Különb világot... A százéves József Attila tiszteletére
1. Külön világot alkotok magam. Agysejtjeim nem úsznak el a trenddel: nem kápráztatott sosem is a rend el, mely infernális aklotokba’ van. Nem halmozom az almot oktalan, nem hoz lázba se egy tender, se kender, nem vagyok kopasz, se göndör, se gender, de még hírnév se fúrja oldalam. Málló perceim csak a kéj orozza, képzeletemet amely béporozza. Óvja Pegazus hűs kumisza nyelvem. Egem magányos napokkal tele, nagy teliholdak ásítnak bele. Kerengő bolygó friss humussza lelkem.
37
HIZSNYAI_Enek 2009 dec 7.p65
37
8.12.2009, 18:24
2. Kerengő bolygó friss humussza lelkem, boldogság sarjad rajta, s ha vasát döfi a bú, az öröm sava át marja menten, és minden gondot elken: bőven terem az öncsalás e telken, s noha eközben feni a kaszát, nézi az ember inkább a hasát, és százszor leül, még mielőtt felkel – ideje fogytán már kevésbé vérmes, akkorát riszál, mint világ−nagy krémes, azt hiszi, ekként sokkal jobban elkel, s így áll a házhoz majd egy csöpp honor – a számfejtésben ámde csönd honol... Szépség−fák állnak illatokkal telten.
3. Szépség−fák állnak illatokkal telten, rájuk röppen száz loncsos húskehely, ajkukon süstörg lompos−dús pehely, s a hajlatokban cuppogva rügy serken –
38
HIZSNYAI_Enek 2009 dec 7.p65
38
8.12.2009, 18:24
ám az enyészet erőt vesz a kerten: kiböfögi gyümölcsét a menhely, ege sekély, s mint valami pendely, csapkod a hiány rúdjára tekerten. Megtelnek könnyel mind az árterek, kétszer tíz körmök kinövik az ágyuk, és minden hajnal vérrel virrad rájuk. Erjed az idő, sűrű alja van, létem lassacskán nyakán átpereg. Dübörgő gépváros zúgó agyam.
4. Dübörgő gépváros zúgó agyam, miljom sejtje sürög, nem lankadhat, érzékeim pedig megtagadtak, időm lejár – már csak zokszóra van. Homlokom alatt nyüzsög helóta−raj, sok gondomban bármennyi ellakhat, noha gond, se gondolat nem laktat, felgyűlik s omlik, mint a hullámtaraj. Majd ha részeim megunják a munkát, s inkább ős−örök álmukat aludnák, és eszményeim, mint egy holt folyam, 39
HIZSNYAI_Enek 2009 dec 7.p65
39
8.12.2009, 18:24
akkor a sorból csakhamar kiállva a rend előtti mafla natúrába szétkujtorognak részeg−boldogan.
5. Szétkujtorognak részeg−boldogan, elhagynak – pedig még látni tolongok –, mint mámoros ripacsok a porondot, akár a plombák két mállott fogam. A semmi ága bennem megfogan. S ha szellemem tüze lészen poroltott, villám fényénél egyszer leporoltok, és wattjaimat megfejik sokan. S ha majd szüzek egy sápadt éjszakán ringnak rímeim lázas kéjszagán, a metrumot már magam sem találom, lompos dorongként tálalom halálom – szövet sustorog, pedig szél se lebben –, a holdas fények rajta, mint ha kertben.
40
HIZSNYAI_Enek 2009 dec 7.p65
40
8.12.2009, 18:24
6. A holdas fények rajta, mint ha kertben hullna arcomra csipkés lomb−lepel, a recék fodrán asszonycomb, kebel... – s az ágak között pajkos hinta reppen, ott kalimpálunk rajta mind a ketten, s ölem alatt ahogy a domb le−fel, a távolból öblös kolomp felel – költő és hölgye, játszunk, mint maketten. Lecsihad a lét, az imbolygó váza, csendesül a méhkas, ímhol póráza, de az elmúlás kisdedként gagyog, ölelésedből már a mézga fogy, s mikor nem találsz semmi jóra ebben, világbogárkák szárnya csókra rebben.
7. Világbogárkák szárnya csókra rebben, de a bozótban ordas sündörög, belül bú mar, a derű künn röfög, mind hamisabban, annál kedvesebben,
41
HIZSNYAI_Enek 2009 dec 7.p65
41
8.12.2009, 18:24
látszatra szíves, ámde redves eb benn, a kínok malma kebledben pörög, nótázva hajtják pajkos ördögök. Elernyedsz végül, mint vágyad a sebben. S mintha a hajnal pírral kelne messze, hogy démonaim végre széteressze, nézném magam, de nincs már mihez képest, csak ez az amorf öntőforma van, fényt gőzöl, villog, szemlélem, miképp fest, sötét hitem szent, hömpölygő folyam.
8. Sötét hitem szent, hömpölygő folyam, síkos korpusza belülről ölelget, bennem nyújtózik messze, mégis elfed… S hiába jönnek hozzám oly sokan, hasztalan mondják folyton, konokan: – Csapatban kárognak a percek, bukj föl az árból, Miskin herceg! Ami van, széthull, folyvást odavan. A csont kas alatt kónya óra perceg, sejtjeim falsul fogják már a tercet, dús vágyaimnak kiszáradt a teste. 42
HIZSNYAI_Enek 2009 dec 7.p65
42
8.12.2009, 18:24
Néha megvillan még a bicska lapja, de a haragnak immár nincs alapja… S kereng a bolygó, mint fáradt agy este.
9. S kereng a bolygó, mint fáradt agy este, kereng az ágy, melyen az ember ül, kereng a vánkos, min elszenderül… Egész nap csak az eszét adta−vette, s még a portás is megkilincseltette, mosolygott pedig, benyalt emberül, de asztalkája meg sosem terül… Kereng a penna, elmereng felette, milyen eszmékben keresett és hitt írt, s mily iszonyatos szerelmekről vitt hírt… És úgy poroszkál langyos kéjbe estve, vállán óriás holló telleget, illesztgeti a földet és eget. S amint kihűl, lehull az éjbe esve.
43
HIZSNYAI_Enek 2009 dec 7.p65
43
8.12.2009, 18:24
10. Amint kihűl, lehull az éjbe esve, álmait is rest hazahajtani… Hol a vakremény, az a hajdani?! Már kedve sincs, hogy nyáját megkeresse… Miféle hit, ha még üres leves se, csak a kásának gőgös halmai, azt is egy versből véli hallani… S nincs, ki a feltúrt éjszakát bevesse. Hajnalig fortyog az éhségek trösztje, reggel is ráng még, délben, este s közte a hiányokat nyeldeklő torok. De lassul már, mint síkon a folyó, utat tévesztett, fáradó golyó – mint feledésbe hulló verssorok.
11. Mint feledésbe hulló verssorok, mint barázdákból útszélre kifújt mag, a vágyak lassan végre mind kimúlnak. S az időkerék gyorsan elforog,
44
HIZSNYAI_Enek 2009 dec 7.p65
44
8.12.2009, 18:24
nem akaszthatják meg a mentorok, s ha a kifulladt csillag fénye túl nagy, a resztlijéből azért még kigyúlnak, holmi holdacskák, tönkrement sorok hemzsegnek széjjel. Ámde az új fecskék jönnek már, hogy kék tintával átfessék az eget – s közben nagyokat hülyülnek, s tán még akkor se hagynak fel vele, ha beköszönt a Mindenség tele, ha bolygók és világok mind kihülnek.
12. Ha bolygók és világok mind kihülnek, s a Kozmosz bambán ön−nyálába fúl, a hű agyagért Urunk visszanyúl: a sűrű jó lesz szemnek, orrnak, fülnek…, a hígabbjából agyvelőt köpültet – az ember sorsa máris lekonyul, hiszi, virrad, de folyvást alkonyul, s öröknek véli mind a megkövültet. És a természet szörnyű cselvetése, hogy nem segít az elvek elvetése: nem takarít be semmit, aki ültet, 45
HIZSNYAI_Enek 2009 dec 7.p65
45
8.12.2009, 18:24
s az elvtelen is kihull a lyukon. Kerengnek a testek pályájukon: igazságnak gyujtván hűs fényt, az Űrnek.
13. Igazságnak gyujtván hűs fényt, az Űrnek bús dinamója fuldokolva búg, két pólusán a jövő és a múlt, s a bogárhátú jelen csak a fülledt tekervények közt kullog, sikerültebb emlékeket nemz – s hiányokba rúg. A vesztes soha nem talál tanút. A magány szirtje messzire kidülled. Hol moccanni már nincs jártányi tér, s mintha megkövült zerge lépte lennél, magadabb vagy a kerge végtelennél, ahol elillan – mint párányi vér a talpfák tövén –, amit gondolok: komor bolygóm a legszebben lobog.
46
HIZSNYAI_Enek 2009 dec 7.p65
46
8.12.2009, 18:24
14. Komor bolygóm a legszebben lobog, ébenfatüze meg sohasem lappan… Már a világgal se szóba, se hadban nem állok. Mintha mázsás ostorok vagdosnák, tátog száz sáros torok: a föld étvágya jottányit se csappan, pedig derékban majd’ hogy ki nem csattan; roppant bendője csúnyán rám morog. És aztán végül, ahogy rögre rög jön, betömődik lassan az isme−rés, vigyáz az ember, nehogy felröhögjön, mert megcsiklandja a felismerés: kinek a Léthén túl is dolga van, külön(b) világot alkotok: magam.
47
HIZSNYAI_Enek 2009 dec 7.p65
47
8.12.2009, 18:24
Szerenád tangaharmónikára Szeretem lelkednek Magas röpülését, Szeretem szívednek Tengerszem−mélységét... (Petőfi Sándor)
hupp le mellém a bőrdikóra Dóra hepajozzon a hardver éjszaka ne gond oljankor másra virradóra puzzle mindent hogy tangád is szaka’ hótziher máma hogy a kedvem heppi beállt a műszer mint a görcs a lábba karimás ormát kondor kerülgeti kofferod lejsztold ősfás udvarába körpanorámás nanoszűrős puccos trüsid oly turbó fogyasztóbarát hát ne játszd má hogy te vagy itt a truccos mert szétrúgom a fagyasztóladát
63
HIZSNYAI_Enek 2009 dec 7.p65
63
8.12.2009, 18:24
ne légy gyökér mert stikkes leszek én is ha rinyálni fogsz élből taccsra váglak darabos leszel akár egy szekér rizs ’szt juszt is megpödröm benn’ a kacsalábat mit chatlesz−kotlasz kapd alád a sezlont lovagolj meg mint díszzsoké a lemezt hagyd a tuningot és dobd el a teflont tölts le tövig ha leszáll az esemest
64
HIZSNYAI_Enek 2009 dec 7.p65
64
8.12.2009, 18:24
