KISOROSZI AZ ÉDESVÍZ FALUJA 154. szám • 2016. május
HÍRMONDÓ
RÉSZTVETTÜNK A SZIGETI MAJÁLISON • FONTOS HIVATALOS RENDELETEK AZ ÚJSÁGBAN GYERMEKEINK, ISKOLÁSOK, ÓVODÁSOK SZEREPLÉSEI • HÍRADÁS A DUNA PARTI SZEMÉTSZEDÉSRŐL
Hirdetésszervező: Hurainé Szabó Mónika
¦
[email protected]
¦
+36 26 392 015
Közösségi hírek
2
TÁJÉKOZTATÓ A KÉPVISELŐ-TESTÜLET MUNKÁJÁRÓL Tisztelt Lakosság! Kisoroszi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete által elfogadott egyes rendeletek néhány fontosabb rendelkezésére szeretnénk felhívni a figyelmet: AZ AVAR ÉS KERTI HULLADÉKOK NYÍLTTÉRI ÉGETÉSE Avart és kerti hulladékot égetni csak jól kialakított tűzrakó helyen és telken szabad úgy, hogy az az emberi egészséget és a környezetet ne károsítsa, és az égetés hősugárzása kárt ne okozzon. Égetéssel hulladékot megsemmisíteni április 15-től, október 15-ig terjedő időszakban, hétfőn és pénteken szabad. Kerti hulladék megsemmisítése alapvetően komposztálással történhet. (A hulladékudvar kijelölt
területén lakossági komposztálásra is van lehetőség). A kerti hulladék elszállítására a szervezett és meghirdetésre kerülő lomtalanítási akció is igénybe vehető. Az égetendő hulladék nem tartalmazhat más kommunális, illetve ipari eredetű hulladékot (PVC, veszélyes hulladék stb.) A szabadban tüzet gyújtani, tüzelőberendezést használni csak úgy lehet, hogy az a környezetére tűz, vagy robbanásveszélyt ne jelentsen. A szabadban a tüzet és üzemeltetett tüzelőberendezést őrizetlenül hagyni nem szabad, s veszély esetén, vagy ha arra szükség nincs, a tüzet azonnal el kell oltani. A tüzelés, a tüzelőberendezés használatának színhelyén olyan eszközöket és felszereléseket kell készenlétbe helyezni, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható,
illetőleg a tűz eloltható. A hatóságilag elrendelt általános tűzrakási tilalom alól a rendelet nem ad felmentést. ALLERGÉN NÖVÉNYEK ELLENI VÉDEKEZÉSI SZABÁLYOK ÉS A GYOMMENTESÍTÉS Az egyes ingatlanterületek gyom, és allergiát okozó növényektől mentes gondozása a tulajdonos, illetve a használó kötelessége. A termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény (Tft.) 5. § értelmében: A földhasználó – ha e törvény másként nem rendelkezik, választása szerint – köteles a termőföldet művelési ágának megfelelő termeléssel hasznosítani, vagy termelés folytatása nélkül a talajvédelmi előírások betartása mellett a gyomnövények megtelepedését és terjedését megakadályozni (hasznosítási kötelezettség). A földhasználó köteles a termőföldnek nem minősülő ingatlanon a növényzet gondozását rendszeresen elvégezni, ha ez az ingatlan más célú hasznosításának megfelelő terület felhasználást nem akadályozza, illetőleg nem korlátozza (mellékhasznosítás). A tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és baleset biztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Kormányrendelet 2013. január 17-i hatállyal egy új tűzvédelmi bírságtételt léptetett életbe. Az új tétel kimondja, hogy amennyiben valaki a termőföld védelméről szóló törvényben előírt hasznosítási, vagy mellékhasznosítási kötelezettség elmulasztásával a tűzesetek megelőzéséről nem gondoskodik, 60200 ezer forintig terjedő bírsággal sújtható. A rendelet 2. § kimondja, hogy ha valaki tűzvédelmi elő-
írás megszegése miatt tüzet idéz elő és az oltási tevékenységben a tűzoltóság beavatkozása is szükséges 200.000 – 3.000.000 Ft tűzvédelmi bírsággal sújtható. ZAJ ÉS REZGÉS VÉDELEM A kertépítéssel és fenntartással kapcsolatos zajt keltő tevékenység (például motoros fűnyírás és fakivágás, kerti traktorműködtetés) a) hétköznapokon 7 óra és 20 óra között, b) szombaton 9 óra és 14 óra között, vasárnap és ünnepnapokon 9 óra és 12 óra között engedélyezett, c) minden más időszakban tilos Kereskedelmi és vendéglátóipari egységekben, közösségi létesítményekben hangosító berendezést telepíteni és üzemben tartani csak a zajvédelmi engedélyezés alapján lehet. A község területén tilos olyan tevékenységet végezni, amely mások pihenését, nyugalmát túlzott hangkeltéssel bármely módon zavarja. A szabadban 23 órától reggel 8 óráig, nyitott ajtajú vagy ablakú helységben a csendet hangos énekléssel, zenéléssel vagy bármely más módon zavarni tilos, de a hangerő nappal sem lépheti át azt a szintet, ami a környezet lakóinak nyugalmát, pihenését tartósan zavarja. Vasárnapokon és ünnepnapokon mindennemű építési zajjal és tehergépkocsi forgalommal járó kivitelezési és szállítási munka végzése tilos. Zavarónak minősíthető zajhatásokra vonatkozó lakossági bejelentésre indított vizsgálatot – amennyiben szabálysértés nem történik – a birtokvédelmi eljárás szabályai szerint kell lefolytatni. A fent leírtak be nem tartása hatósági eljárást von maga után! Kérjük a Lakosság segítő együttműködését és a rendeletek betartását! Önkormányzat
Közösségi hírek
3
RÖVID HÍREK TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV Elkészült Kisoroszi településrendezési tervének vitaanyaga. A lakosságnak 2016. május 31-ig van lehetősége a vitaanyaghoz hozzászólni, módosítást kezdeményezni írásban. Az észrevételeket elektronikus levél formájában a hivatal@ kisoroszi.hu címre várjuk, míg a papír alapú észrevételeiket postai úton a 2024 Kisoroszi, Széchenyi u. 93. postai címre küldhetik. Ugyanitt személyesen is leadhatják az írásos észrevételeiket. A rendezési terv vitaanyagát kétféle módon tekinthetik meg. Az egyik mód az internetes portálunkon a http://www. kisoroszi.hu/hirek/tarsadalmiegyeztetes internetes címen „TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV” főcím és „Társadalmasítás” alcím alatt a teljes dokumentáció letöltése tanulmányozás céljából. A másik mód, hogy papír alapon kihelyezzük a könyvtárba, illetve elérhető az önkormányzatnál két-két példány, melyet helyben tanulmányozhatnak az érdeklődők, illetve aláírásukkal átvéve két napra elvihetik/kikölcsönözhetik azt. Kérjük, hogy tanulmányozzák át, tegyék meg észrevételeiket, mert a terv az elfogadás után tíz évig lesz érvényes, attól eltérni csak a módosítást
kezdeményező költségére áll módunkban. A módosítás itt a teljes terv újraírását és a teljes engedélyeztetési eljárás lefolytatását jelenti! TESTVÉRVÁROS – DEDEMSVAART, HOLLANDIA 2016. április végén, május elején a hollandiai Dedemsvaart település képviseltette magát Kisorosziban. Elkezdődött egy párbeszéd a testvértelepüléssé válás témakörében. A holland vendégek végiglátogatták a környékünk látványosságait végül 2016. május 3-án a Bodor majorban, a kalandparkban is megmérettették magukat. Este egy vetítéssel egybekötött vacsora volt a Református Misszió épületében, ahol a hollandok bemutatták településüket egy frappáns prezentáció keretében és a dedemsvaarti településvezetés levelét átadták a Polgármester Úrnak. Erről bővebb cikket a későbbiekben az Interneten, a http://www.kisoroszi.hu címen olvashatnak gazdag fényképanyaggal, illetve az újság következő számában egy cikk keretében lesznek a részletek kibontva. ÁRVÍZVÉDELEM – VÍZMŰVEK 2016. április 26-án a Vízművek székházában jártunk, ahol a Dunakút Kft. és a Vízművek képviselőivel ültünk le tárgyalni a település keleti oldalán, a Vízmű területén a Duna partján húzódó nyári gát ügyében. Ezt a nyári gátat a 2013-as árvíz után, pár település által összeadott 11.000.000 forintból kezdte el a Vízművel együttműködve az előző önkormányzat rendbe tenni. Ezt a fonalat vettük fel ezen a tárgyaláson.
Megismertük az eddig elkészült munkákat részletesen, illetve a munkálatok közben felmerült problémákat és a jövőben bejárható lehetséges utakat. Májusban lesz terepbejárás a fenti részvevő szakértőkkel, ahol a terepi viszonyokkal is megismerkedünk. Előzetesen azt lehet elmondani, hogy ezzel a gáttal, ha a 750 cm-es Duna vízállást megcélozzuk, védhető lenne a 1113-as út, azaz a település tovább maradna megközelíthető közúton. Mivel a települést védő védművek állapota jónak mondható, érdemes koncentrálnunk a megközelíthetőségre és egyéb értékekre is. Az ügy előrehaladásáról tájékoztatni fogjuk Önöket. ÓFALU SZÉPÉSZETI PROGRAM 2016. április 19-én elbírálásra került az Ófalu szépészeti program idei pályázatai. Örömteli hír, hogy a katolikus egyház is adott be pályázatot a katolikus templommal szemben álló plébánia tekintetében, amire két egység erejéig támogatást nyert el! 2016-ban a nyertesek a következők:
• Cserhalmi Istvánné – kapu • Dr. Temesvári András – homlokzat • Dr. Hadházy Antalné – kapu • Kelemen Emma – kapu • Székelyhidi Dániel Bence – homlokzat • Tóbiás László – homlokzat • Székely Béla Miklós – homlokzat. • Szentolvasó Királynéja Plébánia – homlokzat és nyílászárók MAGASSÁGI TÉRKÉP KISOROSZIRÓL Elkészült a település és Kisoroszi közigazgatási területén húzódó védművek, fontosabb pontok cm pontosságú magassági térképe, melyet az árvízi védekezések során hasznosíthat a település illetve a katasztrófavédelem. A műholdas felmérés eredményeképpen pontos adataink vannak a védművek állapotának tekintetében illetve a különböző veszélyeztetettségű területek magasságáról. A digitális térkép pótmunkálatai télen történnek meg, ugyanis a műholdas mérés a fás környezetben csak lombhullatás utáni időszakban végezhető el a kellő minőségben. A térképet elérhetővé fogjuk tenni elektronikus formában. Schumayer Tamás
FELHÍVÁS Tisztelt Kisorosziak! Az újságot több kritika is érte tartalmi szempontból, ami miatt felhívást teszünk közzé. Ezúton kérjük Kisoroszi lakosságát, hogy tegye meg tartalmi javaslatait írásban, elektronikus levél formájában az ujsag@ kisoroszi.hu e-mail címen, illetve a 2024 Kisoroszi, Széchenyi úz 93. postai címre küldött levélben, vagy személyesen a fenti címen megadott levélben! az újság tartalmára. Jelezzük továbbá, hogy várjuk azok jelentkezését, akik közérdeklődésre számot tartó témákban hajlandóak írásokat küldeni nekünk. Minden olyan témának utat engedünk, ami nem politikai jellegű írás, ami Kisoroszi mindennapjait érintő, a haladást szolgáló témát feszeget.
w w w. k i s o r o s z i . h u
Közösségi hírek
4
SZIGETI MAJÁLIS – 2016 Idén május elsején is megrendezésre került a szentendreiszigeti önkormányzatok közös majálisa a Szigeti Majális. A 2016. évben Szigetmonostorra hárult a rendezvény szervezésének és lebonyolításának a terhe. Szigetmonostor a Horányi piacteret szemelte ki helyszínnek, ahol a színpaddal szemben állították fel az önkormányzatok sátrait, asztalait. A hagyományok szerint minden település csapatversenyeken vett részt, melyen településünk az előkelő negyedik helyezést érte el az öszszesített eredmények alapján. Reggel 9:30-kor kezdődött a rendezvény a Pomázi Tűzoltózenekar bevonulásával és előadásával, de a nap folyamán fellépett a Zöldsziget iskola gyermektánccsoport és a Welldance
tánccsoport nívós műsorral, a Jumping rope fitness csoport ugrókötél gyakorlatokkal is. A versenyszámok között volt keresztrejtvény, óriás puzzle kirakása – a Kisoroszi szigetcsúcsot ábrázoló képpel – ugrókötelezés két ugrókötéllel is. A fő feladat/versenyszám a kolbász készítő verseny volt, ahol pontozták a kolbász kinézetét, állagát és a tálalás módját is. Kisoroszi kétféle kolbásszal indult, egy hagyományos sült kolbásszal és egy tormás ízesítésű kolbásszal. A tálalást a helynek megfelelően papírtányéron képzeltük el, hiszen a piactér, ahol voltunk, a Horányi strand mellett terült el. A buzgár megfogása versenyszámban is jól teljesítettünk, bár nem esett jól a reggeli
homokzsákpakolás. Sajnos ilyen az árvíz, nincs órája, ezt többször tapasztalhattuk már. A színpadi sörivó versenyben jó helyezést értünk el, de a záró feladatot nem úgy sikerült teljesítenünk, ahogy terveztük. A záró feladat a kötélhúzás volt, melyen Kisoroszi második lett Pócsmegyer mögött. A Pócsmegyeri csapat sajátságos technikájára nem készültünk fel, így egy döntetlen után a döntő húzáson kikaptunk. Izgalmas versenyszám volt a sörös rekeszekből készülő torony építése, amit a versenyzőnek saját maga alatt kellett megépíteni. A mi háromfős csapatunk egyik tagja tizenhét rekeszt tudott maga alatt egymásra rakni leesés nélkül, bár a szél kétszer is majdnem eldöntötte őt a to-
ronnyal együtt! Persze nem maradhat ki a nap negatív rekordja sem, ami öt darab rekesz volt. Ezt a rekordot is mi állítottuk fel. A Kisoroszi csapat dinamikus csapat volt, mert a majálisra érkező kisorosziak is csatlakoztak egy-egy versenyszámban hozzá. Talán ez fontosabb jellemző, mint az eredmény, mert azt mutatja, hogy az itt élők segítő módon közelítenek egymáshoz. Összességében jó rendezvény volt, az időjárás májusi, hol napos, hol borongós, de kellemes volt, tökéletesen alkalmas egy ilyen szabadtéri rendezvény lebonyolítására. Jövőre Pócsmegyeren próbálunk javítani az eredményen. Schumayer Tamás
5
Közösségi hírek SZEMÉTSZEDÉS A SZIGETORRBAN Idén is elkezdődött a szigetorri szemétszedő akciósorozat partneri együttműködésben a Rácz Kerttel – Rácz Lajossal. Bizonyára emlékeznek, hogy több időpont is meg volt hirdetve, de az időjárás vagy a Duna vízállása halasztásra kényszerített bennünket. Végül 2016. április 16-án Rácz Lajos szervezésében járták le a szemetet szedő önkéntesek a terepet és gyűjtötték a jellemzően PET palackból álló vegyes hulladékot. 2016. április 30-án az önkormányzat szervezésében került sor hasonló akcióra fent említett helyszínen. Az április 30-i esemény csatlakozott a TESZEDD – önkéntesen a tiszta Magyarországért – akcióhoz is. A TESZEDD mozgalomról/akcióról bővebben az interneten olvashatnak a http://www.teszedd. hu internetes portálon.
Az önkéntesek mindkét alkalommal vendégek voltak ebédre, melyet a Rácz Kert adott az akcióhoz, míg az önkormányzat a szemét elszállításáról és eszközökről gondoskodott. Várhatóan lesz még idén ilyen akció, ahová szeretettel várjuk az itt élőket, de az ide rendszeresen ellátogató vendégeinket is! Schumayer Tamás
w w w. k i s o r o s z i . h u
Közösségi hírek
6
AZ ÓVODA ÁPRILISI HÍREI
KISOROSZI KERÉKPÁRTÚRA
Április 11-ét, a Költészet Napját együtt ünnepeltük a könyvtárban Cseke Péterrel. Weöres Sándor verseket szavalt, azután gitárkísérettel el is énekelte azokat. Hegedűn tréfás dallamokat játszott, olyanokat, melyeket könnyen felismertek a gyerekek. Vidáman, jó hangulatban telt el ez az óra. Köszönjük a meghívást!
Mátyók Dani 2.oszt. tanuló írása
Itt a tavasz, elkezdtük a kertészkedést az óvodában.
Először kis műanyag „cserepekbe „ paprika magokat vetettünk, majd rendszeresen locsoltuk, gondoztuk őket. Néhány hét alatt csodálatos palántákká fejlődtek. A felásott kiskertünket sem hagytuk parlagon. Salátát, dughagymát ültettünk, a szélére büdöske magot vetettünk. A salátát naponta locsoltuk, mert az utóbbi időben kevés eső esett.
20-án Esztergomba utaztunk az ovisokkal. A különjárat a Vízügyi Múzeumba vitt minket. Nagyon érdekes volt látni a 100 évvel ezelőtti fürdőszobát, mosókonyhát. Elképzeltük az akkori lányokat, asszonyokat a kézi mosás, mángorlás közben. Megtapasztaltuk a víz erejét, hogyan hajt meg kerekeket, különféle szerkezeteket. Láttunk kitömött madarakat, víziállatokat. A gyereket maguk is részt vettek a berendezések működtetésében: kézi pumpával hullámot keltettek, örvényt kavartak, zsilipeket nyitottak-zártak, hajókat irányítottak stb. Mindnyájuknak tetszett a kiállítás, ügyesen válaszoltak a feltett kérdésekre. Szép, tartalmas kirándulás volt. Szép tavaszt kívánok: Marika óvónéni
Egy szép tavaszi szombaton elmentünk bicikli túrára. A Rácz Fogadónál volt a gyülekező. Onnan a rétre mentünk, de Kundnak letört a váltója. Amíg vártunk, hogy megjöjjön az apukája megjavítani, addig futóverseny volt. Utána pedig végre megjött a segítség és azt mondta Dóra néni, hogy 1 kmre van a híd. Lementünk a Duna-partra kavicsokat, kagylókat és csigákat gyűjteni. Gyűjtés közben építettünk egy bunkert.
A Dunában megtaláltuk az ovisok kiszebábját. Utána eljöttünk onnan és bicikli-versenyeztünk. Onnan lementünk mocsári teknősöket keresni. A Duna parton ebédeltünk, rátettünk egy terítőt egy raklapra és azon volt a lakoma. Azután jött a rókavadászat, egy síp volt a nyeremény és a testvérem megnyerte. 12 róka elveszett.Sietve gyorsan visszamentünk a Rácz Fogadóhoz, és ott mindenki elbúcsúzott egymástól.
A SZARVASAGANCS KERESÉS Iskolásaink tollából - Sághi Luca 3. osztályos tanuló írása
Egy szép szombaton kirándulni mentünk az Apátkútivölgybe. 8 óra 20-kor találkoztunk a révnél, onnan busszal indultunk Visegrádra. Aztán felgyalogoltunk a hegyre. Megálltunk pihenni és uzsonnázni. Nagyon sok érdekes dolgot láttunk, gyíkot, szamarat és bárányokat is.
Beértünk az erdő mélyére és páran találtak szarvasagancsot, sajnos nekem nem volt szerencsém. A kirándulás végén bementünk a játszótérre, ahol jót szórakoztunk. Nagyon jól éreztem magam, remélem máskor is lesz ilyen kirándulás.
Közösségi hírek
7
KÖNYVTÁRI HÍREK
ÓVODA – FÖLD NAPJA ÁPRILIS 22.
1964. április 11. a magyar költészet napja, azóta József Attilára (1905.04.11- 1937.12.03) emlékezünk ezen a napon. *** 2016. 04. 11-én, a költészet napján, ”Tücsök” Szabi, zenepedagógus, dalszerző előadásán, egy hangulatos, vidám órát töltöttek el az óvodások, és az iskolások a könyvtárban. Zenés, verses programot hallgattak a gyerekek, együtt énekeltek, verset tanultak.
Föld Napja programunk keretében április hónapban virágokat ültettünk az óvoda előkertjében. Márciusban elültettük a paprika magokat. A kinőtt paprika palántáját minden gyermek megkapta a Föld Napján, hogy otthon kiültesse a kertjében. Kirándultunk a Nagy-Dunához, hogy megismerjék a gyermekek, a közvetlen körülvevő környezetüket. Sok új él-
Könyvtár nyitvatartási idő: Hétfő 14:00-17:00 Szerda 14:00-19:00 Péntek 10:00-12:00; 15:0019:00 Szombat 09:00-13:00 Telefon: 26-630 505
ménnyel gazdagodva, kellemesen elfáradva, vidáman, telt a napunk. Éva óvó néni
A KISOROSZI NYUGDÍJAS KLUB HÍREI 2016. május 4-én tatotta legutóbbi szokásos, kéthetenkénti összejövetelét a kisoroszi nyugdíjasok baráti köre. A téma az idei programok megbeszélése volt. Sajnos elszörnyedve hallgattuk mindnyájan, Matolcsi Ferenc beszámolóját arról, hogy mire jutott egy közönséges kishajó-kirándulás megszervezése ügyében. A Ráckevéig tartó oda-vissza út kb. 470.000 Ft-ba (!) került volna, ami még nálunk jóval gazdagabb szervezeteknek is szinte kifizethetetlen lett volna. Nosztalgiázva gondoltunk vissza a régi Dunai hajózásra, ami mindenki számára olcsó és elérhető volt. Hát ide jutott a Dunai hajózás Magyarországon? Volt egy kedves meghívott vendégünk, előadónk is Dr. Csoma Zsigmond agrártörténész, professzor úr személyében, aki
egy remek, vetített képes előadást tartott nekünk a magyarországi történelmi szőlő és borvidékekről. Külön megtiszteltetésnek vettük, hogy részletesen foglalkozott a régi kisoroszi szőlő és bortermeléssel is. Hihetetlen volt látni, hogy a régi térképeken hatalmas, gondosan megművelt szőlőföldek vették körül Kisoroszit, sőt, még a visegrádi oldalon is voltak szőleik a kisorosziaknak. Ma már a régi szőlők és gyümölcsösok helyén mindenütt üdülőövezet van fűvel és tujával. Legközelebb a háborúkban elveszett régi kisorosziakról emlékezünk meg, majd azután a derék kisoroszi hajósokról. Nyugdíjas Klub vezetősége
w w w. k i s o r o s z i . h u
Közérdekű információk
8
KISKERT NAGY ÖRÖM Májusi eső aranyat ér Az előző hónap szeszélyes időjárása nem kevés aggodalmat okozott a kiskert tulajdonosoknak: a kevés csapadék, az erős és tartós talajszárító szelek, valamint a hajnalonkénti alacsony hőmérséklet igazi áprilisi jellemzők. Bár hallottunk országos fagykárokról, Kisoroszit úgy tűnik megvédte a két Duna ág közötti párás levegő. Mire ez az újság megjelenik, talán már éppen szerencsésen átvészeljük a „Fagyosszenteket” is (Pongrác, Szervác, Bonifác). Többek biztatására – mint ahogy ez már korábbi cikkünkben is említettük – megvalósítás előtt áll május végén vagy június hónapban egy olyan kertbaráti
KISOROSZI HÍRMONDÓ KISOROSZI HÍRMONDÓ Kiadja: Kisoroszi Község Önkormányzata. Felelős szerkesztő: Kisoroszi jegyzője. Nyomdai előkészítés és kivitelezés: Poremba Kft. 1162 Budapest, Kistelek u 6/a. Telefon: +36 1 231 0983 Lapzárta minden hónap 25-én. Az újságba szánt anyagokat kérjük az
[email protected] címre küldjék. Tel.: +36 26 392 015 A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött anyagok között a helyhiányra tekintettel válogasson.
összejövetel a Művelődési Házban, ahol az érdeklődők nemcsak a tapasztalataikat cserélnék ki, hanem meghívott, a gyakorlatban ténykedő, agrármérnök szakembertől is iránymutatást kaphatnak. A pontos dátumról minden kedves kertészkedőt személyesen, levélben fogok értesíteni. Addig is gyűjtsék a megválaszolásra váró kérdéseiket, valamint azokat a jó tapasztalatokat, amelyeket szívesen megosztanának másokkal. Bízva ennek a találkozónak a hasznosságában és sikerében azzal búcsúzom, hogy jöjjenek el és profitáljanak a kínálkozó lehetőségből. Benedek Károly képviselő
TÁMOGASSA ADÓJÁNAK 1%-ÁVAL KISOROSZIT! Tisztelt Kisorosziak, Kisoroszi Barátai! Kérjük Önöket, 2016-ban is támogassák adójuk 1 százalékával Közalapítványunkat, településünket. Adószám: 18706086-1-13 Tisztelettel és köszönettel: Kisoroszi Fejlődéséért Közalapítvány Kuratóriuma