Készül az új Nemzeti Alaptanterv

Beköszöntő

ÚJ KATEDRA

Készül az új Nemzeti Alaptanterv Új NAT készül, lehet olvasni, hallani a minisztériumi vezetők nyilatkozataiban. A változtatás konkrét mértéke és iránya egyelőre ismeretlen, s nemigen lehet tudni azt sem, hogy kik vettek, vesznek részt az előkészítő munkákban. A  nyilatkozatokból ugyanakkor az tűnik ki, hogy 2011 szeptemberétől már az új NAT alapján oktatnának az iskolákban a pedagógusok. Elöljáróban hadd jelezzük, hogy a tantervi szabályozást illetően sem célszerű túlságosan elrugaszkodni a valóságtól. Látni kell, hogy az iskolában zajló napi munka tartalmára a tantervnél nagyobb hatással vannak ma a tankönyvek is, de még inkább a vizsgakövetelmények azok, amelyek valódi szabályozó erőként jelennek meg. Belátható az is, hogy a háromszintű tartalmi szabályozás megtartása esetén (s jelen pillanatban erről van szó) mindegy, hogy a kormány által megfogalmazott NAT vagy a szintén a kormányzat által jóváhagyott kerettantervek tartalmazzák-e a konkrét követelményeket. Mindez persze akkor igaz, ha nem az a kormányzati szándék, hogy a konkrétumokat 90-95 százalékban definiálja a NAT, amely esetben azonban nemcsak az alternatív programok működőképessége kerül veszélybe, de lényegében értelmetlenné válik a szabályozás kerettantervi szintje is. Más oldalról sem árt a valóságot figyelembe venni. Például azt, hogy az iskolák jelentős része a Pokorni Zoltán minisztersége alatt létrehozott kerettantervekre épülő helyi tantervekkel dolgozik, hiába voltak az elmúlt nyolc évben erőteljes kormányzati törekvések a tantervi szabályozás átalakítására. Ez két dolgot jelenthet. Azt, hogy az akkor kiadott kerettantervek jók, megfelelő mértékű szabályozottságot jelentenek, amelyek alapján működőképes helyi tanterveket sikerült kialakítani, illetve azt, hogy akár jók ezek a szabályozási dokumentumok, akár rosszak, a rendszer tehetetlensége folytán vagy alapos érdekből, de ellenáll a változtatási szándékoknak. Ha más nem – például az, hogy markáns változtatás esetén az iskoláknak tömegesen kellene újraírniuk tanterveiket –, ezek a jelzések mindenképpen megfontolandóvá teszik, hogy nem kellene-e az átalakítási munkálatok előtt alaposan tájékozódni, s nem csupán benyomásokra támaszkodva nekiállni a NAT módosításának. Nem volna-e jobb úgy el-

járni, mint ahogyan az 1998–99-ben, a kerettantervek bevezetését megelőzően történt, amikor több kutatóműhely által elvégzett alapos vizsgálatra épült a változtatás. A NAT időszakonkénti felülvizsgálatára a közoktatási törvény nem csupán lehetőséget ad, de kötelezettséget is megfogalmaz. Ez a felhatalmazás ugyanakkor véleményünk szerint nem gyökeres átalakításról, hanem a szükséges korrekciók véghezviteléről szól. Vagyis arról, hogy nem rángatjuk néhány évente ide-oda az alaptantervet. Ha azonban a kormány úgy dönt, hogy jelentős átalakítást hajt végre a tantervi szabályozáson, akkor – éppen az előzőek miatt – nagy mulasztás lenne, ha a követelmények más szabályozási szinten történő meghatározásán és a kerettantervek számának korlátozásán kívül más kérdéseket nem vizsgálna. A NAT módosítása ugyanis lehetőséget adna például annak áttekintésére is, miként éltek az intézmények a tantervben biztosított szabad sáv lehetőségével, mennyire aktuális az egyes ismeretterületekre biztosított időkeretek egymáshoz viszonyított aránya (gondolva például a természettudományokra és az idegen nyelvre), vannak-e olyan új ismeretek, amelyek erőteljesebb megjelenítése lenne indokolt (egészségnevelés, életviteli ismeretek, testnevelés, média stb.). Végül egy ilyen átfogó felülvizsgálat lehetőséget adna a nevelési feladatoknak a tantervi szabályozásban történő beemelésére és a megvalósítás konkrét formáinak megfogalmazására (pl. egész napos iskola). Ez utóbbi nem egyszerűen ideológiai kérdés, már csak azért sem, mert más területeken is szabályozási kötelezettséget vet fel (például át kell gondolni a kötelezően finanszírozott képzési-nevelési idő növelésének kérdését, amennyiben a mai keretek a szükségesnek tartott célok megvalósításához nem elegendőek). Ha valóban „új” NAT készül, annak 2011. szeptemberi bevezetéséhez arra lenne szükség, hogy az új dokumentum kiadása legalább januárban–februárban megtörténjék. Ez most, október elején kivitelezhetetlennek tűnik, hiszen azt feltételezné, hogy javában zajlik a nyilvános NAT-vita. A  magunk részéről azt gondoljuk, érdemes átgondolni a tantervi szabályozást, de ha már erre vállalkozunk, akkor körültekintően, az elmúlt tíz év tapasztalatainak – átfogó kutatásokon alapuló – ismeretében, a felmerült kérdésekre való válaszadás igényével kell erre sort keríteni.

Új Katedra Pedagógusok lapja Kiadja: COMMITMENT Kommunikációs Iroda Kft. 1095 Budapest, Máriássy u. 5–7., Tel.: 412-09-09, fax: 412-09-08 Felelős kiadó: Ekler Gergely • Alapító-főszerkesztő: Pecsenye Éva • Felelős szerkesztő: Varga Gabriella [email protected] Szerkesztőbizottság: Kojanitz László (elnök), Barlai Róbertné, Szebedy Tas Főmunkatárs: Horváth Gábor Miklós • Munkatársak: Gyulai Zsófia, Simonyi Gáspár Tervezőszerkesztő: Molnár Tamás • Olvasószerkesztő: Nagy Márton A szerkesztőség címe: 1095 Budapest, Máriássy u. 5–7., Tel.: 412-09-09, fax: 412-09-08 Hirdetésfelvétel: Kovács Balázs, 30/337-9962, www.ypsylonmedia.hu Nyomdai munkák: OOK-Press, Veszprém, Felelős vezető: Szathmáry Attila ISSN 0865-6177 (nyomtatott), ISSN 1788-3709 (on-line)

2010. október

1

Interjú

ÚJ KATEDRA

A kulcsfontosságú területekre kell koncentrálni Pokorni Zoltán, az Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottságának elnöke A kulcsfontosságú kérdésekre kell koncentrálni az oktatási törvények módosításánál és a költségvetés elkészítésénél is Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnökének véleménye szerint. Ezek közé sorolja – mások mellett – az intézmények fenntarthatóságát biztosító finanszírozást, a nevelési feladatok megerősítését, a hátrányos helyzetűek támogatását és az integrációt, valamint egy új pedagóguspolitika kialakítását. Az Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottságának elnöke szerint nem szerencsés a köz- és felsőoktatás, illetve a szakképzés irányításának szétválasztása, és bajnak tartaná, ha az utóbbi területen a döntések nem hosszú távú stratégia mentén, hanem napi munkaerő-piaci szempontok alapján születnének meg. Úgy véli, a nosztalgikus visszatekintés a ’70-es, ’80-as évekre kockázatos, mert amire mint működőre emlékezünk, korántsem biztos, hogy negyven év múlva is megállja a helyét. – Van-e szükség új közoktatási és felsőoktatási törvényre? Melyek lennének a módosítás vagy az új törvény legfontosabb szabályozó elemei? Tudjuk-e egyáltalán, hogy milyen iskolát akarunk? Van-e erről közmegegyezés? – Egy gyökeresen új szemléletű törvény megalkotása nagyon nagy munka. Elvileg ez nem lehetetlen, mégis szkeptikus vagyok a tekintetben, hogy ez a legmegfelelőbb időpont-e erre. Érvek szólnak mellette és ellene is. Mellette szólhat, hogy az elmúlt időszakban számtalanszor módosították az oktatást érintő jogszabályokat, a közoktatási törvényre már alig ismerne rá egykori szerzője, Mádl Ferenc. A törvény mára egy nagyon vaskos jogi kódexszé állt össze, s az iskolák szereplői gyakran úgy látják, hogy a jogi szabályozási szenvedély olyan pókhálót szőtt az intézmények köré, hogy kezüket-lábukat se tudják megmozdítani. Joggal vetődhet fel, hogy jobb lenne egy lazábblevegősebb, keretjellegű törvény, és a részletszabályokat, az adatvédelmet, a gyermeki jogokat, a tankönyvek kiválasztását másutt szabályozni. Ok lehet még, hogy a jogalkotó az élet egyre több területén igyekszik normákat, szabályokat felállítani, így ma már olyan kérdéseket is a jog erejével kíván olykor megoldani, amelyeket egy jól működő, normális társadalomban a mindennapi együttélés kultúrája sokkal finomabban hangol össze. Ezzel szakítani, ennek ellenállni lehet, de nagyon nehéz. Az elmúlt 25 évben a gyermeki és állampolgári jogok elsődlegességét valló nézőpont szervezte – sok más mellett – az oktatási jogalkotást. Elvileg fel lehet építeni olyan törvényt, amelyik nem innen eredezteti a különböző szabályozási kérdéseket, hanem a kötelezettségek szemszögéből. Ez gyökeresen új nézőpont lenne, de természetesen ugyanazt a valóságot írná le. Ugyanakkor úgy látom, erre a munkára most nincs idő sem. Szükséges hozzányúlni a törvényekhez, de egyelőre nem azzal az ambícióval, hogy megalkotjuk a XXI. század új történelmi alapokon álló oktatási rendszerét. Most operativitásra van szükség, meg kell mutatni, hogyan tudjuk garantálni az iskolák fenntartását, hogyan tudjuk

2

biztosítani a finanszírozást, a minőséget, a jó pedagógusokat, hogyan tudjuk kiépíteni az ellenőrzést. Olyan kulcsfontosságú kérdésekre kell és érdemes fokuszálni, ahol a változtatás evidens. Az elmúlt nyolc évben joggal fogalmazódott meg az a kritika, hogy egyfajta felvilágosult abszolutizmus jellemezte a szocialista–szabad demokrata kormányzást, akarata ellenére központi utasítással akarta „boldogítani a magyar iskolarendszert”. Sem időt nem hagyott arra, hogy az érintettek megérthessék a  változásokat, sem forrásokat nem biztosított a feladatokhoz. Voluntarizmus jellemezte a magyar oktatáspolitikát. Ezt a hibát nyilván szeretné elkerülni az új kormány, ehhez pedig türelmesebben, belátóbban, megfontoltabban kell hozzányúlni az oktatási törvényekhez. – Hallunk központi bérfinanszírozásról, nagyobb állami szerepvállalásról, esetleg az intézmények állami fenntartásba vételéről, a kistelepülési intézmények védelméről. Mi az, ami eldőlt, és mi az, amiről vita zajlik a kulisszák mögött? Kevés a részlet, ami ismerhető, s még kevesebbet lehet tudni arról, hogy mi a mozgástér, mi az ütemezés. – Az önkormányzatok ma lehetetlen helyzetben vannak, kivéreztetve, erejüket megfeszítve tartják fenn az óvodákat, iskolákat, az elmúlt nyolc évben folyamatosan romló pénzügyi feltételek között. Az önkormányzatok terhelése duplájára nőtt a közoktatási feladatok vonatkozásában. A legszegényebb és legrászorultabb gyerekek a legszegényebb és legrászorultabb önkormányzatok által működetett iskolákba járnak, ahol a legkevesebbet tudják hozzátenni az egyre apadó központi forrásokhoz, így szakad ketté vagy háromfelé a magyar közoktatás színvonala. A gazdasági válság, az ország következő éveinek előre felélése olyan szűkre szabta a mozgásteret, hogy szinte reménytelen, hogy 2011 januárjától összességében érzékelhető változás legyen. Néhány kulcsfontosságú pontra lehet koncentrálni, ott lehet előrelépni, de valamennyi iskolafenntartó számára könnyebbé tenni az életet, az iskolák fenntartását, erre nincs mozgástér. Ezért most azt kellene pontosan meghatározni, hogy

2010. október

ÚJ KATEDRA

az előttünk álló három-négy évben milyen ütemben tes�szük fenntarthatóvá ezt az iskolaszerkezetet, s ehhez milyen lépésekre van szükség. Ha ezt nem tesszük, akkor a hátrányos helyzetű, szegény önkormányzatok „bedobják a törülközőt”. A törvény az első évben teszi lehetővé, hogy az önkormányzatok nagyszabású átalakításokat végezzenek az intézményrendszeren, így például a váro­ sok átadják a fenntartói jogot a megyéknek. Most kell perspektívát és reményt mutatni az önkormányzatoknak és az iskoláknak, ezért sem látom azt az időt, ami szükséges lenne ahhoz, hogy egy gyökeresen új paradigmát, egy gyökeresen új alapokon álló köz- és felsőoktatási törvényt felépítsünk. A finanszírozás terén az állam nagyobb szerepvállalása szükséges. Felvetődik az iskolák központosítása, állami

kézbevételének óhaja is. Ezzel kapcsolatban azt gondolom, túl sok illúzió él a magyar közoktatásban és az államigazgatásban is. Nem feltétlenül  igaz mindig, hogy ami központi, az biztosan jobb is. Fel lehet építeni egy nagy iskolafenntartó minisztériumot, de az oly sokféle helyzetű iskolarendszer épületállományát, rezsiköltségeit, munkajogi kérdéseit, telekvitáit, helyi specialitásait egy nagy hivatal csak igen nagy erőfeszítések árán tudná legalább olyan színvonalon ellátni, mint ma. Ha ugyanezt a pénzt a szakmai munka mérésére, segítésére fordítanák, akkor hatékonyabban lehetne gazdálkodni is. Jó kompromisszumnak gondolom, amit az államtitkárság megfogalmaz: hogy a bérek garantálására törekedjen az új szabályozás, a fenntartás egyéb kérdései pedig maradjanak a fenntartóknál. – Gyakran szóba kerül egy új pedagóguspolitika kialakításának igénye. Melyek lennének ennek az

2010. október

Interjú alapjai? Hogyan képzelhető el az ütemezés? Lesz-e rá pénz? – A központi bérgarancia az alapja a pedagógus-életpályamodellnek és a pedagógustársadalom megújításának. Nem tudok erősebb, meghatározóbb pontot, ami jobban befolyásolná az oktatás színvonalát, mint a pedagógusok emberi minősége és felkészültsége. Sem az informatikai hálózat fejlettsége, sem az épületek állapota, sem a tantervi, tankönyvi szabályozás nem ér fel azzal a hatással, amit a pedagógusok hozzáállása jelent az oktatás mindennapjaiban. Ezt nemcsak a nagy nemzetközi kutatások, mérések, összehasonlító kutatások, hanem a személyes, laikus tapasztalat is alátámasztja. Mindenki a tanító nénire kíváncsi és senki sem az iskola fűtési rendszerére, amikor a gyerekének iskolát választ. Joggal merül fel a kérdés, hogy miért nem foglalkozott ezzel az elmúlt évtizedek oktatáspolitikája. Erre a legjobb válasz: mert nagyon drága és nagyon konfliktusos. Drága, mert akár 200 milliárd forint is kellhet ahhoz, hogy legalább az értelmiségi átlagbért elérje a pedagógusok keresete, és nagyon konfliktusos, mert differenciálni kell jó és rossz, sokat és keveset dolgozó tanár között. Ez konfliktusok felvállalását igényli a döntéshozóktól. Szerintem érdemes ezt a konfliktust felmérni és a vállalható mértékig elmenni. A jövedelmek emelésére fordítható pénzt pedig nem szabad szétporlasztani, azaz mindenkinek érzékelhetetlenül keveset adni, hanem az életpálya céljainak megfelelően, fokuszáltan kell felhasználni. Ezzel egyidejűleg hozzá kell fogni a pedagógusképzés átalakításához, elitképzéssé formálásához, hogy a pálya már ezen a ponton vonzó legyen. Ehhez szigorú kiválasztási rendszerre és a hallgatók kiemelt szakmai és anyagi támogatására van szükség. – Hogyan erősíthető az iskolai nevelés? Mi lenne ennek a tartalma, melyek a megvalósítás formai lehetőségei? Kell-e változtatni ehhez a pedagógusok attitűdjén, felkészültségén? Milyen költségvetési vonzata lehet mindennek? – Kulcsterület a nevelési színterek megerősítése és a leszakadó, hátrányos helyzetű gyermekek felemelése. A  hagyományos iskolaképben nemcsak tanórák, tankönyvek és leckék szerepelnek. Az iskola olyan közösségi tér, amely megajándékozza a gyermekeket és szüleiket, illetve a pedagógusokat a közös cselekvés tapasztalatával és élményével. A társadalom magányossá tette szereplőit, így van ez Magyarországon is, amely hagyományosan individualista társadalom. Az elmúlt húsz év piacosodó társadalma még tovább roncsolta annak szöveteit, ma már a magyar gyerekek végtelenül magányosak. Európában a legtöbbet televíziót néző gyerekközösség a magyar. Ezzel párhuzamosan sokkal inkább támaszkodnánk az iskolára mint legtermészetesebb közösségépítő színtérre, mint korábban bármikor. Azonban megváltozott az iskola is, ahol a korábbi színterek – iskolaújság, rádió, szakkörök – megszűntek. A pénztelenség éveiben elsőként áldozták

3

Interjú fel, hiszen nem kapcsolódnak olyan szorosan a továbbtanuláshoz. Ezeket a tereket újra megerősíteni csak egy nagyon átgondolt és tudatos programmal lehet, és ehhez – a pénzügyi források mellett – nagyon jelentős társadalmi erőfeszítésre van szükség. A megvalósítás formái változatosak lehetnek, s itt támaszkodni kell a meglévő jó gyakorlatokra, a klub jellegű formáktól az egész napos iskolák elterjesztésének támogatásáig sok megoldás szóba jöhet. Kétségtelen az is, hogy a nevelési feladatok előtérbe helyezése más elvárásokat is támaszt a pedagógusokkal szemben, de ennek a gyökerei, alapjai, amelyekre építeni lehet, úgy gondolom, megvannak a mai tanítókban, tanárokban. – Továbbra is az egyik legjelentősebb kihívás a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása és integrációja. Szakmailag jól megalapozott, de nem tökéletesen működő programok és melléfogások, félresikerült adminisztratív intézkedések egyaránt tapasztalhatók voltak az elmúlt években. Az eredmények kevéssé érződnek. Mi lehet az új programok tartalma? Mi a véleménye a tárca eddig nyilvánosságra került elképzeléseiről, például az általános iskola első évfolyamán szervezendő elkülönített osztályokról? – Jobbnak látnám, ha az óvodára koncentrálnánk. Jó irány a hátrányos helyzetűek korai óvodáztatásának ösztönzése és segítése, és megfontolandó, hogy a mostani ötéves helyett már négyéves kortól kötelező legyen az óvodáztatás. Ugyanakkor ha ez mindenkire vonatkozik, sokba kerül, ezért olyan megoldás is elképzelhető, hogy ne kötelező legyen, hanem például egy „válságövezetben” kiemelten támogassák négyéves kortól az óvodába járást. Mindehhez egy nagyon erős szakmai háttérrel működő, egyéni fejlesztést is tartalmazó, logopédussal és pszichológussal is megerősített intenzív felzárkóztató munkára van szükség. A hátrányos helyzetű gyermekek – köztük cigány gyermekek – nevelésénél „az erdőtűzzel futunk versenyt”. Egyre romló társadalmi feltételek között egyre mélyülő gondokat kellene orvosolni. Ha volt vezérszólama az elmúlt nyolc évnek, az az integráció volt, a helyzet mégis romlott. Az elmúlt évtizedben a hátrányos helyzet felszámolására tett erőfeszítések megrekedtek a parlamenti, politikai szólamok, deklarációk szintjén. Hiába születtek jó szakmai programok, ezek végrehajtására már nem adott elég pénzt és időt a szocialista–szabad demokrata kormányzat. Túl sokat markoltak és keveset fogtak, túl tágra szabták a rászorultság kategóriáját is, s nem tudtak érdemben segíteni, szétaprózták a forrásokat, így igazából sehol nem sikerült érdemben előrelépni. Pár százalékos pótlékon túl nem tudtak több pénzt adni, így ezeken a területeken van a legtöbb képesítés nélküli és a legfiatalabb pedagógus. Csak az oktatásra koncentráltak, és nem figyeltek a többi hátrányt okozó élethelyzetre, a lakáskörülményekre, munkahelyteremtésre, az egészségügyi és életviteli problémákra. Így elégtelen eredmény született. Ez egyébként nem csak nálunk

4

ÚJ KATEDRA

volt így, hasonló hibát vétettek más európai országok is. Csak éppen évtizedekkel ezelőtt, így tanulhattunk volna a hibáikból. Nem volt kellő idő és energia sem arra, hogy a középosztályt megnyerjék a törekvéseknek, akik kétségesnek tartották a szocializáció eredményét. Az érintett településeken élők jelentős része így inkább elkülönüléspártivá vált. Sokkal rosszabb helyzetből kell hozzálátni a gond orvoslásához, mint 5-6 évvel ezelőtt. De mégsem lehet feladni, s mégsem lehet azt hinni, hogy az elkülönítés, a gettósítás vállalható lenne. Kulcspont az óvoda és az iskolakezdés, s fel kell készülni, hogy hosszabb ideig kell egy ilyen programot végigfuttatni. Ha van tanulnivaló az elmúlt évekből, akkor ez az. – Hogyan értékeli a kormányzati struktúrát? Egyfelől létrejött egy csúcsminisztérium, amely több területet integrál, de nem biztos, hogy ez előnyös az oktatás számára, másrészt távolabb került a szakképzés, és külön államtitkárság dolgozik a felzárkóztató programokon, miközben a fejlesztési forrásokról megint egy másik tárcánál döntenek. – Lehet úgy is jól csinálni, hogy önálló oktatási és kulturális tárca van, és úgy is, hogy egy integrált minisztérium van. Nem ez a meghatározó, ez még akkor is így van, ha minden szakterület azt szeretné, ha önálló királyság lenne és saját pénzt verhetne. Az új kormányzati szerkezettel nem értettem egyet, de tudomásul veszem és nem dolgom, hogy kritizáljam. Több gyengeségét látom, de lehet lehetőség is abban, hogy az egészségügy, az oktatás és a szociális terület egy integrált tárcában kapott helyet. Ez egy elvi lehetőség arra, hogy az olyan, többdimenziójú problémákat, mint amilyen például a hátrányoshelyzet-kérdés gondozása, az integráció segítése, hatékonyan kezeljék. De ára is van mindennek, hiszen egy nagyobb, integrált tárca döntéshozatala sokkal lassabb. Ha valamit elhatároz az oktatás szakmai irányítása, a szakmai szándéktól a cselekedetig minimum két hónap telik el a közigazgatási szintek és egyeztetések miatt. Ez békeidőben nem olyan rossz, de amikor baj van, akkor ez nagyon hosszú idő. Rossznak tartom azonban, hogy a szakképzés a gazdasági tárcánál van. Mindkét területnek befolyással kell lennie a szakképzésre, de nem véletlenül törekedtem arra miniszterként, hogy egy olyan minisztérium jöjjön létre, ahol az oktatást, a kutatást és szakképzést egy helyről irányítják. Tartok attól, hogy a gazdaság szereplőinek a fejében nem a hosszú távú stratégiák megfontolásai, hanem a rövid távú, pár éves munkaerő-piaci igények dominálnak majd. Ezek olyan változtatásokat eredményezhetnek a szakképzésben, amiket nem tartok jónak. A magyar szakképzés hagyományosan egy rövid idejű befejezett szakképzést nyújtott a nagy ipari üzemekkel együttműködve. Ez az út nem volt folytatható, az üzemek szétestek, a gazdaság jellege megváltozott, ezért

2010. október

ÚJ KATEDRA

mindenütt egy szélesebb szakmai alapozás felé mozdult el a szakképzés, és a befejező oktatást sokszor a felnőttképzés adja. A hosszabb időtávban gondolkozók ezt várják el a szakképzéstől: a továbbépíthető tudást, azt hogy ezekre a rövid távú felnőttképzésekre képessé tegye a diákokat, s nem a csupán néhány évig releváns specializációt. Méltánytalan és helytelen az az elvárás is, hogy az iskolából kilépő fiatal, kezében a papírral, azonnal fel tudjon építeni egy házat szerelvényezve és vakolva. A felsőoktatásból kilépő tanár, színész sem az egyetemen válik tanárrá, színésszé, hanem az iskolában, a színházban. A tudást a gyakorlatban csiszoljuk készre minden területen. Ugyanakkor a felnőttképzésben ma a vállalkozó sem érdekelt eléggé, ezért erőteljesebben kellene ösztönözni őket erre adókedvezménnyel, forrásokkal. Megváltozott a képzésben részt vevő gyerekek összetétele is, a középosztály kivonult, gyermeke kezébe diplomát szeretne adni. És itt van egy nagyon hátrányos helyzetű, leszakadó társadalmi csoport, amelynek a gyerekeit a szakképzésen keresztül kellene felemelni. Míg húsz éve a cigány férfiak 90 százaléka dolgozott segédmunkásként, addig ma körülbelül ugyanilyen arányban vannak munka nélkül. Lassan felnő a második generáció, amely a munkakultúra területén semmit nem ad át gyermekeinek. Az akkut gond orvoslására el tudom fogadni, hogy rövidebb idejű, előrehozott szakképzés is legyen, de hogy ez legyen a főszabály, s erre álljon vissza a magyar szakképzés-politika,

2010. október

Interjú azt rossznak tartom, s most ebbe az irányba sodródunk. Igyekszem meggyőzni a kormányt és a kormánypártokat, hogy megfontoltabb lépésekre kerüljön sor. – Van-e feszültség a kereszténydemokrata tárcavezetés és a fideszes oktatáspolitikusok között, vagy csak a sajtó próbálja ezt a látszatot kelteni? – A szakképzés tekintetében nincs. Más tekintetben vannak különbségek, de ez érthető is, hiszen két külön pártról van szó, különböző hozzáállású, mentalitású képviselői vagyunk az oktatáspolitikának. Sokkal több kérdésben értünk egyet, mint amennyiben vita van közöttünk, de kétségtelenül van néhány olyan pont, ahol máshová helyezzük a hangsúlyt. Azt gondolom, pusztán az, hogy valami működött a hetvenes–nyolcvanas évekig Magyarországon mint oktatásszabályozó eszköz, nem bizonyíték arra, hogy negyven évvel később is működik. Megváltozott minden, és ezért nem spórolhatjuk meg azt a munkát, erőfeszítést, hogy mi itt, 2010-ben megteremtsük és megadjuk a saját koherens válaszainkat a problémákra. Hogy egyetlen példát említsek: az általunk egy évtizede kidolgozott pedagógus-életpályaprogramot is át kellett dolgoznunk több elemében, pusztán az idő múlása miatt, azért, hogy megfeleljen a mostani helyzetnek. A nosztalgikus visszatekintés az egykori jó magyar iskolára, ami sok elemében nem is volt az, csak az emlékezete csalja meg a szemlélődőt, nem válasz a mai gondokra. Sz. A.

5

Interjú

ÚJ KATEDRA

A várható változások tapasztalatokon alapulnak Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár szerint különbséget kell tenni értékes elvek és létező valóság között Rövidesen elkészül az új közoktatási törvény. Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár elmondása szerint a jelenleg hatályos törvénnyel összevetve a leglényegesebb különbség az egyszerűség, közérthetőség és az ésszerűség lesz. Hozzátette: a közoktatás alapdokumentuma a bizalomra épül, ezért – s mert az Oktatásért Felelős Államtitkárság a pedagógusokat és az intézményvezetőket a szakmában jártas, felelősségteljes értelmiségi embereknek tartja – nem fog mindent a legapróbb részletekig szabályozni. A helyettes államtitkár a formálódó Nemzeti Alaptanterv koncepciójáról, a pedagógus-életpályamodellről, az érettségi, a szakképzés és a tanárképzés problémáiról, illetve a tárca jövő évi költségvetést érintő célkitűzéseiről is nyilatkozott lapunknak. – Miért van szükség új közoktatási törvényre? Miben lesz új a jogszabály, és melyek azok az új alapelvek, amelyek köré szerveződik? Hol tart most a munka és kik vesznek részt benne? – A közoktatási törvénynek a koncepciója készül; ez egy jogi kategória. A tanév felére, körülbelül februárra kell elkészülnünk azzal a munkával, amelynek eredményeképpen a kormány asztalára letehetünk egy úgynevezett törvénykoncepciót, amely egy megadott keretben tartalmazza a törvénnyel kapcsolatos legfontosabb elképzeléseinket. Az új közoktatási törvény legfontosabb újdonsága azonban nem valamely tartalmi elem megújítása lesz, hanem maga a törvény formája. A jelenleg élő, 1993-as közoktatási törvényről ugyanis úgy érezzük, hogy az azóta eltelt 17 év és több mint 170 módosítás nyomán, valamint túlságos ös�szetettsége miatt is alkalmatlanná vált arra, hogy a pedagógusok és az intézményvezetők a napi munkában használni tudják, másrészt egy olyanfajta túlszabályozásnak látjuk, amely azt feltételezi, hogy kordában kell tartani a használóit. Mi tehát egy kerettörvényt szeretnénk létrehozni, amely jogilag is indokolt, hiszen számos, gyakori változtatás alá eső eleme alsóbb szintű jogszabályokba kerül, így nem lesz szükség arra, hogy nagyon komoly kormányzati és parlamenti munka után újra és újra törvényt kelljen módosítani. Ezenkívül a kerettörvény-jelleggel egy sokkal áttekinthetőbb és „felhasználóbarátabb” törvényt szeretnénk elérni, az áttekinthetőség igényével pedig annak felhasználóit, vagyis a pedagógusokat és az intézményvezetőket olyan, a szakmában jártas, felelősségteljes értelmiségi emberekként kívánjuk kezelni, akiknek bizonyos fajta működési mechanizmusokat nem szükséges meghatározni, hacsak erre más jogszabály nem kötelez. A munka – szemben a sajtóban megjelent álhírekkel – még nem ért véget, a tervezet hónapok óta nap mint nap formálódik. A felkért szakemberek által nyáron végzett, alapos előkészítő munkának köszönhetően várhatóan október vége felé elkészül az első „hivatalos változat”. A Nemzeti Együttműködés Kormányával összhangban az Oktatásért Felelős Államtitkárság, szakítva az előző rezsim látszategyeztetéseivel, egyetlen jogszabályt, illetve formai vagy tartalmi szabályozást, így a közoktatási törvényt és a

6

Nemzeti Alaptantervet sem kész formájában fogja vitára bocsátani, hanem mihelyt kialakul egy részünkről vállalható, vitaképes anyag, amelynek még bizonyos nyitott pontjai is vannak, azonnal megragadunk minden alkalmat, hogy a legszélesebb szakmai egyeztetésre bocsássuk. A törvényhozók asztalára pedig a többségi vélemény figyelembevételével véglegesített változat kerül. – Kiemelne néhány nevet azok közül, akik részt vesznek a törvénykoncepció előkészítő munkájában, vagy vezetik a különböző munkacsoportokat? – Önkéntes felajánlás alapján a nyár elején közel száz szakember részvételével kezdődött el az új közoktatási és a felsőoktatási törvény kidolgozása. Valamennyi résztvevő hozzájárult a munkához, így nem lenne helyes egy-két nevet kiemelni. A Nemzeti Alaptanterv előkészítése a minisztérium hivatalos háttérintézménye, az OFI munkája lesz, az új közoktatási törvénykoncepció kidolgozását pedig – a közigazgatás rendjéből fakadóan – értelemszerűen a minisztérium munkatársai végzik majd el. – Mit lehet tudni a NAT várható változásairól, érintik-e például a tantárgyak egymáshoz való viszonyát? Mi lesz a kerettantervekkel és a sikeres alternatív programokkal? – A Nemzeti Alaptanterv kapcsán először is le kell szögeznünk, hogy nem új Nemzeti Alaptantervet szándékozunk készíteni, hiszen a jelenlegi NAT a maga funkciójában egy teljesen releváns és elfogadható dokumentum. Ami miatt mégis hozzá szeretnénk nyúlni, az az a szakmai félreértés – amit a szakma nyilván nem ért félre –, hogy a Nemzeti Alaptanterv jelenlegi formája nem tanterv. Az, hogy nem tanterv, műfajilag is megragadható, hiszen műveltségterületeket jelöl meg bizonyos, nagyon helyes, de igen laza tartalmakkal, ami a tapasztalatok szerint arra sem elég, hogy a helyi tantervek elkészítéséhez biztos iránytűként szolgáljon. Ezért született meg a kerettanterv intézménye az elmúlt évtizedben egyfajta átvezetőként. A kerettantervek ennek megfelelően nem a NAT kibontásai, hanem a NAT alapján egy teljesen autonóm szabályozási kört jelentenek. Nagyon leegyszerűsítve tehát a dolgot: mi tantervet szeretnénk készíteni, de annak egy meglehetősen minimalizált formáját, vagyis szeretnénk a NAT-hoz egyfajta közművelt-

2010. október

ÚJ KATEDRA

ségi tartalmi szabályozást kapcsolni. Ez egy olyan törekvés része, amely jelenleg Ausztriában és az attól nyugatabbra fekvő országokban a globalizációs és – talán rossz értelemben vett – európaizálódási folyamatokkal szemben azt célozza, hogy valamiféle közös nemzeti műveltségi kódot ragadjon meg. Ez egy nagyon elemi szintű kódrendszer, ami azt jelenti, hogy amennyiben az állam az állampolgárai számára közoktatást biztosít, úgy ehhez határozza meg azt is, hogy mi az a tartalom, amit egy iskolába járó gyereknek mindenképpen meg kell kapnia, ami nélkül nem hagyhatja el az alsó tagozatot, a nyolcadik osztályt és így tovább. Tehát nem egy rigorózus, az 1978–79-es utolsó nagy tantervek műfajához, még inkább tanmenetekhez hasonló dokumentum születéséről van szó, hanem olyan minimum-

követelmények meghatározásáról, ami nélkül nem létezhet közoktatás. A tantárgyak egymáshoz való viszonya szintén átgondolandó kérdés. Itt két elemet emelek ki, ami miatt hos�szú gondolkodásra és vitákra lesz szükség: az egyik, hogy szeretnénk visszahelyezni a készségtárgyakat, a művészeti képzést és a testnevelést abba a pozícióba, amely nemcsak lobbiérdekeket szolgál, hanem nyilvánvalóan szükséges a gyerekek egészséges fejlődéséhez, különösen az alsó tagozaton. A másik, hogy ennek a közműveltségnek bizonyos tartalmai – különösen a XX–XXI. század fordulóján – 20-30 évente szükségszerűen felülvizsgálatra szorulnak. Környezeti nevelést, környezetvédelmet 30 éve nem tanítottunk kellő erővel, hiszen magunk sem voltunk tisztában a jelentőségével. KRESZ-ismereteket nem tanítottunk, mert nem volt hozzá autónk, családi életre nevelés tantárgykoncepció sem született, mert családban éltünk, és sorolhatnék számos olyan tartalmat, nyilván az informatikával az élen, amely ma evidens követelmény. Ha azonban a testneveléstől az informatikáig, a családi életre neveléstől az énekórákig mind-

2010. október

Interjú ezekkel tetéznénk a jelenlegi óraszámokat és tantárgyi követelményeket, ez nyilván abszurd eredményhez vezetne, éppen ezért feltétlenül át kell gondolni azt a struktúrát, amely összességében a jelenleg elvárható műveltséghez vezet. – Építenek-e ebben a munkában az elmúlt évekbeli TÁMOP-os programok tapasztalataira? – Teljes mértékben. Alapvetően a munkálatokban és természetesen az előkészítés finanszírozásában, illetve a kutatásokban is nagy segítségünkre lesznek az EU-s projektek. – Sokat lehet hallani manapság a természettudományos képzés problémáiról. Mit tervez a tárca, az óraszámok emelése, a módszertan megújítása vagy a kötelező érettségi vizsgatárgyként való bevezetése jöhet-e szóba? – A természettudományokra nagyon nagy gondot szeretnénk fordítani. Mindenképpen szóba kerülhet a kötelező érettségi tantárgyként való bevezetése, és úgyszintén nagyon fontos a módszertan megújítása is. Fontos célunk, hogy ezt generáljuk. Abban a törekvésünkben pedig, mely szerint a legutóbbi 10 százalékos általános óraszámcsökkentésből szeretnénk valamennyit visszahozni, a természettudományos tárgyak óraszámemelése szándékunk szerint súlyozva jelenik majd meg. – Engedje meg, hogy idézzek néhány sort az Új Katedra Mérlegen a közoktatás 2002–2010 különszámából. Kozó József, a csákánydoroszlói ÁMK igazgatója nyilatkozta a következőket: „Csákánydoroszlóban és a környéken a fő kérdés a tornaterem, pontosabban annak hiánya. A diákok kénytelenek az épületek szűk, balesetveszélyes folyosóin tornászni, télen, fagyos időben is az udvaron játszani. 220 tanulónk van, az állami segítség mindig elmaradt. A település nagysága és sporteredményei miatt is a tornaterem kérdése már a hatvanas években felmerült, de a mai napig nem sikerült megépíteni.” Ilyen feltételek, helyesebben szólva ilyen nem létező feltételek mellett mi lesz a mindennapos testneveléssel? – A nyáron a parlamentben önálló képviselői indítványként megjelent, a mindennapos testnevelésórára vonatkozó javaslat nagy szakmai vihart kavart, egy kétségtelenül jó szándékú és mindenképpen elérendő cél az előkészítésben nem találkozott a szakmai támogatással. Legutóbb éppen Pokorni Zoltán, az Oktatási és Tudományos Bizottság elnöke fejtette ki teljesen tárgyszerűen ezeket a problémákat, vagyis azt, hogy a kérdés valóban olyan tanárképzettséget, -létszámot, infrastruktúrát és óraszámproblémákat érint, amelyeket csak nagyon óvatosan lehet kezelni. Hozzáteszem: a megoldás nem az, hogy ezekre hivatkozva mi megakadályozzuk ezt a folyamatot, hanem hogy a bármilyen távoli jövőben is, de betervezzük az ügy megindítását. A sportért felelős államtitkársággal megkezdtük az egyeztetést arra vonatkozóan, hogy időben milyen távoli lenne az a bevezetés, amihez el tudjuk képzelni az említett háttérproblémák megoldását. Ennek ismeretében valóban meg kell hozni azt a határozatot, hogy elinduljunk efelé. – Azzal a felvetéssel szemben, hogy elkülönített első osztályok szervezésére volna szükség, merthogy az in-

7

Interjú

ÚJ KATEDRA

tegrációhoz először szegregáció javasolt, sokan úgy gondolják, hogy inkább az óvodát kellene megerősíteni, és nem az iskolában létrehozni ilyen előkészítő osztályokat. Mit terveznek a szegregáció visszaszorítása érdekében? Hogyan értékeli az elmúlt évek történéseit, például a Havas-féle kutatás vagy a Budapest Institute TÁMOP 3.3.1 programot érintő értékelésének tükrében, és mi az, amin változtatni szeretnének? – Nagyon fontos kimondanunk, hogy különbséget kell tenni értékes elvek és létező valóság között. Az, hogy az integráció mind az oktatásban, mind pedig a társadalomban pozitív, a szegregáció pedig negatív érték, evidencia. Az, hogy a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket befogadó és az ő segítésüket, felzárkóztatásukat felvállaló pedagógiai folyamatban a kutatások és a tapasztalatok szerint egyaránt az inkluzív pedagógia a leghatékonyabb, ugyancsak kétségtelen. Az viszont, hogy Magyarországon ennek az integrációnak a szakmailag megkérdőjelezhető és erőltetett bevezetése hogyan zajlott, lényegesen más kérdés és valóságos probléma. Amikor mi szegregációról beszélünk, természetesen nem rezervátumokra, bármilyenfajta elkülönítésre vagy gyógypedagógiai osztályok erőszakos visszaállítására utalunk, hanem egyszerűen arra, hogy tudomásul szeretnénk venni azoknak a gyerekeknek a másságát, akik segítségre szorulnak. Egy esetleges első vagy nulladik osztály bevezetése lehetőségként merült föl, és pillanatnyilag vita tárgya. Mi ezt elsősorban abban a kontextusban említettük meg, hogy a PISA-felmérés nyomán tűzoltásként beindított ötödik, hatodik osztályos nem szakrendszerű képzés infrastrukturális, jogi és pénzügyi kereteit lehet, hogy hasznosabb lenne megelőzésre fordítani. Mivel ez iskolai jellegű átcsoportosítás, így kerülhet szóba egy nulladik évfolyam, ott, ahol erre szükség van. Természetesen a legmagátólértetődőbb felkészülés az óvoda lenne. Itt is felmerülnek olyan javaslatok,

hogy akkor szélesebb körben kellene kötelezővé tenni az óvodai ellátás igénybevételét, tehát valóban számtalan megoldás lehetséges. A két legfontosabb alapelv, amihez mi ragaszkodunk, az, hogy legyünk megelőzés-központúak, nem pedig tűzoltásközpontúak, illetve hogy vegyük figyelembe a tényleges tapasztalatokat. A Havas-féle koncepciónak többféle interpretációja jelent meg a sajtóban, és maga az anyag is ambivalens, hiszen jól tükrözi a valóságot: ahol sikerült megoldani az integrációt, ott azt nagyon sikeresként és elismertként mutatja be, ahol pedig nem sikerült, ott rávilágít a felvetődő nem kevés problémára – ez tehát önmagában nem meglepő eredmény. Ha valaki az integráció sikerességét szeretné vele igazolni, akkor azt a részét idézi, ahol ez megvalósult, s ez esetben természetesen sikerről számolhat be, de ugyanez a másik oldalról is éppen így lehetséges. Mi azt szeretnénk, ha az a pénzösszeg, amely elsősorban EU-s támogatásból a rendelkezésünkre áll, és amelyről úgy gondoljuk, hogy a felhasználása az elmúlt években messze nem olyan hatékonysággal történt, mint ahogyan lehetett volna, valóban olyan iskolák létrejöttét segítené, mint a hejőkeresztúri és más hasonlóan jó példák. – Valóban olyan problematikus-e az érettségi, mint ahogyan azt a kritikákban, bírálatokban hallani lehet? Milyen változásokra lehet számítani e tekintetben? – Az érettséginek vannak problematikus pontjai, tehát alapvetően nem az érettségi koncepciója az, ami vitatható. Vannak olyan költségtényezői, amelyek fölöslegesnek tűnnek – például ma jóval több mint 100 érettségi tárgyat választhatnak az érettségizők. Ha csak egyetlen fiatal mondjuk emelt szinten angol nyelven testnevelésből akar vizsgázni, akkor ezt megteheti, annak ellenére, hogy ez az államnak egymillió forintjába kerül. Ráadásul, ha meggondolta magát, és mégsem megy el vizsgázni, ez a kiadás akkor is jelentkezik.

Gloviczki Zoltán 1968. április 30-án született Budapesten, tanulmányait is itt végezte. Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumában érettségizett 1986-ban. Ugyanebben az évben az országos középiskolai tanulmányi versenyen latin és magyar nyelvből egyaránt országos IV. helyezést ért el, valamint megnyerte az országos Kazinczy-versenyt, így – egyéves, Lentiben letöltött sorkatonai szolgálatát követően – felvételi mentességgel kezdhette meg tanulmányait az ELTE BTK magyar–latin szakán, ahol egy évvel később a magyar helyett az ógörög, illetve levéltár szakot vette fel. Nyelvtanári diplomáját 1991-ben, levéltárosi képesítését 1992-ben szerezte. Egyetemi évei alatt az MTA Néprajzi Kutatóintézetének a megbízásából részt vett a magyarországi boszorkányperek szövegeinek kiadásában, valamint egy évig vezette a Magyarországi Piarista Rendtartomány Központi Levéltárának rendezését. 1999 és 2002 között az ELTE BTK Ókortudományi Doktori Iskolájában folytatott posztgraduális tanulmányokat. 1991 óta a budapesti Németh László Gimnáziumban főállású tanárként, osztályfőnökként, 1997-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem vezetőtanáraként, 1998 óta ugyanitt a latintanítás

módszertanának tanáraként dolgozott. 2003-tól kezdve irányította a latin nyelv országos kerettantervének, megújult érettségi követelményrendszerének és vizsgarendjének kialakítását, vezette az ehhez kapcsolódó tanártovábbképzéseket. Tanári munkája mellett rendszeres résztvevője, előadója szakterülete tudományos konferenciáinak. Számos pedagógiai, tantárgypedagógiai és tudományos publikációja – önálló kötetek, tanulmányok, recenziók – jelent meg. Művész és művészet Ovidius életművében című doktori (PhD) értekezését 2006-ban védte meg, summa cum laude minősítéssel. Tagja az Ókortudományi Társaságnak, a Magyar Történelmi Társulatnak, a Cambridge Philological Societynek. Fontosabb kitüntetései: Kazinczy-díj (1986), Faludi Szilárd-díj (2005), Németh László-díj (2006). Hitoktatóként és felnőtt katekétaként 1996 óta a káposztásmegyeri Szentháromság-plébánia munkatársa. Kinevezéséig a KDNP országos oktatási és tudományos bizottságának elnöke. A 2010 tavaszán alakult második Orbán-kormány közoktatásért felelős helyettes államtitkára. 1997 óta nős, felesége orvostanhallgató. Öt gyermek édesapja.

8

2010. október

ÚJ KATEDRA

Az ilyen jellegű költség-, illetve szolgáltatási tényezők állami támogatottságú programban felülvizsgálatra szorulnak, és ezenkívül más, szervezési kérdésekben is elképzelhetőek újítások. Tartalmi szempontból a legnagyobb gond a színvonallal van. Mindenekelőtt felmerül a középszintű érettségi elégséges színvonalának a kérdése, mivel az jelenleg tartalmilag és számszerűleg is nagyon alacsony szint, illetve hasonlóan érzékeny kérdés például éppen a természettudományok esetében a két szint különbsége. A természettudományos képzés egyik problémája mára nemzeti stratégiai kérdéssé vált, jelesül az, hogy az általános műveltség természettudományos része gyakorlatilag alkalmatlan arra, hogy az emberek hétköznapjaiban meghatározóan megjelenjék. Vagyis a középszintű érettséginek – nevezzük így ezt a kimenetet – sokkal inkább közelítenie kellene ehhez a valóban természettudományos tájékozottságnak nevezhető műveltségkörhöz. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan egy másik kritika és probléma is él: azok a felsőoktatási intézmények, ahol a természettudományos tárgyak tárgyi tudására lenne szükség, panaszkodnak mind a követelményt – szeretnék, ha hallgatóik felvételéhez az emelt szintű érettségi kötelező lenne, efelé az új Országgyűlés egyébként tett már lépéseket –, mind a felkészültség színvonalát illetően. Alapvetően tehát nem a kétszintű érettségi koncepciója, nem a kidolgozott követelményrendszer, hanem néhány részlet- és az említetthez hasonló tartalmi jellegű kérdés szorul átgondolásra. – A szakképzés egyfelől kikerült az oktatási tárca kezéből, másfelől az utóbbi időben komoly változtatási javaslatok fogalmazódtak meg. Egyetért-e ezekkel a tárca? – A szakképzés szakmai és nemzetstratégiai szempontból egyaránt nagyon fajsúlyos kérdés, és éppen a jelentősége szüli az ezzel összefüggésben felmerülő dilemmákat is. Az a megközelítés, amely alapján a szakképzés a Nemzetgazdasági Minisztérium hatáskörébe került, teljesen érthető és általunk is elfogadott álláspont, hiszen a szakképzés – egyfajta nézőpontból – egy a nemzet gazdaságáért felelős ágazat, melynek legfontosabb kimeneti teljesítménye kétségkívül meghatározza a gazdaságunkat. Az a koncepció tehát, miszerint mindenáron úgy kell alakítani, hogy gazdaságfejlesztő szerepét minél gyorsabban és minél hatékonyabban betölthesse, megkérdőjelezhetetlen érték. Nyilvánvalóan nekünk mint az oktatási ágazatnak több kérdésünk és vitapontunk van azzal kapcsolatban, hogy a szakképzés új útja hogyan írja majd fölül a tankötelezettségtől kezdve a közismereti tárgyak arányáig az eddigi oktatási rendszer nagyon sok pontját. Egyeztetünk, mind a két minisztérium érti az álláspontok különbségének az okait, és remélem, hogy nagyon komoly szakmai munkával sikerül ezeket a problémákat megoldanunk. – Mik a tárca elképzelései a tanárképzést illetően? – Ha pedagógus-életpályamodellben és a pedagógusszakma presztízsének emelésében gondolkodunk, akkor ezt nagyon fontos már az egyetemi képzésben megalapozni, hiszen lényegében itt dől el a következő generációk sorsa. Elképzeléseink szerint tehát már az egyetemen vonzóvá szeretnénk tenni a pedagógusképzést, elsősorban annak a szín-

2010. október

Interjú vonalával. Ez persze felveti a kérdést, hogy ha ma nemigen jelent presztízst pedagógus szakot választani, akkor mit tudunk elérni azzal, ha ezen még szigorítunk is? A következőt tudjuk elérni: ha a tanárképzés egy szakmailag és anyagilag is elismertebb pozícióba kerül, vagyis kiemelt ösztöndíjakhoz kiemelt minőségi ugrást párosítunk, akkor ez önmagában csábító lehet. Elképzelhető, hogy a magasabb bejutási követelménnyel az első években nem nő majd a részt vevők száma, de a színvonal és ezáltal nyilvánvalóan a pálya presztízse is emelkedni fog. – Egyetért-e azzal az elképzeléssel, hogy a tantestület válassza meg az adott tanintézmény igazgatóját? – Szakmai és oktatásirányítási szempontból ez így túlságosan leegyszerűsítő megközelítés. Egy lehetséges megoldás az volna, ha egyáltalán a pályázat benyújtásához olyan követelményeket támasztanánk, amely után már valóban a tantestületre lehetne bízni a döntést. Vagyis a pályázónak olyan elvárásoknak kellene megfelelnie, olyan képzettségűnek kellene lennie, esetleg olyan szakértői véleményeket kellene felsorakoztatnia, amely alapján megkérdőjelezhetetlenné válik a posztra való alkalmassága, és amikor már „csak” három valóban alkalmas személy közül kell választani, ezt akár a tantestületre is bízhatnánk. Szakmai, munkatársi, erkölcsi, személyes szempontból nyilvánvalóan ők a releváns választók. Ugyanilyen súllyal kell azonban figyelembe venniük a helyi társadalmat vagy közösséget képviselő fenntartói oldalt is. – Nemsokára napirendre kerül az ország 2011. évi költségvetése. Mik a tárca célkitűzései? Mikor tartaná sikeresnek a költségvetési egyeztetéseket? Várható-e a normatívák emelése, tervezik-e a kiegészítő normatívák szerepének a megerősítését? Lesz-e béremelés, ha igen, milyen mértékű és milyen keretek között valósul meg, illetve elképzelhető-e, hogy az életpályamodell egyes elemei is megjelennek már benne? – Az életpályamodell elemei nem fognak megjelenni a jövő évi költségvetésben, hiszen az életpályának az egyébként a korábbi polgári kormány alatt kidolgozott elemekre épülő koncepciója még vita tárgyát képezi. A költségvetésben két pontra szeretnénk most koncentrálni. Az egyik a pedagógusbérek kérdése. A béremelés mértéke attól függ majd, hogy mennyit tesz lehetővé a jelenlegi gazdasági helyzet. Ezért a fő erőnket a normatívák emelésére összpontosítjuk, hiszen a normatívák az oktatás költségvetésének azon elemei, amelyek a legtöbb dolog alapját képezik az oktatási intézmények működésében. Itt két részre bontanám a kérdést: hosszú távon nem szeretnénk a számtalan kiegészítő és többletnormatíva rendszerét fenntartani, legfeljebb olyan támogatásokban, ahol ez hátrányos helyzetű vagy tanulási nehézségekkel küzdő gyerekekkel foglalkozó iskolákat vagy pedagógusokat érint. Hosszú távú koncepciónk az, hogy a normatívák helyett a bérköltségeket közvetlenül állami finanszírozás alá rendeljük. Ez a következő költségvetési évben még nyilván nem lesz így, de ennek elérése nagyon határozott szándékunk. Varga Gabriella

9

Súlypont

ÚJ KATEDRA

Cigányság és nemzeti együttműködés Az elmúlt nyolc évben sokat kritizáltuk a roma gyerekek iskoláztatási helyzetét, s volt is rá okunk bőven. Gyakran azonban csak az integráció hibáit és hiányosságait soroltuk, sokszor azt az érzetet keltve, mintha a roma és nem roma gyerekeknek jobb lenne külön. Nem így van! Egy nemzet akkor erős, ha a benne lévő népcsoportok között nincsenek ellentétek, éles különbségek. Márpedig a külön iskolarendszer növeli a különbségeket, az ellentéteket. A nem megfelelően működő, az elkülönítést elfogadó közoktatásban a roma és nem roma gyermekek és szüleik között nemcsak a társadalmi távolság nő, hanem az ellentétek is. Nem engedhető meg az a luxus, hogy a sikertelenséget – azok, akiknek a dolguk lenne ezen változtatni – az elsődleges szocializációs tér jellemzőivel, valamint az eltérő kultúrával magyarázzák. A nemzeti együttműködés programja azt is feltételezi, hogy a romák nem csupán a törvény előtt, de a szűkebb és tágabb környezetükben, azaz a társadalom egészében is egyenlő rangúvá válhatnak. Létünket, boldogulásunkat nem határozhatja meg alapvetően etnikai származásunk. Jelen írásomban – amelyet nem titkoltan vitaindítónak szánok – megpróbálom a közoktatás oldaláról körüljárni, hogyan lehetne ezen a területen előrelépni. Ha megkérdezem magamtól, ki vagyok, első mondatom így hangzik: egy cigány nő vagyok. S tudom, hogy a válaszom nem pontos, mert magyar cigány nő vagyok, akinek az anyanyelve, kultúrája magyar. A magyar nemzet tagjának tartom magam, már az ükszüleim is magyar anyanyelvűek voltak. Magyarország a hazám, nem csak a tartózkodási helyem. Tisztában vagyok azzal is, hogy az emberek többsége a cigány származáshoz általában nem azokat a tulajdonságokat társítja, mint amelyeket én magam. Mivel nem vagyok konform típus, ezért a környezetemből érkező észleléseimet nem befolyásolja, torzítja túlzottan az a szociális igényem, hogy elfogadva, befogadva, szeretve legyek. Ha valaki cigány származású, akkor bőven szembe találja magát olyan helyzetekkel, amikor a vele kapcsolatos feltételezéseknek, következtetéseknek, döntéseknek semmi közük sincs ahhoz az emberhez, aki ő valójában. Azonban a cigányok is mint individuumok konformak vagy nem konformak. Meghatározó többségben vannak közöttünk is azok az egyének, akik a szeretet, a befogadás reményében lemondanak az előítéletekből fakadó hátrányos megkülönböztetések csökkentésére irányuló valóságos tettekről. Én nem tartozom közéjük. Harcolok, ha kell, leírom, mi bánt, ha kell, elmegyek a munkaügyi bíróságra, és szemtől szembe sem riadok vissza. Sokszor észre sem veszem, és már ki is nyilvánítottam ellenző álláspontomat. Ez gyakran eredményez kellemetlen helyzeteket, viszont a jövő szempontjából – azt gondolom – kimondottan jó. Ha pedig általánosságban fogalmazzuk meg észrevételeinket, talán nem is annyira bántó, és segíthet megérteni az emberi természet működését, mozgatórugóit. Mi, emberek nem az objektív valóságot észleljük, hanem annak egy lelki, pszichés reprezentációját. Amikor egy fagylalt vagy sütemény képe dereng fel szemünk előtt, érezzük a hozzá társuló ízt, a vágyat a megkóstolására. Ugyanígy vagyunk az erdő látványával is: szeretnénk ott sétálni, érezzük

10

a fák illatát. Eszünkbe sem jut az elhízás, a cukorbetegség vagy a kullancsveszély, ha ilyen élményeink nem voltak. Ha azonban egy hajléktalant, egy sérült embert látunk vagy idézünk fel magunkban, kellemetlen érzéseink támadnak. Alapvetően igyekszünk őket kikerülni. A cigánysággal kapcsolatosan is elsősorban a negatív érzések törnek elő a tudatalattiból. Az emberek többsége nem szeretné a helyünkbe képzelni magát. Vagy nem tudja és nem akarja elképzelni rólunk, hogy tisztességes, dologszerető, értelmes emberek vagyunk, vagy ha valamilyen szinten közösséget vállal velünk, úgy gondolja, hogy az nem vezet jóra. Így működik az előítélet: az egyén észre sem veszi, hogy olyan előzetes tulajdonságokkal ruház fel mást, amelynek létéről meg sem győződött. Egy szociológus a következőképpen fogalmaz: „A magyar társadalomnak ezt a kisebbségét pillanatnyilag áthidalhatatlannak tűnő szakadék választja el a konszolidált többségtől, és reménytelen kirekesztettségében csak barbár és artikulálatlan önvédelmi reflexre képes.” (Zöld Könyv 121. old.) Úgy gondolja tehát, hogy a cigányság szegénységének, nyomorának oka a barbárság. Az előítéleteknek ez a rejtőzködő formája a legnehezebben feloldható. Ilyenkor az adott egyén sem gondolja magáról, hogy előítéletes. Amikor például egy múzeum, egy tudományos társaság, egy iskola, egy önkormányzat vezetőjének a feladat jellege miatt is munkatársául kellene választania cigányokat – akik származásuknál, kultúrájuknál fogva is motiváltak lennének az adott feladat ellátására –, akkor a sokszor burkoltan előítéletes vezető mindent elkövet, hogy okot találjon arra, hogy mégse roma származású legyen az alkalmazottja. Az előítéletek azonban olykor nem olyan masszívak, mint gondolnánk. Egy igazgató majdnem sírva utasította el a gondolatát is annak, hogy iskolájában cigány legyen az egyik portás. Majd egy másik iskolába került, ahol tanárként ösztöndíjra pályázhatott maga és roma diákjai részére. Ekkor kezdett el „kitérni” a hitéből, azaz megpróbálta megindokolni, miért lesz jó a diákoknak az érettségi, a szakma, és mi is lehet az ő szerepe ennek elérésében. Innen pedig már csak egy lépés az előítéletek hatásainak további gyengítése. Jelen példában azt kell elérni, hogy a pedagógus értse meg, nagyon szép, hogy el tudja képzelni, milyen pozitív hatásai lesznek annak, ha a romáknak szakmájuk, keresetük lesz, de ez csak akkor működik a továbbiakban jól, ha ő is, mások is, azaz a többség hajlandó lesz velük együtt dolgozni.

2010. október

ÚJ KATEDRA

Pályakezdő voltam, amikor egy gyógypedagógiai iskolában szerettem volna tanítani. Az igazgató falfehér lett, amikor meglátta, hogy cigány vagyok. Rövid beszélgetés után hangosan feltette magának a kérdést: „Na, de mit fognak szólni a kollégák, hogy egy cigány a munkatársuk?” Erre én csak annyit válaszoltam: azért nevelnek belőlük utcaseprőt, szemétszedőt, hogy ne kelljen semmit sem szólniuk. Felálltam és eljöttem. A roma gyerekek iskoláiban is ritkán találni roma pedagógust, sőt szomorú tapasztalat, de gyakran előfordulhat, hogy a vezetők mindent elkövetnek azért, hogy hihető in-

dokot találjanak arra, miért nem tudják őket foglalkoztatni. Ez a jelenség szerintem nagyobb probléma, mint az, amikor valaki nyíltan kimondja, hogy ő, bár nem utálja a cigányokat, de nem szeretne velük dolgozni, vagy nem szeretne cigány gyerekeket tanítani. Nehéz eldönteni, melyik a ros�szabb, ugyanis előbbi magának is hazudik, utóbbi viszont mindent elkövet, hogy bebizonyítsa: nem a döntése hibás, hanem az egyén rendelkezik a rossz tulajdonságokkal. Miközben a sajtó, a szakma a roma tehetséggondozásról, minőségi oktatásról beszél, palástoltan, de továbbra is erősen tartja magát az a konvenció, hogy a roma gyerekek buták, alacsony az intelligenciaszintjük. Mivel az emberek szeretik megvédeni beállítódásukat és nehezen mondanak le a már kialakított véleményükről, ezért a nem kellően átgondolt reform a megrögzöttség erősítéséhez, a régi álláspont új köntösben történő megjelenítéséhez vezet csupán. A jelenlegi intelligenciatesztek mögé bújva ez nem is olyan nehéz. Pedig a pedagógusok tudják: az értelmi fogyatékosság korántsem olyan tünethalmaz, mint amilyen az értelmi sérültséggel, organikus hátterű tanulási zavarokkal diagnosztizált roma tanítványaik ismeretszerzési képességeit jellemzi. Ha mi, cigányok a többségi társadalom hozzánk való viszonyát, velünk kapcsolatos konvencióit szeretnénk megvál-

2010. október

Súlypont toztatni, azt nem kizárólagosan a klasszikus jog eszközei­vel érhetjük el, hanem úgy is, hogy az állam olyan ellenőrző, értékelő, valamint motivációs rendszert működtessen, amely például nyomon követi, hogy az adott pedagógus hány olyan szociális, kulturális helyzetű roma gyereket tanított, aki valóban hátrányos helyzetű volt, és az ő tényleges pedagógiai, nevelői, gyermekvédői munkája nélkül nem tudta volna elvégezni sikeresen az adott évfolyamot. Hány olyan gyerekkel, telepi, nagyon nehéz sorsú gyermekkel ért el előrelépést, akik esetében öröklődött az iskolázatlanság, akiknek a szülei, nagyszülei sem rendelkeztek nyolc általánossal, szakmával. Ezt az adatsort azonban nem az iskoláknak, önkormányza­ toknak kellene összeállítaniuk, hanem az államnak. Az önadminisztráció nagyon sok kibúvót, kozmetikázási lehetőséget nyújtott az iskolák, önkormányzatok számára eddig is. Emlékezzünk a bukásmentes iskola mítoszára, amikor is a lemorzsolódó diák nemcsak a statisztikából, de az iskolából is kikerült. De az elmúlt kormány is tudta nagyon jól, hogy az osztályismétlés tilalma nem vezet eredményre, mégis azt remélte, hogy a pedagógusok legyintenek egyet és nem jelzik a rendelkezés visszásságát. Az adott iskola, adott pedagógus sikerességének megállapítására nem szabad olyan adatokat használni, melyek nem tőle függnek. Például egy iskola nemcsak akkor nevezhető sikeresnek, ha tanítványai a legjobb, legmagasabb teljesítményt nyújtják, mert az ilyen iskolai sikeresség mögött mindig a jó családok, tehetős, tanult szülők sokasága áll. Egy iskola attól is sikeres lehet, ha évről évre ki tudja mutatni a hozzáadott pedagógiai értékét; ha első osztály végére minden olyan gyerek, aki nem akadályozott értelmi képességében, kis- és nagybetűs szöveget egyaránt olvas. A szavak, rövid mondatok hallás alapján vagy emlékezetből történő írása pedig nem első osztály végén, hanem 2. osztály végén követelmény. Legalább egy évszázada ez a hazai iskolai gyakorlat. Sajnos, nem egy példát látunk arra, amikor az iskola már decemberre elvárja mindezt a diákoktól. Ez nemcsak helytelen, de diszkriminatív is. Más oldalról segítség lenne, ha például az iskolai mulasztások mértékének megállapításakor erős külső ellenőrzés is létezne, mert tény, hogy a telepi, elhanyagolt  roma gyerekek nagy többsége iskolaidőben otthon tétlenkedik, vagy az utcán kóborol, amit a pedagógusok, családsegítők, gyermekvédelmi szociális munkások jól tudnak, de nem tekintik operatív feladatuknak a probléma valódi kezelését. Ha a pedagógus beírja a gyereket hiányzónak, majd kiküldi a szülő részére a felszólításokat, azzal csak jelzést adott arra vonatkozóan, hogy baj van. Ha a szociális munkások behívják a szülőt és szakellátásba helyezik a gyerekeket, azzal

11

Súlypont ők is csupán adminisztrálták a bajt. Azonban nem ennyi a dolguk mindössze, hanem a gyermek veszélyeztetésének megszüntetésére irányuló folyamatos ellenőrzés is a feladatuk. Szülősegítő, iskolabizalmi, ügygondnok, családinapközivezető és még számtalan elnevezést, funkciót lehetne találni arra, hogy a kóborló, veszélyeztetett gyerekeket olyan emberek segítsék, akik környezetükből képesek voltak kiemelkedni, azaz képesek voltak a jó társadalmi mintákat felismerni és követni. Őket mindenképpen hasznos lenne bevonni abba a magatartás- és szokáskultúra-váltásba, amely elengedhetetlen a cigányság egy csoportjának kön�nyebb és sikeresebb beilleszkedéséhez. A hazai cigányságnak a nagyobbik hányada jól be tud illeszkedni a közoktatás intézményrendszerébe. Sokszor mondják a pedagógusok róluk, hogy olyanok, mintha nem is lennének cigányok. Míg van egy másik csoport, amelynek tagjai számára nem is volt mód megismerni és elfogadni a többség viselkedésmintáit. Mert a többségi társadalom tagjaival a buszon, az utcán, olyan színtereken találkozhatott eddig, ahol kommunikációra, együttműködésre nem volt módja. Ennek a lenyomata van az általuk használt magyar nyelven is. Őket semmilyen kulturális erő nem kívánta eddig beemelni a nemzetbe. A saját példámból is tudom, milyen jó dolog az, ha az ember nincs kirekesztve, mert mindenkiben szunnyad a vágy a világ megismerésére. Nagyon szerettem sütni, de nem volt kitől tanulnom, mert a rokonságomban senki nem tudott. Vettem egy szakácskönyvet is. De az igazi tudást a szülőfalumban élő nem cigányoktól szereztem. Erre egy olyan faluban, városban nem lett volna módom, ahol a cigányokkal nem állnak szóba. A tanárok, a gyerekek tiszteletére, elfogadására épülő mintákat a szüleinktől vettük át, a viszonyítási, alkalmazkodási pontjaink ők voltak. Azonban ha egy szülő, egy család a gyermeke számára nem nyújt mások elfogadására, tiszteletére olyan megbízható mintákat, amelyeket az kellő biztonsággal és eredménnyel alkalmazhatna, nemcsak az iskolában, de a szűkebb környeztében is magatartászavaros lesz. Ezek a minták pedig nem annak függvényét jelentik, hogy ki a szegény, mélyszegény, ki cigány, ki nem cigány, hanem a személyiség és érzelmi élet zavarával mutat szoros összefüggést. A zárt lakókörnyezetben való élés olyan mértékben összemoshatja a szubkultúrából, a szegénységből adódó problémákat, valamint az ennek kapcsán felerősödő mentális zavarokat, hogy nehéz azokat egymástól megkülönböztetni. A zavart érzelmi életű szülőknek olyan felnőttekre van szükségük, akik úgy tudnak segítséget nyújtani számukra a viselkedés megváltoztatására irányuló terápiában, hogy egyben viszonyítási, alkalmazkodási pontként is elfogadottá válnak. A mentálisan sérült szülők ilyen jellegű fejlesztése azért is nagyon fontos, mert a gyermek személyiségére irányuló általános és nem személyfüggő változást csak azután érhetünk el, miután a saját szülőjét felnőttként és megbízható mintaként könyvelhette el. Egy pedagógus munkájának eredményessége a diákok teljesítményén keresztül mérhető. Ha egy pedagógus keze

12

ÚJ KATEDRA

alatt nem fejlődnek a gyerekek, ha magas az osztályismétlők száma, ha sok gyerek kerül a tanulási képességet, zavart vizsgáló fórumok elé, akkor kijelenthető, hogy vagy a pedagógus szakmai rátermettségével, felkészültségével van baj, vagy a hozzáállásával, munkájával. Megfelelő vezetés és irányítás, valamint a fentiekben leírt segítségnyújtás mellett viszont a pedagógusoknak rá kell ébredniük arra, hogy nem mellőzhetik a roma gyerekeket. Persze ilyen módon az sem fordulhatna elő, hogy valaki azzal dicsekszik, eredményei alapján nem jutalmat kellett volna kapnia, hanem a munkakönyvét.

Mindemellett nemcsak antidiszkriminációs irányelvekre van szükség, hanem a cigányság – közvetlenül az állam felügyeletével megvalósuló – pozitív diszkriminációjára is. Ilyen lehetett volna a diplomás, versenyvizsgát tett romák közigazgatási munkakörökbe való bevonása is, de ilyen állami feladat lenne az is, hogy a roma származású pedagógusokat a képzettségüknek megfelelő állásban foglalkoztassák a közoktatás egész területén. A nem roma munkavállalók, munkáltatók ugyanis az esetek többségében mellőzni igyekeznek minket. Ha pedig mégis rákényszerülnek a velünk való közös munkára, akkor számtalan megalázó, manipulatív helyzetet kell átélnünk, melyek célja, hogy előbb-utóbb munkahelyet változtassunk. Ne gondolja senki, hogy szörnyetegnek, rasszistának képzeljük el a nem cigányokat. Tudjuk, hogy maga az emberi természet nehezen szokik hozzá a változáshoz. Vegyünk például egy vállalkozót, aki nemcsak azt veszi észre, ha munkatársai lusták, önzők, hanem azt is tudja, hogy az ember minden cselekedetével a saját kényelmét igyekszik szolgálni. Tehát a munkában sem a más, hanem elsősorban a saját hasznát, örömét, sikerét igyekszik keresni. Ezért aztán a vállalkozó igyekszik minél jobban megismerni munkatársait, hogy közös pontokat  találjon céljaik között. A  cigányok a szocializmus ideje alatt a segédmunkáig eljutottak, aminek persze több összetevője volt. Az is egyértelmű, hogy ma egy más világban élünk, ahol tanultabb munkavállalókra van szükség. A cigányok azonban szinte eltűntek a munkavállalói szintérről, pedig a pult, a pénztár mögött, az információs asztalnál, a volánnál és még sok más

2010. október

ÚJ KATEDRA

esetben természetes lehetne, hogy tíz-tizenöt munkavállaló közül egy cigány legyen. Elliot Aronson több könyvében foglalkozik az emberi elmének azon tulajdonságával, amellyel mindenképpen igyekszik bennünk fenntartani az „én jó ember vagyok” érzés jogosságát. Ennek érdekében agyunk képes arra, hogy a valóságot, a saját szerepünket a vágyainknak, az önmagunkról alkotott képnek megfelelően torzítsa. Amikor például a tanítónő kifogásolja a gyermek iskolai hiányzásait, a cigány szülő gyakran a ruha, cipő hiányának említésével tér ki a kötelezettség elől, miközben jól tudja, hogy a mulasztást maga is megelőzhette volna azzal, ha gondosabban bánik gyermeke ruhájával, vagy szigorúbb önmagával és gyermekével szemben reggel, amikor nehéz felkelni. Ez a disszonancia, azaz hogy tehette volna, mégsem tette, vezet az önigazoláshoz: valójában nem is olyan nagy baj, ha a gyermek nem jár rendszeresen iskolába, hiszen a cigányokkal ott úgysem bánnak rendesen, meg úgysem lesz a tanulásból hasznuk. A szülő tehát megerősíti magában és gyermekében a kirekesztettség és a tanulás haszontalanságának tudatát. A másik oldalon helyezkedik el maga a pedagógus, aki nyilvánvalóan észleli első, második, harmadik napja, hogy a gyermek hiányzik. Majd eltelik egy hét, kettő. Akkor közli a gyermek- és ifjúságvédelmi felelőssel, hogy bizony meg kell büntetni a gyermek szüleit. Azaz önigazolásként megerősíti magában, hogy a romák buták, lusták, a büntetés sem javít rajtuk. (Ennél csak az borzasztóbb, amikor a hiányzás oka a tetvesség. A szülő késlekedik a védőnői szolgálattól igazolást kérni, a pedagógusnak pedig nem feladata ellenőrizni, sürgetni a szülőt. Így hónapokat is hiányozhat a gyermek. Ilyenkor a szülő is és a pedagógus is azzal nyugtatja lelkiismeretét, hogy valóban helytelen, hogy a gyermek nem jár iskolába, de arról nem ők tehetnek.) Az előzőekből talán kiderült: helyesnek tartom, hogy a családi pótlék, más néven iskoláztatási támogatás folyósításának felfüggesztésével próbálja a kormány a hátrányos helyzetű gyermekek rendszeres iskolába járását elősegíteni. Azonban azt is gondolom, hogy a szülők és a pedagógusok gyakran egymás szövetségesei a mulasztásokban. A pedagógus szívesen megbocsátja a szülőnek Józsika hiányzását, mert Józsika addig sem bohóckodik a sarokban, nem húzgálja a kislányok haját, és nem használja a lehulló vakolatot labda helyett. Ezt meg kell előzni, különben a szabályozást nem a hiányzások számának drasztikus csökkenése követi majd, hanem a hiányzások egy részének eltakarása, aminek későbbi következménye lesz az iskoláztatási támogatást megvonó intézkedések emelkedő száma. (Véleményem szerint elkerülhetetlen, hogy a rendszeres iskolába járás elősegítésére bekerüljenek a rendszerbe olyan közvetítők, akiknek az a dolguk, hogy hatást gyakoroljanak a szülőkre és napra, órára szóló kimutatásokat készítsenek.) A cigány gyermekek iskolai kirekesztésében, kudarcai­ ban egyfelől annak a szubkultúrának, amivel a gyermek belép az iskolába, másfelől annak a konvenciónak, hitnek, előfeltevésnek van meghatározó szerepe, amellyel a pedagógus – úgy érzi – szándékával ellentétben sem tud mit ten-

2010. október

Súlypont ni. Pedig ez éppúgy csak egy konvenció, mint ahogyan az is, hogy én cigánynak nevezem magam, miközben tudom, hogy magyar vagyok. Amikor például a telepi cigány gyermekek bekerülnek az óvodába vagy az iskolába, az intézmény dolgozóinak kész álláspontjuk van, mely szerint azok rosszul teljesítenek, ezért később mennek iskolába, ott pedig ismétlik az osztályokat. Ezért a gyerekek ennek a konvenciónak lesznek alárendelve az intézmény részéről is és a szülők részéről is. Nem szívesen nézünk szembe ugyanis saját mulasztásunkkal. S a konformitás mechanizmusai meg is védenek bennünket ettől olyankor is, amikor egy osztályban 20-25 gyermek között tanul Robika, Amálka, Jenifer, Szamanta, akik a cigány telepről járnak az osztályba, s mindig baj van velük, mert sáros a cipőjük, nincs írószerük, nem találják meg a füzetben azt a rubrikát, amelyikbe írniuk kellene, és soha nem tudják, hol tart az osztály. A tanító néni reménytelennek tartja a helyzetet, ezért nem is szólítja fel őket, majd a fejlesztő pedagógus – gondolja. Úgy is ő tudja, hol tartanak. Ez a helyzet tökéletesen mutatja, hogy a pedagógus már akkor elkönyvelte magának, hogy a gyermekek egy csoportjával nem tud mit tenni, mielőtt még megpróbálta volna. Bár látja, hogy igyekeznek. Úgy tűnik, tudnak is valamit, de miért pont ő változtatna az iskola megszokott rendjén… A kollégái tapasztalatai szerint a telepről érkező gyerekeknek egy év kell, hogy megszokják az iskolai környezetet, aztán majd két év alatt derül ki róluk az, hogy normál vagy gyógypedagógiai intézményben kell-e tanulniuk. A szülők vagy rendszeresen, vagy rendszertelenül járatják a gyermekeket az iskolába, de nem tudnak nekik segíteni. Ők is úgy tudják, hogy a telepi cigány gyermekek közül szinte mindenki ismétli az első osztályt. Amikor eljön az év vége, a tanító a várt és betervezett javaslattal keresi meg a szülőt: jobb lenne, ha a gyermek megismételné az első osztályt, mert gyengék a képességei, s jót tenne neki még egy év. A szülőben lejátszódik az eltelt év, a hiányzások, az, hogy soha nem ült le tanulni a gyermekével, s ha mégis megtette, annak sok értelme nem volt. Így törvényszerű, hogy a hibákat, a mulasztásokat a gyermeknek tulajdonítják, azzal, hogy gyenge képességű. Ha a szülő nem igyekszik behódolni a pedagógusnak, de nem is fogadja el, hogy gyermeke gyenge képességű, akkor is felmenti magát, s azt mondja, mindennek a fajgyűlölet az oka. Pedig csupán arról van szó, hogy a konformitásoknak, előítéleteinknek és az önmagunkról alkotott képnek megfelelően észlelünk, s döntéseinket is ennek rendeljük alá. Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Roma Gyermekeknek Alapítvány tevékenysége ezért is visszás. A  múlt mindenki előtt megszépül, nemcsak felmentjük magunkat a hibáink alól, de meg is erősítjük magunkban azt, hogy a velünk történt jogtalanság, netán mulasztás ellen felléptünk. Mint ahogyan azok a roma szülők is úgy „emlékeznek” ma már, hogy tíz évvel ezelőtt is kifogásolták gyermekük fogyatékossá nyilvánítását. A disszonancia ott van, hogy ma is több roma gyerek intelligenciaszintjét állapítják meg helytelenül a bizottságok, s a szülők, közöttük nem

13

Súlypont roma szülők is úgy viselkednek, mintha egyetértenének a döntéssel. Azazhogy nem fellebbeznek. Tehát nem helyes az, ha csak a jogot hívjuk eszközül. Nagyon fontos szerepet kell szánnunk az erőszakmentes meggyőzésnek, a beállítódás megváltoztatásának, ez pedig csak úgy lehetséges, ha mind a szülőkre, mind pedig a pedagógusokra olyan hatásokat gyakorolunk, amelyek következtében megváltozik a magukról alkotott képük, az önmagukkal szembeni elvárásuk, a mássághoz való viszonyuk. Mindemellett nagyon fontos, hogy a roma pedagógusok száma az elkövetkezendő tíz évben látványosan növekedjen, s annak, ha nem csak roma iskolákban taníthatnának, nagy lenne a társadalmi hasznossága. Ha a cigányság egyszer végre megfelelő számú és valóban aktívan működő értelmiségi réteggel rendelkezhetne, ez megkönnyítené nemcsak a saját, de a többi népcsoport, réteg helyzetét is. Amerikában a feketék nem járhattak egy iskolába a fehérekkel. Az apartheid rendszert fenntartó képviselők azzal nyugtatták magukat, hogy igaz, hogy külön, de a fehérekével egyenlő színvonalú oktatást biztosítanak a feketéknek. Ezt saját maguk is elhitték. A feketék számára létrehozott felsőoktatási intézmények komoly népszerűségre tettek szert, köztük a pedagógusképzők is. A fekete pedagógusok a szakmai rátermettségüket a gyerekek sikerességével igyekeztek bizonyítani. Hajtotta őket az a vágy is, hogy megmutassák, ők is vannak olyan intelligensek, mint a fehérek. Mindemellett voltak fekete pedagógusok, akik behódoltak a fehér kultúrfölény nyomásának, és eredményükkel éppúgy nem szándékosan, mint a fehér pedagógusok, igazolták is azt. A feketék szegregált oktatása nagyon vegyes képet mutatott, de kitermelt egy viszonylag erős középosztályt, lelki vezetők, pedagógusok, orvosok, ügyvédek, mérnökök sokaságát. Szeretném hangsúlyozni, hogy mi, cigányok, nem szeretnénk ebből azt a következtetést levonni, hogy létre kellene hoznunk a magunk iskoláit. A külön intézményrendszer ugyanis nemcsak a beilleszkedést nehezíti, hanem az előítéleteket, a kultúrfölény érzését és az abból következő konfliktusokat is mélyíti, s közvetetten, közvetlenül a cigányok oktatási színvonalának, kulturális jellemzőinek romlásához vezet. Egyetértek a Fidesz kiemelt iskolai körzetekre vonatkozó elképzelésével, azonban úgy vélem, annak sikerességét egy körültekintő, részletes tájékozódáson alapuló terv adhatja meg. Tanulságos, hogy miután az Egyesült Államokban elrendelték a fekete és fehér gyerekek integrációját, újabb probléma jelent meg: a kulturális különbözőség, a konformitás a fehérek és feketék részéről egy tanterembe, iskolába zsúfolódott. A fekete pedagógusok és szülők féltették addigi sikereiket, a fehérek pedig mindent bevetettek annak igazolására, hogy a külön iskola önzetlen jótétemény. Ellenállásukat azzal is igyekeztek igazolni, hogy nem értették a fekete gyerekek kommunikációját, és nem gondoskodtak arról sem, hogy a gyerekek megértsék őket. Az alacsony teljesítményeket a gyerekek értelmi színvonalával, nyelvi de-

14

ÚJ KATEDRA

fektusaival magyarázták, azaz az elkülönült oktatásra újabb és újabb indokokat kerestek. A témában több bírósági ítélet született, amely kimondta, hogy a pedagógusoknak képeseknek kell lenniük arra, hogy felismerjék, a gyermek egyszerűen a fekete angolt beszéli-e vagy valóban értelmi, nyelvi problémái vannak. A nem megfelelő tanításért, a téves diagnosztizálásért az iskolakerületeket fenntartóknak komoly kártérítéseket kellett fizetniük. A probléma mégsem a bírósági tárgyalótermekben oldódott meg, hanem elkezdték vizsgálni a feketék által beszélt angolt és a sztenderd angolt, melynek eredményeként kidolgozták azokat az eljárásokat, taneszközöket, melyek révén a fekete angolt beszélő gyermek által használt és beszélt nyelv a sztenderd angollal válik azonossá. A magyarországi közoktatási szakembereknek is szembe kellene nézniük ezzel a feladattal, ugyanis a telepi roma gyerekek egyszerűen egy másik magyar nyelvet beszélnek, s nem értelmi fogyatékosak, nincsenek nyelvi defektusaik. Csupán kirekesztettségük az, aminek következtében az általuk használt magyar nyelv másként működik, mint a magyar anyanyelvű, nem kirekesztett cigányok és nem cigányok által használt nyelv. A szülők féltik a gyermekeiket azokban az osztályokban, ahol nagyobb számú roma gyerek van. Azt gondolják, ha verekedések, egyéb problémák nincsenek, akkor is baj, ha az iskola kultúrája cigányosodik el. Az iskola kultúrájának önállónak kell lennie, és a társadalmi, nagyközösségi életre kell felkészítenie, ezt pedig a tevékenykedtetés és szocializáció révén éri el. A konformitás logikája helyett meg kell tanulnunk azokat a fejlesztési módszereket, szervezési technikákat, amelyek egyaránt eredményesek a jó háttérrel, jó képességekkel rendelkező, valamint a lemaradó gyerekek esetében. Ez a feladat egyszerűbb, mint gondolnánk, csak jó együttműködést és az egónkról való lemondást feltételezi. Az iskolának egy jól szervezett és irányított társadalom, emberi közösségek működését kellene tükröznie. A demokráciához, az egyenlőséghez viszont nemcsak az tartozik hozzá, hogy a roma és nem roma gyerekek egy iskolába járnak, hanem az is, hogy az iskolákban arányosan dolgoznak cigányok is. Akár portásként, takarítóként, akár tanítóként, tanárként vagy igazgatóként. S nem szentségtörés, hanem szükségszerű, hogy felkészült, gyakorlott roma származású szakemberek tevékenykedjenek a közös oktatásügyért az oktatásirányításban, a szakszolgálatoknál, a pedagógiai intézetekben vagy a felsőoktatásban is. A szép, egyenlőséget, szeretetet, elfogadást üzenő gyermekkor vezet oda, hogy cigányként megdobban a szívünk, ha meghalljuk a magyar himnuszt, hogy a buszon átadjuk a helyünket, vagy főtt ételt hordunk a szomszéd idős néninek. Mert nem a cigányságunk szűnik meg, hanem kibővül a magyarságunkkal. Végezetül azt gondolom, az elkövetkező oktatáspolitikának azt a célt kell szem előtt tartania, hogy amellett, hogy lehetőséget teremt a saját cigányságunk megismerésére, elfogadására, fel is vértez bennünket a bátorsággal, a hittel, hogy merjük kimondani: magyarok vagyunk! Menyhért Ildikó

2010. október

Hirdetés

ÚJ KATEDRA

Fogjunk össze! Mindenkire szükség van! A hivatalos adatok szerint 2008-ban Magyarországon 460 000 gyermek élt olyan családban, ahol az egy fôre esô jövedelem a nyugdíjminimumot sem érte el. Számuk mára 600 000-re tehetô. Közülük sokan éheznek, nem jutnak hozzá a fejlôdésükhöz szükséges egészséges táplálékhoz. A Minden Gyermek Lakjon Jól! Alapítványt Hegedûs Zsuzsa szociológus kezdeményezésére a CBA Kereskedelmi Kft., a Commitment Zrt. és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége alapította. Célunk, hogy a 33 leghátrányosabb kistérség iskoláiban étkezési támogatásra szoruló – összesen 36 000 – gyerek számára havi 3000 forint értékû egészséges élelmiszert biztosítsunk.

„Minden

” ! l ó J n o j k a L k e m r e y G

„Hogyan várhatnánk el egy éhes kisgyerektôl, hogy figyeljen az iskolában, hogy tanuljon jól? Sehogy. Bízom benne, hogy további vállalkozások és közösségek is csatlakoznak a kezdeményezéshez.” Ekler Gergely vezérigazgató (Commitment Zrt.)

„Minden családban a gyerek az utolsó, aki éhes. Ahol alultáplált gyerek van, ott éhes felnôtt is van. Segíteni ezeknek a családoknak nem szolidaritás, hanem felelôsségvállalás kérdése. Mindenkire szükség van.” Hegedûs Zsuzsa szociológus

Az alapítvány számlaszáma: OTP 11794008-20534156 weboldal: www.mindengyereklakjonjol.hu • e-mail cím: [email protected] • telefonszám: 354-1605 Az élelmiszer-, illetve pénzadományok kizárólag a támogatott gyerekek megfelelô élelmiszerrel való ellátására szolgálnak. Az alapítvány sem tiszteletdíjat, sem költségtérítést nem fizet senkinek, és a pályáztatás lehetôségét is kizárja. ÚJ KATEDRA

2010. október

15

Vélemény

ÚJ KATEDRA

Az iskola szerepe a nevelési folyamatban – összefüggésben a társadalomban végbemenő változásokkal Vajon az oktatás szekerének rúdja jó irányban áll-e? Az elmúlt esztendőkben számos olyan dolgozat született, amely azt vizsgálta, hogy mit kellene ezzel a kocsirúddal tenni. Nézzünk néhányat ezek közül. Két évvel ezelőtt a Zöld könyv új színfoltot hozott abba a tudásba, hogyan látjuk a magyar közoktatást és milyen feladataink vannak ezzel kapcsolatosan. A Sólyom László által összehívott Bölcsek Tanácsa a köztársasági elnök számára legfontosabbnak ítélt két területre: a korrupció elleni küzdelem és az oktatás ügyére hozott létre egy-egy munkacsoportot, azok jövőképének kidolgozását tűzve ki célul. Az oktatás ügyéért felelősséget vállaló csoportot Csermely Péter profes�szor vezette, az elvégzett munka eredményeképpen pedig egy újabb dolgozat született, amely a magyar közoktatás jövőjét vizionálta. A Károli Gáspár Református Egyetemen tartott Iskola – erkölcs − tudás című konferencián szintén a magyar közoktatás jövőjét felvázoló víziót hallhatott a nagyon szép számú közönség. Végül, de nem utolsósorban a Commitment is készített egy olyan koncepciót, amely a Merre tovább, közoktatás? kérdésre próbál választ adni. Mi a közös bennük? Az említett munkákban a közös vonás az a meggyőződés, hogy gyökeres változásokra van szükség. Több dolgozat leszögezi, hogy a magyar oktatást nem fejleszteni, hanem új alapokra kell helyezni. Az új alapokon pedig új feladatellátási hierarchiát, finanszírozási rendszert, tartalmi szabályozást, értékelési struktúrát, pedagóguspolitikát, a közoktatás egész értékrendszerét érthetjük, tovább azt is mondhatnánk, az oktatás feladatstruktúráját a bal agyfélteke fejlesztéséből egy kicsit a jobb agyfélteke izmosítása irányába kell elmozdítani. Álláspontom szerint a magyar oktatás nem az elmúlt egykét évben romlott el; 1972 az az év, ahonnan a probléma eredeztethető. ’72-es ugyanis az a párthatározat, amelyik kvázi tudományos, akadémikus irányt jelölt ki a magyar közoktatás fejlesztése céljául, ezen alapultak a sokat emlegetett ’78-as tantervek. Az 1978-as tantervek pedig mind a mai napig meghatározó erővel hatnak oktatásunkra. Ennek csak betetőzése volt az 1985. évi törvény, amely minden kontrollt kiiktatott a rendszerből. A szükségessé váló változtatást csak valamilyen konszenzusos, hosszú távú fejlesztéssel lehet megalapozni. Ehhez a konszenzushoz arra van szükség, hogy szakítani tudjunk bizonyos alapvető, mindenki által elfogadottnak tűnő paradigmákkal. Például, hogy a fizikatanár tudja legjobban, hogy mit kell fizikából tanítani, hogy helyben mindent jobban csinálnak, mint amit központilag fejlesztenek stb. Az új magyar közoktatási fejlesztési koncepciónak két pillére kell hogy legyen: a pedagógus és a nevelés. Minden más elem csak cizelláció lehet a fejlesztésekben. A kormányváltás előtt uralkodó vélekedés szerint az iskoláknak értéksemlegesnek kell lenniük, az iskolában az er-

16

kölcsi értékek szerepe másodlagos. Ezen álláspont szerint azt a folyamatot, amit az iskolák nevelés címén folytatnak, azt is mintegy ismeretek átadásaként szükséges értelmeznünk! Véleményem szerint ez téveszme. Igenis, az iskolában helye van a világos értékpreferenciákon alapuló nevelési követelményeknek. Megfogalmazhatunk olyan erkölcsi sarokpontokat, amelyeknek minden iskola gyakorlatában, az iskola mindennapos működésében ott kell szerepelniük. Az iskola működését tudatosan úgy kell megtervezni, hogy ezeknek a sarokpontoknak a tükröződése világosan nyomon követhető legyen. Nem a helyi pedagógiai programban, hanem a mindennapos működésben. Az említett szemlélet meglehetősen rányomta a bélyegét azokra a fejlesztési irányokra, amelyekre próbálták „tolni” a magyar közoktatási rendszert. Ehelyett szerintem egy más embereszményt kell a nevelés központjába állítani. A legutóbbi, explicit módon megfogalmazott embereszmény a szocialista embereszmény volt. Az volt a lényege, hogy a közösség az elsődleges és az egyén a másodlagos. Az egyén a közösségért élt, a közösségben tudta magát kiteljesíteni, a közösség volt az, amelynek a szolgálata az egyes személyek feladata volt. Ezt váltotta fel az önmegvalósító embereszmény. Az a felfogás, amikor már nem számít a közösség, se haza, se család. Az a fontos, hogy én legyek boldog, én szerezzek meg minden lehetségest, én jussak hozzá a legjobb álláshoz. Van egy nagyon érdekes példám: egyik tanárkollégám mesélte nemrég, hogy egyik tanítványa Pestre járt egyetemi előkészítőre. Amikor hazajött, kérdezte tőle, hogyan telt az idő, mutassa, milyen feladatokat oldottak meg. A tanítvány felháborodottan válaszolt: „Miért mutatnám meg, amikor én ezért pénzt fizettem? Menjen el a tanár úr, és vegyen magának!” Ez az eset kristálytisztán, világosan, kézzelfoghatóan mutatja az önmegvalósító embertípust. A felvázolt elméletek mindegyike tévút. Ahogyan zsákutcának érzek minden olyan vitát is, amelyekben arról folyik a diskurzus, hogy kompetenciát fejlesszünk vagy ismereteket adjunk át, tantárgyakban gondolkodjunk vagy műveltségterületekben. A világban mindenütt, így itt is az egyensúly megtalálására kell törekedni. Igenis, az egyéni fejlesztésnek is célnak kell lennie. Az individuumnak képesnek kell lennie arra, hogy a saját boldogulását megtalálja, de ezt úgy kell tudnia megtalálni, hogy közben a közösséget szolgálja. Hogyan lehet megteremteni ezt az egyensúlyt, mit kell tenni annak érdekében, hogy a megvalósulását elősegíthessük? Úgy vélem, hamis képet festünk a gyerekek elé az iskolában akkor, amikor nem követeljük meg tőlük a normakövetést, és minden normaszegés esetére találunk indokot, amiért az megbocsátható. Meggyőződésem szerint a helyi sajátosságoknak megfelelően ki kell alakítani az iskola normarendszerét. Nem gondolom, hogy egy borsodi kis faluban ugyanazt a

2010. október

ÚJ KATEDRA

normarendszert kell egy iskolában bevezetni, mint a Fazekas Gimnáziumban Budapesten. Ellenben hiszem azt, hogy amit helyben a szülők, gyerekek, pedagógusok közösen kialakítanak, azt százszázalékosan meg kell követelni, és a legkisebb eltérést is szankcionálni kell. Persze nem egy újabb szabályzatra van szüksége az iskolának, hanem egy olyan alapvetésre, amely beépül a működés mindennapjaiba. Ebből következik, hogy a nevelési feladatoknak nem megtanulandó ismereteknek kell lenniük, hanem az iskolának kell úgy működnie, hogy lehetőséget adjon a különböző nevelési szituációk megélésére, átélésére. Nagyon rossz trendek vannak e tekintetben a magyar közoktatásban. S hogy melyek azok az értékek, amelyeknek ott a helye minden iskolában? Számomra az első fontos eszme a hazaszeretet. Aktuális értelmezésemben ez nemcsak egy patetikus értéket jelent, hanem ennek súlyos nemzetgazdasági jelentősége van, továbbá az élet, a család, a gyermek értékként való elfogadását, a tudás, mindenekelőtt a kreatív tudás elismerését emelném ki. A következő vezérelv az okos hagyomány- és tekintélytisztelet. Az, ami a gyökereinket jelenti, amire építkezni tudunk. De nem úgy, hogy egy Trabantot piros-fehér-zöldre festünk, mert azt hisszük, hogy akkor Mercedes lesz belőle. A harmadik a kitartás, a pontos, megbízható munka. Bizonyára sokan hallottak arról a felmérésről, amelyben megkérdeztek multinacionális cégeket arról, hogy mi az a legfontosabb „kompetencia”, amellyel a hozzájuk jelentkező dolgozóknak rendelkezniük kell. Az eredmény talán nem is meglepő: a monotonitástűrés. Érthető, hiszen egy hipermarketben a pénztárgépnél kell némi monotonitástűrés. Korunk iskoláiban az ilyen értékek egyre inkább devalválódtak. Manapság a játszva tanulás a sláger, az igényes munka gyakorlata, gyakorlása és becsülete pedig nyomokban sem található meg. Veres Péter mondta, hogy aki 14 éves koráig nem tanulja meg, hogy mi a fizikai munka, az már soha nem fogja megtanulni. A szakképzés problémái nem ott vannak, hogy van-e 9–10. osztály, szakmacsoportot választanak-e vagy szakmát tanulnak. A magyar szakképzést akkor tették tönkre, amikor a gyakorlati oktatás helyett számítógép elé ültették a gyerekeket az általános iskolákban. A negyedik általam preferált érték az új iránti fogékonyság és rugalmasság igénye. Nem lehet vita kérdése, hogy nagyon rosszul állunk ezzel Magyarországon. Zalaegerszegen mesélte egy önkormányzati vezető, hogy pályaválasztási tanácsadásra bement hozzá egy szülő a gyermekével. A gyermek 8. osztályos volt és esztergályosként szeretett volna továbbtanulni. A tanácsadó jónak látta a döntést, hiszen elhelyezkedési lehetőségei kecsegtetőnek tűntek, és ajánlotta a városban azt az iskolát, ahol ezt a szakmát meg lehet tanulni. Amikor a gyerek meghallotta, hogy az említett iskola a város túlsó felében van, lemondott tervéről és inkább a lakóhelyéhez közeli iskolát választotta, ahol szakács lehetett. Gondoljuk meg: az életét az dönti el, hogy hajlandó-e naponta 40−50 percet utazni vagy sem. Az értékek felsorolását egy fogalomrendszerrel folytatom: mások iránti nyitottság, empátia, kompromisszumkészség, önmérséklet, áldozatkészség, a közösen elfogadott norma-

2010. október

Vélemény rendszer betartásának és betartatásának igénye. Ezek olyan értékek, amelyeket explicit módon meg kell jeleníteni az iskolában. Ezekre a sarokpontokra építkezve kell nevelési tervet készíteni. Meg kell határozni a fejlesztésükhöz kapcsolódó tevékenységek tág körét. Előbbiek feltétele, hogy a pedagógust fel kell készíteni ezekre az új típusú kihívásokra, és természetesen finanszírozást kell a feladat mellé tenni. A következő szegmens a család. Magam is voltam osztályfőnök. A családi életre nevelés a szexuális felvilágosítással volt azonos. Ez lenne a család? Amikor a családi életre nevelésről beszélek, akkor erről lenne szó? Nem gondolom. Nem vitás, hogy a gyermeket értéknek kell tekinteni. De az mégiscsak tűrhetetlen, hogy míg a Kirchhoff-törvényeket „beleverik” a gyerekekbe, addig arról, hogy mit kell tennie akkor, amikor majd neki születik gyermeke, egy árva hangot nem tanul az iskolában. A kooperáció és a kommunikáció jelentőségével folytatom. Teszem ezt azért, mert a kommunikáció és a kooperáció mindig komoly problémát jelentett nálunk. A probléma megoldására nem helyeznek elég nagy hangsúlyt az iskolában, hiszen nem beszéltetik a gyerekeket, nem adnak közös feladatokat nekik. Nagyon sok nemzetközi tanulmányi versenyen, ahol van olyan része is a megmérettetésnek, hogy közösen kell feladatokat megoldani, nagyon rosszul szerepelnek a magyarok. Ez gond, és egy egész életre az lehet. Idetartozik a csapatsport is. Járva az országot sok pedagógussal beszélgetek. Egyiküktől hallottam, hogy most vett az iskolájának egy sárkányhajót. Ez egy gyors futású evezős hajó, amiben mintegy 20-an férnek el, nagyjából egyosztálynyian. A kolléga szerint kevés olyan szerkezet létezik, aminek jobb nevelő hatása van, mint ennek. Amikor ugyanis egy osztály beül ebbe a szerkezetbe, mindenkinek egyenlő intenzitással kell dolgoznia, csak akkor van eredménye a csapatnak, ha mindenki egyformán húz. Ez a tétel a való életre is igaz! Végül a diákönkormányzatokról. Ez megint egy olyan színtere az oktatásnak, ahol a való élet problémáit tudja megélni a gyerek. Egymással megvitatni dolgokat, kifejteni álláspontokat, érvelni mellette, elfogadni mások véleményét, mindez rendkívül fontos. Nem az a lényeg, hogy mit tudnak elérni – persze nyilvánvalóan ez is kell a motivációhoz –, hanem az, hogy ezeket a tevékenységeket a valóságban, az iskolában is meg tudják élni. Összegzésként és mintegy ismétlésként tehát azt mondhatjuk, hogy új alapokra kell helyezni a magyar közoktatást. Nem fejleszteni, megújítani kell, hanem alapjaiban újraértelmezni. Az előbbiekben megfogalmazott erkölcsi sarokpontok minden iskola nevelési gyakorlatának a pilléreit kell hogy képezzék, az egyéni és a közösségi értékek egyensúlyát kell tükrözniük. A nevelés így elsősorban nem elsajátítandó ismereteket jelent, hanem az iskolában megélt élményeken keresztül alakíja a fiatalokat. Környei László Készült a 2009. november 24-én, Lillafüreden, a Hatások-ellenhatások a nevelésben című konferencián elhangzott előadás alapján.

17

Közelkép

ÚJ KATEDRA

Oktatás a digitális korban Kihívások és lehetőségek az infokommunikáció használatában Akár szeretjük, akár nem, korunk megkívánja, gyakran meg is követeli tőlünk, hogy ügyeinket elektronikusan intézzük. ETR- és Neptun-rendszereken követjük végig főiskolai/egyetemi hallgatói életünket, e-mailen jelentkezünk állásinterjúkra, otthonunkban az interneten intézzük bankszámlánkat terhelő átutalásainkat, elektronikus úton nyújtjuk be különböző adóbevallásainkat – hogy éppen csak néhányat említsünk, s akkor még a távmunkáról, távoktatásról még nem is beszéltünk. A Gutenberg galaxist sokak szerint felváltó digitális érában az információ ilyen módon történő gyors és pontos rögzítésében, továbbításában és cseréjében a tanintézmények sem maradhatnak le. Nem maradhatnak le, jóllehet nem mindenkinek egyértelműen azonos a véleménye ebben a kérdésben. Sokan a pedagógus hóna alatt az osztálynapló és a gyerek kezében az ellenőrző-könyv megtartásában látják az oktató és a szülő közötti személyes kapcsolat folytonosságának garanciáját. Ők azok, akik a tanintézmények informatikai eszközparkjának hiányosságára hívják fel a figyelmet, s akik az iskolák rendelkezésére álló és mindig csak szűkülő forrását is sokkal inkább az épületek állagmegóvására, felújítására csoportosítanák át. Megint mások szerint a komplex iskolaadminisztrációs rendszereken keresztül az információ (az érdemjegy, a hiányzás, az intő stb.) azonnal, nem pedig a diák döntésének megfelelő késedelemmel jut el a címzetthez; az információt lényegesen kevesebb utánajárással lehet beszerezni; a szülő is azonnal és sokkal könnyebben (például e-mailen) meg tudja keresni a tanárt; nem utolsósorban a digitális megoldások számottevően csökkentik a pedagógusok adminisztrációs terhét. Ezekről a kérdésekről vitáztak és ismertették az általuk képviselt cégek várható fejlesztéseit Tusnádfürdőn, a 21. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Infokommunikációs forradalom = személytelen oktatás? – IKT–technológia az óvodától az egyetemig című panelbeszélgetésén a Commitment-sátorban a szervezet meghívott vendégei: Bíró Albert, a NOVELL Professzionális Szolgáltatások Magyarország Kft. stratégiai igazgatója, Bambuk László tanár és Halász József TÁMOP-projektvezető a dabasi Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium, valamint az Országközepe TISZK képviseletében, Fauszt Zoltán, a Neptun. Net Egységes Tanulmányi Rendszer fejlesztését és üzemeltetését végző Rufusz Computer Kft. ügyvezető igazgatója, Kocsmár Kornél, a Taninform vezetője, Pikéthy Árpád, az IBM szoftverigazgatója, Kandikó József, a Modern Üzleti Tudományok Főiskola rektora és Ritter Dávid, az ELTE informatikai igazgatója. Az Alföldi Zoltán televíziós újságíró által moderált eszmecsere megerősítette a hallgatósságban azt, hogy ez a látszólag csupán technikai megközelítésen lényegesen túlmutató kérdés a tanárok, diákok és szülők személyén keresztül hazánkban több millió ember számára válik egyre inkább megkerülhetetlenné, az infokommunikáció ugyanis, akár elzárkózunk előle, akár nyitottak vagyunk a befogadására, mindenképpen utat tör magának, és ezt nem tudomásul venni oktalanság volna. E-naplóval a leggyorsabb az iskolai információáramlás Az iskolaadminisztrációs rendszerek, elektronikus naplók előnyeiről szólva Halász József kiemelte: a digitális megoldások

18

legfontosabb értéke, hogy időben kerül el a megfelelő információ a megfelelő szintre, vagyis hiányzásról, magatartásról, bármiről és bármilyen bontásban bárkit időben lehet értesíteni. „Az információ sebessége nagyon fontos a pedagógiában, nem szabad hagyni, hogy a problémák eszkalálódjanak – tette hozzá Fauszt Zoltán. – Ha a gyerekem el kezd hiányozni az iskolából, szeretném, ha erről azonnal értesülnék, nem csupán akkor, amikor a tanár behívat.” Az elektronikus jelzéshez persze a szülőnek is aktívnak kell lennie, hiszen ha ő nem érdeklődik, nem fogja megtudni, hogy a gyereke eltussolt-e egy egyest vagy sem – szögezte le Bambuk László. A legsommásabb megállapítást pedig Ritter Dávid tette: „Az informatikának támogató szerepet kell betöltenie. A legfontosabb kérdés az, hogy ezeket a lehetőségeket miképpen alkalmazzuk, hogyan illesztjük be az iskola mindennapi életébe.” Kocsmár Kornél arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a Taninform iskolaadminisztrációs rendszerben az elektronikus ellenőrző funkció is elérhető: a rendszerbe alanyi jogon belépő szülő bármikor megtekintheti benne gyermeke jegyeit. Arra a kérdésre, hogy történik-e egyeztetés és van-e visszacsatolás szülő, tanár és diák között, elmondta: a rendszerhez tartozó valamennyi új funkció kifejlesztésekor figyelembe veszik a felek igényeit. A Taninform legelső verzióinak a fejlesztésekor az elsődleges szempont az intézmény munkafolyamatainak egyszerűsítése és támogatása volt, és ebben az iskolák vezetőivel való egyeztetések voltak a hangsúlyosak. „A rendszer fejlesztése és fejlődése most már azt igényli, hogy egyre inkább nyissunk a többi kulcsszereplő felé is – ismertette terveiket Kocsmár Kornél. – Nyitni akarunk a diákok felé, őket és szüleiket is szeretnénk jobban bevonni a közös kommunikációs térbe, illetve azokba a folyamatokba, amelyek az iskola és a szülők között zajlanak, legyen szó kommunikációról, értesítésről vagy éppen ebédbefizetésről.” Az IKT-eszközök felkeltik a gyerekek érdeklődését Kandikó József arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt évek publikációban megjelent X- és Y-generációk után a szociológia ma már a Z-generációt is definiálta, mint azt a korosztályt, amelynek tagjai egészen kisgyerekkoruktól kezdve a számítógép közelében nőnek fel, két-hároméves korukban már klaviatúrát használnak, és értelmezik, hogy mi jelenik meg a képernyőn. Ha az iskola nincs felkészülve arra, hogy ezeket a gyerekeket innen vigye tovább – tette hozzá a rektor –, akkor

2010. október

ÚJ KATEDRA

az a szakadék, az a lefele menő spirál, amely ma az oktatásban kialakult, igen nagymértékben fel fog erősödni. Éppen ezért ennek a kérdésnek a kezelése nem intézményi, hanem nemzeti stratégiát igényel. Ha nem is az óvodától, de az általános iskolától kezdve az egész oktatásnak fel kell erre készülnie. Halász József szerint egy jó tartalommal ellátott, felhasználóbarát IKT-eszközzel – szemléltetőeszközzel, aktívtáblával, 3D-s, 4D-s megjelenítő eszközzel stb. – sokkal könnyebb és többszörösen hatékonyabb az oktatás, és a motivációfelkeltő hatása is jóval nagyobb, általa a gyerekek érdeklődése azonnal felkelthető. A jó eszköz, jó tartalom és jó tanár kombinációjával komoly eredményeket lehet elérni – mondta 3D-s és 4D-s oktatás bevezetését célzó projektjük tapasztalataira hivatkozva, majd megállapította: a tanárok mégsem alkalmazzák ezeket az eszközöket, mert a megismerésük pluszidőt, pluszenergiát igényel, és valójában nem hiszik el, hogy tényleg hatékonyabbak. „Dabason a Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolában és az Országközepe TISZK-ben úgy tartjuk, hogy nem kell mindig minden egyes évfolyam minden óráján 4D-vel vagy interaktív táblával tanítani. Szakmai álláspontunk az, hogy döntse el a tanár, hogy krétával, a saját meggyőző erejével, világos magyar mondatokkal vagy interaktív táblával és 4D-s rendszerrel könnyebb-e átadnia az adott tananyagrészt és tudástartalmat. Egy a lényeg: hogy a diákok megértsék.” A megismert eszközt és programot fogjuk alkalmazni Bíró Albert szerint vannak olyan köz- és felsőoktatási intézmények, amelyekben attitűd, forrás és készség is rendelkezésre áll ahhoz, hogy az infokommunikációs eszközöket bevezessék és működtessék, másutt ezek a feltételek hiányoznak, vagy pedig nincs hozzá stratégia. „Tudunk olyan egyetemről – mesélte –, ahol EU-s pályázaton elnyert egymilliárd forintból megvettek egy több száz processzoros szuperszámítógépet, és azért nem kapcsolják be, mert korábban senki nem számolta ki, hogy ennek az éves áramfogyasztása 30-40 millió forint lesz.” Stratégiai gondolkozásra is szükség lenne tehát – szögezte le. Kocsmár Kornél elmondta: a közoktatás alsó szintjén a legnehezebb az IKT-eszközök befogadása, hiszen gyakran a szükséges források sem állnak rendelkezésre, de mentálisan is nagyon kicsi a befogadóképesség ezeknek a rendszereknek a használatára. Az interaktív tábla kérdése kapcsán fiatal pedagógusok részéről is tipikus válasz, hogy „mi is normál táblán tanultunk és krétát használtunk”. Ezek a fiatal pedagógusok nemritkán egyetemeken kollaborációs terekben dolgoznak együtt, és a munkahelyükön ezt az affinitást egyszerűen a tantermen kívül hagyják. Pedig ezek az eszközök nem elektronikus változatai a korábbi hagyományos módszereknek, hanem azt kiegészítő újdonságok, és valóban hatékonyságot lehet mérni velük. „Természetesen egy intézmény életében lehetnek olyan prioritások, amikor ezeket félre kell tenni, de

2010. október

Közelkép csak időlegesen kell félretenni. Meggyőződésem szerint ezek az eszközök hosszú távon nem nélkülözhetők. Azt a nemritka pedagógusi hozzáállását, miszerint egy hat-, de még egy tízéves gyereknek sem biztos, hogy szüksége van bármilyenfajta infokommunikációs technikára ahhoz, hogy bizonyos ismereteket és képességeket elmélyítsen, a mai, elérhető eszközök függvényében mindenképpen revideálni kell. Engem is megtanítottak krétával, de azt gondolom, ez ma már nem engedhető meg” – fogalmazott. Fauszt Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy a programok kezelésének gyors megtanulhatósága és megtanítása mellett módszertani útmutatókra is szükség lenne, hiszen valójában ezek győzhetik meg a tanárokat arról, hogy IKT-eszközökkel könnyebben és hatékonyabban lehet az ismereteket átadni. Kandikó József is úgy vélelmezte, pedagógustovábbképzésekre, a technológiák betanítására és a folyamatos fejlődés tréningekkel való nyomon követésére volna szükség. Ez persze költséges – tette hozzá –, hiszen szoftvereket, hardvereket, nem utolsósorban képzőhelyeket igényel, ami szintén nincs megszervezve. A rektor hangsúlyozta: az információs kommunikációs technológiát éppen a felnőttképzésben, a pályaválasztásban, pályamódosításban, az új szakmák elsajátításában kellene nagyon erőteljesen használni. Példaként felhozta: az ő generációjában több vezető is kijelentette, hogy ő ezt nem fogja megtanulni, majd a titkárnője elvégzi. Őket tanácsolták el legelsőként a multinacionális privatizáció után, hiába voltak sikeres vezérigazgatók. Bambuk László álláspontja szerint az interaktív tábla használatának elsajátítása nem egy 30 órás felnőttképzési vagy tanár-továbbképzési programot igényel, a digitális tananyagkészítés része kellene, hogy legyen a 4-5 éves tanárképzésnek. Fauszt Zoltán hozzátette: az emberek azt használják, amit ismernek, éppen ezért az intézmény-menedzsmenteknek azt is mérniük kell, hogy a képzésen mit sajátított el a leendő alkalmazó. Ehhez nagy segítséget nyújt az interaktív táblában lévő e-learning és önellenőrző teszt, amit a rendszer a szabvány szerint is rögzít, és amelyben utólag bármikor meg lehet nézni a kérdésekre adott válaszokat. Pikéthy Árpád elmondta: nyilvánvalóan szükséges a különböző eszközök ismerete, és fontos a pedagógusok oktatása és továbbképzése, de az IKT használatával szembeni ellenállás nem ebben gyökerezik. Amíg a tanárok nem látják ennek az értelmét, addig ebben nem lesz áttörés. Mihelyt bebizonyítják nekik, hogy ez nem a hagyományos papír- és krétaalapú oktatás elektronikussá tétele, hanem valami egészen új, egészen más, amivel könnyebb, jobb és hatékonyabb a tanítás, ők fogják követelni, hogy ilyen irányú képzéseken részt vehessenek. Ritter Dávidnak meggyőződése, hogy az a pedagógus és az az intézmény, aki és amely elutasítja az IKT-technológia alkalmazását, előbb-utóbb lemorzsolódik, hiszen „ezeket manapság minél szélesebb körben és minél mélyebben implementál-

19

Közelkép ni kell”. Az erre való hajlam és alkalmasság nagy választóvonal lesz a későbbiekben – tette hozzá –, és az elkövetkezendő néhány évben nagyon erősen alakítani fogja a magyar köz- és felsőoktatás arculatát. E-learning képzés élsportolóknak Az egyetemi képzési struktúra elektronikus rendszerek nélkül kezelhetetlen – hangzott el Tusnádfürdőn. Fauszt Zoltán elmondta: a felsőoktatásban mára a teljes tanügyi adminisztrációt és kommunikációt lefedő Neptun óriási fejlődésen ment keresztül a ’90-es évek elejei első verziója óta. Tanügyi adminisztrációs rendszerként indult, és ma már végigkíséri a hallgatókat a beiratkozástól a diploma átvételéig. Egységes rendszer: 40 felsőoktatási intézmény, 270 ezer hallgató és több mint 60 ezer oktató használja Magyarországon, s legutóbb két erdélyi intézményben is bevezették. Ritter Dávid arról tájékoztatott, hogy az ELTE-n az ETR tanulmányi rendszert használják, amely hasonló funkcionalitású, mint a Neptun. „A különbség annyi, hogy a kollaborációs tér, vagyis az emberek közötti kapcsolattartás, illetve az e-learning problémák megoldására mi nem egy integrált keretrendszert használunk, hanem több különálló rendszer lehetőségekhez képesti integrált működése valósul meg.” Kandikó József példát hozott arra, hogy a Neptunban lévő kollaborációs tér segítségével a személyes oktatást elektronikus úton támogatni lehet: „Az elmúlt félévben egy tárgyat ilyen módon tanítottam, szeminárium helyett lehetett ezt választani. Míg a 36 fős szeminárium másfél órája alatt általában 6-10 emberrel lehet valóban személyes kommunikációt kialakítani, itt kötelező, hogy mindenki bekapcsolódjon a munkába. S valóban tapasztalhattam, hogy egymás dolgozatait is olvassák, egymás felvetéseire is válaszolnak. Az olvasás és a levelezés időnkénti moderálása nekem két és fél, háromszor annyi időt jelentett, viszont mind a 36 diák foglalkozott az adott témával. Ezt szemináriumon legfeljebb a fele teszi aktívan. A rektor bejelentette, hogy élsportolóknak, akik levelező képzésben sem tudnak részt venni, hiszen szombatonként sem tudnak megjelenni az oktatáson, a Neptun-rendszer keretén belül

Mi lesz öt év múlva?

Alföldi Zoltán arra kérte az előadókat, mondják el, szerintük öt év múlva hol tartunk majd az infokommunikációs technológia alkalmazása terén. Íme az elhangzott válaszok: Bíró Albert: „A mai gyerekek már nem olvasnak, játszani is egyre inkább csak virtuális játékokkal játszanak, közösségi életüket a Facebook-on élik. Ezt lehet jónak vagy rossznak látni, egy biztos: gyereket és felnőttet egyaránt meg kell tanítani halászni, mintsem halat adni nekik, még ha a halászatot a háló, a net jelenti is.” Kandikó József: „Mivel a közösségi terek virtuálisak, ma már kocsmázni se járnak a hallgatók, mindenki megy a saját Facebookközösségébe, és ez az elkövetkező öt évben erősödni fog. Öt év múlva tehát még szélesebb körű technológiai használat lesz a jellemző. Tíz év múlva lesz jobb a helyzet, akkorra át fog billenni ez az inga, és a fiatalok visszatérnek a reális világba.” Ritter Dávid: „Kedvelt íróm, William Gibson szerint a jövő már köztünk van, csak térben egyenlőtlenül oszlik el. Az elkövetkező 4-5 évben, a Magyarországon ebben élenjárókat követve,

20

ÚJ KATEDRA

szeptembertől e-learning képzési módot kínálnak. „És éppen az e-learning rendszer teszi majd lehetővé számunkra azt is – tette hozzá –, hogy a képzéseinket szórványra is eljuttassuk, ahonnan szintén sokan nem tudják vállalni, hogy a levelező képzésben bejárjanak udvarhelyi vagy kolozsvári konzultációkra.” Fauszt Zoltán hangsúlyozta: ezek a fejlesztések a teljes felsőoktatás javára válnak, hiszen az intézmények Neptunba bekerülő ötletei később a többi intézmény számára is elérhetővé válnak. „Az információs technológiának el kell jutnia oda – vélelmezte –, hogy a tantárgyakhoz kapcsolódó elektronikus anyagokat az intézmények át tudják egymásnak adni. Ahol például neurális hálózatokat tanítanak, ott a világ egyik legjobb szakemberének, Roska Tamásnak az e-learningje legyen mindenki számára elérhető.” Az adatvédelmet minden rendszer biztosítja Az egyetemi tanulmányi rendszerek adatvédelméről szólva Pikéthy Árpád leszögezte: ezek a rendszerek biztosítják, hogy csak a megfelelő személy léphessen be, s ha ezt valaki mégis jogosulatlanul tenné, képesek az azonnali reakcióra. „A logoláson (a hozzáférések listázásán) túlmenően bizonyos rendszerekben on-line módon be tudunk avatkozni, s a nem kívánatos cselekményt azonnal le tudjuk tiltani” – mondta, majd szavait Bíró Albert a következőkkel egészítette ki: „Az adatok on-line elemzését, vagyis az azonnali reakciót lehetővé tévő rendszereket SIEM- (Security Information and Event Management) rendszereknek hívják. Másodpercenként több tízezer az informatikai hálózatban zajló eseményt lehet kezelni velük mind a hardverekre, mind a szoftverekre vonatkozóan.” Fauszt Zoltán elmondta: a Neptun-rendszerben bármilyen adatra klikkelve megállapítható, hogy azt ki, mikor és milyen IP-címről rögzítette. Volt rá példa egyik budapesti egyetemen, hogy élelmes diákok a tanár júzernevével beléptek és általuk kívánatos érdemjegyet rögzítettek a rendszerben. Nem voltak felkészülve arra, hogy az IP-cím elvezet hozzájuk… Halász József megállapította: ebből a szempontból a szakiskolai tanulók sem különböznek az egyetemi hallgatóktól, meg kellene próbálni elérni azt, hogy ezeknek a technológiáknak az alkalmazása ne öncélú, hanem a torz jelenségekkel szemben mindenki számára hasznos, pozitív, előremutató hozadékkal járó lehetőséggé váljon. A jelenlegi felsőoktatási szerkezet nagyon embertelen, egyedül van benne a hallgató, egyedül járkál, nincsenek csoportjai, évfolyamtársai stb. Abban bízom, hogy ezekkel a lehetőségekkel újra lehet építeni a közösségeket, nemcsak virtuálisan, hanem a virtualitáson keresztül fizikálisan is.” Kocsmár Kornél: „A közoktatást illetően is optimista vagyok, ugyanakkor fontosnak tartom, hogy az alkalmazással összefüggésben szülessen egy szabályozás, egy egészséges, jól felépített, átgondolt, iránymutató nemzeti stratégia. Ezeket a folyamatokat ugyanis nem lehet visszafogni. Az informatika mindenképp utat talál magának, és ennek a negligálása helyett célszerűbb volna a kezelését a megfelelő irányba terelni. E tekintetben szerintem jobb lesz a helyzet öt év múlva.” Bambuk László: „Remélem, öt év múlva az ország középiskoláinak nagy részében Taninformot fognak használni, s egy kis sze-

2010. október

ÚJ KATEDRA

Közelkép

éppoly kreatívak ők is, de ha a rendszerek biztonságosak, az intézményben megfelelő a minőségbiztosítás, az oktató is odafigyel, vigyáz a jelszavára, és még a felhasználónevét sem vetíti ki az előadásán, akkor nem lehet probléma. Ritter Dávid is megerősítette mindezt: „Ha egy IT nem képes arra, hogy a rá bízott intézménymenedzsment-rendszerek megfelelő üzemeltetését biztosítsa, akkor az egy nem jól működő IT. Minden rendszernek biztosítania kell ezeket a funkcionalitásokat. Ha valaki közvetlen módon visszaél egy rendszerrel, más nevében jár el, jogszabálysértő módon jegyet ír be, az ilyen esetek megoldása nem jelent problémát”. Majd egy egészen más problémakörre irányította rá a figyelmet: „A kérdés inkább az, hogy milyen típusú információkat, milyen politika mentén, hogyan és miként lehet megosztani egymással intézményen belül és kívül. Vagyis mit tegyünk, ha az egyetem által fenntartott elektronikus fórumon az egyetem hivatalos politikájával homlokegyenest ellenkező vélemények jelennek meg az intézmény minőségéről, egy tanár kvalitásairól vagy bármi egyébről? Amikor ugyanis a hallgató a kollaborációs terekben határozott kifejezésekkel illet egy vizsgáztatót, azzal jogszabályt nem sért, de kérdés, hogy az intézmény ezt hogyan kezelje kulturális szempontból. Az információtechnológia olyan új tereket nyit, amiket a hagyományosan felépített intézmények nehézkesen tudnak kezelni, mert nincsenek erre felkészülve” – állapította meg. Ez Kandikó József szerint is egy olyan új platform, új munkafelület, amivel foglalkozni kell, s amire elsősorban az intézmény közönségkapcsolati részlegének kell felkészülnie. Úgy vélte, a megjelent véleménynyilvánításokat nem lehet letiltani, és „a legrosszabb az, ha nem reagálunk rá. Meglehetősen komoly, kulturált reagálási formákat kell erre kitalálni.” Fauszt Zoltán is úgy látja, az oktatók felsőoktatási törvény által is előírt hallgatói véleményezése nem olyan érdekes, hiszen azt csak az intézmény vezetői és oktatói olvassák. Sokkal izgalmasabb, ha mindezt az alapozó képzések 4-500 fős évfolyama olvashatja. Véleménye szerint míg tetszőleges fórumokon lehet pikírt megjegyzésekkel illetni az oktatókat, addig az egyetem által üzemeltetett és fenntartott hardver- és

szoftverparkon ennek – feltehetően etikai megközelítéssel – határt kell szabni. Ritter Dávid hozzátette: egészen új, húsz évvel ezelőtt még nem létező lehetőségek nyíltak meg, ráadásul ezeket olyan generáció kezdi el használni, amelyik ebben nőtt fel. A mostani kezdő egyetemi évfolyamok teljes mértékben az elektronikus eljárásokhoz szoktak, ezeket igénylik, aktívan használni kívánják. Valóban a legtöbb intézmény számára kérdés, hogy az adott esetben több száz éves működési és vezetési modelljét, tanítási metodikáját hogyan tudja adaptálni a hallgatók által támasztott ilyen jellegű igényekre. Kandikó József végül generációs problémákra hívta fel a figyelmet: „Szociológiai kutatások igazolták, hogy a mi generációnknak az élete során rengeteg új technológiai ismeretet kellett elsajátítania. Ezen a téren ma már nem az a jellemző, hogy az idősebb adja át a tudását a fiatalabbnak, mint ami eddig a világ rendje volt, hanem a gyerekeinktől, unokáinktól tanuljuk meg, hogyan kell a mobiltelefont és a különböző eszközöket használni, mert ők sokkal jobban tudják, nagyobb készségekkel rendelkeznek. Némely oktatónak nehézséget okoz bekapcsolni a számítógépet a tanteremben vagy a ppt-t leadni, netán elkészíteni otthon a sajátját. Ezzel szemben a hallgatók sokkal gyorsabban haladnak előre a technológia területén, és ez igen komoly kulturális feszültségeket is szül oktató és diák között. A zárthelyi dolgozatot például még többnyire papíron íratjuk meg, és kétségbeejtő, hogy milyen helyesírási hibák, stilisztikai problémák és micsoda írásképek jelennek meg bennük. Lehet, hogy a számítógépes javítóprogram segítene, de még az ilyen írásnál is óvakodnunk kell attól, nehogy mobiltelefont használjanak, mert azonnal lefényképezik a dolgozatot és uv-n már pontosan tudják a vizsgázók, mire számítsanak. (Éppen ezért minden egyes alkalomra teljesen új kérdéssort állítunk össze.) S miközben írni már nem tudnak, mobiltelefonnal professzionális videoklipeket készítenek és mutatnak be.” Az idősebb generációra vonatkoztatott megállapítása végső soron minden korosztályról elmondható: „A tanár innovációs készségétől függ, hogy mennyire tud szembenézni ezzel a kihívással.” Varga Gabriella

rencsével egy olyan e-learning modul is integrálódni fog benne, amellyel az aktívtáblát, esetleg a 3D-s, 4D-s rendszereket is arról lehet majd üzemeltetni... Öt éven belül nyugdíjba mennek azok a pedagógusok, akik ódzkodnak az elektronikus rendszerek használatától; legfőképpen emiatt fog megnőni Magyarországon az emberek IKT-kompetenciája.” Halász József: „A TISZK-eken belül egyes tagiskolák 50-60 km-re vannak, éppen ezért ezek a szakképzési iskolaszövetségek integrált, elektronikus naplón alapuló rendszer nélkül nem működtetethetők. A TISZK-vezetőknek ugyanis naprakészen meg kell tudniuk mondani, hogy aznap hányan hiányoztak, hányan kaptak egyest és így tovább. A fejlődés nem megy varázsütésre, de ki fogja forrni magát.” Pikéthy Árpád: „Bízom benne, hogy öt év múlva a fiatalok vis�sza fognak térni a kocsmába, mert olyan kütyükkel rendelkeznek majd, amelyekkel ott is lehet facebookolni... A közoktatásban is egyre nagyobb igény lesz az üzleti intelligencia igénybe vételére, és egyre jobban teret nyernek majd azok a szolgáltató központok,

amelyek sokkal hatékonyabban biztosítják ezeknek az intézményeknek a kiszervezett informatikai szolgáltatását. S akkor nem fog előfordulni olyan baleset, hogy egy egyetem megvásárol egy óriási kapacitású szervert és nem tudja üzemeltetni.” Fauszt Zoltán: „Az elmúlt években liberalizáció felé haladtunk, a középiskolákban és az egyetemeken nagyjából mindenki azt oktatott, amit akart és úgy, ahogy akarta. Azt remélem az új kormányzattól, hogy támogatást ad tesztekre, műhelymunkákra, majd meghatározza, hogy mi az a minimális ismeret, amit meg kell kapniuk a diákoknak – ebben van infokommunikáció, tanterv és tanmenet –, és ezáltal a teljes magyar közoktatás és felsőoktatás színvonala dinamikusan emelkedni fog. S ha tudományosan bizonyított, hogy biológiából a hipotalamuszt 4D-ben kell oktatni, akkor ezt ebben az országban minden diáknak meg kell kapnia. És ha Roska előadását e-learningben kell megtanulni, akkor ezt mindenki megtehesse. És erről ne kelljen országos szintű vitát nyitnunk, hiszen bizonyos mozgástéren belül a kormányzatnak felelőssége, hogy irányt mutasson, merre kell haladni...”

2010. október

21

Hirdetés

ÚJ KATEDRA

„A Szentírás adta alapok stabilak, a pedagógia viszont szakma, amiben fejlődnünk kell...” A Hit Gyülekezete mint a Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény fenntartója TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0073 számú, Családok iskolája „kompetensen” című pályázata révén 25 000 000 forint támogatást nyert el szakmai fejlesztésre a 2009/2010-es tanévre, öt év fenntartási kötelezettséggel. A Huszár Gál Iskola Debrecen egyik legmodernebb, legszebb iskolája: impozáns belső terekkel, különleges kivitelezésű épületrészekkel, formatervezett tanteremajtókkal (a zárt tanteremben folyó munka a folyosókról is részben látható; nem titok, ami a tantermekben történik), hatalmas sportudvarral, külső és terasztanteremmel, az udvaron tavacskával és vegyes növényzettel, modern tornateremmel, új berendezésekkel, kulturált étkezővel és mellékhelyiségekkel. Mégsem a külsőségek a fontosak, hanem a jó légkör, amit minden látogató megemlít. Fenntartója a Hit Gyülekezete, hazánk 4. legnagyobb egyháza. Donka Péter igazgató kalauzol: – Az itt folyó nevelő-oktató munka életelv- és értékcentrikus. Az értékek létrehozásában és érvényesítésében teret kap a bibliai szemléletmód, a biblikus erkölcsi és személyiségi norma, figyelembe véve a közoktatási törvényben megfogalmazottakat. Tiszteletben tartjuk a szülők felelősségét és jogait gyermekeik nevelésében, hangsúlyos a tanulók és iskolafelhasználók jogainak teljes körű érvényesítése és védelme. Az iskola pedagógusai törekednek a szülők által is helyesnek ítélt normák közvetítésére és erősítésére. Figyelembe vesszük a szülők és diákok jelzéseit, és a jelentkező problémákra megoldásokat keresünk. Minden lehetséges területen együttműködünk, kiemelten kezelve a tanulmányi előrehaladás, a prevenció és az egészséges életmód kérdéskörét.

Pedagógiai programunk alapelve, hogy szülők, tanárok és diákok egyaránt felelősséget viselnek a tanulók teljesítményéért. A Huszár Gál Iskola konszenzuson alapuló célokkal, az egyház megbízása alapján működik. Intézményünk célja, hogy a családok iskolája legyen. – A HEFOP 3.1.4. pályázat keretében 10 pedagógus vett részt 19 akkreditált 30 órás és 1 nem akkreditált 10 órás felkészítő képzésen. Ezek a képzések még nem biztosították számukra a Sulinova által kifejlesztett programcsomagok használatát, viszont elindíthattak belső innovációs folyamatokat, amelyekre építettünk a TÁMOP 3.1.4-ben, a kompetenciaalapú oktatás megvalósításakor. Jól képzett pedagógusainkkal együtt mindannyian szükségét érezzük a nevelő-oktató munka pedagógiai céljai, feladatai, eszközei, módszerei tökéletesítésének, korszerűsítésének. A Szentírás adta alapok stabilak, viszont a pedagógia szakma, amiben fejlődnünk kell. A kötelező és a választott képzések és a helybe hozott színvonalas szaktanácsadói, mentori támogatások garanciát jelentenek arra, hogy az elkezdett belső szakmai megújulási folyamat tovább erősödik. Az eddigi 10 fő 19 tanfolyama 12 fővel és 41 tanfolyammal bővült, 1290 óra képzési idővel kifejezetten a kompetenciaalapú oktatás segítése érdekében. Az iskolai projektnek, a témahétnek és a digitális, informatikai technika alkalmazásának volt előzménye, a programcsomagok használatának, a műveltségterület tantárgyi oktatásának, a

A projekt az Európai Unió az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. Projekttámogatásával, logó

22

2010. október

ÚJ KATEDRA

tantárgytömbösítésnek nem. Erőt próbáló feladatok voltak ezek szakmai vezetőnek, igazgatóhelyettesnek, pedagógusoknak egyaránt. A kezdeti nehézségek után a folyamat-szaktanácsadóval, kollégákkal folytatott szakmai-módszertani megbeszéléseket koncepcióépítés, kivitelezés, és – közben, ha kellett – korrekció követte. Nagyon sokat tanultunk az egy év alatt. A tantárgytömbösítés megvalósítási kötelezettségének a fenntarthatóság idejére szóló eltörlését örömmel fogadtuk, mert nagyon mélyen és hirtelen bontotta meg az iskolai élet tervezését. A 2x45 perces tanórák, amelyek a kompetenciaterületi programcsomagok moduljaihoz vagy az új tanulásszervezési módszerekhez javasoltak, beváltak. A modulok helyett minden kompetenciaterületen saját fejlesztésű foglalkozástervekkel dolgoztunk. Viszont a modulok megismerése, elvük, filozófiájuk, a módszertan sokféle alkalmazásának bemutatása nélkülözhetetlen a tényleges komplex innováció megvalósításához – foglalja össze a tapasztalatokat Máté József szakmai vezető. Majoros Erika igazgatóhelyettes a kompetenciaalapú

Bevezették a kompetenciaalapú oktatást a csengeri „Petőfi Sándor” ÁMK-ban Az iskolafelújítási beruházással párhuzamosan benyújtott, TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0132-es kódszámú, az oktatás innovációját megcélzó pályázatán 64 millió forintot nyert a csengeri önkormányzat. A „Kompetenciaalapú oktatás, egyenlő hozzáférés – Innovatív intézményekben” új módszertani eljárást az ÁMK négy telephelyén vezették be: az általános iskola alsó tagozata, a Kossuth utcai (6 tanulócsoport) és a felső tagozat Ady Endre utcai (6 tanulócsoport) épületére, valamint a Honvéd utcai óvodára (1 csoport) és a szamosbecsi (1 csoport) tagóvodára. A projektben összesen 18 pedagógus és 357 gyermek vett részt. A projektbe bevont kompetenciaterületek: szövegértésszövegalkotás, matematika, német idegen nyelvi kulcskompetencia, szociális életvitel és környezeti kompetencia. Az oktatási programok megvalósítását a következő kiegészítő újszerű, órarendbe beépített módszertani eljárások segítették: • legalább egy, három hetet meghaladó projekt (Petőfihónap, Tavasz címmel); • legalább egy témahét (Egészséghét); • legalább egy moduláris oktatási program megszervezése (gazdasági és pénzügyi ismeretek, szelektív hulladékgyűjtés); • tantárgytömbösített oktatás bevezetése a 2009/2010-es tanévben; • anyanyelvi műveltségterület tantárgyi bontás nélküli oktatása. A pályázattal az ÁMK vállalta az ötéves fenntarthatóságot, amivel a gyermekek alkalmazásképes tudását helyezte középpontba.

2010. október

Hirdetés oktatás bevezetéséhez kapcsolódó értékelést tarja szintén jelentősnek: – Iskolánk maximálisan elősegíti és értékeli a kiváló teljesítményt, ugyanakkor az átlagos vagy átlag alatti teljesítményű diákok számára is minden feltételt biztosít teljesítményük növelése, az esélyegyenlőség érdekében. Nálunk a kompetenciaalapú oktatás bevezetése nem jelentette a tanulás elvetését, sőt azt tapasztaljuk, a diákok motiváltabbak, lelkesebben dolgoznak – és nem csak a kiváló tanulók. Együttműködnek, segítik egymást; s ahol még ez nem megy olyan jól, ott tanulják például a szociális kompetenciák fejlesztésével. Kiemelten kezeljük a felzárkóztatásra, a korrepetálásra, a tehetséggondozásra irányuló igényeket; a szakszolgálatokkal, a szakmai szolgáltatókkal, a felsőoktatási és a közművelődési intézményekkel, a civilekkel, szülőkkel való hatékony együttműködést. Figyelmet fordítunk arra is, hogy az egyéni teljesítményt a tanulók képesek legyenek közös eredményekbe is adaptálni, valamint a közösségbe és a társadalomba befektetni. Ezeket a törekvéseinket is támogatja a pályázati projekt témahetekkel, projektekkel, tanulás tanítása moduljainkkal és módszertani elemeivel. Aktívan részt veszünk a regionális humán kapcsolati háló keretében bonyolított programokban is. M. Varga Katalin

23

Beszámoló

ÚJ KATEDRA

Pillanatképek az oktatás jelenéből és lehetőségek a jövőnkre vonatkozóan… „Mentől műveltebb, civilizáltabb és erkölcsösebb egy nemzet, annál jobb dolga van annál a nemzetnél a gyermeknek. Ez a nemzetek kultúrfokának az én meggyőződésem szerint az első fokmérője”. (Klebelsberg Kunó) A minőségi közoktatás közös ügyünk. Mindannyiunk érdeke, hogy tanulóink olyan iskolákban tanulhassanak, ahol egyéni képességeiket messzemenőkig figyelembe véve oktatnak, és mégis azonos esélyekkel indul minden diák. Napjaink közoktatás-fejlesztésének, így a Hálózatos együttműködés a minőségi közoktatásért a nyugat-dunántúli régióban című projektnek is egyik fontos feladata a közoktatás modernizációját támogató hálózat kialakítása, működtetése és fejlesztése. Régiónkban ezt a tevékenységet a Nyugat-dunántúli Regionális Hálózatkoordinációs Központ koordinálja. Célunk olyan szolgáltatói eszközrendszer kialakítása, mely lehetővé teszi, hogy régiós, kistérségi fejlesztések, „Jó gyakorlatok” közvetlenül cserélődhessenek az intézmények között. A pályázó, a Zala Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézete Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottsága, tevékenységét pedagógiai-szakmai szolgáltató intézményként végzi Zala Megye Önkormányzata fenntartásában. A projekt a zalaegerszegi központi projektirodában és két alirodában működik, Szombathelyen és Győrött. A projektmenedzsmentet támogató projektirodák a hálózat által ellátandó tevékenységek operatív lebonyolítását szervezik és koordinálják, illetve folyamatos kapcsolatot tartanak a közoktatási kiemelt projekttel, a közoktatás központi szerveivel, valamint a régióban működő közoktatási intézményekkel. A projektirodák működési feltételrendszerének, folyamatainak, illetve a kapcsolattartás rendjének és formáinak kialakítása során olyan mechanizmusokat alakítottak ki, amelyek biztosítják a projekt színvonalas megvalósítását, valamint alkalmat adnak a folyamatos önellenőrzés megvalósítására is. A referenciaintézmények változatos szolgáltatói kínálatot biztosítanak az elkövetkező időszakban az intézménylátogatásra, hospitálásra, így segítve a hálózatos tanulás megvalósulását. Ebben a folyamatban (intézményi felkészítés, minősítés) döntő szempont, hogy megvalósuljon a kistérségi lefedettség. Ennek megvalósulásában az intézményeket a projektszervezettel együttmunkálkodó kistérségi koordinátorok segítik. Kulcskompetencia-területek fejlesztésére, oktatási programok és taneszközök bevezetésére, adaptációjára, a szegregációmentes együttnevelési környezet kialakítására, illetve önálló intézményi innováció megvalósítására a TÁMOP 3.1.4. közoktatási projektben lehetett pályázni. A pályázatban nyertes intézmények egyik kötelezően megvalósítandó feladata volt minimum egy „jó gyakorlat” átvétele, adaptálása.

24

Mi is az a „jó gyakorlat”? A közoktatás fejlesztésére vonatkozóan a „Jó gyakorlat” olyan innovatív folyamat, módszer, cselekvés és eszközhasználat együttese, amely az intézményi gyakorlatban és működésben megtapasztalható. Több éve sikeresen és hatékonyan alkalmazott, kipróbált, ezért eredményesen adaptálható, fenntartható, fejleszthető, dokumentálható. Az átvett innováció a továbbiakban a felhasználók által is elismert szolgáltatásként képes működni. A „Jó gyakorlat” tehát adott szakmai kritériumoknak megfelelő innováció, oktatási, pedagógiai gyakorlat, amely az intézmény fejlesztőmunkáját az osztálytermi, illetve egyéni fejlesztési szintig pozitívan befolyásolja. A kosar.educatio.hu oldal intézményi innováció felülete lehetőséget biztosít a közoktatási intézményeknek, hogy az oktatásban több éve sikeresen alkalmazott, a napi gyakorlatban kifejlesztett példaértékű pedagógiai eredményeiket közzétegyék. Az elmúlt néhány hónapban projektirodánk igyekezett a régión belül minél több intézményt – konferenciáinkon és egyéb rendezvényeinken keresztül, valamint személyes megkeresések által – tájékoztatni a „Jó gyakorlatok” feltöltésének folyamatáról. A feltöltő felület megnyitása óta országosan a több mint 3000 feltöltött jó gyakorlatból 1546 vált nyilvánossá. Nyilvános „Jó gyakorlatok” régiónkénti megoszlása

A többi 6 régió őszi indulásához képest a Nyugat-dunántúli Regionális Hálózatkoordinációs Központ 2010 januárjában kezdhette meg működését. Az eddig elért eredmények nem kis optimizmusra adnak okot, méltán lehetünk büszkék Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megyei intézményeinkre. Jelenleg a Nyugat-Dunántúlon több mint 300 jó gyakorlat

2010. október

ÚJ KATEDRA

vált nyilvánossá. A nyilvánossá vált jó gyakorlatok megyénkénti bontását az alábbi diagram mutatja. A „Jó gyakorlatok” megyénkénti megoszlása

Célunk innen már nem a felzárkózás, hanem a példamutatás. Ezek az innovatív intézmények az elmúlt évek szakmai fejlesztéseiből a TÁMOP-projekt keretében jelentős bevételre tehettek szert, hiszen a nyilvános jó gyakorlataikat megvásárolhatták adaptáció céljából. Van olyan intézmény, amelynek olyan sikeresek a feltöltött jó gyakorlatai, hogy több mint 20 alkalommal tudta értékesíteni azokat. Egyenes következményeként a szakmai elismertség mellett az intézmények bevételeiket is növelhetik, illetve az átvevő intézményekben olyan innovatív folyamatok indukálódnak, amelyek hosszú távra meghatározói a közoktatás modernizációjának. A szolgáltatói kosárban lévő jó gyakorlatok nyilvánosak, szolgáltatásként funkcionálnak. Amennyiben egy intézmény két elfogadott, nyilvánosnak minősített jó gyakorlattal rendelkezik, indulhat a TÁMOP 3.1.7-10/1 kódszámú „Referenciaintézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése” című pályázaton, melynek kiírása még nem, de a tanévkezdő kiadványban való megjelenése már megtörtént. Jelenleg hazánkban közel 400 intézmény indult el a referenciaintézménnyé válás útján, ebből 50 a mi régiónkból kerül ki. Jelenleg 40 intézmény rendelkezik már pozitív előminősítéssel a nyugat-dunántúli régióban. Referenciaintézményi eljárásban részt vevő intézmények megyénkénti megoszlása

2010. október

Beszámoló De mi is az a referenciaintézmény? A közoktatás-fejlesztési szolgáltatást nyújtó referenciaintézmény egyedi, más intézmények számára is példaértékű, működésében koherens, befogadó, gyermekközpontú pedagógiai gyakorlattal, szervezeti innovációval rendelkező, és ezt szolgáltatásaiban publikálni, valamint átadni képes intézmény. Ahhoz, hogy valaki referenciaintézménnyé válhasson, át kell esnie egy előminősítési folyamaton, ahol a következő alapfeltételeknek való megfelelést kell bizonyítania: • Befogadó, és az egyéni fejlődést biztosító oktatás-nevelés eljárásait érvényesítő pedagógiai módszereket alkalmaz. •P  edagógiai munkájában megjelenik a kompetenciaalapú nevelés-oktatás tartalmainak és módszereinek alkalmazása. •M  unkakultúráját nyitott oktatási környezet jellemzi: a szülőkkel, a civil szervezetekkel és a helyi társadalommal kiépített partnerkapcsolatai erősek, jellege szerint szolgáltatni kész a nonformális képzési területeken, felnőttképzésben is. •V  ezetése és tantestülete egyaránt elkötelezett a referenciaintézménnyé válás folyamatában, a szolgáltatás feladataiban. •F  olyamatos önfejlesztésre kész, önértékelési rendszert működtet, kidolgozott külső-belső kapcsolati formákkal rendelkezik, vállalja a külső értékelésben való részvételt. •A  z IKT-eszközöket és -módszereket a pedagógiai programjában foglaltak szerint alkalmazza. •S  zervezeti kultúrájára, pedagógiai gyakorlatára jellemző a teammunka és a pedagógusok közötti horizontális és vertikális együttműködés. •F  enntartói nyilatkozat biztosítja a referenciaintézményi működés lehetőségét. •A  z intézmény általa megjelölt referenciaterületen minimum két éve működik. •S  zolgáltatásaiban vállalja a továbbképzés, a mentorálás, a szupervízió, valamint a hospitálás lehetőségeinek biztosítását. Egy intézmény akár több referenciaterületen is pályázhat. Ezek a területek a következők lehetnek: •K  ompetenciaalapú nevelési, oktatási programot átfogóan, mintaadóan alkalmazó intézmény, referenciahely. •B  efogadó pedagógiai gyakorlat/integrációs pedagógiai program alkalmazásában mintaadó intézmény, referenciahely. •E  gységes gyógypedagógiai módszertani intézmény az integráció szolgálatában. •Ú  j típusú felsőoktatási gyakorlóhely, partnerintézmény, amely a modernizáció területein szervezeti kultúrája és módszertana szempontjából mintaközvetítő. •A  z infokommunikációs technológiák alkalmazásában példaértékű intézmény, referenciahely. •K  omprehenzív elven, egységes programmal dolgozó intézmény.

25

Beszámoló

ÚJ KATEDRA

•K  istérségi együttműködésben mintaadó intézmény/

intézményegyüttes. •M  űvészeti nevelés műveltségterületen kompetenciaalapú programot megvalósító intézmény, referenciahely. •T  ehetséggondozó programmal dolgozó intézmény, referenciahely/„tehetségpont”. •Ö  koiskolai, ökoóvodai, egyéb környezetpedagógiai program alapján dolgozó intézmény, referenciahely. •M  úzeumpedagógiai program alapján dolgozó intézmény, referenciahely. •A  gazdasági kultúra fejlesztésében mintaadó intézmény, referenciahely. •A  reformpedagógiák valamelyikét képviselő intézmény, referenciahely. •S  aját fejlesztésű alternatív program szerint működő, a modernizáció területein mintaközvetítő intézmény. Régiónkban jelenleg a következő területekre érkezett be pályázat:  

Referenciaterületek

A kompetenciaalapú nevelési, oktatási, prog1. ramot átfogóan, mintaadóan alkalmazó intézmény, referenciahely Befogadó pedagógiai gyakorlat/integrációs pe­­ 2. da­gógiai program alkalmazásában mintaadó intézmény, referenciahely Egységes gyógypedagógiai módszertani intéz3. mény az integráció szolgálatában Új típusú felsőoktatási gyakorlóhely, partnerintézmény, amely a modernizáció területein szer4. vezeti kultúrája és módszertana szempontjából mintaközvetítő Az infokommunikációs technológiák alkalma5. zásában példaértékű intézmény, referenciahely Komprehenzív elven, egységes programmal dol6. gozó intézmény Kistérségi együttműködésben mintaadó intéz7. mény/intézményegyüttes Művészeti nevelés műveltségterületen kompe8. tenciaalapú programot megvalósító intézmény Tehetséggondozó programmal dolgozó intéz9. mény/„tehetségpont” Ökoiskolai, ökoóvodai, egyéb környezetpeda10. gógiai program alapján dolgozó intézmény, referenciahely Múzeumpedagógiai program alapján dolgozó 11. intézmény, referenciahely A gazdasági kultúra fejlesztésében mintaadó in12. tézmény, referenciahely A reformpedagógiák valamelyikét képviselő in13. tézmény, referenciahely Saját fejlesztésű alternatív program szerint mű14. ködő, a modernizáció valamely területén mintaközvetítő intézmény 15. Egyéb, új referenciaterület megnevezése

Intézmény/ feladatellátási hely 16 7

FNF-rendszer feltöltöttsége

3 4 1 0 1 4 7 6 1 2 2 1 0

Fejlesztéskoordináció (FNF) Jelenleg a TÁMOP 3.1.4. intézmények a fejlesztési nyomon követő rendszerben adatfeltöltési kötelezettségüknek

26

tesznek eleget. Az elkövetkező időszakban az adatatok szisztematikus elemzése következik a TÁMOP 3.1.1-gyel egyeztetett területeken megadott szempontok szerint és az előírt tartalommal. A Nyugat-dunántúli Regionális Hálózatkoordinációs Központ kistérségi koordinátori szolgáltatói hálózatán keresztül információt és adatokat gyűjt a régióban lévő, fejlesztésben részt vevő közoktatási intézmények, illetve a fejlesztéseket támogató pedagógiai szolgáltatások vonatkozásában, felméri a szükséges szolgáltatói kapacitást, és az ellátatlan területekkel kapcsolatos igényt jelzi a központi együttműködő partner felé. Hálózatkoordinációs Központunk segítséget és támogatást ad a szakmai nyomon követés során tapasztalt problémák esetén, illetve jelzéseket küld a központi koordináció és a monitoring folyamat számára a szükséges beavatkozások megtételére. Vagyis a központunk katalizátora lehet ennek az oktatásban megjelenő fejlesztésnek, támogatva a régióban dolgozó óvodapedagógusokat, pedagógusokat abban, hogy az itt tanuló diákok minden iskolában azonosan magas színvonalú, korszerű oktatásban részesüljenek.

Látható tehát, hogy a kompetenciaalapú pályázatok zárása után is van még teendő az oktatás minden szereplője számára, hiszen a gyakorlati életben való hasznosulás mindennapjait éljük. Az előző tanévben dokumentált és adminisztrált információhalmazból a rosták, szűrők önmagukban az oktatási gyakorlatok tapasztalatai. A megvalósulás és megvalósíthatóság írja felül az elméletet. A horizontális együttműködést megvalósítva irodánk többek között kapaszkodót, támpontokat és útvonalakat kínál a lehető legszélesebb és legteljesebb választékot nyújtva, egyúttal az összefonódás és továbblépés lehetőségét is igyekszik kínálni az oktatásban érintettek minél szélesebb körének. (A táblázatokban, diagramokban közölt adatok a 2010. szeptember 17-i állapotot tükrözik, ezek napról napra változnak.) Tóth Edit projektmenedzser

2010. október

Harmónia

ÚJ KATEDRA

Bűntudattal megelőzhető A nem megfelelően kezelt bűntudat roppant kiegyensúlyozatlanná teszi az embert és rengeteg lelki konfliktus okozója lehet. Ugyanakkor a bűntudatnak igen fontos szerepe van a személyiség egészséges fejlődésében; megértése éppen emiatt szükséges – és sokszor fájdalmas feladat is. A bűntudat igen összetett érzelem, a személyiségre és annak működésére gyakorolt különböző hatásai miatt az egyes pszichológiai irányzatok más-más érzelmi család tagjaként tartják számon. A bűntudatot szokás éntudat érzelemnek nevezni, mivel önmagunkra nézve tartalmaz értékelést, a saját magunkról való tudás kialakulásához kötött. Ugyanakkor a bűntudat érzése esetén nem önmagunkat, hanem a gondolatban vagy cselekedetben elkövetett ballépésünket ítéljük el. A szégyennel ellentétben (mely az én leértékelésével és elkülönüléssel jár, és igen gyakran összemossák a bűntudat jelenségével) a bűntudat a társak felé fordít, és morális cselekedetekre ösztönöz: megjelenik benne a szándék a beismerő vallomásra, a bocsánatkérésre és az esetleges jóvátételre, akár mulasztás, bántás vagy sérülés okozása következtében merült is fel. A bűntudat alapvető fejlődési feltétele az elkülönült énérzet megjelenése. Ennek első jelei nagyjából kétéves korban mutatkoznak meg, amikor a gyermek a saját cselekedeteit már érettebb módon értékeli, továbbá viszonyítja azokat az általa a környezetéből megismert és beépített normákhoz. Ahhoz, hogy valaki bűntudatot éljen át, a személyiség összetevőinek bizonyos szintű fejlettségére (a társas szabályok belsővé válására, a lelkiismeret kialakulására stb.) van szükség. A bűntudat szerepe igen fontos a személyiség fejlődésében, hiszen a szabályszegést kísérő vagy az azt megelőző, előrevetített bűntudat nagyban hozzájárul a valamilyen szempontból (morális, erkölcsi stb.) helytelen viselkedés megelőzéséhez. A bűntudat keletkezésének három fő kritériuma van. Ahhoz, hogy létrejöjjön ez az érzelem, elsőként egy erkölcsi szabályt kell beépítenünk a személyiségünkbe, utána meg kell szegnünk azt, majd pedig fel kell ismernünk a saját magunk által elfogadott norma és a viselkedésünk közötti eltérést. Vagyis a bűntudat a szabály megszegéséből adódik és az önmagunkkal való viszonyban keletkezik, hatása pedig csökkent önértékelést és egyfajta szorongást eredményez. Lényeges azonban, hogy a megszegett normát, törvényt ne csak ismerjük, hanem a magunk számára helyesnek ismerjük el. Ha ez nem így van, akkor az így elkövetett törvényszegés maximum következményektől való rettegést, illetőleg büntetéstől való félelmet okozhat, bűntudatot nem. A bűntudatra való hajlam valójában tehát a neveléssel válik meghatározóvá: egyfelől a normák, a társas szabályok stb. megfelelő beépítésével, másrészt a bűntudat mint érzelem kezelésének elsajátításával. Ha a gyermek nem tanulja meg egészséges módon kezelni ezt az érzelmet, akkor az akár az egész önértékelésén eluralkodhat. A bűntudatot jól kezelő emberek azonban lelkileg kiegyensúlyozottabbak, jobb empátiával és erősebb indulati kontrollal rendelkeznek.

2010. október

Az iskola kiemelt szerepet kap a normák és az azok megszegésével járó bűntudat kialakításában. A legfontosabb feladata természetesen az erkölcsi szabályok beépítése a gyermekek személyiségébe, ami jelen pillanatban igen nagy kihívás elé állítja a pedagógusokat. Hogy csak egy példát mondjunk: az iskolai agresszióval foglalkozó tanulmányok sokaságában fellelhető adat, hogy a társaikat bántalmazó diákok több mint fele nem érez bűntudatot tettét követően. Vagyis az iskola által sugallt viselkedési, erkölcsi, morális és társas szabályokat nem ismerik el sajátjuknak. Pedig a bűntudat preventív funkciójával nagymértékben csökkenthető volna az erőszakos cselekedetek száma a tantermek falai között. A pedagógusok szempontjából azonban nagyon lényeges, hogy tisztában legyenek azzal, hogy a bűntudat, a szégyen és a büntetéstől való félelem nem válaszható külön, legtöbbször együtt éljük át ezeket az érzelmeket. A szégyenérzet azonban a csökkentértékűség élménye, káros hatású, ezért az erkölcsi nevelésben súlyos hiba a szabály megszegését megszégyenítéssel büntetni. A helyes módszerekkel nevelt gyermek kialakítja magában az önkritika gyakorlásának képességét, ellenállóbb lesz a normaszegésre csábító helyzetekben, ugyanakkor képessé válik a szabályokat lényegük szerint betartani. Ez pedig lehetővé teszi számukra egy magasabb morális szint elérését és a tiltott cselekedetek elkerülését. Simonyi Gáspár

27

Sulitéka

ÚJ KATEDRA

Üdvösség, szerelem és virtus Balassi Bálint, a magyar reneszánsz költészet óriása Magyarországon a kultúra és a mindennapi civilizáltság között gyakran húzódott szakadék, amely elválasztotta a valóságot bemutató műveket a közízléstől. Sajnos többen voltak mindig az igazi problémáktól távol maradók, akik kevésbé érzékenyek a tudást és gondolkodást igénylő művekre. Balassi is jó példa erre, hiszen ő is szűk körben volt ismert. Nem készült tudósnak, de garasokért ácsingózó udvari költőnek sem. Szem- és fejfájós, sokat olvasó, töprengő irodalmár volt, aki az emberi létezés jellegét kutatta az adott korban, ezért gondosan megválogatta olvasmányait. Eljutottak hozzá kora filozófiai művei, valamint az újlatin költők versei, és jelentős hatással is voltak írásai világára. Inspirálták a firenzei újplatonisták, akik a szépséget tekintették a legfőbb jónak. Tőlük tanulta a szépség iránti tiszteletet, vágyat és a tökéletességre való törekvést, annak a tökélynek a megtalálását, amit keresünk, szeretünk. Így lett nála a szépség érzelmi velejárója a szeretetnek. Nála ugyanolyan fontos és jelentős a vallásos élmény, mint a szerelem. A művészi közlés tökéletessége tette őt nagy költővé. Művelt ember volt, de közben rablólovag is. Szélsőséges érzelmek ragadták el. Gyakran kavart botrányt, szokatlan életmódjával országos feltűnést keltett. Hírhedett vitéze volt korának. Egyszerre volt kemény katona és lágy lírai költő. Balassi az első magyar nyelvű költő, aki a magyar énekszerzés hagyományait folytatta, és lelke legrejtettebb erőit ásta elő dalaiban. A dallamversek nagymestere is volt. Egy 1610-es évekbeli irodalmár három csoportba sorolta énekeit. Megkülönböztetett nála vitézi énekeket, szerelmi és vallási költeményeket. Balassi az európai humanista szerelmi költészet hazai megteremtője és a merész nyelvhasználat meghonosítója. A  kor művészi eszközei szerint sokszínű és bőbeszédű. Szívesen vett át képeket, ritmusokat különféle népek verseiből. Igazi összefogója volt a kultúráknak. Kilenc nyelven beszélt és olvasott. Gazdag nyelvtudása is segítette, hogy a magyar nyelvet mesteri fokon művelje. Ura volt a szavaknak, bravúrosan bánt jelentésükkel, az árnyalt szóhasználat a vérében volt. Vele kezdődik a személyes líra irodalmunkban, ő a legnagyobb vallásos költő Ady előtt, de a szoknyák után futó katona is Balassi. Költészete a tűnődő bölcselkedés, amelyben az élet értelmének kereséséről szól. 1554-ben látta meg a napvilágot Zólyom várában Balassi János és Sulyok Anna gyermekeként. Európai műveltségű családból származott, ahol nagy gondot fordítottak a nevelésére. Egy konszolidált világba született. Komoly harcok ritkán dúlták fel az emberek életét. Csendes hidegháborús légkör uralkodott. Viszonylag nyugalmas volt akkor az élet. Születé-

28

sekor – Bornemisza Péter szavaival szólva – „sok városokban és falukban szűkült meg az Úristen igéjének hirdetése”. Őt ennek ellenére az isteni gondolat végigkísérte 40 évén. Testileg és szellemileg is egyaránt korán fejlett, érett ifjú volt. Tanult Itáliában, Nürnbergben is. Itthon a kor jeles hitoktatója, prédikátora, Bornemisza Péter tanította a vallásra, a latin nyelvre és a kultúra alapjaira. Így Balassi hamar megismerte a nyugat-európai költészetet is. Dalokat, verseket fordítgatott, alakította őket a magyar nyelv ízére. Elsőszülött fiú volt, és az előjelek gondtalan jövőt jósoltak neki, de apja és a saját balsorsa révén nehéz élet jutott neki. 1569-ben apját felségárulással vádolták meg, ezért a család Lengyelországba menekült. Később sikerült tisztázniuk magukat a vádak alól, és 1572-ben apja kegyelmet kapott. Hazatérhettek, de kegyvesztettek lettek, így anyagi helyzetük megrendült. A kiszámíthatatlan és viszálykodó kor az örök bizonytalanságot ültette lelkébe. Élete viszontagságos családi sorsa keretében zajlott. Az új király koronázási ünnepségén táncával feltűnést keltett. Ezzel sikert és elismerést is szerzett magának. Apja úgy akarta bizonyítani a Habsburgok iránti hűségét, hogy fiát 1575-ben elküldte egy Erdély elleni hadi vállalkozásba. A császáriak nem jártak katonai sikerrel. Balassi megsebesült és fogságba esett, de hiába kérték a törökök a kiadatását, Báthori nem engedett a kérésnek, magához vette az udvarába. Aztán mikor Báthori lengyel király lett, vele tartott az udvartartásával együtt. A gazdag szellemiségű társaságban kibontakozott Balassi varázslatos, megkapó egyénisége. Finom modorával kitűnt a többiek közül, és igen népszerű lett az urak és a hölgyek között, kedvelték benne, hogy a túlzások mestere. Az életerőtől duzzadó fiú belevette magát a királyi udvar forgatagába. Habzsolta a testi és szellemi életet. Művelt udvari emberként tért haza 23 évesen, de véget ért felhőtlen élete, és innentől kezdve tényleg csak saját magára számíthatott, mert apja meghalt és csak perek sorát hagyta rá. A bonyolult pörökben kezdetben unokabátyja tanácsait kérhette segítségül, de a ravasz Balassi András, nógrádi főispán kihasználta unokaöccse tapasztalatlanságát és elvette vagyonát. Újra bizonytalanná vált az élete, megélhetés után kellett

2010. október

ÚJ KATEDRA

néznie, és ekkor Balassit Egerbe vitte a sorsa. Rosszul fizetett végvári vitézek között teljesített katonai szolgálatot. A legelszántabbak és a legbátrabbak közé tartozott. Bizonyítási vágy élt benne. Bajtársias viselkedésével kivívta felettesei és a katonák elismerését, csak a császári udvar nem fogadta kegyeibe. Bécsnél nem állt jól a szénája, hiába kérte a haditanácsot, hogy nevezzék ki valamelyik végvár kapitányának, erre nem került sor soha. Apja priuszának átka ült rajta, de az elutasításban közrejátszott Losonczy Anna rokonának ellenszenve is, aki tagja volt a bécsi döntéshozóknak, és nem Balassit támogatta, ha az udvar elé került kérése. 1578-ban ismerkedett meg a horvát bán feleségével, Ungnád Kristófnéval, Losonczy Annával, a kivégzett temesvári kapitány „fiúsan” nevelt német lányával. Horvát virágének nótájára írt versekkel csábította el. Hozzá írott versei kalandos szerelmi életről számolnak be. Szíve hölgye, Losonczy Anna jól ismerte Balassi kicsapongásait, ezért sem számolt vele komolyan, bár pénzzel gyakran kisegítette. Még Balassi húgai esküvőjéhez is hozzájárult anyagi támogatással. Csak néhány hónapig tartott a kölcsönös szerelem, aztán Anna kiadta az útját költőnknek. Viszontagságai nem értek véget. Balassit a legnagyobb, leghevesebb támadás azért érte, mert 1584-ben házasságot kötött unokatestvérével, Dobó Krisztinával. Felesége hozományát, Sárospatak várát erőszakkal elfoglalta, de a rajtaütéssel elfoglalt várat hamarosan visszavették tőle. A kaland felségárulás terhét hozta a fejére, és házasságért vérfertőzés miatt is bevádolták. Gondjait betegsége is tetézte. „Testem már beteges lévén” – írta, és végrendeletet is készített. Teljesen tönkrement, felesége hűtlensége miatt elváltak, és miután a baj nem jár egyedül, közös gyermekük meghalt. 1588-ban Érsekújváron találjuk, de miután elcsábította a parancsnok felségét, onnan is mennie kellett. Szomorú sorsa tovább folytatódott. 1591-ben elszegényedett. Borral és lóval is kereskedett, de nem kísérte szerencse ebben sem. Műveiből sem tudott megélni. Az 1580-as és ’90-es években az irodalmat a lelkészek képviselték. Nehéz volt kiadót találni az írásoknak, ezért kéziratban terjesztette írásait. 1594-ben, a török ellen indított nagy háború során, Esztergomnál a sors végzetesen beleszólt az életébe, halálosan megsebesítette egy golyó, egy „golobis”, ahogy ő mondta. Le kellett volna vágni mindkét lábát, de nem engedte, mert azt mondta, hogy néz ki egy vitéz láb nélkül. Néhány nap múlva vérmérgezésben meghalt. Isten katonájának vallotta magát – ez is volt utolsó szava. A felvidéki hibbei templomban nyugszik szüleivel. Sok arca van Balassinak. A végletek embere volt. Hol erőszakos, hol lovagiasan udvarias. Szívesen vett részt a hódoltsági területeken nyargalásokon, lesvetésekben, török és zsidó kereskedéseken való vásári rajtaütéseken, zsákmányolásokon. Nyughatatlan alkat volt, mindig vágyott valami sikerre. Tettek nélkül nem élhetett. Zaklatott élet jutott neki osztályrészül, botrányok sorozatával. Állandóan harcban állt valakivel. Mindenáron érvényesülni akart, dicsőségre vágyott. Az élet bonyodalmaival küzdő ember volt, és műveiben saját életét kommentálta. Folyton

2010. október

Sulitéka sértett volt, mert nem kapta meg a rangjának járó elismerést. Erőszakos, pereskedő ember lett, akitől nem állt távol a bos�szúállás szelleme sem. Gyakran kínzott elfogott törököket, akiken gyerekkori sérelmeit torolta meg. Sűrűn került konfliktusba környezetével. Állandóan vitában állt szomszédjaival erőszakos viselkedése miatt. Ha pereiből állítanánk össze életét, kegyetlen, hatalmaskodó ember jelenne meg előttünk. Balassi olyan költő, aki nemcsak szeretkező vitézúr volt, hanem a magyar költészet első alakja, aki tudatosan vállalta írói hitvallását – ahogy Babits fogalmazott róla. Magának és Múzsájának írt. A magyar irodalom Keresztelő Szent Jánosa volt. Művészetét komolyan vette. Európai gondolatok közvetítőjeként a magyar irodalom 0. kilométerköve. Gazdag szókincse révén jó műfordító is volt. Olasz pásztorjátékot is átültetett magyar nyelvre, alig egy évvel az eredeti mű megjelenése után. Nem értett a gyakorlati dolgokhoz, ezért forgathatták ki könnyen vagyonából. Élete során anyagilag egyre lejjebb süllyedt. Bár nem élt olyan rosszul, mint amennyire panaszolta írásaiban nehéz anyagi helyzetét. Minden törekvése a gazdagodására, felemelkedésére elbukott, csúfos véget ért, sorra megalázták, emberileg is kudarcot vallott, bár minél nagyobbat bukott, annál vadabb módon próbált visszavágni. Ez a feszültség is hozzájárult ahhoz, hogy kibontakozzon benne a lírikus. A soha el nem ért harmónia énekese lett, ahogy Klaniczai Gábor fogalmazott róla. Szerelmekbe, a katonaéletbe és az Isten-imádatba álmodta életét, de távol állt tőle a bigott aszkézisre való hajlam. Nagyúr volt, érvényt tudott szerezni akaratának. Szenvedve szerette a világot. Szerelmi hódításának módszere, amely jól kiolvasható műveiből, a bókkal kezdődött, aztán szánalmat keltett maga iránt, végül a csalódás után vádolt, szemrehányásokkal teli szavakkal fordult szerelmei felé. Nem tudott veszíteni. A szerelem szabaddá tesz – vallotta, mert ott nem számít a társadalmi rangkülönbség. Lengyelországban készült az első és egyetlen, életében nyomtatásban megjelent alkotása, a németből fordított: „Beteg lelkeknek való füves kertecske, melyben sokféle jószagú és egészséges füvek találtatnak a lelkek mindennemű betegségében”. A magyarság legmélyebb gyökereiből táplálkozott gondolatvilága, sorsa szerint is magyar volt, és őt is kitagadták, ahogy Németh László fogalmazott róla. Istent engesztelte bűneiért, az elkövetettért és az el nem követettekért. Ismert minden hangot, dallá vált nála minden vidám, búsuló vagy kétségbeeső érzés. Hol vitézekkel és hamar lovakkal száguldott, aztán szerelme átadott virágjának örült, majd komoly nős emberhez híven Istennek ajánlotta szerelmekben tévelygett lelkét. Nehéz koloncokat viselt magán. Hányatottságában, fájdalmában is őrizte a költészet áhítatát, tisztaságát. Dévaj trubadúr volt: válogatás nélkül szóltak versei sokféle úriasszonyhoz, dalmát, oláh, bécsi kisasszonyhoz vagy lengyel citerás lányhoz. Hazája híve volt, ami a kereszténység védőpajzsát jelentette számára, és vitézlő oskolának számított neki, ahol a katonák a végek tüköri. „Mint az sas az több apró madarak előtt” – írta halála után tanítványa, versei örököse, Rimai János. Novák Imre

29

Sulitéka

ÚJ KATEDRA

„Hiszek abban, hogy minden ember nevelhető” Rendhagyó beszélgetés Balogh József költő-tanárral Kikapcsoltam a diktafont s máris bántam, hogy nem rádióban, adásban zajlott a beszélgetésünk. Hiába sikerül ugyanis írásba foglalni a kimondott szavakat – a mosolyokat, az elszomorodását és szép beszédét csak én hallhattam, a papír ezt nem adja vissza. Balogh József költő-tanár. Így az ajtaján a névtábla. – Nagyon sok helyen találkoztunk már: Lord-koncerten, ahol a háttérből figyelted, hogyan éneklik a dalszövegeidet. Szociális otthonban, ahol karácsony előtt öregek könnyeztek versmondásodon. Könyvbemutatóidon, ahol rendre teljes színházteremnyi nézőközönség kíváncsi az új verses köteteidre és sorolhatnám még tovább. Csupán egy helyen nem láthattalak még soha: pedagógusként. Jóska! Mi vagy te elsősorban? – Pedagógusnak szeretném hinni magam. Először tanítói, aztán tanári, majd rendezői diplomát szereztem. Jó lenne, ha ezek a hivatalos papírok egyszer PEDAGÓGUS oklevéllé varázslódnának… – Amikor szerepelsz, dalszöveget írsz, irodalmi színpadot vezetsz a börtönben, olyankor is pedagógusnak tartod magad? – Mindent Isten kegyelméből kaptam. Nagyon késői gyerek vagyok, szüleim idősebb korukban vállaltak. Születésemkor majdnem meghaltam, édesapám elmondása szerint csak a sok imának volt köszönhető, hogy megmaradtam, mert az orvosok már lemondtak rólam. Lehet, ennek is köszönhető, a szüleim mélyen vallásos emberek voltak. Ez a neveltetés sok előnnyel jár! Képtelen vagyok szándékosan ártani másnak, vagy mondjuk egy magyarosat káromkodni. – Nem is hallottam tőled ilyet… – Szerintem se. Ez azért van, mert a Jóisten kegyelmét ajándékul kapom, és ebbe a kegyelembe ez nem férne bele. Reggelente fohásszal kezdem a napomat. – Mit köszönhetsz ennek? – Van egy életfogytig tartó betegségem, ám a hit mindig előrevisz! Kaptam egy tisztességes és nagyon jó családot. Ezt manapság nem sokan mondhatják el. Kaptam egy olyan hivatást, amely egész életemen végigkísért, és remélem, kísérni is fog. És olyan szeretetet kaphattam, amely szintén nem sokaknak adatik meg.

30

– A népszerűségre gondolsz? – Igen, arra is. De visszatérve az eredeti kérdésedre: szerintem Isten „beleegyezésével” a feladatok lelnek rá az emberre. Megtaláltak engem is, és ezeket igyekszem jól megoldani. S mert a feladatom a pedagógia, minden tevékenységemben pedagógus igyekszem lenni. – Egyszer egy barátodnak mondtál egy érdekes mondatot: az utak találnak meg minket, és nem mi az útjainkat… – Lehet, hogy fatalistának tűnök, de vállalom. Hiszek a dolgok elrendeltségében. Ez is olyan például, mint férfi és nő kapcsolata. A nő választ, de az okos meghagyja a férfi hitét a döntést illetően. Itt is úgy van: Isten addig „ravaszkodik”, hogy higgyük, szabad az akaratunk, de a szabad akaratot is ő irányítja! Tehát megtalálnak a feladatok, és kutya kötelességünk ezeknek tisztességesen szolgálni. – Számodra mit jelent a pedagógia? – Elsősorban nevelést. Több fórumon is elmondtam már: én nevelésközpontú iskolákat hoznék létre. Különösen a mai világban, amikor az erkölcs veszni látszik. – És a tudás? – A tudást ezer módon meg lehet szerezni: újságok, könyvek, internet és sorolhatnám. A tudás megszerzéséhez „csak” ambíció kell. Nekem pedagógusként az a feladatom, hogy a gyerekek tudásvágyát felébresszem. Mesélek nekik, így teszem őket kíváncsivá. – Nemcsak gyerekeket nevelsz… – Mármint hogy nem csak kicsiket? – Igen. – Tanítóként kezdtem. Csupán elsősöket nem tanítottam soha. – Azt érzem mindig, amikor veled valahol együtt vagyunk, hogy téged tisztelet vesz körül, s ahogyan megszólalsz, a szavaidban nevelő szándék rejlik. – Óhatatlanul. Jól látod.

– Sokan félreértik, akik nem ismernek. Könnyed műsorra, beszélgetésre számítanak, aztán megkomolyodik a hangulat. Tudatosan építed fel így a szerepléseket? – Igen. Tudatos az is, hogy szeretek „játszani” az emberek lelkével, a szó nemes értelmében. Az élet alapjában véve egy játék: „Színház az egész világ”. Ebben játszik férfi és nő, tulajdonképpen minden cselekedetünk szerepjáték. Csupán nem előre megírtan, de drámákat, vígjátékokat, színműveket játszunk. – És hogyan sikerül közben nevelni? Az iskola – Vegyük sorban! Nekem fő területem az iskola. Itt nem csak tanítottam, hanem közben írtam tankönyveket, tansegédleteket. A klasszikus szerzők művei segítenek nevelni. Amikor ott vannak előttem a gyerekek – a harmincnyolc év alatt már több ezren –, nekik az irodalmi műveken keresztül próbálom átadni egyrészt a tudást, másrészt azt az erkölcsi erőt, ami számomra nagyon fontos. – Mint mondjuk Móricz Hét krajcárja… – Ragaszkodom hozzá, hogy azt mindig én olvassam fel! Olyankor „elvárom”, hogy szégyen nélkül könnyezzenek. De ezért teszek is. Ez egy megható, szép történet, arra nevel, hogy a szegénység legyőzhető a szeretet erejével. – A mai világban ez mennyire sikerül? – Azt hiszem, ráérzek, hogy sikerült-e már a tanteremben. A gyerekekkel mindvégig szemkontaktusban vagyok. Látom őket, nem csak nézem! Az anyáról, a családról szóló versek érintik meg leginkább még a legvagányabb srácokat is. Minden

2010. október

Sulitéka

ÚJ KATEDRA

évben, minden osztályban egy úgynevezett mottómondattal indítunk: a füzet első lapjára felkerül egy mondat, erre mindig hivatkozhatok. – Ezt mióta „alkalmazod”? – Talán húsz éve. Ez a mondat minden évben és minden osztályban más és más. Ennek a mondatnak meg kell határoznia az egész év célkitűzését. – Hallhatok egy példát? – Tamási Áron szerint: „A madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek szülőföldje és sok-sok kötelessége.” – Konzervatív vagy? – Bevallom, igen. – Kik fogadják el ezt inkább? A gyerekek vagy a felnőttek? – A gyerekek inkább. A felnőttek viszont eljátsszák, hogy elfogadják. – Honnét van ez a konzervativizmusod? – Nagyon mélyen gyökerezik. Szombathelyen egy belvárosi hosszú udvarban nőttem fel. Volt 10-12 nagyjából velem egykorú játszótársam. Amikor játszottunk, a játékunk egyik része a tanítósdi volt, s érdekes módon mindig én voltam a tanító. Harmadikos lehettem talán, amikor elhatároztam: tanító leszek. A szüleim rajongásig tiszteltették velem a tanáraimat. Amikor a középiskolában volt egy pedagógiai szakkör, egyenes út vezetett a pályára. Itt még diákként elmentünk általános iskolába tanítást figyelni, s ez még egyértelműbbé tette számomra, hogy tanító leszek. Akkoriban Szombathelyen még nem volt tanárképzés, és én más városban – anyagi okok miatt – nem tudtam volna továbbtanulni. – Kik voltak a tanáraid? – Regős János, Palkó Pista bácsi, Cs. Nagy István… fontos nevek és jellemek, és sorolhatnám még. Ők akkoriban a maguk területén a legnagyobbak voltak. – Erről nagyon büszkén beszélsz… – Igen, mert erre büszkének lehet lenni. Akkoriban nekünk még volt úgynevezett alkalmassági vizsgánk. – Miben kellett alkalmasnak lenni? – Mozgáskoordináció, színérzék, színharmónia, el tudunk-e énekelni húsz népdalt. Beküldtek bennünket gyerekek közé, hogy mit kezdünk velük. Sajnálom, hogy ez ma már nincs. Mi igazi jó képzést kaptunk!

2010. október

– Konzervatív képzés volt. – Ez nem pejoratív értelmű szó, hanem a jó hagyományok tiszteletét jelenti! Nagy tévedés, hogy aki konzervatív, az ostoba! – Említetted a pedagógusok tiszteletét. Miért nem kapják meg ezt a mai gyerekektől a tanáraik? – Azért, mert „elfeledtették” velük. – Kik? – Én azt látom, az oktatáspolitika a nem oly távoli múltban arra törekedett, hogy megszűnjön a család, bár mást hirdetett. Nagyon bízom benne, hogy mostantól ez változni fog. Hoffmann Rózsa erre a garancia, miatta szívesen újrakezdeném a pályát. – Pedagógustársaid hogyan értékelnek? – Hihetetlen irigységgel. Engem nem szeretnek. – Miért irigyek? – Például azt gondolják, halálra kerestem magam. Irigyelnek azért, mert ki merem mondani a véleményem. Irigyelnek a „hírességem” miatt! – Hogy viseled ezt? – Azt gondolják, kilógok a sorból. És aki kilóg, azt vissza kell lökdösni. Valahol megértem őket, mert ők nem tudnak kilógni. A legtöbbjük nő, és ebben a mai rohanós világban annyi mindennek meg kellene, hogy feleljenek: asszonyok, anyák és pedagógusok is… Ez nem megy, egy fenékkel ennyi lovat nem lehet megülni! A börtön – A második nagy terület, ahol pedagógus vagy, a börtön. Miért vállaltad ott az irodalmi színpad vezetését? – Mert a nevelést tartom a legfontosabbnak, és hiszek abban, hogy minden ember nevelhető, javítható. – Miért játszanak ezek az elítéltek? Vagyis mennyire az idő gyorsabb múlatásáért, és mennyire az irodalom szeretetéért járnak hozzád? – Idézem egyiküket: „Tanár úr, én azért járok erre a szakkörre, hogy megvédjen az agyhaláltól.” Ezzel ki is mondta a lényeget. A börtönben könnyű „megbolondulni”, főleg azoknak, akik tíz-tizenkét éveket húznak ott le. Az agyhaláltól a tanulás, a szakkörök védik meg őket. – Büszke vagy erre a „munkádra”? – Igen. Már csak azért is, mert itt valóban tanulniuk kell, hiszen ki kell majd állni szerepelni. Ehhez kell megszállottság,

ambíció, az agyhaláltól való félelem. Meg talán az irodalom szeretete is. – Tudják ők, hogy ki vagy? – Igen, tudják. És könnyen bánok velük, mert tisztelnek. – Honnét az ismertséged? – Egyértelműen a lordos dalszövegek és a sajtó miatt, meg az interneten is „találkoztak” már velem. – Könnyen jelentkeztek erre a szakkörre vagy vadászni kellett őket? – Inkább vadászni kellett. Milyen a mechanizmus odabent? Ha fellép, azért dicséretet kap, ha dicséretet kap, előbb szabadulhat. Ellenben a dicséretek egy idő után elmaradtak, ezért lemorzsolódtak néhányan. Most azok maradtak meg, akik valóságosan is szeretik ezt a „munkát”. – Ez alapjában véve jó. – Persze, hogy jó! Ugyanis ha valaki nem érdekből csinál valamit, az az ember valóban tanítható, nevelhető. – Mi számodra a legfurcsább odabent? – A börtönben nem szabadna a keresztnevükön szólítanom az elítélteket, no, ezt a „szabályt” nem tudom betartani, s nem is akarom (nagy, huncut mosoly). A szakírás – Mi lenne a harmadik terület, ahol pedagógus vagy? – A szakírást tenném ide, amivel húsz éven át foglalkoztam. Sorra jelentek meg tankönyveim, munkafüzeteim, a tanítást segítő kiadványaim. – Mekkora példányszámban? – Fogalmam sincs, de szerintem több millió. Országosan jelentek meg, ez egyegy évben 30–40 ezer diákot jelentett. – Most is használják még a könyveidet? – A többségét igen. – Mi volt a legkülönlegesebb „tankönyved”? – Írtam 5. és 6. osztályos irodalom tankönyvet, munkafüzetet, előtte jelent meg a Varázskendő. Néhány cím még: Irodalomország; Képes-verses ABC; Jót s jól, ez a Kazinczy-versenyek könyve. Ebben leírtam a színjátszás azon fontos szakmai kérdéseit, amelyek nélkül nem lehet jól szerepelni. – Montagh Imre? Hallani az ő tanítását a beszédeden. – Igen, nála vizsgáztam annak idején.

31

Sulitéka Csodálatos beszédtanár volt. Meghatározó személyisége az életemnek, szakemberként, emberként egyaránt. – Spontán beszélsz ilyen érthetően szépen, vagy benne van az ő tanítása? – Nagyon benne van. Kell hozzá némi tehetség is, de az ő tanítása nagyon meghatározta a beszédemet. – Zavar a mikrofon? – Utálom. Ha tehetem, mikrofon nélkül beszélek. Tudod, mi zavar benne? Az, hogy az arcom egy része eltakaródik, és az érzelmeim egy részét így nem tudom megmutatni. És torzítja a hangot is. Dalszövegek – Mi lenne a következő terület? – A dalszövegírás és a versek. – Miért vagy ennyire szerény? – Mert így neveltek. Meg aztán mire lennék nagyképű? – A sok tízezer emberre, aki ismer és szeret! – Az nem az én érdemem, a Jóistené. Legyen Ő büszke! Én csendben örülök. – A Lord együttes révén ismernek talán a legtöbben. Mit jelent számodra a Lord? – Egy szép kalandot! Írtam tíz lemezt, úgy 80 számot, ebből tíz-tizenöt dal sláger lett, a mai napig éneklik. Lehet, hogy holnapra egy sort sem tudok írni, de pár dalra talán büszke lehetek. – Láttalak dalszövegírás közben, azért ez egy kicsit más, mint amit egy laikus elképzel. – Nekem a Lord óriási segítség a versíráshoz, egy műhelymunka, mert zenére kell megírnom a szöveget. Ez más zenekaroknál fordítva van, de én örülök, mert fegyelmezett, racionális munkát kíván. Megtanultam dalban gondolkodni. – Véleményem szerint ezzel nevelsz a leginkább. Többször láttam a színpad mögül, ahogyan több ezren éneklik a gondolataidat… – Bevallom, büszke vagyok rá. Értelmet és érzéseket közvetítenek ezek a szövegek a „gyerekeknek”. (Módszeresen gyerekeknek hívja a Lord rajongótáborát, pedig már jócskán van közöttük 60 éves ember is). – Folytassuk a versekkel! Versek – Bizonytalan, mint a kutya vacsorája! A szót, a gondolatot meg kell hódítani.

32

ÚJ KATEDRA

– De hiszen termékeny vagy, rengeteget írsz. – Sokat. És néha van közöttük egy-egy jó is, vagy inkább lehet. – Akkor a vers inkább emóció? – Emóció és értelem is. Rengeteget foglalkozom a verstannal ma is! – Rendelésre nem szoktál írni. – Felkérésre igen, de azok alkalmi versek. Nem ezek a lényegesek. – A verseidben is van pedagógia? Hogy mást ne mondjak, olvashatóak a verseid, szerintem inkább, mint a kortársaidé. – A versről az a véleményem, hogy ez az irodalom vitaminja. A lélekről leginkább a vers szól. A szubjektum, az alanyiság. És igen, itt van benne a pedagógia. Talán nevelnek is a verseim. Az emóció nincs ráció nélkül. Az eszem súgja a szívemnek, a szívem a kezemnek: így születik meg a vers. A szó önmagában tudatos, de ha ez nem szűrődik át a szíven, az érzelmen, akkor csak a hűvös ész marad. Érzelmek nélkül oktalan állati létbe süllyednénk. Szereplések, közélet – Sokat szerepelsz: verset mondasz, műsort vezetsz, rendkívüli irodalomórákat tartasz, kiállításokat nyitsz … – Exhibicionista vagyok? – Az vagy? – Igen. – De szerethető… – Szeretek szerepelni. Nemrég egy nyomdász ismerősöm szólt, hogy megint sokat szerepeltem egy rendezvényen. Megkérdeztem tőle, ő szeret-e könyvet nyomtatni. Én meg színpadon lenni szeretek. – Elfogadom, de én azt látom, hogy itt is nevelsz. – Hogyne, a kiállással, a beszéddel. Látom a szemeket! Nevelés és esztétika. A világból kivesző szépre próbálom ráirányítani a figyelmet. Vannak szép szavak. Színek, harmóniák, fények. Nem vagyok se esztéta, se művészettörténész, mégis sokan felkérnek, nyissam meg a kiállításukat. – Miért téged kérnek? – Talán mert van lelkem hozzá. Én ugyanazt próbálom a verseimmel, mint ők az alkotásaikkal. A művészetet igazából nem lehet ágakra darabolni, együtt mindenképpen szebbek, mint külön-külön. Többször megcsináltuk már, hogy különböző művészeti formákat egymáshoz öleltünk, például egy irodalmi estet zenével,

aztán a végén megnyitottunk egy kiállítást. Így a művészetek erősítik egymást. Szol­ gálója egyik a másiknak. – Annyi olyan dolog van a világban, ami elveszi az emberek életkedvét. Én azt tapasztalom, a te életkedved soha nem hagy el téged. – Akkor nagyon jól játszom. – Van olyan, ami elvenné végleg? Mikor mondanád, hogy most már nem élsz szívesen? – Ilyen még nem volt. – Hát ezért mondom: hatalmas az életkedved! – Vidám szomorú ember vagyok. – Mitől? – Életem végéig hurcolnom kell a cukorbetegséget. Ebből következően örök félelem van bennem az étkezésem miatt. – Pedig mintha nem is törődnél a bajoddal… – Csak úgy teszek, mintha nem törődnék. A másik, ami komorrá tesz, a gyerekek jövője. – Mi aggaszt? – Ezek a gyerekek mindent készen kapnak, nem ismerik a nincset. Ezért mi vagyunk felelősek, mai szülők, nevelők. Ezért van lelkifurdalásom. Nincs a mai gyerekeknek praktikus önállóságuk. Csak egy példa: egy csekket nem képesek feladni a postán. – Ez nem olyan nagy dolog. – Pedig az! Ennek a generációnak kell majd minket eltartania és gondoskodnia rólunk, ha öregek leszünk. Emiatt nagyon aggódom. Vajon képesek lesznek rá? Mit látsz a mai társadalomban? Önzés, ridegség… Amikor az én édesanyám haldoklott, mindennap mentem hozzá, pedig főállásban dolgoztam. Félek, a mai gyerekek ugyanezt nem tennék meg a szüleikért! Mit nem adnék, ha ebben most tévednék… – És mi az örömöd? – Szeretnek. Szeret a Jóisten, és ebből következően az emberek. Az irigyek is szeretnek. – Az irigyek? – Igen. Eljönnek egy-egy könyvbemutatóra. Aztán örömmel tölt el, hogy van mindig olyan ember, akire számíthatok! Talán ez a legnagyobb öröm! – Mit kívánnál manapság? – Egy sokkal örömtelibb Magyarországot! Ha az ország örülne, jobban örülnék magam is... SzoCsa

2010. október

Kottavarázs

ÚJ KATEDRA

Bródy János irodalmi szöveggyűjtemény Ne várd a májust címmel az elmúlt négy és fél évtized versként is olvasható dalszövegeit gyűjtötte egybe a Scolar Könyvkiadó Bródy János gazdag életművéből. A  válogatásban olyan versek is találhatók, amelyek eddig még nem jelentek meg nyomtatásban. A  több mint száz dalszöveget tartalmazó kötetben CDmelléklet is van, s az énekes-zeneszerzőként is nagy népszerűségnek örvendő Kossuth-díjas művész öt dalával szerepel rajta, amelyek közül az egyik, a kötet címadó szerzeménye még nem jelent meg lemezen Bródy előadásában. „Nem tartom magam költőnek – mondta legfrissebb könyvéről szólva az Új Katedrának Bródy –, de a dalszövegeim egy részét sokan a költői művek közé sorolják. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy már a tananyagban is benne vagyok. Amikor arra kértek, hogy állítsak össze egy kötetet a dalszövegeimből, Mentler Krisztina segítségét kértem a szerkesztéshez, mert én

2010. október

képtelen lettem volna objektív módon válogatni. Nehezen tudok elvonatkoztatni a dalok sorsától, a hozzájuk kapcsolódó történetektől, magam ezeket a sorokat mindig a muzsikával együtt olvasom.” Arra a kérdésünkre, hogy miért a kissé borongós Ne várd a májust a kötet címe, Bródy azt válaszolta, hogy a nagy remények, várakozások után szükségszerűen bekövetkezik a nagy kiábrándulások sorozata is mindenki életében. A könyv utolsó fejezete azonban békét és reménységet sugároz, átszövi a harmonikus jövőbe vetett hit. „Nem is tud felkelni reggel az ágyból az ember, ha ez a bizalom hiányzik belőle” – fűzte hozzá Bródy János. H. G. M. Fotó: Kas Ani

Játék! Nyerje meg Bródy János új könyvét! A Scolar Kiadó jóvoltából annak a játékos kedvű olvasónknak, aki először küldi be szerkesztőségünkbe (elérhetőségeink az impresszumban) helyes válaszát kérdésünkre, Bródy János Ne várd a májust című kötetét postázzuk ajándékba! Melyik két legendás együttes tagja volt Bródy János?

33

Kottavarázs

ÚJ KATEDRA

Az igazi Mozart: Mészáros Árpád Zsolt A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban eltöltött kemény tanulóévek után megismerhette a fővárosi közönség is a Budapesti Operettszínház Mozart című előadásában. Sokan őt tartják a legjobbnak ebben a szerepben. Mészáros Árpád Zsolt azóta több színházban főszerepek sokaságában bizonyította, hogy ez a szerencsés találkozás Mozarttal nem volt véletlen. – A Mészáros Árpád név elég jó csengésű volt Nyíregyházán… – Ő volt az apám. Sikeres vállalkozó, magyar ralibajnok. Hat-nyolc gyerek mindig ólálkodott körülötte, kíváncsiskodott az autószerelő műhelyében. Minden motorosnak és biciklisnek segített, amit tudott. A hetvenes évek derekán tragikus esemény történt: egy versenybalesetben elvesztette legjobb barátját, a mellette ülő szerelőtársát, mitfárerét, aki a műhelyhez épített vendégházunkban lakott. Felelősségre vonták. Másfél évet kapott. Letöltendőt. Mi persze a nővéremmel úgy tudtuk, hogy behívták katonának. Kérdeztem is, amikor beszélőre mentünk, hogy neki miért nincs fegyvere, mint a többieknek. Aztán taxis volt, önkéntes rendőr, kereskedő. Ez utóbbi az olasz portékák piacra dobását jelentette nálunk. Tizenhat évesen már én vezettem Olaszországba az autónkat. Apám jómódú családból származott, hihetetlen módon és érzékkel élte az életét. Nagy gavallér hírében állt. Hat éve nem él, de még mindig hatással van rám. Erős egyéniség volt. Szabad szellem. Sokat kaptam tőle. Azok a helyszínek, azok a helyzetek, azok a körülmények, amelyekkel csatangolásaink során megismerkedhettem, rengeteg tanulsággal jártak számomra. Tekintélyt parancsoló, magabiztos ember volt. Ha azt mondtam, hogy a Csőri fia vagyok, láthattam a tekintetekből a tiszteletet. Elfogadta, hogy a saját utamat járom. Ráérő óráimban kincsről, kalandról álmodoztam. Kedvenc időtöltésem az volt, hogy jól teleettem-teleittam magam, és Indiana Jones-filmeket bámultam. Gépi forgácsolónak, magyarul esztergályosnak tanultam. – És egyszer csak hivatalosan meg lehetett lógni a matekdolgozat-írásról! – A nyíregyházi színház statisztákat keresett a Danton halála című előadásához. Gaál Erzsébet és Zsótér Sándor hallgatta meg a jelentkezőket. Nem tagadom, amikor megtudtam, hogy igazoltan távol tarthatom magam a dolgozatírástól, kedvet kaptam a bohóckodáshoz. Csak hát valamit mondani kellett volna, valami verset, novellát, színdarabrészletet. Én teljesen őszintén belevágtam, hogy a matek miatt jöttem. Egyszerűen azért jöttem, hogy ne kelljen matekdolgozatot írnom. Először azt hitték, hogy mono-

34

lógot mondok. Amikor kiderült, hogy nem tudok verset mondani, Gaál egy hatalmas cigarettafüst kellős közepéből arra kért, hogy röhögjek. Nekem a szent és sérthetetlen vasárnapi ebédjeink jutottak eszembe, amikor egy hangos szó el nem hangozhatott az asztalnál. A tesómmal persze sokszor alig tudtuk visszafojtani a röhögésünket. Ez a röhögés robbant ki hatványozottan belőlem! Röhögőgörcsöt kaptam, sírtam a röhögéstől. Még akkor is röhögtem, amikor már jött befelé a következő ember. Állítólag több száz jelentkezőt hallgattak meg. A  végén visszahívtak, hogy tudnék-e bármikor a színpadon is röhögni. Aztán azt mondták, hogy az előttem álló paraván egy ember, akit meg kell ölnöm. Én úgy feldöntöttem, hogy szerintem azóta se tudták rendesen felállítani szegényt. Ez a pályafutásom első szerepének, a részeg forradalmárnak az előtörténete. Soha nem élveztem még annyira semmit az életemben, mint azt, amikor a röhögős monológot mondtam a Danton halála című előadásban 1989. november végén. Egy csapásra ez lett a nagy szerelem! Csoportos szereplő lettem. A kincs és a kaland a színház lett számomra. A gondolkodásom teljesen megváltozott, a bizniszt elfelejtettem, még a cselgáncsozó és kickboxos haverjaim is elismerték a színpadi teljesítményemet. „A Kölyök még ezt is meg meri csinálni” – mondták. – Igaz, hogy a színházban lakott? – Igaz! Úgy gondoltam, hogy nem érdemes hazamennem, mert azonnal indulhatok vissza. Tizenhat szerepet játszottam az évad során. Egy használaton kívüli öltözőben vertünk tanyát egy stúdiós kollégámmal. Ott éltünk vígan, amíg fel nem fedezték, és ki nem ebrudaltak bennünket onnan. De aztán kaptunk egy színészlakást ketten. Az volt ám a jó világ! Tanultunk, dolgoztunk, mint két kis angyal. Balettképzés, énekórák, színészmesterség. Nagyon tetszett az egész. Mindent tudni akartam, amit csak lehetett. Tíz év alatt eljutottam oda, hogy a Krétakör című országos hírű előadásunk egyik fontos szereplője lehettem, amely öt vagy hat díjat is besöpört 1998-ban. – Aztán új igazgató érkezett a színházhoz Budapestről, Verebes István. – Talán azért, mert a Csúszós Balkanyar vendéglőt

2010. október

ÚJ KATEDRA

vittem a barátaimmal a színház közelében, Verebes kijelentette, hogy nem tart színésznek, nem lát fejlődést a munkámban, szükségem van a tanulásra, iratkozzak be a színház stúdiójába. Hiába mondtam, hogy én már elvégeztem a stúdiót, nem hatotta meg. Tíz év után újra együtt gürcöltem az utcáról bejött gyerekekkel. Az évad végén aztán kiderült, hogy csak a színházzal kapcsolatos ambícióimat tette próbára, mert a legfiatalabb színészként a társulat tagjai közé emelt. A Vőlegény című előadásban apámat játszotta. Nagy élmény volt. Ha gondom van, azóta is bármikor felhívhatom. – Ettől kezdve ment minden, mint a karikacsapás! – Ahogy a Móricka elképzeli! Az orvosok megállapították, hogy hat és fél centis rosszindulatú daganat van a vesémben. Harminchat centis vágást csináltak a hasamon, és kivették az egyik vesémet. Túl hamar akartam újra sportolni, és az erőfeszítéstől felszakadt a hasfalam. Türelmetlenségemnek köszönhetően vagy három-négy korrekciós műtétet kellett elvégezni rajtam. Verebes azt mondta, hogy én negyed század alatt megéltem annyit, mint amennyit ember meg tud élni nyolcvanéves koráig. És akkor megláttam Miller Zolit a tévében! Eldöntöttem, hogy én is énekelni akarok. Pestre mentem tanulni a Vasutas Művelődési

Kottavarázs Házba. A 3600 forintos fizetésemből nem tellett volna a benzinköltségre, de kofákat hoztam pénzért a Józsefvárosi piacra, és délután, amikor befejeződött az énekóra Toldi Máriánál, vissza is vittem őket. Útközben elénekeltem nekik, amit tanultam. Este pedig előadás a színházban… A dolog melós volt, de meglett az eredménye. Egy szolnoki musicalgálán, amit az ötezer fős közönség soraiban az Operettszínház igazgatója, Kerényi Miklós Gábor is látott, Fanatikus Simont énekeltem a Jézus Krisztus Szupersztárból. Innentől kezdődött a karrierem a Nagymező utcában. A Mozart bemutatója óta, és most csak azokat mondom, amelyek most is láthatóak, főszerepet kaptam a Rómeó és Júliában, a Rudolfban, az Abigélben, a Rebeccában, a Bőregérben, remélem nem hagytam ki semmit. Idén jelent meg a harmadik nagylemezem, saját szövegű dalokkal. Siófokon volt a lemezbemutató koncertem. Az első rész után özönvíz árasztotta el a nézőteret, a közönség mégsem akart sokáig hazamenni, mert abban reménykedtek, hogy eláll az eső, de nem voltak kegyesek hozzánk az égiek. Októbertől a pécsi színházban is játszom Rudolf trónörököst, jövőre pedig Gianni Morandival tervezünk egy komolyabb koncertsorozatot itthon és külföldön. H. Gábor Miklós

Zenei világörökség az Andrássy út környékén Idén két zeneszerző óriást is ünnepelünk, hiszen ez évben lenne 150 éves Gustav Mahler és 200 éves Erkel Ferenc. Ebből az alkalomból nyílt zenés korzó az Andrássy úton, avatták fel Mahler mellszobrát az Operaházban, nyitották meg a Gustav Mahler Budapesten című kiállítást, és adták elő II. (Feltámadás) szimfóniáját az Ybl-palota szezonnyitó hangversenyén. Jövőre bicentenáriuma kapcsán Liszt Ferencre emlékezik a világ. A három zeneszerző tiszteletére Erkel, Mahler és Liszt belvárosa címmel fél évig tartó programsorozatot rendez a Hungarofest. A tervezett programok az Andrássy úton és környékén található oktatási és kulturális intézmények segítségével idézik fel a kor hangulatát, amelyben a három zeneszerző élt és alkotott. Erkel Ferenc volt a Magyar Állami Operaház és a Zeneakadémia első igazgatója és a Filharmóniai Társaság megalapítója. Gustav Mahler három éven át töltötte be az Operaház főzeneigazgatói posztját. A zongoravirtuóz Liszt Ferenc pedig a Zeneakadémia elnökeként és professzoraként fogadta tanítványait az intézmény épületében. A Károlyi Palotában rendezett Erkel-napokon koncert, sakkverseny, irodalmi est és családi programok várták az érdeklődőket. A Zene Világnapja alkalmából október 1-jén Budapest több pontján utcai örömzenét hallhatott a közönség, ezzel párhuzamosan a Hungarofest a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemmel közös szervezésben az egyetem

2010. október

előtt felállított szabadtéri színpadon kínált nonstop muzsikát. November 7-én Erkel Bánk bán című operáját adja elő az Operaház társulata. November 26–27-én és december 17–18-án a Romantika a 19. és 20. században elnevezésű kamarazenei fesztivál koncertjeit hallhatja a közönség a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében. A Liszt-év beharangozójaként a programsorozat elmaradhatatlan része Mocsári Károly zongoraestje (október 26.) a Párizsi Nagyáruház Lotz termében. Az eseménysorozat zenei rendezvényeit Gustav Mahler Dal a Földről című szimfóniája zárja majd 2011. január 24-én és 25-én Fischer Ádám vezényletével az Operaházban. A programsorozat keretében a klasszikus zenei koncertek mellett kultúrtörténeti beszélgetések lesznek az Írók Boltjában (október 13., november 10., december 8.) és a Petőfi Irodalmi Múzeumban (október 18., november 15., december 13.). A kor hangulatát mutatja be a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban 2011. március 15-ig látogatható Erkel Ferenc, a Zeneakadémia igazgatója című kiállítás is. Tanári jegyzetekből, levelezésekből, órarendekből eleven élménnyé válik a látogatók számára a Zeneakadémia életének első évtizede. Az Erkel, Mahler és Liszt belvárosa rendezvénysorozat részletes programja egy reprezentatív kiadványban (képünkön) olvasható, amely könyvesboltokban kapható. G.

35

Kottavarázs

Musicalpályázat Újabb fordulójához érkezett a Madách Színház új magyar musical megalkotására meghirdetett pályázata. A harmadik szakaszban a kiválasztott művek teljes zenei anyagát, szövegkönyvét és kottaanyagát kellett beadniuk a versenyzőknek. Ezek alapján határozott a zsűri – Kocsák Tibor zeneszerző, Malek Andrea színésznő, Müller Péter író, Tihanyi Ákos koreográfus és a zsűri elnöke, Szirtes Tamás rendező, a Madách Színház igazgatója – a versenyben maradó művekről. Legutóbb húszan kaptak zöld utat, ebből tizenheten adtak be teljes művet. A zsűri nagyra értékelte az elkészült darabokat, és hos�szas vita után választotta ki azt a hét pályázatot, amelyek harmincperces koncertszerű változata október 20-án és 26-án kerül színpadra. (Az előadások zártkörűek, jegyek nem válthatók.) A negyedik szakaszba jutott musicalek: Bella Máté – Karafiáth Orsolya: Macskadémon; Bolba Tamás – Galambos Attila – Szente Vajk: Csoportterápia; Faltay Csaba – Orosz Dénes – Gebora György: Csók; Fűri Anna – Kiss Judit Ágnes – Gryllus Soma: A fabáb; Lázár Zsigmond – Szabó T. Anna: Kirké; Vizeli Csaba – Másik Lehel: A púpos; Vizy Márton – Tóth Dávid Ágoston: Attila – Tiszta szívvel. (Forrás: madachszinhaz.hu)

36

ÚJ KATEDRA

Zenés randevú a Bajor Gizi Színészmúzeumban Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet hagyományteremtő szándékkal rendhagyó koncertet szervez a Bajor Gizi Színészmúzeumban. Várjuk azon általános és középiskolai diákok jelentkezését, akik énekelnek vagy játszanak valamilyen hangszeren és szívesen bemutatkoznának közönség előtt. Egyéni és kamarazenei produkciókat egyaránt örömmel fogadunk. Korcsoport szerinti megkötés nincs. A program nem verseny, inkább bemutatkozási lehetőség egy rendhagyó és inspiráló környezetben. Sajnálatos módon használható zongoránk nincs, így zongorai produkciókat nem áll módunkban fogadni. • A koncert helyszíne: Bajor Gizi Színészmúzeum (XII. kerület, Stromfeld Aurél u. 16.). • Időpontja: 2010. november 12. 15 óra. • Jelentkezési határidő: 2010. október 15., péntek. • A produkciók időtartama: max. 10 perc. A jelentkezők számától függően tervezünk előzetes meghallgatást. Ennek részleteiről a jelentkezési határidőt követő napokban adunk felvilágosítást. További információ: Szebényi Ágnes, (06-1) 375-1184/105, e-mail: [email protected]

2010. október

Szertenéző

ÚJ KATEDRA

Öko-riadó az Alma együttessel Negyedszer indult országjárásra az a különleges rendezvénykamion, amely egy hónapon át játékos eszközökkel a hulladékok szelektív gyűjtésére buzdította a kisdiákokat. Az ÖKO-Pannon mozgó kiállítása interaktív játékokkal, a szó szoros értelmében megfogható példákkal, élményszerű formában ismerteti meg az óvodásokat és az általános iskolák tanulóit a szelektív gyűjtés fontosságával: a hulladékok – könnyen megérthető technikákkal – újrahasznosíthatóak. Az Újrahasznosítási Hónap rendezvénykamionja idén csaknem húsz városba látogatott el Debrecentől Szombathelyig. Kiállítóeszközeit a Csodák Palotája tervezői készítették úgy, hogy a gyerekek számára minden megérinthető és kipróbálható legyen. Az idei turné állomásain az Alma együttes Öko-riadó című koncertprogramjával segítette kis rajongói szemléletformálását. „Az idei év nyári fesztiváljain rendezvénytípustól függően a keletkezett hulladék 20–55 százaléka már visszakerült az újrahasznosítás rendszerébe – mondta a gyerekek körében rendkívül népszerű zenekar énekese. – Aki óvodás korában megtanulja, hogy melyik hulladék melyik gyűjtőbe való, később kipróbálja az ÖKOPannon játékait, kitölti jópofa gyakorlófüzeteit, középisko-

lásként vagy egyetemistaként teljesen egyértelműnek tartja, hogy egy szabadtéri fesztiválon vagy sportrendezvényen szelektív gyűjtőkbe dobja a szemetet.” Buda Gábor (felvételünkön a Millenáris Parkban figyeli a kamionon zajló eseményeket) tapasztalata szerint a gyerekek rendkívül fogékonyak minden érdekes információra, ezért fontos, hogy minél hamarabb halljanak a környezetszen�nyezés következményeiről, s a maguk cseppet sem lebecsülendő lehetőségei szerint védjék a természetet. „Húszperces kis blokkunkban megkérdezzük tőlük, hogy meddig bírják oxigén nélkül. Fél perc múlva már kapkodnak levegő után. Innen már csak egy apró lépés, hogy megértsék a lényeget: a fák oxigént termelnek, amire nekünk, embereknek olyan nagy szükségünk van. Ne az erdeinket irtsuk, hanem hasznosítsuk újra a papírhulladékokat, és több fa marad meg az országban. A gondolatmenet végén boldogok, hogy részesei lehetnek a famentésnek.” M.

Mirr Murr a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban

A magyar nabis kiállítása a Szolnoki Galériában

Mit keresnek Mirr Murr és barátai, Misi Mókus, a Legkisebb Ugrifüles és a Tévémaci a nagyon tudományos nevű Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban? Foky Ottó teremtményei természetesen nem látogatóként, hanem maguk is kiállítási tárgyként teszik tiszteletüket a múzeum új kiállításán az Erzsébet teremben. Több generáció kedvenc mesehősei, hiszen mégiscsak műszaki múzeumról van szó, a televízióban látható epizódokban megjelenő, és a ’60as, ’70-es, ’80-as évekre jellemző használati tárgyaikkal együtt szerepelnek. Így többek között megcsodálhatjuk Mirr Murr gramofonját, a Tévémaci televízióját, a Legkisebb Ugrifüles telefonját és Tüskéshátú fényképezőgépét. A bábokból összeállított diorámák mellett fél évszázados játékok, háztartási gépek láthatóak, és olyan, ma már kőkorszakinak látszó tévékamera is, amellyel egykor az adásokat rögzítették. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum családi vasárnapjain (minden vasárnap 11-től 13 óráig) a gyerekek kis párnákra telepedve epizódokat nézhetnek Foky Ottó bábfilmjeiből, rajzfilmkockákat készíthetnek, sőt új történeteket játszhatnak el a régi kedves figurákkal. A kiállítás október 17-ig látogatható a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban (XIV. kerület, Városligeti krt. 11.). G.

2010. október

November 7-ig látható a Magyar Nemzeti Galéria és a Damjanich János Múzeum közös Rippl-Rónai József-kiállítása a Szolnoki Galériában. A hazai festészeti palettán Rippl-Rónai József azon kevesek közé tartozott, akiknek munkássága szervesen kapcsolódott a korszerű európai képzőművészeti mozgalmakhoz. A  „magyar nabis” –  ahogyan Franciaországban őt nevezték – együtt élt, szimbiózisban alkotott az útkereső, új formanyelv után kutató művészekkel. Egyéni hangvételű képei Rippl-Rónai József: Geszti kastély naprakész festői problémák nyomán alakultak, jellegzetes formanyelvét első kézből érkező impulzusok alakították. Művei napjainkban is a legnagyobb francia művészek között láthatók Párizs világhírű gyűjteményeiben. A Szolnoki Galéria kiállítására több mint félszáz remekmű, a festő egész munkásságát felölelő és reprezentáló olaj- és pasztellkép, akvarell, valamint tusrajz érkezett a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből. H.

37

Főhajtás

ÚJ KATEDRA

A matematika érettségi ára Hámori Ildikó: azt mondd, szép vagy, tehetséges, kedves és szeretlek! Ki hinné, hogy Hámori Ildikó már öt évtizede állandó vendég minden családban? Ötven éve szerepel a Magyar Televízióban. Megszámlálhatatlan tévéjátékban játszott. Folyamatosan foglalkoztatta a rádió és a szinkronstúdió. A színházlátogatók több alakítását őrzik mélyen a szívükben, s még ma is öt (!) színház előadásában élvezhetjük érzékeny játékát. – Sokan gondolják a képernyő előtt mesélte nekem kirándulás közben. éppen akkor indult színészképző stúülve, hogy „ezt én is meg tudom csi- De tőle tanultam meg csárdást járni, diójába felvételt nyertem. Egy évet nálni”, de valahogy mégsem jön ös�- magyar nótát énekelni, férfiinget va- elég volt Bodnár Sándor stúdiójába sze számukra a dolog. Egy kislány salni, a fiúkkal bánni, mindent, amire járnom, és nagy örömömre Békés 1960-ban gondolt egyet, és valóban egy magamfajta lánynak szüksége le- András osztályába kerültem. televíziós műsorvezető lett belőle… het az életben. – Milyen volt a hatvanas évek vé– Akkoriban kezdődött a televízió– Minden, amiről beszél, igen tá- gén, hetvenes évek elején színművézás Magyarországon, ami még a csoda vol áll a matematika tantárgytól, szetisnek lenni? kategóriájába tartozott. Amikor 1960 amivel meggyűlt a baja a híres Fa– Végre azt tanultam reggeltől esnyarán egy táborban filmesek gyerek- zekas Gimnáziumban. tig, ami érdekelt, amit imádtam! Úgy szereplőket kerestek, én is elmesél– Matekos osztályfőnökömnek éreztem, ez maga a Paradicsom, az tem, hogy mit olvastam utoljára, ki a szentül meg kellett ígérnem, hogy ez- életem vágya teljesült. Remek tanákedvenc költőm, de nem gondoltam, zel a tantárggyal soha az életben nem raim és osztálytársaim voltak. A mi hogy ebből bármi is kisülhet. Egyet- foglalkozom. Így tudtam átmenni az időnkben nem volt divat a megalázás, len lányként engem is kiválasztottak érettségin. Teljesen lefoglalt a színház, a szétszedlek, hogy a saját képemre és egy készülő tévéjátékba, amiben fiút a szavalás, az iskolai színjátszó kör, hasonlatosságomra össze tudjalak rakkellett játszanom. Első szereplésem egy cél lebegett a szemem előtt, hogy ni. Gáti József volt a beszédtanárom. alkalmával élő adásban műsorveze- színész legyek. Két alkalommal nem Neki köszönhetem, hogy a klasszikus tő voltam, ami roppant izgalmakat vettek fel a Színház- és Filmművésze- főszerepeimmel is meg tudtam birjelentett, nemcsak számomra, de ti Főiskolára, ám a Nemzeti Színház kózni. Az osztályfőnököm volt a mesédesapám számára is, mert erőterség és zenés mesterség tanásen dadogtam. Kiderült, hogy rom, sanzont énekelni Nádasdy amint a felvétel elkezdődött, Kálmántól tanultam. Székhehiba nélkül beszéltem, pedig a lyi József, Cserhalmi György, szüleim korábban a dadogásom Maros Gábor, Várdai Zoltán, miatt orvoshoz is vittek, aki Voght Károly, Mányai Zsuzsa, azt mondta, hogy semmi baj, Farkas Zsuzsa és Zsolnay Juli „majd kinövi a gyerek”. Általávoltak az osztálytársaim. Elkénos iskolás koromban már több pedve állapítottuk meg nemfilmben szerepeltem. Én vezetrég, hogy negyven éve kapott tem a Varázsszem című tévéműdiplomát ez a társaság. sort, és oszlopos tagja voltam – Negyven éve él együtt a Hétmérföldes kamera úttörőSzinetár Miklóssal, ami nem híradónak. Családom folyakis teljesítmény ebben a szakmatosan biztatott, bátorított, mában. Mi a titka? nagyon szurkoltak nekem. Én – Azt hiszem, hogy „csak voltam a legszebb, a legtehetszerelemből” nem szerencsés ségesebb, a legkedvesebb lány házasodni. Egy hosszú kapa világon. Nagyon szerettek. csolatban sok mindennek kell Nagymamám mesebeli öregjól működnie. Úgy tűnik, szeasszony volt, Dóra lányommal rencsések vagyunk, jól tolerálmég kilencvenéves korában is juk egymást, talán jól tudunk focizott. Sokat tanultam tőle. figyelni egymásra. Akkor vaIrodalomszeretete legendás gyunk ott, amikor az egyiknek volt. Hét-nyolc éves lehettem, szüksége van a másikra. KépeHámori Ildikó mint Hollunderné a Magyar Színház Molnár Ferenc: Liliom című előadásában amikor Shakespeare drámáit sek vagyunk rácsodálkozni egy-

38

2010. október

Főhajtás

ÚJ KATEDRA

másra több évtized után is. Így aztán persze eljutottunk a szeretetig. Az élet nagyon kis dolgokból áll össze. Szeretni tudja-e az ember a másikban azt, ahogy eszik, alszik, ahogy puszit ad reggel munkába sietve… Aztán vannak különleges helyzetek, például a szüleink betegsége, halála, amelyeket együtt küzdöttünk végig. Mindaz, amit ilyenkor tettünk velük és egymással, mélyen beleivódtak a lelkünkbe. Talán tudjuk, mikor kell jó szorosan fogni egymás kezét. Miklós istenáldotta humorával sikerült átvészelnünk a legnehezebb időszakokat is. Első számú feladatom, hogy mint anya, most már kétszeres nagymama is, és mint feleség próbáljam összefogni a családot. Ezt láttam a szüleimtől, a nagymamámtól, ebben voltam boldog. Jó családba születtem. Minden gondolatuk akörül forgott, hogy a bátyámnak és nekem minél jobb legyen. Mindig kedveset, mindig biztatót hallottam tőlük. Ma az a sikk, ha vaksötétre festjük a világot. Nem hír, ha valami jó, nem hír, ha sikeres vagy, ha jót cselekedtél, nem hír, ha kitün-

2010. október

tettek, nem hír, ha felértél a csúcsra. Tavaly döbbenten tapasztaltam, hogy kitűnő sportolónk világbajnoki ezüstérmét a média leszólta, lekicsinyelte. A szívem szakadt meg miatta. Csoda, hogy élhetetlennek érzi már a gyerek is az életét, s úgy gondolja, nem érdemes semmit sem csinálnia? Pedig ha az ellenkezőjét mondja, teszi az ember, alakulhat másképp is minden! A családomban tapasztaltakhoz hasonlóan szeretek örömet szerezni mindenkinek, ha lehet, megtanítani a boldogság képességére. Dórika már kétgyerekes anya, de még mindig az én tündéri kislányom, és igényt tartok rá, hogy megszeretgethessem, ha végre lehetőségem adódik rá a nagy rohanásban. Az első unokám már komoly kamasz, de nem bírom megállni, hogy ne ajnározzam. Azt gondolom, színész is azért lesz az ember, mert szeretne boldogságot, örömet szerezni, példát vagy megoldást adni az élet kérdéseire, megoldhatatlannak látszó problémáira. Ha esténként csak egyetlen embernek sikerül segíteni, példát adni valamiben, ne adj’

Isten, boldoggá tenni, már nem éltem hiába. – Indulása idején elég gyakran lehetett hallani, hogy könnyű Hámorinak, mert egy színházi guru áll mögötte… – A férjemtől csak olyan szerepeket kaptam, amelyeket akkor is én játszottam volna el, ha soha meg nem fogja a kezem. Minden csoda három napig tart, és végül is, mondjuk a Csíksomlyói passióban nem ő énekelte az Ómagyar Mária-siralmat, hanem én. – Ezer éve meg akartam kérdezni: miért lépett ki ebből a nemzetközi hírű, négyszázötvenszer játszott produkcióból? – Ivánka Csaba halála miatt. Ő volt Jézus. Nem tudtam volna levenni mást a keresztről. Tüneményes művész volt, színész, rendező, zenész. Mint az Ivánka Csaba Alapítvány kuratóriumának elnöke, mindent megteszek, hogy méltó módon őrizzük egykori kollégánk emlékét. H. Gábor Miklós

39

Szertenéző

ÚJ KATEDRA

Vígnap a Vígszínházban Hagyományosan a közönséggel együtt ünnepelte évadkezdését a Vígszínház. A Vígnapnak elnevezett rendezvényfolyam délben a színház melletti, sétatérré átépített Ditrói Mór utca átadásával kezdődött, majd az épületen belül, a pincétől a padlásig birtokba véve minden zugot, folytatódott tovább estig. Az érdeklődők tizenöt-húsz fős csoportjai egymás sarkába gabalyodva járták keresztül-kasul a titkokkal teli labirintust a társulat neves színészeinek vezetésével. A színház igazgatója, Eszenyi Enikő (képünkön ezúttal a színpad alatt) maga is fel-feltűnt egy-egy csoport élén: onnan lehetett tudni, hogy ő vágtat a szabadcsapat előtt, hogy mindenki a hasát fogta a nevetéstől. Ha az igazgatónő en�nyi humorral, energiával, odafigyeléssel vezeti a színházát is, csak irigyelni lehet a patinás épületben dolgozókat. A háziszínpadon Erdős Virág Kalocsa című darabjának próbájába lehetett bekukkantani. A nagyszínpadon a maga visszafogott stílusában Fesztbaum Béla mutatta be a színház technikai csodáit a zsinórpadlástól a forgószínpadon át a süllyesztőig. Ez utóbbi időnként megtréfálta a rákapaszkodókat: csak akkor működött, ha abszolút veszélytelennek ítélte meg a helyzetet. A holtidőket közös produkciójával Szemenyei János és Mészáros Máté hidalta át a közönség nagy ovációja közepette. Különleges csemege volt a Pesti

című darab kapcsán a zsidó hagyományokról, a nők testi és lelki megtisztulásáról beszélgettek az új bemutató szereplői, Pap Vera, Eszenyi Enikő, Hegyi Barbara, Börcsök Enikő és Tóth Orsolya. Van férfitagja is a stábnak, a rendező, Michal Docekal, aki a Prágai Nemzeti Színház igazgatója, de ő éppen felújító próbát vezényelt Csehországban. A színészbüfét, ahová a kedves néző máskor csak külön engedéllyel teheti be a lábát, Vallai Péter mutatta be az érdeklődőknek. Az alagsori büfében sminkesek, fodrászok és öltöztetők próbálták kedvenc karakterükké alakítani a rajongókat, akik aztán Igó Évával és Tahi Tóth Lászlóval (felvételünkön éppen egy televíziónak ad interjút) fényképezkedhettek. Ugyanitt Füzér Anni jelmeztervező kiállítása volt látható. Az előcsarnokban fél öttől a gyerekek által várva várt vígsüti-vásár kezdődött, ahol a társulat tagjainak hajnalban készült finomságaiból lehetett venni kicsit borsos áron. Mentségükre szolgáljon, hogy a bevétel, mint mindig, ezúttal is az Ódry Árpád Színészotthon idős lakóinak karácsonyi ajándéka lesz. (A 2010/2011-es évad részletes programja a www.vigszinhaz.hu honlapon található.) H. G.

Pedagógusoknak még mindig Szolid ár most!

Színház decemberi bemutatójából részleteket látni a Víg nagyszínpadán. Varró Dániel és Presser Gábor Túl a Maszathegyen című musicaléből a megbetegedett Kovács Patrícia helyett Majsai-Nyilas Tünde énekelt, rajta kívül az eredeti szereposztást hallhattuk: Halász Juditot, Hegyi Barbarát, Molnár Áront, Borbiczki Ferencet, Gyuriska Jánost, Csőre Gábort és Józan Lászlót. Jóstehetség nélkül állítható, hogy Néder Panni vizsgarendezése az eddigi Presser-előadásokhoz hasonló, hatalmas siker lesz. Az emeleti büfében a Mikve

40

Az új évadban újabb kedvezményekkel szolgál nézőinek az Új Színház. Márta István igazgató tájékoztatása szerint a hagyományos ajánlatokon kívül újdonság a Bubik István-bérlet, amely az évad négy nagyszínpadi bemutatóját követő első előadásra s az azt követő pezsgős koccintásra szól a színpadon, ahol a bérlet tulajdonosai elbeszélgethetnek az alkotókkal. Az Első pillantásra-bérlet az évad négy nagyszínpadi bemutatójának összpróbájára érvényes. A színház Kedvezménykártyái bármely nagyszínpadi vagy Bubik István stúdiószínpadi előadására kedvezményes jegy vásárlására jogosítanak. A 4 ÚJas kedvezménykártyák négy szabadon választott előadásra és időpontra válthatók be. Ezek közé tartozik az Universitas, amelyet a diákigazolvánnyal rendelkező nézőknek ajánlanak. Továbbra is igénybe vehető a néhány éve a pedagógusok számára megfizethető jegyárakkal kialakított konstrukció, a Szolid ár most! (Részletek a www.ujszinhaz.hu honlapon.) G. M.

2010. október

Szertenéző

ÚJ KATEDRA

Egy csodás zarándokút története Október 21-től játsszák a hazai mozik Jessica Hauser Lourdes című filmjét, amely egy zarándokút megható története Christine (Sylvie Testud), a gyógyulni vágyó fiatal lány szemével. A filmet valóban a dél-franciaországi Lourdes-ban forgatták, abban a városban, ahová a film készítésének évében is több mint egymillió zarándok érkezett. Christine gyógyíthatatlan

Lourdes mint a csodák helye

Egy fiatal francia parasztlány, Bernadette Soubirous szerint 1858. február 11-től tizennyolc alkalommal jelent meg neki Szűz Mária a Lourdes közeli Massabielle-barlangnál. Mária arra kérte az embereket, hogy zarándokoljanak el Lourdes-ba. Az év március elsején, a Szűz tizedik feltűnésekor a jelen lévő Catherine Latapie alkarbénulása megmagyarázhatatlan módon meggyó­ gyult. A következő évben Vergez professzort, a Montpelier Orvostudományi Kar munkatársát jelölték ki a gyógyulások megfigyelésére. Négy év alatt hét ilyen csodás gyógyulást jegyeztek fel, amelyeket Tarbes és Lourdes püspöke, Monsignor Laurence a jelenések bizonyítékának vélt. Ezek után további számos felépülés történt itt, ami elég volt ahhoz, hogy Lourdes neve 150 év alatt a csoda szinonimájává váljon. 1905-ben X. Pius pápa elrendelte a leglátványosabb gyógyulások további vizsgálatát. Lourdes-ban megalapították a Szentélyek Orvosi Hivatalát, saját, állandó orvossal. A hivatalhoz bejelentik a gyógyulásokat, és itt döntenek arról, hogy szükség van-e az egyház által indított hitelességvizsgálatra a csoda érvényesítéséért.

betegsége miatt kerekes székbe kényszerült. Élete azóta gyökeresen megváltozott. Zarándokútjától azt reméli, hogy úgy élhet ezután, ahogy a betegsége előtt. És láss csodát, egyszer csak feláll tolószékéből, és ölébe hullik a szerelem, a boldogság és a karrier esélye. Meglepetésére ennek nem mindenki örül: sorstársai közül többen égbekiáltó igazságtalanságnak tartják, hogy éppen vele történt meg a csoda. Megmagyarázhatatlan gyógyulásával a lourdes-i orvosi bizottság is foglalkozni kezd, de kiderül, hogy nincs szó csodás gyógyulásról, mert Christine állapota javulhat ugyan, de rosszabbra is fordulhat. A lány kénytelen tudomásul venni, hogy boldogsága bármikor semmivé válhat. Megtalálta azonban élete értelmét: bizonyítani akarja önmaga és mások számára is, hogy nem véletlenül történt meg éppen vele az, ami minden korlátok közé szorított ember legszebb álma. A színes osztrák–francia–német alkotás a Velencei Filmfesztiválon négy díjat nyert, köztük a kritikusok FIPRESCI-díját. Egy kisebb szerepben Tóth Orsolyát is láthatjuk a filmben. H. G. M.

Szelíd teremtés – A Frankenstein terv Az idén harmincöt éves színész-filmrendező, Mundruczó Kornél (képünkön Frecska Rudolffal a filmben) legújabb, a „Szelíd teremtés – A Frankenstein terv” nem túl szerencsés címet kapott munkáját négy évig gyúrta, míg nézők elé kerülhetett. A Delta című, Cannes-ban a kritikusok FIPRESCI-fődíját nyert alkotása után, amelyet lengyel, francia, belga, holland, svájci, spanyol, norvég, angol és amerikai mozikban is vetítettek, természetes, hogy nagy várakozás előzte meg új, először a 2010-es cannes-i fesztivál versenyprogramjában látható filmjét. Egy intézetből szökött fiú (Frecska Rudolf) anyja után kutatva szereplőválogatásba csöppen egy lepusztult bérházban. Krimibe illő események után kiderül, hogy a rendező (Mundruczó Kornél) az édesapja, akinek tudta nélkül jött a világra. A váratlanul apává lett rendező megpróbálja felvenni a kapcsolatot fiával, aki teljesen másképp viselkedik, mint azok az emberek, akikkel eddig találkozott. A különös fiú naiv, tiszta, egyenes és szelíd, amely tulajdonságokkal egyetlen helyzetben sem képes azt tenni, ami az apa szerint helyes volna. Mit tudnak kezdeni egymással? Esélyük van-e arra, hogy apa-fiúi vagy bármilyen emberi kapcsolat alakuljon ki köztük? Lehet-e egyáltalán ten-

2010. október

ni valamit ebben a rendkívüli helyzetben? Sajnos a kérdésekre nem kapunk választ, mert a film itt véget ér. Az igazán érdekes történet pedig csak ezután kezdődne. Mundruczó egyik interjújában ki is mondja, hogy a teremtő és a teremtett, az alkotó és az alkotott vagy az apa és a fiú, egyáltalán két ember egymás szemébe nézve elindulhat „a másik által való önmegismerés LEHETETLEN közös útján, mely a maga lehetetlenségében megtisztuláshoz vezethet. Esetleg létezik a szerelem, esetleg létezik a szeretet, esetleg meg lehet tisztulni – esetleg, ha van rá nyitottság. A szörnyek soha nem a szörnyekről szólnak. Azok a mi tükörképeink. A szörnyeinket mi gyártjuk, mi csináljuk, mi választjuk, mi döntjük el, hogy rájuk kerüljön a szörnység bélyege. Mindannyian kidobott gyerekek és elfuserált szülők vagyunk.” H.

A két ifjú főszereplő

A Rudit játszó Frecska Rudolfot Mundruczó a 2007-es A Frankenstein terv című színdarab szereplőválogatása során fedezte fel, miután több iskolában és nevelőintézetben castingolt. Frecska ezt megelőzően soha nem színészkedett, azóta azonban a Mundruczó rendezte Jég című előadásban átvette Vor szerepét is a Nemzeti Színház színpadán. Magda szerepében Csíkos Kittyt, egy 17 éves középiskolai diákot láthatunk, aki varrónőnek tanul Tatabányán. Véletlenszerű körülmények között talált rá a rendező a filmszerep castingolása során. Kittynek ez az első színészi alakítása.

41

7határ

ÚJ KATEDRA

Összetartozunk – Torontóban élő ötvenezer magyar honfitársunkkal is Kanadáról első hallásra az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig terjedő, északon a Jeges-tengerrel, délen és északnyugaton az Amerikai Egyesült Államokkal határos észak-amerikai állam, területének nagysága szerint (közel 10 millió km2) Oroszország után a világ második legnagyobb országa ötlik fel előttünk. Ha folytatjuk tűnődésünket, eszünkbe jutnak az őslakó huron indiánok vagy az irokézek, s róluk nyomban az is, hogy Kanada ma egy multikulturális állam, amelynek teljes népessége (33 millió) több mint nyolcvan százalékát bevándorlók teszik ki. A természetnek a Sziklás-hegység vonulatában és a Niagara-vízesés zuhatagaiban megmutatkozó csodáival válik teljessé a kép, no és persze a felhőket karcoló épületóriásokkal, amelyek az ország fővárosa, Ottawa mellett Toronto belvárosának is szó szerint „legkiemelkedőbb” látványosságai. Ha nem sétáltunk volna a felhőkarcolók között és nem szemléltük volna Kanada legnagyobb városát a vele közvetlen szomszédos hatalmas Ontario-tóval együtt a CN-torony magaslatából, talán el sem hittük volna, hogy tízezer kilométernél is távolabbra repültünk hazánktól. Nemcsak azért, mert Torontóban a növényzet nagyjából megegyezik a mifelénk megszokottal, hanem mert magyar honfitársaink vendégszeretetét élveztük; magyar szentmisén vettünk részt; magyar rádiónak nyilatkoztunk; magyar közönség előtt, magyar házigazdákkal és magyar díszvendégekkel tartottuk meg előadásunkat a Magyar Házban; és csak azért nem mentünk el a város több magyar éttermének és élelmiszerboltjának valamelyikébe (például a Coffee Millbe vagy a Mézes Mackóba), mert szívesebben ismerkedtünk a helyi ízekkel. Kanadában töltött egy hetünk alatt bármerre jártunk-keltünk, Magyarországról vagy Erdélyből elszármazott földijeink kísértek és fogadtak bennünket; Torontóban magyar könyvesbolt polcait böngésztük élénk érdeklődéssel; programjaink között kanadai magyar lapokat olvastunk; s nem csekély csodálattal szemléltük, hogy a beiratkozásra kijelölt egyetlen szombati napon a hétvégi magyar iskolába a 232. gyereket – helyhiány miatt – már nem tudták felvenni…

Kanadában közel 270 ezer magyar él Első bevándorló magyarjaink 1886-ban települtek át Kanadába az amerikai Pennsylvaniából. Őket követték a nagy háború előtti Magyarországról érkező csoportok. Nagy részük nincstelen földműves volt, a mai Manitoba és Saskatchewan tartományokban telepedtek le az államtól jutányos áron vásárolt földeken. A két világháborút és az 1956-os forradalmat újabb tömeges kivándorlási hullámok követték. A magyar kanadaiak száma ma 267 255 fő; fejlett társadalmi, felekezeti, nevelési, tudományos és kulturális intézményekkel vannak jelen Kanada életében. Bár minden tartományban élnek magyarok, túlnyomó többségük a nagyobb ipari városokba tömörült. A kanadai magyarság a hivatalos statisztikai adatok szerint Ontarióban összpontosul. A 2001-es népszámlálás adatai szerint – az anyanyelv használata alapján, az elszakított területekről érkezetteket is beleértve – az Ontario területén élő magyarok száma 128 000. A nyelvben és a nemzeti érzésben

42

Mindez akkor válik érthetővé, amikor a Kárpát-medencéből arra járó vándor megszerzi az értesülést: Kanada egyik városában, jelesül Torontóban a hivatalos adatok szerint is annyi magyar honfitársunk él, mint amennyi Európa egyik országában, jelesül Ausztriában összesen: ötvenezer. Ez az ötvenezer (a legfrissebb adatok szerint 54 ezer) magyar pedig – vagy legalábbis ennek jelentős része – megpróbálja a két és fél milliós multikulturalitásban megteremteni a maga kis szülőföld-zugait, és azokat ápolja, óvja minden erejével. Hogy konkrétabbra is lefordítsuk az iménti utalásokat: az Első Magyar Református Egyház, valamint az Árpád-házi Szent Erzsébet-plébánia templomának padsorai – s ebben Vass Zoltán lelkész, valamint a többkötetes költő, Sajgó Szabolcs jezsuita atya érdemei kétségkívül hangsúlyosak – vasárnapról vasárnapra teljesen megtelnek. Így volt ez szeptember 12-én is, amikor több száz katolikus honfitársunkkal együtt ünnepelhettük a főcelebráns, dr. Vencser László pappá szentelésének 39. évfordulóját, s amikor a Katolikus Férfiak Társasága nagyszámú magyar közösségével is megismerkedtünk. A beszélgetésekből az is kiderült, hogy a Torontóból sugárzott, egyetlen kanadai (élő) magyar nyelvű, heti félórás televízióműsor megtekintését, illetve a egyesült magyarság e fő centrumában a határokon átívelő nemzeti egység gondolata gyakorlati formákat ölt. A magyar közösség a befogadó ország hivatalos megítélése szerint a békés integrálódás iskolapéldáját mutatja. Amellett, hogy igyekezett mindig a társadalom hasznos rétegévé válni, a magyarság megőrizte nemzeti hagyományait. Kanada-szerte, de főleg Torontóban minden egyházi felekezet jelen van gondozott magyar templomokkal, s mellettük kultúrotthonok, irodalmi körök, művészegyesületek, fél évszázados múltú tánccsoportok, énekkarok, jótékony célú, tudományos és szakmai szervezetek fogják össze a magyarságot. Torontóban és környékén él a legtöbb magyar üzletember, magyar orvosok, állatorvosok gyógyítanak, magyar mérnökök terveznek, építenek, magyar lakóházak vannak, magyar gyógyszergyár, bortermelés üzemel, a városban két magyar könyvesbolt, több magyar üzlet és étterem van, köztük olyan is, amely fél évszázados múltra tekint vissza. A torontói magyarság szakmai rétegének a súlyát jelzi, hogy – Kanadában egyedülállóan – közel 200 oldalas magyar telefonkönyvet is szerkesztettek, az úgynevezett Business Directory-t.

2010. október

ÚJ KATEDRA

7határ

Bede-Fazekas Zsolt által szerkesztett és hetente két órában (szombaton délután 4-től 6-ig) jelentkező magyar rádióadás meghallgatását Kanada-szerte honfitársaink közül senki el nem mulasztaná! Bede-Fazekas Zsolt és felesége, Papp Hortenzia vették át egyébként egy évvel ezelőtt az antikvárium jellegű, de új köteteket is kínáló Pannónia könyvesboltot, amely kirakatában a magyar zászlóval már messziről hirdeti: ebben az üzletben csak magyar nyelvű olvasmányt keressen az ide betérő! Polcain ott van az Egyesült Államokban, sőt az óhazában is jól ismert, terjesztett és olvasott Kanadai Magyarság (A nyugati világ legnagyobb magyar hetilapja), a Magyar Élet (Független nemzeti, polgári hetilap), a Magyar Jelen havilap és Észak-Amerika egyetlen kulturális folyóirata, a nyolcadik eszten- Kilátásrész a CN-toronyból dejében járó, kéthavonta megjelenő, kétnyelvű, angol–magyar Kalejdoszkóp is. A Pósa Zoltán által egy helyütt „az amerikai kontinens telt segédpüspöke, dr. Jakab Antal átvette nagy elődjétől legjelentősebbé izmosodott irodalmi és kulturális folyó- a gyulafehérvári egyházmegye kormányzását, szeptember irataként” említett Kalejdoszkóp (nem elírás, a szó a Pallas 29-én pedig a nagy előd, Isten szolgája, boldog emlékeNagy Lexikonban szereplő formát követi) kanadai tartóz- zetű Márton Áron püspök halálának 30. évfordulójára kodásunk egy hete alatt mindvégig főszerepet játszott. Már emlékez(t)ünk. Ezek az évfordulók újból alkalmat adtak csak azért is, hiszen Torontóba a folyóirat kiadó-főszerkesz- és adnak arra, hogy felidézzük: e két egyházi vezető nem tője, Dancs Rózsa író meghívására érkeztünk, és Márton „csak” a szűkebb értelemben vett egyházban, hanem népÁron és Jakab Antal erdélyi püspökök szellemi öröksége című ben, nemzetben gondolkodott, s döntéseit, cselekedeteit, előadásunkat is a laphoz szorosan kapcsolódó Kalejdoszkóp egész főpásztori munkásságát a kommunista diktatúra legIrodalmi Kávézóban tartottuk. nagyobb szorításában is töretlenül, megalkuvás nélkül a nemzet egészének a szolgálatába állította. Az óhazák üzenetét vittük „Nem ülhetünk ki az útszélekre, hogy a zajló élet folyását Hivatkozott előadásunk időszerűségét két kerek évforduló kívülről figyeljük. Nem zárkózhatunk be a templomba sem, adta: ez év április 2-án 30. évfordulója volt annak, hogy hogy azt, ami a piacokon történik, ne lássuk. Az események Márton Áron utódlási joggal kinevezett és Rómában szen- az életünkön mennek keresz­tül, tehát ami történik, nemcsak a világ dolga, hanem a mi dolgunk is. Ha új korszak van keletkezőben, mindannyiunkat közelről érdekel, hogy az új korszak Aligha létezik kanadai egyetem és főiskola, amelyen ne tanítanának milyen csillagzat alatt születik” – hangzanak Márton Áron világszerte szaktekintélynek örvendő magyar professzorok, tudógondolatai. „Egy népnek szerencséjéhez, sorsa biztonságához sok, kutatók. A Torontói Egyetemen magyar nyelvet, irodalmat és hozzá tartozik mint feltétel szorgalmuk, tudásuk és kultúrát történelmet oktatnak, itt működik a Hungarian Research Institute teremtő erejük. Itt nem a sport szabályai érvényesek, a máis. Az egyetem könyvtárának magyar gyűjteménye 30 000 kötesodpercek részleteinek esélyei, hanem a mindennapi állandó tes. Hasonló könyvállománya van a torontói városi könyvtárnak legnemesebb verseny törvényei. Ez a verseny önzetlen és összeis, amely 200 oldalas külön nyomtatott katalógusban közli magyar tartó és a nagyközösség harmóniáját is keresi. Vallom és egész kínálatát. A Kanadai Országos Könyvtár, miként a kanadai Nemzeti Levéltár, valamint a Hungarian–Canadian Heritage Collection is életemben gyakoroltam is, hogy egyetlen rövid földi élet ketöbb ezer kötetre tehető magyar gyűjteményt tart számon. retében kell mindenkinek megmutatnia emberi fennköltségét Minden településen működnek hétvégi magyar óvodák és általáIsten és az emberek előtt s a történelem mindig szoros kötelmei nos, illetve középiskolák. alatt, felelősségtudattal, lelkiismeretességgel végzett eredményes Torontóban található a nyugati emigráció legnagyobb kulturális és közhasznú munkában kell kifejeznie hűségét népéhez” – taközpontja: több tízezer kötetet számláló könyvtárral, múzeummal, nulhatták meg hívei Jakab Antaltól, s éppen ez az ő szellemi állandó képtárral és élénk kulturális, közösségi élettel. Falai között örökségük. az utóbbi években számos művész és közéleti személyiség megforFőpásztori nagyságukat és nemzeti összetartozásunk dult, köztük Sólyom László korábbi magyar köztársasági elnök is. megkérdőjelezhetetlenségét fejezték ki rendezvényünk ró(Dancs Rózsa összeállítása nyomán) mai katolikus egyházat képviselő fővédnöke, dr. Miklósházy

2010. október

43

7határ Attila püspök, a nyugati magyar katolikusok Torontóban élő nyugalmazott egyházi vezetőjének gondolatai is – „Mindkét püspököt hitvalló hősöknek tekintem a magyarság érdekében és hitük megvallásában. (…) Imáimban Erdély mindig szerepel, és ezt nem lehet elválasztani magyarságunk megvallásától. (…) Az Úr Jézus meg a Magyarok Nagyasszonya oltalmába ajánlom vállalkozástokat” –, amelyeket a minket és előadásunkat díszvendégként megtisztelő, gyergyószárhegyi születésű dr. Nagy László egyházjogász, a torontói főegyházmegye püspöki vikáriusa osztott meg a jelenlévőkkel. A magyarországi kormányváltás, a kettős állampolgárságról szóló  törvény elfogadása, az egy nemzetben való gondolkodás és összetartozásunk törvényerőre emelkedése, valamint az ökumenizmus személyeink által is oly hangsúlyosan megnyilvánuló képviselete és támogatása – e négy szempontra tekintettel gondolni sem akartunk arra, hogy torontói honfitársaink közösségébe az anyaország üzenete nélkül is megérkezhetünk. Éppen ezért felkértük a protestáns egyházat és a hazai politikumot egy személyben képviselő Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt, református lelkészt, hogy vállalja el rendezvényünk hazai fővédnöki tisztségét. Balog Zoltán írásban elküldött üzenetét – a keresztények egységét jelképesen ezzel is kifejezendő – nem mi, hanem kérésünkre a szintén díszvendégünkként jelen lévő P. Sajgó Szabolcs SJ, a Szent Erzsébet-templom plébánosa olvasta fel, a levél tartalmát pedig Dancs Rózsa és legfőbb munkatársa, férje, a délvidéki születésű Telch György a magyar ügyért Torontóban végzett évtizedes munkájuk legnagyobb jutalmaként értékelték. A műsort, amelyet házigazdáink és díszvendégeink mellett a Magyar Ház elnök asszonya, Szabó Katalin is megtisztelt jelenlétével, Aki hívott című saját költeménye előadásá-

Dancs Rózsa az általa kiadott-szerkesztett Kalejdoszkóp című folyóiratról: „Az 1998-ban alapított és a National Library of Canada – Kanadai Nemzeti Könyvtárban ISSN 14805499 számmal bejegyzett Kalejdoszkóp–Kaleidoscope című, kétnyelvű, magyar– angol kulturális folyóirat fő célkitűzése az anyanyelv ápolása, az anyanyelvű kultúra megőrzése és terjesztése az emigrációban, nemzeti értékeink megismertetése a már magyarul nem beszélő második, harmadik nemzedék tagjaival és az angol nyelvű társadalommal. Immár a nyolcadik évfolyamot szerkesztve mint főszerkesztő elmondhatom, hogy egy stabil szellemi, kulturális hidat építettünk ki az otthoni és a külföldre szakadt nemzettársaink között. Mint az észak-amerikai diaszpóra egyetlen ilyen jellegű és színvonalú folyóirata, sikerült felhívnunk a figyelmet az egyetemes magyar kultúrára az idegen ajkú világban is, tekintélyt szerezve a magyar névnek. A folyóirat égisze alatt működő Kalejdoszkóp Irodalmi Kávézó rendezvényein havi rendszerességgel, alkalmanként gyakrabban is könyvbemutatókat, hangversenyeket, kiállításokat, író-olvasó találkozókat, gyermekműsorokat, filmvetítéseket és egyéb olyan programokat szervezünk, amelyek az anyanyelvápolást, hagyományőrzést, értékvédelmet, a nemzeti érzés elmélyítését szolgálják…”

44

ÚJ KATEDRA

Hetvenszemélyes hajó közeledik a Niagara-vízesés felé

val maga a szerző, Sajgó Szabolcs, hangulatos zongorajátékával pedig Juhász Sándor színesítette. Előadás után az intézmény elnöke és sajtóigazgatója végigvezetett bennünket a Kanadai Magyar Kultúrközpontnak méltán nevezett Magyar Ház emeletein, termein és irodáin, hogy személyesen is meggyőződhessünk arról, miért a torontói az emigráció legnagyobb Magyar Háza, s hogy széles körű tevékenységüket számos nyomtatott kiadvány, DVD és más tájékoztatóanyag által közelebbről is megismertessék velünk. A kanadai egyházi iskolákat az állam tartja fenn Miközben Kanada legnagyobb zarándokhelye, a Torontótól 90 mérföldre (145 km-re) északra fekvő Midland városban lévő Kanadai Vértanúk Kegyhelye felé tartottunk (a kegyhelyet a XVII. században Georgian Bay környékén a huron indiá­ nok között tevékenykedő és vértanúhalált halt nyolc jezsuita és laikus misszionárius tiszteletére alapították 1926-ban), dr. Nagy László, a torontói főegyházmegye püspöki vikáriusa elmondta: Kanadában nagy hagyománya és tekintélye van a felekezeti oktatásnak. Az első római katolikus iskolát 1841ben alapították kormányhatározattal, így a tanintézmény alapításától kezdve élvezte az állam támogatását. A teljes katolikusiskola-hálózatot – az állami iskolák mintájára – 1863-ra szervezték meg, és valamennyi intézményt, éppúgy, mint a többi iskolát, megilleti az állami támogatás. A statisztikai adatok is önmagukért beszélnek: Ontario tartomány 12 milliós összlakosságának mintegy 33%-a, 3 611 688 fő római katolikus vallású. Számukra a katolikus egyház 29 tanfelügyelőség irányításával 1500 iskolát tart fenn, amelyben mintegy 600 ezer diák tanul. Ezen belül a torontói főegyházmegyében 6 katolikus igazgatóság felügyelete mellett 494 általános iskolában, 94 középiskolában (gimnáziumban) és egy katolikus egyetemen összesen 293 ezer diákot oktatnak. Megtudtuk: ma is 100%-ban az állam gondoskodik a katolikus iskolák fenntartásáról, a politikai hatalom ugyanakkor abba nem szól bele, hogy ezekben a tanintézetekben mit és miből mennyit tanítsanak – ezt meghatározni az iskolák szuverén joga. A működésük alapját

2010. október

ÚJ KATEDRA

Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár torontói magyaroknak küldött üzenete Tisztelt Honfitársak! Igazi elhivatottságra vall, hogy a Kalejdoszkóp az emigrációban, a már magyarul nem beszélő második, harmadik nemzedék tagjaihoz és az angol nyelvű társadalomhoz is nyughatatlan lelkesedéssel és hittel sugározza közös nemzeti értékeinket. A Kalejdoszkóp Irodalmi Kávézó szeptember elején sorra kerülő, Márton Áron és Jakab Antal erdélyi püspökök szellemi öröksége című rendezvénysorozata egy újabb, izgalmas kulturális, keresztény ismeretterjesztő misszió. Ez az esztendő kettős évforduló, hiszen egyszerre emlékezünk boldog emlékezetű Márton Áron püspök halálának 30. évfordulójára, és arra is, hogy éppen 30 éve annak, hogy dr. Jakab Antal püspök átvette tőle a gyulafehérvári egyházmegye vezetését. Olyan emberek voltak ők, akik nélkül ma kevesebb lenne a magyar szó és erőtlenebb a keresztény hit a Kárpát-medencében. A lelkek pásztorlását egy istentelen, magyarellenes diktatúrában végezték rendíthetetlen hittel, alázattal és bátorsággal. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Kalejdoszkóp Irodalmi

képező Alapszabályukat a Püspöki Konferenciákkal közösen dolgozzák ki, a diákjaiknak bemutatott szentmisékért pedig a területileg illetékes plébánia felel. (Az is a plébános döntése, hogy erre évente hány alkalommal kerül sor. Havonta egy szentmise ajánlatos. Az iskola tornatermében, vagy ha a gyerekek szállítása megoldható, a felelős plébánia templomában tartják.) Nagy László elmondta: a templom és az iskola között nagyon szoros a kapcsolat, az együttműködés. Ők, papok naponta végiglátogathatják az osztályokat, és órákat is tarthatnak, az állam ebbe sem avatkozik be. Szentgyónást szerveznek, lelkigyakorlatot tartanak az egész iskolának. Rózsafüzért a plébános beleegyezésével a hívek is taníthatnak. A szentségekre való felkészítést az iskola végzi, de minden plébánia megszervezi a közvetlen felkészítést. Mint a helynök atya fogalmazott: ha jó a kapcsolat az igazgató és a plébános között, akkor az iskola lesz a pap második otthona. „Iskoláinkban erős a katolikus szellem, a mindenna­ pok középpontjában a katolikus identitásra való nevelés áll. Ezek az intézmények Krisztus-központúak, programjukban a hit átadása is szerepel. És ezekben az iskolákban messzemenően magasabbak az elért eredmények, mint az állami tanintézetekben, ezért is ragaszkodnak a szülők annyira hozzájuk és támogatják minden erejükkel” – zárta szavait Nagy László. Nincs korrupció, kötelező az önkéntesség Egy hét után – miután természetesen a Niagara-vízesés látványával is megpróbáltunk betelni – egy olyan országot hagytunk magunk mögött, immár az Atlanti-óceán felett repülve, amelyben nyomokban sincs korrupció (hivatali

2010. október

7határ Kávézó és a Jakab Antal Keresztény Kör felkért az őket méltató konferencia egyik fővédnökének. Önök áldozatos munkájukkal egy szilárd szellemi, kulturális hidat építenek ki az anyaországi és a külföldre szakadt nemzettársaink között, és ez köldökzsinórként folyamatosan frissíti a kapcsolatot. Különös nyomatékot ad munkájuknak, hogy az észak-amerikai diaszpóra egyetlen ilyen jellegű és színvonalú folyóirata a Kalejdoszkóp. Köszönjük, hogy sikerrel hívják fel a figyelmet az egyetemes magyar kultúrára az idegen ajkú világban is, tekintélyt, megbecsülést szerezve a magyar névnek és barátokat Magyarországnak. Az Önök tevékenysége méltó példája annak, hogy a hazát szolgálni mindig van mód, még akkor is, ha valakit óriási távolság választ el fizikailag az anyaországtól. Köszönet és megbecsülés illeti Önöket, mert nem szűntek meg magyarnak lenni, mert „tűzvigyázókként” őrzik a hazaszeretet lángját és új tüzeket szítanak áldozatos munkájukkal. Erőt, kitartást és áldást kívánok munkájukhoz! Budapest, 2010. szeptember 8. Szívélyes üdvözlettel: Balog Zoltán református lelkész, államtitkár

alkalmazottnak legfeljebb egy szál virágot lehet átadni, de tábla csokoládét például már nem), ahol nagyon szigorú a munkafegyelem (a délelőtti tízórai és a déli ebédszünet időtartama az életkor előrehaladtával emelkedik, a szünetek kivételével pedig a munkaterületet elhagyni nem lehet), ahol gyerek és felnőtt számára egyaránt kötelező az önkéntes munka (évente tíz ilyen napot kell az állampolgároknak igazolniuk), ahol nemigen érezteti hatását a világgazdasági válság, s ahol nagyon magas a jótékonykodási, adakozási hajlam. S ahol – tegyük hozzá – a munkavállalók 10 és 30 dollár (kétezer és hatezer forint) közötti órabért keresnek. Messze állunk mi ettől. Érdekes módon mégsem ez az érzés uralkodott el bennünk a müncheni repülőtéren, majd a linzi, majd a bécsi, majd a budapesti vasútállomáson, hanem az, hogy él Torontóban ötvenezer magyar honfitársunk, akikkel mi összetartozunk, s akik velünk összetartoznak. Ahogy Miklósházy püspök írta hazaérkezésünk után küldött soraiban. Meleg hangú levelét – „Örülök, hogy elfáradtatok ilyen messzire a mi látogatásunkra és egy kis erdélyi levegőt hoztatok magatokkal. Köszönet a könyvekért is, amiket lassan élvezve olvasgatok és közben Rátok, meg Erdélyországra gondolok.  Maradunk egyek imáinkban és az Úr Jézus szeretetében és szolgálatában…” – azóta is gyakran elő-elővesszük, hogy újra és újra átjárjanak az emlékek, s hogy szavait újra és újra elismételjük: „Maradunk egyek.” Mert ez ma minden magyar számára a legfontosabb üzenet. Ez kell hogy legyen a legfontosabb üzenet… Kép és szöveg: Varga Gabriella, Vencser László

45

Hirdetés

46

ÚJ KATEDRA

2010. október

ÚJ KATEDRA

Tark abark a

Felhívás általános iskolákhoz, kiadókhoz A Határtalanul Alapítvány taneszközöket gyűjt a kishegyesi iskolának Lapunkban többször szóltunk már arról, hogy egy maroknyi lelkes anyaországi személy esztendők óta azon fáradozik szabadidejében szorgos-lelkesedéssel, hogy a külhoni magyarlakta területek kis falvaiban olyan oktatási és kulturális intézmények, kisebb-nagyobb közösségek számára, amelyek könyvtárral nem rendelkeznek, új és használt könyveket gyűjt, és ezeken a helyeken könyvtárakat alapít. Kárpátalja, Felvidék és Erdély után adománykönyveikkel telerakott teherautójukkal most először Délvidékre, a Vajdaságba készülnek. De a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskolába ezúttal nemcsak könyveket szándékoznak kiszállítani. A maroknyi lelkes magánszemély két évvel ezelőtt intézményesítette immár mintegy fél évtizedes könyvtáralapítási tevékenységét: létrehozták a budapesti székhelyű Határtalanul Alapítvány nonprofit közhasznú szervezetet, amelyet a Fővárosi Ítélőtábla 2008. július 3-án be is jegyzett jogerősen. A cél változatlan: minél több olyan határon túli magyarok lakta kistelepülésen vagy oktatási, kulturális intézményben, ahol nem áll rendelkezésre iskolai vagy közkönyvtár, avagy a rendelkezésre álló gyűjtemény szegényes, ott a segítségükkel az érintettek legkevesebb négy-ötezer darabos induló könyvtárkészletet vehessenek birtokba, vagy ennyivel bővítsék meglévő készletüket. A kuratórium tagjai örömmel tekintenek vissza az elmúlt esztendőkre: • 2006-ban a kárpátaljai Tiszaújlakon megalapították és átadták a világ első dedikált közkönyvtárát; • 2007-ben 10 ezer kötetes könyvtárat alapítottak Erdélyben a kilyénfalvi elemi népiskolában; • 2007-ben ezerkötetes kiskönyvtárral ajándékozták meg Erdélyben a ditrói Idősek Klubját; • 2007-ben könyvtárnyi készletet adományoztak ugyancsak Erdélyben Alsófelsőszentmihály unitárius egyházközségének; • 2008-ban új községi közkönyvtárat hoztak létre az erdélyi Nyárádköszvényesen; • 2008-ban a felvidéki Szécsénykovácsiban megalapították a Krúdy Gyula Könyvtárat; • 2009-ben több kárpátaljai településen: a Nagyszőlősi járásban Karácsfalván, Tiszabökényben és Tiszakeresztúron, a Beregszászi járásban pedig nyolc településen – Kígyós, Harangláb, Kasszony, Bene, Gút, Zápszony, Bátyu és Csoma –, valamint a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolában végeztek jelentős könyvtárfejlesztést; • 2009. október 31-én a Háromszék vidéki Hatolykán adták át ünnepélyes keretek között új alapítású könyvtárukat; • 2010 augusztusában az erdélyi Székelybő településen hoztak létre új közkönyvtárat; • 2010-ben megkétszerezték Gyergyóújfalu Község Könyvtárának addigi könyvkészlet-mennyiségét; • 2010-ben megkezdték a tíz település kiszolgálását tervező majdani mezőmadarasi könyvtár könyvkészletének helyszínre szállítását;

2010. október

• 2010. november 19–20-án Kishegyesen az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola hagyományos Iskolanapok rendezvénye keretében adják át az intézmény iskolakönyvtárának számottevő bővítését jelentő adományukat. Az anyaország (sajnálatosan!) bezárt iskoláiból és közkönyvtáraiból, nagylelkű antikváriumtulajdonosoktól, kényszerhelyzetbe került, megözvegyült, idős emberektől, „kirepülő” fiataloktól, kisebb lakásba költöző családoktól származó, feleslegessé vált könyvkészletek darabjaival a Határtalanul Alapítvány Budapest Főváros XVI. Kerület Önkormányzata jóvoltából rendelkezésére álló két raktárhelyisége jelenleg is zsúfolásig tele van, és a begyűjtés alatt álló felajánlások is számottevőek. Most tehát nem könyvadományért fordulnak a kiadókhoz és a közoktatási intézményekhez – ezúttal taneszközöket is kért tőlük az iskola. Taneszközökre volna a legnagyobb szükség Erdély, Kárpátalja és Felvidék után a Határtalanul Alapítvány tagjai elérkezettnek látták az időt arra, hogy figyelmüket és tevékenységük irányát a Kárpát-medence déli része felé irányítsák. Felvették a kapcsolatot a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola igazgatójával, Molnár Mártával, aki a tanintézmény meglévő könyvtárának jelentős bővítésére tett felajánlásukat nagy örömmel fogadta. Az igazgatónő elmondta: legfőképpen gyermek- és ifjúsági kötetekre, a pedagógiai munkát segítő szakkiadványokra (tanári szakirodalom, tudományos munka stb.), de mindenekelőtt magyar (vagy legalábbis latin betűs) térképekre, fali betű-, szorzó- és benfoglaló táblákra lenne szükségük, mert ők Szerbiában többnyire cirill betűs kínálattal találkoznak. A Határtalanul Alapítvány várja mindazon kiadók és (elsősorban budapesti) iskolák jelentkezését, akik a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola diákjai és pedagógusai számára néhány ilyen jellegű taneszközt felajánlanának. A felajánlott eszközöket az idő rövidségére való tekintettel (a szállítmány vámoltatása és helyszínre szállítása október végén esedékes) legkésőbb október 20-ig postai úton kérik eljuttatni az alábbi címre: Budapest Főváros XVI. Kerület Önkormányzata Kerületgazda Szolgáltató Szervezet, Erdélyi László igazgató, 1165 Budapest, Demeter u. 3. Külön egyeztetés alapján budapesti címekről az eszközök alapítvány általi elszállítása is szóba jöhet. További információ a 20/512-4880-as telefonszámon.

47

Tark abark a

A szívetekkel rajzoljatok… Tizenhatezer művészi alkotás margójára

A lenti Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógiai Intézmény 2010-ben ünnepli 30 éves fennállását. Az elmúlt évtizedekben számos képzőművészeti pályázaton jelentős sikereket értek el ügyes kezű diákjaink. Alkotásaink hazánk 43 városába jutottak el, de külföldön is megismerték intézményünk nevét, hiszen sikeresen szerepeltünk Kanadában, a Dél-afrikai Köztársaságban, Izraelben, Szlovéniában, Ukrajnában, Japánban, Olaszországban és Svájcban. (Japánból évek óta névre szóló ajándékcsomagot kapnak pályázóink.) Emlékezetes sikereink: • Bogdán Tibor az egyik világcég pályázatán 200 ezer forintot nyert alkotásával; • egy pályázaton vendégei lehettünk a Grand Hotel Kempinski Corvinus ötcsillagos luxushotelnek; • a Zánkai Gyermekalkotások Galériája felhívásán többször jutalmazták nebulóinkat arany-, ezüst- és bronzdiplomákkal; • a Lenti Polgári Védelmi Kirendeltség pályázatain tanulóink gyakran kaptak névre szóló oklevelet, különdíjat; • az RTV-Tipp kiírásán 13 fő nyert egész napos szafariparkos kirándulást Ausztriába. A díjakat Veszprémben adták át ünnepélyes keretek között; • Székesfehérváron magas rangú tábornokokkal paro-

48

ÚJ KATEDRA

láztak díjazottjaink a katonák életét bemutató ünnepi ceremónián, anno… • fiataljaink számos alkalommal szerepeltek rajzaikkal különböző újságokban. Büszke vagyok arra, hogy a 260 pályázatnak köszönhetően, ami 16 000, különböző technikával készült alkotást jelent, intézményünk nevét országosan és külföldön is megismerték. S hogy mi volt sikereink titka? Talán csak az, hogy mindig azt mondtam a gyerekeknek: „A szívetekkel rajzoljatok!” Paksa Tibor felkészítő tanár

„Köszönet a gátépítőknek!”– játékunk eredményhirdetése Ki az a két legendás díva – egyikük francia sanzonénekesnő, másikuk német színésznő –, akiknek zenei világát és végletes érzelmeket felmutató kapcsolatát eleveníti meg 2009 tavaszán bemutatott nagysikerű zenés darabjában a Békés Megyei Jókai Színház? – tettük fel a kérdést előző lapszámunkban. Az „Edith Piaf és Marlene Dietrich” helyes választ beküldők közül a Magyar Teátrumi Társaság június 28-i, a Bárka Színházban az árvíz elleni védekezésben részt vevőknek tartott, Köszönet a gátépítőknek! című gálaestjét megörökítő DVD-t • Rózsa Lászlóné (Kalocsa), • Székely Pálma (Budapest) és • Tófalvi Szilvia (Budapest) szerencsés olvasóink nyerték. Gratulálunk! Nyereményüket postáztuk. A szerkesztőség

2010. október