TÁMOP TEMATIKA 2010/I. félév Tematikus foglalkozás-sorozat
KÉP ÉS BETŰ KÉPET ÉS SZÖVEGET EGYÜTTESEN ALKALMAZÓ KOMPOZÍCIÓK ELEMZÉSE, MŰVÉSZETTÖRTÉNETI VÁLTOZÁSUK MEGISMERÉSE, KORTÁRS ALKALMAZÁSA
Kezdeményezett: Szemere B. Szakközépiskola, Avasi Gimnázium, Fráter György Gimnázium Időpontok: hétfőként, délután 16-17:30 h Időtartam: 60 perc Helyszín: Nagy Kunszt Kortárs Képzőművészeti Tanulmányi Múzeum Korosztály: 9-14 évfolyam Minimális létszám: 10 fő
A betűk, szavak, szövegrészletek előfordulása a műalkotás belső terében, az európai művészetben nem olyan gyakori jelenség, mint például a keleti kultúrákban, de természetesen minden korszakban akad példa rá. E képek „olvasása” gondot okozhat a befogadónak, mivel kultúránkban a verbalitás és a vizualitás szétvált egymástól; más értelmezői folyamatot igényel egy szöveg, és mást egy kép (festmény, grafika, rézkarc) szemlélése. Azok a művek tehát, melyeket elsődlegesen a képzőművészet remekeiént tartunk számon, kisebb-nagyobb mértékben tartalmazhatnak szövegi természetű elemeket. Az ilyen esetekben nehéz a szavak státusának kérdését eldönteni, ugyanis a műalkotáson megjelenve a nyelvi elemek egyszerre díszítőmotívumok és jelentéshordozók. Az európai művészetnek számos korszakában találkozhatunk a betűnek a képen történő megjelenésével. A modern művészetben, éppen száz évvel ezelőtt Georges Braque, francia kubista festő alkalmazta először a nyomtatott betű képbe applikálását. Azóta, a betű szinte töretlenül megőrizte szerepét a műalkotásokban, olykor (pl. a pop-art idejében) a képi és írott művészet újraegyesítésének szándékával. Egy képzőművészeti alkotáson a betűk, szavak, szövegek megjelenése kompozíciós díszítőelem és jelentéshordozó is egyben, hiszen a szó képe és jelentése közötti különbözőség más-más olvasatra ad lehetőséget. A „B E T Ű Z V E” című bemutató, a teljesség igénye nélkül, olyan kortárs művekből válogat, amelyek a képzőművészet és tipográfia közötti határ képlékenységét felhasználva, korunk néhány vizuális és mentális tartalmára mutatnak rá.
Szabó Eszter Ágnes: Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowieval „Szabó Eszter Ágnes műalkotásaival a képzőművészet és a hétköznapi élet perifériáján mozog, elsősorban a háztartás, a női tevékenységek köréből választ médiumokat. … A régi falvédők mintájára, melyek számára kordokumentumokként szolgálnak, tervezi meg a saját korának arculatát tükröző textilképeit.” Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bovie-val című kék fonallal hímzett, konyhai falvédő – a műfaj szabályainak megfelelően – a címben-feliratban említett találkozást jeleníti meg. Mindkét figura hátterében feltűnik lokalitásuk kontúrja: a nagyváros felhőkarcolóival és a kicsiny falucska templomtornyával. Az egyik kultúrára jellemző reprezentációs technika (a kispolgári hímzett falvédő) beszippantja a másik kultúra reprezentatív figuráját (a nyugati pop kultúra különc alakjaként ismert Davide
Bowie-t) A művész korban azonos, de földrajzilag és mentalitásában egészen eltérő világokat rendel egymás mellé. A két világot összekötő országúton való fiktív találkozás lehetőségét egy egyetemes emberi gesztus, az egymás felé nyúló kezek teremtik meg. A két életkorban, kultúrában nagyon különböző ember találkozása az egymás világaiból való részesedés lehetősége, és egyben az irónia, humor forrása is. David Bowie idegensége, távoli sztársága emberivé, hétköznapivá válik a szatyorcipelés segítségének felajánlásával. Zalai néni a falvédő révén ténylegesen híressé válik. Mára már bevonult a kortárs magyar képzőművészet-történetbe. Sztár lett, ami dolgos életében nem adatott meg számára. Hiába volt ragyogóan szép fiatal korában. Unokája, a művész legalább is ezt állítja róla. 1. foglalkozás: Kit ismerünk/ismerhetünk jobban a két szereplő közül? Nézzük meg a youtube-on ki is az a David Bowie? http://www.youtube.com/watch?v=v‒IqqusnNQ Honnan érkeznek a szereplők? Milyen ellentétpárokat juttatnak eszünkbe? (KeletNyugat, vidék-nagyváros, híres-hétköznapi…) Mi a cselekmény a szereplők között? Milyen a kettejük kapcsolata? Mit mondhatnak egymásnak?
Vászonra, textilfilccel készítsd el a saját falvédődet! Figyelj a falvédő jellegzetességeire: a vonalas rajzra, a díszítőmotívumokra-, keretre és a szimmetriára. Legyen rajta felirat is! 2. foglalkozás: Hogy folytatódhatna a történet? A valóságban létrejöhetett volna ez a találkozás? A.
Írjál mai falvédőszöveget! Kritériuma: hogy legalább két soros legyen és rímeljen. B.
Te kit-kivel, mit-mivel találkoztatnál? Pótold a hiányzókat: ………. találkozása ………., majd illusztráld az ötletedet! 3. foglalkozás: Mennyiben változtatná meg a két szereplő életét egy valódi találkozás a keresztúton? Mennyiben változott meg bennünk e fiktív találkozás révén a két szereplőről kialakult kép? Meddig fogunk emlékezni rájuk?
Hogyan tud mai tárggyá válni egy falvédő? „Csavarjunk” egyet a falvédőn és készítsünk belőle képernyővédőt. Keressünk olyan televízióból és számítógépről érkező tartalmakat, amelyek ellen védeni kell magunkat! Rajzold ezt meg egy monitorra, majd készítsd el vászonra vagy fóliára a
képernyővédődet hozzá. Próbáld az adott tartalmat az ellentétjével, számodra értékesebb tartalommal „kivédeni”!
Hecker Péter: Busó bevásárlószatyorral csónakázik A busók farsang végén a Dunán csónakkal átkelve érkeznek Mohácsra, hogy álarcukban és jelmezükben kereplőkkel, fafegyverekkel felszerelkezve elűzzék a telet. Egy másik értelmezés szerint azért, hogy felidézzék a török kiűzését Mohácsról. Az évről évre ismétlődő, több évszázados sokác néphagyomány kellékei közé keveredik Hecker Péter képén a fogyasztói társadalom egy tipikus eleme – a reklámszatyor. A Dunán csónakkal épp átkelő, piros álarcot viselő busó figura abbahagyja evezését és felénk fordulva egy Penny-s reklámszatyrot mutat nekünk. A festmény forma- és színvilága erősen leegyszerűsített, képregényszerű, közérthető. A művész hangsúlyos körvonalakkal, homogén tubus-szín foltokkal, akril festékkel dolgozott. Mintha egy kifestőkönyv valamelyik lapját látnánk. Ugyanakkor rafináltan igényes a kompozíció. A tiszta komplementer kontrasztban égő vörös maszk kajánul vigyorogva provokálja a kérdést: azt a reklámszatyrot vajon a márkaszínei miatt, esetleg a céggel kötött reklámszerződés ürügyén, avagy az olcsóságra utaló szociális üzenete okán választotta a művész? „A művész tárgyszemlélete a fogyasztói társadalom elidegenedettségét, tárgykultuszát és uniformizáltságát leplezi le ironikus módon, azzal is, ahogy a banális tárgyakat – amelyeket a társadalom értékel és tisztel – bevonja a műalkotásba.” A hagyományos mozdulatsorát felfüggesztő, a nylonzacskót felmutató busó frivol mozdulata átszínezi, konzumkultúrává teszi, deszakralizálja a hagyományokat. Nylonba burkolja őket, mint levetett jelmezét is. 4. foglalkozás: Miért van a busó figuránál reklámszatyor? Miért hagyta abba az evezést? Miért és kire vigyorog a maszk? Figyeljétek meg a színeket! Milyen színkontrasztot használ a festő?
Miért pont ennek az üzletnek a szatyra van nála? Lehetne más üzleté is? Gondoljatok más szupermarketek színeire! Készítettél már farsangi jelmezt? Vagy vásároltál? Melyiknek van számodra nagyobb értéke? Tudsz olyan néphagyományról, amiben szívesen részt vennél? Tapasztaltál már olyan helyzetet, amikor valaki nem a helyzetnek megfelelően viselkedett és ezzel elrontotta valamilyen ünnepnek a fényét? A.
Alakítsd át a printet úgy, hogy megtudjuk róla, miért van Busónál a reklámszatyor? B.
Busó a képregényhős. Készítsetek Busó főszereplésével egy képregényt, amely elmeséli, miért van Busónál reklámszatyor?
Köves Éva: Berlin Köves Éva festményén egy két háború közötti bútorral berendezett enteriőrt láthatunk két thonet-székkel, egy fehér abrosszal letakart asztallal, amin virággal teli váza és az ottfelejtett délutáni uzsonna maradéka van. Jobbra fent a háttérben városi, nagy házak és egy lendületes ívű modern utcai lámpa teteje jelennek meg. A enteriőr hátsó falán – egy külső, omladozó vakolatú berlini falon – német feliratú utcatábla hirdeti, hogy nyitva az út mindkét irányba. Ha oldalról nézünk rá a festményére, ezüstösen meg-megcsillanó felületeket látunk. A festmény alapja egy felkasírozott fotómontázs, az van átfestve itt-ott cuppantott, rücskös, ecsetnyomokkal. Figyelmesebben szemlélődve tovább felfedezhetjük, hogy a városi háztetők háttérrészlete tulajdonképpen egy másik, montázsszerűen beillesztett kép. Az töri át az enteriőr hátterének monoton falsíkját. A műtermi hangulatú szürkületi fény, az ember nélküli, mégis emberi jelenlétet sejtető asztalon felejtett tárgyak, a kint és bent, a fent és lent, az erre vagy arra, a régen és most, a festmény és fotó kétértelműségei között nem tudjuk meghatározni hol és mikor vagyunk, de mégis ott vagyunk valahol a képben. Egy különös, mégis ismerős, városi világba kerültünk. „Köves Éva egyszerre leltároz kint és bent, de szigorúan megmarad kedves motívumai között, hogy mindkét világra rányissa a hétköznapok csodáinak fényes ablakát.” Szemlélődésre, megfigyelésre, belső képek építésére szólít fel bennünket.
5. foglalkozás: Ha belépnénk a kép terébe, hol lennénk és mikor? Keressetek egymásnak ellentmondó hely és idő meghatározásokat! Milyen hangulata van a képnek? Mit tudnánk elmondani a fényekről? Hova lettek az emberek a képről? Próbáljatok meg rájönni, hogyan készült a kép? Keressetek árulkodó nyomokat! Miért az a címe a képnek, hogy Berlin? Mi jut eszetekbe Berlinről? Éreztétek már úgy, hogy hirtelen nem tudjátok hol vagytok? Mi segített az eligazodásban? Vagy éppen fordítva? Időközben kezdtetek elbizonytalanodni, hogy ott vagytok-e ahol akartatok?
Helyezzétek magatokat el a képben. Álljatok úgy a montázs kimaszkolt háttere és a képtérhez hasonlóan berendezett színpadi környezetbe, hogy jelenlétetekkel fokozzátok a tér elbizonytalanító hatását. Készítsetek erről fotográfiát, majd kinyomtatás és kartonra ragasztás után, a szükséges belerajzolásokkal, egyéb kiegészítésekkel fokozzátok munkátok hatásosságát! A háttér táblájának a helyére, a témához kapcsolódóan, új feliratot is készíthettek!
SZALAI KATALIN: Vas István Szalai Kata 1972-ben született, tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán 1998-ban fejezte be. Korai munkáin is mindig az írás foglalkoztatta. Kovalovszky Márta írta műveiről: „Figyelmének központjában nem éppen „festői”, kissé lehetetlennek tűnő dolog áll: egy irodalmi idézet, textus megfestése. Azon a keskeny ösvényen lépked lábujjhegyen, nesztelenül, amely a szöveg és kép verbális és vizuális tartományok között kanyarog.” Biztos kézzel, jó szemmel válogatott a kortárs magyar irodalom szerzőinek (Parti Nagy Lajos, Esterházy Péter, Garaczi László, Tolnay Ottó) írásaiból és mindig
megtalálta a rebbenékeny egyensúlyt a betűk, a szövegek, és a belőlük létrehozott grafikák, festmények, művészkönyvek között. Olyan tartományokat fedezett fel, amelyek képi megjelenítése addig még meg nem fogalmazott tartalmakra, érzelmekre hívta fel a figyelmet. 6. foglalkozás:
Közösen megfejtjük, hogyan idézi meg Szalai Katalin festménye Vas István költő, Pesti elégia című versét. Sorra vesszük, hogyan került a vászonra a sok betű, milyen módon mutatnak pozitív és negatív foltokat, s hogy összességükben milyen hangulatot, hatást váltanak ki bennünk. Elindítjuk a Kunszt új, közös nagy akcióját, az „Írjunk verset véletlenül!” játékot. (A folyosó falának felületére mindenki egy-egy betűt nyomtat, akár több helyre is. Az ide érkező iskolás csoportok folytatják majd a nyomdázást, s meglátjuk pár hónap alatt összeállnak-e a betűk szavakká, esetleg sorokká, talán verssé...) Ezt követően mindenki felidézi kedves versét, a legkisebbek mondókáikat, majd olyan betűkre - szavakra - azok képbe, rajzba helyezésére - épülő képeket nyomdázunk, rajzolunk, amely kedvenc versünket hangulatát, esetleg pár emlékezetes szavával tartalmát is megidézi. A színek és betűformák összerendezésével kísérletezünk.
Hecker Péter: 04 6 24 Hecker Péter „a valóság látszat-megkettőzésével, a beállított/manipulált fotók, mint
valós képek leleplezésével, azaz átfestésével, átírásával ejti zavarba a nézőt.” Strandoló családot ábrázoló képén is ezt a teszi velünk, mint ahogy azt a digitális fotók dátumára utaló cím a 04 6 24 is rögvest sejteti. A művész szemrebbenés nélkül utal arra a kispolgári gyakorlatra, amikor is egy ügyes kezű piktorral a család festményt csináltat egy jól sikerült családi fotóról. Amelyiken szépeknek, boldogoknak, egymást szeretőknek látszanak. Természetesen Hecker Péter képein a dolgok sohasem ennyire magától értetődők. Az eredeti fotón kicsit hamarabb kattant a fényképezőgép zárja. Így a festmény is megállt félúton az elkapott vidám pillanat és az összerendezettség között. A csapzott hajú anyuka nem ért oda a többiekhez, az egyik kislány fura grimaszt vág, miközben azon erőlködik, hogy fejét a víz felett tartsa, a másik kislány bátran szembenéz a kamerával, csak magán felejti az úszószemüveget és ettől békás lesz a tekintete. Egy víz tetején lebegő láb gazdája a fénytörés miatt beazonosíthatatlan. Az apukának épp hogy sikerül egy félmosolyra rendeznie arcát. Ezen a privát fotón/festményen valahogy
nem a legszebb arcát mutatja a család. A kortárs művészet iránti elkötelezettségre, öniróniára vall a kép megrendelőinek bátorságra, humora, hogy rajzfilmfigurákként szívesen látják viszont önmagukat. „A naivitás látszata mögött azonban végiggondolt profizmus rejtőzik. A képeken nincs fölösleges forma, a színfelületek gondosan, egyenletesen végigdolgozottak, a kontúrok színei kifinomultak, a faktúrák pontosan felépítettek, az absztrakció foka végig egységes, nem találkozunk az amatőrökre jellemző egyenetlenségekkel.” A víz véletlenszerű fodrozódása glóriát von a család köré. A képben bennmaradt idegenek elfordult tekintetükkel dekoratív színfoltok, térkitöltő elemek csupán. A karakterek beazonosíthatóak, kicsit karikatúraszerűek, nagyon emberiek. Sokkal inkább szeretnivalók, mint a nagy királyok vagy kispolgárok családi portréin. 7. foglalkozás: A családi fotó milyen tulajdonságait fedezhetjük fel a képen? Miben különbözik egy klasszikus, mondjuk királyi családot ábrázoló festménytől? Milyen értékekkel telítődött a családi jelenet megörökítése attól, hogy festmény lett belőle? Mit gondolunk erről a családról? Ők mit gondolnak vajon magukról? Nálatok van a falon olyan kép, ami a családotokat ábrázolja? Miért tesszük ki a falra az ilyen képeket?
Figyeld meg mitől közérthetőek Hecker Péter festményei! Jellemzőjük a homogén foltszerű színek, hangsúlyos körvonalak, dekorativitás, síkszerű-, frontális- és a leegyszerűsített ábrázolás. A művész modorában készíts egyik családi fotódról festményt!
EPERJESI ÁGNES: Heti étrend Eperjesi Ágnes képzőművész évek óta kutatja a fényképezés lehetőségeinek kitágítását. Az 1990-es évek végén alakította ki azt az egyéni vizuális világot, amely munkáit azonnal felismerhetővé teszi. Polaroid fotógrammjaival a klasszikus fotógrammok világát újította meg. Műveinek létrejöttét a téma és a technika egymásra találása, kölcsönös egymásra utaltságuk motiválja. Az utóbbi évek alkotómunkája során fedezte fel, hogy a színtan területén a művészeti és a tudományos elméletek nehezen jutnak közös nevezőre. Kutatói módszertanának lényege, hogy saját kísérleteinek segítségével magyarázza, illusztrálja, segíti a
megértést. Művészi alkotómunkájában a nézőket a saját tapasztalatszerzés révén vonja be a megértés folyamatába. 8. foglalkozás:
A fémlemezekre készített alkotások megfigyelése során felfedezzük, hogy van egy közös vizuális nyelvünk, amelyet mindannyian ismerünk és értünk. Pedig sehol nem tanultuk! Egy körből és két egyenesből álló ábrát órának, egy hosszú csíkot fölül zöld foltokkal gázrózsának látunk, pedig se formája, se színe nem igazi. Megállapítjuk, hogy a környezet is befolyásolja, mit - minek értelmezünk. Számos, hasonló példát találtunk környezetünkben, mindennapjainkból. Munkánk egy saját „nyelven” elkészített hetirend lesz, amely a hét minden napjára mutat tennivalót. Fémes felületű papírlapokkal, applikálva dolgozunk.
Vass Tibor: Imola nem áll szóba velem I-III. A néző a képsorozat előtt sajátos pozícióba kényszerül: nem nézhet a főszereplő szemébe, Imola ugyanis nem áll szóba vele. Elveszett a tekintet, ami a táblaképek meghatározó élménye volt évszázadokig. Imola, aki haragszik ránk, hátat fordít nekünk, elmegy mellettünk, mi több, mással van bizalmas viszonyban. Tekintetünk elhomályosul, lesütött szemmel bámuljuk hátát, lábait. Illetve az éppen aktuális Imolát, merthogy más-más alakot ölt: hol megfáradt középkorú hölgynek tűnik, hol andalgó kamasznak vagy energikusan vonuló fiatal nőnek. A víziószerű felületek hullámzásai, az elmosódó kontúrok dinamizmusa különböző mozgásérzetet keltenek. Merthogy hiába az elvesztett szemkontaktus, a képek festői felületei merészen szólongatják érzékeinket. Arra kényszerülünk, hogy az amorfan szétcsúszó, eleven színfoltokat fürkésszük: festmény látunk vagy nyomatot? Alakokat vélünk felfedezni vagy csupán a véletlenszerűen összeálló foltok játéka és a cím utalása téveszt meg? Imola durcásságának okára sem derül fény soha. 9. foglalkozás: Milyen testtartása, gesztusai vannak annak, aki szóba áll velünk? Hogy fejezzük ki a sértettségünket? Hogy fejezi ki a kép a sértődöttséget? Milyen érzelmekre utalnak a kép színei, formái?
Milyen festői hatásokat használ a művész az alkotásán? Vajon miért nem áll szóba velünk Imola?
Rendezzetek Lábak címmel néhány rövid drámát! A darabok meséljék el, mi történhetett Imolával, miért nem áll szóba a művésszel? A felhajtott függöny alatt csak a lábatok fog látszani.
László Gergely – Rákosi Péter: Ingázó tüzérek I-III. Mai tápióbicskei tüzéreket látunk a képeken. Mintha csak az egykori huszárok feszítenének kamera előtt. De nem igazán huszáros a tartásuk, sehogy sem illik rájuk a dolmány. Feszengve próbálják kinőtt egyenruhájukba visszahúzni kilógó kamaszkarjaikat. A képekhez tarozik egy történet, amelyben a múlt és jelen, a nemzeti emlékezet és a lokális identitás gyakorlatai keverednek össze. Miről híres Tápióbicske? Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc dicsőséges tavaszi hadjáratának egyik kis híján elvesztett, de mégiscsak győzelembe forduló csatája zajlott itt. A szabadságharc e jelentős eseményére emlékezve a tápióbicskeiek évről évre, adott napon eljátsszák a csatát. A művészek hallván ezen eseményről odamentek – mint az egykori vándorfényképészek –, s lefotózták a beöltözött katonákat. Szerepeikkel azonosulni próbáló embereket látunk a fényképeken, akik feszengnek a nem rájuk szabott ruhákban. A szerepek ideiglenesek csupán, nem íródtak be személyes identitást hordozva a kortárs-huszár testekbe. De a fotózás a közös lokális identitás – a tápióbicskeiség – alapjait mégiscsak felerősítette. A falu népe ingázik, multicégekhez jár dolgozni. A művészek megszervezték, hogy a cégek által bérelt buszokra – mint a közösségi identitás lehetséges kortárs albumaira – kitegyék a képeket. „Egy kölcsönösségen alapuló, dialogikus kapcsolatot alakítottak ki a bennszülöttekkel, aminek az a célja, hogy a hétköznapokat átható jelentésrendszereket feltérképezze, és ezeket formába kényszerítve a távollevőknek közvetítse.” A kortárs képzőművész feladta társadalmon kívüli pozícióját, segítőként lépett be az identitáskonstruálás helyi gyakorlatába. 10. foglalkozás: Nézzük meg Plohn József (http://www.neprajz.hu/48/kiallitas/plohn/1.shtml) hódmezővásárhelyi fotós 48-as öreg huszárokról készített képeit! Mi a különbség az akkori és mostani huszárok között? (A mai emberek annyival nagyobbak a 150 évvel ezelőtt élőktől, hogy az akkori ruhákba bele sem férnének.) Lakhelyünkön milyen történelmi esemény lenne méltó arra, hogy évről-évre eljátsszuk? Milyen szerepek/szereplők lennétek?
A.
Próbáljatok meg felvenni olyan testtartást, ami tipikusan jellemez bizonyos társadalmi szerepeket vagy történelmi figurákat! B. Mi teszi a huszárt? Képzeljétek el, hogy Ti is huszárok vagytok. HOgy Jelenítenétek meg magatokat huszárként? Fotózzátok le egymást. Anyagok, eszközök: Betűnyomda, nyomdapárna és festékek, fémszínű papírlapok, ollók, sniccerek, alkoholos filcek. Fémes hatású papírlapok, vékony rézlemez, ollók, ragasztók, alkoholos filcek. Laptop, projektor, digitális fényképezőgépek. Különféle minőségű és vastagságú papírok, vágószerszámok, kapcsok, tűzőgépek. Rajzeszközök: ceruzák, kréták, tus, pasztell, szénceruza, pitt kréták, monopol gumik, filcek. Festőeszközök: temperák, akvarell, olajpasztell, akvarellceruzák. Egyéb anyagok: alapozók, fixatívok, drótok, fonalak, spárgák, fóliák, agyag, stb.
