Kifüggesztés napja: 2010. december 20. Hirdetmény A gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásának megállapítására kérelemre, illetve hivatalból indult eljárások során az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 2010. december 1. - 2010. december 20. között az alábbi döntéseket hozta. A határozatok teljes szövege az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Ártámogatási Főosztályán hivatali időben megtekinthető. A határozatok közzététele a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény (Gyftv.) 32. § (10) b) pontján, és a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 78. § és 80. § (3) bekezdésén alapul. I. A Gyftv. 32. § (2) b) bg) alpont alapján gyógyászati segédeszközök támogatásból történő törlésére hozott határozatok: Ügy száma 83015-10-2364/9/2010.
ISO-kód 12 21 03 03 06 002
Megnevezés Reha Tom3, bolygó kerékkel
Kérelmező Promobil Rehabilitációs Zrt.
Jelen döntés ellen fellebbezésnek nincs helye, a döntés jogerős és végrehajtható. A határozat felülvizsgálatát a határozat közlésétől 1 számított harminc napon belül, jogszabálysértésre hivatkozással, keresettel lehet kérni a Fővárosi Bíróságtól. A keresetlevelet három példányban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Ártámogatási Főosztályánál kell benyújtani, vagy ajánlott küldeményként postára adni (1139 Budapest, Váci út 73/A.). A bírósági eljárás illetéke 20 000,- Ft, melyet az iraton illetékbélyeggel, vagy átutalással kell megfizetni. A keresetlevél benyújtásának a döntés végrehajtására nincs halasztó hatálya, a bírósági felülvizsgálat kezdeményezésére jogosult azonban a keresetlevélben a döntés végrehajtásának felfüggesztését kérheti. II. A Gyftv. 32. § (2) a) aa) alpont alapján még be nem fogadott gyógyászati segédeszközök támogatásának megállapítására hozott határozatok: Ügy száma
ISO-kód
83863-10-2483/6/2010.
04 24 12 03 03 005
81262-10-2780/1/2010.
09 18 04 03 09 059
83796-10-2347/5/2010.
21 45 03 03 03 15 006
Megnevezés Méry Plusz vércukorszintmérő Dansac NovaLife 1 Midi 901-10 zárt, testszínű zacskó, kivágható 1055x70 mm-ig 470 ml Protone START
82447-10-1657/8/2010.
21 45 03 03 03 21 010
Hansaton Loona CIC
82530-10-1655/8/2010.
21 45 03 03 03 21 011
82658-10-2170/9/2010.
21 45 03 03 06 18 006
Hansaton Relaxx Exlusive CIC Oticon HIT CIC P
Kérelmező Di-Care Zrt. Hollister Kft. Protone Audio Kft. Viton Hallókészülék Kft. Viton Hallókészülék Kft. Mediszintech Kft.
Ügy száma 83797-10-2348/6/2010. 82656-10-2171/9/2010.
ISO-kód 21 45 03 03 06 18 007 21 45 03 06 03 18 013
Megnevezés Protone Legato CIC Oticon HIT ITE Hansaton Freh Exlusive CT
82552-10-1656/8/2010.
21 45 03 06 03 21 013
82649-10-2062/5/2010.
21 45 03 06 03 21 014
Siemens Motion 501 CT
83799-10-2350/6/2010.
21 45 03 06 06 18 014
Protone Legato
82651-10-2059/5/2010.
21 45 03 06 06 21 019
Siemens Motion 501 IT
82657-10-2169/9/2010. 82649-10-2062/6/2010.
21 45 06 03 18 012 21 45 06 03 21 030
Oticon HIT BTE Beltone Identity 63D
82650-10-2058/5/2010.
21 45 06 06 09 004
Siemens Lotus 23 P
83800-10-2262/6/2010. 83798-10-2349/6/2010. 82654-10-2119/5/2010.
21 45 06 06 15 013 21 45 06 06 18 029 21 45 06 06 21 026
82655-10-2172/9/2010.
21 45 06 09 18 005
Protone Start BTE Protone Elipse Beltone Identity 86D Oticon SPIRIT 3 BTE SP
Kérelmező Protone Audio Kft. Mediszintech Kft. Viton Hallókészülék Kft. Siemens Audiológiai Technika Kft. Protone Audio Kft. Siemens Audiológiai Technika Kft. Mediszintech Kft. Microsonic Labor Kft. Siemens Audiológiai Technika Kft. Protone Audio Kft. Protone Audio Kft. Microsonic Labor Kft. Mediszintech Kft.
Jelen döntés ellen fellebbezésnek nincs helye, a döntés jogerős és végrehajtható. A határozat felülvizsgálatát a határozat közlésétől1 számított harminc napon belül, jogszabálysértésre hivatkozással, keresettel lehet kérni a Fővárosi Bíróságtól. A keresetlevelet három példányban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Ártámogatási Főosztályánál kell benyújtani, vagy ajánlott küldeményként postára adni (1139 Budapest, Váci út 73/A.). A bírósági eljárás illetéke 20 000,- Ft, melyet az iraton illetékbélyeggel, vagy átutalással kell megfizetni. A keresetlevél benyújtásának a döntés végrehajtására nincs halasztó hatálya, a bírósági felülvizsgálat kezdeményezésére jogosult azonban a keresetlevélben a döntés végrehajtásának felfüggesztését kérheti. III. A Gyftv. 32. § (2) b) bh) alpont alapján már befogadott gyógyászati segédeszközök méretváltoztatására vagy új méretváltozata ártámogatásának megállapítására hozott határozatok: Ügy száma
ISO-kód
81275-10-2781/1/2010.
09 18 04 03 09 060
81278-10-2782/1/2010.
09 18 04 03 09 061
81280-10-2783/1/2010.
09 18 04 03 09 062
81282-10-2784/1/2010.
09 18 04 03 09 063
81285-10-2785/1/2010.
09 18 04 03 09 064
81287-10-2786/1/2010.
09 18 04 03 09 065
Megnevezés Dansac NovaLife 1 Midi 901-25 zárt, testszínű zacskó, kivágható 25-55x70 mm-ig 470 ml Dansac NovaLife 1 Midi 901-30 zárt, testszínű zacskó, kivágható 30-55x70 mm-ig 470 ml Dansac NovaLife 1 Midi 901-35 zárt, testszínű zacskó, kivágható 35-55x70 mm-ig 470 ml Dansac NovaLife 1 Midi 901-40 zárt, testszínű zacskó, kivágható 40-55x70 mm-ig 470 ml Dansac NovaLife 1 Midi 901-45 zárt, testszínű zacskó, kivágható 45-55x70 mm-ig 470 ml Dansac NovaLife 1 Midi 901-50 zárt,
Kérelmező Hollister Kft. Hollister Kft. Hollister Kft. Hollister Kft. Hollister Kft. Hollister Kft.
Ügy száma
ISO-kód
81289-10-2887/1/2010.
09 18 04 03 09 066
81294-10-2788/1/2010.
09 18 04 03 09 067
81302-10-2789/1/2010.
09 18 04 03 09 068
81303-102790/1/2010.
09 18 04 03 09 069
81305-10-2791/1/2010.
09 18 04 03 09 070
81307-10-2792/1/2010.
09 18 04 03 09 071
81308-10-2793/1/2010.
09 18 04 03 09 072
81315-10-2794/1/2010.
09 18 04 03 09 073
81317-10-2795/1/2010.
09 18 04 03 09 074
Megnevezés
Kérelmező
testszínű zacskó, kivágható 50-55x70 mm-ig 470 ml Dansac NovaLife 1 Midi 902-10 zárt, átlátszó zacskó, kivágható 10-55x70 mm-ig 470 ml Dansac NovaLife 1 Midi 902-25 zárt, átlátszó zacskó, kivágható 25-55x70 mm-ig 470 ml Dansac NovaLife 1 Midi 902-30 zárt, átlátszó zacskó, kivágható 30-55x70 mm-ig 470 ml Dansac NovaLife 1 Midi 902-35 zárt, átlátszó zacskó, kivágható 35-55x70 mm-ig 470 ml Dansac NovaLife 1 Midi 902-40 zárt, átlátszó zacskó, kivágható 40-55x70 mm-ig 470 ml Dansac NovaLife 1 Midi 902-45 zárt, átlátszó zacskó, kivágható 45-55x70 mm-ig 470 ml Dansac NovaLife 1 Midi 902-50 zárt, testszínű zacskó, kivágható 50-55x70 mm-ig 470 ml Dansac NovaLife 1 Maxi 905-10 zárt, testszínű zacskó, kivágható 10-70x70 mm-ig 470 ml Dansac NovaLife 1 Maxi 906-10 zárt, testszínű zacskó, kivágható 10-70x90 mm-ig 470 ml
Hollister Kft. Hollister Kft. Hollister Kft. Hollister Kft. Hollister Kft. Hollister Kft. Hollister Kft. Hollister Kft. Hollister Kft.
Jelen döntés ellen fellebbezésnek nincs helye, a döntés jogerős és végrehajtható. A határozat felülvizsgálatát a határozat közlésétől1 számított harminc napon belül, jogszabálysértésre hivatkozással, keresettel lehet kérni a Fővárosi Bíróságtól. A keresetlevelet három példányban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Ártámogatási Főosztályánál kell benyújtani, vagy ajánlott küldeményként postára adni (1139 Budapest, Váci út 73/A.). A bírósági eljárás illetéke 20 000,- Ft, melyet az iraton illetékbélyeggel, vagy átutalással kell megfizetni. A keresetlevél benyújtásának a döntés végrehajtására nincs halasztó hatálya, a bírósági felülvizsgálat kezdeményezésére jogosult azonban a keresetlevélben a döntés végrehajtásának felfüggesztését kérheti. IV. A Ket. 31. § (1) e) pontja alapján hozott megszüntető végzések: Ügy száma 82659-10-2379/137/2010.
ISO-kód 12 21 03 03 06 002
Megnevezés Reha Tom3, bolygó kerékkel
Kérelmező
Jelen döntés ellen fellebbezésnek nincs helye, a döntés jogerős és végrehajtható. A határozat felülvizsgálatát a határozat közlésétől1 számított harminc napon belül, jogszabálysértésre hivatkozással, keresettel lehet kérni a Fővárosi Bíróságtól. A keresetlevelet három példányban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Ártámogatási Főosztályánál kell benyújtani, vagy ajánlott küldeményként postára adni (1139 Budapest,
Váci út 73/A.). A bírósági eljárás illetéke 20 000,- Ft, melyet az iraton illetékbélyeggel, vagy átutalással kell megfizetni. A keresetlevél benyújtásának a döntés végrehajtására nincs halasztó hatálya, a bírósági felülvizsgálat kezdeményezésére jogosult azonban a keresetlevélben a döntés végrehajtásának felfüggesztését kérheti. V. A R. 9-9/B. §-ai és a Gyftv. 32/A. § (1) bekezdése alapján hivatalból indult eljárásban hozott árcsökkentő határozatok: Ügy száma
ISO-kód
Megnevezés Allevyn Thin 15 x 20 cm
Kérelmező AIM-Medical Kft. AIM-Medical Kft. AIM-Medical Kft. AIM-Medical Kft. Pro Klinimed XXI. Kft. AIM-Medical Kft. AIM-Medical Kft.
81968-10-2379/441/2010.
02 06 06 12 03 001
81968-10-2379/442/2010.
02 06 06 15 03 003
Allevyn Sacrum
81968-10-2379/443/2010.
02 18 03 09 03 002
Algisite M 15 x 20 cm
81968-10-2379/444/2010.
02 30 03 09 03 003
Jelonet kenőcstüll 10 x 10 cm
81968-10-2379/464/2010.
02 30 03 09 03 007
Adaptic 7,6 x 7,6 cm
81968-10-2379/445/2010.
02 30 03 12 03 002
81968-10-2379/446/2010.
02 30 06 06 03 001
81968-10-2379/460/2010.
04 06 06 06 03 004
81968-10-2379/461/2010.
06 03 06 03 03 033
F 17 (Príma-Protetika)
81968-10-2379/462/2010.
06 03 06 03 03 049
PPF-18
81968-10-2379/459/2010.
06 06 06 06 06 012
81968-10-2379/468/2010.
06 06 24 06 03 035
81968-10-2379/465/2010.
06 06 24 06 03 037
81968-10-2379/466/2010.
06 06 24 06 03 044
81968-10-2379/467/2010.
06 06 24 06 03 046
81968-10-2379/469/2010.
06 06 24 06 03 051
81968-10-2379/463/2010.
06 12 09 06 03 034
PPJ-44/N
81968-10-2379/506/2010.
09 18 30 03 06 001
Coloplast Conseal dugó
Príma-Protetika Kft. Coloplast A/S Magyarországi Képviselet
81968-10-2379/447/2010.
09 24 03 06 03 004
Tiemann Rüsch 100%
C.P.P. Budapest
Cuticerin kenőcstüll 7,5 x 20 cm Bactigras kenőcstüll 10 x 10 cm Elastobar Komfort AD térdharisnya (standard)
Activ csuklórögzítő (Ortoprofil) Humerus karrögzítő (Rehab) Humerus rögzítő (Rehab-Centrum) Humerus rögzítő (Rehab-Észak) Humerus rögzítő (Rehab-Hungária) RB-51 vállrögzítő tok (Rehab)
Pharmatextil Kft. Príma-Protetika Kft. Príma-Protetika Kft. Ortoprofil Kft. Rex-San Kft. Rehab-Centrum Kft. Rehab-Észak Kft. Rehab-Hungária Kft. Rex-San Kft.
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/448/2010.
09 30 04 03 09 012
81968-10-2379/449/2010.
09 30 04 03 09 013
81968-10-2379/450/2010.
09 30 04 03 12 004
81968-10-2379/451/2010.
09 30 04 03 18 016
81968-10-2379/452/2010.
09 30 04 03 18 017
81968-10-2379/453/2010.
09 30 04 03 18 018
81968-10-2379/454/2010.
09 30 04 06 12 016
81968-10-2379/455/2010.
09 30 04 06 15 014
81968-10-2379/456/2010.
09 30 04 06 18 017
81968-10-2379/457/2010.
09 30 04 06 24 025
81968-10-2379/458/2010.
09 30 04 06 24 026
81968-10-2379/470/2010.
12 21 06 06 03 005
81968-10-2379/471/2010.
21 45 03 03 03 21 007
81968-10-2379/479/2010.
21 45 03 03 06 15 002
81968-10-2379/472/2010.
21 45 03 06 03 21 010
81968-10-2379/487/2010.
21 45 03 06 06 15 002
81968-10-2379/488/2010. 81968-10-2379/480/2010.
21 45 03 06 06 21 004 21 45 06 03 15 002
81968-10-2379/489/2010.
21 45 06 03 15 003
81968-10-2379/500/2010. 81968-10-2379/490/2010.
21 45 06 03 15 005 21 45 06 03 15 007
81968-10-2379/481/2010.
21 45 06 03 21 003
81968-10-2379/477/2010.
21 45 06 03 21 004
Megnevezés szilikon ballon katéter, 5-15 ml, 1222 Ch Lille Supreme Light Midi (500 ml) Lille Supreme Light Midi Extra (830 ml) Lille Supreme Light Maxi (1030 ml) Lille Supreme Form Extra (1850 ml) Lille Supreme Form Extra Plus (1950 ml) Lille Supreme Form Regulár (1350 ml) Lille Supreme Fit Small Extra Plus (1650 ml) Lille Supreme Fit Medium Regulár Plus (2200 ml) Lille Supreme Fit Medium Super Plus (2700 ml) Lille Supreme Fit Large Extra Plus (2400 ml) Lille Supreme Fit Large Super Plus (2700 ml) Invacare Action 3 Euro GN ReSound X-plore 10 Phonak UNA CIC GN ReSound X-plore 30 Victofon Vital Plus concha Victofon Silver Direkt Phonak UNA M AZ Victofon Aurora 4Pro Open Widex REAL RE-9 Victofon Aurora 2 S Phonak Eleva 211 dAZ Beltone One 65D
Kérelmező Kft.
Inco-Med Kft. Inco-Med Kft. Inco-Med Kft. Inco-Med Kft. Inco-Med Kft. Inco-Med Kft. Inco-Med Kft. Inco-Med Kft. Inco-Med Kft. Inco-Med Kft. Inco-Med Kft. Rex-San Kft. Danavox-H Kft. Phonarium Kft. Danavox-H Kft. Victofon Kft. Victofon Kft. Phonarium Kft. Victofon Kft. Widex-H Kft. Victofon Kft. Phonarium Kft. Microsonic Labor Kft.
Ügy száma 81968-10-2379/473/2010. 81968-10-2379/501/2010. 81968-10-2379/491/2010.
ISO-kód 21 45 06 03 21 009 21 45 06 03 21 014 21 45 06 03 21 020
Megnevezés GN ReSound DOT 30 Widex AIKIA AK-9 Victofon Colibri 8 Victofon Colibri Activ 6 Victofon Colibri Activ 8 Victofon Pearl 12 Victofon Velocity 24 Rionet HB-79 P Bernafon Smile 110 BTE Victofon Natura 2 SE BTE
81968-10-2379/492/2010.
21 45 06 03 21 021
81968-10-2379/493/2010.
21 45 06 03 21 022
81968-10-2379/494/2010. 81968-10-2379/495/2010. 81968-10-2379/502/2010.
21 45 06 03 21 023 21 45 06 03 21 024 21 45 06 06 03 027
81968-10-2379/505/2010.
21 45 06 06 18 007
81968-10-2379/496/2010.
21 45 06 06 18 009
81968-10-2379/483/2010.
21 45 06 06 18 012
Siemens Intuis Dir
SIEMENS Audiológiai Technika Kft.
81968-10-2379/504/2010.
21 45 06 06 18 017
Bernafon Neo 112 BTE
Yarus Trade Kft.
81968-10-2379/484/2010.
21 45 06 06 18 019
Audio Service Riva 2 HP
81968-10-2379/478/2010.
21 45 06 06 18 020
Beltone Linq 85 D
81968-10-2379/485/2010.
21 45 06 06 18 021
Rexton Targa Plus HP
81968-10-2379/497/2010. 81968-10-2379/498/2010. 81968-10-2379/499/2010. 81968-10-2379/482/2010.
21 45 06 06 18 025 21 45 06 06 18 026 21 45 06 06 18 027 21 45 06 09 18 001
81968-10-2379/503/2010.
21 45 06 09 18 002
Victofon Velocity 6 Victofon Pearl 6 Victofon Colibri 4 P Phonak Naída III UP Bernafon Xtreme 120 BTE
81968-10-2379/486/2010.
21 45 06 09 21 001
Siemens Artis 2 SP
81968-10-2379/474/2010. 81968-10-2379/475/2010. 81968-10-2379/476/2010.
21 45 27 12 06 003 21 45 27 12 09 002 21 45 27 12 12 002
Activair 312 Activair 13 Activair 10
Kérelmező Danavox-H Kft. Widex-H Kft. Victofon Kft. Victofon Kft. Victofon Kft. Victofon Kft. Victofon Kft. Yarus Trade Kft. Yarus Trade Kft. Victofon Kft.
SIEMENS Audiológiai Technika Kft. Microsonic Labor Kft. SIEMENS Audiológiai Technika Kft. Victofon Kft. Victofon Kft. Victofon Kft. Phonarium Kft. Yarus Trade Kft. SIEMENS Audiológiai Technika Kft. Danavox-H Kft. Danavox-H Kft. Danavox-H Kft.
Jelen döntés ellen fellebbezésnek nincs helye, a döntés jogerős és végrehajtható. A határozat felülvizsgálatát a határozat közlésétől1 számított harminc napon belül, jogszabálysértésre hivatkozással, keresettel lehet kérni a Fővárosi Bíróságtól. A keresetlevelet három példányban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Ártámogatási Főosztályánál kell benyújtani, vagy ajánlott küldeményként postára adni (1139 Budapest, Váci út 73/A.). A bírósági eljárás illetéke 20 000,- Ft, melyet az iraton illetékbélyeggel, vagy átutalással kell megfizetni.
A keresetlevél benyújtásának a döntés végrehajtására nincs halasztó hatálya, a bírósági felülvizsgálat kezdeményezésére jogosult azonban a keresetlevélben a döntés végrehajtásának felfüggesztését kérheti. VI. A R. 9-9/B. §-ai és a Gyftv. 32/A. § (1) bekezdése alapján hivatalból indult eljárásban hozott kizáró határozatok: Ügy száma 81968-10-2379/142/2010. 81968-10-2379/143/2010. 81968-10-2379/396/2010. 81968-10-2379/138/2010. 81968-10-2379/139/2010. 81968-10-2379/144/2010. 81968-10-2379/145/2010. 81968-10-2379/146/2010. 81968-10-2379/147/2010.
ISO-kód 02 03 06 03 03 006 02 03 09 03 03 004 02 03 09 03 03 005 02 03 12 03 03 001 02 03 15 03 03 001 02 03 15 03 03 005 02 03 15 03 03 006 02 06 06 03 03 001 02 06 06 03 03 002
81968-10-2379/148/2010.
02 06 06 03 03 003
81968-10-2379/149/2010.
02 06 06 06 03 003
81968-10-2379/150/2010.
02 06 06 06 03 004
81968-10-2379/151/2010.
02 06 06 06 03 005
81968-10-2379/375/2010.
02 06 06 09 03 001
81968-10-2379/376/2010.
02 06 06 09 03 002
81968-10-2379/397/2010.
02 06 06 09 03 003
81968-10-2379/152/2010. 81968-10-2379/153/2010.
02 06 06 12 03 002 02 06 06 12 03 003
81968-10-2379/377/2010.
02 06 06 12 03 004
81968-10-2379/154/2010.
02 09 06 03 03 002
81968-10-2379/155/2010.
02 09 09 03 03 001
81968-10-2379/378/2010.
02 09 09 03 03 002
81968-10-2379/187/2010. 81968-10-2379/188/2010. 81968-10-2379/398/2010.
02 12 03 03 03 007 02 12 03 03 03 008 02 12 03 03 03 013
81968-10-2379/189/2010.
02 12 03 06 03 007
81968-10-2379/399/2010. 81968-10-2379/231/2010. 81968-10-2379/428/2010.
02 12 03 06 03 008 02 12 03 09 03 004 02 12 03 09 03 007
81968-10-2379/190/2010.
02 12 03 09 03 009
Megnevezés Kérelmező OpSite Flexigrid 6 x 7cm Opsite Flexigrid 10 x 12 cm Hydrofilm 10 x 15 cm Tegaderm 10 x 25 cm Tegaderm 15 x 20 cm OpSite Flexigrid 15 x 20 cm OpSite Flexigrid 25 x 12 cm Allevyn Thin 5 x 6 cm Cutinova Hydro 5 x 6 cm Allevyn Compression 5 x 6 cm Allevyn Tracheostomy 9 x 9 cm Allevyn Plus Cavity 10 x 10 cm Allevyn Compression 10 x 10 cm Allevyn Non-Adhesive 10 x 20 cm Allevyn Lite 10 x 20 cm TenderWet 24 active 7,5 x 20 cm Cutinova Hydro 15 x 20 cm Allevyn Lite 15 x 20 cm Allevyn Non-Adhesive 15 x 15 cm Allevyn Adheziv 12,5 x 12,5 cm Allevyn Adheziv 17,5 x 17,5 cm Allevyn Adheziv 22,5 x 22,5 cm Comfeel Plus 10 x 10 cm Comfeel Plus 4 x 6 cm Hydrocoll concave 8 x 12 cm Comfeel Plus átlátszó 15 x 15 cm Hydrocoll Sacral 12 x 18 cm Hydrocoll Sacral 15 x 18 cm Combiderm 20 x 20 cm Comfeel Plus Sacrum 18 x 20 cm
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/191/2010.
02 12 06 03 03 002
81968-10-2379/192/2010.
02 12 06 06 03 003
81968-10-2379/193/2010.
02 12 06 09 03 001
81968-10-2379/265/2010. 81968-10-2379/266/2010. 81968-10-2379/304/2010. 81968-10-2379/379/2010. 81968-10-2379/416/2010.
02 15 03 03 03 001 02 15 03 06 03 001 02 15 03 06 03 002 02 18 03 03 03 004 02 30 03 09 03 005
81968-10-2379/400/2010.
02 30 03 09 03 006
81968-10-2379/401/2010. 81968-10-2379/402/2010. 81968-10-2379/403/2010.
02 30 03 12 03 005 02 33 03 03 03 002 02 33 03 06 03 004
81968-10-2379/232/2010.
02 33 03 06 03 008
81968-10-2379/305/2010. 81968-10-2379/306/2010. 81968-10-2379/307/2010. 81968-10-2379/404/2010. 81968-10-2379/184/2010. 81968-10-2379/185/2010. 81968-10-2379/207/2010.
02 33 03 09 03 001 02 33 03 09 03 003 02 33 03 12 03 002 02 33 03 15 03 004 02 33 06 03 03 004 02 33 06 06 03 007 02 39 03 18 03 003
81968-10-2379/167/2010.
02 39 03 18 03 004
81968-10-2379/156/2010. 81968-10-2379/140/2010. 81968-10-2379/157/2010. 81968-10-2379/158/2010. 81968-10-2379/168/2010. 81968-10-2379/141/2010. 81968-10-2379/159/2010. 81968-10-2379/169/2010. 81968-10-2379/409/2010. 81968-10-2379/382/2010. 81968-10-2379/170/2010. 81968-10-2379/171/2010. 81968-10-2379/300/2010. 81968-10-2379/212/2010.
02 39 06 21 03 001 02 39 09 06 03 002 02 39 09 06 03 004 02 39 09 06 03 005 02 39 09 06 03 009 02 39 09 06 03 010 02 39 09 09 03 003 02 39 09 15 03 004 04 03 06 03 03 002 04 03 06 03 03 004 04 03 06 06 03 001 04 03 06 06 03 002 04 03 06 06 03 004 04 03 06 06 03 005
81968-10-2379/297/2010.
04 03 12 06 03 005
81968-10-2379/239/2010.
04 03 30 03 03 001
81968-10-2379/439/2010.
04 06 06 03 09 001
81968-10-2379/233/2010. 81968-10-2379/308/2010. 81968-10-2379/160/2010. 81968-10-2379/309/2010.
04 06 06 18 03 003 04 06 06 18 09 001 04 06 06 21 03 005 04 06 06 21 06 002
Megnevezés Comfeel Plus átlátszó 5 x 7 cm Comfeel Plus 10 x 10 cm Comfeel Plus átlátszó 9 x 14 cm Elasto-Gél 5 x 7,5 x 0,3 cm Elasto-Gél 10 x 10 x 0,3 cm Opragel 7 x 7 cm Algisite M 5 x 5 cm Mesalt 10 x 10 cm Atraumann kenőcstüll 7,5 x 10 cm Comprigel 10 x 20 cm Medicomp Extra 5 x 5 cm Tender Wet 7,5 x 7,5 cm Medicomp Drain 7,5 x 7,5 cm Oprasorb 10 x 12 cm Oprasorb 10 x 20 cm Oprasorb 20 x 20 cm Zetuvit 20 x 40 cm Matovlies 5 x 5 cm Matovlies 7,5 x 7,5 cm Sanipore Fix 10 m x 10 cm Soffix hipoallergén 10 m x 10 cm Fixomull 10 m x 30 cm Coban 4,6 m x 5 cm Elastomull Haft 4 m x 6 cm Elastomull Haft 4 m x 4 cm Self-fix 4 m x 6 cm Coban 4,6 m x 2,5 cm Elastomull Haft 4 m x 8 cm Self-fix 4 m x 12 cm Omron NE-U07 Projet Classic Sistem Classic F-200 Mobyneb Simplicity CPAP maszk és fejpánt Clement Clarke Venosan AF combközépig érő harisnya (standard) Lastobind 5 m x 8 cm Raucodur Fein 5 m x 12 cm Comprilan 5 m x 6 cm Raucodur Kraftig 5 m x 10
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/161/2010.
04 06 06 21 06 005
81968-10-2379/310/2010.
04 06 06 21 09 002
81968-10-2379/243/2010.
04 12 09 03 03 002
81968-10-2379/273/2010.
04 12 09 03 03 005
81968-10-2379/277/2010.
04 12 09 03 03 017
81968-10-2379/194/2010.
04 12 09 03 03 020
81968-10-2379/222/2010.
04 12 09 03 03 030
81968-10-2379/278/2010.
04 12 09 15 03 009
81968-10-2379/195/2010.
04 12 09 15 03 011
81968-10-2379/313/2010.
04 12 09 18 03 001
81968-10-2379/298/2010.
04 12 09 18 03 003
81968-10-2379/177/2010. 81968-10-2379/178/2010.
04 19 09 03 03 002 04 19 09 03 03 004
81968-10-2379/388/2010.
04 19 09 03 03 008
81968-10-2379/172/2010. 81968-10-2379/179/2010. 81968-10-2379/390/2010. 81968-10-2379/391/2010. 81968-10-2379/383/2010. 81968-10-2379/180/2010. 81968-10-2379/431/2010. 81968-10-2379/384/2010. 81968-10-2379/385/2010. 81968-10-2379/435/2010. 81968-10-2379/436/2010. 81968-10-2379/437/2010. 81968-10-2379/181/2010. 81968-10-2379/182/2010. 81968-10-2379/327/2010. 81968-10-2379/173/2010. 81968-10-2379/331/2010. 81968-10-2379/332/2010. 81968-10-2379/333/2010. 81968-10-2379/334/2010. 81968-10-2379/174/2010. 81968-10-2379/175/2010.
04 19 09 03 03 012 04 19 09 03 03 015 04 19 09 06 03 002 04 19 09 06 03 003 04 19 09 06 03 004 04 19 09 06 03 005 04 19 09 06 03 008 04 19 09 06 03 009 04 19 09 06 03 012 04 19 09 06 03 013 04 19 09 06 03 014 04 19 09 06 03 017 04 19 15 03 03 009 04 19 15 03 03 010 04 19 15 03 03 014 04 19 15 03 03 028 04 19 15 03 03 029 04 19 15 03 03 030 04 19 15 03 03 031 04 19 15 03 03 032 04 19 15 06 03 007 04 19 15 06 03 008
Megnevezés cm Comprilan 5 m x 10 cm Raucodur kraftig 5 m x 12 cm Adaptálható hasi sérvkötő, normál (Mobilitás 2000) Adaptálható hasi sérvkötő, normál (Rehab-Centrum) Adaptálható hasi sérvkötő, normál (Rehab-Dél) Adaptálható hasi sérvkötő, normál (Rehab-Bán) AH-121 (GYSGY Ortopédtechnika) Adaptálható, egyoldali lágyéksérvkötő (Rehab-Dél) Adaptálható, egyoldali lágyéksérvkötő (Rehab-Bán) Adaptálható here- vagy combsérvkötő (Salus Ortopédtechnika) Adaptálható here- vagy combsérvkötő (Rehab) Omnican 80 2 ml Omnican 20 0,5 ml B-D Micro Fine Plus 2 ml (27,5G) Insumed (IU40) 1 ml (30G) Omnican 30 0,3 ml Mátraplast 1 ml Mátraplast 10 ml Omnifix 10 ml (3 részes) Omnifix 2 ml (3 részes) Chirana injecta 10 ml Injekt 10 ml (2 részes) Injekt-F 1 ml (2 részes) Terumo 1 ml Terumo 10 ml Terumo 20 ml Sterican 26G Sterican 27G Chirana injecta 19G Pic (G23) Neolus 18G 1 1/2" Neolus 18G 2" Neolus 19G 1 1/2" Neolus 26G 1/2" Insupen tű (G29) 12 mm Insupen tű (G31) 6 mm
Kérelmező
Ügy száma 81968-10-2379/176/2010. 81968-10-2379/183/2010. 81968-10-2379/415/2010. 81968-10-2379/356/2010.
ISO-kód 04 19 15 06 03 009 04 19 21 06 03 001 04 27 09 03 03 002 04 27 15 03 06 001
81968-10-2379/223/2010.
04 48 12 03 03 006
81968-10-2379/224/2010.
06 03 06 03 03 002
81968-10-2379/244/2010. 81968-10-2379/421/2010. 81968-10-2379/283/2010. 81968-10-2379/301/2010. 81968-10-2379/219/2010. 81968-10-2379/196/2010. 81968-10-2379/288/2010. 81968-10-2379/289/2010.
06 03 06 03 03 004 06 03 06 03 03 013 06 03 06 03 03 015 06 03 06 03 03 016 06 03 06 03 03 018 06 03 06 03 03 032 06 03 06 03 03 039 06 03 06 03 03 040
81968-10-2379/225/2010.
06 03 06 03 03 043
81968-10-2379/338/2010. 81968-10-2379/339/2010. 81968-10-2379/340/2010. 81968-10-2379/341/2010. 81968-10-2379/302/2010. 81968-10-2379/299/2010. 81968-10-2379/197/2010.
06 03 06 06 03 007 06 03 06 06 03 008 06 03 06 06 03 009 06 03 06 06 03 010 06 03 06 06 03 013 06 03 06 06 03 016 06 03 06 06 03 017
81968-10-2379/226/2010.
06 03 06 06 03 019
81968-10-2379/250/2010. 81968-10-2379/314/2010. 81968-10-2379/279/2010. 81968-10-2379/290/2010. 81968-10-2379/274/2010. 81968-10-2379/335/2010. 81968-10-2379/438/2010. 81968-10-2379/353/2010. 81968-10-2379/267/2010. 81968-10-2379/268/2010. 81968-10-2379/275/2010. 81968-10-2379/291/2010. 81968-10-2379/198/2010. 81968-10-2379/284/2010.
06 03 06 06 03 023 06 03 06 06 03 028 06 03 06 06 03 033 06 03 06 06 03 034 06 03 06 06 03 037 06 03 06 06 03 039 06 03 06 06 03 059 06 03 06 06 03 063 06 03 06 06 03 065 06 03 06 06 03 066 06 06 06 06 06 007 06 06 06 06 06 008 06 06 06 06 06 010 06 06 06 06 06 011
81968-10-2379/354/2010.
06 06 12 06 03 007
81968-10-2379/410/2010.
06 06 24 06 03 001
81968-10-2379/394/2010.
06 06 24 06 03 012
81968-10-2379/395/2010.
06 06 24 06 03 039
81968-10-2379/315/2010.
06 12 06 03 09 002
Megnevezés Insupen tű (G31) 8 mm BD Pen Classic 3,0 ml TENS-M ME 2003 Victofon AM 260 TM AV-82 (GYSGY Ortopédtechnika) F 15 (GYSGY Ortopédtechnika) F 17/P (Mobilitás 2000) Rehband 1079 F 15 (Rehab-Hungária) F 15 (Sala-Med) F 17 (Frigyesy Róbert) F 17 (Rehab-Bán) AF-18 (Rehab-Kelet) AF-18 (Rehab-Rába) AF-19 (GYSGY Ortopédtechnika) Reversa 54/705 Reversa 54/706 Reversa 54/715 Reversa 54/716 F 23 (Sala-Med) F 23 (Rehab) F 23 (Rehab-Bán) F 23 (GYSGY Ortopédtechnika) F 23 (Ortoreha) F 23 (Salus Ortopédtechnika) AF-20 (Rehab-Dél) AF-20 (Rehab-Rába) AF-23 (Rehab-Centrum) GM-B13 Reversa 54/726 pelottával Thermoban 85613-618 Artroskin R-Lady Artroskin R-Man AV-21 (Rehab-Centrum) AV-21 (Rehab-Rába) AV-21 (Rehab-Bán) AV-21 (Rehab-Hungária) Bort 103 900 rheumatoid arthritis sín Humerus brace Krevill AV-50 (GYSGY Ortopédtechnika) Humerus rögzítő (GYSGY Ortopédtechnika) Uriel IT 32 T
Kérelmező
Ügy száma 81968-10-2379/276/2010. 81968-10-2379/280/2010. 81968-10-2379/292/2010. 81968-10-2379/199/2010. 81968-10-2379/285/2010.
ISO-kód 06 12 06 03 09 005 06 12 06 03 09 006 06 12 06 03 09 009 06 12 06 03 09 010 06 12 06 03 09 011
81968-10-2379/220/2010.
06 12 06 06 03 020
81968-10-2379/245/2010.
06 12 06 06 03 024
81968-10-2379/286/2010. 81968-10-2379/281/2010. 81968-10-2379/200/2010.
06 12 09 06 03 012 06 12 09 06 03 013 06 12 09 06 03 016
81968-10-2379/227/2010.
06 12 09 06 03 018
81968-10-2379/228/2010.
06 12 09 06 03 019
81968-10-2379/355/2010. 81968-10-2379/316/2010. 81968-10-2379/287/2010. 81968-10-2379/342/2010. 81968-10-2379/303/2010. 81968-10-2379/282/2010.
06 12 09 06 03 039 06 12 09 06 03 043 06 12 09 06 06 005 06 12 09 06 06 015 06 12 09 06 06 026 06 12 15 06 03 008
81968-10-2379/380/2010.
06 30 18 06 03 031
81968-10-2379/381/2010.
06 30 18 06 03 032
81968-10-2379/251/2010. 81968-10-2379/317/2010.
09 12 03 03 03 003 09 12 03 03 03 011
81968-10-2379/230/2010.
09 12 03 06 03 007
81968-10-2379/414/2010.
09 12 15 03 03 005
81968-10-2379/440/2010.
09 15 06 03 06 001
81968-10-2379/293/2010.
09 24 03 03 03 007
81968-10-2379/429/2010.
09 24 03 03 03 008
81968-10-2379/294/2010.
09 24 03 03 03 009
81968-10-2379/336/2010.
09 24 06 06 03 003
81968-10-2379/337/2010.
09 27 05 03 03 002
81968-10-2379/413/2010.
09 27 05 03 06 003
81968-10-2379/392/2010.
09 27 05 03 06 005
81968-10-2379/386/2010.
09 27 05 03 06 007
Megnevezés AJ-21 (Rehab-Centrum) AJ-21 (Rehab-Dél) AJ-21 (Rehab-Rába) AJ-21 (Rehab-Bán) AJ-21 (Rehab-Hungária) Peroneus emelő (Frigyesy Róbert) Peroneus emelő (Mobilitás 2000) AJ-452 (Rehab-Hungária) AJ-452 (Rehab-Dél) AJ-452 (Rehab-Bán) AJ-450 (GYSGY Ortopédtechnika) AJ-451 (GYSGY Ortopédtechnika) Thermoban 85803-806 Uriel IT-43 D AJ-421 (Rehab-Hungária) Ligaflex Immo 20° Sala-Med-42 Pavlik hám (Rehab-Dél) Amoena Tria Plusz, ragasztható Amoena Classic Plusz, ragasztható Rix Mecc San Harsányi-féle (gördíthető szobai WC) M4300 R/B WC kapaszkodó ülőkemagasítóval Servox gégevédő előke Portex Nelaton ballon katéter, 10 ml , 12-26 Ch Tiemann Portex ballon katéter, 10 ml, 12-22 Ch Portex Nelaton felnőtt ballon katéter, 30 ml, 12-30 Ch Polymed műanyag lecsapoló katéter, női, 8-24 Ch Polymed vizeletgyűjtő zacskó, 0,1 l, gyermek Mediszintech URIN 8 vizeletgyűjtő zacskó, 0,5 l Medicor-Medakku SV vizeletgyűjtő zacskó, 2 l Vizeletgyűjtő zacskó, steril, 1,5 l (B Braun Medical)
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/387/2010.
09 27 05 03 06 008
81968-10-2379/295/2010.
09 30 04 03 09 010
81968-10-2379/234/2010. 81968-10-2379/213/2010.
09 30 04 06 12 009 09 30 04 06 12 012
81968-10-2379/214/2010.
09 30 04 06 15 001
81968-10-2379/405/2010.
09 30 04 06 15 008
81968-10-2379/343/2010.
09 30 04 06 15 009
81968-10-2379/344/2010. 81968-10-2379/208/2010.
09 30 04 06 15 010 09 30 04 06 15 015
81968-10-2379/215/2010.
09 30 04 06 18 011
81968-10-2379/345/2010.
09 30 04 06 18 012
81968-10-2379/209/2010.
09 30 04 06 18 018
81968-10-2379/216/2010.
09 30 04 06 21 001
81968-10-2379/311/2010. 81968-10-2379/210/2010. 81968-10-2379/406/2010. 81968-10-2379/346/2010. 81968-10-2379/347/2010.
09 30 04 06 21 007 09 30 04 06 21 008 09 30 04 06 21 014 09 30 04 06 21 015 09 30 04 06 21 016
81968-10-2379/312/2010.
09 30 04 06 24 007
81968-10-2379/296/2010.
09 30 04 06 24 013
81968-10-2379/430/2010.
09 30 04 06 24 014
81968-10-2379/217/2010.
09 30 04 06 24 015
81968-10-2379/211/2010.
09 30 04 06 24 016
81968-10-2379/348/2010.
09 30 04 06 24 017
81968-10-2379/349/2010.
09 30 04 06 24 024
81968-10-2379/350/2010.
09 30 09 03 03 021
81968-10-2379/186/2010.
12 03 03 06 03 009
81968-10-2379/411/2010.
12 03 03 06 06 009
81968-10-2379/269/2010. 81968-10-2379/270/2010. 81968-10-2379/271/2010.
12 03 03 06 06 012 12 03 06 03 03 009 12 03 06 03 03 011
81968-10-2379/241/2010.
12 03 12 03 03 002
Megnevezés Kérelmező Vizeletgyűjtő zacskó, steril, 2 l (B Braun Medical) Attends Soft Extra 3+ (455 ml) Molicare mini S (1569 ml) Berbero Small (1600 ml) Berbero Medium felnőtt (1270 ml) Molicare Mobil M (600 ml) Riboslip Medium L (1347 ml) Riboslip Medium (1497 ml) Pharmico M Day + (2050 ml) Berbero Medium felnőtt (2200ml) Riboslip Medium Plus (1986 ml) Pharmico M Night + (2900 ml) Berbero Large felnőtt (1630 ml) Euron Form Large (2000 ml) Pharmico L Day + (2450 ml) Molicare mobil L (600 ml) Riboslip Large (1698 ml) Riboslip Large L (1528 ml) Euron Form Elastic L Super + (3200 ml) Attends Slip Special Care M (3318 ml) Attends Slip Special Care XL (3440 ml) Berbero Large (2700 ml) Pharmico L Night + (3200 ml) Riboslip Large Nacht (2676 ml) Riboslip Large Plus (2235 ml) Ribosan Comfort rögzítőnadrág M BM 4341 Syncro Activ 3 adapteres, teleszkópos Simplex Safe In, alkarkengyellel Rebotec, magas M 4394/02 R, gyerek (MedPlan)*
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/252/2010.
12 03 16 03 03 007
81968-10-2379/253/2010.
12 06 03 03 03 003
81968-10-2379/242/2010.
12 06 03 06 03 005
81968-10-2379/254/2010.
12 06 03 06 03 008
81968-10-2379/351/2010.
12 21 03 03 03 005
81968-10-2379/272/2010. 81968-10-2379/229/2010.
12 21 06 06 03 019 12 39 03 03 06 004
81968-10-2379/318/2010.
18 09 42 03 12 006
81968-10-2379/422/2010.
18 09 42 03 12 009
81968-10-2379/393/2010.
18 12 18 03 03 007
81968-10-2379/407/2010.
18 12 18 06 03 006
81968-10-2379/408/2010.
18 12 18 06 03 007
81968-10-2379/352/2010.
18 12 18 06 03 011
81968-10-2379/255/2010. 81968-10-2379/256/2010.
18 18 06 09 03 002 18 18 06 09 03 006
81968-10-2379/432/2010.
21 03 09 06 03 002
81968-10-2379/417/2010.
21 03 09 06 03 004
81968-10-2379/433/2010.
21 03 09 06 06 002
81968-10-2379/218/2010.
21 03 09 06 06 003
81968-10-2379/418/2010.
21 03 09 06 06 004
81968-10-2379/434/2010.
21 03 09 06 09 001
81968-10-2379/419/2010.
21 03 09 06 09 003
81968-10-2379/201/2010.
21 03 09 09 03 001
81968-10-2379/246/2010. 81968-10-2379/202/2010.
21 03 09 09 03 003 21 03 09 09 03 005
81968-10-2379/247/2010.
21 03 09 09 03 007
81968-10-2379/248/2010.
21 03 09 09 03 008
Megnevezés Kérelmező M 4350/02 R, gyerek (OrtoTop)* M 4262/02 R, gyerek (OrtoTop)* M 4263/02 R, gyerek (MedPlan)* M 4263/02 R, gyerek (OrtoTop)* B-4294/III gyermek, 50 kg felett S-TOP HB 2, műanyag, gombos Duren típusú antidecubitus párna Otto Bock - CubicFoam antidecubitus ülőpárna Orto-2000 Thermo-Activ antidecubitus matrac Molinea egyszerhasználatos antidecubitus alátét 60 x 60 cm Molinea egyszerhasználatos antidecubitus alátét 60 x 90 cm Ribosan egyszerhasználatos antidecubitus alátét 40 x 60 cm, 6 rétegű Rix M 4310/01R Menicon Super Sph. +/-5.00 D Persecon Sph. +/- 5.00 D Menicon Super +/- 5.00 D felett Polycon Sph. +/-5.00 D felett Persecon Sph. +/- 5.00 D felett Menicon Super Sph. +/25.00 D keratoconusos Persecon Sph. +/- 25.00 D keratoconusos Edge III. XT,THIN Sph. 0.25 - -8.00 D Durasoft D 2 Sph. +/-8.00 D Aspect Silver Sph. +/- 8.00 D Cibasoft Visitint Sph. +/8.00D DuraSoft 2 LiteTint Sph. +/8.00 D
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/249/2010.
21 03 09 09 06 005
81968-10-2379/203/2010.
21 03 09 12 03 001
81968-10-2379/420/2010.
21 03 09 15 03 004
81968-10-2379/259/2010. 81968-10-2379/319/2010.
21 45 03 03 03 06 003 21 45 03 03 03 06 007
81968-10-2379/320/2010.
21 45 03 03 03 09 001
81968-10-2379/163/2010. 81968-10-2379/204/2010. 81968-10-2379/235/2010. 81968-10-2379/236/2010. 81968-10-2379/357/2010. 81968-10-2379/328/2010. 81968-10-2379/321/2010. 81968-10-2379/322/2010.
21 45 03 03 03 15 004 21 45 03 06 03 03 001 21 45 03 06 03 03 003 21 45 03 06 03 03 004 21 45 03 06 03 03 005 21 45 03 06 03 06 003 21 45 03 06 03 06 005 21 45 03 06 03 06 006
81968-10-2379/206/2010.
21 45 03 06 03 12 001
81968-10-2379/361/2010. 81968-10-2379/365/2010. 81968-10-2379/240/2010. 81968-10-2379/362/2010.
21 45 03 06 03 18 004 21 45 03 06 03 18 008 21 45 03 06 03 21 002 21 45 03 06 03 21 004
81968-10-2379/323/2010.
21 45 03 06 03 21 011
81968-10-2379/205/2010. 81968-10-2379/263/2010. 81968-10-2379/237/2010. 81968-10-2379/389/2010. 81968-10-2379/260/2010. 81968-10-2379/426/2010. 81968-10-2379/257/2010. 81968-10-2379/324/2010. 81968-10-2379/366/2010. 81968-10-2379/358/2010.
21 45 03 06 06 03 001 21 45 03 06 06 03 003 21 45 03 06 06 03 005 21 45 03 06 06 06 002 21 45 03 06 06 06 005 21 45 03 06 06 06 006 21 45 03 06 06 06 007 21 45 03 06 06 06 008 21 45 03 06 06 18 006 21 45 03 06 06 18 007
81968-10-2379/261/2010.
21 45 03 06 06 21 002
81968-10-2379/264/2010. 81968-10-2379/367/2010. 81968-10-2379/423/2010. 81968-10-2379/424/2010. 81968-10-2379/258/2010. 81968-10-2379/425/2010. 81968-10-2379/427/2010. 81968-10-2379/368/2010. 81968-10-2379/369/2010. 81968-10-2379/370/2010. 81968-10-2379/238/2010.
21 45 06 03 03 002 21 45 06 03 18 006 21 45 06 06 03 012 21 45 06 06 03 013 21 45 06 06 03 015 21 45 06 06 03 016 21 45 06 06 03 018 21 45 06 06 03 021 21 45 06 06 03 022 21 45 06 06 03 023 21 45 06 06 03 028
Megnevezés DuraSoft2 Litetint Sph. +/8.00 D felett Edge III. 55 hosszított viseletű Sph. -8.00 - +5.00 D Durasoft D3 Optifit cyl. 0,5 5,00 Sph. -8.00 - +4.00 D Phonak Astro SC-EH-CIC Siemens Swing CIC SM Siemens Piccolo GRAN-D CIC Viennatone New Tone CIC Danavox 401 K-Amp Puretone WE-I Puretone C2005-K Victofon V1 K-Amp concha Starkey SMArT P CC Siemens Swing CT Siemens Swing CS Vega 215 Mezzo (Audio Service) Widex Senso Díva SD-X Bernafon Smile 321 ITC Oticon Adapto ITE Direct Widex Senso Díva SD-XM Audio Service Vega S Monza 2+ Danavox 131 AGC I Protone XP Puretone WE-F Danavox 501V Phonak Astro MC-EP-ITC Phonak Astro SC-EP-ITC Unitron Sound F/X Pro FS Siemens Swing IT Bernafon Smile 200 ITE Victofon Natura 2 SE ITE Phonak Claro 21 DAZ ED ITC Suprema 45 Bernafon Smile 100 BTE Unitron Icon AOHP A Unitron Icon AOHPL A Unitron UM 60 PP Unitron US 80 PP A Mega Power MP96 Bernafon Opus 2 Mini BTE Bernafon Opus 2 P AGC Rionet HB 53 P Puretone PT 6A
Kérelmező
Ügy száma 81968-10-2379/329/2010. 81968-10-2379/164/2010.
ISO-kód 21 45 06 06 15 003 21 45 06 06 15 010
81968-10-2379/371/2010.
21 45 06 06 18 008
81968-10-2379/165/2010. 81968-10-2379/325/2010. 81968-10-2379/326/2010. 81968-10-2379/330/2010. 81968-10-2379/372/2010.
21 45 06 06 18 010 21 45 06 06 21 003 21 45 06 06 21 004 21 45 06 09 03 001 21 45 12 03 03 003
81968-10-2379/162/2010.
21 45 27 03 03 001
81968-10-2379/262/2010.
21 45 27 06 03 001
81968-10-2379/363/2010.
21 45 27 06 03 002
81968-10-2379/373/2010.
21 45 27 06 06 001
81968-10-2379/359/2010.
21 45 27 06 06 002
81968-10-2379/221/2010. 81968-10-2379/364/2010. 81968-10-2379/166/2010. 81968-10-2379/360/2010. 81968-10-2379/374/2010.
21 45 27 06 06 005 21 45 27 09 03 001 21 45 27 12 03 002 21 45 27 12 12 004 21 45 27 12 18 001
Megnevezés Starkey Gemini Hansaton Dynamic HP VC Bernafon Smile 115 BTE DM Hansaton Actívo 49 2C II Siemens Signia BTE Siemens Signia S Starkey A675 TSP Rionet HA 72 P Varta 1,5 V-os MedEl implantátumhoz Phonak akkumulátor ellenőrző Widex akkumulátor ellenőrző Bernafon elemmérő Victofon digitális energiaforrás tesztelő Geers elemmérő Widex akkumulátor töltő Activair 675 Renata ZA 10 Varta 4006 LR 6
Kérelmező
Jelen döntés ellen fellebbezésnek nincs helye, a döntés jogerős és végrehajtható. A határozat felülvizsgálatát a határozat közlésétől1 számított harminc napon belül, jogszabálysértésre hivatkozással, keresettel lehet kérni a Fővárosi Bíróságtól. A keresetlevelet három példányban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Ártámogatási Főosztályánál kell benyújtani, vagy ajánlott küldeményként postára adni (1139 Budapest, Váci út 73/A.). A bírósági eljárás illetéke 20 000,- Ft, melyet az iraton illetékbélyeggel, vagy átutalással kell megfizetni. A keresetlevél benyújtásának a döntés végrehajtására nincs halasztó hatálya, a bírósági felülvizsgálat kezdeményezésére jogosult azonban a keresetlevélben a döntés végrehajtásának felfüggesztését kérheti.
VII. A R. 9-9/B. §-ai és a Gyftv. 32/A. § (1) bekezdése alapján hivatalból indult eljárásban hozott támogatást módosító határozatok: Ügy száma 81968-10-2379/4184/2010. 81968-10-2379/4162/2010. 81968-10-2379/4148/2010. 81968-10-2379/4149/2010. 81968-10-2379/4254/2010. 81968-10-2379/4255/2010. 81968-10-2379/4256/2010. 81968-10-2379/4268/2010. 81968-10-2379/4257/2010. 81968-10-2379/4303/2010.
ISO-kód 02 03 03 03 03 001 02 03 03 03 03 002 02 06 03 09 03 001 02 06 03 09 03 002 02 33 03 06 03 002 02 33 03 06 03 003 02 33 03 06 03 005 02 33 03 06 03 007 02 33 03 06 03 009 02 33 03 06 03 010
81968-10-2379/4334/2010.
04 06 06 03 03 001
81968-10-2379/4234/2010.
04 06 06 03 03 002
81968-10-2379/4304/2010.
04 06 06 03 03 003
81968-10-2379/4284/2010.
04 06 06 03 03 004
81968-10-2379/4285/2010.
04 06 06 03 03 005
81968-10-2379/4335/2010.
04 06 06 03 03 008
81968-10-2379/4305/2010.
04 06 06 03 03 009
81968-10-2379/4286/2010.
04 06 06 03 03 010
81968-10-2379/4235/2010.
04 06 06 03 09 002
81968-10-2379/4306/2010.
04 06 06 03 09 003
81968-10-2379/4287/2010.
04 06 06 03 09 004
81968-10-2379/4307/2010.
04 06 06 03 09 007
81968-10-2379/4047/2010.
04 06 06 03 12 002
81968-10-2379/4185/2010.
04 06 06 03 12 003
81968-10-2379/4169/2010.
04 06 06 03 12 004
81968-10-2379/4170/2010.
04 06 06 03 12 005
81968-10-2379/4152/2010.
04 06 06 03 12 006
Megnevezés Suprasorb F 5 x 7 cm Bioclusive 5,1 x 7,6 cm Ligasano 15 x 10 x 0,5 cm Ligasano 10 x 15 x 1 cm Medicomp Extra 7,5 x 7,5 cm Medicomp Extra 10 x 10 cm Zetuvit 10 x 10 cm Mesorb 10 x 10 cm Medicomp Drain 10 x 10 cm Vliwazell 10 x 10 cm Venosan AD térdharisnya (standard) Sigvaris AD térdharisnya (standard) Medi AD térdharisnya (standard) Veni Dur AD térdharisnya (standard) Doktus AD térdharisnya (standard) Legline 30 AD térdharisnya (standard) Maxis Micro AD térdharisnya (standard) Venex Dur Micro Light AD térdharisnya (standard) Sigvaris AF combközépig érő harisnya (standard) Medi AF combközépig érő harisnya (standard) Veni Dur AF combközépig érő harisnya (standard) Maxis Micro AF combközépig érő harisnya (standard) Sigvaris AF combközépig érő harisnya (méretes) Medi AF combközépig érő harisnya (méretes) Veni Dur AF combközépig érő harisnya (méretes) Doktus AF combközépig érő harisnya (méretes) Elastomed Komfort AF combközépig érő harisnya (méretes)
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/4153/2010.
04 06 06 03 12 007
81968-10-2379/4085/2010.
04 06 06 03 12 008
81968-10-2379/4186/2010.
04 06 06 03 12 009
81968-10-2379/4336/2010.
04 06 06 03 15 001
81968-10-2379/4236/2010.
04 06 06 03 15 002
81968-10-2379/4308/2010.
04 06 06 03 15 003
81968-10-2379/4288/2010.
04 06 06 03 15 004
81968-10-2379/4337/2010.
04 06 06 03 15 007
81968-10-2379/4309/2010.
04 06 06 03 15 008
81968-10-2379/4289/2010.
04 06 06 03 15 009
81968-10-2379/4338/2010.
04 06 06 03 24 001
81968-10-2379/4237/2010.
04 06 06 03 24 002
81968-10-2379/4310/2010.
04 06 06 03 24 003
81968-10-2379/4290/2010.
04 06 06 03 24 004
81968-10-2379/4250/2010.
04 06 06 03 24 007
81968-10-2379/4291/2010.
04 06 06 03 24 009
81968-10-2379/4292/2010.
04 06 06 03 24 010
81968-10-2379/4293/2010.
04 06 06 03 24 011
81968-10-2379/4294/2010.
04 06 06 03 24 012
81968-10-2379/4339/2010.
04 06 06 03 30 001
81968-10-2379/4238/2010.
04 06 06 03 30 002
Megnevezés Elastomed Stretch AF combközépig érő harisnya (méretes) Gloria AF combközépig érő harisnya (méretes) 25-32 Hgmm Maxis Micro AF combközépig érő harisnya (méretes) Venosan AG combtőig érő harisnya (standard) Sigvaris AG combtőig érő harisnya (standard) Medi AG combtőig érő harisnya (standard) Veni Dur AG combtőig érő harisnya (standard) Legline 30 AG comtőig érő harisnya (standard) Maxis Micro AG combtőig érő harisnya (standard) Venex Dur Micro Light AG combtőig érő harisnya (standard) Venosan AG/HB egyszáras harisnyanadrág (méretes) Sigvaris AG/HB egyszáras harisnyanadrág (méretes) Medi AG/HB egyszáras harisnyanadrág (méretes) Doktus AG/HB egyszáras, varrás nélküli harisnyanadrág (méretes) Gloria AG/HB egyszáras harisnyanadrág (méretes) 2532 Hgmm Venesso-Soft Lycra AG/HB egyszáras harisnyanadrág (méretes) Venex Dur Micro Light AG/HB egyszáras harisnyanadrág (méretes) Veni Dur AG/HB egyszáras harisnyanadrág (méretes) Star Cotton AG/HB egyszáras harisnyanadrág (méretes) Venosan AM harisnyanadrág (méretes) Sigvaris AM harisnyanadrág
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/4311/2010.
04 06 06 03 30 003
81968-10-2379/4295/2010.
04 06 06 03 30 004
81968-10-2379/4296/2010.
04 06 06 03 30 005
81968-10-2379/4251/2010.
04 06 06 03 30 007
81968-10-2379/4312/2010.
04 06 06 03 30 008
81968-10-2379/4297/2010.
04 06 06 03 30 009
81968-10-2379/4298/2010.
04 06 06 03 30 010
81968-10-2379/4340/2010.
04 06 06 06 06 001
81968-10-2379/4239/2010.
04 06 06 06 06 002
81968-10-2379/4313/2010.
04 06 06 06 06 003
81968-10-2379/4252/2010.
04 06 06 06 06 004
81968-10-2379/4253/2010.
04 06 06 06 06 008
81968-10-2379/4048/2010.
04 06 06 06 09 001
81968-10-2379/4187/2010.
04 06 06 06 09 002
81968-10-2379/4154/2010.
04 06 06 06 09 003
81968-10-2379/4049/2010.
04 06 06 06 12 002
81968-10-2379/4188/2010.
04 06 06 06 12 003
81968-10-2379/4086/2010.
04 06 06 06 12 004
81968-10-2379/4171/2010.
04 06 06 06 12 005
81968-10-2379/4172/2010.
04 06 06 06 12 006
81968-10-2379/4155/2010.
04 06 06 06 12 007
81968-10-2379/4087/2010.
04 06 06 06 12 008
81968-10-2379/4050/2010.
04 06 06 06 21 002
Megnevezés (méretes) Medi AM harisnyanadrág (méretes) Veni Dur AM harisnyanadrág (méretes) Doktus AM harisnyanadrág (méretes) Gloria harisnyanadrág AM (méretes) 25-32 Hgmm Maxis Micro AM harisnyanadrág (méretes) Venesso-Soft Lycra AM harisnyanadrág (méretes) Venex Dur Micro Light AM harisnyanadrág (méretes) Venosan AD térdharisnya (méretes) Sigvaris AD térdharisnya (méretes) Medi AD térdharisnya (méretes) Lastofa 340 AD térdharisnya (méretes) Gloria AD térdharisnya (méretes) 36-46 Hgmm Sigvaris AF combközépig érő harisnya (standard) Medi AF combközépig érő harisnya (standard) Elastobar Komfort AF combközépig érő harisnya (standard) Sigvaris AF combközépig érő harisnya (méretes) Medi AF combközépig érő harisnya (méretes) Lastofa 340 AF combközépig érő harisnya (méretes) Doktus Dur AF combközépig érő harisnya (méretes) Veni Dur AF combközépig érő harisnya (méretes) Elastobar Komfort AF combközépig érő harisnya (méretes) Gloria AF combközépig érő harisnya (méretes) 36-46 Hgmm Sigvaris AG/HB egyszáras
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/4189/2010.
04 06 06 06 21 003
81968-10-2379/4215/2010.
04 06 06 06 24 001
81968-10-2379/4051/2010.
04 06 06 06 24 002
81968-10-2379/4190/2010.
04 06 06 06 24 003
81968-10-2379/4173/2010.
04 06 06 06 24 004
81968-10-2379/4156/2010.
04 06 06 06 24 005
81968-10-2379/4174/2010.
04 06 06 06 24 006
81968-10-2379/4191/2010.
04 06 06 06 27 002
81968-10-2379/4052/2010.
04 06 06 09 15 002
81968-10-2379/4192/2010.
04 06 06 09 15 003
81968-10-2379/4088/2010.
04 06 06 09 15 004
81968-10-2379/4175/2010.
04 06 06 09 15 005
81968-10-2379/4157/2010.
04 06 06 09 15 006
81968-10-2379/4193/2010.
04 06 06 09 21 001
81968-10-2379/4089/2010.
04 06 06 09 21 002
81968-10-2379/4176/2010.
04 06 06 09 21 003
81968-10-2379/4341/2010.
04 06 06 12 03 001
81968-10-2379/4240/2010.
04 06 06 12 03 002
81968-10-2379/4314/2010.
04 06 06 12 03 003
81968-10-2379/4342/2010.
04 06 06 12 06 001
81968-10-2379/4241/2010.
04 06 06 12 06 002
81968-10-2379/4315/2010.
04 06 06 12 06 003
81968-10-2379/4299/2010.
04 06 06 12 06 005
Megnevezés harisnyanadrág (standard) Medi AG/HB egyszáras harisnyanadrág (standard) Venosan AG/HB egyszáras harisnyanadrág (méretes) Sigvaris AG/HB egyszáras harisnyanadrág (méretes) Medi AG/HB egyszáras harisnyanadrág (méretes) Doktus AG/HB egyszáras varrás nélküli harisnyanadrág (méretes) Elastobar Komfort AG/HB egyszáras harisnyanadrág (méretes) Veni Dur Extra AG/HB egyszáras harisnyanadrág (méretes) Medi AM harisnyanadrág (standard) Sigvaris AG combtőig érő harisnya (méretes) Medi AG combtőig érő harisnya (méretes) Lastofa AG combtőig érő harisnya (méretes) Veni Dur AG combtőig érő harisnya (méretes) Elastolim AG combtőig érő harisnya (méretes) Medi AM harisnyanadrág (méretes) Lastofa AM harisnyanadrág (méretes) Veni Dur AM harisnyanadrág (méretes) Venosan CH karharisnya vállrögzítővel (standard) Sigvaris CH karharisnya vállrögzítővel (standard) Medi CH karharisnya vállrögzítővel (standard) Venosan CH karharisnya vállrögzítővel (méretes) Sigvaris CH karharisnya vállrögzítővel (méretes) Medi CH karharisnya vállrögzítővel (méretes) Schiebler CH karharisnya
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/4194/2010.
04 06 06 12 16 001
81968-10-2379/4316/2010.
04 06 06 12 18 001
81968-10-2379/4195/2010.
04 06 06 12 24 001
81968-10-2379/4216/2010.
04 06 06 15 06 001
81968-10-2379/4053/2010.
04 06 06 15 06 002
81968-10-2379/4196/2010.
04 06 06 15 06 003
81968-10-2379/4158/2010.
04 06 06 15 06 004
81968-10-2379/4217/2010.
04 06 06 15 12 001
81968-10-2379/4054/2010.
04 06 06 15 12 002
81968-10-2379/4197/2010.
04 06 06 15 12 004
81968-10-2379/4198/2010.
04 06 06 15 12 005
81968-10-2379/4090/2010.
04 12 09 18 03 002
81968-10-2379/4159/2010.
04 12 09 18 03 004
81968-10-2379/4323/2010. 81968-10-2379/4324/2010. 81968-10-2379/4230/2010. 81968-10-2379/4231/2010. 81968-10-2379/4333/2010. 81968-10-2379/4260/2010.
04 19 09 06 03 006 04 19 09 06 03 007 04 19 09 06 03 010 04 19 09 06 03 011 04 19 09 06 03 016 04 24 12 06 06 001
81968-10-2379/4300/2010.
04 24 12 06 06 002
81968-10-2379/4232/2010.
04 24 12 06 06 003
81968-10-2379/4233/2010.
04 24 12 06 06 004
81968-10-2379/4301/2010.
04 24 12 06 06 005
81968-10-2379/4302/2010.
04 24 12 06 06 007
81968-10-2379/4279/2010.
04 24 12 06 06 011
Megnevezés vállrögzítővel (méretes) Medi AC 0 kesztyű ujj nélkül (méretes) Medi AC 1 egyujjas kesztyű (standard) Medi AC 1 egyujjas kesztyű (méretes) Venosan CH karharisnya vállrögzítővel (méretes) Sigvaris CH karharisnya vállrögzítővel (méretes) Medi CH karharisnya vállrögzítővel (méretes) Elastobar S CH karharisnya vállrögzítővel (méretes) Venosan AH kombinált karharisnya vállrögzítővel (méretes) Sigvaris AH kombinált karharisnya vállrögzítővel (méretes) Medi AH/AC1 kombinált karharisnya vállrögzítővel (méretes) Medi AH/AC5 kombinált karharisnya vállrögzítővel (méretes) Adaptálható here- vagy combsérvkötő (GYSGY Ortopédtechnika) H-54 gumiöves (PrímaProtetika) Chirana injecta 2 ml Chirana injecta 5 ml Injekt 2 ml (2 részes) Injekt 5 ml (2 részes) Terumo 5 ml Solatron 50 db/doboz Accutrend Sensor Glucose 50 db/doboz Ascensia Elite 50 db/doboz (régi név: Elite) Ascensia Glucodisc 50 db/doboz (régi név: Esprit) AccuChek Active Glucose 50 db/doboz AccuChek Glucose 50 db/doboz Finetest Auto-coding (50
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/4249/2010.
04 24 12 06 06 012
81968-10-2379/4007/2010.
04 27 15 03 03 001
81968-10-2379/4218/2010. 81968-10-2379/4165/2010. 81968-10-2379/4226/2010. 81968-10-2379/4227/2010. 81968-10-2379/4224/2010. 81968-10-2379/4225/2010. 81968-10-2379/4269/2010. 81968-10-2379/4270/2010.
04 27 15 03 03 002 04 27 15 03 03 003 04 39 03 03 03 001 04 39 03 03 03 002 04 39 03 03 03 004 04 39 03 03 03 005 04 39 03 03 03 006 04 39 03 03 03 007
81968-10-2379/4163/2010.
04 45 06 03 03 001
81968-10-2379/4212/2010.
04 45 06 03 06 001
81968-10-2379/4213/2010.
04 45 06 03 09 001
81968-10-2379/4113/2010. 81968-10-2379/4183/2010. 81968-10-2379/4126/2010. 81968-10-2379/4147/2010. 81968-10-2379/4160/2010. 81968-10-2379/4114/2010. 81968-10-2379/4146/2010.
04 48 12 03 06 001 04 48 15 03 03 001 04 48 15 03 03 002 04 48 15 03 03 003 04 48 15 03 03 004 04 48 15 03 03 005 04 48 15 03 03 006
81968-10-2379/4091/2010.
04 48 15 03 03 007
81968-10-2379/4209/2010. 81968-10-2379/4161/2010.
06 12 15 03 03 001 06 12 15 03 03 002
81968-10-2379/4177/2010.
09 15 03 12 03 001
81968-10-2379/4178/2010.
09 18 04 03 06 001
81968-10-2379/4008/2010.
09 18 04 03 06 002
81968-10-2379/4044/2010.
09 18 04 03 06 003
81968-10-2379/4179/2010.
09 18 05 03 06 001
81968-10-2379/4045/2010.
09 18 08 03 06 001
81968-10-2379/4180/2010. 81968-10-2379/4009/2010.
09 18 08 03 06 002 09 18 30 03 06 002
81968-10-2379/4181/2010.
09 18 42 03 06 001
Megnevezés db/doboz) tesztcsík Méry tesztcsík (50 db/doboz) Hansaton Sanus Noiser (MM2, MM3, MM4) Victofon MTN Protone PNG Coverlet lite Coverlet lite junior Opticlude, maxi Opticlude, mini Ortopad Junior Ortopad Regular E 44 ajtóra akasztható nyújtókészülék E 51 Glisson-féle függesztő készülék E 52 Glisson-féle függesztő készülék kartartóval Orfit radialis bénuláskezelő J-98 (Salix-Med) J-98 (Mobilitás 2000) J-98 (Ortomobil) J-98 (Príma-Protetika) J-98 (LBT) J-98 (Ortetika) J-98 (GYSGY Ortopédtechnika) Coxaflex PPJ-631 Tracoe Stoma-Button rövid, standard, hosszú Convatec Stomadress 10 mmig gyermek Flexima egyrészes, zárt, gyermek, 15-50 mm/275 ml, testszínű Coloplast Alterna gyermek, egyrészes, öntapadós, zárt zacskó hidrokolloid 8006, 1035 mm/170 ml, átlátszó Convatec C2S gyermek, kétrészes, zárt Coloplast Alterna gyermek, kétrészes, öntapadó, üríthető Convatec C2S gyermek Iryfix Convatec C2S zacskó gyermek
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/4046/2010.
09 24 06 06 12 001
81968-10-2379/4182/2010. 81968-10-2379/4150/2010. 81968-10-2379/4084/2010. 81968-10-2379/4214/2010. 81968-10-2379/4164/2010. 81968-10-2379/4010/2010. 81968-10-2379/4151/2010.
12 06 03 06 09 001 12 21 03 03 06 001 12 21 03 03 06 003 12 21 06 03 03 001 12 21 06 09 03 001 12 21 06 09 03 002 12 21 06 09 03 003
81968-10-2379/4116/2010.
12 21 06 09 03 004
81968-10-2379/4060/2010.
15 09 30 03 03 001
81968-10-2379/4061/2010.
15 09 30 06 03 001
81968-10-2379/4011/2010.
15 09 30 06 03 002
81968-10-2379/4058/2010.
15 09 30 06 03 003
81968-10-2379/4062/2010.
15 09 30 06 06 001
81968-10-2379/4059/2010.
15 09 30 06 06 002
81968-10-2379/4210/2010.
15 09 30 12 06 001
81968-10-2379/4211/2010.
15 09 30 12 09 001
81968-10-2379/4063/2010.
21 03 03 03 12 001
81968-10-2379/4127/2010.
21 03 03 03 12 002
81968-10-2379/4096/2010.
21 03 03 03 12 003
81968-10-2379/4097/2010.
21 03 03 03 12 004
81968-10-2379/4012/2010.
21 03 03 03 12 005
81968-10-2379/4013/2010.
21 03 03 03 12 006
81968-10-2379/4014/2010.
21 03 03 03 12 007
81968-10-2379/4098/2010.
21 03 03 03 15 001
81968-10-2379/4015/2010.
21 03 03 03 15 002
81968-10-2379/4099/2010.
21 03 03 03 15 003
81968-10-2379/4016/2010.
21 03 03 03 15 004
Megnevezés Conveen EasiCath hidrofil felületű katéter szett, gyermek, 6-10 Ch RS 2000 Kimba Otto Bock Alvema ITO Mt 07 B-4215 aktív Küschall K 4 Voyager Otto Bock XR 1.911 (Meyra) merevvázas aktív kerekesszék Sumi gyomorszonda, műanyag, 12-18 Ch Sumi tápszonda, 400 mm, 410 Ch Medicoplast tápszonda K31, 400 mm Unoplast K31 tápszonda, műanyag, 400 mm, 8 Ch Sumi tápszonda, 1000 mm, 410 Ch Unoplast K30 tápszonda, műanyag, 1000 mm, 8 Ch Öblítő fecskendők (farkasfecskendő), 150 ml Öblítő fecskendők (farkasfecskendő), 200 ml Stigmal 1,7 Sph. +/- 8,25 10,00 D üveg Starlite normál Sph. +/- 8,25 10.00 D üveg UV 1.53 Sph. +/- 8,25 - 10,00 D üveg LHI 1,7 Sph. +/- 8,25 - 10,00 D üveg Punktal SL Sph. +/- 8,25 10,00 D üveg Tital 1,7 Sph. +/- 8,25 - 10,00 D üveg Clarlux Sph. +/- 8,25 - 10,00 D üveg LHI 1,7 Sph. +/- 10,50 - 13,00 D üveg Clarlux Sph. +/- 10,50 - 13,00 D üveg UV 1.53 Sph. +/- 10,50 12,00 D üveg Clarlux Sph. +/- 10,50 - 13,00
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/4064/2010.
21 03 03 03 15 005
81968-10-2379/4100/2010.
21 03 03 03 15 006
81968-10-2379/4017/2010.
21 03 03 03 15 007
81968-10-2379/4018/2010.
21 03 03 03 18 001
81968-10-2379/4019/2010.
21 03 03 03 18 002
81968-10-2379/4101/2010.
21 03 03 03 18 003
81968-10-2379/4065/2010.
21 03 03 06 09 001
81968-10-2379/4066/2010.
21 03 03 06 09 002
81968-10-2379/4102/2010.
21 03 03 06 09 003
81968-10-2379/4020/2010.
21 03 03 06 09 004
81968-10-2379/4021/2010.
21 03 03 06 09 005
81968-10-2379/4128/2010.
21 03 03 06 09 006
81968-10-2379/4103/2010.
21 03 03 06 09 007
81968-10-2379/4067/2010.
21 03 03 06 12 001
81968-10-2379/4129/2010.
21 03 03 06 12 002
81968-10-2379/4104/2010.
21 03 03 06 12 003
81968-10-2379/4022/2010.
21 03 03 06 12 004
81968-10-2379/4130/2010.
21 03 03 06 12 005
81968-10-2379/4068/2010.
21 03 03 06 12 006
81968-10-2379/4105/2010.
21 03 03 06 12 007
81968-10-2379/4023/2010.
21 03 03 06 12 008
81968-10-2379/4024/2010.
21 03 03 06 12 009
81968-10-2379/4025/2010.
21 03 03 06 15 001
81968-10-2379/4106/2010.
21 03 03 06 15 002
Megnevezés D üveg Stigmal 1,7 Sph. +/- 10,50 13,00 D üveg LHI 1,7 Sph. +/- 10,50 - 13,00 D üveg Tital 1,7 Sph. +/- 10,25 13,00 D üveg Clarlux Sph. +/- 13,25 - 20,00 D üveg Lantal Sph. +/- 16,50 - 20,00 D üveg THI 1.8 Sph. +/- 13,25 - 20,00 D üveg Stigmal 1,7 +2,00 cyl-ig Sph. - 6,25 - 8,00 D üveg Stigmal 1,6 +2,00 cyl-ig Sph. +/- 6,25 - 8,00 D üveg UV 1.53 + 2,00 cyl-ig Sph. +/6,25 - 8,00 D üveg Punktal Sph. +2.00 cyl.-ig Sph. +/- 6,25 - 8,00 D üveg Clarlux + 2,00 cyl-ig Sph. +/6,25 - 8,00 D üveg Starlite normál +2.00 cyl-.ig Sph. +/- 6.25 - 8.00 D üveg LHI 1,7 Toricus +2,00 cyl-ig Sph. +/- 6,25 - 8,00 D üveg Stigmal 1,7 +2,00 cyl-ig Sph. - 8,25 - 10,00 D üveg Starlite vékonyított cyl. +2.00ig Sph. +/- 8.25 - 13.00 D üveg LHI 1,7 + 2,00 cyl-ig Sph. +/8,25 - 10,00 D üveg Punktal SL +2.00 cyl.-ig Sph. +/- 8,25 - 10,00 D üveg Starlite normál +2.00 cyl.-ig Sph. +/- 8.25 - 13.00 D üveg Stigmal 1,6 +2,00 cyl-ig Sph. - 8,25 - 10,00 D üveg UV 1.53 +2,00 cyl-ig Sph. +/8,25 - 10,00 D üveg Clarlux +2,00 cyl-ig Sph. +/8,25 - 10,00 D üveg Punktal Sph. +/- 10,25 - 13,00 D + 2,00 cyl-ig üveg Clarlux +2,00 cyl-ig Sph. 13,25 - 20,00 D üveg THI 1.8 + 2,00 cyl-ig Sph. -
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/4026/2010.
21 03 03 06 15 003
81968-10-2379/4069/2010.
21 03 03 09 09 001
81968-10-2379/4107/2010.
21 03 03 09 09 002
81968-10-2379/4027/2010.
21 03 03 09 09 003
81968-10-2379/4028/2010.
21 03 03 09 09 004
81968-10-2379/4070/2010.
21 03 03 09 12 001
81968-10-2379/4071/2010.
21 03 03 09 12 002
81968-10-2379/4108/2010.
21 03 03 09 12 003
81968-10-2379/4029/2010.
21 03 03 09 12 004
81968-10-2379/4030/2010.
21 03 03 09 12 005
81968-10-2379/4031/2010.
21 03 03 09 12 006
81968-10-2379/4032/2010.
21 03 03 09 15 001
81968-10-2379/4033/2010.
21 03 03 09 15 002
81968-10-2379/4034/2010.
21 03 03 21 09 001
81968-10-2379/4035/2010.
21 03 03 24 09 001
81968-10-2379/4036/2010.
21 03 03 36 12 001
81968-10-2379/4131/2010.
21 03 03 36 12 002
81968-10-2379/4138/2010.
21 03 03 36 12 003
81968-10-2379/4072/2010.
21 03 03 36 12 004
Megnevezés Kérelmező 13,50 - 20,00 D üveg Punktal +2.00 cyl.-ig Sph. +/13,25 - 16,00 D üveg Stigmal 1,6 + 2,25 - 4,00 cylig Sph. +/- 6,25 - 8,00 D üveg UV 1.53 + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 6,25 - 8,00 D üveg Punktal +2.25-4.00 cyl.-ig Sph. +/- 6,25 - 8,00 D üveg Clarlux + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 6,25 - 8,00 D üveg Stigmal 1,6 + 2,25 - 4,00 cylig Sph. - 8,25 - 10,00 D üveg Stigmal 1,7 + 2,25 - 4,00 cylig Sph. - 8,25 - 10,00 D üveg UV 1.53 + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. - 8,25 - 10,00 D üveg Tital 1,7 +2.25-4.00 cyl.-ig Sph. +/- 8,25 - 10,00 D üveg Clarlux +2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 8,25 - 13,00 D üveg Tital 1,7 Lentikular Sph. +/8,25 - 13,00 D + 4,00 cyl-ig üveg Clarlux +2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 13,25 - 20,00 D üveg Tital 1,7 +2.25-4.00 cyl.-ig Sph. +/- 13,25 - 20.00 D üveg Glaukar C 25 Sph. felsőrész +/- 6,25 - 8,00 D üveg pajzsbifocalis Duopal C 25 +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 6,25 - 8,00 D üveg bifocalis Clarlet Duopal C 25 Sph. felsőrész +/- 8,25 - 10,00 D műanyag pajzsbifocalis Starlite CR39 Sph. felsőrész +/- 8.25 - 10.00 D-ig műanyag körbifocalis Bifokális Activ flat (28) Sph. felsőrész +/- 8.25 - 10.00 D műanyag bifocalis Bifo Telarc 25 Orma Sph. felsőrész +/- 8.25 - 10.00 D-ig műanyag bifocalis
81968-10-2379/4037/2010.
21 03 03 36 15 001
Clarlet Duopal C 25 Sph.
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/4132/2010.
21 03 03 36 15 002
81968-10-2379/4139/2010.
21 03 03 36 15 003
81968-10-2379/4073/2010.
21 03 03 36 18 001
81968-10-2379/4140/2010.
21 03 03 39 09 001
81968-10-2379/4141/2010.
21 03 03 39 09 002
81968-10-2379/4074/2010.
21 03 03 39 09 003
81968-10-2379/4109/2010.
21 03 03 39 09 004
81968-10-2379/4115/2010.
21 03 03 39 09 005
81968-10-2379/4133/2010.
21 03 03 39 09 006
81968-10-2379/4134/2010.
21 03 03 39 09 007
81968-10-2379/4142/2010.
21 03 03 39 09 008
81968-10-2379/4075/2010.
21 03 03 39 09 009
81968-10-2379/4076/2010.
21 03 03 39 09 010
81968-10-2379/4038/2010.
21 03 03 39 09 011
81968-10-2379/4039/2010.
21 03 03 39 09 012
Megnevezés felsőrész +/- 10,50 -12,00 D műanyag pajzsbifocalis Starlite CR39 Sph. felsőrész +/- 10.50 - 12.00 D-ig műanyag körbifocalis Bifokális Activ flat (28) Sph. felsőrész +/- 10.50 - 12.00 D műanyag bifocalis Omega Orma Sph. felsőrész +/- 12.25 - 20.00 D-ig műanyag bifocalis Activ Duophtal +4.00 cyl.-ig +/- 6,25 - 8,00 D műanyag körbifocalis Bi-Lite +4,00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 6,25-8,00 D műanyag egyenes bifocalis Telarc 28 Orma +4,00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 6,25 - 8,00 D műanyag pajzsbifocalis Duophtal + 4,00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 6,25 - 8,00 D műanyag körbifocalis Selecta FT28 +2.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 6.25 - 7.00 D műanyag bifocalis Starlite CR39 +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 6.25 - 8.00 D műanyag pajzsbifocalis Starlite CR39 +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 6.25 - 8.00 D műanyag körbifocalis Bifokális Activ flat (28) +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 6.258.00 D műanyag bifocalis Bifo Telarc 25 Orma +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 6.25 - 8.00 D műanyag bifocalis Bifo R 28 Orma +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 6.25 - 8.00 D műanyag bifocalis Clarlet Duopal C 28 +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 6.25 - 8.00 D műanyag bifocalis Clarlet Duopal C 25 +4.00 cyl. Sph. felsőrész +/- 6,25 8,00 D műanyag pajzsbifocalis
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/4040/2010.
21 03 03 39 12 001
81968-10-2379/4110/2010.
21 03 03 39 12 002
81968-10-2379/4143/2010.
21 03 03 39 12 003
81968-10-2379/4135/2010.
21 03 03 39 12 004
81968-10-2379/4041/2010.
21 03 03 39 12 005
81968-10-2379/4042/2010.
21 03 03 39 15 001
81968-10-2379/4144/2010.
21 03 03 39 15 002
81968-10-2379/4077/2010.
21 03 03 39 15 003
81968-10-2379/4043/2010.
21 03 03 39 18 001
81968-10-2379/4145/2010.
21 03 03 39 18 002
81968-10-2379/4078/2010.
21 03 03 39 18 003
81968-10-2379/4079/2010.
21 03 03 39 18 004
81968-10-2379/4117/2010.
21 03 06 06 03 002
81968-10-2379/4118/2010.
21 03 06 06 03 003
81968-10-2379/4119/2010.
21 03 06 06 03 004
81968-10-2379/4120/2010.
21 03 06 06 03 005
Megnevezés Clarlet Duopal C 25 +4,00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 8,25 - 10,00 D műanyag pajzsbifocalis Duophtal +4,00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 8,25 - 10,00 D műanyag körbifocalis Bifokális Activ flat (28) +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 8.25 - 10.00 D műanyag bifocalis Starlite CR39 +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 8.25 - 10.00 D műanyag körbifocalis Clarlet Aphal R 26 Toricus +4,00 cyl-ig sph. +/-8,25 10,00 D műanyag pajzsbifocalis Clarlet Duopal C 25 +4,00 cyl-ig Sph. felsőrész +/10,25-12,00 D műanyag pajzsbifocalis Bifokális Activ flat (28) +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/10.50-12,00 D műanyag bifocalis Bifo Telarc 25 Orma + 4,00 cyl-ig Sph. felsőrész +/- 10,25 - 12,00 D műanyag bifocalis Clarlet Duopal C 25 + 2,25 4,00 cyl-ig Sph. +/- 12,5020,00 D műanyag pajzsbifocalis Bifokális Activ flat (28) +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 12.520.00 D műanyag bifocalis Bifo Telarc 25 Orma +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/12.25 - 20.00 D műanyag bifocalis Bifo R 28 Orma +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 12.25 20.00 D műanyag bifocalis CRIS 101 (univerzális) fröccsöntött, műanyag szárral CRIS 115 (univerzális) fröccsöntött, műanyag szárral CRIS 124 (univerzális) fröccsöntött, műanyag szárral CRIS 228 (univerzális) fröccsöntött, műanyag szárral
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/4121/2010.
21 03 06 06 03 006
81968-10-2379/4122/2010.
21 03 06 06 03 007
81968-10-2379/4080/2010.
21 03 06 06 03 008
81968-10-2379/4123/2010.
21 03 06 06 03 012
81968-10-2379/4124/2010.
21 03 06 06 03 013
81968-10-2379/4125/2010.
21 03 06 06 03 014
81968-10-2379/4317/2010.
21 03 09 03 03 001
81968-10-2379/4199/2010.
21 03 09 03 09 001
81968-10-2379/4111/2010.
21 03 09 09 03 002
81968-10-2379/4055/2010.
21 03 09 09 03 004
81968-10-2379/4081/2010.
21 03 09 09 03 006
81968-10-2379/4136/2010.
21 03 09 09 03 009
81968-10-2379/4112/2010.
21 03 09 09 06 001
81968-10-2379/4137/2010.
21 03 09 09 06 002
81968-10-2379/4056/2010.
21 03 09 09 06 003
81968-10-2379/4082/2010.
21 03 09 09 06 004
81968-10-2379/4057/2010. 81968-10-2379/4271/2010.
21 03 09 09 06 006 21 03 09 12 03 002
81968-10-2379/4242/2010.
21 03 09 12 03 003
81968-10-2379/4272/2010.
21 03 09 12 06 002
81968-10-2379/4273/2010.
21 03 09 12 06 003
81968-10-2379/4261/2010. 81968-10-2379/4243/2010. 81968-10-2379/4244/2010. 81968-10-2379/4262/2010. 81968-10-2379/4219/2010. 81968-10-2379/4280/2010. 81968-10-2379/4318/2010.
21 03 09 12 06 004 21 03 09 12 06 005 21 03 09 12 06 006 21 03 09 12 06 007 21 45 03 03 03 09 002 21 45 03 03 06 15 001 21 45 03 03 06 21 001
81968-10-2379/4325/2010.
21 45 03 03 06 21 002
Megnevezés CRIS 133 (univerzális) fröccsöntött, műanyag szárral CRIS 135 (univerzális) fröccsöntött, műanyag szárral Barbie/Sportflex (leány) fröccsöntött, műanyag szárral CRIS 115 (univerzális) fröccsöntött, rugós szárral CRIS 124 (univerzális) fröccsöntött, rugós szárral CRIS 228 (univerzális) fröccsöntött, rugós szárral PMMA cornealis Sph. +/32.00 D (SE I. Sz. Kl) PMMA cornealis keratoconusos Sph. +/- 32.00 D (SE I. Sz Kl) HO 8 Sph. +/-8.00 D Versascribe Sph. -0.25 - -8.00 D Optima 6 M Sph. +/- 8.00 D Durasoft 3 Litetint Sph. +/8.00 D HO 8 Sph. +/-8.00 D felett Durasoft D 2 Sph. +/-8.00 D felett Versascribe Sph. -8.50 - 10.00 D Optima 6 M Sph. +/- 8.00 D felett Zero 6 Sph. +/-20.00 D Durasoft D 3 Sph. +/- 8.00 D Aspect Formula Sph. +/- 8.00 D Durasoft D3 Sph. +/- 8.00 D felett Durasoft 3 LiteTint Sph +/8.00 D Hydrofit 55 Sph. +/- 20.00 D Omniflex Sph. +/- 20.00 D Proclear Sph. +/-35.00 D RE 55 Sph. +/- 20.00 D Victofon Vital CIC Semina SMC EVO CIC Siemens Artis 2 CIC Starkey Destiny 1200 CIC MM
81968-10-2379/4350/2010.
21 45 03 03 06 21 004
Widex AIKIA AK-CIC
Kérelmező
Ügy száma 81968-10-2379/4319/2010. 81968-10-2379/4326/2010. 81968-10-2379/4220/2010. 81968-10-2379/4200/2010. 81968-10-2379/4204/2010. 81968-10-2379/4205/2010. 81968-10-2379/4343/2010. 81968-10-2379/4344/2010. 81968-10-2379/4345/2010. 81968-10-2379/4258/2010. 81968-10-2379/4346/2010. 81968-10-2379/4166/2010. 81968-10-2379/4092/2010. 81968-10-2379/4093/2010. 81968-10-2379/4206/2010. 81968-10-2379/4207/2010. 81968-10-2379/4208/2010. 81968-10-2379/4167/2010. 81968-10-2379/4281/2010. 81968-10-2379/4347/2010. 81968-10-2379/4228/2010. 81968-10-2379/4263/2010. 81968-10-2379/4274/2010. 81968-10-2379/4320/2010. 81968-10-2379/4348/2010. 81968-10-2379/4259/2010. 81968-10-2379/4264/2010. 81968-10-2379/4275/2010. 81968-10-2379/4327/2010. 81968-10-2379/4328/2010. 81968-10-2379/4245/2010. 81968-10-2379/4267/2010. 81968-10-2379/4351/2010. 81968-10-2379/4329/2010. 81968-10-2379/4221/2010. 81968-10-2379/4222/2010. 81968-10-2379/4349/2010. 81968-10-2379/4265/2010.
ISO-kód 21 45 03 03 06 21 006 21 45 03 03 06 21 008 21 45 03 06 03 09 001 21 45 03 06 03 09 002 21 45 03 06 03 09 003 21 45 03 06 03 09 004 21 45 03 06 03 15 001 21 45 03 06 03 15 002 21 45 03 06 03 15 003 21 45 03 06 03 15 004 21 45 03 06 03 15 005 21 45 03 06 06 03 002 21 45 03 06 06 03 006 21 45 03 06 06 03 007 21 45 03 06 06 03 008 21 45 03 06 06 03 009 21 45 03 06 06 12 001 21 45 03 06 06 12 002 21 45 03 06 06 15 001 21 45 03 06 06 15 003 21 45 03 06 06 15 004 21 45 03 06 06 21 001 21 45 03 06 06 21 003 21 45 03 06 06 21 005 21 45 03 06 06 21 006 21 45 03 06 06 21 007 21 45 03 06 06 21 008 21 45 03 06 06 21 009 21 45 03 06 06 21 010 21 45 03 06 06 21 011 21 45 03 06 06 21 012 21 45 03 06 06 21 015 21 45 03 06 06 21 017 21 45 03 06 06 21 018 21 45 06 03 09 001 21 45 06 03 09 002 21 45 06 03 21 002 21 45 06 03 21 005
81968-10-2379/4266/2010.
21 45 06 03 21 006
81968-10-2379/4276/2010. 81968-10-2379/4277/2010. 81968-10-2379/4330/2010. 81968-10-2379/4331/2010. 81968-10-2379/4321/2010. 81968-10-2379/4353/2010. 81968-10-2379/4278/2010. 81968-10-2379/4322/2010.
21 45 06 03 21 010 21 45 06 03 21 017 21 45 06 03 21 018 21 45 06 03 21 019 21 45 06 03 21 025 21 45 06 03 21 026 21 45 06 03 21 027 21 45 06 03 21 028
Megnevezés Kérelmező Siemens Nitro 6 CIC Starkey S Series 9 CIC P Victofon Vital canal E Siemens Piccolo Grand-D CT Starkey Genesis DX DDS CC Starkey Genesis DX IDW CC Victofon Vital Plus canal T Victofon Vital Plus canal E Victofon Natura ITC Puretone CM-VD ITE Victofon Quartet ITC Protone XP AGC Puretone WE-B Puretone WE-D Starkey CE HDP Starkey CC HDP Starkey CE Sequel II Semina SMC VDD Semina SMC EVO Victofon Natura ITE Hansaton Actívo 925 2C Oticon Adapto ITE Unitron Nexus FS Siemens Cielo 2 IT Victofon Balance ITE Magnatone Monet 4 Oticon TEGO PRO ITE Phonak Eleva 22 dAZ Starkey Destiny 1200 CE MM Starkey Destiny 1200 CC MM GN ReSound X-plore 40 Beltone Identity 45 Widex AIKIA AK-XP Starkey S Series 9 CC P Widex Digital A3 Widex Digital A4 Victofon ION Oticon Delta 4000 Oticon Vigo Pro Connenct BTE Phonak Certéna Micro Phonak Audéo Yes III Starkey S Series 11 RIC Starkey S Series 9 RIC Siemens Artis 2 Life Bernafon Veras 7 N BTE Phonak Audéo Smart III Siemens Motion 501 S
Ügy száma 81968-10-2379/4352/2010. 81968-10-2379/4332/2010. 81968-10-2379/4282/2010. 81968-10-2379/4229/2010. 81968-10-2379/4246/2010. 81968-10-2379/4283/2010. 81968-10-2379/4247/2010. 81968-10-2379/4248/2010. 81968-10-2379/4223/2010. 81968-10-2379/4094/2010. 81968-10-2379/4095/2010. 81968-10-2379/4201/2010.
ISO-kód 21 45 06 06 18 002 21 45 06 06 18 004 21 45 06 06 18 005 21 45 06 06 18 011 21 45 06 06 18 014 21 45 06 06 18 015 21 45 06 06 18 018 21 45 06 06 18 023 21 45 06 09 06 001 21 45 09 03 03 001 21 45 09 03 03 002 21 45 12 03 03 002
81968-10-2379/4202/2010.
21 45 27 06 03 003
81968-10-2379/4083/2010.
21 45 30 37 21 001
81968-10-2379/4203/2010.
21 45 30 37 21 002
81968-10-2379/4168/2010.
21 45 30 37 21 003
Megnevezés Widex Senso C 18 Starkey Axent MM Supra VDD Hansaton Actívo 49 2C VC ReSound RP 60 MegaPower Staris ReSound RP 80 ReSound LV 581 Bernafon AF 120 Puretone Gamma PP Puretone Beta PP Siemens Vita 168 PP Siemens digitális akkumulátor ellenőrző LISA Combi II + Lisa Time S kombináció Bellmann & Symfon kombináció Protone Flash kombináció
Kérelmező
Jelen döntés ellen fellebbezésnek nincs helye, a döntés jogerős és végrehajtható. A határozat felülvizsgálatát a határozat közlésétől1 számított harminc napon belül, jogszabálysértésre hivatkozással, keresettel lehet kérni a Fővárosi Bíróságtól. A keresetlevelet három példányban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Ártámogatási Főosztályánál kell benyújtani, vagy ajánlott küldeményként postára adni (1139 Budapest, Váci út 73/A.). A bírósági eljárás illetéke 20 000,- Ft, melyet az iraton illetékbélyeggel, vagy átutalással kell megfizetni. A keresetlevél benyújtásának a döntés végrehajtására nincs halasztó hatálya, a bírósági felülvizsgálat kezdeményezésére jogosult azonban a keresetlevélben a döntés végrehajtásának felfüggesztését kérheti. VIII. A R. 9-9/B. §-ai és a Gyftv. 32/A. § (1) bekezdése alapján hivatalból indult eljárásban hozott támogatást változatlanul hagyó határozatok: Ügy száma 81968-10-2379/2170/2010. 81968-10-2379/507/2010. 81968-10-2379/1555/2010. 81968-10-2379/1995/2010. 81968-10-2379/2171/2010. 81968-10-2379/508/2010. 81968-10-2379/3214/2010. 81968-10-2379/2573/2010. 81968-10-2379/1996/2010. 81968-10-2379/2172/2010. 81968-10-2379/1556/2010. 81968-10-2379/1997/2010. 81968-10-2379/2173/2010.
ISO-kód 02 03 06 03 03 001 02 03 06 03 03 002 02 03 06 03 03 003 02 03 06 03 03 005 02 03 09 03 03 001 02 03 09 03 03 002 02 03 09 03 03 003 02 03 09 03 03 006 02 03 09 03 03 007 02 03 12 03 03 002 02 03 15 03 03 002 02 03 15 03 03 003 02 03 15 03 03 004
Megnevezés Mepore Film 6 x 7 cm Tegaderm 6 x 7 cm Hydrofilm 6 x 9 cm Kliniderm Film 6 x 7 cm Mepore Film 10 x 12 cm Tegaderm 10 x 12 cm Suprasorb F 10 x 12 cm Bioclusive 10,2 x 12,7 cm Kliniderm Film 10 x 12 cm Mepore Film 10 x 25 cm Hydrofilm 12 x 25 cm Kliniderm Film 15 x 20 cm Mepore Film 15 x 20 cm
Kérelmező
Ügy száma 81968-10-2379/2367/2010.
ISO-kód 02 06 03 15 03 001
81968-10-2379/1557/2010.
02 06 06 03 03 004
81968-10-2379/1558/2010. 81968-10-2379/519/2010. 81968-10-2379/520/2010. 81968-10-2379/521/2010.
02 06 06 03 03 005 02 06 06 06 03 001 02 06 06 06 03 002 02 06 06 06 03 006
81968-10-2379/1559/2010.
02 06 06 06 03 007
81968-10-2379/1560/2010.
02 06 06 06 03 008
81968-10-2379/2574/2010. 81968-10-2379/687/2010. 81968-10-2379/2575/2010.
02 06 06 06 03 009 02 06 06 06 03 010 02 06 06 09 03 004
81968-10-2379/2174/2010.
02 06 06 09 03 005
81968-10-2379/2576/2010. 81968-10-2379/2577/2010.
02 06 06 12 03 005 02 06 06 12 03 006
81968-10-2379/2175/2010.
02 06 06 12 03 007
81968-10-2379/688/2010. 81968-10-2379/689/2010. 81968-10-2379/2578/2010. 81968-10-2379/522/2010. 81968-10-2379/690/2010. 81968-10-2379/2176/2010. 81968-10-2379/2177/2010. 81968-10-2379/2178/2010. 81968-10-2379/2179/2010. 81968-10-2379/2180/2010. 81968-10-2379/2181/2010. 81968-10-2379/2182/2010. 81968-10-2379/523/2010. 81968-10-2379/3215/2010. 81968-10-2379/3216/2010.
02 06 06 12 03 008 02 06 06 12 03 009 02 06 06 15 03 001 02 06 06 15 03 002 02 06 06 15 03 004 02 06 09 03 03 001 02 06 09 03 03 002 02 06 09 03 03 003 02 06 09 06 03 001 02 06 09 09 03 001 02 06 09 09 03 002 02 06 09 12 03 001 02 09 03 03 03 001 02 09 03 03 03 002 02 09 03 03 03 003
81968-10-2379/3217/2010.
02 09 03 03 03 004
81968-10-2379/3218/2010.
02 09 03 03 03 005
81968-10-2379/691/2010.
02 09 03 03 03 006
81968-10-2379/2890/2010.
02 09 03 03 03 007
81968-10-2379/524/2010.
02 09 03 03 03 008
81968-10-2379/3219/2010. 81968-10-2379/2183/2010.
02 09 06 03 03 003 02 09 06 03 03 004
81968-10-2379/3220/2010.
02 09 06 03 03 005
81968-10-2379/3221/2010.
02 09 06 03 03 006
Megnevezés Ligasano 16 x 24 x 1 cm TenderWet 24 active 5,5 cm kör TenderWet 24 active 4 x 7 cm Cutinova Hydro 10 x 10 cm Allevyn Thin 10 x 10 cm Allevyn Lite 10 x 10 cm TenderWet 24 active 10 x 10 cm TenderWet 24 active 7,5 x 7,5 cm Tielle 7 x 9 cm Askina ThinSite 10 x 10 cm Tielle 11 x 11 cm Mepilex Border EM 12,5 x 12,5 cm Tielle 15 x 20 cm Tielle 18 x 18 cm Mepilex Border EM 17,5 x 17,5 cm Askina ThinSite 15 x 15 cm Askina ThinSite 20 x 20 cm Tielle Sacrum Allevyn Heel Askina Heel Alldress 10 x 10 cm Mepitel 5 x 7,5 cm Mepitel 7,5 x 10 cm Alldress 15 x 15 cm Alldress 15 x 20 cm Mepitel 10 x 18 cm Mepitel 20 x 31 cm Allevyn Adheziv 7,5 x 7,5 cm Suprasorb C 4 x 6 cm Suprasorb C 6 x 8 cm Suprasorb P nem tapadó 5 x 5 cm Suprasorb P nem tapadó 7,5 x 7,5 cm Askina Transorbent 5 x 7 cm Versiva XC nem öntapadó habkötszer 7,5 x 7,5 cm Foam dressing adhesive 7,5 x 7,5 cm Suprasorb C 8 x 12 cm Lyofoam 10 x 10 cm Suprasorb P nem tapadó 10 x 10 cm Suprasorb M 10 x 10 cm
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/3222/2010.
02 09 06 03 03 007
81968-10-2379/1561/2010. 81968-10-2379/2184/2010.
02 09 06 03 03 008 02 09 06 03 03 009
81968-10-2379/2185/2010.
02 09 06 03 03 010
81968-10-2379/2186/2010. 81968-10-2379/1562/2010.
02 09 06 03 03 011 02 09 06 03 03 012
81968-10-2379/692/2010.
02 09 06 03 03 013
81968-10-2379/2579/2010.
02 09 06 03 03 014
81968-10-2379/2891/2010.
02 09 06 03 03 015
81968-10-2379/2892/2010.
02 09 06 03 03 016
81968-10-2379/525/2010.
02 09 06 03 03 017
81968-10-2379/526/2010.
02 09 06 03 03 018
81968-10-2379/857/2010. 81968-10-2379/2187/2010.
02 09 06 03 03 019 02 09 09 03 03 003
81968-10-2379/3223/2010.
02 09 09 03 03 004
81968-10-2379/3224/2010.
02 09 09 03 03 005
81968-10-2379/3225/2010.
02 09 09 03 03 006
81968-10-2379/3226/2010.
02 09 09 03 03 007
81968-10-2379/1563/2010. 81968-10-2379/2188/2010. 81968-10-2379/2189/2010. 81968-10-2379/2190/2010.
02 09 09 03 03 008 02 09 09 03 03 009 02 09 09 03 03 010 02 09 09 03 03 011
81968-10-2379/2191/2010.
02 09 09 03 03 012
81968-10-2379/2192/2010.
02 09 09 03 03 013
81968-10-2379/1564/2010.
02 09 09 03 03 014
81968-10-2379/693/2010.
02 09 09 03 03 015
81968-10-2379/694/2010.
02 09 09 03 03 016
81968-10-2379/695/2010.
02 09 09 03 03 017
81968-10-2379/2580/2010. 81968-10-2379/2581/2010.
02 09 09 03 03 018 02 09 09 03 03 019
81968-10-2379/2893/2010.
02 09 09 03 03 020
81968-10-2379/2894/2010.
02 09 09 03 03 021
Megnevezés Suprasorb P öntapadó 10 x 10 cm Syspur-derm 7,5 x 10 cm Mepilex EM 12,5 x 12,5 cm Mepilex Border 12,5 x 12,5 cm Mepilex 12,5 x 12,5 cm PermaFoam 10x10cm Askina Transorbent 10 x 10 cm Tielle Xtra 11 x 11 cm Versiva XC nem öntapadó habkötszer 11 x 11 cm Versiva XC öntapadó habkötszer 10 x 10 cm Foam dressing adhesive 12,5 x 12,5 cm Foam dressing non-adhesive 10 x 10 cm Medisorb P 10 x 10 cm Lyofoam 10 x 17,5 cm Suprasorb P nem tapadó 15 x 15 cm Suprasorb P nem tapadó 15 x 20 cm Suprasorb M 10 x 20 cm Suprasorb P öntapadó 15 x 15 cm Syspur-derm 10 x 20 cm Lyofoam 15 x 20 cm Mepilex EM 17,5 x 17,5 cm Mepilex Talon 13 x 21 cm Mepilex Border 17,5 x 17,5 cm Mepilex 17,5 x 17,5 cm PermaFoam Comfort öntapadó 20x20cm Askina Transorbent 15 x 15 cm Askina Transorbent Sacrum 18 x 20 cm Askina Transorbent 20 x 20 cm Tielle Xtra 15 x 15 cm Tielle Xtra 15 x 20 cm Versiva XC nem öntapadó habkötszer 15 x 15 cm Versiva XC öntapadó habkötszer 14 x 14 cm
Kérelmező
Ügy száma 81968-10-2379/1565/2010.
ISO-kód 02 09 09 03 03 022
81968-10-2379/2895/2010.
02 09 09 03 03 023
81968-10-2379/527/2010.
02 09 09 03 03 024
81968-10-2379/528/2010.
02 09 09 03 03 025
81968-10-2379/529/2010.
02 09 09 03 03 026
81968-10-2379/530/2010.
02 09 09 03 03 027
81968-10-2379/696/2010.
02 10 03 03 06 001
81968-10-2379/697/2010.
02 10 03 03 09 001
81968-10-2379/698/2010.
02 10 03 03 09 002
81968-10-2379/1566/2010. 81968-10-2379/2896/2010. 81968-10-2379/2897/2010. 81968-10-2379/3227/2010. 81968-10-2379/2898/2010.
02 12 03 03 03 001 02 12 03 03 03 002 02 12 03 03 03 003 02 12 03 03 03 004 02 12 03 03 03 005
81968-10-2379/2899/2010.
02 12 03 03 03 006
81968-10-2379/1567/2010.
02 12 03 03 03 009
81968-10-2379/1998/2010.
02 12 03 03 03 010
81968-10-2379/1999/2010.
02 12 03 03 03 011
81968-10-2379/2000/2010.
02 12 03 03 03 012
81968-10-2379/699/2010. 81968-10-2379/858/2010. 81968-10-2379/2900/2010. 81968-10-2379/1568/2010.
02 12 03 03 03 014 02 12 03 03 03 015 02 12 03 06 03 001 02 12 03 06 03 002
81968-10-2379/3228/2010.
02 12 03 06 03 003
81968-10-2379/2901/2010.
02 12 03 06 03 004
81968-10-2379/2902/2010.
02 12 03 06 03 005
81968-10-2379/2903/2010.
02 12 03 06 03 006
81968-10-2379/2001/2010.
02 12 03 06 03 009
81968-10-2379/2002/2010.
02 12 03 06 03 010
81968-10-2379/700/2010. 81968-10-2379/2904/2010. 81968-10-2379/2905/2010.
02 12 03 06 03 011 02 12 03 09 03 001 02 12 03 09 03 002
Megnevezés PermaFoam 10 x 20 cm Versiva XC nem öntapadó habkötszer 20 x 20 cm Foam dressing adhesive 15 x 15 cm Foam dressing adhesive 17,5 x 17,5 cm Foam dressing non-adhesive 15 x 15 cm Foam dressing non-adhesive 20 x 20 cm Askina Calgitrol Ag 10 x 10 cm Askina Calgitrol Ag 15 x 15 cm Askina Calgitrol Ag 20 x 20 cm Hydrocoll 10 x 10 cm Combiderm 10 x 10 cm Granuflex 10 x 10 cm Suprasorb H stnd. 10 x 10 cm Granuflex Bordered 6 x 6 cm Granuflex Bordered 10 x 10 cm Hydrocoll 5 x 5 cm Kliniderm Hydro Border 7 x 7 cm Kliniderm Hydro Standard 10 x 10 cm Kliniderm Hydro Border 10 x 10 cm Askina Hydro 10 x 10 cm Medisorb H 10 x 10 cm Combiderm 14 x 14 cm Hydrocoll 15 x 15 cm Suprasorb H stand. 15 x 15 cm Granuflex Bordered 10 x 13 cm Granuflex 15 x 15 cm Granuflex Bordered 15 x 15 cm Kliniderm Hydro Border 14 x 14 cm Kliniderm Hydro Standard 15 x 15 cm Askina Hydro 15 x 15 cm Combiderm 15 x 18 cm Granuflex 20 x 20 cm
Kérelmező
Ügy száma 81968-10-2379/1569/2010.
ISO-kód 02 12 03 09 03 003
81968-10-2379/3229/2010.
02 12 03 09 03 005
81968-10-2379/2906/2010.
02 12 03 09 03 006
81968-10-2379/1069/2010.
02 12 03 09 03 008
81968-10-2379/2003/2010.
02 12 03 09 03 010
81968-10-2379/2004/2010.
02 12 03 09 03 011
81968-10-2379/701/2010.
02 12 03 09 03 012
81968-10-2379/2907/2010.
02 12 06 03 03 001
81968-10-2379/3230/2010. 81968-10-2379/1570/2010.
02 12 06 03 03 003 02 12 06 06 03 001
81968-10-2379/2908/2010.
02 12 06 06 03 002
81968-10-2379/1571/2010.
02 12 06 06 03 004
81968-10-2379/2005/2010.
02 12 06 06 03 005
81968-10-2379/3231/2010.
02 12 06 06 03 006
81968-10-2379/2006/2010.
02 12 06 06 03 007
81968-10-2379/2909/2010.
02 12 06 12 03 001
81968-10-2379/1572/2010.
02 12 06 12 03 002
81968-10-2379/2007/2010.
02 12 06 12 03 003
81968-10-2379/3232/2010. 81968-10-2379/3233/2010.
02 12 06 12 03 004 02 12 06 12 03 005
81968-10-2379/2008/2010.
02 12 06 12 03 006
81968-10-2379/1573/2010.
02 15 03 03 03 002
81968-10-2379/1574/2010.
02 15 03 06 03 003
81968-10-2379/1575/2010.
02 15 03 06 03 004
81968-10-2379/531/2010.
02 15 03 06 03 005
81968-10-2379/3234/2010. 81968-10-2379/3235/2010.
02 15 03 06 03 006 02 15 03 06 03 007
81968-10-2379/1576/2010.
02 15 03 09 03 001
81968-10-2379/1577/2010.
02 15 03 09 03 002
81968-10-2379/532/2010.
02 15 03 09 03 003
81968-10-2379/533/2010.
02 15 03 09 03 004
81968-10-2379/2910/2010. 81968-10-2379/2193/2010.
02 18 03 03 03 001 02 18 03 03 03 002
Megnevezés Kérelmező Hydrocoll 20 x 20 cm Suprasorb H stand. 20 x 20 cm Granuflex Bordered 15 x 18 cm Comfeel Plus 20 x 20 cm Kliniderm Hydro Border S 15 x 18 cm Kliniderm Hydro Standard 20 x 20 cm Askina Hydro 20 x 20 cm Granuflex Extra Thin 5 x 10 cm Suprasorb H 5 x 10 cm Hydrocoll Thin 10 x 10 cm Granuflex Extra Thin 10 x 10 cm Hydrocoll Thin 7,5 x 7,5 cm Kliniderm Hydro Thin 10 x 10 cm Suprasorb H 10 x 10 cm Kliniderm Hydro Thin 7,5 x 7,5 cm Granuflex Extra Thin 15 x 15 cm Hydrocoll Thin 15 x 15 cm Kliniderm Hydro Thin 15 x 15 cm Suprasorb H 15 x 15 cm Suprasorb H 20 x 20 cm Kliniderm Hydro Thin 20 x 20 cm Hydrosorb 5 x 7,5 cm Hydrosorb Comfort 7,5 x 10 cm Hydrosorb 10 x 10 cm Intrasite Conformable 10 x 10 cm Suprasorb G 10 x 10 cm Suprasorb G 5 x 7,5 cm Hydrosorb Comfort 12,5 x 12,5 cm Hydrosorb 20 x 20 cm Intrasite Conformable 10 x 20 cm Intrasite Conformable 10 x 40 cm Kaltostat Wound 5 x 5 cm Melgisorb 5 x 5 cm
Ügy száma 81968-10-2379/1578/2010. 81968-10-2379/2009/2010. 81968-10-2379/3236/2010. 81968-10-2379/2911/2010. 81968-10-2379/2194/2010. 81968-10-2379/2912/2010. 81968-10-2379/1579/2010. 81968-10-2379/534/2010.
ISO-kód 02 18 03 03 03 003 02 18 03 03 03 005 02 18 03 03 03 006 02 18 03 06 03 001 02 18 03 06 03 002 02 18 03 06 03 003 02 18 03 06 03 004 02 18 03 06 03 005
81968-10-2379/2010/2010.
02 18 03 06 03 006
81968-10-2379/3237/2010. 81968-10-2379/702/2010. 81968-10-2379/703/2010. 81968-10-2379/859/2010. 81968-10-2379/2913/2010.
02 18 03 06 03 007 02 18 03 06 03 008 02 18 03 06 03 009 02 18 03 06 03 010 02 18 03 09 03 001
81968-10-2379/2011/2010.
02 18 03 09 03 003
81968-10-2379/2195/2010. 81968-10-2379/1580/2010. 81968-10-2379/3238/2010. 81968-10-2379/704/2010. 81968-10-2379/2196/2010. 81968-10-2379/2914/2010.
02 18 03 09 03 004 02 18 03 09 03 005 02 18 03 09 03 006 02 18 03 09 03 007 02 18 06 03 03 001 02 18 06 03 03 002
81968-10-2379/2012/2010.
02 18 06 03 03 003
81968-10-2379/3239/2010. 81968-10-2379/1581/2010. 81968-10-2379/705/2010.
02 18 06 03 03 004 02 18 06 03 03 005 02 18 06 03 03 006
81968-10-2379/1333/2010.
02 24 03 03 03 001
81968-10-2379/1582/2010.
02 24 03 03 03 002
81968-10-2379/860/2010.
02 24 03 03 03 003
81968-10-2379/1334/2010. 81968-10-2379/1335/2010.
02 24 03 03 03 004 02 24 03 03 03 005
81968-10-2379/1336/2010.
02 24 03 03 03 006
81968-10-2379/1337/2010.
02 24 03 03 06 001
81968-10-2379/1583/2010.
02 24 03 03 06 002
81968-10-2379/1338/2010.
02 24 03 03 06 003
81968-10-2379/861/2010.
02 24 03 03 06 004
81968-10-2379/1339/2010.
02 24 03 03 06 005
81968-10-2379/1340/2010. 81968-10-2379/1584/2010.
02 24 03 03 06 006 02 30 03 03 03 001
Megnevezés Kérelmező Sorbalgon 5 x 5 cm Kliniderm Alginate 5 x 5 cm Suprasorb A 5 x 5 cm Kaltostat Wound 7,5 x 12 cm Melgisorb 10 x 10 cm Kaltostat Fortex 10 x 10 cm Sorbalgon 10 x 10 cm Algisite M 10 x 10 cm Kliniderm Alginate 10 x 10 cm Suprasorb A 10 x 10 cm Askina Sorb 6 x 6 cm Askina Sorb 10 x 10 cm Medisorb A 10 x 10 cm Kaltostat Wound 10 x 20 cm Kliniderm Alginate 10 x 20 cm Melgisorb 10 x 20 cm Sorbalgon 10 x 20 cm Suprasorb A 10 x 20 cm Askina Sorb 15 x 15 cm Melgisorb 2 x 32 cm Kaltostat Cavity 2 g Kliniderm Alginate Cavity 30 cm Suprasorb A szalag 2 g, 30 cm Sorbalgon tamponade 2 g Askina Sorb 2,7 x 34 cm Interimport 5 x 5 cm (8), hajtogatott Hartmann-Rico 6 x 6 cm, vágott Bella-Hungária 6 x 6 cm, vágott Interimport 6 x 6 cm, vágott Pharmico 6 x 6 cm, vágott Pharmico 5 x 5 cm (8), hajtogatott Interimport 10 x 10 cm (8), hajtogatott Hartmann-Rico 10 x 10 cm, vágott Interimport 10 x 10 cm, vágott Bella-Hungária 10 x 10 cm, vágott Pharmico 10 x 10 cm (8), hajtogatott Pharmico 10 x 10 cm, vágott Atraumann kenőcstüll 5 x 5
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/2197/2010. 81968-10-2379/535/2010. 81968-10-2379/3240/2010.
02 30 03 03 03 002 02 30 03 03 03 003 02 30 03 03 03 004
81968-10-2379/536/2010.
02 30 03 06 03 001
81968-10-2379/2198/2010.
02 30 03 06 03 002
81968-10-2379/1585/2010.
02 30 03 09 03 001
81968-10-2379/1586/2010.
02 30 03 09 03 002
81968-10-2379/3241/2010.
02 30 03 09 03 004
81968-10-2379/2013/2010. 81968-10-2379/2582/2010.
02 30 03 09 03 008 02 30 03 09 03 009
81968-10-2379/1587/2010.
02 30 03 12 03 001
81968-10-2379/3242/2010.
02 30 03 12 03 003
81968-10-2379/1588/2010.
02 30 03 12 03 004
81968-10-2379/2583/2010.
02 30 03 12 03 006
81968-10-2379/3243/2010.
02 30 03 15 03 001
81968-10-2379/537/2010. 81968-10-2379/538/2010. 81968-10-2379/2584/2010. 81968-10-2379/2585/2010. 81968-10-2379/3244/2010. 81968-10-2379/3245/2010. 81968-10-2379/3246/2010.
02 30 03 15 03 002 02 30 06 03 03 001 02 30 06 03 03 002 02 30 06 06 03 002 02 30 06 06 03 003 02 30 06 06 03 004 02 30 06 09 03 001
81968-10-2379/539/2010.
02 30 06 12 03 001
81968-10-2379/2586/2010.
02 30 09 03 03 001
81968-10-2379/2915/2010. 81968-10-2379/3247/2010.
02 30 09 03 03 002 02 30 09 03 03 003
81968-10-2379/2587/2010.
02 30 09 03 03 004
81968-10-2379/2588/2010.
02 30 09 06 03 001
81968-10-2379/2916/2010. 81968-10-2379/3248/2010. 81968-10-2379/3249/2010. 81968-10-2379/1589/2010. 81968-10-2379/2199/2010. 81968-10-2379/2200/2010.
02 30 09 06 03 002 02 30 09 06 03 003 02 33 03 03 03 003 02 33 03 09 03 002 02 33 03 09 03 004 02 33 03 09 03 005
Megnevezés cm Mesalt 5 x 5 cm Jelonet kenőcstüll 5 x 5 cm Lomatuell kenőcstüll 5 x 5 cm Cuticerin kenőcstüll 7,5 x 7,5 cm Mesalt 7,5 x 7,5 cm Grassolind kenőcstüll 7,5 x 10 cm Grassolind kenőcstüll 10 x 10 cm Lomatuell H kenőcstüll 10 x 10 cm Klinitulle 10 x 10 cm N-A Dressing 9,5 x 9,5 cm Grassolind kenőcstüll 10 x 20 cm Lomatuell H kenőcstüll 10 x 20 cm Atraumann kenőcstüll 10 x 20 cm N-A-Dressing 19 x 9,5 cm Lomatuell H kenőcstüll 10 x 30 cm Jelonet kenőcstüll 10 x 40 cm Bactigras kenőcstüll 5 x 5 cm Inadine 5 x 5 cm Inadine 9,5 x 9,5 cm Metalline 8 x 10 cm Metalline Trachea 8 x 9 cm Metalline 10 x 12 cm Bactigras kenőcstüll 15 x 20 cm Actisorb Plus 25 ezüst tartalmú sebfedő 10,5 x 10,5 cm Carboflex 10 x 10 cm Vliwaktiv 10 x 10 cm Actisorb Plus 25 ezüst tartalmú sebfedő 6,5 x 9,5 cm Actisorb Plus 25 ezüst tartalmú sebfedő 19 x 10,5 cm Carboflex 15 x 20 cm Vliwaktiv 10 x 20 cm Stepcel 5,6 x 5 cm Zetuvit 10 x 20 cm Mesorb 10 x 15 cm Mesorb 10 x 20 cm
Kérelmező
Ügy száma 81968-10-2379/3250/2010. 81968-10-2379/2014/2010. 81968-10-2379/2201/2010. 81968-10-2379/1590/2010. 81968-10-2379/1591/2010. 81968-10-2379/2015/2010. 81968-10-2379/1341/2010. 81968-10-2379/3251/2010. 81968-10-2379/3252/2010. 81968-10-2379/2202/2010. 81968-10-2379/2203/2010. 81968-10-2379/2204/2010. 81968-10-2379/3253/2010.
ISO-kód 02 33 03 09 03 006 02 33 03 09 03 007 02 33 03 12 03 001 02 33 03 12 03 003 02 33 03 12 03 004 02 33 03 12 03 005 02 33 03 12 03 006 02 33 03 12 03 007 02 33 03 15 03 001 02 33 03 15 03 002 02 33 03 15 03 003 02 33 06 03 03 001 02 33 06 03 03 002
81968-10-2379/2016/2010.
02 33 06 03 03 003
81968-10-2379/2205/2010. 81968-10-2379/3254/2010. 81968-10-2379/3255/2010. 81968-10-2379/2206/2010.
02 33 06 06 03 001 02 33 06 06 03 002 02 33 06 06 03 003 02 33 06 06 03 004
81968-10-2379/2017/2010.
02 33 06 06 03 005
81968-10-2379/862/2010. 81968-10-2379/2207/2010. 81968-10-2379/3256/2010.
02 33 06 06 03 006 02 33 06 09 03 001 02 33 06 09 03 002
81968-10-2379/2018/2010.
02 33 06 09 03 003
81968-10-2379/3257/2010. 81968-10-2379/1592/2010. 81968-10-2379/509/2010. 81968-10-2379/510/2010. 81968-10-2379/511/2010. 81968-10-2379/2208/2010. 81968-10-2379/3258/2010. 81968-10-2379/2209/2010. 81968-10-2379/3259/2010. 81968-10-2379/3260/2010. 81968-10-2379/3261/2010. 81968-10-2379/3262/2010. 81968-10-2379/2210/2010. 81968-10-2379/2211/2010. 81968-10-2379/2212/2010. 81968-10-2379/540/2010. 81968-10-2379/1593/2010. 81968-10-2379/541/2010. 81968-10-2379/1594/2010. 81968-10-2379/542/2010. 81968-10-2379/543/2010. 81968-10-2379/1595/2010.
02 36 06 06 03 001 02 36 06 06 03 002 02 36 06 09 03 001 02 36 06 09 03 002 02 36 06 09 03 003 02 39 03 15 03 001 02 39 03 15 03 002 02 39 03 18 03 001 02 39 03 18 03 002 02 39 03 21 03 001 02 39 03 21 03 002 02 39 03 21 03 003 02 39 03 21 03 004 02 39 03 21 03 005 02 39 03 21 03 006 02 39 06 12 03 001 02 39 06 12 03 002 02 39 06 15 03 001 02 39 06 15 03 002 02 39 06 18 03 001 02 39 06 18 03 002 02 39 06 18 03 003
Megnevezés Vliwazell 10 x 20 cm Klinion Exsupad 10 x 20 cm Mesorb 15 x 20 cm Zetuvit 20 x 20 cm Zetuvit 13,5 x 25 cm Klinion Exsupad 20 x 20 cm Pharmico 17 x 21 cm Vliwazell 20 x 20 cm Vliwazell 20 x 40 cm Mesorb 20 x 25 cm Mesorb 20 x 30 cm Mesoft 5 x 5 cm Vliwasoft 5 x 5 cm Klinion NW Compres 5 x 5 cm Mesoft 7,5 x 7,5 cm Vliwasoft 7,5 x 7,5 cm Vliwasoft 10 x 10 cm Mesoft 10 x 10 cm Klinion NW Compres 10 x 10 cm Matovlies 10 x 10 cm Mesoft 10 x 20 cm Vliwasoft 10 x 20 cm Klinion NW Compres 10 x 20 cm Silkafix 5 m x 5 cm Omnisilk 5 m x 5 cm Micropore 9,1 m x 2,5 cm Transpore 9,1 m x 2,5 cm Durapore 9,1 m x 2,5 cm Mefix 10 m x 5 cm Curafix H 10 m x 5 cm Mefix 10 m x 10 cm Curafix H 10 m x 10 cm Curafix H 10 m x 15 cm Curafix H 10 m x 20 cm Curafix H 10 m x 30 cm Mefix 10 m x 15 cm Mefix 10 m x 20 cm Mefix 10 m x 30 cm Hypafix 10 m x 5 cm Omnifix Elastic 10 m x 5 cm Hypafix 10 m x 10 cm Omnifix Elastic 10 m x 10 cm Hypafix 10 m x 15 cm Hypafix 10 m x 20 cm Omnifix Elastic 10 m x 15 cm
Kérelmező
Ügy száma 81968-10-2379/1596/2010. 81968-10-2379/1597/2010. 81968-10-2379/3263/2010. 81968-10-2379/2019/2010. 81968-10-2379/3264/2010. 81968-10-2379/1598/2010. 81968-10-2379/1599/2010. 81968-10-2379/3265/2010. 81968-10-2379/2020/2010. 81968-10-2379/1600/2010. 81968-10-2379/544/2010. 81968-10-2379/3266/2010. 81968-10-2379/2021/2010. 81968-10-2379/685/2010. 81968-10-2379/545/2010. 81968-10-2379/3267/2010. 81968-10-2379/1601/2010. 81968-10-2379/2022/2010. 81968-10-2379/3370/2010. 81968-10-2379/3371/2010. 81968-10-2379/3490/2010. 81968-10-2379/3179/2010. 81968-10-2379/1992/2010. 81968-10-2379/1355/2010. 81968-10-2379/1356/2010. 81968-10-2379/1991/2010. 81968-10-2379/1910/2010. 81968-10-2379/1993/2010.
ISO-kód 02 39 06 18 03 004 02 39 09 06 03 001 02 39 09 06 03 003 02 39 09 06 03 006 02 39 09 06 03 007 02 39 09 06 03 008 02 39 09 09 03 001 02 39 09 09 03 002 02 39 09 09 03 004 02 39 09 12 03 001 02 39 09 12 03 002 02 39 09 12 03 003 02 39 09 12 03 004 02 39 09 12 03 005 02 39 09 15 03 001 02 39 09 15 03 002 02 39 09 15 03 003 02 39 09 15 03 005 04 03 06 03 03 001 04 03 06 03 03 003 04 03 06 03 03 006 04 03 06 03 03 007 04 03 06 06 03 003 04 03 06 06 03 006 04 03 06 06 03 008 04 03 06 06 03 009 04 03 06 06 03 010 04 03 06 06 03 011
81968-10-2379/1357/2010.
04 03 06 06 03 012
81968-10-2379/3124/2010.
04 03 12 03 03 001
81968-10-2379/3125/2010.
04 03 12 03 03 002
81968-10-2379/3126/2010.
04 03 12 03 03 003
81968-10-2379/1358/2010.
04 03 12 03 03 004
81968-10-2379/1359/2010.
04 03 12 03 03 005
81968-10-2379/3127/2010.
04 03 12 03 06 001
81968-10-2379/1360/2010.
04 03 12 03 06 002
81968-10-2379/1361/2010.
04 03 12 06 03 001
81968-10-2379/3128/2010.
04 03 12 06 03 002
81968-10-2379/1362/2010.
04 03 12 06 03 003
81968-10-2379/3129/2010.
04 03 12 06 03 004
Megnevezés Kérelmező Omnifix Elastic 10 m x 20 cm Peha-haft 4 m x 6 cm Mollelast Haft 4 m x 6 cm Klinifix 4 m x 6 cm Mollelast Haft 4 m x 4 cm Peha-haft 4 m x 4 cm Peha-haft 4 m x 8 cm Mollelast Haft 4 m x 8 cm Klinifix 4 m x 8 cm Peha-haft 4 m x 10 cm Elastomull Haft 4 m x 10 cm Mollelast Haft 4 m x 10 cm Klinifix 4 m x 10 cm Self-fix 4 m x 10 cm Elastomull Haft 4 m x 12 cm Mollelast Haft 4 m x 12 cm Peha-haft 4 m x 12 cm Klinifix 4 m x 12 cm Cloud up-02 Cloud up 02C Ultrasonic F-202 Inqua Neb Pharmo Neb Voyage Medel Family Silver Omron NE-C28 Porta-neb lite MIKO kompresszoros inhalátor Remstar M CPAP készülék Remstar Auto M CPAP készülék Remstar Plus M CPAP készülék RESMED S8 AUTOSET SPIRIT II. EPR. Auto CPAP RESMED S8 ESCAPE II EPR CPAP készülék BIPAP Auto M készülék RESMED VPAP IV BiPAP készülék 9352D CPAP maszk Comfort Classic Nasal CPAP maszk és fejpánt Maszk minni Max nCPAPhoz Papillon Profile Lite CPAP maszk és fejpánt
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1363/2010.
04 03 12 06 03 006
81968-10-2379/1364/2010.
04 03 12 06 03 007
81968-10-2379/1365/2010.
04 03 12 06 03 008
81968-10-2379/1366/2010.
04 03 12 06 03 009
81968-10-2379/1367/2010.
04 03 12 06 03 010
81968-10-2379/1368/2010.
04 03 12 06 03 011
81968-10-2379/3130/2010.
04 03 12 06 03 012
81968-10-2379/3131/2010.
04 03 12 06 03 013
81968-10-2379/3132/2010.
04 03 12 06 03 014
81968-10-2379/3133/2010.
04 03 12 06 03 015
81968-10-2379/3134/2010.
04 03 12 06 03 016
81968-10-2379/3135/2010. 81968-10-2379/3136/2010. 81968-10-2379/3137/2010. 81968-10-2379/3138/2010.
04 03 12 06 03 017 04 03 12 06 06 001 04 03 12 06 06 002 04 03 12 06 06 003
81968-10-2379/1369/2010.
04 03 12 06 06 004
81968-10-2379/1988/2010.
04 03 18 06 03 001
81968-10-2379/1370/2010.
04 03 18 06 03 002
81968-10-2379/2112/2010.
04 03 18 06 03 003
81968-10-2379/1371/2010. 81968-10-2379/3180/2010. 81968-10-2379/1372/2010. 81968-10-2379/1325/2010. 81968-10-2379/1994/2010. 81968-10-2379/1911/2010. 81968-10-2379/1373/2010. 81968-10-2379/1552/2010.
04 03 21 03 03 001 04 03 21 03 03 002 04 03 21 03 03 003 04 03 27 03 03 001 04 03 30 03 06 001 04 03 30 03 06 002 04 03 30 03 06 003 04 03 33 03 03 001
81968-10-2379/2473/2010.
04 06 06 03 03 006
81968-10-2379/2474/2010.
04 06 06 03 03 007
81968-10-2379/3598/2010.
04 06 06 03 06 001
81968-10-2379/1247/2010.
04 06 06 03 06 002
Megnevezés Kérelmező Resmed Mirage Micro nazális maszk Resmed Mirage Activa LTnazális maszk Resmed Mirage Vista nazális maszk Resmed Mirage Kidsta nazális maszk Resmed Mirage Swift II LT nazális maszk Resmed Mirage II nazális maszk Comfort Select CPAP maszk és fejpánt Comfort Fusion CPAP maszk és fejpánt Comfort Lite CPAP maszk és fejpánt Comfort Gel CPAP maszk és fejpánt Optilife CPAP maszk és fejpánt Easy Life maszk Remstar fűtött párásító Remstar M fűtött párásító Remstar H2 fűtött párásító Resmed H4i Fűthető párásító egység Invacare 5 oxigén koncentrátor DeVilbiss 515 KS oxigén koncentrátor Newlife Elite oxigénkoncentrátor M20 típusú váladékszívó F 18 elektromos váladékszívó New Aspiret szívókészülék PEP/RMT maszk Healthscan Personal Best Clement Clarke Asmaplan KS-pipa Elastomed Komfort AD térdharisnya (standard) Elastomed Stretch AD térdharisnya (standard) Venosan AD térdharisnya (méretes) Sigvaris AD térdharisnya
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/3268/2010.
04 06 06 03 06 003
81968-10-2379/2714/2010.
04 06 06 03 06 004
81968-10-2379/2715/2010.
04 06 06 03 06 005
81968-10-2379/2475/2010.
04 06 06 03 06 006
81968-10-2379/2476/2010.
04 06 06 03 06 007
81968-10-2379/1519/2010.
04 06 06 03 06 008
81968-10-2379/3269/2010.
04 06 06 03 06 009
81968-10-2379/2716/2010.
04 06 06 03 06 010
81968-10-2379/2717/2010.
04 06 06 03 06 011
81968-10-2379/2477/2010.
04 06 06 03 09 005
81968-10-2379/2478/2010.
04 06 06 03 09 006
81968-10-2379/2479/2010.
04 06 06 03 15 005
81968-10-2379/2480/2010.
04 06 06 03 15 006
81968-10-2379/3599/2010.
04 06 06 03 18 001
81968-10-2379/1248/2010.
04 06 06 03 18 002
81968-10-2379/3270/2010.
04 06 06 03 18 003
81968-10-2379/2718/2010.
04 06 06 03 18 004
81968-10-2379/2481/2010.
04 06 06 03 18 005
81968-10-2379/2482/2010.
04 06 06 03 18 006
81968-10-2379/1520/2010.
04 06 06 03 18 007
81968-10-2379/3271/2010.
04 06 06 03 18 008
Megnevezés (méretes) Medi AD térdharisnya (méretes) Veni Dur AD térdharisnya (méretes) Doktus AD térdharisnya (méretes) Elastomed Komfort AD térdharisnya (méretes) Elastomed Stretch AD térdharisnya (méretes) Gloria AD térdharisnya (méretes) 25-32 Hgmm Maxis Micro AD térdharisnya (méretes) Venesso-Plus Soft AD térdharisnya (méretes) Venex Dur Micro Light AD térdharisnya (méretes) Elastomed Komfort AF combközépig érő harisnya (standard) Elastomed Stretch AF combközépig érő harisnya (standard) Elastomed Komfort AG combtőig érő harisnya (standard) Elastomed Stretch AG combtőig érő harisnya (standard) Venosan AG combtőig érő harisnya (méretes) Sigvaris AG combtőig érő harisnya (méretes) Medi AG combtőig érő harisnya (méretes) Doktus AG combtőig érő harisnya (méretes) Elastomed Komfort AG combtőig érő harisnya (méretes) Elastomed Stretch AG combtőig érő harisnya (méretes) Gloria AG combtőig érő harisnya (méretes) 25-32 Hgmm Maxis Micro AG combtőig
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/2719/2010.
04 06 06 03 18 009
81968-10-2379/2720/2010.
04 06 06 03 18 010
81968-10-2379/3600/2010.
04 06 06 03 21 001
81968-10-2379/1249/2010.
04 06 06 03 21 002
81968-10-2379/3272/2010.
04 06 06 03 21 003
81968-10-2379/2483/2010.
04 06 06 03 21 004
81968-10-2379/3273/2010.
04 06 06 03 21 005
81968-10-2379/2484/2010.
04 06 06 03 24 005
81968-10-2379/2485/2010.
04 06 06 03 24 006
81968-10-2379/3274/2010.
04 06 06 03 24 008
81968-10-2379/3601/2010.
04 06 06 03 27 001
81968-10-2379/1250/2010.
04 06 06 03 27 002
81968-10-2379/3275/2010.
04 06 06 03 27 003
81968-10-2379/2721/2010.
04 06 06 03 27 004
81968-10-2379/2486/2010.
04 06 06 03 27 005
81968-10-2379/2487/2010.
04 06 06 03 27 006
81968-10-2379/3602/2010.
04 06 06 03 27 007
81968-10-2379/3276/2010.
04 06 06 03 27 008
81968-10-2379/2488/2010.
04 06 06 03 30 006
81968-10-2379/2489/2010.
04 06 06 03 30 011
Megnevezés érő harsinya (méretes) Venesso-Soft Lycra AG combtőig érő harisnya (méretes) Venex Dur Micro Light AG combtőig érő harisnya (méretes) Venosan AG/HB egyszáras harisnyanadrág (standard) Sigvaris AG/HB egyszáras harisnyanadrág (standard) Medi AG/HB egyszáras harisnyanadrág (standard) Elastomed Komfort AG/HB egyszáras harisnyanadrág (standard) Maxis Micro AG/HB egyszáras harisnyanadrág (standard) Elastomed Komfort AG/HB egyszáras harisnyanadrág (méretes) Elastomed Stretch AG/HB egyszáras harisnyanadrág (méretes) Maxis Micro AG/HB egyszáras harisnyanadrág (méretes) Venosan AM harisnyanadrág (standard) Sigvaris AM harisnyanadrág (standard) Medi AM harisnyanadrág (standard) Veni Dur AM harisnyanadrág (standard) Elastomed Komfort AM harisnyanadrág (standard) Elastomed Stretch AM harisnyanadrág (standard) Legline 30 AM harisnyanadrág (standard) Maxis Micro AM harisnyanadrág (standard) Elastomed Komfort AM harisnyanadrág (méretes) Elastomed Stretch AM harisnyanadrág (méretes)
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/3603/2010.
04 06 06 06 03 001
81968-10-2379/1251/2010.
04 06 06 06 03 002
81968-10-2379/3277/2010.
04 06 06 06 03 003
81968-10-2379/3278/2010.
04 06 06 06 03 005
81968-10-2379/2722/2010.
04 06 06 06 06 005
81968-10-2379/2723/2010.
04 06 06 06 06 006
81968-10-2379/2490/2010.
04 06 06 06 06 007
81968-10-2379/3604/2010.
04 06 06 06 15 001
81968-10-2379/1252/2010.
04 06 06 06 15 002
81968-10-2379/3279/2010.
04 06 06 06 15 003
81968-10-2379/2491/2010.
04 06 06 06 15 004
81968-10-2379/3605/2010.
04 06 06 06 18 001
81968-10-2379/1253/2010.
04 06 06 06 18 002
81968-10-2379/3280/2010.
04 06 06 06 18 003
81968-10-2379/1521/2010.
04 06 06 06 18 004
81968-10-2379/2724/2010.
04 06 06 06 18 005
81968-10-2379/2725/2010.
04 06 06 06 18 006
81968-10-2379/2492/2010.
04 06 06 06 18 007
81968-10-2379/1522/2010.
04 06 06 06 18 008
81968-10-2379/3606/2010.
04 06 06 06 30 001
81968-10-2379/1254/2010.
04 06 06 06 30 002
81968-10-2379/3281/2010.
04 06 06 06 30 003
81968-10-2379/1523/2010.
04 06 06 06 30 004
Megnevezés Venosan AD térdharisnya (standard) Sigvaris AD térdharisnya (standard) Medi AD térdharisnya (standard) Maxis AD III. Classic térdharisnya standard Doktus Dur AD térdharisnya (méretes) Veni Dur AD térdharisnya (méretes) Elastobar Komfort AD térdharisnya (méretes) Venosan AG combtőig érő harisnya (standard) Sigvaris AG combtőig érő harisnya (standard) Medi AG combtőig érő harisnya (standard) Elastobar Komfort AG combtőig érő harisnya (standard) Venosan AG combtőig érő harisnya (méretes) Sigvaris AG combtőig érő harisnya (méretes) Medi AG combtőig érő harisnya (méretes) Lastofa 340 AG combtőig érő harisnya (méretes) Doktus Dur AG combtőig érő harisnya (méretes) Veni Dur AG combtőig érő harisnya (méretes) Elastobar Komfort AG combtőig érő harisnya (méretes) Gloria AG combtőig érő harisnya (méretes) 36-46 Hgmm Venosan AM harisnyanadrág (méretes) Sigvaris AM harisnyanadrág (méretes) Medi AM harisnyanadrág (méretes) Lastofa 340 AM
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/2726/2010.
04 06 06 06 30 005
81968-10-2379/2727/2010.
04 06 06 06 30 006
81968-10-2379/2493/2010.
04 06 06 06 30 007
81968-10-2379/1524/2010.
04 06 06 06 30 008
81968-10-2379/1255/2010.
04 06 06 09 03 002
81968-10-2379/1256/2010.
04 06 06 09 04 002
81968-10-2379/3282/2010.
04 06 06 09 04 003
81968-10-2379/1525/2010.
04 06 06 09 04 004
81968-10-2379/2728/2010.
04 06 06 09 04 005
81968-10-2379/1257/2010.
04 06 06 09 06 002
81968-10-2379/1258/2010.
04 06 06 09 09 002
81968-10-2379/3283/2010.
04 06 06 09 09 003
81968-10-2379/1526/2010.
04 06 06 09 09 004
81968-10-2379/2729/2010.
04 06 06 09 09 005
81968-10-2379/3284/2010.
04 06 06 09 18 001
81968-10-2379/1259/2010.
04 06 06 09 18 002
81968-10-2379/2494/2010.
04 06 06 12 03 004
81968-10-2379/2495/2010.
04 06 06 12 06 004
81968-10-2379/3607/2010.
04 06 06 12 09 001
81968-10-2379/1260/2010.
04 06 06 12 09 002
81968-10-2379/3285/2010.
04 06 06 12 09 003
81968-10-2379/1261/2010.
04 06 06 12 12 001
Megnevezés harisnyanadrág (méretes) Veni Dur AM harisnyanadrág (méretes) Doktus Dur AM harisnyanadrág (méretes) Elastobar Komfort AM harisnyanadrág (méretes) Gloria AM harisnyanadrág (méretes) Hgmm 36-46 Sigvaris AD térdharisnya (standard) Sigvaris AD térdharisnya (méretes) Medi AD térdharisnya (méretes) Lastofa AD térdharisnya (méretes) Veni Dur AD térdharisnya (méretes) Sigvaris AF combközépig érő harisnya (standard) Sigvaris AF combközépig érő harisnya (méretes) Medi AF combközépig érő harisnya (méretes) Lastofa AF combközépig érő harisnya (méretes) Veni Dur AF combközépig érő harisnya (méretes) Medi AG/HB egyszáras harisnyanadrág (méretes) Sigvaris AG/HB egyszáras harisnyanadrág (méretes) 50 Hgmm felett Elastomed S CH karharisnya vállrögzítővel (standard) Elastomed S CH karharisnya vállrögzítővel (méretes) Venosan AH kombinált karharisnya vállrögzítővel (standard) Sigvaris AH kombinált karharisnya vállrögzítővel (standard) Medi AH/AC1 kombinált karharisnya vállrögzítővel (standard) Sigvaris AH kombinált
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/3286/2010.
04 06 06 12 12 002
81968-10-2379/3287/2010.
04 06 06 12 12 003
81968-10-2379/3608/2010.
04 06 06 12 12 004
81968-10-2379/1262/2010.
04 06 06 12 15 001
81968-10-2379/3288/2010.
04 06 06 12 18 002
81968-10-2379/3609/2010.
04 06 06 12 21 001
81968-10-2379/3289/2010.
04 06 06 12 21 002
81968-10-2379/3290/2010.
04 06 06 12 27 001
81968-10-2379/3291/2010.
04 06 06 15 15 001
81968-10-2379/3292/2010.
04 06 06 15 18 001
81968-10-2379/3293/2010.
04 06 06 15 21 001
81968-10-2379/2917/2010. 81968-10-2379/2918/2010. 81968-10-2379/3294/2010. 81968-10-2379/2919/2010. 81968-10-2379/1602/2010. 81968-10-2379/2920/2010. 81968-10-2379/2921/2010. 81968-10-2379/2922/2010. 81968-10-2379/3295/2010. 81968-10-2379/3296/2010. 81968-10-2379/2023/2010. 81968-10-2379/3610/2010. 81968-10-2379/3611/2010. 81968-10-2379/2923/2010. 81968-10-2379/3297/2010. 81968-10-2379/2213/2010.
04 06 06 18 03 001 04 06 06 18 03 002 04 06 06 18 06 001 04 06 06 18 06 002 04 06 06 18 06 004 04 06 06 18 09 002 04 06 06 21 03 001 04 06 06 21 03 002 04 06 06 21 03 003 04 06 06 21 03 004 04 06 06 21 03 006 04 06 06 21 03 007 04 06 06 21 03 008 04 06 06 21 06 001 04 06 06 21 06 003 04 06 06 21 06 004
81968-10-2379/2024/2010.
04 06 06 21 06 006
81968-10-2379/3612/2010. 81968-10-2379/3613/2010. 81968-10-2379/2924/2010. 81968-10-2379/3298/2010. 81968-10-2379/546/2010. 81968-10-2379/1603/2010.
04 06 06 21 06 007 04 06 06 21 06 008 04 06 06 21 09 001 04 06 06 21 09 003 04 06 06 21 09 004 04 06 06 24 03 001
Megnevezés karharisnya vállrögzítővel (méretes) Medi AH/AC1 kombinált karharisnya (méretes) Medi AH/AC5 kombinált karharisnya (méretes) Venosan AH kombinált karharisnya vállrögzítővel (méretes) Sigvaris AC 0 kesztyű ujj nélkül (standard) Maxis Comfort AC 1 egyujjas kesztyű (standard) Venosan AC 5 ötujjas kesztyű (standard) Medi AC 5 ötujjas kesztyű (standard) Medi AC 5 ötujjas kesztyű (méretes) Medi AC 0 kesztyű ujj nélkül (méretes) Medi AC 1 kesztyű egyujjas (méretes) Medi AC 5 ötujjas kesztyű (méretes) Urba-Lan Ultra 5 m x 6 cm Urba-Lan Ultra 5 m x 8 cm Raucodur Fein 5 m x 10 cm Urba-Lan Ultra 5 m x 10 cm Lastobind 5 m x 10 cm Urba-Lan Ultra 5 m x 12 cm Urba-Lan 5 m x 6 cm Urba-Lan 5 m x 8 cm Rosidal K 5 m x 6 cm Rosidal K 5 m x 8 cm Klinidur Textelast 5 m x 8 cm Swisslastic co 5 m x 8 cm Swisslastic ms 5 m x 8 cm Urba-Lan 5 m x 10 cm Rosidal K 5 m x 10 cm Setopress 3,5 m x 10 cm Klinidur Textelast 5 m x 10 cm Swisslastic co 5 m x 10 cm Swisslastic ms 5 m x 10 cm Urba-Lan 5 m x 12 cm Rosidal K 5 m x 12 cm Comprilan 5 m x 12 cm Idealast 5 m x 8 cm
Kérelmező
Ügy száma 81968-10-2379/1604/2010. 81968-10-2379/1605/2010. 81968-10-2379/1606/2010. 81968-10-2379/1607/2010. 81968-10-2379/1608/2010. 81968-10-2379/1609/2010. 81968-10-2379/1610/2010. 81968-10-2379/1611/2010. 81968-10-2379/1612/2010. 81968-10-2379/1613/2010. 81968-10-2379/3614/2010. 81968-10-2379/1614/2010.
ISO-kód 04 06 06 24 03 002 04 06 06 24 03 003 04 06 06 24 03 004 04 06 06 24 06 001 04 06 06 24 06 002 04 06 06 24 06 003 04 06 06 24 06 004 04 06 06 27 03 001 04 06 06 27 03 002 04 06 06 27 06 001 04 06 06 27 06 002 04 06 06 27 09 001
81968-10-2379/1499/2010.
04 06 06 30 03 001
81968-10-2379/1500/2010.
04 06 06 30 03 002
81968-10-2379/1501/2010.
04 06 06 30 03 003
81968-10-2379/1502/2010.
04 06 06 30 03 004
81968-10-2379/1503/2010.
04 06 06 30 03 005
81968-10-2379/1504/2010.
04 06 06 30 03 006
81968-10-2379/1505/2010.
04 06 06 30 03 007
81968-10-2379/1506/2010.
04 06 06 30 03 008
81968-10-2379/1507/2010.
04 06 06 30 03 009
81968-10-2379/1469/2010.
04 06 06 30 09 001
81968-10-2379/1470/2010.
04 06 06 30 09 002
81968-10-2379/1471/2010.
04 06 06 30 09 003
81968-10-2379/1472/2010.
04 06 06 30 09 004
81968-10-2379/1473/2010.
04 06 06 30 09 005
81968-10-2379/1474/2010.
04 06 06 30 09 006
81968-10-2379/1475/2010.
04 06 06 30 09 007
Megnevezés Kérelmező Idealast Haft 4 m x 8 cm Idealast Haft 4 m x 6 cm Idealast 5 m x 6 cm Idealast 5 m x 10 cm Idealast Haft 4 m x 10 cm Idealast 5 m x 12 cm Idealast Haft 4 m x 12 cm Pütter 5 m x 8 cm Pütter 5 m x 6 cm Pütter 5 m x 10 cm Swisslastic ls 5 m x 10 cm Pütter 5 m x 12 cm Sterogrip "A" gyermek végtagokra/1 m Sterogrip "B" kis kézre és vékony karra/1 m Sterogrip "C" közepes vastagságú karra, karcsú bokára/1 m Sterogrip "D" vastagabb karra, közepes bokára, vékony térdre/1 m Sterogrip "E" vastag bokára, közepes térdre, vékony combra/1 m Sterogrip "F" vastag térdre, közepes vastagságú combra/1 m Sterogrip "G" vastag combra/1 m Sterogrip "J" vékony törzsre/1 m Sterogrip "L" vaskos törzsre/1 m J.Mainat mellény, ujjal is, gyermek (méretes) J.Mainat mellény, ujjal is, felnőtt (méretes) J.Mainat vállpántos mellény, gyermek (méretes) J.Mainat vállpántos mellény, felnőtt (méretes) J.Mainat karharisnya (méretes) J.Mainat tenyérszorító (méretes) J.Mainat tenyérszorító ujj közötti rögzítéssel (méretes)
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1476/2010.
04 06 06 30 09 008
81968-10-2379/1477/2010.
04 06 06 30 09 009
81968-10-2379/1478/2010.
04 06 06 30 09 010
81968-10-2379/1479/2010.
04 06 06 30 09 011
81968-10-2379/1480/2010.
04 06 06 30 09 012
81968-10-2379/1481/2010.
04 06 06 30 09 013
81968-10-2379/1482/2010.
04 06 06 30 09 014
81968-10-2379/1483/2010.
04 06 06 30 09 015
81968-10-2379/1484/2010.
04 06 06 30 09 016
81968-10-2379/1485/2010.
04 06 06 30 09 017
81968-10-2379/1486/2010.
04 06 06 30 09 018
81968-10-2379/1487/2010.
04 06 06 30 09 019
81968-10-2379/1488/2010.
04 06 06 30 09 020
81968-10-2379/1489/2010.
04 06 06 30 09 021
81968-10-2379/1490/2010.
04 06 06 30 09 022
81968-10-2379/3354/2010.
04 12 09 03 03 001
81968-10-2379/2836/2010.
04 12 09 03 03 003
81968-10-2379/2402/2010.
04 12 09 03 03 004
81968-10-2379/2850/2010.
04 12 09 03 03 006
81968-10-2379/3188/2010.
04 12 09 03 03 007
81968-10-2379/3202/2010.
04 12 09 03 03 008
81968-10-2379/1264/2010.
04 12 09 03 03 009
81968-10-2379/1527/2010.
04 12 09 03 03 010
81968-10-2379/2334/2010.
04 12 09 03 03 011
Megnevezés Kérelmező J.Mainat karharisnya vállrögzítővel, gyermek (méretes) J.Mainat karharisnya vállrögzítővel, felnőtt (méretes) J.Mainat kesztyű (méretes) J.Mainat kesztyű 10 cmnél hosszabb szárral (méretes) J.Mainat gyermek nadrág, hosszú szárú (méretes) J.Mainat gyermek nadrág, rövid szárú (méretes) J.Mainat felnőtt nadrág hosszú szárú (méretes) J.Mainat felnőtt nadrág rövid szárú (méretes) J.Mainat nadrág egy végtagra (méretes) J.Mainat térdharisnya (méretes) J.Mainat maxillofaciális rögzítés (méretes) J.Mainat maxillofaciális rögzítés, komplett (méretes) J.Mainat nyakrögzítő gyermek (méretes) J.Mainat nyakrögzítő felnőtt (méretes) J.Mainat arcmaszk (méretes) Adaptálható hasi sérvkötő, normál (Salus Ortopédtechnika) Adaptálható hasi sérvkötő, normál (Ortomed) Adaptálható hasi sérvkötő, normál (Ortoreha) Adaptálható hasi sérvkötő, normál (Rehab-Észak) Adaptálható hasi sérvkötő, normál (Sala-Med) Adaptálható hasi sérvkötő, normál (Salix-Med) Adaptálható hasi sérvkötő, normál (Consolatio) Adaptálható hasi sérvkötő, normál (GYSGY Ortopédtechnika) Adaptálható hasi sérvkötő,
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/2341/2010.
04 12 09 03 03 012
81968-10-2379/2351/2010.
04 12 09 03 03 013
81968-10-2379/2512/2010.
04 12 09 03 03 014
81968-10-2379/2609/2010.
04 12 09 03 03 015
81968-10-2379/3140/2010.
04 12 09 03 03 016
81968-10-2379/2873/2010.
04 12 09 03 03 018
81968-10-2379/2882/2010.
04 12 09 03 03 019
81968-10-2379/2368/2010.
04 12 09 03 03 021
81968-10-2379/1528/2010.
04 12 09 03 03 022
81968-10-2379/2841/2010. 81968-10-2379/2851/2010. 81968-10-2379/621/2010. 81968-10-2379/1934/2010. 81968-10-2379/2513/2010. 81968-10-2379/2514/2010. 81968-10-2379/3517/2010.
04 12 09 03 03 023 04 12 09 03 03 024 04 12 09 03 03 025 04 12 09 03 03 026 04 12 09 03 03 027 04 12 09 03 03 028 04 12 09 03 03 029
81968-10-2379/1529/2010.
04 12 09 06 03 001
81968-10-2379/2852/2010.
04 12 09 06 03 002
81968-10-2379/3355/2010.
04 12 09 06 03 003
81968-10-2379/3695/2010.
04 12 09 09 03 001
81968-10-2379/3696/2010.
04 12 09 09 06 001
81968-10-2379/3459/2010.
04 12 09 09 09 001
81968-10-2379/3460/2010.
04 12 09 09 12 001
81968-10-2379/3697/2010. 81968-10-2379/3698/2010. 81968-10-2379/3699/2010. 81968-10-2379/3700/2010. 81968-10-2379/3701/2010. 81968-10-2379/3702/2010.
04 12 09 12 03 001 04 12 09 12 06 001 04 12 09 12 09 001 04 12 09 12 12 001 04 12 09 12 15 001 04 12 09 12 18 001
81968-10-2379/3703/2010.
04 12 09 12 21 001
81968-10-2379/3704/2010. 81968-10-2379/3705/2010. 81968-10-2379/3706/2010.
04 12 09 12 24 001 04 12 09 12 27 001 04 12 09 12 30 001
Megnevezés normál (Ortetika) Adaptálható hasi sérvkötő, normál (Ortobrace) Adaptálható hasi sérvkötő, normál (Ortomobil) Adaptálható hasi sérvkötő, normál (Príma-Protetika) Adaptálható hasi sérvkötő, normál (Promobil) Adaptálható hasi sérvkötő, normál (Rehab) Adaptálható hasi sérvkötő, normál (Rehab-Kelet) Adaptálható hasi sérvkötő, normál (Rehab-Rába) Activ hasi sérvkötő, adaptálható (Ortoprofil) AH-10 (GYSGY Ortopédtechnika) AH-10 (Rehab-Centrum) AH-10 (Rehab-Észak) Anita 2088 (Anita) Medi-fix 1111 (Korzet) PPH-10 (Príma-Protetika) PPHP-10 (Príma-Protetika) Stomex (Ned-Work) AH-16 (GYSGY Ortopédtechnika) AH-16 (Rehab-Észak) Adaptálható hasi sérvkötő, extra (Salus Ortopédtechnika) H-12 bélelt haskötő H-33 haskötő bélsártartó pelottával Spranzband-NB köldök-és hasfalsérvkötő Spranzband-Hg hasfalsérvkötő Ht-11 Hasemelő Ht-18 Hasemelő széles Ht-12 Oldalgumi ék (pár) Ht-13 Oldalgumi (pár) Ht-22 Sérvpárna Ht-25 Hasemelő párna Ht-14 Oldalgombolás+ harisnyatartó Ht-26 Sérvpárna nagy méretű Ht-32 Második vászon bélés Ht-33 Drill bélés
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/3707/2010.
04 12 09 12 33 001
81968-10-2379/3708/2010.
04 12 09 12 36 001
81968-10-2379/3709/2010.
04 12 09 12 39 001
81968-10-2379/3710/2010.
04 12 09 12 42 001
81968-10-2379/2866/2010.
04 12 09 15 03 001
81968-10-2379/3356/2010.
04 12 09 15 03 002
81968-10-2379/2352/2010.
04 12 09 15 03 003
81968-10-2379/2853/2010.
04 12 09 15 03 004
81968-10-2379/2369/2010.
04 12 09 15 03 005
81968-10-2379/2515/2010.
04 12 09 15 03 006
81968-10-2379/2610/2010.
04 12 09 15 03 007
81968-10-2379/3141/2010.
04 12 09 15 03 008
81968-10-2379/2874/2010.
04 12 09 15 03 010
81968-10-2379/1265/2010.
04 12 09 15 03 012
81968-10-2379/1935/2010.
04 12 09 15 03 013
81968-10-2379/2342/2010.
04 12 09 15 03 014
81968-10-2379/2403/2010.
04 12 09 15 03 015
81968-10-2379/2842/2010.
04 12 09 15 03 016
81968-10-2379/2883/2010.
04 12 09 15 03 017
81968-10-2379/3203/2010.
04 12 09 15 03 018
81968-10-2379/1530/2010.
04 12 09 15 03 019
81968-10-2379/2370/2010.
04 12 09 15 03 020
81968-10-2379/1531/2010.
04 12 09 15 03 021
Megnevezés Kérelmező Ht-15 Harisnyatartó gumi (készlet) Ht-21 Hegpárna Ht-27 Vállszalag mindkét vállra Ht-28 Stomanyílás kialakítása haskötőn, fűzőn Adaptálható, egyoldali lágyéksérvkötő (RehabHungária) Adaptálható, egyoldali lágyéksérvkötő (Salus Ortopédtechnika) Adaptálható, egyoldali lágyéksérvkötő (Ortomobil) Adaptálható, egyoldali lágyéksérvkötő (Rehab-Észak) Adaptálható, egyoldali lágyéksérvkötő (Ortoprofil) Adaptálható, egyoldali lágyéksérvkötő (PrímaProtetika) Adaptálható, egyoldali lágyéksérvkötő (Promobil) Adaptálható, egyoldali lágyéksérvkötő (Rehab) Adaptálható, egyoldali lágyéksérvkötő (Rehab-Kelet) Adaptálható, egyoldali lágyéksérvkötő (Consolatio) Adaptálható, egyoldali lágyéksérvkötő (Korzet) Adaptálható, egyoldali lágyéksérvkötő (Ortobrace) Adaptálható, egyoldali lágyéksérvkötő (Ortoreha) Adaptálható, egyoldali lágyéksérvkötő (RehabCentrum) Adaptálható, egyoldali lágyéksérvkötő (Rehab-Rába) Adaptálható, egyoldali lágyéksérvkötő (Salix-Med) Adaptálható, egyoldali lágyéksérvkötő (GYSGY Ortopédtechnika) Activ adaptálható, egyoldali lágyéksérvkötő (Ortoprofil) AH-42 rugós (GYSGY
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/2854/2010.
04 12 09 15 03 022
81968-10-2379/1532/2010.
04 12 09 15 03 023
81968-10-2379/2516/2010.
04 12 09 15 03 024
81968-10-2379/3189/2010.
04 12 09 15 03 025
81968-10-2379/2517/2010.
04 12 09 15 03 026
81968-10-2379/1266/2010.
04 12 09 15 06 001
81968-10-2379/1533/2010.
04 12 09 15 06 002
81968-10-2379/2343/2010.
04 12 09 15 06 003
81968-10-2379/2371/2010.
04 12 09 15 06 004
81968-10-2379/2404/2010.
04 12 09 15 06 005
81968-10-2379/2611/2010.
04 12 09 15 06 006
81968-10-2379/3142/2010.
04 12 09 15 06 007
81968-10-2379/2843/2010.
04 12 09 15 06 008
81968-10-2379/2884/2010.
04 12 09 15 06 009
81968-10-2379/3204/2010.
04 12 09 15 06 010
81968-10-2379/3357/2010.
04 12 09 15 06 011
81968-10-2379/2867/2010.
04 12 09 15 06 012
81968-10-2379/2875/2010.
04 12 09 15 06 013
81968-10-2379/1936/2010.
04 12 09 15 06 014
81968-10-2379/2353/2010.
04 12 09 15 06 015
81968-10-2379/2518/2010.
04 12 09 15 06 016
81968-10-2379/2372/2010.
04 12 09 15 06 017
Megnevezés Ortopédtechnika) AH-52 gumiöves (RehabÉszak) AH-52 gumiöves (GYSGY Ortopédtechnika) H-52 gumiöves (PrímaProtetika) Sala-Med-52 gumiöves (SalaMed) PPH-56 gumiöves (PrímaProtetika) Adaptálható, kétoldali lágyéksérvkötő (Consolatio) Adaptálható, kétoldali lágyéksérvkötő (GYSGY Ortopédtechnika) Adaptálható, kétoldali lágyéksérvkötő (Ortobrace) Adaptálható, kétoldali lágyéksérvkötő (Ortoprofil) Adaptálható, kétoldali lágyéksérvkötő (Ortoreha) Adaptálható, kétoldali lágyéksérvkötő (Promobil) Adaptálható, kétoldali lágyéksérvkötő (Rehab) Adaptálható, kétoldali lágyéksérvkötő (RehabCentrum) Adaptálható, kétoldali lágyéksérvkötő (Rehab-Rába) Adaptálható, kétoldali lágyéksérvkötő (Salix-Med) Adaptálható, kétoldali lágyéksérvkötő (Salus Ortopédtechnika) Adaptálható, kétoldali lágyéksérvkötő (RehabHungária) Adaptálható, kétoldali lágyéksérvkötő (Rehab-Kelet) Adaptálható, kétoldali lágyéksérvkötő (Korzet) Adaptálható, kétoldali lágyéksérvkötő (Ortomobil) Adaptálható, kétoldali lágyéksérvkötő (PrímaProtetika) Activ adaptálható, kétoldali
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1534/2010.
04 12 09 15 06 018
81968-10-2379/2855/2010.
04 12 09 15 06 019
81968-10-2379/3518/2010.
04 12 09 15 06 020
81968-10-2379/3190/2010.
04 12 09 15 06 021
81968-10-2379/3358/2010.
04 12 09 15 06 022
81968-10-2379/2519/2010.
04 12 09 15 06 023
81968-10-2379/3461/2010.
04 12 09 15 09 001
81968-10-2379/2289/2010.
04 19 06 03 03 001
81968-10-2379/1342/2010. 81968-10-2379/706/2010.
04 19 09 03 03 001 04 19 09 03 03 003
81968-10-2379/3485/2010.
04 19 09 03 03 005
81968-10-2379/851/2010.
04 19 09 03 03 006
81968-10-2379/852/2010.
04 19 09 03 03 007
81968-10-2379/853/2010.
04 19 09 03 03 009
81968-10-2379/3486/2010.
04 19 09 03 03 010
81968-10-2379/3455/2010.
04 19 09 03 03 011
81968-10-2379/3487/2010.
04 19 09 03 03 013
81968-10-2379/707/2010.
04 19 09 03 03 014
81968-10-2379/3577/2010.
04 19 09 03 03 016
81968-10-2379/3578/2010.
04 19 09 03 03 017
81968-10-2379/3579/2010.
04 19 09 03 03 018
81968-10-2379/3580/2010.
04 19 09 03 03 019
81968-10-2379/3488/2010.
04 19 09 03 03 020
81968-10-2379/1343/2010. 81968-10-2379/3489/2010. 81968-10-2379/1344/2010. 81968-10-2379/1345/2010. 81968-10-2379/1346/2010. 81968-10-2379/1347/2010. 81968-10-2379/1348/2010. 81968-10-2379/708/2010.
04 19 09 06 03 001 04 19 09 06 03 015 04 19 15 03 03 001 04 19 15 03 03 002 04 19 15 03 03 003 04 19 15 03 03 004 04 19 15 03 03 005 04 19 15 03 03 006
Megnevezés lágyéksérvkötő (Ortoprofil) AH-53 gumiöves (GYSGY Ortopédtechnika) AH-53 gumiöves (RehabÉszak) Ortel (Ned-Work) Sala-Med-52 gumiöves (SalaMed) Uriel IT-59 D (Salus Ortopédtechnika) PPH-58 gumiöves (PrímaProtetika) Spranzband-60 Novo Pen 3 peninjektorhoz PenMate Microjet (U-100) 1 ml Omnican 40 1 ml Myjector (U 40) 1 ml (27Gx1/2) B-D Micro Fine Plus (U-100) 1 ml (29G) B-D Micro Fine Plus (U-100) 1 ml (30G) B-D Micro Fine Plus (U-100) 0,5 ml (29G) Myjector (U 40) 1 ml (29Gx1/2) Chirana (U 40) 1 ml (29G) Myjector (U-100) 1 ml (27Gx1/2) Omnican 100 1 ml Sherwood monoject 1 ml -100 U beosztással (27G1/2) Sherwood monoject 1 ml -100 U beosztással (25G 5/8) Sherwood monoject 1 ml -100 U beosztással (28G 1/2) Sherwood monoject 1 ml -100 U beosztással (29G 1/2) Myjector (U-100) 1 ml (29Gx1/2) Mátraplast 2 ml Terumo 2 ml Mátraplast 20G Mátraplast 21G Mátraplast 25G Mátraplast 26G Mátraplast 27G Sterican 20G
Kérelmező
Ügy száma 81968-10-2379/709/2010. 81968-10-2379/710/2010. 81968-10-2379/3456/2010. 81968-10-2379/3457/2010. 81968-10-2379/3458/2010. 81968-10-2379/1349/2010. 81968-10-2379/1350/2010. 81968-10-2379/1351/2010. 81968-10-2379/1352/2010. 81968-10-2379/1353/2010. 81968-10-2379/3491/2010. 81968-10-2379/3492/2010. 81968-10-2379/3493/2010. 81968-10-2379/3494/2010. 81968-10-2379/3495/2010. 81968-10-2379/3496/2010. 81968-10-2379/3497/2010. 81968-10-2379/3498/2010. 81968-10-2379/2290/2010. 81968-10-2379/2291/2010. 81968-10-2379/2292/2010. 81968-10-2379/854/2010. 81968-10-2379/855/2010. 81968-10-2379/856/2010. 81968-10-2379/2293/2010. 81968-10-2379/1985/2010. 81968-10-2379/1986/2010. 81968-10-2379/1987/2010. 81968-10-2379/2294/2010. 81968-10-2379/3181/2010.
ISO-kód 04 19 15 03 03 007 04 19 15 03 03 008 04 19 15 03 03 011 04 19 15 03 03 012 04 19 15 03 03 013 04 19 15 03 03 015 04 19 15 03 03 016 04 19 15 03 03 017 04 19 15 03 03 018 04 19 15 03 03 019 04 19 15 03 03 020 04 19 15 03 03 021 04 19 15 03 03 022 04 19 15 03 03 023 04 19 15 03 03 024 04 19 15 03 03 025 04 19 15 03 03 026 04 19 15 03 03 027 04 19 15 06 03 001 04 19 15 06 03 002 04 19 15 06 03 003 04 19 15 06 03 004 04 19 15 06 03 005 04 19 15 06 03 006 04 19 21 06 03 002 04 19 21 06 03 005 04 19 21 06 03 006 04 19 21 06 03 007 04 19 21 06 03 008 04 19 24 03 03 001
81968-10-2379/2104/2010.
04 19 24 03 03 002
81968-10-2379/2105/2010.
04 19 24 03 03 003
81968-10-2379/2106/2010.
04 19 24 03 03 004
81968-10-2379/2107/2010.
04 19 24 03 03 005
81968-10-2379/2468/2010.
04 19 24 03 03 006
81968-10-2379/2108/2010.
04 19 24 03 06 001
81968-10-2379/2109/2010.
04 19 24 03 06 002
81968-10-2379/2110/2010.
04 19 24 03 06 003
81968-10-2379/2469/2010.
04 19 24 03 06 004
81968-10-2379/3182/2010.
04 19 24 03 06 005
Megnevezés Sterican 21G Sterican 25G Chirana injecta 23G-26G Chirana injecta 20G-22G Chirana injecta 18G Neomed 20G Neomed 21G Neomed 25G Neomed 26G Neomed 27G Neolus 20G 1 1/2" Neolus 21G 1 1/2" Neolus 22G 1 1/2" Neolus 22G 1 1/4" Neolus 23G 1 1/4" Neolus 23G 1" Neolus 25G 1" Neolus 25G 5/8" Novo Fine Pen tű 30G Novo Fine Pen tű 31G Novo Fine Pen tű 28G BD Micro Fine Pen tű 29G BD Micro Fine Pen tű 30G BD Micro Fine Pen tű 31G NovoPen 3 HumaPen Ergonomic (3 ml) HumaPen Luxura Burgundy HumaPen Luxura Champagne NovoPen 4 AC Spirit Inzulinpumpa MiniMed Paradigm 522 inzulinpumpa MiniMed Paradigm 722 inzulinpumpa MiniMed Paradigm 754 inzulinpumpa MiniMed Paradigm 554 inzulinpumpa Best Life inzulinpumpa MiniMed Quick Set infúziós szerelék (10x) MiniMed Silhouette Set infúziós szerelék (10x) MiniMed Sure-T infúziós szerelék (10x) Diamesco infúziós készlet (10x) AC Flexlink infúziós szerelék (20x)
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/3183/2010.
04 19 24 03 06 006
81968-10-2379/3184/2010.
04 19 24 03 06 007
81968-10-2379/3185/2010.
04 19 24 03 06 008
81968-10-2379/3186/2010.
04 19 24 03 06 013
81968-10-2379/2111/2010.
04 19 24 03 09 001
81968-10-2379/3187/2010. 81968-10-2379/2470/2010.
04 19 24 03 09 002 04 19 24 03 09 003
81968-10-2379/513/2010.
04 24 12 03 03 001
81968-10-2379/514/2010. 81968-10-2379/2471/2010. 81968-10-2379/515/2010. 81968-10-2379/516/2010.
04 24 12 03 03 002 04 24 12 03 03 003 04 24 12 03 03 004 04 24 12 06 03 001
81968-10-2379/2472/2010.
04 24 12 06 03 002
81968-10-2379/517/2010.
04 24 12 06 03 003
81968-10-2379/518/2010. 81968-10-2379/553/2010. 81968-10-2379/2286/2010. 81968-10-2379/1933/2010. 81968-10-2379/2295/2010. 81968-10-2379/2169/2010. 81968-10-2379/2287/2010. 81968-10-2379/3484/2010. 81968-10-2379/3299/2010. 81968-10-2379/3300/2010. 81968-10-2379/3301/2010.
04 24 12 06 06 009 04 27 09 03 03 001 04 27 09 03 06 001 04 27 09 03 06 002 04 27 09 03 06 003 04 27 09 03 06 004 04 27 09 03 06 005 04 27 09 03 06 006 04 39 03 03 03 008 04 39 03 03 03 009 04 39 03 03 03 010
81968-10-2379/2612/2010.
04 45 03 03 03 001
81968-10-2379/2613/2010.
04 45 03 03 06 001
81968-10-2379/1954/2010.
04 48 12 03 03 001
81968-10-2379/2520/2010. 81968-10-2379/2354/2010.
04 48 12 03 03 002 04 48 12 03 03 003
81968-10-2379/1535/2010.
04 48 12 03 03 004
81968-10-2379/1955/2010.
04 48 12 03 03 005
81968-10-2379/1956/2010.
04 48 12 03 03 007
81968-10-2379/1957/2010.
04 48 12 03 03 008
Megnevezés AC Rapid-D Link infúziós szerelék (20x) AC Rapid Link infúziós szerelék (20x) AC Tenderlink infúziós szerelék (20x) AC Flexlink Plus infúziós szerelék (20x) MiniMed tárolófecskendő (10x) AC patron (25x) Diamesco inzulintartály (20x) Dcont Personal Optimum Plusz Dcont Personal Optimum Optium Xceed Dcont Start Optimum Teszt Optium Plus (50 db/doboz) tesztcsík Personal Aktív Test 50 db/doboz C-Test 50 db/doboz AT1 Tens Corposano KS-1/A Nervostim KLM 200B Ministim Tensel ME 2001 Corposano KS-1/A2 Tensel ME 2006 Pro Ophta Junior Pro-ophta S large Pro-ophta S small E 40/A nyújtókészülék, fekvő helyzetben történő húzásra támla nélkül E 40/B nyújtókészülék, fekvő helyzetben történő húzásra, támlás Orfitube ujjtornáztató készülék V-82 (Príma-Protetika) V-82 (Ortomobil) V-82 (GYSGY Ortopédtechnika) V-82 (LBT) Orfit Hilei ujjtornáztató készülék Orfit ujjextenzió segítő
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/3588/2010.
04 48 15 06 03 001
81968-10-2379/1937/2010. 81968-10-2379/2405/2010. 81968-10-2379/2355/2010. 81968-10-2379/2356/2010. 81968-10-2379/3143/2010. 81968-10-2379/3144/2010. 81968-10-2379/3145/2010.
06 03 06 03 03 001 06 03 06 03 03 003 06 03 06 03 03 005 06 03 06 03 03 006 06 03 06 03 03 007 06 03 06 03 03 008 06 03 06 03 03 009
81968-10-2379/2614/2010.
06 03 06 03 03 010
81968-10-2379/2615/2010. 81968-10-2379/2416/2010. 81968-10-2379/2417/2010. 81968-10-2379/3359/2010.
06 03 06 03 03 011 06 03 06 03 03 012 06 03 06 03 03 014 06 03 06 03 03 017
81968-10-2379/1536/2010.
06 03 06 03 03 019
81968-10-2379/1938/2010. 81968-10-2379/3146/2010. 81968-10-2379/2876/2010. 81968-10-2379/2885/2010. 81968-10-2379/3191/2010. 81968-10-2379/2344/2010. 81968-10-2379/2844/2010. 81968-10-2379/3205/2010. 81968-10-2379/1267/2010. 81968-10-2379/2837/2010. 81968-10-2379/2856/2010. 81968-10-2379/2616/2010. 81968-10-2379/2357/2010. 81968-10-2379/2868/2010. 81968-10-2379/2617/2010. 81968-10-2379/2618/2010.
06 03 06 03 03 020 06 03 06 03 03 021 06 03 06 03 03 022 06 03 06 03 03 023 06 03 06 03 03 024 06 03 06 03 03 025 06 03 06 03 03 026 06 03 06 03 03 027 06 03 06 03 03 028 06 03 06 03 03 029 06 03 06 03 03 030 06 03 06 03 03 031 06 03 06 03 03 034 06 03 06 03 03 035 06 03 06 03 03 036 06 03 06 03 03 037
81968-10-2379/2619/2010.
06 03 06 03 03 038
81968-10-2379/1537/2010.
06 03 06 03 03 041
81968-10-2379/2857/2010.
06 03 06 03 03 042
81968-10-2379/2335/2010.
06 03 06 03 03 044
81968-10-2379/1939/2010.
06 03 06 03 03 045
81968-10-2379/2373/2010. 81968-10-2379/1268/2010. 81968-10-2379/2521/2010. 81968-10-2379/3192/2010.
06 03 06 03 03 046 06 03 06 03 03 047 06 03 06 03 03 048 06 03 06 03 03 050
81968-10-2379/1989/2010.
06 03 06 03 03 051
81968-10-2379/3519/2010.
06 03 06 06 03 001
Megnevezés E53 alsó végtag-húzó készülék (Czagány szerint) Medenceszorító öv (Korzet) F 17 (Ortoreha) OM 107 OM 202 RB 35 RB 36 RB 37 Scudotex S-610 (GYSGY Rehab) Scudotex S-612 (Promobil) Rehband 1045 Rehband 1070 F 17 (Salus Ortopédtechnika) F 17 (GYSGY Ortopédtechnika) F 17 (Korzet) F 17 (Rehab) F 17 (Rehab-Kelet) F 17 (Rehab-Rába) F 17 (Sala-Med) F 17 (Ortobrace) F 17 (Rehab-Centrum) F 17 (Salix-Med) F 17 (Consolatio) F 17 (Ortomed) F 17 (Rehab-Észak) F 17 (GYSGY Rehab) F 17 (Ortomobil) F 17 (Rehab-Hungária) F 17/P (Promobil) Scudotex S-610 (Promobil) Scudotex S-612 (GYSGY Rehab) AF-18 (GYSGY Ortopédtechnika) AF-18 (Rehab-Észak) Biofit 17 tépőzáras medenceöv Medi-Fix 2251 medenceszorító öv F 17 (Ortoprofil) CON 610 PPF-17 Sala-Med 17 Fortuna medenceszorító öv (Medica Humana) Lombax
Kérelmező
Ügy száma 81968-10-2379/3520/2010. 81968-10-2379/3521/2010. 81968-10-2379/3302/2010. 81968-10-2379/2418/2010.
ISO-kód 06 03 06 06 03 002 06 03 06 06 03 003 06 03 06 06 03 004 06 03 06 06 03 005
81968-10-2379/2419/2010.
06 03 06 06 03 006
81968-10-2379/2838/2010. 81968-10-2379/2886/2010. 81968-10-2379/1269/2010. 81968-10-2379/2374/2010. 81968-10-2379/2869/2010. 81968-10-2379/2358/2010. 81968-10-2379/2845/2010. 81968-10-2379/2858/2010. 81968-10-2379/3206/2010. 81968-10-2379/2336/2010. 81968-10-2379/2522/2010. 81968-10-2379/2877/2010. 81968-10-2379/1940/2010. 81968-10-2379/2848/2010.
06 03 06 06 03 011 06 03 06 06 03 012 06 03 06 06 03 014 06 03 06 06 03 015 06 03 06 06 03 018 06 03 06 06 03 020 06 03 06 06 03 021 06 03 06 06 03 022 06 03 06 06 03 024 06 03 06 06 03 025 06 03 06 06 03 026 06 03 06 06 03 027 06 03 06 06 03 029 06 03 06 06 03 030
81968-10-2379/2375/2010.
06 03 06 06 03 031
81968-10-2379/1538/2010.
06 03 06 06 03 032
81968-10-2379/2859/2010.
06 03 06 06 03 035
81968-10-2379/1539/2010.
06 03 06 06 03 036
81968-10-2379/1540/2010.
06 03 06 06 03 038
81968-10-2379/3499/2010. 81968-10-2379/3500/2010. 81968-10-2379/3501/2010. 81968-10-2379/3502/2010. 81968-10-2379/3522/2010. 81968-10-2379/3303/2010. 81968-10-2379/3304/2010. 81968-10-2379/1958/2010. 81968-10-2379/1959/2010. 81968-10-2379/3305/2010. 81968-10-2379/2345/2010. 81968-10-2379/2346/2010. 81968-10-2379/2359/2010. 81968-10-2379/2620/2010. 81968-10-2379/2523/2010. 81968-10-2379/2524/2010. 81968-10-2379/2525/2010. 81968-10-2379/3147/2010. 81968-10-2379/3148/2010.
06 03 06 06 03 040 06 03 06 06 03 041 06 03 06 06 03 042 06 03 06 06 03 043 06 03 06 06 03 044 06 03 06 06 03 045 06 03 06 06 03 046 06 03 06 06 03 047 06 03 06 06 03 048 06 03 06 06 03 049 06 03 06 06 03 050 06 03 06 06 03 051 06 03 06 06 03 052 06 03 06 06 03 053 06 03 06 06 03 054 06 03 06 06 03 055 06 03 06 06 03 056 06 03 06 06 03 057 06 03 06 06 03 058
Megnevezés Kérelmező Lombax Activity Lombax H Lumbamed deréktámasztó öv Otto Bock Dorso Direxa Basic Otto Bock Lumbo Direxa Basic F 23 (Ortomed) F 23 (Rehab-Rába) F 23 (Consolatio) F 23 (Ortoprofil) F 23 (Rehab-Hungária) F 23 (Ortomobil) F 23 (Rehab-Centrum) F 23 (Rehab-Észak) F 23 (Salix-Med) F 23 (Ortetika) F 23 (Príma-Protetika) F 23 (Rehab-Kelet) F 23 (Korzet) F 23 (Rehab-Dél) Activ medenceszorító öv, bordás gumiszövetből, megerősített tépőzárral AF-20 (GYSGY Ortopédtechnika) AF-20 (Rehab-Észak) AF-22 (GYSGY Ortopédtechnika) AF-23 (GYSGY Ortopédtechnika) GM-B6 GM-B7 GM-B8 GM-B9 Lombafix Lumbamed Disc Lumbamed Plus Lumboloc Lumbotrain Medi keresztpántos OB-004 OB-005 OM 1122 PM 203 PPF-22 PPF-23 PPF-25 RB-23 RB-25
Ügy száma 81968-10-2379/3207/2010. 81968-10-2379/3193/2010. 81968-10-2379/3615/2010. 81968-10-2379/2839/2010. 81968-10-2379/3711/2010. 81968-10-2379/3712/2010.
ISO-kód 06 03 06 06 03 060 06 03 06 06 03 061 06 03 06 06 03 062 06 03 06 06 03 064 06 03 06 09 03 001 06 03 06 09 06 001
81968-10-2379/3713/2010.
06 03 06 09 09 001
81968-10-2379/3714/2010.
06 03 09 03 06 001
81968-10-2379/3715/2010.
06 03 09 03 09 001
81968-10-2379/3716/2010. 81968-10-2379/3717/2010. 81968-10-2379/2526/2010. 81968-10-2379/3718/2010. 81968-10-2379/3719/2010. 81968-10-2379/3720/2010.
06 03 09 03 12 001 06 03 09 03 15 001 06 03 09 03 18 001 06 03 09 03 21 001 06 03 09 03 24 001 06 03 09 03 27 001
81968-10-2379/3721/2010.
06 03 09 03 30 001
81968-10-2379/3306/2010. 81968-10-2379/3523/2010. 81968-10-2379/3503/2010. 81968-10-2379/3504/2010. 81968-10-2379/3194/2010. 81968-10-2379/2376/2010. 81968-10-2379/3195/2010. 81968-10-2379/2527/2010. 81968-10-2379/2420/2010. 81968-10-2379/2528/2010. 81968-10-2379/2529/2010. 81968-10-2379/2325/2010.
06 03 09 03 30 002 06 03 12 06 03 001 06 03 12 06 03 002 06 03 12 06 03 003 06 03 12 06 03 004 06 03 12 06 06 001 06 03 12 06 06 002 06 03 12 06 06 003 06 03 12 06 06 004 06 03 15 03 03 001 06 03 15 03 03 002 06 06 06 06 03 001
81968-10-2379/2326/2010.
06 06 06 06 03 002
81968-10-2379/2327/2010. 81968-10-2379/512/2010. 81968-10-2379/3616/2010. 81968-10-2379/3524/2010. 81968-10-2379/2421/2010.
06 06 06 06 03 003 06 06 06 06 06 001 06 06 06 06 06 002 06 06 06 06 06 003 06 06 06 06 06 004
81968-10-2379/2422/2010.
06 06 06 06 06 005
81968-10-2379/3360/2010. 81968-10-2379/2860/2010.
06 06 06 06 06 006 06 06 06 06 06 009
81968-10-2379/1541/2010.
06 06 06 06 06 013
81968-10-2379/3525/2010. 81968-10-2379/3505/2010. 81968-10-2379/3506/2010. 81968-10-2379/3507/2010. 81968-10-2379/3526/2010.
06 06 06 06 06 014 06 06 06 06 06 015 06 06 06 06 06 016 06 06 06 06 06 017 06 06 06 06 06 018
Megnevezés SAT-22 Sala-Med-23 Thermoban 85603-608 Ortomed 17 F 24 ágyékfűző F 25 hosszú gerincfűző F 26 hosszú gerincfűző melltartóval Boston Charlestone, két funkciós, állítható Cheneau Gschwend Milwaukee Stagnara Ülőkorzett Traumás fűző PM 204 SpineCor Kit 2000 korrigáló fűző Spinomed gerincortézis PDC GM-C4 GM-C6 Sala-Med 76/M Miami J F-74 (Sala-Med) PPF-74 Otto Bock Philadelphia PPF-110 tartásjavító heveder PPF-150 torniszter bandázs Chrisofix Chrisofix tenyértámasztó alkarsín Chrisofix ulnáris alkarsín Futuro Bort 103 300 Ligaflex 7080/81 Otto Bock Manu Direxa Basic Otto Bock Manu Direxa Basic WT Uriel IT-26 AV-21 (Rehab-Észak) AV-21 (GYSGY Ortopédtechnika) Dynastab GM-W12 GM-W6 GM-W8 Ligaflex Manu
Kérelmező
Ügy száma 81968-10-2379/1941/2010. 81968-10-2379/3307/2010. 81968-10-2379/3308/2010. 81968-10-2379/3527/2010. 81968-10-2379/3528/2010. 81968-10-2379/2530/2010. 81968-10-2379/3208/2010. 81968-10-2379/3196/2010. 81968-10-2379/3149/2010. 81968-10-2379/3722/2010. 81968-10-2379/3723/2010. 81968-10-2379/1960/2010.
ISO-kód 06 06 06 06 06 019 06 06 06 06 06 020 06 06 06 06 06 021 06 06 06 06 06 022 06 06 06 06 06 023 06 06 06 06 06 024 06 06 06 06 06 025 06 06 06 06 06 026 06 06 06 06 06 027 06 06 06 09 03 001 06 06 06 09 06 001 06 06 09 06 03 001
81968-10-2379/1961/2010.
06 06 09 06 03 002
81968-10-2379/1962/2010.
06 06 09 06 03 003
81968-10-2379/1963/2010.
06 06 09 06 03 004
81968-10-2379/1964/2010.
06 06 09 06 03 005
81968-10-2379/3617/2010.
06 06 09 06 03 006
81968-10-2379/2328/2010. 81968-10-2379/1942/2010.
06 06 09 06 03 007 06 06 09 06 03 008
81968-10-2379/2329/2010.
06 06 09 06 03 009
81968-10-2379/3724/2010. 81968-10-2379/3725/2010. 81968-10-2379/1965/2010.
06 06 09 09 03 001 06 06 09 09 06 001 06 06 12 06 03 001
81968-10-2379/1966/2010.
06 06 12 06 03 002
81968-10-2379/1967/2010.
06 06 12 06 03 003
81968-10-2379/1968/2010.
06 06 12 06 03 004
81968-10-2379/3618/2010.
06 06 12 06 03 005
81968-10-2379/3619/2010.
06 06 12 06 03 006
81968-10-2379/3620/2010.
06 06 12 06 03 008
81968-10-2379/2330/2010.
06 06 12 06 03 009
81968-10-2379/2331/2010.
06 06 12 06 06 001
81968-10-2379/1969/2010.
06 06 12 06 06 002
81968-10-2379/2870/2010.
06 06 12 06 06 003
81968-10-2379/2423/2010. 81968-10-2379/3150/2010.
06 06 15 06 09 001 06 06 15 06 09 002
Megnevezés Medi-Fix 3111 Manumed Medi Wrist Orthoflex csuklótámasz Orthoflex csuklótámasz, stabil PPV-22 SAT-31 Sala-Med-21 RB-31 V-21 V-21/M Orfizip csuklórögzítő Orfit csukló- és hüvelykrögzítő (körkörös) Orfizip csukló- és hüvelykrögzítő Orfit dorsalisan vezetett kéztámasztó Orfit csuklórögzítő (körkörös) Bort 103 800 radiális csuklórögzítő sín Chrisofix csuklóortézis Medi-Fix 3122 (Korzet) Chrisofix hüvelykujj hosszú nyeregízületi-(radialis alkar)sín V-31/M V-31 Orfit voláris pihentető sín Orfit antispasztikus sín kézháton vezetve Orfit antispasztikus sín volárisan vezetve Orfit rheumatoid arthritis pihentető sín Bort 103 200 pihentető sín Bort 103 700 antispasztikus sín Bort 133 300 csukló és tenyértámasztó sín Chrisofix palmáris/voláris alkarsín hüvelykujj-támasszal Chrisofix palmáris/voláris alkarsín Tenyértámasz (LBT Kft.) Tenyértámasz (RehabHungária) Otto Bock Hyper-Ex Warm RB-39
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1542/2010.
06 06 15 06 09 011
81968-10-2379/1543/2010.
06 06 15 06 09 018
81968-10-2379/2332/2010. 81968-10-2379/3508/2010. 81968-10-2379/1943/2010. 81968-10-2379/2360/2010. 81968-10-2379/3726/2010. 81968-10-2379/3727/2010.
06 06 15 06 09 021 06 06 15 06 09 022 06 06 15 06 09 023 06 06 15 06 09 024 06 06 15 09 03 001 06 06 15 09 06 001
81968-10-2379/1970/2010.
06 06 24 06 03 002
81968-10-2379/2377/2010. 81968-10-2379/1971/2010.
06 06 24 06 03 034 06 06 24 06 03 040
81968-10-2379/2531/2010.
06 06 24 06 03 041
81968-10-2379/1944/2010. 81968-10-2379/3728/2010. 81968-10-2379/3729/2010.
06 06 24 06 03 050 06 06 24 09 03 001 06 06 24 09 03 002
81968-10-2379/2532/2010.
06 12 03 03 03 001
81968-10-2379/2533/2010. 81968-10-2379/3529/2010. 81968-10-2379/3361/2010.
06 12 03 03 03 002 06 12 03 03 03 003 06 12 03 03 06 001
81968-10-2379/1972/2010.
06 12 03 03 06 002
81968-10-2379/2534/2010. 81968-10-2379/3730/2010. 81968-10-2379/3731/2010. 81968-10-2379/3732/2010. 81968-10-2379/3733/2010.
06 12 03 03 06 003 06 12 03 03 09 001 06 12 03 03 09 002 06 12 03 06 03 001 06 12 03 09 03 001
81968-10-2379/3734/2010.
06 12 03 15 03 001
81968-10-2379/3735/2010.
06 12 03 15 06 001
81968-10-2379/3736/2010.
06 12 03 15 06 002
81968-10-2379/3737/2010. 81968-10-2379/3738/2010. 81968-10-2379/3739/2010. 81968-10-2379/3740/2010.
06 12 03 18 15 001 06 12 03 18 15 002 06 12 03 18 18 001 06 12 03 18 18 002
81968-10-2379/3741/2010.
06 12 03 18 18 003
81968-10-2379/3742/2010. 81968-10-2379/3743/2010. 81968-10-2379/3744/2010. 81968-10-2379/3745/2010.
06 12 03 18 18 004 06 12 03 18 18 005 06 12 03 18 18 006 06 12 03 18 18 007
81968-10-2379/3451/2010.
06 12 03 18 18 008
Megnevezés Kérelmező AV-441 (GYSGY Ortopédtechnika) AV-46 (GYSGY Ortopédtechnika) Chrisofix könyök ortézis GM-W15 MEDI-FIX 3435 OM ízületrögzítő készülék V-46/M V-43/M Orfit humerus EP felkarrögzítő Humerus rögzítő (Ortoprofil) Humerus rögzítő (LBT) Humerus rögzítő (PrímaProtetika) Medi-Fix 3611 V-54/M V-55/M Tipex redresszáló szandál (Príma-Protetika) PPJ-08 korrigáló szandál Peducy sarlóláb ortézis Bebax redresszáló szandál Orfit lábpozicionáló fektető sín PPJ-09 szandál J-180/M J-170/M J-10 TTT J-15 Bayer rugó J-11 (cipőbe épített) Bayer rugó J-12 (cipőre szerelt) Bayer rugó J-13 (hozott cipőre szerelt) B 80 alumínium sajka B 88 acél sajka Thermoplast betét S 25 anatómiai betét Starflex-Globus thermoplastikus betét Szendvics szerkezetű sajka Műanyag sajka Thermomoll-Globus Aktív junior sajkabetét Simasz gyógytalpbetét (felnőtt)
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/3452/2010.
06 12 03 18 18 009
81968-10-2379/3362/2010. 81968-10-2379/3151/2010.
06 12 06 03 09 001 06 12 06 03 09 003
81968-10-2379/1544/2010.
06 12 06 03 09 004
81968-10-2379/2861/2010. 81968-10-2379/2878/2010. 81968-10-2379/2378/2010. 81968-10-2379/2337/2010. 81968-10-2379/3530/2010. 81968-10-2379/1952/2010. 81968-10-2379/1945/2010. 81968-10-2379/1946/2010. 81968-10-2379/2347/2010. 81968-10-2379/2361/2010. 81968-10-2379/2535/2010. 81968-10-2379/3209/2010. 81968-10-2379/3197/2010. 81968-10-2379/2424/2010. 81968-10-2379/1270/2010. 81968-10-2379/1973/2010. 81968-10-2379/2425/2010. 81968-10-2379/1508/2010. 81968-10-2379/2379/2010. 81968-10-2379/2333/2010. 81968-10-2379/2362/2010. 81968-10-2379/3152/2010. 81968-10-2379/2701/2010. 81968-10-2379/3621/2010.
06 12 06 03 09 007 06 12 06 03 09 008 06 12 06 03 09 012 06 12 06 03 09 013 06 12 06 03 09 014 06 12 06 03 09 015 06 12 06 03 09 016 06 12 06 03 09 017 06 12 06 03 09 018 06 12 06 03 09 019 06 12 06 03 09 020 06 12 06 03 09 021 06 12 06 03 09 022 06 12 06 03 09 023 06 12 06 06 03 001 06 12 06 06 03 002 06 12 06 06 03 003 06 12 06 06 03 004 06 12 06 06 03 005 06 12 06 06 03 006 06 12 06 06 03 007 06 12 06 06 03 008 06 12 06 06 03 009 06 12 06 06 03 010
81968-10-2379/1545/2010.
06 12 06 06 03 011
81968-10-2379/2849/2010. 81968-10-2379/2879/2010. 81968-10-2379/2887/2010.
06 12 06 06 03 012 06 12 06 06 03 013 06 12 06 06 03 014
81968-10-2379/2862/2010.
06 12 06 06 03 015
81968-10-2379/2871/2010.
06 12 06 06 03 016
81968-10-2379/3198/2010. 81968-10-2379/3210/2010.
06 12 06 06 03 017 06 12 06 06 03 018
81968-10-2379/3363/2010.
06 12 06 06 03 019
81968-10-2379/2338/2010.
06 12 06 06 03 021
81968-10-2379/2846/2010.
06 12 06 06 03 022
81968-10-2379/1947/2010. 81968-10-2379/2348/2010. 81968-10-2379/2406/2010.
06 12 06 06 03 023 06 12 06 06 03 025 06 12 06 06 03 026
Megnevezés Kérelmező Simasz gyógytalpbetét (gyermek) Uriel IT 32 RB-40 AJ-21 (GYSGY Ortopédtechnika) AJ-21 (Rehab-Észak) AJ-21 (Rehab-Kelet) Activ fém stabilizálású Biofit 24 Dynastab KL-04 Medi-Fix 4344 Medi-Fix 4346 OB-001 OM fűzős PPJ-26 Sat-24 Sala-Med-24 Otto Bock Malleo Sprint Peroneus emelő (Consolatio) Peroneus emelő (LBT) Peroneus emelő (Otto Bock) Peroneus emelő (Gerontex) Peroneus emelő (Ortoprofil) Peroneus emelő (OORI) Peroneus emelő (Ortomobil) Peroneus emelő (Rehab) Peroneus emelő (Protetika) Peroneus emelő (Veno-Med) Peroneus emelő (GYSGY Ortopédtechnika) Peroneus emelő (Rehab-Dél) Peroneus emelő (Rehab-Kelet) Peroneus emelő (Rehab-Rába) Peroneus emelő (RehabÉszak) Peroneus emelő (RehabHungária) Peroneus emelő (Sala-Med) Peroneus emelő (Salix-Med) Peroneus emelő (Salus Ortopédtechnika) Peroneus emelő (Ortetika) Peroneus emelő (RehabCentrum) Peroneus emelő (Korzet) Peroneus emelő (Ortobrace) Peroneus emelő (Ortoreha)
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/2536/2010.
06 12 06 06 03 027
81968-10-2379/2621/2010.
06 12 06 06 03 028
81968-10-2379/2380/2010.
06 12 06 06 03 029
81968-10-2379/3531/2010. 81968-10-2379/2821/2010. 81968-10-2379/1974/2010.
06 12 06 06 03 030 06 12 06 06 03 031 06 12 06 06 06 001
81968-10-2379/1546/2010.
06 12 06 06 06 002
81968-10-2379/3309/2010. 81968-10-2379/3746/2010. 81968-10-2379/3747/2010. 81968-10-2379/3748/2010. 81968-10-2379/3749/2010. 81968-10-2379/3622/2010. 81968-10-2379/1975/2010. 81968-10-2379/1948/2010. 81968-10-2379/2363/2010. 81968-10-2379/3153/2010. 81968-10-2379/2426/2010. 81968-10-2379/2427/2010. 81968-10-2379/2428/2010. 81968-10-2379/3364/2010.
06 12 06 06 06 003 06 12 06 09 03 001 06 12 06 09 03 002 06 12 06 09 06 001 06 12 06 09 09 001 06 12 09 06 03 001 06 12 09 06 03 002 06 12 09 06 03 003 06 12 09 06 03 004 06 12 09 06 03 005 06 12 09 06 03 006 06 12 09 06 03 007 06 12 09 06 03 008 06 12 09 06 03 009
81968-10-2379/1547/2010.
06 12 09 06 03 010
81968-10-2379/2888/2010. 81968-10-2379/2880/2010. 81968-10-2379/2863/2010.
06 12 09 06 03 011 06 12 09 06 03 014 06 12 09 06 03 015
81968-10-2379/1548/2010.
06 12 09 06 03 017
81968-10-2379/2339/2010. 81968-10-2379/3623/2010. 81968-10-2379/3624/2010. 81968-10-2379/3509/2010. 81968-10-2379/3510/2010. 81968-10-2379/3511/2010. 81968-10-2379/1976/2010. 81968-10-2379/1977/2010. 81968-10-2379/3532/2010. 81968-10-2379/1949/2010. 81968-10-2379/3310/2010. 81968-10-2379/2349/2010. 81968-10-2379/2840/2010. 81968-10-2379/2622/2010. 81968-10-2379/2537/2010. 81968-10-2379/2429/2010. 81968-10-2379/3211/2010. 81968-10-2379/3199/2010.
06 12 09 06 03 020 06 12 09 06 03 021 06 12 09 06 03 022 06 12 09 06 03 023 06 12 09 06 03 024 06 12 09 06 03 025 06 12 09 06 03 026 06 12 09 06 03 027 06 12 09 06 03 028 06 12 09 06 03 029 06 12 09 06 03 030 06 12 09 06 03 031 06 12 09 06 03 032 06 12 09 06 03 033 06 12 09 06 03 035 06 12 09 06 03 036 06 12 09 06 03 037 06 12 09 06 03 038
Megnevezés Kérelmező Peroneus emelő (PrímaProtetika) Peroneus emelő (Promobil) Activ peroneus emelő, műanyag Pero-med peroneus/parese Perodynamic peroneus emelő Orfit tibia brace saroksapkával AJ-270 (GYSGY Ortopédtechnika) Medi Walker J-SpD J 24/M J-27/M Scarpa készülék Bort 114 480 Genu Syncro 575 Medi-fix 4431 OM 405 RB 38 Otto Bock Genu Combi Stable Otto Bock Genu Direxa Otto Bock Genu Direxa Stable Uriel IT-43B AJ-452 (GYSGY Ortopédtechnika) AJ-452 (Rehab-Rába) AJ-452 (Rehab-Kelet) AJ-452 (Rehab-Észak) AJ-40 (GYSGY Ortopédtechnika) Biofit 45 Bort 114 490 Bort 150 140 GM-K2 GM-K4 GM-K8 Genu Syncro 6000 GenuTrain S Ligaflex Evolution Medi-Fix 4421 Medi hinged knee pro OB-002 Ortomed 45 PM 431 PPJ-45 Otto Bock Genu Stable SAT-45 Sala-Med-45
Ügy száma 81968-10-2379/3625/2010. 81968-10-2379/3626/2010. 81968-10-2379/1271/2010. 81968-10-2379/3311/2010. 81968-10-2379/1263/2010.
ISO-kód 06 12 09 06 03 040 06 12 09 06 03 041 06 12 09 06 03 042 06 12 09 06 03 044 06 12 09 06 03 045
81968-10-2379/1990/2010.
06 12 09 06 03 046
81968-10-2379/1978/2010. 81968-10-2379/1950/2010. 81968-10-2379/2364/2010.
06 12 09 06 06 001 06 12 09 06 06 002 06 12 09 06 06 003
81968-10-2379/1549/2010.
06 12 09 06 06 004
81968-10-2379/2864/2010.
06 12 09 06 06 006
81968-10-2379/1550/2010.
06 12 09 06 06 007
81968-10-2379/2340/2010. 81968-10-2379/3512/2010. 81968-10-2379/3513/2010. 81968-10-2379/1272/2010. 81968-10-2379/1953/2010. 81968-10-2379/3533/2010. 81968-10-2379/3534/2010. 81968-10-2379/3312/2010. 81968-10-2379/3313/2010. 81968-10-2379/3314/2010. 81968-10-2379/3315/2010. 81968-10-2379/2350/2010. 81968-10-2379/2623/2010. 81968-10-2379/2538/2010. 81968-10-2379/2539/2010. 81968-10-2379/3154/2010. 81968-10-2379/3212/2010. 81968-10-2379/3316/2010.
06 12 09 06 06 008 06 12 09 06 06 009 06 12 09 06 06 010 06 12 09 06 06 011 06 12 09 06 06 012 06 12 09 06 06 013 06 12 09 06 06 014 06 12 09 06 06 016 06 12 09 06 06 017 06 12 09 06 06 018 06 12 09 06 06 019 06 12 09 06 06 020 06 12 09 06 06 021 06 12 09 06 06 022 06 12 09 06 06 023 06 12 09 06 06 024 06 12 09 06 06 025 06 12 09 06 06 027
81968-10-2379/1979/2010.
06 12 09 06 06 028
81968-10-2379/1980/2010. 81968-10-2379/1981/2010. 81968-10-2379/3365/2010. 81968-10-2379/3317/2010.
06 12 09 06 06 029 06 12 09 06 06 030 06 12 09 06 06 031 06 12 09 06 06 032
81968-10-2379/2430/2010.
06 12 09 06 06 033
81968-10-2379/1982/2010. 81968-10-2379/2431/2010.
06 12 09 06 06 034 06 12 09 06 06 035
81968-10-2379/3514/2010.
06 12 09 06 06 036
81968-10-2379/3750/2010. 81968-10-2379/3751/2010. 81968-10-2379/3752/2010.
06 12 09 09 03 001 06 12 09 09 06 001 06 12 09 09 09 001
Megnevezés Kérelmező Thermoban 85912-916 Thermoban 85917-920 CON 45 Medi hinged knee pro airtex Sigvaris Patelfix Fortuna Neoprén térdortézis csuklópánttal (Medica Humana) Genu Syncro 2100 Medi-fix 4441 OM 402 Rehab AJ-422 (GYSGY Ortopédtechnika) AJ-421 (Rehab-Észak) AJ-421 (GYSGY Ortopédtechnika) Biofit 42 GM-K10 GM-K12 CON 42 KL-03 Ligaflex Evolution ROM Ligaflex Immo 0° Medi hinged knee wrap airtex Medi ACL soft wrap airtex Medi Postop Medi Postop lite OB-003 PM 433 PPJ-42 PPJ-46 RB-42 SAT-42 Medi ACL soft Genu Syncro 620 Varusvalgus Genu Syncro 680 off Genu Syncro 680 S Uriel IT-44G Medi hinged knee lite airtex Otto Bock Genu Direxa Stable hosszú C.H.E.C.K. Otto Bock Genu Vario GM-K11 funkcionális térdrögzítő J-41/M J-42/M (gyermek) J-42/M (felnőtt)
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/3753/2010.
06 12 09 09 12 001
81968-10-2379/2464/2010. 81968-10-2379/2540/2010. 81968-10-2379/3155/2010.
06 12 15 03 06 001 06 12 15 03 06 002 06 12 15 03 06 003
81968-10-2379/2465/2010.
06 12 15 03 06 004
81968-10-2379/2466/2010.
06 12 15 03 06 005
81968-10-2379/2467/2010. 81968-10-2379/2541/2010. 81968-10-2379/3213/2010. 81968-10-2379/2872/2010.
06 12 15 03 06 006 06 12 15 06 03 001 06 12 15 06 03 002 06 12 15 06 03 003
81968-10-2379/1551/2010.
06 12 15 06 03 004
81968-10-2379/1951/2010. 81968-10-2379/2381/2010. 81968-10-2379/1273/2010. 81968-10-2379/2865/2010. 81968-10-2379/2365/2010. 81968-10-2379/3156/2010. 81968-10-2379/2881/2010. 81968-10-2379/2889/2010. 81968-10-2379/3200/2010. 81968-10-2379/2847/2010.
06 12 15 06 03 005 06 12 15 06 03 006 06 12 15 06 03 007 06 12 15 06 03 009 06 12 15 06 03 010 06 12 15 06 03 011 06 12 15 06 03 012 06 12 15 06 03 013 06 12 15 06 03 014 06 12 15 06 03 015
81968-10-2379/2432/2010.
06 12 15 06 03 016
81968-10-2379/3201/2010. 81968-10-2379/3754/2010. 81968-10-2379/3755/2010. 81968-10-2379/3756/2010. 81968-10-2379/3757/2010. 81968-10-2379/3758/2010. 81968-10-2379/3759/2010. 81968-10-2379/3760/2010. 81968-10-2379/3761/2010. 81968-10-2379/3762/2010. 81968-10-2379/3763/2010. 81968-10-2379/3764/2010. 81968-10-2379/3765/2010. 81968-10-2379/3766/2010. 81968-10-2379/3767/2010. 81968-10-2379/3768/2010. 81968-10-2379/3769/2010. 81968-10-2379/3770/2010. 81968-10-2379/3771/2010. 81968-10-2379/3772/2010. 81968-10-2379/3773/2010. 81968-10-2379/3774/2010.
06 12 15 06 03 017 06 12 15 09 03 001 06 12 15 09 03 002 06 12 15 09 06 001 06 12 15 09 06 002 06 12 15 09 06 003 06 12 18 03 03 001 06 12 18 03 03 002 06 12 18 03 06 001 06 12 18 03 06 002 06 12 18 03 09 001 06 12 18 03 09 002 06 12 18 03 12 001 06 12 18 03 12 002 06 12 18 03 15 001 06 12 18 03 15 002 06 12 18 03 15 003 06 12 18 03 18 001 06 12 18 03 18 002 06 12 18 03 18 003 06 12 18 03 21 001 06 12 18 03 21 002
Megnevezés L-220 térdízületi kontraktúra kezelő Safehip (csípővédő nadrág) PPJ-71 RB-50 Safehip, férfi csípővédő nadrág kivehető kagylókkal Safehip, női csípővédő nadrág kivehető kagylókkal Safehip Open Pavlik hám (Príma-Protetika) Pavlik hám (Salix-Med) Pavlik hám (Rehab-Hungária) Pavlik hám (GYSGY Ortopédtechnika) Pavlik hám (Korzet) Pavlik hám (Ortoprofil) Pavlik hám (Consolatio) Pavlik hám (Rehab-Észak) Pavlik hám (Ortomobil) Pavlik hám (Rehab) Pavlik hám (Rehab-Kelet) Pavlik hám (Rehab-Rába) Pavlik hám (Sala-Med) Pavlik hám (Rehab-Centrum) Otto Bock csípőabdukciós ortézis (Tübinger) Sala-Med-630 J-71 J-71/M J-76 J-76/M J-76/B J-31 J-31/B J-32 J-32/B J-33 J-33/B J-34 J-34/B J-35 J-35/M J-35/B J-36 J-36/M J-36/B J-77 J-77/M
Kérelmező
Ügy száma 81968-10-2379/3775/2010. 81968-10-2379/3776/2010. 81968-10-2379/3777/2010. 81968-10-2379/3778/2010. 81968-10-2379/3779/2010. 81968-10-2379/3780/2010. 81968-10-2379/3781/2010. 81968-10-2379/3782/2010. 81968-10-2379/3783/2010. 81968-10-2379/3784/2010. 81968-10-2379/3785/2010. 81968-10-2379/3786/2010. 81968-10-2379/3787/2010. 81968-10-2379/3788/2010.
ISO-kód 06 12 18 03 21 003 06 12 18 03 24 001 06 12 18 03 24 002 06 12 18 03 24 003 06 12 18 03 27 001 06 12 18 03 27 002 06 12 18 03 27 003 06 12 18 03 30 001 06 12 18 03 30 002 06 12 18 03 30 003 06 12 18 03 33 001 06 12 18 03 33 002 06 12 18 03 33 003 06 12 30 03 03 001
81968-10-2379/3789/2010.
06 12 30 03 06 001
81968-10-2379/3790/2010.
06 12 30 03 09 001
81968-10-2379/3791/2010.
06 12 30 03 12 001
81968-10-2379/3792/2010.
06 12 30 03 15 001
81968-10-2379/3793/2010.
06 12 30 03 18 001
81968-10-2379/3794/2010.
06 12 30 03 21 001
81968-10-2379/3795/2010.
06 12 30 03 24 001
81968-10-2379/3796/2010.
06 12 30 03 27 001
81968-10-2379/3797/2010. 81968-10-2379/3798/2010. 81968-10-2379/3799/2010. 81968-10-2379/3800/2010.
06 12 30 03 30 001 06 12 30 03 33 001 06 12 30 03 36 001 06 12 30 03 39 001
81968-10-2379/3801/2010.
06 12 30 03 42 001
81968-10-2379/3802/2010.
06 12 30 03 45 001
81968-10-2379/3803/2010. 81968-10-2379/3804/2010. 81968-10-2379/3805/2010. 81968-10-2379/3806/2010. 81968-10-2379/3807/2010.
06 18 03 03 03 001 06 18 03 03 06 001 06 18 03 03 09 001 06 18 03 03 12 001 06 18 03 03 15 001
81968-10-2379/3808/2010.
06 18 03 03 15 002
81968-10-2379/3809/2010. 81968-10-2379/3810/2010. 81968-10-2379/3811/2010.
06 18 03 03 15 003 06 18 03 03 18 001 06 18 03 03 18 002
Megnevezés J-77/B J-87 J-87/M J-87/B J-78 J-78/M J-78/B J-89 J-89/M J-89/B J-990 J-990/M J-990/B Jt-11, kengyel Jt-14, előrevezetett, beépített kengyel Jt-21, készen vásárolt cipőre kengyel Jt-22, csúszó kengyel Pertheskórt kezelő készülékhez Jt-23, ellenoldali talpmagasítás Jt-24, korlátozható mozgású bokaízület Jt-33, szandál, biztosított támasztású bokaízülettel Jt-41, bokaszíj Jt-44, térd hyperextensióját gátló szíjazat /recurvatum gátló/ Jt-45, quadrceps térdhúzó Jt-46, gluteus húzó Jt-47, térdsapka Jt-50, combtoldalék Jt-51, egyoldali deréköv, járást segítő eszközhöz Jt-52, kétoldali deréköv, járást segítő eszközhöz K-111 K-112 K-121 K-131 K-113 szilikonos ujjpótlás K-111/s ujjpótlás kesztyűvel, hozott kesztyűbe dolgozva K-113/OT K-112/s K-114/OT
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/3812/2010.
06 18 09 03 03 001
81968-10-2379/3813/2010.
06 18 09 03 06 001
81968-10-2379/3814/2010.
06 18 09 03 09 001
81968-10-2379/3815/2010.
06 18 09 03 12 001
81968-10-2379/3816/2010.
06 18 09 06 03 001
81968-10-2379/3817/2010.
06 18 09 06 06 001
81968-10-2379/3818/2010.
06 18 09 06 09 001
81968-10-2379/3819/2010.
06 18 09 06 12 001
81968-10-2379/3820/2010.
06 18 09 06 15 001
81968-10-2379/3821/2010.
06 18 09 09 03 001
81968-10-2379/3822/2010.
06 18 15 03 03 001
81968-10-2379/3823/2010.
06 18 15 03 06 001
81968-10-2379/3824/2010.
06 18 15 06 03 001
81968-10-2379/3825/2010.
06 18 15 06 06 001
81968-10-2379/3826/2010.
06 18 15 09 03 001
81968-10-2379/3827/2010.
06 18 15 09 06 001
81968-10-2379/3828/2010.
06 18 18 03 03 001
81968-10-2379/3829/2010.
06 18 18 03 06 001
81968-10-2379/3830/2010.
06 18 18 06 03 001
81968-10-2379/3831/2010.
06 18 24 03 03 001
81968-10-2379/3832/2010.
06 18 24 03 06 001
81968-10-2379/3833/2010.
06 18 24 03 09 001
81968-10-2379/3834/2010.
06 18 24 03 12 001
81968-10-2379/3835/2010.
06 18 24 03 15 001
81968-10-2379/3836/2010.
06 18 24 03 18 001
Megnevezés K-211 kéz és alkar amputáltaknak K-212 alkar alsó harmadnál amputáltaknak K-213 alkar középső-felső harmadnál amputáltaknak K-231 pronációs kéz alkarcsonkra K-232 műkéz Krukenberg féle csonkra K-241 bőrből, műanyag kézzel, rugós K-242 bőrből, izületes felkarmandzsettával K-243 szerszámbefogó bőrtok, felkarmandzsettával K-244 műanyag tokkal, autókormány-fogóval K-221 alkarcsonkra műanyag tokkal K-301 rugós ujjal vagy kesztyűvel K-302 passzív felkar protézis, félbőrös, rugós ujjal vagy kesztyűvel K-322 hosszú felkarcsonkra, öntőgyantából K-323 öntőgyantából K-341 bőrből, rugós ujjú műanyag kézzel K-342 felkartok bőrből, szerszámbefogóval K-351 műanyag, rugós ujjú, műanyag kézzel K-352 bőrből, rugós ujjú, műanyag kézzel K-321 karprotézis exart. csonkra, műanyag Kt-20 normál, béleletlen bőrkesztyű protézishez (pár) Kt-21 speciális szabású béleletlen bőrkesztyű protézishez (pár) Kt-22 műanyag kézhuzat Kt-26 egyujjas védőkesztyű flanel béléssel (pár) Kt-27 egyujjas védőkesztyű báránybőr béléssel (pár) Kt-28 csonkharisnya
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/3837/2010.
06 24 03 03 03 001
81968-10-2379/3838/2010.
06 24 03 03 06 001
81968-10-2379/3839/2010.
06 24 03 03 09 001
81968-10-2379/3840/2010.
06 24 03 03 12 001
81968-10-2379/3841/2010. 81968-10-2379/3842/2010.
06 24 03 06 03 001 06 24 03 06 06 001
81968-10-2379/3843/2010.
06 24 03 06 09 001
81968-10-2379/3844/2010.
06 24 03 09 03 001
81968-10-2379/3845/2010. 81968-10-2379/3846/2010. 81968-10-2379/3847/2010.
06 24 03 09 06 001 06 24 03 09 09 001 06 24 09 03 03 001
81968-10-2379/3848/2010.
06 24 09 03 06 001
81968-10-2379/3849/2010. 81968-10-2379/3850/2010. 81968-10-2379/3851/2010.
06 24 09 03 09 001 06 24 09 03 12 001 06 24 09 06 03 001
81968-10-2379/3852/2010.
06 24 09 06 06 001
81968-10-2379/3853/2010.
06 24 09 06 09 001
81968-10-2379/3854/2010.
06 24 09 06 12 001
81968-10-2379/3855/2010.
06 24 09 06 15 001
81968-10-2379/3856/2010.
06 24 09 06 18 001
81968-10-2379/3857/2010.
06 24 09 09 03 001
81968-10-2379/3858/2010.
06 24 09 09 06 001
81968-10-2379/3859/2010.
06 24 09 09 09 001
81968-10-2379/3860/2010.
06 24 09 09 12 001
81968-10-2379/3861/2010.
06 24 09 09 15 001
81968-10-2379/3862/2010. 81968-10-2379/3863/2010.
06 24 09 09 18 001 06 24 09 09 21 001
81968-10-2379/3864/2010.
06 24 09 09 24 001
81968-10-2379/3865/2010.
06 24 09 09 27 001
81968-10-2379/3866/2010.
06 24 09 12 03 001
81968-10-2379/3867/2010.
06 24 09 12 06 001
81968-10-2379/3868/2010. 81968-10-2379/3869/2010.
06 24 09 15 03 001 06 24 09 15 06 001
Megnevezés L-111 elől lábszár középig érő támasszal L-112 öntőgyanta protézis, elől térdig érő támasszal L-113 térdig érő tokkal L-114 ízületes oldalsínnel, bőrtokkal L-121 térdig érő támasszal L-122 térdig érő tokkal L-123 oldalsínnel, bőr combtokkal L-131 bőrszandál (mobilizátor) L-132 bokaízület nélkül L-133 mozgó bokával L-211 szíjas függesztéssel L-212 ízületes oldalsínnel, bőr combrésszel L-213 tubertámasszal L-214 térdeplős L-221 csizmaláb L-222 ízületes oldalsínnel, bőr combtokkal L-223 tubertámasszal L-224 belső tokkal, ízületes oldalsínnel, bőr combrésszel L-225 belső tokkal, ülőtámasszal L-534 térdeplős L-233 szíjas függesztéssel (csizmaláb) L-234 ízületes oldalsínnel, bőr combtokkal L-235 tubertámasszal L-236 belső tokkal, ízületes oldalsínnel, bőr combtokkal L-237 belső tokkal, tubertámasszal L-241 térdeplős L-242 térdeplős, félbőrős L-243 térdeplős, tubertámasszal L-244 térdeplős, félbőrös, tubertámasszal L-253 szíjas függesztéssel L-254 ízületes oldalsinnel, bőr combrésszel L-251 hosszú csonkra L-252 rövid csonkra
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/3870/2010.
06 24 09 18 03 001
81968-10-2379/3871/2010.
06 24 09 18 06 001
81968-10-2379/3872/2010.
06 24 12 03 03 001
81968-10-2379/3873/2010.
06 24 12 03 06 001
81968-10-2379/3874/2010.
06 24 12 03 09 001
81968-10-2379/3875/2010.
06 24 12 03 12 001
81968-10-2379/3876/2010.
06 24 15 03 03 001
81968-10-2379/3877/2010.
06 24 15 03 06 001
81968-10-2379/3878/2010.
06 24 15 03 09 001
81968-10-2379/3879/2010. 81968-10-2379/3880/2010. 81968-10-2379/3881/2010.
06 24 15 06 03 001 06 24 15 06 06 001 06 24 15 06 09 001
81968-10-2379/3882/2010.
06 24 15 06 12 001
81968-10-2379/3883/2010.
06 24 15 06 15 001
81968-10-2379/3884/2010.
06 24 15 09 03 001
81968-10-2379/3885/2010.
06 24 15 09 06 001
81968-10-2379/3886/2010. 81968-10-2379/3887/2010. 81968-10-2379/3888/2010. 81968-10-2379/3889/2010. 81968-10-2379/3890/2010. 81968-10-2379/3891/2010.
06 24 15 12 03 001 06 24 15 12 06 001 06 24 15 12 09 001 06 24 15 12 12 001 06 24 15 12 15 001 06 24 15 12 18 001
81968-10-2379/3892/2010.
06 24 15 12 21 001
81968-10-2379/3893/2010. 81968-10-2379/3894/2010. 81968-10-2379/3895/2010.
06 24 15 15 03 001 06 24 15 15 06 001 06 24 15 18 03 001
81968-10-2379/3896/2010.
06 24 15 21 03 001
81968-10-2379/3897/2010.
06 24 15 21 06 001
81968-10-2379/3898/2010.
06 24 15 21 09 001
81968-10-2379/3899/2010.
06 24 18 03 03 001
81968-10-2379/3900/2010.
06 24 18 06 03 001
81968-10-2379/3901/2010. 81968-10-2379/3902/2010.
06 24 18 09 03 001 06 24 48 03 03 001
Megnevezés Kérelmező L-511 lábszárprotézis fejlődési rendellenességre L-514 lábszárprotézis fejlődési rendellenességre L-371 térdízületi csonkra L-372 térdízületi csonkra, tubertámasszal L-354 exart.csonkra L-325 térdízületi exart. csonkra L-311 tapadótokos, térdfékes L-312 tapadótokos, záras térdízülettel L-313 tapadótokos, belső záras térdízülettel L-321 térdfékes L-322 záras térdízülettel L-323 belső záras térdízülettel L-361 hosszú csonkra, térdzáras L-362 térdzáras L-341 hosszabbítható, térdízület nélkül L-342 hosszabbítható, nyitott vagy zárt térdízülettel L-351 L-352 L-353 L-601 L-602 L-602/K L-603/OT légpárnás tokkal, zárt térdizülettel L-355 hosszú csonkra L-356 rövid csonkra L-324 térdzáras L-512 combprotézis fejlődési rendellenességre, térdízület nélkül L-513 combprotézis fejlődési rendellenességre, térdízülettel L-515 protézis, combtokos, fejlődési rendellenességre L-411 kanadai protézis L-412 ideiglenes csípőprotézis műanyag medencekosár, kozmetikus bevonással L-414 L-250 lábszárcsonkra
Ügy száma 81968-10-2379/3903/2010. 81968-10-2379/3904/2010. 81968-10-2379/3905/2010. 81968-10-2379/3906/2010.
ISO-kód 06 24 48 03 06 001 06 24 48 06 03 001 06 24 54 09 03 001 06 24 54 09 06 001
81968-10-2379/3907/2010.
06 24 54 09 09 001
81968-10-2379/3908/2010.
06 24 54 09 12 001
81968-10-2379/3909/2010.
06 24 54 09 15 001
81968-10-2379/3910/2010.
06 24 54 12 03 001
81968-10-2379/3911/2010.
06 24 54 12 06 001
81968-10-2379/3372/2010.
06 30 03 03 03 001
81968-10-2379/1491/2010.
06 30 03 03 03 002
81968-10-2379/3373/2010. 81968-10-2379/2730/2010. 81968-10-2379/2731/2010. 81968-10-2379/3668/2010. 81968-10-2379/3669/2010. 81968-10-2379/3670/2010. 81968-10-2379/3671/2010. 81968-10-2379/3672/2010.
06 30 03 06 03 001 06 30 03 06 03 002 06 30 03 06 03 003 06 30 03 06 03 004 06 30 03 06 03 005 06 30 03 06 03 006 06 30 03 06 03 007 06 30 03 06 03 008
81968-10-2379/2589/2010.
06 30 03 06 03 009
81968-10-2379/2590/2010.
06 30 03 06 03 010
81968-10-2379/2591/2010.
06 30 03 06 03 011
81968-10-2379/2592/2010.
06 30 03 06 03 012
81968-10-2379/2593/2010.
06 30 03 06 03 013
81968-10-2379/2594/2010.
06 30 03 06 03 014
81968-10-2379/2595/2010. 81968-10-2379/2596/2010. 81968-10-2379/2597/2010. 81968-10-2379/2598/2010. 81968-10-2379/2599/2010. 81968-10-2379/2600/2010. 81968-10-2379/2601/2010. 81968-10-2379/2732/2010. 81968-10-2379/2602/2010.
06 30 03 06 03 015 06 30 03 06 03 016 06 30 03 06 03 017 06 30 03 06 03 018 06 30 03 06 03 019 06 30 03 06 03 020 06 30 03 06 03 021 06 30 03 06 03 022 06 30 03 06 03 023
81968-10-2379/2733/2010.
06 30 03 06 03 024
81968-10-2379/2734/2010. 81968-10-2379/2735/2010.
06 30 03 06 03 025 06 30 03 06 03 026
Megnevezés L-350 combcsonkra L-450 Lt-21 lábszárfüggesztő Lt-31 combfüggesztő Lt-32 Marx-rendszerű függesztő bandázs Lt-33 gumis vagy csigás vállszalag Lt-50 ízületes oldalsínes medence vagy deréköv Lt-51 ízületes oldalsínnel, bőr Lt-55 ízületes oldalsínnel, műanyag Valódi hajból (Saturnus) Valódi hajból (Exclusive Hair) Petite Dream-Adolfo Vera Gisela Mayer Jaqueline Gisela Mayer Jill Ellen Wille Avanti Ellen Wille Hit Ellen Wille Nancy Ellen Wille Josephina Ellen Wille Samba 4608 Franca Ferretti Classic Rumba 4609 Franca Ferretti Classic Mambo 4610 Franca Ferretti Classic Reggae 4612 Franca Ferretti Classic Carlotta 4618 Franca Ferretti Classic Foxneu 4619 Franca Ferretti Classic Anja 1013 Bella Madame Smart 1015 Belle Madame Jessica 1051 Belle Madame Julia 1002 Belle Madame Daniela 1012 Belle Madame Andrea 1035 Belle Madame Nanna 1037 Belle Madame Beverly II. kat. Gisela Mayer Bravo 4562 Revlon Broadway II. kat. Gisela Mayer Cabaret I. kat. Gisela Mayer Camilla I. kat. Gisela Mayer
Kérelmező
Ügy száma 81968-10-2379/2603/2010. 81968-10-2379/2736/2010. 81968-10-2379/1916/2010. 81968-10-2379/2737/2010. 81968-10-2379/1917/2010. 81968-10-2379/2738/2010. 81968-10-2379/2739/2010.
ISO-kód 06 30 03 06 03 027 06 30 03 06 03 028 06 30 03 06 03 029 06 30 03 06 03 030 06 30 03 06 03 031 06 30 03 06 03 032 06 30 03 06 03 033
81968-10-2379/2740/2010.
06 30 03 06 03 034
81968-10-2379/1918/2010. 81968-10-2379/2741/2010. 81968-10-2379/2742/2010. 81968-10-2379/2743/2010. 81968-10-2379/2744/2010. 81968-10-2379/2745/2010. 81968-10-2379/2746/2010. 81968-10-2379/2747/2010. 81968-10-2379/2604/2010. 81968-10-2379/1919/2010.
06 30 03 06 03 035 06 30 03 06 03 036 06 30 03 06 03 037 06 30 03 06 03 038 06 30 03 06 03 039 06 30 03 06 03 040 06 30 03 06 03 041 06 30 03 06 03 042 06 30 03 06 03 043 06 30 03 06 03 044
81968-10-2379/2748/2010.
06 30 03 06 03 045
81968-10-2379/2749/2010.
06 30 03 06 03 046
81968-10-2379/2750/2010.
06 30 03 06 03 047
81968-10-2379/1920/2010. 81968-10-2379/2605/2010. 81968-10-2379/2751/2010. 81968-10-2379/2752/2010.
06 30 03 06 03 048 06 30 03 06 03 049 06 30 03 06 03 050 06 30 03 06 03 051
81968-10-2379/2753/2010.
06 30 03 06 03 052
81968-10-2379/2754/2010. 81968-10-2379/1921/2010. 81968-10-2379/2606/2010. 81968-10-2379/2755/2010. 81968-10-2379/1922/2010. 81968-10-2379/2607/2010. 81968-10-2379/1923/2010. 81968-10-2379/1924/2010. 81968-10-2379/2756/2010. 81968-10-2379/2757/2010. 81968-10-2379/1925/2010. 81968-10-2379/1926/2010. 81968-10-2379/2608/2010. 81968-10-2379/3673/2010. 81968-10-2379/3374/2010. 81968-10-2379/3375/2010. 81968-10-2379/2758/2010. 81968-10-2379/554/2010.
06 30 03 06 03 053 06 30 03 06 03 054 06 30 03 06 03 055 06 30 03 06 03 056 06 30 03 06 03 057 06 30 03 06 03 058 06 30 03 06 03 059 06 30 03 06 03 060 06 30 03 06 03 061 06 30 03 06 03 062 06 30 03 06 03 063 06 30 03 06 03 064 06 30 03 06 03 065 06 30 03 06 03 066 06 30 03 06 03 067 06 30 03 06 03 068 06 30 18 03 03 001 06 30 18 03 03 002
Megnevezés Center Stage 4520 Revlon Charme I. kat. Gisela Mayer Cleopatra Cool II. kat. Gisela Mayer Elegant Elke I. kat. Gisela Mayer Finesse I. kat. Gisela Mayer Finn férfi III. kat. Gisela Mayer Funny Hillary III. kat. Gisela Mayer Jackie I. kat. Gisela Jessica II. kat. Gisela Mayer Kessy I. kat. Gisela Mayer Linda III. kat. Gisela Mayer Lisa I. kat. Gisela Mayer Líz I. kat. Gisela Mayer Moonbean 4583 Revlon Nature New Action I. kat. Gisela Mayer New Rikki I. kat. Gisela Mayer New Sammi I. kat. Gisela Mayer Night Night Star 4586 Revlon Nina I. kat. Gisela Mayer Petit I. kat. Gisela Mayer Richard férfi III. kat. Gisela Mayer Roma II. kat. Gisela Mayer Romance Rome 4517 Revlon Sascha II. kat. Gisela Mayer Soft Solo 4563 Revlon Solo Spirit Summer II. kat. Gisela Mayer Svenja II. kat. Gisela Mayer Unisex Vera Verve 4526 Revlon Apart Ellen Wille Petite Freedom - Adolfo Petite Melody - Adolfo For Fem Symmetrie Amoena Priform
Kérelmező
Ügy száma 81968-10-2379/622/2010. 81968-10-2379/623/2010. 81968-10-2379/624/2010. 81968-10-2379/2925/2010. 81968-10-2379/2759/2010. 81968-10-2379/2760/2010. 81968-10-2379/2761/2010. 81968-10-2379/2762/2010. 81968-10-2379/3535/2010. 81968-10-2379/3536/2010. 81968-10-2379/3537/2010. 81968-10-2379/3538/2010. 81968-10-2379/2926/2010. 81968-10-2379/2927/2010. 81968-10-2379/2928/2010. 81968-10-2379/625/2010. 81968-10-2379/626/2010. 81968-10-2379/627/2010. 81968-10-2379/628/2010. 81968-10-2379/629/2010. 81968-10-2379/630/2010. 81968-10-2379/631/2010. 81968-10-2379/632/2010. 81968-10-2379/633/2010. 81968-10-2379/634/2010. 81968-10-2379/635/2010. 81968-10-2379/636/2010. 81968-10-2379/555/2010. 81968-10-2379/556/2010. 81968-10-2379/557/2010. 81968-10-2379/558/2010. 81968-10-2379/559/2010. 81968-10-2379/560/2010. 81968-10-2379/561/2010.
ISO-kód 06 30 18 03 03 003 06 30 18 03 03 004 06 30 18 03 03 005 06 30 18 03 03 006 06 30 18 06 03 001 06 30 18 06 03 002 06 30 18 06 03 003 06 30 18 06 03 004 06 30 18 06 03 005 06 30 18 06 03 006 06 30 18 06 03 007 06 30 18 06 03 008 06 30 18 06 03 009 06 30 18 06 03 010 06 30 18 06 03 011 06 30 18 06 03 012 06 30 18 06 03 013 06 30 18 06 03 014 06 30 18 06 03 015 06 30 18 06 03 016 06 30 18 06 03 017 06 30 18 06 03 018 06 30 18 06 03 019 06 30 18 06 03 020 06 30 18 06 03 021 06 30 18 06 03 022 06 30 18 06 03 023 06 30 18 06 03 024 06 30 18 06 03 025 06 30 18 06 03 026 06 30 18 06 03 027 06 30 18 06 03 028 06 30 18 06 03 029 06 30 18 06 03 030
81968-10-2379/562/2010.
06 30 18 06 03 033
81968-10-2379/3589/2010. 81968-10-2379/637/2010. 81968-10-2379/638/2010.
06 30 18 06 03 034 06 30 18 06 03 035 06 30 18 06 03 036
81968-10-2379/563/2010.
06 30 18 06 03 037
81968-10-2379/3590/2010. 81968-10-2379/2929/2010. 81968-10-2379/2930/2010. 81968-10-2379/2931/2010. 81968-10-2379/2763/2010. 81968-10-2379/639/2010.
06 30 18 06 03 038 06 30 18 06 03 039 06 30 18 06 03 040 06 30 18 06 03 041 06 30 18 06 06 001 06 30 18 06 06 002
Megnevezés 1014 Anita 1016 Anita 1018 Anita Featherweight For Fem Díva For Fem Standard For Fem Oval For Fem Assymetrie Silima 66/300 Silima 66/301 Silima 66/330 Silima 66/350 Symphony E Supreme A Supreme 1022 Anita 1043 Anita 1053 Anita 1054 Anita 1061 Anita 1062 Anita 1071 Anita 1076 Anita 1084 Anita 1055 Anita 1058 Anita 1085 Anita Amoena Oval Amoena Tria Amoena Natura Amoena Classic Amoena Discrene Amoena Tria II., kétrétegű Amoena Classic II., kétrétegű Amoena Classic Contact, öntapadós, kétrétegű Serena 1051 Anita 1059 Anita Amoena Flow egyedileg adaptálható hátoldalú, kétrétegű Serena Light Supreme Light So Light Harmony Silk For Fem részleges héj 1028 Anita
Kérelmező
Ügy száma 81968-10-2379/640/2010. 81968-10-2379/641/2010. 81968-10-2379/564/2010. 81968-10-2379/2932/2010.
ISO-kód 06 30 18 06 06 003 06 30 18 06 06 004 06 30 18 06 06 005 06 30 18 06 06 006
81968-10-2379/565/2010.
06 30 18 06 06 007
81968-10-2379/566/2010.
06 30 18 06 06 008
81968-10-2379/3539/2010.
06 30 18 06 06 009
81968-10-2379/567/2010.
06 30 18 06 09 001
81968-10-2379/3912/2010. 81968-10-2379/3913/2010. 81968-10-2379/3914/2010. 81968-10-2379/3915/2010. 81968-10-2379/3916/2010. 81968-10-2379/3917/2010. 81968-10-2379/3918/2010.
06 30 21 06 03 001 06 30 21 06 06 001 06 30 24 03 03 001 06 30 24 03 06 001 06 30 27 03 03 001 06 30 27 03 06 001 06 30 30 03 03 001
81968-10-2379/3919/2010.
06 30 30 03 06 001
81968-10-2379/3920/2010. 81968-10-2379/3921/2010. 81968-10-2379/3922/2010. 81968-10-2379/3923/2010. 81968-10-2379/3924/2010. 81968-10-2379/3925/2010.
06 30 33 03 03 001 06 30 33 03 03 002 06 30 33 03 03 003 06 30 33 03 03 004 06 30 33 03 03 005 06 30 33 03 03 006
81968-10-2379/3926/2010.
06 30 33 03 03 007
81968-10-2379/3927/2010.
06 30 33 03 03 008
81968-10-2379/3139/2010. 81968-10-2379/3928/2010. 81968-10-2379/3929/2010.
06 30 33 06 03 001 06 30 33 09 03 001 06 30 36 03 03 001
81968-10-2379/3930/2010.
06 30 36 03 06 001
81968-10-2379/3931/2010.
06 30 36 03 09 001
81968-10-2379/3932/2010.
06 30 36 03 12 001
81968-10-2379/3933/2010.
06 30 36 03 15 001
81968-10-2379/3934/2010.
06 30 36 03 18 001
81968-10-2379/3935/2010.
06 30 36 03 21 001
81968-10-2379/3936/2010.
06 30 36 03 24 001
81968-10-2379/3937/2010.
06 30 36 03 27 001
81968-10-2379/3938/2010.
06 30 36 03 30 001
Megnevezés Kérelmező 1056 Anita 1057 Anita Amoena Balance Partial Amoena Balance alsó héjprotézis Amoena Balance felső héjprotézis Silima 66/340 Amoena teljes mellprotézis, méretes Kontakt műszem Egyéni műszem Epithesis fül, kemény Epithesis fül, puhán maradó Epithesis orr, kemény Epithesis orr, puhán maradó Epithesis arc, fejrész, kemény Epithesis arc, fejrész, puhán maradó Obturátor alacsony, zárt Obturátor alacsony, nyitott Obturátor közepes, zárt Obturátor közepes, nyitott Obturátor magas, zárt Obturátor magas, nyitott Obturátor speciális, fémmel kombinált, zárt Obturátor speciális, fémmel kombinált, nyitott Distar TheraSnore Mestyán-féle trisomias Fogsor alaplemez akrilátból Fogsor alaplemez öntőakrilátból Keményakrilát műfog Sellak, vagy mélyhúzott egyéni kanál Egyéni kanál akrilátból Előregyártott kapocselemből készített, vagy hajlított drótkapcsok Mintára öntött alsó, vagy felső fémlemez Alábélelés Nem akrilát bázisú alaplemez* Porcelán műfog garnitúra* (14 dbos)
Ügy száma 81968-10-2379/3939/2010.
ISO-kód 06 30 36 06 03 001
81968-10-2379/3940/2010.
06 30 36 06 06 001
81968-10-2379/3941/2010.
06 30 36 06 09 001
81968-10-2379/3942/2010.
06 30 36 06 12 001
81968-10-2379/3943/2010.
06 30 36 06 15 001
81968-10-2379/3944/2010.
06 30 36 06 18 001
81968-10-2379/3945/2010.
06 30 36 06 21 001
81968-10-2379/3946/2010.
06 30 36 06 24 001
81968-10-2379/3947/2010.
06 30 36 06 27 001
81968-10-2379/3948/2010. 81968-10-2379/3949/2010.
06 30 37 03 03 001 06 30 37 03 06 001
81968-10-2379/3950/2010.
06 30 37 03 09 001
81968-10-2379/3951/2010. 81968-10-2379/3952/2010. 81968-10-2379/3953/2010. 81968-10-2379/3954/2010. 81968-10-2379/3955/2010. 81968-10-2379/3956/2010. 81968-10-2379/3957/2010.
06 30 37 03 12 001 06 30 37 03 15 001 06 30 37 03 18 001 06 30 37 03 21 001 06 30 37 03 24 001 06 30 37 03 27 001 06 30 37 03 30 001
81968-10-2379/3958/2010.
06 30 37 03 33 001
81968-10-2379/3959/2010. 81968-10-2379/3960/2010. 81968-10-2379/3961/2010.
06 30 37 03 36 001 06 30 37 03 39 001 06 30 37 03 42 001
81968-10-2379/3962/2010.
06 30 37 03 45 001
81968-10-2379/3963/2010.
06 30 37 03 48 001
81968-10-2379/3964/2010.
06 30 37 06 03 001
81968-10-2379/3965/2010. 81968-10-2379/3966/2010.
06 30 37 06 06 001 06 30 37 06 09 001
81968-10-2379/3967/2010.
06 30 37 06 12 001
81968-10-2379/3968/2010.
06 33 06 03 03 001
81968-10-2379/3969/2010.
06 33 06 06 03 001
81968-10-2379/3970/2010.
06 33 06 06 06 001
Megnevezés Egybeöntött fémkorona Korona keményműanyag leplezéssel Fémhídtag leplezés nélkül Hídtag keményműanyag leplezéssel Csapos sapka, csapos műcsonk, csapos sapkás műcsonk Csapos sapkás hátlemez, keményműanyag leplezéssel Primer teleszkóp korona Szekunder teleszkóp korona tartással Szekunder teleszkóp korona tartással, keményműanyag leplezéssel Retenciós lemez Aktív lemez tágító csavarral Y lemez, vagy kétcsavaros lemez Headgear beépítése, drótból Állsapka Pitvarlemez Harapásemelő sín Delaire maszk Aktivátor csavar nélkül Aktivátor csavarral Klammt, vagy Baltersféle készülék Rehákféle dinamikus készülék Fränkelféle készülék Hansa készülék Segédrugó, duc, horog, stb.beépítés Ferdesík Multiband vagy ragasztott Brackettes készülék (részelemekkel) Lingvális vagy palatinális ív Transpalatinális ív, forrasztva Lingvál, palatinal, labial ív készülék C-0 Egyedi párja cipő másik lábra C-1 Ortopéd cipő deformált lábra C-2 Ortopéd cipő erősen deformált lábra
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/3971/2010.
06 33 06 06 09 001
81968-10-2379/3972/2010.
06 33 06 06 12 001
81968-10-2379/3973/2010.
06 33 06 09 03 001
81968-10-2379/3974/2010. 81968-10-2379/3975/2010. 81968-10-2379/3976/2010. 81968-10-2379/3977/2010. 81968-10-2379/3978/2010. 81968-10-2379/3979/2010. 81968-10-2379/3980/2010. 81968-10-2379/3981/2010. 81968-10-2379/3982/2010. 81968-10-2379/3983/2010. 81968-10-2379/3984/2010. 81968-10-2379/3985/2010. 81968-10-2379/2764/2010. 81968-10-2379/2765/2010. 81968-10-2379/568/2010. 81968-10-2379/569/2010. 81968-10-2379/570/2010. 81968-10-2379/571/2010. 81968-10-2379/572/2010. 81968-10-2379/573/2010. 81968-10-2379/574/2010. 81968-10-2379/575/2010. 81968-10-2379/576/2010. 81968-10-2379/642/2010. 81968-10-2379/643/2010. 81968-10-2379/644/2010. 81968-10-2379/645/2010. 81968-10-2379/646/2010. 81968-10-2379/647/2010. 81968-10-2379/648/2010. 81968-10-2379/649/2010. 81968-10-2379/3591/2010. 81968-10-2379/650/2010. 81968-10-2379/651/2010. 81968-10-2379/652/2010. 81968-10-2379/653/2010. 81968-10-2379/654/2010. 81968-10-2379/577/2010. 81968-10-2379/578/2010. 81968-10-2379/579/2010. 81968-10-2379/580/2010. 81968-10-2379/581/2010.
06 33 12 03 03 001 06 33 12 03 06 001 06 33 12 03 09 001 06 33 12 03 12 001 06 33 12 03 15 001 06 33 12 03 18 001 06 33 12 03 21 001 06 33 12 03 24 001 06 33 12 03 27 001 06 33 12 03 30 001 06 33 12 03 33 001 06 33 12 03 36 001 09 03 24 03 03 001 09 03 24 03 03 002 09 03 24 03 03 003 09 03 24 03 03 004 09 03 24 03 03 005 09 03 24 03 03 006 09 03 24 03 03 007 09 03 24 03 03 008 09 03 24 03 03 009 09 03 24 03 03 010 09 03 24 03 03 011 09 03 24 03 03 012 09 03 24 03 03 013 09 03 24 03 03 014 09 03 24 03 03 015 09 03 24 03 03 016 09 03 24 03 03 017 09 03 24 03 03 018 09 03 24 03 03 019 09 03 24 03 03 020 09 03 24 03 03 021 09 03 24 03 03 022 09 03 24 03 03 023 09 03 24 03 03 024 09 03 24 03 03 025 09 03 24 03 03 026 09 03 24 03 03 027 09 03 24 03 03 028 09 03 24 03 03 029 09 03 24 03 03 030
Megnevezés C-3 Ortopéd cipő csonkolt vagy rövidült végtagra C-4 Ortopéd cipő erősen deformált és rövidült végtagra C-5 Ortopéd cipő neuropátiás láb ellátására Hosszított éksarok Gördülő talp Rezgéscsillapító saroktömb Járótalp szélesítése Cipőmegerősítés Csúszásgátló talp készítése Egyedi lábágy készítése Tépőzár készítése Egyedi kaptakészítés Valgus vagy varus korrekció Báránybőr bélés Cipő fej és szárlyukasztás 3106 For Fem 21 10/1 For Fem Amoena Jana Amoena Iris Amoena Sport Amoena Dahlia Amoena Anke Amoena Angela Amoena Jasmin Amoena Smaragd Amoena Saphir 5309 Anita 5312 Anita 5313 Anita 5326 Anita 5346 Anita 5357 Anita 5364 Anita 5371 Anita H23 5374 tip. Anita 5379 tip. Anita 5390 tip. Anita 5391 tip. Anita 5398 tip. Anita Amoena Jade Amoena Jessica Amoena Mara Amoena Mona Amoena Nadia
Kérelmező
Ügy száma 81968-10-2379/3540/2010. 81968-10-2379/2766/2010. 81968-10-2379/2767/2010. 81968-10-2379/2768/2010. 81968-10-2379/2769/2010. 81968-10-2379/2770/2010. 81968-10-2379/2771/2010. 81968-10-2379/2772/2010. 81968-10-2379/582/2010. 81968-10-2379/583/2010. 81968-10-2379/584/2010. 81968-10-2379/2933/2010. 81968-10-2379/3541/2010. 81968-10-2379/3542/2010. 81968-10-2379/2773/2010. 81968-10-2379/2774/2010. 81968-10-2379/3592/2010. 81968-10-2379/655/2010. 81968-10-2379/656/2010. 81968-10-2379/657/2010. 81968-10-2379/658/2010. 81968-10-2379/659/2010. 81968-10-2379/660/2010. 81968-10-2379/661/2010. 81968-10-2379/662/2010. 81968-10-2379/663/2010. 81968-10-2379/664/2010. 81968-10-2379/665/2010. 81968-10-2379/666/2010. 81968-10-2379/667/2010. 81968-10-2379/668/2010. 81968-10-2379/669/2010. 81968-10-2379/670/2010. 81968-10-2379/671/2010. 81968-10-2379/672/2010. 81968-10-2379/673/2010. 81968-10-2379/674/2010. 81968-10-2379/585/2010. 81968-10-2379/586/2010. 81968-10-2379/587/2010. 81968-10-2379/588/2010. 81968-10-2379/589/2010. 81968-10-2379/590/2010. 81968-10-2379/591/2010. 81968-10-2379/592/2010. 81968-10-2379/593/2010. 81968-10-2379/594/2010. 81968-10-2379/595/2010.
ISO-kód 09 03 24 03 03 031 09 03 24 03 03 032 09 03 24 03 03 033 09 03 24 03 03 034 09 03 24 03 03 035 09 03 24 03 03 036 09 03 24 03 03 037 09 03 24 03 03 038 09 03 24 03 03 039 09 03 24 03 03 040 09 03 24 03 03 041 09 03 24 03 03 042 09 03 24 03 03 043 09 03 24 03 03 044 09 03 24 03 06 001 09 03 24 03 06 002 09 03 24 03 06 003 09 03 24 03 06 004 09 03 24 03 06 005 09 03 24 03 06 006 09 03 24 03 06 007 09 03 24 03 06 008 09 03 24 03 06 009 09 03 24 03 06 010 09 03 24 03 06 011 09 03 24 03 06 012 09 03 24 03 06 013 09 03 24 03 06 014 09 03 24 03 06 015 09 03 24 03 06 016 09 03 24 03 06 017 09 03 24 03 06 018 09 03 24 03 06 019 09 03 24 03 06 020 09 03 24 03 06 021 09 03 24 03 06 022 09 03 24 03 06 023 09 03 24 03 06 024 09 03 24 03 06 025 09 03 24 03 06 026 09 03 24 03 06 027 09 03 24 03 06 028 09 03 24 03 06 029 09 03 24 03 06 030 09 03 24 03 06 031 09 03 24 03 06 032 09 03 24 03 06 033 09 03 24 03 06 034
Megnevezés Contura Belle Alina For Fem 110 For Fem 117 For Fem 118 For Fem 120 For Fem 3440 For Fem 3449 For Fem 3462 Timo 6214 Timo 6216 Timo 6221 Trulife Elena 216 Contura Belle Bianca Contura Belle Diana 3415 For Fem For Fem 103 H23/E 5319 Anita 5356 Anita 5358 Anita 5359 Anita 5363 Anita 5372 Anita 5375 Anita 5377 Anita 5378 Anita 5387 Anita 5393 Anita 5461 Anita 5493 Anita 1094 Anita 5328 Anita 5329 Anita 5365 Anita 5419 Anita 5420 Anita 5421 Anita Amoena Magnólia Amoena Nóra Amoena Vicky Amoena Nicole Amoena Viola Amoena Begónia Amoena Pia Amoena Comfort Amoena Ariane Amoena Topas Amoena Nena
Kérelmező
Ügy száma 81968-10-2379/596/2010. 81968-10-2379/597/2010. 81968-10-2379/598/2010. 81968-10-2379/675/2010. 81968-10-2379/676/2010. 81968-10-2379/677/2010. 81968-10-2379/678/2010. 81968-10-2379/679/2010. 81968-10-2379/680/2010. 81968-10-2379/681/2010. 81968-10-2379/682/2010. 81968-10-2379/683/2010. 81968-10-2379/684/2010. 81968-10-2379/2382/2010. 81968-10-2379/599/2010. 81968-10-2379/600/2010. 81968-10-2379/601/2010. 81968-10-2379/602/2010. 81968-10-2379/603/2010. 81968-10-2379/604/2010. 81968-10-2379/605/2010. 81968-10-2379/606/2010. 81968-10-2379/607/2010. 81968-10-2379/608/2010. 81968-10-2379/3543/2010. 81968-10-2379/3544/2010. 81968-10-2379/3545/2010. 81968-10-2379/3546/2010. 81968-10-2379/3547/2010. 81968-10-2379/609/2010. 81968-10-2379/610/2010. 81968-10-2379/611/2010. 81968-10-2379/612/2010. 81968-10-2379/2934/2010. 81968-10-2379/2775/2010. 81968-10-2379/2776/2010. 81968-10-2379/2777/2010. 81968-10-2379/2778/2010. 81968-10-2379/2779/2010. 81968-10-2379/2780/2010. 81968-10-2379/2781/2010. 81968-10-2379/2782/2010. 81968-10-2379/2783/2010. 81968-10-2379/2784/2010. 81968-10-2379/2785/2010. 81968-10-2379/2786/2010. 81968-10-2379/2787/2010. 81968-10-2379/2788/2010.
ISO-kód 09 03 24 03 06 035 09 03 24 03 06 036 09 03 24 03 06 037 09 03 24 03 06 038 09 03 24 03 06 039 09 03 24 03 06 040 09 03 24 03 06 041 09 03 24 03 06 042 09 03 24 03 06 043 09 03 24 03 06 044 09 03 24 03 06 045 09 03 24 03 06 046 09 03 24 03 06 047 09 03 24 03 06 048 09 03 24 03 06 049 09 03 24 03 06 050 09 03 24 03 06 051 09 03 24 03 06 052 09 03 24 03 06 053 09 03 24 03 06 054 09 03 24 03 06 055 09 03 24 03 06 056 09 03 24 03 06 057 09 03 24 03 06 058 09 03 24 03 06 059 09 03 24 03 06 060 09 03 24 03 06 061 09 03 24 03 06 062 09 03 24 03 06 063 09 03 24 03 06 064 09 03 24 03 06 065 09 03 24 03 06 066 09 03 24 03 06 067 09 03 24 03 06 068 09 03 24 03 06 069 09 03 24 03 06 070 09 03 24 03 06 071 09 03 24 03 06 072 09 03 24 03 06 073 09 03 24 03 06 074 09 03 24 03 06 075 09 03 24 03 06 076 09 03 24 03 06 077 09 03 24 03 06 078 09 03 24 03 06 079 09 03 24 03 06 080 09 03 24 03 06 081 09 03 24 03 06 082
Megnevezés Amoena Opal Amoena Jil Amoena Amethyst 1095 Anita 5320 Anita 5384 Anita 5386 Anita 5389 Anita 5427 Anita 5429 Anita 5466 Anita 5484 Anita 5497 Anita Activ melltartó, extra Amoena Julia Amoena Larissa Amoena Laura Amoena Lisa Amoena Natalie Amoena Pamela Amoena Soft Feeling Amoena Vanessa Amoena Verena Amoena Virginia Contura Belle Alina Contura Belle Apart Contura Belle Bianca Contura Belle Diana Contura Belle Galant Timo 6214 Timo 6216 Timo 6217 Timo 6219 Trulife Sarah 326 For Fem 110 For Fem 3449 For Fem 3450 For Fem 3451 For Fem 3453 For Fem 3454 For Fem 3459 For Fem 3462 For Fem 4310 For Fem 116 For Fem 117 For Fem 118 For Fem 120 For Fem 115
Kérelmező
Ügy száma 81968-10-2379/2789/2010. 81968-10-2379/2790/2010. 81968-10-2379/2791/2010. 81968-10-2379/3986/2010. 81968-10-2379/3987/2010.
ISO-kód 09 03 24 03 06 083 09 03 24 03 06 084 09 03 24 03 06 085 09 06 18 03 03 001 09 06 18 03 03 002
81968-10-2379/3988/2010.
09 06 18 03 03 003
81968-10-2379/3989/2010. 81968-10-2379/3990/2010.
09 06 18 03 03 004 09 06 18 03 03 005
81968-10-2379/2433/2010.
09 06 18 03 06 001
81968-10-2379/2434/2010.
09 06 18 03 06 002
81968-10-2379/2435/2010.
09 06 18 03 06 003
81968-10-2379/2436/2010.
09 06 18 03 06 004
81968-10-2379/2437/2010.
09 06 18 03 09 001
81968-10-2379/2438/2010. 81968-10-2379/2439/2010.
09 06 18 03 09 002 09 06 18 03 09 003
81968-10-2379/2440/2010.
09 06 18 03 09 004
81968-10-2379/3157/2010. 81968-10-2379/2542/2010. 81968-10-2379/2543/2010. 81968-10-2379/1554/2010. 81968-10-2379/2624/2010. 81968-10-2379/2625/2010. 81968-10-2379/2626/2010. 81968-10-2379/2544/2010. 81968-10-2379/2093/2010. 81968-10-2379/2094/2010. 81968-10-2379/3158/2010. 81968-10-2379/2627/2010. 81968-10-2379/3593/2010. 81968-10-2379/2545/2010. 81968-10-2379/2628/2010. 81968-10-2379/2546/2010. 81968-10-2379/2822/2010. 81968-10-2379/2823/2010. 81968-10-2379/3366/2010. 81968-10-2379/1509/2010. 81968-10-2379/2629/2010. 81968-10-2379/2139/2010. 81968-10-2379/3548/2010. 81968-10-2379/3159/2010. 81968-10-2379/3549/2010. 81968-10-2379/3645/2010.
09 12 03 03 03 001 09 12 03 03 03 002 09 12 03 03 03 004 09 12 03 03 03 005 09 12 03 03 03 006 09 12 03 03 03 007 09 12 03 03 03 008 09 12 03 03 03 009 09 12 03 03 03 010 09 12 03 06 03 001 09 12 03 06 03 002 09 12 03 06 03 003 09 12 03 06 03 004 09 12 03 06 03 005 09 12 03 06 03 006 09 12 03 06 03 008 09 12 03 06 03 009 09 12 03 06 03 010 09 12 15 03 03 001 09 12 15 03 03 002 09 12 15 03 03 003 09 12 15 03 03 004 09 12 15 03 03 006 09 12 15 03 03 007 09 12 15 03 03 008 09 12 15 03 03 009
Megnevezés Kérelmező For Fem 112 For Fem 113 For Fem 114 Lt-91 pamutból Lt-92 gyapjúból Lt-93 csonkbehúzó csőharisnya Lt-95 kapronharisnya Brado-Medi-Moda, gyapjúból Otto Bock, lábszárcsonkra, I. kompresszió Otto Bock, combcsonkra, I. kompresszió Otto Bock, combcsonkra, II. kompresszió Otto Bock, lábszárcsonkra II. kompresszió Otto Bock Derma Seal Trans Ped Otto Bock Derma Seal Forte Otto Bock Derma Seal Otto Bock Derma Seal Double Forte RS-30 D-4266 PM 226 Harsányi-féle (fix szobai WC) B 4021/F B 4322 (összecsukható) B 4323 (állítható magasságú) PP/5021 M 4021 R/A M 4021R/B RS 32 B 4021 B 4021/M PP/5022 B-4322, hordozható D-4021 Bonn Rebotec München Rebotec, önhajtós D 097182 Soft (Gerontex) B-4013 Easy-Clip Soft Thuasne WC magasító (Rehab) WC magasító (Ned-Work) Clipper II. WC magasító
Ügy száma 81968-10-2379/2792/2010.
ISO-kód 09 15 03 06 03 001
81968-10-2379/2793/2010.
09 15 03 06 06 001
81968-10-2379/2794/2010.
09 15 03 06 06 002
81968-10-2379/2795/2010.
09 15 03 06 06 003
81968-10-2379/2796/2010.
09 15 03 06 09 001
81968-10-2379/897/2010.
09 15 03 06 09 002
81968-10-2379/2797/2010.
09 15 03 06 09 003
81968-10-2379/2798/2010.
09 15 03 06 09 004
81968-10-2379/2799/2010.
09 15 03 06 09 005
81968-10-2379/2800/2010.
09 15 03 06 09 006
81968-10-2379/2801/2010.
09 15 03 06 12 001
81968-10-2379/2802/2010.
09 15 03 06 18 001
81968-10-2379/2803/2010.
09 15 03 06 21 001
81968-10-2379/2804/2010.
09 15 03 06 24 001
81968-10-2379/3674/2010.
09 15 06 03 03 001
81968-10-2379/3675/2010.
09 15 06 03 03 002
81968-10-2379/2805/2010.
09 15 06 03 03 003
81968-10-2379/2806/2010.
09 15 06 03 03 004
81968-10-2379/3676/2010.
09 15 06 03 03 005
81968-10-2379/2807/2010.
09 15 06 03 06 002
Megnevezés Kérelmező Tracoe belső kanül (3 db) Tracoe 102 D tip. légcsőkanül (2 db belső műa. kanüllel) Tracoe Twist 301 tip. mandzsettás kanül Tracoe Twist 303 tip. kanül Tracoe 104 tip. beszédszelepes kanül műanyag szeleppel Biesalki Rüsch beszédszelepes kanül müanyag szeleppel (2 db belső műa. kanüllel) Tracoe Twist 302 tip. mandzsettás beszédszelepes kanül Tracoe Twist 304 tip.beszédszelepes kanül Tracoe Twist 306 tip. mandzsettás kanül váladékleszívóval Tracoe Twist 305 tip. laringektomiás kanül Tracoe 105 tip. kanül univerzális toldalékcsővel Tracoe 202 D tip. extra hosszú Hautant-féle kanül (2 db belső műa kanüllel) Tracoe 204 tip.extra hosszú Hautant-féle beszéd-szelepes kanül műanyag szeleptartalék belső kanüllel Tracoe 205 tip. extra hosszú Hautant-féle kanül univerzális toldalékcsővel Servox tracheakompressz sebpárna kanül takaró-alátét (10 db/csomag) Servox tracheofix habszivacs takaró-alátét (10 db/csomag) Tracoe tracheakompressz sebpárna kanül takaró-alátét (10 db/csomag) Tracoe Metaline kanül takaróalátét 8 x 10 cm (10 db/csomag) Servox tracheafix habszivacs takaró-alátét (10 db/csomag) Tracoe stomavédő sál kanülös
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/2808/2010.
09 15 06 03 06 003
81968-10-2379/1070/2010. 81968-10-2379/1071/2010. 81968-10-2379/1647/2010. 81968-10-2379/1648/2010. 81968-10-2379/2935/2010. 81968-10-2379/2809/2010. 81968-10-2379/2810/2010.
09 18 04 03 03 001 09 18 04 03 03 002 09 18 04 03 03 003 09 18 04 03 03 004 09 18 04 03 03 005 09 18 04 03 03 006 09 18 04 03 03 007
81968-10-2379/1072/2010.
09 18 04 03 03 008
81968-10-2379/1073/2010.
09 18 04 03 03 009
81968-10-2379/1649/2010. 81968-10-2379/1650/2010. 81968-10-2379/1651/2010.
09 18 04 03 03 010 09 18 04 03 03 011 09 18 04 03 03 012
81968-10-2379/2936/2010.
09 18 04 03 03 013
81968-10-2379/2937/2010.
09 18 04 03 03 014
81968-10-2379/711/2010. 81968-10-2379/2036/2010. 81968-10-2379/2037/2010. 81968-10-2379/2038/2010. 81968-10-2379/2039/2010. 81968-10-2379/2040/2010. 81968-10-2379/2041/2010. 81968-10-2379/2042/2010. 81968-10-2379/2043/2010. 81968-10-2379/2044/2010. 81968-10-2379/2045/2010.
09 18 04 03 03 015 09 18 04 03 03 016 09 18 04 03 03 017 09 18 04 03 03 018 09 18 04 03 03 019 09 18 04 03 03 020 09 18 04 03 03 021 09 18 04 03 03 022 09 18 04 03 03 023 09 18 04 03 03 024 09 18 04 03 03 025
81968-10-2379/712/2010.
09 18 04 03 03 026
81968-10-2379/1074/2010.
09 18 04 03 03 027
81968-10-2379/713/2010.
09 18 04 03 03 028
81968-10-2379/714/2010.
09 18 04 03 03 029
81968-10-2379/715/2010.
09 18 04 03 03 030
Megnevezés betegek részére Tracoe stomavédő sál kanülös betegek részére kötött anyagból (923) Coloplast mc 2000 Coloplast pc 3000 Dansac Solo Dansac Light Stomadress Plus Convatec Stomocur Protect 10 Stomocur Protect 12 Coloplast Alterna midi, egyrészes, öntapadós, zárt, hidrocolloid Coloplast Alterna mini, egyrészes, zárt, öntapadós, hidrocolloid Dansac Solo Mini Dansac Nova 1 mini Dansac Nova1 Esteem testszínű, közepes, 20 mm Esteem átlátszó, közepes, 20 mm Almarys hidrocolloid Mediszintech Colo 1/H Mediszintech Colo 2/H Mediszintech Colo 3/H Mediszintech Colo 4/H Mediszintech Colo 5/H Mediszintech Colo 6/H Mediszintech Colo 7/H Mediszintech Colo 8/H Mediszintech Colo 9/H Mediszintech Colo 5/HK Flexima egyrészes zárt zacskó, 15-50 mm kivágható, testszínű Coloplast Alterna Free egyrészes, zárt, hidrokolloid, midi, bőrszínű, 2065mm/250ml Flexima egyrészes, zárt, 15-50 mm/465 ml, átlátszó Flexima egyrészes, zárt, 25 mm/465 ml, testszínű Flexima egyrészes, zárt, 30
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/716/2010.
09 18 04 03 03 031
81968-10-2379/717/2010.
09 18 04 03 03 032
81968-10-2379/718/2010.
09 18 04 03 03 033
81968-10-2379/719/2010.
09 18 04 03 03 034
81968-10-2379/720/2010.
09 18 04 03 03 035
81968-10-2379/721/2010.
09 18 04 03 03 036
81968-10-2379/722/2010.
09 18 04 03 03 037
81968-10-2379/723/2010.
09 18 04 03 03 038
81968-10-2379/1075/2010.
09 18 04 03 03 039
81968-10-2379/1076/2010.
09 18 04 03 03 040
81968-10-2379/1077/2010.
09 18 04 03 03 041
81968-10-2379/1652/2010.
09 18 04 03 03 043
81968-10-2379/1653/2010.
09 18 04 03 03 044
81968-10-2379/1654/2010.
09 18 04 03 03 045
81968-10-2379/1655/2010.
09 18 04 03 03 046
81968-10-2379/1656/2010.
09 18 04 03 03 047
81968-10-2379/1657/2010.
09 18 04 03 03 048
81968-10-2379/1658/2010.
09 18 04 03 03 049
81968-10-2379/1659/2010.
09 18 04 03 03 050
Megnevezés mm/465 ml, testszínű Flexima egyrészes, zárt, 35 mm/465 ml, testszínű Flexima egyrészes, zárt, 40 mm/465 ml, testszínű Flexima egyrészes, zárt, 45 mm/465 ml, testszínű Flexima egyrészes, zárt, 25 mm/465 ml, átlátszó Flexima egyrészes, zárt, 30 mm/465 ml, átlátszó Flexima egyrészes, zárt, 35 mm/465 ml, átlátszó Flexima egyrészes, zárt, 40 mm/465 ml, átlátszó Flexima egyrészes, zárt, 45 mm/465 ml, átlátszó Coloplast Alterna Free, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, méretre vágható, mini, átlátszó (2065mm/120ml) Coloplast Alterna Free, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, méretre vágható, midi, átlátszó (2065mm/250ml) Coloplast Alterna Free, egyrészes, zárt hidrokolloid, mini, bőrszínű (20-65 mm/120 ml) Dansac Solo 225-30, 30 mm, 470 ml, testszínű Dansac Solo 225-35, 35 mm, 470 ml, testszínű Dansac Solo 225-40, 40 mm, 470 ml, testszínű Dansac Solo 225-45, 45 mm, 470 ml, testszínű Dansac Solo 225-50, 50 mm, 470 ml, testszínű Dansac Solo 225-60, 60 mm, 470 ml, testszínű Dansac Solo 228-20, 20-60 mm-ig kivágható, 470 ml, átlátszó Dansac Solo 226-25, 25 mm, 470 ml, átlátszó
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1660/2010.
09 18 04 03 03 051
81968-10-2379/1661/2010.
09 18 04 03 03 052
81968-10-2379/1662/2010.
09 18 04 03 03 053
81968-10-2379/1663/2010.
09 18 04 03 03 054
81968-10-2379/1664/2010.
09 18 04 03 03 056
81968-10-2379/1665/2010.
09 18 04 03 03 057
81968-10-2379/1666/2010.
09 18 04 03 03 058
81968-10-2379/1667/2010.
09 18 04 03 03 059
81968-10-2379/1668/2010.
09 18 04 03 03 060
81968-10-2379/1669/2010.
09 18 04 03 03 061
81968-10-2379/1670/2010.
09 18 04 03 03 062
81968-10-2379/1671/2010.
09 18 04 03 03 063
81968-10-2379/1672/2010.
09 18 04 03 03 064
81968-10-2379/1673/2010.
09 18 04 03 03 065
81968-10-2379/1674/2010.
09 18 04 03 03 067
81968-10-2379/1675/2010.
09 18 04 03 03 068
81968-10-2379/1676/2010.
09 18 04 03 03 069
81968-10-2379/1677/2010.
09 18 04 03 03 070
81968-10-2379/1678/2010.
09 18 04 03 03 071
81968-10-2379/1679/2010.
09 18 04 03 03 072
81968-10-2379/1680/2010.
09 18 04 03 03 073
81968-10-2379/1681/2010.
09 18 04 03 03 074
81968-10-2379/1682/2010.
09 18 04 03 03 075
81968-10-2379/1683/2010.
09 18 04 03 03 076
Megnevezés Dansac Solo 226-30, 30 mm, 470 ml, átlátszó Dansac Solo 226-35, 35 mm, 470 ml, átlátszó Dansac Solo 226-40, 40 mm, 470 ml, átlátszó Dansac Solo 226-45, 45 mm, 470 ml, átlátszó Dansac Light 255-25, 25 mm, 470 ml, testszínű Dansac Light 255-30, 30 mm, 470 ml, testszínű Dansac Light 255-35, 35 mm, 470 ml, testszínű Dansac Light 255-40, 40 mm, 470 ml, testszínű Dansac Light 255-45, 45 mm, 470 ml, testszínű Dansac Light 255-60, 60 mm, 470 ml, testszínű Dansac Light 255-50, 50 mm, 470 ml, testszínű Dansac Solo Mini 231-25, 25 mm, 290 ml, testszínű Dansac Solo Mini 231-30, 30 mm, 290 ml, testszínű Dansac Solo Mini 231-35, 35 mm, 290 ml, testszínű Dansac Nova 1 801-25, 25 mm, 470 ml, testszínű Dansac Nova 1 801-30, 30 mm, 470 ml, testszínű Dansac Nova 1 801-35, 35 mm, 470 ml, testszínű Dansac Nova 1 801-40, 40 mm, 470 ml, testszínű Dansac Nova 1 801-45, 45 mm, 470 ml, testszínű Dansac Nova 1 801-50, 50 mm, 470 ml, testszínű Dansac Nova 1 802-20, 20-60 mm-ig kivágható, 470 ml, átlátszó Dansac Nova 1 802-25, 25 mm, 470 ml, átlátszó Dansac Nova 1 802-30, 30 mm, 470 ml, átlátszó Dansac Nova 1 802-35, 35 mm, 470 ml, átlátszó
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1684/2010.
09 18 04 03 03 077
81968-10-2379/1685/2010.
09 18 04 03 03 078
81968-10-2379/1078/2010.
09 18 04 03 03 079
81968-10-2379/1079/2010.
09 18 04 03 03 080
81968-10-2379/724/2010.
09 18 04 03 03 081
81968-10-2379/725/2010.
09 18 04 03 03 082
81968-10-2379/726/2010.
09 18 04 03 03 083
81968-10-2379/727/2010.
09 18 04 03 03 084
81968-10-2379/728/2010.
09 18 04 03 03 085
81968-10-2379/729/2010.
09 18 04 03 03 086
81968-10-2379/730/2010.
09 18 04 03 03 087
81968-10-2379/731/2010.
09 18 04 03 03 088
81968-10-2379/732/2010.
09 18 04 03 03 089
81968-10-2379/733/2010.
09 18 04 03 03 090
81968-10-2379/734/2010.
09 18 04 03 03 091
81968-10-2379/735/2010.
09 18 04 03 03 092
81968-10-2379/736/2010.
09 18 04 03 03 093
81968-10-2379/737/2010.
09 18 04 03 03 094
81968-10-2379/738/2010.
09 18 04 03 03 095
Megnevezés Dansac Nova 1 802-40, 40 mm, 470 ml, átlátszó Dansac Nova 1 802-45, 45 mm, 470 ml, átlátszó Coloplast Alterna midi, egyrészes öntapadós, zárt zacskó, hidrokolloid 5780 nagy, 30mm/300 ml, bőrszínű Coloplast Alterna midi, egyrészes öntapadós, zárt zacskó, hidrokolloid 5676 nagy, 20-55 mm/300 ml, átlátszó Almarys Optima egyrészes, zárt, 25 mm, 470 ml, bézs Almarys Optima egyrészes, zárt, 30 mm, 470 ml, bézs Almarys Optima egyrészes, zárt, 35 mm, 470 ml, bézs Almarys Optima egyrészes, zárt, 40 mm, 470 ml, bézs Almarys Optima egyrészes, zárt, 45 mm, 470 ml, bézs Almarys Optima egyrészes, zárt, 50 mm, 470 ml, bézs Almarys Preference egyrészes, zárt, 10-60 mm, átlátszó, 480 ml Almarys Preference egyrészes, zárt, 10-60 mm, 480 ml, bézs Almarys Preference egyrészes, zárt, 25 mm, 480 ml, bézs Almarys Preference egyrészes, zárt, 30 mm, 480 ml, bézs Almarys Preference egyrészes, zárt, 35 mm, 480 ml, bézs Almarys Preference egyrészes, zárt, 45 mm, 480 ml, bézs Almarys Quiet egyrészes, zárt, 25 mm, 475 ml, bézs Almarys Quiet egyrészes, zárt, 30 mm, 475 ml, bézs Almarys Quiet egyrészes, zárt,
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/739/2010.
09 18 04 03 03 096
81968-10-2379/740/2010.
09 18 04 03 03 097
81968-10-2379/741/2010.
09 18 04 03 03 098
81968-10-2379/742/2010.
09 18 04 03 03 099
81968-10-2379/743/2010.
09 18 04 03 03 100
81968-10-2379/744/2010.
09 18 04 03 03 101
81968-10-2379/745/2010.
09 18 04 03 03 102
81968-10-2379/2811/2010.
09 18 04 03 03 103
81968-10-2379/2812/2010.
09 18 04 03 03 104
81968-10-2379/2938/2010.
09 18 04 03 03 105
81968-10-2379/2939/2010.
09 18 04 03 03 106
81968-10-2379/2940/2010.
09 18 04 03 03 107
81968-10-2379/2941/2010.
09 18 04 03 03 108
81968-10-2379/2942/2010.
09 18 04 03 03 109
81968-10-2379/2943/2010.
09 18 04 03 03 110
81968-10-2379/2944/2010.
09 18 04 03 03 111
81968-10-2379/2945/2010.
09 18 04 03 03 112
81968-10-2379/2946/2010.
09 18 04 03 03 113
81968-10-2379/2947/2010.
09 18 04 03 03 114
81968-10-2379/2948/2010.
09 18 04 03 03 115
81968-10-2379/1080/2010.
09 18 04 03 09 001
Megnevezés Kérelmező 35 mm, 475 ml, bézs Almarys Quiet egyrészes, zárt, 40 mm, 475 ml, bézs Almarys Quiet egyrészes, zárt, 45 mm, 475 ml, bézs Almarys Quiet egyrészes, zárt, 60 mm, 475 ml, bézs Almarys Preference egyrészes, zárt, 40 mm, 480 ml, bézs Almarys Optima egyrészes, zárt, mini, 20 mm, 180 ml, bézs Almarys Optima egyrészes, zárt, mini, 25 mm, 180 ml, bézs Almarys Optima egyrészes, zárt, mini, 30 mm, 180 ml, bézs Stomocur Protect 12 egyrészes zárt, 20-60 mm, 320 ml, átlátszó Stomocur Protect 10 egyrészes zárt, 20-50 mm, 235 ml, átlátszó Stomadress Plus zárt zsák, 1964 mm, 430 ml, átlátszó Stomadress Plus zárt zsák, 25 mm, 430 ml, átlátszó Stomadress Plus zárt zsák, 32 mm, 430 ml, átlátszó Stomadress Plus zárt zsák, 38 mm, 430 ml, átlátszó Stomadress Plus zárt zsák, 45 mm, 430 ml, átlátszó Stomadress Plus zárt zsák, 50 mm, 430 ml, átlátszó Stomadress Plus zárt zsák, 25 mm, 430 ml, testszínű Stomadress Plus zárt zsák, 32 mm, 430 ml, testszínű Stomadress Plus zárt zsák, 38 mm, 430 ml, testszínű Stomadress Plus zárt zsák, 45 mm, 430 ml, testszínű Stomadress Plus zárt zsák, 50 mm, 430 ml, testszínű Coloplast Alterna maxi, egyrészes, öntapadós, zárt,
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/2949/2010.
09 18 04 03 09 002
81968-10-2379/2950/2010.
09 18 04 03 09 003
81968-10-2379/2951/2010.
09 18 04 03 09 004
81968-10-2379/2952/2010.
09 18 04 03 09 005
81968-10-2379/2953/2010.
09 18 04 03 09 006
81968-10-2379/2954/2010.
09 18 04 03 09 007
81968-10-2379/1686/2010.
09 18 04 03 09 008
81968-10-2379/1081/2010.
09 18 04 03 09 009
81968-10-2379/1082/2010.
09 18 04 03 09 010
81968-10-2379/746/2010.
09 18 04 03 09 011
81968-10-2379/747/2010.
09 18 04 03 09 012
81968-10-2379/748/2010.
09 18 04 03 09 013
81968-10-2379/2955/2010.
09 18 04 03 09 014
81968-10-2379/2956/2010.
09 18 04 03 09 015
81968-10-2379/1083/2010.
09 18 04 03 09 016
81968-10-2379/1084/2010.
09 18 04 03 09 017
81968-10-2379/1687/2010.
09 18 04 03 09 018
81968-10-2379/1688/2010.
09 18 04 03 09 019
81968-10-2379/1689/2010.
09 18 04 03 09 020
Megnevezés hidrocolloid Esteem testszínű, nagy, 20 mm Esteem testszínű, nagy, 25 mm Esteem testszínű, nagy, 30 mm Esteem testszínű, nagy, 40 mm Esteem átlátszó, nagy, 20 mm Esteem testszínű, nagy, 50 mm Dansac Nova1 Maxi Coloplast Alterna Free, egyrészes, zárt, hidrokolloid, bőrszínű, maxi, 2075mm/480ml Coloplast Alterna Free, egyrészes, zárt, hidrokolloid, átlátszó, maxi, 2075mm/480ml Flexima egyrészes, zárt, maxi, 15-70 mm/500 ml, átlátszó Flexima egyrészes, zárt, maxi, 15-70 mm/500 ml, testszínű Almarys Optima egyrészes, zárt, 10-70 mm, 470 ml, bézs Esteem zárt zsák, 20-70 mm, közepes, 390 ml, testszínű Esteem zárt zsák, 20-70 mm, közepes, 390 ml, átlátszó Coloplast Alterna Free, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, bőrszínű, maxi, 3075mm/480ml Coloplast Alterna Free, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, bőrszínű, maxi, 3575mm/480ml Dansac Nova 1 806-20, 20-60 mm, 600 ml, átlátszó Dansac Solo Oval 224-15, 1580 mm-ig kivágható, 445 ml, átlátszó Dansac Solo Oval 223-15, 1580 mm-ig kivágható, 445 ml,
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1085/2010.
09 18 04 03 09 021
81968-10-2379/1086/2010.
09 18 04 03 09 022
81968-10-2379/1087/2010.
09 18 04 03 09 023
81968-10-2379/1088/2010.
09 18 04 03 09 024
81968-10-2379/1089/2010.
09 18 04 03 09 025
81968-10-2379/1090/2010.
09 18 04 03 09 026
81968-10-2379/1091/2010.
09 18 04 03 09 027
81968-10-2379/1092/2010.
09 18 04 03 09 028
81968-10-2379/1093/2010.
09 18 04 03 09 029
81968-10-2379/1094/2010.
09 18 04 03 09 030
81968-10-2379/1095/2010.
09 18 04 03 09 031
81968-10-2379/1096/2010.
09 18 04 03 09 032
Megnevezés testszínű Coloplast Alterna maxi, egyrészes, öntapadós, zárt zacskó hidrokolloid 5789, 25 mm/550 ml, átlátszó Coloplast Alterna maxi, egyrészes, öntapadós, zárt zacskó hidrokolloid 5786, 1070 mm/550 ml, bőrszínű Coloplast Alterna maxi, egyrészes, öntapadós, zárt zacskó, hidrokolloid 5792, 40 mm/550 ml, bőrszínű Coloplast Alterna maxi, egyrészes, öntapadós, zárt zacskó, hidrokolloid 5791, 35 mm/550 ml, bőrszínű Coloplast Alterna maxi, egyrészes, öntapadós, zárt zacskó, hidrokolloid 5790, 30 mm/550 ml, bőrszínű Coloplast pc 3000, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, 8235, 35 mm/550 ml, átlátszó Coloplast pc 3000, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, 8230, 30 mm/550 ml, átlátszó Coloplast pc 3000, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, 8225, 25 mm/550 ml, átlátszó Coloplast pc 3000, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, 8200, 15-60 mm/550 ml, átlátszó Coloplast mc 2000, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, 5760, 60 mm/500 ml, bőrszínű Coloplast mc 2000, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, 5755, 55 mm/500 ml, bőrszínű Coloplast mc 2000, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, 5750, 50 mm/500 ml, bőrszínű
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1097/2010.
09 18 04 03 09 033
81968-10-2379/1098/2010.
09 18 04 03 09 034
81968-10-2379/1099/2010.
09 18 04 03 09 035
81968-10-2379/1100/2010.
09 18 04 03 09 036
81968-10-2379/1101/2010.
09 18 04 03 09 037
81968-10-2379/1102/2010.
09 18 04 03 09 038
81968-10-2379/1103/2010.
09 18 04 03 09 039
81968-10-2379/1104/2010.
09 18 04 03 09 040
81968-10-2379/1105/2010.
09 18 04 03 09 041
81968-10-2379/1106/2010.
09 18 04 03 09 042
81968-10-2379/1107/2010.
09 18 04 03 09 043
81968-10-2379/1108/2010.
09 18 04 03 09 044
81968-10-2379/1109/2010.
09 18 04 03 09 045
Megnevezés Coloplast mc 2000, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, 5740, 40 mm/500 ml, bőrszínű Coloplast mc 2000, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, 5745, 45 mm/500 ml, bőrszínű Coloplast mc 2000, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, 5735, 35 mm/500 ml, bőrszínű Coloplast mc 2000, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, 5730, 30 mm/500 ml, bőrszínű Coloplast mc 2000, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, 5725, 25 mm/500 ml, bőrszínű Coloplast mc 2000, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, 5660, 60 mm/500 ml, átlátszó Coloplast mc 2000, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, 5645, 45 mm/500 ml, átlátszó Coloplast mc 2000, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, 5640, 40 mm/500 ml, átlátszó Coloplast mc 2000, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, 5635, 35 mm/500 ml, átlátszó Coloplast mc 2000, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, 5630, 30 mm/500 ml, átlátszó Coloplast pc 3000, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, 8360, 60 mm/550 ml, bőrszínű Coloplast pc 3000, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, 8350, 50 mm/550 ml, bőrszínű Coloplast pc 3000, egyrészes,
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1110/2010.
09 18 04 03 09 046
81968-10-2379/1111/2010.
09 18 04 03 09 047
81968-10-2379/1112/2010.
09 18 04 03 09 048
81968-10-2379/1113/2010.
09 18 04 03 09 049
81968-10-2379/1114/2010.
09 18 04 03 09 050
81968-10-2379/1115/2010.
09 18 04 03 09 051
81968-10-2379/1116/2010.
09 18 04 03 09 052
81968-10-2379/749/2010.
09 18 04 03 09 053
81968-10-2379/750/2010.
09 18 04 03 09 054
81968-10-2379/751/2010.
09 18 04 03 09 055
81968-10-2379/1117/2010.
09 18 04 03 09 056
81968-10-2379/1118/2010.
09 18 04 03 09 057
81968-10-2379/1119/2010.
09 18 04 03 09 058
Megnevezés zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, 8335, 35 mm/550 ml, bőrszínű Coloplast pc 3000, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, 8340, 40 mm/550 ml, bőrszínű Coloplast pc 3000, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, 8330, 30 mm/550 ml, bőrszínű Coloplast pc 3000, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, 8325, 25 mm/550 ml, bőrszínű Coloplast pc 3000, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, 8245, 45 mm/550 ml, átlátszó Coloplast pc 3000, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, 8240, 40 mm/550 ml, átlátszó Coloplast mc 2000, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, 5625, 25 mm/500 ml, átlátszó Coloplast mc 2000, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, 5600, 15-60 mm/500 ml, átlátszó Almarys Optima egyrészes, zárt, 10-70 mm, 470 ml, átlátszó Almarys Quiet egyrészes, zárt, 10-70 mm, 475 ml, átlátszó Almarys Quiet egyrészes, zárt, 10-70 mm, 475 ml, bézs Coloplast Alterna maxi, egyrészes, öntapadós, zárt zacskó hidrokolloid 5687, 1070 mm/550 ml, átlátszó Coloplast Alterna maxi, egyrészes, öntapadós, zárt zacskó hidrokolloid 5686, 2055 mm/550 ml, átlátszó Coloplast mc 2000, egyrészes, zárt, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, 5650, 50
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1120/2010. 81968-10-2379/2046/2010. 81968-10-2379/2047/2010. 81968-10-2379/2048/2010. 81968-10-2379/2049/2010. 81968-10-2379/2050/2010. 81968-10-2379/2051/2010. 81968-10-2379/2052/2010. 81968-10-2379/752/2010. 81968-10-2379/2957/2010. 81968-10-2379/2958/2010.
09 18 04 03 12 001 09 18 04 03 12 002 09 18 04 03 12 003 09 18 04 03 12 004 09 18 04 03 12 005 09 18 04 03 12 006 09 18 05 03 03 001 09 18 05 03 03 002 09 18 05 03 03 003 09 18 05 03 03 004 09 18 05 03 03 005
81968-10-2379/1121/2010.
09 18 05 03 03 006
81968-10-2379/1122/2010. 81968-10-2379/1690/2010. 81968-10-2379/1691/2010. 81968-10-2379/2813/2010. 81968-10-2379/1692/2010. 81968-10-2379/2053/2010. 81968-10-2379/2054/2010.
09 18 05 03 03 007 09 18 05 03 03 008 09 18 05 03 03 009 09 18 05 03 03 010 09 18 05 03 03 011 09 18 05 03 03 012 09 18 05 03 03 013
81968-10-2379/753/2010.
09 18 05 03 03 014
81968-10-2379/1123/2010.
09 18 05 03 03 015
81968-10-2379/754/2010.
09 18 05 03 03 016
81968-10-2379/755/2010.
09 18 05 03 03 017
81968-10-2379/756/2010.
09 18 05 03 03 018
81968-10-2379/1124/2010.
09 18 05 03 03 019
81968-10-2379/1125/2010.
09 18 05 03 03 020
Megnevezés mm/500 ml, átlátszó Coloplast Extra no. 3. Mediszintech Colo 2/cv/sz Mediszintech Colo 3/cv/sz Mediszintech Colo 4/cv/sz Mediszintech Colo 5/cv/sz Mediszintech Colo 6/cv/sz Mediszintech Colo-Duo Z 44 Mediszintech Colo-Duo Z 75 Biotrol System 2 Convatec C2S, kisméretű Convatec C2S zárt zacskó Coloplast Alterna midi, kétrészes, zárt Coloplast mc 2002 Dansac Duo Soft Dansac Duo Soft Plus Stomocur Clic-Colo Dansac Duo Soft Mini Mediszintech Colo-Duo Z50 Mediszintech Colo-Duo Z60 Flexima Key kétrészes, zárt zacskó, 50 mm, bőrszínű, műanyag karima nélküli ragasztós csatlakozással Coloplast Alterna Free kétrészes, zárt végű zacskó, midi, bőrszínű, 50 mm/320 ml Flexima Key kétrészes, zárt, műanyag karima nélküli ragasztós csatlakozással, normál, 40 mm/440 ml, bőrszínű Flexima Key kétrészes, zárt, műanyag karima nélküli ragasztós csatlakozással, normál, 50 mm/420 ml, átlátszó Flexima Key kétrészes, zárt, műanyag karima nélküli ragasztós csatlakozással, normál, 40 mm/440 ml, átlátszó Coloplast Alterna Free, kétrészes, zárt végű zacskó, midi, bőrszínű, 60 mm/280 ml Coloplast Alterna Free kétrészes, zárt végű, mini, átlátszó, 50 mm/110 ml
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1126/2010.
09 18 05 03 03 021
81968-10-2379/757/2010.
09 18 05 03 03 022
81968-10-2379/1693/2010.
09 18 05 03 03 023
81968-10-2379/1694/2010.
09 18 05 03 03 024
81968-10-2379/1695/2010.
09 18 05 03 03 026
81968-10-2379/1696/2010.
09 18 05 03 03 027
81968-10-2379/1697/2010.
09 18 05 03 03 028
81968-10-2379/1698/2010.
09 18 05 03 03 029
81968-10-2379/1699/2010.
09 18 05 03 03 030
81968-10-2379/1127/2010.
09 18 05 03 03 032
81968-10-2379/1128/2010.
09 18 05 03 03 033
81968-10-2379/1129/2010.
09 18 05 03 03 034
81968-10-2379/1130/2010.
09 18 05 03 03 035
81968-10-2379/1131/2010.
09 18 05 03 03 036
81968-10-2379/1132/2010.
09 18 05 03 03 037
81968-10-2379/1133/2010.
09 18 05 03 03 038
81968-10-2379/1134/2010.
09 18 05 03 03 039
81968-10-2379/1135/2010.
09 18 05 03 03 040
81968-10-2379/1136/2010.
09 18 05 03 03 041
Megnevezés Coloplast Alterna Free, kétrészes, zárt végű zacskó, midi, bőrszínű, 40 mm/340 ml Almarys Twin+ kétrészes zárt zacskó, 50 mm, 460 ml, bőrszínű Dansac Duo Soft 501-36, 36 mm, 470 ml, testszínű Dansac Duo Soft 501-43, 43 mm, 470 ml, testszínű Dansac Duo Soft 502-43, 43 mm, 470 ml, átlátszó Dansac Duo Soft 502-55, 55 mm, 470 ml, átlátszó Dansac Duo Soft 505-36, 36 mm, 470 ml, testszínű Dansac Duo Soft 505-43, 43 mm, 470 ml, testszínű Dansac Duo Soft 503-36, 36 mm, 290 ml, testszínű Coloplast mc 2002, 6651 50 mm/450 ml, átlátszó Coloplast mc 2002, 6661 60 mm/450 ml, átlátszó Coloplast mc 2002, 6662 60 mm/450 ml, bőrszínű Coloplast mc 2002, 6642 40 mm/450 ml, bőrszínű Coloplast mc 2002, 6641 40 mm/450 ml, átlátszó Coloplast Alterna kétrészes, öntapadós, zárt zacskó, hidrokolloid midi 1678, 60 mm/200 ml, átlátszó Coloplast Alterna kétrészes, öntapadós, zárt zacskó, hidrokolloid midi 1677, 50 mm/200 ml, átlátszó Coloplast Alterna kétrészes, öntapadós, zárt zacskó, hidrokolloid midi 1676, 40 mm/200 ml, átlátszó Coloplast Alterna kétrészes, öntapadós, zárt zacskó, hidrokolloid midi 1673, 60 mm/200 ml, bőrszínű Coloplast Alterna kétrészes, öntapadós, zárt zacskó,
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1137/2010.
09 18 05 03 03 042
81968-10-2379/2959/2010.
09 18 05 03 03 043
81968-10-2379/2960/2010.
09 18 05 03 03 044
81968-10-2379/2961/2010.
09 18 05 03 03 045
81968-10-2379/2962/2010.
09 18 05 03 03 046
81968-10-2379/2963/2010.
09 18 05 03 03 047
81968-10-2379/2964/2010.
09 18 05 03 03 048
81968-10-2379/2965/2010.
09 18 05 03 03 049
81968-10-2379/2966/2010.
09 18 05 03 03 050
81968-10-2379/2967/2010.
09 18 05 03 03 051
81968-10-2379/758/2010.
09 18 05 03 03 052
81968-10-2379/759/2010.
09 18 05 03 03 053
81968-10-2379/760/2010.
09 18 05 03 03 054
81968-10-2379/761/2010.
09 18 05 03 03 055
81968-10-2379/762/2010.
09 18 05 03 03 056
Megnevezés hidrokolloid midi 1671, 40 mm/200 ml, bőrszínű Coloplast Alterna kétrészes, öntapadós, zárt zacskó, hidrokolloid midi 1651, 40 mm/100 ml, bőrszínű ConvaTec C2S kétrészes zárt zsák, 32 mm, 430 ml, testszínű ConvaTec C2S kétrészes zárt zsák, 38 mm, 430 ml, testszínű ConvaTec C2S kétrészes zárt zsák, 45 mm, 430 ml, testszínű ConvaTec C2S kétrészes zárt zsák, szűrős, 32 mm, 430 ml, testszínű ConvaTec C2S kétrészes zárt zsák, szűrős, 38 mm, 430 ml, testszínű ConvaTec C2S kétrészes zárt zsák, szűrős, 45 mm, 430 ml, testszínű ConvaTec C2S kétrészes zárt zsák, szűrős, 57 mm, 430 ml, testszínű ConvaTec C2S kétrészes zárt, kisméretű, 38 mm, 250 ml, testszínű ConvaTec C2S kétrészes zárt, kisméretű, 45 mm, 250 ml, testszínű Almarys Twin + (kétrészes zárt zacskó), 40mm, 460 ml bőrszínű Almarys Twin + (kétrészes zárt zacskó), 40mm, 460 ml átlátszó Almarys Twin + (kétrészes zárt zacskó), 50 mm, 460 ml átlátszó Almarys Twin + (kétrészes zárt zacskó), 60 mm, 460 ml bőrszínű Almarys Twin + (kétrészes zárt zacskó), 60 mm, 460 ml átlátszó
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1138/2010.
09 18 05 03 09 001
81968-10-2379/2968/2010.
09 18 05 03 09 002
81968-10-2379/1139/2010.
09 18 05 03 09 003
81968-10-2379/1140/2010.
09 18 05 03 09 004
81968-10-2379/1141/2010.
09 18 05 03 09 005
81968-10-2379/763/2010.
09 18 05 03 09 006
81968-10-2379/764/2010.
09 18 05 03 09 007
81968-10-2379/765/2010.
09 18 05 03 09 008
81968-10-2379/766/2010.
09 18 05 03 09 009
81968-10-2379/767/2010.
09 18 05 03 09 010
81968-10-2379/1700/2010.
09 18 05 03 09 011
81968-10-2379/1701/2010.
09 18 05 03 09 012
81968-10-2379/1702/2010.
09 18 05 03 09 013
81968-10-2379/1142/2010.
09 18 05 03 09 014
81968-10-2379/1143/2010.
09 18 05 03 09 015
81968-10-2379/1144/2010.
09 18 05 03 09 016
Megnevezés Coloplast Alterna maxi, kétrészes, zárt Esteem Synergy Zárt Zsák 13/61 mm, testszínű Coloplast Alterna Free, kétrészes, zárt, bőrszínű, maxi, 40mm/560ml Coloplast Alterna Free, kétrészes, zárt, bőrszínű, maxi, 50mm/530ml Coloplast Alterna Free, kétrészes, zárt, bőrszínű, maxi, 60mm/500ml Flexima Key kétrészes, zárt, műanyag karima nélküli ragasztós csatlakozással, maxi, 80 mm/470 ml, átlátszó Flexima Key kétrészes, zárt, műanyag karima nélküli ragasztós csatlakozással, maxi, 80 mm/470 ml, bőrszínű Flexima Key kétrészes, zárt, műanyag karima nélküli ragasztós csatlakozással, maxi, 60 mm/550 ml, bőrszínű Flexima Key kétrészes, zárt, műanyag karima nélküli ragasztós csatlakozással, maxi, 60 mm/550 ml, átlátszó Biotrol System 2 többrészes, zárt, 50 mm, 500 ml, testszínű Dansac Duo Soft 501-80, 80 mm, 470 ml, testszínű Dansac Duo Soft 502-80, 80 mm, 470 ml, átlátszó Dansac Duo Soft Plus 505-80, 80 mm, 470 ml, testszínű Coloplast Alterna maxi, kétrészes, öntapadós, zárt zacskó hidrokolloid 1688, 60 mm/500 ml, átlátszó Coloplast Alterna maxi, kétrészes, öntapadós, zárt zacskó hidrokolloid 1687, 50 mm/500 ml, átlátszó Coloplast Alterna maxi, kétrészes, öntapadós, zárt zacskó hidrokolloid 1686, 40
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1145/2010.
09 18 05 03 09 017
81968-10-2379/1146/2010.
09 18 05 03 09 018
81968-10-2379/768/2010.
09 18 05 03 09 019
81968-10-2379/769/2010.
09 18 05 03 09 020
81968-10-2379/2969/2010.
09 18 05 03 09 021
81968-10-2379/2970/2010.
09 18 05 03 09 022
81968-10-2379/2971/2010.
09 18 05 03 09 023
81968-10-2379/2972/2010.
09 18 05 03 09 024
81968-10-2379/2973/2010.
09 18 05 03 09 025
81968-10-2379/770/2010.
09 18 05 03 09 026
81968-10-2379/771/2010.
09 18 05 03 09 027
81968-10-2379/1147/2010.
09 18 07 03 03 001
81968-10-2379/1148/2010.
09 18 07 03 03 002
81968-10-2379/2974/2010.
09 18 07 03 03 003
81968-10-2379/772/2010.
09 18 07 03 03 004
81968-10-2379/773/2010.
09 18 07 03 03 005
81968-10-2379/1703/2010.
09 18 07 03 03 006
81968-10-2379/1704/2010.
09 18 07 03 03 007
Megnevezés mm/500 ml, átlátszó Coloplast Alterna maxi, kétrészes, öntapadós, zárt zacskó hidrokolloid 1683, 60 mm/500 ml, bőrszínű Coloplast Alterna maxi, kétrészes, öntapadós, zárt zacskó hidrokolloid 1681, 40 mm/500 ml, bőrszínű Biotrol System 2 többrészes, zárt, 62 mm, 500 ml, bézs Biotrol System 2 többrészes, zárt, 75 mm, 500 ml, bézs ConvaTec C2S kétrészes zárt zsák, 70 mm, 430 ml, testszínű ConvaTec C2S kétrészes zárt zsák, szűrős, 70 mm, 430 ml, testszínű Esteem Synergy kétrészes zárt zsák, 13-61 mm, 600 ml, átlátszó Esteem Synergy kétrészes zárt zsák, 13-35 mm, 600 ml, testszínű Esteem Synergy kétrészes zárt zsák, 13-48 mm, 600 ml, testszínű Almarys Twin + (kétrészes zárt zacskó), 80 mm, 485 ml bőrszínű Almarys Twin + (kétrészes zárt zacskó), 80 mm, 485 ml átlátszó Coloplast SUB uro Coloplast Alterna midi, egyrészes, öntapadós, üríthető Convatec Urodress Flexima Uro Silk egyrészes urostomás zacskó 12-55 mm kivágható, testszínű Flexima Uro Silk egyrészes, urostomás, 12-55 mm/230 ml, átlátszó Dansac NOVA 1 Urostomy X3 891-12 12-45 mm/330 ml testszínű Dansac NOVA 1 Urostomy X3 892-12 12-45 mm/330 ml
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/2975/2010. 81968-10-2379/774/2010.
09 18 07 03 06 001 09 18 07 03 06 002
81968-10-2379/1149/2010.
09 18 07 03 06 003
81968-10-2379/1150/2010.
09 18 07 03 09 001
81968-10-2379/2976/2010.
09 18 07 03 09 002
81968-10-2379/1151/2010.
09 18 07 03 09 003
81968-10-2379/2977/2010.
09 18 07 03 09 004
81968-10-2379/2978/2010.
09 18 07 03 09 005
81968-10-2379/2979/2010.
09 18 07 03 09 006
81968-10-2379/2980/2010.
09 18 07 03 09 007
81968-10-2379/2981/2010.
09 18 07 03 09 008
81968-10-2379/2982/2010.
09 18 07 03 09 009
81968-10-2379/2055/2010. 81968-10-2379/1152/2010.
09 18 07 06 03 001 09 18 08 03 03 001
81968-10-2379/1153/2010.
09 18 08 03 03 002
81968-10-2379/2983/2010.
09 18 08 03 03 003
81968-10-2379/2984/2010.
09 18 08 03 03 004
81968-10-2379/1705/2010.
09 18 08 03 03 005
81968-10-2379/775/2010.
09 18 08 03 03 006
81968-10-2379/776/2010.
09 18 08 03 03 007
81968-10-2379/777/2010.
09 18 08 03 03 008
Megnevezés átlátszó Convatec Urodress gyermek Draina S Mini Coloplast Alterna gyermek, egyrészes, öntapadós, üríthető Coloplast Alterna, maxi, egyrészes, öntapadós, üríthető ConvaTec Urodress urosztómás zsák, 19-45 mm, 525 ml, átlátszó Coloplast Alterna maxi, egyrészes, öntapadós, üríthető urosztómás zacskó 5580, 40 mm/375 ml, bőrszínű ConvaTec Urodress urosztómás zsák, 25 mm, 525 ml, átlátszó ConvaTec Urodress urosztómás zsák, 32 mm, 525 ml, átlátszó ConvaTec Urodress urosztómás zsák, 38 mm, 525 ml, átlátszó ConvaTec Urodress urosztómás zsák, 45 mm, 525 ml, átlátszó Esteem urosztómás zsák, átlátszó, 13 mm, 500 ml Esteem urosztómás zsák, testszínű, 13 mm, 500 ml Mediszintech Urine I. Coloplast Uro 2002 Coloplast Alterna midi, kétrészes, öntapadós, üríthető, urostomás Convatec C2S üríthető, urostomás zacskó Convatec C2S, kisméretű Dansac Duo Soft Urostomy urostomás zsák Biotrol System 2 urostomás zsák Almarys Twin+ kétrészes, üríthető, urosztómás zacskó, 50mm Almarys Twin+ kétrészes, üríthető urostomás, 60
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/778/2010.
09 18 08 03 03 009
81968-10-2379/1706/2010.
09 18 08 03 03 010
81968-10-2379/1707/2010.
09 18 08 03 03 011
81968-10-2379/1708/2010.
09 18 08 03 03 012
81968-10-2379/1709/2010.
09 18 08 03 03 013
81968-10-2379/1710/2010.
09 18 08 03 03 014
81968-10-2379/1154/2010.
09 18 08 03 03 015
81968-10-2379/1155/2010.
09 18 08 03 03 016
81968-10-2379/1156/2010.
09 18 08 03 03 017
81968-10-2379/1157/2010.
09 18 08 03 03 018
81968-10-2379/1158/2010.
09 18 08 03 03 019
81968-10-2379/1159/2010.
09 18 08 03 03 020
81968-10-2379/1160/2010.
09 18 08 03 03 021
81968-10-2379/1161/2010.
09 18 08 03 03 022
81968-10-2379/2985/2010.
09 18 08 03 03 023
Megnevezés mm/265 ml Almarys Twin+ kétrészes, üríthető urostomás, 40 mm/265 ml Dansac Duo Soft Urostomy 401-36, 36 mm, 330 ml, testszínű Dansac Duo Soft Urostomy 401-43, 43 mm, 330 ml, testszínű Dansac Duo Soft Urostomy 402-36, 36 mm, 330 ml, átlátszó Dansac Duo Soft Urostomy 402-43, 43 mm, 330 ml, átlátszó Dansac Duo Soft Urostomy 402-55, 55 mm, 330 ml, átlátszó Coloplast Uro 2002 4260 nagy, 60mm/450 ml, átlátszó Coloplast Uro 2002 4240 nagy, 40mm/450 ml, átlátszó Coloplast Alterna midi, kétrészes üríthető urosztómás zacskó 1751 40mm/250 ml átlátszó, Coloplast Alterna maxi, kétrészes üríthető urosztómás zacskó 1759, 60 mm/375 ml, átlátszó Coloplast Alterna maxi, kétrészes üríthető urosztómás zacskó 1757, 60 mm/375 ml Coloplast Alterna maxi, kétrészes üríthető urosztómás zacskó 1756, 60 mm/375 ml, bőrszínű Coloplast Alterna maxi, kétrészes üríthető urosztómás zacskó 1755, 50 mm/375 ml, bőrszínű Coloplast Alterna maxi, kétrészes üríthető urosztómás zacskó 1754, 40 mm/375 ml, bőrszínű ConvaTec C2S kétrészes urosztómás zsák, kisméretű, 32 mm, 450 ml, átlátszó
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/2986/2010.
09 18 08 03 03 024
81968-10-2379/1162/2010.
09 18 08 03 09 001
81968-10-2379/2987/2010.
09 18 08 03 09 002
81968-10-2379/2988/2010.
09 18 08 03 09 003
81968-10-2379/2989/2010.
09 18 08 03 09 004
81968-10-2379/2990/2010.
09 18 08 03 09 005
81968-10-2379/2991/2010.
09 18 08 03 09 006
81968-10-2379/2056/2010. 81968-10-2379/2057/2010. 81968-10-2379/779/2010.
09 18 14 03 03 001 09 18 14 03 03 002 09 18 14 03 03 003
81968-10-2379/2992/2010.
09 18 14 03 03 004
81968-10-2379/2993/2010.
09 18 14 03 03 005
81968-10-2379/2994/2010.
09 18 14 03 03 006
81968-10-2379/1163/2010. 81968-10-2379/1164/2010. 81968-10-2379/1165/2010.
09 18 14 03 03 007 09 18 14 03 03 008 09 18 14 03 03 009
81968-10-2379/1166/2010.
09 18 14 03 03 010
81968-10-2379/2814/2010. 81968-10-2379/1711/2010. 81968-10-2379/2995/2010. 81968-10-2379/2058/2010. 81968-10-2379/2059/2010.
09 18 14 03 03 011 09 18 14 03 03 012 09 18 14 03 03 013 09 18 14 03 03 014 09 18 14 03 03 015
81968-10-2379/780/2010.
09 18 14 03 03 016
81968-10-2379/781/2010.
09 18 14 03 03 017
81968-10-2379/2996/2010.
09 18 14 03 03 018
81968-10-2379/1167/2010.
09 18 14 03 03 019
Megnevezés ConvaTec C2S kétrészes urosztómás zsák, kisméretű, 38 mm, 450 ml, átlátszó Coloplast Alterna maxi, kétrészes, öntapadós, üríthető ConvaTec C2S kétrészes urosztómás zsák, 57 mm, 525 ml, átlátszó ConvaTec C2S kétrészes urosztómás zsák, 32 mm, 525 ml, átlátszó ConvaTec C2S kétrészes urosztómás zsák, 38 mm, 525 ml, átlátszó ConvaTec C2S kétrészes urosztómás zsák, 45 mm, 525 ml, átlátszó ConvaTec C2S kétrészes urosztómás zsák, 57 mm, 525 ml, testszínű Mediszintech Colo-Duo A 44 Mediszintech Colo-Duo A 75 Biotrol System 2 Convatec C2S flexibilis stomahesive Convatec C2S Duoflex stomahesive Convatec C2S zselatinos stomahesive Coloplast mc 2002 Coloplast pc 3002 Coloplast Uro 2002 Coloplast Alterna normál, alaplap Stomocur clic Dansac Duo Soft S Convatec C2S durahesive Mediszintech Colo-Duo A 50 Mediszintech Colo-Duo A 60 Flexima Key alaplap, 50 mm, műanyag karima nélküli ragasztós csatlakozással Almarys Twin + standard alaplap, 50 mm Esteem Synergy Stomahesive Alaplap 13/61 mm Coloplast Alterna Extra
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1168/2010.
09 18 14 03 03 020
81968-10-2379/1169/2010.
09 18 14 03 03 021
81968-10-2379/782/2010.
09 18 14 03 03 022
81968-10-2379/783/2010.
09 18 14 03 03 023
81968-10-2379/784/2010.
09 18 14 03 03 024
81968-10-2379/785/2010.
09 18 14 03 03 025
81968-10-2379/1170/2010.
09 18 14 03 03 026
81968-10-2379/1171/2010.
09 18 14 03 03 027
81968-10-2379/1172/2010.
09 18 14 03 03 028
81968-10-2379/1712/2010.
09 18 14 03 03 029
81968-10-2379/1713/2010.
09 18 14 03 03 030
81968-10-2379/1173/2010.
09 18 14 03 03 031
81968-10-2379/1174/2010. 81968-10-2379/1175/2010.
09 18 14 03 03 032 09 18 14 03 03 033
81968-10-2379/1176/2010.
09 18 14 03 03 034
81968-10-2379/1177/2010.
09 18 14 03 03 035
81968-10-2379/1178/2010.
09 18 14 03 03 036
81968-10-2379/786/2010.
09 18 14 03 03 037
81968-10-2379/787/2010.
09 18 14 03 03 038
81968-10-2379/2997/2010.
09 18 14 03 03 039
Megnevezés tapadású alaplap 40 mm, 1035 mm Coloplast Alterna Extra tapadású alaplap 50 mm, 1045 mm Coloplast Alterna Extra tapadású alaplap 60 mm, 1055 mm Almarys Twin+ standard alaplap, normál, 40 mm Almarys Twin+ standard alaplap, normál, 60 mm Flexima Key alaplap, műanyag karima nélküli ragasztós csatlakozással, normál, 40 mm Flexima Key alaplap, műanyag karima nélküli ragasztós csatlakozással, normál, 60 mm Coloplast Alterna extra tapadású, enyhén konvex alaplap 40 mm Coloplast Alterna extra tapadású, enyhén konvex alaplap 50 mm Coloplast Alterna extra tapadású, enyhén konvex alaplap 60 mm Dansac Duo Soft S 436-15, 15-28 mm-ig kivágható Dansac Duo Soft S 443-15, 15-35 mm-is kivágható Coloplast mc 2002 alaplap, 6742, 40 mm Uro 2002 alaplap 4265 60 mm Uro 2002 alaplap 4245 40 mm Coloplast Alterna normál alaplap 1780, 60 mm Coloplast Alterna normál alaplap 1770, 40 mm Coloplast mc 2002 alaplap 6764, 60 mm Biotrol System 2 alaplap, standard, 50 mm Biotrol System 2 alaplap, standard, 62 mm ConvaTec C2S duoflex alaplap, 32 mm
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/2998/2010.
09 18 14 03 03 040
81968-10-2379/2999/2010.
09 18 14 03 03 041
81968-10-2379/3000/2010.
09 18 14 03 03 042
81968-10-2379/3001/2010.
09 18 14 03 03 043
81968-10-2379/3002/2010.
09 18 14 03 03 044
81968-10-2379/3003/2010.
09 18 14 03 03 045
81968-10-2379/3004/2010.
09 18 14 03 03 046
81968-10-2379/3005/2010.
09 18 14 03 03 047
81968-10-2379/3006/2010.
09 18 14 03 03 048
81968-10-2379/3007/2010.
09 18 14 03 03 049
81968-10-2379/3008/2010.
09 18 14 03 03 050
81968-10-2379/3009/2010.
09 18 14 03 03 051
81968-10-2379/3010/2010.
09 18 14 03 03 052
81968-10-2379/3011/2010.
09 18 14 03 03 053
81968-10-2379/3012/2010.
09 18 14 03 03 054
81968-10-2379/3013/2010.
09 18 14 03 03 055
81968-10-2379/3014/2010.
09 18 14 03 03 056
81968-10-2379/3015/2010.
09 18 14 03 03 057
81968-10-2379/1179/2010.
09 18 14 03 06 001
81968-10-2379/3016/2010.
09 18 14 03 06 002
81968-10-2379/1180/2010.
09 18 14 03 09 001
81968-10-2379/3017/2010.
09 18 14 03 09 002
81968-10-2379/3018/2010.
09 18 14 03 09 003
Megnevezés ConvaTec C2S duoflex alaplap, 38 mm ConvaTec C2S duoflex alaplap, 45 mm ConvaTec C2S durahesive alaplap, 32 mm ConvaTec C2S durahesive alaplap, 38 mm ConvaTec C2S durahesive alaplap, 45 mm ConvaTec C2S flexibilis alaplap, 32 mm ConvaTec C2S flexibilis alaplap, 38 mm ConvaTec C2S flexibilis alaplap, 45 mm ConvaTec C2S zselatinos stomahesive alaplap, 32 mm ConvaTec C2S zselatinos stomahesive alaplap, 38 mm ConvaTec C2S zselatinos stomahesive alaplap, 45 mm ConvaTec Combihesive 2S formálható alaplap, 45 mm (13-22 mm) ConvaTec Combihesive 2S formálható alaplap, 45 mm (22-33 mm) ConvaTec Combihesive 2S formálható alaplap, 57 mm (33-45 mm) Esteem Synergy flexibilis alaplap, 13-35 mm Esteem Synergy flexibilis alaplap, 13-48 mm Esteem Synergy stomahesive alaplap, 13-35 mm Esteem Synergy stomahesive alaplap, 13-48 mm Coloplast Alterna gyermek alaplap Convatec C2S flexibilis stomahesive gyermek alaplap Coloplast mc 2002 100, 120 mm-es karimával ConvaTec C2S zselatinos stomahesive alaplap 100 mm ConvaTec Combihesive 2S Formálható alaplap 70 mm
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/3019/2010.
09 18 14 03 09 004
81968-10-2379/788/2010.
09 18 14 03 09 005
81968-10-2379/789/2010.
09 18 14 03 09 006
81968-10-2379/1714/2010.
09 18 14 03 09 007
81968-10-2379/790/2010.
09 18 14 03 09 008
81968-10-2379/791/2010.
09 18 14 03 09 009
81968-10-2379/3020/2010.
09 18 14 03 09 010
81968-10-2379/3021/2010.
09 18 14 03 09 011
81968-10-2379/3022/2010.
09 18 14 03 09 012
81968-10-2379/3023/2010.
09 18 14 03 09 013
81968-10-2379/3024/2010.
09 18 14 03 09 014
81968-10-2379/1181/2010.
09 18 14 03 12 001
81968-10-2379/3025/2010.
09 18 14 03 12 002
81968-10-2379/1182/2010.
09 18 14 03 12 003
81968-10-2379/1715/2010.
09 18 14 03 12 004
81968-10-2379/3026/2010.
09 18 14 03 12 005
81968-10-2379/3027/2010.
09 18 14 03 12 006
81968-10-2379/1716/2010.
09 18 14 03 12 007
81968-10-2379/1717/2010.
09 18 14 03 12 008
81968-10-2379/1183/2010.
09 18 14 03 12 009
81968-10-2379/3028/2010.
09 18 14 03 12 010
81968-10-2379/3029/2010.
09 18 14 03 12 011
81968-10-2379/3030/2010.
09 18 14 03 12 012
Megnevezés (45-56 ml) Esteem Synergy Flexibilis alaplap 13-61 mm Almarys Twin+ standard alaplap, maxi, 80 mm Flexima Key alaplap, műanyag karima nélküli ragasztós csatlakozással, maxi, 80 mm Dansac Duo Soft S 480-15, 15-70 mm-ig kivágható Biotrol System 2 alaplap, mixed, 75 mm Biotrol System 2 alaplap, standard, 75 mm ConvaTec C2S duoflex alaplap, 70 mm ConvaTec C2S durahesive alaplap, 70 mm ConvaTec C2S flexibilis alaplap, 70 mm ConvaTec C2S zselatinos stomahesive alaplap, 70 mm Esteem Synergy stomahesive alaplap, 13-89 mm Coloplast Alterna konvex alaplap ConvaTec C2S konvex durahesive alaplap Coloplast Alterna konvex alaplap, kivágható Dansac Duo Soft Convex alaplap Convatec Combihesive 2S Formálható Konvex alaplap Esteem Synergy Durahesive formálható konvex alaplap Dansac Duo Soft Convex 73615, 15-25 mm-is kivágható Dansac Duo Soft Convex 74315, 15-32 mm-is kivágható Coloplast Alterna konvex 40 mm alaplap ConvaTec C2S konvex durahesive alaplap, 45/16 mm ConvaTec C2S konvex durahesive alaplap, 45/19 mm ConvaTec C2S konvex
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/3031/2010.
09 18 14 03 12 013
81968-10-2379/3032/2010.
09 18 14 03 12 014
81968-10-2379/3033/2010.
09 18 14 03 12 015
81968-10-2379/3034/2010.
09 18 14 03 12 016
81968-10-2379/3035/2010.
09 18 14 03 12 017
81968-10-2379/3036/2010.
09 18 14 03 12 018
81968-10-2379/3037/2010.
09 18 14 03 12 019
81968-10-2379/3038/2010.
09 18 14 03 12 020
81968-10-2379/3039/2010.
09 18 14 03 12 021
81968-10-2379/3040/2010.
09 18 14 03 12 022
81968-10-2379/3041/2010.
09 18 14 03 12 023
81968-10-2379/2060/2010.
09 18 14 06 03 001
81968-10-2379/792/2010. 81968-10-2379/1718/2010. 81968-10-2379/1184/2010. 81968-10-2379/3042/2010.
09 18 14 06 03 002 09 18 14 06 03 003 09 18 14 06 03 004 09 18 14 06 03 005
81968-10-2379/1185/2010.
09 18 14 06 03 006
81968-10-2379/3043/2010.
09 18 14 06 03 007
81968-10-2379/793/2010. 81968-10-2379/1719/2010.
09 18 24 03 03 001 09 18 24 03 03 002
81968-10-2379/1186/2010.
09 18 24 03 03 003
81968-10-2379/3044/2010.
09 18 24 03 03 004
81968-10-2379/794/2010.
09 18 24 03 06 001
81968-10-2379/1720/2010.
09 18 24 03 06 002
81968-10-2379/1187/2010.
09 18 24 03 06 003
Megnevezés durahesive alaplap, 45/22 mm ConvaTec C2S konvex durahesive alaplap, 45/28 mm ConvaTec C2S konvex durahesive alaplap, 45/32 mm ConvaTec C2S konvex durahesive alaplap, 45/35 mm ConvaTec C2S konvex durahesive alaplap, 57/38 mm ConvaTec C2S konvex durahesive alaplap, 57/41 mm ConvaTec C2S konvex durahesive alaplap, 57/45 mm ConvaTec C2S konvex durahesive alaplap, 57/50 mm ConvaTec Combihesive 2S formálható konvex alaplap, 45 mm (13-22 mm) ConvaTec Combihesive 2S formálható konvex alaplap, 57 mm (33-45 mm) Esteem Synergy Durahesive formálható konvex alaplap, 35 mm (13-22 mm) Esteem Synergy Durahesive formálható konvex alaplap, 48 mm (22-33 mm) Stomagard SP 060 paszta, 60 g Superfiller pasta 60 g Dansac Soft Paste Coloplast pasta, 60 g Convatec paszta, 60 g Coloplast Alterna Strip paste, 10x6 g Convatec stomahesive adhesive paszta, 30 g Iryflex irrigáló készlet Dansac irrigáló szett Coloplast Alterna irrigáló készülék Convatec irrigáló készülék Iryflex irrigálóhoz leeresztő zacskó Dansac Irri-drain leeresztő zacskó Coloplast Alterna leeresztő zacskó irrigálóhoz
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/3045/2010.
09 18 24 03 06 004
81968-10-2379/2061/2010.
09 18 30 03 03 001
81968-10-2379/795/2010. 81968-10-2379/1188/2010. 81968-10-2379/2815/2010. 81968-10-2379/3046/2010. 81968-10-2379/796/2010.
09 18 30 03 03 002 09 18 30 03 03 003 09 18 30 03 03 004 09 18 30 03 03 005 09 18 30 03 03 006
81968-10-2379/1189/2010.
09 18 30 03 03 007
81968-10-2379/1721/2010.
09 18 30 03 03 008
81968-10-2379/1722/2010.
09 18 30 03 03 009
81968-10-2379/1723/2010.
09 18 30 03 03 010
81968-10-2379/1724/2010.
09 18 30 03 03 011
81968-10-2379/1725/2010.
09 18 30 03 03 012
81968-10-2379/1726/2010.
09 18 30 03 03 013
81968-10-2379/1727/2010.
09 18 30 03 03 014
81968-10-2379/1190/2010.
09 18 30 03 03 015
81968-10-2379/797/2010. 81968-10-2379/798/2010. 81968-10-2379/799/2010. 81968-10-2379/1191/2010. 81968-10-2379/1192/2010. 81968-10-2379/1193/2010. 81968-10-2379/1728/2010. 81968-10-2379/3047/2010.
09 18 30 03 03 016 09 18 30 03 03 017 09 18 39 03 03 001 09 18 39 03 03 002 09 18 39 03 03 003 09 18 39 03 03 004 09 18 39 03 03 005 09 18 39 03 03 006
81968-10-2379/1194/2010.
09 18 39 03 03 007
81968-10-2379/1729/2010. 81968-10-2379/2816/2010.
09 18 39 03 03 008 09 18 39 03 03 009
81968-10-2379/3048/2010.
09 18 39 03 03 010
81968-10-2379/3049/2010.
09 18 39 03 03 011
81968-10-2379/2062/2010. 81968-10-2379/2063/2010. 81968-10-2379/2064/2010.
09 18 39 03 03 012 09 18 39 03 03 013 09 18 39 03 03 014
Megnevezés Convatec leeresztő zacskó irrigálóhoz Mediszintech Colomini H sapka Mini S Coloplast Minicap Stomocur Protect cap ConvaTec sztómasapka Biotrol Petit sapka Coloplast Alterna Mini Cap, kétrészes Dansac Duo Soft Mini Cap, kétrészes Dansac Solo Mini Cap Dansac Duo Soft Mini Cap 507-43, 43 mm, 50 ml, testszínű Dansac Duo Soft Mini Cap 507-36, 36 mm, 50 ml, testszínű Dansac Solo Mini Cap 22930, 30 mm, 50 ml, testszínű Dansac Solo Mini Cap 22940, 40 mm, 50 ml, testszínű Dansac Solo Mini Cap 22950, 50 mm, 50 ml, testszínű Coloplast Alterna Minicap kétrészes 1743 60mm Mini S sztómasapka, 30 mm Mini S sztómasapka, 40 mm Almarys üríthető, hidrocolloid Coloplast mc 2000 Coloplast mc 2000 mini Coloplast pc 3000 Dansac Solo Convatec Ileodress Plus Coloplast Alterna midi, egyrészes, öntapadós, üríthető, hidrocolloid Dansac Solo Mini Stomocur Protect ileo Esteem testszínű, közepes, 20 mm Esteem átlátszó, közepes, 20 mm Mediszintech Colo 22/HK Mediszintech Colo 60/HK Mediszintech Colo 22/H
Kérelmező
Ügy száma 81968-10-2379/2065/2010. 81968-10-2379/2066/2010. 81968-10-2379/2067/2010. 81968-10-2379/2068/2010. 81968-10-2379/2069/2010.
ISO-kód 09 18 39 03 03 015 09 18 39 03 03 016 09 18 39 03 03 017 09 18 39 03 03 018 09 18 39 03 03 019
81968-10-2379/800/2010.
09 18 39 03 03 020
81968-10-2379/801/2010.
09 18 39 03 03 021
81968-10-2379/802/2010.
09 18 39 03 03 022
81968-10-2379/803/2010.
09 18 39 03 03 023
81968-10-2379/804/2010.
09 18 39 03 03 024
81968-10-2379/805/2010.
09 18 39 03 03 025
81968-10-2379/1195/2010.
09 18 39 03 03 026
81968-10-2379/1196/2010.
09 18 39 03 03 027
81968-10-2379/1197/2010.
09 18 39 03 03 028
81968-10-2379/806/2010.
09 18 39 03 03 029
81968-10-2379/807/2010.
09 18 39 03 03 030
81968-10-2379/808/2010.
09 18 39 03 03 031
Megnevezés Mediszintech Colo 30/H Mediszintech Colo 38/H Mediszintech Colo 44/H Mediszintech Colo 50/H Mediszintech Colo 60/H Flexima Flow Control egyrészes üríthető zacskó, 1560 mm kivágható, testszínű Flexima Flow Control egyrészes, üríthető, 15-60 mm/375 ml, átlátszó Flexima Flow Control egyrészes, üríthető, 25 mm/375 ml, testszínű Flexima Flow Control egyrészes, üríthető, 30 mm/375 ml, testszínű Flexima Flow Control egyrészes, üríthető, 35 mm/375 ml, testszínű Flexima Flow Control egyrészes, üríthető, 40 mm/375 ml, testszínű Coloplast Alterna Free/Hideaway elrejthető tépőzáras ürítővel egyrészes, nyíltvégű, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, méretre vágható, midi bőrszínű (1265mm/320ml) Coloplast Alterna Free/Hideaway elrejthető tépőzáras ürítővel egyrészes, nyíltvégű, sztómaterápiás zacskó, hidrokolloid, méretre vágható, midi átlátszó (1265mm/320ml) Coloplast Alterna midi, egyrészes, nyílt, 5975 10-55 mm/320 ml, átlátszó Almarys Optima egyrészes, nyitott, mini, 25 mm, 188 ml, bézs Almarys Optima egyrészes, nyitott, mini, 30 mm, 188 ml, bézs Almarys Optima, egyrészes, nyitott, mini, 20 mm, 188 ml, bézs
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/2817/2010.
09 18 39 03 03 032
81968-10-2379/1730/2010.
09 18 39 03 03 033
81968-10-2379/1198/2010.
09 18 39 03 06 001
81968-10-2379/3050/2010. 81968-10-2379/2818/2010.
09 18 39 03 06 002 09 18 39 03 06 003
81968-10-2379/1731/2010.
09 18 39 03 06 004
81968-10-2379/1199/2010.
09 18 39 03 09 001
81968-10-2379/1200/2010.
09 18 39 03 09 002
81968-10-2379/3051/2010.
09 18 39 03 09 003
81968-10-2379/3052/2010.
09 18 39 03 09 004
81968-10-2379/3053/2010. 81968-10-2379/1732/2010.
09 18 39 03 09 005 09 18 39 03 09 006
81968-10-2379/809/2010.
09 18 39 03 09 007
81968-10-2379/810/2010.
09 18 39 03 09 008
81968-10-2379/811/2010.
09 18 39 03 09 009
81968-10-2379/812/2010.
09 18 39 03 09 010
81968-10-2379/813/2010.
09 18 39 03 09 011
81968-10-2379/3054/2010.
09 18 39 03 09 012
81968-10-2379/814/2010.
09 18 39 03 09 013
81968-10-2379/815/2010.
09 18 39 03 09 014
81968-10-2379/1201/2010.
09 18 39 03 09 015
Megnevezés Kérelmező Stomocur Protect Ileo egyrészes nyílt, 20-60 mm, 340 ml, átlátszó Dansac Solo Mini 316-15, 1550 mm-ig kivágható, 340ml, átlátszó Coloplast Alterna gyermek, egyrészes, öntapadós, üríthető, hidrocolloid Convatec Ileodress gyermek Stomocur Mini Ileo Dansac NOVA 1 Infant 81810 átlátszó Coloplast mc 2000, nagy Coloplast Alterna maxi, egyrészes, öntapadós, üríthető, hidrocolloid Convatec Big Ileodress Esteem testszínű, nagy, 20 mm Esteem átlátszó, nagy, 20 mm Dansac Solo Maxi Flexima egyrészes, üríthető, csatos kivitelben, maxi, 15-60 mm/585 ml, átlátszó Flexima egyrészes, üríthető, csatos kivitelben, maxi, 25 mm/585 ml, bőrszínű Flexima egyrészes, üríthető, csatos kivitelben, maxi, 30 mm/585 ml, bőrszínű Flexima egyrészes, üríthető, csatos kivitelben, maxi, 35 mm/585 ml, bőrszínű Flexima egyrészes, üríthető, csatos kivitelben, maxi, 40 mm/585 ml, bőrszínű ConvaTec Ileodress Plus nyitott zsák, 19-64 mm, 590 ml, testszínű Almarys Optima egyrészes, nyitott, szénszűrővel, 10-70 mm, 530 ml, bézs Flexima egyrészes üríthető zacskó, csatos kivitelben, maxi, 15-60 mm, 585 ml, bőrszínű Coloplast Alterna Free/Hide-
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1202/2010.
09 18 39 03 09 016
81968-10-2379/1733/2010.
09 18 39 03 09 017
81968-10-2379/1734/2010.
09 18 39 03 09 018
81968-10-2379/1735/2010.
09 18 39 03 09 019
81968-10-2379/1736/2010.
09 18 39 03 09 020
81968-10-2379/1737/2010.
09 18 39 03 09 021
81968-10-2379/1203/2010.
09 18 39 03 09 022
81968-10-2379/1738/2010.
09 18 39 03 09 030
81968-10-2379/1204/2010.
09 18 39 03 09 031
81968-10-2379/1205/2010.
09 18 39 03 09 032
81968-10-2379/1206/2010.
09 18 39 03 09 033
81968-10-2379/1207/2010.
09 18 39 03 09 034
81968-10-2379/1208/2010.
09 18 39 03 09 035
81968-10-2379/1209/2010.
09 18 39 03 09 036
81968-10-2379/816/2010.
09 18 39 03 09 037
Megnevezés away elrejthető ürítővel, egyrészes, nyílt, hidrokolloid, maxi, bőrszínű, 12-70 mm, 460 ml Coloplast Alterna Free/Hideaway elrejthető ürítővel, egyrészes, nyílt, hidrokolloid, maxi, átlátszó, 12-70 mm, 460 ml Dansac NOVA 1 FoldUp 82315, egyrészes, üríthető, hidrokolloid, maxi, testszínű, 15-60 mm, 650 ml Dansac Solo Oval 317-15, 1580 mm-ig kivágható, 650 ml, testszínű Dansac Solo Oval 318-15, 1580 mm-ig kivágható, 650 ml, átlátszó Dansac Invent 339-15, 15-60 mm-ig kivágható, 650 ml, testszínű Dansac Invent 340-15, 15-60 mm-ig kivágható, 650 ml, átlátszó Coloplast Alterna maxi, egyrészes, nyílt, 5985 10-70 mm/550 ml, átlátszó Dansac Solo 322-15, 15-60 mm-ig kivágható , 650 ml, átlátszó Coloplast pc 3000, 8400, 1455 mm/700 ml, átlátszó Coloplast mc 2000, egyrészes, nyílt, 6355, 55 mm/600 ml, bőrszínű Coloplast mc 2000, egyrészes, nyílt, 6335, 35 mm/600 ml, bőrszínű Coloplast mc 2000, egyrészes, nyílt, 6330, 30 mm/600 ml, bőrszínű Coloplast mc 2000, egyrészes, nyílt, 5940, 40 mm/600 ml, átlátszó Coloplast mc 2000, egyrészes, nyílt, 5930, 30 mm/600 ml, átlátszó Almarys Optima egyrészes,
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/817/2010.
09 18 39 03 09 038
81968-10-2379/818/2010.
09 18 39 03 09 039
81968-10-2379/819/2010.
09 18 39 03 09 040
81968-10-2379/820/2010.
09 18 39 03 09 041
81968-10-2379/821/2010.
09 18 39 03 09 042
81968-10-2379/822/2010.
09 18 39 03 09 043
81968-10-2379/823/2010.
09 18 39 03 09 044
81968-10-2379/824/2010.
09 18 39 03 09 045
81968-10-2379/825/2010.
09 18 39 03 09 046
81968-10-2379/826/2010.
09 18 39 03 09 047
81968-10-2379/827/2010.
09 18 39 03 09 048
81968-10-2379/828/2010.
09 18 39 03 09 049
81968-10-2379/829/2010.
09 18 39 03 09 050
81968-10-2379/830/2010.
09 18 39 03 09 051
81968-10-2379/831/2010.
09 18 39 03 09 052
81968-10-2379/832/2010.
09 18 39 03 09 053
81968-10-2379/3055/2010.
09 18 39 03 09 054
81968-10-2379/3056/2010.
09 18 39 03 09 055
Megnevezés nyitott, 10-70 mm, 600 ml, átlátszó Almarys Optima egyrészes, nyitott, 10-70 mm, 600 ml, bézs Almarys Optima egyrészes, nyitott, 25 mm, 600 ml, bézs Almarys Optima egyrészes, nyitott, 30 mm, 600 ml, bézs Almarys Optima egyrészes, nyitott, 35 mm, 600 ml, bézs Almarys Optima egyrészes, nyitott, 40 mm, 600 ml, bézs Almarys Optima egyrészes, nyitott, 45 mm, 600 ml, bézs Almarys Optima egyrészes, nyitott, szénszűrővel, 10-70 mm, 530 ml, átlátszó Almarys Optima egyrészes, nyitott, szénszűrővel, 25 mm, 530 ml, bézs Almarys Optima egyrészes, nyitott, szénszűrővel, 30 mm, 530 ml, bézs Almarys Optima egyrészes, nyitott, szénszűrővel, 35 mm, 530 ml, bézs Almarys Optima egyrészes, nyitott, szénszűrővel, 40 mm, 530 ml, bézs Almarys Optima egyrészes, nyitott, szénszűrővel, 45 mm, 530 ml, bézs Almarys Optima egyrészes, nyitott, szénszűrővel, 50 mm, 530 ml, bézs Almarys Optima egyrészes, nyitott, szénszűrővel, 60 mm, 530 ml, bézs Almarys Preference, egyrészes, nyitott, 10-60 mm, 620 ml, átlátszó Almarys Preference, egyrészes, nyitott, 10-60 mm, 620 ml, bézs ConvaTec Ileodress Plus nyitott zsák, 19-64 mm, 590 ml, átlátszó Esteem közepes nyitott zsák,
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/3057/2010.
09 18 39 03 09 056
81968-10-2379/1210/2010.
09 18 39 03 09 057
81968-10-2379/1211/2010.
09 18 39 03 09 058
81968-10-2379/1739/2010.
09 18 39 03 09 059
81968-10-2379/3058/2010.
09 18 39 03 09 060
81968-10-2379/3059/2010.
09 18 39 03 09 061
81968-10-2379/2070/2010. 81968-10-2379/1212/2010. 81968-10-2379/3060/2010.
09 18 42 03 03 001 09 18 42 03 03 002 09 18 42 03 03 003
81968-10-2379/1740/2010.
09 18 42 03 03 004
81968-10-2379/1213/2010.
09 18 42 03 03 005
81968-10-2379/833/2010. 81968-10-2379/2071/2010. 81968-10-2379/2819/2010.
09 18 42 03 03 006 09 18 42 03 03 007 09 18 42 03 03 008
81968-10-2379/834/2010.
09 18 42 03 03 009
81968-10-2379/835/2010.
09 18 42 03 03 010
81968-10-2379/836/2010.
09 18 42 03 03 011
81968-10-2379/837/2010.
09 18 42 03 03 012
81968-10-2379/838/2010.
09 18 42 03 03 013
81968-10-2379/839/2010.
09 18 42 03 03 014
Megnevezés 20-70 mm, 410 ml, átlátszó Esteem közepes nyitott zsák, 20-70 mm, 410 ml, testszínű Coloplast mc 2000, egyrészes, nyílt 6300, 15-60 mm/600 ml, bőrszínű Coloplast mc 2000, egyrészes, nyílt 5935, 35 mm/600 ml, bőrszínű Dansac NOVA 1 FoldUp 82415, egyrészes, üríthető, hidrokolloid, maxi, átlátszó, 15-60 mm, 650 ml Esteem InvisiClose nyitott zsák, átlátszó, 20-70 mm, 410 ml Esteem InvisiClose nyitott zsák, testszínű, 20-70 mm, 410 ml Mediszintech Colo-Duo T 75 Coloplast mc2002 Convatec C2S üríthető zacskó Dansac Duo Soft normál méret Coloplast Alterna midi, kétrészes, üríthető Biotrol System 2 Mediszintech Colo-Duo T60 Stomocur Clic Ileo Almarys Twin+ Flow Control kétrészes üríthető zacskó 50 mm, bőrszínű Flexima Key Flow Control kétrészes, üríthető zacskó, 50 mm, bőrszínű, műanyag karima nélküli ragasztós csatlakozással Almarys Twin+ Flow Control kétrészes, üríthető, normál, 40 mm/390 ml, átlátszó Almarys Twin+ Flow Control kétrészes, üríthető, normál, 40 mm/390 ml, bőrszínű Almarys Twin+ Flow Control kétrészes, üríthető, normál, 50 mm/390 ml, átlátszó Almarys Twin+ Flow Control kétrészes, üríthető, normál, 60 mm/390 ml, átlátszó
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/840/2010.
09 18 42 03 03 015
81968-10-2379/841/2010.
09 18 42 03 03 016
81968-10-2379/842/2010.
09 18 42 03 03 017
81968-10-2379/843/2010.
09 18 42 03 03 018
81968-10-2379/844/2010.
09 18 42 03 03 019
81968-10-2379/845/2010.
09 18 42 03 03 020
81968-10-2379/1214/2010.
09 18 42 03 03 021
81968-10-2379/1215/2010.
09 18 42 03 03 022
81968-10-2379/1216/2010.
09 18 42 03 03 023
81968-10-2379/1217/2010.
09 18 42 03 03 024
81968-10-2379/1218/2010.
09 18 42 03 03 025
81968-10-2379/1219/2010.
09 18 42 03 03 026
Megnevezés Kérelmező Almarys Twin+ Flow Control kétrészes, üríthető, normál, 60 mm/390 ml, bőrszínű Flexima Key Flow Control kétrészes, üríthető, műanyag karima nélküli ragasztós csatlakozással, normál, 40 mm/395 ml, átlátszó Flexima Key Flow Control kétrészes, üríthető, műanyag karima nélküli ragasztós csatlakozással, normál, 40 mm/395 ml, bőrszínű Flexima Key Flow Control kétrészes, üríthető, műanyag karima nélküli ragasztós csatlakozással, normál, 50 mm/365 ml, átlátszó Flexima Key Flow Control kétrészes, üríthető, műanyag karima nélküli ragasztós csatlakozással, normál, 60 mm/340 ml, átlátszó Flexima Key Flow Control kétrészes, üríthető, műanyag karima nélküli ragasztós csatlakozással, normál, 60 mm/340 ml, bőrszínű Coloplast Alterna Free/Hideaway elrejthető tépőzáras ürítővel kétrészes, nyíltvégű, sztómaterápiás zacskó, bőrszínű, midi 50 mm csatlakozógyűrű (370ml) Coloplast Alterna Free/Hideaway elrejthető tépőzáras ürítővel kétrészes, nyíltvégű, sztómaterápiás zacskó, bőrszínű, midi 40 mm csatlakozógyűrű (390ml) Coloplast Alterna Free/Hideaway, kétrészes, nyílt, bőrszínű, midi 60 mm/330 ml Coloplast Alterna midi, kétrészes, nyílt, 1663 60 mm/400 ml, bőrszínű Coloplast Alterna midi, kétrészes, nyílt, hidrokolloid 1661, 40 mm/400 ml, bőrszínű Coloplast mc 2002 nyílt végű
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1220/2010.
09 18 42 03 03 027
81968-10-2379/1221/2010.
09 18 42 03 03 028
81968-10-2379/1222/2010.
09 18 42 03 03 029
81968-10-2379/1223/2010.
09 18 42 03 09 001
81968-10-2379/3061/2010. 81968-10-2379/1224/2010.
09 18 42 03 09 002 09 18 42 03 09 003
81968-10-2379/3062/2010.
09 18 42 03 09 004
81968-10-2379/1225/2010.
09 18 42 03 09 005
81968-10-2379/1226/2010.
09 18 42 03 09 006
81968-10-2379/3063/2010.
09 18 42 03 09 007
81968-10-2379/846/2010.
09 18 42 03 09 008
81968-10-2379/1741/2010.
09 18 42 03 09 009
81968-10-2379/1227/2010.
09 18 42 03 09 010
81968-10-2379/1228/2010.
09 18 42 03 09 011
81968-10-2379/1229/2010.
09 18 42 03 09 012
81968-10-2379/1230/2010.
09 18 42 03 09 013
81968-10-2379/1231/2010.
09 18 42 03 09 014
81968-10-2379/1742/2010.
09 18 42 03 09 015
Megnevezés zacskó, 6562, 60 mm/500 ml, bőrszínű Coloplast mc 2002 nyílt végű zacskó, 6561, 60 mm/500 ml, átlátszó Coloplast mc 2002 nyílt végű zacskó, 6551, 50 mm/500 ml, átlátszó Coloplast mc 2002 nyílt végű zacskó, 6542, 40 mm/500 ml, bőrszínű Coloplast Alterna maxi, kétrészes, üríthető Convatec C2S, 100 mm Coloplast mc2002, 100 mm Esteem Synergy kétrészes nyitott zsák, jobb, 13-61 mm Coloplast Alterna Free/Hideaway elrejthető ürítővel, kétrészes, nyílt, bőrszínű, maxi, 50mm/520ml Coloplast Alterna Free/Hideaway elrejthető ürítővel, kétrészes, nyílt, bőrszínű, maxi, 40mm/560ml ConvaTec C2S kétrészes nyitott zsák, 57 mm, 590 ml, testszínű Biotrol System 2 többrészes, nyílt 50 mm, 625 ml, bézs Dansac Duo Soft 511-80, 80 mm, 600 ml, testszínű Coloplast Alterna maxi, kétrészes, nyílt, 1698, 60 mm/580 ml, átlátszó Coloplast Alterna maxi, kétrészes, nyílt, 1697, 50 mm/580 ml, átlátszó Coloplast Alterna maxi, kétrészes, nyílt, 1696, 40 mm/580 ml, átlátszó Coloplast Alterna maxi, kétrészes, nyílt, 1693, 60 mm/580 ml, bőrszínű Coloplast Alterna maxi, kétrészes, nyílt, 1691, 40 mm/580 ml, bőrszínű Dansac Duo Soft 511-43, 43
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1743/2010.
09 18 42 03 09 016
81968-10-2379/847/2010.
09 18 42 03 09 017
81968-10-2379/848/2010.
09 18 42 03 09 018
81968-10-2379/3064/2010.
09 18 42 03 09 019
81968-10-2379/3065/2010.
09 18 42 03 09 020
81968-10-2379/3066/2010.
09 18 42 03 09 021
81968-10-2379/3067/2010.
09 18 42 03 09 022
81968-10-2379/3068/2010.
09 18 42 03 09 023
81968-10-2379/3069/2010.
09 18 42 03 09 024
81968-10-2379/3070/2010.
09 18 42 03 09 025
81968-10-2379/3071/2010.
09 18 42 03 09 026
81968-10-2379/3072/2010.
09 18 42 03 09 027
81968-10-2379/3073/2010.
09 18 42 03 09 028
81968-10-2379/3074/2010.
09 18 42 03 09 029
81968-10-2379/3075/2010.
09 18 42 03 09 030
81968-10-2379/3076/2010.
09 18 42 03 09 031
81968-10-2379/1317/2010.
09 24 03 03 03 001
Megnevezés mm, 600 ml, testszínű Dansac Duo Soft 511-36, 36 mm, 600 ml, testszínű Biotrol System 2 többrészes, nyílt zacskó, 62 mm, 625 ml, bézs Biotrol System 2 többrészes, nyílt zacskó, 75 mm, 625 ml, bézs ConvaTec C2S kétrészes nyitott zsák, 38 mm, 590 ml, átlátszó ConvaTec C2S nyitott zsák, 45 mm, 590 ml, átlátszó ConvaTec C2S kétrészes nyitott zsák, 57 mm, 590 ml, átlátszó ConvaTec C2S kétrészes nyitott zsák, 70 mm, 590 ml, átlátszó ConvaTec C2S kétrészes nyitott zsák, 32 mm, 590 ml, testszínű ConvaTec C2S kétrészes nyitott zsák, 38 mm, 590 ml, testszínű ConvaTec C2S kétrészes nyitott zsák, 45 mm, 590 ml, testszínű ConvaTec C2S kétrészes nyitott zsák, 70 mm, 590 ml, testszínű Esteem Synergy kétrészes nyitott zsák, egyenes, 13-89 mm, 600 ml, átlátszó Esteem Synergy kétrészes nyitott zsák, bal, 13-48 mm, 600 ml, testszínű Esteem Synergy kétrészes nyitott zsák, bal, 13-61 mm, 600 ml, testszínű Esteem Synergy kétrészes nyitott zsák, jobb, 13-48 mm, 600 ml, testszínű Esteem Synergy kétrészes nyitott zsák, jobb, 13-35 mm, 600 ml, testszínű Unoplast ballon katéter, 30 ml, 14-24 Ch
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1318/2010.
09 24 03 03 03 002
81968-10-2379/898/2010.
09 24 03 03 03 003
81968-10-2379/899/2010.
09 24 03 03 03 004
81968-10-2379/1319/2010.
09 24 03 06 03 001
81968-10-2379/3581/2010.
09 24 03 06 03 002
81968-10-2379/900/2010.
09 24 03 06 03 003
81968-10-2379/547/2010.
09 24 03 06 03 005
81968-10-2379/3582/2010.
09 24 03 06 03 006
81968-10-2379/3583/2010.
09 24 03 06 03 008
81968-10-2379/3584/2010.
09 24 03 06 03 009
81968-10-2379/3585/2010.
09 24 03 06 06 001
81968-10-2379/3586/2010.
09 24 03 06 06 002
81968-10-2379/3587/2010.
09 24 03 06 06 003
81968-10-2379/1320/2010.
09 24 06 03 03 001
81968-10-2379/901/2010.
09 24 06 03 03 002
81968-10-2379/1321/2010.
09 24 06 03 03 003
81968-10-2379/1322/2010.
09 24 06 03 06 001
81968-10-2379/902/2010.
09 24 06 03 06 002
81968-10-2379/1326/2010.
09 24 06 03 09 001
Megnevezés Kérelmező Unoplast ballon katéter, 5 ml, 12 Ch Nelaton Rüsch ballon katéter, 15 ml, 12-24 Ch Tiemann Rüsch ballon katéter, 5-15 ml, 12-24 Ch Unoplast 100% szilikon ballon katéter, 30 ml, 16-26 Ch Nelaton Curity Kendall 100% szilikon ballon katéter, 5 ml, 12-24 Ch Nelaton Rüsch Brillant 100% szilikon ballon katéter, 5-15 ml, 12-24 Ch Nelaton Norta 100% szilikon ballon katéter, 10 ml, 12-22 Ch Nelaton Curity Kendall 100% szilikon ballon katéter, 5 ml, 14-22 Ch Kendall Nelaton Curity 100% szilikon ballon katéter, 30 ml, 16-24 Ch Sherwood Nelaton 100% szilikon ballon katéter, 30 ml, 16-26 Ch Nelaton Curity Kendall 100% szilikon gyermek ballon katéter, 3 ml, 6 Ch Nelaton Curity Kendall 100% szilikon gyermek ballon katéter, 1,5 ml, 6 Ch Sherwood Nelaton 100% szilikon gyermek ballon katéter, 3 ml, 8-10 Ch Nelaton Unoplast műanyag lecsapoló katéter, 8-20 Ch Nelaton Medicoplast műanyag lecsapoló katéter, 8-22 Ch Nelaton Unoplast műanyag lecsapoló katéter, 8-20 Ch UnoplastTiemann műanyag lecsapoló katéter, 8-20 Ch Medicoplast Tiemann műanyag lecsapoló katéter, 822 Ch Nelaton LoFric hidrofil felületű műanyag lecsapoló
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1327/2010.
09 24 06 03 09 002
81968-10-2379/1232/2010.
09 24 06 03 09 003
81968-10-2379/1233/2010.
09 24 06 03 09 004
81968-10-2379/3376/2010.
09 24 06 03 09 005
81968-10-2379/1234/2010.
09 24 06 03 12 001
81968-10-2379/1328/2010.
09 24 06 03 12 002
81968-10-2379/1329/2010.
09 24 06 03 12 003
81968-10-2379/1323/2010.
09 24 06 06 03 001
81968-10-2379/903/2010.
09 24 06 06 03 002
81968-10-2379/1235/2010.
09 24 06 06 06 001
81968-10-2379/1330/2010.
09 24 06 06 06 002
81968-10-2379/1236/2010.
09 24 06 06 06 003
81968-10-2379/1331/2010.
09 24 06 06 06 004
81968-10-2379/1237/2010.
09 24 06 06 09 001
81968-10-2379/1332/2010.
09 24 06 06 09 002
81968-10-2379/1238/2010.
09 24 09 03 03 001
Megnevezés katéter, 8-24 Ch Tiemann LoFric hidrofil felületű műanyag lecsapoló katéter, 10-20 Ch Nelaton Conveen EasiCath hidrofil felületű műanyag lecsapoló katéter, 8-22 Ch Tiemann Conveen EasiCath hidrofil felületű műanyag lecsapoló katéter, 10-18 Ch Sauer IQ-CATH egyszerhasználatos hidrofil felületű bevezető katéter (CH 12-16) Conveen EasiCath Nelaton hidrofil felületű katéter szett, férfi, 8-18 Ch LoFric Hydo-Kit Nelaton hidrofil felületű katéter szett, férfi, 8-18 Ch LoFric Hydo-Kit Tiemann hidrofil felületű katéter szett, férfi, 10-18 Ch Unoplast műanyag lecsapoló katéter, női, 12-16 Ch Medicoplast műanyag lecsapoló katéter, női, 6-20 Ch Conveen EasiCath hidrofil felületű lecsapoló katéter, női, 6-16 Ch LoFric hidrofil felületű lecsapoló katéter, női, 8-18 Ch Conveen EasiCath hidrofil felületű lecsapoló katéter, gyermek*, 6-10 Ch LoFric hidrofil felületű lecsapoló katéter, gyermek*, 6-10 Ch Conveen EasiCath hidrofil felületű katéter szett, női, 8-14 Ch LoFric Hydo-Kit hidrofil felületű katéter szett, női, 8-18 Ch Conveen egyrészes vizeletcondom öntapadó (latex)
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1239/2010.
09 24 09 03 03 002
81968-10-2379/1240/2010.
09 24 09 03 06 001
81968-10-2379/1241/2010.
09 24 09 03 06 002
81968-10-2379/3377/2010.
09 24 09 03 09 002
81968-10-2379/2072/2010.
09 27 05 03 03 001
81968-10-2379/2073/2010.
09 27 05 03 06 001
81968-10-2379/412/2010.
09 27 05 03 06 002
81968-10-2379/1354/2010.
09 27 05 03 06 004
81968-10-2379/3515/2010.
09 27 05 03 06 006
81968-10-2379/1242/2010.
09 27 05 03 09 001
81968-10-2379/1243/2010.
09 27 05 03 09 002
81968-10-2379/3378/2010.
09 27 05 03 09 003
81968-10-2379/3379/2010.
09 27 05 03 12 001
81968-10-2379/1244/2010.
09 27 05 03 12 002
81968-10-2379/3380/2010.
09 27 13 03 03 001
81968-10-2379/3381/2010.
09 27 13 03 09 001
81968-10-2379/1245/2010.
09 27 13 03 12 001
81968-10-2379/3382/2010.
09 27 13 03 12 002
81968-10-2379/3383/2010.
09 27 13 03 12 003
81968-10-2379/3318/2010.
09 30 04 03 09 001
81968-10-2379/3319/2010.
09 30 04 03 09 002
Megnevezés Kérelmező Conveen kétrészes vizeletcondom (latex, különálló ragasztócsíkkal) Conveen Security +, kétrészes vizeletcondom (non-latex, különálló ragasztócsíkkal) Conveen Security +, egyrészes vizeletcondom öntapadó (non-latex) Sauer Comfort szintetikus öntapadós vizeletcondom 30× (Sauer-Csuti rendszerhez) Mediszintech URIN 11 vizeletgyűjtő zacskó, 0,2 l, gyermek Mediszintech URIN 1 vizeletgyűjtő zacskó, 1,5 l Mediszintech URIN 4 vizeletgyűjtő zacskó, 2 l Medicor-Medakku SV vizeletgyűjtő zacskó, 1,5 l Polymed vizeletgyűjtő zacskó, 1,5 l Conveen Contoured lábzsák, 800 ml Conveen Security +, lábzsák, 750 ml Lábzsák (Sauer-Csuti vizeletgyűjtő rendszerhez) Éjszakai zsák (Sauer-Csuti vizeletgyűjtő rendszerhez) Conveen éjszakai vizeletgyűjtő zsák, 1,5 l Zárókapocs (Sauer-Csuti vizeletgyűjtő rendszerhez) Bőrragasztó (Sauer-Csuti vizeletgyűjtő rendszerhez) Conveen rögzítőpánt lábzsákhoz Rögzítőpánt, textil (SauerCsuti vizeletgyűjtő rendszerhez) Rögzítőpánt, gumi (SauerCsuti vizeletgyűjtő rendszerhez) Abri-San Mini (372 ml) (anatómiai) Abri-San Normál (770 ml) (anatómiai)
Ügy száma 81968-10-2379/3077/2010. 81968-10-2379/1615/2010. 81968-10-2379/1616/2010.
ISO-kód 09 30 04 03 09 003 09 30 04 03 09 004 09 30 04 03 09 005
81968-10-2379/3078/2010.
09 30 04 03 09 007
81968-10-2379/2025/2010.
09 30 04 03 09 009
81968-10-2379/3079/2010.
09 30 04 03 09 011
81968-10-2379/863/2010.
09 30 04 03 09 014
81968-10-2379/3384/2010.
09 30 04 03 09 015
81968-10-2379/3080/2010.
09 30 04 03 09 016
81968-10-2379/3081/2010.
09 30 04 03 09 017
81968-10-2379/3082/2010.
09 30 04 03 09 018
81968-10-2379/3083/2010.
09 30 04 03 09 019
81968-10-2379/3084/2010. 81968-10-2379/1617/2010.
09 30 04 03 12 001 09 30 04 03 12 002
81968-10-2379/2026/2010.
09 30 04 03 12 003
81968-10-2379/864/2010.
09 30 04 03 12 005
81968-10-2379/3385/2010.
09 30 04 03 12 006
81968-10-2379/3085/2010.
09 30 04 03 12 007
81968-10-2379/3086/2010. 81968-10-2379/3386/2010.
09 30 04 03 12 008 09 30 04 03 15 001
81968-10-2379/3320/2010.
09 30 04 03 15 002
81968-10-2379/2027/2010. 81968-10-2379/865/2010. 81968-10-2379/866/2010. 81968-10-2379/3087/2010.
09 30 04 03 15 003 09 30 04 03 15 004 09 30 04 03 15 005 09 30 04 03 15 006
81968-10-2379/3321/2010.
09 30 04 03 18 001
81968-10-2379/3322/2010.
09 30 04 03 18 002
81968-10-2379/1618/2010. 81968-10-2379/867/2010. 81968-10-2379/3387/2010. 81968-10-2379/3088/2010.
09 30 04 03 18 003 09 30 04 03 18 004 09 30 04 03 18 005 09 30 04 03 18 006
81968-10-2379/3323/2010.
09 30 04 03 18 007
81968-10-2379/3324/2010.
09 30 04 03 18 008
81968-10-2379/3325/2010.
09 30 04 03 18 009
Megnevezés Kérelmező Attends Normal 3 (351 ml) Moliform normal (800 ml) Molimed maxi (600 ml) Attends Normal Plus 4 (689 ml) Absorin Comfort Extra (850 ml) Attends Soft Normal 2+ (413 ml) Seni Lady Extra (524 ml) Tena Comfort Mini Extra (500 ml) Attends Soft Normal 2 (413 ml) Attends Soft Extra 3 (455 ml) Attends Discrete Mini Plus 2 (351 ml) Attends Discrete Normal 3 (351 ml) Attends Plus 5 (909 ml) Moliform plus (1100 ml) Absorin Comfort Day (1300 ml) Seni Lady Super (910 ml) Tena Comfort Mini Super (920 ml) Attends Soft Extra Plus 3+ (902 ml) Attends Soft Super 4 (909 ml) Tena comfort Extra (1125 ml) Abri-San Midi (1107 ml) (anatómiai) Absorin Day-Extra (1850 ml) Seni San Normal (1180 ml) Seni San Uni (1254 ml) Attends Soft 5 (1101 ml) Abri-San Plus (1387 ml) (anatómiai) Abri-San Super (1840 ml) (anatómiai) Moliform Extra (1500 ml) Seni San (1547 ml) Tena comfort Super (1470 ml) Attends Extra 6 (1414 ml) Abri-San Extra (2783 ml) (anatómiai) Abri-San Forte (2303 ml) (anatómiai) Abri-San Maxi X Plus (3145
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/3089/2010.
09 30 04 03 18 010
81968-10-2379/3090/2010.
09 30 04 03 18 011
81968-10-2379/1619/2010. 81968-10-2379/3388/2010. 81968-10-2379/3091/2010.
09 30 04 03 18 012 09 30 04 03 18 013 09 30 04 03 18 014
81968-10-2379/2028/2010.
09 30 04 03 18 015
81968-10-2379/868/2010. 81968-10-2379/869/2010. 81968-10-2379/3326/2010.
09 30 04 03 18 019 09 30 04 03 18 020 09 30 04 03 18 021
81968-10-2379/3092/2010.
09 30 04 03 18 022
81968-10-2379/3093/2010. 81968-10-2379/3094/2010.
09 30 04 03 18 023 09 30 04 03 18 024
81968-10-2379/1492/2010.
09 30 04 06 03 001
81968-10-2379/1493/2010.
09 30 04 06 03 002
81968-10-2379/1494/2010.
09 30 04 06 06 001
81968-10-2379/1495/2010.
09 30 04 06 09 001
81968-10-2379/870/2010.
09 30 04 06 09 002
81968-10-2379/2029/2010.
09 30 04 06 09 003
81968-10-2379/1620/2010. 81968-10-2379/871/2010. 81968-10-2379/3389/2010. 81968-10-2379/3390/2010. 81968-10-2379/1621/2010. 81968-10-2379/3391/2010.
09 30 04 06 09 004 09 30 04 06 09 005 09 30 04 06 09 006 09 30 04 06 09 007 09 30 04 06 09 008 09 30 04 06 09 009
81968-10-2379/1622/2010.
09 30 04 06 09 010
81968-10-2379/872/2010.
09 30 04 06 09 011
81968-10-2379/3327/2010.
09 30 04 06 09 012
81968-10-2379/3392/2010. 81968-10-2379/3328/2010.
09 30 04 06 09 013 09 30 04 06 12 001
81968-10-2379/3329/2010.
09 30 04 06 12 002
81968-10-2379/3330/2010.
09 30 04 06 12 003
81968-10-2379/3095/2010.
09 30 04 06 12 004
81968-10-2379/3393/2010. 81968-10-2379/3394/2010.
09 30 04 06 12 006 09 30 04 06 12 007
81968-10-2379/3096/2010.
09 30 04 06 12 008
81968-10-2379/2030/2010.
09 30 04 06 12 010
Megnevezés ml) Attends Maxi 9 (2480 ml) Attends Super Plus 8 (2000 ml) Moliform super (2100 ml) Tena comfort Maxi (1782 ml) Attends Super 7 (1700 ml) Absorin Comfort Night (2550 ml) Seni San Maxi (1496 ml) Seni San Plus (1789 ml) Abri-San 8 (2400 ml) Attends Contours Extra 6 (1414 ml) Attends Soft 6 (1301 ml) Attends Soft 7 (1401 ml) Berbero Midi gyermek (620 ml) Berbero Maxi gyermek (800 ml) Berbero Junior (1200 ml) Berbero Small, felnőtt (1130 ml) Seni Active S (944 ml) Absorin Slip Day Small (1200ml) Molicare S (770 ml) Seni Standard Small (892 ml) Tena Slip Plus S (1190 ml) Tena Slip Plus XS (1100 ml) Molicare XS (720 ml) Tena Flex Plus S (1190 ml) Vlesi Slip compact S (1094 ml) Seni Super XS (890 ml) Sentina Inko Slip Small (1190 ml) Tena Pants Normal S (800 ml) Abri Form Small (1799 ml) Abri Form Small X Plus (1415 ml) Abri Form X Small (1495 ml) Attends Slip Super 9 S (1750 ml) Tena Slip Maxi S (1918 ml) Tena Slip Super S (1627) Attends Slip Super 9 XS (1500 ml) Absorin Slip Night Small
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/3097/2010.
09 30 04 06 12 011
81968-10-2379/1623/2010.
09 30 04 06 12 013
81968-10-2379/873/2010.
09 30 04 06 12 014
81968-10-2379/874/2010. 81968-10-2379/3395/2010.
09 30 04 06 12 015 09 30 04 06 12 017
81968-10-2379/875/2010.
09 30 04 06 12 018
81968-10-2379/3396/2010.
09 30 04 06 12 019
81968-10-2379/1624/2010.
09 30 04 06 12 020
81968-10-2379/876/2010.
09 30 04 06 12 021
81968-10-2379/3098/2010.
09 30 04 06 12 022
81968-10-2379/1625/2010. 81968-10-2379/877/2010.
09 30 04 06 15 002 09 30 04 06 15 003
81968-10-2379/2031/2010.
09 30 04 06 15 005
81968-10-2379/3099/2010.
09 30 04 06 15 006
81968-10-2379/3100/2010.
09 30 04 06 15 007
81968-10-2379/878/2010.
09 30 04 06 15 011
81968-10-2379/3397/2010. 81968-10-2379/3398/2010.
09 30 04 06 15 012 09 30 04 06 15 013
81968-10-2379/1626/2010.
09 30 04 06 15 016
81968-10-2379/3331/2010.
09 30 04 06 15 017
81968-10-2379/3399/2010.
09 30 04 06 15 018
81968-10-2379/3101/2010.
09 30 04 06 15 019
81968-10-2379/3332/2010.
09 30 04 06 18 001
81968-10-2379/3333/2010.
09 30 04 06 18 002
81968-10-2379/3334/2010.
09 30 04 06 18 003
81968-10-2379/3335/2010.
09 30 04 06 18 004
81968-10-2379/3102/2010.
09 30 04 06 18 005
81968-10-2379/3103/2010.
09 30 04 06 18 006
81968-10-2379/1627/2010.
09 30 04 06 18 007
Megnevezés (1800 ml) Attends Pull On 5 mobil S (1400 ml) Molicare super S (1270 ml) Seni Super Plus Small (1690 ml) Seni Super Small (1259 ml) Tena Flex Maxi S (2730 ml) Seni Standard Plus Small (1850 ml) Tena Flex Super S (1870 ml) Vlesi Slip compact plus S (1726 ml) Seni Super Plus Extra Small (1650 ml) Attends Slip Regular 9 S (1700 ml) Molicare M (1150 ml) Seni Active M (1259 ml) Absorin Slip Day Medium (1800 ml) Attends Pull On 5 mobil M (1400 ml) Attends Slip Active 8M (1795 ml) Seni Standard Medium (1358 ml) Tena Flex Plus M (1400 ml) Tena Slip Plus M (1790 ml) Vlesi Slip compact M (1419 ml) Sentina Inko Slip Medium (1780 ml) Tena Pants Normal M (800 ml) Attends Slip Regular 8M (1800 ml) Abri Form Medium (2254 ml) Abri Form Medium Extra (2723 ml) Abri Form Medium Light (2017 ml) Abri Form Medium X Plus (3059 ml) Attends Slip Active 9M (2064 ml) Attends Slip Active 10M (2608 ml) Molicare Super M (2230ml)
Kérelmező
Ügy száma 81968-10-2379/3400/2010. 81968-10-2379/3401/2010.
ISO-kód 09 30 04 06 18 008 09 30 04 06 18 009
81968-10-2379/2032/2010.
09 30 04 06 18 010
81968-10-2379/879/2010.
09 30 04 06 18 013
81968-10-2379/880/2010.
09 30 04 06 18 014
81968-10-2379/3402/2010. 81968-10-2379/3403/2010.
09 30 04 06 18 015 09 30 04 06 18 016
81968-10-2379/881/2010.
09 30 04 06 18 019
81968-10-2379/1628/2010.
09 30 04 06 18 020
81968-10-2379/1629/2010. 81968-10-2379/882/2010.
09 30 04 06 21 002 09 30 04 06 21 003
81968-10-2379/2033/2010.
09 30 04 06 21 004
81968-10-2379/3104/2010.
09 30 04 06 21 005
81968-10-2379/3105/2010.
09 30 04 06 21 006
81968-10-2379/883/2010.
09 30 04 06 21 009
81968-10-2379/884/2010.
09 30 04 06 21 010
81968-10-2379/3404/2010. 81968-10-2379/3405/2010.
09 30 04 06 21 011 09 30 04 06 21 012
81968-10-2379/1912/2010.
09 30 04 06 21 013
81968-10-2379/3406/2010.
09 30 04 06 21 017
81968-10-2379/1630/2010.
09 30 04 06 21 018
81968-10-2379/3336/2010.
09 30 04 06 21 019
81968-10-2379/3407/2010.
09 30 04 06 21 020
81968-10-2379/3106/2010.
09 30 04 06 21 021
81968-10-2379/3337/2010.
09 30 04 06 24 001
81968-10-2379/3338/2010.
09 30 04 06 24 002
81968-10-2379/3339/2010.
09 30 04 06 24 003
81968-10-2379/3340/2010.
09 30 04 06 24 004
81968-10-2379/3107/2010.
09 30 04 06 24 005
81968-10-2379/3108/2010.
09 30 04 06 24 006
81968-10-2379/1631/2010.
09 30 04 06 24 008
Megnevezés Kérelmező Tena Slip Maxi M (2728 ml) Tena Slip Super M (2533 ml) Absorin Slip Night Medium (2700 ml) Seni Super Medium (1856 ml) Seni Super Plus Medium (2332 ml) Tena Flex Maxi M (2765 ml) Tena Flex Super M (2000 ml) Seni Standard Plus Medium (2650 ml) Vlesi Slip compact Plus M (2343 ml) Molicare L (1270 ml) Seni Active L (1513 ml) Absorin Slip Day Large (2000 ml) Attends Pull On 5 mobil L (1600 ml) Attends Slip Active 8L (1995 ml) Seni Standard Extra Large (1565 ml) Seni Standard Large (1543 ml) Tena Flex Plus L (1550 ml) Tena Slip Plus L (1985ml) Lille Supreme Fit Large Regular Plus (2200 ml) Tena Flex Plus XL (1990 ml) Vlesi Slip compact L (1773 ml) Sentina Inko Slip Large (1960 ml) Tena Pants Normal L (800 ml) Attends Slip Regular 8L (2000 ml) Abri Form Large (2661 ml) Abri Form Large Extra (3283 ml) Abri Form Large Light (2502 ml) Abri Form Large X Plus (3538 ml) Attends Slip Active 9L (2656 ml) Attends Slip Active 10L (3839 ml) Molicare Super L (2400 ml)
Ügy száma 81968-10-2379/3408/2010. 81968-10-2379/3409/2010.
ISO-kód 09 30 04 06 24 010 09 30 04 06 24 011
81968-10-2379/2034/2010.
09 30 04 06 24 012
81968-10-2379/885/2010.
09 30 04 06 24 018
81968-10-2379/886/2010.
09 30 04 06 24 019
81968-10-2379/887/2010.
09 30 04 06 24 020
81968-10-2379/888/2010.
09 30 04 06 24 021
81968-10-2379/3410/2010. 81968-10-2379/3411/2010.
09 30 04 06 24 022 09 30 04 06 24 023
81968-10-2379/889/2010.
09 30 04 06 24 027
81968-10-2379/890/2010.
09 30 04 06 24 028
81968-10-2379/3412/2010.
09 30 04 06 24 029
81968-10-2379/3413/2010.
09 30 04 06 24 030
81968-10-2379/1632/2010.
09 30 04 06 24 031
81968-10-2379/3109/2010.
09 30 04 06 24 032
81968-10-2379/3110/2010.
09 30 04 06 24 033
81968-10-2379/3414/2010.
09 30 04 21 03 001
81968-10-2379/3111/2010. 81968-10-2379/1633/2010. 81968-10-2379/3415/2010. 81968-10-2379/3416/2010. 81968-10-2379/3417/2010. 81968-10-2379/3418/2010. 81968-10-2379/3419/2010.
09 30 04 21 03 002 09 30 04 21 03 003 09 30 09 03 03 001 09 30 09 03 03 002 09 30 09 03 03 003 09 30 09 03 03 004 09 30 09 03 03 005
81968-10-2379/1634/2010.
09 30 09 03 03 006
81968-10-2379/1635/2010.
09 30 09 03 03 007
81968-10-2379/3112/2010. 81968-10-2379/3113/2010. 81968-10-2379/3341/2010. 81968-10-2379/3342/2010. 81968-10-2379/3343/2010. 81968-10-2379/3344/2010.
09 30 09 03 03 008 09 30 09 03 03 009 09 30 09 03 03 010 09 30 09 03 03 011 09 30 09 03 03 012 09 30 09 03 03 013
81968-10-2379/3345/2010.
09 30 09 03 03 014
81968-10-2379/3346/2010.
09 30 09 03 03 015
Megnevezés Kérelmező Tena Slip Maxi L (3433 ml) Tena Slip Super L (2741 ml) Absorin Slip Night Large (3750 ml) Seni Super Extra Large (2256 ml) Seni Super Large (2244 ml) Seni Super Plus Extra Large (2805 ml) Seni Super Plus Large (2796 ml) Tena Flex Maxi L (3600 ml) Tena Flex Super L (2350 ml) Seni Standard Plus Large (2950 ml) Seni Standard Plus Extra Large (3000 ml) Tena Flex Super XL (3190 ml) TENA Flex Maxi XL (4890 ml) Vlesi Slip compact plus L (2639 ml) Attends Slip Regular 9M (2220 ml) Attends Slip Regular 9L (2590 ml) Tena For Men Level 2 (355 ml) Attends for man (55 ml) Molimed M (210 ml) Tenafix rögzítőnadrág XS Tenafix rögzítőnadrág S Tenafix rögzítőnadrág M Tenafix rögzítőnadrág L Tenafix rögzítőnadrág XL Molipants hálós rögzítőnadrág 1-es méret Molipants hálós rögzítőnadrág 2-es méret Attends netz rögzítő nadrág S Attends netz rögzítő nadrág M Abripants rögzítőnadrágok S Abripants rögzítőnadrágok M Abripants rögzítőnadrágok L Abripants rögzítőnadrágok XL Abripants rögzítőnadrágok XXL Abrinet rögzítőnadrágok M
Ügy száma 81968-10-2379/3347/2010. 81968-10-2379/3348/2010. 81968-10-2379/3114/2010.
ISO-kód 09 30 09 03 03 016 09 30 09 03 03 017 09 30 09 03 03 018
81968-10-2379/891/2010.
09 30 09 03 03 019
81968-10-2379/3420/2010.
09 30 09 03 03 020
81968-10-2379/3115/2010.
09 30 09 03 03 022
81968-10-2379/2630/2010. 81968-10-2379/2547/2010. 81968-10-2379/3160/2010. 81968-10-2379/2095/2010. 81968-10-2379/2366/2010. 81968-10-2379/2383/2010. 81968-10-2379/2548/2010. 81968-10-2379/2631/2010. 81968-10-2379/3161/2010.
09 33 03 03 03 001 09 33 03 03 03 002 09 33 03 03 03 003 09 33 03 03 03 004 09 33 03 03 03 005 09 33 03 03 03 006 09 33 03 03 03 007 09 33 03 06 03 001 09 33 03 06 03 002
81968-10-2379/2632/2010.
09 33 03 06 03 003
81968-10-2379/2549/2010.
09 33 03 06 03 004
81968-10-2379/2550/2010. 81968-10-2379/2384/2010. 81968-10-2379/2551/2010. 81968-10-2379/2633/2010. 81968-10-2379/2634/2010.
09 33 03 06 03 005 12 03 03 03 03 001 12 03 03 03 03 002 12 03 03 06 03 001 12 03 03 06 03 002
81968-10-2379/2096/2010.
12 03 03 06 03 003
81968-10-2379/2385/2010. 81968-10-2379/2552/2010. 81968-10-2379/2553/2010. 81968-10-2379/3162/2010.
12 03 03 06 03 004 12 03 03 06 03 005 12 03 03 06 03 006 12 03 03 06 03 007
81968-10-2379/2407/2010.
12 03 03 06 03 008
81968-10-2379/1510/2010. 81968-10-2379/1511/2010. 81968-10-2379/1512/2010. 81968-10-2379/1513/2010. 81968-10-2379/1514/2010. 81968-10-2379/1515/2010. 81968-10-2379/1983/2010. 81968-10-2379/1984/2010. 81968-10-2379/2824/2010. 81968-10-2379/2635/2010. 81968-10-2379/2825/2010. 81968-10-2379/3163/2010. 81968-10-2379/2636/2010. 81968-10-2379/2637/2010. 81968-10-2379/2386/2010.
12 03 03 06 06 001 12 03 03 06 06 002 12 03 03 06 06 003 12 03 03 06 06 004 12 03 03 06 06 005 12 03 03 06 06 006 12 03 03 06 06 007 12 03 03 06 06 008 12 03 03 06 06 010 12 03 03 06 06 011 12 03 06 03 03 001 12 03 06 03 03 002 12 03 06 03 03 003 12 03 06 03 03 004 12 03 06 03 03 005
Megnevezés Abrinet rögzítőnadrágok L Abrinet rögzítőnadrágok XL Attends netz rögzítő nadrág L Seni netz rögzítőnadrág S/M/L Tenafix rögzítőnadrág XXL Attends netz rögzítőnadrág XL B 4320 PP/5520 RS 41 M 4320/01R RIX Activ fürdőkádülőke, fix D-4320 B 4295 RS 42 B 4311 (falra szerelhető, felhajtható) Falra szerelhető zuhanyzó szék D-4311 D-4321 (kifordítható) OP 06 PP-5350 B 4341 B 4341/GY M 4341/01 R, felnőtt (MedPlan) OP 01 D 4341 PP 5341 RS 11 M 4341/01 R, felnőtt (OrtoTop) GS 8 GS 9 GS 10 GS 5 GS 6 GS 7 Syncro Activ 1 Syncro Activ 2, adapteres Handy B-4334 Rebotec, felnőtt RS 20 B 4372 B 4372/GY OP 02
Kérelmező
Ügy száma 81968-10-2379/2554/2010. 81968-10-2379/2408/2010. 81968-10-2379/2555/2010. 81968-10-2379/2826/2010.
ISO-kód 12 03 06 03 03 006 12 03 06 03 03 007 12 03 06 03 03 008 12 03 06 03 03 010
81968-10-2379/2827/2010.
12 03 06 03 03 012
81968-10-2379/2097/2010.
12 03 06 03 03 013
81968-10-2379/3646/2010.
12 03 06 03 03 014
81968-10-2379/2098/2010.
12 03 12 03 03 001
81968-10-2379/3164/2010. 81968-10-2379/2638/2010. 81968-10-2379/2556/2010. 81968-10-2379/2557/2010.
12 03 12 03 03 003 12 03 12 03 03 004 12 03 12 03 03 005 12 03 12 03 03 006
81968-10-2379/2409/2010.
12 03 12 03 03 007
81968-10-2379/2410/2010.
12 03 12 03 03 008
81968-10-2379/2387/2010. 81968-10-2379/3165/2010.
12 03 12 03 03 009 12 03 16 03 03 001
81968-10-2379/2099/2010.
12 03 16 03 03 002
81968-10-2379/2558/2010. 81968-10-2379/2639/2010. 81968-10-2379/2640/2010.
12 03 16 03 03 003 12 03 16 03 03 004 12 03 16 03 03 005
81968-10-2379/2411/2010.
12 03 16 03 03 006
81968-10-2379/2388/2010. 81968-10-2379/3166/2010. 81968-10-2379/2641/2010. 81968-10-2379/2389/2010.
12 03 16 03 03 008 12 03 16 06 03 001 12 03 16 06 03 002 12 06 03 03 03 001
81968-10-2379/2100/2010.
12 06 03 03 03 002
81968-10-2379/2559/2010. 81968-10-2379/2560/2010. 81968-10-2379/2642/2010.
12 06 03 03 03 004 12 06 03 03 03 005 12 06 03 03 03 006
81968-10-2379/2561/2010.
12 06 03 03 03 007
81968-10-2379/2412/2010.
12 06 03 03 03 008
81968-10-2379/3167/2010. 81968-10-2379/2562/2010. 81968-10-2379/2643/2010. 81968-10-2379/1516/2010.
12 06 03 03 03 009 12 06 03 06 03 001 12 06 03 06 03 002 12 06 03 06 03 003
81968-10-2379/2101/2010.
12 06 03 06 03 004
81968-10-2379/3168/2010.
12 06 03 06 03 006
Megnevezés PP/5372 M 4372 R (Orto-Top) D-4372 Rebotec, gyermek Rebotec, fix (nagy súlyú betegeknek) M 4372 R (Med-Plan) Evolution könyökmankó fekete M 4394/01 R, felnőtt (MedPlan) RS 08 B 4394 D 4394 PP 5394 M 4394/01 R, felnőtt (OrtoTop) M 4394/02 R, gyerek (OrtoTop)* Activ hónaljmankó RS 13 M 4350/01 R, felnőtt (MedPlan) D 4350 B 4350 B 4350/GY M 4350/01 R, felnőtt (OrtoTop) Activ háromlábú bot RS 14 B 4360 OP 03 M 4262/01 R, felnőtt (MedPlan) D 4262 PP/5262 B 4262 PP / 5265 (nagy súlyú betegeknek) M 4262/01 R, felnőtt (OrtoTop) RS 02 D 4263 B 4263 G 104 M 4263/01 R, felnőtt (MedPlan) RS 03
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/2413/2010.
12 06 03 06 03 007
81968-10-2379/2828/2010.
12 06 03 06 03 009
81968-10-2379/2644/2010. 81968-10-2379/1517/2010. 81968-10-2379/2563/2010. 81968-10-2379/2645/2010. 81968-10-2379/2564/2010. 81968-10-2379/2646/2010.
12 06 03 06 06 001 12 06 03 06 06 002 12 06 06 03 03 001 12 06 06 03 03 002 12 06 06 03 03 003 12 06 06 03 03 004
81968-10-2379/2829/2010.
12 06 06 03 03 005
81968-10-2379/2441/2010.
12 06 06 03 03 006
81968-10-2379/2442/2010.
12 06 06 03 03 007
81968-10-2379/2647/2010.
12 06 06 03 03 008
81968-10-2379/2648/2010.
12 06 06 03 03 009
81968-10-2379/2140/2010.
12 06 06 03 03 010
81968-10-2379/3169/2010.
12 06 06 03 03 011
81968-10-2379/2649/2010.
12 16 06 03 03 001
81968-10-2379/2650/2010. 81968-10-2379/2651/2010. 81968-10-2379/2390/2010. 81968-10-2379/2391/2010.
12 16 06 03 03 002 12 16 06 03 03 003 12 16 06 03 03 004 12 16 09 03 03 001
81968-10-2379/2652/2010.
12 16 09 03 03 002
81968-10-2379/2653/2010. 81968-10-2379/3516/2010. 81968-10-2379/3594/2010. 81968-10-2379/2443/2010. 81968-10-2379/2654/2010. 81968-10-2379/3595/2010. 81968-10-2379/2655/2010. 81968-10-2379/2656/2010. 81968-10-2379/2444/2010. 81968-10-2379/2657/2010. 81968-10-2379/2658/2010. 81968-10-2379/2659/2010. 81968-10-2379/2660/2010. 81968-10-2379/3170/2010. 81968-10-2379/3171/2010. 81968-10-2379/2565/2010. 81968-10-2379/2566/2010. 81968-10-2379/2567/2010.
12 16 09 03 03 003 12 16 09 03 03 004 12 21 03 03 03 001 12 21 03 03 03 002 12 21 03 03 03 003 12 21 03 03 03 004 12 21 03 03 03 006 12 21 03 03 03 007 12 21 03 03 03 008 12 21 06 06 03 001 12 21 06 06 03 002 12 21 06 06 03 003 12 21 06 06 03 004 12 21 06 06 03 006 12 21 06 06 03 007 12 21 06 06 03 008 12 21 06 06 03 009 12 21 06 06 03 010
Megnevezés M 4263/01 R, felnőtt (OrtoTop) Go-On járókeret, állítható, összecsukható B 4264 G 201 D 4267, fékes B 4261 PP/5261, fékes B-4258, négykerekű, fékes Go-On guruló járókeret, állítható, fékes Otto Bock - Yogi gyermek, fékes* Otto Bock - Nurmi gyermek, fékes* B-4259 háromkerekű, összecsukható, fékes B-4270, állítható hónaljtámasszal Rollátor, négykerekű, fékes (Meyra) RS 04, állítható RM-006 Rehab (önindítós), robbanómotoros EL-GO, elektromos Berko JO 20, elektromos Elektra-6000, elektromos Elektra-7000, elektromos EL-GO/M (HS-580), elektromos TMC Easy 304, elektromos KKSZ 4 , elektromos B 4294, tartozékokkal Otto Bock Eco Buggy B 4205, felnőtt B-4291 Pille utazókocsi Buggi Corzo, bolygó kerékkel Buggi Prim, bolygó kerékkel Lisa2 Otto Bock B 4200 B 4200Gy B 4200P B 4200/M Invacare Atlas Lite 1 Invacare Atlas Lite 2 MC-M- X PP 5200 PP 6200
Kérelmező
Ügy száma 81968-10-2379/2414/2010. 81968-10-2379/3172/2010. 81968-10-2379/2141/2010. 81968-10-2379/1518/2010. 81968-10-2379/3550/2010. 81968-10-2379/2142/2010. 81968-10-2379/2392/2010. 81968-10-2379/2445/2010. 81968-10-2379/2446/2010. 81968-10-2379/2447/2010. 81968-10-2379/895/2010. 81968-10-2379/896/2010. 81968-10-2379/2448/2010. 81968-10-2379/2143/2010.
ISO-kód 12 21 06 06 03 011 12 21 06 06 03 012 12 21 06 06 03 013 12 21 06 06 03 014 12 21 06 06 03 015 12 21 06 06 03 016 12 21 06 06 03 017 12 21 06 06 03 018 12 21 06 06 03 020 12 21 06 06 03 021 12 21 06 09 06 001 12 21 06 09 06 002 12 21 06 09 06 003 12 21 06 09 06 004
81968-10-2379/2661/2010.
12 21 06 09 06 005
81968-10-2379/1246/2010.
12 21 06 09 06 006
81968-10-2379/2662/2010. 81968-10-2379/2663/2010. 81968-10-2379/2664/2010. 81968-10-2379/2665/2010.
12 21 15 03 03 001 12 21 15 03 03 002 12 21 15 03 06 001 12 21 15 03 06 002
81968-10-2379/3596/2010.
12 21 15 03 06 003
81968-10-2379/2666/2010. 81968-10-2379/2667/2010. 81968-10-2379/2144/2010. 81968-10-2379/2415/2010. 81968-10-2379/2449/2010. 81968-10-2379/3173/2010. 81968-10-2379/2668/2010. 81968-10-2379/2669/2010. 81968-10-2379/3174/2010. 81968-10-2379/2145/2010. 81968-10-2379/2450/2010. 81968-10-2379/2670/2010. 81968-10-2379/2393/2010. 81968-10-2379/3462/2010.
12 21 27 03 03 001 12 21 27 03 03 002 12 21 27 03 03 003 12 21 27 03 03 008 12 21 27 03 03 011 12 21 27 03 03 012 12 21 27 03 03 013 12 21 27 03 06 001 12 21 27 03 06 002 12 21 27 03 06 003 12 21 27 03 06 004 12 21 27 03 06 005 12 21 27 03 06 006 12 21 27 03 06 007
81968-10-2379/2671/2010.
12 24 24 03 03 001
81968-10-2379/2672/2010.
12 24 24 03 03 002
81968-10-2379/2673/2010.
12 24 24 03 03 003
81968-10-2379/2674/2010.
12 24 24 03 03 004
81968-10-2379/2675/2010.
12 24 24 03 06 001
81968-10-2379/2676/2010.
12 24 24 03 06 002
Megnevezés Rix K 1 RS 50 Service Standard 3600 ST-E Gerontex Classic Eurochair 1.850 OPT-111 Start Hemi Otto Bock Otto Bock Start Intro Otto Bock Centro Küschall Champion Küschall Ultra-Light Avantgarde Otto Bock X1, 3.350 B-4215/K összecsukható aktív kerekesszék Acti-Fold összecsukható aktív kerekesszék B 4210, jobbkezes B 4211, balkezes B 4230, jobbkezes B 4231, balkezes B 4233, háromkerekű, forgattyús, utcai Berko JO 30 B 4220 Derby 1.433 Rix E1 Otto Bock A200 Mistral B-4220/SZ B-4220/V Invacare Storm 3 Euro Ortopedia Allround 900 C Otto Bock B 500 B-4220/X Elektra-2000 Heartway HP6CL Varta akkumulátor 905 406 40 Ah Kobe HC gondozásmentes akkumulátor 12 V 38 Ah Varta akkumulátor 95406 40 Ah Rehab gondozásmentes akkumulátor 12V 36 Ah Varta akkumulátor 905 602 60 Ah Varta akkumulátor 95602 60
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/2677/2010.
12 24 24 03 06 003
81968-10-2379/3463/2010.
12 24 24 03 06 004
81968-10-2379/3597/2010. 81968-10-2379/3175/2010. 81968-10-2379/3176/2010. 81968-10-2379/1553/2010. 81968-10-2379/2678/2010. 81968-10-2379/2568/2010. 81968-10-2379/2569/2010.
12 39 03 03 03 001 12 39 03 03 06 001 12 39 03 03 06 002 12 39 03 03 06 003 12 39 03 03 06 005 12 39 03 03 06 006 12 39 03 03 06 007
81968-10-2379/904/2010.
15 09 30 09 03 001
81968-10-2379/1374/2010.
15 09 30 09 03 002
81968-10-2379/1375/2010.
15 09 30 09 03 003
81968-10-2379/1324/2010.
15 09 30 09 03 004
81968-10-2379/849/2010.
15 09 30 12 03 001
81968-10-2379/2679/2010.
18 09 27 03 03 001
81968-10-2379/2680/2010.
18 09 27 03 03 003
81968-10-2379/2681/2010.
18 09 27 03 03 005
81968-10-2379/2682/2010.
18 09 27 03 03 006
81968-10-2379/2146/2010.
18 09 27 03 03 008
81968-10-2379/2394/2010.
18 09 27 03 03 018
81968-10-2379/2683/2010.
18 09 34 03 03 001
81968-10-2379/2684/2010.
18 09 34 03 03 002
81968-10-2379/2685/2010.
18 09 34 03 03 003
81968-10-2379/2395/2010.
18 09 34 03 03 004
81968-10-2379/2686/2010.
18 09 36 03 03 001
81968-10-2379/2451/2010.
18 09 36 03 03 002
81968-10-2379/2830/2010.
18 09 42 03 03 001
Megnevezés Ah Rehab gondozásmentes akkumulátor 12V 50 Ah S-Reha Gel 12 V 50 Ah (SEC121TLG50) B-4378, fix RS 15, fém, négyrészes RS 16, fém, ötrészes HB 1, műanyag, kampós B-4377, fém PP-5344, fém, négyrészes PP-5345, fém, ötrészes Medicoplast leszívó katéter, egyenes, 520 mm, 6-20 Ch Sumi leszívó katéter, 400 mm, 5-8 Ch Sumi leszívó katéter, 600 mm, 10-18 Ch Unoplast leszívó katéter, műanyag, 530 cm, 10-18 Ch Omnifix öblítő fecskendő, 100 ml Módosított lábtartó (pár) B4200 kerekesszékhez Módosított lábtartó (pár) B4210 kerekesszékhez Módosított lábtartó (pár) B4220 kerekesszékhez Módosított lábtartó (pár) B4200/P kerekesszékhez Módosított lábtartó (pár) Service standard 3.600 kerekesszékhez Párnás lábtartó (pár) OPT-111 kerekesszékhez Módosított háttámla B-4200 kerekesszékhez Módosított háttámla B-4220 kerekesszékhez Módosított háttámla B-4200/P kerekesszékhez Dönthető háttámla OPT-111 kerekesszékhez Módosított, lépcsős kartámasz (pár) B-4200 kerekesszékhez Módosított kartámasz (pár) Otto Bock Start Basic kerekesszékhez Roho High Profile egy
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/2831/2010.
18 09 42 03 03 002
81968-10-2379/3551/2010.
18 09 42 03 03 003
81968-10-2379/2147/2010.
18 09 42 03 03 004
81968-10-2379/2035/2010.
18 09 42 03 03 005
81968-10-2379/3116/2010.
18 09 42 03 03 006
81968-10-2379/3117/2010.
18 09 42 03 03 007
81968-10-2379/3118/2010.
18 09 42 03 03 008
81968-10-2379/2687/2010.
18 09 42 03 03 009
81968-10-2379/2832/2010.
18 09 42 03 06 001
81968-10-2379/2833/2010.
18 09 42 03 06 002
81968-10-2379/2148/2010.
18 09 42 03 06 003
81968-10-2379/1496/2010.
18 09 42 03 06 004
81968-10-2379/3119/2010.
18 09 42 03 06 005
81968-10-2379/2688/2010.
18 09 42 03 06 006
81968-10-2379/2834/2010.
18 09 42 03 09 001
81968-10-2379/2835/2010.
18 09 42 03 09 002
81968-10-2379/2689/2010.
18 09 42 03 09 003
81968-10-2379/1376/2010.
18 09 42 03 12 001
81968-10-2379/1463/2010.
18 09 42 03 12 002
Megnevezés Kérelmező légkamrás antidecubitus ülőpárna Roho Low Profile egy légkamrás antidecubitus ülőpárna Thuasne egy légkamrás antidecubitus ülőpárna Meyra ADS 30 77 50-2 egy légkamrás antidecubitus ülőpárna Waffle egy légkamrás antidecubitus ülőpárna Relax GelCell egy légkamrás antidecubitus ülőpárna 40 x 40 cm Relax GelCell egy légkamrás antidecubitus ülőpárna 43 x 43 cm Relax GelCell egy légkamrás antidecubitus ülőpárna 45 x 40 cm Pneumat antidecubitus párna Roho High Profile két légkamrás antidecubitus ülőpárna Roho Low Profile két légkamrás antidecubitus ülőpárna Meyra ADS 30 77 51-2 két légkamrás antidecubitus ülőpárna Mak 4 két légkamrás antidecubitus ülőpárna Relax Gelcell kétlégkamrás ülőpárna Pneumat II. KN két légkamrás antidecubitus ülőpárna Roho Quadtro High Profile négy légkamrás pozícionáló antidecubitus ülőpárna Roho Quadtro Low Profile négy légkamrás pozícionáló antidecubitus ülőpárna Pneumat IV. KN négy légkamrás antidecubitus ülőpárna Textimed antidecubitus ülőpárna Gyo-Pár S-3 antidecubitus
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1464/2010.
18 09 42 03 12 003
81968-10-2379/2454/2010.
18 09 42 03 12 004
81968-10-2379/2455/2010.
18 09 42 03 12 005
81968-10-2379/2396/2010.
18 09 42 03 12 007
81968-10-2379/2397/2010.
18 09 42 03 12 008
81968-10-2379/2690/2010.
18 09 42 03 12 010
81968-10-2379/2452/2010.
18 09 42 03 12 011
81968-10-2379/2453/2010.
18 09 42 03 12 012
81968-10-2379/1465/2010.
18 12 18 03 03 001
81968-10-2379/1377/2010.
18 12 18 03 03 002
81968-10-2379/2456/2010.
18 12 18 03 03 003
81968-10-2379/2457/2010.
18 12 18 03 03 004
81968-10-2379/2398/2010.
18 12 18 03 03 005
81968-10-2379/2399/2010.
18 12 18 03 03 006
81968-10-2379/2691/2010.
18 12 18 03 03 008
81968-10-2379/3349/2010.
18 12 18 03 03 009
81968-10-2379/2149/2010.
18 12 18 03 06 001
81968-10-2379/3120/2010.
18 12 18 06 03 001
81968-10-2379/1636/2010.
18 12 18 06 03 002
81968-10-2379/3421/2010.
18 12 18 06 03 003
81968-10-2379/3121/2010.
18 12 18 06 03 004
81968-10-2379/3122/2010.
18 12 18 06 03 005
Megnevezés ülőgyűrű Gyo-Pár S-7 antidecubitus kocsipárna Perimed antidecubitus ülőpárna 931 típ. 70 kg alatt Perimed antidecubitus ülőpárna 932 típ. 70 kg felett Activ antidecubitus ülőpárna, 70 kg alatt Activ antidecubitus ülőpárna, 70 kg felett B-733 Rehab antidecubitus ülőpárna Otto Bock - Cloud antidecubitus ülőpárna Otto Bock - Z-Flo antidecubitus ülőpárna N10 Gyo-Pár típusú intenzív matrac Textimed antidecubitus matrac Perimed 931 típ. antidecubitus matrac 70 kg alatt Perimed 932 típ. antidecubitus matrac 70 kg felett Activ antidecubitus matrac 70 kg felett Activ antidecubitus matrac, 70 kg alatt B-733 Rehab antidecubitus matrac Abena antidecubitus matrac 90 x 200 x 7 cm Ardo Polysoft antidecubitus légmatrac kézipumpával Attends egyszerhasználatos antidecubitus alátét 40 x 60 cm Molinea egyszerhasználatos antidecubitus alátét 40 x 60 cm Tena egyszer használatos antidecubitus alátét 40 x 60 cm Attends egyszerhasználatos antidecubitus alátét 60 x 60 cm Attends egyszerhasználatos antidecubitus alátét 60 x 90
Kérelmező
Ügy száma
81968-10-2379/3422/2010.
ISO-kód
18 12 18 06 03 008
81968-10-2379/3423/2010.
18 12 18 06 03 009
81968-10-2379/3350/2010.
18 12 18 06 03 010
81968-10-2379/892/2010.
18 12 18 06 03 012
81968-10-2379/893/2010.
18 12 18 06 03 013
81968-10-2379/894/2010.
18 12 18 06 03 014
81968-10-2379/3123/2010.
18 12 18 06 03 015
81968-10-2379/3351/2010.
18 12 18 06 03 016
81968-10-2379/3352/2010.
18 12 18 06 03 017
81968-10-2379/3353/2010.
18 12 18 06 03 018
81968-10-2379/2692/2010. 81968-10-2379/2102/2010. 81968-10-2379/2693/2010. 81968-10-2379/2694/2010. 81968-10-2379/2695/2010. 81968-10-2379/2696/2010. 81968-10-2379/2697/2010. 81968-10-2379/2400/2010. 81968-10-2379/2570/2010. 81968-10-2379/3177/2010. 81968-10-2379/2698/2010. 81968-10-2379/2699/2010. 81968-10-2379/2700/2010. 81968-10-2379/2103/2010. 81968-10-2379/2571/2010. 81968-10-2379/3178/2010. 81968-10-2379/2401/2010.
18 18 03 03 03 001 18 18 03 03 03 002 18 18 06 03 03 001 18 18 06 03 03 002 18 18 06 03 03 003 18 18 06 03 03 004 18 18 06 03 03 005 18 18 06 03 03 006 18 18 06 03 03 007 18 18 06 03 03 008 18 18 06 06 03 001 18 18 06 06 03 002 18 18 06 09 03 001 18 18 06 09 03 003 18 18 06 09 03 004 18 18 06 09 03 005 18 18 06 09 03 007
Megnevezés cm Tena egyszerhasználatos antidecubitus alátét 60 x 60 cm Tena egyszerhasználatos antidecubitus alátét 90 x 60 cm Abri-Soft egyszerhasználatos antidecubitus alátét 40 x 60 cm Seni Soft egyszerhasználatos antidecubitus alátét 40 x 60 cm Seni Soft egyszerhasználatos antidecubitus alátét 60 x 60 cm Seni Soft egyszerhasználatos antidecubitus alátét 60 x 90 cm Attends egyszerhasználatos antidecubitus alátét 80 x 170 cm Abri-Soft egyszerhasználatos antidecubitus alátét 60 x 75 cm Abri-Soft egyszerhasználatos antidecubitus alátét 60 x 60 cm Abri-Soft egyszerhasználatos antidecubitus alátét 60 x 90 cm B 4300 M 4300 R/A B 4303 B 4304 (derékszögű) B 4305, (mosdó) B-4312 (felhajtható fali) B-4313 (felhajtható állványos) Actív egyenes kapszkodó D-4301 (fali) RS-65 (egyenes) B 4301 (oldaltámaszos) B 4314 B 4310 M 4310/01R PP/5510 RS 40 Activ fürdőkád kapaszkodó
Kérelmező
Ügy száma 81968-10-2379/2572/2010.
ISO-kód 18 18 06 09 03 008
81968-10-2379/905/2010.
21 03 03 03 03 001
81968-10-2379/906/2010.
21 03 03 03 03 002
81968-10-2379/907/2010.
21 03 03 03 03 003
81968-10-2379/908/2010.
21 03 03 03 03 004
81968-10-2379/1378/2010.
21 03 03 03 03 005
81968-10-2379/1379/2010.
21 03 03 03 03 006
81968-10-2379/2113/2010.
21 03 03 03 03 007
81968-10-2379/2214/2010.
21 03 03 03 03 008
81968-10-2379/1744/2010.
21 03 03 03 03 009
81968-10-2379/1745/2010.
21 03 03 03 03 010
81968-10-2379/909/2010.
21 03 03 03 03 011
81968-10-2379/910/2010.
21 03 03 03 03 012
81968-10-2379/911/2010.
21 03 03 03 03 013
81968-10-2379/1746/2010.
21 03 03 03 03 014
81968-10-2379/1747/2010.
21 03 03 03 03 015
81968-10-2379/1748/2010.
21 03 03 03 03 016
81968-10-2379/1749/2010.
21 03 03 03 03 017
81968-10-2379/1750/2010.
21 03 03 03 03 018
81968-10-2379/912/2010.
21 03 03 03 06 001
81968-10-2379/1380/2010.
21 03 03 03 06 002
81968-10-2379/2114/2010.
21 03 03 03 06 003
81968-10-2379/2215/2010.
21 03 03 03 06 004
81968-10-2379/1751/2010.
21 03 03 03 06 005
81968-10-2379/1752/2010.
21 03 03 03 06 006
Megnevezés D-4310 Clarlux Sph. +/- 0,00 - 4,00 D üveg Punktal Sph. +/- 0,00 - 4,00 D-ig üveg Punktal SL Sph. +/- 0,00 4,00 D üveg Uropal SL Sph. +/- 0,00 - 4,00 D üveg Stigmal 1,5 Sph. +/- 0,00 4,00 D üveg Stigmal 1,6 Sph. +/-0,00 4,00 D üveg Selecta CW Sph. +/- 0.00 4.00 D üveg Starlite normál Sph.+/- 0.00 4.00 D üveg UV 1.53 Sph. +/- 0,00 - 4,00 D üveg LHI 1,6 Sph. +/- 0,00 - 4,00 D üveg Tital 1,7 Sph. +/- 0,00 - 4,00 D üveg Umbramatic SL Sph. +/- 0,00 - 4,00 D üveg Umbramatic Sph. +/- 0,00 4,00 D üveg SBX 1.53 Sph. +/-0,00-2,00 D üveg SGX 1.53 Sph. +/-0,00-2,00 D üveg UV 1.53 MC Sph. +/-0,004,00 D üveg SBX 1.53 Sph. +/-2,25-4,00 D üveg SGX 1.53 Sph. +/-2,25-4,00 D üveg Clarlux Sph. +/- 4,25 - 6,00 D üveg Stigmal 1,6 Sph. +/-4,25 6,00 D üveg Selecta CW Sph. +/- 4.25 6.00 D üveg Dioptra Turnov Sph. +/- 4.25 6.00 D üveg UV 1.53 Sph. +/- 4,25 - 6,00 D üveg LHI 1,7 Sph. +/- 4,25 - 6,00 D üveg
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1753/2010.
21 03 03 03 06 007
81968-10-2379/913/2010.
21 03 03 03 06 008
81968-10-2379/914/2010.
21 03 03 03 06 009
81968-10-2379/915/2010.
21 03 03 03 06 010
81968-10-2379/916/2010.
21 03 03 03 09 001
81968-10-2379/917/2010.
21 03 03 03 09 002
81968-10-2379/918/2010.
21 03 03 03 09 003
81968-10-2379/1381/2010.
21 03 03 03 09 004
81968-10-2379/1754/2010.
21 03 03 03 09 005
81968-10-2379/1755/2010.
21 03 03 03 09 006
81968-10-2379/919/2010.
21 03 03 03 09 007
81968-10-2379/2216/2010.
21 03 03 03 09 008
81968-10-2379/2217/2010.
21 03 03 03 09 009
81968-10-2379/920/2010.
21 03 03 06 03 001
81968-10-2379/921/2010.
21 03 03 06 03 002
81968-10-2379/922/2010.
21 03 03 06 03 003
81968-10-2379/1382/2010.
21 03 03 06 03 004
81968-10-2379/1383/2010.
21 03 03 06 03 005
81968-10-2379/2115/2010.
21 03 03 06 03 006
81968-10-2379/2218/2010.
21 03 03 06 03 007
81968-10-2379/2219/2010.
21 03 03 06 03 008
81968-10-2379/2220/2010.
21 03 03 06 03 009
81968-10-2379/1756/2010.
21 03 03 06 03 010
81968-10-2379/2296/2010.
21 03 03 06 03 011
81968-10-2379/923/2010.
21 03 03 06 03 012
Megnevezés Kérelmező LHI 1,6 Sph. +/-4,25 - 6,00 D üveg Punktal Sph. +/- 4,25 - 6,00 D üveg Tital 1,7 Sph. +/- 4,25 - 6,00 D üveg Umbramatic Sph. +/- 4,25 6,00 D üveg Clarlux Sph. +/- 6,25 - 8,00 D üveg Punktal SL Sph. +/- 6,25 8,00 D üveg Clarlux 1,7 Sph. +/- 6,25 8,00 D üveg Stigmal 1,6 Sph. +/-6,25 8,00 D üveg UV 1.53 Sph. +/- 6,25 - 8,00 D üveg LHI 1,7 Sph. +/- 6,25 - 8,00 D üveg Tital 1,7 Sph. +/- 6,25 - 8,00 D üveg Starlite normál +/- 6.25 - 8.00 D üveg Dioptra Turnov Sph. +/- 6.25 8.00 D üveg Clarlux +2,00 cyl-ig Sph. +/0,00 - 4,00 D üveg Punktal +2,00 cyl-ig Sph. +/0,00 - 4,00 D üveg Punktal SL +2,00 cyl-ig Sph. +/- 0,00 - 4,00 D üveg Stigmal 1,5 +2,00 cyl-ig Sph. +/- 0,00 - 4,00 D üveg Stigmal 1,6 +2,00 cyl-ig Sph. +/- 0,00 - 4,00 D üveg Selecta CW +2.00 cyl. Sph. +/- 0.00 - 4.00 D üveg Dioptra Turnov +2.00 cyl.-ig Sph. +/- 0.00 - 4.00 D üveg Starlite normál +2.00 cyl.-ig Sph. +/- 0.00 - 4.00 D üveg Starlite vékonyított +2.00 cyl.ig Sph. +/- 0.00 - 4.00 D üveg UV 1.53 +2,00 cyl-ig Sph. +/0,00 - 4,00 D üveg Optimum +2.00 cyl.ig Sph. +/-0,00-4,00 D üveg Umbramatic SL Sph. +/- 0,00
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/924/2010.
21 03 03 06 03 013
81968-10-2379/1757/2010.
21 03 03 06 03 014
81968-10-2379/1758/2010.
21 03 03 06 03 015
81968-10-2379/1759/2010.
21 03 03 06 03 016
81968-10-2379/1760/2010.
21 03 03 06 03 017
81968-10-2379/1761/2010.
21 03 03 06 03 018
81968-10-2379/925/2010.
21 03 03 06 06 001
81968-10-2379/1384/2010.
21 03 03 06 06 002
81968-10-2379/2116/2010.
21 03 03 06 06 003
81968-10-2379/2221/2010.
21 03 03 06 06 004
81968-10-2379/2222/2010.
21 03 03 06 06 005
81968-10-2379/1762/2010.
21 03 03 06 06 006
81968-10-2379/1763/2010.
21 03 03 06 06 007
81968-10-2379/926/2010.
21 03 03 06 06 008
81968-10-2379/927/2010.
21 03 03 09 03 001
81968-10-2379/928/2010.
21 03 03 09 03 002
81968-10-2379/929/2010.
21 03 03 09 03 003
81968-10-2379/1385/2010.
21 03 03 09 03 004
81968-10-2379/2223/2010.
21 03 03 09 03 005
81968-10-2379/2224/2010.
21 03 03 09 03 006
81968-10-2379/1764/2010.
21 03 03 09 03 007
81968-10-2379/930/2010.
21 03 03 09 03 008
81968-10-2379/931/2010.
21 03 03 09 03 009
Megnevezés - 4,00 D cyl. 2,00-ig üveg Umbramatic Sph. +/- 0,00 4,00 D cyl. 2,00-ig üveg SBX 1.53 +2,00 cyl-ig Sph. +/-0,00-2,00 D üveg SGX 1.53 +2,00 cyl-ig Sph. +/-0,00-2,00 D üveg UV 1.53 MC +2,00 cyl-ig Sph. +/-0,00-4,00 D üveg SBX 1.53 Tor +2,00 cyl-ig Sph. +/-2,25-4,00 D üveg SGX 1.53 Tor +2,00 cyl-ig Sph. +/-2,25-4,00 D üveg Clarlux +2,00 cyl-ig Sph. +/4,25 - 6,00 D üveg Stigmal 1,6 +2,00 cyl-ig Sph. +/- 4,25 - 6,00 D üveg Selecta CW +2 cyl-ig Sph. +/4.25 - 6.00 D üveg Dioptra Turnov +2 cyl.-ig Sph. +/- 4.25 - 6.00 D üveg Starlite normál +2.00 cyl.-ig Sph. +/- 4.25 - 6.00 D üveg UV 1.53 +2,00 cyl-ig Sph. +/4,25 - 6,00 D üveg LHI 1,7 +2,00 cyl-ig Sph. +/4,25 - 6,00 D üveg Umbramatic Sph. +2.00 cyl.ig +/- 4,25 - 6,00 D üveg Clarlux +2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 0,00 - 4,00 D üveg Punktal +2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/-0,00 - 4,00 D üveg Punktal SL +2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 0,00 - 4,00 D üveg Stigmal 1,6 +2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 0,00 - 4,00 D üveg Dioptra Turnov +2.25 - 4.00 cyl-ig Sph. +/- 0.00 - 4.00 D üveg Starlite normál +2.25 - 4.00 cyl,-ig Sph +/- 0.00 - 4.00 D üveg UV 1.53 + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 0,00 - 4,00 D üveg Tital 1,7 +4.00 cyl.-ig Sph. +/0,00 - 4,00 D üveg Umbramatic SL +4.00 cyl.-ig
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/932/2010.
21 03 03 09 03 010
81968-10-2379/1765/2010.
21 03 03 09 03 011
81968-10-2379/1766/2010.
21 03 03 09 03 012
81968-10-2379/933/2010.
21 03 03 09 06 001
81968-10-2379/1386/2010.
21 03 03 09 06 002
81968-10-2379/2225/2010.
21 03 03 09 06 003
81968-10-2379/2226/2010.
21 03 03 09 06 004
81968-10-2379/1767/2010.
21 03 03 09 06 005
81968-10-2379/934/2010.
21 03 03 09 06 006
81968-10-2379/935/2010.
21 03 03 09 06 007
81968-10-2379/1768/2010.
21 03 03 09 06 008
81968-10-2379/936/2010.
21 03 03 21 03 001
81968-10-2379/1387/2010.
21 03 03 21 03 002
81968-10-2379/1388/2010.
21 03 03 21 03 003
81968-10-2379/2227/2010.
21 03 03 21 03 004
81968-10-2379/937/2010.
21 03 03 21 03 005
81968-10-2379/1769/2010.
21 03 03 21 03 006
81968-10-2379/938/2010.
21 03 03 21 03 007
81968-10-2379/939/2010.
21 03 03 21 06 001
81968-10-2379/1770/2010.
21 03 03 21 06 002
Megnevezés Sph. +/- 0,00 - 4,00 D üveg Umbramatic Sph. +4.00 cyl.ig Sph. +/- 0,00 - 4,00 D üveg SBX 1.53 Tor +2,25-4,00 cylig Sph. +/-0,00-4,00 D üveg SGX 1.53 Tor +2,25-4,00 cylig Sph. +/-0,00-4,00 D üveg Clarlux + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 4,25 - 6,00 D üveg Stigmal 1,6 + 2,25 - 4,00 cylig Sph. +/- 4,25 - 6,00 D üveg Dioptra Turnov +2.25 - 4.00cyl.-ig Sph. +/- 4.25 - 6.00 D üveg Starlite normál +2.25 - 4.00 cyl.-ig Sph +/- 4.25 - 6.00 D üveg UV 1.53 + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 4,25 - 6,00 D üveg Punktal +2.25-4.00 cyl.ig Sph. +/- 4,25 - 6,00 D üveg Tital 1,7 +2.25-4.00 cyl.-ig Sph. +/- 4,25 - 6,00 D üveg SBX 1.53 Tor +2,25-4,00 cylig Sph. +/-4,25-6,00 D üveg Glaukar C-25 Sph. felsőrész +/- 0,00 - 4,00 D üveg pajzsbifocalis Telarc 25 Stigmal Sph. felsőrész +/- 0,00 - 4,00 D üveg pajzsbifocalis Telarc 28 Stigmal Sph. felsőrész +/- 0,00 - 4,00 D üveg pajzsbifocalis Starlite Sph. felsőrész +/- 0.00 - 4.00 D-ig üveg pajzsbifocalis Duopal C28 Sph. felsőrész +/0.00 - 4.00 D-ig üveg bifocalis C28 UV 1.53 Sph.felsőrész +/- 0,00 - 4,00 D üveg pajzsbifocalis Duopal C 25 Sph. felsőrész+/0,00 - 4,00 D üveg bifocalis Glaukar C-25 Sph.felsőrész +/- 4,25 - 6,00 D üveg pajzsbifocalis C28 UV 1.53 Sph. felsőrész
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/940/2010.
21 03 03 24 03 001
81968-10-2379/1771/2010.
21 03 03 24 03 002
81968-10-2379/1389/2010.
21 03 03 24 03 003
81968-10-2379/2228/2010.
21 03 03 24 03 004
81968-10-2379/941/2010.
21 03 03 24 03 005
81968-10-2379/1772/2010.
21 03 03 24 03 006
81968-10-2379/942/2010.
21 03 03 24 03 007
81968-10-2379/943/2010.
21 03 03 24 06 001
81968-10-2379/1390/2010.
21 03 03 24 06 002
81968-10-2379/2229/2010.
21 03 03 24 06 003
81968-10-2379/1773/2010.
21 03 03 24 06 004
81968-10-2379/944/2010.
21 03 03 24 06 005
81968-10-2379/1391/2010.
21 03 03 27 01 001
81968-10-2379/945/2010.
21 03 03 27 01 002
81968-10-2379/1392/2010.
21 03 03 27 01 003
81968-10-2379/946/2010.
21 03 03 27 01 004
81968-10-2379/1393/2010.
21 03 03 27 01 005
81968-10-2379/1394/2010.
21 03 03 27 01 006
Megnevezés Kérelmező +/- 4,25- 6,00 D üveg pajzsbifocalis Glaukar C 25 +4,00 cyl-ig Sph. felsőrész +/- 0,00 - 4,00 D üveg pajzsbifocalis Duovis Toricus +4,00 cyl-ig Sph. felsőrész +/- 0,00 - 4,00 D üveg pajzsbifocalis Telarc 28 Stigmal +4,00 cyl-ig Sph.felsőrész +/- 0,00 - 4,00 D üveg pajzsbifocalis Starlite +4.00cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 0.00 - 4.00 D üveg pajzsbifocalis Duopal C28 +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 0.00 - 4.00 D üveg bifocalis C28 UV 1.53 + 4,00 cyl-.ig Sph. felsőrész +/- 0,00 - 4,00 D üveg pajzsbifocalis Duopal C 25 +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 0,00 - 4,00 D üveg bifocalis Glaukar C 25 +4,00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/-4,25 - 6,00 D üveg pajzsbifocalis Telarc 28 Stigmal +4,00 cy.lig Sph. +/- 4,25 - 6,00 D üveg pajzsbifocalis Starlite +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 4.25 - 6.00 D üveg pajzsbifocalis C28 UV 1.53 +4,00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/-4,25 - 6,00 D üveg pajzsbifocalis Duopal C 25 +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 4,25 - 6,00 D üveg bifocalis Orma Sph. +/- 0,00 - 4,00 D műanyag Optolet Sph. +/- 0,00 - 4,00 D műanyag ECO ORG. 1,5 HMC Sph. +/0,00 - 4,00 D műanyag Sola ESV Sph. +/- 2,25 - 4,00 D műanyag Orma Interview Sph. +/- 0,00 - 4,00 D műanyag Myoperal Ormex Supra 1,56
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1774/2010.
21 03 03 27 01 007
81968-10-2379/947/2010.
21 03 03 27 01 008
81968-10-2379/948/2010.
21 03 03 27 01 009
81968-10-2379/1294/2010.
21 03 03 27 01 010
81968-10-2379/1775/2010.
21 03 03 27 01 011
81968-10-2379/2297/2010.
21 03 03 27 01 012
81968-10-2379/949/2010.
21 03 03 27 01 013
81968-10-2379/950/2010.
21 03 03 27 01 014
81968-10-2379/951/2010.
21 03 03 27 01 015
81968-10-2379/952/2010.
21 03 03 27 01 016
81968-10-2379/1776/2010.
21 03 03 27 01 017
81968-10-2379/1777/2010.
21 03 03 27 01 018
81968-10-2379/1778/2010.
21 03 03 27 01 019
81968-10-2379/1779/2010.
21 03 03 27 01 020
81968-10-2379/1780/2010.
21 03 03 27 01 021
81968-10-2379/1781/2010.
21 03 03 27 01 022
81968-10-2379/1782/2010.
21 03 03 27 01 023
81968-10-2379/2117/2010.
21 03 03 27 01 024
81968-10-2379/1783/2010.
21 03 03 27 01 025
81968-10-2379/1784/2010.
21 03 03 27 01 026
81968-10-2379/3552/2010.
21 03 03 27 01 027
81968-10-2379/3553/2010.
21 03 03 27 01 028
81968-10-2379/953/2010.
21 03 03 27 01 029
81968-10-2379/1295/2010.
21 03 03 27 01 030
Megnevezés Kérelmező Sph. - 0,00 - 4,00 D műanyag Incasferal H.I. Sph. +/- 2,25 4,00 D műanyag Clarlet SL Sph. +/- 0,00 - 2,00 D műanyag Sola ESV Sph. +/- 0,00 - 2,00 D műanyag CR 39 (Déli) Sph. +/- 0,00 4,00 D műanyag Incas Sph. +/- 0,00 - 4,00 D műanyag Aktív Sph. +/-0,00-4,00 műanyag Clarlet 1,5 AS Sph. +/- 0,00 2,00 D műanyag Clarlet 1,6 AS Sph. +/- 0,00 4,00 D műanyag Clarlet Business Sph. +/- 0,00 - 4,00 D műanyag Clarlet Sph. +/- 0,00 - 4,00 D műanyag Hilux 1.5 HI-Vision Sph. +/0,00-4,00 D műanyag Hilux 1.5 Sph. +/- 0,00 - 4,00 D műanyag Hilux EX HI Vision H. I. Sph. +/- 0,00 - 4,00 D műanyag Addpower 1.5 Sph. +/-0,004,00 D műanyag Lecture B Sph. +/-0,00-4,00 D műanyag Nulux 1.5 AS Sph. +/-0,004,00 D műanyag Nulux EX AS HI Vision H.I. Sph. +/-0,00-4,00 D műanyag Selecta S Sph. +/- 0.00 - 4.00 D műanyag Sunbrown 4 Hard Coat Sph. +/-0,00-4,00 D műanyag Sungray 4 Hard Coat Sph. +/0,00-4,00 D műanyag Tobo Kid Sph. +/- 0.00 - 4.00 D műanyag Tobo Standard Sph. +/- 0.00 4 D.00 műanyag Clarlet 1,5 AS Sph. +/- 2,25 4,00 D műanyag CR 39 (Déli) Sph. 0.00-4.00 D műanyag
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/2230/2010.
21 03 03 27 01 031
81968-10-2379/954/2010.
21 03 03 27 01 032
81968-10-2379/955/2010.
21 03 03 27 01 033
81968-10-2379/1785/2010.
21 03 03 27 01 034
81968-10-2379/1395/2010.
21 03 03 27 03 001
81968-10-2379/956/2010.
21 03 03 27 03 002
81968-10-2379/1296/2010.
21 03 03 27 03 003
81968-10-2379/1396/2010.
21 03 03 27 03 004
81968-10-2379/957/2010.
21 03 03 27 03 005
81968-10-2379/958/2010.
21 03 03 27 03 006
81968-10-2379/1397/2010.
21 03 03 27 03 007
81968-10-2379/1398/2010.
21 03 03 27 03 008
81968-10-2379/1786/2010.
21 03 03 27 03 009
81968-10-2379/1399/2010.
21 03 03 27 03 010
81968-10-2379/1400/2010.
21 03 03 27 03 011
81968-10-2379/2118/2010.
21 03 03 27 03 012
81968-10-2379/2231/2010.
21 03 03 27 03 013
81968-10-2379/2232/2010.
21 03 03 27 03 014
81968-10-2379/2233/2010.
21 03 03 27 03 015
81968-10-2379/959/2010.
21 03 03 27 03 016
81968-10-2379/1787/2010.
21 03 03 27 03 017
81968-10-2379/1788/2010.
21 03 03 27 03 018
81968-10-2379/2298/2010.
21 03 03 27 03 019
81968-10-2379/960/2010.
21 03 03 27 03 020
Megnevezés Norinco Sola Sph. +/- 0,00 4,00 D-ig műanyag Clarlet Combi Sph. +/- 0,00 4,00 D műanyag Clarlet 1,67 AS Sph. +/- 0,00 4,00 D műanyag ESTELUX 1,5 sph. +/-0,004,00D műanyag Orma Sph. +/- 4,25 - 6,00 D műanyag Optolet Sph. +/- 4,25 - 6,00 D műanyag CR 39 (Déli) Sph. +/- 4,25 6,00 D műanyag ECO ORG. 1,5 HMC Sph. +/4,25 - 6,00 D műanyag Clarlet 1,6 AS Sph. +/- 4,25 6,00 D műanyag Sola ESV Sph. +/- 4,25 - 6,00 D műanyag ORMA JUNIOR 1,5 Sph. +4,25 - 6,00 D műanyag Hyperal Ormex Supra 1,56 Sph. +4,25 - 6,00 D műanyag Incasferal H. I. Sph. +/- 4,25 6,00 D műanyag Myoperal Ormex Supra 1,56 Sph. - 4,25 - 6,00 D műanyag Orma Interview Sph. +/- 4,25 - 6,00 D műanyag Selecta Sph. +/- 4.25 - 6.00 D műanyag Norinco Sola Sph. +/- 4.25 6.00 D műanyag Starlite Sph. +/- 4.25 - 6.00 D műanyag Starlite CR39 meniscus Sph. +/- 4.25 - 6.00 D műanyag Clarlet Sph. +/- 4.25 - 6.00 D műanyag Hilux 1.5 Sph. +/- 4,25 - 6,00 D műanyag Hilux EX HI Vision H. I. Sph. +/- 4,25 - 6,00 D műanyag Aktív Sph. +/-4,25-6,00 D műanyag Clarlet 1,67 AS Sph. +/- 4,25 6,00 D műanyag
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/961/2010.
21 03 03 27 03 021
81968-10-2379/962/2010.
21 03 03 27 03 022
81968-10-2379/1789/2010.
21 03 03 27 03 023
81968-10-2379/1790/2010.
21 03 03 27 03 024
81968-10-2379/1791/2010.
21 03 03 27 03 025
81968-10-2379/1792/2010.
21 03 03 27 03 026
81968-10-2379/1793/2010.
21 03 03 27 03 027
81968-10-2379/1794/2010.
21 03 03 27 03 028
81968-10-2379/1795/2010.
21 03 03 27 03 029
81968-10-2379/3554/2010.
21 03 03 27 03 030
81968-10-2379/3555/2010.
21 03 03 27 03 031
81968-10-2379/1796/2010.
21 03 03 27 03 032
81968-10-2379/1297/2010.
21 03 03 27 06 001
81968-10-2379/963/2010.
21 03 03 27 06 002
81968-10-2379/964/2010.
21 03 03 27 06 003
81968-10-2379/965/2010.
21 03 03 27 06 004
81968-10-2379/966/2010.
21 03 03 27 06 005
81968-10-2379/1401/2010.
21 03 03 27 06 006
81968-10-2379/967/2010.
21 03 03 27 06 007
81968-10-2379/1402/2010.
21 03 03 27 06 008
81968-10-2379/1403/2010.
21 03 03 27 06 009
81968-10-2379/1797/2010.
21 03 03 27 06 010
81968-10-2379/2299/2010.
21 03 03 27 06 011
81968-10-2379/968/2010.
21 03 03 27 06 012
Megnevezés Clarlet Business Sph. +/- 4,25 - 6,00 D műanyag Clarlet Mini Sph. +/- 4,25 6,00 D műanyag Hilux 1.5 HI-Vision Sph. +/4,25 - 6,00 D műanyag Hilux 1.5 Ultra Sph. +/-4,25 6,00 D műanyag Addpower 1.5 Sph. +/-4,25 6,00 D műanyag Nulux 1.5 AS Sph. +/-4,25 6,00 D műanyag Nulux EX AS HI- Vision H.I. Sph. +/-4,25 - 6,00 D műanyag Sunbrown 4 Hard Coat Sph. +/-4,25 - 6,00 D műanyag Sungray 4 Hard Coat Sph. +/4,25 - 6,00 D műanyag Tobo kid Sph. +/- 4.25 - 6.00 D műanyag Tobo standard Sph. +/- 4.25 6.00 D műanyag ESTELUX 1,5 +/-4,25-6,00 D műanyag CR 39 (Déli) Sph. +/- 6,25 8,00 D műanyag Optolet Sph. +/- 6,25 - 8,00 D műanyag Clarlet SL Sph. +/- 6,25 - 8,00 D műanyag Clarlet 1,6 AS Sph. +/- 6,25 8,00 D műanyag Sola ESV Sph. +/- 6,25 - 8,00 D műanyag Hyperal Ormex Supra 1,56 Sph. +6,25 - 8,00 D műanyag Incasferal H. I. Sph. +/- 6,25 8,00 D műanyag Myoperal Ormex Supra 1,56 Sph. - 6,25 - 8,00 D műanyag Omega Orma 1,5 Sph. +6,25 8,00 D műanyag Hilux 1.5 Sph. +/- 6,25 - 8,00 D műanyag Aktív Sph. +/-6,25 - 8,00 műanyag Clarlet 1,5 AS Sph. +/- 6,25 -
Kérelmező
Ügy száma
81968-10-2379/1798/2010.
ISO-kód
21 03 03 27 06 013
81968-10-2379/1799/2010.
21 03 03 27 06 014
81968-10-2379/1800/2010.
21 03 03 27 06 015
81968-10-2379/2234/2010.
21 03 03 27 06 016
81968-10-2379/2235/2010.
21 03 03 27 06 017
81968-10-2379/2236/2010.
21 03 03 27 06 018
81968-10-2379/1456/2010.
21 03 03 27 06 019
81968-10-2379/3556/2010.
21 03 03 27 06 020
81968-10-2379/969/2010.
21 03 03 27 06 021
81968-10-2379/2119/2010.
21 03 03 27 06 022
81968-10-2379/1404/2010.
21 03 03 27 06 023
81968-10-2379/1298/2010.
21 03 03 27 09 001
81968-10-2379/1801/2010.
21 03 03 27 09 002
81968-10-2379/970/2010.
21 03 03 27 09 003
81968-10-2379/1802/2010.
21 03 03 27 09 004
81968-10-2379/2120/2010.
21 03 03 27 09 005
81968-10-2379/2237/2010.
21 03 03 27 09 006
81968-10-2379/2238/2010.
21 03 03 27 09 007
81968-10-2379/2239/2010.
21 03 03 27 09 008
81968-10-2379/1457/2010.
21 03 03 27 09 009
81968-10-2379/971/2010.
21 03 03 27 09 010
81968-10-2379/1803/2010.
21 03 03 27 09 011
Megnevezés 8,00 D műanyag Nulux 1.5 AS Sph. +/-6,25 8,00 D műanyag Nulux EX AS HI- Vision H.I. Sph. +/-6,25 - 8,00 D műanyag Hilux EX HI- Vision H. I. Sph. +/- 6,25 - 8,00 D műanyag Starlite Sph. +6.25 - 8.00 D műanyag Starlite asphericus Sph. +6.25 - 8.00 D műanyag Starlite CR39 meniscus Sph. +/- 6.25 - 8.00 D műanyag Eszik CR39 Sph. +/- 6.25 8.00 D műanyag Tobo kid Sph. +/- 6.25 - 8.00 D műanyag Clarlet Sph. +/- 6,25 - 8,00 D műanyag Selecta S Sph. +/-6.25 - 8.00 D műanyag Orma Sph. +/- 6.25 - 8.00 D műanyag CR 39 (Déli) Sph. +/- 8,25 10,00 D műanyag Incas Lentilux (csak + D) Sph. + 8,25 - 10,00 D műanyag Clarlet 1,6 AS Sph. +/- 8,25 10,00 D műanyag Incasferal H.I. Sph. +/- 8,25 10,00 D műanyag Lenticular Omega Sph. + 8.25 - 10.00 D műanyag Starlite Sph. + 8.25 - 10.00 D műanyag Starlite asphericus Sph. +/8.25 - 10.00 D műanyag Starlite CR39 meniscus Sph. +/- 8.25 - 10.00 D műanyag Eszik CR39 Sph +/- 8.25 10.00 D műanyag Clarlet Sph. +/- 8.25 - 10.00 D műanyag Hilux 1.5 Sph. +/- 8,25 - 10,00 D műanyag
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1804/2010.
21 03 03 27 09 012
81968-10-2379/1805/2010.
21 03 03 27 09 013
81968-10-2379/2300/2010.
21 03 03 27 09 014
81968-10-2379/1806/2010.
21 03 03 27 09 015
81968-10-2379/1807/2010.
21 03 03 27 09 016
81968-10-2379/1808/2010.
21 03 03 27 09 017
81968-10-2379/2121/2010.
21 03 03 27 09 018
81968-10-2379/1405/2010.
21 03 03 27 09 019
81968-10-2379/972/2010.
21 03 03 27 12 001
81968-10-2379/1809/2010.
21 03 03 27 12 002
81968-10-2379/1299/2010.
21 03 03 27 12 003
81968-10-2379/973/2010.
21 03 03 27 12 004
81968-10-2379/1406/2010.
21 03 03 27 12 005
81968-10-2379/1810/2010.
21 03 03 27 12 006
81968-10-2379/2301/2010.
21 03 03 27 12 007
81968-10-2379/1811/2010.
21 03 03 27 12 008
81968-10-2379/974/2010.
21 03 03 27 12 009
81968-10-2379/1407/2010.
21 03 03 27 12 010
81968-10-2379/2240/2010.
21 03 03 27 12 011
81968-10-2379/2122/2010.
21 03 03 27 12 012
81968-10-2379/1408/2010.
21 03 03 27 12 013
81968-10-2379/2241/2010.
21 03 03 27 12 014
81968-10-2379/2242/2010.
21 03 03 27 12 015
Megnevezés Kérelmező Hilux 1.5 Lentilux (csak + D) Sph. + 8,25 - 10,00 D műanyag Hilux EX HI- Vision H.I. Sph. +/- 8,25 - 10,00 D műanyag Aktív Sph. +/-8,25 - 10,00 D műanyag Lenticular Sph. +8,25 - + 10,00 D műanyag Nulux EX AS HI-Vision H.I. Sph. +/-8,25-10,00 D műanyag Nulux LX AS HI-Vision Sph. +/-8,25-10.00 D műanyag Selecta HSL Omega Sph. +/8.25 - 10.00 D műanyag Orma Sph. +/- 8,25 - 10,00 D műanyag Clarlet Sph. +/- 10.25 - 13.00 D műanyag Incas Lentilux (csak + D) Sph. +10,25 - 13,00 D műanyag CR 39 (Déli) Sph. +/- 10,25 13,00 D műanyag Clarlet Aphal Sph. +/- 10,25 13,00 D műanyag Omega Orma 1,5 Sph. + 10,25 - 13,00 D műanyag Hilux 1.5 Sph. +/- 10,25 13,00 D műanyag Aktív Sph. +/-10,25-13,00 D műanyag Lenticular Sph. +10,25- + 13,00 D műanyag Clarlet 1,6 Sph. +/- 10,25 13,00 D műanyag Super Lenti Orma Supra 1,5 Sph. +/- 10,25 - 13,00 D műanyag Starlite Sph. +/-10.25 - 13.00 D műanyag Selecta Omega Sph. 10.25 13.00 D műanyag Orma Sph. +/- 10,25 - 13.00 D műanyag Starlite asphericus Sph. +/10.25 - 13.00 D műanyag Starlite CR39 meniscus Sph. +/- 10.25 - 13.00 D műanyag
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1812/2010.
21 03 03 27 12 016
81968-10-2379/975/2010.
21 03 03 27 12 017
81968-10-2379/1813/2010.
21 03 03 27 15 001
81968-10-2379/1300/2010.
21 03 03 27 15 002
81968-10-2379/976/2010.
21 03 03 27 15 003
81968-10-2379/1409/2010.
21 03 03 27 15 004
81968-10-2379/1410/2010.
21 03 03 27 15 005
81968-10-2379/1411/2010.
21 03 03 27 15 006
81968-10-2379/2243/2010.
21 03 03 27 15 007
81968-10-2379/2123/2010.
21 03 03 27 15 008
81968-10-2379/2244/2010.
21 03 03 27 15 009
81968-10-2379/2245/2010.
21 03 03 27 15 010
81968-10-2379/977/2010.
21 03 03 27 15 011
81968-10-2379/1814/2010.
21 03 03 27 15 012
81968-10-2379/1815/2010.
21 03 03 27 15 013
81968-10-2379/2124/2010.
21 03 03 27 15 014
81968-10-2379/978/2010.
21 03 03 27 15 015
81968-10-2379/1412/2010.
21 03 03 30 01 001
81968-10-2379/1816/2010.
21 03 03 30 01 002
81968-10-2379/979/2010.
21 03 03 30 01 003
81968-10-2379/1301/2010.
21 03 03 30 01 004
81968-10-2379/1413/2010.
21 03 03 30 01 005
Megnevezés Kérelmező Hilux 1.5 Lentilux (csak + D) Sph. +10,25 - 13,00 D műanyag Clarlet Lentikular Sph. +/10,25 - 13,00 D műanyag Incas Lentilux Sph. + 13,25 16,50 D műanyag CR 39 (Déli) Sph. +/- 13,25 20,00 D műanyag Clarlet Aphal Sph. +/-13,25 16,00 D műanyag Omega Orma 1,5 Sph. + 13,25 - 20,00 D műanyag Super Lenti Orma Supra 1,5 Sph. -13,25 - 20,00 D műanyag Super Lenti Orma Supra 1,5 Sph. -20,50 - 25,00 D műanyag Starlite Sph. + 13,25 D felett műanyag Lenticular Omega Sph. + 13,25 D felett műanyag Starlite CR39 meniscus +/13,25 D felett műanyag Starlite asphericus Sph. + 13,25 D felett műanyag Clarlet Sph. +/- 13,25 D felett műanyag Hilux 1.5 Sph. +/- 13,25 26,00 D műanyag Lenticular Sph. +13,50 - 20,00 műanyag Selecta HSL, Lenticular Omega Sph. 13,25 D felett műanyag Clarlet Lentikular Sph. +/13,25 - 16,00 D műanyag Orma +2,00 cyl-ig Sph. +/0,00 - 4,00 D műanyag Incas Toricus +2,00 cyl-ig Sph. +/- 0,00 - 4,00 D műanyag Optolet +2,00 cyl-ig Sph. +/0,00 - 4,00 D műanyag CR 39 (Déli) +2,00 cyl-ig Sph. +/- 0,00 - 4,00 D műanyag ECO ORG. 1,5 HMC +2,00
Ügy száma
81968-10-2379/980/2010.
ISO-kód
21 03 03 30 01 006
81968-10-2379/1414/2010.
21 03 03 30 01 007
81968-10-2379/1415/2010.
21 03 03 30 01 008
81968-10-2379/981/2010.
21 03 03 30 01 009
81968-10-2379/982/2010.
21 03 03 30 01 010
81968-10-2379/2302/2010.
21 03 03 30 01 011
81968-10-2379/983/2010.
21 03 03 30 01 012
81968-10-2379/984/2010.
21 03 03 30 01 013
81968-10-2379/985/2010.
21 03 03 30 01 014
81968-10-2379/986/2010.
21 03 03 30 01 015
81968-10-2379/987/2010.
21 03 03 30 01 016
81968-10-2379/1817/2010.
21 03 03 30 01 017
81968-10-2379/1818/2010.
21 03 03 30 01 018
81968-10-2379/1819/2010.
21 03 03 30 01 019
81968-10-2379/1820/2010.
21 03 03 30 01 020
81968-10-2379/1821/2010.
21 03 03 30 01 021
81968-10-2379/1822/2010.
21 03 03 30 01 022
81968-10-2379/1823/2010.
21 03 03 30 01 023
Megnevezés cyl-ig Sph. +/- 0,00 - 4,00 D műanyag Sola ESV +2,00 cyl-ig Sph. +/-2,25 - 4,00 D műanyag Orma Interview +2,00 cyl-ig Sph. +/- 0,00 - 4,00 D műanyag Hyperal Ormex Supra 1,56 +2,00 cyl-ig Sph. + 0,00 4,00 D műanyag Clarlet SL +2,00 cyl-ig Sph. +/- 0,00 - 2,00 D műanyag Sola ESV +2,00 cyl-ig Sph. +/- 0,00 - 2,00 D műanyag Aktív +2.00 cyl.-ig Sph. +/0,00-4,00 D műanyag Clarlet 1,5 AS +2.00 cyl.-ig Sph. +/- 0,00 - 4,00 D műanyag Clarlet 1,6 AS +2.00 cyl.-ig Sph. +/- 0,00 - 4,00 D műanyag Clarlet Business +2.00 cyl.-ig Sph. +/- 0,00 - 4,00 D műanyag Clarlet SL Toricus + 2,00 cylig Sph. +/- 0,00 - 4,00 D műanyag Clarlet +2.00 cyl.-ig Sph. +/0,00 - 4,00 D műanyag Hilux 1.5 HI-Vision Tor +2,00 cyl-ig Sph. +/-0,00-4,00 D műanyag Hilux 1.5 +2,00 cyl-ig Sph +/0,00 - 4,00 D műanyag Hilux 1.5 Ultra Tor +2,00 cylig Sph. +/-0,00-4,00 D műanyag Hilux EX HI-Vision H. I. +2,00 cyl-ig Sph +/- 0,00 4,00 D műanyag Addpower 1.5 +2,00 cyl-ig Sph. +/-0,00-4,00 D műanyag Lecture B +2,00 cyl-ig Sph. +/-0,00-4,00 D műanyag Nulux 1.5 AS Tor +2,00 cylig Sph. +/-0,00-4,00 D műanyag
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1824/2010.
21 03 03 30 01 024
81968-10-2379/2125/2010.
21 03 03 30 01 025
81968-10-2379/1825/2010.
21 03 03 30 01 026
81968-10-2379/1826/2010.
21 03 03 30 01 027
81968-10-2379/3557/2010.
21 03 03 30 01 028
81968-10-2379/3558/2010.
21 03 03 30 01 029
81968-10-2379/2246/2010.
21 03 03 30 01 030
81968-10-2379/988/2010.
21 03 03 30 01 031
81968-10-2379/989/2010.
21 03 03 30 01 032
81968-10-2379/990/2010.
21 03 03 30 01 033
81968-10-2379/1827/2010.
21 03 03 30 01 034
81968-10-2379/1416/2010.
21 03 03 30 03 001
81968-10-2379/991/2010.
21 03 03 30 03 002
81968-10-2379/1302/2010.
21 03 03 30 03 003
81968-10-2379/1417/2010.
21 03 03 30 03 004
81968-10-2379/992/2010.
21 03 03 30 03 005
81968-10-2379/993/2010.
21 03 03 30 03 006
81968-10-2379/1418/2010.
21 03 03 30 03 007
81968-10-2379/1828/2010.
21 03 03 30 03 008
Megnevezés Nulux EX AS HI-Vision H.I. Tor +2,00 cyl-ig Sph. +/-0,004,00 D műanyag Selecta S +2.00 cyl.ig Sph. 0,00 - 4.00 D műanyag Sunbrown 4 Hard Coat Tor +2,00 cyl-ig Sph. +/-0,00-4,00 D műanyag Sungray 4 Hard Coat Tor +2,00 cyl-ig Sph. +/-0,00-4,00 D műanyag Tobo kid +2.00 cyl.-ig Sph +/0,00 - 4.00 D műanyag Tobo standard +2.00 cyl.-ig Sph. +/.00 - 0.4,00 D műanyag Norico Sola +2.00 cyl.-ig Sph. +/- 0,00 - 4,00 Dműanyag Clarlet Combi Sph. +2.00 cyl.-ig +/- 0,00 - 4,00 D műanyag Clarlet 1,67 AS Sph. +2.00 cyl.-ig +/- 0,00 - 4,00 D műanyag Clarlet Mini Sph. +2.00 cyl.ig +/- 0,00 - 4,00 D műanyag ESTELUX 1,5 (toricus, cyl. +2,00 D-ig, sph. +/-0,00-4,00 D) műanyag Orma + 2,00 cyl-ig Sph. +/4,25 - 6,00 D műanyag Optolet + 2,00 cyl-ig Sph. +/4,25 - 6,00 D műanyag CR 39 (Déli) + 2,00 cyl-ig Sph. +/- 4,25 - 6,00 D műanyag ECO ORG. 1,5 HMC + 2,00 cyl-ig Sph. +/- 4,25 - 6,00 D műanyag Clarlet 1,6 AS + 2,00 cyl-ig Sph. +/- 4,25 - 6,00 D műanyag Sola ESV + 2,00 cyl-ig Sph. +/- 4,25 - 6,00 D műanyag Hyperal Ormex Supra 1,56 +2,00 cyl-ig Sph. + 4,25 6,00 D műanyag Incasferal H. I. +2,00 cyl-ig
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1419/2010.
21 03 03 30 03 009
81968-10-2379/2247/2010.
21 03 03 30 03 010
81968-10-2379/2248/2010.
21 03 03 30 03 011
81968-10-2379/2249/2010.
21 03 03 30 03 012
81968-10-2379/3559/2010.
21 03 03 30 03 013
81968-10-2379/3560/2010.
21 03 03 30 03 014
81968-10-2379/994/2010.
21 03 03 30 03 015
81968-10-2379/1829/2010.
21 03 03 30 03 016
81968-10-2379/1830/2010.
21 03 03 30 03 017
81968-10-2379/2303/2010.
21 03 03 30 03 018
81968-10-2379/995/2010.
21 03 03 30 03 019
81968-10-2379/996/2010.
21 03 03 30 03 020
81968-10-2379/1831/2010.
21 03 03 30 03 021
81968-10-2379/1832/2010.
21 03 03 30 03 022
81968-10-2379/1833/2010.
21 03 03 30 03 023
81968-10-2379/1834/2010.
21 03 03 30 03 024
81968-10-2379/1835/2010.
21 03 03 30 03 025
81968-10-2379/2126/2010.
21 03 03 30 03 026
Megnevezés Kérelmező Sph. +/- 4,25 - 6,00 D műanyag Myoperal Ormex Supra 1,56 +2,00 cyl-ig Sph. - 4,25 - 6,00 D műanyag Norico Sola +2.00 cyl.-ig Sph. +/- 4.25 - 6.00 D műanyag Starlite +2.00 cyl.-ig Sph. + 4.25 - 6.00 D műanyag Starlite CR39 meniscus +2.00 cyl.-ig Sph +/- 4.25 - 6.00 műanyag Tobo kid +2.00 cyl.-ig Sph. +/- 4.25-6.00 D műanyag Tobo standard +2.00 cyl.-ig Sph. +/- 4.25-6.00 D műanyag Clarlet Sph. +2.00 cyl.-ig Sph. +/- 4.25 - 6.00 D műanyag Hilux 1.5 + 2,00 cyl-ig Sph. +/- 4,25 - 6,00 D műanyag Hilux EX HI-Vision H. I. +2,00 cyl-ig Sph. +/- 4,25 6,00 D műanyag Aktív +2.00 cyl.-ig Sph. +/4,25-6,00 D műanyag Clarlet 1,67 AS +2.00 cyl.-ig Sph. +/- 4,25 - 6,00 D műanyag Clarlet Mini +2.00 cyl.-ig Sph. +/- 4,25 - 6,00 D műanyag Hilux 1.5 HI-Vision Tor +2,00 cyl-ig Sph. +/-4,25-6,00 D műanyag Hilux 1.5 Ultra Tor +2,00 cylig Sph. +/-4,25-6,00 D műanyag Nulux 1.5 AS Tor +2,00 cylig Sph. +/-4,25-6,00 D műanyag Nulux EX AS HI-Vision H.I. Tor +2,00 cyl-ig Sph. +/-4,256,00 D műanyag Nulux LX AS HI-Vision Tor +2,00 cyl-ig Sph. +/-4,25-6,00 D műanyag Selecta S +2.00 cyl.-ig Sph. 4.25 - 6.00 D műanyag
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1836/2010.
21 03 03 30 03 027
81968-10-2379/1837/2010.
21 03 03 30 03 028
81968-10-2379/997/2010.
21 03 03 30 06 001
81968-10-2379/1303/2010.
21 03 03 30 06 002
81968-10-2379/998/2010.
21 03 03 30 06 003
81968-10-2379/1420/2010.
21 03 03 30 06 004
81968-10-2379/1838/2010.
21 03 03 30 06 005
81968-10-2379/1839/2010.
21 03 03 30 06 006
81968-10-2379/1840/2010.
21 03 03 30 06 007
81968-10-2379/2304/2010.
21 03 03 30 06 008
81968-10-2379/999/2010.
21 03 03 30 06 009
81968-10-2379/1841/2010.
21 03 03 30 06 010
81968-10-2379/1842/2010.
21 03 03 30 06 011
81968-10-2379/1843/2010.
21 03 03 30 06 012
81968-10-2379/3561/2010.
21 03 03 30 06 013
81968-10-2379/3562/2010.
21 03 03 30 06 014
81968-10-2379/2127/2010.
21 03 03 30 06 015
81968-10-2379/1000/2010.
21 03 03 30 06 016
Megnevezés Sungray 4 Hard Coat Tor +2,00 cyl-ig Sph. +/-4,25-6,00 D műanyag ESTELUX 1,5 toricus, cyl. Sph. +/-4,25-6,00 műanyag Optolet Toricus + 2,00 cyl-ig Sph. +/- 6,25 - 8,00 D műanyag CR 39 (Déli) Toricus + 2,00 cyl-ig Sph. +/- 6,25 - 8,00 D műanyag Clarlet 1,6 AS Toricus + 2,00 cyl-ig Sph. +/- 6,25 - 8,00 D műanyag Hyperal Ormex Supra 1,56 Toricus +2,00 cyl-ig Sph. + 6,25 - 8,00 D műanyag Incasferal H. I. Toricus + 2,00 cyl-ig Sph. +/- 6,25 - 8,00 D műanyag Hilux 1.5 + 2,00 cyl-ig Sph. +/- 6,25 - 8,00 D műanyag Hilux EX HI-Vision H. I. + 2,00 cyl-ig Sph. +/- 6,25 8,00 D műanyag Aktív +2.00 cyl.-ig Sph. +/6,25-8,00 D műanyag Clarlet 1,67 AS +2.00 cyl.-ig Sph. +/- 6,25 - 8,00 D műanyag Nulux EX AS HI Vision H.I. Tor +2,00 cyl-ig Sph. +/-6,258,00 D műanyag Nulux LX AS HI-Vision Tor +2,00 cyl-ig Sph. +/-6,25-8,00 D műanyag Sunbrown 4 Hard Coat Tor +2,00 cyl-ig Sph. +/-6,25-8,00 D műanyag Tobo kid +2.00 cyl.-ig Sph. +/- 6.25-8.00 Dsph D műanyag Tobo standard +2.00 cyl.-ig Sph +/- 6.25-8.00 D műanyag Selecta S +2.00 cyl.-ig Sph. 6.25 - 8.00 D műanyag Clarlet +2.00 cyl.-ig Sph. +/-
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1421/2010.
21 03 03 30 06 017
81968-10-2379/2250/2010.
21 03 03 30 06 018
81968-10-2379/2251/2010.
21 03 03 30 06 019
81968-10-2379/2252/2010.
21 03 03 30 06 020
81968-10-2379/1458/2010.
21 03 03 30 06 021
81968-10-2379/1001/2010.
21 03 03 30 06 022
81968-10-2379/1844/2010.
21 03 03 30 09 001
81968-10-2379/1002/2010.
21 03 03 30 09 002
81968-10-2379/1845/2010.
21 03 03 30 09 003
81968-10-2379/1846/2010.
21 03 03 30 09 004
81968-10-2379/1003/2010.
21 03 03 30 09 005
81968-10-2379/2253/2010.
21 03 03 30 09 006
81968-10-2379/1847/2010.
21 03 03 30 09 007
81968-10-2379/1422/2010.
21 03 03 30 09 008
81968-10-2379/1004/2010.
21 03 03 30 09 009
81968-10-2379/1005/2010.
21 03 03 30 09 010
81968-10-2379/1848/2010.
21 03 03 30 09 011
81968-10-2379/1304/2010.
21 03 03 30 09 012
Megnevezés Kérelmező 6,25 - 8,00 D műanyag Orma +2.00 cyl.-ig Sph +/6.25 - 8.00 D műanyag Starlite +2.00 cyl.-ig Sph. + 6.25 - 8.00 D műanyag Starlite CR 39 meniscus +2.00 cyl.-ig Sph. +/- 6.25 - 8.00 D műanyag Starlite asphericus +2.00 cyl.ig Sph. + 6.25 - 8.00 D műanyag Eszik CR39 +2.00 cyl.-ig Sph. +/- 6.25-8.00 D műanyag Clarlet Sph. +2.00 cyl.-ig Sph. +/- 6,25 - 8,00 D műanyag Nulux EX AS HI-Vision H.I. Tor +2,00 cyl-ig Sph. +/-8,2510,00 D műanyag Clarlet 1,6 Sph. +2.00 cyl.-ig Sph. +/- 8,25 - 10,00 D műanyag Hilux EX HI-Vision H. I. +2,00 cyl-ig Sph. +/- 8,25 10,00 D műanyag Hilux 1.5 + 2,00 cyl-ig Sph. + 8,25 - 10,00 D műanyag Clarlet +2.00 cyl.-ig Sph. +/8.25 - 10.00 D cyl. 2.00 műanyag Starlite asphericus +2.00 cyl.ig Sph. + 8.25 - 10.00 D műanyag Incasferal H. I. + 2,00 cyl-ig Sph. +/- 8,25 - 10,00 D műanyag Hyperal Ormex Supra 1,56 +2,00 cyl-ig Sph. + 8,25 10,00 D műanyag Sola ESV + 2,00 cyl-ig Sph. +/- 8,25 - 10,00 D műanyag Clarlet 1,6 AS + 2,00 cyl-ig Sph. +/- 8,25 - 10,00 D műanyag Incas Lentilux + 2,00 cyl-ig Sph. + 8,25 - 10,00 D műanyag CR 39 (Déli) + 2,00 cyl-ig
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1459/2010.
21 03 03 30 09 013
81968-10-2379/2254/2010.
21 03 03 30 09 014
81968-10-2379/1849/2010.
21 03 03 30 09 015
81968-10-2379/2255/2010.
21 03 03 30 09 016
81968-10-2379/2128/2010.
21 03 03 30 09 017
81968-10-2379/1423/2010.
21 03 03 30 09 018
81968-10-2379/1850/2010.
21 03 03 30 12 001
81968-10-2379/2305/2010.
21 03 03 30 12 002
81968-10-2379/1460/2010.
21 03 03 30 12 003
81968-10-2379/2256/2010.
21 03 03 30 12 004
81968-10-2379/2257/2010.
21 03 03 30 12 005
81968-10-2379/1851/2010.
21 03 03 30 12 006
81968-10-2379/1006/2010.
21 03 03 30 12 007
81968-10-2379/1007/2010.
21 03 03 30 12 008
81968-10-2379/1424/2010.
21 03 03 30 12 009
81968-10-2379/1008/2010.
21 03 03 30 12 010
81968-10-2379/1852/2010.
21 03 03 30 12 011
81968-10-2379/1425/2010.
21 03 03 30 12 012
81968-10-2379/1853/2010.
21 03 03 30 12 013
Megnevezés Kérelmező Sph. +/- 8,25 - 10,00 D műanyag Eszik CR39 +2.00 cyl.-ig Sph. +/- 8.25-10.00 D műanyag Starlite CR39 meniscus +2.00 cyl.-ig Sph. +/- 8.25 - 10.00 D műanyag Nulux LX AS HI-Vision +2,00 cyl-.ig Sph. +/- 8,2510,00 D műanyag Starlite +2.00 cyl.-ig Sph. + 8.25 - 10.00 D műanyag Selecta Omega +2.00 cyl.-ig Sph, +/-8.25 - 10.00 D műanyag Orma +2,00 cyl.-ig Sph. +/8,25 - 10,00 D műanyag Nulux LX AS HI-Vision +2,00 cyl-ig Sph. +/- 10.2513.00 D műanyag Aktív +2.00 cyl.-ig Sph. +/10,25-13,00 D műanyag Eszik CR39 +2.00 cyl.-ig Sph. +/- 10.25-13.00 D műanyag Starlite CR39 meniscus +2.00 cyl.-ig Sph. +/- 10.25 - 13.00 D műanyag Starlite +2.00 cyl.-ig Sph. + 10.25 - 13.00 D műanyag Lenticular +2.00 cyl.-ig Sph. +10,50-13,00 D műanyag Clarlet Aphal + 2,00 cyl-ig Sph. +/- 10,50 - 13,00 D műanyag Sola ESV + 2,00 cyl-ig Sph. +/- 10,50 - 12,00 D műanyag Omega Orma 1,5 +2,00 cyl-ig Sph. + 10,50 - 13,00 D műanyag Clarlet 1,6 AS Sph. +2.00 cyl.-ig Sph +/- 10,25 - 12,00 D műanyag Hilux 1.5 + 2,00 cyl-ig Sph. + 10,50 - 13,00 D műanyag Super Lenti Orma Supra 1,5 +2,00 cyl-ig Sph. - 10,50 13,00 D műanyag Incas Lentilux + 2,00 cyl-ig Sph. + 10,50 - 13,00 D
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1305/2010.
21 03 03 30 12 014
81968-10-2379/1009/2010.
21 03 03 30 12 015
81968-10-2379/2129/2010.
21 03 03 30 12 016
81968-10-2379/2258/2010.
21 03 03 30 12 017
81968-10-2379/2130/2010.
21 03 03 30 12 018
81968-10-2379/2131/2010.
21 03 03 30 15 001
81968-10-2379/1854/2010.
21 03 03 30 15 002
81968-10-2379/1855/2010.
21 03 03 30 15 003
81968-10-2379/1010/2010.
21 03 03 30 15 004
81968-10-2379/1856/2010.
21 03 03 30 15 005
81968-10-2379/2259/2010.
21 03 03 30 15 006
81968-10-2379/2260/2010.
21 03 03 30 15 007
81968-10-2379/2261/2010.
21 03 03 30 15 008
81968-10-2379/1426/2010.
21 03 03 30 15 009
81968-10-2379/1427/2010.
21 03 03 30 15 010
81968-10-2379/1011/2010.
21 03 03 30 15 011
81968-10-2379/1857/2010.
21 03 03 30 15 012
81968-10-2379/1306/2010.
21 03 03 30 15 013
Megnevezés műanyag CR 39 (Déli) + 2,00 cyl-ig Sph. +/- 10,50 - 13,00 D műanyag Clarlet 1,67 AS +2.00 cyl.-ig Sph. +/- 12,25 - 13,00 D műanyag Selecta HSL Omega +2.00 cyl.-ig Sph. 10.25 - 13.00 D műanyag Starlite asphericus +2.00 cyl.ig Sph. +/- 10.25-13.00 D műanyag Selecta HSL Lenticular Omega +2,00 cyl.-ig Sph. +/10,50 - 13,00 D műanyag Selecta HSL, Lenticular Omega +2.00 cyl.-g Sph. 13,25 D felett műanyag Nulux LX AS HI-Vision Tor +2,00 cyl-ig Sph. +/- 13,2515,00 D műanyag Lenticular +2.00 cyl.-ig Sph. +13,50-20,00 D műanyag Clarlet 1,6 +2.00 cyl.-ig Sph. +/- 14,25 - 16,00 D műanyag Hilux 1.5 + 2,00 cyl-ig Sph. +/- 13,50 - 26,00 D műanyag Starlite CR39 meniscus +2.00 cyl.-ig Sph. +/- 13,25 D felett műanyag Starlite asphericus +2.00 cyl.ig Sph. + 13,25 D- felett műanyag Starlite +2.00 cyl.-ig Sph. + 13,25 D-felett műanyag Super Lenti Orma Supra 1,5 +2,00 cyl-ig Sph. - 14,50 20,00 D műanyag Omega Orma 1,5 +2,00 cyl-ig Sph. + 14,50 - 20,00 D műanyag Clarlet Aphal + 2,00 cyl-ig Sph. +/- 16,50 - 20,00 D műanyag Incas Lentilux + 2,00 cyl-ig Sph. + 13,25 - 20,00 D műanyag CR 39 (Déli) + 2,00 cyl-ig
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1012/2010.
21 03 03 30 15 014
81968-10-2379/1858/2010.
21 03 03 33 01 001
81968-10-2379/1013/2010.
21 03 03 33 01 002
81968-10-2379/1307/2010.
21 03 03 33 01 003
81968-10-2379/1014/2010.
21 03 03 33 01 004
81968-10-2379/1015/2010.
21 03 03 33 01 005
81968-10-2379/1016/2010.
21 03 03 33 01 006
81968-10-2379/1017/2010.
21 03 03 33 01 007
81968-10-2379/1859/2010.
21 03 03 33 01 008
81968-10-2379/1428/2010.
21 03 03 33 01 009
81968-10-2379/1429/2010.
21 03 03 33 01 010
81968-10-2379/2306/2010.
21 03 03 33 01 011
81968-10-2379/1018/2010.
21 03 03 33 01 012
81968-10-2379/1019/2010.
21 03 03 33 01 013
81968-10-2379/1020/2010.
21 03 03 33 01 014
81968-10-2379/1021/2010.
21 03 03 33 01 015
81968-10-2379/1860/2010.
21 03 03 33 01 016
Megnevezés Kérelmező Sph. +/- 13,50 - 18,00 D műanyag Clarlet Lentikular +2.00 cyl.ig Sph. +/- 13,00 - 16,00 D műanyag Incas + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 0,00 - 4,00 D műanyag Optolet + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 0,00 - 4,00 D műanyag CR 39 (Déli) + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 0,00 - 4,00 D műanyag Clarlet SL +2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/-0,00 - 2,00 D műanyag Clarlet SL +2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/-2,25 - 4,00 D műanyag Sola ESV +2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/-0,00 - 2,00 D műanyag Sola ESV +2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/-2,25 - 4,00 D műanyag Incasferal H. I. + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 0,00 - 4,00 D műanyag Hyperal Ormex Supra 1,56 +2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +0,00 - 4,00 D műanyag Myoperal Ormex Supra 1,56 +2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. - 0,00 - 4,00 D műanyag Aktív +2.25-4.00 cyl.-ig Sph. +/-0,00-4,00 D műanyag Clarlet 1,5 AS +2.25-4.00 cyl.-ig Sph. +/- 0,00 - 4,00 D műanyag Clarlet 1,6 AS +2.25-4.00 cyl.-ig Sph. +/- 0,00 - 4,00 D műanyag Clarlet Mini +2.25-4.00 cyl.ig Sph. +/- 0,00 - 4,00 D műanyag Clarlet +2.25-4.00 cyl.-ig Sph. +/- 0,00 - 4,00 D műanyag Hilux 1.5 +2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/-0,00 - 4,00 D
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1861/2010.
21 03 03 33 01 017
81968-10-2379/1862/2010.
21 03 03 33 01 018
81968-10-2379/1863/2010.
21 03 03 33 01 019
81968-10-2379/1022/2010.
21 03 03 33 01 020
81968-10-2379/2132/2010.
21 03 03 33 01 021
81968-10-2379/1864/2010.
21 03 03 33 01 022
81968-10-2379/1865/2010.
21 03 03 33 01 023
81968-10-2379/3563/2010.
21 03 03 33 01 024
81968-10-2379/3564/2010.
21 03 03 33 01 025
81968-10-2379/2262/2010.
21 03 03 33 01 026
81968-10-2379/1023/2010.
21 03 03 33 03 001
81968-10-2379/1308/2010.
21 03 03 33 03 002
81968-10-2379/1024/2010.
21 03 03 33 03 003
81968-10-2379/1025/2010.
21 03 03 33 03 004
81968-10-2379/1866/2010.
21 03 03 33 03 005
81968-10-2379/1430/2010.
21 03 03 33 03 006
81968-10-2379/1431/2010.
21 03 03 33 03 007
Megnevezés műanyag Hilux EX HI-Vision H.I.Toricus +2,25-4,00 cyl-ig Sph +/- 0,00-4,00 D műanyag Addpower 1.5 +2,25-4,00 cylig Sph. +/-0,00-4,00 D műanyag Nulux EX AS HI-Vision H.I. Tor +2,25-4,00 cyl-ig Sph. +/0,00-4,00 D műanyag Optolet + 2,25 -4,00 cyl-ig Sph. +/- 0,00 - 4,00 D műanyag Selecta S +2.25-4.00 cyl.-ig Sph. +/-0.00 - 4.00 D műanyag Sunbrown 4 Hard Coat Tor +2,25-4,00 cyl-ig Sph. +/0,00-4,00 D műanyag Sungray 4 Hard Coat Tor +2,25-4,00 cyl-ig Sph. +/0,00-4,00 D műanyag Tobo kid +2.25-4.00 cyl.-ig Sph. +/- 0.00-4.00 D műanyag Tobo standard +2.25-4.00 Sph. +/- 0.00-4.00 D műanyag Norico Sola +2.00-4.00 cyl.-ig Sph. +/- 0,00 - 4,00 Dműanyag Optolet + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 4,25 - 6,00 D műanyag CR 39 (Déli) + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 4,25 - 6,00 D műanyag Sola ESV + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 4,25 - 6,00 D műanyag Clarlet SL + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 4,25 - 6,00 D műanyag Incasferal H. I. + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 4,25 - 6,00 D műanyag Myoperal Ormex Supra 1,56 +2,25 - 4,00 cyl-ig Sph.- 4,25 - 6,00 D műanyag Omega Orma 1,5 +2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +6,00 D műanyag
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/2263/2010.
21 03 03 33 03 008
81968-10-2379/3565/2010.
21 03 03 33 03 009
81968-10-2379/3566/2010.
21 03 03 33 03 010
81968-10-2379/1026/2010.
21 03 03 33 03 011
81968-10-2379/1027/2010.
21 03 03 33 03 012
81968-10-2379/1432/2010.
21 03 03 33 03 013
81968-10-2379/2264/2010.
21 03 03 33 03 014
81968-10-2379/1867/2010.
21 03 03 33 03 015
81968-10-2379/1868/2010.
21 03 03 33 03 016
81968-10-2379/2307/2010.
21 03 03 33 03 017
81968-10-2379/1028/2010.
21 03 03 33 03 018
81968-10-2379/1869/2010.
21 03 03 33 03 019
81968-10-2379/1870/2010.
21 03 03 33 03 020
81968-10-2379/1433/2010.
21 03 03 33 06 001
81968-10-2379/1309/2010.
21 03 03 33 06 002
81968-10-2379/1029/2010.
21 03 03 33 06 003
81968-10-2379/3567/2010.
21 03 03 33 06 004
81968-10-2379/2133/2010.
21 03 03 33 06 005
Megnevezés Starlite CR39 meniscus +2.25 - 4.00 cyl.-ig Sph +/- 4.25 6.00 D műanyag Tobo kid +2.25-4.00 cyl.-ig Sph. +/- 4.25-6.00 D műanyag Tobo standard +2.25-4.00 Sph. +/- 4.25-6.00 D műanyag Clarlet Sph. +2.25 -4.00 cyl.ig Sph. +/- 4.25 - 6.00 D műanyag Clarlet 1,6 AS + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 4,25 - 6,00 D műanyag Hyperal Ormex Supra 1,56 +2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +4,25 - 6,00 D műanyag Starlite +2.25-4.00 cyl.-ig Sph. + 4.25 - 6.00 D műanyag Hilux 1.5 + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 4,25 - 6,00 D műanyag Hilux EX HI-Vision H. I. + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/4,25 - 6,00 D műanyag Aktív +2.25-4.00 cyl.-ig Sph. +/-4,25-6,00 D műanyag Clarlet 1,5 AS +2.25-4.00 cyl.-ig Sph. +/- 4,25 - 6,00 D műanyag Nulux EX AS HI-Vision H.I. Tor +2,25-4,00 cyl-ig Sph. +/4,25-6,00 D műanyag Sunbrown 4 Hard Coat Tor +2,25-4,00 cyl-ig Sph. +/4,25-6,00 D műanyag Myoperal Ormex Supra 1,56 +2,25 - 4,00 cyl-ig Sph.- 6,25 - 8,00 D műanyag CR 39 (Déli) + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 6,25 - 8,00 D műanyag Optolet + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 6,25 - 8,00 D műanyag Tobo standard +2,.25-4.00 cyl.-ig Sph.+/- 6.25-8.00 D műanyag Selecta S +2.25 - 4.00 cyl.-ig Sph. 6.25 - 8.00 D műanyag
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1434/2010.
21 03 03 33 06 006
81968-10-2379/1871/2010.
21 03 03 33 06 007
81968-10-2379/1030/2010.
21 03 03 33 06 008
81968-10-2379/2265/2010.
21 03 03 33 06 009
81968-10-2379/2266/2010.
21 03 03 33 06 010
81968-10-2379/1872/2010.
21 03 03 33 06 011
81968-10-2379/1873/2010.
21 03 03 33 06 012
81968-10-2379/1031/2010.
21 03 03 33 06 013
81968-10-2379/1032/2010.
21 03 03 33 06 014
81968-10-2379/1874/2010.
21 03 03 33 06 015
81968-10-2379/1033/2010.
21 03 03 33 09 001
81968-10-2379/1310/2010.
21 03 03 33 09 002
81968-10-2379/1875/2010.
21 03 03 33 09 003
81968-10-2379/1034/2010.
21 03 03 33 09 004
81968-10-2379/1035/2010.
21 03 03 33 09 005
81968-10-2379/1876/2010.
21 03 03 33 09 006
Megnevezés Kérelmező Orma +2.25-4.00 cyl.-ig Sph. +/- 6,25 - 8,00 D, műanyag Hilux 1.5 +2,25 -4,00cyl Sph.+/- 6,25 - 8,00 D műanyag Clarlet Sph. +2.25-4.00 cyl.-ig Sph. +/- 6.25 - 8.00 D műanyag Starlite CR39 meniscus +2.25 - 4.00 cyl.-ig Sph. +/- 6.25 8.00 D műanyag Starlite + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 6,25 - 8,00 D műanyag Nulux EX AS HI Vision H.I. Tor +2,25-4,00 cyl-ig Sph. +/6,25-8,00 D műanyag Hilux EX HI Vision H. I. + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/6,25 - 8,00 D műanyag Clarlet 1,6 AS + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 6,25 - 8,00 D műanyag Sola ESV + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 6,25 - 8,00 D műanyag Incasferal H. I. + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 6,25 - 8,00 D műanyag Clarlet Sph. +2.25-4.00 cyl.-ig Sph. +/- 8,25 - 10.00 D műanyag CR 39 (Déli) +2,25 - 4,00 cylig Sph. +/- 8,25 - 10,00 D műanyag Nulux EX AS HI-Vision H.I. Tor +2,25-4,00 cyl-ig Sph. +/8,25-10,00 D műanyag Clarlet 1,6 AS + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 8,25 - 10,00 D műanyag Sola ESV + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 8,25 - 10,00 D műanyag Incasferal H. I. + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 8,25 - 10,00 D műanyag
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1435/2010.
21 03 03 33 09 007
81968-10-2379/2267/2010.
21 03 03 33 09 008
81968-10-2379/2268/2010.
21 03 03 33 09 009
81968-10-2379/1877/2010.
21 03 03 33 09 010
81968-10-2379/1878/2010.
21 03 03 33 09 011
81968-10-2379/1879/2010.
21 03 03 33 09 012
81968-10-2379/2308/2010.
21 03 03 33 09 013
81968-10-2379/1036/2010.
21 03 03 33 09 014
81968-10-2379/1880/2010.
21 03 03 33 09 015
81968-10-2379/1037/2010.
21 03 03 33 09 016
81968-10-2379/1038/2010.
21 03 03 33 12 001
81968-10-2379/1039/2010.
21 03 03 33 12 002
81968-10-2379/1040/2010.
21 03 03 33 12 003
81968-10-2379/1041/2010.
21 03 03 33 12 004
81968-10-2379/1311/2010.
21 03 03 33 12 005
81968-10-2379/1881/2010.
21 03 03 33 12 006
81968-10-2379/2309/2010.
21 03 03 33 12 007
Megnevezés Omega Orma 1,5 +2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +8,25 - 10,00 D műanyag Starlite +2.25 - 4.00 cyl.-ig Sph. + 8.25 - 10.00 D műanyag Starlite CR39 meniscus +2.25 - 4.00 cyl.-ig Sph. +/- 8.25 10.00 D műanyag Hilux 1.5 + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 8,25 - 10,00 D műanyag Hilux 1.5 Lentilux + 2,25 4,00 cyl-ig Sph. + 8,25 - 10,00 D műanyag Hilux EX HI-Vision H. I. + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/8,25 - 10,00 D műanyag Aktív +2.25-4.00 cyl-ig Sph. +/-8,25-10,00 D műanyag Clarlet 1,6 +2.25-4.00 cyl.-ig Sph. +/- 8,25 - 10,00 D műanyag Lenticular +2.25-4.00 cyl.-ig Sph +/- 8,50-10,00 D műanyag Clarlet Lentikular +2.25-4.00 cyl.-ig Sph. +/- 8,25 - 10,00 D műanyag Clarlet Sph. +2,25-4,25 cyl.-ig Sph. +/- 10.25 D felett műanyag Clarlet Aphal + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 10,50 - 13,00 D műanyag Clarlet 1,67 AS +2.25-4.00 cyl.-ig Sph. +/- 10,25 - 12,00 D műanyag Clarlet 1,6 +2.25-4.00 cyl.-ig Sph. +/- 10,25 - 16,00 D műanyag CR 39 (Déli) + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 10,50 - 16,00 D műanyag Hilux 1.5 + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. +/- 10,25 - 26,00 D műanyag Aktív +2.25-4.00 cyl.-ig Sph.
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1882/2010.
21 03 03 33 12 008
81968-10-2379/2269/2010.
21 03 03 33 12 009
81968-10-2379/2270/2010.
21 03 03 33 12 010
81968-10-2379/1883/2010.
21 03 03 33 12 011
81968-10-2379/1436/2010.
21 03 03 33 12 012
81968-10-2379/1042/2010.
21 03 03 33 12 013
81968-10-2379/1043/2010.
21 03 03 33 12 014
81968-10-2379/1884/2010.
21 03 03 33 12 015
81968-10-2379/1044/2010.
21 03 03 33 12 016
81968-10-2379/1885/2010.
21 03 03 36 03 001
81968-10-2379/1045/2010.
21 03 03 36 03 002
81968-10-2379/1046/2010.
21 03 03 36 03 003
81968-10-2379/1312/2010.
21 03 03 36 03 004
81968-10-2379/1437/2010.
21 03 03 36 03 005
81968-10-2379/1438/2010.
21 03 03 36 03 006
81968-10-2379/2310/2010.
21 03 03 36 03 007
81968-10-2379/2134/2010.
21 03 03 36 03 008
Megnevezés Kérelmező +/-10,25-13,00 D műanyag Lenticular +2.25-4.00 cyl.-ig Sph. +10,25-13,00 D műanyag Starlite +2.25 - 4.00 cyl.-ig Sph. + 10.25 - 13.00 D műanyag Starlite CR39 meniscus +2.25 - 4.00 cyl.-ig Sph.+/- 10.25 13.00 D műanyag Incas Lentilux + 2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. + 10,50 - 13,00 D műanyag Super Lenti Orma Supra 1,5 +2,25 - 4,00 cyl-ig Sph. 10,25 - 25,00 D műanyag Clarlet Sph. +2.25-4.00 cyl.-ig Sph. +/- 10.25 D felett műanyag Clarlet +2.25-4.00 cyl.-ig Sph. +/- 16,25 - 20,00 D műanyag Lenticular +2.25-4.00 cyl.-ig Sph. +10,25-20,00 D műanyag Clarlet Lentikular Sph. +2.254.00 cyl.-ig Sph. +/- 10,25 16,00 D műanyag Duophtal Sph. felsőrész +/0,00 - 4,00 D műanyag körbifocalis Optolet S 28 Sph. felsőrész +/- 0,00 - 4,00 D műanyag pajzsbifocalis Optolet S 28 Quarz Sph. felsőrész +/- 0,00 - 4,00 D műanyag pajzsbifocalis CR 39 (Déli) Sph. felsőrész +/- 0,00 - 4,00 D műanyag pajzsbifocalis ST 28 Orma Sph. felsőrész +/0,00 - 4,00 D műanyag pajzsbifocalis Telarc 28 Orma Sph. felsőrész +/- 0,00 - 4,00 D műanyag pajzsbifocalis Bi-Lite Sph. felsőrész +/- 0,00 - 4,00 D műanyag egyenes bifocalis Selecta FT28 Sph. +/- 0.00 4.00 D műanyag bifocalis
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/2271/2010.
21 03 03 36 03 009
81968-10-2379/2272/2010.
21 03 03 36 03 010
81968-10-2379/2273/2010.
21 03 03 36 03 011
81968-10-2379/1461/2010.
21 03 03 36 03 012
81968-10-2379/2311/2010.
21 03 03 36 03 013
81968-10-2379/2312/2010.
21 03 03 36 03 014
81968-10-2379/1439/2010.
21 03 03 36 03 015
81968-10-2379/1440/2010.
21 03 03 36 03 016
81968-10-2379/1441/2010.
21 03 03 36 03 017
81968-10-2379/1047/2010.
21 03 03 36 03 018
81968-10-2379/1886/2010.
21 03 03 36 03 019
81968-10-2379/1887/2010.
21 03 03 36 03 020
81968-10-2379/1888/2010.
21 03 03 36 03 021
81968-10-2379/1048/2010.
21 03 03 36 03 022
81968-10-2379/3568/2010.
21 03 03 36 03 023
81968-10-2379/3569/2010.
21 03 03 36 03 024
Megnevezés Starlite CR39 Sph. felsőrész +/- 0.00 - 4.00 D-ig műanyag pajzsbifocalis Starlite CR39 Sph. felsőrész +/- 0.00 - 4.00 D műanyag körbifocalis Starlite CR39 executív Sph. felsőrész +/- 0.00 - 4.00 D műanyag bifocalis Eszik (28) Sph. felsőrész +/0.00-4.00 D műanyag pajzsbifocalis Bifokális Activ flat (28) Sph. felsőrész +/- 0.00-4.00 D műanyag Activ Duophtal Sph. felsőrész +/- 0.00 - 4.00 D műanyag körbifocalis Bifo Telarc 25 Orma Sph. felsőerész +/- 0.00 - 4.00 D műanyag bifocalis Bifo R 28 Orma Sph. felsőrész +/- 0.00 - 4.00 D műanyag bifocalis Bifo ST 35 Orma Sph. felsőrész +/- 0.00 - 4.00 D műanyag bifocalis Clarlet Duopal C 28 Sph. felsőrész +/- 0.00 - 2.00 D műanyag bifocalis S28 1.5 Hilux Sph. felsőrész +/- 0,00 - 2,00 D műanyag pajzsbifocalis S28 1.5 Hilux Sph. felsőrész +/- 2,25 - 4,00 D műanyag pajzsbifocalis T28 1.5 Hilux 28 Sph. felsőrész +/- 0,00 - 4,00 D műanyag körbifocalis Clarlet Duopal C 25 Sph. felsőrész +/- 2,25 - 4,00 D műanyag bifocalis Tobo Bifokális Activ flat (28) Sph. flelsőrész +/- 0.00 - 4.00 D műanyag bifocalis Tobo Bi-Lite Sph. felsôrész +/- 0,00 - 4,00 D műanyag egyenes bifocalis
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1049/2010.
21 03 03 36 03 025
81968-10-2379/1889/2010.
21 03 03 36 03 026
81968-10-2379/1890/2010.
21 03 03 36 03 027
81968-10-2379/1891/2010.
21 03 03 36 03 028
81968-10-2379/1313/2010.
21 03 03 36 06 001
81968-10-2379/1050/2010.
21 03 03 36 06 002
81968-10-2379/2313/2010.
21 03 03 36 06 003
81968-10-2379/1442/2010.
21 03 03 36 06 004
81968-10-2379/1443/2010.
21 03 03 36 06 005
81968-10-2379/1892/2010.
21 03 03 36 06 006
81968-10-2379/2274/2010.
21 03 03 36 06 007
81968-10-2379/2275/2010.
21 03 03 36 06 008
81968-10-2379/2276/2010.
21 03 03 36 06 009
81968-10-2379/2314/2010.
21 03 03 36 06 010
81968-10-2379/2315/2010.
21 03 03 36 06 011
81968-10-2379/1444/2010.
21 03 03 36 06 012
Megnevezés Clarlet Duopal C 28 Sph. felsőrész +/- 2,00 - 4,00 D műanyag bifocalis C 28 1,5 Hilux Sph.felsôrész +/- 0,00 - 4,00 D műanyag pajzsbifocalis C28 1.55 Sunbrown 4 Sph. felsôrész +/-0,00 - 4,00 D műanyag pajzsbifocalis C28 1.6 Hilux EX Sph. felsôrész +/- 0,00 - 4,00 D műanyag pajzsbifocalis CR 39 (Déli) Sph. felsőrész +/- 4,25 - 6,00 D műanyag pajzsbifocalis karcmentesítő réteggel Clarlet Duopal C 25 Sph. felsőrész +/- 4,25 - 6,00 D műanyag pajzsbifocalis Bi-Lite Sph. felsőrész +/- 4,25 - 6,00 D műanyag egyenes bifocalis ST 28 Orma Sph. felsőrész +/4,25 - 6,00 D műanyag pajzsbifocalis Telarc 28 Orma Sph. felsőrész +/- 4,25 - 6,00 D műanyag pajzsbifocalis Duophtal Sph. felsőrész +/4,25 - 6,00 D műanyag körbifocalis Starlite CR39 Sph. felsőrész +/- 4.25 - 6.00 D-ig műanyag pajzsbifocalis Starlite CR39 Sph. felsőrész +/- 4.25 - 6.00 D-ig műanyag körbifocalis Starlite CR39 executív Sph. felsőrész +/- 4.25 - 6.00 D műanyag bifocalis Bifokális Activ flat (28) Sph. felsőrész +/- 4.25-6.00 D műanyag bifocalis Activ Duophtal Sph. felsőrész +/- 4.25 - 6.00 D műanyag körbifocalis Bifo Telarc 25 Orma Sph. felsőrész +/- 4.25 - 6.00 D műanyag bifocalis
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1445/2010.
21 03 03 36 06 013
81968-10-2379/1051/2010.
21 03 03 36 06 014
81968-10-2379/1893/2010.
21 03 03 36 06 015
81968-10-2379/1894/2010.
21 03 03 36 06 016
81968-10-2379/3570/2010.
21 03 03 36 06 017
81968-10-2379/2135/2010.
21 03 03 36 06 018
81968-10-2379/3571/2010.
21 03 03 36 06 019
81968-10-2379/1895/2010.
21 03 03 36 06 020
81968-10-2379/1896/2010.
21 03 03 36 06 021
81968-10-2379/1897/2010.
21 03 03 36 09 001
81968-10-2379/1314/2010.
21 03 03 36 09 002
81968-10-2379/1052/2010.
21 03 03 36 09 003
81968-10-2379/2316/2010.
21 03 03 36 09 004
81968-10-2379/1446/2010.
21 03 03 36 09 005
81968-10-2379/2277/2010.
21 03 03 36 09 006
81968-10-2379/2278/2010.
21 03 03 36 09 007
Megnevezés Bifo R 28 Orma Sph. +/- 4.25 - 6.00 D műanyag bifocalis Clarlet Duopal C 28 Sph. felsőrész +/- 4.25 - 6.00 D műanyag bifocalis S28 1.5 Hilux Sph. felsőrész +/- 4,25 - 6,00 D műanyag pajzsbifocalis T28 1.5 Hilux 28 Sph. felsőrész +/- 4,25 - 5,00 D műanyag körbifocalis Tobo Bi-Lite Sph. felsőrész +/- 4,25 - 6,00 D műanyag egyenes bifocalis Selecta FT Sph. felsőrész +/4.25 - 6.00 D műanyag bifocalis Tobo Bifokális Activ flat (28) Sph. felsőrész +/- 4.25 - 6.00 D műanyag bifocalis C 28 Hilux Sph. felsőrész +/4,25 - 6,00 D műanyag pajzsbifocalis C28 1.6 Hilux EX Sph.felsőrész +/- 4,25 - 6,00 D műanyag pajzsbifocalis Duophtal Sph. felsőrész +/6,25 - 8,00 D műanyag körbifocalis CR 39 (Déli) Sph. felsőrész +/- 6,25 - 8,00 D műanyag pajzsbifocalis karcmentesítő réteggel Clarlet Duopal C 25 Sph. felsőrész +/- 6,25 - 8,00 D műanyag pajzsbifocalis Bi-Lite Sph. felsőrész +/- 6,25 -8,00 D műanyag egyenes bifocalis Telarc 28 Orma Sph. felsőrész +/- 6,25 - 8,00 D műanyag pajzsbifocalis Starlite CR39 Sph. felsőrész +/- 6.25 - 8.00 D-ig műanyag pajzsbifocalis Starlite CR39 Sph. felsőrész +/- 6.25 - 8.00 D-ig műanyag körbifocalis
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/2317/2010.
21 03 03 36 09 008
81968-10-2379/2318/2010.
21 03 03 36 09 009
81968-10-2379/1447/2010.
21 03 03 36 09 010
81968-10-2379/1053/2010.
21 03 03 36 09 011
81968-10-2379/3572/2010.
21 03 03 36 09 012
81968-10-2379/1898/2010.
21 03 03 39 03 001
81968-10-2379/1054/2010.
21 03 03 39 03 002
81968-10-2379/1448/2010.
21 03 03 39 03 003
81968-10-2379/1449/2010.
21 03 03 39 03 004
81968-10-2379/1315/2010.
21 03 03 39 03 005
81968-10-2379/2319/2010.
21 03 03 39 03 006
81968-10-2379/2136/2010.
21 03 03 39 03 007
81968-10-2379/2279/2010.
21 03 03 39 03 008
81968-10-2379/2280/2010.
21 03 03 39 03 009
81968-10-2379/2281/2010.
21 03 03 39 03 010
81968-10-2379/1462/2010.
21 03 03 39 03 011
Megnevezés Kérelmező Bifokális Activ flat (28) Sph. felsőrész +/- 6.25-8.00 D műanyag bifocalis Activ Duophtal Sph. felsőrész +/- 6.25 - 8.00 D-ig műanyag körbifocalis Bifo R 28 Orma Sph. felsőrész +/- 6.25 - 8.00 D-ig műanyag bifocalis Clarlet Duopal C 28 Sph. felsőrész +/- 6.25 - 8.00 D-ig műanyag bifocalis Tobo Bi-Lite Sph. felsőrész +/- 6,25 - 8,00 D műanyag egyenes bifocalis Duophtal + 4,00 cyl.-ig Sph. +/- 0,00 - 4,00 D műanyag körbifocalis Clarlet Duopal C 25 + 4,00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 0,00 - 4,00 D műanyag pajzsbifocalis ST 28 Orma + 4,00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 0,00 - 4,00 D műanyag pajzsbifocalis Telarc 28 Orma + 4,00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 0,00 - 4,00 D műanyag pajzsbifocalis CR 39 (Déli) +4,00cyl-ig. Sph. felsőrész +/-0,00-4,00D műanyag pajzsbifocalis karcmentesítő réteggel Bi-Lite + 4,00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 0,00 - 4,00 D műanyag egyenes bifocalis Selecta FT28 +2.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 0.00 - 4.00 D műanyag bifocalis Starlite CR39 +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 0.00 - 4.00 D műanyag pajzsbifocalis Starlite CR39 4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 0.00 - 4.00 D műanyag körbifocalis Starlite CR39 executív 4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 0.00 - 4.00 D műanyag bifocalis Eszik (28) +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 0.00-4.00 D műanyag pajzsbifocalis
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/2320/2010.
21 03 03 39 03 012
81968-10-2379/2321/2010.
21 03 03 39 03 013
81968-10-2379/1450/2010.
21 03 03 39 03 014
81968-10-2379/1451/2010.
21 03 03 39 03 015
81968-10-2379/1055/2010.
21 03 03 39 03 016
81968-10-2379/1899/2010.
21 03 03 39 03 017
81968-10-2379/1900/2010.
21 03 03 39 03 018
81968-10-2379/1901/2010.
21 03 03 39 03 019
81968-10-2379/3573/2010.
21 03 03 39 03 020
81968-10-2379/3574/2010.
21 03 03 39 03 021
81968-10-2379/1056/2010.
21 03 03 39 03 022
81968-10-2379/2137/2010.
21 03 03 39 03 023
81968-10-2379/1902/2010.
21 03 03 39 03 024
81968-10-2379/1903/2010.
21 03 03 39 03 025
81968-10-2379/1904/2010.
21 03 03 39 03 026
Megnevezés Bifokális Activ flat (28) +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 0.004.00 D műanyag bifocalis Activ Duophtal +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 0.00 - 4.00 D műanyag körbifocalis Bifo Telarc 25 Orma +4.00 cyl.-ig+Sph. felsőrész +/- 0.00 - 4.00 D műanyag bifocalis Bifo R 28 Orma +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 0.00 - 4.00 D műanyag bifocalis Clarlet Duopal C 28 +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 0.00 - 2.00 D műanyag bifocalis S28 1.5 Hilux +2,00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 0,00 - 4,00 D műanyag pajzsbifocalis S28 1.5 Hilux +2,25 - 4,00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 0,00 - 4,00D műanyag pajzsbifocalis T28 1.5 Hilux 28 +4,00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 0,00 - 4,00 D műanyag körbifocalis Tobo Bi-Lite +4,00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 0,00 - 4,00 D műanyag egyenes bifocalis Tobo Bifokális Activ flat (28) +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 0.00 - 4.00 D műanyag bifocalis Clarlet Duopal C 25 +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 0,00 - 4,00 D műanyag bifocalis Selecta FT +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 0.00 - 4.00 D műanyag bifocalis C 28 Hilux +4,00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 0,00 - 4,00 D műanyag pajzsbifocalis C28 1.55 Sunbrown 4 Toricus +4,00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 0,00 - 4,00 D műanyag pajzsbifocalis C28 1.6 Hilux EX Toricus + 4,00 cyl-ig sph. +/- 0,00 - 4,00 D műanyag pajzsbifocalis
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1905/2010.
21 03 03 39 06 001
81968-10-2379/1057/2010.
21 03 03 39 06 002
81968-10-2379/1316/2010.
21 03 03 39 06 003
81968-10-2379/2322/2010.
21 03 03 39 06 004
81968-10-2379/1452/2010.
21 03 03 39 06 005
81968-10-2379/1453/2010.
21 03 03 39 06 006
81968-10-2379/2138/2010.
21 03 03 39 06 007
81968-10-2379/2282/2010.
21 03 03 39 06 008
81968-10-2379/2283/2010.
21 03 03 39 06 009
81968-10-2379/2284/2010.
21 03 03 39 06 010
81968-10-2379/2323/2010.
21 03 03 39 06 011
81968-10-2379/2324/2010.
21 03 03 39 06 012
81968-10-2379/1454/2010.
21 03 03 39 06 013
81968-10-2379/1455/2010.
21 03 03 39 06 014
81968-10-2379/1058/2010.
21 03 03 39 06 015
81968-10-2379/1906/2010.
21 03 03 39 06 016
Megnevezés Duophtal +4,00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 4,25 - 6,00 D műanyag körbifocalis Clarlet Duopal C 25 +4,00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 4,256,00 D műanyag pajzsbifocalis CR 39 (Déli) +4,00cyl.-ig Sph.felsőrész +/-4,25-6,00 D műanyag pajzsbifocalis karcmentesítő réteggel Bi-Lite + 4,00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 4,25 - 6,00 D műanyag egyenes bifocalis ST 28 Orma +4,00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 4,25 - 6,00 D műanyag pajzsbifocalis Telarc 28 Orma + 4,00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 4,25 - 6,00 D műanyag pajzsbifocalis Selecta FT28 +2 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 4.25 - 6.00 D műanyag bifocalis Starlite CR39 +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 4.25 - 6.00 D műanyag pajzsbifocalis Starlite CR39 +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 4.25 - 6.00 D műanyag körbifocalis Starlite CR39 executív +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 4.25 - 6.00 D műanyag bifocalis Bifokális Activ flat (28) +4.00 cyl.-ig +/- 4.25-6.00 D műanyag bifocalis Activ Duophtal +4.00 cyl.-ig Sph. +/- 4.25 - 6.00 D műanyag körbifocalis Bifo Telarc 25 Orma +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 4.25 - 6.00 D műanyag bifocalis Bifo R 28 Orma +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 4.25 - 6.00 D műanyag bifocalis Clarlet Duopal C 28 +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 4.25 - 6.00 D műanyag bifocalis T28 1.5 Hilux 28 +4,00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 4,25 - 5,00
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/3575/2010.
21 03 03 39 06 017
81968-10-2379/1907/2010.
21 03 03 39 06 018
81968-10-2379/1908/2010.
21 03 03 39 06 019
81968-10-2379/1909/2010.
21 03 03 39 06 020
81968-10-2379/2157/2010.
21 03 06 03 03 001
81968-10-2379/2158/2010.
21 03 06 03 03 002
81968-10-2379/2159/2010.
21 03 06 03 03 003
81968-10-2379/1466/2010.
21 03 06 03 03 004
81968-10-2379/2285/2010.
21 03 06 03 03 005
81968-10-2379/1467/2010. 81968-10-2379/1468/2010. 81968-10-2379/3367/2010. 81968-10-2379/3368/2010. 81968-10-2379/3369/2010.
21 03 06 03 03 006 21 03 06 03 03 007 21 03 06 03 03 008 21 03 06 03 03 009 21 03 06 03 03 010
81968-10-2379/1497/2010.
21 03 06 03 03 011
81968-10-2379/1498/2010.
21 03 06 03 03 012
81968-10-2379/3576/2010.
21 03 06 06 06 001
81968-10-2379/2160/2010.
21 03 06 06 06 002
81968-10-2379/2161/2010.
21 03 06 06 06 003
81968-10-2379/2162/2010.
21 03 06 06 06 004
81968-10-2379/850/2010.
21 03 06 09 03 001
81968-10-2379/3453/2010.
21 03 09 03 03 002
81968-10-2379/3424/2010.
21 03 09 03 06 001
81968-10-2379/1913/2010.
21 03 09 06 03 001
Megnevezés D műanyag körbifocalis Tobo Bi-Lite +4.00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 4,25 - 6,00 D műanyag bifocalis C 28 Hilux +4,00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 4,25-6,00 D műanyag pajzsbifocalis C28 1.55 Sunbrown 4 + 4,00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 4,256,00 D műanyag pajzsbifocalis S28 1.5 Hilux +4,00 cyl.-ig Sph. felsőrész +/- 4,25 - 6,00 D műanyag pajzsbifocalis CRIS 224 (univerzális) fröccsöntött CRIS 235 (univerzális) fröccsöntött CRIS 242 (univerzális) fröccsöntött Lyra (univerzális) fröccsöntött Focus (univerzális) fröccsöntött Vera (női) fröccsöntött Alex (férfi) fröccsöntött Danuvia (univerzális) mart 3051 (férfi) mart 3052 (női) mart 1001 tipusú felnőtt ferfi fröccsöntött műanyag szemüvegkeret (ROYAL) 1002 tipusú felnőtt női fröccsöntött műanyag szemüvegkeret (ROYAL) VUK-Victory CRIS 101 (univerzális) fröccsöntött, korbács szárral CRIS 133 (univerzális) fröccsöntött, korbács szárral CRIS 135 (univerzális) fröccsöntött, korbács szárral Ortopéd, fém és mart műanyag PMMA cornealis Sph. +/32.00 D (Soft & Hard Lens) PMMA cornealis aphakias Sph. +8.00 D-tól +32.00 D (SE I. Sz Kl) Raphael Sph +/- 5.00 D
Kérelmező
Ügy száma 81968-10-2379/3454/2010. 81968-10-2379/1914/2010.
ISO-kód 21 03 09 06 03 003 21 03 09 06 06 001
81968-10-2379/1915/2010.
21 03 09 06 09 002
81968-10-2379/3481/2010.
21 03 09 12 06 001
81968-10-2379/3482/2010.
21 03 09 15 03 001
81968-10-2379/3483/2010.
21 03 09 15 03 002
81968-10-2379/2288/2010.
21 03 09 15 03 003
81968-10-2379/1274/2010.
21 03 09 15 03 005
81968-10-2379/1927/2010.
21 03 21 03 06 001
81968-10-2379/1928/2010. 81968-10-2379/1929/2010.
21 03 21 03 09 001 21 03 21 03 12 001
81968-10-2379/1930/2010.
21 03 21 03 15 001
81968-10-2379/1931/2010. 81968-10-2379/1059/2010. 81968-10-2379/1060/2010. 81968-10-2379/1061/2010. 81968-10-2379/1062/2010. 81968-10-2379/1063/2010. 81968-10-2379/1064/2010. 81968-10-2379/1065/2010. 81968-10-2379/1066/2010. 81968-10-2379/1932/2010. 81968-10-2379/1067/2010. 81968-10-2379/1068/2010. 81968-10-2379/686/2010. 81968-10-2379/2820/2010.
21 03 21 03 18 001 21 03 21 04 03 001 21 03 21 04 06 001 21 03 21 04 09 001 21 03 21 04 12 001 21 03 21 04 15 001 21 03 21 04 18 001 21 03 21 04 21 001 21 03 21 06 15 001 21 03 21 07 03 001 21 03 21 09 03 001 21 03 21 12 03 001 21 42 12 03 03 001 21 42 12 03 03 002
81968-10-2379/3677/2010.
21 42 12 06 03 002
81968-10-2379/3678/2010.
21 42 12 06 06 001
81968-10-2379/2496/2010. 81968-10-2379/1275/2010. 81968-10-2379/2458/2010. 81968-10-2379/2702/2010. 81968-10-2379/3679/2010. 81968-10-2379/1637/2010. 81968-10-2379/3464/2010. 81968-10-2379/2703/2010. 81968-10-2379/3627/2010. 81968-10-2379/3628/2010. 81968-10-2379/2497/2010.
21 45 03 03 03 06 002 21 45 03 03 03 06 004 21 45 03 03 03 06 005 21 45 03 03 03 06 006 21 45 03 03 03 06 008 21 45 03 03 03 06 009 21 45 03 03 03 12 003 21 45 03 03 03 15 001 21 45 03 03 03 15 002 21 45 03 03 03 15 003 21 45 03 03 03 15 005
Megnevezés Kérelmező EuroPerm 60 Sph. +/-5.00 D Raphael Sph. +/-5.00 D felett Raphael Sph. +/- 25.00 D keratoconusos Bio-Curve Sph. +/- 8.00 D felett Bio-Curve cyl. 0,75 - 3,00 Sph. -0.50 - -20.00 D Bio-Curve cyl. 0,75 - 3,00 Sph. +0.50 - +10.00 D Durasoft D 3 Optifit cyl. 0,75 - 2,25 Sph. -8.00 - +4.00 D HydraSoft Toric cyl 0,5-5,00 Sph. -8.00 D felett Galilei-System 2,2 X , Sehwinkel Matt előtét Előtét lencse 3.0 D-16.0 D-ig Formasablon centírozóval, konverg. Adapt. Alátét 6 db Szférikus korrekció Tórikus korrekció Fantom lencse Előtét lencse 2 X , 3 X , 4 X Előtét lencse 5 X , 6 X , 8 X Előtét lencse 10 X ,12 X Matt előtét lencse Előtét lencse matt Kepler monocular távcső 6x16 Speciális hordozó keret Speciális szemüveg tok Provox hangprotézis rendszer Tracoe hangprotézis Servox digital műgége komplett Servox műgégéhez akkumulátor Phonak Astro MC-EH-CIC Resound CC 4 Unitron Sound F/X Pro CIC Protone CIC AGC Bernafon AF 400 CIC Puretone CIC 2010-ESPII Starkey CIC Sequel II Semina Semo EVO CIC Victofon Vital Plus CIC Victofon Quartet CIC Phonak MiloPlus CIC
Ügy száma 81968-10-2379/3648/2010. 81968-10-2379/3629/2010. 81968-10-2379/1276/2010. 81968-10-2379/2150/2010. 81968-10-2379/3680/2010. 81968-10-2379/3425/2010. 81968-10-2379/1277/2010. 81968-10-2379/3649/2010. 81968-10-2379/3426/2010. 81968-10-2379/3630/2010. 81968-10-2379/3465/2010. 81968-10-2379/2074/2010. 81968-10-2379/2151/2010. 81968-10-2379/3466/2010. 81968-10-2379/2498/2010. 81968-10-2379/3631/2010. 81968-10-2379/1638/2010. 81968-10-2379/2704/2010. 81968-10-2379/2499/2010. 81968-10-2379/2705/2010. 81968-10-2379/3632/2010. 81968-10-2379/1278/2010. 81968-10-2379/2500/2010. 81968-10-2379/3650/2010. 81968-10-2379/1279/2010. 81968-10-2379/2706/2010. 81968-10-2379/2459/2010. 81968-10-2379/2075/2010. 81968-10-2379/2460/2010. 81968-10-2379/2076/2010. 81968-10-2379/3651/2010. 81968-10-2379/3652/2010. 81968-10-2379/3467/2010. 81968-10-2379/613/2010. 81968-10-2379/3427/2010. 81968-10-2379/1280/2010. 81968-10-2379/2501/2010. 81968-10-2379/3653/2010. 81968-10-2379/3681/2010. 81968-10-2379/1639/2010. 81968-10-2379/3633/2010. 81968-10-2379/2152/2010. 81968-10-2379/3682/2010. 81968-10-2379/1281/2010. 81968-10-2379/2461/2010. 81968-10-2379/2502/2010. 81968-10-2379/3683/2010. 81968-10-2379/3468/2010.
ISO-kód 21 45 03 03 03 18 002 21 45 03 03 03 18 004 21 45 03 03 03 18 005 21 45 03 03 03 18 006 21 45 03 03 03 18 007 21 45 03 03 03 18 008 21 45 03 03 03 21 001 21 45 03 03 03 21 002 21 45 03 03 03 21 003 21 45 03 03 03 21 004 21 45 03 03 03 21 005 21 45 03 03 03 21 006 21 45 03 03 03 21 008 21 45 03 03 03 21 009 21 45 03 03 06 03 001 21 45 03 03 06 03 002 21 45 03 03 06 03 003 21 45 03 03 06 15 003 21 45 03 03 06 18 001 21 45 03 03 06 18 002 21 45 03 03 06 18 003 21 45 03 03 06 18 005 21 45 03 03 06 21 003 21 45 03 03 06 21 005 21 45 03 03 06 21 007 21 45 03 03 06 21 009 21 45 03 06 03 03 002 21 45 03 06 03 06 001 21 45 03 06 03 06 002 21 45 03 06 03 06 008 21 45 03 06 03 12 002 21 45 03 06 03 12 003 21 45 03 06 03 12 004 21 45 03 06 03 15 006 21 45 03 06 03 15 007 21 45 03 06 03 18 001 21 45 03 06 03 18 002 21 45 03 06 03 18 003 21 45 03 06 03 18 007 21 45 03 06 03 18 009 21 45 03 06 03 18 010 21 45 03 06 03 18 011 21 45 03 06 03 18 012 21 45 03 06 03 21 001 21 45 03 06 03 21 003 21 45 03 06 03 21 007 21 45 03 06 03 21 008 21 45 03 06 03 21 009
Megnevezés Widex Senso CIC Victofon Natura 2 SE CIC ReSound RP 10 Beltone Access 15 Bernafon Neo 401 CIC Siemens Intuis CIC Canta 710 Widex Senso Díva SD-CIC Siemens Cielo 2 CIC Victofon Balance CIC Starkey Destiny 800 CIC MM Oticon Vigo Connenct CIC Beltone Identity 15 Starkey S Series 9 CIC Phonak Inca AF-SC Victofon Mistery Class D Puretone CIC2010-K Protone AVIS CIC Phonak Aero 11 CIC Semina Semo VDD Victofon Silver CIC DigiSound 410 Phonak Certéna CIC P Widex Flash FL-CIC DigiSound 610 Protone Organ CIC Unitron Vista Oticon Ergo Mini Canal Unitron Sound F/X Pro C Oticon Ergo Canal Widex Bravo B1X Widex Bravo B2X Starkey CC Sequel II Viennatone New Tone ITC Audio Service Vega S Nova 2 ReSound RP30 Phonak Aero 23 MZ ITE Widex Senso CX Bernafon Smile 310 ITC Puretone CM-VD Plus ITE Victofon Natura 2 SE ITC Beltone Access 35 Bernafon Neo 322 ITC Canta 730 Unitron Nexus C Phonak eXtra 22 Bernafon Prio 322 ITC Starkey Destiny 800 CC MM
Kérelmező
Ügy száma 81968-10-2379/3469/2010. 81968-10-2379/1282/2010. 81968-10-2379/2077/2010. 81968-10-2379/3684/2010. 81968-10-2379/2078/2010. 81968-10-2379/3470/2010. 81968-10-2379/2503/2010. 81968-10-2379/1283/2010. 81968-10-2379/1284/2010. 81968-10-2379/3634/2010. 81968-10-2379/3428/2010. 81968-10-2379/3429/2010. 81968-10-2379/2153/2010. 81968-10-2379/2079/2010. 81968-10-2379/2504/2010. 81968-10-2379/2707/2010. 81968-10-2379/614/2010. 81968-10-2379/3654/2010. 81968-10-2379/1285/2010. 81968-10-2379/2080/2010. 81968-10-2379/2081/2010. 81968-10-2379/3685/2010. 81968-10-2379/3655/2010. 81968-10-2379/3656/2010. 81968-10-2379/3657/2010. 81968-10-2379/3658/2010. 81968-10-2379/3635/2010. 81968-10-2379/2708/2010. 81968-10-2379/2505/2010. 81968-10-2379/1286/2010. 81968-10-2379/1287/2010. 81968-10-2379/1288/2010. 81968-10-2379/3659/2010. 81968-10-2379/2154/2010. 81968-10-2379/3471/2010. 81968-10-2379/2506/2010. 81968-10-2379/3636/2010. 81968-10-2379/3430/2010. 81968-10-2379/1289/2010. 81968-10-2379/1290/2010. 81968-10-2379/1291/2010. 81968-10-2379/3686/2010. 81968-10-2379/3660/2010. 81968-10-2379/3661/2010. 81968-10-2379/3662/2010. 81968-10-2379/1640/2010. 81968-10-2379/3431/2010. 81968-10-2379/1641/2010.
ISO-kód 21 45 03 06 03 21 012 21 45 03 06 06 06 003 21 45 03 06 06 06 004 21 45 03 06 06 06 009 21 45 03 06 06 15 005 21 45 03 06 06 18 001 21 45 03 06 06 18 003 21 45 03 06 06 18 004 21 45 03 06 06 18 005 21 45 03 06 06 18 008 21 45 03 06 06 18 009 21 45 03 06 06 18 010 21 45 03 06 06 18 011 21 45 03 06 06 18 012 21 45 03 06 06 18 013 21 45 03 06 06 21 013 21 45 03 06 06 21 014 21 45 03 06 06 21 016 21 45 06 03 06 001 21 45 06 03 06 002 21 45 06 03 06 003 21 45 06 03 06 004 21 45 06 03 12 001 21 45 06 03 12 002 21 45 06 03 12 003 21 45 06 03 12 004 21 45 06 03 12 005 21 45 06 03 15 004 21 45 06 03 15 006 21 45 06 03 18 001 21 45 06 03 18 003 21 45 06 03 18 004 21 45 06 03 18 005 21 45 06 03 18 007 21 45 06 03 18 008 21 45 06 03 18 009 21 45 06 03 18 010 21 45 06 03 18 011 21 45 06 03 21 001 21 45 06 03 21 007 21 45 06 03 21 008 21 45 06 03 21 011 21 45 06 03 21 012 21 45 06 03 21 013 21 45 06 03 21 015 21 45 06 03 21 016 21 45 06 03 21 029 21 45 06 06 03 001
Megnevezés Starkey S Series 9 CC Danavox 501VS Oticon Ergo Concha Bernafon AF 310 ITC Oticon GO ITE P Starkey CC Axent MM Phonak Aero 22 ITE Resound ED5 Resound RP50 Victofon Silver Siemens Intuis IT Siemens Intuis CT Beltone Linq 45 Oticon GO PRO ITE Phonak MiloPlus FS ITC Protone Organ Hansaton Relaxx Pro CT Widex Flash FL-XP Danavox 163VS Oticon Swift 70 Oticon Swift 70+ Bernafon Audioflex 100 Widex Bravo B1 Widex Bravo B11 Widex Bravo B12 Widex Bravo B2 Victofon Aurora 2 Pro Open Protone AVIS BTE Phonak Milo micro ReSound RP70 Resound BT 5 Resound BZ 5 Widex Senso C8 Beltone Linq 65 Starkey E Series 3 RIC Phonak MiloPlus micro Victofon Colibri Activ 4 Siemens Intuis S Dir Canta 770D GN ReSound X-plore 71 DVI GN ReSound DOT 10 Bernafon Avanti 106 BTE Widex Flash Fl-m Widex AIKIA AK-m Widex Flash FL-9 Magnatone Evok 727 Siemens Life 301 Puretone PT 5AGC
Kérelmező
Ügy száma 81968-10-2379/2709/2010. 81968-10-2379/2710/2010. 81968-10-2379/2462/2010. 81968-10-2379/3472/2010. 81968-10-2379/3687/2010. 81968-10-2379/1642/2010. 81968-10-2379/1643/2010. 81968-10-2379/2082/2010. 81968-10-2379/2083/2010. 81968-10-2379/2084/2010. 81968-10-2379/3432/2010. 81968-10-2379/3433/2010. 81968-10-2379/3434/2010.
ISO-kód 21 45 06 06 03 002 21 45 06 06 03 010 21 45 06 06 03 014 21 45 06 06 03 017 21 45 06 06 03 024 21 45 06 06 03 025 21 45 06 06 03 026 21 45 06 06 06 001 21 45 06 06 06 002 21 45 06 06 06 003 21 45 06 06 06 004 21 45 06 06 06 005 21 45 06 06 06 006
81968-10-2379/3688/2010.
21 45 06 06 06 007
81968-10-2379/615/2010. 81968-10-2379/616/2010. 81968-10-2379/3435/2010. 81968-10-2379/3436/2010. 81968-10-2379/3473/2010. 81968-10-2379/3663/2010. 81968-10-2379/3474/2010. 81968-10-2379/2711/2010. 81968-10-2379/3437/2010. 81968-10-2379/617/2010. 81968-10-2379/2712/2010. 81968-10-2379/3637/2010. 81968-10-2379/1644/2010. 81968-10-2379/1645/2010. 81968-10-2379/2085/2010. 81968-10-2379/3475/2010. 81968-10-2379/3664/2010. 81968-10-2379/3638/2010. 81968-10-2379/3665/2010. 81968-10-2379/2086/2010. 81968-10-2379/3476/2010. 81968-10-2379/2507/2010. 81968-10-2379/3438/2010. 81968-10-2379/2087/2010. 81968-10-2379/3439/2010. 81968-10-2379/3440/2010. 81968-10-2379/3441/2010. 81968-10-2379/3639/2010. 81968-10-2379/2508/2010. 81968-10-2379/3689/2010. 81968-10-2379/2088/2010. 81968-10-2379/3477/2010. 81968-10-2379/2089/2010.
21 45 06 06 06 008 21 45 06 06 06 009 21 45 06 06 09 001 21 45 06 06 09 002 21 45 06 06 09 003 21 45 06 06 12 003 21 45 06 06 12 004 21 45 06 06 12 005 21 45 06 06 12 006 21 45 06 06 15 001 21 45 06 06 15 004 21 45 06 06 15 005 21 45 06 06 15 006 21 45 06 06 15 007 21 45 06 06 15 008 21 45 06 06 15 009 21 45 06 06 15 011 21 45 06 06 15 012 21 45 06 06 18 003 21 45 06 06 18 016 21 45 06 06 18 022 21 45 06 06 18 024 21 45 06 06 18 028 21 45 06 06 21 001 21 45 06 06 21 006 21 45 06 06 21 007 21 45 06 06 21 008 21 45 06 06 21 009 21 45 06 06 21 010 21 45 06 06 21 011 21 45 06 06 21 012 21 45 06 06 21 013 21 45 06 06 21 014
Megnevezés Supra 53 MegaPower MP97 Unitron UM 60 AGC0 Starkey A 13 HDPS Rionet HB 36 MT Puretone PT 3PP AGC Puretone PT 3P Oticon Ergo BTE Oticon Swift 90 Oticon Swift 90+ Siemens Swing S1+ Siemens Swing S2 P+ Siemens Swing S3+ Bernafon Audioflex AF 112 VC Hansaton Dixy 49 Hansaton Dixy 49 P Siemens Phoenix 103 Siemens Phoenix 203 Starkey DP 7 Widex Bravo B32 Starkey Sequel II Integra VD Audio Service Nova 2HP Viennatone New Tone BTE Nano EVO Victofon Quartet BTE Puretone Integra VD Puretone Quantum Oticon GO BTE Starkey Destiny 200 P Widex REAL RE-19 Victofon Aurora 2 XP Widex Senso P 38 Oticon GO PRO BTE Starkey E Series 3 RIC AP Phonak MiloPlus Siemens Intuis SP DIR Oticon Adapto BTE Siemens Artis 2 P Siemens Cielo 2 P Siemens Cielo 2 Life Victofon Balance BTE Phonak eXtra 311 AZ Bernafon Prio 112 BTE Oticon TEGO PRO BTE Starkey Destiny 1200 BTE Oticon TEGO PRO BTE
Kérelmező
Ügy száma
ISO-kód
81968-10-2379/1292/2010.
21 45 06 06 21 015
81968-10-2379/3442/2010.
21 45 06 06 21 016
81968-10-2379/2155/2010. 81968-10-2379/618/2010. 81968-10-2379/3666/2010. 81968-10-2379/3667/2010. 81968-10-2379/3478/2010. 81968-10-2379/3640/2010. 81968-10-2379/3641/2010. 81968-10-2379/3690/2010. 81968-10-2379/3443/2010. 81968-10-2379/2509/2010. 81968-10-2379/2463/2010. 81968-10-2379/2090/2010. 81968-10-2379/2091/2010. 81968-10-2379/3444/2010. 81968-10-2379/2510/2010. 81968-10-2379/2156/2010. 81968-10-2379/3445/2010. 81968-10-2379/3446/2010. 81968-10-2379/2092/2010. 81968-10-2379/3479/2010. 81968-10-2379/1293/2010. 81968-10-2379/2511/2010.
21 45 06 06 21 017 21 45 06 06 21 018 21 45 06 06 21 019 21 45 06 06 21 020 21 45 06 06 21 021 21 45 06 06 21 022 21 45 06 06 21 023 21 45 06 06 21 024 21 45 06 06 21 025 21 45 06 09 03 003 21 45 06 09 03 005 21 45 06 09 03 006 21 45 06 09 03 007 21 45 06 09 09 001 21 45 06 09 15 001 21 45 06 09 18 003 21 45 06 09 18 004 21 45 06 09 21 002 21 45 06 09 21 003 21 45 06 09 21 004 21 45 06 09 21 005 21 45 06 09 21 006
81968-10-2379/3647/2010.
21 45 06 09 21 007
81968-10-2379/3480/2010. 81968-10-2379/619/2010. 81968-10-2379/620/2010. 81968-10-2379/3991/2010. 81968-10-2379/3992/2010. 81968-10-2379/3993/2010. 81968-10-2379/3994/2010. 81968-10-2379/3995/2010. 81968-10-2379/3996/2010. 81968-10-2379/3997/2010. 81968-10-2379/3998/2010. 81968-10-2379/3999/2010. 81968-10-2379/4000/2010. 81968-10-2379/4001/2010. 81968-10-2379/4002/2010. 81968-10-2379/4003/2010. 81968-10-2379/4004/2010. 81968-10-2379/4005/2010. 81968-10-2379/4006/2010. 81968-10-2379/2713/2010.
21 45 06 12 03 001 21 45 06 12 03 002 21 45 06 12 03 003 21 45 24 03 03 001 21 45 24 03 06 001 21 45 24 03 09 001 21 45 24 03 12 001 21 45 24 03 15 001 21 45 24 06 03 001 21 45 24 06 06 001 21 45 24 06 09 001 21 45 24 06 12 001 21 45 24 06 15 001 21 45 24 06 18 001 21 45 24 06 21 001 21 45 24 06 24 001 21 45 24 06 27 001 21 45 24 09 06 001 21 45 24 09 09 001 21 45 27 06 06 003
Megnevezés POWER GN ReSound X-plore 81 Audio Sevice Monza 3 DUO T Beltone One 85 D Hansaton Relaxx Pro BTE Widex AIKIA AK-19 Widex Flash FL-19 Starkey S Series 9 RIC AP Victofon Colibri 6 P Victofon Velocity 12 Bernafon Veras 7 CP BTE Siemens Motion 701 P Phonak Pico Forte 3 PP-C-L-P Unitron US 80 PPL A Oticon E 38 P Oticon E 39 PL Siemens Phoenix 303 Phonak Naída I Beltone Force 95 Siemens Nitro 300 SP Siemens Cielo 2 SP Oticon Sumo DM Starkey Destiny 1200 BTE PP GN ReSound Sparx 90 Phonak Naída V Hansaton Style Pro Power BTE Starkey BC 1 Viennatone 90 AN BHM AN EVO 1 Kemény fülilleszték Félkemény fülilleszték Rugalmas PVC fülilleszték Szilikon fülilleszték Kombinált fülilleszték Vékony cső Közepes cső Vastag cső Páramentes cső Libby Horn cső Bakke Horn cső Szellőzőfurat dugóval Fémbetét Antiallergiás bevonat Ház Ház, szellőző furattal Protone elem mérő
Kérelmező
Ügy száma 81968-10-2379/1646/2010. 81968-10-2379/3691/2010. 81968-10-2379/548/2010. 81968-10-2379/3642/2010.
ISO-kód 21 45 27 06 06 004 21 45 27 12 03 001 21 45 27 12 03 003 21 45 27 12 03 004
81968-10-2379/549/2010.
21 45 27 12 04 001
81968-10-2379/3692/2010. 81968-10-2379/550/2010. 81968-10-2379/3643/2010. 81968-10-2379/3693/2010. 81968-10-2379/551/2010. 81968-10-2379/3644/2010. 81968-10-2379/3694/2010. 81968-10-2379/552/2010. 81968-10-2379/2163/2010. 81968-10-2379/3447/2010.
21 45 27 12 06 001 21 45 27 12 06 002 21 45 27 12 06 004 21 45 27 12 09 001 21 45 27 12 09 003 21 45 27 12 09 004 21 45 27 12 12 001 21 45 27 12 12 003 21 45 30 36 03 001 21 45 30 36 03 002
81968-10-2379/2164/2010.
21 45 30 36 06 001
81968-10-2379/2165/2010.
21 45 30 36 09 001
81968-10-2379/3448/2010.
21 45 30 36 09 002
81968-10-2379/2166/2010.
21 45 30 36 12 001
81968-10-2379/2167/2010.
21 45 30 36 12 002
81968-10-2379/2168/2010.
21 45 30 36 12 003
81968-10-2379/3449/2010.
21 45 30 36 15 001
81968-10-2379/3450/2010.
21 45 30 36 18 001
Megnevezés Puretone digitális elemmérő Varta 675 Rayovac 675 Renata ZA 675 Rayovac Extra High Power Med-El digitális implantátumhoz Varta 312 Rayovac 312 Renata ZA 312 Varta 13 Rayovac 13 Renata ZA 13 Varta 10 Rayovac 10 H 1 ébresztőóra Bellman ébresztőóra Hangérzékelő egység H 1 ébresztőórához K 1 közösítő egység H 1 ébresztőórához Közösítő vezeték Bellman ébresztőórához Szerelt vezeték 5 m-es, H 1 ébresztőórához Szerelt vezeték 10 m-es, H 1 ébresztőórához Szerelt vezeték 15 m-es, H 1 ébresztőórához Hálózati csatlakozó Bellman ébresztőórához Telefon hosszabbító vezeték elosztóval Bellman ébresztőórához
Kérelmező
Jelen döntés ellen fellebbezésnek nincs helye, a döntés jogerős és végrehajtható. A határozat felülvizsgálatát a határozat közlésétől1 számított harminc napon belül, jogszabálysértésre hivatkozással, keresettel lehet kérni a Fővárosi Bíróságtól. A keresetlevelet három példányban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Ártámogatási Főosztályánál kell benyújtani, vagy ajánlott küldeményként postára adni (1139 Budapest, Váci út 73/A.). A bírósági eljárás illetéke 20 000,- Ft, melyet az iraton illetékbélyeggel, vagy átutalással kell megfizetni. A keresetlevél benyújtásának a döntés végrehajtására nincs halasztó hatálya, a bírósági felülvizsgálat kezdeményezésére jogosult azonban a keresetlevélben a döntés végrehajtásának felfüggesztését kérheti. IX. A R. 8. § (1), (3) bekezdésében, 8/A. § (4) b) és a Gyftv. 32/A. § (1) bekezdése alapján hozott határozat:
Ügy száma 86076-10-2849/3/2010.
ISO-kód 04 24 12 06 03 004
Megnevezés Méry tesztcsík (50 db/doboz)
Kérelmező
Jelen döntés ellen fellebbezésnek nincs helye, a döntés jogerős és végrehajtható. A határozat felülvizsgálatát a határozat közlésétől1 számított harminc napon belül, jogszabálysértésre hivatkozással, keresettel lehet kérni a Fővárosi Bíróságtól. A keresetlevelet három példányban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Ártámogatási Főosztályánál kell benyújtani, vagy ajánlott küldeményként postára adni (1139 Budapest, Váci út 73/A.). A bírósági eljárás illetéke 20 000,- Ft, melyet az iraton illetékbélyeggel, vagy átutalással kell megfizetni. A keresetlevél benyújtásának a döntés végrehajtására nincs halasztó hatálya, a bírósági felülvizsgálat kezdeményezésére jogosult azonban a keresetlevélben a döntés végrehajtásának felfüggesztését kérheti. Budapest, 2010. december 20. 1
Tájékoztatjuk az ügyfeleket, hogy a Ket. 78. § (10) bekezdése alapján a hirdetményi úton közölt határozatot a kifüggesztést követő 15. napon közöltnek kell tekinteni.