Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
KIBORUL A BILI, AVAGY UZSONNA HORN MICINÉL
A döbbenettől földbe gyökerezett lábbal figyeltem a jelentet. Az első, ami eszembe jutott az volt, hogy mégis, mi a jó Isten történik itt? Zsuzsanna és Kalmár? Vagyis, máskor, más körülmények között a fenekemet vertem volna földhöz és cigánykereket hánytam volna a boldogságtól, de most most van. Az, hogy ők ketten csókolózzanak, vagy bármi nemű fizikai kontaktust létesítsenek, az egészen egyszerűen lehetetlen. Hiszen Zsuzsanna Kőniget szereti! De ha ez így van, akkor miért Kalmár Péterrel vesz nyelvleckéket, és én miért bámulom még mindig őket? Hátráltam egy lépést, és próbáltam logikusan végiggondolni a dolgokat, de folyton ugyanarra a következtetésre jutottam: ez ellenkezik mindennel, ami Szabó Magda. És, ami a legszörnyűbb, akadályoz abban, hogy hazajussak. Nem keveredhetnek össze a szálak –visszhangoztak a fejemben az írónő szavai, és be kell vallanom, akkor és ott, nagyon közel kerültem ahhoz, hogy bepánikoljak. Úgy róttam a köröket a hosszú folyosón, akár egy elmeroggyant, aki épp akkor szabadult a vigyorgóból. Próbáltam ugyan némi nyugalmat erőltetni magamra, de nem jártam sok sikerrel. Most mi a fenét csináljak? Hogyan tovább? Már éppen azon voltam, hogy sírva Horn Mici után rohanok, és térdre borulok előtte, mindent bevallva neki, és könyörgöm, hogy találjon ki valamit, hogy haza juthassak, mikor a terem ajtaja kinyílt és a ragyogó mosolyú Zsuzsanna lépett ki rajta Kalmár Péter kíséretében. Ahogy megláttak, egy pillanatra mindketten megtorpantak, és éreztem, hogy Kalmár szinte felnyársal a tekintetével. Nem volt kellemes, annyit mondhatok. - Mit keres itt? –sziszegte dühösen, én pedig ijedten pillantottam vissza rá. - Ismeri? –kérdezte Zsuzsanna, és gyanakvón végigmért. Hát, ha Kalmár Péter pillantásától megfagyott a levegő, akkor a prefekta rögtön az egész Északi-sarkot varázsolta körém. Hiába volt gyönyörű, mert tényleg az volt, az angyali arc most olyan ridegen és rezzenéstelenül mért végig, mintha én lennék a legundorítóbb dolog a világon, amit valaha látott. - Ismerem –válaszolta Kalmár. –A kisasszony az unokahúgom.
20
Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
Gyorsan felé kaptam a tekintetem, és hálásan pillantottam fel rá, de ő még csak rám sem nézett. Kezeit továbbra is a háta mögött tartotta, és le sem vette a szemét Zsuzsannáról, akinek arca máris sokkal barátságosabbá vált. Kedvesen elmosolyodott, és felém nyújtotta a kezét. - Nagyon örvendek. Molnár Zsuzsanna, az intézmény egyik prefektája. - Horváth Andrea –ráztam meg a kezét. – Kalmár Péter unokahúga. - Örülök, hogy találkoztunk. Bár, a tanár úr még nem mesélt magáról. - Csak most bukkantam fel az életében. - Hirtelen? - Eléggé –mosolyodtam el, és láttam, hogy a válaszaim megnyugtatják. Ellenben én koránt sem voltam nyugodt. Zsuzsanna, a bájos, kedves, mindenki által imádott nő…Az egyik kedvenc szereplőm, aki tökéletesen passzolt Kalmár Péterhez, mégis Kőnig Lajost választotta, épp az imént váltotta valóra a legnagyobb álmomat, és szállt ki Kalmár szájából. Mi van velem, miért nem tudok egy kicsit örülni? A válasz megint Szabó Magda hangján érkezett: Nem keveredhetnek össze a szálak … - Nekem most mennem kell –hallottam meg a prefekta hangját. Illedelmesen elköszönt, rámosolygott Kalmárra; szinte végig simogatta a pillantásával, majd légiesen távozott. Az első, ami eszembe jutott, az az volt, hogy mennyire megkönnyebbültem. Isten őrizz, hogy egyszer ennek a nőnek az ellensége legyek! Kalmár Pétert viszont láthatólag nem gyötörték ilyen érzések. Megbabonázva nézett még sokáig abba az irányba, ahol Zsuzsanna az imént távozott, és csak drasztikus eszközökkel tudtam visszahozni őt a földre. - Hé, hé! –csettintettem egy az orra előtt, mire ő felém kapta a tekintetét, és komoran nézett velem szembe. –Rómeó, mégis, mi volt ez? - Micsoda? - Csókolóztak. - Látta? –kérdezte hirtelen, és most először láttam a tekintetében némi érzelmet: félelem? - Láttam bizony. Nyitva hagyták az ajtót. Mi van, ha Gedeon látja meg magukat, és nem én? - Hát… - De tudja mit, ez most nem is fontos –szakítottam félbe illetlenül, majd megismételtem az első kérdésemet, amire még mindig nem kaptam választ. – Mi volt ez az egész? - Azt hittem, látta. - Zsuzsanna és maga? Ez…ez egy agyrém –ráztam meg a fejem hitetlenkedve, mintha ki akartam volna űzni az imént látottakat az elmémből. – Ez így nem jó. Nem így kell lennie. Zsuzsanna Kőniget szereti! 21
Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
- Azt kötve hiszem –kacagott fel vidáman Kalmár, és úgy tűnt, tényleg mulatatta a helyzet. – Mondja csak, ezt a csók melyik részéből szűrte le, kisasszony? - Ennek nem így kell lennie, érti? - Egy szót sem –vigyorgott továbbra is, és lassan elindult a folyosón, én pedig követtem. – Nem tudom, mire céloz, de higgye el, nem tettem semmi törvénytelen dolgot. - Ugye, Zsuzsanna tudja, hogy megcsókolta? –kérdeztem gyanakodva, mire Kalmár megtorpant, és ismét olyan ellenségesen nézett rám, mint mikor először találkoztunk. - Maga megőrült? Tudja, mióta várok erre a csókra? Vagy két perce –adtam meg a választ magamban, de okosan magamban tartottam. Kalmár mentalitását ismerve, a lábamnál fogva lógatna ki az emeleti ablakon, ha tudná, miket gondolok. - Amióta csak eljegyeztük egymást. - Hogy mi? –kérdeztem vissza meglepetten. Én belülről úgy éreztem, felhördültem, mint annak idején Petőfi Nemzeti dala alatt a tömeg, de aztán meghallottam a saját hangomat, ami nem volt több egy vékony cincogásnál. Egy egér hangja az enyémhez képest felért egy oroszlán üvöltésével… A döbbenettől az arcom egészen megnyúlt, és valószínűleg hasonlíthatottam Munch Sikoly című képére. És higgyék el, soha nem voltam közelebb egy kiadós sikításhoz, mint akkor. - Három hete jegyben járunk Zsuzsannával –ismételte meg Kalmár, én pedig szinte hallottam, ahogyan az állam hangosan koppant a padlón. Sőt, szerintem még a családom, és a barátaim is hallották, évtizedekkel odébb. - Ez nem lehet –suttogtam magam elé elhűlve. –Nincs is gyűrűjük. - Ha Torma Gedeon megtudná, szíjat hasítana a hátunkból. - Na, arra mérget vehet –bólogattam hevesen. Mindenki tudja, hogy a Matulában nincs helye érzelmeknek, legalábbis nyilvánosan semmiképp. Ha valaki mégis lenne olyan vakmerő, hogy szerelembe esik, el kéne hagynia az iskolát, kiköltöznie a városba, kockáztatva ezzel a háborús időkben oly’ felbecsülhetetlen biztonságot. Nem hiába hozta a Matulába Vitay tábornok a lányát, ahogyan a zsidó származású Bánkit is az anyja, és nem véletlenül titkolja kapcsolatát Zsuzsanna és Kalmár is Gedeon előtt. - Kérem –hallottam meg Péter hangját magam mellől. – Nagyon szépen kérem, kisasszony, hogy erről nem szóljon senkinek! - Az igazgató úr nem fogja megtudni, ígérem –pillantottam fel Kalmárra, aki úgy tűnt, megkönnyebbült a szavaimtól, mert kedvesen rám mosolygott. Amellett, hogy megállapítottam, tud ő ember módjára is viselkedni velem, még a mosolya is szép. 22
Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
- Többet kellene mosolyognia, jól áll magának. - Akkor megállapodtunk? –engedte el a füle mellette a szavaimat, én pedig bólintottam. – Elkísérem Micikéhez. Nyilván vele érkezett. - Nyilván –válaszoltam csendesen, és gondolataimba merülve, némán követtem őt a folyosón. Ha akkor, amikor idekerültem, azt mondtam, hogy komoly bajban vagyok, akkor a mostani helyzetemre már nincsenek szavak. Kalmár Péter szívzűrjei miatt veszélybe került a hazajutásom, én pedig nem tudnám ebben a korban leélni az életem: családom, a mobilom, a laptopom és a vukos párnám nélkül. Valahogy haza kell jutnom. Rendbe kell szednem a dolgokat, mert ami most van, az bár igen kedvemre való, nem az, aminek lennie kéne. Mire legközelebb felpillantottam, már egy iroda ajtaja előtt álltunk, és csak akkor jutott el a tudatomig, hogy hamarosan személyesen is találkozom a Matula Gimnázium rettegett igazgatójával, Torma Gedeonnal. Hatalmasat nyeltem, mintha csak a torkom fájt volna, és mikor Kalmár bekopogott, éreztem, hogy alig kapok levegőt. Gondolatban már felkészültem arra, hogy egy lehangoló helyiségbe fogok belépni, ami a maga komorságával tökéletesen tükrözi majd Gedeon személyiségét, csakhogy kellemesen csalódtam. Az iroda, ha nem is volt vidám, de igen otthonosan berendezett. Virágok az ablakban - amiket, mint az tudjuk, az iskola tanulói locsolnak -, és a legendás, hatalmas akvárium a csodaszép fátyolfarkú halakkal a sarokban, igencsak kellemes látványt nyújtottak. Az iroda közepén lévő hatalmas mahagóni asztal mögött pedig ott feketéllett Torma Gedeon, a maga szigorú valójában, és legalább olyan szigorúan mért végig. Azt kell, hogy mondjam, életemben nem örültem még így annak, ha lenéztek, mint akkor. Legalább valaki olyan, mint amilyennek Szabó Magda leírta. - Elnézést, igazgató úr –állt meg Kalmár az ajtóban, és olyan kenetteljes hangon szólalt meg, mintha magához az Úrhoz beszélne -, de idekísértem a kisasszonyt. - Ki is Ön? –lépett elő Gedeon az asztal mögül, és láttam, hogy az egyik kényelmes fotelban ülő Horn Mici is felemelkedik. - Az unokahúgom –válaszolta Kalmár, mire Torma meglepetten nézett rá. - A tiéd is, Péter? Azt hittem, az Öné, Micike –fordult az asszony felé, aki teljes nyugalommal lépett előre, egyenest az igazgató mellé. –Nagyon kelendő a kisasszony. - Attól tartok, félreértett, igazgató úr – mosolygott Horn Mici magabiztosan. – A kisasszony valóban Péter unokahúga, csak nálam lakik. - Értem –bólintott Gedeon, de lerítt az arcáról, hogy egy szót sem hisz az egészből, mégsem mondott semmit. – Nos, Isten hozta Árkodon, kisasszony! Udvariasan megköszöntem, ahogyan az illett, de már alig vártam, hogy szabaduljak. Sürgősen ki kell találnom valamit, hogy valahogy rendbe tegyem a dolgokat. Zsuzsanna és Kalmár, bár 23
Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
gyönyörűek együtt, és egészen biztosan tökéletes gyerekeik születnének, mégsem helyes, hogy együtt vannak. Ellenben Kőniget még nem láttam, így pedig igen nehéz lesz lépéseket tennem az ügyben. Még akkor is azon gondolkodtam, hogyan tovább, mikor már Horn Micivel hazaértünk a Matulából. Sokkal hamarabb, mint eddig bármikor. Igaz, most a cipőben sem csetlettembotlottam annyit, mint máskor, ráadásul a gondolataim is ezer felé jártak. Horn Mici pedig csak akkor kérdezett rá, hogy mi van velem, mikor hozzá sem nyúltam a teához és a süteményekhez. Igen csak gondolkodóba estem, hogy mennyit mondhatok el neki anélkül, hogy befolyásoljam a történet menetét, de aztán rá kellett jönnöm, hogy a sztori már annyira el van szúrva, amennyire csak lehet, így egyenesen rákérdeztem a dolgokra: - Tudta, hogy Zsuzsanna és Kalmár Péter jegyesek? Egy cseppet sem zavart a Kalmárnak tett ígéretem, miszerint senki nem tudja meg a titkos kis viszonyát a prefektával. Bár, most így visszagondolva, mindössze annyit ígértem neki, hogy Gedeon nem tud meg tőlem semmit, szóval, mégsem szegtem meg az adott szavam. Az ügy, és saját magam felett érzett elégedettséggel dőltem hátra a fotelban, és észre sem vettem, hogy Horn Mici milyen döbbenten pillantott fel rám. - Honnan tud erről? Most rajtam volt a meglepődés sora. - Úgy érti, maga tudta? - Hát persze, hogy tudtam –öntött még egy csésze teát magának. – Kőnig tanár úr mondta el. - Kőnig? Úgy érti, Kőnig Lajos? - Igen, ő –bólintott Mici. – Ő beszélte rá Kalmár Pétert, hogy kérje meg Zsuzsanna kezét. - Hogy a…hogy ő…? Mi az Isten nyila folyik itt? Kőnig rábeszélte Kalmárt, hogy jegyezze el Zsuzsannát? Mi ez az egész? Hova keveredtem? Ha Szabó Magda tudná, hogy Kalmár és Kőnig országos haverok, ő maga jönne ide, és csinálna rendet, annyi biztos. És akkor még olcsón megúsznák! Micsoda önmagából kifordult, mutáns világ ez? - Még nem válaszolt a kérdésemre –tett a tányéromra Horn Mici egy kis kalácsot. – Honnan tudja? - Láttam őket –válaszoltam szűkszavúan, de fejemben már ezer és ezer másik gondolat cikázott át. – Ez így nem jó. Nekik nem lenne szabad együtt lenniük –suttogtam magam elé, ám úgy tűnt, az asszony ezt meghallotta, mert visszakérdezett. – Úgy értem –válaszoltam akadozva -, Zsuzsanna nem Kalmárhoz való, hanem Kőnighez! - Találkozott Kőniggel? 24
Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
- Nem. Még nem –legyintettem, de aztán Horn Mici felé kaptam a tekintetem. – Zsuzsannának és Kőnignek egy párnak kell lennie. - Ezt honnan veszi? –pillantott rám gyanakodva a nő, és most először sarokba szorítva éreztem magam. Ha nem vágom ki magam nagyon gyorsan, lebukom, még mielőtt annyit mondanék, Abigél. - Csak egy megérzés… Ez meg egy béna kifogás –gondoltam magamban. Béna vagy sem, úgy tűnt, Horn Micit ez a magyarázat tökéletesen kielégítette, mert nem kérdezett semmit, helyette elmerült a gőzölgő tea illatában és zamatos ízében, én pedig a nyugalomban. Másnap délután, most kivételesen Horn Mici segedelme nélkül, egyedül mentem el a Matulába. Egyrészt, hogy beszéljek Kalmárral, másrészt, hogy végre találkozzam Kőniggel, és meggyőzzem róla, igenis tegyen lépéseket a Zsuzsanna- projecttel kapcsolatban, különben nagy bajok lesznek. És ezek közül a legkisebb gond az lesz, hogy tökéletes, szőke hajú, kék szemű Kalmár-Zsuzsanna klónok lepik majd el a világot, ha azok ketten mégis összeházasodnak. Minden gond nélkül átjutottam a portáson, aki úgy köszöntött, mintha mindig is idejártam volna. Mekkora mázli, hogy tegnap Horn Mici oldalán botladoztam be! - Jó napot, Suba úr! –köszöntöttem mosolyogva a pedellust, aki jókedvűen visszaintett nekem a folyosó másik végéből. - Szép jó napot, kisasszony! Utamat a kert felé vettem, mert szánt szándékom volt, hogy felkeresem Abigél szobrát. Nem is kellett sokáig kutatnom, a korsós lány szinte vonzott magához. Ámulva pillantottam fel a kecses szoborra, és még mindig nehezemre esett elhinni, hogy valóban itt vagyok ebben, a kissé összekutyult, de azért mégis varázslatos világban. Ki tudja, meddig álltam ott, Abigélt bámulva, mikor mellőlem felhangzott egy ismerős bariton hang. - Állítólag teljesíti az emberek kívánságát. Oldalra pillantottam, és Kalmár Péter láttam meg magam előtt. Tökéletesen fésült szőke haját kissé felborzolta az őszi szél, és szépívű szája apró mosolyra húzódott. - Nem hisz benne? –kérdeztem vissza. - Ugyan, gyerekes babona –legyintett Kalmár, majd tekintete egy ideig elidőzött a messzeségben. – Szeretném megköszönni, hogy nem szólt az igazgató úrnak! - Igazán nincs mit. Megígértem –válaszoltam komolyan.
25
Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
- Hozzám jött? –érdeklődött ismét felém fordulva, és arcán most nyoma sem volt a tegnap feszültségnek. Éppen ellenkezőleg: felszabadultnak tűnt, sőt, úgy tűnt, mintha még kicsit mosolyogna is. De az is lehet, hogy csak a szája rándult meg egy pillanatra, és épp arra készült, hogy mondjon nekem még valamit, ha meg nem előzöm, és le nem töröm hirtelen jött lelkesedését, ami látogatásom tárgyára irányult. - Kőnig tanár úrhoz jöttem. - Kőnighez? –kérdezett vissza kissé hitetlenkedve. Nyilván el sem tudta képzelni, miért is huzakodom elő állandóan vele, de azért a tőle megszokott rideg udvariassággal válaszolt. – Attól tartok, kisasszony, a tanár úr épp házon kívül van. - Házon kívül? - Nincs itt. - Köszönöm szépen, tudom, mit jelent a házon kívül- válaszoltam gúnyosan, mire láttam elmosolyodik. Akkor ébredtem csak rá, hogy direkt zrikál, és minden ellenkező híreszteléssel ellentétben, igenis élvezi, hogy kínos helyzetbe hozhat. - Csak gondoltam, jó, ha tisztázzuk. - És mikor tér vissza? - Nem tudom –vonta meg a vállát Kalmár, és most rajtam volt a mosolygás sora, ahogyan elképzeltem, hogy Kőnig mit csinálhat épp. Valószínűleg akkor gallérozta meg Kossuth szobrát, vagy csak készült rá, nem tudom, valahogy a dolog mégis pikánsnak tűnik. Ha Kalmár tudná, hogy Kőnig az, aki lázítja az embereket, egészen biztosan kicsinálná őt. Ha nem is tettleg, de máshogy egészen biztosan. És ugyebár mind tudjuk, hogy Kalmár ennek különös mestere. Csodálatos példa erre a groteszk portrés rész a könyvből. Úgy tiporja a sárba az ellenfelet, hogy azt tanítani kéne. - Tudom, hogy hihetetlen, kisasszony, de nekem nagyon fontos Zsuzsanna –hallottam meg Kalmár hangját magam mellett, és hirtelen nem is tudtam, miről van szó. Valószínűleg már elég régóta beszélhetett hozzám, csak én a saját gondolataimmal voltam elfoglalva. - Senki nem vonta kétségbe az érzéseit. - Tegnap mégsem úgy tűnt. - Hát jó –adtam meg magam végül néma, ám annál célzottabb unszolásának. –Ha valóban tudni akarja, nem hiszek abban, hogy ez kettejük közt működne. - Kőnig miatt? - Kőnig miatt. - Nem tudom, milyen tévképzetei vannak Önnek Kőnigről, kisasszony… - Tévképzetek? – visszhangoztam felháborodottan, de ő meg sem hallotta. 26
Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
-… de azt hiszem, én nem vagyok rájuk kíváncsi –azzal már el is indult az iskola bejárata felé. - Ezek nem tévképzetek. - De azok, mivel semmi alapjuk sincsen –fordult felém dühösen, én pedig teljesen elnémultam attól a bizonyos pillantástól, amit felém lövellt. Nagyjából olyan, mintha belevezetnék az emberbe a 220-at, csak úgy, poénból. Kalmár kihasználta az oly szokatlan szótlanságomat, és távozásra adta a fejét, győztesen elhagyva ezzel a csatamezőt. –További szép napot, kisasszony! Azzal fogta magát, és eltűnt a Matula belsejében. Azért jöttem ide, hogy Kőniggel találkozzam, ehelyett megint kaptam egy nagy adag leszúrást a nyakamba. Hát kinek hiányzik ez? Már ezerszer megbántam, hogy igent mondtam Szabó Magda ajánlatára…hagyni kellett volna, hogy Gőgös Gúnár Kalmár Péter azt tegye, amit akar: szerelmi bánattól vezérelve kimenjen a frontra, és bekapja a személyre szóló szovjet golyó egyenest a szíve közepibe, ahogyan az meg vagyon írva. Csakhogy, akkor én sem juthatok haza… Gebasz, ezt nem kellett volna! Tanulság, Andikám, legközelebb gondolkodj, mielőtt ráállsz egy ajánlatra. Fáradtan pillantottam fel Abigél szobrára, és megcsóváltam a fejem. Mindent elrontottam. Zsuzsanna Kalmárral van, nem Kőniggel, ami alapjaiban befolyásolhatja a történet menetét. Sürgősen rendbe kell hoznom a dolgokat! Valahonnan, nem is olyan távolról lépések zaját hallottam, és felpillantottam. A magányos, fekete hajú lány egy pillanatra megtorpant, és nem kellett hozzá sok ész, hogy tudjam, ki ő: Vitay Georgina személyesen. Riadt őzike szemekkel nézett rám, mintha valami tiltott dolgot tett volna, azonban volt még valami abban a tekintetben; fájdalom és magány. Persze, hiszen szegény lányt csak nem rég közösítették ki az osztálytársai, és még nagyon, nagyon hosszú utat kell megtennie, hogy újra visszafogadják őt. Kedvesen rámosolyogtam, ő pedig halványan visszamosolygott. Nyilván nem véletlenül jött el a szoborhoz! –futott át az agyamon. – Szent Isten, itt Aradival kéne találkoznia –gondoltam riadtan, és úgy éreztem, jobb, ha felhúzom a nyúlcipőt, még mielőtt még jobban összekavarom a szálakat. Otthon aztán teljesen magamba zuhanva közöltem Horn Micivel, hogy nem sikerült találkoznom Kőniggel, mire ő elhessegetett azzal, hogy hagyjam békén, nem ér ő most rám velem foglalkozni, elő kell készítenie a hó végi uzsonnát, ami az adott hónapban legjobbam teljesítő osztály jutalma lesz. Alig mondta ki ezt a mondatot, az én fejemben már meg is született a tökéletes terv. Október végi uzsonna, Gina szökése, Kőnig hozza
27
Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
vissza…Tökéletes, minden egyben lesz. Más dolgom nincs, csak segíteni a lányt a szökése során. Gyerekjáték az egész. Mondanom sem kell, alig bírtam kivárni az uzsonna napját, és mikor végre elérkezett, úgy tűnt, minden úgy alakul, ahogyan az meg van írva. Kalmár Péter késve érkezett, mert a Magyar Fájdalom Szobránál megjelent egy rejtélyes felirat. A férfi kezén egy kisebb seb volt, aminek a könyv szerint nem lett volna szabad ott lennie, de ennek nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget, tekintve, hogy nem volt olyan súlyos a sérülése, csak mintha késsel megvágta volna az ujját. Ginát viszont továbbra is kiközösítették a társai, tehát minden tökéletesen alakult. Persze, elég beteg örülni annak, hogy másokkal rossz dolgok történnek, de a könyv szempontjából, és nem utolsó sorban az enyémből, igenis minden szép és jó. Jómagam az ajtóból lestem a kulcsjeleneteket, természetesen úgy, hogy senki ne láthasson, én viszont annál jobban lássak mindent. Így láttam azt is, hogy Kalmár milyen kedvesen mosolyog Zsuzsannára, és a prefekta is hasonlóképp viszonozza ezt a gesztust. Nem kerülte el a figyelmemet az sem, hogy Kalmár az asztal alatt úgy kapaszkodik a diakonissza kezébe, akár egy hajótörött az életét megmentő utolsó deszkába a hánykolódó tengeren. Tényleg szereti őt –jutott el végre a tudatomig, és úgy éreztem, majd megszakad a szívem, hogy el kell őket szakítanom egymástól, de hát, áldozatokat kell hoznunk. Ahhoz, hogy Kalmár életben maradjon, és hogy én is haza jussak, ezek szükséges rosszak. Csak hogy fogom én ezt megértetni Kalmárral? Az este igen kellemesen, ám annál lassabb tempóban csordogált, és csak Gina „rosszullétei” zavarták meg egy-egy pillanatra. Harmadszorra már nem szabad visszajönnie a mosdóból – figyelmeztettem magam, ám mikor harmadjára elsétált mellettem, észrevettem valami különlegeset. A folyosón elhagyta a pénzét, amiből a vonatjegyet kéne megvennie. Ha útközben veszi észre, hogy nincs a jegy, még képes és visszajön, akkor pedig elkerülik egymást Kőniggel, ami beláthatatlan következményekkel járna. Ezt meg akadályoznom. Az ajtóhoz rohantam, magamra kanyarintottam a kabátomat, és kiszaladtam az esőbe. Olyan sűrűn esett, hogy egy pillanat alatt bőrig áztam, de hála Horn Mici hathatós idegenvezetésének a városban, tudtam, hogy merre kell mennem, hogy elérjem az állomást. Gyors lehettem, mert láttam az előttem szaladó Ginát, aki épp akkor fordult be a sarkon, és tűnt el az állomás belsejében. Követtem, és már a pénztárnál állt, éppen a zsebébe nyúlt, amikor arca elsápadt, és rémülten körbe pillantott. Ezt az alkalmat használtam fel, hogy odalépjek mellé, és a kezébe nyomjam a pénzt. Először meglepetten nézett rám, majd sürgető pillantásomtól vezérelve, végül kifizette a jegyet, és rohant volna tovább, ám akkor… 28
Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
Kőnig, hála az Istennek! –sóhajtottam fel megkönnyebbülten, mikor a lány szó szerint beleszaladt az idős tanár karjaiba. Kőnig Lajos: ötvenkét éves, magas, hórihorgas, férfi, vastagkeretes szemüveggel és őszülő halántékkal –soroltam magamban a Szabó Magda által leírtakat, és valóban… Ő volt az: Abigél. Rám pillantott, és rögtön hozzám lépett, erősen tartva Gina karjait, nehogy az szökni próbáljon. Én vagyok Kalmár Péter unokahúga ugye? Látott már engem a Matulában. Mekkora szerencse, hogy épp erre jártam, mert így legalább együtt vihetjük haza ezt az eltévedt kis lelket. Annyira meglepődtem, hogy szólni sem tudtam, csak némán bólintottam, és követtem őket. Egész úton hallgattam Kőnig szónoklatát, amit Ginához intézett, de ugye én sem maradhattam ki belőle. Mikor rákanyarodtunk arra az útra, ahol Horn Mici háza állt, megpillantottam az utcán Zsuzsannát, aki, amint meglátott minket, megkönnyebbülten szaladt felénk. Itt jött volna az a rész, hogy ránéz Kőnigre és… Csakhogy Zsuzsanna figyelemre sem méltatta a férfit. Kis híján rákiabáltam, hogy nézzen végre fel, de aztán nem messze tőlünk feltűnt Kalmár Péter is. Mi a fenét keres ez itt? Neki egy esernyő alatt kéne tobzódnia Horn Mici házának lépcsőjén, ehelyett itt áll a zuhogó esőben, hogy még valamennyire száraz kabátját Zsuzsannára terítse. - Jaj, ne már! –kiáltottam fel elégedetlenül, mire mindnyájan felém kapták a tekintetüket, de én csak megráztam a fejem, hogy nem történt semmi, csupán el fogunk ázni, ha még sokáig ácsorgunk az esőben. Persze, nem ezekkel a szavakkal, de tartalmilag ez volt a lényeg. Az események innentől kezdve fenemód felgyorsultak. Zsuzsanna Horn Micivel és a száját húzó Kis Marival együtt, autón hazavitte az ellenkező Ginát, Kalmár pedig Kőniggel hazakísérte az osztályt. Aztán, hogy onnan mit történt, azt nem tudnám megmondani. Rosszul voltam, lázam is volt, és mint utóbb kiderült, sikerült beszednem egy jó kis tüdőgyuszit. Amikor három nappal később felébredtem, és az ágyam mellett találtam Horn Micit, érthető mód hálásan mosolyogtam rá. - Itt voltam végig, maga mellett, kedvesem –nézett rám különös fénnyel a szemében. - Igazán nem kellett volna. Egészen biztosan sokkal hasznosabban is el tudta volna tölteni ezt a három napot. - Ó, nem volt haszontalan ez az idő, gyermekem –legyintett. – Igazán érdekes olvasmányt találtam a párnája alatt.
29
Mary Silver
Játszd újra, Abigél!
A kezére pillantottam, és azt kívántam, bár ne tértem volna magamhoz. Horn Mici az elmúlt három napban nem a korabeli magyar irodalom remekeivel ütötte el az időt, hanem az én könyvemmel, az Abigéllel.
30
