Varga István
Kísérlet a törvénytelen gyermekek két világháború közötti helyzetének bemutatására Magyarországon
Bevezetés A törvénytelen gyermekek egy olyan speciális helyzetû társadalmi réteget alkottak, amely ma nem létezik. A magyar nyelv ma is ôrzi azt a különbséget, amit a jog már régen nem tartalmaz a házasságon kívül született gyermekekkel szemben. Ma is használatos (ha nem is oly gyakran) a zabigyerek, balkézrôl született gyermek, vagy a kevésbé pejoratív szerelemgyerek kifejezés.1 A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint a zabigyerek a házasságon kívül született gyermek. „Az összetételben a ’zab’, ’zabi’ a nem valódiság, értéktelenség kifejezôje, melyet a házasságon kívüli gyermekkel szemben megnyilvánuló régi társadalmi elôítélet magyaráz” (A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára: 1180–1181). A házasságon kívül született gyermekek 1946-ban nyerték el ugyanazokat a jogokat, amelyek addig csak a házasságból születetteket illették meg. Egyenjogúsításukat2 az 1946. évi XXIX. sz. törvénycikk mondta ki, melynek 19. §-a szerint: „A házasságon kívül született gyermek mind az anyának, mind az atyának, mind ezek rokonainak egyaránt rokona… úgy illetik jogok és terhelik kötelezettségek, mintha a gyermek házasságból született volna.” A törvénytelen gyermek jogi és társadalmi megítélése A társadalmi megítélés A korábbi társadalmi megítélésnél a megbélyegzést, a kiközösítést, a gyermek szerencsétlen, nehéz sorsát, a megvetést emelik ki a témával foglalkozó 1 Ennek meglétét jelzi a Húsz év címû könyvben összefoglalt Somlai Péter által vezetett kutatás, melyben az 1970–80–90-es évek családi kapcsolatainak változásait vizsgálta hazánkban. Az egyik vizsgált családban, Lázáréknál, egy veszekedés során az egyik testvér azt vágta a másik fejéhez, hogy annak zabigyereke van (Somlai 2002: 163). 2 Feltehetôleg az emberek fejében a változás lassabban ment végbe. Ezt jelzi Somlai Péter elôbb említett mûvében Bodnárék esete, ahol a családfô lánya „törvénytelen” gyermeket szült, és ezzel szégyenbe hozta a tágabb családot is (Somlai 2002: 73–79).
203
szerzôk (Cziglányi 1939: 23; Laky Dezsô é. n.: 3; Tárkány Szûcs 1981: 141; A Magyar Család Aranykönyve 1910: 323). Esztergár szerint a házasságon kívüli születés a „…társadalmi megbetegedéseknek nyitja meg a lehetôségét” (Esztergár 1936: 126), Gyáni pedig a teljes körû társadalmi legitimitás hiányát említi (Gyáni 1983: 212). Csorna Kálmán a gyermekvédelem oldaláról közelítve a törvénytelen gyermekek védelmét a négy nagy gyermekvédelmi terület egyikeként határozta meg3, ami szintén jelzi hátrányos helyzetük közvetett elismerését (Csorna 1929: 17). A negatív szemléletmódból következôen a témával foglalkozó szerzôk gyakran ismertetik, hogyan lehet törvényessé tenni ezen gyermekeket, ami tulajdonképpen a valóságos legitimációt jelenti. Ennek két4 útja van: a szülôk utólagos házassága, vagy királyi5 kegyelem által (A Magyar Család Aranykönyve 1910: 323; Csorna 1929: 128; Esztergár 1936: 129). A jogi megítélés A jogi megítélés szorosan összefügg a társadalmi megítéléssel. „Ahol létezik a zárt, monogám házasság intézménye… ott vannak olyan gyermekek is, akik a házasság zárt intézményén kívül születtek. Eltartásra vonatkozó igényük önmagában a létezésükben rejlik…” (Cziglányi 1939: 13). A római jog már megkülönböztette a törvényes és a törvénytelen gyermekeket. (Ekkortól eredeztethetô az a jogi elkülönítés, ami a Római Birodalom bukása után még hosszú évszázadokig fennmaradt.) A házasságon kívül született gyermek nem esett apai hatalom alá, társadalmi helyzetét az anya és annak családja helyzete határozta meg. Tartás, nevelés, öröklés esetén is csak az anyai családra számíthatott, az apjától még eltartását sem követelhette (Vécsey 1886: 489). A középkorban némileg módosul a helyzet. A keresztény ideológiának megfelelôen az apának gondoskodnia kell a gyermekrôl, de ez korántsem jelent teljes egyenjogúsítást, bár már jelzi a társadalom igényét-nyomását a gondoskodásra (Cziglányi 1939: 16).
Ez a négy terület a következô: „1. a nyilvános oktatás- és nevelésügy; 2. a szegény és árva, a talált és törvénytelen gyermekek védelme; 3. a züllés veszélyének kitett és bûnözô gyermekek oltalmazása; és 4. az ipari gyermekvédelem” (Csorna 1929: 17–18). 4 Wenzel Gyula említi még a „római pápa kegye” általi törvényesítést, de ez értelemszerûen csak a katolikusok közt lehetséges, és csak egyházi és egyházjogi tekintetben van hatása (Wenzel 1863: 214–215). 5 1920 után kormányzói kegyelem által. 3
204
Mindazonáltal a törvénytelen gyermekek esetében nem beszélhetünk egy teljesen egységes-homogén társadalmi rétegrôl. A magyar és az erdélyi magánjog rendszere aprólékosan szabályozza a kérdést. Törvényes gyermek az, aki törvényes vagy vélt házasságból származik. Fontos, hogy a házasság megkötése után a hetedik, és megszûnése után a tizedik hónap alatt kell megszületnie. A többi gyermek törvénytelen, de köztük a jogállásbeli különbséget az mutatja, hogy törvényesíthetôek-e (pl. a szülôk utólagos házassága által a természeti gyermekek és a „fattyúk”), vagy nem (pl. a házasságtörésbôl, vérfertôzésbôl és szentségtörésbôl származó gyermekek) (Wenzel 1863: 206–213). A korábbi jogi szabályozás ellenére egyet kell értenünk Molnár Jánossal, hogy 1946 elôtt a gyermekvédelem terén csak „szórványos jogszabályok álltak rendelkezésre” (Molnár János 1954: 3). Ez igaz a törvénytelen gyermekek helyzetét rendezô jogszabályokra is. A családjogi kérdések a magánjog körébe tartoztak, szokásjog és törvények vegyesen rendelkeztek róluk. A házasságon kívül született gyermek jogállásáról 1946 elôtt Magyarországon lásd Csorna (1929: 127–128); Esztergár (1936: 128–130); Cziglányi (1939: 33–41); (Mai Magyar Szociálpolitika: 909). 1. Az anyja leánykori vezetéknevét viseli. 2. Az anyja állampolgárságát és vallását követi. 3. Községi illetôségét az anya községi illetôsége szabja meg.6 4. Jogilag csak az anyjával és annak vérrokonaival van rokonságban. 5. Törvényes öröklési jog csak az anyjával és annak vérrokonaival szemben illeti meg. 6. A gyermek természetes és törvényes gyámja az anya; ha az anya kiskorú, akkor a gyámhatóság rendel ki gyámot. 7. A természetes apát a gyermekkel szemben csak a tartásdíjfizetés kötelezettsége terheli. (Az apa a gyermekkel nincs családi kapcsolatban.) Összefoglalásképpen megállapítható, hogy a házasságon kívül született gyermekeket az egyenjogúsítás elôtt a társadalom elítélte, és komoly joghátrányok is sújtották ôket; nem túlzás azt állítani, hogy jogaikat tekintve másodrendû állampolgárok voltak. Ez a depriváció hatással volt életükre, és erôsen korlátozta társadalmi mobilitási lehetôségeiket.
6
Ennek a szociális ellátásokhoz való hozzájutásnál kiemelt jelentôsége van, lásd késôbb.
205
Egy korábbi kísérlet a törvénytelen gyermekek helyzetének bemutatására Amint az az elôbbi összefoglalásból kitûnik, korábbi kutatásaimban arra a kérdésre próbáltam meg választ keresni, hogy milyen támogatási rendszerrel rendelkeztek a megesett lányok és családjaik, milyen segítségre számíthattak a gyermek felnevelésében. Azt a szociálpolitikai jellegû helyzetet vizsgáltam, hogy a törvénytelen gyermekek és édesanyjuk megélhetését az állam közvetetten, tartásdíj útján biztosította. A községi segélyezés alacsony színvonalú ellátásán kívül az anyának és a gyermeknek mindössze ez a tartásdíj volt a megélhetési forrása. Azt feltételeztem, hogy a tartásdíj-kikényszerítés bírósági útjának bemutatása a fennmaradt levéltári források nyomán jó támpontot nyújt a törvénytelen gyermekek helyzetének megismeréséhez. A gyermektartási pereket elsô fokon a járásbíróságok tárgyalták, mert a tartásra vonatkozó perek a járásbíróság hatáskörébe tartoztak.7 Kutatásom a lakóhelyemhez és korábbi munkahelyemhez legközelebb esô Tolna Megyei Önkormányzat Levéltárában indult, és a Dombóvári Járásbíróság 1926–37 közé esô idôszakát dolgoztam fel. Ennek számszerûségét szemlélteti az 1. sz. táblázat. 1. sz. táblázat. Peres ügyek a Dombóvári járás területén 1926–37
7
Év
Összes per
Gyermektartási per
Megtalált perirat
1926
0 3 956 db
05 db (0,126%)
03 db
1927
0 4 548 db
08 db (0,176%)
06 db
1928
0 4 593 db
05 db (0,109%)
03 db
1929
0 5 520 db
08 db (0,145%)
07 db
1930
0 5 641 db
06 db (0,106%)
01 db
1931
0 4 317 db
07 db (0,162%)
03 db
1932
0 3 966 db
12 db (0,302%)
08 db
1933
0 3 081 db
09 db (0,292%)
05 db
1934
0 2 781 db
13 db (0,467%)
11 db
1935
0 2 936 db
04 db (0,136%)
02 db
1936
0 2 971 db
11 db (0,370%)
08 db
1937
0 4 018 db
11 db (0,274%)
10 db
Összesen:
48 328 db
99 db (0,205%)
67 db
1911. évi I. törvénycikk 1. §. 2. i).
206
A kutatás során információkat lehet nyerni: – a keresetlevélbôl, – a születési anyakönyvi bizonyítványból (kivonatból), – a jegyzôkönyvekbôl, – a szegénységi bizonyítványból, – az ítéletbôl. Korábbi kutatásom során például egy ügyben a bíróság a tartásdíj összegének nagyságát így indokolta: „Figyelembe vette a bíróság a felek alacsony társadalmi állását és vagyoni helyzetét. Felperesnek nincs semmije szintén, pusztán napszámból él. Így havi 16 P-ôt (pengôt) talált oly összegnek, ami egy ilyen társadalmi állású gyermek [kiemelés V. I.] eltartására minimum kell, és amely összeget alperes nélkülözhet anélkül, hogy létét veszélyeztetné, mint egy napszámosnak is van havi 70–60 P minimális bevétele” (Tolna Megyei Levéltár P. 3179-1929). Fontos jellemzô, hogy a korabeli joggyakorlat a jogszabályokból következôen a gyermek, illetve az anya társadalmi állására tekintettel határozta meg a tartásdíj nagyságát. (Nem pedig a szükségletet vette figyelembe, ami ma természetes.)8 Így a társadalmi mobilitást erôsen fékezte a bíróság szemlélete, nevezetesen a társadalmi állás figyelembevétele a szükséglettel szemben.9 Az ítéletekbôl tartalomelemzést végezve, a tartásdíj összegének megállapításakor leggyakrabban hivatkozott kifejezések a következôk voltak: – A gyermek társadalmi állása. – A felperes (anya) társadalmi állása. – Az alperes (apa) szempontjai: az alperes vagyoni-kereseti viszonyai, az alperes meg tudja-e fizetni a tartásdíjat, az alperes hozzátartozói. A levéltári kutatás során átvizsgált iratanyag családjogi jellege miatt azonban korlátozott mértékû szociálpolitikai információanyagot tartalmazott. Ezenkívül felvetôdik a kérdés, hogy mennyiben mutatható be ennek a társadalmi rétegnek a helyzete a levéltári kutatás alapján. Azaz mekkora a latencia mértéke. Valószínûsíthetô, hogy nem fordult minden megesett anya bírósághoz tartásdíjkérelemmel. (Hasonlóan ahhoz, hogy nem megy el minden beteg orvoshoz, nem jelentenek be minden bûnügyet a rendôrségen.) A bíróság mellôzésének néhány lehetséges oka, a teljesség igénye nélkül: A szemléletváltást egyrészt a már korábban is említett 1946. évi XXIX. sz. törvény, másrészt az 1952. évi IV. sz. törvény, a családjogi törvény okozta. Ez utóbbi a társadalmi állás helyett a szükséglet figyelembevételét írta elô a tartásdíj megállapításánál (Molnár 1954: 3–6). 9 A tartásdíj megállapításánál ugyanakkor a bíróság nem dönthetett teljesen szabadon. Csak az igényelt összeg nagyságáig és csak a gyermek bizonyos koráig ítélhette meg azt. Ez az eddigi kutatásaim alapján általában 15–25 pengô, illetve a 16 éves kor volt. 8
207
1. Az anya vagy a nagyszülôk anyagi helyzete jó, emiatt megengedhetik maguknak a tartásdíj mellôzését. A gyermeket „külsô” segítség nélkül is el tudják tartani. 2. Az apa gondoskodik a gyermekrôl, havonta rendszeresen juttat pénzt az anyának. Az is lehet, hogy a szülôk együtt élnek.10 3. Az anyát szégyene visszatartotta attól, hogy bírósághoz forduljon. (Hasonlóan azokhoz, akik nemi erôszak áldozatai lettek, de szégyenérzetük miatt nem tettek feljelentést.) (Más összefüggésben, de a leányanyák erkölcsi megbélyegzését és közösségbôl történô kirekesztôdését említi Gyáni is, ami gyakorta vezetett lakóhelyük elhagyásához; igen gyakran városba, illetve a fôvárosba mentek cselédnek [Gyáni 1983: 87].) 4. Az anyát jogismerethiánya, peres ügyekben való járatlansága, szegénysége visszatartotta a bíróságtól. Ez utóbbi ok nem ismeretlen a szakirodalomban. Kengyel Miklós hívja fel a figyelmet arra, hogy a jogismerethiány összefügg az esélyegyenlôtlenséggel (Kengyel 1986: 70). Az eddig végzett kutatásaimban a vizsgált anyák között érettségizettet nem találtam. Mûveltségi szintjük valószínûleg alacsony volt, a jog területén is kevésbé voltak járatosak, jogismerethiányuk tehát biztosra vehetô. E hiány ellenszerét a jogalkotók a kötelezô ügyvédi képviselettel próbálták kiegyenlíteni. A kötelezô ügyvédi képviselet esetében viszont a jövedelemegyenlôtlenségek miatt keletkezett új esélyegyenlôtlenség. Ezt az új esélyegyenlôtlenséget a jogalkotók a szegényjog megadásával próbálták korrigálni11 (Kengyel 1986: 70–71). A vizsgált anyagban szinte minden esetben szegényjogos volt a felperes. Közvetetten tehát bizonyítékunk van arra, hogy a felperesek eleve esélytelenebbként kezdték meg a pereket.
10 Pl.: élettársi kapcsolatuk megszûnése után indított az apa (K. István) ellen gyermektartási keresetet M. Rozália 25 éves házicseléd. K. Istvánról csak annyit tudunk, hogy ács. Kapcsolatukból 1925. szeptember 1-jén született M. István. M. Rozália csak 1927. május 12-én, a gyermek 20 hónapos korában indított keresetet K. István ellen, aminek magyarázata a keresetlevélbôl derült ki: 1927 márciusáig együtt éltek [kiemelés V. I.]. Nyilvánvaló, hogy K. István addig gondoskodott a gyermekérôl, az életközösség megszakadása után azonban már nem. M. Rozália 20 P (pengô) gyermektartásdíjat igényelt havonta. 1927. május 30-án került sor a tárgyalásra, ahol a bíróság ezen a napon ítéletet is hozott. Megítélt 15 P havi gyermektartásdíjat és 49 P perköltséget. Az indokolás szerint: „Alperes elismerte, hogy a gyermek tôle való… az összegszerûséget kifogásolta. Mint ácsmunkásnak napi 4 P jövedelme van. … Ezt a bíróság alapul véve a havi 15 P megítélést tartotta megfelelônek, tekintve alperes jövedelmét, másrészt hogy egy ilyen társadalmi állású gyermek eltartásához ez elég, s hogy 16 éves korában keresôképes, 16 éves koráig megítélte a tartásdíjat” (TML P. 1530-1927). 11 A szegénységi bizonyítvány megszerzése után az illetô mentesült a perköltség alól. A szegénységi jogot az 1911. évi I. törvénycikk 112–123. §-a szabályozta.
208
A kutatás új irányai és kapcsolata a szociálpolitikával Kutatásomban a családok nagy része, ahova a törvénytelen gyermekek beszülettek, fôleg szegény földmûves család volt. Saját magukat is nehezen tudták eltartani, a hirtelen megjelent két új inaktív családtag pedig elviselhetetlen terhet rakott rájuk. A rokoni-családi segítségnyújtás hamar kimerült, illetve nem érte el az elégséges szintet. Hiába „természetes” az együtt élô család számára a családtagok támogatása (Szöllôsi Gábor, é. n.: 21), ha az anyagi erôforrások csekélyek voltak vagy teljesen hiányoztak. Emiatt az államnak kellett beavatkozni egy szociálpolitikai jellegû ellátással, ami az apa tartásdíjra kötelezése volt. A továbbiakban nem kerülhetô meg a szociálpolitika fogalmának tisztázása a kérdés szempontjából. A pragmatikus megközelítésben jelentôs szerepet játszik az állam: egyrészt mint szabályozó, másrészt mint újraelosztást végzô. Fontos, hogy a piac megkerülésével az állampolgárok szükségleteit elégíti ki. A funkcionalista megközelítés szerint az ellátatlanság a társadalom újratermelôdését és integráltságát veszélyezteti. Itt is megjelenik a piac révén kielégíthetetlen szükségletek fedezése-átvállalása. A strukturális-dinamikus megközelítés az állam és az állampolgárok közötti változó viszonyra helyezi a hangsúlyt. Következésképpen állandó mozgásban van, és különféle társadalmi csoportok harcolnak szükségleteik elismeréséért (Ferge 1991: 72–76). Van a szociálpolitikának egy szûken vett értelmezése, ami a szegénypolitikával egyenlô. Ez érdemes és érdemtelen szegényekre osztja a rászorultakat, és annak eldöntéséhez, hogy ki melyik kategóriába tartozik, egyedi elbírálásra van szüksége (Ferge 1991: 77). Kétségtelen, hogy a törvénytelen gyermekek esetében ezen meghatározások mindegyike jelen van. A megesett lány és gyermeke részérôl támad egyfajta szükséglet [kiemelés V. I.]. Az érintettek egy része ezt ki tudja elégíteni, mert jó anyagi helyzete lehetôvé teszi, hogy a piacon szolgáltatást vásároljon. A többiek ellátatlanok, és mivel a születések 7–9%-a házasságon kívüli12, ezért meglehetôsen nagy, több százezer fôt kitevô társadalmi réteget alkottak a korabeli Magyarországon. A korábban említett joghátrányok miatt az ô esetükben inkább beszél1926–37 között a törvénytelen születések aránya hazánkban 8,3–9,6% közé esett, ami 15– 19 000 élve születést jelentett évente (KSH 1992: 148 és 151). A modern statisztika létrejötte óta hazánkban 7–11% közé esett a törvénytelen születések aránya, és csak 1989 után emelkedik e szint fölé (KSH 1992: 148 és 301). Korábbról csak szórványos adatok állnak rendelkezésre, ezek szerint hazánkban az 1700-as években a születések csupán 3–11 ezreléke történt házasságon kívül (Tárkány Szûcs 1981: 140). 12
209
hetünk a társadalom integráltságát [kiemelés V. I.] veszélyeztetô tényezôrôl. Ezért a korabeli viszonyok között az állam az apa tartásdíjra kötelezésével elégíti ki a szükségleteket, amit ugyan nem nevezhetünk igazából a szükségletek fedezése átvállalásának [kiemelés V. I.], de közvetetten mégiscsak ez történik. Végezetül az állam és az állampolgárok közötti változó viszonyról is beszélhetünk, hiszen a korábban említett 1946. évi XXIX. sz. törvénycikk, illetve az azt megelôzô jogi szabályozások, s például a késôbbiekben ismertetésre kerülô családi pótlék kiterjesztése éppen az állandó mozgást, egyfajta „civilizációs folyamatot” hivatott jelképezni. Szabó András egy másik analógiát kínál. Szerinte a fiatalkorúak kriminalitása elleni küzdelemben a preventív intézkedések megtételének joga a bírónak beavatkozási lehetôséget teremtett a jogi kérdéseken túl a szociális viszonyokba és a nevelési kérdésekbe egyaránt. Ezzel a bíróság az államnak szociálpolitikai szervévé, az állami gyermekvédelem szervezett közegévé vált (Szabó 1961: 66–67, kiemelés: V. I.). Ezt a gondolatsort elfogadva feltételezhetjük, hogy a korabeli bíróságoknak a tartásdíj megítélésével lehetôségük volt beavatkozni a nevelési kérdésekbe és a szociális viszonyokba, így a bíróság az állam kváziszociálpolitikai szervévé vált. Feltételezésem szerint ez az analógia használható, de kérdéses, hogy mennyiben hasonlítható össze a büntetôbíróság/per és a polgári bíróság/per. S az is, hogy preventív intézkedésnek tekinthetô-e a tartásdíj megítélése? Amennyiben egy szociális probléma kialakulását volt hivatva „megelôzni” ez a fajta megoldási mód, akkor a válasz: igen. Tehát egyfajta „kikényszerített intézményesített szolidaritással” állunk szemben. „Szociális kérdések mindig voltak – írja Esztergár –, jelentôségüket azonban számuk és súlyosságuk adta meg. … A rendezést az államhatalom utasítására a közigazgatás hajtja végre. A közigazgatás az állami akarat végrehajtásához az utasításokat törvények és rendeletek formájában kapja meg” (Esztergár 1936: 3). A házasságon kívül született gyermekek védelmének külön fejezetet szentel, ahol a bíróság és a közigazgatás több ponton együttmûködik a szociális kérdésként maghatározott törvénytelen gyermekek védelmében (Esztergár 1936: 126–133). Néhány megválaszolandó kérdés A 19. század második fele a magyar szociálpolitika kialakulásának az idôszaka. Az 1920-as, 30-as években sem beszélhetünk még egy kiterjedt szociális hálóról, amely ellátást nyújtott volna a leányanya és gyermeke számára. Emiatt a következô kérdések vethetôk fel (nem feledve, hogy a lakosság legfelsô jövedelmû rétege számára valószínûleg nem is volt szükség szociális ellátásra, mert a „piacról” kielégíthették a szükségletet): 210
– Az állam által megítélt tartásdíj hogyan kapcsolódik a szociális ellátórendszerhez, illetve mennyiben váltja ki azt? – Ezzel összefüggésben milyen biztonságot nyújtott a törvénytelen gyermekeknek a család, a község és az állam? Hogyan alakult ezen rendszer elemeinek az egymáshoz viszonyított súlya a 19. században? (Természetszerûleg eddig a család és az állam szerepvállalására találtam példát, igaz, ez utóbbi csak közvetetten valósult meg.) – A szegénységhez kapcsolódóan kérdéses, hogy volt-e szignifikáns különbség az anyák anyasági-csecsemôvédelmi ellátáshoz való hozzáférésében a törvényes és törvénytelen gyermeket szülô nôk között. – Milyen mobilitási csatornák léteztek, léteztek-e egyáltalán? Valószínûsíthetô, hogy nagy mobilitás esetén a szegénységük és a deprivált helyzetük nem marad fenn tartósan, a mobilitás hiánya viszont konzerválhatja a hátrányokat.13 – A nyilvánvaló jogi és társadalmi depriváción kívül milyen mértékben voltak szegények ezek a gyermekek? Korántsem biztos, hogy a szegénység törvényszerûen együtt járt a házasságon kívüli születéssel. A latencia ismételt vizsgálata Gyáni Gábor a törvénytelen gyermekek helyzetét a cselédkérdéssel összefüggésben mutatja be. Innét tudjuk, hogy a cselédként dolgozó lány/asszony keresményét igen gyakran hazaküldte a családnak. Vagy a család támogatása céljából, vagy azért, hogy a szülôk stafírungot vegyenek számára. A korábban említett erkölcsi megbélyegzés miatti menekülésen kívül tehát más motivációja is volt a cselédnek állásnak (Gyáni 1983: 89–92, 2000: 172). A nagyváros szabadabb légköre azonban gyakran vezetett premaritális nemi kapcsolathoz, melynek törvényszerû következménye volt az esetek egy részében a törvénytelen gyermek. A két világháború között Budapesten a törvénytelen gyermekek harmada származott cselédanyától (Gyáni 1983: 212–213). Külön meg kell említeni a prostitúció és a törvénytelen születések kapcsolatát. Az ok-okozat összefüggése azonban nem egyértelmû. A cselédek egy része keresetkiegészítés miatt választotta a prostitúciót, mások viszont megesett lányként váltak idôlegesen prostituálttá (Gyáni 1983: 113–118). Nyilvánvaló, hogy a korábban említett utólagos törvényesítés mobilitási csatornának tekinthetô, de nehézkes a számadataihoz hozzájutni. 1938-ban 58 törvényesítési leirattal 84 fôt, 1940-ben 84 leirattal 133 fôt, 1941-ben pedig 93 leirattal 130 fôt törvényesítettek utólagosan, tehát jellemzô volt a testvérek törvényesítése (Magyar Statisztikai Évkönyv 1941: 277). Az örökbe fogadott gyermek a törvényes házasságból származó gyermek jogállásába került (Esztergár 1936: 139–146). Tehát ez is mobilitási csatornának tekinthetô, de erre vonatkozó számadatot egyáltalán nem találtam. 13
211
Egyrészt úgy tûnik tehát, hogy a városban, illetve a fôvárosban élô megesett cselédlány eleve magasabb jövedelemmel rendelkezett, mint egy hasonló helyzetû földmûvelésbôl élô falusi lány. Másrészt nem tudjuk ugyan azt, hogy a falusi lányok között mennyire volt jellemzô a prostitúció, de feltételezhetjük, hogy a társadalmi környezet hatása, figyelme miatt kevéssé tudták ezt a fajta „megküzdési stratégiát” alkalmazni törvénytelen szülés esetén. Korábban már jeleztem, hogy nagy latencia valószínûsíthetô olyan esetekben, amikor a család jómódú. Máday „törvénytelen viszonyok” név alatt foglalja össze a törvényes család ellentéteit: 1. Szabadházasság-vadházasság (amit ma élettársi kapcsolatnak hívunk). Mivel nincs házasságkötés, a törvény nem ismeri el, így a családjog rendelkezései nem terjednek ki rá. Az alsóbb néposztályok általában a házasságkötés költségei, mások a családjog intézkedéseinek elkerülése miatt választják. 2. A maitresse[metresz]-rendszer. A szabadházassághoz hasonló intézmény, de itt a középosztályba vagy fôúri körökbe tartozó férfi és egy társadalmilag, vagyonilag alacsonyabban álló nô kapcsolatáról van szó. A férfi eltartja (kitartja) a nôt, ô pedig cserébe szerelemmel fizet. Általában nincs közös háztartás, a férfi csak idônként látogatja meg a nôt. 3. Házasságtörés. Ennek két fajtáját különbözteti meg. A nemi ösztönnek engedelmeskedô, alkalomszerûen elkövetettet, és a tartós viszonnyá kifejlôdött szeretôtartást. (Ez utóbbi hasonlít a metreszrendszerre.) 4. Kéjrendszer (prostitúció). A nô a szerelmi ölelését bocsátja áruba pénzért. Fontos megkülönböztetni egyrészt a rendôri felügyelet alatt álló és a titkos kéjnôk kategóriáját, másrészt a fô-14 és mellékfoglalkozású kéjnôket.
A katolikus vallású 21 éves N. Borbála 1933. december 9-én szülte meg N. Júliát, majd 1934. február 17-én tartásdíjkeresetet adott be P. Lajos fôkönyvelô ellen. N. Borbála igényelt: 50 P tartásdíjat havonta, 150 P gyermekágyi munkaveszteséget, szülési és kelengyeköltséget. Vagyoni-kereseti viszonyait egyiküknek sem ismerjük, de az átlagos igény dupláját jelentô összegbôl és P. Lajos foglalkozásából (fôkönyvelô) arra következtethetünk, hogy jövedelmi viszonyai az átlag felettiek voltak. P. Lajos vallomásában elismeri, hogy tényleg közösült a felperessel, de: „…felperes hatósági engedéllyel rendelkezô hivatásos kéjnô volt Dombóváron, és a közösülés a nyilvános találka házban történt”. Ezt követôen a bíróság hivatalos igazolást kért a felperes foglalkozásáról. Ennek alapján: „A bíróság a dombóvári fôszolgabíróság 1449/1934. sz. értesítése alapján tényként állapítja meg, hogy felperest a közigazgatási hatóság 5/1933. sz. alatt 1933. évi február 22. napjától 1933. május hó 24. napjáig mint kéjnôt nyilvántartotta.” N. Borbála azzal védekezett, hogy az alperes ôt „kivette” a nyilvánosházból, és néhány hétig közös háztartásban éltek. (Az esetben a metreszrendszer is megvalósulni látszik.) Feslettségét azonban igazolta az, hogy kéjnôként nyilván volt tartva, ilyenkor pedig a természetes apa személyét meghatározni nem lehet. A bíróság a tartásdíjkeresetet elutasította, és a felperest kötelezte a perköltség megfizetésére (TML P. 50-1933). 14
212
5. Szabadszerelem. Férfi és nô anyagi érdektôl mentesen egyesül. Nem jellemzô rá az állandóság, emiatt a prostitúcióval rokon, de erkölcsileg távol áll tôle, és a szabadházassággal sorolható egy kategóriába (Máday 1908: 586–588). Az említett kapcsolatok mindegyikébôl származhattak törvénytelen gyermekek, de arányuk eltérô mértékû lehetett. A felsôbb osztály latenciája, jellegébôl fakadóan, a metreszrendszer miatt valószínûleg a legmagasabb, és épp ez a réteg jelenik meg legkevésbé a gyermektartási perekben. Ez is megerôsíti, hogy a korábbi elképzeléseimmel ellentétben a törvénytelen gyermekek helyzete nem írható le pusztán szegénységi problémaként. A kutatás további irányai, részleges válaszok „A civilizációs folyamat és a habitusok átalakulása a társadalmi feltételek változásához való alkalmazkodás parancsa” (Ferge 2000: 41). A törvénytelen gyermekek helyzetének meghatározása/változása civilizációs15 problémaként is vizsgálható, mert a civilizációs folyamat élni segít a társadalomban, de akit nem ér el, illetve kívül marad a sodráson, az „lent maradó” lesz (Ferge 2000: 41). Az emberi házasság kialakulása elôtt nem létezett törvényes és törvénytelen gyermek, ezt követôen viszont megjelent a második fejezetben ismertetett depriváció, ami paradox módon a civilizáció fejlôdésével egyre csökkent. A korábbi szegénygondozáshoz hasonlatos, vagy még azt el sem érô ellátás fokozatosan, az élethez való jog mentén, a jogok fejlôdése során – ahol a 18. század a polgári jogok, a 19. század a politikai jogok és a 20. század a szociális jogok százada – vált deprivációmentessé (Marshall 1991: 52). Ennek megfelelôen a törvénytelen gyermekekre vonatkozó szociálpolitikai jellegû ellátásokon és szolgáltatásokon keresztül igyekszem bemutatni helyzetüket, ami egyben a kutatás további irányát is jelentheti. Községi illetôség A községi illetôséget az 1871. évi XVIII. törvénycikk állapította meg Magyarországon. A 22. § g) pontja szerint: „A község kezeli a tûz- és közrendôrséget s a szegényügyet.” Eszerint a szegénység is olyanfajta elhárítandó „veszély” volt, mint a tûz vagy bûnesetek, melyre a községeknek fel kell készülniük.
A civilizáció több tényezôjét (különösen a prostitúciót) teszi felelôssé a törvénytelen születések magas városi arányáért Westernmarck, ami a természetesebb falusi életet élôkhöz képest átlagban kétszeres arányú (Westernmarck 1910: 51). 15
213
Ezenkívül a 131. § szerint: „A mennyiben a jótékony intézetek segélye és egyesek könyöradománya a község szegényeinek ellátására elegendô nem volna, a község a helyi viszonyokhoz képest gondoskodni tartozik a községben illetékes mindazon szegények ellátásáról, kik magukat közsegély nélkül fenntartani egyáltalában nem képesek. Ha ez ellátás csak a községi lakosok rendkívül súlyos terheltetésével eszközölhetô: a község kivételesen a törvényhatóságnak, s ha ez sem bírná, az államnak veheti igénybe segélyét.” A község nem a mai értelemben vett községeket jelentette, hanem a rendezett tanácsú városokat, a nagy községeket (mezôváros és nagy falu), valamint a kisközségeket. A községi törvényt az 1886. évi XXII. törvénycikk módosította, a 21. § g) pontja rendelkezik a szegényügyrôl, változatlan formában. A házasságon kívüli gyermek községi illetôségét az anya községi illetôsége szabta meg (Csizmadia 1977: 58; és 1871. XVIII. tc. 9. § és 1886. XXII. tc. 6. §). Tehát mint szinte mindenben, itt is az anya „paraméterei” vonatkoztak rá. A késôbbiekben a 6000/1931. ME-rendelet hasonlóképpen fogalmaz. A házasságon kívül született gyermek lakóhelye az anyáéval azonos (Csizmadia 1977: 83). Ellátások A) Anya- és csecsemôvédelem Minden gyermekvédelem tulajdonképpen a fogantatástól az anya, a terhes nô védelmével kezdôdik (Esztergár 1936: 41; Csorna 1929: 65). Esztergár 3 csoportba sorolja az anya- és csecsemôvédelem tennivalóit (Esztergár 1936: 41): – A fogamzással kapcsolatos rendelkezések. – A szülés elôtti és alatti állapot szabályozása. – A szülés utáni állapot rendelkezései. Ennek megfelelôen a törvénytelen gyermekek helyzetének bemutatásakor a korszak anya- és csecsemôvédelmét is szemügyre kell vennünk. Annál is inkább, mert már itt elkülönül a szakirodalom, és külön említi a férjes, ill. a leányanyákat (Csorna 1929: 65). A két háború közti idôszakban az OTI-tól (Országos Társadalombiztosítási Intézet) orvosi segítségen kívül terhességi, szülési gyermekágyi segélyben is részesült az anya abban az esetben, ha biztosítva volt. Az 1927. évi XXI. tc. rendelkezett a betegségi és baleseti kötelezô biztosításról. A 30. § szerint szülés esetében az anya jogosult: 1. a szükséges szülészeti segédkezésre és gyógykezelésre, 2. terhességi segélyre a terhesség utolsó hat hetére a biztosított nô tényleges javadalmazása napi átlagának vagy átlagos napibérének teljes összegében, 214
3. gyermekágyi segélyre a szülés napjától kezdve hat héten át a biztosított nô tényleges javadalmazása napi átlagának vagy átlagos napibérének teljes összegében, 4. szoptatási segélyre a gyermekágyi segély megszûnését követô tizenkét héten át azok a biztosított nôk, akik gyermeküket maguk szoptatják, napi 60 fillér összegben, 5. a szükséges szülészeti segédkezésre és gyógykezelésre, terhességi segélyre a terhesség utolsó négy hetére, továbbá gyermekágyi segélyre a szülés napjától kezdve hat héten át, végül szoptatási segélyre a gyermekágyi segély megszûnését követô tizenkét héten át a biztosított felesége (32. §) részére. A feleség terhességi és gyermekágyi segélye napi 40 fillér, szoptatási segélye pedig napi 30 fillér. Leányanyák esetében, ha OTI-tagok voltak, szintén járt ez az ellátás. Ha nem voltak, az apa kötelessége volt az anya terhességével és a szüléssel kapcsolatos költségek megtérítése. Szintén az ô kötelessége volt a szülés elôtti 2 és a szülés utáni 4 héten át a nô társadalmi állásának és vagyoni viszonyainak megfelelô költség megtérítése (Esztergár 1936: 50–51, és 3982/1916. ME- és 205/1931. BM-rendelet). Kérdéses azonban, hogy a biztosított anyák esetében volt-e ellátási különbség törvényes és törvénytelen szülés esetén. Az anya- és csecsemôvédelemnél feltétlenül meg kell említeni a dajkaság intézményét, ami szorosan kapcsolódik a törvénytelen gyermekekhez. Az 1876. évi XIV. tc. rendelkezik a közegészségügy rendezésérôl és a dajkaságról. Meglepô viszont, hogy csak törvényes házasságban élô vagy özvegy nô vállalhatott szoptatást (a nô teje csak akkor jó, ha törvényes házasságban él/élt?), ha az egyéb feltételeknek megfelelt (Esztergár 1936: 57 és 1/1903. BM-rendelet 34. és 35. §). Bár, mint tudjuk, az özvegyeknek is lehettek törvénytelen gyermekei16, tehát ezzel a törvénytelen gyermekek anyjait nem tiltották el tel-
Özv. Gy. Szvetozárné 36 éves katolikus vallású háztartási alkalmazott, havi jövedelme 32 pengô és teljes ellátás. Két törvényes gyermeke van, a 11 éves István és a 8 éves Katalin. I. Lajos nôtlen, foglalkozása MÁV-segédtiszt, kereseti-vagyoni viszonyai ismeretlenek. Kapcsolatukból 1932. február 26-án megszületett Gy. Ilona. Édesanyja 1932. március 8-án adta be a gyermektartási keresetet I. Lajos ellen. Felperes szerint alperes a gyermeket elôször magáénak ismerte el, késôbb viszont arra akarta ôt rávenni, hogy a gyermeket elhajtsa, amit ô természetesen elutasított. Havi 20 pengô tartásdíjat igényelt a bíróságtól, szülési-anyatartási és gyermekkelengye-költséget viszont nem. (Nem tudjuk, miért.) Alperes védekezésében azt állítja, hogy pénzért közösült a felperessel. „Ô 10 P-t kért, én 3 P-t ígértem, mire ô a 3 P elôre való fizetése ellenében hajlandó volt velem eljönni.” Felperes kérte a szegényjog megadását is, de alperes szerint ez nem jár neki, mivel szerb állampolgár. Alperes szerint a felperes férje nem halt meg, a gyermeknek tehát van egy törvényes apja, így tartásáról neki kell gondoskodnia. Felperes védekezésképpen megpróbálja Szerbiából megszerezni férje halotti anyakönyvi kivonatát. 1932. május 23-án pedig kéri, hogy a per iratait 5 hónapig tegyék nyilvántartásba, mert: „…miután a pécsi m. kir. állami gyermekmenhelyen gyer16
215
jesen a dajkaságtól/bérszoptatástól. Valószínûleg özvegyek esetében azért volt ilyen megengedô a szabályozás, hogy a gyermek születése környékén (elôtte vagy utána) özvegyen maradt anya ne kerüljön hátrányos helyzetbe. Azt is valószínûsíthetjük, hogy a szabályozás és/vagy a joggyakorlat kevésbé volt megengedô olyan özvegy esetében, aki többévi özvegyi lét után szült gyermeket újraházasodás nélkül, azaz törvényen kívül. Az özvegység sajátos alesetét képezi, ha valakinek a férjét holtnak nyilvánítják. Ez esetben törvénytelen a holtnak nyilvánított férj feleségének a gyermeke, ha a megállapított elhalálozási naptól számított 300 napon túl született. Ilyenkor ugyanis az anya „házasságban él”, mert a házassága csak a holttá nyilvánítás után kötött új házassággal szûnik meg (Ruttkai 1941: 314). A dajkasághoz kapcsolódóan meg kell említeni Gyáni Gábor kutatásait, melyek bemutatják, hogy a menhelyi gyerekek (akik között jelentôs volt a törvénytelen születésûek száma17) kb. háromnegyed része „külsô”, szoptatós bérdajkához került, rendszerint vidékre. A korabeli viszonyok között ez gyakran életveszélyt jelentett a gyermeknek (Gyáni 1983: 214–215). Az anya- és csecsemôvédelemben fontos szerepet játszott a Stefánia Szövetség, mely – védônôi szolgálata révén – a kormány megbízásából állami feladatot látott el. Ennek megfelelôen feladatait a közigazgatással együttmûködve végezte, illetve feladatai az anya- és csecsemôvédelem közigazgatásához sorolódtak (Esztergár 1936: 60, és 135.840/1917. BM- és 3.177/1927. sz. BM-rendelet). Hatósági jogkörét Gyáni is kiemeli, ugyanakkor hangsúlyozza az általa mûködtetett szülôotthonok szerepét, melyek gondoskodtak az újszülöttek késôbbi elhelyezésérôl, a leányok, asszonyok elhelyez(ked)ésérôl, és a szövetség esetenként gyermektartási ügyekben is eljárt (Gyáni 1983: 229–230). mekemet nekem kell szoptatni 5 hónapig, amég gyermekemet el nem választom, onnan nem távozhatom, de pénzem nincsen, s így peremben a szükséges intézkedéseket meg nem tehetem”. A bíróság az iratokat 5 hónapra nyilvántartásba rendelte ugyan, de azzal az indoklással, hogy 5 hónap haladékot ad az anyakönyvi kivonat beszerzésére. Az anyakönyvi kivonat helyett felperes csak egy kézzel írott igazolást tudott szerezni arról, hogy a férj tényleg elhalálozott. A bíróság ezt nem fogadta el bizonyítéknak. 1933. január 24-én a tartásdíjkérelmet a bíróság elutasította. Az indoklás így szólt: „Minthogy így nincs bizonyítva, hogy felperes gyermeke törvénytelen, bíróság a felperest keresetével elutasította, és mint pervesztest a költségek megfizetésére kötelezte.” A bíróság az ítéletnél csak azt a tényt vizsgálta, él-e a férj. Mivel a halálát nem sikerült bizonyítani, azt feltételezték, hogy él. Tehát a gyermek törvényes apja ô, attól függetlenül, hogy ki a nemzô apa. A gyermek, bár tartásdíjat nem kapott, de annyi nyeresége volt, hogy a törvényes gyermek jogállásába került (TML P. 233-1933). 17 Eddigi kutatásom során az 1941-es év adataihoz jutottam hozzá. Ekkor 44 562 fô volt az állami gyermekmenhelyek induló létszáma év elején. Ebbôl 22 668 fô (50,9%) született házasságból, és 21 849 fô (49,1%) házasságon kívül. Az év folyamán kihelyezésre került 20 217 (50,2%) házasságból, és 20 037 (49,8%) házasságon kívül született gyermek. Elhalt 1017 fô, ebbôl házasságból született 416 fô (40,9%), házasságon kívül 601 fô (59,1%) (Magyar Statisztikai Évkönyv 1941: 78).
216
B) Óvodai ellátás (kisdedóvás) A vizsgált idôszakban hazánkban a települések vagyoni és szociális viszonyaihoz igazodva 3-féle óvodai (kisdedóvó) intézménytípus létezett (Esztergár 1936: 68 és 44.000/1892. VKM-rendelet): – Kisdedóvók (a vagyonosabb és mûveltebb városokban és községekben). – Gyermekmenedékházak (kevésbé vagyonos községekben). – Nyári menedékházak (szegény községekben). Kérdéses, hogy mely társadalmi rétegek milyen mértékben vették igénybe a különféle óvodai ellátásokat, illetve a különbözô ellátási formákban tettek-e különbséget törvényes és törvénytelen születésû gyerekek között. C) Az árvaellátás Árvaellátás esetén biztosítási alapon voltak eltérések a törvényes és törvénytelen gyermekek között. Egyrészt a biztosított és a nem biztosított szülôk árvái különbözô ellátást kaptak, másrészt a biztosított szülôk esetén a törvénytelen gyermekekre külön szabályok vonatkoztak (Esztergár 1936: 147–158). D) A családi pótlék Az 1912. évi XXXV. tc. az állami, vármegyei és államvasúti alkalmazottak családi pótlékáról és egyes egyéb intézkedésekrôl rendelkezett. A 3. § szerint törvényes vagy törvényesített édes- vagy mostohagyermek után járt a családi pótlék. Ennek szellemében tehát nem járt családi pótlék a törvénytelen gyermek után. A 4. § szerint nôalkalmazott is igényt tarthatott családi pótlékra, pl.: ha különváltan élt a gyermek apjától, és igazolta, hogy a gyermek az ô gondviselése alatt áll, és ô az eltartásáról gondoskodik. Ez esetleg lehetôséget adott arra, hogy az anya igényelje a törvénytelen gyermek után a családi pótlékot. (Egy jogalkalmazási kérdéssel állunk tehát szemben: milyen ellátást és hogyan nyújtott az állam.) A 9. § szerint lehetôség volt méltányosságra, ha azt a vagyoni viszonyok is indokolták. Ez esetben olyan alkalmazott is kaphatott családi pótlékot, akinek nem volt a 3. § feltételeinek megfelelô gyermeke, de két, vele közös háztartásban élô és saját jövedelemmel nem rendelkezô családtagot tartott el. Úgy tûnik tehát, hogy a törvénytelen gyermek után méltányossági jogkörben mégis lehetett kapni családi pótlékot. Viszont ez nem vonatkozott a lakosság széles rétegeire (pl. a társadalom többségét kitevô parasztságra), csak a törvény hatálya alá esô alkalmazottakra. Ismételten azt láthatjuk, hogy a lakosság kedvezôbb helyzetû rétegei a törvényi szabályozásnak megfelelôen még törvénytelen szülés esetén is jobb helyzetben voltak. Az 1938. évi XXXVI. törvénycikk az iparban (kereskedelemben), valamint a bányászatban és a kohászatban alkalmazott munkások gyermeknevelési pótlékáról rendelkezett. Az 1. § szerint saját, illetve a házastársa törvényes, tör217
vényesített, örökbe fogadott és házasságon kívül született gyermeke után jár a családi pótlék, ha a gyermek eltartásáról gondoskodik. A 2. § szerint az apa a házasságon kívül született gyermeke után csak abban az esetben igényelhette a gyermeknevelési pótlékot, ha a gyermeket elismerte saját gyermekének, az elismerést az anyakönyvbe bejegyeztette, és gondoskodik a gyermek eltartásáról. Ez a törvény már egy szélesebb társadalmi réteg számára adott gyermeknevelési pótlékot. 26 év elteltével tehát tanúi vagyunk annak, hogy a társadalom mind szélesebb rétegei számára válik elérhetôvé – már nem méltányosságból – ez a fajta ellátás, ugyanakkor továbbra sem terjed ki a parasztságra. Szolgáltatások A leányanyáknak az árvaszékek nyújtottak jogsegélyt. Ennek keretében a fiatalkorú nôt, vagy annak törvényes képviselôjét tájékoztatták magánjogi igényeirôl, és gondoskodtak róla, hogy érvényesítésükre a perbeli lépéseket megtegyék. Ezenkívül figyelmeztették az anyát a születendô gyermek társadalmi helyzetére, és tájékoztatták az ennek javítását szolgáló intézményekrôl (szülôk házassága, atyai elismerés, örökbefogadás). Valamint, ha a szülôk nem házasodnak össze, a bíróság közbelépésével gondoskodnak a gyermek eltartásának biztosításáról (Esztergár 1936: 126–127 és 205.100/1931. sz. BM-rendelet). Az anyakönyvvezetôknek a kiskorú hajadonoktól született gyermekek születési anyakönyvi kivonatát meg kellett küldeniük a gyámhatóságnak. Ennek révén értesültek a gyámhatóságok a kiskorú leányanyákról és a született gyermekekrôl, és így tudtak intézkedni ügyeikben (Esztergár 1936: 127 és 115.600/1896. sz. BM-rendelet). A községi ügyviteli szabályzat szerint a községi elöljáróságoknak jelenteniük kellett a házasságon kívüli gyermek születését. Ezenkívül a községekben a házasságon kívül született kiskorúakról nyilvántartást kellett vezetni, ahol fel kellett jegyezni az atyai elismerést (ha volt), a gyermek tartási költségeire vonatkozó bírói ítéletet/egyezséget, illetve azt, hogy a gyermektartási költséget miért nem érvényesítették (Esztergár 1936: 127 és 115.600/1896. sz. BMrendelet). A községi elöljáróságnak és a közgyámnak ellenôriznie kellett a házasságon kívül született gyermek tartási jogát az atyával szemben. Ha a gyermek tartása hiányt szenvedett, az árvaszéknek kellett jelentést tenniük (Esztergár 1936: 127–128). Ha az apa a tartási kötelezettséget önként elismerte és a tartásdíj összegében az anyával megegyezett, a gyámhatóság díjmentesen készítette el az egyezségrôl szóló okiratot (Esztegár 1936: 128). 218
Összefoglalás A törvénytelen gyermekek helyzetének megítélésére 1946 elôtt hazánkban a társadalom elítélô magatartása, depriváció és hátrányos jogi megkülönböztetés volt a jellemzô. Korábbi kísérletem, hogy gyermektartási pereken keresztül szegénységi problémaként meghatározva mutassam be helyzetüket, csak részlegesen sikerült. A latencia problémája miatt valószínûsíthetô, hogy a megesett lányok többsége nem fordult bírósághoz tartásdíjkérelemmel. Mint láttuk, ennek számos oka lehet (szégyen, jogismerethiány, jó anyagi helyzet, élettársi kapcsolat, egyéb egyéni életstratégiák). A felsôbb társadalmi osztályok esetében szintén vannak latenciát okozó tényezôk, pl.: metreszrendszer, illetve maga a jobb anyagi helyzet is ilyen, mert lehetôvé teszi a nemzô apa általi eltartást. Megpróbáltam igazolni azt is, hogy a törvénytelen születés a korabeli szociálpolitikához, illetve annak határterületéhez tartozik. A megesett lány és gyermeke részérôl támad egyfajta szükséglet, aminek a ki nem elégítése veszélyeztetheti a társadalmi integrációt, ezért a korabeli viszonyok között az állam az apa tartásdíjra kötelezésével közvetetten elégíti ki azt. Nézetem szerint a szociálpolitikához való tartozást bizonyítja, hogy a korszak közigazgatása milyen széleskörûen (családi pótlék, árvaellátás, anya- és csecsemôvédelem, óvodai ellátás, illetve a „szubszidiáris” községi törvények révén) nyújtott ellátást az anyának és a gyermeknek. Igaz, hogy ugyanakkor ez meglehetôsen korlátozott volt, és egyszerre jelentette kontroll gyakorlását is az anya és a gyermek felett. Annak is tanúi lehetünk, hogy a civilizációs folyamat fejlôdésével a törvénytelen gyermekek jogai az állam és az állampolgárok közötti változó viszonynak megfelelôen egyre kiterjednek, és végül bekövetkezik a teljes jogegyenlôség. Irodalomjegyzék CSIZMADIA ANDOR (1977): A szociális gondoskodás változásai Magyarországon. Budapest: A Magyar Tudományos Akadémia Állam és Jogtudományi Intézete. CZIGLÁNYI ALADÁR (1939): A tartásjog rendszere és szociálpolitikája. Pécs: Dunántúl Nyomda. CSORNA KÁLMÁN (1929): A szociális gyermekvédelem rendszere. Budapest: Eggenberger. ESZTERGÁR LAJOS (1936): A szociálpolitika tételes jogi alapjai. Pécs: Kultúra Könyvnyomdai Mûintézet. FERGE ZSUZSA (1991): Szociálpolitika és társadalom. Budapest: ELTE Szociológiai Intézet Szociálpolitikai Tanszéke és a T-Twins Kiadó. 219
(2000): Elszabaduló egyenlôtlenségek. Budapest: Hilscher Rezsô Szociálpolitikai Egyesület. GYÁNI GÁBOR (1983): Család, háztartás és a városi cselédség. Budapest: Magvetô Kiadó. (2000): Budapest története 1873–1945. In Budapest története a kezdetektôl 1945-ig. Bácskai Vera–Gyáni Gábor–Kubinyi András (szerk.). Budapest: Budapest Fôváros Levéltára. HERCZEGH MIHÁLY (1902): Magyar Jogtörténet. Kapcsolatosan az európai jogtörténettel. Budapest: Politzer Zsigmond és fia. KENGYEL MIKLÓS (1986): A polgári igazságszolgáltatás, mint empirikus vizsgálatok tárgya. Társadalomkutatás, (3–4): 69–81. LAKY DEZSÔ (é. n.): A törvénytelen gyermekek Budapesten. Budapest. MARSHALL, T. H. (1991): Az állampolgáriság fejlôdése a 19. század végéig. In A jóléti állam. Ferge Zsuzsa–Lévai Katalin (szerk.). Budapest: A Szociális Szakképzés Könyvtára. MÁDAY ANDOR (1908): A család átalakulása és a feminizmus. In A társadalom. Stein Lajos (szerk.). Budapest: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat. MOLNÁR JÁNOS (1954): A gyermektartási perek. Budapest: Jogi és Államigazgatási Könyv- és Folyóirat-kiadó. RUTTKAI GYÖRGY (1941): A házasságon kívül született gyermekek tartása. In Ünnepi dolgozatok Dr. Szladits Károly egyetemi tanár 70. születésnapjára. Budapest. SOMLAI PÉTER (2002): 20 év. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó. SZABÓ ANDRÁS (1961): A fiatalkorúak és a büntetôjog. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. SZÖLLÔSI GÁBOR (é. n.): A szegénység reprivatizálása. Kézirat a szerzôtôl. TÁRKÁNY SZÛCS ERNÔ (1981): Magyar jogi népszokások. Budapest: Gondolat Kiadó. VÉCSEY TAMÁS (1886): A római jog külsô története és institúciói. Budapest: Franklin Társulat. WENZEL GYULA (1863): Magyar és erdélyi magánjog rendszere. Buda: Kir. Egyetemi Nyomda. WESTERMARCK, EDWARD (1910): Az emberi házasság története. Budapest: Athenaeum Irodalmi és Nyomda Rt. A MAGYAR CSALÁD ARANYKÖNYVE, 1910. Budapest. A MAGYAR NYELV TÖRTÉNETI-ETIMOLÓGIAI SZÓTÁRA, 1982. Budapest. MAI MAGYAR SZOCIÁLPOLITIKA, 1939. (Szerk.: Mártonffy Károly.) Budapest: Állami Nyomda. 220
MAGYAR STATISZTIKAI ÉVKÖNYV 1941, 1943. MAGYAR KIR. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL (1992): Történeti statisztikai idôsorok 1867–1992, I. kötet. Népesség-népmozgalom. Budapest: KSH. Felhasznált jogszabályok: 1871. évi XVIII. törvénycikk a községek rendezésérôl 1886. évi XXII. törvénycikk a községekrôl 1911. évi I. törvénycikk a polgári perrendtartásról 1912. évi XXXV. törvénycikk az állami, vármegyei és államvasúti alkalmazottak családi pótlékáról és egyes egyéb intézkedésekrôl 1927. évi XXI. törvénycikk a betegségi és baleseti kötelezô biztosításról 1938. évi XXXVI. törvénycikk az iparban (kereskedelemben), valamint a bányászatban és a kohászatban alkalmazott munkások gyermeknevelési pótlékáról 1946. évi XXIX. törvény a házasságon kívül született gyermek jogállásáról 1952. évi IV. törvény a házasságról, a családról és a gyámságról 115.600/1896. BM-rendelet 1/1903. BM-rendelet 3982/1916. ME-rendelet 135.840/1917. BM-rendelet 3.177/1927. BM-rendelet 205/1931. BM-rendelet 6000/1931. ME-rendelet 205.100/1931. BM-rendelet 44.000/1892. VKM-rendelet Levéltári források: Tolna Megyei Levéltár: P. 1530-1927 Tolna Megyei Levéltár: P. 50-1933 Tolna Megyei Levéltár: P. 233-1933
221
