Kis János - Vajda Attila Délvidéki magyar olimpikonok

Kis János - Vajda Attila Délvidéki magyar olimpikonok

Európai Sport Hagyományőrző Egyesület www.zalasportert.hu

Kis János - Vajda Attila Délvidéki magyar olimpikonok

A könyv támogatói

Képek: Címlap belső borító:

2012. május 19., Csíkszereda, Polgármesteri Hivatal díszterem, XI. Országos Sporttörténeti Vetélkedő, Közép-európai döntő

Hátsó belső borító: 2012. március 24., Topolya, Művelődési Ház, XI. Országos Sporttörténeti Vetélkedő, Délvidéki döntő

Lektorálta: Kubát János és Tőke János Fotók, reprodukciók: a szerkesztők, sportolók archívuma és az Internet oldalai

Európai Sport Hagyományőrző Egyesület és Dr. Mező Ferenc Olimpiai Baráti Kör 8800 Nagykanizsa, Liszt F. u. 6/d, 06-30-392-7964, [email protected] www.zalasportert.hu

Minden jog fenntartva.

Nagykanizsa-Tornyos 2012-2013

Tartalom Köszöntő Európai Sport Hagyományőrző Egyesület Kemény Ferenc az alapító Vermes Lajos a „Palicsi olimpia” szervezője

I. rész Délvidéki magyar olimpikonok a jugoszláv, szerb, horvát és egyéb nemzetek színeiben Délvidéki magyarok a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság és a Jugoszláv Királyság színeiben Magyarok a Titói Jugoszlávia színeiben Háborúk , szankciók , olimpiák A mai Szerbia területén született, más ország színeiben indult olimpikonok

HOR és SLO színeiben indultak

II. rész Magyar színekben indultak A mai Szerbia területén született sportolók A mai Horvátország területén született sportolók A mai Szlovénia területén született sportoló A mai Montenegro területén született sportoló A mai Szerbia területén élt olimpikonok A jelenlegi NOB tagállamok IOC kódjai Felhasznált irodalom Támogatók

Köszöntő Amikor három álom valóra válik Tizenéves voltam, még nem jöttek be az oroszok...egy ifjúsági regényt kaptam a zárdában.. fogalmam sincs, hogy mi volt a címe, de arra mintha emlékeznék, hogy egy fiú volt a fedőlapon az egyik lábával egy kidőlt fa derekán... Amikor kezdtem olvasni világos volt, hogy a fának nincs semmilyen szerepe abban, amiről az író mesélt. A mese azonban még a „Futárban” megjelenő „Tarnopolból indult el” folytatásos regényen is túltett! Legalábbis ezt én abban a pillanatban úgy láttam! Egyébként is a Futárt csak akkor olvashattam, ha a felnőttek nem látták. Abban az időben ez nekem normálisnak tűnt, ma hahotáznának a tizenévesek egy ilyen tilalom hallatán is! A regény egy 16-17 éves fiúról szólt, aki lejött a hegyekből, ha jól emlékszem a Hargitáról és megnyerte az Olimpiai Játékokon a futást és az ugrást! Nekem nem kellet sok és már a következő nyáron futó és ugró versenyt szerveztem, legnagyobb kiábrándulásomra sokan jobbak voltak futásban és ugrásban is mint én. Nagyon közel álltam hozzá, hogy amikor nem lát senki, elpityergem magam...Aztán azonban akkor is futottam, amikor senki nem volt a töltés alatt meg ugráltam is... és kezdtem felfelé menni a „létrán”! Majd én megmutatom mindenkinek...Szabadkán a Technikai középiskolában távolugrásban válogatott voltam az iskolák versenyében,

de két hónappal a verseny előtt vakbél operációm volt s mindenki azt hitte, hogy nem leszek képes még futni sem hát még ugrani! Igenis ugrottam, nem is olyan rosszul...de sokan jobbak voltak...mint a vakbeles. Ébren-álmodozásaimban azonban továbbra is ott láttam magam az öt karika alatt... Hogy ez mennyire volt kihatással a jövőre, arra, hogy igenis része legyek, voltam az Olimpiai Játékoknak, nem is egynek, szerintem nem is fontos. Fontos volt az, hogy a „mag” el lett ültetve! Vagy talán sokkal pontosabban egy „szélvihar” egy pillanatban /nem is egy irányúan és erővel/ oda fújta a magot, ahol „fekete humusz termőföld” volt. Nem lehetett másként, mert egyébként nem lehetett volna az, hogy egy elektrotechnikusból „véletlen” tornatanár legyen és abból ismét véletlenül újságíró majd edző is... Három „ugyanaz” és mind másmilyen! Bármiből, bárhol, bármilyen körülmények között is éltem, éltünk, mélyen, amilyen mélyen csak lehetett, el volt vetve az a bizonyos mag és adva volt a cél. Először Mexico City volt a célom, célunk. A belgrádi repülőtéren a JAT legnagyobb gépe vár ránk. A majd háromszáz utast, atlétát sportvezetőt, és újságírót legalább tízszer annyi szülő, hozzátartozó, klubvezető kísérte ki. Nagy volt az elvárás ettől a gárdától. 1968-at írtunk, a jugoszláv sport már kinőtt a rövidnadrágból. Én is „hosszúnadrágot” viseltem már. Edzősködtem sikerrel. Csapatom a Novi Sad bejutott az első ligába. Ott a belgrádi, zágrábi, spliti nagy klubokkal játszottunk. Huszonkilenc éves sem voltam, amikor a másodosztályt megnyertük. Egyebek között ez is közrejátszhatott, hogy a sok kiváló sportújságíró közül rám esett a választás. Ciudad Mexico óriás város, órákig buszoztunk míg a reptérről a faluba értünk. Még ma is falunak nevezik ezeket a komoly városkákat, ahol a sportolók el vannak helyezve. Már akkor nyolc-kilenc ezer versenyző és egyéb „résztvevő volt egy helyen...ez már város, nemde!? Alig vártam, hogy „leellenőrizzem” a Press központot. Majd hanyatt estem, majdnem akkora volt, mint egy futballpálya! Kezdhettem küldetésem... Mint ismert edző tegeződőben voltam a szakikkal, így bejáratom volt szinte mindenhova a YU csapatoknál. A sportcsarnokok ragyogóak voltak. Az Azteca stadion meg mellbevágott mindenkit. A legelőkelőbb páholyokba autóval érkeztek a kiváltságosok! Fel lehetett hajtani a harmadik emeltre! Ott kiszálltak a hölgyek és az urak, a sofőr meg elhajtott... Nyolc érmet nyertünk, Bjedov, Horvát és a vízilabdázók sikere maradt meg bennem örökre. Koreában főpróbánk is volt! Dél Korea, ahogy egy távol keleti országhoz illik, mindent a legprecízebben előkészített a XXIV. Játékokra. Egy évvel a megnyitó előtt meghívtak 14 futballcsapatot és az ő két válogatottjukkal egyetemben „lejátszották az olimpiai bajnokságot”! Ausztráliát is meghívták, annak ellenére, hogy mi már jogot szereztünk a „nagytáblára”. Jártuk az országot 16 luxus autóbusszal, játszva minden városban, ahol a játékok meccsei lesznek. Bekerültünk a döntőbe. Azt pedig az Olimpiai Stadionban játszottuk telt ház előtt, döntetlen 1:1 volt a hazai csapat ellen, büntetőkkel ők nyerték az „aranyat”!

Hihetetlen érzés volt ebben a gyönyörű stadionban játszani. Ettől csak a játékok előtti felvonulás és a játékok befejezése utáni good bye volt felemelőbb... Tehát mondhatnám úgy is otthon éreztük magunkat, amikor 1988-ban megkezdődött az igazi „tetemre-hívás”! Brazília, Jugoszlávia és Nigéria volt velünk egy csoportban! Halálcsoportnak kiáltották ki a lapok. Ennek ellenére én éremesélyesnek tartottam csapatomat… Persze minden józan ember megmosolygott! Nagyon gyorsan eltűnt ez a mosoly az arcukról, mert először Jugoszláviát, majd a harmadik fordulóban Nigériát vertük 1:0-ra. Brazíliától persze kikaptunk! Sajnos a következő ellenfelünk, az aranyérem egyik nagy esélyese volt, mégpedig a Szovjetunió! Ellenük is lehúztuk a gyufát 3:0-re éppen úgy mint a brazilok ellen! Ezek nyerték az aranyat és az ezüstöt! Mindezek után én titokban magaménak tekintem a bronzérmet! Nekem meglehetősen sokba került szülőföldem kiütése, mert azóta a fővárosban, Belgrádban, hallani sem akarnak rólam, az „árulóról”! De ez őket minősíti, engem nem nagyon izgat, már csak azért sem, mert harmadik hazám nevében az angol királynő kitüntetett... Végre „csak” néző voltam Elérkezett az idő, amikor nem volt minden nap edzésem. Nem feleltem közvetlen a csapat formájáért, nem kellett minden meccs után megmagyaráznom senkinek, legkevésbé önmagamnak, hogy miért is nem jött be az, amiben egészen biztos voltam, hogy majd az a bizonyos ötlet, megoldás jól szuperál... Nem a kispadon ültem már, hanem az igazgatói fotelben és nekem jöttek megmagyarázni azt, amit a vak is látott! Egyébként is uborkaszezon volt s minden helyi színezetű sportesemény teljesen a háttérbe szorult, kezdődtek a XXVII. Olimpiai Játékok. S azért sem kell tépni a hajamat, hogy megkapta-e a szerkesztőm az írást... Sydney egy ingoványos területén csodálatos sportközpont épült és megnyitotta kapuit a világ legjobb sportolóinak. Mi meg, a nézők, az első naptól elleptük a csarnokokat, az óriás stadiont, a segédpályákat. Az ausztrálok sportőrültek, mi is azokká váltunk, akik egy századdal később kötöttünk ki az ötödik világrész partjain. Naponta felültünk az ebből az alkalomból épített földalatti-földfelettire és valamit, bármit néztünk, a nejem is és én is, élőben. Csak sokkal a záróünnepség után döbbentem rá, hogy mennyire mások voltak ezek a játékok, mint a fent említettek. Nagyon élveztem minden napját, sokszor szurkoltam és néha-néha bosszankodtam három nemzetért is! Remélem, nem kell megemlítenem, hogy melyikekért. A Kedves Olvasóknak meg talán mondanom sem kell, mely nemzetért dobogott a leghevesebben a szívem! Újvidék, 2013. márciusa Árok Ferenc labdarúgó edző, újságíró

Európai Sport Hagyományőrző Egyesület Címe: 8800 Nagykanizsa Liszt F. u. 6/d

E-mail: [email protected], [email protected] Internet. www.zalasportert.hu Telefon: 0036-30/392-7964 Elnök: Kis János Az Európai Sport Hagyományőrző Egyesület 2004. május 13-án alakult meg Nagykanizsán. Az alapító tagok Romániában, Szlovákiában, Szlovéniában, Lengyelországban, Szerbiában és hazánkban élő magyar anyanyelvű sportbarátok. Az egyesület célja a sportot- és olimpiát szerető európai sportkedvelők, hagyományőrző egyesületek összefogása, közös programok, rendezvények szervezése, az európai országok és a magyarság sportkultúrájának és olimpiai hagyományainak megismertetése és megismerése. Ennek érdekében nemzetközi konferenciákat, vetélkedőket, kiállításokat szervezünk Könyvkiadás, sporttörténeti kutató-és gyűjtőmunka is szerepel a terveink között. További céljaink a sporttörténettel és hagyományőrzéssel foglalkozó civil szerveződések működési feltételeinek javítása, szakmai programok, képzési tevékenységet segítő rendszerek kidolgozása EURÓPAI SPORT A Pölöskefői Konferencia megnyitója HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYESÜLET (a főbb tevékenységei: www.zalasportert.hu honlapon programok, képek ) Közép-európai Sportakadémia: a Zalai Sportmúzeumért Alapítvánnyal nemzetközi sporttörténeti konferenciák, kiállítások, ünnepségek, megemlékezések szervezése: Erdély: Kovászna, Zágon, Székelykeresztúr, Parajd, Korond, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Kolozsvár, Csíkszereda, Tusnádfürdő, Tekerőpatak. Szlovénia: Lendva, Dobronak. Vajdaság: Palics, Magyarkanizsa, Zenta, Óbecse, Topolya. Magyarország: Keszthelyi Egyetem, Letenye, Nagykanizsa, Szeged, Budapest, Pölöskefő Civilek a sportért- országjáró hálózatépítő fórumsorozat: Buzsák: 2006. december 9.,Kaposvár: 2007. január 17., Gara: 2007. március 2., Esztergom: 2007. március 24., Kőszeg, Kenyeri, Répcelak: 2007. április 27.-28., Debrecen: 2008. október 16., Szenta: 2009. március 13., Pécs: 2009. május 7., Budapest: 2009. május 16. Csíkszeredai Nemzetközi Sporttörténeti Konferencia

Szlovák-magyar hagyományőrzés: 2008. május 17.-19. között (Budapest, Nyárasd, Dunaszerdahely, Szenc, Ipolyság, Csallóközaranyos, Bernecebaráti) Könyvkiadás: Az Egyesület tagjainak eddig több mint negyven sport témájú könyve jelent meg. Vetélkedők: A Dr. Mező Ferenc Olimpiai Baráti Kör és a Zalai Sportmúzeumért Alapítvány kuratóriumának tagjai különböző vetélkedőkön több mint tíz külföldi utazást és több száz értékes ajándékot nyertek. Fontosabb vetélkedőkön elért sikereik: 1976: Gyuk György Országos olimpiatörténeti vetélkedő győzteseként részt vehetett a Montreali olimpián. 1998, Gödöllő: A „Mi Sisink - Erzsébet és kora” nemzetközi történelmi vetélkedő: 1. Kis János. 2000: Vásárhelyi Tamás az "Irány Sydney" televíziós vetélkedő győzteseként, két hetet tölthetett a Sydney-i olimpián. Keszthely: I. Országos Sporttörténeti Vetélkedő: 2. Kis János 3. Vásárhelyi Tamás 2001: Magyar Rádió vízilabda EB vetélkedője: 1. Kis János olimpiatörténeti: 2002: Országos Téli 1. Vásárhelyi Tamás. Kettő plusz öt hetes utazást nyert az ókori olimpiai játékok helyszínére Olümpiába. 2004: A Magyar Rádió Athéntól - Athénig vetélkedőjének két fődíját Vásárhelyi Tamás és Kis János nyerte meg, és jutalmul két hetet tölthettek az Athéni olimpián. Országos olimpiatörténeti Nap TV, „Athéntól-Athénig” Athéntól - Athénig csapatverseny: olimpiatörténeti vetélkedő 2. Zala megye (Kis János, Vásárhelyi Tamás, Gyuk György, Dr. Nádasy Miklós, holtverseny után). Jutalmul egy, a Lausanne-i Olimpiai Múzeumba való utat, és egy csopaki nyaralást nyertek. 2005, Debrecen : Magyar Rádió "Hoki fejtörő" vetélkedője: 2. Kis János Budapest: Magyar Rádió birkózó VB vetélkedője: 2. Kis János 3. Vásárhelyi Tamás Budapest: Magyar Rádió labdarugó VB vetélkedője: 2. Kis János 2008: A Klubrádió „Játszva Pekingbe” vetélkedőjének két fődíját Kis János és Dr. Hencsei Pál nyerte és jutalmul két hetet tölthettek a pekingi olimpián. „Peking téged vár” országos olimpiatörténeti csapatverseny: 3.-4. Zala megye (Kis János, VI. Országos Sporttörténeti Vetélkedő

Gyuk György, Laky Rudolf), óvás alatt. 2012: XI. Országos Sporttörténeti Vetélkedő: Budapest: 1. Kis János (Nagykanizsa) Csapat: 1. Zala megye (Kis János. Mecséri Annamária, Vásárhelyi Tamás, Gyuk György) Topolya, délvidéki döntő: 1. Vajda Attila (Tornyos) Csíkszereda, Közép-európai döntő Közép Európa bajnoka: Kis János (Nagykanizsa) 2. Somlai Attila (Lepsény) 3. Csapkó Zoltán (Edelény) 4. Gyuk György (Zalaegerszeg) 5. Marosi Béla (Csíkszerda, Erdély) 6. Vajda Attila (Tornyos, Vajdaság) Csapat Közép Európa bajnoka: Magyarország: Kis János (Nagykanizsa), Somlai Attila (Lepsény), Csapkó Zoltán (Edelény), Gyuk György (Zalaegerszeg). 2. Erdély: Marosi Béla (Csíkszereda), Csíszér Levente (Csíkszereda), Dombi Gyula (Csíkszereda), Vass Sándor (Csíkszereda) 3. Délvidék: Vajda Attila (Tornyos), Bálind Zoltán (Tornyos), Horváth Virág (Zenta), Czini Gábor (Topolya) „Irány London” olimpiatörténeti vetélkedő Országos döntő, Gödöllő: 2. Kis János, jutalmul az ókori olimpiák helyszínére Olympiába és Athénba utazott. Országos Sporttörténeti Vetélkedők: 2013-ban már a XII. Országos Sporttörténeti Vetélkedőt rendeztük, társrendezők voltak az eddigi vetélkedőkön: Nemzeti Sportszövetség, MTK, Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Dr. Mező Ferenc Olimpiai Baráti Kör, EURÓPA 2000 Középiskola és a Zalai Sportmúzeumért Alapítvány. Kiállítások: A Zalai Sportmúzeumért Alapítvánnyal közösen tizenhét sporttörténeti kiállításunk volt: Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Keszthely, Letenye, Dobronak (SZLO), Pölöskefő stb.. Folytatni az eddigi TERVEINK: programokat ( Középeurópai Sportakadémia, vetélkedők stb. ),tovább szélesítve Európa országaiba a tevékenységünket.

Kiállítás a nagykanizsai Honvéd Kaszinóban

Kemény Ferenc az alapító Dr. Kemény Ferencz Albert DélMagyarországon, a Vajdaság harmadik legnagyobb városában, Torontál vármegye székhelyén, Nagy-Becskereken (ma: Zrenjanin, SRB, Vajdaság, Bánság), Kóhn Ignácz bőrkereskedő és szabó mester és Schäffer Laura fiaként született, 1860. július 17-én. Magyarországi és németországi (a kornthali Pleiderer-féle Intézetben, Stuttgart közelében) középiskolai tanévei után, a pesti Polytechnicumban 1883-ban matematika–fizika szakos, 1888-ban német– francia nyelv és irodalom szakos tanári diplomát szerzett. Közben, 1884–1885-ben Párizsban a Collège de France-on és a Sorbonne egyetemen képezte tovább magát, illetve nyugat-európai tanulmányutat tett. 1885–1887 között a kőszegi császári és királyi katonai alreáliskola tanára, majd Brassóban helyettes és rendes tanár a reáliskolában. 1891–1894 között az egri állami reáliskola (a mai Dobó István Gimnázium) igazgatója. 1894 és 1920 között a budapesti VI. kerületi állami főreáliskola tanára, később címzetes tankerületi főigazgató. Kemény Ferenc az 1880-as években, párizsi évei alatt került kapcsolatba, majd szoros barátságba Pierre de Coubertin báróval. Nézeteik megegyeztek az olimpiai gondolat felelevenítésének és a nevelés eszközeként való szükségességéről felhasználásáról. Amikor Coubertin Párizsban a Sorbonne Egyetemen 1894. június 16. és 23. között tartott alapító nemzetközi kongresszuson meghirdette az ókori olimpiai játékok felújítását, és a zárónapon életre hívta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, természetes volt, hogy a távolmaradásra kényszerült magyar barátját, harcostársát is bevette az alapító atyák közé, így Kemény Ferenc személyén keresztül a magyar sport az ötkarikás mozgalom alapítóinak egyike. Kezdeményezője, szervezője és életre hívója volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak, mely 1895. december 19-én Budapesten, a Nemzeti Torna Egylet Szentkirályi utcai tornacsarnokának tanácstermében tartotta alakuló ülését, ahol a testület elnökének Berzeviczy Albertet, társelnökének Gerendai Györgyöt (a Magyar Atlétikai Klub képviselőjét), titkárának pedig Kemény Ferencet választották meg. Az első három nyári olimpián (1896, Athén; 1900, Párizs; 1904, St. Louis), a magyar csapat vezetője, a nemzetközi sportélet egyik legmegbecsültebb tagja volt. A Nemzetközi

Olimpiai Bizottság alapító tagjainak nevét az első újkori olimpia színhelyén, az athéni stadionban őrzik márványba vésve. Itt a főbejárat előtt, egy kis olajfaligetben mondott franciául beszédet dr. Kemény Ferenc a külföldi delegáció nevében, az első újkori olimpiai játékok megnyitóján a felújítást finanszírozó, görög Averoff szobrának leleplezésekor. Az athéni olimpia utolsó napján I. György görög király, a Megváltó-renddel tüntette ki. Kemény Ferencet azonban fokozatosan háttérbe szorították. Olyannyira, hogy az 1896-os első újkori olimpia megtartásának 10. évfordulóján, 1906-ban Athénben rendezett jubileumi versenyek körüli viták nyomán lemondásra is késztették; 1907. április 4-én kelt levelével NOB- és MOBtagságáról egyaránt lemondott; az 1908-ban tartott újjáalakuló közgyűlésre már meg sem hívták. Esküvője 1901. március 28-án Szabadkán, a Szent Teréz plébániatemplomban volt. Kemény Ferenc 41 éves, felesége – a Szabadkán élő Schäffer Jolanka Magdolna 23 éves volt ekkor. 1903-ban a Magyar Paedagogiai Társaság rendes tagja, 1935-ben a tiszteleti tagja lett. Rendszeresen részt vett a Társaság rendezvényein és publikált a Magyar Paedagogia folyóiratba. Kutató és nevelő tevékenysége a békemozgalom iskolai lehetőségeire, az idegen nyelvek tanítására és a testnevelés általános kérdéseinek vizsgálatára, valamint a pedagógia egészének kérdéskörére kiterjedt. Jelentős szerepet vállalt a külföldi oktatásnevelésügy eredményeinek hazai megismertetésében, népszerűsítésében. Szerkesztője volt az Ungarische Pädagogische Revue-nek (1901–1906), s ugyancsak szerkesztette az 1934-ben, majd az 1936-ban megjelent Pedagógiai lexikon két kötetét. A pedagógiai szaklapok mellett rangos társadalomtudományi tanulmányai az Athenaeumban is megjelentek. A tiszteletre méltó idős NOB- és MOB alapító élete drámai módon végződött. A nyilas hatalomátvétel után gettóba akarták zárni, és a 84 éves tudós professzor a fokozódó embertelenségek elől, feleségével együtt 1944 november 21-én valószínű, hogy a halálba menekült. Halálát követően évtizedeken át mély hallgatás övezte életútját. Csak a hetvenes évek végén lehetett ismét hallani róla, amikor előbb az egri sportcsarnok vette fel a nevét, majd a Testnevelési Főiskola szoborparkjában felállították emlékművét. Napjainkban már iskola őrzi nevét Egerben, szobrok, emléktáblák és róla elnevezett díj öleli körül emlékét. De életművének, kimagasló eredményeinek legszélesebb körben közkinccsé tétele, jelentőségéhez méltó hazai és nemzetközi kultuszának kibontakoztatása, igazságának kivívása még előttünk álló feladat. Művei • Die Mittelschulen Ungarns (Pozsony, 1896) • A béke-probléma megoldásának egyik módja I–V. Athenaeum, 1899, 1901. • Gesamstacademie. (Dresden – Leipzig – Wien, 1901. 148 p.) • Világakadémia I-IV. Athenaeum, 10. évf. (1901) 109-119, 273-288, 441460, 565-586. • Világakadémia (Bp., 1902, 67 p.) • Deák Ferenc mint nevelő I. II. Magyar Paedagogia, 12. évf. (1903) 513– 529., 578–594.

•

Entwurf einer internationalen Gegenwart und Zukunft der körperlichen Erziehung (Berlin, 1904) • A békemozgalom paedagogiai jelentősége Magyar Paedagogia, 15. évf. (1906) 593–617. • A békemozgalom pedagógiai jelentősége és a békenap (Bp., 1907) • A nemi probléma. (Szexuális pedagógia.) (Bp., 1907. 127 p.) • A háború philosophiája Athenaeum, 18. évf. (1909) 431-441. • A világbéke (Bp., 1911. 58 p.) • A békemozgalom jelene és jövője (Bp., 1914. 25 p.) • Magyar testnevelési rendszer! Magyar Paedagogia, 23. évf. (1914) 505– 521. • A világháborúnak egyetemes nevelés- és iskolaügyi tanulságai (Bp., 1917) • Az élő idegen nyelvek tanítása ügyében Magyar Paedagogia, 35. évf. (1926) 29–40. • Magyar Pestalozzi-bibliográfia Magyar Paedagogia, 36. évf. (1927) 100– 114. • Technika és pedagógia. I. II. Magyar Paedagogia, 38. évf. (1929) 9–22., 96– 108. • Gräfin M. Th. Brunszvik (Berlin, 1932) • Pedagógiai Lexikon I–II. Szerk.: Kemény Ferenc (Bp., 1933–1934., 1936) • Oktatásügyi reformokról Magyar Paedagogia, 44. évf. (1936) 116–131. • A népjellem a nevelés- és oktatásügyben (Bp., 1936) • Gondolatok és gondok a Kitűnőek Iskolája körül Magyar Paedagogia, 51. évf. (1942) 234–240. • A Fröbel–Brunszvik probléma Magyar Paedagogia, 52. évf. (1943) 137– 146. Emlékezete • Dr. Kemény Ferenc Városi Sportcsarnok néven 1980. június 1-jén Egerben a sportcsarnok vette fel a nevét. • Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola (az egri 10-es iskola 1996 novemberében vette fel a nevét). • A Testnevelési Főiskola Budapest XII. ker., Alkotás út 44. sz. alatti épületének kertjében lévő Olimpiai ligetben 1988-ban avatták fel szobrát, Kiss Dániel alkotását. • 1995-ben a Magyar Posta háromértékes bélyegsorozatot adott ki „100 éves a MOB” címmel, melynek első, 22 Ft névértékű darabja: „Kemény Ferenc (1860–1944) a MOB alapítója” (tervezője: Svindt Ferenc). • Egerben, a Kossuth Lajos u. 9. sz. alatti Megyeháza belső udvarán, a Sportmúzeum bejárata előtt 1997-ben állították fel mellszobrát, Sebestyén Sándor alkotását. • Szülőhelyén, Nagybecskereken, a városi Karađorđe-parkban mellszobra áll. • Kemény Ferenc-díjat alapított az Ifjúsági és Sportminisztérium a kiemelkedő sportteljesítmények elismerésére.

Vermes Lajos a „Palicsi olimpia” szervezője Nagybudafalvi Vermes Lajos 1860-ban született Szabadkán (Bács-Bodrog vármegye). Az elemi iskolát végezve, Budapesten folytatta tanulmányait, a középiskoláit részben a Szőnyi Pál-féle intézetben, részben a kegyesrendiek főgymnáziumában végezte el. Az orvosi egyetemet Budapesten, a bölcsészeti fakultást Bécsben, a Budapesten végezte tornatanári és tűzoltó tanfolyamokat el. Németországban több gazdasági akadémiát látogatott meg. A XIX. század végének és a XX. század elejének egyik legismertebb, legsokoldalúbb sportolója és sportvezetője volt, akiről napjainkban még a sportokat jól ismerők is keveset tudnak. Vermes módos földbirtokos család sarjaként szabadon hódolhatott a kor újdonságának, és egyben szenvedélyének a sportnak. Vermes a palicsi Achilles, a fáradhatatlan bajnok, szervező, krónikás, mecénás és agitátor - a fékezhetetlen agyvelejű feltaláló. Képzeletét már egészen fiatalon hatalmába kerítette a versengés, a viadal eszméje. Tizenhat éves korában útrakelt Görögországba, hogy megtekintse az ókori olimpiák helyszínét, tárgyi emlékeit. Milon diszkoszvetőjének szobráról lemásolta a bűvös korong méreteit, s a szabadkai vasgyárban elkészítette annak mását, majd beiktatta a diszkoszvetést, ezt az ősi versenyszámot, az általa szervezett versenyek programjába. Ápolta a családi hagyományt, miszerint az elődök (Budafalviak és Vermesek) a 13. századtól kezdve mint királyi viadorok - az uralkodó jogaiért és dicsőségéért kiálló "professzionális" harcosok - keresték kenyerüket és halmozták érdemeiket. Mivel azonban a klasszikus lovagi tornák harcformáinak - kopjatörés, pallosvívás, buzogányharc - művelésére nem nyílt

módja, be kellett érnie azzal, amit kora elébe hozott: ugrott, futott, dobott, kerékpározott, korcsolyázott, evezett, úszott, vívott, birkózott, bokszolt, súlyt emelt és általában minden sportágban gyakorolta magát. A tornát, az atlétikát és a kerékpározást magas szinten művelte: extrém dolgokat tudott kitalálni, és produkálni, amivel a nézőközönséget ámulatba ejtette. Még idős korában, 60-70 évesen is törekedett újabb sportágakat művelni. Az 1930-as években motorkerékpáros versenyeken is indult, és győzött is alkalmanként. Nemcsak a versenysportot kedvelte, hanem úgy tartotta: az élet egyik fontos tartozéka a mozgás. Propagálta a sportot, az egészséges életmódot, sőt a szép és egészséges test megszállottja volt. Vermes Lajos színes egyéniségének, és sokoldalúságának köszönhetően az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején forradalmian új dolgokat csinált a sportban: versenyzőként, oktatóként, sportagitátorként. Igazi vezéregyéniség volt. Kerékpáron tartotta kezében a sportszálakat, emberi sportkapcsolatait. Kerékpárjával az országot járta, és agitált. Ha nem versenyzett, akkor segített a versenyek lebonyolításában. Igazi működési területe szűkebb hazája Szabadka, és a Szabadkai Torna Egylet volt, mely 1880-ban alakult meg. Az egylet oszlopos tagjai édesapja Vermes Nándor, fivére ifjabb Vermes Nándor, és unokatestvére Vermes Béla voltak. Újabb egyesületeket hozott létre, és segítette azok működését. 1885-ben, Szabadkán az Achilles Sport Egyletet, 1888ban, Hódmezővásárhelyen a Torna és Vívó Egylet létrehozásában tevékenykedett, és 1889ben, Szegeden a Kerékpár Egyesület létrehozásában segített. is segítette szakmai Nagyhírű budapesti sportegyesületeket tudásával. 1882-ben, Budapesten az Első Magyar Velocipéd Egyesület alapító tagja volt. 1884-ben Budapestre költözik, ahol a Magyar Atlétikai Club ökölvívó edzője lesz, majd 1885-ben a klub titkárává választják meg. 1888-ban megalakított Magyar Testgyakorlók Körének sikerült Vermest megnyerni elnöki tisztségre, melyet 1890ig sportbarátjával Kükemezey Árpáddal irányították a klubot. Sportvezetői munkája során sportágak népszerűsítését sportújságok létesítésével is segítette. 1885-ben tagja volt a Boksz című sportlap szerkesztő bizottságának. 1895-ben Szabadkán saját sportlapot is indított „Achilles” Testgyakorlati Versenylap néven. Sporttörténeti kutatóként is megemlíthetjük nevét, például a korabeli sportkrónikások megemlítik, hogy Vermes szorgosan kutatta a magyar atlétika történetét. Sportképeket is készített, ő tekinthető az első magyar sportfényképésznek. A fennmaradt sportfotók túlnyomó részéhez köze van, vagy ő készítette, vagy szerepel rajtuk, vagy az általa szervezett versenyeken készültek. Sportvezetői – sportoktatói feladatai mellett bármerre is vetette ambíciója – Szabadkára és Palicsra mindig visszatért. Nyaranta versenyeket szervezett. 1880-tól 1914-ig Palicson megrendezte augusztus első hétvégéjén a Palicsi Sportjátékokat. Ezeknek a versenyeknek a neves sportolók

között is értéke volt, az ország minden részéből eljöttek Palicsra versenyezni. Palicsot az atléták Mekkájának is nevezték. Ezeket a versenyeket a helyi szervezők hibátlanul megszervezték, és drága trófeákat, díjakat osztogattak a győzteseknek. A versenyekre özönlöttek a nézők, alkalmanként több tízezren is voltak. A szegedi és szabadkai vonatok óriási számban hozták az utasokat. A versenyen három szakágban küzdöttek a részvevők – birkózás, távolugrás, súlylökés – majd a következő években mind több versenyszámmal bővült a program. Rohamosan növekedett a versenyzők száma is. A korabeli fővárosi – budapesti – versenyzők nagyon szívesen jártak a palicsi versenyekre, hiszen vonzotta őket a sok eredeti ötlet, a szép környezet, a kitűnő feltételek, a gazdag jutalmak, a szívélyes vendéglátás. Vermes Lajosról elmondható, hogy a palicsi idegenforgalmat fellendítette ez idő tájt, a helyi és a régiós turizmus alapjait is lerakta. A versenyek sikere érdekében sportpályákat építtetett saját telkén Palicson. 1884-ben készült el az Achilleion versenypálya, amely ellipszis alakú 225 m-es volt, köré tribünöket építtetett, ezért zárt arénának nevezték. Itt rendezték az atlétikai és tornaversenyeket. 1891-ben kerékpár pályát építtetett, mely 500 m hosszúságú volt. Ezzel növekedett a versenyek jelentősége, és hamarosan a legjelentősebbek közé tornázták fel magukat Közép- Európában. Hozzájuk igazították a bécsi és budapesti versenyek időpontját, figyelembe véve, hogy a legjobb versenyzők mikor tartózkodnak Palicson. A sportjátékokon többek közt feltűnt a szabadkai Sztancsics György, aki 1906-ban rendkívüli olimpiát nyert, 3000 méteres gyaloglásban. A versenyek egyik bajnoka volt, Dáni Nándor, az első magyar olimpiai érmes is. Vermes a sportversenyek céljaira épített villában, a mesébe illő Bagolyvárban adott szállást a versenyzőknek, ahol azok a felkészülés és a verseny idején vendégeskedhettek. Manapság tekintélyes tudósok állítják, hogy Palicson szervezték meg az első olimpiai falut. Vagyona nagy részét befektette a Szabadka és Palics közötti villamosvasút-járat kiépítésébe, hogy a sportolók és a nézők könnyebben kijussanak a fürdőhelyre. Szabadkai házában egészségügyi torna-, és vívótermet működtetett. Sporteszközök beszerzésében is élenjárt. Angliából, Franciaországból és Németországból hozatott velocipédeket, kerékpárokat. Görög és angol diszkoszt pedig saját tervei alapján készíttetett helyi szakemberekkel. Sportoktatóként sikereket ért el. Hozzáértését nem vitatta senki. Közvetlen környezetéből követői és segítői is akadtak bőven. Tanítványai a kor sportolói között elismerésnek örvendtek. Sporttársai és tanítványai voltak: Vermes Nándor, Vermes Béla, Stantics György, Szárits János, Agima Gyula, Hoffmann Ferenc. Leghíresebb tanítványa Matkovics Miklós, aki kiváló atléta és kerékpáros volt. 1896-ig aktívan versenyzett, nemcsak a Monarchia területén, hanem részt vett a Párizsban, Stockholmban, Athénban megrendezett versenyeken. Oktatóként a Szabadkai Főgimnázium tornatanára volt, tanulóival 1900-ban, Budapesten a nagy atlétikai versenyen a szakemberek nagy meglepetésére nyertek diákjai. 1901. május 27.-én rendezett országos labdarúgó versenyen a Szabadkai Főgimnázium csapata győzött. Vermes Lajos nemcsak egyesületekben, hanem iskolákban is tanította a sportokat.

Vermes okkult vonzalmat táplált a különböző kerékpárok iránt. Ott volt az első velocipédezők között, párosban hajtotta a magas kerekű tandemet, fiatal éveiben pedig egyenesen őt tekintették az ország első számú műkerékpárosának. Amikor mások még csak ismerkedtek a biciklivel, s legfeljebb rövid kirándulásokra vállalkoztak, Vermes már a vitorlás tricikli prototípusán dolgozott, amelyet aztán 1884-ben rafinált akadályokkal nehezített versenyterepen ki is próbált. Két évvel később elkészült komplikált vitorlarendszerrel ellátott jégvitorlása, és az ugyancsak általa épített "jégiramgép", a jégen futó (vitorlás?) kerékpár is, melyekkel aztán ő és társai zabolátlanul száguldozhattak a befagyott tavakon. Nem csak Szabadkán, hanem Kolozsvárott is felvirágoztatta a sportéletet. 1894-től a Kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem torna és vívótanáraként dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Vermes újító kedve az 1900-as évek elején sem csillapodott, ám ekkor már - talán ősei emlékéhez visszakanyarodván - a praktikum és a nemes küzdelem jegyeit egyesítő "pajzsvívás" megalkotásán fáradozott, ami sajátságos kísérlet volt a nomád és a viadori életforma megidézésére és az újkorba való átültetésére. Ha hihetünk Pósta Sándornak - ez idő tájt Vermes tanítványa a kolozsvári egyetemen, 1924-ben a kardvívás egyéni olimpiai bajnoka -, az új találmány még a korábbiakhoz képest is bizarr látványt nyújtott: Vermes bal kezére közönséges bográcsot szíjazott, amellyel a támadó vágásait könnyűszerrel felfogta, majd a jobbjában tartott karddal ellentámadásba lendült. Indoklásként azt hozta fel, hogy a bogrács ideális védőeszköz, könnyen szállítható, s benne a viador gulyását is hamar elkészítheti. Vermes Lajos 1945-ben, 85 éves korában hunyt el. 1982-ben újították fel az általa megálmodott palicsi sportjátékokat, a 2000-ben megalakult a palicsi Olimpia Sportegyesület, Valihora István elnök vezetésével kiemelkedő tevékenységet folytat a palicsi olimpia hagyományainak ápolása terén. Szobra és emlékműve ott áll az egykori Vermes-villa közelében, a csodálatos Palicsi- tó melletti Vermes Lajos-parton.

I. rész Délvidéki magyar olimpikonok jugoszláv, szerb, horvát és egyéb nemzetek színeiben Trianon és a sport Az első világháború előtt-és azóta is-Magyarország igazi sportnagyhatalom. Az 1896 és 1912 között megtartott első öt újkori olimpián és az 1906-os „soron kívüli ” athéni játékokon is sikerrel vett részt a magyar küldöttség. Athén, Párizs, St. Louis, London és Stockholm összesen 11 aranyat, 10 ezüstöt és 11 bronzérmet hozott az OsztrákMagyar Monarchia keretében is önálló magyar csapatnak. Ha ehhez hozzáadjuk az 1906-os,jubileumi olimpián elért 2-5-3-mas arany-ezüst-bronz mutatót, akkor láthatjuk, hogy a legnagyobb sportnemzetekhez hasonlóan, Magyarország már a kezdeteknél aktív és sikeres résztvevője volt az ötkarikás játékoknak. A történelmi Délvidék különösen fontos szerepet játszik a magyar sporttörténetben. Elég, ha megemlítjük a sokoldalú palicsi sportembert, Vermes Lajost és az általa megálmodott és megrendezett „magyar előolimpiát” vagy Kemény Ferencet, a nagybecskereki születésű első magyar NOB tagot. Szerbia először az 1912-es olimpiára delegált versenyzőket, szám szerint kettőt, ám egyik sem ért el számottevő eredményt. A következő olimpiát 1916-ban tartották volna meg, de amint tudjuk ekkor már kegyetlen, háborús játékokat játszottak az országok és nemzetek…A világégést követő békediktátumban is kegyetlenül elbántak Magyarországgal és a magyar nemzettel…A vesztesnek nem volt kegyelem…Ami az egyik oldalon tragédiát okozott, az a győztesek oldalán területgyarapodást és eufórikus ünneplést vont maga után. 1918. december 1-én Belgrádban ünnepélyes körülmények közepette bejelentették a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság(SZHSZ) megalakulását. A már a XIX. századtól egyre erősödő nemzetállami eszme bűvkörében leledző délszláv népek, eme rövid életű „házassága” kisebb-nagyobb változásokkal a XX. század kilencvenes éveinek elejéig, a véres délszláv polgárháborúkig maradt fenn. A trianoni békediktátummal az SZHSZ királysághoz Horvátország nélkül 20.913 négyzetkilométer került 1.510 000 lakossal, míg Horvátországgal együtt 62.092 négyzetkilométer, 2.623 000 lakossal. A délvidéki részekről 1918 és 1924 között 45 ezer magyar távozott, helyükre főleg közép-szerbiai, horvátországi és boszniai szerb telepesek érkeztek. Főleg a szórványban, Északnyugat-Bácskában, a közép-bánsági területeken és Újvidék területén volt tapintható a szerb lakosság térnyerése, de Szabadkát is telepes falvak láncolatával vették körbe. Szlavóniában és a Muravidéken is kb. 30-35%-kal csökkent a magyar populáció számaránya. A délvidéki magyar közigazgatást felszámolták, helyükre szakképzetlen, de hűséges és„megbízható”, gyakran korrupt, főként szerb tisztviselői réteg került. Betiltották a magyar színházakat, magyar feliratú filmek vetítését, bevezették a cenzúrát, a

„megbízhatatlan elemeket”, a hűségesküt megtagadókat, minden vagyonuktól megfosztva, átdobták a határon. Leépítették a magyar iskolahálózatot, megszüntették a szabadkai magyar nyelvű tanítóképzőt is. Az agrárreform is hátrányos volt a magyar gazdák számára, korlátozták a magyarok földterületeit, természetesen a szerbek javára. A fenti negatív jelenségek mellett megindult a magyar sportolók kiszorítása a délvidéki sportegyesületekből. A sportbéli etnikai tisztogatás főleg a vegyes lakosságú területeken volt hangsúlyos. Ez a folyamat – a magyarság térvesztése a sportklubokban – a mai napig tart. Persze nemzetünket nem olyan fából faragták, hogy csak úgy félre lehessen állítani. Kitartó, kőkemény emberfajta a magyar, amely időről-időre megmutatja, hogy tehetsége, intelligenciája, munkabírása révén még az anyaországtól leválasztva is képes nemzetét becsülettel képviselni.

Délvidéki magyarok a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság és a Jugoszláv Királyság színeiben (1924-1936) A kezdetek 1914. június 28-án Szarajevóban Gavrilo Princip szerb terrorista golyója kioltotta Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökös és felesége életét. Ezt a merényletet tartják a „Nagy Háború” közvetlen kiváltó okának. A lángba borult világ öt karikája darabokra tört és így az 1916-os, egyébként Berlinnek szánt, olimpiát sem rendezhették meg. Pierre de Coubertin-t, az olimpia atyját, is mozgósították és így csak a frontról írhatta üzenetét: ”Évszázados intézményt létesítettünk, s bármilyen elrettentőek is a mai körülmények, a történelem folyását megakadályozni nem lehet, mert az olimpizmus már befutott a történelembe. ”S a csatazaj elhalkulásával á a nemes versengésnek folytatódnia kellett…A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1919-es Lausanne-ban megrendezett kongresszusán a belgiumi Antwerpenre bízta az 1920-as olimpia megrendezését. Fájó döntés volt ez Magyarország számára, hiszen a sorrendben hetedik ötkarikás játékok rendezési jogát előzetesen Budapestnek ígérték, annak elismeréséül, hogy Magyarország fontos szerepet játszott az újkori olimpiai játékok felélesztésében. Ráadásul a vesztes hatalmakat, Németországot, Ausztriát, Magyarországot, Törökországot, Bulgáriát meg sem hívták, így összesen 28 nemzet képviselői hallgathatták a belga király megnyitó beszédét. Köztük az először szereplő délszláv küldöttség, pontosabban a „jugó” labdarúgó válogatottat alkotó 17 sportoló, akik még a „nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos” elve alapján igen szerényen szerepeltek. A nyár végi csehszlovákok elleni olimpiai debütálás bekerült a délszláv labdarúgás történelemkönyvébe. Ez volt a jugoszláv (akkor még Szerb-Horvát-Szlovén Királyság néven) labdarúgás történetének első válogatott mérkőzése (az utolsó 1992ben Hollandia ellen), első olimpiai szereplése és egyben a csehszlovákok elleni 0-7 történetének legnagyobb arányú veresége. A vesztes csapatban nem volt magyar

nemzetiségű labdarúgó, többségében zágrábi illetőségű, horvát nemzetiségű játékosok alkották a keretet. A csehszlovák pofon után a vigaszágra került a jugoszláv gárda, ahol az olimpiai focitorna egyetlen Európán kívüli válogatottjával, Egyiptommal, nézett farkasszemet és 4:2-es vereséget szenvedett, így végül a 9. helyen zárt. A döntőbe a házigazda Belgium és a történetének szintén első mérkőzéseit játszó, bivalyerős Csehszlovákia jutott és a végül botránnyal – a csehszlovákok levonulásával és diszkvalifikálásával - végződő sorozatot a házigazda nyerte, a jelentős bírói hátszélnek köszönhetően. Csak emlékeztetőül: a kor legjobb futballját játszó nemzetei: a magyar, az osztrák és a német nem lehettek jelen Antwerpenben…

A zombori elsők A következő ötkarikás seregszemlét, immár másodszor az újkori olimpiák történetében, Párizs rendezhette. 1924-et írtunk ekkor és immár oldódni látszott a világháborús feszültség. A 44 ország több mint 3000 sportolója között már ismét ott voltak a magyarok. S bizony – Trianon csak néhány kilométerre van a francia fővárostól – nem csak anyaországi magyar színekben… Az egykori Bács-Bodrogh vármegye székhelyéről, a parkok városából, Zomborból érkezett NAGY ISTVÁN (Stevan Nadj, 1903-1982) aki a gazdag sporttradícióval rendelkező Nyugat-bácskai város birkózólegendájának számít még manapság is. A népszerű Pista 1903-ban született és 20 évesen már a jugoszláv birkózósport első olimpiai fellépőjeként (edzője az egykori MTK-s versenyző Hehn János volt) a félnehézsúly (akkor 82.5 kg) kategóriában küzdött, és először a későbbi bronzérmes finn Pellinentől, majd a francia Missett-től szenvedett vereséget és kiesett. A zombori Radnički kiválósága így elmaradt klubtársa, Nikola Grbić, eredményessége mögött (ő az ötödik helyen végzett középsúlyban). A félnehézsúly olimpiai bajnoka a svéd Westergren lett, megelőzve honfitársát, Svenssont, és a korábban Nagy Istvánt legyőző Pellinent. Zombor szülöttei között olyan hírességek vannak, mint az Aradon vértanúhalált halt Schweidel József honvéd tábornok, Herceg János az ismert író és két olimpiai bajnok, a kardvívó Gombos Sándor és a vízilabdázó Vértesy József. E két utóbbi sportember Magyarországnak hozott dicsőséget Amszterdamban, illetve Los Angelesben. SZENTGYÖRGYI GYÖRGY (Djuro Sentdjerdji, 1900-1981) szintén a Ferencz-csatorna partján született 1900-ban. 1920-ban magyar bajnoki címet nyert 400 m-es gyorsúszásban. Négy évvel később ő is a párizsi szerb-horvát-szlovén delegáció tagja volt, de a 400 m-es gyorsúszás előfutamából nem jutott tovább. Ha megemlítjük, hogy a döntőt Tarzan, azaz Johnny Weissmuller nyerte, legyőzve nagy vetélytársait, a svéd botrányhős Arne Borgot és az ausztrál csodagyereket Andrew

„Boy” Charltont, akkor megállapíthatjuk, hogy Szentgyörgyi hihetetlenül erős mezőnyben volt egy emlékezetes darab mellékszereplője. Az, hogy jócskán elmaradt legjobb idejétől, azzal magyarázható, hogy addig csak élő vizeken versenyzett és a párizsi medencében a fordulóknál lemaradt a mezőnytől. Az úszás mellett remekül vízilabdázott, a zombori vízilabdázókkal országos bajnokságot is nyert, sőt 1928-ban a válogatottban is szerepelt.1930-ban kivándorolt Argentínába, ahol bajnoki címet nyert 50 gyorson és a Cordoba vízilabda csapattal, s így azt a ritka bravúrt hajtotta végre, hogy három ország, Magyarország, Jugoszlávia és Argentína, nemzeti bajnokának mondhatja magát. Kalandos életpályája Buenos Airesben fejeződött be, 1981-ben. GÁSPÁR GYÖRGY (Djuro Gašpar) a zágrábi HAŠK atlétájaként jutott ki Párizsba és tízpróbában próbált jó eredményt elérni. A versenyen az amerikai Osborn diadalmaskodott, második honfitársa, Norton, harmadik pedig az észt Klumberg. Gáspár sérülés miatt feladta a versenyt az ötödik versenyszám után. Az 1924-es párizsi olimpián, balról a A párizsi olimpia meghozta az első harmadik Gáspár György. érmeket is a fiatal délszláv monarchiának, s mindjárt két aranyat! A szlovén nemzetiségű Leon Štukelj egyéni összetettben és nyújtón is maga mögé utasította az egész mezőnyt. A kiváló sportember az amszterdami és berlini olimpiákon szerzett még érmeket és összesített 3 aranyával 1 ezüstjével és 2 bronzával minden idők legeredményesebb jugoszláv és szlovén olimpikonja.

Gulliver és a többiek A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság harmadik olimpiája az amszterdami volt, és egyben az utolsó, amelyen küldöttsége ezen a néven szerepelt, hiszen 1929 őszétől már Jugoszláv Királyság az államalakulat neve. A holland nagyvárosban 46 ország versenyzői álltak rajthoz, köztük a magyarok és a „külhoniak” is. A zombori birkózósport Amszterdamba is delegált képviselőt JUHÁSZ BÉLA (1906-1967) személyében. A csonoplyai születésű, félnehézsúlyban induló versenyző az első fordulóban pontozásos vereséget szenvedett a csehszlovák Vavrától, majd tussal kapott ki a lett Petersonstól, így az utolsó előtti helyen végzett. Sovány vigasz, hogy csak az akkor már kétszeres olimpiai bajnokot, a svéd Carl Westergrent, sikerült megelőznie (ő aztán nehézsúlyban még Los Angelesben is bajnoki címet nyert). A félnehézsúly amszterdami bajnoki címét – első nem európai ötkarikás győzőként kötöttfogásban – az egyiptomi Ibrahim Musztafának sikerült megszereznie. A foglalkozását tekintve szerszámkészítő-lakatos Juhász később is hallatott magáról:

az 1933-as Balkán-bajnokságon ezüstérmes, négy évvel később pedig harmadik. Karrierjét befejezve Szabadkán, Zentán és Belgrádban edzősködött. Amszterdamban az első zentai sportolók is beírták névjegyüket az olimpiák gazdag történelemkönyvébe: Donogán István diszkoszvető Magyarország színeiben, míg PALKOVICS FERENC (1906-1993) az SZHSZ csapat képviseletében. A csantavéri születésű, középsúlyban versenyző Palkovicsot tekinthetjük a két világháború közti zentai birkózósport legnagyobb alakjának. A pályafutását a Zenta Birkózóklubban kezdő, majd a zágrábi Herkulesba igazoló kétszeres Balkán-bajnoki ezüstérmes és egyszer bronzérmes sportoló Szabadkán fejezte be pályafutását. Olimpiai szereplése jól indult, tussal nyert a holland Balkema ellen, de a 2. fordulóban alul maradt az olasz Bonassival szemben és az észt Kusnets ellen sem tudott javítani és így a 9. helyen zárt. Kusnets a bronzig menetelt, a magyarországi Papp Lászlót a döntőben a finn Kokkinen győzte le. A délvidéki magyar birkózó hagyományokat a szabadkai SZABÓ GYULA folytatta, aki a Hakoah zsidó sportegyesület versenyzőjeként légsúlyban indult és az első fordulóban a norvég Sven Martinsentől kapott ki pontozással, majd a vigaszágra kerülve „tusolta” a lengyel Ganzerát, hogy aztán a svéd Lindelöf állja útját a nyolcba kerülésért. Végül a szabadkai fiú a 9. helyen végzett. A kategóriát a német Leucht nyerte.A fiatal BRANKO KÁLLAY (1908-1995) zágrábi HAŠK atlétája tízpróbában indult és az olimpiai bajnok finn Yrjölatól jócskán lemaradva a 24. helyen végzett a 38 tagú mezőnyben. Ő azért lehet igazán érdekes a számunkra, mert annak a Kállay családnak a sarja, amely az egyik legrégibb magyar ősnemes família, hiszen eredetét az ősi Balog-Semjén nemzetségből származtatja. Ősi fészkük Nagykálló és környéke volt és már az Árpád-házi királyok idejéből, 1056-ból, említik a családot. Az ötkarikás játékok történetében csupán egyetlen magyar nemzetiségű labdarúgó lépett pályára* olimpián, valamelyik délszláv államalakulat színeiben: SIFLIS GÉZA (1907-1948), aki a Torontál megyei Ókeresztúron született és a szabadkai SAND csapatából lett válogatott játékos. A termete miatt csak Gullivernek becézett kapus ötször szerepelt a jugoszláv válogatottban, amely az amszterdami olimpiai focitorna első fordulójában a portugál válogatottal nézett farkasszemet és egészen a 90. percig 1-1 volt az eredmény, de ekkor Siflis másodszor is kapitulált, így a luzitánok jutottak a 2. fordulóba. A dobogó legfelső fokára a döntő után Uruguay állhatott, Argentinát legyőzve a fináléban. A népszerű Gulliver az olimpia után a Ferencvároshoz szerződött, ahol kétszer is a bajnoki ezüstérmes csapatnak lehetett tagja (1928/29 és 1929/30). 14 mérkőzésen lépett pályára, ebből négy volt bajnoki találkozó. A Fradiból az ősi rivális Újpesthez igazolt, ahol már nem tudott maradandót alkotni. 1948 őszén fájdalmasan fiatalon hunyt el…Az amszterdami szereplést vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a szerb-horvát-szlovén olimpiai küldöttség becsületét ismét a tornászok mentették meg. Az összes érmet Leon Štukelj és tornásztársai szerezték. *1948-ban az ezüstérmes jugoszláv csapatban, Pálfi Béla és Takács József kerettag volt, de nem lépett pályára

A következő olimpiát Los Angelesben rendezték és a magas útiköltségek miatt sok ország a távolmaradás mellett döntött. Az immár Jugoszláv Királyságnak nevezett államalakulatot is számos belviszály és pénzügyi probléma mételyezte, ezért nem csoda, hogy a sport, az olimpiai eszme a háttérbe szorult. Mégis akadt két sportoló, a gerelyhajító Vilim Mesner és a diszkoszvető Veljko Narančić, akik saját zsebből fizetve az utat és az amerikai diaszpóra által támogatva, kiutaztak a kaliforniai metropoliszba, hogy képviseljék hazájukat. Mesner végül sérülés miatt nem állt rajhoz, így csak Narančić versenyezhetett és csak utolsó előtti lett, de szereplésével folytonosságot adott a jugoszláv olimpiai sportnak.

Magyar hölgyek a páston, urak a szőnyegen A „foghíjas” Los Angeles-i szereplést követően sok jugoszláv politikus, sportoló és sportvezető bojkottálni akarta a hitleri Németország által szervezendő 1936-os berlini játékokat, de erre később nem került sor, sőt a német fővárosban 11 sportágban 93 jugoszláv sportoló indult. Először nők is voltak a csapatban, szám szerint 15-en. Az első jugoszláv csapatban szereplő délvidéki magyar hölgy a nagybecskereki születésű CHRISTIÁN MARGIT (1913-2008) vívó, igazi sporttehetség volt. Felnőttként is rangos úszóversenyeket nyert és kiválóan teniszezett, a budapesti Testnevelési Főiskola hallgatójaként pedig gerelyvetésben Magyarország bajnokának mondhatja magát. Tehetségét és munkabírását édesapjától és egyben edzőjétől, Christián Jenőtől, örökölte. Első felnőtt bajnoki címét 17 évesen szerezte és ezt követően 26 éven át győzelmet győzelemre halmozott. A berlini olimpián a középdöntőig jutott vereséget mérve, többek között, a svéd Granquistra és a belga Christiaensra. A középdöntőben megmérkőzött az első olimpiai érmes magyar nővel, Bogáthy-Bogen Ernával és szoros csatában maradt alul. Később kikapott a végső elszámolásban ezüst- illetve bronzérmes német Mayertől és osztrák Müller-Preistől. Az olimpiai bajnoki címet-első magyar női ötkarikás bajnokként-Elek Ilona szerezte meg. Christián Margit egyedülálló tehetségét a jugoszláv bajnokságokon is csillogtatta. 1930 és 1938 között zsinórban kilencszer nyert országos bajnokságot, amit a világháború után még néggyel toldott meg. 1941-től tizenkét éven át a nagybecskereki gimnáziumban tanított, közben édesapja nyomdokain haladva edzősködéssel is foglalkozott. A becskereki Omladinac vívóklubban 18 évig volt edző és számos nagyszerű sportolót tanított és nevelt. 94 évesen hunyt el 2008-ban, Kishegyesen helyezték örök nyugalomra. A vajdasági magyarok (egyik) sikersportjának a német fővárosban is voltak képviselői. KIS KÁLMÁN (1914-1994) Szabadkán született és a helyi Ferrum nevű klubban kezdett birkózással foglalkozni. Berlinben a középsúlyban versenyezve az első fordulóban a csehszlovák Pribylt győzte le, majd kikapott a magyar Palotástól

(későbbi bronzérmes) és az egyiptomi Orabitól és kiesett A középsúly bajnoka a svéd Ivar Johansson lett. A zentai születésű, de az olimpiára a zágrábi Sparta birkózó klubból beválogatott TÓTH KÁROLY (1906-1987), légsúlyban indulva először a dán Voighttal, majd a román színekben versenyző, nagyváradi Tojár Józseffel nézett farkasszemet, de mindkétszer pontozásos vereséget szenvedett és kiesett. A súlycsoportot a korondi születésű, de magyar színekben versenyző Lőrincz Márton nyerte. Tóth Károly Szegeden halt meg, 1987-ben. Az első vajdasági magyar, aki két olimpián vett részt NAGY ISTVÁN volt. Az egykori hentessegéd karrierje 30 éven át tartott, és ez idő alatt a honi mezőnyben egyszer sem talált legyőzőre. Nem csoda hát, hogy az 1924-es játékok után Berlinben ismét a csapatba került. A zomboriak populáris Pistája a két olimpia között eltelt 12 évben, a kemény edzések mellett, fivérével, Nándorral, járták a vásárokat és falusi mulatságokat, ahol különböző erő és birkózógyakorlatokkal szórakoztatták a nagyérdeműt, így biztosították a megélhetést családjuk számára. 1936-ban immár nehézsúlyban indult és az első fordulóban a hazai pálya előnyeit élvező, későbbi bronzérmes Hornfischertől kapott ki, majd a lett Zvejnieks győzte le, és így ismét nem érhetett el olyan eredményt, amilyet tudása, ereje és odaadása révén megérdemelt volna. A nehézsúly csatározásait a legendás észt Kristjan Palusalu nyerte, aki a szabadfogásban is diadalmaskodott. Nagy István a második világháború után is folytatta pályafutását és 1951-ben, 48 évesen, vonult vissza az aktív karriertől, majd edzőként és masszőrként továbbra is a zombori birkózó klubot szolgálta. 1982-ben hunyt el, zombori sírján a következő felirat áll: ”Itt nyugszik Nagy Pista Jugoszlávia örökös nehézsúlyú veretlen birkózó bajnoka. Senki se bírta kétvállra fektetni, csak a halál.” A berlini olimpia jugoszláv mérlege egy ezüstérem volt, melyet Leon Štukelj révén ismét a tornászok szállítottak. A berlini olimpiával - ideiglenesen – sikerült pozitív Németország képet kialakítani külföldön. Ám az olimpiai békeidőszak után a német nemzetszocialisták már nem tartották fontosnak, hogy tovább álcázzák rendszerük diszkriminatív jellegét. Az olimpiai láng fénye csak rövid ideig takarta el a horogkeresztek alatt gyújtogató nácik tüzeit és Hitler hamarosan megmutatta igazi arcát. A háborús őrület-egy ideigerősebb volt a nemes olimpiai eszméknél és az 1940-es Tokiónak szánt és az 1944-es Londonra bízott játékokból nem lett semmi…

Magyarok a Titói Jugoszlávia színeiben (1948-1988) Kommunista hatalomátvétel

A második világháború idején az egykori Bács-Bodrog vármegye elszakított része visszatérhetett az anyaország kebelébe, és így ismét fellendülhetett a magyar sportélet ezen a vidéken. A bácskai sportolók újra a magyar bajnokságokban versenyezhettek, a magyar válogatottban teljesíthettek. Az 1941-ben visszatért terület egy ideig fellélegezhetett, de néhány év viszonylagos nyugalom után már egyre gyülekeztek a viharfelhők a bácskai rónaság felett (is). A besorozások, a nélkülözések, a hadszíntérről érkező rossz hírek, a karhatalom túlkapásai, a közeledő front szele mind-mind súlyos teherként nehezedtek a délvidéki magyarság vállára. Az összeomlás elkerülhetetlen volt. A vörös hadsereg 1944 őszén érte el a Tisza vonalát és a nyomukban bevonuló partizánok bosszúhadjárata több tízezer ártatlan magyar életet oltott ki. A kommunista partizánok vezére, a későbbi „különutas politizálást” választó, Josip Broz Tito, semmilyen politikai erővel nem volt hajlandó kompromisszumot kötni, kommunista pártot kívánta az egyetlen politikai erőnek Jugoszláviában. Még javában dörögtek a fegyverek, amikor az úgynevezett népfelszabadító bizottság vajdasági elnöksége már a sport helyzetével és további sorsával kezdett foglalkozni. Minden eddig működő sportegyesület tevékenységét beszüntették, vagyonukat elkobozták. Hamarosan új klubok alakultak, ahol a sportmunkások a kor eszméinek megvalósításán dolgoztak, amely összhangban volt a szocialista társadalmi renddel. 1945 novemberében kikiáltották a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságot, felszámolták a nagybirtokos osztályt, az ipart, a bankokat és a közlekedést államosították, a mezőgazdaság szocialista átszervezése is megtörtént. 1948-ban feszülté válik a viszony a Szovjetunióval, és Tito fokozatosan közeledni kezd a nyugati kapitalista országokhoz. Ismét lobog a láng Bármilyen feszült volt is a nemzetközi helyzet, az olimpiai eszme élni akart, megmutatva, hogy képes felülemelkedni a háborúkon, halálon, romboláson. Az öt olimpiai karika főnixmadárként újjáéledt és a világ sportolói, az 1944-es elmaradt játékok kárpótlásaként, az angol fővárosban találkoztak. Németország és Japán nem kapott meghívót, de Londonban így is rekordszámú ország és versenyző állhatott rajthoz. Jugoszláviát 90 sportoló képviselte, Köztük két magyar nemzetiségű olimpikon. Legsikeresebben a labdarúgó-válogatott és Ivan Gubijan kalapácsvető szerepelt, egyaránt ezüstéremmel megörvendeztetve a szurkolóikat. Az olimpiai labdarúgó-torna fináléjában a jugoszláv csapatot a Nordahl, Gren és Liedholm neve által fémjelzett svéd válogatott múlta felül. A „plávik” csapatában olyan nevek mellett, mint Čajkovski, Bobek, Mitić vagy Velfl – két „magyar gyerek” is helyet kapott. Londonban egyikük sem lépett pályára, mégis érmesnek tekinthetők, hiszen az olimpiára utazó keret tagjai voltak. TAKÁCS JÓZSEF (1919-1991) szülővárosában Szabadkán kezdett labdarúgással foglalkozni, a ŽAK nevű egyesületben, az 1945-ben alakult Spartacus egyik alapítójaként tekinthetünk rá. Szerinte a „Spartacus egy futball-vallás, a legmélyebb hit.” Arról is ismert, hogy

elsőként alkalmazta a kényszerítőzést, amiről egy nem régi UEFA jelentésben is megemlékeztek. Nem csak kiváló játékos volt, hanem remek taktikai érzékkel is rendelkezett. Az elsők között hangoztatta a 4-2-4-es rendszer evolúciójának szükségességét. A populáris Jóska két évig a Spartacust erősítette, majd a belgrádi Crvena Zvezdához szerződött, ahol két év alatt 23 mérkőzésen 4 gólt szerzett és kétszer második helyen végzett csapatával a bajnokságban. Az 1949-es kupadöntőben Takács góljával szerezte meg története második kupagyőzelmét a fővárosi csapat. 1950-ben visszatért szeretett Szabadkájára és visszavonulásáig a Spartacusban játszott. Emlékét szülővárosában egy rangos nemzetközi utánpótlás labdarúgó-torna őrzi. PÁLFI BÉLA (1923-1992) karrierjét a nagybecskereki Vojvodinában kezdte, a világháború idején az Újvidéki AC-ben játszott, ahol az 1943/1944-es szezonban 15 gólig jutott, a 6-ik helyen végző újvidéki együttesben. A háború után, a szabadkai Spartacus alapítói között találjuk. Katonai szolgálatának letöltése közben a belgrádi Partizan játékosa lesz, ahol 82 mérkőzésen 25 gólt szerez, és 1947-ben tagja a kupagyőztes együttesnek. 1948-tól 1953-ig a Crvena Zvezda játékosaként, 212 mérkőzésen 40-szer veszi be az ellenfelek hálóját. Két bajnoki címet szerez a fővárosi legénységgel (1951,1953) és három kupagyőzelmet is "bezsebel" (1948,1949,1950). Pályafutását a Spartacus színeiben fejezi be. A jugoszláv válogatottban háromszor jut szóhoz. Karrierjének befejezése után a tuzlai Sloboda, a Pristina, a kragujevaci Radnički és a nagybecskereki Proleter gárdáinál edzősködött, illetve vállalt edzői munkát, Izraelben és Görögországban. Igaz ugyan, hogy Takács József és Pálfi Béla nem lépett pályára a londoni olimpián ezüstérmes csapatban, de hatásuk a délszláv labdarúgásra azokból az időkből, amikor még a magyarok tanították a világot a futballra - vitathatatlan. Klubszinten elért sikereiket a fővárosi nagyokkal nemzettársainknak, azóta se sikerült megközelíteniük vagy túlszárnyalniuk. Négy évvel később a finn főváros, Helsinki, adott otthont a világ legjobb sportolóinak. Ez az olimpia úgy írta be magát a történelembe, mint Magyarország legsikeresebb ötkarikás megmérettetése. 16 arany, 10 ezüst és 16 bronz – ez állt az éremtáblázaton a 3. helyen végző magyar csapat neve mellett. Ezt, azóta se sikerült felülmúlni! A jugoszlávoknak sem lehetett oka a panaszra… Megszületett a titói éra első aranyérme, melyet a kormányos nélküli négyes evezőcsapat szállított. Két ezüst került még a tarsolyba, amelyet a focisták (a döntőben a Puskás vezette Aranycsapattól kaptak ki) és a vízilabdázók (szintén a magyarok elleni vereség a fináléban) érdemeltek ki. A jugoszláv sportolók között, ismét bizonyíthatott néhány nemzettársunk. A szabadkai MAGYAR EDE (1931) szertornász csapatban a 19. helyen végzett, egyéni összetettben a 136. (185-ből), legjobb eredményét talajon érte el, a 82. lett, ugrásban, korláton, nyújtón, gyűrűn és lólengésben nem került be az első százba. Két évvel később részt vett az 1954-es római tornász VB-n. A Štukelj-féle generáció

kiöregedése után, az utódok egyelőre nem tudták hozni a királyság ideje alatt megszokott, magas színvonalat. A birkózás továbbra is magyar felségterület volt a „jugó” legénységben. A szabadkai CSÚZDI BÉLA (1926) a váltósúly küzdelmeinek 1. fordulójában, az olasz Rivától szenvedett pontozásos vereséget, majd hasonló módon a román Belusitától is. A súlycsoportban magyar aranyérmet ünnepelhettek, hiszen Szilvásy Miklós a négy évvel korábbi ezüstöt, a legfényesebb éremre cserélte. Csúzdihoz hasonlóan névrokona, a szintén Kosztolányi és Csáth Géza városából származó, TORMA BÉLA (1930-), a belgrádi Partizan pehelysúlyú versenyzője, is hamar búcsúzott a küzdelmektől. Első ellenfélként a lengyel Gondzikot kapta, aki 2:1-es pontozásos vereséget mért rá, majd következett az osztrák Brötzner, akitől szintén szoros meccsen kapott ki. Pehelysúlyban versenyezve kezdte nem mindennapi ezüstérmes sorozatát Polyák Imre (Helsinkiben a szovjet Punkin győzte le), aki még a két következő olimpián is alulmaradt a döntőben, hogy aztán 1964-ben felérjen a csúcsra. Türelem aranyat terem. A nemesmiliticsi KOCSIS TERÉZ (1934-) a zombori Partizan tornászklubban kezdte pályafutását, és 1949-ben már junior országos bajnoki címet szerzett. Egy világbajnokságon 16 évvel később az 1950-es bázeli évesen ezüstérmet nyert talajgyakorlatával és így a finn fővárosba már ismert tornászként érkezett. Ezen az olimpián versenyeztek először a szovjet sportolók, és női tornában is lenyűgözték a az érmek nagy részét résztvevőket, a bírókat, a nézőket és sikerült megkaparintaniuk. Csak a magyarországi lányok (Korondi, Keleti) tudták felvenni velük a versenyt. Kocsis Teréz egyéni összetettben a sereghajtó 130. helyen végzett, míg csapat összetettben 11. lettek a jugoszláv lányok .A kéziszer-csapat a nyolcadik helyen zárt, a nemesmiliticsi tornászlánynak pedig a talajon elért 44. helye volt az egyéni legjobbja. A délvidéki olimpizmus „fővárosában”, Palicson, született SOVLYÁNSZKI PÁL (Pavle Šovljanski, 1927-1995) ökölvívó, aki 1944-ben magyar bajnoki aranyéremmel „vetette magát észre”, ekkor még a Szabadkai Vasutas A.K. tagjaként, amely a világháborút követően, Spartacusra változtatta nevét. A szabadkai klub és a belgrádi Partizan tagjaként 9 „jugó” bajnoki címet gyűjtött össze, sőt az 1949-es oslói és az 1955-ös nyugat-berlini EB-n a bronzéremig jutott. Fényes karrierje során 297 mérkőzést vívott, ebből 256 győzelmet, 18 döntetlent és 23 vereséget könyvelhetett el. Korának legjobb jugoszláv válogatottjaként és világhírű bokszolóként méltán bízott a jó helsinki szereplésben. A könnyűsúlyban versenyző Sovlyánszki első meccsét a magyar színekben öklöző Farkas Béla ellen vívta, és pontozásos győzelmet könyvelhetett el. A francia Weissmann volt a továbbjutás útjába álló következő

akadály. Sovlyánszki az első két menet során döntő fölényben bokszolt és ez így folytatódott a 3. menetben is, amikor a meccs bírája, az angol Thompson, megszakította az egyenlőtlen küzdelmet. Ekkor mindenki azt hitte, hogy a palicsi fiút hozzák ki győztesként döntő fölénnyel, ám Thompson Sovlyánszkit diszkvalifikálta a két öklöző, a pontozóbírók, újságírók és a nézők legnagyobb meglepetésére. Az angol bírót eltiltották, igazságtalan döntését viszont nem változtatták meg, így a kor egyik legsportszerűbb és legtisztábban bokszoló versenyzője, Európa ökölvívó válogatottjának csapatkapitánya, idő előtt a ringen kívülre került és nem érhetett el a kvalitásainak megfelelő sikert. A világ másik felén, Melbourne-ben, rendezték a XVI. olimpiát. A jugoszláv különítmény tarsolyába 3 ezüstérem került, amelyeket Franjo Mihalić maratonfutó, a zsinórban harmadszor második labdarúgók és az ezüstjüket szintén „megvédő” vízilabdázók tettek oda. Az ausztráliai metropoliszban utoljára történt meg, hogy a jugoszláv küldöttségben nem volt magyar nemzetiségű sportoló. 1960-tól minden olimpián megtalálhatjuk nemzettársainkat a „plávik” olimpiai csapatában és a 60-as években kezdődik a délvidéki magyarok sikeres korszaka, amikor már nem csak a részvétel és a helyezések jelentik a sikert, hanem az érmek, pontszerző helyek is. Rómát meglátni… A Nemzetközi Olimpiai Bizottság az 1960-as játékok rendezési jogát Rómának adta. A rendezők össze szerették volna kapcsolni a jelent a múlttal, ezért modern sportlétesítményeiken kívül néhány verseny színhelyéül felhasználták az örök város klasszikus emlékeit is. 83 ország 5348 indulója 18 sportág 150 versenyszámában mérhette össze az erejét. Jugoszlávia először indult 100 főnél népesebb csapattal, 14 sportágban 120 versenyzőt nevezett a Jugoszláv Olimpiai Bizottság. Megszületett az ország ötödik ötkarikás aranya is. A labdarúgó válogatott szépen csillogó ezüstök után, végre megszerezte az olimpiai aranyat, amely a jugoszláv labdarúgás legnagyobb sikerének számít. A birkózó sport is nagy sikert ünnepelhetett: Branko Martinović könnyűsúlyban ezüstérmet szerzett. A már Helsinkiből ismerős KOCSIS TERÉZ második olimpiáján indult és sokkal tapasztaltabb versenyzéssel, de igazi képességeitől ezúttal is elmaradva a 41. helyen végzett egyéni összetettben, amely azóta is a jugoszláv női szertorna legjobb eredménye. Az ötszörös országos bajnok nemesmiliticsi hölgy két évtizedes sportkarrierje mellett közgazdasági diplomát is szerzett és a Jugoszláv Gazdasági Kamarában volt munkaviszonyban, valamint néhány évet dolgozott a budapesti jugoszláv nagykövetségen is. A tornában elért eredményei jutalmául a Jugoszláv Olimpiai Bizottság aranyéremmel tüntette ki, a zombori sportszövetség pedig életmű-díjjal. 2011-ben Zombor város legmagasabb kitüntetését, az Októberi Díjat vehette át. Az újvidéki születésű PULIĆ-GERE OLGA (1942-) két olimpián is indult magasugrásban. Kislányként a

kézilabdával kacérkodott, de kivételes ruganyosságára hamar felfigyeltek az újvidéki Vojvodina atléta-edzői, és 15 évesen már magasugróként versenyez klubjában, a korosztályos válogatottban, majd a felnőtt nemzeti csapatban is. Az 1958-as Európabajnokságon – szinte kezdőként - a kiváló 8. helyen végez, két év múlva pedig már tagja a római ötkarikás sportünnepre utazó jugoszláv válogatottnak, mint a küldöttség legfiatalabb tagja. Rómában se vall szégyent, hiszen a 23 fős mezőnyben a 9. helyen zár. A versenyt a temesvári születésű, román színekben versenyző Balázs Jolán nyeri. Az olasz fővárosban lép az olimpiai küzdőtérre a XX. század legjobb jugoszláv birkózója HORVÁTH ISTVÁN (Stevan Horvat, 1932-), Kocsis Terézhez hasonlóan, nemesmiliticsi születésű legendás sportember, az egykori asztalossegéd, kinek pályafutása Zomborból indult, ahol már első versenyét megnyerte és a megérdemelt érmet nagy ikonjától „Nagy Pista bácsitól” vehette át. Mivel a zombori birkózás mélyrepülésbe kezdett, hamarosan Szabadkán találjuk, ahol a Spartacus legjobbjaitól Tormától, Csúzditól, Lendvaitól, Berényitől leshette el a kötöttfogás fortélyait. A katonai szolgálatot Belgrádban tölti, így hamarosan bekapcsolódik a fővárosi Partizan birkózóklub munkájába és itt is marad versenyzői pályafutásának végéig. A római olimpiára magasan jegyzett birkózóként érkezik, hiszen az 1958-as budapesti VB-n az előkelő 4. helyen végez és elhozza az aranyat a Balkán-bajnokságról és a Mediterrán-játékokról. Az örök város birkózó küzdelmeit a szabad ég alatt, a Colosseum közvetlen közelében tartották. Horváth István váltósúlyban indult és az első fordulóban mindjárt Melbourne bajnokát, a török Bayrakot sodorta útjába a sorsolás, aki ellen hatalmas csatában alulmaradt. A második fordulóban 27 másodperc alatt két vállra fektette az argentin Rolónt, majd következett a magyar Rizmayer és a szovjet világbajnok Hamarnik elleni pontozásos győzelem és a francia Schiermeyer–el szembeni siker. A versenyrendszer logikátlansága és igazságtalan mivolta lehetetlenné tette, hogy Horváth már az első olimpiáján éremnek örülhessen. Öt meccséből négyet megnyert, csak a később a címét megvédő Bayraktól kapott ki, mégsem nyert érmet, a 4. helyen zárt. Példának okáért Schiermeyer hét meccséből egy döntetlenre végződött, háromszor pedig kikapott (Horváthtól is), de a végén mégis bronzéremnek örülhetett.

A Horváth-korszak Jugoszlávia tízedik olimpiai szereplésére Tokióban került sor. A japán fővárosba 76 sportolót delegált a délszláv állam, akik 9 sportágban bizonyíthattak. Legsikeresebben a birkózó Branislav Simić és a tornász Miroslav Cerar szerepelt, akik a legfényesebben csillogó érmet gyűjtötték be középsúlyban, illetve lólengésben. A már megszokott ezüstérmet hozta a vízilabda-válogatott, míg Cerar nyert egy bronzot is nyújtón, a Rómában ezüstérmes, Tokióban bronzérmes Martinovićot pedig a későbbi bajnok Polyák Imre győzte le az elődöntőben.

A jugoszláv küldöttség magyarjai között találhatunk két régi ismerőst és egy debütáló versenyzőt is. Az újvidéki Vojvodina középtávfutója FARKAS GIZELLA (1942-) az új arc, aki 16 éves korában kezdett atlétizálni és 1960-ban már állandó válogatottkerettag. Az 1964es olimpiai évben bombaformában versenyez és sorra döntögeti a jugoszláv rekordokat. A 400 m és a 800 m országos csúcsának birtokosaként és Balkán-bajnokként érkezik a japán fővárosba. A 800 méteres verseny előfutamában a negyedik helyen jut tovább, majd a középfutam jelenti számára a végállomást, ahol a 7. helyen végez. A döntő a brit Ann Packer sikerét hozza. Gizella asszony ma is Újvidéken él, fiatalos lendülettel küzd a kiszolgáltatott állatok jogaiért. A másik újvidéki atléta hölgy, a még csak 22 éves PULIĆ-GERE OLGA, immáron a második olimpiáján indul, de Róma óta csak tapasztaltabb és elismertebb lett. Az 1962-es belgrádi EB-n ezüstérmet szerzett örökös riválisa, Balázs Jolán, mögött és az ott megugrott 1.76 m sokáig kitartó országos csúcs is volt egyben. Tokióban jónak mondható eredménnyel, 1.71-el zárt, ami a megsüvegelendő 7. helyhez volt elég, ami a jugoszláv női magasugrás máig tartó legjobb olimpiai helyezése (mondani se kell, hogy az első helyen Balázs Jolán végzett). Az 1966-os budapesti EB után vonult vissza egy ötödik hellyel. 1970-ben családjával a távoli Dél-Afrikába költözött, ahonnan csak 2012-ben települt haza szeretett szülővárosába. HORVÁTH ISTVÁN már sokat próbált veteránként érkezett a felkelő nap országába. „Előélete” fényes sikerektől volt hangos: Rómában épp, hogy lecsúszott a dobogóról, viszont az 1961-es Yokohamában és az egy évvel később Toledoban (USA) rendezett világbajnokságon ezüstérmet szerzett, 1963-ban a helsingborgi VBn pedig aranyéremmel gazdagította éremkollekcióját. Az olimpiai küzdőtéren sérülten versenyzett, de így is öt meccséből négyet megnyert (az osztrák Berger, az egyiptomi Ibrahim, a német Schmitt és a japán Fujita ellen) és csak egyet veszített el, a későbbi bronzérmes szovjet Gvantseladze ellenében. A sérülés tükrében becsületes helytállása, és így megszerzett ötödik helye több, mint dicséretes. A legendának, azonban, volt még néhány nagy dobása 1965-ben Tamperében második helyet ér el, egy évvel később az Egyesült Államok-beli Toledóban újra világbajnoki címet szerez, 1967-ben Bukarestben viszont „csak” az ötödik helyen végez. Így érkezünk el az újabb olimpiai megmérettetéshez, amelyre Horváth már 36 évesen érkezik, érezve azt, hogy versenyzőként ez már az utolsó olimpiája. Eddigi ötkarikás mutatója: egy negyedik és egy ötödik hely, most itt az utolsó lehetőség, hogy olimpián éremhez jusson. Ebben 26 potenciális rivális próbálta útját állni, ennyien indultak, ugyanis, a 70 kg-os küzdelmekben. Az első ellenfél, a dán Madsen, még nem jelentett különösebb nehézséget, Horváth gyorsan két vállra fektette. A második fordulóban pontozásos vereséget szenvedett a régi vetélytárs szovjet Szapunovtól, majd győzött a svéd Karlsson ellen. A 4. fordulóban következett egy újabb tus, az

NDK-beli Pohl volt a szenvedő fél, majd a népszerű Pista a nyugat-német Rost elleni pontozásos győzelemmel hangolt az olimpiai végjátékra, ahol már az érem volt a tét. A japán Munemura és a görög Galaktopulosz ellen döntetlenre mérkőzött, így végül olimpiai ezüsttel gazdagodott. A japán a bajnok, a görög pedig bronzérmes lett a végelszámolásban. A fáradt, de végtelenül boldog legenda lehajolt, megcsókolta a szőnyeget és csak ennyit mondott: „Ez életem legboldogabb pillanata. Mindent feláldoztam az olimpiai éremért és most sikerült.” Ihletett pillanat volt ez a délvidéki magyarság számára is, először nyert egyéni olimpiai érmet magyar sportoló jugoszláv színekben. Szülőfalujában, Nemesmiliticsen, királyi fogadtatásban részesült, ott volt a falu apraja-nagyja. Horváth István soha nem feledi a gyökereit, azt, hogy honnan érkezett és mindig érzelmekkel telve beszél szülőfalujáról. Büszke magyarságára is, ha a versenyeken felhangzott a magyar Himnusz, mindig vigyázzba állt és meghatódva hallgatta nemzeti imánkat. Matura Mihály, a magyar birkózó válogatott kapitánya, úgy kezelte, mintha magyar válogatott lenne és együtt is lakhatott Polyákékkal. Természetes volt számára az is, hogy tanárként az újvidéki Testnevelési Főiskolán a magyar hallgatókat magyarul vizsgáztatta. Az Újvidéki Egyetem Testnevelési Karán felavatták mellszobrát, a róla elnevezett sportmúzeumi részlegben. Itt állították ki azt a mintegy 500 érmet és serleget, amelyet egyedülálló sportolói pályafutása során szerzett. A legendás Horváth István az egykori Jugoszlávia 13-szoros bajnoka, kétszeres Mediterrán- és háromszoros Balkánbajnok, valamint kétszeres világbajnok és olimpiai ezüstérmes. Az egyetlen birkózó a volt Jugoszlávia Play-díjjal tüntettek területéről, akit Fair ki 1966-ban. A Mexikóvárosban rendezett olimpia eddig nem látott sikereket hozott a jugoszláv delegációnak. Horváth István ezüstje mellé egy birkózó bronz is jutott Branislav Simić révén, az ökölvívó Zvonimir Vujin is bronzzal zárt, míg a férfi kosárlabda-válogatott ezüsttel. Miroslav Cerar megvédte a címét lólengésben, a spliti Djurdja Bjedov egy ezüstöt és egy aranyat nyert úszásban, a vízilabdázók pedig sok ezüstös próbálkozás után állhattak fel a dobogó legmagasabb fokára.

Magyarjaink Münchenben, Montrealban és Moszkvában A XX. nyári olimpiának, a bajor főváros, München adott otthont. 121 ország 7123 versenyzője 22 sportágban indult. A délszláv küldöttség 128 tagot számlált, akik 15 sportágban versenyeztek. A férfi kézilabda-csapat és Mate Parlov ökölvívó aranyérmet nyert, Josip Čorak birkózó ezüstöt, Zvonimir Vujin öklöző és Milovan Nenadić birkózó pedig bronzérmet.

A vajdasági magyarság két sportolóval képviseltette magát. A Törökkanizsán született UBORI LÁSZLÓ (1951-) a szabadkai Spartacus történetének egyik legjobb atlétája. Münchenben a Miro Kocuvan, Ubori László, Jozo Alebić, Milorad Čikić 4x400-as váltó tagjaként indult, amely az első futamban futva, az 5. helyen végzett, 3:05.70-es idővel, és búcsúzott a további küzdelmektől. A döntőt – nagy meglepetésre – a kenyai váltó nyerte. Az egykori kiváló sprinter mostanában a szabadkai politikai életben próbálja lehajrázni ellenfeleit. A zentai szupernehézsúlyú óriás SZEMERÉDI ISTVÁN (1948-) 1964-ben kezdett birkózással foglalkozni, és ez olyan jól sikerült neki, hogy kétszeres országos bajnoki címe van nehézsúlyban. Az 1970-es edmontoni VB-n kötöttfogásban a 6. helyen végzett, míg szabadfogásban 5. lett. Az 1971-ben rendezett izmiri Mediterrán-játékokon, és az 1974-ben Helsinkiben rendezett EB-n, egyaránt a 4. helyen végzett. A müncheni fellépését tartja karrierje csúcsának. Nem is érdemtelenül. Az első fordulóban a perui Zambranót, a másodikban pedig a japán Tsurutát „tusolta be”, majd a magyar Csatári Józseffel került össze, ám a mérkőzésvezető mindkettőjüket leléptette passzivitás miatt. A bolgár Tomov ellen már az érem volt a tét, de a blagoevgradi izomkolosszus gyorsan „két vállra fektette” a zentai fiú éremről szőtt álmait. Szemerédi így a végelszámolásnál a 4.-5. helyet osztotta Csatári Józseffel, a kötöttfogás. 100 kg feletti kategóriában. Az olimpiai bajnoki címet a szovjet Roscsin nyerte. Szemerédi István tanúja volt az ötkarikás játékok legsötétebb történetének, a müncheni túszdrámának. Így emlékszik: „Amikor egyik nap mentünk vissza a szobánkba, tárva-nyitva találtuk az ajtóinkat, egyenruhás emberek fogadtak bennünket, és biztosítottak afelől, hogy vigyáznak ránk. Ekkor értesültünk a történtekről. Az ablakból láttuk a fegyveres terroristákat sétálgatni., fölöttünk helikopterek röpködtek, a háztetőkön mesterlövészek voltak. Megrázó történet.” Szerencsére az olimpiai eszme győzedelmeskedett a terror esztelensége felett. A játékok folytatódtak… 1976-ban, a kanadai Montrealban találkoztak a világ legjobb sportolói. Jugoszlávia 14 sportágban 88 sportolót nevezett. A versenyzők hozták a már – már megszokott érem számot. Két arany született: Momir Petković (birkózás) és Matija Ljubek (kajak-kenu), ezüstérmes lett Ivan Frgić (birkózás), Tadija Kačar(ökölvívás) és a férfi kosárlabda-válogatott, míg a bronzérmesek táborát a bokszoló Ace Rusevski és a cselgáncsozó Slavko Obadov alkották. Egy magyar volt a „plávik” csapatában, a zimonyi születésű HEGEDŰS JÁNOS (1955-), a Mladost Zemun, majd a belgrádi Crvena Zvezda hármasugrója. Az 1973as duisburgi EB-n 6., az 1976-os celjei Balkán – bajnokságon 2., az 1981-es wolverhamptoni európai csapatbajnokságon 1.hely (16.45 m-es egyéni csúccsal), athéni EB-n 10., a milánói fedettpályás Eb-n, 6. helyezett. Olimpiai szereplése messze a alulmúlta várakozásait. A selejtezőben, 16.03-at ugorva a 17. helyen végzett. A hármasugrást a szovjet Szanyejev nyerte. Míg a montreali olimpiát az afrikai országok nagy részének bojkottja is jellemezte, addig a négy évvel későbbi moszkvai játékokat az afganisztáni katonai beavatkozás miatt távolmaradó USA, Japán, Kanada, NSZK és még néhány ország távolmaradása

árnyékolta be. Természetesen a jugoszláv csapat jelen volt és három magyar nemzettársunkkal a soraiban sikeresen szerepelt. ILÉS KATICA (1946-) kézilabdázó Eszéken született és itt kezdett kézilabdával foglalkozni a Grafičar nevű egyesületben. Innen a szintén eszéki ŽRK Osijekba szerződik, ahol további karrierje nagy részében játszik. Legnagyobb klub-sikereit is itt éri el: 1982-ben Kupagyőztesek Európa Kupáját nyer az Osijekkel (a döntőben a Budapest Spartacus ellen győznek). E siker után Japánba szerződik az Omron csapatához. Válogatott pályafutása 1963-ban kezdődik és 17 évig a nemzeti csapat oszlopos tagja, 1973tól csapatkapitányként. Az 1971-es holland rendezésű világbajnokságon ezüstérmes, a két évvel későbbi jugoszláviai VB-n pedig aranyérmet nyer. A moszkvai olimpia női kézilabda küzdelmeiben mindössze hat csapat indult, öt európai (Szovjetunió, NDK, Magyarország, Jugoszlávia, Csehszlovákia) és egy afrikai (Kongó Brazzaville). Érdekes, hogy a résztvevő államok közül ma már csak egy ország viseli a Moszkvában használt nevét. Jugoszlávia az első fordulóban, „a mindenki mindenkivel” elv alapján lebonyolítandó tornán, Magyarországgal csapott össze és fölényes győzelmet aratott (19:10). A második meccsen már a „plávik” kezében volt a győzelem a főesélyesnek tartott NDK-beli lányok ellen, de az utolsó pillanatban kapott gól a 15:15-ös döntetlent jelentett. Következett egy fölényesen megnyert összecsapás a csehszlovák válogatott ellen (25:15), majd a sorsdöntő mérkőzés a házigazdával, amit a későbbi aranyérmes szovjet lányok 18:9-re nyertek. Az utolsó meccs Kongó ellen a fölényes győzelemről (39:9) szólt, amivel a jugoszláv lányok bebiztosították az ezüstérmet. Ilés Katica 34 évesen, a csapat legidősebb játékosaként, játszott minden találkozón és 9 góllal terhelte az ellenfelek hálóját. Az olimpia után, visszavonulva a címeres meztől, 201 válogatott fellépésen 345 gólt könyvelhetett el. Később az edzősködéssel is megpróbálkozott: a japán válogatottnál dolgozott segédedzőként, majd az eszéki utánpótlást irányította. A tornatanárként is dolgozó hölgy 1999-ben horvát állami életmű-díjat kapott. A Horvát Olimpiai Bizottság Matija Ljubek – díjával 2007-ben tüntették ki. A női kézilabda csapat mellett ezüstérmes lett a vízilabda-válogatott és a férfi kétpárevezős, bronzot nyert Šaban Seidi szabadfogású birkózó, Radomir Kovačević cselgáncsozó és a női kosárlabdázók. A legfényesebb érmet az ökölvívó Slobodan Kačar nyakába akasztották és többéves próbálkozás után felértek a csúcsra a férfi kosarazók is. Az érmesek sikerei mellett persze történt még egy s más Moszkvában. A magyarkanizsaiak CSABA FERENC (1954–2008) sikereiért szoríthattak, aki a Tisza-parti város egyetlen olimpikonja. A könnyűsúlyban induló, Adorjánról származó birkózó legyőzte a francia

Lacaze-t, majd kikapott a bolgár Atanaszovtól és a későbbi olimpiai bajnok román Rusutól. A sérülten küzdő kanizsai sportoló számára ezzel befejeződtek az ötkarikás játékok. Az 1979-es San Diego-i VB-n 5. helyezést ért el, az ugyanabban az évben megrendezett Mediterrán-játékokat pedig megnyerte. Ötször volt országos bajnok. Legnagyobb sikerének mégis azt tartotta, amikor már sportmunkásként hozzájárulhatott a magyarkanizsai Potisje birkózó-klub csapatbajnoki címéhez. 2008-ban 54 évesen ragadta el a halál. Emlékét – többek között – a rangos Csaba Ferenc birkózó–emlékverseny őrzi. Kalandos olimpiai pályafutását az orosz fővárosban kezdte meg KASZAP KÁROLY (1954) adai születésű váltósúlyú birkózó. A sportág alapjaival viszonylag későn, 16 évesen, kezdett ismerkedni, méghozzá Magyarkanizsán, ahová középiskolai tanulmányai révén került. Újhelyi Lászlónak köszönhetően gyorsan elsajátította a birkózás csínját-bínját és hamarosan Budapesten találjuk, ahol egyetemistaként a BVSC színeiben pallérozódik. 1979-től az időszak legjobb birkózóit tömörítő szabadkai Spartacusba szerződik. Innen kerül be a Moszkvába utazó olimpikonok közé, a játékokon viszont nem tud maradandót alkotni. Először a bolgár Sopov veri meg, majd a később aranyérmes, a magyarországi Kocsis Ferenc, küldi végleg a lelátóra.

Aranyos Kalifornia Az 1984-es szarajevói téli olimpia évében, 52 év után, ismét Los Angeles látta vendégül a földkerekség legjobb sportolóit. Pontosabban csak a világ legjobbjainak felét, hiszen a szovjet-barát államok bojkottálták a nyári olimpiai játékokat. Olyan sportnagyhatalmak maradtak távol, mint a Szovjetunió, NDK, Magyarország, Kuba, Csehszlovákia. Itt volt viszont a román csapat, Kína és a „különutas” Jugoszlávia nagy reményekkel induló delegációja is. A keleti, a sportban hagyományosan erős, nagyhatalmak távollétében a jugoszláv csapat történetének legsikeresebb szereplését produkálta. Hét arany, négy ezüst és hét bronz – ez minden idők legeredményesebb jugoszláv szereplése. Aranyérmes Anton Josipović ökölvívásban, a kenu kettes 500 m-en (Ljubek, Nišović), a kötöttfogású birkózó Vlado Lisjak és szabadfogásban Šaban Trstena, a vízilabdaválogatott és férfi és női kézilabda-válogatott. Ezüstérmet nyert a kenu kettes 1000m-en, Milan Janić kajak egyes 1000 m-en, Redžep Redžepovski ökölvívásban, Refik Memišević birkózásban. Bronzérmet szerzett a férfi kosárlabda- és labdarúgóválogatott, Mirko Puzović és Aziz Salihu bokszolók, a férfi kétpárevezős, Šaban Seidi birkózó. Az éremhalmozásból egy zentai fiatalember is kivette a részét, TÖRTEI JÓZSEF (1960-) bronzérmével előkelő helyet vívott ki magának a zentai sportélet igencsak gazdag kincsestárában. gazdag Nyolcévesen lépett először szőnyegre a hagyományokkal rendelkező Zenta Birkózóklubban, ahonnan tehetségének és kivételes erejének

köszönhetően gyorsan az ismert és elismert jugoszláviai birkózók közé került. Első egyéni országos bajnoki címét 1981-ben Nagybecskereken nyerte. Los Angeles előtt már négyszeres egyéni országos bajnoknak mondhatta magát. 1983-ban és 1984-ben a Zenta csapatával csapatbajnoki címet is ünnepelhetett. Emellett jó jel volt a Kijevben megszerzett ezüstérem is az 1983-as VB-ről. Az olimpiai küzdőtérre augusztus elsején lépett, és ha már ott volt, akkor két vállra fektette a nyugat-német Gerdsmeiert, a második fordulóban a japán Fujita ellen pontozással diadalmaskodott. A hazai színekben vitézkedő Gibson ellen már a legfényesebb érem volt a tét. 15 másodperccel a mérkőzés vége előtt még a Tisza-parti Kolosszus vezetett 2:0-ra, de ekkor egy pillanatnyi megingás is elegendő volt, hogy az amerikai fogást találjon rajta és 3:2-re megfordítsa az állást, így Törteinek a görög Poikilidisz elleni győzelem a bronzérmet jelentette. Azt, hogy a délvidéki magyarság legsikeresebb olimpiai sportága a kötöttfogású birkózás, bizonyítja a sok-sok magyar nemzetiségű „szőnyegvitéz”, akik a jugoszláv csapat tagjaiként, beírták nevüket az olimpiák krónikájába. A Törteihez hasonlóan zentai KOPASZ KÁROLY (1958) is nagy reményekkel telve érkezett Kaliforniába. tizenöt éves korában Karrierjét viszonylag későn, kezdte és már ekkor -1973-ban – mélyvízbe dobták a gondokkal küzdő Zenta felnőtt csapatában. Természetesen, tapasztalat híján, minden bajnoki mérkőzését elveszítette, de ez nem szegte kedvét, szorgalmasan edzett és hamarosan kezdte kamatostól visszaadni az adósságot az őt korábban legyőző ellenfeleknek. A Zenta és a Spartacus Szabadka tagjaként hatszor ünnepelhetett bajnoki címet. Az EB-ken és VB-ken elért helyezéseivel, illetve az 1983-as Mediterrán játékok bajnokaként a nemzetközi mezőnyben már sokat próbált harcosnak számított az olimpiai küzdelmekben, viszont nem tudta hozni a benne rejlő potenciált és kettős vereséggel (a görög Pozidisztól és az olimpiát végül megnyerő amerikai Frasertől) búcsúzni kényszerült. A Moszkvából már ismerős KASZAP KÁROLY 29 évesen második olimpiájára érkezett az angyalok városába. Az elmúlt évek nagy csatáinak tapasztalatától felvértezve, a világversenyeken már-már megszokottá váló bronzérmekkel a tarsolyában, most győzni jött az olimpiára… Igen, azok a bronzérmek… Volt belőlük néhány: 1981 VB Oslo, 1982 VB Katowice, 1983 VB Kijev és bronzérem volt a jutalma az 1983-as EB-n is. Tehát óriási volt a vágy, hogy végre sikerüljön egy világversenyről fényesebb érmet is hazavinni. Persze a spliti és casablancai Mediterrán-játékokon szerzett aranyak szépen csillognak, de a népszerű Karlo egy olimpiai aranyéremre vágyott. Ebben a törekvésében először a marokkói Tahir próbálta megakadályozni, Karcsi viszont fölényesen győzött, aztán következett a kolumbiai Salas, aki szintén nem tudott nagyobb ellenállást kifejteni. A 3. fordulóban szabad volt, a negyedikben pedig az ősi vetélytárs, a román Rusu került az útjába, akitől nagy csatában kikapott és az utolsó fordulóban hiába verte meg a

későbbi győztes finn Salomakit, körbeverés miatt végül be kellett érnie az ötödik hellyel. Az olimpia után két évvel úgy döntött, hogy szerencsét próbál Kanadában és az adaiak második legnagyobb városában, Guelph-ben telepedett le, ahol edzősködni kezdett, de az aktív sportolásnak se fordított hátat. Olyannyira nem, hogy 1992-ben Barcelonában, immár a kanadai birkózó-válogatott tagjaként, ismét részt vesz az ötkarikás játékokon. Új hazája színeiben először a magyar Takács Jánost győzi le, majd az amerikai West ellen diadalmaskodik, de a szám későbbi aranyérmese a Független Államok Közössége színeiben versenyző Iskandarjan és a francia Riemer már túl nagy falat volt neki. Aktív pályafutását 1996-ban fejezte be, jelenleg egy kanadai gimnáziumban tanít.

Utoljára együtt A titói Jugoszlávia utolsó olimpiai fellépésére Dél-Korea fővárosában, Szöulban, kerül sor, ahol utoljára küzdenek egy zászló alatt a szerb, horvát, bosnyák, szlovén, macedón, montenegrói, albán nemzetiségű és a délvidéki magyar sportolók. A müncheni játékok óta először volt teljes a mezőny, ezúttal nem került sor átfogó bojkottra. Igaz, néhány ország (Kuba, Etiópia, Észak-Korea, Albánia) most is távol maradt, de az igazi nagyhatalmak, az Egyesült Államok, a Szovjetunió és az NDK (mindkettő utoljára ezen a néven), Nagy-Britannia, az NSZK (Barcelonától már az egyesített Németország színeiben) ismét összemérhették tudásukat az olimpiai láng fényénél. WILD ELEONÓRA (1969-) Topolyán született, ahonnan szüleivel Szabadkára költöztek és ott a Spartacus kosárlabda-csapatában sajátította el a kosárlabdázás alapjait. Az 1987-es zágrábi Universiadén győztes jugoszláv együttesnek még nem tagja, de a szöuli olimpiára készülő keretnél már számolnak, az akkor már a belgrádi Crvena Zvezdában játszó 19 éves játékos nevével. Az olimpiai női kosárlabda-torna első mérkőzésén, a Kína ellen 56:53-ra megnyert találkozón, még nem lép pályára az olyan jól csengő nevek által fémjelzett „júgó” csapatban, mint Arbutina, Lelas, Nakić, Mujanović. A következő fordulóban már pályán van az USA ellen, de nem tud segíteni a jobban játszó, címvédő amerikaiak lehengerlő játéka ellenében (74:101). A továbbjutásról döntő mérkőzésen Csehszlovákia az ellenfél. Wild ismét pályára lép a 69:57-re megnyert összecsapáson. Az elődöntőben a szovjeteket legyőző Ausztrália következik, akikkel a jugoszláv lányok öldöklő csatát vívnak és végül az utolsó pillanatban dobott kossal 57:56-ra győznek. A döntőben ismét az amerikai válogatott áll a lányok útjába és egy sokkal kiegyensúlyozottabb mérkőzésen, tisztes vereség (70:77) a vége. Az olimpiai ezüstérem a jugoszláv női kosárlabdázás legnagyobb sikere. A fináléban Wild Eleonóra ismét játéklehetőséget kap és ezt 3 ponttal hálálja meg. A fiatal, tehetséges játékos Szöul után is a válogatott tagja marad és ezüstérmet nyer az 1990-es malaysiai VB-n és az egy évvel

későbbi izraeli EB-n is. Az ország szétesésével, darabjaira hullik a kiváló női kosárlabda-generáció, és hússzoros válogatottsággal rendelkező Wild Eleonóra messzire sodródik a nemzeti csapattól. Később játszik Diósgyőrben illetve a német WEMEX Berlin és Wildcats Aschaffenburg csapatában is. A budapesti születésű POLYÁK ESZTER (1952-) a szabadkai Integral sportlövő egyesület versenyzőjeként utazhatott az ázsiai metropoliszba. Légpisztoly kategóriában a várakozástól némileg elmaradva 373 körös eredményt sikerült elérnie, ami a 25. helyhez volt elegendő a 37 fős mezőnyben. A versenyt, a sportág későbbi nagyasszonya, Jasna Šekarić nyerte. Polyák Eszter indulhatott a sportpisztoly 25 m-es versenyszámában is, ahol 580 körrel, a 18. lett 35 sportlövőnő versengésében. Olimpiai bajnok címet a szovjet Szalukvadze szerzett. A 80-as évek második felének egyik legjobb kézilabda-játékosa, nemcsak jugoszláv, hanem világviszonylatban is, az adai GALIC ZITA (1962-) a helyi Halász József kézilabda – klub játékosa volt. A kézilabdával már kisgyermek korában megismerkedett és már 12 éves kora előtt az adai klub felnőtt csapatának a tagja lehetett. Kivételes tehetségét jelzi, hogy a jugoszláv nemzeti válogatottban már 1979-ben, 17 évesen, bemutatkozott. Közben a junior szelekcióval az 1979-es pristinai VB-n bronzérmet, az 1981-es kanadai rendezésű világbajnokságon pedig ezüstérmet szerzett. Az 1982-es budapesti felnőtt VB-n már tagja a bronzérmes csapatnak, de az 1984-es olimpiai aranyérmes keretből kimarad súlyos kézsérülése miatt. Hogy milyen formában volt a visszatérését követően, jól mutatja, hogy az 1984/85-ös idényben Európa legjobb góllövőjének választják meg 288 góllal. Nagy kár, hogy ki kellett hagynia Los Angelest, hiszen ő lehetne az egyetlen magyar nemzetiségű olimpiai bajnok a kézilabdázók teljes mezőnyében… Szöulban viszont már a jugoszlávok egyik aduásza éppen Galic Zita volt, akit 1987-ben Vajdaság legjobb sportolójának választottak. Az ázsiai rendezésű ötkarikás ünnepen már részt vett a bombaerős szovjet és cseh kézilabda-iskola is, akik Los Angelesből hiányoztak, nem beszélve a dél-koreaiak hihetetlenül kontrázó alakulatával, akik a hazai pálya előnyeit élvezték. A jugoszláv lányok Szöulba vezető útja sem volt nehézségektől mentes. Az 1986-os hollandiai világbajnokságon csak hatodikak, és így selejtezniük kell az egyetlen fennmaradó olimpiai helyért. A szófiai B világbajnokságot sikerül megnyerniük (23:20 Románia ellen) és így megváltják a Dél-Koreába vezető repülőjegyet. Az olimpiai bemutatkozás jól sikerült – 19:18-ra győzték le az USA csapatát – habár úgy tűnt még igencsak tartalékolják az erejüket. A második mérkőzésen már a házigazda koreaiak ellen kijött a lépés és sikerült 22:19-re hozni a meccset. Galic Zita mindkét találkozón 5 góllal járult hozzá a sikerhez. A harmadik fordulóban következtek a kellemetlen csehszlovákok és győztek is 21:17-re, de a körbeverés miatt öt góllal kellett volna nyerniük, hogy ne essenek ki (Galic 4 gólt dobott). Végül Jugoszlávia és Dél-Korea

jutott tovább a döntős csoportba, Galicék 2 pontot vittek, míg az ázsiaiak pont nélkül folytatták. A másik csoportból a szovjetek és a norvégok 1-1 ponttal érkeztek a befejező küzdelmekre. A döntős csoportban első akadályként a szovjet együttes tornyosult a „jugók” elé és a „zbornaja” győzött is 18:15-re (Galic öt gólja ellenére). A másik meccsen a dél-koreaiak 23:20-ra verték a norvégokat és ezzel igencsak izgalmassá tették az utolsó fordulót, amely előtt a Szovjetuniónak 3, Jugoszláviának és Dél-Koreának 2-2, Norvégiának pedig 1 pontja volt. Az utolsó meccsen egy esetleges jugoszláv győzelem biztos ezüstöt jelentett volna, de a kezdeti fölényes vezetés fokozatosan elolvadt és az északiak végül 20:15-re diadalmaskodtak, és ezüstérmet szereztek. Zita ezen a fontos meccsen 3 gólt jegyzett. Sajnos döntő helyzetben hetest hibázott. Az aranyérem, óriási meglepetésre, a koreai lányok nyakába került, akik fordulatos csatában 21:19-re győzték le a végül bronzérmet szerző szovjet válogatottat. Az olimpia után Galic Zita a francia Metz együttesébe szerződött, ahol négy bajnoki és két kupagyőzelmet szerez. Ötszörös jugoszláv és ötszörös francia gólkirály. Manapság Franciaországban tevékenykedik sportmenedzserként. A férfi kézilabda-válogatottban is volt egy kiváló magyar fiatalember, a bezdáni HOLPERT JÓZSEF (1961-), aki a Duna-parti kisvárosból eljutott a világ tetejére, hiszen az 1986-os svájci rendezésű VB-n a jugoszláv válogatott aranyérmet szerzett, soraiban a cservenkai Crvenka csapatának kiváló balszélsőjével. A világbajnoki címig, azonban, hosszú út vezetett. A bezdáni Testvériség-egység Általános Iskola pionírcsapatában tűnt ki, ahol Csonti Rudolf testnevelő tanár egyengette útját. A bajnoki kézilabda mérkőzések hangulatát először a helyi Grafičar csapatában érezhette meg. Innen vezetett az útja a stabil első ligás Cservenkába. Az 1981-es portugáliai ifjúsági világbajnokságon aranyérmet szerzett. Hamarosan bekerült a felnőtt nemzeti csapatba is és a csapatkapitánya is volt a Vujović, Portner, Kuzmanovski, Basić neve által fémjelzett arany-generációnak, amely a zürichi VB döntőn, Magyarországot legyőzve, elhódította a világbajnoki címet. A Szöulba címvédőként utazó válogatottnak is oszlopos tagja. Nagyok voltak az elvárások Abas Arslanagić szövetségi kapitány csapatával szemben, ám a lebonyolítási rendszer – csak a csoportelső játszhatott az aranyért – nem engedett hibázási lehetőséget. Az A csoportba kerülő Jugoszláviának, a szovjetek, Izland, az USA, a svédek és Algéria voltak a csoportellenfelei. A legveszélyesebb ellenféllel, a svájci VB-n alaposan leszerepelő szovjet csapattal, már az első mérkőzésen sok minden tisztázódott. A „vörösök” 24:18-as győzelme után Vujovićék elveszítettek minden esélyt a címvédésre, de meg kellett nyerni a többi mérkőzést, hogy legalább a bronzérem meglegyen. Az amerikaiak legyőzése nem jelentett problémát (31:23, Holpert 3 góljával), Algéria ellen alig a falig (23:22, a bezdáni ász 4 góljával), majd két északi csapat következett: Izland (19:19) és Svédország (25:21). Holpert mindkét mérkőzésen háromszor „köszönt be”. Ez az

eredménysor a csoport második helyét jelentette és jöhetett a VB döntő ismétlése, ezúttal a bronzért. S csakúgy, mint két évvel azelőtt, most is a „kékek” voltak a jobbak (27:23, Holpert 2 gólt dobott és így 15 góllal zárta olimpiai szereplését). Holpert Józsefet 1988-ban Vajdaság legjobb férfi sportolójának választották meg. Játékos-karrierjét szeretett Bezdánjának Grafičarjában fejezte be 48 éves korában. A válogatottban 129 mérkőzésen 237 gólt szerzett. Fia, Holpert József junior, apja nyomdokain halad, válogatott kerettag és a magyar NB 1-es Orosháza kézilabdázója. Természetesen a szöuli olimpia se múlhatott el, kiváló Tisza-menti birkózók nélkül. SZABÓ PALÓC NÁNDOR (1960-) Zenta város pereméről jutott el a világhírnévig, kivételes tehetségének és egyedülálló munkabírásának köszönhetően. Tizenkét évesen kezd edzeni, és hamarosan megnyeri a vajdasági bajnokságot. Első edzői Nikola Vukov és Horváth László voltak. Tizennyolc évesen már a válogatott tagja lesz és a szövetségi kapitány, Horváth István kezei között pallérozódik tovább. Már a Los Angeles-i olimpiára neki kellett volna utaznia, hiszen a helyette beválogatott Vlado Lisjakkal szemben 12:6-os volt a mérlege és az olimpiai évben is pozitív egymásközti mutatóval rendelkezett. A történtekre így emlékszik vissza: „A játékokon való részvételről döntő meccsen megvert, de nem tiszta körülmények között. A bírók nekem akarták adni a pontokat, mire Milan Nenadić akkori szövetségi kapitány – egyben Lisjak klubedzője – elkezdett velük veszekedni és elvették tőlem a pontokat. Itthon maradtam. Egy este azt hallom a rádióban, Vlado Lisjak bejutott az olimpiai döntőbe. Azon az éjszakán alig bírtam aludni, az járt a fejemben, hogy nekem kellene ott lennem. Másnap reggel mentem edzésre és a szurkolók azzal fogadtak, mit szólok, hogy Lisjak megnyerte az olimpiát? Akkor, ezentúl az olimpiai bajnokot fogom megverni – válaszoltam”. A könnyűsúlyú zentai fiúnak azonban nem sokáig volt ideje azon gondolkodni, hogy mi lett volna ha. Évről-évre sorjáztak a nagy világversenyek és volt alkalom bizonyítani a birkózó-társaknak, edzőknek, szurkolóknak egyaránt. 1987 kiváló év volt a népszerű Nándi számára. A Szíriában megtartott Földközi-tengeri játékokon ő vihette a jugoszláv csapat zászlóját, és ha már ott volt, az aranyéremnél nem adta alább. A másik világraszóló sikere a franciaországi Clermont-Ferrand-ban megszerzett ezüstérem volt (a szovjet Abajevtól kapott ki a döntőben), amely után már nem lehetett kihagyni az olimpiai válogatottból. A szöuli játékokon első mérkőzését elveszítette a későbbi bronzérmes finn Sipilátol, de aztán a marokkói Souaken és az NSZK-beli Pasarelli is lógó orral hagyta el a birkózószőnyeget. A negyedik meccsén viszont a japán Okubo ellen nagy csatában alulmaradt és kiesett. A könnyűsúly küzdelmeit a szovjet Dzsulfalakjan nyerte. Szöulban immár második olimpiáján vehetett részt a „zentai emelődaru”, azaz TÖRTEI JÓZSEF, aki a Los Angeles-i bronz után joggal álmodhatott még fényesebb éremről. Az athéni EB cím 1986-ból és az 1988-as norvégiai EB ezüstérem után, mint az ötkarikás játékok egyik legnagyobb esélyeseként számoltak vele. Az első

meccseken, a csehszlovák Masár és a japán Fukube még nem okozott nagyobb gondot, a harmadik fordulóban aztán következett a címvédő, a veterán román Andrei, akit gigászi csatában sikerült legyűrni és ezzel megnyílt az út a sikerek felé. A lengyel Wronski azonban másképp gondolta és szoros harcban Törtei fölé kerekedett. Következett a szovjet Gedehauri és egy 4:0-s pontozásos győzelem, ami után az amerikai Koslowski elleni esetleges győzelem már érmet jelentett volna. Nem sikerült győzni és megismételni vagy túlszárnyalni a Los Angeles-i érmes helyezést, de az ötödik hely így is megsüvegelendő. A 9 egyéni és két csapatban elért jugoszláv bajnoki címmel büszkélkedő Törtei a német Schwarzwald birkózójaként vonult vissza és manapság a zentai sportélet aktív funkcionáriusa és egy hangulatos éttermet vezet Zenta déli kijáratánál. A nagy Jugoszlávia utolsó aranyérmét a férfi vízilabda-csapat szerezte a szöuli olimpia utolsó előtti napján. Korábban már a sportlövők is „bearanyozódtak” Jasna Šekarić és Goran Maksimović révén. A négy ezüstérem a férfi és női kosárlabdaválogatott, illetve Šaban Trstena szabadfogású birkózó és a Lupulesku/Primorac férfi asztalitenisz-páros nevéhez fűződik. Az öt bronzérmet Šekarićon kívül,Damir Škaro ökölvívó, a kormányos nélküli evezős-páros (Prešeren , Mujkić), a Perkučin/Fazlić női asztalitenisz-páros és a férfi kézilabda-válogatott szerezte. A következő években sötét felhők gyülekeznek a jobb sorsra érdemes „bérces Balkán” egén és hamarosan elszabadulnak az évtizedekig elfojtott indulatok és a sport is sokszor majd a politikai dac és a felhevült nemzeti érzések szolgálatába áll.

Háborúk, szankciók, olimpiák A szöuli és barcelonai olimpiák között mozgalmas politikai változások mentek végbe a világban. 1991 végére, tizenöt tagállamra esett szét a Szovjetunió. Egyik oldalról Litvánia, Lettország és Észtország már független államként vett részt a XXV. nyári olimpián , míg a többi 12 függetlenedett állam közös csapatként indult, Független Államok Közössége (FÁK) néven. Nem volt már NSZK és NDK sem, a két német csapat Németország zászlaja alatt egyesült. Az egykori Jugoszlávia területén bekövetkezett függetlenedési törekvés már egy sokkal szomorúbb történet. A bomlási folyamat már a 80-as években beindult és a nagyszerb hegemónia és centralizmus szemben állt a gazdaságilag fejlettebb nyugati részek önállósulási törekvéseivel, valamint a koszovói albánság nemzeti ébredésével és a köreiben végbemenő demográfiai robbanással. Jugoszlávia felbomlása elkerülhetetlen volt, miután 1991-ben Szlovénia, Horvátország és Macedónia népszavazáson döntött a függetlenségről, 1992-ben Bosznia-Hercegovinát is önálló államként ismerték el. Ugyanebben az évben Szerbia és Montenegró szövetségi államot hozott létre Jugoszláv Szövetségi Köztársaság néven. Az 1991-ben kitört véres polgárháború Szlovéniában kezdődött, innen áttevődött Horvátországba, hogy aztán Boszniában mutassa meg legembertelenebb arcát. Az agresszív, Slobodan

Milošević neve által fémjelzett, szerb háborús politika ellen a nemzetközi közösség szankciók sorozatát vezette be, ami kihatott a jugoszláv sportra is. Mivel a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságot az ENSZ szankciói sújtották, ezért a barcelonai olimpián, a jugoszláv sportolók, csak független résztvevőkként szerepelhettek (Independent Olympic Participants – IOP), az országuk elnevezése és nemzeti jelképei nélkül, csak és kizárólag egyéni sportágakban. Mivel még nem alakult meg a nemzeti olimpiai bizottságuk, a macedón sportolók sem versenyezhettek saját zászló alatt. Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Szlovénia sportolói viszont már teljes jogú résztvevői voltak a katalán fővárosban rendezett játékoknak, nemzeti jelképeikkel és országuk neve alatt indulhattak. A csonka Jugoszlávia 52 sportolója 13 versenyszámban vett részt. Míg az „egyéni résztvevők” megnyitó ünnepségen sem lehettek jelen, addig a szlovén, bosnyák, horvát, észt, lett, litván csapatok tagjai a bevonuláskor hatalmas tapsot kaptak a barcelonai nézőközönségtől. Az olimpiai szereplés tekintetében is óriási visszaesés volt tapasztalható. A melbourne-i olimpia óta először fordult elő, hogy nem szerzett aranyérmet a jugoszláv csapat. Egy ezüst és két bronz volt a barcelonai mérleg, mindhárom érmet a sportlövők szerezték. Jasna Šekarić ezüstérme és Stevan Pletikosić bronzérme mellett, és a magyar csapat remek szereplésén kívül, ezekben a nehéz időkben a vajdasági magyarságnak is volt oka örömre, hiszen a zombori BINDER ARANKA (1966-) a légpuska döntője után a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Gyermekkorában több sportágat is kipróbált, már 15 éves mikor fizikatanárának, Búzási Lászlónak, a tanácsára sportlövészettel kezdett foglalkozni. Ettől kezdve karrierje gyorsan ível felfelé. Sokat köszönhet edzőjének Josip Trnkonak is. Az újvidéki Novi Sad 1790 sportlövő klub tagjaként és a müncheni világ-kupa győzteseként utazik Barcelonába. 1992-ben már százszoros válogatott és hat érme van a Balkán-bajnokságokról is. Az olimpiai légpuska verseny selejtezőjéből az ötödik helyen jut a döntőbe (393 körrel), csak egy körrel lemaradva a dobogót jelentő harmadik helytől. A döntőben még jobb teljesítményt nyújtva lép előre-csak a későbbi győztes koreai Jeo teljesít jobban nála. A végén, alig lemaradva a második helytől, 495.1 körrel megszerzi a bronzérmet. A fiatal vajdasági hölgy nyakába Albert monacói herceg által akasztott bronz volt a harmadik Jugoszlávia első olimpiai érme. A sikeres sportlövő válogatottnak volt Szöul után ismét tagja POLYÁK ESZTER. A jugoszláv olimpiai csapat korelnökeként, pár nap híján negyvenévesen, a tisztes helytállás lehetett az elvárás tőle és hogy segítse a fiatal sportlövőket. A légpisztoly versenyének selejtezőjében a sereghajtó 42. helyen végzett és ezzel búcsúzott az ötkarikás játékoktól. A döntő előtt vezető Šekarić lecsúszott a második helyre a FÁK színeiben versenyző Dobrancseva-Longvinyenko mögé.

A barcelonai birkózó szőnyegen is folyt a nagyüzem. A Katalán Nemzeti Testnevelési Intézet sportcsarnokába kilátogató szurkolók parázs csatákat élvezhettek, olyan bajnokokkal, mint Fadzajev, Baumgartner, Farkas vagy Karelin. SZABÓ PALÓC NÁNDOR a saját bőrén tapasztalta meg, hogy 1988 óta mekkorát fordult a világ. Míg Koreában a jugoszláv küldöttséget a tenyerükön hordozták a szervezők, és általános szimpátiával viseltettek irántuk a sportolók és a nézők egyaránt, addig a katalán nagyvárosban igencsak éreztették velük, hogy egy nemzetközi kiközösítéstől sújtott, agresszív háborút viselő országból érkeztek. Persze Nándi és társai a legkevésbé sem voltak ludasak a politikusok piszkos háborús játszmáiban. A zentai fiú is csak tette a dolgát, megpróbált helyt állni olyan időkben, amikor otthon a háborús hátországban mindennaposak voltak a mozgósítások, az infláció pedig világrekordokat döntögetett. A barcelonai olimpián pedig el kellett felejteni a háborút, a szankciókat, itt teljesíteni kellett. Az 1992-ben, a nagybecskereki Proleterrel harmadszor is országos csapatbajnoki címet elhódító Szabó Palócnak, nem volt szerencséje a sorsolásnál. Az első fordulóban mindjárt a francia színekben versenyző Európa-bajnok Yalouzzal került össze és a végül ötödik helyezett, marokkói születésű fiú, pontozásos győzelmet aratott, és ezzel nehéz helyzetbe hozta a zentai bajnokot. A következő összecsapást a kiváló formában lévő Repka Attila ellen vívta. A magyar – magyar párharcot a miskolci fiú bírta jobban és 10:1-es pontozásos vereséget mért a vajdasági kiválóságra. Repka felállhatott a dobogó legmagasabb fokára, Szabó Palóc Nándor pedig búcsúzott az olimpiai küzdelmektől, de nem fordított hátat a birkózásnak. Barcelona után jó pár évig kifelejtették a válogatott névsorolvasásánál, de a népszerű Nándinak a tarsolyában volt még pár nagy dobás. Az 1997-es Bariban rendezett Földközi-tengeri játékokon 37 évesen diadalmaskodott. Ebben az évben szerezte utolsó egyéni országos bajnoki címét. Az Újvidéken megszerzett országos első helye a tizenegyedik volt a sorban, az elsőt még Zágrábban szerezte 1983–ban (1985 és 1993 között kilencet zsinórban). 40 éves kora után sem hagyott fel az aktív sportolással a sokoldalú sportember: 2001-ben nyerte első világbajnoki címét a Székesfehérváron rendezett veterán-világbajnokságon, amit még további három VB cím követett. Közben 1994 és 2003 között edzőként is tevékenykedett szeretett klubjában, és olyan zentai ászokat nevelt ki, mint Futó, Mijatov, Frísz, stb. 2002 és 2007 között edzőként dolgozott a junior és felnőtt nemzeti csapatnál és munkáját számos világversenyen elért érem fémjelzi. Jelenleg a zentai Sportszövetség tömegsportért felelős megbízottjaként dolgozik. A véres balkáni testvérháború horvátországi és boszniai fejezete az 1995-ös daytoni békeszerződéssel ért véget, és ezzel feloldották az ENSZ szankcióit, amivel lehetővé vált, hogy a szerbiai és montenegrói sportolók is teljes mellszélességgel visszatérhessenek a nemzetközi sportéletbe. Az 1992-es egyéni részvételt a két évvel

későbbi lillehammeri téli olimpián már teljes kizárás követett. Az 1996-os atlantai játékokra viszont már Jugoszlávia is meghívást kapott és versenyzői nem csak egyéni sportágakban, hanem a hagyományosan sikeres labdajátékokban is képviselhették a Szerbiára és Crna Gorára korlátozódott országukat. A jugoszláv csapat 13 sportágban nevezett összesen 68 versenyzőt, akik között ott volt a barcelonai bronzérmes BINDER ARANKA is, aki légpuska és a standardpuska versenyszámokban indult. A „zombori stílussal”- mindkét szemét nyitva tartva - lövő kiváló sportlövő a két neves újvidéki edző, Branislav Lončar és Juhász János, segítségével vált igazán a céllövő világ-elit tagjává. A légpuska verseny selejtezőiben épphogy lemaradt a nyolcas-döntőről, hiszen 393 körrel a 9. helyen végzett. A döntő után a lengyel Renata Mauer „aranyozódott be”. A standardpuska összetett versenyében, Aleksandra Ivošev révén, megszületett a Montenegró és Szerbia alkotta Jugoszlávia első aranyérme és milyen érdekes, hogy Aranka ennél az emlékezetes pillanatnál is jelen lehetett. A rövid életű harmadik Jugoszlávia első érmese a 22. helyen végzett az első arany születésénél. A titói Jugoszlávia szétesése érzékenyen érintette az egykori tagállamok sportéletét is. Már nyoma se volt a szöuli vagy Los Angeles-i éremhalmozásnak. Az önállósult, ex-jugoszláv tagköztársaságok atlantai éremtermése a következőképpen alakult: Jugoszlávia 1 arany 1 ezüst 2 bronz, Horvátország 1 arany 1 ezüst, Szlovénia 2 ezüst. Bosznia-Hercegovina és Macedónia nem nyertek érmet az amerikai nagyvárosban. A jugoszlávok érmeit, Ivošev aranyérmén és bronzán kívül, a férfi kosarazók (ezüstérem) és a férfi röplabda-csapat szerezte (bronzérem). A röplabda-válogatott egyik legjobbja a szabadkai MESTER GYULA (1972-) részese lehetett a szerb röplabda aranygeneráció óriási sikereinek. Gyermekkorában atletizált, jégkorongozott és asztaliteniszezett, és csak meglehetősen későn, 15 évesen, kezdett el röplabdával foglalkozni. Még csak tizenhét éves, amikor a szabadkai Spartacus színeiben az akkori nagy Jugoszlávia másodosztályában csiszolódik a későbbi még nagyobb csatákra. 1991-ben már az újvidéki Vojvodina csapatában találjuk, ahol bombaerős csapat formálódik, olyan ászokkal, mint Kovač, vagy a Grbić fivérek. Később ehhez a gárdához csatlakozik még a szerb aranycsapat néhány kiválósága, pl Batez, Boškan, Gerić. 1991-től 2000-ig minden évben az újvidékiek diadalmaskodtak az országos bajnokságban (1997 után már Mester Gyula nélkül), sőt, az 1995/96-os idényben az elődöntőig meneteltek a Bajnokok-ligájában. AZ ENSZ szankciók feloldását követően, a jugoszláv csapat az utolsó pillanatban csatlakozhatott az Európa-bajnoki selejtezőkhöz, hogy megváltsa a repülőjegyet az athéni EB-re. „A háború után az első nemzeti csapat, ami összeállt, éppen a röplabdázóké volt. Hátborzongató élmény volt, amikor Újvidéken tízezer néző előtt játszhattunk, mi a lesajnált sportág játékosai, élő adásban közvetítette meccsünket a tévé.” Az athéni kontinensviadalon a 3. helyen végzett a csapat – az aranygeneráció letette a névjegyét. Kvalifikálták magukat az atlantai centenáriumi játékokra is és kezdetét vehette egy újabb sikertörténet.

Mesterék első ötkarikás ellenfele a kiváló orosz együttes volt, amelyet nagy csatában 3:1-re sikerült legyőzni, aztán következett két papírforma győzelem Dél-Korea és Tunézia ellen (3:0 és 3:1), majd két vereség 3:0-ra a hollandoktól és az olaszoktól. A negyeddöntőben a címvédő brazilokkal szemben gigászi csatában sikerült talpon maradnia Zoran Gajić edző legénységének és a 3:2-re megnyert meccs, és az elődöntőbe kerülés a jugoszláv röplabdázás addigi legnagyobb sikerét jelentette. A négy között megadatott a lehetőség az olaszok elleni visszavágásra, de Zorziék ezúttal is jobbnak bizonyultak és a „jugók” a 3. helyért játszott mérkőzésen, ismét 3:1-re elpáholták a „zbornaját” és megszerezték a jugoszláv röplabdasport első olimpiai érmét.

Mesteri arany A 2000-es Sydneyben rendezett olimpián a szerbiai és montenegrói sportolók utoljára szerepeltek Jugoszlávia néven. Valamivel több, mint egy év telt el az 1999es NATO – bombázások óta, amely csak megrendítette, de térdre nem kényszerítette Slobodan Milošević hatalmát. A kis Jugoszlávia csillaga is leáldozóban volt, a montenegrói „kistestvér” szeretett volna kirepülni a miloševići kalitkából és 1998-tól egyre inkább a függetlenség-pártiak kerülnek fölénybe a montenegrói politikai vezetésben. Közeledtek a sorsdöntőnek mondott szeptemberi választások is, ahol a szerbiai ellenzék soha nem látott egységbe tömörült és mindenki elérkezettnek látta az időt, hogy a rovott múltú diktátort, Slobodan Miloševićet, kipenderítsék a történelem szemétdombjára. Ilyen hangulatban telt jugoszláv táborban a készülődés az újkontinensen rendezendő ötkarikás játékokra, amelynek szeptember 15-i megnyitóünnepségén 199 ország 11084 sportolója vonulhatott fel. A Jugoszláv Szövetségi Köztársaság 111 sportolóval képviseltette magát, akik 14 sportágban küzdhettek az érmekhez vezető hosszú úton. Az ausztrál metropoliszban is akadtak szép számmal magyarok a jugoszláv csapatban, akik közül az egyik egyedülálló sikert könyvelhetett el. A szabadkai Spartacus fiatal sprintere PÁNCSICS ELVIRA (1980-), az országos csúcsot futó, 4x100-as váltó tagjaként lehetett ott, a világ sportolóinak legnagyobb seregszemléjén. A Páncsics Elvira, Mila Savić, Biljana Mitrović-Topić és Vukosava Djapić összetételű négyes az első selejtezőfutamba kapott besorolást Franciaország, Görögország, Lengyelország, Thaiföld és a házigazda Ausztrália társaságában. A futamot végül a franciák nyerték meg és a középfutamba jutottak a görögök és a lengyel lányok társaságában. Az ausztrálok rossz váltás miatt nem fejezték be a futamot. A jugoszláv váltó, 45.02-vel előfutamában az 5. helyen végzett, és kiesett a további küzdelmekből. A 4x100 olimpiai bajnoki címét, a Debbie Ferguson nevével fémjelzett Bahama-szigeteki

váltó hódította el. A hatszoros országos bajnok Elvira, súlyos sérülése miatt, idő előtti visszavonulásra kényszerült. Régi ismerősünk, BINDER ARANKA, immár harmadik ötkarikás seregszemléjére érkezett Sydneybe. Az előző olimpiához hasonlóan most is légpuskában ért el jobb eredményt, hiszen csak két körrel lemaradva a döntőről a 15. helyen végzett. Aranyérmes az amerikai Nancy Napolski-Johnson. A standardpuska összetett versenyszámában a lengyel Renata Mauer diadalmaskodott, Binder Aranka a 23. helyen zárt. Ez volt a kiváló zombori sportlövő utolsó olimpiája, de ennek ellenére még tíz évig aktívan versenyzett. Hosszú és sikerekben gazdag pályafutását, melynek csúcspontja a barcelonai bronzérem volt, 2010-ben fejezte be. Azóta az újvidéki Novi Sad 1790 sportlövő egyesület főtitkáraként, illetve nemzetközi bíróként tevékenykedik. A kajak négyes tagjaként olimpikon óbecsei SÓTI JÓZSEF (1972-) a svájci Uster városában látta meg a napvilágot, ahol szülei vendégmunkásként dolgoztak. Még csak hároméves, amikor a szülők úgy döntenek, hogy hazaköltöznek Óbecsére. A kajak sporttal meglehetősen későn, 1997ben kezd el alapot jelent tízéves foglalkozni, viszont a továbbfejlődéshez jó úszómúltja. Ettől kezdve, azonban, karrierje meredeken ível felfelé és egy év múlva már az ország legjobbjai között emlegetik a nevét. 1999-ben kiharcolja az olimpiai indulás jogát a jugoszláv kajak négyes tagjaként. A Sydney-i olimpián induló K4-est a következő versenyzők alkották: Igor Kovačić, Saša Vujanić, Sóti József és Dragan Zorić. A Sydney Nemzetközi Regatta Központban megrendezett futamok első előfutamában a jugoszláv legénység a 6. helyen végzett, és így a vigaszfutamban kellett pótvizsgáznia az életben maradáshoz, ami sikerült is, hiszen a bolgárok és a svédek mögött harmadikként, Sótiék is bejutottak a döntőbe. A finálét a Horváth, Kammerer, Storcz, Vereckei összeállítású legendás magyar négyes nyeri meg, a jugoszláv kvartett, a 9. helyen fejezi be a versenyt. Sóti József versenyzőként az olimpia után már nem ért el hangzatos sikereket, ám edzőként igen, hiszen az általa felkészített, szintén óbecsei, Marko Novaković a 2012-es zágrábi EB-n aranyérmet nyert. Szintén a Tisza-partjáról, Adáról, származik a világ legjobb kézilabda kapusának számító STERBIK ÁRPÁD (1979-), aki szülővárosában ismerkedett meg a sportág alapjaival, majd a kátyi Jugović csapatában lett ismert kézilabdázó. Rendkívüli tehetségének köszönhetően hamar bekerült a jugoszláv felnőtt válogatottba is, amellyel 1999-ben az egyiptomi rendezésű VB-n bronzérmet nyert. 2000-ben is tagja az olimpiára utazó keretnek, olyan nevek társaságában, mint kapustársa Dejan Perić vagy éppen Vladan Matić, Igor Butulija, Ratko Nikolić. A

megmérettetések sora a Dél-Korea ellen megnyert (25:24) mérkőzéssel kezdődött, majd az Egyiptom elleni győzelemmel (25:22) és Németország elleni vereséggel (22:28) folytatódott. A negyedik meccsen Kubát győzték le a „plávik” 33:26-ra, az utolsó csoportmeccsen pedig az orosz csapattól szenvedtek kétgólos vereséget (25:27). Következhetett az egyenes kieséses szakasz és a Jackson Richardson által fémjelzett francia gárda, amelyet 26:21-re intéztek el a „kékek”. Az elődöntőben ismét a bivalyerős, többek között Tucskinnal és Lavrovval felálló, orosz válogatott állította meg Sterbikéket, 29:26-os vereséget mérve rájuk. A bronzmeccsen jöhettek Árpi későbbi honfitársai, a spanyolok, akik 26:22-re verték el az így a bronzéremről éppen hogy csak lemaradó Jugoszláviát. A döntőben Oroszország Svédországot győzte le. A jugoszlávok egy-egy érmet nyertek mindhárom fajtából. A férfi vízilabdaválogatott bronzérmes lett, Jasna Šekarić sportlövészetben ezüstérmes, míg megszületett a nagy Jugoszlávia felbomlása utáni egyetlen szerb és montenegrói olimpiai csapat-aranyérem, a férfi röplabdázóknak köszönhetően. A délvidéki/vajdasági magyar sportélet legfényesebb pillanatai a már Atlantában is érmet nyerő MESTER GYULA nevéhez fűződnek. Az óceánon túlról elhozott bronz után még messzebb kellett menni, hogy az arany generáció a nevéhez méltó éremmel térhessen haza. Az előjelek jók voltak. Az 1998-as VB-n a Zoran Gajić által dirigált csapat ezüstérmes lett és ez, ugyebár, egy hellyel javuló tendenciát mutatott Atlanta után. Ezután már csak az olimpiai arany irányába lehetett fejlődni. A Vojvodina után az olasz Montichiariba, majd a görög AEK Athénba szerződő Mester Gyula és csapattársai azzal a nem titkolt szándékkal érkeztek Sydneybe, hogy még soha nem tapasztalt magasságokba repítsék a jugoszláv röplabda-sportot. Az olimpiai röplabda-torna viszont egészen másként indult a „kékek” számára. Az első két mérkőzésen elszenvedett két vereség után (Oroszország ellen 1:3, Olaszország ellen pedig 2:3) már sokan temetni kezdték a legénységet. Ők viszont nem adták fel könnyen álmaikat. Tisztában voltak a saját kvalitásaikkal, hittek magukban és egymásban s tudták, hogy hamarosan be fog indulni a „kék gépezet”. A harmadik meccset simán hozták az USA ellenében (3:0) és ezután már senki sem tudta legyőzni őket. A következő csoporttalálkozókat is „behúzták” az argentinok (3:1) és Dél-Korea (3:2) ellen és következhettek az éles mérkőzések, először a négybe jutásért az atlantai bajnok, Hollandia ellen. Izgalmas párharc után térdre kényszerült a címvédő is (3:2) és az elődöntőben jöttek ismét a világbajnok olaszok, akik ellen volt mit törleszteni Mesteréknek. Egy órás csatában 3:0-ra szinte legázolták a taljánokat és bejutottak az olimpiai döntőbe, ahol az argentinoknál jobbnak bizonyuló orosz válogatott várt rájuk. A 2000 október elsején lejátszott döntőben, a meccset végigjátszó Mester kiváló játékával nagyban hozzájárult Oroszország meglehetősen sima 3:0-s térdre kényszerítéséhez és az olimpiai aranyérem megszerzéséhez. Az aranyérmes csapat névsora: Vladimir Batez, Slobodan Boškan, Andrija Gerić, Nikola Grbić, Vladimir Grbić, Slobodan Kovač, Mester Gyula, Vasa Mijić, Igor Miljković, Veljko Petković, Goran Vujević, Igor Vučurević. Mivel a szeptember végi szerbiai parlamenti választások az egyesült ellenzék győzelmét

hozták, ezért Milošević mindent megtett, hogy meghamisítsa vagy érvénytelenítse a szavazás végeredményét. Az Ausztráliából hazatérő olimpiai bajnok röplabdázók, se tudták méltóképpen megünnepelni történelmi sikerüket, hiszen Milosevic - félve attól, hogy a népharag ellene fordul és kitör a forradalom - betiltotta, hogy a főtéren százezres tömeg fogadja őket. A forradalom, ennek ellenére négy nap múlva, október ötödikén kitört és elsöpörte a balkáni diktátort és rossz emlékű rezsimjét.

Új évezred - új államalakulatok – új színek AZ 1996-os centenáriumi olimpiát még nem rendezhették meg a görög fővárosban, de 8 évvel később már Athén adhatott otthont a világ legjobb sportolói seregszemléjének. Jugoszlávia végleg megszűnt – immár a nevében is – a két megmaradt tagköztársaság utoljára indult közösen, ezúttal Szerbia és Montenegró néven. Az athéni olimpián összesen 87 szerbiai és montenegrói olimpikon indult 14 sportágban, köztük két vajdasági magyar is. ERDÉLYI SZILVIA (1979-) gazdag pályafutása szülővárosából, Csókáról indult, ahol a három helyi edzőlegenda, Szabó István, Király Ilona és Predrag Golić ismertették meg az asztaliteniszezés minden apró trükkjével. A tehetséges sportolónő gyorsan felhívta magára a honi asztalitenisz-kedvelők figyelmét és már 1991-ben, a Brüsszelben megtartott ifjúsági olimpiai fesztiválon bronzérmet szerzett egyéniben. A 90-es években aztán üstökösként ragyogta be a szerbiai asztalitenisz egét és ifjúsági EB-címet nyert vegyes párosban, valamint ETTUkupát is szerzett csapatban. Pályájának csúcsa a 2003-as courmayeur-i EB-n megszerzett két bronzérem egyéniben és párosban, oldalán húgával, Annamáriával. Ebben az évben megválasztották Szerbiában az év legjobb női sportolójának. Ezek után, természetesen, tagja volt az olimpiai csapatnak is. A görög fővárosban először egy afrikai versenyzővel, a tunéziai Ben Kahiával csapott össze és nyert simán 4:0-ra. A második körben már egy ázsiai lánnyal, a kínai születésű, de szingapúri színekben versenyző, tapasztalt Jinggel nézett farkasszemet és csak megszorítani tudta ellenfelét, de legyőzni nem és 4:2-es vereségével búcsúzott a további küzdelmektől. A női egyéni aranyérmét a kínai Csang Ji-ning szerezte meg. Erdélyi Szilvia a következő évben megnyerte a Földközi-tengeri játékokat és azóta is magas színvonalon űzi az asztaliteniszt. Kislányával és brazil férjével Spanyolországban él és a francia másodosztályú ATT Serris csapatában pingpongozik. Immár harmadik olimpiájára érkezett a jugoszláv, majd a szerb-montenegrói röplabda válogatott legendás hetese MESTER GYULA. A csapat címvédőként, a 2001-es ostravai EB aranyérmeseként, de egy elég komoly vérfrissítésen átesve, Kovač, Boškan, Batez, Vučurević nélkül indult, tehát már nem volt együtt a négy évvel ezelőtti aranycsapat. Mester Gyula ekkortájt az olasz Trento és Piacenza után

szerződött haza Újvidékre és ismét a Vojvodinát erősítette. Az olimpiai röplabdatorna A csoportjának első találkozóján a „kékek” sima 3:0-s vereséget szenvedtek a lengyelektől, majd ugyanilyen arányban verték a franciákat és Tunéziát. A negyedik meccsen, az argentinok ellen elért 3:1-es siker azt jelentette, hogy a házigazda görögök elleni összecsapáson a csoportelsőség a tét. Nagy csatában 3:2-re sikerült felülmúlni a helléneket és megkaparintani az első helyet a csoportban. A negyeddöntőben következhettek a másik csoportban csak negyedik helyen végző oroszok, akik megálljt parancsoltak Mesteréknek, 3:1-re győzve le Sydney olimpiai bajnokait. Az oroszok végül a bronzéremig jutottak. Athén bajnoka a brazil csapat lett, amely a döntőben az olaszokat múlta felül 3:1-re. A kiváló blokkoló az olimpia után kikerült a válogatottból, a válogatottat irányító Ljubomir Travica a 2005-ös Világliga-döntőben már nem számított rá. Érzékenyen érintette mindez, hiszen hazai közönség előtt szeretett volna méltóképpen búcsúzni a válogatott meztől. 275-szörös válogatottként, többek között olimpiai bajnoki és Európa-bajnoki aranyérmet és világbajnoki ezüstérmet a vitrinébe helyezve fejezte be válogatott pályafutását. Magyarságáról így vall az index.hu-nak nyilatkozva: „Trianon után a családunk élete úgy alakult, hogy az egyébként debreceni nagypapa a határokon kívülre került. Szabadkán maradtunk, ott éltünk, nevelkedtünk. Mindig magyarnak tartottam magam, magyarul gondolkodtam, de a történelmi helyzet úgy hozta, hogy Magyarországnak nem nyerhettem. Szerbiának viszont igen, ezért mindent meg is tettem. Ettől én még tetőtől talpig magyar maradtam, magyar az útlevelem, az autóm rendszáma is, mind a 203 centiméterem magyarként viselkedik”. Athénben az olimpiai érmet nem nyerő röplabdázók helyett ezúttal a vízilabdázók tettek ki magukért, csak a világ legjobbjának tekinthető magyar válogatott ellen maradtak alul 8:7-re a fordulatos döntőben. A szerb – montenegrói különítmény másik érmét – szintén ezüstöt – a sportlövő Jasna Šekarić nyerte. A 2008-as olimpiát a kínai fővárosban, Pekingben, rendezték meg. Ez volt az első olimpia 1912 óta, amelyen a szerbiai sportolók szerb zászló alatt indulhattak, az eddigi kék mezüket pedig piros színűre cserélték. 2000-ben még Jugoszlávia, 2004ben Szerbia és Montenegró, négy évvel később pedig már Szerbia néven vonulhattak be a megnyitó - ünnepségen Šekarić, Grbić, Šapić és a többiek, ezúttal két magyar nemzetiségű újonc is. A zentai születésű, 55 kg-os birkózó FRÍSZ KRISZTIÁN (1984-) a kiváló utánpótlás-gyárnak számító Zenta Birkózó-klub színeiben kezdte pályafutását és itt is érte el első sikereit. 2004-ben a muraszombati ifjúsági EB-n aranyérmet szerez és ebben az évben a nagybecskereki Proleterhez szerződik. A következő évben már a felnőtt mezőnyben is rangos nemzetközi versenyen bizonyít, megnyeri az Almeriában rendezett Földközitengeri játékokat. Legjobb évében, 2007-ben, kétszer is bronzérmet szerez világversenyen, mégpedig a szófiai EBn és az

azerbajdzsáni VB-n. Ezek voltak Szerbia első Európa- és világbajnoki érmei birkózásban. A pekingi olimpiára is sikeresen selejtezik, és az ötkarikás premierjén győzni tud az üzbég Hafizov ellen. A következő meccsen veszít a világbajnok iráni Souriantól, és így a vigaszágra kerül, ahol nagy csatában megveri az ukrán Kovalt és így az orosz Mankijevvel birkózhat az életben maradásért, de a későbbi aranyérmes orosz versenyző simán legyőzi a végelszámolásnál 7. helyen végző zentai fiút. 2009ben Pescarában ismét megnyeri a Fölközi-tengeri játékokat. Egy évvel később dopping-ügybe keveredik, véletlenül vízhajtó kerül a szervezetébe, amiért szigorú, kétéves büntetést kap, így lemarad a londoni olimpiáról. A 2013-as vébén tér vissza a nemzetközi kötöttfogású birkózás vérkeringésébe. Az óbecsei SZILÁGYI CSABA (1990-) Szentgyörgyi György 1924-es szereplése óta az első délvidéki magyar úszó, aki be tudott kerülni valamelyik délszláv olimpiai csapatba. Az általános iskolát és a gimnáziumot Óbecsén befejező sportoló, kisiskolás korában, 1997-ben, kezd úszással foglalkozni. 2004-ig az úszótréningekkel párhuzamosan vízilabdázik is. Az ifjúsági korosztályban, 2006-ban éri el első nagy sikerét, amikor Rio de Janeiro-i világbajnokságon ezüstérmet szerez 50 m mellúszásban. A felnőtt mezőnyben a 2007-es debreceni rövidpályás Európa-bajnokságon debütált. A pekingi olimpia évében, 2008 nyarán, még mindig junior korú versenyzőként, részt vesz a monterrey-i ifjúsági úszó világbajnokságon, ahol 50 mellen ezüst-, 100 mellen pedig bronzérmet szerez. Jó formában érkezik, tehát, a kínai fővárosba a harmadikos óbecsei gimnazista, a 100 m mell negyedik előfutamában a 3. helyen végez, 1:02,31-es idővel, amivel nem jut be a középfutamba és végül 64 úszó közül a 40. helyen zár. A 100 m mell olimpiai bajnokává a japán Kitajimát avatják. Az úszómedencében születik a független Szerbia első érme, egy ezüst Milorad Čavić révén. Két bronzérem is bekerül a szerbek tarsolyába a teniszező Novak Djokovićnak és a férfi vízilabda-válogatottnak köszönhetően.

A londoni hetes A jubileumi XXX. olimpiát, immár harmadszor, London rendezhette. A 205 résztvevő ország között ismét ott szerepelt Szerbia, amely e név alatt megszerezte első aranyérmét a taekwondós Milica Mandić révén, Ivana Maksimović sportlövő ezüstöt, míg a szintén sportlövő Andrija Zlatić és a férfi vízilabda-válogatott bronzérmet hozott haza a Temze partjáról. Szerbia csapatában, ezúttal rekordszámú, hét magyar anyanyelvű olimpikonnak jutott hely. Érdekesség, hogy közülük öten bezdáni kötődésűek. A kiváló mellúszó SZILÁGYI CSABA szinte az utolsó pillanatokban értesült róla, hogy indulhat a brit fővárosban rendezendő ötkarikás erőpróbán. Az óbecsei

fiatalember a pekingi játékok óta nevet szerzett magának az ókontinensen és azon kívül is. A 2009-es Pescarában rendezett Mediterrán-játékokon második lett 100 m mellúszásban és harmadik 50 m-en. Ugyanebben az évben bronzérmes lett 50 mellen az isztambuli rövidpályás EB-n és a belgrádi Universiadén . A 2009-es római VB-n és az egy év múlva megrendezett budapesti EB-n is elődöntőt úszott 100m mellen, hihetetlenül erős mezőnyben. A 2009-es év hihetetlenül sikeres év volt Csaba számára, ezt az is bizonyítja, hogy ebben az esztendőben ússza meg országos rekordjainak nagy részét. A nagybecskereki Proleter színeiben versenyző úszó az 50, 100, 200m mellúszás szerbiai csúcstartója 50 méteres uszodában és rövidpályán egyaránt. Ezen kívül vegyes váltóban is az országos csúcs birtokosa. A londoni olimpián kedvenc számában, a 100 m-es mellúszásban indul, és a második előfutamba kap besorolást, ahol sikerül megjavítania olimpiai legjobbját 1:01,95-re. Ez az időeredmény kevésnek bizonyul a középdöntőhöz és így meg kell elégednie a 31. hellyel. A 100 m mellúszás londoni olimpiai bajnoka a dél-afrikai Cameron van den Burgh. A hagyományos magyar sikersportnak, a kajakozásnak, a hírnevét öregbítette a déli végeken a négytagú bezdáni hölgykoszorú HORVÁTH PANDA ANTÓNIA (1977-), NAGY ANTÓNIA (1986-), TIBOR MÁRTA (1983-) és KUBIK RENÁTA (1983-), akik a kajak négyes tagjaikét indulhattak a brit fővárosban. Egy régi álom vált valóra, amikor sikerült kiharcolni az olimpiai versenyen való indulás jogát, hiszen Panda Antónia szupertehetséges tiniként már a barcelonai ötkarikás játékokon esélyes volt a részvételre, de aztán, mint ahogy a következő négy olimpiára sem, nem sikerült megszereznie az olimpiai vízumot. A többiek is próbálkoztak mindent beleadva a vízumért, de olimpiai szerencsecsillaguk csak 2011-ben ragyogott igazán fel, amikor a két Antónia, kiegészülve Olivera és Nikolina Balról: Horvát-Panda Antónia, Moldovannal, kiharcolta a londoni indulás Kubik Renáta, Nagy Antónia, jogát. A 2012-es zágrábi EB-n mutatott Tibor Márta sikeres szerb szereplés révén, Szerbia több olimpiai kvótához jutott, ezért a Moldovan nővérek kajak kettesben álltak rajthoz és így, Kubik Renáta és Tibor Márta bekerülésével, összeállhatott a „bezdáni négyes”. A kajakozásnak köszönhetően a négy hölgy a világ számos pontján megfordult és érmeket is szerzett Európa- és világbajnokságokon*, illetve egyéb világversenyeken, az országos bajnokságokon pedig éveken át egyeduralkodók voltak. Londonra otthon, Bezdánban, edzettek, Panda János szövetségi kapitány – a bezdáni sikerkovács edző, egyébként Panda Antónia édesapja - vezetésével, ám Nagy Antónia súlyos kézsérülése beárnyékolta és hátráltatta a felkészülést. Szerencsére a londoni rajtra sikerült „összedrótozni” a sérült kart, így a lányok és a szurkolóik megnyugodhattak. Az olimpiai mezőnyt 11 négyes alkotta, a világ elitje, élükön a Szabó, Kozák, Kovács, Fazekas-Zúr összetételű magyar egységgel, de itt voltak a németek, a britek, az oroszok, a fehéroroszok. A szerbiai lányok az első

előfutamban indultak és itt az ötödik helyen végezve a reményfutamba kerültek, és ott kaptak még egy esélyt a döntőbe kerülésre. A nagy haditett, azonban, elmaradt és mivel a szélirány is ellenük volt, ezért a második futamukban egy hajót megelőzve a 7. helyen végeztek és így az összesítettben a 10. helyen zártak. Az olimpiai bajnok címet a magyar négyes szerezte meg. A londoni indulás így is nagy haditett a bezdáni lányoktól, főleg ha szem előtt tartjuk, hogy olyan nagy múlttal rendelkező kajakos nemzetek is lemaradtak az olimpiáról, mint például Románia, Spanyolország, Svédország vagy Kanada. Minden idők legjobb szerbiai női kajak négyese a London melletti Eton Dorney tavon megrendezett futamon indult utoljára. Horváth Panda Antónia, Tibor Márta és Kubik Renáta befejezték sikerekkel övezett kajakos pályafutásukat, míg Nagy Antóniáról hallani fogunk még, hiszen már megkezdte a felkészülést a következő olimpiai ciklusra. A bezdáni „kajakgyár” futószallagon gyártja a tehetségeket, a szerbiai kajak-kenu sport részére. HOLPERT ERVIN (1986-) is a Duna-parti 5000-es lélekszámú faluban ült először kajakba, hogy aztán a helyi kézilabda-legenda nagybácsi, Holpert József, nyomába szegődve megpróbálkozzon a kézilabdázással is. 1999-ben tért vissza a kajakhoz és ettől kezdve elkötelezte magát a vízi környezet mellett. 2002ben már bekerült a válogatottba, ahol az utánpótlás versenyeken sikert-sikerre halmozott. Fejlődése szempontjából döntő volt az a néhány év, amit Magyarországon töltött, ám az óriási konkurencia miatt az anyaországban nehezebb volt bekerülni a válogatottba, így 2010-ben a hazatérés mellett döntött. Döntését megkönnyítette az is, hogy Szabácson kialakulóban volt egy erős csapat, amelyben Ervinnek is fontos szerepet szántak. A szabácsi négyes gyorsan összeállt és a zágrábi EB-ről már egy szépen csillogó bronzzal tértek haza, ami természetesen olimpiai kvótát jelentett. Az Eton Dorney tavon megrendezett ötkarikás kajak-kenu versenyek előfutamaiban a Zorić, Holpert, Aleksić, Terzić összetételű szerbiai legénység az első futamba került, ahonnan *Horváth Panda Antónia,Kubik Renáta és Tibor Márta :VB 2007 (Duisburg) 3.hely K4 200m, EB 2008(Milánó) 3.hely K4 200m (Miljana Kneževićtyel) / Nagy Antónia : EB 2008 (Milánó) 2.hely K1 1000m, EB 2011 (Belgrád) 2.hely K1 1000m, Földközi-tengeri játékok 2009 (Pescara) 2.hely K1 1000m / Horváth Panda Antóniát tizenegyszer választották meg Zomborban az Év Sportolójának

csak egy négyes juthatott közvetlenül a döntőbe, amire Holpertéknek nem volt esélyük, így csak „bejáratták a hajót”, hogy a középfutamra tartogathassák az erejüket. A középfutamból, a nyolcból hat egység juthatott a döntőbe, Szerbia csak Kínát tudta megelőzni, így nem sikerült döntőbe jutni, és végül a 9. helyen végzett a négyes. Az olimpiai aranyérmet az ausztrál kvartett nyerte. A szerbiai kajak pedig 12 versenyzővel képviseltette magát Londonban és a pekingi nullához képest ez jelentős előrelépés. A világ elitjének második vonalába tartozó szerbiai kajak-kenu zászlóvivőivel még találkozni fogunk a nagy világversenyeken.

A jelenkor legjobb szerbiai kerékpárversenyzője a szabadkai KASZA GÁBOR (1989-), aki a Spartacusban Fabó Ildikó irányítása alatt kezdte pályafutását, és tehetségével már a junior versenyeken kitűnt. Ennek következményeként meghívást kapott a UCI(Nemzetközi Kerékpáros Szövetség) svájci táborába, ahol tovább tökéletesíthette tudását. Itt figyelt fel rá a UCI kampjának edzője, a szlovén Luka Žele, aki magával vitte a török Manisaspor profi csapatába, amellyel már rangosabb nemzetközi versenyeken is megcsillogtathatta képességeit. A legnagyobb sikerét a 2011-es Tour of Alanya futamsorozaton érte el, amelynek összesített versenyét megnyerve olimpiai kvótához segítette a szerbiai kerékpársportot. A londoni országúti versenyen olyan nagymenőkkel indulhatott egy futamban, mint az olimpiai aranyérmet megszerző kazah Vinokurov, a friss Tour de France nyertes brit Wiggins és honfitársa a sprintkirály Cavendish, vagy éppen a francia Chavanel, a spanyol Valverde és Sanchez, és még sok-sok ismert név a háromhetes körversenyekről. Kasza Gábornak sikerült teljesítenie a futamot, és ha további fejlődése töretlen lesz, könnyen megtörténhet, hogy személyében ismét magyar nemzetiségű versenyzőt láthatunk, a három nagy körverseny valamelyikén.

Érmesek Olimpiák 1960-1968 1980 1984-1988 1988 1988 1992-2000 1996-2004

Név Horváth István Illés Katica Törtei József Holpert József Wild Eleonóra Binder Aranka Mester Gyula

Sportág birkózás kézilabda birkózás kézilabda kosárlabda sportlövészet röplabda

Születési hely Nemesmilitics Eszék Zenta Bezdan Topolya Zombor Szabadka

Az 1948-as londoni olimpián, az ezüstérmes jugoszláv labdarúgó csapat keretéhez tartozott, de nem lépett pályára: Pálfi Béla és Takács József.

Pontszerzők Olimpiák 1972 1980-1984 1988 2000

Név Szemerédi István Kaszap Károly Galic Zita Sterbik árpád

Sportág birkózás birkózás kézilabda kézilabda

Születési hely Zenta Ada Ada Zenta

Résztvevők

Olimpiák Név 1924 Gáspár György 1924,1936 Nagy István 1924 Szentgyörgyi György 1928 Juhász Béla 1928 Kállay Branko 1928 Palkovics Ferenc 1928 Siflis Géza 1928 Szabó Gyula 1936 Christián Margit 1936 Kiss Kálmán 1936 Tóth Károly 1952 Csúzdi Béla 1952,1960 Kocsis Teréz 1952 Magyar Ede 1952 Sovljanski Pál 1952 Torma Béla 1960-1964 Gere-Pulics Olga 1964 Farkas Gizella 1972 Ubori László 1976 Hegedűs János 1980 Csaba Ferenc 1984 Kopasz Károly 1988-1992 Szabó Palóc Nándor 1988-1992 Polyák Eszter 2000 Páncsics Elvira 2000 Sóti József 2004 Erdélyi Szilvia 2004 Frisz Krisztián 2008 Lender Iván 2008-2012 Szilágyi Csaba 2012 Kasza Gábor 2012 Horváth-Panda Anikó 2012 Major-Kubik Renáta 2012 Nagy Antónia 2012 Tibor Márta 2012 Holpert Ervin

Sportág atlétika birkózás úszás

Születési hely ? Zombor Zombor

birkózás atlétika birkózó labdarúgás birkózás vívás birkózás birkózás birkózás torna torna ökölvívás birkózás atlétika atlétika atlétika atlétika birkózás birkózás birkózás

Zombor Zágráb ? Ókeresztúr Szabadka Nagybecskerek Szabadka Zenta Szabadka Nemesmilitics Szabadka Palics Szabadka Újvidék Újvidék Törökkanizsa Zimony Magyarkanizsa Zenta Zenta

sportlövészet Budapest

atlétika kajak-kenu asztalitenisz birkózás úszás úszás kerékpár kajak-kenu

Szabadka Uster Zenta Zenta Nagybecskerek Zenta Szabadka Szabadka

kajak-kenu

Zombor

kajak-kenu kajak-kenu kajak-kenu

Zombor Zombor Zombor

Érdekességek, kiegészítések Délvidéki magyar érmesek (Jugoszlávia, Szerbia és Montenegró és Szerbia színeiben)

Aranyérem: MESTER GYULA - röplabda (2000, Sydney). Ezüstérem: TAKÁCS JÓZSEF - labdarúgás (1948, London). (tartalék, nem lépett pályára)

PÁLFI BÉLA - labdarúgás (1948, London). (tartalék, nem lépett pályára)

HORVÁTH ISTVÁN - birkózás (1964, Tokió). ILÉS KATICA - kézilabda (1980, Moszkva). WILD ELEONÓRA - kosárlabda (1988, Szöul). Bronzérem: TÖRTEI JÓZSEF - birkózás (1984, Los Angeles). HOLPERT JÓZSEF - kézilabda (1988, Szöul). BINDER ARANKA - sportlövészet (1992, Barcelona). MESTER GYULA - röplabda (1996, Atlanta). Könyvünk írásakor találtunk olyan olimpikonokat is, akik "magyaros" névvel rendelkeznek, de mégsem vallották, vallják magukat magyarnak. Íme néhány ismerősen hangzó név: Takács Szilveszter (Silvester Takač) - labdarúgó (olimpiai bajnok: 1960, olimpiai résztvevő: 1964), sajkásgyörgyei (Đurđevo) ruszin családban született. Jakobčić Eugen (Jenő) - vívó (olimpiai résztvevő: 1936), szabadkai horvát nemesi család sarja. Tumbász Géza (Geza Tumbas) - ökölvívó (olimpiai résztvevő: 1980), bácskai horvát Szabadkáról. Molnár Brigitta (Brižitka Molnar) - röplabdázó (olimpiai résztvevő: 2008), a bánsági román lakosságú faluban, Bégatárnokon (Torak), született, magyar felmenőkkel is rendelkezik, de szerbnek vallja magát.

A mai Szerbia területén született, más ország színeiben indult olimpikonok Ausztria Olimpiák éve Név 1912, 1928 Bogen Albert

Sportág Születési hely vívás Nagykikinda

Bogen (Bogathy) Albert Bogen (Bogathy) Albert Nagykikindán (Torontál vármegye, ma SRB, Vajdaság, Bánság) született 1882. április 8-án. A császári és királyi hadapródiskola növendéke volt 1899-1903-ig. Ezután elvégezte a császári és királyi vívó- és sporttanári tanfolyamot (1908-1909), majd a hadbiztosi tanfolyamot (1911-1913). Két olimpián is indult, 1912-ben Stockholmban Ausztria kard csapatának tagjaként ezüstérmet nyert, két mérkőzésen vívott (AUT-BOH 10-6, AUT-GER 11-5), a magyarok elleni döntőben (HUN-AUT 11-5) nem szerepelt. A kard egyéniben a második fordulóban kiesett. Az I. világháborúban az Osztrák-Magyar Monarchia Császári és Királyi Hadseregének (K. u. K.) tisztje volt. Ezután magyar állampolgár lett, 1927-ben Hágában, és 1929-ben Budapesten rendezett Katonatiszti Európa-bajnokságon a győztes magyar tiszti kardcsapat tagja volt. Mint sprinter és súlyatléta indult a helyőrségi versenyeken, 1929-ben a győztes tiszti labdarúgócsapat kapuját védte. Miniatűr fegyver- és hadifegyver versenyszámokban junior országos bajnokságot nyert. Klubjai: TVC, HTVK. Második olimpiáján 1928-ban Amszterdamban, egy győzelmet szerzett a magyar párbajtőr csapatban, két vereség után (USA-HUN 11-5, EGY-HUN 8-7) a csapat helyezetlenül végzett. A magyar olimpikonok közül egyedülálló módon, egy olimpián szerepelt lányával, Bogen-Bogáthy Ernával (1906-

2002), aki Amszterdamban vett részt először az olimpia vívó versenyein, itt még nem jutott a döntőbe. Négy év múlva Los Angelesben az első magyar női érmet szerezte az olimpiákon, bronzérmet nyert tőr egyéniben, ott volt még 1936-ban a berlini olimpián is. A Los Angeles-i olimpia másik eredménye Gerevich Aladárral való megismerkedése, amely házassággal végződött. Gerevich Aladár (1910-1991) olimpiai pályafutása 1932-től 1960-ig tartott, és 7 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzérmet eredményezett. A sikereket fiuk, Gerevich Pál (1948) folytatta, aki két bronzérmet nyert kard csapatban az 1972-es müncheni és az 1980-as moszkvai olimpián. Mindezek alapján a család három nemzedéke (Bogen Albert, Bogen Erna, Gerevich Aladár, Gerevich Pál) 7 arany-, 2 ezüst- és 5 bronzérmet szerzett az olimpiákon. 1931. április 28-án változtatta meg a nevét Bogenről Bogáthyra. Bogen (Bogáthy) Albert nyugalmazott vezérőrnagy, aki többek közt a Futura SE alelnöke is volt, 1961. július 14-én hunyt el Budapesten.

Spanyolország Olimpiák éve Név Sportág 2000, 2012 Sterbik Árpád kézilabdázás

Születési hely Zenta

Sterbik Árpád Zentán (YUG, Vajdaság, Bácska) született 1979. november 22-én. Klubjai: - 2001 RK Jugović, 2001-2004 Fotex KC Veszprém, 2004-2011 BM Ciudad Real, 20112012 BM Atlético Madrid, 2012- FC Barcelona Handbol Eredményei Olimpiákon 2000 Sydney – 4. (SCG) 2012 London – 7. (ESP) Világbajnokságokon 1999 Egyiptom – bronzérem (YUG) 2001 Franciaország - bronzérem (YUG) 2011 Svédország – bronzérem (ESP) 2013 Spanyolország – aranyérem (ESP) Sterbik kézilabda pályafutását a szerbiai RK ADA csapatánál kezdte. 2000-ben a sydneyi olimpián 4. lett, SzerbiaMontenegró színeiben. 2001-ben igazolt Magyarországra, a Fotex Veszprém csapatához, ahol háromszor nyerte meg a Magyar Bajnokságot (2001/02, 2002/03, 2003/04) és háromszor a Magyar Kupát (2001/02, 2002/03, 2003/04). A Veszprémmel a nemzetközi porondon 2002-ben EHF Bajnokok Ligája ezüstérmet szerzett, 2003-ban bejutott a EHF Bajnokok Ligája elődöntőbe illetve 2004-ben a EHF Bajnokok Ligája negyeddöntőbe. 2004ben aztán klubot

váltott, a spanyol BM Ciudad Real együtteséhez igazolt, ahol további serlegeket gyűjtött be: a 2006/07-es, és a 2007/08-as idényben megnyerték a spanyol bajnokságot, négyszer (2004/05, 2005/06, 2006/07, 2007/08) a spanyol kupát, a spanyol szuperkupát 2004/05-ös, és a 2007/08-as szezonban, és nemzetközi színtéren is ért el sikereket: EHF Bajnokok Ligája győztes lett a 2005/06-os, és a 2007/08-as szezonban, 2007-ben és 2008-ban pedig a klub-Eb-t nyerte meg. A szerb válogatott kapujában kétszer lett világbajnokságokon bronzérmes: 1999-ben és 2001-ben. Miután megkapta a spanyol állampolgárságot új hazája csapatában bronzérmet szerzett a 2011-es kézilabda-világbajnokságon. 2011 végén bejelentette, hogy szívritmuszavarai miatt műtét vár rá és emiatt kihagyja a 2012-es Európabajnokságot, de a londoni olimpián már védte a 7. spanyol válogatott kapuját. 2012 augusztusában a Barcelonához igazolt. 2013-ban világbajnok lett a spanyol válogatottal. Az év legjobb magyar kézilabdázója 2002-ben, a világ legjobb kézilabdázója 2005-ben.

Amerikai Egyesült Államok Olimpiák éve Név 2000 Szeles Mónika

Sportág tenisz

Születési hely Újvidék

Szeles Mónika Újvidéken (YUG, Vajdaság Autonóm Tartomány székvárosa, Bácska) született, 1973. december 2-án. Lakóhely: Sarasota, Florida, Egyesült Államok Profi karrier: 1988-2003 között WTA tornagyőzelmei egyesben: 53 WTA tornagyőzelmei párosban: 6 Pályafutása pénznyereményei: 14,9 millió dollár Kilencszeres Grand Slam győztes: Australian Open 4 (1991, 1992, 1993, 1996), Roland Garros 3 (1990, 1991, 1992), US Open 2 (1991, 1992). 1991. március 11. és 1996. november 24. közt, többször is vezette a tenisz női világranglistáját. Hatévesen kezdett teniszezni édesapja, Szeles Károly irányításával, s kilencévesen már úgy nyert tornát, hogy a legenda szerint azt sem tudta, vezet vagy sem, ugyanis nem értett a teniszpontokhoz. 1985-ben, 11 évesen megnyerte a Miamiban rendezett Orange Bowlt, ezzel felkeltette Nick Bollettieri figyelmét is, aki meghívta teniszakadémiájára. A Szeles család 1986-ban költözött az Egyesült Államokba, Mónika 14 évesen játszotta első profi mérkőzését, 1989-ben pedig első WTA-tornáján is diadalmaskodott, Houstonban nem kisebb egyéniséget vert a fináléban, mint a legendás Chris Evertet

1991 januárja és 1993 februárja között 34 tornán indulva 33-szor döntőbe került, ezek közül 22-t meg is nyert. Ő volt a történelem első olyan teniszezője, aki élete első hat Grand Slam-fináléjában is diadalmaskodni tudott: 1990-ben a Roland Garroson, 1991-ben az Australian Openen, a Roland Garroson és a US Openen, 1992-ben pedig az Australian Openen, majd a francia nyílt teniszbajnokságon. Karrierjében a nagy törést az 1993-as esztendő hozta meg. Januárban diadalmaskodott ugyan Melbourne-ben, ám Steffi Graf legyőzésével felbosszantotta a német teniszklasszis egyik elvakult rajongóját. Az április 30-i, hamburgi torna negyeddöntőjében Magdalena Maleeva ellen 6:4, 4:3-ra vezetett Szeles, amikor a nézőtérről lerohanva Günter Parche hátba szúrta egy késsel. Szerencsére a pszichés sokk nagyobb volt, de Szeles majd két évig nem játszott, s Németországban soha többet nem lépett pályára. Visszatérése után még egy Grand Slam-címet nyert, 1996ban az Australian Open döntőjében a német Anke Hubert győzte le (6:4, 6:1). Ugyanez nem jött össze 1995-ben és 1996-ban a US Openen, mindkét alkalommal Steffi Graf állta útját, míg az 1998-as Roland Garros-fináléban Arantxa Sánchez Vicario bizonyult jobbnak nála. 1994. május 17-én lett amerikai állampolgár, vezérletével az amerikai Fed-kupa-csapat kétszer is diadalmaskodott (1996, 2000). 2000-ben pedig a női egyesben, bronzérmet nyert a sydneyi olimpián. 2007-ben magyar állampolgár is lett, így visszatért a gyökerekhez. Három könyve is megjelent, kettő a teniszről szól, a harmadik egy szerelmes regény, Játék az akadémián címmel.

Horvátország színeiben indult magyar olimpikonok Olimpiák éve 1996-2008 2000-2012 2004, 2012 2012

Név

Sportág

Születési hely

Boros Tamara Haklits András Vajda Kornélia Varga Roland

asztalitenisz atlétika asztalitenisz atlétika

Zenta Szombathely Marosvásárhely Budapest

Boros Tamara Zentán (YUG, Vajdaság, Bácska) született 1977. december 19-én. Az STK Zenta színeiben kezdte asztalitenisz pályafutását, 1993-ban Zágrábba költözött és horvát állampolgár lett. 1997-ben Budapestre, a Statisztikába igazolt, és kilencszeres magyar csapatbajnok lett, 1998 és 2006 között. Európa legeredményesebb asztalitenisz csapatával, 2000-ben megnyerték a BEK-t is. Eredményei Horvátország színeiben: Olimpia 1996 Atlanta – 33. egyéni, 17. páros 2000 Sydney – 17. egyéni, 5. páros 2004 Athén – 5. egyéni, 5. páros 2008 Peking – 17. egyéni, 9. csapat Világbajnokság 2003 Párizs – bronzérem, egyéni Európa-bajnokságokon 10 érmet nyert, három aranyat párosban (2002, 2003, 2005), ezenkívül három ezüst és négy bronzérmet szerzett még.

Haklits András Születési adatok: Szombathely, 1977. szeptember 23. Állampolgársága: magyar és horvát Egyesülete: Haladás (1990-93), SZAC 93 (1993-94), Dobó SE (1995-1998), Mladost Zagreb (1998-2004), Dinamo Zagreb (2004-). Edzője: Németh Zsolt és Don Babbit. Nevelőedzője: Németh Pál Egyéni csúcsa: 80,41 m - horvát csúcs (2005. május, Marietta, Georgia, USA) Szentpéterfán, a Szombathelytől mindössze 20 településen él. A kilométernyi távolságra lévő kalapácsvetés alapjaival Németh Pál edző ismertette meg. Gécsekék között nem volt esélye komoly világversenyekre kijutni, ám szerette volna kipróbálni magát. A szomszédos Horvátországban viszont a horvát nyelvet anyanyelvi szinten beszélő sportoló eredményei messze a legjobbnak bizonyultak. Végül 1998 júliusától kettős, horvát-magyar állampolgár lett, így a sydneyi olimpián már a szomszédos állam színeiben állt a dobókörbe. Az 1998-as ifjúsági vb-n tehetségére felfigyelt több amerikai egyetem is, és rögtön csábítani kezdték. Élvezve edzője, Németh Pál támogatását, elfogadta az egyik ösztöndíjat. 1998-ban az USA-ba költözött, ahol közgazdasági diplomát szerzett. Eredményei:horvát színekben Olimpia: Nyári olimpia, kalapácsvetésben: 2000 Sydney: 29. hely, 72,66 m 2004 Athén: 21. hely 74,43 m 2008 Peking: 10. hely, 76,58 m 2012 London, 30. hely, 70,61 m Téli olimpia, bobban: 2010 Vancouver: 20. hely, négyes bob VB: 1999 Sevilla: 26. hely, 73,28 m 2005 Helsinki: 18. hely, 73,26 m 2007 Osaka: 18. hely, 73,04 m 2009 Berlin: 7. hely, 76,26 m EB: 1998 Budapest: helyezetlen (selejtezőben 73,41 m) 2002 München: kiesett, nem volt érvényes dobása 2006 Göteborg=10. hely, 74,83 m

Vajda Kornélia

Vajda Kornélia (Cornelia Vaida-Molnár) Marosvásárhelyen (ROM, Erdély, Maros megye) született, 1983. november 26-án. A 150 cm és 68 kg-s asztaliteniszező, a gyors, pattogó mozgásának köszönhette sikereit. Budapestre a BSE-be igazolt, és Iszajeva Anna, Vajda Kornélia, Braun Éva, Szvitács Alexa összeállításban, 2009-ben meg is nyerték, a BSE történetében először, a magyar csapatbajnokságot. Mivel úgy gondolta a magyar válogatottba nem kerül be, ezért felvette a horvát állampolgárságot, hogy világeseményeken indulhasson. Eredményei horvát színekben: Olimpia 2004 Athén – 49. egyéni 2004 Athén – 5. páros 2012 London – 33. egyéni Európa-bajnokságon kétszer volt a bronzérmes csapat tagja, 2003-ban és 2005-ben.

Varga Roland Budapesten született 1977. október 22-én. Édesapjától örökölte őserejét, 198 cm magas, 120 kg és 53-as bicepsze van. Sikeresen indult magyar pályafutása, 1996-ban Sydneyben junior világbajnok lett, 55,20 –m-es teljesítménnyel. 2001-ben az edmontoni felnőtt világbajnokságon 7. lett 65.86 m-rel. 2006-ban a göteborgi Európabajnokságon, a Pécsi VSK versenyzőjeként, a 11. helyet szerezte meg, 60,52 m-s dobásával. Hogy olimpián is indulhasson felvette a horvát állampolgárságot, és a Zágrábi DSC versenyzőjeként 2010. júliusában 67,20 m-s horvát csúcsot dobott. 2012-ben a londoni olimpián a 36. helyet szerezte meg, 58,17-s dobásával.

Szlovénia színeiben indult, magyar olimpikon Olimpiák éve Név 2008-2012 Roman Sonja

Sportág atlétika

Születési hely Őrihodos

Roman Sonja Őrihodoson (Hodoš, Hodos), SLO, Muravidék) született, 1979. március 11-én. A pártosfalvi általános iskolás éveiben figyelt fel rá, az akkori tornatanára. Ljubljanában kezdte, Mariborban fejezte be az egyetemet, német-magyar szakos tanári diplomája van. 2002 óta képviseli Szlovéniát olimpiákon, világbajnokságokon és Európa-bajnokságokon. A 2008-as pekingi Babinyec József olimpia előtt edzőt váltott, a magyar tanítványa lett. 2009 volt pályafutása legeredményesebb éve. 2010-ben többször sérült, pályafutásnak befejezéséről gondolkodik. Egy év elteltével visszatér az atlétikai pályákra, harcba száll az olimpiai kvóta megszerzéséért. A londoni olimpia előtt Lendván edzőtáborozott. Ahol lendvai támogatással, nyugodt körülmények között tudott készülni, és lelkileg rá tudott hangolódni a londoni játékokra. Fontosabb eredményei Olimpiák: 2008 Peking: 1500 m síkfutás – 18. 2012 London: 1500 m síkfutás – 40. Fedettpályás Európa-bajnokság: 2009 Torino: 1500 m síkfutás – bronzérem 2009 Stockholm: IAAF fedettpályás verseny: 1500 m - 1.hely

2009-ben Bloudek díjat kapott 2009-ben az Év atlétája lett Szlovéniában Szlovén csúcstartó: női 1500 m síkfutás - 4:02,13 (2009. július 10. Róma, Arany Liga 4.hely)

Szlovénia színeiben indult, magyar paralimpiai érmes Simonics Ferenc Simonics Ferenc (Šimonič Franc) Lendván (SLO, Muravidék) született, 1951. október 23-án. 1969-ben balesetet szenvedett, és elvesztette a bal kezét, könyöktől lefele. A kiváló asztali-teniszező eredményei, a maribori rokkant egyesület tagjaként. Paralimpia 1980 Arnhem (HOL) - ezüstérem, 1984 New York (USA) - bronzérem Európa-bajnokság 1982 Ingolstadt (FRG) - ezüstérem 1985 Dion (FRA) – ezüstérem

II. rész Magyar színekben indult, a mai Szerbia területén született olimpikonok Érmesek Olimpiák Név Sportág Születési hely éve 1896 Tapavicza tenisz Nádalja Momcsillo 1906 Sztancsics György atlétika Szabadka 1912 Berkes József torna Pancsova 1928 Gombos Sándor vívás Zombor 1928-1932 Vértesy József vízilabdázás Zombor 1932 Manno Miltiadesz Művészeti Pancsova verseny 1932 Szabados László úszás Szabadka 1968 Lovász Lázár atlétika Istensegits 1968-1972 Szűcs Lajos labdarúgás Apatin 2000-2004 Radulovics Bojana kézilabdázás Szabadka 2000-2012 Janics Natasa Kajak-kenu Bácskapalánka Tapavicza Momcsillo tagú magyar Az első újkori olimpián, 1896-ban 13 küldöttség vett részt. Kemény Ferenc vezetésével hét versenyző és öt kísérő kelt útra Athénba. A versenyzők között volt Tapavicza Momcsilló is, akit előzetesen súlyemelésre, tornára (lóugrás, korlát és gyűrű számokra) és atlétikára (súlylökés) neveztek. A szerb származású Tapavicza 1872. október 14-én született az Újvidék melletti, ma Szenttamáshoz tartozó Nádalján. Budapesten tanult és a Műegyetemen 1895-ben műépítészeti (építészmérnök) diplomát szerzett. A Nemzeti Torna Egyletben sportolt és a kilencvenes években többször győzött atlétikai és torna versenyeken. Athénban az előzetes nevezések ellenére súlyemelésben, birkózásban és teniszben indult. Súlyemelésben a kétkaros versenyben hatodik, birkózásban negyedik, teniszben a férfi egyesben harmadik lett. A tenisz első fordulójában a 13 induló közül, 12-en párban mérkőztek a továbbjutásért. Tapavicza a görög Frangopoulos legyőzésével jutott a második fordulóba. Itt neki kedvezett a szerencse, mert a hét versenyző közül ő játék nélkül jutott az elődöntőbe a második forduló három párja mérkőzéseinek győztesei mellé. Az elődöntőben a négy között aztán vereséget szenvedett a későbbi második helyezettől, a görög Kasdaglistól, így a másik vesztessel, a görög Paspatis-szal együtt harmadik lett. Tapavicza Momcsilló

az olimpia után építészmérnökként is szép sikereket ért el. Olaszországi, svájci, marokkói és főként jugoszláv (pld. Matica Sprska épület Újvidéken) építkezéseket vezetett, nevéhez fűződik az isztriai Parenzo (mai néven Porecs) üdülőhely kiépítése. Később politikai pályára lépett és Montenegróban közlekedésügyi miniszter lett. 1949. január 10-én hunyt el Polában. Herceg Noviban az általa épített Hotel Boka falán emléktábla, Újvidéken utca őrzi a nevét. Kemény Ferenc így jellemezte Tapavicza Momcsillót: „Kitűnő felépítésű, hatalmas erejű sportoló volt. Ennélfogva könnyelmű és vakmerő. Majdnem minden sportágban kiemelkedő tudású volt. Ereje és tehetsége révén akár két aranyat is nyerhetett volna súlyemelésben és birkózásban, de őserejében bízva meggondolatlanul versenyzett. A kétkaros súlyemelésben a 80 kg-os súlyzót egy karral próbálta kiemelni, eközben súlyos mellizom sérülést szenvedett. Visszalépett, de három nap múlva sérülten bár, de mégis elindult birkózásban. Sérülése miatt nyilvánvaló volt, hogy nem tud jól szerepelni, a magyar csapatnak is nagy vesztese lett.” Sztantics György Szabadkán (Bács-Bodrog vármegye ma SRB, Vajdaság, Bácska) született 1878. augusztus 19-én, nem hivatalos olimpiai bajnok magyar gyaloglóatléta. A Szabadkai Sport Egylet versenyzője volt, edzője: Matkovics Miklós. A gyaloglás mellett az atlétika más ágaiban is versenyzett, később igazolt labdarúgó lett. 1899-ben 3 óra 8 perc 48 másodpercre javította a 30 kilométeres gyaloglás országos csúcsát. 1900-ban 50 kilométer gyaloglásban osztrák bajnok lett. 1901-ben 8 óra 16 perc 24 kilométeres másodperces idővel győzött a berlini 75 versenyen. Az 1906-ban megrendezett pánhellén olimpia bajnoka lett 3000 méter gyaloglásban. Az olimpia után visszavonult az aktív versenyzéstől és Szabadka törvényhatóságának tisztviselője lett. Szabadkán hunyt el 1918. július 10-én. Berkes (Bittenbinder, Szendrey) József 1890. december 31-én született Pancsován (Torontál vármegye, ma SRB, Vajdaság, Bánság). Édesapja a századforduló idején többek között a szegedi állami felsőbb iskola és a budapesti II. kerületi állami tanítóképző intézet tanára. Szolgálati helyének megfelelően a család Pancsováról előbb Temesvárra, majd Szegedre, végül a fővárosba költözött. 1900 őszétől a budapesti I. kerületi magyar királyi állami főgimnáziumban (a mai Petőfi Sándor Gimnázium) tanul. Tornatanára Szaffka Manó, a Magyar Országos Tornatanító Egylet titkára, a Budai Athletikai Club alelnöke. A Budapesti (Budai) Torna Egylet tornásza volt, István és Gyula öccse is tornázott. Egyesületével 1910-ben és 1911-ben országos tornász csapatbajnokságot nyert. Az 1912-es stockholmi olimpián – Berkes József sportnéven – az ezüstérmes

magyar tornászcsapat tagja. Az olimpia után felhagy a versenyzéssel, és befejezi jogi tanulmányait. A Budapesti bíróságokon tevékenykedik, mint ítélőtáblai bíró, 1949-es nyugdíjazásáig. 1963. november 25-én hunyt el Budapesten. Gombos Sándor Születési adatok: Zombor (Bács-Bodrog vármegye ma SRB, Vajdaság, Bácska), 1895. december 4. Meghalt: Budapest, 1968. január 27. Olimpiai szereplése: 1 aranyérem, vívás 1928. Amszterdam: aranyérem – kardcsapat 1928. Amszterdam: 5. – kard egyéni Szülővárosában, Zomborban gimnazistaként kötött örök barátságot a vívással. 1912-től a MAC Tisza István Vívó (Magyar Atlétikai Club), 1925-től a Club, majd 1929-től a Nemzeti Vívó Club kardvívója volt. Harmincegyszer szerepelt a magyar kardvívó válogatottban. Az első világháborúban a fronton szolgált. 1921-ben szerzett orvosi oklevelet a budapesti egyetemen. A párizsi olimpiára csalódására nem válogatták be. A bizonyítás vágyától fűtve, még szorgalmasabban látogatta Santellimester termét. A gyors, kiváló idegzetű vívó 1926-ban a Margitszigeten, veretlenül nyerte az Európabajnokságot. A következő évben Vichyben megvédte bajnoki címét. Az 1928. évi nyári olimpiai játékokon a Garay János, Glykais Gyula, Gombos Sándor, Petschauer Attila, Rády József, Tersztyánszky Ödön összeállítású magyar csapat tagjaként olimpiai bajnoki címet szerzett. Petschauer Attilával együtt hét győzelmet aratva verték a régi rivális olaszokat. További két Európa-bajnokságon Liegeben és Bécsben erősítette a győztes magyar csapatot. Majd 1931-ben 36 évesen visszavonult. Orvosi hivatásának élt. A második világháború után a szövetség ügyvezető elnökeként újjászervezője volt a magyar vívósportnak. Sporteredményei • olimpiai bajnok (csapat: 1928) • olimpiai ötödik helyezett (egyéni: 1928) • négyszeres Európa-bajnok (egyéni: 1926, 1927; csapat: 1930, 1931) • Európa-bajnoki 4. helyezett (egyéni: 1930) • Európa-bajnoki 6. helyezett (egyéni: 1929) • négyszeres magyar bajnok (egyéni: 1930; csapat: 1924, 1927, 1929) Vértesy József Születési adatok: Zombor (Bács-Bodrog vármegye ma SRB, Vajdaság, Bácska), 1901. február 19.

Meghalt: Budapest, 1983. december 21. Olimpiai szereplése: 1 aranyérem, 1 ezüstérem vízilabdázás 1924. Párizs: 5. – vízilabda csapat 1928. Amszterdam: ezüstérem – vízilabda csapat

1932. Los Angeles: aranyérem – vízilabda csapat Vértesy (Vrábel) József olimpiai bajnok vízilabdázó, a alakja volt. magyar póló hőskorának egyik legendás Gyerekkorában vesemedence gyulladással bajlódott, orvosi tanácsra tanult meg úszni, s úszóként aratta első sikereit. A húszas évek elején kezdett pólózni. 1920-ig az MTK-ban (Magyar Testgyakorlók Köre) és a III. kerületi TVE-ben (Torna és Vívó Egylet) sportolt. 1920-tól az FTC (Ferencvárosi Torna Club), 1929től a MAC (Magyar Atlétikai Club), majd 1940-ben a BSE (Budapesti Sport Egyesület) vízilabdázója és úszója volt. Nemzetközi szintű eredményeit vízilabdázásban érte el. 1923-tól 1934-ig hetvenszer szerepelt a magyar vízilabdaválogatottban. 1924 és 1932 között mindhárom olimpián szerepelt. 1932-ben, Los Angelesben tagja volt az olimpiai bajnokságot nyert magyar válogatottnak. Az FTCvel öt, a MAC és a BSE együtteseivel egy-egy bajnokságot nyert. Három olimpián és négy Európa-bajnokságon erősítette Komjádi híres csapatát. A Los Angeles-i olimpián aratott diadal előtt és után Budapesten, Bolognában, Párizsban és Magdeburgban rendezett Európa-bajnokságon erősítette a győztes válogatottat. Még aktív sportolóként a BEAC (Budapesti Egyetemi Atlétikai Club) úszószakosztályának edzője lett. Tanítványa volt többek között az 1936-ban Berlinben olimpiai bajnok Csik Ferenc. 1944-ben és 1949-51-ben a magyar vízilabda válogatott szövetségi kapitánya volt. A vízilabda és úszás elméletével is foglalkozott, edzőként számos új módszert alkalmazott. 1951-től 1953-ig a prágai testnevelési főiskola vendégtanára, majd a Szolnoki Vízügyi Dózsa edzője, eközben 1954-től 1956-ig a román vízilabda-válogatott edzőjeként is tevékenykedett. 1983. december 21-én, 83. életévében távozott az élők sorából. Manno Miltiades Manno Miltiades (Pancsova (Torontál Vajdaság, Bánság), 1879. 03. 03. 16.) szobrász, grafikus és sportember. kerékpáros, evezős, labdarúgó és legkiválóbbak közé tartozott. 1898legjelentősebb hazai kerékpárverseny, táv első helyezettje. A Budapesti labdarúgócsapatának középcsatára magyar bajnokság gólkirálya a 17

vármegye, ma SRB, Budapest, 1935. 02. Mint atléta, gyorskorcsolyázó a ban az akkor a Siófok – Budapest Torna Club (BTC) volt. 1901-ben a góllal, 1902-ben

szintén gólkirály 10 góllal. 1902-től a Pannonia Evezős Egyletben evezett. Egypárevezős hajóban 1906-ig 11 magyar bajnokságot nyert, 1906-ban a Molseyregattán két hajóhosszal megverte az Európa legjobbjának elismert Fitzgeraldot. 1912-ben a stockholmi olimpiai játékokon a magyar nyolcas tagja volt. 1902-ben kezdett korcsolyázni, 1903-ban Krisztiániában (Oslo) második helyezést ért el az Európa-bajnokságon, bronzérmet nyert a szentpétervári világbajnokságon. 1905-ben a davosi gyorskorcsolyázó Európa-bajnokságon ismét ezüstérmet nyert. Az I. világháborúban többször megsebesült, utána visszavonult a versenyzéstől. Bátyja, Manno Leonidas szintén eredményes sportoló volt. 1905-től Münchenben a Képzőművészeti Akadémián tanult. Több hazai lap karikaturistájaként dolgozott. Képzőművészeti alkotásaiban leggyakoribb témája a sport. Mint grafikus, különösön plakátjaival tűnt ki, tőle való többek között Horthy Miklós bevonulási plakátja, de grafikáiban megörökítette a bolsevista terror rémségeit is. Foglalkozott sportszobrok és sportérmek készítésével is. 1932-ben a Los Angeles-i olimpia művészeti versenyén alkotását a szobrászati művek között ezüstéremmel jutalmazták. Manno Miltiades, művész, költő, tartalékos huszártiszt így búcsúzott a magyar huszártól: "... mert tűzben, vérben, virtusában égve, ezer csatából egyenest az égbe száguldott egykor a magyar huszár!"

Szabados László 1911. április 11-én született Szabadkán (BácsBodrog vármegye ma SRB, Vajdaság, Bácska), édesapja ügyész volt. Több sportágban is versenyzett így atlétikában, jégkorongban, evezésben, úszásban és teniszben is. 1929. októberében a középiskolás (KISOK) bajnokság 100 méteres gyorsúszó döntőjében Wanié András 1935-ban a magyar úszóváltó: mögött második helyezett. Szabados, Csík, Lengyel, Gróf Kezdetben a Pannónia Evezős Egylet, majd 1928-tól Magyar Úszó Egyesület, 1929-től pedig Újpesti Torna Egylet és a Főiskolai Bajtársi Egyesület tagja. Kárpáti Nándor tanítványa, hatszoros országos bajnok 4 x 200 méteres gyorsváltóban és vegyes váltóban. 1931 és 1934 között hétszeres válogatott, 1931-ben Párizsban Európa-bajnok, az 1932-es Los Angeles-i olimpián bronzérmes, a (Wanié András, Szabados László, Székely András, Bárány István összetételű) 4x 200 méteres

gyorsváltóban. 1933-ban Torinóban és 1935-ben Budapesten főiskolai világbajnok. A Zrínyi Miklós Gimnáziumban érettségizett, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett jogi doktorátust. 1941-től gépkocsivezető, 1948-tól 1971-ig a Volán Tefu pénzügyi csoportvezetője. Fiai, Szabados László volt jégkorongozó és Szabados Zsolt vívó edző, két unokája a kerékpáros, extrém sportokat űző Bence és a bolgár színekben vívó Richárd. 1992. április 28-án hunyt el.

Lovász Lázár 1942. május 24-én született Istensegítsen (BácsBodrog vármegye, ma Kúlához tartozó község (Lipar), SRB, Vajdaság, Bácska). Apja: Lovász Gergely, anyja: Nyisztor Erzsébet, felesége: Melles Zsuzsanna. Testvére: Lovász Ferenc, gyermekei: Éva, és Lázár, Zsuzsanna, Csaba. Szülőhelyének családjának története, a magyar történelem egy szomorú és mégis felemelő története. Egy maroknyi magyar közösség érzésvilága, magyarsága, hite, vallásossága, szívóssága, mindennapi küzdelmei adott számára példát egy életre. Lázár bátyja ugyanis még Bukovinában, az ukrán–román határnál fekvő Istensegítsen született. Miután onnan a magyarokat kitelepítették, a lakosság nagy része egy délvidéki községbe költözött, amely akkor még Magyarországhoz, Bács-Bodrog megyéhez tartozott. Ezt a községet aztán a magyarok elnevezték régi falujuk után Istensegítsnek. A háború után ez a terület, így a falujuk is Jugoszláviához került, így aztán onnan is elűzték őket, s a neve is megváltozott – Lipar lett, most Szerbiához tartozik A népek nagy vándorlásában az ő családjuk Zalaapátiba, majd Hidasra költözött. Itt járt iskolába, majd 1956-ban iratkozott be pécsi Cséti Ottó Bányaipari Technikumba. Barátai elcsalták a Pécsi Bányászhoz birkózni, de ez nem tetszett neki. 1958-ban kezdett atletizálni a Pécsi Dózsában. Ennek az volt az előzménye, hogy amikor az évente kötelező egyhónapos gyakorlatot végezte Hidason, a bányában, barátja és osztálytársa aki vele volt gyakorlaton, egymaga készítette kalapáccsal naponta gyakorolt. Lázár is kipróbálta, nagyon tetszett neki, és ettől kezdve atletizált, Gáspár János lett az edzője. Nagyon erős gyerek volt, így gyorsan jöttek az eredmények. Egy év alatt eljutott oda, hogy figyelembe vették az ifjúsági válogatottnál. 1964-ben tagja lett a válogatott keretnek, válogatottságának száma hét, de ebbe csak országok közötti csapatversenyeket számítják. 1966-ban a budapesti VIII. Atlétikai Európa–bajnokság vízválasztó volt a számára, mert hatodik lett és ettől kezdve Zsivótzky Gyula mellett ő lett az állandó válogatott. 1968-ban szép sikert ért el Londonban, angol bajnok lett, 66 méter feletti dobással. Az olimpia évében fél évet töltött edzőtáborban, ahol kemény edzésekkel készültek az olimpiára.

A mexikóvárosi olimpia egész életére szóló élményt jelentett, kiváló volt az ellátás, közlekedés valamint az edzési lehetőségek is. A döntőben Lovász Lázár volt az első dobó idegességében rontott, majd a második kísérletét is. Így a harmadikra már nagyon elszántan készülődött, hiszen ha ezt is elrontja, akkor kiesik. A harmadik dobásával 69,78 méteren csapódott a kalapács, ez élete legjobb eredménye lett, se előtte, se utána ilyen nagyot nem dobott. Ezzel az eredménnyel már bronzérmesnek hitték, de a japán Takeo Sugawara ugyanennyit dobott. Lovász második legjobb dobása azonban 69.38 volt, 32 cm-rel több mint Sugawara második legjobbja. A magyar atléták Mexikóban szerepeltek a legjobban atlétikában az olimpiákon, kalapácsvetésben Zsivótzky Gyula lett az olimpiai bajnok, Lovász harmadik, Eckschmiedt Sándor pedig ötödik. Lovász Lázár az egyetlen pécsi-baranyai atléta, aki az olimpiákon érmet szerzett. 1969-ben hatodik lett az athéni Európabajnokságon. Visszavonulása után a Mecseki Ércbányászati Vállalat földalatti termelésirányítója volt 27 éven keresztül. Napjainkban pécsi nyugdíjasként, nyolc unokája teszi szebbé az életét.

Szűcs Lajos Születési adatok: Apatin (Bács-Bodrog vármegye, ma SRB, Vajdaság, Bácska), 1943. december 10. Olimpiai szereplése: 1 aranyérem, 1 ezüstérem, labdarúgás 1968. Mexikóváros: aranyérem – labdarúgócsapat 1972. München: ezüstérem – labdarúgócsapat Az Újpesti Dózsa ifjúsági csapatában kezdte osztályú játékos. pályafutását, majd Dorogon lett első 1966 és 1969 között a Ferencváros labdarúgója volt. Itt kétszeres magyar bajnok és VVK (UEFA-kupa) döntős. 1971-ben nagy meglepetésre Kispestre a Honvédhoz igazolt. A Honvédnál hat idényt töltött el. 1977-ben 34 évesen a másodosztályú Bp. Vasas Izzóhoz szerződött és a csapattal kiharcolta az NB I-es szereplést. 1980-ban itt fejezte be az aktív sportot, de még 1982-ben egy rövid időt a hévízi csapatban szerepelt. Az első osztályban összesen 377 bajnoki mérkőzésen 30 gólt szerzett. A magyar válogatottban 1967 és 1973 között 37 alkalommal szerepelt és 2 gólt szerzett. 1968-as mexikói olimpia bajnoka, 1972-ben a müncheni olimpián ezüstérmes. Az olimpia válogatottban 11 alkalommal szerepelt és 4 gólt ért el. 1972ben a belgiumi labdarúgó Európa-bajnokság 4. helyezettje. 1968-ban a világválogatott tagja Brazília ellen Rio de Janeiroban, Novák Dezsővel, Albert

Flóriánnal és Farkas Jánossal együtt. Ugyanebben az évben az Aranylabdaszavazáson 17. helyezett. Az FTC tagjaként magyar bajnok 1967-ben és 1968-ban. Az év labdarúgója: 1968, 1971. 1981-ben szerzett edzői oklevelet a Testnevelési Főiskolán. 1980 és 1995 között a Ferencváros utánpótlás, tartalék és ifjúsági edzője illetve alkalmanként a felnőtt csapat pályaedzője. Felesége Pécsi Ildikó Kossuthdíjas színművésznő. Radulovics Bojana Szabadkán (Jugoszlávia, ma SRB Vajdaság, Bácska) született, 1973. március 23-án. A balkezes átlövő 70szeres jugoszláv válogatott, majd a magyar válogatottban 69-szer lépett pályára és 464 gólt szerzett. A Subotica, a Zombor, a Radnicki Beograd (a belgrádi klubbal 1991-ben KEK-et nyert), majd a spanyol Mar Valencia után került Magyarországra, a zalaegerszegi Caola SE-hez. Egy év után Dunaújvárosba igazolt, ahol számos sikert ért el: 1998-ban EHF Kupát, 1999-ben pedig Bajnokok Ligáját és európai Szuperkupát nyert többek között. A dunaújvárosi csapattal négyszeres magyar bajnok (1998, 1999, 2003, 2004) és ötszörös Magyar Kupa-győztes (1998, 1999, 2000, 2002, 2004). Később a Győrhöz igazolt, amellyel 2007-ben MK-t nyert. Két szezon kihagyása után 2009 őszén tért vissza Dunaújvárosba, és 2011-ig játszott ott. A válogatottal a 2000-es sydneyi olimpián, és a 2003-as horvátországi világbajnokságon ezüst-, a 2004-es hazai rendezésű Európa-bajnokságon pedig bronzérmes lett. A 2003-as vb-n, a 2004-es athéni olimpián - amelyen ötödikként végzett a csapat - és a 2004-es Eb-n egyformán gólkirálynő lett. 2000-ben és 2003-ban a világ legjobb játékosának választották. Visszavonulása után a nevét viselő kézilabda-akadémiát vezeti Dunaújvárosban. Eredményei Válogatottként • Olimpiai ezüstérmes (2000) • Olimpiai ötödik helyezett (2004) • Világbajnoki ezüstérmes (2003) • Világbajnoki hatodik helyezett (2001) • Európa bajnoki bronzérmes (2004) Klubjátékosként • KEK-győztes (1991.) • Magyar bajnok (1998, 1999, 2003, 2004) • Magyar Kupa-győztes (1998, 1999, 2000, 2002, 2004, 2007.) • EHF-kupa győztes (1998) • Bajnokok Ligája győztes (1999) • Szuperkupa győztes (1999)

Egyénileg • Magyar gólkirálynő (1995) • A világ legjobb játékosa (2000, 2003) • VB-gólkirálynő (2003) • Olimpiai gólkirálynő (2004) • EB-gólkirálynő (2004) • Az olimpia All Star-csapatának tagja (2000) • A világbajnokság All Star-csapatának tagja (2003) • Legjobb játékos Magyarországon (2000, 2004) Elismerései, kitüntetései • Az év magyar kézilabdázója (2000) • A világ legjobb női kézilabdázója (2000.) és (2003.) • Dunaújváros díszpolgára (2001) • Radulovics Bojana elismerésben részesült a SPORTCSILLAGOK DÍJAZÁSA (SportStar Awards) keretében, a lausanne-i Olimpiai Múzeumban.(2004.) • A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozata) • A "NŐK SPORTJÁÉRT" díj (MOB 2004.) • Az évtized legjobb magyar kézilabdázója. (2010)

Janics Natasa Születési adatok: Palánka (Jugoszlávia, ma SRB, Vajdaság, Bácska), 1982. június 24. Olimpiai érmei: 3 aranyérem, 2 ezüstérem, 1 bronzérem, kajak-kenu 2004. Athén: aranyérem – K1 500m 2004. Athén: aranyérem – K2 500m 2008. Peking: aranyérem – K2 500m 2008. Peking: ezüstérem – K4 500m 2012. London: ezüstérem – K2 500m 2012. London: bronzérem – K1 200m Milan Janić olimpiai ezüstérmes (1984) horvát származású kajakozó gyermekeként az egykori Jugoszláviában született. Bátyjai, Mićo és Stjepan Janić horvát színekben kajakoznak Dusev-Janics Natasa 1999 óta edz Magyarországon. 2000-ben jugoszláv színekben olimpiai negyedik, Ebhatodik és ifi Eb-győztes volt. A következő évtől már a DÉMÁSZ-Szeged versenyzőjeként indult a versenyeken. 2004 januárjában tette le a magyar

állampolgársági esküt. Májusban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság engedélyezte Janics esetleges olimpiai indulását. A 2004. évi nyári olimpiai játékokon 500 m-en egyesben és kettesben is aranyérmes lett. Az év végén kiadott hazai ranglistán első lett a nők mezőnyében. Az év magyar sportolónője szavazáson első lett. A csapatok között – Kováccsal – harmadik helyen végzett. 2007-ben kivált edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjából. Edzéseit ezután Vécsi Viktor, majd Sári Nándor irányította. Októberben Fábiánné hozzájárult, hogy ismét az ő általa edzett Kovács Katalinnal versenyezzen egy hajóban. 2008-ban az olimpián kettesben arany-, négyesben ezüstérmes lett. Októbertől Kovács László lett az edzője. 2009. szeptember 12-én Szegeden feleségül ment Csányi Szilárdhoz, azonban 2010-ben elváltak. 2010 decemberében férjhez ment az olimpiai bronzérmes bolgár egykori kajakoshoz, Andrian Dusevhez akitől 2011. szeptember 2-án Milana nevű lánya született. A kislány Janics Natasa elhunyt édesapja, Milan Janić után kapta a nevét. A terhessége alatt is, és már a szülés után egy hónappal is folytatta a tréningezést. 2012 augusztusában a londoni olimpián K2 500 méteren Kovács Katalinnal ezüstérmet nyert, K1 200 méteren pedig bronzérmes lett. 2012-ben családi okok miatt úgy döntött, hogy Szerbiában folytatja a pályafutását, aztán mégis meggondolta magát és Győrbe tette át székhelyét.

Pontszerzők Olimpiák éve 1932. 1936. 1936. 1936. 1936. 1936-1948 1960-1964.

Név Donogán István Benda Antal Inotay Ákos Magosi Tibor Rákosi Ferenc Hatz József Frank Mária

Sportág

Születési hely

atlétika kézilabdázás evezés evezés kézilabdázás vívás úszás

Zenta Bácskapalánka Bácskatopolya Szabadka Pancsova Aracs Petrovgrád

Donogán István Zentán (Bács-Bodrog vármegye, Bácska) született, 1897. december elhaltak, nagyszülei nevelték. korán dolgoznia kellett. Mellette hangszereken játszott. Fiatalon, sikere volt a zentai cirkuszban. Keleti Fronton harcolt, megsebesült. Arany Vitézségi és Éremmel tűntették ki. 1920-ban Szegedi Gyalogezredben kiképző 1922-ben leszerelt és belépett a

ma SRB, Vajdaság, 13-án. Szülei korán Négy elemit végzett, zenét tanult, fúvós már 17 évesen nagy 1914 – 1918 között a Jablonkánál súlyosan Nagyezüst Vitézségi Szegedre helyezték, a tiszthelyettes lett. rendőrséghez. 1922.

december 26-án megkapja a magyar állampolgárságot. Az első magyar EB érmes lett diszkoszvetésben, 1934-ben Torinóban bronzérmet szerzett, 1932-ben a Los Angeles-i olimpián ötödik lett. Sportpályafutása után rendőr főtörzsőrmester lett Újpesten, 1943-ban a fia a Dunába fulladt. Nyugdíjazása után az Izzó lakótelepének gondnoka lett. Budapesten hunyt el 1966. november 25-én, a Megyeri úti temetőben nyugszik. Sportpályafutása (1920 – 1937): 1920-ban kezdett sportolni: diszkoszvető (súlylökő, kalapácsvető) 1922/29: Szegedi TK 1924, 1927: déli kerületi csúcs 1924: ezüstjelvényes 1926/37: válogatott 1928: aranyjelvényes 1928: déli kerületi csúcs súlylökésben 1929: a fővárosba helyezik 1929/31: BTC 1931: országos csúcs 1932/37: MAC Hazai bajnokságok: 1925, 1927: Déli kerületi bajnok (SZTK) 1928, 1929: 3. hely az országos bajnokságon (SZTK) 1931, 1935: Országos bajnok (BTC, MAC) 1934 – 1937: Budapest-bajnok (MAC) 1936: Országos csapatbajnok (MAC) 1931: 47,99 m, országos csúcs 1926 – 1937: 26x válogatott Nemzetközi versenyek (diszkoszvetésben) Olimpia, Amszterdam, 1928: h. 41.78 m, Los Angeles, 1932: ötödik, 47.07 m. Atlétikai EB, Torinó, 1934: bronzérmes, 45,91 m. Összefoglaló adatok: Olimpiai 5. Európa-bajnoki 3. 3 országos bajnokság (2 egyéni, 1 csapat) 2 déli kerületi bajnokság 4 Budapest-bajnokság 1 országos csúcs 26 válogatottság Legjobb eredmény: 48,86 m (1934) 7 győzelem válogatott viadalokon 37 győzelem 1932 – 1937 között Több, mint 250 érem és tiszteletdíj.

Benda Antal Palánkán (Bács-Bodrog vármegye, ma SRB, Vajdaság, Bácska) született 1910. április 14-én. 1936-ban Berlinben először szerepelt a kézilabdázás az olimpia programjában. Ráadásul egyedülálló módon nagypályán, a labdarúgó stadionban játszottak a csapatok. Benda Antal is ezen A berlini olimpián, százezer a különleges mérkőzéssorozaton, néző előtt játszott a magyar társaival együtt a magyar olimpikonok között válogatott a legtöbb néző előtt lépett pályára. A németek elleni mérkőzéseken százezer néző buzdította a csapatokat. Az Újpesti TE (UTE) kézilabdázójaként négy mérkőzésen szerepelt (HUN-GER 0:22, -USA 7:2, -GER 6:19, -AUT 7:11) a negyedik helyezett a magyar csapatban. Budapesten hunyt el 1997. január 29-én.

Inotay Ákos Topolyán (Bács-Bodrog SRB, Vajdaság, Bácska) született, A Hungária Evezős Egylet ki az 1936-os berlini olimpiára. A négyes (Mihó Miklós, Éden Ákos, Szillasy Alajos dr., Molnár László) az ötödik helyet

Magosi (Mamusich) Tibor

1938, a magyar bajnok nyolcas, balról a második Inotay Ákos

vármegye, ma 1911. május 21-én. evezősként jutott magyar kormányos Vilmos, Inotay kormányos: szerezte meg.

Szabadkán (Bács-Bodrog vármegye, ma SRB, Vajdaság, Bácska) született 1911. november 19-én. 1933 és 1935 között négyszeres Európa-bajnok (kormányos és kormányos nélküli kettes, nyolcas). A Hungária Evezős Egylet sportolójaként vett részt az 1936-os berlini olimpián, ahol a Győry Károly, Magosi Tibor kormányos nélküli kettes, az igen előkelő negyedik helyet szerezte meg. Baján hunyt el, 1999. október 22-én.

Rákosi Ferenc

Pancsován (Torontál vármegye, ma SRB, Vajdaság, Bánság) született 1910. november 25én. Az 1936-os berlini olimpián a az Elektromos SE kézilabdázójaként vett részt. A magyar válogatott az Elektromos SE és az UTE játékosaira épült, a váciakat három, a MAFC-ot egy kézilabdázó képviselte. Csapatunk legeredményesebb tagja a sportág honi úttörője, Cséfay Sándor volt – ő hozta haza a sportágat az 1927-es prágai munkásolimpiáról. A csapatkapitány fia, Fodor Miklós szerint édesapjáék igazi amatőrök voltak, a szó szoros értelmében játéknak fogták fel a kézilabdát. „Nagyon vagány fickók voltak, mesélte, hogy az olimpiai faluban reggelente ünnepélyes zászlófelvonás, esténként pedig zászlólevonás volt, de az egyikből kisebb balhé lett, mivel egyik este ilyenkor éppen alsógatyában ultiztak. Mikor szóltak nekik, hogy jelenésük van, ebben a szerelésben rohantak a zászlólevonáshoz.” A játékra áttérve, egyik legnagyobb élménye az volt, hogy Ausztria elleni 11-7-es vereség alkalmával a berlini olimpiai stadion közönsége előtt négy gólt szerzett, ám ennél jóval büszkébb volt arra, amit hazahozott. „A magyar válogatottaknak árvalányhajas fehér filckalapjuk volt, az amerikaiaknak pedig zsiráf mintás, s édesapám elcserélte az övét Jesse Owens-szel. Sokáig féltve őrizte az olimpia sztárjának relikviáját, ám a második világháború során sajnos elveszett”. Ifjabb Rákosi Ferenc, aki a Ferencvárosban és több NBII-es csapatban is játszott, nyilatkozta egyszer,hogy a sportág akkoriban még gyerekcipőn járt hazánkban, az olimpián résztvevő országoknak többnyire előnyük volt velünk szemben, de egyúttal meg is jegyzeték: a magyar csapatra szép jövő vár. „Apám Berlinben még csak 26 éves volt, ’41-ben az év játékosává választották, egyre jobbak lettek, s ezért is volt tragédia, hogy két olimpia kimaradt”. Rákosi Ferenc Budapesten hunyt el, 1987. július 10-én.

Hátszeghy (Hatz) József Aracson (Torontál vármegye, ma SRB, Vajdaság, Bánság, Törökbecse része) született 1904. január 13-án. 1934-ig a Magyar Atlétikai Club (MAC), 1935-től 1944-ig a Honvéd Tiszti Vívó Klub, 1946-tól 1948-ig az Újpesti Torna Egylet (UTE) vívója, tőrés párbajtőrvívó. 1936-ban a berlini olimpián, testvérével Hatz Ottóval egy csapatban, a magyar tőrcsapat tagjaként 7., egyéniben helyezetlen. 1948-ban a londoni olimpián tőrcsapatban 5. 1933-ban az Európabajnoki ezüstérmes tőrcsapat tagja. 1937-ben, 1943-ban és 1944-ben magyar tőrvívó bajnok, 1936-tól 1944-ig tőrvívásban nyolcszoros csapatbajnok. 1948-tól 1952-ig a Magyar Néphadsereg Sportiskolájának

parancsnoka ezredesi rangban. 1953-tól 1959-ig a Bp.-i Elektromos, 1960-tól 1971ig az Újpesti Dózsa vívómestere. A népszerű „Szepi bácsi” többek közt, a kétszeres olimpiai bajnok Rejtő Ildikó edzője is volt. 1972-73-ban Algériában edzősködött, 1974-től 1978-ig a Budapest Sport Egylet (BSE), 1979-től 1988-ig a Bp. Honvéd vívómestere. 1988. január 18-án hunyt el Budapesten.

Frank Mária (Renn Oszkárné) Nagybecskereken (Torontál vármegye, ma SRB, Vajdaság, Bánság) született 1943. szeptember 8-án, Egerben hunyt el 1992. november 20-án. 1957-től az Egri SC, illetve az Egri Dózsa, majd 1962-től az OSC (Orvosegyetemi Sport Club) úszója volt. 1958tól 1964-ig szerepelt a magyar válogatottban. A magyar csapat tagja volt az 1960. évi római és az 1964. évi tokiói olimpián. 1958-tól 1963-ig összesen tíz magyar bajnoki címet nyert. Az aktív sportolástól 1964-ben vonult vissza. 1982. december 12-én, a Magyar Úszó Szövetség jubileumi ülésén megkapta a Magyarország örökös úszóbajnoka címet. 1967-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen általános orvosi, majd gyermekgyógyász szakorvosi oklevelet szerzett és az egri Markhot Ferenc Kórház gyermekgyógyász orvosa, később főorvosa lett. Dr. Frank Mária 1992-ben fiatalon halt meg. Férje, dr. Renn Oszkár létrehozta A Gyermekek Gyógyításáért Alapítványt, melynek kuratóriuma minden évben Dr. Frank Mária-emlékplakettet és -díjat ad át annak az orvosnak, akinek pályamunkáját a kórház tudományos bizottsága a legjobbnak értékeli. Sporteredményei • olimpiai 4. helyezett (1960: 4×100 m gyorsváltó) • Európa-bajnoki 3. helyezett (1962: 4×100 m vegyesváltó) • Európa-bajnoki 4. helyezett (1961: 4×100 m vegyesváltó) • Európa-bajnoki 5. helyezett (1962: 100 m gyors) • kétszeres Európa-bajnoki 6. helyezett (1958: 4×100 m gyorsváltó, 4×100 m vegyesváltó) • Universiade-győztes (1963: 4×100 m gyorsváltó) • kétszeres Universiade 2. helyezett (1963: 100 m gyors, 400 m gyors) • tízszeres magyar bajnok

Résztvevők Olimpiák éve 1928, 1936 1932 1936 1960 1972

Név

Sportág

Születési hely Hatz Ottó vívás Aracs Petneházy Imre öttusa Újvidék Zsótér Bertalan sportlövészet Óbecse Munkácsi Antónia atlétika Belgrád Krizsán János lovaglás Hódság

Hátszeghy (Hatz) Ottó Aracson (Torontál vármegye, ma SRB, Vajdaság, Bánság, Törökbecse része) született 1902. május 26-án. 1929-ben a Honvéd Toldi Miklós Sportoktatói Tanfolyamon vívómesteri oklevelet szerzett, 1932-ben a Honvéd Hadiakadémián végzett, 1934-től a Honvéd Vezérkar munkatársa. 1941-től 1944-ig Szófiában és Ankarában katonai attasé. A magyar kormány megbízásából tárgyalásokat folytatott angol és amerikai megbízottakkal a fegyverszünet lehetőségeiről. 1944. májusában a Gestapo letartóztatta. 1944. júl. 1-től okt. 15-ig Csatay Lajos honvédelmi miniszter szárnysegédje, részt vett a titkos moszkvai fegyverszünetkérő delegáció útjának előkészítésében. 1944. október 16-tól november 6-ig a VII. hadtest vezérkari főnöke, november 7-én átszökött a szovjet csapatokhoz. 1944. november- decemberben Szegeden Malinovszkij marsall mellett tevékenykedett. A Szálasi-hatóságok távollétében halálra ítélték. 1944. decemberében az Ideiglenes Nemzetgyűlés alapító tagja, a Debrecenben működött Honvédelmi Minisztérium és a budapesti szovjet városparancsnokság összekötője. 1945. április 5- én a szovjet államvédelmi szervek letartóztatták, 1952-ig Moszkvában vizsgálati fogságban tartották. 1952-ben a SZU elleni diplomáciai tevékenység vádjával 15 évi börtönbüntetésre ítélték, 1955-ben a vádak alól felmentették és hazatérhetett Magyarországra. 1944-es tevékenysége máig vitatott. 1944-ig a Honvéd Tiszti Vívó Klub (HTVK) vívója, tőr-és párbajtőrvívó. 1928-ban az amszterdami olimpián helyezetlen párbajtőr egyéniben és csapatban, 1936-ban a berlini olimpián testvérével Hátszeghy (Hatz) Józseffel együtt 7. tőrcsapatban. 1931-ben és 1933-ban az Európa-bajnoki ezüstérmes tőrcsapat tagja, 1929-ben az EB 3., 1934-ben az EB 4. helyezett tőrcsapat tagja. 1928-tól 1937-ig magyar válogatott. 1932-ben, 1933-ban és 1934-ben magyar tőrvívóbajnok, 1930-tól 1936-ig nyolcszoros csapatbajnok. 1956tól edzősködött, 1956-tól 1959-ig a Budapesti Elektromos, 1963-tól 1965-ig a Dynamo Eisenach vívómestere volt. Budapesten hunyt el 1977. július 21-én.

Petneházy Imre Újvidéken (Bács-Bodrog vármegye, ma Bácska) született 1905. április 13-án, itt is

SRB, Vajdaság, érettségizett 1923-

ban. 1928. augusztus 20-án avatták a magyar királyi Ludovika Akadémia gyalogos tisztjévé. A Ludovika Akadémia Sport Egyesület öttusázója és a Magyar Atlétikai Klub vívója volt. 1927-1939 között versenyzett, tagja volt az első öttusa válogatott keretnek. 1932-ben a Los Angeles-i olimpián a 19. helyen végzett öttusa egyéniben, indult a párbajtőr egyéni versenyeken is, ahol a selejtezőben kiesett. Öttusában válogató versenyeket nyert, kétszer volt hadseregbajnok, párbajtőrvívásban négyszeres magyar és egyszeres Európa-bajnok. 1943. május 1-én őrnaggyá nevezték ki, 1944-ben és 1945-ben Galíciában és a Kárpátokban teljesített szolgálatot, 1945-ben amerikai majd szovjet hadifogságba került. 1972. szeptember 23-án hunyt el Budapesten

Szatymazi Zsótér Bertalan Óbecsén (Bács-Bodrog vármegye, ma SRB, Vajdaság, Bácska) született 1906. július 6-án. 1928. augusztus 20án avatták a magyar királyi honvéd Ludovika Akadémián gyalogos hadnagynak. 1938-ig a X. honvéd gyalogezred állományában teljesített szolgálatot. A magyar királyi József Műegyetemen 1938-ban gépészmérnöki oklevelet szerzett. 1938-tól a Haditechnikai Intézetben dolgozott. 1944 szeptembere és decembere az ásványolaj kormánybizottsághoz vezényelték összekötő tisztnek. 1945-ben hadifogságba esett. 1945-ben a HM Ipari Felszámoló Csoporthoz került előadóként, majd júniustól 1946. áprilisig a Fegyver- és Lőszer Osztály vezetője. 1942. november 1-től őrnaggyá, 1944. november 1-től alezredessé, 1945. április 1-én ezredessé nevezték ki. Kitűntetései: Koronás Bronz Érdemérem, Magyar Koronás Nagy aranyérem (és ugyanez szalagon), I. osztályú Tűzkereszt, Erdélyi Emlékérem, Délvidéki Emlékérem; sportbajnoki jelvény (1942). Az 1936-os berlini olimpián a sportlövészet, sportpisztoly 50m-es számában 525 körös teljesítménnyel a 10. helyen végzett. Az olimpia idején főhadnagyi rendfokozatot viselt. Pályafutása során 1935ben tagja volt a világbajnok hadipuska összetett csapatnak, egyéniben 4. helyen végzett. 1937-ben a világbajnokságon 4. helyezett hadipuska fekvő csapat tagja. 1935-ben és 1937-ben négyszeres világbajnoki 6. helyezett. 1932-től 1934-ig kilencszeres magyar bajnok. 1931 és 1938 között 19-szeres magyar csapatbajnok. 1935-től 1938-ig válogatott. Motorkerékpársportban 1930-ban a 250 cmł-es kategóriában, a Magyar Nagydíj győztese. Klubjai: Budai Honvédtiszti Sport Egyesület (HOTIS, 1931-1944). 1931-ig a Királyi Magyar Automobil Club (KMAC) motorkerékpár-versenyzője, Budapesten hunyt el 1980. december 20-án.

Munkácsi Antónia

Belgrádban született 1938. november 26.-án. Három olimpián vett részt,1960-ban Rómában az MPSC sportolójaként 200 méteres síkfutásban és a 4x100m-es váltóban helyezetlenül végzett. 1964-ben Tokióban a Budapesti Vasas Izzó sportolójaként negyedik helyezést ért el a 400 méteres futásban, hetedik a 4x100m-es magyar váltó tagjaként. Két év múlva a budapesti Európa bajnokságon ezüstérmet szerzett. 1968-ban Mexikóvárosban a 400 méteres síkfutásban helyezetlen lett. Harmincötszörös válogatott, nyolcszor javított országos csúcsot, hatszoros magyar bajnok.

Krizsán János Hódságon (Jugoszlávia, ma SRB, Vajdaság, Bácska) született 1950 október 21-én. A Dózsa SE versenyzője 1972-ben a müncheni olimpián a Varró József, Krizsán János, Szabácsi István, Horváth József összeállítású csapatban szerepelt és a három napos lovasverseny egyéni és csapat versenyében is helyezetlen lett. Egyesülete a Kiskunhalasi Határőr Dózsa SE volt.

Magyar színekben indult, a mai Horvátország területén született sportolók Érmesek Olimpiák Név éve 1936 Kutasi György 1936 Berzsenyi Ralph 1936 Gróf Ödön

Sportág vízilabdázás sportlövészet úszás

Születési hely Fiume Fiume Netecs

Kutasi György Születési adatok: Fiume (Modrus-Fiume vármegye, ma Rijeka, TengermellékHegyvidék megye, Horvátország) 1910. szeptember 16. Olimpiai érmei: 1 aranyérem, vízilabdázás

1936. Berlin: aranyérem – vízilabda

csapat

Kutasi (Kusinszki) György 1932-től 1947Torna Egylet) vízilabdázójaként és Jelentős eredményeit vízilabdában érte el. ötször szerepelt a magyar válogatottban. magyar bajnok (1932–1938, 1945, 1946).

ig az UTE (Újpesti úszójaként sportolt. 1934-től 1947-ig Kilencszeres Az 1936. évi nyári

játékokon, az olimpiai bajnoki címet nyert magyar csapat kapusa volt. Málta ellen kapott lehetőséget, a 12:0-ra megnyert mérkőzésen. Két Európa-bajnokságon is szerepelt, Magdeburgban (1934) a győztes és Monte-Carlóban (1947) a negyedik helyezett csapatban. 1947-től Ausztráliában élt, Melbourne-ben hunyt el, 1977. június 29-én.

Berzsenyi Ralph Berzsenyi Ralph, eredetileg Beusterien Ralph, a Monarchia legnagyobb magyar kikötőjében, Fiuméban (Modrus-Fiume vármegye, ma Rijeka, Tengermelék-Hegyvidék megye, Horvátország) született, 1909. február 26.-án. A család Nagykanizsára költözött, 1914-től 1926-ig éltek itt. 1933-tól a BEAC (Budapesti Egyetemi Atlétikai Lövészegylet, 1949Club), 1935-től a Budapesti Polgári től a Budapesti Lokomotív, majd 1950-től az Északi Járműjavító sportlövője volt. Másfél évtizedig a magyar sportlövészet élvonalában szerepelt, de jelentős sportsikereit a második világháború előtti években érte el. Valamennyi pisztolyos és puskás versenyszámban versenyzett. Pályafutása alatt összesen kilenc egyéni és tizenkilenc csapatbajnoki címet szerzett. 1935-től szerepelt a magyar válogatottban, és ebben az évben a Pázmány Péter Tudományegyetemen orvosi oklevelet szerzett. Az 1936. évi berlini olimpián a második helyen végzett, Magyarország egyetlen ezüstérmét szerezve ezen az olimpián. 1950-ben lemondott a válogatottságról, és 1953-ban felhagyott az aktív sportolással is. Egyetemi hallgatóként megalapította a BEAC sportlövő szakosztályát, melynek első lőmestere lett. Az egyetem elvégzése után Budapesten kezdett el dolgozni, majd a felvidéki területek visszacsatolása után Érsekújváron, ezután ismét a fővárosban, a MÁV Északi Járműjavítójában fogorvos. Budapestről, 1951-ben ki akarták telepíteni, de tekintettel olimpiai ezüstérmére, ezt nem tették meg. Pár év múlva Székesfehérvárra költözött, és itt kötötte második házasságát, melyből egy lánya, Erika született. A vidéki évek után újból Budapesten főorvos, és hatszobás lakásuk egyik helységében, magán fogorvosi praxist folytatott. Vadász szenvedélye tizenkét éves korában kezdődött, amikor édesapja vitte magával az erdőkbe. Már első alkalommal egy kisebb őzet lőtt. Országos hírű gyűjteménye volt, több díjat nyert trófeáival. Budapesten hunyt el, 1978. június 10-én. Sporteredményei • olimpiai 2. helyezett: o 1936, Berlin: kisöbű sportpuska, fekvő (296 kör) világbajnoki 6. helyezett 1935, Róma: kisöbű sportpuska, negyven lövéses álló, csapat (1789 kör)

•

•

kilencszeres magyar bajnok: o kispuska, álló, 20 lövés: 1934 o kispuska, összesített, 60 lövés: 1934, 1935 o kisöbű sportpuska, összesített, 120 lövés: 1934, 1935 o kisöbű sportpuska, álló, 40 lövés: 1934, 1935, 1936 o kisöbű sportpuska, fekvő, 40 lövés: 1935 tizenkilencszeres magyar csapatbajnok

Gróf Ödön 1915. április 15-én született a szlavóniai Netecse (Verőce vármegye,ma VerőceDrávamente megye Horvátország, már csak a helye található Drávaköz horvát oldalán) községben. Apjának, Gróf Károlynak Netecsen volt 1500 holdas birtoka, amit azonban a történelmi események következtében elvesztett. Az akkor apa, Harkányban, magát vendéglőssé átképző majd Pécsett folytatta új A magyar olimpiai bajnok mesterségét. Ebben az időben, egy 1930. vízilabda válogatott tagjaival, júniusában rendezett szigetvári versenyen jobbról az első Gróf Ödön tűnt fel az úszók között egyik fia, Ödön. A Gróf II.-nek is nevezett gyorsúszó-tehetséggel ezután dr. Várnagy Elemér, a Pécsi Atlétikai Club edzője, a helyi úszósport nagy alakja foglalkozott, éppúgy, mint a másik nagy tehetséggel, Abay Nemes Oszkárral. 1931 augusztusában, Győrben, az országos vidéki ifjúsági bajnokságon országos vidéki csúccsal lett Gróf első 100 m gyorson. 1932-ben megvédte ezt az ifjúsági bajnoki címét. 1933-as eredményei alapján meghívták az olimpiai keretbe. Az 1934-es Eb próbaversenyén 200 m gyorson az év legjobb eredményét érte el. Az augusztusi, Magdeburgban tartott Európa-bajnokságon a 4x200 m-es gyorsváltó tagjaként lett aranyérmes. Gróf Ödön 1934 végén - már az Újpesti Torna Egylet versenyzőjeként - Budapestre költözött. 1935-ben 800 m-en magyar csúcsot ért el, majd a 4x200 m-es váltóban is magyar rekorder lett. 1935. július 17-én, a budapesti Főiskolai Világbajnokságon ismét a nyertes magyar váltó tagja 4x200 m-en, amely ráadásként Európa-csúccsal győz. Ezen a vetélkedőn 400 m-en második volt. 1937-ben, Párizsban, egyéniben négyszázon, váltóban négyszer kétszázon szerzett főiskolai világbajnoki címet. Sportpályafutásának legjelentősebb eseménye, az 1936-os berlini olimpia. Az amerikai és a japán gyorsváltó mögött Abay Nemes Oszkárral, Csík Ferenccel és Lengyel Árpáddal harmadikok lettek. A 9:12,3-es idő ismét a legjobb európai eredmény ezen a távon. Abay Nemes, Csík és Gróf a kontinens válogatottjának is tagja lett egy francia úszó mellett. Egyéniben nem ért el jelentős eredményt. Az olimpia után tartott budapesti magyar-japán viadalon a Gróf Ödönnel felálló 4x200-as gyorsváltó megdöntötte az Európarekordot. 1937-ben a 4x100 m-es gyorsváltó válogatott tagjaként világcsúcsot állított

föl, amit 1938-ban tovább javítottak. 1937-ben mind egyéniben - 400 m és 1500 m gyorson -, mind a 4x200 m-es váltóban főiskolai világbajnok lett. Az 1938-as londoni EB-n egyéniben (400 m, 1500 m) és a 4x200 m-es váltóban is negyedik helyezett lett. A tizenhét válogatottsággal rendelkező kisebbik Gróf fiú összesen öt országos csúcsot úszott 400, 800 és 1500 m-en, a váltók tagjaként két világ- és négy Európa-csúcs fűződik nevéhez.. 1935 és 1940 között tizennégyszer volt egyéni bajnok, váltók tagjaként nyolcszor érdemelte ki az első helyet. 1940-ben a dunai folyambajnokság első helyezettje volt. Eredményei alapján 1982-ben megkapta "Magyarország örökös úszóbajnoka" címet. Edzőként 1945-től 1956-ig volt az újpesti úszók vezetőedzője. A forradalom után az USA-ba távozott, San Franciscóban hunyt el 1997. január 16-án. Budapesten helyezték örök nyugalomra. Sporteredményei • olimpiai 3. helyezett (1936: 4×200 m gyors) • Európa-bajnok (1934: 4×200 m gyors) • háromszoros Európa-bajnoki 4. helyezett (1938: 400 m gyors, 1500 m gyors, 4×200 m gyorsváltó) • négyszeres főiskolai világbajnok (1935: 4×200 m gyorsváltó ; 1937: 400 m gyors, 1500 m gyors, 4×200 m gyorsváltó) • főiskolai világbajnoki 2. helyezett (1935: 400 m gyors) • magyar bajnok: o 440 yard gyors: 1935–1939 o 200 m gyors: 1937, 1938 o 800 m gyors: 1936–1939 o 1500 m gyors: 1936–1938 o 4×100 m gyors: 1937, 1938, 1940, 1941, 1943 o 4×200 m gyors: 1938–1942 o folyamúszás: 1940 • világcsúcsai: o 1937: 4×100 m gyorsváltó – 4:06,6 (Zólyomi Gyula, Kőrösi István, Gróf Ödön, Csik Ferenc) o 1938: 4×100 m gyorsváltó – 4:02,0 (Zólyomi Gyula, Kőrösi István, Gróf Ödön, Csik Ferenc) • Európa-csúcsai: o 1935: 4×200 m gyorsváltó – 9:14,8 (Angyal István, Csik Ferenc, Lengyel Árpád, Gróf Ödön) o 1936: 4×200 m gyorsváltó – 9:10,8 (Abay Nemes Oszkár, Csik Ferenc, Gróf Ödön, Lengyel Árpád)

Pontszerző Olimpia éve 1928

Név Frantz Valéria

Sportág torna

Születési hely Pola

Frantz Valéria Frantz-Herpich Rudolfné később Polában (ma Pula, született 1900-ban. volt, az 1928-as olimpián, a 4. összetett csapat

Valéria (Herpich Nagy Jenőné) Isztria, HOR) A BBTE tornásza Amszterdami helyezett magyar tagja volt. Női tornászcsapatunk az A magyar női torna válogatott, balról első nap után az első Herpich Rudolfné edző vezetett, a másodikon azonban a pontozók tevékenységének eredményeként a negyedik helyre esett vissza; a bemutatón viszont nagy sikert aratott a díszpalotással, a buzogány- és a ritmikus gyakorlatokkal. A bemutató tornán a versenycsapat tagjain kívül még 15-en, összesen 25-en vettek részt. A MOTESZ igazgató tanácsa 1932 novemberében a tornászcsapat tagjainak a pontozás miatt rajtuk esett sérelem elégtételeként a MOTESZ nagy bronzérmét adományozta, zománcozott öt karikával, „Emlékül és elégtételül – 1928” bevésett felirattal. Visszavonulása után edző, sportdiplomata lett, 1948-ban beválasztották a FIG Női Technikai Bizottságába, ahol először csak tagként (1948-72), majd később a Bizottság vezetőjeként képviselte a magyar torna sportot. A több nyelven is kitűnően beszélő sportdiplomata asszony összesen 11 olimpián vett részt. Többek közt az 1956-ban, Melbourne-ben olimpiai bajnok kéziszercsapat - Bodó Andrea, Keleti Ágnes, Kertész Alíz, Korondi Margit, Köteles Erzsébet, Tass Olga - edzője is ő volt. Sportdiplomáciai rutinjának is köszönhető az aranyérem. A versenynap reggelén nagy izgalommal készültek a tornásznők. Az izgalmat tetézte és szinte pánikot okozott, hogy Tass Olga nemzeti színű szalagja eltűnt! Hol lehet? Olga felkiáltott: „Jó ég! Az eszpresszóban hagytam a szalagomat!” Az úszólányok besegítettek a szalagot keresni. Nem volt meg! Vali néni szikrázó szemekkel tekintett Olgára, majd az öltözőbe sietett és a mérge is csitult. Néhány perc múlva, kezében egy csillámló szalaggal így szólt: „Ez lesz a te szalagod!” – adta át Olgának a szivárványszínű selyem girlandot. Majd percekkel később hat, fehér ruhába öltözött csinos magyar lány hozzákezdett a gyakorlathoz. A ritmusos mozdulatok pillanatok alatt megragadták a nézők figyelmét, s a piros-fehér-zöld színek között csillogóan hatott az egyetlen szivárványos szalag. Már biztos volt a végső siker is. A lányok a sok ezer néző előtt, Fülöp edinbourgh-i herceg, II. Erzsébet angol királynő férje kérésére még egyszer bemutatták gyakorlatukat a nézőtér tombolása közepette.

A herceg gratulált Vali néninek és kérdezte: „Jelent valamit a szivárvány szalag?” „Igen!” volt a válasz. „Ez reménysugár, lehet, hogy lesz szabadabb élet Magyarországon?” Frantz Valéria 1981. október 15-én hunyt el.

Résztvevők Olimpia éve Név 1936 Pabsz Frigyes 1948 Bánkuti Antal

Sportág evezés kosárlabda

Születési hely Pola Piškorevci

Pabsz Frigyes Polában (ma Pula, Isztria, Horvátország) született 1914. július 4-én. Édesanyját Szluka Lídiának hívták. 1934-ben a svájci Luzernban Európa bajnok lett, a magyar evezős nyolcas tagjaként. Az 1936os berlini olimpián a Hungária Evezős Egylet sportolójaként, helyezetlen lett a magyar kormányos nélküli négyesben. 1945. december 28-án hunyt el.

Bánkuti Antal

A berlini olimpián: Pabsz,

Piškorevciban ( ma Eszék-Baranya Dobos, Halmay, Vaday megye,Horvátország) született1923. június 1-én. Budapesten a Postás SE kosárlabdázója volt, de kézilabdában is jó játékosnak számított. A Budai Kinizsi TE-t (BKTE) a polgári egyesületek megszüntetésekor fölszámolták, így az 1946-ban országos bajnok kosárcsapatukat is, melyet a Postás SE vett át. Így "ajándékba" kaptak 1947-ben egy bajnoki címet, amelynek részese volt Bánkuti Antal is. Férfi kosárlabda válogatott csapatunk volt az egyik első magyar sportdelegáció, mely a II. Világháború után külföldre utazott! Nevezetes, élményekben gazdag, kalandos út után érkezett csapatunk Genfbe a 4. Férfi Európa Bajnokság (1946.04.30.-05.04.) színhelyére, s ott aztán – meglepetésszerűen – kitűnő eredményt ért el: a harmadik helyen végzett. Különösen értékes ez az eredmény, ha figyelembe vesszük, hogy a csapat nagy nehézségek árán csak leleményességüknek köszönhetően jutottak át a határon. A bronzérmes csapat tagjai: Bajári Géza, Bánkuti Antal, Kardos Géza, Királyhidi László, Mezőfi Tibor, Nagy György, Németh Ferenc, Rácz Géza, Vadászi Ede, Velkei Ferenc. Szövetség kapitány: Király István. Az 1948-as londoni olimpián válogatottunk legyőzte Angliát, Olaszországot, Kanadát és a házigazda Nagy-Britanniát, de a csoportgyőztes Brazíliától hosszabbítás után kikaptak, így nem jutottak tovább a legjobb nyolc közé. Bánkuti Antal mind az öt mérkőzésen pályára lépett, és 21 pontot szerzett. Sajnos a szakvezetés nem biztosította a további szereplést,

hazajöttek, csapatunk a 16. helyen végzett. A szövetségi kapitányi tisztet id. Gyimesi János töltötte be, aki első magyar kosárlabda játékvezető volt, aki olimpián bíráskodott. Bánkuti Antal Montrealban (CAN) hunyt el 2001. július 21-én.

Magyar színekben indult, a mai Szlovénia területén született sportoló Érmes Olimpiák éve 1952-1956

Név

Sportág

Korondi Margit torna

Születés hely Celje

Korondi (Kronstein) Margit (Plachy Mátyásné, Szalay Jánosné) Születési adatok: Celje (YUG, ma SLO) 1932. június 24. Olimpiai érmei: 2 aranyérem, 2 ezüstérem, 4 bronzérem, torna 1952. Helsinki: aranyérem – felemáskorlát 1952. Helsinki: ezüstérem – összetett csapat 1952. Helsinki: bronzérem – összetett egyéni 1952. Helsinki: bronzérem – műszabadgyakorlat 1952. Helsinki: bronzérem – gerenda 1952. Helsinki: bronzérem – kéziszercsapat 1956. Melbourne: aranyérem - kéziszercsapat 1956. Melbourne: ezüstérem – összetett csapat Édesapja Korondi (Kronstein) Ferenc testnevelő tanár volt Budapesten, és a BBTE pasaréti sporttelepén volt tréner. Az 1932es olimpia idején egyike a legkiemelkedőbb magyar tornászoknak, de - lévén tanár profinak számított, így nem indulhatott el az olimpián. Lányával, a kis Grétiben akarta megvalósítani álmát, mert már párhetes korában lóbálta, forgatta, tornásztatta. Járni még alig tudott, de a BBTE-ben már tornászott, apja jóvoltából. A II. világháború miatt 4-5 év kiesés következett, rendszeres edzésmunkába csak 1946 őszén foghatott bele. 1948-ban rajtolt élete első versenyén, s az ifjúsági másodosztályú bajnokságon élen végzett, a Vasas tornászaként. A következő évben azután az I. osztályúak vetélkedésében mind Budapesten, mind országos viszonylatban bajnok lett. Ekkor hívták meg a válogatott keretbe. Mint TF-hallgató, 1950 őszén a prágai Főiskolás Bajnokság bajnoka. Egy év múlva Berlinben főiskolás világbajnok talajon. 1952, Helsinki, az olimpia ötödik versenynapja. Nagy nap, mert felemáskorláton olimpiai bajnok, s megindult a magyar sport diadalmenete. Még egy ezüst- és négy bronzérem tette boldoggá a finn fővárosban. Helsinki után három hónapos pihenés következett. Talán jobb lett volna, ha ez nincs, mert az újrakezdésnél súlyos sérülést szenvedett. Orvosi tanácsra még a tornatermek környékét is kerülnie kellett..1955-ben Sárkány István kérésére ismét edzésbe állt. 1956-ban, Melbourne-ben az olimpián, kéziszercsapatban sikerült az arany, az összetett csapatban az ezüstérem. Itt, Ausztráliában kapta a meghívást Amerikába. A “Sport Illustrated" című magazin támogatásával több magyar sporttársával együtt negyedéves túrán vett részt. TV-ben szerepeltek, felléptek az Ed

Sullivan Show-ban, eljutottak Grace Kelly házába is. Az ő édesapja John Kelly Sr. háromszoros aranyérmes, bátyja John Kelly Jr. Bronzérmes, evezésben az olimpiákon. A körút után San Francisco-ban felajánlották: letelepedhetnek. De Houstont választotta, először mint “úszó- és fitness-tanár", majd gyermektorna- és női fogyókúra tanfolyamok vezetőjeként dolgozott. Zenére állított össze “kilószabadító" mozgásanyagot, és egy-két év múltán Texas legismertebb “Fitness, Reducing, Diet and Nutrition" szakértőjeként tartották számon. Újságokba írtcikkeket, a TV-ben saját showja volt. 1962-ben Los Angeles-be költözött, klubokban vezetett edzéseket, írt, továbbá az “American Physical Fitness Institute"nak lett a munkatársa, tanácsadója. Közben fokozatosan visszatért a tornához. Egy közismert havi kiadvány, a “Modern Gymnast Magazin" szakmai cikkszerzője lett, a női tornáról publikált. Előadásokat tartott a Los Angeles-i Testnevelő Kar továbbképzőjén, majd Kalifornia Állam Egyetemén tanársegédként tornát, testdinamikát, modern táncot, és az egyetemi tornászcsapatot tanított. Első férjétől, az ökölvívó olimpikon Plachy Mátyástól hamarosan elvált, s 1964-ben Szalay Jánoshoz, az egykori vízilabdázóhoz ment feleségül. Egy 1969-es autóbalesetnél kiújult hátgerincsérülése, ezért az aktív tornával szakítania kellett. Eztán férjét kísérte üzleti útjaira. Két fiú- és egy leánygyermek édesanyja. Mindhárom gyermek egyetemet végzett, a pénzügyi, jogi pályát választották.

Magyar színekben indult, a mai Montenegro területén született sportoló Pontszerző Olimpia éve 1948

Név Hennyey Imre

Sportág vívás

Születés hely Cattaro

Hennyey Imre Hennyey (Hager) Imre Cattaroban (Kotor, Montenegro) született, 1913. július 14-én. olimpián a Budapesti Vasas párbajtőrcsapatban 5., egyénibe pedig 1952-ben a helsinki olimpián a Budapesti sportolójaként, a magyar párbajtőrcsapat helyen végzett. Ezután a tengerentúlra Kanadában telepedett le. Torontóban szeptember 6-án.

Dalmácia, 1948-ban a londoni versenyzőjeként helyezetlen lett. Honvéd tagjaként az 5. költözött, és hunyt el, 1989.

A mai Szerbia területén élt olimpikonok (a teljesség igénye nélkül)

Érmesek Olimpiák éve Név 1924, 1932 Somfay Elemér 1968 Fatér Károly

Sportág Születési hely atlétika Budapest labdarúgás Nyírlak

vitéz Somfay Elemér Ma már nincsenek olyan sportemberek, mint vitéz Somfay Elemér ezredes, aki kiváló atléta, ráadásul háborús hős, remek művelt szakíró volt, s öttusázóként is eredményeket ért el. Életútja jól jellemzi Magyarország ellentmondásos múlt századi történelmét. Az MTV „Irány Atlanta” olimpiai vetélkedőjében bejátszott filmen nyilatkozta: -„Diákkoromban a legjobb diszkoszvetők egyike voltam Nagybecskereken, Ambrózi Károly tanítványaként.”. Vitéz Somfay Elemér ezredes, olimpiai bajnok”– ezt a sírfeliratot vésték kiváló atlétánk, első jelentős öttusázónk sírjára a Farkasréti temetőben. Olimpiai bajnok? A lexikonok mást állítanak, a lapjaikra szűkszavúan ennyit jegyeztek le: „Tizenkilencszeres magyar bajnok atléta, ezüstérmes ötpróbában az 1924-es párizsi olimpián.” Az igazság valahol félúton van, a száraz tények alapján Somfay ezredes valóban második lett, de valójában elcsalták az aranyérmét, méghozzá egészen példátlan módon. Úgy lett második, hogy az ötpróba 200 méteres síkfutásában hat tizeddel elmérték az idejét! A katonatiszt és a magyar csapat nem hitt a szemének. A csapatvezetés nem óvott, örültek, hogy egyáltalán ott lehettünk Franciaországban, miután az előző olimpiát nemcsak elvették Budapesttől, de mint „bűnös ország” el sem indulhattunk. Vitéz Somfay, az ízig-vérig sportember sohasem fogadta el ezt a nyilvánvaló csalást, erről árulkodnak a sírjára vésett szavak. Somfay Elemér 1898-ban született Budapesten, miután kitüntetéssel végzett a Mária Terézia Akadémián, Olaszországban harcolt az első világháborúban. Kiváló atlétánk katonának sem lehetett utolsó, erről árulkodik, hogy tizenegyszer kitüntették. Egy súlyos sebesülésből felépülve csak későn, huszonkét évesen kezdett atletizálni, de két évvel később már kétszeres magyar bajnok volt. Távolugrásban és 200 méter gáton is ő győzött. Huszonhat évesen, 1924-ben érte el élete legnagyobb eredményét, és élte át legnagyobb csalódását, de ez sem törte meg. Az elvett olimpiai arany előtt és után tizenkilencszer lett bajnok a különböző számokban. Tízszer nyert 200 és 400 méter gátfutásban, ötször távolugrásban, egyszer ötpróbában és négyszer az azt felváltó tízpróbában. Széles műveltségű ember volt, régi, klasszikus sportideál, több atlétikai cikk, tanulmány és könyv szerzője, például ő írta az Atlétika és tréningje és az Elmélkedés a modern pentatlonról című tanulmányt. Egy súlyos sérülés után, harminchárom évesen tért át az öttusára, és új sportágában is maradandót alkotott. 1932-ben ő érte el a magyar öttusa első nagy eredményét, 7. lett a Los Angeles-i olimpián. Somfay ezredes később a Sporttisztképző Intézet tanára, majd parancsnoka

lett, de volt ő tiszteletbeli öttusaelnök és a Magyar Atlétikai Szövetség szövetségi kapitánya is. Ezek a tisztségek és eredmények sem menthették meg attól a szégyenteljes eljárástól, amely a háború után a Ludovikán végzett tisztekre várt. A kommunista diktatúra – sok-sok társával együtt – három és fél évre kitelepítette a korábbi háborús hőst, a kiváló sportembert. Eredményét csak részleteiben ismerve sem meglepő, hogy ez a méltánytalan sors sem törhette meg, nem választhatta el a sporttól. Somfay Elemér, akinek a nevét ekkor már következetesen Somfainak írták, és a legtöbb sportkiadványból kihagyták, 1958-as nyugdíjazásáig a Bp. Spartacus edzője volt. 1979-ben hunyt el. A sírja a Farkasréti temetőben van, aki arra jár, nézze meg „ezüstérmes olimpiai bajnokunk” nyughelyét. (Mező Gábor: Vitéz Somfay Elemér, az ezüstérmes olimpiai bajnok cikke nyomán, kiegészítésekkel)

Fatér Károly Születési adatok: Nyírlak (Zala vármegye, ma Veszprém megye), 1940. április 9. Olimpiai szereplése: 1 aranyérem, labdarúgás 1968. Mexikóváros: aranyérem – labdarúgó csapat Az Újpesti Dózsa ifi csapatában kezdte pályafutását, majd a Pénzügyőr és a Tipográfia következett. 1963-tól a Csepel mérkőzésen SC kapusa, ahol 199 első osztályú szerepelt. 1974/75-es idényben fejezte be aktív sport pályafutását, a Budafoki MTE csapatában. A magyar válogatottban 1968. május 4-én Budapesten a Szovjetunió elleni 2-0-s mérkőzésen szerepelt. Az 1968as mexikóvárosi olimpia bajnoka. Mind a hat mérkőzésen (SAL 4:0, -GHA 2:2, ISR 2:0, GUA 1:0, JPN 5:0, BUL 4:1) védte a magyar csapat kapuját. Visszavonulása után Budapesten, a XII. kerületben csemege üzletet nyitott, később kapusedző volt, többek közt a magyar női válogatott mellett is. 2012. decemberi nyilatkozata: „A párom a szabadkai magyar konzulátuson teljesít szolgálatot, most hosszabbították meg 2013 végéig a szerződését, így javarészt ott vagyunk, de szinte minden hétvégén hazajövök a százegy éves édesanyámat meglátogatni, ellátni. Hatodik éve vagyunk kint, sok barátom, ismerősöm van Szabadkán, ahol nagyon sokan fociznak a városban és környékén, sok a létesítmény, szinte mindig pattog a labda valahol.”

A NOB tagállamok IOC kódjai 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40.

AFG AHO ALB ALG AND ANG ANT ARG ARM ARU ASA AUS AUT AZE BAH BAN BAR BDI BEL BEN BER BHU BIH BIZ BLR BOL BOT BRA BRN BRU BUL BUR CAF CAM CAN CAY CGO CHA CHI CHN

Afganisztán 41. Holland Antillák 42. Albánia 43. Algéria 44. Andorra 45. Angola 46. Antigua és Barbuda 47. Argentína 48. Örményország 49. Aruba 50. Amerikai Szamoa 51. Ausztrália 52. Ausztria 53. Azerbajdzsán 54. Bahamák 55. Banglades 56. Barbados 57. Burundi 58. Belgium 59. Benin 60. Bermuda 61. Bután 62. Bosznia-Hercegovina 63. Belize 64. Fehéroroszország 65. Bolívia 66. Botswana 67. Brazília 68. Bahrein 69. Brunei 70. Bulgária 71. Burkina Faso 72. 73. Közép-Afrikai Köztársaság Kambodzsa 74. 75. Kanada Kajmán-szigetek 76. Kongó 77. Csád 78. Chile 79. Kína 80.

CIV CMR COD COK COL COM CPV CRC CRO CUB CYP CZE DEN DJI DMA DOM ECU EGY ERI ESA ESP EST ETH FIJ FIN FRA FSM GAB GAM GBR GBS GEO GEQ GER GHA GRE GRN GUA GUI GUM

Elefántcsontpart Kamerun Kongói Demokratikus. Közt. Cook-szigetek Kolumbia Comore-szigetek Zöld-foki Köztársaság Costa Rica Horvátország Kuba Ciprus Csehország Dánia Dzsibuti Dominika Dominikai Köztársaság Ecuador Egyiptom Eritrea El Salvador Spanyolország Észtország Etiópia Fidzsi-szigetek Finnország Franciaország Mikronézia Gabon Gambia Nagy-Britannia Bissau-Guinea Grúzia Egyenlítői Guinea Németország Ghána Görögország Grenada Guatemala Guinea Guam

81. 82. 83. 84. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108. 109. 110. 111. 112. 113. 114. 115.

GUY HAI HKG HON HUN INA IND IRI IRL IRQ ISL ISR ISV ITA IVB JAM JOR JPN KAZ KEN KGZ KIR KOR KSA KUW LAO LAT LBA LBR LCA LES LIB LIE LTU LUX

Guyana 116. Haiti 117. Hong Kong (Kína) 118. Honduras 119. Magyarország 120. Indonézia 121. India 122. Irán 123. Írország 124. Irak 125. Izland 126. Izrael 127. Virgin-szigetek 128. Olaszország 129. Brit Virgin-szigetek 130. 131. Jamaica Jordánia 132. Japán 133. Kazahsztán 134. 135. Kenya Kirgizisztán 136. Kiribati 137. Dél-Koreai Köztársaság 138. Szaúd-Arábia 139. Kuvait 140. Laosz 141. Lettország 142. Líbia 143. Libéria 144. Saint Lucia 145. Lesotho 146. 147. Libanon Liechtenstein 148. 149. Litvánia Luxemburg 150.

MAD MAR MAS MAW MDA MDV MEX MGL MHL MKD MLI MLT MNE MON MOZ MRI MTN MYA NAM NCA NED NEP NGR NIG NOR NRU NZL OMA PAK PAN PAR PER PHI PLE PLW

Madagaszkár Marokkó Malájzia Malawi Moldávia Maldív-szigetek Mexikó Mongólia Marshall-szigetek Macedónia Mali Málta Montenegró Monaco Mozambik Mauritius Mauritánia Mianmar Namíbia Nicaragua Hollandia Nepál Nigéria Niger Norvégia Nauru Új-Zéland Omán Pakisztán Panama Paraguay Peru Fülöp-szigetek Palesztina Palau

151. 152. 153. 154. 155. 156. 157. 158. 159. 160. 161. 162. 163. 164. 165. 166. 167. 168. 169. 170. 171. 172. 173. 174. 175. 176. 177. 178. 179. 180. 181. 182. 183. 184. 185.

PNG POL POR PRK PUR QAT ROU RSA RUS RWA SAM SEN SEY SIN SKN SLE SLO SMR SOL SOM SRB SRI STP SUD SUI SUR SVK SWE SWZ SYR TAN TGA THA TJK TKM

Pápua Új-Guinea 186. TLS Kelet-Timor Lengyelország 187. TOG Togó Portugália 188. TPE Tajvan Koreai Népi Demokr. Közt. 189. TRI Trinidad és Tobago Puerto Rico 190. TUN Tunézia Katar 191. TUR Törökország Románia 192. TUV Tuvalu Dél-Afrikai Köztársaság193. UAE Egyesült Arab Emirátus Oroszország 194. UGA Uganda Ruanda 195. UKR Ukrajna Szamoa 196. URU Uruguay Szenegál 197. USA Egyesült Államok Seychelles-szigetek 198. UZB Üzbegisztán Szingapúr 199. VAN Vanuatu Saint Kitts és Nevis 200. VEN Venezuela Sierra Leone 201. VIE Vietnam Szlovénia 202. VIN Saint Vincent & Grenadines San Marino 203. YEM Jemen Solomon-szigetek 204. ZAM Zambia Szomália 205. ZIM Zimbabwe Szerbia Korábbi, már megszűnt országok: Sri Lanka ANZ Ausztrália és Új-Zéland São Tomé & Príncipe közös csapata (1908Szudán 1912) Svájc EUA Közös Német csapat Suriname (1956-1964) Szlovákia FRG Német Szövetségi Svédország Közt. Szváziföld (1968-1988) (GER) Szíria GDR Német Demokratikus Közt. Tanzánia (1968-1988) Tonga IOA Kelet-Timor egyéni Thaiföld indulói Tadzsikisztán (2000) Türkmenisztán

IOP SAA TCH URS

Jugoszlávia egyéni indulói (1992) Saar-vidék (GER – 1952) Csehszlovákia (1920-1992) Szovjetunió (19521988)

(EUN-Egyesített csapat – 1992) YUG Jugoszlávia (19202000) (JUG (1956-1960), YUS (1964) ZZX Vegyes csapat (1896-1904)

Felhasznált irodalom 1000 olimpiai bajnok. Alexandra, Pécs, 2007. Antal Zoltán–Sass Tibor: A magyar sport kézikönyve. SPORT, Budapest, 1984. Bali Mihály: Szegedi sportolók az olimpiákon. Bába Kiadó, Szeged, 2006. Bödő László: Pécsi, baranyai olimpikonok. Pécs, 2008. Dušan Kolundžija: Somborski olimpijci. Pokrajinski sekretarijat za sport i omladinu. Novi Sad, 2012. Dušan Kolundžija: Rvanje u Jugoslaviji. Savez Rvačkih sportova Srbije. Beograd, 1998. Enciklopedija fizičke kulture. Jugoslavenski Leksikografski Zavod. Zagreb, 1977. Enciklopedija fudbala. Narodna knjiga. Beograd, 2006. Fiúk-lányok könyve. Athéntól Moszkváig. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1979. Győr Béla-Klész László: Katonaolimpikonok. HM Zrínyi Nonprofit Kft.- Zrínyi Kiadó, Budapest, 2012. Gyuk György-Kis János-Dr. Nádasy Miklós: Olimpiák hősei. Európai Sport Hagyományőrző Egyesület-Zalai Sportmúzeumért Alapítvány, Nagykanizsa, 2007. Ivanics Tibor-Bende István: Athén-Atlanta. Gratis Plusz Kft., Budapest, 1996. Kahlich E-Gy. Papp L.-Subert Z.: Olimpiai játékok 18961976. Sport Kiadó, Budapest, 1977. Kahlich E-Gy. Papp L.-Subert Z.: Olimpiai játékok 1980. Sport, Budapest, 1981. Kemény Ferenc és kora. Magyar sporttudományi fűzetek-II. (Szabó Lajos-Szőts Gábor szerk.). Magyar Sporttudományi Társaság, Budapest, 2011. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Gondolat Kiadó - MTA Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2008. Kis János: Kanizsai olimpikonok. Nagykanizsa, 1997.

Kis János: Olimpiák krónikája. Európai Sport Hagyományőrző Egyesület-Dr. Mező Ferenc Olimpiai Baráti Kör, Nagykanizsa, 2010. Kis János-Laki Rudolf: Téli olimpiák. Európai Sport Hagyományőrző Egyesület-Dr. Mező Ferenc Olimpiai Baráti Kör, Nagykanizsa, 2009. Kis János–Vásárhelyi Tamás: Olimpiai kérdések. Dr. Mező Ferenc Olimpiai Baráti Kör-Zalai Sportmúzeumért Alapítvány, Nagykanizsa, 2003. Kis János – Vásárhelyi Tamás: Zalai olimpikonok. Dr. Mező Ferenc Olimpiai Baráti Kör, Budapest – Nagykanizsa, 2000 Kluge, Volker: Olimpische Sommerspiele. Die Chronik. Vol. I-IV. Athen 1896 – Atlanta 1996. Sportverlag, Berlin, 19972001. Magyarok az olimpiai játékokon 1896-2004 (főszerkesztő: Aján Tamás). Magyar Olimpiai Bizottság, Budapest, 2005.

Miodrag Jovanović: Prvih stotinu godina. Graphic, Novi Sad, 1996 Olimpiai Almanach. Sydney 2000. Tarsoly Kiadó, Budapest, 2000.

Olimpijski vekovnik 1910-2010 (priredio: Čedomir Šoškić). Službeni glasnik, Olimpijski Komitet Srbije, Beograd, 2010. Rózsaligeti László: Magyar olimpiai lexikon 1896-2008. CD, Alma Mater Zala Bt, Nagykanizsa, 2008. Táborosi László: Zenta sporttörténete. Zentai monográfiai fűzetek 57. Dudás Gyula Múzeum- és Levélbarátok Köre, Zenta, 2005. Valihora István: A palicsi előolimpia. Olimpiai Sportegyesület, Palics, 2008. Vladimir T. Jokanović: Vitezovi strunjače. Sekcija za umetnost Srpskog lekarskog društva-Društva lekara Vojvodine. Novi Sad, 2003.

Wallechinsky, David: The Complete Book of Summer Olympics Sydney 2000 Edition. The Overlook Press, Woodstock & New York, 2000. http://en.wikipedia.org - the free encyclopedia (2006) http://www.sports-reference.com/olympics/

Forrásul szolgáltak még a Nemzeti Sport és a Népsport című lapok szakcikkei és riportjai, továbbá Gönc Edit, Horváth M. Ferenc, Kis János, Szabó Jenő, Táborosi László, Vajda Attila és Varró Oszkár adatai és az Internet oldalai.

Kis János versenyszerűen sportolt (asztalitenisz, labdarúgás, kung-fu). Több országos- és nemzetközi sportés szellemi vetélkedő győztese. Legnagyobb sikerei: asztaliteniszben a Magyarok Világjátékán, két első helyezést szerzett 1994-ben Tatán, a „Mi Sisink-Erzsébet és kora” nemzetközi történelmi műveltségi vetélkedő győztese, 1998ban Gödöllőn. Közép Európa sporttörténeti bajnoka 2012-ben. A Magyar Rádió és a Klubrádió egyik fődíjának nyerteseként két hetet tölthetett 2004-ben az athéni, és 2008-ban a pekingi olimpián. Az „Irány London” vetélkedő egyik fődíjasaként, olympiai utazást nyert. Szellemi Diákolimpiai vetélkedőn országos bajnokok, érmesek és helyezettek felkészítője. Tizennégy könyv, kiadvány – Kanizsai olimpikonok, Zalai olimpikonok, Zalakomár sporttörténete, Olimpiai kérdések, Keszthelyi olimpikonok, Tolna megyei olimpikonok, Olimpiák hősei, Téli olimpiák, Az olimpiák krónikája stb. – szerzője, társszerzője. A Közép-európai Sportakadémia megálmodója, fő szervezője. Az Európai Sport Hagyományőrző Egyesület a Dr. Mező Ferenc Olimpiai Baráti Kör és a Zalai Sportmúzeumért Alapítvány elnöke. Vajda Attila 1976-ban Zentán született. Általános iskoláját Tornyoson fejezte be, a gimnáziumot Zentán, míg egyetemi tanulmányait az Újvidéki Testnevelési Egyetemen. Labdarúgással foglalkozik versenyszerűen, legtöbbet Tornyoson játszott, itt edzőként is dolgozik. A tornyosi Tömörkény István általános iskola tornatanára. 2012-ben az Európai Sport Hagyományőrző Egyesület által szervezett sporttörténeti vetélkedő délvidéki győztese.