nyaggatták Kádárt, miért van olyan sok kommunistaellenes megnyilvánulás a magyar sajtóban. Egy november 24-án tartott beszédben Kádár így panaszkodott: ,,Azt kérdik tőlem: 'Hogy képzelik maguk, hogy állandóan leköpik magukat ország-világ előtt és ugyanakkor jóérzésű 98

Tismăneanu, Stalinism for All Seasons, 156 old.

99


cifrată ieşită nr. 29139. Trimisă de Mălnăşan către Ambasada României din Budapesta, 20. XII. 1956 oră 20.30.

emberekhez fordulnak, hogy jöjjenek magukhoz?' "100 Támogatást keresve a következőket is mondta a reformpárti hallgatóságnak: "Majd három hét múlva demokratikusak leszünk. Majd három hét múlva ötven lapot is kiadhatnak."101 Popescu nagykövet szerint magyar nők büntetés nélkül megúszták, amikor fizikailag bántalmaztak szovjet tiszteket.102 Egy esetben Kádár nem tudta megakadályozni egy „provokatív” cikk megjelenését a szakszervezetek újságjában, a Népakaratban, egy másik esetben Kádár nem tudta keresztülvinni, hogy beolvassanak egy közleményt, mert a rádióbemondó egyszerűen nem volt hajlandó. Kádár így tiltakozott: Nincs itt az ideje annak, hogy most azon vitatkozzunk, hogy ez vagy az az állami szerv hogyan legyen majd a jövőben, hogy valaki a kormányba bemenjen-e vagy kimenjen. Nem tudunk most azon vitatkozni, hogy a Belsped dolgozójának 3,70 vagy 6 forint legyen az órabére. Nem tudunk azon vitatkozni ezekben a napokban, hogy a népi demokratikus rendszer egy párttal legyen...vagy kegyen 100

Némethné Vágyi Karola és Sipos Levente (szerk.), Az MSZMP ideiglenes vezető

testületeinek jegyzőkönyvei. 1956. november 11-1957. január 14. 1. kötet. Budapest, Politikatörténeti Intézet, 1993, 113 old. Románul: "Cuvîntarea lui Kádár János la Budapesta în prezenţa delegaţiei române, 24 novembrie 1956." Lásd Ioanid, Nagy, Imre. Însemnări de la Snagov, 231 old. Az Ioanid által szerkesztett román nyelvű változatban tévesen november 28. van megadva a beszéd időpontjaként. 101

Ibid., 115 old.

102


cifrată intrată nr. 281. Trimisă de Popescu de la Ambasada României din Budapesta către MAE, 4. XII. 1956, oră 19.00. Erről magyarul lásd: Lipcsey et al., Magyar-román kapcsolatok 1956-1958, 181-2 old.

többpártrendszer, ... hanem arról, legyen-e népi demokratikus rendszer – és most ezért kell harcolni.103 A Kádár-rezsim odáig is elment, hogy egy közleményt fogalmazzon meg, bár ezt soha nem publikálták, amelyben az egyik kitétel szerint a nem-kommunista pártok is kormányzati szerephez jutottak volna. A rezsim azonban nemsokára kezdett megszilárdulni. December 8-án a szovjet és magyar biztonsági erők Salgótarjánban fegyvertelen tüntetőkre lőttek. Ötvenkét embert megöltek, 150-et pedig megsebesítettek. Egy héttel később, december 15-én került sor az első hivatalos kivégzésre, Soltész Józsefére, Miskolcon.104 Amikor a Hruscsov-vezetés kapott egy példányt Kádár tervezetéből, amelyben hatalmat ígért a nem-kommunista pártoknak, azonnal csúcstalálkozót kezdeményezett. A Szovjetunió, Bulgária, Csehszlovákia, Románia és Magyarország képviselői 1957. január 1-től 4-ig üléseztek Budapesten. A csúcstalálkozó román és csehszlovák jegyzőkönyvei szerint a napirenden lévő egyik legfontosabb kérdés azon kívül, hogy a magyar nem-kommunista pártok nem részesedhetnek a hatalomból, az volt, hogy megállapítsák „Nagy Imre és mások felelősségét és elszámoltathatóságát a magyarországi eseményekben és ennek jogi következményeit”. A Varsói Szerződés többi tagországától megnyilvánuló nyomás hatására a Kádár-kormány minden valószínűség szerint ezen a találkozón döntötte el, hogy Nagy Imrét és „cinkosait” bíróság elé 103

Némethné és Sipos (szerk.), Az MSZMP ideiglenes vezető testületeinek

jegyzőkönyvei. Budapest, Politikatörténeti Intézet, 1993, 113 old. Románul: "Cuvîntarea lui Kádár János la Budapesta în prezenţa delegaţiei române, 24 novembrie 1956." Lásd Ioanid, Nagy, Imre. Însemnări de la Snagov, 232 old. 104

Békés et al., The 1956 Hungarian Revolution, xlvii old.

állítja.105 A Kádár-kormány 1957. január 25-én Kállai Gyulát, az MSzMP Ideiglenes Központi Bizottsága és Ideiglenes Intéző Bizottsága kulturális ügyekért felelős tagját Bukarestbe küldte, hogy tárgyaljon Nagy Imre csoportjával és önkritikára bírja őket. Kállai még amiatt is panaszkodott, hogy Nagy és társai milyen „királyi ellátást” kapnak a román elvtársaktól.106 Február 2-án Salgótarjánban Kádár nyilvánosan vádolta meg Nagy Imrét azzal, hogy ellenforradalmi lázadást szított. Később, 1957. február 26-án Kádár elhárította az MSzMP Ideiglenes Központi Bizottsága néhány tagjának, többek között Aczél Györgynek és Fehér Lajosnak az ellenállását, akik nem helyeselték a Nagy Imrecsoport elnyomását. Végül azt a döntést hozták, hogy Nagy Imrét büntető eljárásnak kell alávetni. Maga Kádár nem nyugodhatott addig, amíg ellenségét – aki az ő rendszerének törvénytelenségét testesítette meg – teljesen meg nem semmisíti.107 Nagy is érzékelte, hogy valami megváltozott. Már január 26-án ezt jegyezte meg: „hazai újságokból ... arra kell következtetni, hogy ügyünkben ... bizonyos döntések történtek, ... és rólunk, de meghallgatásunk nélkül határoztak.”108 Ezután Nagy valószínűleg megbánta, hogy morgolódott. Rideg börtönőrei azonnal leállították az újságok átadását. „Január 27-e óta ... semmiféle újságot 105

Lásd a csehszlovák memorandumot, AÚV KSČ, F. 07/16, lásd Békés et al. The

1956 Hungarian Revolution, 492 old. 106

Tismăneanu, Stalinism for All Seasons, 156 old.

107

Aleksandr S. Stykalin, "Soviet-Yugoslav Relations and the Case of Imre

Nagy," Cold War History, 5 kötet, 1 szám (2005. február), 15 old. 108

"Scrisoarea din 26 ianuarie 1957 câtre Comitetul Central Provizoriu al

PMSM şi guvernul al R.P.U." Lásd Ioanid, Nagy, Imre. Însemnări de la Snagov, 181 old. Magyarul: Baráth és Sipos, A snagovi foglyok , 228 old.

nem kapok”, írta Romannak február 9-én. Ugyanebben a levélben még hozzátette: „Január második fele óta életkörülményeink lényegesen megromlottak, bár – tudomásom szerint - még mindig ugyanazon az alapon vagyunk itt, amiért idehoztak”.109 A Nagy Imrét őrző Securitate-ügynökök szeszélyesek lettek. Egyszer csak minden szó nélkül elkezdtek bepillantani a levesestál fedele alá, mielőtt Nagy Imre és a felesége asztalára került volna. Megtiltották neki, hogy körbesétálja a Snagovi-tavat, pedig ez volt a szokása, és nem engedték, hogy filmeket nézzen. Nagy a következőket írta: Meg kell említenem azt is – bár kicsiség, de mégis jellemző a helyzetem alakulására -, hogy például a mozival is milyen furcsa „játékot” űznek. Hosszas kérés és kunyerálás után végre elintézték, hogy hetenként egyszer itt nálam a lakásban mozit mutatnak be. Rendben is volt a dolog február 1ig.110 Észrevette, hogy már senki sem jár hozzá. „Romániába érkezésünk után Bodnăraş elvtárs... közölte, hogy itt-tartózkodásom ideje alatt a Román Munkáspárt Központi Bizottsága tartja velem a kapcsolatot”, írta egy magának Dejnek címzett levelében. „Pár hét óta ez a helyzet megváltozott... senki a Román Munkáspárt Központi Bizottságának tagjai vagy megbízottai közül velem érintkezésbe nem lépett, kérdéseimre választ nem adott”,111 panaszolta a magyar 109

"Scrisoarea către Valter Roman, 9 februarie 1957", lásd Ioanid, Nagy, Imre.

Însemnări de la Snagov, 209-210 old. Magyarul: Baráth és Sipos, A snagovi foglyok, 240 old. 110


Însemnări de la Snagov, 211 old. Magyarul: Baráth és Sipos, A snagovi foglyok, 242 old. 111

"Scrisoarea către Gheorghe Gheorghiu-Dej, prim-secretarul Partidului

Muncitoresc Român, Bucureşti, 12 ianuarie 1957", lásd Ioanid, Nagy, Imre.

és a román kormányhoz január 11-én intézett levelében.112 Március 19-én keserűen jegyezte meg: „Január óta ... a takarítónőn kívül senkivel nincs kapcsolatom”.113 Következésképpen Nagy panaszai egyre feszültebbek lettek. Miután december 15-én kért egy jegyzetfüzetet, december 21-én pedig egy írógépet, számos levelet írt viharos gyorsasággal: legalább négyet a magyaroknak, négyet a jugoszlávoknak, ötöt a románoknak, kettőt a lengyeleknek és egyet az olaszoknak. „Nagy Imre egy hegynyi papírhalmot írt össze az életéről”, mondta Keleti Ferenc magyar nagykövet Georg Stibinek, a Berliner Zeitung keletnémet szerkesztőjének, amikor az utóbbi 1957. június 9-én este meglátogatta a magyar követséget. Gheorghiu-Dej ezekre az írásbeli erőfeszítésekre ezt a megjegyzést tette: „Nagy már régi revizionista”.114 Sem Dej, sem Kádár nem válaszolt soha Însemnări de la Snagov, 208 old. Magyarul: Baráth és Sipos, A snagovi foglyok, 215 old. 112

"Scrisoarea din 11 ianuarie 1957 câtre Comitetul Central Provizoriu al

PMSM şi guvernul al R.P.U.", lásd Ioanid, Nagy, Imre. Însemnări de la Snagov, 178 old. Magyarul: Baráth és Sipos, A snagovi foglyok, 211 old. 113

"Scrisoarea către Aurel Mălnăşanu, locţiitor al ministrului de Externe,

Bucureşti, 19 martie 1957", lásd Ioanid, Nagy, Imre. Însemnări de la Snagov, 216 old. Nagy politikusokra utal, mivel 1957. február 1-én unokái valóban meglátogatták. Magyarul: Baráth és Sipos A snagovi foglyok, 278 old. 114

Az NDK Pártjainak és Tömegszervezeteinek Alapítványi Levéltára (Stiftung

Archiv der Parteien und Massenorganisationen der DDR, vagy SAPMO), Berlin, Zentrales Parteiarchiv (ZPA), DY 30/3660, "Niederschrift: Nagy und Genossen in Rumänien, den 20.6.57." Snagovi fogvatartása idején Nagy Imre két vaskos kéziratot írt. Az egyik egy majdnem 200 oldalnyi önéletrajz, amely az I. világháborúig követi életét, amikor kommunista lett, lásd Nagy Imre, Szántó László és Vészi János (szerk.), Viharos emberöltő, 1896-195...? (Budapest, Nagy

Nagy aggódó kérelmeire, amelyek végső sorsukat tekintve némiképp emlékeztettek a kétségbeesett felkelőknek az ideiglenes rádióstudióból elhangzott felhívásához, amikor bekövetkezett az utolsó szovjet csapás. 1956-1957 telén és kora tavaszán, amikor a román vezetők ellenőrizték Nagy Imre terjedelmes leveleit és hallgatták, ahogy órákon át beszél, közvetlenül is megtapasztalták mélységes megaláztatását, ami megerősítette eltökéltségüket, hogy sohasem akarnak Magyarország – és Nagy – helyzetébe kerülni. Az elmozdított népvezér hol siránkozott, hol leckéztetett, hol győzködött, fenyegetőzött és követelt, végül azonban teljesen tehetetlen maradt. „De hogy az ördögbe élünk mi itt?” kérdezte Romantól december 11-én, a tóparti, erdőtől körülvett villára utalva, amelyet legalább 12 fegyveres katona őrzött éjjelnappal. Itt lelt menedéket később Iljics Ramires Sanchez („Sakál Carlos”), a legendás terrorista.115 „Be vagyunk zárva ebbe az épületbe, nincs

Alapítvány, 2002). A másikban azokat az eszméket fejti ki, amelyek angolul is megjelentek az On Communism. In Defense of the New Course. New York, Praeger 1957 c. könyvben. Bár ezt a munkáját nem hivatalosan terjesztették Magyarországon, miután 1989-ben a kommunizmus megbukott, Nagy Imre lánya, Erzsébet, 2006-ig nem engedélyezte a tanulmány kiadását. Lásd Vida István (szerk.), Snagovi jegyzetek: gondolatok, emlékezések 1956-1957. Budapest: Gondolat, 2006. Nagy Erzsébet 2008. január 29-én halt meg. Rövidített változatát románul Ioanid közli: Nagy, Imre. Însemnări de la Snagov. Charles Gáti véleménye szerint Nagy Erzsébet nem akarta, hogy a közvélemény megtudja: apja élete végéig hithű kommunista maradt. Lásd Charles Gáti Failed Illusions: Moscow, Washington, Budapest, and the 1956 Hungarian Revolt. Washington, D.C.: Woodrow Wilson Center Press; Stanford, Calif.: Stanford University Press, 2006, 45 old. 115

Cornelia Rosoga [interviu cu istoricul maghiar Andrea Varga],

"Comemorarea 'dusmanilor poporului' " 2008. október 23-án.

mozgásszabadságunk, nem írhatunk, nem beszélgethetünk az elvtársainkkal... Errefelé alig teszek tíz lépést, máris visszaparancsolnak, a másik oldalon úgyszintén”.116 Hozzátette: „Itt az ember úgy él a házban, mint egy néma, csak a feleségemmel beszélhetek.” 117 „Tudni akarom, mennyit kell még itt ülnöm, és hogy mit akarnak velem tenni,” kérdezte Nagy Kállait január 25-én. „Gyakran olvassuk az önszántukból elmenekültekhez intézett hazahívó szózatokat”, írta egy hónappal később, 1957. február 22-én az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának. „De mikor kerülünk sorra mi, akik nem akartuk elhagyni a hazát?”118 Februárban és márciusban mindvégig egészségére, a rossz higiéniai körülményekre, az ennivaló és ruházkodás hiányosságaira, kézbesítetlen leveleire, a korábban megkapott

http://www.gardianul.ro/index.php?pag=nw&id=122965&catid=&p=comemorar ea-dusmanilor-poporului.html. 116



"Discuţie cu Valter Roman, 11 decembrie 1956 (ascultări)," lásd Ioanid, Nagy,


Lásd "Întîlnire între Nagy şi Kállai , 25 ianuarie 1957 (ascultări)", és

"Scrisoarea din 22 februarie 1957 câtre Comitetul Central Provizoriu al PMSM," Ioanid, Nagy, Imre. Însemnări de la Snagov, 190 és 276 old. Magyarul: Baráth és Sipos, A snagovi foglyok, 256 old. A Kádár-kormány 1956. november 30-án hivatalos amnesztiát hirdetett „mindazoknak, akik 1956. október 23. és november 29. között lépték át a [főként az osztrák] határt”, és azt ígérte, hogy „nem kezdeményez ellenük büntetőeljárást, ha 1957. március 31. előtt önként visszatérnek Magyarországra”. MOL, BKI XIX-J-36-a 305/5/1956. Idézi még Soós Katalin, „Ausztria és a magyar menekültügy 1956-57”, Századok 132. évf. 1998. 5. sz., 1039 old.

újságok hirtelen elmaradására panaszkodott, csak az Előrét olvashatta továbbra is.119 Romannak ezt írta: „Felújulnak a korábbi súlyos tünetek. Kezelésre lenne szükségem”.120 Írt kezelőorvosának, Dr. Rusznyák Istvánnak, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének is és kérte tőle a gyógyszerét – egy izomba adható heparin-injekciót és egy másik gyógyszert is szédülés ellen.121 Nagy fogvatartói érzéketlenek maradtak. Soha nem küldték el a levelet Rusznyák doktornak. Dej – aki soha nem ereszkedett le odáig, hogy meglátogassa Nagy Imrét - már december 14-én megjósolta V. F. Nyikolaevnek, a bukaresti szovjet nagykövetség tanácsadójának, hogy Nagyot „felakasztják, nem a nyakánál, hanem a nyelvénél fogva”.122 Az ember nem fizet az 119

Nem kapta meg a Népszabadságot, a Népakaratot, az Esti Hírlapot, a Pravdát és

a L’Humanité-t. Lásd "Scrisoarea către Valter Roman, 9 februarie 1957", "Scrisoarea din 22 februarie 1957 câtre Comitetul Central Provizoriu al PMSM," és "Scrisoarea către Aurel Mălnăşanu, locţiitor al ministrului de Externe, Bucureşti, 19 martie 1957." Lásd Ioanid, Nagy, Imre. Însemnări de la Snagov, 210-211, 189, 216 old. 120

1955. február 1-én enyhe szívrohama volt, amit Rákosi ürügyként használt

arra, hogy eltávolítsák miniszterelnöki pozíciójából: MOL M-KS-276, f. 53, ő.e. 214. Rákosi Nagy Imre-ellenes manővereit részletesen elemzi Pünkösti Árpád, „Rákosi végjátéka Nagy Imrével,” Múltunk, 1999. 4 szám, 138-162 old. Magyarul: Baráth és Sipos, A snagovi foglyok, 241 old. 121


Însemnări de la Snagov, 209 old. A heparin véralvadásgátló, amelyet általában az akut miokardiális infarktus kezelésére használnak. Ebben a dokumentumban tévesen "hepatin" olvasható. A szédülés a heparin gyakori mellékhatása. Magyarul: Baráth és Sipos, A snagovi foglyok, 241 old. 122

RGANI, fond 3, o. 14, d. 86, l. 19. "Zapis' besedy V. F. Nikolaeva s G.

Georgiu-Dezhem." Lásd Iszlamov et al., Sovetskii Soiuz i Vengerskii Krizis 1956 goda, 743 old. Nagy Imre maga is a legrosszabbra számított. „Az otthoni

állatorvosnak egy olyan kutya gyógyításáért, amelyiktől meg akar szabadulni. Mint azok „a provokátor, ellenforradalmár elemek”, akikre Sebes célzott már említett levelében, Dej és társai is szívesen eltették volna Nagy Imrét láb alól, ha megparancsolják nekik. A hosszú és titkos fogvatartások mellett a magyar nemzertiségű vezetők meggyilkolásában is gyakorlatuk volt. 1944 áprilisában egy szovjet ügynök, Gheorghe Pintilie, egy vasrúddal halálos csapást mért Ştefan Foriş (Fóris István), a Román Kommunista Párt főtitkára fejére, amire a parancsot Dej, Ana Pauker,123 Teohari Georgescu124 és Vasile Luca125 adta ki. helyzetem is nagyon nehéz volt. Két éven át naponta erről beszéltem. Arról, hogy le leszek tartóztatva, ki leszek végezve, lelőve, vagy felakasztva mivelhogy Rákosi mindezt megígérte." "Discuţie cu Valter Roman, 11 decembrie 1956 (ascultări)", lásd Ioanid, Nagy, Imre. Însemnări de la Snagov, 270 old. Magyarul: Baráth és Sipos, A snagovi foglyok, 152 old. 123

Ana Pauker (Hana Rabinsohn) külügyminiszter volt 1948-tól 1952. május 27-

ig, amikor eltávolították az RMP Politikai Bizottságából és a Központi Bizottság Titkárságából (a pártnak azonban 1954-ig tagja maradt). Rövid időre letartóztatták, de nem került bíróság elé, részben Sztálin halála, részben Molotov közbenjárása miatt (1953. február 20.- április 20.) A kelet-európai kommunista országokban hasonló tisztet betöltő férfitársaitól eltérően utolsó hét évét csendes visszavonulásban töltötte. Fordítóként és szerkesztőként dolgozott a Politikai Kiadónál Bukarestben 1953. szeptember 20-tól halála napjáig, 1960. június 3-ig. 1968-ban, halála után rehabilitálták. Lásd az „Ana Pauker”. c, fejezetet, Dobre és Bejenaru, Membrii C.C. al P.C.R, 453-4 old. 124

Teohari Georgescu a Központi Bizottság és a Politikai Bizottság tagja volt

1945-től 1952. május 27-ig. Paukertől és Lucától eltérően őt elnézőbben kezelték, valószínűleg azért, mert maga Lavrentyij Berija fogta pártját, mert nem volt a II. világháború alatt Moszkvában, és román nemzetiségű volt. Három éven letartóztatásban volt, amikor vallatták is (1953-1956), de 1956 áprilisában szabadon engedték, bár elismerte mind a baloldali, mind a jobboldali elhajlás vádját. 1963-ig korrektorként dolgozott, 1972-1974 között a Központi Bizottság

Ebből is látszik, mennyire képmutató volt a Nagy Imrének felajánlott romániai „menedék”, amelynek a lényege ez volt: „hadd védjük mi a testi épségedet, különben megölünk”. Az a gyötrelmes tépelődés, ahogy Nagy áttekintette az eseményeket és a szovjet csapatok beavatkozását, bizonyára rezonált beszélgetőpartnereivel, különösen Romannal, aki már korábban is gúnyolta a szovjet katonai taktikát. Mi tudtunk arról, hogy a szovjet csapatok beavatkozásra készülnek. Miért nem mondták meg nekünk, hogy a szovjet csapatok támadni kezdtek? Semmit sem mondtak meg a kormánynak és a pártvezetésnek... 126 A románok ugyanazt az álmot dédelgették a szuverenitásról és a területi sérthetetlenségről, mint Nagy Imre. "Mindaddig, amig a tagjai vagyunk a Varsói Szerződésnek, és a szovjet csapatok magyar területen tartózkodnak, szó sem póttagja volt. 1976. január 30-án halt meg. Lásd a „Teohari Georgescu” c. fejezetet, Dobre és Bejenaru, Membrii C.C. al P.C.R, 287-8 old. 125

Paukerhez és Georgescuhoz hasonlóan Vasile Lucát (Luka Lászlót) is 1952.

május 27-én távolították el a Politikai Bizottságból és a Központi Bizottságból. A trióból ő volt az egyetlen, akit a Kremlben senki sem védett meg, amikor 1952 januárjában Dej Moszkvába ment, hogy engedélyt kapjon társai elmozdítására. Lucát „jobboldali elhajlásért” és gazdasági szabotázsért tartóztatták le. 1954-ben halálra ítélték, amit életfogytiglani kényszermunkára változtattak, de kilenc évvel később, 1963. július 27-én a hírhedt aiudi börtönben halt meg. Halála után, 1968-ban rehabilitálták. Lásd a „Vasile Luca” c. fejezetet, Dobre és Bejenaru, Membrii C.C. al P.C.R, 365 old. 126


Imre. Însemnări de la Snagov, 265 old. Magyarul: Baráth és Sipos, A snagovi foglyok, 145 old.

lehet az ország önállóságról," hangoztatta Nagy többször is munkatársai körében a jugoszláv nagykövetségen és később a snagovi fogságban.127 A románok saját szándékait visszhangozva Nagy gyakran beszélt nekik az 1956. október 30-i szovjet nyilatkozatról, amelyben azt ígérték, hogy újra megvizsgálják, milyen alapon állomásoznak csapatok a Varsói Szerződés országaiban.128 Ő és a többi magyar vezető, aki jugoszláv nagykövetségre menekült, ragaszkodott ahhoz, hogy "Feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy mindazok a szovjet katonai alakulatok, amelyek a Hegedüs-, majd a Kádárkormány hívására jöttek be a hazánkba, haladéktalanul elhagyják a főváros és az egész ország területét." 129 „Ők [a Kádár-kormány] megpróbálják megkerülni a szovjet csapatok kérdésének megtárgyalását”, mondta Nagy Romannak. „Ez a dolog teljesen kimaradt a határozatból is, aminek nem lett volna szabad megtörténnie, mert a tömeg valamilyen választ vár”.130 Egy nappal a nyilatkozat megjelenés után az RMP Politikai Bizottságának október 31-i ülésén a román tisztségviselők maguk is elhatározták, hogy újra felvetik a szovjet haderő 127

Rainer János, Nagy Imre 1953-1958, 352 old.

128

AVP RF, f. 3, o. 64, d. 484, ll. 25-30. "Vypiska iz protokola no. 49 zasedaniya

Prezidiyuma TsK KPSS ot 30 oktyabrya 1956 g." Ez a dokumentum, amely a "Deklaratsiya o printsipakh razvitiya i dal’neishem ukreplenii druzhby i sotrudnichestva mezhdu SSSR i drugimi sotsialisticheskimi stranami" címet viselte, 1956. október 31-én jelent meg a hivatalos szovjet újság, a Pravda első oldalán. 129

Rainer János, Nagy Imre 1953-1958, 346 old.

130

"Discuţie cu Valter Roman, 11 decembrie 1956 (ascultări)," lásd Ioanid, Nagy,

Imre. Însemnări de la Snagov, 267 old. Magyarul: Baráth és Sipos, A snagovi foglyok, 145 old.

távozását román területről.131 Ismeretes, hogy a szovjet csapatok kivonását Románia nem a magyar forradalom miatt kérte; az RMP Politikai Bizottsága 1955-ben felhatalmazta Dejt, hogy személyesen hozza fel a kérdést Hruscsovnak, amikor az augusztus 23-i ünnepségre Romániába érkezik.132 A Hruscsov-rezsim 1958-ban azért döntött a Romániában állomásoző szovjet csapatok kivonásáról, mert a nemzetközi helyezet megváltozott, miután 1955. május 15-én aláírták az osztrák államszerződést [Staatsvertrag], és a kínai csapatok is elhagyták ÉszakKoreát 1958. február-október között. Nagy Kállai előtt ártatlanságát hangoztatta: „Maguk tudják, hogy én nem nyilatkoztam olyasmit, hogy a magyar csapatok harcoljanak a szovjet csapatok ellen. ... Én azt kértem, legyenek óvatosak, egyáltalán ne provokáljanak”.133 Dej, aki az osztrák államszerződés csodálója volt és erősen óhajtotta a szovjet 131

ANIC, fond CC al PCR/Cancelarie, dosar nr. 359, ff. 1-2. "Protocol nr. 59 al

şedinţei Biroului Politic al CC al PMR din 31 octombrie 1956." Lásd Lungu és Retegan, 1956 Explozia, 147-8 old. 132

A beszámolók erről a kérdésről eltérők. Az 1956. április 3-án tartott politikai

bizottsági ülésen Constantinescu szóvá tette, hogy Dej titokban rábírta Bodnăraşt, vesse fel a kérdést Hruscsovnak, bár a Politikai Bizottság döntése szerint ezt Dej-nek kellett volna megtennie. Egy 1994-es interjú szerint, amely az akkor 81 éves Apostollal készült, a Politikai Bizottság tagjai azért választották Bodnăraşt, mert folyékonyan beszélt oroszul. Lásd "Şedinţa Biroului Politic al CC al PMR din 3 aprilie 1956," Alina Tudor és Dan Cătănuş, O destalinizare ratată. Culisele cazului Miron Constantinescu - Iosif Chişinevschi (Bukarest: Editura Elion, 2001), 58 old; továbbá Ioan Scurtu és Virginia Calin Gheorghe Apostollal készített interjúját, #19-es dokumentum (1994. október 20.), Hlihor és Scurtu, The Red Army in Romania, 251 old. 133

"Întîlnire între Nagy şi Kállai , 25 ianuarie 1957 (ascultări)", lásd Ioanid,

csapatok távozását Romániából, ha Nagy Imre helyében lett volna, valószínűleg nem tanusított volna ilyen elismerésre méltó türelmet. Sajnos még a romániai magyarok is másként gondolták. Egy Securitate-jelentés szerint Raik István nagyváradi tanár azt mondta, hogy „büszke arra, amit a magyarok tettek, de elítéli Nagy Imrét, mert a szovjet hadsereg segítségét kérte”.134 Nagy ezt kérdezte Kállaitól: De miért nem mondta senki, hogy hibákat követtünk el? Ha valaki jött volna és azt mondja, hogy ezt vagy azt tegyem, úgy cselekedtem volna... . [November] 3-án őrjárataink az utcákon voltak, nem voltak már sehol akasztott emberek. ... A termelés is gyorsan normalizálódott volna, ha nem jönnek közbe a 4-i események... A szovjet csapatoknak nem kellett volna Nagy, Imre. Însemnări de la Snagov, 272 old. Magyarul: Baráth és Sipos, A snagovi foglyok, 175 old. 134

ANIC, fond CC al PCR/Cancelarie, dosar nr. 74/1956, ff. 26-33. "Buletin

informativ privind starea de spirit din ţară şi reacţiile faţă de evenimentele din Ungaria, Bucureşti, 27 octombrie 1956." Lásd Lungu és Retegan, 1956 Explozia, 102 old. Természetesen Gerő Ernő, nem pedig Nagy Imre volt az, aki a szovjet nagykövetség katonai attaséjától október 23-án fegyveres segítséget kért. A formális dokumentum október 24-én készült el, Hegedüs András miniszterelnök írta alá, és október 28-án Jurij Andropov nagykövet továbbította Moszkvába. Hegedüs szerint Andropov többször is megpróbálta rábírni Nagy Imrét a dokumentum aláírására, aki azonban ezt elutasította, mert október 23-án még nem volt kinevezve miniszterelnöknek. Lásd AVP RF, f. 059a, o. 4, p. 6, d. 5, l. 12. "Telegramma Iu. V. Andropova iz Budapeshta v MID SSSR, 28 oktiabria 1956" és a kiegészítő jegyzeteket, Iszlamov et al. Sovetskii Soiuz i Vengerskii Krizis 1956 goda, 446-7 old. A kérdés elmélyült elemzését lásd Mark Kramer, "Hungary and Poland, 1956: Khrushchev's CPSU CC Presidium Meeting on East European Crises, October 24, 1956," Cold War International History Bulletin, issue 5, Spring 1995 (Washington, D.C.: Woodrow Wilson International Center for Scholars), 1, 50-56 old.

beavatkozniuk..., s megyőződésemve, hogy magunk is helyreállítottuk volna a rendet.135 Sietve hozzátette: „Nem a Szovjetunió elleni gyűlöletből mondom, nem voltam soha ... [szovjetellenes]. De biztos voltam abban, hogy sikerülni fog.”136

Befejezés A végső helyzetelemzés során Dej és társai rájöttek, hogy a Kreml hangulata és véleménye határozza meg a fejleményeket. A blokk akármelyik országának vezetője egyénileg lehetett jószándékú és eszmeileg hűséges, de ez keveset számított, ha a Kreml urai úgy gondolták, hogy a helyzet kicsúszott a kezéből. A csatlós államok főemberei azonban elérhették céljukat, ha ügyesen és türelmesen győzködték Moszkvát. Dej és kollégái, akiket a magyar forradalom és a szovjet invázió egyaránt motivált, megpróbáltak több hatalmat elérni Moszkvával szemben és saját belső tekintélyüket úgy fokozni, hogy együttműködtek Hruscsovval a szovjet csapatok kivonásának ügyében. Észlelték, hogy a Vörös Hadsereg tankjainak jelenléte csak rontott a magyarországi válságon, mert feldühítette az embereket és azt is látták, hogy a szovjet katonaság alkalmatlannak bizonyult a guerilla-hadviselésre. Románia lényegében a Varsói Szerződésnek első olyan országa lett, amelyet (1958-ban) elhagytak a szovjet csapatok, majd (1964-ben) a KGB-tanácsadók is. Lehetnek azonban ellentétes vélemények is, melyek szerint a magyar forradalom gyengítette az RMP135

"Întîlnire între Nagy şi Kállai, 25 ianuarie 1957 (ascultări)," lásd Ioanid,

Nagy, Imre. Însemnări de la Snagov, 275 old. Magyarul: Baráth és Sipos, A snagovi foglyok, 179 old.

vezetőség hatalmát. Végülis sok román állampolgár hallgatta a nyugati rádióadásokat és gyorsan párhuzamba állította a magyarok sérelmeit a magáéval. A román állampolgárok leggyakrabban hangoztatott kommentárja valóban a következő megjegyzés volt: „Ami megtörtént Magyarországon, itt is meg fog történni”, ahogy a Securitate-besúgók október végi-november eleji jelentéseiből kiderül.137 Egy potenciális romániai forradalom veszélye azonban már önmagában is arra ösztönözte a bukaresti vezetőket, hogy a Politikai Bizottság 1956. október 24-i és 26-i ülésén gyorsan széleskörű intézkedéseket – mézesmadzagot éppen úgy, mint vasszigort - léptessenek életbe a nyugtalanság elfojtására. Ezek eredményeképpen megszilárdult és növekedett is a hatalmuk. 138 A román döntéshozók 1956-ban arra használták a történelmet, hogy értékeljék és újraértékeljék a prioritásokat, új utakat keressenek, és Magyarországgal régi számlákat rendezzenek. 1956-ban a magyar felkelők által végrehajtott lincselések újabb táptalajt adtak az 1919-es és 1944-1945-ös események eltorzításának, ürügyül szolgáltak a második világháborús ellenségek ismételt letartóztatásához és előkészítették az erdélyi magyarok ellen a következő években folytatott diszkriminációs politikát. Jelentések érkeztek arról, hogy a „nem, nem, soha” jelszó újra sűrűn hallható Magyarországon, ami lehetővé tette a román agitátorok számára, hogy felidézzék az erdélyi szeparatizmus 136

Ioanid, "Întîlnire între Nagy şi Kállai , 25 ianuarie 1957 (ascultări)," Nagy,


Lásd Lungu és Retegan, 1956 Explozia, 87-88, 89, 97, 102, 103, és 117 old.

138

Az RMP Politikai Bizottsága átfogó intézkedési tervet dolgozott ki, lásd az

1956. október 26-i ülésről készült #54-es és #55-ös jegyzőkönyvet, Lungu és Retegan, 1956 Explozia, 74-78, 91-95 old.

fenyegetését és sakkban tartsák a lakosságot. A geopolitikai és ideológiai szükségszerűség arra indította a bukaresti vezetést, hogy segítséget nyújtson Hruscsovnak és társainak a válság megfékezésében, és azon buzgólkodott, hogy elnyerje kegyüket. Készségesen elzárták Nagy Imrét a világtól. A blokk országainak vezetőitől eltérően a románok közvetlenül figyelhették meg foglyuk keserű monológjait, és kétségtelenül eltökélték magukat, hogy sohasem óhajtanak az ő sanyarú helyzetébe kerülni. Nagy egyre romló élekörülményei közvelen összefüggésben álltak azzal, milyen sorsot szánt neki a Kádár- és Hruscsov-rezsim. Kádár azzal is elérte célját, hogy kivárt. Ha a Nagy Imre sorsáról szóló döntés kizárólag a hruscsovi vezetésen múlott volna, lehet, hogy megkímélik az életét. Az SzKP Központi Bizottságának 1957. június 22-től 29-ig tartó plénuma előtt, amikor kiszorította konzervatív társait, Molotovot, Malenkovot és Kaganovicsot a hatalomból, akik viszont őt hibáztatták a magyarországi lázadás miatt, Hruscsov arra törekedett, hogy Nagyot a legszigorúbban büntessék meg. Miután azonban 1957. október 4-én felbocsátották az első mesterséges bolygót, a Szputnyik I-et, majd 1957. november 3-án a Lajka kutyát szállító Szputnyik II-t, Hruscsovnak nem volt ínyére, hogy elrontsa a Szovjetunióról mint progresszív hatalomról a világban kialakuló képet. 1958. február 5-én a szovjet Prezídium ténylegesen úgy határozott, hogy „szilárdságot és nagylelkűséget [velikodushie]” tanusítanak a Nagy-féle ügyben.139 Kádár azonban kivárta, hogy Hruscsov ismét fel akarja akasztani Nagy Imrét. Hruscsovot 1958 tavaszán felbőszítette Tito 139

A. A. Fursenko, szerk., Prezidium TsK KPSS 1954-1964: chernovye

protokol'nye zapisi zasedanii, stenogrammy, postanovleniia, 1. kötet. Moszkva: Rosspen, 2003, 293 old.

pártjának, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének [Savez Komunista Jugoslavije] „revizionista” programja, és meg akarta mutatni, hogy bosszúja előbb vagy utóbb eléri mindazokat a revizionistákat, akik szembeszállnak Moszkvával.140 Nagy Imrét 1958. június 16-án felakasztották. Bár rövid távon, 140

Nagy Imre tárgyalásának és kivégzésének időzítéséről lásd Aleksandr S.

Stykalin, "Neskol'ko strikhov k portretu Imre Nadia," Voprosy Istorii, 2. sz. (2008), 98 old.

BIBLIOGRAPHY Andreescu, Andrea, Lucian Nastasă, és Andrea Varga (eds), Minorităti Etnoculturale. Mărturii documentare.Maghiarii din România (1956-1968). ClujNapoca: Fundaţia CRDE, 2003.

Baráth, Magdolna and Levente Sipos, eds. A snagovi foglyok: Nagy Imre és társai Romániában: iratok (Budapest, Napvilág, 2006.

Békés, Csaba. et al. The 1956 Hungarian Revolution: A History in Documents. Budapest and New York, Central European University Press, 2002.

Berend, Ivan T. Decades of Crisis: Central and Eastern Europe before World War II. Berkeley, Calif., University of California Press, 1998. Boca, Ioana, ed. Fluxurile şi refluxurile stalinismului (Sighet Annals, no. 8, 1954– 1956). Bucharest, Fundaţia Academica Civică, 2000.

Bottoni, Stefano. Transilvania rossa. Il comunismo romeno e la questione nazionale, 1944-1965. Rome, Italy: Carocci Editore, 2007.

Cătănuş, Dan. “The Romanian Communists under the Impact of Destalinization, 1956-1961.” Arhivele Totalitarismului, vol. 1-2 (2002): 174-222.

Dobre, Florica and Liviu Marius Bejenaru, eds. Membrii C.C. al P.C.R., 19451989: Dicţionar. Bucharest: Editura Enciclopedică, 2004.

Deletant, Dennis. Communist Terror in Romania: Gheorghiu-Dej and the Police State, 1948-1965. New York: St. Martin's Press, 1999.

Dobre, Florica and Liviu Marius Bejenaru, eds. Membrii C.C. al P.C.R., 19451989: Dicţionar. Bucharest: 2004. Gluchowski, L.W. “Khrushchev's Second Secret Speech,” Cold War International History Project Bulletin, no. 10 (March 1998): 44-49.

Granville, Johanna. The First Domino: International Decision Making during the Hungarian Crisis of 1956. College Station: Texas A&M University Press, 2004.

Granville, Johanna. "Dej-a-Vu: Early Roots of Romania's Independence." East European Quarterly, vol. 42, no. 4 (2008): 365-404.

Granville, Johanna. "Blame the Messenger? Bucharest and its Bungling Diplomats in 1956." Canadian Slavonic Papers, vol. 52, no. 3 (2010): 299-331.

Granville, Johanna. " 'Ask for Bread, not Peace': Reactions of Romanian Workers and Peasants to the Hungarian Revolution of 1956." East European Politics and Society, vol. 24, no. 4 (2010): 543-571.

Granville, Johanna. "Forewarned is Forearmed: How the Hungarian Crisis of 1956 Helped the Romanian Leadership." Europe-Asia, vol. 62, no. 4 (June 2010): 615-645.

egy ártatlan embert gyalázatos módon meggyilkoltak, miközben a betörő ellenség, a talpnyalók és az emberrablók büntetlenek maradtak, hosszú távona magyar forradalom a kelet-európai totális szovjet hegemónia összeomlásának kezdetét jelezte.

Granville, Johanna. "Hungary, 101: Seven Ways to Avoid a Revolution and Soviet Invasion of Romania." Cold War History, vol. 10, no. 1 (February 2010): 81-106.

Granville, Johanna. " 'We Have Wines of All Kinds: Red, White, and Green': Romanian Reactions to the Hungarian Uprising in 1956." Australian Journal of Politics and History, 54, no. 2 (June 2008): 185-210.

Granville, Johanna. "If Hope is Sin, Then We Are All Guilty: Romanian Students’ Reactions to the Hungarian Revolution and Soviet Intervention, 19561958.” Carl Beck Paper, no. 1905 (April 2008): 1-78. Granville, Johanna. "Temporary Triumph in Timişoara: Unrest among Romanian Students in 1956," History, 93, no. 309 (2008): 69-93. Ioanid, Ileana. Nagy, Imre. Însemnări de la Snagov: Corespondenţă, rapoarte, convorbiri. Bucharest: Polirom, 2004.

Islamov, Tofik M. et al. Sovetskii Soiuz i Vengerskii Krizis 1956 goda. Moscow: Rosspen, 1998.

Lipcsey Ildikó, Pál Lajos, Vida István (szerk.), Magyar-román kapcsolatok 19561958. Budapest: Paulus-Publishing Bt-Nagy Imre Alapítvány, 2004. Lungu, Corneliu és Mihai Retegan, eds. 1956 Explozia: Percepţii Române, Iugoslave şi Sovietice asupra evenimentelor din Polonia şi Ungaria. Bucharest: Editura Univers Enciclopedic, 1996.

Hogyan segítette az 1956-os magyar. forradalom a román vezetést

Recommend Documents