KÉPZÉSI PROGRAM – SZAK TANTERV az óra, kredit és vizsgaterv táblázatos összegzése
VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉS MESTERSZAK levelező munkarend
Tantárgyak a vonatkozó KKK 8. pontjában megadott ismeretkörök alapján
Félévek 1.
2.
3.
4.
Kreditérték
Tanóraszám (heti/ féléves), tanóratípus Felelős (EA./Sz./Gy./Konz.) Alapozó tárgyak (a szakra vonatkozó KKK 8.1. pontja alapján) (25-35 kredit) 1. Stratégiai menedzsment és tervezés 20 ea. Németh János Pál 2. Haladó vállalati pénzügyek Farkas Szilveszter 3. Innovációs menedzsment Deák Csaba 4. Jövőkutatás Radácsi László 5. Vállalkozások adózása, költségvetési kapcsolataik ellenőrzése Kovácsné Sipos Ágnes Margit 6. Kutatásmódszertan Majoros Pál Összesen 20 ea.
20 ea. 15 ea. 15 ea. 20 ea. 20 ea.
55 ea.
35 ea.
Számonkérés módja kollokvium/ gyakorlati jegy /egyéb
5
koll.
5
koll.
4
koll.
4
koll.
5
koll.
4
koll.
27
6 koll.
Szakmai törzstárgyak (a szakra vonatkozó KKK 8.2. pontja alapján) (35-45 kredit) 1. Projektmenedzsment Deák Csaba 2. Kreatív technikák és szervezeti innováció Deák Csaba 3. Kis- és középvállalkozások finanszírozása Sági Judit 4. Döntéselmélet és módszertani ismeretek Végh Ágnes 5. Szervezeti kommunikáció Németh Tamás 6. Nemzetközi vállalkozásfejlesztés Király Zsolt 7. Holisztikus marketing Fodor Mónika 8. Integrált szolgáltatási modellek Heidrich Balázs 9. Emberek vezetése Csillag Sára Összesen
15 ea.
4
koll.
15 ea.
4
koll.
20 ea.
5
koll.
4
gyj.
4
koll.
4
koll.
4
koll.
15 ea.
4
koll.
20 ea.
5
koll.
38
8 koll. 1 gyj.
15 ea. 15 ea. 15 ea. 15 ea.
50 ea.
50 ea. 30 ea. 15 ea.
Differenciált szakmai ismeretek tantárgyai (a szakra vonatkozó KKK 8.3. pontja alapján) (25-35 kredit) 1. Vezetői gazdaságtan Király Gábor 2. Haladó vezetői számvitel Szekeres Bernadett 3. Tanácsadás Karácsonyi András 4. Értékelemzés Kardos Barbara 5. KKV-k fejlesztésének magyarországi intézményrendszere Radácsi László 6. IT megoldások Németh János Pál 7. Vállalkozások jogi környezete Kondorosi Ferenc 8. Értékteremtő folyamatok Gritsch Mátyás összesen
20 ea.
5
koll.
5
koll.
4
koll.
4
koll.
4
koll.
4
koll.
20 ea.
4
koll
15 ea.
4
koll.
34
8 koll.
20 ea. 15 ea. 15 ea. 15 ea. 15 ea.
55 ea.
15 ea.
35ea.
30 ea.
Szakdolgozat (15 kredit) 9. Szakszeminárium I.
20 gy
Király Zsolt 10. Szakszeminárium II. Király Zsolt összesen diplomamunkához kapcsolódó
20 gy
5
gyj.
40 gy
10
gyj.
40 gy
15
2 gyj.
Szabadon választható tantárgyak (Legalább 6 kredit) – két tárgy felvétele kötelező Szervezeti kultúra Heidrich Balázs EU intézményi ismeretek Kondorosi Ferenc Felelős menedzsment Csillag Sára Családi vállalkozások vezetése Heidrich Balázs Szervezettervezés és -fejlesztés Karácsonyi András Önismeret Szászvári Karina Szakkollégium Zsugyel János összesen
A szakon összesen
125 ea.
120 ea.
100 ea. 20 gy.
12 ea
3
koll.
12 ea
3
koll.
12 ea
3
koll.
12 ea
3
koll.
12 ea
3
koll.
12 ea
3
koll.
12 ea
3
koll.
24 ea
6
2 koll.
69ea. 40 gy.
120
24 koll., 3 gyj.
I.3. Tantárgyi programok, tantárgyleírások (a tantervi táblázatban szereplő minden tárgyról) Tantárgy neve: Stratégiai menedzsment és tervezés
kreditszáma: 5
Tanóra típusa és száma: 2 előadás + 2 gyakorlat Számonkérés módja: kollokvium Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 1. félév Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag: A tantárgy célja a stratégiai gondolkodás jellemző vonásainak és a stratégiai terv struktúrájának, tartalmi elemeinek megismertetése a hallgatókkal. Az elméleti háttér egyik középpontjában a stratégiai tervezési folyamat modellezése, információs, diagnosztikai és prognosztikai követelményeinek felállítása szerepel. Az elméleti rész másik középponti területe a stratégiai tervezés szervezeti és menedzsment oldalának bemutatása. A gyakorlati képzés a diagnózis, célok, döntések és akciók összefüggésrendszerének vizsgálatát célozza meg esettanulmányok feldolgozásán, valamint szimulációs feladatok végrehajtásán keresztül. A tárgy bemutatja, hogy a stratégiai terv minőségi követelményeinek és megvalósíthatósági feltételeinek meghatározása hogyan kapcsolja össze elméleti és gyakorlati síkon a tervezési és menedzsment tevékenységeket. Kialakítandó kompetenciák: A tárgy elvégzésével a hallgatók képesek lesznek konkrét üzleti helyzetekben felismerni és a gyakorlatban is alkalmazni a jól felépített stratégia szerepét a tartós versenyképesség kialakításában és fenntartásában. A hallgatók a tárgy elvégzése során fejlesztik azokat a fontos kompetenciákat (elemzés, modellezés, együttműködés-versengés egyensúlya, változásvezetés, végrehajtás – értékelés – visszacsatolás – újratervezés), amelyek elengedhetetlenül szükségesek a mindennapi üzleti életben az értékteremtő stratégiai menedzsmenthez. A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, oldalak, ISBN) Kötelező irodalom: Bartek-Lesi Mária, Bartók István, Czakó Erzsébet, Gáspár Judit, Könczöl Erzsébet, Pecze Krisztina: Vállalati stratégia. Alinea Kiadó, Budapest, 2007 ISBN: 9639659094 Barakonyi Károly: Stratégiaalkotás I. Stratégiai tervezés, Egyetemi tankönyv, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2002, ISBN: 9631927792 Barakonyi Károly: Stratégiaalkotás II. Stratégiai menedzsment, Egyetemi tankönyv, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2002, ISBN: 9631927806 Ajánlott irodalom: Henry Mintzberg et al: Stratégiai szafari, HVG Kiadói Zrt., Budapest, 2005, ISBN: 9637525823 Helmut Schmalen: Általános üzleti gazdaságtan. Axel-Springer Kiadó, Budapest, 2002., ISBN: 963-7880-89-5 Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat): Dr. Németh János Pál, főiskolai tanár, PhD Tantárgy oktatásába bevont oktató(k), ha vannak (név, beosztás, tud. fokozat):-
Tantárgy neve: Haladó vállalati pénzügyek
kreditszáma: 5
Tanóra típusa és száma: 2 előadás + 2 gyakorlat Számonkérés módja: kollokvium Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 2. félév Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag: A tantárgy célja a hallgatók vállalati pénzügyi probléma-felismerési képességének kifejlesztése, és a problémák megoldásához a módszertani eszköztár megismertetése. A tárgy az alapképzés keretében vállalati pénzügy jellegű tantárgyak keretében megszerzett elméleti tudásra alapozva elsősorban a vállalati pénzügyi döntési helyzetek elemzési modelljeit és a megoldáshoz rendelkezésre álló eszköztárat mutatja be a hallgatóknak és az önálló problémamegoldásra helyezi a hangsúlyt, alapvetően esettanulmányok segítségével. A tárgy oktatása során nagy hangsúlyt helyezünk a vállalatoknál felmerülő gyakorlati problémák tárgyalására, és az ezeket bemutató esettanulmányok megoldására. Főbb témakörök: Befektetési/beruházási, finanszírozási döntések meghozatala Rövid és hosszú távú pénzügyi tervezés, pénzgazdálkodás Pénzügyi elemzés, pénzügyi mutatószámok, a tőkeköltség meghatározása, alapvető eszközértékelési módszerek Dinamikus projektértékelés: rugalmassági számítások, szcenárió- (forgatókönyv-) elemzés Finanszírozási technikák, finanszírozási források értékelése (osztalékpolitika, hitel, lízing, értékpapírok, speciális finanszírozási formák) Beruházási és finanszírozási döntések kölcsönhatásai Pénzügyi kockázatok azonosítása, számszerűsítése és fedezése Határidős termékek, opciók, reálopciók Fedezeti ügyletek - A fúziók, felvásárlások pénzügyi elemzése Nemzetközi fedezeti stratégiák Kialakítandó kompetenciák: A vállalati pénzügyi döntési helyzetek felismerés A hosszú és rövid távú döntéseket megalapozó módszertan alkalmazhatóságának ismerete A vállalati kockázatok felismerése, kockázatkezelési megoldások alkalmazása Vállalatok pénzügyi teljesítményének értékelése A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, oldalak, ISBN) Kötelező irodalom: Brealey-Myers: Modern vállalati pénzügyek, Panem, 2011 ISBN: 9789635455287 Dimson-Marsh: Esettanulmányok a vállalati pénzügyekhez. Panem, 1999. ISBN: 9635452144 Ajánlott irodalom: Fazakas Gergely (szerk.): Vállalati pénzügyi döntések. Tanszék Kft., 2004, ISBN: 963-217533-6 Fazakas Gergely (szerk.): Vállalati pénzügyi példatár, Tanszék Kft. 2008. ISBN: 978-963-503364-5 Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat): Dr. habil Farkas Szilveszter, egyetemi docens, PhD
Tantárgy neve: Innovációs menedzsment
kreditszáma: 4
Tanóra típusa és száma: 2 előadás + 1 gyakorlat Számonkérés módja: kollokvium Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 3. félév Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag: A tantárgy bemutatja az innováció menedzselésével és gazdasági összefüggéseivel kapcsolatos ismereteket, amelyek nélkülözhetetlenek a versenyképes fejlesztési stratégiáktaktikák kialakításához, műszaki-gazdasági megalapozásához és megvalósításához. A hallgatók szembesülnek azzal, hogy az innovációk menedzselése a mindennapokat befolyásoló tevékenység, melynek vállalati, kutatási-oktatási és kormányzati vonatkozásai egyaránt lényegesek. Betekintést kapnak a start-up világban zajló folyamatokba és a nyílt innováció adta lehetőségekbe. A hallgatók megismerik a tárgy során az innováció-politikát az OECD, az Európai Unió és Magyarország szintjén is, a K+F+I stratégiától kezdődően a támogatáspolitikáig. Az innováció menedzsment a hazai és nemzetközi elméleteken és gyakorlati példákon keresztül kerül bemutatásra. A szemináriumi munka interaktív - fontos, hogy a hallgatók önállóan oldjanak meg feladatokat, fejtsék ki véleményüket egy-egy kapcsolódó témában, illetve az elsajátított ismeretekkel értelmezni tudják azokat. Kialakítandó kompetenciák: A kurzus végén a hallgató kiemelten önállóan képesek az innovációval kapcsolatos globális gondolkodásra és rendszerben látják azt. A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, oldalak, ISBN) Kötelező irodalom: Pörzse Gábor (szerk.): Innovációmenedzsment. Semmelweis Kiadó és Multimédia Stúdió, 2008 ISBN: 9789639129702 Iványi A.Sz. – Hoffer I.: Innováció a gazdálkodásban. Aula Kiadó, Budapest, 1999. Tidd,J- Bessant, J. - Pavitt, K: Managing Innovation: Integrating Technological, Market, and Organizational Change. John Wiley & Sons, 2013 ISBN-10: 111836063 Ajánlott irodalom: OECD Frascati Kézikönyv (K+F fogalmak) OECD Oslo Kézikönyv (innovációs fogalmak) Mauborgne, René: Blue Ocean Strategy. Boston, Harvard Business School Press, 2005. ISBN: 1-59139-619-0. Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat): Dr. habil Deák Csaba, egyetemi docens, PhD Tantárgy oktatásába bevont oktató(k), ha vannak (név, beosztás, tud. fokozat):-
Tantárgy neve: Jövőkutatás
kreditszáma: 4
Tanóra típusa és száma: 2 előadás + 1 gyakorlat Számonkérés módja: gyakorlati jegy Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 2. Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag: A tárgy célja, hogy a hallgatók képesek legyenek értelmezni a társadalmi-gazdasági folyamatokat, azoknak a humán és ökológiai ökoszisztémára gyakorolt hatásait. Az alapvető társadalomelméleti folyamatok összefüggéseinek megértése alapján a hallgatók képessé válnak a tendenciák felvázolására. Az ismeretanyag fontos része az előrejelzések, modellezések módszereinek, valamint az adatok forrásainak megismerése. A hallgatók feldolgozzák a Magyarországra és az EU-ra vonatkozó, valamint a legfontosabb globális gazdasági és társadalmi jövőképeket. Kialakítandó kompetenciák: Jelenbeli folyamatok jövőbeli hatásainak felmérése, előrejelzések értelmezése és készítése, társadalmi és gazdasági alrendszerek közötti összefüggések felismerése és megértése. A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal Kötelező irodalom: Ray Kurzweil (2013): A szingularitás küszöbén. AD ASTRA, Budapest. ISBN: 9786155229251 Nováky E. (2006): Jövőkutatás. Aula, Budapest, ISBN 99639078328 Ajánlott irodalom: Barabási Albert-László (2010): Villanások – A jövő kiszámítható. Nyitott Könyvműhely Kiadó Kft. ISBN: 9789633100141 Mark Stevenson (2012): Mit hoz a jövő? HVG Kiadó. ISBN: 9789633041017 Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat): Dr. Radácsi László, tudományos főmunkatárs, PhD Tantárgy oktatásába bevont oktató(k), ha vannak (név, beosztás, tud. fokozat):-
Tantárgy neve: Vállalkozások adózása, költségvetési kapcsolataik ellenőrzése
kreditszáma: 5
Tanóra típusa és száma: 2 előadás + 2 gyakorlat Számonkérés módja: kollokvium Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 3. félév Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag: A tantárgy kapcsán a hallgatók rövid, bevezető áttekintést kapnak a főbb vállalkozási formákról, azok alapítási folyamatáról, azok költségeiről. Ezt követően a hangsúly a vállalkozó és a vállalatok tevékenységét terhelő szerteágazó adónemek bemutatására tevődik át, melyek körében alapos, gyakorlatban is alkalmazható, piacképes tudást szereznek a hallgatók, többek között az ÁFA, a helyi iparűzési adó, Kata, Kiva tárgyköréből. Az adó az állam egyik legjelentősebb bevétele, s mint ilyenre, az állami feladatok ellátásához – a törvényhozáshoz, az államigazgatáshoz, az oktatáshoz stb. – az államnak pénzre van szüksége. A vállalkozást terhelő adók szabályain túl szükséges, hogy ismerjék a hallgatók az állami gondolkodásmódot is, mely az adótervezésben játszik szerepet, vagyis részleteiben, hogy kik váljanak adóalanyokká, milyen adótárgyakat, adóalapot, adómértéket és nem utolsósorban adókedvezményeket, adómentességeket állapítsanak meg. Az adó szabályozó szerepe közismert, az adóval sújtott tevékenységekre visszafogó, az adómentességet vagy kedvezményt élvező tevékenységekre pedig élénkítő hatást gyakorol. Az adótervezés igen fontos szerepet játszik napjainkban, hiszen a nemzetközi befektetési megfontolások között kiemelt helyen szerepel a vállalkozások adóterhelése, a bérjellegű kifizetések- és tőkejövedelmek adózási módja. Kialakítandó kompetenciák: A hallgatók a képzésben készségszinten tanulják meg a vállalkozások adóterhelését alkotó adónemek szabályait, melyeket a gyakorlatban is tudnak majd alkalmazni. Ezen felül célja a képzésnek, hogy a hallgatók képesek legyenek vállalkozásuk tranzakcióit előre megtervezetten és adóoptimalizáltan végrehajtani, ezáltal nagyobb hasznot és piaci előnyt szerezve. A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, oldalak, ISBN) Kötelező irodalom: Herich György: Adó 2014 Teszt és Példatár, Penta Unió, Pécs, 2014 ISBN: 978-615-524914-3 Blumné Bán Erika, Vörös László: Az ellenőrzés rendszere és általános módszertana. Saldo, 2010. ISBN: 9789636383442 Ajánlott irodalom: Herich György: Nemzetközi adótervezés. Penta Unió, Pécs, 2011 ISBN, 978 963 89210 3 1 Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat): Dr. Kovácsné Dr. Sipos Ágnes, főiskolai docens, PhD Tantárgy oktatásába bevont oktató(k), ha vannak (név, beosztás, tud. fokozat): -
Tantárgy neve: Kutatásmódszertan
kreditszáma: 4
Tanóra típusa és száma: 2 előadás + 2 gyakorlat Számonkérés módja: gyakorlati jegy Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 2. félév Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag: A tantárgy oktatásának célja megismertetni a hallgatókat a tudományos kutatómunka alapvető elméleti és módszertani kérdéseivel. A tárgy jellegét tekintve alapozó módszertani tárgy, amely a képzés valamennyi tárgykörében elősegíti az eredményes kutatómunka végzését. Felkészíti a hallgatót a témaválasztásra, a forráskutatásra; megismerteti a kutatási módszereket, technikákat és jelentős segítséget ad a szakdolgozat elkészítéséhez, valamint konkrét gyakorlati tanácsokat ad a szakdolgozat megírásához és megvédéséhez. A tantárgy oktatásának specifikumát az adja, hogy a mesterszakos hallgatók mindegyike már készített szakdolgozatot. E tantárgy keretein belül a hallgató koncentráltan megismeri a tudományos kutatás módszertani eszközeit, figyelmet fordítunk a kreativitás-fejlesztésre, a modern statisztikai módszerek használatára, de a statisztika felhasználásának konkrét módszereire is. A kutatási eredmények közlése (szakdolgozat, cikk, tanulmány, ill. PowerPoint-os prezentáció) szintén a kutatómunkához tartozik, ezért fezek is a tárgy tartalmát képezik. Kiemelten foglalkozunk az internetes forráskereséssel, a nemzetközi statisztikai adatgyűjtéssel, továbbá nagy figyelmet fordítunk a kutatás etikai kérdéseire is. Kialakítandó kompetenciák: Eredeti látás- és gondolkodásmód birtokában a hallgatók alkalmasak a szerzett tudás gyakorlati alkalmazására, továbbá ismerik a fogalmi gondolkodás és az absztrakció értő használatát, mely képessé teszi őket az interdiszciplináris területeken az aktuális kutatások és a tudományos munka kritikai értékelésére és önálló végzésére. A hallgatók megismerik a kutatáshoz, szakirodalmi eredmények feldolgozásához szükséges problémamegoldó technikákat és az innovatív gyakorlati munkához szükséges problémamegoldó technikákat. A hallgatók képesek és alkalmasak a kutatási témát kiválasztani, a szükséges háttér információkat begyűjteni, a begyűjtött adatokat, információkat elemezni és értékelni, valamint tudományos és munkahelyi prezentációk készítésére. A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, oldalak, ISBN) Kötelező irodalom: Dr. Majoros Pál: Tanácsok, tippek, trükkök – nem csak szakdolgozatíróknak, Perfekt Kiadó, Budapest, 2011. ISBN:978963394803-3 Szabó Katalin: Kommunikáció felsőfokon, Kossuth Kiadó, Bp. 2001. ISBN:9630942186 Ajánlott irodalom: Earl Babbie: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata, Balassi Kiadó, Budapest, 2008 ISBN: 9635061005 PERVEZ GHAUGRI – KJELL GRONHAUG: Kutatásmódszertan az üzleti tanulmányokban, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2011. ISBN:9789630589789 Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat): Dr. Majoros Pál, intézetvezető, főiskolai tanár, CSc. Tantárgy oktatásába bevont oktató(k), ha vannak (név, beosztás, tud. fokozat): -
Tantárgy neve: Projektmenedzsment
kreditszáma: 4
Tanóra típusa és száma: 2 előadás + 1 gyakorlat Számonkérés módja (koll. / gyj. / egyéb): kollokvium Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 3. félév Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag: A kurzus a projektmenedzsment szerepét vizsgálja, bemutatja projekt életciklusát, szereplőit, tervezési technikáit, a projekt célkitűzéseit. A hallgatók megismerhetik a projektmenedzserek számára rendelkezésre álló eszközöket. A kurzus célja: • Általános projektmenedzsment ismeretek megszerzése; • Megismerjék a hallgatók a problémák feltárásának és kezelésének módjait projektkörnyezetben; • A csapat és egyéni munka bemutatása, jelentőségük megismertetése. Az órák főbb témakörei: • Projektmenedzsment alapjai (definíciók és meghatározások); • Projektmenedzsment funkciói; • Projektek fázisai; • Projekt célkitűzések; • Projektek tervezése; • Implementációs fázis és zárás; • Emberi erőforrás menedzsment a projektekben; • Agilis projektmenedzsment; • Projektmenedzsment a gyakorlatban. Kialakítandó kompetenciák: A kurzus lehetőséget ad a projektvezetői készségek és képességek kifejlesztésére, közös projektmenedzsment szókincs és gondolkodásmód kialakítására. A tantárgyat követően a részvevők tisztában lesznek a projektmenedzsment alapjaival. A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, oldalak, ISBN) Kötelező irodalom: Verzuh, Eric.: Projektmenedzsment, HVG Kiadó, 2006. ISBN9789637525773 Ajánlott irodalom: Szabó Lajos: Projektmenedzsment. Person Kiadó, 2012., ISBN 13: 9781781345078 Meredith, Jack R. and Mantel, Samuel J.: Project Management: A Managerial Approach, 5th ed., Wiley. ISBN 0-471-07323-7 (2002) Görög Mihály: A projektvezetés mestersége. Aula Kiadó, Budapest, 2007, ISBN 9789639478572 Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat): Dr. habil Deák Csaba, egyetemi docens, PhD Tantárgy oktatásába bevont oktató(k), ha vannak (név, beosztás, tud. fokozat): -
Tantárgy neve: Kreatív technikák és szervezeti innováció
kreditszáma: 4
Tanóra típusa és száma: 2 előadás + 1 gyakorlat Számonkérés módja: gyakorlati jegy Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 1. félév Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag: A tantárgy segíti a hallgatók kreativitásának fejlesztését, gondolkodásmódjuk megnyitását az új, innovatív megoldások elfogadására illetve általuk történő megalkotására. A tárgy során a hallgatók kipróbálhatnak számos kreativitást fejlesztő technikát és elemezhetnek konkrét gyakorlati megoldásokat. Esettanulmányokat dolgoznak fel csapatban, többek között a szervezeti innováció területéről. A tárgy átfogó áttekintés ad továbbá kreatív termékek gazdaságáról is. Bemutatja, hogy mi a kreativitás, mit véd a copyright, a szabadalom, a védjegy illetve, hogy hogyan működnek a legfontosabb kreatív iparágak. A tantárgy részletesen foglalkozik az alábbi területekkel: innovatív és kreatív magatartás összefüggései; ötletgenerálás és értékelés; a kreatív attitűd jellegzetességei, kreativitás „mérése”; szervezeti innováció, innováció a szervezetekben. Külön foglalkozik a tárgy a TRIZ módszertanával. Kialakítandó kompetenciák: A hallgatók a tantárgy segítségével képesek lesznek a kreatív technikák használatára, szükség esetén moderálni is tudják saját csapatuk innovatív megoldásokat kereső munkáját. Megismerik a szervezeti innováció eddigi tapasztalatait és kreatív módon tudják segíteni leendő munkahelyük megújulását. A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, oldalak, ISBN) Kötelező irodalom: Edward De Bono: A kreatív elme - 62 gyakorlat a kreativitás növelésére. HVG Kiadó 2009. ISBN 978963-9686-76-2 Ajánlott irodalom: Mérő László: Új észjárások Tericum Kiadó 2001. ISBN963 8453 504. Mérő László: Mindenki másképp egyforma. Tericum Kiadó 2002. ISBN 963 8453 19 2. „Dobozon belül, dobozon kívül”- A kreatív problémamegoldás alapjai (2. modul) Leonardo da Vinci Innovation Transfer Project, 2012-1-HU1-LEO05-05847, ADAPTYKES ADAPtation of trainings based up on the Finnish Workplace Development Programme (TYKES), 2014 Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat): Dr. habil Deák Csaba, egyetemi docens, PhD Tantárgy oktatásába bevont oktató(k), ha vannak (név, beosztás, tud. fokozat): -
Tantárgy neve: Kis- és középvállalkozások finanszírozása
kreditszáma: 5
Tanóra típusa és száma: 2 előadás + 2 gyakorlat Számonkérés módja (koll. / gyj. / egyéb): kollokvium Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 1. félév Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag: A tárgy oktatásának célja olyan pénzügyi szemléletmód kialakítása a hallgatókban, melynek révén képessé válnak megalapozott pénzügyi döntések meghozatalára a finanszírozási lehetőségek megválasztása során. A tárgy ismeretanyaga felöleli a KKV-k életciklus-görbéje szerinti finanszírozási módok sajátosságait, ideértve - a külső tőkejellegű, nem intézményes finanszírozási formákat (családi megtakarítások, tagi kölcsön, stb.); - a kereskedelmi finanszírozás módozatait (szállítói finanszírozás, vevői előlegek, stb.); - a garanciális jellegű forráselemeket (hitelgaranciák, állami kezességvállalások és kedvezményes hitelkonstrukciók, stb.); - a bankhiteleket és hitel jellegű finanszírozási formákat (faktoring, lízing, stb.). Az előbbi finanszírozási formák sajátosságainál elsődleges kérdés, mely kritériumoknak eleget téve biztosítható a források rendelkezésre állása addig, amíg a vállalkozás el nem éri a break-even-t, illetve melyek a további finanszírozás szempontjából kritikus tényezők a vállalkozás növekedési/érett szakaszában. Az ismeretanyag feldolgozását az előadások mellett esettanulmányok segítik. Kialakítandó kompetenciák: A kialakítandó kompetenciák köre kiterjed a kis- és középvállalkozások létrejöttéhez szükséges vállalkozói attitűd kialakítására (’stand-up’), a megfelelő forrásbevonási módozatok ismeretére (’start-up’), illetve a vállalkozói működés kiterjesztésében lévő innovációs lehetőségek feltárásának képességére (’scale-up’). A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, oldalak, ISBN) Kötelező irodalom: Dr. Béza Dániel – Csákné Dr. Filep Judit – Dr. Csapó Krisztián – Dr. Csubák Tibor Krisztián – Dr. Farkas Szilveszter – Dr. Szerb László: Kisvállalkozások finanszírozása. Perfekt, 2013, p. 376, ISBN: 978 963 394 825 5 Ajánlott irodalom: Kállay László – Imreh Szabolcs: A kis- és középvállalkozás-fejlesztés gazdaságtana, Aula Kiadó, Budapest, 2004, p. 312 ISBN 963-9478-89-x dr. Sági Judit: Banktan, Saldo, 2007., 350 oldal, ISBN 978 963 638 235 3 OECD: The SME Financing Gap (Vol. I) - Theory and Evidence, OECD Publishing, 2006, p. 136 ISBN: 9789264029408 Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat): Dr. Sági Judit, főiskolai docens, PhD Tantárgy oktatásába bevont oktató(k), ha vannak (név, beosztás, tud. fokozat): -
Tantárgy neve: Döntéselmélet és módszertani ismeretek
kreditszáma: 4
Tanóra típusa és száma: 1 előadás + 2 gyakorlat Számonkérés módja: gyakorlati jegy Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 2. félév Előtanulmányi feltételek: Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag: A tárgy a döntéselmélet alapvető fogalmaival és módszereivel ismerteti meg a hallgatókat. Az elméleti alapfogalmak rendszerezett tárgyalása során a matematikai összefüggéseken túl olyan matematikai modellek és statisztikai eljárások bemutatására kerül sor, amelyek lehetővé teszik a hatékonyabb döntéshozatalt. Kialakítandó kompetenciák: A hallgatók megfigyelésekből származó adatok alapján képesek legyenek kiválasztani a megfelelő matematikai modellt, a modell alkalmazásához szükséges eljárást és megismerjék azokat a számítógépes programokat, amelyek a gyakorlatban felmerülő problémák megoldásához szükségesek. A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, oldalak, ISBN) Kötelező irodalom: Zoltayné Paprika Zita: Döntéselmélet, ALINEA, 2005, ISBN: 963 866 5122 Ajánlott irodalom: Temesi József (2002): A döntéselmélet alapjai, AULA, Budapest Hüttl-Vita, ISBN 9639345644 Frances, P. H. and Paap, R. (2001): Quantitative Models in Marketing, Cambridge Univesity Press Naresh K. Malhotra: Marketingkutatás, KJK, 2009 ISBN: 9632246470 Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat): Dr. Végh Ágnes, egyetemi docens, PhD Tantárgy oktatásába bevont oktató(k), ha vannak (név, beosztás, tud. fokozat): -
Tantárgy neve: Szervezeti kommunikáció
kreditszáma: 4
Tanóra típusa és száma: 2 előadás + 1 gyakorlat Számonkérés módja: gyakorlati jegy Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 3. félév Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag: A kurzus hallgatói három fő területtel (kommunikáció-elméleti, szervezeti kultúrát érintő, valamint gyakorlati elemekkel) ismerkednek meg, melynek során a szervezeti kommunikáció vertikális és horizontális vetületeit, a kommunikációs hálózatokat, a szervezeti üzenetek átadásának folyamatát, a szervezeti kommunikációt akadályozó tényezők diagnózisát (kommunikációs audit), feloldását sajátíthatják el. Mindeközben a fogalmi keretrendszerben megjelenik a szervezeti üzenet, image, viselkedéskultúra fogalma és hatásmechanizmusa. A kurzus gyakorlati óráin a hallgatók begyakorolják a kommunikációs csatornák szervezeti és individuális célok érdekében történő hatékony használatát, az image, az üzleti és szervezeten belüli érintkezés normáit, azok kialakításának, fenntartásának és továbbfejlesztésének eszközeit és módszereit. Kialakítandó kompetenciák: A kurzus elvégzését követően a hallgatók alábbi verbális és non-verbális kommunikációs kompetenciái fejlődnek: • szisztematikusan felépített, tervezett kommunikáció; • hatékony, szervezetorientált érveléskultúra; • kommunikációs csatornák tudatos, hatékony használata. A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, oldalak, ISBN) Kötelező irodalom: Borgulya Istvánné Vető Ágnes Ágota: Kommunikációmenedzsment a vállalati értékteremtésben, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2010, 329p, ISBN 978 963 05 88 36 2 Ajánlott irodalom: Hofmeister-Tóth Ágnes – Mitev-Ariel Zoltán: Üzleti kommunikáció és tárgyalástechnika, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2010, 386p, ISBN 978 963 05 8532 3 Kővágó György: A kommunikáció elméleti és gyakorlati alapjai, Aula Kiadó, Budapest, 2009, 285p, ISBN 978 963 9698 68 0 Schulz von Thun, Friedmann: A kommunikáció zavarai és feloldásuk, Háttér Kiadó, 2012, 319p, ISBN 978 615 5124 06 8 Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat): Dr. Németh Tamás, főiskolai docens, PhD Tantárgy oktatásába bevont oktató(k), ha vannak (név, beosztás, tud. fokozat): -
Tantárgy neve: Nemzetközi vállalkozásfejlesztés
kreditszáma: 4
Tanóra típusa és száma: 2 előadás + 1 gyakorlat Számonkérés módja: kollokvium Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 4. félév Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag: A tantárgy célja, hogy a keretein belül átadásra kerülő ismeretek birtokában a hallgatók – mint leendő, illetve gyakorló vállalkozók, valamint kkv-k által foglalkoztatott (leendő) vezetők – képesek legyenek a vállalkozások saját nemzetköziesedését, illetve a nemzetközi ellátási láncba történő bekapcsolódásukat elősegíteni, sikerrel menedzselni. Ehhez nélkülözhetetlen a gazdaság elméleti modelleken túlmutató, térbeli működési mechanizmusait megismerni, a tér elválasztó és összekötő hatásait értelmezni, a regionális különbségeket és abból adódó külső környezeti hatásokat felmérni, a globalizáció és lokalizáció sajátosságait analitikus szemlélettel vizsgálni, a nemzetközi gazdasági erővonalakkal, társadalmi, kulturális változásokkal, trendekkel tisztában lenni. A tantárgy többek között ebben nyújt segítséget, miközben olyan kérdéseket vet fel, mint a nemzetközi színtérre való kilépés előkészítése, külföldi piacok elemzése és azokon történő megjelenés lebonyolítása, ehhez szükséges stratégiai és operatív tervek kidolgozása, a mindezek sikeres megvalósítása által elvárt szervezeti változtatások menedzselése. Természetesen mindebből nem maradhat ki napjaink meghatározó trendjét jelentő start-up szemlélet sem, az ahhoz köthető kérdésekkel együtt. Kialakítandó kompetenciák: A globális térben működő piaci szabályok megértése és ezekkel összefüggésben a külpiaci sajátosságok (kulturális, gazdasági, társadalmi) tekintetében meglévő eltérések megérzése és megértése. A mindebből adódóan szükséges a megfelelő nemzetközi stratégia kialakításának képessége és az ezzel kapcsolatos kihívásokra adandó válaszok esetében fontos a kreativitás. a 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, oldalak, ISBN) Kötelező irodalom: Czakó E. - Reszegi L. (szerk.) (2010): Nemzetközi vállalatgazdaságtan. Alinea Kiadó, Budapest. 622 p. ISBN: 978 963 96 5947 6 Ajánlott irodalom: Lengyel I. (2010): Regionális gazdaságfejlesztés, Akadémia Kiadó, Budapest. 392 p. ISBN 978 963 05 8837 9. Szentes T. (2005): Fejlődés – Versenyképesség – Globalizáció I., Akadémiai Kiadó, Budapest. 411 p. ISBN 978 963 05 8315 2 Harpst., G (2010): Vállalkozásból vállalat – A megvalósítás forradalma. HVG Kiadó, Budapest. 218 p. ISBN 978 963 30 4027 0 Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat): Dr. Király Zsolt, főiskolai docens, PhD Tantárgy oktatásába bevont oktató(k), ha vannak (név, beosztás, tud. fokozat): -
Tantárgy neve: Holisztikus marketing
kreditszáma: 4
Tanóra típusa és száma: 2 előadás + 1 gyakorlat Számonkérés módja: kollokvium Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 1. félév Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag: A tárgy célja mindazoknak a diszciplínáknak a bemutatása, amelyeknek tudatos és átgondolt felhasználásával az egyre erősödő versenyben sikeresek lehetnek a vállalkozások. Különös figyelmet fordítunk a marketingelméletben és -gyakorlatban bekövetkezett változásokra, az újabb marketingfelfogásokra és módszerekre, egyebek között a kapcsolatépítés, a marketingkommunikáció új módszereire. További cél a modern marketing eszközrendszerének megismerése a menedzsment komplex döntési környezetében. Kialakítandó kompetenciák: Önálló döntéshozatali készség Elemző készség Szintetizáló készség A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, oldalak, ISBN) Kötelező irodalom: Philip Kotler – Kevin Lane Keller: Marketingmenedzsment. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2012. ISBN: 978 963 05 9251 2 Jäckel Katalin - Nagy Orsolya: Üzleti terv készítése. Perfekt Kiadó, Budapest 2009. ISBN: 9789633947722 Ajánlott irodalom: Józsa László – Piskóti István – Rekettye Gábor – Veres Zoltán: Döntésorientált marketing. KJK-KERSZÖV, Budapest, 2005, ISBN: 963-224-784-1 Marketing& Menedzsment folyóirat szakcikkei Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat): Dr. Fodor Mónika, főiskolai docens, PhD Tantárgy oktatásába bevont oktató(k), ha vannak (név, beosztás, tud. fokozat):
Tantárgy neve: Integrált szolgáltatási modellek
kreditszáma: 4
Tanóra típusa és száma: 2 előadás + 1 gyakorlat Számonkérés módja: kollokvium Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 2. félév Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag és főbb témakörök: • Szolgáltatások működési és gazdasági alapelvei. (termelékenység, testreszabás, modulizáció) ; • McDonaldizáció és Disneyalizáció működési modelljei eltérő gazdasági és társadalmi szektorokban; • Grönroos, Kotler, Lovelock szolgáltatás modelljei; • Szolgáltatás menedzsment fogalma. Eltérő menedzsment alapelvek. (Grönroos) Menedzsment kihívások szolgáltatás típusonként; • Szolgáltatás stratégiák; Stratégiai menedzsment csapdák. Ördögi körök: a bukás köre, a középszerűség köre; • Belső szolgáltatási piac. Belső marketing koncepció. Belső ügyfél fogalma és szervezeti mérési lehetőségei; • Szolgáltatás-vezetés sajátosságai. Szolgáltató szervezetek kulturális sajátosságai. Szolgáltatás-vezetés kultúra alapú modellje; • Közjavak, közszolgáltatások és sajátos vonásaik. Változások a közszektorban: New Public Management fogalomrendszere. Új vezetési elvek. Kialakítandó kompetenciák: A hallgatók a kurzus során megismerik a szolgáltatásoknak a termelő szervezetektől eltérő működési rendszereit, annak belső szervezeti menedzsment kereteit. Megtanulják a szolgáltatások folyamatának vállalati rendszerbe illesztett, tudatos megtervezését mind szervezeti (humán), mind piaci korlátok figyelembe vételével. Szervezeti és vezetői szempontból kiemelendő a belső ügyfél fogalmának megismerése, mellyel a későbbi vállalati szocializációra és együttműködésre készít fel. A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, oldalak, ISBN) Kötelező irodalom: Heidrich, B.: Szolgáltatás menedzsment (Human Telex Consulting, Budapest, 2006) ISBN: 963 229 812 8 Ajánlott irodalom: Kenesei, Zs. - Kolos, K.: Szolgáltatásmarketing- és menedzsment. Alinea, 2007, ISBN: 978963-9659-19-3 Veres, Z.: Szolgáltatás marketing alapkönyve. Akadémiai Kiadó, 2009, ISBN: 9789630586702 Teboul, J.: Service is Front Stage. Positioning services for value advantage (INSEAD Business Press. Palgrave Macmillan, 2006) Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat). Dr. habil. Heidrich Balázs, dékán, intézetvezető, egyetemi docens, PhD Tantárgy oktatásába bevont oktató(k), ha vannak (név, beosztás, tud. fokozat): -
Tantárgy neve: Emberek vezetése
kreditszáma: 5
Tanóra típusa és száma: 2 előadás + 2 gyakorlat Számonkérés módja: kollokvium Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 2. Félév Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag: A kurzus keretében a szervezetek működésével, ezen belül hangsúlyosan az emberek menedzselésével és vezetésével foglalkozunk. A kurzus célja, hogy a nagyvállalati gyakorlatok mellett a kezdő, mikro- és kisvállalatokban is értelmezze a vezetői szerepet, ezekben a vezetői helyzetekben is használható eszközöket adjon. Ennek megfelelően az elméleti ismeretek mellett nagy szerepet kapnak a magyar és nemzetközi esettanulmány-feldolgozások, a szituációs gyakorlatok, illetve a hallgatók saját tapasztalatainak feldolgozása. • Szervezetekről való gondolkodás kialakulása, szervezeti metaforák és értelmezéseik, eltérő keretrendszerek, szervezeti életszakaszok; • Vezetés és vezető: vezetői feladatok, vezetői stílusok, lehetséges vezetői szerepek, manager és leader paradigma, vezető és beosztott kapcsolata, vezetői felelősség; • Toborzás és kiválasztás: kiválasztási stratégiák és eszközök, szervezet-egyén illeszkedése, pszichológiai szerződés és szocializációs folyamat; • Munkavállalók megtartása: motivációs elméletek, elégedettség és elkötelezettség, motiváció és kompenzáció kapcsolata, munkavállalók bevonása, fejlesztés; • Munkaszervezés: csoportok kialakulása és fejlődése, munkakörök és kompetenciák, munkakör-gazdagítás és értelmes munka, alternatív munkavégzési rendszerek; • Szervezeti kultúra és szervezetfejlesztés, kommunikáció. Kialakítandó kompetenciák: • a vállalkozások fejlesztéséhez, a szervezeti változások menedzseléséhez szükséges vezetői kompetenciák; • az emberi tényező fontosságára építő, motiváló és fejlesztés-orientált vezetői gondolkodásmód; • társadalmi és szociális érzékenység, felelős vezető gondolkodás. A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, oldalak, ISBN) Kötelező irodalom: Bokor Attila – Szőts-Kováts Klaudia – Csillag Sára – Bácsi Katalin – Szilas Roland (2014): Emberi erőforrás menedzsment. Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó Zrt., Budapest. ISBN 978-963-19-6834-7 Bakacsi Gyula (2004): Szervezeti magatartás és vezetés. Aula Kiadó. ISBN: 963 9585 49 1 Ajánlott irodalom: Alfred Kieser (1995): Szervezetelméletek. Aula Kiadó. ISBN 963-503-043-6 Cary L. Cooper - Ronald J. Burke (2011): Human Resource Management in Small Business: Achieving Peak Performance. Edward Elgar Publishing ISBN 978-085-793-283-9 Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat): Dr. Csillag Sára, tanszékvezető, főiskolai docens, PhD Tantárgy oktatásába bevont oktató(k), ha vannak (név, beosztás, tud. fokozat): -
Tantárgy neve: Vezetői gazdaságtan
kreditszáma: 5
Tanóra típusa és száma: előadás 2/30; gyakorlat 2/30 Számonkérés módja (koll. / gyj. / egyéb): kollokvium Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 1. félév Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag: A tantárgy célja, hogy a gazdasági elméleti modelleket problémaorientált módon dolgozza fel a hallgatókkal. Ezáltal a hallgatók egyrészt konkrét példákon keresztül ismerik meg és sajátítják el a gazdasági döntésekkel kapcsolatos tudományos ismeretanyagot, másrészt pedig nagyobb eséllyel lesznek képesek ezt az ismeretanyagot a gyakorlati környezetben is alkalmazni. A kurzus során minden téma egy való életből vett üzleti probléma feldolgozásával kezdődik. Ezután az esettel kapcsolatos gazdasági modellek felhasználásával az oktató bemutatja, hogy milyen módon lehet felhasználni a racionális paradigmát a helyzetben fellelhető kihívások azonosítására. Végül pedig (gyakorlatok keretein belül) a hallgatók csoportban dolgozva megpróbálnak választ adni a felvetett kérdésekre. A konkrét esetek kapcsán olyan szervezeti formákat kell kialakítaniuk, amelyek egyaránt kezelik az információhiányból adódó anomáliákat és megfelelő ösztönzést nyújtanak az „elképzelt” szervezet dolgozói számára, ahhoz hogy ők is hozzájáruljanak a probléma megoldásához. A fentieken túl, a kurzus két horizontális téma „szinten tartásával” készíti fel a hallgatókat az üzleti életben felmerülő helyzetek kezelésére. Ez a két téma a (a) a racionális döntések és az etikus gazdasági működés között felmerülő feszültségek, valamint (b) az új közgazdaságtani irányok (viselkedés-gazdaságtan, identitás-gazdaságtan) által feltárt hatásmechanizmusok szerepe a döntéshozatalban. Kialakítandó kompetenciák: Probléma-megoldás Elméleti modellek alkalmazása üzleti környezetben A vezető döntési helyzetek ismerete és tipizálása Információfeldolgozási és döntési heurisztikák reflektált használata A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, oldalak, ISBN) Kötelező irodalom: Illés Mária (2002). Vezetői gazdaságtan. Budapest: Kossuth Kiadó, 2002. ISBN 978-96309-4349-9 Froeb, L., McCann, B., Ward, M., & Shor, M. (2013). Managerial Economics. A Problem Solving Approach. Mason: Cengage Learning. ISBN: 978-1-133-95148-3 Ajánlott irodalom: Illés Mária (2009): Vezetői gazdaságtan. Becslőszámítások értelmezése példák alapján. Miskolc: Miskolci Egyetemi Kiadó. ISBN: 963-093-9088 Kahnemann, D. (2014) Gyors és lassú gondolkodás. Budapest: HVG. ISBN: 978-963-304-0980 Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat): Dr. Király Gábor, egyetemi docens, PhD Tantárgy oktatásába bevont oktató(k), ha vannak (név, beosztás, tud. fokozat): -
Tantárgy neve: Haladó vezetői számvitel
kreditszáma: 5
Tanóra típusa és száma: 2 előadás + 2 gyakorlat Számonkérés módja: gyakorlati jegy Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 3. félév Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag: A tantárgy a hallgatók vezetői számviteli ismereteinek kibővítése céljából bemutatja a haladó vezetői számviteli módszereket, technikákat és irányzatokat. A vezetői döntéseket alátámasztó elemzési módszerek elsajátítása alapján a hallgatók képesek lesznek a vállalati értéknövelés célját megalapozó üzleti döntések előkészítésére. A tárgy ilyen módon tovább mélyíti a hallgatók közgazdaságtani és számviteli ismereteit a költségekkel kapcsolatban, különös tekintettel a közvetett költségek kezelése, a kapacitás mérése, a korlátos erőforrásokról szóló elmélet és a kapacitás menedzsment témakörökben. Kialakítandó kompetenciák: Az egyes témakörök feldolgozása lehetővé teszi a hallgatók számára, hogy megismerjék a számviteli adatokra épített vezetői számviteli rendszer kialakításának szemléletét, annak munkafolyamatait és módszereit, így képessé válnak vezetői döntések előkészítéséhez szükséges elemzések elvégzésére, a vállalkozás teljesítményének értékelésére. A tárgy probléma és gyakorlat orientáltan került oktatásra, az elméleti ismereteket és felvetett kérdéseket az egyes témákhoz kapcsolódó esettanulmányok feldolgozásával mélyíti el és kapcsolja össze a gyakorlattal. A tananyag szempontjából fontos, hogy a hallgatók naprakész információkkal rendelkezzenek, ezért a kapcsolódó aktuális cikkek, tanulmányok is megvitatásra kerülnek. A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, oldalak, ISBN) Kötelező irodalom: Laáb, Á.: Döntéstámogató vezetői számvitel, Complex Kiadó., 2011., ISBN : 9632951423 Kaplan, R. S., - Atkinson, A. A.: Vezetői üzleti gazdaságtan, Haladó vezetői számvitel, PANEM Kiadó – Business Kft., 2003., Budapest, ISBN: 9789635453757 Ajánlott irodalom: Cooper,R. – Kaplan, R.S.: Költség & hatás. PANEM Kft., 2001., Budapest, ISBN: 963-545279-9 Kaplan, R. S., - Norton, D. P.: A stratégiaközpontú szervezet, PANEM Kiadó., 2002., Budapest, ISBN: 963-545-323-x Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat): Dr. Szekeres Bernadett, főiskolai docens, PhD Tantárgy oktatásába bevont oktató(k), ha vannak (név, beosztás, tud. fokozat): -
Tantárgy neve: Tanácsadás
kreditszáma: 4
Tanóra típusa és száma: 2 előadás + 1 gyakorlat Számonkérés módja: kollokvium Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 4. félév Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag: A tárgy bemutatja a vállalkozások szempontjából egyre nagyobb jelentőséggel bíró üzleti tanácsadói szektor legfőbb szereplőit. Képet ad a tanácsadó cégek felépítéséről és működtetéséről. A hallgatók megismerik a legjelentősebb menedzsment tanácsadói modelleket, rendszereket és technikákat. A tanácsadói projektek speciális menedzsment kérdéseit konkrét esettanulmányokon keresztül tárgyaljuk és szóba kerülnek a legtipikusabb konfliktusok is. Órai meghívott vendégek segítenek megérteni a magyarországi vállalkozások számára legfontosabb fejlesztési problémákat. Kialakítandó kompetenciák: A hallgatók képesek lesznek értő módon kiadni tanácsadói megbízásokat, azokat ügyfélként kompetensen menedzselni. A tanácsadási módszertanok elsajátítása segíti őket saját vállalkozásuk szakértő fejlesztésében. A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, oldalak, ISBN) Kötelező irodalom: Poór J. (szerk.) (2010) Menedzsment – tanácsadási kézikönyv. Akadémiai Kiadó, Budapest ISBN: 9789630589444 Ajánlott irodalom: Block, P. (2005) Makulátlan tanácsadás – Útmutató a szervezeti változásokhoz – tanácsadóknak, ügyfeleknek, vezetőknek HVG Kiadó Budapest, ISBN: 9637525734 Nádor É. (2007): Az üzleti tanácsadás marketingje. Akadémiai Kiadó, Budapest ISBN: 978963058558 3 Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat): Dr. Karácsonyi András, PhD Tantárgy oktatásába bevont oktató(k), ha vannak (név, beosztás, tud. fokozat): -
Tantárgy neve: Értékelemzés
kreditszáma: 4
Tanóra típusa és száma: 2 előadás + 1 gyakorlat Számonkérés módja: kollokvium Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 2. Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag: Az értékelemzés tantárgy egy olyan interdiszciplináris módszer elsajátítását teszi lehetővé, amely a hatékony működés, gazdálkodás, termelés egyik bizonyítottan legeredményesebb segítője. Alkalmazható mind nyereségorientált vállalkozásoknál, mind közigazgatási területen. A tantárgy oktatásának célja, hogy a hallgatók megismerjék és elsajátítsák az értékelemzés alapjait, az értékelemzéssel történő döntés-előkészítő, fejlesztési-racionalizáló módszertanát, amelynek segítségével a vállalkozások versenyképessége, költséghatékonyabb működtetése megvalósítható. A gyakorlatok keretében a hallgatóknak önálló értékelemzési projektfeladatot kell megoldaniuk csoportmunkában. Kialakítandó kompetenciák: Kialakítandó kompetencia a problémák csoportmunkában történő megoldása, a csoportmunkában történő alkotó részvétel és az ahhoz szükséges tudás kialakítása. A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, oldalak, ISBN) Kötelező irodalom: Körmendi Lajos (2010): Értékelemzés, Saldo, Budapest. ISBN: 978-963-638-361-9 Ajánlott irodalom: Vámosi Kornélia (szerk): Értékelemzési projektek. Medic-Tour 2002. Kft. Budapest, 2006., ISBN: 963-229-341-9 Lenkey Miklós (1982): Értékelemzés, MKKE KTI, ISBN: 963-10-4416-5 European Standards in Value Management (EN 1325, EN 12973, EN16271) Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat): Dr. Kardos Barbara, főiskolai docens, PhD Tantárgy oktatásába bevont oktató(k), ha vannak (név, beosztás, tud. fokozat): -
Tantárgy neve: Kis- és középvállalkozások magyarországi intézményrendszere
fejlesztésének
kreditszáma: 4
Tanóra típusa és száma: 2 előadás + 1 gyakorlat Számonkérés módja: gyakorlati jegy Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 4. Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag A tárgy célja, hogy a hallgatók képesek legyenek eligazodni a magyarországi KKV-k működését befolyásoló, támogató intézményrendszerben, ismerjék meg azok küldetését, összefüggését a vállalkozás különböző problémáival, feladataival. Különösen célozza az alábbi intézmények, intézménytípusok bemutatását: • állami innovációs és szellemi tulajdonnal foglalkozó intézmények; • start-up fejlesztésre szakosodott intézmények (akcelerátorok, inkubátorok); • KKV-k kompetencia- és szakmai fejlesztésére szakosodott oktató-képző szervezetek; • pályázatírásban támogatást nyújtók; • információ-szolgáltatók, közösségi média; • közösségi munkahelyek; • meetup-közösségek; • versenyek. Kialakítandó kompetenciák A létező intézmények megismerése, azok szolgáltatásaira vonatkozó értelmes kihasználásuk képessége. Hatékony pályázási képességhez szükséges intézményi lehetőségek megismerése. A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal Kötelező irodalom: Kállay László - Imreh Szabolcs: A kis- és középvállalkozás-fejlesztés gazdaságtana. AULA Kiadó, Budapest, 2004, ISBN: ISBN 963 9478 98x Karsai Judit: A kapitalizmus új királyai. Kockázati tőke Magyarországon és a közép-keleteurópai régióban. KÖZGAZDASÁGI SZEMLE ALAPÍTVÁNY, Budapest. 2012 ISBN: 9789630831765 Ajánlott irodalom: Az Európai Unió Horizont2020 Kutatási és Innovációs Keretprogramjának hivatalos magyar nyelvű oldalán folyamatosan frissülő anyagok A tárgy természetének megfelelően a kurzus irodalomjegyzéke az órákon kiadott anyagokból áll össze. Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat): Dr. Radácsi László, tudományos főmunkatárs, PhD Tantárgy oktatásába bevont oktató(k), ha vannak: -
Tantárgy neve: IT megoldások
kreditszáma: 4
Tanóra típusa és száma: 2 előadás + 1 gyakorlat Számonkérés módja (koll. / gyj. / egyéb): kollokvium Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 3. félév Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag: A tantárgy célja azon összetett infokommunikációs eszközrendszer bemutatása, amelyek a modern vállalatok működésének és vezetésének az alapját képezik. Az infokommunikációs eszközök tudatos használata jelentős mértékben járulhat hozzá egy vállalkozás hatékonyságának és versenyképességének növeléséhez, míg a rossz használat éppen ellenkező hatást válthat ki. A tantárgy célja az értékteremtő és kártékony felhasználás bemutatása, valamint a kétféle működés közötti, esetenként vékony határvonal felismerésében a segítségnyújtás. Az elméleti rész az infokommunikációs eszközök és rendszerek bemutatást tűzi ki célul. A gyakorlati rész a megismert eszközrendszer alkalmazásának lehetőségeit mutatja be esettanulmányok feldolgozásán, valamint szimulációs gyakorlatokon keresztül. Kialakítandó kompetenciák: A tárgy elvégzésével a hallgatók képessé válnak az üzleti informatikai rendszerek üzleti folyamatokba való értékteremtő beillesztésére. A gyakorlati foglalkozásokon a hallgatók azokat a fontos kompetenciákat sajátítják el és fejlesztik (rendszerszintű gondolkozás, összefüggések felismerése és elemzése, változásvezetés, üzlet/informatika és informatika/üzlet konverzió), amelyek ahhoz szükségesek, hogy egy vállalkozást sikeres digitális vállalkozásként vezethessenek a 21. században. A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, oldalak, ISBN) Kötelező irodalom: Németh János Pál: The Dotfather, Budapest, 2013, Digi-Book Magyarország Kiadó Kft., ISBN: 978-963-364-149-1 Benkőné Deák Ibolya - Bodnár Pál-Gyurkó György: A gazdasági informatika alapjai, Budapest, 2008, Perfekt Kiadó, ISBN: 978 963 394 734 0 Ajánlott irodalom: Gábor András és munkatársai: Üzleti informatika, Budapest, 2007, Aula Kiadó, ISBN: 9789639698192 Kiss Imre: Az üzleti informatika elmélete a gyakorlatban, Budapest, 2007, Információs Társadalomért Alapítvány, ISBN: 963421567X Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat): Dr. Németh János Pál, főiskolai tanár, PhD Tantárgy oktatásába bevont oktató(k), ha vannak (név, beosztás, tud. fokozat):-
Tantárgy neve: Vállalkozások jogi környezete
kreditszáma: 4
Tanóra típusa és száma: 4 előadás Számonkérés módja: kollokvium Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 1. félév Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag: A tantárgy oktatásának célja, hogy a hallgatók ismerjék meg a piacgazdaság működésének jogi alapelveit, a gazdasági alkotmányosság fogalmát és összetevőit. A kurzus a gazdasági státusjog ismeretanyagát is bemutatja, a tantárgy elsajátításával a hallgatók eligazodhatnak a magyar és a nemzetközi gazdasági-pénzügyi világban. • Gazdaság, állam, jog: a gazdasági alkotmányosság fogalma; • A piacgazdaság állami intézményei; • A nemzetközi gazdasági együttműködés; • Az államok politikája és a gazdasági válság; • Az állam és a jog, államterület, népesség; • A hatalmi ágak szerkezete és működése, az alkotmánybíráskodás; • A helyi önkormányzatok és a közigazgatás; • Az emberi jogok hazai és nemzetközi védelme; • Nemzetközi szervezetek jogállása és működése; • Az MNB jogállása; • A GVH szerepe és jogállása; • A fogyasztóvédelem intézményei; • A pénzpiacok működése; • A gazdasági válság hatása a pénzpiacokra. Kialakítandó kompetenciák: A kurzus végére a hallgatók képessé válnak a gazdasági alkotmányosság fogalmának megértésére, az egyéni érdekérvényesítésre. Képessé válnak felismerni, megfogalmazni és képviselni érdekeiket. A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, oldalak, ISBN) Kötelező irodalom: Kondorosi Ferenc – Aszódi Ilona: A mi jogunk, Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó, Budapest, 2013, ISBN: 9789631976540 Kondorosi Ferenc – Visegrády Antal: A jogi gondolkodás kezdete és új irányai Európában, Emberi Jogok Magyar Központja Közalapítvány Bp. 2010, ISBN: 978-615-5087-00-4 Ajánlott irodalom: Kondorosi Ferenc: Rend és szabadság: esély Európában. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó. Bp. 2010, ISBN: ISBN: 9789639722767 Kondorosi Ferenc: Emberi jogok és jogi kultúrák az Európai Unióban - SALDO Zrt., Bp., 2012, ISBN: ISBN: 978-963-638-407-4 Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat): Dr. habil Kondorosi Ferenc, egyetemi tanár, PhD Tantárgy oktatásába bevont oktató(k), ha vannak (név, beosztás, tud. fokozat): -
Tantárgy neve: Értékteremtő folyamatok
kreditszáma: 4
Tanóra típusa és száma: 2 előadás + 1 gyakorlat Számonkérés módja: kollokvium Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 1. félév Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag: Az értékteremtő folyamatok tárgy keretében a hallgatók megismerkednek a fogyasztó számára értéket teremtő folyamatokkal, azok felépítésének, továbbfejlesztésének és működésének alapelveivel, valamint a kapcsolódó módszerekkel, eljárásokkal. Az előadások és szemináriumok keretében bemutatjuk és megvizsgáljuk a termelés, a szolgáltatások előállításának és a logisztika folyamatainak felépítését, összefüggéseit, a mögöttes mozgatórugókat. A tárgy főként a vállalaton belüli folyamatokra és a kis és közepes vállalati körre helyezi a hangsúlyt, de mindig tekintettel van a vállalaton túlmutató keretekre is, főleg a vállalatok ellátási láncaira. A tárgy részletes tematikája a következő: • Az értékteremtő folyamatok fogalma, jelentősége; • Az értékteremtő folyamatok típusai, stratégiája; • Az ellátási lánc menedzsment fogalma, jelentősége; • Beszerzés, termelés, értékesítés folyamatai; • Értékteremtő folyamatok és rendszerek tervezése; • Projektmenedzsment; • Értékteremtő folyamatok és rendszerek működtetése; • Készletgazdálkodás független kereslet esetén; • Készletgazdálkodás függő kereslet esetén; • Minőségmenedzsment; • Az értékteremtő folyamatok informatikai támogatása; • Az értékteremtő folyamatok mérése, ellenőrzése. Kialakítandó kompetenciák: A kurzus végére a hallgatók képesek lesznek az értékteremtő folyamatok értékelésére, a folyamatok, rendszerek hatékonyságának és gazdaságosságának megítélésére, fejlesztési javaslatok kialakítására. A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, oldalak, ISBN) Kötelező irodalom: Demeter Krisztina (szerk.): Termelés, szolgáltatás, logisztika. CompLex, 2014. ISBN: 9789632953854 Szegedi Zoltán: Ellátásilánc-menedzsment, Kossuth Kiadó, 2012. ISBN: 9789630969444 Ajánlott irodalom: Gelei Andrea: Logisztikai döntések - fókuszban a disztribúció, Akadémiai Kiadó, 2013. ISBN: 9789630593809 Demeter Krisztina (szerk.): Termelés és logisztika - az elvi alapoktól a napi gyakorlatig: szöveggyűjtemény, Aula, 1999. ISBN: 963907893X Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat): Dr. Gritsch Mátyás, egyetemi adjunktus, PhD
Tantárgy neve: Szakszeminárium 1.
kreditszáma: 5
Tanóra típusa és száma: 4 gyakorlat Számonkérés módja: kollokvium Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 3. félév Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag: A tantárgy oktatásának alapvető célja, hogy a hallgató felkészüljön a szakdolgozat elkészítésére. • Problémák, ügyek azonosítása – témakeresés – kutatási kérdés megfogalmazása; • A szakdolgozat kutatási terve; • Szakirodalom kezelése, hivatkozások a szakdolgozati követelményeknek megfelelően; • Könyvtárhasználat; • A szakdolgozat, mint írásmű: formai követelmények, szerkezet; • Kutatásmódszertan; • Önálló véleményformálás, kritikai elemzés, értékelés. A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, oldalak, ISBN) Kötelező irodalom: Babbie, Earl: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi Kiadó, 2004, ISBN: 963506563X Eco, Umberto: Hogyan írjunk szakdolgozatot? Kairosz Kiadó, 1996, ISBN: 9639137537 Ajánlott irodalom: Majoros Pál: A kutatásmódszertan alapjai. Perfekt, Budapest 2004, ISBN: 9789633945841 Wimmer Ágnes–Juhász Péter–Jeney Johanna: Hogyan írjunk?...101 tanács (szak)dolgozatíróknak. Alinea Kiadó, Budapest, 2009, ISBN: 9789639659407 Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat). Dr. Király Zsolt, főiskolai docens, PhD Tantárgy oktatásába bevont oktató(k), ha vannak (név, beosztás, tud. fokozat): -
Tantárgy neve: Szakszeminárium 2.
kreditszáma: 10
Tanóra típusa és száma: 8 gyakorlat Számonkérés módja: kollokvium Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 4. félév Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag: A tantárgy oktatásának alapvető célja, hogy a hallgató felkészüljön a szakdolgozat elkészítésére. • Problémák, ügyek azonosítása – témakeresés – kutatási kérdés megfogalmazása; • A szakdolgozat kutatási terve; • Szakirodalom kezelése, hivatkozások a szakdolgozati követelményeknek megfelelően; • Könyvtárhasználat; • A szakdolgozat, mint írásmű: formai követelmények, szerkezet; • Kutatásmódszertan; • Önálló véleményformálás, kritikai elemzés, értékelés. A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, oldalak, ISBN) Kötelező irodalom: Babbie, Earl: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi Kiadó, 2004, ISBN: 963506563X Eco, Umberto: Hogyan írjunk szakdolgozatot? Kairosz Kiadó, 1996, ISBN: 9639137537 Ajánlott irodalom: Majoros Pál: A kutatásmódszertan alapjai. Perfekt, Budapest 2004, ISBN: 9789633945841 Wimmer Ágnes–Juhász Péter–Jeney Johanna: Hogyan írjunk?...101 tanács (szak)dolgozatíróknak. Alinea Kiadó, Budapest, 2009, ISBN: 9789639659407 Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat). Dr. Király Zsolt, főiskolai docens, PhD Tantárgy oktatásába bevont oktató(k), ha vannak (név, beosztás, tud. fokozat): -
Tantárgy neve: Szervezeti kultúra
kreditszáma: 3
Tanóra típusa és száma: 2 előadás Számonkérés módja: kollokvium Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 4. félév Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag: Főbb témakörök: • Szervezeti kultúra fogalma, szerkezete, elemei, Jéghegy modell (Daft); • Jellemzői ( Hampden-Turner) szerkezete (McKinsey-féle 7S modell); • Kultúra elemei (Trice és Beyer); Szervezeti kultúra szintjei (Schein); • Szervezeti kultúra értelmezési keretei (integrált, differenciáló, fragmentált); • Szubkultúrák jellemzői (támogató, semleges, ellenséges); • A szervezeti kultúra megváltoztatása; • Vezetés kulturális feladatai (Nahavandi Malekzadeh); • Kulturális vezető típusai (Trice és Beyer tipológia); • Csoportmunka multikulturális környezetben; • Akkulturáció, mint kultúraváltoztatás folyamat a felvásárlásokban és fúziókban; • A multinacionális és transznacionális vállalatok kulturális stratégiái. Kialakítandó kompetenciák: A kurzus során a hallgató megismeri a szervezeti szocializáció egyéni módjait és annak szükségességét. Megtanulja azonosítani a szervezeti kultúrák típusait és az ott uralkodó egyéni és csoportos viselkedés normákat. Felismeri a munkahelyváltás esetén adódó egyén kihívásokat a munkahelyi beilleszkedéssel kapcsolatban. Megtanulja a szervezeti kultúra változtatás szükségességének felismerését, illetve annak egyéni és szervezeti gátjait, a vállalati felvásárlások és összeolvadások nemzetközi együttműködési jellemzőit. A hallgató képessé válik nemzetközi csoportokban és vállalati környezetben a kulturális különbözőségek felismerésére és kezelésére. A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, oldalak, ISBN) Kötelező irodalom: Heidrich, B.: Szervezeti kultúra és interkulturális menedzsment, Human Telex Consulting, 2001, ISBN: 963 00 6853 2 Ajánlott irodalom: Bakacsi, Gy. : Szervezeti magatartás és vezetés, Aula, 2004, ISBN: 963 9585 49 1 Borgulya I.- Barakonyi K.: Vállalati kultúra, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2004, ISBN: 9789631945799 Csath,.M.: Interkulturális menedzsment, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2008, ISBN: 9789631963199 Heidrich, B.: Eladó a menyasszony? Vállalati összeolvadások és felvásárlások kulturális kihívásai. (Vezetéstudomány, 2002/5 pp. 11-21.) Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat). Dr. habil. Heidrich Balázs, dékán, intézetvezető, egyetemi docens, PhD Tantárgy oktatásába bevont oktató(k), ha vannak (név, beosztás, tud. fokozat): -
Tantárgy neve: EU intézményi ismeretek
kreditszáma: 3
Tanóra típusa és száma: 2 előadás Számonkérés módja: kollokvium Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 4. félév Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag: A tantárgy célja, hogy megismertesse az Európa-jog sajátosságait, így rétegeződését, továbbá érvényesülését és hatását a nemzeti jogrendszerekre. A tantárgy keretében a hallgatók számos jogesetet tanulmányoznak és az Európai Bíróság döntésein keresztül ismerik meg a közösségi jog természetét. A kurzus felkészít az Unió politikáinak mélyebb megismerésére. Az oktatási program a hallgatókat az önálló szereplésre, az interaktív módszerek alkalmazásra is felkészíti. • A nemzeti jog, a nemzetközi jog és a közösségi jog sajátosságai, jogi jellegük; • Az Európai Unió intézményei és hatáskörük; • A közösségi jog közvetlen hatálya, közvetlen alkalmazhatósága és elsőbbsége; • Az Európai Bíróság ítélkezésének hatása az Unió intézményrendszerére; • A semmissé nyilvánítási eljárás; • Az előzetes döntéshozatali eljárás jogi jellege; • A tagállam elleni eljárás sajátosságai; • Az Alapvető Jogok Európai Chartája; • Az EU biztonságpolitikája; • Az európai büntetőjogi együttműködés; • A bel- és igazságügyi együttműködés mai helyzete; • A schengeni jog; • Az EU és az új világrend jogi kérdései; • Magyarország új Alaptörvénye és a közösségi jog. Kialakítandó kompetenciák: A hallgatók képessé válnak az Európai bíróságok által hozott ítéletek tanulmányozása által megérteni a közösségi jogalkotás saját törvényszerűségeit. A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, oldalak, ISBN) Kötelező irodalom: Várnay–Papp–Varju–Bartha: EU-jog a tárgyalóteremben - A tagállamokkal szembeni kötelezettségszegési eljárások, Complex Kiadó, 2006, ISBN: 9632248783 Kondorosi Ferenc: Emberi jogok és jogi kultúrák az Európai Unióban. Saldo Zrt. Bp., 2012, ISBN: 978-963-638-407-4 Ajánlott irodalom: Kondorosi Ferenc – Ligeti Katalin: Az európai büntetőjog kézikönyve, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft., 2008, ISBN: 978 963 9722 31 6 Kondorosi Ferenc – Visegrády Antal: Európa: Az állam- és jogfejlődés új irányai. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. Bp., 2011., ISBN: 9632581224 Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat): Dr. habil Kondorosi Ferenc, egyetemi tanár, PhD Tantárgy oktatásába bevont oktató(k), ha vannak (név, beosztás, tud. fokozat): -
Tantárgy neve: Felelős menedzsment
kreditszáma: 3
Tanóra típusa és száma: 2 előadás Számonkérés módja: kollokvium Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 4. Félév Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag: A tárgy fő célja, hogy megismertesse a hallgatókkal a felelős menedzsment, felelős és etikus vezetés, felelős vállalatirányítás elméleti témaköreit, elméleti és gyakorlati kérdéseit és dilemmáit. • Menedzsment és leadership fogalmának fejlődése, modern menedzsment felfogások, vezetés és felelősség/felelőtlenség kérdésköre; • Etika és gazdaságetika fogalomrendszere, etika és gazdaság összekapcsolása, etika mikro (egyéni), mezo (szervezeti) és makro (nemzeti, globális) szintjének jellemző dilemmái és kérdései; • A vállalatok társadalmi felelőssége – a fogalom fejlődése, a felelős működés intézményesedett keretei és intézményei, mutatószámrendszerek, felelős vállalatirányítás, corporate governance; • Társadalmi szintű felelősség és globális tendenciák (pl: UN global impact, responsible investment) – felelős és felelőtlen gyakorlatok. Kialakítandó kompetenciák: • kritikai és reflektív gondolkodás; • felelős és körültekintő döntéshozatalra való képesség; • társadalmi és szociális érzékenység és felelősség. A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, oldalak, ISBN) Kötelező irodalom: Kun Attila: A multinacionális vállalatok szociális felelőssége. Ad Librum Kiadó, 2009. ISBN: 9789639888869 Tóth Gergely (2007): A valóban felelős vállalat. KÖVET-INEM Hungária Kiadó, ISBN: 9789638766700 Ajánlott irodalom: Bakacsi Gyula (2004): Szervezeti magatartás és vezetés. Aula Kiadó. ISBN: 963-224-496-6 Radácsi László (2011): A közép-európai CSR paradoxon. Harvard Business Review. 132-141. Maak, Thomas - Pless, Nicola (2006): Responsible leadership. Routedge UK Spence, Laura - Painter-Morland, Mollie (2010): Ethics in small and medium size enterprises. Springer Neatherlands Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat): Dr. Csillag Sára, tanszékvezető, főiskolai docens, PhD Tantárgy oktatásába bevont oktató(k), ha vannak (név, beosztás, tud. fokozat): -
Tantárgy neve: Családi vállalkozások vezetése
kreditszáma: 3
Tanóra típusa és száma: 2 előadás Számonkérés módja: kollokvium Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 4. félév Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag: Az elmúlt évtizedekben, a magyar gazdaságban is egyre nagyobb jelentőséget kap a mikro-, a kis- és a középvállalkozások létrejötte, életben maradása, versenyképessége, hatékony működése. Ezek közül is kiemelten foglalkozik a kurzus a generációváltásuk időszakába érkező családi vállalkozások szervezeti és vezetési kihívásaival. Az elméleti, mintaként értelmezhető kereteken kívül jelentős szerepet kapnak magyar és nemzetközi esettanulmányok feldolgozásai és egyéni hallgatói projektmunkák. Főbb témák: • A családi vállalkozások sajátosságai; • Családi vállalkozások fejlődési dilemmái; • Tulajdonos vs ügyvezető vezetési és kormányzási modelljei; • Családi vállalkozások utódlási megoldásai; • A stratégiai tudatosság kialakítása és rendszerszerű működtetése; • Nemzetközivé válás átalakulásának stratégiai és szervezeti kérdései; • A finanszírozás és tulajdonlás eltérő módozatainak elemzése; • Ingatlan- és eszközgazdálkodás módszertana; • A családi vállalkozások gender problémái és kezelésük, Kialakítandó kompetenciák: A kurzus saját családi vállalatba vezetői belépésre, illetve vezetői szerep átvételére készít fel. A kurzus eredményeként a hallgató alkalmassá válik családi vállalat külső személyként történő vezetésére és KKV vállalatoknak történő tanácsadói tevékenységre is. A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, oldalak, ISBN) Kötelező irodalom: Vecsenyi János: Kisvállalkozások indítása és működtetése. Perfekt, Budapest. 2011. ISBN: 9789633947685 Farkas Szilveszter – Dr. Szerb László (2013): Kisvállalkozások finanszírozása, Perfekt, ISBN: 978 963 394 825 5 Ajánlott irodalom: Dr. Béza Dániel – Csákné Dr. Filep Judit – Dr. Csapó Krisztián – Dr. Csubák Tibor Krisztián – Dr. Filep Judit, Szirmai Péter (2006): Generációváltás kihívása a magyar KKV-szektorban. Vezetéstudomány 6. sz. Soltész Anikó szerk. (1997). Családi vállalkozások Magyarországon. Budapest: CIPE, SEED. ISBN: 963-04-9935-5 Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat): Dr. habil. Heidrich Balázs, dékán, intézetvezető, egyetemi docens, PhD Tantárgy oktatásába bevont oktató(k), ha vannak (név, beosztás, tud. fokozat):-
Tantárgy neve: Szervezettervezés és -fejlesztés
kreditszáma: 3
Tanóra típusa és száma: 2 előadás Számonkérés módja: kollokvium Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 4. félév Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag: Elméleti alapozásként a tárgy sorra veszi a szervezet és a szervezeti tanulás, a szervezeti változás különféle felfogásait. Ezután a következő témák tárgyalásán keresztül megismerteti a hallgatókat a fejlesztési beavatkozások megalapozásával és legfontosabb módszereivel: • A szervezetfejlesztés fogalma, értékei, előfeltevései; • A változás modelljei (Lewin-féle háromszakaszos modell; Burke – Litwin modell; Porras – Robertson modell); • A szervezetfejlesztés folyamata: diagnózis, beavatkozás, visszajelzés; • A szervezetfejlesztés fontos kérdései: külső tanácsadó igénybe vétele; hatalmi kérdések; leadership. Kialakítandó kompetenciák: • tanulás és személyes fejlődés; tapasztalati tanulás; egyhurkos-kéthurkos és deutero tanulás; • szervezeti tanulás; tanuló szervezet; • szervezeti változás értelmezése, irányítása; • szervezetfejlesztési beavatkozások vezetése. A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, oldalak, ISBN) Kötelező irodalom: Lövey Imre – Manohar S. Nadkarni (2008): Az örömteli szervezet – Vállalati egészségről, betegségekről és gyógymódokról vezetőknek és tanácsadóknak. HVG Kiadó. ISBN9789639686403 Willem F. G. Mastenbroek (1991): Konfliktusmenedzsment és szervezetfejlesztés. COMPLEX KIADÓ KFT. ISBN: 9632221346 Ajánlott irodalom: B. Nagy Sándor: Szervezetfejlesztés, változásmenedzsment. L’Harmattan Kiadó – Zsigmond Király Főiskola, 2008 ISBN 978 963 236 124 6 Whitmore, J.: Coaching a csúcsteljesítményért. Z-Press Kiadó Kft., 2008. ISBN: 978 963 949 341 4 Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat): Dr. Karácsonyi András, PhD Tantárgy oktatásába bevont oktató(k), ha vannak (név, beosztás, tud. fokozat): -
Tantárgy neve: Önismeret
kreditszáma: 3
Tanóra típusa és száma: 2 előadás Számonkérés módja: kollokvium Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 4. félév Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag: A tantárgy célja a személyes és a társas hatékonyság fejlesztése. Tapasztalati tanuláson keresztül az önismeret, a reális énkép és önértékelés kialakulásának érdekében a résztvevők szempontokat kapnak értékeik, személyes motivációik, a csoportban felvett szerepeik tudatosításához és fejlesztéséhez. Technikákat sajátítanak el annak érdekében, hogy a folyamatosan változó élethelyzetek kezelésében eredményesebbek lehessenek. Kialakítandó kompetenciák: • Önismeret, belső erőforrások feltárásának képessége; • Aktív, nyílt viselkedés; • Pozitív gondolkodás fenntartása; • Alkalmazkodóképesség; • Stressz-tűrő képesség; • Kudarcélmények feldolgozásának képessége. A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, oldalak, ISBN) Kötelező irodalom: Csíkszentmihályi, Mihály (2011): A fejlődés útjai. Nyitott Könyvműhely kiadó. Terjedelem: 414 oldal, ISBN 978 963 310 048 6 Klein, Balázs, Klein Sándor (2012): A szervezet lelke. Edge 2000 Kft., Terjedelem: 924 oldal, ISBN: 978 963 976 022 6 Ajánlott irodalom: Whitmore, J. (2008): Coaching a csúcsteljesítményért. Z-Press Kiadó Kft., Terjedelem: 226 oldal, ISBN: 978 963 949 341 4 Bagdy Emőke (2007): Pszichofittness. Animula Kiadó, Terjedelem: 104 oldal, ISBN: 978 963 408 050 3 Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat): Dr. Szászvári Karina, főiskolai docens, PhD Tantárgy oktatásába bevont oktató(k), ha vannak (név, beosztás, tud. fokozat): -
Tantárgy neve: Szakkollégium
kreditszáma: 3
Tanóra típusa és száma: 2 előadás Számonkérés módja: kollokvium Tantárgy tantervi helye (hányadik félév): 4. félév Előtanulmányi feltételek (ha vannak): Tantárgyleírás: az elsajátítandó ismeretanyag és a kialakítandó kompetenciák tömör, ugyanakkor informáló leírása
Elsajátítandó ismeretanyag: A kurzus a képzésért felelős tanszék iránymutatásához, valamint a részvevő hallgatók érdeklődéséhez igazodó félévenként változó szakmai tartalommal kerül meghirdetésre. A kurzus keretében a hallgatók az aktuális félév során meghirdetett tantárgyi tematika segítségével dolgozzák fel a kijelölt tananyagot. A tantárgyi tematika egyrészt aktuális elméleti és gyakorlati ismeretek megszerzésének lehetőségét biztosítja a hallgatók számára, másrészt hozzájárul a képzés keretében megszerzett ismeretanyag és a vállalkozási/piaci gyakorlat követelményeinek összevetéséhez, a munkaerő-piaci követelmények tudatosításához, s ezzel a hallgatói személyiségfejlesztés célirányos alakításához. A tárgy az átlagon felüli érdeklődéssel rendelkező hallgatók számára, az általános aktivitást meghaladó követelményekkel kerül lebonyolításra, így a kurzus egyedi részvételi, aktivitási és számonkérési formákat igényelhet. A tantárgy tartalma: 1-6. hét: Az aktuális tematikához kapcsolódó elméleti és gyakorlati ismeretek közvetítése 7-12. hét: Prezentációk és egyéb outputok prezentálása és megvitatása Kialakítandó kompetenciák: A tárgy ismereteit elsajátító hallgatók képesek lesznek különféle vállalati és közszolgálati problémák és projektek szakmai és módszertani szempontok szerinti megismerésére, lebonyolítására, feldolgozására és értékelésére, valamint az ezek alapján levonható következtetések oktatási és szakmai szempontok szerinti, egyéni vagy team-munka keretében történő igényes bemutatására. • Üzleti és tudományos szakirodalom rendszerezése és feldolgozása; • Prezentációs és íráskészség fejlesztése; • Projektmenedzsment; • Csoportos feladatmegoldás és projekt-lebonyolítási képesség. A 3-5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, oldalak, ISBN) Kötelező irodalom: Az aktuális kurzus tematikához illeszkedő elméleti és gyakorlati szakirodalom Ajánlott irodalom: A kötelező szakirodalmak minden évben kiegészülnek a kurzus tematika feldolgozásához kapcsolódó, kiegészítő jellegű ajánlott szakirodalmakkal. Tantárgyfelelős (név, beosztás, tud. fokozat): Dr. Zsugyel János, egyetemi docens, PhD Tantárgy oktatásába bevont oktató(k), ha vannak (név, beosztás, tud. fokozat): -