TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS a magyar kajak-kenu sportág és az MKKSZ 2009 és 2012 közötti helyzetéről, működéséről, eredményességéről
Készült az MKKSZ 2013. évi rendes közgyűlésére Készítették:
Dr. Ábrahám Attila Csabai Edvin Hüttner Csaba Storcz Botond Weimper József Weisz Róbert
Bevezetés 2013. áprilisi 6-i közgyűlés több szempontból is kiemelkedő jelentőségű! Egyrészről, számot kell vetnünk az elmúlt 4 év történéseivel, másrészről tisztújításra is sor kerül. A mögöttük álló 4 évben – büszkén jelenthetjük közös örömünkre – jól teljesített a sportág! Sikeresek voltunk a nemzetközi versenyeken, minden korosztályban. Mások által is méltatott módon, nagy sikerrel, kitűnően szerveztünk nemzetközi versenyeket. A kajak-kenu nemzetközi versenyzői elitje és a szakvezetők szívesen jönnek hozzánk versenyezni. Előreléptünk a sárkányhajó szakágunk szervezésében, szervezettségében. Mára egyre tisztábban látszik, hogy komoly sportág népszerűsítő hatással bíró, kedvező pénzügyi lehetőséggel is kecsegtető ez a sokak által megkedvelt, megszeretett kajak-kenus mozgásforma! Lehetőségeinkhez mérten támogattuk más szakágaink működését is, bár néha ez nagyon csekély összegekkel valósulhatott csak meg. Az elmúlt 4 évben lassan csökkenő állami támogatást könyvelhettünk el. A nehézségeink ellenére élünk, megélünk! Köszönet érte minden elhivatott, „szent őrült” szakemberünknek, segítőinknek, támogatóinknak és természetesen – nem utolsó sorban – sportolóinknak!
2012. – a londoni olimpia éve és egy új jövő kezdete 2012. nagyon fontos volt szinte minden sporttársunk számára, hiszen egy újabb olimpiász repült el és már újra olimpiai lázban égett a sportág. Kár lenne tagadni, ebben az évben szinte minden a „nagy álom” körül forgott. Ha a sportág ügyeit nézzük sportszakmai, finanszírozási, szempontból, akkor érdekes megállapításokat tehetünk.
szervezési-vezetési
Sportszakmai szempontból rendben kezdődött el és zajlott le az év. Versenyzőink kitűnő körülmények között készülhettek az őszi-téli alapozást követően a melegvízi edzőtáborokban. Valódi csapatmunka zajlott, jó hangulatban a szinte megszámlálhatatlan helyszínen. Fiataljaink is megkapták sportágunk erejéhez, teherbíró-képességünkhöz mért lehetőségeket. Gördülékenynek bizonyult a felkészülés hazai szakasza is. Mind a felnőttek, mind az őket követő korosztályok kitűnő teljesítményt nyújtottak az év hazai és nemzetközi versenyein, természetesen nem csak a gyorsasági szakágban. Ezt koronázta meg a kiemelkedően sikeres olimpiai szereplésünk! Pedig mennyire szorongtunk, hogyan lesz! Lesznek-e férfi kajakos sikerek, mi lesz a kenu szakágban? Na jó, a női versenyzőinkben hittünk… 2012-ben is jelen voltunk, működésben tartottuk, fejlesztettük a sárkányhajó, a vízitúra, a kajakpóló és a rafting szakágainkat. Figyelmet fordítottunk para versenyzőinkre is. Mindig lehet többet, jobban, gyorsabban, minket így neveltek, erre tanítottak! Valószínűleg ez is hozzájárul türelmetlenségünkhöz… Finanszírozási oldalról már nem volt ennyire jó a helyzet! Ezzel a 2012. április 14-i közgyűlésen, a költségvetésünk ismertetésekor már szembesülhettünk. A baj nem csak abban állt, hogy kevesebb pénzből gazdálkodhattunk, hanem abban is, hogy a kevesebb is 2
csak későn került hozzánk. A 2012-es év tavaszát végig jellemezte az emésztő pénzhiány. Kölcsönök, kikönyörgött előlegek keserű pénzén tudtunk csak nagy nehezen eleget tenni fizetési kötelezettségeinknek. Példátlan és nyugtalanító módon az állami támogatás csak nyáron került folyósításra. A sportágunk – a többi sportághoz hasonlóan – az olimpia előtt a fizetésképtelenség határára sodródott mind szövetségi, mind tagszervezeti szinten. Miután a források rendelkezésre álltak, a fegyelmezett gazdálkodásnak köszönhetően minden igazán fontos célunkra jutott pénz. Fenn tudtuk tartani a tagszervezeti támogatások rendszerét, a pénzen túl eszközöket is sikerült biztosítani az eredményes sportszakmai munkához. Az olimpia utáni időszak folyamatos egyeztetésekkel telt. Szponzori szerződéseink 2012. december 31-én jártak le, és nem látszott kedvező előjelnek az sem, hogy nagy szponzoraink mindannyian – energia-szektor, bank-szektor, telekommunikációs-szektor extra adókkal sújtottak. Nyilvánvalóvá vált, hogy a gazdasági válság nem ért véget, a céges eredmények és kilátások továbbra sem biztatóak. A szponzoráció látszatának fenntartása miatt sok cég a TAO. kedvezményezett sportágakra szűkítette támogatását. Szponzori tárgyalásaink nem zárultak le 2012. év végéig. A finanszírozási nehézségeink ellenére, fegyelmezett, sokszor fájdalmas döntésekkel terhelt gazdálkodással sikerült megtartani a magyar sportban kiemelkedőnek számító pénzügyi egyensúlyunkat! Ugyanakkor kellemes meglepetést is tartogatott az év vége: a Kormány a sportágunk számára 1 milliárd forintos plusz támogatásról döntött. Ez azonban semmiképpen nem tehet bennünket elbizakodottá, nem jelenthet változást, enyhítést jogkövető, feszes, okszerű és célszerű gazdálkodásunkban. Könnyű lenne ezt a pénzt elkölteni, de a felelősségünk sokkal nagyobb: okosan kell felhasználni az extra pénzeket, befektetés-beruházás kell a sportágba, hogy még biztosabban álljuk a kihívásokat. A szervezési-vezetési munkában – köszönhetően a hagyományosan magas színvonalú adminisztrációnknak is – nem jelentett döccenőt a főtitkár-váltás! Minden segítség rendelkezésre állt mind a korábbi főtitkár, mind az apparátus részéről, köszönet nekik! A „szokásos ügymenet” biztosítása mellett komoly kihívások jellemezték a 2012-es évet. A sportágban halmozódó feszültségek kezelése, Fazekas Krisztina olimpiai szerepléséhez kapcsolódó lengyel óvás, Janics Natasa és más versenyzők távozási kérelmei, stratégiaalkotás, alapszabály-módosítás, pályázati-rendszer, hogy csak néhányat említsünk! Jelentjük: élünk, túlélünk, sőt most kezdődik csak egy új időszámítás. Amennyiben kedvezően alakul az extra támogatásként juttatott források rendszere, akkor – nagyon sok, nagyon fegyelmezett munkával – igazi fellendülést élhetünk át. Egyidejűleg az is igaz, hogy az eddigi, kiszámíthatóan rendelkezésre álló pénzügyi támogatás csökken, azaz egyszerre vagyunk szegények és módosak, ezt is figyelembe kell vennünk! Mindenkire, mindenki munkájára szükség van, hogy a sportágunk fejlődését egy gazdasági értelemben is fenntartható, környezet-tudatos, nyitott és befogadó szemléletű pályára állítsuk! Új – és meggyőződésünk szerint az eddigi eredményeinknél is szebb reményekre jogosító - jövő kezdődik!
3
A 2009-2012 közötti időszak eredményei a számok tükrében Nemzetközi eredményesség 2012
2011
2010
2009
Olimpia, Felnőtt Gyorsasági Világbajnokságok 88 75 70 résztvevő országok száma: érmek száma: 6 3 2 1 10 6 1 3 12 6 5 1 12 6 4 2 37 23 40 35 olimpiai pontok száma: 149 136 154 Waxholm pontok száma: nemzetek pontversenye: 1. hely 1. hely 1. hely 1. hely Felnőtt Gyorsasági Európa-bajnokságok 37 37 34 35 résztvevő országok száma: érmek száma: 9 4 2 3 11 6 3 2 13 6 5 2 17 6 10 1 34 34 48 47 olimpiai pontok száma: 125 149 164 179 Waxholm pontok száma: nemzetek pontversenye: 1. hely 1. hely 1. hely 1. hely U23 Gyorsasági Európa-bajnokságok 38 38 résztvevő országok száma: érmek száma: 13 10 2 1 10 3 3 4 51 33 olimpiai pontok száma: 149 124 Waxholm pontok száma: nemzetek pontversenye: 1. hely 1. hely
39 9 2 1 6 22 116 1. hely
35 9 4 1 4 38 90 1. hely
Felnőtt Maraton Világbajnokságok 43 résztvevő országok száma: érmek száma: 5 2 2 1 53 Waxholm pontok száma: nemzetek pontversenye: 1. hely
35 4 2 2 34 2. hely
30 4 2 2 45 2. hely
U23 Maraton Világbajnokság, Szingapúr 43 résztvevő országok száma: érmek száma: 0 Waxholm pontok száma: 18
39 5 3 1 1 73 2. hely 35 1 25
2
Felnőtt Maraton Európa-bajnokságok résztvevő országok száma: érmek száma: Waxholm pontok száma:
1
35 1 11
1
30 1
1
5
22 1 2 45
32 4
U23 Maraton Európa-bajnokságok résztvevő országok száma: érmek száma: Waxholm pontok száma:
2
Ifjúsági Olimpia résztvevő országok száma: érmek száma: olimpiai pontok száma: nemzetek pontversenye:
2
50 32 1 10
2
22 1
1
37 2
4
15
2
20 1. hely
1
25
2
Ifjúsági Gyorsasági Világbajnokságok résztvevő országok száma: érmek száma: olimpiai pontok száma: Waxholm pontok száma: nemzetek pontversenye:
67 16 5 6 5 49 159 1. hely
62 12 7 4 1 52 112 1. hely
Ifjúsági Gyorsasági Európa-bajnokságok 39 résztvevő országok száma: érmek száma: 13 3 7 3 43 olimpiai pontok száma: 145 Waxholm pontok száma: nemzetek pontversenye: 1. hely
39 39 4 1 1 2 12 5 3 4 21 47 78 149 2. hely 1. hely
35 8 1 2 5 34 93 3. hely
Ifjúsági Maraton Világbajnokságok 43 résztvevő országok száma: érmek száma: 10 5 2 Waxholm pontok száma: 89
3
Ifjúsági Maraton Európa-bajnokságok résztvevő országok száma: érmek száma: Waxholm pontok száma: Összesen évenként érmek száma: aranyérem: ezüstérem: bronzérem: olimpiai pont: Waxholm pont:
2012 56 27 17 12 165 579
8
39 3 1 72
6
37 2 3 45
4
8
35 3 1 79
1
6
3
7
22 3 2 77
2
2011 78 31 21 26 160 934
2010 61 26 18 17 177 689
2009 82 34 28 20 206 890
arany
ezüst
bronz
összesen
118
84
75
Összegzés 2008-2012 közötti időszakra érmek száma:
4
30 2 1 55
277 708
olimpiai pont: Waxholm pont:
3 092
Megjegyzés: a 2012. év eredményeinél, miután nem volt világbajnokság, az Európabajnokságon szerzett Waxholm pontok kerültek a táblázatba.
A 2012-es év legjobbjai, díjazottjai Az „év sportolója” választás (MUSZ) 2012 Női egyéni: II. Kozák Danuta Csapat: I. Dombi Rudolf – Kökény Roland II. Szabó Gabriella-Kozák Danuta - Kovács Katalin – Fazekas Krisztina Edzők: III. Csipes Ferenc Kapitányok: II. Storcz Botond 5
MKB Prémium Díj (MKB Ranglista) nyertesei 2012-ben Felnőttek Férfi kajak: Női kajak: Kenu:
Tóth Dávid, MTK, edzője: Fábián Lászlóné Kozák Danuta, Domino-Honvéd, edzője: Csipes Ferenc Nagy Péter edzője: Fazekas Tibor
Női kajak: Férfi kajak: Kenu:
Lucz Dóra, Dunakeszi, edzője: Rasztoczky János Tótka Sándor, Kőrös Kajak, edzője: Kovács Gábor Khaut Kristóf, Győri VSE, edzője: Szabados Krisztián
Ifjúságiak
Edzők
Csipes Ferenc
Kolonics Díj:
Khaut Kristóf Győri VSE, edzője: Szabados Krisztián Tótka Sándor, Kőrös, edzője: Kovács Gábor
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség díjazottai 2012-ben Az év edzője: Az év utánpótlás edzője: Az év férfi kajakosa: Az év férfi maraton kajakosa: Az év női kajakosa: Az év női maraton kajakosa: Az év női kenusa: Az év kenusa: Az év maraton kenusa: Az év paracanoe versenyzője: Az év ifjúsági női kajakosa: Az év ifjúsági férfi kajakosa: Az év ifjúsági kenusa:
Csipes Ferenc Kovács Gábor Dombi Rudolf-Kökény Roland, Építők MDKC, Esztergomi KKSE, edzőjük: Szilárdi Katalin Petrovics Máté EDF Démász Szeged edzője: Hüvös Viktor Kozák Danuta, Domino-Honvéd edzője: Csipes Ferenc Csay Renáta, Graboplast-Győr edzője: Sztanity László Takács Kincső, Graboplast-Győr edzője: Szabados Krisztián Vajda Attila, EDF Démász Szeged, edzője: Vécsi Viktor Nagy Péter Graboplast Győr, edzője: Fazekas Tibor Bencze János, Delta, edzője: Bencze János Lucz Dóra, Dunakeszi edzője: Rasztotzky János Tótka Sándor, Körös Kajak, edzője: Kovács Gábor Khaut Kristóf, Graboplast Győr, edzője: Szabados Krisztián
6
A korosztályos válogatottak és szakágak értékelése Felnőtt gyorsasági válogatott Nemzetközi kitekintés Az olimpiai számok tekintetében az éremszerző nemzetek száma érdemben nem változott a pekingi játékokat követő világversenyeken sem. Londonban − csakúgy, mint Pekingben − 16 ország szerzett az olimpián érmet. Az elmúlt négy esztendő egyértelműen a sportág nemzetközi erősödését mutatta, hiszen nemcsak, hogy nőtt a világbajnokságokon résztvevő nemzetek száma, hanem egyre több nemzet tudott nemzetközileg is elismerésre méltó eredményt felmutatni. A 2011-es szegedi világbajnokság volt eddig a sportág legtöbb nemzetet felvonultató versenye (88 ország) és − minden bizonnyal a londoni kvalifikáció miatt − a színvonal is különösen magas volt. A másik szembetűnő változás a versenyszámokra történő specializáció volt az elmúlt olimpiászban. Igaz, ehhez nagymértékben hozzájárult a 200 méteres versenyszámok olimpiai bevezetése (2009). Így a férfiak esetében a két versenytáv (1000 és 500 méter) közötti átjárhatóság gyakorlatilag megszűnt, a nőknél viszont megmaradt az 500 és a 200 méteres táv vonatkozásában. Az alábbi táblázat a magyar válogatott elmúlt öt évének eredményességét mutatja be az olimpiai pontok alakulása tükrében
Az olimpiai pontok tekintetében a 2011-es évhez képest jelentőset lépett előre a magyar válogatott, hiszen a tavalyi 23 olimpiai ponthoz képest 37 pontot szerzett válogatottunk a német (37 pont) és az ukrán (17 pont) válogatott előtt.
7
Év
Helyszín
Éremszerző nemzetek
Aranyérmet szerző nemzetek
Több aranyérmet szerző nemzetek
Legtöbb aranyérem
2000
Sydney
14
5
4
4 (1 nemzet)
2004
Athén
17
7
2
4 (1 nemzet)
2008
Peking
16
9
3
2 (3 nemzet)
2012
London
16
8
2
3 (2 nemzet)
A kajak-kenu sportág nemzetközi erőviszonyainak alakulásánál nem szabad figyelmen kívül hagyni az olimpián megszerzett érmek eloszlási arányait. London ebben a tekintetben egyértelműen az bizonyítja, hogy sportágunkat a világ minden részén képesek nagyon magas szinten űzni, hiszen a 12 versenyszámban megszerezhető 36 érmen 4 kontinens 16 országa osztozott. A kiegyensúlyozott erőtérben a magyar és a német válogatott volt a kivétel, hiszen mindkét nemzet három alkalommal bizonyult a legjobbnak és a két ország együtt a megszerezhető érmek egyharmadát nyerte meg.
Válogatottunk a londoni olimpián a nemzetek közötti éremtáblázatban (3 arany, 2 ezüst és 1 bronzérem) és az olimpiai pontversenyben (37 olimpiai pont) is első helyen végzett (utóbbiban holtversenyben a német válogatottal), megelőzve ezzel legnagyobb riválisunkat, Németországot.
A 2012-es felkészülés fő állomásai Tavaszi alapozó edzőtáborok Az idei tavaszi edzőtáborok szervezése a három szakágnál más és más szempontok szerint került lebonyolításra. A férfi kajak szakágnak majdnem a teljes egésze (kiegészülve az U23-as kerettel) Sevillában 5 hetes edzőtáborozásban vett részt, ahol mindenki a saját edzőjével készült, 8
kiegészülve azzal, hogy a keret tagjai a tábor utolsó két hetében összevont időremenésen vettek részt. A következő edzők köré szerveződött versenyzők vettek részt az edzőtáborban: Fábián Lászlóné, Szilárdi Katalin, Pál Zoltán, Angyal Zoltán (U23), Tokár Krisztián, Kiss István. A sevillai tábor alól Sári Nándor és csapata volt a kivétel, ők Portugáliában készültek. Hüvös Viktor 200 méteren kvótszerzésre készülő versenyzőivel együtt január végétől kezdődően 9 hetes Dél-afrikai edzőtáborozáson vett részt. Női kajakosaink közül Csipes Ferenc csoportja az előző években már kipróbált törökországi helyszínen kezdte meg a vízi munkát. A lányok megszakították a 6 hetes tábort: 2×3 hetes programot hajtottak végre közbeiktatva egy egyhetes pihenőt, amelyet itthon töltöttek. A szülését követően Douchev-Janics Natasa egy 6 hetes őszi bulgáriai edzőtáborban kezdte meg a felkészülését, amelyet decembertől kezdődően egy 12 hetes portugál edzőtábor követett. Kenus csapatunk két részre osztva kezdte meg a felkészülését. A C-2 1000 méterre készülő csapat (13 fő) Malajziában − Hüttner Csaba szakmai felügyelete alatt − szállt vízre egy négyhetes edzőtábor keretében, amelyet egy hét pihenő után egy háromhetes törökországi edzőtábor követett, ahol már a párosok végső kiválasztásán volt a hangsúly. Vajda Attila és az ő felkészülését segítő kenus csapat január végén szintén a portugál edzőtáborban kezdte meg a 2×4 hetes tavaszi edzőtáborozását. A XXX. nyári olimpiai játékokra felkészítő edzőtábor (Szolnok, Szeged) A londoni olimpiára a válogatott keret (13 fő) két helyszínen készült fel. Az Európabajnokságot követő hetedik héten kezdődtek az olimpiai kajak-kajak versenyek, így elegendő idő állt rendelkezésre a kijelölt csapatok/egységek felkészülésére. Alapvetés volt, hogy a londoni játékokra rajtgéppel rendelkező pályán készüljenek fel az egységek. (A Polaritás Kft. felajánlotta egy rajtgépük használatát, amely Szolnokon lett telepítve).
A válogatási rendszer értékelése Az olimpiai ciklus utolsó évének válogatási elveit a letisztultság és az erős szakmaiság jellemezte, amelyben természetesen ott munkált minden olyan tanulság, amely az elmúlt években felhalmozódott. Talán ennek is volt köszönhető, hogy annak ellenére, hogy az számos újdonságot és az eddigiekben sokszor kimondott, de nem leírt és megvalósított elemet tartalmazott, nagyon hamar magáénak fogadott el a szakma és egyetlen egy kivételével (K-4 férfi válogatás) a megvalósulás szakaszában is vita nélküli volt. Sokszor megfogalmazódott már a korábbiakban is, hogy tudomásul kell venni, hogy nem célozhatunk meg minden számot nyerési eséllyel, így igenis szakáganként prioritásokat kell meghatározni és ezen erősorrendeket figyelembe véve kell a válogatás súlypontjait meghatározni. Így történt ez a női és férfi kajak szakágban is. A női kajak szakágban alapvetésként került rögzítésre, hogy az 500 méteren egyes induló nem mehet 500 méteren párost. Az előző évek eredményeit számba véve kiemelt a K4 500 méter lett, majd ezt követte a K-2 500 és utána a két egyes versenyszám. Mivel 9
látható volt, hogy előre a „fehér asztal mellett” nem rendezhető a K-1 500 indulásának kérdése, de az is biztos volt, hogy az induló ismerete nélkül nem lesz érdemi páros verseny, alapvetés volt, hogy minél hamarabb le kell zárni az egyes válogatózást és megnevezni az induló egységet. Ez egyfelől segítette, hogy az indulási jogot szerzett versenyző nyugodtan készülhessen az olimpiára, másfelől megnyitotta a lehetőséget egy újabb páros próbálkozásra a többi versenyzőnek. A K-4-es egység tekintetében a válogatási rendszer kitartott a 2009 óta sokat bírált rendszernél, hogy az egyes és páros eredmények és a csapathajós alkalmasság figyelembe vételével a döntés a szövetségi kapitányé. Itt fontos megjegyezni, hogy a kajak-kenu sportban mindmáig egyedül álló módon az olimpiai ciklus három világbajnokságán és magán az olimpián is más-más összeállításokban magabiztos győzelmet aratott a négyes. A női válogatás a fenti elvek mentén zökkenőmentesen zajlott és annak eredményeként a női kajak szakág az első helyen kiemelt versenyszámban arany, a második helyen kiemelt számban ezüst, a harmadik helyen kiemelt egyes számokban egy arany és egy bronzérmet szerzett, amely önmagáért beszél. A férfi kajak szakágban, hasonlóan a női kajak szakághoz kijelölésre kerültek prioritások. Az első számú a K-2 1000, második a K-4 1000, a következő pedig az utókvalifikáció függvényében a szövetségi kapitány által megjelölt szám. A válogatási rendszer mindent alá kívánt rendelni annak, hogy K-2 1000 méteren megtaláljuk a legjobb egységet, így a K-4-es válogatás is csak a K-2 1000 méteren keresztül vezetett. Ennek következtében beindult a párkeresés és mindenki odaállt a válogatón a K-2 1000 méteres számban. Itt is fontos volt az egység gyors kijelölése a nyugodt felkészülés érdekében és a csapatba került versenyzők kivonása a további válogatózás alól. Az elmúlt években többfajta négyes válogatás is zajlott, sajnos nem sok sikerrel, így 2012-ben egy új megoldást fogalmazott meg a felkészülési program. Ennek értelmében lett valós (vízen zajló) négyes verseny, de ahhoz kizárólag egy helyen, K-2 1000 méteren kellett rangsorolni magát annak, aki később a válogatásban részt kívánt venni. Ezt a rendszert is az előző évekhez hasonlóan viták övezték, azonban sikerült az elnökség támogatása mellett végigvinni a válogatási elvekben leírtakat. A harmadik prioritást végül az élet jelölte ki, hiszen azáltal, hogy újabb kvótát nem szereztünk K-1 200 méteren álltunk rajthoz, amelyben szintén végig tartottuk magunkat a leírt rendszerhez. Elmondható, hogy a válogatási rendszer kitűnőre vizsgázott, hiszen a férfi kajak szakág minden várakozást felülmúlva szerepelt egy arany- és egy ezüstérmet, illetve egy pontszerző hatodik helyet szerzett Londonban. A kenu szakágban volt sajnos – a kvótahiány miatt − a legkevesebb újdonság a válogatásban, ha csak az nem, hogy itt volt az egyetlen egy védettség. Vajda Attilának, amennyiben nyer az első válogatón, nem kellett többször megmérettetnie magát. Attila teljesítette a leírtakat, így egy verseny megnyerésével megkapta az indulási jogot az olimpiára. Összességében elmondható és ezt az olimpia éve bizonyította, hogy igenis a három szakágat az egyes szakágak különböző versenyszámait is szabad és kell külön-külön 10
vizsgálni és a leendő esélyeket, a megcélozandó célkitűzéseket és a szakág belső szociometriáját vizsgálva kell a válogatási elveket meghatározni. Fontos azt is leszögezni, hogy egy válogatási rendszer akkor lehet eredményes, ha a vezető a felelősségek vállalása mellett érvényesítheti saját szakmai elképzeléseit és megvan a megfelelő háttere ahhoz, hogy a szakmai elvek mentén kialakított elképzeléseit végig is viheti. 2012-ben a londoni olimpiai felkészülés során a szövetségi kapitány élhetett ezzel a lehetőséggel.
A kiemelt nemzetközi versenyek eredményeinek elemzése Felnőtt Európa-bajnokság (2012. június 22-23., Zágráb) Az alábbi táblázatok a 2012. évi felkészülési programban elfogadott eredmény célkitűzéseket hasonlítja össze a megvalósult tényekkel Férfi kajak szakág Terv:
10 olimpiai pont 1000 méter „A” döntő 2-4. hely 3-4. hely
K-1 K-2 K-4 Tény:
500 méter 6-9. hely 3-6. hely −
200 méter 3-6. hely 3-6. hely –
5000 méter 6-9. hely – –
500 méter 8. hely 5. hely −
200 méter 8. hely 6. hely −
5000 méter 3. hely − −
500 méter 1-3. hely 1-2. hely 1-2. hely
200 méter 1-3. hely 2-4. hely –
5000 méter 2-4. hely – –
500 méter 2. hely 1. hely 3. hely
200 méter 1. hely 7. hely –
5000 méter 1. hely – –
9 olimpiai pont 1000 méter 17. hely 1. hely 5. hely
K-1 K-2 K-4 Női kajak szakág Terv:
24 olimpiai pont K-1 K-2 K-4
Tény:
1000 méter 1-3. hely 1-3. hely − 23 olimpiai pont
K-1 K-2 K-4
1000 méter 4. hely 2. hely −
11
Kenu szakág Terv:
5 olimpiai pont 1000 méter 1-3. hely 4-6. hely 1-3. hely
C-1 C-2 C-4 Tény:
500 méter 6-9. hely 6-9. hely −
200 méter 6-9. hely 3-6. hely –
5000 méter 3-6. hely – –
500 méter 8. hely 8. hely −
200 méter 12. hely 6. hely –
5000 méter 7. hely – –
1 olimpiai pont C-1 C-2 C-4
1000 méter 8. hely 6. hely 3. hely
Női kenu szakág Terv: C-1 C-2
200 méter 1-3. hely –
C-1 C-2
200 méter 6. hely −
500 méter – 1-3. hely
Tény: 500 méter − 1.
Az Európa-bajnoki szereplés értékelése Az olimpiai számokat tekintve (3 arany-, 1 ezüst- és 1 bronzérem) jól szerepelt a magyar csapat a kontinensviadalon, annak ellenére, hogy azért mindenkiben maradt némi hiányérzet főként a női kajak négyest illetően. Válogatottunk az éremtáblázaton a második helyen végzett a német válogatott mögött, viszont a pontversenyt megnyertük a német és a fehérorosz válogatott előtt. A női kajak szakág ismét a legerősebbnek bizonyult a nemzetek között, annak ellenére, hogy az ötszáz egyes és négyes a vártnál némiképp halványabban teljesített. Ezzel együtt az összességében megszerzett 3 arany-, 2 ezüst-, 1 bronzérem (olimpiai számokban 2 arany-, 1 ezüst-, 1 bronzérem) jelzi a szakág erejét, hiszen a nem olimpiai versenyszámokban az olimpiai számban indulók nem vehettek részt az Eb-n. Az ötszáz méteren győztes páros (Kovács−Douchev-Janics) és a kétszáz egyes győzelme (DouchevJanics Natasa) teljesítménye csakúgy kiemelkedik a csapatból, mint a maraton távon 12szeres bajnoknő, Csay Renáta 5000 méteren nyújtott győzelme. A női kenu szakág tekintetében nemzetközi szinten elindult némi létszámnövekedés a 2011-es évhez képest, de még így sem igazán beszélhetünk szakágról, hiszen mindössze
12
kilenc ország vett részt a versenyben, ahol mi a párosban szerzett győzelmünk mellé egy hatodik hellyel zártuk a versenyt. A férfi kajak szakág versenyzői közül egyértelműen Dombi Rudolf és Kökény Roland Európa-bajnoki teljesítményét kell kiemelni, hiszen végig nagyon okos versenyzéssel, imponáló fölénnyel utasították maguk mögé Európa legjobbjait. A férfi négyes tervezett eredménye a várthoz képest kicsit elmaradt, de a versenyzésük alapján látni lehetett azokat a pontokat, amelyek megváltoztatásával érdemben lehet a négyesen teljesítményén javítani. A 200 méteres távokon szerzett hatodik és nyolcadik hely a minimális időkülönbségek miatt a tisztes helytállást jelentette. A nemzetek közötti pontversenyben szakágunk a második helyen végzett. A férfi kenu szakág a szakági versenyben alulmaradt. Vajda Attila távolmaradása kétségkívül gyengítette válogatottunkat, de a kenusok által megszerzett egyedüli bronzérem (C-4 1000 méter) gyenge teljesítményt jelent. Szakágunk mindössze egy olimpiai pontot szerzett a C-2 1000 méteren elért hatodik helyezéssel. Az Európa-bajnoki szereplés értékeléséhez hozzátartozik, hogy a magyar válogatóversenyen K-2 500 méteren győztes egységből Dobos András és a C-1 5000 méteren győztes Kiss Tamás nem voltak rajta az előzetesen leadott nevezési listán, így őket utólag már nem engedték benevezni. Túl a versenyzők erkölcsi kárán, ezekben a számokban nem a legerősebb magyar egységek vettek részt.
XXX. nyári olimpiai játékok (2012. augusztus 6-11. London) Az alábbi táblázatok a 2012. évi felkészülési programban elfogadott eredmény célkitűzéseket hasonlítja össze a megvalósult tényekkel Férfi kajak szakág Terv:
5 olimpiai pont K-1 K-2 K-4
1000 méter „A” döntő 3-5. hely 3-6. hely
200 méter 6-8. hely 6-8. hely –
Megjegyzés: a K-1 1000, K-1 200 és K-2 200 célkitűzéseit reálisan csak a kontinentális kvalifikációs verseny után lehet majd meghatározni, hiszen teljes értékkel még akkor sem tudunk minden számban rajthoz állni, ha megszerezzük a maximális 8 kvótát. Tény:
13 olimpiai pont K-1 K-2 K-4
1000 méter nem indultunk 1. hely 2. hely
200 méter 6. hely nem indultunk –
13
Női kajak szakág Terv:
22 olimpiai pont K-1 K-2 K-4
Tény:
500 méter 1-3. hely 1-2. hely 1-2. hely
200 méter 1-3. hely – –
23 olimpiai pont K-1 K-2 K-4
500 méter 1. hely 2. hely 1. hely
200 méter 3. hely – –
1000 méter 1-3. hely 6-8. hely
200 méter részvétel –
Kenu szakág Terv:
7 olimpiai pont C-1 C-2
Terv:
1 olimpiai pont C-1 C-2
1000 méter 200 méter 6. hely 11. hely Nem szereztünk kvótát–
Az olimpiai szereplés versenyszámonkénti értékelése Női kajak szakág K-1 500 méter Olimpiai bajnok: Kozák Danuta. Edzője: Csipes Ferenc. Teljesítményéhez nem lehet mit hozzátenni: tökéletesen versenyzett már az elő- és középfutamok során is az olimpián. A válogatóversenyek korai lezárását követően Danuta hosszú (és nyugodt) felkészülésbe kezdett az olimpiára, mely felkészülés utolsó fázisában ültette csak bele a négyes edzéseket, ahol a csapat tagjaként szintén nyerni tudott. Az egész válogatottból kiemelkedő teljesítményét mutatja az is, hogy egyedül ő tért haza két olimpiai aranyéremmel a magyar küldöttség tagjai közül. K-2 500 méter Olimpiai ezüstérmes: Kovács Katalin−Douchev-Janics Natasa. Edzőik: Csipes Ferenc, illetve Kovács László és Andrian Douchev. A németek mögött lettünk másodikak, akik egyértelműen jobbnak bizonyultak nálunk. A versenyzésük során az látszott, hogy az edzőtáborban mutatott teljesítményüket nem 14
tudták kihozni magukból. Szolnokon olyan időket mentek, amivel magabiztos esélyesként állhattak a rajtvonalra Londonban. Ha minden jól összejön a versenyzésük során, akkor sem biztos, hogy legyőzhették volna német riválisaikat. K-4 500 méter Olimpiai bajnok: Szabó Gabriella−Kozák Danuta−Kovács Katalin−Fazekas Krisztina. Edzőik: Csipes Ferenc, Rami Zur. Az egységet Csipes Ferenc készítette. Egyéni teljesítményük és csapathajós alkalmasságuk alapján is esélyesnek tudhattuk őket, de eredményességük okát a felkészülés során tanúsított tökéletes összhangban lehetett látni. Az előfutamban és a döntőben mutatott teljesítményük is hibátlan volt, amiből még külön ki kell emelni a rajtszakaszukat, ami az elmúlt évekhez/olimpiákhoz képest jelentősen fejlődött és a legjobbá vált a mezőnyben. K-1 200 méter Olimpiai bronzérmes: Douchev-Janics Natasa. Az olimpiát megelőző edzőtáborban mutatott teljesítménye alapján a végső esélyesek között tartottuk számon Londonban. Az elő- és középfutamban mutatott teljesítménye után már volt ok az aggodalomra, ott ugyanis látszott rajta, hogy hiányzik a kellő frissesség a mozgásából, nehezen tudta felpörgetni magát. Sajnos az előfutamok másnapján a döntőben sem hozta az idei legjobb formáját, hiszen korábban a duisburgi világkupán és az Európa-bajnokságon is győzni tudott. Az Európa-bajnoki és a duisburgi világkupa szerepléssel összehasonlítva az látszott, hogy Natasa túledzettként utazott az olimpiára, amin a versenyek alatt már nem tudott változtatni. Férfi kajak szakág K-1 1000 méter Ebben a számban nem vettünk részt az olimpián. A megszerzett kvóták száma alapján (8 megszerezhető kvótából 7-et szereztünk) tudtunk volna indulni, de az a páros és a négyes hajó eredményességét gyengítette volna. K-2 1000 méter Olimpiai bajnok: Dombi Rudolf−Kökény Roland. Edzőik: Szilárdi Katalin, Pjatacsuk Vitalij. Az egységet Szilárdi Katalin készítette. Már a 2011. évi világbajnokságon is ugyanebben a versenyszámban indultak és számukra elég korán, május végén eldőlt, hogy az idei évben is erre az egy számra kell koncentrálniuk. Az Európa-bajnokság fölényes – és meglepetést okozó − győzelme tovább erősítette a párosban az összetartást. Fizikailag és mentálisan is tökéletesen kiegészítették egymást. Londoni győzelmük hihetetlen magas szintű mentális felkészültséget mutatott. K-4 1000 méter Olimpiai ezüstérmes: Kammerer Zoltán−Tóth Dávid−Kulifai Tamás−Pauman Dániel. Edzőjük: Fábián Lászlóné.
15
A négyes messze az előzetes elvárások felett teljesített az olimpián, csak titkon reméltük a dobogós helyezést. A válogatóversenyek és az Euróba-bajnoki szereplés alkalmával – a kritikák ellenére – bizonyították alkalmasságukat az olimpiai szereplésre. Ők is a kontinensviadalt követően értek össze igazi csapattá, de a sikeres olimpiai szerepléshez szükségük volt még egyesbeli teljesítményük javítására is. Az olimpián nagyon magabiztosan versenyeztek, sikerült közvetlen az előfutamból a döntőbe jutniuk, ahol egyedül az ausztrál hajó bizonyult gyorsabbnak náluk. A négyest a felkészülés egésze alatt a tökéletes összhang, a csapatmunka jellemezte. K-1 200 méter Olimpiai 6. helyezett: Dudás Miklós. Edzője: Pál Zoltán. A csapat legfiatalabb tagjaként vett részt az olimpián. Az, hogy pontszerző helyen végzett abszolút siker és hatalmas bravúrnak is számít ebben a sprintszámban. Miklós versenyei a kajak-kenu versenynapok legvégén voltak, ennek ellenére kint tartózkodása alatt semmi sem zökkentette ki a koncentrálásból. Felkészülésében az is jelentős szerepet játszott, hogy az olimpiát megelőző edzőtáborban a londoni rajtgéppel megegyező rajtgépet használt az edzései során. K-2 200 méter Ebben a számban nem vettünk részt az olimpián. A megszerzett kvóták száma alapján (8 megszerezhető kvótából 7-et szereztünk) tudtunk volna indulni, de az a többi versenyszám eredményességének a rovására ment volna. Kenu szakág C-1 1000 méter Olimpiai 6. helyezett: Vajda Attila. Edzője: Vécsi Viktor Abszolút esélyesként indult az olimpián, fizikai felkészültsége alapján a dobogón kellett volna végeznie. Attila mentálisan nem hozta magát a verseny alatt, az első 250 méter hiányzott igazán, a táv hátralévő részében már nem tudta átfordítani a döntő alakulását. C-2 1000 méter Ebben a számban nem tudtunk indulni, mert nem sikerült a kvótaszerzés a kvalifikációs versenyeken. C-1 200 méter Olimpiai 11. helyezett: Vajda Attila. Edzője: Vécsi Viktor Ebben a versenyszámban nem szereztünk kvótát, de az ezer egyes kvótájával el tudtunk indulni az olimpián. Vajda Attila önmagához képest egyébként jól teljesített a sprintszámban. A magyar kajak-kenu válogatott londoni szereplése minden idők második legjobb olimpiai szereplésének számít. A megszerzett 37 olimpiai pont, valamint a 3 arany-, 2 16
ezüst- és 1 bronzéremmel pedig a londoni olimpia legeredményesebb kajakos-kenus nemzete lettünk. A londoni olimpián elért kimagasló eredmények elérésében döntő szerepe volt a versenyzőket felkészítő edzőknek. A felkészítésben résztvevő szakemberek nemcsak fizikailag készítették fel versenyzőiket, hanem a csapathajók egységgé formálásában is nagyon nagy szerepük volt. A 2012. évi XXX. nyári olimpiai játékok kajak-kenu versenyeinek éremtáblázata
1. 2. 3. 4. 5. 6. 6. 6. 9. 10. 11. 12. 12. 14. 14. 14.
Ország
Arany
Ezüst
Bronz
Magyarország Németország Ukrajna Oroszország Nagy-Britannia Ausztrália Norvégia Új-Zéland Fehéroroszország Spanyolország Kanada Litvánia Portugália Csehország Lengyelország Dél-Afrika
3 3 1 1 1 1 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0
2 1 2 0 0 0 0 0 2 2 1 1 1 0 0 0
1 2 0 2 1 0 0 0 1 0 2 0 0 1 1 1
A pekingi olimpiát követő, a londoni olimpiáig tartó olimpiai ciklus értékelése A pekingi olimpia a 2 arany-, 1 ezüst- és 1 bronzérem ellenére nem számított sikeresnek a sportágon belül. Az olimpiát megelőző hónapokban a női kajak szakágat a széthúzás, a bizonytalanság jellemezte. A sportág az eredményesség megkopásáról, erodálásáról beszélt. 2009 őszén ezért nagy várakozás előzte meg, hogy megtörténik-e az elmúlt időszak egzakt elemzése és a személycserék által is megerősítetten elindul-e egy irányváltás a szakmai munkában. Végül ebből − azáltal, hogy Angyal Zoltán bejelentette, hogy nem kíván egy újabb ciklusban kapitányként tevékenykedni − az utóbbi valósult meg, vagyis pályázat került kiírásra felnőtt kapitányi posztra. Az újonnan felállt szakmai vezető fő feladata volt, hogy kialakítsa és megteremtse, azokat a szervezeti és szakmai kereteket, amelyek között a nemzeti érdekeket figyelembe véve, a klubedzők optimálisan tudják felkészíteni a versenyzőiket. Ehhez mindenképpen szükséges volt az elnökség és hivatali szervezet támogatása. 17
Nagyon fontos leszögezni, hogy az új szemléletű felkészülési program és válogatási rendszer okán voltak vitás helyzetek a válogatott körül, de az elmúlt három évben a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége − mindösszesen 2 tartózkodás mellett − fogadta el a sportág éves beszámolóit (Eh.: 2/2009/15; 2/2010/11; 9/2011/10.) A 2009-ben megújult szakmai szervezeti rendszerben a szövetségi kapitányi munka jelentősen kibővült, hiszen az nem csak a felnőtt gyorsasági válogatott keretre irányult. Közvetlen módon az alábbi válogatott keretek tartoztak a felnőtt szövetségi kapitányi irányítás alá: − felnőtt gyorsasági válogatott keret; − felnőtt maraton keret; − U23-as gyorsasági keret; − U23-as maraton keret. A szakmai munka ilyen szintű felosztása új elemként mutatkozott be a sportágunkban, de az átfedések esetén a két kapitány közötti munkamegosztásnak köszönhetően ez nem ment a szakmai munka rovására. Ennek ellenére néha a maraton keret érezhette ennek kárát, azonban akkor mindig számíthattam az ott lévő szakági edzők maximális támogatására. A 2012-es évben az U23 versenyzők felkészülésének még hatékonyabbá tétele érdekében Angyal Zoltán korábbi szövetségi kapitány került felkérésre mint szövetségi edző a versenyzők szakmai programjának koordinálására, edzőtábori edzéseik vezetésére. Sajnálatos módon azonban az új rendszer nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hiszen az ebben a csapatban készülő versenyzők alulmaradtak a válogató versenyeken és nem hozták az elvárt eredményeket. A válogatott keretek működésével összefüggésben az alábbi fő területek feladatainak ellátásán volt a fő hangsúly − edzőtáborok; − tesztek, időre menések; − válogatási rendszerek/szakágak; − orvosi/tudományos háttér megteremtése. Edzőtáborok A „vizes” edzőtáborok alapvetően két csoportra voltak osztva: tavaszi, meleg égövi, illetve formabeállító edzőtáborok. Emellett pedig az eddiginél sokkal nagyobb terjedelemben megjelentek a teli alapozó munkát segítő edzőtáborok elsősorban hazai helyszíneken, amelyeknek nagyon pozitív visszajelzései voltak. A négyéves olimpiai ciklus kezdetén kiemelt jelentőséggel bírt, hogy a válogatott egésze egy helyszínen edzőtáborozzon, hiszen a különböző műhelyek közötti átjárhatóságot ilyen formán lehet a legegyszerűbben megteremteni. A teljesen összevont, a válogatott egészét érintő edzőtábor elvét a későbbiek folyamán újra kellett gondolni, mivel a három szakág együtt tényleg nehezen fért el egy helyszínen, de szakági bontásban továbbra is együtt készült a válogatott..
18
A férfi kajak és kenus szakágban azonban mindvégig szükség volt az időre menések/tesztek lebonyolítása miatt is összevontan kezelni a válogatottakat. Az év fő versenye előtti beállító táboroknál alapvetés volt a négy év folyamán, hogy az egységek egy helyen, egy edző irányítása alatt készüljenek. Kiemelendő ebben a női négyes egységes felkészülése, amely az elmúlt évtizedekben sohasem sikerült, ha nem egy edző versenyzőiből állt össze a csapat. Ebben a ciklusban − annak ellenére, hogy volt olyan év, hogy három edző is adott versenyzőt az egységbe − mindig nyugodtan és eredményesen zajlott a felkészülés. Voltak sajnos ellenpéldák is, ahol nem sikerült az egy helyen készülés elvét maradéktalanul megvalósítani, ami rendszerint mindig vissza is ütött. Ide sorolható a szegedi kvalifikációs világbajnokságra készülő kenu páros egységünk, de még a londoni olimpiára készülő női páros egységünk is. A jövőben mindenképpen fontos az edzőtáborok jelentőségének emelése, hiszen egyfelől a felkészítő időszakokban ez teremthet átjárást a műhelyek között és egyben tesztelési lehetőséget az új egységeknek, másfelől csak ilyen körülmények között teremtődhet meg egy olyan egységes mérési és teszt rendszer, amelynek hiánya a jövőben egyértelműen gátja lesz a nemzetközi rivalizációban történő eredményes részvételre. Itt tartom fontosnak megjegyezni, hogy ez a mérési rendszer, amely egyfajta igazodási pontként is meg kell jelenjen az edzők számára az éves felkészülésben, csak akkor lehet hatékony és a szakmai munkát segítő, ha az dokumentáltan végigkíséri a versenyző egész pályafutását. Ez egyébként részben orientációt is jelenthet a jelenleg is zajló vitákra a központosítás vagy nem központosítás témában, hiszen ha a mérési és ellenőrzési rendszer kialakításával megteremtődnek ezen viszonyítási pontok, akkor annak elegendőnek kell lenni ahhoz, hogy a műhelyeket irányító edző szakmai munkáját nem sértő, sőt erősítő módon lehessen a keret közelében lévő versenyzők folyamatos felkészülési monitoringozását elvégezni. A kajakkenu sport erőssége mindig is az edzők egészséges rivalizációjára épült. Tesztek / időre menések Ahhoz, hogy a válogatott keret egészéről a felkészülés során az edző, versenyző, szakvezető objektív képet kaphasson, szükség van időről időre rendszeresen elvégzett tesztek végzéséhez. Ezen felmérők a férfi kajak szakágra voltak a legjellemzőbbek, a kenusok vonatkozásában csak a ciklus utolsó szakaszában kerültek igazán előtérbe a közös felmérések. A lányok esetében összevont felmérők ugyan nem voltak, viszont az edzőtáborok alkalmával a közös csapatmunka mindig maradéktalanul megvalósult. A tesztek/időre menések rendszere talán az U23-as férfi válogatottnál kezdett kibontakozni a leginkább, ők időről időre összevontan készültek Sztanity László irányítása alatt (2010-2011-es évek). 2011 őszétől Angyal Zoltán fogta össze ennek a keretnek az irányítását, de sajnos a várt eredmények elmaradtak az olimpiai szereplés terén. Ahogy már az előző témakörnél is szerepelt, a jövőben célszerű, hogy létrejöjjön egy olyan egységes mérési és teszt rendszer, amely a versenyzőket egész pályafutásuk folyamán végig kíséri. Ennek minél hamarabb le kell rakni a legfontosabb paramétereit, mind sportszakmai, mind sportélettani oldalról. Ezek segíteni fogják a versenyzői specializációt,
19
növelni fogják az edzői munka hatékonyságát, hosszú távon pedig az adatok egzakt kiértékelésével, segítik majd az edzésmódszerek, a felkészítés áthangolását. Válogatási rendszerek/szakágak Az éves értékelések elvégzésekor egyértelművé vált, hogy a három olimpiai szakág számára eltérő felkészülési programra, versenyeztetésre, válogatásra van szükség. Mindezek tükrében minden különösebb vita, gond nélkül elfogadásra került a szakágak különböző felkészülési programja. A válogatási rendszer tekintetében négy fő elemet lehet kiemelni, amelyek végig jól vizsgáztak az évek folyamán. • • • •
olimpiai számok felé történő fókuszálás; a szakágak külön program szerinti kezelése; az egyes teljesítmény jelentőségének előtérbe helyezése a négyes egységek kijelölésénél; 1 versenyző, 1 nap, 1 versenyszám elve.
A fent leírt pontok közül az olimpiai számok felé történő fókuszálás elve egyértelműen eredményesnek bizonyult. Az egyes teljesítmény jelentősége a csapathajók kialakításakor nem volt mindig teljesen egyértelmű sok esetben a csapathajós alkalmasság volt az erősebb érv. Az egy versenyző egy nap egy versenyszám elve nem kapott szó szerinti egyezőséget, de ennek figyelembevétele megteremtette az alapot a versenyszámonkénti specializált felkészülésre, amely a férfi kajak szakág esetében egyértelműen jól vizsgázott. Orvosi/tudományos háttér megteremtése Az orvosi tudományos háttér megteremtése régi adóssága sportágunknak. Az anyagi fedezet biztosítása önmagában nem elég, hogy megoldja ezen háttérsegítség megteremtését. 2009-től kezdődően az MKKSZ szakmai vezetése kiemelten foglalkozott ennek a területnek a felállításával. A ciklus második felére összeállt az a szakmai stáb, amely segíteni tudta az olimpiai felkészülést. Az intézményi háttér is jelentősen megváltozott, hiszen az OSEI mellett az MKKSZ vezetése leszerződött a Semmelweis Egyetem intézeteivel az egészségügyi ellátás komplexitása céljából. Megállapodásunk célja a magyar válogatott és válogatott szintű sportolóink Európa- és világbajnokságokra, illetve az olimpiára való felkészülésének segítése, a csúcsteljesítmény eléréséhez nélkülözhetetlen tudományos háttér biztosítása, illetve az esetleges rejtett betegségek kiszűrése, aktuális panaszok mihamarabbi kezelése volt. Hosszú távú céljaink között szerepel még a fiatal sportolók vizsgálata, ezzel segítve a sportági kiválasztást és minél tökéletesebb utánpótlást. A sportorvosi csapatot az alábbi területekért felelős személyek, háttérintézmények alkották: • •
intézményi háttér: Semmelweis Egyetem, OSEI (MOB által biztosított), Uzsoki Kórház (ortopédia, traumatológia); vezető keretorvos: Dr. Komka Zsolt; 20
• • • • •
keretorvos: Dr. Toman József; sportpszichológus: Dr. Fischer Miklós; dietetikus: Arató Györgyi; masszőr: Klenyán Tamás, Molnár Tamás, Illés Roland; gyógytornász: Moldvai Ildikó.
A sportorvosi, tudományos háttér sokat fejlődött az elmúlt években. Jellemző momentum, hogy míg 2-3 évvel ezelőtt a versenyeket/edzéseket követő tejsavmérés még meglepetést okozott a versenyzők körében, mára már rutinszerűen beépült a felkészülésbe. Új elem volt a dietetikus alkalmazása, aki nemcsak személyre szabottan foglalkozott a versenyzőkkel, hanem sok estben a csapat étrendjét is összeállította a világversenyek előtt. Szintén újként hatott a csapat mellett dolgozó sportpszichológus jelenléte/munkája, akinek a segítsége/teljesítménye nehezen mérhető objektív módon. Amellett, hogy voltak, akik nagyon szívesen igénybe vették a segítségét, úgy látom, hogy a felkészülésnek ezt a területét nehéz központilag irányítani. A masszőrök és a gyógytornász munkája hasonlóan az elmúlt évekhez − a maximális kompatibilitás mellett − hétköznapi része volt a felkészülésnek.
Összefoglalás A londoni olimpia zárása óta alig két hónap telt el, de ezen rövid idő alatt is sok vélemény, vélekedés hangzott el a kajak-kenu sport jelenével és jövőjével kapcsolatban. Sok váratlan esemény is történt, amely szintén indokolttá teszi, hogy megálljunk egy pillanatra és higgadtan végiggondoljuk közös dolgainkat. Fontos, hogy nem mások, hanem mi fogalmazzuk meg azokat a közös célokat, melyek mentén nevesíthetjük feladatainkat, amelyek hozzásegíthetnek ahhoz, hogy sportágunk ebben a folyamatosan változó világban is megőrizze hagyományait, az edzők öröklődő szellemiségében rejlő erejét. Elsődleges szempont, hogy a szövetség minden eszközével arra törekedjen, hogy az edzői szakma visszanyerje presztízsét és mindent kövessünk el az edzők köré szerveződő műhelyek megerősítése érdekében. Csak ezen műhelyek egészséges rivalizációja lehet a záloga a sportág hosszú távú eredményességének. Végezetül, ezúton is köszönet illeti valamennyi, a sportágban tevékenykedő edzőnek és segítőnek azt az áldozatkész munkát, amit a vizek partjain nap mint nap elvégeznek. Ez az, amely biztosítja, hogy a múltban elmondhattuk, a jelenben − mint a világ legeredményesebb kajak-kenu sportja − elmondhatjuk és a jövőben is minden reményünk szerint elmondhatjuk majd, hogy a kajak-kenu a győztesek sportja.
21
Az U23-as válogatott 2012. évi teljesítményének értékelése Általános helyzetelemzés Az U23-as korosztály nemzetközi életre hívása óta vissza-visszatérő kérdés ennek a korosztálynak a menedzselése. A nemzetközi tendencia a korosztály létjogosultságát tovább erősíti azzal, hogy 2013-tól kezdődően nemcsak Európa-bajnokságot rendeznek ebben a korosztályban, hanem kétévente az ifjúsági világbajnoksággal együtt U23-as világbajnokság is szerepel a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség versenynaptárában. Ehhez az irányelvhez alkalmazkodva az MKKSZ vezetése is úgy döntött, hogy tovább menedzseli az ifjúsági korból „kiöregedő” versenyzőket az U23-as korosztályba. Ezt a fajta koncentrációt elősegítvén jött létre 2011 ősszén az Olimpiai B keret, amelynek tagjai az U23-as válogatottból és tehetséges fiatal reménységekből tevődik össze. A férfi kajak szakágnál Angyal Zoltán vezetésével 2011 őszétől egyértelműen külön válik ennek a korosztálynak a felkészülése a felnőtt válogatottól. Mindemellett elsődleges cél az, hogy ennek a korosztálynak a tagjai minél előbb beépüljenek a felnőtt válogatottba. Ezt szem előtt tartva az U23-as férfi kajak válogatottnál összevont keretedzések kialakítására került sor, ahol előre tervezett metodika szerint időrőlidőre a válogatott tagjai közös edzőtáborozásokban/felmérésekben vettek részt. A táborokban a munka a felkészítő edzések mellett mindig szerepet kaptak a felmérések is. A program megkezdésének időpontja kedvezően az őszi hónapokra esett, így volt még lehetőség arra, hogy a téli felkészülés megkezdése előtt vízi alapozó méréseken vegyenek részt a keret tagjai. Az őszi vízi tábort két téli tábor követte, amelyekben a fő hangsúly az erőnlét, illetve az állóképesség általános javításán volt. A téli táborokban az előző táborok tapasztalatai alapján már összehasonlító méréseket is lehetett végezni. A téli alapozó edzések lezárásával a keret meleg égövi edzőtáborozáson vett részt Sevillában, ahova egyfelől a téli edzésteljesítmények alapján, másfelől a tavalyi teljesítmények alapján egy szűkített keret vett részt. Az ősszel megkezdett kerettáborokat anyagi forráshiány miatt sajnos a tavaszi sevillai tábort követően már nem lehetett folytatni, mindössze az Európabajnokságra készülő válogatott számára volt lehetőség még egy rövid másfél hetes dunavarsányi táborra az Európa-bajnokságot megelőzően, ahol a csapathajók végleges összeállítása történt. A portugáliai Európa-bajnokságon az olimpiai felkészülés miatt a felnőtt/U23-as szövetségi kapitány személyesen nem lehetett ott, így a csapatot Hüttner Csaba utánpótlás szövetségi kapitány, valamint Dr. Ábrahám Attila és Weisz Róbert kísérte és segítette a versenyek alatt.
22
A 2012. évi U23 Európa-bajnokság eredményeinek értékelése (2012. július 12-15; Montemor-o-Velho) Az alábbi táblázatok a tervezett eredményeket hasonlítják össze a megvalósult tényekkel. Férfi kajak szakág Terv 1000 méter 3-6. hely 1-3. hely 3-6. hely
500 méter 3-6. hely 3-6. hely −
200 méter 6-9. hely 6-9. hely −
1000 méter 1. hely 4. hely 6. hely
500 méter 1. hely 1. hely −
200 méter 4. hely 7. hely −
1000 méter 1-3. hely 1-3. hely −
500 méter 1-3. hely 1-3. hely 1-3. hely
200 méter 1-3. hely − −
K-1 K-2
1000 méter 1. hely 2. hely
500 méter 1. hely 1. hely
200 méter 1. hely −
K-4
−
1. hely
−
1000 méter 1-3. hely 1-3. hely 1-3. hely
500 méter 3-6. hely 3-6. hely −
200 méter 3-6. hely − −
1000 méter Nem jutottunk a döntőbe 2. hely 6. hely
500 méter Nem jutottunk a döntőbe 7. hely −
200 méter
K-1 K-2 K-4 Tény 14 olimpiai pont K-1 K-2 K-4 Női kajak szakág Terv K-1 K-2 K-4 Tény 28 olimpiai pont
Férfi kenu szakág Terv C-1 C-2 C-4 Tény 9 olimpiai pont
C-1 C-2 C-4
23
3. hely − −
Női kenu szakág Terv C-1 C-2
500 méter − 1-3. hely
200 méter 3-6. hely −
C-1 C-2
500 méter − 1. hely
200 méter 1. hely −
Tény
Az U23 Európa-bajnoki szereplés értékelése A portugáliai kontinensviadalon összesen 37 ország vett részt. A nemzetek közötti pontversenyt és az éremtáblázatot is a magyar válogatott nyerte meg a német és a lengyel válogatott előtt. Az eredmények értékelésénél ki kell emelni a női kajakos-kenus szakág teljesítményét, hiszen az összes olimpiai számot magabiztosan nyerték meg (Vad Ninetta három aranyéremmel térhetett haza, Csipes Tamara, Kárász Anna, Szabó Petra nyerték az olimpiai számokat) leghalványabb érmük ezer méteren párosban egy ezüstérem volt…Férfi kajak szakágunk is a vártnál jobban teljesített, a megszerzett három aranyérem (Dombvári Bence 500 és 1000 egyes, Noé Bálint és Noé Milán ötszáz páros) és a 14 olimpiai pont mindenképp biztató jel a jövő évi felnőtt világversenyekre való felkészülés, teljesítmény szemszögéből. Férfi kenusaink a vártnál gyengébben teljesítettek, annak ellenére, hogy ez a szakág sem maradt érem nélkül és kilenc olimpiai pontot szereztek. Teljesítményük értékelésénél fájó pont, hogy kenu egyes 500 és 1000 méteren sem jutottunk a döntőbe. Kiemelendő viszont a sprinttávon szerzett bronzérem (Lantos Ádám), csakúgy, mint a C-2 1000 méteren szerzett ezüstérem (Vasbányai Henrik-Devecseri Ádám) is.
A maraton szakág 2012. évi teljesítményének értékelése A világbajnokság előtti felkészülés A maraton világbajnokságra egy válogatóverseny alapján kerültek ki a versenyzők. Az éves felkészülésben tervezve volt még nemzetközi verseny, de anyagi okok miatt az sajnos nem valósult meg. Legjobbjaink így a világbajnokságot megelőzően kétszer versenyezhettek éles helyzetben, az országos bajnokságon, illetve a válogatón. Az egy válogatós rendszerből adódó problémák elkerülték a válogatót, így teljes egyetértés volt a csapatjelölés körül. Központi edzőtábort ebben az évben sem rendeztünk, igaz önszerveződés keretében a válogatott nagy része Győrben készült fel a világbajnokságot megelőző három hétben, amit az MKKSZ anyagi forrásaihoz mérten támogatott (étkezési hozzájárulás). A válogatóverseny az elmúlt évekhez hasonlóan a vb előtt három héttel került megrendezésre, ami idén is jó döntésnek bizonyult, hiszen tényleg csak azok indultak el a válogatóversenyen, illetve a világbajnokságon, aki komolyan gondolta a felkészülést. 24
A verseny helyszínén Rómában nem az akkreditált szálláson laktunk, az étkezést és a szállítást is magunk oldottuk meg a csapat buszával. A szállás kb. harminc perces útra helyezkedett el a pályától, így nem jelentett gondot a pályára való kijutás. A teljes magyar csapatot négy edző Sztanity László, Slisz Béla - vonta és Babella László, valamint Fazekas Tibor kísérte a két kapitány mellett. A világbajnokság során és a futószakaszon is nagyon magas szintű volt az edzői közreműködés! A hazánkhoz közeli rendezési helyszínnek köszönhetően nagyon sok érintett edző, szülő a helyszínen kísérte figyelemmel a versenyt. A maraton szakág 2012. évi fő világversenyeinek értékelése Anyagi okok miatt a felkészülési programban meghatározott világkupa versenyekre sajnos nem utazhattak legjobbjaink. Erre elsősorban a kevesebb rutinnal rendelkező maratonistáinknak lett volna szükséges, hogy több tapasztalattal, nagyobb magabiztossággal versenyezhessenek a világbajnokságon. A jövőre nézve mindenképp szükség van a szakág számára nagyobb anyagi erőforrás bevonására hogy tovább tudjunk lépni a gyengébben teljesítő számokban is. Szintén kiemelkedő jelentőséggel bír az a tény, hogy a jövő évi Világjátékok programjában szerepel a maraton szakág, így még inkább indokolt a fejlesztése anyagi oldalról is. Leginkább a férfi kajak szakágban érződött a kellő rutin hiánya a versenyek során.
Maraton világbajnokság (2012. szeptember 21-23; Róma) A csapat eredményességének értékelése A maratoni csapat ezen a világbajnokságon kiegyensúlyozottabban és jobban szerepelt, mint az elmúlt években. A férfi kajak szakág és az U23 válogatott kivételével mindkét szakágban érmekkel tértünk haza, de a szakágak között az idei évben is a női kajak szakág emelkedett ki. A felnőtt és U23 válogatott mérlege 2 arany, 2 ezüst és 1 bronzérem volt, amivel a világbajnokság legeredményesebb nemzete lettünk. Női kajak szakág Versenyszám A NK-1 B A NK-2 B NK-1 U23
A B
Név Csay Renáta Bara Alexandra Csay Renáta Farkasdi Ramóna Kiszli Vanda Hagymási Réka Kiszli Vanda Váczai Enikő
Egyesület
Edző
Graboplast Győr KSI SE Graboplast Győr Graboplast Győr Atomerőm SE MAFC Atomerőmő SE KSI SE
Sztanity László Mórocz István Sztanity László Fazekas Tibor Meczker András Makrai Csaba Meczker András Mórocz István
Helyezés 1. 12. 1. 3. 8. 4.
Az elmúlt évekhez hasonlóan nemcsak a női szakágból, hanem a teljes világbajnoki résztvevők köréből is kiemelkedik Csay Renáta teljesítménye, aki egyes és párosbeli győzelmével az egész világbajnokság legeredményesebb résztvevője volt és immáron 25
tizenkétszeres világbajnok lett. Amellett, hogy idén a gyorsasági Európa-bajnokságon is győzni tudott ötezer méteren! A női kajak szakágban a párosok is nagyon jól vizsgáztak, hiszen Csay Renáta párjával, Farkasdi Ramónával megvédte világbajnoki címét és a másik magyar egység Kiszli Vanda – Hagymási Réka is dobogóra állhatott talán minden idők legnépesebb világbajnoki mezőnyében. Férfi kajak szakág Versenyszám A K-1 B A K-2 B K-1 U23
A B
Név Petrovics Máté Doba Richárd Salga István Ceiner Benjámin Noé Bálint Noé Milán Boros Adrián Aranyosi Gábor
Egyesület
Edző
EDF Démász SZVSE Bomba AVSE Mosonmagyaróvári VSE BOMBA AVSE Váci Hajó SE Váci Hajó SE Váci Hajó SE UKSC
Hüvös Viktor Szvoboda Péter Salga István Márfi Gábor Babella László Babella László Babella László Giczy Csaba
Helyezés 4. 24. 8. 15. 15. 16.
A férfi kajak szakág létszámát és színvonalát tekintve is kiemelkedik a teljes nemzetközi maratoni mezőnyből. Az éremszerzés ebben az évben nem sikerült, ami elsősorban nem sportteljesítménybéli hiányosságra utal, hanem a maraton versenyekhez elengedhetetlen rutin, tapasztalat hiányzott a férfi kajak kettesek mezőnyében. Kajak egyesben Petrovics Máté révén a negyedik helyet sikerült megszereznünk. A párosok eredményei is kvalifikációt jelentettek a jövő évi Világjátékokra csakúgy, mint a női kajak és kenu szakágnál, itt is minden kvótát sikerült megszereznünk. Kenu szakág Versenyszám A C-1 B A C-2 B C -1 U23
A B
Név Nagy Péter Gilányi Zsolt Kövér Márton Györe Attila Varga Dávid Sarudi Pál Dóczé Ádám Schmidt Dániel
Egyesület Graboplast GYVSE Römi KKSK Csepeli Indotek KKSE Csepeli Indotek KKSE MTK Szolnoki Sportcentrum Csepeli Indotek KKSE UTE
Edző Fazekas Tibor Gilányi Zsolt Ludasi Róbert Ludasi Róbert Szabó Attila Erdős Attila Ludasi Róbert Martinkó Gábor
Helyezés 2. 8. 2. 11. 4. 6.
Bár az idei évben elmaradt az aranyérem a kenus szakágban, a megszerzett két ezüstérem mindenképp kiemelkedő teljesítményt mutat. Mindkét érem esetében az előzetes cél a világbajnoki cím megnyerése volt. Taktikailag itt nem láttam képzetlennek a mieinket, az ellenfeleink ezen a világbajnokságon jobbnak bizonyultak. A szakág eredményességének fenntartása érdekében mindenképpen indokolt lenne minél több nemzetközi versenyen, világkupán részt venni, hiszen a rutinszerzés mellett nagyon jó felkészítő edzéshatásuk is van a világszínvonalú mezőnyben végzett terheléseknek. Mivel a 26
szakág erkölcsi és anyagi elismertsége igen alacsony szinten van, ezért az utánpótlás felzárkóztatását nehéz „erőltetni”, bár egyre inkább kezd kirajzolódni azon versenyzők köre, akik speciálisan erre a versenytávra készülnek.
Utánpótlás gyorsasági és maraton válogatottak 2012-ben az elmúlt évhez képest kevesebb nemzetközi versenylehetőséghez jutottak fiatal versenyzőink, mivel idén csak gyorsasági EB-t, illetve maraton VB-t rendeztek. A gyorsasági EB korai időpontja és az ideális felkészülés érdekében, a hazai vizeken is csak egy válogató verseny került megrendezésre. Az év végi szegedi EORV viszont felért egy kisebb EB-vel vagy VB-vel, mivel közel 30 ország versenyzői vettek részt az eseményen. Általános helyzetelemzés Az év fő versenyén a Montemor-o-Velho-i Európa-bajnokságon az ifjúsági válogatott megőrizte vezető helyét a világ élvonalában. Az összetett pontversenyben az élen végeztünk. Az éremtáblázaton is csak az ukránok előztek meg, de csak az aranyérmek számában. A csapat 13 érmet nyert, míg a második legtöbb érmet szerző Oroszország 8-at és az örök rivális Németország csak 5 éremmel zárta az Európa-bajnokságot. A legfontosabb, hogy mind a négy szakág a szakági pontversenyben a dobogón végzett. A női és a férfi kajak az első, a női kenu a második, míg a férfi kenu a harmadik helyen. A 2012-es Európa-bajnokság színvonalát tekintve is kiemelkedő volt. A sportág erejét mutatja a 37 résztvevő ország, amelyből 17 nemzet érmet szerezett és közülük 11-en aranyérmet is. Az ifjúsági korosztályban is kezdenek kiegyenlítődni az erőviszonyok és egyre több nemzet kezd felzárkózni jól megtervezett tudatos munkával. A három nagy domináns nemzet közül Magyarország és Oroszország idén is kiemelkedett, viszont Németországban utánpótlás szinten is visszaesés észlelhető. A sportág nemzetközi szinten is egyre erősödik és színesedik, jól látható az erőviszonyok kiegyenlítődése és egy-két eddig nem meghatározó ország előretörése (Dánia, Belgium, Ukrajna). A maratoni szakág 2012-ben is kitett magáért, megnyertük a pontversenyt és élen végeztünk az éremtáblázaton. A jórészt a gyorsasági csapatból kikerülő versenyzők bebizonyították sokoldalúságukat és edzettségüket is. A hat megszerezhető aranyéremből ötöt megnyertek fiataljaink és a „B” egységek közül is csak azok nem álltak dobogóra, akik vagy beborultak a táv közben, vagy egészségügyi problémák miatt nem tudták befejezni a versenyt. Összességében a magyar válogatott 2012-ben is remek évet zárt. A három nagy világversenyen bebizonyította az utánpótlás, hogy vannak minden fronton bevethető versenyzőink, és a folyamatosan erősödő mezőnyben még mindig kimagaslunk. Mind a négy szakágban szereztünk érmet, így elmondhatjuk, hogy nincsen lyukas pontja a válogatottnak. A jövőre nézve is kifejezetten pozitív a kép, mivel versenyzőink többnyire a jövő évi világbajnokságon is részt tudnak venni, és ott érhetnek a csúcsra. Az EORV-n látottak alapján pedig elmondhatjuk, hogy a fiatalabb korosztályokból is lesz olyan versenyző, aki beépülhet már a jövő évi világ- és Európa-bajnoki csapatba. 27
Az egész éves felkészülés folyamata, részvétel az edzőtáborokban A Bajnokprogram segítségével a 2012-es évben is lehetőség nyílt a magas szintű felkészülésre mind az ifjúsági, mind a serdülő válogatottnak. A serdülőknek is meg volt a lehetőségük az ifjúságiakkal való edzésre, mivel a szakágakat együtt mozgattuk egy helyszínen és a csoportok közt az átjárás is biztosított volt. Januárban a keret első felének még sífutó táborba is lehetősége volt elmenni a szlovákiai Skalkába. A közös felkészülés általános jellemzői Az utóbbi két évben már bevált szokás szerint a tavaszi alapozó edzőtábor kétszer egy hétben került megrendezésre. A magas szintű edzésmunka így mindkét edzőtáborban biztosítva volt. A tavaszi edzőtáborban a Héraklész „A” és „B” keret összes versenyzője részt tudott venni, így egyenlő feltételek mellett készülhettek a válogatókra. Az EB beállító táborban már csak a kvalifikált versenyzők vettek részt, de ezek az edzőtáborok is szakáganként együtt mozogtak. A maraton VB-re 2012-ben sem rendeztünk edzőtábort, inkább a részvételre fordítottuk a megtakarított összeget, így minden egységünk részt tudott venni a versenyen. Az edzőtáborok időpontjai és helyei már a felkészülési programban is jelen voltak, így az edzők igazítani tudták a saját edzőprogramjaikat a fix időpontokhoz. Az edzőtáborokban 2012-ben is magas volt a részvételi arány, csak iskolai elfoglaltság vagy egészségügyi gondok miatt hiányoztak versenyzők. A tavaszi időre evezéseken is a lehetőségekhez képest mindenki rész vett, így már itt átfogó képet kaptunk a keret felkészültségéről. A válogatás, a válogatási elvek értékeslése 2012. évben nem rendeztek gyorsasági VB-t, illetve maraton EB-t, így a szegedi ORV-vel kiegészülve is csak három nemzetközi versenyre kellett válogatót kiírni. A válogatást megnehezítette az EB korai időpontja, így ahhoz, hogy az ideális felkészülés megtörténjen, csak egy verseny válogatott az Európa-bajnokságra. A gyorsasági válogató győztesei kerültek az utazó csapatba. A négyes hajók összeállítása a válogatón előírt egyes és páros eredmények alapján történt. A kapitány által összeállított négyeseket egy külön napon lebonyolított úgynevezett négyes válogatón ki lehetett hívni és a verseny győztesei kerültek az EB csapatba. A négyes válogatón minden esetben a kapitány által összerakott négyes bizonyult a legjobbnak. Az előző években bevált három hetes edzőtábort még annak ellenére sem tudtuk tartani, hogy csak egy válogató döntött az indulásokról. A két és fél hetes edzőtábor úgy, hogy közvetlenül a válogató után elkezdődött, egy-két versenyzőnél nem bizonyult a legideálisabbnak. A sorozatterhelést nem bírták el és az EB-n sajnos nem tudták kihozni magukból a maximumot. A maraton VB-re a válogatót 2012-ben is két héttel a verseny előtt rendeztük, ami most is jó döntésnek bizonyult, mert versenyzőink így kiváló formában várták a maraton VB-t.
28
A 2012. évi utánpótlás nemzetközi versenyek értékelése Gyorsasági Ifjúsági Európa-bajnokság, Montemor-o-Velho A csapat elhelyezése, körülmények, edzőtábor A válogatóversenyek befejeztével a szakágak együtt másfél hétig Szolnokon, majd az utolsó héten, Szegeden edzőtáboroztak. Mindkét helyszínen remek körülmények mellett, kiváló hangulatban történt a felkészülés. Egy probléma adódott, hogy a sűrű program miatt néhány versenyző nem tudott megpihenni és új erőt meríteni, így az EB-n már a formájuk lefelé ívelt. Montemor-o-Velhoban a szállás és az ellátás tökéletesnek bizonyult, talán csak a pályán felszolgált ebéd volt kicsit szegényes. A versenypálya és a kiszolgáló létesítmények is minden igényt kielégítőek voltak, de az időjárás nem fogadta kegyeibe a versenyzőket. A pályán a verseny kezdetétől a végéig állandó jobbról fújó oldalszél volt, ami természetesen a kisebb számú pályáknak nagyban kedvezett. A versenyszervezők reagáltak a problémára és próbálták a pályát reálisabbá tenni, de nem sikerült tökéletesre. A csapat eredményességének értékelése A csapat 2012-ben is megnyerte a pontversenyt és az éremtáblázaton is csak az ukránok előztek meg, de csak az aranyérmek számában. Az érmek számában viszont most emelkedtünk ki leginkább a nemzetközi mezőnyből. Mind a négy szakágunk szerzett érmet és minden távon volt érmesünk, ami mutatja versenyzőink sokoldalúságát. Az látszik, hogy már az utánpótlás korosztályokban is egyre inkább kiegyenlítődnek az erőviszonyok, és míg Magyarország minden fronton erős csapattal rendelkezik, addig az előző években meghatározó nemzetek is csak egy-egy szakában jeleskednek és ott is csak egy két versenyzőre támaszkodhatnak. Az Európa-bajnokságon 2012-ben is 37 ország delegált versenyzőt és ez mindent elmond a verseny színvonaláról is. Pontverseny hely
ország
Férfi kajak
Női kajak
Férfi kenu
Női kenu
pont
1. 2. 3. 4. 5.
HUN RUS GER UKR ITA
190 172 185 90 155
164 134 155 107 112
157 157 112 172 115
54 60 23 50 0
565 523 475 419 382
Éremtáblázat hely
ország
arany
ezüst
bronz
összesen
1. 2. 3. 4. 5.
UKR HUN GER RUS BEL
5 3 3 2 2
0 7 1 3 0
0 3 1 3 0
5 13 5 8 2
29
Női kajak szakág Versenyszám
NK-1
Célkitűzés Elért hely
1000 m 500m 200 m
1-3. hely 1-3. hely 1-3. hely
2. 3. 2.
1000 m
1-3. hely
2.
500 m
1-3. hely
2.
500 m
1-3. hely
5.
NK-2
NK-4
Név
Lucz Dóra Lucz Dóra Lucz Dóra Bordács Blanka Fanni Czéllai-Vörös Zsófia Szilágy Anett Somogyi Szilvia Lucz Noémi Nagy Flóra Takács Tamara Simán Fanni
A Női szakág 2012-ben is kitett magáért, bár aranyérmet nem szereztek, de a négyes kivételével minden számban dobogóra álltak. Az Európa-bajnokságon részt vevő világbajnokságon is a csapat tagja lehet.
versenyzőink
60
%-a
még
a
2013-as
A három egyes számban Lucz Dóra állhatott rajthoz és a 2011-es világbajnoki címvédőnk mindhárom számában dobogóra állt. Sajnos őt nem csak a már a verseny ideje alatt benne lappangó vírus, hanem az állandó oldalszél is nagyon zavarta. Dóra talán a versenyben résztvevők közül a legkisebb súlyú versenyző, így a szél hihetetlenül megnehezítette a dolgát. Ha a jövőben eredményes szeretne maradni, akkor a táplálkozására is oda kell figyelnie. NK-2 500 m-en Szilágyi Anett és Somogyi Szilvia versenyzett, ők kihozták magukból a maximumot. A rossz rajtjuk után a táv második felében ledolgozták hátrányukat és másodiként értek célba. Amennyiben a kezdeti indiszponáltságukat ki tudják küszöbölni, gondolok itt a rajt tökéletesítésére , akkor a jövő évi VB nagy esélyesei lehetnek. A NK-2 1000 m-n Bordács Blanka és Czéllai-Vörös Zsófia indult. A fiatalok jól versenyeztek, csak a kimagaslóan teljesítő dán hajó tudta őket legyőzni. Ők a 2013-as VB-n érhetnek a csúcsra. A négyes (Lucz Noémi, Nagy Flóra, Takács Tamara és Simán Fanni) felkészülése 2012ben nem volt tökéletes. A kezdetben jól induló edzések végül kicsit kapkodóvá, egyre hitehagyottabbá váltak. Az időjárás sem volt tökéletes az egységnek, mivel nem volt tömeg a hajóban, így a sokkal erősebb négyesek domináltak. A csapat összeállítását nézve a négyes a dobogóra volt várható. A négyes kivételével jól együtt tudtak dolgozni az edzők, de ott is csak a két külön koncepció miatt adódtak viták. A felkészítő edzők Rasztotzky János, Fazekas Tibor, Wohner Krisztina, Csonka Zsolt, Tokár Krisztián és Takács Tibor.
30
Férfi kajak szakág Versenyszám
K-1
K-2
K-4
Célkitűzés Elért hely
1000 m 500m 200 m
3-6. hely 1-6. hely 1-6. hely
8. 1. 1.
1000 m
3-6. hely
4.
500 m
2-5. hely
4.
200m
2-5. hely
1.
1000 m
1-6. hely
4.
Név
Gacsal Ákos Tótka Sándor Tótka Sándor Janza Richárd Korondy Tamás Noé Zsombor Vass Péter Tótka Sándor Gellai Tamás Janza Richárd Korondy Tamás Noé Zsombor Vass Péter
K-1 1000 m-en Gacsal Ákos indult és sajnos a középfutamban elért helyezése alapján a legszelesebb 9-es pályán kellett versenyeznie. A táv első felében tartotta a lépést az élmezőnnyel, de 500 m-től elléptek tőle. Ő egy kicsit hitehagyottan versenyzett, a válogatón mutatott teljesítménye alapján a mezőny első felébe vártam. A két rövidebb egyes számban Tótka Sándor versenyzett és ismét bebizonyította klasszisát. Mindkét távot magabiztosan nyerte még annak ellenére is, hogy a verseny hetében vírusos gyomorfertőzéssel küzdött. A két egyes száma után a dobogó tetejéről leszállva meggyőző fölénnyel megnyerték a K-2 200 m-t is Gellai Tamással kiegészülve. Mindhárom számában hihetetlenül profin versenyzett, kétség nem fért hozzá, hogy ő az EB legkiemelkedőbb egyénisége. A másik négy kajakos fiún (K-2 100 m Janza Richárd, Korondy Tamás és K-2 500 m Noé Zsombor, Vass Péter; K-4 1000 m Janza Richárd, Korondy Tamás, Noé Zsombor, Vass Péter) látszott a frissesség hiánya. Mindhárom számban a 4. helyen végeztek minimális különbséggel. Mind a négyüknek hiányzott a felkészüléséből a kisebb pihenő utáni újraalapozás. A válogatón mutatott formájuk alapján mindenképpen esélyesek voltak a dobogóra, bár a négyes szereplését nagyban befolyásolta az oldalszél is. Az 1-es, 2-es pályán beérkező spanyol és román egységnél lényegesen jobb volt a magyar hajó. A felkészülés során az edzők zökkenőmentesen és tökéletes összhangban dolgoztak. A felkészítésben részt vevő edzők: Dragos Ágnes, Zsigmond Zsóka, Varga Béla és Kovács Gábor. Kenu szakág Versenyszám
C-1
Célkitűzés Elért hely
Név
1000 m
3-6. hely
2.
Khaut Kristóf
500 m
3-6. hely
2.
Khaut Kristóf
200 m
3-6. hely
7.
Khaut Kristóf
31
1000 m
1-6. hely
5.
500 m
1-6. hely
5.
Szalay Bence Varga Patrik
C-2
Szalay Bence Varga Patrik Szalay Bence
C-4
1000 m
1-6. hely
Bodonyi András
2.
Hajdú Jonatán Varga Patrik
A három egyes számban Khaut Kristóf indult. A válogatókon és az Európa-bajnokságon is végig magabiztosan, okosan versenyzett. A két hosszabbik távon nagyon kihajtotta magát, mindkét számban volt esélye az aranyéremre is, de sajnos az ukrán versenyző mindkétszer jobban bírta a hajrát. A 200 m-es döntőben is állt neki a dobogó, de belehúzott a rajtgépbe és így olyan nagy hátrányt szedett össze, amivel már nem volt esélye. Kristóf technikailag a mezőny előtt jár, ha fizikálisan és erőnlétileg is megerősödik, a 2013-as VB-n révbe érhet. A két páros számban Szalay Bence és Varga Patrik indult és mindkét távon az ötödikek lettek. Bennük sokkal több volt, az év folyamán folyamatosan fogytak el, ezért az EB-n nem volt meg, sem a robbanékonyságuk, sem az erejük a jobb szerepléshez. Mindkét versenyzőnek fejben kell jobban odafigyelnie és koncentrálnia, nem belenyugodni a biztos részvételbe. A négyes egységünk (Szalay Bence, Bodonyi András, Hajdú Jonatán, Varga Patrik) hozta a kötelezőt, bár ha jobban belehisznek a győzelembe, az aranyéremért küzdöttek volna. Technikailag jól együtt volt az egység, itt is az erő hiányzott, de ez elmondható általánosan az összes kenus egységünkre. A felkészülés során az edzők jól kiegészítették egymást és minden zökkenőmentes volt. A felkészülésben részt vevő edzők: Szabados Krisztián, Slisz Béla és Hubik András. Női kenu szakág Versenyszám
Célkitűzés Elért hely
C-1
200 m
3-6. hely
3.
C-2
500 m
3-6. hely
3.
Név
Lakatos Zsanett Balla Virág Pogány Nikolett
A folyamatosan fejlődő női kenuban a 2012-es éven is megrendezték az egyes és páros versenyt is. Egyesben már itt az EB-n is előfutam volt, ellentétben a páros mezőnnyel, ami elég foghíjas volt. Egyesben Lakatos Zsanett indult, aki egy éve kenuzik és jó technikájának köszönhetően a dobogóra állhatott. A párosunk Balla Virág és Pogány Nikolett is dobogóra állt, mindkettőjük szintén 2011-ben kezdte a kenuzást, így az elért helyezésük abszolút reális. A lányokat felkészítő edzők: Szabados Krisztián és Sinka Kornél.
32
Ifjúsági Maraton Világbajnokság, Róma A csapat elhelyezése, körülmények A 2012-es évben sem rendeztünk központi edzőtábort, részben az anyagi okok miatt, részben azért, mert a válogató verseny három héttel a világbajnokság előtt került megrendezésre. A verseny helyszínén Rómában nem az akkreditált szálláson laktunk, az étkezést az ebéd kivételével is magunk oldottuk meg. A szállás 20 percre a pályától egy magyar zarándokházban volt, ami minden igényt kielégített. A reggeli a szálláson, míg a vacsora egy közeli kisvendéglőben lett megrendelve, az ebédet a pályán kaptuk. Mindhárom helyszínen bőséges és kielégítő volt az ellátás. A pályára a vontát hozó kisbusszal és a csapatot szállító nagybusszal jártak ki a versenyzők, itt nem volt fennakadás. A pálya maga gyönyörű környezetben volt, a vízfelület is tökéletesnek bizonyult, csak a futószakasz volt életveszélyes a ki- és beszállásoknál. Továbbra sem biztosított a világbajnokságon a bemelegítésre a megfelelő idő és hely a profi versenyzőknek, az előző napokon versenyző masters versenyek miatt. A csapat eredményességének értékelése A maratoni csapat, ami 90 %-ban a gyorsasági csapatra épült, 2012-es év végén feltette az i-re a pontot. A pontversenyben és az éremtáblázaton is az élen végeztünk, de minden idők legjobb szereplését nyújtotta a maraton szakág. Két egységünk nem állt dobogóra az induló 12-ből és ez mindent elmond a magyar csapat teljesítményéről. Éremtáblázat hely
ország
arany
ezüst
bronz
összesen
1. 2. 3. 4. 4. 4.
HUN NOR POR ARG DEN ESP
5 1 0 0 0 0
2 0 2 1 1 1
3 0 0 0 0 0
10 1 2 1 1 1
Női kajak szakág Versenyszám
NK-1
Célkitűzés Elért hely
A B
1-3. hely 4-8. hely
1. 2.
A
1-3. hely
1.
B
4-6. hely
8.
NK-2
33
Név
Takács Tamara Horváth Noémi Bordács Blanka Fanni Czéllai-Vörös Zsófia Takács Tamara Nagy Flóra
Egyesben Takács Tamara és Horváth Noémi indult és az első két helyen futottak be. A nagyon erős mezőnyben, ahol többek között indultak a 2012-es gyorsasági Európabajnokság NK-1 és NK-2 500 és 1000 m-es bajnokai is, Takács Tamara kiemelkedett a mezőnyből, a második futás után már csak az idővel versenyzett. Horváth Noémi az utolsó futásnál rázta le üldözőit és érkezett be másodiknak. A páros mezőnyben több technikai hibával is meg kellett küzdenie párosainknak, a győztes Bordács Blankának és Czéllai-Vörös Zsófiának eltörött az ülése, amit a harmadik futásnál ki kellett cserélni, de olyan fölénnyel vezettek, hogy még ez is belefért. Másik párosunk sajnos az első futás után már tetemes hátrányba került, ekkor összeütköztek a férfi mezőnyből utolért hongkongi párossal. Ezek után felzárkóztak az élmezőnyhöz, de annyira igyekeztek, hogy beborultak. Innentől kezdve esélytelen volt az éremszerzés számukra. A felkészítésben részt vevő edzők: Fazekas Tibor, Tokár Krisztián, Agócs Mihály és Takács Tibor. Férfi kajak szakág Versenyszám Célkitűzés Elért hely
K-1
A
Név
3-6. hely 10-15. hely
1.
Petró Ádám
3.
Havas Balázs Gábor
A
2-5. hely
2.
B
6-10. hely
3.
B
K-2
Janza Richárd Korondy Tamás Czinege Botond Havas Balázs Gábor
Férfi kajakosaink közül mindenki dobogóra állt, ami a mezőny erősségét nézve egyedülálló. Két egyesünk végig uralta a mezőnyt, Petró Ádám az utolsó futásnál hihetetlen futószakaszt produkálva meglépett és már nem tudták tartani vele a lépést. Havas Balázs is csak a véghajrában szorult a dobogó harmadik fokára. A két párosunk is kiválóan teljesített. Sajnos Czinege Botond és Havas Balázs a rajt után egy verekedésbe keveredett és a mezőny végéről kellett felzárkózniuk, ami sokat kivett belőlük. Janza Richárd és Korondy Tamás végig harcban volt a győzelemért, de a norvég páros a futószakaszon mutatott teljesítménye alapján jobb volt. Felkészítő edzők: Babella László, Csernák Károly, Dragos Ágnes, Márfi Gábor és Pál Zoltán. Kenu szakág Versenyszám
C-1
Célkitűzés Elért hely
A B
3-6. hely 7-10. hely
1. 3.
A
1-3. hely
Kiálltak
B
4-6. hely
1.
C-2
34
Név
Bodonyi András Varga Patrik Szalay Bence Varga Patrik Schmidt Richárd Fekete Ádám
Kenusaink is kitettek magukért, mindkét számban magabiztosan nyertek. Egyesben Bodonyi András a párosban szerzett két világbajnoki aranyához most az egyes aranyat is hozzáette. Magabiztosan versenyzett és amikor úgy érezte, hogy már egyedül is megoldja, ellépett, és nagy fölénnyel nyert. Varga Patrik sajnos az első fordulóban bóját tévesztett, így vissza kellett fordulnia, leszakadt az élbolyról, de visszaküzdötte magát a dobogóra, és ez dicséretes teljesítmény. A párosaink közül Schmidt Richárd és Fekete Ádám felnőtt a feladathoz és nagyon magabiztosan versenyeztek, már az első futáshoz egyedül jöttek. Végig tartották az előnyüket és erejüket jól beosztva nyertek. A másik páros Szalay Bence egészségügyi problémája miatt a verseny feladására kényszerült. Elgondolkodtató, hogy a folyamatos edzői akaratok ellenére sem evett és ivott eleget a verseny előtt és ez végzetes volt. Felkészítésben részt vevő edzők: Slisz Béla, Szabados Krisztián, és Martinkó Gábor.
Olimpiai Reménységek Versenye, Szeged Csapatjelölés Az utolsó nagy nemzetközi versenyre indulási jogot a 15-16 évesek a Serdülő Magyar Bajnokságon tudták megszerezni, míg a 17 évesek egyesben a válogató versenyen és az Ifi Magyar Bajnokságon. A páros számokban szintén az Ifi Magyar Bajnokság eredménye döntött. A 200 m-es számok a 15-16 éveseknél a már a csapatba került versenyzők közül neveztünk. A hazai rendezés miatt menedzselési szándékból is került egy-két versenyző a csapatba, így 86 sportolóra gyarapodtunk. A csapat elhelyezése, körülmények A csapat a verseny hetében már Szegeden, a pályán készült és a pályaszálláson lakott. Azok a versenyzők nem vettek részt az edzőtáborban, akik párhuzamosan a Maraton Világbajnokságra is készültek. A versenyzőket szakáganként hét felkészítő edző segítette végig nagy lelkesedéssel (Wohner Krisztina, Takács Tibor, Varga Béla, Ballay László, Szabados Krisztián, Csabai Edvin). A versenyen és az edzőtábor alatt is a szegedi pályán és a szálláson is kiváló körülményeket biztosítottak a vendéglátók. A csapatnak így nem kellett utaznia a versenyre és a versenyszámok között is biztosítva volt a pihenésük és nem elkerülendő, hogy a felügyeletük is egyszerűbb volt. A csapat eredményességének értékelése 2012-es EORV minden eddigi várakozást felülmúlt. 28 ország vett részt az eseményen és a világ minden tájáról érkeztek résztvevők. Jól felkészült csapatokkal. Jól látható volt az EORV-n is, hogy a mezőnyök kiegyenlítődtek, sűrűsödtek és egyre több ország résztvevői tudtak érmet nyerni. Amit fontos kiemelni, hogy az előző évekhez képest úgy az Európabajnokságon és itt az EORV-n is sokkal nagyobbak a különbségek a győztes magyar csapat valamint a második helyezett ország pontjai és szerzett érmei között, mint az elmúlt években. 35
Összességében 26 arany, 22 ezüst és 17 bronzérmet nyertek versenyzőink. Fontos tény, hogy 2012-ben sem volt olyan táv, szakág és korosztály sem, ahol ne nyertünk volna aranyérmet, ami jól mutatja a magyar kajak-kenu utánpótlás erejét és egységét. Nem csak egy-egy versenyzőt lehet kiemelni, hanem csapathajóinkat és párosainkat is. A legfontosabb tény, hogy ezen az EORV-n is tűntek fel olyan tehetségek, akiket tudatos megalapozott munkával felkészítve a következő korosztályokban is eredményesen szerepeltethetünk. Éremtáblázat hely
ország
arany
ezüst
bronz
Összesen
1.
HUN
26
22
17
65
2.
CZE
5
3
7
15
3.
DEN
5
2
1
8
4.
GER
4
5
3
12
5.
KAZ
4
1
2
7
Pontverseny hely
ország
pont
1.
HUN
694
2.
POL
278
3.
GER
251
4.
CZE
206
5.
DEN
121
Javaslatok az utánpótlás fejlesztésére Összességében kiváló évet zárt az utánpótlás és kimondhatjuk, hogy 2012-ben nem volt gyenge pontja a válogatottnak. Egységes és erős csapattal utaztunk minden világversenyre. Kifejezetten jó látni, hogy az itthon érezhető problémák ellenére válogatottunk egyre inkább vezető szerepet követel magának a nemzetközi vizeken. Az elmondható tény, hogy utánpótlásból minden évben kerülnek ki jó technikájú extraklasszis versenyzők. A női kajak szakág 2012-ben is hozta magát és eredményes volt, de csapathajónk (NK-4) az idén sem volt tökéletes. A jövőben a négyesre alkalmas versenyzőket már sokkal előbb csapattá kell kovácsolni az eredményesség érdekében. Lehetőség szerint ki kell választani az erre alkalmas versenyzőket már a tavaszi edzőtábor során. A férfi kajak szakágban volt 2012-ben a legpozitívabb a kép. A fiatalabb korosztályokban is kerültek elő jó alkatú, jó technikájú versenyzők, akik beválthatják a hozzájuk fűzött reményeket. Ebben a szakágban biztosított a tömegbázis és a jó anyag is, viszont kifejezetten fontos a 18 éves kor utáni edzésmunkájuk is. Meg kell értetni ezekkel a versenyzőkkel, hogy pályafutásuk innen kezdődik és nem a pillanatnyi eredmény a fontos.
36
A férfi kenus mezőnyben már vannak gondok, nem elég, hogy kevés a kenus, alkatilag és erőnlétileg is a nemzetközi mezőny előttünk jár. Technikailag a mezőny fölé nőnek versenyzőink, de fizikailag is el kell érnünk a felzárkózást. Az utánpótlás kereteknél is elengedhetetlenek a mérések és az orvosi segítség. Mindenképpen össze kell fognunk a MOB-bal és állandó méréseknek kell alávetni már ezt a korosztályt is. Ha monitorozzuk a versenyzőinket, akkor előbb ki tudjuk deríteni határaikat és előbb tudunk reagálni rá. A diatetikus és a pszichológus szerepvállalása a 2012-es évben is sokaknak nagy segítség volt, ezt a jövőben még inkább előtérbe kell helyeznünk.
A kölyök válogatott 2012-évi tevékenysége 2012-ben az elmúlt évhez képest a kölyök válogatott, idén csak az tavaszi vízi edzőtábor, illetve az őszi alapozó edzőtábort tudtuk megtartani. 2012-ben sajnos nem kaptunk meghívást ukrajnai nemzetközi versenyre és a többi nemzetközi verseny sem illeszkedett a hazai versenynaptárhoz. Az őszi edzőtáborba így mindkét kölyök korosztály meghívást kapott. Az egész éves felkészülés folyamata, részvétel az edzőtáborokban A Kajak- Kenu Szövetség és a MOB támogatásával idén is teljes létszámban vettek részt versenyzőink, sőt több egyesület saját költségén is küldött olyan versenyzőket, akiket arra érdemesnek tartottak. Mindhárom szakágban remek hangulat volt mind a szolnoki mind a Gubacsi-hídi edzőtáborba. A jó munkához minden adott volt: a létesítmények, a vízminőség, az ellátás és nem utolsó sorban a gyerekek hozzáállása. A közös felkészülés általános jellemzői Az előző évekhez képes 2012-ben annyi változás történt, hogy a tavaszi edzőtábor két helyszínen volt egy időben (Szolnok vízitelep és Szolnok Alcsi-sziget), míg az őszi felkészülés egy helyen (Gubacsi-híd MKKSZ), de különböző időpontokban.
Utánpótlás gyorsasági és maraton válogatottak Olimpiai ciklusának értékelése A gyorsasági világbajnokságok illetve Európa-bajnokságok értékelése Az utóbbi négy évben a Héraklész válogatottnak minden páratlan évben rendeztek világbajnokságot, míg a páros években az Európa-bajnokság volt a fő verseny. A 2010-es évben először a sportág történetében megrendezték az Ifjúsági Olimpiát is Szingapúrban. Az ifjúsági válogatott mind a négy évben kitett magáért és évről évre döntötték meg a korosztályos rekordokat. A négy év legfontosabb versenyein minden esetben a pontverseny élén végzett a válogatott és a megnyerhető érmek számában sem találtak legyőzőre. Minden világversenyen az összes szakág az első három hely valamelyikén végzett a pontversenyben. A 2009-es moszkvai világbajnokságon viszont a kenus szakág gyenge pontnak bizonyult, bár itt is nyertek egy aranyérmet Vasbányai Henrik révén. 37
A két világbajnokságon szereztük a legtöbb Olimpiai pontot, amibe nem csak az játszott közre, hogy a legerősebb csapataink voltak ezekben az években, hanem az is, hogy a világbajnokságra és az adott évi Európa-bajnokságra két különböző csapat utazott. Így a világbajnokságra utazóknak csak egy versenyre kellett koncentrálniuk és a felkészülésük is így volt felépítve. A 2010-es Ifjúsági Olimpián a megszerezhető három kvótából sajnos csak kettőt sikerült megszereznünk. Viszont a két kiutazó versenyzőnk Farkasdi Ramóna és Tótka Sándor is nyerni tudott a saját mezőnyében. A négy év alatt kimutatható, hogy a Magyar válogatott az egyetlen állandó a nemzetközi mezőnyben és a nehézségek ellenére a fiatal versenyzőink egyre inkább kimagaslanak a nemzetközi élmezőnyből. Minden évben előkerül egy-két nemzetnek erős szakági csapata, de ez kifejezetten egy szakágra vagy versenyzőre koncentrálódik, míg a mi fiataljaink minden fronton képviseltetik magukat.
38
Versenyzőink 2012-ben annak ellenére, hogy csak három aranyérmet nyertek, így is kétszer annyi érmet szereztek, mint a második legtöbb érmet gyűjtő Oroszország. Ki kell emelni, hogy mindhárom szakág képviselői közül kerültek be a felnőtt válogatottba ezen időszak eredményes versenyzői közül (Dudás Miklós, Tótka Sándor, Hérics Dávid, Kárász Anna, Farkasdi Ramóna, Vasbányai Henrik, Korisánszky Dávid).
A maratoni világbajnokságok értékelése A maratoni világbajnokságon indult csapatok általában a gyorsasági válogatott tagjaira épültek és ebben a műfajban is eredményesének bizonyultak, ami mutatja versenyzőink felkészültségét. A 2009-es világbajnokságon is kimagaslóan szerepelt a válogatott és természetesen az éremtáblázat és a pontverseny élén végzett. De miután a válogatási rendszer kifejezetten a maraton szakágra fókuszált és kiemelten kezelte, attól kezdve ez az eredményességen is meglátszott. Fiataljaink évről évre egyre jobb eredményeket értek el és a 2012-es világbajnokságon már egy szám kivételével mindenhol győzni tudtak. Ez versenyzőink általános edzettségét mutatja, és jól látszik, hogy nem csak technikailag, hanem keringésük és erőnlétük is a nemzetkőzi mezőny fölé emelkedik. Az érmek és a waxholm pontok alakulása év
helyszín
verseny
arany ezüst bronz összesen
waxholm pont
2009
Crestuma
VB
2
1
3
6
55
2010
Banyoles
VB
3
1
4
8
79
2011
Szingapúr
VB
3
1
4
8
73
2012
Róma
VB
5
2
3
10
89
Az ORV eredményeinek értékelése Az ORV az utóbbi években az utánpótlás korosztály harmadik legnagyobb versenyévé nőtte ki magát. A négy nemzet a Szlovák, a Cseh, a Lengyel és a Magyar válogatott versengéséhez először csak pár nemzet csatlakozott, de az utóbbi években már több mint 20 ország részvételével rendezték meg, míg 2102-ben Szegeden már 30 ország vett részt az eseményen. A Magyar válogatottba bekerülni egyre nagyobb érték volt, ahogy erősödött a mezőny. Így versenyzőinkben élt a bizonyítási vágy és ez az eredményességen is megmutatkozott. Az ORV csapatok évről évre jobb eredményeket értek el és mind a pontversenyben, mind az éremtáblázaton az élen végeztek. Az ORV-n nagyon jól fel lehetett térképezni a következő évi világversenyek mezőnyeit, mert a különböző nemzetek csapatai is ezen a versenyen mérték fel az új fiatal tehetségeiket. Ez a korosztály még az ifjúsági korosztálynál is erősebb. Szinte minden évfolyam minden szakágában kimagaslik a Magyar válogatott a világ élvonalából és még a második egységeink is hihetetlen értékeket képviselnek.
39
ORV érem és ponttáblázat Év
helyszín
arany
ezüst
bronz
összesen
pont
2009
Racice
22
13
12
47
520
2010
Piestany
23
19
12
54
556
2011
Bydgoszcz
26
23
20
69
798
2012
Szeged
26
22
17
65
694
A Paracanoe szakág 2012. évi működése A sportág nemzetközi általános helyzete 2012-ben világ –és Európa-bajnokság is megrendezésre került a paracanoe szakágban, azonban az eddigi gyakorlattól eltérően, a világbajnokság megelőzte az Eb-t, ami több szempontból sem volt szerencsés. Egyrészt az előző évben az Európa-bajnokság felmérési lehetőséget jelentett a vb előtt, másrészt 2012-ben már május közepén került megrendezésre a világbajnokság, ami nagyon lerövidítette – elsősorban az európaiak – felkészülési idényét. A szakág fejlődését a vb szerencsétlen időpontja ellenére is mutatja, hogy az elmúlt évi 26-tal szemben 2012-ben már 31 ország 97 versenyzője állt rajthoz. Az indulók száma kategóriánként, versenyszámonként nagy szórást mutat, de még az „A” kategóriában is jelentősen növekedett a résztvevők száma. A mezőnyökben egyre több fiatal tűnik fel, akiken látszik, nem ma kezdtek sportolni. Többségük már régóta kajakozik, akár az épek között is versenyeztek már, de láthatóan olyanok is megjelennek, akik eddig más parasportban tevékenykedtek. 2012-ben is tovább folytatódott az eszközök, elsősorban a hajóformákra vonatkozó szabályok változása, amelyekkel szinte lehetetlen lépést tartani.
A 2012. évi világversenyeken elért eredményesség értékelése Világbajnokság, Poznan, 2012. május 16-17. A világbajnokságon öt fő versenyző, két edző és a szakágvezető vettek részt A verseny helyszíne, körülmények A világbajnokság szokatlanul korai időpontban történő megrendezésének oka, hogy 2012ben az épek olimpiája miatt a sportágban nem rendeztek világbajnokságot. Így a paracanoe vb az olimpiai pótkvalifikációs versennyel – mint az egyetlen világverseny az évben – egy időben került megrendezésre, szinte embertelen körülmények között. Hideg, szél, hullámos pálya jellemezték végig a versenyeket. Voltak olyan futamok, amelyekben a versenyzőket – már akik a rajtig nem borultak fel – több mint fél órán keresztül próbálták a rajtvonalra beállítani.
40
A csapat szereplésének értékelése Versenyzőink a korai versenyidőpont, a zord időjárási körülmények ellenére tisztesen helytálltak annak ellenére, hogy a hazai, nyugodt vízekhez szokott csapat csak nagy nehézségek árán küzdött meg a viharos széllel, tarajos hullámokkal. Aranyérmet ugyan nem, de az egyik legerősebb versenyszámban, a K1 TA-ban egy bronzérmet sikerült szerezni az újonc Bencze János személyében. Az elmúlt évben vb aranyat szerzett Szabó Sándor ebben az évben kicsit elbízta magát, ami a felkészültségében is meglátszott. Remélhetőleg ez az év jó tanulság volt számára és a jövőben nagyobb elannal veti magát a munkába még akkor is, ha már Ő sem a fiatalok közé tartozik. Részletes eredmények LTA kategória K-1 induló: Pál Bence Egyesülete: Domino Honvéd Edzője: Pruzsina István
középfutam
Ez egy „lyukas” számunk, ahol Pál Bence indult, aki TA kategóriával rendelkezik és 2011-ben 3. helyezést ért el a világbajnokságon ebben a számban. Bencét azért került a csapatba, hogy ne vesszen el a sport számára, versenyzési lehetőséget kapjon a további fejlődése érdekében. Próbálta megállni a helyét, de itt a nagy kategória különbségek miatt csak a középfutamig jutott. A mostani helyzet szerint ebben a számban sajnos nem látni olyan versenyzőt, aki fel tud a közel és távoli jövőben fejlődni a nemzetközi élvonalhoz. V-1 induló: Rigó Imre Egyesülete: Mezőgép Edzője: Rigó Gábor
9. helyezés
Az alapozó időszakban szerzett ínhüvelygyulladás miatt sokat ki kellett hagynia a felkészülésből, ennek ellenére a poznani vb-re „összeszedte” magát, de ott nem volt szerencséje az időjárással. Az orkán erejű szél a rajtnál kifordította a hajóját, amit a rajter nem vett észre, így a rajtnál tetemes hátrányba került a többiekkel szemben. Ennek ellenére teljes erőbedobással küzdötte végig a döntőt. TA kategória K-1 induló: Bencze János Egyesülete: Delta SC Edzője: Bencze János
3. helyezés
Ő 2012-ben kapcsolódott be a versenyzésbe. A Vb- n szerzett kategorizációt és ismételte meg Pál Bence 2011-es eredményét. Ebben a kategóriában áll csapatunk a legjobban. Van egy fiatal tehetséges és szorgalmas versenyző és egy idősebb, betegségénél fogva nehezen kalkulálható sportoló, akik közül bármelyik elindul nemzetközi verseny és dobogó harmadik fokára eséllyel pályázik. 41
V-1 induló: Szabó Sándor Egyesülete: Bajai Spartacus Edzője: Komáromi Edit
5. helyezés
A 2011-es év világbajnoka 2012-ben a bajai vízitelep és klub körüli nehézségek, a kevesebb edzéslehetőség és a nem mindig legmegfelelőbb hozzáállás miatt nem tudta hozni a tavalyi eredményeit. Ő is az idősebb generációhoz tartozik. Ebben a kategóriában a jövőt nézve két-három olyan fiatal versenyző is készül már a Honvédnál, illetve a Mezőgépben, akik átvehetik a stafétabotot a közeljövőben. A kategória K-1 induló: Kajdi Katalin Egyesülete: Bomba AVSE Edzője: Szvoboda Péter
4. helyezés
A versenyszámban 2011-ben ebben a kategóriába még egyedül indult, 2012-ben már 6-an álltak rajthoz. Az időjárás, a nagy hullámok ezt a csoportot sújtotta leginkább, többen a rajthoz alig tudtak beállni, két egység a rajtot megelőzően kiborult. Kati az A kategóriának is a legsérültebb versenyzője volt. Tőle különösen nagy teljesítmény az, hogy ilyen körülmények között egyáltalán teljesíteni tudta a távot. Egyelőre a közeljövőre nézve ő is marad az egyetlen, aki képviselheti a magyar színeket ebben a kategóriában. Női V-1 „A”, „TA”, „LTA” kategóriákban, illetve K-1 férfi „TA” és „LTA” kategóriában, valamint „A” kategóriában V-1 és a K-1-ben nem tudtunk versenyzőt indítani. Európa-bajnokság, Zágráb, 2012. június 22-23. Az Európa-bajnokságon öt fő versenyző, két edző és a szakágvezető vettek részt A verseny helyszíne, körülmények A verseny a zágrábi pályán, szinte optimális körülmények között zajlott. Kevés problémát a pályán úszó hínár jelentett néha, de versenyzőink eredményességét ez nem befolyásolta. Itt is Dr. Komka Zsolt volt a csapat segítségére a kategorizálásnál. A csapat szereplésének értékelése A felkészülésre az Eb tekintetében már több idő jutott, mint a vb-re. Természetesen a mezőnyök kevésbé voltak népesek, mint a vb-n, azonban a versenyszámok többségében európaiak végeznek mindig az élen, így a verseny magas színvonalú volt. Összességében két bronzérmet nyertek versenyzőink, Szabó Sándor és Bencze János személyében.
42
Részletes eredmények LTA kategória K-1 induló: Pál Bence Egyesülete: Domino Honvéd Edzője: Pruzsina István
7. hely
V-1 induló: Rigó Imre Egyesülete: Mezőgép Edzője: Rigó Gábor
5. helyezés
TA kategória K-1 induló: Bencze János Egyesülete: Delta SC Edzője: Bencze János
3. helyezés
V-1 induló: Szabó Sándor Egyesülete: Bajai Spartacus Edzője: Komáromi Edit
3. helyezés
Sándor az Eb-re már komolyabban vette a felkészülést, ami az eredményben is realizálódott, bár még nem érte el az előző évi szintet. A kategória K-1 induló: Kajdi Katalin Egyesülete: Bomba AVSE Edzője: Szvoboda Péter
4. helyezés
Az egészéves felkészülés értékelése Edzőtáborok A téli szárazföldi és vízi alapozó munka nagy részét versenyzőink klubjukban végezték. Ez alól Szabó Sándor, 2011-es világbajnokunk volt kivétel, aki kérésére a téli alapozás során kétszer egy-egy hétre lehetőséget kapott a felnőtt válogatottal Tatán edzőtáborozni, valamint az év végén egy hetet a Honvédosokkal közösen edzhetett Budapesten. Erre a „kivételezésre” azért volt szükség, mert Baján, az ottani szakosztályban kialakult helyzet nem tette lehetővé a zavartalan felkészülést. Külföldi edzőtábor Válogatottunk a közös felkészülést márciusban 10 napos, horvátországi melegvízi edzőtáborban kezdte, ahol az elmúlt évben eredményes versenyzők Pruzsina István edző irányításával dolgoztak. Az edzőtábor kiváló alkalmat adott a vízreszállásra abban az időszakban, amikor Magyarországon még nem lehet a kora tavaszi időjárás miatt folyamatos vízi edzéseket tartani.
43
Hazai edzőtáborok A világbajnokság korai időpontja miatt úgy döntött a szakág vezetése, hogy a vb előtt két héttel kerül megrendezésre a válogatóverseny. Ennek egyetlen hátránya, hogy a vb-t megelőzően már csak egy hét közös edzőtáborozásra jutott ideje a válogatottnak. Szolnok, 2012. május 7-12. Az edzőtáborban a világbajnokságra utazó csapat a már megszokott, jó körülmények között tudott készülni, teljes létszámban Pruzsina István vezetőedző és Rigó Gábor irányításával. Szolnok, 2012. június 11-20. Az edzőtábor célja, a szegedi, Európa-bajnoki válogatóversenyre történő közös felkészülés volt. A válogató előtti felkészülés utolsó szakaszában egyrészt így sikerült mindenki számára egyenlő feltételeket biztosítani, másrészt, mivel a válogatóverseny egy héttel volt az Eb előtt, ez a tábor már közvetlenül a kontinensviadalra történő felkészülés utolsó állomása is volt. Tata, 2012. december 7-9. Téli alapozó, felmérő edzőtábor, amelyben már 13 versenyző vett részt. Miután versenyzőink dolgoznak, tanulnak, a téli felkészülés idejére az egy-kéthetes táborok helyett több, 3-4 napos táborok kerültek megrendezésre. Válogatás a 2012. évi világ –és Európa-bajnokságra Válogatás a világbajnokságra A verseny 2012. május 5-én, Szegeden került megrendezésre. A versenyt megelőzően Dr. Bejek Zoltán és Kiss Erika közreműködésével sikerült egy hazai klasszifikációt létrehozni, ahol 3 új sportoló besorolását végezték el. Alapvetően minden versenyszámban a győztes vívta ki a jogot a vb-n történő indulásra. A válogatóversenyen az elmúlt évi csapathoz képest Bencze János személyében új tag kapcsolódott be és egyből győztese is lett a K1 TA kategóriának. Ezzel a győzelmével a TA kategóriában történő indulás jogát elvette az előző évi vb 3. helyezett Pál Bencétől. Bence ezzel egy kategóriával feljebb, LTA-ban tudott csapatba kerülni. Válogatás az Európa-bajnokságra A verseny 2012. június 16-án, Szegeden került megrendezésre. A versenyre a csapat közvetlenül Szolnokról, az edzőtáborból utazott Szegedre annak érdekében, hogy rajtgépes, korrekt pályán dőljön el az Eb indulás sorsa. A válogatón elért eredmények, az azokat elért személyek megegyeztek a vb válogató eredményeivel, így az Európa-bajnokságon ugyanazok a versenyzők vehettek részt, mint az azt megelőző vb-n.
44
2012. évi hazai és nemzetközi paracanoe versenyek Világbajnoki válogatóverseny Világbajnokság Parakenu Maraton Magyar Bajnokság Európa-bajnoki válogatóverseny Parakenu Magyar Bajnokság Nagy Zoltán Emlékverseny
Szeged Poznan Győr Szeged Szolnok Szolnok
2012. május 5. 2012. május 16-17. 2012. május 26-27. 2012. június 16. 2012. augusztus 18-19. 2012. október 7.
A felkészülés összegzése Összességében elmondható, hogy a szakág közös, központi felkészülése megfelelő volt a lehetőségekhez képest. Az edzőtáborok helyszíne – Szolnok – megfelelő a versenyzők ellátása területén. A közös edzőtáborokban magas színvonalú edzésmunka folyt, amelynek eredményeképpen versenyzőink eredményesen készülhettek a világversenyekre. Mindenképpen ki kell emelni a sikeres felkészülés egyik legfontosabb kulcsát, a szakembereket, elsősorban Pruzsina István vezetőedző munkáját, aki mindig nagy lelkesedéssel és hozzáértéssel irányította, tervezte és vezette a szakmai munkát az edzőtáborokban.
A para-utánpótlás és utánpótlás-képzés helyzete Egyre többen bukkannak fel olyanok, akik ezt a sportolási lehetőséget választják – elsősorban olyanok, akiknek már volt kapcsolata a sportággal – köszönhető ez annak, hogy a kajak-kenu bekerült a Paralimpiai sportágak közé Riótól kezdődően. Ezekre a versenyzőkre kell időt áldozni, mert a mostani generáció életkorilag öregnek mondható (Szabó Sándor 58, Rigó Imre 56), a kajakos versenyzőknél az idén két bronzérmet begyűjtött Bencze János is már 47 éves. Pruzsina István vezetőedző irányításával elindult egy igazi, paracanoe utánpótlásképzés, együttműködve a fogyatékosokat foglalkoztató oktatási intézményekkel. Ebből a korosztályból 2012-ben már 3 fő az OB-n illetve egy őszi versenyen rajthoz állt. A képzéshez kapcsolódóan több probléma merül fel, hogy csak a legalapvetőbbet, az edzésre történő szállítást említsük, de a jövőben a szakág továbbfejlődése érdekében ezt a munkát szélesíteni kell.
A sportág sportegészségügyi helyzete Nemzetközi helyzet Nemzetközi téren a kategorizáló orvosok, személyzet egyre nagyobb „rutinnal” végzik a vizsgálatokat, amelyek egyre több területre terjednek ki. Vizsgálják és filmezik a versenyzőket ergométeren, hajóban és versenyek közben annak érdekében, hogy kiszűrhessék az esetleges ügyeskedőket.
45
A hazai sportegészségügy helyzete Az orvosi hátterünk sajnos továbbra sem megoldott. Bár az idén a hazai versenyekre kétszer is sikerült lehívni az MPB-től Dr. Bejek Zoltánt, a fő világversenyeken nem volt jelen és a kategorizációnál fellépő problémákat csak üggyel-bajjal tudta a csapat megoldani, köszönhetően az épek csapatorvosának, Dr. Komka Zsoltnak. Továbbra is keresni kell a megoldást közösen az MPB-vel! Mindenképpen szükséges egy állandó egészségügyi csoport felállítása, amely akár több sportágat is el tudna látni akár a versenyeken, akár a felkészülés során, amelyben – amennyiben orvos nem tudja vállalni az állandó rendelkezésre állást – gyógytornászt is lehetőség volna bevonni a hazai és nemzetközi katergorizációba. Az év folyamán versenyzőinknél adódó sérüléseket az OSEI segítségével sikerült orvosolni az MKKSZ csapatorvosának, Dr. Toman Józsefnek segítségével.
A szakág eszközellátottsága A szakág eszközei évről-évre változnak, fejlődnek. Ezzel a trenddel mind mennyiségileg, mind minőségileg nehéz lépést tartani több szempontból is. A hajók – főképpen a jobb minőségű, könnyebb súlyúak – nagyon drágák, a megjelenő új, fejlettebb hajótípusokat pedig sokszor nem is lehet a piacon beszerezni, mert sorozatgyártásban nem készülnek. A támogatásoknak köszönhetően a szövetség miden évben tudja hajóparkját bővíteni és a klubok is egyre több helyen vásárolnak para-eszközöket. Mára kajak vonalon már mennyiségében elegendő a hajószám a versenyzéshez, ott a jövőben a minőség javítására kell a hangsúlyt fektetni. Kenu szakágban, ahol 2012-ben a legnagyobb létszámú volt az új sportolók bekapcsolódása, sokkal rosszabb a helyzet a hajók száma és minősége tekintetében egyaránt annak ellenére, hogy a magyar HódySport hajóépítő cég lehetőségeihez képest az általa gyártott hajón elvégzett minden kért változtatást, sőt egy hajót támogatásként a szövetségnek adományozott. Itt is törekedni kell a jövőben más típusú hajók beszerzésére annak érdekében, hogy versenyzőink a számukra legelőnyösebb hajókban versenyezhessenek.
A szakág pénzügyi helyzete A szakág pénzügyi helyzetét kettősség jellemzi. Egyrészt „fiatal kora” ellenére úgy gondoljuk, az MPB és az MKKSZ kiemelten – már az eddigi eredmények is bizonyították, hogy érdemes rá – támogatja a szakág működését. Ez a támogatás elsősorban a nemzetközi versenyeken történő részvételre, illetve az azokra történő közös felkészülés finanszírozásra, néhány hajó beszerzésére elegendő. Mindez a versenyzők, klubok, családok és szakemberek egyéni áldozatvállalása – anyagi, erkölcsi és szakmai – nélkül nem volna elegendő a működtetésre. Ami a legjobban hiányzik a rendszer, legalább jelenlegi szinten tartásához, de inkább magasabb színvonalon történő működtetéséhez, a versenyzők és edzők anyagi 46
megbecsülése, valamint az egyesületek támogatása, amely inspirálná Őket a szakág továbbfejlesztésére. Fontos volna a paracanoe sportolók és edzők Gerevich ösztöndíjban történő részesítése annak érdekében, hogy hosszú távú jövőképük legyen, lehessen a sportág irányába. Összegzésül elmondható, a mostani – nem kevés – támogatás a szakág stagnálását talán biztosítani tudja, fejlődéséhez azonban nem elegendő!
A szakág sportdiplomáciai helyzete Az MKKSZ jelenleg a szakág nemzetközi vezetésében nem képviselteti magát, azonban a Magyarországon rendezett paracanoe versenyek – 2011-es világbajnokság – kapcsán szakembereink jó kapcsolatot alakítottak ki az ICF paracanoe szakág vezetőivel. Lehetőségek a terület fejlesztésére −
törekedni kell minél nagyobb számban nemzetközi események keretében paracanoe versenyek szervezésére. A 2013-évi szegedi világkupán, először a szakág életében megrendezésre kerül – megfelelő számú induló esetén – a Paracanoe Világkupa.
−
a szakág vezetőinek lehetőséget kell adni minden világversenyen történő részvételre a kapcsolatok szélesítése érdekében
−
feltétlenül szükséges szakembert delegálnunk a nemzetközi kategorizáló teambe (orvos, gyógytornász)
−
a magyar szakemberek – elsősorban Pruzsina István és Dr. Bejek Zoltán, a kategorizáció finomításra vonatkozó – javaslatainak a nemzetközi szövetség felé történő „propagálása”, publikálása.
−
magyar szakvezető előtérbe helyezése az MPB részéről az IPC felé.
Fejlesztési irányok, lehetőségek A fejlesztés esetében valószínűsíthetően két alapvető utat kell különválasztani. Az egyik vonulat, amely elsősorban a versenysport eredményessége érdekében fontos, olyan sportolók felkutatása, akik alkalmasak, akarják és képesek az élsportra. Rövidtávon Ők elsősorban a szerzett fogyatékosok, a sportággal már régebben kapcsolatban lévők, illetve más, parasportból a kajak-kenu felé orientálódók lehetnek. A másik lehetőség, amely elsősorban a sportág népszerűsítését, társadalmi elfogadottságát, hosszú távú utánpótlás biztosítását szolgálja, a tömegesítés. Ehhez elsősorban a fogyatékos – nem csak mozgáskorlátozottak – szervezetekkel, iskolákkal, intézményekkel kell szoros kapcsolatot kiépíteni. Versenyzői létszám növelése. Továbbra is elsődleges cél, a szakágban sportolók, majd versenyzők létszámának növelése. Ennek előfeltétele, hogy a szakosztály, az ott dolgozó edzők számára „csábítóvá” kell tenni a fogyatékosokkal történő foglalkozást.
47
Egyesületi támogatások − − −
egyesületek normatív támogatása a paracanoe irányába eszköztámogatás a szakággal foglalkozó klubok számára támogatás a vízitelepek akadálymentesítésére
Népszerűsítő, szabadidős sportesemények szervezése − −
a kajak-kenuban működő sárkányhajó szakág roadshowjához hasonlóan, vagy azzal együtt, versenysorozat szervezése más-más helyszíneken.
a paracanoe felvétele a szabadidős diákolimpia versenyszámai közé.
A meglévők megtartása, megbecsülése Edzők, versenyzők anyagi megbecsülése, a felkészüléshez szükséges anyagi háttér biztosítása – Gerevich ösztöndíj keretében Képzés, továbbképzés −
a kajak-kenu edzőképzés anyagába fel kell venni a para versenyzőkkel történő foglalkozás alapelemeit, amelynek elsajátításáról a vizsgán is számot kell adni (OKJ-s és egyetemi képzések keretében egyaránt)
Összegzés Összességében elmondható, hogy a Paracanoe sportág gyors fejlődése, térnyerése tovább tart. Egyre több ország kapcsolódik be a nemzetközi versenyen résztvevők közé és az érintett országok egyre komolyabban, egyre nagyobb erőket, energiákat fektetnek a sportágba. Mindez köszönhető annak, hogy a Paracanoe felkerült a Riói Paralimpiai Játékok sportágai közé. Ahhoz, hogy csapatunk a nemzetközi élmezőnybe tartozzon, az eddigiekhez képest még hatékonyabb, nagyobb mennyiségű és jobb minőségű munkát kell elvégezni! Ehhez feltétlenül – elsősorban fiatalok bevonásával – növelni kell a versenyzők számát és minél több központi, közös edzőtáborozással kell Őket a helyes edzésmunka felé orientálni. Tudomásul kell vennie a résztvevőknek, a parasport mára már nem csak rehabilitáció, hanem az épek élsportjával egyenértékű, magas színvonalú tevékenység.
Rafting szakág A rafting szakág az elmúlt évekkel ellentétben idén, sajnos nem tudta megismételni az eddigi esztendőkben felhalmozott nagyszerű sikereit. A 2010. évi Európa bajnok férfi csapat egy nagyobb átalakulással a lányokhoz hasonlóan síkvízi versenyzőkkel kiegészülve vágott neki a 2012-es évnek. A férfi és női csapataink is töretlenül folytatták kemény edzéseiket, készülve az év nagy nemzetközi megmérettetéseire. Sajnálatos módon, azonban már télen kiderült a versenynaptár megjelenésével, hogy az egyik női csapatnak le kell mondania az év fő versenyéről, hiszen azt egy időben rendezik a milánói sárkányhajó világbajnoksággal, s 48
mivel mindegyik versenyző oszlopos tagja a sárkányhajó válogatottnak, így a csapat kénytelen volt feladni a lipnói Európa bajnokságon való indulást. A sportág fejlődése mind hazánkban és mind nemzetközi szinten, azonban nagyon jól látható, hiszen örömmel tapasztalhattuk, hogy ebben az évben a raft történelemben először az ifjúsági és masters kategóriának is rendeztek világversenyt. S bár masters kategóriában nem tudtunk indítani csapatokat, legfőképpen anyagi okok miatt, addig az ifjúsági korcsoportban sikerült egy nagyon lelkes és kiváló képességű síkvízi kenusokból álló fiúcsapatot útnak indítanunk, melyhez nagyban hozzájárult a már évek óta számos sikereket elérő férfi egységünk.
2012. évi terveink fő irányvonalai • • •
A világbajnokságon és az Európa bajnokságon Magyarországot képviselő válogatott keret kialakítása. A lehető legjobb eredmény elérése a világbajnokságon és az Európa bajnokságon. A lehető legtöbb nemzetközi versenyen való részvétel.
Megvalósulás Felnőtt Európa-bajnokság felé vezető út 2012. év fő nemzetközi versenye a rafting Európa- bajnokság, ahol minden országból két női és két férfi csapat képviseltetheti magát, és R4 és R6 kategóriában. Ebben az évben kivételesen egy válogatóverseny válogatott, a férfiaknál, hiszen a nőknél, már télen kiderült, hogy a sárkányhajó világbajnoksággal való időpontütközés miatt csak egy női csapat tud indulni az Európa-bajnokságon, új női egység, pedig nem jelezte indulási szándékát a 2012-es évben. Végül a férfiaknál is elmaradt a válogató verseny, hiszen csak egy csapat jelent meg Dunacsúnyban. Az Európa-bajnokságra való nevezés minden egységnél rendben zajlott a fizetési határidőt is rendben betartotta a férfi csapat. Sajnos ebben az évben nem tudta vállalni a szövetség a nevezési díj költségeit sem, így ezek a csapatokra hárultak. A női csapatnál azonban kisebb probléma merült fel, melyről a cseh rendezők adtak tájékoztatást. A hölgyek fizetési szándéka kicsit megcsúszni látszott, ám később kiderült, hogy nagyobb problémák merültek fel a csapategységben. A komoly költségek és a csapaton belüli nagyobb nézeteltérések miatt, sajnálatosan, nem sikerült elindulni a versenyen. A kialakult helyzetet nem tudták orvosolni és csapatuk felbomlott. Felnőtt Európa-bajnokság 2012. évi rafting Európa-bajnokságot a csehországi Lipnóban rendezték augusztus 29. és szeptember 2. között. Mint az már a fentiekből kiderült sajnálatosan csak a férfi kategóriában tudtunk indítani egy- egy csapatot R4 és R6 hajóosztályban. Pedig ez a helyszín, akár lehetett volna a nagy sikerek helyszíne is, hiszen a magyar versenyzők számára, már nem ismeretlen, s bár igen
49
technikás és nehéz pálya, azonban egy ilyen hosszú versenyprogram időszaka alatt, mindig sikeresen tudták begyakorolni versenyzőink a vadvíz sajátosságait. Sajnálatos módon, a nagy eredmények elmaradtak az idei évben. Úgy gondolom, hogy fiaink, költséghatékonysági szempontból, idén kevesebb vadvízi edzést tudtak beilleszteni programjukba, így a kisebb hibák, egy ilyen erős mezőnyben, ilyen eredményekre volt elegendő. Sokszor mondják, hogy a szerencse forgandó, hát ebben az esztendőben, sajnos nem felénk fordult a szerencse kereke sem, hiszen a head to head versenyszámban, melyben nagy esélyesként álltunk rajthoz, lapáttörés is megnehezítette a dolgunkat. Ráadásul a fiúk szabálytalanságot véltek felfedezni ellenük, melyről videó felvételt is készítettek, azonban a megváltozott szabályok miatt (óvás határidejének, futam utáni lecsökkentése 8 percről 5 percre) 3 perccel lecsúsztak a lehetőségről, hogy a bíróknak bemutassák videójukat, így kiestek a versenyből. Az már egy másik kérdés, hogy ezt a szabályt másnap felülbírálták és megnövelték az óvás határidejét a futam befejezésétől számított 15 percre. Eredmények Verseny
Verseny megnevezés Európa-bajnokság Európa-bajnokság
Versenyszám / Helyezés/
Hajóosztály (R6/R4) R6 R4
Sprint 14 10
H2H 11 6
Szlalom 15 21
DR 12 0
Összetett 12 19
Az Ifjúsági Világbajnokság felé vezető út Magyarországon először indult útjának ebben az évben egy fiatal, síkvízi kenus múlttal rendelkező fiú csapatunk, mely hatalmas elszántsággal és kemény edzéssel fogtak neki a felkészülésnek. Rengeteg segítséget kaptak a kanyonos férfi csapattól és a hungaroraftos lányoktól. 2012. év fő nemzetközi versenye az Ifjúsági Világbajnokság, ahol minden országból egy női és egy férfi csapat képviseltetheti magát, R4 kategóriában. Előzetes felmérések alapján egyetlen egy fiú csapat vállalta a felkészülést és a versenyzést a viadalon, így válogató versenyt, költséghatékonyság szempontjából, és érdeklődők hiányában, nem tartottunk. A fiatalok igyekeztek minél többet megtanulni a vadvízi ismertekből, jól mutatta ezt, az is, hogy hóesésben is edzettek az ausztriai Salza folyón. A fiataloknak nehéz dolguk volt, hiszen másfajta hajóban rendezték a versenyüket, ez a hajó, sokkal labilisabb, mint az eddig megszokott mondhatjuk szabvány raftok, így ennek a megismerésére, is több időt kellett fordítaniuk. A Világbajnokságra való nevezés az egységnél rendben zajlott a fizetési határidőt is rendben betartotta a csapat. Európa-kupa sorozat 12 állomásos Európa-kupa sorozat R4 és R6 versenyszámokban is megrendezésre került. Melyeken a női és férfi magyar egységek R4-ben és R6-ban több arany, ezüst és 50
bronzérmet szereztek. Ebben az évben a szezon elején rendezett versenyeket, igencsak megtréfálta az alacsony vízállás, így sajnos a szlovéniai Tacenbe és Bovecbe kiírt, legtöbb magyar csapatot felvonultató, legjobb hangulatú verseny el is maradt. Az év többi kupa versenyén igyekeztek a legjobb eredményeket elérni versenyzőink, azonban a költségek kímélése érdekében és a sárkányhajós versenynaptárban, szereplő versenyekkel való folyamatos ütközés miatt, idén igen kevés versenyen tudtak részt venni csapataink. 2012ben sajnos, nem sikerült felkerülni az összesített kupa sorozat dobogójára. 2012. évi nemzetközi változások A nemzetközi szövetség kezdeményezésére, kialakult egy vita a jövőbeli korcsoportok kialakítására. Hosszas levelezésünk során, elfogadták ajánlatunkat és az új korcsoportokat számunkra is igen kedvező irányba módosították. Ami a következőképpen alakult: az ifjúsági kategória 19 éves korig lett maximalizálva és behozták az új, junior korcsoportot, mely a 23 éves és annál fiatalabb versenyzőknek lett létrehozva. Ezzel elértük, hogy nem kell felnőtt kategóriában versenyeznie az újonnan alakult ebben az évben utolsó éves ifjúsági csapatunknak, hanem tapasztalatot tudnak gyűjteni könnyebb vizeken rendezett versenyeken, ezáltal számos sikereket tudnak elérni csoportjukban, s talán pont ezek a sikerek indítják el őket a szlalom kajak-kenu olimpiai sportág útján. Összegzés Mára az összes csapatban megtalálható sikeres síkvízi múlttal rendelkező kajakos vagy kenus versenyző, mely úgy gondolom, hogy még eredményesebbé teheti ezt a sportot is. Örömmel látom, hogy a csapatok közötti eddigi széthúzás kezd enyhülni és belátták a versenyzők, hogy az együttműködés komolyabb eredmények elérésére nyújt lehetőséget, mint a széthúzással járó konfliktusok. Ez az együttműködés három csapat között (Kanyon férfi, ifjúsági, Hungaroraft női), olyannyira jól sikerült, hogy keddenként a magyarok egyik legsikeresebb versenyszámát (a head to head-et) együtt gyakorolták és osztották meg tapasztalataikat. Külön köszönetet kell mondani az UTE egyesületének, ahol befogadták és megszerették a „gumihajósokat”. Ki gondolná, hogy bár gyerekcipőben jár még mindig Hazánkban a rafting sport, mégis 2003 óta minden évben részt vesz magyar csapat a legfőbb nemzetközi versenyeken. Közel 10 év alatt bebizonyították raftosaink, hogy világbajnokságot is tudnak nyerni, s ezek a versenyzők a mai napig segítik a fejlődést vagy éppen versenyről versenyre járva sikereket érnek el. Azonban ebben az évben, sokakban felmerült a kérdés, a folytatásról. Az egyik fő problémájuk, hogy vajon hogyan fogják megoldani a jövő évben a kijutásokat az év fő versenyére, az új-zélandi világbajnokságra. A Magyar Rafting Válogatott évről évre komoly eredményeket ér el, mind a kontinentális, mind a világversenyeken. Az elmúlt évek alatt az MKKSZ támogatásával a korábban hobbiból versenyre járó, rögtönzött, nagyrészt túravezetőkből és vadvizes cégekből álló csapatok, mára komoly elhivatottsággal, szervezett keretek között, egész éves tervezett edzésprogrammal készülnek versenyről versenyre, helytállva az egyre több nemzetet és csapatot számláló kiélezett küzdelemben, így öregbítve a Magyar Kajak-kenu Szövetég és nem utolsó sorban Magyarország hírnevét. 51
Sárkányhajó szakág A sárkányhajó szakág 2012-ben, hűen a korábbi évekhez, továbbra is a szövetség legdinamikusabban fejlődő szakága volt. Ezt köszönheti „fiatalkorúságának”, hisz az újdonságok mindig magukra vonják a figyelmet, köszönheti azon sportági sajátosságainak, melyek a lehető legszélesebb körben meghódították a sportkedvelőket és köszönhető az elmúlt években ezzel foglakozók kiemelkedő sportszakmai és marketing tevékenységének. Ez év áprilisában, a szakág működését szervező és a versenyeket bonyolító csapatban jelentős változás történt. A versenyszezon kezdetéig lévő rövid idő miatt jelentősebb változtatások nélkül, a tavalyi lebonyolítási rendhez hasonlóan alakítottuk ki az idei programot. Szabadidős és amatőr csapatok számára hét állomásból álló versenysorozat került megrendezésre „Sárkányhajó Roadshow” néven. Ezen versenyeken résztvevő csapatok száma idén is gyarapodott a korábbi évekhez képest és azok hozzáállása, technikai és fizikai felkészültsége is magasabb színvonalat tükrözött, mint korábban. Az előző megjegyzést igazolja, hogy az idei milánói Sárkányhajó Világbajnokságon induló magyar csapat aktív kajakos-kenus versenyző részvétele nélkül is kiváló eredményt ért el. Újdonság volt az idei évben a „medencés versenyek” bevezetése, melyek újabb résztvevőket vontak be és megszűnt a téli időszakra jellemző holtszezon. Népszerűségét tükrözi, hogy mindjárt az első versenyek 50-60 csapat részvételével kerültek megrendezésre.
Sárkányhajó Roadshow 2012 A versenysorozat hét állomásból állt, melynek a hatodik kecskeméti állomása volt a VB válogató és a hetedik, budapesti állomása a Magyar Bajnokság. Az idei évben versenyt rendező települések jó része már korábban is helyszín volt, az egy új belépővel Kecskeméttel együtt elmondható, mindenhol magas színvonalú, jó hangulatú versenyeket élvezhettünk. Az idei évben a versenyek főszervezője az MKKSZ volt és rendező partnerként a budapesti állomás kivételével minden esetbe valamely helyi szervezet – kajak-kenu egyesület, egyéb civil szervezet – vett részt. Az események finanszírozási rendszerét úgy alakítottuk ki, hogy azok a szövetségnek valós kiadásokkal ne járjanak. A rendezéssel járó kiadásokat a szervezőpartner állta és azok bevételeit – a nevezési díjak rögzítve voltak – szintén ő élvezte. Ezzel motiválva volt, hogy minél több csapatot vonjon be helyi szinten.
52
A versenysorozat számokban
1. a különböző állomásokon résztvevő csapatok megoszlása kategóriánként A számokból jól kivehető, hogy a résztvevő csapatok száma minden helyszínen nőt, még az olyan nagy sárkányhajós múlttal rendelkező városban is, mint Győr.
2. a különböző állomásokon résztvevő összes csapat indulószáma Az induló csapatokat a korábbi évek versenysorozataiban szereplőkkel összevetve nem csak azt a tényt szűrhetjük le, hogy új részvevők jelentek meg, hanem azt is, hogy ezeket a csapatokat sikerült „megfertőzni” és rendszeres versenylátogatóvá tenni.
53
Sárkányhajó Roadshow Győr, 2012.május 12 Infrastruktúráját tekintve az idei év legszínvonalasabb versenye volt. A rendezés és helyszín kialakítás terén a helyi szervező partner, a Graboplast Győri Vízisport Egyesület kimagaslót nyújtott. Feltétlen megemlítendő, hogy a legtöbb iskolás csapat ezen a versenyen állt rajthoz. Ez tükrözi az egyesület azon szándékát, hogy a számára fontos célcsoport figyelmét ezzel az eszközzel is igyekszik felkelteni. Sárkányhajó Roadshow Nagykanizsa, 2012.06.02 A verseny három napos volt, hangulatát és a programokat tekintve egy igazi fesztivál. Pénteken kerültek megrendezésre az iskolás csapatok közti versenyek, szombaton és vasárnap az amatőr és szabadidős kategóriák közti összecsapások. Ez a verseny résztvevők és kilátogatók számát tekintve már évek óta a város legnagyobb eseménye. Az esemény kiválóan példázza, hogy két civil szervezet – a Kanizsa Kajak-Kenu Klub és a Kanizsa Turizmusáért Egyesület – összefogással milyen nagyszerű dolgokra képes. Sárkányhajó Roadshow Balatonfüred, 2012.06.23 Helyszín- és időpontválasztás tekintetében ideális esemény. A verseny a Tagore sétány mellett húzódó vízfelületen, a balatonfüredi „Hal- és Borünnep” rendezvénnyel egy időben került megrendezésre. Bár a verseny, indulók számában némiképp elmaradt az elvárásoktól, a párhuzamosan zajló rendezvénynek köszönhetően rengeteg ember követte figyelemmel a vízen zajló eseményeket. Kiváló lehetőségnek tartom sportág népszerűsítésre. A szervezőpartnerek – az Első Balatoni Kajak-Kenu, Evezős és Vitorlás Sportegyesület és a Robinson Tours – kiváló munkával magas színvonalon készítették elő és bonyolították a rendezvényt. Sárkányhajó Roadshow Baja, 2012.06.30 Bizonyos tekintetben a szezon legjobb, legélvezetesebb versenye volt. A szervezők, Hoffmann Mónika vezérletével nagyot alkottak. A Bajai Sárkányhajó Klub tagjai és szimpatizánsai társadalmi összefogásban teremtették meg a rendezvény infrastruktúráját és személyi feltételeit. A versennyel párhuzamosan zajló esemény volt a „Vízi Parádé és Operettgála”. Sárkányhajó Roadshow Tiszaújváros, 2012.07.07 A verseny helyszínét, kategóriáit, lebonyolítási módját tekintve rendhagyó esemény volt. A tiszaújvárosi „Triatlon nagyhét” első napján, a belvárosi csónakázó tóban, egy igazi vízi arénában zajlottak a versenyek, tízes hajókban, száz méteren. A helyszín lehetővé tette, hogy szintén sok civil követhesse a versenyeket. A verseny, indulók számát tekintve elmaradt az elvártaktól, a szervezés magas színvonalú és minden versenyzői igényt kielégítő volt.
54
Sárkányhajó Roadshow Kecskemét, 2012.07.28 Új helyszín nagy feladat. Kecskemét első alkalommal volt otthona Sárkányhajó Roadshow versenynek, és ami még nagyobb kihívást jelentett, ez az állomás volt a milánói világbajnokságra válogató esemény. Ami miatt mégsem kételkedtünk a verseny sikeres lebonyolításában, az volt, hogy ennek a rendezvénynek is Hofmann Mónika és profi csapata volt a bonyolítója, a helyszín pedig bár több mint egy évtizeddel ezelőtt, színtere volt országos kajak-kenu versenynek. A nagy tét ellenére a futamok vitamentesen és rendkívül sportszerűen zajlottak. Sárkányhajó Roadshow és Magyar bajnokság Budapest, 2012.09.08 Az egyetlen tisztán saját rendezésű verseny. Hangulatát, színvonalát és a helyszínt tekintve Magyar Bajnoksághoz méltó esemény volt, rekordszámú indulóval. Minden tekintetben pozitív hatása volt, hogy párhuzamosan zajlott a „Válassz sportot Újbudán” rendezvénnyel. Ennek köszönhetően rengeteg látogató ismerkedett meg a sportággal, élvezte a küzdelmek izgalmát. A sárkányhajó verseny eredményhirdetése az említett rendezvény nagyszínpadján zajlott, ezzel is fokozva a hangulatot. Mindezekért és a készséges együttműködésért köszönet Horváth Gábornak és szervező csapatának. Itt került átadásra a teljes versenysorozat eredményei alapján 20db sárkányhajó lapát Kajner György felajánlásával és 20 ajándékút a Hungaroraft felajánlásával. Az eseményen a TF önkéntesei segédkeztek Vajda Krisztina jóvoltából, a több tucatnyi személyzet ellátásáról a Duna Garden étterem gondoskodott. Köszönet Ki kell emelni és meg kell köszönni a roadshow-kon közreműködő versenybírók precíz tevékenységét és Iker László áldozatkész munkáját. Feltétlen köszönet és elismerés jár Mócsy Péternek, ő biztosítja a versenyek kimagasló technikai hátterét, Süveges Lillának a kiváló szervező munkájáért, Fábián Györgynek a fantasztikus hangulatért és Kovács Gábornak, aki a TF gyakornokaként rengeteg segítséget nyújtott a versenyekkel járó feladatok megoldásában. Együttműködő partnerek Egyesületek − Graboplast Győr VSE, Kadler Gusztáv, Weisz Róbert − Első Balatoni Kajak-Kenu, Evezős és Vitorlás Sportegyesület, Jakócs Ildikó − Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesület, juhász Péter − Kanizsai Kajak-Kenu Klub, Varga Péter − Bajai Sárkányhajó Klub, Hoffmann Mónika − Römi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Klub, Reményi Péter − Lágymányosi Spari, Dávid Géza
55
Önkormányzatok − − − − − −
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Balatonfüred Város Önkormányzata Tiszaújváros Város Önkormányzata Nagykanizsa Város Önkormányzata Baja Város Önkormányzata Kecskemét Város Önkormányzata
Cégek, támogatók − Canoe Kft. − Plastex − MOL − T-Mobile − MKB − Graboplast − Samsung − Security Patent Kft
− − − − − − −
MVM Paksi Atomerőmű Baja Marketing Alois Dallmayr Öböl Kft. Kajner Hungaroraft Duna Garden
Nemzetközi versenyek ICF Sárkányhajó Világbajnokság Az idei sárkányhajó világbajnokságra 1 válogatóversenyről lehetett kijutni, mely a kecskeméti Sárkányhajó Roadshow volt. A válogató versenyszámok a vb-n is megrendezésre kerülő kategóriákban,200 és 2000 méteren kerültek lebonyolításra. Tízes hajókban nem volt válogató verseny, ezek a húszas hajókban csapatba kerülő versenyzőkből lettek összeállítva. /Reményi Péter, mint csapatvezető beszámolója a versenyről/ A verseny rendezése hagyott némi kívánni valót maga után, igazi „olaszos” rendezés volt. A versenyműsort minden nap átírták, mindig résen kellett lenni. Maga a helyszín szép volt, a pályán reális versenyek zajlottak. A 185 fős! magyar csapat fantasztikus hangulatot varázsolt a tribünre, ahol tartózkodtunk és klub hovatartozástól függetlenül, őszintén szurkolt versenytársainak. Meg kell jegyezni, hogy ebben az évben, aktív kajak-kenusok nélkül vettünk részt a világbajnokságon és ehhez képest a senior kategóriában, több érmet nyertünk, amivel túlteljesítettük az előzetes várakozásokat. A masters csapatok fantasztikusan szerepeltek, amit lehetett megnyertek, semmilyen számban, nem maradtak érem nélkül. Női csapatunk kiemelkedő eredményének köszönhetően megnyerte a pontversenyt. Az összetett csapatversenyt is Magyarország nyerte Kanada és Oroszország előtt.
56
Eredmények Senior női (20as) 200 méter: 3. hely 500 méter: 2. hely 2000 méter: 3. hely
Senior mix (20as) 200 méter: 4. hely 500 méter: 2. hely 2000 méter: 4. hely
Masters férfi (20as) 200 méter: 2. hely 500 méter: 2. hely 2000 méter: 1. hely
Senior női (10es) 200 méter: 2. hely 500 méter: 2. hely 2000 méter: 2. hely
Senior mix (10es) 200 méter: 4. hely 500 méter: 5. hely 2000 méter: 3. hely
Masters férfi (10es) 200 méter: 1. hely 500 méter: 5. hely 2000 méter: kizárás
Senior férfi (20as) 200 méter: 3. hely 500 méter: 2. hely 2000 méter: 4. hely
Masters női (20as) 200 méter: 1. hely 500 méter: 1. hely 2000 méter: kizárás
Masters mix (20as) 200 méter: 1. hely 500 méter: 3. hely 2000 méter: 1. hely
Senior férfi (10es) 200 méter: 5. hely 500 méter: 7. hely 2000 méter: 8. hely
Masters női (10es) 200 méter: 1. hely 500 méter: 2. hely 2000 méter: 2. hely
Masters mix (10es) 200 méter: 1. hely 500 méter: 3. hely 2000 méter: 3. hely
Összegzés A csapat eredményessége nagyban múlt azon, hogy többen kaptak lehetőséget a világbajnokságon való indulásra és ez, még nagyobb lelkesedést okozott az eddig otthon maradt csapatoknak. Köszönettel tartozunk a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek, hogy a nevezési díj hozzájárulásával és szereléssel segítette a részvételünket a világversenyen. A jövőben remélhetőleg, be tudunk vonni az előző évek gyakorlatának megfelelően, aktív kajakkenusokat, mert kimagasló nemzetközi eredményt meggyőződésem, csak velük érhetünk el. Az idei versenyen legeredményesebb Orosz válogatottban is aktív sportolók ültek. 2013-ban Kijevben Klubvilágbajnokságot rendeznek, itt korlátlan számú csapat indulhat válogatás nélkül. Shanghai meghívásos verseny A verseny teljes költségét a rendezők állták. A megelőző év roadshow győztes csapata – Römi KKSK – indított csapatot. Népes mezőnyben a magyar csapat 2 első helyett szerzett. Közreműködésünkkel rendezett további sárkányhajós versenyek, események − − − − − − −
Aquaworld kajak ergométeres és medencés sárkányhajó kupa „Sárkányhajó Párbaj” – medencés viadal Évadnyitó hosszú távú verseny – Csepel Sárkányhajó Tábor – Fadd-Dombori Sulisárkányok Csiperó Kanotka – tízes kenuverseny 57
Tapasztalatok összegzése és tervek a következő évre A roadshow-k és a lokálisan megrendezett egyéni kezdeményezések – Sulisárkányok (Tiszaújváros), Csiperó (Kecskemét) – népszerűsége bizonyítja, hogy a sárkányhajó kiváló kapcsolódási pont sportágunk és a gyermek és felnőtt korosztály között egyaránt. A londoni olimpiai játékokon elért sikerek kedvező hatása szinte minden egyesületben jelentkezett, a korábbiaknál nagyobb „gyereksereg” érkezett a csónakházakba. Ettől függetlenül nem nyugodhatunk meg, hiszen nyílván ennek jótékony hatása idővel gyengül…ha hagyjuk. A tiszaújvárosik és kecskemétiek példaértékű és követendő mintát mutatnak, és bebizonyították, hogy kellő kreativitással és áldozatkész munkával kimagasló eredményeket lehet elérni e téren. Tevékenységükről szóló beszámoló a mellékletben. Másik oldalról, a roadshow-knak köszönhetően számos céges csapat legénysége vált a kajak-kenus társadalom tagjává, és sok esetben ennek a kötődésnek hála sportágunk támogatójává is. Egy kajak-kenu egyesület több eséllyel pályázik helyi vállalkozók, az önkormányzat, vagy egyéb szervezetek támogatására, ha nem pusztán kér, hanem adni is kíván valamit, akár céges sárkányhajós rendezvény vagy rendszeres edzés lehetőségét. Aktuálisan zajlik az egyesületek tulajdonában vagy használatában lévő sárkányhajó állomány felmérése, az egyesületek tájékoztatása az ebben rejlő lehetőségekről és a már eredményesen végrehajtott programok bemutatása. A roadshow mára az ország top sárkányhajó versenye lett. Ennek köszönhetően a rendezvény értéket képvisel, így megérett arra, hogy a jövőben ne csak erkölcsi hasznot, de anyagi bevételeket is reméljünk az általunk felépített „brendből”. Tervek szerit a jövő évtől franchise rendszerben dolgozunk együtt a korábbi és új partnerekkel. A versenysorozat országos és helyi kommunikációjának, a rengeteg résztvevőnek és a kísérő rendezvényeknek köszönhetően kiváló terület a kajak-kenu sport népszerűsítésére. Szervezetünk marketinggel és kommunikációval foglakozó divíziója kreatív programokkal, megfelelő látványelemekkel meglovagolhatja a kimagasló figyelmet. A roadshow versenyek lebonyolítási rendszerében változtatás szükséges. Ezt indokolja az, hogy a korábban kiírt kategóriák mára lényegüket vesztették, továbbá az igények alapján több versenytáv felvétele szükséges. A napokban egy, a legfontosabb kérdéseket érintő kérdőív került kiküldésre, az erre érkező válaszokat figyelembe véve alakítjuk ki a jövő évi szisztéma sarokpontjait. A roadshow versenyeket tekintve jövőre kevesebb állomást, de ezek mellett több új helyszínen kisebb bemutatóversenyeket szervezünk. A helyszínek kijelölésénél figyelembe kell venni, hogy a tiszai régióban az utóbbi években vagy nem, vagy a legalacsonyabb indulószámmal rendeztünk versenyeket. Ennek negatív hatása megfigyelhető a versenyekre járó csapatok országos megoszlásában is. Jövő évben Szeged minden tekintetben jó állomás lehet.
58
További, a sportágat népszerűsítő programok, kommunikációs csatornák −
− − − −
A szabadidős szakágak kommunikációjára létrehozott vizezz.hu honlap nem működik jól. Ennek oka az, hogy nem jól felépített, nem átlátható website, továbbá a leglényegesebb információk az mkksz.hu oldalon is elérhetők. Egyéni véleményem az, hogy a szabadidős szakágak számára nem kell saját oldal, hiszen ezzel sok, látogatót vesztene az mkksz.hu, és számunkra fontos, hogy mind többen kövessék a kajak-kenu sport híreit, ismerjék sportágunk „arcait”. facebook oldalunk rajongói tábora folyamatosan nő, az aktuális trendeknek megfelelően a legaktívabb kommunikációs csatorna. a tavaszi és őszi „Nagy Spoprtágválasztó” rendezvényeken az összes szakágunk képviseletével jelen voltunk, mint a leglátogatottabb sportági helyszín. Sulisárkányok – iskolai sportág népszerűsítő versenysorozat /bővebben a mellékletben/ Csiperó – sportág népszerűsítő iskolai sárkányhajó verseny /bővebben a mellékletben/
Vízitúra Bajnokság Általánosságban elmondható, hogy az mind minőségében, mind a résztvevők megegyezett a 2011-es évvel, azonban szervezés központosítása és a kategóriák nőtt.
idei vízitúra bajnokság a tavalyi évhez képest számában erősödött. A fordulók száma (6) a bajnokság média támogatottsága, illetve a bővítése miatt a résztvevők száma kb. 30%-al
Túrabajnokság számokban − − − −
Összes induló hajóegység száma: 462 Összes indulók száma: 902 Legsikeresebb versenyen indulók száma alapján: Óbuda, május 5, 118 hajóegység Legnagyobb meglepetés: Rábalapátolás, közel 80 hajóegység. A víztest méretéhez képest ezt nagy sikernek lehet elkönyvelni.
Helyszínek sorrendben − − − − − −
Óbuda – Duna Szanazug – Kőrös Rába Szigetszentmiklós – RSD Kiskunlacháza – RSD Dunakiliti – Szigetköz, Csallóköz
59
A sportág általános helyzete Tagszervezetek száma 2012-ben éppúgy, mint az elmúlt időszakban, folyamatosan növekedett a Szövetség tagszervezeteinek száma, amely mára elérte a „bűvös” 100-as számot.
A növekedés több szempontból is fontos. Egyrészt a szakosztályok számának bővülésével növekszik a sportággal kapcsolatba kerülők bázisa, ami társadalmi beágyazottságunk szélesedését hozza magával. Ez azonban jelenti feltétlenül az aktív versenyzői létszám növekedését, de a sportág térnyerését feltétlenül mutatja.
Tagszervezeteink régiós elhelyezkedésének arányában az elmúlt időszakban változás nem történt, a Duna és a Dunántúl továbbra is a sportág legnagyobb bázisa, hajtóereje. 60
Változás tapasztalható azonban – és ez tendencia – az egyesületek működési területének, fő profiljának tekintetében. Egyre nagyobb számban válnak az MKKSZ tagjává szabadidős tevékenységgel, vízitúrázással, sárkányhajózással foglalkozó klubok.
Tagszervezetek támogatása A következő diagram az egyesületeknek az elmúlt években közvetlenül juttatok különböző állami, MOB és MKKSZ támogatások mértékét, azok változását mutatja.
A szakosztályi támogatások össz-volumene az elmúlt évekhez képest kis mértékben növekedett, összetétele azonban a MOB szövetségi és egyesületi támogatások arányában bevezetett változtatásának köszönhetően jelentősen módosult. Szövetségünk ezt a változást az egyes tagszervezeteknek nyújtott MOB és MKKSZ támogatások egységes rendszerként történő kezelésével egyensúlyba tudta tartani. A 2012-ben már a MOB által biztosított Sport XXI. utánpótlás támogatás továbbra is fontos forrása volt a klubok utánpótlás-nevelésének, eredményességének fenntartásában. Fontos változás volt 2012-ben az MKKSZ új, egységes egyesületi támogatási elvrendszerének elfogadása, amely már a 2013-ban a tagszervezeteknek nyújtott, nyújtandó támogatások alapját képezi. A különböző támogatások és azok mértéke az elmúlt években Olimpiai műhelytámogatás, amely a MOB és a szövetség által is alkalmazott elvek alapján a 2008-2011. évi Olimpia, Európa -és világbajnokságok olimpiai versenyszámaiban szerzett pontok alapján, valamint a 2011. évi felkészülésre 61
kijelölt, olimpiai válogatott „A” kerettagok alapján került kiszámításra. A támogatásra a szövetség javaslata alapján a MOB kötött szerződés az egyesületekkel, összesen 71 millió forint értékben. Utánpótlás egyesületi támogatás, amely a hazai bajnoki pontverseny utánpótlás korosztályaiban megszerzett pontokat, valamint a versenyzési engedélyek számát 50—50%-os arányban figyelembe véve került kiszámításra. Ezt a támogatást teljes mértékben az MKKSZ saját bevételeiből finanszírozta, Összesen 35 millió forint került felosztásra. Ez az összeg azért kevesebb a 2011ben felosztott szövetségi támogatásnál, mert a MOB által folyósított, az előző évihez képest jelentősen megemelt olimpiai műhelytámogatás forrását a szövetségtől elvont támogatási keret jelentette. Így az MKKSZ, a saját költségvetési keretéből nyújtott támogatás mértékét, a MOB általi emelés mértékével – amelyet a szövetségtől vont el - csökkenteni volt kénytelen. Sport XXI. program támogatása, amely az alábbi szempontrendszer alapján került elosztásra - az egyesületben működő utánpótlás csoportok elmúlt években elért eredményessége, a tendenciák figyelembevételével, - az egyesületben foglalkoztatott utánpótlás korú versenyzők létszáma, a tendenciák figyelembevételével, - az egyesületben foglalkoztatott szakágak száma (férfi kajak, női kajak, kenu), - a csoportok foglalkoztatásához szükséges tárgyi és személyi (edzők) feltételek színvonala, -a támogatott csoportokban folyó munka eredményességének prognosztizálhatósága, - a felkészülés során kialakítandó iskolai kapcsolatrendszerek. Összesen 50 millió forint került felosztásra. Rendkívüli állami sportági támogatás, amely 2012 év utolsó munkanapján 1 milliárd forint érkezett a szövetséghez a sportág eddigi eredményességének elismerésére. A támogatás felhasználására vonatkozó elvrendszer kialakítása, a támogatás felhasználása már a 2013-as költségvetési évben valósul meg, azonban az MKKSZ Elnökségének döntése értelmében ezt az összeget elsősorban a tagszervezetek infrastruktúrájának, eszközellátottságának fejlesztésre, kiemelt sportági projektek finanszírozására kell fordítani.
62
Edzői támogatások Az edzői támogatások összességükben – MOB Gerevich, Héraklész és Patrónus ösztöndíjak, MKKSZ Patrónus és utánpótlás edzői támogatások – 2011-ben meghaladták a 63 millió forintos értéket.
63
MOB Gerevich ösztöndíjak - amelyek össz-kerete a sportág eredményességének és az olimpia közeledtének köszönhetően jelentősen emelkedett - két szegmensből állt össze. • Edzői ösztöndíj, amely elsősorban a felnőtt „él-edzők” számára biztosított – néha a MOB által irreálisan magasan megállapított – juttatást, • Patrónus ösztöndíj, amely a 2010-ben megszűnt Patrónus edzői béreket váltotta fel. MKKSZ Patrónus -és utánpótlás edzői támogatás melyeknek segítségével folytatódott az új, fiatal edzők pályára állítása, pályán tartása, valamint a hosszú évek óta eredményesen dolgozó utánpótlásedzők támogatása.
Versenyzői létszámok változása A versenyzési engedéllyel rendelkezők létszáma a 2011-es kismértékű fellendülést követően 2012-ben jelentősen csökkent, ami figyelmeztető jel a sportág utánpótlásbázisának szűkülésére. Ennek a tendenciának a sportági strukturális problémákon felül társadalmi okai is vannak.
A folyamatosan csökkenő a népesség, a fiatalokat érő, a sportolás szempontjából kedvezőtlen hatásokkal kiegészülve (tanulás, internet, családok elszegényedése, stb.) együttesen kedvezőtlenül befolyásolják az ifjúság rendszeres, versenyszerű testmozgás iránti igényét, lehetőségét. Szakágankénti és korosztályonkénti részletes létszámdiagramok
A szakágak létszámainak elemzésekor látható, hogy egyedül a férfi kajakosok száma stabilizálódott, a női kajakosok és kenusok számának csökkenése tovább tart. 64
A korosztályokat szakágaktól függetlenül vizsgálva látható, hogy az elmúlt évek gyermek korosztályainak csökkenése már a magasabb korcsoportokban is jelentkezik. A gyermekek számának 2012-es emelkedése a férfi és női kajakosok viszonylag nagy létszámban történő beiskolázásának köszönhető. Az elkövetkezendő időszakban kiemelt figyelmet kell fordítani az alaputánpótlás bázis erősítésére, szélesítésére, elsősorban az utánpótlás-nevelő egyesületek és edzők célzott támogatási és követelményrendszerének kialakításával.
A lányoknál az idősebb korosztályokban az elmúlt évek gyermek korosztálybeli csökkenésének hatása látható, azonban pozitív, hogy a gyermekeknél tovább tart a 2011ben elindult beiskolázási hullám, aminek eredménye a következő években várhatóan a magasabb korosztályokban is jelentkezni fog.
65
A szakágak közül egyedül a férfi kajakosok létszáma megnyugtató. Náluk még a néhány évvel ezelőtti gyermek korosztálybeli csökkenés is kompenzálódott a folyamatos, néhol valószínűleg oldalági beiskolázásokkal.
A neuralgikus pont továbbra is a kenus szakág. A létszám csökkenése továbbra is tart, amely több okra is visszavezethető. Egyre kevesebb egyesületben, egyre kevesebb kenus edző foglalkozik utánpótlás-képzéssel ebben a szakágban. Az, hogy a szakágtól olimpiai számokat vettek el, csak tovább nehezíti a helyzetet. A jövőben erre kiemelt figyelmet kell fordítania a szövetségnek. Ez a figyelem kenus képzést folytató szakosztályok kiemelt támogatásával, új, fiatal kenus edzők „patronálásával”, képzésével, a pályán történő elindításának támogatásával, jelenleg kenus képzéssel nem foglalkozó klubok figyelmének a kenus szakág felé történő irányításával érhető el.
66
Beszámoló a Canoe Kft. 2012-évi tevékenységéről A 2012-es év igen dinamikus volt, hiszen 3 ügyvezetője is volt a Kft-nek. Rákos Gábor korábbi ügyvezetőt 2012 áprilisában Weisz Róbert váltotta ideiglenes megbízatással, majd júliustól Weimper József vette át az ügyvezetést. Valószínűleg a "gyakori" ügyvezető váltás okán, bekerültünk abba a köbe, amely cégeknek a NAV kockázati kérdőíveket küldött ki. Az ezzel kapcsolatos NAV ellenőrzésen a Canoe Kft megfelelt. A Canoe Kft tevékenységi köre, illetve az ebből adódó bevételek és kiadások általában, a 2011-es projektjellegű tételeken kívül (világbajnokság, Dunaparty) alapvetően nem változtak. A cég legjelentősebb kiadásai a bérek, valamint az ehhez kapcsolódó közterhek. A cég alkalmazásában álló munkatársak továbbra is munkaidejük körülbelül 90%-át a Magyar Kajak-Kenu Szövetség feladatkörébe tartozó munkák elvégzésével töltik, és csak idejük töredékét tudják a Canoe Kft jövedelemtermelő tevékenységeire fordítani. Az MKKSZ által megjelölt sportolók, valamint a tulajdonában lévő hajók, illetve eszközök folyamatos javítási igényeit a cég kigazdálkodta és elvégezte.
A mérlegben 2011-hez képest az alábbi tételek eltérései érdemelnek részletesebb magyarázatot Az egyébként gyakorlatilag változatlan személyi jellegű ráfordítások 16,5 millió forintról 25,3 millió forintra nőttek. Ennek három oka van −
Rákos Gábor korábbi ügyvezető határozott idejű szerződésének a felbontásával járó kötelezettségek járulékokkal kb.: 4millió forint.
−
A kiküldetési rendelvényeket 2012-ben más főkönyvi szám alá könyveltük. A kiküldetési rendelvényekre kifizetett összegeket 2011-ben utazási és kiküldetési költségek (526) alá könyveltük, így a mérlegben anyagjellegű ráfordításként (IV.) jelentkeztek, míg 2012-ben helyesen a kiküldetési költségek közé (555) könyveltük, amely a mérlegben a személyi jellegű ráfordítások közé került (V.). Ez a változtatás szintén kb.: 4 millió forintot magyaráz meg az eltérésből.
−
A bérjárulékok 1,1 millió forinttal nőttek.
A másik kiugróan nagy különbség, hogy 2011-ben a rövid lejáratú kötelezettségek 3,8 milliójával szemben 2012-ben 7,7 millióval zártunk. Ennek oka elsősorban a korábban felhalmozódott biztonsági szolgálat felé meglévő hátralék. 2011-ben mind a értékesítés nettó árbevétele, mind az anyagjellegű ráfordítások magasabbak voltak köszönhetően a világbajnokságnak és a Dunapartynak. Az üzemeltetési bevételek változásai összefoglalva −
A Latorca utcai bérlőknek köszönhetően a Latorca utcai üzemeltetési bevételek 525.000 forintról 6 millió forintra nőttek. 67
−
A Gubacsi vízitelep üzemeltetési bevételei 8,1 millió forintról 11,4 millió forintra nőttek.
−
Eszközök bérleti díjából származó bevételek 2,5-ről 3 millió forintra nőttek.
Az üzemeltetési költségek változásai összefoglalva: −
A Latorca utcai bérlők ellenére a gázköltségek nem nőttek 2012-ben, ennek az oka valószínűleg annyi, hogy jobban odafigyelünk a fűtésre.
−
A víz és csatornadíj jelentősen csökkent, leginkább annak köszönhetően, hogy az öntözést az ingatlanon fellelt fúrt kútból oldjuk meg.
−
A munka és tűzvédelem költségei emelkedtek, elsősorban a tűzivíz vételi kút felújításával.
−
A könyvelési költségek nőttek, ám a 2011-es korábbi alacsonyabb költség oka az volt, hogy a Kft-nek 2011 első félévéig nem igazán volt mit elkönyvelnie, így a könyvelés díja is alacsonyabb volt.
−
A telefon, internet és a banki költségek egy csomagváltásnak köszönhetően 2012-ben a felére csökkentek.
−
Az egyéb költségek gyakorlatilag változatlanok maradtak.
Létrehoztuk a beruházási célú befektetések főkönyvi sort. A Canoe Kft 2012 második félévében számos olyan hosszútávon megtérülő, vagy egyéb szempontból szükséges beruházást eszközölt, amelyek korábban mindig az MKKSZ költségvetését terhelték. A Canoe Kft 2,5 millió forintot költött el, illetve termelt ki önerőből olyan célokra, mint a hajótároló átépítése, ágyneműk, ruhaszárítók, stb. vásárlása, illetve a faházak felújításához, kifestéséhez szükséges anyagköltségek. A Canoe Kft. mérleg-elfogadó közgyűlését 2012. április elejére tervezzük, a fenti adatok tájékoztató jellegűek.
Szövetségi kapcsolatrendszer Kapcsolatunk a hazai és nemzetközi sportszervezetekkel Nemzetközi kapcsolatok Az ICF-el, annak társadalmi vezetésével továbbra is jó viszonyt ápolunk. Vaskuti István első alelnökként továbbra is jelentős támogatottsággal rendelkezik, elnök–esélyesként is szóba kerül a neve. Szövetségünk ICF-en belüli elfogadottságát a londoni kitűnő szereplésünk még tovább növelte. Kapcsolatunk az ICF apparátusával és főtitkárával normalizálódni látszik, nagyobb segítőkészséget tapasztalhattunk részükről a korábbi évekhez viszonyítva. Az ECA-val, leginkább annak elnökével, sajnos, feszültté vált a viszony. Szövetségünk álláspontja szerint az ECA saját szabályzatát figyelmen kívül hagyva olyan helyzetet teremtett, amely két versenyszámban ellehetetlenítette a magyar csapat szereplését a 68
zágrábi EB-n. Sokat kell még dolgozni azon, hogy a jelenlegi helyzet javulhasson és ne csak a felszínen… A Paracanoe kapcsán furcsa, ellentmondásos helyzet alakult ki. Az ICF és a sportági szereplők tudják, hogy paralimpiai sportágként jelentősen nő a szakág presztízse. Ugyanakkor még nem alakult ki, nem alakulhatott ki a maga természetességében az épek sportjával való integráció! Most úgy látszik, hogy még néhány év szükséges lehet a résztvevőknek egymás kölcsönös elfogadására, a zavartalan verseny-lebonyolításra, a kategorizálás gördülékenyebbé tételére. Kiemelt versenyekre delegált versenybíróink 2012-ben Olimpia Dr Janza Péter Felnőtt gyorsasági EB Dénes György Ifjúság és U23 EB Tarcsafalvi József Maraton VB Dr. Janza Péter, Dénes György Nemzetközi bíróinkat ezúton is köszönet illeti kiváló munkájukért. EMMI Sport Államtitkárság és a kajak-kenu sport Az EMMI Sport Államtitkárságával és vezetőivel folyamatos a kapcsolat. Czene Attila korábbi, és Dr. Simicskó István úr is kitüntetett figyelemmel követte a sportágunk tevékenységét, kimagasló eredményeinket. Több alkalommal is sor került személyes találkozóra, egyeztetésre, amelyek nagyban hozzájárultak a megfelelő információáramláshoz, lehetőség nyílt kötetlen véleménycserékre. Magyar Olimpiai Bizottság A MOB szerepe egyre jobban meghatározóvá vált, bár az év elején voltak zökkenők a működésben. Szerencsére az olimpia idejére varázsütésszerűen zökkentek helyükre a dolgok, minden segítséget, támogatást megkaptunk, hogy sikeresen szerepelhessünk Londonban. Kihívás azonban maradt az év hátralévő részében is. Ebben kiemelt szerep jutott a lengyel óvás okozta zavarodottságnak, amely beárnyékolta a sikeres olimpia utáni eufórikus hangulatot. Ugyanakkor, a MOB egyre jobban talált magára, személyi állománya szinte teljes egészében kicserélődött, nagy számban jutottak szerephez korábbi kitűnő sportolók, bajnokok – Borkai Zsolt mellett például Szabó Bence, Fábián László, Drávucz Rita és mások -, akiknek már bizonyítani kellett sportpályafutásuk befejezése után is. Érezhetően vált fogékonyabbá, sportosabbá a viszony, könnyebben értjük egymást. A többi, korábbi sportköztestület beolvasztásával, a különböző szakterületek integrálásával egy újfajta irányítási szemlélet körvonalazódott, amelyet a MOB székhelyszékház váltása, költözése hátráltatott. Ezzel egyidejűleg érződik a MOB – EMMI – Miniszterelnöki tanácsadók – Sportszövetségek kiforratlan viszonyrendszere, néha a hatásköri elbizonytalanodásokból fakadó hezitálás. A napi szövetségi működésünkben szerencsére ennek nem jelent meg súlyos tehertétele.
69
Több egyeztetés zajlott a MOB vezetőivel sportági stratégia kérdéskörben, valamint a MOB-Szövetség-Versenyző jogviszony szabályozása területén. Az elmúlt években még a NUSI-UPI keretein belül, ma már a MOB szerves részeként működő Héraklész programmal, különösen Tóth József programigazgatóval továbbra is remek a szövetség viszony éppúgy, mint a Pignitzky Dorottya vezette Sport XXI. programmal. Az Ő segítőkész, pozitív hozzáállásuk mind a szövetség, mind pedig az egyesületek irányába nagyban megkönnyíti a programok folyamatos, zökkenőmentes működését, finanszírozását és a felhasznált támogatások elszámolását. Magyar Paralimpiai Bizottság Az MPB-vel kifejezetten jó kapcsolatot építettünk ki. Ehhez komolyan hozzájárult az is, hogy nagyra értékelik Weisz Róbert parakenu szakágvezetőnk elhivatott munkáját, a leadott szakági anyagainkat a többi sportág előtt rendszeresen példaként említik. Bíznak a kajakkenu sportág parakenu szakágának várható paralimpiai eredményességében, ennek elősegítésére már az elmúlt két évben is jelentős támogatást nyújtottak a szakág működtetéséhez annak ellenére, hogy Londonban még nem szerepelhettünk a paralimpia sportágai között. Személyes, jó kapcsolatban dolgozunk együtt a szervezet tavaly decemberben újraválasztott elnökével, Gömöri Zsolttal. Nemzeti Sportközpontok Az NSK-val megalakulása óta kitűnő kapcsolatokat ápolunk. Vígh László Kormánybiztos maga mellé vezetőtársként korábbi főtitkárunkat, Schmidt Gábort kérte közös munkára. És korábban úgy gondoltuk, szorosabbá, jobbá már nem is válhat az NSK-MKKSZ viszony… Az edzőtáborokkal továbbra is korrekt és jó kapcsolatot ápolunk. A Maty-éri olimpiai központ vezetője, Szovics Zoltán továbbra is nagy szorgalommal dolgozott, hogy még jobbá tegye verseny-centrumunkat, amely jelentős fejlesztésen esett át a 2011-es hazai rendezésű világbajnokság kapcsán. Ennek előnyeit a sportág mind a hazai versenyek, mind a válogatott edzőtáborok kapcsán azóta is folyamatosan élvezi.
A sportág szponzori kapcsolatai A sportág számára továbbra is rendkívüli fontosságúak a vagyoni értékű jogok hasznosításából származó pénzeszközök. A magyar kajak-kenu sportról – az elmúlt évek sikeres szponzori együttműködéseinek köszönhetően – kijelenthető, hogy az üzleti szféra számára is értékes, a cég társadalmi elfogadását elősegítő, és pozitív imázst erősítő, jó üzleti partner. A négyéves olimpiai ciklus alatt mindvégig a Szövetség mellett állt több nagyvállalat is, mint a MOL, Telekom és MKB. Ezen időszak alatt szponzoraink számára folyamatosan magas színvonalú megjelenési lehetőséget biztosítottunk a versenyek helyszínéül szolgáló pályákon és környezetükben, valamint marketing-kommunikációs felületeinken. Az MKKSZ szponzorai és együttműködő partnerei 2012-ben MOL Az MKKSZ Gyémántfokozatú támogatója 70
Magyar Telekom MKB Plastex Hídépítő ADIDAS Ricoh
Az MKKSZ Aranyfokozatú támogatója Az MKKSZ Aranyfokozatú támogatója Az MKKSZ Aranyfokozató támogatója Az MKKSZ kiemelt támogatója Az MKKSZ hivatalos szállítója Az MKKSZ hivatalos szállítója
Médiapartnerek Nemzeti Sport Figyelő Metropol
Rádió1 Observer ESMA
71