Tájékoztató a termékdíjjal kapcsolatos jogszabályok változásáról, az elektronikus berendezések hulladékainak visszavételével kapcsolatos jogszabályról és az ezzel járó kötelezettségekről
Készítette:
Bakos Erika Soós és Társa. Rt.
Horváth Szabolcs Columbus Klíma Kft.
2005. augusztus 13-tól nagy nyilvánosságot kapott az elektronikus berendezések hulladékainak tárgyköre. Azt gondolhatná az átlag ember, hogy egy hirtelen jött, minden előzményt nélkülöző szabályozásról van szó, pedig ez közel sincs így. Mielőtt a száraz tényeket kezdeném tárgyalni, és azt, hogy a forgalmazók, kereskedők körében milyen változások történtek, egyfajta kapaszkodót szeretnék adni, végigvezetve Önöket azon, hogy miért kell és érdemes ezzel foglalkozni. Elöljáróban csak annyit, hogy cégektől és forgalomtól függően jelentős, akár több millió forint többletkiadást is könyvelhetnek azok, akik nem fektetnek kellő hangsúlyt erre a területre. Sok más országhoz hasonlóan nemzetközi szerződések kötelezik Magyarországot arra, hogy az országban forgalomba helyezett egyes termékkategóriákból (elektromos berendezések, hűtők, klímák, stb.) a fogyasztók az elhasznált eszközöket ne a háztartási hulladékkal együtt a kukába, a kommunális szeméttelepre gyűjtsék vissza, hanem olyan újrahasznosító társaságokhoz kerüljenek, ahol megoldott a szakszerű szétszerelés, szétbontás. Adottak azok a feltételek, hogy a környezetre a lehető legkevesebb terhelés jusson ezen hulladékokból. Azon alkatrészek, részegységek, amelyek újrahasznosíthatóak, valóban újrahasznosításra kerüljenek. Ezt mindenki beláthatja, hogy fontos és nemes célja egy olyan társadalomnak, ahol gondolnak a jövőre is. Milyen lehetőségei vannak a törvényalkotónak, hogy ezt végrehajtassa? Természetesen kihirdetheti rendeletekben, hogy minden felhasználó, aki nem a megfelelő bontóba viszi elhasznált, kiöregedett TV-jét, hűtőjét, klímáját, az szabálysértést követ el és ilyen–olyan szankciókban részesül. Magyarország ennél egy jóval bonyolultabb, a törvényalkotó reményei szerint eredményesebb utat választott. Már korábban is kellett a csomagolóanyagra, hűtőközegekre, hűtőberendezésekre, hűtőgépolajokra, kenőanyagokra a vámeljárás keretében környezetvédelmi termékdíjat fizetni. Ez továbbra sem került eltörlésre, sőt kibővült a termékek köre az elektromos berendezésekkel. A minket érintő termékek esetében a termékdíj háromféle műszaki adat függvényében kerül kivetésre. Az elektromos berendezések esetében a berendezés tömege arányában kell termékdíjat fizetni, a hűtőtérfogattal rendelkező hűtők esetében a hűtőtérfogat a meghatározó, míg a hűtőtérfogattal nem rendelkező berendezések esetében a hűtőközeg tartalom függvényében kerül a környezetvédelmi termékdíj meghatározásra. Kiket köteleznek a jogszabályok a környezetvédelmi termékdíj fizetésére? Minden gyártót, és importőrt, akik a kérdéses termékből importálnak, vagy gyártanak. Az import vonatkozásában itt lényegtelen, hogy másik EU tagországból érkezik-e az adott termék vagy az EU országain kívülről. Lényeges változás, hogy az EU csatlakozással a megváltozott vámeljárások miatt is átkerült a környezetvédelmi termékdíj a Vámhatóságtól az Adóhatósághoz. Így megszűnt az a jellege is, hogy míg régebben kivetéses rendszerrel a Vámeljárás keretében kellett megfizetni, most több adónemhez hasonlatosan önbevalló rendszerben. Változott a környezetvédelmi termékdíj bevallási és befizetési kötelezettség időpontja. A környezetvédelmi termékdíj bevallási és befizetési kötelezettséget gyártás, és EU tagországból származó behozatal esetén a termékértékesítés pillanatához kötik, azaz amikor a kereskedő értékesít a kérdéses termékkörből, akkor keletkezik a bevallási és befizetési kötelezettség. Amennyiben a termék EU-n kívüli országból érkezik a kötelezettség keletkezésének időpontja az EV elfogadásának napja. Ebből adódik, hogy a számlán az importőrnek, és csak az importőrnek vagy gyártónak, fel kell tüntetni az értékesített termékek után az Adóhatóság felé fizetett környezetvédelmi termékdíj mértékét. Tehát a környezetvédelmi termékdíj mértékét az importőrnek, gyártónak tételesen, termékdíj fajtánként kell feltüntetni, külön a csomagolóanyag, az elektromos berendezés, stb. után fizetendőt. Ez leírva egyszerűen hangzik, de ha belegondolunk abba a ténybe, hogy valaki elad két készlet ugyanolyan split klímaberendezést és mellé egy darab elektromos ventilátort, akkor ebben az egyszerűnek tűnő esetben fel kell tüntetni a csomagolóanyag után fizetendő termékdíjat, a
2
klímaberendezések hűtőközeg tartalma utáni termékdíjat, és az elektromos berendezés utáni termékdíjat. És ez csak a kezdet, mert amennyiben az egyik klímaberendezést saját importban hozta be a másikat belföldön szerezte be, ami megegyező típusú az előzővel, és a még eddig nem taglalt valamilyen újrahasznosító közhasznú társasághoz is csatlakozott, ami a fizetendő termékdíj mértékét befolyásolja, őszintén szólva kezdi a feladat a kivitelezhetetlenség határát súrolni. Most, hogy sikerült a témától mindenkit kellően elriasztani, megnyugtatásképp elárulom, hogy ennek a feladatnak a disszonanciáját a törvény alkalmazói kezdik belátni és több érdekvédelmi szervezettel köztük a Hűtőés Klímatechnikai Vállalkozások Szövetségével (HKVSZ-szel) is, egyeztetésekbe kezdtek, és úgy tűnik, van remény a megoldásra. Az eddigiekből kiderült, hogy minden érintett termék után környezetvédelmi termékdíj fizetésére kötelezett az első magyarországi forgalomba helyező. A nagyságrendjének érzékeltetésére mutatnám be, hogy komfort klímaberendezések esetében működési egységenként (azaz kültéri és beltéri egység együttesen) 0,5 kg hűtőközeg tartalomig a környezetvédelmi termékdíj 2.436,- Ft, 0,5 – 2 kg hűtőközeg tartalom esetében 4.364,-Ft, míg 2 kg hűtőközeg tartalom felett a fizetendő összeg már 11.412,-Ft. Figyelemreméltó ez az összeg annak függvényében, hogy amennyiben a legolcsóbb 2 kW-os split klíma után is befizetik ezt a díjat akkor ez a végfelhasználói ár 10-15%-a körül van. A bekerülési árra vetítve ez még magasabb hányad, tehát látható, hogy jelentős összegről van szó. A háztartási nagygépek, kivéve hűtők esetében kilogrammonként 83,-Ft a fizetendő környezetvédelmi termékdíj. Így egy 40 kg-os mosógép esetében 3.320,-Ft-ot kell fizetni. A következő feladat, amit a forgalmazóra rónak a jogszabályok az értékesített berendezések visszagyűjtése. Az első határidő 2004. augusztus 13. volt. Eddig az időpontig valamennyi EU tagországnak át kellett vennie a két törvény rendelkezéseit saját törvénykezésébe. A rendelkezések szerint a törvények bevezetésére és alkalmazására egy év haladék volt, ezért lett az e-hulladék visszagyűjtés bevezetésének fordulópontja 2005. augusztus 13-a. Ettől az időponttól (2005.augusztus 13.) a hatóságoknak biztosítani kell az elektromos és elektronikus készülékek hulladékairól rendelkező törvénynek megfelelően a lakosság részére a leselejtezett eszközök térítésmentes visszavételének lehetőségét, valamint a készülékek gyártói által finanszírozott begyűjtés, kezelés, hasznosítás és hulladéklerakás rendszerét. A gyártók egyénileg felelősek az általuk 2005. augusztus 13-a után gyártott, forgalomba helyezett berendezésekért, míg a korábban piacra került eszközök hulladékairól közösen kell gondoskodniuk. A törvényi szabályozás előtti időkből hátramaradt eszközök hulladékainak, úgynevezett történelmi hulladék kezelési költségét a gyártók beépíthetik az újonnan gyártott eszközök árába. A következő fontos határidő 2006. december 31-e. Erre az időpontra a legtöbb EU tagországnak el kell érnie a lakosonként évente begyűjtendő átlagosan 4 kg elektronikai hulladék mennyiséget. Ugyanerre az időpontra a gyártók számára is van kötelezettség: biztosítani kell a kategóriánként változó mértékben előírt hulladék újrahasznosítási rátát. Magyarország - néhány újonnan csatlakozott tagországgal együtt -a fenti feladatok teljesítésére 24 hónap haladékot kapott. (2003/108/EK irányelv módosítás) A Magyarország számára legfontosabb további határidő 2008. december 31., amikorra hazánknak is el kell érnie 40.000 tonna (4 kg / lakos) évente begyűjtendő e-hulladék mennyiséget. Ugyanezen év végén az EU áttekinti a direktíva eredményeit és lehetőség nyílik majd az eszközök újrahasznosítását figyelembe vevő új kvóták meghatározására is. Ennek egyértelmű folyománya, minden kereskedő azon kötelezettsége, hogy minden új termék értékesítésekor egy ugyanolyan termékdíj kategóriába tartozó terméket kötelesek átvenni. Ugyanígy kötelesek az általuk forgalmazott terméket egy későbbi időpontban átvenni, amikor a vásárló ezt kívánja. Ezért a vásárlótól pénzt nem kérhetnek, de a visszagyűjtést segítendő pénzt, vagy az új vásárlásból engedményt adhatnak. Mivel minden kereskedőnek kötelessége átvenni saját vásárlójától a terméket, ezért az visszajut az értékesítési csatornán keresztül egészen az első magyarországi forgalomba helyezőig, legyen az akár gyártó, akár importőr. Mit kezdhet a gyártó vagy forgalmazó a visszavett termékekkel? Saját hatáskörben is hasznosíthatja a berendezéseket, vagy szerződést köthet egy hulladékhasznosító céggel.
3
Az eddig tárgyaltak csak egyértelmű szabályokat és kötelezettségeket róttak a gyártókra és importőrökre, azonban a szabályozásnak elérkeztünk addig a pontjáig, ahol a törvényalkotó reményei szerint, akinek fontos a költségmegtakarítás, elkezdenek számolni és felismerik azt, hogy miért kell ezzel a témakörrel tüzetesebben foglalkozni, mint egy olyan adóval, amire semmilyen jelentős hatással nem lehet az adózó. Mi is ez a lehetőség, amitől mindenkinek érdeke az e-hulladék visszagyűjtés és a környezettudatos gondolkodás és viselkedés? Minden gyártó és forgalmazó csatlakozhat, vagy szerződést köthet hulladék hasznosítást koordináló közhasznú társasággal. Ennek a szerződésnek a keretében a koordináló szervezet átvállalja a szerződőnek a visszagyűjtéssel kapcsolatos kötelezettségét, tehát tevékenyen részt vesz a begyűjtésben, és szerződéseket köt hasznosító szervezetekkel a hulladék megfelelő kezelésére, szétszedésére, újrahasznosítására. Amennyiben egy ilyen szervezettel szerződik az importőr vagy gyártó, lehetősége nyílik a környezetvédelmi termékdíj bevallási és befizetési kötelezettségét csökkenteni. A különböző környezetvédelmi termékdíj kategóriákból, az adott évben értékesített mennyiség kategóriánként meghatározott hányadának visszagyűjtése és újrahasznosítása esetén 80 – 100% mentességben is részesülhet a szerződő. Egyértelműsítve a dolgot: amennyiben klímaberendezésből 1000 db kerül 2005 évben értékesítésre és a 80% mentesség eléréséhez előírt 50%-ot, azaz 500 db-ot koordináló szervezeten keresztül visszagyűjt az importőr, akkor a befizetendő 4.364.000,-Ft fizetési kötelezettség helyett csak 872.800,-Ft-ot kell bevallani és befizetni. Elsőre ez nagyon jól hangzik, hiszen spóroltunk 3.491.200Ft-ot. Háztartási nagygépek esetében még kedvezőbb a helyzet, mert ott csak 9%-ot kell visszagyűjteni a 100%-os mentesség elérése érdekében, azaz 10.000 kg ilyen berendezés importálása esetében a befizetendő környezetvédelmi termékdíj 830.000,-Ft, és ha rendelkezik koordináló szervezetnél szerződéssel, és visszagyűjt 900 kg-ot akkor 0,- Ft a környezetvédelmi termékdíj befizetési kötelezettség. Természetesen a koordináló szervezetek nem ingyen segítik a visszagyűjtést, és az újrahasznosítók sem ingyen foglalkoznak vele, de valós élő szerződés alapján állíthatom, hogy így is jelentős a megtakarítás és érdemes szerződést kötni. A szerződőnek általában a koordináló szervezet felé egy egyszeri csatlakozási díjat kell fizetni. Legtöbbször kettő éves szerződésről beszélünk, mely összhangban van a koordináló szervezet részére biztosított mentesség időtartalmával. A megkötött szerződés felújítás nélkül folyamatossá válik a második ciklusban kettő-öt évre. E felett a visszagyűjtött és újrahasznosított mennyiség után hasznosítási díjat kell fizetni. Ezek a díjak nagyságrendileg meg is egyezhetnek a környezetvédelmi termékdíjjal, mégis mivel a hasznosítási díjat a kötelezően visszagyűjtendő mennyiség alapján számolják, ez az összeg jóval kevesebb lesz. Így adódik a gondolat, hogy nem mindegy, melyik koordináló szervezettel köt a gyártó vagy importőr szerződést, melyiknél lesz nagyobb a költségmegtakarítás. Nem szabad azonban elfeledkeznünk arról a tényről, hogy a környezetvédelmi termékdíj kedvezményekre csak akkor jogosult a kötelezett, ha valóban teljesült az előírt visszagyűjtési és újrahasznosított mennyiség. Ezért első körben a koordináló a felelős, de amennyiben a koordináló szervezet nem tud teljesíteni, akkor adott termékkategóriából a kötelezettség visszaszáll a tagokra és szerződőkre, és az adóhatóság felé be kell fizetni utólag környezetvédelmi termékdíj különbözetet. Így egyértelmű az a tény, hogy a gyártónak, importőrnek elemi érdeke lett a megfelelő mennyiség visszagyűjtése és újrahasznosítása. Azt gondolom, hogy elérkeztünk addig a pontig, ahol mind a gyártó, mind az importőr belátja a következő három gondolat helyességét: • • •
Jelentős költséget takaríthat meg. Az amúgy is kötelező visszagyűjtést nem csak szükségtelen gondnak éli meg, hanem a költség megtakarítás eszközének tekinti és kialakít egy útvonalat arra vonatkozólag, hogy a visszahozott termékek valóban a hulladékhasznosítóhoz kerüljenek. Így a törvényalkotó érdekelté tette a forgalmazókat a visszagyűjtésben azzal, hogy aki a visszagyűjtésben tevékenyen részt vesz, költséget takaríthat meg, ezáltal teljesülhet az ország
4
vállalt kötelezettsége a visszagyűjtött és újrahasznosított e-hulladékról, azaz a hozzávetőleg 40.000 tonna e-hulladék újrahasznosításra kerül. A kedvezmény eléréséhez előírt visszagyűjtési és újrahasznosítási kötelezettség mértéke évrőlévre változik, növekszik. A különböző termékdíj kategóriák esetében jelentős az eltérés a visszagyűjtendő mennyiség tekintetében. Ez két szempontból is lényeges: egyik, hogy valójában teljesíthető-e a mennyiség, a másik, hogy mint már említettük a koordináló szervezetek a szerződéskötési díjon felül a kötelezően visszagyűjtendő mennyiség alapján kérnek hasznosítási díjat. Itt kerül előtérbe az érdekvédelmi szerveződések, köztük a Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetségének (HKVSZ) szerepe is. A Környezetvédelmi Minisztériummal folynak az egyeztetések, hogy a hűtőtérfogattal nem jellemezhető hűtők (pl. split klímák, hűtő aggregátok, folyadékhűtők) átkerüljenek abba a kategóriába, ahol a visszagyűjtési kötelezettség a 100%-os kedvezmény eléréséhez 2005 évben 9% 2006-ban 18%. Így nem hűtőközeg tartalom alapján kerülne a termékdíj meghatározásra, hanem tömeg alapján. Megjegyzem, ezek még csak egyeztetés alatt álló pontok, és az, hogy milyen formában kerülnek be a jogszabályokba, csak azok elfogadása esetén válik egyértelművé. De így megoldódna az a gyakorlati életben nem könnyen feloldható probléma, hogy a több beltéri egység - egy kültéri egység esetében mi után és hogyan kell termékdíjat fizetni. Ezen is segítene a kg-os vetítési alap, hiszen akkor minden importált és beérkezett 1 kg klímaberendezés után egységesen kell környezetvédelmi termékdíjat fizetni. A nagyobb elektromos egységet is tartalmazó berendezések esetében, egy másik egyértelműsítésről is folynak egyeztetések. A probléma ott jelentkezik, hogy egy több tonnás berendezés esetén, ami tartalmaz egy kisebb elektromos egységet (például egy ventilátort), a berendezés tejes tömege után kilogrammonként kell környezetvédelmi termékdíjat megfizetni. Amennyiben koordináló szervezettel van szerződése, akkor a visszagyűjtési kötelezettség is a teljes tömeg után értendő. Ezt a valós élethez alakítva: hogy a több tonnás vázak, és egyéb részegységek után ne kelljen ezt teljesíteni, a terv szerint 200 kg-ig a tömeg alapján arányosan kellene fizetni, viszont 200 kg tömeg felett a 200 kg feletti rész nem számítana bele a vetítési alapba. Természetesen ez még csak egyeztetés alatt van, de mindenki beláthatja, hogy amennyiben ezeket a módosításokat sikerül keresztülvinni, akkor a szabályozás közelebb kerül a valós élethez és amellett, hogy költségcsökkentést is eredményez talán a szabályozás céljának megvalósításához is nagymértékben hozzájárul. Ezután az áttekintő rész után szeretném a szabályozások közötti eligazodást segíteni egy-két értelmezéssel, kiemelve a szakmánkat érintő területeket. 2005. január 1-én változtak a termékdíjjal kapcsolatos jogszabályok – az 1995. évi LVI. törvény, valamint a 10/1995. (IX.28.) KTM rendelet, – valamint hatályba lépett az elektronikus berendezések hulladékainak visszavételéről szóló 264/2004. (IX.23.) Korm. Rendelet és végrehajtási zutasítás. Összefoglalónkkal szeretnénk rávilágítani azokra a kérdésekre, amelyek az elektronikai hulladékok témakörével, illetve a fizetendő termékdíj és újrahasznosítással merülnek fel nap, mint nap az Önök életében is. Az jogszabályváltozással az érintett termékek köre és a jogszabályok személyi hatálya is módosult. Az eddigi gyakorlat szerint környezetvédelmi termékdíj köteles termékek körébe tartoztak a csomagolóanyagok, hűtőgépolajok és kenőanyagok, hűtőközegek és hűtőberendezések, légkondicionáló berendezések. Újonnan került bele minden elektromos és elektronikai berendezés. A csomagolás és a csomagolási hulladék kezelésével kapcsolatos előírásokat a 94/2002.(V.5.) Korm. rendelet szabályozza. Az újonnan szabályozott környezetvédelmi termékdíj köteles termékek és anyagok köre vámtarifaszám szerinti besorolásban megtalálható a 10/1995. (IX.28.) KTM rendelet 4. sz. mellékletében, és a teljesség igénye nélkül a szakmára vonatkozóan a következő termékekre vonatkozik:
5
Vámtarifaszám Kötelező KN-alszám alszám
Megnevezés
Hűtőberendezések és hűtőközegek Szénhidrogének halogénszármazékai hűtőközeg céljára: - Aciklikus szénhidrogének két vagy több különböző halogént tartalmazó halogénszármazékai
- Teljesen halogénezett, csak fluorozott-klórozott aciklikus szénhidrogént tartalmazó elegyek - Más - Részlegesen halogénezett fluorozott-klórozott aciklikus szénhidrogént tartalmazó keverékek - Más részlegesen halogénezett aciklikus szénhidrogént tartalmazó keverékek Légkondicionáló berendezések: - Ablakra vagy falra szerelhető kompakt készülék vagy szétválasztott rendszer - gépjárművekben az utastér hűtésére szolgáló berendezés - hűtőegységet és hűtő-fűtő ciklus megfordítására alkalmas szelepet is tartalmazó berendezés - más, hűtőegységgel Hűtő- és fagyasztógépek: - kombinált hűtő-fagyasztógép, külön külső ajtókkal Háztartási hűtőgép: Kompresszoros típusú
6
ex 2903 41 ex 2903 42 ex 2903 43 ex 2903 44 ex 2903 44 ex 2903 45 ex 2903 45 ex 2903 45 ex 2903 45 ex 2903 45 ex 2903 45 ex 2903 45 ex 2903 45 ex 2903 45 ex 2903 45 ex 2903 45 ex 2903 46 ex 2903 46 ex 2903 46 ex 2903 47 ex 2903 49 ex 2903 49 ex 2903 49 ex 2903 49 ex 2903 49 ex 3824 71
00 00 00 10 90 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 90 10 20 90 00 10 20 30 40 80 00
ex 3824 79 ex 3824 90
00 99
ex 3824 90
99
8415 10 8415 10 8415 20 8415 81
10 90 00 10
8415 81 8415 82 8415 82
90 10 80
8418 10 8418 10 8418 10
10 91 99
8418 21 8418 21 8418 21 8418 21 8418 21
10 51 59 91 99
Abszorpciós típusú elektromos - más - fagyasztóláda, legfeljebb 800 l űrtartalommal
8418 22 8418 29 8418 30 8418 30 8418 30 - fagyasztószekrény, legfeljebb 900 l űrtartalommal 8418 40 8418 40 8418 40 - más hűtő- vagy fagyasztóláda, -szekrény, kiállítópult, vitrin és hasonló hűtő- vagy 8418 50 fagyasztóbútor 8418 50 8418 50 8418 50 - Kompresszoros típusú, hőcserélős kondenzátorral 8418 61 8418 61 8418 69 - más 8418 69 8418 69
Egyéb kőolajtermékek Kenőolaj Más kenőolaj és más olaj, kivéve kenőzsírok és az 1997. január 1-jén hatályos Kereskedelmi Vámtarifa szerint a 2710 00 85 00 vámtarifaszám alá tartozó kenőolajok Más: Legalább 70 tömegszázalék kőolaj- vagy bitumenes ásványokból előállított olajtartalommal, de nem fő alkotóként Más: Gépek, berendezések és járművek kenőanyagai Más
00 00 10 91 99 10 91 99 11 19 91 99 10 90 10 91 99
ex 2710 19
99
3403 19
10
3403 19 3403 19
91 99
Elektromos és elektronikai berendezések Háztartási nagygépek, kivéve a hűtőberendezések Lég- vagy vákuumszivattyú, lég- vagy más gázkompresszor és ventilátor; elszívó vagy visszavezető kürtő beépített ventilátorral, szűrővel is - Vákuumszivattyú - - Más: - - - Forgó dugattyús szivattyú, lapátkerekes szivattyú, molekuláris szivattyú, Rootszivattyú - - - Más: - - - - Diffúziós szivattyú, krioszivattyú, adszorpciós szivattyú - - - - Más - Hűtőkészülékben használatos kompresszor - - Más: - - - Legfeljebb 0,4 kW teljesítményű - - - 0,4 kW-ot meghaladó teljesítményű - - - - Hermetikus, félhermetikus - - - - Másféle - Ventilátor: - - Asztali, padlóra állítható, falra, ablakra, mennyezetre vagy tetőre szerelhető ventilátor, beépített elektromotorral, legfeljebb 125 W teljesítménnyel: - - - Más - - Másféle: - - - Más: - - - - Centrifugál ventilátor: - - - - Más: - - - Turbókompresszor: - - - - Egyfokozatú: - - - - Többfokozatú: - - - Dugattyús kompresszor, monometrikus teljesítménye:
7
8414 10 8414 10
30
8414 10 8414 10 8414 30
50 80
8414 30
30
8414 30 8414 30
91 99
8414 51 8414 51 8414 59 8414 59 8414 59 8414 59
90 30 50 90
8414 80 8414 80
21 29
- - - - Legfeljebb 15 bar, az átáramló mennyiség óránként: - - - - - Legfeljebb 60 m3: - - - - - 60 m3-t meghaladó: - - - - 15 bar-t meghaladó, az átáramló mennyiség óránként: - - - - - 120 m3-t nem meghaladó: - - - - - 120 m3-t meghaladó: - - - Forgó dugattyús kompresszorok: - - - - Egytengelyes: - - - - Többtengelyes: - - - - - Csavarkompresszor: - - - - - Másféle: - - - Más: - Alkatrész: - - Más: Elektromotor és elektromos generátor [az áramfejlesztő egység (aggregát) kivételével] - Motor, legfeljebb 37,5 W teljesítményig: - - Szinkronmotor, legfeljebb 18 W kimenő teljesítménnyel: - - Másféle: - - - Univerzális egyenáramú [váltóáramú (AC-DC)]: - - - Váltóáramú (AC): - - - Egyenáramú (DC): Háztartási kisgépek Legfeljebb 1000 V feszültségű elektromos áramkör összekapcsolására, védelmére vagy elektromos áramkörbe vagy azon belüli összekapcsolásra szolgáló készülék (pl. kapcsoló, relé, olvadóbiztosíték, túlfeszültségcsökkentő, dugasz, foglalat, lámpafoglalat, csatlakozódoboz):
8414 80
31
8414 80
39
8414 80
41
8414 80
49
8414 80
60
8414 80 8414 80 8414 80 8414 90 8414 90
71 79 90 90
8501 10 8501 10
10
8501 10 8501 10 8501 10
91 93 99
8536
A fent említett termékek minden gyártójának, Magyarországra importálójának – ebben a tekintetben mindegy, hogy Uniós országon kívülről vagy belülről érkezik – valamint az első forgalomba hozónak kötelessége környezetvédelmi termékdíjat fizetni. A környezetvédelmi termékdíj mértékét és a díjtételeket az 1995. évi LVI. törvény tartalmazza. A díjtétel a különböző termékekre más-más módon kerül meghatározásra: a csomagolóanyag, az elektromos és elektronikai berendezések, hűtőgépolaj, kenőolaj és hűtőközeg a forgalomba hozott tömegük alapján, a hűtőtérfogattal rendelkező hűtőberendezések hűtőtérfogatra, a hűtőtérfogattal nem rendelkező hűtőberendezések és klímaberendezések (pl. folyadékhűtők, hűtőaggregátok, légkodicionálók) hűtőközeg mennyiség alapján. Ha egy termék több kategóriába is besorolható – pl. a légkondicionálók az elektromos berendezés és klímakészülékek kategóriákba, – akkor az „erősebb” kategória a meghatározó, azaz ami után magasabb a környezetvédelmi termékdíj. A másik kategória után már nem kell termékdíjat sem bevallani, sem megfizetni. Általában felmerül a kérdés, hogy a légkondicionálóknak a kültéri, beltéri egysége esetében hogyan kell értelmezni a termékdíj fizetési kötelezettséget. A törvény itt nem fogalmaz 100 %-os bizonyossággal, de általánosan elterjedt gyakorlat, hogy az egyszerre érkező (gyártott), egy működési egységet képező berendezések után csak a klímakészülékek kategória szerinti termékdíjat kell bevallani és megfizetni. Például beérkezik egy konténer klíma, duo-split, mono-split, mobilklíma berendezés. Ebben az esetben meg kell fizetni az összes csomagolóanyag alapján a csomagolóanyagra jutó környezetvédelmi termékdíjat, és a kültéri egységek hűtőközeg tartalma szerinti termékdíjat. Mint már szó volt róla, a környezetvédelmi termékdíj fizetése alól mentességet lehet kérni. A környezetvédelmi termékdíj mentességgel és a termékdíj visszaigénylésével kapcsolatos előírásokat az 53/2003. (IV.11.) Korm. rendelet szabályozza. A termékdíj-mentesség elérésének egyik, és egyben legegyszerűbb módja, ha a gyártó, importőr egy koordináló szervezethez csatlakozik. A már megalakult koordináló szervezetek listája megtalálható az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség honlapján (http://www.orszagoszoldhatosag.gov.hu/index.php?akt_menu=163), illetve az alábbi táblázatban.
8
Koordináló szervezetek Koordináló szervezet Neve Székhelye HUNGAKKU Kht. 1106 Budapest, Jászberényi u. 18-20. HUNGAROHAB Kht. 1024 Budapest, Rómer Flóris u. 4. CSEBER Kht. 1136 Budapest, Pannónia u. 11.
Termék-hulladék típus
ÖKO-FERR Kht.
2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3.
ÖKO-Pack Kht.
1066 Budapest, Teréz krt. 54. 1. em. 4.
Öko-Pannon Kht.
1146 Budapest, Hungária krt. 179-187.
Recyclomed Kht. Gumiabroncsgyártók Magyarországi Egyesülete Környezetvédelmi Koordinátor Kht. Öko-Gum Kht.
1143 Budapest, Lehel út 11.
(ólom-sav) akkumulátor (ólom-sav) akkumulátor növényvédőszerek csomagolása csomagolás, kereskedelmi csomagolás csomagolás, kereskedelmi csomagolás csomagolás, kereskedelmi csomagolás gyógyszerkészítmények csomagolása
1119 Bp., Thán K. 3-5.
gumiabroncs
1072 Budapest, Rákóczi út 22.
gumiabroncs
7632 Pécs, Siklósi út 52.
gumiabroncs elektromos és elektronikai berendezések (beleértve a hűtőberendezéseket is) elektromos és elektronikai berendezések (kivéve hűtőberendezések, barkácsgépek, rádiótelefonok) elektromos és elektronikai berendezések (beleértve a hűtőberendezéseket is) elektromos és elektronikai berendezések (csak háztartási nagygépek, háztartási kisgépek, szórakoztató elektronika) elektromos és elektronikai berendezések (kivéve hűtőberendezések, háztartási nagygépek, játékok, szabadidős és sportfelszerelések, ellenőrző, vezérlő és megfigyelő eszközök, adagoló automaták)
Elektro-coord Kht.
1012 Budapest, Márvány u. 18.
Ökomat Kht.
1138 Budapest, Váci út 184.
Elektro-Waste Kht.
1055 Budapest, Szalay u. 4.
Re-Elektro Kht.
9028 Győr, Régi Veszprémi út 14-16.
E-Hulladék Kht.
1139 Budapest, Váci út 87. 2. em. 20.
A koordináló szervezetek a különböző környezetvédelmi termékdíj köteles termékek szerint specializálódnak, így például vannak koordináló szervezetek külön a csomagolási hulladékra, az elektromos és elektronikai hulladékra, stb. Egyik oldalról leszerződnek a környezetvédelmi termékdíj fizetésre kötelezettekkel, a másik oldalról szerződéseket kötnek a hulladékhasznosítókkal. Munkájukért és a felmerülő költségekért cserébe hasznosítási díjat kell fizetni, melyet a koordináló szervezetek maguk állapítanak meg a költségeik alapján, ezért abban különbségek lehetnek. A kötelezetteknek a megadott időközönként jelentést kell küldeniük a forgalomba hozott termékdíjas termékekről a koordináló szervezetek részére, ami alapján ők kiszámolják az előírt visszagyűjtési kötelezettségüket, melyet a szerződéses hulladékkezelő partnereiken keresztül teljesítenek. Ezekről a kötelezettségekről és a fizetendő díjakról szerződéskötés esetén a koordináló szervezetek tájékoztatást adnak.
9
Az Európai Unióban 2002 végén fogadták el az elektromos és elektronikus termékekből keletkező hulladékok kezelésére vonatkozó irányelvet, amelynek alapján a tagországoknak is ki kellett dolgozniuk a saját szabályozási rendszerüket. Magyarországon a 264/2004. (IX.23.) Korm. rendelet szabályozza ezt a kérdést. A rendelet értelmében az elektromos és elektronikai termékeket gyártó és/vagy forgalomba hozó cégek kötelesek a törvény által meghatározott mértékben visszagyűjteni és ártalmatlanítani az elektromos és elektronikus hulladékot (e-hulladék). A gyártók és forgalmazók kötelezettsége 2005. augusztus 13-tól lépett érvénybe, miszerint abban az esetben, ha a kereskedőtől vagy gyártótól valaki új terméket vásárol, akkor az új termékhez hasonlót, vagy régit át kell venni, függetlenül attól, hogy azt hol vette. Erről kötelesek vagyunk ügyfeleinket tájékoztatni is! Ezt a kötelezettséget át lehet ruházni egy ilyen fent említett koordináló szervezetre, azzal a céllal, hogy koordinálja a hulladékká vált elektromos és elektronikai berendezések begyűjtését, feldolgozását, hasznosítását valamint ártalmatlanítását. A rendelet értelmezésében a gyártó a termék előállítója, illetőleg külföldi gyártó esetén importálója, valamint az elektromos berendezést forgalomba hozó, ideértve a más gyártó által előállított elektromos berendezést saját márkanév alatt továbbforgalmazót is, kivéve, ha az elektromos berendezésen az eredeti gyártó neve feltüntetésre kerül. Ugyancsak a 264/2004. (IX.23.) Korm. rendelet szabályozza, hogy a szelektív gyűjtést igénylő, 2005. augusztus 13-a után gyártott elektromos berendezéseket a szelektív gyűjtés szimbólumával, áthúzott kukával kell megjelölni. A termékdíj számlán való megjelenítésére vonatkozó szabályt a 10/1995. (IX.28.) KTM rendelet 14. §-a tartalmazza. A számlán csak a termékdíj fizetésére kötelezettnek kell feltüntetni a kifizetett termékdíjat. Tárgyalások folynak a Környezetvédelmi Minisztériummal a jogszabály értelmezésével kapcsolatban arra vonatkozóan hogy a légkondicionálók, a folyadékhűtők és az aggregátok a hűtőberendezések kategóriából kerüljenek át az elektromos berendezések kategóriába, ezáltal a visszagyűjtési kötelezettség tárgyévben 50%-ról 9%-ra módosul, ami véleményünk szerint közelebb van a realitáshoz. A formai előírások közül a három különböző előírás meghatározó számunkra. Az első, a vevők tájékoztatása (aminek az ügyféltérben elhelyezett táblával tehetünk eleget), hogy visszavesszük a nálunk vásárolt terméket, illetve egy ugyanolyan kategóriájú más terméket, mint amilyet nálunk vásárol. Ez minden 35 m2 vagy nagyobb eladótérrel rendelkező kereskedő kötelessége. Egyes terméktípusok, mint például mobiltelefonok árusításával foglalkozó kereskedő esetében 25 m2 a korlát. A következő, ami csak a gyártó és importőr kötelessége, az az adóhatóság felé termékértékesítésnél bevallott és befizetett környezetvédelmi termékdíj mértékének számlán való megjelenítése. Ennek feltüntetése termékdíj kategóriánként külön kell megtörténjen. Például külön kell megjeleníteni a csomagolóanyag utáni termékdíjat, a klímaberendezés utáni termékdíjat és az elektromos berendezés után fizetendő termékdíjat. Azt, hogy a koordináló szervezethez is csatlakoztunk és oda is fizetünk hasznosítási díjat, azt tételesen és számszerűen nem kell számlán feltüntetni csak annak tényét, hogy melyik koordináló szervezettel van szerződésünk. Ez lehet természetesen több is, hiszen lehet külön szerződésünk a csomagolóanyagra egyik szervezetnél és külön szerződésünk e-hulladékra másik koordináló szervezetnél. Harmadik formai követelmény a forgalomba helyezett terméken megjelenítendő „áthúzott kuka” szimbólum. Ami jelképezi azt, hogy a termék nem dobható ki a kommunális hulladékkal együtt. Mi a gyártóinknak a következő szöveget javasoljuk feltüntetni a termékeken:
10
„Végfelhasználói tájékoztató” klímaberendezésekhez: A klímatechnikai terméken ez a szimbólum van feltüntetve. Azt jelzi, hogy az elektromos és elektronikai készülékeket nem szabad a háztartási hulladék közé elhelyezni. Az Európai Közösség országaiban(*), Norvégiában, Izlandon és Liechtensteinben hulladékgyűjtési rendszernek kell működnie külön ezekre a termékekre. Ne próbálja meg a rendszert házilag szétszerelni, mert ez ártalmas lehet az egészségére és a környezetre! Az egység szétszerelését, a hűtőközeg, az olaj és egyéb alkatrészek kezelését a vonatkozó helyi és nemzeti előírásoknak megfelelően egy képesített szerelőnek kell elvégeznie. A klímaberendezések alkatrészeit és anyagait csak speciális berendezésekkel és üzemekben lehet szétszerelni és újrahasznosításra alkalmassá tenni, és tilos a települési hulladék közé helyezni. További információkért forduljon a márkaképviselethez vagy a helyi hatóságokhoz. * Az egyes tagállamok nemzeti jogának hatálya alá tartozik.
„Végfelhasználói tájékoztató” PDP és LCD panelekhez: A terméken ez a szimbólum van feltüntetve. Azt jelzi, hogy az elektromos és elektronikai készülékeket nem szabad a háztartási hulladék közé elhelyezni. Az Európai Közösség országaiban(*), Norvégiában, Izlandon és Liechtensteinben hulladékgyűjtési rendszernek kell működnie külön ezekre a termékekre. Ne próbálja meg a terméket házilag szétszerelni, mert ez ártalmas lehet az egészségére és a környezetre! A termék alkatrészeit és anyagait csak speciális berendezésekkel és üzemekben lehet szétszerelni és újrahasznosításra alkalmassá tenni, és tilos a települési hulladék közé helyezni. További információkért forduljon a márkaképviselethez vagy a helyi hatóságokhoz. * Az egyes tagállamok nemzeti jogának hatálya alá tartozik.
Azon kedves kollégáinknak, akik klímaberendezésekkel foglalkoznak, de nem importőri vagy gyártói minőségben, hanem kereskedőként vagy klímaszerelőként szeretnénk javasolni, hogy a lakosságtól, végfelhasználótól nyugodtan vegyék vissza a leszerelt, használt berendezéseket és keressék beszállító partnereiket, hiszen már van lehetőségük a visszagyűjtési kötelezettséget továbbhárítaniuk. Lényeges még az, hogy amennyiben a koordináló szervezetnek a vállalt visszagyűjtési mennyiséget nem sikerül teljesítenie, tehát nem gyűjti vissza 2005-ben e-hulladékból a 9%-ot akkor a szervezethez csatlakozott egyik tag, illetve szerződött partner sem jogosult a termékdíj kedvezményre, tehát az adóhatóság felé be kell fizetnie a különbséget a normál fizetendő és a kedvezményesen fizetendő termékdíj között. Ezért is lényeges, hogy a visszagyűjtésben minden piaci szereplő tevékenyen is részt vegyen. Végül szeretném pár hasznos táblázattal az Önök munkáját segíteni, mely a különböző koordináló szervezeteket tartalmazza.
11
Hasznosítást koordináló szervezetek az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség honlapján Csomagolás
Gumiabroncs
Elektromos és elektronikai berendezések
ÖKOFERR KHT.
GME
E-HULLADÉK KHT.
Web: www.oko-ferr.hu E-mail:
[email protected] Telefon: 06-25-584-353
Web: www.gme-pneu.hu E-mail:
[email protected] Telefon: 06-1-205-3842
Web: www.kszgysz.hu/ehullkht.htm E-mail: Telefon: 06-30-991-3523
ÖKOPACK KHT.
KÖR-KOOR KHT.
ELECTRO-COORD KHT.
Web: www.okopack.hu E-mail:
[email protected] Telefon: 06-1-373-0608
Web: www.kszgysz.hu/korkkht.htm Web: www.electro-coord.hu E-mail:
[email protected] E-mail:
[email protected] Telefon: 06-1-411-1473 Telefon: 06-1-224-7730
ÖKOPANNON KHT.
ÖKOGUM KHT.
ELEKTRO-WASTE KHT.
Web: www.okopannon.hu E-mail:
[email protected] Telefon: 06-1-383-9305 Gyógyszerészeti csomagolás
Web: www.okogum.hu E-mail:
[email protected] Telefon: 06-1-336-1529 Akkumulátor
Web: www.elektrowaste.hu E-mail:
[email protected] Telefon: 06-1-373-0491
RECYCLOMED KHT.
HUNGAKKU KHT.
Web: www.recyclomed.hu E-mail:
[email protected] Telefon: 06-1-288-1417 Növényvédő szerrel szennyezett csomagolás
Web: www.hungakku.hu E-mail:
[email protected] Telefon: 06-80-204-342
CSEBER KHT.
Web: www.kszgysz.hu/hunghab.htm Web: http://www.kszgysz.hu/reelektr.htm E-mail
[email protected] E-mail:
[email protected] Telefon: 06-72-502-100 Telefon: 06-96-509-805
Web: www.cseber.hu E-mail:
[email protected] Telefon: 06-1-340-5411
ÖKOMAT KHT.
HUNGAROHAB KHT.
Web: www.okomat.hu E-mail:
[email protected] Telefon: 06-1-236-0506
RE-ELEKTRO KHT.
Koordináló szervezetek részére kiadott, jogerős termékdíj-mentességi engedélyek
1
Hungakku Kht.
2004.01.01
-
2
Öko-Gum Kht. Gumiabroncsgyártók Magyarországi Környezetvédelmi Egyesülete
2004.01.01
-
Termékdíj köteles termék KT kódja (vámtarifaszáma) 50120, 50220 2005.12.31 (vtsz 850710, vtsz 850720) 2005.12.31 21120
2004.04.01
-
2006.03.31 21120
Engedélyes neve
3
Mentességi időszak
50120, 50220 (vtsz 850710, vtsz 850720)
4
HungaroHab Kht.
2004.07.01
-
2006.06.30
5
Környezetvédelmi Koordinátor Kht.
2004.10.01
-
2006.10.30 21120
6
Electro-Coord Kht.
2005.01.01
-
2006.12.31
7
Electro-Coord Kht.
2005.01.01
-
8
Ökomat Kht.
2005.01.01
-
12
10120, 10220, 10320, 10420, 10520, 10620, 10720, 10820, 10920 31040, 31140, 31240, 31340, 31440, 2006.12.31 32040, 32140, 32240, 32340, 32440, 33040, 33140, 33240, 33340, 33440 2006.12.31 104,108
9
Öko-Pannon Kht.
2005.01.01
-
2006.12.31
10
Cseber Kht.
2005.01.01
-
2005.12.31
11
Öko-Pack Kht.
2005.01.01
-
2005.12.31
12
Recyclomed Kht.
2005.01.01
-
2006.03.31
13
Öko-Ferr Kht.
2005.01.01
-
2005.12.31
14 15
Ökomat Kht. Re-Elektro Kht.
2005.01.01 2005.01.01
-
2005.12.31 2005.12.31
16
Elektro-Waste Kht.
2005.01.01
-
2006.12.31
17
E-Hulladék Kht.
2005.01.01
-
2005.12.31
18
Elektro-Waste Kht.
2005.01.01
-
2006.12.31
19
Re-Elektro Kht.
2005.04.13
-
2005.12.31
20
Ökomat Kht.
2005.05.06
-
2005.12.31
Bakos Erika Soós és Társa Rt.
13
41920; 43920; 44120; 44820; 45920; 46920; 47920; 48920; 41040; 41140; 41240; 41340; 41440; 47340; 47440; 48640; 48740; 48840; 48940; 44240; 44340 41920; 43920; 44120; 44820; 45920; 48920; 41920; 43920; 44120; 44820; 45920; 46920; 47920; 48920; 41040; 41140; 41240; 41340; 41440; 47340; 47440; 48640; 48740; 48840; 48940; 44240; 44340 41920;43920; 44120; 44820; 45920; 47920; 48920 41920; 43920; 44120; 44820; 45920; 46920; 47920; 48920; 41040; 41140; 41240; 41340; 41440; 47340; 47440; 48640; 48740; 48840; 48940; 44240; 44340 10120; 10220; 10320; 10620; 10720 10120; 10220; 10420 10120, 10220, 10320, 10420, 10520, 10620, 10720, 10820, 10920 10220; 10320; 10420; 10520; 10920 31040, 31140, 31240, 31340, 31440, 32040, 32140, 32240, 32340, 32440, 33040, 33140, 33240, 33340, 33440, 34040, 34140, 34240, 35040, 35140, 35240 31040, 31140, 31240, 31340, 31440, 32040, 32140, 32240, 32340, 32440, 33040, 33140, 33240, 33340, 33440 31020, 31120, 31220, 31320, 31420, 32020, 32120, 32220, 32320, 32420, 33020, 33120, 33220, 33320, 33420
Horváth Szabolcs Columbus Klíma Kft.