Fordította Kis Ibolya

SYLVIA DAY

Fordította Kis Ibolya

SYLVIA DAY

A fordítás alapjául szolgáló mű: Sylvia Day: Bared to You A Crossfire novel

Előkészületben: Melléd láncolva

Copyright © 2012 by Sylvia Day All rights reserved Hungarian translation © Kis Ibolya, 2012 © Ulpius-ház Könyvkiadó, 2012 ISBN 978 963 254 694 0

Dr. David Allan Goodwinnek, végtelen szeretettel és hálával. Köszönöm, Dave, megmentetted az életemet.

– El kéne mennünk egy kocsmába, ünnepelni! Cseppet sem ért meglepetésként szobatársam nyomatékos kijelentése. Cary Taylor mindig talált indokot a mulatozásra, lett légyen az akármilyen apró vagy jelentéktelen. Én úgy gondoltam, hogy ez nagyban hozzájárul a vonzerejéhez. – Szerintem nem túl jó ötlet egész éjjel inni, mielőtt az ember első napját kezdi egy új munkahelyen. – Jaj, Eva! – Cary az új nappalinkban ült a földön féltucatnyi kicsomagolatlan doboz közt, és rám villantotta díjnyertes mosolyát. Napok óta mást se csináltunk, mint kipakoltunk, a srác mégis remekül nézett ki. Karcsú termetével, sötét hajával, zöld szemével persze Cary szinte bármely időpillanatban fantasztikusan festett. Talán nehezteltem is volna rá ezért, ha nem kedvelem annyira. – Én nem berúgásról beszélek – erősködött. – Csak egykét pohár borról. Kihasználjuk a happy hourt, aztán már itthon is vagyunk nyolcra. – Nem tudom, hogy időben visszaérek-e – intettem jóganadrágom és sportfelsőm felé. – Miután lemértem, hogy mennyi gyalog az új melóhely, megyek az edzőterembe. – Menj gyorsan, és eddz még annál is gyorsabban – Cary tökéletesen kivitelezett szemöldökfelvonása majdnem hangos nevetésre fakasztott. Komolyan úgy gondoltam, hogy megnyerő pofijával egy nap majd tele lesznek az óriásplakátok és a címlapok. Bármilyen arcot vág, egyszerűen fantasztikus. – Esetleg holnap, munka után? – próbálkoztam. – Ha túlélem a napot, az aztán igazán megér majd egy kis ünneplést. – Oké. Legalább felszentelem az új konyhát a vacsorával. – Huh… – Cary imádott főzni, csak éppen nem nagyon tudott. – Szuper. 6

Félresimított egy hajtincset az arcából, és rám vigyorgott. – Ezért a konyháért még egy étterem is ölni tudna. Itt aztán képtelenség bármilyen kaját is elrontani. Kétkedve legyintettem, és elindultam. Nem akartam belemenni a főzéssel kapcsolatos vitába. Lementem lifttel a földszintre, és rámosolyogtam a portásra, aki lendületes mozdulattal tárta ki előttem az ajtót. Amint kiléptem az utcára, azonnal lecsaptak rám Manhattan hangjai, illatai, és szinte hívogattak egy kis felfedezőútra. Úgy éreztem, mintha nemcsak egy fél ország, de egy egész világ választana el korábbi otthonomtól, San Diegótól. Mindkettő nagyváros ugyan, de az egyik végtelenül nyugodt és érzékien lusta, a másik viszont csak úgy vibrál az élettől és a vad energiától. Álmaim netovábbja egy brooklyni, lift nélküli ház lett volna, de kötelességtudó leány lévén az Upper West Side-on telepedtem meg. Ha nem lett volna velem Cary, nyomorúságos magányra lettem volna kárhoztatva a tágas lakásban, melynek egy hónapi bére több volt, mint a legtöbb ember egész évi keresete. A portás megbiccentette a sapkáját. – Jó estét, Miss Tramell. Kér taxit? – Köszönöm, nem, Paul – hintáztam edzőcipőm lekerekített sarkán. – Gyalog megyek. A portás elmosolyodott. – Délután kissé lehűlt a levegő. Kellemes a séta ilyenkor. – Igen, mondták, hogy élvezzem ki a júniust, mielőtt gyilkosan meleg lesz. – Ez rendkívül bölcs tanács, Miss Tramell. Kiléptem a modern üveg kapuboltozat alól, mely nem nagyon illett az épület korához és a környező házakhoz. Egy kicsit élveztem a fákkal szegélyezett utca nyugalmát, mielőtt kimentem volna a Broadway zajos forgatagába. Reméltem, hogy hamarosan képes leszek beleolvadni az itteni környezetbe, de egyelőre csak afféle ál-New Yorkinak éreztem magam. Volt már munkám és lakásom itt, de még tartottam a metrózástól, és ügyetlen voltam a taxifogásban. Próbáltam nem nagy szemmel, bizonytalanul járni-kelni, de nem nagyon sikerült. Túl sok a látni- és tapasztalnivaló. Elképesztő ingertömeg zúdult rám – a kipufogógáz bűze, utcai árusok ételeinek illatával keveredve, házalók kiáltozása és utcai zenészek muzsikája; arcok, stílusok és akcentusok szédítő sokasága, valóságos 7

építészeti csodák… És persze az autók. Te jó ég. Az egymás sarkában lihegő kocsik tébolyult, szüntelen áradatához foghatót még sosem láttam. Mindig akadt egy mentő-, rendőr- vagy tűzoltóautó, mely fülsértő szirénázással próbált előrejutni a sárga taxik folyamában. Félve csodáltam meg a cammogó kukásautókat, melyek szűk kis utcákban lavíroztak boszorkányos ügyességgel, és a futárszolgálatok kocsijait, melyek szorongató határidők csapdájában küzdöttek meg nap mint nap a forgalommal. Az igazi New York-iak csak manővereznek higgadtan szeretett városukban, mely meghitten ismerős, olyan, mint egy kényelmes, bejáratott cipő. Ők nem romantikus hevülettel csodálják a járdára ömlő füstöt és gőzt, s a szemük se rebben, ha egy metrószerelvény dübörög el a lábuk alatt, miközben én idiótán vigyorgok, és megfeszítem a lábujjaimat. New York nekem vadonatúj szerelem volt. Tágra nyílt szemmel ittam magamba, s ez látszott is rajtam. Blazírtságot kellett magamra erőltetni, miközben a jövendő munkahelyemet rejtő épület felé tartottam. De legalább a munkámban otthon voltam. A saját képességeim révén akartam előbbre jutni, ami azt jelentette, hogy legalulról kellett kezdenem. Holnaptól Mark Garrity asszisztense leszek a Waters Field & Leamannél, az USA egyik legismertebb reklámügynökségénél. Mostohaapám, a kőgazdag Richard Stanton roppant bosszús lett, amikor megtudta, milyen munkát vállaltam el, rámutatva, hogy ha nem vagyok olyan büszke, dolgozhatnék inkább valamelyik barátjánál, kihasználva a kapcsolat előnyeit. – Éppolyan makacs vagy, mint apád – mondta Richard. – A rendőri fizetéséből egy életen át törlesztheti a diákhiteledet. Ádáz veszekedés volt, de apu nem volt hajlandó meghátrálni. – Nehogy már egy másik férfi fizesse a lányom továbbtanulását – mondta ő, Victor Reyes, amikor Stanton megtette neki az ajánlatát. Ezt tiszteltem benne. És úgy sejtem, hogy Stanton is, bár sosem vallotta volna be. Persze mindkettőjüket megértem, mert próbáltam én is, harcoltam érte, hogy magam fizethessem vissza a hitelt… és veszítettem. Apu számára ez hiúsági kérdés volt. Anyám annak idején nem volt hajlandó hozzámenni feleségül, de apa ennek ellenére is mindig szilárdan kitartott amellett, hogy minden tekintetben apámként viselkedjen. Mivel tudtam, hogy semmi értelme a régi sérelmeket bolygatni, inkább arra koncentráltam, hogy minél hamarabb odaérjek a tetthelyre. Szándékosan időzítettem a terepszemlét éppen egy forgalmas hétfői 8

időszakra, úgyhogy örültem, amikor alig harminc perc alatt eljutottam a Crossfire Buildinghez, melyben a Waters Field & Leaman székelt. Hátrahajtottam a fejem, úgy vettem szemügyre az épületet, amely egészen az ég keskeny szalagjáig nyúlt. A Crossfire rendkívül impozáns építmény volt, karcsú zafírtű, mely a felhőket karcolta. A korábbi interjúk alapján már tudtam, hogy a díszes, rézkeretes forgóajtók túloldalán ugyanilyen bámulatos a környezet – arannyal erezett márványpadló és – falak, fényes alumínium biztonsági pult és forgókorlát. Előszedtem vadonatúj belépőkártyámat a nadrágom belső zsebéből, és felmutattam a két sötét öltönyös biztonsági embernek. Ők persze megállítottak, nyilván mert eléggé alulöltözött voltam, de végül beengedtek. Miután lifttel feljutottam egészen a huszadik emeletig, volt már némi fogalmam róla, hogy ajtótól ajtóig mennyi a távolság időben. Ez kipipálva. Éppen kifelé indultam, amikor egy karcsú, jól öltözött barna lánynak beakadt a táskája a forgókorlátba, és egy rakás apró ömlött ki belőle. Pénzérmék záporoztak a földre és gurultak szanaszét a márványon, én pedig láttam, hogy az emberek inkább kikerülik a zűrzavart, és úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. Én együtt érzőn ráncoltam a homlokomat, és leguggoltam, hogy segítsek a lánynak szedegetni, az egyik biztonsági őr társaságában. – Köszönöm – villantott rám űzött mosolyt a lány. Visszamosolyogtam rá. – Szívesen. Ha már erre jártam. Éppen egy ötcentes után nyúltam a bejárati ajtónál, amikor drága, fűzős félcipő bukkant fel előttem, jól szabott fekete nadrágszárral. Egy pillanatig vártam, hogy a férfi eltűnjön az utamból, és amikor nem tette, felnéztem. A méretre szabott háromrészes öltöny forró pontokat izzított fel bennem, de az egészet mégis a kelme alatt rejtőző daliás, erős termet tette különlegessé. De bármilyen sugárzó volt is a jövevény férfiassága, csak akkor padlóztam le igazán, amikor megláttam az arcát. Tyűha. Ez egyszerűen… tyűha. A férfi egy elegáns fotelba telepedett, éppen velem szemben. Férfiassága éppen szemmagasságra esett, úgyhogy csak bámulni tudtam. Döbbenten. Aztán valami megváltozott közöttünk. Ahogy visszanézett rám, megváltozott… Mintha ellenző hullt volna le a szeméről, olyan izzó akaraterőt tárva fel, melytől mintha kiszaladt volna a 9

levegő a tüdőmből. Erőteljes vonzása még határozottabb lett, már-már tapintható rezdülésekkel. Ösztönösen hátrahúzódtam. És fenékre estem. A könyököm megsajdult a padlóval történő kemény találkozástól, de alig éreztem a fájdalmat. Túlságosan lefoglalt a férfi látványa. Lélegzetelállító arcát hollófekete haj keretezte. Arcberendezése szobrász vésőjére kívánkozott: határozott metszésű száj, egyenes orr, átható kék szempár. Pompás. A kék szem kissé összeszűkült, de az arc rutinosan kifejezéstelen maradt. Az inge és az öltönye fekete volt ugyan, a nyakkendője azonban tökéletesen illett világító íriszéhez. Számítóan méregetett, tekintete szinte lyukat égetett belém. Felgyorsult a szívverésem; a szám kinyílt, hogy levegőt kapjak. Bűnösen jó volt az illata. És nem kölnitől, hanem valami mástól. Talán tusfürdőtől. Vagy sampontól. Bármi volt is, nyálcsorgatóan vonzó volt, akárcsak ő maga. Kinyújtotta felém a kezét. Felfigyeltem ónix mandzsettagombjára és méregdrága órájára. Reszketeg lélegzettel tettem kezemet a kezébe. Megugrott a pulzusom, amikor megszorított. Az érintése szinte szikrázott, s a tarkómon felmeredtek a pihék. Egy pillanatig nem mozdult, s ránc alakult ki arrogánsan ívelt szemöldöke közt. – Jól van? A hangja sima és kulturált volt, némi reszelős éllel, amitől kellemesen összerándult a gyomrom. A szexet juttatta eszembe. A fantasztikus szexet. Hirtelen arra gondoltam, hogy ha elég sokáig hallgatnám, talán már attól is orgazmusom lehetne. Kiszáradt a szám, úgyhogy megnyaltam, csak aztán feleltem: – Igen, persze. Takarékosan kecses mozdulattal felállt, és engem is felhúzott magával. Továbbra is összekapcsolódott a tekintetünk, mert képtelen voltam másfelé nézni. Fiatalabb volt, mint amilyennek első pillantásra tűnt. Harmincnál kevesebbnek saccoltam, de a tekintete érettebb benyomást keltett. Kemény volt, és metszően intelligens. Valami ellenállhatatlanul vonzott feléje, mintha kötél lenne a derekamra kötve, ő pedig lassan, de lankadatlanul húzna. Egy pislantással magamhoz tértem révületemből, és elengedtem a kezét. Nemcsak gyönyörű volt, hanem egyszerűen… lenyűgöző. Az a fajta fickó volt, akinek láttán a nők a blúzukkal együtt a gátlásaikat is szíves-örömest 10

levetették. Ránéztem a maga civilizált, városi, rettentő drága öltönyös mivoltára, és a nyers, állati, lepedőszaggató dugás jutott eszembe. Lehajolt a belépőkártyámért. Eddig fel sem tűnt, hogy elejtettem, de így is elszabadulhattam pár pillanatra provokatív tekintetétől. Az agyam ismét mozgásba lendült. Bosszantott, hogy annyira ügyetlennek érzem magam, miközben ő olyan összeszedett. Vajon miért? Mert elkápráztatott, a fene egye meg. Felpillantott rám, és a póz – ahogy szinte térden állt előttem – újra kibillentett az egyensúlyomból. Miközben felállt, nem vette le rólam a tekintetét. – Biztos, hogy jól van? Üljön le pár percre. Forró lett az arcom. Remek. Hát ennyire bénának és esendőnek lát a legmagabiztosabb és legelegánsabb férfi, akivel valaha is találkoztam. – Csak megbillentem egy pillanatra. De amúgy jól vagyok. Elfordítottam a tekintetemet, és megpillantottam a lányt, akinek a pénzét keresgéltem. Éppen a biztonsági őrnek hálálkodott, aki segített neki; aztán mentegetőzve elindult felém. Odafordultam, és feléje nyújtottam a maroknyi pénzérmét, amit sikerült összeszednem, de ebben a pillanatban meglátta az öltönybe bújt félistent, és egy pillanat alatt megfeledkezett rólam. Némileg meghökkentem, de aztán a táskájába szórtam az aprót. Majd újra megkockáztattam egy pillantást az álomférfira, és láttam, hogy engem néz, miközben a barna lány köszönömöt rebeg neki. Neki. Nem nekem, persze, holott igazából én siettem a segítségére. Átszóltam a feje fölött: – Megkaphatnám a kártyámat? Az öltönyös odanyújtotta. Noha igyekeztem úgy átvenni, hogy ne érjek a bőréhez, az ujjai súrolták a kezemet, ismét felizzítva testem áramköreit. – Köszönöm – motyogtam. Sarkon fordultam és kinyomultam a forgóajtón át az utcára. A járdán megálltam, és mélyen beszívtam a kellemes és mérgező aromákat egyaránt bőven tartalmazó finom New York-i levegőt. Az épület előtt áramvonalas fekete Bentley városi terepjáró állt, melynek patyolattiszta, sötétített ablakaiban viszontláthattam a tükörképemet. Kipirult az arcom, a szemem túlságosan csillogott. Ismertem már ezt a képet – a fürdőszobatükörben szoktam látni, amikor szexre készülök. A dugásra kész kifejezés, melynek semmi keresnivalója nem volt most az arcomon. Uramatyám. Szedd össze magad. 11

Elég volt öt perc Mr. Sötét Veszedelemmel, és máris feltöltődtem valami szeszélyes, nyugtalan energiával. Még mindig éreztem a vonzását, a megmagyarázhatatlan késztetést, hogy visszamenjek hozzá. Mondhattam volna, hogy még nem végeztem a dolgommal itt a Crossfire-ben, de tudtam, hogy később megbánnám. Ugyan hányszor kéne bolondot csinálni magamból egyetlen nap leforgása alatt? Elég legyen, dorgáltam magam. Haladjunk. Autódudák tülköltek folyamatosan, amint egyik taxi a másik elé vágott, aztán vadul fékezett, amikor a merészebb gyalogosok eléje léptek a lámpaváltás előtti utolsó pillanatban. Üvöltözés következett, heves gesztusokkal, melyek mögött azonban nem állt igazi düh. Pillanatokon belül minden érintett megfeledkezett az incidensről, mely egyetlen szívdobbanást jelentett csupán a város rohanó életében. Miközben elvegyültem a gyalogosok közt és az edzőterem felé indultam, önkéntelen mosolyra húzódott a szám. Ó, New York, gondoltam derűsen, te csodás.

Úgy terveztem, hogy a futógépen kezdek, aztán kipróbálok néhány gépet, de amikor megláttam, hogy éppen kick-box óra indul kezdőknek, inkább az ottani terem előtt várakozókhoz csatlakoztam. Mire az órának vége volt, már kezdtem újra önmagam lenni. Izmaim remegtek a megfelelő mértékű fáradtságtól, és tudtam, hogy úgy fogok majd aludni, mint akit fejbe vertek. – Nagyon jól csináltad. Letöröltem az izzadságot az arcomról, és ránéztem a fiúra, aki megszólított. Magas volt és inasan izmos, átható barna tekintettel és makulátlan tejeskávészínű bőrrel. A szempillái irigylésre méltóan hosszúak és feketék voltak, a feje kopaszra borotvált. – Kösz – húztam el a számat. – Ennyire látszik, hogy először voltam? A fiú elvigyorodott, és a kezét nyújtotta. – Parker Smith. – Eva Tramell. – Van benned valami természetes kecsesség, Eva. Egy kis edzéssel szó szerint ütős lehetnél. Egy ilyen helyen, mint New York, az önvédelem alapvető dolog. – A falon lógó parafa tábla felé bökött, ami tele volt 12

tűzködve reklámokkal, apróhirdetésekkel. Az egyik élénk színű cetli aljáról leszakított egy fület, és odanyújtotta nekem. – Hallottál már a krav magáról? – Egy Jennifer Lopez-filmben láttam. – Én krav magát oktatok, és szívesen tanítanálak téged is. Itt a weboldalam meg a stúdióm címe. Csodáltam a hozzáállását. Olyan közvetlen volt, akárcsak a tekintete. Eltűnődtem, hogy fel akar-e szedni, de olyan profi volt, hogy nem tudtam eldönteni. Parker karba fonta a kezét; kidagadtak a bicepszei. Fekete trikó és térdig érő sort volt rajta. Converse edzőcipője kényelmesen bejáratottnak tűnt, a gallérja alól pedig törzsi stílusú tetoválás kandikált ki. – A weboldalon fent van az órarend is. Gyere el, és nézz meg egy órát! – Komolyan gondolkodom rajta. – Remek. – A srác újra a kezét nyújtotta, fogása szilárd és magabiztos volt. – Remélem, hamarosan találkozunk.

A lakásban ínycsiklandó illatok terjengtek, amikor hazaértem, és Adele búgott behízelgően a hangfalakból mindenféle járdákról. Benéztem a félig nyitott konyhába, és láttam, ahogy Cary a zene ütemére hajladozva keverget valamit a tűzhelyen. A pulton egy nyitott borosüveg állt két pohárral, melyek közül az egyik félig volt vörösborral. – Hé! – kiáltottam oda, amikor közelebb értem. – Mit főzöl? Van még időm lezuhanyozni, mielőtt elkészül? Bort töltött a másik pohárba, és felém csúsztatta a reggelizőpulton, begyakorolt, elegáns mozdulattal. Ránézésre senki meg nem mondta volna róla, hogy gyermekkorát egy drogfüggő anya és különféle árvaházak közt hányódva töltötte, majd később javítóintézetekben és állami elvonókban. – Tészta lesz húsos szósszal. És hagyd most a zuhanyzást, mert el is készült. Jól szórakoztál? – Az edzőteremben már igen – Kihúztam az egyik tikfa bárszéket, és felültem rá. Elmeséltem neki a kick-box órát és Parker Smitht. – Eljössz velem? – Krav magára? – csóválta a fejét Cary. – Az nagyon kemény. Tele lennék véraláfutással, és a munkám bánná. De szívesen elmegyek veled megnézni, hátha közveszélyes a srác. 13

Néztem, ahogy egy tálba önti a tésztát. – Közveszélyes? Apa elég jól megtanított rá, hogyan mérjem fel a pasikat, ezért tudtam azonnal, hogy az öltönyös félistennel jobb lesz vigyázni. A közönséges emberek mosolyogni szoktak, ha segítenek valakinek, csak hogy enyhítsék a pillanatnyi kapcsolatteremtés feszültségét. Persze tény, hogy én sem mosolyogtam őrá. – Kislány! – szedett elő tányérokat a szekrényből Cary. – Te egy szexi, klassz csaj vagy. Nem is férfi az olyan, aki nem hív egyből randira. Az orromat ráncoltam. Letette elém a tálat. Rövid csőtészta sűrű paradicsomszószban, húsgombóckákkal és borsóval. – Valami nyomja a bögyödet. Mi az? Hmm… Megfogtam a tésztából kimeredő kanalat, és úgy döntöttem, hogy nem teszek megjegyzést az ételre. – Azt hiszem, hogy a bolygó legjobb pasijával futottam ma össze. De az is lehet, hogy az egész világegyetem legjobb pasijával. – Ó! Pedig azt hittem, hogy az én vagyok. Mesélj! – Cary a pult másik oldalán maradt, és állva látott neki a tésztának. Néztem, hogyan eszik meg pár falatot a saját főztjéből, mielőtt vettem volna a bátorságot, hogy magam is belevágjak a kalandba. – Nincs túl sok mesélnivaló. Fenékre estem a Crossfire előcsarnokában, ő pedig felsegített. – Magas vagy alacsony? Szőke vagy barna? Izmos vagy vékony? Szeme színe? Leöblítettem a második falatot egy korty borral. – Magas. Sötét hajú. Izmos és vékony. Kék szemű. És a ruhájából meg a cuccaiból ítélve kőgazdag. Valamint észvesztően szexi. Tudod, hogy van ez – vannak jó kiállású pasik, akiktől meg se moccannak a hormonjaid, miközben vannak olyanok, akik sehogy se néznek ki, mégis csak úgy izzik bennük a szexepil. Ebben a pasiban minden megvolt. A gyomrom összerándult, mint akkor, amikor Sötét Veszedelem megérintett. Kristálytisztán jelent meg előttem lélegzetelállító arca. Az ilyen durva jó kinézetet már büntetni kéne. Még mindig nem tértem teljesen magamhoz – jó pár agysejtem kiégett tőle. Cary fél könyökkel a pultra támaszkodott, és közelebb hajolt. Egyik sötét tincse a zöld szeme elé hullott. – Na és mi történt, miután felsegített? 14

Vállat vontam. – Semmi. – Semmi? – Mentem a dolgomra. – Micsoda? Nem is flörtöltél vele? Bekaptam egy újabb falatot. Tulajdonképpen nem is volt rossz. Vagy csak nagyon éhes voltam. – Nem az a fajta volt, akivel csak úgy flörtölni lehet, Cary. – Olyan pasi nincs, akivel ne lehetne flörtölni. Még a boldog kapcsolatban élők is élveznek egy kis ártalmatlan játszadozást néha. – Benne nem volt semmi ártalmatlan – feleltem szárazon. – Ó, szóval az a fajta – bólogatott bölcsen Cary. – A rossz fiúk nagyon szórakoztatók tudnak lenni, ha nem kerülsz túl közel hozzájuk. Ő aztán tudhatta: az emberek korra és nemre való tekintettel egyaránt a lába előtt hevertek. Mégis valahogy sikerült mindig rosszul választania. Hazug és alattomos alakokkal randizott, meg olyanokkal, akik öngyilkossággal fenyegetőznek miatta, meg olyanokkal, akiknek volt mellette más is, csak nem árulták el… Egyszóval jól kifogta. – Nem nagyon tudom elképzelni, hogyan lehetne egy ilyen ember szórakoztató – feleltem. – Túlságosan intenzív. Persze az ágyban biztos klassz… amilyen erőteljes. – Na tessék. Felejtsd el az igazi pasit. Csak képzeld magad elé az arcát a fantáziáidban, és ott csináld meg tökéletesre. Mivel a legszívesebben inkább mindenestül kivertem volna a fejemből a fickót, témát váltottam. – Holnapra van már programod? – Hát persze. – Cary elmerült a másnapi teendői ecsetelésében – említett valami farmerhirdetést, önbarnítót, fehérneműt és kölnit. Minden mást kirekesztettem az agyamból, és próbáltam rá meg a sikerére koncentrálni. Cary Taylor iránt egyre nőtt a kereslet, és kezdett kapós lenni a fotósok és ügynökségek között, mivel profi volt és megbízható. Nagyon örültem neki, és büszke voltam rá. Nagy utat tett meg, és annyi mindenen ment keresztül. Csak vacsora után vettem észre a kanapéhoz támasztott két jókora ajándékdobozt. – Azok meg mik? – Azok – jött be utánam Cary a nappaliba – a legújabb küldemények. 15

Rögtön tudtam, hogy Stantontól meg anyámtól származnak. A pénz olyasmi volt, amire anyámnak nagy szüksége volt a boldogsághoz, és én örültem, hogy Stanton, a hármas számú férj nemcsak ezt a szükségletét volt képes kielégíteni, hanem több másikat is. Sokszor kívántam, hogy bár hagyná már ezt abba, de anyám nem nagyon tudta megérteni, hogy én egészen másként tekintek a pénzre, mint ő. – És akkor mi van? Cary átfogta a vállamat, ami annál is könnyebben ment neki, mivel jóval magasabb volt nálam. – Ne légy hálátlan. Stanton szereti anyádat. Szereti őt kényeztetni, ő meg téged. Lehet, hogy nem szereted, de a pasi nem is érted csinálja. Hanem anyádért. Sóhajtva adtam meg magam. – Mi az? – Valami menő cuccok az érdekképviseleti központ szombati jótékonysági vacsorájára. Egy bomba ruha neked meg egy Brioni szmoking nekem, mert azzal viszont a te kedvedben akar járni, hogy nekem is küld ajándékot. Sokkal toleránsabb vagy, ha én is ott vagyok, hogy meghallgassalak. – Milyen igaz. Még szerencse, hogy tisztában van ezzel. – Már hogyne lenne. Nem lehetne csilliárdos, ha nem tudna mindent. – Cary megfogta a kezem, és odavonszolt. – Gyere csak. Vess rá egy pillantást.

Másnap reggel kilenc előtt tíz perccel libbentem be a Crossfire forgóajtaján. Mivel az első napon szerettem volna jó benyomást kelteni, sima vonalú, szűk, térdig érő ruhát választottam fekete magas sarkúval, melyet a liftben cseréltem át az utcai edzőcipőről. Szőke hajamat művészi kontyban viseltem, mely nyolcas alakban simult a fejemre, hála Cary fodrászművészetének. Én igazi hajanalfabétának számítottam, Cary azonban valóságos hajkölteményeket volt képes létrehozni. A kis gyöngyeimet vettem fel, amiket aputól kaptam a diplomára, meg a Rolexet, amit anyuéktól. Már éppen kezdtem azt hinni, hogy túllihegtem az öltözködést, de amikor beléptem az előcsarnokba, eszembe jutott, hogyan terültem el a földön az edzőcuccomban, és örültem, hogy most cseppet sem hasonlítok 16

arra a béna csajra. A két biztonsági őrön nem látszott, hogy felismernének, amikor megvillantottam nekik a belépőkártyámat. Húsz emelettel később kiléptem a Waters Field & Leaman folyosójára. Előttem golyóálló üvegfal keretezte a recepcióhoz vezető kétszárnyú ajtót. A félköríves asztal másik oldalán ülő recepciós észrevette a belépőt, amit feléje mutattam az üvegen keresztül. Megnyomta az ajtónyitó gombot, én pedig eltettem a kártyát. – Helló, Meguni – köszöntem oda neki, mikor beléptem, és megcsodáltam áfonyavörös blúzát. Sokféle vér keveredett benne, némi ázsiai mindenképpen, és nagyon csinos volt. Sötét, vastag szálú haj bubira vágva, hátul rövidebben, elöl pengeéles határvonallal. Hatalmas barna szem, meleg tekintet, telt és természetesen rózsaszín ajak. – Szia, Eva. Mark még nincs bent, de úgyis ismered a járást, nem? – Persze – intettem, és elindultam a bal oldali folyosón, egészen végig, ahol újra balra fordultam, és egy valamikor üres, most viszont fülkékre osztott területre érkeztem. Az egyik fülke épp az enyém volt. Becsaptam a táskám meg az edzőcipős szatyrom a fémszekrény legalsó fiókjába, aztán bekapcsoltam a számítógépem. Hoztam magammal pár dolgot, hogy otthonosabbá tegyem a fülkémet; ezeket is elővettem. Az egyik egy bekeretezett kép volt, három fotóból összeállítva – én és Cary a coronadói strandon, anyáék Stanton jachtján a francia Riviérán, és apu szolgálatban Oceanside városában, Kaliforniában, járőrként. A másik dolog egy színes üvegvirág csokor volt, melyet Carytől kaptam reggel „első napi ajándékként”. Bedugtam a fotók mögé, majd hátradőlve csodáltam a hatást. – Jó reggelt, Eva. Felálltam, hogy szembeforduljak a főnökömmel. – Jó reggelt, Mr. Garrity. – Tegeződjünk, szólíts csak Marknak. Gyere, menjünk át az irodámba. Követtem a folyosón, és megint csak arra gondoltam, hogy a főnököm milyen kellemes látványt nyújt csillogóan sötét bőrével, gondozott kis csíkszakállával és nevető barna szemével. Szögletes álla volt, és bájosan féloldalas mosolya. Takaros és kisportolt volt, és tiszteletet parancsoló magabiztossággal viselkedett. Odaintett a két szék közül az egyikre üveg és króm asztala előtt, és megvárta, amíg leereszkedtem az Aeron ülőalkalmatosságra. Az égbolt és a felhőkarcolók háttere előtt Mark professzionálisnak és nagy hatalmúnak tűnt. Pedig valójában csak junior ügyfélkapcsolati menedzser volt, irodája 17

pedig nyomortanya csupán az igazgatókéhoz és ügyvezetőkéhez képest, de a kilátásban nem volt hiba. Hátradőlt és elmosolyodott. – Berendezkedtél már az új lakásban? Meglepett, hogy emlékszik rá, de értékeltem is. A második interjún ismertem meg, és azonnal megkedveltem. – Nagyjából – feleltem. – De azért még akad itt-ott pár kóbor doboz. – Ugye San Diegóból jöttél? Szép város, de nagyon más, mint New York. Hiányoznak a pálmafák? – A jó száraz levegő hiányzik. Nehéz megszokni az itteni párát. – Várj csak, amíg beüt a nyár – mosolyodott el. – Szóval… neked ez az első napod, nekem meg te vagy az első asszisztensem, úgyhogy majd menet közben belerázódunk. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy feladatokat adjak ki, de szerintem hamar rá fogok érezni. Azonnal megnyugodtam. – Már alig várom. – Az, hogy te itt vagy, nagy előrelépés nekem, Eva. Azt szeretném, ha tetszene neked itt. Szoktál kávézni? – A kávé az egyik alapvető táplálékom. – Igazán szívem szerinti asszisztens – mosolyodott el még szélesebben. – Nem fogok veled kávét hozatni, viszont örülnék, ha megmutatnád, hogyan működnek azok az új egycsészés kávéfőzők, amiket most raktak be a pihenőbe. Elvigyorodtam. – Örömmel. – Milyen szomorú, hogy egyelőre nincs más feladatom a számodra – dörgölte meg a tarkóját sajnálkozva. – Mi lenne, ha kezdetnek megmutatnám neked az ügyfeleket, akikkel dolgozom?

A nap további része szinte egybefolyt. Mark két új ügyféllel lépett kapcsolatba, majd hosszas értekezleten vett részt a kreatív csapattal, akik egy kereskedelmi iskola kommunikációs koncepcióján dolgoznak. Lenyűgöző élmény volt látni, hogyan adják át a különböző részlegek egymásnak a stafétabotot, miközben egy kampányt a javaslattól a megvalósításig végigvisznek. Akár tovább is maradtam volna, csak hogy jobban megismerjem az irodát, de tíz perccel öt előtt megszólalt a telefon. 18

– Mark Garrity irodája. Itt Eva Tramell. – Vonszolódj már haza, hogy megigyuk azt a bizonyos italt, amit tegnap könnyelműen megígértél. Cary mókás komolysága mosolyt csalt az arcomra. – Jó, jó. Máris indulok. Kikapcsoltam a számítógépet, és rendet raktam. Mikor a lifthez értem, előszedtem a telefonomat, hogy küldjek egy gyors „elindultam” SMS-t Carynek. Egy kondulás figyelmeztetett rá, hogy melyik lift fog megállni az én emeletemen, én pedig odaálltam, és közben megnyomtam a telefon küldés gombját. A lift ajtaja kinyílt, és beléptem. Mikor felnéztem, hogy mégis hová megyek, kék szempárba akadt a tekintetem. Elállt a lélegzetem. A liftben a szexisten állt, egyedül.

19

Ezúttal ezüstös nyakkendőt és vakítóan fehér inget viselt, s a színek szándékos hiánya még jobban kihangsúlyozta szemének döbbenetes kékségét. Ahogy ott állt kigombolt zakóban, kezét lazán zsebre dugva, úgy éreztem magam, mintha hirtelen nekirohantam volna valami észrevétlen falnak. Megtorpantam, és végigmértem a fickót, aki még lélegzetelállítóbb volt, mint ahogy emlékeztem. Sosem láttam még ilyen mélyfekete hajat. Fényes volt és kissé hosszú, a gallérja felett végződött. Ez a szexis hajhossz volt a betetőzése annak a rosszfiús benyomásnak, mely a sikeres üzletember képével párosult, mint tejszín a forró brownie tetején. Ahogy anyám mondogatta volt mindig, ilyen hajuk csak a rablóknak és a gazembereknek van. A kezem ökölbe szorult a késztetéstől, hogy megérintsem, és érezzem, tényleg olyan selymes-e, mint amilyennek látszik. Az ajtók záródtak. A férfi könnyedén előrelépett, és megnyomta a nyitógombot. – Kényelmesen beférünk mindketten, Eva. A füstös, kérlelhetetlen hang kizökkentett hirtelen szédületemből. De honnan tudja a nevemet? Aztán eszembe jutott, hogy ő szedte fel a belépőkártyámat, amikor a múltkor elejtettem az előcsarnokban. Egy pillanatig arra gondoltam, hogy azt mondom neki: várok valakit, csak hogy ne kelljen vele lemennem, de aztán az agyam ismét működésbe lépett. Mit vacakolok? Nyilvánvalóan itt dolgozik a Crossfire-ben. Nem térhetek ki előle, valahányszor összefutunk, és ugyan miért is tenném? Ha el akarok jutni odáig, hogy képes legyek csak úgy ránézni és természetesnek venni a vonzerejét, akkor jó gyakran kell látnom, hogy megszokjam, mint valami bútordarabot. 20

Hah! Ha ugyan ez valaha is sikerülhet. Beléptem a kabinba. – Köszönöm. Elengedte az ajtót nyitva tartó gombot, és visszalépett. Az ajtó becsukódott, és a lift elindult lefelé. Máris megbántam a döntésemet, hogy beszálltam hozzá. A jelenléte tudata szinte csiklandozta a bőrömet. Túl erős kisugárzása volt egy ilyen szűk kis helyre, energiája és szexualitása nyugtalanná tett. A légzésem éppoly szaggatottá vált, mint a szívverésem. Újra éreztem azt a megmagyarázhatatlan vonzást, mely feléje taszított, mintha néma parancsot bocsátott volna ki magából, melyre ösztönösen rá voltam hangolódva. – Élvezte az első napot? – érdeklődött, legnagyobb megdöbbenésemre. A hangja zengése csábító ritmusban hullámzott végig rajtam. Honnan a fenéből tudja, hogy ez volt az első napom? – Ami azt illeti, igen – feleltem lazán. – És maga? Végigmérte a profilomat, de én szigorúan a fényes alumíniumajtóra szegeztem a tekintetem. A szívem vadul dörömbölt, a gyomrom összeszorult. Összezavarodtam. Ez nem az én játszmám. – Nos, nekem nem az első volt – felelte halovány derültséggel. – De legalább sikeres. És egyre jobb lesz. Bólintottam, és kipréseltem egy mosolyt. Fogalmam sem volt, mit akart ezzel mondani. A tizenkettediken a lift lelassított, és egy háromfős baráti társaság szállt be izgatott beszélgetésbe merülve. Hátrahúzódtam, hogy helyet adjak, épp az ellenkező sarok felé, mint ahol Mr. Sötét Veszedelem állt. Csakhogy ő is félrehúzódott. Egyszeriben sokkal közelebb kerültünk egymáshoz, mint addig. Megigazította tökéletesen megkötött nyakkendőjét, s közben karja az enyémhez súrlódott. Mély lélegzetet vettem, és próbáltam kizárni őt a tudatomból azzal, hogy az előttünk zajló beszélgetést figyeltem. De annyira ott volt. Éppen mellettem. Tökéletesen, fantasztikusan, ördögi mosollyal. Gondolataim elszabadultak, és akörül forogtak, milyen kemény lehet az alatt az öltöny alatt, milyen lenne hozzásimulni, és hogy milyen nagy – vagy nagy – lehet neki… Mikor leértünk a földszintre, majdnem feljajdultam a megkönnyebbüléstől. Türelmetlenül vártam, hogy kinyíljon az ajtó, és az első adandó alkalommal tettem egy lépést előre. A keze keményen rásimult 21

a gerincemre a fenekem fölött, ő pedig mellettem szállt ki, irányítva engem. Az érintése azon a védtelen helyen szinte áramütésként futott végig rajtam. Odaértünk a forgókorláthoz, és lehanyatlott a keze. Mintha hirtelen valamit elvesztettem volna. Rápillantottam, próbáltam valamit kiolvasni belőle, de hiába nézett vissza rám, az arca semmit sem árult el. – Eva! Cary látványa, aki lezseren támaszkodott az előcsarnok egyik oszlopának, egy csapásra mindent megváltoztatott. Farmer volt rajta, ami kiemelte hosszú, izmos lábát, meg egy túlméretezett zöld pulóver, ami előnyösen kiemelte a szeme színét. Nem volt nehéz mindenki figyelmét magára vonnia. Lassítottam, amikor a közelébe értem, a szexisten pedig elhaladt mellettünk. Kilépett a forgóajtón, és sima mozdulattal besiklott annak a sofőrös fekete Bentley terepjárónak a hátsó ülésére, amit még előző nap láttam ugyanitt. Cary füttyentett, amikor a kocsi elhúzott. – Nocsak, nocsak. Abból ítélve, ahogyan nézted, ő a pasi, akiről tegnap meséltél, igaz? – Igen. Ő az. – Együtt dolgoztok? – Cary belém karolt, és a normál ajtón keresztül kivonszolt az utcára. – Nem. – Megálltam a járdaszélen, hogy átvegyem az edzőcipőmet, miközben a gyalogosok elhúztak mellettünk. – Nem tudom, kicsoda, ő viszont megkérdezte, hogy milyen volt az első napom, tehát jobb lesz, ha én is lenyomozom. – Hát… – Cary elvigyorodott, és megtámasztott a könyökömnél, miközben fél lábon imbolyogtam. – Nem tudom, hogyan lehet képes bárki akár egy szalmaszálat is keresztbe tenni mellette. Nekem is egy percre lezsibbadt tőle az agyam. – Ezek szerint ez egyetemes hatás – egyenesedtem fel. – Menjünk. Innom kell valamit.

A másnap reggel tompa lüktetéssel indult a koponyám hátuljában, melyet annak köszönhettem, hogy a kelleténél egy pohárral több bort gurítottam le. Mégis, miközben a huszadik emelet felé suhantam a lifttel, nem bántam annyira a másnaposságot, mint kellett volna. Ugyanis két lehetőség állt előttem az este: vagy rengeteg alkohol, vagy egy kör a 22

vibrátorommal, és semmi kedvem nem volt egy elemmel meghajtott orgazmushoz Mr. Sötét Veszedelemmel a főszerepben. Nem mintha ő tudott volna róla, hogy alig láttam miatta a vágytól, én viszont tudtam, és még a fantáziaképének sem akartam megadni ezt az elégtételt. Begyömöszöltem a cuccomat az alsó fiókba, és amikor láttam, hogy Mark még nincs bent, szereztem egy csésze kávét, és visszamentem a fülkémbe, hogy beleolvassak kedvenc reklámipari blogjaimba. – Eva! Összerezzentem, amikor megjelent mellettem – mosolya fehér villanás a sötét arcban. – Jó reggelt, Mark. – Mindig az. Szerintem te vagy az én kabalám. Gyere be az irodámba. Hozd a tabletedet. Ma bent tudsz maradni sokáig? Utánamentem, és izgalma rám is átragadt. – Persze. – Reméltem, hogy ezt fogod mondani – süppedt bele a székébe. Én is leültem az előző napi helyre, és gyorsan megnyitottam egy jegyzetprogramot. – Nos – kezdte. – A Kingsman Vodka ajánlatot kért tőlünk, és személy szerint engem kértek. Most először történik ilyesmi. – Gratulálok! – Köszönöm, de ezt még tartogassuk akkorra, ha tényleg megszereztük őket. Még pályáznunk kell, ha túljutunk az ajánlatkérési fázison, és holnap este akarnak találkozni velem. – Hűha. Normális ez a rövid határidő? – Nem. Általában megszokták várni, amíg elkészülünk az ajánlattal, csak aztán találkozunk, de a Cross Industries nemrég szerezte meg a Kingsmant, és nekik rengeteg vállalatuk van. Bomba üzlet lenne, ha beépülnénk hozzájuk. Ezt ők is tudják, ezért aztán ugráltatnak is minket, és első körben ez azt jelenti, hogy találkoznak velem. – Általában egy csapat csinálná ezt, nem? – Igen, csapatként prezentálnánk. De ők jól ismerik a dörgést – tudják, hogy ha egy felső vezetőt keresnek meg, akkor is egy magamfajta alvezérnél kötnek ki, ezért eleve engem választottak, és most meg akarnak izzasztani. De az igazat megvallva az ajánlatkérés sokkal több információt tartalmaz, mint amennyit cserében vár. Majdnem olyan jó, mint egy brief, úgyhogy igazán nem vádolhatom őket azzal, hogy indokolatlanul 23

követelőzők. Legfeljebb kicsit túlspilázzák. De hát a Cross Indutriesról van szó. Végigsimított kemény fürtjein, ami elárulta a feszültségét. – Te mit gondolsz a Kingsman vodkáról? – Hát… az igazat megvallva, még csak nem is hallottam róluk. Mark hátradőlve kacagott. – Hála istennek! Már azt hittem, hogy én vagyok az egyetlen. Nézzük a jó oldalát: nem kell legyőzni semmiféle rossz beidegződést. A semmi néha jó. – Mivel tudnék segíteni? Amellett, hogy elmerülök a vodkakérdésben, és sokáig bent maradok? Elgondolkodva harapta be a száját. – Írd csak, amit mondok… Az ebédidőt is végigdolgoztuk, és már kiürült az iroda, mire túljutottunk a stratégák kezdeti adatain. Hét múlt, amikor Mark okostelefonja megcsörrent. Szinte megijesztett a nagy csendben. Mark benyomta a kihangosítót, és folytatta a munkát. – Szia, bébi! – Adtál már enni annak a szerencsétlen kislánynak? – szólalt meg egy meleg férfihang a vonalban. Irodája üvegfalán keresztül rám pillantva Mark azt felelte: – Ó… Elfelejtettem. Gyorsan elfordítottam a fejem, hogy elrejtsem a mosolyomat. A készülék felhorkant. – Még csak két napja dolgozik nálad, és máris agyon dolgoztatod meg halálra éhezteted. Ha így folytatod, még kilép. – A francba. Igazad van. Steve, drágám… – Te csak ne „Steve drágám”-ozz. Szereti a kínait? Felfelé fordított hüvelykujjal igent mutattam. Mark elvigyorodott. – Igen, szereti. – Akkor jó. Húsz perc múlva ott vagyok. Szólj le a biztonságiaknak. Majdnem pontosan húsz perc elteltével beengedtem Steven Ellisont a recepcióra. Valóságos terminátor volt, sötét farmerban, viseltes munkásbakancsban, takarosan betűrt gombos pólóban. Vörös hajával, nevető szemével éppoly jó kinézetű volt, mint a párja, csak egészen más módon. Körülálltuk Mark asztalát, papírtányérokra öntöttük a kung pao 24

csirkét meg a brokkolis marhát, ragacsos rizst tettünk mellé, aztán pálcikáinkkal vadul nekiestünk az ételnek. Megtudtam, hogy Steven építési vállalkozó, és főiskola óta együtt vannak Markkal. Miközben figyeltem őket, áhítat és irigység kerített hatalmába. A kapcsolatuk olyan csodálatosan működött, hogy öröm volt velük lenni. – A mindenit, te lány – füttyentett Steven, amikor harmadszor is szedtem. – Hova teszed ezt a rengeteg kaját? Vállat vontam. – Viszem magammal az edzőterembe. Hátha az segít… – Ne törődj vele – vigyorgott Mark. – Csak irigy. Mert neki aztán nagyon kell vigyáznia a csitri lányos alakjára. – A francba is – vetett fanyar pillantást a párjára Steven. – Egyszer el kéne vinnem ebédelni a csapatommal. Egy csomó pénzt nyerhetnék, ha fogadásokat kötnék arra, hogy mennyit tud enni. Mosolyogtam. – Poénos lenne. – Ja. Tudtam, hogy van benned valami vadság. Ott van a mosolyodban. Az ennivalóra néztem, és próbáltam nem gondolni arra, milyen vad is voltam lázadó, önpusztító éveimben. Mark mentett meg. – Ne zaklasd az asszisztensemet. Különben is, mit tudhatsz te a nőkről? – Tudom, hogy némelyikük szeret melegekkel lógni. Tetszik nekik a látásmódunk – villant fel a vigyora. – És tudok néhány más dolgot is. Na, ne nézzetek már olyan döbbenten. Csak ki akartam próbálni, hogy a heteroszex tényleg annyira szuper-e. Ez láthatóan újdonság volt Marknak, de a szája rándulásából ítélve eléggé biztonságban érezte magát a kapcsolatukban ahhoz, hogy szórakoztatónak találja a beszélgetést. – Tényleg? – Na és hogy sült el a dolog? – érdeklődtem bátran. Steven vállat vont. – Nem szeretném azt mondani, hogy túlértékelt a dolog, mert eléggé korlátozott volt a mintavétel, de azt hiszem, képes vagyok élni nélküle. Roppantul sokatmondónak éreztem, hogy Steven képes Mark szakmájának szavaival elmondani ezt a történetet. Megosztották a munkájuk részleteit, és odafigyeltek a másikra, pedig a foglalkozási ágaik fényévekre voltak egymástól. 25

– Tekintve a jelenlegi élethelyzetedet – emelt fel egy darab brokkolit a pálcikái között Mark –, azt mondanám, hogy ez jó. Mire befejeztük az evést, nyolc felé járt, és megjöttek a takarítók. Mark ragaszkodott hozzá, hogy taxit hívjon nekem. – Holnap jöjjek be korán? – kérdeztem. Steven vállon taszajtotta Markot. – Csinálhattál valami jót előző életedben, hogy épp őt fogtad ki. – Szerintem az is számít, hogy elvisellek téged, ebben az életemben – jegyezte meg szárazon Mark. – Hé! – ellenkezett Steven. – De hisz szobatiszta vagyok! És mindig lehajtom a vécéülőkét magam után! Mark rosszalló pillantásában végtelen gyengédség bújt meg. – Sokat segítettél.

Mark meg én egész csütörtökön hajtottunk, hogy felkészüljünk a négyórai Kingsman-tárgyalásra. Munkaebédet tartottunk azzal a két kreatívval, akik majd csinálják a dolgokat, ha odajutunk; aztán végigmentünk a Kingsman webes jelenlétéről szóló jegyzeteken és a meglévő média megjelenéseken. Kissé kezdtem ideges lenni úgy fél négy felé, mert tudtam, hogy a közlekedés csúnyán megtréfálhat minket, de Mark akkor is folytatta a munkát, amikor szóltam neki. Már háromnegyed volt, amikor széles mosollyal előkerült az irodájából, és belebújt a kabátjába. – Gyere velem, Eva. Csak pislogni tudtam. – Tényleg? – Rengeteget dolgoztál, mindenben segítettél az előkészületeknél. Nem szeretnéd látni, mi lesz? – Dehogynem – álltam fel. Mivel tudtam, hogy megjelenésemmel a főnökömet minősítem, lesimítottam fekete ceruzaszoknyámat, és megigazítottam hosszú ujjú selyemblúzom mandzsettáját. Puszta véletlen volt, hogy a blúz bordója éppen ment Mark nyakkendőjéhez. – Köszönöm. Kimentünk a lifthez, és kissé meglepődtem, amikor a fülke felfelé indult, nem pedig lefelé. Mikor elértük a legfelső emeletet, az ottani előtér határozottan tágasabb és előkelőbb volt, mint a huszadikon. Függő 26

cserepes páfrányok és liliomok illatoztak, a füstüveg biztonsági bejáraton pedig a CROSS INDUSTRIES homokfúvott felirat ékeskedett vastag, férfias betűkkel. Bebocsátást nyertünk, majd egy pillanat türelmünket kérték. Egyikünk sem kért se vizet, se kávét, majd öt perc múlva megérkeztünk egy zárt konferenciateremhez. Mark csillogó szemmel pillantott rám, amikor a recepciós a kilincs felé nyúlt. – Készen állsz? – Készen. – Mosolyogtam. Az ajtó kinyílt, és Mark intett, hogy menjek. Sugárzó mosolyt varázsoltam az arcomra, amikor beléptem… ami azonnal megfagyott, amikor megláttam a férfit, aki éppen felállt a fogadásomra. Hirtelen megtorpanásommal eltorlaszoltam a bejáratot, minek következtében Mark belém jött hátulról és meglökött. Mr. Sötét Veszedelem kapott el a derekamnál, felemelt és magához szorított. A levegő teljesen kiszorult a tüdőmből, a józan ész meg a fejemből. Noha több réteg ruha volt köztünk, a bicepsze kőkemény volt a tenyerem alatt, hasizmai feszes csíkok az enyéimnek nyomódva. Mikor élesen beszívta a levegőt, a mellbimbóim megmerevedtek a mellkasa érintésétől. Jaj, ne. El vagyok átkozva. Képek egész sora villant fel bennem arról, hogyan lehetne még megbotlani, elesni, felbukni, megcsúszni vagy pofára esni ez előtt a szexisten előtt az elkövetkező napokban, hetekben, hónapokban. – Helló ismét – morogta, s a hangja rezdülései szinte fájtak. – Mindig öröm összefutni magával, Eva. Elvörösödtem a zavartól és a vágytól, s nem tudtam elég akaraterőt összeszedni ahhoz, hogy eltoljam magamtól, hiába volt még körülöttünk két másik ember. Az sem segített, hogy csakis rám koncentrált, izmos alakjából rendületlenül sugározva azt az erőteljes vonzást. – Mr. Cross – szólt mögöttem Mark. – Elnézést a belépőért. – Ne mentegetőzzék. Igazán emlékezetes volt. Megbillentem tűsarkaimon, amikor Cross lerakott, s térdem elgyengült a teljes testkontaktustól. Ismét feketét viselt, de ezúttal az inge és a nyakkendője halványszürke volt. Mint mindig, most is túlságosan jól nézett ki. Vajon milyen lehet ilyen elképesztően jó pasinak lenni? Aki sehol sem jelenhet meg úgy, hogy ne keltene feltűnést. 27

Mark elkapott és megtámasztott. Cross tekintete Mark kezére tapadt a könyökömön, amíg a főnököm el nem engedett. – Most már jó lesz – kapott észbe Mark. – Az asszisztensem, Eva Tramell. – Már találkoztunk – Cross kihúzta a sajátja melletti széket. – Eva. Segélykérően Markra pillantottam. Még mindig nem tértem teljesen magamhoz a szexuális szupravezetővel történt érintkezés után. Cross közelebb hajolt, és halkan kiadta a parancsot: – Üljön le, Eva. Mark kurtán biccentett, de én már ereszkedtem is a székre. Testem ösztönösen engedelmeskedett Cross parancsának, mielőtt még az agyam ellenkezhetett volna. Próbáltam nyugodtan ülni az elkövetkező egy óra során, amíg Markot kíméletlenül szorongatta Cross meg a két Kingsman-igazgató – két vonzó barna nő elegáns nadrágkosztümben. Az eperszínű ruhás különösen igyekezett magára vonni Cross figyelmét, míg a krémszínű a főnökömre koncentrált inkább. Viszont mindhármukat lenyűgözte Marknak az a képessége, ahogyan kidomborította, hogy az ügynökség munkája – és sima együttműködése az ügyfelekkel – hogyan ad mérhető többletet az ügyfél márkáinak. Csodáltam, milyen higgadt tud lenni Mark nyomás alatt – Cross nyomása alatt, aki könnyedén uralta az egész megbeszélést. – Szép munka, Mr. Garrity – jegyezte meg könnyedén Cross, amikor összefoglalták a dolgokat. – Már alig várom, hogy lássam az árajánlatot, ha majd odajutunk. Mi ösztönözné arra, hogy megkóstolja a Kingsmant, Eva? – Tessék? – pislogtam döbbenten. Szinte perzselt a tekintete. Úgy éreztem, mintha csak rám figyelne, ami csak még jobban fokozta tiszteletemet Mark iránt, akinek egy órán keresztül ennek a tekintetnek a súlya alatt kellett dolgoznia. Cross széke merőlegesen állt az asztal tengelyére, szemben az enyémmel. Jobb karját a sima asztallapon nyugtatta, elegáns ujjai ritmikusan doboltak a fán. Egy pillanatra kivillant a csuklója a zakó ujja alól, és valamilyen őrült oknál fogva az a kis aranyszín felület a sötét szőrszálakkal vad lüktetést okozott a csiklómban. Annyira… férfias volt. – Magának melyik tetszene a legjobban Mark javasolt megoldásai közül? – ismételte meg másképp a kérdést. – Szerintem mindegyik nagyszerű. 28

A szoborszépségű arcon semmi sem tükröződött. – Ha az őszinte véleményéhez az kell, hogy senki más ne legyen a teremben, megoldható. Ujjaim a szék karfájára feszültek. – Ez volt az őszinte véleményem, Mr. Cross, de ha mindenáron tudni akarja, szerintem a szexis luxus elérhető áron vonzaná a legszélesebb közönséget. De nem tudom, hogy… – Egyetértek – állt fel Cross, és begombolta a zakóját. – Akkor meg is van az irányvonal, Mr. Garrity. A jövő héten találkozunk megint. Egy pillanatig csak ültem. Teljesen elkábított az események nyaktörő tempója. Aztán Markra pillantottam, aki láthatóan a döbbenet és a derültség közt ingadozott. Felálltam, és elsőként indultam az ajtó felé. Nagyon is élesen tudatában voltam, hogy Cross mellém szegődik. Mozgásának vadállati kecsessége és önhitt takarékossága felizgatott. El sem tudtam képzelni, hogy ne dugna jól és agresszívan, elvéve mindent, ami kell neki, úgy, hogy a nők szívesen is adják. Cross egész végig mellettem maradt a liftig. Mondott valamit Marknak, talán sportról, de annyira lekötöttek a saját reakcióim, hogy nem nagyon tudtam figyelni a beszélgetésükre. Mikor megérkezett a felvonó, megkönnyebbülten felsóhajtottam, és sietősen szálltam volna be Markkal együtt. – Egy pillanat, Eva – szólt Cross, és a könyökömnél fogva visszatartott. – Mindjárt megy – mondta Marknak, amikor főnököm döbbent arca előtt becsapódott a fémajtó. Cross nem szólt semmit, amíg a fülke le nem ért a huszadikra. Aztán megnyomta a hívógombot, és megkérdezte: – Van valakid, Eva? Olyan fesztelenül tette fel a kérdést, hogy elsőre fel sem fogtam. Élesen beszívtam a levegőt. – Mi köze magának ahhoz? Rám nézett, és most ugyanazt láttam rajta, amit az első alkalommal – elképesztő erőt és acélos akaratot. Önkéntelenül is hátrahőköltem. Most is. Csak éppen most nem estem fenékre. Fejlődöm. – Mert meg akarlak dugni, Eva. Tudnom kell, mi áll az utamban, ha áll valami egyáltalán.

29

A combom köze fájdalmasan megsajdult, és a falnak kellett támaszkodnom, hogy megőrizzem az egyensúlyomat. Cross utánam nyúlt, hogy elkapjon, de kinyújtott kezemmel visszatartottam. – Meglehet, hogy nem érdekel a dolog, Mr. Cross. Arcán halovány mosoly suhant át, amitől elképzelhetetlenül jól nézett ki. Te jó ég… Annyira elaléltam, hogy szinte megijesztett az érkező lift csengetése. Még sosem voltam ennyire begerjedve. Még soha nem kívántam ennyire fájdalmasan egyetlen más emberi lényt sem. És sosem bántott meg ennyire senki, akire vágytam. Beléptem a liftbe, és szembefordultam vele. Elmosolyodott. – Viszlát, Eva! Az ajtó becsukódott, és én a bronzkapaszkodóra dőltem. Próbáltam összeszedni magam. Csakhamar kinyílt az ajtó a huszadikon. Mark ott járkált fel-alá a lift előtt. – Te jó ég, Eva! – torpant meg, amikor meglátott. – Ez meg mi a fene volt? – Halvány fogalmam sincs – fújtam egyet, bár szívesen elmeséltem volna valakinek zavarba ejtő, bosszantó afféromat Cross-szal, csak éppen erre nem a főnököm volt a legalkalmasabb személy. – De kit érdekel? Neked adta a melót. Mark elvigyorodott. – Azt hiszem, tényleg. – Ahogy a lakótársam szokta mondogatni, ezt meg kell ünnepelni. Foglaljak nektek valahová asztalt Stevennel? – Miért is ne? Pure Food and Wine, hét óra, ha még beférünk. Ha nem, szervezz nekünk valami meglepetést. Alig értünk vissza Mark irodájába, máris lecsapott rá a vezetőség – Michael Waters, az elnök-vezérigazgató, meg Christine Field és Walter Leaman, az ügyvezető elnök és a helyettes elnök. A lehető legkevésbé feltűnően kikerültem őket, és becsusszantam a fülkécskémbe. Felhívtam a Pure Food and Wine-t, és próbáltam asztalt szerezni. Hosszas könyörgés és siránkozás után végül beadták a derekukat. Üzenetet hagytam Mark hangpostáján: – Ez a mai tényleg a szerencsenapod! Lefoglaltam az asztalt hétre. Érezzétek jól magatokat! Aztán kiblokkoltam. Már alig vártam, hogy otthon legyek. 30

– Mit mondott? – Cary a fehér kanapé másik végében ült, és a fejét csóválta. – Ugye? – kortyoltam egyet a boromból. Fanyar, behűtött sauvignon blanc volt, amit hazafelé vettem. – Nekem is ugyanez volt a reakcióm. Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy nem csak képzeltem-e az egész beszélgetést, a feromonjai mindent elsöprő hatása alatt. – Akkor? Magam alá húztam a lábamat, és hátradőltem. – Akkor mi? – Tudod te azt jól, Eva. – Cary elvette netbookját a kávézóasztalról, és az ölébe tette. – Kihasználod a helyzetet, vagy sem? – De hát nem is ismerem! Még a keresztnevét sem tudom, és ő dobta nekem oda a labdát! – Ő viszont tudja a tiédet – kezdett el gépelni Cary. – És mi a helyzet a vodkás dologgal? Hogy konkrétan a te főnöködet kérte? Megállt a kezem a hajtincseim között. – Mark nagyon tehetséges. Ha Crossnak egy csepp üzleti érzéke is van, akkor kihasználja. – Szerintem van neki – Cary felém fordította a netbookot, és megmutatta a Cross Industries honlapját, melyen a Crossfire látványos fotója díszelgett. – Az övé az egész, Eva. Gideon Crossé. A francba. Lehunytam a szemem. Gideon Cross. Úgy éreztem, illik hozzá a név. Szexi és elegánsan férfias, mint ő maga. – Megvannak az emberei arra, hogy leányvállalatai marketingügyeit intézzék. Talán több tucat is. – Fogd be, Cary. – Menő, gazdag, és le akar fektetni. Mi ezzel a baj? Ránéztem. – Elég ciki lesz állandóan összefutni vele. Márpedig remélem, hogy sokáig megmarad ez az állásom. Mert szeretem. És őszintén kedvelem Markot is. Teljesen belevont a folyamatba, és máris rengeteget tanultam tőle. – Emlékszel, mit mondott dr. Travis a kalkulált kockázatról? Ha a pszichomókusod azt mondja, vállalj be valamennyit, akkor vállalj be. Fogod tudni kezelni. Elvégre te meg Cross is felnőtt emberek vagytok. – 31

Újra a képernyőre meredt. – Tyűha. Tudtad, hogy még két éve van a harmincig? Ott aztán lehet állóképesség. – Meg bunkóság. Vérig sértett azzal, ahogyan tálalta a dolgot. Utálom, ha két lábon járó puncinak néznek. Cary rám nézett, és tekintete ellágyult az együttérzéstől. – Bocs, kislány. De te olyan erős vagy, annyival erősebb nálam. Nem vettem észre, hogy te is ugyanazokat a terheket cipeled, mint én. – Általában nem – fordítottam el a tekintetem, mert nem akartam beszélgetni a múltunkról. – Nem arról van szó, hogy randira kellett volna hívnia. De ennél jobb módjai is vannak annak, hogy valaki tudassa egy nővel, hogy ágyba akarja vinni. – Igazad van. Öntelt bunkó. Vágyakozzon csak utánad, amíg el nem kékülnek a golyói. Megérdemli. Erre elmosolyodtam. Cary mindig képes volt erre. – Kétlem, hogy valaha is elkékültek a golyói életében, de mindenesetre vicces elképzelni. Cary határozott csattanással összecsukta a netbookot. – Mit csináljunk este? – Arra gondoltam, hogy megnézném azt a krav maga stúdiót ott Brooklynban. – Egy kicsit utánanéztem a dolognak, miután találkoztam Parker Smithszel az Equinoxban, és egy ilyen nyers, fizikaistressz-levezető edzés gondolata egyre vonzóbb és vonzóbb lett a számomra.

32

– Anyádék tutira nem fogják megengedni, hogy este kijárj ide, hetente többször is – mondta Cary, s összehúzta magán a farmerdzsekijét, pedig épp csak kicsit volt hűvös. Parker Smith raktárépületből átalakított stúdiója Brooklyn egy korábban ipari, most a túlélésért küzdő negyedében állt. Hatalmas volt, s a masszív fém rakodóajtóból nem lehetett látni, hogy mi rejtőzik odabent. Cary meg én alumíniumtartályokon ücsörögtünk, úgy néztük a szőnyegen dolgozó fél tucat tanítványt. – Au – jajdultam fel együtt érzőn, amikor az egyik fickó kapott egy rúgást az ágyékába. Az még védővel is kemény lehetett. – És honnan fogják megtudni, Cary? – Onnan, hogy kórházba kerülsz – pillantott rám Cary. – Ez a krav maga brutális. Full-kontakt, meg minden. És még ha a zúzódásokból nem jönnek is rá, Stanton akkor is megtudja valahogy. Mindig mindent megtud. – Anyám miatt. Ő elmond neki mindent. De ezt nem fogom elmesélni. – És miért nem? – Anyu nem értené. Azt hinné, hogy amiatt akarom megvédeni magam, ami történt, és bűntudata lenne, ami rosszulesne nekem. Nem hinné el, hogy csak edzeni meg stresszteleníteni akarok. A tenyerembe támasztottam az államat, és néztem, ahogy Parker beáll egy nővel szemben. Jó edző volt. Türelmes és alapos, aki jól érthetően magyaráz. A stúdiója durva környéken volt, de ez talán illett is a műfajához. Semmi sem „valósághűbb”, mint egy nagy, üres raktár. – Ez a Parker klassz pasi – morogta Cary. – Jegygyűrű van rajta. – Észrevettem. A jó darabok mindig gyorsan elkelnek. 33

Az edzés befejeztével Parker odajött hozzánk, mosolyogva, csillogó szemmel. – Nos, mi a véleményed, Eva? – Hol lehet feliratkozni? Olyan szexi volt a mosolya, hogy Cary a kezem után nyúlt, és erősen szorította. – Gyere csak erre.

A péntek fantasztikusan kezdődött. Mark megmutatta az ajánlati munka lépéseit, aztán beszélt nekem a Cross vállalatról és Gideon Crossról, megjegyezvén, hogy ő meg Cross egyidősek. – Folyamatosan emlékeztetnem kell magamat erre – folytatta Mark. – Amikor szemtől szemben áll veled, könnyű elfeledkezni róla, hogy milyen fiatal. – Valóban – helyeseltem, s titokban csalódottság fogott el, hogy nem láthatom Crosst az elkövetkező két napban. Bármennyire győzködtem is magam, hogy nem számít, mégsem volt jó érzés. És mindaddig, amíg meg nem fosztattam a lehetőségtől, nem is fogtam fel, mennyire izgat, hogy esetleg összefuthatunk. Olyan magával ragadó érzés volt a közelében lenni! Meg hát nézni is élményszámba ment. A hétvégére nem volt semmi ehhez foghatóan izgalmas programom. Éppen Mark irodájában jegyzeteltem, amikor hallottam, hogy az asztalomon csörög a telefon. Kimentettem magam, és odarohantam. – Mark Garrity irodája… – Eva kedves! Hogy vagy? Nevelőapám hangjára a székembe roskadtam. Stanton mindig a megállapodott gazdagság benyomását keltette – kulturált, kiegyensúlyozott és önhitt. – Richard! Minden rendben? Anya jól van? – Persze. Minden rendben. Anyád csodálatos, mint mindig. Ellágyult a hangja, amikor a feleségéről beszélt, és én örültem ennek. Tulajdonképpen rengeteg dologért lehettem hálás neki, de néha nehéz volt legyőzni magamban a hűtlenség érzését. Tudtam, hogy az igazi apámat eléggé bántja a jövedelemszintjeik közti erős különbség. – Remek – feleltem megkönnyebbülten. – Örülök. Megkaptátok a köszönő üzenetemet a ruháért meg Cary szmokingjáért? 34

– Igen, nagyon figyelmes volt tőled, de egyáltalán nem várunk el ilyesmit. Bocsáss meg egy pillanatra… – beszélni kezdett valakihez, nyilván a titkárához. – Eva kedvesem, szeretném, ha ma együtt ebédelnénk. Majd odaküldöm érted Clancyt. – Ma? De hát holnap este amúgy is találkozunk. Addig nem várhat? – Nem, ma kell. – De nekem csak egy óra ebédszünetem van. Valaki megkocogtatta a vállamat. Mark állt mellettem. – Legyen kettő – súgta. – Megérdemled. Felsóhajtottam, és néma köszönetet suttogtam. – Tizenkét óra megfelel, Richard? – Tökéletesen. Már alig várom, hogy lássalak. Nekem nem volt túl sok okom várni a találkozást Richard Stantonnal, de azért kötelességtudóan elindultam még dél előtt, és lent már várt rám az autó. Clancy, Stanton sofőrje és testőre kinyitotta nekem az ajtót, miután köszöntöttem. Aztán a volánhoz ült, és bevitt a belvárosba. Óra húszkor már ott ültem egy tárgyalóasztalnál Stanton irodájában, melyen csodálatosan szervírozott kétszemélyes ebéd várt. Stanton nem sokkal utánam érkezett, fitten és takarosan, mint akit éppen skatulyából húztak ki. A haja hófehér, az arca kissé ráncos, de rendkívül megnyerő. Szeme mint a fakó farmer, tekintetében szikrázó értelem. Karcsú, kisportolt testalkat. Még a munka mellett is mindig szakított időt a mozgásra, azelőtt is, hogy elvette volna csodás feleségét – az anyámat. Felálltam, amikor belépett, ő pedig hozzám hajolt és arcon csókolt. – Remekül nézel ki, Eva. – Kösz. – Hasonlítottam anyámra, aki ugyancsak természetes szőke volt. Szürke szememet azonban apámtól örököltem. Stanton az asztalfőn foglalt helyet. Tudta, hogy milyen jól mutat mögötte a New York-i felhőkarcolók háttere, és ki is használta az előnyt. – Egyél – adta ki a parancsot a nagy hatalmú emberek módján. Tisztára Gideon Cross. Vajon Stanton már Cross életkorában is ennyire magabiztos volt? Fogtam a villát, és nekikezdtem a csirkének áfonyával, dióval és feta salátával tálalva. Remek volt, én pedig éhes. Örültem, hogy Stanton nem kezdett el azonnal beszélni, hogy egy kicsit kiélvezhessem az evést, de a haladék nem tartott sokáig. – Eva kedves, szeretném megbeszélni veled ezt a krav maga dolgot. 35

Megdermedtem. – Tessék? Stanton ivott egy korty jeges vizet, és hátradőlt. Álla megmerevedett, amiből tudtam, hogy nem fog tetszeni, amit mondani készül. – Anyád meglehetősen felizgatta magát tegnap este, amikor elmentél abba a stúdióba Brooklynba. Beletelt egy kis időbe, mire meg tudtam nyugtatni, és megígértem neki, hogy gondoskodom arról, hogy biztonságos környezetben hódolhass a szenvedélyednek. Anyád nem akarja… – Egy pillanat – tettem le a villát. Elment az étvágyam. – Honnan tudta, hogy oda mentem? – Lekövette a mobilodat. – Az nem lehet – leheltem, és a székbe süppedtem. A válasz szenvtelenségétől, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga, felfordult a gyomrom. A szervezetem hirtelen tiltakozni kezdett az elfogyasztott ebéd ellen. – Akkor azért ragaszkodott hozzá, hogy használjam a te egyik céges készülékedet. Nem azért, hogy pénzt spóroljak meg. – Természetesen az is benne volt. De ez meg is nyugtatja. – Megnyugtatja? Hogy kémkedik a saját lánya után? Ez beteg dolog, Richard. Ezt be kell látnod. Eljár még dr. Petersenhez? Stanton mintha kissé feszengeni kezdett volna. – Hogyne, persze. – És neki is elmondja ezeket a dolgokat? – Azt nem tudom – felelte Stanton mereven. – Ez Monica magánügye. Én nem avatkozom bele. Hát, az biztos. Kényezteti. Tutujgatja. Elrontja. És ráhagyja az én biztonságommal kapcsolatos megszállottságát. – Meg kellene ettől szabadulnia végre. Én is megszabadultam. – Te semmiről sem tehettél, Eva. Neki viszont bűntudata van, amiért nem védelmezett meg. Adnunk kell neki egy kis kifutást. – Kifutást? De hát kész kukkoló! – Pörögni kezdett az agyam. Hogyan is tolakodhat be anyám így a magánéletembe? Miért csinálja? Az őrületbe kergeti önmagát is meg engem is. – Ennek véget kell vetni. – Mi sem könnyebb ennél. Már beszéltem Clancyvel. Majd ő elvisz, ha Brooklynba mégy. Mindent elrendeztem. Neked is sokkal kényelmesebb lesz. – Ne próbáld úgy beállítani, mintha értem lenne az egész. – Csípett a szemem és égett a torkom a visszafojtott sírástól. Utáltam, hogy úgy beszél 36

Brooklynról, mintha a harmadik világban lenne. – Felnőtt nő vagyok. Én döntök önmagamról. Törvény adta jogom! – Ne beszélj velem így, Eva. Én csak anyád javát akarom. És persze a tiédet is. Hátratoltam a székem. – Csak táplálod a mániáit. Beteggé teszed, és engem is. – Ülj le. Enned kell. Monica aggódik, hogy nem táplálkozol eléggé egészségesen. – Ő minden miatt aggódik, Richard! Épp ez a probléma. – Az asztalra dobtam a szalvétámat. – Vissza kell mennem dolgozni. Elfordultam és az ajtó felé indultam, hogy minél hamarabb kívül legyek. Visszavettem a táskámat a titkárától, viszont ott hagytam a mobilt. Claney, aki a recepciónál várt, utánam jött, de jobbnak láttam nem próbálkozni vele. Ő kizárólag Stantontól fogad el utasításokat. Clancy visszavitt a munkahelyemre, én pedig végig a hátsó ülésen fortyogtam. Duzzoghatok, ha akarok, de akkor nem vagyok jobb, mint Stanton, mert a végén úgyis beadom a derekam. Meghajlok, és hagyom, hogy az legyen, amit anyám szeretne, mert fájna látni, hogy megint szenved, azok után, amin már keresztülment. Annyira érzelmes, annyira törékeny. És szinte az őrületig szeret engem. Még mindig sötét volt a hangulatom, amikor kiszálltam a Crossfire-nél. Clancy elment az autóval, én pedig ott maradtam a járdán, és tekintetemmel valami trafikot kerestem, ahol csokit vehetek, vagy telefonboltot, ahol szerezhetek egy új mobilt. Végül megkerültem az épületet, és vettem fél tucat kis csokit egy Duane Reade-ben, csak aztán indultam vissza az irodába. Még csak egy órája voltam távol, de nem akartam kihasználni a plusz időt, amit Mark engedélyezett. Szükségem volt a munkára, hogy elvonja a gondolataimat flúgos családomtól. Mikor beszálltam az üres liftbe, feltéptem az egyik csokit, és mohón beleharaptam. Már jókora előrehaladást tettem az önmagamnak kiszabott napi csokikorlát elérésében, mikor a negyediken kinyílt az ajtó. Tulajdonképpen nem is bántam, mert így több időm volt kiélvezni a nyelvemen szétolvadó fekete csokoládé és karamell ízét. A fémajtó feltárult, és Gideon Cross bukkant fel előttem, két másik férfival.

37

Mint mindig, most is elállt tőle a lélegzetem, amitől felébredt bennem a már lanyhulóban lévő bosszúság. Miért van mindig ilyen hatással rám? Mikor leszek már végre immúnis a vonzerejével szemben? Odapillantott, és ajka lassú, szívmegállító mosolyra húzódott, mikor meglátott. Szuper. Ilyen az én szerencsém. A kihívást látja bennem. Cross mosolya homlokráncolássá fajult. – Majd később folytatjuk – vetette oda beszélgetőtársainak, miközben egy pillanatra sem vette le rólam a szemét. Beszállt a liftembe, és egy intéssel a többiek tudtára adta, hogy ne kövessék. Amazok meglepetten pislogtak, aztán rám meredtek, majd Crossra, aztán megint rám. Kiszálltam, mert úgy gondoltam, hogy a józan eszemnek jobbat tesz majd egy másik liftkabin. – Ne olyan gyorsan, Eva – kapott el a könyökömnél fogva Cross, és visszahúzott. Az ajtó becsukódott, és a lift simán nekilódult. – Mi a fenét művel? – csattantam fel. Stanton után mire sem vágytam kevésbé, mint hogy egy újabb domináns hím próbáljon irányítgatni. Cross megfogta a felkaromat, és élénkkék tekintetét kutatón az arcomra szegezte. – Valami baj van. Mi az? Az immár ismerős szikra most is életre kelt köztünk, és csak még jobban táplálta a dühömet. – Maga. – Én? – húzta végig hüvelykujjait a vállamon. Aztán elengedett, egy kulcsot szedett elő a zsebéből, és a lift vezérlőpaneljébe dugta. Minden emeletszám fénye kialudt, kivéve a legfelsőt. Most is fekete öltönyt viselt, finom szürke hajszálcsíkokkal. Szokatlan volt hátulról látni. A válla gusztusosán széles, de nem ormótlan, keskeny csípő, hosszú láb. A gallérjára hulló selymes tincseket a legszívesebben megcibáltam volna. De keményen. Azt akartam, hogy ugyanolyan ideges legyen, mint én. Harcot akartam. – Most nem vagyok megfelelő hangulatban önhöz, Mr. Cross. Ő az emeleteket jelző óramutatót figyelte az ajtó fölött. – Majd meghozom a hangulatod. – Nem érdekel a dolog. Cross rám meredt a válla fölött. Az inge és a nyakkendője ugyanolyan lélegzetelállító kék volt, mint a szeme. 38

– Nekem ne hazudj, Eva. Soha. – Ez nem hazugság. És ha vonzónak találom, akkor mi van? Gondolom, a legtöbb nő így van ezzel. – Visszacsomagoltam a maradék csokit a papírjába, és visszatettem a zacskóba. Nincs szükség csokira, ha egy légtérben lehetek Gideon Cross-szal. – Az nem érdekel, hogy bármit is kezdjek ezzel a dologgal. Ekkor szembefordult velem, egyetlen laza mozdulattal, és szájára halovány, bűnre csábító mosoly ült ki. Lezsersége és nemtörődömsége még jobban felbosszantott. – A vonzalom túl enyhe szó… – intett a köztünk lévő térre – …erre. – Nyugodtan tarthat bolondnak, de nekem szükségem van arra, hogy kedveljek valakit, mielőtt meztelenül ágyba bújok vele. – Nem tartom bolondnak – felelte. – De nekem nincs sem időm, sem hajlandóságom randevúzgatni. – Akkor már ketten vagyunk. Jó, hogy ezt ilyen szépen tisztáztuk. Közelebb lépett, keze az arcom felé emelkedett. Kényszerítettem magam, hogy ne húzódjam el, ne adjam meg neki azt az elégtételt, hogy megfélemlíthet. Hüvelykje súrolta a szám szélét, aztán a saját szájához vándorolt. – Csokoládé, plusz te. A legfinomabb. Megborzongtam, és megsajdult a combom köze, amikor elképzeltem, milyen lehet csokoládét nyalni erről a gyilkosan szexi testről. Elsötétült a tekintete, és meghitten elmélyült a hangja. – A romantikázás nem tartozik bele az eszköztáramba, Eva. Viszont az igen, hogy ezernyi módon a csúcsra juttassalak. Hadd mutassam meg. A kabin lassulni kezdett és megállt. Cross kihúzta a kulcsot a panelből, és az ajtó kinyílt. Behátráltam a sarokba, és egy csuklómozdulattal kifelé hessintettem. – Tényleg nem érdekel. – Beszéljük meg. – Cross megfogta a könyökömet, és szelíden, de erőteljesen kivezetett. Vele mentem, mert tetszett a feszültség, amit az együttlétünk jelentett, és mert kíváncsi voltam, mit tud mondani akkor, ha öt percnél többet rászánok az időmből. Olyan lendületesen hatolt át a biztonsági ajtón, hogy lassítania sem kellett. A csinos vörös a recepciós pultnál pánikszerűen felugrott, hogy átadjon neki valami üzenetet, de Cross csak türelmetlenül megrázta a fejét. 39

A lány becsukta a száját, és tágra nyílt szemmel bámult rám, miközben elsüvítettünk mellette. Szerencsére nem kellett sokat menni Cross irodájáig. A titkára is felállt, amikor meglátta a főnökét, de csendben maradt, amikor észrevette, hogy nincs egyedül. – Ne kapcsoljon be senkit, Scott – kormányzott be engem az irodájába Cross egy kétszárnyú üvegajtón keresztül. Minden ingerültségem ellenére lenyűgözött Gideon Cross tágas főhadiszállása. Kétoldalt padlótól mennyezetig érő ablakok néztek a városra, a többi részen üvegfal. A masszív íróasztallal szembeni egyetlen átlátszatlan térelválasztón képernyők sorakoztak egymás alatt, hírekkel a világ minden részéből. Három külön leülős rész volt, mindegyik egyenként is nagyobb, mint Mark egész irodája, meg egy bár, ékköves kristálypalackokkal. Ezek jelentettek színfoltokat csupán a fekete-szürkefehér árnyalatok közt. Cross megnyomott egy gombot az asztalán, mire becsukódott az ajtó. Egy másik gombnyomásra átlátszatlanná vált az üveg, eltakarva minket a munkatársak szeme elől. A külső ablakokon gyönyörű zafírkék árnyalatú bevonat biztosította a belátás hiányát. Cross kibújt a zakójából, és felakasztotta egy krómfogasra. Aztán odajött, ahol engem hagyott az ajtó előtt. – Iszol valamit, Eva? – Nem, köszönöm. – A fene egye meg. Egy szál mellényben még nyálcsorgatóbb. Még jobban látszott, milyen kisportolt. Milyen erős a válla. Milyen szépen feszül a bicepsze mozgás közben. Egy fekete bőrkanapé felé intett. – Foglalj helyet. – Vissza kell mennem dolgozni. – Nekem pedig kettőkor tárgyalásom van. Minél hamarabb tisztázzuk a dolgokat, annál hamarabb visszatérhetünk a munkánkhoz. Ülj már le. – Maga szerint mi az, amit tisztáznunk kéne? Sóhajtva felnyalábolt, mint a menyasszonyokat szokás, és odavitt a kanapéhoz. Letett, aztán leült mellém. – A kifogásaid. Ideje megbeszélni, mi kellene ahhoz, hogy lefeküdj velem. – Csoda. – Elhúzódtam tőle, hogy több hely legyen köztünk. Lejjebb húzkodtam smaragdzöld szoknyám szélét, és arra gondoltam, bár inkább nadrág lenne rajtam. – Durvának és sértőnek találom a közeledését. 40

És roppant izgatónak, bár ezt sosem vallottam volna be. Összehúzott szemmel méregetett. – Talán kíméletlen, de őszinte. Nem olyan lánynak tűnsz, aki az igazság helyett inkább mellébeszélést meg hízelgést akar. – Azt akarom, hogy többet lássanak bennem, mint egy felfújható szexbabát. Cross szemöldöke megemelkedett. – Nos, jó. – Végeztünk? – álltam fel. A csuklóm köré fonódtak az ujjai, és visszahúzott. – Nem éppen. Megvan a kiindulási alapunk: az intenzív szexuális vonzódás, és hogy egyikünk sem akar randizni. Akkor pontosan mit akarsz? Csábítást, Eva? Azt akarod, hogy elcsábítsalak? A beszélgetés elképesztett és egyben meg is borzongatott. És megkísértett. Nehéz is lett volna másképp ezzel a pompás hímmel szemben, aki annyira meg akar szerezni. De egyelőre győzött az ellenérzés. – Az olyan szex, amit úgy terveznek meg, mint egy üzleti tranzakciót, eléggé hervasztó a számomra. – Ha már az elején meghatározzuk a paramétereket, akkor kisebb a valószínűsége, hogy végül túlzott várakozásokkal és csalódással találkozunk. – Maga tréfál? – mordultam fel. – Hallgassa már meg önmagát kívülről. Miért kéne egyáltalán dugásnak hívni a dolgot? Miért nem szeminációs emissziónak, előzetesen jóváhagyott zárt űrben? Felbosszantott, hogy hátraveti a fejét és kacagni kezd. A zengő torokhang úgy hullámzott végig rajtam, mint a meleg víz. Kezdett fizikailag sajogni a jelenléte. Teljesen e világi derültségétől egyszeriben kevésbé lett szexisten és erősebben emberi. Hús és vér. Valódi. Felálltam és elhátráltam tőle. – Az alkalmi szexhez nem kell bor meg rózsa, viszont ha más nem is, legalább személyes legyen! Sőt akár baráti. A kölcsönös tisztelet a minimum. Elkomorulva állt föl, a szeme elsötétedett. – Az én magánjellegű dolgaimban nincsen keveredés. Te most el akarod mosni ezt a határvonalat. Nekem pedig semmi okom nincs rá, hogy ezt hagyjam.

41

– Ahogy gondolja. És most hadd menjek vissza dolgozni. – Az ajtóhoz léptem, és lenyomtam a kilincset. Halkan elkáromkodtam magam, amikor nem nyílt. – Engedjen ki, Cross. Éreztem, hogy közelít hátulról. Két tenyere az üvegre tapadt a vállam mellett, szinte ketrecbe zárt. De amikor ennyire közelvolt hozzám, nem érdekelt az önvédelem. Akarata és eltökéltsége szinte tapintható erőteret hozott létre körülöttem. Mikor egészen a közelembe került, ez az erőtér összezárult és magába zárt. Ezen a buborékon kívül minden megszűnt létezni, belül pedig a testem nekifeszült az övének. Az, hogy ilyen ösztönös vonzást gyakorol rám, miközben annyira bosszantó is, teljesen megszédített. Hogy is kívánhatok ennyire valakit, akinek teljesen le kéne lomboznia? – Fordulj meg, Eva. Lecsukódott a szemem a parancsoló hangban bujkáló vágytól. Istenem, milyen jó az illata! Teste forróságot és mohóságot árasztott, tovább fokozva vad izgalmamat. Az akaratom elleni reakciót csak még tovább erősítette a Stantonnal történt afférom és a Cross iránti neheztelésem. Akartam őt. De nem nekem való. Magam is el tudom rontani az életemet. Semmi szükségem segítségre. Kipirult homlokom a hűvös üveghez nyomódott. – Engedjen el, Cross. – Ez a szándékom. Túl sok gondot okoznál. – Szája a fülem mögötti bőrhöz súrlódott. Egyik tenyerét a hasamra simította, ujjaival maga felé húzott. Éppannyira felizgult, mint én. Keményen ágaskodó farka a tomporomnak feszült. – Fordulj meg, és búcsúzz el! Csalódottan fordultam feléje, forró hátamat az üveghez támasztottam. Fölém görnyedt, csodálatos haja az arcába hullt, alkarjával az üvegnek támaszkodott, hogy közelebb húzhasson magához. Szinte annyi helyem se maradt, hogy levegőt kapjak. Most már a csípőmet fogta, és ösztönösen megszorította. Megőrjített. Izzó tekintettel meredt rám. – Csókolj meg – szólt rekedten. – Ennyit adj meg nekem. Némán zihálva nyaltam meg kiszáradt ajkamat. Ő felnyögött, oldalra hajtotta a fejét, és a szája az enyémre tapadt. Meglepett, hogy milyen puha, mégis határozott az ajka, és milyen szelíd erővel csókol. Felsóhajtottam, s a nyelve beljebb hatolt. Hosszú, laza mozdulatokkal ízlelgetett. A csókja magabiztos és kiművelt volt, épp a kellő mértékű agresszivitással, amitől teljesen felpörögtem. 42

Csak mintegy távolról érzékeltem, hogy a táskám a földre esik, aztán már bele is túrtam a hajába. Megrántottam a selymes fürtöket, hogy a száját az enyémhez tereljem. Felmordult, mélyebben kezdett csókolni, és nyelvével simogatni kezdte az enyémet. Éreztem mellemen a szíve dobogását, ami bizonyította, hogy nem csak reménytelen vágykép, melyet lázas képzeletem vetít ki. Eltolta magát az ajtótól. Megmarkolta a tarkómat meg a fenekemet, és felemelt. – Akarlak, Eva. Ha csak baj van belőle, akkor is. Egész testemmel hozzányomódtam, s sajgón érzékeltem minden egyes kemény, forró centiméterét. Úgy csókoltam vissza, mintha elevenen akarnám felfalni. A bőröm nedves volt és vibráló, a melleim súlyosak és érzékenyek. A csiklóm lüktetve követelte magának a figyelmet, egy ütemre dobogva vadul verdeső szívemmel. Alig érzékeltem a mozgást, és máris a hátam alatt éreztem a kanapét. Cross fél lábbal a kanapéra térdelt, a másikkal állva maradt. Bal karjával tartotta magát, jobbjával pedig megmarkolta a térdhajlatomat, aztán a keze erős, birtokló mozdulattal elindult fölfelé a lábamon. Szisszenve szakadt fel belőle a lélegzet, amikor elérte azt a helyet, ahol a harisnyatartóm selyem combharisnyámra kapcsolódott. Elszakította pillantását az enyémtől, és lefelé nézett. Feljebb tűrte a szoknyámat, és deréktól lefelé lemeztelenített. – Jesszusom, Eva – hördült fel egészen mélyről, s én libabőrös lettem a hangjától. – A főnöködnek nagy szerencséje van, hogy meleg. Mintegy kábulatban néztem, ahogyan Cross rám ereszkedik, s a lábam szétnyílt, hogy helyet adjak neki. Az izmaim megfeszültek, hogy hozzásimuljak, hogy siettessem az érintkezést, melyre azóta vágytam, hogy először megpillantottam őt. Lehajtotta a fejét, és újra csókolni kezdett, finom erőszakkal súrolva a számat. Aztán hirtelen elhúzódott és felszökkent. Én ott maradtam zihálva, nedvesen és várakozón. Aztán rájöttem, miért ugrott fel olyan hirtelen. Valaki volt mögötte.

43

Rémülten tápászkodtam fel, és gyorsan lehúzkodtam a blúzomat. – …megérkezett a kétórai ügyfél. Egy végtelen pillanatba telt, mire ráébredtem, hogy még mindig csak ketten vagyunk a szobában, és a hang, amit hallottam, az asztali hangszóróból érkezett. Cross a kanapé túlsó végénél állt, kivörösödve, homlokráncolva, hangtalanul zihálva. A nyakkendője kilazult, s nadrágja alatt figyelemre méltó erekció feszült. Elképzeltem, milyen szörnyen festhetek én. És az ebédszünetet is túlléptem. – Krisztusom – túrt a hajába két kézzel Cross. – A nap kibaszott kellős közepén! A saját rohadt irodámban! Felálltam, és próbáltam rendbe szedni magam. – Gyere! – Odalépett hozzám, és megint felrántotta a szoknyámat. Mivel dühös voltam amiatt, amit majdnem hagytam megtörténni, miközben ketyegett a munkaidőm, rácsaptam a kezére. – Ne. Hagyjon békén. – Ne szólj, Eva – felelte komoran, megfogta a blúzom alját, és helyrerántotta, hogy a gombok sora ismét függőlegesen a helyére kerüljön a két mellem között. Aztán lehúzta a szoknyámat, és higgadt, szakértő mozdulatokkal elrendezte. – Igazítsd meg a copfodat! Cross visszavette a zakóját, aztán meghúzta a nyakkendőjét. Egy időben értünk az ajtóhoz, s mikor leguggoltam, hogy felvegyem a táskámat, velem együtt hajolt le. Elkapta az államat, és kényszerített, hogy ránézzek. – Hé! – mondta halkan. – Jól vagy? Égett a torkom. Be voltam gerjedve, de zavarban is voltam. Még soha életemben nem vesztettem el így a fejem. És utáltam, hogy éppen vele 44

kapcsolatban történt ez meg velem, akinek a hozzáállása a szexhez olyan tárgyilagos, hogy rágondolni is rossz. Elrántottam az államat. – Úgy nézek ki, mint aki jól van? – Gyönyörű vagy, és dugnivaló. Annyira kívánlak, hogy fáj. Veszedelmesen közel állok ahhoz, hogy visszadöntselek a díványra, és addig keféljelek, amíg könyörögni nem kezdesz, hogy hagyjam abba. – Te aztán nem csűröd-csavarod a szót – morogtam, de tulajdonképpen nem sértődtem meg. Sőt nyersessége valóságos vágyfokozóként hatott rám. Megmarkoltam a táskám fülét, és rogyadozó térdekkel felegyenesedtem. Minél távolabbra kell kerülnöm tőle. És ha véget ért a nap, egyedül kell maradnom egy pohár borral. Cross velem együtt állt fel. – Ötre végzek. Akkor érted megyek. – Nem, nem jön értem. Ez nem változtat semmin. – Hogy a fenébe ne. – Ne legyen nagyképű, Cross. Egy pillanatra elvesztettem a fejem, de továbbra sem akarom azt, amit maga. Ujjai a kilincsre fonódtak. – Dehogynem akarod. Csak nem úgy, ahogyan én. Úgyhogy majd találkozunk megint, és módosítunk rajta. Ismét az üzletiesség. Elvágólagosán. Megmerevedett a gerincem. A kezére tettem a kezem, és megrántottam a kilincset, majd a karja alatt átbújva kinyomakodtam az ajtón. A titkára döbbenten pattant fel, akárcsak az a nő meg két férfi, akik Crossra vártak. Hallottam, ahogy megszólal mögöttem: – Scott máris bevezeti önöket az irodámba. Egy pillanat és jövök. A recepciónál kapott el, a csípőmnél fogva. Mivel nem akartam jelenetet csinálni, csak akkor húzódtam el tőle, amikor már a liftnél voltunk. Higgadtan nyomta meg a hívógombot. – Akkor ötkor, Eva. A felvillanó gombra meredtem. – Nem érek rá. – Akkor holnap. – Egész hétvégén programom van. Elém lépett, és élesen megkérdezte: – Kivel? 45

– Ahhoz magának semmi… Befogta a számat a kezével. – Hagyjuk. Akkor azt mondd meg, hogy mikor érsz rá. És mielőtt még azt felelnéd, hogy soha, nézz meg jól, és mondd meg, hogy olyan embernek tűnök-e, akit könnyű lerázni. Az arca kőkemény volt, a szeme elszántan résnyire szűkült. Megborzongtam. Nem voltam benne biztos, hogy megnyerhetném-e az akaratok csatáját Gideon Cross ellen. Nyeltem egyet, és vártam, amíg leereszti a kezét. – Szerintem mindkettőnkre ráfér, hogy egy kissé lecsillapodjunk. Gondolkozzon pár napig. Cross nem tágított. – Akkor hétfőn, munka után. A lift megérkezett, és én beszálltam. Szembefordultam vele: – Hétfőn ebédidőben. Így csak egy óránk lesz – garantált a menekülőút. Mielőtt az ajtó becsukódott volna, megszólalt: – Jók leszünk együtt, Eva. Ez inkább fenyegetésnek tűnt, mint ígéretnek.

– Ne izgulj, Eva – mondta Mark, amikor visszaértem a helyemre, majdnem negyed háromkor. – Nem maradtál le semmiről. Nekem is volt egy késői ebédem Mr. Leamannel. Én is nemrég értem vissza. – Kösz. – Mondhatott bármit, szörnyen éreztem magam. A péntek reggeli jókedvtől mintha már napok választottak volna el. Szorgalmasan dolgoztunk ötig – megbeszéltünk egy gyorskajás ügyfelet, és el töprengtünk, hogyan lehetne adaptálni a reklámjaikat egy bioételeket forgalmazó láncnak. – Furcsa ágytársak – poénkodott Mark, s fogalma sem volt róla, mennyire ül a megjegyzése az én magánéletemre. Éppen lekapcsoltam a gépemet és szedtem ki a táskámat a fiókból, amikor megcsörrent a telefon. Az órára pillantottam, és láttam, hogy pontosan öt nulla-nulla van. Arra gondoltam, hogy nem veszem fel, hiszen elvileg már végeztem mára. De mivel bűntudatom volt a túllépett ebédszünet miatt, vezekelni akartam. 46

– Mark Garrity iro… – Eva drágám! Richard azt mondja, az irodájában felejtetted a telefonodat. Kifújtam a levegőt, és visszaroskadtam a székembe. El tudtam képzelni a vad zsebkendő-morzsolgatást, mely általában kísérte anyámnak ezt az aggodalmas hanghordozását. Az idegeimre ment, de a szívemet is megfájdította. – Szia, anya. Hogy vagy? – Ó, igazán remekül. Köszönöm. – Anyám hangja egyszerre volt kislányos és pihegő, mintha Marilyn Monroe-t keresztezték volna Scarlett Johanssonnal. – Clancy bedobta neked a recepciótokra. Nem lenne szabad egy lépést se tenned nélküle. Sosem lehet tudni, mikor kell hívnod valakit… Már gondolkoztam rajta, hogy megtartom a telefont, és egyszerűen átirányítom a hívásaimat egy új számra, amit nem közlök anyámmal, de most ez volt a legkisebb gondom. – Mit szól hozzá dr. Petersen, hogy leköveted a telefonomat? Árulkodó csend támadt a vonal másik végén. – Dr. Petersen tudja, mennyire aggódom érted. Megcsippentettem az orrnyergemet. – Azt hiszem, itt az ideje egy újabb közös konzultációnak, anya. – Ó… hát persze. Ő is említette, hogy szeretne újra látni. Biztosan azért, mert sejti, hogy nem mondasz el neki mindent. Mindegy, váltsunk témát. – Klassz az új munkahelyem. – Ez csodálatos, Eva! Jól bánik veled a főnököd? – Igen, szuper. Kívánni sem lehetne nála jobbat. – És jóképű? Elmosolyodtam. – Nagyon is. Csak éppen foglalt. – A mindenit. A jó darabok mindig azok – nevetett, és az én mosolyom is kiszélesedett. Szerettem, amikor jókedvű. És szerettem volna, ha gyakrabban az. – Már alig várom, hogy találkozzunk holnap a jótékonysági vacsorán. Monica Tramell Barker Mitchell Stanton az ilyen társadalmi eseményeken volt elemében – az elegáns, csillogó szépség, akinek soha életében nem kellett nélkülöznie a férfiak figyelmét. 47

– Csináljunk egy közös napot – lehelte anyám. – Te, én meg Cary. Elmegyünk kozmetikushoz, és szépek leszünk meg csillogóak. Biztosan rád fér egy masszázs is a sok munka után. – Hát, nem utasítanám vissza, az már igaz. És tudom, hogy Cary is imádná. – Ó, annyira izgatott vagyok! Küldjek értetek autót tizenegyre? – Várni fogjuk. Miután letettem, hátradőltem, és fújtam egy nagyot. Forró fürdőre és egy viharos orgazmusra vágytam. Ha Gideon Cross valahogy megtudná, hogy rá gondolok maszturbálás közben, az se érdekelt volna. A szexuális frusztráltság gyengítette a pozícióimat, míg vele biztosan nem ez a helyzet. Nyilván egy egész sor készséges testnyílás várja őt még a nap vége előtt. Miközben cipőt váltottam, megint csöngött a telefon. Anyám figyelmét nehéz volt hosszabb időre elterelni. Az előző beszélgetésünk óta eltelt öt perc nyilván épp elég volt neki arra, hogy rádöbbenjen: a mobiltelefonproblémát nem sikerült kielégítően megoldani. Megint megfordult a fejemben, hogy nem veszem fel, de nem volt kedvem hazacipelni magammal a nap sarát. A szokásos üdvözléssel kezdtem, de a szokásos energia nélkül. – Még most is rád gondolok. Cross hangjának bársonyos rekedtsége olyan megkönnyebbüléssel töltött el, hogy ráébredtem: már aligvártam, hogy újra halljam. Még ma. Istenem. A vágy olyan erővel rontott rám, hogy tudtam: valóságos drog lesz a testem számára, mindenféle intenzív élmény elsődleges forrása. – Még most is érezlek, Eva. Az ízed itt van a számban. Azóta is egyfolytában kemény vagyok, hogy elmentél, két tárgyalás és egy telekonferencia után. Nálad az előny. Mondd, hogy mik a követeléseid. – Ó – mormoltam. – Hadd gondolkodjam. Szándékosan várattam. Eszembe jutott Cary megjegyzése az elkékülő golyókról. – Hmmm… Semmi sem jut az eszembe. De hadd adjak egy baráti jó tanácsot. Szerezz egy olyan nőt, aki csorgó nyállal hever a lábad elé, és aki mellett istennek érezheted magad. Aztán dugjatok, amíg járni sem tudtok. És akkor hétfőre túl leszel a dolgon, és az életed visszatér a maga jól megszokott, kényszeres kerékvágásába. Bőr nyikordult a telefonban, és elképzeltem, ahogy hátradől a székében. – Ezt ingyen megszámítom, Eva. De ha még egyszer sértegetni mered az intelligenciámat, elfenekellek. 48

– Nem szeretem az ilyesmit – feleltem, de a figyelmeztető tónus felizgatott. Mr. Sötét Veszedelem, tényleg. – Majd még megbeszéljük. De addig is mondd el, hogy mi az, amit viszont szeretsz. Felálltam. – Kétségtelenül megvan a hangod a telefonszexhez, de most mennem kell. Randim van a vibrátorommal. Akkor kellett volna letennem, hogy kiaknázzam a teljes hatást, de nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy megtudjam: felhördül-e, ahogy várom. Különben is szórakoztatott. – Ó, Eva – dorombolta kéjesen Cross. – Térdre akarsz kényszeríteni, igaz? Hogyan lehetne rábeszélni téged, hogy bevegyél ebbe az édes hármasba? Mindkét kérdést eleresztettem a fülem mellett. Vállamra vetettem a táskámat, és örültem, hogy nem láthatja, mennyire remeg a kezem. Nem állt szándékomban megvitatni a vibrátor dolgot Gideon Cross-szal. Nem szoktam maszturbálásról beszélgetni férfiakkal, főleg olyanokkal nem, akiknek szándékai és céljai teljesen idegenek a számomra. – A vibrátorom meg én régóta jól megértjük egymást. Amikor végeztünk, pontosan tudjuk, hogy melyikünk volt az, akit használtak. És az nem én vagyok. Jó éjt, Gideon. Letettem a telefont, és nekiindultam a lépcsőnek. Úgy döntöttem, hogy ennek a röpke húszemeletes lemenetnek két áldásos hatása is lesz: elkerülöm Crosst, és edzésnek is megteszi.

Annyira örültem, amikor végre hazaértem ez után a nap után, hogy gyakorlatilag tánclépésben szökelltem be a lakásba. Mélyen átérzett „Istenem, de jó itthon!” sóhajom és az ezzel járó piruett épp elég figyelemfelkeltő volt ahhoz, hogy meghökkentse a díványon ücsörgő két embert. – Ó – rándultam össze saját ostobaságomtól. Cary ugyan nem volt intim helyzetben a vendégével, amikor berontottam, de elég közel ültek egymáshoz, hogy bensőséges kapcsolatra lehessen következtetni. Neheztelőn gondoltam Gideon Crossra, aki a legszívesebben minden elképzelhető bensőségességétől megfosztotta a legintimebb dolgot, amit csak el tudtam képzelni. Persze voltak nekem is egyéjszakás kalandjaim 49

meg dugóbarátaim, és senki sem tudhatta jobban nálam, hogy a szex és a szeretkezés két nagyon különböző dolog, de arra sosem voltam képes, hogy puszta kézfogásnak tekintsem az aktust. Szomorúnak találtam, hogy Cross viszont képes rá, még ha nem is az a fajta volt, aki szánalmat vagy együttérzést ébreszthet. – Hé, kislány – pattant fel Cary. – Reméltem, hogy még itt éred Treyt, mielőtt indulnia kell. – Nemsokára kezdődik az órám – magyarázta Trey. Megkerültem a kávézóasztalt, a földre tettem a szatyromat, a táskámat pedig a konyhapultra dobtam. – De örülök, hogy még találkoztunk. – Én is – ráztam meg kinyújtott kezét, és egy gyors pillantással felmértem. Körülbelül velem egykorúnak tűnt. Átlagos termet, szép izmok, kócos szőke haj, lágy dióbarna szempár és egy törött orr. – Nem bánjátok, ha iszom egy pohárka bort? – kérdeztem. – Hosszú volt a napom. – Csak tessék – felelte Trey. – Tölts nekem is – csatlakozott hozzánk Cary a pultnál. Bő fekete farmer volt rajta, tág nyakú fekete pulóverrel. Egyszerre tűnt lazának és elegánsnak, és remekül kiemelte sötétbarna haját és smaragdzöld szemét. A borhűtőhöz léptem, és találomra kivettem egy üveget. Trey a farmerja zsebébe süllyesztette a kezét, és a sarkán hintázva beszélgetett Caryvel, amíg én kihúztam a dugót és töltöttem. Megcsörrent a telefon. Lekaptam a kagylót a falról. – Halló! – Szia! Eva? Parker Smith vagyok. – Szia, Parker – támaszkodtam neki csípővel a pultnak. – Hogy s mint? – Remélem, nem baj, hogy felhívtalak. A nevelőapád adta meg a számodat. Jaj. Mára már elegem volt Stantonból. – Semmi gond. Mi a helyzet? – Biztos? Minden szuper. A nevelőapád olyan, mint egy valóságos tündér keresztapa. Finanszíroz néhány biztonsági intézkedést és fejlesztést a stúdióban. Ezért is hívlak. A hét hátralévő részében zárva leszünk. Hétfőn folytatódnak az edzések. Lehunytam a szemem, és próbáltam erőt venni határtalan csüggedésemen. Nem Parker hibája, hogy anyámék túldédelgető kontrollmániások. Nyilvánvalóan nem látják az iróniát abban, hogy meg 50

akarnak védeni egy olyan helyen, ahol éppen a védelemre képezik ki az embereket. – Remekül hangzik. Már alig várom, hogy elkezdjük. – Én is. Jó alaposan meg foglak dolgoztatni, Eva. A szüleid megkapják, ami jár a pénzükért. Cary elé tettem egy tele poharat, és nagyot kortyoltam a sajátomból. Mindig elképedtem azon, hogy mi mindent lehet pénzzel megvásárolni. De ez megint csak nem Parker hibája. – Részemről rendben. – Akkor a jövő héten belevágunk. A sofőröd tudja, mikor vannak az edzések. – Remek. Akkor viszlát a jövő héten – tettem le a kagylót, és elkaptam Trey pillantását, amit Caryre vetett, amikor azt hitte, egyikünk se látja. Ellágyuló, édesen vágyakozó tekintet volt ez, ami eszembe juttatta, hogy az én problémáim most várhatnak. – Sajnálom, hogy már indulóban vagy, Trey. Szerda este esetleg ráérnél egy pizzázásra? Szívesen beszélgetnék többet veled a köszönésen kívül. – Óráim vannak – mosolyodott el sajnálkozva. – De a kedd jó lehet. – Szuper – mosolyodtam el. – Akkor hozatunk pizzát, és mozizunk. – Tetszik az ötlet. Cary csókot dobott felém, miközben kikísértem Treyt. Miután visszamentem a konyhába, fogta a poharát. – Na jó. Öntsd ki a szíved, Eva. Nagyon stresszesnek tűnsz. – Az is vagyok – markoltam meg az üveg nyakát, és átmentem a nappaliba. – Gideon Cross, igaz? – Naná. De most inkább nem beszélnék róla. – Gideon hajszája szórakoztató volt, csak a végcélja nem. – Inkább mesélj te magadról meg Treyről. Hogyan ismerkedtetek meg? – Munkaügyben. Az egyik fotós részmunkaidős asszisztense. Szexi, mi? – csillogott boldogan Cary szeme. – És igazi úriember. Amolyan régi vágású. – Az ember azt hinné, hogy ilyen már nem is létezik – morogtam, majd kiürítettem a poharamat. – Ezzel meg mit akarsz mondani? – Semmit. Bocs, Cary. Klasszul néz ki, és látszik rajta, hogy odavan érted. Fotózást tanul? – Állatorvosnak készül. 51

– Húha! Az igen! – Szerintem is. De most egy pillanatra felejtsük el Treyt. Beszéljünk arról, hogy mi bánt téged. Bökd csak ki. Felsóhajtottam. – Anyu. Rájött, hogy Parker stúdiójába járok, és kiakadt. – Micsoda? Honnan jött rá? Esküszöm, hogy én senkinek sem mondtam. – Tudom. Soha eszembe sem jutott ilyet gondolni. – Fogtam az üveget, és újratöltöttem a poharamat. – Hát ezt kapd ki. Leköveti a mobilomat. Carynek felszaladt a szemöldöke. – Komolyan? Ez… ez ijesztő. – Szerintem is. És ezt Stantonnak is megmondtam, de ő hallani sem akar róla. – A mindenit – túrt a hajába. – És mit fogsz csinálni? – Szerzek egy új telefont. És elmegyek dr. Petersenhez, hogy lássam, nem tudja-e észre téríteni anyát. – Jó lépés. Passzoljuk át a dolgot a pszichomókusnak. És a munkád, azzal minden rendben van? Még mindig tetszik? – Abszolúte. – Fejem hátrahanyatlott a dívány támlájára, és lecsukódott a szemem. – Jelen pillanatban a munkám meg te vagytok az egyetlen támaszaim. – És mi van az ifjú csilliárdos titánnal, aki le akar fektetni? Jaj, Eva. Tudom, hogy kivagy. Mi történt? Persze elmeséltem neki az egészet. Azt akartam, hogy véleményt alkothasson róla. De amikor befejeztem, csak hallgatott. Amikor rápillantottam, csillogott a szeme, és beharapta a száját. – Nos, Cary? Mit gondolsz? – Meglehetősen izgató történet – nevetett, és férfias, meleg hangja egy csapásra elfújta a bosszúságomat. – Teljesen össze lehet most zavarodva a tag. Sokért nem adtam volna, ha látom az arcát, amikor beszóltál neki az elfenekelésre. – Nem tudom elhinni, hogy ezt mondta. – Cross hangjának már csak az emlékétől is megizzadt a tenyerem, és párát lehelt a pohárra. – Mi a fenét akar már? – A fenekelés nem perverzió. Különben is misszionárius pózban próbálkozott veled a díványon, tehát nem veti el a hagyományokat. – Cary hátradőlt, és ragyogó mosoly terült szét csinos arcán. – Te pedig hatalmas kihívást jelentesz egy olyan fickónak, akinek nyilvánvalóan ez az életeleme. 52

És hajlandó engedményeket tenni érted, amihez biztosan nincs hozzászokva. Csak mondd meg neki, mit akarsz. Elosztottam a maradék bort kettőnk közt, s kicsit kezdtem jobban érezni magam némi alkohollal a véremben. Mit is akarok? Mármint a nyilvánvalóktól eltekintve? – Egyáltalán nem illünk össze. – Azt, ami a díványán történt, így jellemeznéd? – Jaj, Cary! A lényeget kell nézni. Felszedett a folyosón, aztán közölte, hogy dugjunk. Erről van szó. Még egy olyan pasi is többet strapálja magát, akit egy bárból cipelek haza. Hogy hívnak? Gyakran jársz ide? Ki a barátod? Mit iszol? Akarsz táncolni? Errefelé dolgozol? – Jó, jó, értem én – Cary letette poharát az asztalra. – Akkor menjünk el valahová. Egy bárba. Táncoljunk kifulladásig. Talán összetalálkozol egy olyan pasival, aki hajlandó egy kicsit fűzni. – Vagy legalább meghív egy italra. – Hé, Cross is megkínált az irodájában! Megcsóváltam a fejem és felálltam. – Mindegy. Lezuhanyozom, és mehetünk.

Úgy vetettem bele magam az éjszakai életbe, mint még soha. Caryvel végigjártuk az egész belvárost Tribecától East Village-ig, elszórtunk egy csomó pénzt, és remekül éreztük magunkat. Addig táncoltam, amíg úgy nem éreztem, hogy leszakad a lábam, de tartottam magam, amíg Cary is elkezdett panaszkodni a sarkos csizmájára. Épp egy techno-pop diszkóból támolyogtunk ki azzal a céllal, hogy veszünk egy strandpapucsot a közeli Walgreensben, amikor belebotlottunk egy hirdetőemberbe, aki egy közeli szórakozóhelyet reklámozott. – Szuper hely egy kis lazításhoz, ücsörgéshez – mondta a fickó a szakmájában szokásos villogó mosollyal és eltúlzott lelkesedéssel. A ruházata viszont egészen menő volt – fekete farmer, garbó –, ami felkeltette az érdeklődésemet. És nem voltak nála se szórólapok, se képeslapok. Érdes felületű névjegykártyát nyújtott át, melynek fényes betűin megcsillant a közeli neonreklám fénye. Magamban megjegyeztem, hogy ez milyen jó kis nyomtatott reklámtárgy. Fürge gyalogosok haladtak el mellettünk. Cary hunyorogva meredt a névjegyre. Kissé többet ivott nálam. 53

– Pöpec! – Mutassátok fel a bejáratnál! – biztatta a reklámember. – Akkor ingyen bemehettek! – Cuki. – Cary belém karolt és elvonszolt. – Menjünk. Lehet, hogy odabent találsz valami neked való pasit. Mire megtaláltuk a helyet, már majd leszakadt a lábam, de kissé felvidultam, amikor megláttam a szép kis bejáratot. Elég sokan álltak sorba, végig az utcán és a sarkon túl. Amy Winehouse búgó hangja szűrődött ki a nyitott ajtón, valamint mosolyogva távozó, jól öltözött vendégek. A reklámarcnak igaza volt: a kártya valóságos varázskulcsként működött, azonnali és ingyenes belépéshez juttatva bennünket. Gyönyörű hosztesz vezetett fel bennünket a felső szintre, egy nyugodtabb VIP-bárba, melyből le lehetett látni a színpadra és a tánctérre. Egy kisebb üldögélős helyhez vitt minket az erkélynél. Leültünk egy asztalhoz, melyet két félhold alakú bársonykanapé ölelt körül. A lány letett egy étlapot az asztalra. – Az italokat a ház állja. Kellemes estét! – Hú! – füttyentett Cary. – Bejöttünk a tutiba. – Szerintem az a berángatós pasi felismert téged valami reklámból. – Hát nem lenne király? – vigyorgott Cary. – Micsoda éjszaka! A világ legédesebb lányával vagyok, és új pasi van az életemben. – Mi? – Azt hiszem, teszek egy próbát Treyjel. Ez örömmel töltött el. Mintha már egy örökkévalóság óta vártam volna arra, hogy végre találjon valakit, aki normálisan bánik vele. – És ő nyilatkozott már? – Nem, de szerintem nem azért, mert nem akarja – vont vállat Cary, és megigazgatta művészien megszaggatott pólóját. Fekete bőrnacijában és tüskés csuklópántjával szexinek és vadnak nézett ki. – Azt hiszem, először próbálja kitalálni, hogy mi a helyzet veled. Egy kicsit megdöbbent, amikor mondtam neki, hogy egy lánnyal lakom együtt, akiért a fél országot átköltöztem. Aggódik, hátha biszex vagyok, és titokban beléd estem. Ezért akartam, hogy találkozzatok, hogy lássa, hogyan vagyunk egymással. – Bocs, Cary. Majd megnyugtatom. – Nem a te hibád. Ne törődj vele. Ha kell, úgyis kialakul. Nem éreztem jobban magam ettől. Próbáltam kitalálni, hogyan segíthetnék. Két fickó állt meg az asztalunknál. 54

– Csatlakozhatunk? – kérdezte a magasabbik. Caryre pillantottam, majd a két jövevényre. Testvéreknek tűntek, és nagyon jól néztek ki. Magabiztosan mosolyogtak, tartásuk könnyed és lezser. Már éppen mondani akartam nekik, hogy persze, gyertek csak, amikor egy kéz nehezedett meztelen vállamra, és erősen megmarkolta. – Ő már foglalt. Carynek tátva maradt a szája, amikor Gideon Cross megkerülte a kanapét, és a kezét nyújtotta neki. – Üdv, Taylor! Gideon Cross vagyok. – Cary Taylor – rázta meg Cross kezét a lakótársam vigyorogva. – De hát úgyis tudtad. Örülök. Már sokat hallottam rólad. Meg tudtam volna gyilkolni. De egészen komolyan. – Ezt jó tudni – telepedett le mellém Gideon, és átfogott hátulról. Ujjai lazán siklottak föl-le a karomon. – Akkor talán van még remény a számomra. Derékból kifordultam feléje, és vadul odasúgtam: – Mi a fenét művelsz? Kemény pillantást lövellt rám. – Csak azt, amit kell. – Én megyek táncolni – állt fel pajkos mosollyal Cary. – De nemsokára visszajövök. Esdeklő pillantásommal mit sem törődve csókot dobott nekem, és megindult a két fickóval. Dobogó szívvel néztem, ahogy elmennek. Egy perc elteltével kezdett nemcsak nevetségesnek, de hihetetlennek is érződni, hogy nem veszek tudomást Gideonról. Rápillantottam. Grafitszürke szövetnadrágot és fekete V nyakú pulcsit viselt. Egészében az erőlködés nélküli kifinomultság benyomását keltette. Tetszett a stílusa, és vonzott ez a látszólagos lágyság, bár tudtam, hogy csupán illúzió. Cross minden szempontból kemény ember. Mély lélegzetet vettem. Úgy éreztem, hogy megkell kísérelnem szocializálódni vele. Végül is nem ez volt a fő bajom? Hogy át akarja ugrani az ismerkedési fázist, és egyenesen ágyba akar vinni? – Nagyon… – Elhallgattam. Jól nézel ki. Fantasztikusan. Elképesztően. Hihetetlenül szexin… Végül is csak annyit mondtam: – Tetszik, ahogy kinézel. Felvonta a szemöldökét. 55

– Végre valami, ami tetszik neked. Az egészre gondolsz úgy általában, vagy csak a ruhámra? Vagy a pulóverre? Vagy a nadrágra? A hangjában lappangó él épp a legrosszabb módon kavart fel. – És ha azt mondom, hogy csak a pulóverre? – Akkor veszek belőle egy tucatot, és minden nyavalyás nap azt veszem fel. – Igazán kár lenne. – Talán mégsem tetszik? – Ideges volt, kurtán és gyorsan beszélt. A kezem nyugtalanul babrált az ölemben. – Tetszik a pulóver, de szeretem az öltönyt is. Egy pillanatig rám meredt, aztán bólintott. – Milyen volt a randi a kis elemes csodával? A fenébe. Elfordítottam a tekintetemet. Telefonon sokkal könnyebb maszturbációról beszélni. De ez alatt az átható kék tekintet alatt szörnyű volt. – Nem mondom meg. A kézfejével megsimogatta az arcomat. – Te elpirultál! Derű volt a hangjában. Gyorsan témát váltottam. – Gyakran jársz ide? Te jó ég. Micsoda közhely. Az ölembe ereszkedett a keze, és megfogta az enyémet. Ujjai a tenyerembe görbültek. – Amikor szükséges. Féltékenység mart belém. Rámeredtem, miközben haragudtam magamra, hogy ilyesmivel foglalkozom egyáltalán. – Ez meg mit jelent? Amikor portyázol? Gideon szája igazi mosolyra görbült – ez keményen érintett. – Amikor sok pénzt érő döntéseket kell meghozni. Az enyém ez a klub, Eva. Hát persze. Magasságos ég. Egy csinos pincérnő két rózsaszínes árnyalatú, jeges italt tett le szögletes poharakban az asztalra. Gideonra pillantott, és kacéran rámosolygott. – Parancsoljon, Mr. Cross. Két Stoli Elit áfonyával. Hozhatok még valamit? – Egyelőre ennyi, köszönöm. 56

Világosan látszott, hogy a lány fel akar kerülni a várólistára, és ez feldühített, de aztán elvonta a figyelmemet az, amit kaptunk. A kedvenc bulikoktélom volt, amit egész éjjel ittam. Megborzongtak az idegvégződéseim. Néztem, ahogy Cross iszik és forgatja szájában az italt, mint valami nemes bort, csak aztán nyeli le. A torka mozgása felizgatott, de ez semmi volt ahhoz képest, amit a pillantása ereje művelt velem. – Nem is rossz – morogta. – Kóstold meg, hogy jó-e. Megcsókolt. Gyors volt, de előre láttam a szándékát, és nem fordultam el. A szája hideg volt, és alkoholos áfonyaízű. Nyami. És a bennem kavargó kaotikus érzések és energiák örvényét hirtelen nem bírtam már tovább magamban tartani. Beletúrtam csodás hajába, és megszorítottam, miközben a nyelvét szívtam. Nyögése a legerotikusabb hang volt, amit valaha is hallottam. A lábam köze durván megfeszült. Saját reakcióm hevességétől döbbenten, zihálva húzódtam el. Gideon jött utánam, az arcomat szimatolva, szájával a fülemet súrolva. Ő is akadozva lélegzett, és a poharában fehérlő jég csörrenése végighullámzott lángra gyúlt érzékeimen. – Benned akarok lenni, Eva – suttogta rekedten. – Annyira akarlak, hogy fáj. Pillantásom az asztalon álló italra esett. Gondolataim vadul kavarogtak, rengeteg benyomás, emlék zavart. – Honnan tudtad? Nyelve épp a fülkagylómat pásztázta, és én megborzongtam. Olyan érzés volt, mintha a testem minden sejtje feléje húzna. Hihetetlen energiába került, hogy ellenálljak neki, s ez kimerített. – Mit tudtam honnan? – Azt, hogy mit szoktam inni. Meg hogy mi Cary neve? Mélyen beszívta a levegőt, aztán elhúzódott. Lerakta a poharát, és felhúzta a lábát kettőnk között, hogy közvetlenül szembe tudjon fordulni velem. Karja a kanapé támláján nyugodott, ujjaival köröket rajzolt a vállamra. – Voltál már egy másik klubomban is korábban. Kártyával fizettél, és ott volt a számlán, hogy mit ittál. Cary Taylor neve pedig szerepel a lakásod bérleti szerződésében. Fordult velem egyet a világ. Ez nem lehet… A telefonom. A kártyám. A nyavalyás lakásom. Nem kaptam levegőt. Úgy éreztem, fojtogatnak – anyám meg Gideon. – Eva! Jesszusom! Olyan fehér vagy, mint egy kísértet! 57

– A kezembe nyomta a poharat. – Igyál! Egy lélegzetre lehajtottam. A gyomrom egy pillanatra felkavarodott, majd megnyugodott. – A tiéd a ház, amelyikben lakom? – kapkodtam levegő után. – Meglepő módon igen – telepedett az asztalra velem szemben, lábával közrefogva az enyémet. Elvette tőlem az üres poharat és félretette, aztán melengetni kezdte hideg kezemet. – Te megőrültél, Gideon? Elkeskenyedett a szája. – Ez komoly kérdés volt? – Igen. Persze. Az anyám is kémkedik utánam, de ő jár is pszichológushoz. Neked van terapeutád? – Most éppen nincs, de ha az őrületbe kergetsz, akkor előfordulhat. – Ezek szerint ez a viselkedés számodra nem normális? – Vadul vert a szívem. Hallottam a vér lüktetését a dobhártyámon. – Vagy mégis? Hátrasimította a haját, megigazgatva a fürtöket, amelyeket összekócoltam csókolózás közben. – Én csak felhasználtam azokat az információkat, amelyeket te önként tettél hozzáférhetővé a számomra. – Nem a számodra! És nem arra, amire használtad! Ez biztos sért valamilyen adatvédelmi törvényt – meredtem rá, zavartabban, mint valaha. – Miért tettél ilyesmit? Megvolt benne a báj, hogy legalább rosszkedvűnek mutassa magát. – Hogy eljussak hozzád, a fenébe is. – Miért nem kérdeztél meg inkább engem, Gideon? Manapság ez már olyan nehéz dolog? – Veled kapcsolatban igen – kapta fel a poharát az asztalról, és az ital nagyját ledöntötte. – Pár percnél hosszabb időre sosem tudlak egyedül elkapni. – Mert csak arról vagy hajlandó beszélni, ami ahhoz kell, hogy lefektess! – Jesszusom, Eva! – sziszegte, és megszorította a kezem. – Halkabban! Végigmértem, és számba vettem arca minden egyes vonását. Sajnos a részletek regisztrálása cseppet sem csökkentette csodálatomat. Kezdtem sejteni, hogy sosem fogok túlesni a külsejével kapcsolatos ámulatomon. És ezzel nem álltam egyedül; láttam, hogyan viselkedtek más nők a környezetében. Amellett gazdag is volt, ami még a csúf, öreg és pocakos bácsikákat is vonzóvá teszi. Nem csoda, hogy hozzá volt szokva: elég csettintenie, és már jön is az orgazmus. 58

A pillantása az arcomat fürkészte. – Miért nézel így rám? – Gondolkodom. – Min? – feszült meg az álla. – De figyelmeztetlek, hogy ha megint a testüregekkel vagy szeminális emissziókkal jössz, nem állok jót magamért. Erre majdnem elmosolyodtam. – Szeretnék megérteni néhány dolgot, mert azt hiszem, elképzelhető, hogy nem értékellek eléggé. – Egy-két dolgot én is szeretnék megérteni – morogta ő. – Úgy sejtem, hogy a „Meg akarlak dugni” megközelítés eléggé sikeres volt eddig nálad. Gideon arca kifürkészhetetlen közönybe dermedt. – Ezt hagyjuk, Eva. – Oké. Ki akarod deríteni, mi kell ahhoz, hogy ágyba vigyél. Ezért vagy itt most ebben a klubban is? Miattam? És ne azt mondd, amit szerinted hallani akarok. Cross pillantása tiszta és rezzenetlen volt. – Igen, miattad vagyok itt. Előre megszerveztem. Hirtelen értelmet kapott az utcai reklámember menő öltözéke. Nyilván a Cross-vállalat egyik fizetett alkalmazottja volt. – Úgy gondoltad, hogy ha idehozol, le tudsz fektetni? Cross szája megrándult az elfojtott derűtől. – A remény hal meg utoljára, de úgy sejtettem, hogy többre lesz szükség egy kis ital melletti csevegésnél. – Jól sejtetted. Akkor miért csináltad? Miért nem vártad meg a hétfői ebédet? – Mert pasizni kezdtél. A vibrátoroddal nem tudok mit kezdeni, de azt megakadályozhatom, hogy felszedj valami seggfejet egy bárban. Ha férfi kell, Eva, akkor itt vagyok én. – Nem pasizom. Csak levezetem a feszültséget egy stresszes nap után. – Nem te vagy az egyetlen – babrálta az egyik ezüst fülbevalómat. – Tehát inni és táncolni szoktál, amikor feszült vagy. Én inkább a problémát próbálom megoldani, ami miatt feszült vagyok. A hangja ellágyult, elvesztette riasztó vágyakozását. – Hát ez lennék neked? Probléma? – kérdeztem. – Teljes mértékben – felelte, de mosoly játszott az ajkán. Tudtam, hogy ez komoly vonzerő lehet a számára. 59

Gideon Cross nem tartana ott, ahol tart, ilyen fiatalon, ha csak úgy belenyugodna egy „nem”-be. – Mi nálad a randizás definíciója? Két szemöldöke közt elmélyült a vonal. – Hosszabb, társas tevékenységgel töltött idő egy nővel, melynek során nem dugunk tevőlegesen. – Nem élvezed a nők társaságát? Rosszallóan ráncolta a homlokát. – Dehogynem, ameddig ez nem jár túlzott elvárásokkal vagy nagyon sok időráfordítással. A legjobban úgy tudtam ezektől megszabadulni, hogy csak kizárólagosan szexuális vagy kizárólagosan baráti kapcsolatokat tartok fenn. Már megint ezek a homályos „túlzott elvárások”. Látszik, hogy ez afféle vesszőparipa a számára. – Ezek szerint vannak nőnemű barátaid? – Hát persze. – Lába összeszorította a térdemet, fogságba ejtve engem. – Mire akarsz ezzel kilyukadni? – Elválasztod a szexet az életed többi részétől. A barátságtól, a munkától… mindentől. – Jó okom van rá, hogy ezt tegyem. – Ebben biztos vagyok. És most elmondom, hogy mit gondolok én. – Nehéz volt koncentrálni ilyen közel hozzá. – Mondtam neked, hogy nem akarok randizni, és tényleg nem akarok. Nekem a munka a legfontosabb prioritás, a nyugodt magánélet pedig – szingli lévén – a második. Nem szeretnék ezekből időt elvenni egy kapcsolatra, tartalék pedig nem nagyon akad. – Ezzel teljes mértékben tudok azonosulni. – A szexet viszont szeretem. – Remek. Akkor csináljuk együtt. – Mosolya maga volt az erotikus felhívás. Megtoltam a vállát. – De személyes kapcsolatot akarok azzal, akivel lefekszem. Nem kell túl mélynek vagy intenzívnek lennie, de számomra a szex több puszta érzelemmentes tranzakciónál. – Miért? Láttam, hogy őszintén kérdezi. Bármilyen bizarr is lehetett számára ez a beszélgetés, komolyan vette. 60

– Ez az egyik mániám. Zavar, ha azt érzem, hogy használnak a szexben. Megalázónak tartom. – Nem tudod úgy nézni a dolgot, hogy te használsz engem szexre? – Veled nem. – Gideon túl erőteljes, túl követelő. Izzó, ragadozó fény csillant a szemében, ahogy feltártam előtte gyengeségem. – Különben is – folytattam gyorsan –, ez csak játék a szavakkal. Nekem kölcsönös egyenlőség kell a szexuális kapcsolataimban. Vagy irányító szerep. – Oké. – Oké? Milyen gyorsan rávágtad, pedig éppen azt mondtam, hogy rakjunk össze két olyan dolgot, amit te olyan szívósan próbálsz meg elkülöníteni egymástól. – Nincs ínyemre a dolog, és azt se mondhatnám, hogy értem, de felfogom, amit mondasz – nekem ez egy feladat. Mondd meg, hogyan oldjam meg. Kiszaladt belőlem a levegő. Erre nem számítottam. Ő olyan ember, aki nem akar komplikációkat a szexben, én pedig olyan vagyok, aki komplikáltnak tartja a szexet, mégsem adja fel. Egyelőre. – Meg kell barátkoznunk egymással, Gideon. Nem kell bensőséges jó barátoknak vagy bizalmasoknak lennünk, hanem olyanoknak, akik többet tudnak egymásról a másik testfelépítésén kívül. Számomra ez azt jelenti, hogy úgy is kell együtt lennünk, hogy nem szexelünk. És tartok tőle, hogy olyan helyeken, ahol kénytelenek leszünk visszafogni magunkat. – Hát most is ezt csináljuk, nem? – De. Látod, pontosan erre gondoltam. Nem is számítottam tőled ilyesmire. Csak csinálhattad volna egy kicsit kevésbé ijesztően… – tapasztottam az ajkára az ujjaimat, amikor közbe akart vágni –, de el kell ismernem, hogy csakugyan próbáltál beszélgetni korábban is, és az nem működött. Fogai közé kapta az ujjaimat, mire én feljajdultam, és elrántottam a kezemet. – Hé! Ez meg mire volt jó? Szájához emelte meggyötört kezemet, és megcsókolta a harapás helyét. Nyelve csillapítóan vándorolt ide-oda. És egyben izgatóan. Védekezésképpen elhúztam a kezem, vissza az ölembe. Még mindig nem voltam benne biztos, hogy kellőképpen tisztáztuk a dolgokat. 61

– Akkor most már tudhatod, hogy nincsenek túlzott elvárások – amikor te meg én együtt vagyunk, és nem dugunk tevőlegesen, akkor nem fogom azt gondolni, hogy az randi. Rendben? – Ez nagyjából lefedi a dolgot, igen – mosolyodott el Gideon, és megerősödtem elhatározásomban, hogy vele maradok. A mosolya olyan volt, mint villám az éjszakában: vakító, gyönyörű és misztikus. Annyira kívántam, hogy fájt. Keze lecsúszott a combom hátuljára. Gyengéd szorítással egy kicsit közelebb húzott. Rövid, fekete, váll nélküli ruhám alja magasra csúszott, és Gideon tekintete az előbukkanó látványra tévedt. Önkéntelenül megnyalta a száját, olyan ragadozó-szuggesztivitással, hogy szinte éreztem a simogatását a bőrömön. Duffy kezdett éppen irgalomért könyörögni a táncparkett felől. Kellemetlen fájdalom támadt a mellkasomban. Dörgölni kezdtem. Már épp eleget ittam, mégis hallottam a saját hangomat: – Szükségem lesz még egy italra.

62

Szombat reggel csúnya másnapossággal ébredtem, és úgy véltem, ez a legkevesebb, amit megérdemlek. Bármennyire is nem tetszett, hogy Gideon olyan szenvedéllyel tárgyalja meg a szexet is, mint egy cégegyesülést, a végén belementem. Mert eléggé akartam ahhoz, hogy vállaljak egy kiszámítható kockázatot, és felrúgjam saját szabályaimat. Persze jó volt tudni, hogy ő is felrúg néhányat a sajátjaiból. Egy hosszú, forró zuhany után kimentem a nappaliba, és Caryt a kanapén találtam a notebookjával. Frissnek és üdének látszott. Mivel kávéillatot éreztem a konyha felől, átmentem, és megtöltöttem a létező legnagyobb bögrét. – Jó reggelt, napsugaram – kiáltotta utánam Cary. Két tenyerem közt az áhított koffeint szorongatva letelepedtem mellé a kanapéra. Egy dobozra mutatott az asztalon. – Azalatt jött, amíg zuhanyoztál. Letettem a bögrét a kávézóasztalra, és kézbe vettem a dobozt. Barna papírba csomagolták, és a tetején kézírással állt a nevem, rézsút, dekoratív, kalligrafikus írással. Benne egy borostyánszínű üvegecske, melyre a „Másnaposság elleni gyógyszer” feliratot festették fehérrel. Az üveg nyakára rafiával kis cédula volt kötözve: „Igyál meg!” A kitömő papírban Gideon névjegye rejtőzött. Miközben az ajándékot nézegettem, úgy éreztem, hogy nagyon is találó. Mióta Gideonnal találkoztam, úgy éreztem magam, mintha valami nyúlüregbe zuhantam volna, át egy lenyűgöző és csábító világba, ahol az ismert szabályok közül alig néhány érvényes. Feltérképezetlen területen járok, mely egyszerre izgalmas és ijesztő. Caryre pillantottam, aki kétkedve méregette az üveget. 63

– Egészség! – Kifeszegettem a dugót, és gondolkodás nélkül, egy hajtásra kiittam a kis üveg tartalmát. Émelyítő, édes köhögésszirup-íze volt. A gyomrom egy pillanatra undorral összerándult, majd megmelegedett. Megtöröltem a számat, és visszadugtam a dugót az üres palackba. – Ez meg mi volt? – kérdezte Cary. – Abból ítélve, ahogy éget, a kutyaharapásra való szőr. Ráncot vetett az orra. – Hatékony, ám kellemetlen. De működött. Máris kicsit jobban éreztem magam. Cary fogta a dobozt, és kiásta Gideon névjegyét. Megfordította és felém mutatta. A hátoldalra Gideon azt írta: „HÍVJ!”, lendületes nagybetűkkel, alatta egy szám. Átvettem a kártyát. Az ajándéka annak a bizonyítéka, hogy gondol rám. Állhatatossága és lelkesedése csábító volt. És hízelgő. Semmi kétség, bajban vagyok, ha Gideonról van szó. Vágytam az érzés után, ahogyan megérint, és szerettem, ahogy reagál az én érintésemre. Ha belegondoltam, hogy mit nem tennék meg azért, hogy újra érezzem magamon a kezét, nem sok minden jutott eszembe. Mikor Cary a kezembe akarta nyomni a telefont is, megráztam a fejem. – Még nem. Vele csak tiszta fejjel lehet tárgyalni, én meg még mindig szédelgek. – Elég jól elvoltatok tegnap este. Látszik, hogy eszi a fene érted. – Engem meg érte. – A kanapé sarkába kuporodva a párnához simítottam az arcomat, és felhúztam a térdemet. – Eljárunk majd ide-oda, megismerjük egymást, alkalmi, de intenzív szexet folytatunk, és máskülönben teljesen függetlenek leszünk egymástól. Semmi kötődés, semmi elvárás, semmi felelősség. Cary megnyomott valamit a notebookján, mire a szoba másik sarkában álló nyomtató ontani kezdte a lapokat. Aztán Cary lecsukta akis számítógépet, letette az asztalra, és végre nekem szentelte minden figyelmét. – Lehet, hogy komolyra fordul a dolog. – Vagy nem – mordultam fel. – Cinikus vagy. – Nem életem párját keresem, Cary, főleg nem egy ilyen megamogulban, mint Cross. Láttam már elégszer anyámnál, milyen dolog nagy hatalmú férfiak mellett lenni. Teljes munkaidős állás részidős 64

együttléttel. Anyut, mondjuk, boldoggá teszi a pénz, de nekem ez nem elég. Apám nagyon szerette anyámat. Feleségül akarta venni, és meg akarta osztani vele az életét. Anyám azonban visszautasította, mert apám nem rendelkezett olyan szerteágazó portfolióval és zsíros bankszámlával, amit ő egy férjtől elvárt volna. Monica Stanton elképzelése szerint a szerelem nem a házasság előfeltétele, s mivel mandulavágású szeme és rekedtes hangja a legtöbb férfi számára ellenállhatatlannak bizonyult, sosem kellett kevesebbel beérnie annál, mint amit akart. És apámat sajnos nem akarta hosszú távon. Az órára pillantottam. Fél tizenegy. – Azt hiszem, készülődnöm kellene. – Imádom a kényeztetős napokat anyáddal – mosolyodott el Cary, és ez elűzte a kedélyemen ülő felhőcskéket. – Mire végzünk, úgy érzem magam, mint egy isten. – Én is. Olyan istennősen. Annyira vártuk már az indulást, hogy lementünk a portára, mielőtt felszóltak volna. A kapus elmosolyodott, amikor kiléptünk az utcára – én magas talpú szandálban és maxiruhában, Cary csípőfazonú farmerban és hosszú ujjú pólóban. – Jó reggelt, Miss Tramell, Mr. Taylor. Kérnek taxit? – Nem, köszönjük, Paul. Jönnek értünk. – Cary elvigyorodott. – Kényeztetős nap lesz a Perriniben! – Ó, a Perriniben – bólintott bölcsen Paul. – A házassági évfordulónkra oda vettem bérletet a felségemnek. Nagyon élvezte, úgyhogy talán hagyományt csinálok belőle. – Remekül tette, Paul – jegyeztem meg. – A nők kényeztetése sosem megy ki a divatból. Fekete autó érkezett, Clancyvel a volánnál. Paul kinyitotta nekünk a hátsó ajtót, és beszálltunk. Sikongva örvendeztünk az ülésen talált Knipschildt s Chocopologie-nak. Integettünk Paulnak, aztán hátradőltünk, és falatozni kezdtünk. A finom trüffel minden egyes morzsáját lassan kellett kiélvezni. Clancy egyenesen a Perrinihez vitt minket, ahol a relaxáció már akkor megkezdődött, amikor beléptünk az ajtón. A küszöbön túl mintha egy egzotikus vakáció várt volna bennünket. A boltíveket élénk színű csíkos selymek keretezték, a túlméretezett fotelekben ékköves párnák. 65

Madarak csiripeltek a mennyezetről lógó kalitkákban, és mindenfelé buja lombozatú cserepes növények zöldelltek. Kis díszkutak csobogtak a növények közt, és rejtett lángszórókból húros hangszerek zenéje szállt. A levegőben egzotikus illatok terjengtek, mintha az Ezeregyéjszaka kellős közepébe csöppentünk volna. Könnyen lehetett volna már túl sok is mindez, de még éppen nem lépte át a bűvös határt. A Perrini egzotikus és lényűző volt, kellemes kikapcsolódás azoknak, akik megengedhették maguknak. Mint például anyámnak, aki éppen végzett mézes tejfürdőjével, amikor megérkeztünk. Szemügyre vettem a kezelések listáját, s úgy döntöttem, hogy ezúttal kihagyom a szokásos „harcosnőmet” a „szenvedélyes kényeztetés” kedvéért. Előző héten gyantáztattam, de a kezelés további része – „hogy szexuálisan ellenállhatatlan lehess” – éppen úgy hangzott, mint ami kell nekem. Éppen sikerült visszatérítenem az agyamat a biztonságos munkazónába, amikor Cary megszólalt a mellettem lévő pedikűrszékből: – Mrs. Stanton, ismeri Gideon Crosst? Tátott szájjal meredtem rá. Cary pontosan tudja, hogy anyám megőrül minden hírért, ami romantikus – vagy éppen kevésbé romantikus – kapcsolataimra vonatkozik. Anyám, aki a másik oldalamon foglalt helyet, a szokásos kislányos izgalmával hajolt előre, hisz tehetős férfiról volt szó. – Hát hogyne. A világ egyik leggazdagabb embere. Talán a huszonötödik a Forbes listáján, ha jól emlékszem. Nyilvánvalóan roppant ambiciózus fiatalember, és nagylelkű támogatója több olyan gyermekjótékonysági alapnak is, amelyet képviselek. Roppant kapós szingli, de nem hinném, hogy meleg lenne, Cary. Azt beszélik róla, hogy nagy szoknyavadász. – Kár – vigyorodott el Cary, és ügyet sem vetett vad fej – csóválásomra. – De amúgy is reménytelen lenne a dolog, mert Evába van belezúgva. – Eva! Nem hiszem el, hogy egy szót sem szóltál erről! Hogy lehet az, hogy nem mondasz el nekem ilyesmit? Anyámra néztem, akinek frissen radírozott arca fiatalnak, ránctalannak és az enyémhez nagyon hasonlónak tűnt. Jól láthatóan anyám lánya vagyok, még a vezetéknevemben is. Apámnak csak annyi engedményt tett, hogy a keresztnevemet az anyai nagyanyám után kaptam. – Nincs mit elmondani – erősködtem. – Csak… barátok vagyunk. 66

– Ennél többet is elérhetünk – mondta anyám, olyan számító pillantással, amitől megdermedt a szívem. – Nem is tudom, hogyan kerülhette el a figyelmemet, hogy ugyanabban az épületben dolgoztok. Biztos vagyok benne, hogy elveszett abban a pillanatban, amint meglátott téged. Noha állítólag a barnákat szereti… Hmmm… Mindegy. Ugyanakkor remek ízléséről is közismert. Nálad nyilván ez utóbbi győzött. – Nem erről van szó. Kérlek, ne avatkozz bele! Zavarba hozol. – Ugyan már. Ha valaki tudja, hogyan kell bánni a férfiakkal, az én vagyok. Összetöppedtem, és felhúztam a vállamat. Mire a masszázsra került a sor, már nagyon is szükségem lett rá. Elnyújtóztam az asztalon, lehunytam a szemem, és próbáltam szunyókálni egyet a rám váró hosszú éjszaka előtt. Persze éppúgy imádtam felöltözni és szépnek lenni sok ember előtt, mint bármelyik lány, de a jótékonysági feladatok sok munkával jártak. A csevegés is fárasztott, az állandó bájmosoly idegesített, és nem szerettem ismeretlen emberekről és vállalkozásokról beszélgetni. Ha Carynek nem lett volna hasznára, hogy megmutathatja magát, nem is mentem volna bele ilyen könnyen. Felsóhajtottam. Ugyan kit akarok becsapni? Amúgy is elmentem volna. Anyám és Stanton azért támogatnak mindenféle bántalmazott gyermekeket segítő alapítványokat, mert ez nekem fontos. Egy-egy ilyen feszengős esemény igazán nem nagy ár. Nagy lélegzetet vettem, és próbáltam tudatosan ellazulni. Megjegyeztem magamban, hogy fel kell hívnom aput, ha hazaérek, és köszönő üzenetet kell küldenem Gideonnak az orvosságért. Küldhetnék neki e-mailt a címre, ami a kártyáján van, de az nem lenne stílusos. Különben sem tudhatom, kinek van hozzáférése a levelezéséhez. Egyszerűen csak felhívom majd, ha hazaérek. Végül is miért ne? Elvégre megkért rá, pontosabban utasított; a kártyájára is ráírta. És annyira jó lenne hallani újra azt a zengő hangot. Az ajtó kinyílt, és bejött a masszőrnő. – Helló, Eva! Készen áll? Nem egészen. De jó úton haladok felé.

A lazulással eltöltött kellemes órák után anyám és Cary kiraktak otthon, és továbbmentek, hogy vegyenek néhány új mandzsettagombot 67

Stantonnak. Kihasználtam az egyedüllétet arra, hogy felhívjam Gideont. Még így is vagy fél tucatszor beütöttem a számát, mire végre benyomtam a hívógombot is. Az első csöngésre felvette. – Eva! Mivel meglepődtem, hogy tudja, ki hívja, egy pillanatra gondolkodóba estem. Honnan van meg neki a nevem meg a számom? – Öööö… helló, Gideon. – Itt vagyok egysaroknyira. Szólj le a portára, hogy jövök. – Micsoda? – Úgy éreztem, mintha kihagytam volna a beszélgetés egy részét. – Hová jössz? – Hozzád. Most fordulok be a sarkon. Szólj csak le a portára, Eva. Letette, én meg bután meredtem a telefonra, s próbáltam megemészteni a tényt, hogy néhány perc múlva ismét Gideon társaságában leszek. Kissé kábultan nyomtam meg a házi telefont és szóltam a portásnak, hogy vendéget várok. Még beszéltem, amikor belépett az előcsarnokba. Pár pillanat múlva már az ajtóm előtt állt. Ekkor eszméltem rá, hogy mindössze egy szál, combig érő selyemköntös van rajtam, az arcom és hajam pedig már az estére kész. Vajon miféle benyomást fogok tenni rá így? Meghúztam a köntös övét, mielőtt beeresztettem. Nem akartam olybá tűnni, mintha el akarnám csábítani. Gideon egy hosszú pillanatig még állt a folyosón, tekintete végigmért a fejem búbjától egészen francia manikűrös lábkörmeimig. Engem is hasonlóképpen lenyűgözött a megjelenése. Úgy nézett ki kopott farmerjában és pólójában, hogy legszívesebben a fogaimmal vetkőztettem volna le. – Megérte idejönni azért, hogy így láthassalak, Eva – lépett be, és becsukta maga mögött az ajtót. – Hogy vagy? – Remekül. Hála neked. Köszönöm. – A gyomrom összerándult, mert ott volt velem, amitől már-már… megszédültem. – De, gondolom, nem ezért jöttél. – Azért jöttem, mert túl sokáig nem hívtál. – Nem tudtam, hogy határidő is van. – Kérdeznem kell tőled valamit, ami sürgős, de még inkább tudni akartam, hogy jól vagy-e a tegnapi éjszaka után. – Tekintete sötéten pásztázott végig rajtam, lélegzetelállító arcát feketén keretezték pompás 68

fürtjei. – Te jó ég. Gyönyörű vagy, Eva. Nem emlékszem rá, hogy bármit is ennyire akartam volna valaha. Már ettől a néhány egyszerű szótól is forró vágy öntött el. Túl sebezhető lettem. – Mi az a sürgős? – Gyere velem a ma esti jótékonysági vacsorára. Meglepetten és izgatottan hőköltem hátra. – Te is jössz? – Ahogy te. Megnéztem, mert tudtam, hogy anyád ott lesz. Menjünk együtt. A szívem fölé tettem a kezem. Egyfelől zavart, hogy mennyi mindent tud rólam, másfelől aggasztott az, amire kért. – Nem erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy el kéne járnunk együtt. – Miért nem? – Az egyszerű kérdésben kihívás bujkált. – Mi a rossz abban, hogy együtt megyünk el egy olyan eseményre, ahová külön-külön amúgy is elmentünk volna? – Nem valami diszkrét. Ez egy eléggé jelentős esemény. – És? – Gideon közelebb lépett, és az ujja köré tekerte az egyik hajtincsemet. A hangja veszedelmes dorombolásától megremegtem. Éreztem izmos teste melegét, bőre erős férfiillatát. Egyre jobban kezdtem a hatása alá kerülni, minden múló pillanattal. – Az emberek könnyen elkezdenek mindenfélét feltételezni, főleg az anyám. Már így is kiszagolt téged. Gideon leszegte a fejét, és a nyakam hajlatára tapasztotta a száját. – Nem érdekel, mit gondolnak az emberek. Tudjuk, mit csinálunk. Anyádat pedig majd lerendezem. – Ha azt hiszed, hogy menni fog – leheltem –, akkor nem ismered őt valami jól. – Hétkor itt vagyok érted. – Gideon nyelve végighaladt a nyakamon lüktető ér mentén, én pedig szinte beleolvadtam. Elgyengültem, amikor magához húzott. Még sikerült kinyögnöm: – Nem mondtam igent… – De nemet se fogsz – kapta a fogai közé a fülcimpámat. – Nem hagyom. 69

Tiltakozásra nyitottam a számat, de ő rátapadt, és egy buja csókkal belém fojtotta a szót. Nyelvével olyan lassan, ínyenc módon haladt körbe, hogy a lábam között is érezni akartam ugyanezt. A hajába túrtam, megsimogattam, meghúzkodtam. Mikor körém fonta a karját, hátrafeszültem, belesimultam az ölelésébe. Mint az irodájában, itt is úgy fektetett le a kanapéra, hogy szinte nem is tudtam követni. Csókja elnyelte meglepett hördülésemet. A köntös utat engedett fürge ujjainak; aztán már fogta is a mellemet, és lágy, ritmikus mozdulatokkal gyúrni kezdte. – Gideon… – Sssss… – Beszívta a felső ajkam, ujjai érzékeny mellbimbóimon jártak. – Megőrjített a tudat, hogy meztelen vagy a köntös alatt. – Nem szóltál előre, hogy… Ó! Ó, istenem! A szájába vette a mellbimbóm hegyét. A forróságtól gyöngyözni kezdett a bőröm. Kétségbeesetten pillantottam az órára a polcon. – Gideon, ne! Felemelte a fejét, és dúlt kék tekintettel meredt rám. – Tudom, hogy őrület. Nem… nem tudom megmagyarázni én se, Eva, de muszáj, hogy örömet szerezzek neked. Már napok óta csak erre tudok gondolni. Egyik keze a lábam közé nyomult. Combom szégyentelenül szétnyílt, a testem pedig felforrósodott a vágytól. Másik kezével továbbra is a melleimet izgatta, melyek súlyossá és szinte elviselhetedenül érzékennyé váltak. – Benedvesedtél nekem – mormogta Gideon, és lenézett oda, ahol az ujjaival már szétnyitott. – Itt is gyönyörű vagy. Selymes és rózsaszín. És puha. Nem ma gyantáztak, ugye? Megráztam a fejem. – Szerencsére. Akkor tíz percig se bírnám ki, hogy hozzád ne érjek, nemhogy tíz óráig – csúsztatta belém óvatosan az egyik ujját. Lecsukódott a szemem az elviselhetetlenül kéjes kiszolgáltatottságtól, ahogy meztelenül, kiterülve fekszem, és megujjaz egy olyan férfi, akinek ismeretei a brazil gyantával kapcsolatban a nőkét is felülmúlja. Egy olyan férfi, aki még mindig tetőtől talpig fel van öltözve. – Nagyon finom vagy – Gideon kihúzta az ujját, majd finoman visszatolta. A hátam ívbe húzódott, ahogy vágyakozva ráfeszültem. – És olyan mohó. Mióta nem dugtál? 70

Nyeltem egyet. – Nem volt időm. A diplomamunkám, az álláskeresés, a költözés… – Akkor jó régen – húzogatta ki-be a két ujját. Nem tudtam visszafojtani egy kéjes nyögést. Jó keze volt, magabiztos és ügyes, és elvette, amit akart. – Védekezel valamivel, Eva? – Igen – markoltam meg a párna szélét. – Persze. – Ha bebizonyítom, hogy tiszta vagyok, és te is megteszed ugyanezt, akkor hagyni fogod, hogy beléd hatoljak. – Jesszusom, Gideon… – Zihálva vártam őt, a csípőm vadul körözött döfködő ujjain. Úgy éreztem, hogy spontán elélvezek, ha nem hagyja abba. Még soha nem voltam így beindulva életemben. Majd' eszemet vesztettem az orgazmus utáni vágytól. Ha abban a pillanatban besétált volna Cary, és látja, ahogy ott vonaglok a nappaliban, miközben Gideon ujjaz, azt se bántam volna. Gideon is zihálva szedte a levegőt. Arca kipirult a vágytól. Ahogy engem akart. Pedig én semmi mást nem csináltam, csak tehetetlenül reagáltam rá. Mellemet simogató keze az arcomhoz vándorolt és megsimította. – Elvörösödtél. Megbotránkoztattalak. – Igen. Mosolya egyszerre volt gonosz és derűs. Összeszorult a mellkasom. – Érezni akarom benned a spermámat, amikor megduglak az ujjaimmal. Azt akarom, hogy te is érezd a nedvességemet magadban, hogy eszedbe jusson, milyen voltam, amikor beléd nyomtam. És amíg erre gondolsz, akarni fogod, hogy újra és újra megtegyem. Ráfonódtam simogató ujjaira, szavai ereje majdnem az orgazmus széléig sodort. – El fogom neked mondani, hogy mit akarok, hogyan elégíts ki, és te mindet meg fogod csinálni, Eva… És mindent meg is kapsz. Kemény, állati, korlátlan szexben lesz részünk. Ugye tudod? Már érzed, hogy mire vagyunk képesek együtt. – Igen – leheltem, és megmarkoltam a mellemet, hogy enyhítsem a bimbók sajgását. – Csináld, Gideon! – Ssss… Most megvagy! – Hüvelykujja gyengéd körökkel masszírozta a csiklómat. – Nézz a szemembe, amikor elmész!

71

Minden megfeszült a bensőmben, és ez csak fokozódott, miközben masszírozta a csiklómat, és közben állandó, lusta ritmusban húzta ki-be az ujját. – Élvezz nekem, Eva – adta ki az utasítást. – Most! Rekedt sikollyal értem a csúcsra, ujjaim kifehéredtek a párna szélein, miközben a csípőm reszketve lökődött az ujjaira, túl a szégyenkezésen vagy félénkségen. Tekintetem egybeforrt az övével, képtelen voltam másfelé fordítani. Lenyűgözött a szemében felizzó diadalmámor. Abban a pillanatban birtokolt engem. Bármit megtettem volna, amit csak akar. És ő tudta ezt. Izzó kéj söpört végig rajtam. A fülemben dörömbölő vér zúgásán keresztül hallani véltem, hogy mond valamit, de a szavak nem jutottak el hozzám, amikor átvetette az egyik lábamat a kanapé karfáján, és szájával rátapadt a hasadékomra. – Ne… – toltam el a fejét. – Nem megy. Túlságosan duzzadt és érzékeny voltam. De amikor a nyelve hozzáért a csiklómhoz, és verdesni kezdett rajta, újra feltámadt bennem a vágy. Még hevesebben, mint először. Körbejárta reszkető résemet, és ingerelni kezdett az újabb orgazmus ígéretével, melyről tudtam, hogy már nem fogom megkapni olyan gyorsan. Aztán belém hatolt a nyelve, és úgy kellett visszafojtanom egy sikolyt. Másodszor is elmentem, belső izmaim megfeszültek kéjes nyelve körül. Mordulása végigrezgett a testemen. Nem volt erőm eltolni magamtól, amikor visszatért a csiklómhoz és lágyan szívni kezdte… fáradhatatlanul… amíg újra el nem élveztem, ezúttal a nevét hörögve. Mintha elolvadtak volna a csontjaim, mikor kiegyenesítette a lábam, és végigcsókolt a hasamtól a mellemig. Megnyalta a mellbimbóimat, aztán átfogott és felemelt. Ernyedten feküdtem a karjában, ő pedig vadul az ajkamra tapadt, ajkával erőszakosan súrolta az enyémet, elárulva, hogy valójában ő is mennyire közel áll a robbanáshoz. Letett, összehúzta rajtam a köntöst, aztán felegyenesedett és lenézett rám. – Gideon… – Hétkor, Eva. – Megérintette a bokámat, megsimította a gyémántos bokaláncot, amit már az estére készülve vettem fel. – És ezt ne vedd le. Úgy akarlak megdugni, hogy nincs rajtad semmi más.

72

Hé, apa, megvagy! – Fogást váltottam a telefonkagylón, és odahúztam egy bárszéket a reggeliző pulthoz. Hiányzott az apám. Az elmúlt négy évben olyan közel laktunk, hogy legalább hetente egyszer láttuk egymást. Most viszont egy egész ország választott el minket. – Hogy vagy? Lehalkította a tévét. – Jobban, most, hogy hívsz. Milyen volt az első heted az új munkahelyen? Végigmondtam minden napot hétfőtől péntekig, persze kihagyva a gideonos részeket. – A főnököm, Mark nagyon jó fej – fejeztem be. – Az ügynökség pedig vibráló és eleven. Szívesen járok be, és alig akarok hazamenni este. – Remélem, így is marad. Azért néha kapcsolódj ki. Szórakozz, legyél fiatal. De ne vidd túlzásba se. – Ja, tegnap este egy kicsit túllőttem a célon. Caryvel elmentünk bulizni, és csúnya macskajajjal ébredtem. – Ne is mondd – jajdult fel. – Sokszor hideg verítékben ébredek, amikor arra gondolok, hogy ott vagy New Yorkban. Persze mindig nyugtatgatom magam, hogy elég okos vagy, és nem kockáztatsz, elvégre két szülő sulykolta bele a biztonsági szabályokat a DNS-edbe. – Nagyon igaz – nevettem. – Erről jut eszembe… Krav magát fogok tanulni. – Tényleg? – Majd elgondolkodó csend. – Az egyik srác az őrsön nagyon jó benne. Lehet, hogy én is megnézem, és majd összevetjük a jegyzeteinket, amikor meglátogatlak. – Hát eljössz New Yorkba? – Nem is tudtam titkolni izgalmamat. – Ó, apu, az nagyon jó lenne! Persze nagyon hiányzik SoCal, de Manhattan szuper! Szerintem tetszeni fog. 73

– Nekem minden hely tetszik, ahol te vagy. – Apu várt egy szusszanásnyit, aztán megkérdezte: – Anyád hogy van? – Hát… olyan anyásan. Szép, elbűvölő, és kényszeres. Megsajdult a mellkasom. Úgy gondoltam, hogy apu még mindig szereti anyut. Sosem házasodtak össze. Ez volt az egyik oka annak, hogy sosem árultam el neki, mi történt velem. Mint rendőr, ragaszkodott volna hozzá, hogy emeljünk vádat, és a botrány tönkretette volna anyámat. Amiatt is aggódtam, hogy apu esetleg anyut hibáztatta volna, pedig nem ő tehetett róla. Amint rájött, hogy mit művel velem a mostohafia, azonnal otthagyta a férfit, akivel addig boldogan élt, és benyújtotta a válókeresetet. Beszéltem tovább, és integettem Carynek, aki egy kicsi kék Tiffany & Co. zacskóval érkezett. – Ma kényeztetős napunk volt. Ez volt a hét betetőzése. Hallottam a hangján, hogy mosolyog. – Örülök, hogy tudtok időt szakítani egymásra. Mik a terveid a hét hátralévő részére? Elhallgattam a jótékonysági bál dolgát, mert tudtam, hogy ez az egész rongyrázás és csillagászati árú helyek dolga csak még jobban elmélyítené a szakadékot a szüleim életterei között. – Caryvel elmegyünk vacsorázni valahová, holnap meg itthon maradok. Sokáig alszom, egész nap pizsiben leszek, tévézem, és hozatok valami kaját. Egy kis punnyadás, mielőtt beindulna a hét. – Valóságos mennyország! Utánozni foglak a következő szabadnapomon. Az órára pillantottam, és láttam, hogy már elmúlt hat. – Most már készülődnöm kell. Vigyázz magadra a melóban, oké? Én is aggódom ám érted. – Vigyázni fogok. Báj-báj, bébi! Az ismerős elköszönésre összeszorult a torkom. Annyira hiányzott. – Jaj, várj! Új mobilom lesz. Majd elküldöm a számot SMS-ben. – Már megint? Nem rég kaptál újat, amikor költöztél. – Ez egy hosszú, unalmas történet. – Hmmm… Vigyázz rájuk. Biztonságnak is jók, meg Angry Birdsöt játszani. – Azon a játékon már túl vagyok – nevettem, és melegség öntött el, amikor ő is követte a példámat. – Pár nap múlva hívlak megint. Légy jó. – Ez az én szövegem! 74

Letettük. Egy darabig még ültem a csendben, és úgy éreztem, hogy minden rendben van körülöttem, de ez sosem tartott túl soká. Ezen borongtam is egy percig; aztán Cary felnyomta a szobájában a Hindert, és ettől magamhoz tértem. Bementem a saját szobámba, hogy felkészüljek a Gideonnal töltendő estére.

– Legyen nyaklánc, vagy ne legyen nyaklánc? – tettem fel a kérdést Carynek, amikor fantasztikus szerelésben belibbent hozzám. Új Brioni szmokingjában egyszerre volt elegáns és menő, valamint garantáltan figyelemfelkeltő. – Hmmm – tanulmányozott oldalra billentett fejjel. –Tartsd csak oda megint! A nyakamhoz emeltem az aranyérmékkel díszített láncot. A ruha, amit anyám küldött, tűzvörös volt, és görög istennőkre szabott fazonú. Csak az egyik oldalon volt válla, a dekoltázs rézsút haladt lefelé a hónom alá, derékig gyűrt behúzással és a felső combomtól induló merész szoknyasliccel. Említésre méltó háta nem lévén, az elülső rész két szélét kristályos pántok tartották össze. Ettől eltekintve a hátam csupasz volt, a fenekem fölött V alakú kivágással. – Felejtsd el a nyakláncot – mondta Cary. – Hajlottam a lógós fülbevaló felé, de most már inkább gyémántkarikákban gondolkodom. A legnagyobbakban, amid csak van. – Micsoda? Tényleg? – hunyorogtam képmásomra a tükörben, miközben Cary odament az ékszeres dobozomhoz, és turkálni kezdett benne. – Erre gondoltam. – Odahozta a fülbevalót, én pedig bizalmatlanul méregettem az öt centi átmérőjű karikákat, amiket anyámtól kaptam a tizennyolcadik születésnapomra. – Bízz bennem, Eva. Próbáld fel. Megtettem, és rájöttem, hogy igaza van. Egészen más stílusú volt, mint az aranypénzes lánc, kevésbé csillogó, de sokkal érzékibb. Valamint jobban ment a bokámon viselt gyémántos lánchoz, amire egészen más szemmel kezdtem nézni Gideon megjegyzése óta. Szándékoltan rendezetlen, sűrű, göndör fürtjeimmel épp-most-szexeltem benyomást keltettem, amire kicsit rá is erősítettem egy kis füstös szemfestéssel és csillogó, de alapszínű ajkammal. 75

– Mihez is kezdenék nélküled, Cary Taylor? – Kislány… – tette a vállamra a kezét, és arcát az enyémhez szorította. – Azt soha nem fogod megtudni. – Mellesleg te is pazarul nézel ki. – Ugye? – hunyorgott, és hátralépve kihúzta magát. A maga módján Cary gond nélkül felvehette volna a versenyt Gideonnal, már ami a külsőt illeti. Carynek finomabbak voltak a vonásai, már-már cuki volt Gideon vad szépségéhez képest, de mindketten klassz pasik voltak, akiket kétszer is megnéz az ember lánya, hogy aztán mohón bámulni kezdje őket. Cary közel sem volt ilyen tökéletes, amikor megismertem. Soványka volt, űzött, fátyolos tekintetű és elveszett. Mégis vonzódtam hozzá, és még azt is megtettem miatta, hogy szándékosan mellé ültem a csoportterápián. Végül meglehetősen nyers ajánlatot tett, mert akkoriban meg volt győződve róla, hogy mindenki csak azért áll szóba vele, hogy szexeljenek. Amikor visszautasítottam, határozottan és visszavonhatatlanul, akkor kerültünk közelebbi kapcsolatba és lettünk barátok. Bátyám helyett bátyám lett. A házi telefon felbúgott, én pedig összerezzentem – nem is tudtam, hogy ennyire ideges vagyok. Caryre pillantottam. – Elfelejtettem szólni a portán, hogy visszajön. – Majd én felhozom. – Nem gond, hogy Stantonnal meg anyával kell menned? – Hülyéskedsz? Hisz imádnak! – halványult el a mosolya. – Csak nincsenek hátsó gondolataid Cross-szal kapcsolatban? Mély lélegzetet vettem, és eszembe jutott az előző alkalom – a hátamon fekve, orgazmus utáni kábulatban. – Nem, dehogy. Csak éppen annyira gyorsan történt minden, és annyival jobban ment, mint vártam, vagyis ahogy rájöttem, hogy vártam… – Nem tudod, mit fogtál, Eva – ütögette meg az orromat. – Hát őt. És le is terítetted. Élvezd ki. – Próbálom. – Örültem, hogy Cary megért engem meg az észjárásomat. Könnyű volt vele, mert ő ki tudta tölteni a hiányzó részeket, ha én nem tudtam valamit megmagyarázni. – Reggel egy kicsit utánanéztem a pasinak, és kinyomtattam az érdekesebb dolgokat. Az asztalodon van, ha érdekel. Tényleg emlékeztem, hogy kinyomtatott valamit, mielőtt elindultunk. Lábujjhegyre emelkedve arcon csókoltam. 76

– Te vagy a legjobb. Imádlak. – Én is, kislány – indult kifelé. – Lemegyek a portára, és felhozom a srácot. Ne siess. Tíz perccel előbb jött. Mosolyogva néztem, ahogy kimegy a folyosóra. Mikor az ajtó becsukódott mögötte, átmentem a hálószobámhoz kapcsolódó kis nappaliba. Az anyámtól kapott rendkívül haszontalan íróasztalon találtam egy mappát, tele cikkekkel és kinyomtatott képekkel. Letelepedtem a székre, és belemerültem Gideon Cross sztorijába. Mintha vonatszerencsétlenséget néznék végig, olyan volt olvasni, hogy Geoffrey Cross fia, egy befektetőcég egykori elnökéé, csak éppen a cég egy masszív befektetési pilótajáték fedőszervezete volt. Gideon alig ötéves volt, amikor az apja inkább főbe lőtte magát, mint hogy börtönbe kerüljön. Ó, Gideon. Próbáltam elképzelni kisgyereknek, és aranyos, sötét hajú, kék szemű kisfiút láttam magam előtt, összezavarodva és szomorúan. Majd' beleszakadt a szívem. Milyen rettenetes lehetett az apja öngyilkossága és az ahhoz vezető körülmények neki is, az anyjának is. Egy ilyen nehéz időszak hatalmas stresszt és feszültséget okozhatott, főleg egy ilyen korú gyerekben. Az anyja később hozzáment Christopher Vidalhoz, egy zenei vezetőhöz, és két újabb gyermeke született, ifjabb Christopher Vidal és Ireland Vidal, de úgy tűnik, hogy a nagyobb család és az anyagi biztonság túl későn jött Gideonnak ahhoz, hogy stabilizálja őt egy ilyen súlyos megrázkódtatás után. Túlságosan bezárkózott, hogy ne kelljen újabb fájdalmas érzelmi sérüléseket elszenvednie. Kritikus és kíváncsi szemmel tanulmányoztam a Gideonnal együtt levő nőket a fotókon, és elgondolkodtam a randizással, társasági élettel és szexszel kapcsolatos hozzáállásán. Rájöttem, hogy anyámnak igaza volt – az összes lány barna. Az a nő, aki a leggyakrabban szerepelt mellette, spanyol származásúnak tűnt. Magasabb volt nálam, és inkább nyúlánk, mintsem telt idomú. – Magdalene Perez – morogtam, s vonakodva bár, de el kellett ismernem, hogy klassz nő. Volt benne valami lángoló önbizalom, amit mindig is csodáltam. – Oké, ennyi már elég volt – rontott be Cary kajánul. Megállt az ajtóban, és szemtelenül a kilincsre támaszkodott. – Tényleg? – Annyira elmerültem a kutatásban, hogy észre sem vettem, mennyire elszállt az idő. 77

– Szerintem körülbelül egy perced van, amíg rád nem ugrik. Alig bírja visszafogni magát. Becsuktam a mappát, és felálltam. – Érdekes olvasmány, igaz? – Nagyon. – Vajon mennyire befolyásolta Gideon életét az apja, pontosabban az apja öngyilkossága? Tudtam, hogy a válaszok ott várnak a másik szobában. Átmentem a hálószobámon, ki az előszobába és úgy be a nappaliba. Megálltam a küszöbön, és megpillantottam Gideon hátát, aki az ablaknál állt, és kinézett a városra. Megdobbant a szívem. Tükörképe merengő hangulatról árulkodott. Tekintete a távolba révedt, arca komor. Karba font keze belső nyugtalanságról árulkodott, mintha nem érezné magát elemében. Távolinak és elérhetetlennek tűnt, olyannak, aki a lelke mélyén mindig magányos. Megérezte a jelenlétemet, vagy talán a sóvárgásomat. Megfordult, aztán mozdulatlanná dermedt. Kihasználtam a lehetőséget, hogy alaposan szemügyre vegyem. Minden ízében maga volt a nagy hatalmú pénzember. És olyan érzékien jó kiállású, hogy szinte kiégett a retinám. Az arcát keretező fekete tincsek láttán szinte begörbültek az ujjaim a vágytól, hogy megérintsem őket. És ahogy rám nézett… megugrott a pulzusom. – Eva! – Elindult felém, kecses, erőteljes léptekkel. Megfogta a kezemet, és a szájához emelte. Átható volt a tekintete – forró és intenzív. Ajkának érintésétől libabőrös lett a karom, és eszembe jutott, amikor ez a száj egyéb testrészeimen kalandozott. Azonnal rám tört a vágy. – Szia! A szemében derű bujkált. – Neked is szia. Fantasztikusan nézel ki. Már alig várom, hogy lássanak veled. A bók jó érzéssel töltött el. – Reméljük, hogy jól fog elsülni a dolog. Enyhén összevonta a szemöldökét. – Van mindened, ami kell? Cary bukkant fel mellettem, kezében a fekete bársony-stólámmal és a hosszú szárú gálakesztyűmmel. – Tessék. A szájfényt beraktam a retikülödbe. – Felülmúlhatatlan vagy, Cary. Rám kacsintott, amiből tudtam, hogy észrevette a kotonokat, amiket a táska kis belső zsebébe dugtam. 78

– Lemegyek veletek. Gideon átvette a stólát Carytől, és a vállamra terítette. Kihúzta alóla a hajamat, és érintése a nyakamon annyira elvonta a figyelmemet, hogy alig éreztem, amint Cary a kesztyűbe tuszkolta a kezemet. A liftezés az előcsarnokig igazi házi feladat volt a szexuális feszültség elviseléséből. Cary nem úgy festett, mintha feltűnt volna neki. A bal oldalamon állt, és zsebre dugott kézzel fütyörészett. Gideon már sokkal súlyosabb jelenlétet képviselt a másik oldalamon. Noha nem mozdult és nem szólt, éreztem, hogyan árad belőle a nyers erő. A bőröm bizsergett a köztünk feszülő vonzástól, s kapkodva szedtem a levegőt. Megkönnyebbültem, amikor az ajtó kinyílt, és kiszabadultunk a zárt térből. Két nő várta, hogy beszállhasson. Leesett az álluk, amikor meglátták Gideont meg Caryt. Ez jelentősen feldobta a hangulatomat. Elmosolyodtam. – Hölgyeim! – üdvözölte őket Cary olyan mosollyal, ami igazán nem volt fair. Szinte láttam, ahogy a két nőnek szétrobbannak az agysejtjei. Gideon csak kurtán biccentett, és a derekamnál fogva kivezetett. Bőre a bőrömhöz ért, és mintha áramütés futott volna át rajtam. Megszorítottam Cary kezét. – Egy táncot tarts fenn nekem. – Mindig. Viszlát nemsokára. Limuzin várakozott a járdaszegélynél, s a sofőr kinyitotta az ajtaját, amikor Gideonnal felbukkantunk. Átcsusszantam az ülés túloldalára, és megigazítottam a ruhámat. Mikor Gideon letelepedett mellém és az ajtó becsukódott, hirtelen tudatára ébredtem, hogy milyen jó az illata. Mélyen beszívtam, és próbáltam ellazulni, élvezni a társaságát. Megfogta a kezemet, és végighúzta ujját a tenyeremen. Ettől az egyszerű mozdulattól fellángolt bennem a vágy. Leráztam magamról a stólát, annyira melegem lett hirtelen. – Eva. – Megnyomott egy gombot, és a vezető mögött felcsúszott az átlátszatlan üveg. A következő pillanatban máris az ölébe rántott, és vadul csókolni kezdett. Azt tettem, amit mindig is akartam, azóta, hogy először megláttam: beletúrtam a hajába, és visszacsókoltam. Imádtam, ahogyan csókol, mintha muszáj lenne neki, mintha beleőrülne, ha nem tenné meg, és már majdnem túl késő lenne. Beszívtam a nyelvét, mert tudtam, menynyire szereti, mert tudtam, hogy én mennyire szeretem, és mennyire kedvet csinál ahhoz, hogy máshol is megszívjam, ugyanilyen mohósággal. 79

Keze elindult meztelen hátamon, s én felnyögtem, mikor megéreztem a farka keménységét. Kicsit arrébb mozdultam, hogy meglovagoljam, félrehajtva a ruhámat, néma hálával anyám felé, amiért olyan praktikus a kivágása. Csípőjét közrefogva a térdemmel átöleltem a vállát, és még inkább elmélyítettem a csókot. Belenyaltam a szájába, megharapdáltam az alsó ajkát, nyelvemmel végigsimogattam a nyelvét… Gideon elkapta a derekamat, és eltolt magától. Hátradőlt az ülésen, és zihálva a szemembe nézett. – Mit művelsz velem? Végigsimítottam az ingén, éreztem kemény mellizmait. Ujjaim követték a hasa harántcsíkjait, agyam pedig máris megalkotta a képet, hogy hogyan nézhet ki meztelenül. – Megérintelek. Kiélvezlek. Akarlak, Gideon. Elkapta a csuklómat. – Majd később. Manhattan közepén vagyunk. – Senki se lát minket. – Nem erről van szó. Most nincs itt az alkalom, hogy olyasvalamibe kezdjünk, amit órákig nem tudunk abbahagyni. Már a délutántól is teljesen elvesztettem a fejem. – Akkor most fejezzük be. A szorítása fájdalmassá erősödött. – Itt nem lehet. – Miért nem? – Aztán meglepő gondolat támadt bennem. – Még sosem szexeltél limuzinban? – Nem – feszült meg az álla. – Te igen? Nem válaszoltam, csak elfordítottam a fejem, és néztem a kinti forgalmat. Alig néhány arasz választott el minket az emberek százaitól, de a sötét üveg láthatatlanná és gátlástalanná tett. Tudni akartam, hogy képes vagyok-e a hatalmamba keríteni Gideon Crosst, és ebben nem akadályozhat meg senki más, csak ő maga. Hozzádörgöltem a csípőmet, végigsimogatva magam a farka kemény hosszával. Sziszegve tört elő belőle a levegő összeszorított fogain keresztül. – Kellesz, Gideon – leheltem, és beszívtam az illatát, amely csak még erősebb lett az izgalmától. Úgy éreztem, hogy már csak a bőre illatától is megrészegülök. – Megőrjítesz.

80

Elengedte a csuklómat, és két kézre fogta az arcomat, ajka az ajkamra tapadt. A slicce után tapogatóztam, s kigomboltam a két gombot, hogy elérjem a rejtett cipzárt. Megfeszült. – Szükségem van rá – suttogtam. – Add ide. Nem lazult el, de nem is próbált már megállítani. Mikor a farka a tenyerembe bukott, felnyögött, fájdalmas kéjjel. Szelíden megszorítottam, szándékosan gyengéd érintéssel. Olyan kemény volt, mint a kő, és tűzforró. Mindkét kezemet összeszorítva végighúztam rajta a tövétől a hegyéig, s elállt a lélegzetem, amikor megremegett alattam. Gideon megragadta a combomat, és a keze elindult felfelé a ruhám széle irányába, amíg meg nem találta a tangám vörös pántját. – Olyan édes a puncid – morogta bele a számba. – Legszívesebben széttárnálak, és nyalnálak, amíg nem könyörögsz a farkamért. – Könyörgök én most is, ha akarod – simogattam meg fél kézzel, a másik kezemmel pedig benyúltam a táskámba óvszerért. Az egyik hüvelykujja becsusszant a bugyim széle alá. Az anyag síkos volt az izgalmamtól. – Szinte hozzád sem értem – suttogta felcsillanó szemmel. – És te máris készen állsz. – Nem tehetek róla. – Nem is kell. – Belém dugta az ujját, és beharapta az alsó ajkát, amikor önkéntelenül is ráfeszültem. – Nem lenne fair, hisz én sem tudom megakadályozni, amit te csinálsz velem. A fogammal feltéptem a fóliát, és feléje tartottam – az óvszer vége kikandikált a felbontott oldalon. – Nem vagyok túl jó ebben. Keze az enyémre fonódott. – Minden szabályomat megszegem veled. Hangjának halk komolysága felforrósított és önbizalommal töltött el. – A szabályok azért vannak, hogy megszegjék őket. Láttam, ahogy fehéren megvillannak a fogai, aztán megnyomott egy gombot a mellette lévő táblán, és beleszólt: – Vezessen csak, amíg nem szólok. Felizzott az arcom. Újabb autó fényszórói hasítottak át a sötét üvegen és világítottak meg, elárulva zavaromat. – Ugyan már, Eva – dorombolta, miközben gyakorlottan felgöngyölte az óvszert. – Rávettél, hogy szexeljünk a kocsiban, viszont elpirulsz, amikor szólok a sofőrnek, hogy ne zavarjanak meg közben? 81

Hirtelen támadt játékossága csak még kívánatosabbá tette. A vállára támaszkodtam, és feljebb toltam magam térdeltemben, hogy Gideon vastag, meredező szerszáma fölé tudjak helyezkedni. Elkapta a csípőmet, és valami pattant – letépte a tangámat. A váratlan hang és az akció teljesen felpörgetett. – Lassan csináld – rendelkezett rekedten, és felemelte a csípőjét, hogy lejjebb tolja a nadrágját. Erekciója a lábamat súrolta, ahogy mozdult, én pedig felnyögtem, olyan fájdalmasan és üresen, mintha a korábbi orgazmusok csak elmélyítették volna sóvárgásomat, ahelyett hogy kielégítették volna. Megfeszült, amikor megmarkoltam és beigazítottam a makkját a duzzadt redőim közé. A vágy szaga súlyosan, nedvesen töltötte be a levegőt, a kéj és a feromonok csábító elegye, mely testem minden egyes sejtjét átjárta. A bőröm kipirultan bizsergett, a melleim súlyosak és érzékenyek lettek. Ezt akartam, attól a pillanattól, hogy megláttam – birtokolni, hozzátapadni csodás testéhez, és mélyen magamba fogadni. – Istenem. Eva – zihálta, ahogyan ráereszkedtem, s keze nyugtalanul ráfeszült a combomra. Lehunytam a szemem. Túlságosan kiszolgáltatottnak éreztem magam. Intimitást akartam, ez valahogy most mégis kissé túl intimnek tűnt. Szemtől szemben voltunk, néhány ujjnyira egymástól, összezárva egy szűk kis helyen, miközben a fél világ ott nyüzsög körülöttünk. Éreztem a bizonytalanságát, s tudtam, hogy éppolyan zavarodott, mint én. – Olyan szűk vagy – hörögte kéjes kínnal. Még többet fogadtam be belőle, még mélyebbre engedtem. Nagy lélegzetet vettem. Szinte szétfeszített. – Te pedig olyan nagy. Tenyerét a hasam aljára támasztotta, és hüvelykjével masszírozni kezdte a csiklómat lassú, szakértően gyengéd körökkel. Mindenem megfeszült, és még mélyebbre szívtam magamba. Kinyitottam a szemem, és félig hunyt pilláim alól ránéztem. Gyönyörű volt, ahogy elnyúlt alattam elegáns szmokingjában, és teste belefeszül a párosodás zsigeri ösztönébe. A nyaka hátrahajlott, tarkója belenyomódott a fejtámaszba, mintha láthatatlan kötelékekkel bajlódna. – Krisztusom – sziszegte csikorgó fogakkal. – Durva lesz, ha elmegyek. A sötét ígéret felizgatott. Verítéktől gyöngyözött a bőröm. Olyan forró és nedves lettem, hogy simán végigcsúszott bennem a farka, majdnem 82

tövig. Néma sikoly tört fel belőlem, mikor végig befogadtam. Olyan mélyen volt, hogy alig tudtam elviselni, muszáj volt kissé oldalra mozognom ide-oda, hogy enyhítsem a váratlan kényelmetlenséget. De a testem mintha nem törődött volna vele, hogy túl nagy. Hullámozva, remegve szorult rá, az orgazmus előszelétől reszketve. Gideon káromkodott egyet, elkapta a csípőmet a szabad kezével és hátrafelé döntött, miközben mellkasa csak úgy süllyedt-emelkedett. Az új pozíció megváltoztatta a szöget, és én felnyíltam, teljesen befogadva őt. A teste azonnal felmelegedett, bőre forróságot kezdett árasztani még a ruhán keresztül is. A felső ajkán veríték ütközött ki. Előrehajolva kinyújtottam a nyelvem, és kéjesen lenyaltam a sós cseppeket. Türelmetlenül megrándult az ágyéka. Óvatosan felemelkedtem néhány ujjnyit, amikor megállított a csípőm szorításával. – Lassan – figyelmeztetett újra, olyan fensőbbségesen, hogy beleremegtem. Lejjebb ereszkedtem, s furcsán érzéki fájdalmat éreztem, amikor éppen csak egy kicsivel, de túllépte a határaimat. Tekintetünk összekapcsolódott, miközben a gyönyör szétáradt bennünk az érintkezés helyétől. Ekkor döbbentem rá, hogy mindketten teljesen fel vagyunk öltözve, a legintimebb testrészeink kivételével. Ez döbbenetesen érzéki volt, akárcsak a hangok, amiket kiadott, mintha ez a kéj éppolyan különleges lenne neki is, mint nekem. Vadul tapadtam az ajkára, ujjaim a haja verítéktől nedves tövébe markoltak. Csókoltam, miközben a csípőmmel kevertem, s ujjai őrjítő köreiket járták a csiklómon. Az orgazmus egyre közelebb került, hosszú, vastag farkának minden egyes lökésével szinte szétolvadó bensőmbe. Valahol útközben elvesztettem a tudatomat, s testem felett teljesen átvették az uralmat a primitív ösztönök. Semmi másra nem tudtam figyelni, csak a szex mindent elsöprő késztetésére, a vad vágyra, hogy addig lovagoljak a farkán, amíg a feszültség kirobban, és végre megszabadulok ettől a mardosó éhségtől. – Annyira jó – zokogtam elveszetten. – Annyira jó… Istenem, túlságosan is jó. Gideon két kézzel irányította a ritmusomat, és olyan szögben tartott, hogy a farka hatalmas feje egy érzékeny, lüktető pontot dörzsöljön bennem. Mikor megfeszültem és összerázkódtam, rádöbbentem, hogy mindjárt el fogok élvezni ettől, ezektől a szakértő döfésektől. – Gideon… 83

Elkapott a nyakszirtemnél, amikor szétrobbant bennem az orgazmus, először a méhem görcsös, eksztatikus rándulásaival, aztán egyre kijjebb sugározva, amíg egész testemben nem remegtem. Nézte, hogyan hullok szét, és akkor is fogva tartotta a tekintetem, amikor a legszívesebben lehunytam volna a szemem. A pillantása fogságában felnyögtem, és úgy élveztem el, ahogyan még soha. Testemet vadul rázták a kéj hullámai. – Gyere, gyere, gyere – hörögte, és csípőjével felfelé rándult, miközben a csípőmet lefelé rántotta büntető lökéseihez. Minden egyes mély döfésével végigért, belém szúrt, éreztem, hogy egyre keményebb és vastagabb lesz. Erősen figyeltem, mert látni akartam, amikor átlépi a határvonalat. A tekintete szinte eszelős volt a vágytól, szeme a semmibe meredt, szép arcát eltorzította a vad vágta a kielégülés felé. – Eva! – Vadállati, vicsorgó hörgéssel élvezett el, melynek brutalitása csontjaim velejéig megrázott. Rángott a kéjtől, s vonásai egy pillanatra szokatlanul sebezhetővé lágyultak. Megfogtam a fejét, és ajkammal végigsimítottam az arcán. Ziháló lélegzete forrón verdeste az arcomat. – Eva… – Átölelt és magához szorított, verítékes arcát a nyakam hajlatába temetve. Tudtam, hogyan érzi magát. Meztelennek. Lecsupaszítottnak. Hosszú ideig maradtunk így, egymást ölelve, az utórezgések hatása alatt. Elfordította a fejét, és gyengéden megcsókolt. Nyelvének simogatásai lecsillapították háborgó érzéseimet. – Huh – leheltem ellankadva. Megrándult a szája. – Ja. Kábán, boldogan elmosolyodtam. Gideon kisöpörte a csatakos fürtöket a homlokomból. Ujjai szinte áhítatosan simították meg az arcomat. Úgy vett szemügyre, hogy összeszorult a szívem. Kábultan és… hálásan. Meleg és gyöngéd volt a tekintete. – Nem akarom megtörni a pillanatot. Én fejeztem be helyette: – De…? – Nem lehet kihagyni ezt a vacsorát. Beszédet kell mondanom. – Ó. – Hát mégiscsak megtört a pillanat. 84

Óvatosan felemelkedtem róla, és összeharaptam a számat, amikor éreztem, hogy nedvesen kicsusszan belőlem. Ennyi súrlódás is elég volt, hogy megint megkívánjam. Még mindig szinte teljesen kemény volt. – A fenébe – mondta. – Már megint akarlak. Mielőtt arrébb húzódhattam volna, elkapott, valahonnan elővarázsolt egy zsebkendőt, és óvatosan törölgetni kezdett a lábam közt. Végtelenül gyengéd gesztus volt ez, szöges ellentétben azzal, ahogyan szexeltünk. Amikor megszáradtam, leültem mellé, és előástam a szájfényt a táskámból. Kistükröm széle fölött lopva néztem, ahogyan Gideon leveszi és megcsomózza a gumit. Egy koktélszalvétába csomagolta, és bedobta egy ravaszul elrejtett szeméttartóba. Miután rendbe hozta magát, szólt a sofőrnek, hogy vigyen minket a fogadásra. Aztán hátradőlt, és kibámult az ablakon. Éreztem, hogy minden múló pillanattal egyre inkább visszahúzódik, a kettőnk közt kialakult kapcsolat egyre távolibbá válik. Összezsugorodtam az ülésben, a lehető legmesszebb tőle, jelezve a távolságot, melyet köztünk éreztem. Mindaz a melegség, amit éreztem, eltűnt; Gideon kimért és hűvös lett. Újra magamra terítettem a stólát. Gideon meg se moccant, miközben mozgolódtam mellette és eltettem a tükrömet, mintha tudatában sem lenne, hogy ott vagyok. Váratlanul kinyitotta a bárszekrényt, és egy üveget szedett elő. – Brandyt? – kérdezte rám se nézve. – Nem, köszönöm. – Halk volt a hangom, de ő mintha észre se vette volna. Vagy nem érdekelte. Gideon töltött egy pohárkába, és visszatette a palackot. Keserű és zavarodott voltam. Visszahúztam a kesztyűmet, és próbáltam rájönni, mi romlott el.

85

Nem sok mindenre emlékszem az után, hogy megérkeztünk. Vad vakuvillogás kísérte utunkat a bevezető szőnyegen, de nem nagyon figyeltem oda, csak rutinból mosolyogtam. Magamba mélyedtem, és nagyon szerettem volna elszakadni a Gideonból áradó feszültséghullámoktól. Amint beléptünk az épületbe, valaki a nevét kiáltotta, és ő megfordult. Én gyorsan eliszkoltam, megkerülve a szőnyegezett bejárat körül ácsorgókat. Amikor a fogadócsarnokba értem, lekaptam két pohár pezsgőt egy pincér tálcájáról, és miközben Caryt kerestem, ledöntöttem az egyiket. Észre is vettem a terem túlsó végében anyámmal és Stantonnal, és elindultam feléjük, menet közben elhelyezve egy asztalra az üres poharat. – Eva! – ragyogott fel anyám arca, amikor meglátott. – Fantasztikusan áll rajtad a ruha! A levegőbe cuppantott az arcom előtt. Remekül festett csillámló, jégkék estélyijében. Zafírok lógtak a nyakából, a füléből és a csuklójáról, kiemelve a szemét és fehér bőrét. – Köszönöm – kortyoltam bele a második pohár pezsgőbe, amikor eszembe jutott, hogy hálálkodni akartam a ruha miatt. Továbbra is értékeltem az ajándékot, de már nem voltam annyira elragadtatva a praktikus kivágás miatt. Cary előrelépett, és megfogta a könyökömet. Elég volt rám néznie, és tudta, hogy fel vagyok dúlva. Megráztam a fejem – nem akartam mesélni. – Még egy kis pezsgőt? – kérdezte lágyan. – Kérek. Már azelőtt megéreztem Gideon közeledtét, hogy láttam volna, amint anyám arca felragyog, mint az újévi gömb a Times Square-en. Stanton is kihúzta magát egy kicsit. 86

– Eva. – Gideon a derekamra tette a kezét, és én megrándultam. Ő is megérezhette az ujjaival. – Úgy elszaladtál. Megmerevedtem a hangjából kicsengő dorgálástól. Olyan pillantást lövelltem rá, melyben benne volt minden, amit nem mondhattam el neki szavakkal mások előtt. – Richard, ismered Gideon Crosst? – Hogyne. – A két férfi kezet rázott. Gideon közelebb húzott maga mellé. – Abban a szerencsében lehet részünk, hogy a társaságunkban van New York két legszebb hölgye. Stanton helyeseit, és elragadtatva pillantott anyámra. Lehúztam a maradék pezsgőt, és hálásan vettem át az új poharat Carytől. A gyomrom kezdett megmelegedni az alkoholtól, és enyhült benne az ideges csomó szorítása. Gideon hozzám hajolt, és élesen suttogta: – Ne felejtsd el, hogy velem jöttél. Ez megőrült? Mi a fene? Összehúztam a szemem. – Beszélnünk kell. – Ne itt, Eva. – Biccentett az elhaladóknak, és arrébb mentünk. – És ne most. – Semmikor – morogtam, és mentem vele, hogy megkíméljem anyámat a jelenettől. A pezsgőmet szopogatva az önuralom olyan robotpilóta-üzemmódjába kerültem, amire már évek óta nem volt szükségem. Gideon bemutatott mindenféle embernek, és azt hiszem, egészen jó teljesítményt nyújtottam – a megfelelő pillanatokban megszólaltam, és mosolyogtam, amikor az kellett –, de igazából máshol jártam. Túlságosan is tudatában voltam a kettőnket elválasztó jégfalnak és a saját sértett dühömnek. Ha bizonyíték kellett, hogy Gideon ragaszkodik hozzá, hogy ne barátkozzon az olyan lányokkal, akikkel lefekszik, most megkaptam. Mikor bejelentették, hogy kezdődik a vacsora, bementünk az ebédlőbe. Csak piszkáltam az ételt. Megittam néhány pohár vörösbort, amit melléje adtak, és hallgattam, ahogyan Gideon az asztaltársakkal beszélget, de a szavak nem jutottak el hozzám, csak az a csábítóan mély, egyenletes hang. Gideon kísérletet sem tett, hogy bevonjon a társalgásba, aminek csak örültem. Nem éreztem úgy, hogy bármi kedveset tudnék mondani. Nem is néztem rá, amíg taps nem támadt, Gideon fel nem állt és el nem foglalta a színpadot. Ekkor megfordultam ültömben, és néztem, ahogy 87

átmegy a pódiumon. Akaratom ellenére megcsodáltam vadállati kecsességét és döbbenetesen jó külsejét. Minden lépése figyelmet és tiszteletet parancsolt, ami meglehetős teljesítmény volt, tekintve könnyed, cseppet sem sietős tempóját. Az öltözékén nyoma sem látszott a limóban történt önfeledt szexnek. Tulajdonképpen mintha nem is ugyanaz az ember lett volna. Újra az lett, akit a Crossfire előcsarnokában megismertem – rendkívül összeszedett és visszafogottan erőteljes. – Észak-Amerikában – kezdte – a gyermekkori szexuális zaklatás minden negyedik nőt és hatodik férfit érintett. Jól nézzenek körül. Valaki az asztaluknál vagy átélt ilyesmit, vagy ismer áldozatot. Ez egy elfogadhatatlan igazság. Teljesen lenyűgözött. Gideon magával ragadó szónok volt, zengő baritonja valósággal lebilincselő. De inkább a téma talált célba, és az a szenvedélyes, néha sokkoló mód, ahogyan előadta. Vad dühöm és sértett önbizalmam áhítatnak adta át helyét. Megváltozott a nézőpontom – hirtelen egy lettem a nézők közül. Most nem az az ember volt, aki nem is olyan rég belegázolt az érzéseimbe, hanem egy ügyes szónok, aki valami olyanról beszél, ami nagyon fontos a számomra. Mikor befejezte, felállva tapsoltam, amivel őt és saját magamat is megleptem. De hamarosan mások is csatlakoztak hozzám, és hallottam magam körül a hangok zsongását, a halkan elsuttogott dicséreteket, amelyeket derekasan kiérdemelt. – Ön igazán szerencsés ifjú hölgy. Hátrafordultam a nőhöz, aki ezt mondta: szép vörös, kora negyvenes asszony volt. – Mi csak… barátok vagyunk. Komoly mosolya mintha némán vitába szállt volna velem. Az emberek otthagyták asztalaikat. Éppen a táskámért nyúltam, hogy induljak haza, amikor egy fiú jött oda hozzám. Hullámos gesztenyeszín haja azonnali irigységet váltott ki belőlem, szürkészöld tekintetében melegség és barátság csillogott. Jóképűségével és kisfiús vigyorával az első őszinte mosolyt csalta ki belőlem azóta, hogy megérkeztünk. – Szia – mondta. Mintha tudta volna, ki vagyok, minek következtében nekem is úgy kellett tennem, mintha tudnám, hogy ő ki. – Szia. Nevetett, könnyedén és elbűvölően. 88

– Christopher Vidal vagyok, Gideon öccse. – Ó, hát persze – pirultam el. Nem tudtam elhinni, hogy annyira belevesztem az önsajnálatba és nem kapcsoltam azonnal. – Elpirultál. – Elnézést – mosolyogtam szégyenlősen. – Nem is tudom, hogyan mondhatnám el normálisan, hogy olvastam rólad egy újságcikket. Kacagott. – Hízelgő, hogy emlékszel rá. Csak azt ne mondd, hogy a pletykarovatban… A pletykarovat híres volt arról, hogy ráhúzza a vizes lepedőt a New York-i celebekre és társasági emberekre. – Nem – vágtam rá sietve. – Talán a Rolling Stone-ban? – Azzal kiegyeznék – nyújtotta a karját. – Táncolnál egyet? Arrafelé pillantottam, ahol Gideon állt, a színpad szélénél. Emberek vették körül, akik mind beszélni akartak vele – főleg nők. – Láthatod, hogy most egy darabig nem fog ráérni – jegyezte meg Christopher némi kajánsággal. – Igen. – Már éppen vissza akartam fordulni, amikor felismertem a Gideon mellett álló nőt – Magda Perez volt. Felkaptam a retikülömet, és kipréseltem egy mosolyt Christophernek. – Szívesen táncolok. Egymásba karolva indultunk a táncterem felé, és kiléptünk a parkettre. A zenekar éppen valcerbe kezdett, s könnyedén, természetesen indultunk meg a zene ütemére. Christopher gyakorlott táncosnak bizonyult, aki ügyesen és magabiztosan vezetett. – Honnan ismered Gideont? – Nem ismerem – biccentettem oda Carynek, aki egy szoborszépségű, szőkével lejtett el mellettünk. – A Cross-fireben dolgozom, és párszor összefutottunk. – Neki dolgozol? – Nem. A Waters Field and Leamannél vagyok asszisztens. – Ó – vigyorgott. – Reklámügynökség. – Az. – Gideon nagyon odalehet érted, ha egy-két találkozás után elvonszol egy ilyen randira. Magamban mondtam néhány cifrát. Tudtam, hogy mindenféle találgatások indulnak majd meg, de nem akartam mást, mint elkerülni a további megaláztatásokat. 89

– Gideon ismeri anyámat, akivel amúgy is jöttem volna, úgyhogy valójában csak arról volt szó, hogy két ember ugyanabban a kocsiban érkezik ugyanarra az eseményre. – Ezek szerint szabad vagy? Nagy lélegzetet vettem, és kényelmetlen érzés fogott el annak ellenére, hogy milyen könnyedén mozogtunk együtt. – Nos, mindenesetre nem vagyok foglalt. Christopher felvillantotta karizmatikus kisfiúmosolyát. – Kezd alakulni az estém. A tánc további részében jópofa zeneipari anekdotákkal szórakoztatott, amivel megnevettetett, és elterelte a figyelmemet Gideonról. Mikor a tánc véget ért, Cary már ott is termett, hogy lefoglalja a következőt. Gyakorlott páros voltunk, hisz együtt tanultunk táncolni. Ellazultam a karjában, és hálás voltam az erkölcsi támogatásáért. – Jól szórakozol? – kérdeztem tőle. – Úgy kellett megcsípnem magam vacsoránál, amikor rájöttem, hogy a Fashion Week főszervezője mellett ülök. És még flörtölt is velem! – mosolyodott el, de a szeme elfelhősödött. – Valahányszor ilyen helyeken találom magam… ilyen ruhában… nem tudom elhinni. Megmentetted az életemet, Eva. Azután pedig teljesen megváltoztattad. – Te meg a józan eszemet mented meg, folyamatosan. Kvittek vagyunk. Erősebben kezdett szorítani, és megkeményedett a tekintete. – Szánalmasan nézel ki. Mit csinált veled? – Inkább én csináltam magammal. Majd később megbeszéljük. – Félsz, hogy itt mindenki előtt seggbe rúgom? Felsóhajtottam. – Inkább ne. Anyám kedvéért. Cary futólag homlokon csókolt. – Már figyelmeztettem korábban is. Tudja, mi következik. – Ó, Cary! – Az iránta érzett szeretet összeszorította a torkomat, miközben ajkam kelletlen mosolyra húzódott. Tudhattam volna. Cary afféle aggódó bátyuskaként kezeli Gideont. Ez annyira rá vall. Gideon bukkant fel mellettünk. – Lekérném a hölgyet. De ez nem kérés volt. Cary megállt és rám pillantott. Én bólintottam. Ő meghajolt és elhúzódott, de a tekintete szinte perzselte Gideon arcát. 90

Gideon magához húzott, és átvette a táncot, úgy, ahogyan minden mást is csinált – magabiztosan, magától értetődően. Egészen más élmény volt vele táncolni, mint két előző partneremmel. Gideonban megvolt mind az öccse rutinja, mind az a testi összeszokottság, mint Caryvel, csak éppen Gideonnak volt egy alapvetően szexuális indíttatású, merész, agresszív stílusa. Nem segített sokat, hogy ennyire közel vagyok ehhez a férfihoz, akivel nemrég még intim kapcsolatban voltam, és hogy közelsége megbolydítja az érzékeimet, minden boldogtalanságom ellenére. Fantasztikus illata volt, szexuális felhangokkal, és ahogy vezetett merész lépteivel, újra éreztem a belsőmben azt a sajgást, mint amikor bennem volt, nem is olyan régen. – Mindig elszaladsz – morogta. – Úgy láttam, Magdalene elég hamar felvette a fonalat. Felvonta a szemöldökét, és közelebb húzott. – Csak nem féltékeny vagy? – Ugye nem komolyan mondod? – fordítottam el a tekintetem. Csalódott hangot hallatott. – Tartsd távol magad az öcsémtől, Eva. – Miért? – Mert azt mondom. Felment bennem a pumpa, ami még jól is esett annyi borongás és önmarcangolás után, ami a vad szexet követte. Úgy döntöttem, megnézem, hogy a visszavágás fair play-nek számít-e Gideon Cross világában. – Te meg tartsd magad távolt Magdalene-től, Gideon. Megfeszült az álla. – Csak barátok vagyunk. – Ez azt jelenti, hogy nem feküdtél le vele…? Egyelőre? – Nem, a fene egye meg. És nem is akarok. Ide hallgass… – A zene kezdett lecsengeni, és ő lassított. – Most mennem kell. Én hoztalak, és szeretnék az is én lenni, aki hazavisz, de nem szeretnélek elrángatni, ha jól érzed magad. Maradsz inkább, és Stantonékkal mész majd? Hogy jól érzem magam? Viccel, vagy csak ennyire nem látja a helyzetet? Vagy még rosszabb. Talán annyira leírt már, hogy egyáltalán oda sem figyel rám. Eltoltam magamat tőle, kellett a távolság. Az illata megzavarta a fejem. – Megoldom. Ne törődj velem. – Eva – nyúlt utánam, és én gyorsan hátraléptem. Valaki átfogott hátulról, és Cary szólalt meg: 91

– Itt vagyok neki én, Cross. – Ne állj az utamba, Taylor – figyelmeztette Gideon. Cary felhorkant. – Az a benyomásom, hogy egyedül is elég jól elszúrod. Nyeltem egyet. – Csodálatos volt a beszéded, Gideon. Az estém fénypontja. Gideon élesen beszívta a levegőt a rejtett sértésre, aztán a hajába túrt. Váratlanul káromkodott egyet, és csak akkor jöttem rá, hogy miért, amikor kihúzta a zsebéből rezgő telefonját és a kijelzőre meredt. – Mennem kell – szegezte rám a tekintetét. Ujjai az arcomon kalandoztak. – Majd hívlak. Ezzel elment. – Akarsz maradni? – kérdezte halkan Cary. – Nem. – Akkor hazaviszlek. – Ne. – Egy kicsit egyedül akartam maradni. Áztatni magam egy kád forró vízben egy palack jó borral. – Maradj itt. Jót tesz a karrierednek. Majd ha hazaértél, beszélhetünk. Vagy holnap. Úgyse csinálok semmit. Kutató pillantást vetett rám. – Biztos? Bólintottam. – Hát, jó – felelte, de nem úgy nézett ki, mint akit meggyőztem. – Esetleg szólhatnál odakint, hogy hozzák ide Stanton limóját. Addig gyorsan elszaladok a mosdóba. – Oké. – Cary végigsimított a karomon. – Elhozom a stóládat is a ruhatárból, és elöl találkozunk. Tovább tartott eljutni a mosdóig, mint gondoltam. Először is meglepően sok ember állított meg egy kis csevegésre, ami azért lehetett, mert Gideon Cross nőjének néztek. Másodszor elkerültem a közelebbi mosdót, ahol túl nagy volt a forgalom, és inkább egy félreesőbb helyet választottam. Bezárkóztam az egyik fülkébe, és a kelleténél kissé tovább időztem benne. A vécés nénin kívül más nem volt a helyiségben, úgyhogy nem kellett sietnem. Annyira megsértett Gideon, hogy alig kaptam levegőt. Összezavartak a hangulatváltozásai is. Miért érintette meg így az arcomat? Miért lett ideges, hogy nem maradtam mellette? És miért fenyegette meg Caryt? Gideon új értelmet adott annak a mondásnak, hogy valakitől „hideget-meleget” kapni. 92

Lehunytam a szemem, és próbáltam összeszedni magam. Jesszusom. Erre aztán nincs szükségem. Ott, a limuzinban lecsupaszítottam az érzéseimet, és még mindig roppant sebezhetőnek éreztem magam – pedig a terápia hosszú órái során épp ez ellen próbáltam küzdeni. Semmi mást nem akartam, mint elbújni otthon, ahelyett, hogy úgy tegyek, mintha teljesen összeszedett lennék, amikor nem vagyok az. Te főzted, hát edd is meg, emlékeztettem magam. Mély lélegzetet vettem, és kiléptem a fülkéből. Magdalene állt az előtérben, karba font kézzel. Nyilvánvalóan rám várt. Akkorra időzített, amikor már legyengülök. Megbotlottam, de korrigáltam, és a mosdóhoz mentem, leöblíteni a kezemet. Ő szembefordult a tükörrel, és a képemet tanulmányozta. Én is az övét. Élőben még szebb volt, mint a fényképeken. Magas, karcsú, nagy sötét szemmel és rengeteg barna, egyenes szálú hajjal. Telt, vörös ajak, magas, szépen metszett pofacsontok. Visszafogottan szexi ruha, suhogó, krémszínű szaténból, mely gyönyörűen kiemelte olívaszín bőrét. Úgy festett, mint egy rohadék szupermodell, és egzotikus vonzerőt sugárzott magából. Átvettem a kéztörlőt a nénitől, és Magdalene mondott neki valamit spanyolul – kérte, hogy hagyjon magunkra. Porfavor, gracias, tettem hozzá én, mire Magdalene felvonta a szemöldökét, és még jobban megnézett. Hűvösen viszonoztam a pillantását. – Ó, édesem – mordult fel, amikor a vécés néni távozott. Cikkanó hangot hallatott, ami úgy karcolta az idegeimet, mint a köröm a táblát. – Szóval már dugtál is vele. – Te viszont nem. Ez mintha meglepte volna. – Igazad van, tényleg nem. És tudod, miért? Előkotortam egy dollárt a retikülömből, és az ezüst borravalós tálcába tettem. – Mert ő nem akarta. – És én sem akartam, mert képtelen elkötelezni magát. Fiatal, jóképű, gazdag, és ezt ki is élvezi. – Igen – bólintottam. – Kétségtelenül így volt eddig. A szeme összeszűkült, a nyájas arckifejezés kezdett szertefoszlani.

93

– Semmire sem tartja azokat a nőket, akiket lefektet. Amint beléd dugta, neked véged. Mint az összes többinek. Én viszont még mindig itt vagyok, mert engem hosszú távon is maga mellett akar tudni. Kifelé hűvös maradtam, pedig a csapás épp a legérzékenyebb pontomat érte. – Szánalmas. Kimentem, és ő nem állt az utamba. Stanton limuzinja már várt. Mikor beszálltam, megszorítottam Cary kezét. Sikerült kihúznom addig, amíg elindult az autó, és csak akkor fakadtam sírva.

– Hé, kislány! – kiáltott rám Cary, amikor másnap reggel bevonszolódtam a nappaliba. Egy szál régi tréningnadrágban hevert a kanapén, keresztbe tett lábát az asztalon pihentette. Csodásan kipihentnek tűnt, és olyannak, mint aki jól érzi magát a bőrében. – Hogy aludtál? Felfelé tartottam a hüvelykujjam, és kávéért indultam a konyhába. Megálltam a reggelizőpultnál, s felszaladt a szemöldököm a vörös rózsák tömegének láttán. Az illatuk isteni volt, s én mélyen beszívtam. – Ez meg mi? – Kábé egy órája jött. Vasárnapi kézbesítés. Menő és méregdrága. Kiszedtem a kártyát és megnéztem. Még mindig rád gondolok. Gideon – Cross küldte? – Igen. – Ujjammal végigsimítottam a kézírásán. Merész volt, férfias és szexi. Romantikus gesztus egy olyan férfitól, akinek a romantika nem szerepel a szótárában. Aztán úgy ejtettem a kártyát a pultra, mintha égetné a kezem, és töltöttem magamnak egy bögre kávét, azért fohászkodva, hogy a koffein adjon elég erőt és józanságot. – Nem vagy túlságosan lenyűgözve – halkította le Cary a meccset, amit nézett. – Csak bajnak van. Olyan a pasi, mint egy nagy, piros nyomógomb. Távol kell magamat tartanom tőle – Cary is velem járt terápiára, és ismerte a rendszert. Nem nézett hülyének, ha a terápiás zsargont használtam, és tudott ugyanúgy válaszolni is. 94

– A telefon is csörgött egész reggel. De nem akartalak megzavarni, úgyhogy levettem a hangját. Hirtelen tudatosult bennem a lábam közt sajgó tompa fájdalom. Összegömbölyödtem a kanapén, és ellenálltam a késztetésnek, hogy meghallgassam az üzenetrögzítőn, hogy Gideon keresett-e. Hallani akartam a hangját, és a magyarázatát, amivel tisztázhatta volna, ami tegnap este történt. – Jól hangzik. Hagyjuk csak úgy egész nap. – Mi történt? Megfújtam a bögrémet, és óvatosan belekortyoltam a forró kávéba. – Szétdugtuk az agyunkat a limóban, utána meg jégheggyé változott. Cary jól megnézett azzal a zöld szemével, mely már többet látott, mint amennyit bárkinek is szabad volna. – Megrengetted a világát, ugye? – Igen, meg. – Már a gondolat is feldúlt. Kapcsolat jött létre köztünk. Tudtam, hogy így van. Tegnap este még mindennél jobban kívántam, most viszont már nem akarom, hogy valaha is újra bármi közöm legyen hozzá. – Elég intenzív volt. Életem legjobb szexe, és teljesen ott volt velem. Tudom. Először csinálta autóban, és kezdetben ellenállt, de aztán annyira felpörgettem, hogy nem tudott nemet mondani. – Tényleg? Ez volt neki az első? – simogatta meg reggeli borostáját Cary. – A legtöbb srác ezen már középsuliban túlesik. Tulajdonképpen nem is ismerek senkit, akivel ne így lett volna, kivéve a nagyon rondákat és az idiótákat, ő pedig egyik csoportba sem tartozik. Vállat vontam. – Gondolom, emiatt most kurvának tart. Cary megmerevedett. – Ezt mondta volna? – Nem. Ő semmit az égvilágon nem mondott. A „barátjától”, Magdalene-től kaptam meg. Tudod, az a tyúk, aki ott van a legtöbb képen, amit letöltöttél a netről. Úgy döntött, hogy egy kis csajos fecserészéssel élesítgeti a körmeit a mosdóban. – Az a szuka csak féltékeny. – Szexuálisan frusztrált. Nem dughat Gideonnal, mert úgy tűnik, hogy aki dug vele, az megy a kukába. – Ezt Cross mondta? – Megint csak düh lappangott a kérdésében. – Hát, nem ennyire részletezve. Azt mondta, hogy nem fekszik le a nőnemű barátaival. Gondjai vannak azzal, ha egy nő többet akar egy jó 95

numeránál, így aztán külön zsákban tartja azokat a nőket, akikkel lefekszik, meg azokat, akikkel szocializálódik. – Kortyoltam a kávéból. – Én persze mondtam neki, hogy velem ez nem fog menni, mire ő azt mondta, hogy hajlandó bizonyos engedményekre. De szerintem az a fajta ember, aki megígér bármit, csak hogy megkapja, amit akar. – Különben lerázod. – Ne keress kifogásokat neki. Mégis kinek az oldalán állsz? – A tiéden, kislány – veregette meg a térdemet. – Mindig a tiéden. Átfogtam izmos alkarját, és néma hálával megsimogattam. Nem éreztem ujjaimmal a fehér forradásokat, de sosem felejtettem el, hogy ott vannak. Mindennap hálás voltam a sorsnak, hogy életben van, egészséges, és része az életemnek. – Neked milyen volt az estéd? – Nem panaszkodhatom – csillant dévajul a szeme. – Megdöngettem azt a szőkét a takarítóraktárban. Valódiak a mellei. – Akkor jó estéje volt – mosolyodtam el. – Ebben biztos vagyok. – Igyekeztem. – Felvette a telefonkagylót, és rám kacsintott. – Milyen kaját akarsz? Kínait? Indiait? – Nem vagyok éhes. – Te mindig éhes vagy. Ha nem választasz semmit, akkor én fogok főzni, és meg kell enned. Megadóan emeltem fel a kezem. – Oké, oké. Válassz te.

Hétfőn húsz perccel korábban értem be a munkába, hátha így elkerülöm Gideont. Mikor baj nélkül elértem az asztalomig, olyan megkönnyebbülés fogott el, hogy azonnal tudtam: nagy bajban vagyok vele. Állandó hangulatváltozásaim vannak. Mark jókedvűen érkezett, még mindig az előző hét sikereinek hatása alatt, és nekiláttunk a munkának. Vasárnap csináltam egy kis vodkapiaci elemzést, ő pedig elég rendes volt ahhoz, hogy velem együtt végigmenjen rajta, és meghallgassa a benyomásaimat. Megkapott egy új e-könyvolvasót gyártó ügyfelet is, úgyhogy ezzel is elkezdtünk dolgozni. Az elmélyült munkával hamar elszállt a délelőtt, nem volt időm a privát problémáimmal foglalkozni. Ezért csak hálás lehettem. Aztán csörgött a 96

telefon, felvettem, és Gideon hangját hallottam. Erre nem voltam felkészülve. – Milyen a hétfőd eddig? – érdeklődött, s remegés fogott el a hangja hallatán. – Hektikus. – Az órára pillantottam, és meglepetten láttam, hogy húsz perc múlva dél. – Remek. – Kis szünet. – Próbáltalak hívni tegnap. Üzeneteket is hagytam. Hallani akartam a hangod. Lehunytam a szemem, és mélyet sóhajtottam. Minden akaraterőmre szükségem volt előző nap, hogy ne hallgassam le az üzeneteit. Még Caryt is befogtam: megmondtam neki, hogy ha kell, erővel fogjon vissza, ha úgy látja, hogy elgyengülök. – Egy kicsit remetéskedtem, és mintha valamennyire használt is volna. – Megkaptad a virágokat? – Igen. Gyönyörűek. Köszönöm. – A ruhádra emlékeztettek. Ez meg mi a fenét művel? Kezdtem arra gondolni, hogy hasadt személyiséggel állok szemben. – Bizonyos nők ezt romantikusnak neveznék. – Engem csak az érdekel, amit te mondasz. – Megnyikordult a széke, mintha felállt volna. – Arra is gondoltam, hogy benézek hozzád… Szerettem volna. Sóhajtva adtam meg magam a zavarodottságnak. – Örülök, hogy nem tetted. Hosszú csend támadt. – Megérdemeltem. – Nem azért mondtam, hogy piszkáljalak. Egyszerűen ez az igazság. – Tudom. Idehallgass… Elintéztem, hogy itt ebédelhessünk az irodámban, akkor nem kell időt vesztegetni a kimenésre meg visszajövésre. A búcsúzóul odavetett „Majd hívlak” hallatán nem tudtam, hogy újra találkozni akar-e velem, miután elintézte a dolgát, bármi volt is az. Olyan eshetőség volt ez, amelytől szombat este óta rettegtem, tudatában annak, hogy le kellene ráznom, másfelől viszont belém sajdult a vágy, hogy vele legyek. Újra át akartam élni a meghittségnek azt a tiszta, tökéletes pillanatát, amelyben részünk volt. De nem tudtam megvédeni ezt az egyetlen pillanatot azzal a számos másik pillanattal szemben, amikor viszont nyomorultul éreztem magam tőle. 97

– Gideon, semmi okunk rá, hogy együtt ebédeljünk. Péntek este tisztáztuk a dolgokat, és… szombaton… letudtunk mindent. Hagyjuk szépen ennyiben. – Eva – mogorva lett a hangja. – Tudom, hogy elszúrtam. Hadd magyarázzam meg. – Semmi szükség rá. Nem számít. – Dehogynem. Találkoznunk kell. – De én nem… – Választhatjuk a könnyebbik utat, Eva. Vagy választhatjuk a nehezet. – Kemény hangjától vadul verni kezdett a szívem. – De mindenképp meg kell hallgatnod. Lehunytam a szemem, mert láttam: nincs olyan szerencsém, hogy megússzam egy telefonos búcsúval. – Rendben. Felmegyek. – Köszönöm. – Hallani lehetett, ahogy kifújja a levegőt. – Már alig várom. Letettem a kagylót, és az asztalomon álló fényképekre meredtem. Próbáltam megfogalmazni magamban azt, amit mondani akartam, és próbáltam felkészíteni magamat arra, hogy újra találkozunk. De a testem vad reakcióját lehetetlen volt kontrollálni. Valahogy túl kell jutnom ezen, és a lényegre kell koncentrálnom. Majd később kitalálok valamit arra is, hogy még hosszú napokon, heteken, hónapokon át találkoznom kell vele az épületben. Pillanatnyilag azonban azon kell dolgoznom, hogy túléljem ezt az ebédet. Megadva magam az elkerülhetetlennek, visszatértem a munkához. – Eva! Felugrottam és megpördültem. Gideon állt a fülkém mellett. A látványa most is kiütött, mint általában, és a szívem vadul verni kezdett. Egy gyors pillantás az órára elárulta, hogy szinte egy szempillantás alatt negyed óra telt el. – Gid… Mr. Cross! Nem kellett volna lejönnie. Az arca higgadt és kifejezéstelen volt, de a tekintete viharos és forró. – Kész vagy? Kinyitottam a fiókot és előszedtem a táskámat, miközben mélyen, reszketve szívtam be a levegőt. Fantasztikus volt az illata, a kinézete pedig még inkább. – Mr. Cross! – hallatszott Mark hangja. – Örülök, hogy látom. Talán van valami…? 98

– Evához jöttem. Együtt ebédelünk. Épp időben egyenesedtem fel ahhoz, hogy lássam, amint Marknak összeszalad a szemöldöke. De hamar észbe kapott, és arcára visszatért a szokásos derű. – Egyre visszajövök – nyugtattam meg. – Jól van. Jó ebédet! Gideon a derekamra tette a kezét és kivezetett a lifthez, újabb szemöldökráncolást váltva ki Megumiból is, elhaladtunkban a recepció mellett. Nyugtalanul mozgolódtam, amikor Gideon megnyomta a hívógombot, és közben azt kívántam, bár sikerült volna végigcsinálnom a napot úgy, hogy nem futok össze a férfival, akinek drogként sóvárogtam az érintésére. Miközben vártunk, szembefordult velem, és végigsimított szaténblúzom ujján. – Valahányszor lehunyom a szemem, téged látlak, abban a piros ruhában. A te hangodat hallom, amikor izgalomban vagy. Téged érezlek, ahogyan rácsúszol a farkamra és megszorítasz, én pedig olyan kemény leszek, hogy fáj. – Ne – fordítottam el a tekintetemet. Nem bírtam elviselni, ahogyan rám nézett. – Nem tehetek róla. A lift érkezése maga volt a megkönnyebbülés. Gideon megfogta a kezem és berántott. Aztán bedugta kulcsát a vezérlőpanelbe, és közelebb húzott magához. – Meg foglak csókolni, Eva. – Én nem… Magához szorított, és száját az enyémre tapasztotta. Ellenálltam, amíg bírtam; aztán elolvadtam a nyelve lágy, édes érintésétől. Azóta akartam megcsókolni, amióta szexeltünk. Bizonyosságot akartam, hogy értékeli azt, ami történt köztünk, hogy neki is éppolyan sokat jelentett, mint nekem. Aztán megint ott maradtam kifosztva, amikor elhúzódott tőlem. – Gyere – húzta ki a kulcsot a panelből. A vörös recepciós lány ezúttal semmit sem mondott, csak furcsán méregetett. Ezzel szemben Scott, Gideon titkára felállt, és szívélyesen, név szerint üdvözölt. – Jó napot, Miss Tramell. – Jó napot, Scott. Gideon odabiccentett neki. 99

– Ne kapcsoljon be hívást. – Rendben, természetesen. Beléptem Gideon hatalmas irodájába. Pillantásom a kanapéra tévedt, ahol először összegabalyodtunk. Az ebédet a bárpultra szervírozták – két, fémburával letakart tál. – Elvehetem a táskádat? – kérdezte. Ránéztem, és láttam, hogy már le is vette a zakóját, és a karjára vetette. Mozdulatlanul állt méretre készült nadrágjában, mellényében, vakítóan fehér ingében és nyakkendőjében, vadító, sötét hajával, arcával, szemének igéző kékjével. El se tudtam hinni, hogy szeretkezhettem egy ilyen elképesztő férfival. De neki akkor ez nem ugyanezt jelentette. – Eva! – Nagyon szép vagy, Gideon – böktem ki hirtelen, mielőtt átgondolhattam volna. Felvonta a szemöldökét, aztán ellágyult a tekintete. – Örülök, hogy tetszik, amit látsz. A kezébe nyomtam a táskámat, és elhúzódtam. Egy kis térre volt szükségem. Felakasztotta a táskámat és a kabátomat a fogasra, aztán a bárpulthoz lépett. Karba fontam a kezem. – Essünk túl rajta. Arról van szó, hogy nem akarok többet találkozni veled.

100

Gideon a hajába túrt, és zajosan fújt egyet. – Ezt nem gondolod komolyan. Hirtelen fáradtság vett erőt rajtam. Kimerültem az önmagammal vívott harcban. – De igen. Te meg én… ez hiba volt. Megfeszült az álla. – Nem volt az. Az volt a hiba, ahogy utána… Lekezeltelek. Rámeredtem. Meglepett az ellenállás hevessége. – Én nem a szexről beszéltem, Gideon. Hanem arról, hogy belementem ebbe az őrült idegenek-plusz-bónusz konstrukcióba kettőnk közt. Kezdettől fogva tudtam, hogy nem lesz jó. Hallgatnom kellett volna az ösztöneimre. – Akarsz velem lenni, Eva? – Nem. Hisz éppen ezt… – Nem úgy, ahogy a bárban beszéltük. Annál jobban. A szívem vadul kalapálni kezdett. – Miről beszélsz? – Mindenről. – Otthagyta a pultot, és közelebb lépett. Veled akarok lenni. – Szombaton nem úgy tűnt – húztam össze magam. – Kissé… megszédültem. – Csakugyan? Én is. Csípőre tette a kezét, aztán keresztbe, mint én. – Jesszusom, Eva! Néztem, ahogy feszeng, és felcsillant bennem a remény. – Ha ez minden, akkor végeztünk. – Hogy a pokolba! – Nem jutunk sehová, ha minden egyes alkalommal kiakadsz szex után. 101

Láthatón küszködött, kereste a szavakat. – Hozzá vagyok szokva, hogy én irányítsak. Szükségem van rá. Te pedig könnyedén elfújtad ezt ott a limuzinban. Nem tudtam jól feldolgozni. – Úgy gondolod? – Eva… – Közelebb lépett. – Még sosem éltem át ehhez hasonlót. Nem is gondoltam, hogy lehetséges. És most, hogy megtaláltam… akarom, hogy az enyém legyen. Akarom, hogy az enyém légy. – Ez csak szex, Gideon. Fantasztikus szex, de csúnyán megzavarhatja az ember fejét, ha a két ember, aki csinálja, nem egymáshoz való. – Hülyeség. Én már bevallottam, hogy elszúrtam. Nem tudok változtatni azon, ami történt, de rohadtul bosszant, hogy emiatt akarsz dobni. Te elmondtad a szabályaidat, én pedig alkalmazkodtam hozzájuk, te viszont a legkisebb módosításra sem vagy hajlandó. Valahol középen kéne összetalálkoznunk – keményedett meg az arca. – Legalább egy pár centit adj! Rámeredtem, és próbáltam rájönni, hogy mit csinál és mit szeretne elérni. – Mit akarsz, Gideon? – kérdeztem lágyan. Magához húzott, a tenyerébe fogta az arcomat. – Továbbra is érezni akarom azt, amit akkor érzek, amikor veled vagyok. Csak mondd, hogy mit csináljak. És adj lehetőséget arra is, hogy hibázzak. Még sosem csináltam ilyesmit azelőtt. Tanulnom kell. A szívére tettem a kezem, és éreztem a dobogása ritmusát. Aggodalmas és szenvedélyes volt, teljesen magával ragadott. Hogyan kellene reagálnom? A szívem vagy a józan eszem után menjek? – Mit nem csináltál azelőtt? – Azt, ami ahhoz kell, hogy a lehető legtöbbet lehessek együtt veled. Ágyon belül és kívül. Nevetségesen erős örömérzet söpört végig rajtam. – Tudod, mennyi munkába és időbe fog kerülni a kapcsolatunk, Gideon? Én máris tele vagyok. Valamint még dolgoznom kell egy személyes ügyön, itt az új munkám… az eszement anyám… Letapasztottam az ujjammal a száját, mielőtt kinyithatta volna. – De érted érdemes, és épp eléggé akarlak. Úgyhogy azt hiszem, nincs választásom, nem igaz? – Eva. A mindenedet… – Gideon felkapott, és egyik kezével alulról megmarkolta a fenekemet, hogy felemeljem, és köréje fonjam a lábamat. 102

Keményen szájon csókolt, és orrát az enyémhez dörgölte. – Majd kigondoljuk. – Úgy mondod, mintha olyan könnyű lenne. – Tudtam magamról, hogy eléggé szervizigényes vagyok, és nyilván ő is az. – Ami könnyű, az unalmas. – Odavitt a bárpulthoz, és letett a bárszékre. Lekapta a kupolát az egyik tálról, és egy jókora sajtburger vált láthatóvá, sült krumplival. Még meleg volt, hála a tál alatti forró gránitlapnak. – Nyami – mormogtam, és hirtelen ráébredtem, mennyire éhes vagyok. Most, hogy így kibeszéltük magunkat, azonnal visszatért az étvágyam. Szétnyitotta a szalvétát, az ölembe terítette, aztán le ült mellém. – Ezt hogy kell enni? – Megfogod a kezeddel, és beleteszed a szádba. Fanyar pillantást vetett rám, amitől mosolyognom kellett. Jó érzés volt mosolyogni. Jó volt vele lenni. Mindig az volt… egy ideig. Beleharaptam a burgerbe, és jóleső mordulással konstatáltam, milyen finom. Közönséges sajtburger volt, de nagyon jó ízű. – Jó, mi? – kérdezte Gideon. – Nagyon. Egy olyan pasit, aki tudja, hol lehet jó hamburgert kapni, érdemes magamnak megtartani – töröltem meg a számat. – Mennyire ragaszkodsz a kizárólagossághoz? Letette a burgerét, és kísértetiesen hallgatott. Fogalmam sem volt, mire gondolhat. – Azt feltételeztem, hogy ez már benne van a megállapodásunkban. De a kétségek elkerülése végett világosan leszögezném, hogy nem lehet más pasid, Eva. Beleborzongtam hangja véglegességébe és tekintete hidegébe. Mindig is tudtam, hogy van egy sötét oldala: már rég megtanultam, hogyan lehet kiszúrni és elkerülni azokat a férfiakat, akiknek veszedelmes árny lappang a tekintetében. Gideonnal kapcsolatban azonban nem szólalt meg a vészcsengő, bár talán kellett volna. – A nők engedélyezettek? – kérdeztem, hogy oldjam a feszültséget. Megemelkedett a szemöldöke. – Tudom, hogy a lakótársad biszex. Te is az vagy? – Zavarna? – Az zavarna, ha osztoznom kellene rajtad. Az nem opció. Az enyém a tested, Eva. – A tiéd pedig az enyém? Kizárólagosan? 103

A tekintete felforrósodott. – Igen, és elvárom, hogy sokszor és alaposan kihasználd. Hát akkor… – De te már láttál engem meztelenül – incselkedtem fojtott hangon. – Tudod, mire számíthatsz. Én viszont nem. Amit eddig láttam, az tetszik, de nem volt minden. – Ezen könnyen segíthetünk. Attól a gondolattól, hogy levetkőzik, fészkelődni kezdtem a széken. Észrevette, és kajánul felkunkorodott a szája széle. – Inkább ne most – jegyeztem meg lemondóan. – Már pénteken is elkéstem az ebéd miatt. – Akkor este. Nyeltem egy nagyot. – Hogyne. – Öttől szabaddá teszem magam – jelentette ki, és folytatta az evést, megnyugodva abban, hogy épp most jegyeztünk be egy „agyeldobó szex” megjelölésű programot belső határidőnaplónkba. – Nem kell olyan hamar – kezdtem lecsavarni a mini ketchup tetejét. – Munka után edzésre megyek. – Menjünk együtt. – Tényleg? – fordítottam lefelé a palackot, és ütögetni kezdtem az alját. Elvette tőlem, és a késével csalta ki a ketchupot a tányéromra. – Jó lesz, ha kiizzadok magamból egy kis energiát, mielőtt meztelenül látlak. Gondolom, szeretnél holnap járóképes lenni. Rámeredtem. Meghökkentett az a természetesség, amivel ezt mondta, és az arckifejezése elárulta, hogy nem viccel. Kellemes várakozással rándult össze a hasam. Elég könnyen el tudtam képzelni, hogy súlyosan függő leszek Gideon Crosstól. Ettem egy kis krumplit, és eszembe jutott valaki más is, aki rákattant Gideonra. – Magdalene-nel gond lehet. Lenyelt egy falatot, és leöblítette egy korty vízzel. – Azt mondta, hogy beszélt veled, és nem ment túl jól a dolog. Csak gratulálhattam Magdalene-nek az ügyes tervhez, ahogy megpróbált csírámban elfojtani. Nagyon óvatosnak kell lennem vele, és Gideonnak is kezdenie kell majd vele valamit – mondjuk, leráznia, vagy ilyesmi.

104

– Valóban nem – helyeseltem. – Nem szeretem, ha olyanokat mondanak rólad, hogy nem tiszteled azokat, akikkel lefekszel, és hogy amint belém tetted, már végeztél is velem. Gideon megmerevedett. – Ilyeneket mondott? – Szóról szóra. Azt is mondta, hogy őt jégen tartod, amíg le nem higgadsz. – Valóban? – Gideon halk hangjában fagy bujkált. A gyomrom összeugrott, mert tudtam, hogy ebből vagy valami nagyon rossz, vagy valami nagyon jó fog kisülni, attól függően, hogy mit mond erre Gideon. – Nem hiszel nekem? – Már hogyne hinnék. – Lesz még vele gondom – ismételtem meg. – Nem lesz. Majd beszélek vele. Utáltam a gondolatot, hogy beszélnek, mert őrülten féltékeny lettem tőle. Úgy éreztem, hogy ez olyasmi, amit el kell mondanom. – Gideon… – Igen? – Végzett a burgerrel, és nekifogott a krumplinak. – Én roppantul féltékeny ember vagyok. Sokszor teljesen belelovalom magam – bökdöstem meg a burgeremet egy krumplival. – Ezen el kéne gondolkoznod, hogy akarsz-e kezdeni olyasvalakivel, akinek ilyen önértékelési gondjai vannak. Ez volt az első gondolatom, amikor először ajánlatot tettél, hogy beleőrülök, hogy ott az a sok nő, aki a nyálát csorgatja utánad, nekem pedig még szólni sincs jogom miatta. – Most már van. – Te nem veszel komolyan engem – csóváltam meg a fejem, és haraptam egyet a burgerből. – Még soha életemben nem vettem semmit ennyire komolyan. – Gideon megsimította a szám sarkát, aztán lenyalta ujjáról a szószt, ami rátapadt. – Nem te vagy az egyetlen, akiben feltámadhat a birtoklási vágy. Én is roppantul kényes vagyok arra, ami az enyém. Ebben egy pillanatig sem kételkedtem. Haraptam még egyet, és belegondoltam az előttünk álló éjszakába. Már alig vártam. Nevetséges. Éltem-haltam volna azért, hogy Gideont meztelenül lássam. Hogy a kezemmel, az ajkammal végig simogathassam. Hogy újra legyen alkalmam megőrjíteni. És szinte bármit megtettem volna 105

azért, hogy újra alatta lehessek, érezzem magamon a súlyát, a döféseit, ahogy mélyen belém hatol… – Gondolj csak még ilyeneket – mondta keményen és megint elkésel. Csodálkozva meredtem rá. – Te honnan tudod, hogy én mire gondolok? – Van egy jellegzetes arckifejezésed, amikor felizgulsz. És ezt a lehető leggyakrabban szeretném kiváltani belőled. – Gideon letakarta a tányérját, felállt, névjegyet húzott elő a zsebéből, és letette mellém. Láttam, hogy a hátára ráírta a lakáscímét és a mobilszámát. – A jelenlegi beszélgetés vonalán talán kicsit ostobán hangzik, de szükségem lenne a mobilszámodra. – Ó. – Erővel kellett elszakítani gondolataimat a hálószobától. – Először szereznem kéne egyet. Már felírtam a teendőim közé. – Mi történt azzal, amivel SMS-eztél a múlt héten? Elhúztam a számat. – Anyám azon keresztül követte, hogy merre járok. Egy kissé… túl védelmező. – Értem – simította meg a kézfejével a számat. – Szóval erről beszéltél, amikor mondtad, hogy anyád kémkedik utánad. – Igen, sajnos. – Hát jó. Akkor majd elintézzük a telefont munka után, az edzőterem előtt. Biztonságosabb, ha van nálad egy. És azt akarom, hogy bármikor fel tudjalak hívni, ha úgy érzem. Letettem a burger negyedét, amit már nem tudtam megenni, és megtöröltem a számat. – Nagyon finom volt. Köszönöm. – Részemről a szerencse. – Odahajolt, és röviden megcsókolt. – Érdekel a mosdó? – Igen. A fogkefém is kellene a táskámból. Néhány pillanat múlva egy kis mosdóban találtam magam, egy ajtó mögött, mely teljesen beleolvadt a mahagóni falburkolatba a lapos képernyők mögött. Egymás mellett mostunk fogat a kettős mosdókagylónál, s tekintetünk néha összetalálkozott a tükörben. Teljesen mindennapos, közönséges tevékenység volt ez, mégis mindketten nagyon élveztük. – Visszaviszlek a helyedre – ment oda Gideon a fogashoz. Utánamentem, de az asztalánál megálltam. Megkerültem, és letettem a kezem az üres területre a széke előtt. 106

– Hát itt töltöd a napod nagy részét? – Igen – bújt bele a zakójába, és a legszívesebben beleharaptam volna, olyan kívánatos volt. Ehelyett felültem az asztalára. Az órám szerint még van öt percünk. Épp csak elég, hogy visszaérjünk, de mégis. Nem tudtam ellenállni a lehetőségnek, hogy gyakoroljam új jogaimat. A székére mutattam. – Ülj le. Felvonta a szemöldökét, de vita nélkül odajött, és kecsesen elhelyezkedett. Szétterpesztettem a lábamat, és begörbítettem a mutatóujjamat. – Közelebb. Közelebb gördült, betöltve a teret a két combom között. Átfogta a derekamat, és felnézett rám. – Egyszer majd itt is meg foglak dugni, Eva. – De most csak egy csók – morogtam, és előrehajoltam a szájához. A vállára támaszkodtam, és megnyaltam szétváló ajkát, aztán belecsusszantam, és gyöngéden mozogni kezdtem a nyelvemmel. Nyögve viszonozta a csókot, ette a számat, hogy teljesen benedvesedtem. – Egyszer, nemsokára – ismételtem. – Betérdelek az asztalod alá, és leszoplak. Talán épp azalatt, amíg telefonálsz, és úgy játszol a milliókkal, mint a Monopolyban. Mr. Cross, ön áthalad a kezdőmezőn, és kap kétszáz dollárt. Ajka nekigörbült az enyémnek. – Már látom, hogyan lesz. Eldobatod velem az agyamat azzal, hogy beleélvezek mindenhová, ahová csak lehet abban a feszes, szexi testedben. – Panaszkodsz? – Álmodozom, angyalka. Furcsálltam a becézést, de tetszett az édessége. – Angyalka? Egy mordulással helyeselt, aztán megcsókolt. El sem tudtam hinni, mennyit számíthat egyetlen óra. Teljesen más lelkiállapotban hagytam el Gideon irodáját, mint ahogy bementem. A kéz a derekamon most várakozással töltött el, nem pedig bosszúsággal, mint idefelé jövet. Búcsút intettem Scottnak, és szélesen rávigyorogtam a mosolytalan recepciósra. 107

– Szerintem nem kedvel – mondtam Gideonnak, miközben a liftre vártunk. – Ki? – Hát a recepciósod. Visszanézett a vörös lányra, aki sugárzóan rámosolygott. – Te viszont jó vagy nála – morogtam. – Én fizetem a bérét. Lebiggyesztettem a számat. – Persze, nyilván erről van szó. Az egyáltalán nem számít, hogy te vagy legszexibb élő férfi. – Az lennék? – szegezett a falhoz, és szinte perzselt a tekintete. A hasának nyomtam a tenyeremet, s megnyaltam a felső ajkam, amikor éreztem, ahogy a kemény izmok megfeszülnek az érintésemre. – Ez csak afféle megfigyelés volt. – Én kedvellek. – Két tenyerét kétoldalt a fejem mellé támasztotta, és gyengéden megcsókolt. – Én is téged. De ugye tudod, hogy munkahelyen vagyunk? – Mi értelme főnöknek lenni, ha nem teheted azt, amit akarsz? – Hmmm… Mikor megjött a lift, átbújtam Gideon karja alatt, és beugrottam. Utánam vetette magát, aztán keringeni kezdett körülöttem, mint valami ragadozó, és mögém került, hogy magához ránthasson. Két keze az elülső zsebembe mélyedt és a csípőcsontomnak feszült, úgy tartott. Az érintése melege olyan közel járt ahhoz, ahol a legjobban vágytam rá, hogy az maga volt a kínzás. Megtorlásképpen hozzádörgöltem a fenekemet, és egy mosollyal nyugtáztam, amikor felszisszent és megkeményedett. – Viselkedj! – dorgált meg mogorván. – Tizenöt perc múlva tárgyalásom van. – Gondolsz majd rám, amikor az asztalodnál ülsz? – Mindenképp. De te is gondolj rám a sajátodnál. Ez parancs, Miss Tramell. A fejem a mellére hanyatlott. Imádtam ezt a kemény hangot. – Nem látom be, miért ne tehetném meg, Mr. Cross, tekintve, hogy mindenhol máshol is magára gondolok. Velem együtt szállt ki a huszadikon. – Köszönöm az ebédet. – Ez az én szövegem – hátráltam el. – Viszlát, Mr. Sötét Veszedelem. Felszaladt a szemöldöke a gúnynév hallatán. 108

– Akkor ötkor. És ne várakoztass. Befutott az egyik bal oldali lift is. Megumi szállt ki, Gideon pedig be. Tekintetünk összefonódott, amíg az ajtó el nem takarta. – Huh – mondta Megumi. – Megütötted a főnyereményt. Esz a sárga irigység. Erre nem nagyon tudtam mit mondani. Még mindig túl új voltam, és nem akartam elrontani a dolgokat. A lelkem mélyén tudtam, hogy ez a boldogság nem lehet tartós. Minden túl jól megy. Siettem az asztalomhoz, és folytattam a munkát. – Eva! – Mark állt a küszöbön. – Beszélhetnénk egy percig? – Hát persze. – Felkaptam a táblagépemet, bár komor hangja és arckifejezése azt sugallta, hogy nem lesz rá szükség. Mikor becsukta mögöttem az ajtót, aggódni kezdtem. – Minden rendben? – Igen. – Megvárta, hogy leüljek, aztán leült mellém, nem pedig velem szemben. – Nem is tudom, hogy mondjam… – Csak mondd. Majd én megfejtem. Együtt érzőn és némi zavarral meredt rám. Nem dolgom közbeavatkozni. Én csak a főnököd vagyok, Eva, és van egy határvonal, ami ezzel jár, de most kénytelen vagyok átlépni, mert kedvellek, és szeretném, ha még sokáig dolgoznál itt. Megrándult a gyomrom. Ez remek. Mert igazán nagyon szeretem a munkámat. – Szuper. Örülök – mosolyodott el. – Csak éppen… légy óvatos Crossszal, oké? Pislogva fogadtam a társalgás váratlan fordulatát. – Oké. – Okos, gazdag és szexi, úgyhogy megértem a vonzalmat. Bármennyire szeretem is Stevent, azért engem sem hagy hidegen Cross. Van benne valami – Mark gyorsan beszélt, és fészkelődött nyilvánvaló zavarában. – És azt is tökéletesen megértem, hogy miért érdeklődik annyira irántad. Gyönyörű vagy, okos, becsületes, megfontolt… és még sokáig folytathatnám, mert tényleg nagyszerű lány vagy. – Köszi – mondtam halkan, remélve, hogy nem látszik rajtam, mennyire rosszul érzem magam. Az ilyesféle baráti figyelmeztetés, meg az a tudat, hogy mások csak afféle futó kapcsolatnak néznek, nagyban táplálta a bizonytalanságomat. – Csak nem akarom, hogy sérülj – morogta Mark, éppoly nyomorultul, mint ahogy én éreztem magam. – Ez részben önzés, be kell vallanom. 109

Nem akarok elveszíteni egy nagyszerű asszisztenst csak amiatt, hogy nem hajlandó többé abban az épületben dolgozni, ami a volt pasijáé. – Mark, nagyon sokat jelent nekem, hogy törődsz velem és értékelsz. De nem kell aggódnod miattam. Nagylány vagyok. Különben is, semmiért nem hagynám itt ezt a munkát. Látható megkönnyebbüléssel fújta ki a levegőt. – Akkor jó. Hagyjuk is ennyiben, és dolgozzunk. Így is tettünk, de azért állítottam magamnak egy jövő beli kíncsapdát azzal, hogy napi Google-értesítést kértem, ha felbukkan valahol Gideon neve. Mikor eljött az öt óra, hiányosságaim tudata még mindig csúf foltként maszatolta be boldogságomat. Gideon fenyegetésének megfelelően pontos volt, és mintha észre sem vette volna magamba forduló hangulatomat, miközben lefelé suhantunk a zsúfolt liftben. A fülkében nem egy és nem két nő nézte meg lopva Gideont, de az ilyesmit nem bántam. Elvégre klassz pasi. Akkor lettem volna meglepve, ha nem nézik meg. Mikor kiszálltunk, az ujjait az enyéimbe kulcsolta. Ez az egyszerű, bensőséges gesztus olyan sokat jelentett nekem, hogy én is megszorítottam a kezét. Márpedig ezzel vigyáznom kell. Amint elkezdek hálás lenni azért, hogy velem tölti az idejét, az a vég kezdetét fogja jelenteni. És ha ez megtörténik, egyikünk se fog semmire sem tartani engem többé. A Bentley terepjáró a járdaszélnél állt, és Gideon sofőrje készenlétben várakozott a hátsó ajtónál. Gideon rám pillantott. – Van nálam cucc, ha esetleg edzeni akarnál menni. Az Equinoxba jársz, igaz? De mehetünk az én helyemre is. – Az hol van? – Én a Cross Trainerbe járok a Harmincötödiken. Első meglepetésemet, hogy honnan tudja, hova járok, felülírta a kíváncsiság, amikor meghallottam a „Cross” szót az edzőterem nevében. – Esetleg véletlenül nem a tiéd az a terem? Elvigyorodott. – De, enyém a lánc. Általában vegyes harcművészeteket gyakorlok személyi edzővel, de néha beugrom a terembe is. – A lánc – ismételtem. – Hát persze. – Választhatsz – mondta belátón. – Oda megyünk, ahová te akarod. – Akkor menjünk a te termedbe. Kinyitotta nekem a hátsó ajtót, én pedig becsusszantam. Az ölembe vettem a táskámat és a tornazsákomat, aztán kinéztem az ablakon, amikor 110

a kocsi elindult. A mellettünk haladó autó olyan közel volt hozzánk, hogy alig kellett volna kinyúlnom, és megérinthetem. Még bőven szoknom kellett a manhattani csúcsforgalmat. SoCalban is szinte összeértek a lökhárítók, de ott csigalassan haladt a forgalom. Itt New Yorkban viszont a zsúfoltsághoz komoly sebesség társult. Jó párszor kellett lehunyni a szemem és imádkoznom az életben maradásért. Teljesen új világ volt ez a számomra. Új város, új lakás, új munka, új pasi. Elég sok így egy szuszra. Úgy gondoltam, hogy érthető, ha kissé bizonytalan vagyok. Gideonra pillantottam, és láttam, hogy kifürkészhetetlen tekintettel mered rám. Hirtelen minden vad vágyak és vibráló izgalmak kavalkádjává változott bennem. Fogalmam sem volt róla, mit művelek vele, csak azt tudtam, hogyha akarnám, se bírnám abbahagyni.

111

Először a mobilboltba mentünk. Az eladó, aki kiszolgált bennünket, meglehetősen fogékonynak tűnt Gideon mágneses vonzerejére. Szinte kezét-lábát törte, ha csak a legkisebb érdeklődést is mutattuk bármi iránt, kimerítő előadást tartott mindenről, és minduntalan belehajolt Gideon személyes terébe. Én próbáltam elkülönülni tőlük, és keresni valaki olyat, aki ténylegesen segíthet nekem, de Gideon szorította a kezem, és nem hagyott túl messzire menni. Aztán vitatkozni kezdtünk azon, hogy ki fizessen. Ő akart, még ha a telefon és az előfizetés az én nevemre szól is. – Te választottad ki a szolgáltatót – jegyeztem meg, és félretoltam a kártyáját. Helyette az enyémet adtam oda a lánynak. – Mert így praktikus. Ha ugyanazon a hálózaton vagyunk, ingyen tudsz hívni – cserélte ki ügyesen a kártyákat. – Soha nem foglak felhívni, ha nem teszed el rögtön a nyavalyás kártyádat! Ez megtette a hatását, de látszott rajta, hogy bántja a dolog. Kénytelen lesz túllépni rajta. Mire visszaszálltunk a Bentley-be, mintha visszatért volna a jókedve. – Most már mehetünk az edzőterembe, Angus – mondta a sofőrnek, és hátradőlt az ülésben. Aztán elővette a telefonját. Beírta az új számomat, majd elvette tőlem az új telefont, és beleírta a saját otthoni, irodai és mobilszámait. Alig készült el, mikor már meg is érkeztünk a Cross-Triainerhez. Korántsem meglepő módon a háromszintes fitneszcentrum a kondizók valóságos vágyálmának tűnt. Le voltam nyűgözve minden szegletétől. Még a női öltöző is úgy nézett ki, mintha valami sci-fi filmből vágták volna ki. Csodálatomat azonban teljesen elhomályosította Gideon maga, amikor átöltöztem, és őt odakint találtam a folyosón, ahol várt rám. Hosszú 112

sortban és trikóban volt, úgyhogy először láthattam a lábát és a karját fedetlenül. Megtorpantam, és valaki nekem jött hátulról. Alig tudtam elnézést kérni tőle, annyira lefoglalt Gideon hihetetlenül szexi testének látványa. A lába izmos és erős, tökéletes arányban keskeny csípőjével és derekával. A karja észbontó. Tökéletesen metszett bicepsz, az alkaron kidagadó erek, ami egyszerre brutális és rettentően szexi. A haját hátrafogta, ami kihangsúlyozta a nyakát, a vállát és az arcvonásait. Te jó ég. És én már lefeküdtem ezzel az emberrel. Egyszerűen képtelen voltam elhinni, miközben láttam, milyen különlegesen gyönyörű. És a homlokát ráncolta. Ellökte magát a faltól, aztán körbejárt engem. Ujjaival végigsimított mezítelen hasamon és derekamon. Libabőrös lettem. Mikor megállt előttem, átfogtam a nyakát, és lerántottam egy gyors, játékos csókra. – Ez meg mi a fene rajtad? – érdeklődött, bár láthatóan jólesett neki a lelkes üdvözlés. – Edzőruha. – De hát olyan, mintha semmi sem lenne rajtad felül. – Te mondtad, hogy szereted, ha meztelen vagyok. Titokban örültem, hogy ezt a trikót választottam, még reggel, amikor nem is tudtam, hogy együtt leszünk. Tulajdonképpen egy háromszög alakú anyagdarab volt, hosszú, tépőzáras vállpántokkal és bordapántokkal, mely a hordási módok változatos sokaságát tette lehetővé, függően attól, hogy valaki éppen hol és hogyan akarta megtámasztani a mellét. Bögyösebb lányoknak készült, és ez volt az első trikó, amelyben nem ugráltak összevissza a melleim. Gideon a testszínű kivitelt kifogásolta, mely illeszkedett a fekete jóganadrág csíkjaihoz. – Akkor szeretlek meztelenül, ha kettesben vagyunk – morogta. – De most így állandóan melletted kell lennem, bárhová mégy is itt a teremben. – Nem panaszkodom, mivel jelen pillanatban nagyon is tetszik az ötlet. – Valamint perverz módon izgatott a birtoklási vágya azután, hogy szombat este úgy megbántott a visszahúzódásával. Két szélsőség – biztos voltam benne, hogy nem az egyetlen. – Haladjunk. – Megfogta a kezemet, és elvezetett az öltözőktől, majd felkapott két logózott törülközőt egy takaros rakás tetejéről. – Meg kell hogy dugjalak. – Kell, hogy megdugj. 113

– Jesszusom, Eva – szorította meg a kezem, már-már fájdalmasan. – Hová menjünk? Súlyzók? Gépek? Futópad? – Futópad. Szaladgálni akarok egy kicsit. Elindultunk arrafelé. Figyeltem, ahogy a nők követték, először a tekintetükkel, aztán a lábukkal. Mind a teremnek azon a részén akart lenni, ahol ő, és ezért nem hibáztathattam őket. Én is majd' meghaltam, hogy láthassam akcióban. Mikor elértük a futópadok és biciklik látszólag végtelen sorát, azt tapasztaltuk, hogy nincs két szabad futópad egymás mellett. Gideon odament egy fickóhoz, aki mellett mindkét oldalt volt egy üres hely. – Roppantul lekötelezne, ha eggyel arrébb menne. A pasi rám nézett, és elvigyorodott. – Persze, hogyne. – Kösz. Nagyra értékelem. Gideon átvette a fickó gépét, és intett a másik felé. Mielőtt beállította volna az edzésprogramot, odahajoltam hozzá. – De ne égess el túl sok energiát – suttogtam. – Misszionárius pózban akarlak először. Már egy ideje fantáziálok arról, hogy te vagy felül, és szétdugsz. A tekintete lángolva fúródott az enyémbe. – Nem is tudod, mennyire, Eva. Szinte megrészegülve a várakozástól és a nőiesség hatalmától felléptem a futógépre, és gyors sétába kezdtem. Míg bemelegítettem, random lejátszásra állítottam az iPodomat, és amikor a „Sey Back” következett Justin Timberlake-től, megindultam a futással. Számomra ez egyszerre volt mentális és testi edzés. Néha csak azért futottam, hogy elmeneküljek valami elől, ami bánt. Húsz perc múlva lelassítottam, majd megálltam, és végre megkockáztattam egy pillantást Gideonra, aki egy jól olajozott gépezet zökkenőmentességével futott. A CNN-t nézte a fenti képernyőn, de azért odavillantott egy mosolyi felém, miközben az arcomat törölgettem. Húztam egyet a vizemből, aztán az edzőgépekhez mentem, és kerestem egy olyat, ahonnan jól látom őt. Ő teljes harmincat lenyomott a futógépen, aztán súlyokat emelgetett, soha egy pillanatra sem veszítve szem elől engem. Miközben edzett, gyorsan és hatékonyan, önkéntelenül is arra gondoltam, hogy milyen életerős. Sokat segített, hogy azt már tudtam, mi rejtőzik a nadrágjában, de 114

ettől függetlenül ülőmunkát végző ember, aki mégis harci csúcsformában tudja tartani a testét. Mikor megfogtam egy fitneszlabdát, hogy csináljak néhány felülést, odajött hozzám az egyik edző. Mint az egy osztályon felüli teremben várható, jóképű és jókötésű fickó volt. – Szia – üdvözölt tökéletes fehér mozisztár mosollyal. Sötétbarna haja és hasonló színű szeme volt. – Először jársz itt, igaz? Még sosem láttalak. – Igen, először. – Én Daniel vagyok – nyújtotta a kezét, és én is bemutatkoztam. – Megtalálsz mindent, amire szükséged van, Eva? – Eddig ment minden, kösz. – Milyen gyümölcslevet választottál? – Tessék? – vontam fel a szemöldököm. – Az ingyenes útmutató italok közül. – Keresztbe fonta a karját, és bicepszére ráfeszült a szolgálati póló ujjának pereme. – Nem kaptál odalent, amikor bejelentkeztél? Kellett volna. – Ja, értem – vontam vállat bátortalanul. – Nem a szokásos útvonalon jöttem. – Nem vezettek körbe? Ha nem, akkor majd én – érintette meg a könyökömet, és a lépcső felé mutatott. – Jár egy ingyen óra személyi edzés is. Megejthetjük most is, vagy valamikor a jövő héten. És szívesen leviszlek az egészség-bárba is, akkor az is ki lesz pipálva. – Sajnos nem lehet – ráncoltam az orromat. – Nem vagyok tag. – Ó – kacsintott rám. – Egyszeri belépővel vagy? Az is jó. Nem lehet senkitől sem elvárni, hogy elkötelezze magát, amíg nem próbál ki mindent. De biztosíthatlak, hogy a Cross Trainer a legjobb egész Manhattanben. Gideon bukkant fel Daniel vállánál. – Mindent kipróbált – jegyezte meg, mögém állt, és átfogta a derekamat. – Ez a minimum, ha valaki a tulaj barátnője. A „barátnő” szó visszhangot vetett bennem és felnyomta az adrenalinomat. Még mindig nem fogtam fel, hogy az elköteleződésnek ilyen fokára jutottunk, de mindenesetre jól hangzott. – Mr. Cross! – Daniel felegyenesedett és hátralépett, aztán a kezét nyújtotta. – Megtiszteltetés találkozni önnel. – Daniel egy perc alatt eladta nekem a helyet – mondtam Gideonnak, amikor kezet ráztak. – Remélem is. – Gideon haja nedves volt, és fantasztikus illatú. Sosem gondoltam, hogy egy izzadt férfi ennyire jó szagú lehet. 115

Végigsimított a karomon, és éreztem a száját a fejem búbján. – Menjünk. Viszlát, Daniel. Én is integettem. – Kösz, Daniel! – Szívesen, bármikor. – Azt elhiszem – morogta Gideon. – Végig a melledet bámulta. – Nagyon szép mellem van. Hörgő hangot hallatott. Én jót nevettem magamban. Akkorát csapott a fenekemre, hogy előrelendültem, és az ütés helyén csípő érzés támadt. – Az a nyavalyás szorítókötés, amit te trikónak nevezel, nem sok teret hagy a képzelet számára. Ne nagyon vacakolj a zuhanyozással. Úgyis nemsokára megint megizzadsz. – Várj – kaptam el a karját, mielőtt továbbment volna a férfiöltözők felé. – Kiakadnál, ha azt mondanám, hogy ne zuhanyozz le? Ha azt mondanám, hogy keressünk valami közeli helyet, ahol egymásnak ugorhatunk, még izzadtan? Gideon álla megfeszült, a tekintete veszedelmesen elborult. – Kezdek aggódni a testi épségedért, Eva. Hozd a cuccod. Van itt egy hotel a sarkon. Egyikünk sem öltözött át, öt perc múlva az utcán voltunk. Gideon sietve ment, alig tudtam lépést tartani vele. Aztán hirtelen megtorpant, megfordult, és elkapott egy forró csókra a járdaszélen. Én annyira megdöbbentem, hogy csak kapaszkodni tudtam. A csók szenvedélyessége és spontaneitása a szívembe mart. Körülöttünk taps csattant fel. Amikor újra talpra állított, szédelegve kapkodtam levegőért. – Ez meg mi volt? – leheltem. – Előjáték. – Azzal rohant tovább a hotel felé, melynek nem értettem a nevét. Berontott a portás mellett, és egyenesen a lifthez sietett. Már azelőtt kezdtem kapiskálni, hogy az övé a szálloda, hogy az igazgató szívélyesen üdvözölte volna, még mielőtt becsukódott a liftajtó. Gideon a fülke padlójára ejtette sporttáskáját, és próbált megszabadítani cseles trikómtól. Rácsaptam a kezére. Kinyílt az ajtó, és Gideon felszedte a táskáját. Senki sem volt a lift előtt és a folyosón. Gideon valahonnan elővarázsolt egy főkulcsot, és néhány pillanat múlva már egy szobában voltunk. A trikója alá csúsztattam a kezem, hogy érezzem nedves bőrét és izmai keménységét. 116

– Vetkőzz le. De lehetőleg azonnal. Nevetve bújt ki a cipőjéből és húzta le a trikóját. És egek… Amikor lekerült róla a nadrág, és teljesen meztelenül megpillantottam, az őrjítő volt. Egy deka felesleg nem volt rajta sehol, csak kemény, kidolgozott izomkötegek. Kockahas és szuperszexi V-izom azon a fergeteges csípőn, amit Cary Apolló Ágyékának nevezett. Gideon nem gyantáztatta a mellkasát, de éppoly gonddal tartotta karban, mint a teste többi részét. Igazi férfi volt, mindannak a megtestesülése, amire vágytam, amiről álmodoztam. – Meghaltam, és a mennyben vagyok – meredtem rá. – De még fel vagy öltözve. – Nekiesett a ruháimnak és letépte rólam a trikót, még mielőtt lélegzethez juthattam volna. Leráncigálta a nadrágomat, én pedig olyan pánikszerűen rúgtam le a cipőmet, hogy elvesztettem az egyensúlyomat és az ágyra zuhantam. Már rajtam is volt. Összegabalyodva hemperegtünk az ágyon. Mintha tüzes csíkot húzunk volna magunk után. A bőre tiszta munkásillata egyszerre volt vágyfokozó és kábító, és már-már megőrjített. – Annyira gyönyörű vagy, Eva – markolta meg a mellem, és a szájába vette a mellbimbómat. Felkiáltottam a forróságtól és a nyelve érintésétől. A belsőm összerándult minden egyes gyengéd szívására. Két kezem mohón kúszott végig verítékes bőrén, simogatta és gyömöszölte, keresve az érzékeny helyeket, amelyeknél felnyögött. Lábamat összekulcsoltam az övével, és próbáltam átfordítani, de túl nehéz és túl erős volt. Felemelte a fejét, és lenézett rám. – Most én következem. Amit attól a mosolytól és attól a tekintettől éreztem, az olyan erőteljes volt, hogy szinte fájt. Túl gyors lesz, gondoltam. Túl gyorsan zuhanok. – Gideon… Mélyen megcsókolt, a maga szokásos módján belenyalva a számba. Arra gondoltam, hogy akár ettől is el tudnék élvezni, ha elég sokáig csinálná. Minden felizgatott benne, a külseje, a tekintete, a bőre tapintása, az érintése. A mohósága, a testem iránti néma követelés, az erő, mellyel örömet szerzett és örömet vett el, szinte megőrjített. Végigsimítottam haja nedves selymén. Erős szálú mellszőrzete csiklandozta a mellemet, és kemény testének érzése az enyémen elég volt ahhoz, hogy nedves legyek. 117

– Imádom a tested – suttogta, és szája végigjárt a nyakamon. Kezével végigsimított a mellemtől a csípőmig. –Nem tudok betelni vele. – Olyan nagyon sokat még nem kaptál belőle – incselkedtem. – Nem hiszem, hogy valaha is elég lenne. – A vállamat végigcsókolgatva elindult lefelé, és fogai közé kapta a másik mellbimbómat. Meghúzta, és a fájdalom apró szúrásától ívbe feszült a hátam. Feljajdultam. Gyengéd szívással enyhítette a fájdalmat, aztán tovább haladt lefelé. – Még sosem akartam semmit ennyire. – Akkor gyere! – Még nem – mormogta, és még lejjebb ment, nyelve hegyével körbejárva a köldökömet. – Még nem állsz készen. – Micsoda? Ó, te jó ég… Ennél készebb már nem is lehetnék! – Belemarkoltam a hajába, és próbáltam följebb húzni. Gideon elkapta a csuklómat, és a matrachoz szegezte. – Nagyon szűk kis puncid van, Eva. Felhorzsollak, ha nem vagy elég puha és laza. Beleborzongtam a vágyba. Mindig felizgatott, amikor ilyen szókimondóan beszélt a szexről. Aztán mélyebbre csúszott, én pedig megfeszültem. – Ne, Gideon. Ehhez előbb zuhanyoznom kéne. A résembe temette az arcát, én pedig küzdöttem ellene, és belepirultam a szégyenkezésbe. Fogával belecsípett a combom belső oldalába. – Hagyd abba. – Ne csináld. Kérlek. Semmi szükség rá. A tekintetével lecsendesítette vad vergődésemet. – Azt hiszed, hogy a te testeddel kapcsolatban másként érzek, mint a sajátommal? – kérdezte keményen. –Akarlak, Eva. Megnyaltam száraz ajkamat. Annyira magával ragadott az elemi vágy, hogy egyetlen szót sem tudtam kinyögni. Gideon halkan felmordult, és rávetette magát a lábam közti síkos területre. A nyelve belém hatolt, nyalogatva és szétválasztva az érzékeny területeket. A csípőm mozogni kezdett, a testem némán követelt még többet. Olyan jó volt, hogy majdnem sírtam. – Istenem, Eva! Amióta csak megláttalak, ki akartalak nyalni. Miközben a nyelve bársonyos puhasága duzzadt csiklómon repdesett, fejemet a párnába nyomtam. – Igen. Ez jó. Elégíts ki. 118

Meg is tette, egy végtelenül gyengéd szívással és egy kemény nyalintással. Vergődni kezdtem, ahogy az orgazmus belém hasított. A bensőm megfeszült, a végtagjaim rángatóztak. Nyelve összeránduló résembe döfött, mely beleremegett a behatolásba, és próbálta mélyebbre rántani. Nyögései megremegtették duzzadt húsomat, és egyre tovább nyújtották a gyönyört. Könnyek futották el a szemem, és csúnyákat mondtam. A testi kéj ledöntött minden falat, ami kordában tartotta az érzelmeimet. És Gideon nem hagyta abba. Nyelve hegyével körözött testem reszkető bejárata körül, és addig masszírozta lüktető csiklómat, amíg újra be nem indultam. Két ujját belém dugta, kanyarogva és simogatva. Annyira érzékeny voltam, hogy újra vergődni kezdtem. Mikor ritmikusan szívni kezdte a csiklómat, rekedt hördüléssel megint elélveztem. Addigra már három ujja volt bennem, tekeregve, nyitogatva. – Ne… – Ide-oda dobáltam a fejem, a bőröm minden egyes pontja bizsergett és égett. – Elég volt. – Csak még egyszer – recsegte. – Még egyszer, és aztán megduglak. – De nem… – Jó lesz! – Lassan ráfújt nedves bőrömre, s a levegő hűvössége nyers idegvégződéseket ébresztett fel. – Imádom nézni, ahogy elélvezel, Eva. Szeretem hallani a hangjaidat, látni, ahogyan remegsz… Rámasszírozott bennem egy érzékeny pontra, és az orgazmus lassú, forró hullámként söpört végig rajtam, semmivel sem kíméletesebben, mint a két előző. Eltűnt rólam a súlya és a forrósága. Kábult elmém egy távoli zugából hallottam, hogy egy fiók nyílik, aztán fólia szakad. A matrac megsüllyedt, ahogy Gideon visszajött. Berántott az ágy közepére. Rám vetődött és leszorított. A karom mellé könyökölt kétoldalt, úgy szorított. Tekintetem az arcára tévedt. Vonásai nyersek lettek a vágytól, bőre megfeszült a járomcsontján. A szeme olyan sötét volt, és olyan tág, hogy szinte feketének látszott, és tudtam, hogy olyan emberre tekintek, aki már túl van az önuralom határain. Fontos volt, hogy eddig is csak a kedvemért fogta vissza magát, azért, hogy örömet szerezzen nekem, és felkészítsen arra, ami bizonyosan kemény menet lesz. Öklöm az ágyneműbe mélyedt. Eluralkodott rajtam a várakozás. Eddig velem foglalkozott, de ez most az ő köre lesz. – Dugj meg – rendelkeztem, és merészen a szemébe néztem. – Eva – szakadt fel belőle a nevem, amikor belém nyomult, tövig. 119

Elállt a lélegzetem. Hatalmas volt, kőkemény, és rettentő mélyre hatolt. Az érintkezés megdöbbentően intenzív volt. Érzelmileg. Mentálisan. Még sosem éreztem magam ennyire… birtokba véve. Uralva. Sosem hittem volna, hogy elviselem, ha lefognak szex közben, tekintve a múltamat, de Gideon tökéletes uralma a testem fölött megőrjített. Még életemben nem voltam így begerjedve, ami őrültségnek tűnt azok után, amiket eddig átéltem vele. Köréje fonódtam, és élveztem őt magamban, ahogyan kitölt. Csípője nekem feszült, hozzám verődött, mintha csak azt akarná mondani: „Érzel engem? Benned vagyok. Birtokollak.” Az egész teste megkeményedett, mellizma és karja meg feszült, amikor majdnem a végéig kihúzta belőlem. A has izmai összeugrása volt az egyetlen figyelmeztető előjel, mielőtt előredöfött volna. Méghozzá keményen. Feljajdultam, belőle pedig mély, primitív hördülés szakadt fel. – Istenem… Annyira jó vagy. Megszorított és dugni kezdett, vad lökésekkel a matrachoz szegezve a csípőmet. Újra elragadott a kéj, minden egyes döfésére, ahogyan a testembe nyomult. Így, gondoltam. Éppen így akarlak. A nyakamba fúrta az arcát, és tartott, miközben keményen és gyorsan dugott. Nyers, forró szavakat suttogott, melyektől majdnem eszemet vesztettem. – Még sosem voltam ilyen kemény és vastag. Annyira mélyen vagyok benned… Érzem a hasamon… Érzem, ahogyan mozog benned a farkam. Azt hittem, hogy ez az ő menete, mégis továbbra is figyelt rám, és úgy mozgatta a csípőjét, hogy élvezzem. Apró, tehetetlen hangot hallattam, és a szája az enyémre tapadt. Körmeim mozgó csípőjébe mélyedtek, miközben küzdöttem a késztetéssel, hogy belemozogjak hatalmas farka lökéseibe. Úsztunk a verítékben, forróak és síkosak lettünk, mellkasunk levegőért kapkodott. Miközben készülődni kezdett bennem az orgazmus, minden megfeszült és összeszorult. Káromkodott egyet, és a csípőm alá csúsztatta az egyik kezét. Megmarkolta a fenekemet, és beleemelt a döféseibe. A farka feje újra és újra végigsúrolta azt a pontot, ami érte sajgott. – Gyere, Eva – parancsolta durván. – Élvezz el. Most. Olyan erővel élveztem el, hogy a nevét zokogtam. Az érzést csak felerősítette az, ahogyan korlátozta a testemet. Remegve vetette hátra a fejét. 120

– Ó, Eva! – Úgy megszorított, hogy nem kaptam levegőt, és remegő csípővel élvezett el, hosszan, keményen. Fogalmam sincs, mennyi ideig feküdtünk úgy, egymás vállát súroló szájjal, forró torokkal. Az egész testem bizsergett és lüktetett. – Húha – nyögtem ki végül. – Kikészítesz – morogta bele a nyakamba. – Halálra fogjuk kefélni magunkat. – Én? De hát én nem is csináltam semmit… – Teljesen az irányítása alatt tartott. Az aztán mennyire őrületesen szexi? – Lélegzel. Az elég. Nevetve öleltem át. Felemelte a fejét, és megsimogatta az orromat. – Eszünk, aztán folytatjuk. Felszaladt a szemöldököm. – Tudod folytatni? – Akár egész éjszaka – mozgatta meg a csípőjét, és éreztem, hogy félig még mindig kemény. – Gép vagy – mondtam neki. – Vagy isten. – Te csinálod. – Gyengéd csókkal hagyott ott. Levette a gumit, belecsomagolta egy papír zsebkendőbe az éjjeliszekrényről, aztán az egészet beledobta az ágy melletti szemétkosárba. – Zuhanyozunk, aztán rendelünk valamit lentről az étteremből. Vagy inkább lemennél? – Nem hinném, hogy bírnék járni. Felvillanó vigyorától egy pillanatra kihagyott a szívverésem. – Örülök, hogy nem én vagyok az egyetlen. – Pedig teljesen jól nézel ki. – Fantasztikusan érzem magam – dőlt neki az ágy oldalának, és kisöpörte a hajat a homlokomból. Az arca békés volt, a mosolya meleg és szeretetteli. De úgy rémlett, mintha látnék valami mást is a tekintetében, és összeszorult a torkom. Megrémültem. – Zuhanyozz velem – simított végig a karomon. – Adj egy percet, hogy észhez térjek, aztán csatlakozom hozzád. – Oké. – Bement a fürdőszobába, s jó rálátásom nyílt izmos hátára és tökéletes fenekére. Felsóhajtottam – női elismerés a tökéletes férfipéldány iránt.

121

A víz zubogni kezdett a zuhanyozóban. Sikerült felülnöm és átvetnem a lábamat az ágy peremén. Mindenem remegett. Belepillantottam a résnyire nyitott fiókba, és gumikat láttam. Összeszorult a gyomrom. Ez a szálloda túl elegáns ahhoz, hogy ilyesmit is nyújtsanak a kötelező Biblia mellett. Enyhén remegő kézzel húztam ki még jobban a fiókot, és jelentős mennyiségű gumit találtam, valamint egy síkosítót és spermaölő gélt. A szívem kalapálni kezdett. Gondolatban visszajátszottam vágytól elvakult utunkat a hotelig. Gideon nem kérdezte, hogy melyik szoba szabad. Akár van főkulcsa, akár nincs, tudnia kell, hogy hol vannak és hol nincsenek, mielőtt beront… Hacsak nem biztos, hogy ez a bizonyos szoba mindig üres. Ez nyilvánvalóan az ő saját szobája – minden szükségessel felszerelt találkahely, ahol jól érezheti magát az arra kijelölt nőkkel. Mikor felálltam és a szekrényhez mentem, hallottam, ahogy nyílik, majd csukódik a zuhanyzó üvegajtaja. Megragadtam a szekrénykét diófa gombját, és széthúztam őket. Néhány férfiruha lógott fém vállfán, bizniszingek és nadrágok, meg terepruhák és farmerok. Hirtelen kihűltem, és nyomorúságos érzés vette át az orgazmikus lelkesedés helyét. A jobb oldali fiókokban gondosan összehajtogatott pólók voltak, bokszeralsók, zoknik. A többi fiókba nem néztem bele. Eleget láttam. Felvettem a bugyimat, és elcsórtam Gideon egyik ingét. Öltözködés közben végigvettem a terápián tanult lépéseket: Beszéld ki. Magyarázd meg, mi váltotta ki a partnered iránti negatív érzéseidet. Nézz szembe az okokkal, és győzd le őket. Talán ha nem rázott volna meg a Gideon iránti érzéseim mélysége, képes lettem volna minderre. Talán ha nem lett volna részem agyeldobó szexben az imént, kevésbé éreztem volna magam nyersnek és sebezhetőnek. Nem lehet tudni. Egy kicsit mocskosnak éreztem magam, egy kissé kihasználtnak, és nagyon fájdalmasnak. Ez a felfedezés kínzó erővel csapott le rám, én pedig, mint egy gyerek, vissza akartam vágni. Felmarkoltam az összes kotont, síkosítót meg játékszert és kiszórtam mindet az ágyra. Aztán amikor derűs, incselkedő hangon éppen a nevemet kiáltotta, fogtam a táskámat és leléptem.

122

Lesunyt fejjel óvakodtam el a recepció előtt, és egy oldalajtón távoztam a hotelból. Elvörösödtem, mert eszembe jutott az igazgató, aki üdvözölte Gideont, amikor beszálltunk a liftbe. El tudtam képzelni, mit gondol rólam. Ő aztán biztosan tudja, mire tartja Gideon ezt a szobát. Nem bírtam elviselni a gondolatot, hogy csak a következő vagyok egy hosszú sorban, márpedig pontosan így volt, amikor bejöttünk ide. Mennyire lett volna nehéz megállni a recepciónál és kikérni egy szobát, ami csak a miénk? Elindultam, csak úgy valamerre. Odakint már sötét volt, s a városban kezdtek egészen más energiák felgyűlni, mint a munkás nap során. Gőzölgő büfébódék sorakoztak a járda mentén, egy árus bekeretezett képeket kínált, egy másik saját készítésű pólókat, egy harmadiknak pedig két kempingasztala volt, tele film- és tévésorozat-forgatókönyvekkel. Minden lépéssel lejjebb ment bennem a szökés adrenalinja. Egyre kevésbé szórakoztatott a gonoszkodó gondolat, hogy milyen képet vághatott Gideon, amikor meglátta az üres szobát és a teleszórt ágyat. Kezdtem lehiggadni… és komolyabban belegondolni abba, ami történt. Vajon véletlen egybeesés csupán, hogy Gideon épp egy olyan edzőterembe hívott, ami ilyen kényelmesen közel esik a szerelmi fészkéhez? Eszembe jutott a beszélgetés, amit ebédnél folytattunk az irodájában, és hogy milyen nehezére esett kifejeznie magát, hogy meg tudjon tartani. Épp annyira megzavarta és felkavarta az, ami köztünk történt, mint engem, és tudtam, milyen könnyű belecsúszni egy megszokott kerékvágásba. Hát nem estem bele én is épp az egyik vermembe? Épp elég évet töltöttem el terápián ahhoz, hogy több eszem legyen ennél, és ne csapjak vissza, aztán meneküljek el, ha fájdalom ér. 123

Nehéz szívvel léptem be egy olasz büfébe, és leültem. Egy pohár shirazt rendeltem margherita pizzával, abban a reményben, hogy a bor meg az étel majd lecsillapítja a bensőmben remegő aggodalmat, és képes leszek végre normálisan gondolkozni. Mikor megjött a pincér a borommal, a felét ledöntöttem anélkül, hogy éreztem volna az ízét. Máris hiányzott Gideon, hiányzott az a játékos, boldog hangulat, amiben volt, amikor otthagytam. Az illata még ott volt rajtam – a bőre és a forró szex szaga. A szemem égni kezdett, és hagytam, hogy néhány könnycsepp végigcsorogjon az arcomon, pedig forgalmas étteremben üldögéltem. Megérkezett a pizza is. Piszkálni kezdtem. kartonízűnek éreztem, bár vélhetőleg erről nem a séf vagy a hely tehetett. Odahúztam a széket, amire a táskámat tettem, és előástam az új telefonomat, azzal a céllal, hogy üzenetet hagyjak dr. Travisnek. Azt javasolta, hogy tartsunk videochat-viziteket, amíg nem találok új terapeutát New Yorkban, én pedig úgy döntöttem, hogy szaván fogom. Ekkor vettem észre a huszonegy nem fogadott hívást Gideontól, valamint az üzenetet: „Megint elszúrtam. Ne hagyj el. Beszéljünk. Kérlek.” Újra előtörtek a könnyek. A szívemhez szorítottam a telefont. Nem tudtam, mit tegyek. Egyszerűen nem tudtam kiűzni a fejemből Gideon képét, amint más nőkkel van. Nem tudtam kiverni a fejemből a képet, ahogyan más nőket dug szanaszét ugyanazon az ágyon, megőrjítve őket, élvezve a testüket… Persze teljesen értelmetlen és esztelen dolog volt ilyesmikre gondolni, ráadásul szánalmasnak is éreztem magam tőle, és felkavarodott a gyomrom. Összerezzentem, amikor a telefon rezegni kezdett a bőrömön. Majdnem elejtettem. Nyomorúságomban arra gondoltam, hogy nem veszem fel, mert láttam, hogy Gideon az, de végül képtelen voltam rá, mert látszott, mennyire odavan. Amennyire meg akartam sebezni korábban, annyira nem akartam most. – Halló. – A hangom mintha nem is az enyém lett volna. Elnyomták a könnyek és az érzelmek. – Eva! Hál' istennek! – Gideon roppant aggodalmasnak tűnt. – Hol vagy? Körülnéztem, de nem láttam semmit, amiből megtudhattam volna az étterem nevét. – Nem tudom. Én… Ne haragudj, Gideon. – Ugyan, Eva. Hagyd. Az én hibám. Megkereslek. Nagyjából merre mentél? Gyalog vagy? 124

– Igen. Gyalog. – Tudom, melyik kijáraton mentél ki. Merrefelé indultál? – Kapkodva lélegzett, és a háttérben hallottam az autódudálást. – Balra. – Befordultál valahol? – Nem hinném. Nem tudom. – A pincért kerestem a szememmel, hogy megkérdezhessem. – Egy étteremben vagyok. Olaszban. Van egy kiülős rész a járdán. Kovácsoltvas korláttal. Franciaajtó… Jesszusom, Gideon, én… Ebben a pillanatban megjelent a körvonala az ajtóban, füléhez szorított telefonnal. Azonnal felismertem, és láttam, ahogy megdermed, amikor megpillantott. A telefont a farmerja zsebébe dugta, amit a szállodában vett fel. Elment a hosztesz mellett, aki megszólította, de ő csak jött egyenesen felém. Alig sikerült felállnom, mikor már ott is volt és magához szorított. – Istenem. – Enyhén remegett, és arcát a nyakamba fúlta. – Eva. Én is átöleltem. Friss volt a zuhanyozástól, és ez eszembe juttatta, hogy nekem is nagy szükségem lenne rá. – Nem lenne szabad itt lennem – mondta rekedten, és két kézre fogta az arcomat. – Jelenleg nem mutatkozhatom nyilvánosan. Hazajössz velem? Lehetett valami az arcomon, ami elárulta lappangó húzódozásomat, mert a homlokomra tapasztotta a száját, és azt mormolta: – Egészen más lesz, mint a hotel, ígérem! Anyám az egyetlen nő, aki valaha is betette a lábát oda, már a takarítóktól eltekintve. – Ez ostobaság – motyogtam. – Ostoba vagyok. – Nem – simította el a hajat az arcomból, és közelebb hajolva a fülembe súgta: – Ha te vittél volna engem olyan helyre, amit arra használsz, hogy más férfiakkal dugj, én is kiakadtam volna. A pincér megjött, és mi szétváltunk. – Hozhatok önnek étlapot, uram? – Nem szükséges. – Gideon előásta a tárcáját a hátsó zsebéből, és odaadta a kártyáját. – Fizetünk.

Taxival mentünk Gideon lakásához, és ő végig, egy pillanatra sem engedte el a kezemet. Nem kellett volna ennyire idegesnek lennem fölfelé liftezve egy tetőtéri lakásba az Ötödik sugárúton. A nagy belmagasság és a háború előtti építészeti stílus nem volt újdonság számomra, az ember nem 125

számít másra egy olyan embertől, akié nagyjából a fél város. És a Central Park áhított látványa… Természetesen. Gideonban mégis tapintható volt a feszültség, és rádöbbentem, hogy számára ez igenis nagy dolog. Mikor a liftajtó közvetlenül a lakása márványozott előcsarnokába nyílt, megfeszült a keze a kezemen, mielőtt eleresztett. Kinyitotta a kétszárnyú bejárati ajtót, és bekísért. Érződött aggodalmas izgalma, ahogyan a reakciómat várta. Gideon otthona éppolyan gyönyörű volt, mint ő maga. Egészen más, mint az irodája, mely áramvonalas, modern és hűvös. A magánlakása meleg és fényűző benyomást keltett, tele régiségekkel és műtárgyakkal. A fényes keményfa padlót csodás Aubusson szőnyegek borították. – Ez… fantasztikus – mondtam halkan, és megtiszteltetésnek éreztem, hogy láthattam. Végre bepillantást nyerhettem a belső Gideonba, amit mindig is szerettem volna, és egészen elképesztő volt. – Gyere beljebb – ráncigált befelé a lakásba. – Szeretném, ha ma este itt aludnál. – Nincs nálam se ruha, se semmi… – Bőven elég a fogkeféd. A többiért beugorhatunk hozzád reggel. Ígérem, hogy időben beérsz a munkába. – Magához húzott, és állát a fejem tetejére támasztotta. – Tényleg nagyon szeretném, ha maradnál, Eva. Nem hibáztatlak, amiért elfutottál, de nagyon rám ijesztettél. Most egy darabig itt kell lenned velem. – Kell, hogy fogjál… – A pólója alá csúsztattam a kezem, hogy érezzem csupasz háta selymes keménységét. Nem ártana egy zuhanyozás sem. Orrát a hajamba fúrta, és mélyen beszívta az illatot. – Tetszik, hogy olyan a szagod, mint nekem. De átvitt a nappalin, végig egy folyosón, a hálószobájához. – Tyűha! – füttyentettem, amikor felkapcsolta a világítást. Hatalmas támlás franciaágy uralta a szobát, a keret sötét fa – amit, úgy látszik, szeretett –, és krémszínű ágynemű. A bútorzat többi része is ehhez illeszkedett, arany színárnyalatokkal. Melegséget árasztó, férfias hely volt. A falakon nem láttam képeket, nyilván hogy semmi se vonja el a figyelmet a Central Park és a szemközti házak csodálatos éjszakai látványáról. Az én oldalam. Manhattan. – Ott a fürdőszoba. Miközben az öltözőasztalt csodáltam, melyet szemlátomást egy antik karmos lábú diófa szekrényből alakítottak át, Gideon törülközőket szedett 126

elő egy másik szekrénykéből, és elém tette őket, azzal a magabiztos, érzéki kecsességgel, amit annyira csodáltam benne. Különleges élmény volt őt a saját közegében, ilyen lazán öltözve látni. Még jobban megérintett, hogy én vagyok az egyetlen nő, aki láthatja mindezt. Mintha most meztelenebb lett volna, mint bármikor máskor. – Köszönöm. Rám pillantott, és látszott, hogy érti: nem csak a törülközőkről van szó. Tekintete szinte perzselt. – Jó érzés, hogy itt vagy. – Fogalmam sincs, hogyan jutottam idáig veled. – De az tény, hogy tetszett. – Számít az? – Gideon megfogta az államat, és csókot nyomott az orrom hegyére. – Kiteszek neked egy pólót az ágyra. Kaviár és vodka jól hangzik? – Hát… meglehetős előrelépés a pizza után. Elmosolyodott. – Petrossian-féle Ossetra. – Helyesbítek – mosolyodtam el. – Óriási előrelépés. Lezuhanyoztam, és felvettem a túlméretezett Cross Industries pólót, amit elővett nekem; aztán felhívtam Caryt, hogy nem megyek haza éjszakára, és röviden elmeséltem neki a szállodai incidenst. Elfüttyentette magát. – Nem is tudom, mit mondjak erre. Az, hogy Cary Taylornak eláll a szava, mindennél többet mondott. Átmentem Gideonhoz a nappaliba, és leültünk a földre a kávézóasztal mellé, hogy megegyük a finom kaviárt minipirítóssal és tejszínnel. Egy New York-i rendőrös film új változatát néztük, melyben véletlenül éppen volt egy jelenet a Crossfire előtt. – Klassz lehet, ha az ember így lát a tévében egy olyan épületet, ami az övé – jegyeztem meg. – Nem rossz, ha nem zárják le órákra az utat a forgatás miatt. Meglöktem a vállát. – Pesszimista. Fél tizenegykor másztunk be Gideon ágyába, és a film második felét összebújva néztük végig. Csak úgy szikrázott köztünk a szexuális feszültség, de mivel ő nem kezdeményezett, én sem tettem. Úgy sejtettem, hogy próbálja jóvátenni a hotelt, és meg akarja mutatni, hogy úgy is szeret velem lenni, ha épp nem „tevőlegesen dugunk”. 127

Ez be is vált. Bármennyire kívántam is őt, nagyon jó volt csak úgy együtt lenni. Meztelenül aludt, és fantasztikus volt hozzábújni. Átvetettem rajta az egyik lábamat, átöleltem a derekát, és a szíve fölé tettem a fejem. A film végére nem emlékszem, úgyhogy, gondolom, elaludtam. Mikor felébredtem, még sötét volt a szobában, és átgurultam az ágy saját oldalára. Felültem, és láttam a digitális órát Gideon éjjeliszekrényén. Alig volt hajnali három óra. Általában végigaludtam az éjszakát, de most talán a szokatlan körülmények zavartak meg. Gideon hirtelen felnyögött, és rájöttem, mi nyugtalanít. Fájdalmas volt a hangja, és szenvedőn szisszent fel. – Ne érj hozzám – suttogta hangosan. – Vedd le rólam a mocskos kezed! Megdermedtem, de a szívem hevesen vert. Szavai dühösen hasítottak az éjszakába. – Te perverz állat! – Vergődni kezdett, lerúgta a takarót. A háta ívbe feszült, és nyögése szinte erotikusán hangzott. – Ne. Jaj, ne… Fáj. Megfeszült a teste. Nem bírtam tovább. – Gideon! – Mivel néha Carynek is voltak lidérces álmai, tudtam, hogy ilyenkor nem szabad hozzájuk nyúlni. Inkább letérdeltem az ágy mellé, és szólongatni kezdtem. Gideon! Ébredj fel! Hirtelen elcsendesedett, feszülten és várakozón. A mellkasa zihált. A farka keményen simult a hasára. Erőteljesen beszéltem, noha a szívem majd' megszakadt. – Gideon! Rosszat álmodsz! Gyere vissza hozzám! Belesüppedt a matracba. – Eva…? – Itt vagyok. – Elhúzódtam a holdfény útjából, de így sem láttam, hogy nyitva van-e a szeme. – Felébredtél? A légzése kezdett lassulni, de nem szólalt meg. Keze ökölbe szorult. Levettem a pólómat, és az ágyra dobtam. Közelebb húzódtam, és óvatosan megérintettem a karját. Nem mozdult. Simogatni kezdtem, ujjaim szelíden haladtak bicepsze kemény izmain. – Gideon! Összerezzent és felébredt. – Mi? Mi az? 128

Ott guggoltam mellette. Láttam, hogy pislogva rám néz, aztán a hajába túr. Éreztem, hogy az álom még ott lappang benne, éreztem a teste merevségéből. – Mi a baj? – kérdezte mogorván, fél könyékre támaszkodva. – Jól vagy? – Akarlak. – Kinyújtóztam mellette és hozzásimultam. Arcomat a nyaka hajlatába szorítva óvatosan szívni kezdtem sós bőrét. Saját tapasztalatból tudtam, hogy az ölelés és szeretkezés egy időre vissza tudja szorítani a rémeket a szekrénybe. Ő is megmozdult és átölelt, keze megindult fel-le a gerincemen. Éreztem, ahogy az álom egy hosszú, mély sóhajjal távozik belőle. Lenyomtam a hátára, rámásztam, és számat az övére tapasztottam. Erekciója ott feszült a nagyajkam között, és dörgölőzni kezdtem hozzá. Attól, ahogyan fogta a hajamat, hogy irányítsa a csókot, teljesen nedves lettem. Tűz lobbant a bőröm alatt. Fel-le dörzsöltem a csiklómat a keménységén, amíg vágyakozó hangot nem hallatott és át nem fordult, hogy alatta legyek. – Itt a házban nincs gumi – morogta, mielőtt a szájába vette és gyengéden megszívta a mellbimbómat. Tetszett, hogy nincs felkészülve. Ez nem afféle találkahely, hanem az otthona, ahová rajtam kívül még senkit nem hozott. – A múltkor említetted az orvosi igazolások bemutatását, és csakugyan ez a megfelelő eljárás, de… – Én megbízom benned. – Felemelte a fejét, és rám nézett a halovány holdfénynél. Betérdelt a lábam közé, és belém dugta az első néhány centit. Forró volt és selymes. – Eva – lehelte, és magához szorított. – Én még soha… Istenem, annyira jó vagy. Annyira örülök, hogy itt vagy. Megcsókoltam. – Én is.

Úgy ébredtem, ahogyan elaludtam, Gideonnal rajtam és bennem. Tekintetében álomittas vágy derengett, miközben én kezdtem magamhoz térni a forró kéjre. Haja a homlokába, arcába hullt, s csak még vonzóbb volt így, kócosan az álomtól. De ami a legjobb, hogy nem sötétlettek 129

árnyak a tekintetében. Nem maradt meg a fájdalom, ami álmában kísértette. – Remélem, nem bánod – motyogta gonosz vigyorral, mi közben ki-be siklott. – Olyan finom meleg és puha vagy. Nem tehetek róla, akarlak. A fejem fölé nyújtottam a karomat, és megfeszítettem a hátam, mellemet a mellkasához nyomva. A keskeny, boltíves ablakokon túl már láttam a hajnal pasztellfényeit. – Hmmm… Meg tudnám szokni, hogy így keltsenek. – Én is erre gondoltam hajnali háromkor – döfött belém egy mélyet. – Gondoltam, viszonzom a szívességet. A testem kezdett életre kelni, a pulzusom gyorsult. – Csak rajta.

Cary már elment, mire hazaértem. Hagyott egy cédulát, hogy dolgozik, de időben visszaér, mire a pizzázás van Treyjel. Mivel előző este túl feldúlt voltam ahhoz, hogy élvezzem, most készen álltam rá, hogy újra megpróbálkozzam az olasz konyha remekeivel. – Ma este üzleti vacsorám van – hajolt át a vállamon Gideon, miközben olvasott. – Reméltem, hogy eljössz velem, és kissé elviselhetőbbé teszed. – Nem hagyhatom cserben Caryt – mondtam szabadkozva, és szembefordultam vele. – Ennyivel tartozik az ember a csajoknak… Megrándult a szája, és odavitt a reggelizőpulthoz. Munkához volt öltözve, s én választottam ki az öltönyét – grafitszürke, kissé fényes Pradát. A nyakkendője az a kék, ami annyira illett a szeméhez, s miközben végigfeküdtem az ágyán és néztem, ahogy öltözik, nehéz volt ellenállnom a késztetésnek, hogy az egészet levetessem vele. – Cary nem csaj. De értem, mire céloztál. Viszont szeretnélek látni este. A pizzázás után átjöhetek aludni? Forró várakozás söpört végig rajtam. Végigsimítottam a mellényén, azzal az érzéssel, hogy titkok tudója vagyok. Mert én azt is láttam, hogy néz ki ruha nélkül. – Nagyon tetszene. – Remek – bólintott elégedetten. – Akkor csinálok egy kávét, amíg átöltözöl. – A mélyhűtőben van a szemes kávé. Az őrlő a főző mellett – mutattam oda. – Sok tejjel szeretem, meg egy kis édesítővel. 130

Mikor húsz perc múlva előjöttem, Gideon két úti bögre kávét emelt le a pultról, és elindultunk ki a folyosóra. Paul kinyitotta nekünk a kaput, aztán beültünk a várakozó Bentley-be. Mikor a sofőr kikanyarodott a forgalomba, Gideon végignézett rajtam. – Te meg akarsz ölni engem. Már megint harisnyatartó van rajtad? Felhúztam a szoknyám alját, és megmutattam neki azt a részt, ahol fekete selyemharisnyám teteje összekapcsolódott a harisnyatartó csatjával. Elmormogott szitkaira elmosolyodtam. Fekete rövid ujjú selyemblúzt vettem fel visszafogottan rövid, rúzsvörös rakott szoknyával és magas sarkú, kerek orrú pántos cipővel. Mivel Cary nem volt ott, hogy csináljon valami szépet a hajamból, egyszerű lófarkat viseltem. – Tetszik? – Kőkemény vagyok. – Fojtott volt a hangja, és alig fért a nadrágjába. – Hogy a fenébe csináljam végig a napot, miközben tudom, hogy így vagy felöltözve? – Mindig van ebéd – jegyeztem meg, és az irodai kanapé jutott eszembe. – Ma az ebédem is üzleti lesz. Eltolnám, ha nem tettem volna vele ugyanezt már tegnap is. – Átütemeztél egy találkozót miattam? Milyen hízelgő. Odanyúlt, és ujjai hegyével megsimogatta az arcomat. Ez kezdett a szeretete szokásos kifejezésévé válni, s egyszerre volt gyengéd és vadul intim. Kezdtem függővé válni ezektől az érintésektől. A tenyerébe simítottam az arcomat. – És tizenöt percet tudsz rám szakítani valamikor napközben? – Megoldom. – Hívj, ha már tudod, mikor. Mély lélegzetet vettem, beletúrtam a táskába, és meglógtam az ajándékot. Nem tudtam, hogy tetszeni fog-e neki, de nem tudtam kiverni a fejemből a rémálmát. Reméltem, hogy a meglepetés majd eszébe juttatja a hajnali szexet, és segít neki. – Van nálam valami, amit… Hirtelen megbántam az egészet. A homlokát ráncolta. – Mi a baj? – Semmi. Csak… – Kifújtam a levegőt. – Figyelj, hoztam neked valamit, de csak most döbbentem rá, hogy olyan ajándék… vagyis nem is igazán ajándék. Szóval rájöttem, hogy nem jó, és… 131

Kinyújtotta a kezét. – Add csak ide. – Nyugodtan mondhatod, ha nem kell… – Elég, Eva – görbítette be az ujjait. – Add csak ide. Kiszedtem az ajándékot a táskámból, és odaadtam neki. Gideon csendben nézte a bekeretezett fotót. A keret a diplomázással kapcsolatos képekből állt, köztük egy digitális órával, ami hajnali 3-at mutatott. Maga a fotó engem ábrázolt Coronado Beachen korallvörös bikiniben, nagy szalmakalapban – napbarnított voltam, boldog, és csókot dobtam Carynek, aki úgy tett, mintha menő divatfotós lenne, és éppen nevetséges instrukciókat kiáltozik. Csodás, darling. Legyél csábos. Legyél szexi. Zseniális. Most olyan cicásan… Grrr… Zavarba jöttem, és összehúztam magam az ülésben. – Már mondtam, nem kell megtartanod… – Én… – köszörülte a torkát. – Köszönöm, Eva. – Nos… – Örültem, amikor megláttam odakint a Cross-fire-t. Kiugrottam a kocsiból, amikor a sofőr megállt, és magabiztosan végigsimítottam a blúzomon. – Ha akarod, megőrzöm neked. Gideon becsukta a Bentley ajtaját, és a fejét rázta. – Nem. Az enyém. Nem adom vissza. Rákulcsolta ujjait az enyémekre, és a képpel a bejárat felé bökött. Megmelegedett a szívem, amikor rájöttem, hogy be akarja vinni a képemet az irodájába.

A reklámiparban az az egyik jó dolog, hogy nincs két egyforma nap. Egész délelőtt pattogtam, és éppen azon kezdtem töprengeni, hogy mi legyen az ebéddel, amikor megcsörrent a telefon. Mark Garrity irodája, itt Eva Tramell. Híreim vannak a számodra – mondta Cary köszönés helyett. – Micsoda? – A hangjából éreztem, hogy valami jó dologról van szó, csak azt nem tudtam, miről. – Megkaptam egy Grey Isles-kampányt! – Ó, te jó ég! Cary, ez elképesztő! Imádom a farmerjaikat. – Mit csinálsz ebédidőben? Elvigyorodtam. – Veled ünnepelek! Ide tudsz jönni délre? 132

– Már megyek is. Letettem a telefont, és hátradőltem. Annyira örültem Cary sikerének, hogy táncolni tudtam volna. Mivel kellett valami, amivel elütöm az ebédig hátralévő tizenöt percet, újra megnéztem a leveleimet, és találtam egy Google figyelmeztetőt Gideon nevére. Több mint harminc előfordulás, egyetlen nap alatt. Megnyitottam a levelet, és kissé meghökkentem a sok „rejtélyes nő” szalagcímen. Az első linkre kattintottam, és egy pletykablogon kötöttem ki. Ott egy fotó ékeskedett rólam meg Gideonról, amint önfeledten csókolózunk az edzőterem előtt. A cikk rövid és lényegre törő volt: Gideon Crosst, aki New York legvonzóbb agglegénye ifjabb John F. Kennedy óta, tegnap nyilvánosan ölelkezni látták egy ismeretlen hölggyel. Egy forrás a Cross Industriestól elárulta, hogy a szerencsés ismeretlen nő Eva Tramell, a multimilliárdos Richard Stanton és neje, Monica leánya. Mikor a kapcsolat természetéről érdeklődtünk, forrásunk megerősítette, hogy Miss Tramelljelen leg a „legfontosabb nő”a mogul életében. Sok szív törik ma reggel össze az országban. – A fenébe – leheltem.

133

Gyorsan végignyomogattam a többi linket is, és ugyanazt a képet láttam mindenhol, hasonló kommentárokkal. Riadtan egyenesedtem fel, és végiggondoltam, hogy ez mit jelent. Ha egyetlen csók főcímoldali hír, akkor ugyan mennyi esélyünk lehet Gideonnal arra, hogy ez a kapcsolat működjön? Nem volt teljesen stabil a kezem, amikor becsuktam a böngészőoldalakat. Eddig nem is gondoltam a sajtóra, pedig kellett volna. – A franc egye meg. Az ismeretlenség mindig a barátom volt. Megvédett a múltam. Megvédte a családomat a kellemetlenségektől, és Gideont is. Közösségi oldalakra sem regisztráltam soha, úgyhogy az, aki nem volt velem rendszeres kapcsolatban, nem tudott megtalálni. De ez a vékony, láthatatlan fal köztem és a világ között most leomlott. – A pokolba – nyögtem fel. Olyan fájdalmas helyzetbe jutottam, melyet elkerülhettem volna, ha akár csak egyetlen agysejtem is akadna, ami nem Gideonnal lenne elfoglalva. És még ott volt az is, hogy vajon ő hogyan reagál majd erre a vacakra… Összerezzentem már a gondolattól is. És ott van anyám. Nemsokára hívni fog, és… – Dögvész! – Mikor eszembe jutott, hogy anyámnak nincs meg az új telefonszámom, felvettem az asztali készülék kagylóját, és felhívtam a másik hangpostámat, hátha ha máris keresett ott. Elborultam, mikor hallottam, hogy tele a hangpostám. Letettem a kagylót, és fogtam a táskámat. Indultam ebédelni. Tudtam, hogy Cary majd segít mindent helyire tenni. Annyira feldúlt voltam, hogy csak úgy kirontottam a liftből odalent. Mikor megláttam Caryt, semmi mással nem törődtem, amíg Gideon oda nem lépett elém, és el nem állta az utat. 134

– Eva! – meredt rám. Megfogta a könyökömet, és óvatosan megfordított. Ekkor pillantottam meg mellette a két nőt meg a férfit, akiket eddig nem vettem észre. Sikerült kipréselnem egy mosolyt. – Helló! Gideon bemutatott ebédpartnereinek. Aztán elnézést kért és félrehúzott. – Mi a baj? Feldúltnak látszol. – Ott van mindenhol – suttogtam. – Az a kép, amin együtt vagyunk. Bólintott. – Láttam. Meglepetten pislogtam a közönyén. – És nem gond? – Miért lenne az? Legalább most az egyszer igazat írnak. Gyanú fészkelte be magát a szívembe. – Szóval a te műved az egész. Te etetted be a sztorit. – Ez nem teljesen igaz – felelte. – A fotós véletlenül volt ott. Én csak adtam neki egy használható képet, és szóltam a PR-nak, hogy tegyék világossá, ki vagy, és mit jelentesz nekem. – De miért? Miért tetted ezt? – Te a magad módján kezeled a féltékenységedet, és én is. Mindketten kikerültünk a piacról, és ezt most már mindenki tudja is. Miért gond ez neked? – Féltem, hogy mit fogsz szólni hozzá, de van más is… Vannak dolgok, amikről nem tudsz, és én… – Nagy, reszketeg lélegzetet vettem. – Ezt így nem csinálhatjuk, Gideon. A világ szeme előtt. Nem akarom… A fenébe is. Szégyenbe hozlak. – Dehogy. Ha akarnál se tudnál. – Félresöpört egy tincset a homlokomból. – Megbeszélhetnénk ezt később? Ha kell, akár… – Nem, semmi baj. Menj csak. Cary odajött. Bő vászonnadrágban volt és V nyakú fehér trikóban, de így is sikerült igényes benyomást keltenie. – Minden rendben? – Szia, Cary. Persze, minden oké. – Gideon megszorította a kezem. – Jó étvágyat az ebédhez, és egy kicsit se aggódj. Persze fogalma se volt róla, mi a bajom. Én pedig nem tudtam, hogy akkor is kellek-e majd neki, ha megtudja. Cary szembefordult velem, amikor Gideon elment. 135

– Mi miatt kéne aggódnod? Mi a baj? – Minden – sóhajtottam fel. – Menjünk innen, majd ebédnél elmondom.

– Hát – mormogta Cary, mikor megnézte a képet, amit a telefonommal küldtem át neki. – Ez aztán a csók. Jó felvétel. Be sem lehetett volna állítani jobban. – Éppen erről van szó. – Ittam még egy korty vizet. Hogy beállította. Zsebre tette a telefonját. – Múlt héten már azért is kígyót-békát mondtál rá, hogy le akar fektetni. Most közzéteszi, hogy elkötelezett szenvedélyes kapcsolatban áll veled, és te még mindig boldogtalan vagy. Kezdem sajnálni a fickót. Csinálhat bármit az nem jó. Ez célba talált. – A riporterek elkezdenek majd kutatni, Cary, és mocskot fognak találni. És mivel zaftos lesz a mocsok, szét fogják fröccsenteni, és elborzasztják Gideont. – Kislány! – tette a kezét az enyémre. – Stanton minden nyomot eltüntetett. Stanton. Kihúztam magam. A mostohaapámra nem is gondoltam. Ő előre látta a katasztrófa lehetőségét, és időben megtette a szükséges óvintézkedéseket, mert tudta, hogy a dolog milyen hatással lenne anyámra. De akkor is… – El kell mondanom Gideonnak. Joga van hozzá, hogy tudjon róla. Ennek a beszélgetésnek már csak a gondolatától is nyomorultul éreztem magam. Cary ismerte az észjárásomat. – Ha azt hiszed, hogy hanyatt-homlok el fog rohanni, szerintem tévedsz. Úgy nézett rád az előbb is, mintha senki más nem lenne a világon rajtad kívül. Megpiszkáltam a tonhalsalátámat. – Neki is megvannak a maga démonai. Rémálmok. Azt hiszem, amiatt zárkózik úgy be, mert valami rágja belülről. – De téged mégis beengedett.

136

És már azt is megmutatta, milyen erős lehet a birtoklási vágya ebben a kapcsolatban. Ezt el is fogadtam, mert én is hasonlóan működöm, de mégis… – Halálra elemzed ezt az egészet, Eva – mondta Cary. Azt hiszed, hogy az, ahogyan irántad érez, csak szeszély vagy tévedés. Mert ugye egy olyan valaki, mint ő, nem szerethet beléd a hatalmas szíved meg az éles eszed miatt, igaz? – Ennyire nem rossz az önbecsülésem – ellenkeztem. Beleszürcsölt a pezsgőjébe. – Valóban? Akkor mondj valamit, amit szerinted szeret benned, és aminek nincs köze a szexhez vagy a kölcsönös függőséghez. Gondolkozni kezdtem, és nem jutott eszembe semmi. Kiborult az arcom. – Jó – bólintott Cary. – És ha Cross csak egy kicsit is kevésbé zavaros személyiség, mint mi, akkor ő is ugyanezeket a dolgokat gondolja, és nem érti, hogy egy magadfajta szuper csaj mit láthat benne. Pénzed neked is van, tehát számodra ő csak egy pasi, aki mindig mindent elront. Hátradőltem a széken, és próbáltam megemészteni a szavait. – Cary, imádlak! Elvigyorodott. – Én is téged, cukiság. És javasolhatok valamit? Párterápia. Nekem mindig is ez volt a tervem arra az esetre, ha találok valakit, akivel megállapodnék. És próbáld vele jól érezni magad. Legalább annyi jó pillanat kell, amennyi rossz, különben túl fájdalmas lesz, és túl munkás. Odanyúltam és megszorítottam a kezét. – Kösz. – Ugyan miért? – rázta le a hálámat egy elegáns kézlegyintéssel. – Könnyű másnak tanácsot adni. Tudod, hogy én sem jutottam volna át a nehéz pillanataimon nélküled. – De ennek már vége – próbáltam feléje terelni a témát. – Nemsokára tele lesz veled a Times Square. Többé nem leszel az én kis titkom. Ne fokozzuk fel a vacsorát pizzáról valami menőbbre? Mi lenne, ha kinyitnánk azt a Cristalt amit Stantontól kaptunk? – Ez a beszéd! – És a film? Van valami konkrét, amit meg akarsz nézni? – Rád bízom. Nem akarnék szembemenni veled. Vigyorognom kellett. Tudtam, hogy így lesz, miután eltöltök egy kis időt Caryvel. 137

– De majd szólj, ha túl nehéz agyú vagyok, és nem veszem észre, hogy te meg Trey kettesben akartok maradni. – Ó, emiatt ne aggódj. A te viharos szerelmi életed mellett az enyém szürke és unalmas. Rám is rám férne már egy forró, izzadós dugás a magam csődörével. – De hát alig pár napja nyomtál le egy karbantartó menetet abban a takarítófülkében! Felsóhajtott. – Már el is felejtettem. Milyen szomorú. – Nem az, ha a szemed nevet.

Mikor visszaértem a helyemre és megnéztem a mobilomat, egy SMS várt Gideontól, hogy háromnegyed hárokor ráér egy negyedórára. Volt bennem némi titkos izgalom az elkövetkező másfél órára, de megfogadtam Cary tanácsát, és próbáltam pozitívan látni a dolgokat. Gideonnal hamarosan át kell gázolnunk a múltam csúf részén, de addig is próbálok keresni valami olyat, amin nevetni is lehet. Mielőtt elindultam, küldtem neki egy SMS-t, hogy megyek. Tekintve a szűk időkorlátot, egyetlen elvesztegetni való pillanatunk sem volt. Gideon is ugyanígy érezhetett, mert Scott már várt rám a recepciónál, amikor megérkeztem. Bekísért, miután a recepciós beengedett. – Milyen volt a napod? – érdeklődtem. Elmosolyodott. – Eddig jó. És neked? – Volt már rosszabb is. Gideon éppen telefonált, amikor beléptem az irodájába. A hangja fojtott volt és türelmetlen. Éppen azt mondta valakinek, hogy képesnek kell lenniük elvégezni a dolgot anélkül is, hogy neki személyesen kellene felügyelnie rá. Feltartotta egy ujját, jelezvén, hogy még egy perc. Válaszul buborékot fújtam a rágóból, amit csócsáltam, aztán zajosan kipukkasztottam. Felszaladt a szemöldöke, és megnyomta az ajtózáró-üvegelhomályosító gombot. Vigyorogva oldalaztam oda az asztalához, és rátelepedtem. Lógázni kezdtem a lábam. A következő rágólufit már ő szúrta ki az ujjával. 138

– Oldják meg – mondta aztán higgadt tekintéllyel a telefonba. – Jövő hétnél előbb nem tudok odamenni, és a várakozás még jobban visszavetne bennünket. Hagyja a mellébeszélést. Elég sok sürgős dolog ül az asztalomon, és maga miatt nem tudok haladni. Sejtheti, hogy ettől nem lesz jobb a hozzáállásom. Hozza rendbe, amit kell, és hol nap újra jelentkezzen. Visszafojtott vadsággal tette le a kagylót. – Eva… Felemelt ujjal hallgattattam el, és belecsomagoltam a rágómat egy PostIt lapocskába, amit az asztaláról vettem el egy tartóból. – Mielőtt letolna, Mr. Cross, csak azt akarom mondani, hogy tegnap, amikor ott a hotelban holtpontra jutottak az egyesülési tárgyalásaink, nem kellett volna elfutnom. Semmit sem segített a helyzet megoldásában. És azt is tudom, hogy a fotós PR-dologra sem reagáltam túl jól. De mégis… Bár eddig rossz titkárnőnek bizonyultam, azt hiszem, megérdemlek még egy lehetőséget a bizonyításra. Összehúzott szemmel nézett, próbálta felmérni a helyzetet. – Megkérdeztem a véleményét arról, hogy mi lenne a megfelelő tennivaló, Miss Tramell? Megráztam a fejem, és pilláim alól sandítottam fel rá. Láttam, hogy a telefonhívás bosszúsága lassan kezd elmúlni belőle, s helyét érdeklődés és izgalom veszi át. Leszökkentem az asztalról, közelebb húzódtam, és végigsimítottam makulátlan nyakkendőjén. – Nem lehetne kitalálni valamit? Rengeteg hasznos képességgel rendelkezem. Elkapta a csípőmet. – Többek közt ezért maga az egyetlen nő, aki számba jöhetett a pozícióra. Melegség töltött el a szavaitól. Merészen megmarkoltam a farkát, és simogatni kezdtem a nadrágon keresztül. – Talán mégis folytathatom a munkát? Mutathatnék pár dolgot, amivel a segítségére lehetnék. Gideon imádnivaló gyorsasággal keményedett meg. – Ez aztán a kezdeményezőkészség, Miss Tramell. De a következő megbeszélésem alig tíz perc múlva kezdődik. Valamint nem az irodámban szoktam megbeszélni a munkakör-szélesítési kérdéseket. Kiszabadítottam és lehúztam nadrágján a cipzárt. Csípőmet az arcához dörgölve suttogtam: 139

– Ha úgy gondolja, hogy van olyan hely, ahol nem tudom megoldani, hogy elmenjen, át kellene gondolnia. – Eva – lehelte forró, gyöngéd tekintettel. Megfogta a tarkómat, hüvelykujja az arccsontomat simogatta. – Megőrjítesz, ugye tudod? Szándékosan csinálod? Benyúltam a bokszeralsójába, és megmarkoltam, miközben csókra tartottam a számat. Engedelmeskedett, és szinte belém fojtotta a szuszt vadságával. – Akarlak – hörögte. Térdre ereszkedtem a szőnyegen, és még lejjebb húztam a nadrág derekát. Élesen fújta ki a levegőt. – Eva, mit művelsz… Ajkam rátaapadt széles makkjára. Megmarkolta az asztal szélét, ujjai elfehéredtek. Én két kézre fogtam, és gyengéden szívni kezdtem a bársonyos fejecskét. A bőre puhasága és egyedülállóan vonzó illata elképesztő volt. Felnyögtem. Éreztem, hogy megremeg az egész teste, és mélyen, mellkasból felmordult. Megérintette az arcomat. – Nyalogasd. Begerjesztett a parancs. Alulról nyalni kezdtem, és meg remegtem az örömtől, amikor egy forró adag tiszta előfolyadékkal ajándékozott meg. Egyik kézzel marokra fogtam, és behorpadó arccal, ritmikusan szopni kezdtem, a továbbiak reményében. Szerettem volna, ha több időm van. Ha meg tudom őrjíteni… A hangja édes kínnal volt tele. – Istenem, Eva… a szád. Ne hagyd abba. Csak így tovább… Keményen és mélyen. Annyira felizgatott a kéje, hogy mozgolódni kezdtem. Keze a hajamba mélyedt, és húzni kezdte a tövénél. Tetszett, ahogy gyengéden indít, aztán egyre durvább lett, ahogy a kéj kezdett úrrá lenni rajta. Az enyhe fájdalomtól csak még kiéhezettebb, még mohóbb lettem. Felalá mozgó fejjel kényeztettem, és fél kézzel szorítottam, miközben a számmal szívtam és simogattam. Vastag erek lüktettek a farka hosszában, és én ezeket is egyenként végigsimogattam a nyelvemmel. Egyre hosszabb és vastagabb lett. Elég kényelmetlen kezdett lenni a térdelés, de nem bántam; csak Gideont néztem, ahogy hátrabillenő fejjel kapkodott levegőért. 140

– Eva, annyira jól szopsz… – Megfogta a fejemet, és mozdulatlanul tartotta. Átvette az irányítást. Dugni kezdte a számat. A vágynak olyan alapvető szintjére került, ahol már csak az orgazmus számít. Ez a gondolat szinte megőrjített, ahogy elképzeltem őt: Gideon a maga összes urbánus kifinomultságában, az asztalnál, ahonnan egy egész birodalmat ural, miközben mohó számba döfködi a farkát. Bele kapaszkodtam megfeszülő combjába, szorgalmasan dolgozva a nyelvemmel és az ajkammal, hogy elélvezzen. A golyói nagyok voltak és súlyosak, erőteljes termékenységének szemtelen jelzői. Gyengéden simogatni kezdtem őket, és éreztem, ahogy megfeszülnek és felhúzódnak. – Ó, Eva… – hörögte mély torokhangon. Szorítása megerősödött a hajamban. – Mindjárt elmegyek. Az első adag ondó olyan sűrű volt, hogy alig tudtam lenyelni. Gideon fékevesztetten döfködte a torkom mélyét, a farka lüktetett a számban. A szemem könnybe lábadt és a tüdőm égett, de tovább szorítottam és húzogattam. Az egész teste remegett, mindent kihoztam belőle, ami csak volt benne. A hördüléseinél és elsuttogott dicséreteinél szebb hangokat még sosem hallottam. Tisztára nyaltam, és csodáltam, hogy nem lankad le azonnal egy ilyen robbanásszerű orgazmus után. Tudtam, hogy akár most is képes és hajlandó lenne az eszméletlenségig kefélni engem, de hát nem volt rá idő, és én örültem is ennek. Most ezt akartam megtenni neki. Kettőnknek. Vagyis tulajdonképpen magamnak, mert tudnom kellett, hogy képes vagyok ilyen egyoldalú szexuális tevékenységet végrehajtani anélkül, hogy kihasználva érezném magam. – Most mennem kell – motyogtam. Felálltam, és csípőmet az övéhez dörgöltem. – Remélem, a továbbiakban is klassz napod lesz, és jól sikerül majd az esti üzleti vacsora is. Már indultam volna, de elkapta a csuklómat, szeme az asztali óra kijelzőjén. Ekkor vettem észre a képemet, egy olyan feltűnő helyen, ahol egész nap jól láthatta. – Eva… A mindenit. Várj. Megdermedtem a hangjára – aggodalmasnak tűnt. Frusztráltnak. Gyorsan rendbe szedte magát, visszahúzta a bokszérét, és megigazította az ingét, hogy vissza tudja csatolni a nadrágját. Volt valami aranyos abban, ahogyan rendezkedett, hogy helyreállítsa azt a látszatot, amit a világnak mutat, miközben én már tudtam valamicskét a mögötte rejtőző emberről. 141

Gideon magához húzott és homlokon csókolt. Keze a hajamban kalandozott, és kivette a teknőccsatomat. – Én nem is kényeztettelek. – Nem gond. – Imádtam az érintését a fejbőrömön, így is fantasztikus volt. Erősen koncentrált a hajam rendbe hozására, arca még vörös volt az orgazmustól. – Tudom, hogy az egyenlőséget szereted – ellenkezett mogorván. – Nem hagyhatom, hogy úgy érezd: kihasználtalak. Keserédes gyengédség kerített hatalmába. Ezek szerint megjegyezte, amit mondtam. És oda is figyelt rá. A tenyerembe vettem az arcát. – Használtál is, de a beleegyezésemmel, és észbontóan klassz volt. Én akartam megadni neked, Gideon. Emlékszel? Figyelmeztettelek. Azt akartam, hogy ez az emléked legyen rólam. Riadtan elkerekedett a szeme. – Mi a fenének kellene emlék rólad, amikor itt vagy nekem? Eva, ha ez a fotó miatt van… – Hallgass, és élvezd a helyzetet. – Most nem volt idő belemenni a fotótémába, nem is akartam. Csak mindent elrontott volna. – Ha egy óránk lett volna, akkor sem hagytam volna, hogy velem foglalkozz. Ez nem pontverseny, nagymenőkém. És az igazat megvallva te vagy az első férfi kinek ezt mondhatom. De most tényleg mennem kell. És neked is. Megint indultam volna, de vissza húzott. Scott hangja szólalt meg a hangsorából: – Elnézést, Mr. Cross. De itt a háromórás. – Minden oké, Gideon – nyugtattam meg. – Ugye át jössz este? – Semmi sem tarthat vissza. Lábujjhegyre álltam, és arcon csókoltam. – Akkor majd beszélünk.

Munka után a lépcsőn mentem le a földszintre, hogy csökkentsem a bűntudatomat, amiért kihagytam az aznapi edzést, de mire leértem, csúnyán megbántam. Az előző esti alvás hiánya teljesen lemerített. Már éppen arra gondoltam, hogy inkább metróval megyek, nem gyalog, amikor megpillantottam Gideon Bentley-jét a kijáratnál. Mikor a sofőr kiszállt és név szerint üdvözölt, meglepetten torpantam meg. 142

– Mr. Cross kért meg, hogy vigyem haza önt – mondta, fekete öltönyében és sofőrsapkájában. Korosodó úriember volt őszülő vörös hajjal és halványkék szemmel, valamint roppant kulturált kiejtéssel. Annyira fájt a lábam, hogy hálás voltam az ajánlatért. – Köszönöm, kedves… ne haragudjon, mi is a neve? – Angus, Miss Tramell. Hogy lehet, hogy nem emlékszem erre? Egy ilyen klassz névre? – Köszönöm magának, Angus. Megbiccentette a sapkáját. – Részemről a szerencse. Kinyitotta nekem a hátsó ajtót, és én beültem. Észrevettem, hogy fegyvert visel a zakója alatt, vállszíjas tokban. Úgy tűnt, hogy Clancyhez hasonlóan ő is sofőr és testőr is egyben. Mikor elindultunk, megkérdeztem: – Mióta dolgozik Mr. Crossnak, Angus? – Már nyolcadik éve. – Szép hosszú idő. – De már azelőtt is ismertem – folytatta, és rám nézett a tükörből. – Gyerekkorában én vittem iskolába. Aztán amikor eljött az idő, átvett Mr. Vidaltól. Megint próbáltam elképzelni Gideont gyerekként. Biztos, hogy már akkor is gyönyörű és karizmatikus volt. Vajon tinédzserként volt része „normális” szexuális kapcsolatokban? Nem tudtam elképzelni, hogy a lányok már akkor is ne csüngtek volna rajta. És úgy sejtettem, hogy ő maga is elég kanos tini lehetett. Kotorászni kezdtem a táskámban. Előszedtem a kulcsomat, és kitettem az elülső ülésre. – Odaadná ezt Gideonnak? Este átjön, ha végez, és nem biztos, hogy meghallom, ha kopog. – Természetesen. Paul kinyitotta nekem a kaput, és név szerint üdvözölte Angust, eszembe juttatva, hogy Gideoné az épület. Elbúcsúztam mindkettejüktől, és szóltam a recepciósnak, hogy Gideon fog jönni majd, aztán felvánszorogtam. Elnevettem magam, amikor Cary kinyitotta az ajtót, és felvont szemöldökkel meredt rám. – Gideon át fog jönni éjjel – magyaráztam. – De most annyira kivagyok, hogy lehet, hogy nem tudok sokáig fennmaradni. Úgyhogy adtam neki kulcsot, hogy be tudjon jönni. Rendeltél már? 143

– Igen. És behűtöttem pár üveg Cristalt. Lezuhanyoztam, és felhívtam anyát a szobámból. – Napok óta próbállak elérni! – sipította. – Anya, Gideon Crossról van szó… – Hát persze hogy benne van a dologban! Az isten szerelmére, Eva. Azt írják, te vagy most a legfontosabb nő az életében. Hogyhogy nem akarsz beszélni róla? – De anya… – Meg ott van az időpont is, amit kértél, hogy intézzek el dr. Petersennél. – A hangjában bujkáló önhitt derű mosolyra fakasztott. – Csütörtökön délután hatkor vár minket. Remélem, megfelel. Nem szokott este pácienseket fogadni. Sóhajtva dőltem le az ágyamra. Annyira elvonta a figyelmemet a munkám és Gideon, hogy teljesen megfeledkeztem dr. Petersenről. – Jó lesz a csütörtök hat óra. Köszi. – Na, akkor most mesélj Crossról. Mikor előkerültem a hálóból dzsörzé nadrágomban és egy San Diego University pulcsiban, Treyt már ott találtam Caryvel a nappaliban. Mindketten felálltak, amikor beléptem, és Trey nyílt, barátságos mosollyal ajándékozott meg. – Bocs, hogy ilyen nyúzott vagyok – mondtam félénken, és megigazgattam nedves lófarkamat. – Majdnem belehaltam, annyit lépcsőztem az irodában. – Elromlott a lift? – kérdezte Trey. – Nem. Inkább az agyam buggyant meg. Nem is értem magam. – Már a Gideonnal eltöltött éjszaka is épp elég edzés lett volna. Megszólalt a csengő, és Cary az ajtóhoz ment, én pedig a konyhába a Cristalért. A pultnál futottunk össze, mi közben aláírta a hitelkártyabizonylatot. Elmosolyodtam, amikor láttam, milyen pillantást vet Treyre. Még sok ilyen pillantást cserélt a két srác az este folyamán. És egyet kellett értenem Caryvel abban, hogy Trey klassz pasi. Szaggatott farmer, hozzáillő mellény és hosszú ujjú ing volt rajta. Lazának, mégis rendezettnek tűnt. Egészen más volt személyiségét tekintve, mint azok, akik kel Cary általában összejött. Trey sokkal megfontoltabbnak tűnt. Nem épp józannak, de kétségkívül nem felületesnek. Úgy éreztem, hogy jó hatással lesz Caryre, ha elég sokáig együtt maradnak. Hárman lenyomtunk két Cristalt, két pizzát és A pusztító című filmet, mielőtt beállt volna az éj. Biztattam Treyt, hogy maradjon a Felpörgetvére is, 144

a Stallone-minimaraton betetőzéséül, aztán elmentem a szobámba, és átvettem egy szexi bébidollt, amit egyszer egy koszorúslányajándékcsomagban kaptam – csak éppen a hozzáillő bugyi nélkül. Égve hagytam egy gyertyát Gideonnak, aztán elaludtam, mint akit fejbe vertek.

Sötétben ébredtem, Gideon bőrének illatára. A város zajait és fényeit kizárták a hangszigetelt ablakok és a sötét függönyök. Gideon rám csúszott, mint egy mozgó árny, meztelen bőre hűvös. Szája az enyémre tapadt, lassan és mélyen csókolni kezdett. Mentol- és Gideoníze volt. Kezem lassan végighaladt izmos hátán, és lábam szétnyílt, hogy kényelmesen elférjen közötte. A súlya érzésétől felgyorsult a szívverésem, és megmelegedett a vérem. – Üdv neked is – leheltem elfúlóan, amikor végre lélegzethez engedett. – Legközelebb viszlek magammal – morogta azon a szexi és dekadens hangján, a nyakamat babrálva. – Valóban? – incselkedtem. Megmarkolta a fenekemet és felemelt. – Igen. Nagyon hiányoztál, Eva. Belesimogattam a hajába, és azt kívántam, bár jobban látnám. – Még nem ismersz elég régen ahhoz, hogy hiányolhass. – Ez is azt mutatja, mennyire jó vagy – felelte Gideon a mellem között szimatolva. Elállt a lélegzetem, amikor a szája a mellbimbómhoz ért és a szaténanyagon keresztül megszívta, mély szívásokkal, melyek a bensőm legmélyén visszhangoztak. Aztán átment a másik mellemre, és kezdte felgyűrni a baby-doll alját. Nekifeszültem, és átadtam magam a szája varázslatának, amint végighaladt az egész testemen. Nyelve belemélyedt a köldökömbe, aztán lejjebb vándorolt. – És én is hiányoztam neked – dorombolta hímelégedettséggel, s középső ujja a hasadékom szélét érintette. – Nedves vagy és duzzadt. A vállára emelte a lábamat, és nyalni kezdte a résemet. Forró bársony lágy és provokatív csapásai érzékeny bőrömön. Kezem ökölbe szorult a lepedőn, és a mellkasom zihált, miközben nyelve hegyével körözött a csiklóm körül, aztán megnyomta a hiperérzékeny idegcsomót. Csípőn, 145

görcsösen körözni kezdett a kéjes kíntól, izmaim megfeszültek az orgazmus követelő igényétől. A könnyed, incselkedő kis csapások megőrjítettek, csak vonaglottam tőlük, de elmenni nem tudtam. – Gideon, kérlek! – Még nem. Kínozta, húzta a testemet, egészen az orgazmus határáig, aztán hagyta, hogy újra lecsillapodjak kicsit. Újra és újra. Már verítékben úszott a bőröm, és úgy éreztem, hogy elpattan a szívem. A nyelve fáradhatatlanul és ördögien dolgozott, ravaszul a csiklómra koncentrálva, egészen addig, amíg már egy mozdulattól is elélveztem volna, aztán lejjebb ment, hogy belém döfjön. A puha, sekély behatolások őrjítőek voltak, a verdesés az idegekben gazdag szöveten pedig teljesen kikészített. Szégyentelenül könyörögni kezdtem. – Kérlek, Gideon… Hadd menjek el. El kell élveznem. Kérlek… – Pssszt, angyalka… Mindent a maga idejében. Olyan gyengéden fejezett be, hogy az orgazmus hullámtörésként árasztott el, feltorlódva és szétterjedve, mint valami forró kéjcunami. Ujjait az enyéimre kulcsolta, és lefogta a kezem. A farka vége hozzáigazodott síkos nyílásomhoz, aztán belém hatolt. Felnyögtem, és próbáltam helyet csinálni benyomuló farkának. Gideon légzése szaggatottan és párásán ostromolta a nyakamat, s hatalmas teste remegett, ahogy óvatosan belém hatolt. – Olyan puha és meleg vagy, Eva, és az enyém. A dereka köré kulcsoltam a lábamat, és hívogattam magamba egyre mélyebbre. Éreztem, ahogy megfeszül és elernyed a feneke a vádlim alatt, miközben megmutatta a testemnek, hogy tényleg be tudja fogadni őt, egészen a tövéig. Továbbra is fogta a kezem, a számra tapadt, és mozogni kezdett, ki és be, hozzáértőén, pontos és lankadatlan, ugyanakkor sima és könnyed tempóban. Éreztem minden egyes kőkemény centiméterét, és az összetéveszthetetlen magabiztosságot, ahogyan uralta a testemet. Folyamatosan ismételte az üzenetet, amíg kapkodni nem kezdtem a levegőt a szájából, és vergődni nem kezdtem alatta. A kezemből is kiment a vér a szorításától. Forró bókokat mormolt, hogy milyen szép vagyok… milyen tökéletes… hogy nem fogja abbahagyni… nem tudja abbahagyni. A megkönnyebbülés éles sóhajával élveztem el remegve, és ő is jött velem. 146

Néhány falrengető döfés erejéig felgyorsult a tempója, aztán a nevemet sziszegve belém élvezett. Ernyedten hanyatlottam a matracra, izzadtan, erőtlenül és kimerülten. – Még nem végeztem – suttogta sötéten, és igazított a testtartásán, hogy fokozhassa a döfései erejét. A tempó továbbra is szakértően kimért maradt, de minden lökés üzenetet közvetített – a tested azért van, hogy engem szolgáljon. Beharaptam a számat, úgy próbáltam visszafojtani a tehetetlen gyönyör sikolyait, melyek megtörték volna az éjszaka csendjét… és elárulták volna azoknak az érzéseknek a rémisztő mélységeit, amelyeket érezni kezdtem Gideon Cross iránt.

147

Másnap reggel Gideon a zuhanyozóban talált meg. Dicsőséges meztelenségben lépett be a fürdőbe, azzal a kecses magabiztossággal, amit kezdettől fogva imádtam benne. Haja szexi-kócosan meredezett a fején – ahogyan csak egy nő túrhatta szét mohó kezeivel. Az izmai játékát figyelve mozgás közben még csak nem is tettem úgy, mintha nem bámulnám a fantasztikus csomagot a lába között. A víz melege ellenére felmeredt a mellbimbóm, és libabőrös lettem. Mindentudó mosolya elárulta, hogy pontosan tudja, milyen hatással van rám. Bejött hozzám a víz alá. Azzal álltam bosszút, hogy szappanos kezemmel végigsimogattam az egész szobortestét; aztán leültem a padra, és olyan lelkesedéssel szoptam le, hogy mindkét kézzel meg kellett támaszkodnia a csempén. Nyers, durva utasításai visszhangzottak a fejemben végig, miközben sietősen öltöztem – nehogy befejezze a zuhanyozást és szétdughasson, mert ezzel fenyegetett, mielőtt belespriccelt volna a torkomba. Ezen az éjszakán nem voltak rémálmai. A szex mint nyugtató bevált, és én nagyon örültem ennek. – Remélem, nem hiszed, hogy megúsztad – jegyezte meg, amikor utánam lopózott a konyhába. Fekete hajszálcsíkos, makulátlan öltönyében elvette a bögre kávét, amit odakínáltam neki, és pillantása mindenféle gonosz dolgokat ígért. Néztem őt roppantul civilizált munkaruhájában, és arra a kielégíthetetlen hímre gondoltam, aki az éjszaka becsusszant az ágyamba. Felpezsdült a vérem. Mindenem fájt, az izmaimban ott sajgott a kéj emléke, de szívesen kaptam volna belőle még. – Nézz csak rám így továbbra is – figyelmeztetett, és lezseren a pultra könyökölt. – És meglátod, mi fog történni. – Egy életre elvesztem a munkám miattad. – Majd kapsz tőlem másikat. 148

Felhorkantam. – Mint micsoda? Szexrabszolga? – Micsoda provokatív ajánlat. Beszéljünk róla. – Vadállat – morogtam, miközben kiöblítettem a bögrét a mosogatóban, és a mosogatógépbe tettem. – Készen állsz? Mármint a munkára. Megitta a kávéját, és én nyújtottam a kezem a bögréjéért, de ő kikerült, és maga öblítette el. Újabb emberi vonás, mely közelibbé tette puszta elérhetetlen, reménytelen fantáziánál. Szembefordult velem. – Ma este el akarlak vinni vacsorázni, aztán pedig haza, az ágyamba. – Nem szeretném, hogy rám unj, Gideon. – Egyedülléthez szokott ember, akinek nagyon régen vagy talán soha nem volt mélyebb kapcsolata. Vajon mennyi idő kell, hogy újra bekapcsoljanak a vadászösztönei? Amúgy pedig jobb, ha párként kerüljük a nyilvánosságot… – Ne keress kifogásokat – keményedtek meg a vonásai. – Nem te döntöd el, hogy megtehetem-e vagy sem. Dühös voltam magamra, amiért megbántottam. Ő igyekszik, nekem pedig bátorítanom kellene, nem elcsüggeszteni. – Nem így értettem. Csak nem akarok a terhedre lenni. Valamint még… – Eva! – sóhajtott fel, s ezzel kifújta magából a feszültséget is. – Bíznod kell bennem. Én is bízom benned. És ez így van, különben nem lennék itt. – Oké. Nyeltem egy nagyot és bólintottam. – Akkor hát vacsora, utána pedig nálad. Ami azt illeti, már alig várom.

Az, amit Gideon a bizalomról mondott, egész délelőtt bennem motoszkált, s ez nem is ártott, amikor megláttam a Google sajtófigyelési összefoglalót a beérkező leveleim között. Ezúttal már nem csak egy fotó volt. A cikkek és posztok mellett Cary volt látható velem, amint éppen öleléssel búcsúzunk egymástól az étterem előtt, ahol előző nap ebédeltünk. A címek a kapcsolatunk természetét találgat ták, és némelyik azt is megjegyezte, hogy együtt lakunk. Mások arra célozgattak, hogy rárepülök a „milliárdos playboy Crossra”, miközben azért a tűzben tartom feltörekvő modell barátomat is. 149

A hírverés oka azonnal nyilvánvalóvá vált, amikor megláttam Gideon képét a mieink közt. Előző este készültek, amíg én moziztam Caryékkel – és amíg Gideon állítólag üzleti vacsorán volt. A képen Gideon és Magdalene Perez mosolygott egymásra meghitten, miközben egymásba karolva álltak egy étterem előtt. A címek erősen megoszlottak: Gideon, a társasági hölgyek réme, illetve olyan találgatások, hogy az én hűtlenségem feletti bánatát orvosolja más nőkkel. Bíznod kell bennem. Becsuktam a postafiókomat. Túlságosan felgyorsult a szívverésem, és nehezen vettem a levegőt. Zavarodott féltékenység szorította össze a torkomat. Tudtam, hogy nem lehetett testi kapcsolatban más nővel, és hogy fontos vagyok neki. De szenvedélyesen gyűlöltem Magdalene Perezt – melyre alapos okot is adott a mosdóbeli csevegésünk –, és nem bírtam őt együtt látni Gideonnal. Nem bírtam elviselni, hogy Gideon olyan szeretetteljesen mosolyog rá, azok után, ahogyan a nő bánt velem. Mégis félretettem. Elrekesztettem az agyam egy zugába, és próbáltam a munkámra koncentrálni. Marknak másnap volt találkozója Gideonnal a Kingsman-kampány miatt, és én szerveztem az információáramlást Mark és a többi részleg között. – Hé, Eva! – dugta ki a fejét az irodájából Mark. – Steve-vel a Bryant Park Grillben ebédelünk. Kérdezte, hogy nem jönnél-e te is. Szeretne újra látni. – Nagyon szívesen. – Egészen felderültem a gondolattól, hogy a kedvenc éttermemben költhetem el az ebédet két elbűvölő férfi társaságában. Talán el tudnák terelni a figyelmemet arról a beszélgetésről, amelyet Gideonnal kell majd lefolytatnom a múltamról. A magánéletem nyilvánvalóan megszűnt. Össze kell szedni a bátorságomat, és beszélnem kell Gideonnal, még a vacsora előtt. Mielőtt megint nyilvánosan együtt látnak minket. Tisztában kell lennie azzal, hogy milyen kockázatot jelent az, ha összefüggésbe hozzák velem. Mikor kicsit később irodán belüli postaborítékot kaptam, azt hittem, hogy az egyik Kingsman-reklám van enne, ehelyett azonban Gideon névjegye hullott ki belőle. Délben. Az irodámban.

150

– Tényleg? – morogtam bosszúsan. Se megszólítás, se aláírás. Se kérés. És hogy is lehetne elfeledkezni róla, hogy Gideon nem is említette Magdalene-t a vacsorával kapcsolatban? Vajon őt hívta helyettem kísérőnek? Elvégre Magdalene ezért volt ott. Hogy ő legyen az a nő, akivel Gideon társaságba járhat a hotelszobán kívül. Megfordítottam Gideon kártyáját, és ugyanannyi szót írtam rá, ugyancsak aláírás nélkül: Bocs. Dolgom van. Nyers válasz, de rászolgált. Háromnegyed tizenkettőkor Markkal elindultunk lefelé. Mikor az előcsarnokban a biztonsági őr megállított és felszólt Gideonnak, hogy ott vagyok, egy kicsit felment bennem a pumpa. – Menjünk – mondtam Marknak, és elindultam a forgóajtó felé, ügyet sem vetve az esdeklő biztonsági őrre. Pedig elég rosszul éreztem magam amiatt, hogy bajba sodrom. Ugyanabban a pillanatban láttam meg Angust a Bentley-vel az utcán, mint amikor Gideon elkiáltotta a nevemet a hátam mögött. Szembefordultam vele, amikor kijött hozzánk az utcára. Szenvtelen és hideg volt a tekintete. – Ebédelni megyek a főnökömmel – mondtam neki felszegett állal. – Hová, hová, Garrity? – kérdezte Gideon, anélkül hogy levette volna rólam a szemét. – A Bryant Park Grillbe. – Majd én odaviszem a hölgyet. – Ezzel megfogta a karomat, és határozottan a Bentley-hez húzott, meg a hátsó ajtóhoz, amit Angus kinyitott előttem. Beült mellém, kikényszerítve, hogy beljebb húzódjak. Az ajtó becsukódott, és elindultunk. Megigazítottam átkötős ruhám szoknyarészét. – Mi a fenét művelsz? Már azon kívül, hogy leégetsz a főnököm előtt. Az ülés támlájára fektette a karját, és felém hajolt. – Cary szerelmes beléd? – Micsoda? Dehogy! – Lefeküdtél vele? – Te teljesen megőrültél? – Rémülten pillantottam Angusra, de ő úgy tett, mintha süket lenne. – Te beszélsz, a milliárdos playboy, a társasági hölgyek réme? 151

– Szóval láttad a fotókat. Annyira feldühödtem, hogy csak úgy kapkodtam a levegőt. Elfordítottam a fejem, és próbáltam kizárni magamból őt meg az idióta vádaskodását. – Cary olyan nekem, mint egy testvér. Ezt jól tudod. – Persze, de mi vagy te neki? A képek eléggé világosan beszélnek, Eva. Felismerem a szerelmet, ha látom. Angus lelassított egy csapat átkelő gyalogos előtt. Kinyitottam az ajtót, és a vállam fölött Gideonra néztem hogy jól lássa az arcomat. – Ezek szerint mégsem. Becsaptam az ajtót, és fürgén elindultam, a jogos harag lendületével. Én herkulesi erőfeszítéssel fojtom vissza a saját kérdéseimet és féltékenységemet, és mit kapok cserében? Egy oktalanul ideges Gideont. – Eva. Állj meg most rögtön. Bemutattam neki a vállam fölött, aztán felszaladtam a Bryant Park lépcsőjén, mely békés oázisként zöldellt a város közepén. Mintha teljesen más világba csöppentem volna. A körülötte tornyosuló felhőkarcolók közt meg bújva a Bryant Park egy kis kertecske volt egy gyönyörű régi könyvtár mögött. Olyan hely, ahol szinte megállt az idő. Ahol gyerekek kacagnak a körhintán és ahol a könyvek megbecsült jó barátok. Sajnos azonban egy nagyon is e világi óriás visszarántott a saját világomba. Gideon elkapta a derekamat. – Ne fuss el – sziszegte a fülembe. – Úgy viselkedsz, mint egy eszelős. – Talán azért, mert megbolondítasz. – A karja acélos erővel fonódott rám. – Az enyém vagy. Mondd, hogy ezt Cary is tudja. – Hát, jó. De akkor Magdalene is tudja meg, hogy te pedig az enyém vagy. – Jó lett volna, ha van valamije a szám közelében, hogy beleharaphassak. – Ne csinálj jelenetet. – Az irodámban is lejátszhattuk volna, ha nem vagy olyan átkozottul makacs. – Megírtam, hogy dolgom van. Te pedig elrontod az egészet. – A hangom elcsuklott, és könnybe lábadt a szemem. Éreztem, hogy már néznek bennünket. Ki fognak rúgni, mert látványosságot csinálok magamból. – Mindent elrontasz. Gideon azonnal elengedett, és szembefordított magával. De még mindig úgy fogta a vállam, hogy ne tudjak elmenni. 152

Istenem – szorított magához, és száját a hajamba fúrta. – Ne sírj. Annyira sajnálom. Öklömmel csépelni kezdtem a mellkasát, ami körül-belül annyira volt hatékony, mintha egy sziklafalat ütöttem volna. – Mi a fene van veled? Te elmehetsz vacsorázni egy hízelgő cicamicával, aki lekurváz engem, és azt hiszi, hogy elvitetheti magát veled, én viszont nem ebédelhetek együtt a legkedvesebb barátommal, aki kezdettől a pártodat fogta? – Eva! – fogta meg a tarkómat, és arcát a halántékomhoz simította. – Maggie véletlenül vacsorázott épp ott, ahol én is voltam az üzleti partnereimmel. – Nem érdekel. Te hoztad szóba az arckifejezéseket. És a te arcod… Hogy nézhettél így rá azok után, amiket nekem mondott? – Angyalka… – simított végig az arcomon az ajkával. – Az a nézés neked szólt. Maggie elkapott az étterem előtt, én pedig mondtam neki, hogy megyek haza, hozzád. Nem tehetek róla, hogy milyen arcot vágok, amikor arra gondolok, hogy kettesben leszünk. – És most higgyem el, hogy ő meg mosolyogva fogadta ezt? – Azt mondta, hogy adjam át neked az üdvözletét, de sejtettem, hogy ez nem venné jól ki magát, és nem akartam miatta elrontani az esténket. Kezem a dereka köré fonódott a zakó alatt. – Beszélnünk kell. Ma este, Gideon. Van néhány dolog, amit el kell mondanom neked. Ha egy riporter jó helyen keresgél és szerencsés… Vagy privát szinten kell tartanunk a kapcsolatunkat, vagy abba kell hagyni. Mindkettővel jobban jársz. Gideon megfogta az arcomat, és a homlokát az enyémhez szorította. – Egyik sem jöhet szóba. Bármi is az, megoldjuk. Lábujjhegyre álltam, és a szájára tapadtam a számmal. Nyelvünk összefonódott a szenvedélyes csókban. Alig voltam tudatában a körülöttünk nyüzsgő embereknek, a beszélgetések zsongásának és a szakadatlan belvárosi forgalom zajának, de mindez nem is számított Gideon karjában. Gideon szerelmének védelmében. Egyszerre volt kínvallató és örömhozó, akinek hangulatváltozásai is szenvedélykitörései az enyémekhez voltak hasonlók. – Gyere – suttogta, és megsimította az arcomat. – Menjünk hemperegni. – Úgy látom, nem figyeltél, te eszelős, makacs alak. Mennem kell. 153

– Munka után együtt megyünk haza. – Elhátrált, és addig fogta a kezem, ameddig csak lehetett. Mikor a borostyánnal befuttatott étterem felé fordultam, láttam, hogy Mark és Steven már a bejáratnál vár. Furcsa pár voltak: Mark talpig öltönyben-nyakkendőben, Steven meg viseltes farmerban és bakancsban. Steven zsebre dugott kézzel állt, vonzó arcán hatalmas mosollyal. – Meg kéne tapsolnom téged. Jobb volt, mint bármilyen tyúkviadal. Elvörösödtem, és egyik lábamról a másikra álltam. Mark kinyitotta az ajtót, és betessékelt. – Azt hiszem, elfelejtheted korábbi bölcs megjegyzéseimet Cross csajozási szokásairól. – Rendes tőled, hogy nem rúgsz ki – feleltem fanyarul, miközben arra vártunk, hogy a hosztesz kikeresse a foglalásunkat és az asztalhoz vezessen. – Vagy legalábbis megetetsz előtte. Steven megveregette a vállam. – Mark nem engedheti meg magának, hogy elveszítsen téged. Mark kihúzta nekem a széket, és mosolygott. – Különben hogyan számolhatnék be folyamatosan Stevennek a szerelmi életedről? Ő ugyanis megszállott szappanopera-rajongó. Imádja a romantikus drámákat. Felhorkantam. – Ne szórakozz velem. Steven megsimogatta az állát, és vigyorgott. – Úgysem vallanám be soha. Egy férfinak legyenek titkai. Mosolyra görbült a szám, de aztán eszembe jutottak saját rejtett titkaim. És az, hogy milyen kevés időm van hátra addig, hogy fel kelljen fednem őket.

Öt órakor éppen próbáltam összeszedni magam ahhoz, hogy bevalljam a titkaimat. Feszült és komor voltam, amikor Gideonnal beültünk a Bentley-be, és rossz érzésem csak fokozódott, amikor éreztem, hogy behatóan tanulmányozza elfordított arcomat. Mikor fogta a kezem és a szájához emelte, sírni lett volna kedvem. Még mindig próbáltam magamhoz térni a parkbéli vita után, de ez volt a legkevesebb. Nem is szóltunk egymáshoz, amíg a lakásához értünk. 154

Mikor bementünk, egyenesen végigvezetett a hatalmas nappalin át a hálószobájába. Ott az ágyra terítve egy csodálatos koktélruha feküdt, olyan színű, mint Gideon szeme, meg egy földig érő fekete selyemköntös. – Volt egy kis időm vásárolni a tegnapi vacsora előtt – magyarázta. Egy kicsit enyhült a rosszkedvem. Örültem a figyelmességének. – Köszönöm. Letette a táskámat egy székre. – Szeretném, ha kényelmesen éreznéd magad. Felveheted a köntöst, vagy valamit az én dolgaim közül. Nyithatok egy bort, és leülhetünk. És ha kész vagy, akkor beszélünk. – Gyorsan zuhanyoznék egyet. – Szerettem volna, ha el tudjuk választani a parkban történteket attól, amit mondani készülök, hogy külön kezeljük a két dolgot, de nem volt választásom. Minden egyes nappal nő az esélye annak, hogy Gideon valaki mástól tudja meg azt, amit el kell mondanom neki. – Amit csak akarsz, angyalka. Érezd magad otthon. Miközben lerúgtam a cipőmet és bementem a fürdőbe, éreztem az aggódását, de a vallomásommal várni kell, amíg jobban össze nem szedem magam. Ezért eltöltöttem egy kis időt a zuhanyozással. Sajnos erről eszembe jutott a reggeli közös fürdés. Vajon az volt az első és utolsó? Mikor elkészültem, Gideon a kanapénál állt a nappaliban. Fekete selyem pizsamaalsót vett fel, ami a szabása miatt szabadon hagyta a csípőjét. Semmi más nem volt rajta. A kandalló vörösen pislákolt, és egy üveg bor állt jeges vödörben a kávézóasztalon. Fehér gyertyák égtek az asztal közepén, csak azok fénye világította meg a szobát a kandallón kívül. – Elnézést – szóltam be a küszöbről. – Egy bizonyos Gideon Crosst keresek, akinek a romantikus párkapcsolat nem szerepel a repertoárjában. Gideon szégyenlősen elmosolyodott, s kisfiús arckifejezése szöges ellentétben állt mezítelen teste férfias szexualitásával. – Én nem így gondolok erre. Csak találd ki, mit szeretnél, én pedig igyekszem teljesíteni, és remélem a legjobbakat. – Így is jó vagy. – Odamentem hozzá, a fekete köntös lobogott a lábam körül. Tetszett, hogy olyasmit vett fel, ami illett az én öltözékemhez. – Szeretnék is az lenni – mondta komolyan. – Dolgozom rajta. Megálltam előtte, és beittam arca szépségét, válláig érő haja szexi selymességét. Végigsimítottam a bicepszén, aztán óvatosan meg is szorongattam, majd hozzábújtam, és arcomat a mellkasába fúrtam. 155

– Hé – morogta, és átölelt. – Ez azért van, mert olyan hülye voltam ebéd előtt? Vagy amiatt, amit mondani akarsz? Mondd csak el, Eva, hogy megnyugtathassalak. Mellszőre csiklandozta az orromat, miközben beszívtam bőre megnyugtató, ismerős illatát. – Ülj le. El kell mondanom néhány dolgot magamról. Csúnya dolgokat. Gideon vonakodva elengedett, amikor elhúzódtam tőle. Felhúzott lábbal letelepedtem a kanapéra, ő pedig arany szín bort töltött két pohárba, csak aztán ült le. Felém hajolt, egyik karját a kanapé támlájára tette, a másik kezével pedig a poharát fogta. Minden idegszálával rám figyelt. – Oké. Hát akkor kezdem. – Nagy lélegzetet vettem, mielőtt belefogtam. Kissé szédelegtem az izgalomtól. Nem is emlékszem, mikor voltam utoljára ennyire gyomorszorítóan ideges. – Anyám és apám sosem házasodott össze. Igazából nem is tudok túl sokat arról, hogyan ismerkedtek meg, mert egyikük sem beszélt róla. Azt tudom, hogy anyám gazdag családból származott. Nem annyira gazdagból, mint amilyenbe most beleházasodott, de többjük volt, mint a legtöbb embernek. Volt első bálozó, fehér ruhával meg mindennel. Amikor teherbe esett velem, kizárta magát a jó társaságból, mégis megtartott. Lenéztem a poharamba. – És igazán csodálom őt ezért. Nagy nyomás volt rajta, hogy elvetesse a gyereket – engem, de ő mégis végigcsinálta a terhességet. Láthatólag. Gideon beletúrt a zuhanyozástól nedves hajamba. – Milyen szerencsém van. Megfogtam a kezét, és megcsókoltam az ujjait, aztán az ölembe vettem. – Még egy gyerekkel együtt is meg tudott szerezni magának egy milliomost. Az illető özvegyember volt, egy nálam alig két évvel idősebb fiúval, úgyhogy mindketten azt hitték, hogy megtalálták a tökéletes felállást. A férfi sokat utazott, keveset volt otthon, közben pedig anyám költötte a pénzét és nevelte a fiát. – Megértem a pénz iránti vágyat, Eva – mormogta Gideon. – Nekem is nagyon kell. Szükségem van az erőre, amit ad. A biztonságra. Találkozott a tekintetünk. Valami kötelék jött létre közlünk ezzel a kis vallomással. Megkönnyítette számomra azt, ami következett. – Tízéves voltam, amikor a mostohabátyám először megerőszakolt…

156

Az üvegpohár nyaka összeroppant Gideon kezében. Villámgyorsan mozdult, és elkapta a pohár öblös tetejét a combjával, mielőtt a bor a szőnyegre ömölhetett volna. Feltápászkodtam, amikor ő is felállt. – Nem vágtad meg magad? Jól vagy? – Semmi baj – préselte ki. Kiment a konyhába, és kidobta a törött poharat. Én óvatosan, remegő kézzel tettem le a saját poharamat. Konyhaszekrény nyílását és csukódását hallottam. Gideon pár pillanat múlva egy nagy pohár valamivel tért vissza. – Ülj le, Eva. Rámeredtem. A tartása merev volt, a tekintete jeges. Megdörgölte az arcát, aztán szelídebben azt mondta: – Ülj le. Kérlek. Elgyengült térdem megadta magát, és én lerogytam a kanapé szélére. Szorosabbra húztam magamon a köntöst. Gideon állva maradt, és nagyokat kortyolt az italából. – Azt mondtad, először. Hányszor történt meg összesen? Tudatosan lélegeztem, próbáltam lecsillapodni. – Nem tudom. Már nem számoltam. – És elmondtad valakinek? Az anyádnak? – Nem. Te jó ég, ha tudta volna, azonnal elvisz onnan. De Nathan gondoskodott róla, hogy ne merjek szólni. – Próbáltam nyelni száraz torkommal, és hunyorogtam a dörzspapír érzetű fájdalomtól. Mikor visszatért a hangom, épp csak suttogni tudtam: – Volt idő, amikor már annyira rossz volt, hogy majdnem elmondtam, de Nathan rájött. Tudta, hogy közel járok hozzá. Úgyhogy kitörte a macskám nyakát, és odatette az ágyamra. – Jézusom – zihálta Gideon. – Akkor nemcsak szemét volt, hanem őrült is. És bántott téged… Eva. – A háztartási alkalmazottaknak tudniuk kellett – folytattam zsibbadtan, és a kezemet bámultam. Csak túl akartam lenni rajta, ki akartam adni magamból, hogy vissza tehessem az agyamnak abba a rejtett kis dobozába, ahol elfeledkezhetek róla a mindennapokban. – Az a tény, hogy ők sem szóltak senkinek, arra utalt, hogy ők is félnek. Felnőtt emberek voltak, mégsem léptek. Én viszont gyerek. Mit tehettem volna én, ha ők sem tettek semmit? – És hogyan lett vége? – kérdezte rekedten Gideon. Mikor? 157

– Tizennégy éves koromban. Azt hittem, hogy menstruálok, de túl sok volt a vér. Anyám bepánikolt, és kórházba vitt. Vetélésem volt. És a vizsgálat során fény derült egyéb… sérülésekre is. Vaginális és anális sérülésekre… Gideon pohara hangosan koppant az asztalon. – Ne haragudj – suttogtam, és úgy éreztem, mindjárt hányok. – Megkímélnélek a részletektől, de tudnod kell mindent, amit esetleg kideríthet valaki. A kórház jelentette a bántalmazást a gyermekvédelemnek. Hivatalos feljegyzés készült, amit ugyan zároltak, de azért vannak emberek, akik ismerik a történetet. Mikor anyám hozzáment Stantonhoz, Stanton visszanyúlt és elvarrta a szálakat, és kifizetett egy csomó titoktartási ígérvényt…. meg ilyenek. De tudnod kell róla, hogy a dolog kiderülhet, és rossz fényt vethet rád. – Rossz fényt, rám? – csattant fel Gideon fortyogó dühvel. – Ez az utolsó dolog, ami zavarna. – Gideon… – Azonnal tönkretennék bármilyen riportert, aki megírja ezt, aztán kikészíteném a sajtóorgánumot, ahol megjelenik. – Jéghideg volt a dühtől. – És megkeresem azt a szörnyeteget, aki bántott, Eva, bárhol van. És azt is megbánja, hogy megszületett. Megborzongtam, mert tényleg elhittem neki. Ott volt az arcán. A hangjában. A kisugárzásában és a figyelmében. Nem csak a külsejében volt sötét és veszedelmes. Gideon az a fajta ember volt, aki megszerezte, amit akart, bármibe kerül is. Felálltam. – Nem éri meg a fáradságodat. Az idődet. – De te igen. Te bőven megéred. A francba. A pokolba az egésszel. Közelebb húzódtam a kandallóhoz, szükségem volt a melegére. – Mindig van egy pénzösvény. A zsaruk és a riporterek mindig a pénz után mennek. Valaki gondolkodóba eshet azon, hogy anyám miért kétmillió dollárral a zsebében lépett ki az első házasságából, mikor az előző kapcsolatából származó lánya ötöt kapott. Oda sem kellett néznem, úgy is éreztem, hogy megdermed. – Persze – folytattam – az a véres pénz azóta már biztosan sokkal több. Én hozzá sem akarok nyúlni, de Stanton kezeli a befektetési számlát, amibe tettem, és mindenki tudja, hogy ő olyan, mint a legendás Midasz király, akinek minden arannyá válik a kezében. Ha valaha is azt hinnéd, hogy a pénzedet akarom… 158

– Hagyd abba. Szembefordultam vele. Láttam az arcát, a szemét. Láttam a szánalmat és az elszörnyedést. De az fájt a legjobban, amit nem láttam. A legrosszabb rémálmom valósult meg. Az a félelmem, hogy a múltam árthat az irántam érzett vonzalmának. Megmondtam Carynek is, hogy Gideon talán nem a megfelelő okok miatt marad majd mellettem. Hogy ki tart, de minden jó szándéka ellenére így is elveszítem. És úgy tűnt, hogy ez a helyzet.

159

Meghúztam a köntös övét. – Akkor most felöltözöm és megyek. – Micsoda? – meredt rám Gideon. – Hova mennél? – Haza – mondtam halálosan elcsigázva. – Azt hiszem, időre van szükséged, hogy ez az egész leülepedjen benned. Karba fonta a kezét. – Az együtt is menni fog. – Szerintem nem. – Felszegtem az állam, és a bánat hirtelen erősebb lett, mint a szégyen és a csalódás. – Addig nem, amíg úgy nézel rám, mint aki sajnál. – Nem vagyok kőből, Eva. Nem lennék emberi lény, ha nem érintene meg. Az érzelmek, amelyeken ebéd óta keresztülmentem, izzó fájdalommá összegződtek a mellkasomban, és megtisztító dühkitörésbe torkolltak. – Nem kell a rohadt szánalmad. Két kézzel a hajába túrt. – Akkor mi a fene kell? – Te! Te kellesz! – A tiéd vagyok. Hányszor kell még elmondanom? – A szavak semmit sem jelentenek, ha nincs mögöttük semmi. Amióta csak találkoztunk, lángolsz. Nem tudtál úgy rám nézni, hogy ne tedd abszolúte világossá: szét akarsz dugni. És ennek most vége, Gideon. – Égett a szemem. – Az a nézés… elmúlt. – Te megőrültél. – Úgy bámult rám, mintha két fejem lenne. – Nem hiszem, hogy tudnád, milyen érzés nekem a vágyad. – Összehúztam magam, és eltakartam a mellem Hirtelen rossz értelemben éreztem magam meztelennek. – Gyönyörűnek érzem magam tőle. Erősnek és elevennek. És… nem tudok veled lenni, ha már nem érzel így irántam. 160

– Eva, én… – Elhalt a hangja. Kemény és távoli volt az arca, a keze ökölbe szorult. Meglazítottam a köntös övét, és leráztam magamról a ruhadarabot. – Nézz rám, Gideon. Nézd meg a testem. Ugyanaz, amivel a múlt éjszaka nem tudtál betelni. Ugyanaz, amit annyira akartál, hogy elvittél abba a rohadt hotelszobába. Ha többé már nem kell… ha nem leszel kemény már a látványától is… – Ez neked nem elég kemény? – Kioldotta a pizsamaalsó zsinórját, aztán lehúzta, és előbukkant hosszú, eres, meredező farka. Mindketten egyszerre mozdultunk, hogy a végén szinte összecsattantunk. A szájunk egymásra tapadt, és Gideon felemelt, hogy a lábammal átkulcsolhassam a derekát. Rádőltünk a kanapéra, s ő egyik kinyújtott karjával támasztott mindkettőnket. Elterültem alatta, elfúlóan zokogva, ő pedig letérdelt a földre, és nyalni kezdett. Durva és türelmetlen volt. Nyoma sem volt benne a megszokott kifinomultságnak, de ez is nagyon tetszett. És még jobb volt, amikor fölém emelkedett, és belém döfte a farkát. Még nem voltam egészen nedves, és felhördültem a dörzsölő fájdalomtól, de máris a csiklóm körül körözött, és a csípőm mozogni kezdett. – Igen – jajdultam fel, és körmeimet a hátába mélyesztettem. Már nem volt hideg. Valósággal lángolt. – Gyere, Gideon. Dugj szét. – Eva. – Szája a számra tapadt. Belemarkolt a hajamba, úgy tartott, miközben döfött és döfött, mélyen és keményen. Egyik lábával megtámaszkodott a karfán és belém lökött, beszűkült hevességgel haladva az orgazmus felé. – Enyém… Enyém… Enyém… Súlyos golyóinak ritmikus csattogása a fenekemen és megszállott litániájának durvasága szinte megőrjített. Éreztem, ahogy gyorsulok minden kis fájdalomlökettel, és erősödő vággyal feszültem rá. Hosszú, torokhangú hördüléssel kezdett elélvezni, és teste vadul remegett, ahogyan belém lövellt. Tartottam, amíg elment, simogattam a hátát és csókolgattam a vállát. – Maradj így – mondta durván, és alám csúsztatta a kezét. A mellem a mellkasához szorult. Gideon felhúzott, aztán felült úgy, hogy meglovagoltam a csípőjét. Síkos voltam az orgazmusától, könnyen vissza tudott jönni belém. Kisimította a hajat az arcomból, és letörölte a megkönnyebbülés könnyeit. 161

– Mindig kemény vagyok tőled, mindig kívánlak. Majdnem beleőrülök, annyira akarlak egyfolytában. Ha valami változtatni tudna ezen, már megtettem volna, mielőtt eddig eljutunk. Érted? Megszorítottam a csuklóját. – Igen. – Most pedig te mutasd meg, hogy még mindig akarsz, ezek után. – Az arca vörös és verítékes volt, a szeme sötét és örvénylő. – Tudnom kell, hogy ha elvesztem a fejem, az nem jelenti azt, hogy téged is elvesztelek. Elhúztam a tenyerét az arcomról, és letoltam a mellemhez. Amikor megfogta őket, megmarkoltam a vállát, és mozgatni kezdtem a csípőmet. Csak félkemény volt, de gyorsan vastagodni kezdett. Ujjai a mellbimbóimat gyúrták, és kéjes hullámokkal árasztottak el. A szelíd ingerlés felpörgetett. Mikor közelebb húzott és a szájába vette a kemény bimbót, feljajdultam, s a testem még többet akart. Ökölbe szorított kézzel felemelkedtem. Lehunytam a szemem, hogy arra koncentráljak, ahogyan kicsusszan, aztán beharaptam a számat, amikor szétfeszített az újbóli behatolás. – Ez az – mormolta, és egy nyalintással áttért a másik mellemre, végigfuttatva nyelvét a feszes, sajgó bimbón. – Élvezz el nekem. Élvezz el a farkamon. Ringó csípővel élveztem az érzést, ahogyan teljesen kitölt. Nem maradt bennem sem szégyenkezés, sem bűntudat, miközben merev péniszén élvezkedtem, kissé változtatva a helyzetemen, hogy a széles makk épp ott dörzsöljön, ahol kell. – Gideon – leheltem. – Igen… Kérlek… – Annyira gyönyörű vagy. – Egyik kezével megmarkolta a tarkómat, a másikkal a derekamat, és megfeszítette az ágyékát, hogy még mélyebbre hatoljon. – Annyira szexi. Megint el fogok élvezni neked. Ezt műveled velem, Eva. Soha nem elég. Felnyögtem, amikor mindenem megfeszült, ahogyan az édes feszültség egyre fokozódott a mély, ritmikus dőlésektől. Zihálva, vadul mozgattam a csípőmet. A lábam közé nyúltam, és dörzsölni kezdtem a csiklómat az ujjam hegyével, siettetve az tetőpontot. Gideon felhördült, és hátravetette a fejét. Megfeszült a nyaka. – Érzem, hogy mindjárt elmész. Annyira forró és szűk lettél, annyira mohó. A szavai és a hangja megtették a hatásukat. Fel jajdúltam, amikor az első erős remegés megérkezett, aztán megint, amikor az orgazmus 162

elöntötte a testemet, és hüvelyem görcsösen összerándult Gideon acélkemény farkán. Ő hallható fogcsikorgatással tartotta magát, amíg a rángatózás alább nem hagyott, aztán elkapta a csípőmet és belém hatolt. Egyszer, kétszer. A harmadik mély döfésnél a nevemet hörögte, és forrón belém lövellt, utolsó félelmeimet és kételyeimet is eloszlatva.

Nem tudom, meddig feküdtünk kiterülve a kanapén, egymásban és egymáson, fejemmel a vállán, miközben a gerincem hajlatát simogatta. Gideon a halántékomra tapasztotta a száját. – Maradj! – Maradok. Átölelt. – Annyira bátor vagy, Eva. Olyan erős és becsületes. Kész csoda vagy. Az én csodám. – Vagy inkább a modern pszichoterápia csodája – morogtam, miközben pazar hajtincseivel játszadoztam. – De még így is ki voltam ütve egy darabig, és vannak olyan dolgok, amiken sosem fogok túljutni. – Istenem. Én meg hogy rád vetettem magam már az elején… Mindent elronthattam volna, még mielőtt elkezdődött. És a jótékonysági vacsora… – Megborzongott, és arcát a nyakamba fúrta. – Eva, ne hagyd, hogy tönkretegyem. Ne hagyd, hogy elüldözzelek. Felemeltem a fejem, és az arcába néztem. Csodálatos volt. Néha alig tudtam felfogni. – Nem gondolhatsz újra mindent Nathan miatt, amit csinálsz vagy mondasz. Az tönkretenne minket. Végünk lenne. – Ne mondd ezt. Ne is gondolj ilyesmire. Megigazítottam kócos szemöldökét a hüvelykujjammal. – Bár sose mondtam volna el. Bár sose kellett volna megtudnod. Megfogta a kezem, és a szájára tapasztotta az ujjaimat. – Mindent tudnom kell rólad, kívül és belül, minden apró részletet. – Egy nőnek kell, hogy legyenek titkai – incselkedtem. – Mellettem nem. – Megfogta a hajamat, és átölelte a derekamat. Magához húzott, emlékeztetve rá – mintha egy pillanatra is el tudtam volna felejteni –, hogy még mindig bennem van. – Birtokba foglak venni, Eva. És ez így fair, mert te is birtokba vettél engem. 163

– És mi a helyzet a te titkaiddal, Gideon? Arca érzelemmentes maszkká merevedett. Ez annyira könnyen ment neki, hogy tudtam: a második természetévé vált. – Onnan kezdem, hogy veled találkoztam. Minden, amiről úgy gondoltam, hogy én vagyok, amiről úgy gondoltam, hogy szükségem van rá… – Megrázta a fejét. – Majd együtt kiderítjük, ki is vagyok valójában. Te vagy egyetlen, aki igazán ismer. Pedig nem így volt. Igazán nem. Kezdtem kiismerni apránként, de továbbra is hatalmas rejtélyt jelentett a számomra. – Eva… Ha elmondod, mit akarsz… – Nyelt egyet. – Ennél jobb is tudok lenni, ha esélyt adsz rá. Csak… ne adj fel. Jézusom. Olyan könnyen levesz a lábamról. Elég pár szó, egy kétségbeesett pillantás, és máris kinyílok. Megsimogattam a haját, az arcát, a vállát. Éppolyan meggyötört, mint én, csak még nem tudom, milyen értelemben. – Van valami, amit kérek tőled, Gideon. – Legyen az bármi. Csak mondanod kell. – Mindennap mondj el nekem valamit, amit még nem tudok rólad. Valami lényegeset, még ha apróság is. Ígérd meg, hogy megteszed. Gideon óvatosan méregetett. – Olyasmit, amit én akarok? Bólintottam. Magam sem tudtam, hogy pontosan mit akarok kiszedni belőle. Kifújta a levegőt. – Oké. Lágyan megcsókoltam, mintegy néma köszönetként. Orrát az enyémhez dörgölte. – Menjünk el vacsorázni. Vagy inkább hozassunk valamit? – Biztos vagy benne, hogy el kéne mennünk? – Randizni akarok veled. Erre semmiképp sem mondhattam nemet, hisz tudtam milyen nagy lépés ez a számára. Igazából mindkettőnk számára, hisz a legutóbbi randink katasztrófába torkollt. – Nagyon romantikusan hangzik. És ellenállhatatlanul. Boldog mosolya volt a jutalmam, meg a közös zuhanyozás. Élveztem, hogy lemoshatom, és azt is, ahogy ő végig súrolt engem. Mikor megfogtam a kezét és a lábam közé húztam, két ujját magamba vezetve, láttam azt a jól ismert és vágyott tüzet a szemében, amikor megérezte a síkosságot, ami maradt utána. 164

Megcsókolt, és azt mormolta: – Az enyém… Erre ráfogtam a farkára, és elsuttogtam ugyanezt. A hálószobában felkaptam új kék ruhámat az ágyról, és magamhoz szorítottam. – Te választottad, Gideon? – Igen, én. Tetszik? – Gyönyörű – mosolyodtam el. – Anyám is mondta, hogy kitűnő az ízlésed… kivéve persze a barnák iránti elfogultságodat. Rám pillantott, még mielőtt pompás, kemény feneke eltűnt volna a gardróbban. – Miféle barnák? – Ügyes válasz. – Nézz körül a jobb felső fiókban! – kiabált ki. Vajon csak el akarja vonni a figyelmem azokról a barnákról, akikkel fotózkodott – köztük Magdalene-ről? Az ágyon hagytam a ruhát, és kinyitottam a fiókot. Tucatnyi Carine Gilson fehérneműszett volt benne, mind az én méretem, mindenféle színben. Voltak harisnyatartók és selyemharisnyák is, eredeti csomagolásban. Ránéztem Gideonra, aki felbukkant, a ruháival a kezében. – Már fiókom is van? – Három az öltözőszekrényben és kettő a fürdőben. – Gideon! – mosolyodtam el. – Egy fiók megszerzése általában hónapokig tartó folyamat. – Honnan tudod? – fektette ruháit az ágyra. – Éltél már más pasival is Caryn kívül? Rámeredtem. – Egy fiók nem jelent együttélést. – Ez nem válasz. – Odajött, és szelíden arrébb tolt, hogy elővegyen egy bokszeralsót. Megérezve visszahúzódását és elboruló hangulatát, válaszoltam, mielőtt még jobban elhúzódott volna. – Nem, nem éltem még más férfival. Gideon gyors csókot lehelt a homlokomra, mielőtt visszament volna az ágyhoz. Háttal nekem megállt a lábtámlánál. – Azt akarom, hogy ez a kapcsolat minden eddiginél többet jelentsem neked. 165

– Többet jelent. Sokkal. – Megkötöttem a törülköző csomóját a mellem között. – Kicsit küzdök is vele. Olyan gyorsan lett fontos. Talán túl gyorsan is. Mindig azt gondolom, túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Szembefordult velem. – Talán tényleg az. De ha igen, akkor is megérdemeljük. Odamentem hozzá, és hagytam, hogy a karjaiba vegyen. Sehol máshol nem akartam annyira lenni, mint itt, vele. Csókot nyomott a homlokom tetejére. – Nem bírom ki a gondolatot, hogy már a végét várod. Mert ugye azt várod? Úgy beszélsz. – Ne haragudj. – Tennünk kell valamit, hogy biztonságban érezd magad – túrt a hajamba. – Hogyan csináljuk? Egy pillanatra tétováztam, aztán kiböktem: – Eljönnél velem párterápiára? Megálltak az ujjai. Egy pillanatig mozdulatlanul állt és mélyeket lélegzett. – Gondold csak át – javasoltam. – Nézd meg, és lásd, hogy miről szól. – Rosszul csinálom? A mi kettőnk dolgát? Ennyire elrontom? Rámeredtem. – Nem, Gideon. Te tökéletesen csinálod. Legalábbis nekem tökéletesen. Megőrülök érted. Szerintem te… Megcsókolt. – Megteszem. Elmegyek. Imádtam őt abban a pillanatban. Egészen vadul. És a következő pillanatban is. És végig egész úton a vacsorához, ami csodálatos, intim étkezés volt a Masában. Rajtunk kívül csak két társaság tartózkodott az étteremben, és Gideont azonnal régi ismerősként üdvözölte a személyzet. Az étel túlvilágian jó volt, a bor pedig olyan drága, hogy bele se mertem gondolni, különben meg sem ittam volna. Gideon sötéten karizmatikus volt, ellazult és csábító. Nagyon szépnek éreztem magam a ruhában, amit kaptam tőle, és a hangulatom is kellemes volt. Már tudja, amit tudnia kell rólam, mégis mellettem van. Ujjbegyeivel a vállamat simogatta… köröket rajzolt a nyakszirtemre… lefelé siklott a hátamon. Megcsókolta a halántékomat, és beszimatolt a fülem mögé, nyelve könnyedén érintette az érzékeny bőrt. Az asztal alatt 166

megszorította a combomat és megmarkolta a térdemet. Az egész testem beleremegett a jelenléte tudatába. Annyira kívántam, hogy fájt. – Hogyan ismerkedtetek meg Caryvel? – kérdezte a borospohár felett. – Csoportterápián. – A kezére tettem a kezem, hogy megállítsam felfelé vezető útját a lábamon, és elmosolyodtam a szeme pajkos csillanására. – Apám zsaru, és ő hallott erről a terapeutáról, aki állítólag őrülten ért az olyan vad kölykökhöz, amilyen én is voltam. És Cary is ehhez a dr. Travishez járt. – Őrülten ért? – vigyorgott Gideon. – Dr. Travis egészen más, mint a többi terapeuta. A rendelőjét egy régi tornateremből alakította át. A nyitott ajtó politikáját követte a „kölykeivel” szemben, és nála lenni számomra sokkal valószerűbb volt, mint egy kereveten feküdni. Valamint nála nem volt mellébeszélés. Csak egyenes őszinteség, mindkét irányba, különben bepöccent. Ezt mindig szerettem benne, hogy elég fontos voltam neki ahhoz, hogy dühös legyen miattam. – Azért választottad a San Diegó-i Egyetemet, mert apád DélKaliforniában lakik? Elhúztam a számat. Újabb ismeret rólam, amit nem tőlem tud. – Mennyit ástál elő rólam? – Amennyit csak tudtam. – Vajon akarom tudni, mi mindent? Ajkához emelte a kezem, és megcsókolta. – Valószínűleg nem. Elhűlve csóváltam a fejem. – Igen, ezért mentem az SDSU-ra. Korábban nem töltöttem túl sok időt apámmal. Meg anyám is halálra szekált. – És apádnak sosem meséltél arról, ami veled történt? – Nem – lötyögtettem meg a borospoharat az ujjaim között. – Azt tudja, hogy pukkancs kis bajkeverő vagyok, önértékelési problémákkal, de Nathanról nem tud. – Miért nem? – Mert amúgy sem tudott volna változtatni azon, ami történt. Nathan elnyerte jog szerinti büntetését. Az apja busás fájdalomdíjat fizetett. Igazság tétetett. – Ezzel nem értenék egyet – jegyezte meg hűvösen Gideon. – Mi mást vártál volna még? Ivott egy nagy kortyot, mielőtt felelt volna. – Azt így evés közben inkább nem részletezném. 167

– Ó. – Mivel ez kellőképpen baljóslatúnak hangzott, főleg ilyen jeges tekintettel előadva, inkább nem feszegettem, és az ennivalóra fordítottam a figyelmemet. A Masában nem volt menü, csak omakase, úgyhogy minden egyes falat meglepetésszerű élvezet volt, és a kevés vendég miatt olyan érzésem volt, mintha az egész hely csak a miénk lenne. Egy idő után Gideon azt mondta: – Szeretem nézni, ahogy eszel. Rápillantottam. – Ezzel meg mit akarsz mondani? – Olyan jó étvággyal eszel. És egészen megkeményedek azoktól a kis elégedett mordulásaidtól. Meglöktem a vállammal. – Te magad mondtad, hogy egyfolytában kemény vagy. – A te hibád – vigyorodott el, mire én is elnevettem magam. Gideon céltudatosabban evett, mint én, és rá sem mertem pillantani a csillagászati összegű számlára. Mielőtt kimentünk volna, Gideon a vállamra terítette a zakóját. – Holnap menjünk el a te edzőtermedbe. Ránéztem. – A tied szebb. – Nyilván. De én szívesen elmegyek bárhová, ahová csak akarod. – Ahol nincsenek Daniel nevű segítőkész edzők? – kérdeztem édesdeden. Felvonta a szemöldökét, és elhúzta a száját. – Vigyázz magadra, angyalka. Mielőtt kitalálnék valami megfelelő büntetést arra, hogy kigúnyolod a birtoklási vágyamat. Észrevettem, hogy ezúttal nem fenyeget elfenekeléssel. Vajon észrevette, hogy a fájdalom a szexszel együtt kikészít? Egy olyan mentális helyre visz vissza, ahová soha többet nem akarok visszatérni. Hazafelé Gideon lakásához hozzábújtam a Bentley-ben, átvetettem az egyik lábamat a combján, és a fejemet a vállára hajtottam. Arra gondoltam, hogy Nathan tettei még mindig kihatnak az életemre – főleg a szexuális életemre. Vajon hány ilyen kísértetet űzhetünk el együtt Gideon-nal? Miután láttam azokat a játékszereket a hotelszobai fiókban, nyilvánvaló volt, hogy sokkal tapasztaltabb és kalandvágyóbb nálam. És az a gyönyör, amiben a kanapén részesített, bebizonyította, hogy olyan dolgokat képes művelni velem, mint más senki. 168

– Megbízom benned – suttogtam. Még erősebben ölelt, és belemormolta a hajamba: – Jól megleszünk mi egymással, Eva. Mikor később elaludtam a karjaiban, ezek a szavak jártak a fejemben.

– Ne… Ne… Kérlek, ne… Gideon kiáltásaira úgy ültem fel az ágyban, mint a rugó. Vadul vert a szívem. Levegőért kapkodtam, és kimeredt szemmel bámultam a mellettem vergődő férfit. Vicsorgott, mint egy vadállat, és nyugtalanul csapkodott a kezével, lábával. Elhúzódtam, nehogy véletlenül engem is megüssön álmában. – Szállj le rólam – zihálta. – Gideon! Ébredj föl! – Szállj… le… – A csípőjét egy fájdalmas szisszenéssel felfelé rántotta. Aztán úgy maradt, összeszorított fogakkal, mintha izzana alatta az ágy. Majd összeroskadt, és a matrac panaszosan nyikordult meg alatta. – Gideon! – Az éjjeli lámpa kapcsolóját kerestem. A torkom égett. De nem értem el a kapcsolót, szét kellett dobálni az összegubancolódott ágyneműt, hogy közelebb kerülhessek. Gideon fájdalmasan vergődött, olyan erővel, hogy rázkódott az ágy. Aztán felgyulladt a fény. Odafordultam Gideonhoz… És azt láttam, hogy sokkoló vadsággal maszturbál. Jobb kezével, elfehéredő ujjakkal szorította a farkát, és brutális gyorsasággal húzogatta. Bal kezével a lepedőt markolászta. Kín és fájdalom torzította el gyönyörű arcát. Aggódva ráztam meg a vállát. – Gideon, a fenébe is! Ébredj fel! Sikolyom megtörte a lidércnyomást. Kipattant a szeme, és felült. Vadul nézegetett körbe. – Mi az? – zihálta. Kipirult. Arca és szája vörös volt az izgalomtól. – Mi az? – Jesszusom. – Beletúrtam a hajamba, és felkeltem. Felkaptam a fekete köntöst, amit az ágy lábtámlájára akasztottam. Vajon mit látott? Mitől lehetnek valakinek ilyen vad szexuális álmai? Remegett a hangom. – Rémálmod volt. Halálra rémisztettél. – Eva… – Lenézett az erekciójára, és arca elsötétült a szégyenkezéstől. 169

Én biztonságos helyről, az ablak mellől néztem, és egy rántással megkötöttem a köntös övét. – Miről álmodtál? Megcsóválta a fejét, és megalázottan sütötte le a szemét. Olyan sebezhető volt, amilyennek még sosem láttam. Mintha valaki más költözött volna a testébe. – Nem tudom. – Ugyan már. Valami bujkál benned, valami rág. Mi az? Láthatóan küszködött, ébredezett. – Csak egy álom volt, Eva. Mindenkinek van ilyen. Rámeredtem, és kezdett rosszulesni, hogy így beszél velem, mintha ostoba lennék. – Elmész a fenébe. Kihúzta magát, aztán az ölébe vette a takarót. – Miért vagy dühös? – Mert hazudsz. Nagy levegőt vette, aztán kifújta. – Ne haragudj, hogy felébresztettelek. Megcsíptem az orrnyergemet. Éreztem, hogy jön a fejfájás. Csípett a szemem a sírhatnéktól, hogy min mehetett keresztül. És miattunk, mert ha nem enged közel magához, akkor a kapcsolatunknak nincs jövője. – Még egyszer kérdem, Gideon: miről álmodtál? – Nem emlékszem – túrt a hajába, és kirakta a lábát a földre. – Egy üzleten töprengek, biztosan az nem hagy nyugodni. Egy kicsit elmegyek dolgozni az itthoni irodámba. Te csak feküdj vissza, és próbálj aludni. – Erre a kérdésre lett volna néhány jó válasz, Gideon. Ezek közé tartozott volna a „Beszéljük meg holnap”. Vagy a „Hétvégén elmondom”. De még a „Nem állok készen arra, hogy erről beszéljek” is megfelelt volna. De te mintha úgy tennél, mintha nem értenéd, miről beszélek, miközben hülyére veszel. – Angyalka… – Ne – tettem csípőre a kezem. – Gondolod, hogy nekem könnyű volt a múltamról beszélni? Gondolod, hogy fájdalommentes volt megnyitni magamat, és hagyni kiömleni a mocskot? Sokkal egyszerűbb lett volna téged lerázni és valaki kevésbé híres alakkal járni. De én vállaltam a kockázatot, mert veled akarok lenni. Egy nap talán te is ugyanezt fogod érezni velem kapcsolatban. Kimentem. 170

– Eva! A francba! Gyere vissza! Mi a bajod? Gyorsítottam. Tudtam, mit érez: émelygés a gyomorban, mely rákként terjed, tehetetlen düh, és a vágy, hogy az ember összegömbölyödjön valami eldugott helyen és erőt merítsen ahhoz, hogy visszatemesse az emlékeket abba a mély, sötét gödörbe, ahol még mindig lappanganak. De ez nem ürügy a hazugságra vagy a bűntudat áthárítására. Felkaptam a táskámat a székről, ahová leraktam megérkezéskor, és kimentem az előtérbe a lifthez. Éppen becsukódott a fülke ajtaja, amikor láttam, hogy bemegy a nappaliba. Meztelensége garantálta, hogy nem fog utánam jönni, a tekintete pedig azt garantálta, hogy ne menjek vissza. Újra magára öltötte a maszkját, a makulátlan arcot, mely biztonságos távolban tartja tőle a világot. Reszketve támaszkodtam a bronzkorlátnak. Vívódtam az iránta érzett aggodalom közt, ami maradásra késztetett, és nehezen megszerzett tudásom közt, hogy ezzel az ő túlélési stratégiájával képtelen lennék együtt élni. A gyógyulás útja számomra kemény igazságokkal van kikövezve, nem tagadással és hazugsággal. A harmadik emeletnél megtöröltem nedves arcomat, és nagyokat lélegeztem, hogy összeszedjem magam, mielőtt a földszintre érek. A kapus leintett nekem egy taxit, és annyira profi volt, hogy úgy bánt velem, mintha talpig kosztümben lennék, nem pedig mezítláb, egy szál köntösben. Őszintén hálás voltam neki. A taxisnak is annyira hálás voltam, amiért gyorsan hazavitt, hogy busás borravalót adtam neki, és mit sem törődtem a saját kapusunk és recepciósunk furcsálló pillantásaival. Azzal a bombázó, szobortestű szőkeséggel sem foglalkoztam, aki az érkező liftből lépett ki, egészen addig, amíg meg nem éreztem Cary parfümjének illatát, és fel nem tűnt, hogy a lány Cary egyik pólóját hordja. Derűs pillantással mért végig. – Szép köntös. – Szép póló. A szőkeség vigyorogva távozott. Mikor az emeletünkre értem, Caryt a nyitott ajtóban találtam, ugyancsak köntösben. Kitárta felém a karját. – Gyere, kislány. Egyenesen odarohantam és átöleltem. Nő- és szexszaga volt. – Ki az a tyúk, aki épp most ment el? 171

– Egy másik modell. Ne aggódj miatta. – Behúzott a lakásba, és becsukta az ajtót. – Cross telefonált. Azt mondja, hogy elindultál haza, és nála vannak a kulcsaid. Biztos akart lenni benne, hogy itthon vagyok és beengedlek. Ami azt illeti, elég feldúltnak és aggodalmasnak tűnt. Akarsz beszélni róla? Lecsaptam a táskámat a pultra, és bementem a konyhába. – Megint valami rémálma volt. Elég rossz. Amikor rákérdeztem, tagadott, hazudott, aztán úgy tett, mintha én lennék a hülye. – A klasszikus felállás. Megcsörrent a telefon. Kikapcsoltam a hangját, és Cary ugyanezt tette a hordozható készülékkel a pultnál. Aztán elővettem a mobilomat, lecsuktam a figyelmeztetést, hogy több nem fogadott hívásom volt Gideontól, aztán küldtem neki egy SMS-t: Épségben hazaértem. Most már aludj jól. Lekapcsoltam a készüléket, és visszatettem a táskámba, aztán kivettem egy üveg vizet a hűtőből. – A bibi csak az, hogy én meg minden dolgomat elmondtam neki még az este. Cary felvonta a szemöldökét. – Szóval megtetted. Hogy fogadta? – Jobban, mint ahogy joggal elvárhattam volna. Nathan csak reménykedhet, hogy soha nem futnak össze. – Megittam az összes vizet. – És Gideon belement a páros tanácsadásba is, amit javasoltál. Akkor, azt hiszem, előreléptünk. Csak éppen bele egy nagy falba, mint utóbb kiderült. – De legalább te rendben vagy – könyökölt Cary a pultra. – Semmi könny. Nyugodt vagy. Vagy aggódjak? Megdörgöltem a hasamat, hogy enyhítsem a fészket verő félelmet. – Nem, minden rendben lesz. Csak… meg akarom oldani ezt a dolgot kettőnk közt. Szeretnék vele maradni, de ha egy ilyen fontos dologban hazudik, akkor nem fog menni. Istenem. Még csak elképzelni sem akartam, hogy esetleg nem sikerül. Máris kezdtem nyugtalankodni. A vágy, hogy Gideonnal legyek, vadul lüktetett a véremben. – Kemény vagy, kislány. Büszke vagyok rád. – Cary odajött, belém karolt, és eloltotta a konyhai fényeket. – Most aludjunk, aztán ha felkeltünk, kezdjünk új napot. – Azt hittem, hogy jól mennek a dolgok veled meg Trey-jel. Diadalmasan elmosolyodott. 172

– Azt hiszem, szerelmes vagyok, bébi. – Kibe? – hajtottam a vállára az arcomat. – Treybe vagy a szőkébe? – Treybe, te kis buta. A szőke csak testgyakorlás volt. Ezzel kapcsolatban lett volna egy-két szavam, de nem láttam alkalmasnak a pillanatot, hogy belemenjek abba, hogyan rontja el a saját boldogságát. És ezúttal talán az a legjobb megoldás, ha inkább arra koncentrálok, hogy milyen jól állnak a dolgok Treyjel. – Ezek szerint végre a megfelelő srácba estél bele. Ünnepelnünk kéne. – Hé, ez az én szövegem!

173

A következő reggel morbid szürrealitással virradt fel. Elmentem dolgozni, de a délelőttöm afféle fagyos ködben telt. Képtelen voltam felmelegedni, pedig még kardigánt is vettem a blúzom fölé, meg egy sálat, ami egyikhez sem illett. A szokásosnál jóval tovább tartott a munkafeladatok megoldása, és képtelen voltam megszabadulni valami szörnyű érzéstől. Gideon nem jelentkezett. Semmi üzenet a mobilomon az éjszakai SMS óta. Semmi e-mail. Semmi levél. A csend őrjítő volt. Főleg amikor a napi Google-értesítés megérkezett a postafiókomba, és megláttam a fényképeket meg telefonnal készített videókat magamról meg Gideonról a Bryant Parkban. Fájt magunkat látni – a szenvedélyt, a vágyat, a fájdalmas vonzódást az arcunkon, és a kibékülés örömét. Összeszorult a mellkasom. Gideon. Ha nem tudjuk ezt megoldani, vajon majd mindig rá fogok gondolni, és azt kívánom majd, bárcsak sikerült volna? Próbáltam összeszedni magam. Mark ma fog találkozni Gideonnal. Talán Gideon ezért nem erőlködött, hogy kapcsolatba lépjen velem. Vagy talán csak tényleg elfoglalt. Biztosan az, hiszen tele a naptárja. És amennyire tudtam, még mindig az a terve, hogy eljön velem az edzőterembe munka után. Kifújtam a levegőt és megnyugtattam magam, hogy majdcsak rendeződnek valahogy a dolgok. Nem lehet másként. Háromnegyed tizenkettőkor csöngött a telefon. Láttam a a kijelzőn, hogy a recepció az. Csalódott sóhajjal vettem fel. – Szia, Eva – mondta Megumi vidoran. – Egy bizonyos Magdalene Perez jött hozzád. – Tényleg? – Zavarodottan és bosszúsan meredtem a monitoromra. Vajon a Bryant parki fotók csalták elő Magdalene-t a trollbarlangjából? 174

Józan ész ide vagy oda, nem akartam beszélni vele. – Tartsd fel egy kicsit, jó? El kell még intéznem valamit. – Rendben. Majd leültetem. Letettem, aztán elővettem a mobilomat, és kikerestem Gideon irodájának számát. Hívtam, és megkönnyebbülten nyugtáztam, hogy Scott veszi fel. – Helló, Scott. Itt Eva Tramell. – Szia, Eva. Mr. Cross-szal akarsz beszélni? Most éppen megbeszélése van, de jelezhetek neki. – Ne. Ne zavard. – Meghagyta, hogy így legyen. Nem fogja bánni. Rendkívüli módon megnyugtatott, amit hallottam. – Nem szívesen terhellek ilyesmivel, de lenne egy kérésem. – Amit csak akarsz. Ez is parancs. – Derűs hangja még jobban megnyugtatott. – Magdalene Perez van idelent a huszadikon. Az igazat megvallva Gideonon kívül semmi közös nincs bennünk, és ez nem valami jó. Ha valamit mondani akar, akkor a főnököddel kellene megbeszélnie. Leküldenél érte valakit, hogy felvigye? – Természetesen. Máris intézkedem. – Köszönöm, Scott. Nagyra értékelem. – Nagyon szívesen, Eva. Letettem a telefont, és visszasüppedtem a székembe. Máris kicsit jobban éreztem magam, és büszke voltam, amiért nem hagytam, hogy a féltékenység elvegye a józan eszem. Még mindig rühelltem a gondolatot, hogy ez a nő elveszi Gideon idejét, de nem hazudtam, amikor azt mondtam, hogy bízom benne. Tudtam, hogy mélyek és erősek az érzelmei irántam. Csak azt nem tudhattam, hogy elégerősek-e ahhoz, hogy felülírják a túlélési ösztöneit. Megumi megint hívott. – Szent isten! – nevetett. – Látnod kellett volna az arcát, amikor lejöttek érte. – Remek – vigyorodtam el. – Sejtettem, hogy rosszban sántikál. Akkor már nincs is ott? – Nincs. – Köszi. – Átvágtam a folyosón Mark irodájához, és bedugtam a fejem, hogy hozzak-e neki valami ebédet. Gondolkodóba esett. 175

– Nem, kösz. A prezentáció előtt úgysem tudnék enni. Mire meg vége lesz, megpunnyad, ha valamit hozol. – Mit szólnál egy proteinitalhoz? Az adna egy kis energiát addig is, amíg nem eszel. – Remek ötlet! – csillant fel a szeme. – Valami olyat, ami megy a vodkához, csak hogy hangulatba jöjjek. – Van olyan, amit nem szeretsz? Vagy valami allergia? – Semmi. – Oké. Akkor egy óra múlva itt vagyok. – Tudtam, hova kell mennem. A büfé, amire gondoltam, pár saroknyira esett, és voltak mindenféle levek, saláták meg helyben készített panini szendvicsek, önkiszolgálásos alapon. Lementem, és próbáltam megfeledkezni Gideon hallgatásáról. Féligmeddig elvártam volna valamit a Magdalene incidens után. A reakció hiánya aggasztott. Kimentem az utcára a forgóajtón keresztül, és fel sem figyeltem a férfira, aki egy autóból szállt ki nem messze tőlem, amíg a nevemet nem kiáltotta. Hátrafordultam, és Christopher Vidallal találtam szembe magam. – Ó… Helló! – üdvözöltem. – Hogy vagy? – Most, hogy találkoztunk, sokkal jobban. Remekül nézel ki. – Kösz. Ezt én is elmondhatom rólad. Nagyon más volt, mint Gideon, mégis jóképű a maga módján a mahagóniszínű hullámos hajával, szürkészöld szemével és elbűvölő mosolyával. Bő farmert és krémszínű V nyakú pulóvert viselt, ami nagyon jól állt neki. Szexis volt. – A bátyádhoz jöttél? – érdeklődtem. – Igen, meg hozzád. – Hozzám? – Ebédelni indultál? Veled tartok, és elmagyarázom. Hirtelen eszembe jutott Gideon figyelmeztetése, hogy tartsam távol magam Christophertől, de úgy gondoltam, hogy most már megbízik bennem. Főleg a saját testvérével kapcsolatban. – Egy kis büfébe megyek nem messze innen – feleltem. Ha benne vagy. – Abszolúte. Elindultunk. – Miért akartál találkozni velem? – Túl kíváncsi voltam, hogy várjak a kérdéssel. 176

Belenyúlt a nadrágja egyik nagy zsebébe, és egy pergamenborítékos meghívót szedett elő. – Azért jöttem, hogy meghívjalak vasárnapra egy kerti partira, amit a szüleim birtokán tartunk. Üzlet és szórakozás együtt. A Vidal Record sok művésze is ott lesz. Arra gondoltam, hogy jó lehetőség lenne a lakótársadnak – belekerülhetne egy videoklipbe. Felderültem. – Az csodálatos lenne! Christopher elvigyorodott, és átadta a meghívót. – Mindketten nagyon jól fogjátok érezni magatokat. Senki nem tud úgy bulit rendezni, mint anyám. A kezemben tartott borítékra pillantottam. Miért nem szólt Gideon erről a partiról? – Ha azon töprengsz, hogy Gideon miért nem említette – jegyezte meg, mintha olvasna a gondolataimban –, hát azért, mert ő nem jön el. Sose szokott. Hiába ő a többségi részvénytulajdonos a cégben, szerintem a zeneipar meg a zenészek túl kiszámíthatatlanok az ő ízlésének. Már biztos te is tudod, milyen. Sötét és erőteljes. Izgalmasan vonzó és forrón érzéki. Igen, tudtam, milyen. És mindenáron tudni akarja, mire fizet be. Mikor odaértünk a büféhez, intettem, hogy menjünk be. Beálltunk a sorba. – Nagyon jók az illatok – jegyezte meg Christopher, közben írni kezdett egy SMS-t. – Elhiheted, hogy az ízek is legalább olyan jók. Kisfiús mosolyt villantott rám, amitől a legtöbb nő biztosan elalél. – A szüleim már nagyon várják, hogy megismerhessenek, Eva. – Mi? – Igazi meglepetés volt látni a fotóitokat az elmúlt heten. Méghozzá kellemes meglepetés – tette hozzá gyorsan, amikor összerezzentem. – Most először látok olyat, hogy komolyan randizik valakivel. Felsóhajtottam, mikor arra gondoltam, hogy most éppen nincs annyira oda értem. Vajon végzetes hibát követtem el, amikor a múlt éjjel magára hagytam? Mikor a pulthoz értünk, egy grillezett zöldséges paninit kértem két gránátalmás gyümölcslével, és szóltam, hogy a fehérjést csak fél óra múlva készítsék el, amikor már végeztem az evéssel. Christopher ugyanazt kérte, mint én, és asztalt is sikerült találnunk a zsúfolt helyen. 177

Munkáról beszélgettünk, és jót nevettünk egy friss bébiételreklámbakin, ami elterjedt a neten, meg néhány belső anekdotán, amelyet Christopher szedett össze a művészek között. Az idő gyorsan telt, és amikor elváltunk a Crossfire bejáratánál, őszinte rokonszenvvel köszöntem el tőle. Felmentem a huszadikra, és Markot még mindig az asztalánál találtam. Futólag rám mosolygott, még a megfeszített munka közben is. – Ha nincs rám nagy szükséged – mondtam neki –, akkor ezt a prezentációt most kihagynám. Noha próbálta leplezni, láttam a megkönnyebbülés villanását az arcán, de nem sértődtem meg. A stressz, az stressz, és ingatag kapcsolatom Gideonnal nem az a dolog, amin Marknak rágódnia kell, miközben egy fontos feladaton dolgozik. – Szuper vagy, Eva. Tudod? Elmosolyodtam, és letettem elé a gyümölcslét. – Idd meg. Finom, és a protein egy időre elveszi az éhségérzetedet. Ha kellenék, a helyemen leszek. Mielőtt a fiókba tettem volna a táskámat, SMS-eztem Carynek, hogy megkérdezzem, van-e valami dolga szombaton, vagy eljön a Vidal Records-bulira. Utána folytattam a munkát. Elkezdtem rendezgetni Mark fájljait a szerveren, megcímkéztem őket és könyvtárakba rendeztem, hogy könnyebb legyen összeszedni a portfoliókat. Mikor Mark elment a megbeszélésre Gideonhoz, egy kicsit felgyorsult a szívverésem, és kissé összeszorult a gyomrom a várakozástól. Nem is értettem az izgalmamat pusztán amiatt, hogy jól tudtam, mit csinál éppen Gideon, és hogy eszébe kell jutnom, amikor meglátja Markot. Reméltem, hogy hamarosan hallani fogok felőle. Egy kicsit felvidultam a gondolatra. Az elkövetkező órában türelmetlenül vártam, hogyan alakulnak a dolgok. Mikor Mark vigyorogva és ruganyos léptekkel előkerült, felálltam a helyemről és megtapsoltam. Gáláns, túlzó mozdulattal meghajolt. – Köszönöm, Miss Tramell. – Annyira drukkoltam! – Cross megkért, hogy ezt adjam oda neked – nyomott a kezembe egy lezárt borítékot. – Gyere be az irodámba, és mindent elmesélek. A borítéknak súlya volt és csörgött. Már a tapintásából tudtam, mit fogok találni benne, mégis rosszul érintett kihulló kulcsaim látványa. Aztán 178

elolvastam a kísérőkártyát, és olyan fájdalom szorította össze a szívemet, amlyet még soha nem éreztem. Köszönet, Eva. Mindenért. Üdv, G. Ez szakítás akar lenni. Csakis az lehet. Különben munka után adta volna vissza a kulcsokat, amikor megyünk az edzőterembe. Tompa dübörgés dobolt a fülemben. Megszédültem. Azt sem tudtam, hol vagyok. Rémült voltam és sebzett. Halálosan dühös. Valamint a munkahelyemen tartózkodtam éppen. Lehunytam a szemem, és ökölbe szorítottam a kezem. Próbáltam összeszedni magam, és ellenálltam a késztetésnek, hogy felrohanjak és legyávázzam Gideont. Biztosan fenyegetést látott bennem, valami olyat, ami váratlanul és hívatlanul betör az ő rendezett kis világába, és fenekestül felforgatja. Valaki olyat, akinek több kell a puszta testénél és a bankszámlájánál. Üvegfal mögé zártam az érzéseimet, ahol biztonságban tudhattam őket, ugyanakkor ki tudtam húzni a munkanap végéig. Mire kiblokkoltam és elindultam lefelé, még mindig nem hallottam semmit Gideon felől. Olyan érzelmi romhalmaz voltam, hogy épp csak egy éles kis kétségbeesésszúrást éreztem, amikor kiléptem a Crossfire-ből. Valahogyan eljutottam az edzőterembe. Lezártam az agyam, és gépiesen futottam a gépen, menekülve a bánat dől, mely hamarosan lesújt majd rám. Addig rohantam, amíg patakokban szakadt rólam a veríték és cserbenhagyott a lábam. Összetörve és kimerülten indultam zuhanyozni. Aztán felhívtam anyámat, és megkértem, hogy küldje értem Clancyt az edzőterembe, hogy elvigyen dr. Petersenhez a megbeszélt időpontra. Amikor visszavettem a munkahelyi ruhámat, összeszedtem a maradék erőmet, hogy elvégezzem az utolsó feladatot, mielőtt hazamehetek és ágyba zuhanhatok. A járdaszélen vártam a kocsit. Kívülállónak éreztem magam a nyüzsgésben. Mikor Clancy megérkezett és kinyitotta nekem a hátsó ajtót, döbbenten pillantottam meg anyámat a hátsó ülésen. Még korán volt. Arra számítottam, hogy egyedül megyek a lakásáig, és kábé húsz percet várni fogok rá. Ez volt a szokásos menetrend. – Helló, anya – mondtam elcsigázottan, és leültem mellé. 179

– Hogy tehetted ezt, Eva? – sírta bele egy monogramos zsebkendőbe, de még kivörösödött, könnyes szemmel is szép volt. – Miért tetted? Sírása egy kicsit kizökkentett saját nyomorúságomból. – Most éppen mit követtem el? Az új mobil, még ha valahogy tudomást szerzett is róla, nem okozna ekkora lelki válságot. Arról pedig nem tudhat még, hogy szétmentünk Gideonnal. – Elmesélted Gideon Crossnak, hogy… hogy mi történt veled. – Az alsó ajka remegett a feldúltságtól. Döbbenten kaptam fel a fejem. Erről meg honnan tud? Istenem… Lehallgatná a lakásomat? Bepoloskázta a táskámat? – Micsoda? – Ne add az ártatlant! – Honnan veszed, hogy elmondtam neki? – suttogtam fájdalmasan. – Csak tegnap éjjel történt. – Ma meglátogatta Richardot ez ügyben. Próbáltam elképzelni, milyen arcot vághatott Stanton. Nehezen tudtam elhinni, hogy jól fogadta a dolgot. – Miért tett volna ilyesmit? – Tudni akarta, milyen óvintézkedések történtek az információ kiszivárgás megelőzésére. És azt is tudni akarta, hol van most Nathan… – Anyám újra felzokogott. Mindent meg akart tudni. Sziszegve fújtam ki a levegőt a fogaim között. Nem voltam biztos Gideon indítékaiban, de az az eshetőség, hogy kivallatott Nathanról, és most tenni akar róla, hogy biztonságban legyen egy esetleges botránytól, mindennél jobban fájt. Összegörnyedtem. Azt hittem, hogy az ő múltja ver éket közénk, de logikusabb az, hogy inkább az enyém. Most az egyszer örültem neki, hogy anyám mindig magával van elfoglalva, és így nem veszi észre, mennyire kivagyok. – Joga volt hozzá. – Olyan nyers volt a hangom, mintha nem is az enyém lenne. – És joga van hozzá, hogy megvédje magát minden esetleges utóhatástól. – Soha egy pasidnak sem mondtad el. – De nem is jártam még olyannal, aki akkor is az országos lapok címoldalán van, ha csak eltüsszenti magát – bámultam ki az ablakon a forgalomra. – Gideon Cross és a Cross Industries világhírűek, anya. Fényévekre van azoktól a srácoktól, akikkel középsuliban randiztam. 180

Anyám mondott még mindenfélét, de én nem is hallottam. Önvédelemből bezárkóztam, elvágtam magam a valóságtól, amely egyszerre túl fájdalmas lett ahhoz, hogy elviseljem.

Dr. Petersen rendelője éppolyan volt, mint amilyenre emlékeztem. Megnyugtatóan semleges, profi és kényelmes. Dr. Petersen maga is ugyanilyen – jóképű, őszülő hajú férfi kedves, értelmes kék szemmel. Széles mosollyal invitált bennünket a szobájába, megjegyezvén, hogy anya milyen jól néz ki, én pedig hogy hasonlítok rá. Azt is mondta, hogy örül, hogy újra lát, és hogy jól nézek ki, de szerintem ezt csak anyám kedvéért. Túlképzett megfigyelő volt ahhoz, hogy elkerülje a szemét a bennem kavargó érzelmi zűrzavar. – Nos – kezdte, és leült a székébe, szemben a kerevettel, amin anya meg én ültünk –, mi hozta ide önöket ma? Elmondtam, hogy anya hogyan követte le a mozgásomat a telefonomon keresztül, és hogy ez mennyire bántott engem. Anya beszélt a krav maga iránti érdeklődésemről és arról, hogy ezt jelnek vette, miszerint nem érzem magam biztonságban. Aztán én mondtam el, hogyan vették át majdnem teljesen Parker termét, ami fojtogatóan és korlátozóan hatott rám. Anya elmondta, hogy elárultam őt azzal, hogy mélyen személyes dolgokat fecsegtem ki vadidegeneknek, amitől meztelennek és kiszolgáltatottnak érzi magát. Dr. Petersen végig figyelmesen hallgatott, jegyzeteket készített, és csak nagy ritkán szólalt meg, amíg ki nem beszéltünk mindent. Amikor elhallgattunk, megkérdezte: – Monica, miért nem szólt nekem arról, hogy leköveti I Eva mobilját? Anyám felszegte az állát – ismerős családi védekező gesztus. – Semmi kivetnivalót nem láttam benne. Sok szülő követi ugyanígy a gyerekét. – Igen, a kiskorú gyerekét – vágtam vissza. – De én felnőtt nő vagyok. Akinek saját élete van. – Ha a lánya helyébe képzelné magát, Monica – szólt közbe dr. Petersen –, elképzelhető lenne, hogy ugyanúgy érezne, mint ő? Mi lenne, ha rájönne, hogy valaki a tudta és engedélye nélkül követi minden lépését? – Semmi gondom nem lenne vele, ha az anyám tenné ezt, és ez megnyugtatná őt – ellenkezett anya. 181

– És abba belegondolt, hogy ez milyen hatással lehet Eva lelki békéjére? – érdeklődött szelíden a doktor. – Érthető, hogy meg akarja védeni, de nyíltan meg kellene beszélnie vele az ezzel kapcsolatos lépéseket. Fontos ismerni a véleményét, és csak akkor várni tőle együttműködést, ha önként vállalja. Tiszteletben kell tartania a lánya jogát ahhoz, hogy olyan korlátokat szabjon, melyek esetleg szűkebbek, mint azt ön szeretné. Anyám bosszúsan tiltakozott. – Evának szüksége van ezekre a korlátokra, Monica – folytatta dr. Petersen. – Valamint arra az érzésre, hogy ura a saját életének. Ezeket a dolgokat hosszú időre elvették tőle, és tiszteletben kell tartanunk azt a jogát, hogy most úgy építse ki őket, ahogyan neki a legjobb. – Ó – gyűrögette anyám a zsebkendőjét. – Ebbe így nem is gondoltam bele. Épp a keze után nyúltam, amikor megremegett az alsó ajka. – Semmi sem tarthatott volna vissza attól, hogy beszéljek Gideonnak a múltamról. De szólhattam volna neked előtte. Ne haragudj, hogy nem gondoltam rá. – Te sokkal erősebb vagy, mint én valaha is voltam – mondta anyám –, mégis muszáj mindig aggódnom miattad. – Az a javaslatom – jegyezte meg dr. Petersen –, hogy szánjon rá egy kis időt, Monica, és komolyan gondolkodjon el rajta, milyen típusú események és helyzetek okozzák az aggodalmát. És írja le ezeket. Anyám bólintott. – És ha már van egy nem kimerítő listája, hanem egy jó alapja – folytatta –, leülhet Evával és megbeszélhetik, hogyan lehetne kezelni ezeket az aggodalmakat, olyan stratégiákkal, amelyekkel mindketten együtt tudnak élni. Például ha az zavarja önt, hogy néhány napig nem hall Eva felől, egy SMS vagy e-mail talán segíthet ezen. – Oké. – Ha szeretné, együtt is végigmehetünk a listán. Ordítani tudtam volna, ahogy hallgattam őket. Kész sértés volt. Nem vártam, hogy dr. Petersen józanészre tudja téríteni anyámat, de annyit azért reméltem, hogy legalább keményebb lesz egy kicsit – ideje lett volna, hogy olyasvalaki legyen, akinek a tekintélyét anyám elismeri. Mikor letelt az egy óra és kifelé mentünk, megkértem anyát, hogy várjon egy kicsit, hadd tegyek fel dr. Petersen-nek egy utolsó, személyes és privát kérdést. 182

– Igen, Eva? – állt meg előttem a doktor, végtelen türelmet és bölcsességet árasztva. – Csak azon gondolkodtam… – Nyelnem kellett egyet, hogy lemenjen a gombóc a torkomból. – Zaklatás áldozatai számára lehetséges később működő romantikus kapcsolatot kialakítani? – Abszolúte. – Azonnali, határozott válaszára kifújtam a tüdőmben rekedt levegőt. Megráztam a kezét. – Köszönöm.

Mikor hazaértem, a Gideontól visszakapott kulcsokkal kinyitottam az ajtót, és egyenesen a szobámba mentem, bágyadtan integetve Carynek, aki éppen valami DVD-re jógázott a nappaliban. Lerángattam a ruháimat, magamra csuktam az ajtót, és bemásztam az ágyba, a hűvös ágynemű közé, egy szál alsóneműben. Magamhoz öleltem egy párnát, és lehunytam a szemem. Annyira kiüresedett és kimerült voltam, hogy semmi másom nem maradt. Nemsokára nyílt az ajtó, és Cary leült mellém. Kisimította a hajamat könnyáztatta arcomból. – Mi a baj, kislány? – Csúnyán dobtak. Egy rohadt kis üzenőkártyán. Cary felsóhajtott. – Ismered a járást, Eva. El akar távolítani magától, mert azt hiszi, hogy te is cserbenhagyod majd, mint mindenki más. – Én pedig bebizonyítom, hogy igaza van. – Magamra ismertem Cary leírásában. Elfutottam, amikor komolyra fordultak a dolgok, mert biztos voltam benne, hogy csakis rossz vége lehet. Csak azzal tarthattam meg az irányítást, hogy én voltam az, aki elmegy, nem pedig az, akit otthagynak. – Mert védeni akarod a saját gyógyulásodat. – Cary leheveredett, és a hátamhoz simult. Izmos karjával szorosan átölelt. Megnyugtatott a testi érintkezés, melynek szükségességét eddig nem is érzékeltem. – Az is lehet, hogy a saját múltam miatt ejtett, nem az övé miatt. – Ha így van, akkor jó, hogy vége. De szerintem előbb-utóbb egymásra találtok. Legalábbis nagyon remélem. – Sóhaja lágyan csiklandozta a nyakamat. – Boldogan-élnek-míg-meg-nem-halnak hegyeket akarok végre 183

a sok elcseszett kapcsolat után. Mutasd meg, hogy kell csinálni, Eva kedves. Hitesd el velem, hogy lehetséges.

184

A péntek reggel Treyjel és Caryvel talált a reggelinél. Trey először aludt nálunk. Miközben megittam az első kávémat, figyeltem Treyt, ahogyan Caryvel viselkedik, s őszintén örültem a meghitt mosolyoknak és titkos érintéseknek, amelyeket váltottak. Annak idején nekem is voltak ilyen könnyed kapcsolataim, csak akkor még nem értékeltem őket eléggé. Kellemesek és egyszerűek voltak, de bizonyos értelemben felszínesek is. Mennyire lehet mély egy szerelem, ha nem ismered meg a szeretőd lelkének legsötétebb bugyrait? Ez volt a legnagyobb dilemmám Gideonnal kapcsolatban. Megkezdődött a Gideon Utáni Második Nap. Azon kaptam magam, hogy legszívesebben elmennék hozzá bocsánatot kérni, amiért újra otthagytam. Meg akartam mondani, hogy itt vagyok, hogy meghallgassam, vagy akár csak néma támaszt nyújtsak. De túlságosan megterhelt voltam érzelmileg. Túl könnyen kaptam sebeket. Nagyon féltem a visszautasítástól. És az, hogy tudtam: úgysem enged magához túl közel, csak még inkább erősítette ezt a félelmet. Még ha kiderítem is a dolgokat, csak szenvednék, ha csupán azokkal a morzsákkal kellene beérnem, amelyeket hajlandó megosztani velem. De legalább a munka jól alakult. A Kigsman-meló megszerzését ünneplő közös ügynökségi ebédre szóló meghívásnak őszintén örültem. Roppant szerencsésnek éreztem magam, amiért ilyen pozitív környezetben dolgozhatom. De amikor kiderült, hogy Gideon is hivatalos – bár senki sem várta, hogy csakugyan eljön –, inkább visszamentem az asztalomhoz és a munkámba temetkeztem. Hazafelé menet benéztem az edzőterembe; aztán vettem pár dolgot, hogy fettuccine Alfrédot csináljak vacsorára créme brűlé-vel desszertnek – ettől a kajától garantált a szénhidrátkóma. Arra számítottam, hogy az alvás 185

menedéket jelent majd a végtelen mi-lett-volna-ha ciklustól, amelyen az agyam körözött, akár egész szombat délelőttre. Caryvel ettünk a nappaliban, pálcikával. Az ő ötlete volt, hogy felvidítson. Neki ízlett az étel, de én nem lelkesedtem. Aztán elhallgatott, én pedig éreztem, hogy nem vagyok éppen a legszórakoztatóbb barát. – Mikor jönnek ki a Grey Isles-kampány hirdetései? – kérdeztem. – Nem tudom pontosan, de ezt hallgasd meg… – vigyorgott. – Tudod, hogy megy ez a fiúmodellekkel – úgy lökdösnek minket ide-oda, mint gumit egy orgián. Nehéz kitűnni a tömegből, hacsak nem jársz valami hírességgel. És én hirtelen ilyen lennék, mióta a veled közös fotóinkat mindenhová kiplakátolták. Afféle mellékmotívum vagyok a Gideon Crosskapcsolatodban. Csodákat műveltél, abszolúte menő lettem. Felkacagtam. – Ehhez nem volt szükséged az én segítségemre. – Hát, mindenesetre nem ártott. És visszahívtak még pár fotóra. Azt hiszem, most nem csak öt percre akarnak – Akkor ünnepelnünk kell. – Abszolúte. Ha készen állsz rá. A végén kiültünk a nappaliba, és megnéztük az eredeti Tront. Húsz perce ment a film, amikor megszólalt a telefonja, és hallottam, hogy az ügynökségével beszél. – Persze. Tizenöt perc múlva ott vagyok. Hívlak, ha odaértem. – Munka? – kérdeztem, mikor letette. – Az. Az egyik modell annyira belőve jelent meg egy fotózáson, hogy használhatatlan. – Szemügyre vett. – Akarsz jönni? Kinyújtóztattam a lábam. – Nem. Jobb nekem itt. – Biztos, hogy rendben leszel? – Csak egy kis könnyű szórakozásra van szükségem. Már a gondolattól is elfáradok, hogy felöltözzem. – Jó volt a flanelpizsamámban meg az ócska trikómban egész hétvégén. Bármennyire rosszul éreztem is magam, a testi kényelemre szükség volt. – Ne aggódj miattam. Tudom, hogy mostanában nem nézek ki valami jól, de megoldom. Menj és érezd jól magad. Miután Cary elsietett, megállítottam a filmet, és kimentem a konyhába borért. Megálltam a pultnál, és megsimítottam a rózsákat, amiket Gideontól kaptam múlt hétvégén. Szirmok hulltak a pultra, mint könnycseppek. Arra gondoltam, hogy visszavágom a szárukat és kibontom 186

a tápsót, ami a csokorral együtt jött, de értelmetlen lett volna. Majd holnap kidobom az egész csokrot, hasonlóképpen halálra ítélt kapcsolatunk utolsó mementóját. Gideonnal egy hét alatt messzebbre jutottam, mint máskor két év alatt. Ezért mindig szeretni fogom. Vagy talán örökké. Pont. És egy nap talán már nem is fog ennyire fájni.

– Ébresztő, álomszuszék – csivitelte Cary, miközben lerángatta rólam a takarót. – Au. Hagyj békén. – Öt perced van, hogy kivonszold magad a zuhanyozóba, különben a víz jön hozzád. Kinyitottam az egyik szemem, és rámeredtem. Felső nem volt rajta, csak valami bő nadrág, ami majdnem leesett róla. Tökéletes ébresztés. – Miért kell felkelnem? – Azért, mert fekszel, és nem állsz. – Huh. Ez már döfi, Cary Taylor. Karba fonta a kezét és felvonta a szemöldökét. – Mennünk kell vásárolni. A párnába fúrtam az arcomat. – Nem. – De igen. Mintha valami olyasmit mondtál volna, hogy „hétvégi kerti parti” meg „rocksztár vendégek”. Mi a fenét vehetnék fel oda? – Á, értem. Jó érv. – Te mit veszel fel? – Hát… nem tudom. Hajlottam az angol teázós-kalapos stílus felé, de már nem vagyok annyira biztos a dolgomban. Lelkesen bólogatott. – Helyes. Tegyünk egy kört, és keressünk valami szexit és menőt. Tessék-lássék ellenkezéssel kimásztam az ágyból, és ki totyogtam a fürdőszobába. Lehetetlenség volt úgy zuhanyozni, hogy ne jusson eszembe Gideon, a tökéletes test, meg az érzéki hangok, amiket kiadott, amikor a számba élvezett. Bárhová néztem, Gideont láttam. A városban is már mindenfelé Bentley-ket véltem felfedezni. Mintha mindenütt nyüzsögtek volna. 187

Megebédeltünk Caryvel, aztán nekivágtunk a városnak, végig az Upper East Side boltocskáin és a Madison Avenue butikjain, aztán taxival bementünk a SoHóba. Menet közben két tinilány autogramot kért Carytől, ami engem, azt hiszem, jobban izgalomba hozott, mint őt. – Én megmondtam – morogta. – Mit mondtál meg? – A pletykablogról ismertek fel. A Crossról meg rólad szóló hírekből. Felhorkantam. – Még szerencse, hogy van, akinek bejön az életem. Három körül mennie kellett egy másik munkára, és vele tartottam, hogy eltöltsek néhány órát egy nagyhangú és szemtelen fotós stúdiójában. Mivel eszembe jutott, hogy szombat van, behúzódtam egy sarokba, és megejtettem heti rendes hívásomat apámnak. – Még mindig boldog vagy New Yorkban? – kérdezte a rendőrségi rádióból szóló recsegő hang mellett. – Eddig igen. – Ez hazugság volt, de az igazságot nem mondhattam meg. Apámnak mondott valamit a társa, amit nem értettem, mire ő felhorkant. – Chris azt mondja, a minap látott a tévében. Valami kábelcsatornán, egy pletykaműsorban. Nem hagynak vele békén. Felsóhajtottam. – Mondd meg nekik, hogy az ilyen műsorok károsítják az agyat. – Ezek szerint nem jársz Amerika egyik leggazdagabb emberével? – Nem. És mi a helyzet a te szerelmi életeddel? – próbáltam gyorsan terelni. – Találkozgatsz újabban valakivel? – Semmi komoly. Várj… – Mondott valamit a rádióba, aztán nekem: – Ne haragudj, kicsim. Mennem kell. Szeretlek. És nagyon hiányzol. – Te is hiányzol nekem, apa. Vigyázz magadra. – Mindig azt csinálom. Szia. Kinyomtam a telefont, és visszamentem a helyemre, hogy várjam Caryt. Közben kattogott az agyam. Hol lehet most Gideon? Mit csinál? Vajon a hétfői postámban már egy másik nővel fogom látni?

Vasárnap délutánra kölcsönkértem Clancyt meg Stanton egyik kocsiját, hogy kivigyen bennünket a Vidal-birtokra Dutchess megyébe. Hátradőlve 188

bámultam ki az ablakon, szórakozottan csodálva a hullámzó mezőket és a láthatárig húzódó zöld erdőket. Rádöbbentem, hogy ez már a Gideon Utáni Negyedik Nap. Az első napok éles fájdalma tompa lüktetéssé szelídült, mely majdnem olyan volt, mint az influenza. A testem minden porcikája sajgott, mintha elvonási tüneteim lennének, a torkomat pedig csípték a visszafojtott könnyek. – Ideges vagy? – kérdezte Cary. Rámeredtem. – Nem igazán. Gideon úgysem lesz itt. – Biztos vagy benne? – Nem lennék itt, ha másképp gondolnám. Azért bennem is van büszkeség. Néztem, ahogy Cary a középső karfán dobol. Hiába volt a hosszas vásárlókörút, csak egyvalamit vett: egy fekete bőr nyakkendőt. Könyörtelenül le is cikiztem érte, ami ért a maga tökéletes divatérzékével megvesz egy ilyet. Rajtakapott, hogy a nyakkendőt nézem. – Még mindig nem tetszik? Szerintem jól megy az emós farmerhoz meg a haknizenész-zakómhoz. – Cary… Te felvehetsz bármit. És ez igaz is volt. Carynek minden stílus jól állt, hisz tökéletes teste volt, és olyan arca, hogy az angyalok is megirigyelhették volna. Rátettem a kezem nyugtalan ujjaira. – És te ideges vagy? – Trey nem hívott tegnap este – morogta. – Pedig megígérte. Megnyugtatóan megszorongattam a kezét. – Ez csak egyetlen kihagyott hívás, Cary. Nem hinném, hogy bármi komolyat jelent. – Hívhatott volna ma reggel is – ellenkezett Cary. – Trey nem olyan megbízhatatlan, mint a többiek. Biztosan nem felejtette el, hogy hívnia kell, ez pedig azt jelenti, hogy nem akart hívni. – A rohadék. Gondoskodni fogok róla, hogy rengeteg kép készüljön rólad, amin szexi és menő vagy, csak hogy legyen mivel kínozni őt hétfőn. Rándult egyet a szája. – Ó, a női lélek alattomossága. Kár, hogy Cross nem fog látni téged ma. Félig még nekem is felállt, amikor kijöttél a szobádból ebben a ruhában. – Jaj, te! – öklöztem bele a vállába, és áldühös pillantást vetettem rá, amikor nevetett. 189

A ruhát mindketten tökéletesnek értékeltük, amikor rátaláltunk. Klasszikus kerti parti stílusú fűzős felsőrész térdig érő, derékból bővülő szoknyával. A színe fehér, kis virágokkal. De ezzel véget is ért a tea-ésaprósüti stílus. A meglepetést a váll nélküli szabás jelentette, valamint a fekete és bíbor szatén alsószoknyák, amelyek tartást adtak az alsó résznek, valamint a fekete bőrvirágok, amelyek gonosz kis szélforgókra emlékeztettek. Cary egy vörös Jimmy Choo nyitott orrú cipőt választott hozzá a szekrényemből, meg rubincsepp fülbevalót. Úgy döntöttünk, hogy a hajamat kibontva hagyjuk, hátha megérkezvén kiderül, hogy kalap kell. Mindent összevéve csinosnak és magabiztosnak éreztem magam. Clancy imponáló mennyiségű monogramos kapun vitt keresztül bennünket, majd ráfordult egy kanyarodó kocsibehajtóra, egy inas útmutatását követve. Caryvel kiszálltunk a bejáratnál. Karon fogott, mert tűsarkaim belesüppedtek a kékesszürke murvába. Mikor beléptünk Vidalék hatalmas, Tudor-stílusú udvarházába, Gideon családjának fogadó sorfala – az anyja, a mostohaapja, Christopher és a mostohahúg – szívélyesen üdvözölt bennünket. Magamba szívtam a látványt. Arra gondoltam, hogy a Vidal família csak akkor festhetne tökéletesebben, ha Gideon is velük lenne. Az anyjának és a húgának hozzá hasonlóak voltak a színei, ugyanaz a csillámló fekete haj és sűrű szempillákkal keretezett kék szem. Mindkét nő szép volt a maga finom módján. – Eva! – Gideon anyja magához húzott, majd csókokat cuppantott az orcáim mellé. – Annyira örülök, hogy végre megismerhettelek! Fantasztikus lány vagy! És a ruhád! Nagyon tetszik! – Köszönöm. Végigsimított a hajamon, megfogta az arcomat, aztán a karomat. Nehezen viseltem, mert az érintés időnként szorongást váltott ki belőlem idegenek részéről. – A hajad természetes szőke? – Az – feleltem, de kissé meglepett a kérdés. Ugyan ki kérdez ilyesmit egy vadidegentől? – Lenyűgöző. Hát, isten hozott! Remélem, remekül fogod érezni magad. Örülünk, hogy el tudtál jönni. Furcsa nyugtalanság töltött el, úgyhogy örültem, amikor észrevette Caryt és lecsapott rá. 190

– Te pedig biztosan Cary vagy – búgta Mrs. Vidal. – Eddig biztos voltam benne, hogy az én két fiam a legvonzóbb férfi a világon. De már látom, hogy tévedtem. Egyszerűen csodálatos vagy, kedvesem. Cary felvillantotta megawattos mosolyát. – Ó, azt hiszem, szerelmes vagyok, Mrs. Vidal. Az asszony torokhangon felkacagott. – Ugyan már. Szólíts Elizabethnek. Vagy Lizzie-nek, ha elég bátor vagy. Elfordítottam a tekintetemet, és idősb Christopher Vidal szorította meg a kezemet. Sok szempontból a fiára emlékeztetett, szürkészöld szemével és kisfiús mosolyával. Más tekintetben kellemes meglepetést jelentett. Katonazöld ruhájában, kasmírkardigánjával és papucsával inkább főiskolai tanárnak tűnt, mint egy zenei vállalat igazgatójának. – Eva. Szólíthatlak Evának? – Megtisztel. – Szólíts csak Chrisnek, tegeződjünk. Így kicsit könnyebb megkülönböztetni engem Christophertől. – Oldalra billentett fejjel vett szemügyre rézszínű szemüvege mögül. – Most már látom, miért van annyira oda érted Gideon. A szemed viharszürke, mégis olyan tiszta és közvetlen. Talán a legszebb szempár, amit valaha is láttam, természetesen a feleségemén kívül. Elvörösödtem. – Köszönöm. – Gideon is jön? – Nem tudok róla. – A saját szülei miért nem tudják a választ? – Mindig reménykedünk. – Intett egy várakozó inasnak. – Menj ki a kertbe, és érezd otthon magad! Christopher öleléssel üdvözölt, az Ireland nevű húg pedig olyan duzzogva mért végig, ahogyan erre csak egy tinilány képes. – De hiszen te szőke vagy – jegyezte meg. Jaj. Gideon vonzalma a sötét hajú nők iránt afféle kőbe vésett szabály, vagy mi? – Te pedig nagyon csinos barna. Cary a karját kínálta, én hálásan elfogadtam. Miközben távolodtunk, halkan megkérdezte: – Olyanok, amilyennek gondoltad őket? – Az anyja talán igen. A mostohaapja viszont nem. – Visszanéztem a vállam fölött az elegáns, földig érő krém színű ruhára, mely Elizabeth Vidal karcsú alakjára simult. Arra gondoltam, milyen keveset tudok 191

Gideon családjáról. – Hogyan lesz egy kisfiúból üzletember, aki átveszi a mostohaapja vállalkozását? – Crossnak vannak részvényei a Vidal Recordsban? – Irányítócsomagja van. – Hmm. Talán kivásárolta? – töprengett Cary. – Segített egy kicsit a cégnek, amikor a zeneipar bajba került? – Miért nem adott nekik egyszerűen csak pénzt? – tűnődtem. – Talán mert ravasz üzletember? Élesen kifújtam a levegőt, és legyintettem. Nem akartam ilyesmikkel foglalkozni. Nem Gideon, hanem Cary kedvéért jöttem el erre a partira, és ezt szem előtt is akartam tartani. Odakint jókora, gazdagon díszített pavilont találtunk a hátsó kertben. Noha szép volt az idő, és a napon is lehetett volna lenni, inkább egy fehér damaszttal terített asztalnál választottam helyet. Cary megveregette a vállamat. – Te csak lazíts. Én majd szocializálódom. – Vadászd le őket! Cary tettvágytól buzogva nekiindult. Én pezsgőt iszogattam, és szóba elegyedtem mindenkivel, aki arra járt és beszélgetni akart. Rengeteg olyan művész volt a partin, akiket én is hallgatni szoktam, és titokban áhítattal figyeltem őket. Az elegáns környezet és az inassereg dacára az általános hangulat laza és kötetlen volt. Már éppen kezdtem volna jól érezni magam, amikor valaki olyan lépett ki a ház teraszára, akit soha többet nem akartam látni az életben: Magdalene Perez. Fantasztikusan nézett ki rózsás árnyalatú sifonruhájában, mely a térde körül fodrozódott. Egy kéz nehezedett a vállamra, és megszorította. Meglódult a szívverésem, mert az az éjszaka jutott eszembe, amikor Caryvel betévedtünk Gideon klubjába. Ezúttal azonban Christopher volt a tettes. – Hé, Eva! – ült le a szomszédos székre, és a térdére könyökölve felém hajolt. – Jól érzed magad? Nem nagyon vegyülsz. – Remekül szórakozom. – Vagy legalábbis eddig így volt. – Kösz, hogy meghívtál. – Én köszönöm, hogy eljöttél. A szüleim egészen odavannak, hogy itt vagy. És persze én is. – A mosolya mosolyra késztetett, akárcsak a nyakkendője, melyen rajzolt bakelit lemezkorongok ékeskedtek. – Nem vagy éhes? A rákropogós nagyon finom. Kóstold meg, ha erre jár a tálca. – Úgy lesz. 192

– Csak szólj, ha bármire szükséged van. És tarts fenn nekem egy táncot – kacsintott, aztán elrohant. Ireland is helyet foglalt, a középiskolás végzősök rutinos kecsességével rendezgetve el tagjait. A haja mindenhol egyforma hosszú, derékig érő zuhatag, gyönyörű szeme csodálatraméltóan közvetlen. Tizenhét événél jóval érettebbnek tűnt. – Szia! Hol van Gideon? Csak a vállamat vonogattam a kertelés nélküli érdeklődésre. – Nem tudom. Ireland bölcsen bólogatott. – Magányosságban erős. – Mindig ilyen volt? – Azt hiszem. De még kicsi voltam, amikor külön költözött. Szereted? Egy pillanatra elállt a lélegzetem. Aztán fújtam egyet. – Igen. – Gondoltam, amikor láttam rólatok azt a Bryant parki videót – harapta be a felső ajkát. – Szórakoztató? Mármint… jó vele lenni? – Hát… Izé… – Te jó ég. Ismeri egyáltalán valaki Gideont? – Nem mondanám, hogy szórakoztató, viszont unalmasnak se unalmas. A zenekar játszani kezdett, ,,I've Got You Under My Skin”, búgták, és Cary is megjelent, mintegy varázsütésre. – Ideje, hogy egy kis reklámot csinálj nekem, Ginger. – Mindent el fogok követni, Fred. – Rámosolyogtam Irelandre. – Bocsáss meg egy percre. – Három perc és negyven másodpercre – javított ki, a családjában elvárható zenei szakértelemmel. Cary kivezetett az üres tánctérre, és gyors foxtrottba kezdtünk. Beletelt egy kis időbe, mire felvettem a ritmust a napok óta tartó merevség és gyötrődés után. Aztán győzött az összeszokottság, és siklani kezdtünk a parketten. Mikor az énekes elhallgatott és a zene véget ért, lihegve álltunk meg. Kellemes meglepetésként megtapsoltak bennünket. Cary elegánsan meghajolt, én pedig a kezére támaszkodva pukedliztem. Mikor felemeltem a fejem és kiegyenesedtem, Gideon állt előttem. Döbbenten hőköltem hátra. Súlyosan alulöltözött volt farmerjában és kívül hordott, nyitott nyakú fehér ingében, melynek feltűrte az ujját. Mégis annyira jól nézett ki, hogy az összes férfi vendég elbújhatott mellette. 193

Hatalmába kerített a vágyakozás, amint megpillantottam. Valahol távolról még érzékeltem, hogy az énekes elvonszolja Caryt, de nem tudtam levenni a szemem Gideonról, akinek izzó kék tekintete szinte átégetett. – Hát te mit keresel itt? – csattant fel. Hátrahőköltem. – Tessék? – Nem lenne szabad itt lenned. – Megfogta a könyökömet, és húzni kezdett a ház felé. – Nem akarom, hogy itt legyél. Ha arcul köp, akkor sem bánthatott volna meg jobban. Kirántottam a karom a kezéből, és sietősen elindultam a ház felé, felszegett fejjel, hőn remélve, hogy még elérem a kocsi biztonságát és Clancy vigyázó tekintetét, mielőtt elerednének a könnyeim. A hátam mögött női hangot hallottam, amint Gideont hívja, és fohászkodtam, hogy az illető elég időre feltartsa Crosst ahhoz, hogy el tudjak tűnni. Már azt hittem, hogy sikerül, amikor beértem a házba. – Eva, várj! A vállam megroggyant Gideon hangjára, és nem voltam hajlandó ránézni. – Tűnj el. Egyedül is kitalálok. – Még nem végeztem… – De én igen! – fordultam szembe vele. – Ne beszélj velem így. Minek képzeled magad? Azt hiszed, hogy miattad jöttem? Hogy hátha összefutunk, és odavethetsz nekem valami csontocskát… létezésem valami szánalmas tudomásul vételét? Vagy talán még egy gyors, ócska numerára is rá tudlak venni valamelyik sarokban, hogy visszaszerezzelek? – Hallgass, Eva! – A tekintete lángolt, az álla megfeszült. – Hallgass meg… – Csak azért vagyok itt, mert úgy tudtam, hogy te viszont nem jössz. Cary meg a karrierje miatt jöttem. Úgyhogy nyugodtan visszamehetsz a buliba, és újra elfeledkezhetsz rólam. Biztosíthatlak, hogy én is ezt fogom tenni, amint kilépek a kapun. – Fogd már be a szád – kapta el a könyökömet, hogy összekoccantak a fogaim. – Hallgass már el, és hagyd, hogy én is beszéljek. Úgy pofon vágtam, hogy félrebillent a feje. – Ne érj hozzám. Gideon egy mordulással magához rántott, és keményen, horzsolósan megcsókolt. A keze a hajamba mélyedt és durván megmarkolta, hogy ne 194

tudjak elmenni. Megharaptam a nyelvét, amit agresszívan a számba dugott, aztán az alsó ajkát is, amíg nem éreztem a vér ízét, de ő nem hagyta abba. Minden erőmmel nekifeszültem a vállának, de meg se tudtam mozdítani. Az a nyavalyás Stanton! Ha ő nem lett volna, meg az idióta anyám, akkor most jó pár krav maga edzés lenne már a tarsolyomban… Gideon úgy csókolt, mintha halálosan ki lenne éhezve az ízemre, és az ellenállásom kezdett gyengülni. Annyira jó volt az illata, annyira ismerős. És a teste annyira illett az enyémhez. A mellbimbóim meghazudtolták ellenkezésemet. Feszesre keményedtek, és lassú, forró vágy fészkelte be magát az ágyékomba. A szívem csak úgy dörömbölt a bordáim mögött. Vadul kívántam őt. Nem múlt el a sóvárgás, egyetlen pillanatra sem. Felemelt. Alig kaptam levegőt a szorításában, kezdtem szédülni. Amikor átvitt valami ajtón és berúgta maga mögött, már csak nagyon erőtlenül tiltakoztam. Egy könyvtárszoba súlyos üvegajtajának nyomódtam, Gideon erős és hatalmas teste alatt. A keze lejjebb csúszott a derekamról, besiklott a szoknyám alá, kitapogatta a fenekemet a csipkés franciabugyi alatt. Erősen magához húzta a csípőmet, hogy érezzem, mennyire kemény, mennyire felizgult. Megremegtem a vágytól, szinte üresen sajgott mindenem. Elszállt belőlem minden ellenállás. Karom lehanyatlott, tenyerem az üvegre tapadt. Éreztem, ahogy az ő testéből is elszáll a feszültség, miközben én megadóan meglágyulok. A szája nyomása enyhült, és csókja szenvedélyes incselkedéssé édesedett. – Eva – lehelte mogorván. – Ne ellenkezz. Nem tudom elviselni. Lecsukódott a szemem. – Engedj el, Gideon. Az enyémhez dörgölte az arcát, lehelete a fülemet érte. – Nem vagyok rá képes. Tudom, hogy undorított az, amit akkor éjjel láttál… amit magammal csináltam… – Gideon, dehogy! – Te jó ég! Azt hiszi, hogy emiatt hagytam ott? – Nem ezért… – Elvesztem az eszem nélküled. – A nyelve lefelé siklott a nyakamon, megsimogatta lüktető ütőeremet. Beszívta a bőrömet, és átjárt a gyönyör. – Nem vagyok képes gondolkodni. Nem tudok se dolgozni, se aludni. Az egész testem sajog érted. És el tudom érni, hogy te is újra akarj. Hadd próbáljam meg. Könny csorgott az arcomon. Ráfolyt a mellemre, és ő felnyalta. 195

Hogy is gyógyulhatnék meg, ha újra szeretkeznénk? És hogyan maradhatnék életben, ha nem? – Mindig akartalak – suttogtam. – Nem tudom megállni. De megbántottál, Gideon. Olyan hatalmad van, amivel mindenki másnál jobban tudsz bántani. Sötéten, zavartan meredt rám. – Megbántottalak? Hogyan? – Hazudtál nekem. Kizártál magadból. – Megfogtam az arcát. Azt akartam, hogy ezt mindenképp megértse. – A múltadnak nincs elég ereje ahhoz, hogy elűzzön engem. Csak te vagy képes erre, és meg is tetted. – Nem tudtam, mit csináljak – recsegte. – Nem akartam, hogy valaha is így láss… – Épp ez a probléma, Gideon. Tudni akarom, ki vagy valójában, a jót és a rosszat egyaránt, te viszont bizonyos részeket el akarsz rejteni előlem. Ha nem nyílsz meg, akkor elveszítjük egymást, és azt nem tudnám elviselni. Már eddig is alig bírtam. Az elmúlt négy napban csak vegetáltam. Egy újabb hét, egy hónap… tönkretenne, ha le kéne mondanom rólad. – Be tudlak engedni, Eva. Próbálom. De ha elrontok valamit, neked mindig az az első reakciód, hogy elfutsz. Mindig ezt csinálod, én meg nem tudom elviselni, hogy ha valami helytelent mondok vagy csinálok, bármelyik pillanatban leléphetsz. Megint gyöngéd volt az ajka, ahogy az enyémet súrolta vele. Nem vitatkoztam. Hogy is tehettem volna, amikor igaza volt? – Reméltem, hogy magadtól is visszajössz – morogta –, de képtelen voltam tovább várni. Ha kell, ölben viszlek ki innen. Bármit megteszek, csak hogy vissza gyere velem abba a szobába, és megbeszéljük a dolgot. Vadul vert a szívem. – Remélted, hogy visszajövök? Én meg azt hittem… Visszaküldted a kulcsaimat. Azt hittem, mindennek vége köztünk. Hátrébb húzódott, arca csupa kemény vonal. – Köztünk sosem lesz vége semminek, Eva. Néztem őt, és a szívem úgy sajgott, mint egy nyílt seb, annyira gyönyörű volt, annyira megtört és fájdalmas – és ezt a fájdalmat részben én okoztam. Lábujjhegyre emelkedve megcsókoltam a pofon vörös helyét az arcán, és belemarkoltam selymes hajába. Gideon térdre ereszkedett, hogy egy magasságban legyünk. Szaggatott és éles volt a légzése. 196

– Megteszek bármit, amit csak akarsz. Bármit. Csak fogadj vissza. Talán meg kellett volna ijednem a vágya mélységétől, de én is ugyanezt a szenvedélyes őrületet éreztem iránta. Megsimogattam a mellkasát, hogy csillapítsam a remegését, miközben kimondtam a kemény igazságot: – Úgy látszik, folyamatosan szomorúságot okozunk egymásnak. Nem szívesen teszem ezt veled, és nehezen bírom ezt az őrült fent és lentet. Segítségre van szükségünk, Gideon. Súlyosan diszfunkcionálisak vagyunk. – Pénteken elmentem dr. Petersenhez. Hajlandó foglalkozni velem, és – ha egyetértesz – párként is szívesen fogad minket. Úgy gondoltam, hogy ha te megbízol benne, én is megpróbálkozhatok vele. – Dr. Petersen? – Eszembe jutott a nyilallás, amit éreztem, amikor egy fekete Bentley-t pillantottam meg a rendelő előtt. Akkor azt hittem, hogy csak a vágyaimat vetítem ki. Elvégre számtalan ugyanilyen autó futkározik New Yorkban. – Szóval figyeltettél. Beszívott és kifújt egy nagy adag levegőt. De nem tagadott. Visszafojtottam a dühömet. Csak elképzelni tudtam, milyen szörnyű lehetett neki valami olyasmitől – vagy olyan valakitől – függeni, amit nem tud irányítani. Ebben a pillanatban azonban csak az számított, hogy hajlandó próbálkozni, és nem is csak a szája jár, hanem lépéseket is tett. – Nagy munka lesz, Gideon – figyelmeztettem. – Nem félek a munkától. – Nyugtalanul tapogatott, simogatta a combomat és a fenekemet, mintha a meztelen bőröm érintése ugyanolyan létfontosságú lenne neki, mint a lélegzés. – Csak attól félek, hogy elveszíthetlek. Az övéhez nyomtam az arcomat. Kiegészítettük egymást. Még most is, ahogy az ujjai birtoklón pásztázták a testemet, valami enyhülést éreztem a lelkemben, a kétségbeesett megkönnyebbülést, hogy végre a karjaiban tart az a férfi, aki megérti és kielégíti legmélyebb, legtitkosabb vágyaimat. – Szükségem van rád – futott végig a szája az arcomon, a nyakamon. – Benned akarok lenni… – Te jó isten, ne itt! – Ez azonban még a magam számára is gyenge védekezésnek tűnt. Mindig, mindenhol, mindenhogyan kívántam… – Muszáj itt – térdelt le. – És muszáj most. Felkarcolta a bőrömet, miközben letépte a bugyimat, aztán a derekamig felgyűrte a szoknyát, és nyalni kezdte a résemet, nyelvével szétválasztva a nagyajkakat, hogy elérje lüktető csiklómat. 197

Felhördültem és próbáltam elhúzódni, de nem volt hová. Hátam mögött az ajtó, előttem a komoran elszánt Gideon, aki egyik kezével tart, a másikkal a vállára emeli a bal lábamat, hogy megnyisson a nyelvének. Fejem az üveghez ütődött, és forróság áradt szét a testemben abból a pontból, ahol megőrjített a nyelvével. Lábam a hátának feszült, közelebb lökte őt, két kezemmel a fejébe kapaszkodva ringatóztam. Durva selyem hajfürjeinek érintése combom érzékeny belső részén már önmagában provokáció volt, s kiélesítette érzékeimet a környezetre. Gideon szüleinek házában vagyunk, egy híres emberektől hemzsegő parti kellős közepén, ő pedig itt térdel előttem, és mohón nyalogatja síkos nyílásomat. Pontosan tudja, hogyan fogjon meg, hogy mit szeretek és mire van szükségem. Elképesztő orális szakértelmén túlmenően is érti a természetemet. És ez a kombináció pusztító és függőséget keltő. A testem megremegett, szemem lecsukódott a kimondhatatlan kéjtől. – Gideon… Annyira keményen élvezek el tőled… Nyelve újra és újra lecsapott testem érzékeny nyílására, ingerelve a finom bőrt. Szégyentelenül törleszkedtem a szájához. Megmarkolta meztelen fenekemet és gyúrni kezdte, szinte ráhúzva engem a nyelvére, amivel belém hatolt. Volt valami áhítat abban a mohóságban, ahogyan élvezett engem, az a nyilvánvaló érzés, hogy csodálja a testemet, és hogy az öröm és az örömszerzés éppolyan létfontosság ú neki, mint az ereiben keringő vér. – Igen – szisszentem fel, érezve az orgazmus közeledtét Feldobott a pezsgő és Gideon bőrének forró illata a saját izgalmammal keveredve. Mellem megfeszült a pánt nélküli melltartóban, mely egyszeriben szűknek érződött, s testem remegett a vágyott orgazmus kényszerétől. – Mindjárt elmegyek. Valami mozgást láttam a terem túlsó végében, és tekintetem összetalálkozott a Magdalene-ével. Az ajtóban állt dermedten, s tágra nyílt szemmel, tátott szájjal meredt Gideon ritmikusan mozgó tarkójára. Gideon azonban vagy nem vette észre, vagy nem törődött vele. Nyelvével tovább körözött a csiklóm körül, az arca oldalt behorpadt. Ritmikus szívásokkal masszírozta nyelve hegyével a hiperérzékeny csomócskát. Hirtelen minden összerándult, majd elernyedt, a kéj egyetlen, tüzes robbanásában. Az orgazmus perzselő hullámként ömlött szét bennem. Feljajdultam, és vadul lökdöstem előre a csípőmet, elveszve a köztünk lévő zsigeri 198

érintkezésben. Gideon tartott, mert a térdem elgyengült, és addig nyalta reszkető húsomat, amíg az utolsó remegés is elhalt. Mire újra kinyitottam a szemem, nézőközönségünk már elmenekült. Gideon felpattant, felnyalábolt és a szófára fektetett. A csípőmnél átvetett a karfán. Végigmértem. Miért nem hajt egyszerűen össze és dug meg hátulról? Aztán egy rántással kigombolta a sliccét, és előhúzta gyönyörű, hatalmas farkát, és akkor már nem érdekelt semmi. Felnyögtem, amikor belém hatolt, s testem küszködve próbált helyet adni az oly vágyott, csodás telítettségnek. Gideon megostromolta érzékeny bensőmet brutálisan vastag hímtagjával. A tekintete sötét volt és birtokló, s primitív hördülés szakadt fel belőle, valahányszor végigért. Reszkető nyögés tört elő belőlem is, a döfései súrlódása felébresztette bennem a be nem teljesült vágyat, hogy az eszméletlenségig keféljen. Ő. Csakis ő. A feje hátrabicsaklott, és a nevemet hörögte. Vad lökései a mennybe repítettek. – Szoríts meg, Eva. Szorítsd meg a farkam. Mikor engedelmeskedtem, olyan izgatóan szaggatott hangot hallatott, hogy beleremegtem. – Igen, angyalka… pont így! Ráfeszültem, mire káromkodott egyet. Összekapcsolódott a tekintetünk. Szemének döbbenetes kékjét elhomályosította a gyönyör. Izmos teste görcsösen megrándult, egyszer, aztán kétszer, aztán hosszan és keményen elélvezett, forrón a testem mélységeibe lövellve. Már nem volt időm még egyszer a csúcsra érni, de nem is számított. Áhítattal és színtiszta női diadallal néztem. Ez az én művem. Az orgazmus pillanataiban éppolyan tökéletesen birtokoltam őt, mint ahogyan ő engem.

199

Gideon rám hajolt, haja a mellemet súrolta. Zihált. – Te jó ég. E nélkül nem bírok létezni egy napig sem. Még a munkaidő is túl hosszú. Végigsimítottam izzadt fejbőrén, a haja tövénél. – Nekem is hiányoztál. Orrával megbökte a mellem. – Amikor nem vagy velem, úgy érzem, hogy… Többet ne fuss el, Eva. Nem tudnám elviselni. Felállított maga elé, és egészen addig bennem maradt a farkával, amíg a talpam le nem ért a keményfa padlóra. – Most pedig gyere velem. – Nem hagyhatom itt Caryt. – Akkor őt is elcipeljük magunkkal. Pssszt! Mielőtt ellenkeznél, elmondom, hogy bármit is remél ettől a partitól, én el tudom intézni neki. Semmit sem számít, ha nem marad itt. – Lehet, hogy jól érzi magát. – Nem akarom, hogy itt legyél. – Hirtelen megint távoli és kimért lett. – Tudod, mennyire fáj, amikor ezt mondod? – jajdultam fel elszoruló torokkal. – Mi a baj velem, hogy nem akarsz a családod közelébe engedni? – Angyalkám, dehogyis! – ölelt át, és simogatni kezdte a hátamat. – Veled nincs semmi baj. Csak ez a hely… Nem… Képtelen vagyok itt lenni. Akarod tudni, mi volt az álmomban? Ez a ház. – Ó… – A gyomrom összeszorult az aggodalomtól. – Ne haragudj. Nem tudtam. Volt valami a hangomban, ami arra késztette, hogy csókot nyomjon az orrom fölé. – Durva voltam veled ma. Sajnálom. Ideges leszek ettől a helytől, de ez persze nem mentség. 200

Két tenyerem közé fogtam az arcát, és mélyen belenéztem a szemébe. Megláttam azokat a kavargó érzéseket, amelyeket általában elrejt. – Sose mentegetőzz azért, hogy önmagad vagy. Éppen ezt szeretném. A biztos menedéked akarok lenni, Gideon. – Az vagy. Nem is tudod, mennyire, de egyszer majd elmondom. – Homlokát az enyémhez nyomta. – Menjünk haza. Vettem neked pár dolgot. – Ó! Imádom a meglepetéseket. – Főleg ha azok egy magának való, cseppet sem romantikus pasitól származnak. Óvatosan kezdett kihúzódni belőlem. Furcsa volt érezni, milyen nedves lettem, mennyit fröcskölt belém. A farka utolsó centiméterei hirtelen siklottak ki, és az ondó összekente a belső combomat. Aztán két szemtelen csepp hullt a keményfa padlóra a lábam közül. – Ó, a francba – mordult fel. – Annyira izgató! Már megint kezd felállni. Termékenysége bizonyítékára néztem, és melegség öntött el. – Ez után már biztos nem tudsz elmenni még egyszer. – Már hogyne tudnék. – Alám nyúlt, és mindenfelé el kente a nedvet, a nagyajkakon, a redőkben. Öröm áradt szét bennem, mint valami finom ital melege – az elégedettség, mely pusztán abból a tudatból táplálkozott, hogy Gideon megnyugvást talál bennem és a testemben. – Tisztára állat vagyok veled – morogta. – Meg akarlak jelölni. Olyan mértékben birtokolni akarlak, hogy semmi se választhasson szét bennünket. A csípőm apró körökben kezdett mozogni, mert szavai és érintései újra felébresztették a vágyat, amelyet döféseivel szétrobbantott. Újra élvezni akartam, és tudtam, hogy nem bírnám ki, ha várni kéne, amíg elérjük az ágyát. Vele én is szexállat lettem, annyira ráhangolódtam, és annyira biztos voltam benne, hogy sosem bántana. Vele… szabad voltam. Átfogtam a csuklóját, és szelíden hátravezettem a kezét a fenekemhez. Harapdálni kezdtem az arcát, és az általa inspirált bátorsággal elsuttogtam: – Érints meg itt. Jelölj meg. Megmerevedett, a mellkasa súlyosan süllyedni-emelkedni kezdett. – Én nem… – Megkeményedett a hangja. – Análisan nem játszom, Eva. Mikor a szemébe néztem, valami sötétet és tünékenyt láttam. Valami nagyon fájdalmasat. Azok közül a dolgok közül, amelyek közösek bennünk… 201

Kéjünk nyers szenvedélye a szerelem meleg biztonságává szelídült. Megtört szívvel vallottam be: – Én sem. Legalábbis önként nem. – De akkor… miért? – A hangjában lappangó zavarodottság mélyen megindított. Átöleltem, a vállába fúrtam a fejem, és hallgattam kissé rémült szívverését. – Mert úgy érzem, hogy a te érintésed eltörölhetné Nathanét. – Ó, Eva – arcát a fejem búbjára hajtotta. Közelebb húzódtam. – Melletted biztonságban érzem magam. Hosszú pillanatokig tartottuk átölelve egymást. Hallottam, hogy lelassul a szívverése és egyenletessé válik a légzése. Mélyen beszívtam a levegőt, kiélvezve Gideon illatát, keveredve a vad vágy és a még vadabb szex szagával. Mikor középső ujja hegye bársonypuhán az ánuszrózsám szélére siklott, megdermedtem, és ránéztem. – Gideon! – Miért éppen mellettem? – kérdezte halkan, sötét és dúlt tekintettel. – Tudod, milyen vagyok, Eva. Láttad, amit… amikor felébresztettél… Láttad, a fenébe is. Hogy bízhatod így rám a tested? – Bízom a szívemben, és abban, amit súg – simítottam ki az árkot a szeme közt. – Te vissza tudod adni nekem a testemet, Gideon. Azt hiszem, te vagy az egyetlen, aki képes erre. Lecsukódott a szeme, és nedves homloka az enyémhez ért. – Van valami biztonsági jelszavad, Eva? Döbbenten húzódtam el ismét, és az arcába néztem. Voltak néhányan a terápiás csoportban, akik beszéltek ilyen úrrabszolga kapcsolatokról. Egyeseknek teljes kontrollra volt szükségük, hogy biztonságban érezzék magukat szex közben. Mások átestek a ló túlsó oldalára, és rájöttek, a kikötözés, a megaláztatás elégíti ki azt a fájdalomigényüket, mely a gyönyörhöz szükséges. Azok számára, akik így éltek, a biztonsági jelszó volt az „állj” világos megfogalmazása. De nem értettem, mi köze ennek hozzám meg Gideonhoz. – Neked van? – Nekem nincs rá szükségem. – Az ujjai egyre bátrabbak lettek. Megismételte a kérdést: – Van biztonsági jelszavad? 202

– Nincs. Sose volt rá szükségem. Misszionárius póz, kutyapóz, vibrátor… kábé ennyi van őrült szexkellékeim tárházában. Ez némi derűt csalt Gideon amúgy komor arcára. – Hála istennek. Másképp nem élnélek túl. Az ujjhegye azonban tovább masszírozott, sötét vágyat ébresztve. Gideon képes volt rá, hogy elfeledtesse velem, ami korábban történt. Vele szemben nem voltak negatív szexuális beidegződéseim, félelmeim. Ezt kaptam tőle. Viszonzásul neki akartam adni a testet, amit megszabadított a múltjától. Az ajtó melletti magas falióra egészet ütött. – Gideon, régóta távol vagyunk már. Valaki keresni fog. Enyhe nyomást gyakorolt érzékeny redőimre. – Igazán érdekel, ha igen? Csípőm ráfeszült az érintésre. A várakozástól megint elöntött a forróság. – Semmi más nem érdekel, csak te, amikor megérintesz. A szabad keze a hajamba markolt, mozdulatlanul tartva a fejemet. – Élvezted valaha is az anális szexet? Véletlenül vagy szándékosan? – Nem. – Mégis megbízol bennem annyira, hogy erre kérsz. – Megcsókolta a homlokomat, miközben az ondója nedvességét hátrafelé kente, a fenekem felé. Belekapaszkodtam a derekába. – Nem muszáj… – De igen. – A hangjában volt valami gonoszul magabiztos él. – Ha te vágysz valamire, akkor én leszek az, aki megadja neked. Minden kívánságod az enyém, Eva, hogy teljesíthessem. Bármibe kerüljön is. – Köszönöm, Gideon. – A csípőm nyugtalanul mozogni kezdett, miközben ő gyengéden nedvesített. – Én is az akarok lenni, ami neked kell. – Én már megmondtam, hogy nekem mi keli, Eva… az irányítás. – Nyitott száját ide-oda mozgatta az enyémen. – Te azt kéred tőlem, hogy vezesselek vissza bizonyos fájdalmas helyekre, és én meg is teszem, ha erre van szükséged. De rettenetesen óvatosnak kell lennünk. – Tudom. – A bizalom mindkettőnk számára nehéz. Ha megtörjük, mindent elveszíthetünk. Gondolj egy olyan szóra, amit a hatalommal azonosítasz. Ami a te biztonsági jelszód, angyalka. Válaszd ki. Az ujjbegy nyomása egyre követelőbb lett. Felnyögtem. 203

– Crossfire. – Hm… Tetszik. Nagyon stílszerű. – Nyelve a számba mélyedt, és alig érintette az enyémet, mikor már vissza is vonult. Az ujja újra és újra körbejárta az ánuszomat, és az ondóját a nyílásba kenegette. Gideon halkan felnyögött, amikor a lyuk pereme megfeszülve, némán könyörgött még többért. Amikor megint nekifeszült az izomgyűrűnek, pucsítottam, és ő belém csúsztatta az ujjhegyét. A behatolás érzése sokkolóan intenzív volt. Mint korábban is, elnehezült a testem a megadástól, teljesen elernyedtem. – Jól vagy? – kérdezte Gideon, amikor nekidőltem. – Hagyjam abba? – Ne… Ne hagyd abba. Fokozatosan mélyebbre hatolt, és én ráfeszültem – önkéntelen reakció volt ez az érzékeny szövetet érő nyomásra. – Szűk vagy, és égetően forró – morogta. – És olyan puha. Nem fáj? – Nem. Csináld tovább. Kérlek. Gideon visszahúzta az ujjbegyét, aztán visszatolta az egész ujját, lassan és könnyedén. Megremegtem a kéjtől. Megdöbbentett, mennyire jó érzés ez az ingerlő teltség-érzet a hátsómban. – Ez milyen? – kérdezte rekedten. – Jó. Minden jó, amit csinálsz. Újra visszahúzódott, aztán megint besiklott mélyre. Előrehajolva hátranyomtam a csípőmet, hogy könnyebben hozzáférjen, és a mellkasához nyomtam a mellem. Ujjai belefeszültek a hajamba és hátrahúzták, hogy buja, forró csókot nyomjon a számra. Gideon ujjának érzete azon a sötéten szexi helyen, az a szelíd ritmusú mozgás arra késztetett, hogy hátrafelé ringatózva álljam a nyomásait. – Annyira gyönyörű vagy! – Elvesztem, fuldokoltam az örömben, hogy a karjában tart, hogy szeret. Négy nap is megtanított arra, milyen nyomorult lennék, ha nem tudnánk rendbe hozni a dolgokat, hogy milyen unalmas és szürke lenne a világom nélküle. – Szükségem van rád. – Tudom. – Végig nyalta a számat. Megszédültem. – Itt vagyok. A puncid remeg és ráng. Megint el fogsz élvezni nekem. Remegő kézzel lenyúltam kettőnk közé, a farkáért. Kemény volt. Felemeltem az alsószoknyám rétegeit, hogy magamba vezethessem. Becsusszant pár centire, de az álló helyzet miatt nem tudott mélyebbre hatolni. Már az érintkezés is elég volt. A vállára kulcsoltam a kezem, és 204

arcomat a nyakába fúrtam, mert a lábamból kiment az erő. A keze elengedte a hajam, és átfogta a hátamat, hogy magához húzzon. – Eva. – Ujjdöfései tempója felgyorsult. – Tudod te, mit művelsz velem? A csípője az enyémhez nyomódott, farka széles vége egy édesen érzékeny pontot masszírozott. – Szinte fejed a farkam végét azokkal a mohó kis szorításokkal Még a végén elélvezek neked. Ha elmész, megyek veled. Csak távolról érzékeltem a torkomból előtörő önkéntelen hangokat. Érzékeimet túlterhelte Gideon illata és kemény testének melege, a farka masszírozása elöl és az ujja nyomása hátul. Körülvett, kitöltött, minden lehetséges módon birtokba vett. Közeledett a tetőpont. Nemcsak a testi gyönyörtől, hanem a tudattól is, hogy hajlandó volt vállalni a kockázatot. Megint, újra. Értem. Az ujja megállt, és én tiltakozva felnyögtem. – Csend – suttogta. – Valaki jön. – Te jó ég! Magdalene már benézett korábban, és látott minket. Mi van, ha elmondta a… – Ne mozdulj! – Gideon nem engedett el. Úgy maradt, ahogy volt, elölről és hátulról bennem, a gerincemet simogatva, hogy lesimítsa a ruhámat. – A szoknyád mindem eltakar. Háttal a bejáratnak, az ingébe temettem lángoló arcomat. Kinyílt az ajtó. Aztán egy idő után valaki megszólalt: – Minden rendben? Christopher. Furán éreztem magam, hogy nem tudok hátrafordulni. – Hát persze – felelte Gideon simán és hűvösen. – Mit akarsz? Legnagyobb rémületemre folytatta az ujja ki-be tologatását, de nem mélyen, hanem sekély kis mozdulatokkal, amik nem lebbentették fel a szoknyát. Mivel már teljesen begerjedtem és az orgazmus küszöbén álltam, Gideon nyakába mélyesztettem a körmeimet. A Christopher jelenléte miatti feszültség pedig csak fokozta az izgalmamat. – Eva! – szólt Christopher. Nyeltem egy nagyot. – Igen? – Jól vagy? Gideon kicsit elmozdult, amitől a farka belém csusszant, és csípője nekiütközött lüktető csiklómnak. 205

– I-igen. Épp csak… beszélgetünk. A… vacsoráról – Lecsukódott a szemem, amikor Gideon ujjbegye végigfutott a farkát a kezétől elválasztó vékony hártyán. Ha megint megnyomja a csiklómat, elélvezek. Túlságosan felpörögtem már, hogy le tudjak állni. Gideon mellkasa megremegtetett engem is, ahogy beszélt. – Jobb, ha minél előbb eltűnsz, úgyhogy mondd, mit akarsz. – Anya keres téged. – Miért? – Gideon újra mozdult egyet, és megnyomta a csiklómat, miközben egy gyorsat döfött az ujjával a hátsómba. Elélveztem. Mivel féltem, hogy meghallják a kitörni készülő kéj sikolyát, Gideon kemény mellizmába mélyesztettem a fogaimat. Ő halkan felmordult, és ugyancsak elélvezett. A farka rángatózva fröcskölte belém az izzó ondóadagokat. A beszélgetés többi részét elfedte a vérem dübörgése a fülemben. Christopher mondott valamit, Gideon válaszolt, aztán becsukódott az ajtó. Valaki felemelt és a kanapé karfájára ültetett, majd Gideon döfködni kezdett széttárt lábam között, a testemet használva az orgazmus maradékának kidörgölésére. Belehörgött a számba, amikor túl lettünk életem addigi legdurvább, legmagamutogatóbb szexuális élményén.

Utána Gideon kézen fogva elvitt egy fürdőszobába, ahol enyhén beszappanozott egy mosdókesztyűt, és megtisztogatta a lábam közét, csak azután szentelte figyelmét a saját farkának. Édes meghittséggel bánt velem, újra tanújelét adva, hogy bármilyen állatias is a vágya irántam, értékes is vagyok a számára. – Nem akarom, hogy megint veszekedjünk – mondtam halkan, a pulton ülve. Ledobta a mosdókesztyűt egy rejtett szennyestartó-nyílásba és begombolta a sliccét. Aztán hűvös ujjaival végigsimított az arcomon. – Nem szoktunk veszekedni, angyalka. Csak meg kell tanulnunk nem halálra rémiszteni egymást. – A te szádból olyan egyszerűen hangzik – mormogtam. Nevetséges lett volna szüzeknek nevezni bennünket, érzelmi szempontból viszont pontosan azok voltunk. Sötétben tapogatózó, túl mohó, magabiztos kezdők, akik próbálnak jó benyomást kelteni, de szem elől tévesztik a nüanszokat. 206

– Hogy egyszerű-e vagy nehéz, az nem számít. Végig fogjuk csinálni, mert végig kell csinálnunk. – A hajamhoz nyúlt, és megigazgatta a kósza fürtöket. – Majd otthon megbeszéljük. Azt hiszem, rátapintottam a probléma lényegére. Meggyőződése és eltökéltsége lecsillapította a nyugtalanságot, amit az elmúlt napokban éreztem. Lehunyt szemmel lazítottam, és élveztem, ahogy a hajammal játszik. – Anyád meglepettnek látszott, hogy szőke vagyok. – Valóban? – Az én anyám meglepődött. Már persze nem azon, hogy szőke vagyok – tettem hozzá. – Hanem hogy érdekellek téged. – Valóban? – Gideon! – Hm? – csókolta meg az orrom hegyét, és végigsimított a karomon. – Nem az a típus vagyok, amire általában buksz, nem igaz? Felvonta a szemöldökét. – Nekem csak egy zsánerem van: Eva Lauren Tramell. Ennyi. Égnek emeltem a tekintetem. – Oké. Mindegy. – Ugyan mit számít? Veled vagyok. – Nem számít. Csak kíváncsi voltam. Az emberek nem szoktak eltérni a bevált típusaiktól. Beállt a lábam közé, és átfogta a derekamat. – Nekem van szerencsém, hogy megfelelek a te kategóriáidnak. – Gideon, te nem illesz bele semmiféle kategóriába – morogtam. – Teljesen egyedi vagy. Felszikrázott a szeme. – Tetszik, amit látsz, ugye? – Tudod, hogy igen, ezért is lenne jobb kimenni innen, mielőtt megint dugni kezdünk, mint a nyulak. Arcát az arcomhoz szorította. – Csak te tudod elvenni az eszem ezen a helyen, amitől amúgy borsódzik a hátam. Köszönöm neked, hogy pontosan az vagy, amit akarok és amire szükségem van. – Ó, Gideon! – Körülfontam a kezemmel, a lábammal, és olyan közel húztam magamhoz, amennyire csak lehetett. – Ugye miattam jöttél ide? Hogy elvigyél engem erről a helyről, amit gyűlölsz. 207

– A pokolba is elmennék érted, Eva, és ez elég közel áll hozzá – fújta ki élesen a levegőt. – Éppen a lakásodra akartam menni, hogy magammal rángassalak, amikor megtudtam, hogy idejöttél. Tartsd távol magad Christophertől. – Miért mondogatod folyton ezt? Olyan kedvesnek tűnik. Gideon elhúzódott, és a haj tincseimet csavargatta. Izzó tekintetét nem vette le rólam. – A végsőkig viszi a testvérrivalizálást, és elég instabil ahhoz, hogy ettől veszélyes legyen. Azért foglalkozik veled, mert tudja, hogy rajtad keresztül fájdalmat tud okozni nekem. El kell hinned, hogy így van. Miért olyan gyanakvó Gideon a féltestvére motivációival kapcsolatban? Nyilván jó oka van rá. Ez is olyan dolog, amit még nem osztott meg velem teljesen. – Elhiszem. Már hogyne hinném. Tartani fogom a kellő távolságot. – Köszönöm. – A derekamnál fogva leemelt a pultról és a lábra állított. – Kapjuk fel Caryt, és tűnjünk el innen. Kéz a kézben mentünk ki. Kellemetlenül érintett a tudat, hogy milyen sokáig voltunk távol. Már alkonyodott. Rajtam pedig nem volt bugyi. Szakadt alsóm Gideon farmerjának elülső zsebében rejtőzött. Gideon rám pillantott, amikor beléptünk a pavilonba. – Már korábban is mondanom kellett volna. Fantasztikusan nézel ki, Eva. Ez a ruha elképesztő rajtad, ahogy az a dugjmeg-vörös tűsarkú is. – Hát, mindenesetre hatásosak – böktem meg a vállammal. – Kösz. – A bókot? Vagy a dugást? – Hallgass – feddtem meg elvörösödve. Sötétbársony nevetésére minden női fej felénk fordult, és néhány férfi is. Összekulcsolt kezünket a derekamra téve hátul, magához húzott és szájon csókolt. – Gideon! – siklott felénk az anyja csillogó szemmel, csinos arcán széles mosollyal. – Úgy örülök, hogy itt vagy. Úgy festett, mint aki menten megöleli a fiát, de Gideon testtartása kissé megváltozott, és valami láthatatlan erőtér keletkezett körülötte, ami engem is magában foglalt. Elizabeth megtorpant. – Anya – üdvözölte Gideon egy sarkvidéki vihar melegségével. – Evának köszönd, hogy itt vagyok. Azért jöttem, hogy elvigyem. – De hisz remekül érzi magát, nem igaz, Eva? Maradhatnál, legalább az ő kedvéért – nézett rám esdeklőn Elizabeth. 208

Ujjaim ráfeszültek Gideon kezére. Nekem ő az első, ez sosem volt kérdés, de szerettem volna ismerni a történetet, vajon mi az oka, hogy ilyen hidegen viselkedik az anyjával, aki szemlátomást szereti. Elizabeth imádó tekintete végigsiklott az arcon, melynek színei egyeztek az övével, s mohón itta magába Gideon vonásait. Vajon mióta nem találkoztak? Aztán arra gondoltam, hogy talán Elizabeth túlságosan is szerette Gideont… Megmerevedtem az undortól. – Ne keverd bele Evát – dörgölte meg Gideon merev hátamat. – Megkaptad, amit akartál. Találkozhattál vele. – Nem jöttök el vacsorára valamikor a jövő héten? Gideon erre csak a szemöldökét vonta fel. Aztán elnézett, arra késztetve engem, hogy kövessem a tekintetét. Caryt pillantottam meg. Egy sövénybokorból került elő épp, karján egy ismert pophercegnővel. Gideon intett neki, hogy jöjjön oda hozzánk. – Jaj, ne, még Caryt is! – jajdult fel Elizabeth. – De hisz ő a parti lelke! – Gondoltam, hogy tetszeni fog – villantotta ki a fogait Gideon, de ezt aligha lehetett mosolynak nevezni. – De ne felejtsd el, hogy ő Eva barátja, anya. Tehát egyben az enyém is. Roppantul megkönnyebbültem, amikor Cary odaért hozzánk, és a maga laza módján megtörte a feszültséget. – Épp téged kerestelek – mondta nekem. – Reméltem, hogy már indulásra kész vagy. Megérkezett a hívás, amit vártam. Amikor a szemébe néztem, tudtam, hogy Trey volt az. – Igen, készen vagyunk. Caryvel körbejártunk, hogy búcsúzkodjunk és köszönetet mondjunk. Gideon végig mellettem maradt, mint egy birtokló árnyék. Nyugodt, de szándékoltan fensőbbséges volt. Mindnyájan a ház felé mentünk már, amikor észrevettem Irelandet, aki Gideont nézte. Megálltam, és Gideonra pillantottam. – Menj és köszönj el a húgodtól. – Tessék? – Ott van, tőled balra. – Közben jobbra néztem, hogy ne tűnjek fel a kamasz lánynak, aki nyilván bálványozta a nagyobbik bátyját. Gideon intett a húgának. A lány ráérősen odabattyogott hozzánk, csinos arcát a harcos unalom maszkja mögé rejtette. Fejcsóválva néztem Caryre. Még túl jól emlékeztem ezekre az időkre. 209

– Hallgass ide! – szorítottam meg Gideon csuklóját. – Mondd meg neki, hogy nagyon sajnálod, amiért nem tudtatok egy kicsit együtt lenni, amíg itt voltál, és hogy hívjon fel valamikor, ha akar. Gideon felvont szemöldökkel pillantott rám. – Miről kéne beszélnünk? Megdörgöltem a bicepszét. – Majd beszél ő, ha lesz alkalma. Gideon a homlokát ráncolta. – Elvadult tinilány. Miért hagyjam, hogy lyukat beszéljen a hasamba? Felágaskodtam, és a fülébe súgtam: – Mert nekem teszel vele szívességet. – Te forgatsz valamit a fejedben. – Egy pillanatig gyanakodva méregetett, aztán keményen, egy mordulással megcsókolt. – Úgyhogy nyitva hagyjuk a dolgot, és mondjuk, hogy nem csak ezzel az eggyel jövök neked. A pontos számot majd meghatározzuk. Bólintottam. Cary körözni kezdett egyik mutatóujjával a másik körül: Ezt aztán az ujjad köré csavartad. Ez a legkevesebb, gondoltam, hiszen ő meg a szíve köré csavart engem.

Meglepődtem, amikor Gideon maga vette át a Bentley kulcsát az egyik inastól. – Te vezettél? Hol van Angus? – Szabadnapos – dörgölte az orrát a halántékomhoz. – Hiányoztál, Eva. Beültem az anyósülésre, és ő becsukta mögöttem az ajtót. Miközben bekötöttem magam, láttam, ahogy összenéz két fekete ruhás emberrel, akik egy áramvonalas fekete Mercedes mellett várakoztak a behajtó végénél. Bólintottak, és beszálltak a kocsijukba. Mikor Gideon elindult kifelé a birtokról, a nyomunkba szegődtek. – Biztonságiak? – kérdeztem. – Igen. Mikor megtudtam, hogy itt vagy, olyan gyorsan indultam el, hogy egy időre elvesztettek. Cary Clancyvel ment haza, úgyhogy Gideonnal egyenesen a lakására hajtottunk. Azon kaptam magam, hogy felizgat, ahogy Gideont vezetni látom. A luxusjárgánnyal is úgy bánt, ahogyan mindennel – magabiztosan, agresszívan, hozzáértő irányítással. Gyorsan, de nem vakmerően ment, 210

könnyedén véve a kanyarokat a város felé vezető festői úton. Szinte nem is volt forgalom, amíg Manhattan peremére nem értünk. Mikor beléptünk a lakásába, mindketten egyenesen a legnagyobb fürdőszobába mentünk, levetkőztünk, hogy zuhanyozzunk. Mintha nem bírná ki, hogy ne érintsen meg, Gideon tetőtől talpig lemosott, aztán egy törülközővel megszárogatott, és beburkolt egy új, hímzett, kimonó-ujjú, pávakék selyemköntösbe. Magának is hasonló színárnyalatú selyemalsót vett elő az egyik fiókból. – Bugyit nem kapok? – kérdeztem, mert eszembe jutott a saját fiókom a szexi fehérneműkkel. – Nem. A konyhában a falon van egy telefon. Nyomd meg az egyes gyorsgombot, és annak, aki felveszi, mondd meg, hogy a szokásos vacsorámból hozzon két adagot Peter Lugertól. – Rendben. – Kimentem a nappaliból, és megejtettem a hívást, aztán keresni kezdtem Gideont. Az otthoni irodájában találtam, ahol eddig még nem jártam. Először meg se néztem rendesen a helyet, mert csak egy képlámpa adott fényt a falon, meg egy banklámpa a fényes fa íróasztalon. Különben is inkább csak őt láttam. Roppant érzéki volt hatalmas bőr főnöki székében terpeszkedve. Kezében öblös pohár valami itallal, amit a keze között melengetett, és megfeszülő bicepszének, gyönyörű hasizmainak látványától megbizseregtem. Tekintetét a falra függesztette, ahová a képlámpa világított. Megdöbbentem, amikor megláttam a képet – hatalmas kollázs volt kettőnk felnagyított fotóiból: a csók az edzőterem előtt… a jótékonysági vacsorára bevonulva… a Bryant parki veszekedés után összeölelkezve… A kép közepén egy olyan fotó volt, amit a saját ágyamban, álmomban készített rólam, a neki égve hagyott gyertya fényénél. Intim, kukkolás jellegű felvétel volt, mely többet elárult készítőjéről, mint szereplőjéről. Mélyen megérintett annak a bizonyítéka, hogy ő is velem együtt zuhant. Gideon az ital felé intett, amit már előre kitöltött nekem, és az asztal szélére tett. – Ülj le. Kíváncsian engedelmeskedtem. Volt benne valami új, valami céltudatosság és nyugodt eltökéltség, lézererejű koncentrációval párosulva. Vajon mitől lett ilyen a hangulata? És mit jelent ez az este további részére nézve? 211

Aztán megpillantottam a kis fényképkeretet az asztalon, az italom mellett, és minden aggodalmam elszállt. A keret nagyon hasonló volt ahhoz, ami most is az asztalomon állt, de ebben három kép volt, Gideonról meg rólam. – Szeretném, ha bevinnéd magaddal a munkahelyedre – mondta halkan. – Köszönöm. – Napok óta most először boldog voltam. Fél kézzel magamhoz szorítottam a képet, a másikkal pedig felemeltem a poharat. Felcsillant a szeme, amikor látta, hogy leülök. – Egész nap csókokat dobálsz nekem a képedről az asztalomon. Szerintem úgy igazságos, ha én is mindig eszedbe jutok neked. Ha eszedbe jutunk ketten együtt. Kifújtam a levegőt. Nem volt teljesen nyugodt a szívverésem. – Sohasem feledkezem el se rólad, se kettőnkről. – Akkor sem hagynám, ha megpróbálnád. – Gideon nagyot kortyolt, ádámcsutkája mozdult, ahogy nyelt. Szerintem rájöttem, hol követtük el az első rossz lépést, ami miatt azóta is botladozunk. – Ó! – Kóstold meg az Armagnacodat, angyalka. Szerintem rád fér. Óvatosan megkóstoltam az italt, ami égetett, majd ezt követte a felismerés, hogy jó az íze. Kortyoltam egy nagyobbat. Az italt lötyögtetve Gideon is ivott, aztán elgondolkodva szemügyre vett. – Mondd meg nekem, melyik izgatóbb, Eva: a szex a limóban, ahol te irányítottál, vagy a szex a hotelban, ahol én? Nyugtalanul fészkelődni kezdtem, mert nem tudtam pontosan, merre tart ez a beszélgetés. – Azt hittem, élvezted, ami a limóban történt. Mármint hogy azalatt, amíg történt. Később nyilván nem. – Imádtam – mondta csendesen, meggyőződéssel. – Ahogy ott voltál abban a piros ruhában, és nyögtél, meg mondtad, hogy milyen jó érzés, ahogy benned vagyok, kísérteni fog, amíg csak élek. És ha bármikor felül akarsz lenni a jövőben, benne vagyok. Megfeszült a gyomrom. A vállizmaim kezdtek csomósodni. – Gideon. Kezdek egy kicsit félni. Ez a biztonsági jelszó dolog meg a felülre kerülés… Úgy tűnik, hogy ez a beszélgetés olyasvalami felé vezet, ahová nem akarok menni.

212

– Kikötözésre és fájdalomra gondolsz. Én közös beleegyezéssel történő hatalomcserére. – Gideon behatóan tanulmányozni kezdett. – Kérsz még brandyt? Sápadt vagy. – Úgy gondolod? – tettem le a poharat. – Nekem úgy hangzott, mintha azt akarnád mondani, hogy domináns vagy. – De hisz ezt eddig is tudtad, angyalka – húzódott lágy, szexi mosolyra a szája. – Csak azt akartam mondani, hogy te vagy szubmisszív.

213

Felpattantam. – Ne csináld – dorombolta sötéten. – Ne rohanj el. Még nem végeztünk. – Nem tudod, miről beszélsz! – Valakinek a hatalmába kerülni, elveszíteni a jogomat arra, hogy nemet mondjak, ez soha többet nem történhet meg. – Tudod, min mentem keresztül. Nekem éppannyira kell a kontroll érzése, mint neked. – Ülj le, Eva. Állva maradtam, mintegy az előbbiek alátámasztására. Kiszélesedett a mosolya, és megolvadt a belsőm. – Van fogalmad róla, mennyire megőrülök érted? – morogta. – Hát tényleg őrült vagy, ha azt hiszed, elviselem, hogy parancsolgassanak nekem, főleg a szexben. – Ugyan, Eva. Nem akarlak megverni, megbüntetni, bántani, megalázni, vagy utasítgatni, mint egy háziállatot. Erre egyikünknek sincs szüksége. – Gideon kihúzta magát, előrehajolt és az asztallapra könyökölt. – Te vagy a legfontosabb az életemben. Kincsként őrizlek. Meg akarlak védelmezni, és azt akarom, hogy biztonságban érezd magad. Ezért beszélek ilyenekről. Te jó ég. Hogyan lehet olyan csodálatos és olyan eszelős egyszerre? – Nincs szükségem arra, hogy uralkodjanak felettem! – Arra van szükséged, hogy bízz valakiben… Ne. Csukd be a szád, Eva. Várd meg, amíg befejezem. Tiltakozásom némaságba fulladt. – Arra kértél, hogy újra ismertessem meg a testedet olyan dolgokkal, amelyek korábban fájdalmat okoztak és megrémítettek. El sem tudom mondani, mit jelent nekem a bizalmad, vagy mi lenne velem, ha megtörném. Nem kockáztathatom meg, Eva. Most jól kell csinálnunk. Karba fontam a kezem. 214

– Ezek szerint ostoba vagyok. Én eddig azt hittem, hogy pazar a szexuális életünk. Gideon letette a poharát, és úgy folytatta, mintha meg sem szólaltam volna. – Megkértél, hogy elégítsem ki egy szükségletedet, és én megtettem. Most pedig… – Nem az vagyok, amire szükséged van, bökd már ki! – Letettem a képet, mielőtt olyasmit csináltam volna vele, amit később megbánok. – Ne próbáld úgy előadni, mintha… Az asztal másik oldalán termett, és már rajtam is volt, mielőtt elhátrálhattam volna. A szája az enyémre tapadt, karjai magukba zártak. Ahogy korábban, most is a falhoz vitt és nekiszorított. A csuklómat megragadva a kezemet a fejem fölé emelte. Csapdába estem. Semmit sem tehettem, amikor kissé meghajlította a térdét, és erekciójával simogatni kezdte a résemet. Egyszer. Kétszer. Selyem súrlódott duzzadt csiklómhoz. Harapása a mellemen a köntös alatt megremegtetett, s bőre tiszta illata elkábított. Egy hördüléssel az ölelésébe süppedtem. – Látod, milyen könnyen megadod magad, ha átveszem az irányítást? – Szája végigjárta a szemöldököm ívét. – És jó érzés, nem? Nagyon jó. – Ez nem igazságos – meredtem rá. Hogyan is várhatja, hogy másként reagáljak? Hiába voltam összezavarodva, reménytelenül vonzódtam hozzá. – Hát persze hogy nem az. Ez is igaz. Tekintetem végigvándorolt csodás fekete sörényén, páratlan arca szépen metszett vonásain. Olyan erős vágy vett erőt rajtam, hogy szinte fájt. A benne rejtőző titkos seb miatt csak még jobban szerettem. Voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy benne találom meg a másik felem. – Nem tehetek róla, hogy felizgatsz – morogtam. – A testemnek fiziológiásan az a feladata, hogy ellazuljon és puha legyen, hogy belém tudd tenni azt a hatalmas farkat. – Eva. Legyünk őszinték. Te akarod, hogy az enyém legyen a teljes irányítás. Fontos neked, hogy bízhass abban, hogy én gondoskodom rólad. Ezzel nincs semmi baj. És a fordítottja igaz rám – nekem az kell, hogy eléggé bízz bennem ahhoz, hogy feladjam ezt a kontrollt. Nem nagyon tudtam gondolkodni így, hogy teste a testemnek feszült, és éreztem minden egyes kemény centiméterét. – Nem vagyok szubmisszív. 215

– Velem az vagy. Ha visszatekintesz, látni fogod, hogy végig vágytál rám. – Jó vagy az ágyban. És több a tapasztalatod. Persze hogy hagyom, hogy azt csinálj velem, amit akarsz. – Beharaptam az alsó ajkam, hogy ne remegjen. – Sajnálom, ha nem voltam elég izgalmas neked. – Ez hülyeség, Eva. Tudod jól, mennyire élvezem, amikor szeretkezünk. Ha tehetném, semmi mást nem csinálnék. Nem játékokról beszélgetünk, amiktől elélvezek. – Akkor arról van szó, hogy én mitől élvezek el? Erről szól a dolog? – Igen. Azt hittem… – ráncolta a homlokát. – Feldúlt vagy. Nem akartam… A francba. Azt hittem, hogy segít, ha ezt megbeszéljük. – Gideon! – Csípni kezdett a szemem, aztán eleredt a könnyem. Gideon is éppolyan sebzettnek és zavarodottnak tűnt, mint ahogyan én éreztem magam. – Összetöröd a szívem. Elengedte a csuklómat, hátralépett, a karjába kapott, és kivitt az irodából. Végigcipelt a folyosón egy bezárt ajtóhoz. – Fordítsd el a gombot – mondta halkan. Egy gyertyákkal megvilágított szobába léptünk, ahol haloványan még érződött a friss festék szaga. Pár pillanatra teljesen megzavarodtam. Egyszerűen nem értettem, hogy kerültünk Gideon lakásából az én hálószobámba. – Nem értem. – Ez nagyon gyenge kifejezése volt annak, amit éreztem, de az agyam még mindig képtelen volt feldolgozni, hogy hirtelen egyik lakásból a másikba kerültem. – Te… beköltöztettél engem magadhoz? – Nem egészen. – Letett, de egyik kezével azért továbbra is fogott. – Hanem lemásoltattam a szobádat az alvós fotó alapján. – Miért? Mi a fene? Ugyan ki tenne ilyesmit? Ez az egész azért van, hogy ne láthassam a rémálmait? Ez a gondolat is a szívembe hasított. Úgy éreztem, mint ha Gideon meg én pillanatról pillanatra távolabb sodródnánk egymástól. Ujjai nedves hajamba mélyedtek, ami csak fokozta a bosszúságomat. Legszívesebben ellöktem volna a kezét, és azt szerettem volna, ha legalábbis a szoba másik végében lenne. Vagy inkább egy másik szobában. – Ha elfog a késztetés, hogy elrohanj – mondta halkan –, bejöhetsz ide, és magadra csukhatod az ajtót. Én pedig megígérem, hogy nem háborgatlak, amíg nem akarod. Így megvan neked is a biztonságos helyed, és én is tudom, hogy nem hagytál itt. 216

Milliónyi kérdés és elképzelés viharzott át az agyamon, de csak ennyi tört elő belőlem: – Azért továbbra is egy ágyban alszunk majd? – Minden áldott éjjel – csókolta meg a homlokomat Gideon. – Hogy is lehetne másképp? Beszélj, Eva. Mi jár abban a gyönyörű fejedben? – Hogy mi jár az én fejemben? – csattantam fel. – A tiédben mi a fene jár? Mi történt veled abban a négy napban, amíg külön voltunk? Megfeszült az álla. – Sosem voltunk külön, Eva. Megcsörrent a telefon a másik szobában. Fojtottan szitkozódtam. Beszélgetni is akartam, meg elmenni is, mindkettőt egyszerre. Megszorította a vállamat, aztán elengedett. – A vacsoránk. Kiment, de nem mentem utána. Túl nyugtalannak éreztem magam ahhoz, hogy egyek. Bemásztam az ágyba, ami pontosan olyan volt, mint az otthoni, magamhoz öleltem egy párnát, és lehunytam a szemem. Nem hallottam Gideont visszajönni, de éreztem, hogy megáll az ágy szélénél. – Hadd ne kelljen egyedül ennem – mondta a hátamnak. – Miért nem parancsolod meg egyszerűen, hogy tartsak veled? Felsóhajtott, aztán lefeküdt az ágyra, és mögém simult. Jólesett a melege, elűzte a fagyot, melytől libabőrös lettem. Egy darabig nem mondott semmit, csak ott volt velem, megnyugtatott a jelenlétével. Vagy talán ő keresett megnyugvást bennem. – Eva – simított végig selyembe bújtatott karomon. – Nem bírom ki, amikor boldogtalan vagy. Beszélj hozzám. – Nem tudom, mit mondjak. Azt hittem, hogy végre eljutottunk oda, hogy elrendeződnek köztünk a dolgok. – Még erősebben szorítottam magamhoz a párnát. – Ne görcsölj, Eva. Fáj, amikor elhúzódsz tőlem. Én pedig úgy éreztem, hogy ő tol el magától. Átfordultam, a hátára gördítettem, és rámásztam. A köntösöm szétvált, ahogy meglovagoltam a csípőjét. Tenyeremet végighúztam erős mellkasán, és körmeimmel végigkarcoltam a napbarnított bőrt. Előre-hátra mozgatni kezdtem rajta a csípőmet, a farkának dörzsöltem a nagyajkamat. A nadrágja vékony selymén keresztül éreztem minden egyes vastag eret és bordázatot. Abból, ahogy elsötétült a szeme és szaggatottan kezdte szedni a levegőt, tudtam, hogy ő is érzi a körvonalaimat és a nedves forróságot. 217

– Hát olyan szörnyű ez? – ringattam a csípőmet. – Arra gondolsz, hogy nem adod meg nekem, amit akarok, csak azért, mert én vagyok a főnök? Gideon a combomra tette a kezét. Még ez az ártatlan érintés is dominánsnak tűnt. Az a koncentráció és él, amit nemrég észrevettem rajta, hirtelen értelmet nyert – már nem tartotta vissza az akaraterejét. A benne lapuló hatalmas erő most úgy irányult rám, mint egy tűzcsóva. – Már megmondtam – szólt fojtottan. – Megszerezlek, bárhogyan. – Ne hidd, hogy nem tudom, hogy alul is felül vagy. Szája magabiztos mosolyra húzódott. Lejjebb csúsztam, és nyelvem hegyével megpiszkáltam lapos mellbimbóját. Rásimultam, ahogyan ő szokott máskor rajtam, végigterültem a derekán, a lábain, és benyúltam a feneke alá, hogy megszorítsam és magamhoz húzzam. A farka vastag dorongja a hasamhoz préselődött, újra felébresztve az étvágyamat. – Kéjjel akarsz büntetni? – kérdezte halkan. – Mert képes vagy rá. Térdre tudsz kényszeríteni, Eva. Homlokom a mellkasára hanyatlott, és hallható zajjal fújtam ki a levegőt. – Bár úgy lenne. – Ne aggódj már annyit. Ezt is megoldjuk, mint minden mást. – Annyira biztos vagy benne, hogy igazad van – húztam össze a szemem. – Valamit bizonygatni akarsz. – Te is bizonyíthatod a magad igazát – nyalta meg az alsó ajkát Gideon, és a hüvelyem néma követelődzéssel összeszorult. Érzelmek szédítő mélységei csillantak Gideon szemében. Bármi történt is a kapcsolatunkban, ahhoz kétség sem fért, hogy súlyosan egymásba habarodtunk. És én most éppen ezt akartam demonstrálni, úgymond, húsba vágóan. Gideon nyaka hátrafeszült, amikor a szám útnak indult a testén. – Ó, Eva… – A világa nemsokára alapjaiban fog megrázkódni, Mr. Cross. És így is történt. Gondoskodtam róla.

218

Női diadalomban sütkérezve ültem Gideon étkezőasztalánál, és arra gondoltam, milyen volt még néhány perccel ezelőtt – izzadságtól lucskosan lihegett és káromkodott, miközben a testét kényeztettem. Lenyelt egy falatot a steakjéből, mely viszonylag friss maradt a melegen tartó fiók jóvoltából, aztán nyugodtan azt mondta: – Kielégíthetetlen vagy. – Hát persze. Szuper vagy, szexi és nagy farkú. – Örülök, hogy így látod. Valamint szemtelenül gazdag is. Laza intéssel intéztem el az ötvenmillió dolláros lakást. – Az meg kit érdekel? – Hát, például engem – kunkorodott fel a szája. Beleszúrtam a villámat egy darab tepsis krumpliba, és arra gondoltam, hogy a Peter Luger-féle kaja majdnem annyira jó, mint a szex. De csak majdnem. – Csak akkor érdekel a pénzed, ha azzal jár, hogy feladhatod a munkádat, és meztelenül fogsz járkálni itthon, a szexrabszolgámként. – Anyagilag megengedhetném magamnak, igen. De aztán rám unnál és eldobnál, és akkor mi lenne velem? – mondta meleg derűvel. – Azt hiszed, hogy bebizonyítottad az igazadat? Rágtam, nyeltem. – Bebizonyítsam megint? – Az a tény, hogy még mindig eléggé be vagy gerjedve ahhoz, hogy ezt akard, az én igazamat támasztja alá. – Hm – kortyoltam bele a borba. – Kivetítesz? Rám pillantott, aztán tovább rágta a legfinomabb steaket, amit valaha ettem. Aggodalmasan mély lélegzetet vettem, és megkérdeztem: – Megmondanád nekem, ha a szexuális életünk már nem elégítene ki? – Ne nevettesd ki magad, Eva. Mi más késztethette volna arra, hogy felhozza ezt a dolgot a négynapos mosolyszünet után? – Biztosan nem segít az sem, hogy nem az a típus vagyok, amire buksz. És azokat a játékszereket sem vetettük be, amiket a hotelban tartasz… – Hallgass. – Tessék? Gideon letette az evőeszközt. – Nem vagyok hajlandó végighallgatni, hogyan rombolod le az önbecsülésedet. 219

– Micsoda? Ezek szerint itt csak te beszélhetsz? – Dönthetsz úgy, hogy szembeszállsz velem, Eva, de attól még nem foglak megdugni. – Ki mondta, hogy… – Elhallgattam, amikor rám meredt. Igaza volt. Még mindig akartam őt. Azt akartam, hogy rajtam legyen, kirobbanóan érzékien, a kezében tartva az én kéjemet is, meg a sajátját is. Gideon felállt az asztaltól, és kurtán odaszólt: – Várj meg itt. Mikor visszajött, egy fekete bőr gyűrűsdobozt tett a tányérom mellé, aztán visszaült a helyére. A látvány szinte megütött. Először félelem fogott el, aztán jeges hidegség. Majd újra felcsapott a vágy, fehér izzással. Remegett a kezem az ölemben. Összekulcsoltam az ujjaimat, és rájöttem, hogy egész testemben reszketek. Elveszve emeltem tekintetemet Gideon arcára. Ujjai érintése az arcomon sokat enyhített a bennem vibráló szorongáson és a szörnyű sóvárgáson. – Nem olyan gyűrű – mormogta szelíden. – Még nem. Még nem állsz készen rá. Valami mintha megolvadt volna bennem, aztán elárasztott a megkönnyebbülés. Egyikünk sem állt még készen. De ha valaha is töprengtem volna azon, mennyire mélyen szerettem bele Gideonba, most már tudtam. Bólintottam. – Nyisd ki. Óvatos ujjakkal magamhoz húztam a dobozkát, és felnyitottam a fedelét. – Ó! A fekete bőr és bársony rejtekében egy páratlanul fantasztikus gyűrű feküdt. Aranykötélszerű szalagok fonódtak össze, gyémántokkal kirakott X-ekkel díszítve. – Kikötöző kötelek – mormogtam. – Keresztekkel. – Kereszt. Cross. Gideon Cross. – Nem egészen. A kötelek azokat a szálakat jelképezik, amelyekkel hozzád kötődöm. Nem a lekötözéssel kapcsolatosak. Viszont az X-ek valóban engem jelképeznek, ahogyan ragaszkodom hozzád. Foggalkörömmel, ha úgy tetszik. – Kiitta a borát, és újratöltötte a poharainkat. Mozdulatlanul, döbbenten ültem. Képtelen voltam befogadni ezt az egészet. Mindazt, amit azalatt csináltunk, amíg külön voltunk – a fotókat, a 220

gyűrűt, dr. Petersent, a lemásolt hálószobát, és azt, aki követett engem. Sosem lehettem túl messze a gondolataitól, ha ugyan nem voltam mindig is bennük. – Visszaküldted a kulcsaimat – suttogtam, és még élénken élt bennem a fájdalom. Kinyújtotta a kezét, és rátette az enyémre. – Számos okom volt rá, hogy ezt tegyem. Úgy mentél el, hogy csak egy köntös volt rajtad, Eva, a kulcsaidat pedig nálam hagytad. Nem tudtam elviselni a gondolatot, hogy mi történhetett volna, ha Cary nincs otthon és nem enged be. A számhoz emeltem a kezét és megcsókoltam a kézfejét, aztán elengedtem, és lecsuktam a gyűrűsdobozt. – Ez gyönyörű, Gideon. Köszönöm. Rengeteget jelent nekem. – De hordani nem fogod. – Ez nem kérdés volt. – A ma esti beszélgetés után olyannak érezném, mint egy nyakörvet. Gideon egy kis szünet után bólintott. – Nem is tévednél nagyot. Az agyam sajgott és a szívem fájt. Mit sem segített a négy éjszakai nyugtalan hánykolódás. Nem tudtam megérteni, miért érzi azt, hogy annyira szüksége van rám, noha én is ugyanígy éreztem iránta. Több ezer nő akadt csak New Yorkban, aki a helyemre léphetett volna az életében, viszont Gideon Cross csak egy volt. – Úgy érzem, hogy csalódást okozok neked, Gideon. Mindazok után, amikről ma beszéltünk… úgy érzem, hogy ez a vég kezdete. Hátratolta a székét, odahajolt hozzám, és tenyerébe fogta az arcomat. – Nem az. – Mikor megyünk el dr. Petersenhez? – Én keddenként fogok járni, egyedül. Ha pedig megbeszéled vele a páros tanácsadást, mehetünk együtt csütörtökönként. – Két óra a hetedből minden héten. Plusz az utazás oda-vissza. Ez komoly vállalás – simítottam ki a haját az arcából. – Köszönöm. Gideon megfogta a kezemet, és belecsókolt a tenyerembe. – Ez nekem nem áldozat, Eva. Átment az irodájába, hogy még dolgozzon egy kicsit lefekvés előtt. Én magammal vittem a gyűrűsdobozt a nagy hálószobába. Tovább tanulmányoztam, miközben a hajamat fésültem és fogat mostam. A bőröm alatt a vágy finom zümmögése remegett, valami állandó izgalom, ami elvileg nem lehetett volna elképzelhető a rengeteg orgazmus 221

után, amit a nap során átéltem. Inkább érzelmi alapú késztetés volt, hogy érintkezzem Gideonnal, és megnyugtassam magam, hogy minden rendben van köztünk. Kezemben szorongatva a dobozkát, a dupla ágy engem megillető oldalára mentem, és letettem az ajándékot az éjjeliszekrényre. Azt akartam, hogy erre essen először a pillantásom majd reggel, egy jó kis alvás után. Egy sóhajjal a lábdeszkára terítettem csodás új köntösömet, és bemásztam az ágyba. Hosszas forgolódás után nyomott el végül az álom.

Valamikor az éjszaka közepén riadtam fel. Vadul vert a szívem és szaporán kapkodtam a levegőt. Egy pillanatig csak feküdtem, és próbáltam felidézni, hol vagyok. Megfeszültem, amikor visszatértek az emlékek, és fülelni kezdtem, hogy Gideonnak van-e újabb rémálma. Mikor láttam, hogy nyugodtan fekszik mellettem, és mélyen, egyenletesen lélegzik, egy sóhajjal ellazultam. Mikor fekhetett le? A külön töltött napok után aggódtam, hogy esetleg egyedül akar lenni Aztán megvilágosodtam. Be vagyok gerjedve. Méghozzá fájón. A melleim érzékenyek és súlyosak voltak, a mellbimbóim feszesek. Az alhasam lángolt, a résem nedves. Ahogy ott feküdtem a holdfényes éjszakában, rádöbbentem, hogy a saját testem ébresztett fel a követelőzésével. Vajon valami erotikusát álmodtam? Vagy elég volt az is, hogy Gideon mellettem fekszik? Feltámaszkodtam a könyökömre, és szemügyre vettem. Az ágynemű a derekára tekeredett, fedetlenül hagyva felsőtestét és bicepszét. Jobb karját átvetette a feje fölött, keretet adva sötét hajának, arcának. Bal karja köztünk feküdt a takarón, ökölbe szorított kézzel, kisimult vénákkal az alkarján. Még alvás közben is vadnak és erősnek tűnt. Egyre jobban tudatosult bennem a belső feszültség, az az érzés, hogy rettentő akarata néma parancsként vonz. Lehetetlennek tűnt, hogy álmában is megadásra kényszeríthet, mégis így éreztem. Mintha láthatatlan kötél húzott volna felé. A lábam közti lüktetés kezdett elviselhetetlenné válni, és rászorítottam a kezemet, hátha enyhül a fájdalom. A nyomás azonban csak rontott a dolgokon. 222

Képtelen voltam mozdulatlanul feküdni. Ledobtam a takarót, és felkeltem. Arra gondoltam, hogy szerzek egy bögre meleg tejet és egy keveset a brandyből, amivel Gideon korábban itatott. Megtorpantam. A holdfény megcsillant a gyűrűsdobozon. Eszembe jutott a benne rejtőző ékszer, és a vágyam még hevesebben támadt fel. Abban a pillanatban a gondolat, hogy Gideon nyakörvet csatol rám, forró sóvárgással töltött el. Csak be vagy gerjedve, szidtam magam. A csoportban volt egy lány, aki elmesélte, hogy az „ura” hogyan használta a testét bármikor és bárhogyan, kizárólag a saját örömére. Én ebben semmi szexit nem találtam… amíg Gideont nem helyettesítettem be a képbe. Imádtam felizgatni. Imádtam elérni, hogy elélvezzen. Csak úgy önmagáért. Ujjaim végigsimítottak az aprócska doboz tetején. Remegő lélegzettel fogtam meg és nyitottam ki. Aztán a jobb kezem gyűrűsujjára csúsztattam a hűvös karikát. – Tetszik, Eva? Megborzongtam Gideon hangjától, mely mélyebb és durvább volt most, mint amilyennek valaha is hallottam. Ébren volt, és engem figyelt. Vajon mióta lehetett ébren? Vajon ő is annyira rám volt hangolódva alvás közben, mint én őrá? – Imádom. – Imádlak. Félretettem a dobozt, és feléje fordultam. Éppen felült. Úgy csillogott a szeme, hogy attól még jobban begerjedtem, de egy kicsit meg is ijedtem. Kontrollálatlan pillantás volt, mint az, amelyik szó szerint fenékre ejtett, amikor először találkoztunk – perzselő és birtokló, az eksztázis sötét ígéretével. Szép arca kemény volt a homályban, az álla feszes. Jobb kezemet a szájához emelte, és megcsókolta a gyűrűt, amit tőle kaptam. Az ágyra térdeltem, és a nyaka köré fontam a karom. – A tiéd vagyok. Tégy velem, amit akarsz. Megmarkolta a fenekemet, és megszorította. – Milyen érzés ezt mondani? – Majdnem olyan jó, mint az orgazmusok, amiket kapni fogok tőled. – Ó, szóval ez kihívás. – A nyelve hegye megbökte a szám szélét, kísértve a csók ígéretével, melyet szándékosan visszatartott. – Gideon! – Dőlj hátra, angyalka, és kapaszkodj bele a párnába – görbült a szája gonosz mosolyra. – És semmi áron el ne engedd. Megértetted? 223

Nagyot nyeltem és engedelmeskedtem, mert annyira felizgatott, hogy azt hittem, csak a hüvelyem lüktetésétől elélvezek. Lerúgta a takarókat a lábdeszkára. – Tárd szét a lábad, és húzd fel a térded! A lélegzetem kihagyott, és a mellbimbóim tovább keményedtek, fájdalmat keltve a mellemben. Lihegtem az izgalomtól, agyamban csak úgy kavarogtak a lehetőségek. A lábam köze remegett a vágytól. – Ó, Eva – búgta Gideon, és mutatóujját végighúzta síkos résemen. – Nézd, milyen mohón vágysz rám. Teljes idős elfoglaltság elégedetten tartani ezt az édes kis puncit. Az az egy ujj belém hatolt, szétválasztva a duzzadt szöveteket. Megfeszültem körülötte, olyan közel az elélvezéshez, hogy szinte éreztem az ízét. Gideon visszahúzta az ujját és a szájához emelte, lenyalva a nedvemet. A csípőm önkéntelenül megfeszült, a testem feléje ívelt. – A te hibád, hogy annyira kívánlak – ziháltam. – Napokig hagytál vágyakozni. – Akkor jobb lesz bepótolni a kiesett időt. – Beereszkedett a combom közé, és a nyelvével körbejárta reszkető résemet. Körbe és megint körbe. Hanyagolta a csiklómat, és nem volt hajlandó megdugni, még akkor sem, amikor már könyörögtem. – Gideon, kérlek! – Psszt. Először elő kell készítenem téged. – Már készen vagyok. Már akkor készen álltam, amikor felébredtél. – Akkor korábban fel kellett volna keltened. Mindig gondoskodom rólad, Eva. Ezért élek. Nyögve hintáztattam a csípőmet azon az ingerlő nyelven. Csak akkor mászott rám, amikor már eláztam a saját nedvemben, és kétségbeesetten kívántam bármely részét érezni magamban. A lábam közé helyezkedett, és alkarral az ágyra támaszkodott. A szemembe nézett. A farka lázas forrósággal, kőkeményen feszült a kisajkamnak. Jobban akartam, hogy bennem legyen, mint a levegőt. – Most – leheltem. – Most. Csípője gyakorlott rándításával mélyen belém hatolt, eltolva testemet az ágyon. – Ó, istenem – jajdultam fel, s eksztatikusan összerándultam a vastag oszlopon, mely birtokba vett. Ez volt az, amire szükségem volt, már azóta, hogy az irodájában beszélgettünk, ez volt az, ami után sóvárogtam, 224

miközben fel-le mozogtam acélos erekcióján vacsora előtt, amire szükségem volt, még akkor is, amikor elélveztem vastag farkán. – Ne élvezz el – morogta a fülembe. Megmarkolta a mellemet, és morzsolgatni kezdte a mellbimbómat. – Micsoda? – Úgy éreztem, hogy már egy erősebb lélegzetvételtől is elmegyek. – És el ne ereszd a párnát. Gideon lassú, lusta ritmusban mozogni kezdett. – Akarni fogod – mormolta, beleszimatolva az érzékeny zugba a fülem mögött. – Szereted megmarkolni a hajamat és a hátamba mélyeszteni a körmeidet. És amikor már majdnem elmész, szereted megmarkolni a fenekemet, hogy mélyebbre húzz magadba. Annyira megkeményedek, amikor így megvadulsz, amikor megmutatod, mennyire szereted az érzést, hogy benned vagyok. – Ez nem ér – nyögtem fel, mert tudtam, hogy szándékosan provokál. Reszelős hangjának ritmusa pontos összhangban volt csípője szakadatlan mozgásával. – Te kínzol engem! – A jó dolgokra mindig várni kell. – Nyelve elkalandozott a fülkagylómban, aztán belehatolt, miközben meghúzta a mellbimbómat. A következő döfésébe belegörbültem, és majdnem elmentem. Gideon jól ismerte a testemet, ismerte minden titkát és erogén zónáját. Szakértő módon mozgatta bennem a farkát, dörzsölgetve a kéjtől remegő idegkötegeket. A csípőjét elforgatva más helyeket is felfedezett bennem. Panaszos hangot hallattam. Lángoltam érte, kétségbeesett vággyal. Ujjaim szinte begörcsöltek a párna szorításában, a fejemet ide-oda dobáltam az orgazmus kényszerében. El tudott volna juttatni oda pusztán azzal, hogy megdörzsöl belülről, az egyetlen férfi, aki valaha is elég jó volt ahhoz, hogy intenzív hüvelyi orgazmussal ajándékozzon meg. – Még ne menj el – ismételte reszelősen. – Húzd el. – Nem tudom… Annyira jó. Istenem, Gideon… – Könny csordult a szememből. – Én… elvesztem. Halkan felkiáltottam. Féltem túl hamar kimondani azt az sz betűs szót, nehogy felborítsam a köztünk kialakult kényes egyensúlyt. – Ó, Eva – dörgölte arcát nedves arcomhoz. – Biztosan annyira erősen és annyira gyakran kívántam, hogy felbukkanj, hogy a kívánság valóra vált. – Kérlek – könyörögtem. – Lassíts! 225

Gideon felemelte a fejét és rám nézett, ezt a pillanatot választva arra, hogy a mellbimbómat megcsípve épp csak egy kicsi fájdalmat okozzon. Belsőm finom izmai olyan erővel rándultak össze, hogy a következő lökésnél felnyögött. – Kérlek – esdekeltem megint, és remegtem az erőfeszítéstől, hogy késleltessem a csúcsot. – El fogok menni, ha nem lassítasz le. Tekintete szinte égette az arcomat, a csípője továbbra is olyan kimért tempóban rángott, mely lassan megfosztott a józan eszemtől. – Nem akarsz elélvezni, Eva? – dorombolta azon a hangon, amellyel a pokolba is el tudott volna csalni, álmodozó mosollyal az arcán. – Hát nem ezért dolgoztál olyan keményen egész este? A nyakam hátrafeszült, amikor a szája végigsiklott a torkomon. – Csak amikor te azt mondod, hogy lehet – ziháltam. – Csak… amikor te mondod. – Angyalka… – Egyik kezét az arcomhoz emelte, s félresimította a tincseket, melyek izzadt bőrömre tapadtak. Mélyen, áhítatosan megcsókolt, belenyalva a számba. Igen… – Gyere most – incselkedett, gyorsítva a tempót. – Gyere, Eva. Parancsára az orgazmus ökölként csapott le rám, s az érzékeket túlterhelve sokkolta a szervezetemet. Egyik lüktető forrósághullám a másik után vágott végig rajtam, összerántva a hüvelyemet és a belsőmet. Felkiáltottam, először a fájdalmas kéj artikulálatlan hangján, aztán a nevét kiáltva. Aztán újra és újra megismételtem, miközben belém vezette csodálatos farkát, és meghosszabbította az élvezetemet, mielőtt újabbat szerzett volna. – Érints meg – hörögte, miközben széthullottam alatta. – Ölelj át. Megszabadulván a párnaszorítás parancsától, átkulcsoltam izzadt, síkos testemmel és lábammal. Mélyen és keményen döfködött, erőlködve haladva saját kielégülése felé. Egy mordulással ment el. Hátravetett fejjel, hosszú percekig lövellt belém. Addig fogtam, amíg a testünk le nem hűlt és a légzésünk egyenletessé nem vált. Mikor végre lefordult rólam, nem ment messzire. A hátamhoz simult, és azt súgta: – Most aludj. Nem tudom, hogy elég sokáig ébren voltam-e még a válaszhoz. 226

A hétfő reggelek csodálatosak tudnak lenni, ha az ember Gideon Crossszal kezdi őket. Úgy mentünk munkába, hogy nekidőltem az oldalának, ő pedig átvetette a karját a vállamon, és összefűztük az ujjainkat. Miközben a gyűrűvel játszadozott, amit kaptam tőle, kinyújtottam a lábam, és szemügyre vettem a klasszikus testszínű tűsarkút, amit néhány ruhával együtt vett nekem, hogy legyen mit felvennem, ha nála alszom. Az új hét kezdetén egy fekete hajszálcsíkos ruha mellett döntöttem vékony kék övvel, mely a szemére emlékeztetett. Kitűnő volt az ízlése, ezt meg kellett hagyni. Hacsak nem valamelyik kis barna „ismerősét” küldözgeti, hogy vásároljon nekem… Félretoltam a kellemetlen gondolatot. Mikor átnéztem a fiókokat, amiket nekem különített el a fürdőszobában, megtaláltam minden megszokott bőrápoló és sminkszeremet, a szokásos színeimben. Nem is fáradtam azzal, hogy megkérdezzem, honnan tudja, mert csak kiborultam volna. Inkább figyelmessége újabb jeleként értékeltem. Mindenre gondolt. A reggelem csúcspontja az volt, amikor segítettem Gideonnak felöltözni az egyik rendkívül szexi öltönyébe. Én gomboltam be az ingét, ő tűrte be a nadrágba. Én húztam fel a cipzárját, ő kötötte meg a nyakkendőjét. Ő vette fel a zakóját, én simítottam el a tökéletesen szabott anyagot a hasonlóan finom ingen, s meglepetten tapasztaltam, hogy éppolyan szexi lehet feladni is a ruhákat rá, mint amilyen levenni róla. A világ csak a csomagolás szépségét látja majd, de én ismerem az embert alatta, és tudom, milyen értékes. Bensőséges mosolyal, mély, rekedt nevetése, érintése szelídsége és szenvedélye ereje mind nekem van fenntartva. A Bentley zökkent egyet egy kátyún, és Gideon szorosabban tartott. – Mi a terved munka utánra? – Ma kezdem akrav maga óráimat. – Nem tudtam leplezni az izgalmamat. 227

– Ó, remek – súrolta a szájával a halántékomat. – Tudod, hogy néznélek, ahogyan edzel. Már a gondolattól is kemény leszek. – Nem állapítottuk már meg, hogy te mindentől kemény leszel? – Mindentől, ami veled kapcsolatos. Ami szerencsés dolog, mivel kielégíthetetlen vagy. Küldj SMS-t, ha végeztél, és találkozunk nálad. Beletúrtam a táskámba, és előástam a telefonomat, hogy megnézzem, nem merült-e le. Egy üzenet várt Carytől. Egy videó volt, plusz szöveg: X tudja, hogy az öcsikéje egy idióta? Tartsd magad távol CV-től, kislány *csók* Elindítottam a videót, de beletelt egy kis időbe, mire felfogtam, mit látok. Megdermedtem. – Mi az? – kérdezte Gideon a hajam közül. Aztán ő is megmerevedett mögöttem, ami elárulta, hogy les a vállam fölött. Cary csinálta a filmet a Vidal-féle kerti partin. A háttérben látható magas sövényből sejthetően a labirintusban tartózkodott, és a képbe lógó levelekből ítélve elrejtőzött. A film főszereplője egy párocska volt, szenvedélyes ölelésben összefonódva. A nő szeme könnyes volt, a férfi pedig nagy igyekezettel vigasztalta és simogatta. Rólam és Gideonról beszéltek, és arról, hogyan használom a testemet arra, hogy rátegyem a kezem a millióira. – Ne aggódj – búgta Christopher a letört Magdalene-nek. – Tudod, hogy Gideon milyen könnyen megun mindent. – Ez most más. Azt hiszem… azt hiszem, szerelmes a nőbe. Christopher homlokon csókolta. – Nem a zsánere. Ujjaim megfeszültek Gideon ujjain. Magdalene viselkedése lassan megváltozott. Kezdett közelebb húzódni Christopherhez, a hangja meglágyult, a szája keresni kezdett. Látszott, hogy Christopher ismerte a testét – hol kell becézgetni és hol dörgölni. Mikor Magdalene reagált a rutinos csábításra, a fiú felemelte a szoknyáját és megdugta. Nyilvánvaló volt, hogy kihasználja. Valamilyen megvetően diadalmas kifejezés ült az arcán, miközben addig kefélte Magdalene-t, amíg az össze nem roskadt. Idegen volt ez a Christopher. Az arca, a hangja, a testtartása… Mintha egy teljesen más embert látnék. Tulajdonképpen örültem, amikor hirtelen lemerült a telefon, és elsötétült a képernyő. Gideon átölelt. – Huh – suttogtam, és óvatosan hozzábújtam, nehogy összekenjem a sminkemmel. – Nagyon ijesztő volt. Sajnálom szegény lányt. 228

Gideon élesen kifújta a levegőt. – Hát ez Christopher. – Seggfej. És az az öntelt arc… Huh – borzongtam meg. A hajamba fúrta a száját. – Azt hittem, hogy Maggie biztonságban van tőle. A szüleink régi ismerősök. De mindig elfelejtem, mennyire gyűlöl. – Miért? Eszembe jutott, hogy Gideon rémálmai esetleg Christopherrel állnak összefüggésben, de aztán félretettem a gondolatot. Az nem lehet. Gideon sokkal idősebb és keményebb. Szétrúgta volna Christopher seggét. – Az a rögeszméje, hogy az enyém volt minden figyelem, amikor kisebbek voltunk – magyarázta elcsigázottan Gideon. – Mert mindenki azon aggódott, hogyan dolgozom fel apám öngyilkosságát. Úgyhogy most minden kell neki, ami az enyém. Amire csak rá tudja tenni a kezét. Belebújtam, és átfogtam a zakója alatt. Volt valami a hangjában, ami fájt. Azt mondta, hogy álmaiban a régi házuk kísért, és nagyon el is távolodott a családjától. Sosem kapott szeretetet. Ez ilyen egyszerű – vagy éppen ilyen bonyolult. – Gideon! – Hm? Hátrahúzódtam és ránéztem. Végigsimítottam a homlokán. – Szeretlek. Megrándult, és vele együtt én is. – Nem megijeszteni akartalak – nyugtattam meg gyorsan, és elfordítottam a tekintetemet, hogy ne hozzam zavarba. – Nem kell semmit mondanod erre. Csak nem akartam tovább várni azzal, hogy megtudd, hogyan érzek irántad. Nyugodtan félreteheted most. Egyik kezével megmarkolta a tarkómat, a másikkal a derekamat, hogy szinte fájt. Aztán így tartott, mozdulatlanul, mintha bármikor felrobbanhatnék. Szaggatott lett a légzése, vadul vert a szíve. Az út további részében egy szót sem szólt, de nem is engedett el. Úgy terveztem, hogy egyszer majd megint megmondom neki, de így elsőre egészen jók voltunk.

229

Pontban tíz órakor két tucat hosszú szárú vörös rózsa érkezett Gideon irodájába tőlem, egy kártyával: A piros ruhák és limós utazások tiszteletére. Tíz perccel később egy borítékot kaptam, melyben ez állt: Csináljuk megint. Hamarosan. Tizenegykor egy fekete-fehér kála-liliom csokrot küldettem az irodájába újabb kártyával: A fekete-fehér kertiparti-ruhák és a könyvtárak tiszteletére… Tíz perccel később megkaptam a válaszát: Egy percen belül lerántalak a földre… Délben kimentem vásárolni. Gyűrűt akartam venni. Hat üzletet jártam végig, mire rátaláltam arra a darabra, ami tökéletesnek tűnt. Vésett, fekete gyémántokkal berakott platinából készült, és ipari jellegű stílusa a hatalmat és a kikötözést juttatta eszembe. Domináns darab volt, merész és férfias. Részletfizetést kellett kérnem a borsos ár miatt, de úgy éreztem, hogy a többhavi törlesztés is megéri. Felhívtam Gideon irodáját, és beszéltem Scott-tal, aki segített keresni egy tizenöt perces rést Gideon zsúfolt programjában, amikor beugorhatok. – Nagyon köszönöm a segítségedet, Scott. – Szívesen. Öröm volt látni ma, amikor megkapta a virágokat. Azt hiszem, még sosem láttam így mosolyogni. Meleg szeretethullám öntött el. Boldoggá akartam tenni Gideont. Ahogy ő is mondta, ez éltetett. Én is mosolyogva mentem vissza dolgozni. Kettőkor egy tigrisliliomcsokrot küldettem Gideonnak, aztán egy belső üzenetet borítékban: Hálából az összes dzsungelszexért. Mire a válasza: Hagyd ki a mai krav magát. Majd én megdolgoztatlak. Három óra negyvenre – öt perccel a Gideonnal tervezett találkozás előtt – ideges lettem. Felálltam a helyemről. Remegő lábbal mentem a lifthez, és végig járkáltam odabent, amíg felértem. Eljött az idő, hogy 230

odaadjam neki az én ajándékomat, és aggódtam, hogy talán nem szereti a gyűrűt… elvégre egyet sem hord. Vajon túl arcátlan dolog elvárni, hogy ő is hordja, csak mert én is? A vörös recepciós lány nem állt az utamba, és amikor Scott meglátott, felállt, és széles vigyorral üdvözölt. Mikor beléptem Gideon irodájába, Scott becsukta mögöttem az ajtót. Azonnal mellbe vágott a virágok csodálatos illata, és az, ahogyan otthonosabbá tették a csillogóan modern irodát. Gideon felpillantott a monitora mögül. Felvonta a szemöldökét, amikor meglátott. – Eva! Valami baj van? – Nincs. Csak… – Nagy lélegzetet vettem, és odamentem hozzá. – Csak hoztam neked valamit. – Még valamit? Valami különleges alkalom van? Letettem a dobozkát az asztala közepére. Aztán feszengve félrefordultam. Komolyan kezdtem kételkedni ajándékom bölcsességében. Most már inkább ostobaságnak tűnt. Mit mondhatnék, hogy felmentsem a bűntudat alól, ha nem kell neki? Mintha nem lett volna elég már az is, hogy rádobtam a szerelembombát reggel, még rá is teszek egy lapáttal. Nyilván máris leláncolva érzi magát, maga után vonszolva a golyót. És szorul a hurok… Hallottam, ahogy a doboz felpattan, és Gideonnak eláll a lélegzete. – Eva! A hangja sötét volt és veszedelmes. Óvatosan fordultam vissza, s megremegtem arca komolyságától, tekintete keménységétől. Elfehérülő ujjakkal szorította a dobozt. – Túl sok? – kérdeztem elfúlón. – Igen. – Letette a dobozt, és megkerülte az asztalt. – Nagyon is sok. Nem tudok megülni a helyemen, nem tudok koncentrálni. Nem tudlak kiverni a fejemből. Borzasztóan nyugtalan vagyok, márpedig ez sosem fordul elő, amikor dolgozom. És nagyon sok a dolgom. De te ostrom alatt tartasz. Nagyon jól tudtam, milyen sokat követel a munkája, mégsem gondoltam erre, amikor elkapott a hangulat, hogy meglepjem, újra és újra. – Ne haragudj, Gideon. Nem gondoltam rá. Szexi léptekkel közeledett. – Ne sajnáld. Ez volt életem legszebb napja. 231

– Tényleg? – Néztem, ahogyan a jobb gyűrűsujjára húzza a gyűrűt. – Szerettem volna örömet szerezni neked. Jó a mérete? Csak találgatni tudtam… – Tökéletes. És te is az vagy. – Gideon felemelte a kezem, és megcsókolta a gyűrűmet, aztán megcsókolta a sajátját is. – Amit veled kapcsolatban érzek, Eva… az fáj. Meglódult a pulzusom. – És az rossz? – Csodálatos. – Két kezébe fogta az arcomat, gyűrűje hűvösen érintette a bőrömet. Szenvedélyesen megcsókolt, ajka követelőzve tapadt az enyémre, a nyelve pedig gonosz ügyességgel hatolt a számba. Többet akartam volna, de visszafogtam magam, hiszen mára már épp eleget tündököltem. Valamint hirtelen felbukkanásom annyira meglepte, hogy az üvegfalat sem kapcsolta átlátszatlanra. – Mondd megint, amit az autóban mondtál – suttogta. – Hm… Nem is tudom… – simítottam végig a mellényén. Féltem újra azt mondani neki, hogy szeretem. Először rosszul fogadta, és nem voltam benne biztos, hogy teljesen felfogta, mit jelent ez a kettőnk szempontjából. Az ő szempontjából. – Tudod, nevetségesen jóképű vagy. Mindig kifekszem, amikor meglátlak. De mindegy. Nem akarom megkockáztatni, hogy elriasszalak. Felém hajolt, homlokát az enyémhez érintette. – Ugye már meg is bántad, amit mondtál? A virágok, a gyűrű… – Tényleg tetszik? – kérdeztem aggodalmasan, és úgy fürkésztem az arcát, mintha el akarná titkolni előlem az igazságot. – Nem akarom, hogy hordd, ha nem szereted. Végigsimított a fülemen. – Tökéletes. Amilyennek látsz engem. Büszke vagyok, hogy viselhetem. Imádtam, hogy megértette. Persze ez azért van, mert megszerzett. – Ha csak azt akarod enyhíteni mindezzel, hogy visszavonod, amit mondtál… – kezdte, és tekintete szorongásról árulkodott. Nem tudtam ellenállni esdeklő pillantásának. – Teljesen komolyan gondoltam, amit mondtam. – Újra ki fogom mondatni veled – fenyegetőzött csábos dorombolással. – Sikoltani fogod, mire végzek veled. Vigyorogva hátráltam el. – Folytasd csak a munkádat, te vadállat. 232

– Majd felveszlek otthon. – Nézte, ahogy kifelé indulok. – Azt akarom, hogy meztelen és nedves legyen a puncid, amikor lejössz a kocsihoz. Ha magadhoz nyúlsz, nehogy elmenj, különben nem maradnak el a következmények. Következmények. Kissé megborzongtam, de ennyi félelemmel még könnyen meg tudtam birkózni. Bíztam abban, hogy Gideon tudja, meddig mehet el. – Te is kemény leszel és készen állsz majd? Fanyar mosolyra húzódott a szája. – Mikor nem vagyok az melletted? Köszönet a mai napért, Eva. Minden egyes percéért. Csókot dobtam neki, és láttam, hogy elsötétedik a szeme. Az arca velem maradt egész nap.

Hatra értem haza a lakásomba, alaposan megdugott állapotban. Jól tudtam, mi vár rám, amikor Gideon limuzinját pillantottam meg az irodaház kapuja előtt a Bendey helyett. Majdnem letepert, amikor beszálltam, aztán bemutatta fantasztikus orális képességeit, majd virgonc lelkesedéssel az üléshez szegezett. Örültem, hogy jó formában vagyok. Különben Gideon kielégíthetetlen szexuális étvágya és látszólag határtalan állóképessége már kimerített volna. Nem mintha panaszkodni akartam volna. Ez csak ténymegállapítás volt. Clancy már várt rám az előcsarnokban otthon, amikor megérkeztem. Ha észrevette is csúnyán összegyűrődött ruhámat, kivörösödött arcomat és kócos hajamat, nem tett rá megjegyzést. Odafent gyorsan átöltöztem, és elindultunk Parker stúdiójába. Reméltem, hogy lazán fog kezdődni az oktatás, mert a lábam kissé rogyadozott a két viharos orgazmustól. Mire megérkeztünk az átalakított brooklyni raktárba, már izgatott és tudásszomjas voltam. Vagy tucatnyi tanuló edzett Parker felügyeletével, aki oldalról biztatta őket. Mikor meglátott engem, odajött, és a küzdőtér egyik távoli sarkába vezetett, ahol csak kettesben dolgozhattunk. – Na, mi a helyzet? – kérdeztem, hogy oldjam a feszültségemet. Elmosolyodott; nagyon érdekes és vonzó volt az arca. – Ideges vagy? – Egy kicsit. 233

– Először a testi erődön és az állóképességeden fogunk dolgozni, meg a tudatosságodon. Arra is megtanítalak majd, hogy ne fagyj le vagy ne kezdj habozni egy váratlan konfrontációs helyzetben. Mielőtt elkezdtük, azt hittem, hogy egész jó az erőnlétem, de aztán kiderült, hogy jobb is lehetne. Parker a felszerelések rövid bemutatásával kezdte, aztán áttért a harc és a semleges/passzív állások ismertetésére. Alapvető saját testsúlyos erősítéssel kezdtünk, aztán „címkézéssel” folytattuk, ahol címkéket kellett tapasztani egymás vállára és térdére, szemben állva, az ellentámadások blokkolásával. Parker persze elképesztően jó volt ebben, de én is ráéreztem egy idő után. A legtöbb időt azonban földharccal töltöttük, és rá is haraptam erre. Túlságosan jól tudtam, milyen dolog alul lenni, hátrányban. Ha Parker észrevette is lelkesedésemet, nem tett rá megjegyzést.

Mikor Gideon átjött hozzám később, a kádban talált, ahol fájó tagjaimat áztattam. Noha nyilvánvaló volt, hogy ő már lezuhanyozott a saját személyi tréneres edzése után, levetkőzött, és becsusszant mellém a vízbe, közrefogva a lábával és a karjával. Felnyögtem, amikor meglökött. – Jó, mi? – incselkedett, és megharapdálta a fülemet. – Ki gondolta, hogy egy órán keresztül hemperegni egy helyes pasival ennyire kimerítő? – Carynek igaza volt abban, hogy a krav magától foltos leszek. Máris alakult néhány véraláfutás, és a java még hátravolt. – Akár féltékeny is lehetnék – morogta Gideon, és megmarkolta a melleimet –, ha nem tudnám, hogy Smith nős, és gyerekei is vannak. Felhorkantam az újabb értesülésen, amit elvileg nem kellett volna tudnia. – Ismered a láb- és sapkaméretét is? – Még nem – nevetett eltúlzott grimaszomon, és nekem is mosolyra húzódott a szám a ritka hangtól. Egyszer majd meg kell beszélnünk ezt a megszállott információgyűjtögetését, de ez most nem a megfelelő alkalom. Sok volt mostanában a nehézség, és mindig a fejemben járt Cary tanácsa, hogy érezzük jól magunkat, amikor csak lehet. Gideon gyűrűjével játszadozva elmeséltem az apámmal folytatott szombati beszélgetést, meg azt, hogy a kollégái hogyan piszkálják a pletyka miatt, miszerint a lány azzal a Gideon Cross-szal jár. 234

Felsóhajtott. – Sajnálom. Szembenéztem vele. – Nem a te hibád, hogy hír lesz belőled. Nem tehetsz róla, hogy őrülten vonzó vagy. – Egyszer majd rá fogok jönni – mondta szárazon –, hogy az arcom áldás-e vagy átok. – Hát, ha az én véleményem számít valamit, nekem meglehetősen tetszik. Gideon szája megrándult. Megsimogatta az arcomat. – A te véleményed az egyetlen, ami számít. Meg az apádé. Azt akarom, hogy kedveljen engem, Eva, és ne higgye azt, hogy állandó leskelődésnek teszem ki a lányát. – Könnyen meg fogod nyerni magadnak. Ő is azt akarja, hogy biztonságban és boldogan éljek. Gideon láthatólag ellazult, és közelebb húzott magához. – Boldoggá teszlek téged? – Igen – hajtottam az arcomat a szívére. – Imádok veled lenni. És ha nem vagyunk együtt, hiányzik. – Azt mondtad, hogy többet nem akarsz velem veszekedni – morogta bele a hajamba. – Ez azóta sem hagy nyugodni. Kezdesz belefáradni, hogy mindig elrontom? – Egyáltalán nem rontod el mindig. És én is hibáztam sokszor. A kapcsolatok nem egyszerű dolgok, Gideon. A legtöbb persze nem büszkélkedhet olyan eszméletlen szexszel, mint a miénk. Mi a szerencsés oszlopba tartozunk. Vizet merített a tenyerébe, és végigöntötte a hátamon, újra és újra, megnyugtatva izmaimat a meleggel. – Én igazából nem is emlékszem az apámra. – Ó. – Próbáltam nem megfeszülni és nem elárulni a meglepetésemet. Vagy éppen izgalmamat és mohó vágyamat, hogy többet tudjak meg róla. Korábban soha nem beszélt a családjáról. Nehezen álltam meg, hogy ne bombázzam kérdésekkel, de nem akartam erőltetni, amíg nem áll készen. Mélyen beszívta és kifújta a levegőt. Volt valami ebben a sóhajban, amitől felkaptam a fejem, tönkretéve a közöny látszatát. Végigsimogattam kemény mellizmain. – Akarsz beszélni arról, amire mégis emlékszel? 235

– Csak… benyomások. Nem volt otthon túl sokat. Rengeteget dolgozott. Azt hiszem, ezt tőle örököltem. – Talán a munkaholizmus – van ilyen szó? – olyasmi, ami közös bennetek, de ez minden. – Honnan tudod? – kérdezett vissza dacosan. Hátrasimítottam a haját az arcából. – Ne haragudj, Gideon, de apád csaló volt, aki a könnyebbik, önző kiutat választotta. Nincs beléd kódolva, hogy te is ilyen legyél. – Ilyen nem. – Elhallgatott. – De azt hiszem, sosem tanulta meg, hogyan kötődjön más emberekhez, és hogyan foglalkozzon bármi mással is a saját közvetlen szükségletein kívül. Szemügyre vettem. – Úgy gondolod, hogy ez rád is igaz? – Nem tudom – felelte halkan. – Hát, én viszont tudom, hogy nem – nyomtam csókot az orrára. – Te őrző vagy. – Remélem – ölelt át még szorosabban. – Nem tudlak elképzelni valaki mással, Eva. Már csak a gondolat is, hogy egy másik férfi úgy lát, ahogy én… hozzád ér… Ez valami sötét helyre visz engem. – Semmi ilyesmi nem fog történni, Gideon. – Tudtam, hogyan érez. Én sem bírtam volna elviselni, hogy egy másik nővel van. – Mindent megváltoztattál a számomra. Nem bírnám elviselni, ha elveszítenélek. Átöleltem. – A dolog kölcsönös. Gideon hátrabillentette a fejem, és tüzesen megcsókolt. Pillanatokon belül nyilvánvalóvá vált, hogy keményen ki fogjuk fröcskölni a vizet a padlóra. Elhúzódtam. – Ennem kell valamit, ha megint rám akarsz ugrani, vadállat. – Mondja a lány, aki meztelenül hozzám dörgölődzik – dőlt hátra bűnös mosollyal. – Rendeljünk valami olcsó kínait, és együk meg a dobozból, pálcikával. – Rendeljünk valami jó kínait, és tegyük azt.

236

Cary is csatlakozott hozzánk a nappaliban egy kis remek kínai kajára, édes szilvaborra és a hétfő esti tévézésre. Miközben a csatornákat váltogattuk, és kinevettük a valóságshow-k szereplőinek vicces neveit, láttam, hogy életem két legfontosabb sráca milyen fesztelenül szórakozik együtt. Jól kijöttek egymással, és amúgy férfi módra kötözködtek. Gideonnak ezt az oldalát eddig nem ismertem, de tetszett. Míg én elfoglaltam az egész kanapét, a fiúk a földön terpeszkedtek törökülésben, és a kávézóasztalt használták ebédlőasztalnak. Mindketten laza tréningalsót és pólót viseltek, és én kedvtelve néztem őket. Micsoda szerencsés csaj vagyok. Cary az ujjperceit ropogtatva, drámai felvezetéssel készült kinyitni szerencse sütijét. – Lássuk csak. Gazdag leszek? Híres? Összetalálkozom Mr. Tökéletessel? Távoli vidékekre utazom? Ti mit kaptatok, srácok? – Az enyém nagyon gyengus – feleltem. – „A végén minden kiderül” Ehhez nem kell szerencse süti. Gideon is kinyitotta a sajátját, és felolvasta: Hamarosan gazdagság kopogtat majd az ajtaján. Felhorkantam. Cary rám pillantott. – Valaki más sütijét kaptad meg véletlenül, Cross. – Jobb, ha nem megy senki sütijének a közelébe – jegyeztem meg szárazon. Gideon elvette az enyémet. – Ne aggódj, angyalka. Nekem csak a te sütid kell – azzal egy kacsintás kíséretében bekapta. – Helyet nekem – morogta Cary. Látványosan feltörte a sütijét, aztán grimaszolt. – Mi a franc… 237

Előrehajoltam. – Mi áll benne? – Konfucius szerint – rögtönzött Gideon – az a férfi, akinek a zsebében van a keze, egész nap kanos. Cary hozzávágta a süti egyik felét Gideonhoz, aki ügyesen elkapta, és nagyot vigyorgott. – Add ide – kaptam ki a cédulát Cary kezéből. Elolvastam és felkacagtam. – Elmész a fenébe, Eva. – Nos? – érdeklődött Gideon. „Vegyél egy másik sütit.” Gideon elmosolyodott. Cary eldobta a sütije másik felét. Eszembe jutottak az ehhez hasonló esték Caryvel, amikor az SDSU-ra jártam, és azon kezdtem töprengeni, vajon milyen lehetett Gideon a főiskolán. Azokból a cikkekből, amiket olvastam, tudtam, hogy a Columbiára járt, aztán otthagyta, hogy fellendülőben lévő üzletére koncentrálhasson. Vajon összejárt a többi diákkal? Eljárt a bulikra, ezerrel szexeit és/vagy piált? Annyira visszafogottnak ismertem meg, hogy nehéz volt őt ilyen lazának elképzelni, viszont most éppen így vegyül velem meg Caryvel. Gideon rám pillantott, még mindig mosolyogva, és megdobbant a szívem. Most kivételesen annyinak tűnt, mint amennyi a valós kora, fiatalnak, aranyosnak és teljesen normálisnak. Abban a pillanatban egyszerű huszonéves párocska voltunk, akik otthon lazítanak egy lakótárssal meg egy távirányítóval. Egyszerűen csak a barátom, aki átjött. Mindez annyira édes és egyszerű volt. Nagyon tetszett az illúzió. A kaputelefon megszólalt, és Cary felugrott, hogy felvegye. – Lehet, hogy Trey az. Összefont ujjakkal mutattam neki, hogy drukkolok. De amikor Cary egy kicsivel később kinyitotta az ajtót, a néhány éjszakával ezelőtti hosszú lábú szőkeség érkezett. – Hé! – mondta, mikor meglátta a vacsora maradékait az asztalon. Elismerően mérte végig Gideont, aki udvariasan felállt, a maga szokásosan kecses módján. A lány rám vigyorgott, aztán szikrázó szupermodellmosolyt villantott Gideonra, és a kezét nyújtotta: – Tatiana Cherlin. Gideon megrázta a kezét. – Eva barátja. 238

Felszaladt a szemöldököm. Vajon a személyiségét védi? Vagy a személyes terét? Mindenesetre tetszett a válasz. Cary egy üveg borral és két pohárral jött vissza. – Gyere – intett a lánynak a saját hálószobája felé. Tatiana is intett, és kiment Cary előtt. A háta mögött némán odaszóltam Carynek, Mi a fenét művelsz? – Veszek egy másik sütit – kacsintott. Gideonnal hamarosan mi is nyugovóra tértünk a szobámban. Mikor lefekvéshez készülődtünk, megkérdeztem tőle valamit, ami már régebben eszembe jutott: – Az egyetemen is volt szerelmi fészked? Áthúzta a fején a pólóját. – Tessék? – Tudod, olyan, mint a hotelszoba. Te szereted a szexet. Csak azon gondolkodtam, hogy már akkor is volt-e valamilyen búvóhelyed. A fejét csóválta. – Az elmúlt két évben összesen nem szexeltem annyit, mint amióta összejöttem veled. – Az nem lehet. – Sokat dolgozom, és még többet gyúrok, amitől kellemesen kimerült vagyok az idő nagy részében. Időnként persze érkeztek visszautasíthatatlan ajánlatok, de különben meglettem volna szex nélkül, amíg veled nem találkoztam. – Mesebeszéd. – Egyszerűen nem tudtam ezt elhinni. Mielőtt bement volna a fürdőszobába kis fekete piperetáskájával, rám meredt. – Csak kételkedj bennem, Eva, és meglátod, mire mész vele. – Mire? – Utánamentem, fantasztikus fenekét csodálva. – Be fogod bizonyítani, hogy elvagy szex nélkül? – Ahhoz kettő kell. – Kinyitotta a kistáskát, és új fogkefét szedett elő. Kicsomagolta és a betette a fogkefetartómba. – Te is legalább annyira kezdeményeztél a szexben, mint én. Neked is éppannyira szükséged van az érintkezésre, mint nekem. – Igazad van. Csak éppen… – Csak éppen mi? – Kinyitott egy fiókot, de az tele volt, úgyhogy átment egy másikhoz. – A másik mosdónál – mosolyogtam a feltételezésén, hogy ő is kap fiókot nálam, és az arckifejezésén, amikor nem találta. – Mind a tiéd. 239

Gideon a másik mosdóhoz lépett, és kezdett kipakolni az egyik fiókba. – Csak éppen mi? – ismételte, és sampont meg tusfürdőt vett magához. A mosdónak támaszkodva, karba font kézzel figyeltem, ahogyan birtokba veszi a fürdőszobám őt illető részét. Merthogy nyilvánvalóan ez történt – hogy ha valaki bejön ide, az láthassa, hogy van egy férfi az életemben. Rádöbbentem, hogy én is hasonlóképpen igényt tartok az ő személyes terére. A háztartási alkalmazottainak tudniuk kell, hogy a főnökük immár elkötelezett kapcsolatban él. A gondolattól kellemesen megborzongtam. – Csak próbáltalak elképzelni egyetemistának – folytattam. – Vacsoránál. Elképzeltem, milyen lett volna, ha a campuson látlak. Biztosan beléd estem volna. Biztosan mindent elkövettem volna, hogy a közelemben legyél, és élvezhessem a látványt. Próbáltam volna ugyanazokra az órákra járni, mint te, hogy közben álmodozhassak róla, mi lehet a nadrágodban. – Szexmániás – csókolta meg az orrom hegyét, és elkezdett fogat mosni. – Mindketten tudjuk, hogy mi történt volna, ha egyszer meglátlak. Megfésülködtem és fogat mostam, aztán arcot. – Szóval… volt valami helyed azokra a ritka alkalmakra, amikor egy-egy szerencsés teremtés bejutott az ágyadba? Elkapta a pillantásomat a tükörből. – Mindig is a hotelt használtam. – Csak ott szexekél? Előttem? – Csak ott szexeltem kölcsönös beleegyezéssel – mondta halkan. – Előtted. – Ó. – Meg akart szakadni a szívem. Odamentem hozzá, és megöleltem hátulról. A hátához dörgöltem az arcomat. Lefeküdtünk, betakaróztunk és összebújtunk. A nyakába fúrtam az arcomat, és beszívtam az illatát. A teste kemény volt, mégis kényelmes és megnyugtató. Olyan meleget és erőt árasztott, meg intenzív férfiasságot. Elég volt csak rá gondolnom, hogy megkívánjam. A derekára emeltem a lábamat és ráfordultam, tenyerem a hasizmai vonalaira tapadt. Sötét volt. Nem láttam, de nem is kellett. Bármennyire szerettem is az arcát – még ha ő nem is mindig –, az érintés és a hangja hatott rám igazán. És ha nem lett volna senki más neki ezen a világon, akkor sem akart volna semmit jobban. – Gideon. – Elég volt ennyit mondanom. 240

Felült, átölelt és megcsókolt. Aztán maga alá hengerített, és olyan gyengéd birtoklással szeretkezett velem, ami a lelkem mélyéig megrendített.

Meglepett rándulással ébredtem. Valami súlyos nehezedett rám, és egy kemény hang fröcsögött mocskos szavakat a fülembe. Úrrá lett rajtam a pánik, nem kaptam levegőt. Már megint. Ne… Istenem, ne… Mostohafivérem befogta a számat és szétfeszítette a lábamat. Éreztem, ahogyan vakon döfköd a lába közti kemény valamivel, próbál benyomulni a testembe. A sikoltozásomat elfojtotta a tenyere a számon, és próbáltam elhúzódni. A szívem olyan hevesen vert, hogy attól féltem, szétrobban. Nathan olyan nehéz. Nehéz és erős. Nem tudom lelökni magamról. Nem tudom eltolni. Hagyd abba! Szállj le rólam! Ne érj hozzám! Istenem… Kérlek, ne csináld ezt velem… Ne már megint… Hol van anya? Anyaaaa! Sikoltottam, de Nathan keze eltakarta a számat. Lenyomott, belenyomta a fejemet a párnába. Minél jobban vergődtem, ő annál izgatottabb lett. Kutyamód lihegve döfködött… próbált belém nyomulni… – Tudni fogod, milyen érzés. Megdermedtem. Ismerem ezt a hangot. Nem Nathané. Ez nem álom. Csak lidércnyomás. Istenem, ne! Vadul pislogtam a sötétben, próbáltam kivenni valamit. A vér dübörgött a fülemben. Semmit sem hallottam. De a bőre illatát felismertem. Ismertem az érintését, még amikor kemény volt is. Ismertem a bőre tapintását, akkor is, amikor próbált belém hatolni. Gideon erekciója a combom közét ostromolta. Bepánikolva húztam fel magam, minden erőmmel. A keze elvált az arcomtól. Nagy lélegzetet vettem és felsikoltottam. Zihálva hörögte: – Ugye mindjárt nem olyan klassz, ha te vagy, akit megdugnak! – Crossfire – leheltem.

241

Fény vakított el a folyosó felől, és Gideon súlya végre legördült rólam. Zokogva fordultam az oldalamra, és könnyeim elhomályosították a látásomat, miközben Cary végiglökdöste Gideont a szobán, a falhoz. – Eva! Jól vagy? – Cary felgyújtotta a kislámpát, és elkáromkodta magát, amikor meglátott magzati pózban, ahogy ringattam magam. Mikor Gideon fölegyenesedett, Cary ráordított: – Meg ne mozdulj, mielőtt a zsaruk ideérnek, vagy péppé verlek! Égő torokkal ültem fel nagy nehezen. Gideonra pillantottam, és láttam, ahogy az álom köde kitisztul a szeméből, s helyét iszonyodó döbbenet veszi át. – Ez álom – nyögtem ki, és megfogtam Cary telefonért nyúló kezét. – Álmodik… Cary odapillantott, ahol Gideon kuporgott meztelenül a falnál, mint egy vadállat. Cary keze lehanyatlott. – Jesszusom – lehelte. – Én meg azt hittem, hogy szórakozik. Kikeltem az ágyból. Remegett a lábam a félelem utóhatásától. Összecsuklottam, de Cary elkapott. Leeresztett a padlóra, és tartott, amíg sírtam.

– Megágyazok a kanapén. – Cary beletúrt alvástól kócos hajába, és nekitámaszkodott a falnak a folyosón. A hálószobám ajtaja nyitva volt. Gideon odabent ült, sápadtan és megtörten. – Viszek neki takarót megpárnát. Szerintem nem kéne egyedül hazamennie. Teljesen kivan. – Kösz, Cary – feszült meg a kezem, ahogy átfogtam a saját derekam. – Tatiana még itt van? – Dehogy. Nem az a fajta. Csak dugunk. – És mi van Treyjel? – kérdeztem halkan. A gondolataim már szállingóztak vissza Gideonhoz. – Treyt szeretem. Ő a legjobb ember, akivel valaha is találkoztam, téged kivéve. – Előrehajolt, és megcsókolta a homlokomat. – És amit nem tud, az nem fáj neki. Ne miattam aggódj, hanem magaddal törődj. Könnyben úszó szemmel néztem fel rá. – Nem tudom, mit csináljak. Cary felsóhajtott, sötét, komoly arccal. – Szerintem el kell döntened, hogy meg tudod-e oldani a dolgot egyedül, kislány. Vannak emberek, akiken nem lehet segíteni. Nézz meg 242

engem. Van egy szuper pasim, erre felszedek egy lányt, akit ki nem állhatok. – Cary… – fogtam meg a vállát. Megszorította a kezemet. – Itt vagyok, ha szükséged van rám. Gideon épp a táskáját cipzárazta, amikor visszamentem a szobámba. Rám nézett, és engem elfogott a félelem. Nem magam miatt, hanem miatta. Még sosem láttam senkit ilyen elkeseredettnek, ilyen megtörtnek. A szemében honoló üresség megrémített. Nem volt benne élet. Szürke volt, mint a halál, arcán mély árnyakkal. – Mit csinálsz? – suttogtam. Elhátrált, mintha a lehető legtávolabbra szeretne kerülni tőlem. – Nem maradhatok. Megijesztett, hogy megkönnyebbülést éreztem a gondolatra, hogy egyedül lehetek. – Már megbeszéltük… Nincs elfutkosás. – Az még azelőtt volt, hogy rád támadtam! – csattant fel, és most először mutatott némi életjelt. – Nem voltál magadnál. – Nem lehetsz megint az áldozatom, Eva. Istenem… mit tettem veled majdnem… – Hátat fordított, a válla megroggyant. Ez majdnem olyan félelmetes volt, mint a támadása. – Ha elmész, akkor mi veszítünk, és a múltunk győz. – Láttam, hogy a szavaim arculcsapásként érik. Minden fény égett a szobában, mintha az elektromosság elűzhetné a lelkünk árnyait. – Ha most feladod, akkor, attól tartok, könnyebb lesz neked lemondani rólam, nekem pedig könnyebb lesz, hogy hagyjalak. Akkor köztünk mindennek vége, Gideon. – Hogyan maradhatnék? Miért akarnád, hogy maradjak? – Visszafordult, és olyan sóvárgással meredt rám, hogy könny szökött a szemembe. – Előbb ölném meg magam, mint hogy téged bántsalak. Éppen ettől féltem. Nehezen tudtam elképzelni azt a Gideont, akit először megismertem – a domináns, akaraterős hímet –, amint eldobja az életét, de az előttem álló Gideon teljesen más embernek tűnt. Ráadásul öngyilkos apa gyermeke. Húzkodni kezdtem a pólóm alját. – Sosem bántanál.

243

– Félsz tőlem – mondta reszelősen. – Látom az arcodon. És én is félek önmagamtól. Félek attól, hogy veled aludjak, és esetleg valami olyasmit tegyek, ami mindkettőnket tönkretesz. Igaza volt. Tényleg féltem. A rettegés összeszorította a gyomromat. Most már megismertem a robbanásveszélyesen erőszakos oldalát. Az erjedő dühöt. És annyi szenvedélyt éreztünk egymás iránt! A kerti partin pofon vágtam, fizikailag bántalmaztam, pedig azelőtt sosem tettem ilyesmit. A kapcsolatunk természete volt ilyen kéjes és érzelmes, földön járó és nyers. A bizalom, mely összetartott minket, meg is nyitott bennünket egymás iránt, olyan módon, mely mindkettőnket sebezhetővé és veszedelmessé tett. És mielőtt jobbra fordul, rosszabb lesz. Beletúrt a hajába. – Eva, én… – Szeretlek, Gideon. – Istenem! – Valami undorfélével pillantott rám. Hogy ez rám vagy önmagára irányult, azt nem tudhattam. – Hogyan vagy képes ezt mondani? – Úgy, hogy ez az igazság. – Csak nézd meg ezt – mutatott magára. – Nem látod azt a nyomorúságos zűrzavart, ami belül van. Élesen beszívtam a levegőt. – Ezt te mondod nekem? Amikor tudod, hogy én is nyomorult és zavarodott vagyok? – Talán úgy vagy programozva, hogy olyanokat keress magadnak, akik rosszak neked – felelte keserűen. – Hagyd ezt abba. Tudom, hogy most minden fáj, de ha engem bántasz, attól csak neked lesz rosszabb. – Az órára pillantottam. Hajnali négy volt. Elindultam feléje. Túl kellett lépnem a félelmen, hogy nem merem megérinteni, és ő sem engem. Felemelte a kezét, mintha vissza akarna tartani. – Hazamegyek, Eva. – Itt fogsz aludni a kanapén. Ebben ne is vitatkozz velem, Gideon. Halálra aggódnám magam, ha elmennél. – Még jobban aggódsz, ha maradok. – Elveszetten, dühösen, szörnyű sóvárgással telve meredt rám. A szeme a megbocsátásomért könyörgött, de mégsem lett volna hajlandó elfogadni, ha megadom neki. Odamentem hozzá, megfogtam a kezét, leküzdve magamban az érintés félelmét. Az idegeim még mindig romokban hevertek, a torkom kiszáradt. 244

A behatolási kísérletei – melyek annyira hasonlítottak Nathanéira – még túl elevenen éltek az emlékezetemben. – Túl fogunk jutni ezen – biztattam, de a hangom megremegett. – Majd beszélsz dr. Petersennel, az indulásnak jó lesz. Emelkedni kezdett a keze, mintha meg akarná érinteni az arcomat. – Ha Cary nem lett volna itt… – De itt volt, és én jól vagyok. Szeretlek. Túl fogunk jutni ezen. – Megöleltem, és a derekánál benyúltam az inge alá. – Nem hagyhatjuk, hogy a múlt elrontsa azt, amink van. Igazából nem is tudtam, melyikünket akarom meggyőzni. – Eva… – Az ölelése kinyomta belőlem a levegőt. – Ne haragudj. Belehalok. Kérlek, bocsáss meg… Nem veszíthetlek el. – Nem fogsz. – Lehunytam a szemem, és rá koncentráltam. Az illatára. Arra, hogy valamikor semmitől sem féltem, amikor vele voltam. – Annyira sajnálom – húzta végig remegő kezét a gerincemen. – Megteszek bármit… – Pszt. Szeretlek. Minden rendben lesz. Lágyan megcsókolt. – Bocsáss meg, Eva. Szükségem van rád. És félek attól, mi lesz velem, ha elveszítelek… – Nem megyek sehová. – A bőröm bizsergett a keze alatt. – Itt vagyok. Nincs több elfutás. Megállt, a lehelete a számat érintette. Aztán félrebillentett fejjel az ajkamra tapadt. A testem azonnal reagált csókja szelíd incselkedésére. Önkéntelenül is hozzásimultam és magamhoz húztam. Megfogta a mellemet, és gyúrni kezdte, aztán a mellbimbóimat cirógatta. Felnyögtem a félelem és a vágy keverékétől, s ő megremegett a hangtól. – Eva…? – Nem… Nem megy. – Még túl friss volt az ébredésem emléke. Fájt visszautasítani őt, miközben tudtam, hogy neki is ugyanaz kell tőlem, mint ami nekem tőle, amikor elmeséltem neki Nathant – bizonyítékául annak, hogy a vágy még megvolt, és bármilyen csúnyák is a múlt sebei, nem befolyásolják azt, ami most egymásnak vagyunk. De ezt még nem mondhattam meg neki. Még túl sebezhetőnek éreztem magam. – Csak ölelj át, Gideon. Kérlek. Bólintott, és átfogott a karjával. 245

Leereszkedtünk a padlóra. Reméltem, hogy el tudom altatni. Melléje simultam, átvetettem rajta a lábam, a kezemet a hasára tettem. Szelíden megszorította, aztán megcsókolta a homlokomat, és azt suttogta, hogy mennyire sajnálja. – Ne hagyj itt – súgtam vissza. – Maradj. Gideon nem válaszolt, nem tett semmilyen ígéretet, de nem is engedett el.

Kicsivel később felébredtem, és hallottam Gideon szabályos szívverését a fülem mellett. Még mindig égtek a lámpák, a padlószőnyeg kemény volt és kényelmetlen. Gideon a hátán feküdt, arca kisimult álmában. Inge alól kilátszott a köldöke és a hasizma. Ez az az ember, akit megszerettem. Az az ember, akinek a teste annyi örömöt adott, akinek a figyelmessége újra és újra megindított. Még mindig itt van. És abból, ahogy ráncolja a homlokát, látszik, hogy még mindig fáj neki. Belenyúltam a melegítőnadrágjába. Amióta együtt voltunk, most először nem volt acélkemény a kezemben, de gyorsan megduzzadt és megvastagodott, amikor óvatosan végigsimogattam a hegyétől a tövéig. Félelem lappangott az izgalmam mögött, de jobban féltem attól, hogy elveszíthetem, mint attól, hogy együtt éljek a benne lakozó démonokkal. Gideon megmoccant és a hátamhoz simult. – Eva…? Most már tudtam úgy reagálni, ahogy az előbb nem. – Felejtsük el – leheltem a szájába. – Tegyél róla, hogy elfelejtsük. – Eva. Hozzám bújt, és óvatos mozdulatokkal lehámozta rólam a pólót. Én is hasonlóan óvatosan vetkőztettem. Úgy közeledtünk egymáshoz, mintha törékeny tárgyak lennénk. A kettőnk közti kapcsolat is nagyon sérülékeny volt még, mindketten aggódtunk a jövő miatt, és a sebek miatt, amelyeket egymásnak okozhatunk szilánkos peremeinkkel. Az ajka a mellbimbómra tapadt, az arca kissé besüppedt, ahogy szívott. Annyira jó érzés volt, hogy felhördültem és megfeszítettem magam. Újra végigsimogatta az oldalamat, a mellemtől a derekamig, újra és újra, s a szívem hevesen verni kezdett. 246

Átcsókolt a másik mellemig, és bocsánatkérő szavakat mormolt a bánattól megtört hangon. Nyelve lecsapott a megkeményedett pontra, és felizgatta, csak aztán vette körül nedves, forró ajkával. – Gideon. – A finom kis rántások szakértően kimért vágyat keltettek zavarodott agyamban. A testem máris az övé volt, mohón keresve a gyönyört és a szépséget. – Ne félj tőlem – suttogta Gideon. – Ne húzódj el. Megcsókolta a köldökömet, aztán lejjebb húzódott, haja a hasamat csiklandozta, amikor megállapodott a lábam között. Remegő kezekkel tartott nyitva, és megszimatolta a csiklómat. Könnyed, ingerlő nyalintásai a kisajkamra és reszkető hüvelyembe kezdtek az őrületbe kergetni. Ívbe feszült a hátam. Rekedten könyörögtem. A feszültség szétáradt a testemben, és mindent áthatott, amíg úgy nem éreztem, hogy egyetlen érintésre elpattanok. Aztán a nyelve hegyének egy lágy csavarintásával orgazmushoz juttatott. Felkiáltottam, s vergődő testemen forró megkönnyebbülés száguldott végig. – Nem engedlek el, Eva – támaszkodott fölém Gideon, miközben vibráltam a gyönyörtől. – Nem vagyok rá képes. Letöröltem arcáról a könnyek nyomait, és belenéztem kivörösödött szemébe. Rossz volt látni a szenvedését, megfájdította a szívemet. – Akkor sem hagynálak el, ha akarnád. Megfogta a farkát, és lassan, óvatosan belém vezette. Fejem a padlónak nyomódott, ahogy egyre mélyebbre hatolt, és centiméterenként vette birtokba a testemet. Amikor végig befogadtam, kimért, tudatos döfésekkel mozogni kezdett. Lehunytam a szemem, és a köztünk lévő kapcsolatra gondoltam. Aztán rám ereszkedett, hasa az enyémhez nyomódott, és nekem megugrott a pulzusom rémületemben. Hirtelen tétovázni kezdtem. – Nézz rám, Eva! – A hangja szinte felismerhetetlenül rekedt volt. Megtettem, és láttam benne a szorongást. – Szeretkezz velem – könyörgött elfúlóan. – Érints meg, angyalka. Tedd rám a kezed. – Jó. – A hátára tapasztottam a tenyeremet, aztán végigsimítottam a remegő izmokat a fenekéig. Belemarkoltam a kemény húsba, úgy késztettem rá, hogy gyorsabban és mélyebben mozogjon. Súlyos farkának ritmikus lökései összeszoruló hüvelyemben forró gyönyörrel töltött el. Olyan jó érzés volt. Lábamat a csípője köré fontam, 247

és felgyorsult a lélegzetem, miközben a hideg csomó oldódni kezdett a gyomromban. Nem vettük le egymásról a tekintetünket. Könnyek csorogtak le a halántékomon. – Szeretlek, Gideon. – Kérlek… – hunyta le a szemét. – Szeretlek. Csípőjének rutinos lökéseivel, farkának mozdulataival eksztázisba kergetett. A hüvelyem szorosan összehúzódott, hogy mélyen megtartsam őt magamban. – Gyere, Eva – hörögte a nyakamba. Küszködtem az élvezetért, hogy túljussak a lappangó aggodalmon, hogy rajtam fekszik. A szorongás keveredett a vággyal, és feszültté tett. Gideon fájdalmasan, bánkódva felhördült. – El kell menned, Eva… Éreznem kell… Kérlek… Megmarkolta a fenekemet, megbillentette a csípőmet, és ingerelni kezdte azt az érzékeny pontot a bensőmben. Fáradhatatlan és kitartó volt, és addig kefélt, hosszan és keményen, amíg az agyam elvesztette az irányítást a testem felett, és vadul el nem élveztem. Beleharaptam Gideon vállába, hogy elfojtsam a kiáltást, csak remegtem alatta, eksztatikus rándulásokkal. Ő is mélyről felnyögött, a kíngyönyör szaggatott hangján. – Még – rendelkezett, és mélyebbeket döfött, hogy megadja a finom kis fájdalmakat. Az, hogy megint annyira megbízott kettőnkben, hogy vállalta ezt a kis fájdalmat, az utolsó fenntartásaimat is eloszlatta. Egymásban már bíztunk, és most megtanultunk bízni az ösztöneinkben is. Újra elélveztem, féktelenül, s a lábujjaim a görcsölésig behajlottak. Éreztem, hogy Gideonon úrrá lesz a jól ismert feszültség, és erősebben fogtam a derekát. Már alig vártam, hogy érezzem, ahogy belém lövell. – Nem! – Kirántotta magát, hanyatt vetődött, és a kezével eltakarta a szemét. Azzal büntette magát, hogy megvonta a testétől az én testem megnyugtató és örömszerző érzését. A mellkasa emelkedett-süllyedt, és csillogott a verítéktől. A farka súlyosan nyújtózott végig a hasán. Brutálisan nézett ki bíborszín fejével és vastag, kidagadó ereivel. Kézzel-szájjal rávetettem magam, ügyet sem vetve csúnyakáromkodására. Az alkarommal leszorítottam, miközben szopni kezdtem az érzékeny makkot. Gideon combja megremegett, a lába rángatózott. 248

– A francba, Eva. Szívd! – Megmerevedett, és elállt a lélegzete. Keze a levegőbe markolt, a csípője megemelkedett. – Szívd keményen!… Ó, jézusom… Hatalmas erővel lövellt ki, elárasztotta a számat. Én mindent befogadtam, és tovább fejtem lüktető farkát. Addig nyeltem, amíg meg nem borzongott, és nem kért, hogy hagyjam abba. Felegyenesedtem, és Gideon felült. Átölelt. Aztán visszafektetett a földre, a nyakamba fúrta az arcát, és sírt reggelig.

Hosszú ujjú fekete selyemblúz és nadrág volt rajtam az irodában kedden. Úgy éreztem, szükségem van egy korlátra önmagam és a világ közt. A konyhában Gideon megfogta az arcom kétoldalt, és szívmelengető gyengédséggel dörgölte az enyémhez a száját. De a tekintete űzött maradt. – Ebéd? – kérdeztem, mert úgy éreztem, hogy szüksége van valamire, amibe kapaszkodhat. – Üzleti ebédem lesz – simított bele a hajamba. – Eljönnél? Majd gondoskodom róla, hogy Angus időben visszavigyen a helyedre. – Szívesen megyek. – Eszembe jutott a rengeteg esti program, megbeszélés és találkozó, amit átküldött a telefonomra. – Holnap este pedig jótékonysági vacsora a Waldorf-Astoriában. Meglágyult a pillantása. Munkahelyi öltönyében komornak, mégis összeszedettnek tűnt. Persze tudtam, hogy nem az. – Ugye biztosan nem adsz fel? – kérdezte halkan. Felmutattam a jobb kezemet és rajta a gyűrűt. – Összeragadtál velem, Cross. Szokj hozzá a gondolathoz. Munkába menet a kocsiban az ölébe vett, és akkor is, amikor ebédelni mentünk a Jean Georges-ba. Én nem szóltam többet pár szónál, amíg ettem. Gideon rendelt nekem, és nagyon finomakat. Csendben ültem mellette, bal kezem kemény combján nyugodott a terítő alatt, szavak nélkül erősítve meg elkötelezettségemet iránta. Kettőnk iránt. Az egyik keze az enyémen nyugodott, melegen és erőteljesen, miközben egy új fejlesztendő ingatlanról tárgyalt a St. Croix-n. Ez a kapcsolat végig megmaradt köztünk, és inkább mindketten fél kézzel ettünk, mintsem hogy elengedjük egymást. Minden múló órával egyre távolabb került tőlem az éjszaka borzalma. Újabb forradás lesz belőle a gyűjteményében, újabb nem múló, keserű 249

emlék, amit megosztok és együtt félek vele, de uralkodni nem fog rajtunk. Nem hagyjuk.

Angus várt rám, hogy hazavigyen a nap végén. Gideon későig dolgozott, aztán a Crossfire-ből egyenesen dr. Petersen rendelőjébe ment. Én az autózás alatt az edzésre gyűjtöttem az erőt Parkerrel. Először le akartam mondani, de végül úgy döntöttem, hogy fontos a rendszeresség. Annyi minden van az életemben, amit nem tudok irányítani. A menetrend betartása azon kevés dolgok közé tartozott, ami a hatalmamban állt. Másfél órányi izzadás után Parkerrel jólesett már, hogy Clancy hazavisz. Büszke voltam magamra, hogy végigcsináltam az edzést, pedig semmi kedvem nem volt hozzá. Az előcsarnokban Treyt pillantottam meg, amint a recepcióssal beszélget. – Hé! – üdvözöltem. – Mész fel? Felém fordult, meleg barna tekintettel és nyílt mosollyal. Volt benne valami szelídség, valami naivitás, ami annyira más volt, mint Cary előző kapcsolatai. Vagy talán Trey egyszerűen csak normális volt, eltérően Cary életének legtöbb eddigi szereplőjétől. – Cary nincs itthon – felelte. – Éppen most hívattam fel. – Nyugodtan gyere fel velem, és várd meg. Már nem megyek sehova. – De csak ha tényleg nem gond. – Mellém szegődött, én pedig intettem a recepciós lánynak, és elindultunk a lift felé. – Hoztam neki valamit. – Egyáltalán nem gond – nyugtattam meg, viszonozva kedves mosolyát. A jóganadrágomra meg a trikómra nézett. – Edzésről jössz? – Igen. Pedig olyan napom volt, amikor bármihez lett volna kedvem, kivéve ezt. Nevetett, amikor beszálltunk a liftbe. – Ismerem az érzést. Aztán hallgattunk. Feszültség telepedett ránk. – Minden rendben? – érdeklődtem. – Hát… – igazította meg Trey a hátizsákja szíját. – Cary egy kicsit furcsa néhány napja. – Ó – haraptam be az alsó ajkam. – Milyen értelemben? 250

– Nem tudom. Nehéz megmagyarázni. Csak úgy érzem, hogy valami történt vele, csak én nem tudom, hogy mi. A szőkeségre gondoltam, és titkon megborzongtam. – Talán stresszeli magát a Grey Isles munka miatt, és nem akar téged zavarni vele. Tudja, hogy amúgy is le vagy terhelve a munkáddal meg a tanulással. Enyhült a feszültség a vállánál. – Lehet, hogy erről van szó. Logikusan hangzik. Oké. Köszi. Kinyitottam a lakást, és bementünk. Mondtam neki, hogy érezze otthon magát. Trey Cary szobájába indult, hogy letegye a holmiját, én meg a telefonhoz léptem, hogy lehallgassam az üzeneteket. Kiáltás hallatszott, és mindjárt más okból kezdtem a telefon után nyúlkálni. Megdobbant a szívem az esetleges betörés és veszedelem gondolatára. De aztán folytatódott a kiáltozás, és felismertem Cary hangját. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. A telefonnal a kezemben óvatosan közelebb mentem, hogy megnézzem, mi az. Majdnem nekiütköztem Tatianának, aki menet közben a blúzát gombolta. – Hoppá – jegyezte meg szemtelen vigyorral. – Viszlát. Trey kiabálásától nem is hallottam, ahogy becsukódik mögötte az ajtó. – Baszd meg, Cary! Ezt már megbeszéltük egyszer! Megígérted! – Felfújod a dolgot – vakkantotta Cary. – Ez nem az, aminek hiszed. Trey olyan lendülettel viharzott ki Cary szobájából, hogy csak a falhoz lapulva tudtam kitérni az útjából. Cary követte, a dereka körül egy lepedővel. Amikor elment mellettem, olyan pillantást vetettem rá, hogy válaszul bemutatott nekem. Magukra hagytam a fiúkat, és bemenekültem a fürdőbe. Mérges voltam, hogy Carynek megint sikerült elrontania valami jót az életében. Olyan ismétlődés volt ez, melynek meg kellett volna szakadnia, de egyelőre még nem látszott ennek semmi jele. Mikor fél óra múlva kimentem a konyhába, teljes csend volt a lakásban. A vacsorafőzésre koncentráltam. Disznósültet terveztem újkrumplival és spárgával, Cary egyik kedvencét, ha esetleg hazavetődnek vacsorára, és fel kell vidítani. Trey megjelenése sütés közben kissé meglepett, aztán elszomorított. Rossz volt látni ziláltan, kivörösödve, sírva elmenni. Sajnálatom vad csalódottsággá változott, amikor Cary megjelent a konyhában, férfiizadságés szexszagúan. A homlokát ráncolta felém, miközben a borhűtőhöz lépett. 251

Karba font kézzel fordultam szembe vele. – Egy megtört szívű szerelmest megdugni ugyanazon az ágyon, ahol nem sokkal korábban rajtakapott, nem sokat javít a dolgokon. – Fogd be, Eva. – Most valószínűleg utálja magát, amiért belement. – Mondtam már, hogy fogd be. – Jó. – Elfordultam tőle, és azzal foglalkoztam, hogy előkészítsem a krumplit a sütéshez. Cary poharakat vett elő a szekrényből. – Úgy érzem, hogy ítélkezel felettem. Hagyd abba. Feleennyire sem húzta volna fel magát, ha egy másik férfival talál. – Szóval az egész az ő hibája? – Mai hírek: a te szerelmi életed sem tökéletes. – Ez övön aluli volt, Cary. Nem leszek a bokszzsákod ebben a dologban. Elcseszted, és aztán még jobban elrontottad. Az egész rajtad múlik. – Ne beszélj már olyan magas lóról. Olyan pasival hálsz, aki bármikor megerőszakolhat. – Nem erről van szó! Felhorkant, és a pultnak támaszkodott. Zöld szemében fájdalom és düh kavargott. – Ha kifogásokat keresel neki, mert álmában támad meg, akkor ugyanezek a kifogások vonatkoznak a részegesekre és a drogosokra is. Ugyanis ők sem tudják, mit tesznek. Szavai igaza keményen sújtott le rám, akárcsak az, hogy szándékosan bántani akart. – A poharat bármikor le lehet tenni. De szándékosan felébredni nem lehet. Cary felegyenesedett, és kinyitotta a palackot, amit választott, és töltött belőle a két pohárba, aztán az egyiket felém csúsztatta. – Ha van valaki, aki tudja, hogy milyen olyan emberekkel lenni, akik bántanak, akkor az én vagyok. Szereted őt. Meg akarod menteni. De téged ki ment meg, Eva? Én nem leszek mindig ott, amikor vele vagy, és a bomba ketyeg. – Te beszélsz olyan kapcsolatokról, amelyek fájdalmat okoznak, Cary? – vágtam vissza, próbálván eltéríteni a saját fájdalmas igazságaimtól. – Azért csaptad be Treyt, hogy védd magad? Úgy gondoltad, hogy jó előre eltolod magadtól, mielőtt még esélye lenne csalódást okozni neked? 252

Cary szája keserűen lebiggyedt. Hozzákoccantotta poharát az enyémhez, ami még mindig a pulton állt. – Egészségünkre, s a bénák egészségére. De legalább itt vagyunk egymásnak. Kiment, én pedig leeresztettem. Tudtam, hogy ez be fog következni – a körülmények egybevágása túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Elégedettség és boldogság az én életemben legfeljebb percekre létezik, és akkor is csak illúzió. Mindigvan valami rejtett hiba, mely csak arra vár, hogy előbukkanhasson és mindent elrontson.

253

Gideon épp akkor érkezett, amikor a vacsora kikerült a sütőből. Az egyik kezében ruhazsák volt, a másikban laptoptáska. Kicsit aggódtam, hogy dr. Petersen után majd haza akar menni egyedül, és megkönnyebbültem, amikor hívott, hogy útban van hozzám. Mégis, amikor kinyitottam az ajtót és megpillantottam a küszöbön, nyugtalan borzongás vett erőt rajtam. – Hé – mondta halkan, és követett a konyhába. – Ínycsiklandó illat van itt. – Remélem, éhes vagy. Rengeteg kaja van, és csodálkoznék, ha Cary egyáltalán kijönne enni. Gideon a pultra ejtette a holmiját, és óvatosan közelebb jött, tekintetével az arcomat fürkészve. – Hoztam magammal pár dolgot, ha itt aludnék, de elmegyek, ha azt akarod. Bármikor. Csak szólj. Zajosan kifújtam a levegőt, és eltökéltem magamban: nem hagyom, hogy a félelem vezérelje a cselekedeteimet. – Azt akarom, hogy itt maradj. – Én pedig itt akarok lenni. – Megállt mellettem. – Megölelhetlek? Odafordultam és megszorítottam. – Kérlek. Arcát az enyémhez szorította, és átölelt. De ez az ölelés nem volt olyan könnyed és természetes, mint ahogy megszoktuk. Valami új keletű óvatosság volt köztünk, ami más volt, mint korábban bármi. – Hogy vagy? – mormolta. – Most, hogy itt vagy, sokkal jobban. – De még mindig ideges vagy – tapasztotta száját a homlokomra. – Én is. Nem tudom, hogyan fogunk tudni megint elaludni egymás mellett.

254

Kissé hátrahúzódtam, és szemügyre vettem. Ez volt az én félelmem is, és az előbbi beszélgetésem Caryvel nem segített sokat. Ketyegő időzített bomba… – Majd kitaláljuk – feleltem. Egy hosszú pillanatig hallgatott. – Nathan megkeresett valaha is később? – Nem. – De ettől még volt bennem valami mélyen gyökerező félelem, hogy egy nap újra összefutunk, véletlenül vagy szándékosan. Ő is itt jár valahol, ugyanezt a levegőt szívja… – Miért? – Sokat gondoltam erre ma. Közelebb mentem, hogy az arcába nézzek, és gombóc lett a torkomban, olyan elkínzottnak látszott. – Miért? – Mert nagyon sok poggyász van kettőnk között. – Úgy gondolod, hogy túl sok? Gideon megrázta a fejét. – Én nem tudok így gondolkozni. Nem tudtam, mit mondjak vagy csináljak. Milyen biztosítékokat adhatnék neki, amikor én magam sem vagyok biztos abban, hogy a szerelmem és az ő szükséglete elegendő lesz ahhoz, hogy működtesse a kapcsolatunkat? – Mi jár a fejedben? – kérdezte. – Az evés. Éhen halok. Nézd csak meg, hogy Cary akar-e enni. Aztán kezdhetjük a vacsorát.

Gideon alva találta Caryt, úgyhogy kettesben, gyertyafénynél költöttük el a vacsorát, némileg szertartásosan, bár viseltes pólóban és pizsamaalsóban, amit zuhanyozás után felvettünk. Aggódtam Cary miatt, de a lazítás Gideonnal mindkettőnknek nagyon jólesett. – Tegnap együtt ebédeltem Magdalene-nel az irodámban – mondta néhány falat után. – Ó. – Miközben én gyűrűt válogattam, Magdalene kettesben volt a pasimmal? – Ne vedd a szívedre – kérlelt. – A te virágaid között kellett ennie, a te csókdobáló képed mellett. Te is legalább annyira ott voltál, mint ő. – Bocs. Ez csak olyan zsigeri reakció volt. 255

A szájához emelte a kezemet, és gyors, kemény csókot nyomott rá. – Örülök, hogy még mindig féltékeny tudsz lenni rám. Felsóhajtottam. Az érzéseim egész nap zavarosak voltak; nem tudtam, mire mit érezzek. – Mondtál neki valamit Christopherről? – Ez volt az egész ebéd célja. Megmutattam neki a videót. – Micsoda? – vontam fel a szemöldökömet, és eszembe jutott, hogy a telefonom éppen az ő kocsijában merült le. – Hogy csináltad? – Felvittem a telefonodat az irodámba, és USB-kábellel leszedtem a filmet. Nem vetted észre, hogy tegnap este teljesen feltöltve hoztam vissza? – Nem. – Letettem az evőeszközt. Akár domináns, akár nem, Gideonnak meg nekem ki kell dolgoznunk, hogy mi az, ami már a félelem zónámban van. – Nem törheted fel csak úgy a telefonomat, Gideon. – Nem törtem fel. Nem állítottál be rajta semmiféle jelszót. – Nem erről van szó! Ez súlyos betörés a nyavalyás kis magánéletembe, jesszusom… – Vajon miért nem érti meg senki a környezetemben, hogy megvannak a magam határvonalai? – Te szeretnéd, ha én a dolgaid közt turkálnék? – Nincs semmi rejtegetnivalóm – szedte elő a telefonját az egyik zsebéből, és felém nyújtotta. – És neked sem lesz. Nem akartam veszekedést kezdeni ebben a kényes helyzetben, de ennyi elég volt. – Nem az számít, hogy van-e olyasmi, amit nem akarom, hogy láss. Hanem az, hogy jogom van a személyes térhez és az intimitáshoz, és meg kell kérdezned, mielőtt információt gyűjtesz rólam vagy elveszed a dolgaimat. Le kell szoknod róla, hogy az engedélyem nélkül hozzányúlj ahhoz, ami az enyém. – Mi ebben a privát? – ráncolta a homlokát. – Te magad mutattad meg. – Ne légy olyan, mint az anyám, Gideon! – csattantam fel. – Annyi őrület épp elég. Hátrahőkölt a hevességemtől. Láthatóan meglepte a feldúltságom. – Oké. Sajnálom. Ledöntöttem a boromat, és próbáltam úrrá lenni a nyugtalanságomon. – Sajnálod, hogy dühös vagyok? Vagy azt sajnálod, hogy megtetted? Néhány szívdobbanásnyi idő után Gideon válaszolt: – Azt sajnálom, hogy dühös vagy. Tehát nem értette meg. 256

– Miért nem látod be, hogy ez mennyire fura? – Eva… – Felsóhajtott, és a hajába túrt. – Minden napnak kábé az egynegyedét benned töltöm. Amikor ezen kívül határozol meg szabályokat, azokat csak önkényesnek tudom látni. – Pedig nem azok. Nekem fontosak. Ha valamit tudni akarsz, kérdezd meg. – Rendben. – És többet ilyet ne csinálj – figyelmeztettem. – És nem tréfálok, Gideon. Megfeszült az álla. – Oké. Megértettem. Aztán, mivel tényleg nem akartam veszekedni, továbbléptem. – Na és mit mondott Magdalene, amikor látta? Gideon láthatóan megkönnyebbült. – Nehéz volt neki, természetesen. És még nehezebb a tudat, hogy én is láttam. – Ő is látott minket a könyvtárban. – Erről nem esett szó közvetlenül, de mit is mondhatott volna? Nem fogok mentegetőzni azért, hogy szeretkezem a barátnőmmel egy zárt helyiségben. – Hátradőlt, és kifújta a levegőt. – Amikor látta Christopher arcát a videón, látta, hogy az öcsém mit gondol róla valójában, na, ez fájt neki. Rossz látni, ha az embert így kihasználják. Főleg ha olyan emberről van szó, akiről azt hisszük, hogy ismerjük, és aki elvileg törődik velünk. Hogy elrejtsem reakciómat, úgy tettem, mintha újratölteném a poharainkat. Úgy beszélt, mintha tapasztalatból tudná. Vajon mi történhetett vele? Egy gyors korty bor után megkérdeztem: – És te mit kezdesz vele? – Mit kezdhetnék? Az évek során mindent elkövettem, hogy beszéljek Christopherrel. Próbálkoztam pénzzel, próbálkoztam fenyegetéssel. De soha semmiféle hajlandóságot nem mutatott arra, hogy megváltozzon. Már rég beláttam, hogy csak kármentést végezhetek. És a lehető legtávolabb kell tartanom téged tőle. – Most, hogy már tudom, ebben a segítségedre lehetek. – Remek. – Ivott, aztán szemügyre vett a pohár pereme fölött. – Nem is kérdezted, mi volt dr. Petersennél. – Semmi közöm hozzá. Hacsak te nem akarod megosztani velem. – A szemébe néztem, és kényszerítettem, hogy ő is ezt tegye. – Azért vagyok 257

itt, hogy meghallgassam, ha valamit el akarsz mondani, de nem foglak faggatni. Ha majd készen állsz arra, hogy beengedj, meg fogod tenni. Ha már itt tartunk, kíváncsi vagyok, hogy tetszik-e. – Eddig igen – mosolyodott el. – Körökben beszél. Nem sok ember képes erre. – Hát igen. Körbebeszél, és arra késztet, hogy más szögből is lásd a dolgokat. „Én miért nem úgy látom, ahogy te?” Gideon a pohara szárát simogatta. – Felírt nekem valamit, hogy lefekvés előtt vegyem be. Be is szedtem, mielőtt jöttem. – Milyen érzéseid vannak a gyógyszerszedéssel kapcsolatban? Rám szegezte sötét, űzött tekintetét. – Úgy érzem, hogy szükséges. Veled kell lennem, és ezt biztonságossá kell tennem a számodra, bármibe kerül is. Dr. Petersen azt mondja, hogy a gyógyszer terápiával kombinálva már sikeresen működött más „a tipikus szexuális paraszomniásoknál” is. És ezt el kell hinnem. Odanyúltam és megszorítottam a kezét. A gyógyszerszedés nagy előrelépés, főleg olyanoknál, akik sokáig nem voltak hajlandók szembenézni a problémáikkal. – Köszönöm. Gideon szorítása erősödött. – Láthatóan annyi embernek van ilyen problémája, hogy alvásvizsgálatokat is végeztek. Petersen elmesélt egy dokumentált esetet, amikor egy férfi szexuálisan bántalmazta a feleségét álmában, tizenkét éven át, és csak akkor fordultak orvoshoz. – Tizenkét éven át? Jesszusom. – Nyilvánvalóan részben amiatt vártak ilyen sokáig, mert a pasi jobban dugott álmában – folytatta fanyarul. – És ha ez nem zúzza szét az önbecsülést, akkor nem tudom, mi. Rámeredtem. – Hát igen. – Én csak tudom – hervadt le a mosolya. – De nem akarom, hogy nyomást érezz arra, hogy egy ágyban aludjunk, Eva. Nem létezik varázstabletta. Alhatok a díványon vagy haza is mehetek, bár a kettő közül inkább a kanapét választanám. Az egész napom jobban indul, ha együtt megyünk munkába. – Nekem is. Gideon megfogta a kezem, és a szájához emelte. 258

– Sosem tudtam elképzelni, hogy ez is megvalósulhat… Hogy valaki olyan van az életemben, aki tudja, mit művelsz velem. Valaki, aki vacsora mellett is meg tudja beszélni a hibáimat, mert azokkal együtt is elfogad… Annyira hálás vagyok neked, Eva. A szívem édes fájdalommal facsarodott el. Olyan szép dolgokat tud mondani. A legtökéletesebb dolgokat. – Én is ugyanezt érzem veled kapcsolatban, szupermen. – Talán még mélyebben is, mert szerettem. De ezt persze nem mondtam ki. Egy nap majd eljut odáig is. Nem fogom neki elárulni, amíg nem lesz teljesen és visszavonhatatlanul az enyém.

Meztelen lábát a kávézóasztalra téve, laptopjával az ölében Gideon olyan otthonosnak és lazának tűnt, hogy nem is tudtam figyelni a tévére. – Te bámulsz engem – morogta, a laptop képernyőjét nézve. Kiöltöttem rá a nyelvem. – Ez szexuális felhívás akar lenni, Miss Tramell? – Hogy látsz engem, miközben azt bámulod, amit csinálsz? Felpillantott, és a szemembe nézett. Kék szemében erő és forróság izzott. – Én mindig látlak téged, angyalka. Attól a pillanattól fogva, hogy rád találtam, rajtad kívül nem látok semmi mást.

A szerda azzal indult, hogy Gideon belém tette hátulról. Ez volt az új, kedvenc ébresztőm. – Na – mondtam rekedten, és kidörzsöltem a szememből az álmot, miközben átfogta a derekamat, aztán meleg, kemény mellkasához szorított. – Nagyon virgonc vagy ma reggel. – Te minden reggel szexi és szuper vagy – morogta, a vállamat harapdálva. – Imádok rád felébredni. Egy zavartalan, végigaludt éjszakát ünnepelhettünk, néhány kellemes orgazmussal.

259

Délben Markékkal ebédeltem egy helyes, eldugott kis mexikói étteremben. Betonlépcsőn kellett lemenni egy meglepően tágas helyre, ahol sok fény volt, meg fekete mellényes pincérek. – El kell hoznod ide a párodat – mondta Steven. – És vetetned kell vele a gránátalmás margaritából. – Jó a cucc? – kérdeztem. – Az hát. Mikor a pincérnő felvette a rendelésünket, szemérmetlenül flörtölni kezdett Markkal, irigylésre méltóan hosszú szempilláit rebegtetve. Mark belement a játékba. Ebéd közben a tűzrőlpattant vörös lány – a névtáblája szerint Shawna – egyre bátrabb lett. Mindig megérintette Mark vállát és tarkóját, valahányszor elment mellettünk. Mark is egyre szuggesztívebben viselkedett vele, és kezdtem idegesen méregetni Stevent, akinek egyre vörösebb és neheztelőbb lett az arca. Kényelmetlenül fészkelődve számoltam a perceket a feszültséggel teli étkezés végéig. – Találkozzunk este – mondta Shawna Marknak, amikor kihozta a számlát. – Egy éjszaka elég lenne velem, hogy kigyógyítsalak. Tátva maradt a szám. Ez komoly? – Hét óra megfelelne? – dorombolta Mark. – Ki foglak készíteni, Shawna. Tudod, mi történik, ha egyszer befeketedsz… Félrenyeltem a vizet, és fuldokolni kezdtem. Steven felpattant, odaugrott hozzám, és megveregette a hátamat. – A mindenit, Eva – nevetett. – Csak szórakozunk veled. Meg ne halj már miattunk. – Micsoda? – cikákoltam könnyes szemmel. Steven vigyorogva arrébb ment, és átölelte a pincérnőt. – Eva, ez itt a húgom, Shawna. Shawna, ő Eva, aki megkönnyíti Mark életét. – Az már jó – felelte Shawna. – Mert te meg megnehezíted. Steven rám kacsintott. – Ezért tart. Most, hogy együtt láttam a két testvért, már észrevettem a hasonlóságokat, amik eddig nem tűntek fel. Visszaroskadtam a székemre, és összehúzott szemmel méregettem Markot. – Ez szemétség volt. Már azt hittem, hogy Steven ki fogja verni a balhét. Mark megadóan tartotta fel a kezét. – Az egész az ő ötlete volt. Tudod, ő a drámakirálynő. 260

Steven vigyorogva mondta: – Ugyan, Eva. Tudod jól, hogy a mi kapcsolatunkban Mark az ötletelő ember. Shawna névjegyet szedett elő az egyik zsebéből, és odaadta. – A számom a hátoldalon van. Hívj fel majd. Minden belső mocskot tudok róluk. Megfizethetsz nekik. – Áruló! – vádaskodott Steven. – Hé! – vont vállat Shawna. – Nekünk, lányoknak össze kell tartanunk.

Munka után Gideon edzőtermébe mentünk. Angus kirakott minket a járdaszélen. A hely csak úgy nyüzsgött, az öltöző tele. Átöltöztem, és eltettem a cuccomat. Odakint a folyosón találkoztunk Gideonnal. Integettem Danielnek, az edzőnek, aki megszólított, amikor először voltam a CrossTrainerben, és aztán kaptam is érte egyet a fenekemre. – Hé! – tiltakoztam, és rácsaptam Gideon kezére. – Hagyd abba! Gideon megrángatta a copfomat, és szelíden hátrahúzta a fejemet, hogy kéjes, mély csókkal jelezze a territóriumát. Attól, ahogy a hajamat húzta, megbizsergett a bőröm. – Ha így akarnál elrettenteni – súgtam bele a szájába –, akkor ne fáradj, én inkább ösztönzésnek nevezném. – Én szívesen feljebb kapcsolnék – harapta meg gyengéden a számat. – De nem javasolnám, hogy ilyen módon teszteld a határaimat, Eva. – Ne aggódj. Vannak más módszereim is. Gideon először a futógépre ment, és megadta nekem azt az örömet, hogy lássam verítéktől csillogó testét… nyilvánosan is. Bármilyen sokszor láttam is kettesben, sosem untam meg. És azt is imádtam, ahogyan hátrafogja a haját. És az izmai hullámzását enyhén lebarnult bőre alatt. És mozdulatai kecses erejét. Annak a látványa, ahogy egy ilyen elegánsan városi férfi ledobja az öltönyét és megmutatja állati oldalát, kicsapta a biztosítékaimat. Nem tudtam megállni, hogyne bámuljam, és szerencsére nem is volt szükség erre. Elvégre az enyém volt, és ez a gondolat átmelegített. Különben is minden nő őt nézte. Ahogy egyik gépről a másikra ment, csodáló szemek követték. Mikor rajtakapott, hogy nézem, sokatmondó pillantást vetettem rá, és megnyaltam az alsó ajkam. Ő felvonta a szemöldökét, és bánatos 261

félmosolya megbizsergetett. Nem emlékszem, mikor voltam ennyire motiválva az edzésre. Szinte elrepült a másfél óra. Mire visszakerültünk a Bentley-be és elindultunk Gideonhoz, már nem tudtam nyugton ülni. Tekintetem többször is néma hívással vetült rá. Ujjait az enyémek közé fonta. – Várni fogsz rá. Ez a bejelentés meglepett. – Micsoda? – Hallhattad. – Megcsókolta az ujjaimat, és még ahhoz is volt képe, hogy gonoszul rám vigyorogjon. – Késleltetett kielégülés, angyalka. – Miért csinálnánk ilyet? – Gondold csak el, hogy vacsora után mennyire őrülten kívánjuk majd egymást. Közelebb hajoltam, hogy Angus ne halljon, bár tudtam: elég profi ahhoz, hogy ne törődjön velünk. – Ez a mi döntésünk, hogy várunk vagy nem. Én a nemre szavazok. De ő hajthatatlan maradt. Inkább kínzott mindkettőnket. Először levetkőztettük egymást egy gőzös zuhanyozáshoz, miközben kezünk a másikat becézgette és simogatta, aztán felöltöztünk vacsorához. Szmokingot vett fel, de nyakkendő nélkül. Ropogós fehér inge kigombolva a nyakánál, kivillantva a bőrét. A koktélruha, amit nekem választott, egy pezsgőszín selyem Vera Wang volt, pánt nélküli fűzős felsőrésszel, nyitott háttal és rétegzett szoknyával, mely néhány ujjnyival a térdem fölött végződött. Elmosolyodtam, amikor megláttam a ruhát, mert tudtam, hogy meg fogja őrjíteni, ha ebben kell néznie egész este. Gyönyörű darab volt, és nagyon tetszett, de inkább magas, vékony modellekre szabták, nem alacsony, bögyös lányokra. Egy hirtelen szégyenlősségi rohamonban a mellemre eresztettem kibontott hajamat, de Gideon pillantásaiból ítélve nem értem el túl sok eredményt. – Istenem, Eva – fészkelődött a nadrágjában. – Meggondoltam magam a ruhával kapcsolatban. Nyilvános helyre ne vedd fel. – Nincs időnk arra, hogy meggondold magad. – Azt hittem, többet eltakar. Vigyorogva vontam vállat. – Mit mondhatnék erre? Te vetted. – Kezdek kételkedni. Mennyi ideig tarthat levenni? Megnyaltam az alsó ajkam. 262

– Nem tudom. Miért nem próbálod ki? Elsötétült a szeme. – Akkor soha nem indulunk el. – Nem panaszkodnék. – Annyira jól nézett ki, és annyira kívántam őt – mint mindig. – Van valami blézered vagy valamid, amit rá tudsz venni? Egy stólád? Vagy boleród? Nevetve kaptam fel a retikülömet az asztalról, és átfogtam a derekát. – Ne aggódj. Mindenki veled lesz elfoglalva, engem észre sem fognak venni. Grimaszolt, miközben kitaszigáltam a hálóból. – De komolyan. Megnőttek a melleid? Szinte kibuggyannak ebből az izéből. – Huszonnégy éves vagyok, Gideon – mondtam fanyarul. – Már évek óta megálltam a fejlődésben. Eddig is ilyen voltam. – Igen, de csak nekem lenne szabad látnom téged, mert én vagyok az egyetlen, aki meg is kaphat. Átmentünk a nappaliba. Az alatt a rövid idő alatt, amíg kiértünk az előtérbe, kiélveztem Gideon lakásának csendes szépségét. Szerettem a hívogató melegségét. A berendezés óvilági bája elegáns volt, mégis kényelmes. Az íves ablakokból nyíló kilátás pedig kiemelte a belső teret, nem pedig elvonta róla a figyelmet. A sötét faanyagok, a kő és a meleg színek meg az élénk ékkő-felhangok láthatóan sokba kerültek, akárcsak a falakon függő képek, de csupán ízléses mértékben sugallták a gazdagságot. Nem tudtam elképzelni, hogy bárki is feszélyezve érezhette magát itt. Nem olyan hely volt. Beszálltunk a magánliftbe, és Gideon szembefordult velem, amikor becsukódott az ajtó. Azonnal megpróbálta feljebb ráncigálni a fűzőt. – Ha nem vigyázol, akkor a fenekem fog kilátszani – figyelmeztettem. – A fenébe. – Inkább fogjuk fel játéknak. Én játszhatnám az üresfejű szőke tündérkét, aki a farkadat akarja, meg a millióidat, te pedig adhatod önmagadat – a milliárdos playboyt legújabb játékszerével. Csak viselkedj unottan, én pedig hozzád dörgölőzöm és hízelgek neked. – Ez nem vicces. – De aztán felderült. – Mit szólnál egy kendőhöz?

263

Miután regisztráltunk a nőknek és gyermekeknek szánt krízismenedéket támogató gálavacsorára, végig kellett mennünk a sajtó képviselőinek sorfala között, ami bekattintotta félelmemet a nyilvános szerepléstől. Gideonra koncentráltam, mert nála jobban semmi nem tudta elvonni a figyelmemet. És mivel annyira figyeltem, tanúja lehettem annak, hogyan változik át magánemberből közszereplővé. A maszk simán csusszant a helyére. Az írisze fagyos kékké dermedt, s érzéki szája megkeményedett. Szinte éreztem, ahogyan akaratereje beburkol minket. Valóságos pajzs keletkezett köztünk és a világ többi része között, egyszerűen csak azért, mert ő így akarta. Mellette állva tudhattam, hogy senki sem fog oda jönni beszélgetni velem, amíg ő jelt nem ad arra, hogy lehet. A ne-érj-hozzám kisugárzás azonban nem terjedt ki a bámulásra. Gideon után megfordultak a fejek, amikor beléptünk a bálterembe, és a szemek mindenhová követték. Én kissé ideges lettem a kitüntető figyelemtől, de ő mintha észre sem vette volna. Cseppet sem zavartatta magát. Ha rászántam volna magam, hogy búgjak és dörgölőzzek Gideonhoz, akkor bizony sorba kellett volna állnom. Amint megálltunk, valóságos tömeg verődött össze körülöttünk. Oldalra léptem, hogy helyet adjak azoknak, akik a közelébe akartak kerülni, és elmentem pezsgőért. A Waters Field & Leaman csinálta a gála reklámkampányát, úgyhogy nem egy ismerős arcot láttam. Épp sikerült lekapnom egy teli poharat valamelyik pincér tálcájáról, amikor valaki a nevemet kiáltotta. Hátrafordulva Stanton unokaöccsét pillantottam meg, aki széles mosollyal közeledett. Sötét hajú, zöld szemű srác volt, nagyjából egyidős velem. Még abból az időből ismertem, amikor meglátogattam anyámat a nyári szünetekben, és örültem, hogy újra látom. – Martin! – üdvözöltem tárt karokkal, és megöleltem. – Hogy vagy? Klasszul nézel ki. – Én is épp ezt akartam mondani – nézett végig elismerően a ruhámon. – Hallottam, hogy ideköltöztél New Yorkba, és meg is akartalak keresni. Mióta vagy itt? – Nemrég. Pár hete. – Idd meg a pezsgődet – mondta. – Aztán táncoljunk. A pezsgő még mindig kellemesen zsongott a véremben, amikor kivonultunk a táncparkettre Billie Holliday „Summertime”-jára. – És dolgozol? – érdeklődött Martin. 264

Tánc közben elmeséltem neki, mit dolgozom, és kérdeztem, hogy ő mit csinál. Nem lepett meg, hogy Stanton befektetési cégénél van és jól keres. – Egyszer szívesen bejönnék a városba, hogy elvigyelek ebédelni – jegyezte meg. – Az nagyszerű lenne. – Hátraléptem, amikor elhallgatott a zene, és beleütköztem valamibe a hátam mögött. Kezek tapadtak a derekamra, és hátranézve Gideont pillantottam meg. – Helló – dorombolta, és Martinra szegezte jeges pillantását. – Kérlek, mutass be minket egymásnak. – Gideon, ő Martin Stanton. Már sok éve ismerjük egymást. A mostohaapám unokaöccse. – Nagy lélegzetet vettem, és folytattam: – Martin, ő pedig életem legfontosabb férfija, Gideon Cross. – Cross – vigyorgott Martin, és kezet nyújtott. – Természetesen tudom, kicsoda ön. Örülök, hogy megismerhettem. Ha úgy alakulnak a dolgok, lehet, hogy még találkozunk valamelyik családi rendezvényen. Gideon átfogta a vállam. – Abban biztos lehet. Martint elhívták, de előbb még csókot lehelt az arcomra. – Majd hívlak az ebéd miatt. Talán a jövő héten? – Remek. – Végig éreztem Gideon energiájának vibrálását magam mellett, de amikor ránéztem, csak egy higgadt, kifejezéstelen arcot láttam. A táncparkettre húzott. Louis Armstrong énekelte a „What a wonderful world”-öt. – Nem biztos, hogy kedvelem a srácot. – Martin nagyon rendes fiú. – Mindaddig, amíg nem felejti el, hogy az enyém vagy. – Arcát a halántékomhoz szorította, kezét pedig meztelen hátamra tette, a ruha kivágásába. Amikor így tartott, senki sem kételkedhetett abban, hogy az övé vagyok. Élveztem, hogy nyilvánosan is ilyen közel lehetek csodás testéhez. Beszívtam az illatát, és elernyedtem szakértő fogásában. – Ezt szeretem. Hozzám dörgölte az orrát. – Ez volt a cél. Gyönyörűség. Addig tartott, amíg a tánc. Éppen kifelé mentünk a táncparkettről, amikor Magdalene-t pillantottam meg oldalt. Nem ismertem fel azonnal, mert a haja kontyba 265

volt fogva. Karcsú és elegáns volt egyszerű fekete koktélruhájában, de még őt is elhomályosította az a gyönyörű barna lány, akivel beszélgetett. Gideon léptei meglassultak egy pillanatra. Lenéztem a földre, hátha valamit ki akart kerülni, amikor csendesen azt mondta: – Be kell téged mutatnom valakinek. Megnéztem, merre tartunk. A Magdalene mellett álló nő észrevette Gideont, és szembefordult vele. Éreztem, hogy Gideon alkarja megfeszül a kezem alatt, amikor a tekintetük találkozott. Tudtam is, miért. A nő, bárki volt is, halálosan szerelmes lehetett Gideonba. Rá volt írva az arcára, és halvány, túlvilági kék szemébe. A szépsége döbbenetes volt, különleges és szürreális. A haja tintafekete, és majdnem a derekáig ért. A ruhája olyan jégkék, mint a szeme, bőre napbarnított arany, a teste karcsú és tökéletesen arányos. – Corinne! – üdvözölte Gideon, és a hangja természetes rekedtsége most még erősebb volt. Elengedett, és megfogta a nő kezét. – Nem is mondtad, hogy visszajöttél! Elmentem volna érted. – Hagytam pár üzenetet az otthoni rögzítődön – felelte a nő sima, kulturált hangon. – Ó, mostanában nem sokat voltam ott. – Mintha erről hirtelen eszébe jutottam volna, elengedte a nő kezét, és odahúzott engem maga mellé. – Corinne, ő Eva Tramell, Eva, ő Corinne Giroux. Régi barátom. A kezemet nyújtottam felé, és ő megrázta. – Gideon barátai az én barátaim is – jegyezte meg meleg mosollyal. – Remélem, hogy ez a barátnőkre is vonatkozik. Mikor találkozott a tekintetünk, minden kiolvasható volt a szeméből. – Főleg a barátnőkre. Ha egy pillanatra tudod nélkülözni, szeretném őt bemutatni egy üzlettársamnak. – Természetesen. – A hangom nyugodt volt, de én korántsem voltam az. Gideon csókot nyomott a halántékomra, aztán odalépett Corinne-hoz, és a karját nyújtotta neki. Magdalene elveszetten álldogált mellettük. Hirtelen megsajnáltam, annyira elhagyatottnak tűnt. – Nagyon jól áll neked ez a frizura, Magdalene. Rám pillantott, összeszorított szájjal, aztán némileg lemondóan felsóhajtott. – Köszönöm. Ideje volt változtatni, azt hiszem. És többé nincs értelme utánozni azt, aki elment, hiszen most visszajött. 266

Értetlenül ráncoltam a homlokom. – Elvesztettem a fonalat. – Corinne-ról van szó. – Magdalene az arcomat tanulmányozta. – Te nem is tudod. Ő meg Gideon jegyben jártak, több mint egy évig. Aztán Corinne szakított, hozzáment egy gazdag franciához, és Európába költözött. De a házasság tönkrement. Most válnak, és Corinne visszaköltözött New Yorkba. Jegyben jártak. Éreztem, hogy kifut a vér az arcomból, és arrafelé néztem, ahol a szeretett férfi állt egy nővel, akit valaha biztosan szeretett, és akinek megfogja a derekát, hogy megtámassza, amikor a nő hátradőlve nevet. A gyomrom görcsbe rándult a féltékenységtől és az émelyítő félelemtől. Rádöbbentem, hogy egészen eddig azt hittem: nem is volt egyetlen romantikus kapcsolata sem előttem. Milyen ostoba voltam. Amilyen jó pasi, tudhattam volna. Magdalene megérintette a vállamat. – Le kéne ülnöd, Eva. Nagyon sápadt vagy. Tudtam, hogy túl szaporán veszem a levegőt, és kezdett veszedelmesen gyors lenni a pulzusom. – Igazad van. Odamentem a legközelebbi szabad székhez, és lerogytam rá. Magdalene letelepedett mellém. – Te szereted őt – jegyezte meg. – Nem vettem észre. Ne haragudj. És azért is bocsáss meg, amit az első találkozásunkkor mondtam. – Te is szereted – feleltem fásultan, a semmibe meredve. – Én pedig akkor még nem szerettem. – Ez még nem mentség, nem igaz? Hálásan fogadtam a pezsgőt, amivel megkínáltak, és vettem egyet Magdalene-nek is, mielőtt a pincér továbbment volna. Koccintottunk, a sértett női szolidaritás szánalmas kifejezéseként. Legszívesebben elmentem volna. Fel akartam állni és mindent itt hagyni. Azt akartam, hogy Gideon lássa, hogy elmegyek, és utánam jöjjön. Azt akartam, hogy érezzen valamit abból a fájdalomból, amit én érzek. Az ostoba, éretlen, fájdalmas képzelgésekből, amelyektől kicsinek érzem magam. Némi vigaszt találtam Magdalene-ben, aki némán, hasonlóan nyomorúságosan gubbasztott mellettem. Ő tudta, milyen érzés szeretni és túlságosan akarni Gideont. Az, hogy éppen annyira letört, mint én, arra utalt, hogy Corinne tényleg komoly fenyegetést jelent. 267

Vajon Gideon végig utána vágyakozott? Vajon miatta zárkózott el más nőktől? – Hát itt vagy. Felpillantottam Gideonra. Corinne persze most is vele volt, a karján, és alaposan szemügyre vehettem őket párként. Egész egyszerűen szólva fantasztikusan festettek együtt. Corinne leült mellém, Gideon pedig végigsimított az arcomon. – Beszélnem kell valakivel – mondta. – Hozzak még valamit előtte? – Áfonyás vodkát. Legyen dupla. – Szükségem volt a kábulatra. Nagy szükségem. – Rendben. – De azért ráncolta egy kicsit a homlokát. – Annyira örülök, hogy megismerhetlek, Eva – mondta Corinne. – Gideon olyan sokat mesélt rólad. – Azért olyan sok nem lehetett. Nem voltatok távol annyi ideig. – Szinte mindennap beszélünk – mosolyodott el Corinne, és semmi hamisság vagy gonoszság nem volt a tekintetében. – Régóta barátok vagyunk. – Többek, mint barátok – jegyezte meg Magdalene célzatosan. Corinne gyilkos pillantást vetett Magdalene-re, és rádöbbentem, hogy erről nem lenne szabad tudnom. Vajon ő vagy Gideon, vagy mindketten döntöttek úgy, hogy a legjobb lesz, ha nem mondják el nekem? Miért takargatnának valamit, ha nem rejtegetni való? – Igen, ez igaz – vallotta be látható vonakodással. – De az már évekkel ezelőtt volt. Elfordultam a széken, hogy szembenézzek vele. – Még mindig szereted. – Nem hibáztathatsz ezért. Bárki nő, aki huzamosabb ideig együtt van vele, beleszeret. Csodálatos és megközelíthetetlen. Ez ellenállhatatlan kombináció – lágyult el a mosolya. – Azt mondja, te inspiráltad, hogy kezdjen megnyílni. És én hálás vagyok neked ezért. A legszívesebben megmondtam volna neki, hogy nem a te kedvedért csináltam. Aztán alattomos kétely suhant át rajtam, amitől összehúzódott bennem egy sebezhető kis pont. Mi van, ha mégis az ő kedvéért csinálom, csak éppen nem tudok róla? Forgatni kezdtem üres pezsgőspoharamat a száránál. – El akart venni téged feleségül. – És életem legnagyobb hibája volt, hogy akkor elmentem. – Keze a nyakához tévedt, és karcsú ujjai nyugtalanul babrálni kezdtek, mintha egy 268

láthatatlan nyakláncot morzsolgatna. – Fiatal voltam, és bizonyos értelemben megijesztett. Annyira erős volt benne a birtoklási vágy. Csak a saját házasságom után értettem meg, hogy a birtoklási vágy még mindig jobb, mint a közöny. Legalábbis nekem. Elfordítottam a fejem, és hányinger tört rám. – Nagyon hallgatsz – mondta Corinne Magdalene-nek. – Ugyan mit mondhatnék? – nyögte ki Magdalene. Mindnyájan szerettük Gideont. Mind a rendelkezésére álltunk. A végén választania kell köztünk. – Tudnod kell, Eva – kezdte Corinne, és rám szegezte tiszta akvamarin tekintetét –, hogy Gideon azt mondta, nagyon különleges vagy a számára. Kellett egy kis idő, mire összeszedtem a bátorságomat, hogy vissza jöjjek és együtt lássalak benneteket. Néhány héttel ezelőtt még lemondtam a repülőjegy-foglalásomat. Valami jótékonysági eseményen zavartam meg Gideont, ahol beszédet mondott, hogy szóljak neki: jövök, és szükségem van a segítségére, hogy letelepedjek. Megdermedtem. Úgy éreztem magam, mint egy repedt váza. Ezek szerint ő volt az azon a másik vacsorán, aznap este, amikor először szexeltünk Gideonnal. Amikor felavattuk a limóját, és utána azonnal visszahúzódott önmagába, aztán meg hirtelen ott hagyott. – Amikor visszahívott, elmondta, hogy van valakije – folytatta Corinne. – Hogy azt akarja, hogy te meg én találkozzunk, ha megérkeztem. Én visszariadtam. Még sosem kért korábban olyasmire, hogy találkozzam egy barátnőjével. Ó, istenem. Magdalene-re pillantottam. Gideon miatta hagyott ott akkor. Corinne miatt.

269

– Elnézést – toltam hátra a székemet, és keresni kezdtem Gideont. Meg is pillantottam a bárpultnál, és feléje indultam. Éppen elfordult a pultostól, a kezében két pohárral, amikor odaértem. Elvettem az italomat és felhörpintettem. A jégkockák fájdalmasan koccantak a fogamhoz. – Eva… – Volt némi szelíd megrovás a hangjában. – Elmegyek – mondtam tompán, és kikerültem, hogy a pultra tegyem az üres poharat. – Ezt nem tekintem elfutásnak, mert előre szólok, és megadom neked a lehetőséget, hogy velem gyere. Élesen kifújta a levegőt, és láttam, hogy megérti a hangulatomat. Tudta, hogy tudom. – Nem mehetek el. Elfordultam. Megfogta a karomat. – Tudod, hogy nem tudok itt maradni, ha elmégy. Egy semmiség miatt hergelted fel magad, Eva. – Semmiség? – meredtem a kezére. – Figyelmeztettelek, hogy könnyen felhúzom magam és féltékeny leszek. És ezúttal jó okot is adtál rá. – A figyelmeztetés felment az alól, ha nevetségessé teszed magad? – Az arca nyugodt volt, a hangja halk és higgadt. Ha valaki messzebbről nézett minket, semmit sem látott a feszültségből, ami a szemében azért ott volt. Lángoló vágy és jeges düh. Jól össze tudta egyeztetni a kettőt. – Ugyan ki nevetséges? Hogy is volt Daniellel, az edzővel? Vagy Martinnal, aki a mostoha rokonom? – Közelebb hajoltam, és suttogva folytattam: – Egyikükkel sem feküdtem le, eljegyzésről már nem is beszélve! És az is biztos, hogy egyikükkel sem beszélek minden átkozott nap! Hirtelen elkapta a csuklómat és magához rántott. 270

– Most azonnal meg kell dugnom téged – sziszegte a fülembe, megharapva a fülcimpámat. – Nem kellett volna ennyi ideig húznom. – Talán előre terveztél – vágtam vissza. – Tartogattad magad, hátha egy régi láng visszatér az életedbe, és inkább őt húzod meg. Gideon visszalökte az italát, aztán acélos erővel átfogta a derekamat, és átvezetett a tömegen az ajtóhoz. Elővette a telefonját, és odarendelte a limót. Mire kiértünk az utcára, a hosszú járgány már ott állt. Gideon betuszkolt az ajtón, amit Angus már előre kinyitott. – Körözz a tömb körül, amíg nem szólok. Aztán becsusszant közvetlenül mögém, olyan közel, hogy éreztem a leheletét a hátamon. A másik ülés felé igyekeztem, hogy távolabb kerüljek tőle… – Állj – csattant fel. Térdre rogytam a kocsi kárpitozott padlóján. Zihálva vettem a levegőt. A világ végére is elfuthattam volna, akkor sem menekülhetek az elől, hogy Corinne Giroux biztosan jobb volt Gideonnak, mint én. Hűvös, higgadt, megnyugtató jelenlét, még a számomra is – valaki, aki nemkívánatos létezésén túl is ijesztő. A legrosszabb rémálmom. Gideon belemarkolt kiengedett hajamba, és visszatartott. Széttárt lába közrefogta az enyémet, és annyira szorított, hogy a fejem kissé hátrahajlott, a vállát érintette. – Megadom neked, amire mindkettőnknek szüksége van, Eva. Addig fogunk dugni, ameddig csak kell, hogy eléggé lecsillapodjunk, és végig tudjuk csinálni a vacsorát. És nem fogsz aggódni Corinne miatt, mert amíg ő a bálteremben van, addig én meg benned vagyok. – Igen – suttogtam, és megnyaltam kiszáradt ajkamat. – Elfelejted, ki az, aki aláveti magát, Eva – mondta Gideon mogorván. – Én feladtam a kontrollt miattad. Hajlottam és alkalmazkodtam érted. Bármit megteszek, hogy megtartsalak, és hogy boldoggá tegyelek. De nem lehet engem megszelídíteni vagy elnyomni. Ne téveszd össze az engedékenységet a gyengeséggel. Nagyot nyeltem. Lángolt érte a vérem. – Gideon… – Emeld föl a kezedet, és kapaszkodj bele az ablak fölötti fogódzóba. És ne engedd el, amíg nem mondom, megértetted? Úgy tettem, ahogy mondta, átfűztem kezemet a bőrhurkon. Amikor már erősen kapaszkodtam, a testem életre lobbant, és megértettem, milyen jól látja, hogy mire van szükségem. Annyira jól ismer az én szerelmem. 271

Gideon a fűzőmbe préselte a kezét, és megszorította telt, fájó mellemet. Mikor dörzsölni kezdte a mellbimbómat, a fejem ráhanyadott. A feszültség egy pillanat alatt kiszállt a testemből. – Istenem – érintette szájával a halántékomat. – Olyan tökéletes, amikor így odaadod magad nekem… ilyen hirtelen, mintha megkönnyebbülés lenne. – Dugj meg – könyörögtem. Vágytam a kapcsolódásra. – Kérlek. Elengedte a hajamat, és benyúlt a ruhám alá. Lehúzta a bugyimat. Ledobta a zakóját, mely az ülésen landolt. Felmordult, amikor látta, milyen nedves és duzzadt vagyok. – Téged nekem teremtettek, Eva. Nem jutsz messzire anélkül, hogy benned ne lennék. Még mindig izgatott. Gyakorlott ujjai a résembe nyúltak, és szétkenték a nedvességet a csiklómon és a kisajkakon. Két ujját belém mélyesztette, aztán szétnyitotta őket, hogy előkészítsen hosszú, vastag farkának behatolására. – Akarsz engem, Gideon? – kérdeztem rekedten, és rá akartam mozogni az ujjaira, de a kapaszkodó visszatartott. – Jobban, mint a következő lélegzetvételemet. – Szája a torkomra vándorolt, aztán a vállamra. Nyelve meleg bársonya csábítóan járt fel-alá a bőrömön. – Én se bírom sokáig nélküled, Eva. A szenvedélyem vagy… a mániám… Fogai gyengéden a bőrömbe mélyedtek, és egy állatias hörgéssel együtt közvetítették a vágyát. Közben folyamatosan dugott az ujjával, a másik kezével a csiklómat masszírozta, én pedig újra és újra elmentem az egyidejű ingerlésektől. – Gideon! – jajdultam fel, amikor nedves ujjaim kezdtek kicsúszni a hurokból. Elengedett, és cipzárhúzás erotikus zaját hallottam. – Engedd el, és feküdj hanyatt. Tárd szét a lábad. Végigfeküdtem az ülésen, és remegő várakozással kínáltam fel a testemet. A tekintetünk összekapcsolódott, és arcát futólag megvilágította egy elsuhanó fényszóró. – Ne félj. – Fölém emelkedett, és kínos óvatossággal terhelte rám a súlyát. – Túlságosan be vagyok gerjedve ahhoz, hogy féljek. – Belekapaszkodtam és felhúztam magam, hogy hozzásimulhassak a keménységéhez. – Akarlak. 272

A farka vége a nagyajkamnak feszült. Egy csípőmozdulattal belém hatolt, és felszisszentünk az első érintkezés gyönyörétől. Elernyedtem, az ujjaim épp csak pihentek a derekán. – Szeretlek – suttogtam, és az arcát néztem, amikor mozogni kezdett. A bőröm mindenhol égett, mintha nap sütné, és a mellkasomat annyira összeszorította a vágyakozás és az érzelem, hogy alig kaptam levegőt. – És szükségem van rád, Gideon. – A tiéd vagyok – suttogta, miközben a farka ki-be járt. – Nem is lehetnék jobban a tiéd. Megremegtem és megfeszültem, a csípőm követte könyörtelenül kimért lökéseit. Elfúló kiáltással élveztem el, remegve, ahogyan az eksztázis végigsöpört a hüvelyemen, és addig fejte őt, amíg fel nem hördült és gyorsabban nem kezdett mozogni. – Eva! Belemozdultam vad lökéseibe, szinte biztattam. Belém kapaszkodott, és keményen, gyorsan dugott. Ide-oda vetettem a fejem, és szégyentelenül felnyögtem. Imádtam, ahogyan bennem van, a birtokbavétel és a kielégítés aktusát. Teljesen megvadultunk, és keféltünk, mint a vadállatok. Annyira hatalmába kerített a zsigeri vágy, hogy azt hittem, belehalok a készülő orgazmusba. – Annyira jól csinálod, Gideon. Annyira jól… Megmarkolta a fenekemet, és feljebb húzott a következő döféséhez, mire a fájdalmas kéj sikolya tört elő a torkomból. Újra elmentem, és vadul megszorítottam. – Istenem, Eva! – Szaggatott hörgéssel lövellt ki, elárasztva engem a forróságával. Leszorította a csípőmet a sajátjával, és nekem feszült. Olyan mélyre ment, amennyire csak lehetett. Mikor végzett, élesen beszívta a levegőt, és összefogta a hajam, aztán megcsókolta oldalt izzadt nyakamat. – Bár tudnád, mit művelsz velem. Bár el tudnám mondani. Szorosan öleltem. – Nem tehetek róla, hogy olyan ostoba vagyok veled kapcsolatban, Gideon. Egyszerűen túl sok. Olyan… – …irányíthatatlan. – Gideon elölről kezdte a döfködést. Ritmikusan, lazán. Mintha a világ minden ideje a miénk lenne. Vastagodott és hosszabbodott minden egyes lökéssel. 273

– Neked pedig kontroll kell. – Elfulladt a lélegzetem egy különösen mesteri döféstől. – Nekem te kellesz, Eva – nézett vadul a szemembe, miközben mozgott bennem. – Szükségem van rád.

Gideon az este hátralévő részében egy tapodtat sem mozdult mellőlem, és azt sem engedte, hogy én otthagyjam. A vacsora alatt végig fogta a kezemet a jobbjával, és megint csak fél kézzel ettünk, mintsem elengedjük egymást. Corinne – aki Gideon másik oldalán foglalt helyet az asztalunknál – furcsálló pillantást vetett rá. – Mintha úgy emlékeznék, hogy jobbkezes vagy. – Az is vagyok – emelte ki Gideon összekulcsolt kezünket az asztal alól, és megcsókolta az ujjaimat. Nekem ez ostoba és bizonytalan érzést okozott – és tudatában voltam Corinne figyelő tekintetének. Sajnos a romantikus gesztus nem tartotta vissza attól, hogy egész vacsora alatt Corinne-nal beszélgessen, és ne velem – amitől feszült és szomorú lettem. Többet láttam Gideon hátát, mint az arcát. – De legalább nem csirke. A másik oldalamon ülő férfi felé fordultam. Annyira koncentráltam arra, hogy Gideonék beszélgetését füleljem, hogy nem szenteltem figyelmet a többi asztaltársunknak. – Én szeretem a csirkét – feleltem. És ízlett a vacsorára felszolgált tilapia is – semmi sem maradt belőle a tányéromon. – Nem a gumiváltozatot, gondolom – vigyorodott el a férfi, és egyszeriben sokkal fiatalabbnak tűnt, mint ahogy azt hófehér haja mutatta. – Ó, egy mosoly – folytatta. –Méghozzá milyen gyönyörű! – Köszönöm – feleltem, aztán bemutatkoztam. – Dr. Terrence Lucas vagyok – mondta. – De szólítson csak Terrynek. – Dr. Terry. Örülök, hogy megismertem. Újra elmosolyodott. – Egyszerűen csak Terry, Eva. Miután néhány percig diskuráltunk, arra a következtetésre jutottam, hogy dr. Lucas nem is olyan sokkal idősebb nálam, csak korán megőszült. Ettől eltekintve az arca kellemes és sima volt, zöld szeme intelligens és 274

kedves tekintetű. Korbecslésemet harmincasra – késő harmincasra változtattam. – Úgy festesz, mint aki éppúgy unatkozik, mint én – jegyezte meg. – Az ilyen események jelentős összegeket hoznak a menedéknek, de rettentő unalmasak tudnak lenni. Elkísérsz a bárhoz? Meghívlak egy italra. Az asztal alatt teszteltem Gideon szorítását. Megmozdítottam a kezem. A szorítása megerősödött. – Mit csinálsz? – morogta. A vállam fölül láttam, hogy engem néz. Aztán láttam, hogy feljebb siklik a pillantása a mögöttem álló dr. Lucasra. Gideon arca észrevehetően kihűlt. – Csak egy kicsit enyhíteni akarja az elhanyagoltság unalmát, Cross – mondtaTerry, és a székem támlájára tette a kezét. – Valakivel, aki nagyon is örül annak, hogy odafigyelhet egy ilyen gyönyörű nőre. Azonnal feszengeni kezdtem, látva a két férfi között kialakuló vetélkedést. Megrángattam a kezét, de Gideon nem engedett. – Tűnj el, Terry – figyelmeztette Gideon. – Annyira el voltál foglalva Mrs. Giroux-val, hogy észre sem vetted, hogy leültem az asztalodhoz. – Terry mosolyában egy kis él bujkált. – Eva! Jössz? – Meg ne mozdulj, Eva. Megborzongtam Gideon hangjának jegességétől, de eléggé sértettnek éreztem magam, hogy azt válaszoljam: – Nem az ő hibája, hogy igaza van. Gideon szorítása fájdalmasan megerősödött. – Ne most. Terry pillantása az arcomra szegeződött. – Nem kell eltűrnöd, hogy így beszéljen veled. Nincs a világon annyi pénz, ami jogot adna bárkinek, hogy csak úgy parancsolgasson neked. Dühösen és rettentően zavarban Gideonra pillantottam. – Crossfire. Nem voltam benne biztos, hogy használhatom-e a biztonsági jelszót a hálószobán kívül is, de Gideon úgy eresztett el, mintha megégettem volna. Hátratoltam a székemet, és a tányéromba dobtam a szalvétát. – Elnézést kérek. Mindkettőtöktől. A táskámmal a kezemben otthagytam az asztalt. Könnyed, sima léptekkel mentem. Tettem egy kis kitérőt a mosdó felé, hogy felfrissítsem a 275

sminkemet és összeszedjem magam, de aztán megláttam a kivilágított Kijárat táblát, és engedtem a késztetésnek, hogy elmeneküljek. Kint a járdán elővettem a telefonomat, és küldtem egy SMS-t Gideonnak: Nem futok el. Csak hazamegyek. Sikerült leintenem egy taxit, és hazaindultam, hogy babusgassam a dühömet.

Mikor a lakás elé értem, már alig vártam a forró fürdőt meg a bort, ami odabent vár majd. A zárba illesztettem a kulcsot és beléptem. Valóságos pornófilm jelenet tárult a szemem elé. Beletelt néhány pillanatba, mire sokkos agyam regisztrálta, hogy mit is látok. Földbe gyökerezett lábbal álltam a küszöbön. A nappaliban tüccögő techno-pop bömbölt. Annyi volt a testrész, hogy elsőre nem is tudtam őket megszámolni. Az egyik lány kiterült a földön, egy másik nyalta. Cary meg hátulról dugta, miközben egy másik fickó meg őbelé dugdosta a farkát. Hátravetett fejjel ordítottam fel, mint akit nyúznak. Elegem volt mindenkiből. De mivel versenyeznem kellett a hifi hangjával, lekaptam az egyik cipőmet, és odavágtam. A CD ugrott egyet, mire a nappalim padlóján hempergő édes négyes tudatára ébredt a jelenlétemnek. Odasántikáltam, és levettem a hangerőt, aztán szembefordultam velük. – Tűnjetek el a lakásomból – ordítottam. – De azonnal! – Ez meg ki a franc? – kérdezte a kupac aljáról a vörös lány. – A feleséged? Cary arcán egy pillanatra zavar és bűntudat suhant át, de aztán fölényesen elmosolyodott. – A lakótársam. Neked is van hely itt, kislány. – Cary Taylor! Ne szórakozz velem! – figyelmeztettem. – Ez az este most éppen nagyon, nagyon nem jó! A sötét hajú férfi kihúzódott Caryből, és elindult felém. Amikor közelebb ért, láttam, hogy a pupillája természetellenesen tág és a nyakán vadul lüktet az ér. – Én segíthetek megjavítani! – vigyorgott. – Elmész a fenébe! – Védekező állást vettem fel, hogy erővel tartsam távol magamtól, ha kell. – Hagyd békén, Ian! – csattant fel Cary, és feltápászkodott. 276

– Gyere, kislány – incselkedett Ian. Rosszul érintett, hogy Cary becenevét használja. – Érezd jól magad egy kicsit. Hadd segítsek. Az egyik pillanatban még néhány arasznyira volt tőlem, a következőben pedig már ordítva repült a kanapé felé. Gideon bukkant fel hirtelen köztem és a többiek között, remegve a dühtől. – Vidd őket a szobádba, Cary – mondta sötéten. – Vagy valahova máshova. Ian a kanapén nyöszörgött. Vérzett az orra, hiába fogta két kézzel is. Cary felkapta a földről a farmerját. – Nem vagy az anyám, Eva! Megkerültem Gideont. – Trey nem volt elég lecke neked, te idióta? – Ennek semmi köze Treyhez! – Ki az a Trey? – kérdezte a középső szőkeség, miközben felállt. Amikor jobban megnézte Gideont, észrevehetően kihúzta magát, és próbálta a legelőnyösebben megmutatni csakugyan szép testét. Igyekezetével csupán egy megvetően elutasító és közönyös pillantást sikerült kicsalnia Gideonból. Erre elvörösödött, és eltakarta magát egy aranylamé ruhával, amit a földről szedett föl. Én, mivel komisz hangulatban voltam, megjegyeztem: – Ne strapáid magad. A barnákat szereti. Gideon gyilkos pillantást vetett rám. Még sosem láttam őt ilyen dühösnek. Szinte remegett a visszafojtott pusztító erőtől. Tekintetétől megrémülve hátráltam egy lépést. Erre káromkodott egyet, és a hajába túrt. Hirtelen nagyon fáradtnak éreztem magam, és mélységes csalódás töltött el az életemben legfontosabb fiúk miatt. Elfordultam. – Tüntesd el ezt a mocskot a lakásomból, Cary. Elindultam a folyosón, és menet közben lerúgtam a másik cipőmet is. Már a fürdőszoba előtt levettem a ruhámat, és már eresztettem is a vizet. Egy kicsit vártam, amíg megmelegszik, aztán beálltam a zuhany alá. Mivel túlságosan kimerült voltam ahhoz, hogy sokáig állva maradjak, egyszerűen leroskadtam a vízsugár alatt, és a térdemet átfogva ültem. – Eva! Összerezzentem, amikor meghallottam Gideon hangját, és még kisebb labdává gömbölyödtem össze. – A fene egye meg – csattant fel. – Jobban fel tudsz hergelni, mint bárki más. 277

Vizes hajam alól rápillantottam. Bejött a fürdőszobába. A zakóját levetette valahol, az inge kilógott. – Menj haza, Gideon. Megtorpant, és hitetlenkedve meredt rám. – Nem foglak most magadra hagyni. Cary teljesen elvesztette az eszét. Az a belőtt seggfej már épp rád akarta tenni a kezét, amikor ideértem. – Cary nem hagyta volna. De akkor sem tudtam volna vele is meg veled is foglalkozni egyszerre. – Ami azt illeti, egyikükkel sem akartam. Csak egyedül szerettem volna lenni. – Akkor elég, ha csak velem foglalkozol. Türelmetlen mozdulattal hátravetettem a hajam. – Ó! Szóval te akarsz lenni a prioritás? Meggörnyedt, mintha gyomorszájon vágtam volna. – Eddig az volt a benyomásom, hogy mindketten prioritások vagyunk egymás számára. – Igen. Én is ezt hittem. Egészen a mai estéig. – Jesszusom. Nem szállnál le végre a Corinne-témáról? – tárta szét a kezét. – Itt vagyok most is veled, nem? És alig búcsúztam el tőle, mert téged kellett hajkurásznom. Megint. – Menj a fenébe. Nekem te ne tegyél szívességet. Gideon amúgy ruhástul belépett a zuhany alá. Felráncigált és megcsókolt. Keményen. Szája szinte falta az enyémet, keze lefogta a felkaromat. De most nem lágyultam el. Nem adtam meg magam. Még akkor sem, amikor kéjes, szuggesztív nyalásokkal próbálkozott. – Miért? – motyogta, miközben szája a nyakamon vándorolt. – Miért őrjítesz meg? – Nem tudom, milyen problémád van dr. Lucasszal, és őszintén szólva nem is érdekel. De igaza volt. Corinne túl sok figyelmet kapott ma este. Te pedig jobbára hanyagoltál engem a vacsoránál. – Képtelen vagyok nem odafigyelni rád, Eva. – Kemény és feszült volt az arca. – Ha egy helyiségben vagyunk, rajtad kívül nem látok senki mást. – Vicces. Mégis valahányszor rád pillantottam, te őt nézted. – Ez ostobaság. – Gideon elengedett, és kisöpörte arcomból a vizes tincseket. – Tudod jól, hogyan érzek irántad. – Vajon tényleg tudom? Akarsz engem. Szükséged van rám. De szerelmes vagy Corinne-ba? 278

– Jaj, a rohadt életbe. Nem. – Elzárta a vizet, és az üvegfalhoz nyomott. – Azt akarod, hogy azt mondjam neked, szeretlek, Eva? Erre megy ki a játék? A gyomrom összeugrott, mintha megütött volna. Még sosem éreztem ekkora fájdalmat, de el sem tudtam képzelni, hogy létezhet. A szemem égett, és kibújtam a karja alatt, mielőtt szégyenbe hoztam volna magam előtte a sírással. – Menj haza, Gideon. Kérlek. – Már itthon vagyok – kapott el hátulról, és a hajamba temette az arcát. – Itt vagyok veled. Próbáltam kiszabadulni, de túl kimerült voltam. Testileg is, lelkileg is. A könnyek már ömlöttek a szememből, és én képtelen voltam útjukat állni. És utáltam bárki előtt sírni. – Menj el. Kérlek. – Szeretlek téged, Eva. Már hogyne szeretnélek. – Istenem. – Rúgkapálni, vergődni kezdtem. Bármit megtettem volna, hogy megszabaduljak ettől az embertől, aki annyi fájdalmat és nyomorúságot okozott nekem. – Nem kell a rohadt sajnálatod. Csak az kell, hogy elmenj. – Nem vagyok képes rá. Tudod, hogy nem. Hagyd abba a vergődést, és hallgass meg. – Minden, amit mondasz, fáj, Gideon. – Nem ez a jó szó rá, Eva – makacskodott, és szája a fülemhez ért. – Ezért is nem mondtam eddig. Nem ez a jó szó veled kapcsolatban, és azzal kapcsolatban, amit irántad érzek. – Fogd be. Ha egy kicsit is fontos vagyok neked, akkor hallgass és menj el. – Szerettek már mások korábban – Corinne meg más nők… De ugyan mit tudtak ők rólam? Mit szerettek, amikor nem tudták, milyen zűrös vagyok valójában? Ha ez szerelem, akkor semmi ahhoz képest, amit én érzek irántad. Reszketve álltam meg, s megpillantottam magamat a tükörben a szétfolyó sminkemmel Gideon dühödt szépsége mellett. Arckifejezése tünékeny maszk volt csupán, ahogy átölelt. Úgy tűnt, hogy egyáltalán nem illünk össze. Ugyanakkor értettem ezt az elidegenedettséget, amikor olyanok között kell élni, akik nem tudnak vagy nem akarnak igazán megismerni. Én is éreztem már ezt az önutálatot, ami a csalással jár, amikor olyasvalakit 279

játszom, aki csak szeretnék lenni. Én is éltem ezzel a félelemmel, hogy azok, akiket szeretek, elfordulhatnak tőlem, ha megismerik azt, aki bennem rejtőzik. – Gideon… Ajka a halántékomhoz ért. – Azt hiszem, már abban a pillanatban beléd szerettem, amikor először megláttalak. Aztán amikor először szeretkeztünk ott a limóban, minden más lett. Több lett. – Mindegy. Azon az estén is otthagytál, Corinne miatt. Hogy tehetted ezt, Gideon? Csak annyira engedett el, hogy felkapjon és oda vigyen, ahol a fürdőköpenyem lógott egy kampón az ajtónál. Felnyalábolt, aztán a kád szélére ültetett, és a fiókból előszedte a sminklemosó kendőimet. Leguggolt elém, és óvatosan törölgetni kezdte az arcomat. – Mikor Corinne telefonált azon az első vacsorán, tökéletes volt az idő arra, hogy valami ostobaságot tegyek. – A tekintete meleg volt és gyengéd, ahogy könnyes arcomba nézett. – Csak nemrég szeretkeztem veled, és még nem tudtam tisztán gondolkodni. Megmondtam neki, hogy el vagyok foglalva, és valaki mással vagyok, de aztán hallottam a hangjában a fájdalmat, és tudtam, hogy le kell zárnom vele a dolgokat, hogy továbbléphessek, veled. – Nem értem. Otthagytál engem, miatta. Ez lenne a továbblépés? – Hibát követtem el Corinne-nal, Eva. – Egyre törölgette a szemem. – A Columbián ismertem meg, az első évben. És persze fel is figyeltem rá. Gyönyörű volt és édes, és soha nem volt egy rossz szava senkiről. Mikor rám repült, én hagytam magam megfogni, és ő lett az első kölcsönös beleegyezésen alapuló szexuális élményem. – Gyűlölöm őt. Ettől kicsit megfeszült a szája. – Nem viccelek, Gideon. Jelen pillanatban halálosan féltékeny vagyok rá. – Vele csak szexeltünk, angyalka. Veled bármilyen durva is a dolog, mégis szeretkezés. Mindig, már az első alkalomtól kezdve. Te vagy az egyetlen, aki valaha is így közel tudott kerülni hozzám. Kifújtam a levegőt. – Oké. Egy kicsit jobban lettem. Megcsókolt. 280

– Mondhatnám, hogy jártunk. Csak egymással szexeltünk, és egy idő után gyakran párként jelentünk meg nyilvános helyeken. Mégis, amikor azt mondta nekem, hogy szeret, meglepődtem. És persze hízelgett a dolog. Fontos volt nekem. Szerettem vele lenni. – És láthatólag még most is szeretsz – morogtam. – Hallgass végig. – Megsimogatta az orrom hegyét. – Azt gondoltam, hogy lehet, hogy én is szeretem őt, a magam módján… Az egyetlen módon, amit ismertem. Nem akartam, hogy bárki mással legyen. Úgyhogy igent mondtam, amikor azt mondta, hogy jegyezzem el. – Ő kért meg téged? – hüledeztem. – Ne csodálkozz annyira – felelte fanyarul. – Megsérted az egómat. Szédítő megkönnyebbülés töltött el. Rávetettem magam, és öleltem, amilyen szorosan csak tudtam. – Hé! – Ő is vadul viszonozta az ölelésemet. – Jól vagy? – Igen. Igen. Kezdek alakulni. – A tenyerem közé vettem az arcát. – Folytasd csak. – Szóval igent mondtam, de helytelen okokból. Két éve jártunk, mégsem töltöttünk egyetlen teljes éjszakát sem együtt. Sosem beszélgettünk vele olyan dolgokról, mint veled. Ő nem ismert engem, nem igazán, én mégis meggyőztem magam, hogy már abba is érdemes belekapaszkodni, ha valaki szeret. Ugyan ki tudná jobban csinálni nála? A másik szememmel kezdett el foglalkozni, letörölgette a fekete csíkokat. – Azt hiszem, abban reménykedett, hogy az eljegyzés majd egy új szintre emeli a kapcsolatunkat. Hogy talán jobban megnyílok. Hogy talán együtt alszunk a hotelban – amit ő romantikusnak gondolt, ha már szóba került –, ahelyett, hogy még éjszaka mindenki hazamegy, mert reggel órák vannak. Nem tudom. Én úgy gondoltam, hogy ez szörnyen magányosan hangzik. Szegény Gideon. Olyan sokáig volt egyedül. Talán egész életében. – És talán amikor egy év után felbontotta az eljegyzést – folytatta –, még mindig azt remélte, hogy ezzel beindíthatja a dolgokat. Hogy majd összekapom magam, hogy megtartsam. Én viszont inkább megkönnyebbültem, mert kezdtem látni, hogy lehetetlen lenne együtt élnem vele. Ugyan miféle kifogást találhattam volna arra, hogy külön szobában kell aludnunk, és szükségem van a személyes térre? – Arra sosem gondoltál, hogy elmondd neki az igazságot? 281

– Nem – vont vállat. – Amíg téged meg nem ismertelek, sosem volt téma a múltam. Persze befolyásolt egy csomó mindent, amit csináltam, de mindennek megvolt a maga helye, és én nem voltam boldogtalan. Tulajdonképpen azt hittem, hogy kényelmes és problémamentes életem van. – Ó, ember – ráncoltam az orromat. – Helló, Mr. Kényelmes. Én Miss Probléma vagyok. Elvigyorodott. – Hát, melletted tényleg nem unatkozik az ember.

282

Gideon a szemetesbe dobta a törlőkendőt. Aztán fogott egy törülközőt és rádobta a pocsolyára, amit a földön hagyott, és kilépett a cipőjéből. Legnagyobb gyönyörűségemre elkezdett kibújni vizes ruháiból. Miközben figyeltem, megjegyeztem: – És most bűntudatod van, mert ő még mindig szeret. – Valóban. Ismertem a férjét. Rendes fickó volt, és bolondult Corinneért, amíg rá nem jött, hogy a dolog nem kölcsönös, és akkor széthullott minden. Engem nézett, miközben az ingét húzta. – Akkoriban nem tudtam elképzelni, mi a baja ennek az embernek. Feleségül vette a lányt, akit szeret, egy másik országban, tőlem távol élnek, akkor mi a gond? Most már tudom. Ha te valaki mást szeretnél, Eva, az összetörne engem, minden egyes nap. Megölne a dolog, még akkor is, ha velem lennél és nem vele. De Giroux-val ellentétben én nem lennék képes elengedni téged. Lehet, hogy nem lennél teljesen az enyém, de valamennyire mégis, és én elvenném, ami jut. Összefontam az ujjaimat az ölemben. – Éppen ez ijeszt meg engem, Gideon. Hogy nem érzed úgy, hogy méltó vagy valamire. – Dehogynem. Tizenkétmilliárd dol… – Hallgass – szorítottam az ujjaimat a szemhéjamra. – Nem kéne olyan rejtélyesnek lennie számodra, hogy a nők beléd szeretnek és úgy is maradnak. Tudtad, hogy Magdalene csak azért hagyta hosszúra a haját, hogy Corinne-ra hasonlítson? Leeresztette a nadrágját, és a homlokát ráncolta. – Miért? Felsóhajtottam a vakságán. – Mert azt hiszi, hogy még mindig Corinne-t akarod. – Akkor nem figyelt. 283

– Valóban? Corinne azt mondta, hogy majdnem mindennap beszéltek egymással. – Ez nem egészen így van. Sokszor nem érek rá. Tudod, milyen elfoglalt vagyok. – Tekintetébe visszaköltözött az a tűz, amit olyan jól ismertem. Azt hiszem, azok a pillanatok jutottak eszébe, amikor épp velem volt elfoglalva. – Ez őrület, Gideon. Hogy naponta hívogat. Ez már zaklatás. – Erről eszembe jutott Corinne megjegyzése, hogy Gideon vele is éppolyan birtokló volt, mint velem. Ez nagyon rosszulesett. – Mire akarsz ezzel kilyukadni? – kérdezte szelíd derűvel. – Hát nem érted? Megőrjíted a nőket, mert te vagy a legjobb. A főnyeremény. Ha téged nem tudnak megszerezni, úgy érzik, hogy a legjobbnál kevesebbel kell beérniük. Úgyhogy eszükbe sem jut, hogy ne az övék legyél. Kitalálnak mindenféle őrültséget, hogy megfogjanak. – Kivéve azt az egyet, aki nekem kell – torkolt le szárazon. – Aki állandóan az ellenkező irányba fut. Leplezetlenül bámultam a meztelenségét. – Egy kérdésre válaszolj nekem, Gideon. Miért akarsz éppen engem, amikor megkaphatnád a tökéletességet is? És nem bókokat vagy megnyugtató szavakat várok. Hanem az igazságot. Felkapott és átvitt a hálószobába. – Eva, ha nem hagyod abba ezt, hogy ideiglenesnek tekintsd a kapcsolatunkat, akkor a térdemre fektetlek, és gondoskodom róla, hogy élvezd. Letett egy székre, és kotorászni kezdett a fiókjaimban. Fehérneműt, jóganadrágot és felsőt szedett elő. – Hát elfelejtetted, hogy veled meztelenül szoktam aludni? – Nem maradunk itt – fordult szembe velem. – Nem bízom meg Caryben, hogy nem hoz haza még pár belőtt idiótát, és ha beveszem dr. Petersen gyógyszerét, akkor aludni fogok, és nem tudlak megvédeni. Úgyhogy átmegyünk hozzám. Lenéztem összekulcsolt kezemre, és arra gondoltam, hogy Gideonnal szemben is szükségem lehet védelemre. – Ezt az utat már bejártam egyszer Caryvel, Gideon. Nem hihetem, hogy elbújhatok nálad, és reménykedhetem abban, hogy majd egyedül kimászik a gödörből. Neki nagyobb szüksége van az én jelenlétemre, mint nekem az övére. 284

– Eva. – Gideon odahozta a ruháimat, és leguggolt elém. – Tudom, hogy támogatni akarod Caryt. De majd holnap kitaláljuk, hogyan kéne csinálnod. Megfogtam az arcát. – Köszönöm. – És nekem is szükségem van rád – mondta halkan. – Mindkettőnknek szükségünk van egymásra. Felállt. Visszament a szekrényhez, kinyitotta a fiókjait, és magának is keresett ruhát. Felálltam és öltözködni kezdtem. – Hallgass csak ide… Csípőfarmert húzott magára éppen. – Igen? – Sokkal jobban érzem magam így, hogy ismerem a pályát, de Corinne akkor is probléma marad a számomra – álltam meg. – Úgyhogy próbáld minél hamarabb eloszlatni a reményeit. Győzd le a bűntudatodat, Gideon, és rázd le. Az ágy szélére ült, hogy felhúzza a zokniját. – A barátom, Eva, és rossz passzban van. Gonosz dolog lenne éppen most leépíteni. – Légy óvatos, Gideon. Nekem is vannak exeim. Most arra fogsz példát mutatni, hogy hogyan bánjak velük. Tőled fogom venni az ötleteket. Homlokráncolva állt fel. – Fenyegetsz? – Inkább kényszerítelek. A kapcsolatok kétoldalúak. Nem te vagy az egyetlen barátja. Keressen valaki mást, akire támaszkodhat a nehéz időkben. Magunkhoz vettük, amire szükségünk volt, és visszamentünk a nappaliba. Óriási rendetlenség volt – egy kék melltartó az asztal alatt és vér a krémszínű függönyön –, és arra gondoltam, hogy jó lenne, ha Cary most itt lenne, hogy némi értelmet verjek bele. – Majd holnap megbeszélem vele – nyögtem ki, feszülten a dühös aggodalomtól. – A fenébe is, akkor kellett volna helyretennem, amikor volt rá lehetőségem. Akkor kellett volna kiütnöm, aztán meg bezárnom a szobájába, amíg észre nem tér. Gideon csillapítóan simogatta meg a derekamat. – Holnap jobb lesz, amikor egyedül lesz, másnaposan. Úgy hatékonyabb. 285

Angus már várt ránk odalent. Éppen be akartam mászni a limóba, amikor Gideon szitkozódott egyet. – Mi az? – kérdeztem. – Valamit elfelejtettem. – Add a kulcsom – nyúltam Gideon táskájáért, amiben a saját táskám volt. – Nem kell. Nekem is van. – Mikor felvontam a szemöldököm, szégyentelenül vigyorgott. – Másoltattam belőle, mielőtt visszaadtam volna. – Ez komoly? – Ha figyeltél volna – csókolta meg a fejem búbját –, észreveszed, hogy a kulcscsomódon ott van az én lakásom kulcsa, amióta visszaadtam. Tátott szájjal bámultam utána, ahogy elviharzott a kapus mellett, vissza az épületbe. Eszembe jutott az a szörnyű négy nap, amikor azt hittem, hogy szakított velem, és a rettenetes fájdalom, amikor a kulcsok kihullottak a borítékból. Pedig a kezemben volt annak a kulcsa, hogy mindvégig vele lehessek. Megcsóváltam a fejemet, és körülnéztem új városomban. Mélységes hálát éreztem a boldogságért, amelyet itt leltem meg. Még rengeteg munka állt előttünk Gideonnal. Bármennyire szerettük is egymást, ez nem volt garancia arra, hogy túl tudjuk tenni magunkat egyéni sebeinken. De legalább beszéltünk róla, őszinték voltunk egymással, és nem voltunk hajlandók harc nélkül feladni. Mikor Gideon felbukkant, éppen két hatalmas, szépen frizurázott pudli haladt el előttünk, hasonlóképp gondozott hajú gazdájával. Bemásztam a limóba. Amikor elindultunk, Gideon az ölébe húzott és átölelt. – Kemény éjszakánk volt, de túléltük. – Igen, túl – nyújtottam csókra a számat. Lassú, édes mozdulattal engedelmeskedett – drága, komplikált, őrjítő, szükségszerű kapcsolatunk megpecsételéseként. Megfogtam a tarkóját, és beletúrtam selymes hajába. – Alig várom, hogy újra ágyba vihesselek. Szexi kis mordulást hallatott, és csiklandozó csókokkal kezdte ostromolni a nyakamat, elűzve a szellemeket és árnyaikat. Legalábbis egy időre… 286

Legmélyebb hálám szerkesztőmnek, Hilary Saresnek, aki valóban beleásta magát a történetbe, és munkára serkentett. Mondhatni, fenéken billentett. Nem tartóztatta magát, nem szépített, ennek köszönhető, hogy a könyv sokkal, sokkal jobb lett. A Hozzád kötve nélküled nem jöhetett volna létre, Hilary. Nagyon-nagyon köszönöm! Köszönet Martha Trachtenbergnek, a borító csodálatos tervezőjének. Ez a könyv nagyon fontos nekem, és ő ezt maximálisan szem előtt tartotta. Köszönöm, Martha! Hálával tartozom Victoria Colottának a gondos tervező szerkesztői munkáért és tördelésért. Az én egyszerű szövegemet pompás formába öntötte. Köszönöm, Victoria! Tera Kleinfelter elolvasta a Hozzád kötve első felét, és azt mondta, imádja. Köszönöm, Tera! Köszönet az összes lánynak, aki kamaszkorának egy bizonyos pontján Cross Creekben volt. Minden álmotok valóra válhat. Megérdemlitek. Végül köszönöm a Seven Years to Sin főszereplőinek, Alistairnek és Jessicának – ők inspiráltak, hogy megírjam Gideon és Eva történetét.

287