keresztúri hírmondó
XIII. évfolyam, 08. szám ◆ 2015. újkenyér hava, augusztus
Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja
■Székelykaput avattak a Keresztúrok ■Tankönyvtámogatás a helyi diákoknak
■Nyári programok Székelykeresztúr látképe a Jézuskiáltó-hegyről
Keresztúri Napok
Tenisztábor
Kalendárium Augusztus • Újkenyér hava Szenátusi határozattal időszámításunk előtt 8-ban azt a hónapot, amelyben Augustus császár első konzulátusát elnyerte, így nevezték el. Régi hazai elnevezése: Kisasszony hava. Augusztus 1. Az anyatejes táplálás világnapja (A szoptatás világnapja) Augusztus 6. A nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapja – 1945 Hirosima atombomba (Enola Gay), aug. 08. Nagaszaki Augusztus 15. Nagyboldogas�szony napja az egyházi év legnagyobb Mária-ünnepe. A Nagyboldogasszony elnevezés kizárólag a magyar nyelvben létezik, az egyház e napot hivatalosan Szűz Mária mennybemeneteleként ünnepli. Szent István erre a napra hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot, és tartott törvénykezést. Élete végén a beteg király ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, és ő maga 1038-ban e napon halt meg. Augusztus 20. Szent István napja, Magyarország állami ünnepe. Szent Istvánt 1038. augusztus 20-án temették el Fehérvárott.
Székelykaput avattak a Keresztúrok Immár negyedik alkalommal fogadta be a Keresztúrok népes táborát Székelykeresztúr, ahol július 30. és augusztus 2. között került sor a XVI. találkozóra. A házigazdák több mint félezer résztvevő számára szerveztek színes programokat. Községünket ötven fős küldöttség képviselte Kovács József polgármester vezetésével.
A
tavalyi bodrogkeresztúri találkozón tartott közgyűlés döntésének megfelelően az idei összejövetelt a székelyföldiek rendezték meg, melyen huszonkét Keresztúr mintegy hatszázötven delegált tagja vett részt. Noha már csütörtök délutántól folyamatosan érkeztek a küldöttségek, a hivatalos megnyitót másnap délelőtt tartották a városi sportcsarnokban, melyen többek között Kovács József polgármester, mint a Keresztúr Nevű Települések Szövetsége (KNTSZ) elnöke mondott ünnepi beszédet. Emlékezetes pillanat volt a Keresztúroknak maradandó emlékművet állítani hívatott székelykapu avatása a Keresztúrok Európai Parkjában. Petőfi Sándor halálának és a segesvári csata 166. évfordulójára emlékeztek a Gyárfás-kúria kertjében, ahol
Hirdetési tudnivalók
KERESZTÚRI HÍRMONDÓ Kiadja és terjeszti Balatonkeresztúr Önkormányzata. Felelős kiadó: Kovács József polgármester. ISSN 2064-8928. Főszerkesztő: Biróné Tóth Valéria. Szerkesztőség és kiadó: 8648 Balatonkeresztúr, Ady E. u. 52. Telefon: (85) 575-810 Fax: (85) 575-823 Email:
[email protected] Honlap: www.balatonkeresztur.hu Nyomdai munkák: Black & Color Üzemeltetési Kft. 7400 Kaposvár, Jutai út 75. Telefon: (82) 505-529 Ingyenes kiadvány. Megjelenik 720 példányban. Lapzárta: minden hónap 25. napja. Aktuális lapszámunk beszerezhető a községházán, illetve a könyvtárban. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Várjuk véleményüket, javaslataikat, hirdetéseiket, közérdekű információkat!
2
koszorút helyzetek el a Petőfi körtefánál. A hely arról nevezetes, hogy nagy költőnk itt töltötte utolsó éjszakáját, utolsó versét pedig e körtefa alatt írta meg. A református templomban tartott ökumenikus istentiszteletet követően a résztvevők felvonultak a város főteréig, ahol a felállított színpadon megkezdődött a Keresztúrok kulturális műsorainak bemutatója, este pedig neves vendégművészek léptek fel. Mint korábban hírt adtunk róla, községünket a Bárdos Lajos Nőikar képviselte, amely Tengerdi Győző népzenekutató, karnagy vezetésével fellépett a megnyitón és a Petőfi emlékműsorban, illetve a települési bemutatók sorában, minden szereplésükkel nagy sikert aratva. Szombaton a balatoni csoport kirándulást tett a Parajdi sóbányában, Korondon és Farkaslakán. A délután a néptánc és népzene jegyében telt, este pedig a Piramis együttes lépett színpadra. Minden estét jó hangulatú utcabál zárt. A szövetség ezúttal is tartott közgyűlést, melyen döntést hoztak arról, hogy a jövő évi találkozónak ismét Budapest XVII. kerülete, Rákoskeresztúr ad otthont. -BTV-
Lakossági és céges apróhirdetés: balatonkeresztúri, illetve balatonmáriafürdői tevékenység, működés, esetén 20 szóig ingyenes, 20 szó felett 72 Ft/szó. Keretes hirdetések: 1/1 oldal 14 400 Ft, 1/2 oldal 7200 Ft, 1/4 oldal 4800 Ft, 1/8 oldal 2400 Ft, 1/16 oldal 1200 Ft. Az árak az ÁFA-t nem tartalmazzák! A lapzártáig leadott hirdetések a díj befizetését követően jelenhetnek meg. Színes oldalon megjelenő hirdetés díjának mértéke a fekete-fehér oldal díjának kétszerese. A hirdetési díj befizethető a körjegyzőség pénztárában (hétfő–szerda 9–12 és 13–14 óráig, valamint péntek 9–12 óráig) vagy átutalással az önkormányzat Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet Balatonmáriafürdői fiókjánál vezetett számlájára: 66900045-11009993.
keresztúri hírmondó 2015. augusztus
Testületi ülés JÚLIUS 10. A képviselő-testület (KT) július 10-én soron kívüli ülést tartott, melyen a megválasztott hét képviselő az ülés megnyitásakor megjelent. A KT az ülés napirendjét egyhangú szavazással elfogadta. 1. Iskolai, konyhai eszközök beszerzése 121/2015.(VII.10.) [7 igen szavazat] A KT a 2015. évi általános tartaléka terhére az iskolai konyha működése érdekében a gázzsámoly és alumínium edény beszerzésére 320 540 E Ft-ot biztosít, és felhatalmazza a polgármestert annak lebonyolítására. A gázbojler tekintetében a KT a 2015. évi általános tartaléka terhére 280 000 Ft keretösszeget biztosít a beszerzésre és felhatalmazza a polgármestert, hogy a tankerülettel és az ajánlatadóval a megállapodást a bojler szerelésére, karbantartására megkösse. 2. Elővásárlási jog gyakorlása 122/2015.(VII.10.) [7 igen szavazat] a) A KT Zentai György és társai (Százhalombatta) beadványát megismerte. b) Balatonkeresztúr Község Önkormányzata a kulturális örökség védelméről szóló 2011. évi LXIV. törvény 86. § (1) – (4) bekezdése értelmében fennálló, a Balatonkeresztúr 1426 hrsz.-ú ingatlanra – „műemlék” (présház) – vonatkozó elővásárlási jogával nem kíván élni. 3. Térítési díj hozzájárulási kérelem 123/2015.(VII.10.) [7 igen szavazat] A KT az Általános Iskolai, Óvodai és Egészségügyi Gondnokság, Kaposvár 48-as Ifjúság útja 62-68., 16-227/2015. számú átiratát az étkezési hozzájárulás megfizetése kapcsán megismerte. A KT a Somogy Megyei Kormányhivatal SOB/03/1534-2/2013. számú átiratában foglaltakra, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szólóm 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 151. § (2d) bekezdése értelmében a Gyvt. lehetőséget biztosít az étkeztetést biztosító önkormányzat számára, hogy a közigazgatási területén kívülről érkező gyermek, tanuló étkeztetésének biztosításához a gyermek, tanuló lakóhelye szerinti önkormányzattól hozzájárulást kérjen.
Ez azonban csak lehetőség az önkormányzatok számára, a lakóhely szerinti önkormányzat nem kötelezhető a hozzájárulás megfizetésére. Tekintettel arra, hogy Balatonkeresztúr Község Önkormányzata is biztosít más településről érkező gyermek részére étkeztetést, és azért külön hozzájárulást nem kér, ezért nem kíván hozzájárulást biztosítani Kaposvár Város Önkormányzata részére. 4. Bél Mátyás Látogatóközpont légkezelők karbantartása 124/2015.(VII.10.) [7 igen szavazat] A KT felhatalmazza a polgármestert, hogy a Bél Mátyás Látogató központ légkezelő rendszerének karbantartására a tárgyalások alapján 2015. december 31-ig, vagy a szerződés aláírásától számított egy év időtartamra a szerződést aláírja a VTS Hungary Kft. 1146 Budapest vállalkozással. 5. Part FM rádió reklám ajánlata 125/2015.(VII.10.) [7 igen szavazat] A KT felhatalmazza a polgármestert, hogy az Echo Penisola Kft.-vel, Siófok a szerződést megkösse a település programjainak népszerűsítésére az I. ajánlat (60 elhangzás) szerint, melynek 150 000 Ft + ÁFA költségét az általános tartalék terhére biztosítja. 6. Közvil. Zrt. fejlesztési koncepciójával kapcsolatos meghatalmazás 126/2015.(VII.10.) [7 igen szavazat] A KT megismerte a Közvil Zrt. fejlesztési koncepcióját. A KT felhatalmazza a polgármestert az előterjesztés mellékletét képező meghatalmazás aláírására. A KT a Zrt. által az önkormányzatot is érintő pénzügyi kötelezettségű döntést csak az önkormányzat előzetes hozzájárulásával hozhat. 7. Kulturális Örökség Napja 127/2015.(VII.10.) [7 igen szavazat] A KT megismerte a Kulturális Örökség Napja program felhívást. A KT ez évben nem kíván csatlakozni a programhoz, mert annak személyi és tárgyi feltételeit nem tudja megfelelő módon biztosítani. 8. Orvosi rendelő eszközbeszerzésre ajánlati felhívás 128/2015.(VII.10.) [7 igen szavazat] A KT a DDOP-3.1.3/G-14-2014-0001 számú A balatonkeresztúri háziorvosi, házi gyermekorvosi rendelő infrastruktúrájának korszerűsítése című projekt megvalósítása kapcsán az orvostechnikai eszközökre az előterjesztés szerinti
2015. augusztus keresztúri hírmondó
ajánlati felhívást bocsátja ki a következő cégek meghívásával: 1. Németh Gyógyker Kft., Nagyatád 2. Lőrinc-Med Gyógyászati Bolt, Szentlőrinc 3. Krautner Egészségügyi Szolgáltató és Kereskedelmi Bt., Szigetvár 9. 2016/17. évi közmunka program igényfelmérés 129/2015.(VII.10.) [7 igen szavazat] A KT felkéri a polgármestert, hogy a 2016/17. évi közmunka programok igényfelmérése kapcsán az útőri programelemre 10 főre jelezze az önkormányzat igényét.
JÚLIUS 14. A képviselő-testület (KT) július 14-én soron kívüli ülést tartott, melyen a megválasztott hét képviselő az ülés megnyitásakor megjelent. A KT az ülés napirendjét egyhangú szavazással elfogadta. 1. Orvostechnikai eszközök beszerzése – döntés az ajánlatokról 133/2015.(VII.14.) [7 igen szavazat] A KT az orvostechnikai eszközök beszerzése tárgyú ajánlattétel nyertesének a Krautner Egészségügyi Szolgáltató és Kereskedelmi Bt., Szigetvár céget hirdeti ki nettó 1 705 500 Ft, és 2 155 425 Ft bruttó ajánlati árral. Az eszközbeszerzés forrása a DDOP3.1.3/G-14-2014-0001 támogatási szerződésben foglalt összeg, és az azt meghaladó összeget az önkormányzat 2015. évi általános tartalékából biztosítja. A KT felhatalmazza a polgármestert a szerződés megkötésére. 2. Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program KEOP2014-5.7.0 Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése című pályázati felhívás kapcsán ajánlatkérések 134/2015.(VII.14.) [7 igen szavazat] A KT Az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2014-5.7.0 Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése című pályázati felhívás kapcsán az alábbi feladatokra a következő cégek meghívását rendeli el: a) Közbeszerzés 1. Polányi Ügyvédi Iroda: 1054 BuFolytatás a 4. oldalon
3
Folytatás a 3. oldalról
dapest, képviselő dr. Polányi Tamás 2. Scarecrow Kft., Dunakeszi, képviselő: Valter Erika 3. Info-Marvella Bt., Karancskeszi, képviselő: Fekete Gyula b) Energetikai tanulmány, tervezés és műszaki ellenőrzés 1. Név: enerGO ZERO Kft., 1085 Budapest, kapcsolattartó: Pártos Dénes 2. Név: triple E Kft. Székhely: 1139 Budapest, képviselő: Madarasi Attila 3. Eferte Mérnöki Tanácsadó és Szolgáltató Kft., 1145 Budapest, képviselő: Rózsa Tamás c) Projektmenedzsment 1. Tabegu Kft., Balatonlelle, képviselő: Valter Antal 2. Eunitas Kft., 1106 Budapest, képviselő: dr. Antal Tímea 3. Beirat Kft., 1043 Budapest, képviselő: Valter Antalné d) Tájékoztatási feladatok 1. Beirat Kft., 1043 Budpest, képviselő: Valter Antalné 2. Info-Marvella Bt., Karancskeszi 3. Tabegu Kft., Balatonlelle, képviselő: Valter Antal Az ajánlatok bírálati szempontja: Ajánlatkérő a legalacsonyabb ellenszolgáltatást megajánló Ajánlattevővel köt szerződést. Az ajánlat benyújtás címe: Balatonkeresztúr Község Önkormányzata, Balatonkeresztúr Ady E. u. 52. A szerződéskötés tervezett időpontja: 2015. július 23. Ajánlattételi határidő: 2015. július 20. 16:00 óra. Az ajánlat cégszerűen aláírva benyújtható e-mailban (scannelve) a
[email protected] e-mail címen vagy személyesen. Email esetén kérjük postai úton is eredetben megküldeni. 3. Balatonkeresztúr-Balatonmáriafürdő Sport és Kulturális Egyesület kérelme 135/2015.(VII.14.) [7 igen szavazat] A KT a Balatonkeresztúr-Balatonmáriafürdő Községek Sport és Kulturális Egyesülete 8648 Balatonkeresztúr Iskola u. 3. részére az MVH által kiírt vidéki gazdasági és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztése jogcímen elnyert pályázat megvalósítása érdekében a gépjármű beszerzéséhez szükséges forrást 10 096 080 Ft összegben visszatérítendő támogatás formájában – támogatási szerződés megkötésével – megelőlegezi 2015. évi általános tartaléka terhére. 4
A támogatás visszafizetésének határideje: az elszámolást követően megérkezett támogatás MVH által történő átutalását követő öt banki nap. A KT felhatalmazza a polgármestert a támogatási szerződés megkötésére.
JÚLIUS 24. A képviselő-testület (KT) július 24-én soron kívüli ülést tartott, melyen a megválasztott hét képviselő közül az ülés megnyitásakor hat fő megjelent. A KT az ülés napirendjét egyhangú szavazással elfogadta. 1. Ajánlatok elbírálása - KEOP-20145.7.0 Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése című pályázati felhívás kapcsán 137/2015.(VII.24.) [6 igen szavazat] A KT Az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2014-5.7.0 Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése című pályázati felhívás kapcsán az alábbi feladatokra a következő cégek ajánlatát fogadja el: a) Közbeszerzés 1. Polányi Ügyvédi Iroda, 1054 Bp. • Bene Ferenc Sportcsarnok energetikai fejlesztésére vonatkozóan bruttó 635 000 Ft. • Bene Ferenc Sportcsarnok, Szolgáltató Szervezet épülete, és az Balatonkeresztúri Festetics Kristóf Általános Iskola épületeinek energetikai fejlesztésére vonatkozóan bruttó 635 000 Ft. b) Energetikai tanulmány, záró Auditori feladatok elvégzése 1. enerGO ZERO Kft., 1085 Bp. • Bene Ferenc Sportcsarnok energetikai fejlesztésre vonatkozóan bruttó 736 600 Ft. • Bene Ferenc Sportcsarnok, Szolgáltató Szervezet épülete, és a Balatonkeresztúri Festetics Kristóf Általános Iskola épületeinek energetikai fejlesztésre vonatkozóan bruttó 1 079 500 Ft. c) Kiviteli tervek készítése, műszaki ellenőri feladatok 1. triple E Kft., 1139 Budapest • Bene Ferenc Sportcsarnok energetikai fejlesztésre vonatkozóan bruttó 3 048 000 Ft. • Bene Ferenc Sportcsarnok, Szolgáltató Szervezet épülete, és a Balaton-
keresztúri Festetics Kristóf Általános Iskola épületeinek energetikai fejlesztésre vonatkozóan bruttó 8 915 400 Ft. d) Projektmenedzsment 1. EUnitas Kft., 1106 Budapest • Bene Ferenc Sportcsarnok energetikai fejlesztésére vonatkozóan bruttó 3 556 000 Ft. • Bene Ferenc Sportcsarnok, Szolgáltató Szervezet épülete, és a Balatonkeresztúri Festetics Kristóf Általános Iskola épületeinek energetikai fejlesztésére vonatkozóan bruttó 8 509 000 Ft. A KT felhatalmazza a polgármestert a szerződések aláírására. 2. Ajánlatkérés tájékoztatási feladatok elvégzésére (PR) 138/2015.(VII.24.) [6 igen szavazat] A KT Az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2014-5.7.0 Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése című pályázati felhívás kapcsán a Tájékoztatási feladatokra a következő cégek meghívását rendeli el: e) Tájékoztatási feladatok 4. Csanda László egyéni vállakozó, 1025 Budapest. 5. Szilágyi Zsuzsanna egyéni vállalkozó, Máriahalom. 6. Buckahat Kft., képviseli: Koós Csilla, Szigetszentmiklós. Az ajánlatok bírálati szempontja: Ajánlatkérő a legalacsonyabb ellenszolgáltatást megajánló Ajánlattevővel köt szerződést. Az ajánlat benyújtásának címe: Balatonkeresztúr Község Önkormányzata, Balatonkeresztúr, Ady E. u. 52. A szerződéskötés tervezett időpontja: 2015. augusztus 5. Ajánlattételi határidő: 2015. július 29. 16:00 óra. Az ajánlat cégszerűen aláírva benyújtható e-mail-ban (scannelve) a
[email protected], valamint a
[email protected] e-mail címekre vagy személyesen. Email esetén kérjük postai úton is eredetiben megküldeni.
KÖVETKEZŐ ÜLÉS A KT munkaterv szerinti következő ülését augusztus 18-án (kedd) 13 órakor tartja a községháza emeleti tanácstermében. Összeállításunk a jegyzőkönyvvek alapján készült. Biróné Tóth Valéria
keresztúri hírmondó 2015. augusztus
Keresztúri Napok 2015 A tavalyi évhez hasonlóan, hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a keresztúri önkormányzat július első hétvégéjén a Keresztúri Napok rendezvénysorozatot. Július 3-án, pénteken a Bél Mátyás Látogatóközpontban Kovács József polgármester köszöntője után a hévízi Musica Antiqua Együttes színvonalas műsorát láttuk. A Zala megyei Príma díjjal kitüntetett együttes korhű ruhákban reneszánsz dalokat adott elő. Szombaton a Szent István téren felállított sátorban folytatódott a falunap. A Fergeteges Forgatag Táncbarát Kör apraja és nagyja a Tündérszép Ilona és Árgyélus című magyar népmese mimetikus táncjáték feldolgozásával köszöntötte a megjelenteket. Ez a mese ihlette Vörösmarty Mihályt a Csongor és Tünde színjáték megírására is. A Bárdos Lajos Nőikar meghívására érkezett a szuloki Német Nemzetiségi Egyesület kórusa, amely német dalokat és sváb népdalokat énekelt zenekari kísérettel. Ezután a Balaton M.&K. Fúvószenekar fokozta a jó hangulatot. Este kilenctől a Kaposvári Roxínház musical
válogatás műsora nagy sikert aratott a közönség körében: felcsendültek a Rómeó és Júlia, a Sztárcsinálók, a Hair, és a Hotel Mentol előadás betétdalai. Ezután a Vaklárma együttes szolgáltatta a talpalávalót és táncoltatta a közönséget. A vasárnapi program a Marcali Baglas Néptáncegyüttes műsorával vette kezdetét. Többféle táncot láttunk különböző korosztályok előadásában. Az est sztárvendége Szabó Ádám volt. A „Csillag születik” harmonika virtuóza, az „X-Faktor” énekese és „A Dal” műsor döntőse a tavalyi rendezvényünkön is nagy sikerrel szerepelt. A hallgatóság nagy örömére idén egy hosszabb produkcióra hívtuk. A háromnapos műsorfolyamot a Balaton Old Boys együttes utcabállal zárta. Bendéné Babodi Csilla
könyvtáros-rendezvényszervező Musica Antiqua Együttes
Ünnepi munkarend
Az idei munkarendről szóló rendelet értelmében augusztus 08. (szombat) munkanap, a Közös Hivatalban 8.00– 11.00 óra között lesz ügyfélfogadás. Augusztus 20. (csütörtök) állami ünnep, augusztus 21. (péntek) pihenőnap, mindkét napon zárva lesz a hivatal.
Óvodai lezárás
A már megszokott módon, a kötelező meszelési, nagytakarítási és karbantartási munkálatok miatt augusztus 31ig (hétfő) zárva lesz az óvoda, melynek munkatársai kérik, aki teheti, segítsen a takarítási munkálatok elvégzésében. Az óvoda szeptember elsején (kedd) nyit ki újra.
Konyhai szünet
Karbantartási és korszerűsítési munkák miatt augusztus 17. és 28. között nem üzemel az önkormányzati konyha. Az első főzési nap augusztus 31. (hétfő). A vendégétkeztetést is folytató konyhán 576 Ft/fő az ebéd ára, az étel éthordóban elvihető. Megrendelhető legkésőbb a tárgynapot megelőző napon. Információ: Kis Tímea, telefon: 85/575-018; 30/247-5074. Balatonkeresztúr, Ady E. u. 1.
Vaddisznó kilövés
A Marcali Rendőrkapitányság 14040/3875-2/2015. ált. számú határozatával engedélyezte a vaddisznók kilövését Balatonkeresztúr 331/1-33., 332/1-26. hrsz. alatti belterületi szakaszon augusztus 05. és október 31. között. A kilövést Pető János, Percz János, valamint Ott György végzi.
Tankönyvtámogatás a diákoknak A képviselő-testület 2/2015. (II.13.) rendelete értelmében az önkormányzat tankönyvtámogatásban részesíti az ingyenes tankönyvre nem jogosult – nappali iskolarendszerű oktatásban részesülő – balatonkeresztúri állandó lakóhellyel rendelkező általános iskolai és középiskolai tanulókat. A tankönyvtámogatás mértéke egységesen 6000 Ft, az összeg kifizetése az önkormányzat házipénztára útján történik. A kifizetés feltétele a tankönyvek
Röviden
árának befizetését igazoló bizonylat bemutatása, illetve az arról készült másolat becsatolása. A támogatás iránti igényt 2015. szeptember 30. napjáig lehet benyújtani a Balatonkeresztúri Közös Önkormányzati Hivatal (Balatonkeresztúr, Ady E. u. 52.) házipénztárában (10. számú iroda). A hivatal kéri a határidő betartását, mert ennek elmulasztása jogvesztő. Forrás: Közös Hivatal
2015. augusztus keresztúri hírmondó
Hulladékszállítás
Szelektív: augusztus 17., szeptember 14., október 12., november 9., december 7. Reggel 7 órától. Sárga zsákba: papír, műanyag, italos doboz. Zöld zsákba: üveg. Háztartási: május 1-től szeptember 30-ig minden csütörtökön és vasárnap 18 órától. Zöldhulladék: augusztus 20.; szeptember 3., 17.; október 1., 15., 29.; november 12., 26. -BTV5
Júliusi fellépések A BOB zenekar július 4-én a balatonmáriafürdő-alsói Közösségi Ház szabadtéri színpadán zenélt a jelenlévőknek, melyre vendég zenekart is hívtunk Nagykanizsáról. Kokó és Szabolcs rock zenekara korábban már zenélt Balatonmáriafürdőn. A helyi turisztikai egyesület szervezte estén a Balaton Old Boys Kulturális Egyesület zsíros kenyérrel és fröccsel
Hőségben is fúvós találkozó Július 24-én kezdetét vette a Mária Napok ’15 Fúvószenekari találkozó. Az eseményt a Vaklárma zenekar ismert slágerekkel indította, majd Gájer Bálint szóló műsora koronázta meg az estét, s végül a Vaklárma zárta az első napot. Július 25-én a hagyományokhoz híven menetzene indult (ám a korábbiakkal ellentétben nem a keresztúri focipályától – a szerkesztő) a balatonmáriafürdői hajóállomástól a Központi Strandig. Sokan követték a felvonuláson résztvevő 4 zenekart és 3 mazsorett csoportot. Délután zajlott a vízi zene: felzendült a menetzene a rekkenő hőség csendjében tikkadó strandolók között. Hajas Béla gumimatracos vezényletével elindultak a zenekarok és mazsorett táncosok a vízbe. A parton rengeteg nézelődő gyűlt össze, a vízben
Nyári programok ▶Augusztus 15. (szombat) 18 órától: Rosta Géza verses-zenés gyermekműsora, Lustige Senioren, helyi német kórus, Best of Zenekar, Balatonmáriafürdő Központi Strand. ▶Augusztus 19. (szerda) Családi Délután Kovács Gábor muzsikus, hangszerkészítővel, B.máriafürdő Központi Strand. ▶Augusztus 20. (csütörtök) 6
kínálta a láthatóan jó kedvű közönséget. Sokan jelezték, hogy már a tavalyi rendezvényen is részt vettek. Július 5-én a hagyományos keresztúri falunapon zenéltünk. Noha nagyon meleg volt, mégis jó alkalom volt arra, hogy bemutassuk új dalainkat és új látványtechnikánkat. Július 25-én Balatonberényben léptünk fel a Tóparti Tó-parti zenés esten. Az időjárás kegyes volt hozzánk, hiszen elkerült bennünket a nagy vihar. Emlékezetes esténk volt a csodálatos közönséggel: végig bulizták és táncolták az estét. Nemes János
vidám és energikus csapatok fújták, miközben csinos táncos lányok masíroztak a fürdőzők között. Az esti sztárvendég a központi strandon Oláh Gergő volt, majd fél tíztől a vérpezsdítő dallamoké lett főszerep, amikor is Lobo Latino zenéjére táncolhatunk. Szöveg: Galácz Eszter Vasárnap reggel a település több pontján is fúvós zene csendült fel, délután pedig ismét elindult a menetzene a kikötőből. A fúvósok ismét elkápráztatták a nagyérdeműt a délutáni térzenéjükkel, amelyet a Nyúli mazsorettesek és a Marcato ütőegyüttes tovább színesített. Esti sztárvendégként a Magyarországon a hip-hop-rap neves képviselője, a Hősök zenekar adott koncertet. Hatalmas ovációval zárult a Mária Napok, amelynek a támogatását köszönjük a balatonmáriafürdői önkormányzatnak. Reméljük, jövőre is hasonlóan sikeres lesz július utolsó hétvégéjén a Mária Napok. Turisztikai egyesület
Államalapítás és Szent István királyunk Ünnepe, Balatonmáriafürdő Központi Strand. ▶Augusztus 22. (szombat) Balaton Old Boys, Balatonmáriafürdőalsó Közösségi Ház. ▶Szeptember 12. (szombat) II. Máriai Dixieland Fesztivál, Balatonmáriafürdő Hajóállomás. Külön program szerint. -BTV-
II. Dixieland Fesztivál Balatonmáriafürdő idén ismét otthont ad az először tavaly megrendezett, nagy sikerű Dixieland Fesztiválnak szeptember 12-én. A dixieland egy olyan zenei műfaj, amelyet sokan a jazz előfutárának tekintenek. Trombita, harsona, klarinét, zongora, gitár, bendzsó, dob, nagybőgő és tuba – ezek mind a dixieland meghatározó hangszerei, amelyek garantálják a nagyzenekari hangzást. A reflektorfény 2015-ben a Brass on Brass Tradicionális Jazz Együttesre, az M. & K. Fúvószenekarra, a Marcato ütőegyüttesre, a Happy Dixieland Band-re, valamint a Molnár Dixieland Band-re irányul majd. A Happy Dixieland Band örökzöld dallamokat játszó koncertegyüttes, amely az igényes zenei játék mellett különösen nagy hangsúlyt fektet a hiteles, korhű arculatra; a szegedi Molnár Dixieland Band pedig az egyik legismertebb, Magyarországon a legrégebben fennálló jazz együttes, amely már több világhírű jazz zenész, mint például Jewel Brown (Louis Armstrong utolsó énekesnője) vendégzenekaraként is színpadra léphetett. A balatonmáriafürdői hajókikötőben, szeptember 12-én garantált a kiváló New Orleans-i hangulat, valamint a helyi termelők saját érlelésű, kellemes borainak repertoárja. A zenén kívül más művészeti ágak is képviseltetik magukat kézműves vásár formájában, a kisebbeket pedig állatsimogató, lufihajtogatás és arcfestés várja majd a helyszínen. A rendezvény ingyenesen látogatható.
Programok:
15:00 – 19:00 Gyerekprogramok (arcfestés, lufi hajtogatás, állatsimogató) 15:00 – 22:00 Kézműves vásár Zenés programok: 15:00 – 16:30 Brass On Brass Tradicionális Jazz Együttes 16:30 – 18:00 M. & K. Fúvószenekar, Marcato ütőegyüttes 18:00 – 20:00 Happy Dixieland Band 20:00 – 22:00 Molnár Dixieland Band A műsorváltozás jogát fenntartjuk! Turisztikai egyesület
keresztúri hírmondó 2015. augusztus
Tanévkezdés A 2015/16-os tanév szeptember elsején reggel az iskolai tanévnyitóval kezdődik, utána indul a tanítás. Az első óra mindenki számára osztályfőnöki óra lesz, ekkor vehetik át a gyerekek a tankönyveket, és megkapják a csekket is, melyet a szülőknek majd be kell fizetniük. A tankönyveket a diákok részére a névre szóló számlalevélen szereplő lista alapján kell átadni. Az Átadás - Átvételi jegyzőkönyvből tanulónként 2-2 példányt az átvevővel (szülővel/tanulóval) kell kitöltetni, aláíratni, melyből egy példány az átvevőnél (tanulónál/szülőnél) marad. A 2015/2016-os tanévre vonatkozó tankönyvek vásárlására a szülők számára várhatóan 2015. augusztus 1-től nyílik lehetőség a Kello publikus webáruházának rendelési felületén. Elromlott iskolánk bojlere. Balatonkeresztúr Község Önkormányzata vállalta, hogy újat vásárol, a KLIK pedig a beszerelési költséget állta. További szép nyarat kívánunk minden tanítványunknak, hogy új erővel, kipihenten kezdhessük szeptember elsején az új tanévet. Általános iskola
Ünnepi rendelés Nem lesz rendelés augusztus 17-én (hétfőn), augusztus 18-án (kedden) és augusztus 19-én (szerdán) dr. Virág Sándor keresztúri háziorvos rendelőjében. Helyettese dr. Kónya Gábor balatonmáriafürdői háziorvos a Balatonmáriafürdő, Keszeg u. 12. sz. alatti rendelőben. Telefon: 06/20-437-1360, 06/85-375-211. Az ünnep idején – augusztus 19-én (szerda) 16.00 órától augusztus 24-én (hétfő) 8.00 óráig – sürgős esetekben a központi ügyeletet lehet felkeresni 06/85-310-515. Mentők: 104. A keresztúri rendelő korszerűsítése miatt a rendelés előreláthatóan szeptember 30-ig a Közös Önkormányzati Hivatal emeleti helységében – Balatonkeresztúr, Ady E. u. 52. – történik változatlan rendelési idő mellett. -BTV-
Hosszú bajnoki szezon lesz Megkezdte a felkészülést a 2015/16-os évad őszi idényére a labdarúgó csapat. Az előző évi ezüstéremmel magasra tette a mércét Keszei Ferenc csapata. Azonban úgy gondoljuk, hogy a mezőny első harmadában végezve (1-6. helyek) elégedettek lennék az évad végén. A tavalyi keret alig változott. A változások pedig egyértelműen erősítések. Vis�szatért Matucza Csaba, Horváth Soma Balatonszentgyörgyről és Wolf Balázs Balatonberényből. Távozott Marcaliba Bognár Péter. A csapatot továbbra is Keszei mester dirigálja. A csapat heti három edzéssel, (délelőtt és délután) és edzőmérkőzésekkel készül a maratoni szezonra. Az MLSZ elnöksége döntéseként az idén a megyei I. osztály 18 csapattal vág neki a küzdelmeknek: az osztályba sorolták a Kaposvári Rákóczi és a Siófok II. csapatait. Így a bajnokság augusztus 9-én indul, mi az első fordulót szokás szerint halasztjuk a Balatonboglár csapatával. Számunkra a pontvadászat augusztus 16-án indul a Marcali elleni rangadóval. Bérleteket – mivel több mérkőzés lesz – 5600 és 4000 Ft-ért vásárolhatnak szurkolóink Molnár Istvánnál. Edzőmérkőzés eredmények: Keresztúr–Újbuda (NBIII) 1:4 (1:3) G: Wolf B. Keresztúr–Szepetnek (megyei I. o) 2:2 (1:2) G: Bartha M., Keresztúr–Kaposvári Rákóczi U19 3:1 (1:1) G: Wolf B.2, Horváth M. Lapzártát követő mérkőzések: 08.08. 10.00 Keresztúr–Nagykanizsa (edzőmérkőzés) hirdetések Gyermekholmik nagyon olcsó áron eladók. Quad, ágy, ülő-álló babakocsi, összecsukható babakocsi és mások. Telefon: 06 20 460-9104.
2015. augusztus keresztúri hírmondó
08.16. 17:00 Keresztúr–Marcali VFC 08.22. 17:00 Nagyatádi FC–Keresztúr 08.30. 17:00 Keresztúr–Somogyvár K.Ö.SE
Nyári teniszoktatás Idén nyáron is megszervezte a Sportkör a szokásos teniszoktatását, mellyel a teniszezésre szeretnénk felhívni a figyelmet, kedvet adva a sportághoz. Az órákat Szekunda Jenő tartotta, melyeken 10-15 gyerkőc vett részt két héten keresztül, 10 napon. A foglalkozásokon a tenisz alapjaival ismerkedhettek meg a gyerekek, sok-sok játékkal fűszerezve.
Sikeres kisbusz pályázat Egyesületünk sikeresen pályázott az MVH által kiírt kisbusz beszerzési pályázaton, melynek keretében egy Peugeot Boxer Combi 2.2-es típusú gépjárművet fogunk vásárolni az ősszel. Az elszámolást október 16-ig be kell adni. A busz értéke 10 096 000 Ft, amelyet az önkormányzat előfinanszíroz számunkra. Az EU-s pályázat 100%-ban támogatott, azaz csak néhány kisebb tételű kiadásába kerül a busz az egyesületnek.
Jóváhagyott sportfejlesztési program A sportkör a napokban kapta meg az idei TAO-pályázatra (Társasági adókedvezmény sporttámogatási rendszer) vonatkozó jóváhagyó határozatot, mely szerint a 2015/16-os évadra 6 239 986 Ft támogatást kaphat (693 332 Ft önrész vállalással) az utánpótlás-nevelés feladatok megvalósítására. A sportkör ezzel összefüggő sportfejlesztési programja megtalálható az önkormányzat honlapján (www.balatonkeresztur.hu). Somogyi Zsolt
Keresztúri gazdaboltban permetszerek, kerti eszközök, és már festékáru is. Szebb termés, jobb minőség: tápanyagok. Balatonkeresztúr, Iskola utca 4., 7-es főút mellett. Grabaricsné: 03/30-319-5782. 7
Keresztúri Napok 2015
képgaléria cegyüttes
Baglas Néptán
Szabó Ádám harmonikás
BOB Együttes
◄ Keresztúrok találkozója ▼ Mária Napok '15 Vízizene