NEHÉZIPARI
MÜSZAKI
és
adjunktus
egyetemi
ELLENŐRZÉSE? JOZSEF
OLASZ
egyetemi
adjunktus
Bevezetés
A) a Tengelyméretezésnél szinte mechanikus eljárásainak
TANSZÉKE
GÉPELEMEK
-
FÖORSÓJÁNAK
ESZTERGA GÉZA
NAGY
EGYETEM
közismert
mechanika
szerkesztő
alkalmazásával
és
számító
leeredményt méregeometriai méretek ismellett, könnyen megállapithatók. merve a terheléseket és azok a szerkezet hatását, megállapíjóságának azaz méreteinek tása ellenőrzése csak a méretezés gondolatmenetének általában sablobizonyos megváltoztatását kívánja, mindenesetre
het tek
elérni:
terhelésekből
adott
gyorsan
igénybevételekből Adott geometriai
és
-
a
--
azonban az költengelyellenőrzésnek küanélkül, hogy annak érdekességet alak céloznánk, lönleges geometriai hogy ismert és megállapítható mellett a terhelések meghatározása igénybevételek külön Röviden mielőtt a mechanika feladatként tehát: jelentkezett. mechanikus sor és jórészt alkalmazására szolgáltatta eljárások sorozatos eredő erőhatáa terheléseket, főként kerülhetett, pedig a forgácsolásból sokat kellett meghatározni. A már P= kész 45 LE 1000/min (n: fordulatszámú, teljesítményű motorral 24 főhajtott) szerszámgép fogaskerekes sebességfokozatú kimenő csőszerű ellenhajtóművének tengelyeként szereplő főtengely őrzésére főként azért került mert üzemi szerint a sor, vizsgálatok gép is látszó főorsó egyéb részeihez képest gyengének lehajlása olyan nagymérvű a munkadarab volt, hogy bizonyos terheléseknél méretpontosságát és a túlságosan kétsorú (főmerev, csapágy gyűrűs hengergörgős csapágy) élettartamát veszélyeztethette. munka. csönözhet
nos
alábbiakban bizonyos műszaki voltára egyáltalán
B) A
Vételeire *
A
leírt
Az
főhajtómű nézve cikk
a
anyaga
1954
főorsó
júniusában
szükségeqszerkesztéseket
és
a
tanszék
Az
végezték.
A
kinematikai következőket
a
tagjai
-
-
számításokat előadást
igénybevételei
alapján állapíthatjuk
lánca
készült a
a
(1. ábra)
a
főorsó
igénybe-
meg:
DiMAVA_G Diósgyőri Gépgyár megbízására. mellutt es Géza iranyitasa Olasz József
Nagy Mérnöknapon
Olasz
József
tartotta.
189
II
III II
l.
a) A körülvevő,
K
jelű de
ábra
fogazott kapcsoló baloldali függetlenül ágyazott
attól
főorsó átveszi közvetlenül értékével forog (3. ábra). Ez sítási csavarást hely között
és
főorsót a (b) helyzetében fordulatszámait csőtengely
fordulatszámtartomány
12 nagyobb és hasznoa kapcsolás a nyomaték közlési jelent a főorsóra. fordua csőtengely jelű kapcsoló jobboldali (j) helyzetében latszámait fordulatszámérték a 12 kisebb csökkentve előtéttengelyen a az esetben ebben A főorsó (terjön létre főtengelyen. igénybevétele helő erő laza hajlítás fogaskerék) helye az előtéttengellyel kapcsolódó ferde és csavarás lesz. Ha az fogaskerék kapcsolódó előtéttengellyel és a vezető terhelés csapfogazású, akkor (a fogferdeség tengelyírányú ágy helyétől függően húzás, vagy nyomás) is adódik. balműködtető c) Az előtoláshajtórnűvet (l. a főorsó fogaskerék szélső okoz. és csavarást a nézve fogaskereket) hajlítást főtengelyre
a
b)
190
A
K
a
P
log
5,3
w
r:
25
60
37
5':
tbc
2.
d) A forgácsoló
merőleges hajlítást
síkba és
160
250
400
530
roaa
három közül komponense és fogásmélység főforgácsoló a tengelyírányú előtolásirányú
erő
eső
csavarást,
1250
l agn
ábra
tengelyére
főorsó
a
erők
irányú erő
pedig
eredője nyomást
okoz. fenti felsorolás nem már itt bizonyos teljes, mert sokkal éltünk. azonban, Megállapítható hogy a K jelű adódó a laza valamint átadódó, igénybevétel, fogaskeréken lást kísérő terhelések a legfontosabbak és ezek helyileg a A
zelébe
elhanyagoláátkapcsolón a forgácsoköfőcsapágy
esnek.
C)
A
és nyomatékábrájának teljesítménymeghatározása
főhajtómű
méréés üresjárási (terhelési teljesítménymérés lépMintagépgyár végzett) alapján logaritmikus és teljesít-fordulatokhoz tartozó nyomaték volt, hogy: megállapítható és ábrázolt teljesítnyomaték függvényében el. ményértékek helyezkednek közelítőleg egy egyenesen foa 70%-os "m: és hasznos alapján b) a bevezetett teljesítmény
Fékezéssel
történt
a Sek, amelyeket tékben felrajzolva
volt az
mény
értékeket (2. a) a fordulatszám
egyes
ábra)
n
hajtómű c)
hatásfoka.
a
lellegű latszám, -
teljesítményazaz
a
és
nyomatékábrák
fordulatszámsorba
pontot jelöl amely fontos eme egymástól zásában, elválasztja Változó szakaszait. [5].
nem
ki
tartozó
nyomaték jellemzők a
létezik
alapján -
és állandó
un.
_
,
egy
kritikus
elmeleti forduválto-
teljesítmény és egyenletesen
191
"
'
'"
W
alapján,
ismertetett tékváltozások
630
ír; 315
a következőkben és nyomaismeretében a főorsó nézve a valóságot megerőjátékára közelítő számításokat Ezek végeztünk. a számítások főként abban különböznek a valosagtol, hogy a lehetséges eseteket csak részben igénybevételi az fordulatszátartalmazzák, egyes mokhoz általában maximális erőjátékot tételeznek fel és bizonyos számításoknál erők) meg(pl. forgácsoló lehetősen közelítő adnak képletekkel
í)" o
'25 700 80
ez
40
25
Előre cikk
a
a
követő
tokban
F-
'53
előzetes
ellenőrzés
A főorsó ellenőrzéséhez merevségi között ben állapítottuk csúcsok meg: munkadarab esetében. Ellenőriztük
A
lárd
forgácsolási
egytáblázaaz
amelyekre
miatt voltuk részletesen. Ilyen a táblázatokban terhelésre végeztünk.
ki
számításai
szükséges
elhelyezett továbbá
számításokat és síktárcsába kifáradásra is
két
eset-
befogott a
főorsót.
befogva.
mindazokat az a terhelőerők indokolását és a nyomaték
közöljük, meghatározásához
adatokat az
alábbiakban
röviden
aZ amelyek szükségesek. vázoljuk-
értéke a 2. ábrából leolvasható. fora hasznos teljesítményből
sebesség segítségével Az számítottunk. fordulatszám esztergapad választéka sZ1' adott amelyhez lehetőséget, nagysebességű forgácsolásra a tervezett merev, gépöntvénynyújtott rezgésmentesre a és (dvmin) legkisebb forgácsolható legnagyobb (dms) előv a konkrét átmérő, technológiai megfontolások. vagy (vmm) ÍOW megállapított legnagyobb (vmdx) és legkisebb
erőt
támaszt A szerkesztő munkadarab írások alapján
192
közé
A
közismert
lehajlás-szerkesztést szereplő minden
áibra
adatok
szerepelnek,
tértünk
nem
számszerű táblázato-
a
csak
szerkesztéseknek
a
is
_
8
gácsoló (3- ábra)
azoknak
eredményei itt éppen
azt, hogy gondolat-
a
leglényegesebb sorrendjében.
san,
70'
csúcsok
,
bocsátanunk számítások
kell csak
mást
Zs
a) A munkadarab
,
tartalmazza, pedig eredményeket
20
Az I. táblázatban fordulatszámoknál egyes Az adatok számításának A hasznos teljesítmény
,
menetét
315
D) Az
teljesítmény-
eredményt.
63
50
3.
valamint
,
25 a
igénybevételek
megállapított
A
1250 1000 800
TÁBLÁZAT
I.
Részlet
a
főorsó
ellenőrző
merevségi
Fordulatszám
n
szerkesztéséhez csúcsok
Munkadarab
l
lmin
16
kW
8,22
N
közé
számításokból
végzett befogva.
h '31,5)
20
40
25
50
63
30
24 372
24 292
100
Hasznos
taljesíhmény Nyomaték Fomgáclsoluásí sebesség Főfomgácstoló erő Fogásunéalyslég erő irányú
Ph M
mkg
V
mxmin
kg
40 1250
l500
500
1870
Fm
kg
500
600
730
F1k
kg
1880
188110880
Fh,
kg
2000
200012000
5110
500
20,5
24
241
500
500
468
42 2350
42 3000
42 3500
42 3500
3500
3500-
950
1200
1400
1400
1400
1400
1880
1880
1760
1400
1100
2000
2000
1860
1500
1170
234-
_
42
42
42
42
_
a
,
fogaskmwdkén PKYCÍÍIIIIÍJOÍÍYÍ-lálllislba. eTő Előtolsás vezetett
16,2
l2,8
F;
erő laza
Kemülletti afőomsó
10,3
eső
g
-
--
be-
telje-
;
símnénye
0,59
0,73
0,92
1,16
1,46
1,7
1.7
1.7
36
36
36
36
36
33
26,4
20,7
kg
440
430
430
430
430
3141246
193
kg
457
43'
457
457
457
420
334
262
206
268
213
170
1301
kW
Pmg
1,7
hajtómű
Előtoló
nyoma-
téka Előtolwó hajtómű gíerümetperő Profümomnálisxba esőerő Mumxlzxadamab ámmépő Maximális
lalrajüiás szögredsfora Íőosaspágynál
ML.
mkg
Fgk F2n
394
D
mm
800
535
425
334
fmax
mm
0,109
0.122
0,143
0,193
0,231
0,285
000043
000059
000058
000077
0,001
000126
670
165
0,35
0,28 0,287
Max. dulás
gácsolási
sebesség legnagyobb
határoló
ismeretében
(nmnx) n
A
í
max
_1000 vmax dmin
=
a
1000
A
eme sebesség értékeket dmax (_ 800 mm) és a dm" forgácsoló erők meghatározása
nak
az
egyes írodalomban.
komponensek
erőt A főforgácsoló sebességek ismeretében
13
az az
egyes
85
-
két
(=
fejeztük
mert
a a
is
ki,
megbe-
átmérőket.
40 mm) jelentette
arányára
,
..
..
osszefuggesekkel.
egyenletből
kísérletezhettünk,
nem
000147
n
v
dmax n
keresett csülve a
get. Mérésükkel Az zésünkre.
0,0013
a fordulatszámtartomány meghatározta a közismert legkisebb (nmm) értékeit
és
nmm
00013
gép
nagy
legnagyobb nem
eltérések
állt
nehézsérendelkemutatkoz'
fordulatszámokhoz
Fl-zPh/v
képletből
tartozó
számítottuk.
forgácsolási Problémát
193
az, jelentett azonban ismertük és értékeit normálisat messze a
átmérő
hogy
előzőkben
az
forgácsolási
a
sebességek
szélső
a eme határok között választva ugyan sebességet, túlhaladó erőt is meg lehetett volna főforgácsoló Ezért a kis fordulatszámoknál a legnagyobb munkadarabfordulatszám által a forgácsolási sebességgel meghatározott fordulatszámoknál a erő forgácsoló közepes megkötöttük értékét 3500 (Fr: kg és v = 42 m/s), míg a nagy fordulat--
állapítani. és
számoltunk,
legnagyobb számok tartományában
a átmérő és a fordulat-legkisebb munkadarab a sebesség értékét. meg az forgácsoló fogásmélység irányú erőkomponens nagyságát Fm z 0,4 Ff arányból számítottuk. [1]. laza A főorsót az összekötő kapcsolódáelőtéttengellyel fogaskerék bonszármazó erőhatást a szerkesztés érdekében komponensekre
határozta
szám
A
Acserkán-féle sából tottuk.
működtető Hasonlóan el az előtolóhajtóművet fogaskerék jártunk származó erővel is. Az ehhez teljesítményt szükséges kapcsolódásából a főhajtómű bevezetett 5%-ában meg. állapítottuk teljesítményének
vettük fel a munkadarab súlyát, bár ez az és átmérőjének esetek legfüggvényében A főforgácsoló erő nagyelhanyagolhatónak. között és szegnyereg függően, hogy a főorsó a a történik csúcstól milyen távolságban forgácsolás, és legkedvezőtlenebb a csúcs közelében. A főforgácsoló erő és a súly ellentétes értelemben a csúcs közelében teljes forgámutat, forgácsolva tehátcsaknem A csak erővel vcsoló erőt a fél munkadarab főforgácsoló súlya csökkenti. mert ahhoz, hogy a súly azotartottuk, végzett számítást kielégítőnek nos hatást adjon, a IG/2 Fri?! F1" l
a
A terhelő munkadarab
erők közé hosszának mondható változik attól
többjénél sága is
nem
nem
*"
értelmében
egyenlőtlenség
esetleg
feltételezni.
b)
A
síktárcsába
munkadarab
munkadarabot
kellett
volna
befogva.
és a Il. táblázat tartalmazza. eredményeit táblázatban felsorolt számítási menetet jórészt követtük. A síktárcsára vonatkozó fordulatszámkorlátozások (rumja: miatt csak 10 fordulatszámra lehetett terhelési adatokat =250/min) A kitámasztás nélkül munkamegállapítani. forgácsolható legnagyobb darabátmérő (dmux=300 mm) is meg volt határozva. Eltért az előzőtől erő számítása. a forgácsoló A munkadarabot egyszerű tételezve forbefogott tartónak fel, a megengedhető legnagyobb A
Az
számítás-
7 tonnás
gácsoló
erőt
menetét
és
a) pontban
az
l.
a
Fmeg
képletből számítottuk, E rendu nyomatéka, 194
ahol a
I
a
forgácsolt
3 IE
v-
kg
í
munkadarab anyag
keresztmetszetének
rugalmassági
tényezője
másod-
(E
r:
TÁBLÁZAT
II.
Részlet
a
föorsó
merevségi
ellenőrző
szerkesztéséhez síktárcsába
Munkadarab
l
Fordulatszam
teljesítmény
Hasznos
Nyomaték Forgácsolási Főforgácsoló Fogásmélység
63
eo
100
126
160
kg
24 468 42 3500 1400
24 372 42 3500 1400
24 292 42 3500 1400
24 234 42 3500 1400
24 187 42 3500 1400
3'00 1400
Fn,
kg
1860
1500
1170
Me
mkg
Fgn
kg
P),
kW
M
mkg m/min kg
V
irányú
erő erő
Profilnormálisba eső orsó laza kerekén Előtoló hajtómű szükséges
Ft Fm a
eső
átmérője
D L X G
mm
fmax
mm
hossza
Szorzótényező és síktárcsa
Munkadarab Maximális
-
_.
_
'
33
26,4
420 268 750
334 213 550
2,9
'46
20,7
l6,5
l3,3
10,7
206 130 230
168
135 84 160
elő
erő
toláshajtásnál Munkadarab Munkadarab
24 146 42
fő
nyomatéka
Profilnormálisba
számításokból
50
sebesség erő
végzett
befogva
ll/miu f
n
súlya
lehajlás szögelfovrdulás főcsapágynál
mm -
440
26 2 170 4I0
2,1
150
137
1.4
1,060
'96 0.832
0,805
0,62
0,0062
0,0048
0,004
0,0034
0,0029
kg
276
110 230
2,2
2,4
1,9 129
0,587
Maximális a
--
-
a munkadarab lehajlása megengedett hossza. [2]. hosszát számítottuk Ebből az összefüggésből a munkadarab munkadarab vett itt már terhelésénél a főorsó figyelembe a munkadarabátmérő volt szükséges. A hosszat meghatározásához ezt a fenti L=ac2d. Behelyettesítve kifejezve: függvényében
=2,1.1O'3 kg/cmz), Ímeg 0,01 cm), L a munkadarab
0,002?
(Ímeg:
=
gésbe
és
kifejezve
az
arányszámot:
x
3
3
3
í
___
___
d 54 Az
és a
d
Fmeg
Fmeg valójában a főorsó tengelyére irányú erők eredője, fogásmélység főforgácsoló erőt helyettesíteni =
az
a:
arányszám
értéke
=14,6V
.
Fmer:
merőleges célszerű
VF? +
FlnegEzzel
ki, ami súlyának (d) összefüg-
(0,4 17,)?
síkba ezért
eső az
főforgácsoló összefüggésbe
1,08 Ff.
=
3 m
d
x
=
14,2V .
Ft"
A
megengedhető
munkadarabhossz
végeredményben 3 f!
d
L:1'd:l4,2dV .
FI
195
számítások
a) és b) pontokban végzett ahhoz, hogy az
Az
meghatároztunk legyen. Az I. kesztéssorozat
és
táblázatok
II.
a
eredményeit
is
történő
c) Kifáradásra
alapján
merevségi
un.
kiválasztott
ellenőrzés esetekben
adatot
minden
elvégezhető szerelvégzett
tartalmazzák.
ellenőrzés.
kialakítását
(4. ábra) igen tagolt volt, sok feszültvolt átmenet) rajta, amelyeknek hely (beszúrás, reteszfészek, a legnagyobb és a csavarónyomaték szakahajlítónyomaték is törekedtek Eme a hatás feszültséggyűjtő helyeken nem méret nélkül a megmunkáló csökkentésére, sugarakat lényeges, átmeneti bíztak. személy tetszésére A főorsó
tekintve
séggyűjtő
része esett.
nagy
szára
P
7:
;i;i;í
diaA tengely" Cr 80 anyagának területét (Smith-féle biztonsági A szabvány szerint nem közli. gram) a szakirodalom [4] a Cr Ni 25 11 az erre vonatkozó terület határ-biztonsági anyaggal helyettesítettük csökkentésével. Mind mind csava10%-os hajlításnál, feszültségeinek nem rásnál ami csavarás esetében feltételeztünk, lengő igénybevételt a a lüktető lenne kísérő felel Itt inkább forgácsolást meg valóságnak. a középfeszültségek fluktuáció miatt az de ekkor megállaigénybevétel, A legveszélyesebb három keresztmetszetet aszevolt. pítása lehetetlen rint az illető tényező helyen a keresztmetszeti jelöltük ki, hogy mekkora és a nyomaték. A feszültségcsúcsok nagyságát megadó gátlástényezők is és csavarásnál is mindhajlitásnál (ők=1,8) nagyságát (Bk=2,2) vettük a feszültséggyűjtő egyik helyen azonosnak hely jellegétől függetlenül irodalmi adatok részletes A számításhoz hiánya miatt. szükséges való méreteltérést méretegyéb tényezők (a próbapálcától megadó felületre tényező: bl 0,7, a csiszolt jellemző tényező: b2 0,9, a dinamikus után a számításra alkalmas tényező: Én 1,2) felvétele összefügesetén gésekből a biztonsági tényezőt (n) kerestük. [3], [7], [8]. Hajlítás =
=
=
b 1 *b"h
f) Ükhl
:
Éd
k
.
csavarásnál
es
ne,
:
nm,
e?
[Lik _E(l A ,
lasokat
196
számításokat szerkesztettük.
azokra A
az
W
W :
zv
,
Jlhr
Állíts
W
__
z
esetekre
számított
990
Awhr 2 W
bl b!
900 s
végeztük biztonsági
---
.
illés
el, amelyekre értékeket tényező
a
lehajcsú-
közé
csok
lázat
befogott
esetén
munkadarab
esetén
IV.
a
táb-
TÁBLÁZAT
III.
Kifáradásra
ellenőrzés
végzett
biztonsági
n
Redukálthajlító"
metszetekben
Biztonságiténye" zők
csavarásra
n 05'
a
.
20'
25
mkg mkg
1735
180 252
263
,
,
.
tenye-
Vizsgált
kereszt"
rnetszetekben
204,5
mkg 236,9
"
373
4355
4425 9 570 615
123 "
127 '
126 '
550 700 750
572 710
133 "'
17'
760
:
3,1;
9
9
9
s
9
9
s
i
80
100
578 725 742
660 7511 730
216
.'
267 '
323 233 s
9
Í .
.
uhu hIII.
4,6
_
9
végzett
ellenőrzés
át? %3:13; 17 13222912%3:
3,79 3'01 2,25 1,77 1315 1933 1'47 1,27 9
e
s
e
9
a
9
1
hajlitónyomatékok
Redukált
vizsgált
keresztmetszetek-
ben
csavatényezők keresztmetvizsgált
tényezők
vizsgált
hajlításra
keresztmetszetek-
50
63
80
100
125
1 60
Mh,1_ MME Mm-HL
mkg" mkg mkg
2750 3200 3350
2220 2610 3760
1825 2125
1555 1760 1780
1350 1545 1584
1160 1340 1355
3,37 3,98 5,62
4,3
0,48 0,49
0.57 0,58 0,30
ncsL
-
-
ncsu
nhL nh1[_
-
-
-
-
Az
ellenőrzés
közé
l/mlin
nhHL
E)
(részlet)
értékei
tényezőinek befogva
biztonsági csúcsok
ncsnL
ben
TÁBLÁZAT
n
Fordwlatszám
Biztonsági
323 425
63
11" 319 119 119 319 352
IV.
rásra a szetekben
15
338
50
:
Munkadarab
Biztonsági
t
(részlet)
3151 m 40
v
Kifáradásra
a
238
126
_
1
CSIII.
metszetekben
Biztonsági
16
r
értékei
közé
l/min
Mh;1'. Mhm Mhrm
'
tényezőinek befogva.
csúcsok
Munkadarab Fordulatszám
a
IIL, síktárcsa
a
tartalmazza.
eredményeiből
2200
1,35 2,59 2,24
1,7 2,02 2,82
2,16
2,69
2,55 3,60
3,18 4,48
0,24 0,23 0,33
0,28 0,3 0,29
0.36 0,36 0,49
0,42 0,44 0,Ö1
levont
0,69
5,1 7,15
következtetések
A merevségi ellenőrzés zömszerkesztésénél kapott lehajlásértékek mel túllépik az irodalomban határokat. Az Acserkán [1] által megadott említett ezad meg, intervallum határokat mm legdurvább 0,015-0,25 esetre konzolos szerkesztéseinkből mm ill. _zel szemben 0,08-0,35 Ez tehát a mm adódott. terhelési esetekben fogas0,38-l,4 bizonyos 197
és a megmunkálás zavarokat okozkerékkapcsolódásban pontosságában a Hasonló a helyzet szerkesztett voszögelfordulásra főcsapágynál Bár a nálunk ritkán nem szabváhasznált, natkozólag. meglehetősen nézve nem volt kétsorú megengyűrűs hengergörgős csapágyra a kiadódott szerkesztésből adatokat adatunk, szögelfordulás gedhető
hat.
nyos,
Acserkán-féle 0,0002-0,001 A 0,00035-0,00147 sonlítani.
radián
intervallummal össze tudtuk hailletve konzolos esetben 0,0018-esetek részében károsnak mondnagy ható és elhasználódását eredményezheti. A Hfinchen haeredményeit [B] adataival sonlítottuk össze. Szerinte a biztonsági sem tényező __értéke még akkor az terhelés csökkenhet % -os gyakorisága egység alá, ha a legnagyobb zérus. 100 %-os gyakoriságnál viszont 2 és 3 közé a téesik biztonsági ennek rényező. Megállapítottuk legnagyobb alapján, hogy az esetek szében a főorsó sőt a konzokifáradásra, biztonsága egészen minimális los esetben a lengő hajlító igénybevételnél legminimálisabb biztonságrendelkezik. gal sem
az
0,0062
radián
szögelfordulás a főcsapágy időelőtti ellenőrzés kifáradási
radián,
az
'
IRODALOM
[1] Acswerkán,
N. Sz.:
Fémforgácsoló
szerszámgépek
számítása
és
tervezése.
Bp.
1953.
Tankönyvkiadó. Minisztérium és Géniparzi [2] A Kohóországos normaalap kiadványai. EsztergaKiadó. padi munkák. Bp. 1952. Nehézipari und der Maschinenteile auf R.: Dauerhalt[3] Hünchen, Berechnung Gestaltung barkeit. Berlin. 1950. Pádagogische Verlag. Szerkezeti és öntvények. acélok Kiadó. Lórámc; [4] Kismarthy Bp_ 1953. Nehézipari Akadémia Műszaki Közle[5] A Magyar Tudományos Tudományok Osztályának
ményei.
XI.
kötet.
3.-4.
szám.
Ádám: Szilárdságtan. [6] Mwttnyánszky Bp. 1948. Kézirat. III. 1950. Miskolc. Zénó: [7] Te-rplán Gépelemek Jegyzetellátó. Kifáradási és tartós Tibor: [8] Vér folyási jelenségek. Bp. 1941. képző Intézet.
198
Kézirat. Mérnöki
Tovább-
k;
A
MÜSZAKI
NEHÉZIPARI
EGYETEM
KÖZLEMÉNYEI KÖTET
I.
AZ
1956.
JÚNIUS
8--9-ÉN
RENDEZETT
SAJTÓ
Dr.
U.
KIÉRNÖKNAP
PJL(ÉADAÁSAI
ELHANGZOTT
ALÁ
laENnEzTE
TERPLÁN REKTOIÍHELYEITES
MISKOLC
I9ST
ZÉNÓ
E
E A
KÖZLEMÉNYEK
MINISZTÉRIUM
MÜVELÖDÉSÜGYI ANYAGI
lufim;
TÁMOGATÁSÁVAL
m5
mzmsíeKW"
r; mama ..
JJZÍÉSE
I.
KÖTETE
MISKOLC
VÁROS
JELENT
MEG
TANÁCSÁNAK
GÉPÉSZMÉBNÖKI
KAR
TARTALOMJEGYZÉK Előszó
C/J
KOHÓMÉRNÖKI
rozása
KÉMIAI
ÁLTALÁNOS "Horváth
Aurél:
A
ÁSVÁNYDr.
Martin-acélgyártás
savas
ÉS
Wéber
Zoltán:
Horváth József:
Burnóczky
kémiaija
fizikai
és
13
tufák
vulkáni
Nagybarca-környéki
I
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Dr.
Milasovszky
Dr.
Mika
Hazai Vasban
.
.
Dr. Kiss
Geleji
Béla:
kérdése
órajárás
Az
hosszúság
csillagászati
ÉS
Sándor:
A
A
Sándor: kéntelenítési
A
jelentősége
kutatómunka
folyó
85
TANSZÉK:
ALAKÍTÁSTANI
egyetemeken
.
főiskolák
kohómérnöki
moszkvai Beszámoló
.
.
.
.
93 .
97
működése állásáról
és
szervezete
takaréköntöttvas-kutatás
a
jelenlegi
103 113
TANSZEK:
Dániel:
Az
VASKOHÁSZATTANI
Mihály:
alkalmazása
TANSZÉK:
TÜZELÉSTANI
Szele Simon
KÉPLÉKENY
mikrokémiai
domborítása
METALLOGRÁFIAI József: Nándor:
titrálások
műszaki
Lemezhengerek
Diószeghy
79
TANSZÉK:
kolorimetrikus
A
KOHÓGÉPTANI
Hajtó
65
meg.
KÉMIAI
József:
Verő
.
.
75
határozásánál
Dr.
.
feldolgo-
TANSZÉK:
KOHÁSZATI
Dr. Dr.
lx?U
.
lehetőségei
GEODÉZIAI
Ervin:
.
TANSZÉK:
Az urkúti dúsítása kémiai úton mangánérc magnézium-oxigén-rendszer egyensúlyi viszonyai kezelése kéndioxidos mangánércek dús és kovasavban bauxitjaink gazdaságos tanszéki kísérletek és az erre irányuló
A
Lajos:
Nándor: zásának
meghatá-
TANSZÉK:
KÖZETTANI
Tibor: Pojják Sajóvelezd; Upponyásvány-kőzettani vizsgálata
Dr.
és
TANSZÉK:
FEMKOHASZATTANI
Wieder
kimutatása
János: Fém-ionok ultramikroanalitikai katalízis segítségével
Bognár
Dr.
KAR:
TANSZÉK:
KÉMIAI
ALKALMAZOTT
vaskohászat Az
ózon
az
szerepe
égési
folyamatoknál
117
TANSZÉK:
fejlődése
befúvatás oxigén folyamatára
az
hatása
1955. a
évben fémnek
.
.
gázfázis
.
.
.
útján
.
.
.
.
123
történő 129
377
GÉPÉSZMÉRNÖKI ÁBRAZOLO
kitérő
legrövidebb
tengely
megoldása
egyenesvonalú .
Vilmos-Dr. Sándor: Geleji Fémfólia-hengermű lású aszinkronmotorokkal Andor: különböző Feszültségviszonyok javítása torok párhuzamos kapcsolásával .
Lányi
.
.
.
.
.
.
össze-
.
.
143
.
TANSZÉK:
ELEKTROTECHNIKAI
Uray
KAR:
TANSZÉK:
GEOMETRIAI
Három Géza: kötésének grafikus
Petrich
Dr.
.
.
hajtása
.
.
.
.
kaszkádkapcso.
.
.
.
.
.
.
149
.
transzformá-
áttételű
159
'I*ANSZÉKE:
GEPELEMEK
Az Zénó: Terplán Ajtay-Korbuly-féle vizsgálata....................... A Gépelemek tanszékének Gábor: Varga
hatásfok-
kaparólánc-hajtómű
Dr.
mérő
ipari,
és
tervezői
tevékenysége
1950-56-ban
179"
.
József: ellenőrzése Esztergapad főorsójának Nagy Géza-Olasz A fogdeformációk mérésének módszere István: egyik Herczeg elmélete és gyártása Imre: Ellipszis gördülőhengerű fogaskerekek korszerű méretezésének rövid Tar Sándor: összefoglalása Gépelemek készítése adatainak Pál: Nomogramm fogkihegyesedés Lendvay .
.
.
.
.
Lévai
215
meghatározására Szaladnya Szombathy
Sándor: Emil:
másolóberendezés
Hidraulikus Méretellenőrzések
A
méretóontosság
és Szerszámkutató
József:
Somodi
Jármű mérése
Alajos: sékleteloszlás
János:
Susánszky nagyság
.
.
.
.
.
.
.
kritériuma; .
.
.
irányelve
dugattyúfelületein
dieselmotorok .
.
.
.
.
.
.
.
.
.
hőmér-
fellépő .
.
.
.
.
.
.
.
.
TANSZÉK:
IPARGAZDASAGTANI Dr.
.
változatok kiválasztásának felületi símaság összefüggése laboratórium tervezésének
TANSZÉK:
GEPÜZEMTANI Lancsarics
a
pontosság-vizsgálata
TANSZÉK:
élgeometriája
Az
Lajos: a
_
esztergakés megmunkálási
József:
Kordoss Bálint
módszerrel
pneumatikus
GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI
új szempont
Néhány
periódus
a
megállapításához
.
és
időtartam
sorozat-
a
271
.
.
TANSZÉK:
MATEMATIKAI
A determinánselmélet Dr. Gáspár Gyula: Raisz Iván: polinomok Interpolációs minimális László: Huszthy Forgó tömegek
megalapozása
axiomatikus .
.
.
.
.
.
.
.
.
.
281
.
287
.
idejének
felgyorsitási
meghatározása Hosszú Miklós: Dr. Nikodémusz Vincze Endre:
295
Néhány Antal: A
Béla: Miklós: László:
felrakó szerszámok
A
Gyorsacélvizsgálat
metallográfiai
Kóródy
30.)
megoldásáról .
.
309 317
.
.
.
.
.
.
és
327
.
ipar
az
.
.
337
.
TANSZÉK:
.
kikeményítése .
.
Erőmű
kazánforrcsövek módszerrel Pontos hőmérsékletmérés ipari .
.
.
.
.
.
.
meghibásodási .
.
.
.
.
gyorsacél-
egyélű
takarékos
készült
hegesztéssel egyszerű
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
,
r-, .
.
5559
felderítése
okának .
.
.
.
,
363
3139 u
3 78
általánosítása
.
TECHNOLÓGIAI
MECHANIKAI
Pazár Dénes
közös
grafikus általánosítása
egyik
lengései gerjesztett kutatás a tudományos
rendszerek Csillapított Optikai feszültségvizsgálat
szolgálatában Béla: Zorkóczy forgácsoló
fogalmának
TANSZEK:
MECHANIKAI Dr. Sályi István: Huszár István:
többváltozós függvényegyenlet Parciális differenciálegyenletek
monoton-sorozat
TPYIIH
MHIIIKOJILIICKOPO THJREJIOÜ
HHCTZTYTA
IIOJIIZITEXHHHECHOPO
IIPOMLIIIJIIEHHOCTH
(BEHPPHA)
COEEPJRAHI/IE METAJIJIYPPHHECKHÜI upnxpannoü
Kadmnpn lI-p
Huom
Ynmpauunpoanuurmqeccoe
Boruap: uerauon
nouon
c
.
.
.
onpenexeuue .
.
.
.
.
.
xmmu:
(Iaasuxo-xnunx
Xopsar:
:
u
Hnxomneune
xarunan
uouomuo
oómeü
Kadmxpa Aypexb
(IJAKYJIBTET
xunnu:
nucxom
uapreuuacnoro
n Kncbenpa IHHBPEIOPBH nerporpupnu: II-p Tuóop Ilona: MunepaJe-nwpoppaclxuqecxnü Yunoumx ryqyoa n paüoue Illaenexaana,
npouecca
summa
By.wmann-1ecxuxc
Hanbóapua
u
ívül
.
Raqyazxpa Ixseínoü Merauyprnn: xuuuuecnnu Oóoraruenue Xopsu: nyTeM uaprauueanx pyzn x-p Ypxcyr (Beurpna) pnnnonecua I/Ioüxeq) Beóep. ycnoann OIGTBMLLMGPHIÍÜEBCIOPOJI Jhüom nsprannenux Bypnonxn: Oópaóowxn oweqecmenunx pyn nayoxncmo cepxo Boauomnocm oorarux azonoson penraöexbnoü Hanzxop Bmnep: oópaóorxn n oreqecraeaunx óoxcuronu ouuru gnyoxucsxo xpexnum Eaqmxpe npn II-p
Boxrau
.
.
_
.
,
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Knqxenpa II-p
Bana
reonesnn:
Mulamoacxu:
llpodnema
acrponounqecxoü
Eaqmenpn
merauyprnxecnnx
oópaóomn
MBTBHIOB:
B
Bpsnn
.
ZI-p
Éomeq)
Katbenpa II-p Ilaunaxb
.
.
.
.
.
uuxpoxuunn
nnacrnqnoü
n
nccnenoaaranbcxoü
yqeónux
B
rnrronnxnx
Hamm!
Bmnoxuaeuoü
paónu
zaanenex-max
.
Bankon.
aucronpoxzrruux
Oprauuaannx
Bepe:
Mewauyprntxecxnq Xajro: lux
.
ueTalxorpatbun:
ZI-p HaHnop mreű
.
.
oupenexeunu
xuunu:
BHCIIIBX
Heuzóponxa
npu
xoxopnmerynaqecnoro
Bnnqeune
Feneu:
nonurexuuqecxux
Iíuux:
Kacbenpa
qacon
xozm
noxrom
Haqwenpa uerauyprnqecxoü JI-p Éomed) Mama: IIpnMeHenne
lI-p Alexcaunp
oouw uuwru -I '_u
1xoarolreme.
o
neveik
lxzocem:
paóora
u
By3"os Omer
qyryuoa
.
nocxoscmx .
.
nonomemm
a
.
.
oóxacrz
.
.
.
nccnenosanua
.
n
POJlb
Tonxnua; ossza.
s
npoueccax
ropennx
.
.
.
.
.
.
.
saueHnTexeü
.
.
qepnoü
Katbenpn
uernuypruu:
Cexa: Paanume qepnoü menxuypmn Hlmaou Bnusuue xncaoponuoro rasonoü (pasa nocpencmou
"Mnxaü
Inauaop
1955
a
r.
H!
nyrbs
MGTBIIII
-
.
MAIIIIZIHOCTPOHTEZIBHHÜI Hauoprarenmxoü
Karpenpa
Bubuom cmuon
Beno
IOIIIBXCIAH
Pausz:
.
.
.
aneuenron
.
'
npnuoü, 143
npxmux
Aürau
cucreuu
ronxonucronux
aanrarennmn
uanpnmennü c
paannqnum
Knzx
npua
.
upoxamux .
.
.
.
.
Kopdyü
n
.
.
.
.
óaarrepuuun
c
zxa .
.
.
,
nemmu .
.
.
.
.
.
.
.
3y6=en
mnnponaxbuoro
Eomponb
Eadmnpn
eocnu
axcnnoaTaunn
nopmneü
Huom
I/Ismepenue
Kacbenpa
Xycm:
Muxnom
HGCKOCbKHMB
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
pesxn
.
221
.
231 233
.
.
.
.
.
.
.
239
.
Memuy .
.
243
.
.
uccneaosaunm
r.o .
.
.
.
Ha.
Temneparyp
.
.
_
.
.
F3 LI
.
nposepxnocm
259
.
npnnunnbx pazmepos cepnu
u
nepuona
Axcxtomuan
ocuona
onpenenennx .
.
.
neTepMnHan-ros
TEOPHH
.
.
271
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
'
nH-repnonsiunu Macc
Oőmee
.
.
.
.
Munnmanbuoto .
_
oőoőmenne
nepenenuunn
.
.
.
.
.
.
,
.
.
.
.
.
.
.
.
:
.
.
.
.
.
.
381 287 295
.
cbyHKnnoHa/xbbxx ypasneuuü .
305
.
.
napuuanbubix
pemeuun .
.
.
ycxopenn
.
uexoropbxx _
.
.
.
apemenn .
.
380
.
uoabxe
O rpaqynqecxom II-p Anna/x Hnxonenyc: nmbcbepeunuanhnux ypanueuuh nonsrms 3H11pe Buuue: Onno Ha oöoőmennü
.
.
215
npouaaoncrsa:
Onpezxeneune
Xoccy: c
.
.
20]
.
Maremamxn:
Honnuomu
apamalomuxcn
.
Toxapuoro
-
JIHBBIIIJMOTOPOB
Hexo-ropbxe
HPOLIOJDKHTGJIBHOCTH
Pauc:
.
cuocoóou
pacnpenenenna
oprauusaunn
Ulymancxu:
lI-p Ilbxona. Faumap: I/Inan JIacno
.
.
.
.
manim-x:
Tpancnoprnmx
Kacbenpa. H-p
.
.
runpannnqecxoro
aaaucumonm oópaóoxu (ópaóonn noaepxnocm a naóopnropuu
npaexmponau nncroyuenron
upoexmponaunm
Hanqapuq:
.
.
.
.
.
IIPDMKB
xawxecreou
Hpnunuuu
Kacbenpa
.
.
padon: .
199
.
Mamnuocrpoeana:
n
pasmepoa
I/Iomeq) IIIoMonn
Anaüom
.
nnesuawnqecxum
Peomempmu pemymeü Kpmopun nuóopa Bana
Bannnr:
_
a
.
roquocm
rexnonornu
ÉlomenpKopaom: Tor;
.
.
paanepou
uaman
anemenroa pacqera nammx onpenexeuua
nm
poücraa
yc
Couóam
Jlaüom
.
.
Hccxenosanue
Hlauzzop Bumm
cospenouuoro mMorpauMH
Gocranxeuno
aaocrpeuua Canmua:
-
oóaop
179 189
.
.
.
.
.
Kptmuaü
.
.
.
173
.
.
.
.
.
.
.
LiIerumau
139
xoaqnbzuueumom mamdmpuaquu
.
Tap
149
.
.
.
IIBDIJHIOJIMIOFO
nyreu
H MBIIIBH oónarm npouumneuuocra, Faóop Baprav Paóma Eaqmapu axeMenron u n 956 rr. 950xmuepaunü npoemnposanan cranxa l'un Hanw a rnnnoro mnuunenx Toxapuoro omeq) Onac; Hponepsa Hmrnan Onuu na cnocoóon Pepuor nauepennx nedaopmönau ayűben xonec axnenumqecxnx Kupa JIeaan Teopua n uaroToaxonne ayóqacrux
Hm
129
.
.
Mamun:
Hccnezxonanno
TepuJLH:
Ulaunop
123
.
.
.
.
.
.
CDAKYJITET:
[Ipuvon
acunxponnuuu
pemmia Ynyumenne rpaucdxopmaropos
Iímbenpa JI-p
.
neayxmbnponnuuz
xpaxqaürueü
naaxomncnne
ZI-p Anexcnunp
m
IHIGKBIIHBMH
Mann: coenunenne
.
sxexrporeqnnxn:
Ypau
Annop
.
.
.
reomerpun:
_1I-p Pasa Ilerpux Ppadmqecxoo rpn nopecexummeü cxpemna
Kaqyenpa
.
upouecc
.
.
.
MOHOTOHHOIO
.
.
309
.
pyma
.
.
.
.
.
317
Kaqaenpa MexaHHKu: cncrem Boaőyxneunme xoneöanna Il-p I/Imraan Hlan: aaryxaromux I/Im-raau Xycnp: Orrruqecxoe namepenue Hanpaxenuü Ha cnyxőe uayqno-nccnenoaarencxoü paöoru n nponumenennocru Kacbenpa Bana
3opxuuu:
rexnonornu
Hpoc-rasr
aaxanxa.
sxononurxuoro
uHcrpyMeH-ra Hasapxn.
pexymero
onnoü Benn Hasap: I/Icnuraune craneü őumpoopexynxux Bmsmnenne Mmmom KOTGJIhHHX Hanem rpyö apu-nm nopqu cnocoőom ycrauosox Merannorpamuqecxum Hacno a Koponu: Toqnoe usmepenue npouaaoncrne. Temneparyp B
pexymeü
'
327 .
337
Mamnu:
xpomxoü,
naro-roaneunoro
ny-rem
.
.
.
.
.
.
'
347 359
cnzxoaux .
.
363 369
3819
"
PUBLICATIONS
UNIVERSITY
THE
OF
OF
MISKOLC
THE
HEAVY
INDUSTRIES,
(HUNGARY)
INDEX
METALLURGICAL DEPARTMENT Dr.
Bognár: by
J.
OF
DEPARTMENT A.
Horváth:
OF
Physical
Pojják:
T.
GENERAL
OF
DEPARTMENT
of
the
and
acid
and
NONFERROUS
OF
DEPARTMENT Dr.
astronomic
Mika:
J,
Geleji:
J.
Dr.
N.
Dr.
D.
Verő:
high Hajtó:
in
DEPARTMENT
Development The
DFOCESS
effect Of metals
.
.
25
.
.
37 53 65
.
.
system
.
.
silica 75
.
.
.
.
.
in
.
the
of
nation
79
.
.
CHEMISTRY: of
and
Moscow the
.
colorimetric
85
titrations
ENGINEERING
the
at
AND
technical
universities
93
.
97
THE
role 01-" of
of
FERROUS ferrous
0_f m
.
.
ín
.
of
state
SCIENCE ozone
of
working .
present
on
FOR
The
.
METALLOGRAPHY:
organasation
Report
.
.
motion
.
of research work of sheet rolls
OF
DEPARTMENT
Szele: M. S. Simon!
.
FOR METALLURGICAL WORKING OF METALS:
The schools
tuffs
.
.
dioxyde and of high-iron theoreon Department
chronometer
application
forming
Diószeghy:
ore
manganese
METALLURGICAL
Importance
Convex
volcanic .
magnesium-oxygen ores by sulphur
processing University
.
.
OF
DEPARTMENT
Dr.
of
problem
Microchemical
DEPARTMENT OF PLASTIC Dr. A. E. Kiss:
of .
METALLURGY:
the
longitude
DEPARTMENT Dr.
13
process
PETROLOGY:
GEODESI:
The
Milasovszky:
B,
of
Experiments
hearth
open
AND
petrologic investigation and Nagybarca
Chemical enrichment of Dr. Z. Horváth: J. Webet: conditions of the Equilibrium L. Burnóczky: of home Treating manganese N. Wieder: economic Possibilitíes of bauxites
metal
CHEMITSRY:
Uppony OF
of
determination
and
MINERALOGY
Mineralogic
Sajóvelezd,
around
FACULTY
CHEMISTRY: demonstration
chemistry
DEPARTMENT Dr.
ENGINEERING
APPLIED
Ultramícroanalytíc catalysis
ions
.
.
.
.
research OF
engineeríng
metallurgical .
.
on
.
.
.
.
.
103 113
.
.
íron
cast
economy
HEATING:
combustion
117
processes
METALLURGY:
metallurgy
Oxygen
enriched
gaseous
phases
in
1955.
blast .
.
.
the
on .
.
.
.
.
.
.
.
.
123
desulphurization .
.
.
.
.
.
.
129
383
MECHANICAL DEPARTMENT Dr.
G. of
Petrich: three
OF The
ENGINEERING
DESCRIPTIVE axes
OF
DEPARTMENT
A.
formators
different
of
DEPARTMENT
.
.
.
mill
rolling
.
.
.
.
.
conditions
.
drive .
.
by
ratios
.
.
linking .
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
of
connection
parallel
.
149
_
trans-
.
.
DESIGN:
MACHINE
OF
.
Tenplán:
of the of the mechanism Investigation efficiency driving the Ajtay-Korbuly scraper conveyor of Machine G. Varga: The Elements measuDepartmenfs Design industrial, work in the of 1950-56. design years ring and of the main of a lathe G. Nagy-J. Olasz: Chekíng spindle I. Herczeg: method of measuring dear tooth deformations One I. Lévai: and fabrication of gears with Theory elliptical pitch cylinder of up-to-date A. Tar: 01' elements Short summary proportioning ofmechanism of data of the determination on Lendvay: gear-tooth pointing Nomogram the of the attachment precision hydraulic Szaladnya: Checking copyíng method Szombathy: Ganging by the pneumatic Dr.
143
_
cascade-connected
by
.
.
.
ELEMENTS
FOR
recticlínar
shortest
.
ENGINEERING:
foil .
the
.
ELECTRICAL
Metal A. Geleji: Uray-Dr. motors asynchronous of voltage Lányi: Improving
V.
of .
.
.
FACULTY
GEOMETRY:
solution
graphical
deviating
Z.
of
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
173
,
179 189 199 201
.
.
[ár/Fű
215 221 231 235
.
.
.
.
OF
DEPARTMENT
Kordoss:
FM Bálint: .
.
of J.
of
Geometry of
Criterion dimensional
Somodi:
of
Principles
DEPARTMENT A.
Lancsarics: Diesel
Susánszky:
J.
of
duration
I. L.
M.
Dr.
OF
.
I.
stress
the
vehicle
in
of
determinatioxu
period 271
.
.
.
.
.
.
281 287
theory .
.
.
.
acceleration
.
peroid 295
function on the .
.
equations graphical
.
.
.
of
.
.
.
.
305
.
solution
.
.
.
.
309
.
r-
series
monotonous
.
.
.
.
.
.
.
systems .
.
.
.
.
.
,
.
.
.
.
.
.
327
research
scientific
of .
.
.
.
337
.
TECHNOLOGY:
MECHANICAL
of the welded Zorkóczy: Simple hardening hard-facing steel tool edge hard cutting B. Pazár: Test of high-speed steel M. Dénes: of failune of boiler tubes theicause Exploration methode by metallographic L. Kóródy: Exact of industrial measurement temperatures B.
.
.
.
.
a
384
243 255
OPERATION:
determinant
the
of damped in the service
test .
239
MECHANICS:
OF
oscillations
OF
.
MATHEMATICS:
variables About several Nikodémusz: of partial differential equations of the Vincze: One of generalizations concept
industry
.
259
of
view
A.
DEPARTMENT
.
ECONOMICS: of
.
and
.
.
.
of Axiomatic establishment Gáspár: Raisz: polynomials Interpolating minimum Determination of the I-Iuszthy: ofrotatingmasses.................. of some Hosszú: Common generalization
I. Sályi: Forced Huszár: Optical
.
size
Gy.
DEPARTMENT
Dr.
.
surfaces
piston
on
.
E.
.
TECHNOLOGY:
MACHINE
distribution
points
new
OF
DEPARTMENT Dr.
SCIENCE
heat
serial
.
.
.
Some and
.
.
INDUSTRIAL
OF
DEPARTMENT Dr.
of
.
.
THE
FOR
.
of the lathe tool cutting eorhreiation of metal woorking methods; of surface smoothness of research on a laboratory tooling
edge choíce and
planning
Measuring engines
.
ENGINEERING
MECHANICAL
the the
accuracy
.
.
.
.
.
.
.
.
.
,
.
.
.
economic .
.
.
.
.
.
,
.
.
.
.
.
.
of .
.
single
.
.
.
.
.
.
347 359
plants
power .
.
.
.
.
.
363 369
LIUNIVERSITE
DE
ANNALES
DE
MISKOLC
TABLE
Dr.
J,
CHAIRE
DE
Bognár: catalyse
Démonstration desions-nnétaux DE
CHAIRE A.
CHAIRE
Dr.
T.
DE
Dr. J. L.
DE
.
.
détermination
et
ultramicroanalytique .
procédé
du
physique MINÉRALOGIE
Étude Pojják: Sajóvelezd,
CHAIRE
MÉTALLURGIE
DE
.
.
.
.
.
.
par
.
.
NI
.
GÉNERALE:
CHIMIE
ET
METALLURGIE
Horváth: Enrichíssement nésedTTrkut Conditions Wéber: d'équi1ibre Traítement Burnóczky: par
par
tuÍs
des
.
.
.
.
NON des
chimique
systéme
du Facide
des
volcaniques .
MÉTAUX
voie
de
fabri-
PÉTROLOGIE:
DE
DES
Z.
acide
Siemens-Martin
minéro-pétrologíque et Nagybarca Uppony
de
DE
APPLIGUÉE:
CHIMIE
Horváth: Chimie catiortdeFacier
LOURDE
MATIÉRES
DES
FACULTÉ
IJINDUSTRIE
(HONGRIE)
environs .
,
.
FERREUX:
de
minerais
manga-
magnésium-oxygéne
sulfureux
des
.
.
manganése
de
minerais
65
hongrois N.
de de traítement Wieder: Possibilités économique en fer et en riches exposé des recherches silice, avec collaborateurs de la Chaire de Métallurgie
CHAIRE
Dr,
B.
DE
Dr.
J.
Mika:
DE
Dr.
A
Kiss:
DE
des .
DE
CHAIRE J.
D);
N_
Verő: de
25
79
.
.
de
travaux
85
MÉTALLURGIE
LA
POUR
IVIÉTAUX:
DES
effectués
recherches
dans
les 93
.
.
.
fabrícatioh ae-lahihoilr -po'x,1r']a.
de
tóles 97
.
METALLOGRAPHIE:
Métallurgle Rapport
Hajtó:
75
dans .
colorimétrique
titrage
MECANIGUE
des
cylindres .
Organjsation de
économique
du
PLASTIGUE
Dimportance techniques
universités Evasement
chronométre
du
astronomique
CONSTRUKTION
minces
Dr.
.
.
METALLURGIGUE: microchimíque
FACONNAGE
Geleji:
marche
de
CHIMIE
Application
CHAIRE DE ET
E.
de la probléme la longitude
Le
détermínation
CHAIRE
.
GEODÉSIE:
Milasovszky: 1a
bauxites hongroises lés effectuées par
sur
et
fonctionnement
Moscou l'état
.
actuel
des .
des
.
.
Ecoles
Hautes .
recherches
.
.
.
.
sur
.
la
.
.
.
103
fente _,
113
385
CHAIRE Dr,
CHAUFFAGE
DU
Díószeghy:
D.
L'effet méta]
liozone
CHAIRE
G. de
soufflé
phase
en
DE
Petrich: trois
de
I.
I.
Lévai:
S. P.
Tar:
.
.
liaison
courte
plus
.
.
.
.
des de
.
.
.
.
.
.
.
ellipsoides
Bref
du zgpergu Nomogramme
DE
CHAIRE
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
TECHNOLOGIE
.
,
.
.
.
.
.
.
Mesurage des piston
.
149
.
.
.
.
.
.
.
.
DÉCONOMIE
Susánszky: la
CHAIRE
dístribution
la
199 201 215
.
.
.
.
.
.
.
.
221
.
hydraulique .
.
.
231 235
.
MÉCANIGUE:
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
239
température
la
sur
super-
INDUSTRIELLE:
de DE
179 189
.
pneumatique
.
de la véhicules
de
Diesel
Guelques points la période et
durée
.
relatives .
.
.
.
.
MA.CHINES:
DES
de
moteurs
nouveaux de Vue de la grandeur
la
pour
détermination
séries
des
MATHÉMATIGUE:
G. Gáspár: Le fondement axiomatique I. Raisz: Polynomes dinterpolation L. Huszthy: Déterminatíon de la période Dr.
tournantes Hosszu: Généralisation á plusieurs variables
de
commune
.
o
386
.
.
.
.
.
CONSTRUCTION
DE
DEXPLOITATION du
CHAIRE
M.
.
paralléle
raclettes
.
.
copier .
.
.
.
á
.
.
CHAIRE Lancsarics: ficie
de
143
.
.
.
machines données
de des
pour
.
.
.
.
.
calcul
.
.
FF
J,
.
159
á
de tour Géométrie du taillant de Youtil entre d*un mode corrélation Critére du choix d'usinage; dímensions et le lisse la précision des superficiel de Pétablissement de de laboratiores Somodi: Principes projets de recherches sur Poutillage
Dr.
.
.
en
convoyeur
Kordoss: Bálint:
.
.
MÉCANIGUE:
du .
.
.
montage
par
mécaníque
.
í)
.
métaux
de .
.
CONSTRUCTION
DE
des modeme organes la détermination devenues aux dents pointues dengrenages de Fappareil Examen de la précision Szaladnya: fraiseuses etc. pour tours, méthode Contróles de dimensions par Szombathy:
.
.
rectiligne .
.
á feuilles
de laminoir cascade conditions de tension différents rapports
.
primitifs
J.
.
.
.
désulfurisation
et de projets détablissement de mesures de construction la chaire des éléments effectués par de 1950. á. 1956. de la broche de tours Olasz: Contróle des dents de roues de mesurage de la déformation méthode Une aux des rouer Théorie et fabrícation (Tengrenages cylindres
Lendvay:
E.
.
la
contsruction
Nagy-J. Herczeg:
S.
.
INDUSTRIELLE:
en
mécaniqhe, G.
oxygéne
.
.
Étude du rendement Terplán: systeme Ajtay-Korbuly Travaux industriels et Varga: de
la
.
Z.
G.
combustion
.
sur
DESCRIPTIVE:
ÉLÉMENTS
DES
CHAIRE Dr,
.
MÉCANIGUE
DE
GÉOMÉTRIE
Amélioration transformateurs
de
de
processus
gazeuse
Commande Geleji: asynchrones
S.
par
en
DÉLECTROTECHNIGUE:
moteurs
Lányi:
1955.
Solution graphique évasifs
Uray--Dr.
A.
les
en
enrichi
axes
CHAIRE V.
dans
sidérurgie
de la dair
FACULTÉ
Pr.
INDUSTRIEL:
de
SIDÉRURGIE:
Progrés
M. Szele: S. Simon: du
róle
Le DE
CHAIRE
.
.
théorie
la
de .
.
.
.
daccélération
.
.
.
.
.
minima
équations
quelques .
.
.
déterminants
des
de
.
.
.
des fonctíons
.
masses
.
.
Nikodémusz:
Dr.
A.
E.
Vincze:
Une
CHAIRE Les I. Sályi: Dr, Procédé I. Huszár:
.
des DE
.
.
solution .
.
forcées de mesure optique et de l'industrie
DE
déquations
graphique .
.
généralisations
.
.
.
du
convept
de
systémes
.
.
.
de
.
différentielle .
309 317
.
.
.
des
tensions
.
.
.
.
.
327
rechevxches
des
service
au
.
337
MÉCANIGUE:
TECHNOLOGIE
Zorkóczy:
.
.
lé Un
.
monotone
amortis
doutils de coupe Trempe simple économiques soudure exécutes par dépóts par daciers Essai B. Pazár: rapides Méthode reconnaítre les M. Dénes: métallographique pour de chaudiéres des centrales ration des tubes de températures industrielles L. Kóródy: Mesurage précis B.
.
série
la
MÉCANIGUE:
vibrations
scientifiques CHAIRE
la
Sur
partielles
.
.
.
.
.
.
.
á
tailiant
un
.
.
,
.
.
causes .
.
.
de
.
.
.
.
347 359
détério363 369
383
DER
MITTEILUNGEN
UNIVERSITÁT
TECHNISCHEN
MISKOLC
SCHWERINDUSTRIE,
FÜR
DIE
(UNGARN)
INHALTSVERZEICHNIS FAKULTÁT
J.
Bognár: Katalyse
von
Pojják:
der
Chemie
mittels
Bestimmung .
.
.
.
nach
.
Stahlerzeugung
.
dem
sauren
13
FÜR
UND
MINERALOGIE und der
Mineralogische
vulkanischen
und
.
.
CHEMIE:
Horváth: Physikalische Martinverfahren
T.
CHEMIE: Nachweis
Metallionen
FÜR
LEHRSTUHL Dr.
HÜTTENINGENIEURWESEN
ANGEWANDTE
Ultramikroanalytischer
LEHRSTUHL A.
FÜR
FÜR
LEHRSTUHL Dr.
Tuffe
aus
GESTEINSKUNDE: der und
gesteinsanalytische Untersuchung von Gegend Sajóvelezd, Uppony
Nagybarca..................... LEHRSTUHL
FÜR
METALLURGIE:
Dr. Z. Horváth: des Ürkúter auf chemischem Aufbereitung Manganerzes J. Wéber: des Gleichgewichtsverháltnisse Magnesium-Sauerstoff-Systems mit L. Burnóczky: Die der Behandlung ungarischen Manganerze
N.
und
Eisen
bezüglichen LEHRSTUHL
Dr.
B.
Dr.
J.
Milasovszky:
Kieselsáure Versuche
FÜR Die
astronomischen LEHRSTUHL Mika:
Dr.
eíner wirtschaftlichen reichen ungarischen Lehrstuhls
und .
.
des
bei
Uhrganges .
.
.
.
.
der
Bombierung
.
.
.
.
.
kolorimetríschen
der
Anwendung HÜTTENMASCHINEN
UND
Forschungsarbeit
der
Bedeutung
-
75
.
.
.
.
Titrationen
79
85
PLASTISCHE
FÜR
an
den
93
.
METALLOGRAPHIE:
FÜR
Über
technischen 97
Blechwalzen
von
J. Verő: Organisation für Hútteningenieurwesen Bericht über N. Hajtó:
Diószeghy:
-
'
Über die Geleji: Uníversitáten.................----
D.
dies-
der
Bestimmung
und
Betátigung
der
Moskauer
gegenwártiáeriÉtarldvdér Épárghséeisen.
den
Hochschulen
.
,
forschung......................
Dr.
.
.
HÜTTENCHEMIE:
FÜR
S.
LEHRSTUHL
ín
der die
Verarbeitung Bauxite
GEODESIE:
Frage Lángen
FÜR
Kiss:
LEHRSTUHL Dr.
des
Míkroanalytische
LEHRSTUHL VERFORMUNG:
Dr. E.
Wege
65
Schwefeldioxyd.................... Wieder: Die Möglichkeiten
FEUERUNGSTECHNIK: die
Rolle
des
Ozons
bei
Brennvorgángen
FÜR
LEHRSTUHL M.
S.
G.
V.
S. Geleji: Uray-Dr. Asynchronmotoren
A.
Lányi:
Verbesserung
von
Transformatoren
Lösung
GEOMETRIE;
kürzesten
der
.
Verbindung
geradlinigen
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Antríeb mit der
Metallfolienwralzwerken
von
Kaskadenschaltung Spannungsverháltnisse
durch .
.
.
.
durch
.
.
.
.
Die Terplán: Prüfung S:hrapperketten-triebwverkes Über die industrielle, Varga: Z.
für
G.
S. E.
des
des
Wirkungsgrades
.
.
.
.
.
.
J.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
der Zahnausspitzung Szaladnya: Préizisionsprüfung Masskontrollen Szombathy:
FÜR
.
FÜR
Dr.
Dr.
J.
Susánszky:
FÜR
390
.
,
.
.
.
.
.
.
.
.
hydraulischen pneumatische
und
.
.
.
.
.
.
.
,
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Huszthy:
FÜR
Methode
.
.
.
.
.
.
.
Zusam-
.
auf
.
.
.
.
Kolbenfléichen
den .
.
.
der
Bestimmung
zur .
.
Perioden-
.
IVIATHEMATIK:
Begründung .
.
der
Bestimmung
Massen Hosszu:
.
GEWERBEWIRTSCHAFTSKUNDE: neue
der
199 201
.
Die G. Gáspár: axiomatische Raisz: Interpolationspolynonue
der
.
.
minimalen
Determinantentheorie
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
281 287
rotíerender
Beschleunigungszeit
295
Gemeinsame ren Varéinderlichen Über A. Nikodémusz:
Vincze:
179
189 .
Kopiervorrichtungen
Tbmperaturverteilung
Gesichtspunkte Seriengrösse
Einige
gleichungen E.
.
.
.
MASCHINENBETRIEBSKUNDE:
der Lancsarics: Messung der Fahrzeug-Dieselmotoren
LEHRSTUHL
I.
.
der durch
.
.
zeitdauer
M.
.
des Kordoss: Schneide-Geometrie Drehmessers Kriterium für Auswahl der Bálint: die Bearbeitilngsvarianten: der zwischen und der menhang Níassgenauigkeit Oberfléíchengüte der Somodi: eines Grundprinzipien Planung Werkzeugforschungslaboratoriums
LEHRSTUHL
L.
.
.
MASCHINENBAUTECHNOLOGIE:
.
Dr.
173
Maschinenelemente
LEHRSTUHL A.
159
Ajtay-Korbulyschen
J. Nagy und Eine Herczeg:
LEHRSTUHL J. L.
149
.
.
Parallelschaltung
Übersetzungsverhöltnisses
verschiedenen
MASCHINENELEMENTE:
Messdes Lehrstuhls und Planungstíitigkeit ín 1950-56. Die der der Drehbünke Olasz: Kontrolle Arbeitsspindeln I. der Zahndeformationen Methode für die Mcssung der Zahnráder mit I. Lévai; Theorie und Fabríkatíon Ellipsenrollzylihdern der von S. Tar: Kurze zeitgeméissen Zusammenfassung Dimensionierung Maschinenelementen zur der Daten P. Lendvay: eines Auffertigung Nomogramms Bestimmung
G.
143
.
ELEKTROTECHNIK:
FÜR
LEHRSTUHL
129
MASCHINENBAUINGENIEURWESEN
Achsen
FÜR
im Jahre 1955. Sauerstoff auf den die Gasphase
von
durch
DARSTELLENDE
Petrich: Graphische dreier windschiefer LEHRSTUHL
Eisenhüttenwesens des Einblasens des Metailes
FÜR
FÜR
LEHRSTUHL
Dr.
des
Die Entwicklung Über die Wirkung Entschwefelungsvorgang
FAKULTÁT
Dr.
EISENHÜTTENKUNDE:
Szele: Simon:
Über
.
eine
Verallgemeinerung .
.
die .
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Lösung
graphische
Verallgemeinerung
Funktionen
einiger
.
.
.
des
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
305
.
Differential-
partialer
Begriffes
mehre-
von
.
der
.
.
.
monotonen
.
.
.
.
Folge
.
309 317
LEHRSTUHL I. Sályi: Dr. I. Huszár: chen
FÜR
MECHANIK:
gedéimpfter
Die Erregungsschwingungen Díe Spannungsprüíung optísche Industrie und der Forschung
LEHRSTUHL
FÜR
Systeme
Díenste
im
.
d
32'?
er
wissenschaftli-
.
337
MECHANISCHE
TECHNOLOGIE:
Einfache der durch Zorkóczy: Aushártung herAuftrageschweissung spanabhebenden gestellten sparsamen Einschneide-Schne11stah1werkzeuge......,............_ B. Pazár: Schnellstahlprüfung der Ursachen des Schadhaftwerdens der M. Dénes: KesselAufdeckung Kraftwerken durch Methode von siederohre metallographische ín der Industrie Genaue L. Kóródy: Temperaturmessung B.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
_
_
347 359 363
369
391
Felelős
Megjelent Borsodmegyei
500
kiadó:
Dr.
példányban Nyomdaípari Felelős
34.3
Terplrín A/5-ös
Vállalat.
vezető: o
Csellö
Zénó ív
terjedelemben
Miskolc. János
-
31 764