Késő római kikötőerőd Dunakeszin
Kőhidy Márton Dunakeszi Széchenyi István Általános Iskola 2014.03.16.
Dunakeszi legnagyobb látványossága, a késő római kikötőerőd
Budapesttől északra, a Duna bal partján található a csendes kis “alvóváros” Dunakeszi. A Duna-soron sétálva egy formátlan kőtömbön akadhat meg a szemünk, mely a hatalmas támfal tövében szinte észrevétlen. 2006-ban Dunakeszi diáksága egy emléktáblát helyezett a faltöredék fölé, hogy tájékoztassa a szemlélődőket: “ A leomlott faltömb az egykor itt álló római kikötőerőd falából származik. A kiserőd I. Valentinianus császár uralkodása alatt a Kr. u. 370-es évek elején épült.”
Faltömb és emléktábla a Dunaparton (forrás: www.dunakeszi.hu)
A városka legígéretesebb új keletű látványossága egyben a legrégebbi is, hiszen építése a késő római birodalom korához kötődik, feltárása és bemutatása viszont a 2000-es évek elején történt. A felszínre került lelet a Duna-soron, meglepő módon egy magánház pincéjében található, ez egy késő római kikötőerőd 28 méter hosszan megmaradt falszakasza, illetve egyik tornyának maradványai. A lelet létezése nem volt teljesen ismeretlen, mivel Rómer Flóris 1877-ben egynapos ásatás 1
során tárta fel a fő torony egyik sarkát, majd az erőd létezése feledésbe merült. 2001-ben egy magánház építésének köszönhetően újra a figyelem középpontjába kerültek az elfeledett romok. A hasonló ásatásoktól eltérően a feltárt területet nem temették vissza, hanem a ház tulajdonosa, Hirschberg Attila a Nemzeti Múzeum támogatásával saját múzeumot rendezett be a lakóház alagsorában és a feltárás folyamatában is aktívan részt vett.
A Dunakeszi kikötőerőd alaprajza és környezete a 2002-2007. között zajlott ásatások eredménye alapján. Feketével jelölve a feltárt, sötétszürkével a kiegészített falak (forrás: Mráv Zsolt: Dunakeszi – késő római kikötőerőd)
A feltárt leletekről a történelmi és régészeti ismeretek alapján elmondható, hogy a Dunakeszin található római kiserőd a késő római kikötőerődök tipikus képviselője volt. Mint a korabeli erődök, ez az építmény is szimmetrikus elrendezésű volt. Egyetlen központi toronyból állt, melynek egymással szemben lévő két rövidebbik oldalából két szárnyfal indult ki, ezek derékszögű trapéz alaprajzú saroktornyokban végződtek, innen indultak ki a Dunáig lefutó 2
falak, melyek feltehetően két újabb saroktoronyban végződtek. Ezt a két saroktornyot valószínűsíthetően egy, a belső udvart lezáró fal köthette össze, mely egyben helyet adhatott a közepén elhelyezkedő kapunak, ahol az őrhajók mólója állt. Az erődben állomásozó legkevesebb katona számát egy hadihajó legénységében 20 főben határozhatjuk meg. A torony falának vastagsága a három métert is meghaladta, ezáltal teherbírásának köszönhetően lehetséges volt, hogy ez a torony jóval magasabb lehessen a várfal többi részéhez képest, a szárnyfalak vastagsága pedig a leggyengébb részeken is meghaladta az egy métert. A fenti impozáns adatok ismeretében érthető, hogy az ilyen típusú erődök a barbárok számára gyakorlatilag bevehetetlenek voltak, hiszen korabeli fegyverekkel képtelenség lett volna ellenük bármilyen ellenséges támadást végrehajtani. Mivel az erőd ezáltal ostromolhatatlan volt, ezért minimális létszámú katonaság is elegendőnek bizonyult a határ őrzésére.
A dunakeszi kikötőerőd rekonstrukciója a Duna felől nézve és az erőd tömbrekonstrukciója a Duna-sor házaira vetítve (forrás: Mráv Zsolt: Dunakeszi- késő római kikötőerőd) 3
Az erőd történetének megértéséhez ismerni kell a korabeli limesrendszer felépítését és röviden át kell tekinteni az akkori helyzetet. A Római Birodalom hatalmasra nőtt területén a hódítás már elképzelhetetlen volt, a védelemre kellett helyezni a hangsúlyt, ennek következményeképpen Róma tulajdonképpen mintegy “begubózott”. Hatalmas komplex védelmi rendszer szelte át Európát, mely elválasztotta a kor egyik legnagyobb civilizációját a barbárok földjétől. Ezt a rendszert azonban nem lehet a kínai nagy falhoz hasonlítani, mivel ez inkább membránként funkcionált két világ közt, át lehetett lépni a határt, csupán a portyák, lopások és csempészések ellen léptek fel erőszakkal. A szárazföldön az őrtornyok maroknyi csapatát veszély esetén gyorsan mozgó lovas haderő segítette. A folyók mentén a vízi limes őrtornyokból, kiserődökből (pl.:Dunakeszin is) álló hálózata védte a határt. A rómaiak a határfolyókat teljes szélességükben sajátjukénak tartották, a Duna csak a túloldalon élőknek jelentett határvonalat. Őrhajóik legénysége általában 20 főt számlált. A Dunakeszin talált kikötőerőd építése a 360-70-es évekre nyúlik vissza és szervesen kapcsolódik a tervezett gödi nagyerődhöz. A kvád királyság területén épülő hatalmas erőd építése miatt keveredett konfliktusba a római császár az ott élő törzsekkel, mely végül az uralkodó halálához vezetett. Bár a gödi erőd soha sem épült fel, mégis jelentősen befolyásolta a történelem alakulását. Róma utolsó erőskezű császára, a pannóniai származású “erődépítő” I. Valentinianus 364-ben került hatalomra és 375-ben bekövetkezett haláláig uralkodott. Jó stratégaként hamar felismerte, hogy szülőföldje, Pannonia a birodalom egyik legveszélyeztetettebb pontja. A földrajzi fekvés miatt két rész különösen aggasztotta: a Dunakanyar beszögellése és a Szentendrei-sziget, ahol gázló vezetett át a folyón, ez utóbbi védelmére akart nagyerődöt építeni a Duna túlpartján a mai Göd melletti Bócsaújtelepen. A birodalommal szomszédos szarmatákról és kvádokról tudott volt, hogy megbízhatatlanok, viszont mindig összetartanak egymással. A császár célja az volt, hogy a limest, amelynek a Római Birodalmat a barbároktól elválasztó védővonalat nevezték, megerősítse, illetve ezt a védvonalat előrébb tolja az ellenséges területekre, de további cél volt a két barbár törzs szétválassza is. Első lépésként felépítette a horányi és a dunakeszi erődöket, amelyek biztosították a gödi erőd építéséhez szükséges gyakori átkeléseket. A rómaiak kisajátították a kvádok területeit és nekiláttak az erősség építéséhez. A kvádok hevesen tiltakoztak területük megcsonkítása ellen, amit a római parancsnok jogosnak vélt, ezért leállította a munkálatokat. Döntése miatt menesztették a 4
vezetőt és egy császárhoz hű római előkelőség fiát tették meg katonai parancsnoknak. A munkálatok hamarosan újraindultak és ezzel párhuzamosan a vezető megpróbálta diplomáciai úton rendezni a területvitát. Meghívta magához a kvádok királyát, hogy jobb belátásra bírja, ám a kvád uralkodó meggyőzhetetlennek bizonyult, a provincia katonai parancsnoka azonban tisztában volt vele, hogy a császár parancsát feltétlenül teljesítenie kell, az erődnek minden körülmények között fel kell épülnie. A parancsnok a sikertelen tárgyalás után a távozó királyt megölette. A kvádok erre válaszul 374-ben betörtek a birodalomba. Első célpontjuk az épülő erőd volt, melynek építőit lemészárolták, majd végigrabolták Pannoniát. Valentinianus ezt nem hagyta szó nélkül, 375-ben maga vezette a büntetőhadjáratot a kvád királyság ellen és sorra aratta győzelmeit. Mielőtt megtámadta az ellenség központját, fogadta a vesztésre állók követeit, akik békéért könyörögtek, de az erőd ügyében hajthatatlanok maradtak. A császár erre olyan haragra gerjedt, hogy megütötte a guta és nemsokára meg is halt.
Az “erődépítő” I. Valentinianus császár képe egy aranyérmén (forrás: internet)
A nagyerőd soha nem épült fel, a pár kilométerre lévő horányi átkelő védelmére épült két kikötőerőd azonban igen, és helyőrséget is kapott, ám a Római Birodalom gyengülése miatt csak néhány évtizeden át töltötte be feladatát. Az épület tetőszerkezete nagy valószínűséggel már magától, gondozatlan és elhagyott állapotának köszönhetően omlott össze. Sajnálatos módon a legtöbb magyar történelmi emlékhez hasonlóan, ezt a romot is évszázadokon keresztül kőbányának használták. 5
1995-ben a kiserőd maradványait rejtő terület új tulajdonoshoz került, aki mit sem sejtve 2001-ben kezdte meg háza alapozását. A földmunkák során a munkagép egy vastag fal maradványaiba ütközött. Ezek tanulmányozása után régészek segítségét kérték, akik megállapították, hogy a fal egy késő római kikötőerőd maradványainak része. A Nemzeti Múzeum munkatársai 2002-2003 során elvégezték a feltárást. A korábbi gyakorlattól eltérően a leletek nem kerültek visszatemetésre, mivel a tulajdonos vállalta háza áttervezését annak érdekében, hogy a maradványok rekonstruált és kiegészített formában a nyilvánosság számára is megtekinthetőek legyenek. A
legnagyobb problémát a ház áttervezésén kívül a fal
rekonstruálása jelentette. A restauráláshoz ugyanis a tulajdonos mindenképpen ragaszkodott ahhoz, hogy szakértői segítséggel kiderítse a korabeli építőanyag eredetét. A helyszínre érkező szakértők megállapították, hogy a kövek anyaga a Visegrádi-hegységből származó gyenge minőségű bazalttufa. A következő nehézséget az okozta, hogy ez a terület napjainkban a Duna-Ipoly Nemzeti Park részét képezi, így védelmet élvez. Hosszas engedélyeztetési procedúra után végül sikerült elérni, hogy a rekonstrukcióhoz szükséges építőanyag a helyszínre, azután pedig beépítésre kerüljön. A helyreállítás során a vakolat rekonstrukciójára új eljárást alkalmaztak, mely azóta is mintául szolgáló régészeti újdonság.
A helyreállított falrész és a lakóház együttélésének tanulmányozása a helyszínen (a kép Hirschberg Attila engedélyével készült) 6
A ház alagsorában helyet kapó múzeum berendezése is nagy feladat volt a ház tulajdonosának számára. Itt is azt a meggyőződését próbálta meg érvényesíteni, mint a fal megóvásánál: “ A történelmi emlékek nem azért vannak, hogy visszatemessük őket a föld alá, vagy hogy egy múzeum raktárában porosodjanak. Meg kell mutatni őket az embereknek, hogy tanulhassanak belőle.” A Nemzeti Múzeummal folytatott hosszú tárgyalások eredményeként végül sikerült megtölteni a vitrineket korabeli leletekkel. A szinteltolással két részre osztott kiállítóterem északi részén húzódik végig a helyreállított fal.
A Dunasor 28. sz. ház alagsora a feltárt és műemlékileg helyreállított falakkal (forrás: Mráv Zsolt: Dunakeszi – késő római kikötőerőd)
A helyiség alsó részén az ókori Rómával illetve Pannonia provinciával foglalkozó tárgyak, tablók fogadják a látogatót, a felső, dunakeszi leletekkel berendezett rész már csak elsősorban a kikötőerőddel foglalkozik. A ház építése és a feltárási munkák közben előkerült tágyak között pénzérmék, csatok, korsók és egyéb használati tárgyak vannak. Érdekes színfoltja a kiállításnak az a női fésű, melyet a romok között találtak. Ez arra utal, hogy a katonák családtagjai (vagy legalábbis nők) is e falak között éltek. Másik különösen értékes és ritka lelet egy tégla bekarcolt négyzethálóval, melyet az itt állomásozó katonák valószínüleg játéktáblának használtak. Az erődnél talált tárgyakat egészítik ki azok a műkincsek, amelyeket a Nemzeti Múzeum helyezett ki. Erre még sehol máshol az országban nem volt példa, hogy múzeumi tárgyakat magánházban 7
állítanak ki. Ennek megfelelő riasztórendszer védi a kiállítás teljes területét.
Használati tárgyak a késő római birodalomból a kiállítótérben (forrás: www.geocaching.com)
A létesítmény csoportosan látogatható, előadásokkal és prezentációkkal színesítve, ezek mélységére jellemző, hogy több órát vesz igénybe a megtekintése. A látogatáshoz előzetes bejelentkezés szükséges. A lelőhelyen folytatott lét máig befolyásolja a család életét, kertészkedés közben újabb és újabb leletek fordulnak ki a földből. 40 cm-nél nem áshatnak mélyebbre, ezért el kellett tekinteniük attól, hogy a kertjükbe fát ültessenek. Dunakeszi egyetlen római kori emléke mindig jelentős szerepet töltött be a történelemben, nemcsak a Római Birodalom és ezen belül Pannonia provincia stratégiailag fontos pontja volt, de a mai Dunakeszi, sőt Magyarország szempontjából is sorsfordító lehet, amennyiben a várost világörökségi helyszín rangjára emeli. Az erőd jelenlegi birtokosa felismerte ,hogy a magyarországi limes nemcsak szellemi hanem a gazdasági fejlődésnek is utat nyithat a Duna mentén. Életre hívta a Magyar Limes Szövetséget, mely egyesület feladataként a római limes ismertségének széles körű elterjesztését, látogatásának növekedését tűzte ki célul, ugyanis az Egyesült Királyság területén lévő Hadrianus-fal is több milliós bevételt könyvelhet el, pedig a magyar limes többször olyan hosszú és látnivalók tekintetében is gazdagabb. Kitartó munkájának gyümölcseként egyre többen csatlakoznak a szövetséghez. Ezáltal belátható időn belül a limes teljes magyarországi szakasza a világörökség újabb tagja lehet és ez lehet az első megőrzött folyó menti ókori római határvédő rendszer.
8
Források:
Ralf-Peter Martin: Az ókor vasfüggönye. Amikor Európa két részre szakadt (Geo Magazin 2009/8. szám) Mráv Zsolt: Dunakeszi – késő római kikötőerőd (ICE 079P4 Danube Limes – UNESCO World Heritage projekt) Mráv Zsolt: Egy meghiúsult római erődépítkezés Göd mellett (Várak, kastélyok, templomok 4/3 (2008) 8 – 11.) Mráv Zsolt: Egy alaprajzi kitűzés stádiumában megakadt késő római erődépítkezés Göd – Bócsaújtelepen, I. Valentinianus hazárdjátéka Valeria provincia előterében. Ókor IV/3 (2005) 114-121.) Visy Zsolt: A római limes Magyarországon. (Budapest 1989) A Magyar Limes Szövetség kiadványa (2013/11) Külön köszönöm Hirschberg Attilának, hogy lehetővé tette a személyes találkozást és a pályamunkához szükséges forrásokat rendelkezésemre bocsájtotta. A borítókép eredeti 3D grafikáját Mráv Zsolt rekonstrukciója alapján Orbán Gábor készítette
9
