BESZÁMOLÓ A HEGYHÁT INTEGRÁLT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY 2011. ÉVI MUNKÁJÁRÓL
Készítette:
Waffenschmidt Ibolya igazgató
Gyönk, 2012. március 30.
1.
Bevezetés
A fenntartó továbbra is a Tamási és Simontornya Városkörnyéki Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulása. A Tolna Megyei Önkormányzattal kötött megállapodás a szakosított ellátásokra meghosszabbításra került. A szociális alapszolgáltatások közül az étkeztetés és házi segítségnyújtás ellátási területe Fürged településsel bővült. A házi segítségnyújtás működési engedélye az ellátottak számának változása miatt módosításra került. Alsópél település Udvaritól leválasztásra került, így az ellátottak száma itt csökkent, Fürged és Ozora településeken pedig növekedett. A bentlakásos intézményi ellátásban a TIOP 3.4.2.11/1 pályázat előkészítése érdekében, Gyönk székhely vonatkozásában a működési engedély módosításra került december végén. A székhely intézményből két telephely került leválasztásra: I. számú telephely: Gyönk, Táncsics u. 473.-473/1. és II. számú telephely, Gyönk, Táncsics u. 474. számon. A feladatoknak megfelelően és a működőképesség fenntartása érdekében létszámcsökkentés és létszámbővülés is megvalósult. Eredményesen vettünk részt pályázatokon: Generációk együttműködése projekt.
2.
Az intézmény alapító okirata: Az intézmény megnevezése: Hegyhát Integrált Szociális Intézmény Székhelye: 7064 Gyönk, Táncsics u. 472. Telephelyei: 7064 Gyönk, Táncsics u. 473.-473/1. 7064 Gyönk, Táncsics u. 474. 7064 Gyönk, Petőfi u. 353. 7093 Értény- Barnahát puszta 7072 Diósberény, Iskola u. 9. 7193 Regöly, Vörösmarty u. 1. 7071 Szakadát, Fő u. 28. 7086 Ozora, Hunyadi u. 64. 7086 Ozora, Hunyadi u. 58/a Fenntartója: Tamási-Simontornyai Többcélú Kistérségi Társulás 7090 Tamási, Nyírfa sor 15. Típusa: Integrált Szociális Intézmény Alap, nappali, bentlakásos intézményi formákat integráló szociális intézmény Szakágazata: Szociális és gyermekjóléti ellátás szállásnyújtással Szociális és gyermekjóléti ellátás szállásnyújtás nélkül
2
Alaptevékenysége: Ápoló-gondozó otthoni és rehabilitációs intézményi ellátás idősek, hajléktalanok és demens betegek ápoló-gondozó otthoni ellátása Házi segítségnyújtás Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Családsegítés Gyermekjóléti szolgáltatás Szociális étkeztetés Nappali ellátás Pszichiátriai közösségi ellátás Egyéb alaptevékenység körében végezhető feladatai: Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás Máshová nem sorolt felnőtt és egyéb oktatás Szociális foglalkoztatás Önkormányzati intézmények ellátó kisegítő szolgáltatása Egyéb tevékenységi körében ellátja: - a regionális módszertani feladatokat Férőhelyeinek száma: - gyönki székhelyen: 146 férőhely: szakosított ellátás körébe tartozó, tartós bentlakást nyújtó ápoló-gondozó otthon 355 készülék: jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - Gyönk, I. számú telephelyen: 48 férőhely: szakosított ellátás körébe tartozó, tartós bentlakást nyújtó ápoló-gondozó otthon idősek és demens betegek ellátása - Gyönk, II. számú telephelyen: 21 férőhely: szakosított ellátás körébe tartozó, tartós bentlakást nyújtó ápoló- gondozó otthon - az értényi telephelyen: 55 férőhely: szakosított ellátás körébe tartozó, tartós bentlakást nyújtó ápoló-gondozó otthon ebből: 40 fh. idősek ápoló-gondozó otthona 15 fh hajléktalanok ápoló-gondozó otthona - a gyönki telephelyen: 25 férőhely: nappali ellátást nyújtó intézmény - a diósberényi telephelyen: 30 férőhely: nappali ellátást nyújtó intézmény - a regölyi telephelyen: 20 férőhely: nappali ellátást nyújtó intézmény - a szakadáti telephelyen: 30 férőhely: nappali ellátást nyújtó intézmény - az ozorai telephelyen: 45 férőhely: nappali ellátást nyújtó intézmény
Működési (ellátási) területe:
3
szakosított ellátás körébe tartozó, tartós bentlakást nyújtó ápoló- gondozó otthon: elsősorban Tamási kistérség települései, szabad kapacitás esetén Tolna megye fennmaradó közigazgatási területe. étkeztetés: Gyönk Város, Szárazd, Keszőhidegkút, Regöly, Ozora, Udvari, Miszla, Szakadát, Diósberény, Varsád, Fürged községek közigazgatási területe. jelzőrendszeres házi segítségnyújtás: Gyönk, Belecska, Diósberény, Dúzs, Felsőnyék, Fürged, Hőgyész, Iregszemcse, Kalaznó, Keszőhidegkút, Kistormás, Kisszékely, Koppányszántó, Kölesd, Magyarkeszi, Miszla, Mucsi, Nagykónyi, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozora, Regöly, Pári, Pincehely, Simontornya, Szakadát, Szakály, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Varsád települések közigazgatási területe. házi segítségnyújtás: Gyönk város, Miszla, Udvari, Varsád, Szakadát, Diósberény, Szárazd, Keszőhidegkút, Regöly, Ozora, Fürged községek közigazgatási területe. idősek nappali ellátása: Gyönk város, Szakadát, Diósberény, Regöly, Ozora községek közigazgatási területe. családsegítés: Gyönk város, Miszla, Udvari, Varsád, Szakadát, Diósberény, Szárazd, Keszőhidegkút, Regöly, Ozora, Fürged községek közigazgatási területe. gyermekjóléti ellátás: Gyönk város, Miszla, Udvari, Varsád, Szakadát, Diósberény, Szárazd, Keszőhidegkút, Regöly, Ozora, Fürged községek közigazgatási területe. pszichiátriai közösségi ellátás: Gyönk város, Hőgyész, Szárazd, Szakadát, Varsád, Udvari, Miszla, Keszőhidegkút, Regöly, Diósberény, Ozora, Kalaznó, Mucsi, Dúzs, Szakály községek közigazgatási területe.
3.
Szociális alapszolgáltatások
Szociális alapszolgáltatás keretein belül az alábbiakat biztosítjuk: - étkeztetés - házi segítségnyújtás - jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - nappali ellátás - családsegítés - gyermekjóléti szolgáltatás - pszichiátriai közösségi ellátás
a.) Étkeztetés:
4
Az ellátási területhez tartozó azon települések számára biztosítjuk, akik koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai-, ill. szenvedélybetegségük vagy hajléktalanságuk miatt nem képesek saját étkezésükről gondoskodni. A szociális rászorultság feltételeit a Gyönk Város Önkormányzata 3/2011(IV.29.) számú rendelete szabályozza. Az ellátási területen a feladatbővülés 2011. 01. 01-től, ill. Fürged vonatkozásában valósult meg. Étkezők száma a megállapodások száma alapján 51 34 13 18 28 21 6 1 66 36 22 296
Település Gyönk Diósberény Keszőhidegkút Miszla Szakadát Szárazd Udvari Varsád Ozora Regöly Fürged Összesen
Napi átlagos étkezői létszám 39 27 10 17 25 17 5 1 49 27 17 234
Lehetőség van az étel helyben fogyasztására: Gyönkön, Ozorán, Regölyben, Szakadáton és Diósberényben a nappali ellátást nyújtó intézményben, a többi településen az ebéd házhoz szállítása történik. Az ebéd szállítását Gyönkön az intézmény ételszállító autója, Ozorán egy vállalkozó megbízás alapján, a többi településen a falugondnok/tanyagondnok végzi. Az étel kiszállításában részt vevő valamennyi gépkocsi rendelkezik az ételszállításhoz szükséges engedéllyel. Az ebédet az egyes településeken lévő főzőhelyeken vásároljuk, ill. a gyönki konyháról biztosítjuk. Az étkeztetéshez szükséges tárgyi feltételek biztosítottak. Személyi feltételek: bővültek, összesen 1 fő főfoglalkozású és 4 fő részfoglalkozású szociális segítő látja el a feladatokat.
b.) Házi segítségnyújtás: A szolgáltatást igénybevevő személyek részére a saját lakókörnyezetükben biztosítjuk az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást: - azokról az időskorú személyekről, akik otthonukban önmaguk ellátására saját erőből nem képesek és róluk nem gondoskodnak, - azokról a pszichiátriai betegekről, fogyatékos személyekről, valamint szenvedélybetegekről, akik állapotuk miatt az önálló életvitellel kapcsolatos feladatai ellátásában segítséget igényelnek, de egyébként önmaguk ellátására képesek,
5
-
azokról az egészségi állapotuk miatt rászoruló személyekről, akik ezt az ellátási formát igénylik, ill. bentlakásos intézményi elhelyezésre várnak. A szolgáltatást minden település lakosságának biztosítjuk. Telephelyei: -Szociális Központ, Gyönk Petőfi u. 353., ide tartoznak: Varsád, Udvari, Miszla, Keszőhidegkút, Szárazd, Fürged - Idősek Klubja, Szakadát Fő u. 28. - Idősek Klubja, Regöly Vörösmarty u. 1. - Idősek Klubja, Diósberény Iskola u. 9. - Idősek Klubja, Ozora Hunyadi u. 64. Tárgyi feltételek: A házigondozók részére minden településen rendelkezésre áll egy olyan helyiség, ahol adminisztrációs és egyéb feladataikat elvégezhetik, klienseiket fogadhatják és a munkájukhoz szükséges eszközöket tárolhatják. A vezető gondozó és a gondozók részére a munkájukhoz személygépkocsi, ill. kerékpár biztosított. A szolgáltatásban részesülő ellátottak száma
Település Gyönk Szakadát Diósberény Udvari Miszla Regöly Szárazd Keszőhidegkút Varsád Ozora Fürged Összesen:
Megállapodással rendelkező ellátottak száma 36 18 18 18 9 13 18 9 18 32 36 225
Napi nyilvántartott létszám 34 18 15 13 8 13 15 8 16 31 34 205
Személyi feltételek: Település Gyönk: vezető gondozó házigondozó
Szakadát Diósberény Udvari Miszla Regöly Szárazd Keszőhidegkút
Szakképzett Szakképzetlen Összesen 1 1 3 1 4 1 1 2 1 0,75 1,75 0 1,75 1,75 1 1 1 0,5 1,5 1 0,88 1,88 1 1 6
Varsád Ozora Fürged Összesen:
1 3,5 3,5 17
1 0,5 8,38
2 3,5 4 25,38
c.) Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás: Nem kötelezően ellátandó feladat, pályázat útján finanszírozott (2010.01.01- 2012. 12. 31.). A korábbi normatív támogatáshoz képest a finanszírozás csökkent. A fenntarthatóság forrása az ellátottaknak megállapított térítési díj, és a pályázati finanszírozás. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló időskorú, valamint fogyatékos személyek részére nyújtott ellátás. Segítségével fenntarthatók a biztonságos életvitel feltételei, krízishelyzetben lehetőséget nyújt az ellátást igénybevevő személynél történő gyors megjelenésre és segítségnyújtásra. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás megszervezéséhez biztosított: - A műszaki rendszer körében a személyi riasztó berendezés, az átjátszóberendezés, kijelzős vevő berendezés, személyhívó kisközpont, továbbá ügyeleti személyi számítógép ügyeleti szoftverrel. - A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás folyamatos készenléti rendszerben működik. A diszpécser-központban a folyamatos munkarendben dolgozó szakképzett ápoló segélyhívás esetén – a segítséget kérő nevének, címének, egyéb elérhetőségének és a jelzett problémának a közlésével – értesíti az ügyeletes gondozót. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtásban ellátottak száma 2011. december 31-én:
Jelzőkészülékkel ellátottak száma Diósberény 22 Dúzs 4 Gyönk 27 Kalaznó 5 Keszőhidegkút 12 Kistormás 6 Kölesd 6 Mucsi 5 Nagyszékely 11 Regöly 9 Szakadát 21 Szakály 9 Szárazd 8 Udvari 7 Varsád 19 Hőgyész 28 Belecska 4 Felsőnyék 7
Település
7
Fürged Iregszemcse Kisszékely Koppányszántó Magyarkeszi Miszla Nagykónyi Nagyszokoly Ozora Pári Pincehely Simontornya Tamási Tolnanémedi Összesen:
7 11 6 3 11 6 8 7 10 8 11 20 33 4 355
Tárgyi feltételek: diszpécserközpont, átjátszók, készülékek, ezek folyamatos karbantartása biztosított. Személyi feltételek: A jelzőrendszeres házi segítségnyújtást szakmailag szociális asszisztens (programkoordinátor) irányítja, a rendszer működését pedig főállású informatikus felügyeli. A diszpécserközponton 1 fő szociális gondozó, és településenként 2-2 fő tiszteletdíjas gondozó (64 fő) biztosított. d.) Nappali ellátás: A nappali ellátást nyújtó intézmény elsősorban a saját otthonában élő idősek és rászorulók részére nyújt szolgáltatásokat. Lehetőséget biztosít az ellátást igénybevevőknek a napközbeni tartózkodásra, az étkezésre, az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére, a társas kapcsolatok ápolására, a szabadidős tevékenységek hasznos eltöltésére. Segítséget nyújt a szociális ügyek intézésében, az egészségügy alapellátás megszervezésében. Továbbá segítséget nyújt a mentális és életviteli nehézségekkel küzdő ellátottak problémáinak megoldásában. A nappali ellátást nyújtó intézmény öt telephelyen működik: Település Gyönk Diósberény Szakadát Regöly Ozora Összesen:
Engedélyezett Nyilvántartott Ellátottak létszám száma férőhely 25 22 19 30 32 29 30 27 26 20 20 18 45 42 43 150 143 135
Tárgyi feltételek: megfelelőek.
8
Személyi feltételek: Település Gyönk Diósberény Szakadát Regöly Ozora Összesen
Vezető 1 1 1 1 1 5
Gondozó 1 1 1 1 2 6
Jelenleg három fő nappali ellátás vezető jár másodfokú szakosító képzésre (gondozószervező). e.) Családsegítés: A családsegítő szolgáltatás két telephelyen működik: - Gyönk Petőfi u. 353. - Ozora, Hunyadi u. 58/a. A családsegítő szolgáltatás a szociális vagy mentálhigiénés problémák, ill. egyéb krízishelyzet miatt segítséget igénylő személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet megszűntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás. A családsegítés keretében biztosítani kell: - a szociális, életvezetési és mentálhigiénés tanácsadást, - az anyagi nehézségekkel küzdők számára a pénzbeli, természetbeni ellátásokhoz, továbbá a szociális szolgáltatásokhoz való hozzájutás megszervezését, - a családgondozást, így a családban jelentkező működési zavarok, ill. konfliktusok megoldásának elősegítését, - közösségfejlesztő, valamint egyéni és csoportos terápiás programok szervezését, - az együttműködésre kötelezett tartós munkanélkülieknek beilleszkedési program biztosítása, - a családokon belüli kapcsolaterősítést szolgáló közösségépítő, családterápiás, konfliktuskezelő mediációs programokat és szolgáltatásokat, valamint a nehéz élethelyzetben élő családokat segítő szolgáltatásokat. - A veszélyeztetettséget és a krízishelyzetet észlelő jelzőrendszer működtetését, ennek keretében a szociális és egészségügyi szolgáltatók, intézmények, oktatási intézmények, a gyermekjóléti szolgálat, a pártfogó felügyelői és jogi segítségnyújtó szolgálat, valamint a társadalmi szervezetek, egyházak, magánszemélyek részvételének biztosítását a megelőzésben.
9
Települések száma Forgalmi napló szerinti esetszám Kliensek száma
Gyönk
Ozora
9
2
1868
1220
356 Probléma típusa szerint: Életviteli 68
Családi kapcsolatok Mentális problémák Anyagi Foglalkozás Egészség károsodás Ügyintézés Információ nyújtás
410 76
118
65
189
19
183 133
66 23
82
6
337
324
203
141
Tárgyi feltételek: mindkét telephelyen biztosítottak (megfelelő helyiségek, számítógép, szükség esetén gépkocsi használat). Személyi feltételek: 3 fő családgondozó az alábbi felosztásban látja el a feladatait. 1. családgondozó: Gyönk, Regöly, Keszőhidegkút, Szárazd 2. családgondozó: Udvari, Miszla, Varsád, Szakadát, Diósberény 3. családgondozó: Ozora, Fürged A szakképzettségi arány nem megfelelő. Év végén 1 fő családgondozó munkaviszonya megszűnt, az új családgondozót csak megfelelő végzettséggel fogunk alkalmazni. f.) Gyermekjóléti szolgáltatás: Olyan, a gyermek érdekeit védő speciális személyes szociális szolgáltatás, amely a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával szolgálja a gyermek testi és lelki egységének, családban történő nevelkedésének elősegítését, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszűntetését, ill. a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését. A gyermekjóléti ellátás keretében biztosítani kell: - A gyermek családban történő nevelésének elősegítését - A gyermek veszélyeztetettségének megelőzését - A kialakult veszélyeztetettség megszűntetését - A védelembe vételhez kapcsolódó szolgáltatási feladatok ellátását - A családjából kiemelt gyermek visszahelyezését
10
Település Gyönk Varsád Udvari Szárazd Miszla Diósberény Keszőhideg kút Szakadát Regöly Ozora Fürged Összesen
Védelembe vétel család: 2 gyerek: 2 család: 1 gyerek: 1 család: 0 gyerek: 0 család: 0 gyerek: 0 család: 0 gyerek: 0 család: 1 gyerek: 1 család: 1 gyerek: 1 család: 8 gyerek: 12 család: 2 gyerek: 2 család: 17 gyerek: 25
Alapellátás
Családba fogadás
család: 4 gyerek: 6 család: 2 gyerek: 2 család: 2 gyerek: 2 család: 2 gyerek: 6 család: 2 gyerek:12 család: 4 gyerek: 7 Család: 1 gyerek: 1 család: 1 gyerek: 3 család: 3 gyerek: 11 család: 3 gyerek: 6 család: 2 gyerek: 10 család: 27 gyerek: 56
család: 2 gyerek: 2 család: 1 gyerek: 1 család: 0 gyerek: 0 család: 0 gyerek: 0 család: 2 gyerek: 3
Intézményi nevelt család: 1 gyerek: 1 család: 2 gyerek: 4 család: 1 gyerek: 1 család: 1 gyerek: 1 -
-
-
-
-
család: 1 gyerek: 1 család: 8 gyerek: 12 család: 0 gyerek: 0 család: 14 gyerek: 19
család: 1 gyerek: 1 család: 1 gyerek: 1 család: 7 gyerek: 9
Összesen család: 9 gyerek: 11 család: 5 gyerek: 7 család: 3 gyerek: 3 család: 3 gyerek: 7 család: 3 gyerek:3 család: 6 gyerek: 10 család: 2 gyerek: 2 család: 1 gyerek: 3 család: 6 gyerek: 14 család: 19 gyerek: 30 család: 5 gyerek: 13 család: 62 gyerek: 103
Tárgyi feltételek: mindkét telephelyen biztosítottak (megfelelő helyiségek, számítógép, szükség esetén gépkocsi használat). Személyi feltételek: 3 fő családgondozó biztosítja az ellátást. 1. családgondozó: Gyönk, Regöly, Keszőhidegkút, Szárazd 2. családgondozó: Udvari, Miszla, Varsád, Szakadát, Diósberény 3. családgondozó: Ozora, Fürged g.) Pszichiátriai közösségi ellátás: Pályázat útján (2010.01.01-2012.12.31.) 3 éves támogatási szerződéssel finanszírozott. A további működtetést megpályáztuk, mely elutasításra került, tehát 2012-től megszűnik ezen ellátási forma. Feladat: - pszichiátriai betegek részére lakókörnyezetben történő segítségnyújtás - az önálló életvitel fenntartására - a háziorvossal és kezelőorvossal való kapcsolattartás révén a szolgáltatást igénybevevő állapotának figyelemmel kísérése - szociális és mentális gondozás - az orvosi és egyéb terápiás kezelésen, szolgáltatásban való részvétel ösztönzése - megkereső programok szervezése
11
Ellátottak száma településenként Diósberény: 7 fő Gyönk: 11 fő, Ozora: 3fő Szabaton puszta: 1 fő Dúzs: 0 fő Keszőhidegkút: Varsád: 4fő 0 fő Hőgyész: 6 fő Miszla: 0 fő Szakály: 4 fő Kalaznó: 0 fő Regöly: 5fő Udvari: 3 fő Mucsi: 1 fő Szárazd: 0 fő Szakadát: 4 fő Összesen: 48 fő Tárgyi feltételek: Jól berendezett önálló iroda helység, számítógép, telefon, fax, internet elérhetőség, gondozók részére mobiltelefon, szükség esetén a kliensek látogatásához biztosított. Személyi feltételek: Közösségi koordinátor Közösségi gondozó Orvos konzulens
0,5 fő 2 fő Megbízási szerződéssel
4. Szakosított intézményi ellátás Tárgyi feltételek: Gyönk székhely és I. ,II. számú telephely A lakók otthonos, biztonságos környezetben élnek. A külső és belső környezet kellemes életteret biztosít az ellátottak számára, mely higiénikus, otthonos, biztonságos. A helyiségek száma, nagysága, berendezése részben alkalmas a kijelölt funkció biztosítására. A folyamatos fűtés és meleg vízellátás rugalmasan a lakók igényeinek megfelelően biztosított. A lakószobák csak részben felelnek meg az ellátottak korának, igényének és egészségi állapotának. Nincs mindenhol a férőhelyre jutó 6m2 , illetve nagyobb ágyszámú szobák is vannak. A lakószobák berendezésénél törekszünk az egyéni szükségletet is figyelembe venni. Gyönk székhelyen a gondozási munka 3 épületben 3 gondozási részlegben folyik. Az épületek (egyes gondozási részlegek) részben erre a célra épültek, részben adaptáltak. Gyönk, I. számú telephelyen a gondozási munka 2 épületben folyik. Az épületek nem erre a célra épületek. Gyönk, II. számú telephelyen a gondozási munka 1 épületben folyik. Az elmúlt évben jelentős erőfeszítések történtek a tárgyi feltételek javítására: A „G” épület teraszainak felújítása, csatornázása, a lépcsők burkolása. A „B-C” épületnek raktározás céljából egy faházat építettünk saját kivitelezésben, szintén a „B-C” épület előtti útszakasz és a járda útburkolatának elkészítése az alapítványunk támogatásával. 2 db számítógépet vásároltunk pályázati forrásból és egy nagyobb teljesítményű daráló beszerzése történt meg a „B” menük elkészítéséhez a konyhára.
12
Férőhelyek megoszlása a székhely intézményben: Épület A B C G Össz:
Férőhelyszám 57 22 33 34 146
Férőhelyek megoszlása az I. sz. telephelyen: itt demens betegek gondozása folyik 48 férőhelyen. Épület D E Össz:
Férőhelyszám 23 25 48
Férőhelyek megoszlása az II. sz. telephelyen: Épület F
Férőhelyszám 21
Személyi feltételek: Szakmai létszám 59 fő, ennek megoszlása a székhely és telephelyek vonatkozásában: Gyönk székhely: Igazgató Szakmai ig. helyettes Vezető ápoló Mentálhigiénés csop. Vez. Mentálhigiénés munkatárs Műszakért felelős ápoló Gyógytornász Ápoló Gondozó
1 fő 1 fő 1 fő 1 fő 2 fő 3 fő 1 fő 28 fő 1 fő
Gyönk, I. sz. telephely: Mentálhigiénés munkatárs Műszakért felelős ápoló Ápoló
13
1 fő 1 fő 11 fő
Gyönk, II. sz. telephely: Mentálhigiénés munkatárs Ápoló
1 fő 5 fő
Az értényi telephelyen egy fal kivételével tágas közösségi teret alakítottunk ki. A mikrobuszok folyamatos karbantartása, működőképességének fenntartása jelentős forrásokat igényelnek. Férőhelyek megoszlása: 40 fő részére átlagos gondozást, ápolást nyújtó ellátás, 15 fő részére hajléktalanok ápoló- gondozó otthoni ellátás.
Épület Férőhelyszám Fő épület 28 Férfi épület 19 Női épület 8 összesen 55 Személyi feltételek: Szakmai létszám: 15 fő Telephelyvezető Mentálhigiénés munkatárs Foglalkoztatás szervező ápoló
1 fő 1 fő 1 fő 12 fő
Étkezés Az intézmény biztosítja az életkoruknak, egészségi állapotuknak, kalória szükségletüknek megfelelő napi háromszori étkezés a hatályos tápanyag táblázat előírásai szerint, szükség esetén a kiegészítő étkezés, a folyamatos folyadékpótlás, a különböző diéták lehetőségét, amely alapján a lakó egyéni elvárásai és igényei is kielégíthetővé válhat. Az ételek elkészítése és felszolgálása a lakók kulturált és vallási igényeinek tiszteletben tartásával történik. Az ellátottnak lehetősége van állapotának megfelelően egyedül vagy közösségben étkezni. Az intézményben mindkét telephelyen önálló konyha üzemel, mely a lakók és a személyzet étkeztetését biztosítja. Az ellátottak étkeztetése az egyes gondozási részlegeken történik. Mindenhol melegítő konyha van, ahonnan az étteremben történik a tálalás és étkeztetés. Gyönkön a teakonyhákban lehetőség van az ellátottak személyes szükségleteinek kielégítésére. Ruházat Az intézmény támogatja a lakók önrendelkezését abban, hogy ruházatukat maguk választhatják meg. A ruházatnál elsőrendű szempont az ellátott egyéniségét megőrző saját ruházat viselésének, tisztántartásának biztosítása, mely a jól felszerelt mosodában, varrodában megoldható. A székhelyen és Értényben is önálló mosoda működik. Azon ellátottak részére, 14
akiknek nem megfelelő a saját ruházata, az intézmény igyekszik azt biztosítani. A lakó foglalkoztatása esetén munkaruha és védőruha biztosított. Az ellátottak személyes ruháikat hetente az osztályon dolgozó ápoló segítségével mosási jegyzéken leadhatják a mosodába. Mindenki névre szólóan, mosottan és vasaltan kapja vissza ruháját. A B és a G épületben lehetőség van a saját ruha mosására, automata mosógéppel felszerelve áll az ellátottak rendelkezésére. A jogszabályban előírt textíliával intézményünk rendelkezik. Tisztálkodás A tisztálkodás folyamatainak elvégzéséhez szükséges feltételek biztosítottak, valamennyi épületben akadálymentes fürdőszoba áll rendelkezésre. Az intézmény a lakók számára biztosítja a tisztálkodáshoz szükséges tárgyi eszközök körét a megállapodásban és a hatályos jogszabályban rögzített feltételek szerint. A tisztálkodással járó folyamatok megfelelő ellátásához ápolási, gondozási segítségnyújtás biztosított az egyénre szabott igények és szükségletek mértéke szerint a segítő gondozás alapelveit figyelembe véve. Az intézmény alapfeladatát meghaladó szolgáltatásai a gyönki székhelyen és telephelyeken az alábbiak: - az otthonban főállású férfi-, női fodrász dolgozik, a szolgáltatásokért térítést nem kell fizetni. - A hozzátartozókkal való kapcsolattartást segíti elő, hogy 200 db telefonkészülék áll az ellátottak rendelkezésére. Minden lakószobában legalább két készülék található. Az értényi telephelyen a férfi, női hajvágást, borotválást külsős fodrász látja el megbízással, heti 2 alkalommal. Egészségügyi ellátás A lakó részére biztosított, hogy egyészségi állapotának megfelelő ápolásban, gondozásban részesül, és tisztában van azzal, hogy az intézmény által nyújtott ápolási szolgáltatások köre milyen tevékenységekre terjed ki, és hogy az megfelelően dokumentált. Az egészségügyi ellátás keretében az intézmény gondoskodik az ellátott: egészségmegőrzést szolgáló felvilágosításáról, rendszeres orvosi felügyeletéről, Ennek keretében biztosítja az egészségügyi állapot folyamatos ellenőrzését, tanácsadást, szűrést, az orvos által elrendelt vizsgálat elvégzését és a gyógykezelését, ha az intézmény keretein belül megoldható. Az ellátottak egészségügyi ellátását háziorvosok (Gyönkön 2 fő, Értényben 1 fő) látják el. A heti viziteken az ellátottak igényének és az ápoló személyzet észlelésének megfelelően az orvosok ellátják az érintetteket. szükség szerint ápolásáról, szakorvosi ellátáshoz és kórházi kezeléshez való hozzájutásáról, Pszichiáter szakorvos havonta két alkalommal jár az intézménybe. Szakrendelői és kórházi hátteret a szekszárdi kórház biztosít. gyógyszerellátásról és gyógyászati segédeszközök biztosításáról, gyógyászati segédeszközzel való ellátásáról.
15
Gyógyszerellátás: A folyamatos gyógyszerellátást a tamási Dám patika biztosítja az intézmény számára, melynek szolgáltatásaival meg vagyunk elégedve. Az internetes kapcsolattartás és a beszerzés rugalmassága az ellátás színvonalát emeli. A lakó jövedelmi viszonyai és a hatályos jogszabályok által biztosított lehetőségek szerint a gyógyuláshoz szükséges gyógyszereket és gyógyászati segédeszközöket biztosítjuk. A háziorvosok által összeállított alapgyógyszereket (intézményi gyógyszerlista) az intézmény térítésmentesen biztosítja az ellátottak részére. A test-távoli gyógyászati segédeszközöket az intézmény téríti, a test-közelieket az ellátott költségén biztosítja az intézmény. Az ápolási munka folyamatos munkarendben, Gyönkön 3 műszakban, Értényben 2 műszakban történik. Az ellátottak egészségügyi dokumentációja számítógépen kerül nyilvántartásra, az alaplistán nem szereplő térítésköteles gyógyszerekért fizetendő térítési díjat is számítógépes program segítségével számlázzák. Új gyógyszer program került beszerzésre, mely alkalmas a gyógyszer rendelésre, nyilvántartásra. Az egyéni gondozási tervek team munkában készülnek, a fizikai és az egészségügyi ellátás részeit minden ellátott esetében az egészségügyi csoport készíti, szükség esetén ápolási terv készítése is megoldott. A rehabilitációs munkát segíti a gyógytornász alkalmazása. Az értényi telephelyen a hajléktalanok egészségügyi ellátásának ki kell terjednie az ellátást igénybevevő rendszeres gyógyító megelőző és higiénés felügyeletére is. Pszichés gondozás: Az ellátottak pszichés gondozását és foglalkoztatását a mentálhigiénés csoport, Értényben mentálhigiénés munkatárs végzi. A pszichés gondozás keretében a legfőbb cél az ellátottak beilleszkedésének segítése, lelki egészségének védelme, érzelmi kapcsolatokban gazdag, harmonikus időskor biztosítása. E célok érdekében a mentálhigiénés munkatársak az alábbi feladatokat végzik: - előgondozás, új ellátott esetében az intézmény bemutatása, felkészítése az intézményi életre Az ellátást igénybe vevővel készített első interjú elkészítése során fő feladat az intézménnyel, beköltözéssel kapcsolatos információk ismertetése, valamint támasz nyújtás a változásokkal kapcsolatos feszültségek feldolgozásához. Az új ellátott beérkezését követő 3 hét a befogadási időszak, amely során - az ellátott megismerése (mentális állapotának vizsgálata, fizikai állapotának megismerése, családi kapcsolatainak feltérképezése) - kapcsolattartás a kórházba került lakókkal. - családdal való kapcsolattartás fenntartása. - konfliktushelyzetek kialakulásának megelőzése érdekében problémafeltáró és megoldó csoportok működtetése épületenként. - lakógyűlések szervezése (évenként). A foglalkoztatás: Célja a szabadidő kulturált eltöltése és a tartalmas időtöltés biztosítása, testi, lelki aktivitás fenntartása, megőrzése. A foglalkozásokat az ellátottak korának, egészségi állapotának, képességeinek és egyéni adottságainak figyelembevételével kell szervezni.
16
-
fizikai foglalkoztatás kreatív foglalkozások szellemi és szórakoztató tevékenységek kulturális tevékenységek mozgás vallásgyakorlás
Az Értényi telephelyen 11 fő részére munkarehabilitációs foglalkoztatás történik, napi 4 órában, melynek forrása pályázat útján 3 éves finanszírozási szerződésből történik (2010.01.01.-2012.12.31.). A foglalkoztatásban részt vevőkkel megállapodást kötöttünk, munkatevékenységükért a megállapodásnak megfelelően pénzbeli ellátásban részesülnek. A munkarehabilitációs foglalkoztatás külön szakmai program alapján történik, melyhez rendelkezünk a működési engedéllyel. Demens betegek ellátása: A demenciában szenvedők elhelyezése az I. számú telephelyünkön, a „D” és „E” épületekben történik. Az E épületben elsősorban a harmadik (amikor az emlékezetzavar már annyira károsodott, hogy a közelmúlt eseményeire nem emlékszik, mindennapi teendőit képtelen ellátni, eltéveszti a szavakat, stb.) és negyedik szakaszban (amikor az emlékezetzavar súlyos, közvetlen környezetét, saját hozzátartozóit és néha önmagát sem ismeri fel) lévők elhelyezése történik, a D épületben kapnak elhelyezést. a demencia második szakaszában lévők. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a demens betegek száma folyamatosan nő. Hajléktalan lakók ellátása: A hajléktalanok ápoló- gondozó ellátása az értényi telephelyen 15 férőhelyen biztosított. Az idősek ápoló-gondozó otthonának bemutatásában leírtak vonatkoznak a hajléktalan lakók ellátására is. Kiemelt feladat az egészségügyi szűrővizsgálatok szerepe, a konfliktuskezelés, a mentális gondozás és a rehabilitációs tevékenység. A hajléktalan ellátás iránti igény is folyamatosan nő.
Az elhelyezés iránti kérelmek alakulása, létszámváltozások: 2010. és 2011. évi létszámmozgások 2010. évben
Gyönk
Értény
Hajléktalan ellátás Értény
72
10
9
68
6
5
-
-
-
0
1
1
10
5
4
13
0
1
68
8
3
51
7
5
Idős ellátás
Új belépők Áthelyezéssel felvettek Gondozása megszűnt
Meghalt
2011. évben
17
Gyönk
Értény
Hajléktalan ellátás Értény
Idős ellátás
Az ellátottak egészségügyi állapota egyre rosszabb, a gondozási szükségletük egyre jelentősebb. Az alapellátás kiépülésével ez a tendencia fokozódik. A kórházak krónikus ágyairól veszünk fel ellátottakat, akik rövid ideig tartózkodnak intézményünkben, nagyobb az elhalálozásuk száma, sokszor már a bekerülés előtt meghalnak a kérelmezők. A várakozók száma 2011. december 31-én:
Férfi Nő Összesen:
5.
Várakozók összesen: Gyönk Értény Hajléktalan idős 16 3 7 37 4 1 53 7 8
Soron kívül várakozók: Gyönk Értény Hajléktalan idős 8 2 5 19 3 1 27 5 6
Regionális módszertani feladatok
A SzocioNet Dél-Dunántúli Regionális tevékenységének célja, feladata:
Módszertani
Humán
Szolgáltató
Központ
Tevékenységünk alapvető célja a Dél-Dunántúli Régióban magas fokú szociális biztonságot és minőséget biztosító, fenntartható, esélyteremtő jóléti rendszer létrehozása, fejlesztése a partnerség elvét és a részvétel elvét szem előtt tartva. A SzocioNet DDRMHSZK feladatait konzorciumi szervezeti formában látta el. A Hegyhát Integrált Szociális Intézmény ellátta: - az idősek és demens betegek nappali ellátása - időskorúak gondozóháza - idősek otthona - speciális intézmény szolgáltatásokkal összefüggő szolgáltatás-specifikus módszertani feladatokat. A HEGYHÁT ISZI módszertana az alábbi jogszabályban meghatározott feladatokat végezte a tárgyidőszakban: - Információt gyűjtött a működési terület ellátórendszerének sajátosságairól, az alkalmazott módszerekről, az információkat összesítette, értékelte, a beérkezett adatokat és az azokból készült elemzéseket a honlapján folyamatosan közzétette, továbbá a szociál- és családpolitikáért felelős minisztérium vagy a módszertani háttérintézménye megkeresésére a szociális szolgáltatásokról, illetve a szociális foglalkoztatásról adatot gyűjtött és szolgáltatott. - Új szakmai módszerek bevezetése érdekében – a szociál- és családpolitikáért felelős minisztérium módszertani háttérintézményével együttműködve – az új szakmai módszereket és az új szolgáltatási formákat folyamatosan megismertetette a szociális szolgáltatókkal, intézményekkel. - Javaslatot tett a szociális ellátórendszer fejlesztésére, és részt vett az ellátórendszer fejlesztéséhez szükséges források tervezésében. - Figyelemmel kísérte a jogszabályok, szakmai szabályok hatályosulását, és a tapasztalatokról tájékoztatta a szociál- és családpolitikáért felelős minisztériumot.
18
- Szakmai segítséget nyújtott a szociális szolgáltatóknak, intézményeknek és a fenntartóknak szociális szolgáltatások megszervezéséhez, szakmai módszerek bevezetéséhez és alkalmazásához, valamint más szakmai kérdésekben. - - Ellátta az ápolási díjjal kapcsolatos – az Szt. 43-43/A. §-ában meghatározott – módszertani feladatokat szakvélemények készítésével helyszíni vizsgálat végzése alapján.
Számokban kifejezve:
Szervezet
Fokozott ápolást igénylő (fő)
Háziorvos véleményének felülvizsgálata (fő)
SZGYH felkérésére ápolási díj szakvélemény felülvizsgálat (fő)
Összesen (fő)
HEGYHÁT ISZI
171
22
1
194
normál
háziorvosi szakvélemény felülvizsgálat
SZGYH felülvizsgálat
összesen
Kérelem
179
24
1
204
Elvégzett vizsgálat
171
22
1
194
Elvégzett vizsgálatból: fokozott ápolási igény fennáll fokozott ápolási igény nem áll fenn
142
142
29
29
tartós ápolási-gondozási igény fennáll
14
tartós ápolási-gondozási igény nem áll fenn
8
14
1
9
- A tájékoztatási kötelezettség teljesítése érdekében 2011. évben frissítette a feladatkörébe tartozó szociális intézményekről vezetett nyilvántartásait. - A működést engedélyező szervek felkérésére szakértőként részt vett szociális szolgáltatók és szociális intézmények ellenőrzésében. - Az illetékes működést engedélyező szervek kijelölése alapján részt vett módszertani intézmények által nyújtott szociális szolgáltatások ellenőrzésében.
19
Számokban kifejezve:
tanya/falugondnoki szolgáltatás
étkeztetés
házi segítségnyújtás
családsegítés
jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
támogató szolgáltatás
idősek nappali ellátása
fogyatékos személyek nappali ellátása
pszichiátriai betegek nappali ellátása
szenvedélybetegek nappali ellátása
idősek otthona
fogyatékos személyek otthona
pszichiátriai betegek otthona
szenvedélybetegek otthona
fogyatékos személyek rehabilitációs intézménye
szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye
fogyatékos személyek rehabilitációs célú lakóotthona
időskorúak gondozóháza
fogyatékos személyek gondozóháza
összesen
Vizsgált szolgáltatási formák 2011-ben (db)
16
34
20
5
2
1
24
3
1
1
15
3
2
1
1
4
1
3
1
138
A HEGYHÁT ISZI módszertana az alábbi önként vállalt feladatokat látta el a tárgyidőszakban: - Kezdeményezte a működési területén, a szociális szakterületen dolgozók tapasztalatcseréjét és továbbképzését. - Jó gyakorlatok összegyűjtése a TÁMOP 5.4.4. projekt keretében – idősügy területéről. - Idősügyi munkacsoportban való országos munka végzése éves tematika alapján. A SzocioNet DDRMHSZK gesztorszervezettel közös együttműködés: - napi munkakapcsolat - protokoll betartása a fenti munkák elvégzése során - konzorciumi üléseken való részvétel másfél-két havonta.
6.
Az intézmény gazdasági- műszaki feladatai
A gazdasági műszaki részleg feladata az intézmény zavartalan működésének biztosítása, a szakmai feladatok ellátásának elősegítése. Az ellátandó feladatok: - pénzügyi, számviteli feladatok - mosodák működtetése - élelmezési üzemek működtetése - karbantartás - parkgondozás - takarítás a.) Pénzügyi- számviteli feladatok: Az intézmények összevonása és a feladatbővülés jelentős többletmunkát jelent a székhely intézményben lévő gazdasági szervezet számára. Feladataik: -
az éves költségvetés elkészítése az intézmény készleteinek, tárgyi eszközeinek nyilvántartása, kezelése, leltározása bank és pénztárkezelés létszám és bérgazdálkodás
20
-
gondozotti zsebpénz, letét és értékkezelés pénzforgalmi információk elkészítése évközi és év végi beszámolók elkészítése gazdálkodással kapcsolatos felügyelet szerv által kért információk szolgáltatása pályázati programok kezelése, elszámolása finanszírozási szerződéssel működtetett ellátások éves elszámolásai (jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, pszichiátriai közösségi, szociális foglalkoztatás, módszertani feladatok)
b.) Mosoda működtetése: A feladatot mindkét intézményben működő mosoda látja el. A tárgyi feltételek biztosítottak. A növekvő mosási igények (fekvő beteg ellátás, a lakók piperemosása a saját ruházat használata miatt) fokozott leterheltséget jelentett Gyönkön. A közcélú foglalkoztatás körében egy fő foglalkoztatása segítséget jelentett. A legszükségesebb textíliák biztosítottak. Az értényi telephelyen 1 fő létszámcsökkentés történt.
c.) Az élelmezésüzem működése: A kapacitásokat a lehetőség határáig kihasználjuk. Az ellátottak folyamatos élelmezésén túl Gyönk, Szárazd, Miszla szociális étkeztetéséhez főzési kapacitást biztosítunk. A konyha HACCP előírásoknak megfelel. Az intézményünk tálalóhelyiségeibe szállítóedényben, az étkezőknek éthordóban szállítjuk az ebédet az ételszállító gépkocsival. d.) Karbantartás: Az intézmény biztonságát növelve a portaszolgálton félautomata sorompó került felszerelésre. A nagy terület és sok épület jelentős feladatot ró a karbantartók számára. A fűtés gázzal történik, mely karbantartását külső kivitelezővel évente elvégeztetjük. A portaszolgálat működtetését korábban vállalkozási szerződés keretében külső vállalkozó biztosította, mely költségcsökkentés miatt felmondásra került. Egészségkárosodott munkavállalók alkalmazásával és a Munkaügyi Központ támogatásával kedvezőbb anyagi feltételekkel történt a működtetése. Komoly feladatot jelent mindkét telephelyen a gépkocsik üzemeltetése, és karbantartása. e.) Parkgondozás: A korábbi kisegítő gazdaság teljesen megszűnt, csak szőlő és gyümölcsös van. Nagy hangsúlyt helyezünk a parkgondozásra, a munkák elvégzését közcélú foglalkoztatott segítette. A szükséges gépek (fűnyíró, sövénynyíró, kistraktor) rendelkezésre állnak. f.) Takarítás: Jelentős létszám leépítés történt, Gyönkön 3 fő, Értényben 1 fő. A kieső munkát közcélú foglalkoztatott alkalmazásával oldottuk meg.
21
7.
Személyi feltételek 2011. évben (összefoglaló tábla):
Megnevezés Ápoló-gondozó ellátás -Gyönk Ápoló-gondozó ellátás - Értény Közösségi ellátás Szoc. étkeztetés
Nyitó engedélyezett létszám (2010.01.01.)
Évközbeni változás
Záró létszám
59
-
59
14
01.01-től +1 fő
15
2,5
01.01-től + 0,5 fő (Fürged) 04.01-től -0,5 fő (Ozora) 01.01-től 3,5 fő (Fürged) 01.01-től -2 fő (Alsópél) 01.01-től + 1 fő (Gyönk) 04.01-től + 0,5 fő (Fürged) 04.01-től + 0,5 fő (Ozora)
2,5
3 Házi segítségnyújtás
22
Idősek nappali ellátása Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Családsegítés Gyermekjóléti szolgáltatás Módszertani feladatok Szakmai létszám össz.: Gazdasági – műszaki létszám: Gyönk
25,5
11
-
11
2,5
-
2,5
2,75
-
2,75
3
-
3
2,5
-
2,5
122,25
+4,5
126,75
43
43
Értény
01.01-től – 1 fő
14 Gazdasági létszám összesen: Intézményi létszám összesen:
3
57
13 57
179,25 fő
+3,5 fő
22
182,75 fő
8. Az intézmény gazdálkodása Az intézmény bevételeinek megoszlása Megnevezés
2010. évi tények
2011. évi tények
Intézményi saját bevétel
34,68%
36,94%
Normatív támogatást kiegészítő támogatás
47,19%
48,48%
Kereset kiegészítés
3,83%
0,65%
Támogatás értékű bevételek
6,75%
6,11%
Tolna megyei Önkormányzat hozzájárulása Önkormányzati hozzájárulás
4,56%
4,57%
-
0,98%
Pénz maradvány felh.
2,99%
2,27% , 100,00%
100,00%
Összesen
A normatív támogatás részaránya 1,29%-kal, a saját bevételek részaránya 2,26%-kal nagyobb, mint az előző évi. Az intézményi térítési díjakat a szakosított ellátásoknál 06.01-től 76.500 Ftról 81.000 Ft-ra emeltük, és némileg nőttek a szociális étkeztetés térítési díjai is. Költségvetési előirányzatok és tejesítések alakulása Megnevezés Személyi juttatások Munkaadót terhelő jár. Dologi kiadások Felhalm. kiadások Pénzmaradvány átadás Kiadások összesen Saját bevételek Ebből: int. ell. díjak Tám. ért. bev. műk. Tám. ért. bev. felh. Átvett pénzeszk.műk. Átvett pénzeszk.felh. Költségvet. Támogatás Előző évi pénzmaradvány Előző évi pénzmaradvány átv. Bevételek összesen
2010. évi Eredeti Módosított előirányzat 298.281 306.784 76.141 78.940 241.683 251.685 11.589
Teljesítés
616.105 224.372 183.475 25.099
648.998 219.947 183.475 38.559 4.914
302.531 77.428 251.685 11.589 3.321 646.554 228.284 185.828 39.539 4.914
366.634
365.865
365.865
14.719
14.719
4.994
4.994
648.998
658.315
616.105
2011. évi Eredeti Módosított előirányzat 299.033 302.055 75.464 76.238 251.039 266.898 4.898 625.536 236.331 212.658 24.935
364.270
625.536
Teljesítés
650.089 236.331 212.658 37.350 285
294.525 75.064 251.223 4.897 174 625.883 242.343 216.446 37.350 285
2.482 358.733
2.482 358.733
14.908
14.908
650.089
656.101
2011 évben a kiadások a módosított előirányzathoz képest 96,28%-ra teljesültek, amely 24.206 eFt megtakarítást jelentett, a takarékossági intézkedések hatására. A bevételek kismértékben 0,92%-kal nőttek a módosított előirányzathoz képest. Ezen belül a saját bevételek 12,54%-kal, illetőleg 6.012 e Ft-tal emelkedtek.
23
Az intézményi bevételeinek megoszlása: Tevékenységi kör megnevezése Időskorú ell. Gyönk Időskorú ell. Értény Időskorú ell. Össz. Házi segítségnyújtás Idősek Klubja Családsegítés Gyermekjóléti ell. Étkeztetés Közösségi ell. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Munkarehab fogl. Módszertan Összesen
Alap Norma -tíva 140.340
38.700
Szoc. továbbkép. normatíva 775
34.961
9.900
213
16.350
34.103
691
1.193
97.411
175.301
48.600
988
30.000
217.587
3.208
2.100
477.784
34.046
12.300
11.958 3.205 3.205
12.150 2.596 1.735
12.954
1.521
Kiegészítő normatíva
TMÖnk. hozzájárulása
Saját bevétel
13.650
Önk. Hj.
Kereset kieg.
Átvett pénzeszk.
183.484
2.517
907
380.373
523
46.869 26.845 6.712 7.961
572
1.848 789 2.955
317 94 38
23.078
809
107
28 28
1.106
240.669
78.902
1.044
30.000
242.343
6.401
4.287
8.000 12.868
38.469 8.000 13.974
3.982
3.982
10.400 37.350
10.400 640.996
Az intézményi kiadásainak megoszlása: Tevékenységi kör megnevezése Időskorú ell: Gyönk Időskorú ell.:Értény Időskorú ell. :Össz. Házi segítségnyújtás Idősek Klubja Családsegítés Gyermekjóléti ell. Étkeztetés Közösségi ell. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Munkarehab fogl. Módszertan Összesen
Személyi juttatások 158.910 47.134 206.044 31.356 15.458 4.814 6.021 3.803 4.302 12.767 3.849 6.111 294.525
Járulék 44.922 9.628 54.550 8.517 4.149 1.263 1.603 1.060 1.074 937 261 1.650 75.064
Dologi 159.887 37.957 197.844 1.180 7.238 635 337 34.433 2.624 773 90 6.069 251.223
Összesen 363.719 94.719 458.438 41.053 26.845 6.712 7.961 39.296 8.000 14.477 4.200 13.830 620.812
Pályázati források 2010. év: Pályázat megnevezése Szociális földprogramok területi menedzser-szervezeti munkája „A fiatal és időskorú generációk közti együttműködés erősítése” pályázat Munkatapasztalat szerzést és foglalkoztatást elősegítő támogatás Fejlesztési támogatás közösségi pszichiátriai ellátás és jelzőrendszeres házi segítségnyújtás Összesen
24
Össz.
Nyert összeg 480.000 5.000.000 2.100.000 285.000 7.865.000
9. Összegzés Az intézmény ellátási területe és szakmai feladatai tovább bővültek. Az intézmény szakmai feladatainak ellátásához a költségvetésben biztosított források (alap- és kiegészítő normatívák, és a Tolna Megyei Önkormányzat által nyújtott kiegészítő támogatás) biztosítottak voltak. Saját forrásból és a „Módszertani Otthon Lakóiért” Alapítvány támogatásával a tárgyi feltételek javultak. A TIOP 3.4.2.11/1 pályázat sikeres benyújtásával és pozitív elbírálásával a lakók életminősége tovább javulhat. A regionális módszertani feladatok ellátását a konzorciumon belül teljesítettük. A működéshez szükséges, finanszírozását az ágazati minisztérium későn, 2012. 03. 27-én teljesítette.
Waffenschmidt Ibolya igazgató
25