Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2016. június 24. napján megtartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. ..../2016. (VI.24.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 01/ 353-56 / 2016. iktatószámú, „Szeged MJV Településszerkezeti Tervének és Építési Szabályzatának módosítása és településfejlesztési döntések” tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 39. § (2) bekezdésében foglaltak szerint a Szeged, Odessza (Torontál tér – Alsó-kikötő sor – Újszegedi vasútvonal – Temesvári körút – Székely sor) és Tarján (Budapesti krt.– Szilléri sgt. – Debreceni utca – József Attila sgt.) településrendezési eszköz tervezetével kapcsolatban beérkezett véleményeket megismerte, és azok elfogadásáról, vagy el nem fogadásáról jelen határozat 1. sz. és 2. sz. melléklete szerint dönt.
A fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesülnek a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, az Aljegyző, a Jegyzői Iroda, a Városi Főépítész, a Városüzemeltetési Iroda, az Igazgatási és Építési Iroda Építési Osztály és a Csongrád Megyei Kormányhivatal. K. m. f.
Dr. Botka László s.k. polgármester
A kivonat hiteléül:
Dr. Mózes Ervin s.k. címzetes főjegyző
1. sz. melléklet a …/2016. (VI.24.) Kgy. határozathoz A településrendezési eszköz tervezetéhez az eljárásban résztvevő államigazgatási szervek, települési önkormányzatok részéről érkezett észrevételek és az ezekre hozott döntések SSZ.
VÉLEMÉNYEZŐ
ÉSZREVÉTEL KIVONATA
DÖNTÉS
1.
Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatal Hiv.sz.: HHI/3700-1/2016.
Nincs észrevétele, a további eljárásban nem kíván részt venni.
- A tervezet módosítást nem igényel.
2.
Csongrád Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Hiv.sz.: 10006-22-13/2016.
- Tervezett módosításokat táj- és természetvédelmi, hulladékgazdálkodási, levegőtisztaság-védelmi, és földtani közeg védelmi szempontból elfogadják, észrevételt nem tesznek.
- A tervezet módosítást nem igényel.
3.
Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Hiv.sz.: CS/R/01/00583-5/2016.
A módosítás közegészségügyi érdekeket nem sért, az emberi egészségre kockázatot jelentő negatív irányú közegészségügyi hatás nem várható.
- A tervezet módosítást nem igényel.
4.
Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Hiv.sz.: CE/17408-2/2016
A módosítás a hatáskörébe tartozó érdeket nem sért.
- A tervezet módosítást nem igényel.
5.
Csongrád Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Útügyi Osztály Hiv.sz.: Cs/UT/248/1/2016. Csongrád Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály Hiv.sz.: 10.011-24/2016.
A módosítás közlekedési - A tervezet módosítást érdeket nem sért, észrevétele nem igényel. nincs.
-A termőföld védelme szempontjából nincs hatásköre (az érintett ingatlanok „kivett” minősítésűek).
- A tervezet módosítást nem igényel.
Nemzeti Közlekedési Hatóság Felügyeleti Főosztály Repülőtéri és Repülésvédelmi Osztály Hiv.sz.: FD/RR/NS/A/1423/1/2016. Nemzeti Közlekedési Hatóság Út- és Hídügyi Főosztály Hiv.sz.: UVH/UH/276/10/2016. Csongrád Megyei Kormányhivatal Szeged Járási Hivatala, Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály Hiv.sz.: Cs-06D/01/810-5/2016. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyeztetési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Hiv. sz.: JN/MEF/BO/1250-2/2016.
Módosításhoz hozzájárul.
- A tervezet módosítást nem igényel.
Észrevételt nem tett.
- A tervezet módosítást nem igényel.
Kifogást nem emel.
- A tervezet módosítást nem igényel.
Kifogást nem emel.
- A tervezet módosítást nem igényel.
6.
7.
8.
9.
10.
SSZ.
11.
12. 13.
14.
15.
VÉLEMÉNYEZŐ
ÉSZREVÉTEL KIVONATA
DÖNTÉS
Csongrád Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztály Hiv. sz.: CSF/01/2289-2/2016. Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Hiv. sz.: 0354-0023/2016.
Hatásköre megszűnt.
- A tervezet módosítást nem igényel.
Észrevételt nem tett.
- A tervezet módosítást nem igényel.
Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Hiv. sz.: 35600/4054-1/2016. Csongrád Megyei RendőrFőkapitányság Rendészeti Osztály Hiv. sz.: 06000/8129/1/2016.ált. Csongrád Megyei Kormányhivatal Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály, Építésügyi Osztály Állami Főépítész Hiv.sz.: CSD/01/136/2 /2016.
Észrevételt nem tett.
- A tervezet módosítást nem igényel.
Észrevételt nem tett.
- A tervezet módosítást nem igényel.
A rendelet-tervezetben jelzett új sajátos előírások szakmai szempontból nem megalapozottak, bonyolultak és ellentmondásosak, átgondolandó.
- A vélemények elfogadásra kerülnek, a javaslat alapján a tervezet módosításra kerül.
Az úszótelkek külön építési övezetbe sorolása nem támogatható, kéri elhagyni. A szabályozási tervlapon az azonos vagy hasonló helyzetben lévő területeknél – az igen részletes alátámasztó munkarész vizsgálatai alapján – a szükséges zöldfelületi minimum szabályozását javasolt nagyobb egységekre bontva megadni. Kéri a rendelet-tervezet és mellékleteinek fentiek szerinti átgondolását és módosítását.
2. sz. melléklet a …/2016. (VI.24.) Kgy. határozathoz A településrendezési eszköz tervezetéhez a 70/2016. (IV.15.) Kgy. sz. határozat értelmében az eljárásban résztvevő Partnerek részéről érkezett észrevételek és az ezekre hozott döntések SSZ.
VÉLEMÉNYEZŐ
ÉSZREVÉTEL KIVONATA
DÖNTÉS
1.
Telenor Magyarország Zrt.
Észrevételt nem tett.
- A tervezet módosítást nem igényel.
2.
Invitel Technocom Kft.
A módosításhoz feltétel nélkül hozzájárul.
- A tervezet módosítást nem igényel.
Észrevételt nem tett.
- A tervezet módosítást nem igényel.
A módosításhoz feltétel nélkül hozzájárul.
- A tervezet módosítást nem igényel.
A módosítás érdekeit nem sérti.
- A tervezet módosítást nem igényel.
A módosítás nem érinti.
- A tervezet módosítást nem igényel.
A módosítással szemben kifogást nem emel.
- A tervezet módosítást nem igényel.
Hiv.sz.: 0380 3.
MAVIR Zrt. Hiv.sz.: AIG-23582/2016/MAVIR
4.
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád Megyei Szervezete Hiv.sz.: CSON01-004582/2016.
5.
Invitel Dél-Keleti Régió Hiv.sz.: NM2-408/2016.
6.
FGSZ Zrt. Hiv.sz.: UG110000-K549/2016.
7.
Szegedi Vízmű Zrt. Hiv.sz.: Mű/196-2/2016.
Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2016. június 24-én megtartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. ..../2016. (VI.24.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 01/35356/2016. iktató számú, „Szeged MJV Településszerkezeti Tervének és Építési Szabályzatának módosítása és településszerkezeti döntések” tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 43. § (5) bekezdés b) pontja, valamint az egyes tervek, illetve programok környezeti vizsgálatáról szóló 2/2005. (I. 11.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 1. § (3) bekezdés b) pontja és 3. §a szerint a Szeged, M43 – Maty-Fehértói-főcsatorna – Dorozsmai út – 502 számú út – ELI szélén tervezett elkerülő út – 01349/3 hrsz.-ú, 01349/1 hrsz.-ú és 01360/2 hrsz.-ú földrészlet által határolt terület településrendezési eszközök módosításainak kidolgozása során az alábbiakban megfogalmazott várható környezeti hatások, indokok alapján nem tartja szükségesnek a környezeti vizsgálat elvégzését: - A szabályozási terv módosításával érintett területek az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló 275/2004. (X.8.) Korm. rendeletben szereplő Natura 2000 területekre és a jelölő fajokra káros hatást nem jelentenek. A várható környezeti hatások nem érintenek olyan területet, amelyek hazai (országos vagy helyi), közösségi vagy más nemzetközi szintű védettséget élveznek. - A tervezett módosításból adódóan táj- és természetvédelmi, hulladékgazdálkodási, levegővédelmi, zaj- és rezgésvédelmi és földtani közeg védelme szempontjából nem várható jelentős környezeti hatás. - A településrendezési eszközök módosítása nem jár olyan tervelemmel, mely országhatáron átterjedő jelentős, káros környezeti hatást eredményezne. - A módosítással érintett területen nyilvántartott védendő földtani értékek nem találhatóak. - A tervezési területen nem található az Országos Erdőállomány Adattárban szereplő erdőterület. - A tervezett módosítás során új beépítésre szánt terület nem kerül kijelölésre és a módosítás várhatóan a beépítési intenzitás növekedésével nem jár. - A tervezett módosítással az emberi egészségre kockázatot jelentő negatív irányú közegészségügyi hatás nem várható. A fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesülnek a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, az Aljegyző, a Jegyzői Iroda, a Városi Főépítész, a Városüzemeltetési Iroda, az Igazgatási és Építési Iroda Építési Osztály és a Csongrád Megyei Kormányhivatal. K. m. f. Dr. Botka László polgármester A kivonat hiteléül:
Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2016. június 24. napján megtartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. …/2016. (VI.24.) Kgy. sz. Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 01/35356/2016. számú „Szeged MJV Településszerkezeti Tervének és Építési Szabályzatának módosítása és településfejlesztési döntések” tárgyú előterjesztését, és a következő határozatot hozza:
A Közgyűlés a 314/2012. (XI.8.) Korm. r. 29. §-a alapján eljárva - a Szeged, Etelka sor – Kereszttöltés utca találkozásánál, a tervezett fedett sportuszoda területe településrendezési eszközének módosítása kapcsán a Partnerségi Egyeztetési Szabályzatra vonatkozó határozati javaslatot – a határozat melléklete szerint – elfogadja.
Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesülnek a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, az Aljegyző, a Jegyzői Iroda, a Városi Főépítész, valamint a Csongrád Megyei Kormányhivatal.
K.m.f.
Dr. Botka László s.k. polgármester
A kivonat hiteléül:
Dr. Mózes Ervin s.k. címzetes főjegyző
Melléklet a …/2016. (VI.24.) Kgy. határozathoz A Szeged, Etelka sor – Kereszttöltés utca találkozásánál, a tervezett fedett sportuszoda területe településrendezési eszközének módosítása kapcsán a Partnerségi Egyeztetési Szabályzat I. Az egyeztetésben résztvevő érintett partnerek köre: I. 1. Érintett lakosként az a természetes személy vagy gazdasági társaság, aki a változtatással érintett területen lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkezik, és ezt lakcímkártyájának bemutatásával igazolja. I. 2. Érintett gazdálkodó szervezetek, akik a változtatással érintett területen székhellyel, telephellyel rendelkeznek. I. 3. Érintett gazdálkodó szervezetek és egyéb szervek: Csongrád Megyei Építész Kamara Csongrád Megyei Mérnöki Kamara Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád Megyei Igazgatósága Digi Kft. ÉGÁZ-DÉGÁZ Földgázelosztó ZRt. EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. FGSz Zrt. Kecskeméti Földgázszállító Üzem INVITEL Távközlési Zrt. Invitel Technocom Kft. Magyar Közút Nonprofit Zrt. Csongrád Megyei Igazgatóság Magyar Telekom NyRt – Vezetéknélküli Hálózat Fejlesztési Ágazat Magyar Telekom NyRt – Dél-alföldi szolgáltatási központ MAVÍR Zrt. – Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. MÁV ZRT Vezérigazgatóság Vasúti Infrastruktúra Fejlesztési Főosztály MOL NyRt. Kutatás & Termelés MOL KTD - Üzleti Támogatás MOL Hatósági és Társadalmi Kapcsolatok Bányamérés és Birtokjog IKV Zrt. Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. Szegedi Közlekedési Kft. Szegedi Városkép és Piac Kft. Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft. Szegedi Vízmű Zrt. SZVMF Zrt. Szélmalom Kábeltévé Zrt. Telenor Magyarország Zrt. DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Szeged, Bakay N. u. 48. alatti fióktelepe Vodafone Magyarország Zrt.
-2II.
Az egyeztetésben résztvevő partnerek tájékoztatási módja és eszközei: II. 1.
A véleményezési szakasz: A véleményezési szakaszban az elkészült tervezetet • az I. 3. pontban felsorolt partnereknek: postai úton, tértivevényes küldeményként kell megküldeni. Aki a véleményezési szakaszban a tervezet átvételétől számított 15 napon belül nem ad írásos véleményt, kifogást nem emelő véleményezőnek kell tekinteni. • Az I. 1. és I. 2. pontban felsorolt partnereknek: a helyben szokásos módon (Szeged MJV Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Építési Iroda Általános Ügyfélszolgálati Csoportjánál, valamint a Városi Főépítésznél) 8 napra közzé kell tenni, azzal hogy az érintett partnerek a közzététel ideje alatt papír alapon írásban javaslatokat, észrevételeket tehessenek, véleményt nyilváníthassanak. A közzétételről szóló hirdetményt Szeged város hivatalos honlapján (www.szegedvaros.hu) a Főépítészet közleményei között kell megjelentetni, illetve a területileg illetékes önkormányzati képviselő(k)höz el kell juttatni. A véleményezési szakaszban beérkezett véleményeket – egyeztetés esetén a jegyzőkönyvet is – ismertetni kell a Közgyűléssel, amelyek elfogadásáról vagy el nem fogadásáról a Közgyűlés dönt. A vélemény, észrevétel el nem fogadása esetén a döntést indokolni kell. A döntést a partnereknek postai úton, tértivevényes küldeményként kell megküldeni, valamint Szeged város hivatalos honlapján közzé kell tenni.
II. 2.
Javaslatok, vélemények dokumentálásának, nyilvántartásának módja: A beérkezett írásos javaslatokat, észrevételeket, véleményeket - az általános ügykezelés szabályai szerint kell kezelni, az ügyirathoz iktatni, csatolni. - meg kell küldeni a településrendezési eszköz készítésével megbízott tervezőnek, aki az előzetes tájékoztatási szakaszban érkezett észrevételeket a településrendezési eszközök tervezetébe, a véleményezési szakaszban érkezett észrevételeket a végső tervdokumentációban dokumentálja.
II. 3.
Az elfogadott településrendezési eszköz nyilvánosságát biztosító intézkedések: A Polgármester az elfogadást követően 15 munkanapon belül gondoskodik a településrendezési eszközök önkormányzat hivatalos honlapján történő nyilvánosságra hozataláról.
II. 4.
Jelen partnerségi egyeztetés szabályait az előzetes tájékoztatóban, az elkészült tervezetben, valamint a végső dokumentációban egyaránt dokumentálni kell.
Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2016. június 24. napján megtartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. …/2016. (VI.24.) Kgy. sz. Határozat
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 01/35356/2016. számú „Szeged MJV Településszerkezeti Tervének és Építési Szabályzatának módosítása és településfejlesztési döntések” tárgyú előterjesztését, és a következő határozatot hozza:
A Közgyűlés a 314/2012. (XI.8.) Korm. r. 29. §-a alapján eljárva - a Szeged közigazgatási területén a 2014-2020 közötti Uniós költségvetési időszakra vonatkozóan a TOP keretén belül felújításra kerülő, önkormányzati tulajdonú intézmények területei településrendezési eszközeinek módosítása kapcsán a Partnerségi Egyeztetési Szabályzatra vonatkozó határozati javaslatot – a határozat melléklete szerint – elfogadja.
Fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesülnek a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, az Aljegyző, a Jegyzői Iroda, a Városi Főépítész, valamint a Csongrád Megyei Kormányhivatal.
K.m.f.
Dr. Botka László s.k. polgármester
A kivonat hiteléül:
Dr. Mózes Ervin s.k. címzetes főjegyző
Melléklet a …/2016. (VI.24.) Kgy. határozathoz Szeged közigazgatási területén a 2014-2020 közötti Uniós költségvetési időszakra vonatkozóan a TOP keretén belül felújításra kerülő, önkormányzati tulajdonú intézmények területei településrendezési eszközeinek módosítása kapcsán a Partnerségi Egyeztetési Szabályzat I. Az egyeztetésben résztvevő érintett partnerek köre: I. 1. Érintett lakosként az a természetes személy vagy gazdasági társaság, aki a változtatással érintett területen lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkezik, és ezt lakcímkártyájának bemutatásával igazolja. I. 2. Érintett gazdálkodó szervezetek, akik a változtatással érintett területen székhellyel, telephellyel rendelkeznek. I. 3. Érintett gazdálkodó szervezetek és egyéb szervek: Csongrád Megyei Építész Kamara Csongrád Megyei Mérnöki Kamara Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád Megyei Igazgatósága Digi Kft. ÉGÁZ-DÉGÁZ Földgázelosztó ZRt. EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. FGSz Zrt. Kecskeméti Földgázszállító Üzem INVITEL Távközlési Zrt. Invitel Technocom Kft. Magyar Közút Nonprofit Zrt. Csongrád Megyei Igazgatóság Magyar Telekom NyRt – Vezetéknélküli Hálózat Fejlesztési Ágazat Magyar Telekom NyRt – Dél-alföldi szolgáltatási központ MAVÍR Zrt. – Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. MÁV ZRT Vezérigazgatóság Vasúti Infrastruktúra Fejlesztési Főosztály MOL NyRt. Kutatás & Termelés MOL KTD - Üzleti Támogatás MOL Hatósági és Társadalmi Kapcsolatok Bányamérés és Birtokjog IKV Zrt. Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. Szegedi Közlekedési Kft. Szegedi Városkép és Piac Kft. Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft. Szegedi Vízmű Zrt. SZVMF Zrt. Szélmalom Kábeltévé Zrt. Telenor Magyarország Zrt. DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Szeged, Bakay N. u. 48. alatti fióktelepe Vodafone Magyarország Zrt.
-2II.
Az egyeztetésben résztvevő partnerek tájékoztatási módja és eszközei: II. 1.
Az előzetes tájékoztatási szakasz: Az előzetes tájékoztatási szakaszban az előzetes tájékoztatót • az I. 3. pontban felsorolt partnereknek: postai úton, tértivevényes küldeményként kell megküldeni. A partner a tájékoztató átvételétől számított 21 napon belül javaslatokat, észrevételeket tesz, véleményt nyilvánít és nyilatkozik arról, hogy az eljárás további szakaszában részt kíván-e venni. • Az I. 1. és I. 2. pontokban felsorolt partnereknek: a helyben szokásos módon (Szeged MJV Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Építési Iroda Általános Ügyfélszolgálati Csoportjánál, valamint a Városi Főépítésznél) 21 napra közzé kell tenni, azzal hogy az érintett partnerek a közzététel ideje alatt papír alapon írásban javaslatokat, észrevételeket tehessenek, véleményt nyilváníthassanak. A közzétételről szóló hirdetményt Szeged város hivatalos honlapján (www.szegedvaros.hu) a Főépítészet közleményei között kell megjelentetni, illetve a területileg illetékes önkormányzati képviselő(k)höz el kell juttatni. A véleményezési szakaszban azok a partnerek vesznek részt, akik az előzetes tájékoztatási szakaszban írásos alapon jelezték részvételi szándékukat.
II. 2.
A véleményezési szakasz: A véleményezési szakaszban az elkészült tervezetet • az I. 3. pontban felsorolt partnereknek: postai úton, tértivevényes küldeményként kell megküldeni. Aki a véleményezési szakaszban a tervezet átvételétől számított 30 napon belül nem ad írásos véleményt, kifogást nem emelő véleményezőnek kell tekinteni. • Az I. 1. és I. 2. pontban felsorolt partnereknek: a helyben szokásos módon (Szeged MJV Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Építési Iroda Általános Ügyfélszolgálati Csoportjánál, valamint a Városi Főépítésznél) 30 napra közzé kell tenni, azzal hogy az érintett partnerek a közzététel ideje alatt papír alapon írásban javaslatokat, észrevételeket tehessenek, véleményt nyilváníthassanak. A közzétételről szóló tájékoztatót az érintett partnereknek postai úton, tértivevényes küldeményként kell megküldeni. A véleményezési szakaszban beérkezett véleményeket – egyeztetés esetén a jegyzőkönyvet is – ismertetni kell a Közgyűléssel, amelyek elfogadásáról vagy el nem fogadásáról a Közgyűlés dönt. A vélemény, észrevétel el nem fogadása esetén a döntést indokolni kell. A döntést a partnereknek postai úton, tértivevényes küldeményként kell megküldeni, valamint Szeged város hivatalos honlapján közzé kell tenni.
II. 3.
Javaslatok, vélemények dokumentálásának, nyilvántartásának módja: A beérkezett írásos javaslatokat, észrevételeket, véleményeket - az általános ügykezelés szabályai szerint kell kezelni, az ügyirathoz iktatni, csatolni. - meg kell küldeni a településrendezési eszköz készítésével megbízott tervezőnek, aki az előzetes tájékoztatási szakaszban érkezett észrevételeket a településrendezési eszközök tervezetébe, a véleményezési szakaszban érkezett észrevételeket a végső tervdokumentációban dokumentálja.
-3II. 4.
Az elfogadott településrendezési eszköz nyilvánosságát biztosító intézkedések: A Polgármester az elfogadást követően 15 munkanapon belül gondoskodik a településrendezési eszközök önkormányzat hivatalos honlapján történő nyilvánosságra hozataláról.
2. 5.
Jelen partnerségi egyeztetés szabályait az előzetes tájékoztatóban, az elkészült tervezetben, valamint a végső dokumentációban egyaránt dokumentálni kell.