MU0904_01_16_color.qxd
2009.05.06.
11:52
XVIII. évfolyam 4. sz.
Page 1
2009. április – Szent György hava
KISKUNLACHÁZA ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZÉLETI, KULTURÁLIS, HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS SZÓRAKOZTATÓ LAPJA
Alleluja! Jézus feltámadt! Ezt hirdeti az Egyház húsvét ünnepén. Sokan vannak ma, akik Jézusban csak egy régen élt „jó embert” látnak. Mások szerint nagy próféta volt, de kereszthalálával kudarcot vallott. Még a keresztények között is vannak, aki nem hiszik Jézus feltámadását. Valóban, Isten nagy „kockázatot vállalt” azzal, hogy személyes és szabad döntésünkre bízta a feltámadás elfogadását. Ahhoz, hogy Krisztust Megváltónknak elfogadjuk, feltétlenül hitre van szükség. Arra a hitre, hogy Ő a mi személyes szabadítónk, aki új életre hív minket. Alkalmat ad a vele való találkozásokra, annak felismerésre, hogy Ő az Isten Fia, aki legyőzte a bűnt és a halált. Akik erre ráébrednek, és hittel elfogadják, megújítva életüket húsvétkor világgá kiáltják az örömhírt: Krisztus feltámadt! Húsvét előestéjén körmenetben megmutatjuk Krisztust, a világ világosságát, aki a mindennapok sötétségébe fényt hozott. Jézus győzelme egyben minden reménységünk alapja: ha Ő feltámadt, akkor mi is vele együtt új életre kelünk. Ezért lett a húsvét ősi jelképe a tojás. A tojás is kívülről élettelennek látszik, mint Jézus sírja. Amikor mégis egy kiscsibe bújik ki belőle,
A Mi Újságunk
az élet győzelmét jeleníti meg. Jézus is így támadt fel a harmadik napon és jelent meg tanítványainak. Akik megtapasztalták Jézus feltámadását, egész életükben ezt az örömhírt hirdették. Idővel nemcsak az emlék, de az öröm is megfakul. Ez az öröm mégsem múlt el közel 2000 év óta, mert minden szentmisében ezt ünnepeljük. Így az öröm, ami húsvét titkából fakad, besugározza a napjainkat. Jézus jeruzsálemi bevonulásakor Máté evangélista szerint „megmozdult az egész város” (Máté 21,10). Abban a pillanatban, amikor a kereszten kilehelte lelkét, a föld mozdult meg (Máté 27,51). Ekkor az emberek elhallgattak, a város megnyugodott. Ellenségei is elcsendesedtek, elérték céljukat. Húsvétvasárnap hajnalban viszont újra megmozdult a föld, a Krisztus sírját elzáró kő elgördült a helyéről (Máté 28,2). Jézus feltámadása óta az egész világ újra minden húsvétkor megmozdul. Mi is mozduljunk meg és énekeljük világgá örömünket: „Feltámadt Krisztus e napon, alleluja, hála legyen az Istennek! Hogy minden ember vigadjon, alleluja, hála legyen az Istennek!” F. G. és K. Cs.
Kajafás udvarában Krisztusjárás volt, nem forradalom
Csőcselék gyűl szitkozódva Kajafás pap udvarában. Arcodon, jaj, Péter, Péter, halálfehér sápadás van. Tudom, te is vele voltál, hiteidben lelked lelted. Ismered-e Péter, Péter, ott benn azt a láncra vertet? Szolgák jönnek, kérdezgetnek, bulldog arcok néznek szembe. Imered-e Péter, Péter? Van-e erőd az igenre? Tüzes vassal csiklandozzák, arcát köpik, látod, látod? Vállalod-e Péter, Péter, amit vállal a királyod? Iszonyatos hajnal támad vörös széllel, piros vérrel. Szól a kakas. Megváltódat megtagadtad, Péter, Péter! Szeged, Csillagbörtön
Kiskun Farkas László 1
MU0904_01_16_color.qxd
2009.05.06.
11:53
Page 2
A SPORTCSARNOKRÓL
Egyre kevesebb nap van már hátra… Tisztelt kiskunlacházi lakosok! 1. A projekt rövid bemutatása Azt a megtisztelő felkérést kaptam a Polgármesteri Hivatal vezetőitől, hogy röviden tájékoztassam Önöket ennek a nagyszerű, nagy léptékű és szívet/lelket megmozgató, a Munkácsy úti Iskola rekonstrukciós és tornacsarnokkal való bővítés tárgyú beruházás megvalósításának jelenlegi állapotáról, a kivitelezési munkák készültségéről.
tájékoztató táblák stb. elhelyezésével). További támogatott célok voltak: az összes meglévő külső oldali ablak jobb hőszigetelést biztosító műanyag ablakra cserélése, a kazánházban modern, automata üzemű kazánok és kisegítő berendezések beépítése a biztonsági tényezők javításával. Az új szoc. épületben az új öltöző-fürdőkön és WC blokkokon kívül büfé, orvosi rendelő, testedző terem, női tornaterem stb. kapnak helyet, valamint
1 Az Önkormányzat Képviselő-testülete jó szándékú és nemes döntést hozott akkor, amikor felismerve ezen beruházás megvalósításának lehetőségét, részben uniós pénzforrások felhasználásával kb. 2 éve elhatározta, hogy a Munkácsy úti Általános Iskola teljes akadálymentesítésére, a fűtési- és használati melegvizet előállító kazánház rekonstrukciójára, az iskola létesítményeinek egy multifunkciós tornacsarnokkal való bővítésére és az ehhez tartozó szociális blokknak a megvalósítására pályázatot nyújt be. A nyertes pályázat alapján 2008. július 21-én a szükséges közbeszerzési eljárások lefolytatása után a kivitelezővel aláírásra került a vállalkozási szerződés.
itt helyezzük el az új létesítmények tűzjelző központját és a létesítmények használatát, üzemeltetését és gazdálkodását összefogó, az iskola szervezetéhez tartozó létesítményvezető szobáját is. A tornacsarnokban korszerű fűtés, fix-és mobil lelátó rendszer, 6 különböző sport-
pálya felfestéssel, 2 térelválasztó függönyrendszer, korszerű teremszellőzés, tűzvédelmi rendszer, az iskolai tornaórákhoz mászókötelek, gyűrűk, különböző sportszerek kerülnek felszerelésre és 2 nagyobb és 6 kisebb sportszer tároló helyiség is létesül. A tornacsarnoknak közvetlen kapcsolata van a földszinten és az emeleten a szoc. blokkal. Ezen nagyszerű sportlétesítmény révén a település iskolásai további nagyszerű és kiemelkedő sporteredményeket érhetnek el, mivel a sportcsarnok mellett továbbra is megmarad a szabad területű sportpálya is. A létesítmény a tornatermi használaton – amely az elsődleges és fő cél – kívül alkalmas lesz települési, lakossági, közösségi rendezvények megtartására is, és ezt részben biztosítandó létesül a csarnok mögött egy új személygépkocsi parkoló és a mozgáskorlátozottak részére a déli oldali főbejárat előtt több akadálymentes parkoló is. Szót érdemel még a fejlesztés keretében létesülő új, központi, kb. 1000 m2-es díszudvar, amely majd teret ad iskolai, közösségi rendezvények megtartására. Korszerűbb körülmények közé kerül az iskolában a logopédusi és a pszichológiai ellátás is. Továbbá korszerű számítógép terem létesül, emellett az étterem, a tantermek egy része stb. új bútorzatot kap. A projekthez kapcsolódóan az iskolások számára új kerékpártároló épül és a létesítmény új ivóvíz ellátó rendszert és szennyvízelvezető rendszert is kap. 2. A megvalósítás jelenlegi helyzete Még 2008. szept. 8-ig, az iskolaév megkezdéséig elkészült az ablakcsere és a vizes-
2
A fejlesztés alapvető céljaihoz tartozott az Esélyegyenlőségi Program célkitűzései alapján a település iskolarendszerében központi helyet elfoglaló Munkácsy úti Iskola teljes akadálymentesítése (akadálymentes WC-k, személyfelvonó lift, a mozgáskorlátozottak részére udvari- és külső oldali rámpák, gépkocsi parkolók építésével, az előcsarnokokban a tájékozódást elősegítő 2
A Mi Újságunk
MU0904_01_16_color.qxd
2009.05.06.
11:54
Page 3
A SPORTCSARNOKRÓL
minden eshetőségünk megvan. A 2. képen bemutatom a létesítmények udvari oldali felvételét, a 3. képen a sportcsarnok és szoc. épület déli oldali képét. A 4. kép a szoc. épület I. emeleti szerelési állapotát mutatja. Az 5. képen a meglévő sportpálya felől látható az új tornacsarnok, még külső festés előtti állapotban.
3 blokkok rekonstrukciója és a fűtési idény megkezdéséig, 2008. okt. 15-ig a kazánházi rekonstrukció. Aki a térségben jár és csak egy pillantást is vet a létesítmények irányába, láthatja kívülről is, hogy áll az új tornacsarnok, az új szoc. épület külső vakolattal, tetővel, esővíz levezető rendszerrel, viszont a külső festések még hátra vannak. Az épületen belül is lázas munka folyik, a csarnokban folyik a szellőző rendszer szerelése (lásd 1.sz.felvétel), a szoc. épületben folynak az épületgépészeti munkák, burkolások. A belső udvaron a szennyvíz- és csapadékvíz elvezető rendszert áprilisban építjük meg, ekkor készül el a csarnokban a függönyök, lelátók szerelése, a belső festés, a műanyag sportpadló, májusban befejezzük a liftszerelést, a tereprendezést, gyepesítést,
faültetést stb., úgy, hogy 2009. május 30-ig a teljes létesítmény elkészüljön és erre jelenleg
3. Egyéb kérdések Az új létesítmények és korszerűbb műszaki rendszerek üzemeltetése, karbantartása természetesen az Önkormányzat részéről is további felkészülést, figyelmet, valamint a szükséges pénzeszközök folyamatos biztosítását igényli. Meglepetéssel értesültem arról, hogy voltak olyan helyi lakosok, akik az elmúlt hónapokban nem hogy drukkoltak volna a település eme jelentős fejlődési lépcsője sikerének, netán azt elősegítették volna, inkább külön-
4
böző megnyilvánulásaikban annak jó szándékát is megkérdőjelezték és igyekeztek rossz hírét kelteni, mintegy kudarcról beszélve. Én, mint a projekt műszaki vezetője, ennek ellenkezőjéről győződtem meg és biztosíthatom Önöket, hogy hasznos és kiemelkedő létesítményekkel gazdagodik a településük. Ehhez további eredményes és sikeres fejlesztő munkát kívánok a Képviselőtestületnek, annak minden tagjának a település egésze érdekében végzett munkájához és Önöknek, Tisztelt kiskunlacházi lakosok és iskolások a „minél eredményesebb” hasznosításhoz!
5 A Mi Újságunk
Derényi István Projektvezető 3
MU0904_01_16_color.qxd
2009.05.06.
11:55
Page 4
ÜNNEP
Március 15 Az 1848/49-es szabadságharc évfordulóján rendezett ünnepi megemlékezés délután 4 órakor koszorúzással kezdődött a peregi Petőfi-emlékműnél. Ezalatt a Petőfi Művelődési Központ aulájában vásárlással és dedikálással egybekötött könyvbemutatón vehettek részt az érdeklődők. Feith János nyugalmazott igazgató úr a Művelődési Központ aulájában az eseményhez illő díszlettel körülvéve fogadta olvasóit az AKIK NEM ENGEDTEK A ’48-BÓL… c. könyve megjelenése alkalmából. A „Kiskunlacházai 48-as Függetlenségi Olvasókör történeté”-nek dokumentuma megvásárolható a községi könyvtárban, dedikálásra pedig a havonta megrendezésre kerülő Szellemi Műhely kezdete előtt lesz lehetőség.
Nemzeti ünnepünk napja egyben a szabad magyar sajtó ünnepe is. Ez alkalomból a kiskunlacházi Press+Print Kft. vezetője, Tóth Imre felajánlotta bemutatásra az általuk nyomtatott kiadványok egy-egy példányát, s így kisebbfajta sajtótörténeti kiállítással is bővült az ünnepi program. Az érdeklődők egy hétig tekinthették meg a tárlókban elhelyezett dokumentumokat. Az ünnepre történő emlékezés a színházteremben folytatódott, Soós Ferenc nyugalmazott tanár ünnepi köszöntője után „A haza te magad vagy!” címmel a Kiskunlacházi Szakközép- és Szakképző Iskola megemlékező műsorát láthattuk-hallhattuk. A színvonalas és igazán megindító előadás rendezője Kovácsné Nagy Mária tanárnő volt. A közös együttlét fáklyás felvonulással ért véget, az ünneplők a lacházi Petőfi és Kossuth szobrokhoz vonultak, s elhelyezték az emlékezés koszorúit. Mind a peregi, mind a lacházi koszorúzás helyén a Kiskunlacházi Ifjúsági Fúvószenekar közreműködése tette teljessé az ünnepi hangulatot. Szabóné Eszes Erzsébet könyvtáros 4
A Mi Újságunk
MU0904_05-12_szurke.qxd
2009.05.06.
12:06
Page 5
ARCKÉPCSARNOK
Beszélgetés Limbek Tamás képviselővel Hosszú idő óta várok arra, hogy ez az interjú elkészülhessen. Többször beszéltünk már erről Képviselő Úrral, mindannyiszor azt mondta, még nem jött el az ideje. Bevallom, a türelem nem tartozik a fő erényeim közé, és nem igazán értettem ennek az okát. Később aztán, a novemberi közös munka során (trófea-kiállítás) kicsit többet találkoztunk, a kezdeti „hivatali udvariasság” helyébe kellemesebb, más hangvételű beszélgetések léptek. Egyre többet tudtam meg róla, és azt láttam, inkább a tettek embere, mint a szavaké. Dolgozni szeret, és nem beszélni. Illetve talán inkább úgy fogalmaznék, beszéljenek helyette a cselekedetei. Jellemezze őt a szavai és véleménye helyett az asztalra letett munka. Igen, adott esetben a véleménye helyett is. Mostanra, úgy értékelte, eljött az ideje a szavaknak. Van miről beszélni. Most már bőven túl vagyunk a ciklus felén. Rengeteg dologgal foglalkozott a testület, nagyon sok változás most már szemmel látható a lakosság számára is. Mi az, amire az elmúlt időszak képviselői munkájából büszkeséggel tölti el? Lehet hogy furcsa lesz amit mondok, de én most nem valami beruházást jelölnék meg, hanem valami általánosabb, emberibb dolgot választanék. Amire szerintem valóban büszkék lehetünk a testületben, az egyfajta változás. Ez a 14 ember nem baráti kör, nem is azért alakultunk. De fel tudott nőni ahhoz a rengeteg nehéz feladathoz, amit itt meg kellett oldani, félre tudtuk tenni a személyes érzelmeket és sértődöttséget, és minden képviselő próbálja a maximumot letenni az asztalra. A testület legnagyobb része, még ha nem is értünk mindenben egyet, de a fő irányba egyfelé húzunk. Én az egyik legnagyobb kritikus vagyok ezen a téren, életkoromnál és tapasztalatomnál fogva is. Tulajdonképpen egy testületnek nem is az a dolga, hogy „egyet értsen”, hanem hogy konszenzusra jusson, kompromisszumok árán is megegyezés legyen. Nem? Természetesen. Az egyetértést úgy értem, hogy a fő irányokban meg tudjunk egyezni. Ez, amit itt fejtegettünk, az országos politikában is kéne, hogy működjön. Ha nem így van, ez bizony negatív hullámokat is tud gerjeszteni. Mert itt a faluban, ha kimegy az ember az utcára, azonnal mondják az emberek, hogy „hülyeséget csináltatok”, vagy „ez jó volt”. Itt közvetlen, azonnal jönnek a kritikák. Nem úgy, mint országos viszonylatban, ahol a nagy szövegek elhangzanak, aztán
A Mi Újságunk
sokszor nem történik semmi. A saját érdeküket nézik. Kicsiben persze ez itt is van, hiszen én is azt akarom, hogy előttem is legyen szennyvízcsatorna, előttem is legyen bitumenes út, meg a gyerekem előtt, a barátom előtt. De hát tulajdonképpen ezért dolgozunk! Lehet, hogy ezek most nagy szavaknak tűnnek, de aki ismer engem, tudja, hogy 20 éve dolgozom a közösségért, de tőlem még sokszor nagy szavakat nem hallottak, és soha nem keveredett a nevem kétes ügyekbe. Mindenkinek ezért a közösségért kell dolgozni, és időnként nem baj, ha egymás orrára koppintunk. Ezt is tudomásul kell venni. Ez a szépsége is ennek a munkának, nem? Az ember azonnal tudja, hogy mi az emberek véleménye a munkájáról. Nem szeretném túl hivatalossá tenni ezt a beszélgetést, úgyhogy gondolkoztam előre, hogyan kellene ezt elérni. Most elmesélnék egy ide illő történetet. Van egy barátnőnk, Kácserné Magdi, aki 1990-ben azt mondta nekem, mikor a testületbe bekerültem, hogy nehogy azt higgyem, hogy ez egy túl hálás feladat lesz! Most, hogy lassan 20 év eltelt, kezdem belátni, igaza volt… De mindentől függetlenül csinálni kell. De csak olyanoknak, akik nem a saját érdekeiket helyezik előtérbe. És ezt most nem csak „fennkölt szövegnek” szánom. Most azért ezek a szavak igen meg vannak támogatva, úgy érzem! Csak körbe kell nézni a faluban… Egy ellendrukker mindenbe bele tud kötni… Ellendrukker mindig akad, még ha nem is tudjuk igazán felfogni az okát… Mindig van olyan, aki bármibe bele tud kötni, de most azért vannak olyan eredmények, amiket nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Ez igaz. Akkor mondok még egy pozitívumot. Nagyon örültem neki, hogy Tóth Imrét, akivel én régóta együtt dolgozom, végre elismerte a polgármester, és a testület is. Ez most dicséret Répás Józsefnek, Tóth Imrének, és a többieknek is. Ezt komoly eredménynek tartom. Örülök, hogy a képviselő testület „megbékélése” büszkeséggel tölti el Önt! De azért beszéljünk pár szót a most folyó, illetve hamarosan kezdődő önkormányzati beruházásokról is. Ezek nem töltenek el örömmel egy képviselőt, aki részt vett ezeknek a beruházásoknak az indításában? Inkább azt mondanám, hogy ez egyfajta elégedettség-érzéssel jár, mégpedig azért, mert én gyakorló nagypapa vagyok.
És ha a sportcsarnokra nézek, tudom, igenis, nagyon nagy összegért épül fel. Igaz. Igaza van azoknak, akik azt mondják, óriási összeg. De miért szavaztam meg? Mert a 4 unokámra is gondolok, és azt szeretném, hogy jobb körülmények között élhessenek, sportolhassanak, mozoghassanak, mint mi annak idején. Remélem, majd testnevelés órán eszükbe jut, hogy „na, ebbe’ a nagyfater is részt vett.” Azért az áron kívül, amibe ez kerül, remélem lesz a jövő évtizedekben hozadéka is! Egyébként őszintén mondom, még jómagam is csodálkoztam, hogy mennyi mindenre jut még ezen kívül is pénz, még most, a 2009-es esztendőben is egy ilyen nagy beruházás mellett. Igenis jutott pénz 3 gyalogátkelőhely kiépítésére, megterveztetésére, amit, „uram bocsá”, nem tudtunk addig megtenni – és ez az elégedetlenkedőknek szól! – amíg az 51es út felújítása el nem indul és véget nem ér! Egyébiránt tessék mondani, mikor lehetne kiépíteni egy gyalogátkelőt, ha nem akkor, amikor épp felújítás van? Nagy műszaki zsenik! És ezt nyugodtan le lehet írni! És jutott pénz a térfigyelő rendszer kiépítésének megkezdésére is. No igen… A közlekedési lámpákkal kapcsolatos aláírásgyűjtés kezdetétől a megvalósulásig kb. egy év fog eltelni eltelni. Én sem értem ezt a számon kérő stílust… Nem baj, ha ellenőriz a lakosság, csak a túlzott okvetetlenkedőkre már nem érdemes figyelni. Itt Gerecz Attila úr okvetetlenkedéseire gondolok, aki állandó levelezőpartnerként lassan hivatásos hozzászóló lesz. Ön másfél éve kért fel erre az interjúra, de akkor azt mondtam, majd akkor beszélek, ha mondanivalóm van. Pedig én, aki benne vagyok a község dolgaiban, másfél-két évente szólalok meg az újság hasábjain legfeljebb, akkor talán ne minden hónapban legyen Gerecz úrnak egyegy okoskodó hozzászólása folyamatban lévő ügyek hiányolásával, mint pl. a közlekedési lámpák! Egyébként már most elmondom, hogy ezek a lámpák nagyon le fogják lassítani a 5
MU0904_05-12_szurke.qxd
2009.05.06.
12:06
Page 6
ARCKÉPCSARNOK forgalmat a községben, úgyhogy az első adandó alkalommal javasolni fogom, hogy ahol lehet, szüntessük meg a 40 km-es sebességkorlátozást. A rendőrök, ugye, nagy-nagy örömmel állnak be most bizonyos helyekre, és a falu szélétől néhány méterre állítják le és büntetik meg a „ügyfeleket”. No erre nincs szükségünk. Ez is a község lakosságának az érdekeit szolgálná. Egyébként az útépítéseket is folytatjuk tovább. A karbantartási és sürgős hibák javítását is folytatjuk intézményeinknél. Aztán elkülönített összeggel rendelkezünk az életveszélyessé vagy lakatlanná vált házak felvásárlására esetleg lebontására. Azt még megemlítem, hogy intézményeink nagyon „szimpatikus és pozitív” hozzáállással, ha nem is „önként és dalolva”, de megértették, hogy most csökkentett költségvetéssel kell működniük nekik is, a községnek is, ugyanakkor minden olyan dolognak bele kell férnie a költségvetésbe, ami hagyományaink közé tartozik. Például ünnepeink színvonalára továbbra is szükség van. Viszont a fölösleges kiadásokat megnyirbáltuk. És próbáltunk „vészhelyzeti tartalékot” is elkülöníteni. Ez az én javaslatomra kibővült ebben az évben. Ebbe bele kell férnie minden „nem tervezett kiadásnak”. Ha már szóba került a költségvetés… Miért mondta azt, hogy majd amikor a költségvetés elfogadásra kerül, akkor beszélgessünk? Miért pont akkor? Miért volt ez annyira kardinális kérdés? Miért ad ez aktualitást ennek a beszélgetésnek? Először is ez csak egy kérés volt. Másodszor visszatérnék oda, amit már mondtam. Én csak akkor beszélek, ha van mondanivalóm. És mivel pár hónapja vagyok csak újra tag a pénzügyi bizottságban, ezért most én is hozzá tudtam járulni a község pénzügyi helyzetének alakításához. Hangsúlyozom, lehet hogy kis mértékben, de hozzá tudtam járulni. Meg is szavaztam, ellentétben az előző évivel, amikor egyetlen javaslatomat sem fogadott el a testület. Amiatt is megszavaztam, mert látom, hogy a község – bár kiélezett helyzetben van, de megpróbál normálisan működni és gazdálkodni. És ehhez elfogadják a jó szándékú ötleteket. Akkor ez most egy jó költségvetés? Biztos, hogy nem jó, vagy legalábbis nem a legjobb, mert ha megkérdezné az intézményvezetőket, vagy azokat, akik adott esetben jogos kritikával illetik a község működését, nem hiszem, hogy nem találnának benne rengeteg hibát. De tessék eljönni, és tessék közelről megnézni, hogy 6
milyen nehézségek után hoztuk ezt össze. Nem „kintről kell bekiabálni”, mert az a legkönnyebb. Tessék részt venni benne. Ha valaki úgy érzi, hogy ezt jobban tudja, tessék jelentkezni a legközelebbi alkalommal képviselőnek! Ha jó ötleteket tud felmutatni, akkor megválasztják nem csak egyszer, de legközelebb is. Én már úgyis átadom a stafétabotot! Azt azonban elmondanám még, hogy nem az a dicsőség, hogy valaki egyszer szerez mandátumot, hanem az, ha ezt meg is tudja ismételni! Vagy triplázni. Akkor már elmondható, hogy a saját munkája után értékelik. Ebben most benne volt az a saját magam iránti kritika is, hogy engem, az apám után választottak meg először képviselőnek. Tehát a nevemért végeztem előkelő helyen. De azért ennyi idő távlatából már talán hasznára is tudtam lenni a községnek. Térjünk rá akkor a következő témánkra, ami a lakossággal való kapcsolattartás lenne. Nyilván annak, aki itt él, és ilyen közismert, annak ez nem jelenthet gondot. De kössük ezt össze azzal, amit mondott: „tessék részt venni…”! Úgy gondolja, hogy a lakosság csak úgy tud beleszólni a község életébe, ha megválasztják képviselőnek? Vagy a „közönséges honpolgárok” véleményét is meghallgatják? Esetleg figyelembe is veszik? Önnek elmondják az emberek a véleményüket? Kérik, hogy tolmácsolja ezeket a véleményeket? Válaszolhatnám most erre azt is – ami igaz is –, hogy az ülések 99 %-a nyilvános. Igen, el lehet jönni. Sőt, amint azt több példa mutatja, az újságban is teret adunk a különböző véleményeknek. Vannak hibák. Mire gondolok? Ha találkozunk, sok mindenki elmondja a véleményét, de kevés az az eset, amikor célzatosan megkeresnek bennünket például bizottsági üléseken. Sajnos. De azért mondanék konkrét példát. Útépítésbe fogtunk a ’98-2002-es ciklusban. Nyolc km-t építettünk meg. Megkeresett valaki, hogy tőle pont 10 mre befejeztük az utat, hogy is gondoljuk ezt? Kérte, hogy legalább murvával azt a szakaszt borítsuk be. Ezt a saját befolyásomat latba vetve a Mobil Trans segítségével el tudtam intézni. Mindezt annak ellenére elintéztem az illetőnek, hogy éjszakai „telefonálók” zaklattak, éjszakai becsengetések voltak kutyasétáltatás ürügyén. Tudtam az illető nevét, de mindezek ellenére megcsináltattam előtte az utat. Kérni természetesen eljött személyesen az illető, de köszönetet mondani már valahogy elfelejtett. Ez is mutatja azt, hogy a község lakói között ilyen emberek is
vannak. Nekik is meg kell felelni. Az imént azt mondta: „most újra tagja vagyok a pénzügyi bizottságnak”. Eddig nem vállalt bizottsági tagságot? Nem voltam eddig semmilyen bizottság tagja. Egyrészt azért, mert olyan bizottságba, ahol az egyik barátom az elnök, nem akartam belépni. Másrészt úgy döntöttem, hogy bizonyos körülmények között nem akarok egyik bizottságnak sem a tagja lenni. Én nem akartam ezt a kérdést előhozni, de most már mindegy. A testületen belül végre változott az élet. Kimondom. Rájöttek, hogy én nem ellenségük vagy ellenfelük vagyok. Több alkalommal is felkértek, Fábián József is, polgármester is, de én kicsit hiúsági kérdést is csináltam ebből. Ez talán magam felé is kritika. Azt gondoltam, hogy várjunk két évet, a ciklus felét, és meglátjuk, hogy mi lesz. Most úgy gondoltam, hogy nekem is többet kell dolgoznom valamelyik bizottságban, és mivel újból kaptam felkérést, ezért vállaltam szerepet. Nem kéretni akartam magam, de meg akartam várni, hogy tisztázódjanak bizonyos dolgok a testületen belül. Mi a véleménye az újságról? Ön szerint a mi újságunk-e? Szereti-e, olvassa-e? Azokat az interjúkat, amelyek interjúk, nem csak megnyilatkozások, azokat az írásokat, amelyek konkrét ügyekről szólnak, azokat szívesen olvasom. A hasznos, tájékoztató írásokat is szívesen veszem. Egy helyi újságnak az a dolga, hogy a helyi dolgokról, problémákról akár ütköztetések árán is hírt adjon. Akkor lesz érdekesebb, amikor nem általános semmiségekről, meg zengzetes optimista hírekről tudósítunk csak, hanem a problémákról is. És mindig szólaltassék meg a másik fél is. Én szeretem, mikor szemtől szembe ütköznek a vélemények. Pl. legyen benne az újságban a kritika mondjuk a község vezetőivel szemben, de mellette legyen ott a reakció is rögtön. Magyarán egy kekeckedő íráskényszeres írásait ne hagyjuk a köztudatban lebegni… Írja mellé valaki, hogy: „Tisztelt kolléga! Amit leírt, az nem így van.” Sok mindenről beszélgettünk, de biztosan van olyan dolog is, amit nem érintettünk, nem került szóba. Van-e még valami, amit el szeretne mondani? Valami, amiről még beszélnünk kellene? Azt hiszem, majd másfél év múlva elmondom, amire most nem került sor. Nem szeretnék „kincstári optimista hangulatban” búcsúzni… Másfél év múlva folytassuk! Gyovai Margit
A Mi Újságunk
MU0904_05-12_szurke.qxd
2009.05.06.
12:06
Page 7
TESTI- LELKI EGÉSZSÉG
Amit a gyógyszerekről tudni kell I. A téma bevezetésében mindenek előtt tisztázzuk, mit értünk „gyógyszer” alatt. A gyógyszer fogalma: Magában a szóösszetételben „gyógy-szer” benne van a lényeg. A szó valamely gyógyításra alkalmas, gyógyítási célra felhasználható anyagot jelent. A meghatározást, hogy milyen anyag nevezhető gyógyszernek hivatalosan jogi szempontból az Országos Gyógyszerészeti Intézet határozza meg jól körülhatárolt szakmai kritériumok alapján. A gyógyszerek alkalmazásának szempontjai. Felmerül a kérdés, mikor van szükség gyógyszerre? A korrekt válaszadáshoz röviden vizsgáljuk meg az emberi szervezetre vonatkozó egészség-betegség relációt. Igen vázlatosan a következőket állapíthatjuk meg Az emberi testnek a legkisebb funkcionálisan működő alkotó része a sejt. (Mai ismereteink szerint az élet a sejt létezéséhez kötődik.) A néhány mikron (a mikron a milliméter ezredrésze) nagyságú emberi sejt alapvetően három részből áll. (1. ábra)
Az emberi sejt felépítése A sejtben - a sejtmagban és a citoplazmában lejátszódó, kémiai anyagokhoz kötött kémiai, fizikai és fiziko-kémiai folyamatok képezik az élet materális lényegét. A fogantatáskor a férfi hím ivarsejt és a női petesejt egyesülése után egy kémiai anyagok által irányított sejtosztódási folyamat kezdődik, amelynek során a sejtekből szövetek (kötőszövet, zsírszövet stb.), a szövetekből szervek (szív, máj, tüdő stb.), majd a szervekből mint funkcionális egységek szervrendszerek emésztő, légző stb.) alakulnak. A szervek, szervrendszerek együttes, összehangolt működése jelenti az egészséges emberi életet. Az „egészség” állapotában a szervezet összműködése zavartalan.
A kisebb rendellenességeket ugyanis a szervezet védekezőrendszerei korrigálják. „Betegségről” akkor beszélünk, ha ebben a működésben komolyabb rendellenességek, zavarok jelentkeznek. Ezek fellépésének oka többféle lehet. Úgymint a káros mikroorganizmusoknak (baktériumok, vírusok stb.) a szervezetben való nagymértékű káros elszaporodása vagy más tényezők hatására - baleseti sérülés, öregedés, ismeretlen ok stb. - bekövetkező működési zavarok. A gyógyszerek feladata más gyógyító, terápiás tényezők, műtétek, fizikai kezelések mellett - adott esetben a szervezet normális működésének a visszaállítása. A gyógyszerek összetétele. A köznapi értelemben vett „gyógyszer” tulajdonképpen „gyógyszerkészítményt”- jelent, amely hatóanyag(ok)-ból és segédanyag(ok)-ból áll. Alkalmas segédanyagok és megfelelő gyártástechnológiák felhasználásával alakíthatók ki a különböző gyógyszerformájú készítmények - tabletta, drazsé, kapszula, injekció stb., amelyek lehetővé teszik a hatóanyag(ok)-nak a terápia által megkövetelt időben a szervezetbe való juttatását. Újabb kutatások szerint a segédanyagokkal és a gyártástechnológiával befolyásolni, szabályozni tudjuk a gyógyszerek hatását is (időben tolerált, célzott hatású készítmények). A gyógyszerhatás kialakulása. A gyógyszerek hatásmechanizmusa igen különböző lehet. A hétköznapi értelemben vett fájdalomcsillapító gyógyszerek esetében például a gyógyszerből felszabaduló hatóanyag, mint kémiai molekula kötődik a fájdalom érzékelő idegvégződésekhez és ott megakadályozza fájdalom érzet kialakulását. Ezért van az, hogy a fájdalom megszűnése sok esetben nem jelenti az azt kiváltó, tényleges ok, zavar megszűntetését is. Ezt a tényt a gyógyszeres kezelés fontos szempontjaként kell figyelembe venni. A gyógyszerek hatása lehet tényleges amely a szervezetre (életfunkciókra), vagy a kórokozókra hat. Emellett beszélünk pszichés hatásról is, amely esetenként kedvezően befolyásolja a tényleges
Kedves Szülők! Óvodai felvételi előjegyzést tartunk 2009. május 11-én, 12-én, 13-án és 14-én a Búzavirág Óvoda „A” épületében (Kiskunlacháza Vörösmarty u. 1.) a Perergi Óvodában (Kiskunlacháza Dózsa György u. 260.) és az Áporkai Óvodában (Áporka Petőfi u. 20.) naponta 8 – 16 óráig. Kérem, hogy a felvételi előjegyzésre a szülő a személyi igazolványát és lakcímbejelentőjét, a gyermek anyakönyvi kivonatát, lakcímbejelentőjét és gyermekét hozza magával! Várjuk mindazok jelentkezését, akiknek gyermeke 2002-2003-2004-2005-ben és 2006. augusztus 31-ig született.
A Mi Újságunk
hatást. (Gondoljunk a gyógyulásba vetett erős hitre.) A pszichés hatást, mint gyógyító tényezőt bizonyos - elsősorban idegrendszeri betegségek esetén önállóan felhasználhatják. A hatóanyag nélküli, úgynevezett placebo gyógyszerek alkalmazása adott esetben igen szuggesztív. A gyógyszer alkalmazásának és a tényleges hatás kialakulásának helyétől függően beszélhetünk helyi hatásról (pl. egy felületi sebkezelés) vagy távol hatásról, amikor a hatás a beadás helyétől távolabb jelentkezik (tabletta, injekció stb.). A beadott, bevett gyógyszer hatóanyaga a vérpályába kerülve fejti ki hatását. Ahhoz tehát, hogy a gyógyszertől várt hatás optimális legyen, a hatóanyagnak a vérben megfelelő koncentrációban kell lennie. Azonban a gyógyszerekben lévő hatóanyagok döntő többsége, mint testidegen anyag, nem közömbös a szervezet általános működése szempontjából. Nagyobb mennyiségben mérgező is lehet. (Elkerülendő tehát a gyógyszerek nyakló nélküli szedése) Ugyan akkor viszont a kívánt hatás eléréséhez bizonyos hatóanyag mennyiség szükséges. Ezért meg kell különböztetni a gyógyszer hatástalan gyógyító, illetve mérgező mennyiségét (2 . ábra)
A hatóanyag vérkoncentrációjának változása a beadástól eltelt idő függvényében Az ábráról megállapítható, hogy a gyógyszer-hatóanyag vérben való tartózkodásának az időtartalmától és annak koncentrációjától függ a gyógyító hatás kialakulása. Az ábráról látható továbbá az is, hogy a gyógyszer optimális hatása függ a gyógyszerben lévő hatóanyag mennyiségétől az egyszeri dózistól és a gyógyszer adagolásától. Napi 1x, 2x, 3, stb. (Folytatjuk) Dr. Kovács Béla
Azok a szülők, akik várhatóan munkába állnak, előfelvételisként jelentkezzenek a 2006. szeptember 1. – 2007. május 31. között született gyermekeikkel. A közoktatási törvény szerint a gyermek abban az évben, amelyben az ötödik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától napi négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni. A 2009-2010 –es nevelési-oktatási évben tehát kötelező óvodába (nagycsoportba) járni mindazon gyermekeknek, akik 2004. május 31-ig születtek. Akik 2004. június 1. – 2004. december 31. között születtek (középső csoportba) kötelező járniuk. Orosné Dávid Ildikó óvodavezető 7
MU0904_05-12_szurke.qxd
2009.05.06.
12:07
Page 8
TÁJÉKOZTATÓ
Szigorodik a nyugdíjrendszer A kormány márc.11-én elfogadta a nyugdíjés szociális változtatásokra vonatkozó javaslatot is. A 2009-ben nyugdíjba lépők már nem kapnák meg a 13. havi nyugdíjat, az addig nyugdíjba vonulóknak pedig ez a juttatás havonta épülne be az ellátásba. Csak a 62 éven felüliek, valamint a rokkantnyugdíjasok, özvegyi nyugdíjban, esetleg árvaellátásban részesülők számíthatnak a maximum 80 ezer forint értékű 13. havi ellátásra. Egy új nyugdíjszámítási rendszer indulna 2010-től; a nyugdíjemelést - a svájci indexálás megtartása mellett - összekötnék a gazdasági növekedéssel. A kabinet elképzelései szerint hosszú átmenettel, lassan, 2016tól évente négy hónappal növekedne a nyugdíjkorhatár, így 2025-ben léphetne érvénybe a 65 éves korhatár. (Népszava március 12, 8.o.)
Tegyünk a tavaszi fáradtság ellen A hideg, fagyos, hosszan elnyúlt tél után lassan kisüt a nap. Kissé lehangolva, fáradtan, friss levegőre vágyva tegyünk egy sétát a langyos tavaszi időben. Kinyílik szemünk és szívünk a világra, örülünk a megújuló természetnek. Közben azon meditálunk, mit tehetnénk, hogy szervezetünket megújítsuk, felfrissítsük. Sajnos a tél folyamán energiánk és vitamin raktáraink lecsökkentek, sürgős segítségre, feltöltésre szorulnak. Jól esne valami finom és tápláló friss zöldség félét fogyasztani. Mi lehetne ami mindezt pótolja? A szervezet regenerálására ilyenkor a friss növényi csírák fogyasztásával tudunk eredményt elérni. A legjobb módszer, hiszen mi magunk állíthatunk elő teljes értékű, tápanyagokban gazdag friss eledelt. Felhasználhatunk vegyszer mentes gabonaféléket: búza, tönkölybúza, rozs, zab,lucerna, szójabab, napraforgó. Zöldségek közül: retek, brokkoli, vöröskáposzta, hagyma és minden olyan tiszta növényi magvak, amely az egészségünket szolgálja. Ahány fajta csíra, annyi íz, annyiféle gyógyító táplálék.
Legjobb, ha veszünk egy csiritálat. Az alsó zárt tartóban kell a vizet rakni, amely párával látja el a fölötte levő rekeszeket. Válogassuk ki a sérült szemeket, mossuk meg folyóvíz alatt a csíráztatásra szánt magvakat. Áztassuk 1-2 órán keresztül, majd öntsük le a vizet róla. A magokat rakjuk a tálba és világos fűtött helyre tegyük. Ha emeletes a csiritálunk, edényenként többféle csírát is előállíthatunk egyszerre. A tálak tartalmát naponta folyóvíz alatt mossuk át. Így elkerülhetjük a szemek gombásodását. A kis hajtások, amikor 0,5-1 cm-esek már fogyaszthatóak. A magvak a természet remekművei, az új élet csodáját hordozzák magukban, amikor a csíra, az új élet megjelenik. A csiri egészségvédő hatású, a benne levő enzimek, vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek, fehérjék, szénhidrátok és a magas rost tartalma miatt. A szervezet emésztési folyamatait serkenti, antioxidáns, vitamintartalma növeli a szervezet védekezőképességét. Klorofilja vértisztító és vérkeringést élénkítő. Érfal védő hatású, enyhe vízhajtó, izomgörcs oldó, immunrendszer erősítő. Különösen hatásos betegségből
Helyreigazítás Ezúton kérek elnézést a 2009. márciusi számban olvasható „A levél, amelyet akár Kiskunlacházán is írhattak volna!” cikk címválasztásáért! Ezt a humoros – ám azért elgondolkodtató- számlareklamációt azért szerkesztettem be a márciusi számba, hogy felhívjam a figyelmet a gáz- illetve áramszámla címmel havonta valamennyiünknek kipostázott értelmezhetetlen valamire, amiből bárki bármire tud következtetni az áram – illetve gázfogyasztásán kívül. Ez a tendencia évek óta tart, mármint az, hogy értelmezhetetlen és ellenőrizhetetlen „számlákat” kapunk ezen társaságoktól. Erre akartuk felhívni a figyelmet. Mindez nem igaz a lacházi vízszolgáltatóra, elnézést kérünk, ha a helytelen címválasztás miatt bárkit megbántottunk, vagy hátrányba került miattunk! Gyovai Margit 8
lábadozóknak, kismamáknak, gyermekeknek, minden korosztálynak. Ezek a kis csírázott magvacskák a friss természet vitamin bombái, vitamin komplexek. Amikor a magvakból a csíra előbújik, akkor van benne a legtöbb tápanyag és életerő. Nem véletlen, hogy a régi időkben a csírákat életcsírának hívták. Magunk is tapasztalhatjuk, hiszen a tavaszi fáradtságunk szinte pillanatok alatt elmúlik. Táplálékunk legyen az orvosságunk! Előállításuk munkát és odafigyelést igényel, de megéri. Egészségesebbek leszünk és pénztárcánkat is megkímélhetjük jó pár kiadástól. Aki nem csak immunrendszerét, de éleslátását is szeretné erősíteni, annak ajánlom a SASszem - tréninget. Ennek a módszernek az elsajátításával felfrissíthetik kifáradt szemüket, látásuk romlását megakadályozhatják, erősíthetik látószervüket. A gyakorlatok elsajátításával oldhatják a stressz hatásait is. Mindenki alkalmazhatja kicsitől a nagyig egyaránt. Éljenek a lehetőséggel! Zákány Erzsébet Szemtréning természetgyógyász
Kedves Olvasók! Ezúton szeretném ismételten és nyomatékosan felhívni a figyelmet arra, hogy újságunkban névtelenül (aláírás, feladó nélkül) érkezett leveleket nem jelentetünk meg! Az az eset előfordulhat, hogy valaki azt kéri, a neve ne szerepeljen az írása alatt - bár ezt is nehéz elfogadni, és nemigen kerül rá sor - de abban az esetben is a szerkesztőségnek ismernie kell az író személyét és elérhetőségét. Ugyanis ha valakit érint az írás, az érintett személynek a szerző elérhetőségeit át kell adjuk! Ezt szeretném tudatni a „kobra” aláírással érkezett olvasói levél feladójával is! Gyovai Margit
A Mi Újságunk
MU0904_05-12_szurke.qxd
2009.05.06.
12:07
Page 9
SZELLEMI MŰHELY
Örökségem az Örökséged Egyesület bemutatja:
„ A HAGYOMÁNYOK ÚTJA” Kiskunlacházán…
A kulturális és turisztikai útvonalak kialakításával, kulturális és turisztikai értékeket, látványosságokat, idegenforgalmi szolgáltatásokat, fogunk össze. Mivel az élményszerű ismeretterjesztésnek köteleztük el magunkat, nagy hangsúlyt fektetünk a kiállítások az útvonalak bemutatásában az ide érkező vendégek aktív részvételére. A társas együttlétet és generációk közötti összetartást erősíti a közösség ünnepi alkalmainak felelevenítése programjainkon. Hosszabb távon az útvonalak különböző helyszíneken található, egységes megjelenésű kulturális, turisztikai termékké fejleszthetők. A létrehozott helyi útvonalakhoz kulturális, turisztikai programok kapcsolhatók, fokozva ezzel az érdeklődést és a vonzerőt. Az egyes útvonalak állomásain a központi témához kapcsolódó a marketingkommunikációs eszközök által megadott időpontban és feltételek mellett garantáltan elérhető – programok, attrakciók várják az érdeklődő vendégeket. Elsődleges cél elsősorban az útvonalak létrehozásához és működtetéséhez szükséges állandó együttműködési hálózat kialakítása, melyet egyesületünk koordinál. Felelősséget érezve a kulturális és természeti értékek védelme és azok hasznosítása iránt. Az együttműködési hálózat kialakításához egy adatbázis kialakítása szükséges, melyben szerepelnek a tervezetünkben részt venni szándékozók programja, műhelye portája. Az adatok birtokában történhet a téma szerinti csoportosítás, majd az útvonalakra és azok nevére való javaslattétel, melyet minden résztvevővel szeretnénk egyeztetni. Ezután az egyes állomásokat részletes információkkal, képekkel, ismertetőkkel látjuk el. Így különféle útvonalak alakulhatnak ki a rendszer sokszínűségét bizonyítva: • turisztikai, • vallási, • népművészeti, • művészeti, • gasztronómiai, stb. Egy-egy kulturális vagy természeti érték szerepelhet több útvonal állomásaként is - ha több témához illeszkedik, - fokozottan elősegítve ezzel ismertségének növekedését. A Hagyományok Útja projekt hosszú távú célja: hogy elégedett helyi közösséget hozzunk létre, akik szívesen jönnek össze hagyományőrző rendezvényekre. Olyan közösséget kívánunk létrehozni, akik szívesen fogadják az ide érkező turistákat,
A Mi Újságunk
szívesen mutatják meg értékeiket, ahol fontos a múlt, a történelem, a népi kultúra ismerete, ahol a gyermekeket is ösztönzik kulturális örökségünk megismerésére, elsajátítására, őrzésére. Szükség van szabadidős programok, hobbyk űzésére, melyek a kötődést kialakítják, fenntartják. Célunk: hogy azzal, hogy felelevenítjük s az emberekhez közel hozzuk a helyi értékeket, mesterség bemutatókat, foglalkozásokat a fenti hosszú távú célok elérését szolgáljuk. Projektünk közvetlen rövid távú célja: A népi műemlék együttes megnyitása. Cél hogy olyan mesterembereket, kézműveseket, művészeket fogadjunk, akiknek egyrészt biztosítjuk a paraszti világ életkörülményeit, hangulatát, másrészt segítségükkel a helyi, térségbeli lakosok közelebbről megismerkedhetnek neves alkotókkal, és az alkotómunkával. Célunk, hogy az emberek felismerjék, megismerjék helyi kulturális örökségünket, értékeinket, legyen fontos számukra annak teljes megismerése és megőrzése. Célunk, hogy a fiatal korosztály minél több kézműves mesterséget próbálhasson ki, ezek a mesterségek tevékenységek épüljenek be a ma itt élő emberek életébe, akár mesterségként, akár hobbyként. Célul tűztűk ki, azt hogy egy komoly kutatómunka keretében összegyűjtjük a térség, településünk kismesterségeit, azok pontos bemutatásával. Konkrét tevékenységek: 1./ „Élő múlt” program az egyik épületet megnyitjuk az alkotók számára. A művészek,
kézművesek térítésmentesen beköltözhetnek a házba egy időre, ahol minden eszközt használhatnak, hogy átélhessék a régi idők hangulatát. Szakmai koordinátor fogja meghirdetni, szervezni az alkotók itt tartózkodását. Ennek keretében az alkotók biztosítják, hogy időnként bepillanthassunk munkájukba. 2./ Mini levéltár: Az egyesület rendelkezik szakmai anyagokkal, melyek rendszerezésével elkészítjük és bemutatjuk a mini levéltárat. 3./ Kézműves műhelyfoglalkozások diákoknak. A Tájház udvarán tervezzük megvalósítani azokat a programokat, amelynek keretében a térségbeli diákok kipróbálhatják a helyi népi kismesterségeket, a műhelymunkát kézműves szakértőnk irányítja. A projekt célcsoportja a település és a térség lakossága, különös tekintettel a diákokra. Célcsoport továbbá a tájházat megtekintő turisták. Elindítjuk az Élő múlt programot, tervezett rendezvényekkel elindul a tájház belakása, mellyel megindulhat hagyományaink feltárása, megújítása és továbbadása. Kiadványt készítünk, egynapos műhelymunkát valósítunk meg, a projekt eredményeit honlapon tesszük közzé. Köszönjük az eddigi tárgyi felajánlásokat a gyűjtemény gyarapításához, továbbra is várjuk a lelkes segíteni szándékozó emberek csatlakozását helyi értékeink megmentésére. A sok érdeklődő kérdésre a válasz: hamarosan kapunyitás! Örökségem az Örökséged Egyesület Erdélyiné Horváth Terézia 9
MU0904_05-12_szurke.qxd
2009.05.06.
12:08
Page 10
KÖZÉLET
A polgármester is ember… – A Mi Újságunk márciusi számában Gerecz Attila úr számon kérte a Képviselő-testületen az Ön illetményének megemelését. Milyen gondolatok fogalmazódtak meg Önben a cikk olvasása nyomán, hogyan érintette ez a „kritika”? – Mivel egy polgármester közszereplő, javadalmazása nyilvános a lakosság előtt. Amikor az ember elindul a polgármesteri székért, tisztában van vele, hogy ez is egy támadási felület. Ez egy ilyen foglalkozás. Ha minden köztisztviselőnek emelik a bérét, csak a polgármesterét nem, arról senki nem ír cikket, de ha két év után fizetést emelnek, az ellen biztos háborog valaki. Sokak előtt nem ismert, hogy az összeg nagysága törvényben meghatározott – viszonylag szűk - keretek közt mozog. Mivel egy polgármesternek nincs fix, előírt munkaideje, meglehetősen nagy szabadságot élvez a tekintetben, hogy illetménye fejében mennyi munkát végez. Ha valaki napi négy órát tartózkodik a hivatalban, akkor is megkapja a törvény által előírt minimális fizetést, de ha minden nap este vagy éjsza-
kába nyúlóan dolgozik, akkor sem kaphat többet a kijelölt maximumnál. Természetes dolog, hogy mindenki igényeinek nem lehet eleget tenni, és ha valaki úgy érzi, hogy az ő érdekeit nem képviselik kellőképpen, szíve joga, hogy kinyilvánítsa, szerinte a polgármester nem dolgozik meg a pénzéért. Nyilvánvalóan senki nem örül az ilyen kritikának. Ilyenkor elgondolkodom, biztosan történt-e a falu életében előrelépés akár infrastrukturális, akár szellemi, kulturális értelemben? Eddigi munkámban úgy érzem, igyekeztem maximálisan képviselni Kiskunlacháza és a kiskunlacházi emberek érdekeit. Nem gondoltam én sem, hogy ilyen mozgalmas, és néha fájdalmasan nehéz időszak lesz ez a bő két év. Ha csak az elmúlt hónapokra gondolok, elkezdtük, és lassan befejezzük a sportcsarnok építését, minden valószínűség szerint majd’ másfél milliárd forintos támogatást kapunk szennyvíz-közmű befejezésére. Tavasszal megkezdheti működését a kiskunlacházi rendőrörs, és még ebben az évben kiépítjük a térfigyelő rendszert. Sikerült elérnünk, hogy a márciusban
Kiskunlacháza – Áporka Általános Iskolai és Egységes Pedagógiai Szakszolgálati Társulás értesíti a tisztelt Szülőket, hogy az ELSŐ OSZTÁLYOSOK BEÍRATÁSA 2009. április 20-21. 8 00- 18 00. Helye: Munkácsy téri iskolaépület Az áporkai tagintézményünkben is2009. április 20-21. 8 00- 18 00 a beíratás ideje, de helye az Általános Iskola áporkai épülete (Áporka, Petőfi Sándor u. 78.). Kérjük a szülőket, hogy a beíratásra a következőket hozzák magukkal: • a gyermek születési anyakönyvi kivonatát, • TAJ kártyáját, • lakcímigazoló kártyát, • iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást, • diákigazolványhoz 1db igazolványképet és 550 Ft-ot Gyermeke balesetbiztosítását a beiratkozáskor megkötheti. 10
kezdődő útfelújítás keretében a Strandi utat is teljes egészében leaszfaltozzák. A községen belül három jelzőlámpás átkelő is kiépítésre kerül. Mindezek mellett a jövő évre tervezett költségvetésünk meglepően jóra sikeredett, talán még tartalékunk is marad. Én sajnos nem tudom objektíven megítélni, hogy megdolgozom-e a fizetésemért, vagy sem. Ezt egyedül a lakosság fogja eldönteni jövő ősszel. Én mindenesetre addig is igyekszem minden erőmmel azon lenni, hogy ebből a településből a legtöbbet tudjuk kihozni. – Minden hónapban hosszú a polgármesteri beszámoló a testületi üléseken… Viszont ezt kevesen hallgatják. Elmondaná nekem a heti munkarendjét? Nem tudom elmondani, mert minden hét más. Néhány sarkalatos ponton kívül (pl. vezetői és hivatali értekezlet.) nem tudtunk stabil időbeosztást szervezni. De esetleg egy elmúlt hetem programját átadhatom. – A táblázat alsó sávja mindig így telve van? Hát, ez egy átlagos hetem volt… Íme, az „átlagos hét”: Gy. M
Örömmel tájékoztatom a község lakosságát, hogy megtörtént az első örökbefogadás, a MAGYAR TURISTA c. havilap 2009. évi díját Dr. Kovács Béla ajánlotta fel könyvtárunk támogatására. Ezúton köszönöm mindannyiunk nevében segítségét, a továbbiakban is várjuk a felajánlók jelentkezését. Szabóné Zsóka A Mi Újságunk
MU0904_05-12_szurke.qxd
2009.05.06.
12:08
Page 11
EZ IS AZ IS
Tisztelt Szerkesztőség! A Mi Újságunk márciusi számában megjelent Szülőföldünk Hősei című írást olvasva hibás adatokat találtam! Természetesen, az emlékműre sem szabadna téves adatoknak felkerülnie, megtévesztve az utókort, és ez által csökkenteni a hősök érdemeit. A közölt adatok a következők: Bencze Antal huszár 1856. 1.h.h.e. Bencze András huszár 1898. 7.k.h.e. A helyes adatok (az anyakönyvből): Becze András (sz: 1898.nov.19 - Becze András Bak Eszter ) Becze Antal (sz: 1856.júli.23 - Becze Antal Varga Krisztina ) Kérem tisztelettel a javításokat. Becze János - Majosháza
Ebéd házhozszállítás! A kiskunlacházi Központi Konyha 11.30 és 13 óra között a megrendelt adagszámnak megfelelően házhoz szállítja az ebédet Kiskunlacházán és a Dunaparton. Minden héten csütörtökön lehet megtekinteni vagy telefonon megkérdezni a következő heti étrendet. Megrendelések leadása: • Kovács Jánosné (20)569-7053 • Pulainé Nagy Éva (20)5697048 • Iroda 06(24)535-125 Vállaljuk családi rendezvényekre az étkeztetést, a megrendelő kívánsága szerint. Lakodalmak, eljegyzések szervezését és rendezését. Hívjon, mi segítünk! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves fiatalok! Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata –együttműködve civil szervezetekkel és egyesületekkel- Horák Nóra emlékére márványkövet helyez el a Kinizsi út melletti kiserdőben. Ezzel az emlékkővel tisztelegni kívánunk Horák Nóri és mindazok előtt, akik áldozatául estek egy embertelen világnak. Az emlékkő avatásának időpontja 2009. április 25. 15 óra. A márványkő felállítási költségeihez Önök is hozzájárulhatnak. Befizetéseiket az alábbi számlaszámra várjuk: Számlaszám: 11742214-15393214-10010000 Számla elnevezése: Gyűjtés Horák Nóra emléktáblájára Támogatásukat köszönjük! Dr. Répás József polgármester Tisztelt Lakosok! Közbiztonsággal kapcsolatos bejelentéseket az alábbi telefonszámokon tehetnek: Körjegyzőségi Hivatal – Fehérvári Imre – 06(20)569-7054 Ráckeve Rendőrkapitányság Belina József körzeti megbízott (üzenet hagyható, visszahívás kérhető) – 06(24)518-680 Polgárőrség – 06(70)332-8678 Kiskunlacházi Polgárőr Közhasznú Egyesület 2340 Kiskunlacháza, Dózsa Gy u. 217 Telefon: 06(70) 332 86 78, 06(70) 374 99 61 E-mail:
[email protected] adószám: 18696884-1-13 • bankszámlaszám: BBSZ 11742214-20011143 Hálával és tisztelettel köszönjük mindazoknak, akik mély fájdalmunkban osztoztak és Édesanyánkat - Csukás Sándornét március 3-án utolsó útjára kísérték, és sírjára koszorúkat, virágokat helyeztek. Gyászoló család
A Mi Újságunk
Közlemény A Kiskunlacházi II. ker. Peregi Fiatalok Tömegsportjáért Alapítvány kuratóriuma ezúton teszi közzé, hogy személyi jövedelemadók 1%-ából - amit a tisztelt adózók ajánlottak fel alapítványunknak, az APEH által átutalt összeg, a 2008-as évben 120 945.- ft volt. Ezen összeget a többi befolyt támogatással együtt, a Peregi Sportegyesület támogatására fordítottuk, illetve folyamatosan fordítjuk. Ezúton mondunk köszönetet a tisztelt adófizetőknek, megköszönve támogatásukat. Bankszámlaszámunk: 11742214-20007236. Adószámunk: 18671991-1-13 Potoczki József kuratórium elnök FEITH JÁNOS – „Akik nem engedtek a ’48-ból…” c. könyve megvásárolható a községi könyvtárban, példányonként 1500 Ft-os áron.
Késő lesz már Késő lesz már Ha nem történik semmi Mert léket kapott országunk hajója Vánszorog, alig-alig halad Az emberekben meg csak nő, csak nő az indulat Késő lesz már A lék egyre jobban tágul Sokan nézik aggódva De a baj csak nem hárul Az emberekben meg csak nő, csak nő az indulat Késő lesz már Ha nem járunk utána Vajon mi történik Miért nem megy ez a gálya Az emberekben meg csak nő, csak nő az indulat Késő lesz már Megvívni a harcot, Ha nem tudjuk meg időben Kik szedik a sarcot Az emberekben meg csak nő, csak nő az indulat Késő lesz már Mert sok volt a hiba Szakszerűtlen intézkedés, korrupció Országtépő galiba Az emberekben meg csak nő, csak nő az indulat Késő lesz már Mert közeleg a rontás A mindent elsöprő Országos rendbontás Az emberekben meg csak nő, csak nő az indulat Késő lesz már Ha nem jön meg a józan ész Döntnökök sisere hada Országgal együtt vész Az emberekben robban már az indulat. Kovács Béla Kedves olvasóink! Kovács Csaba Boltozat c. kovácsoltvas kapujának fotóját csak a májusi számban tudjuk bemutatni – anyagtorlódás miatt. H.F. 11
MU0904_05-12_szurke.qxd
2009.05.06.
12:08
Page 12
KAPCSOLATOK
Lacházi diákok Skandináviában Mikor ezeket a sorokat írom tanulóink valószínűleg Budapest és Helsinki között vannak félúton, repülőgépen. Röviden szeretném bemutatni, hogy is jött létre a kapcsolat, a Kiskunlacházi Szakközép- és Szakképző Iskola, valamint a finn Raahe Ammattioppilaitos iskola között. 2007 decemberében tudomásunkra jutott, hogy egy finn iskola építőipari szakmai kapcsolatot keres Magyarországon. Korábbi munkahelyemről, a szigetszentmiklósi Csonka János Szakközépiskolából ismertem ezt az iskolát, néhány éve kint jártam Finnországban, igaz, akkor autószerelő szakmai képzés keretében. Ismerem az iskola vezetőjét Jukka Pekka Ansamaa igazgató urat, valamint több szakmai tanárt is. Felvettük a kapcsolatot és vállaltuk, hogy fogadjuk a Magyarországra érkező finn tanárokat, megfelelő szakmai és szabadidős programot szervezünk részükre. (a látogatásról cikk jelent meg a Mi Újságunk 2008. májusi számában) Ezzel párhuzamosan mi is pályázatot nyújtottunk be a hazai Tempus Közalapítványhoz, az „Egész életen át tartó tanulás” programcsomag keretében, a Leonardo da Vinci Mobilitási projekthez. Júniusban érkezett az értesítés, hogy megnyertük a tanulói pályázatot. Ez azt jelenti, hogy két tanévben, azaz a jelenlegi 2008/2009-es és a következő 2009/2010-es tanévben, 6-6 tanuló és egy kísérő tanár utazhat 3 hét gyakorlatra Finnországba. Ennek teljes költségét, összesen 20.730 Eurót (jelenlegi árfolyamon több mint 6 millió Ft) a Tempus Közalapítvány biztosítja, Európai Uniós keretből. Az összeg 60%-át 2008-ban átutalták számlánkra. Ebből tudtuk biztosítani a tanulók felkészítését (nyelvi, szakmai), az utazási és a kint tartózkodási költségeket. A tanulók írásban jelentkeztek, majd figyelembe véve az osztályfőnökök és a felkészítő tanárok javaslatát, a tantestület jelölte ki a kiutazó tanulókat. Folyamatosan figyeltük a repülőjegy árakat, és januárban sikerült viszonylag olcsón jegyeket vásárolni a tanulók részére. A kiutazó tanulók, az alábbiak: Csonka Nóra 11.V osztály, szakközépiskolai tanuló Kerti Zsolt Patrik 11.V osztály, szakközépiskolai tanuló Korsós Ágnes 12. F osztály, szakközépiskolai tanuló Povenczki Csaba 11. osztály, kőműves tanuló Viski Zsuzsanna 12. osztály, fodrász tanuló 12
Vörös István 12. V osztály, szakközépiskolai tanuló A kísérő tanár: Mucsi Zoltán Március 16-án indultak fél 12-kor a Finnair repülőtársaság gépével, és Helsinkibe 15 órára érkeztek (1 óra időeltolódás van), majd innen 17 órakor indulnak Ouluba, szintén repülővel. Ouluból Raahéba gépkocsival viszik őket. A visszautazás április 5-én lesz. Az alábbi térképen bejelöltem Raahét. A város a Botteni öböl partján van, ilyenkor ott még hideg van, amikor 3 éve áprilisban kint voltam, akkor több mint egy méteres jég volt a tengeren. A finn kollégák tanulóinknak szoros szakmai programról gondoskodtak. Meg fogják ismerni a finn oktatási rendszert, legtöbbet tanműhelyben, illetve munkahelyeken fognak dolgozni. De természetesen szabadidős programokban is részt vesznek: szaunáznak, múzeumokat, üzemeket és fodrász üzleteket látogatnak meg.
hogy amikor visszaérnek a gyerekeink, saját maguk számolhatnak be tapasztalataikról. Végezetül szeretnék egy képet mellékelni a 2006-os finnországi egyik legszebb élményemről, az Északi Sarkkörről visszautazóban megnéztük Kemiben a minden évben felépített hókastélyt. Itt nemcsak játszóterek és nagyon szép jégszobrok, hanem étterem és szálloda is található. A kastélyban kápolna is van, ahol esküvőket is szoktak tartani. Néhány képet szeretnék bemutatni, az első a hókastély étterme:
a második, a jégkápolna,
harmadik, a szálloda folyosója a jégszobrokkal:
Talán a legszebb és legizgalmasabb program lesz a látogatás az Északi Sarkkörön Rovaniemibe-, itt lakik az „igazi” Mikulás, a Youli Pukki, aki egy nagyon szépen felépített kastélyban fogadja a tanulókat. Amikor mi jártunk ott, magyarul üdvözölt bennünket. Ebben a kisvárosban van a világhírű Martiini késgyár, ebből az üzemből szállítanak a világ minden tájára vadásztőröket és különböző késeket. A tanulók a kinti szakmai tanulmányaikról nemzetközi bizonyítványt, úgynevezett Europass igazolást kapnak. Ígéretet kaptunk az újság szerkesztőségétől,
Nagyon remélem, hogy nem olvad el a kastély ebben az évben sem, és láthatják a tanulóink is. Ezúton mondok köszönetet minden kollégámnak, akik a pályázatírásban, a felkészítésben és minden ezzel kapcsolatos munkában segítséget nyújtottak. Kiskunlacháza, 2009-03-16 Horák György Igazgatóhelyettes, projekt koordinátor
A Mi Újságunk
MU0904_01_16_color.qxd
2009.05.06.
11:59
Page 13
MOZAIK
OVI-FARSANG alaposan megtanultak. Az ovisok és a szülők örömmel és nagy figyelemmel vettek részt a nagycsoportosok szórakoztató és színvonalas műsorán, melynek végén mindenkit táncba hívtak. Volt nevetés, kacagás, táncolás, mulatozás. Köszönjük ezt az óvónőknek, akik maguk is jobbnál jobb jelmezbe bújtak
A Búzavirág Óvoda „A” épületében február 17-én volt az apróságok farsangi bálja. Holle anyó alaposan megtréfálta a falu aprajanagyját… Arra ébredtünk, hogy leesett az első idei hó. Ezzel nem is lett volna semmi gond, de a farsang, mint tudjuk, a tavaszvárás
OVIS TÁNCHÁZ! A nagy érdeklődésre való tekintettel az óvodában a következő időpontokban tartjuk OVIS TÁNCHÁZUNKAT: 2009. április 3. péntek 15.30 órától – 16.15 óráig BÚZAVIRÁG ÓVODA „A” épület tornaterem 2009. április 17. péntek 15.30 órától – 16.15 óráig BÚZAVIRÁG ÓVODA „A” épület tornaterem 2009. április 24. péntek 15.30 órától – 16.15 óráig PEREGI ÓVODA. Minden érdeklődő gyermeket és felnőttet szeretettel várok! Orosné Dávid Ildikó óvodavezető és a foglalkozások vezetője
Új könyvek a könyvtárban!
gyermekeink nem kis örömére. Szeretnénk megköszönni a felkészítő óvónéniknek, hogy betanították, felkészítették gyermekeinket erre a színvonalas és rendkívül szórakoztató előadásra! (Ekker Mihályné, Csoma
ősi ünnepe. Így mi hóesés közepette farsangoltunk. Izgatottan mentek a gyermekek ezen a napon az óvodába. A hó is rettenetesen izgatta a fantáziájukat, mi mindent lehetne kezdeni vele, de ott volt a várva várt maskara is, amelybe végre belebújhattak. A gyermekek különböző ötletes jelmezeket öltöttek magukra. Műsorral a nagycsoportos óvodások készültek. Pillanatok alatt vidám farsangi hangulatot varázsoltak a tornaszobába. Öröm volt látni a gyermekeken a szerepelni vágyást: büszkén és odaadóan mondták el a csúfolódó mondókákat, verseket, énekeket, melyeket
A Mi Újságunk
Szilvia, Kalóné Gránicz Magdolna) Mi, szülők is nagyon jól éreztük magunkat. Visszaidézhettük elmúlt gyerekkori emlékeinket a farsangról. Köszönjük! A nagycsoportosok szülei 13
MU0904_01_16_color.qxd
2009.05.06.
12:00
Page 14
ESEMÉNYEK
Tanár-diák koncert és avató ünnepség
2009. február 28-án a megemlékezés koszorúit helyeztük el Volly István emléktáblájánál. Szeretettel fogadtuk az est fővédnökeit, Volly Tamást és kedves feleségét, akik megköszönték, hogy névadónk emlékét őrzi iskolánk. Jelentős szakmai anyagot ajándékoztak intézményünknek. Keressük a könyvek, a gyűjtemények, a cikkek és egyéb anyagok állandó kiállításának lehetőségét. Örömömnek adok hangot, hogy a Művelődési Központ aulájában helyt adhattunk
Fegyó Béla és Kun Pál festőművészek munkáinak méltatására. Reményemet fejezem ki, hogy a jövőben lehetőség nyílik az önálló kiállításuk megrendezéséhez. Minden évben megrendezzük a tanár-diák előadást. Idén nagy készülődés előzte meg az eseményt. Kiskunlacháza Önkormányzatának támogatásával, a művelődési központ és a művészeti iskola dolgozóinak munkájával megújult, megszépült a volt Budapest Bank aulája. Az Önkormányzat Konferenciatermének, iskolánk Volly Galériájának avatá-
sán a zenét a Fanfár Együttes szolgáltatta. A termet Dr Fábián Miklós alpolgármester és Fábián József Kiskun Kapitány avatta fel. Fegyó Béla nyugalmazott tagozatvezetőnk Volly Istvánról készült festményét adományozta intézményünknek, majd elismerését fejezte ki a képző-és iparművészeti ág tanárainak és diákjainak színvonalas alkotásait megtekintve. Várakozáson felül jól sikerült a koncert. Ismét bebizonyította a művészeti iskola nevelőtestülete, hogy színvonalas műsort mutatott be. Az est főrendezője Breznyán István igazgatóhelyettes, közreműködtek a nevelőtestület zene- és tánctanárai , diákjai. Az impozáns színpadi díszlet, a bejárati tűzzománc címer, a névtáblánk és az ajándékok Balázs Katalin tagozatvezető művészi alkotómunkáját dicséri. Bizakodom, hogy a jövőben is a lelkes tanárainkkal és a tehetséges növendékeinkkel felkészülhetünk színvonalas előadások bemutatására a művészetet szerető közönségünknek. Pintérné Varga Rozália A Volly István Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója
Nagyobb érdemre számítunk, mint az érdeklődés...
Elindítottunk egy klubközösséget itt Lacházán azért, hogy alkalmanként 4 órányi „szabad szombatot” teremtsünk a Signal zenekar által előadott zenét kedvelőknek. Kihasználva a világháló információs erejét, javarészt az internetről küldtük a meghívókat. Azok, akik ismernek bennünket, s örömmel mondhatjuk sok ilyen ember van a faluban, s a falu határán kívül is, tudják, hogy a 60-as, 70-es évek slágerzenéit, talpalávaló muzsikát játszunk. Hisszük, hogy az élő zenének varázsa van, s ezt a gépzene nem pótolhatja. 14
Különös kapcsolat teremtődik a közönség és az előadók között: barátság, összhang, egy hullámhossz. Leírhatatlan, szinte családias kötelék. Ezzel az élménnyel szeretnénk minden kedves régi ismerőst és új vendégünket megajándékozni. Reménységgel tölt el bennünket, hogy még sokaknak jelent valamit a zenénk. Elsőként március 14-én, szombaton este vártuk az érdeklődőket. A művelődési központ felújított konferenciatermében 65-70 „signálos” középkorú ismerős arcot láttunk. Az Ő nevükben is köszönjük a Fagyöngy Drogéria üzlet önzetlen támogatását abban, hogy a zenés est létrejött.
Nem felejtettek el bennünket, hisz nemcsak hallgatták, voltak akik velünk együtt énekelték a slágereket. Az a négy óra is gyorsan eltelt, de mint ahogyan már akkor is jeleztük, május elején visszavárjuk a Signalklub közönségét. Köszönjük a megtisztelő és szeretetteljes fogadtatást, a biztató kedves szavakat. Signal for ever Bellus János • Horák Andrea (Suzy) • Sári János • Hermann István (Hinci) • Hermann Tibor • -(Signal zenekar)Kovács Árpád művelődés-szervező
Már több hónapja próbáltuk a régi slágereket, sőt újonnan előadott dalokat is megszólaltattunk. Eljött a bemutatkozó est, a közönség elé léptünk.
A Mi Újságunk
MU0904_01_16_color.qxd
2009.05.06.
12:02
Page 15
AJÁNLÓ
A Mi Újságunk
15
MU0904_01_16_color.qxd
2009.05.06.
12:04
Page 16
UTÓSZÓ
A Cincin lovag az utóbbi időszak egyik legjobb animációs meséje. Hosszabb ideje az első olyan meseprodukció, ami azokhoz szól, akikhez szólnia kell: a gyerekekhez, ugyan a film humora kitűnő, azonban teljességgel hiányoznak a Némó nyomában óta kötelezően használt, a felnőtt (szülői) közönséget célzó „kikacsintós” poénok. Ez egyáltalán nem baj - sőt -, mert a végeredmény egy vérbeli mese, kisméretű hősökkel és nagyadag tanulságokkal - és jókora bűbájjal. Március 2-án délelőtt Gáncsos Viktória a lacházi Búzavirág óvoda csoportjával érkezett hozzánk, hogy megnézze ezt a mesefilmet. A mozivetítést követően lerajzolta nekünk, hogy ő milyennek is látta a legkisebb főhőst. Úgy gondoltuk „háziversenyünk” győztesének oly módon gratulálunk, hogy közzé tesszük győztes alkotását. Íme: (melléje pedig összehasonlításképp megmutatjuk az eredeti moziplakát képét is)
TARTALOM • A sportcsrnokról
2-3. o
• Március 15 ünnepe 4. o • Arcképcsarnok – Limbek Tamás 5-6. o • Amit a gyógyszerekről tudni kell 7. o • A tavaszi fáradságról 8. o • Örökségem az örökséged 9. o • A polgármester is ember 10. o • Lacházi diákok Finnországban 15. o Fekete-fehér mellékletben a legutolsó képviselő-testületi ülések anyaga és más. *** Az újságba szánt anyagokat kérjük a megjelenést megelőző hónap 20-ig (decemberben 10-ig) eljuttatni a szerkesztőséghez. A névvel ellátott írásokért szerzőink felelnek. Azok nem minden esetben tükrözik a szerkesztőség véleményét „Szavaimmal ha nem értesz egyet, kérlek, Akkor se bánj velem méltatlanul! Így ismerd el a bennem rejlő jót, Vedd figyelembe szerető szándékomat. S kíméletesen mondd meg az igazat.”
Lapzárta minden hónap 20-a A MI ÚJSÁGUNK Kiadja: Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata Felelôs kiadó: Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzat Képviselô-testülete A szerkesztőség tagjai: Gyovai Margit főszerkesztő Dr. Kun Lászlóné Tiszteletbeli szerkesztőségi tagok: Zákány Erzsébet, dr. Kovács Béla, dr. Szijártó József Hernádi Ferenc tördelőszerkesztő ***
Szerkesztôség: Kiskunlacháza, Kinizsi u. 1. Telefon/fax: 519-975 06(20)5697-061 E-mail:
[email protected] ***
Nyomda: Grafika Press Nyomdaipari Rt. 1101. Budapest, Monori u. 1-3 Nyilvános szerkesztőbizottsági ülés április 22 - szerda
16
A Mi Újságunk