MEZŐ NYUGDIJPÉNZTÁR PÉCS KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a 2005. évi ÉVES PÉNZTÁRI BESZÁMOLÓHOZ Annak érdekében, hogy a MEZŐ Nyugdíjpénztár tevékenységéről, az alapszabályban és pénzügyi tervben meghatározott feladatok teljesítéséről, a vagyoni és jövedelmi helyzetről a megbízható, valós képet biztosítsuk, az éves beszámoló számadataihoz az alábbi szöveges indoklást tesszük: A működés előirányzatát előre elfogadott éves pénzügyi terv tartalmazta. A pénztár működését az alábbi részek: taglétszám alakulása, bevételek-kiadások, alapok, szolgáltatások, befektetési tevékenység értékelése, témakörökön keresztül mutatjuk be részletesen. 1.)
Taglétszám alakulása
Továbbra is elsősorban és meghatárózóan az agrár munkáltatókat és munkavállalókat kívánjuk tömöríteni pénztárunkban és ennek érdekében végeztük tagszervezési munkánkat az év során. Az új belépő pénztártagok felvétele döntően az első félévben történt. A pénztár taglétszáma a 2005. év végére tervezett 5.589 fő helyett 5.590 főt ért el. Az tervet 1 fővel túlteljesítettük. Taglétszám korévenkénti megoszlása: 20 év alatt
8 fő
20-30 év
493 fő
31-40 év
1.259 fő
41-50 év
1.874 fő
51-60 év
1.878 fő
61-
év
78 fő
Látható, hogy az előző évekhez hasonlóan a 41-60 éves korosztály a meghatározó a pénztárunkban.
_________________________________________________________________________________________1 Mező Nyugdíjpénztár 7623 Pécs Köztársaság tér 2. 2005 .évi kiegészítő melléklet
Taglétszám alakulása Létszámadatok negyedéves bontásban
Időszak elején Időszak alatti változás Uj belépő Átlépő más pénztárból Szolgáltatásban részesült Átlépő más pénztárba Elhalálozott 10. év miatti megszűnés Időszak végén
I.n.év 5.854 +19 89 1 64 1 6 0 5.873
II.n.év 5.873 -182 61 1 94 7 6 137 5.691
III.n.év 5.691 -96 51 1 56 5 7 80 5.595
IV.n.év 5.595 -5 76 0 54 3 3 21 5.590
A tagság összetételében továbbra is meghatározó maradt a munkáltatói tag alkalmazásában álló (tagdíjátvállalásban részesülő) pénztártagok létszáma. Az egyéni tagok aránya főleg a munkáltatóktól való kilépés utján növekedett. A munkáltatói tagok száma a tervben előirányzottat meghaladta. (179 munkáltató) Az egy munkáltatónál lévő pénztártagok száma a tervezett 35 fő, helyett 32 fő, mely továbbra is mutatja, hogy: - a pénztárban kis létszámú munkáltatók dominálnak, - több munkáltatón belül csak a dolgozók kisebb hányada pénztártag. A tagság összetételét az alábbi táblázatba foglaltuk: Tagság összetétele
Terv Megoszl. %
Év végi taglétszámra - Munkáltatói tagalkalmazásában - Egyéni pénztártag - Munkáltatói tagok száma Év elején Év végén - Egy munkáltatónál lévő pénztártag átlag
5.889 4.158 1.731
70,6 29,3
Tény. Megoszl.% 5.590 3.734 1.856
170 175
174 179
33 fő
32 fő
66,79 33,20
_________________________________________________________________________________________2 Mező Nyugdíjpénztár 7623 Pécs Köztársaság tér 2. 2005 .évi kiegészítő melléklet
A taglétszámból: - átlépett más pénztárba - aktív korában elhalálozott (kedvezményezettje részére egyéni számlája kifizetésre került) - egyösszegű szolgáltatással élt - 10. éves várakozási idő után megszüntette a számláját
16 fő 22 fő 268 fő 238 fő
Az egyösszegű szolgáltatásban részesülők aránya 34 %-al meghaladta a tervezettet. Ez indokolható azzal, hogy (ami az előző években is hasonló volt) 2005 évben is a szolgáltatásra jogosultak közül kb. 80 % volt a rokkant nyugdíjasok száma, amelyet tervezni nem lehetett. Sajnos 22 fő pénztártag elhalálozott, így a kedvezményezettjeinek, örököseinek kellett kifizetnünk szolgáltatást. Tagdíjfizetés nélkül benthagyott számlák 1.347 fő. A taglétszám alakulását az alábbi táblázat mutatja: Taglétszám alakulása: Megnevezés
Terv
Tény
Induló létszám 2005.I.1. Tagfelvétel 2005. Átlépés más pénztárból Kilépés (kizárás) Egyösszegű szolgáltatás Elhalálozás Átlépés más pénztárba 10. év miatti megszünés Záró taglétszám 2005.XII.31.
5.889 400 0 0 200 10 10 480 5.589
5.854 277 3 0 268 22 16 238 5.590
_________________________________________________________________________________________3 Mező Nyugdíjpénztár 7623 Pécs Köztársaság tér 2. 2005 .évi kiegészítő melléklet
2.) Bevételek - kiadások alakulása A pénztár 2005. évi összes bevétele 198.963 eFt-al haladta meg a tervezett szintet, melynek döntő hányada a hozam és értékelési különbözet. Tagdíjbevétel alakulása
Me.
Tagok által fizetett tagdíj eFt Munkáltatói hozzájárulás eFt Támogatások eFt Tagok egyéb befizetései eFt Befektetések hozama, ÉK eFt Átlépő által hozott fedezet eFt Benthagyott számlákról hoz.+-eFt Átlépőktől levont költség eFt Összes bevétel eFt Átlag havi egységes tagdíj Ft/hó/fő
Terv 37.500 196.610 5.000 40.000 117.367 100 2.000 10 398.587 3.250
Tény
%
38.576 186.350 6.435 73.593 283.952 4.620 2.120 1.904 597.550 3.415
102,8 94,8 128,7 183,9 241,9 4620 106,0 19040 149,9
Munkáltatói hozzájárulás kivételével, minden bevételi jogcímen elért bevétel meghaladta a tervben előirányzottat. Így a pénztári összbevétel teljesítését 149,9 %-ra sikerült teljesíteni. A bruttó hozam mértéke 2005.01.01 és 2005.december 31. között 12,48 %. A nettó hozam mértéke 2005.01.01 és 2005.december 31. között 11,86 %. Tervezettnél 241,9 %-al sikerült túlteljesíteni a hozamszintet. A pénztári összes kiadása 118.546 mFt-al több a tervezett szintnél. Ez egyértelműen magyarázható azzal, hogy a szolgáltatást elérők részére 61 millióval, 10. év utáni kifizetések esetében 57 millióval többet, az elhunyt és átlépő tagok örököseinek 8 millió forintal többet fizettünk ki mint a tervben előirányzott. Megítélésem szerint ezeket az az arányokat becsüni nem lehet. Működési kiadásainkat 1.195 eFtal meghaladtuk 19.500 eFT helyett 20.695 eFt-ot költöttünk, mint a tervezett, amelyre természetesen meg volt a pénztári fedezet. A pénztár a korábbi évek mükődési tartalékaihoz nem nyúlt, véleményem szerint a pénztár költségtakarékos gazdálkodást folytat. Így működési alapmaradvány is keletkezett melynek mértéke 349 eFt, mely főleg a takarékos gazdálkodásnak köszönhető. Így a tartalék tőke mértéke 13.012 eFt/ra növekedett az előző évi 11.796 eFt-hoz képest.
_________________________________________________________________________________________4 Mező Nyugdíjpénztár 7623 Pécs Köztársaság tér 2. 2005 .évi kiegészítő melléklet
Főbb működési kiadások, csoportok szerint: Terv Bér és személyi kiad Járulékok Igénybevett szolg. Készletbeszerzés Egyéb kiadás és bef. Összes működés
Tény 10.245 2.450 3.405 900 2.500 19.500
% 10.147 2.090 3.483 1.197 3.778 20.695
99,04 85,3 102,2 139,3 151,1 106,12
Kiadásokban túllépést a bankköltség (36,11 %-al), berendezés felszerelsés (36,2 %-al), testületi rendezvények (72,8 %-al), étekzési és munkáltató hozzájárulás (12,4 %-al), értékcsökkenés (40,2%-al), javítás, karbantartás (96,6 %-al), hirdetés, reklám, szakkönyv (125 %-al) jelentették.
3.) Alapok alakulása A bevételek megoszlásában az éves tervben kialakított arányokhoz képest változás nem történt. Az alapok bevételei az alábbiak szerint képződtek 2005. évben: Fedezeti - Egységes tagdíj és munkáltatói hozzájárulás 93 % - Egyéni befizetés
6,8 %
97 %
- Befektetések hozama - Adomány, támogatás (rendelkezés szerint)
Működési
3%
Likvidit. 0,2 % -
- ahonnan befektetés történt 100 %
-
-
_________________________________________________________________________________________5 Mező Nyugdíjpénztár 7623 Pécs Köztársaság tér 2. 2005 .évi kiegészítő melléklet
Az alapok bevételei az alábbiak szerint alakultak:
Fedezeti Működési Likviditási Összesen
Terv
Tény
%
378.062 20.080 445 398.587
559.438 23.104 510 583.052
147,9 115,0 114,6 146,2
Eltérés +181.376 +3.024 +65 +184.465
Az alapok kiadásai a fent említettek miatt meghaladták a tervben előirányzottakat, év végi záróállományuk az alábbi: Terv
Tény
2005. évi maradvány 163.087 229.005 + Év eleji nyitó 1.964.152 2.332.808 _______________________________________________ Záróállomány 2005.XII.31 2.287.224 2.561.813 _______________________________________________ Fedezeti alapon: Működési alapon Likvidit.alapon
2.266.844 10.370 10.010
2.537.933 13.362 10.518
Fedezeti alap 2005.évi változása Év elején
Évközi bevételek Évközi kiadások Év végén Tagdíj Hozam Egyéb Átlépés Elhalálozás Szolgáltatás 2.311.848 209.182 269.935 80.319 144.671 6.873 181.807 2.537.933
Az alapok között átcsoportosítás nem történt, visszapótlási kötelezettség nem keletkezett.
_________________________________________________________________________________________6 Mező Nyugdíjpénztár 7623 Pécs Köztársaság tér 2. 2005 .évi kiegészítő melléklet
4.) Teljesített szolgáltatások A pénztártagok közül 2005. évben 268 fő érte el a nyugdijkorhartárt. Az alapszabályban rendszeresített 5-10-15 éves járadék igénybevételére nem került sor. Egyösszegű szolgáltatásként 268 fő részére kifizetésre került 181.807.389 Ft, egy főre átlagosan 678.386 Ft. 5.) Befektetési tevékenység hatékonyságának értékelése A tervvel összhangban a szabad pénztári eszközök befektetése, I-II-III. kockázati osztályba történt. A pénztár a befektetési keretszabályoknak folyamatosan megfelelt. Ezt az igazgatótanács és ellenőrző bizottság is vizsgálta. A letétkezelővel kötött szerződéses feltételek maradéktalanul teljesültek. A befektetések kizárólagos bonyolítását a pénztár vagyonkezelőre bízta az ERSTE Bank Alapkezelő RT személyben. Értékelési különbözet-értékvesztés kimutatása: Megnevezés
Értékelési különbözet nyitó
Vagyoni értékű jogok Szellemi termékek Gépek berendezések Diszkont Kincstárjegyek Magyar Államkötvény Részvény Vállallati kötvény Jelzáloglevél Összesen
0 0 0 0 115.317.926 59.388.774 2.037.111 2.544.948 179.288.759
Értékelési különbözet vált.
Értékelési különbözet záró
Értékvesztés Értékvesztés Értékvesztés nyitó változás záró
0 0 0 0 0 0 0 0 -12.048.948 103.268.978 33.127.309 92.516.083 -756.843 1.280.268 5.506.828 8.051.777 25.828.347 205.117.106
0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0
5.2 Pénztár eszközértéke 2005. december 31-én. Sorszám 1.) 2.) 3.) 4.) 5.)
Eszközök megnevezése Befektetett eszközök Követelések Értékpapírok Pénzeszközök Aktívák ÖSSZESEN
Piaci érték 4.705 0 2.499.635 61.926 126 2.566.392
_________________________________________________________________________________________7 Mező Nyugdíjpénztár 7623 Pécs Köztársaság tér 2. 2005 .évi kiegészítő melléklet
0 0 0 0 0 0 0 0 0
5. 3 Hozamráta alakulása : Küldöttközgyűlési határozat alapján 1998.április 1-től vagyonkezelésünket kizárólag az ERSTE Bank Alapkezelő Rt végzi. n
rt =
MVt − MVt −1 − ∑ CFi i =1
n
MVt −1 + ∑ i =1
Pénztár által kezelt vagyonrész 1.Vagyonkezelő nettó hozam 1.Vagyonkezelő bruttó hozam
CFi × N i P
2005.I.n.év 2005.II.n.é 2005.III.n.év 2005.IV.n.év 0 0 0 0 4,49
4,24
4,44
-1,67
4,76
4,26
4,57
-1,52
Éves hozam számítása: R= ((1+r1)*(1+r2)*(1+r3)*(1+r4))-1 Rn=(((1+0,0413)*(1+(+0,00392))*(1+0,0357)*(1+(+0,0766))-1)*100 Rb=(((1+0,0436)*(1+(+0,0044))*(1+0,0388)*(1+(+0,0794))-1)*100
Értékelési lap Pénztár egésze nettó Pénztár egésze bruttó
Hozamráta 11,86 % 12,48 %
_________________________________________________________________________________________8 Mező Nyugdíjpénztár 7623 Pécs Köztársaság tér 2. 2005 .évi kiegészítő melléklet
Portfóliójelentés: Megnevezés házipénztár bankszámlák ERSTE számla Bankszámlák összesen 2008/D MÁK 2006/E MÁK 2009/B MÁK 2007/D MÁK 2010/H MÁK 2007/F MÁK 2006/F MÁK 2011/A MÁK 2008/E MÁK 2006/G MÁK 2007/G MÁK 2009/D MÁK 2009/C MÁK 2013/D MÁK 2016/C MÁK 2015/A MÁK 2017/A MÁK 2020/A MÁK MÁK összesen DKJ 060412 DKJ 060316 DKJ összesen ERSTE I. Hitelintézeti kötv.össz. FJ08NF05 FJ10NF01 FJ10NF02 Jelzáloglevél összesen Richter Gedeon Mol Démász Matáv Borsodchem Égis Otp Részvény összesn ÖSSZESEN
kötési érték
194539 61822235 9956 62026730 225330091 54851114 55384642 107886047 139166214 189861406 3434843 50961881 63369407 92915094 201474679 155997268 113148366 227348575 21649382 55724084 49534286 32459284 1840496663 46748497 25593628 72342125 65810446 65810446 83913146 44765872 39987955 168666973 21732374 34788689 3981000 30001000 12984545 4755800 38968909 147202317 2294518524
piaci érték
194539 61822235 9956 62026730 240962195 55549556 54319552 112241504 138596014 203539335 3596602 54129246 63905776 103845095 209842103 170650904 127728909 244350588 20690312 55908986 47191462 35134405 1942182541 47374881 26550344 73925225 67090714 67090714 88898629 45098538 42721583 176718750 44062250 61845000 5112000 36290000 12190000 10549150 69670000 239718400 2499635630
nettósított piaci érték
194539 61822235 9956 62026730 240962195 55549556 54319552 112241504 138596014 203539335 3596602 54129246 63905776 103845095 209842103 170650904 127728909 244350588 20690312 55908986 47191462 35134405 1942185541 47374881 26550344 73925225 67090714 67090714 88898629 45098538 42721583 176718750 44062250 61845000 5112000 36290000 12190000 10549150 69670000 239718400 2499635630
értékelési különbözet: 205.117.106 Ft _________________________________________________________________________________________9 Mező Nyugdíjpénztár 7623 Pécs Köztársaság tér 2. 2005 .évi kiegészítő melléklet
5.4 Elért eredmények, illetve a bekövetkezett változások, elemezve azok okait: 1. Az eredmény időbeli alakulása a pénztár egészére és egyes alapokra vonatkoztatva: a: fedezeti alap tárgyévi eredménye/fedezeti alap előző évi eredménye= 226086/391046 =57,81 % b: működési alap tárgyévi eredménye/működési alap előző évi eredménye= 2409/1207= 199,6 % c: likviditási alap tárgyévi eredménye/likviditási alap előző évi eredménye= 450/445=101,2 % d: fedezeti alap előző évi eredménye/ alapok előző évi eredménye = 391046/307053=127,3 % e: működési alap előző évi eredménye/ alapok előző évi eredménye = 1207/307053= 0.39 % f: likviditási alap előző évi eredménye/ alapok előző évi eredménye = 450/307053= 0.15 % g: működési alap tárgyévi tagdíjbevétele / alapok tárgyévi eredménye = 17503/229005= 7,64 % h: fedezeti alap tárgyévi tagdíjbevétele / alapok tárgyévi eredménye =280568/229005= 122,5 % i: likviditási alap tárgyévi tagdíjbevétele / alapok tárgyévi eredménye = 450/229005= 0.19 % 2. Főbb bevételi kategóriák eredményt befolyásoló hatásának bemutatása: a: fedezeti alap kamat és hozambev./fedezeti alap tárgyévi eredménye= 282314/226086= 124,9 % b: működési alap kamat és hozambev./fedezeti alap tárgyévi eredménye= 1637/226086= 0,72 % c: likviditási alap kamat és hozambev./fedezeti alap tárgyévi eredménye= 0/226086= 0,0 % 3. Folyó müködési költségek alakulása: a: bér, szem.jellegű kifiz.kiadásai/ működési alap folyó kiadásai= 10147/20695= 49,03% 5.5 A pénztár által szükségesnek ítélt további mutatószámok alakulása: a: éves átlagos taglétszám alakulása I.negyedév : 5863 fő II.negyedév: 5782 fő III.negyedév:5643 fő IV.negyedév:5592 fő éves átlaglétszám: 5720 fő b: taglétszám életkor szerinti megoszlása: korösszetételt vizsgálva, legnagyobb létszám a 41 és 60 év közötti pénztártagokból tevődik ki, az ez alatti és e fölötti életkorban nyilvántartott pénztártagok száma jóval kevesebb. c: Egy főre jutó szolgáltatás átlagos értéke: 2005. évben 268 fő részére 181.807.389 Ft-ot fizetett ki a pénztár szolgáltatásra. Ebből adódik, hogy az átlagosan kifizetett érték 678.386 Ft-ot tett ki. Egyösszegű kifizetésekkel kapcsolat költségeket a pénztár a működési alapjából finanszírozta, tagokat terhelő kiadások nem voltak. _________________________________________________________________________________________10 Mező Nyugdíjpénztár 7623 Pécs Köztársaság tér 2. 2005 .évi kiegészítő melléklet
d:egyéni számlák állományának éves átlagos értéke 2004. dec.31. 2004.december 31-i fedezeti tartalék 2.311.548. eFt, 5854 fő pénztártagra vetítve, amely 394.866 Ft átlag egyéni számla egyenlegnek felel meg. Ez a szám aza előző évben 318.752 Ft volt, ami 23,88 %-os növekedést mutat . e: befektetések lejárat szerinti megoszlása: rövid lejáratú befektetések (diszkont kincstárjegy) mértéke: hosszú lejáratú befeketések ( MÁK ) mértéke: részvények mértéke: vállalti kötvény+jelzáloglevél: egyéb:
2,82 % 71,84 % 9,35 % 13,54 % 2,45 %
6.) Kiegészítő vállalkozási tevékenység-et a pénztár nem folytatott. 7.) Munkáltatói kötelezettségvállalások teljesülése 2005. december 31-én a pénztárral szerződéses kötelezettséget vállaló munkáltatók száma 179, döntően az agrárágazat termelő, gazdálkodó szervezetei, kisebb részben az agrártevékenységgel kapcsolatos szolgáltató és egyéb szervezetek. 2005. évben 5. munkáltatóval kötött szerződés szűnt meg felszámolás miatt. A munkáltatói hozzájárulások mértéke a 2001.június 1-től bevezetett újszerű tagdíjmegállapítási rendszernek köszönhetően megváltozott. Az alapszabály kimondja a minimáslis 2000 Ft/fő/hó tagdíjfizetési kötelezettséget, ugyanakkor a jövedelarányos tagdíj megállapítás rendszere megszünt. A tagdíjátvállalási kötelezettségét év végéig minden munkáltató teljesítette, ebből fakadó kintlévősége a pénztárnak nincs. 8.) Alkalmazotti állomány, választott tisztségviselők A pénztár 2005. évben három főállású alkalmazottat foglalkoztatott, melynek éves munkabér költsége 5.608 eFt. Munkavégzésre irányuló megbízásos jogviszony keretében az alábbi megbízási díjakat fizette ki: Fő Éves összeg Ft ________________________________________________________________________ Szakértői díjak 1 175.000 Alkalmi ügyviteli feladatokra 2 120.000 ________________________________________________________________________ Összesen: 3 295.000 ________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________________________11 Mező Nyugdíjpénztár 7623 Pécs Köztársaság tér 2. 2005 .évi kiegészítő melléklet
A választott tisztségviselők a 2005. évi tiszteletdíjai 1.815 eFt, melyből: IT Elnöke: IT tagjai: EB Elnöke: EB tagjai:
200.000 Ft/év 165.000 Ft/év 165.000 Ft/év 115.000 Ft/év
ügyvezető munkabére 2005-ban: 255.000 ft/hó 9.) Befektetési Politika: Igazgatótanács megalkotta a 2005. évre vonatkozó befektetési Politikját. Arra törekedett, hogy portfólió kialakítása nagyon biztonságos legyen. Megállapítható, hogy a szabályzatban foglaltak teljesülésre kerültek, a pénztár évi nettó hozama 11,86 %-os szintet ért el, ami jónak értékelhető. 2006. évre vonatkozóan hasonló irányelveket fogadott el az Igazgatótanács, melyről a küldöttközgyűlést is tájékoztatta. 10.) Tagoknak nyújtott kölcsön: Kifizetésére nem került sor. 11.) Függő tételek állományváltozása: Nyitó érték 0 Ft Hónap 2005.január 2005.február 2005.március 2005.április 2005.május 2005.június 2005.július 2005.augusztus 2005.szeptember 2005.október 2005.november 2005.december
Állomány változás 0 Ft állomány változása növekedet 391.811 Ft-al csökkent 391.311 Ft-al csökkent 500 Ft-al növekedett 41.990Ft-al növekedés 307.040 Ft-al csökkent 251.550 Ft-al csökkent 6.500 Ft-al csökkent 7.000 Ft-al változatlan 0 Ft-al változatlan 0 Ft-al változatlan 0 Ft-al változatlan 0 Ft-al
Záró érték 0 Ft jóváírt visszautalt. 391.811 Ft 0 Ft 22.500 Ft 413.811 Ft 0 Ft 500 Ft 2.356.829 Ft 2.398.819 Ft 307.040 Ft 0 Ft 7.500 Ft 259.050 Ft 12.900 Ft 19.400 Ft 6.000 Ft 13.000 Ft 322.213 Ft 322.213 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft
Negyedéven túli azonosítatlan összeg NEM VOLT. _________________________________________________________________________________________12 Mező Nyugdíjpénztár 7623 Pécs Köztársaság tér 2. 2005 .évi kiegészítő melléklet
12.) 10. év lejárta miatti kifizetések: 2004. évben a pénztár az alábbi mértékű 10. éves várakozási idő lejárrta miatti szolgáltatást fizetett ki.
I.negyedév: II.negyedév: III.negyedév: IV.negyedév
Fő
Kifizetett hozam
Kifizetett tőke
eFT Összesen
0 185 176 99
0 30.873 40.889 32.193
0 13.963 16.063 4.684
0 44.836 56.952 36.877
2006. évben az alábbiak szerint alakul:
I.negyedév: II.negyedév: III.negyedév: IV.negyedév
Fő
Számla egyenleg
152 418 199 199
187.960 e Ft 250.012 e Ft 100.774 e Ft 134.257 e Ft
Pécs, 2006. május 23. F a r k a s István IT. elnöke
_________________________________________________________________________________________13 Mező Nyugdíjpénztár 7623 Pécs Köztársaság tér 2. 2005 .évi kiegészítő melléklet