Kiegészítő anyag a levelezős jogász hallgatók részére összeállított Bevezetés a nemzetközi politikába szöveggyűjteményhez. I

ELŐADÁSVÁZLATOK Kiegészítő anyag a levelezős jogász hallgatók részére összeállított Bevezetés a nemzetközi politikába szöveggyűjteményhez I. félév

© Tóth-Matolcsi László

1

1. A nemzetközi politika mint tudományos diszciplína kialakulása, központi problémái, kutatási módszerei. A nemzetközi viszonyok elméletei, a nemzetközi rendszer felépítése, az államközi együttműködés elméletére vonatkozó elképzelések történeti áttekintése

A nemzetközi kapcsolatok tudományágként való megjelenése az első világháború utáni válság-időszakra tehető. OK: összeomlott a száz éve funkcionáló hatalmi egyensúlyi rendszer. 1919. május 30. – PÁRIZSI BÉKEKONFERENCIA Megállapodás a nemzetközi kapcsolatokat kutató tudományos intézetek felállításáról. Az első nemzetközi politika tanulmányozására alapított tanszék: WOODROW WILSON TANSZÉK – University College of Wales (vezetője 1936 – 1947 között Edward Hallet Carr, a realista iskola megalapítója és képviselője volt). Kutatóintézetek: Institute for Advanced Studies (Princeton, 1939), Institute of International studies (Yale, 1934), Center for International Affairs (1954). Európában: Institut Universitaire des Hautes Études (Genf, 1927 – ez a Népszövetség által létrehozott iskola volt, itt töltött el egy szemesztert 1934-35-ben Bibó István is).

Miért kezdtek el foglalkozni a nemzetközi kapcsolatok tudományos vizsgálatával? Mert az angolszász demokráciákban sokkot váltott ki az első világháború, mint totális háború. Felmerült a kérdés: érvényes-e a liberalizmus által képviselt elképzelés arról, hogy az emberiség a demokrácia útján való haladással és a technikai felfedezésekkel egy olyan haladó korszakban él, amelyben az erőszak egyre inkább kiküszöbölhető a jogállami intézmények és hatalomgyakorlási technikák alkalmazásával. A felfogás alapja: Immanuel Kant és John Locke politikai filozófiája, melyben az ember alapvetően békeszerető, racionálisan cselekvő és döntő, nevelhető és tanulóképes lény. A liberális felfogás idealista internacionalizmus volt: a nemzetközi jog fejlődése, a határokon átnyúló kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok világméretű integrációhoz és nemzetközi szervezetek, intézmények kialakulásához vezetnek. Így az államok egymás közti szerződésekkel és szövetségekkel lemondanak az erőszak konfliktuskezelő eszközként való alkalmazásáról, szuverenitásuk jelentős részét pedig átruházzák egy világkormányra. (Ez volt döntően a Wilson-i elvek egyik célja, illetve ezt szolgálta volna a Népszövetség létrehozása is) Ebben az időben a nemzetközi politika mint diszciplína kutatási területe: -

a háború kialakulása és annak megakadályozása, válságelméletek kidolgozása (miért alakulnak ki válságok a nemzetközi rendszerben, hogyan kezelhetők ezek).

Mi változott a második világháború után?

2

A Népszövetség működésének elégtelensége (nem tudta kollektív biztonsági rendszerként megakadályozni a háborút) és a második világháború szörnyűségei sokkot váltottak ki és rámutattak: az idealista liberális felfogás (jogi-intézményi megközelítés) nem vált be. Következtetés: Carr szerint a normatív-jogi megközelítés, amely a Népszövetségben öltött testet azért vallott kudarcot, mert a békét az érdekek összeegyeztethetőségére, harmóniájára alapozta. Ez hiba, mert: az észt helyezte előtérbe az érdekekkel szemben, az etikát a politikával szemben, az elméletet a gyakorlattal szemben. Mi lett a nemzetközi politika mint diszciplína kutatási területe? A HATALOM jelensége és ezzel összefüggésben a szereplők CSELEKVÉSEINEK az indokai és módszerei. Ennek függvényében tárgyalták az egyensúly politika kérdését, a kollektív biztonság kérdését. Ez az elméleti irányzat eszmetörténeti szempontból már inkább a Machiavelli és Hobbes által képviselt politikaelméleti iskola folytatója volt. Alapfogalmak: nemzeti érdek, nemzeti biztonság, hatalmi egyensúly. A tudományág a nemzetközi rendszer kezdetét a vesztfáliai békeszerződéstől eredezteti (1648), ekkor jött létre ugyanis a modern európai államrendszer, melynek szereplője az elismert határokkal és a határok által körülvett területen élő lakosság felett szuverenitással rendelkező állam. A nemzetközi viszonyok elméletei Alapvetően három nagy elméleti iskolát különböztetünk meg: realista, liberális és strukturalista. Realista: az önérdekük alapján cselekvő államok egymás közti kapcsolatai a meghatározóak. Központi problémái: diplomácia-stratégia, háború-béke kérdése. Liberális: A nemzetközi rendszert társadalmak kapcsolataiként fogja fel, ebben pedig az értékek kifejeződése és érvényre juttatása a legfontosabb, és a határokon átnyúló nem állami társadalmi és gazdasági szereplők (NGO) kapcsolatai a legfontosabbak. Központi problémái: nemzetközi intézmények (mint a béke biztosítékai) működése, társadalmi változások globális hatásai. Strukturalista: A nemzetközi kapcsolatok világa egy saját törvényszerűségekkel rendelkező rendszer, amelyben meg lehet magyarázni, hogy a szereplők (államok, egyének és társadalmak) milyen motivációkkal cselekszenek. Központi problémái: azoknak a jelenségeknek a vizsgálata (háború, etnikai konfliktus), amelyeket ez az irányzat a nemzetközi rendszer belső törvényszerűségeiből következő eseményeknek tart. A modern nemzetközi rendszer felépítése Mik a vesztfáliai rendszer alapfogalmai? Territorialitás elve – az állam szuverenitásának alapja és hatalmának forrása az általa ellenőrzött terület. Ezen a területen az állam erőszak-monopóliummal rendelkezik, jogrendszert és adórendszert tart fenn. Ez az elv hozta létre a be nem avatkozás elvét is. A terület, állam, nép és nemzet fogalmai egymással szinonim fogalmakká váltak (ahol a fejlődés egészségesen ment végbe!) és létrejött az állam felfogásának két nagy irányzata: az állampolgári (francia) és az etnikai (német) modell.

3

Szuverenitás elve – az államok a nemzetközi rendszer önálló és alapvető (bár nem feltétlenül egyetlen) szereplői, nincsenek egy felettük álló szuverénnek alávetve. Az államok érdekképviselete az önsegély-elvén alapszik: minden állam érdekeinek védelmére és érvényesítésére, hatalmának és befolyásának megőrzésére, növelésére törekszik. (Illetve az állam befelé is szuverén.) Legalitás elve – a szuverén államok egyenjogúak, függetlenül a nagyságuktól és hatalmuktól. Az államok közötti kapcsolatokat a szerződések és a nemzetközi jog szabályozza, ezek pedig az önkéntesség elvén alapulnak. A hadviselés joga ugyanakkor az állami szuverenitás legitim kifejeződése, amelyet semmilyen diplomáciai szabály nem korlátozhat.

A nemzetközi rendszer szereplői -

Államok és ezek egymás közti kapcsolatrendszere. Nemzetközi szervezetek és intézmények. A nem kormányzati szervezetek nemzetközi kapcsolatai.

-

A nemzetközi politikát a nemzetközi szervezetek befolyásolják leginkább, de az állam továbbra is az elsődleges politikai szereplője a nemzetközi kapcsolatoknak.

-

A nemzetközi szervezetek jelentősége a jövőben csak nőni fog, ha figyelembe vesszük azokat a világméretű politikai és egyéb természetű problémákat, amelyek az utóbbi 50 évben felmerültek. (Szuperhatalmak létrejötte, gyarmati rendszerek összeomlása, a globalizáció, a túlnépesedés, élelmezési problémák, környezetvédelem, stb.)

A nemzetközi szervezetek elsődleges funkciói: 1. Az államok közötti együttműködés elősegítése. Ez történhet politikai, gazdasági, kulturális, vagy egyéb speciális területen. 2. Többoldalú kommunikációs lehetőséget nyújtanak a kormányok számára, amellyel a felmerült problémák lényege tisztázható. A nemzetközi szervezet elnevezést először a XIX. században egy skót jogász JAMES LORIMER használta először. A Nemzetközi Munkaügyi Közszervezet Alkotmánya (1919) a „nemzetközi közszervezet” kifejezést használta (International Public Organization). A meghatározás nehézségét mutatja: az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága nem vállalkozott a fogalom meghatározására. Következetesen a KORMÁNYKÖZI SZERVEZET (intergovernmental organization) kifejezést használja. A nemzetközi szervezetek osztályozása 1. Kormányközi szervezetek. 2. Nem kormányközi szervezetek. Ezek az ún. NGO-k (non-governmental organization), illetve INGO-k (international non-government organization). Az utóbbira jó példa az AMNESTY INTERNATIONAL (nemzetközi emberijog-védő szervezet), illetve a

4

GREENPEACE (nemzetközi környezetvédelmi szervezet). Ezek tulajdonképpen civil szerveződések, mert polgári kezdeményezésre jöttek létre.

A nemzetközi szervezetek jellemzői: 1. A nemzetközi szervezeteket államok hozzák létre. 2. A nemzetközi szervezeteket államok közötti alapító okirattal hozzák létre. Ezt KONSTITUCIONÁLIS ELEM-nek is nevezik. Az alapító okirat tartalma: a szervezet céljai, funkciói, szervezete (struktúrája), eljárása. Az alapító okirat tehát egy többoldalú szerződés, amelynek elnevezései: szerződés, statútum, alapokmány, alkotmány. De vannak olyan nemzetközi szervezetek is, amelyeknek nincsen alapokmányuk. 3. A nemzetközi szervezet állandó struktúrával, szervezetekkel, intézményekkel rendelkezik. A legtöbb esetben három fő szervet hoznak létre: KÖZGYŰLÉS, TANÁCS, TITKÁRSÁG. Ezt nevezzük INSTITUCIONÁLIS elemnek. 4. A nemzetközi szervezetek nemzetközi jogalanyisággal rendelkeznek, de csak származékos jogalanyok lehetnek, mivel az államok közti akarat-megegyezés hozza létre őket. A nemzetközi szervezetek jogalanyisága csak korlátozott lehet, mivel csak az alapító okiratban meghatározott feladatok ellátására terjed ki a hatásköre. A nemzetközi szervezetek osztályozása: MARIE-CLAUDE SMOUTS kezdetleges osztályozási szempontjai: 1. A résztvevők TREMÉSZETE alapján: KORMÁNYKÖZI és NEM KORMÁNYKÖZI (NGO) szervezetek. 2. Az ÖSSZETÉTEL alapján: UBIVERZÁLIS (ENSZ) – REGIONÁLIS (EU, NATO, ASEAN) – KORLÁTOZOTT ÖSSZETÉTELŰ (OECD) szervezetek. 3. A TEVÉKENYSÉG KITERJEDÉSE alapján: ÁLTALÁNOS (átpolitizált) – SZEKTORIÁLIS (szakosodott, azaz kevésbé átpolitizált, FAO, WHO). 4. A TEVÉKENYSÉG TERMÉSZETE alapján: NORMATÍV v. OPERACIONÁLIS és INTEGRATÍV (az együttműködés elősegítése céljából létrejött) szervezetek. KLASSZIKUS osztályozás: Különböző ismérvek alapján osztályozhatunk, de alapvetően a FUNKCIONALITÁS elvéből kell kiindulni, azaz abból, hogy milyen célból hozzák létre az államok az adott szervezetet, és ehhez milyen funkciót rendel hozzá az alapító okirat.

5

A célok és funkciók egyúttal meghatározzák a nemzetközi szervezet tagsági körét, konkrét feladatait, a tagállamok felé gyakorolt hatáskörét, illetve, hogy általános, vagy speciális (technikai) feladatokat lát el. Ebből a szempontból megkülönböztetünk: - UNIVERZÁLIS (egyetemes), vagy ZÁRT szervezeteket; - KORMÁNYKÖZI, vagy INTEGRÁCIÓS/SZUPRANACIONÁLIS szervezeteket. I. UNIVERZÁLIS (egyetemes) szervezetek: - tagságuk az egész világra kiterjed (pl. ENSZ), II. ZÁRT szervezetek: - nem törekednek univerzális tagságra, a tagfelvételt egyéb ismérvek határozzák meg (politikai-jogi értékrend, gazdasági fejlettség, földrajzi hovatartozás) Háromféle zárt szervezet: 1. REGIONÁLIS szervezetek (Arab Államok Ligája, Európa Tanács, Afrikai Egységszervezet); 2. PARTIKULÁRIS szervezetek – amelyek funkciója sajátságos és nem kötődik a földrajzi elhelyezkedéshez (NATO, Európai Unió – nem terjed ki egész Európára!); 3. SPECIÁLIS ZÁRT szervezetek – amelyeket bizonyos speciális közös érdek tart össze (Olajexportáló Országok Szervezete). III. KORMÁNYKÖZI (lásd előbb!) IV. INTEGRÁCIÓS/SZUPRANACIONÁLIS szervezetek: Az EU létrejötte tette szükségessé ennek a kategóriának a megalkotását, illetve az „integrációs szervezet” fogalmának tisztázását. - a szervezet és annak szervei fel vannak ruházva a tagállamokra kötelező erejű határozatok meghozatalának jogával; - a kötelező határozatok meghozatalához nem szükséges minden állam jóváhagyása; - a szervezet, vagy szervei olyan döntéseket is hozhatnak, amelyeket közvetlenül is érvényesíthetnek a tagállamok területén belső jogharmonizáció nélkül; - a szervezet pénzügyi autonómiával rendelkezik.

Az államközi együttműködés elméletére vonatkozó elképzelések történeti áttekintése

1. Első komolyabb elmélet a „Christiana Republica” eszméje, mint a háborúk kiküszöbölésének eszköze. 2. PIERRE DUBOIS (Szép Fülöp tanácsadója) tervezete egymással együttműködő fejedelmek szövetsége. 3. ANTONIO MARINI (Pogyebrád György cseh király ösztönzésére) tervezete egy szövetségi rendszer létrehozására a pápa és a török birodalom ellen. (Franciaország, Velence, Csehország, Magyarország.) – Mátyás visszautasította. Két fő szerve: tanács, törvényszék. 4. DESIDERIUS ERASMUS a háborút elítélő írásai.

6

5. EMERIC CRUCE tervezete (1623), illetve SULLY herceg javaslata (1638): keresztény konföderáció, általános béke, a kereskedelem szabadsága. 6. WILLIAM PENN tervezete Európa békéjéért (nemzetközi parlament, többségi döntéshozatal). 7. SAINT PIERRE abbé műve „Projet pour rendre a paix perpétuelle en Europe” (Utrecht, 1713-1717). Megvalósíthatatlannak ítélték a kortársak. 8. -

IMMANUEL KANT „Zum ewigen Frieden” (Az örök béke, 1796): békeszövetség (foedus pacificum) állandó hadseregek megszüntetése másik állam belügyeibe való be nem avatkozás.

7

2. A nemzetközi konferenciák rendszere, hatásuk az államközi együttműködésre

VESZTFÁLIAI KONGRESSZUS – a modern európai államrendszer alapjait rakta le. Itt jelent meg először a szuverén államok egyenlőségének elve, illetve a döntőbíráskodás bevezetésének gondolata. Kiemelkedő jelentőségű a spanyol-osztrák örökösödési háborút lezáró UTRECHTI BÉKE 1713-ban, amely a szerződő államok kollektív, együttes védelméből indul ki. (Nem érvényes már a „Jaj a legyőzötteknek” római kori elve!) Három új eleme a nemzetközi kapcsolatok vonatkozásában: 1. Az államok belső attribútumai (jellemzői) között először említi, hogy az állami főhatalomnak ki kell terjednie a meghatározott határok között meglévő teljes területre és népességre, 2. A vesztfáliai béke nyomán hangsúlyozza az államok szuverén egyenlőségét. 3. Kiemeli (először) az államok belső ügyeibe való beavatkozás tilalmát. BÉCSI KONGRESSZUS – 1815 hozta létre az „európai koncertet”, az öt nagyhatalom (Ausztria, Franciaország, Nagy-Britannia, Oroszország, Poroszország) közötti status quot, amely 1914-ig meghatározta Európa békéjét, és nagyhatalmi viszonyait. A solferinói csata után HENRI DUNANT létrehozta az első világszerte elismert nemzetközi szervezetet (Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága, 1863). Az ipari, gazdasági, műszaki és tudományos fejlődés kikényszerítette az ún. nemzetközi igazgatási uniók létrehozását. (Első: Nemzetközi Távíró Egyesület – 1865; Általános Postaegyesület – 1870; Nemzetközi Súly- és Mértékügyi Hivatal; Nemzetközi Meteorológiai Szervezet.) HÁGAI BÉKEKONFERENCIÁK – 1899.; 1907. – Főleg fegyverzetkorlátozási tárgyalások voltak, de konkrét eredményt egyiken sem tudtak elérni.

8

3. A nemzetközi hatalmi politika eszmetörténeti háttere. A természetjogi megközelítés kezdetei: Hugo Grotius, Thomas Hobbes, John Locke és Jean-Jacques Rousseau

A természetjogi gondolkodás megjelenése több szempontból is változást hozott a nemzetközi viszonyok elméleti megközelítéseiben, bár kétségtelen, hogy elsődleges hatása a jogelmélet kialakulására volt, elsősorban annak önálló tudománnyá válását segítette elő.

Mi volt a természetjogi gondolkodás lényege és hogyan alakult ki? A természetjogi gondolat az antik görög filozófiában jelenik meg először, Anakszimandrosz (i.e. 610-545) munkásságában. Anakszimandrosz ugyanis úgynevezett kozmikus világképpel rendelkezett, ami abban nyilvánult meg, hogy szerinte a dolgok megbűnhődnek és meglakolnak a jogtalanságért, mivel maga a világ egy nagy jogrendszer. Ebben a koncepcióban a természetjogi maximum nyilvánul meg, ami annyit jelent, hogy a dolgok keletkezését és pusztulását az igazságosság tartja féken, tehát a jog győz a jogtalanság, az igazság pedig az igazságtalanság felett, a jó pedig elnyeri jutalmát. Anakszimandrosz gondolatai azután hosszú ideig feledésbe merültek, és a természetjogi gondolkodás igazi reneszánsza majd a XVII. században jön el. Ekkorra érnek meg ugyanis azok a társadalmi és gazdasági változások, amelyek kiemelték a jogot a személyi függések hierarchikus kapcsolatrendszeréből. Innentől kezdve a jog nem a tradíció, vagy a vallásos meggyőződés talaján áll, hanem az ember általi tételezettség, az írásba foglalás tartja fenn. A természetjog újkori megjelenése egyúttal a klasszikus polgári természetjogot készíti elő, hiszen túllép a feudális jogfelfogáson. Mi volt a XVII. századi természetjogi gondolkodás legfőbb jellemzője? Egyrészt az, hogy az igazságosságot kereste, másrészt azt a jogot próbálta megtalálni, megalkotni, amely helyesen fejezi ki az emberi-társadalmi lét erkölcsi követelményeit. Mik voltak a helyes jog forrásai? Az abszolút erkölcs, a vallás, az emberi természet, illetve a későbbi természetjogi iskolák szerint az ésszerűség. Annak azonban, hogy a természetjogi gondolkodás a helyes jogot próbálta meg megtalálni, komoly következményei lettek. Egyrészt az írott jog érvényessége és helyessége vitathatóvá vált, ha nem felet meg az abszolút igazságosságnak, a természetjognak. Másrészt a hibás joggyakorlat ellenére is fenntarthatóvá vált az igazi jog és az igazság eszményeinek érvényessége. Tehát a jog világa megkettőződött, kialakult az ember által alkotott tételes jog és a „helyes” jog, a természetjog világa. Milyen pozitív hatása volt ennek a megközelítésnek? A természetjog újkori képviselői által hangoztatott elvekkel, miszerint „mindenkinek meg kell adni a magáét”, vagy „senkit nem érhet jogtalanság”, vagy „jóra kell törekedni” egészen általános elveket tettek feltétlen érvényűvé, melyekkel fenn lehetett tartani az igazságosság igényét.

9

Milyen korszakokra, iskolákra oszthatjuk a természetjogi gondolkodás történetét? Skolasztikus iskola Ha időrendi sorrendben nézzük, először a skolasztikus természetjogi iskola jelent meg, ennek az irányzatnak a képviselője Aquinói Szent Tamás (1225-1274) a korai középkor nagy tekintélyű teológusa, filozófusa. Szent Tamás a jogot a természetjog, illetve a valláserkölcs forrásából eredeztette, ezért úgy vélte, hogy azt az emberi parancsot, amely az ember által alkotott jogból következik, de szemben áll az isteni – természeti törvénnyel, nem fogadhatjuk el jogként, mert igazságtalanná válik. Szent Tamás bevezeti a lex naturalis (természetjog) – lex humana (ember által alkotott jog) felosztást is, amelyben a lex naturalis primátusa érvényesül, azaz, ha a lex humana nem felel meg a lex naturalis-nak, akkor nem kell engedelmeskednünk a lex humana előírásainak. Ha belegondolunk, ez a mozzanata a szent tamási koncepciónak forradalminak mondható, hiszen a középkorban, amikor a király hatalma azon az egyház által szolgáltatott ideológiai alapon állt, hogy az uralkodó Istentől kapja hatalmát, tehát csak neki köteles cselekedeteivel elszámolni, a felkent uralkodóval való szembeszállás bizonyos szempontból Isten akaratával való szembeszegülést is jelentette, hiszen ekkor még a törvényeket is az uralkodó alkotja. Korai természetjogi iskola Ennek az iskolának kiemelkedő képviselője Hugo Grotius (1538-1645) németalföldi jogtudós, akinek természetjogi koncepciója még sok vallásos elemet tartalmazott, mindazonáltal Grotius talán az egyik legjelentősebb képviselője a természetjogi irányzatnak, hiszen az ő munkássága már a polgári természetjog előkészítőjének is tekinthető, több szempontból is. Egyrészt ő volt a modern természetjogi gondolkodás megteremtője, másrészt neki tulajdoníthatjuk a modern nemzetközi jog megalapozását, illetve ő dolgozta ki a modern polgári társadalom legfontosabb alapelveit, a tulajdon szentségét és szabadságát, a szerződések kötelező erejének elvét, a törvény előtti egyenlőség és a jogegyenlőség elvét. Mi jellemezte Grotius koncepcióját? Grotius fő műve, amelyben kifejti természetjogi koncepcióját A háború és a béke jogáról (1625) címet viseli. Ebben a könyvében kifejti, hogy a természetjog és az emberi jog elválik egymástól, a természetjog elsődleges forrásai pedig a vallás és az emberi természet, tehát a természetjog isteni jog is egyben. Érdekes az a mozzanat, ahogy aztán ezt a logikai felépítményt Grotius az örök igazságosság alapjára helyezi, ugyanis azt írja, hogy a természetjogot még Isten sem változtathatja meg. Másik fontos mozzanata Grotius koncepciójának az, amikor felosztja a jogot, egyfelől belső, állami jogra, másfelől a belső jognál szűkebb (helyi), illetve tágabb (nemzetközi) jogra. Fontos azonban kiemelnünk, hogy a nemzetközi jogot nem tekinti egyenlőnek a természetjoggal. A harmadik fontos terület Grotius természetjogi gondolkodásában az igazságos háború problémájának felvetése. Az a kérdés foglalkoztatja elsősorban, hogy létezik-e igazságos háború, és ha igen, milyen esetekben beszélhetünk róla? Erre a kérdésre az a válasza, hogy a háború nem ellenkezik a természetjoggal, így igazságos háború is létezik. Egy háború azonban csak bizonyos elveknek és formai követelményeknek való megfelelés esetén lehet igazságos.

10

Melyek ezek az elvek és formai követelmények? Egy háború Grotius szerint két esetben lehet igazságos: 1.) ha elveszett javak visszaszerzésére irányul, 2.) ha előzetesen hadat üzentek és ezt nyilvánosságra is hozták. Azonban nem elég, ha a háború igazságos, szabályszerűnek is kell lennie, amit két dolog biztosít: 1.) az indítja, akié a főhatalom, tehát akinek joga van háborút indítani, illetve békét, vagy szövetséget kötni, 2.) ha a felek hadüzenetet intéztek egymáshoz. A hadüzenet egyébként lehet feltételes és feltétlen. Feltételes, amikor a hadüzenet dolgok visszakövetelésével van egybekötve. Itt azonban a dolog nem csak a tulajdonjogból eredő igényt jelenti, hanem idetartozik minden egyéb követelés is, akár büntetőjogi, akár magánjogi alapon keletkezett. Feltétlen a hadüzenet, amikor a másik fél már megkezdte a háborút, vagy olyan bűncselekményt követett el, amely büntetést érdemel. Fontos leszögeznünk, hogy a hadüzenet nem csak annak a hatalomnak szól, amelyhez közvetlenül intézik, hanem annak szövetségeseinek is. Miért ilyen fontos Grotius szerint a hadüzenet? Egyrészt azért, mert a hadüzenet biztosítja bizonyos nemzetközi jogi hatások megvalósulását. Így ugyanis nyilvánvalóvá válik, hogy a háború nem egyéni kezdeményezésre, hanem a népek elhatározásából indul. Másrészt a szabályszerű háború megenged olyan cselekményeket, amelyek háborún kívül bűncselekménynek minősülnek. Például háborúban nem bűncselekmény az emberölés. Grotius munkássága tehát azért jelentős, mert egyrészt foglalkozik az államok közötti joggal, amivel a nemzetközi jog egyik előfutárának tekinthető, másrészt azzal, hogy megállapítja az igazságos háború formai és elvi követelményeit, megteremti a szabályok által korlátozott háború elméleti alapját, ami egyfajta civilizált hadviselés kialakulását segítette elő. Ennek a jelentősége nem hangsúlyozható eléggé, hiszen például Bibó István is arról ír több – az európai társadalom- és politikai fejlődéssel foglalkozó – írásában, hogy a francia forradalom után Európában elterjedő sorozott hadseregek és a tömeges hadviselés a szabályszerű háborúk végét jelentette. Ez pedig olyan katasztrofális következményekhez vezetett a történelemben, mint a két világháború, amikor a háborúban már nem csak a szembenálló hadseregek, hanem a polgári lakosság is óriási veszteségeket szenvedett. A korai naturalista természetjogi iskola Ennek az iskolának kiemelkedő képviselője Thomas Hobbes (1588-1679), akiről Carl Schmidt, a német politikai gondolkodás nagy hatású képviselője azt írta, hogy „Hobbes a pluralista demokrácia és az individualista liberalizmus első kritikusa, mert felismerte, hogy egységes értékrendszer nélkül nem létezhet állam”. Hobbes természetjoga még mindig tartalmaz vallásos elemeket, de már szekularizáltabb formát mutat, mint például Grotiusé, és elsősorban arra törekszik, hogy alátámassza az abszolút hatalmú uralkodó típusát.

11

Hobbes Leviatán (1651) című könyvében abból indul ki, hogy az alattvalóknak a béke és a védelem fenntartása érdekében feltétlenül engedelmeskedniük kell a fennálló hatalomnak, ebből következően pedig az állampolgári kötelezettségek forrása elsősorban a polgárok beleegyezése, egyfajta racionalitás diktálta szerződés, nem pedig az isteni jog. Ez két fontos mozzanatra világít rá. Egyrészt Hobbes számára a természetjog már nem egyenlő az isteni joggal, másrészt megjelenik nála a szerződéselméleti koncepció. A racionális felismerést az segíti elő, hogy Hobbes szerint az emberi közösségekben az önzés a leginkább érvényesülő szempont, mivel az ember alapvetően önző lény, ezért mindenki harca folyik mindenki ellen (bellum omnium contra omnes). Az állam is azért a leviatán (a János apostol Jelenésekről írott könyvében található bibliai szörny) képében jelenik meg Hobbes számára, mert az állam nem természetes, hanem mesterséges és szükségesen rossz képződmény. Szerinte az alapvető természeti törvény az, hogy békére kell törekedni, sőt, ez a fajta törekvés az, ami az állam létrejöttét is indokolja, mert az állam nem a természeti állapot része, hanem a biztonságra való törekvés érdeke hozza létre. Hobbes különbséget tesz jog és törvény között is, szerinte a jog az a szabadság, hogy megtehetünk-e valamit, a törvény pedig azt írja elő, és azt teszi kötelességünké, hogy mit tegyünk és mit ne tegyünk. Mi jellemezte Hobbes szerződéselméleti koncepcióját? Hobbes úgy látta, hogy az uralkodó és a népe között sajátos viszony áll fenn, ugyanis a nép tagjai egy szerződést kötnek egymással, amiben lemondanak bizonyos jogaikról, majd ezeket átruházzák az uralkodóra, akinek a cselekedeteit innentől kezdve úgy tekintik, mint saját cselekedeteiket. (Ha az uralkodó, vagy az állam megbüntet valamely cselekedetemért, akkor tulajdonképpen magamat büntetetem, mert az államot, mint szuverént, én hoztam létre.) Az uralkodó azonban nem szerződő fél ebben a konstrukcióban, tehát az átruházás aktusa nem vonható vissza. Világos, hogy Hobbes az abszolút szuverenitással rendelkező uralkodó híve, aminek több oka is van. Egyfelől úgy gondolta, hogy az abszolút szuverenitás birtokában lehet csak megfellebbezhetetlen döntéseket hozni. A hangsúly itt a döntésen van, amely, ha rossz is, még mindig jobb, mint az anarchia. Ezért szerinte a törvényhozó és a végrehajtó hatalom az uralkodó kezében kell, hogy összpontosuljon. Másfelől Hobbes szerint az abszolút szuverenitás teszi lehetővé a közjó megvalósítását, amennyiben az uralkodó érdeke birodalmának gyarapodása, ha viszont a birodalom gyarapodik, az egyén helyzete is javul. A késői naturalista természetjogi iskola Ennek az iskolának legfőbb képviselője John Locke (1632-1704) és Jean-Jacques Rousseau (1712-1778), bár utóbbit úgy is szokás aposztrofálni, mint a forradalmi természetjog képviselőjét. John Locke az angliai dicsőséges forradalom teoretikusaként, a protestáns III. (Orániai) Vilmos hatalomra kerülése (1688) és a „Bill of Rights” elfogadása után egyértelműen az alkotmányos királyság mellett érvel Két értekezés a polgári kormányzatról (1690) című könyvében, megpróbálva ezzel is megszilárdítani az új hatalmi helyzetet. Locke államelméletének éppen ezért Hobbes-tól eltérően már nem az önzés, vagy az érdek a kiindulópontja, hanem az emberi egyenlőség, ebből következően pedig számára a legfőbb

12

természeti törvény is az, amely a másik ember szabadságának biztosítását írja elő. Ez viszont feltételezi a magántulajdon tiszteletben tartását is. Mi jellemezte Locke szerződéselméleti koncepcióját? Locke szerint a király hatalmát nem Istentől, hanem a néptől kapja, tehát a szerződést immáron az uralkodó köti a néppel. Ez a konstrukció viszont csak úgy működhet jól, ha a törvényhozó és a végrehajtó hatalmat elválasztják egymástól. Ráadásul Locke azt is leírja – okulva VIII. Henrik gyakran véreskezű reformjaiból és a polgári forradalom eseményeiből –, hogy ez a szerződés, amely ilyen módon már kötelezi az uralkodót is, felbontható, mégpedig két esetben: 1.) ha az uralkodó megszegi a természeti törvényeket, 2.) vagy erőszakkal kormányoz. Locke tehát egyértelműen az alkotmányos királyság híve, egyúttal pedig a modern polgári állam előfutára is, hiszen értékrendjének középpontjában a szabadság biztosítása és a gazdasági liberalizmus áll. Az abszolút szuverenitást teljes mértékben elutasítja, mivel úgy látja, hogy ha abszolút szuverenitást adunk egy ember (az uralkodó) kezébe, akkor az alattvalók ugyanúgy kiszolgáltatottak lesznek ennek az egy embernek, mint szuverenitás híján egymásnak. Éppen ezért a szuverenitás forrásainak elsősorban a népképviselet megjelenítőjét, a parlamentet és az angol szokásjogot tartja. Locke Hobbes-szal szemben az „ésszerű szuverenitás” képviselője, úgy gondolta, hogy nem szabad az uralkodó kezében korlátlan hatalmat összpontosítani, mert ha egy embernek van kiszolgáltatva mindenki, az ugyanolyan rossz, mintha mindenki félne mindenkitől. Éppen ezért az embereket nem emberek, hanem törvények uralma alá kell vetni. Jean Jacques Rousseau a Társadalmi szerződés, avagy az államjog alapelvei című munkájában már a forradalmi természetjog előfutára. Rousseau ugyanis szakít a klasszikus természetjogi és szerződéselméleti alapelvvel, az uralkodói hatalom egyetlen forrásának a népet tartja, amely a hatalmat átruházta őrá, és bármikor vissza is veheti tőle, ha zsarnok módon kormányoz. Rousseau azonban tovább megy ennél – és ez adja koncepciójának forradalmiságát – mivel úgy véli, hogy a zsarnok uralkodót el is lehet űzni. Rousseau egyébként ezzel nem hoz újat az európai politikai gondolkodásba, hiszen már az antik görög filozófiában, közelebbről például Arisztotelésznél megvan az a gondolat, hogy a zsarnok elűzése, szükség esetén megölése nem hogy nem bűn, de dicsőség. Ennek magyarázata az, hogy a zsarnok soha nem a közösség javát keresi, hanem elsősorban a sajátját. Arisztotelész számára is felmerült persze a kérdés, hogy mi a jobb, egy ember, avagy a törvények uralma alatt állni, amire azt a választ adja, hogy jobb a törvények uralma, mert egy ember könnyen zsarnokká válhat. A népszuverenitás elve Rousseau azonban más okból is fontos a politikai gondolkodás történetében, ugyanis ő az (Locke mellett), aki megalkotja a népszuverenitás elvét. Rousseau ugyanis úgy vélte, hogy a szuverenitás egyetlen forrása, birtokosa a nép, amely a szuverenitásból eredő hatalmát képviselőkön keresztül gyakorolja. Rousseau szuverenitáselméletének azonban van egy logikailag problémás eleme is, ugyanis ő a szuverenitást oszthatatlan formában képzelte el, ezért nem fogadta el a csoportérdekek létezését sem.

13

A többségi elv A népszuverenitási elv mellett egy másik – a mai modern demokráciákban alapintézménnyé vált – hatalomgyakorlási és döntéshozatali elv megjelenését is Rousseau-ra szokás visszavezetni, ez pedig a többségi elv. Rousseau ugyanis a szuverenitás oszthatatlan jellegéből adódóan úgy gondolta, hogy létezik egyfajta általános akarat, amellyel mindenkinek azonosulnia kell, mert aki nem ezt teszi, az magát semmisíti meg különvéleményével. Kétségtelen, hogy a modern többségi elv és a rousseaui általános akarat között több szempontból is erőltetettnek tetszik párhuzamot vonni, de Rousseau-nak ez az elgondolása nagyban hozzájárult a modern demokráciák hatalomgyakorlási elveinek kialakulásához.


Összességében véve a természetjogi gondolkodás azért fontos része a nemzetközi viszonyok eszmetörténeti hátterének – több más mellett –, mert előlegezi a nemzetközi jog megjelenését, a szabályszerű háború elvének teoretikus kidolgozását, illetve közvetett módon hozzájárul a szuverenitás fogalmi meghatározásához, valamint a népszuverenitási elv, végső soron pedig az önrendelkezési elv megjelenéséhez.

14

4. A nemzetközi politika alapfogalmai. Interdependencia és hegemónia. A vezetés, a klientúra, a szövetség és a paktum. A függés kategóriái

A „politikai” jelentése a nemzetközi viszonyokban: 1. A konfliktusok kezelésének módja elsődlegesen a politika és nem a háború. 2. A nemzetközi politikát profi politikusok „formálják”, tehát olyanok, akik a politikai osztályhoz tartoznak. 3. A nemzetközi politikában a szövetségi rendszerek egy barát-ellenség kategória-párnak megfelelően jönnek létre. INTERDEPENDENCIA Ez a fogalom fejezi ki a legjobban az erősebb és a gyengébb viszonylatát. Jelentése: kölcsönös egymásra-utaltság. A politikai jelleg legközvetlenebb megnyilvánulásai a nemzetközi viszonyokban: HEGEMÓNIA (egyeduralom) Okai: - új piacok felkutatása, - gazdasági okok (nyersanyaglelőhelyek megszerzése), - erkölcsi eszmék terjesztése (új világrend). VEZETÉS (leadership) 1. Globális kérdésekben. (Pl.: USA – világbéke megőrzése.) 2. Helyi ügyekben. (Németország – Európa legerősebb állama.) 3. Átmeneti ügyekben. (USA – NATO bombázás Jugoszláviában, 1999-ben.) SZÖVETSÉG (alliance) és PAKTUM (főleg védelmi-katonai) Az egyes szereplők tartós, nyilvános és meghatározott területeken létrejövő összefogása, közös cselekvése. A szövetség típusai: 1. A nemzetközi jog által előírt kritériumok által leírhatók. Nemzetközi jogalanyisággal rendelkeznek (NATO). 2. Nincs nemzetközi jogalanyiságuk (Brit Nemzetközösség). A szövetség és a paktum közötti különbség: Római jogi mintára különböztetjük meg. A szövetség, mint konstrukció egy jogi fikcióra épül, melynek lényege, hogy a felek helyzetét és kölcsönös ígéreteit jogokhoz és kötelezettségekhez köti. MIÉRT kötik? - Mert stabilitást kölcsönöz a résztvevők közti viszonyoknak.

15

REBUS SIC STANTIBUS elve: A szövetséget mindig valamilyen körülmények, vagy közös célok elérésének szándéka váltja ki, de csak addig, amíg a szövetséget kiváltó okok fennállnak. A paktum ideiglenes, vagy imperfekt szövetség, amelyet az erősebb hoz létre saját védelmi szükségleteire való tekintettel. Megfelelő fogalom: PARTNERSÉG (ha katonai: stratégiai partnerség). Példák: 1.) 1994 – Partnerség a békéért (Partnership for Peace). Itt az erősebb fél, a NATO céljaitól és akaratától függ a PfP fenntartása. Szankció: a NATOtagság elmaradása az egyoldalúan vállalt kötelezettségek nem teljesítése esetén. 2.) 1997 – NATO-Oroszország alapító okmány. 1997 – NATO-ukrán megkülönböztetett partnerséget létrehozó okmány. A felek a feltételek megváltozása esetén azonnal semmisnek tekintik ígéreteiket (érvényesül a rebus sic stantibus elv). KLIENTÚRA Akkor alakul ki, ha nem áll fenn olyan ok, amely indokolttá tenné az erősebb fél számára a szövetség életrehívását. A teljesítményt illetően a felek nem egyenlő kölcsönösségén van a hangsúly. (1994 előtt Magyarország lehetővé tette AWACS gépek állomásoztatását az ország légterében, a jugoszláviai háborús események miatt.) 1997-ben Magyarországot meghívták az első körben a NATO-hoz csatlakozó országok közé. Mindig a gyengébb teljesít először és semmilyen jogi alapja nincs megelőlegezett teljesítményt elvárni az erősebbtől, illetve ennek a teljesítménynek a mértékét kikötni. A FÜGGÉS kategóriái: 1. Az állami lét teljes hiánya, oly mértékű alávetettség, amikor az alávetett felett a másik állam gyakorol ellenőrzést (Kína-Tibet). Nincs önálló képviselet. 2. Egy állam olyan jogokat ad át a másiknak, amelyek következtében megszűnik bizonyos vonatkozásokban szuverén lenni (Oroszország-Fehéroroszország). 3. A külkapcsolatokra vonatkozó széles képviseleti és eljárási jogok átadása egy másik állam részére (Lichtenstein-Svájc). 4. Alávetett az az állam, amely politikailag kliensi viszonyban van egy másikkal, de „mennyiségileg” nincs az utóbbi teljes és állandó ellenőrzése alatt, ám ténylegesen beavatkozást szenved el a patrónus részéről. 5. Különleges nemzetközi jogalanyok, amelyek nemzetközi téren csak meghatározott célból jelennek meg. Például bizományi és mandátum területek, protektorátusok. 6. Alávetett egy állam, amely egy bizonyos nemzetközi jogi szempont értelmében nem tekinthető függetlennek (megszállt területek).

16

5. A nemzetközi viszonyok elméleti iskolái (realizmus, neorealizmus, idealizmus, funkcionalizmus, institucionalizmus, rendszerelméleti iskolák) Realizmus (képviselői: Edward Hallet Carr, Hans J. Morgenthau) •

• •

Morgenthau szerint a szuverén államokból álló nemzetközi rendszer kormány nélküli, anarchikus és decentralizált jellegű – erre kell alapozni, a nemzetközi viszonyok elméletét is. Szemben áll a liberális megközelítés jogi-normatív szemléletével, amely az értékeket hangsúlyozza, és a tényekre fekteti a hangsúlyt. A realitás ugyanis nem indokolja, hogy világközösségről, vagy az államok közös, kollektív érdekéről beszéljünk. Ami releváns tényező: a nemzetállam és annak érdekei. A nemzetközi politika főszereplője az állam. A tények figyelembevételével és összefüggésbe állításával ki tudjuk kidolgozni a racionális cselekvés modelljét. Ha pedig az állami érdeket képviselő politikus a felismert érdekek és tények függvényében cselekszik, akkor cselekvése racionális lesz: minimalizálja a kockázatokat és maximalizálja az előnyöket. Ez jelenti a hatalomként felfogott nemzeti érdeknek megfelelő cselekvést. Ilyenformán viszont a nemzetközi politika hatalmi politika. Hatalmi politika pedig azért lehetséges, mert nincsen egységes normatív környezet, olyan, ami minden államot átfog. Ezért az államok a saját érdekükben folyamodnak az erőszak monopólium és a legalitás elvének alkalmazásához. (Lásd Hobbes filozófiája!) Hobbes szerint az államon belül létrejön a főhatalom, és ezzel a béke, biztonság állapota, de az államok között továbbra is a természeti állapot uralkodik, mert az államok fölött nincsen szuverén! Ezzel Hobbes önálló szférát jelöl ki a politikai cselekvés területének, mint tudományterületnek.

Mi a helyzet a morál/etika és politika viszonyával? •

• •

A realista iskola szerint feloldhatatlan ellentét és feszültség van a politikai cselekvés és a morális szféra között, ennyiben gyakorlatilag Machiavelli álláspontját viszik tovább. Az egyén feláldozhatja magát a nemzetéért, a politikai közösségért, amiben él, de az állam nem teheti ezt meg, mert pont a közösség megvédése, a nemzeti érdekek védelme a célja. Univerzális, absztrakt formában megjelenő normák tehát nem léteznek, minden norma alkalmazásának lehetősége csak konkrét, körülhatárolt helyen és időben értelmezhető. Carr szerint a normáknak annyi funkciójuk van, hogy biztosítják a nemzetközi rend egységét, de igazából ezek a hatalmi törekvések igazolására szolgálnak. Ezt azzal a példával is igazolja, hogy egy államon belül is van egy réteg, ami hegemóniát, vagy vezető szerepet gyakorol, de ennek a hegemóniának nem részese mindenki. Neorealizmus (képviselői: Kenneth Waltz, Henry Kissinger)

•

•

A neorealizmus a realista iskola koncepcióját viszi tovább, de számos módosítással. 1. Egyrészt nagyobb figyelmet szentel az állami hatalom tényezői között a gazdasági hatalomnak. 2. Másrészt a tudományosság igénye alapján elméleti módosításokat hajt végre: elutasítja azt a tételt, hogy az államok egymás közti együttműködésének és viselkedésének motivációi az emberi természetre vezethetők vissza. Kenneth Waltz szerint a nemzetközi politika világát nem az államok, hanem a nemzetközi rendszer, mint rendszer felől kell szemlélnünk. Nem az államok – mint a rendszer egységei – magatartása felől kell a nemzetközi politika folyamatait vizsgálnunk, 17

• • • •

•

hanem a rendszer egészének függvényében. A nemzetközi rendszernek ugyanis vannak olyan működési sajátosságai, amelyek az államok számára bizonyos értelemben kényszert és meghatározott cselekvési pályákat jelentenek. Ezért különbséget kell tenni struktúra és egység, nemzetközi rend (szervező elve: anarchia) és állam (szervező elve: hierarchia) között. Az államok a modern nemzetközi rendben nem tudják hatékonyan befolyásolni a világpolitikát, inkább a rendszer az, ami befolyásolja az állami politikát. Így a nemzetközi rend egységes struktúrája egységesítő hatással van a nemzetállamokra, az őket érő kényszerek homogenizálják őket, a különbség abban van, hogy a nagyobb államok jobban ellen tudnak állni a struktúrából eredő kényszereknek (lásd globalizáció). A nemzetközi rendszer self-help rendszer, amelyben az államok az önsegély és az erőszak-monopólium eszközét alkalmazzák. Az államok állandóan értékelik egymás hatalmának változásait, ebből született a hatalmi egyensúly elmélet, mint a nemzetközi rendszer elmélete. A hatalmi egyensúly pólusok között jön létre, a pólusok pedig olyan nagy- vagy szuperhatalmakat jelölnek, amelyek képesek egymás megsemmisítésére (bipoláris rendszer). Joseph Greco: Az alapvetően interdependenciára épülő nemzetközi rendben nem egyértelmű az együttműködés lehetőségeinek javítása, mert az államok az együttműködésekből nem az abszolút, hanem a relatív nyereséget akarják kihozni, azaz azt, hogy a másik államhoz képest minél többet nyerjenek a kooperáción. Másrészt az erőszak alkalmazásának lehetősége a minél nagyobb biztonságra való törekvést eredményezi: így viszont nem lesz nagyobb a biztonság (fegyverkezés, háború alkalmazása), csak egy versengés alakul ki – ez a biztonsági dilemma, Waltz szerint ez eredményezi a háborúk kialakulását.

Idealizmus (liberális institucionalizmus – képviselői: a Hugo Grotius utáni Angol Iskola, Hedley Bull, Adam Watson) •

•

•

•

A nemzetközi rendszert társadalmak kapcsolataiként fogja fel, ebben pedig az értékek kifejeződése és érvényre juttatása a legfontosabb, és a határokon átnyúló nem állami társadalmi és gazdasági szereplők (NGO) kapcsolatai. Nagy jelentőséget tulajdonít a nemzetközi intézmények (mint a béke biztosítékai) működésének, a társadalmi változások globális hatásainak, a diplomáciai szabályoknak. A liberalizmus által képviselt elképzelés: az emberiség a demokrácia útján való haladással és a technikai felfedezésekkel egy olyan haladó korszakban él, amelyben az erőszak egyre inkább kiküszöbölhető. Elsősorban a jogállami intézmények és hatalomgyakorlási technikák alkalmazásával. Így lesz az „államok rendszeréből” az „államok társadalma”. A felfogás alapja: Immanuel Kant és John Locke politikai filozófiája, melyben az ember alapvetően békeszerető, racionálisan cselekvő és döntő, nevelhető és tanulóképes lény. Illetve Hugo Grotius elmélete az államok közötti kapcsolatokat szabályozó normáról és jogról. A liberális felfogás idealista internacionalizmus volt: a nemzetközi jog fejlődése, a határokon átnyúló kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok világméretű integrációhoz és nemzetközi szervezetek, intézmények kialakulásához vezetnek. Így az államok egymás közti szerződésekkel és szövetségekkel lemondanak a legitim erőszak monopóliumáról, azt átruházzák a világkormányra, szuverenitásuk egyéb elemeivel együtt. (Ez volt döntően a Wilson-i elvek egyik célja, illetve ezt szolgálta volna a Népszövetség létrehozása is) A neoliberális iskola képviselői annyiban újítottak a klasszikus liberalizmus elméletén, hogy – szemben a neorealista iskolával – lehetségesnek tartják olyan államok közti

18

•

együttműködés kialakítását, amely minden szereplő számára nyereséget jelent. Másrészt a nemzetközi szervezeteknek jóval nagyobb figyelmet neoliberális iskolán belül: 1. a nemzetközi szervezetek az államokhoz képest alárendelt között léteznek, és segédeszközként funkcionálnak, 2. a nemzetközi szervezetek az államok mellett helyezkednek önállósággal rendelkeznek.

egyformán előnyös és szentel. Két álláspont a szereplők, az államok el, gyakorlati (de facto)

Strukturalizmus (globalizmus, vagy világrendszer-elmélet) Ennek az iskolának az elméleti alapját a marxizmus jelenti. • A nemzetközi kapcsolatok világát a hatalom és a jólét egyenlőtlen eloszlása jellemzi, ezért vannak háborúk is. Nagy figyelmet szentel tehát a gazdasági szempontnak. • Az államok közös feladata az, hogy ezeket az egyenlőtlenségeket megszüntessék. Ehhez ugyanakkor fel kell adni az önsegély elvét, mert annak alkalmazása az egyik felet domináns, biztonságos és jóléti pozícióba hozza, a másikat pedig függő és kizsákmányolt pozícióba. • Ha az érdekkonfliktusok és a háborúk megszűnnek, akkor lehet egy idealista koncepciót kidolgozni, és akkor valósul meg az államok közötti szolidaritás. • A háborúknak két fajtáját különbözteti meg a strukturalista iskola: 1. a gyarmati rendszer felszámolására irányuló „emancipációs” vagy „függetlenségi” háborút (igazságos háború!), 2. úgynevezett „reakciós háborút”, amely valamilyen hatalom, vagy globális elit érdekeit védi, vagy gyarmati pozíciók fenntartására irányul.

19

6. A szuverenitás kérdése a nemzetközi viszonyokban. A szuverenitás eszmetörténeti háttere, Hobbes, Bodin, Locke és Rousseau szuverenitás-felfogása

Hagyományosan különbséget kell tenni egy ország belső és külső szuverenitása között. 1. Történetileg először az állam belső szuverenitása alakult ki, azaz egy állam központosított és elismert főhatalma. 2. Ez lett az alapja a külső szuverenitásnak, azaz az állam nemzetközileg is elismert hatalmának. A szuverén és a szuverenitás fogalmának tartalma: SZUVERÉN az, aki törvényt szab és dönt a törvény alóli kivételekről, aki fölötte áll mindennek, független és mindenható. SZUVERENITÁS (az államé): függetlenség, autonómia, önrendelkezési jog, ellenőrzés a terület és a lakosság felett, belügyek összessége, joghatóság (amit a többi állam is elismer), területi integritás, alkotmányozó és döntéshozó hatalom. A szuverenitás jogilag meghatározhatatlan fogalom, a nemzetközi jog nem is definiálta, mégis használja ezt a fogalmat. Történetileg: 1. A szuverenitás az ókortól kezdve a vesztfáliai békéig egyet jelentett a hatalmát legitim, tehát törvényes módon gyakorló, a nép, illetve a középkortól az uralkodó osztályok által elfogadott uralkodó (király, császár) hatalmával. Az uralkodó tehát maga volt szuverén. Törvényeket hozott, igazságot szolgáltatott, őt magát ugyanakkor senki nem számoltathatta el, csak Istennek tartozott elszámolással, mivel hatalmát is tőle kapta – az egyház által kijelentett tan szerint. 2. Határkő: az 1648-as vesztfáliai béke, amely megteremtette a szuverenitás külső oldalát, amikor előírta, hogy a béke aláíróinak tiszteletben kell tartaniuk a többi aláíró fél területi főhatalmát. Megjelenik tehát az állami főhatalom (szuverenitás) csírája. De a szuverenitás legfőbb hordozója még mindig az uralkodó. 3. A természetjogi gondolkodás megjelenése (elsősorban John Locke munkássága) és a nagy francia forradalommal létrejövő nacionalizmus az államot immár nem csak a kiváltságosok, hanem mindenki államává tette azzal, hogy a hatalmat immár nem születési előjogok alapján gyakorolja egy szűk uralkodó osztály, hanem a nép válik a hatalom birtokosává, amit átruház választott képviselői útján az uralkodóra. (Rousseau – népszuverenitás!) Innentől kezdve a szuverenitás hordozója a nép, aki választott képviselői útján kollektíven gyakorolja a hatalmat, és a nemzetállam, melynek határain belül egy (politikai!) nemzet tagjai élnek (emberi- és politikai jogok megjelenése). 4. Az a probléma tovább is fennállt ugyanakkor, hogy az államok szuverének ugyan, de szuverenitásuk felszámolható, ha egy másik állam meghódítja őket (mivel még élt a háborúindítás és ezzel együtt a területszerzés „szent” joga). Ezért szükség volt a háborúindítás tilalmának kimondására. Ez a Briand-Kellogg paktumhoz köthető, amely 1928-ban gyakorlatilag kimondta a tilalmat. 5. A második világháború után létrejövő nemzetközi rendszer felvetette azt a problémát, hogy a szuverenitás politikai értelemben elválik a formális jogi szuverenitástól. Jogilag egy ország vagy szuverén, vagy nem, de az interdependencia által meghatározott

20

rendszerben egy ország sem maradéktalanul független a másiktól. VALKI LÁSZLÓ: létezik politikai szuverenitás, amelynek fokozatai vannak, ahhoz képest, hogy egy állam mennyire van függő helyzetben a másiktól. (Teljesen függő, relatíve függő, kölcsönösen függő, másikat függésben tartó.) Emellett létezik jogi szuverenitás, ami formai kellékekhez kötött (elismert államhatárok, a nemzetközi közösség által elismert állam). 6. A legújabb fejlemény a szuverenitás fogalmával kapcsolatban az, hogy a szuverenitásnak immár szinte csak az államközi, nemzetközi viszonyokban van jelentése, mivel a demokratikus államforma és a népszuverenitás elvének megjelenésével (önrendelkezési jog) a belső szuverenitás kérdése időszerűtlenné vált (a szuverenitást az állam hordozza és nem egy személy – itt probléma van a diktatórikus politikai rendszerek megítélésével – de van lehetőség az ilyen országok szuverenitásába való beavatkozásra ENSZ BT határozattal). Kétféle megközelítés az állam szuverenitásának keletkezésével kapcsolatban: 1. Az állam a puszta létezésével kiváltja saját szuverenitását. 2. Az államot a nemzetközi jog ruházza fel a szuverenitás attribútumaival, ismertetőjegyeivel (elismerés). A szuverenitás háromféle megközelítése napjainkban: 1.) A szuverenitás, mint az állam, vagy a nép szuverenitása egységes, azaz oszthatatlan, folyamatos és felülbírálhatatlan. Nép és nemzet szuverenitása között alkotmányjogilag nem tesznek különbséget az európai írott alkotmányok. Az állam szuverenitása egybeesik a nemzeti szuverenitással. A szuverenitás öt jegye Jean Bodin szerint: 1. 2. 3. 4. 5.

Törvényhozó hatalom. A háború indításának joga. Hivatalnokok kinevezése. A bírói hatalom. Megkegyelmezés joga.

Az ENSZ Alapokmánya a szuverenitás fogalmát nem ismeri, csak az államok szuverén egyenlőségének elvét tartalmazza. 2.) A szuverenitás dualista természetű Marcel David szerint a szuverenitás a római időktől kezdve alapvetően két elemből áll: FŐHATALOM (plenitudo potestatis) + KÖZHATALOM (potestas regali). Ez Rousseau-nál úgy jelenik meg, mint a NÉP és az ÁLLAM közötti különbség. 3.) A szuverenitás idejétmúlt fogalom, amelyet el kell felejteni. A nemzetállami szuverenitásra való hivatkozás egyre inkább akadálya a nemzetközi jog érvényesülésének, s azon belül is az emberi jogoknak. Nem tartható fenn a szuverenitásra való hivatkozás, ha például emberi jogok megsértésének kritikájával szemben hozzák fel védekezésként. (Pl. a határokon átterjedő környezetszennyezés.)

21

Ma már az egymásra-utaltság (interdependencia) következményeként a népek közötti szolidaritás morális követelménye kerül előtérbe a szuverenitás őrzését, féltését célzó nemzetállami érdekekkel szemben. R. Schuman: „Meg kell haladni a hegemóniára vonatkozó igényeket, a politikai nacionalizmust és a kulturális izolacionalizmust (elszigeteltséget). Ezeket a szolidaritás eszméjével és az egymásra-utaltság tényéből következő gyakorlattal kell helyettesíteni, amely a nemzetek között a vétójogot kizáró és az egyenlőségen alapuló demokratikus viszonyokat teremti meg”. (Hobbes, Locke, Rousseau szuverenitás-koncepcióját lásd a természetjogi előadásban!)

22

7. A nemzetközi politika legitimitás-központú koncepciói. Bibó István és Guglielmo Ferrero koncepciója az államközi együttműködésről. A nacionalista mozgalmak hatása 1789 után a nemzetközi politikára. Monarchikus legitimitás és önrendelkezés, nacionalizmus és önrendelkezés kapcsolata

A legitimitás-fogalom eredete: A római magán-, illetve közjog. Fontos problémája a középkori politikai filozófiáknak és államjogi elvként él tovább 1815 után. A modern politikatudományba Max Weber uralomszociológiájának közvetítésével került. A legitimitás mindig a törvényes rendet jelentette, ellentétben az önkénnyel. A legitimitás-fogalom központi kérdése: Min alapszik a helyes államforma és a politikai hatalom birtokosai hogyan gyakorolhatják helyesen hatalmukat, mi igazolja (teszi legitimmé) ezt a hatalmat és ezáltal döntéseiket. Milyen erkölcsi igazolása van annak a procedúrának, amelynek keretei között megválasztották a politikai vezető(ke)t (van-e közmegegyezés), illetve milyen jogi kritériumok biztosítják a hatalom törvényes megszerzését? A legitimitás-fogalom etimológiai megközelítése: Legitimitás szó gyökere: „LEX” (kifejezett jogi tétel) „LEGITIMUS” (szokásjog, népi törvény) „HERES LEGITIMUS” (törvényes örökös, szemben a végrendelet útján kijelöltekkel).

Középkor A jog és az erkölcs (igazságosság) fogalma nem vált szét élesen, mivel a politikai intézmények, főleg az uralkodói hatalom egy vallási-erkölcsi világszemléletbe voltak beépítve. Ezért a „LEGITIMUS” jelző, amellyel a törvényes uralkodót illették, erkölcsi tartalmat is hordozott. Az uralkodó hatalmát nemcsak a formális jog, hanem a vallás és az erkölcs is szentesítette. A Római Birodalom bukása Guglielmo Ferrero szerint azért következett be, mert a köztársasági legitimitás ellentétbe került a monarchikus legitimitással, azaz, a trónöröklés dinasztikus elvét Rómában nem ismerték el államjogi alapnak, a császárok választás útján kerültek a hatalomba. Ehhez pedig a szenátus elismerése is kellett, tehát a szenátus legitimálta a principátus korában a császári méltóságot. A Római Birodalom bukása után a hatalmi legitimáció teológiai alapvetést kapott, ami az újkorig megmaradt, sőt Weber szerint ma is hat (a politikai uralom és a vallási-egyházi hatalom mélyen átszőtték egymást). Mindkettőnek megvannak a maga karizmatikus gyökerei, tehát mindkettőben benne rejlik az, hogy „Isten kegyelméből” való. Szent Ágoston A világi uralomnak igazolnia kell magát a vallás és az erkölcs tekintélye előtt, mert ha ezt nem teszi meg, akkor az az uralom a sátán műve. Megoldás: a világi hatalom minden esetben hajoljon meg az egyház autoritása előtt. Ez az államfilozófia az egész középkoron át hatott, kölcsönösséget teremtve a világi hatalom és azt egyházi hatalom között: az egyház ideológiai alapot adott az államnak a fennmaradáshoz (legitimálta azt) az állam pedig kényszerítő eszközeivel és erejével biztosította az egyház hatalmi helyzetét.

23

Újkor A legitimációprobléma a korlátlan királyi hatalommal, a zsarnoki uralommal szembeni jogos ellenállás értelmezése körül kulminált. A probléma lényege: elveszítheti-e legitimitását a legitim uralkodó, ha nem a törvényeknek megfelelően kormányoz? (Meg lehet-e ölni a zsarnok uralkodót?) Machiavelli (A fejedelem) az újkori politikai hatalom alapelveit fektette le, és leírta azokat a technikákat, amelyek a nem legitim módon szerzett (harccal, hódítással) uralmat legitimmé tehetik. A legitimáció forrásai Machiavelli szerint: Törvényes örökösödés, az uralom nyilvános reprezentációja, tradíciókhoz való igazodás, új hagyományok teremtése. De a legitimitás megszerzését mérhető politikai teljesítményekhez is kötötte: külső és belső béke biztosítása, polgárok jóléte, biztonságuk növekedése. Ebben egyezik Hobbes és Bodin abszolutista államelméletével. Az örökletes monarchiák dinasztikus legitimációelve ugyanis belső ellentmondást tartalmaz: Kezdetben minden dinasztiaalapító trónbitorlóként lép fel. Ezért az újkori abszolutista állam- és szuverenitáselméletek nem az egyes dinasztiákhoz kötötték az uralkodó hatalmának igazolását, hanem a szuverén főhatalom funkcióihoz, illetve a szekuláris, racionális természetjogon alapuló társadalmi szerződéselmélethez. A racionális természetjog és a társadalmi szerződéselméletek a hatalom és az uralom új legitimációs elméleteit jelentették, és ezek vezettek el a népszuverenitás elvének kialakulásához is. A francia forradalom után a népgyűlés a hatalom egyedüli, legitim forrása (Lafayette, SaintJust). Elkezdődik az a folyamat, amelynek során a legitimitás elve kezdi elveszíteni azt a tradicionális erejét, amit a vallási megalapozottság biztosított neki. Bécsi kongresszus: visszatérés a dinasztikus legitimitás elvéhez. „Aki hosszú ideig birtokosa a szuverenitásnak, az legitim hatalommal bír”. De szükséges a konszenzus, amely a kormányzat legitimitását biztosítja (alkotmányos monarchiák, amelyekben az uralkodó biztosítja a liberális állam alapintézményeit). A XIX. században a legitimitás kérdése a liberális állam legitimitását jelentette, és a jogi pozitivizmus képviselői azt állították, hogy a tradícióknak a népszuverenitási elv előtérbe kerülésével nincs szerepük a legitimitás fenntartásában, a legitimitás egyetlen forrása a hatalom és az általa diktált pozitív jog. (A hatalomhoz való jog gyakorlásának alanya pedig a nép.) Elvész a politikai uralom vallási szentesítése, és ennek igénye is! A felvilágosodással a közjó, illetve a szabadság és egyenlőség eszméi kerültek előtérbe, a polgárok pedig maguk határozták meg, hogy az éppen regnáló uralom biztosítja-e ezeket. (Locke és Rousseau természetjogi koncepciója.) A legitim uralom típusai Max Webernél: Az uralom legitimációs igényének a típusa szabja meg az engedelmesség biztosítására hivatott uralmi apparátus jellegét. Az uralom legitimitásának érvényessége lehet:

24

1. racionális jellegű: ez a legalitásba vetett hiten alapul, azaz a tételes rend és az uralmat gyakorló személyek utasítási jogába vetett hiten, 2. tradicionális jellegű: ez a régóta érvényes tradíciók szentségébe és érvényességébe vetett hiten, illetve a tradíciók által autoritással felruházott személyek uralmának legitim voltába vetett hiten alapul, 3. karizmatikus jellegű: ez olyan odaadáson alapul, amely egy nem mindennapi személy (vezető) által kinyilatkoztatott, létrehozott rend iránt nyilvánul meg. Guglielmo Ferrero elsősorban azt tartja fontosnak hangsúlyozni, hogy az emberi fajon belül a politikum szférája felől szemlélve alapvetően két típussal találkozunk, az egyik a vezető, aki ha kell, összetöri magát saját korlátain, csakhogy elképzeléseit keresztülvigye, a másik a vezetett, aki inkább szemlélődő, empatikusabb, de cselekedni képtelen. A hatalomgyakorlás – mutat rá Ferrero – mindig ennek a két típusnak a konfliktusa, amit az okoz, hogy a hatalom gyakorlója soha nem érezheti magát teljes biztonságban egy lázadás lehetőségétől, az alattvaló pedig soha nem érezheti magát biztonságban a hatalom felől érkező erőszaktól. Éppen ezért Ferrero a civilizáció lényegét is abban találja meg, hogy minél inkább tudja csökkenteni az adott civilizáció a félelem mennyiségét, annál fejlettebb, így a civilizáció nem más, mint a bátorság iskolája. A kölcsönös félelem és bizalmatlanság mennyiségét hivatottak csökkenteni a legitimitási elvek, amelyek nem jelentenek mást, mint igazolást a polgárok részére afelől, hogy a hatalom gyakorlója jogosan és az ő beleegyezésükkel kormányoz, a vezetők pedig ennek tudatában és ilyen jogosítvánnyal a birtokukban lehetőséget kapnak a nyugodt és a lehető legkevesebb erőszakot alkalmazó kormányzásra. (Erről szólnak a középkori szerződéselméleti koncepciók is – természetjogi alapokon állva.) Bibó István A nemzetközi államközösség bénultsága és annak orvosságai című munkájában a monarchikus legitimitás, a népszuverenitási elv és az önrendelkezési elv kialakulását, egymásra hatását vizsgálta.1 Ez a vizsgálat azzal a végkövetkeztetéssel zárult, hogy a modern nemzetközi államközösség a XX. században azért nem képes hatékonyan kezelni az államok közötti konfliktusokat, mert nem tudja a maga rendező elvét, az önrendelkezési elvet olyan következetesen és eredményesen alkalmazni, mint az első világháború előtti monarchikus államközösség a maga rendező elvét, a monarchikus legitimitást. Bibó szerint a monarchikus legitimitás, amely a középkortól – a francia forradalom okozta megszakítással – egészen az első világháborúig létező legitimitási elv volt, stabil államközi rendet eredményezett. A legitimitás alapja ugyanis a királyok isteni joga volt, tehát, hogy hatalmukat Istentől kapták, ezért jogukban állt saját országukról, vagy egyes területekről dönteni, az ott élő lakosság megkérdezése nélkül, illetve az ő joguk volt háborút indítani, és békét kötni is. A monarchikus államközösséget, amelyet Bibó a „nagyhatalmak koncertjének” is nevez rendkívül pragmatikus és praktikus szellem vezérelte, ugyanis a nagy európai monarchiák, birodalmak uralkodói rájöttek arra, hogy a nagyhatalmi egyetértés elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy államközi konfliktusokat rendezni lehessen. Ez a felismerés tisztán 1

Az idézett mű teljes címe: Bibó István: A nemzetközi államközösség bénultsága és annak orvosságai. Önrendelkezés, nagyhatalmi egyetértés, politikai döntőbíráskodás. IV. rész. 525-711. In: Bibó István: Válogatott tanulmányok IV. kötet. Válogatta: Ifj. Bibó István és Huszár Tibor. Szerkesztette: Ifj. Bibó István. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1990.

25

megmutatkozott például a Napóleon által felborított európai hatalmi egyensúly helyreállításán fáradozó Bécsi Konferencián, ahol létrehozták az öt európai nagyhatalomnak (Ausztria, Poroszország, Oroszország, Nagy-Britannia és Franciaország) a hatalmi egyensúly elvén alapuló status quo-ját, amely száz évre garantálta Európa, és így a világ békéjét. Talleyrand, a francia külügyminiszter rájött ugyanis arra, hogy az európai monarchiák tekintélyét és hatalmát vissza kell állítani ahhoz, hogy béke legyen, ennek pedig két útja van: a monarchikus legitimitás és a területi változások legitim rendszere, azaz, hogy a jogalap nélkül elfoglalt területek (Napóleon területszerzései) vissza kell, hogy kerüljenek korábbi, vagy új legitim uralkodójukhoz. Minden más területi kérdésben pedig az európai uralkodók közössége dönt. Szó sem volt tehát a vesztes hatalom (Franciaország) feldarabolásáról, vélt, vagy valós sérelmek miatti megalázásáról (mint ahogy az Németország esetében történt az első világháború után). A nagyhatalmak koncertje reálpolitikát alkalmazott, és ezt rendkívül praktikusan, gyakorlatiasan, és ami a fő, eredményesen tette. Mit jelent pontosan a monarchikus legitimitás Bibó értelmezésében? A monarchikus legitimitás annyit jelent, hogy az uralkodók a feudális jog világában, majd később az újkorban, amikor a középkori önkormányzati formák háttérbe szorultak és ismét az uralkodóra összpontosult az alattvalók lojalitása; rendelkezhettek alattvalóik lojalitásával, s azt – adott esetben – szerződéssel átruházhatták másra. Az alattvalók ugyanis az önrendelkezési elv megjelenéséig nem az államhoz, annak területéhez, területi integritásához, vagy a nemzethez voltak lojálisak, hanem az uralkodóhoz. Mit jelent az, hogy az alattvalók lojalitása átruházható? Azt, hogy ha vesztett háború, vagy szerződés révén egy terület átkerült egy másik államhoz, vagy ha új legitim uralkodó foglalta el az ország trónját, az alattvalók lojalitása átruházódott az új szuverénre. Az alattvalók ugyanis a hűbériség és a rendiség személyi függésének hierarchikus rendszerében éltek, lojalitásuk feljebbvalóikra, végső soron pedig a legfőbb hűbérúrra, a legitim, törvényesen megkoronázott, hatalmát Istentől eredeztető uralkodóra irányult. A monarchikus legitimitás elve tehát biztosította az európai uralkodók számára azt a lehetőséget, hogy kellő egyetértés esetén békésen oldjanak meg bizonyos konfliktusokat. (Természetesen sok olyan konfliktus maradt, amelyet nem sikerült egyetértéssel megoldani, ebben az esetben maradt a konfliktuskezelés hagyományos és a korban elfogadott eszköze, a szabályszerű háború.) 1789-ben azonban kitört a forradalom Franciaországban és gyökeresen megváltoztatta, egyben meg is rendítette a monarchikus legitimitás intézményét, hiszen a forradalom a népszuverenitás, a képviseleti elv, a többpártrendszer, a hatalommegosztás és az emberi jogok írásba foglalásának alapjára helyezkedett. A nép, amely addig kiszorult a hatalomgyakorlásból, most birtokba vette az államot és azokkal a közvetlen érzelmekkel kezdett viszonyulni hozzá, amelyekkel eddig szűkebb közössége (családja, faluja) iránt viseltetett. Nem történt más, mint hogy megszületett a nemzeti érzés, a nacionalizmus, amely azonban Bibó értelmezésében nem egy kártékony és agresszív ideológia – legalábbis eredeti formájában nem az – hanem a demokratizmussal közös gyökerű eszme. A nacionalizmus ugyanis a demokratikus átalakulás része, de csak akkor, ha demokratikus értékekkel együtt érvényesül. Szerepe epizódszerep, arra irányul, hogy a kevés kiváltságosok államából a sokak államát és uralmát valósítsa meg, tehát a nacionalizmus az addigi alattvalókból politikai

26

közösséget teremt. Amint azonban végbe ment ez a hatalomváltás, a demokratikus értékeknek kell átvenniük a vezető szerepet, ezekkel kell átitatni a politikai közösséget, a nemzetet. Ez a modell a nyugat-európai államok többségében így is ment végbe, tehát organikus, szerves fejlődés révén jutottak el ezek az államok a feudális függések világából a modern demokráciák világába. Kelet-Közép-Európában azonban ez a fejlődés torzulásokat szenvedett, ami részben olyan nagy történelmi katasztrófákhoz vezetett, mint az első világháború utáni Párizs környéki békék. Összegzésképpen elmondható, hogy Bibó értékelésében a monarchikus legitimitásról az önrendelkezési elvre való áttérés egyfajta „legitimitás deficit”-et eredményezett, amely azt jelenti, hogy míg mindenki elismeri, hogy a nemzetközi jog alapján államok és területek sorsáról lehet nemzetközi szerződéssel dönteni a lakosság megkérdezése nélkül, addig nem ismeri el senki a kormányok azon képességét, hogy ilyen szerződéssel egy terület lakosságának lojalitását egy másik országra át lehetne irányítani.

27

8. A Népszövetség mint az ENSZ előképe. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének felépítése, főszervei, alapokmánya. Az ENSZ jelentősége a nemzetközi viszonyokban. A Washingtoni Szerződés, a NATO szervezeti felépítése, főszervei

A Népszövetség létrejötte (1920) az első világháború utáni korszakban elsősorban Wilson amerikai elnök erőfeszítéseinek volt köszönhető. Jelentősége elsősorban abban áll, hogy ez az első nemzetközi szervezet, mely több kontinensre kiterjedő hatáskörrel próbálta a nemzetközi béke és biztonság fenntartását garantálni, bár e tekintetben – mint később látjuk – nem volt kimondottan hatékony, több okból sem. A Népszövetség főszervei Közgyűlés Titkárság Állandó Nemzetközi Bíróság Különbizottságok (Ilyen például a Mandátumos v. Kisebbségi Bizottság, de különbizottságok foglalkoztak a szociális és humanitárius ügyekkel, a menekültüggyel, illetve ipari és gazdasági kérdésekkel) A Népszövetség nem tudott hatékonyan nemzetközi konfliktusokat kezelni, aminek több oka is volt: 1. A világ legnagyobb politikai befolyással rendelkező nagyhatalmai közül több már kezdetben kimaradt belőle. 2. Az államok egy másik csoportja kifejezetten ellenségesen tekintett a Népszövetségre és az abban megtestesülő célokra (Japán, Németország, Olaszország). A későbbi tengelyhatalmak később ki is léptek a szervezetből, Japán 1920-1933 között volt tag, Németország 1926-1933 között, míg Olaszország csak 1934-1939 között. 3. A szervezet nem rendelkezett semmilyen erőszakszervezettel vagy katonai erővel határozatainak érvényre juttatásához. A Népszövetség Alapokmányából itt most egy cikkelyt emelünk ki, amely a fegyveres konfliktusok kezelésének szellemét és a háború kiküszöbölésének igényét tükrözi, bár a háború teljes tilalmát még nem mondja ki: „8. cikkely – A Szövetség tagjai elismerik, hogy a béke fenntartása megköveteli a nemzetek fegyverkezésének csökkentését, addig a legalacsonyabb fokig, amely az állam biztonságával és nemzetközi kötelezettségeknek közös eljárás útján megvalósítandó kikényszerítésével még összeegyeztethető”. Az Egyesült Nemzetek Szervezete Az ENSZ a népszövetség megszűnése következtében a második világháború után jött létre mint az 1945 utáni nemzetközi politika legszélesebb mandátummal rendelkező szervezete, ami a nemzetközi biztonság és béke fenntartását illeti. Létrejöttének előzményei között meg kell említeni az 1942. januuár 1-jén született Washingtoni Nyilatkozatot, amelyben az 1941-es Atlanti Charta által lefektetett alapelveknek megfelelően 26 állam (köztük az USA, Nagy-Britannia, Szovjetunió és Kína) kötelezte el magát az ENSZ létrehozása mellett.

28

Fontos lépést jelentett az ENSZ későbbi szervezeti struktúrájának és alapelveinek kidolgozásában az 1945. februári JALTAI konferencia, majd az 1945. április 25-én kezdődő San Francisco-i nemzetközi értekezlet. 1945. június 26-án már 50 állam kötelezte el magát az ENSZ felállítása mellett, majd 1945. október 24-én lépett hatályba a szervezet Alapokmánya. Az Alapokmány 19 fejezetből áll, rögzíti a szervezet céljait, alapelveit és működési szabályait. Preambulum Ez a rész rögzíti, hogy a létrehozó államok azért hozták létre a szervezetet, hogy megóvják a jövő generációit a háború borzalmaitól, és hitet tegyenek az alapvető emberi jogok és a nemzetek egyenjogúsága mellett. Erőiket egyesítve kívánják biztosítani, hogy fegyveres erő alkalmazására – kivéve, ha a közérdek úgy kívánja – a jövőben ne kerüljön sor. Elő kívánják mozdítani valamennyi nép gazdasági és társadalmi fejlődését. Az ENSZ céljai (Alapokmány I. fejezet 1. cikkely): 1. A nemzetközi béke és biztonság fenntartása, a békét fenyegető cselekmények megelőzése és megszüntetése, a keletkező viszályoknak az igazságosság és a nemzetközi jog alapján történő rendezése. 2. A nemzetek közötti baráti kapcsolatok fejlesztése a népek önrendelkezési joga és a nemzetek egyenrangúsága alapján. 3. Az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok előmozdítása mindenki számára fajra, nemre, nyelvre vagy vallásra való tekintet nélkül. 4. Az egyes nemzetek által e közös célok érdekében kifejtett erőfeszítések összeegyeztetése. A tagállamok közti viszonyt szabályozó elvek (Alapokmány I. fejezet 2. cikkely): 1. 2. 3. 4.

A tagállamok szuverén egyenlősége. A vállalt kötelezettségek jóhiszemű teljesítése. A nemzetközi viszályok békés eszközökkel történő rendezése. A tagállamok tartózkodása attól, hogy más államok területi épsége, politikai függetlensége ellen irányuló erőszakot vagy 5. fenyegetést alkalmazzanak. 6. Segítségnyújtás olyan államoknak, amelyek az Alapokmány szellemében járnak el. 7. Tartózkodás a tagállamok belső joghatósági körébe tartozó ügyekbe való beavatkozástól.

Az ENSZ autonóm főszervei •

KÖZGYŰLÉS

Az összes tagállam képviselteti magát a közgyűlésben, max. 5 fős delegációkkal. Bármilyen kérdést megvitathat, de határozatai nem kötelezik a tagállamokat, két esetet kivéve: a szervezeti és pénzügyi kérdésekben hozott határozatok esetében.

29

Minden tagállam egy szavazattal rendelkezik. (Ha a Biztonsági Tanács – amely nemzetközi konfliktusok kezelésében a legszélesebb körű jogosítványokkal rendelkezik – döntésképtelen, akkor a 377/V. számú határozat alapján a Közgyűlés agresszió esetén intézkedést foganatosíthat és kollektív intézkedésre (akár fegyveres erő alkalmazása) tehet javaslatot a tagállamoknak. •

BIZTONSÁGI TANÁCS

A BT kiemelt politikai és jogi státusszal bír az ENSZ szervei között. Fő feladata a nemzetközi béke és biztonság megóvása, határozatai pedig kötelező erejűek a tagállamokra nézve. Felépítését tekintve 5 állandó (USA, Orosz Föderáció, Nagy-Britannia, Franciaország, Kína) és 10, rotációs rendszerben kétévente újraválasztott nem állandó tagja van. A BT-ben két típusú szavazási rend van: 1. Eljárási kérdésekben (napirend, ügyrend) 9 szavazatra van szükség a határozathozatalhoz, a 9 szavazat jelen esetben bármely kilenc tagállam szavazata lehet. 2. Érdemi kérdésekben (például szankciók foganatosítása egy tagállammal szemben) szintén 9 szavazat szükséges, de ebben benne kell, hogy legyen az öt állandó tag szavazata is. Ha valamelyik állandó tag nemmel szavaz, akkor a határozat nem születhet meg (ezért nem helyes ebben az összefüggésben az állandó tagok vétójogáról beszélni). A BT működésével kapcsolatban a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a BT nem felelős senkinek, miközben óriási felelősség és jogkör összpontosul a kezében. Az Alapokmány V. fejezet 24. cikkely 1. bekezdése ugyanis azt mondja ki, hogy „A tagok a nemzetközi béke és biztonság fenntartásáért a fő felelősséget a BT-re ruházzák át és elismerik, hogy a BT […] az ő nevükben jár el.” A BT jogosult szankciók alkalmazására is, egy olyan tagállammal szemben, aki nem hajtja végre a kötelező határozatot. A szankció lehet monitoring (ENSZ-megfigyelők kiküldése), lehet embargó (például gazdasági vagy fegyverszállítási), illetve a legsúlyosabb esetben fegyveres erő alkalmazása. Ez utóbbira egyedül a BT jogosult. •

GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS TANÁCS

Feladata a tagállamok gazdasági, társadalmi, emberi jogi és kulturális együttműködésének hatékony elősegítése. Tagjait a Közgyűlés választja, évente 1/3-át újraválasztják. Vizsgálatokat végezhet, jelentéseket és ajánlásokat tehet a Közgyűlésnek. •

GYÁMSÁGI TANÁCS

Feladata a nemzetközi gyámsági rendszerrel kapcsolatos kérdések vizsgálata, elsősorban a gyarmati rendszerek felbomlása révén függetlenné váló államok segítése. A GYT 1993-ban tartotta utolsó ülését, miután a BT 1994-ben teljesítettnek nyilvánította a GYT napirendjén szereplő feladatokat.

30

•

NEMZETKÖZI BÍRÓSÁG

A NB az egyetlen főszerv, melynek székhelye nem New York-ban, hanem Hágában van. 15 tagja van, akiket 9 évre választ a BT, egyszerű többséggel. A NB joghatósága az érintett államok hozzájárulásán alapul, három formában: 1. Érintett felek közötti különmegállapodás. 2. Nemzetközi szerződések zárórendelkezései alapján. 3. A NB kötelező joghatóságának előzetes elfogadása alapján, ha a másik állam is hasonló nyilatkozatot tett. A NB jogforrásai: -

Nemzetközi egyezmények, melyek jogszabályokat állapítanak meg. Nemzetközi szokásjog. Általánosan elfogadott jogelvek. Bírósági döntések, jogtudósok állásfoglalásai.

•

TITKÁRSÁG

A főtitkár és a szervezet tisztviselői kara tartozik ide, a főtitkár az ENSZ első számú képviselője, a BT javaslatára a Közgyűlés választja 5 évre. Elnököl, évente pedig jelentést készít a Közgyűlésnek. Személye kiemelt politikai jelentőséggel bír az Alapokmány 99. cikkelye értelmében. Az agresszió fogalma (szó szerint megtanulandó!) Az ENSZ Közgyűlésének 3314/XXIX. sz. határozata tartalmazza az agresszió definícióját, e szerint: 1. cikk "Az agresszió egy Állam által más Állam szuverenitása, területi épsége vagy politikai függetlensége ellen irányuló, vagy az ENSZ Alapokmányával bármely más módon össze nem férhető fegyveres erőszak." [...] 5. cikk "Semmilyen természetű megfontolás, legyen az politikai, gazdasági, katonai vagy egyéb, nem szolgálhat igazolásul az agresszióhoz." "A támadó háború nemzetközi béke elleni bűncselekmény. Az agresszió nemzetközi jogi felelősséget von maga után." "Semmilyen agresszióból származó területszerzés vagy különleges előny jogszerűként nem elismert és nem is lesz ilyenként elismert."

31

A NATO (North Atlantic Treaty Organisation - Észak-Atlanti Szerződés Szervezete) A világ legnagyobb politikai-katonai szervezetének három földrészen 26 tagállama van. Főszervei •

Észak Atlanti Tanács

Egyetlen politikai döntéshozó testület, 1952 és 1966 között Párizsban székelt, majd Brüsszelbe települt át. Két szinten ülésezik: az Állandó Tanács a tagállamok nagyköveti rangú képviselőiből áll, és hetente legalább egy alkalommal összeül, de szükség esetén bármikor összehívható. Magasabb szinten a tagállamok külügyminisztereinek, esetenként kormányfőinek részvételével NATO-csúcsot tartanak évente kétszer. Az üléseken a NATOfőtitkár vagy a helyettese elnököl. A tanács a NATO legfőbb politikai döntéshozó testülete, a tagállamok biztonságát érintő kérdések fóruma. A tagállamok vagy a főtitkár által felvetett kérdések megvitatására alárendelt testületeket, bizottságokat alakíthatnak. A határozatokat közös egyetértéssel hozzák meg, s a döntések a tagállamok kormányainak konszenzussal kialakított, közös akaratát fejezik ki. Nincs szavazás vagy többségi határozattal hozott döntés. Minden tagállam megőrzi a teljes szuverenitását, és saját döntéseiért vállalja a felelősséget is. A tanács dönt egyebek között arról, hogy újabb állam csatlakozhat-e az Észak-atlanti Szerződéshez. •

Védelmi Tervező Bizottság

A Védelmi Tervezőbizottság szintén állandó képviselőkből áll, évente legalább kétszer a védelmi miniszterek szintjén ülésezik. Feladatai közé tartozik a legfontosabb védelmi és biztonságpolitikai kérdések megvitatása, valamint a közös védelem megtervezése. Irányelveket dolgoz ki a NATO katonai szervezetei számára. Franciaország kivételével valamennyi tagállam képviselteti magát ezen a fórumon. •

Atomtervező Csoport

Az Atomtervező Csoport (Nukleáris Tervezőcsoport) hasonló szinten ülésezik, és ugyanolyan státussal rendelkezik, mint a Védelmi Tervezőbizottság. Általában évente kétszer, rendszerint a Védelmi Tervezőbizottság értekezleteihez kapcsolódva ülésezik védelmi miniszteri (igény szerint nagyköveti) szinten. Franciaország ebben sem vesz részt, a fegyveres erőkkel nem rendelkező Izland pedig csak megfigyelőt küld az ülésekre •

Főtitkár, Titkárság

A főtitkár (jelenleg Jaap de Hoop Scheffer holland diplomata) a tagállamok tekintélyes diplomatái közül kerül ki. Ő egyben a szervezet szóvivője, s ő tartja a kapcsolatot a tagállamok kormányaival és más államokkal. Munkáját közvetlenül a Nemzetközi Titkárság segíti, amely a tagállamok által delegált vagy a szervezet által három-négy évre felvett alkalmazottakból áll. A titkárság a főtitkárnak tartozik felelősséggel. Feladata a tanács, valamint az alárendeltségébe tartozó bizottságok és munkacsoportok kiszolgálása, a szövetséget érintő ügyek áttekintése. A főtitkár a NATO-n belüli amerikai-európai

32

"erőegyensúly" fenntartása érdekében mindig európai politikus (míg a NATO erők főparancsnoka mindig amerikai tiszt). •

Katonai Bizottság

A NATO legfelső katonai szerve. Tagjai a tagállamok vezérkari főnökei. Feladatuk katonai stratégiai kérdésekben vezetési funkciók ellátása. Válság esetén javaslatot tesz a Tanács számára a fegyveres erők alkalmazásáról. A NATO alapító tagjai (1949) Belgium, Kanada, Dánia, Franciaország, Izland, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Norvégia, Portugália, Egyesült Királyság, Amerikai Egyesült Államok Később csatlakozott államok: 1952 - Görögország, Törökország 1955 - Németország 1982 - Spanyolország 1999 - Csehország, Lengyelország, Magyarország 2004 - Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia, Szlovénia A NATO politikai szerepe elsődleges fontosságú, de természetesen a katonai szervek munkája sem nélkülözhető. A Katonai Bizottság a szövetség legfőbb katonai vezető szerve, s az Északatlanti Tanács, a Védelmi Tervezőbizottság és a Nukleáris Tervezőcsoport alárendeltségébe tartozik. A bizottság tagjai a tagállamok vezérkari főnökei (Franciaországot katonai misszió, Izlandot pedig egy polgári diplomata képviseli). A bizottság évente kétszer, szükség esetén többször is ülésezik. Az ülések közötti időszakban a tagállamokat a vezérkari főnökök által kinevezett katonai megbízottak képviselik. A bizottság felelős a javaslatok és az elgondolások kidolgozásáért, s azoknak a megfelelő fórumok elé való terjesztéséért. Utasításokat és irányelveket dolgoz és ad ki a legfelsőbb parancsnokságoknak. A bizottság munkáját az egyesített Nemzetközi Katonai Vezérkar segíti, amely a nemzeti vezérkarok által vezényelt katonai és polgári állományból tevődik össze. A NATO igyekszik figyelembe venni a tagállamok politikáját és eltérő szükségleteit. Például Izlandnak nincs fegyveres ereje, ezért a NATO fórumain, ha úgy óhajtja, polgári személlyel képviselteti magát. Franciaország 1966-ban kilépett a szövetség integrált katonai szervezetéből, azóta nem vesz részt a Védelmi Tervezőbizottságban, a Nukleáris Tervezőcsoportban és a Katonai Bizottságban. Spanyolország 1982-ben belépett a NATO-ba, de az 1984-es népszavazás eredményeként nem csatlakozott az integrált katonai szervezethez, bár a közös védelmi tervezésben részt vesz, és a katonai koordinációs megállapodásoknak megfelelően a spanyol haderő együttműködhet más szövetséges erőkkel különleges feladatok végrehajtásában. Norvégia és Dánia nemzeti törvényei tiltják, hogy békeidőben nukleáris fegyvereket vagy külföldi csapatokat állomásoztassanak országaik területén. A szövetség olyan fegyveres erőt tart fenn, amely elégséges a háború megelőzéséhez, a hatékony védelemhez, a szövetség biztonságát érintő válságok kezeléséhez, vagyis amely garantálhatja a tagállamok biztonságát és területi épségét. A szövetség fegyveres erői szervezeti felépítésük révén el tudják látni feladataikat béke, válság és háború idején egyaránt.

33

Az Észak-atlanti Szerződés hatálya alá eső hadászati térséget két NATO-főparancsnokságra, atlantira és európaira osztották fel. Ezek felelősek a Katonai Bizottságnak alárendelve térségük védelmi terveinek kidolgozásáért, a fegyveres erők harckészültségi követelményeinek teljesítéséért, a fegyveres erők csoportosításáért, kiképzéséért és anyagi ellátásuk megszervezéséért. A Szövetséges Hatalmak Atlanti-óceáni Legfelsőbb Parancsnokságának (a SACLANT-nak) a székhelye Norfolk, Virginia (USA). A Szövetséges Hatalmak Európai Legfelsőbb Parancsnokságának (a SHAPE-nek) a székhelye a belgiumi Casteu-Mons. A felelőssége alá tartozó terület Norvégia északi csücskétől Dél-Európáig terjed, beleértve a Földközi-tenger térségét, a part menti vizeket és az Atlanti-óceántól Törökország keleti határáig terjedő területet (majdnem 2 millió négyzetkilométernyi szárazföldet és több mint 3 millió négyzetkilométernyi tengert). Az Észak-Atlanti Szerződésből megtanulandó az 5. cikkely, a többi cikkely tartalmi ismerete kötelező! Az Észak-Atlanti Szerződés Washington DC, 1949. április 4. E szerződésben részt vevő Felek, újból hitet téve az Egyesült Nemzetek Alapokmányának céljai és elvei mellett és megerősítve abbeli óhajukat, hogy minden néppel és kormánnyal békében éljenek; elhatározva, hogy megőrzik a szabadságot, népeiknek a demokrácia, az egyéni szabadság és a jog uralma elvein alapuló közös örökségét és civilizációját; eltökélve, hogy egyesítik az együttes védelmük, valamint a béke és biztonság fenntartására irányuló erőfeszítéseket; megegyeztek a jelen Észak-atlanti Szerződésben: 1. cikk A Felek kötelezik magukat arra, hogy az Egyesült Nemzetek Alapokmányának megfelelően minden nemzetközi viszályt, amelybe belekerülhetnek, békés eszközökkel, olyan módon rendeznek, hogy a nemzetközi béke és biztonság, valamint az igazságosság ne kerüljön veszélybe, továbbá hogy nemzetközi kapcsolataikban tartózkodnak az Egyesült Nemzetek céljaival össze nem férő, bármilyen módon megnyilvánuló erőszakkal való fenyegetéstől és erőszak alkalmazásától. 2. cikk A Felek a békés és baráti nemzetközi kapcsolatok további kiszélesítéséhez azzal járulnak hozzá, hogy megerősítik szabad intézményeiket, biztosítják azoknak az elveknek a jobb megértését, amelyeken ezek az intézmények nyugszanak és kifejlesztik a stabilitás és a jólét előmozdítására alkalmas körülményeket. Arra fognak törekedni, hogy nemzetközi gazdasági politikájukban kiküszöböljenek minden ellentétet és bátorítani fogják a bármelyikük és valamennyiük közötti gazdasági együttműködést.

34

3. cikk A jelen szerződésben kitűzött célok hathatósabb elérése érdekében a Felek külön-külön és együttesen, folyamatos és hathatós önsegély és kölcsönös segítség útján, fenntartják és kifejlesztik egyéni és kollektív védelmi képességüket fegyveres támadással szemben. 4. cikk A Felek tanácskozni fognak egymással valahányszor bármelyikük véleménye szerint a Felek egyikének területi épségét, politikai függetlenségét vagy biztonságát veszély fenyegeti. 5. cikk A Felek megegyeznek abban, hogy egyikük vagy többjük ellen, Európában vagy ÉszakAmerikában intézett fegyveres támadást valamennyiük ellen irányuló támadásnak tekintenek és ennél fogva megegyeznek abban, hogy ha ilyen támadás bekövetkezik, mindegyikük az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 51. cikke által elismert jogos egyéni vagy kollektív védelem jogát gyakorolva, támogatni fogja az ekként megtámadott Felet vagy Feleket azzal, hogy egyénileg és a többi Féllel egyetértésben azonnal megteszi azokat a intézkedéseket ideértve a fegyveres erő alkalmazását is -, amelyeket a békének és biztonságnak az északatlanti térségben való helyreállítása és fenntartása érdekében szükségesnek tart. Minden ilyen fegyveres támadást és ennek következtében foganatosított minden intézkedést azonnal a Biztonsági Tanács tudomására kell hozni. Ezek az intézkedések véget érnek, ha a Biztonsági Tanács meghozta a nemzetközi béke és biztonság helyreállítására és fenntartására szükséges rendszabályokat. 6. cikk(1) Az 5. cikk alkalmazása szempontjából egy vagy több Fél ellen irányuló támadásnak kell tekinteni fegyveres támadást a Felek egyikének területe ellen Európában vagy Észak-Amerikában, Franciaország algériai megyéi ellen (2), Törökország területe ellen vagy a Felek egyikének joghatósága alá tartozó, az észak-atlanti térségben a Ráktérítőtől északra fekvő szigetek ellen vagy a Felek egyikének hajói vagy repülő-gépei ellen ugyanebben a térségben; a Felek egyikének fegyveres erői, hajói vagy repülőgépei ellen, ha a fenti területeken vagy azokon kívül bármilyen más olyan európai területen tartózkodnak, amelyen az egyik Fél a Szerződés hatálybalépésekor megszálló erőket tart 7. cikk A jelen Szerződés nem érinti és nem értelmezhető úgy, mintha bármi módon is érintené azokat a jogokat és kötelezettségeket, amelyek az Alapokmányból származnak azokra a Felekre, amelyek tagjai az Egyesült Nemzeteknek, nem érinti továbbá a Biztonsági Tanács elsődleges felelősségét a nemzetközi béke és biztonság fenntartásáért.

35

8. cikk Mindegyik Fél kijelenti, hogy közte és valamely más Fél vagy valamely harmadik állam között jelenleg érvényben lévő nemzetközi kötelezettség egyike sem áll ellentétben ennek a Szerződésnek a rendelkezéseivel, és kötelezi magát arra, hogy nem vállal semmiféle, a jelen Szerződéssel ellentétben álló nemzetközi kötelezettséget. 9. cikk A Felek ezennel egy tanácsot állítanak fel, amelyben mindegyikük képviselve lesz és amelynek feladata, hogy a jelen Szerződés alkalmazásával kapcsolatos kérdésekkel foglalkozzék. A tanácsot úgy kell megszervezni, hogy bármely pillanatban gyorsan összeülhessen. A tanács a szükségeshez képest segédszerveket hoz létre, nevezetesen azonnal felállít egy védelmi bizottságot, amely a szerződés 10. cikk A Felek egyhangú megegyezéssel a Szerződéshez való csatlakozásra hívhatnak meg minden más európai államot, amely képes arra, hogy elősegítse a Szerződés elveinek továbbfejlesztését és hozzájáruljon az észak-atlanti térség biztonságához. Minden ekként meghívott állam részesévé válhat a Szerződésnek, ha csatlakozási okiratát az Amerikai Egyesült Államok kormányánál letétbe helyezi. E kormány a Felek mindegyikét értesíti az egyes csatlakozási okiratok letétbe helyezéséről. 11. cikk Ezt a Szerződést a Feleknek saját alkotmányos előírásaiknak megfelelően meg kell erősíteniük és végrehajtaniuk. A megerősítő okiratokat, mihelyt lehetséges, az Amerikai Egyesült Államok kormányánál kell letétbe helyezni, amely minden egyes letételről értesíti a többi aláíró Felet. A Szerződés az azt megerősítő államok között életbe lép, mihelyt az aláíró államok többsége, közöttük Belgium, Kanada, Franciaország, Luxemburg, Hollandia, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok megerősítő okirataikat letétbe helyezték; a többi aláíró állammal a szerződés megerősítő okirataik letételének napján lép életbe. (3) 12. cikk A szerződés életbe lépését követő tíz év elteltével vagy bármely későbbi időpontban, a Felek, egyikük kérésére, a Szerződés felül-vizsgálása céljából tanácskozni fognak egymással, figyelembe véve az adott időpontban a békét és biztonságot érintő tényezőket az észak-atlanti térségben, ide értve a nemzetközi béke és biztonság fenntartása céljából az Egyesült Nemzetek Alapokmánya értelmében kötött egyetemleges vagy regionális megállapodások fejlődését is. 13. cikk A Szerződés életbelépését követő húsz év elteltével mindegyik Fél kiválhat a Szerződésből, éspedig egy évvel azután, hogy a felmondásról értesítette az Egyesült Államok kormányát. E kormány minden egyes felmondott okirat letételéről értesíti a többi Fél kormányát.

36

14. cikk Ezt a szerződést, amelynek francia és angol szövege egyaránt hiteles, az Amerikai Egyesült Államok kormányának levéltárában kell elhelyezni. E kormány a többi aláíró állam kormányához hitele-sített másolatokat juttat el. A szerződés legfontosabb cikkelye az 5., ez tartalmazza az úgynevezett biztonsági garanciát. A cikkely életbelépése azonban nem automatikus, mert a 6. cikkely konzultációt ír elő arra, az estre, ha a fegyveres támadás bekövetkezne.

37

9. A nemzetközi együttműködés fórumjellegű formái. A nem kormányzati szervezetek (NGO) meghatározása, szerepe és jelentősége a nemzetközi politikában (a Brit Nemzetközösség, az el nem kötelezettek mozgalma, az Iszlám Konferencia Szervezete) A nemzetközi szervezeteken túl a második világháború után sorra jöttek létre olyan politikai, gazdasági, vagy humanitárius fórumok, amelyek nem rendelkeznek a nemzetközi szervezetek általános ismérveivel, de a nemzetközi politikában betöltött szerepük jelentős szereplőkké teszi őket. Közös jellemzőik: -

Nincs alapító dokumentumuk (egy pár kivételtől eltekintve). Nincs hierarchikusan felépített saját szervezeti rendszerük, többnyire egy adminisztrációs hivatal intézi a technikai ügyeket. Legfontosabb funkciójuk a tagállamok közös érdekeinek képviselete. Ezek a közös érdekek fakadhatnak a közös történelmi múltból, azonos kulturális értékek képviseletéből, gazdasági, illetve politikai érdekekből.

Az NGO-k közös jellemzői -

közhatalmi funkciót nem gyakorolnak, függetlenek a kormánytól, spontán magán, vagy vegyes kezdeményezésűek, de alapításukban a kormány nem vesz részt, különböző állampolgárságú, természetes vagy jogi személyeket, esetleg köztestületeket tömörítenek, önszerveződés révén alakulnak meg, tevékenységüket főként önkéntesek végzik kevés fizetett alkalmazottal, elsődlegesen humanitárius, szociális, kulturális, fejlesztési, környezetvédelmi és emberi jogi területeken tevékenykednek, rugalmas felépítésük lehetővé teszi a gyors reagálást, kereskedelmi tevékenységet nem folytatnak, nem profitorientáltak, adományaik adó- és illetékmentesek, állami támogatásban részesülhetnek, biztosítják az átláthatóságot, a társadalmi ellenőrzést.

A nemzetközi NGO-k meghatározása Európa Tanács 1986. évi egyezménye a Nemzetközi nem kormányzati szervezetek jogi személyiségének elismeréséről. - a szervezetnek nemzetközi nem profitorientált szervezetnek kell lennie, - a szervezetet a fenti egyezmény egyik részes állama szerinti belső jog alapján megfogalmazott okirat alapján kell létrehozni, - tényleges tevékenységet kell folytatnia legalább két állam területén, - alapszabály szerinti székhelye az egyik részes állam területén van, tényleges székhelye ebben az államban vagy egy másik részes államban van.

38

10. A hidegháború – történeti áttekintés. A bipoláris világrend kialakulása, jellemzõi. Az atomfegyverek megjelenésének, fejlõdésének szakaszai. Az EBESZ, az EBEÉ és a Párizsi Charta. Az EBEÉ-t (Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezletet) 35 ország hívta életre 1973ban egy Helsinkiben rendezett csúcstalálkozón. A konferencia végén (1975. augusztus 1.) elfogadott Helsinki Záróokmány az 1960-as évek végétől meginduló enyhülési politika (Nixon látogatása Kínában, atomfegyverek korlátozásáról szóló tárgyalások megindulása) legjelentősebb eredménye volt. Helsinki Záróokmány Az EBEÉ első, Helsinkiben megtartott konferenciáján 35 ország által aláírt okmány nem szerződés, hanem politikai kötelezettségvállalásokat tartalmazó egyezmény. A dokumentum öt fő kérdéskörre (kosárra) oszlik: 1. Az európai biztonsággal kapcsolatos kérdések. 2. Együttműködés a gazdaság, a tudomány, a technika és a környezetvédelem területén. 3. A földközi-tengeri biztonsággal és együttműködéssel kapcsolatos kérdések. 4. Együttműködés humanitárius és egyéb területeken (emberi jogok néven vált ismertté ez a kosár) 5. Az értekezletet követő intézkedések. Az első kosár tartalmazta a részt vevő tagállamok egymás közti kapcsolatait, illetve a tagállamok és állampolgárai közötti viszonyt szabályozó 10 alapelvet, más néven helsinki dekalógot. (A 10 alapelv szó szerinti ismerete kötelező!) 1. Szuverén egyenlőség, a szuverenitásban foglalt jogok tiszteletben tartása. 2. Tartózkodás az erőszaktól vagy az erőszakkal való fenyegetéstől. 3. A határok sérthetetlensége. 4. Az államok területi integritása. 5. A viták békés rendezése. 6. A belügyekbe való be nem avatkozás. 7. Az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartása, beleértve a gondolat, a lelkiismeret, a vallás és a meggyőződés szabadságát. 8. A népek egyenjogúsága és önrendelkezési joga. 9. Az államok közötti együttműködés. 10. A nemzetközi jogi kötelezettségek jóhiszemű teljesítése. Az EBÉE-t, illetve annak 1975 és 1990 között megtartott találkozóit nevezik helsinki folyamatnak, amelyeken többek között politikai normákat dolgoztak ki az emberi és kisebbségi jogok területén, illetve fegyverzetkorlátozási megállapodások (lásd CFE) születtek. A Helsinki mozgalom a Helsinki Záróokmány (1975) aláírása után bontakozott ki a Szovjetunióban: a Moszkvai Helsinki Csoport 1976-ban azzal a céllal jött létre, hogy nyomon kövesse, illetve számon kérje a szovjet kormányon a Záróokmányban foglalt jogok érvényesülését. A csoport tagjait, Jurij Orlovot, Ludmilla Alekszejevát, és társaikat bebörtönözték, majd az ország elhagyására kényszerítették. Kezdeményezésük nyomán 1978ban az Egyesült Államokban alakult meg a Helsinki Watch (Helsinki Jogőr), amely valamennyi aláíró országban (európai országok, USA, Kanada) figyelemmel kísérte az emberi

39

jogok érvényesülését. Ezt követően sorra alakultak a Helsinki bizottságok Nyugat-Európában, majd Kelet- és Közép-Európa, illetve a volt Szovjetunió országaiban. Az Emberi Jogok Nemzetközi Helsinki Szövetsége 1983-ban kezdte meg működését Bécsben. A magyar demokratikus ellenzék a nyolcvanas évek eleje óta kapcsolatban ált a Helsinki mozgalommal, mindenekelőtt az amerikai Helsinki Watch-csal. A Magyar Helsinki Bizottság hivatalosan 1989. májusában alakult meg. A Párizsi Charta ("Párizsi Charta az új Európáért") Az EBEÉ-ben együttműködő tagállamok vezetői csúcstalálkozót tartottak 1990-ben Párizsban, hogy a nemzetközi politikában bekövetkezett változásokat megbeszéljék. A Párizsi Cahrta 1990. november 21-én születet meg, jelentősége elsősorban abban áll, hogy ez volt az első nemzetközi dokumentum Európában, amely hivatalosan is lezárta a hidegháborút. A Charta három fő részből áll: 1. „A demokrácia, a béke és az egység új korszaka.” Európában véget ért a megosztottság időszaka. Az aláírók kötelezik magukat a az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartására, a demokrácia és a jogállamiság intézményeinek megerősítésére. Közös feladat a nemzeti kisebbségek identitásvédelme. Kötelezték magukat továbbá a piacgazdaság, a politikai pluralizmus, a társadalmi igazságtalanság, ill. a környezetért érzett felelősség melletti kiállásra. Az állam- és kormányfők megállapodtak, hogy kétévenként összeülnek. 2. Egyes intézmények eljárási szabályozásai, ill. finanszírozási kérdések. 3. A Chartához kapcsolódik 16 NATO és 6 Varsói Szerződés tagállam közös nyilatkozata, melyben kifejtik, hogy nem tekintik egymást ellenségnek, és a kapcsolatok új szakaszába léptek, és partneri kapcsolatok kiépítésére törekszenek. Az EBEÉ (1994 után EBESZ - Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) főbb sajátosságai Az EBEÉ legjellemzőbb vonása a konszenzusos döntéshozatal, ami nem csak erény, hanem működési nehézség is. Erény azért, mert az elfogadott döntés támogatottsága maximális, hátrány azért, mert a mindenáron konszenzusra törekvés a gyakorlatban ellehetetleníti a gyors és hatékony fellépést. A Külügyminiszteri Tanács 1992. január 30-i prágai ülésén elfogadta a "konszenzus mínusz egy" elvet, mely szerint a Tanács a konfliktusban érintett országok beleegyezése nélkül is tehet lépéseket az EBEÉ-kötelezettségek megsértése esetén. Az EBEÉ békefenntartó tevékenységet is végez, de a békefenntartást az ENSZ Alapokmányának céljaival összhangban végzi. A békefenntartó tevékenység az EBEÉ konfliktuskezelő feladatainak kiegészítő eszköze, de a békefenntartás nem mehet át fegyverhasználatot igénylő akcióba.

40

11. Az Európai Unió kialakulása, a történeti elõzmények. Az ESZAK, az EURATOM és az EGK – intézménytörténet. Az alapítószerzõdések politikai jelentõsége. Az EU kialakulása történelmi „kényszerként” is felfogható. 1.) A 19. században kialakuló szabad verseny idején kezdenek megjelenni a gazdasági integráció intézményei. 2.) Az I. vh. után ez a folyamat megtörik, az államhatárok megerősödése jellemző – PROTEKCIONIZMUS. 3.) A két legnagyobb európai nagyhatalom Fro. és No. száz év leforgása alatt háromszor állt háborúban egymással. Az Európai Egyesült Államok létrehozása gondolata: Winston Churchill – zürichi beszéd 1946. a) Francia-német megbékélés. b) Európai Tanács létrehozása. Az „európai gondolat” kiemelkedő képviselői: Jean Monnet, Robert Schuman (francia külügymin.), Konrad Adenauer (német kancellár), Alcide de Gasperi, Paul Henri Spaak (belga külügymin.). Kereszténydemokrata kormányok voltak hatalmon Európa szerte, és ezek képviselték a közös keresztény európai örökség gondolatát. Az európai eszmét képviselő pártok, mozgalmak létrehozták a Nemzetközi koordinációs Bizottságot 1947-ben, amely Európai Mozgalom néven működött 1948 után. Hágai kongresszus: két koncepció az európai egység létrehozására: FÖDERALISTÁK: nemzetek feletti intézményrendszer. (Franciák, belgák, hollandok, olaszok.) - UNIONISTÁK: a nemzeti szuverenitás csorbítása nélküli multilaterális egyezmények. (Britek, skandináv államok.) 1949. május 5. – Európa Tanács létrehozása. (Nagy-Britannia, Fro., Benelux-államok, Svédo., Norvégia, Dánia, Olaszo., Íro.) Célja: emberi jogok és a pluralista demokrácia védelme (Strasbourg). A szervezetnek nincsenek szupranacionális jogosultságai.

A hidegháború hatása az európai egységfolyamatra: 1.) Az USA a világgazdaság liberalizálásával, saját vezető szerepével akarta megoldani a II. vh. utáni világgazdasági problémákat. Ez nem volt járható út. Ezért meghirdették a Truman-doktrínát 1947. március 12-én: az USA támogatja azon államokat, amelyek a kommunizmus ellen küzdenek, különösen, ha a Szovjetunió közelében fekszenek. 2.) A II. vh. után az európai nagyhatalmak elvesztették nagyhatalmi státuszukat politikai és gazdasági értelemben is, ha tehát továbbra is a világgazdaság jelentős szereplői akartak maradni, ahhoz egyesíteni kellett politikai és gazdasági befolyásukat.

41

3.) 1947. június 5. – megindul az Európai Újjáépítési Program, a Marshall-terv, amely keretében 1948-1951 között az amerikai kormány 17 európai országnak 13,3 milliárd dollár segélyt nyújtott (az USA központi költségvetésének ez akkor a 15%-át tette ki!). Szovjetunió és csatlósai nem fogadták el. A végrehajtásra alakult meg az Európai Gazdasági Együttműködés Szervezete (Organization for Eurpoean Economic Cooperation – OEEC), amely a későbbiekben 1960-tól vált OECD-vé, a gazdaság és szociálpolitikák összehangolásának fórumává. 4.) 1947- megalakul a Kominform, 1949-ben a KGST, majd a másik oldalon 1949-ben a NATO is. Egyértelművé vált, hogy a SZU katonai és politikai befolyásával szemben Európát egységesíteni kell, az amerikaiak hathatós közreműködésével. Intézménytörténet 1944 – a három (később) Benelux állam elhatározza, hogy 1948-tól vámuniót, hoz létre, ami később gazdasági unióvá terebélyesedhet. 1954- a tőke szabad áramlása, 1956 – a munkaerő szabad áramlása, 1960 – egységes belső piac a Benelux államokon belül. I. Európai Szén- és Acélközösség Az USA és Nagy-Britannia szorgalmazta a nyugat-német nehézipar helyreállítását, hogy a szovjet térhódítás elleni nyugat-európai összefogás erősebb legyen. Fro. Ebbe nem akart belemenni, ugyanis tartott Németország megerősödésétől. Jean Monnet javaslatot készített, amely Schumann-terv néven vált ismertté. Ennek alapján 1951. április 18-án hozták létre az ESZAK-ot (más néven Montánuniót), a PÁRIZSI SZERZŐDÉS-sel. Az ESZAK főszerve a Főhatóság volt, amelynek szupranacionális jogosultságai voltak: 1.) A tagországok gazdasági szereplőire nézve közvetlenül intézkedéseket hozhat. 2.) Hiány, vagy túltermelés esetén az árakat és a termelést szabályozhatja. 3.) Felügyeli a tagállamok szén- és acéliparában a képzést és a foglalkoztatást. 4.) Trösztellenes törvények biztosították a tisztességes versenyt. 5.) A tagállamoknak el kellett törölniük az acél- és szénipari szektorban a vámokat, mennyiségi korlátozásokat. A Főhatóság felett az Európai Parlament gyakorolta az ellenőrzési jogokat. A Montánunió létrehozásának jelentősége: szervezeti felépítése a későbbi Európai Közösségek modellje lett. Az ESZAK tagállamok tárgyaltak 1952 és 1954 között egy Európai Politikai Közösség létrehozásáról is, amely azonban nem jött létre. >> Spaak-jelentés Az integráció elmélyítésére a holland külügyminiszter Beyen egy tervet készített (Beyenterv), amely alapján a hatok 1955-ben elhatározták, hogy az integrációt két új szervezet létrehozásával kell bővíteni, a közös piac és egy atomenergia közösség létrehozásával. A részleteket egy Spaak vezette bizottság dolgozta ki, a bizottság pedig készített egy jelentést (Spaak-jelentés): 1. a gazdaságok egészének integrációjában kell gondolkodni, 2. le kell választani az atomenergia-szektort erről az együttműködésről.

42

II. Római Szerződés A Spaak-jelentés alapján hozták létre a RSZ-t, amelyet 1957. március 25-én írták alá Belgium, Fro., Hollandia, Luxemburg, NSZK, Olaszo. Ezzel létrejött az Európai Gazdasági Közösség és az Európai Atomenergia Közösség. Miért jöhetett létre a szerződés? >> 1. Az USA elfogadta a nyugat-európai integráció szükségességét, mert ezzel az egész nyugati világ erősödik. 2. A nyugat-európai államok felülemelkedtek ellentéteiken, mert a két szuperhatalom között Nyugat-Európa politikai, gazdasági, katonai jelentősége egyre kisebb lett. A szerződés célkitűzései: RSZ. 2. cikkely: - közös piac megteremtése - gazdaságpolitikák összehangolása, fokozott bővítése - az életszínvonal gyors ütemű emelése - a Közösséghez tartozó országok együttműködésének kiépítése RSZ 3. cikkely: A 2. cikkely értelmében a közösség tevékenysége kiterjed: a) vámok és mennyiségi korlátok eltörlése b) közös vámtarifa és kereskedelempolitika külső országokkal szemben c) a személyek, szolgáltatások, tőke szabad áramlásának biztosítása a tagországok között (később a munkaerőé is) d) közös politika a mezőgazdaság területén e) közös politika a közlekedés területén f) a szabad verseny biztosítása g) a gazdaságpolitikák összehangolását lehetővé tevő eljárások kialakítása h) a tagállamok jogszabályainak egyeztetése i) az Európai Szociális Alap létrehozása a dolgozók munkavállalási lehetőségeinek javítására, életszínvonaluk emelésére j) az Európai Beruházási Bank létrehozása a Közösség gazdasági növekedésének biztosítása érdekében k) társulás tengerentúli országokkal és területekkel a kereskedelem bővítése érdekében III. Európai Atomenergia Közösség 1958. január 1. – A RSZ értelmében létrehozzák az EAK-ot, más néven Euratom-ot, amely az atomenergia-gazdálkodás koordinálására és ellenőrzésére hivatott. Jelentősége kicsi az integráció szempontjából, ugyanis a tagállamok az atomenergiával kapcsolatos politikát nem engedték ki a kezükből, főleg a de Gaulle vezette Fro. nem. (Atomfegyverek elterjedése, kifejlesztése ekkor még folyik!) A világpolitika főbb szereplőinek kapcsolatai:

43

USA – –

SZU-val való éles szembenállás, az európai integrációs folyamat támogatása a SZU ellensúlyozása és Európa politikai stabilitása miatt. (Truman-doktrína, Marshall-terv, NATO-ban vezető szerep, katonák állomásoztatása Európában /főleg a NSZK területén/.)

Nagy-Britannia – világhatalmi pozíciójának és gyarmatai elvesztésének következtében közeledés az USA-hoz, majd szoros szövetség a közös történelmi múlt alapján – Fro. és No. kibékítése egymással, a nyugat erősítésére. Franciaország – Amerika-ellenesség erősödése (lásd önálló atombomba-fejlesztési program), különösen de Gaulle alatt (1958-1969), – Fro. továbbra is Európa vezető erejének tekinti magát, nem érdeke egy erős NSZK, bár de Gaulle kapcsolatai jók Adenauerrel NSZK – Érdeke az integráció elmélyítése, hogy gazdaságilag helyrejöjjön, – az USA-val való szoros szövetség, – Németország 1945 utáni történelme a megosztott Európa jelképévé válik, az NSZK nem mond le az újraegyesítésről. Egyesülési Szerződés – 1965 (életbe lép: 1967) A három „közösség” párhuzamos szerveit egyesítik. Bővítési hullámok: 1973 – Nagy-Britannia, Írország, Dánia (Norvégia népszavazás miatt nem!) 1981 – Görögország 1986 – Spanyolország, Portugália 1995 – Ausztria, Svédország, Finnország (Norvégia népszavazás miatt nem!) Tindemans-jelentés Az Európai Unió koncepcióját vázolta fel (közös politikák, diplomák kölcsönös elismerése, állampolgárok Európája stb.), de áttörést nem hozott. Innentől kezdve él a „kétsebességes Európa”-elv, amely azt jelenti, hogy a közös politikák területén minden államnak egy szinten kell állnia, de amely állam le van maradva, annak az EK segítséget nyújt a felzárkózáshoz – szolidaritási mozzanat. Egységes Európai Okmány (Single European Act – SEA) – 1986 (életbe lép: 1987) Lényege, hogy az Európai Politikai Együttműködést hozzákötötték az integráció folyamatához (jogi alapot teremtettek hozzá), illetve kimondja, hogy az aláírók az EGK-t a jövőben Európai Unióvá fejlesztik. Maastrichti Szerződés – 1992 (Szerződés az Európai Unióról) Innentől kezdve az EK-t EU-nak hívják, és a szerződés kimondja, hogy az EU három pilléren alapul: 1. Első pillér: A korábbi három közösség. (EGK, ESZAK, EURATOM) 2. Második pillér: A közös kül- és biztonságpolitika. 3. Bel- és igazságügyi együttműködés.

44

Amszterdami Szerződés – 1997 Legnagyobb jelentősége a második pillér tekintetében hozott szabályozásai. Fellépés a terrorizmus ellen, a bevándorlási probléma kezelése, közös európai haderő felállításának szándéka. Nizzai Szerződés – 2001 Tartalmazza azokat az intézkedéseket, amelyek az EU intézményi (belső) reformját jelentik (agrártámogatások, regionális támogatások újrastrukturálása, szervezeti és intézményi reformok). Mindezen reformok a várható „nagy robbanást”, a tömeges méretű keleti bővítést készítik elő. Lisszaboni Szerződés - 2007 Választ ad három fontos – az integráció fejlődése kapcsán felmerült – kérdésre: 1. az új tagok felvétele után megváltozott belső struktúrák és sajátosságok kérdése, 2. az integráció továbbfejlesztése nem közvetlenül a belső piachoz kapcsolódó (azaz politikai) területeken, 3. az unió nemzetközi szerepvállalásának kérdése. A Lisszaboni Szerződés újításai: • • • • • • • • • • • • •

felszámolja a hárompilléres struktúrát és jogi személyiséget ad az uniónak; az EU-t az európai közösség jogutódjává teszi; első alkalommal deklarálja az unió elsődleges jogában a tagállamok egyenjogúságát és explicitté teszi a tagállamok önkéntes kilépését az unióból; egyértelműen meghatározza az unió hatásköreit, áttekinthető rendszert dolgoz ki a különböző hatáskörtípusokra (hol és mikor léphet fel az Unió); a nemzeti parlamenteknek integrációs szerepet ad; az együttdöntési eljárást (Tanács+Parlament) rendes jogalkotási eljárásként határozza meg; főszabályként jelöli meg a Tanácsban a minősített többségi döntéshozatalt; jelentősen csökkenti a nem együttdöntési vagy nem minősített többségi döntéshozatal alá eső kérdések számát; mérsékli az egyhangúlag elfogadásra kerülő területek számát (azaz csökkenti a nemzeti vétó lehetőségét); a döntéshozatalt hatékonyabbá tevő lépés: a „súlyozott” szavazási rendet a kettős többségi szavazás váltja fel, ami legkorábban 2014. november 1-jén léphet hatályba, és teljes egészében 2017. március 31-étől érvényesülhet; bővíti az Európai Parlament hatásköreit; létrehozza az Európai Tanács elnöki tisztségét, és az Európai Tanácsot formálisan is az uniós intézmények közé emeli, de a jogalkotásból továbbra is kizárja; csökkenti az Európai Bizottság tagjainak számát a tagállamok 2/3-ra 2014-től, és egyes tagállamok rotációs rendszerben jelölhetnek tagokat a testületbe.

A szerződések szerkezete A Lisszaboni Szerződés előtt az EU alapját tehát négy szerződés képezte:

45

1. Szerződés az EURÓPAI SZÉN- ÉS ACÉLKÖZÖSSÉG (ESZAK) létrehozásáról – „Párizsi Szerződés” (1951. április 18., 1952. július 25.) 2. Szerződés az EURÓPAI GAZDASÁGI KÖZÖSSÉG (EGK) létrehozásáról – „Római Szerződés” (1957. március 25., 1958. január 1.) 3. Szerződés az EURÓPAI ATOMENERGIA-KÖZÖSSÉG (EURATOM) létrehozásáról – „Római Szerződés” (1957. március 25., 1958. január 1.) 4. Szerződés az EURÓPAI UNIÓRÓL – „Maastrichti Szerződés” (1992. február 7., 1993. november 1.)

A Lisszaboni Szerződés módosító szerződés, ami által jellegében nem változnak a szerződések, marad a hagyományos keretszerződéses struktúra. De a hárompilléres rendszer felszámolása következtében az Európai Közösségről szóló szerződést átnevezi az Európai Unió működéséről szóló szerződéssé (EUMsz). Így az EU az Európai Közösség helyébe lép, és annak jogutódjává válik, mert átveszi szerepét és jogi személyiségét. Az EU így két „azonos jogi erővel bíró szerződésen” alapul: •

•

Az Európai Unióról szóló szerződés (EUsz) az unió céljait, elveit, értékeit, a hatáskör-gyakorlás alapelveit, az alapvető jogokra, az uniós intézményekre, a megerősített együttműködésre és a közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza és a Szerződések felülvizsgálatának, illetve a ki- és belépés feltételeit. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMsz) pedig az unió hatásköreinek gyakorlására, külső politikáinak végrehajtására vonatkozó rendelkezéseket, illetve az intézmények működésére, a költségvetésre és pénzügyekre vonatkozó rendelkezéseket.

Az EU céljai a Lisszaboni Szerződés alapján 1. a béke, a népek jólétének és az EU értékeinek előmozdítása; 2. az Unió egy belső határok nélküli, szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséget hoz létre polgárai számára, ahol biztosított a személyek szabad mozgása; 3. az Unió belső piacot hoz létre és a fenntartható fejlődésen munkálkodik, amely gazdasági növekedésen, árstabilitáson és magas versenyképességű, teljes foglalkoztatottságot és társadalmi haladást célul tűző szociális piacgazdaságon alapul. Az Unió küzd a társadalmi kirekesztés és megkülönböztetés ellen, előmozdítja a társadalmi igazságosságot és védelmet, a nők és férfiak közötti egyenlőséget, a nemzedékek közötti szolidaritást, a gyermekek jogainak védelmét és a tagállamok közötti szolidaritást. Tiszteletben tartja saját kulturális és nyelvi sokféleségét. 4. Az Unió egy gazdasági és monetáris uniót hoz létre, melynek fizetőeszköze az euró. 5. Az Unió a világ más részéhez fűződő kapcsolatában hozzájárul polgárainak védelméhez, békéhez, biztonsághoz, a Föld fenntartható fejlődéséhez, népek közötti szolidaritáshoz, a szabad és tisztességes kereskedelemhez, a szegénység felszámolásához, az emberi jogok, különösen a gyermekek jogainak védelméhez. Illetve a nemzetközi jog betartásához és fejlesztéséhez, különösen az ENSZ Alapokmányában foglalt alapelvek tiszteletben tartásához.

46

Az Unió hatáskörei A Lisszaboni Szerződés egyik legfontosabb rendelkezése az EUsz 4. cikk (1) bek., miszerint „minden olyan hatáskör, amelyet a szerződések nem ruháztak az Unióra, a tagállamoknál marad”. Az Unió tiszteletben tartja továbbá az alapvető állami funkciókat, köztük az állam területi integritásának biztosítását, a közrend fenntartását és a nemzeti biztonság védelmét, mely a tagállamok kizárólagos feladata marad. A tagállamoknak ugyanakkor tartózkodniuk kell minden olyan intézkedéstől, amely veszélyeztetheti az Unió célkitűzéseinek megvalósítását. Az EUsz az Unió hatásköreinek elhatárolására a HATÁSKÖRÁTRUHÁZÁS ELVÉT határozza meg, a hatáskörök gyakorlására pedig a SZUBSZIDIARITÁS ELVÉT és az ARÁNYOSSÁG ELVÉT mondja ki irányadónak. A hatáskörök típusai 1. KIZÁRLÓLAGOS hatáskörök: kizárólag az Unió alkothat és fogadhat el jogi aktust. (Pl.: vámunió, kereskedelempolitika.) 2. MEGOSZTOTT hatáskörök: ezen területeken mind az Unió mind a tagállamok alkothatnak jogszabályokat. (Pl.:belső piac, környezetvédelem.) 3. GAZDASÁG- ÉS FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁK ÖSSZEHANGOLÁSA. 4. KÖZÖS KÜL- ÉS BIZTONSÁGPOLITIKA megállapítása. 5. TÁMOGATÓ, ÖSSZEHANGOLÓ és KIEGÉSZÍTŐ intézkedések. (Pl.: ipar, oktatás.)

47

12. Az Európai Unió szervezeti felépítése, döntéshozatali eljárásai.

Az Unió intézményrendszere sajátos képződmény, amelyben keverednek a nemzetközi szervezetekre és a föderális államszerkezetre jellemző jegyek. Azaz egyszerre van jelen a kormányközi és a nemzetek feletti (szupranacionális) jelleg. Az EU döntéshozatali és működési mechanizmusait a Lisszaboni Szerződés előtt négy fő intézmény biztosította: a Tanács, a Bizottság, a Parlament és a Bíróság. A Tanács kormányközi alapon működő, a kormányok képviselőiből álló szerv, mely legfőbb döntéshozó és jogalkotó szerv, míg a másik három intézményben a szupranacionális jelleg dominál. A Parlament társjogalkotó és társdöntéshozó, részben konzultatív és ellenőrző testület, melyet a polgárok közvetlenül választanak. A Bizottság egy tagállamoktól független, nemzetek feletti adminisztrációként működő testület, javaslattevő, döntéselőkészítő, jogalkotás-kezdeményező és végrehajtó feladatokkal. Az ötödik szerv a döntéshozói és jogalkotói jogkörökkel nem rendelkező Európai Tanács, mely a tagállamok állam- és kormányfőiből valamint a Bizottság elnökéből áll, és uniós csúcsszervként működik. Feladata a stratégia és általános politikai irányvonalak meghatározása. A Bizottság – Tanács – Parlament intézményi háromszög három, egymástól eltérő érdeket képvisel: • a Tanács a tagállamok kormányai által kifejezett nemzeti érdeket, • a Parlament a politikai pártok által képviselt állampolgári érdekeket, • míg a Bizottság a szupranacionális bürokrácia által képviselt közösségi (uniós) érdekeket jeleníti meg. A Maastrichti Szerződés a Számvevőszéket is a fő intézmények rangjára emelte. A főszervek munkáját egyéb szervek segítik: a Régiók Bizottsága, a Gazdasági és Szociális Bizottság; a pénzügyi szervek: az Európai Beruházási Bank és a közös pénzért felelős Európai Központi Bank, illetve az európai ombudsman. INTÉZMÉNYEK (a Lisszaboni Szerződés alapján): Európai Parlament, Európai Tanács, Tanács, Európai Bizottság, Európai Unió Bírósága, Európai Központi Bank, Számvevőszék. Tanácsadó szervek: Régiók Bizottsága, a Gazdasági és Szociális Bizottság.

I.

EURÓPAI PARLAMENT

A Parlament létszáma 2009 végéig 785 fő, a 2009-es választásokat követően 736 fő. A Parlament főszabály szerint a leadott szavazatok többségével dönt, azaz a jelen lévő, szavazatot leadó képviselők egyszerű többségével. De bizonyos esetekben tagjainak többségével (azaz abszolút többséggel) kell elfogadnia a döntést. Néhány különleges esetben a többség követelménye úgy kell teljesüljön, hogy a támogató szavazatoknak egyben a leadott szavazatok 3/5-ét vagy 2/3-át is el kell érnie. A Parlament általában 4 hetes periódusokra felosztva végzi munkáját. A Parlament feladatai közül a legjelentősebb a társjogalkotói szerep, amit a Tanács mellett lát el. Emellett ellátja a költségvetési feladatokat, illetve politikai ellenőrzési és konzultatív tevékenységet is végez.

48

A Parlament megnövekedett jogalkotói szerepének kifejeződéseként a Lisszaboni Szerződés az Európai Unió rendes jogalkotási eljárásává teszi a egyöttdöntési eljárást. Ez azt jelenti, hogy a közösségi jogalkotás döntő hányadában a Parlament és a Tanács közösen fogadja el a jogalkotási aktusokat. Az EP képviselőit 1979 óta közvetlenül választják a tagállamok polgárai. 1979 előtt a tagállamok parlamentjei delegálták őket. A képviselők megbízatása 5 évre szól. Az EP képviselőit a tagállamokban tartott, tagállami parlamenti választáshoz hasonlóan választják. A képviselők nem tagállamok szerint, hanem pártfrakciókban tömörülve dolgoznak. Fontosabb párttömörülések az EP-ben: -

Európai Szociáldemokrata Párt (alapítva: 1992) Európai Néppárt (alapítva: 1976) – kereszténydemokraták Európai Liberális és Demokrata Párt (alapítva: 1976)

Székhelye: Brüsszel, üléseit Strasbourgban tartja. A titkárság székhelye: Luxemburg (kb. 3500 fő). 20 döntés-előkészítő bizottság dolgozik a parlamenten belül.

Az EP feladatai, tevékenysége: 1.) Jogalkotás – a döntéshozatali eljárásban való részvétele révén. (Eredetileg az EP-nek csak véleményezési joga volt bizonyos kérdésekben, az Egységes Európai Okmány már együttműködési jogot biztosított, tehát bizonyos döntések meghozatalánál a parlamentnek is döntő szerepe lett. Vétójog: - Társulási megállapodások. - Együttműködési megállapodások. - Tagfelvétel. 2.) Költségvetési politika – Az EP fogadja el, vagy utasítja el az EU költségvetését. (Eddig kétszer fordult elő, hogy elutasította a tervezetet.) 3.) A demokrácia hangja – Az EP képviseli a közösség polgárait (kb. 370 millió ember). Bizonyos értelemben az integráció motorja, hiszen kezdeményezheti kormányközi konferenciák összehívását. 4.) Felügyeleti jogkör – A Bizottság kinevezéséhez és a Bizottság elnökének kinevezéséhez ki kell kérni az EP jóváhagyását. Az EP fogadja el a Bizottság programját és menesztheti is azt – bár erre még soha nem került sor. Probléma az EP működésével kapcsolatban: a „demokratikus deficit”. Az Európai Unió azon sajátossága, hogy az Európai Parlament nem rendelkezik olyan széles körű jogosítványokkal a közös intézmények (a Tanács és a Bizottság) ellenőrzésére, mint a nemzeti parlamentek a saját kormányuk fölött.

49

II. EURÓPAI TANÁCS European Council 1974-ben alakult meg, első ülését 1975-ben tartotta. A tagállamok állam- és kormányfőinek évente kétszer (gyakorlatban háromszor) ülésező testülete. Közvetlen, formális jogosítványai nincsenek a jogalkotásban, mégis döntő szerepe van az integráció elmélyítésében. Jogi aktust nem alkothat. Probléma, hogy a Maastrichti Szerződés óta vannak olyan rendelkezések, amelyek értelmében a Tanácsnak bizonyos döntések meghozatalánál állam- és kormányfői szinten kell üléseznie, de ez esetben az állam- és kormányfők hivatalosan nem Európai Tanácsként, hanem Tanácsként üléseznek. A Lisszaboni Szerződés alapján az Európai Tanács önálló intézményi státuszt nyert, és elkülönül a Tanácstól, amely csak és kizárólag miniszteri szintű intézmény, így állam- és kormányfői szinten nem ülésezhet. Ahol állam- és kormányfői szintű döntés szükséges, azokat a döntéseket a Lisszaboni Szerződés az Európai Tanács hatáskörébe utalja. Néhány konkrét döntés meghozatala így az Európai Tanács feladata lett, amelyek során jogi aktusokat (határozatok) is elfogadhat (pl. a Bizottság elnökének jelölése). Az Európai Tanács kvázi alkotmányos hatáskörökkel is rendelkezik, amelyek lényege az, hogy ezekben a szerződések nem tartalmaznak iránymutatást, de a tagállamok fenn kívánták tartani annak lehetőségét, hogy az Európai Tanács dönthessen a szerződések módosítása nélkül is (amely rendkívül bonyolult és időigényes eljárás). Az Európai Tanács döntéseit konszenzussal hozza, ha a szerződések másként nem rendelkeznek. Ha minősített többséggel dönt, ennek szabályai megegyeznek a Tanácsi szavazás szabályaival, azzal a különbséggel, hogy az Európai Tanács elnöke és a Bizottság elnöke nem szavaznak. A szavazás során egy tagállam eljárhat egy másik nevében. Egy tag tartózkodása nem akadályozza a döntéshozatalt. Az elnököt minősített többséggel választja meg az Európai Tanács két és féléves időszakra.

Feladatai: 1.) „Alkotmányépítő szerep” – „Általános politikai ösztönzéssel” hasson az „Európa-építő” folyamatokra és megvitassa az EU-t érintő lérdéseket. 2.) „Irányelv-meghatározó funkció” – Gazdaság- és szociálpolitikai általános irányelvek kidolgozása, illetve külpolitikailag fontos nyilatkozatok megtétele. (Ez a funkciója az utóbbi időben egyre hangsúlyosabb!) 3.) „Döntéshozatali funkció” – Maga hozhatott meg fontos – Az EK-t érintő – döntéseket. A vitás pénzügyi és szervezeti kérdésekben az EK központi döntéshozó testülete lett. DE nem hozott egyetlen esetben sem jogilag kötelező erejű határozatokat! Alkotmányjogilag problematikus elemek az Európai Tanács működésében: -

Az Európai Tanács konstitucionális szempontból kívül esik a „checks and balances” (fékek és egyensúlyok) körén, tehát nem tartozik a három fő szerv (Európai Bizottság, Európai Parlament, Tanács) közé abból a szempontból, hogy az Európai Bíróság nem ellenőrzi ezt a szervet.

50

-

Az EP jogai az Európai Tanáccsal szemben formálisak, az EP elnöke ismertetheti ugyan a parlament álláspontját az Európai Tanáccsal, de az nem kötelezi az Európai Tanácsot.

III. TANÁCS (1993-ig Miniszterek Tanácsa) Council A Tanács az EU egyik fő intézménye, tulajdonképpen döntéshozó szerve. (Ezen kívül végrehajtási jogosítványai is vannak.) A szervezet a három klasszikus fő szerv egyike és a föderatív szerkezetnek megfelelően a tagállamok közös szerve. Elsősorban – éppen ezért – tagállami érdekek jelennek meg a Tanácsban. Összetétele: tagállamonként egy miniszteri szintű képviselő, mindig az, amelyik az éppen tárgyalt területen illetékes. A Tanács tagjai az adott témáért felelős miniszterek, így ez a szerv az Unió legfontosabb döntéshozó, jogalkotó szerve, amely kormányközi alapon működik. 2002 óta a Tanács 9 formában működik (a Lisszaboni Szerződés után pedig 10 formáció lesz, mivel az Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsa kettéválik és két külön tanácsot alkot): 1. Általános Ügyek (ebben a formában feladatai: Európai Tanács üléseinek előkészítése; intézményi és adminisztratív ügyek; politikailag nagyobb jelentőségű, illetve több politikát érintő horizontális ügyek) és Külkapcsolatok Tanácsa (ebben a formában feladatai: közös kül- és biztonságpolitika, európai biztonság és védelempolitika, külkereskedelem, fejlesztési együttműködés, humanitárius segítség) 2. Gazdasági és Pénzügyek Tanácsa 3. Bel- és Igazságügyek Tanácsa 4. Foglalkoztatás, Szociálpolitika, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Ügyek Tanácsa 5. Versenyképességi Tanács (belső piac, ipar, kutatás, idegenforgalom) 6. Közlekedés, Távközlés és Energia Tanács 7. Mezőgazdasági és Halászati Tanács 8. Környezeti Tanács 9. Oktatási, Ifjúsági és Kulturális Tanács Feladatai: 1.) -

Döntéshozatal: Költségvetés. Társulási politika. Az EU kibővítésére vonatkozó szerződések. Szakpolitikák.

Az EP-tel megosztva!

2.) Végrehajtás: - A Gazdasági és Monetáris Uniót érintő ügyekben a Bizottság ajánlása alapján a nemzeti költségvetési politikák felügyeletéért és összehangolásáért felel. A Tanács hatáskörébe tartozik a közös kül- és biztonságpolitika is. Problémák a Tanács működésével kapcsolatban: A Tanács a közös érdekeltségű EU területeken csak a Bizottság javaslatai alapján cselekedhet.

51

-

A Tanács minden ülésén részt vesznek a Bizottság képviselői. A Bizottság képviselői bármikor visszavonhatják a Bizottsági javaslatot. A Tanács a Bizottsági javaslatot csak egyhangú szavazással módosíthatja, viszont minősített többséggel elfogadhatja. – Ezért nagyon ritkák a Bizottság akarata ellenére elfogadott javaslatok.

A szavazási rend Fontos változtatása a Lisszaboni Szerződésnek, hogy a Tanács döntéseit minősített többséggel hozza, kivéve, ha a szerződések ettől eltérően rendelkeznek. Így az egyhangúságra épülő döntéshozatal kivételes esetnek minősül. A szavazási rend a kettős többség (tagállamok+népesség többsége) elvére épül, amely az unió kettős legitimitását (tagállamok és uniós polgárok) tükrözi. Eszerint az Európai Bizottság vagy a közös kül- és biztonságpolitikai főképviselő javaslata alapján meghozott döntéseknél a Tanácsban a tagállamokat képviselő miniszterek közül legalább 55%-nak kell támogatnia a javaslatot, és a támogató tagállamoknak az Unió népességének legalább 65%-át kell képviselniük.

IV. EURÓPAI BIZOTTSÁG Az EU „kormánya”, végrehajtó szerve. A testület 27 biztosból álló kollégiumot foglal magában (mind a 27 tagállam jelöl egy biztost), valamint egy brüsszeli központú igazgatási apparátust, amely főigazgatóságokra (DG – Direction General) tagolódik. Az Lisszaboni Szerződés alapján a Bizottság 2014-től megszűnik az „egy tagállam egy biztos” elven működni, és a rotációs elv lép hatályba a bizottsági posztok betöltésénél, illetve a Bizottságnak ezen dátum után a tagállamok számának 2/3-ával megegyező számú tagból kell állnia, kivéve, ha az Európai Tanács egyhangúlag eljárva e szám megváltoztatása mellett döntene (meghagyva így a kiskaput az egy tagállam egy biztos rendszer fenntartására). A rotációnak a tagállamok egyenjogúságának elvén kell alapulnia, amit az Európai Tanácsnak kell meghatároznia. A Bizottság csak a Parlamentnek felelős, megbízatását is csak az Európai Parlament vonhatja vissza. Fontos változás, hogy létrejön az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének tisztsége, aki egyben a Bizottság alelnöke. A Bizottság elnöke az EU „kormányfője”. Feladatai: 1.) Kezdeményező szerep – döntés-előkészítés: Az EU döntéshozatali folyamatában. (Bizottsági javaslatra hozhat határozatokat.) 2.) Döntéshozatal: A Bizottság kötelező érvényű jogszabályokat bocsáthat ki, és nemzetközi szerződéseket köthet. 3.) Közigazgatási és ellenőrző szerep – végrehajtás: A Bizottság végrehajtja a hatályos EU-jogszabályokat, és ellenőrzi a tagállamokban az elsődleges jog alkalmazását. Felügyeli az EU-alapokat: Szociális Alap, Strukturális Alap, Regionális Fejlesztési Alap, Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap,

52

Kiemelkedő időszaka: 1985-től Jacques Delors elnöklete alatt. Jelenlegi elnöke: José Manuel Barroso (volt portugál miniszterelnök).

EGYÉB SZERVEK SZÁMVEVŐSZÉK 1977-ben jött létre, feladata az EU gazdálkodásának ellenőrzése, a költségvetésben foglaltak betartásának figyelése. Tagállamonként egy főből áll, minden tagállam kormánya jelöli a tagot. A számvevőket a Tanács – parlamenti konzultációt követően – minősített többséggel nevezi ki megújítható 6 éves mandátummal. Az elnököt a számvevők maguk közül választják megújítható 3 éves mandátumra. Munkájáról éves jelentést készít, melyet a PARLAMENT is megvitat. GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG Az EU tanácsadó testülete (a Régiók Bizottsága mellett). A Római Szerződés hozta létre 1957-ben, azért, hogy a gazdasági és szociális érdekcsoportokat bekapcsolják a közösségi ügyekbe és a döntés-előkészítésbe. A testület tagjai három csoportba oszlanak. munkaadók, munkavállalók és egyéb érdekvédelmi szervezetek csoportja. Jelenleg a tagok száma 344, akiket a Tanács nevez ki minősített többséggel 5 éves hivatali időre. Kétévente saját tagjai közül elnököt és Elnökséget választ (mely 24 tagú, mind a három csoportból 8 fő). Magyarországnak 12 tagja van. RÉGIÓK BIZOTTSÁGA A Maastrichti Szerződés hívta életre, célja, hogy a helyi és regionális szervek bekapcsolódhassanak az EU munkájába. Kötelezően konzultálni kell vele, mielőtt regionális érdekeket érintő döntéseket hoznának. Véleményét köteles határidőre kiadni, de az nem kötelezi sem a Bizottságot, sem a Tanácsot, sem a Parlamentet. Tagjainak száma nem haladhatja meg a 350 főt, ez jelenleg 344 fő. Magyarországnak 12 tagja van. A tagok a helyi önkormányzatokat képviselik, többnyire polgármesterek vagy helyi önkormányzati képviselők.

DÖNTÉSHOZATALI ELJÁRÁSOK A Lisszaboni Szerződés előtt három eljárás létezett: 1.) 2.) 3.)

Konzultációs eljárás. Bizottság Tanács (EP, GSZT) Bizottság Tanács. Végső szó: Tanács, Parlament szerepe csekély. Kooperációs / Együttműködési eljárás. Végső szó: Tanács, Parlament egyszeri döntési helyzetben. Együttdöntési eljárás. Végső szó: Parlament + Tanács.

A Lisszaboni Szerződés az együttdöntési eljárást teszi meg rendes jogalkotási eljárássá, amivel nemcsak egyszerűsíti az uniós döntéshozatalt, de megnöveli a Parlament szerepét a

53

döntéshozatalban, így jobban hangsúlyozza az Unió föderatív jellegét és szélesíti a döntések demokratikus legitimációját. Ez a rendszer ugyanis a Tanács és a Parlament együttműködésén alapul. A Lisszaboni Szerződés hatályba lépése után az összes politikai terület ¾-én csak ezzel az eljárással lehet döntést hozni. A Lisszaboni Szerződés a rendes jogalkotási eljárás mellett megőriz különleges jogalkotási eljárásokat is, melynek négy fajtája van: a KONZULTÁCIÓS ELJÁRÁS, kétféle HOZZÁJÁRULÁSI ELJÁRÁS, illetve a KÖLTSÉGVETÉSI ELJÁRÁS. Az együttműködési eljárás pedig megszűnik. Az EU legfontosabb működési alapelve a szubszidiaritás elve: a szubszidiaritás elve szerint minden döntést azon a lehető legalacsonyabb szinten kell meghozni, ahol a probléma felmerült. Az uniós tagság feltételei és a csatlakozás Az EUsz 49. cikke rendelkezik a csatlakozás feltételeiről. A legfontosabb feltétel az EU értékeinek (EUsz 2. cikk) elfogadása és tiszteletben tartása. Legfontosabb értékek: szabadság, demokrácia, emberi és alapvető szabadság jogok, jogállamiság, emberi méltóság, kisebbségek jogai, pluralizmus, megkülönböztetés tilalma, igazságosság szolidaritás, nemi diszkrimináció tilalma). A csatlakozás egy többlépcsős folyamat, melyben a benyújtott kérelmet a Tanács bírálja el, konzultálva a Bizottsággal és a Palamenttel az elfogadott csatlakozási kérelmet minden tagállamnak jóvá kell hagynia. Az uniós tagság felfüggesztése Az uniós tagság felfüggesztésére az uniós értékek megsértése esetén kerülhet sor. Ez a szavazati jog felfüggesztését jelenti a döntéshozatalban, de az ország továbbra is tag marad (azaz alkalmaznia kell az uniós jogszabályokat.) a közös értékek megsértése esetén az Unió olyan területeken is felléphet, ahol az adott ország saját hatáskörében jár el. A tagság felfüggesztésének folyamata többlépcsős eljárás. Először a Tanács, a Parlament vagy a Bizottság kezdeményezésére annak a veszélynek a megállapítása történik, hogy a tagállam megsérti az EU értékeit. Második lépésben annak megállapítása történik, hogy ténylegesen megsértette egy ország az alapértékeket, és harmadik lépésként felfüggesztik az adott tagállamot bizonyos – tagságából fakadó – jogai gyakorlásában. A Tanács a felfüggesztést minősített többséggel visszavonhatja.

54

13. Elméleti viták az Európai Unió politikai szerkezetéről. (Föderáció vagy szupranacionalizmus, az Európai Uniót formáló erőpárok.). A föderális, a konföderális és a konszociális államforma jellemzői, ezen államformáknak az Európai Unió politikai szerkezetében megtalálható jegyei. Közpolitika (policy making) az Európai Unióban (spillover, Package Deal). A közpolitika kialakításának szakaszai Az EU politikai szerkezetéről folyó viták egyik középpontja az a kérdés, hogy minek tekinthető inkább az unió, szervezetnek, vagy államszövetségnek? Ha pedig az utóbbihoz hasonlítható inkább, akkor milyen típusú államszövetségről van szó? Azok, akik nem tekintik az uniót államnak, általában azt az indokot hozzák fel, hogy az EU nem rendelkezik az államszövetségeket, vagy szövetségi államokat jellemző legfontosabb jegyekkel: • Nem rendelkezik homogén társadalommal, politikai identitással, szuverenitással. • Nincsen felelős kormánya, közös külpolitikája (ami van, az csak kormányközi egyeztetéssel működik). • Nincsen pénzügyi függetlensége (költségvetése a tagállamok GDP-jének 1%-a), bár közös valutája van. • Nincsen közös hadserege, rendőrsége (az EUROPOL illetékessége bizonyos területekre korlátozódik). Akik amellett érvelnek, hogy leginkább egy államszövetségre hasonlít az integráció jelenlegi iránya alapján az unió, az alábbi indokokat hozzák fel: • Rendelkezik kiterjedt és jól képzett technokrata bürokráciával. • Rendelkezik egy folyamatosan bővülő jogrenddel. • Rendelkezik egyfajta kormány előképével, ami a legfontosabb végrehajtó szervben, a Bizottságban testesül meg, míg a szakterületekért felelős főigazgatóságok minisztériumokként funkcionálnak. • Az EU-t a maastrichti szerződés aláírása óta többe kerülne felszámolni, mint egyben tartani. Az Európai Uniót formáló politikai erőpárok, amelyek egymással ellentétes irányú folyamatokat erősítenek: Föderális jelleg

Demokratikus

Szupranacionális

Tagállamok Európája

Regionális Európa

Kormányközi

Elitista (bürokratikus)

Konföderális jelleg

55

Ezek közül az erőpárok közül a leginkább érvényesülők azok, amelyek a föderális, illetve a szupranacionális jelleg irányában hatnak. Mi jellemzi a föderális államszervezetet? A föderációt alkotó egységek (ezek legtöbbször tagállamok) feladják szuverenitásuk egy részét, és átruházzák egy nemzeti szintű kormányzatra (ilyen például Japán). A központi kormányzat azonban korlátozott hatáskörrel bír bizonyos kérdésekben, például nem változtathatja meg a tagállamok, vagy a föderációt alkotó területi egységek határait. (A konföderális államszervezetben viszont a politikai egységek megtartják identitásukat, és a központi hatalomra csak egy pontosan meghatározott területen ruháznak hatalmat /például a közös védelem biztosítása érdekében/. Ebben a konföderális államszervezetben a központi hatalom gyenge a szuverén egységekhez képest.) Az Európai Uniót ugyanakkor a leginkább a konszociális államforma jegyei jellemzik. A konszociális állam modellje Arendt Lijphardt szociológus nevéhez fűződik, aki 1968-ban publikálta erről szóló tanulmányát. A konszociális államforma jellemzői 1. Számos, egymástól elkülönült, de közös kormányzat alá tartozó társadalmi csoport alkotja az államot, mindegyik erős képviseleti szervekkel. (Az EU esetében ezek a csoportok a tagállamok.) 2. A társadalmi csoportok politikai elitjei együttműködnek egymással és megosztják a hatalmat egy közös rendszeren belül, a döntéseket pedig mindig konszenzussal hozzák. 3. Minden csoport rendelkezik a vétó jogával, ha egy döntés sérti az alapvető érdekeit. 4. A különböző csoportok a közös kormányzati intézményekben számarányuknak megfelelően képviseltetik magukat, de a kisebb csoportok – a nagyobbak diktatúráját kikerülendő – felülreprezentáltak. Ugyanakkor az integrációnak az a jellegzetessége, hogy elsősorban a tagállamok és az uniós szervek közötti alkudozások és kompromisszumok viszik előre kétségtelenül a konszociális forma ellen hat, és a föderális jelleget erősíti az is, hogy a tagállamok rendelkeznek a szecesszió (a kilépés) jogával, illetve szerződéseket köthetnek szabadon külső államokkal. Ráadásul jelen van az EU működésében a demokratikus deficit jelensége is, amely azt jelenti, hogy az Európai Parlament nem rendelkezik olyan széles körű jogosítványokkal a közös intézmények (a Tanács és a Bizottság) ellenőrzésére, mint a nemzeti parlamentek a saját kormányuk fölött. A demokratikus deficit csökkentését a Tanács és a Bizottság döntéseinek nyilvánossá tételével, a Parlament hatáskörének bővítésével és a szubszidiaritás elvének alkalmazásával lehet elérni. (A szubszidiaritás elve azt jelenti, hogy minden döntést azon a lehető legalacsonyabb szinten kell meghozni, ahol a probléma felmerült.) KÖZPOLITIKA (POLICY MAKING) AZ EURÓPAI UNIÓBAN Az EU aktuális politikai irányvonala nehezen meghatározható, mivel a tagállamok eltérő kormánystruktúrákkal, államszerkezettel rendelkeznek, az integráció fejlődése állandó változásban van, és még nem lépett hatályba az alapvető politikai célokat lefektető alkotmány (ezeket eddig az alapszerződések pótolták). A közpolitika kialakítása során az EU az

56

alapszerződésekben lefektetett célkitűzéseknek megfelelően az alábbi feladatokat részesíti elsőbbségben: • Az integrációs folyamat elmélyítése, elsősorban politikai téren, hiszen a gazdasági integráció az euro bevezetésével lényegében befejeződött. • Fenntartható gazdasági növekedés biztosítása. • Magas foglalkoztatottság fenntartása. • Az életszínvonal növelése a tagállamokban. Mi a közpolitika? Közpolitika alatt azokat a politikai döntéseket értjük, amelyeket egy ország esetében a kormány hoz, illetve azt a cselekvési programot, amely alapján döntéseket kíván hozni. (Ezt a programot hívjuk kormányprogramnak.) Ilyenformán a kormány által alkotott rendeletek, vagy az általa beterjesztett és a parlament által elfogadott törvények is a közpolitika részét képezik. Az EU közpolitikájának kialakításában két mozzanatra érdemes összpontosítanunk. Az egyik a SPILLOVER-jelenség, a másik a PACKAGE DEAL mint eljárás. Mit jelent a spillover? A spillover mint fogalom a Stanley Hofmann – Robert Keohane szerzőpáros nevéhez fűződik, és azt jelenti, hogy az EU-ban az integrációs folyamat fejlődése önmagát gerjesztő folyamatként írható le. Azaz, ha megszületik egy döntés egy adott szakterületen, az elindít egy folyamatot, ami kihatással lesz az integráció más területeire is, és átgyűrűzik azokra. A spillovernek azonban mindig előfeltétele a kompromisszum. Mit jelent a package deal? A package deal egy kompromisszumkötési eljárást jelöl. Ha egy tagállam tiltakozik egy döntés meghozatala ellen, vagy vétóval fenyeget, akkor engedményt kap a kérdéses szakpolitikai területen, de cserébe más területen, egy másik döntéshozatali eljárásban neki kell engednie.(A package deal nem azonos a derogációval, amikor egy tagállam nem tud a döntés megszületéséig felkészülni egy szakpolitikai döntés alkalmazására, ezért határozott időre szóló mentességet kap az uniótól az odavonatkozó uniós jogszabályok alkalmazása tekintetében.) A közpolitika folyamatábra):

kialakításának

folyamata

az

Európai

Unióban

(leegyszerűsített

1. A teendők listájának összeállítása – angol terminussal agenda setting. Ez a legfontosabb problémák felismerését és megfogalmazását jelenti. Tagállami szinten az ügyek néha „lifteznek” (hol felkerülnek a listára, hol lekerülnek róla), annak függvényében, hogy a belpolitikai helyzet milyen problémák kezelését igényli a kormányzattól. Az EU szintjén viszont egyre több probléma kerül fel a teendők listájára, mivel az integráció elmélyülésével az EU érdekei és hatáskörei egyre kiterjedtebbek. Az agenda setting lehet reaktív és proaktív folyamat. • Reaktív: amikor spillover játszódik le, azaz egy probléma kezelése már alacsonyabb szinten megkezdődött, ezért azzal magasabb szinten is foglalkozni kell.

57

•

Proaktív: amikor bizonyos politikai csoportok igénylik, esetleg követelik egy probléma megoldását.

2. A listán szereplő problémák kezelésére politikai program összeállítása. 3. Racionális politikai elemzés (hatás- és háttértanulmányok elkészítése az intézkedéssorozat megindítása előtt. 4. Politikai tervezet készítése. 5. Végrehajtási szakasz: új törvények és szabályozások meghozatala, ezek eljuttatása a nemzeti bürokráciákhoz. 6. Kiértékelési szakasz: A politikai folyamat utolsó állomása, ilyenkor döntik el, hogy a probléma kezelésére kidolgozott és alkalmazott modell működik-e, és mennyire hatékony. A gyakorlatban az EU közpolitikáját a legáltalánosabb szinten a Tanács határozza meg. A javaslattétel joga a Bizottságot, az Európai Bíróságot, vagy valamely európai parlamenti képviselőt illeti meg. A bizottság által beterjesztett javaslat a COREPER 1-hez, majd a COREPER 2-höz érkezik. A COREPER (Comité des Représentants Permanents) az Állandó Képviselők Bizottsága. A COREPER 1-ben az unióhoz delegált tagállami követek, a COREPER 2-ben ezek helyettesei ülnek. A két bizottság készít egy A listát, amelyen azok a kérdések szerepelnek, amelyekben már megszületett a közös döntés, csak szavazni kell róluk. A B listán azok a problémák szerepelnek, amelyekben nincs döntés, ezért még tárgyalni kell róluk. Az A lista továbbmegy a Tanácshoz, ahol szavaznak róla, a B listán szereplő problémákról pedig addig tárgyalnak, amíg egyezségre nem jutnak. A megszületett döntést ezután végrehajtási szakaszba helyezik, tehát a bürokráciához kerül, ahol először lefordítják az EU összes hivatalos – tehát minden tagállam – nyelvére, majd eljuttatják a nemzeti bürokráciákhoz. A kiértékelő munkát pedig a Tanács végzi el.

A RUGALMAS INTEGRÁCIÓ ESZKÖZEI A rugalmas integráció eszközeinek bevezetésére azért került sor, mert ez lehetőséget biztosít arra, hogy a tagállamok egy kisebb csoportja is együtt tudjon működni bizonyos kérdésekben az Unión belül anélkül, hogy azoknak a tagállamoknak is csatlakoznia kelljen, akik nem képesek vagy nem hajlandók együttműködni velük. (Többsebességes Európa!) A MEGERŐSÍTETT EGYÜTTMŰKÖDÉS A megerősített együttműködést az Amszterdami Szerződés vezette be. A megerősített együttműködés lényege, hogy az Unió tagállamainak egy része úgy indít egy adott területen együttműködést, hogy ahhoz az Unió intézményei által hozott döntés alapján az Unió intézményeit, eljárásait és mechanizmusait a tagállamok igénybe vehetik, a kívül maradók pedig később csatlakozhatnak. Megerősített együttműködésre vonatkozó néhány alapelv: • •

Hozzá kell járulnia az integráció céljaihoz. Nyitva kell állnia minden tagország előtt.

58

• • • •

A megerősített együttműködés csak végső esetben alkalmazható, akkor, ha a Tanács megállapítja, hogy az adott együttműködés célja ésszerű határidőn belül a Szerződések vonatkozó részeinek alkalmazásával nem érhető el. Nem lehet megerősített együttműködést indítani az Unió kizárólagos hatáskörébe tartozó területeken. A résztvevők minimuma: a megerősített együttműködés elindításához legalább 9 tagállam részvétele szükséges. A megerősített együttműködés indítására a Lisszaboni Szerződés három különböző eljárást alkalmaz: 1. ÁLTALÁNOS ELJÁRÁS, amelyben a Tanács minősített többséggel ad felhatalmazást az együttműködés beindítására. 2. EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁS a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés egyes területein. 3. KÜLÖNLEGES ELJÁRÁS a közös kül- és biztonságpolitika területén, ahol az engedély megadásához az összes tagállam jóváhagyása szükséges.

59

14. Politikai folyamatok az Európai Unióban. A négy politikai szint.

William Wallace szerint Az Európai Unió többszintű eljárási mechanizmusai (itt főleg a döntéshozatali eljárásokról van szó), amelyek leginkább szabályozási, jogalkotási és elosztási kérdések kapcsán nyilvánulnak meg, laza FÖDERÁCIÓS jelleget kölcsönöznek az EU-nak. A ’90-es évek közepétől kezdve azonban előtérbe kerültek az alkotmányozási és újraelosztási kérdések, mert a nemzeti szuverenitást egyre gyakrabban érintő kérdések kerültek napirendre. Albert O. Hirschman szerint az integráció olyan folyamat, amely egymással szembenálló erők feszültségéből születik meg. Ma a döntéshozatali eljárásokban mutatkozó feszültségek jelentős része nem az ellentétes véleményekből adódik, hanem abból, hogy eredetileg az intézményrendszert úgy tervezték, hogy a hangsúly a szabályozáson és az adminisztráción van, ugyanakkor a politikai érdekek átláthatóságát a minimumra csökkentette. Ezek az intézmények többnyire a megengedő egyetértés alapján működnek, nem pedig aktív részvétellel, azaz elsősorban kompromisszumok és politikai alkuk eredményeit hajtják végre, de nem vesznek részt ezeknek az alkuknak a kidolgozásában. A politikaépítés négy szintje Mi az a politikaépítés? Politikaépítés alatt eljárási, döntéshozatali és végrehajtási folyamatok összességét értjük. Ezekben a folyamatokban érdekek fogalmazódnak meg programszerűen, döntések születnek különböző elvek, eljárási szabályok és jogszabályi háttér alapján, a döntéseket pedig az uniós bürokrácia közvetítésével végrehajtják. Theodore Lowi dolgozott ki egy négyes politikaépítési osztályozást az amerikai szövetségi rendszerre, de a modell az EU esetében is alkalmazható: 1. ALKOTÓ (KONSTITUTÍV) politikaépítés Ilyen esetekben a rendszer szabályai és prioritásai (például az integráció fejlesztésének lehetséges módjai) a tárgyalások központi témái. Itt magas szintű „alkudozásminták” alakulnak ki. Alkotó jellegű témák közé tartoznak az alapszerződéseket, bővítést, költségvetést, regionális és strukturális támogatásokat érintő kérdések, ezeket kormányzati szinten tárgyalják meg. 2. ÚJRAELOSZTÓ (REDISZTRIBUTÍV) politikaépítés Ebben az esetben az egész rendszerre kiterjedő szervezetek és politikai csoportok kerülnek szembe egymással a költségvetési források elosztása kapcsán szerkezeti költségek és hasznok tekintetében. Ilyenkor kormányok és uniós szervezetek egyaránt fontos szereplői a vitáknak. 3. ELOSZTÁSI (DISZTRIBUTÍV) politikaépítés Ilyenkor szakkérdésekkel foglalkozó szervezetek a bürokrácia támogatásával, valamint a jogalkotás és a végrehajtás szekcióival politikai hálózatokat hoznak létre, hogy egy konkrét szakterületen (mondjuk halászati politika) fejlesszék az együttműködést. Az elosztási témák

60

kifejezetten szakmai érdekeket érintenek, ezért itt az uniós és az egyes nemzeti bürokráciák működnek együtt. 4. SZABÁLYOZÓ politikaépítés A jogi vagy kvázi jogi eljárások tartoznak ide, amelyeket speciális érdekek jellemeznek (ilyen például, amikor uniós jogszabályt alkotnak a tartós fogyasztási cikkek gyártóit érintő visszavételi kötelezettségről). A szabályozási témák a szakértői bizottságokban jelennek meg, és elsősorban jogi szempontokat érvényesítenek ezek tárgyalásakor, ezért fontos szerep hárul az Európai Bíróságra. Összefoglalóan elmondható, hogy az uniós politikaépítés fő tendenciája az, hogy a konfliktusok és érdekütközések elsődlegesen a szakmai, szektoriális szervezetekben történjenek, ne pedig a miniszterek és kormányok szintjén. Ennek az a praktikus magyarázata van, hogy ha a kormányok rendszeresen konfliktusba kerülnének egymással az integráció kapcsán, akkor egy idő után maga az integrációs folyamat lehetetlenülne el. Ezért átfogó politikai kérdések csak a főszervekben kerülnek elő (Európai Tanács, Európai Bizottság).

61

15. Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája. Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája a Lisszaboni Szerződés után. Szervezeti felépítés, döntéshozatali rendszer.

Az EU közös külpolitikájának kialakítása mindig is az egyik legkényesebb kérdése volt a politikai integrációnak, mert ez az a terület, ami a tagállamok (főleg a nagyhatalmak) nemzeti szuverenitását a leginkább érintette. A tagállamok éppen ezért - mint látni fogjuk - másként kezelik a közös külpolitikát, mint a közösségi politikákat (pl. agrárpolitika), és ez a külpolitika szabályozására vonatkozóan is nyomon követhető. A tagállamok ugyanis elsősorban ahhoz kötik a külpolitika önálló uniós szintű kialakításának képességét, hogy az EU rendelkezik-e az ehhez szükséges szuverenitással. Másfelől a közös külpolitika mindig érdekviszonyok függvénye, az együttműködés éppen ezért mindig akkor jött létre, ha a tagállamok érdekei ezt kívánták. Problémát jelent a közös külpolitika kialakításánál, hogy minden tagállamban az integráció elmélyülésével más és más problémák, „veszélyérzetek” alakulnak ki, ezért a politikai szándékok is eltérőek lesznek ezen a területen. (Például a franciák számára az agrárpolitika az állandó konfliktusforrás és „veszélyérzet”, a briteknek a nemzetállami szuverenitás elvesztése, a németeknek a munkanélküliség stb.) Ez még az egyeztetés folyamatát is nehézzé teszi, nem még a közös politika kialakítását. Másik szempont, hogy a tagállamok behozták csatlakozásukkor az unióba saját szövetségi rendszereiket is. A CFSP (Common Foreign and Security Policy - Közös Kül- és Biztonságpolitika) alapvető hiányossága jelenleg az, hogy a közös külpolitika jelenleg nem rendelkezik állandó intézményi struktúrával, az EU pedig elegendő átadott szuverenitással ezen a területen. A közös fellépés még csak az ENSZ, a NATO és az EBESZ keretein belül működik hatékonyan. Két tényező segíti ugyanakkor a közös külpolitika kialakítását: 1. Az USA a hidegháború végével (1990-től) kivonta Európában állomásozó csapatai nagy részét a kontinensről, így Európa bizonyos értelemben „magára maradt” a konfliktuskezelésben. 2. A NATO működését jelenleg számos jogi korlát akadályozza (például a konszenzusos döntéshozatali rendszer, ami nehézkessé teszi az együttes fellépést). Külső kötelezettségek és figyelemelvonó tényezők Az EU államai három nagy csoportra oszthatók a tekintetben, hogy ki milyen EU-n kívüli külpolitikai elkötelezettségekkel rendelkezik. 1. A politikai integráció hívei. Ezeknek az államoknak, amelyek zömmel kis országok, az EU külpolitikája jelenti az egyetlen csatornát arra, hogy befolyást tudjanak gyakorolni a nemzetközi politikára. (Belgium, Luxemburg, Málta, Ciprus, Szlovénia) 2. Elégedett államok. Ezeknek az országoknak vannak ugyan külső elkötelezettségeik, de ezeket össze tudják hangolni az EU közös külpolitikájával. (Írország - harmadik világ; Dánia Baltikum; Olaszország - Szomália, Szerbia-Montenegró, Balkán; Hollandia - harmadik világ;

62

Spanyolország, Portugália - volt gyarmatbirodalom; Finnország - balti államok, Oroszország; Ausztria - Kelet-Közép-Európa; Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia Kelet-Közép-Európa) 3. "Problematikus államok". Ide azok az országok sorolhatók, amelyeknek Európán kívüli aktív külpolitikájuk van, ami sokszor ütközik az uniós közös állásponttal. (Nagy-Britannia nemzetközösségi országok, BT-állandó tagság; Franciaország - tengerentúli megyék, BTállandó tagság, Németország - Közép-Kelet-Európa; Görögország - Szerbia-Montenegró, Törökországgal való konfliktus Ciprus helyzete miatt; Svédország - semlegesség.) A közös külpolitika kialakítása szempontjából a Nagy-Britannia - Franciaország Németország hármas bír vezető szereppel, ezt a hárma együttműködést DIREKTORÁTUSnak is nevezik. A CFSP működése A CFSP céljai: 1. Alapvető külpolitikai érdekek érvényesítése (az EU biztonságának fokozása). 2. Közös védelmi politika és közös védelmi rendszer kialakítása (Európai Biztonsági Rendszer) 3. A béke megőrzése. 4. A demokrácia, jogállamiság erősítése. 5. Az emberi jogok védelme és az alapvető szabadságjogok biztosítása. A CFSP előzményei 1969-ben a Hágai Csúcstalálkozón de facto létrejött az unió tagállamai között egy együttműködési konszenzus, ennek jogi alapját az 1986-os Egységes Európai Okmány (Single European Act - SEA) III. címe fektette le. Itt szerepelt először a közös kül- és biztonságpolitika, mint elérendő cél. Ez a dokumentum hozta létre az Európai Politikai Együttműködést (European Political Cooperation - EPC) is. A tagállamok megállapodtak abban, hogy rendszeres külpolitikai tárgyú külügyminiszteri találkozókat tartanak, és tanácskoznak a fontos politikai döntések és állásfoglalások kialakítása előtt. Az EPC kialakításában fontos szerepe volt Étienne Davignon belga külügyminiszternek, aki egy tervezetet készített az EPC létrehozásáról, ez a tervezet kapta a „Davignon-terv” elnevezést. Ezt a tervezete egészítette ki az 1972-es Párizsi Csúcstalálkozó, majd fogadta el az 1973-as Koppenhágai Csúcs. A CFSP lényege A CFSP nem jelent közös külpolitikát (azaz nem közösségi politika, ahol az uniónak szupranacionális jogosítványai vannak), hanem egy megerősített külpolitikai koordinációs mechanizmust, amely kormányközi eljárási mechanizmus alapján működik. Az 1969-ben létrehozott EPC lényege is egyfajta kormányközi egyeztető mechanizmus volt, ahol a döntéseket konszenzussal hozták, a Bizottságnak pedig elenyésző szerepe volt.

63

A Lisszaboni Szerződés újításai a CFSP területén • • • •

az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselői posztjának bevezetése, európai külügyi szolgálat felállítása, a CFSP-re vonatkozó rendelkezések tartalmaznak egy átvezető záradékot, mely lehetővé teszi, hogy az Európai Tanács egyhangú szavazásával, kormányközi konferencia összehívása nélkül át lehet térni a minősített többségi szavazásra, a védelempolitika területén a „strukturált együttműködés” és a „szorosabb együttműködés” (kollektív védelmi klauzula) új együttműködési formákat jelent, melyek nem keresztezik a NATO-kötelezettségeket.

A CFSP szervezeti felépítése 1. A hierarchia csúcsán az 1974-ben létrehozott Európai Tanács áll, amely általános irányelveket bocsát ki. 2. Külügyek Tanácsa. Itt közösségi és külpolitikai kérdések egyaránt napirendre kerülhetnek, és a Tanács általános irányelvei alapján meghatározza, hogy milyen témákban van szükség közös cselekvésre. 3. A Külügyek Tanácsának munkáját segítő Politikai és Biztonsági Bizottság, amelyben a tagállamok külügyminisztériumainak politikai osztályvezetői dolgoznak. E szerv mellett dolgozik a COREPER is (Állandó Képviselők Bizottsága - Comité des Représentants Permanents), amelyben a döntés-előkészítés folyik. 4. Az EU államok harmadik országokba illetve nemzetközi szervezetekhez akkreditált nagyköveteinek értekezletei. 5. CFSP-titkárság. A CFSP-t alakító uniós főszervek EURÓPAI TANÁCS Az Európai Tanács megállapítja az Unió stratégiai érdekeit, meghatározza a CFSP célkitűzéseit, és az arra vonatkozó általános iránymutatásokat. Ha szükséges, határozatokat is hozhat! A Tanács az Európai Tanács által meghatározott iránymutatások és stratégiai irányvonalak alapján kidolgozza a közös külpolitikát és meghozza az e politika végrehajtásához szükséges határozatokat.

TANÁCS A Tanács határozatokat fogadhat el, amelyek meghatározzák: a) az Unió által végrehajtandó lépéseket, b) az Unió által képviselendő álláspontokat, c) az a) és b) pontban említett határozatok végrehajtásának szabályait.

EURÓPAI BIZOTTSÁG Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője kettős feladatot lát el: a Külügyek Tanácsának elnöke, illetve az Európai Bizottság alelnöke. Kettős kötődése azért fontos, mert

64

hiába szűnik meg a hárompilléres megosztottság, a CFSP területén továbbra is megmarad a Tanács és az Európai Tanács monopóliuma, míg a Bizottság szerepe szűkített marad. Így a főképviselőt csak a Bizottságon belüli feladatai gyakorlása során kötelezik a Bizottság működésére vonatkozó szabályok, illetve amennyiben a Bizottságot lemondatják, a főképviselőnek csak a bizottsági tagsága szűnik meg. A Lisszaboni Szerződés létrehozza az Európai Külügyi Szolgálatot is, mely a főképviselő munkáját segíti. Ez a tagállamok diplomáciai szolgálataival összhangban tevékenykedik, és a Tanács Főtitkársága, a Bizottság, valamint a tagállamok diplomáciai szolgálataiból kirendelt tisztségviselőkből áll. Szervezetéről és működéséről a Tanács a főképviselő javaslata alapján, a Parlamenttel folytatott konzultációt és a bizottsági egyetértést követően dönt.

EURÓPAI PARLAMENT Jogköre a CFSP kialakításánál az utóbbi évek változásainak köszönhetően jelentős befolyást tesz lehetővé számára, mivel, a) az EU minden harmadik állammal kötött szerződéséhez az EP jóváhagyása kell, b) másrészt beleszólása van a CFSP költségvetésének kialakításába. Az első jelentős feladata a CFSP-nek a balkáni békefenntartó feladatok átvétele volt a NATOtól, ami 2002. december 16-án meg is történt. A közös kül- és biztonságpolitika területén nem folyik jogalkotás, így a jogi aktusok rendszere itt is eltérő marad. A KKBP működtetése általános iránymutatásokon és határozatokon keresztül valósul meg, amelyeket továbbra is az Európai Tanács, illetve a Tanács fogad el, valamely tagállam, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, illetve a főképviselő Bizottság által támogatott kezdeményezésére. A Bizottság elveszíti kezdeményezési jogát e területen, illetve e jog a Bizottság külügyekért felelős alelnökére (a főképviselőre) száll át. Ezen a területen az Európai Parlament továbbra is csak konzultációs joggal rendelkezik. A konzultációért pedig immár a főképviselő a felelős.

Az ÁLLANDÓ STRUKTURÁLT EGYÜTTMŰKÖDÉS Az állandó strukturált együttműködést az EUsz 42. cikke hozza létre a közös biztonság- és védelempolitika területén. Az állandó strukturált együttműködés keretein belül a Tanács megbízhatja a tagországok egy csoportját katonai és polgári eszközök felhasználásával járó missziók végrehajtásával. Az állandó strukturált együttműködés elindítását már két tagállam is kezdeményezheti, de csak azok a tagállamok csatlakozhatnak, akik teljesítik az állandó strukturált együttműködésről szóló, a Lisszaboni Szerződés által bevezetett jegyzőkönyv 1. és 2. cikkében meghatározott, a katonai képességekre vonatkozó „magasabb követelményeket”. Az állandó strukturált együttműködés elindítását a tagállamok a Tanácsnak és a közös kül- és biztonságpolitikai főképviselőnek jelentik be. Három hónapon belül a Tanács minősített többséggel dönt az együttműködés elindításáról és a részt vevő országok listájáról.

65

Az állandó strukturált együttműködés célja: hogy az EU képes legyen az ENSZ mandátuma alapján bármely, az Alapokmány VI. illetve VII. fejezete alá tartozó béketámogató misszió végrehajtására.

66