Kis hid-u. 8. A HÉT" eddig megjelent összes köteteihez. (egy évfolyam 2 kötet) k ö t e t e n k i n t 1 f r t 30 k r. -1 JT1 1 X.iWAÁ

MADARÁSZ

J Ó Z S E F .

Bőr- és szépségápolás

g

j

L

Ü

Hit

CALDERONI és TÁRSA Váczi-u. 3 0

BUDAPEST.

med. univ. Dr. R É V É S Z

kívánatra

bérmentve

küldetnek.

BENŐ

B u d a p e s t , Kerepesi-ut 63. sz. I em. 24 évi gyakorlat, a berlini és bécsi kórházakban szerzett tapasztalatai alapján, gyorsan és alaposan gyógyitja a z összes bőr-, ideg és nemi bajokat. Szépségi hibákat, szeplő, anya- és májfolt, pattanus, szemölcs, rézorr, fagyos végtagok, hajkorpa, hajhullás, sebek: szakszerű tanácscsal szolgál az arcz és kézápolására. F e l t ű n ő e r e d m é n y n y e l g y ó g y i t j a a t i t k o s betegségek n é v a l a t t i s m e r t összes férfi-, n ő i b a j o k a t s a z o k következményeit.

Kis hid-u. 8.

Színházi látcsövek alumíniumból legkülönbözőbb kiállításban,kitűnő üvegekkel,tőrtokban vagy elegáns peluche zacskóban. Siói lálrsövek fogantyúval. Legujabo Zenss-féle távcsövek. Tábori, vadász- és verseny-látcsövek legújabb átaiakitussal á tirage rapidé. Sálon lorgnettek. Orrcsiptetök és SZeniOrrgek arany, ezüst teknősbékacsont keretben legjobb üvegekkel. Stereoskop szekrények. Aneroid légsulymérők. Terem- és ablak-hőmérők diszes kivitelben. Rajzeszközök. Fényképészeti készülékek stb. dusz választékban.

Árjegyzékek

szakorvosa

"MHJ

Rendel: délelőtt 8—12, d. u. 3 — 5 és este 7 — 8 óráig. Levelekre

azonnal válaszol. Kívánatra gyógyszerekről is gondoskodik. Mindenkor mély diskreczió.

Elsőrangú

hazai

gyártmány.

i I Pontos czim i

ELSŐ M A G Y A R M GAZDASÁGI GÉPGYÁR I I

m

RÉSZVÉNY-TÁRSULAT.

I i

SS

BUDAPEST.

i

i

Magyarország legnagyobb és egyedüli

gazdasági gépgyára mely a gazdálkodáshoz szükséges

WT ö s s z e s g a z d a s á g i gépeket

I

gyártja.

Rendelések megtétele előtt k é r j ü k m i n d e n szakba-

i r

v á g ó kérdéssel b i z a l o m m a l h o z z á n k f o r d u l n i .

i

I I

0

Részletes árjegyzékkel és szakszeri! felvilágosítással díjmentesen szolgálunk.

Szecskavágók-.

L

I

P

I

K

Morzsolok.

-

f

ü

r

d

i I>)

ő

Slavóniában. Egyetlen jódtartalmú alkalikus hőforrás (64° C.) a Kontinensen, Kitüntetve:

bekötési

táblák

„A HÉT" eddig megjelent összes köteteihez (egy évfolyam 2 kötet) k ö t e t e n k i n t 1 f r t 30 k r .

-1 JT1 — 1—X.iWAÁ

inetnmpniocon

Iranlifllnlf

Budapesten 1885. és 1896., Londonban 1893., Bécsben és Rómában l8g4> az első dijakkal. 1898 ó t a a Lonjavölgyi v a s ú t i á l l o m á s a (Dugosellon át.) Indulás Budapest magy. áll. vasút fiumei gyorsvonattal 7 óra 15 perez reggel; érkezés Lipikre 6 órakor d. u. Romániából, Bulgáriából, Szerbiából, Boszniából Bród-Novskán át. Azonkivül a déli vaspálya állomása Pakrac-Lipik-Kanizsán éa Barcson át. (1898. óta zónatarifa) Visszautazás minden irányba nappali f hőforrások, természetes 64° C. magas nátrium tartalmuknál (magyar Ems), továbbá azoknak jói összeköttetésüknél fogva, ivó- és fürdési czélokra, kitűnő hatásúak mindennemű hurutos bántalomnál (gyomor-, bél-, gégehurut stb.), köszvényes és csúzos bajoknál, iscbiasnál úgymint a mirigyek és vérbetegségeinél, görvélykór stb. Modern fürdőhely, pompásan kiállitott porczellán-, márványfürdők stb., izzasztó fürdők (tepidaria), bassinfürdők, fényesen berendezett szállodák, uj gyógyterem színpaddal, zongora- és társalgó termek, éttermek és kávéház ; remek szellős fedett sétány bazárokkal és az összes helyiségben és a nagyszabású parkban villamos világítás. Kitűnő fürdozenekar. Hivatalos fürdőorvos : d r Szemerey B e r t a l a n . Jódhévviz szétküldése egyenesen a forrástól. Magyarországi főraktár: adeskuty L . , Mattoni és Wille Budapesten. Ausztria részére : Heinrich Mattoni és S. Ungar, Bécsben. Bővebb felvilágitások, valamint fürdőleirásokkal szolgál

a fürdőigazgatóság

Lipiken.

1898.

IX. évfolyam.

AHET

MEGJELEN MINDEK VASÁRNAP. Előfizetési feltételek : Egész évre

frt 10 —

Félévre

»

Negyedévre

»

5.— 2.50

POLITIKAI

ÉS IRODALMI

SZERKESZTI K I S S

Egyes szám ára 20 kr.

SZEMLE.

JÓZSEF.

25/442. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: :

BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet-körut 6. sz. Hirdetések felvétele

ugyanott.

Kéziratok nem adatnak vissza.

-s*® Budapest, j u n i u s hó 19. Tisztelt

olvasóinkhoz.

Julius elsején kezdődik lapunknál az uj félévi folyam és mi tisztelettel kérjük előfizetőinket, hogy újítsák meg előfizetésüket, még a nyári hüselő előtt. A lapot, mint minden évben, most is utánuk küldjük a fürdőhelyekre vagy ahova dirigáltatni kívánják. Gondoskodtunk, hogy uj előfizetőink Kóbor Tamásnak lapunkban most folyó A csillagok.felé közfeltünést keltett regényének eddig megjelent részeit csonkitatlanul megkaphassák. Tizenkét számban folytatódik eddig és mi uj, féléves előfizetőinknek az összes számokat díjtalanul küldjük meg, Mai számunkhozpostablanquettákatmellékeltünk. „A

HET"

szerkesztősége

és

VII., Erzsébet-körut 6. sz.

kiadóhivatala,

a sensation ujdonat-uj; vagy lövesse magát a holdba, Jules Verne alapeszméje u t á n ; ez a müvelet is alkalmasint archi-uj érzésekkel jár. De mikor a kíváncsi Blaskovits Sándor épp csak azt akarta tudni: mit érez a arámairó, darabjának bemutató estéjén. Hát-mivel akarta, meg is tudta. Kibérelte a párizsi Gymnase-szinházat tiz estére. Saját külön társulatot szerződtetett tiz estére. É s előadatta a darabját tiz este. E s a darab megbukott mind a tiz este. Ézt az utóbbi adatot már a Tempsből meg a Gauloisból tudjuk. Mert Blaskovits Sándor ur jóizlésü ember létére azt az Ízléstelenséget nem' követte el, hogy ama 240 órára saját külön lapot is alapítson, mely őt dicséri; sőt nem folyamodott ama vingt francs la ligne közvéleményhez sem, melynek segítségével bármely párizsi lapban kinyomtathatom, hogy Herczegh Mihály egyetemi rektor, a hires magyar tenorista, hét T a u s z k y r a való babért aratott a Petit Faust czimszerepében.

Krónika.

Az Affaire d' honneur tehát megbukott. De Blaskovits Sándor elérte, amit a k a r t : megtudta, mit érez a drámaíró darabjának bemutató estéjén. É s mint aki Idegenben. jól végzett: belegyömöszölte vastag egyiptomi czigaret— junius 16. táját a bronz hamutartóba. Blaskovits Sándor, képviselő, mint minden igazi . . . Hogy az a darab rossz-e, jó-e, nem tudom és mondáin, szereti és keresi az u j sensatiohokat. Nemes nem is igen törődöm vele. Ebben a bohóságnak is beillő kíváncsisága egyszer azt a kérdést vetette elébe: ugyan regényben engemet az érdekel, hogy végre-valahára őszinte mit érezhet a drámaíró, darabjának bemutató estéjén? párizsi hangot hallottunk egy magyar emberről, őszintét, Roppantul érdekes és idegfeszítő lelki helyzet lehet az. a franczia léleknek teljes nagyságú idegengyűlölete szerint. Izgatóbb minden Jinishnél, komolyabb minden baccaránál, Blaskovits Sándor, mint mondottam, sokkal jobb bolondabb minden szerelemnél. izlésü ur, semhogy ama bizonyos »haza szóló« sikerek — E r g o meg kell próbálni, mondta magában re- egyikét rendezte volna magának. Semmi érintkezés a gényhősöm, Blaskovits Sándor u r ; és mint regényhőshöz kiadóhivatalokkal. Semmi kunyoráló barátkozás. Semmi illik, belegyömöszölte vastag egyiptomi czigarettáját a bronz dörgölődzés meg tizenöt irodalmi ebéd, melynek utolsóján hamutartóba. a házi gazda szemlesütve kéziratcsomót szed elé, s a A dolgot egyébiránt csakugyan megpróbálta. Bámu- hires vendégek fanyarul mosolyognak: » H i n c ille Cháteaulatos akarattal, erővel, szorgalommal követett el minYquem!« Most sül csak ki, hogy az a kis-ázsiai czigány den szükségeset, hogy megtudhassa: milyen az az este. milyen furfangos legény. No de isten neki! Az a kinyomMindenekelőtt drámát irt, körmölt, mint valami szegény tatott notre sympathique ami nem kerül semmibe; a skribler (az időre szabadságolta a titkárát), aztán hóna remek mártásokat alkotó chef ellenben sokba kerülhetett. alá fogta a darabot és — ó, via crucis! — sorra lá- Azt a vállraveregető három sorocskát könnyebben adja az togatta a direktor urakat. ember, mint egy jó Henry Clayt. Hadd legyen boldog a Ezek a közönséges emberek azonban, elolvasván jámbor kis álnok. Még az Alphonse Daudet komor becsüaz Affaire d' honneurt, semmikép sem akarták belátni' letességén is győzedelmeskedett ez a kéntelen udvariasannak a szükségességét, hogy Blaskovits Sándor ur ki- ság. Olvastam bizonyitványszerü sorait, melyekben kije tapasztalja : mit érez a drámaíró, darabjának bemutató lenti, hogy az ő fiatal barátocskái jeles, igen jeles irók. estéjén. Hogy monsieur valami u j sensationra vágyakozik ? Ilyen párizsi magyar sikerek után jól esik látni egy Hát menjen -gorilla-vadászatra; szakemberek szerint ez párisi magyar bukást. É s örülök, mikor a nagygallus 1

386 nemzet kimutatja a foga fehérét, és azt kiáltja: »Mit akartok itt, ti barbárok, a mi művészetünkben! Mert hiszen a művészet a mienk, Shakespeare is csak afféle M. Aiexandre de Blaskovits.« Gyönyörűségem telik ez ostoba és bölcs fenhéjazásban. Ez a gyöngeség vala legnagyobb ereje Hellásznak is. Az ország határán tul nincsen világ. A művészet idegen nem lehet. A művészet a nemzet. Édes magyarom, okulj ezen a balgatag igazságon. És nézz körül: mi volt a mi idegenbe származott nagyjaink sorsa. A szemnek fényes, de a léleknek sötét bujdosás. Ez egyedülvaló, társtalan, nem ismert és nem szeretett népnek fia lenni ódium. Ha a külföld elismeri valamelyikünkről, hogy tud valamit, hozzá mondja vagy legalább hozzá gondolja: »noha magyar.« Ezt meg kell bocsátani, ha ugyan lehet. És még a legnagyobb művészi cselekedetbe is beleavatkozik a g y a n ú : hátha nem is olyan nagy, hiszen csak magyar vitte véghez. Érezhette ezt Franz Liszt is, holott csak ugy jutott bele a magyarságba, mint Pilátus a krédóba. És mentül németebb, mentül francziább volt a szegény, annál jobban emlegették, hogy nem német, nem franczia. Az isten tudja, mi volt hát. Az az egy bizonyos, hogy ha akár német, akár franczia, ezek a nemzetek bővebben osztanák neki a halhatatlanságot, mint most osztják, mikor már csak egy kis lexikon-czikk odakint, s csak annyit mondanak róla, hogy nagy zongorajátszó volt ez a magyar. Reánk maradna a többi magasztalás kötelessége, ha nem esnék jól és nem volria könnyű igazat beszélnünk, mert hiszen, ha nem czifrázzuk a dolgot, magyar se volt a grosser Franz. Hát ez a rettenetes tragédia, a Michel Leon Lieb tragédiája! Ezt a szegény nagy embert a siker adminisztrálása vitte a sirba. Ha franczia, épenséggel semmi mást nem kell művelnie az egy pingáláson kivül. És a Milton mégis Milton. De mert idegen, mert magyar volt, mégis csak a második-harmadik rendben marad vala, ha nincs mellette az a női Barnum. Vagy mely igazságtalansága a nemzetközi szótárnak, hogy a reklám fogalmát azzal az amerikai szóval fejezi ki! A hir, a dicsőség, az öregkaliberü siker adminisztrálásának legnagyobb mestere széles e világon mégis csak az a boldogtalan asszony volt; és az a legszörnyűbb, hogy mindig jót akart. Ö találta ki a minden kaszatömlöcznél borzasztóbb müterem-szalónt, melynek tündöklésében izekre metélődik a frakkos rabnak minden idege. Az ő találmánya az eleven viasz-kabinet, melyben a szegény kiállított tárgy, noha alig birja a lába, évenkint háromszáz éjszaka talpon van, iszik, cseveg, fütyül és barátkozik a equadori követtel meg a Figaro reportereivel. Szegény asszony! Ö járatta urát ezen az elektromos világitásu kálvárián a győzelem és a maison de santé felé. S mi maradt a sikerekből? Egynehány régi újságszám, az Albert Wolfok drága vásznakkal honorált dicséretei. A francziák komoly művészettörténete Munkácsy iránt rideg, szinte ellenséges. Nem is a legelsők között jelöl számára helyet. Hiszen a legelsők csakis francziák lehetnek. A szegény magyar odakint örökre megmarad »szép-

tehetségü idegennek«. Az az ember meg beleverheti fejét a czella falába, mint ahogy André Chénier ütötte homlokát a guillotine gerendájához: »Kár még e z é r t . . . * És azon a szegény ősz fejen alig zöldül franczia löldön termett babérnak egy-két levele. Véreim, jó magyarok, ne tegyen kárt lajbitok gOmb-' jaiban szittya kebeleteknek büszke dagadása, mikor azt olvassátok volapük- és esperanto-nyelvü újságokban, hogy a hunn Trilby kitűzte a nemzeti lobogót Honduras és Guatemala ormain, s lábánál hever tizenöt világrész A hunn Trilby sörös németeknek játszott olyan szinházacskában, ahol a páholyok bársonya valódi shlrting, a fizetség' meg esti ölvén osztrák forint. Ama kebeldagasztó kritikákat meg Svengali inszerálta az újságokba. És azt se hidd, ó haza,, hogy a Bedlam végébe három uj szárnyat kellett építeni ama szerencsétlen angolok számára, akik megőrültek az Ő bűbájos énekétől. Nem, szent honom, az emiitett okból már csak azért sem őrülhetett meg semmi angol, mert Ő nem énekel, nem énekelhet ködös Britanniában Az angol füle dobja vastag. Ha befizet a kasszába, hogy éneket halljon, mindenek előtt hangot, jó erős hangot követel a pénzeért. Az a Bedlam csak bennünket tesz bolonddá. Az egésznek az a nyitja, hogy most már haza szeretnének jönni ők, az édes durczások. Mert hiába, legjobb csak itthon. Mindenkinek rossz dolga volt odakint. És sehol sem vala részük annyi dicsőségben, mint ezen a szegény kis földön. Ez a dicsőség nem igen fejeződik ki angyalos bankók képében; bár olyasmi is akad már. De maradandó. A hajótöröttek, az elfeledtek, az elmultak, az öregek, a betegek, a halották ide jöjjenek, ide, — haza. Jaákh.

Sóhaj. Mi lesz velem ? Sorsom hová dob engem ? Nem bánom, ha boldog sosem leszelt. Egy perez legyen csupán csak életemben, Mely a halál ködén is átrezeg. M a r a d j o n fel egy sor, egy dal mit írtam, Ugy czéltalan nem volt már életem. A bánat, melyet egykor dalba sírtam, Rezdüljön által ezredéveken. Keljen s z á r n y r a , repüljön messzi tájra. Ki irta ? Mért ? Ne t u d j a senkisem. Mindenki higyje, hogy az ő s a j á t j a . . . S a teremtővel lettél egy szivem. *

Hires ember két fajla v a n ;

az egyik

hires,

Pásztor

Árpád.

mert

megérdemli

h i r é t ; a másik hires, mert nem érdemelnek jobbat a kortársai. *

Nőt és öszvért könnyebb jó szóval, mint szigorral kormányozni.

*

Spanyol

közmondás.

Az asszony vagy szinméz, v a g y csupa epe : a méz néha epé"é lesz, az epe sohasem lesz mézzé.

Olasz

közmondás.

387

Az árvák. Mikor anyámat eltemettük, Hideg volt, téli nagy hideg. Üres maradt a ház utána Es rongyosak a kicsinyek. A legnagyobb a testvérkék közt S a legidősebb én valék. Kenyeret adtam öt árvának, — Az enyém volt a maradék. Egy ideig csak ment a munka, Hanem egyszer csak érezém, Hogy elszorul a mellem néha A virrasztások éjjelén. Aztán kissé köhögni kezdtem, Majd láz gyötörte lelkemet, De félig élve, félig halva Atvánszorogtam a telet. Tavaszra neki pirosodtam, Panasz se kelt már ajkamon, Majd jött az orvos és szelid, de Szigorú volt a tilalom: — A varrást abba fogja hagyni, Dolgozni önnek nem szabad! Vigyázni kell magára gyermek, Nagyon nagy lesz az áldozat! — Ne dolgozzam ? s ezek az árvák Hogyan élnek meg nélkülem ? Az orvos rám nézett szelíden: — Csak türelem, csak türelem! Oh, türelem a lány erénye, Aki szegénynek születik: Jó fegyver az a koldusoknak, Mert seükit meg nem sebesít. De O Ki Az

vége volt a szenvedésnek, lecsókolta könyemet, megváltott a sirtól engem, elveszité lelkemet.

Ti, akik becsülettel éltek, Ne dobjatok követ reám, A kicsinyek, ha nagyra nőnek, Majd megbocsátanak talán. A kicsinyek jók, szépek lesznek, Fehérek mint az angyalok; Ha imádkozni megtanulnak Majd üdvözülök áltatok. S z e n t e s s y Gyula.

A temetés. Irta : V É R T E S I ARNOLD.

Odaát az utcza túlsó oldalán már egy óra óta áll a temetkezési intézet kocsija. Az eló'tt a háromemeletes nagy sárga ház előtt áll, amelyiknek két udvara is van s rengeteg sok benne a szegény lakó. Ez is valami afféle szegényes temetés lesz. Csak kétlovas kocsi, a legolcsóbb osztályból való, de a mennyezetet tartó négy oszlop tetején mégis van valami kis ezüstözés-forma, mert a szegény ember is szeret, ha már máskor nem jut neki, legalább a temetésén egy kis parádét. Akik a kapuban ácsorognak, gyerekek, asszonyok, meg is bámulják a szép diszes kocsit. Még inkább a fehérsujtásos világoskék zekébe öltözött kocsist, aki mellett még egy hasonló ruhás diszőr is ül a bakon. A kocsi is világos kék, fehér és ezüstös díszítéssel. — Istenem! csupa gyönyörűség, ha ilyenben viszik ki az embert, — sóhajt az öreg kosárfonóné, aki föltipegett a pinczelakásból. Őt már nem fogják ilyen szép kocsiban kivinni, mert ez csak a fiataloknak dukál, a hajadon leányoknak, nőtlen legényeknek. A diszőr a bakon hetykén pödörgeti bajuszát s ezüst rojtos nyakkendőjét igazgatja. De ez unalmas dolog igy sokáig, enged hát valamit méltóságából s leereszkedik a népséghez. Szóba áll velük, sőt le is száll a bakról. — Szép temetés, — dicsérik neki az asszonyok. —• Na, na, — szól a tekintélyes férfi. Ennyi elég tőle. Hiszen nem becsmérli ezt sem, az ő intézetük rendeli ezt is; de nem ilyen temetéseket látott ő, hanem hatlovas üveges halottvivő kocsit, tizenkét meg tizennyolcz fáklyavivő diszőrrel, kardosan, panyókára vetett mentével, gyászkocsik hosszú sorával a rokonok és jó ismerősök számára. Itt meg csak az az egy rozzant omnibusz. Abba- ül föl majd valamennyi. S ha legalább az omnibuszt az intézettői kérték volna. De ilyen ócska hitvány omnibusz, melynek a kocsisa csak közönséges paraszt. Igazán szégyen, hogy ilyen fog baktatni az ő diszes halottvivő kocsijuk után. De nem szól semmit. Az efféle közönséges nép tán meg sem értené. A gyérekek vigan hanczuroznak az omnibuszban. Fölkapaszkodik rá valamennyi az egész szomszédságból. De a házmesterné lehajtja őket: • — Nem takarodtok? — Hagyja lelkem, hadd legyen egy kis örömük, — engeszteli a haragos házmesternét az öreg kosárfonóné. Neki is ott ugrál egy mezitlábos kis unokája. Legvígabb azonban az a két gyászfátyolos fiu. Azok tudják, ' hogy ez a kocsi most az övék. Az ő testvérüknek lesz a temetése. Azért adta reájok az ünneplő ruhát- is az anyjuk, a kék matróz zubbonyt. — De be ne piszkoljátok, — parancsolt reájuk keményen. Az omnibuszkocsis a nagy melegben elálmosodott s bóbiskol a bakon. A temetkezési intézet két embere türelmetlenkedik. Hát mégsem jön az a pap? A kapuban ácsorgó asszonyok végignézegetnek az utczán. Nem, még nem jön a pap. E g y feketébe öltözött vörösképü férfi is kijön a házból s szétnézeget. — Bizony már elmúlt egy órája, — szól hozzá a diszőr. A feketeruhás férfi komolyan bólint. Nagyon ünnepélyes és nagyon szűkszavú. A nyelve is kissé nehézkel»

388 Egyszer aztán a kapu előtt elfogta az ifju u r : sen forog, ami természetes ilyen nagy napon, mikor a gyászoló apának annyi mindenfélére kell gondolni s annyi — No jöjjön be hát egy perezre. Az atyja mindsziverősitőt beszedni, valahányszor egy-egy látogató jön. járt készen lesz, aztán együtt mehetnek. Csak még valamit kellett elvégeznie. Az ifju ur Melege van s törülgeti eró'sen a homlokát. Ügy leküldte a pinczébe egy csomó vasrudért. véli, hogy egy pohár friss sör jó volna. — Mit gondol, kérem? — intézi szavát a temetési — Addig üljön ide, aranyos. intézet emberéhez. És az ifju ur bevezette a maga kis irószobácskáA diszőr nem mond ellent. Tudja, hogy abból a jába. De mire feljött Orbán János, a leány már nem volt pohár sörből kettő is, három is lesz s azt mind a gyá- ott. Az ifju ur bosszankodott: — Sohasem láttam ilyen vad kis leányt. szoló apa fizeti. Csatlakozik hát hozzá. Vigasztalni kell a megszomorodottakat. A pap úgysem jön még s ha jön, Elszaladt az. S csak szaladt, szaladt esze nélkül, majd hirt ad a kocsis. Az ugy sem hagyhatja itt a lovait. ámbár az eső is megeredt s nagy cseppekben hullt alá. De a gyászoló apa kihoz annak is egy pohár, Mire lihegve haza ért, egészen átázott, Csavarni lehetett a vizet a ruhájából. habos sört. Orbán János meg is szidta érte keményen, mikor ő — Tessék, legyen része benne. is haza ment. Az anyja is szemére hányta; A kocsis fölhajtja. Köszöni alásan. S mivel azt — Ugyan, ugyan, Málcsi! hiszi, hogy neki is mondani kéne tán valamit, hát megDe mit használt már az okos szó. Akkor átfázott suhogtatja az ostorát: a gyerek, azóta föl sem kelt az ágyból, csak egyre be— Ilyen az élet, uram. tegeskedett, mig tegnapelőtt a koporsóba nem fektették. A gyászoló férfi fejét lóggatja. Haj, h a j ! ilyen — Aztán hogyne panaszkodnék a magamfajta szebizony. Az ember fölneveli a gyerekét, aztán ihol ni, gény ember! — kiált föl lelkesedve Orbán János. egyszerre vége. De addig-addig koczintgatnak, hogy a keserűség is Ezt hajtogatja odabent a sörmérésben is, ahol hamar akad még egy harmadik társ is: a kis suszter, enyhül. A gyászoló apa nagy lelki megnyugvással látja, innen a szomszéd házból. Az is tudja, hogy a gyászoló milyen nagy csoport gyűlt már össze a temetési kocsi ember ilyenkor nagylelkű szokott lenni s nem nézi, hány körül. Csak a pap jönne már. Ahun ni, az öreg sem győzi már várni, az após. Az is kitotyogott a, kapuba, pohár sör fogy el. Fogy ám erősen. A temetkezési intézet embere ha- hogy szétnézzen. Orbán János integet neki: talmas ivó s a kis suszter sem szalasztja el a kedvező — Ide jöjjön, nagytata. Magának is jó lesz egy alkalmat. Nincs ám mindennap ilyen uri temetés. pohár friss sör. Aközben a gyászoló apa elmondja egész élettörtéAz öreg ugy véli, bizony neki is jó lesz. Ballagna netét. Boltiszolga a nagy Hámos-féle vaskereskedésben. Negyven forintot kap havonként meg egy kis borravaló is át. De már itt a pap. Bérkocsin jött a kántorral és is kerül innen-onnan. A feleségének az apja kertész. sietve bemennek a házba. Hamarosan elvégzik a dolgukat s megint beugraA zöldséget ingyen kapják egész esztendőben, krumplit, paradicsomot, retket. De még micsoda finom retket. E g y nak a bérkocsiba. Tovább. Másutt is várnak reájuk. szép koszorút is hozott az öreg a Málcsika ravatalára. Rettenetes, hogy mennyi ember hal meg ebben a nagy Csupa finom, drága virág. Öt pengőért sem adnák a piaczon. városban. Főkép a szegények. Azokkal igazán temérdek a baj. — Nem bizony, — erősiti a kis suszter. Már elrobogott a pap bérkocsija, mikor a két égő is látta. Pompás egy koszorú. Aztán még egy színkék ruhás férfi, a kocsis meg a diszőr kihozzák a másik is van, csinált virágból, de az is nagyon szép. A gyászoló apa fejével bólint. Igaz, az is nagyon házból a koporsót. Olvashatni a fölírást: — Élt tizenhat évet. szép. Hordár hozta. Nem mondta meg, kitől. De a gyáA koporsó után egy gyászruhás asszony jön. Az szoló apa sejti s el is mondja nagy büszkén. Észre vette már ő, hogy a nagyobbik Hámos ifjurnak szemet bizonyosan az édesanyja lesz. Zsebkendőjével törülgeti a szúrt a Málcsika, mikor egyszer bejött a kereskedésbe szemeit. De legfőbb gondja mégis az, hogy a két koszorút szépen helyezzék el a koporsón, hogy jól lehessen látni. valamiért. Az apa is körülnézi még egyszer a koporsót meg — Ejnye öreg, a maga lánya ez a szép kis leány ? a koszorúkat. Helyes. Rendben van. Indulhatnak. Csak 0 — mondta az ifju ur. előbb még kefét kér a házmesternétől s megkeféli a S szólt is a leánykához, de az csak irult-pirult. fekete kabátját. — No felelj már, — mondta az apja. Aközben észrevesz az utcza sarkán valami ólálDe az csak nem felelt. Az ifju ur azonban közbevágott: — Ne bántsa János. A kis leány akkor a legszebb, kodó fiatal embert, valami mesterlegényfélét s megfenyegeti az öklével. Na hiszen csak ide merjen jönni az ha. .ilyen szemérmetes. S Orbán János nem tudja, mi lett volna ennek a a bitang! Dehogy mer szegény. Csak onnan távolról nézi dolognak a vége, ha az isten máskép nem rendeli. De a és sápadt arczán peregnek le a könyek. leány olyan félénk volt és olyan ostoba. Meg az a gazA kövér, szőke elárusító leány, aki ott áll kint a ember is olyan volt, az az asztaloslegény, akivel tavaly pékbolt ajtajában, megsajnálja: karácsonykor ismerkedett meg a gyerek Julis-néninél, — . Ugyan, mit pityereg ? Hisz látja, hogy ott van kinek az ura asztalos mester. — Hej, hogy nem tekertem ki akkor mindjárt a a maga koszorúja a koporsón. Hát mit akar még? Föltámasztani már nem lehet a Málcsit, de leány van ám nyakát a gazembernek! A diszőr meg a kis suszter szorongatják a busuló meg a világon más is. É s mosolyogni próbál. Eh, ismeri már ő a legényapa kezét. Az meg egészen nekibőszül, amint elgondolja, félét. Két hét múlva ez sem fog sirni. milyen szerencsét szalajtottak el. Az ifju ur ott leste A leány csak mosolyog s kövér kezével bucsut int minden este, nem jön-e be Málcsika az apjáért, hogy a koporsó után. együtt menjenek haza. Mert a varróiskolából arra kellett — Pá, Málcsika! jönni a leánynak; de amilyen gyáva, félénk volt szegényke, nem merf bejönni a kereskedésbe.

kedvtelésből, hanem muszájból. Mint a korcsmában a szomszéd szivarfüstje az ebédünket, a bérkaszárnyákban Krónika II. is a szomszédság ugy zavarja meg a családi életünket, s a zongora-gyakorlattól a féltékenységi jelenetig, a születés legkezdetétől a koporsó beszögezéséig minden áthalÖtezer üres lakás. latszik a körúti házak egy sor téglafalán. Be vagyunk — junius 17. -raktározva ezekbe a rideg tartályokba, ahonnan borzadva Ah, egy szép intérieur édes intimsége! . . ..Ebben, menekülünk a barátságos kávéházakba. Az idegennek, az egy mondatban hat szó van, s közte kettő idegen, aki érdeklődve járja ' végig a mi fényes útjainkat, okvemeg aztán az ah sem igazán magyar termék. De hát tetlen az az első benyomása: keveset lehetnek otthon hazai dolog-e a szép interieur és sokan vagyunk-e, akik ezek az emberek! Ha meghiják valahová, bánthatja, hogy epedünk utána? Sátorlakó Kelet kései hajtása, ezer év végig kell elébb mennie egy egész ethnografiai kiállításon, multán is sokat megőriztünk a nomádság szellős hagyo- mig az ismerőseihez ér. Ha több helyt megfordul, megmányaiból A provizóriumok népe vagyunk; nemcsak e rökönyödve látja valóságos uniformisát a berendezkedéföldi hüvely, hanem e földi tanya is értéktelen sárfészke seknek : mindenütt egyformán ugyanaz a kredencz-gótika, csak, ideig-óráig való tartózkodó helye a halhatatlan ugyanaz a vásári barokk, ugyanaz a részletfizetéses eleléleknek, mely alig várja, hogy a fatálisan nyomorú vi- gánczia. Ha a Lesage csudája megismétlődnék s lehullana lágból felszárnyaljon az örökkévalóság édességébe. Jó bor, a házak homlokfala (ami külömben a mostani pesti építjó szivar, szép asszony már itt is előize a paradicsom- kezésnél sokkal kisebb csuda volna, mint a Lesage idejénak, azért hát törődni érdemes vele. De lakni? arra a ben), olyan egyformaság tárulna föl, mint a gyárak vagy nyomorúságos ötven-hetven esztendőre érdemes is'min- a kolerabarakkok keresztmetszetein. A gyerekszobán átjár denféle zakotával vesződni! . . . Két ellensége van a bé- az egész ház s a hálószobából kí nem megy a konyhakességnek s az álapodottságnak: a szegénység s a há- szag. Igy csak azok élnek, akiknek az élet fáradság, nem borúság. Mindkettőben volt részünk elég, sőt egyébben gyönyörűség. Egyszóval a szegények. S mint ahogy régi alig volt részünk. Pedig csak a békesség épít házi tűz- törvény, hogy a szegény a gazdagnál mindent drágábban helyet, s az izlés és a fényűzés csirája csak a gazdag- is kap, rosszabbul is, a mi általános czifra nyomorúsáság talajából hajt ki. Nem véletlen, hanem szükségszerű- gunknak legfőbb nyomorúsága, s egyenkint a szegény ség, hogy a modern butor-forradalom Angliából indult embereknek legfőbb gondja a lakáskérdés. világgá; az a nép, mely a maga személyében nem harEzen a héten megint volt egy csomó goromba czol s a hazáját nem félti, biztos várának nézi a házát, levelünk, amiért egyik barátunk azt merte megállapítani, amelyet érdemes ékesíteni, — s ahová sárga patakban hogy az urak nem mások, mint gazdag emberek, ami, ömlik össze az egész világ aranya, a test kívánságaiba igaz, tovább menve azt is jelenti, hogy a szegény ember beleszól a lélek is, s a kényelem vágyának törvényt szab bőrén válik az ur úrrá. Ki hinné, az~ ötágútól a kilencz az izlés. Aki mindennap eleshet háborúban, az nem sokat meg a tizenegy ágúig hány koronát aranyozott már be törődik a nadrágja szabásával, s akinek elméjét kimeriti az a nyomorult rézvegyület, amit a szegény ember fizet a kenyér gondja, nem gondol u j nyakkendő-kreácziókra. lakbérül, mikor még a hajléktalanok menedékhelyébe is Ezért- az angol nép az egyetlen, amelynek férfi-divatja hat krajczár az entrée! Ki hinné, hogy egy újonnan fölvan; a többi már csak utána kullog; s mig a londoni ragyogott grófi korona okozati összefüggésben áll az squaréokon és Streeteken a pantaloon, a trowsers és a 1895-iki kolerával ? Pedig így van; ezt a koronát s vele breeches pazarul váltakozik, a belgrádi uliczákon állan- együtt egy pár milliót egy családos köznemes ur örökölte dóan egy a divat: plundra vagy furulyanadrág, tertium az ő exczellencziás nagybátyjától, akinek a vagyona legnon datur. Akinek nehéz az élete, nem gondol arra, hogy jövedelmesebb részét egy budapesti, házkomplexuma tette, szépen éljen. melyben két vagy három bérlő kezén át' állati odvakért Mikor gimnazista korunkban a számítást valahol elvétettük, a professzorunk nevetve mondta: lássa, ebből én most le tudnám vezetni azt is, hogy. kétszer kettő hat. Minálunk is, ha még oly csudálatos is a haladásunk s egy Európába belenövő ország élén egy félmilliós világváros hirdeti a magyar erőt s a magyar gazdagságot: a fundamentumunk, hiányossága megérzik a kupoláinkon is, s ebben a gyönyörű városban, végig a széles utak palotasorain, még mindig csak élünk, de nem lakunk, s ha lakásunk akad is benne, de otthonunk nincsen. A családnak a házával, az embernek a szobájával való azt az egybenövöttségét, melyet a Nyugat regényeiből olyan érdekes megismernünk, nagyrészt nem is ismerjük másunnan, mint a nyugati regényekből. Mi ugy lakunk, ahogy az amerikai eszik: rosszul, drágán és érzéketlenül, nem

hallatlan százalékot fizet a benne meghúzódó romlottság és nyomorúság. Nyavalyáknak kifüstölhetetlen fészke ez a büzletes szemétdomb, a fővárosi kolerának, tífusznak és difteritisznek ez volt s ma is ez a kifogyhatatlan szoptatós dajkája; az egészségügyre kidobált fővárosi milliókat egy lehelletével ellensúlyozza ez a dögleletes gyehenna, melyben a végrehajtónak a rendőr nyomja markába a kilincset: de hol áz a hatóság, amely meg merne mukkanni egy volt vagy leendő miniszterrel szemben ? S általában hol az a kormány, vagy tanács, vagy micsoda, amely szembe merne szállani a hausherekkel, akik a mi városunknak urai nemcsak a telekkönyvben, hanem a városházán is? Törvény, szabályrendelet, peres eljárás és végrehajtási rend vetélkedik abban, hogy a szegény hausherrt megvédje a gaz partáj ellen, akinek souverain ura

390 a házmester, s viczeházmester sorban adózó majd partáj és ennyi közön át nem sikkad.

a gyermekeit fenyítő hatalommal neveli a és a sétatéri őr. A fővárosi polgár első szubjektum, azután rendészeti objektum, alárendelt és csak ezután ember. Ha ugyan el tud jutni idáig, s valahol útközben el

Hubermaier.

Az arany tisztaságát akarod vizsgálni, az ökör erejét akarod tudni, rakd meg hiábavaló fáradság.

— Regény. — Irta:

S a spekuláczió, melynek papíron van meg a búz á j a ; a házakat meg éppen papirosból épiti. A szenzálok gyomrába eszünk s az ágensek zsebébe lakunk. Mialatt harmadfélezer lakás áll üresen s a jövő fertályig ez a szám ötezerre fog nevekedni, hatszáz forinton alul emberi lakást Budapesten nem kapni s a négyemeletes paloták gombamódra nőnek ki a földből. Ki vigyáz erekre a házakra, hogy' épülnek, miből épülnek, kinek épülnek? Hol az a tcrvény, szabály és rendelet, amit itten megtartanának? Nemcsak az épitő-állványok esnek össze, két garas megtakarítás miatt: egypár év múlva maguk a házak is düledezni kezdenek majd, s harmincz esztendő múlva ebből az egész építkezésből kő kövön nem marad. Hányan spekulálnak régi nadrág helyett körúti palotákban, s hányan építenek négyemeletes házat, mialatt a szabójukat sem tudják kifizetni? Hányan vannak a ház-hiénák, akik hitelbe szerzik a telket, hitelbe veszik a poloskás régi téglákat, pallérnak adják bérbe az építkezést, fagerendákat lopnak a vastartók helyébe, s vajaskenyér vékonyságú falak tetejébe nagy fakupolát nyomva, az u j palotát azon nedvesen adják ki a partájnak, hogy az uzsora lakbérrel törleszthessék a terheket s maguknak is maradjon belőle élni valójuk ? Ki ügyel föl ezekre az építkezésekre? Ki ellenőrzi, hogy hivek-e terveikhez, a vas helyébe nem csempésznek-e korhadt fát, s hol egy czentiméterrel, hol egy méterrel, hol kicsiben hol nagyban, nem csalják-e meg az építkezés köteles szabályait? Ugyanaz a gondviselés vigyáz erre is, aki kávé helyett fürészport, kenyérhaját és fügemagját, czukor helyett gipszet, paprika helyett téglaport és vaj helyett esett marha fagygyúját tömi a gyomrodba. Az a gondviselés, melynek minden gondja abban merül ki, a hausherrek közzül ki legyen királyi tanácsos és kicsoda polgármester, s nemhogy a mezők liliomait ruházná, de még a saját polgárainak is lenyúzza a bőrét. A város, a főváros, a fő- és székváros, a. huberek és májerek, a tanácsosok és a bizottságok, a kezek, amik egymást mossák, s a szájak, amik nem szólnak, hogy a tejük ne fájjon. A rókának az ő odva legalább ingyen van, a vadgalamb is az ő fészkét szabad lakásul kapja, de nálunk még a sirért is taksa jár, a keresetünk pedig rámegy lakbérre azokért a téglalyukakért, amikhez képpest a kripta barátságos bajlék, s a zsivajuk a temető csöndjét is kívánatossá teszi. Az angolnak lehet az ő háza az ő vára. Nekünk a lakásunk a tömlöczünk.

kutatod, figyeld meg s z a v a i t ;

A csillagok felé.

fogd a vizsgálókövet ;

teherrel; az

a nő gondolatát

ember

akarod

jellemét

kutatni,

—

KÓBOR

TAMÁS.

(Folytatás.)

Margit meghökkent. Ezt mi lelte ? — U g y értem, szólt bizonytalanul, hogy nem volt-e még férfi-társaságban. Lássa, engem az első naptól fogva környékeztek, mindenféle dolgokat beszéltek nekem. Jaj, micsoda mulatság az, de persze, nagyon vigyáznom kell magamra, mert a tisztelt uraknak mintha egyéb dolguk sem volna, mint elbuktatni az olyan szegény kislányt, amilyen én vagyok. E pillanatban u j jövevény érkezett. E g y szinte fekete arczu, magas fiatal ember, aki rendkívül halkan és keveset beszélt. Egyenesen odalépett Rizához, levett kalappal éá suttogó hangon bemutatta m a g á t : Szigeti Béla, a társulat titkára és karakterszínésze. — Vacsorálsz? kérdi a szerkesztő. — Nem, már vacsoráltam a Sabariában, de hallván, hogy a kisasszony itt van, siettem őt üdvözölni. Ezzel letelepedett és miután Szabó Péter egy halk kérdésére halkan válaszolt, szó nélkül ült. Riza lopva nézegette a fiatal embert, az első színész, aki némi szimpátiát keltett benne. Nem volt benne semmi hányivetiség, nagyon szelid, talán szomorú is volt. É s nem szólt. A hallgatásnak varázsa van. A pinczér odalépett hozzá. Szigeti Béla egy darabig habozott, végre fejét csóválta: — Nem, nem, megyek már. S ezzel föl is kelt. . — Maradjon még, biztatta Öringerné nagy barátságosan. A fiatal ember fáradt hangon mentegetődzött. Próbája van és még nem olvasta a szerepét, /ajánlotta magát és ment. — Nagyon szolid fiatal embernek látszik, mondta Öringer mama. — Ó, mi mind nagyon szolidak vagyunk, mert nincs pénzünk, felelt Völgyi Margit, székét vidáman tánczoltatva. Hanem nézzék csak, Körmendiék együtt mennek a tisztekkel. — Ó, szólt Szabóné, pedig tegnap még becsületszóra mondta nekem, hogy Szombathelyen nem fogad udvarlókat. — Akkor el is hiszem, hiszen az ő garnizonja Szatmáron van. Ah, Gyuszi, Gyuszi! rajongott a kislány, ő is Szatmáron van. — Mégis van ideálja ? röhögött a szerkesztő. — De mennyire v a n ! Ó, az édes. Hanem, fájdalom, én nem vagyok olyan, mint Körmendi Juliska, ő pedig hadnagy létére nem bolond, hogy színésznőt vegyen feleségül. — É s mi lesz a regény vége? Margit könnyedén kaczagott. — T u d o m is én? Addig tartom magamat, amig lehet. Aztán, ha előbb-utóbb bekövetkezik, aminek beköve.keznie kell, isten neki, én megtettem a magamét. — Menjünk, mama, menjünk, sürgette nagy nyugtalanul Riza az édes anyját, aki u g y érezte magát, mint hal a vizben. Nagyon megszokta már az iskolában a lányok ledér beszédét, hanem a Völgyi Margit hangja u j volt, ezt nem hallotta még. Sokban hasonlított Ladányi Irénhez, 'de mégis, milyen egészen más. Ugy beszél bukásáról, mint más ember a halálról, mely kikerülhetetlen és.

391 jókedvvel gondol reá. Szerette volna utálni a kislányt, de csak megdöbbenni tudott és félve hinni neki. — Jézus, kiáltott Öringer néni, az órára nézve, éjfél van már és nekünk nincs kapukulcsunk. De hogy mult az idő, ugy rémlett, mintha csak egy negyedórája volnánk itt. — Ó, szent ifjúságom, morgott a vén komikus és a feje előrehanyatloit. A felesége is nehezen tartotta fejét, a szerkesztő urnák pedig kidagadtak a szemei. Ezek, ugy látszik, nem igen birják az éjjelezésh A máma tanácstalanul nézett Rizára. Mi lesz ? Nem kiséri őket senki? Hogy jutnak be, ha Seligmanné már alszik ? Riza idegesen szólt r á : — Fizess csak és menjünk. Ugyanakkor a tiszti asztal is nagy robajjal fölkerekedett. A szomszédságukban néhány fiatal ember ült, akiket Riza eddig észre sem vett és halkan^ beszélgettek, inkább azonban a szinészasztalt figyelték És csodálatos, a három kóristanő, aki olyan szerényen és félénken húzódott meg az ajtó mellett, most fölötte hangosan mulat három fiatal úrral és asztalukon néhány karcsú nyakú boros üveg áll Most ők itt az urak! Várni kellett a fizető-pinczérre, mig ez a tiszteket kiszolgálta. Közben Riza magára szedte gallérját, keztyüit, ugy áilt és várt, nem is nézve többé a társaságra, mely szintén szeretett volna már ágyban lenni, a kis Völgyi Margitot kivéve, aki a legnagyobb jókedvvel kaczérkodott a tisztekkel és jelbeszéddel felelgetett nekik. Végre rájok is került a sor. — Ó sopánkodott a mama, hogy fogunk mi most hazaérni ? — 'Kis városban vagyunk, vélte nagyot ásitva a komikus, bátran mehetnek a hölgyek egyedül. Szívesen elkísérném, hanem hárman vagyunk és nekem is olvasgatnom kell még a szerepemet. — Szent isten, ijedezett a mama, hiszen Riza, neked is kilenczkor próbád van s még bele sem néztél a szerepedbe. — Nem baj az, vélte Margit, a próbán a szerepéből olvas majd, az előadáson pedig a sugó után beszél. Nem nagy sor az ilyen kis szerepnél. — Ha legalább az utat tudnánk! — Kérem, hölgyeim, jelentkezett most a szerkesztő ur, aki eddig fauni mosolylyal, kidülledt szemmel nézte a kóristanőket, akik szinte gavallérjaik ölében ültek, itt vagyok én és örömmel kisérem haza. — Köszönöm, szólt ridegen Riza, tudom az utat. — De kérem, buzgólkodott a szerkesztő ur, tessék elhinni, nem nagy áldozat az részemről. — Köszönöm, szólt ismét Riza a legmetszőbb viszszautasitás hangján, nem fogadom el. — Ahogy tetszik, morogta mérgesen a szerkesztő ur, akkor ajánlom magamat. És vigan fütyörészve, fejébe vágott kalappal hagyta ott a társaságot s megállt a kórista.nőknél, akikkel egy darabig beszélgetett. Öringerné nagy sopánkodva búcsúzott Szabóéktól, akik az álmos emberek fásult sietősségével kívántak jóéjszakát. Völgyi Margit meg akarta csókolni Rizát, ez azonban ugy tett, mintha nem venné észre és nagy formalitással köszöntötte: — Jóéjszakát, kisasszony. Aztán megindultak a sötét utczán és most Öringernének volt mit hallania könnyelműségről és túlságos barátkozásról ezekkel a személyekkel. Valósággal kikapott a lányától s csak gyengén tudott védekezni, mert most, hogy felocsúdott mámorából, maga is röstelte, hogy igy beleúszott a barátságba.

Riza csakugyan tudta az utat, ami különben nem nagy mesterség volt s a hangtalan téren keresztül menve, ahol a Hungária állt, odaérkeztek a teljesen sötét színházhoz, ahonnan arra az útra tértek, melyen jöttek. Ember nem járt az utczán s a nagy sötétségben Riza félve simult édes anyjához, aki egyre kesergett és csóválta a fejét, mintha a foga fájna. Végre elérkeztek a házhoz. Riza csengőt keresett, de hiába. Bekopogott az ablakon és várt. Odabenn feneketlen sötétség és mély csönd. Még egyszer kopogott és félelemtől, elszoruló hangon kiáltott is: — Seligmanné! Hiába. A mama előbb csüggedten, végül erősebben rázogatta a kapu kilincsét, hogy a rozsdás hang csak ugy szétszaladt a csöndes, szük utczán. A kopogásból, zürgetésből aztán egész állandó zenebona keletkezett, de Seligmanné álmát az nem háborította. — Jaj, jaj, mért nem vittük magunkkal a kapukulcsot. — Már most mi lesz ? kérdi mártirhangon Riza. Ujabb dörömbölés, az átellenes házból valaki kidugja a fejét és boszusan dörmög valamit. De Seligmanné nyugodtan alszik. Vagy félóráig tartott a kapu ostromlása, ekkor messziről egy szikra közeledett, mely csörömpölt. Közelebb érve, egy szivar égő végének mutatkozott, a csörömpölést pedig a kard végezte. A két nő szörnyen megijedt, különösen mikor a szivar és kard tulajdonosa egészen a közelükbe ért, sőt udvariasan szalutálva meg is állott. — A hölgyek nem hoztak kulcsot magukkal? kérdi mély meghajlással. Riza szivdobogva ismeri meg azt a szőke tisztet, aki a korcsmában is köszöntötte. A mama csak azt érti meg, hogy a tiszt urnák van kapukulcsa és igy meg vannak váltva. Riza roppantul remeg. És nem fér a fejébe, hogy ez a tiszt, ez a katona, akinek kardja van és olyan egészen más a ruhája, mint a polgárembernek, szakasztott ugy beszél, mint az, ugyanolyan udvarias, sőt mintha finomabb is volna mindamaz embereknél, akikkel eddig dolga volt. — Felszeghy Béla, főhadnagy, mutatja be magát. Megbocsátják ja hölgyek, hogy magam mutatkozom be, s örüljek a véletlennek, mely erre módot adott. — Nagyon örülünk a szerencsének, bókol Öringer mama, Seligmanné már sok szépet mondott nekünk főhadnagy úrról. Riza megböki a mamát. Hát semmi illemtudása nincsen ? — Valóban ? Ez szép tőle. De csodálom, hogy hasztalanul kopogtak, Seligmanné máskor a legcsekélyebb neszre föl szokott ébredni. A főhadnagy ur közben beillesztette a kulcsot a zárba, a kapu egyet nyikordult, a tiszt viasz-gyufát gyújtott, igy világított a hölgyeknek. Alig hogy befordultak a kapun, nyilt az oldalajtó és megjelent Seligmanné, leírhatatlanul kalandos éji toilette-ben, lámpással kezében. — Önök jöttek ? szól álmos hangon, ugy hallottam, mintha kopogtak volna az ablakon. — Teljes félórát, fakadt ki mérgesen Öringerné. — Tudom, tudom, mondja egykedvűen Seligmanné, máskor vigyék magukkal a kapukulcsot. Ah, főhadnagy ur? Élég hamar ismerkedtek meg. S az éjjeli lámpával elébb a tisztet világította végig, aztán Rizát, valamit dörmögött még magában s mint aki valami igen kellemetlen észleléshez jutott, melyről szólni nem akar, fagyosan, a vállán keresztül köszöntött: — Jóéjszakát!

392 É s becsapta maga titán az ajtót. — Vén sárkány, morogta a főhadnagy és ujabb gyufát gyújtott. Riza ugy érezte,, hogy utána kellene mennie Seligmannénak és kérdezni tőle: mit gondol felőle ? És elmondani, hogy csak a kapuban találkoztak a főhadnagygyal és végre is ő az oka, mert ha idején beereszti őket, nem akadnak össze vele. Vérét lázította az asszony áthatóan gyanakodó tekintete. De aztán végignézett a tiszten, aki a gyufával előre ment és világította nekik az utat, aztán szerényen félreállt és oly feszesen szalutált, mintha legalább is a királynét gardírozta volna. — A viszontlátásra, búcsúzott Öringerné vigan, aki boldog volt, hogy ilyen előkelő ismeretséget kötött. Felszeghy félig meghajolva állt s várta, hogy Riza kezet nyújtson neki. Pirulva meg is tette és ő is megköszönte a szívességét. — A viszontlátásra, mondta most Felszeghy is és kardja végigcsörömpölt az udvaron. Halk fütyörészését is lehetett hallani. Nagy időbe tartott, mig lámpát gyújtottak, Riza sorba megvizsgálta a falakat, nincs-e rajtok ajtó, a szekrényeket, nincs-e valaki benne s az ágy alá is világitott, nincs-e ott rabló. Az ablakokat sürün befödte és sóhajtva, holt fáradtan vetkőzött, mig a mama a kofferekben kotorászott fehérnemű és papucs után. — Nagyon kedves ember ez a főhadnagy, mondja a mama, miközben a háló főkötőjét szerencsésen megtalálta. Nagyon finom, előkelő ur. Meg is látszik mindjárt, hogy kicsoda ur. — Kérlek mama, elég volt már, nekem most még tanulnom kell. — Ugyan hagyd, virtuskodik a mama, érdemes is ezt a rongy szerepet tanulni. Igaza van Margitnak, az ilyesmit elég a sugó után mondani. — Én pedig tanulni akarok, pattogott Riza, te csak hallgass arra, amit ez az ordináré lány mond, én nem akarok tőle semmit se tanulni. A szegény leány nagyon el volt keseredve és minden érzése édesanyja ellen fordult, akit vádolt, maga sem tudta mivel. Egyedül akart lenni és nem hallani szót, ezért temetkezett szerepébe, melyet egyre olvasott, anélkül, hogy egy szavát is megértette volna. Öringernét viszont nagyon gyötörte, hogy a lánya nem akar vele beszélgetni, holott a sok benyomás mind csak ugy tolult a torkába, hogy szóvá tétessenek. Egy darabig monologizált, végül, látván, hogy minden hiába, nagyot nyögve oldalt fordult és három perez múlva aludta az igazak álmát. 3. Az idegenség érzeténél fogva korán, már félhat órakor Riza fölébredt és rögtön felkelt. Kellemetlen, hideg volt a szoba levegője, dohos szagú, mintha csak imént meszelték volna, öringerné nyögve és kelletlenül követte példáját, nem aludt még eleget. Mig megfőzte a reggeli kávét, Riza bevégezte a toiiettejét és az ablakhoz ülve tanulgatta szerepét. Minden szónál nagyot sóhajtott és többször lecsapta a kis füzetet: nem, lehetetlen, hogy őv ezzel lépjen a publikum elé. E g y asszonyságot adni! Soha életében nem gondolt még arra, hogy ő asszonyszerepet is játszszék. Kopogás. — Ki az? — Főhadnagy ur alássan tiszteletét küldi és kéri a kisasszonyt, hogy e virágokat elfogadni szíveskedjék. —> Nem, nem! — kiáltott Riza, de a mama már az ajtón volt, kinyitotta és átvette a katonalegénytől a csinos bokrétát.

— Szépen köszönjük a figyelmet, — mondja nyájasan Öringerné — és tiszteltetjük a főhadnagy urat. Amire a legény szalutál, megfordul és megy. — De. mama, — szörnyűködik Riza, — hogy tehetsz ilyesmit? Meglásd, még te leszel, aki hirbe hozol. A mama ravaszul mosolyog. — A tojás ne akarjon okosabb lenni mint a tyúk, — mondja nagy rejtelmesen, — hát azt hiszed, hogy én nem.látok annyit mint te? Tovább látok. Gondold csak meg, ha Fejszeghy akarja, az egész tisztikar ott lesz a színházban és ha a virágját ma nem fogadjuk el, akkor nem fogja akarni. Praktikusnak kell lenni, édes lányom s amit ez a Seligmanné nekem kifecsegett, azt hasznunkra is kell forditani. Még volt valami mondanivalója, azt azonban nehezen bár, de mégis csak visszanyelte. Mint lupus in fabula, neve említésére jelentkezett is a jeles asszonyság. Ott termett egész hosszúságában az ablaknál, s mint a buzogányt, ugy csóválta fejét köszönésképen. Majd odébb surrant és kopogás nélkül benyitott. — Jó reggelt, jó reggelt, — szólt nyájasabbik hangján, — már fönn vannak ? Persze, persze. Milyen szép virágok. Honnan kapták? Persze, persze, a főhadnagy küldte. Láttam, amint a legénye áthozta. De kedves ember is az a főhadnagy. A kisasszonyba egészen bele van bolondulva. De milyen jó színben is van ma. Persze, persze, már kialudta az utazás fáradtságát. Még Öringerné sem juthatott szóhoz miatta. — Jól aludtak ? Persze, persze, az én ágyaimban pompásan lehet aludni. Három évvel ezelőtt is lakott itt egy szinésznő, Lenke Hedvig, nem, nem Lenke Hedvig, az előbb volt itt, isten bizony, nem tudom már a nevét, hisz annyian vannak, mint a szemét, ez szörnyen könnyű dáma volt, de hogy ide költözött, szinház után rögtön hazasietett, mert azt mondta, ebben az ágyban aludni többet ér a legjobb mulatságnál. Itthon is volt mindig és nagyon jól viselte magát, mig egyszer valamivel korábban keltem és láttam, hogy Krüger hadnagy, aki akkor itt lakott, az ő szobájából siet át a magáéba. Nem is húzta magára az attiláját, csak ugy panyókára vetette. Ki is tettem rögtön a szűrét, nem a hadnagynak, hanem a drágalátos kisasszonynak. Mert én bizony ilyesmit nem tűrök el a házamnál. — Szörnyűség, — fakadt ki utálattal Riza, — és iszonyodva tekintett az ágyra, amelyben aludt. Ebben az ágyban — és ő is ott alszik most — förtelem! Nem fog többé ágyba feküdni, amig itt van. Seligmanné egykedvűen nyugtatgatta. — Ó, azóta sokszor áthuzattam már az ágyat. A kisasszonynak próbája van ma? — Igen, — felelt Riza helyett Öringer mama, — kilencz órakor. — Kilencz órakor, — ismétli gondolkodva Seligmanné, — kilencz órakor, akkor eltart körülbelül féltizenegyig. Es hazajönnek akkor? — Természetesen, — mondja a mama. — Ugy, hazajönnek, — kombinálja továbbra is Seligmanné, — persze, persze, hát mondjuk, hogy lesz belőle tizenegy. A főhadnagy meg tiz órára jön vissza a gyakorlatról. És ezzel, mint aki a dolgát elintézte, mélyen elmerülve gondolataiba távozott, hogy el is felejtett köszönni. Csak az ablak alatt jutott eszébe s ekkor fölkapta a fejét és harsányan bekiáltott, hogy az üveg belereszketett: — Jó mulatást kívánok. — Hallod, mama, 1 — szól Riza magából kikelve, — én félek ettől az asszonytól. — Ugyan miért, te kis bolond ? Nagyon barátságos asszonynak látszik.

393 — Nem tudom miért, de én félek tőle. Olyan furcsán beszél. Nem értem meg, mert mintha mindig mást beszélne és mást gondolna. Nagyon szeretnék nem itt lakni többet. — Gyerek vágy, Riza, ugy látszik, a sok ledér hölgy után, aki itt lakott, örül nekünk, hogy tisztességes lakója is van. Menjünk a próbára — szakítja meg Riza egykedvűen a beszélgetést — negyed kilencz már elmúlt. Borús, fázós idő volt, mikor az utczára léptek. A rövid uton a színházig Riza fázott, de nem annyira a hidegségtől, mint inkább a belső nyugtalanságtól. Az első próba. Vájjon milyen lesz ez az első próba? Remegett, hogy ki fogják nevetni, mert semmit sem tud, majd meg ámuló pillantásokkal lába az egész társulatot s az igazgató az elragadtatás hangján dicséri, hogy ilyen művésznőt még nem látott. (Folytatjuk.)

Varázslat. (Hebbel.)

Hogy' eltévedtem egészen1 Mily rémes e némaság. Ah, mily fenyegetve szorongnak Köröttem e marczona fák. Ugy lart itt valami fogva, S ugy kerget valami el . . . Van, van balvégzetű hely, sok — 5 ez itt balvégzetű hely. Már történt valami bűn itt S fog még történni elég. És akiken épp nem esik meg,. Kell, hogy magok tegyék. A sok nagy kelyhii virág itt Mind sápadt, mint a halál. S közöttük ime középen Egyetlen vérpiros áll. Nem kapta e szint az a naptól, Sugár ide még sohsem ért . . . A földből szitla magába — 5 az vért ivott, emberi vért. Henczegve, lopott bíborodban Ne őrizd itt e helyet ! Én megboszulom a halottat: Letéplek, porba veled! S amint széthullnak a szirmok, Madár rebben valahol S meggubbaszt szemben egy ágon S fütyülni kezd s kigúnyol: Ah, most Megkapta Megölted Nem volt

tovaenged e hely már, a véradót: a virágot, — más ölni valód! Telekes Béla.

Gestas.* É

Irta: A N A T O L E F R A N C É .

f A régi misztériumokban Gestas a neve a Jézus Krisztus jobbkeze felől keresztrefeszitett latornak.

Mesélik, hogy abban az időben élt egy Gestas nevü rossz fiu, aki a világon a legédesebb dalokat csinálta. Rá volt irva az arczára, hogy vétkezni fog, s estefelé rút örömök villogtak zöld szemében. Már nem volt fiatal. Félig kopasz fejének dudorodásai ugy ragyogtak, mint a vörösréz; nyakára néhány fakó, földesszürke hajfürt omlott Mindazonáltal gyerekes volt s megtartotta gyermekkora naiv hitét. Amikor nem volt a kórházban, valami nyomorúságos hotel-szobácskában élt, a Pantheon körül. Itt ebben a régi, szegény negyedben minden követ ismert, az utczácskák szerették, sőt az egyik kis utcza az ő szive szerint való, mert tele van kocsmával és pálinkásbódéval, de az egyik ház sarkán világoskék barlangban áll a Szent Szűz, vasrácscsal maga előtt. Este kávéházból kávéházba megy s állhatatos rendszerrel áll meg sörös és alkoholos állomásain: a romlás nagy- munkálatainak módszerre és szabályszerűségre van szükségük. Már igen előrehaladt az éjszaka, amikor hazatér szobájába, anélkül, hogy tudná, mint került oda, s egy minden nap ismétlődő csoda utján megtalálja ágyát, amelybe ruhástól zuhan bele. Ott aztán ökölbe szorított kézzel aluszsza a csavargók és a gyermekek szép álmát. De ez az álom rövid. Alig világol be az ablakon a hajnalsugár, Gestas kinyitja szemét, fölkel, megrázkódik, mint valami gazdátlan kutya, amelyet rúgással ébresztettek föl. sietve lemegy a hosszú csigalépcsőn és gyönyörűséggel látja viszont az u'.czát, a jó utczát, amely oly elnéző az alázatosak és szegények hibáival szemben. Pislog a napfénytől; orrlyukait kitágítja a friss reggeli levegő. Erős, egyenes ember, a lába merev, régi reumája miatt, és somfabotjára támaszkodva jár, amelyről lekopott a vas a husz esztendei csavargásban. Mert éjjeli kalandjai alkalmával soha sem vesztette el sem botját, sem pipáját. Arcza a jóságtól és a boldogságtól sugárzik. S valóban, jó és boldog is. A világon legnagyobb öröme, amelyet álma árán vásárol meg, az, hogy hajnalban végigjárja a pálinkás-boltokat a munkásokkal, vagy hogy fehér bort igyék velük. A részegesek ártatlansága: fehér bor a halvány hajnalon, a kőmivesek fehér zubbonyai — mindez a sok fehérség tetszik a bűnben is naiv lelkének. Nos, és egy tavaszi reggelen, amikor ily módon vonult szobájából a Kis Szerecsenig, megérte azt az örömet, hogy előtte nyitották ki a kis kocsma ajtaját. Látta a pléhtáblás asztalok körül a sok munkást, akik közül egyet sem ismert. Koczintottak, hazájukról beszéltek. Ittak és kenyeret ettek; ha az egyiknek jó eszméje támadt, nagyon jóizüen nevetett rajta, s hogy a pajtásai jobban hallják, ököllel verdeste a hátukat. Lassanként eltávoztak aztán. Amikor mind munkája .után látott, Gestas utolsónak távozott a Kis Szerecsenből, és a vasrácsáról ismeretes Jó Zugocská-ba ment. Ott is szeretetreméltó társaságban iddogált, sőt fölajánlott egy-egy pohár bort két szelid rendőrnek. Majd egy harmadik kocsmába látogatott el, amelynek vasból kovácsolt czégére két apró emberkét ábrázol, aki egy óriási szőllőfürtöt czipel. Itt a szép Trubertné szolgálta ki, aki az * Ennek a novellának a hőse, Ge tas, szinte fotografikus képe Paul Verlainenék, akivel ez .a • történet c s a k u g y a n megesett egyszer. 2

394 egész negyedben hires volt okosságáról, erejéről és kedélyességéről. Aztán az erődítések felé ment s a pálinka-desztillálóknál ivott, ahol oly szépen csillognak a félhomályban a vörösréz csapok. Majd betért a babérfácskáiról nevezetes családias kis bódéba. Ezek után visszatért a város népesebb negyedeibe s különböző kávéházakban itta az ürmöst. Nyolczat ütött a toronyóra. Gestas egyenesen járt, szabályosan, szinte merev ünnepélyességgel; nagyon csodálkozott, amikor a csarnokokba siető szakácsnők meglökték nehéz kosaraikkal, vagy ő lökött fel egy-egy apró lánykát, aki hatalmas kenyeret czipelt karjai között Egyébként az is megtörtént vele, hogy amikor átment a kocsiúton, a tejes-kocsi, amelyen zörögve tánczoltak a bádogedények, oly közel állott meg hozzá, hogy érezte arczán a ló meleg lehelletét. De sietség nélkül haladt tovább utján, megvetve a paraszt tejárus káromkodásait. Valóban, járása büszke és nyugodt volt. De belül ingadozott. Semmi sem maradt benne a reggeli fürgeségből. A pacsirta, amely vidáman trillázott lelkében, az első korty bor után elröppent, s most ködös, sziklás vidék volt a lelke, ahol fekete fákon varjak károgtak. Halálosan • szomorú volt. Utálni kezdte önmagát. Valami kiáltozott benne: — Állat! Állat! Állat vagy . . . És csodálta ezt a tiszta hangot, ezt az angyalhangot, amely egyre ismételte lelkében: — Állat! Állat vagy! Az ártatlanságnak és tisztaságnak hatalmas vágya ébredt benne. Sirt; nagy könyei lefolytak kecskészakállára Önmagát siratta. A mester szavához hiven, aki mondta: • Sirassátok magatokat és gyermekeiteket, Jeruzsálem leányai« — szemének keserű harmatjával öntözte bűnös testét. Gyerekkorának hite újra fölébredt benne, virágozni kezdett. Naiv imádságokat mormolt. Suttogva mondta: — Istenem, add, hogy olyan kis gyerek legyek, amilyen - voltam. És éppen, amikor ezt az egyszerű imádságot bevégezte, egy templom küszöbén találta magát: Régi templom volt, valaha fehér és szép lehetett rajta a sok finom kőcsipke, amelyet az évek és az emberek megrongáltak. Most már fekete, és szépsége csak a költők szivéhez szól. Szóval, szegényes, régi kis templom yolt, amelyben talán valamikor a jó Francois Villon édesanyja rémüldözött a pokol kínjait ábrázoló képek előtt. Gestas belépett Isten házába. Senkit sem látott, még csak egy olyan szegény öreg asszonyt sem, mint a Francois Villon édesanyja. A templom hajójában rendben állottak egymás mellett a székek, mintha együtt folytatták volna tovább az imádságot. A nyirkos, árnyékos hüvösségben jobbra tartott Gestas. a Szűz szobra felé, amely előtt még egy gyertya sem égett. Nézte a fehér, rózsaszínű és világoskék szobrot, amely mosolygott a sok ráaggatott arany- és ezüstszivecske között, meghajtotta merev öreg térdét, sirt és igen szelid szavakat mormolt: — Jó szűz, anyám, Mária, Mária,ategyereked,mamám! Aztán hirtelen fölállott, gyorsan előrement néhány lépésnyire s megállott egy • gyóntató-szék előtt. Barna fából volt, olajjal kenegették régóta s olyan kedélyes^ családias bútor lett ez a gyóntatószék, mint valami ócska fehérnemüs szekrény. Oldalt tele. volt faragva vallásos jelképekkel. Gestas letérdelt a térdeplőre és suttogva szólt: — Atyám, atyám! . Hogy senki se felelt, gyöngéden koczogtat'ni kezdett ujjaival: . — Atyám ! , . . Atyám ! . . . ... "

Megtörülte a szemét, hogy jobban belásson a rácson keresztül, s ugy rémlett előtte, mintha látna valakit benn a homályban. Ismételte: — Atyám, tisztelendő atyám, hát hallgasson meg ! Gyónni akarok, meg akarom mosni a lelkemet. Fekete, piszkos. Utálom, hamar, tisztelendő atyám, fürdőt! A bocsánat fürdőjét, Jézus fürdőjét! Fürdőt, fürdőt! Várt. Nagyon sokáig várt; néha azt hitte, hogy valaki int feléje belülről, majd üresnek látta a gyóntatószéket. Mozdulatlanul térdelt és mereven bámult be a rács mögé, ahonnan várta a bocsánatot, a békét, az üdülést, az üdvöt, az ártatlanságot, a kibékülést Istennel és önmagával, az égi örömet, a legfőbb jót. Időről-időre szelíden, könyörögve mormolt: — Plébános ur, atyám, plébános u r ! Szomjas vagyok, adjon inni, mert nagyon szomjas vagyok! Jó plébános ur, adjon azt, ami van . . . tiszta vizet, fehér ruhát és szárnyat az én szegény lelkemnek. Hogy nem kapott feleletet, erősebben kopogtatott a rácson és hangosan szólt: — Kérem, gyónni! Végre elvesztette a türelmét, fölkelt és üvöltve kezdte csapdosni somfabotjával a gyóntató-széket: — Hé! Pap! . . . Hé! Vikárius! . . . És ahogy kiabált, mind erősebben verte a szekrényt, amelyből szállott a por, s amely recsegett, ropogott az ütések alatt . . . A sekrestyés, aki hátul söpört, előrohant a zajra. Amikor meglátta a botos embert, egy pillanatra megállott, majd feléje közeledett a tisztes szolgálatokban megőszült emberek óvatos lassúságával. Amikor oiy közel ért hozzá, hogy hallhatta a beszédét, kérdezte: • — Mit akar? — Gyónni akarok. — Ilyenkor nem gyón az ember. — Gyónni akarok. — Menjen el. — Látni ákarom a plébánost. — Minek? — Hogy gyónjak. — A plébános nem látható. — Akkor az első káplánt. — Az még kevésbbé látható. Menjen el. — A második káplánt, a harmadik káplánt, a negyedik káplánt, az utolsó káplánt. — Menjen el! — Hát meg hagynak halni gyónás nélkül? Egy egészen kis káplánt . . . Hát mit bántja az magát, ha én egy egészen kis káplánnak gyónok, akkorának, mint az ujjam? Mondja meg egy papnak, hogy jöjjön ide, mert én gyónni akarok. Megígérem, hogy a legritkább, legrendkivülibb és legérdekesebb bűnöket fogom rábízni, bizony! . . . Nem is olyanokat, mint ezek a városi hölgyecskék. Megmondhatja neki, hogy egy nagyon szép gyónáshoz hívják. — Menjen el! — Hát nem hallod, vén szamár? Mondom, hogy ki akarok békülni a jó istennel, azt a szentséges mindenit . . . Ámbátor ,oem volt herkulesi termetű ember a sekrestyés, megfogta. Gestast és kidobta a templomból. Gestasnak csak egy gondolat járt a fejében az utczán; hogy- yjsszamegy egy oldalajtón a templomba és megfog egy kis káplánt, aki meggyóntassa. Szerencsétlenségéré ennek az eszmének, a templom körül volt véve régi házakkal és Gestas a visszatérés mindén reménye nélkül-eltévedt az utczák, áijárók, kö:ök labirintusában.

395 Talált egy borkereskedőt és ugy -gondolkozott, hogy majd az abszint megvigasztalja. Ivott. De ujabb megbánás fogta el, s ezért bizakodnak barátai, hogy meg fog menekülni. Hit van benne, egyszerit, erős,! naiv hit. "És éppen ezért nem kell kétségbeesni miatta, mivel ő sem esik kétségbe soha. Anélkül, hogy belebocsátkoznánk a predesztináczió tekintélyes nehézségeibe, s anélkül, hogy e tárgyról megkérdeznek szent Ágoston,, az albigensek, a' wiclefisták, a husziták, Luther,* Calvinus, Jansenius és a nagy Arnaud véleményét, azt tartjuk, hogy Gestas predesztinálva van az örök boldogságra. *

Gestas, — szólt az Űr, a monda szerint, — lépj be a paradicsomba.

Madarász József. Ötven évvel ezelőtt Madarász József éppen ötven esztendővel fiatalabb volt, mint ma. Ha tetszik, mondhatják, hogy ezt nélkülem is tudták volna s ha a kedves öreg úrról egyéb mondanivalóm nincs, akkor he is beszéljek. É s nekem csakugyan nincs egyéb mondani valóm, mert ötven esztendő alatt csupán az történt, hogy az ifjú Madarászból öreg Madarász lett. Nem vivta ő sem az egeket, sem a komáromi várat. A szó szoros értelmében nagy idők tanuja volt és .semmi más. Csak most, öreg napjaira kezd aktiv lenni: • kipusztítván a tisztelt házból az idegen szókat. Magyarságot kiván az egész vonalon, a bagaria csizmától az irályig, sőt még az országlászati észlészetig. É s ötven esztendő óta képviseli ugyanazt a kerületet. A világ felfordult közben, kettő maradt csak-helyén : Sárkeresztur és képviselője, Madarász József. Csak egy kicsit együtt vénültek s-bizonyára a derék sárkéreszturi kerület is fölcsapott tiszta, sovén és ultra-neolognak. Hogy mi fűzi még össze a képviselőt és kerületét, azt nem tudhassa senki. Az öreg Madarász bácsi az egyetlen ember az országban, akit önmagáért választanak meg. Á többi választásoknak mind megvan a maguk önzése. Az egyik egyszerűen eladja a voksát, a másik minisztert választ, a harmadik pártvezért, a negyedik tehetséget, az ötödik érdemeket koszorúz. Sárkereszturnak mindehhez semmi köze, ő csak az öreg Madarász Józsefet választja, a puszta embert, akihez semmiféle érdek, semmifélé' érdem nem fűződik. " É s mégis, mikor most "szép'jubileumát üli, nemcsak pártjabeliéi, hanem minden magyar ember érdeklődéssel néz a kedves, a jelentéktelen öreg úrrá. Ugyan miért ? A pártjának rendületlen hive, soha semmiben még senkinek nem adott igazat, aki nem függetlenségi, még Kossuth Lajosnak sem, miniszterkorában. De sem beszédeivel, sem forintjaival nem szolgálta a pártpolitikát. Tudvalevő, ő az egyetlen függetlenségi, aki nagy hive Kossuth Ferencznek, de klubjába nem lépett, mivel nem akar tagsági dijat fizetni. É s mégis szeretik, becsülik az egész vonalon, sőt künt az országban ha a Madarász József nevét kiejtik, .az ember menten . elképzel magának égy tisz-

tes patriarchát, akinek évek hosszú sora érlelte bölcsességét. Azt hiszem, jó helyen keresem a kérdés kulcsát. Nálunk; mai embereknél, há valaki hazát emleget, mindnyájan kérdjük: u g y a n mit ért alatta ? Viczinális vasutat magának, állást a vejének, vagy nyert pört a kliensének ? É s fölötte óvatosak vagyunk az olyan emberrel szemben; mert aki hazát emleget, többnyire be akar csapni. Vagy gyűjt, vagy korteskedik, vagy promesseket árul. Mert nekünk, komplikált embereknek, mind más dolgunk van és idegen isteneket imádunk. De a Madarász Józsefekkel gyönyörűség hazafiaskodni. A zsebünk nyugodt, mikor a szivünket ostromolja. Ő csakugyan hazát ért a haza alatt, mert máshoz nem is ért, csak a hazához. Politikai tudása a haza. Politikai programmja a haza. Emléke: a haza. Reménye: a haza. A haza nála nemcsak mindenek előtt való, hanem minden is. A szeszforgalmi adó ellen a hazára való hivatkozással szavaz. Tisza Kálmánt gonosz embernek tartja, mert a hazát játszotta osztrák kézre. S az ötven esztendő kezdetén Kossuth Lajosnak azért csinált radikális ellenzéket, mert ő már akkor élesen distingvált kormány és haza között. A kormány ellentéte a hazának. Nos, az ilyen emberrel jól esik szóba állani. Ő a hazát hazának veszi és semmi másnak. É s kedvesnek találjuk, mivel komolyan veszi a hazát, mi pedignem veszszük komolyan őt. Madarász apóval csak mosolyogva beszélgetünk, mosolyogva fogadjuk korholását, mosolyogva ugyvanozunk neki. Manapság politikai pályát kezdeni a puszta hazaszeretettel nevetséges lehétetlenség, de a hazaszeretetnek ötven éves jubileumán ott vagyunk s ott éljenzünk valamennyien. É s nem búcsúzhatok tőle némi elégikus érzés nélkül. 'Istenem, milyen szép idő volt az, amikor két garas volt a font hus ára- és Madarász József képviselővé lett! Amikor* nagyon kevés volt a ' diploma és minden ember megtalálta a helyét. Amikor az észszel egyenlőrangu volt a sziv >és lehetett puszta jó kivánsággal és pusztán lélkesedéssel is követ hordani a nemzet épületéhez. Mert Madarász Józsefnek nemcsak múltja van, hanem érdeme is. É s ezek a tiszta emberek egyre fogynak és nincs suecrescentia. Mert aki ma születik ilyennek, az nem válik többé soha — olyanná. Az Isten éltesse jó Madarász József bátyánkat, hogy még sok ideig hirdesse ama nagy idők nagy erényeit, mely megtudott becsülni minden embert. —x.

Bölcsnek tudását' gyakran nézi le A legtudatlanabb s z a m á r : Mintha mindenhez jobban értene S azt rég el is. feledte volna már. * Asszony és kemencze otthon maradjon. Német

közmondás.

*

A hízelgés a legutolsó eszköz, amelylyel szerezhet.

az ember

elsőséget

2*

396

INNEN-ONNAN. A Perfldia. A képviselőház gavallérjainak mindent lehet mondani, csak néven nem szabad a gyermeket nevezni. Mondhatom azt, hogy a képviselő ur ezüst kanalakhoz jutott, miket nem vásárolt meg, a tulajdonosa pedig nem adott el) nem mondhatod azonban, hogy a képviselő ur tolvaj, 1 mert ez már inparlamentáris kifejezés és betörik a fejedet. Miniszterekkel szemben azonban egy-egy lépéssel tovább mehetsz. Bizonyos dolgokat néven is nevezhetsz. Például: veszteget, csal, hamisan könyvel, hazaáruló, hazug, képmutató, gonosz, ármányos, perful. Ez a szó a maga idegen hangzásában különben egyike a legártatlanabb kifejezéseknek, miket a politikai zsebszótár ismer. Ha valaki a politikában svindliz, ki venné ezt zokon ? Hogy valaki a politikában nem azt mondja, amit gondol, ki fog ezen fenakadni ? Bizony, hogy Polonyi Géza a perfid szóért provokálta Bánffyt, legjobban meglepte — Polonyit. Mi van ebben ? Mondtak neki már különb dolgokat is és ő jóizüen nevetett. De az ellenzéki nyomás ránehezedett s maga is dühös lett. Ilyen beszéd, ilyen kifejezés egy miniszterelnök ajkán! Hát ez az. Hogy miniszterelnök " élt vele képviselővel szemben s nem képviselő mondta a miniszternek. Ez óriási különbség. S ha Bánffy Dezső nagyobb politikus volna, nem is azt mondta volna, hogy ez peifidia, hanem legalább is igy burkolta volna szavainak helyes értelmét: nem akarom mondani, tisztelt ház, hogy Polonyi Géza magatartása perfidia, mert ez a ház méltóságával nem egyezik meg, minthogy azonban hiába keresek más szót, mely Polonyi tisztelt képviselő ur eljárását ép oly helyesen jellemezné, inkább tartózkodom minden megjegyzéstől. — Ez már egészen más lett volna, mindenki meg lett volna elégedve és Bánffy Dezső is megmondta volna a magáét. Dehát hiába, Bánffy Dezső még nem járt eléggé Polonyi iskolájába, hogy a parlamenti frazeológia viruló mezején ily sikerrel szedegessen virágokat. Huszáros naivsággal odavág, ahová czéloz és ha magyarázatra kerül a sor, azzal vágja ki m a g á t : nem az a baj, . hogy mondtam, hanem az, hogy igy van! *

*

*

6 Ferdinánd orra. Szerencsétlenebb már akárhány, de pechesebb fejedelem még alig ült trónon valaha, mint Kóburg Ferdinánd. Nem éppen az orrára czélzok. A nagy orrot különben is teljesen rehabilitálta a história, amely nem éppen roszszul nyilatkozik Mátyás királyról és Napoleon császárról. A nagy orra tehát még a legkisebb pechje volna bolgár Ferdinándnak, ha szaglószervnck meglehetősen termetes is. A legnagyobb pechje azonban az, hogy a hiu Ferdinánd resteli a nagy orrát és mégis, amióta uralkodik, egyebet se tesz, minthogy gyarapítja e túltengő szervet. Ez a nagy orr szörnyen rosszul szagol, és mindig olyanba üti bele magát, amitől még nagyobb lesz. Volt idő, mikor e jeles orrnak a bécsi konyha szaga volt a legkellemesebb, akkor a muszka fricskátla erősen, ugy, hogy Ferdinánd jobbnak látta Pétervár felé szimatolni, mert ott — korönaszagot érzett. Most Konstantinápolyból hullott a fricska. Ferdinánd megint gondolt egyet és a padisah kezefejére nyomta az orrát. Mikor bolgár akart lenni, muszkává lett, mikor muszkának nem kellett, elzarándokolt kezet csókolni a szultánnak. Végre maga sem tudta már micsoda: katolikus-e, görög-e, mohamedánus-e. Az irritált orr azután kapkodásban belevágódott egy drága koporsóba kegyetlenül. A koporsónak r.em lett baja, de az orr akkorára nőtt, hogy nem lehetett tőle feltenni a koronát. Végső elkeseredésében meggondolta a dolgot Ferdinánd: ha sehol se kellek, talán kellek itthon! Nem ment hát többé se Bécsbe, se Pétervárra, se Stambulba, hanem elindult Bu'gáriaba. Megismerem a népemet — gondolta magában — és kitanulom, hogy miképen

szeretne legjobban. Elinduia tehát fürkésző útra vinni az orrát. A nép azonban — becsapta a fenséges ur előtt a kapuját mindenfelé. A derék orr megint rosszul szimatolt. Mert nem az a baj, hogy Ferdinánd nem ismeri az ő népét: hanem az-, hogy a bolgár nép már nagyon is jól ismeri az ő fejedelmét. *

*

*

*** A plkkoló-doktor. Minap, hogy betévedtünk ebédre egy kocsmába, hirtelenében nem volt senki, aki a kabátunkat lesegítse. — Pikkoló! igy kiált az ember ilyenkor egy szöglet felé, mert a pikkoló, amikor csak teheti, a szögletbe húzódik és alszik. Pár pillanat múlva megérkezett a pikkoló, a pomádé és a pantalon felkiáltó jele. — Bon jour, monsieur! — Aludtál! — Nem. Tanultam. — Francziául ? — Igen. És németül és egészségtant és illemtant. Ugyanis holnap lesz a vizsgám. — Es el vagy. készülve ? — Oh uram ! Mit parancsol ? Deklinálást, konjugálást, franczia történetet avagy teritéstant ? Kérem azonnal terítek. Ezzel a pikkoló kilencz fogásra való evőeszközt rakott elém, aztán sörnek, piros, fehér bornak, pezsgőnek, konyaknak való poharakat, végül az asztalkendőbői megcsinálta a bud ti várat. Meg akartam kezdeni az étkezést. — Bocsánat, szól a pikkoló, nem tetszik jól fogni a kanalat. A kanalat a második és harmadik ujj közt kell tartani, mig a negyedik és ötödik 45 fok alatt hajlanak el. — Ugy? Önts vizet. — Bocsánat. Vizet az ember maga önt. Nem gusztjózus, ha a csupa átlátszó üveg idegen kézben van. Az épp olyan mintha a zsemlét idegen adná át. A pikkoló csak bort és ásványvizet tölt. Pardon ! El méltóztatott felejteni, hogy a ráknál fordítva használja az ember az eszközöket. Csöngettünk az ételhordónak. — Nagyságos ur, esengett a pikkoló, ki csönget a poháron manap!? — Igazad van. De ha nem jön az ételhordó ? — Akkor várni kell. — Újságot persze nem szabad vendéglőbe olvasni. — Nem. Végre megérkezett az ételhordó és elhozta a pecsenyét. Pompás volt és kimártogattuk még a zsírját is. Egy tekintet a pikkolóra azonban megdöbbentett. A kis fiu arczán tisztára meglátszott a mély megvetés: láttuk, hogy nagyságos ur voltunk mint változott át tekintetes úrrá. Ezek után már ném mertünk a rántott csirkére áttérni, mert annak a csontjait kézbe szoktuk venni, hanem fizettünk és távoztunk. A pikkolónak átnyújtottunk 3 krajczárt, ő elfogadta és megköszönte. Voltaképp azonban ő is azt érezte, a mit mi: az ebédet neki kellett volna elköltenie, a 3 krajczárt pedig neki kellett volna nekünk átnyújtani. *

*

»

6 B a n k e t - k i á l l i t á s . Húszezer forint áru magyar bankét lesz a párisi világkiállításon. Érdekesebb osztálya lehet tehát ennek a kiállításnak, de vidámabb aligha. Ez lesz a kiállítás, ahol esznek. De isznak i s ' — és tósztoznak is. Nem volt még alkalmam a statisztika idevonatkozó részeit olvasni: hány forint áru banketre jut egy tószt, de azt hiszem, a húszezer forintból kikerül legalább hatszáz felköszöntő. Miután ugy tudom, hogy a kiállításunk egyéb összes költsége százezer forint, minden öt forint áru kiállításra kijut egy forint áru bankét és minden ezer forint áru kiállításra hat lendületes felköszöntő. Igy azután igazán 1 érdemes kiállítani. A francziák és a világkiállítás látogatói a mi kiállításunkból meg fognak győződni, hogy szegé-

397 nyek vagyunk, de a banketjeinkből meg fognak győződni, hogy azért jól élünk. A tószto'.cból pedig meg fognak győződni arról is, hogy meg vagyunk magunkkal elégedve. Nem sok ünnepelni valónk lesz, de azt a keveset sürün meg fogjuk ünnepelni. * *

*

fix A viz. Egy régi mesében a halál mint jókedvű ficzkó szerepel, aki elanekdotázik azokkal, akiket látogatásával megtisztelt, azután, mikor legvigabbak, elviszi a poklok mélységes fenekére. A budai vizben hózentrágereket, klórt, arzént és Medsidje rendjeleket találnak s aki megissza, akár rögtön végrendeletet tehet. Ennek daczára senkise fél az ominózus italtól s az esetet oly mulatságosan tárgyalják, mint a bástya-sétányi pletykákat. Bemész a színházba — kuplékat énekelnek a vízről, hogy aki abból iszik, azt viszik; kinyitod a lapot: tele van mulatságos dolgokkal, mi minden van a budai vizben: fű, fa, ingók és ingatlanok, halak, czápák, rákok stb; olvasod a fővárosi közgyűlésről szóló rovatot: abban egymást érik a derültséget jelző zárójelek. Valóban mulatságosabban nem üdvözölték még a halált, zajosabb derültség közt még nem esett valaki tifuszba. Vannak dolgok, amik komolyságuk daczára, megkacz.igtatnak : ha valaki a Váczi utczai korzón hasra vágja magát, a legjobb szivü ember is elneveti magát, ha valakinek a czilinderére pottyan egy virágcserép, nincs az a Schopponhauer, aki el ne mosolycdna, noha egy perez múlva szalad a mentőkért ; ha egy korflis vagy omnibusz felborul, a katasztrófa daczára is elhúzódik a' szád. Ezek olyan humoros dolgok,amelyeknek nem ád pardont a felebaráti részvét. Csatlakozik hozzájuk a viz: aki budai viztől lesz beteg, arról kuplékat énekelnek s aki beléhal, az jól teszi, ha eltitkolja a gyalázatot. A Kékszakálu herczeg addig csiklandozta a feleségeit, még azok kaczagtukban meghaltak. Meg kéne vizsgálni a budai vizet: a klór, az arzén, a hózentráger és a Medsidje közt nem akad-e egy kis Kékszakálu herczeg ? *

*

*

„% A luxusnyelv. Magyarul: homapar. Uj világnyelv, amelynek czélja, azon felül, hogy az embereket nyelvileg egyenlővé tegye, az is, hogy örömet, szórakozást, gyönyörűséget szerezzen annak, aki beszéli. Titka tehát zengzetességében, a magán és mássalhangzók összecséndülésében, szavai formaságában rejlik. Vagyis a homapar szerzője azt a nyelvet akarta felfedezni, amely, ha kifáradtunk a magyarba vagy németbe, felüdítsen és mulattasson, fényűzés legyen, amelybe, mint minden luxusba, esetleg tönkremenni is lehessen... És viszont, ha valaki nem tudja mivel lepje meg családját : hintóval, ékszerrel vagy nyaralóval-e, az habozását azzal dönti el, hogy meg-tanitja őket homaparul... Ezenfelül a homapar világnyelv is, ép ugy, mint a volapük, a garizdé, az esperanto és a többi holtan született nyelv. Vájjon megtanu'ja-e őket valaki? Bizonyos, hogy az a szerencsétlen, aki a világgal érintkezni akar s akinek szüksége volna egy egyetemes nyelvre, ma már valóságos Mezzofantija lehet a világnyelveknek, lévén több egyetemes, mint különös lingua. *

*

*

•o Szarvas Gábor szoborünnepélye vasárnap tartatik meg Adán. A szivélyes meghivó által kitüntetett fővárosi tudományos tekintélyek és más érdemdús egyének reggeli nyolcz órakor érkeznek az indóházba, füzérekkel ékített mozdonyu vonaton. Kivonulnak eléjök a testületek, a tanodák, elnökeik vezetése alatt az egyletek, továbbá a dalárda és, élén a főparancsnokkal, a tűzoltóság bizottmánya; sőt megjelennek még az ápolda áponczai is. Miután a dörzsfék megállította a vonatot, a tömeg örömteljes éljenzésben tör ki, s a torna-vivoda elnöke szónoklatot tart. Erre a vendégek különböző járműveket vesznek igénybe s a szobor elé vonulnak. Itt, a dalárda összhangzatos éneke után, egy egyetemi tanár hangulatteljes beszédben

emlékszik meg Szarvas Gátőr erényeiről, sikerdus tanférfiui és nagy horderejű nyelvészeti ténykedéséről. Egy áldozár rövid imaszerű fohásza után lehull - a lepel a szoborról, melynek anyaga nem fősz, hanem réz és horgany ötvözete. Most a tanárok levett főveggel a köröndbe lépnek, koszorúkat tenni a talapzatra. Delnők virágot hintenek. Az ünnepély után kedélyes lakoma következik, melyen számos szónoklat tartatik és felolvassák az üdvözlő sürgönyöket. A délután folyamán a tudományos tekintélyek meglátogatják a bölcsőde, a kisdedóvoda, a 'képezde, a tanoda és a növelde helyiségeit, hol mindenütt tiszteletteljesen üdvözöltetnek az előljáró közegek által. Este felé, a ezukrászdában szellemdus cs vegés közt töltött perczek után a társaság Budapest felé indul, de az állomásfőnökhöz érkezett távirat szerint a vonatot egy légszesztartány' felrobbanása -folytán baleset érte, ugy hogy segélymozdonyt kell a távbeszélőn rendelni. Ezt a kis bajt megsürgönyzik a fővárosi sajtónak, de a reggeli közlönyökbe már nem kerülhetnek bele, mert a tömöntés a lap korai lezárását igényli. *

*

*

A kocsikázó megvetés. Bécs városának ezidőszerint a megvetés a legkeresettebb fogalma. A lóvasúti konduktőröknek titkos értekezletük volt a minap éjjel, amelyben szomorú állapotokról beszéltek. Kimondták, hogy nem sztrájkolnak, mert a sztrájk drága, hanem ahelyett megvetik a lóvasut igazgatóságát. Ahány lóvonat van Bécsben, mind két darab megvetést szállít a Nordbahntól a Wáhringig: a konduktort és a kocsist; aki most látni akarja a megvetés arczkifejezését, kapaszkodjék föl a rozoga alkotmányra. Ha egyéb haszna nem is lesz az alkalmazottaknak, azt mindenesetre elmondhatják majd magukról, hogy a művészeteknek hasznot hajtottak. A szinész 6 krajezárért egy Shakespeare-cziklusra való lenézést akvirálhat, a zenészt a lóvonat fogja inspirálni. A szimbol izmus pedig épenséggel diadalmi napokat élvezhet. Mi sem volt nehezebb, mint a Haragot, a Szenvedélyt, a Gondot, a Jóakaratot, a Megvetést jelképezni. Ábrázolták az egyiket mint piroshaju, kigyó övezte főt, a másikat agg nőnek állították elénk, a harmadikat vad szirénnek rajzolták, de impressziót egyik se tudott bennünk kelteni. Nem emlékszünk rá, hogy haragunk kigyók kíséretében, gondjaink agg asszonyok alakjában kisértettek volna. A szimbólum persze csak akkor hat, ha a köztudatba átjutott. Most a köztudatnak könnyű dolga lesz : nap-nap után maga előtt látja a Megvetést, amint jegyeket tép és Nussdorfba kocsikázik. Költők, szobrászok, festők ! Ha ezután a Gyűlöletre van szükségtek: ábrázoljatok egy lóvasúti kondoktört, ahogy sipol és mi' mindannyian megértünk benneteket: ez lesz az Ifju Megvetés. * *

*

*** Waikürök Guantanomonál (ahol tizenhárom órai szakadatlan harcz után mindössze négy ember esett el). 1. Walkiir (lóháton): Állj! (A Waikürök megállanak). Itt vagytok valamennyien ? Igen ? Mind a hétezren ? Waikürök: Jelen! 1. Walkiir: Fiaim, illetve leányaim! Ma nagy munka vár rátok. Nézzetek oda' le, ahol az a por kavarog, amerikaiak és spanyolok küzdenek egymással tizenhárom óra óta. Emlékezzetek régiekre: a chalonsi sikot tizenhárom óra alatt'százezer ember teteme fedte . . . Mi, égi Entreprisek, alig tudtunk eleget tenni a keresletnek . . . Tehát készüljetek a munkára. Második Walkür, te menj le és nézd szükség van-e már paripáinkra ? 2. Walkiir (felteszi, lovára a fekete tollbokrétát, paszomántos ruhát ölt és lelovagol, majd körültekint és visszatér). Mind: Nos ? nos ? 2. Walkiir (tagadólag int). 1. Walkür: Hogyan? Semmi? Tán nincs ütközet? 2. Walkür: Én nem tudom mi az, walkür. Tizenhárom órája lövöldöznek, de egy sebesült sincs. Azaz hogy volna,

398 négy, de ez ki van pótolva . . . (zavartan) Tetszik tudni . . . azok a markotányosnők . . . ilyenkor megijednek . . . 1. Walkiir: Hm. hm . . . E szerint visszatérhetünk . . . (busán) Fiuk, ami időnk lejárt . . . 2. Walkiir: Az lejárt . . . De ha nem venne rossz néven egy tanácsot . . . Nem jobb volna életbiztosítási társulattá átalakulni, kizárólag a csatatér s z á m á r a ? . . . Kevés koczkázattal nagy eredményeket érhetnénk el, . . . 1. Walkiir (távcsővén át a csatatért nézi); Mi az? Minő csapat jő ott ? , . . Ugy látom csupa vén és beteg ember .. . Neked jobb szemed van. Walkür, nézd meg mi az ? 2. Walkiir (letekint a csatatérre): A h ! . . . Az a Longlife életelixir vállalgt . . . Ideszállitja a betegeit! *

*

*

6 A háború haszna. Nincs olyan szerencsés ember a világon, mint az az iskolás deák, akitől most az évzáró vizsgákon a spanyol gyarmatokat kérdezi a földrajz professzora. A geográfiát nem olvassa ugyan minden diák, de az újságok háborutudósitásait okvetlenül elolvassa valamennyi. A saját vármegyém geográfiáját se ismerem ugy, mint a Filippini szigetekét vagy Kubáét. Minden olvasni tudó ember akár a mansettajára is lerajzolja Kubát, pontosan jelölvén meg a városokat a kikötőket, sőt még az erődítéseket is. Ez a haszna mindenesetre megvan ennek a haszontalan háborúnak. Tanultunk mellette egy csomó geográfiát és egy csomó históriát: még pedig Spanyolország és Amerika költségén. Nagy kérdés azonban: vájjon megér-e ez a mi tudományunk annyit, amennyibe nekik belekerül. *

*

*

Hontalanok. Óh szép idők, mikor még a gazember Lopván, sikkasztván: menekülhetett Amerikába, Svajczba könnyű szerrel, Vigan zengvén : Hazám isten veled ! Ma nincsen ugy már mint volt azelőtt, Kiszolgáltatják itt is, ott is őt.

..

Ma már Hclvéczia hótakart tetőin Biztonságban nem érzi ő magát S bujdosván a Provánsz daltelt mezőin Keresztet vethet, egy zsandárt ha lát. Hamburg mit ér, mit ér London neki ? A rendőrség bát hol megcsípheti. Az ég sok rendőrt ad minden hazának Es minden nemzet szörnyen puritán: Panamát szid a franczia fiának S nem áll már Crispi Róma ó falán. A menedékjog egy elomló rom S szól a lator: »Jobb itthon, gondolom. • Mért lenne szük nekem hazám határa? Papakosztákat ritkán fognak itt. S az ismeretlen tettesek nyomára Az esti szél mindig fövényt borit. Hogy a rendőrség épp most jubilál, Mit bánja azt száz betörő király! »Nem is nyilik hát ajkam búcsúzásra Nem mondom én: Plazám, isten veled! Óh, Rudnaidnak s Bérczidnek daczára Sem hagy el im' sikkasztó gyermeked. Ah, biztonságban s boldogulva, hon, Csak itt érzem magam, virányidon!« Teli.

Színházi krónika. Búcsúztató.

— junius 17.

Ugy látszik, az újságolvasó közönség jó emésztése megköveteli, hogy ilyenkor, mikor a rangbéli színészek elszélednek nyári pihenésre, sorra mindnyájan bokrétába kössük azt a sok rosszat, amit a nagyobb fővárosi színházakról szólván, évközben rendre »ad notam® vettünk. Ez a megszokás oly parancsoló, hogy Festetits Andor gróf, a Nemzeti Szinház igazgatója, maga is méltányolja a közönség ebbeli kívánságát, s az utolsó előadás napján mintaszerű pontossággal és csodálatra méltó előzékenységgel küldi szét ama statisztikai kimutatásokat, melyek a'apján a nemes grófot egy hétig strangulálják •szellemileg®, de azért elég kegyetlenül. Mivel tehát e szezonvégi, úgynevezett beszámolónak egy müveit család asztaláról sem szabad hiányoznia: mi is elbucsuztatjuk a Nemzeti Színházat — szeptemberig, amikor újra fogja kezdeni ott, ahol elhagyta. Álljon itt mindenekelőtt a statisztikai kimutatások rezüméje. A Nemzeti Színháznak a leáldozott szezonban nem igen voltak sikerei. Eredeti újdonságai megbuktak; külföldi darabjai közül csak egynek volt nagy sikere, az Echegaray Tisztító /oZ/jának, ami javarészben Márkus Emiliának köszönhető. Cramptou mester inkább csak morális siker volt; a többi újdonság már nagyobbrészt a feledésé. A szinészek — e két darab hősnőjén és hősén kivül — nem igen jutották hozzá, hogy valami nevezetesebbet produkáljanak; az igaz, hogy nem is erőködtek valami túlságosan. Jó hivatalnokok, de az ambicziónak nem betegei. Ez nem volt mindig igy, s az se, hogy á Nemzeti Színháznak a közönség előtt immár csekély a tekintélye. Régente a közönség nem volt a színházzal szemben oly közömbös, mint mai napság — ez mind igaz. Elvitathatatlan, le nem tagadható. És valószínű az is, hogy a vezetésben a hiba. Az u j igazgató nagyon jóakaratú, törekvő, derék, munkás ember, de se művészi érzéke, se látóköre, se invencziója, se szakértése, se ügyessége, se energiája nem elég ahhoz, hogy egy nagy színházat sikerrel dirigálhasson. Ezt is mindenki el fogja ismerni. Viszont, valljuk meg, hogy a szegény Festetits grófot olyan dolgokért is felelőssé teszik, amelyekről ő egyáltaljában nem tehet. Nem tehet például a dráma-termés nívójának világra szóló alábbszállásáról, s nem tehet arról se, hogy a kritika és a közönség immár a türelmetlenség animozitásával birálja a szinház vállalkozásait. Bizonynyal, mai napság jobb halva születni, mint eredeti darabot irni a Nemzeti Színháznak. Micsoda balsikerek, mily rettentő bukások! Az ember azt hinné, hogy az egész világ dühös a boldogtalan szerzőre. S próbálná meg csak az igazgató: nem adatni elő ezeket az eleve kegyetlen halálra kárhoztatott újdonságokat, csak ugy egy esztendeig! Volna mit hallania a Nemzeti Szinház kulturális feladatairól, a magyar lélekről, dráma-irodai-

399 munk érdekeiről stb.! Mit tehet róla a szinház, hogy nem kap jobb eredeti darabokat, s ugyan melyik szinház kap ? Egy kitűnő kollégánk a következőképp ros.tálja meg az év újdonságait. 1. Eredetiek: Három kis és három nagy darab. Amazok közül az első nem komoly, a második szerencsétlen, a harmadik lehetetlen kísérlet. A három nagy darab irója nagy fába vágja fejszéjét, de a fejsze silány, s az iró csak magát vágja meg vele. 2. Külföldiek: A spanyol darab nem a maga eréjéből g y ő z ö t t . . . »Crampton mester még Újházi alakításában sem fog meghonosodni színpadunkon; nekünk idegen, majdnem antipatikus ez az alak. Coppée pátoszát se szeretjük; egy ártatlan ember raffináltan és kegyetlenül kigondolt szenvedése szinte utálatosnak tűnik fel az emlékezetben. A Bilincs nyom nélkül eltűnt; Marcelle nem hatott; Pailleron kis darabja', egynek kivételével, idétlenek; a Bohém-világ r.em izlett közönségünknek, és a Rejtett arcz vásári munka.« Ime, az év újdonságainak rövid birálata. S vájjon hogyan hangzanék az Ítélet, ha Festetits gróf (aki, tagadhatatlan, meglehetősen »találomra« állítja össze a műsort) véletlenül más külföldi darabokat kerit horgára? Megtudjuk azt is. »Ibsen nálunk nem tudott meggyökerezni; a legújabb franczia iskolának talán egyetlen egy terméke sem aratott sikert a Nemzeti Színházban. Donnayt elő se merik adni; Lemaitre nem sikerült; s aztán e darabok legtöbbjében oly hang uralkodik, amelyet a Nemzeti Színházban nem törhetünk meg.« Legyünk őszinték: ez a kényesség (mely nemcsak kitűnő kollégánké, hanem az egész közönségé) nincs minden idegesség nélkül. Az a színházi publikum, amelynek nem kell: Echegaray, Pailleron, Sardou, Hervieu, Coppée, s nem kellenek: Ibsen, Donnay és Lemaitre sem, kissé sajátszerű színházi publikum, amelyet bizony Festetits grófnál sokkal ügyesebb ünnep-rendezők se tudnának kielégíteni. Mit tegyen hát a boldogtalan Festetits gróf? Bírálónk azt tanácsolja, hogy adasson több Shakespearedarabot, adassa elő Julius Caesart: több művészi becsvágy. tisztelt művész urak! . . . Ó, mily igaza van! De Festetits grófnak sincs hőbb 'vágya, mint hogy minél több klasszikust adhasson. Tudja ő jól, hogy az ő állásában a klasszikusok igen jó pártfogók. De hogy adassa elő Julius Caesart, mikor a Nemzeti Színháznak nincsenek római jelmezei (az Ember tragédiája római jelenetében is görög ruhákkal takargatják a színháznak ezt a meztelenségét), hogy adasson más Shakespeare-darabokat, mikor ezek dekorácziói a kaczagtatásig elrongyolódtak, s díszletre, bútorra, jelmezre a színháznak nincs pénze, mert a színháznak semmije, de semmije erre a czélra évi tizenkétezer forinton kivül ? I Tizenkétezer forintból évenkint egy vagy másfél kosztümös darabot lehet kiállítani, s ennek a tizenkétezer forintnak mindenre elégnek kell lennie, mert a gazdasági főnök, s még magasabb instancziában a Nagymélt. Belügyminisztérium igy akarják, punktum. Shakespeare-ről Perczel Dezsővel tessék beszélni, tisztelt kollégánk', amint hogy a Nemzeti Szinház bajainak legfőbb okát nem az igazgató személyében kell

keresnünk, hanem a legfőbb vezetés minden művészi érzék nélkül való, s minden művészi törekvést megbénító, vak és siket bureaukratismusában. Ime, egy példa. Az egész világ egyetért benne, hogy a Nemzeti Színházra nézve valóságos megváltás, ha megszabadul várszinházbeli kötelezettségeitől, attól a tehertől, amelyhez foghatót színháznak még nem varrtak nyakába czivilizált világban. A szinház vezetői évrőlévre elsírták az illetékes nagyhatalmak előtt, mekkora nyűg ez a kötelezettség a Nemzeti Színházra nézve; a sajtó is egy örökkévalóság óta sürgeti, hogy a Várszínház rabszolgáit végre-valakára feli kell szabadítani. A Nemzeti Szinház gondviselése azonban vagy mondjuk : a véletlen, egyszerre véget vet ennek a kis-oroszországi állapotnak s az ember azt vélné, hogy a boldogtalan Nemzeti Színházzal mégis csak történik valami jó . . . De ime, a jó budaiak uj szinházat akarnak. Helyes. Buda ugyan nem czivilizált föld, de annál inkább szüksége van egy állandó jó színházra. A baj csak az, hogy Budán budaiak laknak, akik isteni igénytelenséggel azt követelik, hogy továbbra is a Nemzeti Szinház járjon át hozzájok előadást tartani; ha aztán ők nem mennek a színházba, játszhatnak otthon is. Minden ember, akinek van egy csepp érzéke művészeti érdekeink iránt, csak kaczagcatónak találhatja ezt a kívánságot. S mi fog történni ? Az, hogy egy pár magasabb rangú miniszteri tisztviselő kedvéért, akiknek kényelmesebb otlhoq és olcsón nézni az ország első színészeit, a Nemzeti Szinház ezután is czipelni fogja ezt a terhet, mely ellen évtizedeken át hiába kapálózott. Ha Festetits gróf akadékoskodni fog, neki is azt fogják mondani, amit az elődjének mondtak: »Ha ön nem tud a Várszínházban hetenkint három előadást tartani, majd találunk más valakit, aki többet tud, mint ön«. Mert nálunk bőven van alkalmasegyén minden állásra, csak éppen a belügyminiszterségre nehéz olyan valakit találni, akinek a »vezetése alatt álló« művészet nem Hekuba. „ Pont. Feld papa jubileuma. Hogy milyen jellemszinész volt Feld Zsigmond, amikor még Sigismund Feldnek hívták, arról elágazhatnak a vélemények, de- hogy külömb direktor, mint amilyen színész, azt kirchfeldi papja és egyéb parádés szerepe után is szemébe merjük mondani. Tiz éve dirigálja a Városligeti Színkört, amelyet ugy csent el a német színészektől s amelynek élén kevés pénzzel, de sek ambiczióval már egy deczénniumot töltött a magyar kultura szolgálatában. Mert kultura a Goldstein Számi is künn a liget fái között, ahol még nemrégiben német orfeumoktól levetett áriák töltötték meg a berkeket s ahol a »das isi der Weaner schan« meg a vendéglők »gollasch«-a már-már a bécsi Práter Ízetlen tónusát adták meg a budapesti népéletn.ek. De jött Feld papa szegény, de becsületes társulatával s ma már az aréna körül minden magyar. Még' a leggermánabb gassenhauerek szövege is. És a szabólegény, legyen bár a katholikus legényegylet tagja, épp olyan hévvel erősítgeti, hogy az ő neve Goldstein Számi, mint amily meggyőződéssel dúdolja künn a suszterinas, hogy a dékán én vagyok . . . Nagy dolog ez kérem és majdnem kizárólag Feldék érdeme. Hogy ennek a népszerű dynastiának fejét valaha a német múzsa csókolta meg, már rég megbocsátotta neki a magyarok istene.

400 Levelek a M a g y a r Színházból. A Magyar fekete táblájáról szedtük le e billel-dcux-kat:

Szinház

HETI POSTA.

I.

Evva

Lajos

urnák,

a Magyar

Szinház

elnök

igazgatójának. Budapest.

Van szerencsénk Uraságodat ezennel értesíteni, hogy a Magyar Szinház művészeti és adminisztratív vezetését ezennel teljes joggal és teljes felelősséggel önre bizzuk. Ez Önnek egyébként sem hatáskörét, sem felelősségét nem érinti. Tisztelettel a Magyar Szinház r. I. igazgatója. II.

kelte Iván

untak,

a Magyar

Szinház

igazgatójának. Budapest.

Van szerencsém ezennel értcsiteni, hogy a Magyar Szinház művészeti és adminisztratív vezetését a részvénytársaság igazgatósága reám bizta. Ez azonban önnek sem hatáskörét sem felelősségét nem érinti. Tisztelettel Evva Lajos. III. .4 Magyar Szinház r. társaság lek. Igazgatóságának Budapesten. Van szerencsénk ezennel értesíteni, hogy a Magyar Szinház művészeti és adminisztratív vezetését teljts- joggal és felelősséggel egymásra biztuk. Ez azonban a t. Igazgatóságnak sem hátáskörét sem felelősségét nem érinti. Tisztelettel Evva Lajos és Reile Iván.

Evva Lajos

IV. és Relle

uraknak Budapesten. Van szerencsénk ezennel érte. iteni, hogy a Magyar Szinház művészeti és adminisztratív vezetését egyiköjükre se bizzuk. Ez azonban sem hatáskörüket, sem felelősségüket nem érinti. Tisztelettel a Magyar Szinház r.-t. igazgatósága. A Magyar

V. Szittház

Iván

l.

tagjainak

Budapesten. Van szerencsénk ezennel értesíteni, hogy a Magyar Szinház r. társaság igazgatósága a Magyar Szinház művészeti és adminisztratív vezetését Relle Iván úrról Evva Lajos úrra, Evva Lajos ur pedig Relle Iván úrra ruházta át. Ez az intézkedés se a Magyar Szinház r. társaság igazgatóságának se Evva Lajos urnák se Relle Iván urnák se hatáskörét se felelősségét nem érinti. Szives tudomásul vétel végett. Tisztelettel a Magyar Szinház r. t. és a Magyar Szinház igazgatósága. Üdvöske. A kedélyes Némethon egy városában esett meg a héten, hogy Üdvöske harmadik felvonásában már nem az az Üdvöske játszott, aki a két elsőben domborított. Megesik az ilyesmi mindenütt: legfőlebb az ok volt ezúttal — örvendetesebb természetű, mint rendesen. Végre is, igaz, hogy ilyenkor, mikor a gólyák idehaza tartózkodnak, soha se lehet bizonyos az ember: de mégis csak fura esett, hogy mikor a primadonna még a második felvonásban egyedül érzi egészen jól magát, a harmadikban már kettesben cselekszi ezt. Kifogást emelni természetesen nem lehet az eset ellen, mert úgyis elég ritkán lordul elő és panaszra csak akkor lehetne ok, ha gyakrabban ismétlődnék. Valószinü azonban, hogy a véletlenből nem lesz rendszer és az Üdvöskék megfogják találni a kellő idejét mindennek. De ha már ez egyszer megtörtént a rendetlenség: miért koczkáztattak meg még egy uj, második Üdvöskét is. Mért nem hagyták abba a veszedelmes darabot és mért nem adták elő hamarosan helyette — A babát.

R. M. Pozsony. Valami kis hiba történt a posta körül. Azóta bizonyára kétszer is megkapta már a mult számot, ami ha nem is elég a jóból, de sok. Egyébként ha minden előfizetőnk ilyen kellemes bókokkal fűszerezné leklamáló levelét, nagyon szivesen maradnánk le többször is a postái ól. Kis mulasztások ugy látszik szintén növelik a barátságot. Niobe. Miért ir maga verset, amikor verset nem irni oly könnyű. Kérdezzük mi is a I'aulton-testvérekkel. Hát már nincsenek önképzőkörök, hogy a mi papírkosarunk legyen hasonló kísérletezések archívuma ? T —s. Budapest. Levélben válaszolunk. Nem közölhetők. Románcz. — Dalok. — De sok csillag . . . — A mi hársfánk. — Rsgcny. — Az utczáról. — Peti hegedűje. — Siralomházban. Nagy idők emléke. A 48 as idők félszázados évfordulójának egyetlen nagy művészi emléke a Bem-Petőfi körkép. A jubileum ötletéből létesült, festőit a nagy idők emléke ihlette meg, tárgya diadalmas, fő alakjai: a szabadság dalosa, a szabadságért elvérzett költő és Bem, a lengyel, osztrák, magyar, török szabadságért küzdő hős. S a nagy emlék megfelel hivatásának. Tanit, lelkesít, buzdit és kegyeletet támaszt a mult és annak bajnokai iránt. A -Nemzeti baleset biztositó részvénytársaság ez év május havában 787 drb balesetbiztosítási kötvényt állított ki, melyek halálesetre 67.690,15 korona, rokkantság esetére 10.497,651 kor. és múlékony keresetképtelenség esetére 5211 kor. napi kártalanításra biztosított összegekről szólanak. Ugyanez időszakban összesen 476 baleset és pedig 8 haláleset 48 rokkantsági eset és 420 múlékony kercsetképtelenségi eset jelentetett be fentnevezett társaságnál. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: KISS JÓZSEF. Főmunkatárs: KÓBOR TAMÁS. Helyettes szerkesztő: MA KAI

EMIL.

Menyasszonyruha-selyem 65 m 14 frt 65 krig méterenként, — valamint fekete, fehér és szines H e n n e b e r g - s e l y e m 45 kr.-tól 14 frt 65 kr.-ig méterenként — a legdivatosabb szövés, szin és mintázatban. P r i v á t - f o g y a s z t ó k n a k postabér és vámmentesen, valamint házhoz szállítva, — m i n t á k a t p e d i g p o s t a f o r d u l t á v a l küldenek : 6

Henneberg G . selyemgyárai (cs.és k. udv, szállító) Zürichben. — Magyar levelezés. Svájczba kétszeres levélbélyeg ragasztandó. — Világhírű

kénes-iszapfürdők.

1833. meg- 1 a Ferencz József fürdőház, nyittitil: ' a Tisztviselölak. Modern berendezések az újkor minden hygieniai vívmányainak alkalmazásával. Fölvilágosítást nyújt: a fürdőigazgató súg.

MAGYAR

KÖRKÉPTÁRSASÁG.

(S7C

f i

Tg)

J^ódoló

diszfeloonulás

Sisenlquí Terencz

nagy körképének előkészületei miatt egyelőre z á r v a

van.

Budapest, 1898. Nyomatott az » A t h e n a e u m « irodalmi és nyomdai r. társ. betűivel.

1H3

BUDAPESTI VILLAMOS VÁROSI VASÚT RÉSZY.-TÁRSASÍG.

A budapesti villamos városi vasút részv.-társ.

hatodik kisorsolása a társaság alapszabályainak 1!. szakasza és a kormányhatóságilag jóváhagyott törlesztési tervek alapján Gászner Béla dr. kir. közjegyző közbenjöttével folyó 1898. évi junius hó 7-én, délelőtt 10 órakor a társaság Kertész-utcza 20. szám alatti helyiségeiben megejtetett. Kisorsoltatott 359 darab részvénv. melyeknek számai a következők : 5 2 . 208 , 374, 408, 416, 569, 620, 1034, 1177, 1432 , 1459, 2 2 8 3 , 2349, 2435, 2646 , 2888, 2890, 2908, 2967, 3 0 5 9 , 3070, 3278, 3314, 3339, 3341, 3345, 3376, 3450, 3556, 3568 3572, 3582, 3676, 3710. 3721. 3847. 3923, 4 0 0 1 , 4002 4255. 4481, 4782, 4808, 5047. 5231, 5263, 5773, (1045, 6236, 6266 , 6267, 6268, 6577, 6863, 6849. TÓIIG. 7473, 7607, 7612, 8 0 0 2 , 8044 8121, 8194. 8203, 8530, 8610. 9 0 8 7 . 9045, 9199, 9435. 9482, 9802, 9832, 9863, 9951, 9987, 1 0 0 3 3 , 10054. 10101, 10176, 10298 10352, 10433, 10450. 11133, 11332. 11340, 11400, 11589, 11647, 11663, 12120, 12364 12173, 12353, 13264, 13475. 13499, 13554, 13611, 13938, 1 4 0 9 5 . 14208, 14230, 14973, 14974, 15111, 16346, 15551, 15682. 15692, 15722, 15891, 16202. 16471, 16617, 16863. 16933, 16976. 1 7 0 2 6 , 17119. 17138. 17180. 17351, 17387, 17567, 17858, 17933, 18909, 18110. 18264, 18457, 18465, 18620, 18766, 18794 19284, 19293. 19672 19713, 19846, 20051, 20509, 20525 20647, 20648, 20856 212,87, 21320, 21512, 21860! 21885, 2 2 2 4 0 . 22310, 22474. 22482, 22493, 22557. 24036, 22834, 22974, 23027. 23028, 23078, 23432. 23568, 23691, 23799. 24009, 24086, 24156, 24319, 24324 24365, 24378, 24442, 24642, 24745, 24799, 25164 25165, 25183, 25385, 25389, 25540, 25914, 25925, 25940, 2 6 8 1 2 , 26547, 26556 26563, 26591, 26929, 27198, 27270, 27319. 27340, 27680, 27620, 27895, 27963, 28051, 28052, 28101 28184. 28217, 28821, 28888, 28934, 28935, 2 9 2 1 1 , 29235, 29304, 29743, 3 0 0 0 8 , 30020. 30081. 30083, 30084. 30089, 30351, 30371, 30384, 30410. 30465, 30479. 30666, 30833, 30860, 3 1 0 4 8 , 31164, 31277, 31338. 31685, 31820, 31908, 31959, 31981, 32725, 32977, 33058, 33415, 33431, 33528, 33547, 33565, 33578, 33822, 33857, 33995! 34194, 34397, 34546. 34663, 34714, 34715, 34722, 8 5 0 2 5 , 35303, 30344, 35410, 35431, 35442, 35517, 35543, 35863, 36034, 36464, 37224, 36252, 36462 37253, 37274, 37377, 37792, 8 8 2 1 6 , 38276, 38591, 38631, 38937, 8 9 0 3 3 , 39056, 39273, 39425, 39755, 39886, 4 0 0 3 1 , 40145, 40180, 40302, 40356, 40406, 40424, 40425, 40427, 40436, 40438. 40448, 40453, 40677, 40706, 40131, 40778, 41160, 41175, 41535, 41814, 41846, 4 2 1 6 1 , 42185. 42261, 42383, 42398, 4 3 0 3 2 , 43227, 43994, 4 4 1 5 1 , 44297, 44435, 44157, 44759, 44974, 4 5 1 1 1 . 45784, 45934. 46504. 46635, 46643, 46655, 46665, 46757, 46829, 46928, 4 7 1 4 S , 47360, 47443, 47500, 47809, 47868, 47873, 47944, 4 8 0 9 5 , 48405, 48426, 48616, 48655. 48946, 48994, 49013. 49051, 49067 49210, 49264, 49543, 49591, 49635, 49892. Ezen

kisorsolt részvények

részvény-társaság

által az

1899. évi január

angol-osztrák

hó 2-től a budapesti villamos városi vasút

bank budapesti

fióktelepénél

(V., Fürdő-utcza 6.

sz. a.) névértékük összegében fognak beváltatni és bemutatóra szóló élvezeti jegyekkel kicseréltetni. Az 1897. évi sorsolásból eddig be nem váltattak a következő számú kisorsolt részvények és pedig : 21759, 31924, 44891,

619, 2395, 4331. 6634, 6784, 6803, 230l3 , 23399, 23667, 23934, 24889, 33045, 33046, 342&S, 34882, 36548, 45489, 46131. 49136, 49971.

9467, 26271, 37616,

15161, 26272, 38023,

15531, 26273, 41442,

18712, 26444, 41925,

20144, 3C995, 44865,

Az 1896. évi sorsolásból eddig még be nem váltattak a következő számú kisorsolt részvények és pedig : 1360, 1732, 4280, 5610, 7815, 8711, 12542, 13269, 14223, 17929, 20527, 21129, 21989, 26581, 30965, 31454, 32075, 34443, 35586, 39574. Az 1895. évi sorsolásból eddig még be nem váltattak a következő számú kisorsolt részvények és pedig : 3802, 7311, 13273, 25041, 31879, 32425, 40476, 40512, 41103. Az 1894. évi sorsolásból eddig még be nem váltattak a következő számú kirorsolt részvények és pedig: 6354, 21951, 25456, 35891. Az 1893. évi sorsolásból eddig még be nem váltattak a következő számú kisorsolt részvények és pedig • 5855, 21593, 29017. A társasági alapszabályok 11. szakasza és a kereskedelemügyi m. kir. miniszter ur Ő Nagyméltósága által 3881/1897. sz. a. jóváhagyott törlesztési terv alapján, ugyanezen alkalommal ejtetett meg az

elsőbbségi kötvények második kisorsolása. Kisorsoltatott a 233, 342, 470, 567, 676, 680,789, 831, számú egyenként 1000 frtos és t 4, 43, 89, 107, 203, 208, 363, 417, 581, 770, 810, 851, 955, 993. 10C0. számú egyenként 00 frtos elsőbbségi kötvény. Ezen kisorsolt elsőbbségi kötvények szintén 1S99. évi január hó 2-től a budapesti villamos városi vasút részvény-társaság által az angol-osztrák bank budapesti fióktelepénél (Fürdő-utcza 6. sz. a.) névértékük összegében fognak beváltatni. Kelt Budapesten, 1898. évi junius hó 7-én.

A budapesti villamos városi vasnt részv.-társ. igazgatósága.

M A G Y A R

K I R Á L Y I

Á L L A M V A S U T A K .

Budapestről Rohitschra legolcsóbban Zágráb-Krapinán át lehet utazni, mely útirányon át Budapest keleti pályaudvar állomásról Krapinára és vissza, C0 napig érvényes menettérti jegyek adatnak ki következő árakon : Gyorsvonattal: I. oszt. 22 frt 20 kr., II. oszt. 16 frt 40 kr., személyvonattal: I. oszt. 19 frt, II. oszt. 14 frt, III. oszt. 9 frt 50 kr. Rohitsch fürdőbe való utazásra azonkívül Budapest-Dombovár-Zágráb-Krapina-Pöltschach-Pragerhof-Kanizsa - Székesfehérvár Budapesten át szóló körutazási jegyek állíthatók össze, melyek árai az I. oszt.-ban 47 márka 10 fillér (27 frt 80 kr), a II. oszt.-ban 33 márka 30 fillér (19 frt 20 kr.) és a III. oszt.-ban 20 márka 30 fillérbe (12 forintba.) kerülnek és melyek 45 napig érvényesek és a gyorsvonatok használatára is jogosítanak. A fent emiitett menettérti jegyek Budapest keleti pályaudvar állomáson és a városi menetjegy-irodában (Hungária szálloda), a körutazási jegyek pedig ugyancsak a városi menetjegy-irodában, valamint a Cook-féle utazási irodában kaphatók. Különösen kiemeltetik, hogy Zágrábon át a legkényelmesebb vonatcsatlakozás is áll fenn, amennyiben a Budapestről 7 óra 15 perckor reggel induló gyorsvonat használata esetén az utas ugyanazon napon 6 óra 21 perckor este erkezik Krapinára, illetve ha 5 óra 22 perckor reggel indul Krapináról, akkor 8 óra 35 perckor este érkezik Budapestre, ugy hogy Zágrabban meghálni nem kell. Krapináról Rohitschra vagy vissza, egy négyüléses kocsi, mely a krapinai állomás főnöknél is megrendelhető, — 6 frtba kerül. Bővebb felvilágosítás a budapesti városi menetjegy irodában (Hungária szálloda) kapható, a hol a fürdőre vonatkozó leírások és egyéb prospektusok is díjtalanul kaphatók.

Fiume és Velencze között az elegáns »Dániel Ernő» Fiume-Ancona között pedig a legnagyobb kényelemmel berendezett » Villám* nevü gyorshajó közlekedik. Ezen gőzhajók az I. helyen kivül még külön luxus osztálylyal is birnak, melyek külön teremmel, kitűnő ágyakat tartalmazó kabinokkal, dohányzó teremmel és villamos világítással vannak ellátva. A »Villám« nevü gőzhajó a termen kivül még egy kisebb 4 hálóhelylyel ellátott családi teremmel (sálon privé) is bir, mely külön megrendelhető Ezen termes hajók menetrendje folyó évi április hó 1-étől október 31-éig a következő: Fiuméből indul Velenczébe minden kedden és szombaton 8 órakor este, csatlakozásban a Budapestről este 7 óra 40 perckor érkező gyorsvonathoz, érkezés Velenczébe másnap reggel 7 órakor. Velenczéből indul Fiúméba minden hétfőn és csütörtökön este 7 óra 30 perckor a Szt.-Márk-térről, érkezik Fiúméba másnap reggel 6 óra 30 perckor csatlakozásban a Budapestre 7 óra 25 perckor reggel induló gyorsvonathoz, Fiuméből indul Anconába minden hétfőn és csütörtökön este 8 órakor, csatlakozásban a Budapestről este 7 óra 40 perckor érkező gyorsvonathoz, érkezés Anconába másnap reggel 6 órakor csatlakozásban a Rómába induló gyorsvonathoz. Anconából indul Fiúméba minden szerdán és szombaton este 8 óra 30 perckor, csatlakozásban a római, nápolyi és bolognai gyorsvonatokkal, érkezés Fiúméba másnap reggel 6 óra 30 perckor csatlakozásban a Budapestre reggel 7 óra 25 perckor induló gyorsvonathoz.

A tengeren való hajóáthelés 10 órát vesz igénybe. Budapest-Fiume között gyorsvonaton, onnan Anconáig vagy Velenczéig gőzhajón együtt fizetendő : A gyorsvonat I. osztályáért és a gőzhajón a luxusosztályért ágygyal együtt 20 frt. A gyorsvonat I. osztályáért és a gőzhajón az I. helyért ágygyal együtt 18 frt. csal: a gőzhajón a luxusosztályban ágygyal együtt 8 frt > » az I. helyen » » 6 » A fentebbi útirányon át közvetlen menetjegyek adatnak ki következő árakon a gyorsvonaton : Budapest-Fiume között I. oszt. 12 frt. II. oszt. 8 frt. Fiume—Velenczén á t :

I. oszt.

II. oszt.

III. oszt.

Budapest — Firenze » —Genua » —Milánó »% —Turin

75'80 frs. 9250 > 7195 » 92-25 •

55 45 frs. 67-25 » 5285 » 6710 »

3015 frs. 36.55 » 28-70 » 3645 >

75-55 5565

4105 3030

Fiume—Anconán át:

Budapest—Nápoly » —Róma

10445 76-05

> »

» »

» »

Bari, B a t t a g l i a , Ezen jegyeken kivül Budapestről Bologne, Livorno, Padua, Pisa, Verona állomásokra is adatnak ki közvetlen menetjegyek.

Az

igazgatóság.

U

Csak ezzel a védöjegygyel ellátolt betétek alódiak. ^

\ 4I I

/"»^

í í gy"g-

vászatila

O O P

impregnált

Ü U U

ÁGYBETÉT

g

t

( k ü l ö n ö s e n á g y v i z e l ő k részére). Könnyen felszivja a nedvességet anélkül, hogy egészségtelen párákat terjesztene. Sem nedvességben! fekvés sem meghűlés, sem hörküteg, sem sebek (mint a gumibetétnél). Ái a u t á n v é t t e l 2 frt 95 k r . (58—48 cm.), nagyobbak gyermekek és felTörvényesen vénőttek számára aránylag drágábbak. dett ibolyaszínű Különleges szappan tisztításához 35 kr. kereszttel.

a

l

a legjobb

4^

arezport?

4^ 4/>

4^ 4^

1 8 3 3 .

Mintaraktár:

tégely

nedves laltásolt

gyökeres

szárazzátételűt

raktára

jótállás mellett legolcsóbban elvállalja

Bndapest, IY., Koronalierczeg-ntcza 2. sz. alatt. Nagy raktár rendkívül jó minőségű

9

fog-, haj-, ruhakefékben és fésűkben.

m a g y a r

aszfalt részvény-társ.

Utánzásoktól óvatik.

k i t ű n ő szerkezettel, szakszerű, ség mellett, t á v i r d a czélra,

I V^ Betörés f f

^

biztositó intézetnél I

Akadémia- u teza 16.

Biztosítási dij 1000 írtért «

ingóságait,

biztosítani.

c s a k

1

f r t .

Referencziát ad a Pesti kereskedelmi b a n k , valamint a » Fonciére. pesti biztositó t á r s u l a t , mely utóbbi ajánlatokat is elfogad.

világítások

M.

kir.

államvasutak.

kivitelben

és e r ő á t v i t e l i

kezesminden telepek

eszközlik

DECKERT ÉS HOMOLKA Gvár: RTTF) A PFST VI.,Izabefla-utcza 88. D U L » A r Ü O 1

&

elleni biztosítás.

villamos

szolid

és t e l e f o n v e z e t é k e k e t

berendezését olcsón

Árjegyzék, költségvetés ingyen!

1 KOSMOS

l

Templomok, tantermek, folyosók, járdák, kpcsiutak, hidak, vágóhidak, istállók, magtárak, műhelyek, kapualjak, udvarok, terraszok, játszóhelyek stb. aszfaltt a l b u r k o l á s á t , nemkülönben

1 f r t 60 kr.

*i

s

a s z fa 1 t-bur kolat.

császári és királyi udvari szállitó

el

7. sz.

t

Villámhárítókat

legolcsóbb az

ez azon szer, melylyel a hires Pompadour asszony csodás szépségét megőrizhette anélkül, hogy az egészségére ártalmas lett volna. A »Créme Pompadour* az arcz és kéz bedörzsölésére használtatik reggel és este, azután .serail pouderrel* lesz behintve.

Mindenki, mielőtt elutazik, ne mulaszsza ezüst- és értéktárgyait a

4*

Dorottya-utcza

Legczélszerübb, legtartósabb,

Créme P o m p a d o u r ,

% j1

t* 4*

4/>

Blaha Lujza (Splényi báróné) művésznőnk kedvelt arezporát, mely ugv nappal, mint éjjel használva, minden arezpor között a legiobb; kiváló KMkeinhcrek állal megvizsgálva, vegjileg Kazlának ós leljesra ártalmatlannak találtaiul!. Mint pipereszer nelkülözhel en, az arezbőrnek a legszebb fehér szint, üdeséget, szépséget és pirt kölcsönzi. E g y doboz 6 0 kr., nagyobb I frt.

W

^

Pánczél-szobák. Safe-depositek.

t

Blaha-Serail-Pouder-t.

gyári

A l a p í t t a t o t t

4* 4*

BUDAPEST, IX. ker. Külső Soroksári-ut 92. szám.

féle

illatszer- és p i p e r e s z a p p a n

fr

G Y Á R :

Müller J. L.-

MÜLLER J. L.

t* 4*

BUDAPEST = - = és BERLIN.

a

Egy

4*

tresor^gyára

Hol keressük

Kapható

*

e l s ő és l e g n a g y o b b

es

4/>

a gyárosnál

continens

pénzssefirény

HUNGÁRIA NEMEZGYÁR TEMESYÁR.

Kérjük

I

A R N H E I M S. J.

4t>

Raktár: v., Dorottya-utcza 8.

Prospektusok, képes árjegyzékek és költsgvetések díjmentesen.

Az 1898. évi január 1-től érvényes díjszabás I. rész áruosztályozása C., 32. a. tétel alá tartozó cukorküldemények, melyek Pecek állomáson teljes kocsirakományban feladattak s Kolinban az »Uverni banka« tárházában betároltattak, onnan pedig a Duna j o b b és balpartján fekvő -abudapesti állomásokra, valamint Ó-Buda Filatorigát állomásra reexpediáltattak, a reexpeditió kedvezménye 1898. junius 1-től visz- -aszavonásig, de legkésőbb 1898. december hó végéig engedélyeztetik. Minden reexpediált küldemény után 100 kgkint 6 fillér (hat fillér) reexpeditionalis illeték számíttatik, egyebekben pedig a Magyarország és Ausztria tárházaiban betárolt és azokból reexpediált áruk kezelésére és elszámolására 1896. május 1-től érvényes határozmanyok mérvadók. A reexpeditiónak legkésőbb a betárolás napjától számítandó 12 hónapon belül kell megtörténnie. Az igazgatóság.

Bern—Petőfi Nagy körkép a szabadságharczból. Nagy-Szeben bevétele T e s t e t t e :

Stylta,

"Oágo,

S p á n p i .

t=

4-

Városliget. Villamos vasút végállomása.

Látható mindennap reggel 8 SV Belépő-dij 50 kr.

órától.

f -

V—

Ugyauott látható a 48-as ereklyemuzeum. Mindennap délután hangverseny. Rákóczi tárojatón és czimbalmon regi magyar nótákat játszanak Oláh Lajos tárogatósmester és Pintér Guszti czimbaimos.

4-