KEVI
-a mi újságunk
KEVI középiskolája
2015. november-december
1
Kedves Diákok, kedves Dolgozók! Reménykedem benne, hogy sok izgalmas, esetleg új információra bukkantok az iskolaújság legújabb számában. Tartalmas hetek, hónapok állnak mögöttünk. Egy fotónál mi sem beszédesebb, ezért az iskolai élet történéseiről képes beszámolókat olvashattok. Tudtátok, hogy Tusori Henrietta tanárnő szabadidejében mesekönyvet írt? A vele készült interjúból megtudhatjátok, hogyan jött az ötlet, hogyan segítette hozzá Tóth Árpád tanár úr őt az ötlet megvalósulásához, hogy gyorsabb-e a csiga hat lábbal, s nem utolsó sorban, hogy hol kapható a könyv, amennyiben valaki meg szeretné vásárolni. Szeretnénk iskolánk új dolgozóit bemutatni, e számunkban Slajkó Éva tanárnővel készítettünk interjút. Előbbutóbb pedig a méltán népszerű 007-es ügynök is felbukkan soraink között!
Lapozgasd az iskolaújságot, hisz bizonyára találsz olyat cikkeink között, mely felkelti érdeklődésed!
Jó szórakozást!
Álomvarázs, avagy kell-e láb a csigának? A némettanárnő mesekönyve
„Tündérmama elbóbiskolt Korán egyik este, Leánya a varázsvesszőt Titkon el is csente.”
A
pajkos
tündérleány
csínytevéséből nem mindennapi bonyodalmak
támadnak
az
állatvilágban Tusori Henrietta most megjelent verses meséje szerint. Többek között megtudjuk
2
tőle, gyorsabb lett-e a csiga hat lábbal, valamint esztétikusabban néz-e ki a teve púp nélkül. Az elsőkönyves szerzőnek eddig is két főállása volt: a gimnáziumban némettanárként, otthon pedig három kislány édesanyjaként kell helytállnia.
- Honnan jött az indíttatás a „profilbővítésre”? -
Nyolc-kilenc évvel ezelőtt - amikor még csak a legidősebb kislányom volt meg - sokszor olvastam neki mesét. Leginkább a ritmikus, rímes történeteket kedvelte. Néhány olvasás után már meg is jegyezte őket, és velem együtt mondta. Egy alkalommal valahogy sem a mese szövege, sem a képei nem tetszettek. Ekkor csúszott ki a számon: „Ennél még én is jobbat tudnék írni!” A férjem, Árpi azonnal szavamon fogott: „Akkor írjál!” Másnap nekiültem, és rövidesen megszületett ez a mese. Ezzel bebizonyítottam magamnak és Árpinak is, hogy valóban nem a levegőbe beszéltem, de a dolog ennyiben is maradt. Szerencsére a mesét elmentettem, ezért számítógépezés közben időről-időre beleakadtam, így aztán teljesen nem merült feledésbe. A nyáron újra elővettem, illusztrációkat készítettem hozzá (valaha a rajzszakot is szerettem volna felvenni), kiadót kerestünk és találtunk, olyat, amelyik a terjesztést is vállalta, s így november végétől Álomvarázs címmel a könyvesboltok polcaira került a könyvem. Természetesen inkább az óvodás korosztályt és szüleiket céloztam meg. Mint „lányos” anyuka feltétlen szükségesnek láttam a tündérek szerepeltetését, de a mókás bonyodalmakba keveredő állatok, remélem minden kisgyereknek tetszeni fognak. Nem gondolnám, hogy a könyv megjelenése egy pályamódosítás első lépése lenne, de siker esetén vannak további terveim – fejezi be a beszélgetést Heni. A gratuláción kívül - mint nem óvodáskorú olvasó - csak annyit fűzhetek az elhangzottakhoz, hogy a kis mese, minden könnyed játékossága ellenére fontos kérdéseket is feszeget. Lehet-e valakit az akarata ellenére boldoggá tenni? Beleavatkozhatunk-e büntetlenül a természet rendjébe?
(TusoriHenrietta:Tündérvarázs. Álomgyár Kiadó, Bp. 2015) Fodor Tamás
3
Abban az esetben, ha a könyv esetleg felkeltette az érdeklődésed, s szívesen megvásárolnád ajándékba
testvérednek,
unokatestvérednek,
térj
be
a
Csepi
Könyvesboltba!
Idén ősszel a Bibó István Gimnáziumban ismét diákszimpóziumot rendeztek, ezúttal ötödik alkalommal. Iskolánk kiváló eredményeket ért el, hiszen a versenyen indulók mindegyike helyezéssel térhetett haza. Fodor Bálint a társadalomtudományok kategóriában az előkelő II. helyet szerezte meg, előadásában a középkori várostromokkal foglalkozott. Természettudományos témával indult Rohoska Réka, aki a kategória legjobbjának bizonyult, ám nem maradt el tőle igazán Aszódi Anna sem, aki ugyanebben a kategóriában gejzírekről tartott előadásával ugyancsak második helyen végzett. Mindkettőjüket Szabó Gabriella tanárnő készítette fel. A felkészítő tanáraik büszkék lehetnek rájuk, ahogyan mi is: Szívből
4
gratulálunk!
Petróczi-Kis András a hónap hőse Gratulálunk Andrisnak, aki egy kiélezett versenyben végül a szavazatok több mint 50%-át megszerezve elnyert OKTÓBERBEN a hónap hőse címet!
Újabb remek országos eredmény! Gratulálunk a 9.D osztályosok osztályfőnökének, Szabó Zoltántanár úrnak, aki a motocross sportág MX1 (profi) kategóriájában 2015-ben az év végi összetett országos 6. helyezést szerezte meg.
5
Az új menzatörvény margójára
Miután az új menzatörvény életbe lépett, mindenki kíváncsian várta, ez milyen változást fog hozni, ami minket, a Szarvasban étkező diákokat, tanárokat egyaránt érint. 2015. szeptember 1-től lépett érvénybe a rendelet, így joggal mondhatjuk, hogy talán ennyi idő után hasznos lehet megnézni, mit is jelent mindez a mindennapokban.
Kellemes csalódás volt számunkra, hogy a felhozatal minősége egyáltalán nem változott. Továbbra is minden nap bőséges levest kapunk, mely sokszor annyira laktató, hogy a hozzá társított tésztával, vagy könnyebb étellel garantáltan jóllakik az illető. A második fogás általában kétféle menüből választható (A és B). Az étlapot mindig a szerint válogatják össze, hogy az mindenki ízlésének eleget tegyen, így aki nem szereti az egyiket, ott van még a másik. (Feltéve, hogy marad addigra, mire a menzára érkezik) A jogszabály rögzíti az étrendtervezés szabályait, például, hogy az egymást követő kétszer tíz élelmezési nap főétkezéseiben egy ételsor csak egy alkalommal fordulhat elő. Ennek alapján az étrendünket is változatosnak mondhatjuk. Akinek valamilyen allergiája van, abban az esetben, ha ezt előre jelzi, más ételsort kap, így nem kell tartania attól, hogy olyasmit eszik esetleg, ami kiváltja az allergiáját. Ha valaki nyomon szeretné követni a tápanyagbevitelét, az meg tudja tenni, hisz a rendelet értelmében ez is fel van tüntetve az étlapon. Ennek köszönhetően feltüntetik az egyes ételek energia-, zsír-, telített zsírsav-, fehérje-, szénhidrát-, cukor-, illetve sótartalmát, valamint az allergén összetevőket. A rendelet értelmében tilos egyebek mellett a szénsavas vagy cukrozott üdítő, ez szerencsére nem érintett minket a rendelet érvénybelépte előtt sem; minden asztalon volt egy kancsó szénsavmentes ásványvíz. Ami talán a legnagyobb felháborodást váltotta ki az az, hogy nem tehetnek az asztalra só- és cukortartót, valamint előírták, hogy fokozatosan csökkenteni kell a napi bevitt só mennyiségét. Ez alig észrevehető, de talán ez volt az egyetlen egy dolog, amit - mi diákok észleltünk a rendelet érvénybelépte után. Sokszor jól esne az otthoni koszthoz hasonlóan ízesíteni az ételeket, de ennyi áldozatot mi is hozhatunk. /A.A./
6
NYÍLT NAP, 2015. november 26., december 03. Az idei iskolai nyílt napok alkalmával rengeteg érdeklődőnek örvendhetett az iskola. Reméljük, következő év szeptemberétől már mint iskolánk tanulói köszönhetjük őket ismét!
Sok sikert kívánunk minden kedves 8. osztályos tanulónak a pályaválasztásban, továbbtanulásban!
7
KARÁCSONYI ISTENTISZTELET A téli szünet előtti utolsó közös programunk az istentisztelet volt a templomban, amelyen lélekben karácsonyra készülődtünk, ebben pedig a 7. A osztályosok rendkívül színvonalas előadása segített. A magam nevében azt tudom csak mondani, hogy nagyon tetszett! Köszönjük szépen a készülődést és a műsort!
Szívből reméljük, hogy az ünnepek mindenkinek békében, örömmel teltek!
8
Iskolánkban idén szeptembertől két új tanárral is találkozhattok. Mostani számunkban Slajkó Éva tanárnővel készítettünk egy interjút, amelyből egy kicsit többet megtudhatunk a magyart és németet lelkesedéssel tanító tanárnőről. Korábban Ön is ennek az iskolának a tanulója volt. Mikor végzett? 2009 májusában érettségiztem itt, a gimnáziumban. Az elhatározás, hogy tanár legyek, itt született meg. Bár korábban is érdekelt, de a középiskolában akkori magyartanárom órái olyan hatással voltak rám, amik végleg megerősítettek ebben a döntésemben. Melyik iskolában tanult tovább? Mivel akkoriban még a tanárképzés osztott rendszerben zajlott - ami azt jelenti, hogy elsőként egy alapdiplomát szereztünk meg, ezt követően felvételiztünk a tanári mesterképzésre -, így első körben magyar alapszakra jelentkeztem. Júliusban meg is kaptam az értesítőt, hogy az első helyen megjelölt Szegedi Tudományegyetem Bölcsészkarára sikeresen bejutottam. A magyar mellé másodszakként (minorként) felvettem a németet. A hároméves alapképzést (BA-t) követően 2012-ben kezdtem meg tanulmányaimat a mesterképzésben, ekkor már magyar-némettanári szakos hallgatóként ugyancsak Szegeden. A képzés két és fél éves, így a diplomám ez év, 2015 februárjában vehettem kézbe. Miért ezt a szakot választotta? Több oka is volt. Már általános iskolában ez a két tárgy keltette fel az érdeklődésem leginkább. Jó dolognak tartom, hogy az iskolában ilyen sokrétű tudásra lehet szert tenni, de talán sokszor csak később értékeljük, amíg benne vagyunk, inkább kényszerként éljük meg. Visszatérve a magyarra és németre, középiskolában is megmaradt ez a kíváncsiság, érdeklődés. Úgy éreztem, szinte nem is kell készülni az órákra. Persze valójában igen, de élveztem. Így adott volt, hogy miért ezt a két szakot választottam. Ami pedig a tanárságot illeti: gimiben az osztálytársaim, hogyha valamit nem értettek, időnként odajöttek hozzám, hogy segítsek elmagyarázni, megérteni. S ezt élveztem. De még nagyobb öröm volt, mikor valóban megértették, s aztán jól sikerült egy-egy dolgozatuk. Mondták is néhányan: „Évi, neked tanárnak kellene menned.” Mindig is tanár szeretett volna lenni? Általánosban hetedik osztályos tanuló voltam, mikor elhangzott az a bizonyos kérdés, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy leszek. Én erre akkor rávágtam: „Tanárnő.” Amikor pedig arról kérdeztek, milyen szakos, azt válaszoltam, magyar és német. Nyolcadikosként elbizonytalanodtam, nem kellene-e inkább szakmát tanulnom, végül a gimnáziumi képzés mellett döntöttem. Majd a középiskolás éveim alatt ismét kétségeim támadtak, s a közgazdasági szakmák irányába tekintgettem. Az utolsó években szerencsére mégis megerősödött bennem az eredeti elképzelésem. Miért ezt az iskolát választotta? Jó visszajönni egy olyan intézménybe, egy olyan közegbe, ahol tudom, hogy mennyi mindent kaptam. Mivel jó tapasztalataim voltak, ezért úgy éreztem, szívesen jönnék vissza most már tanárként. Emellett persze adott volt, ha a szülővárosomban akadna munka, jó lenne itt elhelyezkedni.
9
Szívesen tanít ebben az iskolában? Igen, nagyon! Persze bele kell szoknom nekem is, ahogyan talán a diákoknak is meg kell ismerniük engem. De remélem, hogy jó úton haladunk. Így képzelte el a tanítást? Ha őszinte leszek, nem. Legalábbis nem teljesen. A „másik oldalról” könnyebbnek tűnt, nem láttam bele, mennyi minden is van a mögött, amit úgy nevezünk tanítás. Mennyire komplex folyamat, mennyire sok mindenre kell figyelni, egyidejűleg sokszor mennyi döntést kell hozni. Ha újra tudna választani, akkor is magyar-némettanárnak menne? Igen. Ez nem kérdés. Bár az elején elbizonytalanodtam, ám minden kezdet nehéz. Szeretném valóban jól csinálni, s ez a foglalkozás nem mindig egyszerű, sok dolgot kell még megtanulnom. Most már viszont türelmesebb vagyok saját magamhoz is. Tudom, hogy idő kell, míg az óráim olyanok lesznek, ahogyan azt elképzelem. Ettől függetlenül nagyon szeretek tanítani, szeretem az osztályokat, a gyerekeket, a csoportjaimat. Azt gondolom, ez egy klassz szakma, mert emberekkel foglalkozhatom, akik visszajelzik azt is, ha valamit jól csinálok, s azt is, ha nem. Úgy érzem, a belefektetett munka megéri. Tetszik az is, hogy nincs két egyforma nap. Minden nap kicsit más. Valamint az is, hogy a tanítás soha nem csupán egyirányú folyamat, hanem egy interakció, vagyis nem csak a diákok tanulnak valamit tőlem - remélhetőleg -, hanem én is a tőlük. Ez egy szép szakma. S a legjobb talán arra gondolni, hogy akik most az iskolapadban ülnek, pár év múlva már kész felnőtt emberek lesznek, a legkülönbözőbb szakmákban. Mióta beszél németül? Beszélni talán középiskola óta. Egyébként első osztályos koromtól tanultam németül. Az egyetemi évek alatt pedig egy DAAD nevezetű programmal sikerült ösztöndíjat nyernem Heidelbergbe, 2014 augusztusában. Itt egy hónapot töltöttünk, több mint 60 országból érkeztek hallgatók, s hétfőtől péntekig napi 8 órában az egyetemen voltak óráink. Sok érdekes dolgot tanultam itt, hatalmas élmény volt, s természetesen itt a beszédkészségem, nyelvtudásom rengeteget fejlődött. Ajánlom mindenkinek, akinek az egyetem alatt lehetősége nyílik, éljen a külföldi ösztöndíjakkal. A diploma megszerzése után pedig ebben az évben márciustól augusztus elejéig Németországban dolgoztam, egy családnál „Au pair Mädchen”, vagyis bébiszitter voltam. Természetesen itt bőven volt alkalmam használni a nyelvet. /Sebestyén Rebeka/
Heidelberg
10
Az órák közti szünetben.
Heidelberg. Olasz és lengyel csoporttársak.
és ébren lenni nagyon szeretek. Boldog vagyok, ha sok a vendég, és ha van szerelmem, illetve ha nincs. De átzuhanni egy beállításból egy másikba, az összekuszál.
Nádasdy Ádám: Maradni, maradni Az átzuhanás, az megterhelő. Ilyenek: az elalvás, a fölébredés, a megszeretés, a meggyűlölés; amikor vendégek várhatók, a boltban a tanácstalan álldogálás, hogy házigazdává átalakuljak; a vendégség után pedig a bútor, mert vissza kell tolni megint privátba.
Maradni szeretnék, mindig maradni: ha ébren vagyok, élesen figyelni, ha alszom, mélyebb gödörbe leásni; magányos levesporokat fölönteni, vagy élettársi szennyest kotorászni. Átzuhanni: az fáj. A változás szűk száján átcsúszni, az horzsolás.
Ezek a nehezek. Amikor maradok, az jó: az alvásnak mestere vagyok, ______________________
Forrás: Litera.hu
11
007: Spectre - A Fantom Visszatér
Kezdésként hadd valljak be valamit. Én nagyon de nagyon utáltam a Bond franchise-t. Ha nem is zsigeri gyűlöletet éreztem iránta, nagyon nem szívleltem. Bénának,
elnagyoltnak
és
komolyan
vehetetlennek tartottam, amihez persze az is hozzátartozik, hogy a Pierce Brosnan fajta, karikaturisztikusan nyál-macsó Bond-szérián szocializálódtam. Aztán jött a reboot. A Casino Royallal és az először felháborodást keltő Daniel Craiggel (akit most már mindenki szeret és imád), új hajnal kélt a 007-es eposzok számára. Egy sokkal modernizáltabb, sokkal komorabb és földhözragadtabb ügynököt és világot kaptunk, ahol a kémkedés már nagyon kezd elavulni. Ezután jött a Quantum Csendje, amit senki nem szeret (nem a legrosszabb, csak kiszámítható és egyszerű), és a Skyfall, ami előtt mindenki letérdelt, és ódákat zengtek róla (jogosan). Az Égszakadás után mindenki nagyon, de nagyon várta a folytatás és 3 évre rá meg is kaptuk. Hát nézzük havi filmünket, 007: Spectre - A Fantom Visszatér - avagy miért kell egy teljesen jól hangzó és jól funkcionáló angol címnek, egy indokolatlan és klisés magyar alcímet adni...áhh mindegy...szóval Spectre. A történet szerint a Skyfall után vesszük fel a fonalat. Bond egy nem hivatalos küldetés folyamán szabotál egy terrorista akciót és egy nem létező bűnszervezet nyomaira bukkan. Nyomozása egy olyan világba sodorja bele, ahol senkiben nem bízhat és sehol sincs biztonságban. Gyerekek, ez egy Bond-film. Benne van minden, ami egy Bond-filmbe kell. Szuper kütyük? CHECK! Nők? CHECK! Csúnya főgenya? CHECK! "A nevem Bond. James Bond"? CHECK! "Egy vodka-martini, felrázva, nem keverve"? CHECK! Mindenben Bond. Sokkal jobban idézi a régebbi klasszikusokat, mint a széria eddig részei.
12
A főcím gyönyörű. Az érzelmekre fekteti a fő hangsúlyt, olykor nyugtató, olykor nyomasztó. Elég kreatív. Sam Smith Bond-dala nem lesz mindenki kedvence, de a filmmel együtt jól harmonizál… , de mégse eléggé. A látvány, az operatőri munka, a fényképezés, a hangvágás és úgy a film technikai pontjai mind-mind igényesek és kidolgozottak. A akciók és a verekedések jól koreografáltak és reálisak. Minden ütésnek súlya van, minden lövésnek ereje. Nagyon jó érzés nézni ezt a filmet, vizuálisan komplex. A karakterekkel már picit más a helyzet. Bond olyan mint eddig, picit több poénnal, több sármmal. Formálódott a régebbi gentle-Bondokhoz ami jól is áll neki. A főgonosz gonosz és csúnya, kap egy plusz szálat, ami felfrissíti a karakterét. Keveset van a vásznon, viszont jelenléte tekintélyes...de nem eléggé. A Bond Team a film legtöbb részében csak a háttérben sunnyog, de a végére megkapják a saját kis jelentőségüket is. Mr Hinx, a verőlegény durva és félelmetes...de nem eléggé. Ha szöveget is kapott volna, talán egy maradandó(bb) Bond karakter lehetett volna. Viszont aki az egészből a legjobban kijött, az Léa Seydoux (ki nem mondom) karaktere. Szerethető, intelligens és önálló. A kapcsolat közte és Bond között működik, és ez jó. A széria legjobb és legemberibb Bond-girlje, ami a film vége fejez ki igazán. Na de ha itt tartunk...a film vége. A film egy pontig remekül felépített. Izgalmas nyomozós szál, Bond múltja, akciók..., remekül adagolva viszik előre a filmet. Aztán a vége fele eljutunk egy pontig ahol mindez szétesik. A vége elromlott. Talán túl nagyszabású finálét akartak, nem tudom. Nem működött eléggé. Ez igazából a film legtöbb részére igaz. Egy icipici árnyalással, egy picit több munkával talán egy Skyfall-hoz hasonló erősségű filmet kapunk. Ne értsetek félre, igényes filmet kaptunk, csupán nem durran akkorát, mint azt elvárnánk. Több mint középszerű, sőt nagyon is jó, viszont ott leng a még jobb film lehetősége. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a 007-est vagy a vodka-martinit IMDb: 7,2
Rotten Tomatoes: 68%
Alex-o-méter:
13
írta: Farkas Alex
Mivel az előző számunkban található rejtvényre nem érkeztek megfejtések, így ismét bedobjuk ezt a feladatot. Ezúttal azonban a nyeremény egy 800 Ft értékű vásárlási utalvány Vera nénihez!
Hogyan folytatódik a számsor? Mi lesz a következő szám?
2 , 12 , 1112 , 3112 , 132112 , … ?
A helyes megfejtést beküldők között tehát egy 800 Ft-os utalványt sorsolunk ki! beküldési határidő: január 20.
[email protected]
Aranyköpés Tanárnő: „Nem működik a lejátszó, így ma én leszek a CD.” Diák: „Tanárnő, és akkor forogni is fog?”
Vicc Szilveszterkor két barátnő találkozik. - Milyen gyönyörű ruha van rajtad, drágám! - mondja az egyikük. - Tetszik? - De még mennyire! Ezt egyébként már tavaly is mondtam. Két rendőr beszélget: - Tudtad, hogy idén péntekre esik a szilveszter? Mire a másik: - Remélem nem tizenharmadika... Hogy hívják Stallone dublőrét? - Pótszilveszter.
14
Kedves Diákok! Továbbra is várom jelentkezésetek, hisz –ahogy már korábban írtam- ez elsősorban a ti lapotok. Ha bármilyen téged érdeklő témában -
Legyen szó véleményről,
javaslatról, téged foglalkoztató kérdésekrőlszívesen írnál, csak keress meg bátran, és megbeszéljük az ötleteid, a cikked pedig ezt követően az egész iskola olvashatja.
Gyertek! Csatlakozzatok bátran! A
[email protected] e-mail címen vagy a tanáriban megtaláltok!
Köszönöm szépen a munkáját minden kedves diáknak, akik írásaikkal színesebbé tették a diáklapot! :D
Végezetül pedig az iskola minden tanára és dolgozója nevében kívánunk sikerekben gazdag, boldog és eredményes új esztendőt!
15