Kedves Olvasó, lapunk Jézus világrajövetele ünnepén indul. Nincsenek véletlenek! Szép karácsonyt kívánunk. Ajándékba Illyés Gyula sorait küldjük:

NEMZETI KULTURÁLIS HAVILAP

1. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2006. Karácsony hava

30,– Sk 210,– Ft 1,– €

Kedves Olvasó, lapunk Jézus világrajövetele ünnepén indul. Nincsenek véletlenek! Szép karácsonyt kívánunk. Ajándékba Illyés Gyula sorait küldjük:

Kép: Magyarok Nagyasszonya (Rozsnyó, Iskola–templom)

2

„Ha romba dőlt is, újra rakható kert,ház, haza…“ Mi mással is lehetne egy új országos kulturális havilapot útjára indítani, ha nem Illyés Gyula szavaival? Az ötágú síp megszólaltatója, mely sípból azóta újabb ágak nőttek, de hangja töretlen, dallamaival a szív legmélyén megbúvó fájdalmainkat is feloldja, mint az édes cukrot egy pohár víz. Ez a lap olyan lehet, mint az édesanyák hamuba sült pogácsája, ott lesz velünk a nap minden órájában, percében, akkor törünk belőle, ha éhesek leszünk, ha vágyunk valami otthoni ízre, amelyben nemcsak a liszt, a tepertő, a kemence parazsának illata van, hanem valami több, a teremtő, drága édesanya szeretete, mosolya, ölelésének örökös hiánya. Nekik, az igaz édesanyáknak, emléküknek, fiaiknak, lányaiknak, jövőnk letéteményeseinek ajánlom ezt a néhány sort, hogy higgyék, soha nem késő elindulni, építeni, akár még a romokon is, mert nincs más út, csak a nemzetben való gondolkodás, a tiszta emberség útja. Hrubík Béla

M. Nagy László, az idős magyarok fotósa A cím csak részben fedi a lényeget, mert a szóban forgó nyugalmazott fotóriporter, aki a hatvanas éveit tapossa és Mulyad meg Pozsony után most Helembán él, szinte mindent fényképezett; riportokhoz alanyokat – gyerekeket, férfiakat és nőket az élet legkülönbözőbb területeiről; elsőosztályú bajnokságok sporteseményeit és világbajnoki viadalokat; tájakat, s a tá-

jakban fákat, virágokat; a pusztuló Duna mente élővilágának kiszáradt növényi alakzatait és így tovább. És fényképezte szülőföldje idős magyarjait, a barázdált arcú öregeket, akiket a mindennapok küzdelmei kimerítettek, s akik védtelenül várják az egyre kuszább világban, mit tartogat még számukra a sors. M. Nagy László együttérez ezekkel az emberekkel, hiszen ismeri, tiszteli, becsüli és szereti őket. Fekete-fehér, még a nyolcvanas években készült képei azt a világot mutatják fel, amely napjainkra egyes tájainkon már állandósult – alig találni derűs öregekre, egész falvak indultak enyészetnek, mert nincs mód a megélhetésre és fillérekért idegenek kezébe került a biztonságot adó föld. Szomorú képek ezek, de életünk tartozékai. Ezért közöljük majd őket folyamatosan. (m)

��

�

�

������������� ���� ���� ��

��������

��

➤

ITTHON

����

A hónap fotója: M. Nagy László felvétele Ásó, kapa, nagyharang.

���

���� � �

� �����

led

A tartalomból: „Az anyanyelv maga a nép.“ Emlékezés Illyés Gyulára 4-9. Felépíteni a fény templomát. Interjú Nagy János szobrászművésszel. 10-11. Rákóczi Kassán – kegyelet és kételyek a Rákóczi-ünnepségeken. 14-17. Szepsi a Szent Lélek védőszárnyai alatt. 20-21. Autonómiák Európában – Amikor a többség tanulja a kisebbség nyelvét. 22-23. Méry Gábor naptára 24-25.

Puskás Ferenc, világi szentünk

38-39.

A Magyar Szent Korona 40. Az 1956-os forradalom nem fejeződött be. Beszélgetés Rókusfalvy Pállal. 43. Ahol nem várnak a csodára – tájház Kalondán 46-48.

Itthon – Nemzeti Kulturális havilap Kiadja: A JEL polgári társulás, Pozsony Főszerkesztő: Batta György Grafikai elrendezés: Csernyanszky Štefan Külső munkatárskak: Máté László, Mihályi Molnár László, M. Nagy László, Hrubík Béla... Engedélyezte a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma, Bejegyzési szám: 3655/2006 A szerkesztőség címe: nám. 1. mája 10-12, 815 57 Bratislava Telefon: +421 905 608 777, +421 907 177 817 Nyomdai munkálatok: Dream Pictures, s. r. o.

3

EMLÉKEZŰNK

Illyés Gyula:

Az anyanyelv maga a nép A második világháború után még hosszú évekig tartott, amíg a Kárpát-medence országaiban úgy-ahogy helyreállt a rend. Csehszlovákiából Magyarországra utazni, méghozzá családostul? Nekünk csak 1961 nyarán sikerült pár napra, hogy kényszerrel áttelepített vagy a világégés zűrzavaraiban ott rekedt ismerőseinket meglátogathassuk. Ekkor láttam először a Balatont. Kamasz voltam még, de már ismertem Illyés Gyula nevét, akit nagy költőnek hittem már akkoriban is. Az Egy mondat a zsarnokságról c. híres, a kommunizmust leleplező költeményét titokban kézről kézre adták az emberek. Én soproni ismerőseimtől jutottam hozzá azon a bizonyos, első magyarországi tartózkodásomon. 1961 nyarán kaptam Illyéstől az első levelet! Megtudtam ugyanis, hogy a költő tavasztól ősz végéig Tihanyban, Kopasz-hegyi házában tartózkodik. Néhány nyomtatásban megjelent versemmel és az Irodalmi Szemle c. folyóirat két számával a hónom alatt bekopogtattam hát hozzá egy júliusi vasárnapon. Felesége Flóra asszony nyitott ajtót, és közölte, hogy a férje az erdőt járja, s csak délután vetődik haza. Sebtében levelet körmöltem hát neki a híres malomkő asztalon, kérve: mondjon véleményt zsengéimről. Tekintve, hogy visszautazásunkig volt még néhány nap, soproni ismerőseink címét adtam meg, ha netán érdemesnek találna a válaszra. A folytatás pontosan olyan volt, mint a mesében: Illyés megérkezett az erdőjárásból; azon melegében elolvasta a verseimet és a kísérő sorokat, majd nekiállt

4

a válaszírásnak. Ezután felült a kerékpárjára és bevitte a postára expresszlevelét, amely hétfőn kora este rendben megérkezett Sopronba! (Engem a költői pálya folytatására bíztatott, írótársaimnak is szívélyes üdvözletét küldte levelében.) Később még egyszer jártam nála a Kopasz-hegyen, s párszor budai otthonában, a József-hegyi úton. Megfigyelhettem, hogy tartózkodási helyén mindig érzékelhető a csönd, s hozzá ott a szemet nyugtató víztükör, a fű zöldje, a fák madár- és gyümölcshintáztató karja. Környezete már-már költészete hangulatát, csendes izzását adta. Mint egy laboratóriumban, alkalmam nyílt tanulmányozni, mit és honnan tesz verseibe vagy prózáiba a művész. Képei: a fák, a víz, a hó százféle szögből megörökített mozdulásai ott történtek évtizedeken át. A Kopasz-hegyen álló ház magasából tenyéren kínálkozott a tó. Olyan volt, mint egy nagy, kék kagyló; ám ennek nem a héja alatt, hanem a tetején tündöklött, hogy ragyogását átadhassa a víztükörnek. Mint ahogyan a hidaknak, a nemzetnek is vannak pillérei. Ezek az emberek a tartóoszlopok, ők viselik a legnagyobb terheket is. És ők álmodják a jövőt. Illyés Gyula ilyen pillér volt. Lehetett, mert ismerte a koldusszegény zsellért, bele tudta magát képzelni a szántóvetők sorsába, de értett a munkások, tanárok, mérnökök, tudósok, művészek és országvezetők nyelvén is. Ezért folytathatta legnagyobb költőink nemzetépítő művét, ezért léphetett az emberi méltóságot és szabadságot védő, az elnyomással és hazugsággal szembeszegülő Petőfi, Arany, Ady vagy József Attila örökébe. Egyik találkozásunkkor megkérdeztem tőle, mit tart a költészet szerepéről, s mi a magyarázata, hogy szinte valamennyi műfajban otthonos? „A költészet sokágú. Van területe, amely az ember lelkivilágát, belsejét akarja feltárni; megállapítható, hogy ezen a szakaszon a huszadik században hatalmas a fejlődés: új, eddig ismeretlen vidékeket fedezett fel a művészet éppen a költők segítségével. A költészet eme irányzatai általában azokban az országokban fejlődtek ki, melyekben egyes társadalmi bajok már orvoslásra találtak. Nem minden költőnél elemezhető ki betű szerint a gondolat vagy mondanivaló, de nagy költőink magatartása, képalkotási Flóra asszony fiatalon

Illyés az unokájával módja, pesszimista vagy optimista világlátása megmutatja, hogy milyen gondok munkálnak bennünk… A világirodalom számos példával szolgál, amikor a költők kitűnő drámát, publicisztikát és prózát műveltek. Nekem sohasem a műfaj volt a gondom, hanem a gondolat kifejezése, Úgy is mondhatnám, hogy egy kötelesség kifejezése. Hogy egy egyszer így volt megoldható, máskor úgy? Hogy a kedvem egyszer arra, máskor amarra vitt? A váltógazdálkodás mindig hasznos, másnak is ajánlhatom. És természetesen vannak belső törvények, melyek szerink egyik műfaj erősíti a másikat. Aki például verset tud írni, annak könnyebb a drámaírás, mert az tudja, hogy nagyon tömören, szűkre szabottan, jól szerkesztve kell papírra vetni a mondandót.” Illyés Gyula mostanában (is) gyakran eszembe jut. Neki is köszönhetem, hogy a léleknyomorító évtizedeket – melyek az életembe kettős elnyomást hoztak: az Isten tagadásából eredő társadalmi egyensúlyvesztés következményeit és a kisebbségi“ sorsot – el tudtam viselni. A vele való találkozások és levélváltások feltöltöttek. A nemzet legnagyobb költője, az Európa-szerte elismert és díjakkal kitüntetett művész, a világirodalmat fordító lírikus sohasem tért ki az interjú vagy a beszélgetés elől, hanem éppen ellenkezőleg: ő is fontosnak tartotta, hogy személyes kapcsolatot ápoljon, s így első kézből szerezhessen tudomást az egyik határon túli magyar nemzeti közösség gondjairól. Íme, egyik – 1974 novemberében keltezett válaszlevele: Kedves Barátom, Látni titeket? Mindig boldogan, - ha egészség és erő engedi. Remélem, hogy december 12-13 napján jól leszek, gyertek hát, ahogy tervezitek, lehetőleg délután. De előzően, Pestről már, hívjatok föl – 154-602 – megfelel 8-ig vagy este hét után. Szeretettel köszönt, Illyés Gyula

EMLÉKEZŰNK Megszólalnak majd mindenfelől a magyar sípok A jeles történelmi évfordulók is hozzájárulnak, hogy a nagy költők máig ható – vagy tán örökérvényű – írásai az érdeklődés középpontjába kerüljenek. 1956-os forradalmunk és szabadságharcunk félévszázados jubileumának (is) köszönhető: Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról c. nagyívű költeményét gyakran hallhattuk az idén; a technikának hála a költő saját előadásában is. Valószínű, hogy az elnyomásról soha, senki nem írt még ilyen egyértelműen, alaposan és leleplezően, ugyanakkor művészien. A remekmű egy francia poéma ellendarabja. (Egy mondat a szabadságról.) Én – húsz évi érlelés után – újabb parafrázissal gondoltam tovább a két történelmi ábrázolást – így született meg az Egy mondat a szeretetről. Illyésnek – sajnos – már nem tudtam odaadni a verset, mert közben elhunyt, de Flóra néni, a felesége és „Ika“, vagyis Mária, a lánya, elolvashatta. Munkám legfontosabb gondolata: „Ahol szeretet van, remény és jövő van“. A békességet – akár a Kárpát-medencében, akár a világ többi pontján – Megváltónk, Jézus tanítása alapján teremthetjük meg – minden más törekvés zsákutca. A felvidéki magyarság mostohán bánik Illyés Gyula hagyatékával. Nem hallottam, hogy iskolát neveztek el róla; nincs emléknapja, mely szellemiségét ápolná, pedig ő volt az a kimagasló kortársunk a pártállamok zsarnokoskodása és hagyományaink pusztítása idején, aki felemelte szavát a határon túli magyarok érdekében, aki így biztatott: „Rejtsétek el a hazát a lelketekbe és ne csüggedjetek, mert Magyarország lerázza láncát, megint megszólalnak majd mindenfelől a magyar sípok.“

Batta György: Egy mondat a szeretetről Hol szeretet van, ott szeretet van, nemcsak a Bibliában rögzült Isten szavában, nemcsak jó anyák mosolyában, megannyi mozdulatában, lelkünk minden zugában; ott szeretet van nemcsak bölcs vének tanácsában: „az évek ne a keserűséget teremjék benned, a mérget“; hol szeretet van, ott szeretet van és nemcsak abban, ahogy mindegyik gondolatban másokért dobban a költő – szív szakadatlan - ahogy az anya is ott lüktet végig a magzatban -; hol szeretet van, ott szeretet van, nemcsak mikor az ujjak mell-kupolákra simulnak, s forró szerelmi vágyban tüzesedve a lázban hevülnek vörösre gyúlva akár az űrhajó burka; hol szeretet van, ott szeretet van, s fönnmarad holtodiglan, nem számít, hogy a vágytól feszülő kupolákból marad csak roskadt sátor az idő viharától, s már nem az ujjak: dermedt pillantások simulnak enyésző testmezőkre, mik eltűnnek örökre; hol szeretet van, ott szeretet van, nemcsak az estben aláhulló pehelyben, e máris tökéletesben, mert arányaiban - jövendő világunk váza? is remekben, mert simulásában, arcodra hullásában, ahogy gyöngéden

ITTHON

megérint az éjben, abban szeretet van, s hol szeretet van, puska nem dörren, vér nem fröccsen, nem sújt tudatlan ököl sem váratlan, edényeit a vér nem hagyja el a testben, kering erekben, nem buzog sebekben; torkolattüzek ibolyákban égnek csak, szelíd lángban; hol szeretet van, ott szeretet van, szamócafej a vércsepp, igézve nézed: láthatsz fűszálat, áldott, sörényes fákat, tornyokat, kupolákat, de sehol katonákat; hol szeretet van, nem baj, hogy más vagy, más a honod, a templomod, s nyelvedben, lélek-emelte versedben másként zendülnek az igék, csendülnek rím-harangok; hogy mongolos az arcod; szabad, hogy a szavak hozzád vonuljanak, mint hegyről a nyáj, és senkinek se fáj, hogy bennük még véreid rakta, Szent István látta tüzek parázslanak, Mátyás felhői gomolyganak, budai paripák fújnak, holtakért gyertyák gyúlnak; ott nem félsz, élsz csillagfénnyel a szemedben, nem gyűlöletben, hisz tudják, tüdő halványlik, szív-moraj hallik, oxigén tüzek égnek benned is, - piroskékek -,

5

EMLÉKEZŰNK s lám, arcodon is közös a bélyeg: a halál-sütötte enyészet – nézheted, mint állat bőrén a jelet -;

s mint betlehemi fényözön, elönti bennsőd az öröm, hogy benned szeretet van, kiapadhatatlan;

hol szeretet van, - elpusztíthatatlan -, űri áradatból, az időfolyamból

látod, hogy növi be a világot mint fénylő moha arcok s virágok mosolya;

aranyszemcséid kimoshatod, s a világot belőlük összerakod; mint ködből a tornyok, felhőkből az ormok

halál nem rettent; serkent; a jóra törekedhetsz, másokért cselekedhetsz,

ember s táj előragyog, megláthatod minden keservek könnyét, fájdalmak fekete gyöngyét,

nyújtod a kezed s tenyeredre veszed, akár egy cinegemadárkát a Földet, ezt az árvát,

mert minden, mi kín, a lélek fényútjain hozzád is átszáll, veled is munkál:

ezt a vergődőt, vérzőt, lángokban égőt, csapzottat, megalázottat

fáj, bárhol a zsarnok, égetnek szenvedő arcok, szemükből a kiáltás roncsoló sugárzás;

simítod, ne remegjen, gyógyuljon, ne ernyedjen, űri fán fényesedjen, csak arról énekeljen:

fenyőtű hördül törten füst-fojtva a völgyben, zengő kövekből hallik vizeken halál iramlik,

„ahol szeretet van, remény és jövő van“; hit ez a dal is, ez a hű, ez az érted is szóló mű,

rémülten hordod kozmikus sorsod, mint a bogár, ahogyan löki-viszi a folyam,

mely majd ott áll a sírodnál, megmondja, ki voltál, porod is neki szolgál.

Az írás és a beszéd módja mindenkit leleplez A könyv – a színes rajzokkal díszített mesekönyv is – drága portéka manapság. És mégis: vannak szülők, akik mindennél fontosabbnak tartják, hogy csemetéik sokat olvassanak már gyermekkorukban is. A nélkülözhetetlen kötetek egyike az Ilylyés Gyula „igazította“ Hetvenhét magyar népmese, amely lassanként huszadik kiadása felé tart. Illyés Gyula munkái – akár verset, akár színdarabot, akár tanulmányt írt – választékosan és pontosan fogalmazó, élvezetes mondatokból állnak. Tehetségét ugyan ajándékba kapta, de – mert szorgalmas és alázatos magyar ember volt – egész életén át kereste a legmegfelelőbb kifejezéseket, tanult maga is a legkiválóbb nyelvművelőktől és íróktól: Az emberek általában azt hiszik, hogy szépen, „művészien“ írni azt jelenti: egy-

sodorja hullt falevélen: - nincs menekvés földön-égen? – kérded esetten, félelem-sebzetten, idő-szegekkel verten a lét-kereszten, már-már abban a végső pillanatban, ahonnan tovább nincsen – s ekkor fénylik fel Isten lelkedben, minden sejtedben; általa emberré épülsz, már csak a jóra készülsz, röpít a kegyelem gyorsan aranyló hit-burokban, virágzol, békét sugárzol, Édesanyjával

6

EMLÉKEZŰNK szerű gondolatait is az ember fölcifrázza, bonyolultan adja elő. Ennek éppen az ellenkezője az igaz. Szépen az ír és beszél, akinek sikerül még a bonyolult gondolatait is egyszerűen és világosan előadni. A művészet pedig ott kezdődik, ahol az ember az ilyen előadással még élvezetet is szerez hallgatóinak. A magyar nyelvnek a maga sajátos természete onnan van, hogy kialakításában vajmi kevés része volt az alkuszoknak, kereskedőknek, fiskálisoknak. Jobbára kétkezi emberek nyelve volt a magyar. Olyanoké, akik valóságot és igazságot akartak közölni egymással. Ebből az következik, hogy a jó magyar írás és beszéd tanítását voltaképpen a helyes gondolkodás tanításával kell kezdeni. Ki gondolkozik helyesen? Aki az igazat keresi. Az írás és a beszéd módja mindenkit leleplez. Jól beszélni és írni magyarul, ez tehát igazából: jellemkérdés. Ha a stílus maga az ember, akkor az anyanyelv maga a nép. Népmeséink szerzői az egykori magyar társadalom legelnyomottabb rétegéből, a szegényparasztságból kerültek ki, és mégis: ők alkották meg nyelvi finomságainkat, ők alkalmazták a mesterfogásokat, melyeket ma is megcsodálunk. A mesét mondó szegényparasztok jellegzetes előadásmódja olyan érték, vélte Illyés Gyula, melyet megőrizni nemzeti kötelesség, egyfajta műemlékvédelem. A népmesék a tizennégymilliós magyarság megtelepülésének legkülönbözőbb tájain teremtek; magukon hordták e tájak sajátos mondatalakítását, nyelvi zeneiségét és szavait. „Nem megváltoztatni – ellenkezőleg: lényegükben megerősíteni akartam őket, ; egységesíteni, hogy mindannyiunk számára azonnal érthetővé válhassanak. Ami keveset szerkezetükön igazítottam, ezért tettem. A magam képzelete és ízlése szerint nem tettem többet hozzájuk, mint amennyihez a magyar nép egy tagjaként jogom volt.“ Az efféle „igazításokra“ csak a legnagyobb elmék képesek. Fel kell ismerniük, hogy a népmesék a nemzettudat megalapozását szolgálhatják, de olvasásuk örökre az agyba rögzítheti a jóság és a gonoszság, az igazság és a hazugság egyetemes fogalmait is. Ha olykor belepillantunk a tévécsatornák gyermekműsoraiba, elképedünk a „mesék“ durva hangnemén, nyelvi és képzeletszegénységén, kezdetlegességén, és még inkább becsüljük népmeséinket.

Ennyi maradt a szülői házból

A tihanyi pincében lányával

ITTHON

7

EMLÉKEZŰNK

Illyés Gyula: Szekszárd felé

8

Hova viszi, honnan, nem tudom; fölvidít, hogy véle utazom.

Kis vonat megy nagy domboldalon: terhes kicsi nő a vonaton.

Szalad át szemén ház és fasor, szökdel ajkán egyre friss mosoly.

Nézem úti tájként a szelíd nőn a tegnap és ma jegyeit.

Jár itt is, ha más nem, a szeme: affajta, ki nem röst sohase.

Mintha nem pillái közt, de szép szája hosszán szállna a vidék.

Jár szemem a terhes kicsi nőn s azt gondolom, itt megy a jövőm.

Homloka az ablak üvegén, rázódik a tengely ütemén.

Tábla búza, tábla baltacim hagyja szinte ízét ajkain.

Visz tovább egy népet: eltakart csempészárúképp hoz egy magyart.

Néz ki, bólogatva szüntelen, oldalvást a vastag üvegen.

Kéklő szöllők, sárga asztagok becézik az alvó magzatot.

Egy ilyen kis nőben rég Babits épp talán anyámat látta így.

Nézi, mit a tágas táj kínál: gyermeke helyett is nézi már.

Lebeg az lágy élmény közegén, anyjában is egy nép közepén.

Gondolta, hogy abban él, aki őt fogja fejében hordani?

Mosolyog és pillog nagyokat, mint lány, ha szeszt, édest kortyogat.

Most dől el, mivé s mint alakul; most érinti tán egy titkos ujj.

Jár szemem a kedves kis anyán s azt gondolom: itt megy a hazám.

Ablakrázta arca szeliden azt bólintja folyvást, hogy igen.

Úgy becézi, hívja, a világ, mint házából rég mi a csigát.

Viszi, mit sem tudva, szakadék, örvény fölött Árpád örökét.

Ízlik neki, lám csak, a világ; száll szemén át park és pusztaság.

Megy szülőmegyémben a vonat; bennem is megy jó sor gondolat.

Benne él talán, ki engemet holtomban is meg-megemleget!

Pusztai menyecske, jelzi ezt üveggyöngye, gyöngyön kis kereszt.

Így vitt egy kis nő rég engem is; itt alakult az én lelkem is.

Gondom, hitem, eszmém talaja, öröklétem vagy te, kis anya.

Kereszt mellett kis kép: az ura; térdén köteg színes brosura.

Néz, néz a kis asszony, gyűjtöget, termi csöndesként a gyermeket.

Néznem is jó téged, Megbocsásd. Kívánok szerencsés utazást!

EMLÉKEZŰNK

A jó vers búvópatak A jó vers megül a tenyereden, akár a hópihe. Olvasása az élet fölötti örök ámulatot adja, mint a felhők játéka vagy a patak látványa, amint a víz a kövekhez loccsan, minduntalan más-más fodrot vetve, s közben muzsikálva. A jó versek már-már a természet része, akár a kövek, a fák, a tulipánok. A jó vers megmarad benned, s a nehéz időkben előbukkan, akár a búvópatak, hogy egyensúlyt teremtsen a lelkedben. Ilyen jó vers a Szekszárd felé is. Számomra mindhalálig erőt adó élmény, hogy szerzőjével két évtizeden át kapcsolatban állhattam, vele leveleket válthattam, tihanyi nyári tanyáján és budai otthonában látogathattam, tőle pályámon ösztönzést kaphattam, Illyés a világköltészet nagy alakjai közül való, akár Puskin, Petőfi vagy Shakespeare. A Magyarország határain kívülre kényszerített magyarok neki köszönhetik a szemléletet, mely a nemzet ugyanolyan tagjaként tartja őket számon, mint a kicsivé zsugorított maradék országban élőket. Egy-egy vers keletkezésének titkát az alkotók általában magukkal viszik a sírba. Mégis: szinte bizonyos, hogy ez a pompás költemény egyetlen pillanat alatt megfogamzott a költő agyában; amint a „terhe-

–, az egész szcenériát én is a gyermekkoromból ismerem, alakjait más-más példányokban emlékeimből látom visszanézni. S amint e költő otthona az enyém, nem idegen tőlem költői hitvallása és iránya sem… A magyar népi formák feltámasztása a legfőbb lehetoség, legnehezebb és legszükségesebb feladat… A nép versével, a nép lelkéből jön be valami az irodalomba: nagyobb egyszerűség, nagyobb tisztaság, a „százados szelíd szegénység“ szelleme. Ennek a szellemnek költője Illyés, aki tud a népé lenni anélkül, hogy a kultúrát megtagadná, és a kultúráé anélkül, hogy a népet…“ Vajon hová tűnt belőlünk az a finomság, beleérző képesség, amely ebből a harmincegy versszakból sugárzik? Manapság a terhes nők egy része maga is nyűgnek érzi állapotát, miközben lassan „termi“ gyermekét… Hová lett az a gyöngéd figyelem, az a tisztelet, amely a szülni készülődő nőt körülvette? Népünk egyre fogy, mert egyre kevesebben „vállalják“ a gyerek felnevelésével járó terheket, pedig egy friss statisztikából kiderül, hogy „a magyar nők kilencven százaléka jól tudja: gyermek nélkül sivárabb az élete.“

Illyés Gyula szerepe huszadik századi közgondolkodásunk alakításában felbecsülhetetlen – a harmadik évezred jövőképe az ő elképzeléseire is épül!

Illyés Gyula szobra

ITTHON

s kicsi nőt“ megpillantotta a vonaton. Az első képből aztán verspiramis nőtt, tele nagyszerű hasonlatokkal. A Szekszárd felé Illyés talán megtermékenyebb korszakában, az ötvenes években íródott: bizonyos szempontból rokona a híres Egy mondat a zsarnokságról remekműnek – ugyanazt az egymásból kinövő strófaalakzatot találjuk itt is: egy-egy sor két vagy három rövid szóból áll csak. A Szekszárd felé is remekmű. Képei a szemünk láttára peregnek; a szemlélői vagyunk, akárha színházban lennénk. A „terhes kicsi nő“ mellett a másik szereplő Babits. Ő írja költőtársáról: „Illyés otthona az enyém is; a tájat – melyet leírt

Szeretem ezt a verset, mert egyaránt vonatkoztatható bármely földlakóra, ugyanakkor mélységesen magyar. A hazának, a magyar vidéknek, a tájnak, a nemzetnek olyan forró szeretete rögzül soraiban, amely nem sért senkit; legtisztább érzéseinket mutatja fel. Ebben a huszonnégy sorban ott van fennmaradásunk minden titka: azért tudtunk megkapaszkodni a történelem viharaiban, mert a magyarok zöme így érzett, így látta jövőjét, így becsülte terhes asszonyait, így viszonyult elődjeihez, nemzetéhez, a tájhoz, melyben élnie rendeltetett: „Gondom, hitem, eszmém talaja, öröklétem vagy te, kis anya!“ Batta György

9

Készül az esztergomi dombormű Helembán

Nagy János:

Felépíteni a FÉNY TEMPLOMÁT Hogyan került kapcsolatba az 56-os eseményekkel és hogyan élte meg azokat a napokat? – kérdezem Nagy Jánostól. 1956-ban másodéves egyetemista voltam. Mindig is ilyen forradalmár lelkületem volt. Petőfin, Adyn nevelkedtem, és amikor megkezdődtek az események Budapesten, a barátaim közül csupán én voltam nős, nekem volt Pozsonyban egy szobám a feleségemmel együtt és ott jött össze ez a fiatal társaság, főleg az egykori osztálytársaim, még Komáromból, meg a pozsonyi barátok. Néha ötvenen is voltunk. Ott volt az egész mostani magyar értelmiség tulajdonképpen. Tőzsér, Koncsol, Bacskai Béla, Kovács Miklós Kassáról, Gyüre Lajos, Tóth Jancsi, Csizmár Miki, de nagyon sok nevet tudnék még mondani és nem szeretnék senkit kihagyni. Akkor mi úgy készültünk, hogy átmegyünk harcolni. Egyik barátunk, Mag Ottó, aki később Nyitrán is tanított és a határ mentén lakott, hazament fegyverért, de mire viszszajött, már nem lehetett átmenni, annyira vigyázták a határt. De mi azért arra is

10

törekedtünk, tudva azt, hogy Magyarország ezt a háborút csak elvesztheti a nagy Szovjetunióval szemben, hogy ez a forradalom kiszélesedjen az akkori Csehszlovákiára, Pozsonyra, esetleg Lengyelországra vagy Kelet-Németországra. Ha ez sikerül, akkor ez sokkal komolyabb lehetett volna, mint amilyen végül lett. Mi szinte gyerekek voltunk még akkor és ők meg a nagy politikusok és így végül kimaradtunk az egészből. Persze, még ez az apró szervezkedés is kiderült. Engem ki akartak rúgni az egyetemről, de a tanáraim megmentettek. Mennyire kísérte végig az életét ez a lázadó mentalitás, ez az örök harc? Ez az emlékmű, amit Dunaszerdahelyen avattunk (október 31-én – a szerkesztő megjegyzése) is azt mutatja, hogy kicsit megvénültem, de a lelkem ugyanaz. Készítettem most Esztergomban egy 56-os emlékművet, a bazilika alatt, ahol szintén sok embert lelőttek az ÁVÓsok 56-ban. A dombormű egy munkás fiatalt ábrázol, aki a hátán visz egy

halottat, mert akkoriban úgy szedték össze a halottakat, amikor a sortűz után úgy két óra múltán már odamerészkedtek. Nagy János munkáit ismerjük szerte a Felvidéken. Láttam Búcson Bulcsú vezér lovasszobrát, Ipolybalogon a Sírbatétel című monumentális alkotást. Hogyan lehetne megfogalmazni a művész, az ember Nagy János hitvallását? Mint minden gimnazista én is versekkel kezdtem, de Koncsol László barátom azt mondta, hagyjam abba, mert minden betűt elírok a többiek elől, annyit írtam. Dőlt belőlem a költészet, mint a hasmenéses macskából, de sajnos olyan is volt, annyit is ért. Akkor ébredtem rá, fogalmazódott meg bennem, hogy sok beszédnek sok az alja, és csak olyan szobrokat szabad csinálni, amelyek tőmondatok. Egy szó, két szó maximum, tehát nagyon röviden kell fogalmazni. Akkoriban ismertem meg a szlovák művészetet alaposabban. Nagyszerű szlovák képzőművészek vannak, és felismertem, hogy a szlovákiai magyarságnak nincsenek művészei, mert kitelepítették az értelmiséget, elmentek, és itt maradtunk művészek nélkül. Arra tettem fel az életemet, hogy én MAGYAR művész leszek. Nagyon érdekes, hogy most volt Pozsonyban egy kiállításom, ahol megmondták, hogy mi a baj velem: az, hogy túl magyar vagyok. Én ennek nagyon örülök, mert ezt akartam.

NAGYJANIK Mik a tervei, ha tervezhet még az ember így hetven tájékán? Tervezni nem, inkább álmodni lehet, mert a művész álmai az igazi realitások, a többi csak lehetőség. Mostanában sokat gondolkodom és álmodom egy templomról. Szeretném megalkotni a fény templomát. Végre menjünk ki a sötét kazamatákból a fénybe, mert Jézus is a fény embere volt, Boldogasszony Szűz Mária is a fény. Úgy képzelem, hogy amikor belépek a templomba, egy fényáradat, fényözön fogadna, ami olyan erős volna, hogy még engem is átvilágítana, illetve mindenkit, aki oda belép. Az oltárt úgy képzeltem el, hogy az apszis egy hatalmas, áttetsző fényt sugárzó valami lenne, amiben megjelenik Boldogasszony és első szent királyunk, aki öreg korára oda jutott, hogy nem maradt senkije és felajánlja a koronát, az utolsó reménységének, Boldogasszonynak. Vajk a Boldogasszonynak! Ez egy nagyon érdekes gondolat. A királyt is aranyónixból csinálnám meg, ami áttetsző. Tehát ha ez a hatalmas fényözön rávilágít, mondjuk, amikor besüt a nap, akkor a szobor is fénynyé válik. Tulajdonképpen így válna szentté Szent István. Tehát nem egy sötét tömegű, akármilyen kiváló szobor, hanem egy fényt befogadó, fényt sugárzó valaki lenne, aki ezt az országot a legősibb, legtisztább asszonynak ajánlja. Hogyan éli meg a mostani magyarországi eseményeket? El vagyok keseredve, és szégyellem magam, mert azok az emberek, akik ilyeneket tudnak tenni, 56 után – szoktam mondani, hogy aki 56 után is kommunista tudott lenni, az nem becsületes ember, mert aki akkor nem jött rá arra, hogy mi van - ott nagy baj van. Ezek most újból visszajöttek,

ITTHON

csak ezek már nem kommunisták, hanem más ideológiájú milliárdosok. Most még csúnyábban hazudnak, és most már nincs kritérium, már nincs Engels, Marx meg a többi, meg az internacionalizmus, most már csak szegény proletár van, aki milliárdos. És úgy be tudják csapni az országot, hogy az szörnyű. De ami a legrosszabb, hogy ezek nem uralni akarják az országot, hanem eladják. Ha utánanéznénk, én nem tudom, hogy van-e még Magyarország? Mert magyarok vannak, de mi tulajdonuk van? Az a pár öreg paraszt, akinek még egyenlőre van egy kis földje. Nincs egy bankunk, nincs egy gyárunk, semmink sincs. Ha valaki azt mondja, hogy na, kinek mije van, az mutassa meg, a többi mehet, kiteszik a lakásból, mert nem tudja fizetni a lakbért, akkor én nem tudom, hogy hová tart ez a nép? Képzeljük el, hogy József Attilának azt mondták volna, ha lakni akarsz, vegyél házat – mi lett volna akkor? Ön szerint a felvidéki magyarságnak van-e még ereje megfogalmaznia és megvalósítania az elképzeléseit? Mint tömegnek, soha. A tömeg arra jó, hogy valami olyat csináljon mint ami most megy a tévében. Mindig egy–két ember csinálja a politikát. A márciusi fiatalok sem voltak sokan, és azért valamit tettek. Gáspár Tibor barátom mondta, hogy elég ide tíz ember, hogy komoly dolgok legyenek, és ennyi mindig van. Úgyhogy én bízok a fiatalokban, hogy összefognak, hogy intelligensek, jóakaratúak és tiszták., főleg tiszták, és megmentik ezt a népet, mert a történelmet minden ember, minden nép csinálja. A történelmet nem LOPNI KELL, hanem csinálni, mert a gesztenyét a tűzből kiszedni az egyik dolog, megenni az másik dolog. Az, hogy bizonyos népeknek nincs történelmük – miért nincs? Mert nem csináltak maguknak! Hol voltak ezek a bizonyos népek 56-ban, hol voltak 1848-ban, hol voltak a Dózsa–felkelésben, a Rákóczi–szabadságharcban, Vajdahunyadvárott? Hol voltak a nagy háborúkban, a németek a törökök, a tatárok, az oroszok ellen, hol harcoltak ezek? Összelopni, hazudni, gyűlölködni! A történelmet csinálni, vállalni kell, a rosszat és a jót is, mert minden nép történelmében van rossz is. Megbűnhődte már e nép… De, ha megbűnhődte, akkor most már jutalom is jár érte. Ez a nép megérdemli, hogy boldog legyen, tiszta legyen, szabad legyen, és végre oda jusson, ahová a tehetsége predesztinálja ezt a népet, mert ez a nép nagyon tehetséges. Ez a nép a gyógyítás népe, a segítés népe. Nekünk ezért kell élni, nem gyűlölködni, de nem is felejteni. (huba) Sírbatétel

Mindegyik perc küzdelem A szobrászok pályájának alakulása kiszámíthatatlan: megrendelő nélkül vázlat vagy viaszmodell marad a legkiválóbb elképzelés is. A vérbeli szobrászművész tehát, aki közösségét kívánja szolgálni, örökös feszültségben él: mindegyik perce küzdelem álmai megvalósításáért. A hetvenegy éves Nagy János már főiskolásként kitűzte maga elé a célt: a szlovákiai magyar nemzetrész alkotója kíván lenni, hogy művei ott álljanak községeinkben és városkáinkban és jelezzék: itt vagyunk! Művészi pályája és egész élete gyönyörű időszakok és keserves csalódások hullámzása, de Nagy János sohasem adja fel a küzdelmet. 2006-ban végre ismét kegyes volt hozzá a sors – elkészíthette az 1956os forradalom és szabadságharc félévszázados évfordulójára Dunaszerdahely központjában elhelyezett művét, amely egyetemes üzenetet hordoz – tiltakozik az önkény minden fajtája ellen. Az eztergomi bazilika környezetében, az ú.n. sötét kapunál avatták fel a jubiláló forradalom hősei előtt tisztelgő gyönyörű domborművét. Ő mintázta meg a hetényi világháborús emlékmű új turulmadarát – a régit ugyanis elrabolták. Ógyallán rövidesen felállítják Konkoly-Thege Miklósról készített szobrát, Somorjára jövőre az Emese álma kerül.

11

TÁJHAZA – CSALLÓKÖZ

Csicsón is sugározza szeretetét a Magyarok Nagyasszonya A község nevét az 1965-ös nagy dunai árvíz idején már megtanultuk – az utóbbi években szerencsére egy sokkal szívderítőbb jellemzés is társul az 1400 lelket számláló településhez – magánparkjaiban egyre sokasodnak a hatalmas, fából faragott szobrok. Legutóbb – október 25-én a Magyarok Nagyasszonya foglalta el helyét a kastéllyal szemben, az országút mentén – mögötte a nyáron felavatott Hét vezér és a Táltos sorakozik. Ezeket az alkotásokat a Csallóköz, Csilizköz és Csicsó Hagyományaiért és Kultúrájáért közhasznú társaság ajándékozza a község népének. A mindössze öt tagú szervezet harmadik éve létezik, vezetője Nagy Géza, a Magyar kultúra lovagja, aki maga is fafaragóművész. (A közhasznú társaság érdeme még, hogy nyaranként megrendezi a kistérség hagyományőrző fesztiválját, amely külön írást érdemel,m így lapunk jövőre képriportban számol be majd róla.) Nagy Géza elnöke a kárpát-medencei magyar fafaragóművészek tömörülésének, a Dunai Alkotókörnek is és szoros kapcsolatban áll a Falvak Kultúrájáért Alapítvánnyal, melynek vezetője, Nick Ferenc és társai folyamatosan megjelennek a csicsói szoboravatásokon.

12

Az utóbbi másfél esztendőben Attila és Árpád is otthonra lelt Csicsón a már említett Hét vezér és a Táltos mellett; - felavatásra került Nagy Géza sajátos Szélhárfája, melyet Melocco Miklós, a kiváló magyar szobrászművész is megdícsért. A Magyarok Nagyasszonya – e cikk szerzője szerint is – különleges helyet foglal el a többi szobor között: arca ugyanazt a jóságot és szeretetet sugározza, amely Jézus édesanyját a leginkáíbb jellemzi. A három fafaragóművész közös alkotása tehát Csicsón is tükrözi a csodát, megragadja szépségével és szeretetével mindenkori közönségét. A japán kőrisből készült szobor alkotója az időközben elhunyt budapesti Fresch Ottó, a veszprémi Steinbach Nándor és a csicsói Nagy Géza. Fresch Ottót huszonegyévesen halálra ítélték az 1956-os forradalomban való részvétele miatt, de később megkegyelmeztek neki. A Magyarok Nagyasszonyát, századik faszobrát csak elkezdeni maradt ideje. Nevét – reméljük, - megőrzi nemcsak Csicsó, hanem az egész Felvidék. Nemzetünk patrónájának szobrát Gyulay Endre nyugalmazott szeged–csanádi megyés püspök szentelte fel, illetve Győri Matild református tiszteletesasszony áldotta meg. /b/

TÁJHAZA – CSALLÓKÖZ A honfoglalók törzsszövetségének (hetumogernek) neve mai kiejtéssel „hétmagyar“ volt. A honfoglalás korának kortárs írója, a Bíborbanszületett Konsztantin császár De administrando imperio című műve 40. fejezetében pontos leírást kapunk a magyar törzsekről. A vezértörzs, Árpád törzse a Megyer, a többi: Nyék, Kürtgyarmat, Tarján, Jenő, Kér és Keszi. (A Kürt és Gyarmat összevonása ideglenes és katonai célú lehetett). Ugyancsak Konsztantin „nyolcadik“törzsnek a kabarokat (kavarokat) említi munkája 39.fejezetében kiegészítve azzal, hogy a kabarok további három törzsre oszlanak (ezek talán a következők voltak: Varsány, Tárkony vagy Káliz és Székely). A törzsek elhelyezkedésére sok nézet ismert, ezek alapján a törzseknek a Kárpát-medencébe való bevonulását a következőképpen vázolhatjuk: a bevonulást feltehetően a Keszi törzs kezdte a Vereckei szoroson át, biztosítva az utat a Duna-Tisza közére, és a MarosKőrösök vidékén telepedett le; őrhelyei az Ipoly és a Sajó között szűk folyosót teremtettek a további bevonulók számára. Őket a Kér elit csapatai követték, amelynek őrhelyei valamivel beljebb és északkeletebbre voltak, végül a Rába környékén telepedtek le. A Tarján törzs a Dunától északra és északkeletre lelt magának szálláshelyet. A Nyék a Csepel-szigetnél kelt át a Dunán és a Dunántúl északkeleti szélét átszelve a Csallóköz irányába vonult, feltehetően a Temesközben telepedett le. A Duna északi partján az egyébként ekkor erős Kürt-Gyarmat, Huba vezér törzse vonult fel és feltehetően a Duna-Tisza között talált magának szállást. (A Dunántúl elfoglalása a Kürt és Keszi törzsek érdeme). Az Itáliából visszatérő Jenő törzsbeliek szintén számos őrhelyet létesítettek a Dunántúlon és feltehetően a Kőrösöktől északra leltek otthonra. A vezértörzs, Árpád fejedelem törzse, a Megyer a Dunántúl északi részében (Fejér, Tolna és Veszprém megyékben) talált végleges szálláshelyet. (A Veszprém felé irányuló akció a Kér és Megyer törzs együttes manővere). A kazároknak vagy kozároknak nevezett kabarok (kavarok) a Dél-Dunántúlon (a későbbi Somogy-Baranya megyékben) telepedtek le. Figyelemreméltó tény, hogy a Kárpát-medencébe érkező magyarság a helybenlakók települései mellé, azokat mintegy kiegészítve és nem rájuk települt. A hét vezér (Álmos, Előd, Kond, Ond, Tas, Huba és Töhötöm (Tétény) Anonymusnál a következő: 1. Előd fia Álmos, majd halála után Árpád székhelyét Anonymus Székesfehérvár helyett a Csepel-szigetre helyezte; 2. Előd és fia Szabolcs a Vértes és Fertő környékén telepedett le; 3. Ete apja Ond szállásterülete Csongrádban; 4. Kündü (Kend) és fia Kurszán PestPilis-Solt-Kiskun vármegyében telepedett le; 5. Tas és fia Lél szálláshelye a Bodrog környékén; 6. Huba szállásterülete a Nyitra környékén és 7. Tuhutum (Tétény) fia szállásterülete a mai Pest megyében volt. (A XIV. Századi Képes Krónika vezérlistája: Árpád, Szabolcs, Gyula, Künd, Lél, Vérbulcsu és Örs). Itt meg kell jegyezni, hogy a Bíborbanszületett Konsztantin császár által leírt és a ma egyetlen hitelesnek elfogadott törzslista nem állítható párhuzamba Anonymus vezérlistájával. (Kiszely István)

ITTHON

A hét magyar törzs Képeinken a Hét vezér és a Táltos.

13

TÁJHAZA – KASSAI–MEDENCE

Máté László:

Rákóczi Kassán

Kegyelet és kételyek a Rákóczi ünnepségeken Kassa város és Kassa megye nagyszabású ünnepségsorozattal emlékezett meg a Nagyságos Fejedelem, II. Rákóczi Ferenc, születésének 330. évfordulójáról és kassai újratemetésének centenáriumáról. A közel harminc rendezvényből álló rendezvényfolyam kezdetben kételyeket keltett a rendezőkben is, de a közös eltökéltség városi és megyei szinten – erősítve a két kultuszminisztérium konkrét támogatásával – bizakodó hangulatot sugallt, még ha a kormányváltás után az itteni kulturális minisztérium kitáncolt is az egészből. Jól sikerült az első hang, az első leütés, amit a Fejedelem születésének 330. évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepség jelentett Borsiban. Ünnepi beszédében Kassa Megye Önkormányzatának elnöke, Zdenko Trebuľa, egyértelműen leszögezte, hogy II. Rákóczi Ferenc része Kassa város és Kassa megye történelmének, ahogyan része a történelmi Magyarhon népei közös múltjának, s ha a huszadik században történtek is a próbálkozások a közösen megélt történelem megkérdőjelezésére és szembefordítására, Rákóczi személyisége mindig kristályosító pont maradt. Külön szólt a kurucmozgalom európai összefüggéseiről és a Fejedelemnek az egész földrészt átszövő személyes és diplomáciai kapcsolatairól. A borsi megemlékezés – az idei évfordulók miatt is – kiemelkedett a szokásos március végi születésnapi megemlékezések sorából, s jobban a szülőhelyre irányította a figyelmet. Mert – az elmúlt évtizedek szerény eredményei és elvetélt kezdeményesei mellett - mindnyájunk nagy adóssága: Borsi, s benne a Rákóczikastély. Ideje volna már túllépni a sokszor naív és provinciális téblábolásokon és – itteni és odaáti összefogással – megteremteni egy modern, európai zarándokhelyet, ami ráadásul rólunk is szól. A kassai megemlékezések sorát a Rákóczi-szobor leleplezése nyitotta meg. Amíg a kilenvenes években kassai jelenlétünket emléktáblák sora /Márai, Kazinczy, Baróti Szabó Dávid/ örökítette meg, addig az elmúlt időben Kassa két egész alakos szoborral gazgagodott: Márai Sándoréval /2004/ és az idén tavasszal II. Rákóczi Ferencével. Az utóbbi körüli bi-

14

zonytalanság és erőltetett menetet talán az elején említett kételyek diktálták, de talán annál is jobban a közeli odaáti parlamenti választások, nemkülönben az itteni előrehozott voksolás. A végére aztán minden összejött: időpont, szobor és Kassa városában megjelent a Nagyságos Fejedelem szobormása, amire évtizedekkel ezelőtt még legdélibábosabb álmainkban sem mertünk gondolni. A Magyar Köztársaság ajándéka /35 mil. Ft/ ott áll a Hóhér –bástya és a Rodostói ház tőszomszédságában. S mivel elődeink szellemében valljuk, hogy „ajándék lónak ne nézd a fogát“, legjobb, ha mindenki önmaga alkot értékítéletet a két szoborról, amelyek közül – halkan kimondott véleményem szerint - az egyik a 21. századnak szól, a másik a kettővel korábbinak… Már a rendezvények kezdetén felütötte fejét a „névháború“, amely Rákóczi Ferenc nevének az írása körül kerekedett és tart a mai napig. Mert a számunkra diszkriminatív 95-ös nyelvtörvény máig érvényes és a belőle fakadt helyesírási szabály Rákóczi nevéről lekoptatta az egyik ékezetet és eltüntette a z-betűt /Rákoci?!/. Mondhatnánk, sebaj, hiszen más nagyjaink még tőle is rosszabbul jártak, de egyszerűbb, ha nevén nevezzük ezt a speciel ránk szabott megkülönböztetést: nyelvimperializmus. S ha ennek még a borsi rendezvény esetében közös akarattal sikerült is gátat szabni új meghívók kinyomtatásával, az októberi kétnapos tudományos konferencia esetében nem, pedig Kassán egyedülálló szakmai tanácskozásra került sor 6 ország történészei részvételével. A Történelmi Városháza tágas üléstermében rendezett konferencia megnyitóján megjelent Dušan Čaplovič, a kormány alelnöke, aki hangsúlyozottan történészként járult hozzá a témához pragmatikus és vitatható gondolatokkal. Aztán elérkezett a reménykedve és szorongva várt nap, október 29.-ke – vasárnap. Habár előtte és utána langyos őszi napok követték egymást, ezen a napon esett, délután zuhogott. Mégsem az időjárás lett a főszereplő, hanem a vasútállomáson a Rákóczi-vonat köszöntése, a Zenepavilonban az ünnepség megnyitója, a Fő utcai emlékmenet színpompás kavalkádja, az ünnepi megemlékezés és

gyászmise, a Ghymes-koncert, az istentisztelet a református templomban és sok más rendezvény. A Szent Erzsébet-székesegyház tőszomszédságában felállított emelvényen elhangzott ünnepi beszédek közül nagy várakozás előzte meg a Magyar Köztársaság elnökének, Sólyom Lászlónak, a gondolatait, aki – többek között – hangsúlyozta, hogy Kassa az egész országnak példát mutat abban, hogyan kell együtt ünnepelni közös történelmi múltunk gyökereit. Kiemelte a 6 ezer szlovák részvételét a Rákóczi zászlaja alatt kibontakozott szabadságharcban és a Nagyságos Fejedelem emlékének a megőrzését a szlovák néphagyományokban. Párhuzamot vont a kuruckor és az Európai Únió között, kihangsúlyozva, hogy ebben a közösségben minden hetedik polgár valamely nemzeti kisebbséghez tartozik, s minden polgárnak elvitathatatlan joga van történelméhez, anyanyelvéhez. Fontosnak tartotta elmondani, hogy az EU nemcsak gazdasági szövetség, hanem értékek és jogok közössége is. S kimondta azt is, amit talán mi igazolhatunk a leghitelesebben, éspedig: a Kárpát-medence színes etnikai forgatagában a magyarokhoz a legközelebb a szlovákok állnak. Megállapításai találkoztak a város főpolgármestere, František Knapík gondolataival, aki azt is elmondta, hogy Rákóczi jelszava: Cum deo pro patria et libertate – Istennel a hazáért és szabadságért – ma is aktuális, és Kassa város vezetése és polgárai méltóak akarnak maradni elődeik száz évvel ezelőtti döntéséhez, amikor II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai ebben a városban leltek örök nyugodalmat. „Ebben a városban és ebben a megyében, ahol a polgárok mindig becsülték egymást és egymás nézeteit, minden esélyünk megvan arra, hogy életünket a békesség és gyarapodás jellemezze” – hangsúlyozta beszédében Zdenko Trebuľa, a Kassa Megyei Önkormányzat elnöke. S ha közben visszapergetem a több mint fél esztendős rendezvénysorozat eleven képeit, akkor sok emlékezetes villanást idéz meg emlékezetem. Van belőle bőven, szinte minden rendezvényről van kinagyítható, maradandó kép, de csak néhányat idézek meg. Például a „Találkozás a fejedelemmel“ című kosztümös produkciót, amikor II. Rákóczi Ferenc és kísérete Kassára érkezik, ami a nyár folyamán többször is ismétlést nyert, mert a daliás fejedelem maga, lova, kísérete egyaránt babonázott meg gyermekeket, fiatalokat, öregeket. Most is hallom azt a nagy-

TÁJHAZA – KASSAI–MEDENCE mamát, aki unokáját szlovákul így figyelmeztette a Fő utcán: „Látod, az ott Rákóczi fejedelem…“ Vagy a megrendezett kuruc-labanc összecsapások, melyek nagy ovációval mindig az előbbiek győzelmét hozták. De ugyanúgy felejthetetlen a pillanat, amikor a kassai vasútállomásra begördül a Rákóczi-vonat gőzöse és a zsúfolt peronon a rezesbanda rázendít a Rákóczi indulóra. A meghatottság és áhitat ott vibrált a zene hullámain és a szívekben. Vagy: Ghymes-koncert szakadó esőben a Fő utcán. A közönség egy része dacolva az idővel tombol, táncol, s bőrig ázva többször visszatapsolja a zenekart. A fiúk pedig visszajönnek, hogy egy újabb ráadással fokozzák a katartikus élményt. Jómagam is feledve az esőt arra gondolok, hogy vissza kell szeretnünk ezeket a gyerekeket közösségekként, egyénenként, mert szárazon-esőben egyaránt megérdemlik…és a mieink!… S talán még egy kép: a koncert után a református templom felé tartok, amikor a Dóm magasságában hat-nyolc kuruc jön utcaszélességben velem szemben. Először azt hiszem, hogy a szemem tréfált meg, aztán meg arra gondolok, hogy a pohárnyi abaújszántói száraz furmint tett kótyagossá, de egyik sem, mert jönnek ezek a fránya kurucok, széles jókedvvel, hangosan, magyarul cseverészve. Ezt nem hagyhatom ki – gondolom -, s megszólítom őket. Mindjárt körülvesznek, s nyomban kiderül, hogy a Hagyományőrző Szövetség lovasai, kiknek lovai kamionokkal már otthoni tájakon járnak, de ők még maradtak egy kicsit megcsodálni a kivilágított várost és beszippantani valamit az esőt követő frissességből. Szó szót követ, dícsérem paradés felvonulásukat az emlékmenet élén, amikor az egyik közülük csendesen megjegyzi: „Tudja, uram, ma jó volt Kassán magyarnak lenni!…“ Ebben egyet is értünk, s indulunk tovább. Az egésznapos záróünnepség részvevőit 3 – 5 ezerre becsülték. Eszem szerint elég, szívem szerint kevés. Sokan jöttek el a Bódva mentéről, a Cserehátról, kevesebben Gömörből és a Bodrogközből. Jó érzés volt nógrádiakkal, hontiakkal, mátyusföldiekkel is találkozni, ami azt jelezte, hogy messzebbre is eljutott az esemény híre és arrafelé is akadtak olyanok, akik fontosnak tartották személyesen megjelenni ezen az évszázados eseményen. Külön kell szólni a legmagasabb szintű képviseletről, vagy inkább a távolmaradásokról. Már a Rákóczi-szobor

ITTHON

felavatásánál arról szóltak a /fél/hivatalos hírek, hogy kormányfői találkozóra kerül sor, s ez tartotta magát egészen az utolsó előtti napig. Talán Gyurcsánynak és a szocialistáknak jól jött volna egy ilyen kassai szereplés, de Dzurinda és pártja az előrehozott választások miatt valószínüleg másképpen ítélte meg a helyzetet. A kassai találkozóra nem került sor, a szoboravatáson a kormányzatok kulturális államtitkári szinten képviseltették magukat. Aztán, ahogy ősz felé fordult az idő, egyre gyakrabban fogalmazódott meg olyan elképzelés, hogy mivel Rákóczi személye összeköti a Visegrádi Négyek államait, ezért a centenárium alkalmas volna egy európai mértékű lépés megtételére – valamiféle kassai csúcstalálkozóra. Később ismerté vált a Visegrádi csúcs helyszíne – Visegrád – akkor hetekig az járta, hogy az emlékünnepségen „csak“ miniszterelnöki találkozó lesz. Visegrádon aztán Gyurcsánynak sikerült hepciáskodásban Ficot is felülmúlni, ami előrevetítette azt, ami bekövetkezett: Szlovákia meghívott vezetői Kassán a záróünnepségen nem jelentek meg! A köztársasági elnök esetében érthető /?/ az érthetetlen: mert ki tudja elképzelni róla, hogy fejet hajtana II. Rákóczi Ferenc emléke előtt? Mindenesetre, ha már a protokoll hidegen hagyta, akkor legalább egy gavallériás gesztust /elvárható lenne tőle?/ tehetett volna az itteni magyar közösség irányába, hiszen elnöki székét elsősorban az MKP-nak köszönheti. Igen, mert csekélyke eséllyel indult, de a magyar párt vezetésének – enyhén szólva – szeszélyes döntése közvetve őt hozta helyzetbe, s a második körben pedig

világos lett a kép: ott Mečiarral szemben akár egy kerti törpe is eséllyel indulhatott volna. S hogy teljes legyen a kép: nem jelent meg a parlament elnöke sem, pedig az utolsó előtti napig arról szóltak a hírek, hogy az emlékünnepségen ő képviseli az állami vezetést és beszédet mond. Nem lett belőle semmi. Még valamiféle mentekezés sem. Sajnálattal távol maradt a kassai fő egyházmegye metropolitája is. Nagy csalódás mindkettő, a kassai polgároknak, a híveknek és az egész itteni magyar közösségnek. A Rákóczi emlékünnepségek alapmotívuma a kegyelet és az összetartozás volt, ami különösen a centenáriumi ünnepség kapcsán domborodott ki. A város és a megye vezetésének szintjén II. Rákóczi Ferenc és kora közös történelmi hagyományként lett deklarálva, aminek őszinteségét nehezen lehet megkérdőjelezni. Inkább elismeréssel kell róla szólni, mert a kinyilatkoztatásokon túl konkrét tettek, s maga az idei Rákóczi rendezvénysorozat is ezt igazolja. Mondhatjuk: végre! – erre vártunk. Igen: erre vártunk országos viszonylatban is, de a legfelsőbb állami és egyházi szinten mindez elmaradt.?! Mert hogyan lehet bennünket egyenjogúként kezelni, hagyományaink és történelmünk elfogadása nélkül? Itt volt a nagy lehetőség, átlépni a múlt árkain és európai léptékű gesztussal igazolni közel évezrednyi sorsközösségünket, ezzel is hozzájárulva a két nép megbékéléshez. Kassa után úgy tűnik, hogy a szlovák-magyar közeledés előtt még hosszú és kacskaringós út áll. Csoda-e, ha ez az elmulasztott lehetőség is inkább a kételyeinket táplálja.?!

15

TÁJHAZA – KASSAI–MEDENCE

Hankó Ildikó:

Rodostótól Kassáig A nagyságos fejedelem, II. Rákóczi Ferenc földi maradványai 1906. október 27-én érkeztek meg Orsovára, ahol a kormány, az Országgyűlés, a törvényhatóságok és a magyar nemzet képviselői fogadták. Rákóczi fejedelem megtért. Hamvait október 28-án éjjel Kassára szállították, és október 29-én eltemették bujdosó társaival együtt a dómban. Már 1903-ban, a Rákóczi-szabadságharc 200. évfordulóján országszerte nagy ünnepségeken emlékeztek, amelyet a császári udvar is támogatott. Kassán nagy ereklyekiállítást rendeztek, és elhatározták Rákóczi lovas szobrának felállítását. 1904. április 18-án I. Ferenc József a következő leiratot intézte Tisza István magyar miniszterelnökhöz: „A magyar történelem kiváló alakjai közül egyedül II. Rákóczi Ferenc hamvai nyugszanak idegen földben, s e hamvaknak hazaszállítása a nemzetnek ismételten kifejezett közóhaját képezi (…) Ennélfogva utasítom, hogy II. Rákóczi Ferenc hamvai hazaszállításának kérdésével foglalkozzék és erre vonatkozó javaslatait elvárom.“ Hol nyugodtak a hamvak? Rákóczi 1735. április 8-án, nagypénteken hunyt el Rodostóban. Testét Mikes Kelemen Konstantinápolyba szállíttatta, ahol a galatai volt jezsuita, majd lazarista templomban édesanyja, Zrínyi Ilona mellé temették. 1906. október 14-én öttagú bizottság in-

16

dult Konstantinápolyba, hogy a fejedelemnek és a többi ott nyugvó kuruc vezérnek a galatai Saint Benoit-templomban összegyűjtött hamvait minden kétséget kizáróan azonosítsák és hazaszállítsák. Korábban, 1889-ben a legnagyobb titokban próbaásást végeztek, hogy a sírkövek jelölte helyen valóban a kuruc vezérek pihennek-e. Az ásatáson Thaly Kálmán, Szádeczky Lajos és Thallóczy Lajos vett részt. Csakhogy a sír – nevezetesen a fejedelemé – már ekkor nem volt bolygatatlan. 1839 nyarán javították a templomot, és a munkások észrevették, hogy Rákóczi sírlapja a talpazatba kissé besüllyedt. Felemelték a fedlapot, leereszkedtek a sírboltba, ahol két koporsót találtak. Az egyikben erőteljes férfi, a másikban gazdagon felöltöztetett női csontváz feküdt. Thaly Kálmán 1889-ben mindkét koporsót fedél nélkül, földdel, törmelékkel telehányva találta. Bár a koporsót 1839-ben fölnyitották a munkások, a sírokat nem rabolták ki. Thaly ezt írja:“…a koporsóból kiemelt koponyával együtt volt az állkapocs is, s miután a földet letisztították róla, előtűntek a fátyolszerű selyemszövetből készült szemfedő maradványai, majd a bebalzsamozáshoz kifűrészelt csontléket tartó selyemháló, sőt sok helyütt láthatóak voltak még a fejbőr omlatag maradványai is“. A koponyaüreg tele volt „rövid darabkákra vagdalt és már összeszáradt

A nagyságos fejedelem

keleti, finom illatú balzsamfüvekkel“. A csontok eredeti helyükön, a koporsó legalján feküdtek. Az 1906-ban kiutazott bizottság a külön koporsókba tett hamvakkal október 27-én érkezett Orsovára. Hazahozták II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona, Rákóczi József (Ferenc fia), Bercsényi Miklós és neje, Csáky Krisztina, gróf Esterházy Antal, Sibrik Miklós, valamint a Nikodémiából elhozott Thököly Imre hamvait. Az ereklyéket az érintett városok ünneplése mellett hozták Budapestre, ahol egy napig a Szent István-bazilikában voltak (Thökölyé az evangélikus templomban) közszemlére téve, gyászmise megtartása mellett. Még 28-án éjjel Zemplén vármegyén át Kassára szállították lelkes ünneplés közepette a hamvakat. A kassai Szent Erzsébet székesegyházban – amely a közép-európai csúcsíves építészet legszebb alkotásainak egyike – kiképzett Rákóczi-sírboltba temették a halottakat. A temetés október 29-én volt; Thököly Imre hamvait 30-án átvitték a késmárki új evangélikus templomba. A fejedelmi bíboröltözet több darabja megmaradt; gombok, aranypaszomántok és 18 darab színarany gomb került elő a koporsóból. A tetem cédruskoporsóban nyugodott, amely jó állapotban tartotta meg. II. Rákóczi Ferenc 1676. március 27-én született és 1735. április 8-án hunyt el, tehát 59 évet és 12 napot élt. A sírban talált erős férfi koponyájának varratai korának megfelelően csontosodtak el, ugyancsak mintegy 60 évre utaltak a fogak kopási felületei. A felső fogsor valamennyi foga még életében kihullott és a fogmeder nagy része felszívódott; csak hénány zápfoggyökér helye látszott még. Az állkapocsban megvolt a jobb első nagy őrlő és a jobb alsó szemfog. A nemet illően semmi kétség sem merült fel, mert daliás, magas termetű, erős csontozatú volt a nagyságos fejedelem. Sólyom László magyar köztársasági elnök beszédet mond a dómnál.

Hidak az égbe – Imák II. Rákóczi Ferenc reggeli imája

II. Rákóczi Ferenc imája étkezés előtt

Uram, Istenem,

II. Rákóczi Ferenc imája Tekintsd, Uram, néped sóhaját,

te engem nem érdemeim,

Milyen nagy a jóságod, ó, mennyei Atya!

hallgasd meg a szegények,

hanem egyedül irgalmasságod

Csak a mindennapi kenyeret kértem tőled

özvegyek és árvák

kegye alapján alkottál képedre a földön;

és te nekem ennyi fogást méltóztattál adni.

hozzád felsíró jajkiáltásait!

alakíts engem törvényeid szerint szentséged-

Tekints törékenységemre és add,

Tekints az engesztelésre kész ártatlanokra,

ben,

hogy ne legyen a torkosság szennyévé az,

és ne feledkezzél meg

igazságosságban és irgalmasságban,

aminek a test táplálékának kell lennie!

irgalmasságod cselekedeteiről,

Ó, Élő Kenyér, ki az égből szálltál alá,

elárasztottad szolgaságban sínylődő

hogy elvégezzem művedet ezen a napon a tökéletességnek azon a fokán, amit kívánsz tőlem.

melyekkel hajdan oly kegyesen légy lelkem tápláléka,

választott népedet...

miként ezek az elém tett ételek

Vezéreld cselekedeteinket,

Add meg nekem, Uram, a bölcsességet,

testem táplálékai lesznek!

erősítsd karunkat,

trónusod trónállóját,

Add, hogy ezeket mértékeltesen ízlelve

hogy egyesült erővel szolgálhassunk

hogy kormányozhassam azokat,

szüntelenül téged éhezzelek!

akiket alám vetettél Urunk Jézus Krisztus szeretetében.

akaratodnak... Add, hogy rendelkezésed útjáról

Testem ezeket a földi táplálékokat kívánja.

le ne térjünk,

Ó, bárcsak Téged,

hanem igazságtételeid őreivé lévén,

Ó, fejedelmek igaz példaképe,

az éltető Lelket kívánná lelkem!

utunk nyugalomban

Jézus Krisztus!

Fékezd meg testem gonosz vágyát, ó, Lélek,

és békességben vezessen tehozzád!

Segíts engem kegyelmeddel,

és növeld meg lelkem éhségét,

hogy szívem el ne fordítsam tőled,

hogy amíg testem felüdül,

hozzád kell és hozzád

az szüntelenül téged kívánjon!

akarok hasonlóvá válni! Ó, élők és holtak bírája és királya!

II. Rákóczi Ferenc imája étkezés után

II. Rákóczi Ferenc imája beszélgetés közben Megváltó Krisztusom, te beszélgettél az emberekkel

Add, hogy életed példáin tanuljam meg kormányozni és ítélni azokat,

Ó, Atyám, gondviselésed megőrzi

akiket kormányzásra és ítéletre nekem adtál.

a csodás rendben teremtett dolgokat;

Add kegyelmedet,

bárcsak úgy alakultam volna

hogy beszélgetésed ereje

Ó, Jézusom!

rendeléseid szerint,

beszédemet is megszentelje!

te az Atya szeretetében

hogy inkább törekedtem volna arra,

üdvösségükért.

öröktől fogva vele egyenlő Isten vagy,

hogy magamat megőrizzem szolgálatodra,

Add éreznem jelenlétedet,

neki engedelmeskedve az időben

mint az érzékeimnek való engedelmességre,

Istenem,

az ember iránti szeretetből emberré lettél,

melyek annyira ellenszegülnek

hogy amíg az emberekkel

add, hogy példádból az Isten és a felebarát

parancsaidnak.

foglalkozom a földön, beszélgetésem veled

kettős szeretetét megtanulva ma mindent, amit tenni fogok, szeretetből

Ó, legfőbb Pásztor, Jézusom,

és szeretetben tegyek!

ne kelj ítéletemre!

Ámen.

Íme, amíg én ennyire bővelkedtem

legyen az égben! Ó, szívek világossága, szeretet,

ajándékod folytán,

ne hagyj el engem,

hány őrzésemre bízott juh van,

mert ha nem lesz velem

amelyik talán éhségtől pusztul el.

világosságod,

Kérlek, gondoskodjék jóságod azokról,

üres és haszontalan

akiknek szükségét szemem elől

lesz beszédem!

elfedi a tudatlanság!

ITTHON

17

TÁJHAZA – PALÓCFÖLD

AH, HOL VAGY MAGYAROK TÜNDÖKLŐ CSILLAGA... ,,Magyarország királyainak és szentjeinek sorában is az első Szent István. A 970-es évek elején született Géza és Sarolt fiaként, és Vajknak nevezték el. 973-ban, a szent keresztségben apjával együtt az István nevet kapta. A keresztény életbe Szent Adalbert, Prága püspöke vezette be, később ő részesítette a bérmálás szentségében is. Atyja, Géza halála után Istvánnak fegyverrel kell megvédenie uralkodói jogait. István, hogy hatalmát és az új rendet megszilárdítsa koronát kér II. Szilveszter pápától, amellyel az Úr 1000. esztendejénben királlyá koronázták.” Mindszent havának második felében avatták fel Ipolynyéken Oláh Szilveszter budapesti szobrászművész alkotását,

18

Szent István bronzból készült , több, mint két méter magas szobrát, mely a Felvidék egyik legszebb, ha nem a legszebb Szent István szobra. Az ipolynyéki templom védőszentjének, országalapító királyunknak szobra nem véletlenül kapott helyet a templommal szemben lévő parkban, hiszen hol máshol is állhatna, a fiatal, életerős István, mint itt, a ,,kies Nyék völgye” fölött megalkotott, megteremtett ,,királydombon”, ahonnan nemcsak a községet tarthatja szemmel, de láthatja az iskolát, mely több,mint ezer év után is őrzi azt a csodálatos nyelvet, melyet hajdanában az általa kereszténnyé lett népe is beszélt. A szobor elkészítésének kalandos története van, hiszen a művész két megbeszélt időpontot is lekésett az alkotás hevében, de van úgy, hogy a cselekvő, teremtő ember túlbecsüli az erejét, főleg akkor, ha tisztességeset, maradandót szeretne alkotni, s látva az eredményt ez megkérdőjelezhetetlen. A szobornak ,mint a szónak, a zenének, a képnek, üzenete van, hiszen mikor, ha nem most lenne szüksége ennek a népnek egy ilyen erős, karizmatikus vezetőre, aki nemcsak felül tudna emelkedni azon a végtelen megosztottságon, ami a közéletünket, társadalmunkat jellemzi, hanem egyesíteni is tudná azt, és nem hazugságokra, öncélú és önérdekű értéktelenségre, hanem közösségformáló, igényes és tartalmas keresztényi életre biztatna bennünket. A szobor megrendelője az ipolynyéki Pro Villa Nek Polgári Társulás volt, mely pályázati úton negyed millió koronát kapott az SzK kormányának korábbi alenökétől, Csáky Páltól, majd a községben meghirdetett közadakozásból további 219 ezer koronát gyűjtött össze. Ez az összeg korántsem fedezte a szobor költségeit, de a művész az általa be nem tartott határidők miatt eltekintett a teljes összeg kifizetésétől, ami közel egymillió korona volt. Oláh Szilveszter szobrászművész nem ismeretlen az ipolynyékiek előtt, hiszen a helyi Balassi Bálint Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola patrónusa is, akinek Balassi–domborműve az iskola előcsarnokában áll 2000 óta, s akinek köszönhetően immár ötödik éve átadásra kerülnek az általa készített Balassi–emlékérmek, melyekkel a helyi Iskolatanács megjutalmaz minden évben egy pedagógust, egy diákot és egy szülőt az éves

tevékenységéért. Azt hiszem, ez is egy ritkaságszámba menő esemény a felvidéki magyar iskolákban, hogy a felnőttek és a diákok egymás munkáját értékelik, díjazzák. Visszatérve a szoborhoz, azt kissé közelebbről is bemutatva: a fiatal, életerős Szent István a 11. századi Magyarország bronzból megformázott térképén áll, ahol jól láthatóan be van jelölve a Duna, a Tisza, az Ipoly s fölötte Ipolynyék néhány apró szőlőlevéllel, utalva az itt termett kiváló borokra. A királyi palást felső részében áll Mária, a kis Jézussal a karján, s mellette egy madár, mely a fiatalon elhunyt Szent Imre hercegre utal. A palást közepén első vértanúnk, István alakja látható. A megformált képek a palástot átszövő, jól kivehető Életfa részei. Szent István öltözete a korabeli királyi viseletnek megfelelő. Jobb kezében a felemelt lándzsa nemcsak óvatosságra int, de kész arra is, hogy lesújtson, ha a szükség úgy kívánja. Arcvonásai magán hordozzák a honfoglaló Árpád–nemzetség jegyeit:a karakteres orrot, a keleties, kiemelt arcsont, a magas homlokot. Méltósága, tekintete, tartása akkor is uralkodói lenne, ha nem díszítené a fejét az oly jellegzetes Szent korona. Alkotni születtünk a földre, jelet hagyni magunk mögött térben és időben. Drága jó Sütő András írta: ,,Ha igyekezetemnek és álmatlan éjszakáim írott gyötrelmeinek csak olyan zsenge nyoma, emléke marad bár, mint friss havon a fölszálló madáré: ez talán mentség arra, hogy kis ideig én is itt voltam, itt éltem e Földön veletek, sorstársaimmal együtt, egy térkép mögé kényszerült maradék hazában, amelyet oly sokszor jártunk be közösen az emberi igazság, méltányosság, félelem és megaláztatás nélküli élet vágyának, az emlékezés örök jogának álomfogatán...” Ipolynyéken tehát megtették azt , amit megtethettek. Jelet hagytak maguk után, hogy az utánuk jövők tudják magukat mihez mérni. Köszönet mindazoknak a községben és azon kívül is, hogy munkájukkal, jó araratukkal és adományaikkal megtisztelték e gondolatot segítettek összehordani, ha csak képletesen is, e maradék hazát ide, az ipolynyéki ,,királydombra”. S azoknak akiknek még ebben a szent dologban is csak annyira futotta az erejükből, hogy az önérdek, az öncélúság, a gáncsoskodás és az irígység kerüljön felszínre, üzenjük a legnagyobb magyar, Széchényi István, szavaival: ,,Sokat tenni, keveset látszani, elől állni, de mindig másnak adni át az elsőbbséget. Legtöbbet áldozni, s a legkisebb köszönetet sem várni. Hrubík Béla

TÁJHAZA – PALÓCFÖLD HRUBÍK BÉLA

Ima Szent Istvánhoz Jóságos Atyánk. Dicsőséges Szent István király, ki a mennyben az Atyaisten trónja közelében ülsz, tekints le ránk, tékozló népedre, melynek felveti fejét a dac, majd mellükre horgasztja szégyen és alázat. Szenteltessék meg a Te neved, melyet ezredév óta tanítanak halk szavú édesanyák a Te nyelveden gyermekeiknek, s ringatják őket hajlékaikban, melyet őseik földjén emeltek sárból és verejtékből a Te dicsőségedre, hogy eljöhessen a Te Országod és teljesüljön a Te Akaratod, melyet vigyázó, örök Édesanyánk szerető szívébe és oltalmába ajánlottál reményvesztett napjaidban, fent a Mennyben, és itt, a Földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma és holnap is, mint ahogyan néped dolgos keze által életet adtál a magnak, add, hogy búzánkat anyaföldbe vethessük, hogy az csírából szárba és kalászba szökkenhessen, s lészen belőle újra búza, mely belehal, hogy majd kenyeret, életet süthessenek a porából. Bocsásd meg a Mi vétkeinket, mert bűnösök vagyunk, vétkeztünk ellened és törvényeid ellen, de taníts meg minket a szeretetre, hogy őszintén és alázatosan tudjunk megbocsájtani az ellenünk vétkezőknek. És ne vígy minket a kísértésbe, mert valóban megkísért minden alkony és virradat, itt, hol néha már hazaárulás egyetlen jajkiáltás, de szabadíts meg minket a gonosztól, hogy lelkünket, szellemünket el ne hordja a szél, el ne mossa a víz, mert megszenvedtük már a poklokat, megjártuk már a Hadak Útját. Teremteni akarunk és szolgálni nemzetünket imádkozva és szeretve, mert Tiéd ez az Ország, megőriztük eljöveteledre a Szülőföld minden porszemét, megőriztük Szent Koronádat, mint Jó Pásztor a nyájat. Palócföld keresztjén ott lesz a Te neved, mint egy árva kis virágszirom, mert ez lesz az igazi mennyei Hatalom és Dicsőség szerető népednek zászlaján, eljöveteledig, míg a világ világ, mindörökkön örökké. Ámen.

ITTHON

19

TÁJHAZA – BÓDVA–VÖLGY

Mihályi Molnár László

VÁROSUNK - SZEPSI

A SZENT LÉLEK VÉDŐSZÁRNYAI ALATT A világmindenségben a nagy csillagok mellett a kisebbeket észre sem vennénk, ha a távolságok nem rendeznék át az elénk táruló látványt. Az ember innen a földről ugyanis azt a csillagot látja legfényesebbnek, mely hozzá legközelebb van. Vannak dolgok, helyek, események, amelyeket csak akkor veszünk észre, amikor közelebb kerülünk hozzájuk. És ez így természetes : az óriások fénye vagy árnyéka nem homályosíthatja el mindig a kisebbek értékeit, és az is fontos, hogy az embernek egy biztos és tiszta ponthoz kell mindig igazodnia, ha nem akar beleveszni a csábítások káprázatába. Így vagyunk ezzel a világ megismerésének szinte minden területén. Szomszédainkat jobban ismerjük, mint a távoli birodalmakat, és a nagyvárosok csillogása ellenére is vágyunk a csendes vidék felé, amely még őriz valamit abból a békés harmóniából, amit az elmúlt évszázad őrült hangzavara elrabolt. Aki ezt szereti, az ne kerülje el a Bódva völgyét, melynek legtermészetesebb központja SZEPSI. A pásztázó űrszondák távlatából is jól kivehető a Hernád és a Sajó közé ékelődő Bódva folyó, mely a Gömör – Szepesi - érchegység déli oldalairól ered Stósz fenyvesekkel vadregényes táján , majd Mecenzéfet és Jászót átszelve Szepsinél választóvonalat képez a Gömör – Tornai - karszt és a Kassai-medence között, és az évezredek alatt feltöltött kavicsos sík

20

völgybe fut ki, hogy Torna vára alatt újabb kanyarulattal délnek forduljon Edelény felé, ahol egykoron Borsod földvárát ölelte körbe. A víz volt mindig a megtelepedés egyik feltétele: hordalékéval földeket táplált és mezőket öntözött, malmokat

hajtott, éltetett. S az ivóvíz manapság még nagyobb érték. A karszthegyek barlangjai védelmet, menedéket, vagyis biztonságos otthont kínáltak már a jégkorszaki ember számára is. Az erdők vadat, gyümölcsöt, tüzelőt adtak. És ez az egészséges természet máig alig háborítva várja az ide látogató turistákat, akik az iparosított nagyvárosokban sok mindent megvehetnek, csak azt nem, amit itt ez a táj kínál: tiszta levegőt, erőt adó testmozgást, csendet és békességet. Megnyugvást abban a harmóniában, amit az ember és a természet ősi összhangja ébreszt fel ebben a találkozásban. Jöhetünk akár gyorsvonattal vagy autóval a főútvonalon. Kassa és Rozsnyó között majdnem félúton Szepsiben egy hármas tagolású város látványa tárul elénk. A nyugati felét alkotó kiemelkedő karszt magaslatáról egy kertváros néz le a Bódva két partjára, a régi és az új szembenállása ez. A hegyhez közelebb eső és északi részét klasszikus XX. századi háztömbökből kialakított lakónegyed alkotja, bár már itt is vannak kertes családi fészkek és nyereg-

tetős tömbházak is. A folyótól keletre eső óváros csak nevében régi, mert az elmúlt másfél évtizedben szinte tejesen megújult: megőrizve egy hajdani polgári kisváros hangulatát. Vendégváró éttermek, kávézók, csendes panziók , meghitt kis boltok sorakoznak a Fő utcán. Két temploma, mint két őrtorony magasodik fel belőle. Jelezve, hogy csak az lehet modern és korszerű, aminek lelke van és erős gyökerekkel, mély hagyományokból táplálkozik. A tízezer lakosú Szepsi kiváltságaiban nem vetekedhet a negyed milliós Kassá-

val, mely csupán harminc kilométerre van innen, és ha az V. városrészének számító Saccát avagy a hatalmas vasgyárat veszszük figyelembe, akkor mindössze 15 km a távolság. A nyugati irányból érkezők közül azonban sokan már most is Szepsiben állnak meg először a kedvezőbb vendéglátói árak és a kedvesebb kiszolgálás miatt. S aki megáll, annak kedve támad, hogy körülnézzen. Hiszen színek, illatok, ízek és hangulatok gazdagítanak mindenütt, ahol jól érezzük magunkat, és ezek felébresztik bennünk az otthon megfakult hétköznapjai mögött életünk csodás varázsát. Mert a kíváncsiság nem az elérhetetlen újdonságnak szól, hanem egy elveszett világnak, amely valójában bennünk rejtezik. Csak arra várva, hogy valamilyen élménnyel megszólítsuk. Ilyen elveszett és feledésbe merült világot őriznek Szepsi és környéke utcái, házai, vizei, erdei, barlangjai. Emberi kapcsolatokat, jövőbe tekintő embereket idéz fel a jelenlegi város, és történelmet szólaltatnak meg a kövek. Persze, egymástól nem függetlenül.

Keljünk útra, nézzünk körül ! A lencse alakú – kiszélesedő és visszazáruló – Fő utca két oldalán apró, földszintes házak sorakoznak, megőrizve az egykori zárt udvarok világát: a magánélet és a nyilvánosság közti határt. Mint azt általában a szepességi szász településeken mindenütt megfigyelhetjük...ahol még nem végzett nagyobb pusztítást az elmúlt évszázadban megbomlott idő. Hajdan két városkapu vigyázott a fallal körül vett város nyugalmára: a békés utazót vendégként befogadta, a gonosz szándékút távol tartotta. Ennek már alig maradt nyoma, de jelképét érdemes megújítani. Emlékezve azokra is, akik a várost alapították. Az Árpád-ház uralma idején királyi fuvarosok kapták e szép helyet szolgálataik jutalmául, akkor jelölték meg a Szekeres (korabeli lejegyzés szerint Zekeres) névvel. A legrégebbi fennmaradt okirat 1255-ből való, de az is egy száz évvel korábbi birtoklevélre hivatkozik. 1242-ben a pusztító tatárok elől elmenekült, majd a szepességi Menedékkő védelméből visszatért emberek nyomán kezdték használni a szepesi vagyis Szepsi nevet is. Majd a német (mánta) kézműves telepesektől kapta a folyója német neve után a Moldau nevet, amit aztán Csehszlovákia megalakulása után a cseh hivatalnokok Moldava nad Bodvou-ra módosítottak. A város rangjának emelkedése Kassával párhuzamosan zajlott, az ezerháromszázas évek derekától, mert az ottani magas vám miatt a kereskedők, főleg a borkereskedők a Bódva völgyét választották útvonalul a lengyel piacra szánt áruik számára. Ekkortól építik ki azt a hatalmas pincerendszert, melynek megmaradt részei még ma is alá-

ITTHON

zatra intenek. Mennyi tokajhegyaljai bort tárolhattak és érlelhettek tovább ezekben az üregekben! A borok királyát, a királyok borát, vagyis a tokaji aszút a város szülötte, Szepsi Laczkó Máté készítette el a máig használatos módszer szerint, mint erdőbényei református prédikátor, úrnője, Lorántffy Zsuzsanna részére az 1630-as években. A református parókia falán lévő emléktáblája és a kultúrközpont alatti bormúzeum is ennek dicsőségét, no meg az utódok háláját hirdeti. Tudvalévő, hogy az aszú lényegét a megrepedezett szőlőszemekbe jutott különleges penészgombák hatására létrejött eszenciának köszönheti. Ezeket a szemeket kiválogatva ledarálják, és ahány puttonnyal tesznek belőle a maximálisan 6 puttonyos (vagyis 136 literes) gönci hordóba, annyi lesz a jelzőszáma. A hordót aztán feltöltik furmintból vagy hárslevelűből készült borral, és tovább érlelik: az aszú puttonyszáma plusz két év ideig. Ezután fejtik le palackokba. Egy jó aszú egy ember életkorát is meghaladhatja kitűnő minőségben. A találmány receptje annyira bevált, hogy két évvel a feltaláló halála után már több hordónyit tárolnak belőle a Rákócziak pincéjében. Laczkó Máté egyébként jeles történész, költő is volt, aki még Wittenbergben, az ott tanuló magyarországi diákok elöljárójaként vívott ki magának elismerést. A Szepsiben is járatos híres zsoltárfordító

és szótárkészítő Szenczi Molnár Albert Erdőbényében meglátogatta őt, és nála szállt meg 1614 végén. Jogosan mondhatjuk, hogy találmányát ebben a térségben azóta sem múlta felül semmi más. Bár a talaj errefelé nem kedvez annyira a szőlőművelésnek, de sokak szerint a szepsi pincéknél alig akad jobb hely az aszú érleléséhez. A hegyaljai szállítók itt raktározták termésük jelentős részét, és ide jöttek érte a lengyel borkereskedők, akik aztán a tengeren túlra is juttattak belőle Gdansk vagyis Dancka kikötőjéből. Néhány céh emlékét, a kovács mesterség eszköztárát és az egykori használati tárgyak gyűjteményét a helytörténeti múzeumban láthatjuk, melyet önerőből sikerült két évtizeddel ezelőtt megalapozni, amikor a régi házak bontásakor a padlásokat tisztogatták. Azóta a spontán anyagmentésből muzeális értékek tárházát sikerült megteremteni, ahol a múzeumbarátok közösségi rendezvényei is helyet kapnak hagyományos helyi ízekkel fűszerezve, pl.: töltött káposztás ebéd avagy a cipészek és csizmadiák csirízkészítéséhez kapcsolódó szalonna sütése a „csirizálás”. A Pekár József által faragott emlékoszlop viszont már a város egyik leghíresebb szülöttének, az értelem és a jellem pallérozójának mesterét, Szepsi Csombor Mártont idézi meg. (folytatjuk)

21

AUTONÓMIÁK EURÓPÁBAN

Vincze László:

Amikor a többség tanulja a kisebbség nyelvét A magyar nemzetpolitika egyik sajátos vonása, hogy alig ejt szót a határon túli magyar közösségek nyelvhasználati jogairól. Ez elsősorban azért elgondolkodtató, mert a kisebbségben élő népcsoportok számára éppen az anyanyelv, illetve az anyanyelvhez kapcsolódó kultúra áll az identitás megőrzésének középpontjában. Így van ez Finnországban is, ahol Európa egyik legszervezettebb és legtudatosabban felépített kisebbségvédelmi rendszere működik.

nak csupán öt százaléka, ám mivel eléri a háromezer fős korlátot, a svéd nyelv Turkuban a finnel azonos státusú, s az élet minden területén hivatalosan használható. Külön érdekesség, hogy mivel a finn és a svéd nyelv Finnországban azonos jogokat élvez, a törvények értelmében vannak olyan települések is – így például a nyugati tengerparton fekvő kisváros, Närpes (Narpio) – ahol a finn nyelvet beszélők számaránya nem éri el sem a nyolc százalékot, sem a 3000 főt, s így csak a svéd nyelv használható hivatalosan! Kétnyelvű státusát csak akkor veszíti el egy település, ha a nyelvet beszélők száma hat százalék alá süllyed. Az állami tisztségviselők számára mindkét nyelv ismerete kötelező… A finn parlamentben mindkét nyelv egyenrangúan használható. A svédek elsődleges politikai szervezete a Svéd Néppárt (Svenska Folkpartiet), amely 1979 óta folyamatosan a kormánykoalíció ré-

közül 295 svéd tanítási nyelvű, az oktatási rendszer egyik sajátos vonása pedig az, hogy a finnek és a svédek kölcsönösen tanulják egymás nyelvét. Ez többnyire az általános iskola hetedik osztályától történik heti 2-3 órában. De léteznek egyéb technikák is. Ilyen például az úgynevezett „anyanyelv-megerősítési“ program, amelyet többnyire a svéd tanítási nyelvű iskolák kínálnak azoknak a vegyes házasságban született gyermekeknek, akik odahaza a családban elsősorban finnül beszélnek, s ennek következtében svédnyelv-tudásuk alacsony szintű. Számukra az iskola az első két évben heti két órával többet biztosít svéd nyelvből. Jelentősek az úgynevezett,bemerítő“ programok is, amelyek lényege, hogy a svéd többségi környezetben élő finn diákok az általános iskola első két évében intenzíven tanulnak svédül. (Hasonló bemerítő programok finn környzetben élő svéd diákok számára is léteznek.) Hogy a finnországi svédek körében az identitás megőrzése milyen tudatosan tör-

A finnországi svédek helyzete Európában egyedülálló. Finnország csaknem hét évszázadon át, a XII. századtól egészen 1809-ig a svéd királysághoz tartozott. 1809-ben – jórészt a napóleoni háborúknak köszönhetően – az orosz cár fennhatósága alá került, majd 1917-ben nyerte el függetlenségét. Az országban jelenleg mintegy 290 ezer svéd él, a teljes lakosságnak megközelítően 5,5 százaléka. A közös múlt, a közös történelmi-kulturális örökség, valamint a finnek toleranciájának a következménye, hogy az ország alkotmánya szerint a finn mellett hivatalos államnyelv maradhatott a svéd is. A finn nyelvtörvény rendelkezése szerint egy település akkor számít kétnyelvűnek, ha az ott élő kisebbség számaránya eléri a nyolc százalékot, vagy a 3000 főt. A 160 ezres Turkuban (Abo) mintegy 8000 svéd ajkú él, ez a város lakosságá-

22

sze, de több más politikai pártban is vannak svéd képviselők. Az érdekképviselet további fontos szerve a finnországi svéd parlament (Finlands Svenks Folkting), amely folyamatosan vizsgálja a svédek helyzetét, s állásfoglalásaival gyakran hívja fel a figyelmet a svédek nyelvi jogainak a betartására. Finnország kétnyelvű területein az állami tisztségviselők számára mindkét nyelv ismerete kötelező, így a svéd nyelvű ügyintézés sehol sem ütközik akadályba. Hasonló a helyzet a szociális szférával is: az egészségügyi intézményekben, szociális otthonokban, idősek otthonában szintén mindkét nyelven biztosítani kell az ellátást. A demokratikus elvek az oktatásban is jelen vannak. Ha a diák saját körzetében nem indul anyanyelvi osztály, közlekedési költségeit a másik körzetbe saját önkormányzata fedezi. Finnország 4300 iskolája

ténik, annak egyik szembetűnő jele, hogy míg az 1970-es évek végén a vegyes házasságokban született gyermekeknek csupán 40 százalékát regisztrálták svéd anyanyelvűként, s még ennél is kevesebbet írattak közülük svéd iskolába, ma nagyjából 60 százalékukat regisztrálják svéd nyelvűként, s csaknem 70 százalékukat íratják svéd tanítási nyelvű iskolába. A 290 ezer svédnek kilenc napilapja és hat színháza van… Finnországban három svéd tanítási nyelvű egyetem is van: a turkui Abo Akademi, a Svéd Közgazdasági Főiskola, valamint a Svéd Társadalomtudományi Főiskola. Ezekben az intézményekben a felvételi követelmények közé tartozik mind a diákok, mind a tanárok számára a svéd nyelv magas fokú ismerete. De léteznek kétnyelvű egyetemek is – például

AUTONÓMIÁK EURÓPÁBAN a Helsinki Egyetem, a műszaki egyetem, az állatorvosi egyetem, az Ipar- és Színművészeti Főiskola, illetve a Sibelius Zeneakadémia -, amelyeken meghatározott számú svéd nyelvű katedra működik, s a szemináriumokon, tesztek írásakor, szóbeli vizsgák alkalmával vagy éppen a szakdolgozatírásnál minden hallgatónak joga van a saját anyanyelvét használni. A finnországi svédek kulturális életének egyik meghatározó eleme a sajtó. Finnországban svéd nyelven kilenc napilap jelenik meg, s ezek együttes példányszáma meghaladja a 140 ezret. Ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag minden második svéd anyanyelvű állampolgárra jut egy svéd nyelvű napilap. Finnországban ugyanakkor hat államilag, illetve önkormányzatilag finanszírozott svéd színház működik, amelyek közül a legjelentősebb a Helsinki Svéd Nemzeti Színház. A nyelvi szabályozás a vallást sem hagyta érintetlenül. 1923-ban borgai székhellyel (Porvoo) kialakítottak egy olyan egyházmegyét, amely – a svéd nyelvű területek meglehetős földrajzi szétszórtsága ellenére – az ország összes svéd vagy kétnyelvű településének egyházközségét magába foglalja. Mivel a törvények szerint a hadköteleseket olyan egységhez kell irányítani, ahol anyanyelvükön vehetnek részt a kiképzésben, a svéd besorozottak számára Dragsvikban létrehoztak egy svéd vezénylési nyelvű laktanyát. E számos kedvezménynek azonban a svéd nyelvhez és kultúrához való kötődésen túl további hozadéka is van. Finnországban a svédek körében lényegesen kevesebb a válás, alacsonyabb a munkanélküliség, és jóval magasabb a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya, mint a finneknél. Egy 2001-es tanulmány pedig bebizonyította, hogy a svéd nők átlagosan csaknem nyolc, a férfiak pedig hat évvel tovább élnek, mint a finnek. A jelenséget elsősorban azzal magyarázták, hogy a sűrű szövetű svéd intézményrendszer és kiterjedt civil szféra biztonságérzetet nyújt a svédek számára, s jelentősen növeli bennük a társadalmi összetartozás érzését, valamint az önbecsülést. Aland szigetek – a tökéletes autonómia A Botteni-öböl kapujában fekvő Aland szigeteket a IX. század óta lakják svédek. Nagyjából azóta, amióta mi a Kárpát -medencét. A szigetcsoport a Nemzetek Szövetsége 1921-ben hozott döntése alapján Finnországhoz tartozik, a finneknek azonban garantálniuk kell a 96 százalék-

ITTHON

ban ma is svédek által lakott tartomány autonómiáját, demilitarizált státuszát, valamint a svéd nyelvű közigazgatást és oktatást. Ebből adódóan a közhivatalokban csak aland lakosok tölthetnek be állást, állami támogatásban pedig csak svéd tanítási nyelvű iskolák részesülhetnek. A szigetcsoport 1856 óta demilitarizált övezet: a helyi fiataloknak nem kell katonai szolgálatot teljesíteniük, a finn hadsereg pedig nem gyakorlatozhat a térségben. Az alandi autonómiamodell sarkalatos pontja mindazonáltal a regionális állampolgárság, pontosabban az állandó lakhelyhez kötött jogok elve. Földet, ingatlant, részvényt csak alandiak vásárolhatnak, s üzleti tevékenység folytatására is csak helyi lakosok jogosultak.,Állampolgárságot“, vagyis állandó alandi lakhelyet kétféleképpen lehet szerezni: születésénél fogva az a személy juthat hozzá, akinek egyik szülője szintén születés által – vagyis nem bevándorlóként – rendelkezett ugyanezzel a státussal, bevándorlóként pedig azok a finn állampolgársággal rendelkező személyek igényelhetik, akik legalább öt éve a tartományban élnek, és megfelelő szinten beszélik a svéd nyelvet.

– a jövőben önálló képviselőt szeretnének küldeni Brüsszelbe. A hasonló esetek azonban egyáltalán nem ritkák. Danne Sundman, az alandi tartományi gyűlés képviselője például nemrég azzal a céllal kezdett kampányba, hogy Aland a Finnországban kelet-európai időzónából térjen át a közép-európaiba, amelyben Svédország is van, mondván, a szigetcsoport az élet legtöbb területén nem finn, hanem a svéd,ritmust“ követi…

A tartományi parlament, a lagting több területen is törvényalkotó kompetenciával rendelkezik. Alandnak 1954 óta saját zászlaja van, 1984 óta pedig bélyegeket ad ki. A szigetcsoport az EU csatlakozásról 1994-ben önálló népszavazást tartott, amelyen a résztvevők 51 százalékos többséggel az,igen“ mellett döntöttek. Tavaly Finnország-szerte meglepetést keltett, amikor az alig 25 ezer lakosú szigetcsoport politikusai jelezték, hogy – noha a finnországi Svéd Pártnak van képviselője az Európai Parlamentben

nómia különböző megoldásait, az alandi modell működését pedig a gyakorlatban is bemutatják. A békeintézethez – amely 2004 óta konzultatív státussal rendelkezik az ENSZ gazdasági és szociális bizottságában – az elmúlt években számos helyről fordultak segítségért. Közvetítettek többek között Franciaország és Korzika, Ukrajna és a Krím félsziget, Azerbajdzsán és Karabah, Indinézia és Kelet-Timor között. Magyar részről eddig nem keresték meg őket.

Ahol a békét is exportálják, annyi van belőle… Az alandiak demokráciáról alkotott elképzelése azonban korántsem merül ki saját önállóságukban és autonómiájukban. Ennek legfőbb bizonyítéka a tartomány székhelyén, Mariehamnban 1992-óta működő békeintézet (Fredsinstitut), amely különböző konfliktusban álló népcsoportok – többnyire autonómiát követelő kisebbségek – számára igyekszik segítséget nyújtani céljaik eléréséhez. Elsősorban találkozókat és szemináriumokat tartanak, amelyeken a békeintézet munkatársai megismertetik a résztvevőkkel az auto-

forrás: www.mno.hu, Magyar Nemzet nyomán. képek: Ålands Turistförbund – Peter Karlsson, Sebba Södergård.

23

NAP 24

PTAR ITTHON

25

KISEBBSÉGEINK

Szeretet Karácsony közeledtével sokszor eltűnődök azon, hogy miért nem lehet egész évben karácsony, miért három napra szûkül a szeretet? A válasz igazán nem könnyű, sokszínűek vagyunk, gondolkozásunk is különbözõ, eltérõen értelmezzük azt a kis szócskát SZERETET csupa nagybetûvel. Ennek a kis szócskának hatalmas ereje, súlya van. Benne van minden ami édes, ami jóságos s ami tisztességes, és mi gyarló emberek

Babindák István író, költõ, közéleti személyiség 1964. március. 18.-án született Nagyölveden. Jelenleg Csatán él feleségével és három gyermekével. 1998-ban megírta és megrendezte a Cigány Szív – Romano Jilo cigány zenés-táncos balladát melyet a 26 tagból álló színtársulatával nagy sikereket arattak. Egy évre követően megalakította autentikus cigány népzenét játszó együttest. Az együttese a mai napig megismerteti és megszeretetti

a cigány nép zenéjét és táncát, hazai és nemzetközi fesztiválokon egyaránt. 2000 tavaszán hivatalosan is bejegyeztette a Romane Jile Polgári Társulást. Nevéhez fűződik az elsõ roma klub majd az első Cigány Közösségi Ház Felvidéken melynek ő az igazgatója. C igány népem címú verses kötete 2004ben jelent meg. A legkisebbeket 2006-ban a Kerekerdő mélyén című meséskönyvével ajándékozta meg.

még nem értjük igazán a szónak értelmét, csak úgy elsuhan mellettünk, pedig ebbe a szóba benne kéne, hogy legyünk mi emberek is.

vánom, hogy a Jó Isten mindannyiunkkal értesse meg, hogy mennyire fontos a béke, a másság elfogadása.

Sírunk, ha fáj a magány, örülünk ha szívünkhöz szólnak, éreznek szépet, édeset. Szeretnek anyát, gyermeket s szeretőt, szeretnek, de hogy szeretetet kapjak nekem is szeretnem kell s csak így lesz teljes az ajándék amit kapok s amit másoknak szívembõl adok. Így karácsony környékén mindenki érzékenyebb lesz, s jobban elfogadja a szépet. Kí-

A csatai Cigány Közösségi Ház életéből A csatai Cigány Közösségi Ház 2003 szeptember 20-án ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuját, Csata és annak vonzáskörébe tartozó települések lakosainak számára. A Közösségi Ház ad otthont az alsó tagozatos roma tanulók hétvégi iskolájának, de található benne könyvtár sarok, számítógépes oktatórész, mini zene terem, a legkisebbek részére kialakított játékszoba és nem utolsó sorban a Szociális és Tanácsadói irodát működtetünk benne. A Romane Jile célja a diszkrimináció ellenes és felzárkóztató programok folytatása és kiterjesztése, a roma kultúra és mûvészet ápolása, bemutatása. Szeretnénk, hogy a Cigány Ház minden szempontból pozitív és példaértékű legyen minden cigány szervezet számára. Remélem, hogy ezek az értékek első lépcsőfokokként értelmezhetők a kultúrák és a nemzetiségek, egyáltalán a másság elfogadása érdekében.

26

Valljuk be szívünkből mennyire, szeretnénk, hogy szeressenek minket, tegyünk egy kis lépést a szeretetért. Szeressünk mi is de, ezt a szívünkből tegyük. Mindannyian cigányok, magyarok, szlovákok. Meghitt, békés karácsonyi ünnepeket kívánok minden kedves olvasónak. Babindák István

KISEBBSÉGEINK

„Azokért énekelek, akik sárral dobálják a napot...“ Babindák István versei

Neked uram Súgom, üvöltöm védd meg védtelen népem! Ne engedd, hogy karóval simogatni, saját vérbe fúlni, másságunk miatt lelkünkbe tiporni, hagyjuk el magunkat. Gyermekeid vagyunk, gyarlók, s szomorúak, de nem rosszabbak, mint mások. Engedd meg Nekünk, egyenlõen élhessük életünk. A gonoszakat kik ellenünk vétettek, jósággal büntesd. Ó Uram! Cigány vagyok! A lábam, a kezem, a gondolataim, a sebem az örömöm cigány anyától valók. Cigányul szeretem gyermekeim, cigányul érzek, s érzem a fájdalmat, hogy ha adsz örömöt azt is. Látod? Figyelsz? LÉTEZEK! Vagyok, s vagyunk! Mert Te akartad így.

ITTHON

Karácsony előtti csend Csend van, karácsony előtti csend. Jó anyám finom ujjai színes papírokba szeretetet csomagolnak. Az ablakon keresztül gyémánt csillagok repülnek testvéreim arcára. Fázom, éhes vagyok, szeretnék repülni, ahogy kint teszik az arannyal bevont árva hópelyhek. Érzéki mozdulattal Szép Anyánk elhessenti fejünk fölül a szegénységet. Lágy hangja így szól: várjátok a csodát meglássátok, eljön az, csak a szívetekkel higgyétek. Testvéreim álmos arcáról lefestettem a szent éjszakának hírt hozó csillagát. Majd én is elalszom.

27

TÁJHAZA – MÁTYUSFÖLD

Petheő Attila:

Az Érsekújvári Rockszínpad Az Érsekújvári Rockszínpad 2004 őszén alakult, a társulat jelenéről és jövőjéről Stugel Tibort, a Rockszínpad vezetőjét kérdeztük: Miért éppen Tolcsvay László – Müller Péter – Müller Péter Sziámi: Mária evangéliuma című rockoperájára esett a választás? 1994-ben a gimnáziumi éveim alatt a Komáromi Jókai Színház stúdiósa voltam, ahol bemutattuk a Mária evangéliumát. Már akkor nagyon megérintett a darab, s elhatároztam, ha alkalmam nyílik a jövőben, színpadra viszem ezt a rockoperát egy amatőr társulattal. 2004 őszén néhány barátommal összefogva úgy gondoltuk, hogy belevágunk és megrendezzük a darabot. Kik játszanak a darabban és hogy sikerült őket megszólítani? Mindenekelőtt természetesen a főszereplőket kellett megtalálni. Ekkor kerestük fel Vadkerti Imrét, a Gútai Kis-Duna Menti Rockszínház énekesét, hogy vállalja el János apostol szerepét. Örömmel elfogadta felkérésünket, sőt utólag az is kiderült, hogy annak idején együtt játszottunk a Jókai Színházban, s ezzel az ő álma is valóra vált. Jézus szerepére Sotkovszky Lajost kértük fel, tudtuk, hogy jó énekes, és már többször megformálta Jézus szerepét külön féle darabokban. Mária szerepe viszont nem volt teljesen egyértelmű, ugyanis eleinte kettős szereposztásban gondolkodtunk. Több név is felmerült, de végül Gál Teodórára esett a választás. Ezután a mellékszereplők következtek, megszólítottuk a cserkészeket, az érsekújvári

28

ifjúsági keresztény énekkar énekeseit, a tánckart pedig a helyi alapiskola diákjaiból állítottuk össze. Mondhatjuk hogy valójában ekkor alakult meg a rockszínpad? Ez nem olyan egyértelmű. Eleinte meg sem fordult a fejünkben, hogy társulatot alakítsunk. A próbák során viszont annyira összekovácsolódott a csapat, hogy 2005 márciusában már kimondhattuk, megalakult az Érsekújvári Rockszínpad. Ki a Rockszínpad fenntartja és támogatója? Az Érsekújvári Rockszínpadot eredetileg a Csemadokkal karöltve próbáltuk öszszehozni, fenntartója eleinte a Regionális Művelődési Központ volt, de már akkor tudtuk, hogy civil alapokra kell áthelyezni a csoport a menedzselését. Így vállalta fel ezt a tevékenységet a Magyar Béla vezette Kultúráért és Művelődésért Alap. Miben különbözik ez a előadás a többitől? Bennünk is sok kérdés merült fel ezzel kapcsolatban. Többen azt állították, hogy egy amatőr csoport számára nagy falat a Mária evangéliuma, de talán éppen ezért tartottuk komoly kihívásnak és belevágtunk. Egy dologban viszont már a kezdeteknél biztosak voltunk, nem szerettük volna felvételről énekelni a rockoperát, mert úgy gondoltuk, hogy egy amatőr énekesekből, színészekből álló társulatnak az is a feladata, hogy lehetőséget biztosítson a megmutatkozásra a régióban tevékenykedő tehetséges fiataloknak.

Megpróbáltuk meghagyni a darabot abban a korban, melyben íródott, de a klasszikus megjelenítés mellett modern megoldásokat is alkalmaztunk, ezzel kiegészítve, erősítve a színpadon történteket. Az egész darab alatt vetítés folyik a háttérben, mely néha modern vizualizációkkal, néha pedig tájképekkel mintegy díszletként funkcionál. Természetesen a fénytechnika sem maradhatott ki a darabból, így szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy látványos előadás szemtanúi lehetnek a nézők. Mindezeket egybevetve el kell hogy mondjam, technikailag nagyon igényes a darab előkészítése, több órát kell dolgozni egyegy alkalommal, hogy fény, hang és képhatás a színpadon egységet alkosson. Nem is beszélve arról, hogy az élő ének nagyon komoly technikai megoldásokat kíván. Több forrásból próbálunk pályázni a fejlesztésekre, s rengeteg energia és pénz van már benne. Volt olyan vélemény is, mely szerint ez nem is egy klasszikus színdarab, hanem valamiféle látványshow. Nem igazán zavar az ilyen vélemény. A célunk az volt, hogy közelebb vigyük az itthoni emberekhez az olyan megoldásokat és látványt is, melyekkel csak nagyobb színházakban próbálkoznak. A szerzői jogok körül szoktak bonyodalmak adódni... Mindenekelőtt Tolcsvay Lászlóval vettük fel a kapcsolatot, ismertettük vele elképzeléseinket, melyek már akkor felkeltették az érdeklődését, s örült annak, hogy Felvidéken egy amatőr csapat is színpadra viszi ezt a művet. Mindenképpen köszönet jár a szerzőtriónak a segítségükért. Hány előadás volt eddig, és melyik volt a legemlékezetesebb? Bemutattuk már a darabot nagy szabadtéri színpadokon, s művelődési központok

TÁJHAZA – MÁTYUSFÖLD

kisszínpadain egyaránt. Eddig hozzávetőlegesen 40 előadásunk volt idehaza és külföldön is, s már több mint 10 000 ember láthatta ezt a rockoperát. Természetesen

A Mária evangéliuma rockoperát természetesen még műsoron tartjuk, továbbra is vannak meghívásaink, sok község és Csemadok alapszervezet érdeklődik a

A Mária evangéliuma rockopera mindenkinek adhat valamit, mindenkihez eljuthat a mondanivaló. azok a legemlékezetesebb előadások, amikor a helyszínnek is megvan a darabhoz illő hangulata. Ez a darab, mint mindegyik rockopera szabadtérre íródott, így természetesen a szabad ég alatt, esetlegesen egy várrom, templom vagy kálvária közelében lejátszott előadásnak mindig is meglesz az egyedi hangulata, s ez kihat a nézőkre és a szereplőkre egyaránt. Kinek és miről szól a Mária evangéliuma? A Mária evangéliuma mindenkinek adhat valamit, mindenkihez eljuthat a mondanivaló. Az egész darab folyamán János apostol azon gondolkodik, hogy miért mondta neki a haldokló Jézus a kereszten, hogy „Íme, a Te anyád” és anyjának, Máriának Jánosra nézve „Íme, a Te fiad”. Ezen a szálon elindulva meséli el János apostol a történetet, de Mária, az anya szemszögéből mutatja be Jézus életét. Azt vizsgálja, hogyan éli meg egy anya fia születését, felnövekedését majd szenvedéstörténetét, hogyan búcsúzik el tőle, s a mennyországban aztán hogyan talál újra egymásra Jézus és Mária.

darab iránt, közben készítjük a következő darabot. Elmondható, hogy ez alkalommal is nagy fába vágjuk a fejszénket, sokkal nagyobb kihívás előtt áll a csapat, hiszen egy Webber–darabot viszünk majd színpadra. A címét egyelőre nem árulnám el, csupán annyit, hogy ez is egy bibliai történet lesz. Jelenleg a zenei alap és kórusok elkészítésén fáradozunk a stúdióban, hiszen míg a Mária evangéliuma rockoperánál

megkaptuk a szerzőktől a zenei alapanyagot, erre most érthető okokból nincs lehetőség. Önmagában viszont már ez egy nagyon érdekes munkafolyamat, amikor magunknak kell elkészíteni a zenei alapoktól kezdve mindent. Egyszóval megmaradunk a zenés műfajnál, de ezúttal egy sokkal dinamikusabb, könnyedebb, látványosabb, szórakoztatóbb előadás van készülőben rengeteg jelmezzel és tánccal. Mikor lesz az új darab bemutatója? Mint már említettem nagyon sok munka van még az új darabbal, a Mária evangéliumát 8 hónapig próbáltuk, ezzel a darabbal már most ennyi ideje foglalkozunk. Másféléves felkészülés után tehát a jövő nyáron tervezzük a bemutatót. Pontosabb információkat viszont majd az interneten, a www.rockszinpad.sk honlapon olvashatnak az érdeklődők. Sok sikert kívánok a csapatnak és köszönöm a beszélgetést!

Mit tervez az Érsekújvári Rockszínpad jövőben? Már több mint 40 tagunk van, és egyre bizonyosabb, hogy együtt marad a csapat és további darabokat viszünk színpadra.

ITTHON

29

INTERJÚ Álma, hogy a betléri Andrássy-kastély télikertjében könyvesboltot nyisson. Fotózott, volt televíziós operatőr, most pedig szép kiadványaival azt bizonyítja, hogy a könyvkiadás a Felvidéken sem csak szakma, hanem belső igény is.

örömök kötnek itt össze olyan embereket – egyre kevesebbet és egyre kevésbé –, akik a megmaradás misztériumának homályában gyakran egymást se látva is teszik a dolgukat. Ilyen szobrász Lipcsey, és élményemet meg kellett osztanom másokkal, ezért hát kiadtam a szobrait megmutató

MADÁRTÁVLAT Méry Gábor a könyvekről, a mágnásokról és a rezervátumban élő magyarokról Havonta mennyit vezet? – Az éves átlagom nagyjából százezer kilométer, ez hétfőtől péntekig minden napra négyszázat jelent. Körbejárom a Kárpát-medencét, mindig éppen valahonnan valahová tartok, az úton levés jelenti a boldogságot. A felfedezés, a megőrzés, az érték feltárásának rögeszmés szándékával utazom, szinte naponta ingázom Pozsony – vagy a városhoz közeli Somorja – és Budapest között. Hetente útba ejtem a Felvidék nyugati végeitől több száz kilométernyire fekvő, félreeső régióit, főként a talán a szülőföldemnél, a Csallóköznél is jobban szeretett Gömörországot, az Andrássyak krasznahorkai várát vagy az ahhoz közeli másik Andrássy-fészket, a „koldus kalapjában garasként” lapuló Rozsnyó melletti Betlért, ahol arról álmodozom, hogy egyszer könyvesboltot nyitok a kastély télikertjében. – Fotósként kezdte, aztán operatőr lett, később pedig könyvkiadásra váltott. Mi az ön mestersége valójában? – Huszonkét évesen kezdtem dolgozni a pozsonyi Új Szónál 1989-ben, azelőtt ugyanis csak úgy alkalmaztak volna, ha belépek a pártba. Hat évet dolgoztam fotóriporterként és szerkesztőként, aztán az akkori kedvesem állást kapott az induló Duna Televíziónál, és felköltözött Budapestre. A tévé operatőröket keresett, pályáztam, és elkezdtem dolgozni. A könyvkiadó kicsit talán sorsszerűen jött létre: a csallóközi Dunaszerdahelyen élő Lipcsey György szobrait fényképezve éreztem először, hogy ha befejezem a munkát, azzal a folyamat nem érhet véget. Ellenkezőleg: éppen elkezdődik valami. Tudtam, hogy Lipcsey szobrai – ha már készen állnak – korántsem Lipcseyre tartoznak, hanem mindnyájunkra, akik itt a „medence alján” még abban a vigasztaló hitben élünk, hogy elválaszthatatlanok vagyunk egymástól. Azonos nyelv, azonos kultúra, jelrendszer, azonos indíttatás, azonos szorongások és

30

albumot. Ezt követte a gömöri Dúdor István festményeit bemutató album. Maholnap húsz éve, hogy Dúdort megölte egy kiskorú, mert nem tudott neki cigarettát adni. Láttam a széttrancsírozott testéről készült kórbonctani fényképeket. Dúdort ma „félreünneplik”, magasztosulni akarnak az emlékéből olyanok, akik nem is ismerték. Persze az anyaországban ma is csak néhány tucat ember tudhatja, hogy ki volt Dúdor István, kicsoda ez vagy az a Felvidéken. Fájdalmasan keveset tudnak rólunk, és súlyos ferdülések vannak a manipulált, kurzusok, kánonok, mifenék nyomán szerveződő értékrendben. Később ez alapján alakult ki a kiadói koncepcióm is, hiszen ezzel a felismeréssel naponta szembesülnöm kell. – Az ön által említett emberekről Magyarországon szinte semmit nem lehet tudni. – Azt gondolom, hogy a Felvidék szellemiségéből nagyon sok minden nincs a helyén az anyaországi értékrendben. Valljuk be: nincs is jelen benne. A Trianon óta eltelt idő – elsődlegesen a kommunizmus évtizedei – során keletkezett magyar–magyar szellemi távolságok érzelmekkel nem pótolhatók. A határon inneni és a határon túli magyar közösségek között „képtelen tér” alakult ki. A rendszerváltó fordulat nyomán kinyílt lehetőségek közepette aztán e tér élővilágának arculatából is elkezdett feltárulni valami, de még mindig inkább csak megtévesztő részletek. Az igazi értékek ritkán ismerszenek meg jelen idejűen. Engem a múló aktualitások nem tudnak lenyűgözni. Az érdekel igazán, ami „valahogy” feledésbe merült. Ennél is jobban pedig az, amit eleve „feledésbe merítenének”. Érzésem szerint ezekben a rétegekben lappanganak azok az értékek, amelyekhez nekem – tetszik, nem tetszik – valamilyen eleve elrendelt közöm lehet, amit közvetítői feladatként értelmezek. Sajnos az anyaország fogadókészsége nem olyan, amilyennek lennie kellene. Talán

azért, mert sokan úgy viselkednek, mintha sokat tudnának rólunk. Igazából ma is fényképész vagyok, de erős kettősség él bennem. Talán azért, mert az Ikrek havában születtem: amikor jól mennek a fotós dolgaim, attól is boldog vagyok, de aztán eszembe jut, hogy küldetést kaptam, és nekiállok könyvet készíteni. – Egyszemélyes kiadója, a Méry Ratio évente tíz–tizenöt kiadvánnyal jelentkezik, ez egész embert kívánó feladat. Fotós énje nem tartja elvesztegetett időnek a könyvekkel járó adminisztrációt? – Hihetetlen élmény és boldogság kézbe venni egy nyomdameleg példányt! A könyv készítése pontosan olyan, mint amikor lelket kap egy kisded – sok ember törődése, munkája, tehetsége egyszer csak összeáll valami teljesen új, önálló életté. Bábának érzem magam ebben a folyamatban. Sok jó emberrel tartom a kapcsolatot, de nagyon megválogatom, hogy kinek a könyvét adom ki. A szerzőim a családom részei, csak olyasvalakivel tudok együtt dolgozni, akivel jó barátságban is vagyok. Nem gyárat akarok üzemeltetni, hanem műhelyt, amelyben boldogok tudunk lenni. Nálam sorsszerű találkozásokból lesznek könyvek, és nem kereskedelmi vagy más szempontok alapján. Lehet, hogy idealista vagyok, de azt szeretném, ha az általam kiadott könyvek vevői is olyan emberek lennének, akikkel bármikor örömmel meginnék egy pohár bort. – A felvidéki lapokban azt olvastam, ha egy könyvesbolt kirakatában szép könyvet lehet látni, az minden bizonnyal a Méry Ratio kiadványa. – Nem látványkönyvek kiadására törekszem, de mert a fotográfust nem tudom és nem is akarom kiűzni magamból, kiadványaim jelentős része a vizualitás jegyében fogant. Létezésem meghatározó élménye a látvány, legyen az táj, festmény, szobor, emberarc, egy gömöri vagy erdélyi kis templom lentről felfelé nézve látható középkori freskója. S ami ennél is izgalmasabb: a fentről lefelé, madártávlatból látható szélesebb szülőföld. Ezekben a hetekben A Felvidék madártávlatból című albumom anyagát fényképezem. Egy ismerősöm „hónalj alá csapható” kis repülőjével cirkálunk a Felvidék fölött. A kép, amellyel a földön járva negyven év alatt egyre bensőségesebb vi-

INTERJÚ szonyom alakult ki, a magasból teljessé és jobban értelmezhetővé válik. Néhány éve, amikor először röpködtem a szülőföld fölött, és fotóztam a felvidéki várakat, tizenkét eddig megjelent naptáram egyikének anyagát, az első felemelkedéskor tudtam: életem hátralevő részében aligha tudok meglenni a felülnézet varázsa nélkül. – Azt is olvastam önről, hogy igazából Hollandiában vagy Franciaországban kellett volna megszületnie, mert ott tudják megfizetni az ilyen kiadványokat. – Itthon is el kellene érni azt a társadalmi igényességet, amely a polgárosodást jellemzi. A könyvkiadás nemcsak szakma, hanem igény is. Szeretnék úgy bemenni itthon is egy könyvesboltba, hogy ne szomorodjon el a lelkem, és ne a féldecis kevert jusson az eszembe. A legtöbb könyv egyszeri használatra készül, nem a magunk után nyomot hagyás vágyával és igényességével. Ezért tud minden porrá változni körülöttünk, és minket is ezért ráncigálhat ide-oda a szél. Nagyon fontosnak tartom, hogy összhangban legyen a tartalom és a forma, vagyis egy jó könyvnek szépnek is kell lennie. – Így viszont sohasem fog meggazdagodni. – Hosszú távon úgyis csak ennek van jövője. Én úgy számolok, hogy ha naponta dolgozom tíz órát, akkor ennek negyven év múlva bizonyára meglesz az eredménye – nem egy év alatt akarok csodát tenni. – Egyszer azt mondta, egy igazi könyv elkészítéséhez egy évre van szüksége. Minden könyv esetében van ideje kivárni ezt az egy esztendőt? – Sajnos nem. Cseh Tamás indiános könyvére alig négy hónap állt rendelkezésünkre. Ez a kötet nagyon fontos volt nekem, mert az indián kultúra kicsit a mi kultúránk is. Úgy gondolom, mi, felvidéki vagy erdélyi magyarok is egyfajta indiánok vagyunk a Kárpát-medencében, akik – ha nem teszünk valamit – lassan már csak mutogatásra vagyunk jók a saját rezervátumunkban. Ez a könyv arra is jó példa, amit az előbb mondtam: a Cseh Tamás által fordított és átírt mesék illusztrációi szintén művészi értékűek. A szerző fiának, Cseh Andrásnak a tehetségét dicsérik, méltóak a tartalomhoz. – A Méry Ratiónak ma már házi szerzői is vannak. – Igen, de sok közöttük a halott. Ilyen Vályi András, akinek igen fontos topográfiai munkája, a majdnem tizenháromezer helységet három vaskos kötetben megjelenítő Magyar Országnak Leírása több mint kétszáz évig nem jelent meg újabb kiadás-

ITTHON

ban. Úgy gondoltam: ha két évszázadon át senki sem szánta rá magát ennek az igen keresett műnek az újrakiadására, akkor én megteszem. Halott szerzőm az igen ifjan elhunyt Mihályfalusi Forgon Mihály, akinek egyetlen, de annál jelentősebb művét, a Gömör-Kishont vármegye nemes családjai címűt adtam ki. De ide sorolhatok egy további reprintet, Kömlei János Szükségben segítő könyvét is. A felvidéki magyarság huszadik századi nagy megpróbáltatásairól szóló kiadványaim jelentős, szintén halott szerzői közül Borsody Istvánt, a Magyarok Csehszlovákiában és Jankovics Marcellt, a Húsz esztendő Pozsonyban szerzőjét vagy Nemes Mihályt, A magyar viseletek története jeles szerzőjét említhetném. – Ide sorolható-e a kiadó legszebb és legkülönösebb könyve, a most megjelent Magyar mágnások életrajzi és arcképcsarnoka is? – Ezt a könyvet különös története miatt sehova nem lehet besorolni. Vereby Soma művének több vonatkozásban sincs előzménye. Először is, mert 146 évig készült. A magyar könyv történetében még csak hasonló eset sem fordult elő. Azt hiszem, a világ könyvtörténetében sem. Vereby, az egykori hadbíró az 1867-es kiegyezést siettető buzgalmában, a magyar arisztokráciával kapcsolatos előítéleteket és balfogalmakat eloszlatandó, szándékkal 1860-ban olyan füzetsorozat kiadásába fogott, amelyben a rajzfejedelem, Barabás Miklós és más mesterek által készített kőnyomatos portrékhoz megírta a zengzetes életrajzokat. A könyvtörténet kilenc ilyen füzetről tudott, mígnem a közelmúltban kiderült: nem kilenc, hanem tizenhárom füzet jelent meg. Akadt valaki, aki ezeket annak idején egybeköttette; de mert mindössze két ilyen ismeretlen akadt, s ennek köszönhetően két teljes példány, úgy gondoltam, hogy ez túlságosan kevés egy tizenötmilliós nemzetnek olyan könyvből, amelynek egyik példánya az Országos Széchényi Könyvtárban, a másik magántulajdonban van. Belevágtam, és kiadtam a hasonmását. Kis híján száz olyan kőnyomatos portrét felvonultató könyvről van szó, amely XIX. századi történelmünknek és rajztörténetünknek is egyedülálló tablóját láttatja. – Essen szó a kortárs szerzőkről is. – Határon innen és túl élő magyar emberek, akiket a közös anyanyelv, a szellemiség, a múlt és a jelen egyként összeköt,

és bármilyen szomorú, de be kell vallani: el is távolít egymástól. Prokopp Mária művészettörténészt két közös munkánk okán sorolhatom házi szerzőim sorába, ezek a Középkori freskók Gömörben és a Somorja középkori temploma. Duray Miklósnak több munkáját, köztük a Hazától a nemzetig és az Önrendelkezési kísérleteink című könyvét adtam ki. A kiadó házi szerzőjének tekinthetem a már említett Jankovics Marcell unokáját, kortársunkat, a filmrendezőként, illusztrátorként és művelődéstörténészként ismert Jankovics Marcellt. Fontos munkatársam volt a rozsnyói Thököly Gábor művelődéstörténész, aki néhány hónapja váratlanul meghalt, ötvenévesen. Pótolhatatlan űr maradt utána. Kétkötetes művét, a Kastélyok, kúriák, udvarházak Gömörben című munkát folytatni képes ember egyszerűen nem létezik. Külön szólnék a „feltámadt házi szerzőről”, Keszeli Ferenc költőről, akit hatvanéves korában sikerült életre kelteni hosszú „tetszhalálából”. Két éve sikerült rávenni a száz évvel ezelőtti Pozsonyt képekben és szóban felidéző Pozsony anno... megírására, most pedig egyszerre két könyve kerül a karácsonyi könyvpiacra. A beszédes Hatályon túli magyar versek alcímmel megjelent, A provincia kupolája című verseskötete a Méry Ratio első bibliofil kiadványa. Keszeli ezzel párhuzamosan megjelent másik verseskönyvét, a Génregényt a rejtőzködő költő rendhagyó kalandjának nevezném. – Valahol azt mondta, hogy önt a jó kézirat teszi boldoggá. Van oka most is az örömre? – Folyamatosan keresem az okot a boldogságra. Néha katalizátornak érzem magam a jó ügyek elősegítésében, így aztán mindig van mit csinálni. Nincsenek kiadói terveim, hiszen eddigi kiadványaim közül csak igen kevésnek volt tétova előzménye. A fontosabbak szinte azonnali elhatározás, azt is mondhatnám, „hirtelen felindultságból” fakadó döntés nyomán jelentek meg. – Kis kiadó hogyan tud bekerülni a magyarországi piacra? A felvidéki olvasók el tudnák tartani? – A Felvidéken félmillió magyar él, pár könyvüzlettel – ott leginkább azt a könyvet veszik meg, amely róluk, a környezetükről szól. Somorja középkori templomának története például ott lett siker, mert a saját múltjuk, identitásuk gyökerei érdeklik őket. A magyar piacra való bekerülést fontosnak tartom, de nem hiszem, hogy hipermarketben kellene árulni a könyveimet. Lukács Csaba (Magyar Nemzet)

31

MAGYAR IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉG

Bemutatkozik a Magyar Ifjúsági Közösség A Magyar Ifjúsági Közösség 1998 júniusában alakult meg országosan bejegyzett ifjúsági szervezetként az addig egymástól elszigetelten működő, városi és falusi magyar ifjúsági szervezetek akaratából. A felvidéki magyar fiataloknak ugyanis addig nem volt olyan szervezete, mely az ifjúság valamennyi rétegét országosan szólította volna meg. A MIK legfőbb célja, hogy összefogja, koordinálja és segítse a helyi szervezetek munkáját, országos és regionális rendezvényeket (táborokat, szabadegyetemeket, fesztiválokat, előadásokat, színházlátogatásokat, szórakoztató programokat, sportversenyeket, vetélkedőket, koncerteket, stb.) szervezzen nekik. Emellett fontos feladata a szlovákiai magyar fiatalok érdekképviselete hazai, Kárpát-medencei és nemzetközi szinten egyaránt. Ma közel 3300 tagunk és 40 alapszervezetünk van Pozsonytól Királyhelmecig. Jelentős rendezvényeinket most már 8 éve szervezzük, ezek közül több hagyományosnak mondható. A Szlovákiai Nyári Szabadegyetemmel kerültünk a közélet szereplői közé, idén kilencedik alkalommal szerveztük meg a „madarászi nyári szabadegyetemként” ismertté vált, rendszeresen augusztusban megrendezésre kerülő - a visegrádi országok fiataljait érintő társadalmi, kulturális és politikai témákkal foglalkozó – rendezvényünket, melyre az elmúlt években rendszeresen érkeztek Közép-Európa országainak ifjúsági delegációi. Társzervezőnk az Občiansko-demokratická mládež (ODM). A rendezvény vendégei, előadói voltak az elmúlt évek során: Orbán Viktor, Mikuláš Dzurinda, Bársony András, Németh Zsolt, Hynek Fajmon, Deutsch Tamás, Pavol Hrušovský, Bugár Béla, Daniel Lipšic, Duray Miklós, Miroslav Wlachovský, Alexander Slafkovsky, Harna István, Szabó Tibor, Szigeti László, Ľudovít Kaník, Gyurovszky László, Milan Ftáčník, Őry Péter, Kucsera Tamás Gergely, Kovács Miklós, Orosz Ildikó, Fónagy János, Kvarda József, Boros Miklós, Štefan Markuš, Hunčík Péter, Rafal Wisnewski, Bohumil Doležal, Kiss Gy. Csaba, Lőrincz Csaba, Győrffy Csaba, Scott Thayer, Berényi József, Rumi Tamás,

32

Dohányos Róbert és még sokan mások. Ezen rendezvényünk keretében került aláírásra a Párkányt Esztergommal összekötő Mária Valéria híd újjáépítéséről szóló egyezmény (1999), a Szlovák és Magyar Köztársaság ifjúsági ügyekkel foglalkozó minisztériumai közötti szerződés (2000). Számos kötetlen beszélgetés alakulhatott ki a politikai szerepvállalók és az egyetemisták, ill. doktoranduszok között. Jó alkalom ugyanakkor a politikai élet szereplői számára is, hogy az előadást követően a szomszédos országokbéli partnereikkel (miniszterek, államtitkárok) megvitassanak nem protokolláris témákat is. Pathi Nyári Szabadegyetem – 6 alkalommal találkoztak az alapszervezeteink aktivistái a pati fürdőben, hogy előadások és művelődési programok során megoldásokat keressenek a szlovákiai magyar fiatalok mindennapi problémáira (drog- és alkoholfogyasztás, szexuális érettség, mindennapi nyelvhasználat, magyar történelemoktatás, nemzet- és identitástudat megőrzése, stb.), de itt már több idő maradt az ismerkedésre, tapasztalatcserére és szórakozásra. Vendégeink voltak: Duray Miklós, Kvarda József, Bauer Edit, Csáky Pál, Berényi József, Halzl József, Szabó Olga, W.Nemessuri Zoltán, Gáspár Tibor, Csámpai Ottó, Bordás Sándor, Szarka László, Dolník Erzsébet, Duka-Zólyomi Árpád, Kovács László, Neszméri Sándor, Csenger Ferenc, Oriskó Norbert, Kantár Csaba, a Kor-zár és még sokan mások. Palóc Ifjúsági Tábor – a palócföldi – főleg nógrádi és gömöri – fiatalok találkozójaként indult a múlt század végén, s mára egy nemzetközi ifjúsági honismereti és művelődési táborrá nőtte ki magát. A közel 100 fiatal résztvevő megismerkedhet a palócok népszokásaival, népzenéjével, dalaival, mondáival, viseletével, történelmével és irodalmával. A gazdag történelmi, irodalmi és népművészeti előadásokon kívül alkalmuk nyílik ellátogatni a „Nagy Palóc” szülőházába Szklabonyára, Madách Imre kúriájába Alsósztregovára, Kármán József szülővárosába, a füleki, somoskői és ajnácskői várba. Bemutatkoznak a Palócföld jelenleg is aktív hagyományőrző csoportjai, néptáncosai, de egyéb tehetséges fiataljai is.

A Hatfai Nyári Művelődési Tábor még csak két alkalommal került megrendezésre, viszont büszkék vagyunk rá, hogy most már Kelet-Szlovákiában is sikeres nyári tábort tudhatunk magunkénak, melyre évről évre több „keleti” fiatal érkezik. Téli szabadegyetem – Tátra – eleinte csupán néhány téli sportot kedvelő ifjú vezető Magyarországról és Szlovákiából vett részt ezen a rendezvényen, hogy egyeztessék éves programjukat, megvitassák a közös szervezésű nagyobb táborokat, szabadegyetemeket, fesztiválokat. Ezen egyeztetésbe folyamatosan egyre többen kapcsolódtak be, majd egyre több kulturális programmal bővült a rendezvény. Napközben elsősorban a téli sportoknak szenteljük energiánkat, de sokan a túrázást válasszák, majd a koraesti órákban aktuális társadalmi és politikai témákról vitázunk meghívott előadóinkkal, megzenésített verseket hallgatunk. Jövőre, 2007ben ismét megszervezzük tátrai rendezvényünket, amely az Esterházy Emlékév egyik állomása lesz, s előreláthatólag 2007. február 22-25. között valósul meg.

Még nagyon hosszan lehetne sorolni programjainkat, hisz eddig szinte évente szerveztünk Kelet-Szlovákiában is rendezvényeket, kirándulásokat, táborokat, az egyetemi városokban (Pozsony, Nyitra, Besztercebánya) diákfesztiválokat, az egyes régiókban zenésztalálkozókat, melyek közül kiemelkedik a taksonyi, a kisgéresi és a perbenyiki, honismereti túrákat, vezetőképző tanfolyamokat, karrier-fórumokat, konferenciákat, számtalan előadást és előadóestet, sport- és műveltségi versenyeket, kiállítást, stb. A Magyar Ifjúsági Közösség elnöksége fontosnak tartja, hogy a magyar fiatalok bekapcsolódjanak a hazai és a nemzetközi ernyőszervezetek munkájába a MIK tagja a Rada mládeže Slovenska (RMS) – Szlovákia Ifjúsági Tanácsa -nak, 2000-től teljes jogú tagja szervezetünk e tanácsnak, melyben a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetséggel karöltve védjük a

MAGYAR IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉG szlovákiai magyar fiatalok érdekeit. Mivel szervezetünk számára fontos a Tanácsában lévő részvétel, ezzel külön cikkben is foglalkozunk. Magyar Ifjúsági Konferencia – 1998-tól, ezen egyeztető fórum megalakulásától tagjai vagyunk, ahol a magyarországi, Kárpát-medencei és „nyugati” magyarság országos tevékenységi körű magyar ifjúsági szervezeteivel egyeztetjük a magyar fiatalok stratégiai problémáit, céljait, keressük az össznemzeti együttműködés lehetőségeit és odafigyelünk a hátrányosabb helyzetben lévő régiókra, szórványvidékekre, felzárkóztatásuk érdekében. European Democrat Students (EDS) – 2002. május 25-én váltunk tagjává ezen - Európai Néppárt mellett működő – európai ifjúsági ernyőszervezetnek, ahol különleges státusszal rendelkezünk, mivel egyedüli kisebbségi szervezet vagyunk. Tagságunk fontos azért is, mert e fórumon keresztül hangot tudunk adni nemcsak a szlovákiai magyar fiatalok helyzetéről, hanem a más országokba szakadt magyar fiatalok problémáinak is. A mai rohanó világunkban elengedhetetlen az új technikai kommunikációs csatornák kihasználása, hiszen a szlovákiai magyar fiatalok jelentős hányada ma már nem az újságokból, rádióból szerzi a számára érdekes és fontos információkat, hanem az internet segítségével jut el ezekhez. Ezt a tényt igazolja, hogy szervezetünk egyre bővülő honlapjára napról napra, hétről hétre több fiatal látogat el, mert mi összegyűjtjük neki hol, mikor és milyen nyári táborok lesznek, hol és hogyan pályázhat ösztöndíjra, milyen kulturális rendezvények lesznek a közeljövőben, milyen külföldi tanulmányutakra lehet jelentkezni, hol találhat számára megfelelő állást, de elmondhatja véleményét a fórumon, a cseten, nyilvánosságra hozhatja kis költeményét, s még ezer, meg ezer lehetőség közül válogathat. A Magyar Ifjúsági Közösség a www.mik-smm. sk oldalon érhető el. És akik a MIK-et vezetik: Zupko Tamás elnök, Neszméri Csilla alelnök, Csekes Árpád, Farkas István, Fray Éva, Horváth Péter, Szpisák Gyula, Tóth András. Elérhetőségeink: Magyar Ifjúsági Közösség, Nám. 1. mája 10-12., 815 57 Bratislava – Slovakia Tel.:+421-907-350539, Fax:+421-2-52637632, e-mail: [email protected]

ITTHON

Történelmi magyar sikerek Szlovákia Ifjúsági Tanácsának közgyűlésén 2006. november 3-án és 4-én tartotta Szlovákia Ifjúsági Tanácsa (Rada mládeže Slovenska) 32. közgyűlését. Az 1990-ben alakult országos „ernyőszervezetnek” 18 gyermekekkel és az ifjúsággal foglalkozó országos szervezettségű szervezet a tagja (köztük a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség és a Magyar Ifjúsági Közösség), emellett van 16 megfigyelői státusszal rendelkező tagja, továbbá az egyes megyei ifjúsági tanácsok is. Ezen Tanács hivatalos, szerződéses partnere a Szlovák Köztársaság Oktatási Minisztériumának (továbbiakban Minisztérium), mivel az ifjúsági ügyek ezen minisztériumhoz tartoznak. A közgyűlés pénteki napján 4 munkacsoportban vitattuk meg az elmúlt esztendő tevékenységét, külön foglalkozva a törvénykezési és politikai környezetben elért sikerekkel és jövőbeli tervekkel, a Tanács eddigi és jövőbeli pénzügyi lehetőségeivel, a Tanács médiumokkal kialakított kapcsolatával és a tagszervezeteknek nyújtandó szolgáltatásokkal, ill. a külügyi tevékenységgel. A szombati nap már a szavazások és választások jegyében telt. Sorban meghallgattuk a 9 felvételt kérő gyermek-, ifjúsági és diákszervezet képviselőit, majd szavazással mindnyájukat fölvettük megfigyelőnek. Külön ki kell emelni, hogy a Diákhálózat felvételi kérelmét egyhangúlag szavazták meg a Tanács tagszervezeteinek képviselői. A előző közgyűlés határozatai teljesítésének és az egyes testületek jelentéseinek és munkaterveinek jóváhagyása

után először elnököt választottunk, amely posztot az elkövetkező 2 esztendőben Ján Gombala, zólyomi fiatalember tölti be. Talán a legjelentősebb siker, hogy a héttagú elnökségbe a közgyűlés beválasztotta Zupko Tamást, a Magyar Ifjúsági Közösség (MIK) jelöltjét is, így először a szervezet történetében magyar nemzetiségű jelölt is tagja lett az elnökségnek. Az ellenőrző bizottság megválasztása után pedig a Minisztérium ifjúsági pályázatait elbíráló szakbizottságainak tagjait választottuk, amelybe a MIK jelöltje, Fray Éva is bekerült. A Minisztérium információs és tanácsadói tevékenységet támogató szakbizottságába pedig szintén a MIK jelöltjét Soóky Évát, a pozsonyi Agóra Iroda vezetőjét választották. Hosszú évek kitartó munkájának köszönhetően a felvidéki magyar fiataloknak sikerült fontos pozíciókat kiharcolniuk a szlovákiai ifjúsági szférában, s bízunk benne, hogy helyt állnak. Sok sikert! (mik)

33

ÉVFORDULÓ

2007 – Esterházy János halálának ötvenedik évfordulója Előkészítő bizottság alakult Jövőre, 2007. március 8-án lesz Esterházy János, csehszlovákiai magyar mártír politikus halálának ötvenedik évfordulója. A Csemadok pozsonyi székházában egy asztalhoz ültek azon szervezetek képviselői, akik három országban, Szlovákiában, Magyarországon és Csehországban közel két évtizede rendszeresen megemlékeznek Esterházy Jánosról. A pozsonyi megbeszélést a Szövetség a Közös Célokért igazgatója, Pogány Erzsébet szervezte. A találkozó azzal az eredménnyel zárult, hogy a szervezetek megjelent képviselői kifejezték szándékukat, a mártírhalált halt politikus jogi, politikai rehabilitációja újbóli kezdeményezésére. Halálának ötvenedik évfordulóján összehangolják a megemlékezéseket. Ebben elsősorban a budapesti székhelyű Rákóczi Szövetségnek és az Esterházy János Emlékbizottságnak lesz szerepe. A szövetség Sólyom László köztársasági elnököt kérte fel, legyen a védnöke az emlékévnek és felvetették egy budapesti konferencia megszervezését is. A testületet Pozsonyban Halzl József, Martényi Árpád és Molnár Imre képviselte; az emlékbizottság elnöke, Sterczel Elemér betegsége miatt nem lehetett jelen. Duka Zólyomi Árpád, az MKP európa– parlamenti képviselője is felajánlotta tevékeny közreműködését az emlékév idején,

és vállalta, hogy az EP-ben megfelelő fórumon szól a mártírhalált halt politikus példaértékű életéről, a nemzetek közötti összefogás érdekében kifejtett erőfeszítéseiről. A csehországi magyarok részéről a Cseh és Morvaországi Magyarok Szövetsége nevében Hyvnar Anna elnökasszony, az Együttélés közhasznú társaság részéről pedig Mónus Ferenc megerősítette, hogy június 9-én újra megszervezik a megemlékezést Mírovban, a rabtemetőben felállított emlékműnél. Ez lesz a kiemelt esemény, amelyre nagy számban várják az emlékezőket. A mírovi megemlékezést az olomouci székesegyházban szentmise előzi meg. A Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselőiből alakult a Pro Probitate polgári társulás; elnöke, Bárdos Gyula kifejtette, hogy Szlovákiában jövőre újra a Pro Probitate – Díj átadásával tisztelik meg politikus példaképük, Esterházy János emlékét. Fontos emlékhellyé válik Búcs községben az Esterházy emlékpark, ahol a politikus első felvidéki szobrát állították fel. A Csemadok országos elnöke, Hrubík Béla a szlovákiai magyar községek emlékprogramjai szervezésében és összehangolásában, valamint a jogi rehabilitáció kezdeményezésében ígért segítséget. Az emlékév első eseménye februárban a Magyar Ifjúsági Közösség által hagyományosan szervezett téli kárpát-medencei ifjúsági találkozó lesz, amelyen ebben

az évben Esterházy János életútjával ismerkedhetnek meg a kárpát-medencei fiatalok. Csatlakozik a szervezéséhez Zoboralja magyarsága, képviseletükben Ladányi Lajos, a Zoboralja polgári társulás elnöke bejelentette, hogy Nyitraújlakon, Esterházy szülőfalujában méltó megemlékezést terveznek. Ezen kívül további budapesti, kassai és pozsonyi rendezvényekről, kiadványokról, arcképes plakátok készítéséről is szó volt. A Pázmaneum polgári társulásra és a Remény szerkesztőségére hárul azoknak az eseményeknek a megszervezése és összehangolása, amelyek Esterházy János emlékének adózva egyházi vonalon születnek. Felmerültek a újabb lehetőségek is, például a máriavölgyi zarándoklat felelevenítése szeptember 8-án, illetve a szülőfalujában kápolna emelésének gondolata. Molnár Imre történész többek közt a család lengyelországi ágának bevonását, Esterházy János életéről szóló monográfia újbóli kiadását tartotta fontosnak. Tolmácsolta a gróf Olaszországban élő lányának, Esterházy Malfatti Aliznak az üdvözletét, aki ahogy eddig is, jövőre is tevékenyen be szeretne kapcsolódni az eseményekbe. Fontos hangsúlyt kapott, hogy mindhárom ország összehangolja a lépéseit. Ennek érdekében szervező bizottság alakult, amelynek tagjai: Martényi Árpád, Molnár Imre, Hrubík Béla, Pogány Erzsébet, Bárdos Gyula, Karaffa János, Schnierer Ilonka, Zupko Tamás. A www.felvidek.ma honlapon önálló rovatban teszi közzé a készülő műsorokat. Várják a további kezdeményezésekről szóló információkat a „hír küldése“ rovatban. Pogány Erzsébet

Könyvajánló: Duray Miklós – Csillagszilánk és tövistörek, Méry ratio 2006 Földijeim és idegen barátaim! Cérna Géza életútján vezetlek végig benneteket, hogy megismerjétek ennek, a palóc népnek oly kedves vándorszabónak a tetteit. Abban az évben jött ő éppen a világra, amikor a betlehemi csillag fent ragyogott az égen. A hagyomány azt tartja, hogy ilyenkor álmodozó emberek születnek. Cérna Géza tizenkét éves koráig valóban a csillagok közelében lakott, madáreledellel táplálkozott és erdei vadakkal társalgott. Életének következő tizenkét évében lejött a völgybe, megtanult olvasni az emberek lelkében, és felfedezte a szemekben rejtőző virágfakadást. Az utolsó tizenkét évben pedig vándorútra kelt. Egyik tenyerében a kereszt jelével, a másikban Dávid csillagával, homloka fölött a hold fénylő karéjával járta a földet. Cérna Gézáról sokan azt hitték, hogy valóban egy távoli csillagról költözött a Földre, mert senkit sem szeretett jobban a másiknál, és ellenséget sem bántott soha. Nagy volt az ő emberekbe vetett bizodalma, s ettől olyan gazdag lett, hogy lyukas zsebbel járhatta be a világot. Az öregek azt jósolták, hogy halála akkor következik be, amikor az emberi gonoszság elhomályosítja a betlehemi csillagot, amikor elfogy a szeretet ereje, amikor kialszik a reménység szikrája, és hazugság kerekedik az igazság fölébe. De most induljunk el Cérna Géza nyomában az általa megélt történetek útján. Mindenki vonjon le belőlük annyi tanulságot, amennyire kedve szottyan.

34

CSALÁDOK

Bauerék, avagy amikor a közös élet a közlekedő edények mintájára működik

A Bauer-házaspár, Edit és Győző élete hol a szemünk láttára, hol – mint például mostanában – szülőföldünktől távol zajlik de bármilyen munkát is végezzen egyik vagy másik, egyben bizonyosak lehetünk: nem okoznak csalódást számukra. Még pontosabban: most, hogy már a hatvanas éveiket tapossák, bemutatható lenne pályájuk, kitartásuk, tisztességességük egy portrékönyvben, hogy a hazai magyar gyerekek példaképet láthassanak bennük. Egy ilyen könyvecske tervét évek óta forgatom a fejemben, minthogy saját – kortársi – tapasztalatom: a hovatartozástudat kialakítása és maradandóvátétele nem megy a megfelelő, példamutató személyek megismerése nélkül. Napjainkban különösen nem, hiszen ma erkölcs nélkül kaotikus állapotok közepette folyik az élet, eluralkodott a hazugság, mind mifelénk, mind a nagyvilágban. És ebbe születnek bele – egyre kevesebben sajnos – azok a jövendő nők és férfiak, akiknek meg kellene tartaniuk nemzetünk hagyományait. Bauerék gyönyörű pályát befutva, mindvégig közösségünket szolgálva emelkedtek a szemünk láttára követni való példákká. A közgazdász feleség és édesanya azon kevesek közé tartozik, aki megállta a helyét a rendszerváltás bonyolult és azóta talán még kaotikusabb viszonyok közepette: büszkék lehetünk munkájára az Európa Parlamentben is. Győző, az édesapa, az orvos és gyógyszerkutató, az országos Csemadok elnök, professzor és nagykövet súlyos szívszélhűdése óta is rengeteget dolgozik – itt az ideje, hogy az életről alkotott szemléletét átadja követőinek. Ne feledjük: az önálló magyar egyetem megszületéséből mindketten kivették részüket. Közös életük valószínűleg a közlekedő edények mintájára működik – egyik nem létezik a másik nélkül – s hol az egyik, hol a másik „tölti fel“ az éppen rászorulót. Fegyelem, szorgalom, állhatatosság, áldozathozatal, folyamatos önművelődés, nyelvtanulás és tiszta lelkiismeret – ragyoghatnak fel az egyszer talán megszülető portrékönyv lapjairól – hogy követhessük a jó irányt. /bt/

ITTHON

Köszöntjük Bauer Editet, városunk szülöttét Bauer Editet köztisztelet övezi szülővárosában, Somorján, és tudjuk, nem csak itt, szűkebb pátriájában, hanem a földgolyón tőlünk távolabb eső szélességi és hosszúsági körök mentén is. Mi most azok nevében szeretnénk köszönteni őt lapunk hasábjain akik a legbensőségesebben ismerik őt, és tegyük hozzá, neves tudós férjét, Győzőt, két lányát és azok családjait is, a somorjaiak nevében. Tisztelet és szeretet veszi körül Edit asszonyt, ezért kerek születésnapját számos barátja, kollégája és természetesen népes szerető családja egy különösen meleg hangulatú, mosolygós, kedves ünnepségen ülte meg. Mi most először feleségként, anyaként, nagymamaként köszöntjük őt. Szinte látjuk magunk előtt, ahogy e sorokat olvasva kedvesen elmosolyodik, hiszen számára az önzetlen helytállás a szeretteiért nem kötelesség, hanem a lényéből fakad. Ahogy a közösségéért érzett felelősség is. Somorjától messze, több országban megfordult, Japántól Brüsszelig ismerik és tisztelik sokan, neves szociológus - közgazdászként, politikusként, szakértőként számon tartják őt. Asomorjaiak okkal büszkék rá. A somorjai iskola, gimnázium kiemelkedően tehetséges diákja volt Fischer Edit, a tanárai, diáktársai mai napig példaként említik. A hatvanas években még nagy elszántság kellett ahhoz, hogy nőként tudós, kutató pályára lépjen, és még nagyobb elkötelezettség ahhoz, hogy 1989-ben csatasorba álljon, amikor a totalitárius társadalmi berendezkedés megváltoztatása volt a tét. A helyi, országos és nemzetközi politikában töretlenül ívelt a pályája, és ezt szakmai rátermettségének, kitartásának, asszonyi türelmének köszönheti. Az ő esetében is igaz, hogy a férfiak által uralt politikusi pályán ezerszeres teljesítményt kellett nyújtania annak érdekében, hogy eredményes legyen. Nem a sikert, hanem a feladatot tartotta és tartja mindig szem előtt. Most Somorja - Pozsony – Budapest – Strasbourg – Brüsszel – Ankara hatszögben zajlik az élete, hogy csak a leggyakoribb tartózkodási helyeket említsük. Nagy tempóban, mégis olyan rendezetten éli az életét, amit túlzás nélkül csodálattal figyel a környezete. Helytáll az Európai Parlamentben képviselőként, a Magyar Koalíció Pártjának országos vezetésében, helytáll Ankarában nagykövet férje oldalán, mindig ott, ahol éppen szükség van rá, ahol feladata van. Sok szeretettel köszöntjük őt születésnapja alkalmából. Somorja és Vidéke, 2006. augusztus 31

35

ERDÉLYI VERSEK

Kányádi Sándor versei Előhang vannak vidékek gyönyörű tájak ahol a keserű számban édessé ízesül vannak vidékek legbelül szavak sarjadnak rétjein gyopárként sziklás bércein szavak kapaszkodnak szavak véremmel rokon a patak szívemben csörgedez csobog télen hogy védjem befagyok páncélom alatt cincogat jeget-pengető hangokat tavaszok nyarak őszeim maradékaim s őseim vannak vidékek viselem akár a bőrt a testemen meggyötörten is gyönyörű tájak ahol a keserű számban édessé ízesül vannak vidékek legbelül

Indián ének Vannak vidékek ahol az ének kiment szokásból ha vani is élet azt hihetnétek mindenki gyászol pedig csak védett helyen az ének valahol mélyen szunnyad a lélek legjobban féltett gyönge csücskében vannak vidékek ahol a népek csöndben az ágak jelekkel élnek beszélni félnek viharra várnak

Viseltes szókkal Vannak vidékek ahol a szerelem akár a harmat az árnyékos helyen tavasztól őszig őrizgeti magát szerény hasonlat de illik rám s terád félszeg is mint az iménti asszonánc de idő-jelző mint arcunkon a ránc

36

Kovács Margit kerámiája

vannak vidékek ahová nehezen vagy el sem ér a környezetvédelem kimossák sóid kasza is fenyeget csupán a harmat táplálja gyökered tisztások széle piszkos vízmosás ha annak vennéd hát legyen vallomás vannak vidékek ahol csak úgy lehet megmaradnunk ha kezemben a kezed és a viseltes szónak is hamva van ha félárnyékban s ha nem is boldogan száríthat szél és süthet hevet a nap míg a harmatból egy csöppnyi megmarad

Oki Asalcsi balladája vannak vidékek kietlen messziségekben veszetten vidékei az őshitnek ahová utak nem visznek de eltalál visszaréved behunyt szemmel is a lélek nyomra lel a szó a dallam kötése köt oldhatatlan csángónál is csángóbb éren oki asalcsi nővérem véremmel egy vér ki verset két megyényi népnel szerzett két megyének két kötetnyi verset s utána letenni váltani a tollat késre sztetoszkópra és szikére megmaradni néma társnak híven ahhoz kit bezártak kuzebáj gerd csöndjét önkényt életen át hallgatással dacolni az elnyomással köldök-néző európa honnan is tudhatta volna nem lett belőle botránykő mért nem dalol a votják nő csak ki érte csak ki élte s két megyényi kicsi népe csak ők tudják mi tudjuk még álmunkban is motyogjuk el mert hallgatni s gyógyított meghódoltat és hódítót életen át hallgatással szembeszállt az elnyomással csángónál is csángóbb áron oki asalcsi novérem két fényképed csokor versen ennyid maradt rám s a merszed hogy legalább a családnak elmondjam a balladádat

KICSI VAGYOK ÉN Mondóka

Ég szülte Földet

Boldog asszony anyánk

Íze van a sónak, Értelme van a szónak, Hidege a hónak, Tüze a jó lónak, Feneke a tónak, Jutalma a jónak.

Ég szülte Földet, Föld szülte fáját, Fája szülte ágát, Ága szülte bimbaját, Bimbaja szülte virágát, Virágja szülte Szent Annát, Szent Anna szülte Máriát, Mária szülte Krisztus Urunkat, A világ megváltóját.

Boldog Asszony anyánk, Régi nagy patrónánk, Nagy ínségben lévén Így szólít meg hazánk: Magyarországról, romlott hazánkról, Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

Köszöntő Szent István udvarán, udvarán vgyon egy szép almafa. Föld adja gyökerét, fája adja ágát, ága adja bimbóját, bimbó adja virágát, virág adja almáját. Dicsérjük a boldogságos Szűz Máriát!

1714-ben feljegyzett egyházi ének.

Kovács Margit kerámiája

Kicsi vagyok én Kicsi vagyok én, majd megnövök én, mint a tüdő a fazékból, kidagadok én. Kicsi vagyok én, majd megnövök én, apámnál is, anyámnál is nagyobb leszek én. Kicsi vagyok én, erős leszek én, világ minden óriását földhöz vágom én. Kicsi vagyok én, bátor leszek én, óriások palotáit elfoglalom én. Kicsi vagyok én, nagy úr leszek én, arany szobát adok minden testvéremnek én. Kicsi vagyok én, vezér leszek én, én leszek a legjobb ember a föld kerekén! Szabó Lőrinc

ITTHON

37

AZ ARANYCSAPAT

Puskás Ferenc világi szentünk

A következőkben Harry Green, kitűnő angol sportújságíró beszámolóját közöljük.

Puskás Ferenc, világi szentünk Puskás Ferenc mindnyájunk ismerőse volt, hiszen gyermekkorunkban mindenki Puskás akart lenni; örökre a szívünkbe zártuk. Nekem szerencsém volt – már 1973-ban interjút készíthettem vele Pozsonyban, talán elsőként a volt szocialista tábor újságírói körül úgy, hogy a beszélgetés a Varsói Szerződés egyik országának városában – valósult meg. A sors a továbbiakban is kegyes maradt hozzám – többször találkoztam a legismertebb magyarral – fényképek is tanúskodnak róla. Puskás halálát várni lehetett, azt azonban, hogy végső nyughelyét a budapesti bazilika altemplomában jelölik ki – megrendülten fogadtam. Igen, ez az ember, akinek édesapja Purczeld Ferenc, édesanyja Bíró Margit volt, ez a kispesti srác, akiről lógtak a rongyok, s aki „sváb“ származású volt, végigjárta a szentté válás útját. A mindig igazságos, eleinte nyeglének tűnő labdaművész, a mindenki által elfogadott csapatkapitány, (a hazáját nyomorító diktátorok és csalók minősítése szerint katonaszökevény), mindenét odaadta a magyaroknak. Ebédeltette, vacsoráztatta és segítette őket, nagyvilágbeli állomáshelyein, önmaga pedig képes volt „feltámadni“, 18 kilogrammot lefogyni, hogy bebizonyosodhasson: olyan tehetség birtokosa, aki mindenkinek örömöt szerez. Lehet, hogy a mai nehéz időkben, amikor maga a miniszterelnök minősíti

38

gyalázó jelzőkkel „hazáját“, éppen Puskás Ferenc halála forrasztja majd egységbe a nemzetet. Mert Puskás Ferenc és az Aranycsapat akkor hozta a fényt komorló életünkbe, amikor háborús vesztesként, újbóli országcsonkítások után hazugságok sokaságát zúdították a magyarságra. És ne feledjük: már pár héttel a második világégés után újraszerveződött a magyar nemzeti labdarúgó-bajnokság és megrendezték az első válgatott mecscset is. Kilencven percekre elfelejtették az emberek, hogy romokban enyésznek az épületek, törött gerinccel hevernek a Dunában a hidak, fogságban sínylődnek az édesapák vagy friss gyászukat szenvedik a családok. Puskás már akkor is vigasztalta játékával a közönséget. Később pedig, az Aranycsapat kapitányaként a világ minden részében bemutatta társaival együtt, hogy nemzetünk elpusztíthatatlan, s hogy az élet értelme nem a rombolás, hanem a gyarapítás és az önfeledt játék. Valószínű, hogy egy sportembert népe most emelt először a szentek közé ezen a sokat szenvedett földgolyón. Óriási dolog, hogy ez megtörténhetett, hogy a hazájából elüldözött tehetség, megőrizve emberi nagyságát és ragaszkodását nemzetéhez, minden kitüntetésnél nagyobb elismerést kapott halálakor a szülőföldjén. Köszönjük! Batta György

A 6:3 angol szemmel 1953. november 25-én, szerdáýn délután Anglia 6:3-ra kikapott Magyarországtól és ezzel megtört legbüszkébb sorozata. Az angol válogatott otthonában idegen csapattól eddig sohasem szenvedett vereséget. De, ha brit földön valaha is láttunk csodálatos futballbemutatót, akkor ez az volt. Magyarország csapata 1952-es olimpiai győzelmének tekintélyével érkezett hozzánk és a Wembleyben nemcsak új fejezetet írt a labdarúgás történetéhez, hanem képeskönyvbe illő illusztrációkkal is szolgált: hogyan kell ezt a játékot játszani. Két piros inges magyar játékosnak, Hidegkúti Nándornak és Puskás Ferencnek a nevét a kontinensen eddig is jól ismerték. Anglia ellen azonban olyan tetteket vittek véghez, amelyektől az egész világ visszhangzott. Hidegkúti három, Puskás két góllal járult Anglia válogatottjának teljes megalázásához. Hidegkúti azzal csalta lépre az angol védelmet, hogy középcsatár létére mélyen hátrahúzódott. De – társaihoz hasonlóan – olyan kondícióval rendelkezett, hogy volt ereje hátul védekezni, középen támadásokat szervezni és elől gólokat lőni. Puskás, a csapat balösszekötője és kapitánya volt a szellemi vezér, erélyes gesztusokkal és harsány vezényszavakkal dirigálta a csapat taktikáját. A csapat harmadik csillaga Bozsik József, a kor legnagyobb támadófedezeteinek egyike volt.

AZ ARANYCSAPAT A csatársor mögött ő bizonyult a csapat motorjának és legfőbb játékmesterének. A magyar játékosok a technika minden változatát bemutatták. A rövid átadásokat hosszú passzokkal váltogatták, váratlan megoldásaikkal csakhamar rátaláltak az angol védelem gyenge pontjaira. Tűzerejük bámulatos volt: közelről és távolról egyaránt félelmetes erővel, halálpontosan lőttek. A kontinentális csapatok gyengéjének – hogy a labdával egyenesen a kapuba igyekeznek sétálni – náluk nyomát sem láttuk. Minden angol lövésre hattal válaszoltak. Az angol kapus számára ez a mérkőzés lidércnyomáshoz hasonlíthatott. Az adott körülmények között mégis dicsérnünk kell őt: Merrick érdeme, hogy az angol válogatott megúszta hat góllal. Az angol játékosoknak legfeljebb a bátorságát dicsérhetjük. Két gólt lőttek az első félidőben, és Ramsey értékesített egy büntetőt. De ez volt minden. A továbbiakban még Stanley Matthews mesterségbeli tudása is kevés volt, hogy változtasson az eseményeken. Százezer néző előtt így állt fel a két csapat: Anglia: Merrrick – Ramsey, Eckersey – Wright, Johnston, Dickinson – Matthews, Taylor, Mortesen, Sewell, Robb. Magyarország: Grosics – Buzánszky, Lantos – Bozsik, Lóránt, Zakariás – Budai, Kocsis, Hidegkúti, Puskás, Czibor. A mérkőzést Mr. Leo Horn, egy nyurga hollandus vezette, aki már az első percben kénytelen volt gólt ítélni Magyarország javára. Alig játszottak harminc másodpercet, amikor rájuk zúdult a magyarok első csapása egy zseniális gól formájában. Bozsik megszerzett egy labdát és Zakariáshoz gurította. Egy tökéletes passz Hidegkútinak, ő gyönyörűséges csellel becsapja az őrzőjét, majd a tizenhatos tájáról szárnyaló lövést küld a hálóba. Így rendezték be a magyarok a mérkőzés színpadát, ilyen módon jelentették be hódító szándékukat. Az angolok már ekkor észrevették, hogy csak keserves erőfeszítések árán úszhatják meg úgy-ahogy ezt a mérkőzést. A tizenötödik percben be is mutattak egy ilyen erőfeszítést. Johnston megállított egy magyar támadást, aztán előre küldte Mortensent és Sewellt. Sewell meg is koronázta ezt az akciót, lapos, ballábas lövésével szemben Grosics tehetetlen volt. Most azonban a magyarok teljes uralma következett és ez, nem is egészen negyedóra leforgása alatt három gól tis termett a számukra. A közönség elbűvölten fi-

ITTHON

gyelte a magyarok virtuóz labdakezelését, a dús, zöld gyepen cikázó pirosmezes labdarúgók merész játéka meghódította az angol szurkolók szívét. A magyar csatárok – különösen a szélsők – állandó gyors helycseréi csaknem megoldhatatlan feladatok elé állították az angol védelmet. Szinte érezni lehetett, mint töpreng szakadatlanul Johnston, vajon honnét bújik elő legközelebb a hihetetlenül fürge Hidegkúti, oly mélyen Budai, Kocsis, Puskás és Czibor vonala mögé húzódott a magyarok középcsatára. És mégis, Hidegkúti éppen idejében érkezett, hogy húsz perc elteltével belője a magyarok második gólját. Puskás levett egy labdát, majd ugyanazzal a mozdulattal vészes vágtára küldte Czibort. Ahogy Johnston és Eckersey kimozdult, a labda Kocsishoz szállt és átadására a husszúléptű Hidegkúti akkor máris érkezett, hogy egy pokolian erős lövéssel ismét legyőzze Merricket. Két perccel később Magyarország ismét bemutatta védelemszaggató támadásainak egyikét és már 3:1-re vezetett. Kocsis Cziborhoz adta a labdát, a balszélső éppen a jobbszélen kalandozott, egy pontos átadás Puskáshoz, és mire az angol védők közbeléphettek volna, a magyarok kapitánya bődületes ballábas lövést küldött a hálóba. Újabb hat perc gyönyörűséges magyar paszzjáték és utána már 4:1 a vendégek javára. Bozsik egy szabadrúgást bombázott kapura, ezt a kapu előtt álló Puskás egyetlen gonosz kis sarokmozdulattal továbbította a kapuba. Merricknek még csak reménye sem maradt, hogy megakadályozza az újabb gólt. Az angol szurkolók reményei is mélyen a nulla alá szálltak, de nem sokkal a félidő vége előtt, mégiscsak akadt tapsolni valójuk. Ez egyszer a magyar védelmet húzták szét. Robb gyors fejese majdnem betalált, majd Mortensen vetett be egy mindenre elszánt vágtát. A vágta vége egy erőteljes lövés volt, amely eredményeként a labda a csodálkozó Grosics mellett a hálóban landolt. 4:2 volt ekkor Magyarország javára, de a felzárkózás reményei csakhamar szertefoszlottak. Ugyanis a szünet után, alig több mint tíz perc alatt, a magyarok két újabb gólt lőttek. Mindkettő egészen nagy gól volt és jól példázta, micsoda remek ritmusban és milyen elemi erővel képesek a magyarok befejezni a támadásaikat.

Egy példa: Merrick repül és bravúrosan öklözi a mezőnybe Kocsis süvöltő fejesét. A labda azonban a tizenhatos vonal táján csatangoló Bozsikhoz kerül és az angol kapusnak most már fel kell húznia a megadás zászlaját. Bozsik lő, iszonyatos erővel talál célba, a labda valósággal befúródik a háló felső részébe. Középkezdés, Stan Mortensen elindítja a labdát – és pillanatok múlva megszületik a magyarok hatodik gólja. Ez a gól s szórakoztató művészet gyöngyszeme, egy rangos varieté porondjára illő mutatvány. Puskás könnyedén, majdhogynem hanyagul Hidegkutihoz emel egy labdát. A középcsatár kapásból lő – szinte úgy is mondhatnánk: csípőből tüzel – és a labda villámsebesen vágódik Merrick mellett a hálóba. Aztán Ramsey nagy nyugalommal belőtte a tizenegyesét, amelyhez az angol válogatott Mortensen buktatása miatt jutott, 6:3 lett az eredmény: tökéletes és teljesen megérdemelt diadal a magyarok számára. Az utolsó tíz percben a karját fájlaló Grosics helyét Gellér foglalta el a magyar kapuban, de ez a csere a legkevésbé sem csökkentette Puskásnak és csapatának a fölényét. Győzelmük órájában szép gondolat és nemes gesztus volt a magyaroktól, hogy szóvá tették, mennyit köszönhetnek angol mestereiknek, elsősorban Jimmy Hogannak, a régi Bolton és Fulham egykori játékosának, aki a huszas éves elején segített Ausztriát és Magyarországot elhelyezni a labdarúgás világtérképén. Ez az elegáns nyilatkozat némi vigaszt nyújthatott azoknak, akik Anglia bukását gyászolták.

Puskás a szerzővel 1994-ben Koppenhágában

39

MAGYAR SZENT KORONA

Nemzetünk jelképe: A Magyar Szent Korona Úgy tetszik, a világot Isten úgy teremtette meg, hogy az idő múlásával minden kérdésre megérkezzék az egyetlen helyes felelet. Az ember olykor – akár egy hatalmas kirakójáték összeillesztésekor – megpillanthat valamit a teljességből. Ilyenkor földi ismeretek is hitelesítik mindazt, ami azelőtt hihetetlennek tűnt. Mindez a magyarok esetében jól érzékelhető világon egyedülálló, ú.n. beavató Koronánk esetében. Sokan tudják, hogy 1978 januárjában az Egyesült Államokból hazaérkezett a Magyar Szent Korona, melyet először a Nemzeti Múzeumban állítottak ki, majd az Orbán-kormány úgy döntött, hogy legkifejezőbb nemzeti jelképünknek nem a régiségek között, hanem az Országházban van a helye. A hazaérkezés után néhány szakember – vizsgálni kezdte a Koronát. Tanulmányozta az ötvös, a művészettörténész, a sugárzásokat kutató energetikus. Mindez még a pártállam idején történt, s a vizsgálódóknak írásban kellett rögzíteniök, hogy a végeredmény nem kerülhet a nyilvánosság tudomására. Aztán változtak az idők és egyre több írás és könyv jelent meg a Magyar Szent Koronáról. Olvashattuk-olvashatjuk a nagyvilágban élő kutatók vélekedéseit is, egyszóval: lassanként kiderül, miben rejlik Koronánk egyedülállósága, mit fejeznek ki a pántok és az abroncson elhelyezett képei, mit a csüngők, az ékkövek, miért fedett a Korona és így tovább. Ha meg akarjuk ismerni valóságos történelmünket, ha érteni akarjuk, mivégre vagyunk a világon, mi magyarok; ha a jövőnkbe szeretnénk pillantani – meg kell fejtenünk Koronánk működésének törvényszerűségeit, s miután világszemléletünkbe épül a Koronánkkal való folyamatos foglalkozás, mi magunk is változni kezdünk, eloszlanak félelmeink és gyarapszik az erőnk. Lapunk mindegyik számában közlünk tudnivalókat a Magyar Szent Koronáról. Elsőként annak a Fogadalomnak a szövegét adjuk közre, melyet – ha vágyik rá – bárki élete irányának tekinthet és ünnepélyes keretek között esküt tehet rá..

40

SZÖVETSÉGBEN JÉZUSSAL

Salkaházi Sára Örök pédlaképünk A záruló esztendő óriási eseménye volt, hogy a magyarság újabb szenttel, egy „boldoggal“ gyarapodott. Számunkra jelzésértékű Salkaházi Sára szeptember 17-ki boldoggá avatása, hiszen a kassai születésű szerzetesnővér közülünk való, ráadásul két éveig Komáromban is működött 1932 és 1934 között. A 30-as éveiben járó, akkor még Schalkház Sarolta nevű szociális testvér hitoktatóként dolgozott a Duna parti városban, de ő vezette a karitatív szervezeteket is, a gyermekkonyhát, a szegényházat, felügyelte a kegytárgyboltot és szerkesztette a Katholikus nő című folyóiratot (nevét később azért változtatta meg, hogy ezzel is jelezze: német származása ellenére nem ért egyet a németországi fejleményekkel, melyek „a németek mindenek felett” fajelméletet hirdették) Egészen fiatalon tehetséges íróként tartották számon és ő is a bohémek életét élte – kiskorcsmákban vacsorázott, dohányzott, nem törődött különösebben mások gondjaival, mígnem – s ezeket a sorsdöntő változásokat a naplójából tudjuk – megszólalt benne a „belső hang“. Talán akkor kezdődött szemléletváltozása, amikor a tátrai tarpataki vízesésnél járt: „A tarpataki vízesés oly nagyon szép volt Úgy szeretek állni egyes szép helyek előtt, s látni az Isten gondolatait benne. Mennyi változatosság, mennyi fenséges pompa, egyszerűség. Minden, minden az Úristen gondolata. S ez a legszebb benne!“ Egy másik bejegyzésben már így vall: „Édes Jézusom, szeretném, ha napközben sokat tudnék rád gondolni. Nemcsak neked élni és neked dolgozni, hanem egyegy gondolattal, egy-egy röpimával felröppenni hozzád.“ Közben rengeteget dolgozik, mert úgy érzi, hogy segítenie kell a szegényeket, elesetteket és meg kell védeni az ártatlanokat a világháború előtti és közbeni iszonyatban, amikor a gyűlölködés válik úrrá és emberek milliói pusztulnak el a csatatereken meg a koncentrációs táborokban. Ebben az időben érlelődik meg benne az Isteni Jegyessel való állandó, bensőséges együttlét kegyelme.“Egyetlen boldogság az Úristené lenni, de ez azután olyan boldogság, hogy emellett eltörpül minden“ – írja barátnőjének. 1937-ben Brazíliában élő magyar bencések szociális testvéreket kérnek missziós munkára. Slachta Margit főelöljáró-ismerve Sára testvér vágyait

ITTHON

– nem tagadja meg a kérést, de ehhez Sárának magyar állampolgárrá kell válnie. E célból 1937 nyarán végleg elhagyja Kassát és Budapestre költözik. A Szociális Testvérek anyaházában mindig olyan beosztást kap, amilyen munkára épp nincsen ember. Egy év alatt tizennyolc féle munkaterületen találjuk. 1944. december 27-én a nyilasok körülzárták a Bokréta utcai munkásnőotthont, amely Sára vezetése alatt állt. Zsidók után kutattak, s négy gyanús személyt, valamint a hitoktatónőt őrizetbe vették. Sára teestvér épp nem tartózkodott a házban, csak végszóra érkezett meg. Kikerülhette volna a letartóztatást, de nem tette meg. Elhurcolták és még aznap este mind a hatukat a Dunába lőtték. A kivégzés előtti percben Sára gyilkosai felé fordulva letérdepelt és égre emelt tekintettel nagy keresztet vetett magára. Isten elfogadta életfelajánását, vértanúsága beteljesedett. Az otthon lakói közül senkinek nem esett bántódása, a világháború pusztításai következtében egyetlen testvér sem vesztette életét. Salkaházi Sára példája erőt ad nekünk, ma élőknek is. Itt az ideje, hogy Komárom és Kassa emléíktáblával tisztelegjen példamutató embersége előtt. /gy/ Kép: Salkaházi Sára Salkaházi Sára a képen – alulról a második sorban – ötödik. A felvétel a komáromi Marianum előtt készült.

41

M. Nagy László fotói

Kellemes karácsonyi ünnepeket kíván első olvasóinak az ITTHON

Exkluzív interjú Rókusfalvy Pállal Nemrég a Marianum Egyházi Iskolaközpont és a Csemadok Komáromi Városi Szervezete meghívásának eleget téve Komáromban tartott előadásokat Rókusfalvy Pál, az Antall-kormány helyettes államtitkára, aki egyetemi oktatóként, pszichológusként, számos nemzeti alapkönyv szerzőjeként is méltán vált (el)ismertté. A sokoldalú „nemzetépítővel“ – a közelgő jubileum kapcsán – az 1956-os magyar forradalom hozadékáról, üzenetéről beszélgettem. Ön szerint a jelenkori történelemoktatás kellőképpen taglalja az 1956-os forradalom eseményeit, hogy a diákok megértsék a lényegét? Röviden miként foglalná össze a mához szóló üzenetét?

Jelenlegi fő céljaink, hogy lehetőleg nevükön nevezzük a dolgokat, tisztán lássunk, értelmes célokat tűzzünk magunk elé! Szilárd és tartós emberi kapcsolatokat alakítsunk ki, közösséget építsünk, megőrizzük kulturális kincseinket, s az iskolákban tisztességre, a szabadság és a rend harmóniájában neveljük a gyermekeinket! Sajnos, a jelenlegi pedagógusok zöme egy olyan rendszerben nőtt fel, amelyben az 1956-os eseménysort szándékosan torzítva, ellenforradalomnak nevezték. Ezért diákjaiknak ők is sok esetben torzított formában továbbítják az ismereteket. Hibáztatom a mai liberális, kozmopolita, nemzetietlen nevelést is, amit tartósított lélekrombolásnak tekintek. Ugyanis hiányzik belőle a lé-

Az 1956–os magyar forradalom nem fejeződött be… Én nem csupán egy tantárgynak – ismerethalmaz átadásának érzem a történelmet, hanem sokkal többnek, mélyebbnek – nevelésnek, azaz egyidejűleg agy és szív formálásának. Fontos, hogy mindig torzításmentesen, a valóságnak megfelelően, teljességében tájékoztassunk e forradalomról! 1956 lényege (ezt akkor is tudatosítottuk, amikor átéltük, majd odahaza titkon, félve ápoltuk az élményeinket), hogy ez egy tiszta, nemzeti forradalom volt, aminek emlékét már számtalanszor megtiporták. Nem ellenforradalom, hanem a magyar nemzet szabadságáért folytatott küzdelme! Ezzel pedig együttjár minden, ami a magyarság kultúráját, erkölcsét, hagyományait, szokásait, nyelvének tisztaságát és gazdagságát érinti – mindezek óvása, ápolása. Máig cél és feladat maradt, hogy nemzetünket újra emelkedő pályára kell irányítani! Ebben pedig 1956 tapasztalatait, élményeit át kell venni, fel kell használni, hiszen hajtóerőt is jelentenek! Reménységgel mondom, hogy az 1956-os forradalom – mivel céljai máig nem valósultak meg! – nem fejeződött be, hanem csak átmenetileg szünetel. Ezt a forradalmunkat – lehetőleg békés úton – be kell fejezni! A fél évszázaddal ezelőtt kitűzött célok máig változatlanok vagy némileg módosultak? Az elmúló rendszer mára más arcot öltött – a globalista nagytőke gazdasági formában, de szintén internacionalista módon igyekszik maga alá gyűrni a népeket úgy, hogy eközben megöli az emberek lelkét, erkölcsét, szétzilálja az emberi kapcsolatokat.

ITTHON

leképítés, a valós értékek átadása az ifjúságnak. Tévesen „európaiasodunk“, mert Európa lényege éppen a sokszínűségében – a nemzetállamok szabad társulásában rejlik. Erős Európa csak akkor lesz, ha erős – nemzeti értékeiket ápoló – államok alkotják, amelyek a közös keresztény értékrend alapján társulnak. Mindegyik őrizze meg a saját színét, ne kívánja a másikat utánozni, „egyenruhát“ ölteni!

Ön szerint az említett célok megvalósításában kikre hárul a legnagyobb feladat? Szerintem nem elsősorban a politikusokra, hanem az átlagemberekre – mindannyiunkra. Ugyanis építő munka csak ott van, ahol az egyes lelkekben rend van. Tehát elsősorban nagy feladat hárul az édesanyákra, a családokra abban, hogy milyen új nemzedéket nevelnek. Tu-

lajdonképpen a jövő igazi építői az édesanyák, akik a tehetséges, jólelkű gyermekek kibontakozásában segítenek. Vissza kell hát adni a nők, az anyák tiszteletét, hogy ekképp a családok is megerősödjenek! Ugyanis csak ezekből a kis közösségekből épülhet fel az új, egészséges társadalom és erősödhet meg nemzetünk. Miként vonna párhuzamot az 1956-os, az 1968-as és a 80-as években KözépKelet-Európa-szerte zajlott forradalmak között? Bennem 1968 kellemetlen emlékeket ébreszt, amiben szégyenletes szerepet játszottak az akkori népi-demokratikus államok hadseregei. Ugyanakkor azt is világosan kell látni, hogy nem ezen államok polgárai hibáztak, hanem bizonyos rendszer helytartói és kiszolgálói. Azóta ugyan történt némi rendszerváltás, de lényeges fordulat még nem következett be, csupán valamiféle lassú erjedés indult meg. De az igazi kibontakozás – a lelkek ébredése még hátravan Közép-Kelet-Európa-szerte. Szerintem a 80-as évektől kezdve ez a környező népeknél gyorsabb ütemben zajlik, mint nálunk. Magyarországnak végre mostohából valódi anyaországgá, a határon túli magyarok édesanya-országává kell válnia…! Ám ezen elsődleges cél megvalósulása érdekében még nagyon sokat kell tennünk. Valószínűleg évtizedek munkájába telik, hogy e téren jelentős mértékben előbbre jussunk, azaz teljes mértékben valóra váltsuk az 1956-ban kitűzött céljainkat! Nagy-Miskó Ildikó (DELTA) Fotó: a szerző

43

M. NAGY LÁSZLÓ ALBUMÁBÓL

44

M. NAGY LÁSZLÓ ALBUMÁBÓL

ITTHON

45

lyek arról tanuskodnak, hogy valaha itt tenger volt. A kövek bányászata közben kerültek a felszínre a híres ipolytarnóci őskori leletek is.

Pro Kalondiensis – nemcsak Kalondáért

Hrubík Béla:

Ahol nem várnak a csodára …hanem maguk teremtik azt. Talán így is jellemezhetném azt az Ipoly menti kis, alig néhány száz lakosú nógrádi települést, Kalondát, ahová az ember csak úgy ne tér be hivatlanul. A község képletes főterén áll egy régi ház, mely a kalondai kistérségi néprajzi gyűjteménynek ad otthont.

Génius loci–a hely szelleme

Az épület több, mint száz éves. Valaha szatócsbolt volt, no meg kocsma. A boldog békeidőkben itt álltak meg az ipolytarnóci, a nógrágszakálli, meg a litkei gazdák a kocsijaikkal, ha eladták a búzájukat a losonci piacon. Persze akkor is megálltak, ha nem adták el, de ezt ne firtassuk, mert a szíverősítőnek nem lehet ellenállni, meg a lovaknak is pihenni kellett. Persze ez még Trianon előtt volt. Később, a II.Világháború után, itt zajlottak azok a koncepciós perek, melyekben nyilvánosan börtönbüntetésre ítélték a kulákokat, vagy azokat a nép – és osztályellenségeket, akik egy egész élet munkájával próbáltak megkapaszkodni a földön. Idők, szomorú emlékű idők. Az épület ugyanolyan homokkőből készült, mint a többi a faluban; alapjai őrzik azokat a 20-30 millió éves megkövesedett kagylólenyomatokat, me-

46

1999-ben alakult meg a községben a Kalondáért Polgári társulás, hogy a saját értékrendjüknek megfelelően tehessék a dolgukat a közösségi életben. 2000-ben vásárolták meg az épületet az Illyés Közalapítványhoz benyújtott pályázatból, azzal a céllal, hogy létrehozzanak itt egy Palóc Múzeumot, egy közösségi házat, mely kistérségi szellemi, kulturális központként is fog majd működni itt, a peremvidéken, ahol az értékek mértéke egyenes arányban csökken a megivott féldecik mennyiségétől függően. Az épület első felében található néprajzi anyag, már a hetvenes évek végén került összegyűjtésre a régi kalondai csemadokosok, Simon Jani bácsi, Nagy József, Juhász Edit jóvoltából, de segítette a helyiek munkáját a losonci Duray Éva és Böszörményi István is. A losonci járás 28 magyar községéből, Füleket leszámítva, itt van az egyetlen állandó néprajzi kiállítás, aminek örülni kellene, én azonban mégis inkább elgondolkodtatónak tartom ezt. Papp Sándor, a polgári társulás elnöke két ciklusban, 1990-től 1998-ig állt a község élén. Úgy látszik, hogy ez az alakulófélben lévő szellemi műhely nem mindenkinek volt ínyére a községben, ezért egy jól sikerült szervezkedéssel nemcsak Papp Sándor, de több, régi csemadokos is kikerült a helyi önkormányzatból. Nekem lehetőségem volt olvasni azt a választási programot, mellyel az akkori polgármester választásokat nyert. Először azt hittem, hogy Rejtő Jenő Fülig Jimmijét kérték fel a program megírására, csak később derült ki, hogy ez szellemi termék, és ez nem vicc. Végül is olyan „értékek” születtek a faluban az új vezetés dúlása alatt,mint a, „gázvezeték, amely soha nem épül meg”, a „lámpák, a temető előtt, melyek nem világítanak meg semmit”, vagy az „egynyári lócák a futballpályán, melyekre nem lehet leülni”. Hasonló, mint a Rejtő specialitás „az ajtó, amely nem nyílik sehová”. Úgy is fogalmazhatnám, hogy a Kalondán élő „statisztikai” magyarok nem szeretik sem a Csemadokot, sem az MKP-t, sem más szervezetek ténykedését. Azt szeretik, ha nem történik semmi, a cselekvő emberek munkája irritálja a szemüket.

Ezt magam is tanúsíthatom, hiszen a nyáron megrendezett Ipoly Menti Népművészeti Fesztiválon, mely a ház hátsó udvarában felépített pompás szabadtéri színpadon zajlott, nem keltette fel a szomszédban lakó helyi polgármester asszony érdeklődését sem. Lelke rajta. Előbb-vagy utóbb csak betör hozzá is a kultúra, hiába védekezik olyan elszántan.

Ipolytarnóctól egy őskövület-dobásnyira

Egy kis csapat értékeket teremt. Nem öncélúan, saját zsebre, mint ahogyan ma az szokás, hanem a közösség számára. Évek óta szorosan együtt működnek a Csemadok Nógrádi Területi Választmányával. Együtt szervezik az Ipoly Menti Népművészeti Fesztivált, jurta-sátor állítást. 1996ban nyílt meg a kalondai határátkelő, az akkor még hivatalban lévő Papp Sándor polgármester tevékeny szerepvállalásának köszönhetően, amihez akkor kellett egy igazi kistérségi civil kurázsi. A határátkelő megynyitásának 10.évfordulóját egy ütős Republic koncerttel ünnepelték meg az idén, amikor is egész éjjel nyitva volt a határátkelőhely. Közel ezren voltak a koncerten, újra élet költözött a faluba, s a rendezvénynek nagyon jó visszhangja volt. Ahogyan járok –kelek a faluban látom, hogy olyan ez itt,mint egy felvidéki kirakósjáték, egy mozaikkép darabja, melyet egy egységes kistérségi mozaikképpé kellene kirakni valakinek. De kinek? Erre kapom meg a válaszokat, amikor arról folytatjuk Sanyival a beszélgetést, hogy a múzeumot 2002-ben azért nyitották meg, hogy ide csalogassák azokat a turistákat, akik megnézik a híres ipolytarnóci őslenyomatokat.

TÁJHAZA – PALÓCFÖLD

Múlt és jövő jól megfér egymás mellett

Régen a néprajzi gyűjtemény egy régi családi házban volt elhelyezve, de a rendszerváltás után az épületet visszaadták a jogos tulajdonosnak. Az anyag a kultúrház raktárhelyiségében porosodott, míg nem a helyi akarat ki nem szabadította onnan. Nemcsak múzeum található azonban az épületben, hanem a hátsó részében egy közösségi ház is, ahol az őskőlenyomat-gyűjtemény társaságában, a kalondai fiatalok, idősebbek, vállakozók a különböző rendezvények, találkozók alkalmából szinte egymásnak adják a kilincset, mert ez itt egy igazi OTTHON, ittHON. Szeretnek ide járni, mert a kis szellemi műhely minden jószándékú, tevékeny embert szeretettel vár, ezt látni a berendezésből is. Családias, meleg otthon ez egy premvidéken lévő közösség számára. Rengeteg támogatója kell,hogy legyen egy ilyen kezdeményezésnek és van is, Pozsonytól, Budapestig, mert a hazájukat szerető emberek megtalálják egymást a világ végén is. 2005-ben avatták fel a szabadtéri színpadot melyen olyan darabok is helyet kaptak, mint az István, a király vagy a Dzsungel könyve. A polgári társulásnak négy állandó alkalmazottja van, de időnként 50 szociális munkást is foglakoztatnak részmunkaidőben. Kalondai „kis” Hollókő Októberben nyertek el egy INTERREGes pályázatot, melyben partnerük nem más, mint a nagy példakép, a Hollókői Közalapítvány. S hogy miért éppen Hollókő? Hát azért, mert a falu a Világörökség

ITTHON

része, s így át tudja adni a kalondaiaknak azt a húszéves tapasztalatot, melyre szert tettek. Kalondán is van egy része a falunak, mely 25-30 százévesnél is régebbi házból áll. Valaha itt volt a régi Kalonda. Csak idővel terjeszkedett. Amikor mindenki a vidéki, meg a falusi turizmusról beszél, akkor Papp Sándor és csapata mer nagyot álmodni, és teszi, amit tennie kell. Hogy nem olvasnak erről egyetlen újságban sem a Felvidéken? Nos, ez nem bulvár hír. Csak egy igaz álom, igaz emberekkel, az igazságot keresve, egy jobb időket is megélt közösség számára. Geopolitikailag stratégiai helyen fekszik a község, Ipolytarnóctól egy őskőlenyomat-dobásnyira, ahol évente több tízezer turista

fordul meg. Ha ezt a helyiek ki tudják használni, akkor nyert ügyük van. Nemcsak Kalondáért dolgozik tehát egy kis, de annál lelkesebb csapat, de a kistérségért is, ahol együttműködnek az önkormányzatokkal, a civil szervezetekkel, és a tevékeny, cselekvő emberekkel. Teszik a dolgukat, nem kérkedve, nem irigykedve, nem eladva magukat a szellemi igénytelenségnek. Itt nagyon jól megfér a múlt és a jövő. Van egy kemény magja a társaságnak, amely szeret dolgozni, soha nincs probléma, ha szervezni kell, de szokszor hadakozni kell a meg nem értőkkel, a gáncsoskodókkal, rosszakarókkal és a feljelentőkkel. Végül is mindenkit a munkája minősít. Aki dolgozik, az eredményessége, aki tétlen, azt semmi. Kívánjuk Papp Sándornak és kis csapatának, hogy valóra váljanak az álmaik, hogy a szülőföld felemelésének terve, sziklaszilárd legyen, melyen megtörik minden gonosz hullám. Hát vitorlákat fel, és jó szelet Kalonda! ➤

47

FELVIDÉKI TÁJHÁZAK: KALONDA

48