A DEBRECENI DÉRI MÚZEUM GYŰJTEMÉNYÉBE TARTOZÓ XIX. SZÁZADI, BŐR BORÍTÁSÚ SZAMURÁJ PÁNCÉL SISAKJÁNAK, TOROKVÉRTTEL KOMBINÁLT ARCVÉDŐ MASZKJÁNAK ÉS KÉT VÁLLVÉRTJÉNEK RESTAURÁLÁSA NKA-3560/00081.
KÉSZÍTETTE: DR. LENCZ BALÁZS KÉSZÍTÉS ÉVE: 2014
2
Tartalomjegyzék 1. Bevezetés...............................................................................................................................................................3 2. Rövid tárgyleírás és állapotfelmérés, anyagvizsgálatok.......................................................................................4 2.1 A tárgyak adatai..............................................................................................................................................4 2.2 Anyagvizsgálatok............................................................................................................................................6 2.2.1 A lakkozott felületek anyagvizsgálata.....................................................................................................6 2.2.1.1 Általános vizuális megfigyelések.......................................................................................................7 2.2.1.2 Mikroszkópos felületvizsgálatok........................................................................................................8 2.2.1.3 Mikroszkópos keresztmetszeti rétegvizsgálatok...............................................................................9 2.2.1.4 Egyéb vizsgálatok...........................................................................................................................14 2.3 A páncélzat történetéről................................................................................................................................15 2.4 Néhány szóban a tárgy károsodásait kiváltó hatásokról...............................................................................15 2.5 Tárgyleírás és állapotfelmérés.......................................................................................................................17 2.5.1 Sisak (kabuto)........................................................................................................................................17 2.5.1.1 Sisaktest (hacsi)...............................................................................................................................17 2.5.1.2 Nyakvért (sikoro).............................................................................................................................19 2.5.2 A torokvérttel kombinált arcvédő maszk (me no sita hó, vagy mengu)...............................................21 2.5.2.1 Arcvédő maszk (menpó)..................................................................................................................22 2.5.2.2 Torokvért (tare)...............................................................................................................................22 2.5.4 Vállvért (szode)......................................................................................................................................23 2.5.4.1 Jobboldali vállvért (migi no szode)...............................................................................................23 2.5.4.2 Baloldali vállvért (migi no szode)...................................................................................................24 3. A tárgyak restaurálása.........................................................................................................................................25 3.1 Az egyes anyagfajták kezelésének általános bemutatása..............................................................................25 3.1.1 A lakkozott felületek kezelése................................................................................................................26 3.1.1.1 A lakkozott részek tisztítása.............................................................................................................26 3.1.1.2 A felvált lakkrétegek rögzítése........................................................................................................29 3.1.1.3 A degradálódott alapozó rétegek megerősítése..............................................................................30 3.1.1.4 A hiányos lakkterületek megerősítése.............................................................................................30 3.1.1.5 A hiányos lakkterületek kiegészítése...............................................................................................31 3.1.2 A fém alkatrészek kezelése....................................................................................................................32 3.1.2.1 A vas felületek kezelése...................................................................................................................32 3.1.2.2 A réz alapú alkatrészek kezelése.....................................................................................................33 3.1.3 Az állati szőrből készült részek tisztítása...............................................................................................33 3.2 A sisak (kabuto) kezelése..............................................................................................................................33 3.2.1 A sisaktest (hacsi) kezelése....................................................................................................................33 3.2.2 A nyakvért (sikoro) kezelése..................................................................................................................35 3.3 A torokvérttel kombinált arcvédő maszk (mengu) kezelése.........................................................................35 3.4 A vállvértek (szode) kezelése........................................................................................................................35 4. Összefoglalás.......................................................................................................................................................36 5. Javaslatok a tárgy további kezeléséhez...............................................................................................................36 KÉPEK A TÁRGYAKRÓL...................................................................................................................................39
3
1. Bevezetés A Debreceni Déri Múzeum gyűjteményébe tartozó szamuráj páncél (Leltári száma: D.F.J. 16.15.) sisakjának, torokvérttel kombinált arcvédő maszkjának és két vállvértjének restaurálását egy rövid előkészítési folyamat eredményeképpen 2014 első felében kezdtem el. A műtárgycsoporton számtalan sérülés, folyamatosan romló, degradálódó részek, szennyezett felületek, repedések, felválások, hiányos területek, korrodált fém felületek, jelentősen károsodott textil alkatrészek voltak láthatók. A meggyengült műtárgy állapota folyamatosan romlott. Az igényes kidolgozású, jó minőségű páncélzati elemek stabilizálása, a hosszútávú megőrizhetőséget biztosító restaurátori beavatkozások elvégzése a tárgy állapota miatt mindenképpen indokolttá vált. A műtárgy együttes valójában 7 fő egységből áll: sisak, torokvérttel kombinált arcvédő maszk, vállvértek, karvértek, testpáncél és szoknya-lemezek, combvért, lábszárvértek. Az összetartozó részek, a lábfej vért hiányától eltekintve, egy teljes páncélzati egységet alkotnak. A tárgy szakszerű restaurálásához szükséges feladatok teljes körű felmérését követően, megállapítható volt, hogy a páncélzat helyreállítása – az elemek mennyisége és jelenlegi állapota miatt – nem végezhető el felelősséggel és szakszerűen, a közel 1 éves, kitűzött megvalósítási időtartam alatt. Ezért a jelen dokumentációban bemutatott helyreállítási munkák során, első ütemben, az első 3 egység (sisak, torokvérttel kombinált arcvédő maszk, vállvértek) restaurálására került sor. A szamuráj páncélok több egységből álló, kompozit műtárgyak, melyeknek teljes helyreállítása általában egy hosszú, időigényes feladat. A tárgy állapota természetesen nagyban befolyásolja a restauráláshoz szükséges időmennyiséget, ezért ha mód van rá, a helyreállítást több szakaszban, több évre lebontva végezzük el. A Déri múzeum szamuráj páncéljának restaurálása esetében, a múzeum munkatársaival történt egyeztetést követően, arra a megállapodásra jutottunk, hogy a rendelkezésünkre álló idő rövidsége (1 év) miatt a tárgy helyreállításnál az alábbi szempontokat vesszük figyelembe: A restaurálás célja a műtárgy stabilizálása, jelenlegi állapotának megőrzése, minimális beavatkozás mellett. A tárgy hiányainak kiegészítését csak a minimális mértékig végezzük el, biztosítva a károsodott részek megerősítését, a további sérülések veszélyének elkerülését. A szennyezett felületek megtisztításával, a degradálódott elemek, felületek stabilizálásával, és részleges kiegészítésével a műtárgyat megerősített, biztonságosan mozgatható, egységes és esztétikus formába állítjuk vissza, mely tükrözi a tárgy egykori fényét, pompás megjelenését. Ezáltal kiállítható állapotba hozzuk a műtárgyat, elkerülve a ”teljes felújítást”, ami hiteltelen, csillogó, túlzottan újszerű megjelenést adna a páncélzatnak. Jelen beszámolóban ismertem az előzetes vizsgálatok eredményeit, a műtárgy rövid leírását és állapotfelmérését, valamint a helyreállítás teljes folyamatát, fotókkal részletesen illusztrálva. A dokumentáció befejező részében javaslatokat adok a tárgy további tárolásához, a hosszútávú, biztonságos megőrizhetőségét biztosító raktározásához, mozgatásához, kiállításban történő bemutatásához.
4
2. Rövid tárgyleírás és állapotfelmérés, anyagvizsgálatok 2.1 A tárgyak adatai A helyreállított harci védőeszközök kompozit anyagúak, fém, lakkozott fém, lakkozott bőr, papír, textil és színezett bőr elemekből állnak. A restaurált vértezeti elemekre jellemző, hogy íves vaslemezeket (ita zane), illetve a torokvért esetében kisméretű páncéllapokat (kozane) használtak a páncélzati elemek elkészítéséhez. A sisaktest, nyakvért külső felülete, valamint az arcvédő maszk külső felülete speciális, barna színű lakkréteggel (isime nuri, vagy szabi nuri) borított, mely a tárgy megjelenésének meghatározó eleme. Ez egy különféle mértékben érdessé tett, nyers, durva kőfelületre emlékeztető lakkbevonati típus. Alkalmazzák arcvédő maszkok, sisaktestek, modern páncélok (tószei guszoku) nagyméretű lemezeinek bevonataként. Ez a bevonati fajta igen tartós, ellenálló. A karcolódások kevéssé látszódnak meg rajta, így a gyakorlati használati értéke magas. Ezért általában a kevésbé díszes, valós küzdelemben is használt harci védőeszközök jellemző bevonata. Egyes változatait a rozsdás fémfelületek imitálására alkalmazták. Hasonló bevonatot kapott a vállvértek külső felülete, azonban ez egy világosabb árnyalatú, inkább bőr-szerű megjelenést kölcsönöz a páncélzati elemeknek. A sisaktest, a nyakvért, az arcvédő maszk és a vállvértek belső felületét valamint a torokvért külső-belső felszínét több rétegben feketére lakkozták (kuro urusi nuri). A páncéllemezeket vertikálisan sötétkék selyemzsinórokkal (kon ito odosige) fűzték össze, páros, ritkított (szugake odosi), illetve a torokvért esetében sűrű (kebiki odosi) fűzéstechnikával. A zsinórok átlagos szélessége feszítetlen állapotban kb. 1 cm. A restaurált tárgyak megnevezése és technikai adatai: A tárgy együttes leltári száma: D.F.J. 16.15 Sisak (kabuto)
A sisak (kabuto) restaurálás előtt
A sisak (kabuto) két részből áll: - Sisaktest (hacsi): Külső felületen mérve: Front-hát szélesség: 22.8 cm Front-hát szélesség (szemellenzővel – mabiszasi – együtt): 26.0 cm Oldal szélesség: 19.5 cm Belső felületen mérve:
5 Front-hát szélesség: 24 cm Front-hát szélesség (szemellenzővel – mabiszasi – együtt): 26.2 cm Oldal szélesség: 20.3 cm Magasság szoknyalemezzel (kosimaki ita) együtt: 13.2 cm A sisakoromzati lyuk (tehen no ana) 2 cm széles. A frontális sisakforgó tartó (haraidate) magasság: 4.5 cm szélesség: 0.7 cm
A sisak belseje restaurálás előtt
- Nyakvért (sikoro): Legnagyobb szélesség: 32 cm Legnagyobb magasság (függő állapotban): 12.5 cm Felhajló oldalszárnyak (fukikaesi) magasság: 4.5 cm szélesség: 3.1 cm Sisak teljes súlya: 1763 gr Torokvérttel kombinált arcvédő maszk (me no sita hó, vagy mengu) Két fő eleme az arcot takaró arcvédő maszk (menpó) és a torokvért (tare vagy más néven jodarekake).
6 - Arcvédő maszk (menpó):
A torokvérttel kombinált arcvédő maszk (mengu) restaurálás előtt
Legnagyobb szélesség: 17.3 cm Legnagyobb magasság: 13.2 cm Legnagyobb mélység: 9.8 cm - Torokvért (tare): Legnagyobb szélesség: 21.7 cm Legnagyobb magasság: 12.9 cm A torokvért felépítése ú.n. honkozane típusú, vagyis különálló, kisméretű páncéllemezek összefűzésével készítették. A páncéllemezek 3 sorban helyezkedek el: 1. sorban (felső lemez - icsi no ita) 31 db páncéllemez 2. sorban (második lemez - nyi no ita) 40 db páncéllemez 3. sorban (alsó lemez - hisinui no ita) 37 db páncéllemez Teljes súly: 375 gr Vállvért (szode)
A jobb és bal vállvért (szode) restaurálás előtt
A vállvért (szode) két darabból áll: - Jobboldali vállvért (migi no szode): Legnagyobb magasság: 24.3 cm Legnagyobb szélesség: 20.1 cm
7 Alsó lemez (hishinui no ita) magassága: 5.4 cm Felső lemez (icsi no ita) magassága: 5.6 cm Második – ötödik lemez (nyi no ita – go no ita) magasság: 5.2 cm Súly: 307 gr - Baloldali vállvért (hidari no szode): Méretei megegyeznek a jobb oldali vállvérttel Súly: 313.8 gr Teljes súly: 320.8 gr Súly adatok összesítése: A páncélzati elemek összsúlya: 2758.8 gr ~ 3 kg Alkotóanyagok: Fémek: arany, ón, vörösréz, vas Bőrök: marhabőr, szarvasbőr Lakk: urusi (nyers – ki urusi, finomított – kidzsiro urusi, színezett – roiro nuritate urusi), agyagporok, vas-oxid, cinóber, fekete pigment (szuszu), kender, fűrészpor, búzaliszt, rizspor, enyv Textíliák: selyem, pamut, len Papír Kora: A tárgy egyes alkatrészeinek, díszítőelemeinek, a használt anyagok és technikák vizsgálata alapján a páncélzatot feltehetően a 19. század első felében készíthették. A tárgyon, erre vonatkozó konkrét jelzést (felületbe vésett készítési dátum) nem találtam. A készítőt jelölő szignálást, mesterjegyet sem vettem észre.
2.2 Anyagvizsgálatok A páncélzat anyagainak és készítési technikáinak megismerését célzó különféle vizsgálataink alapján elmondható, hogy a műtárgy kiemelkedő voltát, igényes kidolgozását a vizuális és mikroszkópos vizsgálatok is alátámasztják. A harci védőeszköz alkatrészeinek behatóbb tanulmányozása során előtűntek, és azonosíthatóak lettek azok a szignifikáns markerek, melyek bizonyítják, hogy a műtárgy az igényes, klasszikus japán páncélok jegyeit hordozza magán, ezért különleges, értékes műtárgynak számít, tehát mindenképpen kitüntetett figyelmet és gondos kezelést igényel. 2.2.1 A lakkozott felületek anyagvizsgálata A japán harci védőeszközökön gyakran láthatunk lakkozott alkatrészeket, lakkal bevont felületeket. A vizsgált páncél minden egyes alkatrészén találhatók lakkozott felületek. A lakk (japánul urusi) alkalmazásának 4 fő célja volt. Egyrészt a fém felületeken korrózióvédő bevonatként szolgált, másrészt ragasztó, vagy kötőanyagként rögzítette egymáshoz a páncéllemezeket, növelve a harci védőeszköz szerkezeti stabilitását, identifikációs szerepe is volt a különféle családi címerek megjelenítése révén, és végül, de
8 nem utolsó sorban a japán harci védőeszközök egyedi megjelenését biztosító egyik alapvető elemként, díszítőbevonatként emelte a páncél pompáját. 2.2.1.1 Általános vizuális megfigyelések A lakkbevonatok a japán lakkozott műtárgyakra jellemző felületi megjelenést tükrözik. A külső, barna lakkrétegek, több területen a fénydegradációból következő áttetszővé válást mutatják, fényük, textúrájuk a hagyományos japán urusi bevonatok sajátja. A hiányos részeken is jól megfigyelhető volt a japán lakkbevonatokra jellemző többréteges szerkezet, az alapozások sárgás-barnás árnyalata. A sisaktest szemellenzőjének alapozásába, a perem részeken, vékony papír csíkokat építettek, a lakkréteg tartósságának növelése, mechanikus hatásokkal szembeni ellenálló képességének Repedések és részleges felválások a jobb oldali fokozása érdekében. vállvért belső felületén A tárgyon általánosan megfigyelhető volt egy enyhe, helyenként közepesen vastag porréteg, mely a tárgy mélyedéseibe kisebb-nagyobb mértékben beült, eltorzítva a lakk eredeti megjelenését és feltehetően gyorsítva a lakk károsodásának folyamatát ezeken a területeken. A tárgy lakkozott részei – azokon a területeken, ahol nagy valószínűséggel komoly fénymennyiség érte – jelentős degradációt szenvedett. Ezeken a területeken a lakkfelület bemattult, láthatóan mikrorepedéshálóval borítottá vált, enyhén megrepedezett, áttetszővé vált. Ez a fajta elváltozás okozta a vállvértek kifakulását, színeik egymástól való árnyalatbeli eltérését. A bal oldali vállvért nagy valószínűséggel nagyobb fényterhelést kapott, mint a jobb oldali elem, ezért lakk tartalma áttetszőbbé vált és színe jobban kifakult. A belső felületek fekete lakkozása, mivel alig kapott fényterhelést, szinte alig szenvedett fotodegradációt, viszonylag jó állapotban maradt, igen jól megőrizte színét és fényét. A fém alapú egységeken (pl. vas páncéllemezek) a kialakult károsodásokból következtethetően, a lakk repedésein a nedvesség behatolt a vas alapig, ahol a fém korrózióját okozta. A korróziós termékek megjelenéséből következő jelentős térfogat növekedés hatására a lakk tovább repedezett, felvált a felületről, több helyen levált a fém alapról, hiányok alakultak ki. A korrózió miatt bekövetkező hólyagosodások is kialakultak, főként a vékony lakkréteggel borított területeken. A korróziós termékek vékony bevonatként a lakkréteg felületére is kiülnek bizonyos területeken. Egyes bőr lemezek felületén is megfigyelhetők a felválások, repedezések, melyek többek között az alap bőrlemez és a felette lévő vékonyabb bőr réteg – eltérő nedvesség felvétel-leadás miatt bekövetkező – deformációjára vezethetők vissza. Ez a térfogat változás különbség okozta a vállvértek felületének erőteljes, lokális ráncolódását, illetve a barna és fekete lakkbevonatok részleges, illetve teljes felválását. A lakkhiányok másik kiváltó oka a különféle fizikai hatásokra bekövetkező lepattogzások, felválások. Ezek egyrészt a páncélzati védőeszközöket érő ütésekből, fegyverekkel történt csapásokból, másrészt a fém, vagy bőr Nagyobb sérült rész az orrvédő jobb felső sarkán
9 alapanyagok, hordozók mechanikus, deformációjából eredeztethetők.
kisebb-nagyobb
felületű
pressziójából
adódó
2.2.1.2 Mikroszkópos felületvizsgálatok A vizsgálatok során láthatóvá vált a lakkfelületek mikrorepedésekkel borított felülete, mely nagy valószínűséggel, a természetes fénnyel közvetített UV sugárzás hatására alakult ki, és amely a felület – diffúz fényszórásából adódó – matt megjelenését okozza. A minták enyhe tisztításának ellenére is számos makacsabb, a felülethez erősebben kötődő szennyeződés nyomait láttam.
Az arcvédő maszk külső lakkbevonatának mikroszkópos felületi képe (220X-os nagyításban)
A tárgy általános vizsgálatához Zeiss Stemi 2000-C típusú sztereo mikroszkópot alkalmaztam, Zeiss KL 1300 LCD típusú üvegszál optikás megvilágítással, valamint DinoLite Pro HR AM7013MT-FV2W típusú digitális mikroszkópot. A szabadon forgatható állványra szerelt mikroszkópokat jól tudtam használni a harci védőeszköz egyes darabjainak vizsgálatához, még a nehezen hozzáférhető részek esetében is. Digitális mikroszkópos felvételek Felvétel készítésének helye
Megvilágítás típusa
Nagyítás mértéke
Vállvért sérült területe
Fehér LED
50X
Vállvért sérült területe
UV LED
50X
Vállvért külső felülete
Fehér LED
100X
Digitális felvétel
10
Arcvédő maszk külső felülete
Fehér LED
220X
Sisak külső lakkozásának felülete
Fehér LED
50X
Sisak külső lakkozásának felülete
Fehér LED
220X
Fejhajló szárny frontális felületének lakkozása
Fehér LED
50X
A lakkbevonatok készítéstechnikájának behatóbb tanulmányozása érdekében a tárgy több részéről, kevésbé feltűnő pontokról – ahol a bevonat már felválva lebegett a felületen – kisméretű (kb. 0.7cm2) mintákat vettem. A többszöri mintavételezés célja az volt, hogy a tárgy készítéstechnikai jellemzőiről, kidolgozottságának minőségéről minél átfogóbb képet kapjak. A mintavételi helyek a következőek voltak: 1. minta: a sisaktest külső felülete 2. minta: a sisaktest külső felülete 3. minta: a sisaktest külső felülete 4. minta: a torokvért belső felülete A tisztán vörös bevonatokból nem sikerült mintát vennem a felületek egységes megjelenése miatt. Ezeken a részeken (szemellenző belső felülete) nem találtam olyan pontot ahol a lakkbevonat jelentős károsítása nélkül vehettem volna mintát. A mintákat szike és bambuszcsipesz segítségével vettem, és megjelölt, számozott mintatartóba helyeztem. A mintákat desztillált vízzel nedvesített pamut anyaggal enyhén tisztítottam, majd mikroszkóp alatt vizsgáltam.
11 2.2.1.3 Mikroszkópos keresztmetszeti rétegvizsgálatok A lakkrétegek további tanulmányozásához a korábban vett mintákat beágyaztam, csiszoltam, majd keresztmetszetükben vizsgáltam. A beágyazást a következő módon végeztem. A minták kiválasztásához a polietilén kupakú mintatartó üvegcséből egy petricsészébe helyeztem a mintát, majd nagyító alatt vizsgálva megkerestem azt a részét ahol a keresztmetszetben a legtöbb réteg volt látható és ebből a részből szike és halszálka csipesz segítségével egy megfelelően nagy darabot leválasztottam, beágyazás céljára.
12 Beágyazó anyagként kétkomponensű epoxigyantát (Araldit 2020 A+B, 3:1 az ajánlott arány) használtam, mert teljesen víztiszta, öregedési, sárgulási paraméterei nagyon jók az epoxigyanták között. A minták beágyazásához vékony plasztilin lapot készítettem. Vékonyfalú polietilén csőből kb. 1 cm-es darabokat vágtam és a plasztilin ágyra helyeztem. Ezután a mintát gondosan, a polietilén hengerek centrális részére igazítottam, enyhén a plasztilinba nyomtam és felső széléhez felírtam az adott minta számát, illetve a plasztilinbe karcoltam. Kiszámítottam a kis hengerek megfelelő feltöltéséhez szükséges összes gyantamennyiséget (Araldit 2020A-ból (gyanta) 60 csepp, 2020B-ből (térhálósító) 20 csepp) majd formaleválasztásra alkalmazott Oxam S2 szilikon gumiból kiöntött keverő edényben fém spatulával a lehető legegyenletesebben, minimális buborékképződés mellett összekevertem a gyantát a térhálósítóval. A bekevert anyagot fém spatula segítségével a hengerekbe mértem. A kiméréshez használt cseppentőket egymástól elkülönítve tároltam, hogy ne érhessenek egymáshoz, valamint alkoholos filctollal megjelöltem, hogy össze ne keverhessem őket, ezáltal előidézve a gyanta és térhálósító tárolóedényeken belüli keveredését, használhatatlanná válását. A töltött hengereket 2 x 4 percre, 20 perces pihentetési idővel, infralámpa alá helyeztem a kötések kialakulásának meggyorsításának érdekében, valamint azért, hogy elősegítsem a minta felületén keletkezett apró légbuborékok eltávozását, mivel a meleg gyanta jóval kisebb viszkozitása jelentősen segíti gyanta a minta mikrorepedéseibe történő jobb behatolását. A gyanta teljes megszilárdulása után az elkészült mintahengereket leemeltem a plasztilin lapról és oldalukra alkoholos filctollal felírtam számukat és a gyűjtődobozba helyeztem. Az alkalmazott eszközöket minden beágyazási munkasor elvégzése után acetonnal kimostam, letisztítottam. A munkához munkaköpenyt, pormaszkot és orvosi gumikesztyűt viseltem.
A minták gépi fényezése
A tárgylemezre ragasztott, csiszolt minták
13
A kiválasztott minták Az előkészítet minták
A hengerek feltöltése
A minták gépi csiszolása
A minták csiszolásához a hengerek felületéről a felesleges gyantaréteget finom köszörűkővel felszerelt köszörűgéppel lenagyoltam, majd Buehler Minimet 1000 típusú mintacsiszoló géppel, egyre finomabb csiszoló anyagok használatával finomítottam a minta legtöbb információt nyújtó részének eléréséig. Ezt követően finom bőrön és speciális fényező textílián políroztam tovább a felületet. Az így előkészített, kb. 2mm vastag mintákat Zeiss típusú sztereo mikroszkóp alá helyezve vizsgáltam. A vizsgált mintákról a mikroszkóphoz csatlakoztatott Sony NEX-5 TL digitális fényképezőgéppel felvételeket készítettem különféle nagyításokban. A felvételeken jól megfigyelhetők a japán lakkozásra jellemző réteges szerkezetek. A főként szilikát (agyag) alapú alapozások, csiszolt rétegek, tiszta lakk bevonatok. Keresztmetszeti felvételek Minta száma
1.
Minta vételi helye
Sisaktest külső felülete
2.
Sisaktest külső felülete
3.
Sisaktest külső felülete
Sztereo mikroszkópos felvételek, 70X-es nagyítás
14
4.
Torokvért belső felülete
A mintákról ezt követően vékony csiszolatokat készítettem, a rétegszerkezet jobb tanulmányozhatóságának érdekében. A csiszolt mintákat mikroszkóp tárgylemezre helyeztem és a korábban alkalmazott gyantával felületükre ragasztottam. Ezt követően a felragasztott mintákat finom köszörűvel, majd 600-as, 800-as, 1000-es, 1200-as, 1500-as, 2000-es, 2500-as csiszolópapírokkal vékonyítottam, majd felületüket bőrrel és polírozó kendővel fényeztem. Az így előkészített, kb. 0.2 mm vastag mintákat Zeiss Axioplan típusú polarizációs mikroszkóp alá helyezve vizsgáltam. A vizsgált mintákról a mikroszkóphoz csatlakoztatott Sony NEX-5 TL digitális fényképezőgéppel felvételeket készítettem különféle nagyításokban.
Vékonyréteg csiszolati felvételek Minta száma
1.
2.
3.
4.
Alsó megvilágítás (80X-os nagyítás)
Alsó megvilágítás (100Xos nagyítás)
Felső megvilágítás (100Xos, polarizált fényes nagyítás)
Alsó megvilágítás (200X-os nagyítás)
Felső megvilágítás (500X-os, polarizált fényes nagyítás)
Az 1. minta egy sötét-barna felületről származik. A róla készült fotókon azonosítható egy alsó, agyagporos alapozóréteg, melyet egy vékony fekete réteg követ. Ez utóbbi nagyon gyakran megfigyelhető japán páncélzati lakkmintákon. A fekete rétegre elsőként egy vékonyabb sötét, majd egy vastagabb világosabb áttetsző urusi réteget vittek fel. Ezt követi egy nagyon vastag áttetsző lakkréteg, mely a minta egy nagy részét képez. Ebből a lakk fajtából még két vékonyabb réteget vittek fel a felületre. Ezen rétegek között szabálytalanul eloszló, fekete szennyező anyag látható. A legfelső áttetsző rétegre egy újabb agyagporos réteg került, melynek felszínét nagyon vékonyan és egyenetlenül vörös pigmenttel (valószínűleg vas-oxid) kevert japán lakkal vonták be. A vörös szemcsék elszórtan láthatók az agyagporos rétegben is, vagyis feltehetően az agyagport anyagában is színezték, de ez lehet az agyagpor természetes összetétele is (magasabb vas-oxid tartalmú agyagásvány). A 2. mintáról készült felvételeken az előzőhöz hasonló rétegszerkezet figyelhető meg. Az egyetlen eltérés az alsó alapozórétegre került fekete bevonat feletti rétegben van. Az előző minta esetében ez egy sötét árnyalatú, áttetsző bevonat volt, viszont ennél a mintánál ez a réteg egy barnás árnyalatú, párhuzamos, világos erezettséget mutató réteg. Ez igen szokatlan japán lakkminták esetében, ezért az anyag azonosításához további vizsgálatokra lenne szükség. A 3. minta szerkezete is az első minta esetben látott felépítést követi, viszont itt az alsó áttetsző rétegek vastagabbak és a felettük lévő világos, transzparens rétegek vastagsági eloszlása is egyenletesebb. A két sötétebb réteg között egy határozottan megjelenő, nagyon vékony, fekete bevonati réteg látható, ami ugyancsak eltérés az előző mintákhoz képest. A 4. minta egy fekete bevonatból származik. A róla készült felvételeken egy egyszerűbb, sokkal kevésbé összetett felépítést láthatunk. A vastag alapozást két, egyenlő vastag rétegben vitték fel. A finom szemcseméretű, agyagporos keverék kötőanyaga csak kis mértékben, vagy egyáltalán nem tartalmaz urusit. Valószínű, hogy döntő arányban enyvet, esetleg datolyaszilva tannin levet használtak erre a célra. Az alapozáson egy viszonylag vastag fekete réteg látható, melyre finomított, vagyis áttetsző urusi bevonatot vittek fel, ugyancsak két rétegben. A felszínt vizsgálva megállapítható, hogy a lakk szinte egyáltalán nem szenvedett fénykárosodást, felületén nem láthatunk repedéseket, még 500X-os nagyításban sem. Később egy kiegészítő minta vételére is sor került. Sikerült mintát vennem a vállvértek külső, érdes felületű lakkozásából. A mintát elsőként Zeiss Stemi 200 C típusú sztereo mikroszkóp alatt vizsgáltam és fotóztam.
A vállvértek felületéről vett minta 50x-es nagyítás
A vállvértek felületéről vett minta 50x-es nagyítás
17
A felvételeken is jól látható, hogy a bőr alapon egy vékonyabb fekete található, majd ezen egy barnás árnyalatú, heterogén szemcsés réteg helyezkedik el. A mintát ezt követően beágyaztam, majd vékonyréteg csiszolatot készítettem róla, melyet digitális mikroszkóppal, és polarizációs mikroszkóp alatt vizsgáltam.
A vállvértek felületéről vett, beágyazott minta 50x-es nagyítás
A vállvértek felületéről vett, beágyazott minta 50x-es nagyítás, polarizált fény
A vállvértek felületéről vett, beágyazott minta 50x-es nagyítás, UV megvilágítás
A vállvértek felületéről vett, beágyazott minta 200x-os nagyítás, polarizált fény
Ezek a vizsgálatok is megerősítették, hogy a vállvértek bevonata egy fekete színű alapozó rétegből és egy arra felvitt barnás árnyalatú, szemcsés rétegből áll. Az előbbi nagy valószínűséggel a Japánban hagyományosan alapozásokhoz használt kakisibu-szumi sitadzsi, mely egy faszénport és datolyaszilva tannin levet tartalmazó keverék. Utóbbi, vagyis a felső bevonat egy különféle szemcseméretű agyagporokat és feltehetően finomra őrölt vörös vasoxid port tartalmazó, urusi, vagyis japán lakk kötőanyagú keverék. Ez egy érdes, bőr-szerű, vagy kőfelület imitálására szolgáló lakkozási technika. A lakkrétegekből vett minták keresztmetszeti csiszolatainak mikroszkópos vizsgálatai igazolták, hogy a lakkbevonatok a hagyományos japán lakkozási eljárással készültek. A lakkbevonatok barnás árnyalatát a felület vörös pigmenttel – a szemcsék mérete és árnyalata alapján, feltehetően vas-oxid vörössel – való színezésével érték el. A lakkrétegek vastagsága és felületének kidolgozottsága gondos, hozzáértő munkát takar. 2.2.1.4 Egyéb vizsgálatok A sisakoromzati dísz anyagának és bevonatának meghatározásához mikroanalitikai módszereket alkalmaztam. A vizsgálatok eredménye: az alapanyag réz, a bevonat ón. A nyakvért 4 db díszszegét is hasonló módszerrel vizsgáltam. Anyaguk réz, bevonatuk tüziaranyozás. Az arcvédő maszk stilizált fogainak anyaga sárgaréz.
18
2.3 A páncélzat történetéről A XIX. századi szamuráj páncélzat ún. fukkocsó stílusú. Ez a kifejezés a japán reneszánsz vértezeteket jelöli, melyek valójában a XVIII. századtól egyre népszerűbbé váló, régebbi páncélok kisebb-nagyobb változtatásokkal újragyártott változatai, másolatai. A páncélzat (kaccsú) egy úgynevezett modern harci védőeszköz, japánul tószei guszoku. Ez a típusú vértezet a XVI. század második felétől jelent meg, vagyis a Muromachi (1333-1573) időszakban kezdték használni. A testpáncél nagyobb méretű lemezekből készült és a selyemzsinórral fűzött, flexibilis elemek (pl. sikoro, szode, gesszan) esetében is nagyobb, hajlított lemezeket alkalmaztak. Erre azért volt szükség, mivel japán egyik legvéresebb időszakában, a XVI. században jelentek meg a lőfegyverek, és kapott nagyobb hangsúlyt a szálfegyverek használata (pl. lándzsa), amelyek ellen csak az ilyen felépítésű páncélzatok nyújthattak megfelelő védelmet. A korábbi, főként apró bőrlemezekből összeállított, klasszikus japán vérteken könnyen áthatoltak a golyók és a hegyes lándzsák. A páncélzat egyik védelmi egységét, a sodronyt (kuszari) a XIV. század közepétől, a Nambokucho periódusban (1336-1392) kezdték alkalmazni. Az azt megelőző időkben általában a szövetanyagra varrt fémlapok használatával látták el a végtagok védelmét. Ezt váltotta fel kezdetben a karok, valamint a testhajlatok védelmét szolgáló, és később az egyre több páncélzati elemen megjelenő sodrony. A sisak különleges, mégis egyszerű, hétköznapi használatra alkalmas, kevésbé karcolódó, ellenálló lakkbevonata némileg ellentétben áll a testpáncél díszes domborított bőr díszítésével, amely utóbbi inkább a parádékon, felvonulásokon használt díszpáncélokra jellemező. Ezért felvetődik a kérdés, vajon eredetileg is összetartozott-e a sisak és a páncélzat többi eleme (kivéve a restaurált mengu, mivel ez egyértelműen nem a páncélzat eredeti tartozéka).
2.4 Néhány szóban a tárgy károsodásait kiváltó hatásokról A páncélon megfigyelhető különböző károsodások alapvetően a szakszerűtlen tárolásra, tárgymozgatásra, valamint az optimálistól nagymértékben eltérő műtárgykörnyezeti értékekre (instabil hőmérséklet és páratartalom) vezethetők vissza. A károsodások kialakulásának másik része a tárgy használatából ered. Ide tartoznak a páncél egyes részeinek anyagaiból és szerkezeti felépítéséből adódó problémák, mint például a szövet – sisak bélése, kötöző zsinórjának selyem borítása, sötétkék fűzőzsinórok – meggyengülése, szakadásai, vagy a páncéllemezek hátoldalának ugyancsak mozgásból adódó kopásai.
Vágásnyom a jobb oldali vállvérten
Vágásnyom a jobb oldali vállvérten
19 A vállvérteken vágásnyomok fedezhetők fel, melyek ismeretlen eredetű, éles fémtárgy, vélhetően kard által keletkezhettek. A vágások roncsoló hatása a lakkozott bőrön és a sötétkék fűzőzsinórokon egyaránt megmutatkozik. Ez a tárgy harcban való használatára utalhat.
A torokvért belső felületén megfigyelhető a bőr anyagok deformációja, és a lakk bevonatok repedezettsége, felválásai
A tárgy alkotóanyagai közül a legveszélyeztetettebbek, és a restaurálás során is a legtöbb problémát okozzák a különféle lakkbevonatok. A lakkbevonatok károsodásában jelentős szerepet játszottak a tárgy származási helyétől 1 nagymértékben eltérő hőmérséklet és páratartalom, illetve ezek időszakos változásai, valamint a szakszerűtlen tárolás és tárgymozgatás. A páratartalom változások a hordozó és a lakkrétegek – eltérő térfogat növekedésből adódó – mozgását eredményezik, ezáltal kisebb-nagyobb repedéseket, felválásokat idézve elő a felületen. A kipergett, lakkhiányos területek körül újabb repedések, felválások, további lebegő lakkrészek alakulnak ki. A degradáció ezen megjelenési formái, a lakkbevonatokra jellemző tipikus károsodási fajták, melyek általában együtt jelentkeznek a tárgyon, és a lakkbevonatok készítéstechnikájából, réteges szerkezetéből adódnak.
1
Az európai kontinentális klimatikus viszonyok jelentős mértékben eltérnek Japánétól. A tengerekkel körbeölelt szigetország évi átlagos relatív páratartalma magasabb, mint Magyarországé.
20 Komoly szerepe van a fénynek, illetve a vele közvetített UV sugárzás károsító hatásának is, mely a lakkbevonat jelentős fényvesztését, mikrorepedés háló kialakulását, az anyag öregedését, áttetszővé válását, fakulását, bemattulását, foltosodását okozza. A mattult, porlékony felületre, ha víz, vagy más (főként poláris oldószer) kerül, akkor a degradálódott lakkanyag beoldódhat, és kisebb-nagyobb megfolyások alakulhatnak ki. A lakk fénykárosodásából a korábbi kiállítási, raktározási körülményekre is következtethetünk. A különféle elemek lakkfelületeinek vizsgálata egyértelműen mutatja, hogy a tárgy hogyan volt kiállítva, tárolva, ugyanis a lakk fénydegradációja a páncélzat jobb-hátsó részén volt a legszignifikánsabb, tehát onnan kapta a legtöbb fényt. Feltehetően a kiállításban, vagy raktárban nem volt fényvédő fólia, vagy megfelelő sötétítés és az ablakból jövő fénysugarak, melyek hátulról, illetve oldalról érték a tárgyat, és a feltehetően már korábban degradálódott, fakult műtárgy további állagromlásához vezettek. A kezelt páncélzat esetében fény a lakk olyan mértékű, fentebb említett, felületi elváltozásait okozta, melyeket a legalaposabb tisztítás során sem lehet eltüntetni, mivel azok a lakk tejes keresztmetszetét érintik. Még stabilizáló kezelésekkel is csak csökkenteni lehet a felületi elváltozásokat, azokat teljes mértékben eltüntetni nem lehet, az eredeti felület meghamisítását okozó, etikátlan beavatkozások nélkül. A torokvért díszítő keresztfűzésének erősen degradálódott állapota
A páncéllemezek anyagai (bőr, vas) ugyancsak érzékenyek a páratartalom változásokra, illetve alacsony RH értékek esetén jelentősen károsodhatnak. A bőr esetében a térfogatváltozásokból adódó deformációk, a vas anyagnál a korróziós termékek megjelenése volt észlelhető a műtárgyakon, melyek közvetetten ugyancsak a lakkbevonatok roncsolódását okozzák. A textilanyagok károsodásában ugyancsak nagy szerepe van az alacsony, vagy instabil páratartalomnak, illetve a fények, mely utóbbi fakulást eredményez. A torokvérten is megfigyelhető, hogy a legalsó lemezek úgynevezett hisitodzsi, vagyis díszítő keresztfűzésénél a selyemfonalak egykori piros színe halvány sárgás-barnává vált, anyaga könnyen foszlik, porlik.
2.5 Tárgyleírás és állapotfelmérés 2.5.1 Sisak (kabuto) Két fő elemből áll, a koponyát védő sisaktestből (hacsi), valamint a nyak oldalsó és nyakszirti részét takaró nyakvértből (sikoro).
21 2.5.1.1 Sisaktest (hacsi) Típusa úgynevezett szudzsi kabuto, ami a sisaklemezek kiálló hosszúkás peremeire utal. Ezek felületét, ahogy az egész vaslemezekből álló sisak külső felszínét, agyagporos lakkréteggel vonták be, mely takarja a sisaklemezek hosszúkás peremeit, de a szudzsi kabutokra jellemző struktúra így is felismerhető. A sisak két fő elemből áll, a koponyát védő sisaktestből (hacsi), valamint a nyakvértből (sikoro). Ez utóbbi típusa úgynevezett Hineno dzsikoro, ami egy hajlított lemezekből álló, ívelt formájú, szugake (párosan ritkított, kevésbé sűrű) A sisak restaurálás előtt fűzéstechnikával összeállított, modern (15. században kialakult) nyakvért forma. Hacsi vertikális vaslemezeinek száma: 62 db, melyeket szegecseléssel rögzítettek egymáshoz, 4 sorban (1 sorban 62 szegeccsel) + 17 szegecs legalul, a szoknyalemezhez való rögzítéshez. Ezt követően vékonyan lakkozták a felületet, majd az anyagot egy speciális eljárással beégették a felületbe. A sisaktest belső felületén kialakított bevonat fényes, sötét árnyalatú, a külső lakkozás az úgynevezett isime nuri, vagy szabi nuri nyers, durva kőfelületre emlékeztető lakkbevonat típus. Alkalmazták arcvédő maszkok, sisaktestek, modern páncélok (tószei guszoku) nagyméretű lemezeinek bevonataként. Harci védőeszközökön kívül védő- és támadófegyverek hüvelyeit, tokjait és egyéb hétköznapi használati tárgyakat is sok esetben ezzel a technikával lakkozzák. Ez egy nagyobb igénybevételre tervezett bevonati fajta, igen tartós, ellenálló. A karcolódások kevéssé látszódnak meg rajta, így a gyakorlati használati értéke magas. Ezért általában a kevésbé díszes, valós küzdelemben is használt harci védőeszközök A sisak repedezett, hiányos, szennyezett, viaszos felülete jellemző bevonata. Egyes változatait a rozsdás fémfelületek imitálására alkalmazták. A sisaktest fém (tüziaranyozott réz és ónozott réz) díszítményeit a testbe fúrt lyukakon keresztül rögzítették, oly módon, hogy kihajtható szárú szegecseket használtak, melyeket a sisak belső oldalán széthajtottak.
Vastag korróziós termékek a sisak belső felületén
Kosimaki ita nem ér körbe a sisaktest alján. A szemellenzőhöz eső részen, különálló, frontális szoknyalemez részt iktattak be, rajta domborított homlokráncokkal (két hullámos vonal formájában), mely a szemellenző külső felületén is jól látható. Ehhez kapcsolódik 7
22 szegeccsel a szemellenző külső lemeze, a tulajdonképpeni szemellenző, amelyen ugyancsak domborított díszítés, stilizált szemöldök pár látható. A két szemellenző lemez mely simul teljes mértékben egymáshoz. A köztük lévő táguló hézagot részlegesen fűrészporos, agyagporos lakkmasszával töltötték fel. A szoknyalemezeken körben összesen 21 pár lyukat alakítottak ki a sisak bélésének rögzítéséhez. A sisakoromzati dísz (tehen no kanamono) 3 tagból álló, ónozott vörösréz elemekből összeállított, eredetileg 20 db kihajló rögzítő-füllel ellátott díszítmény. A rögzítő-füleket a sisaktest belső felületén ráhajlították a sisaklemezek felületére. Ezek közül 7 db letört, 13 db megmaradt. A sisaktest felülete poros, szennyezett, a lakkozás több helyen repedezet felvált, hiányos, alapanyagának, a vas korróziójának következtében vékony korróziós rétegek és makacsabban kötődő korróziós csomók alakultak ki felületén. A sisak lemezek alsó részén, az alsó peremlemezhez (kosimaki) illeszkedő végénél több területen, feltehetően korábbi kezelés nyomait láthatjuk, melynek eredményeképpen viaszos maradványok kerületek a mélyedésekbe, repedésekbe. Látszólag az ebből a korábbi kezelésből származó, vékony viaszos réteg fedi a sisaktest felületét. A középső sisakforgó tartó (haraidate) felső része ugyancsak enyhe korrodáltságot mutat. A fém rátétdíszek (kanamono) állapota jó, enyhén porosak, szennyezettek, másodlagos réz korróziós termékek borítják felületüket. A sisak felső nyílásába (tehen) betekintve jól látható, hogy a sisak nem rendelkezik a védőeszköz súlyát hordó, keresztbe fektetett belső bőrszíjakkal (csikaragava).
A sisak roncsolódott bélése és bélés pereme
Az egyik sérült kötöző zsinór tartó hurok
A sisak bélése (ukebari) meggyengült, több apró helyen szakadt, hiányos, erősen szennyezett, eredetileg vöröses árnyalatú kreppselyem rétege kifakult. Széleit stencilezett bőrcsík peremezi, mely több helyen szakadt, deformálódott, erősen szennyezett. Rögzítése szinte teljes egészében elengedett, ezért a bélés csak a zsinórtartó hurkoknál rögzül a sisaktesthez. A sisak kötöző zsinórja megvan, viszonylag jó állapotú, de szennyeződések láthatók a bevonó kreppselyem (csirimen) anyagon. A sisaktestet a nyakvérttel a kosimaki és a nyakvért legfelső lemezén (hacsicuke no ita) keresztül erősítették össze. Ehhez 4 szegecset használtak fel az illeszkedő részeken, arányos távolságokban elosztva. A kosimaki belső felületén látható végeiket széthajtották. Felületüket nem borítja a hagyományos stencilezett bőrcsík. A két fő elem rögzítését, a szegecseken kívül, barna bőrrel bevont, vastag zsinórokkal egészítették ki, melyeket a sisak frontrészéhez közel eső két oldalt és hátul található (összesen 3) lyukpárokon keresztül fűztek át. Ezek a zsinórok a belső részen hurkokban végződnek, és a sisak fejhez való rögzítését
23 szolgáló selyemmel bevont kender köteg, vagyis kötöző zsinór (kabuto no o) rögzítési pontjai. Felületük erősen roncsolódott, bőrborításuk lekopott.
A deformálódott peremű, erősen sérült felületű szemellenző (mabiszasi)
A deformálódott peremű, erősen sérült felületű szemellenző (mabiszasi)
A belső piros lakkozású szemellenző (mabiszasi) belső felületének piros lakkozása erősen sérült, több helyen hiányos, részben felvált, repedt. Több területen kilátszik az alapozás, ahol az anyag porlékony, fokozottan sérülékeny. A legnagyobb sérülések a szemellenző legkiállóbb részén, frontrészének közepén láthatók, mivel ezen a területen feltehetően erős ütést kaphatott a tárgy. Ennek következtében a vas alaplemez is eldeformálódott, enyhén lehajlott a perem közepén, és a belső lakk is lepattogzott, megrepedt. Ez a sérülés a későbbiekben további degradációk forrásává vált.
2.5.1.2 Nyakvért (sikoro)
A nyakvért legnagyobb hiányos területe
A nyakvért 5 darab, ívelt. lakkozott vaslemezből áll, 17 sorban futó (páros zsinórozású) szugake fűzés technikával. A lemezek a modern páncélzati lemezekhez hasonlóan egy darab fémlemezből állnak, melyet utólag lakkoztak. Ez nagyobb védelmet nyújt viselője számára a korábbi bőr páncéllemezekhez képest, a szúró fegyverekkel és puskagolyókkal szemben. A lakkozás típusa ún. kiricuke kozane. Ennek a technikának a lényege, hogy a felületet vastagon, több rétegben speciális lakk keverékkel vonják be, és ezzel olyan felszínt alakítanak ki, mely a korábbi páncéltípusra, az ún. honkozane páncélzati szerkezetre hasonlít, ami több apró páncéllemez összeállításával készült. Ezért ez egy korabeli imitációs technika, melyet előszeretettel használtak a tószei guszokuk, vagyis modern (15. század utáni) páncélok készítéséhez. Kiálló peremeiket ún. moriage technikával készítették. Ez a típusú lakkozás
24 megnöveli a lemez vastagságát, ezáltal robosztusabb, erőteljesebb megjelenést kölcsönöz a páncélzati egységnek. A felső díszítő lakkozás a már említett és a sisaktesten is látható isime nuri, a belső lakkozás fekete kuro roiro nuri. Rögzítése 4 db aranyozott vörösréz díszszegekkel és 3 ponton, bőrrel bevont zsinórokkal, a sisaktestbe és a nyakvért első lemezébe ütött lyukakon keresztül. A nyakvért legalsó lemeze nem rendelkezik a hagyományos, piros színű, keresztfűzéses díszítő zsinórsorral (hisinui). Ugyancsak nem láthatjuk a nyakvérten a hagyományos oldalsó díszzsinórozást (mimi ito). Illetve a helyén, a nyakvért teljes fűzéséhez használt sötétkék selyemzsinór (kon ito no odosi) fut végig.
A sérült, felhajló oldalszárny
A felhajló oldalszárnyak (fukikaesi) közül a jobb oldali felületén vörös lakkozás nyomai láthatók. A felszínt közelebbről megvizsgálva jól látható, hogy ezt a pirosas réteget utólag vitték fel a felületre, nagy valószínűséggel egy korábbi javítás során, melyet még feltehetően Japánban végeztek, nem túl nagy körültekintéssel. A felvitt pirosas lakk is urusi, vagyis keleti lakk, mint ahogy a tárgy felületét borító többi, eredeti bevonat, tehát megállapítható, hogy egy korabeli javítással állunk szemben. Az oldalszárny enyhén deformálódott, kissé előredől, mivel hátulról erős fizikai hatás érhette. Alsó részénél jól megfigyelhető a lakkozás repedezettsége, mely a deformáció következménye.
25 A sisak kötözőzsinórját tartó, bőrrel bevont textilhurkok rögzítésére szolgáló, két frontális lyukpár és a mellettük lévő 1-1 díszszeg illesztéséhez szükséges lyukak mellett 1-1 további lyuk található a kosimaki itán. Ez a bal- és jobboldalon lévő, 1-1 lyuk nem folytatódik a nyakvérten ütött, azonos ponton lévő lyukban, vagyis ebben a felépítésben nem szolgálja a nyakvért rögzítését, nem rendelkezik semmilyen funkcióval. Ezenfelül megfelelő megvilágításban jól látható, hogy a nyakvért lemezek fűzéséhez eredetileg jóval több lyukkal látták el a fémlapokat. Ez a kialakítás egy másik, hagyományos, sűrű (kebiki odosi) fűzés módot tesz lehetővé. A jelenleg látható fűzéshez a felesleges lyukakat alapozóréteggel töltötték fel, majd a teljes felületet feketére lakkozták. Ezen megfigyelések alapján arra lehet következtetni, hogy a nyakvért nem a sisaktest eredeti tartozéka, hanem egy utólagos rátét. Lakkozása nagyon hasonlít a sisaktesten lévő bevonathoz, azonban alaposabb felületvizsgálatot és a tisztítást A nyakvért belső felületén jól láthatók a sűrű követően megállapíthatóvá vált, hogy fűzéshez kialakított lyuksorok, melyeket lakkozásának textúrája (alkalmazott agyagpor agyagporos alapozóréteggel töltöttek fel, majd szemcsemérete), a lakkanyag színe (enyhén utólag a teljes felületet feketére lakkozták. A lakk vörösesebb), és fénye (enyhén mattabb), csekély öregedése és ebből adódó zsugorodása láthatóvá tette a lyukak körvonalait. mértékben ugyan, de egyértelműen eltér a sisaktest lakk bevonatától. Japán páncélzati elemeken gyakran figyelhető meg hasonló anomália, mivel a sérült páncélzati elemeket gyakran cserélték újakra, ezáltal különböző anyagú, technikájú, megjelenésű elemek összeállításával nyert harci védőeszközöket készítve. A cél a gyors javítás, hatékony védelem elérése volt, de előfordult, hogy a páncélzat tulajdonosa szerette volna megváltoztatni az egyes elemeket akár esztétikai okokból. Az új ismeretek összegzéseként megállapítható, hogy a sisak nyakvértje – habár megjelenésében meglepően hasonlít a sisaktesthez – eredetileg egy másik sisakhoz készült, másféle fűzéstechnikai nyílásokkal ellátva, és csak utólag alakították át, megfelelő lakkozással a tárgyalt műtárgy sisaktestjéhez, melynek eredeti nyakvértje feltehetően sérülésből, vagy egyéb okokból cserére szorult. A lakkozás poros, szennyezett, különféle apró, fehéres árnyalatú foltokkal borított, számos területen, ponton sérült. Több kisebb-nagyobb repedés, felválás, kisméretű hiány látható a külső felületen. A nyakvért felületének színét és fényét vizsgálva jól megfigyelhető a fotodegradáció, vagyis fénykárosodás. A lakkozás mikrorepedés hálóval sűrűn borított, ezért bemattult. Az eredeti barnás szín több területen erősen kifakult, foltosan kivilágosodott, vörösesebbé vált. A legtöbb sérülés a fizikai hatásoknak jobban kitett perem Barnás-vöröses elszíneződés a nyakvért poros, részeken figyelhető meg. Ezek közül is a szennyezett belső felületén legalsó lemez (hishinui no ita) szenvedte el a legtöbb sérülést. Itt több repedés és nagyméretű hiány látható, ahol megjelent az alapfém (vas) korróziója is. A nyakvért lemezek belső, fekete lakkozása is enyhén fénykárosodott, több apró
26 repedés, és kisebb-nagyobb hiány látható. Itt is felfedezhető közepes méretű, barnás-vöröses elszíneződések. 2.5.2 A torokvérttel kombinált arcvédő maszk (me no sita hó, vagy mengu) Két fő eleme az arcot takaró arcvédő maszk (menpó) és a torokvért (tare vagy más néven jodarekake).
A mengu restaurálás előtt, front oldal
A mengu restaurálás előtt, hátoldal
2.5.2.1 Arcvédő maszk (menpó) A menpó típusa ún. resszeibó, alapanyaga domborított vaslemez. A száj részen látható fogakból 8-8 db található mind az alsó, mind a felső részen, mely utóbbi a lecsatolható orr része.
Az arcvédő maszk fogai, bajusza és szakálla
Lecsatolható orr részén 27 csomóban rendezték a bajusz (kuchi hige) szálakat, úgy, hogy a széleken 2 sorban 9-9 csomót alakítottak ki, ezzel növelve a bajusz vastagságát. Az arcvédő található szakállat 3 csomóba rendezték, közvetlenül az ajakperem alatt. A bajusz és szakáll szőrök nagy valószínűséggel a hagyományosan használt lószőrből készültek. Az orca rész oldalsó felületén találhatók a sisakhoz és archoz való rögzítést szolgáló, oldalsó kiálló 2 darab pecek (oda jori kugi). Az áll rész alatt találjuk a szellőzést a veríték elvezetését biztosító lyukat (asze nagasi no ana). Az arcvédő domborított vaslemezből készült, külső lakkozása a sisakon is látható, érdes, ún. isime nuri. Az arcvédő maszk belső bevonata fekete lakk, eltérően a gyakran használt vörös lakkozástól.
27 A lakkozott felületek erősen porosak, szennyezettek, enyhe fénydegradációt mutatnak, kifehéredések, enyhe korróziós termékek figyelhetők meg. A felületet láthatóan viasz réteggel vonták be egy korábbi javítás során. Az orr-rész felső részén egy éles tárgy által okozott sérülés látható, melynek következtében a lakkozás lepattogzott, megrepedt, és hiányos. Sérült, hiányos és részben vas korrózióval borított területek láthatók az orr-rész csatolási felületein, a lyukak körül, mind a külső, mind a belső oldalon. Nagyméretű hiányos terület az orr-rész bal Ugyanilyen hiányok figyelhetők meg az orr-rész alsó sarkának belső felületén alsó két sarkán is a perem részeken, melyek a leginkább ki vannak téve a fizikai sérüléseknek. Az arcvédő maszk külső és belső felületén kisebb-nagyobb repedések figyelhetők meg. A legtöbb hiány a belső részeken fedezhető fel, kisebb felválások, fizikai erőhatás következtében lepattant részek formájában. A maszk alsó két sarkán nagyobb lakkhiányok láthatók. Ezeken a részeken a kilátszó vas alap is eldeformálódott, a megmaradt lakkozás megrepedezett. A sárgaréz fogak enyhén korrodálódottak. 2.5.2.2 Torokvért (tare) A torokvért hagyományos módon, számos apró bőr páncéllemezből épül fel, melyeket horizontálisan vékony bőrszalagokkal, majd lakkozást követően vertikális irányban selyemzsinórokkal fűztek össze. Ezt nevezzük ún. hon kozane felépítésnek. A bőr lemezek felső részét ún. moriage technikával vastagították, vagyis speciális lakk keverékkel vonták be részlegesen, hogy vastagabbnak, robosztusabbnak tűnjenek, ezzel is vizuálisan növelve a páncélzati elem hatékonyságát. Ezt követően a felületet fekete lakkozással látták el, több rétegben. A 3 páncéllemezsor vertikális fűzésének technikája a hagyományos kebiki odosi, vagyis sűrű fűzés, azzal a különlegességgel, hogy az alsó lemezsor (hisinui no ita) fűzéséhez a zsinórozás a 2. lemezsor szélétől, a 6. lemeztől indul mindkét oldalon. Az alsó díszítő keresztfűzéshez a hagyományos vörös selyemzsinórt alkalmazták, mely erősen kifakult és degradálódott, kiszáradt és ennek következtében erősen foszló, porló állapotba került. A torokvért belső felületének erősen sérült fekete lakkozása. A stencilezett szarvasbőr lap eldeformálódott
A torokvértet stencilezett szarvasbőr lap beiktatásával, bőrszalagok segítségével csatolták az arcvédő maszkhoz, a menpó alsó peremének lyukain keresztül, azért, hogy a torokvért minél jobban követhesse a test mozgásait, és közben ne feszüljön. A lakkozás a frontális, fénynek jobban kitett, fedetlen területeken erősen fotodegradálódott, bemattult, és enyhén porlékonnyá vált, enyhén szennyezett, poros. Több helyen repedt, felvált, hiányos, mind a külső, mind a belső felületeken. A legsúlyosabb károsodások a lemezek belső felületén láthatók. A legnagyobb lakkhiányok az első két lemezsor belső
28 felületén találhatók. Itt a felső bevonó lakkrétegek, a legfelső alapozó réteggel együtt nagy területeken váltak fel a gyenge minőségű alapozásról. A belső és fénytől védett részeken a lakk viszonylag jól megőrizte eredeti fényét, színét. A legalsó lemezsor a közepénél, fizikai hatás következtében megtört, kis erőhatásra is mozog, nem tartja meg teljes mértékben formáját, ezért erősen sérülékeny, a lakkozás további lepattogzása várható. Kisebb lakkhiányok láthatók a páncéllemezek felső peremein. A rögzítéshez használt stencilezett szarvasbőr lap enyhén eldeformálódott. 2.5.4 Vállvért (szode) Típusa úgynevezett tószei szode, vagyis modern vállvért, ami az egymás fölé rendezett, enyhén ívelt és lapos lemezekből készült, általában ún. szugake fűzéstechnikával összeállított vállvértekre utal. Két elemből, a jobb- és baloldali vállvértből áll. 2.5.4.1 Jobboldali vállvért (migi no szode)
A jobboldali vállvért frontális oldala restaurálás előtt
A jobboldali vállvért hátoldala restaurálás előtt
A bőr alapú páncéllemezek összefűzése az 1.-2. között a korábban ismertetett kebiki odosi (sűrű fűzési típus). A 2.-6. lemez között az ugyancsak már korábban bemutatott szugake odosi (párosával ritkított) fűzést láthatjuk, melyet 5 sorba rendeztek. A széleken a hagyományos mimi ito (szél zsinórozás), világoskék árnyalatú, stencilezett szarvasbőrből készült. A legalsó lemez (hisinui no ita) díszítő keresztfűzését vékony marhabőr szalagból készítették. A legfelső lemez még enyhén ívelt, azonban a legalsó lemez felé haladva a lemezek egyre laposabbá válnak, mindkét vállvédő elem esetében. A bőrből készült páncéllemez felületén vékony lakkbevonatot láthatunk, mely alatt nagy valószínűséggel vékony papír, vagy bőr lap található, mely több helyen, a hordozó száradásból adódó zsugorodása miatt erősen megráncolódott, gyűrődött. Ennek oka, hogy a felső lakkozott réteg a lakkbevonat miatt nem tudott olyan mértékben zsugorodni mit az alatt lévő hordozó anyag. Ez az elváltozás a vállvérteken mind a külső, mind a belső felületeken egyaránt megfigyelhető, a teljes felület nagyobb területein. A külső felületen a felső lakkréteg egy bőrhatású, vagy érdes kőfelületet imitáló finom agyagporos, vörös színezékkel kevert, A vállvért hátoldalának sérülései, deformációi
29 világos barna árnyalatú, többrétegű lakk keverék. A belső felületeket vékony fekete lakkréteggel látták el. A tárgy felülete poros, szennyezett. A frontális oldalt különféle rárakódások borítják, apró fekete és fehér pöttyök, foltok formájában. Megfigyelhetünk még nagyobb területű foltosodásokat, kifehéredett részeket, amelyek feltehetően korábbi vizes ráfolyások eredménye. A lakkozás enyén fotodegradálódott az eredeti szín enyhén kifakult a műtárgyat huzamosabb ideig ért fény hatására. A lakkozás majdnem teljesen ép a frontális felületen, viszont a belső részen a fekete bevonat nagyobb területeken felvált az alapozásról, mely jórészt a hordozó deformációinak következménye. A felületen több kisebb lakk cserép darab lebeg részlegesen felválva. A felszínre került, kitett alapozás erősen meggyengült, enyhén porlékony, stabilizálásra szorul. A korábbiakban már említésre kerültek, a felszínen látható vágásnyomok, melyek nemcsak a textil zsinórokat vágták el részlegesen, hanem a lakkozott felületet is érték, roncsolva, lepattintva és átvágva a lakkozást és az alapozó rétegeket, mély nyomot hagyva a hordozó bőr anyagban is. A vállvért belső felületének lakkozása a súrlódásnak jobban kitett részeken, különösen a sarkokon, különböző mértékben megkarcolódott, megkopott. 2.5.4.2 Baloldali vállvért (migi no szode)
A jobboldali vállvért frontális oldala restaurálás előtt
A jobboldali vállvért hátoldala restaurálás előtt
A bal oldali vállvért készítés technikája és sérülései is megegyeznek a jobb oldali párjával. A lakkfelületek itt is több helyen sérültek, hiányosak, illetve különféle idegen anyagmaradványokkal szennyezettek. A szennyeződések mellett folyadék (feltehetően víz) ráfröccsenéséből adódó lakk megfolyásokat, vízfoltokat láthatunk, mely a fénykárosodást szenvedett, degradálódott lakk lokális feloldódásából, elmozdulásából, majd ismételt megszilárdulásából adódik. A bal oldali vállvért jóval nagyobb fényterhelést kaphatott a múltban, ezért színe sokkal halványabb, a bevonó lakkréteg erősebb kifakult, degradálódott.
30
A lakkozott felületeket elcsúfító, fekete anyagmaradványok
Szennyeződések és kifehéredés
3. A tárgyak restaurálása Az előkészítési munkák (tárgyleírás, állapotfelmérés, anyagvizsgálatok) során sikerült behatóan megismernem a harci védőeszközöket, és pontosan feltérképeztem károsodásainak típusait, azok elhelyezkedését és valószínűsíthető okait. Ezek részben a helytelen tárolásból, tárgymozgatásból keletkeztek, részben a tárgy életéhez kötődő, valószínűleg korábbi használatból eredő sérülésekből állnak. Ezen ismeretek alapján meghatározhattam azokat a feladatokat, melyek a műtárgy hiteles, etikus és főként szakmailag megalapozott és igényes restaurálásához szükségesek. Sikerült megterveznem és kialakítanom a tárgy egyes alkatrészeihez szükséges egyedi restaurálási módszereket, melyek egyrészt a nyugati restaurátori gyakorlatban használt eljárásokra, másrészt a hagyományos japán restaurátori technikák alkalmazására épülnek. Utóbbi esetében a műtárgy anyagihoz igazodó hagyományos japán anyagok felhasználására került sor, részben tradicionális, részben új fejlesztésű eszközökkel, eljárásokkal.
3.1 Az egyes anyagfajták kezelésének általános bemutatása Célom a tárgyegyüttes kezelése során a szennyeződések és korróziós termékek eltávolítása mellett, a természetes patina, a tárgy autentikus megjelenésének megőrzése volt. A harci védőeszközök restaurálása során különféle anyagfajták kezelésére került sor. A 4 darab különálló elem (sisak, torokvérttel kombinált arcvédő maszk, 2 db vállvért) helyreállítása során az azonos anyagfajtákat hasonló módon kezeltem: A lakkozott felületek esetében azonos módon tisztítottam a felületeket, stabilizáltam a repedéseket, ragasztottam vissza a felvált részeket, illetve erősítettem meg a hiányok körüli részeket (ahol szükséges volt). Az egyes fém anyagokat azonos módon tisztítottam, stabilizáltam és konzerváltam. Úgy gondolom, sokkal egyszerűbb, ha ezen dokumentációmban, ezeket a kezeléseket egy egységben, a részletes leírások előtt ismertetem, és nem ismétlem őket többször egymás után, az egyes elemek helyreállításának leírásánál. Ezt követően, az egyes elemek kezelésének ismertetésénél kitérek minden részletre, az egyedi megoldásokra.
31 3.1.1 A lakkozott felületek kezelése 3.1.1.1 A lakkozott részek tisztítása A tisztítás előtt a részlegesen felvált és még megmenthető lakkcserepeket ideiglenesen rögzítettem (jódzsó módszer). A restaurálás során, a felületen végzett munkák, vagy a tárgy mozgatásai alkalmával fennáll a veszély, hogy a lebegő, félig felvált lakkrétegek, vagy díszítő elemek teljesen elválnak, kiesnek a felületből. Ennek megakadályozására ideiglenesen rögzítjük a lakkrétegeket. Kis, gampi papírból vágott csíkokat ragasztottam a kritikus részekre, lisztkeményítőből (sofuko) készített pasztával (sofunori). A felvált részek biztonságos rögzítése után a papír eltávolítását vizes nedvesítéssel és felületről való lehúzással, majd a ragasztó anyag maradványainak ugyancsak enyhe nedvesítéssel történő letörlésével végeztem. A poros, szennyezett felületeket elsőként extra puha, kozmetikai ecsettel poroltam le, ügyelve, hogy a félig felvált részek ne sérüljenek tovább. Ezt követően nedves tisztítást alkalmaztam.
A poros felület tisztítása extra puha, kozmetikai ecsettel
32 Mindenfajta nedves tisztítás előtt figyelembe kell vennünk, hogy a már mattult, tehát mikrorepedés-hálóval borított, öregedett lakkfelület tisztítása során szinte elkerülhetetlen a szennyeződésekkel együtt a degradálódott lakk eltávolítása is, még ha az minimális mértékben is történik. Ilyenkor tehát az eredeti anyagot távolítjuk el. Ezért mindig fel kell tennünk a kérdést: ”Valóban tisztításra szorul-e a tárgy, és ha igen milyen mértékig és milyen módszerekkel?”. A tárgy folyamatos újratisztításai során egyre több eredeti anyag távozik el a felületről. A lakkfelületen talált szennyeződések jellege és mértékének felmérése után kíméletes tisztítási eljárást választottam. Ez egy vizes tisztítási módszer, melynek alapja a szennyeződésektől teljesen mentes, laboratóriumi tisztaságú, tisztított víz használata. Erre nemcsak a lehető legtisztább felület kialakításának érdekében és az esetlegesen felületen maradó szennyező anyag maradványok későbbi káros hatásainak kiküszöbölése miatt van szükség, hanem azért is, mert fém, ezen belül is vas alapanyag található a tárgyak egyes részein, ezért a lehetséges későbbi korrózió esélyét a minimálisra kell csökkentenünk a teljesen kloridmentes, tiszta víz használatával. Alkalmas lehet a desztillált, vagy ioncserélt víz, de én erre a célra az olasz Millipore cég által kifejlesztett víztisztító készülékekkel előállított, labor-tisztaságú vizet használtam. Ezt a különlegesen nagy tisztaságú vizet alkalmazzák mikrobiológiai anyagok előkészítésénél, kémiai és biokémiai reagensek előállításánál, gyógyszerészeti laboratóriumokban, stb. A készülék két tisztítási technológiát kombinál: a reverz ozmózist és az elektrodialízist.
Vékony hegyű bambusz spatulára csavart, enyhén nedvesített puha pamut anyaggal történő tisztítás
Először enyhén nedvesített pamutanyaggal tisztítottam a lakkbevonatot, melyet összehajtva alkalmaztam, illetve speciális bambusz spatulára tekertem (sinsibu módszer), mindig az adott felülethez alkalmazkodva. Ezt követően, különféle méretű és alakú, enyhén nedvesített kozmetikai applikátorokkal és extra vékony hegyű, pamut vattás tisztító pálcával, valamint különféle keménységű ecsetek segítségével tisztítottam át a felszínt a makacsabban kötődő szennyeződésekkel A viaszos bevonatú, kifehéredett felületű borított részeken, illetve a selyemzsinórok közötti, sisaktest félig tisztított állapotban és rátétdíszek körülötti, nehezen elérhető területeken. Ez utóbbi igen aprólékos, időigényes feladat volt, mivel az alsó, keresztfűzéssel díszített lemezsorok fakult és enyhén degradálódott selyem zsinórjai közötti lakkfelületeken, valamint a számtalan apró páncéllemez mélyedéseiben sok por és szennyeződés rakódott le. Az erősen textúrázott, érdes felületek esetében is csak aprólékos munkával lehetett eltávolítani a felületi szennyeződéseket. A tisztításánál nemcsak a felület megfelelő tisztításra, hanem a környező textíliák épségének megőrzésére is kiemelt figyelmet kellett fordítanom. A tisztítás során többször kellett puha szőrkefével lesöpörnöm a lakkfelületeket, mivel a legkisebb anyagmozgásra is a kiszáradt selyemzsinórokból folyamatosan szállingózni kezdtek az apró anyagmaradványok.
33 A tisztítás során sikerült a felületi szennyeződések nagy részét eltávolítanom. A tisztító anyagokra rakódott nagyon enyhe sárgás elszíneződés jelezte, hogy a degradálódott lakkfelület enyhén oldódik víz hatására, ezért nagy körültekintéssel jártam el. A teljes felületet apoláros oldószeres (ligroin) puha pamut anyaggal töröltem át, eltávolítva a maradék zsíros, viaszos szennyeződéseket. A vízkárosodás által okozott foltok, megfolyások zavaró megjelenését bizonyos fokig sikerült tompítanom, de ezeket teljesen eltűntetni nem lehet, mivel a vízkárosodás az anyag szerkezetében okoz visszafordíthatatlan elváltozást. A vastag viaszos réteg, illetve viaszos ráfolyások és kiferédések (melyek a sisak, nyakvért és arcvédő maszk teljes felületét borították) eltávolításához foltbenzint használtam, ugyancsak pamutanyag, illetve kozmetikai applikátorok nedvesítésével, és a felület többszöri, aprólékos áttisztításával.
Extra vékony hegyű pamut vattás tisztító pálcával történő tisztítás, a nehezen hozzáférhető helyeken
A makacsabban kötődő apró fekete foltok, valamint fehér festéknyomok esetében a szennyeződések nagy részét éles bambusz spatulával, illetve (a legnagyobb körültekintés mellett) orvosi szikével távolítottam el a felületről, úgy, hogy az eredeti lakkfelületet ne érintsem. A maradék vékony felületi szennyeződéseket a már említett módon, apoláros oldószerrel távolítottam el. Ahol szükséges volt, kiegészítésként enyhén acetonnal nedvesített kozmetikai applikátorral simítottam át a felületet a szennyeződések teljes mértékű eltávolításához. A lakkfelületek a tisztítások eredményeképpen sokkal világosabbakká váltak, a szennyezett, sötét viaszos bevonat eltávolítását követően visszanyerték eredeti barnás-vöröses árnyalatukat.
Az apró szennyeződések eltávolítása szike segítségével a vállvértek felületén
34
A jobb oldali vállvért felülete részleges tisztítás előtt és után
A nyakvér tisztítása speciális kozmetikai applikátorral
A nyakvért egyik felső lemezének bordái tisztítás után és az alatta lévő lemez bordái tisztítás előtt
3.1.1.2 A felvált lakkrétegek rögzítése
A szemellenző viaszos felületének tisztítása
35 Az eljáráshoz ebben az esetben is eredeti japán anyagokat és módszereket használtam. A felvált részek visszarögzítéséhez magas glutén tartalmú, ligroinnal higított mugi urushit (vizes lisztpaszta és urushi keveréke) vittem a felvált területek alá, bálnaszila spatula és extra vékony műanyag mikro pipettával történő beinjektálás, valamint speciális japán szőrecset (rórimenszo) segítségével. A felesleget ligroinnal töröltem vissza. A tárgyakat ezt követően presszionáló keretbe (sinbari dai) helyeztem, Tyvek-kel bevont polisztirol lapokra ültettem, és a felvált részeket bambusz nyomópálcák (sinbari bo) segítségével nyomtam vissza, rögzítettem eredeti helyükre, a ragasztó anyag teljes megszilárdulásáig. Más helyeken kisméretű pillanatszorítókat alkalmaztam a rétegek presszionálásához. A presszionált lakkfelületekre áttetsző csomagoló fóliával bevont, transzparens PVC lapokat helyeztem és erre illesztettem a nyomópálcák végeit, illetve a pillanatszorítók nyomólapjait. Egy előzetes nyomáspróba után újra ligroines kozmetikai törlőkendővel és applikátorral töröltem vissza a kifolyt, felesleges ragasztó anyagot. A ragasztóanyag teljes megszilárdulása 4 napot vett igénybe, 65% RH mellett.
A lakk keverék készítése
A megfelelő konzisztenciájú ragasztó massza
Liszt paszta hozzáadása
A higított ragasztóanyag beinjektálása
36 3.1.1.3 A degradálódott alapozó rétegek megerősítése
A felvált rész rögzítése sinbari módszerrel
Pillanatszorítók használata a nyakvérten
Azokon a területeken, ahol felváltak a lakkbevonatok és láthatóvá váltak az alsó alapozó rétegek, ott szükséges volt a felületek megerősítése. A sötét színű alapozások esetében kidzsomi urusi, kidzsiro urusi és kis mennyiségű roiro urusi keverékét használtam erre a célra. A speciális szilárdító lakk keveréket előpolimerizáltam egy munkalapon, többszöri átkeverés és felületre történő elterítés segítségével, apoláros oldószerrel higítottam, majd mikro pipettával és ecsettel a felületre vittem. A felesleget ugyancsak apoláros A speciális szilárdító anyag előkészítése oldószerrel nedvesített kozmetikai applikátorral és kozmetikai törlőkendővel töröltem, vissza. A felület teljes megszilárdulása 2 napot vett igénybe 70% RH mellett.
37 3.1.1.4 A hiányos lakkterületek megerősítése
Kivaszabi technika alkalmazása az arcvédő maszkon
A helyreállítási munka során az egyik alapvető feladatom a tárgy stabilizálása, megerősítése volt. A lakkbevonat hiányos területeinek szélei fokozottan ki vannak téve további fizikai károsodásoknak. Mozgatás során óhatatlanul is a kiálló szélekbe akadhat valamilyen tárgy, pamutkesztyű anyaga, stb. ami a lakkfelület felszakítását, felületről való leválasztását eredményezheti. Ezért ezeknek a területeknek a megerősítését is el kellett végeznem ott ahol ez indokolt volt. A szélek megerősítése, vagy inkább részleges pótlása során speciális lakk pasztából egyfajta lejtős átmenetet alakítunk ki a lejjebb fekvő hiányos terület szintje és az ép, de letört szélű, felette lévő lakkfelszín között. Ennek a technikának a neve kivaszabi, mely egyben a technológiára és a felhasznált anyagra utaló megnevezés. A kritikus terület részleges feltöltése a fizikai védelmen túl, megakadályozza a nedvesség behatolását a hiányok körüli érzékeny rétegek alá, mely újabb felválásokat okozhat. Maga az anyag agyagpor és víz keveréke, valamint urusi és egyes esetekben pigment keveréke. A technika az előbb említett anyagkeverék felületbe simítását jelenti. A sötét színű alapozású páncélelemek esetében, a megerősítéshez használt lakkpaszta előállításához a fent említett keverékhez kismennyiségű, nagy finomságú vadzsima dzsinoko port (égetett diatómaföld), és fekete pigmentet kevertem. A felvitelt bálnaszila spatulával végeztem, a felesleges lakk pasztát foltbenzinnel átitatott kozmetikai applikátorokkal töröltem vissza. Az arcvédő maszkon és a nyakvérten lévő egyes mély repedések és ugyancsak mély hiányok megerősítéséhez a hiányos területeket részlegesen fel kellett töltenem a megfelelő stabilizálás érdekében. Ehhez a japán kokuso technikát és anyagot alkalmaztam. Ez egy sűrű, közepesen durva szemcséjű paszta-szerű anyag, mellyel a hordozó, vagy az alapozások hiányait is pótolhatjuk. A paszta előállításához a már korábban említett mugi urusit készítettem, majd kevés glutén port, finom fűrészport, finom szemcseméretű, égetett diatómaföldet és sikimi makko (füstölő por) port adtam hozzá. A kiegészítő pasztát bambusz spatulával vittem fel a felületre. A felesleget apoláros oldószerrel nedvesített kozmetikai applikátorral töröltem vissza. A felületet, a szilárdulást követően, speciális kialakítású csiszolókövekkel enyhén finomítottam. Erre egy vékony, ún. kurosabi réteget vittem fel, ami egyfajta kivaszabi paszta. A végső A kiegészítő paszta készítése felszín stabilizálásához vékony rétegben kidzsomi
38 urusival ecseteltem át a felületet, melyet szűrőpapírral alaposan felitattam és a felesleget apoláros oldószerrel töröltem vissza. 3.1.1.5 A hiányos lakkterületek kiegészítése A páncélzati elemek egyes hiányainak kezelése során, a tárgy-együttes esztétikus, egységes megjelenésének biztosítása érdekében, a sisak, nyakvért és az arcvédő maszk külső, hiányos részeit kiegészítettem. A hiányos lakkterületeket az anyagvizsgálatok eredményei alapján, az eredeti rétegszerkezet és bevonat típus ismerete alapján egészítettem ki, az eredeti technológiának megfelelően. A munka során a nyugati és keleti módszereket kombináltam. Annak érdekében, hogy a kiegészítéseket egy esetleges jövőbeni újabb Kísérletek különféle szemcseméretű beavatkozás során könnyen el lehessen távolítani, agyagporokkal a megfelelő textúra kialakításához vagyis a kezelés reverzibilis legyen, az alsó alapozó rétegeket akril műgyanta alapú keverékkel készítettem, mely poláros oldószerben oldható és így leválasztható a felületről. Erre kerületek a hagyományos, urusi kötőanyagú rétegek. Az általánosan megfigyelhető érdes felület kialakításához megfelelő szemcseméretű agyagport használtam, melyet vörös és fekete lakk keverékkel rögzítettem a felületen. A restaurálás során, az eredeti célkitűzéseknek megfelelően, a nem teljes rekonstrukció, az eredeti állapot teljes visszaállítása volt a feladat, ezért a munka során a kiegészített felületeket nem tettem teljes mértékben hasonlóvá az eredetiekhez. A felületek textúráját csak jelzés-szerűen alakítottam ki, hogy beilleszkedjenek a környezetbe, de attól jól látható módom elkülöníthetőek legyenek. Az eredetihez hasonló, de attól mégis megkülönböztethető megjelenés kialakítása érdekében számos mintalapon végeztem előzetes készítéstechnikai kísérleteket. (A páncélzati elemeken látható barnás árnyalat tónusának pontos beállítása az egyik legnehezebb feladat volt a lakkozás során, mivel a vörös lakkot tartalmazó keverékek a szilárdulás során jelentősen változtatják színüket). A felső, textúrázott bevonatok készítése során az eredetitől enyhén eltérő árnyalatú és érdességű réteget képeztem, és ezáltal a kiegészítések közelről megkülönböztethetők, de általános távolságból szemlélve a tárgy textúrájába és színvilágába besimulva, a páncélzati elemek egységes képet mutatnak. A szemellenző vörös lakkbevonata esetében a lakkrestaurálásban szokásos módon, a stabilizálások esetében bevett eljárást alkalmaztam, vagyis a hiányos részeket az alapozás legfelső szintjéig kiegészítettem a fent leírt módon, de a vörös árnyalatú bevonó réteget nem egészítettem ki. 3.1.2 A fém alkatrészek kezelése 3.1.2.1 A vas felületek kezelése
39 A harci védőeszközök egyes vas alapú részein felvált a lakkbevonat. A korróziós termékek a vékony lakkréteget felfeszítették és a fém felületen, vagy a lakkfelületen ültek. A sérült páncéllemezek tisztítása nagy óvatosságot igényel, mivel a meggyengült lakkbevonatok már gyengébb erőhatásra is könnyen tovább roncsolódhatnak, felválhatnak a felületről. Ez a feladat ugyancsak a japán páncélrestaurálás egyik legkényesebb, legnagyobb figyelmet és türelmet igénylő pontja. Kiemelt figyelmet kell fordítani az ép lakkbevonatok közötti, sérült részek tisztítására és további kezelésére, beleértve a kiegészítéseket is, mivel igen apró területek lokális kezeléséről van szó és egy kisebb figyelmetlenség is a környező ép részek sérülését eredményezheti. Fokozottan igaz ez a vas alapú, korrodált páncéllemezek esetében. Azok a páncéllemezek, melyek vasból készültek és a korrózió miatt lakkhiányok alakultak ki felületükön, a kíméletes és biztonságos tisztításhoz szorosan, PE fóliákkal izoláltam a selyemzsinórokat, és csak ezt követően kezdtem el a tisztítást. Apró acél- és szőrkefékkel, üvegceruzával, valamint kézi, szárazfázisú, ultrahangos depurátorral tisztítottam a rozsdás felületeket. Folyamatos elszívást alkalmaztam, hogy a keletkező rozsdapor, ne kerüljön a környező selyemzsinórok és ép lakkterületek felületére, melyet úgy oldottam meg, hogy egy porszívó végére hajlékony, szűk végű műanyag csövet illesztettem, mellyel a legapróbb mélyedéseket is el tudtam érni, ezáltal igen jó hatásfokkal tudtam elszívni a keletkező korróziós port, még az erősen textúrázott felületeken, mélyedésekben is. A sisaktest felületén lévő, erősen kötődő korróziós csomók eltávolításához a fentieken kívül orvosi szikét is használtam (nagy körültekintés mellett). Passzíváláshoz kétlépcsős módszert alkalmaztam, nátrium-dekanoát és csersav oldat felhasználásával, ecseteléssel. A felületek bevonását 5%-os Paraloid B72 oldattal végeztem, ecseteléssel.
A felület kezelése csersav oldattal
40 A szemellenző középső részének, a sisaktest szoknyalemez frontális részének, illetve a nyakvért jobb oldali felhajló oldalszárnyának deformációit kiegyengettem. Ez a beavatkozás nemcsak a fejvédő elem esztétikai megjelenésének javítását, eredeti formájának visszaadását szolgálta, hanem elengedhetetlenül szükséges volt a műtárgy hosszútávú stabilizálásához, a helyreállítási beavatkozások hatékony elvégezhetőségéhez, a harci védőeszköz szerkezeti felépítésének Az erősen korrodált területek tisztítása megerősítéséhez. Az eljáráshoz a deformálódott ultrahangos depurátorral területeket ötvös fogók nyomófelületei közé helyezett szilikon lapokkal helyeztem nyomás alá, a kritikus pontokon enyhe nyomóerő alkalmazása mellett az eredeti formára igazítottam, több lépésben. Az eljárás közben kiemelt figyelmet fordítottam a környező lakkozott területek épségére, vigyáztam, hogy a vas deformálása ne eredményezzen újabb repedéseket, felválásokat a meggyengült lakkrétegekben. Éppen ezért a deformációk kiegyengetését a szemellenzőn nem tudtam teljes mértékben elvégezni, nem tudtam az eredeti formát teljes mértékben visszaállítani, mert félő volt, hogy az eljárás kárt tesz a környező lakkozott rétegekben, ezért a kiegyengetést egy adott ponton befejeztem. Azonban a beavatkozás hatására a kérdéses terület részben visszanyerte eredeti formáját. Sikerült biztosítani a tárgy egységes megjelenését. 3.1.2.2 A réz alapú alkatrészek kezelése A bélés lebontását követően világosan látható vált, hogy a sisakoromzati dísz (tehen no kanamono) belső rögzítő csövének kihajlított végei közül több is letört, el vannak deformálódva, illetve enyhén korrodálódottak. Az ónozott felületű dísz deformációinak kiegyengetéséhez nem volt szükség az alkatrész lebontására. Ehhez előzetesen alaposan megvizsgáltam a réz rögzítő cső anyagát, hogy mennyire vált rideggé, mennyire lágy. Az anyag nagyon jó állapotúnak, lágynak bizonyult ezért nem láttam veszélyét a végek letörésének. Az elhajlott rögzítő szárakat puhafa célszerszámokkal egyengettem ki. A sisakról lebontott, tüziaranyozott díszszegeket és az arcvédő maszk stilizált fogait, valamint az előbb említett sisakoromzati díszt azonos módon kezeltem. A lazán ülő felületi szennyeződéseket puha szőrkefékkel, ecsetekkel, valamint a nehezen hozzáférhető helyeken, mélyedésekben sűrített levegős lefújással távolítottam el. A felületeket Argentol oldattal, helyi tamponálásos módon kezeltem, majd híg szóda oldattal közömbösítettem. A környező területeket, ahol szükséges volt, műanyag fóliával izoláltam. Az erősebben kötődő szennyeződések eltávolításához puha, gumi tisztító feltétet használtam. A felületeket 5%-os Paraloid B72 és 5%-os Mowilith 50 oldat 1:1 arányú keverékével védtem le. A tisztítás során célom nem egy fém tiszta felület kialakítása volt, hanem egy patináját és ezáltal történelmi korát őrző, ugyanakkor stabil, aktív korrózió mentes felszín létrehozása. Az arcvédő maszk stilizált fogainak tisztítása
41
3.1.3 Az állati szőrből készült részek tisztítása Az arcvédő maszk nagy valószínűséggel lószőrből készült, több csomóba rendezett bajusza és szakálla igen poros, szennyezett volt. A szálak portalanításához nagyméretű, extra puha kozmetikai ecsetet használtam, mellyel többször, óvatos, finom mozdulatokkal sepertem végig a felületeket. A csomók tövénél a szőrszálakról enyhén nedvesített tisztító pálcákkal távolítottam el a vízoldható szennyeződéseket. Az arcvédő maszk bajuszának tisztítása
3.2 A sisak (kabuto) kezelése 3.2.1 A sisaktest (hacsi) kezelése A műtárgy kompozit jellegéből adódóan, az egyes anyagok hatékonyabb kezelhetőségének érdekében szükséges lett volna a tárgy szétbontására. Ezt felelős módon, a sisak kötöző zsinórját tartó hurkok károsítása nélkül nem tudtam volna elvégezni, ezért a sisakot és a nyakvértet együtt kellett kezelnem. Mégis egy alkatrészt, a sisak erősen sérült bélését mindenképpen le kellett bontanunk a textília és a belső fémrészek megfelelő kezelése és ezáltal hosszútávú megőrizhetőségének biztosítása érdekében. Ezt csak úgy lehetett megoldani, hogy a bélésen két ponton, a sisak kötöző zsinórját tartó hurkoknál, két apró vágást kellett ejtenem a bélés anyagába szike segítségével. Ezt megelőzően a sisak kötöző zsinórját kifűztem a tartó hurkokból. A bontáshoz el kellett távolítanom a nyakvértet rögzítő dísz szegeket is. Kihajtott száraikat szilikon lapok közbeiktatásával, fém célszerszámok segítségével összehajtottam, majd a szegeket kiemeltem a rögzítő lyukakból. Ezáltal a bélés leemelhetővé vált a sisaktestről. A bontás során, a sisak belsejéből előkerült egy kb. 8 cm hosszú vékony vasdrót, melyre egy kb. 5 cm hosszú fadarab volt erősítve. Ezenkívül a bélésbe átfúródva találtam egy kb. 25 cm hosszú vékony vasdrótot. Ezek eredete számomra ismeretlen. Feltehetően a sisak felfüggesztésére, rögzítésére használták.
A sisakban talált vasdrót
42
A sisak belsejében talált, vasdróttal kötözött fadarab
A sisaktest lyukaiba fűzött textilzsinór
A bélés kiemelése a sisakból
A sisaktest alsó szoknyalemezének frontális részén lévő lyukakba egy kb. 10 cm hosszú textilzsinórt találtam, mely egy régebbi, de nem korabeli javítás lehet és feltehetően a meggyengült bélés rögzítéséhez használták. Jelen állapotában semmilyen funkcióval nem rendelkezett. A sisak és külső és belső felületét, a lakkozott részeket a korábbi fejezetekben ismertetett módon kezeltem, azzal a különbséggel, hogy a belső felületet csersav oldattal passzíváltam, majd a levédéséhez 5%-os Paraloid B72 (ac:tol:xil=5:2:1) oldatát használtam ecseteléssel. Erre, a sisaktest felépítéséből adódó megfelelő korrózió védelem kialakítása miatt volt szükség.
43
3.2.2 A nyakvért (sikoro) kezelése A nyakvért tisztítását és lakkbevonatának kezelését a korábban ismertetett módon végeztem, a felvált rétegeket visszarögzítettem, illetve a sérült részek széleit kivaszabi használatával megerősítettem.
A nyakvért egyik hiányos területének lakkozása
A fém részeket ugyancsak az említett módon tisztítottam, konzerváltam. Az ideiglenesen eltávolított díszszegeket visszahelyeztem eredeti helyükre, de végső rögzítésük (a szárak széthajtása) csak a bélés helyreállítása után végezhető el. A jobb oldali fukikaesi deformációját, erős előrehajlását, kis mértékben ugyan, de vissza tudtam egyenesíteni, megközelítve eredeti pozícióját. Ennél erősebb beavatkozást nem tudtam kivitelezni, mivel az már a meggyengült lakkbevonat sérülését okozta volna. A nyakvért lakkbevonatát a korábban említett módon tisztítottam, stabilizáltam.
3.3 A torokvérttel kombinált arcvédő maszk (mengu) kezelése A tárgy együttes felületén lévő vas korróziós foltok eltávolítását, illetve a lakkbevonatok tisztítását, stabilizálását, a már korábban ismertetett módon végeztem. A torokvért nagyon meggyengült állapotban volt, a több hosszabb repedés miatt erősen mozgott, szerkezetileg erősen instabil állapotba került. A stabilizálás érdekében a korábban bemutatott módon, speciális lakk keverékekkel, több lépcsőben ragasztottam és megerősítettem ezeket a gyenge területeket, mely egy hosszú, időigényes feladat volt. Ezt A torokvért repedéseinek stabilizálása követően a részlegesen felvált lakk cserepeket is rögzítettem, majd az apró, hiányos területeket részlegesen kiegészítettem, stabilizáltam. Az arcvédő maszk kisebb hiányos részeinek kezelésénél a már említett kuro szabit használtam a hiányos felületek stabilizálásához. Az arcvédő maszk apró deformációit nem tudtam kiegyengetni, mert az a környező lakkfelületek roncsolásával járt volna, ezért ezeket a részeket, megfelelő tisztítást követően, japán lakk keverékekkel stabilizáltam.
3.4 A vállvértek (szode) kezelése A vállvértek kezelését, és a bőr-szerű lakkozott felületek tisztítását, a hátoldali fekete lakkozás stabilizálását a már korábban ismertetett módon végeztem.
44 A front oldali elváltozásokat csak részben sikerült helyreállítanom. A nagyobb vízfoltokat, kifehéredéseket sikerült eltávolítanom, azonban a ráncolódott, egyenetlen bőrfelszínt nem lehet már eredeti állapotába visszaállítani. A vastag alapbőr és a felette lévő vékonyabb bőr bevonat, melyen a bőr-szerű lakkozás található, oly mértékben eltorzult, olyan erősen hullámossá vált, a tárgy kiszáradása, zsugorodása miatt, hogy azt a lakkozott felületek
A jobb oldali vállvért hátoldalának stabilizálása
jelenléte miatt nem lehet kisimítani. Jelen állapotban csak az adott szerkezet és forma stabilizálására van csak mód. Ennek megfelelően a hátoldali elvált részeket, alapozásokat és bőr hordozót a korábban említett technikákkal megerősítettem, konszolidáltam. A front oldalakat tisztítást követően nem vontam be stabilizáló japán lakkréteggel, mert az megjósolhatatlan színváltozást, várhatóan erős sötétedést, eredményezett volna a speciális bevonaton. A külső felületek ilyen jellegű kezelésére ezért nem került sor. A jelenlegi állapot stabilizálódott, ezért ennek hosszútávú megőrzése, megfelelő műtárgykörnyezeti értékek mellett biztosítható. A harci védőeszközöket ért, éles fémtárgy által okozott sérüléseket nem tüntettem el, mert ezek hozzá tartoznak a tárgy életéhez, történetéhez, múltjához. Ezek a sérülések jelen állapotukban nem veszélyeztetik a műtárgyak hosszútávú megőrizhetőségét.
4. Összefoglalás A restaurálás során a páncélzati elemek kezelését – a tisztításokat, kiegészítéseket, stb. – úgy gondolom sikerült úgy megoldanom, hogy megőrizzem a tárgyegyüttes autentikus, hiteles, eredeti megjelenését. A kiegészítéseket megpróbáltam minél inkább az eredeti részekhez hasonlóvá tenni, egy egységes megjelenést adni a tárgynak, mégis megkülönböztethetővé, felismerhetővé téve azokat. A hagyományos japán restaurátori anyagok és módszerek alkalmazása a restaurálás során igen hatékonynak és jól kontrollálhatónak bizonyult. Ezek kiegészítése egyes nyugati módszerekkel, egy biztonságos, de ugyanakkor jól kombinálható egységet képzett, mely a különösen problémás részek kezelésénél is hatékony megoldási lehetőségeket biztosított. A páncélzati elemek restaurálása komoly kihívás, időigényes, precíz, aprólékos munkát követelő feladat volt. A munka során elméleti ismereteim gyarapítása mellett, a tárgy behatóbb vizsgálatával és a restaurálási munka elvégzésével értékes, kézzelfogható gyakorlati tapasztalatokra tehettem szert, mely egy restaurátor számára lapvető fontosságú és komoly segítséget jelent más harci védőeszközök restaurálásában is.
45
5. Javaslatok a tárgy további kezeléséhez Minden lakktárgynak véges a ”fény élettartama”. Minél rövidebb ideig és minél alacsonyabb fénymennyiséget kap a tárgy annál hosszabb ideig őrizhető meg, minél több ideig van UV sugárzásnak kitéve, annál jobban felgyorsul a fénykárosodási folyamat, melynek végére teljesen porlékonnyá válik, lebomlik a lakkfelület. Ezért a raktározás, kiállítás során amennyire csak lehet, minimalizálnunk kell a tárgyat érő fénymennyiséget, ezért az ajánlott megvilágítási érték: maximum 100 lux. Az UV sugárzás maximuma 10 W/lumen. Az anyag száradása miatt kialakuló degradáció megakadályozására meghatározták a lakktárgyak ideális tárolási körülményeinek paramétereit. Ez Japánban általában kb. 60% RHt jelent. A lakktárgyak Európában a száraz raktárakban eltöltött hosszú évtizedek alatt akklimatizálódtak az alacsony légnedvességhez. A műtárgykörnyezeti értékek jelentős, drasztikus, és mindennek előtt rövid időn belül történő változtatása – habár az az optimális irányba történő elmozdulást jelentené – súlyos károsodásokat okoznának a tárgy anyagainak vízfelvételből adódó, újbóli, jelentős mozgásai miatt. Ezért ilyen esetekben csakis egy lassú, fokozatos relatív páratartalmi érték emelés hajtható végre, amely akár egy évet is igénybe vehet, az esetleges károsodások rizikó faktorának minimalizálásának érdekében. Az ideális európai tárolási körülményeket a fa alapú lakktárgyak esetében általában stabil, 50-55% körüli RH értékben szokták megállapítani. A hangsúly természetesen az 50-55%-on túl a stabilitáson van, hiszen minden légnedvesség változás a műtárgyban szerkezeti feszültségeket és ezáltal további sérüléseket eredményezhet. A kompozit tárgyak optimális relatív páratartalmi értékeinek meghatározásában mindig kompromisszumokat kell kötnünk. Különösen igaz ez az állítás a harci védőeszközök estében. Az általános megítélés szerint a tisztán fémből álló műtárgyak számára a minél alacsonyabb páratartalom a kedvező, mivel az ilyen környezetben erősen csökkenthető a korrózió veszélye. Abban az esetben viszont, ha a fémtárgy rendelkezik műanyag kiegészítésekkel, konzerváló bevonattal, a műanyagok számára ideális 30-50%-os relatív páratartalmi értékeket 2 is figyelembe kell vennünk. A páncélokon jelenlévő papír (optimális RH: 40-50%), bőr (optimális RH: 45-60%), textil (optimális RH: 30-50%), esetleg fa (optimális RH: 40-60%) alkatrészek még inkább nehezítik az összes tárgyalkotónak megfelelő, vagy inkább még elfogadható, relatív páratartalmi értékek meghatározását. Ezért soha sem gondolkodhatunk egy konkrét, minden esetben alkalmazható RH értékben, mindig az adott tárgyhoz alkalmazkodva kell kialakítanunk, meghatároznunk az ideális környezeti értékeket, és folyamatosan ellenőriznünk kell annak tárgyra gyakorolt hatását, és amennyiben káros elváltozást észlelünk, mindenképpen felül kell vizsgálnunk a meghatározott értéket. A fenti adatokat figyelembe véve azt a megállapítást tehetjük, hogy ha közelítő adatokat kell megadnunk, elmondható, hogy a döntően fém alapú, lakkozott harci védőeszközök esetében, így a restaurált tárgy együttes esetében is a kb. 4550% RH egy elfogadható kompromisszum lehet. Magasabb hőmérsékleten gyorsabban mennek végbe, vagy indulnak meg olyan folyamatok, mely az anyagok öregedésével vannak összefüggésben. Műtárgyak tárolásánál is minél alacsonyabb, de még biztonságos hőmérséklet stabil fenntartására kell törekednünk, ezért a 20-22 0C optimális értéknek tekinthető. Sok esetben a lakktárgyakat szabad polcokon tárolják. Amennyiben nem alkalmazunk megfelelő por elleni védelmet – pl. puha textíliával (pl. fehérítetlen pamutvászon, TYVEK) 2
A műanyagok csekély a páratartalom hatására bekövetkező változásuk, azonban vékony lapok, film formájában könnyebben hajlanak, deformálódnak RH változások esetén, ezenkívül alacsony (30% alatti) RH mellett elektrosztatikus tulajdonságuk is változik, nő pormegkötő képességük.
46 való letakarással, vagy savmentes dobozban történő tárolással – a felületen megülő és vastagodó porréteg többféle károsító hatásával kell számolnunk. A por könnyebben köti meg a nedvességet és a károsító anyagokat, melyet a felületen tart, és ezáltal folyamatosan biztosítja a károsító anyag felszíni jelenlétét, amely jelentősen felgyorsítja a degradáció folyamatát. A kisebb-nagyobb porszemcsék ezenfelül fizikai károsodást is okozhatnak a tárgy mozgatása során, a felülethez dörzsölődve karcolódást, díszítmények kopását, stb. okozhatják. A tároló egységekben szükséges a műtárgyak mozgatáskor történő fizikai károsodások elleni védekezés. Ez a károsodási típus leginkább akkor következik be, ha a tárgyat a tároló felületen végighúzzuk. Ennek megelőzésére leginkább a különféle, káros anyag kibocsátástól mentes, polietilén habokból készült lapokat (pl. Plastazote®) helyezhetünk be a polcokra, a műtárgyak alá. Ezek az anyagok termoplasztikusak, ezért könnyen formálhatók a tárgy alakjához, és ezáltal a tárgyat magában foglaló, fizikai hatásokat csökkentő, ütés elnyelő párnázást is készíthetünk belőlük. Kerüljük a más, káros gázokat kibocsátó anyagokkal való együtt tárolást. Erre kiállítások építésekor fokozottan ügyeljünk, hiszen a kiállításokon használt forgácslapokból, pozdorja lemezekből, vagy egyéb installációs anyagokból sok esetben műtárgykárosító gázok szabadulnak fel, melyek a kiállítási tárló zárt terében felhalmozódva, besűrűsödve, akár komoly károsodást is okozhatnak a műtárgyalkotó anyagokban. Kiállítások alkalmával ugyancsak biztosítanunk kell az optimális műtárgykörnyezeti értékeket (hőmérséklet, relatív páratartalom, megvilágítás).
47
A sisak restaurálás előtt
A sisak restaurálás után
KÉPEK A TÁRGYAKRÓL
48
A sisak restaurálás előtt
A sisak restaurálás után
A sisak restaurálás után
A sisak restaurálás előtt
49
A sisak szemellenzője restaurálás előtt
A sisaktest restaurálás előtt
A sisak szemellenzője restaurálás után
A sisaktest restaurálás után
A sisak restaurálás előtt
50
A nyakvért restaurálás előtt
A nyakvért restaurálás előtt
A jobb oldali fukikaesi restaurálás előtt
A jobb oldali fukikaesi restaurálás után
51
A nyakvért restaurálás előtt
A sisak belseje (bontás után) restaurálás előtt
A nyakvért restaurálás után
A sisak restaurálás után
52
A sisak restaurálás előtt A mengu restaurálás előtt
A mengu restaurálás után
A mengu orra restaurálás előtt
A mengu orra restaurálás után
53
A mengu belső felülete restaurálás előtt
A mengu belső felülete restaurálás után
Az orr rész bal sarka restaurálás előtt
Az orr rész bal sarka restaurálás után
A torokvért belső felülete restaurálás előtt
A torokvért belső felülete restaurálás után
54
A torokvért belső felülete restaurálás előtt
A torokvért belső felülete restaurálás előtt
A jobboldali vállvért front oldala restaurálás előtt
A jobboldali vállvért belső oldala restaurálás előtt
55
A jobboldali vállvért front oldala restaurálás után
A jobboldali vállvért belső oldala restaurálás után
A baloldali vállvért front oldala restaurálás előtt
A baloldali vállvért belső oldala restaurálás előtt
A baloldali vállvért front oldala restaurálás után
A baloldali vállvért belső oldala restaurálás után
56
A vállvért restaurálás előtt
A vállvért restaurálás után
