Keserédes „Sfölöttünk a végzet-szélfütyül, Szaladj tőlem, átkozz, gyűlölj, Avagy légy rám ujjongva büszke.” (Ady Endre: Séta bölcső-helyem körül)
BUZDÍTÓ (A szabad kai tanítóképző m egnyitásának századik évfordulójára) több év után kézfogások táncot taposó est laza nyakkendők izzadt társaság szaga aztán egy szép napon csak lelépsz a vonatról esik kofferod cibálod m agad után s keresed a tem plom tornyot elég távol van esik a hosszú töltés köldökzsinórra em lékeztet körülötted elszórtan szőlősök hosszú szerelvény liheg a hídra m ögötted gyorsabban szeded a levegőt esik m elletted hétfői napot cipelő kerékpárok gurulnak kócos purdék lesik a vízgyűrűket a csalitos szakadály tavánál isten szem e gyűrűzik benned is valam i talán félelem talán szorongás messze a torony feszü l esik nem izzadság csupán a borús ég nyála szalad végig vézna nyakadon m egáll az idő a töltésen n eked tovább kell m ozdulnod m ozdítani jössz kócos cigányasszony m ozog veled szem ben tokaszalonnát rágcsál szájszögletén zsír csordul hátán batyu belül is felp a k o lt jön felé d hozza a h ázi fela d a to d a koffer csuklója elroppan nyalábodba viszed tovább a küldetésed megállsz és m egöntözöd a sürgönykarót az első h ázakn ál sikoltva felh a sa d a terhed bendője agyonra m osott ingek fa k ó lábravalók anyád kötötte pulóver fá jó s karral tartod őket össze m arakodn ak
nincs ínyükre a m enés de n eked m enned kell nincs aki rád köszönjön idegen a zsindelyek alól előkúszó pillantás idegen a kovácsm űhelyből ordító ének fárasztó a g öm bakácok gyökerében való botladozás hosszú folyosó csend beülsz a hosszú asztal m ellé a trom bitás altiszt üléshez tessékel m indjárt jön az igazgató csupán az elnökhöz ugrott át p á r szóra gondjaid között m otozol m inden nedves dobban ásaid szám olod rágyújtasz Józsefre pislogsz ferd én akasztották a fa lra nem ilyennek képzelted füstölögsz erélyes kézszorítás éppen jó k o r küldtek m ert hiányzik az erő kényszeredetten mosolyogsz az igazgató M arxhoz hasonlít mély ránc rajta a m egoldás hova tegyen aztán csak kerül egy szoba csupán a bútorok hiányoznak ágydeszka szútól hangos éjjeliszekrény de kerül az is a börtönnek kinevezett rácsos ablakú ból kotorják elő kukoricahéj a szalm azsákban a gondos asszony m ég birset is rakott a szekrénykére itt ez az illatosító itt ez a csend a m ennyezetet bám ulod rajta B ácska humuszos tájai az eső erei m ásznak rajta rem eg a lábad ez m ost nem m intatanítás m ert a naplóba feleln ed kell a nyitányról zajongnak szólsz egyszer kétszer akkor nyakon vágsz egy szőke gyereket ő a dunai partról m indig fu tv a jö n az iskolába de ezt csak jó v a l később tudod m eg ó M akarenko m ondod a m agadét ők az aranyfogad nézik a nyolcas p a d o k b ó l pálin ka szaga ül az orrodba kenyér a fész k e ebédre csukahúslevest kapsz örzse teszi eléd itt feferón it is esznek ám hozzá te köhögni kezdesz talán nem tüdőgyulladás nem nem m iért foghíjas ez a könyv tanító bácsi az apám mit akarsz az ap ád d al dohányt csavart beléje
érted itt m ellre szívják a tudom ányt érdem es volt jön n öd itt a disznóbálak ideje vegyen a hurkából is em ez m eg Jutka ő a legszebb a fa lu b a n am ott a földistent szidják rokka pörög készül a hozom ány hagyom ány este korán fekü d n i a kovács m indig m ozgalm as m ost is üti úgy érzed m egbolondulsz mégsem bolondulsz m eg a rom án tanító néni lebetegszik neked kell kigurulnod a gyöngyszemű gyerekekhez vakaróznak m ásnapra káposztáshordót rendelsz dunai vízzel szappannak gyökérkefét használtok az asszonnyal aki a hasadékos pad lózatot tartozik rendbe tenni két gyerek visít a többi szétfut aztán hegedűk jajon gn ak zokog a bél zokog az acélszál idegeid kifeszültek a f á k ágai közé m agyar szót izzadsz szem ed teknőjén idegenek tapasztják a vert fa lú h ázakat a kovács most is kalap ál kezet fogsz vele neked adja a fu jtató sziszegését a vas izzó a m arkodban a szó ém elyeg a szádban m ost érzed hogy a repedt hom lokú házak m iért verejtékeznek lakod alom kicsi a szaporulat em berek ne egykézzenek vétek tartoznak a vérnek egy kisfiú a halottakra gondol a k k o r viheti a keresztet s csörgő fityingeket kap érte m iért nincs több halott a föld isten ek szaggatják a m éheket p atkón yom okba lépnek az életek teherbe esnek az esték nádtetőről szó csorog m ézédes tekintetekből csavarod a savót birs szaga terjeng a gerendás szobában te vagy a szom j te vagy a kapuállító te faragsz m intákat az utca porára amely átcsorog a világ m ásik felére halán tékodon lüktet a kovács tenyere viszketsz csukahúslevest eszel feferón it hozzá
annyiszor m egvirrad hogy otthonosan érzed m agad a gyerekek em lékezetében a föld isten ek pedig rád olvassák a napszám osok nehéz perceit m agad vagy csak te m ehetsz tovább újra ültetni fo g a d o tt az idő csak te kellesz tovább távolodik a feszü lő torony szem ben szőke nő jö n gyerek ballag m ellette tanító bácsi nem ism er m eg igen az enyém és m ég kettő van nagyon eljár az idő Jancsi segítsd a vasútig a koffert a hosszú töltés hurkára em lékeztet körülötted elszórtan sebes fö ld h a lm o k szerelvény liheg a hídra gyorsabban szeded a levegőt gyűrűzik benned is valam i talán félelem talán szorongás varázsvesszővel a kezedben izzadság foly ik végig vézna nyakadon megáll az idő a töltésen egy arc messziről M arxhoz hasonlít el fe lé haladsz h átad tükrén h ázak repedt fa la csillám lik jó utat buzdítod m agad haladsz m aradni haladsz Újvidék, 1972. március / Üzenet, 1972. április 1./
ÜLTÖMBEN AZ ÉLŐVÍZEN (Ferinek túl korán!) Augusztus m ásodik napján a Betyárvölgyben ültem vízre. D erékig élővízbe ásott látófák napárnyék-lobogóját ‘ bontottam ízekre, hóhasú fecsk ék idézte önképzőköri ricsajban voltam együtt az ötödik fiúval... Ki tudhatná m egm ondani, honnan koppant ránk spenótszín eső, ‘ jöh etett K ukac Péter szem éből, a Krivaj kunkora befutott a Futaki utcába, s lepihent a M arosnál kenyér jó n a k lenni. A vári mellvéd M ika fresk ó it szorongatta ökölbe, közben szép csöndesen elvesztettem a Pirosi út kezdetén 1051. sakkpartinkat. M ég m a sem tudom igazán, m iért om lott össze bennem a H átindiai védelem. És ennyi. M a is üres hassal ültem le verset írni, m ert Gion és Végel buszállom ásán az áll kiírva, hogy rétes túrovel virsli tésztaba pástétom túrovel főcím : péksütem enyék! Igaza lesz Hercegnek, hogy mi még valahol K isradanovác és Telecska között ingázunk önm agunk felé. Tudom már, hogy üres hassal nem lehet jó verset írni, értem már, hogy rossz költő csak rossz verset írhat. M ég szállnak tekintetem be vissza a szeptem beri
útravaló ford ított betűin m ad arak árnyéka, kiteszem a pontot. A Mosztongán koporsó dudál. Nagyfény, 1989
HEGEDŰK A SZAKADÁLYRÓL
Tavasztáj csendjén holnap m ár csélcsap fü z ik e m otoz esteledvén a Szakadályon. A z óvatos akác m ég m a sem m ozdult virágzásra, kivár, szokottan - utolsónak! És ezen a dunai m egalkonyodáson, a gom bosi határban hirtelen felsírn ak Ferencváros hosszan a K ökények hegedűi, cigányim át suttog megannyi nádbuga cizelláltan az alkonyatnak. Im m ár térden hegedűk húrjai - im ához, m ea culpa zokog bűnbánón a Szakadályon halíváshoz - em berívásról! A z élet perem én ingázásról vérbajnak kaktuszvirágai lobban nak vöröslőn, rőzse-m écsként a hom ályban, és a beteg prím ás most búcsúzik az utolsó vonattól, Szakadályon szakad t övéitől a hallhatóságba! (Kovács Józsi gombosi prímás emlékére, 1991)
VEZÉR-CIKCAKK HELYETT
Korty vízzel a szádban gondolj a forrással... N em zettöredék-könyörgő lennének em e sorok a csupa nyers, soha be nem érő gyüm ölcseinkhez Theresiapolis Deszkás-erdős gyepéről: egy vezérbikához, két vezércsillaghoz, három vezéreszm éhez, négy vezérgyaloghoz, öt vezérsejthez, hat vezérszónokhoz, hét vezérkecskebakhoz, m ert mi m ár régóta pertuban a szegénységgel, vezérürü nélkül m aradtunkban! Ezért kell m ost a m indenható puliról beszélnünk, ó, vezérek, ó, vezérgazdák! M ert a nyáj keretében ez a szerencsétlen és gyökéredzett EGYÉNISÉG, tömve alázattal, szerénységgel, mint m ás Thetidissel, elvonótól kúráltan nem fik ció k b a n gondolkodik! Egyetlen roggyant felvonóplattról osztódtok, szaporodtok mostanság, m int valam i földporhanyító gépezeti egység, díszlépés-veretben herdáljátok alig összekuporgatott magyarkaságunk, kiárusítatok megannyi árverésen: h át ilyen olcsó kikiáltási áron ízlik vérrokonkáinknak e végeladás? ... Igenis, teli a m ezítlábunk kérészéletünk zápfogbüdös napjaival, m íg ti m árkák halm ait ássátok halom ra őshalm aink bánat-ölén és egyre a puli nevében szószoltok ledéren, könnyedén, s javítgatjátok az aklot, szárnyékot,
világnézetet, közben bejön a képbe választott h azák tükörképe, szó- és levélíró bajn okok babérokért kap kod n ak sírkert-koszorúba fon n i nem léti létünk, s hogy ki áll ki nyíltan, nyíltabban, legnyíltabban ezért a kissé büdös, gubancos gúnyájú, önm aga fa r k á t kergető m unkakutyáért. Nagy a mi szégyenünk, vérrokonkáim a végeken, csupán a gam ósbot m aradt jussa pulinak, nyájnak, m ogyoróbokor aljnyi, ujjbegy-lenyom at házacskának: könyörgöm, ne védjétek, gondozzátok halálra ez agyongyötört, szerencsétlen párát, m ert ő szorultában sem vétkezett ellenetek, hát ezért könyörgök, hogy védjétek m eg őt mégis, védjétek m eg örökre ÖNMAGATOKTÓL! (1992)
ÖSSZEHAJLÁS
Télvíz sarjadta búza harm atzöld levélke-gondolatai összehajlanak. Valahol lélekgyökéren létről gyötrődik burkában a sejtmag. H ajoljatok össze, télvízi gondolataink harm atzölt levélkéi. Pusztakép terült a dűlőkre, zöld kánya sérti levegőegünk. Elfelé vérző sebeink hegednek im m ár a lenni idegeire... összehajlunk...? (1994)
GUBANC
Egy adta gubanc vagyunk, kígyójáratok közös fészke. P ortánkon nagyban áll a bál, bábeli zűrzavar szavunk, csak árnyékunk vetül az égre. M icsoda mozi: fényes acsarkodás, nem tagadhatjuk önmagunk, világkiáltók és sebzett hagyomány, üres m adárfészkek a fán , télbe zordul tavaszka vagyunk... A kkor hogyan is leszünk tovább m agyarkáim , a végeken? Bogozza-e gubancos életed ősi szerszám od, pörösi bogozó s lészen-e a fe lh ő k felett szám odra is égkék a végtelen? Vetkezned kellene kivagyiságod, átkozott döbrögiséged; a rongyszedő zsidó sosem rázogatta a rongyot hol a szerénység és tiszta alázat nálad, ki szívedet szintén bal fe lő l hordod? Tegyél m ár helyére m agadban mindent, am i voltál, vagy és esetleg leszel. Pannon p okoln ak tornácáról egyéniségeidről p éld át veszel... (esetleg irigykedsz, acsarkodsz, m agyarkám , s hű leszel örök önm agadhoz m ikor nem tudni már, kiért és m iért vagy, m ert sem m i közöd Földhöz, csillagokhoz!) 1994. 05. 06.
FELELET-TORZÓ K érditek am onnan, hogyan tetszünk lenni?
Vagyunk... Tetszik lennünk, hogy vagyunk, akaratlan, télben is m unkáló cser, szakadatlan zaklatásban didergő cinkék fagyalon, iglicén, csipegetők és rágódok károm láson és igén, kötélre száradni akasztottak, agyunkról gondolatok foszlán yai lógnak, kilógunk a paplan alól, halni já r belénk az élet, vagyunk vádlók és fellebezh ető ítélet, lehetetlen időkben szélárnyék-filozófia, anyacsöcstől térített fe h é r ló fia , vagyunk fah án cson pislanó virrasztók faggyúlángja, végvárak keresztje rögünkkel a szánkba, vagyunk szedem szép virágom, önéletrajz-fecni, égő víz a lápon, napsugár falu ja, fa k a b á t la k ó k és kopor-show m anek, háttér em berek, Földvár fe lé félút, szóveret, R ákócziak nyugati szőlősből, S zabad kák W aldorf-iskolatőről, vagyunk m akula és jajrózsa, tikkasztás a szikesen, gyenge világ, parasztm adon n ák
m ennybemenetele, létszám on felü li cseréptányérkák, kirajzás utáni darázsfészkek, vagyunk a tökéletes bánat, föltép ett sebek foglyai, tisztesfű és többsincsi alázat, vagyunk Bogárzó láp délibábgyára, ökum en-szam árvezetők tem etni délután szokásban, betyárnyom ok tiszai virágzáshoz, észérvek és dilibogyó ágya, m acskagyökönke az álm odáshoz, aranyhavernek tűzzom ánc arca, halm ozottan sérült, tartósított em ber hom okkarca, vagyunk szim attárs és hangjukat vesztett igricek, m ióta m agunkat tudjuk, örökké ingázó önismeret, nyakig és azon túl örökbefogadottak, gyűrődés a nótam uzsikán, M ária-ken dőbe takartak, gyászvitézek a nótafán, versenylovak igavonóvá nevelve, úgy tetszik lennünk, hogy vagyunk nagy ritkán megkövetés, ánizskrém időnek bőrére puhítónak, agytekervény-erdőkbe m élyülő örökség előem berek harangnyelve, m agatartás törekvés, veszélyes országúti sötétség, vagyunk örök, végső csönd, kivagyiságnak lem orzsolódott héja, lángoló pallos, ordító diktát, kuckós em berek m aradéka, árvacsalán-pösztörkék hétrét hajlottan, göröngy-csírák pannoni cirkuszban, átokszem étdom b sem m i ásata, vers m indenkinek, légszomj ejtőernyős kullancsokra, vagyunk mi cifra em berek, jólszületettek és futóeszűek,
haladunk visszaperelő libam arsban, vár ránk népkonyha kosztja, holtponton m ég innen nem szűnik bennünk a befelé vérzés, csillagszél söpri nyomunkat, vagyunk tartva tenyészők, nyakig a Süketlaposban, B ácska és Bánság hosszan, vagyunk... 1994. április
ÁRTÉRI
Fosógém ek küldötte vízililiom -tojás szülötte költötte, fe h é r kócsag esőbe nyúló nyakm erevedés-ivadékként ártéri esdeklés a létem, ingerküszöbén rostokoló idegdúcaim - költözködéshez gyülekezőben. Istenem, hát csak ennek a bogárhátú népnek nincs delelője? Tenyerem sípjai Békavárott, lábujjaim K arasicán rügyezetten, hajam Sugovica fon ákja, ordító apelláta m inden kirajzás ellen. Zenit, ha valaha is voltál, ne vígy m inket m eghajnalodásból m adárszám yon a vacsoracsillagba. K özbül is van valami, am ire születhettek Bezdán és B aja közt bajlódó bogarászó életem m agyarkái! Bezdán, 1995 májusa
(A tanu a látók egyike!) 1. M a túllihegjük az Időt, István, ez deviáns-vonulat. Nap fo g ta Nap a világunk, István, itt p a rt sincs, m i szakad: alázatosan jelentem , hogy itt m ár a gyerek se szopik anyaem lőről jó tejet, lassan lélegzeni sem lehet se jó t se rosszat, felk o p ik itt m inden élőlény álla, István, ha vagy, m ondd m eg nekünk: mivégre vagyunk a Világra? 2. A lázatosan jelentem István, m eghalt bennünk a tartás. Kivetkezettek vagyunk ím, akikn ek szíve sok kartács. BácsBodrog köze arcán a kín linóba m etszett alleluja, Pannon az em berhús és csont, lerágott, s bűzlő pofacsont Csonthalom táján tarlófűarc, István, itt Pannon az átok, István, itt H alál és hátraarc: itt vakok, nincsenek látók! 3. Pannon a humusz és hom ok, István, m erre a régi gálya, tenger az ember, vízözön-lét, szem golyók lógnak a sárba, István, a látás kirügyezhet? Kocsonyán nézőpont terem? Ember, ha vagy, hát ez az Élet? Duhaj, eretnek bálterem? István, ha voltál, je r közénk, István, ha szóltál, m a is m ondjad: kivetkezettek, most mögénk a hallgatás, igazad m ondjad!
Ajánlás: István, ha voltál valaha, üstökig Pannonban - míg állunk, add nekünk minden magyarka csend-álmát, add nekünk királyunk. Szabadka, 1995 augusztusa
1. KISEBBSÉG vagyok kisebbség ben / és m agyar m agyarral beszél. / B ácsország tengerfenék nékem , / h o m ok beitta életét. / G ályák úsznak m ost a hom okban, / mégis tengerről ábrándozunk. / M otoz a fén y im m ár vakokban, / bajunkból épp lá b a d o zunk. / Kisebbség vagyok kisebbség ben / és m agyar m agyarral beszéd. / Fekete bennem az ember, / és latrok hevernek szerteszét. 2. KISEBBSÉG vagyok kisebbség ben, / és m agyar m agyarral beszél. / P islákoló mécs im m ár a létem, / ólom m al önték ki szem ét / szép szemű, boldog kedvesem nek, / ujjbegynyim úszott, szállnék messze, / mennék, hol engem is szeretnek, / és ahol hajnal az este. / Kisebbség vagyok kisebb ségben / és m agyar m agyarral be széd. / M int aki végképp visszasírja / egyszer volt homoktengerét. 3. KISEBBSÉG vagyok kisebbség ben, / és m agyar m agyarral beszél. / Kitettek holtnak az udvarra, / varjúkár hordoz szerteszét. / M eredély életem ördögszekér, / ballangó lelkem légbe száll, / szívemben vacogva áll a tél, / egy adta jégcsap Bácska-nyár. / Ki sebbség vagyok kisebbségben, / és m agyarral m agyar beszéd. / H ozzatok vissza, épp ha visztek, / mint Pannon hom ok tengerét! AJÁNLÁS: Olvasóm, ne tedd félre versem, / m ert m agyar m agyarral beszéd. / Vi gyázzunk im m ár a szavakkal, / m ielőtt hullnánk szerteszét.
1. Vagyunk fakéreg, rideg háncs, nem zetöntudati szarkofág. Csonka f a kéregvidéke, kiket túszul tart a tűz, a láng. Égve égünk, ha nagyon kell, hiányunk nem tudatosul soha; m ár az se biztos, hogy élünk, hisz sosem érhetünk többé haza. Nem m agyarok — m agyarkák vagyunk, csak hom okszem -bú za a szérűn. Ős-csonka, üszkös Trianon-fa kéregvidékeként m unkánk: a félünk! 2. S ezen belül — mivel fa é le t -, az évgyűrűk-m agm a is csonka. M ert m inden m arad ék erre épül, s előle rem él ujjbegynyi honra; rajta csüng nem zettöredékek fű zére, s ők lenne igazi gond, mi kívülre rekedt, csöppnyi m aradék, hordalékszilánk, cirkuszi bolond! Se szorzunk se osztunk. Vagyunk. Kéregvidéken csonka sebhely. C sonkaságok árvacsalánsága, nem zetöntudati közhelykegyhely! 3. S m ind ezen felü l — kisebbség is m eg kisebbség-ág kisebbsége. M ert önbelül is van ellenünk, D élvidék-fajtánk eszeéle; ráklépésben rák, nincs rá szike, Észak-kéregbe zárt ige nem hallatszhat soha Délre, vagyunk fa la z o tt — szellem ünkbe! A jobbra-balra rabja vagyunk, nincs kiút a harm adik útra, réticsík életünk okosít csak bél-lélegzési gyakorlatra! Ajánlás:
Életfám -csonk, kérged kihajthat Télből is — tavaszváró színnel. Tercium daturt ad d nekünk m a oxigénadagként — látó szerelem mel. Szabadka, 1995. VII. 30.
BEZDÁN-VÍZ ÉDESEMHEZ.. (részlet) Fehér-ároki Jézus kereszt, Bezdán-Víz, Sterbác-fok. Baracska-D una Vajas-tejfoga, Kígyós tekergős megtérése, Cigány-gödör mélyén a jaj, Sziget és Gólya utca, D ézsm aszérű tollas serege, Bortán visszajáró om ladéka, kőkeresztek Em ber-keresztútja, Sebes-foki örök kálvária, nyolc vacsoracsillag-litánia, megsüllyedt elm ék sora m eg az én is ide tartozom , dam asztn ak V eronika-kendős Bezdán-arca, csöpp nőnek ide tévedése az univerzumból, felh ő n álm odott N apkelet utca alázat létezés hűség-bizonyítéka, és sírók dióhéjnyi dom borulata Felső- és Alsótemetőn. Te négy háború t megélt, csöpp bezdáni történet, em berélet a meredélyen s feltá m a d á s az úrban, takácsok szőttén az örök N őkép lelkiism eret törölközőjén arc-vérnyom -lenyom at mivoltunkról, és ha akarnánk, akkor ism ételhetetlen csoda: örök, végső csend, m agunkbaszállás, szájrebegésnyi, hangtalan ima a m indig m indenre szülőföldem ért,
és tudja a sors, hogy igenis vagy m ég - anyám nak áldott, Kovács Em erencia! Bezdán, 1995. VII. 4.
ÁLLVASZÜLÉS-ANZIX, ANNO '96 (Istvántól Sz. Istvánnak) Á tjártak m inket a szövődm ények, siratóénekben gondolkodunk. István, ad d a jo b b o d a t egy jó b a n és rosszban együtti összegyógyuláshoz, István, kezet m a rá, hogy a begyűjtött élet-m agvakat vihetjük em lékezésben lelkünkmély ju rta-h ázh oz hívottan gyógyírnak születéshez és gyászhoz! István, itt készen állunk az állvaszüléshez. M agzatvizünk ömölvén, talponálltunkban s örökké m unkáló csercsem etéket m arkoltunkban, szem ünk az égen: kínok kínjában vajúdó önm agunk m éhe Bácsország, s m inden sebbe sót dörzsölt m inden század vége, epét itatnak velünk tikkadtságunkra. István, a jobb od at, hogy legyen inga az ingázáshoz m ostani mivoltunkra, m ert itt m ost kalács és tanács kell, am it a sors hoz sejtés alapján - im ához, önhoni összegyógyuláshoz! István, a jo b b o d a t ehhez az állvaszüléshez, mely ölm eleg fog ad ja a gyerm eket és az augusztusi karácsony farfekvésű kisdedet az összegyógyulásban; nehéz a szülés, István, m ég állva sem megy, h át kezet rá: velünk leszel m aholn ap Aracson, M ohács-m ezőn és Bácsban. Uram, itt a m illeniumi bandérium ok, m ost nem kék nadrágban és fa rk a sb ő r kacagányban, m ert itt állvaszüléshez tisztelegne m inden ezredévi barokk zászló,
itt farfekvésű m éhünkben a szó. István, kézad ást rá, a jo b b o d a t alá, az állvaszüléshez, összegyógyuláshoz: m ert messze, túlságosan távol a hét vezér pajzsára em elt Árpád, és Ferenc Jó z s e f a kolozsvári D om bon m eg szabadalom levelünk Terézia kezéből, s nagyon m ögöttünk Sabatha-Etelköz, m ert itt glédicsnek Krisztus-koszorús karácsonyfáján fölszú rt csodaszarvas, ínséges időkre, Kisasszonyhó hóesésben s Tekija Havasszentszűz fagyhalála, m eg sem m i pezsdülés a szőke folyón, a hieroglifásan kanyargóson. Csak fá jd a lo m olimpia, csak bajelhárítás-óhaj, csak őshonos világfa-sóhaj a csontbogozón. Csak énekbeszédünk tárogatója Boszorkányhalm on, Hinga-háton! István, a jobbod at, a szentet rá, fordíts a m agzaton ez állvaszüléshez, sám án fákon kuporgó táltosokra, 996-ra, ezredévre, kon ok korunkra delejnek kezed, látva látó világtalanokra, im ára s átokra szólító aracsi kőre véssed jobbod d al, Királyunk, kései m em entónak: Itt, ah ol állva is nehezen szülnek, itt is most gyógyereje legyen m inden születőnek m inden im ának, m inden kiejtett m agyari szónak! (Szabadka, 1996 augusztusa)
FAJ-FAKUTYÁS (Bertalanra!) H onfoglalási hévízkitörések. Nagy kultúrájú nép vagyunk. Sugárzunk, éberkedünk, lógunk kedvűnkre a közlogikán, és alibink csupán fecske-kottajegy totem a nótafán. B ajban vagyok a fajtám m al, faj-fakutyásan . Hej, am inosav koporsók, nagy kövületek kofáján, MC-s B ertalan-éji őszülésősz netovábbja itt most m ár a sárkány Sárköz közén, ahogy ötödik ujjával nyilall eszéki em lékeim apostolaiba, a drávai Dráva augusztusi jegén. A m agyari fajtatisztám im m áron kispolgáriasodott; ez a bajod, szim pátiám , hogy higulásod devizára válthatod: kispol-gár-segg, kikirikis, hét bőröcskéd m agházában rázogatni, rakni, faln i, belefúlni, fe h é r m ulánk elmulatni, el a csődört, el ám csacsi kancát, szam ár paripát, fehéret, el az alm ásderes anyját! Hon-fog? Lalás ám az énekelt vers, s m iből lesz a pro urbe szép fogunkfehér?! Utca hossza — s betyárnóta! 1996. szeptember 7.
TÖRPE ALKONYAT
Nem vagyok. M ár régen fö ld alatti arcok takarnak. S akarn okok akarn ak ősszel is virágot, Napot. Lám , a tem etőároki forg ók idén m ásodíz is virágoztak, Szélrózsa-tányér m agvaszórt hontalanjai. Világba szórtak hantolatlanjai. Föld alatti arcok a Péterváradi út végében, az ostorfa-avar óarany-szem árkán. S m ikor felfénylik a harm at, a gyöngyöző cseppek iriszén ravatalkák ezüstsárgája. Nem vagyok. Csak törpe alkonyat sárkánya libben a p irkad at füstfüggönyén. 1996. június 8., szombat
KOPÁCS-CSAPÁS
Ott is otthon, itthon otthon. Itt az ittben. Itthonotthon. Ott az ottban. Otthonitthon. H ófehéres feketében . Varjú, kánya, holló színben, m ondatfoszlány lobogókban. Lenge lélek-fecni kékben, cserpákolta vadvizekben, em berm élyen, szurokfeketében. Szurok-em ber Szúrom fokán , L ét hátján és B a k a fokon , Szakadályon, B aksa alján, H álóvetőn, Nagyér partján, Sziget erdőn, Örvény fokon , Nedves fokon , Csele dom bon, K erekecsén és Ördög seggén, Csingilingin, Dinnyés dom bon. Nincs a Gólya s mégis ott van, szurok-ágyas szurokgyászban. Kórós háton, M onyókáson, Sebeséren, Kis Zsadányon, Vadháton és Paléháton, Olájó tó Oláj alján, K abalika innen partján. Linyóháton, Ló szigeten, Bíró földjén , Balázsokon, Fűzér tavon, Kölesháton, Vártövön és Csónakúton. Polis fokon , Szarvas tavon, Csilingesen, Szilágy réten, Hordoványon, Tófenéken. Fölüllő hegy Sáradjáján, K opácsi tó Pössze taván, Nagyhát fo k n a k Kilesőjén, Sásashátnak Keresztesén. Poroszló fo k B ika fokán . Nagy Rem ete Kis Kan taván.
Kis fo k , Nagy fo k , Kis Bajár, Nagy Récse és M arócsahát, Tökösön is Samu fo k a , Szemencsén m eg B uda erdőn, Nagy Petresen, a Vémelyen, Vémely rétjén s Fehéréren, K opács rétjén, Ebes fokon , Hulló fo k o n , Gyingyaháton, D om bó útján, Hulló torkon, Nagy Bajáron, Pilisháton, Sár réten és Hulló erdőn, Öreg Dunán a Pap fokon , Kovácsó lim án-forgónkon A lm ásig sereg Cseledomb. Ott is ott-hon, itthon otthon. Otthon itten itt is, ott is, fe k e te gólya talpig álltban, feh érben és fekete-vörösben, száraz ággal a csőrében, kánya-színben, holló-kínban, m ondatfoszlányokban, m ondatfoszlány lobogókban, lenge lélek-fecni kékben, cserpákolta vadvizekben, em berm élyen, költözőben, m egtértében elm enőben. M élyfekete Kopács-csapás, tűzre fész k et fű zn i fűzből, ég vizéből, őstó-ózonlyukból, Fekete Gólyából! Bellye, 1996 szeptem bere
MÚLT-IDŐZÉS IDÉZÉS
Hon volt. Hon nem volt. Volt: em itt gyün a Jézus. Nem volt: kenyérfalatka. Á rpába, zabba ültetett Szentkútbunaric és Sabathka. M ert hon van, hon nem van. Z abba, árpába szabadult róm ai kő is - ad acta! D anubius volt. Pannonico-hon van és hon m ár a Marsiglis Musicus? Ébredj m ár végre talpra, M uhoray Gedeon... M ert Sz. Ferenc rendűn tem plom unk töve harangvirágkondulásban szökkene, serkene... Gyün, gyün a Jézus... gyün... m ár nagyon elgyün... 1996. október 31.
LEVEGŐBE KAPASZKODVA
Lóg az eső lába, akárh a függőón tar fejrő l piszkos köldökig. Levegőbe kapaszkodva a gnóm lét naponta m eghal egy kicsit. Valami vibrál a levegőben már, aprózza felén k a léptét a tél. Most m ég ősz lenne, és a tetők feletti, lábu nkat csörrentő szemfedél. Összeszokott h ázak lárm ás m agánya já r át naponta m ivoltok halm át, valahol becsukták m a is a boltot, elfedi a lány is ráncos arcát, hogy koravén erre a térkép, hogy m ár szem esnek se áll a világ. Hogy a levegőben kapaszkodunk, teraszokról hullnak reánk a dáliák. (1997)
PEZSDÜLÉSMOTÍVUMOK
M ég csupán ritkás, nem eléggé tömött, szikkadt nyár gebe kalásza. M ég nagyon könnyen bom ló, m indene zötyög, a k á r a férfi-n ő életjáték násza. Nem szorosan összefüggő, csupán érintés, valahogy így köt zápor után a hom ok. Szabadossá válik, sem m i fenyítés, a fegyelem re nem talál okot tájban szálló pelyva, m ár csépel az idő és rom a nő házfalat tapaszt. Szőlőkert mögöttes parlagn ak kinő gondjából tegnapnak előttes panaszt. M ég m inden csupán köztes, pezsdülésállapot, valam i indul, túl lazán, tétován. M ár m ozdítaná a lóerő a hámot, de m arad m inden a régiben. Lazán. (1997)
ÖNFIRKA/TORZÓK
1. Gom boson D una-köd göngyölegben találtam a gyerekekre. Göröngyök a vashíd melletti putrik purdéi. Reggelenként együtt gyűjtöttük a rőzsét az erdei csapáson, h alat zsákm ányoltunk az erdődi sarokban, és Télhó végén m ezítláb barangoltunk a szűz havon. Vékonypénzű elvágyakozásom kiült békétlenkedni a Szakadály-víz szögleti pléh Krisztus grim aszára, közben a Lakatosok, a K ökények jajongó hegedűiken lem uzsikálták az erdődi várrom tekintetéről Pannóniát. És énekelt a B ecker-kocsm a ötvenhat hangon, mégis egyhangú volt az ítélet a rácsos kapu, rácsos ablak szem szögéből tekintve; a k k o r láttam Jenő herceget először a zom bori várm egyeházán lovon és falon . Tekéztünk, a bábok seprőnyélből készültek, a tizenhatos kugligolyó kenyérgyurm a volt. Pumpáltuk m agunkból a fö lö s vérnyom ást és a pincéből a talajvizet keményen, m ert azon a tavaszon B ácska nagyon izzadt, mi m eg kikugliztuk rabnapjaink. Telecskán m ár akkor fá r a d ta k voltak az esték, m ikor odakerültem . Jövetelem kor lakod alom ba csöppentem legott, szívkam ráig kortyoltuk a kapadohán y füstjét, tanítgattunk is, károm kodtunk, ettünk-ittunk, ráztuk a rongyot színpadról, fa la t szedtünk és temettünk, Szajánt álm odtunk és a jöttm en tek léhaságával fölzabáltu k a középzárt e hangot a virrasztóasszonyok kán tálásaiból útravalónak.
Csak megültem Bodrogvári hűlt helyét a Tuffner ház diófája alatt, közben egy tikkasztó nyáreleji későszürkületben lelkem sárgaföld-dom b vonulatain egy kam aszlány begyűjtötte rőzselángjait. A fog am zás ott is kettőn állott, míg Angyal B andi vigyora felköd lött észrevétlen a telecskai tisztaszoba függönye résén. 2. M irelit költőnek nulla évesen lenne lenni jó, nem ötvenesen, és m indent fu tu ru m ban rakosgatni írásjelekből, mint a várépítők ott D évában. Antić üti túlnan a gépet, zakatol a tüdeje, kondíciótlan hosszútávfut, közben összekacsint a kopasz dokival, így kerül K apam adžija az irodalom ba. Tetidist reggelizem apipollal, húsom ba és csontjaim ba úszott G ál László utolsó hajója, és csupán egyszer kellene aludni, hogy em berek legyenek körülöttem . K özölni senki nem mer, nem lehetek papirosem ber, m ert nem vagyunk vásott vércsék, húszabálók, ahogy Török kollégám fog alm azott keményen, telecskai húshagyókedden. És röpködnek a gon dolatok a Bácska-expresszről. Azon az ágrólszakadottság m indig utazik, ak á r az elmúlás: az ingázó halál csodálatos álom -szövete takargat, de a mirelit versfaragó nem álm odozik, m ert egy újabb esetnek a gyorsított is csupán füttyent. Persze, füttynyelven lenne igazi verset írni, a k kor az olim pikon Torma II. is értené netán, hogy a házi em bargóban gondolkodó az igazi G ondolkodó-torzó.
M ondják, m ás em berek az ideálok, gyerekváltozás van divatban, és m inden egyszer a helyére kerül. És Bácska-expressz, és ingázó nem levés, közben egy bájos negyedéves a tanszékről mirelitségem felcseréli P. N. István verseivel az 50 éves Hídban, ej, Évi, Éviké, nem úgy verik a dobot verebekért, nem úgy ütik Faddy Feri nyom át sem a bezdáni Kígyóson. (1998)
ÉNARC-KÉPÜNK
M intha Farkas B. pasztell Ölelésében fo g n á d kezem , öröktől, sziám i kötődéssel. Árnyék árnyékán, napkelte lesen, énarc-képünk visszfényén, roncs-képleten kísérletezik a századvég szétszedve összerakni. P áriák és párvenűk világán, agyonm osottan kényszerülsz fin om an , m acskatalp pu hán mosolyogni, de ott m ögötted a tehetetlenség kim ondatlan. S én mögötted, a megtűrni nehéz házi felad at, te mögöttem, a várva várt Sirokkó látás-vakulása. Énarc-képünk egérszín, riadt pillantásairól egy világtékozlás bám ul a Bájin-hátra, és ha feltűn ik sziluetted a Hercegovackán, m iből m ár m ára fresk ó -d a ra b k á k m aradtak. Kis-Palics nyugalm ából p róbállak összerakni, m elegét keresem benned a téli napnak. M intha Farkas B. pasztell Ölelésében -, énképünk voltál, vagy, s mindigre leszel. A ki nem m on dottakban talán leginkább jelen vagy, s szám om ra csupán így létezel! (1998)
UTCABÁL
Áll a bál B ácska és Bánság hosszan, m illenium -köntösben az utcanép. Én, ki sosem szoroztam, osztottam, csupán epét iszom itt legelébb. Öszvéren ül a fa jtá m népe, s üget, m int ügetnek kisfaszú szelek. Ö rdögfejtüskébe lép, ki erre jár, s kikezdik húsát dühös szeléndekek. Üstökig fö ld b en m agyar-szkarabeusz, biztosítva nekünk a három közép. Valahol Tiszamély alszik Zeusz, bolondos utcabált m ulat a Nép. R ianás-versekben vérjégszilánkok, m egalvadt im m ár bu ckák vér-bora. B ácska-B ábelnek Pannon-pannóján terítve csú f alán k szépapánk suba. Í-rom os romlás, könyvekből írott égben a gyökér, alant szarkaláb. M últfeltáró nyüzsgés, szakad a fogódzó, fejen áll szédülten m agyari (a) Vajdaság. Kispolgári kaptár épp kirajzás előtt, nincs hozzá anyam éh és törzsön az ág. Poszm éhek zajongnak, a m ézgába fú ltan csupán önlenyom at m agyarkás Bácskaság. K ornyika és tom pa csűrdöngölős minden, asztali citerák végek énekeltje. Vértavi hídláb-díj a Szóból ollózva, tövisszúró gébics istenkertecskéje! Theresiopolis döbrögis portáin szecesszió-term ek utcabáli sora. M indenütt ott im m ár vajd. magy. kispolgárin V eronika-kendőnk kult. magy. útnak pora. Burjánzik a nyüzsgés, pezsdül savószintünk, faku tyán tavaszban kérész halálharca. Tolmácsoló sáskák im ához vezényelt reproduktív-halm a zörög az avarba. Te, bezzeg, csak húzod agyarra m agyarka,
d alikázol egyre, oly jó l megyen sorod. R ázogatod egyre m olyette rongyaid, sokakn ak tetszetős játszod bűnbánatod. Álvaszülés-torzók, egyke barlanglakók, k árókaton ákn ak tolla nyom án fejfa. Becsevár térítőn lészen vízválasztók délre konyult kedvünk kultúrvigadalm a. Hintik im m ár m ea s culpa virágporát csukódó szem héjak seprőcskéi hosszán. Pitypang-ravatalon vajd. magy. m ulandóság szürcsöli kehelyből korunk miseborát. És ha Pegazusán fölszárn yal magyari, én ekkel és tánccal, jó talp alá húzva, sose halunk! soha? M ohácsok m ohája lészen im m ár p árn a fejü n k alá dudva! Áll a bál Végeken, a Vajdaság hosszan, állvaszülés-torzók kiárusítása! Pannon-pannó kellék, ihajtyuhaj díszlet, vigad a m agyarkák jo b b ra jajdulása! (Szabadka, 1998 májusa)
AZ ÉN PETROVICSFIM (a vajd. magy. kult. olvasatom ban) rianás-versekben vérjég-szilánkok a vajd magy kult honlovag sora bácskabábeln ek pannonpannója róla lóg Sad Novi szépapám -suba í-rom os rom lás csak könyvekből í-rom égben a gyökerek alant m eg a szarkaláb múlt feltáró nyüzsgés p art szakad fog ódzó itt és m ost a teszem a DM -Vajdaság kirajzás előtt áll kispolgár-kaptár nincs hozzá királynő se törzsön ág ahova költözne ah ol kiköthetne egy kirajzáshoz érett kult. vajd. magy. Vajdaság honnan ért gyüm ölcsként lóghatna a rajnak egym ást csim paszkodó Pete-fim labdacsa m inden sejtecskének mélyrepülése ez m orbus hungarikus kult. vajd. magy. hím pora kornyika és tom pa csürdöngölős minden asztali citerák végénekelt-jeje kőhídláb-díj szóból ollózottan tövisszúró gébics m agyarkák jele theres-polisom ím a döbrögis p orták szecessziós term ek s utcabál sora m indenütt ott im m ár a vajd magy kispolgár veronika kendőn Janus úr fén ykora
burjánzik a nyüzsgés pezsdülő ti-szán is faku ty án csúszik ím kérész halálharca tolm ácsoló sáskák im ához vezénylett reproduktív halm a csörög az avarba
te bezzeg csak húzod agyarra m agyarka egyre énekelgetsz oly jó l megyén sorod rázogatod rendre m olyette rongyaid sokakn ak tetszetős játszott bűnbánatod állvaszülés-torzók egyke-barlanglakók szakállas-tévében döbrögi-rádión becsevár térítőn lészen vízválasztók s attól délre bizony kult vajd magy dáridók hintik im m ár m ea s culpa virágporát csendben zárulkozó sárga-part ti-szájban pitypang-ravatalon vajd magy m ulandóság i-nris keresztúton folydogálunk hátra és a fe h é r lován fölvigad a m agyar énekelve táncol hegedűje húzzák sose halunk soha M ohácsok m ohája lett úrrá lelkünkön a kult magy Vajdaság névelővel persze m égha nevünk nincs is állvaszülés-torzók kiárusítása térzene itt m inden gányók a m agasban vigad Trianonkák jo b b ra fordu lása Szabadka, 1998. 05. 24.
AKÁRCSAK MÉLYBÚVÁR
H a innen az előkelő harm adikról alábu kom Semlyék-vizek feneketlenségébe, s botladozom , ak á r mint esendő em ber vagy bicebóca némber, csak körbejárom magam. Tercsi a botladozók patrónája. N éha éjjel is felcsörgetik, s null órán gyóntatója akaratlan valakinek, akinél m ég álm ában sem tudja a jobb, hogy m ire ébred m anapság a bal. Bal váll. Jobb váll. Fájlalja az olim pikon m indkét vállízületét, s nyög, ahogy nyögve ihatja valaki sörét, olybá tűnve a kifli alak kétszeres birkózóbajnok, hogy csupán bajnak tették itt partra, ahol békaállásban lesi a neki csikkeket gyűjtő gyerkőcöt. S m iközben a taposott m arad ékból rácsavar, hunyori tekintettel, valam i Nap-nézőn fo g ja fe l tekintete tüskéire kedvesét, a túlnani hetedik em eleti teraszon rongypokrócot szövőszéken m unkáló női aktot. A zt m ondják, hogy az olim pikon egyszer m ég vele is m egm érkőzik netán. 1999. jan.
MAGYAR SZÓ-TLANSÁGUNK
Csupa ráklépésben századvég-kirajzás, darázsfészkes kivetett s újgazdag életi. Tiszai rossz arcú, megesettség tartás, vérpárafelszállás, Janus-arc-élei kirajzolódása MAGYAR SZÓ-tlanságban. Skizofrén szenvedő habzó nyálcsorgása. H átrál m ár Északnak, klottgatya gúnyában éretlen értelem, hátra m ozdulása. A ludas? A M atyi! M ert trágyának hordott fiz ik a i lénye döbrögis köntösben. Énképére köpő kanizsai Krisztus h aldoklik a kérész dagvány mélységiben. Szófosottság foglya renyhe beleinknek gyeplőszárát vissza. M élyfekete tónus Cigonya ábráin, s ábrafény-rem énynek tövisszúró gébics fegyvere a trónus, am elyről gondolat, rovarház-ruhában követné a LENNI-t, MAGYAR SZÓ-tlanságot. Csúcs lett im m ár m ára pannoni alantnak nappali virrasztott, m agyari gyalázat. M inden fe n t lett nálunk. Kicsúcsosodásunk nyelvtelen harangok ném a kondulása. Ég itt m ár a víz is, s ellentűz oltandó, rakjuk m áglyáinkat útporunk virágra. Jól m ondád, te, Ratkó! Porig alázottak torán csúcsvirrasztók porig hajoljanak! Nem lesz ebből semmi. B ácskai m agyarka a Jövő Id őbe hét láb mélyen halad. K ik kérdezni jöttek, többé nem kérdeznek. Arany János utcán, A rany-m ozaikban, csak a széttépettség, hiánycikk a kovász, öncsonkolás tarol m inden gondolatban. Tudhatja a kérdés - feleletn ek okán -, tanult barátaink okozatát élni? Én lenni? A z csak volt. Többes szám ú fo k á n kitűzött m ik vagyunk? Osztó, szorzó semmi? M ár túl sok az ember? Populista m assza
csúcsdilettáns-erdőn, s nem látni a fákat? Tarvágás kellene, de a fejsze csorba, ujjbegynyi arasszal m érjük a csodákat, hisz a senkik szárnyán égbe röppenő csend, fén ykévéből oldott, ezredvégi látta kékítővíz forrás, s apadt em lőiről MAGYAR SZÓ-tlanságban nézünk a Világba! MAGYAR SZÓ-tlan nemzés, anyam éhek híján, kirajzásra m eddő, elvetélt kísérlet. Tegyük ki a pontot. Csupán ennyi voltunk. M élyfekete m inden. Halva szült felelet. Kanizsa, 1999. szept. 9.
VÉRALMA-HULLÁS Kinek? Hol? Mikor? Mit? Miért? D anilót szólítám m ég tegnap este, évtizede már?! K i is g on dolhatn á. D élnek gurult a nyár, v alah ol messze kis gesztenyegum óval a napsugár és vak ba rá to m zsin órját áztatta, V értó vérben skarlálszín h alakn ak, f e h é r botjain m ég Kis sz alm akalap ja úszott ősz n ádbu gák tövén a p artn ak. M egszólítottam a z éjjel F eh ér Ferkét is, m ég azn ap éjjel, m ert k u k á in k k a l zörgött, soron kívül m atatta sötétben száraz kenyér betevőjét m ásnapra, nehogy m egelőzött legyen hajnalra, m ert fü rg éb b fia ta lja , s h a nem siet, elm arja előle n ap jai szekér nyom át a lenni úton, a voltam szem ével, és szikár prézli-lelkét egy d in árért adja. A Betyár-völgyön át, ott K aradordevón ál, m egszólítottam a fá r a d t K ukacot. M adárijesztő, ahogy vásznain áll, és verejtékezi a h ald okló N apot egy koraszürkü let-tan yarom ajtaja küszöbén ültében, későszürkülelre várva, N agy A p áti-a a z alig rőzsetűznél gon dolt épp átvérezni egy M ás Világra! A K rivaján, a m élypont tehénbőgéses éjszakáján ku v ikkal a fejőg u ly ással beszéltem . S án d orban felbú g ott a z ötszáz köbcentis, és v aktában száguldozott a fr is s vetésben. A ngyalnál kiült szem bogarára virrasztani R ogatica fe lő l a vacsoracsillag s a kan y ar után, a kap tatón olyan volt Bandi, m int akit vittében éppen őszi szelek hoznak. És a T elecska-d om bok U ngár-hajlatán zon gorán ál ült éppen a század -szám ad ó! M ost is tintaceruzával sz ám okat babrált, hogy p irk a d a tra p ih en n i lenne jó.
M eddő kísérlet volt m ár m egszólítanom : tövig égett gyertyalán g-lelke kilobbant, és m ár m essze zörgött, fü tty ög ött csetreseivel a z Ungár utód egy távoli, p isla Univerzumban. Etelnél ért a hajnal. E telközt beszolgált p álin ka illata kavargott orrom ban , kialvatlan asszonyszaggal. K eserű volt m ár szám ban a d oh án y föld ek reflexiói oko z ta koraszürkület. H alállal, m ikor m egszólítottam a M egszólíthatatlant, a Sírkert-kanyarn ál m agasló, cson ka kézfejet, akit a századvég, e véralm a-, országalm ahullás m indigre k op jafázott T elecska-dom b ágyad fe le tt és h iá b a m on dom m ár K. Frigyes után szabad on , hogy Szivác-völgynek is két p a rtja van. H iá ba szólítom K orn élt m ár H ozzád, s h iá b a szólítnám átvérzett m agam , m ert am it m on dhatsz a m egszólított jogán, a z sosem lesz, hogy alá z o tth o z p o rig hajolni! V alam i bogár p oro sz k á l m ost m ár p orod ban , s m a ra d a lösz - p o rb ó l csak p o rrá lenni. És mégis, ott, a m agas tem plom dom bon, ujjperec fo sz to tta kezed-szólítás! A z oltár fe le tti k érd őjelekben jajd u lt faragván ycsoporton , tü kröd fon csorán m egszólalt m agányod, egy végső szorítás s utcahossz avarban rozsdult d iófák m aguktól lesznek m ajd torzó-kézjegyben fe le le t válasza egy nagy nulla okán. A F át szólítom , kedvencedet. A véralm afát. Telecska elm en t m ár a Szem zők f e l é s K is-Szivácnak tart, tört kövön zötyög a h a rm a d ik jog án egy új évezred elé. V éralm ák hullnak s D anilo gesztenyéi, K u kac lenvásznain átvérzés-szintézis. V alam i végleg roncsolttá lett bennünk, csak couleur locale lennénk tán mégis? És itt, a p in cék során is véralm afád, róla hu llan ak véralm a-könnyek. V alaki biztat - K erény félú to n -, hogy
a m últ Id ő b ő l is újra fe lé d m enjek. D e m egszólítani én m ár soha nem tu dhatok senkit és sehol, m ag ad d al vitted feleleteid , és szólítatlanul is itt vagy valahol! Szabadkán, 1999-ben, Atti szülinapi októberén
MADÁREMBEREK
A költözők késnek; nem is m ennek talán, m aradn ak választott szülőföldön. Üres a fészek, eresz alatt s a fán , véraláfutások B ájin-hát avar-zöldön. És a m érhetetlen süket csöndben fészkü kön ragadt m adárem berek készülnek lázasan a hosszú útra, hogy egyszer ez életben felrepüljenek. A z ablakn ál ülök, a harm adikon, s kitartó lesen lesem Sirokkót. De csupán ak á rh a kuvik, a sötétben veszteglő gépkocsi riaszt csak zokszót, és m ikor virradni látszik ébenszínből napköszöntő, fényes reggeledésben, valaki felrepül a tizedikről, valaki félelm etes eltévelyedésben. Újra repülni tanul a m adárem ber, talán lelkét e századvég égbe viszi, a fö ld ö n csupán árnyéka m arad s egy böngésző gyengéden a ku kába teszi, keresztet vet a költözött után, m int aki éhét pantom im múllatta, aztán falatozn i kezd a bádogon s m eredten bám ul a fölv érző Napra. Szabadka, 2000. X. 5.
CSONKOLTSÁGÁLLAPOT
Csend. Lassú m ozdulás, egy netán pezsdülés. Ennyi van. Légszomj a vagyban. Tört cserépedény m inden rezdülés, kidőlt szálfák a májusi fagyban. Csend. Agyagba m ártott idegrándulás. Boncolt B ékacom b kifekvő árnya. Értelmét vesztett kirándulás a jöv őből hátráltan a m ába. Csonkoltságállapot. Gyógyító jobb? Öt lem etszett ujj, rügyezetlen. Ezek lennénk mi, Kortársaim , gyűlölködőn egy horzskő-kereszten, ahogy hét bőrig hántjuk egymást, s csonkoljuk alattunk a fá k a t. Szabadesés a családfákról, ezt hozta nekünk e század. Csonkoltságállapot. Beállt Idő. Nem tudhatni, voltunk, s vagyunk-e; egyszer tegye ki az utolsó elm enő a fe h é r lobogót lezárt szemünkre! Szabadka, 2000. IV. 3.
TAVASZHÓ 11 „Kezdjetek elölről építeni, költők, légvár k aton ái" Kosztolányi P áriák, párvenűk. Elit- és gyom képlet. Megint s m indörökre a porondra lépnek. Bűnbánó napokon sóban, vízben lebbencs, a költők asztalán filozófus-latens. Nyugati virradás, keleti napalkony, bicsaklás, ficam lás, döglött hal a parton. Büdös van! Oszlóban perem én a létnek, „Kezdjetek elölről építeni, költők, légvár k aton ái" Jogos-e a jog n ak világ-burjánzása, m indenütt utána pusztulás világa. Jogos-e, ha nem zett populista tornak potroh ából im m ár szentek araszolnak?! „Kezdjetek elölről építeni, költők, légvár k aton ái" Pártütők kivetett, s újgazdag köntösben, légből alapozott, ford ított sorrendben rakják, egyre vetik kas-vár tükörképét, m iközben aratják tavasznak vetését. „Kezdjetek elölről építeni, költők, légvár katonái." Joghalm ak béklyóban, tivornyák sorjázás, H alálos büdösben végképlet som m ázás. Áll a bál a végek populista orm án, kitűzött lélekkel vér dől orrán, száján. M egtörténik im m ár a végképp kirajzás, herék dáridóznak, zsong tőlük a tartás. M ost bölcselkedj, vátesz, m ire lettél végre, m ikor hét sebeddel kivetülsz az égre?! „Kezdjetek elölről építeni, költők, légvár k aton ái" Jelenjövő-látszat gyurm ázó sisere, kiátkozott bánat messiás elegye.
Irányt kerülendő, vargabetűs módon, világm egváltóként elvesztél e kódon. „Kezdjetek elölről építeni, költők, légvár katonái." Szabadka, 2001. IV. 3.
KERESZTKÉRDÉS (Varga Zoltánnak) Kereszten kereszt. Keresztkérdés. Világba kiáltott kérdőjel érés. Hogy m iért nem utóbb az utódban, zsigereinkben végképp logikátlan Bábel-szarkofághoz hívogatnak, m ert önism eretünk csak zilált asztag. Koszlik bennünk a szájbanköltés, sok piszkot halm ozó emberöltés. Zöldhályog-látás a bizonyosság, egybevetéses m agányosság lehetne fölpergetője pezsdülésnek, kirajzás-bum eráng vissza szülésnek. Pannon-szájízzel csak kopor-sóhaj, farkasv erem n ek árvalányhaj. Önmegértésben panel-valóság, tikkasztás nyom a belül a kórság. Filozófiánkban a létfeladat, egy szintézis-perem en hét láb alatt. Ég-föld indulásos székletrekedés tehertétele, egy bús m a jelenés. Latrok között sok n apim ádón beütve dereng im m ár a kód: agytekervényink egérszín szürke szivárvány-képernyőn vetül az égre. Lebontva porlik Bábel-szarkofág. Zentai sírkerten lidérci láng, hogy aranyfokozatos vert aranyban napnyugta haldoklik pirkadatban. Sóspaprikás kenyérbél, p á r fa la tk a, Erzsébet kísértés Déva fa la k b a . Tolókocsin csupán T iszalakodalom , kaccsos kézm ozdulat a papírhajlaton! 2000. július 22.
ÁTVÉRZÉS
Kössed a fájást, m indig kössed. Legyél nyitott seb nyitott teleknek. Soha ne lásson olcsó óvás, m iként a fá t is háncsba burkolják, m ert úgy a fá já s szarkofágkoporsó, legyél hát átvérzés és fá já sn a k utolsó! Legyél véralm ának országalm a színe, m inden zöldszín hónak tavasz madárszíve. Legyél nyárnak tikkadt vég szom júhozása, m inden múló sebnek véraláfutása, legyél átvérzésnek őszi lom bsóhaja, a pezsgő időnek ujjbegylenyomata. Tán félek , em berek, önm agam tól félek: m ert a test átvérzik, de m it csinál a lélek?! 2000. 08. 09.
GALAMBPECÉREK
galam bszivű G olubicái ritka akcióba fo g ta k a vasbeton-hajók teraszán Tercsi m ondja hogy egy ism ert galam bász lábát törte a h arm adik láb segédletével m ár egyszer körbe körözte a gyógyulás h ázát és most ágya körül kényszerből ápolón őket röptet az egyik G olubica nagyokatfüttyent terasza vadszőlőindái mögül és a delikvensek oda sereglenek csapatostul figyelem ahogy gangos járással kap kod ják a szórt m agot a kenyérm orzsát a m erészebbje m ég a konyhába is benéz társai követik a vezért serényen m ikor egy láthatatlan kéz az ajtót hirtelen m ozdulattal becsukja a galam bleves beteggyógyító galam bepéből m ind kevesebb e világon és ki veszi egyáltalán szám ba hogy Isten m adarai szám talanul együtt vannak vagy sem azon a bizonyos galam bnévsor-olvasáson reggelenként 2002. augusztus 21.
ÉNKÉP-NAPLÓ (a szabad kai Fokváros panorám ája) itt betonfák tövében köröm virág különös adaptációk-halm aza zöngés zöngétlenje erre a világ szenvedőigék tikkadt libam arsa nagy kezdőbetűk állatsereglete három elem ű föld rajzi nevecske aminthogy zsúrlókenyér-apanázs és m inden zűrzavar árufélesége Xavér- és X énia-láz-atom m agja tenyészete bacilusgazdáknak vetett vettetése barokk zenének vegyített lebénulások várfoksága sok úttörő borissza újraoltva tündöklők éjféli m otorbúgása divatcég több bizalm i civilizációja cizellált tisztségek csendőrkordona csonkított tetőantennák dandárja selyem hernyó-tenyészet diagnózisa rövidre zárt gazdaság tárháza zarándok harangok szívritmusa repedtfazék-hangú gyalogszer feltételes reflex rabbilinccsel megannyi vendéghaj gyöngélte ham vedrek kiállítása priusszal tanácsi határozat polirozottan vad tekintetek helyesbítés-jussal higgadt elm ével p éld a a d á s is fe k e te párduc betonerdő-fészke végtelen hullám m ozgás vakpadlaton téli öltönyök impotens ténye ínysorvadás-időszakok látom ásai olajbogyósok itt-tartózkodása nyaggatósdi kulcsos gyerekekkel jegygyűrűk nyom orult zarán doklása tom boló népies kan dallók sora n ászn agy-kaszkadőrök a glédicsen egyetemi docensek tégely-kurvulása
tányérnyalók egyeduralmi kurzusa éhgyom orra nagytakarításféleség szuggesztív élettárs-kutya em ber em ber hátán csak szonett. H erkules-erejűség örök szipolya eszkaláció-halm ok szerves vegyülete szem élyazonosságok millennium a szatén hálóingek m unkafegyelm e Félix-zene véges hontalan hona lélekm ély süllyesztő fertőzöttsége sötétzárkák fluereszcenciája m agunkform a kényszer-siklórepülés sárréti fü lem ü lén dallam a sárban foszform űtrágya-légszom j kentaurjai diszkóbaleset kálváriakereszten m ióm ák tömeges kényszer-kilégzése m ezzoszoprán-egyedüllét a tizediken terheltség örökös kom plikációktól hálátlan koraérettség a gyepezeten m arginális könnyzacskó-gyülekezet Dráva-Száva-Tisza köze m agazinja keresztes lovagok kései kujonja m uralovak lábfájós létfenntartásai örökölt látszólagos lajhárság köröm virág betonfák tövén nappali héthatár-tivornya galam bvér Prozivka m acskakövén 2002. szeptember 4.
VÁRAKOZÓBAN
A várakozások szorongató légszom jában áll nyeldeklőig virrasztásban az idegállapot. H árom gyertya m ár lassan csonkig ég, sorban a negyedik fo g m ajd lángot, s legott m unkához lát vezekelni ő is énképünk feszültségén enyhíteni a H ázban. Negyedik gyertya, várakozóban, lassan perceket szám lál magányos vigyázzban! M inden virrasztó lényeglátóban ott a szendvics-em berek elfogyó várakozása, hogy ők am a bizonyos negyedik gyertya, s elfogyóban türelemlátta, áldott kenyérfalatka, így H anukka-csöndben lett légyen az, a k kor is csonk fe lé halad időtlen időktől az em ber a nap alatt, bárha derengés látszik a téli ködben... M ert égnie kell, égnie csonkig, hogy születhessen elsőnek, harm ad ikn ak s mindnek, m indig égnie, hogy végül is valaki a sorból eljöhessen m inden m ulandóság szépségével az arcán: és em berek állnak a k kor is e csend határán alig m ozduló ajak-indulat rebbenés m adarával. A negyedik gyertya halálán-lobbanás felm u tatja m ajd a Kisdedet Atlasz-jászolával. 2002. dec. 25.
Ó-CNESA LAUDÁCIÓ
Ómagyar M ária-siralom lebegtette szem rebbenés, hogy hattyúdal vagy az asszonyok között, Te áldott, H alász téri anyám. Te, akit boldoggá avatott e század, s fin om virágporral púderozta szádat, az imádságost, m iközben a H alász tér szám nélküli portáján őrségben vagy m ár három em beröltőnyi utcahosszal. Ó-Cnesa, úgy legyen, Anyám! Te csupa im provizáció, hogy csökk-létünk hordoztad hom ok- és m áriatövis alá a bajban, divat-em berkék term ékinek Tisza-hálója fo n á k já n fen n a k a d t habban felfü rd ő pirka, engem kereső rémület. Fattyak és csökkök kötényeden, s kerteden kései m ákvirágzás, laza mam egszólítás szavaid szikkadt m agja. Ómagyar M ária; Te vízen já r ó k anyja, boldoggá avatottak tétova teendője, hogy sem m i lilinkó és sem m i poszáta, csak erre tévelygők szélvetése... Ómagyar Vízenjárók utca, anyám siralm a sem m i ágon, a súlytalanság p ih e nehéz zsilipcsukódó pillantása Csurgó-kanyarra, hogy talán, hogy netán, hogy újra rebegve, de megtörténhet... Csak víziók já r já k a h alak útját, s hogy voltál egyes szám első személynek, elvonatkoztatott énkép-ikon, kútját porlasztó középút felső fokon . Vízenjárók utca H alász tér anyám, visszájára ford ított folyóvirágzás: középzárt életfa örvény-utadról, kérdőjel-létünk vékonyába látás, egy híján három százhuszadszor! 2002 szeptem bere
ITT-OTTADÉLEN (A BEZDÁNI EMBER VERSKÍNJAI) Apadj, csak apadj, bezdáni Dunám, aká rh a mínusz tizennyolcra, hisz nem vagyunk nagykorúak! Pihenj h át békében, Szent István apám , és kiskorúnak szeplőtelen Emerenciám! Ottadélen lábjegyeink hiszti, és büdös lagúnák-m im ikri. Kétszikű levélkék könnyű ágboga, ottadélen csak kvarc, az is befalazottan a szájadba, hogy ropogjon a végső roppanás, m ert csupán átvedlett besúgó-átváltozás a nagy mellveri, s aki belédveri szikét, a két-út levelűnek. Ottadélen fü lü n kbe ólm ot hegedülnek és ha tetszik, vagy sem, im m ár ugyancsak kilóg a kitetszik, mert ottadélen egy szom jlég fekszik. Ittadélen bezony csak hó hull, H avaska M ari nyárvégi tele fagyállóval nyakig öntögetve, s népiduhaj-urbánusjó m inden zisten, m inden zember, hem zseg körül a sok tudós, ujjbegyével aláíró, s van p ofája pofátlan n ak m ártír-ikont átfesteni: ittadélen bálbanutca kék a hungárt m egríkatni, hogy csak tudom, tudod, tudja, s rajtunk vargát ránt Attila m eg az arany és az ezüst, s talán előkori bronzba ötvözötten zíró zembör, köll bezony a m osott gúnya gúnyba kötve gúzsbatáncnak, ittadéli m agyariknak, m agvukszakadt beszariknak, a behúzott farkú akn ak, kitüntetett irigykéknek, ittadéli plagizáló Kerti Törpécskéknek!
(Úgy vélem, hogy mennyiségtan írástudón dögrováson lenni nem jó passzus az nyugatra, így akaru n k mi négykézláb az Euba menni?!) Ui. Ittadélen, ottadélen, egyremegyen minden; kétlevelű kism agyari holt kéz a kilincsen. De szom orú, kirekesztők, ittadélen silbakolni, nyakigföldbe semmi... 2003. augusztus 27.
HASZNÁLATI CIKKÉNT
M ézgába fagyottan, félig kiterítve, alig bevirrasztva, álliggyászfehérbe, tenyérig nyitottan, talpig piszokszínben, beárnyékolt oldal vagyunk televényben. Itt m indig büdös van! Bűzös hidegpróbán kiáll lyukainkból egynémelyek csótány. M ódi m ost leírni az ikoni mását, hasm án is, elfekve, m arja lábunk szárát. Emésztőn, vadhúsban, ezüstcsonk idegtánc, aranydúcainkban, m ikor annyit sem tudsz, hogy mire, m ikorra, kivel és hogy miért, csupán sorban állón, szenvedett sem m iért! H asználati cikként, elfogyó epével őrölnek, és őrölsz m agadban rossz kékkel vizet m eg partokat, kuszált ösvényeket, rajtunk igazodni csak tótágast lehet! M ézgába fagyottan, m ár-m ár tél elmúltán, görög veled a kő, kő a kőnek hátán. Púpnak vagy a kövön, kőfigura bérig stációút lettél, bevált vezeklésid! 2003. február 19.
VARÁZSLIGETI VERSEK
1. Levélféle az elnökhöz Szobapapucsba bújtatott lábnyom ok hét tó hét vizébe veszőn elcsoszognak rom án szavak lélekvesztőjén a Néra ösvényén. A K árpátok itt pihen le lankás párn áira végképp lecsitulni, hogy papíriv vékony m ásodik énje a hom ok, a toposzok m eg néhány kosárvesszőn csillapult indulat m entőövén bogarásszon haza A talanta lepkenyájjal. Elnök, Úr! Itt változó a helyzet Elnök Úr! Itt nem le-, de felm on d an ak leckénkből kétútleveles útravalónkból a júgó-rom án gyors beszéddel, hogy érett a pillanat-kezdet, s a vesztes sejtek m ár jav ában bom lanak, és szobapapucsba bújtatott lábnyom ai h iába csoszognának el egy teknőcm agatartás m ozdulatlanságán. A vécékagylón ülve írom Önnek levélfélém, Elnök Úr! A lattam egy semmisülés vékony ága, melyen m ár régóta hintázni tetszik, és ha Istvánkor, a Királykor, felölti zsinóros lélekvesztőjét, hogy elevedzzen a gondűzőbe, kérném , nézzen csak egyetlenegyszer a K árpátok lankáin ak, ahol leveles bizony a nyár m indabban, am it a nóta, am it a beszéd, am it a testbeszéd és a hang foszlányaiból felböffen t emészteni, m ert ez egy örökké kérődző, héttavas század!
2. M ustárízre Csupa véraláfutásos rejtettség-bozót a nyaralók ingerültsége, ahogy a m egvirradás ösvényeit já r já k egy adta cirillmetódos kó d okkal esem eseiken; és volt egy nyár és volt egy hősége a Vajdaság-sivatagnak. D eliblátról költöznek a gyalogtövisek, s m egkínzott arccal a napnak vízenülők lábnyom ain lábujjhegyi kem énység izeg-m ozog sóvár s idegvastag bikanyál fészkéről őszbe konyulni több női hajasztag fölsejléseiből. Ébenszínben mélyszín kékség. M ustáríze van erre a hom oknak. A kavicsbánya-tó látom ásait ropogtatom e m indenrejó m agnak ízét p aprikázott s elegyén a kilátástalanságnak, a halak, mint akit befalaztak, elvágynak töviséles horgaim közeléből, akárh a itteni pucérpőre hajnali szélből bogoznák őket négycsomós zsebkendő-gondból. M ég ülök a kavicsnyelven, m ég ülök hét nyelv hét nyelváradat-zubogón, hogy meglesz a m anapi zsákm ányom . Fent fe k e te mentés, rom ános szín varjak bóklásznak a felhőszántáson; horgaim felcsévélésekor nehezék rajtuk im m ár a kor és a kór. Valami rozsdás pu skaféle ragad lézerezetten a kézséghez végül is... Valahol a hajnalba lőttek s távolabb a K árpátok lan kái szülik halom ra a lehulló, árva levél-szemfedőket. Fehértemplom, 2003. VIII. 13. 2003. október 29.
TUDÓSÍTÁS A REMÉNYSÉG FOKÁRÓL (Egy doktori disszertáció alapanyaga is lehetne) A harangok máshol lakoznak és a szellem utánuk ballagott! A ludasi M atyi m ár megint felem elte a kései sóska árát, és a B ikában a nagy m arha mészáros kiárusítja a fen n m arad t eszét a M lakának. Szerecsen M ária képei m eg egyáltalán nem kelendők, csupán a bendők korognak üres fejekn ek, dugványozni készülnek újfent a m agyarkák s vigadnak, já r a lábuk, akár a m otolla, tivornyáznak európai hírnévre kapva, tom bolnak a fejeslá b ú a k is, az ülepagyúak, kiültek választás után ném i életet élni. K özben kem ényen dugványoznak a m agyarkák, nem értik a lábasfejűeket sehogy, nem érhetik fe l ésszel gon dolat-lerakódásaikat, az ülep alatti visszhangismétléseket. Ö nm agukat sem értik Klastrom vár tövében, ahol szökőku tak zúgnak szerényen, zúgnak, bennük zúgnak a herék, jó l bezúgnak! A kultúrzümm halálra táncoltatva m ásnaposkodik a Kossuth utcában, L ajosék aligha győzik a sok csin-állomot, m iközben egyet a kettőből csupán ujjaikon tudhatják megszám olni minőségileg. Sose h a lu n k ..., sose m osodapénz, sose térünk észhez, csak álljon a bál, csak nyavalyás körnép-körtánc a kenyérgyár fo k á n . Csak vigadva, hogy: ereszd el a hajam at, populista m agam at, köldökn éző napam at, rókabőrös nagybőgőbe
barom járási legényke beült hegedülni, ihaj, csuhaj, fejen ülve adatott itt gála-ünnepelni! D ugványoznak a m agyarkák, szikkadt hom ok talpuk alatt, doktori m ód kézim unkás észtől futott, m árkás Júdás, euróba fekszik, kel, dugva dugjad, kultúrmódra, körnép sose keljen fel! A korm ány-őn jó t lubickol olcsó szökőkút levében, van píz, van píz m ost dögivel és olcsójános m ódra csapkod a farkáv al, igen eszes fajta. M ég kék a nép, m ost m ossad neki, a lapály-lelkűeknek. Jó D öbrögi fejéb en felszökött a vízszint, szellem i fejek b en m eg az adrenalin, m ert se könyv se szótár, csak hol és hodzs voltál a tíz híján száz éves szecesszióban, am inek lehelete zöm ében fojtogatja az írástudókat. Ön fe s t már? M ár igen! M ikor h arm adik asszonypajtásom elhagyott, bánatom ban befestettem m agam at rendesen, s kiállítottam a Tejpiacon. Ön ír? Pár elemivel? Kiírok! Hogy mivel? H át mivel, mivel.... Nem is a fejem m el, te fe k e te bivaly! Innen-onnan kiírok s betűim sortüzénél sütögettem ülep alatt a puszta fen ekem ! A korinthosziak között m eg csupa kan ca dobálja fa r á t a színfalak megett. - Tessék engem megdicsérni! - D om ikám ! A színkő? Kő! M a m it játszik a Kő? A Bőszívű em berek
csupa őstehetség, m ég hosszan bányászatlan gondolat-telepítmény. Szepi! Ezek a játszott latrok m ennybem enetelét dugják előlünk, a nép elől s a k kor vaklárm ával vannak, bár bő m ellényt varrnak lóbogár mellbőségű fikcióikra, s rakják, egyre rakják a falat, ellik nekik a biciklikorm ány-őn, csak úgy p attog a N apórán a vakolat és m egannyi m agtalan halikra! Itt a legfrissebb Theresio napilap, vegyék és egyék, m agam fajta nyelven írták, csupán helyszűke m iatt m ég csak elképzelés szegényke, pedig a föld esú r beígérte! A kárha a Polis M aris TV-ét, am in a képernyő rég havazik, de ha m inden jó l megy, beindulunk mi anno tavaszig. Sárgalábú istenit az... kezitcsókolom rá diójuk köszönti önöket... H all?... Ga-tóit, lagúna-tavit, szagosítottan, mert a pannon lagúnák az éteren át illatot sugároznak név- és születésnapjára, csak szim atoljon jó l ide! M ajd „Hoppá, Pisti” m ódra mi is közreadjuk a köznek, hogy nálunk szól a legdáridó s nem tudni, mióta. Átírom, kiírom, m ásolom , kopírom : m icsoda „szépet álm od ik” irodalom a m iénk, valamely dudvák e hajlaton.... /H ány a szám a analfabétáinknak? És az alkalm azott írástudatlanokkal hogyan állunk? Egyharm ada fölött? Szia, Szerbia! Európa, te vemhes m atróna, te, azért mi nem vagyunk m agtalanok, tőledtől kereszteket m ég nyugodtan rakhatok!/ EZZEL VAGY EZEN! Pajzson vagy pajzzsal? Legjobb eu rókkal a bolondsipkán, míglen a sok kofa utcabállal békít össze önm agam m al, hogy áru cikk vagyok, hogy olcsó vagyok, hogy üres vagyok,
hogy látlelet vagyok, hogy dadogok, hogy a hodzs pórázom n ál fog v a bevezet a városi lagúnákba illatosodva szabadosodni. Ennyi. (2003)
LÉLEKSÓHAJ
M intha a jég m ad ár nyári vetkezése, m ikor csak belül, a legmagány ligetén lesz faggyá sóhajnyi küldetése, olybá tűnő várakozások idején lettünk dúvadtól turkált szerzemény. Léleksóhaj-küszöb állja utunkat a tennilenni tengelytörésein. Beárnyékoltan is tennm agunkat vinnénk m agasba, szivárvány résein a nyelvünk alatti roncsolt idézéseink. M intha a jég m ad ár cifra öltöztetése télbe, külcsínmáz, egy adta léleksóhaj. Csak ólom lábú, m ocorgó idővesztése m indez, tar em lékezet-árvalányhaj, bajból baj csinálás. B ajkovász jaj! (2003)
LAZA
H ám m ár nem lehet lazább fogaton, akárh a öröklét-kérdés laza közegben. A rcizm ok békacom b izom rándulása, éjszakák-tor já r most a téli kerten. L aza potrohon, petyhüdt toron, napfogyatkozások sorának hom ályán éheznek égve a szérűn idegkévék, s lazán elterül bennünk a Sátán. (2003)
SEMLYÉK REJTETTE TALÁNY
A m élykék itt valóban mélyre m erülő búvár m ódjára némely erdőkerülő lépteivel figyel a korai elmúlásba. A lapállásunk csupán bűzbe és sárba alapozottan, m ég ha az oxigénbuborékok d erékh ad án ak m ár csak elárvult titkok hétpecsétes, rejtett pillanatán vibrál reflexünk, tisztítótűz mosolyán. Trónt ül Semlyék rejtette azúrban, azúrul dugott talány az Úrban, s anno tündöklésben, zilált rem etem ód, elvetve m indenütt az osztandó kód, és ha m agvaszakadtan, talány-eltűnőn ném i tengerről álm odik szem beszegülőn több semlyéki, alattunk bűzlő lagúna, az égben valahol a bajt hozzuk magunkra! 2003. december 10.
A BEZDÁNI EMBER VERSKÍNJAI István, itt p art sincs, mi szakad: alázatosan jelentem , hogy itt m ár a gyerek se szopik anyaem lőről jó tejet, lassan lélegezni sem lehet... (István ballada) A bezdáni ember verskínjai - az Itt-ottadélen című B. Foky-vers vise li ezt az alcímet. S erről szól az egész kötet: a bezdáni ember verskínjairól. Meg a szabadkai ember verskínjairól. A gombosi, a kopácsi, a palicsi em ber verskínjairól. És persze a csantavéri ember verskínjairól - a délvidéki magyar ember („kisebbség vagyok kisebbségben”) verskínjairól. „Én vagyok a .bezdáni ember’! És ebben valóban benne van min den”, ahogy a szerző KESERÉDES című verseskönyvének „laza önfirkájá”-ban írja. Valóban benne van minden. A magántörténelem és a közösségi történelem. 1944 véres ősze. Cseres Tibor bezdáni embere. Csonkoltságállapotunk. És benne van B. Foky István majd minden verse és prózai műve. A Magyarkák című ifjúsági regénytől a Keserédes verse iig minden, minden. „M ár az se biztos, hogy élünk”, m ondja; kérdezi? „Nem m agyarok - m agyarkák vagyunk, Csak hom okszem -bú za a szérűn. Ős-csonka, üszkös Trianon-fa K éregvidékeként m unkánk: a félü n k.” Áll a bezdáni ember a hetvenedik kilométerkőnél, tizenkét könyv vel a háta mögött, s verset ír - vers-adalékokat, ahogyan ő maga nevezi költeményeit. Hozzánk és rólunk szólnak ezek a nagyobbrészt 1994 és 2004 között született versek, vers-adalékok, rólunk, küszködő, vergődő, kapaszkodó - még mindig nem aláhulló! - magyarkákról. Olvassuk csak az egyiket figyelmesen, visszafojtott lélegzettel - igazán megérdemli: „vagyunk... létszám-felüli cseréptányérkák, kirajzás utáni darázsfészkek, vagyunk a tökéletes bánat, föltép ett sebek foglyai, tisztesfű és többsincsi alázat... (...)
vagyunk mi cifra em berek, jólszületettek és futóeszüek, haladu n k visszaperelő libam arsban, vár ránk a népkonyha kosztja, holtponton m ég innen nem szűnik bennünk a befelé vérzés, csillagszél söpri nyom unkat.” Nemde, kedves Olvasó, magunkra ismerünk a versben? Dudás Károly Szabadka, 2004. január 25.
B. FO K Y ISTVÁN V ÉREH U LLÓ
