Könyvajánló KNAPP ÉVA · TÜSKÉS GÁBOR
Dissimulatio mortis. A halál koncepciói a kora újkori irodalmi emblematikában. In.: G. ETÉNYI NÓRA - HORN ILDIKÓ (szerk.): Színlelés és rejtőzködés. A kora újkori politika szerepjátékai. Budapest, L’Harmattan Kiadó, Transylvania Emlékeiért Tudományos Egyesület, 2010. 331-376.
A tettetés és az eltitkolás (röviden: a színlelés) alapvető tulajdonsága a társadalmi életet élő embernek. A halál elrejtése (dissimulatio mortis) címmel most hallatlanul izgalmas kultúrtörténeti tanulmány jelent meg a L’Harmattan Kiadónál. A gazdag képi illusztrációval ellátott kötetben megjelenő mű bemutatja a 16-17. század emberének a halálról vallott felfogását, s annak lecsapódását az irodalmi emblematika Európa-szerte ismert műfajaiban. A kép és szöveg együttesére épülő emblémák vallanak a véleményformálásban, az erkölcsi és közéleti-politikai gondolkozásban megjelenő azon eszmékről, amelyek kapcsolatba hozhatók a halállal. A szimbolikus, allegorikus kifejezésmód sajátossága a gondolatok áttételes megjelenítése, a mondanivaló bizonyos mértékű elrejtése. A vizsgált műfajok: emblémáskönyvek, gyászversek (epitáfiumok, elogiumok), a temetési ceremóniák szertartáskönyvei, a fejedelmi tükrök, illetve az erkölcstani kézikönyvek, imádsággyűjtemények, szentéletrajzok. Az emblematikus írások, nyomtatványok gyakori tartalmi-szerkezeti felépítése: a prózai képleírás, a választott mottó indoklása, a kép, majd annak szöveges értelmezése, kifejtése - a végén bibliai, illetve antik történeti példákkal. A kép-szöveg narratíva így egymás jelentéseit erősíti, kiegészíti. Jellegzetesen humanista gondolat jelenik meg Zsámboky János epigrammáiban, amelyek a legbővebb példatárai a halált a költői hírnév és dicsőség eszközeivel meghaladni kívánó attitűdnek. A halált legyőző erények, a cselekedetekből származó dicsőség és hírnév a múzsáktól nyeri el jutalmát. A sírversek általános erkölcsi intései (pl. ne hagyjuk, hogy az anyagiak fájdalmat okozzanak, a szilárd dolgokra és a mértékletes életre alapozzuk a
boldogságot) az idő mulandóságára építenek, felhívják figyelmünket arra, hogy az egyetlen becsületes bírvágy az időre, annak erényes kihasználására vonatkozik. A dolgos élet és a melankolikus, önpusztító lelki alkat is gyakori szembeállítás. A hatalomgyakorlóktól elvárt tulajdonságok, a politikai élet szereplőinek befolyásolása hangsúlyosan jelenik meg a fejedelmi tükör műfajában. A halál nem tesz különbséget, benne a társadalmi egyenlőség jut kifejezésre, tehát jó, ha az uralkodó könyörületes. A halál szimbolikus legyőzése a temetés után is megmaradó emlékezet, az ember az irgalmas cselekedetei által él tovább. A főnemesek, papi személyek gyászszertartásának tervezetei, szimbolikus látványelemei, cselekménysora az illető életútját, s benne a halált mint egyetlen eseményt és nem a mindent lezáró véget mutatják be. A reprezentáció teljes felépítése ezt fejezi ki. Az elmélkedés- és imádsággyűjtemények halálképe szerint a halál az élet természetes része, nem lehet elfutni előle, az élet hiábavalóságok hiábavalósága. A halál több pozitív jelentést is hordoz: megszünteti az ellenségeskedést, a szenvedést, s nyugalmat hoz. A halálra érdemes felkészülni, annak boldog fogadása kiérdemelhető jámbor cselekedetekkel és a test megfékezésével, böjttel. A szentéletrajzokban a halál a halhatatlanság kezdete, a róla szóló elmélkedések megőrzik lelkünket a bűntől. A halál itt egyenesen mors sancta, vágyott cél. A test halála a lélek szabadulása. A téma- és motívumtörténeti kutatásokat ihlető választott képanyag sokszor megdöbbentő, a maguk korában eleve a meghökkentés, figyelemfelhívás szándékával születtek. A tanulmány a színlelés és rejtőzködés társadalomtörténeti összefüggéseit vizsgáló kutatások sorába illeszkedik. Egy, a színlelésről írott korabeli kézikönyv szerint életünk szerepjátékait csak a halál szünteti meg. Zengő Péter menedzser SOTE, TSK (MST)
[email protected] [Kharón - 14. évf. (2010.) 3. sz.]
