keresztúri hírmondó XII. évfolyam, 03. szám ◆ 2014 kikelet hava, március
Balatonkeresztúr Önkormányzatának havonta megjelenő információs lapja
Tavasz előtt (részlet)
A fák az égre nyujtják mezítlen karjukat, „Ruházzatok fel minket!” kérik a mennyeket. „Adjatok bő ruhának lobogó lombokat, húzzatok ujjainkra zöld selyemkesztyüket.” Babits Mihály: Paysages Intimes
Balatonkeresztúr önkormányzata tisztelettel hív mindenkit az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulójának tiszteletére rendezendő ünnepségre, melyet március 14-én (péntek) 17 órakor tart a Bene Ferenc Sportcsarnokban. Program: • Kossuth Emlékoszlop koszorúzása a Mindszenty téren. • Ünnepi beszédet mond dr. Virág Sándor Mátyás háziorvos. • Ünnepi műsor a Bárdos Lajos Nőikar, a Festetics Kristóf Általános Iskola tanulói, valamint a Balaton M. & K. Egyesület fúvószenekara közreműködésével. Kovács József polgármester
KALENDÁRIUM Marcius (részlet)
Az elnevezés a latin Martius hónapnévből ered. Annyit tesz: Mars (isten) hava. Rómában az ősidőkben az év kezdő hónapja volt, megfelelően a mediterráneumban elterjedt tavaszi – napéjegyenlőségi – évkezdési szokásnak. Az ősi Róma a tavasz-újévet március Idusán, holdtöltekor ünnepelte. Március 14-én kergették ki a városból az elmúlt évet jelképező, agg Mamurius Veturiust (vö. „télkiverés”, „télkihordás”), és másnap köszöntötték az év megújulásának istennőjét, Perenna „anyát”. Anna Perenna ünnepe később amolyan „marciális” jellegű tavaszköszöntő népünnepéllyé vált.
Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium Neves napok márciusban Március 4. Húshagyókedd Március 5. Hamvazószerda Március 8. Nemzetközi Nőnap 1914. Március 9. Nagyböjt 1. vasárnapja Március 15. Magyarország nemzeti ünnepe, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kezdete 1990.
Jövőkép: vidék- és Balaton fejlesztés Az idén kezdődött és 2020-ig tartó új uniós költségvetési ciklus fő fejlesztési irányairól, kiemelten a vidékfejlesztésről tartott előadást február 12-én Móring József Attila, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz-KDNP) a balatonmáriafürdői Közösségi Házban, melyen részt vett Galácz György máriai polgármester, valamint több civil szervezet képviselője, helyi vállalkozók.
Ö
sszevetve az előző ciklussal, az előadáson elhangzott: míg akkor az EU-s források zömét alapinfrastruktúra fejlesztésre, autópálya építésre használták fel, addig az új ciklusban a támogatások 60%-át a mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV) gazdasági fejlesztésére fordítják. Az előadó kiemelte, a követkő időszakban a pályázati irányokat tekintve a föld, a víz, és levegő kifejezések kapnak kulcsszerepet, hiszen ezekhez stratégiai jelentőségű ágazatok kapcsolódnak. E területek megőrzése, körültekintő fejlesztése nemzetgazdasági érdek, ezek képezik a vidékfejlesztési stratégia alapját. Mindennek az a célja – fejtette ki Móring József Attila –, hogy a támogatások révén életben lehessen tartani, mi több, bővíteni a helyi sajátságokat, legyen az akár kézműves tevékenység vagy családi gazdálkodás, és az így megtermelt javakat sikerüljön piacra juttatni. A Balaton jelenét és jövőjét érintő kérdéskörben érdekes és tanulságos fórummá alakult az előadás; többen kifejtették álláspontjukat, beszéltek tapasztalataikról. Egyetértés alakult ki abban, hogy a tó fejlődésének egyik alapvető gátját képezte/ képezi az a gyakorlat, miszerint az itt képződő hatalmas bevételeknek csak töredéke kerül vissza, miközben az üdülőjelleg miatt lényegesen többe kerül az itteni települések fenntartása. Ugyanez érvényes a balatoni KKV szektorra is, amely forráshiány és a szezonalitás miatt nem képes lépést tartani az éven át működő vállalkozások lehetőségeivel. Egy másik, ugyancsak jelentős problémaként merült fel, hogy noha úgy tűnik, sok gazdája van a Balatonnak, de valójában nincs egy sem. A sokféle érdek miatt eddig nem alakulhatott ki egy egységes Balaton stratégia vagy Balaton-kép. Abban is egyetértettek a jelenlévők, hogy sok munkára, fejlesztési támogatásokra, az érintettek közötti egyeztetésre és valódi összefogásra van szükség ahhoz, hogy a Balaton is elfoglalhassa méltó helyét a világ turisztikai térképén. -BTV-
KERESZTÚRI HÍRMONDÓ Kiadja és terjeszti Balatonkeresztúr Önkormányzata. Főszerkesztő: Biróné Tóth Valéria. Szerkesztőség és kiadó: 8648 Balatonkeresztúr, Ady E. u. 52. Telefon: (85) 575-810 Fax: (85) 575-823 Email:
[email protected] Honlap: www.balatonkeresztur.hu Nyomdai munkák: Kapos Color Print Iroda és Nyomdatechnika Kft. 7400 Kaposvár, Csokonai u. 8. Telefon: (82) 311-892 Ingyenes kiadvány. Megjelenik 700 példányban. Lapzárta: minden hónap 25. napja. Aktuális lapszámunk beszerezhető a községházán, illetve a könyvtárban. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Várjuk véleményüket, javaslataikat, hirdetéseiket, közérdekű információkat a szerkesztőség címére.
2
Hirdetési tudnivalók Lakossági és céges apróhirdetés: balatonkeresztúri, illetve balatonmáriafürdői tevékenység, működés, esetén 20 szóig ingyenes, 20 szó felett 72 Ft/szó. Keretes hirdetések: 1/1 oldal 14 400 Ft, 1/2 oldal 7200 Ft, 1/4 oldal 4800 Ft, 1/8 oldal 2400 Ft, 1/16 oldal 1200 Ft. Az árak az ÁFA-t nem tartalmazzák! A lapzártáig leadott hirdetések a díj befizetését követően jelenhetnek meg. Színes oldalon megjelenő hirdetés díjának mértéke a fekete-fehér oldal díjának kétszerese. A hirdetési díj befizethető a körjegyzőség pénztárában (hétfő–szerda 9–12 és 13–14 óráig, valamint péntek 9–12 óráig) vagy átutalással az önkormányzat Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet Balatonmáriafürdői fiókjánál vezetett számlájára: 66900045-11009993.
keresztúri hírmondó 2014 március
Testületi ülés február 03. A képviselő-testület (KT) február 03-án tartotta az éves közmeghallgatást, melyen a megválasztott hét képviselő közül az ülés megnyitásakor hat fő megjelent. A KT az ülés napirendjét egyhangú szavazással elfogadta. 1. Rendőrségi tájékoztató 2. 2013. évről beszámoló, 2014. évi tervek ismertetése 13/2014.(II.3.) [6 igen szavazat] A KT a polgármester 2013. évről adott lakossági beszámolóját, a 2014. évi tervekről szóló tájékoztatóját elfogadja. 3. Lakossági kérdések, felvetések 4. Egyéb ügyek aktualitások 14/2014.(II.3.) [6 igen szavazat] A KT a 299/2013.(XI.19.) számú határozatát akként módosítja, hogy: „Fizetési feltétel: vételár 50%-a a szerződéskötéskor, második rész 2014. augusztus 31-ig fizetendő, a teljes vételár megfizetéséig tulajdonjog fenntartással. 15/2014.(II.3.) [6 igen szavazat] A KT pályázatot nyújt be a 4/2014. (I. 31.) BM rendeletben meghatározott feltételek ismeretében a Bene Ferenc Sportcsarnok felújítására. A projekt összköltsége: 31 036 334 Ft. Vállalt önrész: 11 036 334 Ft. A KT felhatalmazza a polgármestert a pályázat benyújtására.
FEBRUÁR 05. A képviselő-testület (KT) február 05-én tartotta együttes ülését Balatonberény és Balatonmáriafürdő Önkormányzatával, melyen a megválasztott hét képviselő közül az ülés megnyitásakor öt fő megjelent. A KT az ülés napirendjét egyhangú szavazással elfogadta. 1. Közös Önkormányzati Hivatal 2014. évi költségvetésének megállapítása 17/2014.(II.5.) [5 igen szavazat] A KT nem támogatja, hogy a Balatonkeresztúri Közös Önkormányzati Hivatal 2014. évi költségvetésében a tervezett 3,5%-os bérfejlesztéséhez a további 1,5%-os bérfejlesztés forrását 1%ban a fenntartók, és 0,5%-ban a hivatal tervezett dologi kiadásainak terhére állapítsák meg.
18/2014.(II.5.) [5 igen szavazat] A KT a Balatonkeresztúri Közös Önkormányzati Hivatal 2014. évi költségvetését elfogadja.
FEBRUÁR 11. A képviselő-testület (KT) február 11-én tartotta soros ülését, melyen a megválasztott hét képviselő az ülés megnyitásakor megjelent. A KT az ülés napirendjét egyhangú szavazással elfogadta. 1. Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, tájékoztató a két ülés közötti fontosabb eseményekről 20/2014.(II.11.) [7 igen szavazat] A KT a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról adott jelentést, valamint a két ülés közötti fontosabb eseményekről szóló tájékoztatást a szóbeli kiegészítésekkel elfogadja. 2. Balatonkeresztúr Község Önkormányzatának 2014. évi költségvetése 2/2014. (II.13.) rendelet az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről. [7 igen szavazat] 3. Víziközmű rendszerek működtetése 21/2014.(II.11.) [7 igen szavazat] A KT a víziközművekkel kapcsolatos korábbi döntését megerősíti, és állami tulajdonba akarja adni azt. A KT felhatalmazza a polgármestert, hogy a szolgáltatóval az eljárás során felmerülő vagyonértékelés kiadásainak minimalizálásáról, és arról folytasson tárgyalást, hogy a szerződéssel kapcsolatosan azonos paraméterek kerülnek-e kialakításra az egyes önkormányzatok esetében, illetve az egyes önkormányzatoknak a tárgyalás során elért szerződési feltételei milyen szinten lehetnek azonosak. 4. Szavazatszámláló Bizottságok megválasztása 22/2014.(II.11.) [7 igen szavazat] A KT a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 24.§ (1) bekezdése alapján Balatonkeresztúr településen a következő személyeket választja meg: 1. számú szavazókör: Szabados Zoltánné, Mikoláné Jakab Anita, Balla Andrea. Póttagok: Molnárné Csurai Krisztina, Somogyi Istvánné. 2. számú szavazókör: Gaál Ottóné, Meretei Jánosné, Péterné Darázs Mária. Póttagok: Buxbaum Tiborné, Arnold Jánosné.
2014 március keresztúri hírmondó
5. Elővásárlási jog 5.1. 23/2014.(II.11.) [7 igen szavazat] Balatonkeresztúr Község Önkormányzata a Balatonkeresztúr, Csatornapart u. 10. számú, 713/1 hrsz.-ú ingatlan esetében az árverésen gyakorolható elővásárlási jogával nem kíván élni. 5.2. 24/2014.(II.11.) [7 igen szavazat] a) A KT dr. Balogh Ákos ügyvéd úrnak (Balogh & Medveczky Ügyvédi Iroda, Budapest) Bugram Zsófia (Balatonújlak) és Kiss István Zoltán (Redhill, Surrey, Anglia) képviseletében tett beadványát megismerte. b) Balatonkeresztúr Község Önkormányzata a kulturális örökség védelméről szóló 2011. évi LXIV. törvény 86. § (1) – (4) bekezdése értelmében fennálló, a balatonkeresztúri 066 hrsz.-ú ingatlanra – műemlék – vonatkozó elővásárlási jogával nem kíván élni. 6. Ivóvíz-, csatornadíj támogatás igénylése 25/2014.(II.11.) [7 igen szavazat] A KT a 8/2014. (I.31.) BM rendelet alapján a 2014. évi lakossági víz- és csatornaszolgáltatás díjának csökkentésére pályázatot nyújt be a Magyar Államkincstár felé. A KT meghatalmazza a polgármestert az állami támogatás igénylésének benyújtására és a pályázattal kapcsolatos teendők lebonyolítására. 7. Egyéb aktuális ügyek 26/2014.(II.11.) [7 igen szavazat] A KT felülvizsgálta a 82/2009.(IV.7.) számú határozatával jóváhagyott hosszú távú fejlesztési sportkoncepcióját. A KT – az előterjesztés szerint – jóváhagyja Balatonkeresztúr Község Önkormányzatának 2014–2019. időszakra szóló sportfejlesztési koncepcióját.
FEBRUÁR 19. A képviselő-testület (KT) február 19-én rendkívüli ülést tartott, melyen a megválasztott hét képviselő az ülés megnyitásakor megjelent. A KT az ülés napirendjét egyhangú szavazással elfogadta. 1. Turisztikai Egyesület kérelme 28/2014.(II.19.) [7 igen szavazat] A KT a Balatonmáriafürdő-Balatonkeresztúr Turisztikai Egyesület kérelmét méltányolja, és részére – figyelembe véve a már nyújtott 500 E Ft támogatási előleget – 2014. I. félévére 750 E Ft táFolytatás a 4. oldalon
3
Folytatás a 3. oldalról
mogatást nyújt. A KT felhatalmazza a polgármestert, hogy a 2014. évi támogatási szerződést az előbbiek figyelembevételével kösse meg. 2. Látogatóközponttal kapcsolatos ügyek 29/2014.(II.19.) [7 igen szavazat] A KT a látogatóközpont építésével kapcsolatosan a projektben nem szereplő csapadékvíz elvezetés és térburkolás költségeire 1.500 E Ft + ÁFA, valamint a vízelvezető rendszer tisztítására és kerítéselemek beszerzésére 600 E + ÁFA Ft keretösszeget állapít meg 2014. évi költségvetése fejlesztési tartaléka terhére, és felhatalmazza a polgármestert a vállalkozási szerződések megkötésére.
FEBRUÁR 26. A képviselő-testület (KT) február 26-án rendkívüli ülést tartott, melyen a megválasztott hét képviselő az ülés megnyitásakor megjelent. A KT az ülés napirendjét egyhangú szavazással elfogadta. 1. Támogatói nyilatkozat a Natura IKSZT-nek 31/2014.(II.26.) [7 igen szavazat] A KT felhatalmazza a polgármestert, hogy a Natura Integrált Közösségi Szolgáltató Terekért Közhasznú Egyesület részére (Székhelye: 8648 Balatonkeresztúr Kossuth L. u 7., képviselőjének neve dr. Zádori Krisztián) a Magyar Élelmiszerbank Egyesület „Élelmiszerbank adományszétosztási együttműködés 2014” című pályázaton való indulására vonatkozó támogató nyilatkozatot a 2014-es év vonatkozásában aláírja. 2. Sportcsarnok igénybevételi kérelem 32/2014.(II.26.) [7 igen szavazat] A KT méltányolja Horváth Istvánné Gyöngyvirág Népdalkör vezetőjének kérelmét és közösségi munkáját. A KT a hatályos sportcsarnokra vonatkozó működési szabályzat alapján a helyi civil szervezetek számára évente egy alkalommal tudja biztosítani térítésmentesen a sportcsarnokot, így a megyei rendezvények megszervezésére irányuló kérelem estében nem áll módjában térítésmentesen biztosítani. 3. Nem konszolidált önkormányzatok támogatási pályázat 33/2014.(II.26.) [7 igen szavazat] A KT felhatalmazza a polgármestert, 4
hogy az adósságkonszolidációban részt nem vett települési önkormányzatok fejlesztési támogatásáról szóló 10/2014. (II. 19.) BM rendelet alapján a községi utak, járdák felújítására az önkormányzat 2014. évi költségvetésében tervezett összeg mellett a 20 millió Ft maximális támogatási igényt benyújtsa. 4. Tájékoztató a hulladékkezelési közszolgáltatásról 34/2014.(II.26.) [7 igen szavazat] A KT felhatalmazza a polgármestert, hogy Siófok város polgármestere, és a katasztrófavédelem részére az érintett települések által közösen megfogalmazott levelet a polgármester aláírja a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban. 5. Tájékoztató a játszóház, látogatóközpont projektről Kovács József polgármester: a beruházással érintett ingatlan előtt az árokrendszer tisztítása megtörtént, de vannak olyan szakaszok, amelyeket fel kell tárni. A tájékoztatást a KT elfogadja. 6. HACS-ról tájékoztatás 35/2014.(II.26.) [7 igen szavazat] A KT a 2014-től kezdődő vidékfejlesztési időszakban továbbra is a Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesület tagja kíván maradni, továbbá nem kíván belépni a Marcali és Térsége Területfejlesztési Egyesületbe. 7. Egyéb ügyek, aktualitások 7.1. 36/2014.(II.26.) [7 igen szavazat] A KT megbízza a Szolgáltató Szervezetet, hogy a Berek u. útfelületéről a vízelvezetést költségvetése terhére oldja meg. 7.2. 37/2014.(II.26.) [7 igen szavazat] A KT a balatonkeresztúri műemléktemplom területén felállítandó fénykereszt megvalósítását támogatja, és a Balatonkeresztúri Egyházközség részére a költségek 50%-át, 600 000 Ft-ot biztosít általános tartaléka terhére.
41/2014.(III.4.) [6 igen szavazat] A KT a zártkerti utak karbantartását bruttó 12 700 000 Ft keretösszeg átadásával biztosítja a Szolgáltató Szervezet 2014. évi költségvetésében. 2. HPV vírus elleni oltás 42/2014.(III.4.) [6 igen szavazat] A KT 2014. évben a 14. életévüket betöltött leányok – 6 fő – HPV vírus elleni oltóanyagát támogatja, melynek 300 E Ft költségét az önkormányzati segélykeret terhére biztosítja. 3. Gyermekek lengyelországi utazásához támogatási igény 43/2014.(III.4.) [6 igen szavazat] A KT a Balatonmáriafürdő Önkormányzata által 2014. június 20–27. között tervezett lengyelországi táborozást nem áll módjában gyermekenként a kért 35-40 E Ft összegben támogatni, mivel az iskola által további 5 táborozási lehetőség szervezése folyik, és e táborozásokat azonos elvek szerint kívánja támogatni.
KÖVETKEZŐ ÜLÉS A KT munkaterv szerinti következő ülését március 18-án (kedd) 13 órakor tartja a községháza emeleti tanácstermében, melynek napirendjén többek között az alábbi témák szerepelnek: 1. Szolgáltató Szervezet 2013. évi tevékenységéről beszámoló, 2014. évi munkatervének jóváhagyása. 2. 2014. évi közbeszerzési terv jóváhagyása. 3. Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, tájékoztató a két ülés közötti fontosabb eseményekről.
Április 8. községszemle
MÁRCIUS 04. A képviselő-testület (KT) március 04-én rendkívüli ülést tartott, melyen a megválasztott hét képviselő közül az ülés megnyitásakor hat fő megjelent. A KT az ülés napirendjét egyhangú szavazással elfogadta. Zárt ülés A KT 1 fő részére 20 300 Ft önkormányzati segélyt állapított meg. 1. Zártkerti utak helyreállítása
A KT április 8-án (kedd) tartja a hagyományos tavaszi községszemlét. A testületi ülések (kivéve a zárt ülés) nyilvánosak. A testületi ülésekről készült jegyzőkönyvek megtekinthetőek a községházán és a könyvtárban, vagy letölthetőek az önkormányzat (www.balatonkeresztur.hu) honlapjáról. Összeállításunk a jegyzőkönyvek alapján készült. Biróné Tóth Valéria
keresztúri hírmondó 2014 március
Röviden Öt hosszú hétvége az ünnepek miatt
Május 2., október 24. (mindkettő péntek) és december 24. (szerda) lesz pihenőnap. Ez egészül ki a húsvét- és a pünkösdhétfővel (április 21., illetve június 9.), így összesen öt hosszú hétvégével tervezhetünk 2014-ben. A pihenőnapokat szombatonként – május 10-én, október 18-án és december 13án – kell ledolgozni.
Márciustól házhozmenő szelektív hulladékgyűjtés
Papír-, műanyag- és italosdoboz hulladék márciustól a Pelso-Kom Nonprofit Kft. által kiosztott feliratos zsákban gyűjthető, melyet a szolgáltató általában havonta egyszer, nyáron két alkalommal szállít el hétfői napokon. A hulladékok összelapítva és kimosva kell a zsákba tenni, melybe nem kerülhet üveghulladék, olaj- és zsírmaradvány, ételmaradék, zöldhulladék, háztartási szemét, gyógyszertartó doboz. A megtelt zsákokat a járatnapokon reggel 7 óráig, az ingatlan elé közterületre, jól látható helyre kell kihelyezni. Cserezsákot a szállítási napokon biztosítanak, de bármilyen más, átlátszó zsákot (pl. reklámszatyor) is lehet használni a célra. Járatnapok: Március 3., 31.
Április 28.
Május 26.
Június 9., 23.
Július 7., 21.
Augusztus 4., 18.
Szeptember 15.
Október 13.
November 10.
December 8.
Indul a zöldhulladék szállítás Hasonlóan az elmúlt évekhez, a belterületi ingatlanok mezőgazdasági művelése során keletkező zöldhulladékot (fű, szőlő, venyige, gyümölcsfa nyesedék) kéthetente csütörtöki napokon szállítják el. A zöldhulladék szállítás napján egyenként 110 literes edényzetben, vagy darabolva és kötegelve, de a 110 litert nem meghaladó, maximum 25 kg súly betartásával,
maximum 1 méter hosszú és 40 cm átmérőjű kötegelt (összekötött) formában helyezhető ki zöldhulladék. A fenti paramétereknek nem megfelelő zöldhulladékot nem szállítják el. Szállítási napok: Április 3., 17,
Május 1.,15.,29.
Június 12.,26.
Július 10.,24,
Augusztus 7., 21.
Szeptemb. 4., 18.
Okt. 2., 16., 30.
Nov. 13., 27.
Hulladékszállítási rend
Szokásosan január 1-től április 30ig, illetve október 1-től december 31-ig heti egy alkalommal, hétfőnként viszik el a háztartási hulladékot, a kukát reggel 6 óráig kell kihelyezni. Május 1-től szeptember 30-ig heti két alkalommal – csütörtök, vasárnap – van elszállítás, a kukát este 6 óráig kell kihelyezni. Az „állandó” ingatlantulajdonosok évi 74 alkalommal, az üdülő ingatlantulajdonosok május 1-től szeptember 30-ig 44 alkalommal vehetik igénybe a szolgáltatást szüneteltetés lehetősége nélkül. Akinek ettől eltérő, más térfogatú és darab számú gyűjtőedény elszállítására van igénye, annak ezt a tárgyévet megelőző december 15-ig írásban kell bejelentenie a szolgáltatónál.
Lomtalanítás
Hagyományosan három részterületre bontva három időpontban történik az idei lomtalanítás Balatonkeresztúron. A déli és nyugati területeken április 14–15-én, a központi részeken április 28–29-én, a keleti településrészeken május 5–6-án szállítják el a lomokat. A déli és nyugati területeken a kihelyezés időpontja április 12–13., a szállítás időpontja április 14–15. Érintett utcák: Kossuth, Petőfi, Rákóczi, Gróf Festetics Kristóf, Mező, Árpád, Új Élet, Arany János, Sport, Millennium köz, Bokros köz, Vasút u. nyugati oldala. A másik két terület érintett utcáinak jegyzékét áprilisi számunkban közöljük. Az építési törmelék elszállítása továbbra is az ingatlan tulajdonosának, illetve annak a feladata, akinek a tevékenysége révén a hulladék keletkezett. Ez ügyben az AVE Zöldfok Zrt. Balatonboglár Kommunális Divíziójánál
2014 március keresztúri hírmondó
lehet érdeklődni. Cím: Balatonboglár, Szabadság u. 6., telefon: 85/575-086, 85/575-087).
Még kérhető a lakástámogatás Új vagy használt lakás megszerzéséhez, lakás korszerűsítéséhez, lakás építéséhez (emeletráépítés, átalakítás, bővítés), lakás felújításához lehet igényelni a lakáscélú helyi támogatást. A kérelmet március 31-ig lehet benyújtani (jogvesztő határidő). A támogatás továbbra is kamatmentes, visszatérítendő, melynek mértéke minimum 100 000 Ft, maximum 500 000 Ft, illetve a benyújtott költségvetés összegének maximum 50 százaléka.
Indul a nyári időszámítás
Az idén a nyári időszámítás első napja március 30-ra (vasárnap), utolsó napja pedig október 26-ra (vasárnap) esik. Március 30-án az órákat – középeurópai idő szerint – hajnali 2-kor előre kell igazítani 3 órára. Ez a vasárnap így 23 órából áll, az ilyenkor elveszett egy órát októberben kapjuk vissza. (Az órák ebben az időszakban a nap járásához képest egy órával előrébb járnak.) A nyári időszámítás végén, október 26-án (vasárnap) az órákat hajnali 3-kor vissza kell igazítani 2 órára.
• • •
-BTV-
„Az allergia nem velünk született, hanem szerzett reakció.”
PORATKA IRTÁS CSÚCSTECHNOLÓGIÁVAL!
Szabaduljon meg a fejfájást, porallergiát, asztmát okozó több millió atkától. A poratkák a lakásban mindenütt megtalálhatóak, legfőképpen matracokban, ágybetétekben. Ennek megszüntetésére kínálunk Önnek egy mélytisztítási módszert (száraz tisztítás), amely teljes mélységben (25-30 cm) „átmossa” az ágybetétet, 99%-ban megszabadítja Önt a poratkától és kristálytiszta levegőt varázsol. Vállalunk otthonában: KÁRPIT-
TISZTÍTÁST, SZŐNYEGTISZTÍTÁST, GÉPJÁRMŰ KÁRPITTISZTÍTÁST! Gyermekmatracokra kedvezmény!
Információ: Hervai Martin, telefon: +36 30/340-3548 Horváth Beatrix, telefon: +3630/588-8834 (16 óra után)
5
festetics hírek
Februári mulatságok A farsang vízkeresztkor (január 6.) kezdődő és hamvazószerdáig (változó időpont) tartó, évszázadok óta évente megismétlődő, gazdag szokáshagyománnyal rendelkező ünnepsorozat. Ez az önfeledt mulatozás, dús lakomák időszaka, amikor búcsúzunk a téltől és köszöntjük a tavaszt. Iskolánkban február 6-án rendeztük meg a Szülői Munkaközösség (SZM) segítségével a farsangi mulatságot. Minden gyermek üdítőt, szendvicset kapott a SZM-től. A jelmezes felvonulás után bohóc szórakoztatta tanulóinkat, aki lufiból hajtogatott virággal, karddal, kutyával ajándékozta meg őket. Idén is nagyon ötletes jelmezeket láthattunk, melyek közül a legjobbakat a zsűri – Kovácsné Nemes Márta, Német Cintia, Maczkó Nikolett – külön díjjal jutalmazta: Gorzó István „Hőlégballon”. Wenczel Balázs „Hot dog” jelmeze kapta az SZM felajánlását. Több osztályban csoportosan öltöztek jelmezbe a gyerekek, a 4. osztályosok cowboy táncot, a 6. osztályosok bébi táncot, a 8. osztályosok az Isteni színjáték humoros változatát „Emberi színjáték” címmel adták elő. Az alapítványi bált február 21-én tartottuk, melyen az idén is sokan részt vettek, ezzel is támogatva intézményünket. Az iskola kamarakórusa és néptánccsoportja műsorával fejezte ki köszönetét. Mind a szervezőknek, mind a támogatóknak köszönetet mondunk. A 2. osztályosokkal részt vettünk február 22-én Keszthelyen a Balatoni Múzeumban szervezett farsangi családi délutánon, ahol az álarckészítő és fánkevő verseny megalapozta a jó hangulatot.
Sporteredmények Futball diákfociban az 1. korcsoport körzeti 3. helyezést, a 2. korcsoport körzeti 4. helyezést szerzett Marcaliban. A 3. korcsoport kiskörzeti 1. helyezés ért el Fonyódon, nagy körzeti 4. helyezést pedig Marcaliban. Az iskola leány kézilabdázói eredményesen szerepelnek a korosztályos, az NB III-as női felnőtt bajnokságban. A 2013 novemberében indult ERIMA 6
utánpótlás gyermekkézilabda bajnokságon csapataink több korosztályban szerepelnek. Az U-14-es csapat 5 fordulót követően, a több mint 20 csapatot számláló mezőnyben a 7. helyen áll. Komoly játékerővel bíró csapatok skalpjait szereztük meg: Csurgó, Komló, Siófok, Fonyód, Balatonboglár leányait sikerült elszomorítani a pályán. A bajnokság nagyszerű alkalom arra, hogy felkészüljünk a diákolimpiai versenyekre, célunk a kisiskolák országos döntője. A csapat tagjai: Antal Virginia, Tégla Enikő, Jasek Dominika, Megyeri Fanni, Sztankó Lili, Karancsi Klaudia, Álmos Eszter, Bárdió Zsófia, Tóth Hanna, Világos Barbara, Pozsgai Vanessza, Garai Kíra, Preisendörfer Gréta, Dudás Emese. Az U-8-as, U-9-es csapatok a szivacskézilabda bajnokságban vitézkednek. A tavalyi eredményeik alapján biztosan ott lesznek a bajnokság első három helyezettjei közt. Tehetségük mellett a szorgalmuk is megvan, ami előbb-utóbb sikerre vezet. A csapat tagjai: Szabó Kiara, Vajda Laura, Matucza Dóra, Skerlecz Dorka, Berei Roxána, Verb Viola, Horváth Dorottya, Pusztai Lili, Horváth Dóra, Szász Kármen, Gulyás Jázmin. Az NB III-ban szereplő fonyódi NIKÉ SE fontos utánpótlás bázisa a keresztúri iskola, jelenleg 6 tanuló tagja a felnőtt keretnek. Dudás Emese és Preisendörfer Gréta tehetségével már most kitűnik a felnőtt mezőnyből. A csapat nevében köszönjük a szülők, az iskola pedagógusai, az önkormányzatok erkölcsi-anyagi támogatását. Általános iskola
Köszönetnyilvánítás Hálásan köszönöm mindazoknak, akik hozzájárultak lelkes és önzetlen munkájukkal az idei alapítványi bálunk sikerességéhez: a kuratóriumi tagoknak, az SZM tagoknak; a szülőknek és nagyszülőknek a finom pogácsáért; a pedagógusoknak és a tanulóknak a díszítésért, a szép műsorért; a konyhás lányok munkájáért; a SZOSZ-nak a terem berendezéséért; a rengeteg tombola felajánlásért; és nem utolsó sorban a bálozóknak, akik megtisztelték rendezvényünket és ismét egy nemes cél érdekében nagyszerűt mulattunk. Matusek Jenőné, kuratórium elnöke
könyvtár
Tájékoztató a könyvtár működéséről Elkészült a Petőfi Sándor Községi és Iskolai Könyvtár 2013. évi tevékenységéről szóló jelentés, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériumának kell küldeni. Az elmúlt évben könyv és folyóirat beszerzésre 702 000 forint fordítottunk, ebből 117 000 forint volt pályázati támogatás, összesen 295 db dokumentummal gyarapodott az állomány. A könyvtárban jelenleg 14 051 kötetből lehet kölcsönözni. Folyóiratból 15 félét lehet helyben olvasni, kötelező olvasmányokat és meséket lehet nézni dvd-n és videón. A 2013. évben a beiratkozottak száma 337 fő volt, ebből 115 fő a 14 éven aluli olvasó. A felnőttek 4981, a gyermekek 2347 kötetet kölcsönöztek ki. A helyben nem lelhető könyvekhez könyvtárközi kölcsönzéssel juthat hozzá az olvasó. Tavaly a könyvtárlátogatók 10 131 alkalommal vették igénybe a könyvtár szolgáltatásait, ebből internethasználat 3964 volt. Jelentősen megnövekedett az internet használata, ami a pályázaton elnyert támogatásból vásárolt négy új számítógépnek köszönhető. A könyvtár adatbázisa már elektronikusan is elérhető az új „Szirén” könyvtári programon keresztül. Számos könyvtári rendezvényre – zenés-verses műsor, meseelőadás, játszóház, filmvetítés – került sor, melyeken nagy érdeklődéssel vettek részt az óvodások és az iskola tanulói. Minden év októberében részt veszünk az „Országos Könyvtári Napok” rendezvénysorozaton is. Az előző évekhez hasonlóan a beiratkozás, a helyben használat, a számítógépek használata térítésmentes. A fénymásolás és a nyomtatás térítési díj ellenében lehetséges. Ezúton szeretnék tájékoztatni minden kedves könyvtárlátogatót, hogy a könyvtár előreláthatólag március hónapban zárva tart. Megértésüket köszönöm! Bendéné Babodi Csilla
könyvtáros
keresztúri hírmondó 2014 március
Változások az önkéntes tűzoltóknál Farsangoltunk Február 4-én szép számban, sütemén�nyel, itallal és tombola tárggyal felszerelkezve érkeztek az Őszidő Nyugdíjasklub tagjai a Közösségi Házban tartott farsangi bálra. A zenét állandó fogadott zenészünk szolgáltatta. Sajnos az elmúlt évekhez képest kevesebb vállalkozó szellemű tag öltött jelmezt, ami az influenzajárvány számlájára írható, mert sokan megbetegedtek. Meghívott vendégünk, a Gyöngyvirág Népdalkör tagjaiból is páran részt vettek farsangi összejövetelünkön, akik mókás népviseleti jelmezbe öltözve rövid, vidám jelenetet adtak elő. Rablónak öltözött tagtársunk játékpisztollyal fenyegetőzött, Käszné Marika műsorvezető viccesen mutatta be a Jézus és az apácának álcázott tagokat, akik aztán táncra is perdültek. Cigány javasasszony zárta a jelmezesek csapatát, aki tenyérjóslataival szebb jövőt ígért az asszonyoknak. A Fergeteges Forgatag Táncbarát Kör meglepetés-előadással tovább fokozta a jó hangulatot, melyet ezúton köszönünk! A tombolasorsoláson értékes tárgyak találtak gazdára, a fődíj egy ajándékkosár volt. A mulatság késő estig tartott, mindenki nagyon jól érezte magát! Ress Mária
Felkészülés sakkversenyre Január három vasárnapján rendhagyó sakkversenynek adott helyet a balatonkeresztúri közösségi ház (IKSZT). A szokásostól eltérően azonban ezek nem körversenyek, hanem páros mérkőzések voltak, aminek célja, hogy felkészülési lehetőséget biztosítson a versenyzőknek a rövidesen sorra kerülő megyei és OB II-es csapatbajnoki mérkőzésekre. A 16 résztvevő ennek
A Balatonkeresztúri Tűzoltó Egyesület az 1891. évben alakult és nyert hivatalos bejegyzést. Az eredeti iratot ma is őrizzük, és nagy becsben tartjuk. Az egyesület az önkéntesség elve alapján alakult és működött, majd 2007-ben a megváltozott jogszabályi környezet miatt újjáalakult. Ennek megfelelően 3 tagú vezetést választott az összehívott közgyűlés elnök, elnökhelyettes és tűzoltó parancsnok személyében. A 2007-től eltelt években a tűzoltószertár, az önkéntes tűzoltók „otthona” teljes egészében megújult, felújítására került, felszerelése kiegészült. Az elmúlt években az egyesület létszáma 20-25 fő között változott. Munkahelyi változások, elköltözések miatt csökkent, majd a helyi fiatalok belépésével a tagok létszáma növekedett. Így örvendetes módon a tagság átlagéletkora is megfiatalodott. Egyesületünk minden évben részt vesz a Marcali Járási tűzoltó versenyeken, melyeken jó eredményeket értünk el. Ez amiatt is fontos, hiszen tűzesetek elhárításában csak vizsgázott, védőfelszerelést viselő önkéntesek vehetnek részt a Marcali Katasztrófavédelem hivatásos tűzoltó állománya irányításával. Működési területünkön Balatonkeresztúr és Balatonmáriafürdő községek területén az utóbbi években inkább csak a belvízmentesítés volt a feladatunk, amit önkénteseink helytállással megoldottak. Fenntartóink elsősorban
az önkormányzatok – Balatonkeresztúr és Balatonmáriafürdő Önkormányzati Képviselő-testülete –, melyek éves költségvetésükben támogatást terveznek be és biztosítanak az egyesület működéséhez. Erről az egyesület minden évben elszámolt, írásban jelentést adott. Pályázatokon is részt vett és nyert egyesületünk, ami jól kiegészítette az éves költségvetésünket. 2013-ban jelentős esemény volt a tűzoltószertár épületének teljes felújítása, az épület – Balatonkeresztúr, Rákóczi u. 2. – a Tűzoltó Egyesület és Polgárőr Egyesület közös otthona. A felújításban jelentős szerepet vállalt a Polgárőr Egyesület elnöke, Bende Ottó úr és a pályázati pénzt Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselő-testülete kiegészítette. Tavaly novemberben a Tűzoltó Egyesület tisztújító közgyűlést tartott, melynek következtében változás történt a vezetőségben: elnöknek megválasztottuk Juhász László urat, elnökhelyettes Molnár Gábor úr, tűzoltóparancsnok Gaál Elemér úr, parancsnok helyettes Barabás Tibor úr lett. Juhász László elnök úr nyugdíjas, volt aktív tűzoltó, a szakma értője és tudója. Vezetőtársa maradt az előző elnökhelyettes, a tűzoltóparancsnok és a helyettes. További sikeres működést kívánok az új vezetésnek.
megfelelően a Marcali VSZSE OB II-es, a Keszthely Spartacus OB II-es, valamint a Zalakaros megyei szakosztályából érkezett. Közel azonos értékszámuk alapján párosították a játékosokat, akik a versenykiírás szerint 1,5-1,5 órás gondolkodási időt biztosító játszmákat váltottak. A küzdelem nagyságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a versenyzők gyakran felhasználták a rendelkezésre álló gondolkodási időt, a játszmák végeredménye nem egyszer az utolsó néhány másodperc alatt dőlt el. A verseny zökkenőmentes lebonyolítását
a versenyzők sportszerű magatartása és az IKSZT munkatársainak segítsége biztosította. Májusban hasonló verseny megrendezésére kerülhet sor.
2014 március keresztúri hírmondó
Bárdos János
az egyesület távozó elnöke
Maczkó Nikolett
7
A méhész télen sem pihen
Farsanggal kezdett a BOB Hosszú téli vasárnap délutáni zenekari próbákon megint sok új magyar, német és angol számot tanult a BOB zenekar, amely kedvelőinek kívánságára még hangulatosabb meglepetés műsorral is készül a tavaszi szereplésekre. Az első idei fellépésünk Kéthelyen volt február 21-én, ahol a farsangi bál alkalmából örömmel zenéltünk a színvonalas, szép és modern AX és AX Borházban. Egyesületünk honlapján (//members.upc.hu/ kallais/) friss információkat találnak tevékenységünkről. Nemes János
Tavalyi leltár A Balaton Old Boys Kulturális Egyesület tavalyi évéről szóló beszámolójából kiderül, hogy a 2011 májusában alakult egyesület létszáma a kezdeti 15-ről 22-re bővült. Egyik fő célkitűzésük, hogy részvételükkel segítsék a helyi kulturális élet fejődését, hogy fellépéseikkel változatosabbá tegyék a helyi a programokat. Mivel német állampolgárságú tagok is vannak, közös magyar-német rendezvények megtartásával működnek közre egymás kultúrájának, zenéjének jobb megismerésében; ezzel közvetve hozzájárulnak a helyi turizmus fejlesztéséhez is. Az év során számtalan helyen lépett fel a BOB zenekar, Németországban is jártak. A fellépések sorából a beszámoló kiemeli azt a megható, decemberi jótékonysági műsort, amelyiket a Regens Wagner Otthon lakói számára szerveztek. -BTVTegyen egészségéért! Csontritkulásra, anyagcsere javításra, fogyás, alakformálás elősegítésre használja az időtakarékos Flabelost. Bejelentkezés: 0630/5570-200. 8
Télen is dolgozik, előretekint a méhész a következő évre; átgondolja, mivel kedveskedjen méheinek. Elkészíti nekik a gyógyszeres cukorlepényt, amit már februárban meg is kapnak. Ha marad ideje, szaklapokat olvas, vagy akár verset ír. A Méhész újság (Gödöllő) 1937. évi decemberi számában jelent meg Szabó Lajos méhész alábbi verse: Méhész álom Gyönyörű tavasz, Virágzó fák, Hófehér koronák. Múlnak a napok. Az akác már fakadott. S virágja le sem fagyott. Hallom, mint zümmög a lég, Hisz dolgoznak már A munkás méhecskék. Telve minden virág, Az édes nektárral Remény van minden kaptárral. Elnyílt az akác. Telve minden méztár. S ez mindennel felér! Jöhet már a nyár, A forró napsugár! A méhész most csak előre vár! Jönnek már a felhők, Sötétül az ég, Az eső már csepereg. Fehérlik a tarló, Nyílik a tisztesfű, Gyűl a drága nektár. Lesz már télre kenyér, Ruha, cipő és egyéb. S a méhész imára kulcsolja két kezét!
Turisztikai felkészülés a nyári szezonra Balatonmáriafürdő-Balatonkeresztúr Turisztikai Egyesülete (BMBKTE) megkezdte a felkészülést az idei nyári szezonra melynek jegyében már készülnek a településeinket, szolgáltatóinkat bemutató kiadványok, térképek és információs táblák. A márciusi hétvégéken Debrecenben, Szegeden, Szolnokon és Kecskeméten megrendezendő utazási kiállításokon veszünk részt, ahol bemutatjuk Balatonkeresztúrt, Balatonmáriafürdőt és tagjaink szolgáltatásait. Terveink szerint a nyáron hét családi rendezvényt tartunk, melyek szervezése ugyancsak folyamatban van. Egy-egy nagyobb, várhatóan fél- vagy egész napos rendezvény lesz az elő-, illetve az utószezonban, míg öt – elsősorban gyerekeknek, családoknak szóló – különféle előadást (színház, bábszínház, hangszerkészítés) a főszezonban rendezünk meg több helyszínen. Márciusban kezdődik a központi strand épületében az új turisztikai iroda, valamint a Bokrosi-hegyen és a Nyugati-övcsatorna 7-es főút melletti horgászpihenőnél egy-egy fedett pihenőhely építése. Továbbra is várjuk új tagok jelentkezését, hogy minél több és jobb szolgáltatást, színesebb, élménydúsabb kikapcsolódást tudjunk kínálni az idelátogató turistáknak. Balla György elnök
Mézes keksz készítése
25 dkg lisztet, 8 dkg híg mézet, 3 dkg vajat, 1 tojást, 1 kávéskanál vaníliát, egy sütőport összegyúrunk, metélttészta vékonyra nyújtjuk, keksz szaggatóval kiszaggatjuk és közepes tűznél pirosra sütjük. Karcsi bácsi, a méhész
Gróf Széchényi Imre tér 9. Telefon: +36 30/835-8856 E-mail cím:
[email protected] Facebook: www.facebook.com/ Tourinformacio
keresztúri hírmondó 2014 március
sport
Összeállt a csapatnévsor Lezárult az átigazolási időszak február 21-én, így kialakult a labdarúgó csapatok összetétele: a felnőtt csapattól távozott Háromi Zoltán Vonyarcvashegyre, Horváth Dávid Balatonberénybe. Az ifiből Kozma András Marcaliban, Nemes Alex Balatonbogláron folytatja a játékot. Az első csapathoz Búza Barnabás (középpályás) Hévízről, Babina Erik (kapus) Ausztriából és Mózes Kristóf (védő) Balatonszentgyörgyről érkezett. Az ifit erősíti a tavasztól Papp Zsombor és Pintér Benjamin Fonyódról, Fenyár János és Roland Balatonszárszóról. A csapat célja a bajnokság végére az első tízbe kerülés. Több felkészülési mérkőzésünk is elmaradt a havazás miatt, a lejátszottak eredményei: Marcali – B.k. 3:1, B.k – B.berény 4:0 Marcali – B.k. 2:3, B.k. – B.berény 4:2.
Megyei I. o labdarúgó bajnokság 16. ford. B.szárszó – Keresztúr 1:1 (1:1) G: Müller G. (10. p. 8 m-es lövés) A lelkes és jól szervezett hazaiak rászolgáltak az egy pontra a kissé fásultan játszó Keresztúr ellen. Ifi: 5:0 Következő mérkőzések: 03.09. B.k. – Csurgó 14:30 03.16. S.vár – B.k. 15:00 03.23. B.k. – S.jád 15:00 03.30. Tab – B.k. 15:00
A torna bevételét, mintegy 120 ezer forintot Kozma Judit felajánlotta a Sportkörnek, az utánpótlás csapatok támogatására. Köszönjük! Továbbá köszönjük, hogy az önkormányzat térítésmentesen bocsátotta rendelkezésünkre a sportcsarnokot. Somogyi Zsolt
Az év somogyi sportolója Nagy sikereket ért el a korosztályos fiú (12 éves) tenisz versenyeken Kis-Balázs Rafael, a Festetics Kristóf Általános Iskola 6. osztályos tanulója. Tavaly augusztusban egyéniben megnyerte az országos bajnokságot, a csapatversenyben pedig a 2. helyezést érte el a Balatonboglári Tenisz Club (BBTC) teniszcsapat tagjaként. A vidékbajnokságon szintén 2. helyet ért el csapatban, egyéniben 3. lett. A NIKE junior versenyen 2. helyezést ért el, és 2013-ban a magyar ranglistát vezette egész évben a fiú 12-es korcsoportban, melyben egyúttal a magyar válogatott kerettagja. Több kiemelt verseny győztese egyéniben és párosban egyaránt. Az idén a fiú 14-es kategória versenyzőjeként szintén sikeres év elé néz. Ünnepélyes keretek között a napokban kapta meg az Év somogyi sportolója 2013 cím 2. helyezését a Somogy Megye Legjobb Utánpótlás Csapatai kategóriában a BBTC gyermek fiú teniszcsapat tagjaként Kaposváron. Forrás: JA
Kozma László emléktorna Ezen a télen is megemlékeztünk egykori labdarúgónkról, barátunkról, Kozma „Lacáról”. Tíz csapat részvételével két csoportban kezdődtek meg a küzdelmek február 15-én. A legjobb négy csapat közé a Csikó FC, a Titi Haverock , a Jóbarátok és a Posta gárdája jutott. A harmadik helyért a Posta és a Csikó FC játszott, az előbbi sikerével. A döntőben a Titi Haverock büntetőkkel legyőzte a Jóbarátokat, ezzel megszerezte a végső győzelmet. A torna különdíjasai: a legjobb kapus Lengyel József (Posta), a legjobb játékos Búza Barnabás (Titi Haverock), a gólkirály Bakos Péter (Jóbarátok). 2014 március keresztúri hírmondó
tájoló
Közösségi Ház ►Március 20–22. Internet Fiesta. Segítség az internethasználathoz. ►Március 23. Kirándulás Budapestre, színházlátogatás a Nemzeti Színházban. ►Március 24., 17 óra: Természeti környezetünkről I. Miókovits Edit ismeretterjesztő előadása. A 3 előadásból álló sorozat első programja, melyhez kapcsolódik kiállítás és kirándulás a Balaton felvidékre. ►Március 27., 15 óra: Író-olvasó találkozó D. Tóth Krisztinával. Információ: IKSZT, B.máriafürdő, Bajcsy-Zs. u. 257.
Számítógép Álom 2014 A MÁTRIX Közhasznú Alapítvány támogatói programja révén 2014-ben is ötven rászoruló családban élő, 10-14 év közötti gyerek kap komplett (használt, de még jó állapotú) számítógépet. A támogatásra jelentkezhet minden olyan 10-14 év közötti gyermek (tanára által), akinek 2 vagy több kiskorú testvére van, tanulmányi átlaga a 4-est eléri, otthonában nincs használható számítógép. A támogatásban részesített gyermek gondviselője vállalja, hogy a komplett számítógépet az alapítvány székhelyén kipróbált állapotban veszi át. Jelentkezési határidő: 2014. július 4., péntek (a jelentkezési lap postára adásának legkésőbbi dátuma). A gyerekek számára a számítógépek kiosztása 2014 október végéig történik meg. További információ: MÁTRIX Közhasznú Alapítvány, Szeged. Telefon: 06 20/620-5210 (hétköznap 9-11 óra között hívható). E-mail:
[email protected], honlap: www.matrixalapitvany.hu. Forrás: Mátrix Alapítvány
Német-olasz egyéni és csoportos nyelvoktatás, külföldi munkára szaknyelvi felkészítés, nyelvvizsgára felkészítés egyetemet végzett tanártól. Telefon: 06 20/5120-250. Tanárnő tanítványokat vállal matematika, kémia tantárgyakból. Tel: 06 70/541-3042. 9
Lendületben Balatonkeresztúr fejlesztései Nem volt eseménytelen az elmúlt pár hónap a településen. Komoly előrelépések történtek ugyanis a „Látogatóközpont létesítése Balatonkeresztúron a balatoni déli part kulturális és természeti örökségének bemutatására" című, a DDOP-2.1.1/D-12-2012-0004 kódszámú projektben. A mintegy 307 257 181 Ft támogatásból megvalósuló beruházás egyik eleme a Bél Mátyás Turistaházként megújuló Festetics kastély. Az impozáns épület hamarosan ismét teljes pompájában ragyoghat, mivel a közelmúltban befejeződtek a nyílászárók és a tetőszerkezet felújítási munkái. Emellett folyamatosan dolgoznak a szakemberek a fűtési rendszer beüzemelésén, ami február végén, március elején történhet meg. Ezzel párhuzamosan tart a hidegburkolás, a belső festés előkészítése, a külső felületek alapozása, illetve a parkoló is 90%-os készültségi szintet ért el a közelmúltban. A parkosítás ugyan a havazás és az azt követő csapadékos időjárás miatt kisebb megállásra kényszerült, azonban amint azt a körülmények lehetővé teszik, a munka rögvest folytatódik. Elnézve az építkezést pedig biztosak lehetünk benne, hogy a kúria szinte jobb lesz, mint új korában. Ugyanakkor nem csak a renováláson serénykednek a faluban. Már állnak a falai a Festetics Kristóf Általános Iskola mellett épülő játszóháznak, és nemsokára a tető is elkészül. Szintén örömteli hír, hogy egy-két héten belül elkezdődhetnek a belsőépítészeti munkák is, amelyek végeztével szinte azonnal beszerelhetőek lesznek a szükséges informatikai és egyéb berendezések, mivel ezek beszerzése, illetve gyártása jelenleg is folyamatban van. A fejlemények tehát mindenképpen pozitívak, amit a február 19-én lezajlott ellenőrzést végző szakemberek is megerősítettek.
(PR)
Eboltási hirdetmény Értesítjük Balatonkeresztúr község lakosságát, hogy a 2014. évi szervezett formában történő ebek veszettség elleni védő-, és pótoltására, valamint féregtelenítésére az alábbi időpontokban és helyeken kerül sor: Hely
Dátum
Időpont
Balaton2014. keresztúr, április 16. Iskola u. 3. (szerda) SzoSz udvar
7:00–8:30 óra
Balatonkeresztúr, Akácfa utca Csendes büfé előtt
9:00–9:20 óra
2014. április 16. (szerda)
Pótoltás: az önkormányzat épülete mögött április 25-én (péntek) 8–9 óráig. Az oltás és a féregtelenítés díja az összevezetés helyén: 3500 Ft/eb Új, egységes, sorszámozott oltási könyv: 600 Ft/eb
hirdetések
Az oltáshoz a tulajdonos az eb oltási könyvét hozza magával. A háznál illetve az eb tartási helyén történő oltás bejelenthető a Balatonkeresztúri Közös Önkormányzati Hivatalban, a fenti időpontban az oltás helyszínén és telefonon dr. Bánkuty József állatorvosnál, 06 30/9578-469. Oltásra kerülnek: Egészséges ebek, három hónap feletti még be nem oltott ebek, az egy évvel korábban oltott ebek, az oltatlan ebek. Oltás nem adható: Beteg ebnek, embert harapott és emiatt hatósági megfigyelés alá vont ebnek, mikrochippel nem rendelkező ebnek. Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a 164/2008. (XII. 20.) FVM rendelet 4.§ (1) bekezdése értelmében az állattartó köteles ebét veszettség ellen beoltatni és az oltást igazoló okmányt megőrizni. Az oltás alól elvont eb tulajdonosát a hatóság bírsággal sújtja. Forrás:
Dr. Bánkuty József állatorvos Mestyán Valéria címzetes főjegyző
Változott a bérleti díj A Bene Ferenc Sportcsarnok bérleti díjai 2014. február 1. napjától: 100 Ft-ra kerekítve, 25%-os emelést állapít meg az alábbiak szerint: (Helyi lakos számára – HL, Nem helyi lakos számára – NHL) Küzdőtér Ft/ óra Nyitva tartási időben Nyitva tartási időn kívül Öltözővel: HL: 500 Ft • NHL: 2500 Ft HL: 1900 Ft • NHL: 3100 Ft Ö+Zuhanyzóval: HL: 1900 Ft • NHL: 3100 Ft HL: 2400 Ft • NHL: 3800 Ft Konditerem Helyi lakos Felnőtt Diák NHL Felnőtt Diák Napi 800 Ft 500 Ft 900 Ft 600 Ft Havi 2800 Ft 1900 Ft 4400 Ft 2500 Ft Féléves 13 800 Ft 9400 Ft 21 900 Ft 12 500 Ft Éves 25 000 Ft 16 300 Ft 37 500 Ft 22 500 Ft Nem sport célú bérlés (rendezvény, előadás) Ft/óra: Előtér üzleti tevékenységre: Berendezés díja nettó Ft/óra: Ügyelet: nettó Ft/óra: Szőnyegezés nettó Ft/m2:
5000 Ft 5000 Ft 2250 Ft 2250 Ft 100 Ft
2014 március keresztúri hírmondó
Szobai szekrénysor és konyhai ülősarok eladó. Telefon: 85/375-782. Eladó 10 db sótégla 500 Ft/db áron. Érdeklődni lehet telefon: 06 30/5570-200. Keszthelyen nyílt Kutyakozmetikámban várom vendégeimet. Igény szerint kutyusát a saját otthonában is megszépítem. Bejelentkezés: 30/2141679. Vízvezeték szerelés, villanybojler javítás, fürdők építése, felújítása, csatornaépítés, dugulás elhárítás. Zalamek Ferenc vízvezeték szerelő. Balatonkeresztúr, Munkácsy M. u. 7. Telefon: 00 36 85/376-913, 00 36 30/217-6876. Kiadó házat keresek a nyári szezonra (június-július-augusztus-szeptember) B.keresztúr, B.máriafürdő, B.fenyves és környékén. Telefon: 06-30-3119-330. A Keresztúri Gazdabolt tavaszi ajánlata: Vetőmagok, növényvédő szerek, fóliák, kerti szerszámok, műanyagáruk, műtrágyák nagy választékban! Továbbra is várom vásárlóimat. Grabaricsné. Általános- és középiskolai matematika, fizika, informatika, valamint középiskolai műszaki tantárgyak korrepetálása. Egyéni tanulási módszerek kidolgozása, tanácsadás. Nyugdíjas pedagógus. Balatonkeresztúr, telefon: 36-20-325-97-45. Egyéni vállalkozók, őstermelők könyvelését vállalom. Gorzóné Lázár Edina, telefon: 06 30/589-6121. MinDig TV, parabolák, digitális antennák speciális beállítása (német műszerrel), garanciával. Jakab, Balatonkeresztúr, Kossuth u. 38. Telefon: + 36 85/575-044, + 36 30/431-3363. Jesolo Pub. Pizza rendelés, ingyenes házhozszállítás. Tel.: 06-30-895-1560. Balatontól 1,5 km-re új utcában közművesített, gyümölcsfás építési telek eladó. Gál Lászlóné, mobil: 06 30/903-8602, e-mail:
[email protected]. Balatonkeresztúron 420 négyszögöles zártkert gyümölcsfákkal eladó. Telefon: 06 30/ 517-6721. Étkezési lehetőség az önkormányzati konyhán! Az ebéd ára 576 Ft, amely helyben is elfogyasztható vagy éthordóban elvihető. Információ: Kis Tímea, telefon: 85/575-018; 30/247-5074. Balatonkeresztúr, Ady E. u. 1. 11
képgaléria Kecskeméti kiállításon a turisztikai egyesület
Iskolai farsang a sportcsarnokban
Őszidős farsang a Közösségi Házban ▲▼
A BOB együttes Kéthelyen
Móring József Attila országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) előadása a Balaton fejlesztéséről Jótékonysági bál az iskola javára