KEDVES OLVASÓ! BEKÖSZÖNTÔ

BEKÖSZÖNTÔ

„Visszanézni a megtett útra, akár hegyek közt, akár az életben, nem szerettem soha. Mindig csak arra néztem, ami elôttem volt.” (Kodály Zoltán)

KEDVES OLVASÓ! Iskolánk történetében az elmúlt esztendô és a 109. iskolai év megnyitása minden növendék, tanár, szülô és zenebarát számára mély nyomot hagyó események sorozata volt. A 2012–2013. tanév elsô félévét záró újságunkban beszámolunk a rendhagyó évkezdetrôl, új programokról, sikerekrôl, jövônket is meghatározó eseményekrôl. De közben meg kell erôsítenünk magunkban Kodály fenti gondolatának fontosságát. Arra kell figyelnünk, ami elôttünk van. De mi is az, ami most elôttünk van? Mi az a lehetôség, amivel mi tanárok, szülôk, iskolatámogatók most a jövô generációjára figyelhetünk? Mit is jelenthet ez a hétköznapokban? Mit jelent a jövô, a Tóth Aladár Zeneiskola 110 éves jubileumi tanévéhez közeledve? Elôször is lehetôséget kaptunk, hogy egy egykor nagyon szép, patinás iskolai épület – 2014-ben éppen 140 éve lesz, hogy átadták a gyerekeknek Terézvárosban – a zenélni szeretô gyerekek és felnôttek „álmain” keresztül megújuljon. Ezért is kérjük a szülôket, olvassák el együtt az újságban található rajzverseny felhívásunkat. Beszélgessenek, bíztassák gyermekeiket. Mondják el, írják meg, hogyan képzelik el a „Szív utcai gyerek-zenepalotát”? A hangversenyterem már mindenki számára jelzi e megújulást. Köszönjük támogatóinknak és a kivitelezôknek: Budapest – Fôváros Terézváros Önkormányzat Képviselô-testületének, a hivatal és a Terézvárosi Vagyonkezelô Zrt. munkatársainak, Krebsz Zsuzsanna lakberendezônek, Czapek Veronika függönykészítônek és a Kohinor-Építô Kft.-nek, szülôknek, iskolatámogatóknak közvetett és közvetlen segítségét. Külsô körülményeink változása egyben ösztönöz is minket, hogy tovább segítsük a gyerekek képességeinek fejlesztését. Gerinctorna, tücsök-zene, improvizáció, kiállítások, és még sok-sok új program. Nyitott tanuló-terek, audio-téka, gyakorlók várják majd elképzeléseink szerint növendékeinket. S miközben kívül-belül megújulni készülünk, emlékezni és ünnepelni gyûlünk össze 2013ban. Számot adni eredményeinkrôl, sikereinkrôl. Együtt lenni mindenkivel, aki egykor vagy most a „TAZI” diákja volt. De leginkább bizonyítani Tóth Aladár híres gondolatát: „…ha embernek születtél, zenére termettél…”. Találkozzunk elôször a – névadónk születésének 105 éves évfordulójára szervezett – koszorúzási ünnepségen február 8-án 11.00 órakor a Szent István park 14. szám elôtt, majd a IV. Terézvárosi Tehetségnapon március 2-án 11.00 órától a Budapesti Operettszínházban Kacsóh Pongrác János vitéz címû dalmûvének egy különleges feldolgozásán. Magyar Margit igazgató

TÓTH ALADÁR HÍRMONDÓ

1

JUBILEUM

150 éve született

CLAUDE DEBUSSY (1862–1918)

Egy muzsikusnak az impresszionista vagy szimbolista mûvészeti irányzatról elôször bizonyára Debussy neve és mûvészete jut eszébe. Ki is volt az a magas homlokú, bozontos szemöldökû, szakállas, bajuszos, általában kócos hajú zeneszerzô, aki a kortársak leírása szerint kezdettôl fogva lázadt a hagyományok ellen, minden mûvében és írásában a zeneszerzés új útjait kereste? Claude Achille Debussy a Párizshoz közeli Saint-Germain-en-Layben született 1862. augusztus 22-én. Családjában nyomát sem találjuk zenész ôsöknek. Porcelánkereskedô apja egyáltalán nem érdeklôdött a zene iránt, a fiú zenei tehetségére Paul Verlaine francia költô anyósa hívta fel a család figyelmét. Tízévesen már a párizsi Conservatoire növendéke volt, két év múlva Chopin virtuóz f-moll zongoraversenyét játszotta, és akkoriban kezdett komponálni. Az 1880-as években került kapcsolatba Nagyezsda von Meck orosz milliomosnôvel, Csajkovszkij pártfogójával, akinek gyermekeit tanította a nyári szünidôkben, és aki magával vitte Svájcba, Olaszországba és Oroszországba. A Conservatoire-ban különc, lázadó növendéknek tartották, aki különösen idôsebb tanáraival (pl. Cesar Franck) gyakran keveredett szakmai vitákba. Fiatalabb tanárai (pl. Giraud)

Debussy 1875-ben

2

megengedôbbek voltak, és felismerve a fiú különleges tehetségét, inkább csak terelgették a zeneszerzôi pályán. Tanulmányainak befejeztével 1884-ben A tékozló fiú címû kantátájával elnyerte a Római Díjat, mely három szabad esztendôt ígért neki, távol a Conservatoire fojtogató konzervativizmusától és a szûkös családi környezettôl. Mégsem érezte jól magát az „örök városban”, ugyanazzal a maradisággal találkozott ott is, mint Párizsban. Legnagyobb hatással a 16. századi zeneszerzôk (Palestrina, Lassus) mûvei voltak rá, és Liszt Ferenccel való találkozása. 1887-ben végleg Párizsban telepedett le, és kizárólag a komponálásnak szentelte életét. Állást nem vállalt, karmesterként és zongoristaként ritkán lépett fel. Ugyanebben az évben Bécsben megismerkedett Brahmsszal, és Londonban próbált kiadót találni mûveinek. 1888 és 1889 nyarán Bayreuthban meghallgatta Wagner mûveit, melyekért már évek óta rajongott (ahogy ô fogalmazta: „wágneriánus voltam a jólneveltség legelemibb követelményeirôl való megfeledkezésig”). Az 1889-es párizsi világkiállításon – Ravel mellett – rá is mély hatást gyakorolt a jávai gamelán zene, valamint a kiállítás idején bemutatott új orosz muzsika: az Orosz Ötök – közöttük Muszorgszkij – mûvei. A friss élmények elfordították Wagnertôl, és lassan rátalált saját zeneszerzôi útjára. Az 1890-es évek elején kezdett kialakulni sajátos stílusa, erre mutat például a Két Ara-


JUBILEUM

beszk (Deux Arabesques) a Suite bergamasque és a Vonósnégyes. Elsô sikerét az 1894-ben írt és bemutatott Egy faun délutánja címû, Stéphane Mallarmé verse által ihletett zenekari költeménnyel aratta. A kompozíció a költôt is kellemesen lepte meg, a bemutató után így írt a muzsikusnak: „Az Ön illusztrációja a zene finomságával, komolyságával és gazdagságával felülmúlja az én költeményem minden vágyódását és ragyogását...” Milyen finomságokra és gazdagságra gondolhatott Mallarmé? Az egyik a mû formája: az egyetlen hosszú tétel a vers szerkezetének megfelelôen három egységbôl áll, de az egészet átszövi, összetartja a bevezetô fuvola-motívum állandó jelenléte. Egészen újszerû volt a maga idejében a Faun hangszerelése: a levegôs, áttört partitúra, a nagyzenekar szinte minden hangszerének, hangszercsoportjának szólistaként való használata, a hangszín-keverékek varázsa, a mindent körülölelô hárfa-glissandók csodálatos futamai, melyek lenyûgözték, és ma is lenyûgözik a hallgatót. Ettôl kezdve nevezi ôt a közvélemény „impresszionistának”, mit sem törôdve a darab és a késôbbi mûvek szimbolista gondolatvilágával, és Debussy tiltakozásával. Pedig a zeneszerzô nem a külvilágból érkezô impressziókat, a megfoghatót, a valóságot akarja hangokba önteni (talán a Noktürnök címû zenekari darabok kivételével, ahol ismerjük az ihletet adó konkrét inspirációkat), hanem a saját belsô érzéseinek, lelkiállapotának, hangulatának megsejtetésére törekszik, és ennek érzékeltetésére használ jelképeket. Debussy majdnem tíz évig komponálta Pelléas és Mélisande címû egyetlen operáját, amely 1902-ben hangzott el elôször a párizsi Opéra Comique-ban, majd eljutott Európa legtöbb színpadára. Operájában is szimbolista költô – Maeterlinck – szövegét dolgozta fel. Zenéjére a hármas rétegzôdés jellemzô: a finom, diszkrét énekes dialógusok, melyek hûen követik a francia nyelv lejtését, a szereplôk érzéseit megjelenítô zenekari kíséret, és a jeleneteket elválasztó-összekötô közjátékok, melyek a ki nem mondott szavakat és érzéseket, a szereplôk lelkében lejátszódó drámát mondják el.

Pihenés a tengerparton

Az opera után újabb, termékeny mûvészi korszaka következett: elkészült az Images (Képek) címû mûvével, befejezte a La Mer (A tenger) címû gyönyörû zenekari mûvét. Magánélete azonban zûrzavarossá vált: 1904-ben elköltözött elsô feleségétôl, és a mûvelt, gazdag Emma Bardachhal kezdett új életet. 1905-ben megszületett imádott lánya, Claude Emma, azaz „Chouchou”, akinek 1908-ban Gyermekkuckó c. zongoraciklusát ajánlotta. Hogy növekvô anyagi gondjain enyhítsen, 1907 és 1914 között saját mûveinek zongorista elôadójaként és dirigenseként Európa-szerte koncertezett (1908-ban Londonban, 1910-ben Bécsben és Magyarországon is járt). 1910 és 1913 között keletkezett kétkötetes Prelüdök címû ciklusa. A kéttucatnyi zongoramû Debussy teljes költôi világának összefoglaló képét mutatja. A darabok végén olvasható címek az inspiráció forrását jelzik.

Claude Emma, „Chouchou”


3

JUBILEUM

A jávai gamelán zene jellegzetes hangszerei

A század elsô éveitôl kezdve mint kritikus, zenei író is mûködött. Utolsó fontos mûve az Orosz Balett számára – Gyagilev megrendelésére – írt, 1912-re elkészült Jeux (Játékok) címû balett. 1918. március 25-én halt meg hosszú szenvedés után, rákban. Debussy újító zeneszerzô volt, hosszú órákat töltött a zongora elôtt, hogy különbözô, minden addigi hagyományt felrúgó hangzásokat próbálgasson. Stílusának kialakításában irodalmi hatások (Verlaine, Baudelaire költészete) ugyanúgy közrejátszottak, mint a sanzon, a jávai gamelán-zenekarok hangzásvilága, valamint Liszt és Muszorgszkij „új zenéje”.

Életmûve új színt hozott a muzsika csaknem valamennyi mûfajába. Az irodalmi és képzômûvészeti inspiráció mellett az ô zenéjében különös jelentôséget kap a pillanat futó benyomása, egy napszak, egy illat, egy érzés és az ezekhez kapcsolódó gondolattársítások. Mindehhez Debussy maga hozta létre sajátságos eszközeit: rendkívül finom hatásokra építô, meglepô hangzásait, keleties-modális harmóniavilágát, érzékeny és differenciált ritmikáját, dallamainak karcsún ívelô, bájos és finom vonalát. Munkássága zeneszerzôk sorára hatott, például Bartók Bélára és Kodály Zoltánra. Dobszay Ágnes zenetörténet tanár

Képek a zeneszerzô életébôl

4


JUBILEUM

TISZTELETADÁS KODÁLY ZOLTÁNNAK SZÜLETÉSÉNEK

130.

A Zenetanárok Társasága (ZETA) decemberben két nagyszabású koncerttel tisztelgett Kodály Zoltán elôtt, születésének 130. évfordulóján. Az elsô hangversenyt december 1-jén rendezték meg a Józsefvárosi Zeneiskolában, Ábrahám Mariann, a ZETA zongora tagozata vezetôjének irányításával. A színvonalas és gazdag hangversenyen Kodály összes zongorára írott mûve megszólalt, sôt, hegedû-, cselló- és ének mûsorszámok is elhangzottak. A zeneiskolás növendékek mellett Szegedrôl nagy számú „konzis” növendék érkezett, akik sorozatban adták elô a zeneszerzô ciklikus zongoradarabjait. (Hét zongoradarab és Kilenc zongoradarab.) Az ünnepi eseményen iskolánkat a zongora tanszak két kiemelkedôen tehetséges növendéke képviselte: Karakas Benedek, aki pezsgô energiával játszotta a 9. Gyermektánc-ot és Varsányi Csaba, aki a „Székely keserves”-t adta elô nagy átéléssel. (Tanáraik: Réti Tamás és H. Veres Zsuzsa) Érdekessége volt a koncertnek egy új négykezes sorozat ôsbemutatója: Mezô Imre kortárs

ÉVFORDULÓJÁN

zeneszerzô mûve, a Kiskarácsony, nagykarácsony. A sorozatban felhasznált dallamok Kodály gyûjtésébôl származnak, ezért a szerzô Kodály Zoltán emlékének ajánlotta mûvét. A második hangversenyt december 9-én hallgathattuk meg a Kodály Emlékmúzeumban, a Mester egykori lakhelyén. A program egyrészt merített az elsô koncert mûsorából – így a Gyermektáncok sorozatában Karakas Benedek újra szerepelhetett –, másrészt mûvésztanárok produkcióival egészült ki, akik Pécsrôl, Szegedrôl és Budapestrôl érkeztek. A mûvészek Kodály olyan zenekari mûveinek zongoraátiratait is mûsorukra tûzték, mint a Marosszéki táncok és a Felszállott a páva – változatok egy magyar népdalra. A közönség hálásan fogadta az átiratban ritkán hallható, népszerû darabokat. Mindkét ünnepi Kodály-hangverseny magas színvonalon, méltó módon tisztelgett a Mester elôtt, születésének 130. évfordulója alkalmából. Halászné Veres Zsuzsa, tanszakvezetô

(A programsorozat keretén belül – december 8-án, a szolfézstanárok konferenciáján – fellépett a Tóth Aladár Ifjúsági Zenekar is. – a szerk.)

Karakas Benedek

Varsányi Csaba


5

HÁZUNK

TÁJA

A Városligeti fasorból a Szív utcába... Rendhagyó módon indult a tanév 2012 szeptemberében a Tóth Aladár Zeneiskolában. „Albérleteinkben”, a tagiskolákban, rendre elindultak a hangszeres és szolfézsórák, de központunkban, a Városligeti fasorban nagy volt a felfordulás. Az irodákban, könyvtárban, tanári szobában mindenki pakolt, dobozolt. Ládákba kerültek a könyvek, kották, hanglemezek, bizonyítványok, naplók... és lassan minden, ami fellelhetô volt az épületben. Közben a folyosón kígyózott a sor, hiszen beiratkozás volt, és szólt a zene, mert október 1-jén a Mûvészetek Palotája színpadára vártak bennünket. Hamarosan üresen állt a 37 évig otthont adó fasori „lakásunk”, ahonnan nem mehettünk el szó, azaz hang nélkül. Szeptember utolsó szombatján hagyományainkhoz híven az udvaron zenéltünk a Zene Világnapja alkalmából. A mûsor a közelgô MÜPA-koncert fôpróbája volt, de mi tudtuk, hogy több ennél, mert búcsúzunk. 2012. október 1-tôl (Terézváros Képviselô-testülete áprilisi döntése alapján) új székhelyen mûködünk. A Szív utca 19–21. szám alatti épület, melynek elsô és második emeletén már évek óta tanítjuk zenélni növendékeinket, most a pincétôl a padlásig a TAZI otthona lett.

A bejárati kapu eredeti tervrajza

6

Ha kíváncsiak vagyunk, mirôl mesélnek a falak, ha meg akarunk ismerkedni új lakóhelyünkkel, egészen a kiegyezés utáni évekig kell visszarepülnünk az idôben. Óriási fejlôdés indult el akkor Magyarországon. Ezekre az évtizedekre esik a mai Budapest kialakulása: Pest, Buda és Óbuda egyesítése (1873), az úthálózat kiépítése (pl. a Sugár út, a mai Andrássy út), a tömegközlekedés fejlesztése (fogaskerekû, földalatti vasút és a villamosközlekedés beindítása), az elektromos közvilágítás kialakítása, az Operaház, a Zeneakadémia, a Mûcsarnok, az Országház felépítése. A városkép látványosan változott, egész városrészek épültek fel, és a XIX–XX. század fordulójára világvárossá fejlôdött Budapest. Az 1868 végén elfogadott népoktatási törvény – mely kimondta a 6-12 illetve 15 éves korig tartó tankötelezettséget – hatalmas iskolaépítési hullámot indított el. 1868–1877 között húsznál is több iskola épült a fôvárosban. 1874-ben Terézvárosban, az akkori Kétszív utcában is új iskolaépületet emeltek. Tervezôje nem más, mint a Pesti Vigadó és más közismert épület megálmodója: Feszl Frigyes. Tervei alapján több iskola épült (például a Nagymezô utcában is), és talán nem túlzás azt állítani, hogy ezek közül az egyik legszebb a Szív utcai elemi népiskola épülete volt. A középítési bizottmány is dicsérte a belsô térelrendezést és a modern iskolaépítési elvek megvalósítását,


HÁZUNK

TÁJA

Földszint

I. emelet A homlokzatterv

mûszaki szempontból is kifogástalannak találta. A homlokzatot illetôen mégis vita támadt a bizottmányban. Néhányan „az ívezetes ablakokat túl szépnek, drágának, több javítást igénylônek, tisztítás és szellôztethetés tekintetében célszerûtlennek” tartották. Végül mégis Feszl Frigyes tervei alapján épült fel a Szív utcai elemi népiskola, „...ami az utca legdíszesebb háza lett. Kimagaslott az üres telkek és részben az elterpeszkedô földszintes házak közül.” Az új épületrôl így írt 1904-ben Gerley Szevér, az iskola egykori tanára: „A mi iskolánk díszes 2 emeletes ház, 2 kapubejárattal s minden emeleten 10 ablakkal, 2 tágas lépcsôházzal. (Az akkori törvényeknek megfelelôen külön a lányok és fiúk számára. – a szerk.) Van benne igazgatói és szolgai lakás, 1 iroda, 1 tanszertárhelyiség, 13 iskolaterem, 1 tornaterem, a földszinten 1, minden emeleten 2 árnyékszék. Az épület alatt pince van, melyben két kályha fûti az iskolát. A központi vízfûtôkészüléken kívül az udvari termek közül négyet, melyek az épület legtágasabb termei, külön Meidinger-féle kis kályhákkal is elláttak, arra az esetre is számítván, hogy rendkívüli hideg télen, addig is, míg a központi fûtôkészülék eléggé áraszthatja melegét, elégséges temperatura legyen a termekben.” 1874-ben 11 osztállyal, 768 diákkal és 11 tanárral indult el a tanév az akkori népiskolában. A tanított tárgyak között találhatjuk a számtant, a magyar nyelvtant, a természettant, a hittant (felekezetek szerint), a testmozgást, a földrajzot és az éneket. A tanszerek jegyzékében a térképek, olvasótáblák és állatpreparátumok mellett hangszereket is említenek, így négy hegedût és egy harmóniumot. A tanulást segítette egy iskolai könyvtár is. A tantestület – melynek tagjai több rangos testületben mûködtek közre, s nem egy TÓTH ALADÁR HÍRMONDÓ

II. emelet

7

HÁZUNK

TÁJA

esetben publikálták is pedagógiai tapasztalataikat – a tanítás eredményességének fokozása érdekében rendszeresen, hetente ülésezett. Az értekezleteken nevelési elvekrôl, fegyelmezési eszközökrôl, a szülôkkel való kapcsolattartás módjáról, vagy akár az iskolai ünnepélyek hatásossá tételérôl is szó esett. A legjelentôsebb határozatokat olvasgatva képet kaphatunk az akkori iskola szellemiségérôl. „1875. február – A testület elhatározta, hogy minden héten más-más testületi tag a saját osztályában a testület összes tagja jelenlétében gyakorlati tanítást tartson. 1888. április – A testület az énektanítás anyagáról, a tanítandó dalokról folytatott eszmecserét, mely alkalommal kimondta, hogy az V. és VI. osztályokban a hangjegyek ismertetését szükségesnek tartja. 1889. április – A tanuló elômenetelének megbírálásánál ne legyen fô szempont az ismeretmennyiség megállapítása, hanem tekintetbe kell venni azt is, hogy mennyire van képesítve a tanuló új ismeretek szerzésére, mily mértékben fejlôdött észtehetsége. Részesüljenek figyelemben a tanuló erényei: figyelem, pontosság, rendszeretet.” A legmegkapóbb Gerley Szevér visszaemlékezése az értekezletek hangulatára: „...ezen viták vezérfonala volt a családias viszonyra való törekvés, melynek rugója nem lehetett más, mint a szeretet. Meglátszott a vitatkozók beszédjén, hogy ha egy-egy módban eltérnek is egymástól, egyben mindnyájan egyetértenek; 8


HÁZUNK TÁJA

abban, hogy szeretet nélkül a tanító türelmes nem lehet, a mi nélkül ismét nevelés és eredményes tanítás nincsen.” Ha ránézünk ma az egykor Feszl Frigyes megálmodta épületre, vajon felfedezzük-e a szépen kidolgozott díszeket? (Például az oszlopok, a kovácsoltvas korlátok, a homlokzat és a kapu díszeit.) A kiegyezés utáni években sikeresen végrehajtott iskolaépítési program nemzetközi szinten is elismerést aratott – az 1878. évi párizsi világkiállításon Budapest az oktatásügy terén elért eredményeiért aranyérmet kapott. Vajon tudtunk-e eléggé vigyázni az akkori értékekre, eredményekre? Tóth Emese cimbalomtanár Véghelyi Kriszta hegedûtanár, igazgatóhelyettes

A 2012 ôszén felújított Fodor-terem iskolánk dísze lett


9

Az elsô adventi élménynap a TAZI-ban A Tóth Aladár Zeneiskola tantestülete a bonyodalmas tanévkezdés után szerette volna egy olyan közösségi élménnyel megajándékozni a növendékeit – és saját magát –, amilyen korábban még nem volt. Egyszerû, de közvetlen, komplex élményt nyújtó programot találtunk ki: azt, hogy nekiállunk fölépíteni a gyerekekkel közösen az adventi koszorút, emellett játékosan megismertetjük velük – elsôsorban az elôképzôsökkel – a hangszerek szépségét, megszólaltatásuk örömét. Közben belakjuk együtt az új otthonunkat, felfedezzük a különlegességeit, olyan kötôdést kialakítva, amely megerôsíti, hogy bár a zeneiskola különálló egységek (zenekarok, tanszakok) együttese, és a növendék számára elsôdlegesen az ôt tanító tanárt jelenti, azért mégiscsak egység – „alma mater”. A beérkezô gyerekekbôl elôször is egy nagy közös énekléssel varázsoltuk elô azt a felszabadultságot, amely az önfeledt játékhoz elengedhetetlen. Arra kértük ôket a kiosztott „menetlevelekben”: „Énekelj, alkoss, játssz, érezd jól magad!” Hangszerkészítés és hangszersimogatás – kicsiknek Elsôsorban a kicsiknek – vagyis az elôképzôsöknek – akartuk élményszerûen, közvetlen fizikai élményt nyújtva bemutatni a hangszereket, a muzsikálás örömét. Erre találtuk ki a „hangszersimogatót”. Két kis csoport indult elsôként iskolabejárásra, teremrôl teremre – a szolfézstanárok vezetésével és az érdeklôdô szülôk kíséretében – „hangszersimogatásra”. A tanszakok, hangszercsoportok zenés becsalogatóval hívogatták ôket. Akik az elsô két turnusból kimaradtak, a Gyermek- és Ifjúsági Képzômûvészeti Mûhely tanáraival fújható, rázható, csilingelô hangszereket készítettek papírgurigákból, apró csetreszekbôl, majd festették, díszítették, végül meg is szólaltatták ôket. A csodálatosan széppé varázsolt új koncerttermünkben (Fodor-terem) 15 órára koncertet 10

szerveztünk, ahová elsôsorban idôsebb növendékeinket, a tanárokat és zeneszeretô közönségünket vártuk, de nagy örömünkre a kicsik lettek a leghálásabb hallgatói jazz-zongorista volt növendékeink hangversenyének. (A Bösendorfer-koncertek sorozat keretében hangzott el. Írásunkat lásd a 12. oldalon – a szerk.) A szomszédos Pesti Mese étterem jóvoltából különlegesen finom szendvicsekkel és teával frissíthettük föl a gyerekek játékos kedvét. Méltó lezárása volt a kicsik számára a napnak, mikor az aulában felhangzott a Hull a pelyhes, Ácsné Szily Éva hegedûseinek elôadásában Utána már nem nagyon maradt energiájuk arra, hogy a belépéskor kapott „menetlevelet” kitöltögessék, amelyben játékos kérdések voltak (az iskola történetérôl, a hangszerekrôl, amelyeket húzhattak-vonhattak, az épületrôl) – pláne, hogy a leglelkesebb kicsik közül sokan még írni-olvasni sem nagyon tudtak. De nem is ez számított, hanem az önfeledt jelenlétük, a sok-sok csillogó szemecske – jutott is szinte mindegyiküknek valami kis ajándék: CD, könyv és egy ajándék leporelló színezhetô képpel, karácsonyi verssel és énekkel. Egy második „ôsbemutató” – zenei ínyenceknek Az estére még tartogattunk egy igazi szenzációt. Szônyi Erzsébet: Firenzei tragédia címû operáját adta elô a Tóth Aladár Zeneiskola Operastúdiója. A több mint fél évszázaddal a keletkezése után elôvett darab második „ôsbemutatóján” – nagy örömünkre – jelen volt a szerzô is. (Írásunkat lásd a 14. oldalon– a szerk.) A 2012. december 1-jei adventi családi élménynapot azért rendeztük meg, hogy a sok változás után megismerjük és megtaláljuk az örömöt az új otthonunkban, az együttlétben, a zenehallgatásban. Azt kívántuk, hogy ez él-


HÁZUNK

TÁJA

Így érezték magukat a gyerekek… Az utólag beérkezô véleményekbôl összegyûjtöttünk egy csokorra valót, melyekbôl kitûnik, hogy valóban élmény volt számukra ez a nap.

mény legyen a gyerekeknek és a tanároknak egyaránt, és megérezzük, hogy az iskola nem az épületben lakik, hanem a lelkekben, a mosolyokban, az odafordulásban, a hangokban, az emberi kapcsolatokban... Jó volt együtt! És – közkívánatra – találkozunk 2013 adventjén! Mihalicz Csilla

a: tszettek a Jusufi Vanessz hangszerek te s vó fú A lt. ccesek voltak. Nagyon jó vo csik nagyon vi bá ás or ng zo legjobban. A

Lengyel Máté: Nagyon tetszettek a fúvósok és a klarinét is. Finom volt a büfében a tea meg a szen dvics. a: Lujz Alföldi Nagyon sok hangKozma Zsófia: szert ismertem meg. Ilyen jó szolfézs cuccon A fúvós hangszerek még nem voltam , nagyon . ettek tetsz tetszett! A legjob ban a jazz koncert! Weinper Adél: nagyon tetszett Jól éreztem magam, és észítés. a zongora és a hangszerk Sásdi Vilmos : Nagyon tetsze tt, extra volt. Jazz és klassz ütôk és fúvóso ikus k - x2 Szabó Bence: ttam, a zonszer, amit hallo ng ha c en dv A ke a vízben”. A „Harcsa van a lt, vo ra go am teát. Ott szendvicset, itt lálkoztunk büfében ettem m m, csak ne ta to rá ba t a i, im volt M an jó volt, min n jó volt. Oly yo ag N . os jn sa egy buli.

(Az adventi élménynapról készült filmet és a Bösendorfer-koncertrôl készített videofelvételeket feltöltöttük a youtube-ra.)


11

VERSENYEK

Jazz m A zongora tanszak „Bösendorfer-koncertek”-sorozata hagyományosan a tanszak volt növendékeit hívja vissza az alma materbe, hogy iskolánk gyönyörû Bösendorfer zongoráján muzsikálva mutassák be, hová jutottak el tanulmányaik, mûvészi pályafutásuk során. A sorozat mostani koncertje több szempontból is különleges volt. Ezúttal a jazz mûfajában jeleskedô kiváló régi növendékeinket hívtuk meg, akik koncertjükkel egyúttal fel is avatták iskolánk új székhelyének széppé varázsolt hangversenytermét. A jazz aránylag fiatal mûfaj, amelynek sajátos, improvizációs-, komplikált hangzás-, ritmus- és érzelemvilágából izgalmas ízelítôt adott Oláh Dezsô, Premecz Mátyás és Kinczel Dániel koncertje. Közremûködôként csatlakozott hozzájuk Badics Márk dobos, aki egykor a mi iskolánkban kezdte dobtanulmányait. A fellépô mûvészek mindegyike a Zeneakadémia Jazz Tanszékén szerzett diplomát. Elsôként Kinczel Dániel programját hallhattuk, ô régen Hara Lászlóné (Csilla néni) tanítványa volt. Aktív zenész, aki a fellépések mellett tanít is az Újpesti Zeneiskola jazz tanszakán.

Oláh Dezsô és Badics Márk

12

Nemhiába oktatja is ezt a mûfajt – látszik, hogy nagyon átgondoltan, jól felépítve választotta ki három mûsorszámát, melyek közül az utolsó a saját szerzeménye volt. A közönség érdeklôdéssel és kedvtelve figyelte, még a kisebb gyerekek is kezdtek ráérezni ennek a zenének az ízére. Ezután Premecz Mátyás következett, aki az én növendékem volt sok éven át. Jazz-zongorázni a Postás Zeneiskolában kezdett, Rátonyi Róbert és Márkus Tibor irányításával, akik ma már a mi iskolánk tanárai. Matyi bemutatta nekünk mostani hangszerét, a mai jazz hangzásába általa úttörô módon visszahozott Hammond orgonát. A nyolcvanas években Rhoda Scott ezzel a különleges hangzású hangszerrel bûvölte el a világot. Most Premecz Matyi bûvölt el kicsiket és nagyokat egyaránt közvetlenségével, virtuóz hangszerkezelésével, remek hangulatot teremtve a teremben. Az izgalmas hangzásélményhez nagyban hozzájárult a zenésztárs, Badics Márk dobjátéka is. Matyi a Zeneakadémia mellett a Mûszaki Egyetemen is diplomát szerzett, informatikusként. Bár élete javarészét a zenélés, a fellépések töltik ki, mellette dolgozik is. Harmadikként Oláh Dezsô lépett a színpadra, aki régi igazgatónônk, Fehér Lászlóné (Gabi néni) növendéke volt. Rendkívüli tehetségére már zeneakadémiai tanulmányai során felfigyeltek. 2006 óta számos magas rangú díjat nyert el, mint szólista és mint zeneszerzô. Felívelô pályafutása megkoronázásaként 2009-ben – a jazz mûfajában elsôként – Junior Primadíjban részesült. A koncertezés mellett Dezsô is foglalkozik tanítással. Rendkívül érzékeny, lágy zongorahangjára, átszellemült elôadásmódjára sokáig emlékezni fogunk. Megható volt, hogy a szüleinek ajánlotta egyik saját szerzeményét.


VERSENYEK

KONCERTEK ûfajban

Tanárok és tanítványok. Balról jobbra: Kinczel Dániel, Hara Lászlóné, Oláh Dezsô, Fehér Lászlóné, Premecz Mátyás és Kaiser Adrienne

A hangverseny csúcspontja négyük közös örömzenélése volt. A két Bösendorfer zongora, a Hammond orgona és a dob együtt muzsikálása az egymásra figyelés, a közös alkotás gyönyörû pillanatait jelentette. Egyszeri és utánozhatatlan összprodukciót hoztak létre, amelybe mindenki a saját egyéniségét, gondolatvilágát vitte bele, a szóló improvizációkban és az együttes játékban egyaránt. Ebbôl fergeteges örömzene kerekedett ki, ami a közönség körében óriási tetszést aratott. Mi, a fellépôk régi tanárai pedig különösen meghatottan és büszkén tapsoltunk kedves tanítványainknak. Köszönet illeti Magyar Margit igazgatónôt a frappáns mûsorvezetésért, és H. Veres Zsuzsa tanszakvezetôt a különleges Bösendorfer-koncert megszervezéséért. Kaiser Adrienne zongoratanár

Kinczel Dániel a zongoránál, Premecz Mátyás a Hammond orgonánál


13

HÁZUNK

TÁJA

Vívódó darab, tépelôdô hôsökkel KORTÁRS

OPERABEMUTATÓ A

TAZI-BAN

Szônyi Erzsébet Firenzei tragédia címû mûvét több évtizedes pihenés után színpadra vitte a Tóth Aladár Zeneiskola Operastúdiója. A szenvedélyes, fordulatos mû új életre keltése egy másik újjászületéssel is egybefonódott: bemutatója a varázslatos hangversenyteremmé alakult Fodor-teremben volt, december 1-jén. December 6-án és 7-én pedig az Orosz Kulturális Központban játszották el. A mûfajában is szinte egyedülálló „nôi kortárs operáról” a szerzôvel, valamint Pallagi Judit mûvészeti vezetôvel és a Bianca szerepét alakító Lilik Judittal – a TAZI két magánének tanárával – beszélgettünk. – Miért választott egy szinte ismeretlen kortárs darabot? Pallagi Judit: – A kortárs zene népszerûsítését mindig is a szívügyemnek tekintettem. Ennek kapcsán ismerkedtünk meg Szônyi Erzsébettel is: Fekete Mária kolléganômmel közösen szerkesztettük A magyar dal mesterei sorozatot, melyben kortárs szerzôk mûveibôl válogattunk, és a második kötetben közöltünk Szônyi Erzsébet-dalokat is. A személyes ismeretség innen van, de a darab kiválasztása már jóval korábban megtörtént: az öcsém – aki szintén szívesen foglalkozik kortárs szerzôkkel – hívta fel rá a figyelmemet. – Mi tetszett meg benne? – A lehetôségek. Amikor nekiállunk egy darabnak, abban – hacsak nem olyan ismert, mint a Figaro házassága – mindig van valamennyi kockázat. De épp ez a szép benne – ez a felfedezôút. Jobban is szeretem ilyenkor, ha nem halljuk elôtte színpadon a darabot,

Bartinai Gábor és Farkas András

14

csak kottából fejtjük meg. A színpadi feldolgozás ugyanis már beállít egy értelmezést, és az akadálya is lehet annak, hogy a magunkét kibontsuk belôle. Amikor elkezdtük a próbákat, hatalmas viták voltak arról, mit is akart a szerzô ezzel a darabbal. Nagyon nehéz szövetû a mû. Az Operastúdióban különbözô szintû énekesek vannak – az egészen kezdôktôl a profikig – és fontos eleme a közös munkának az, hogy egymást inspirálják. Ebben a darabban ezt a sokszínûséget remekül ki lehetett aknázni: van benne egy kezdô énekesnek való szerep, a többihez pedig magasan képzett énekesek kellenek. – Hogyan talált rá az angol rendezôre, Doyne Byrd-ra? – Sok idôt töltöttem Angliában, és az egyik legjobb barátnôm rokonságába tartozik Doyne magyar felesége. Doyne színész, többek között a Royal Shakespeare Company-ban is játszott. Elôször akkor dolgoztunk együtt, amikor egy Purcell-darab próbáinál segített a színészeinknek az angol kiejtésben. Egyébként kiválóan beszél magyarul is. Egészen másfajta módszerrel dolgozik, mint amit a magyar rendezôktôl megszoktunk. Amikor elkezdtünk dolgozni, kérdeztem tôle, milyen elképzelései vannak a darabról. Csodálkozott, és azt mondta: „nincs elképzelésem addig, amíg nem látom a színészeimet.” A teljes munkafolyamatban hatalmas inspiráció áradt belôle. – A fiatalokhoz hogyan lehet közel hozni az operát? Egy kortárs darab alkalmasabb erre, mint a klasszikusok?


HÁZUNK

TÁJA

– Minden jó mû alkalmas rá. Ez a darab már a felsô tagozatos diákok számára is izgalmas kérdéseket vet föl. Például, hogy mennyi minden befolyásolhatja a hûséget. Vagy, hogy tudjuk-e, valójában kit szeretünk és miért? A darab megmutatja, hogy egy megalázott ember mennyire nem tud felszabadulni a párkapcsolatában, illetve, hogy aki soha nem szenvedett még, mennyire nem tud érzelmi mélységeket megélni. A tragikus végkifejlet kifejezi, hogy micsoda erôk, milyen szenvedélyek bújnak meg a rutinszerû élet mélyén, valamint, hogy rendkívülinek kell történnie ahhoz, hogy megtapasztaljuk, mennyire fontos a másik ember annyira, hogy akár ölni is tudunk érte. ✴✴✴

„Úgy érzem, nem tudom elfelejteni ezt a zenét” A darab legizgalmasabb szerepe Biancáé. – Azonnal tudott vele azonosulni? – kérdeztük Lilik Judittól. Lilik Judit: – Igen. Sosem játszottam még ennyire igazi, és érzelmeiben árnyalt embert. A mai napig is vannak bennem kérdôjelek, hogy Bianca valamit miért mond, miért tesz. A nôi lét alapvetô kérdéseire keresi a választ, beleértve azt is, hogy milyen értékekért érdemes élni és kockázatot vállalni. – Másképp zajlik egy ilyen kortárs mû próbája? – Igen. Amikor még csak ismerkedtünk vele, attól féltünk, hogy nem fogjuk tudni memorizálni, mert folyamatos áramlás az egész. Nagyon más csatornákon lehetett befogadni, mint egy klasszikus operát. Most viszont már úgy érzem, nem leszek képes elfelejteni ezt a zenét. Vívódó, drámai zene, tépelôdô szereplôkkel. Mivel kevés a mozgásos cselekmény, inkább belsô történéseket kell megmutatni, a hangommal kell tudnom elmondani mindent. A rendezô hagyta, hogy belülrôl építsük fel a szerepünket – ez inspiráló volt, és nagyon szabaddá tett abban, hogy merjünk hagyatkozni a saját érzéseinkre. Befelé figyeltünk, hogy melyik dallamrész milyen mozdulatot kíván. A rendezô pedig visszajelzett, hogy az összképbe hogyan illeszkedik bele az elképzelésünk. ✴✴✴

Lilik Judit és Farkas András

Mindennek és mindenkinek megvan a maga sorsa Szônyi Erzsébet 30 évesen, 1956-ban szerezte a Firenzei tragédia címû operáját. Addigra megírta már a zenei írás-olvasás módszertanát, és három évvel korábban bemutatták három felvonásos operáját is – Jókai Mór egyetlen drámáját, a Dalmát zenésítette meg –, nem volt tehát kezdô operaszerzô. A Dalmát 1953-ban mutatták be a Fészek Klubban, és nagy feltûnést keltett – a szerzô maga zongorázott, a kórusban többek közt olyan tanítványai is énekeltek, mint Szokolay Sándor és Petrovics Emil. De az a kor nem éppen a kortárs opera felfutásának az ideje volt. – Bemutatták, és kész – se akarat, se pénz nem volt arra, hogy tovább vigyük – emlékszik vissza Szônyi Erzsébet. A Firenzei tragédia ôsbemutatója még jóval az 1956-os forradalom elôtt volt: a Honvéd Mûvészegyüttes zenekara játszott (a volt Tiszti házban), az Operaház szólistái énekeltek, Rékai András rendezte. Oscar Wilde darabját úgy ajánlották Szônyi Erzsébet figyelmébe. – A férfi és a nô egymásra találása ragadott meg – tûnôdik el – az a bizonyos katartikus vég. – Meglepôdött, amikor a Tóth Aladár Zeneiskola Operastúdiója ismét elôvette? – kérdeztük a szerzôt.


15

HÁZUNK

TÁJA

– Igen, bár már megtapasztaltam, hogy habent sua fata libelli – vagyis, hogy a mûveknek is megvan a maguk sorsa. 1947-ben Párizsban írtam Színek címmel egy 9 tételes zongoraszvitet, majd hazajöttem, férjhez mentem, és nem is foglalkoztam azzal, ki mit kezd vele. Aztán egyszer csak Gilbert de Greeve, a Nemzetközi Kodály Társaság elnöke rátalált, és 2009-ben elkezdte játszani. A Firenzei tragédiát is bemutatták külföldön 1960-ban – Németország több városában, elsôként a meiningeni operaházban, majd Koppenhágában is. A 70-es években a Pécsi Nemzeti Színház is játszotta, Horváth Zoltán rendezésében. Nagyon örültem, hogy ismét elôkerült, és remélem, a Tóth Aladár Operastúdió énekmûvészei bemutatják többször, többfelé is! Szônyi Erzsébet zenekedvelô polgári családban született. Banktisztviselô édesapja otthon maga is énekelt, gitározott, édesanyja zongorázott, gyakran jártak operába, hangversenyekre – Furtwängler, Klemperer gyakori vendégmûvésze volt a két világháború közti magyar zenei életnek.

gôjében ugyan nem kívánatos volt az a polgári háttér, amelybôl Szônyi Erzsébet jött, de szakmai tudására szüksége volt a kurzusnak. Ráadásul, mint nônek, minden korszakban nehezebb volt az útja. – Sokkal jobbnak kellett lennem, hogy megálljam a helyem ebben az akkor még igen csak férfi-pályán – mondja – , ami azt illeti nôi zeneszerzôbôl, különösen opera-mûfajban ma sincs túl sok. Nekem azért volt könnyebb, mert a férjem csodálatos ember volt – ha ô nem támogat, nem tudtam volna a zenepedagógiában és a zeneszerzésben ennyit elérni. Mindig nagyon büszke volt rám. Hatodikos gimnazista voltam, amikor megismerkedtünk – egy osztálytársnôm családjánál lakott albérletben, és a Kúrián volt jegyzô. Késôbb bíró lett, aztán ügyvéd, majd jogtanácsos. Megjárta a hadifogságot, én 1947-ben Párizsban voltam ösztöndíjas, és miután mindketten hazajöttünk, 1948-ban összeházasodtunk, és 56 évig éltünk együtt nagy szeretetben. Szônyi Erzsébetnek meg kellett élnie szeretett és nagyra becsült mesterei mellôzését is. Mikor megkérdeztük, melyik volt a legnehe✴✴✴ zebb korszaka így felelt: – Szerencsés természetem van: abban ér„Teszem a dolgomat, a saját belsô mércém zem magam jól, amiben vagyok. Teszem a dolszerint” Szônyi Erzsébet zenei tehetsége korán meg- gomat, a saját belsô mércém szerint. mutatkozott – Kodály és Bartók kórusmûveiSzerencsére a dolgok olykor átértékelôdnek nek elôadásaiban kóruskísérôként tûnt föl, a népzenét Kodály Zoltántól tanulta. A 20-as – a Firenzei tragédiának is ez az egyik fô gonéveitôl már Kodály közvetlen munkatársa, még dolata. Hogyan is mondta a szerzô? Habent sua csak 21 éves és kezdô zenepedagógus, amikor fata libelli -a daraboknak is megvan a maguk a Zeneakadémia már ôt bízta meg mestere he- sorsa. És ebben lehet bízni az élet minden területén. lyettesítésével. Mihalicz Csilla Az ötvenes évek politikai és kulturális leve-

Homoki Réka

Bartinai Gábor Doyne Byrd Kertész Rita

16

Szônyi Erzsébet

TÓTH ALADÁR HÍRMONDÓ Farkas András Pallagi Judit

Lilik Judit

TÁBORBAN

A Zene Világnapján a MÜPÁ-ban A Zene Világnapja alkalmából nagy megtiszteltetés érte iskolánkat: a Mûvészetek Palotája felkérésének eleget téve, a nagyhírû épület Fesztivál Színház termében adhattak koncertet növendékeink. Ilyen nemzetközileg is rangos színpadon szerepelni ösztönzô, egyben sikerélményt nyújtó alkalom. (És nem az elsô – növendékeink egyre szélesebb köre élheti át ezt az élményt!) Ez a hangverseny az idén már hat alkalmat számláló Iskoláskoncert-sorozat része volt, így a szereplôk és a hallgatók egy korosztályt képviseltek. A mûsor mind a mûfaj, mind a megszólaló hangszerek tekintetében rendkívül színes és változatos volt. Szóló énekhang csendült fel legelôször, a két csángó magyar népdal meghitt, bensôséges légkört teremtett. Ezután a Klarinét-együttes fergeteges elôadását hallhattuk, majd a vonósokból álló Tücsökzenekar következett, ahol egész fiatal diákok is a pódiumra kerülhettek. Ezt követôen iskolánk legkiválóbb nagybôgô-, cselló-, hegedû- és zongorajátékosai szólaltatták meg hangszerüket, majd az Ifjúsági Zenekar J. Strauss: Paraszt-polka címû mûvét játszotta, amikor is a 600 fôs közönség énekelve kapcsolódott be az elôadásba. Ezután következett az iskola Jazz-együttese, népszerû sztenderdekkel és improvizációval. A hangverseny végén hatalmas taps és öröm töltötte be a termet, átérezhettük Yehudi Menuhin hegedûmûvész gondolatának igazságát: „Szavakkal már nagyon sokszor visszaéltek, különösen a korunk társadalmában egyre növekvô tudatlanságban. A zene azonban továbbra is módot ad arra, hogy az emberek ma is megértsék egymást.” Fasang Eszter, hegedûtanár


17

HÁZUNK

TÁJA

Miért fontos, hogy a TAZI akkreditált referencia-intézmény lesz? Lezárult a TÁMOP – 3.1.7-11/1 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése címû pályázat. Jövônk és további szakmai fejlôdésünk szempontjából is komoly jelentôsége lehet annak, hogy a Tóth Aladár Zeneiskola akkreditált referencia-intézmény lesz. 2011-ben Terézvárosban három intézmény nyerte el a lehetôséget, hogy csatlakozzon az Új Széchenyi Terv keretében a referencia-intézmények országos hálózatának kialakítását és felkészítését célzó TÁMOP – 3.1.7-11/1 programhoz. A Játékvár Óvoda, a Bajza Utcai Általános Iskola és a Tóth Aladár Zeneiskola – megerôsítve a Tehetségpontként már kialakított együttmûködésüket – felsôoktatási gyakorlóhelyekként csatlakoztak a megújuló tanárképzéshez. A Tóth Aladár Zeneiskola részérôl a projekt vezetôje: Magyar Margit igazgató, szakmai koordinátorai Véghelyi Kriszta igazgatóhelyettes és Réti Tamás zongoratanár. „A jövônk szempontjából is fontos ” – A TÁMOP - 3.1.7-11/1 ötéves program, amelynek még az elején vagyunk – hangsúlyozza Véghelyi Kriszta. – Eddig kilenc kolléga vett részt képzéseken, vagyis kapott felkészítést a gyakorlóhelyi és referencia-intézményi feladatok elvégzésére, ezzel kapcsolatos mentorálásra, illetve hálózatkoordinátori valamint PR-feladatok ellátására. Az egész programnak célja és lényege, hogy mindazt, ami a munkánkban kivételes, minôségi, azt meg tudjuk mutatni a külvilágnak, a szakmabelieknek. Ennek az a módja – többek között – hogy úgynevezett „jó gyakorlatokat” kell kidolgoznunk, pontosabban a meglevô jó gyakorlatainkat kell megfogalmaznunk és közkinccsé tennünk. Eddig kettôt dolgoztunk ki és töltöttünk föl a www.kosar.educatio.hu honlapra: a zenekari, illetve a szakmai mentori munkánk leírását. Ezeket a „jó gyakorlatokat” a TÁMOP-os pályázatok keretében megvásárolhatják tôlünk más intézmények. A feladatunk tehát – pontosabban a teameké – jelen pil18

lanatban az, hogy a jó gyakorlatainkat megismertessük a szakmával, más iskolákkal, hogy ôk is adaptálhassák. Nagyon fontos, hogy kialakuljon a kerületen, illetve Budapesten belül is a partnerintézményeknek az a köre, amellyel a legszorosabban együttmûködünk. A kerületben ez most azt a két intézményt jelenti, amelyekkel közösen pályáztunk. Egymás munkáját elsôsorban információkkal segíthetjük: nekünk például ez sokat jelenthet abban, hogy még több növendék iratkozzon be hozzánk. De mi is segíthetjük az iskolákat azzal, ha rendszeresen konzultálunk a gyerekekrôl, akiket nekünk az egyéni oktatás keretében lehetôségünk van jobban (vagy más oldalukról) megismerni. – Rengeteg szabályzatot készítettünk – idézi föl a munka dandárját az igazgatóhelyettes –, kialakítottuk többek között a „jó gyakorlatok” átadásának protokollját és a panaszkezelési szabályzatot. A programban dolgozik esélyegyenlôségi munkatárs is, akinek az a feladata, hogy a leghátrányosabb helyzetû gyerek és szülôje is értesüljön az ôt érintô lehetôségekrôl. Referencia-intézményi mûködésünknek a jövônk szempontjából is komoly jelentôsége lehet: javíthatja a mûködési feltételeinket, és mintát közvetíthetünk a többi zeneiskolának. Ehhez szükség van a zeneiskola valamennyi tanárának az együttmûködésére. „Megtanulunk csapatban dolgozni” Réti Tamás így foglalta össze a TAZI két „jó gyakorlatának” lényegét: – A „komplex személyiségfejlesztés a zenei együttesekben” címmel megfogalmazott munka régi jó gyakorlat a zeneiskolánkban. Nemcsak zenei képzést folytatunk, hanem rengeteg olyan fejlesztô feladatot – köztük például lég-


HÁZUNK

➀

➁

TÁJA

➂

1. Tóth Aladár Zeneiskola 2. Játékvár Óvoda 3. Tóth Aladár Zeneiskola

zô- és koncentrációs gyakorlatokat – végeztetünk a különbözô életkorú gyerekekkel a zenekarokban, amelyek során megtanulnak egymásra figyelni, egymást elfogadni, és ezt a képességüket az élet más területein is tudják majd hasznosítani. A „mentortanár a zenei tehetségekért” program keretében „tehetséggyáros” tanáraink fiatal kollégáiknak próbálják átadni a tehetségek felismerése és fejlesztése terén felhalmozott több évtizedes tapasztalataikat, a tehetséges gyerekekkel való foglalkozástól a versenyekre való felkészítésig. Réti Tamás értékelése szerint, túl azon, hogy a referencia-intézményeknek lehetôségük van pénzre váltani a felhalmozott szakmai tapasztalatokat a „jó gyakorlatok” értékesítésével, a további szakmai fejlôdésnek is jó indikátora lehet a program. Számos új TÁMOP pályázaton elônyt jelenthet – vagy eleve feltétele – a referencia-intézményi minôsítés. A „jó gyakorlatok” megfogalmazása szemléletváltást eredményezhet, könnyebb elkerülni, hogy a tanítás gépies rutinfeladattá váljon. Sokan ódzkodnak attól, hogy leírják, amit tesznek, pedig ez sokat segít a tudatosításban és a fejlôdésben. A másik fontos szakmai hozadéka a programnak, hogy a „magányos” munkához szokott zenetanárok rákényszerülnek arra, hogy csapatban is dolgozzanak, ami szintén hozzásegíthet ahhoz, hogy – megtartva mindent, ami bevált – elkezdjünk új megközelítéseken is gondolkodni. Mihalicz Csilla

Balról jobbra: Bódi Csilla, Bajza Utcai Általános Iskola; Balogh Bálintné, Játékvár Óvoda; dr. Kutnyánszky Csaba, LFZE; Magyar Margit, Tóth Aladár Zeneiskola

Bajza Utcai Általános Iskola

Zárórendezvény az Eötvös 10-ben A pályázatban részt vett terézvárosi köznevelési intézmények 2012. november 28-án 13 órakor megtartották záró rendezvényüket az Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér (1067 Budapest, Eötvös u. 10.) épületében. Az ünnepélyes eseményen jelen volt a Játékvár Óvoda, a Bajza Utcai Általános Iskola és a Tóth Aladár Zeneiskola igazgatója, több tanára és növendéke. Megtisztelte jelenlétével a rendezvényt a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem képviseletében dr. Kutnyánszky Csaba oktatási rektorhelyettes, Budapest Fôváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata részérôl pedig Staudinger Beáta, a Humánszolgáltatási Fôosztály Oktatási Osztályának ügyintézôje.


19

HÁZUNK

TÁJA

„A zongora lelke – a pedál” – RUBINSTEIN – Hogyan érdemes a gyerekeket a pedálhasználat rejtelmeibe bevezetni? Miképpen tud ez a hallás kimûvelésének fontos része lenni? Hogyan lehet a pedálhasználat változtatásával egy Chopin keringô újabb és újabb „arcát” megmutatni? Miért fontos a tudatosság az ösztönösen jól alkalmazott pedálozásnál is? Mire érdemes ügyelni koncert, versenyszereplés elôtt a zongora és a pedál kipróbálásánál? Melyek a gyerekek által leggyakrabban elkövetett pedálkezelési hibák? Mit jelent a „hangszín-pedál”, a „frazeáló pedál”, a „harmónia-pedál”, a „legato pedál”? Hogyan ad a kortárs zene már egészen könnyû darabokban is izgalmas pedálozási feladatokat a kis zongoristáknak? – Ilyen, és ehhez hasonló fontos, érdekes kérdések merültek fel október 12-én a zongoratanárok szakmai összejövetelén.

Babszi néni tanít

A továbbképzésen Kovács Kálmánné (a Fôvárosi Pedagógiai Intézet nyugalmazott vezetô szaktanácsadója, iskolánk egykori igazgatója, Eötvösdíjas zongoratanára) osztotta meg velünk tanítási tapasztalatait, gondolatait, négy vállalkozó kedvû zongorista növendék közremûködésével. Hallottunk tôlük Papp Lajos-, Beethoven-, Kurtág- és Chopin-mûveket, melyekben „Babszi néni” segítségével a pedálozás módjának és céljának sokféleségével szembesültek. A téma fontossága és Babszi néni személye sok érdeklôdô kollégát mozgósított: a fôváros többi zeneiskolájából, sôt, vidékrôl is sokan eljöttek tapasztalatot szerezni. Az ilyen programok segítik a Tóth Aladár Zeneiskola referencia-intézményi szolgáltatásainak bôvítését, pedagógiai mûhely-jellegének kibontakoztatását. Fenyôsy Dorottya zongoratanár 20


A ZONGORATANSZAK SIKEREI

TÁBORBAN

Szakmai közönségdíj ráadásnak I.

DÍJ A

FARKAS FERENC ZONGORAVERSENYEN

Ötödik alkalommal rendezték meg a Farkas Ferenc Zongoraversenyt Dunakeszin, november 16–17-én. A kétévente sorra kerülô találkozóra a Farkas Ferenc nevét viselô alapfokú mûvészeti iskolák, valamint budapesti, Pest-, Nógrád-, Komárom-Esztergom-, Fejér- és Heves megyei zeneiskolák, mûvészeti iskolák növendékei jelentkezhettek négy korcsoportban. A két napos rendezvényen közel száz versenyzô mutathatta be mûsorát a zsûritagok – dr. Kerek Ferenc, Belák Erzsébet és Hargitai Imre – elôtt.

Iskolánkat Karakas Benedek képviselte, aki az I. korcsoportban versenyzett. A 41 versenyzô közül a zsûri az ô produkcióját ítélte a legeredményesebbnek, és I. díjjal jutalmazta a játékát. Ez volt az elsô olyan verseny, ahol a felkészítô tanárok is szavazhattak, és Benedek elnyerte a felkészítô tanárok szakmai közönségdíját is. Réti Tamás, zongoratanár (Tanárát, Réti Tamást, felkészítô tanári különdíjjal jutalmazták – a szerk.)

Három darabbal indultam. Kötelezô volt egy Farkas Ferenc- vagy Kodály Zoltán-mû. Én Kodály Zoltántól a 9. Gyermektáncot játszottam. A szabadon választott darabjaim: Griegtôl a Költôi hangképek egyik tétele, és Bach G-dúr Francia

szvitjének Gavottja. A legjobban Kodály mûvét szerettem játszani ezek közül. Az intenzív felkészülést szeptember közepén kezdtük Tamás bácsival – ez tette ki a zongoraórák nagy részét. Bár az otthoni gyakorlásom nem tért el egy normál iskolai koncertre való felkészüléstôl, a verseny közeledtével már gyakrabban látogattam a zeneiskolát. Tamás bácsi azt is elérte, hogy Babszi néni és Eckhardt tanár úr is meghallgatott, és tanácsokkal látott el. Tudtuk, hogy a Dunakeszin beállított Yamaha zongora éles hangú, a rajta való játék eltér attól, amit megszoktam, ezért zongoraóráim alatt a Tóth Aladár Zeneiskola hasonló billentésû és hangszínû zongoráin gyakoroltam. Dunakeszin is sikerült egy próbát megszervezni a verseny elôtt, ami kicsit megnyugtatott. A verseny elôtt a szokásosnál jobban izgultam, mégis jó érzés volt a mûsoromat eljátszani. Meglepôdtem, és nagyon örültem az elsô helyezésnek, még jobb volt, hogy a felkészítô tanárok is azonos módon értékelték a játékomat. Külön megtiszteltetésként ért, hogy Farkas Ferenc fia, Farkas András adta át a díjat. Karakas Benedek zongora 3. B osztály


21

A ZONGORATA

TÁBORBAN

„Megérte a sok munka!” I.

DÍJ A

PAPP LAJOS REGIONÁLIS ZONGORAVERSENYEN

2012. november 3-án harmadszor rendezték meg Biatorbágyon a Papp Lajosról elnevezett regionális zongoraversenyt. Papp Lajos olyan kortárs zeneszerzô, aki sokféle mûvet komponált zenekarra, kis együttesre, szóló gordonkára, énekhangra, de legjellemzôbbek talán a pedagógiai célzattal írt zongoradarabjai. A kezdôk tanulmányait segítik a könnyen feldolgozható egyszerûbb kompozíciók, a nagyobbak karakterdarabjai elôadásával ügyesedhetnek, és elgyönyörködhetnek az Aquarium címû gyûjtemény impresszionista hangvételén. A versenyen iskolánk zongoratanszakáról Halas Nina (III. korcsoport, Pozsár Andrea növendéke) és Foskolos Bettina (IV. korcsoport, Horváth Vilmosné tanítványa) vett részt. Mindketten komolyan, lelkiismeretesen készültek a megmérettetésre, hiszen a legfontosabb mindig a verseny elôtti alapos munka. Elôször a darab megismerése, majd aprólékos, gondos kimunkálása zajlik: a szépségek, karakterek kibontása. Ha ez megszületik, akkor a kapott elismerés már csak a ráadás. Hat korcsoportban versenyeztek a növendékek – a csoportok létszáma és összetétele különbözô. Mindenki azzal a céllal jött, hogy sikeresen adja elô darabjait, azonban a felkészültség mellett a pillanatnyi lelkiállapottól is függ, milyenre sikerül az elôadás. 22

Nagyon tetszett a szervezôk gondolata, hogy mindenki munkáját megjutalmazták egy szeretettel készített, a verseny emblémáját is megjelenítô apró ajándékkal. Köszönet a verseny kezdeményezôjének Vadász Zsuzsának (iskolánk tanára – a szerk.) a szponzoroknak és a lebonyolítást segítôknek, akik nyugodt, barátságos légkört biztosítottak a résztvevôk számára. Az értékelést három tagú zsûri végezte: Kovács Kálmánné, az FPI nyugalmazott vezetô szaktanácsadója, iskolánk egykori igazgatója és Eötvös-díjas zongoratanára; Belák Erzsébet zongoramûvész, a Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola tanára, valamint a Szent István Király Zenemûvészeti Szakközépiskola tanszakvezetôje; Réti Balázs, a Miskolci Egyetem tanszékvezetôje, a Zeneakadémia zongoratanára. Az eredményhirdetésnél a zsûri elnöke, Kovács Kálmánné hasznos gondolatokkal segítette a tanárok, növendékek további munkáját. Nagy boldogság volt, hogy a növendékem, Bettina a IV. korcsoport I. díjasa lett, és a gálakoncerten is szerepelhetett. Horváth Vilmosné, zongoratanár A verseny napja is eljött ! Már nagyon vártam. Fe lkészültnek éreztem ma gam, mert sokat dolgo ztunk, és a mûsort eljáts zottuk más tanároknak is, ami sokat segített. Am ikor lementünk a terem próbára, nagyon tetszett a zongora, könnyed vo lt a billentése és szépen szó lt. A helyszín is nagyon barátságos. A nagy na pon, amikor ott álltam a színpad mögött, és vá rtam, hogy felkonferál janak, akkor rengeteg gondolat átfutott a fej emen, aztán máris a színpadon álltam. A mûsorom végén nagy on jókedvû lettem. Az eredményhirdetést na gy izgalomban várta m. Amikor meghallottam a nevem, megkönnyeb bültem, és úgy gondolt am, érdemes volt ezt a sok munkát belefektetni. Foskolos Bettina, zong ora 5. B osztály


NSZAK SIKEREI

TÁBORBAN

Siker Olaszországban II.

DÍJ A

„CITTÁ

DI

GORIZIA” ZONGORAVERSENYEN

Nagy élményben volt részem november végén: egy hegyek között fekvô, szép olasz városban jártam. Nem a nevezetességei miatt utaztam oda, hanem, hogy részt vegyek a XII. Nemzetközi „Cittá di Gorizia” Zongoraversenyen. Nagy izgalommal, lelkesedéssel és sok gyakorlással készültem rá, hiszen ez volt az elsô külföldi nemzetközi versenyem. A helyszín bejáratánál „zászlóerdô” fogadott minket, mely a fellépôk nemzetiségét szimbolizálta. Elsôsorban a környezô országokból érkeztek növendékek, de voltak orosz és távolkeleti fiatalok is. Mint késôbb kiderült, én voltam az egyetlen magyar résztvevô. A verseny korcsoportonként zajlott. Három mûvet kellett elôadni, melyek között egy Debussy-darabnak, egy klasszikus szonátatételnek, és egy szabadon választott darabnak kellett lennie, összesen húsz percben. Én Beethoven Vihar szonátájának 1. tételét, Debussy Pour le Piano

Prelude-jét, és Chopin f-moll Balladáját játszottam. Egy elég nagy koncertteremben, Kawai zongorán zajlott a meghallgatás. A zsûriben öt zongoramûvész foglalt helyet: Klaus Kaufmann, Dalibor Cikojevic, Luigi Tanganelli, Siavush Gadjiev és Riccardo Risaliti. Nagyon jól sikerült a fellépés, úgy éreztem, meg tudtam mutatni a tudásomat, érzéseimet ezeken a gyönyörû, általam nagyon kedvelt darabokon keresztül. Az örömöm már csak akkor volt nagyobb, mikor az eredményhirdetésen megtudtam, hogy a versenyen 2. helyezést értem el. Köszönöm Eckhardt Gábor tanár úrnak a fáradhatatlan felkészítô munkát, a sok biztatást és bátorítást! Köszönöm mindenkinek, aki szurkolt nekem! Forró Fruzsina zongora, továbbképzô III. B osztály


23

KITEKINTÔ

BERLINBEN VENDÉG Van Berlinben egy zeneiskola, ahol közel 200 zenetanár mintegy 4000 növendéket tanít. Elhatározták öt évvel ezelôtt, hogy Bartók Béláról nevezik el a Berlin Pankow kerületében mûködô intézményüket: így jött létre a Béla Bartók Musikschule. A Tóth Aladár Zeneiskola kórusának lehetôsége volt arra, hogy 2012 szeptemberében közelebbrôl is megismerkedjen az iskola munkájával, tanáraival és növendékeivel. A kedves meghívás apropója hármas évforduló volt: a zeneiskolát 65 éve alapították, 50 éve mûködik Pankowban, illetve 5 éve vette fel Bartók Béla nevét – mindezt két koncerttel ünnepeltük meg közösen. A jubileumok sorát gazdagította a mi kórusunk is, amely ebben a tanévben ünnepli mûködésének 25. évfordulóját. Már az elsô hangversenyen – amit a BerlinPankow-i városházán rendeztek meg – kiderült, hogy nagyon magas színvonalú a zeneiskolában folyó munka. A német zeneiskolások változatos mûsorából Sugár Rezsô Rondo zongorára és ifjúsági zenekarra címû mûvét emelem ki – ennek nagyszerû megszólaltatása után vonult fel a színpadra a Tóth Aladár Zeneiskola két kórusából válogatott 28 tagú kamarakórus. (Vezényelt Ispánkiné Gede Éva, zongorán közremûködött Arató Ágnes – a szerk.) A magyar kórusmûvekbôl összeállított hangulatos mûsor hatalmas sikert aratott. Jó érzéssel térhetett

mindenki haza a vendéglátó családokhoz, akik közül sokan meghallgatták a városházán megrendezett elsô ünnepi hangversenyt. Az ünnepi hét motorja a Bartók Béla Zeneiskola igazgatóhelyettese, Anne-Katrin Albrecht volt. Az ô szervezômunkájának és kedves egyéniségének köszönhetjük, hogy nagyszerûen éreztük magunkat a Berlinben töltött öt nap alatt. A szép barokk Schönhausen kastély megtekintése közben kipróbálhattuk a bálterem akusztikáját. A Rykerstrasse-i zsinagógában magyarul hallgathattuk meg a vezetést. Egy koncertre is eljuthattunk a Berlini Filharmonikusok hangversenytermébe. Láthattuk a hírhedt berlini fal maradványait, a Brandenburgi kaput, a Dómot, és a Reichstag (Parlament) kupolájából fölülrôl is megnézhettük Berlint. Minden élményt megkoronázva, az utolsó napon csodás idôben sétahajózhattunk Berlin folyóján, a Spree-n. A programokra a zeneiskola

A kórus óriási tapsot kapott a Gethsemane templomban

24


KITEKINTÔ

SZEREPELT A KÓRUS

tanárai, illetve nemegyszer a rendkívül barátságos és közvetlen igazgató, Chris Berghäuser kísért el bennünket. A beszélgetésekbôl kitûnt, mennyire örülnek a Tóth Aladár Zeneiskolával kialakult partneri kapcsolatnak. Az utolsó elôtti nap már az esti díszhangverseny lázában telt. Kórusunk számára kihívást jelentett, hogy öt Bartók-kórusmûvet a berlini zeneiskola ifjúsági zenekarának kíséretével énekelhettünk el, Tilo Schmalenberg vezényletével. Az önálló program három mûbôl állt, de volt még egy, a kórus számára ugyancsak szokatlan produkció is: a berlini Amici musicae

kamarakórussal (vegyeskar) – Hans-Jochen Dahlke vezénylésével – közösen énekeltünk el hat tételt Brahms Zigeunerlieder ciklusából. A berlini Gethsemane templom ezer fôs közönsége elôtt Magyar Margit igazgatónô köszöntötte a jubiláló zeneiskolát. Megköszönte a meghívást és kifejezte reményét, hogy a következô tanévben a Tóth Aladár Zeneiskola 110 éves jubileumát is együtt ünnepelhetjük a BerlinPankow-i Bartók Béla Zeneiskola növendékeivel és tanáraival, itt Budapesten! Ispánkiné Gede Éva kórusvezetô

✴✴✴

M

ikor vonatunk szûkös kis kabinjaiban – ahová nem ártott volna egy táblát kitenni, miszerint „175 cm felettieknek nem ajánlott”– álomra hajtottuk a fejünket, még valahol Pozsony közelében járhattunk. De mire másnap felébredtünk, már német földön suhantunk Berlin felé, szebbnél szebb tájakon, az ébredezô nap fényében. A megérkezésünket követô néhány órában, egészen a fogadó családjainkhoz való megérkezésünkig, egyik ámulatból a másikba estünk: elôször is még ki sem tettük a lábunkat a pályaudvarról, de már a kezünkbe nyomtak vendéglátóink egy heti bérletet, amivel bárhová mehet-


25

KITEKINTÔ

tünk, bármilyen tömegközlekedési eszközzel. Ami ezután jött még ezen a napon, csak így jellemezném: eszik, bámul és irigykedik, eszik, pihen, ismét eszik, egy keveset próbál is – de azért közben is falatozik egyet – végül kisebb bôröndhúzogatós kalandtúra után bedôl az ágyba… Kettônkkel legalábbis így történt. A következô napokban sûrû programok vártak ránk. Minden napra jutott egy kis városnézés és éneklés is. A két tervezett koncertünk mellé került egy harmadik is: rögtönzött éneklés a Schönhausen kastélyban (megjegyezném, ide még visszajöhetnénk, mert igencsak kellemes a koncertterem hangzása). Talán a két legemlékezetesebb esemény a koncerteken kívül, a Pekingi Szimfonikus Ze-

nekar hangversenye volt a Berlini Filharmónia koncerttermében, ezután pedig egy közös sörözés a velünk egy környéken elszállásolt lányokkal. Sajnos az egész heti rohanásban – egy-két találkozás kivételével – levelekben tartottuk a kapcsolatot fogadó családunkkal, és csak az utolsó reggelt tudtuk együtt tölteni a család minden tagjával. Remek embereket ismerhettünk meg bennük. Az apuka maga is zenél, illetve zenét szerez, a kislány pedig most kezdett el hegedülni a zeneiskolában. Végül számtalan új élménnyel a „bôröndünkben” érkeztünk vissza a dolgos hétköznapokba. És hogy ne feledjük a Berlinben eltöltött hetünket, az utazásunkat követô elsô kóruspróbánkon nagy meglepetésben volt részünk: a berlini Bartók Béla Zeneiskola ünnepi koncertjének hangfelvétele érkezett meg postán, és a 30 db CD-bôl mindenkinek jutott egy-egy példány! Ennél többet már nem is kaphattunk volna… Bognár Anna és Gazsi Luca kórustagok

✴✴✴ Idén kezdtem a harmadik évemet Gede Éva néni leánykarában, és ez volt az elsô utazásom a kórussal. Hihetetlenül élveztem Berlint! Az emberek kedvesek, a város nagyon szép, és a családok, akiknél laktunk, kitörô örömmel fogadtak minket. Azért negatívumok is voltak ám! Az elsô a hálókocsis vonat... – életem legkényelmetlenebb utazási eszköze. Hat ágy, kétszer három emelet magasságban, ugyanennyi emberrel, egy 2x2 méteres kis kabinban, az ágyak között fél méter mozgásra felhasználható hely… A kabin többi részében „pókemberesdit” játszottunk. Igazi akrobaták lettünk az utazás végére, az ágyak közötti létrákon való sok leés felmászástól! A másik negatívuma az utazásnak az volt, hogy a második, vagyis a templomi fellépésünkre a kórus egy része megfázott (én is…), és köhögôs, orrfújós, torokfájós beteg lett. (Mellesleg megjegyezném, hogy még így is nagyszerûen énekeltünk a díszkoncerten!!) Ezen a két dolgon kívül minden tökéletes volt: a programok, az ételek (minden órában ettünk, és nem túlzok!), a látnivalók (Berlini fal, Reichstag, Brandenburgi kapu, stb.), és a berlini zeneiskola remekül berendezett és rendkívül modern épületei. Körbe is vezettek minket a legújabb épületben az elsô napon, amikor megérkeztünk. Nagyon élveztem ezt az öt napot, remélem, hogy máskor is részt vehetek a kórussal külföldi utazásokon! Igazi élmény volt! Cela Ilda, kórustag

26


TÁBORBAN

„Milyen jó is fuvolásnak lenni!” Az I. Bogácsi Fuvolás Táborról beszélget Zubály Réka növendék és fuvolatanára, Kiss Kamilla Zubály Réka: Régen volt már, szinte alig emlékszünk arra a csodás három hónapra, amikor az ország még forró napfényben fürdött. Nyár volt és eljött a számomra legszebb napja is, amikor reggel arra ébredtem, hogy: igen, ma indulunk a fuvolás táborba! Természetesen, szokásomhoz híven, nem éppen idôben érkeztem a Keleti pályaudvarra, így éppen csak elértem a vonatot. Már mindenki a vonaton ült, ott volt az egész fuvolás osztályunk. A másfél óra utazás nem is tûnt hosszúnak úgy, hogy végig a barátnôimmel beszélgettem. Kiss Kamilla: Közben az egész heti csoki és keksz dózis elfogyott a vonatúton... R: Igen, de ez a tábor elsô szabálya: mindent megenni még odafelé! Ha jól emlékszem a tanárnô is a csapattal tartott, nem? K: …maradjunk csak a témánál! R: Igen-igen, végül egy kis városkánál, Mezôkövesdnél szálltunk le, ahonnan busszal mentünk tovább Bogácsra. Arra emlékszem még, hogy míg a buszt vártuk, egy falatnyi árnyékban nyomorogtunk, és micsoda szerencse volt, hogy „csak” 12-en voltunk. Pusztító meleg volt, lehetett vagy 50 fok... K: És nem volt már egy csepp innivaló sem, mert hát a cukorkára és a csokira inni kellett a vonaton...

R: Mikor végre megérkeztünk Bogácsra, teljesen elámultunk. Tündéri hely! Szép házikók, kis kertekkel, csupa zöld minden, mintha egy mesefaluban járnánk! A szállásunkon pedig szép nagy, világos szobák, és csodaszép kert! Rengeteg növény, fa – mint egy arborétum. Saci néni, Kamilla tanárnô édesanyja, már izgatottan várt minket, és szinte azonnal töltötte a hideg innivalót. A ház tele volt mûvészi képekkel, ez nagyon tetszett mindünknek. A bepakolás után tervet készítettünk, hogy az elkövetkezô hat napban mivel foglalkozunk majd. Pontos napirendet alakítottunk ki, amit aztán egy nagy plakátra meg is rajzoltunk közösen, és kitettünk a falra, hogy mindenki láthassa, mi a dolga. K: Vagy, hogy, mikor van az ebéd, ugye? R: Ó, igen, az ebéd, hmmmm! Milyen finomságokat ettünk – semmi menzai koszt! Azt is beosztottuk, hogy mikor ki lesz a felelôs az állványok elpakolásáért vagy a szoba tisztaságáért. A reggeli ébresztô zene után tisztasági versenyt tartottunk a szobák között, majd reggeliztünk, és elkezdôdtek a próbák, gyakorlások, többnyire duóban. Ez jó lehetôség volt arra, hogy egymást is jobban megismerjük. Jaj, sokat nevettünk – és közben igazi tábori csapattá kovácsolódtunk. K: Sokat is tanultatok egymástól...


27

TÁBORBAN

R: Így van! De a legjobb még hátra van! Többször elmentünk játszani és fürdeni a bogácsi fürdôbe. Egyszerûen szuper volt, fôleg ezeken a forró napokon. Ami még igazán emlékezetes volt számomra: amikor a kertben próbáltunk és gyakoroltunk és néha Helen eltûnt a bokrok között! Harc folyt az árnyékos fák alatti próbahelyekért. K: Csak tudja eldönteni az ember, hogy te játszol, vagy a kismadarak énekelnek! R: Tetszik emlékezni, mikor a tábor végén, amikor kinn játszottunk a kerti színpadunkon, egy madárka odaszállt és beleénekelt a fuvolazenekarunk elôadásába? K: Emlékszem! Tényleg, fuvolazenekar.. R: Igen, ezt az ebéd utáni csendes pihenô végén tartottuk. Mindenki benne volt, akár fuvolás, akár kis fife-os! Nagy élmény volt, igazi fuvolazenekar! A szülôknek is tetszett, a tábor végi koncerten – a tapsból ítélve – nagy sikerünk volt. K: Ne felejtkezzünk el a kirándulásokról, a

társasjátékozásról, vagy arról, amikor a tónál megtámadott minket egy óriási lódarázs! R: Vagy amikor a tábortûznél beszélgettünk esténként. Hm…akkor sok titokra fény derült! K: Te, kis Sherlock…! R: Az is jó móka volt, amikor a fürdôruhás lány-bulit csináltuk, és mindenki elkezdte locsolni a poharával a mellette napozót, végül olyan vizesek lettünk, mint a strandon. De volt komolyabb programunk is. Egyik nap meglátogattuk a római katolikus templomot. Egy kedves néni beszélt nekünk a freskókról és üvegfestésekrôl, és Kamilla néni is idegenvezetôként kalauzolt minket. A koncert utáni táncos buli sem volt semmi, kinn a parkban! Kiderült, hogy itt mindenki egy álcázott versenytáncos. A legrosszabb dolog – ami itthon mégis hiányzott a tábor után –, a takarodó elôtti ,,Il silenzio” volt, amit minden este eljátszott Kamilla néni nekünk. Akkor éreztük igazán, milyen jó is fuvolásnak lenni! Ugye idén is megyünk...?

✴✴✴

A dunabogdányi klarinét-táborról... A Tóth Aladár Zeneiskola klarinét tanszakának svájci kapcsolata 2011 februárjában kezdôdött, amikor – egy kolléganônk ismeretsége révén – megjelent iskolánkban egy lelkes, energikus

svájci klarinétos: Martin Frey, az allschwill-i zeneiskola klarinét tanára. Minden nehézséget leküzdve megszervezte az elsô közös klarinétos táborunkat a svájci Enney-ben.

A gyönyörûen felújított Terézvárosi Gyermeküdülô

28


TÁBORBAN

Már akkor – 2011 májusában – megkezdôdtek a viszontlátogatás, a magyarországi közös tábor szervezési munkálatai. Az idôpontegyeztetés nehézségei ellenére, a tábor végleges idôpontjának többszöri módosítása után eljött 2012 ôsze, és végre következhetett az egy hét együttlét. Rögtön a tábor elején nagy és szép feladat várt ránk: felléptünk a Zene Világnapján a Mûvészetek Palotájában, a Tóth Aladár Zeneiskola koncertjén. (Írásunkat lásd a 17. oldalon – a szerk.) Lehetetlen leírni a próbák hangulatát, a próbaközi kosármeccsekrôl a terembe szûrôdô kicsattanó jókedvet, a szemek csillogását a záró

koncerten… – és aztán a búcsúzáskor. Mi hárman, tanárok (Martin Frey, Kohán István, Szoucsek Szilveszter – a szerk.), hiszünk benne, hogy hármunk különbözô mentalitása, hozzáállása a zenéléshez, nemcsak összeadja, de megsokszorozza az energiákat. Munkánk eredménye megmutatkozik a gyerekek hozzáállásában, fejlôdésében, ez pedig nekünk ad új inspirációt a további munkához – és a következô együttlét megszervezéséhez. Az ifjú generációból volt, aki már a záró koncert után jelezte: „annyira szeretnék megtanulni klarinétozni, hogy a következô táborba én is jöhessek …!” Szoucsek Szilveszter, klarinét tanár

Fôpróba a Mûvészetek Palotájában


29

HÁBORBAN T ÁZUNK TÁJA

ÚJ HELYEN, Ú TÁBOR DUNA 2012 tavaszán megtisztelô feladatot kaptunk: a hagyományokat picit megszakítva, mégis folytatva, a nyári zenei tábor megszervezését és vezetését. Nagy lelkesedéssel és sok ötlettel vágtunk bele. Ez a tábor nemcsak a tanárok személyétôl volt más – a helyszín is megváltozott: Dunabogdány… Kreatív és energikus tanári csapat verbuválódott össze: Deutsch Nóra (zongora), Zalaba Gyöngyi (fuvola), Sáróyné Fekete Julianna (hegedû), Kovácsné Szabó Zsuzsa (gitár), Kohán István (klarinét). Komoly felkészülés kezdôdött: a megbeszéléseken összeállítottuk a tábor zenei anyagát, és beosztottuk a kamaracsoportokat. A közös zenekari mûvekhez – Szabó Zsuzsa utolérhetetlen technikai tudásának köszönhetôen – elkészítettük a személyekre szabott hangszerelést is. Nagyon kíváncsiak voltunk az új környezetre, ugyanis az elôzô táborokban a Balaton közelsége elkényeztetett minket. Ám amikor

megérkeztünk, és láttuk a gyönyörûen felújított Terézvárosi Gyermeküdülôt – medencével az udvaron –, mindnyájunk szeme felcsillant. Hogyan is töltöttük ezt az egy hetet? A gyerekek, akik jelentkeztek, jól tudták, hogy ez a pár nap szinte csak a muzsikálásról szól majd. Nagy lelkesedéssel vettek részt a kamara-, a zenekari és a kóruspróbákon. Sok új, érdekes mûvel ismerkedhettek meg, melyeket az egy hét alatt meg is tanultak. Ez az intenzív zenélés nagyon sokat jelentett hangszeres fejlôdésükben. Talán a közös zenekari próbák nyújtották a legnagyobb zenei élményt, melyben a legkisebbtôl a legnagyobbig, a zongoristától a szaxofonosig mindenki részt vett. A komoly zenei munka mellett a humorból sem volt hiány, errôl Kohán István kiváló szakmai tudása és karizmatikus egyénisége gondoskodott. A sok-sok zenélés mellett természetesen a pihenésre, lazításra is maradt idônk. Akinek

Kóruspróba Kiss Anna tanárnôvel

30


TÁBORBAN

J CSAPATTAL BOGDÁNYBAN kedve volt, pancsolhatott a medencében, de választhattuk a sportolást is. Az estéket jó hangulatú programokkal töltöttük: voltak vetélkedôk, KiMit-Tud, sôt egy improvizációs est is, amit jazzes kollégáink – Dely Róbert és Jelasity Péter – vezettek. „Ôrangyalunk” az üdülôben Melcher János, a tábor gondnoka volt, aki egész héten vigyázott ránk, és teljesítette a kívánságainkat. A hetet szép koncerttel zártuk, melyet Liebhardt Andrásnak, a Dunabogdányi Mûvelôdési Ház vezetôjének köszönhetôen a mûvelôdési ház nagytermében rendezhettünk meg. Utána az elmaradhatatlan, hajnalig tartó „záróbulin” mindenki levezethette a hét fáradalmait. Nagy élményt jelentett nekünk ez a pár nap, több szempontból is. Jó volt látni, mennyi mély és értékes barátság szövôdött a gyerekek között, és hogy hozzánk, tanárokhoz is egy kicsit közelebb kerülhettek. A másik nagyon jó tapasztalatunk az volt, hogy a kollégákkal mennyire összehangolódva, „egy húron pendülve” tudtunk együtt dolgozni. Azt hiszem, ez az egyik legfontosabb sikere egy ilyen zenés hétnek. A gyerekekkel együtt várjuk a folytatást … Kiss Anna, szolfézstanár Réti Tamás, zongoratanár

Kiss Anna

Réti Tamás

Zalaba Gyöngyi

Deutsch Nóra


K. Szabó Zsuzsa

31

TÁBORBAN Kohán István Deutsch Nóra

Réti Tamás

Jelasity Péter

32

S. Fekete Julianna

Dely Róbert

Alig vártam már az augu sztus közepét, hogy ke zdôdjön a tábor! Még soha sem voltam ilyen helyen, úg yhogy nagyon izgatott voltam. Kíváncsia n vártam, hogy ki milye n hangszeren játszik, és hogyan. Mikor odaértünk, nagyon megtetszett a hely. Jó na gy medence volt, kosárpalánk, és mi nden egyéb szórakoztat ó dolog. Megkaptuk, hogy kik me lyik szobában lesznek . Körbevezettek minket a házban, és kip akoltunk. Rögtön el is kezdôdtek az órák. Meglepett, me rt különösen jó volt a többiekkel dolgo zni. Amikor véget értek az órák, együtt lehettünk, aztán jött a zenekar. Ez volt a leg élvezetesebb. Mindenféle hangszer eg y helyen. Mi, klarinéto sok, hátul ültünk. Ámulattal töltött el, hogy milyen jól játszana k a többiek. Nagyon tetszett, hogy a klarinétosok együtt ját szo ttak, mégis külön szólamokban. Ezek után volt egy kis szabadidô. Volt, aki me dencézni ment, vagy kosarazott, vagy pihent. Utána jött a va csora. Nagyon finom ételeket készítettek a konyhások. Vacsora utá n a tanárok vetélkedôt tartottak szá munkra. Nagyon szórak oztató volt, és sokat nevettünk rajta. Csapatokat alkottunk, így egész jól összebarátkoztunk. Után a minden este pótvacso ra, 10 órakor pedig takarodó volt. Re ggelente nagyon korán kellett kelni, és menni órákra. Akinek nem volt étele vagy ita la, elmehetett a tanárokkal boltba. Mind en nap ismétlôdtek ezek a dolgok, és egyre élvezetesebbé vá lt a tábor. Utolsó elôtti nap lesétáltunk a Duna-partra. Végül az utolsó napon volt a táb orzáró koncert. Nagyon jól sikerült. So k szülô és nagyszülô jöt t minket megnézni. Nagyon jól éreztem ma gam a táborban. Remé lem, jövôre is ilyen jó lesz! Terenyi Szemôke, kl arinét TK. II. B osztá ly


TÁBORBAN volt, mint az elôzô évek Az idei tábor kicsit más na Du onszemes helyett ben, mert most Balat a ór y k köszönhetôen már eg bogdányban volt. Enne rni a me gis me lt b idônk vo alatt odaértünk, és töb nk, a ltu vo Bár kevesebben tábort és a gyerekeket is. k és jó volt, köztük kisebbe társaság most is nagyon új a látni a sok ismerôst, és nagyobbak is. Jó volt újr k csa en zb kö rni, akiket év embereket is megisme látásból ismertünk. gyzeltünk kamarában és na A táborban sokat zené kófolyamán. Aki akart, a nekarban is, és a játékok r iko (am Szabadidônkben rusban is énekelhetett. zcsó aztunk, fociztunk, cso nem próbáltunk) kosar ka nk. Ebéd után fürödtün tunk vagy pingpongoztu ek ny rse tve különbözô csapa medencében. Esténként te es ti vetélkedôk is. Egyik voltak, sport- és mûvésze ciós árai tartottak improvizá az iskola jazz-szakos tan partentünk sétálni a Duna estét. Máskor meg lem zás uta za naplementét. A ha jára, és megnéztük a a tottunk, amin bemutattuk elôtti estén koncertet tar on ultunk a táborban. Nagy szüleinknek, hogy mit tan k, ltá so tap zenekart vissza is jól sikerült a koncert, a lóka zottuk a „Karib tenger ezért még egyszer eljáts bôl lát, és a „Shrek” címû film da yik eg film û cím i” za a „Hallelujah” címû dalt. csantünk a táborba, ahol a A koncert után visszame néirdetése zajlott. Ezután patversenyek eredményh leikkel, de mi még itt ma hányan hazamentek a szü . za reggel utaztunk ha radtunk, és csak másnap ugyanitt találkozunk! Nagyon jó volt. Jövôre . I. osztály Vitéz Júlia, zongora TK

A nyári tábor, mint általában, nagyon jó volt, bár most nem Balatonszemesre mentünk, hanem Dunabogdányba. Szép, tágas épületben laktunk és zenéltünk. Az udvaron kosárlabdapálya, homokozó és hinta is volt. Meg egy medence, ami (noha nem pótolhatta a Balatont) nagyon jó kis medence volt, bár egyesek szerint még megfulladni se lehetett benne rendesen. Napközben sokat zenéltünk, ebéd után pedig fürödtünk is. Fürdés után zenekar és kóruspróba is volt. A zenekarral a Peter Gunnt, a Halleluját és a Karib-tenger kalózaiból játszottunk egy részletet. A Hallelujához a kórus is énekelt. Ezen kívül a Hamisha Asar címû dalt is elôadta a kórus. Esténként sokáig fönnmaradtunk, és addig szórakoztattuk egymást, míg el nem aludtunk, vagy a nagyok ránk nem szóltak. Persze sokat zenéltünk is, szerintem nagyon jó darabokat, és nem viccelek, ha azt mondom, hogy a táborzáró hangversenyen óriási sikerünk volt. Nagyon élveztem a tábort, és jövôre is szeretnék menni! Széles Borbála hegedû 3. osztály


33

ZENEI

DIÁKCSEMEGE

A SZONÁTA TÖRTÉNETE Néhány éves hangszertanulás után elôbb-utóbb minden zeneiskolás találkozik olyan darabokkal, melyek Szonáta, Sonate, Sonata, vagy ehhez hasonló feliratot viselnek. Eleinte könnyebb, egytételes, néhány oldalas „könnyû szonátákat, szonatinákat” játszik, idôsebb korában viszont többtételes, technikailag és zeneileg nehéz mûveket tanul ilyen címmel. Szonátát elôadhatunk szólóban, duóban, vagy trióban is. Mit is nevezünk akkor szonátának? A szonáta több száz éves mûfaj, mely története során nemcsak formájában változott sokat, hanem az elôadók számát és az elôadás helyszínét tekintve is. Az elnevezés az olasz „sonare” („hangzik”) szóból ered, és szorosan összefügg a hangszeres zene gyors fejlôdésével, mely a 16–17. század fordulóján kezdett az énekelt muzsikával egyenrangúvá válni. Ebben az idôben a Sonata (a Sinfoniaval azonos jelentésben) az önálló hangszeres darabok felirata volt. A 16. század végén elôször a többszólamú vokális mûvek hangszeres átiratait nevezték így, vagy az olyan „zenekarra” írt tételt, melynek szerkesztésmódja nagyon hasonlított a korban népszerû többkórusos motettákhoz. Egyik leghíresebb példája Giovanni Gabrieli 1597-ben megjelent Sonata pian e forte címû kompozíciója, melyben két hangszercsoport szerepel. Ezek külön-külön mindig piano, együtt pedig forte játszanak. Ugyancsak Sonatanak nevezték nagyobb vokális mûvek (operák, oratóriumok) zenekari tételeit. Ezek általában a nyitány, illetve a közzene szerepét töltötték be (pl. Monteverdi Orfeo). A mûfaj 1640 körül indult további fejlôdésnek, melynek az egyházi és az udvari zene szabott irányt. Templomi használatra, ahol a szonátát misén vagy más istentiszteleti alkalommal játszották, létrejött a sonata da chiesa, azaz templomi szonáta. Ezek visszafogottabbak, komolyabb hangvételûek, általában négytételesek voltak, és nem tartalmaztak vidám tánctételeket. A sonata da camera azaz kamaraszonáta általában azonos hangnemû, könnyedebb hangvételû tánctételek sorozata volt. Mindkét típust elsôsorban az észak-itáliai városokban mûvelték, legjelentôsebb képviselôi Merula, 34

Legrenzi és Bononcini. Elôadói együttesét tekintve mindkét szonátatípus lehetett szólóhangszerre és continuóra írt mû – duószonáta; valamint két dallamhangszerre és continuóra számító darab – triószonáta. Valójában a duószonátát hárman, a triószonátát pedig négyen szólaltatták meg, mivel a continuobasszust nemcsak a csembalista, vagy az orgonista játszotta, hanem egy viola da gambán (vagy gordonkán), esetleg fagotton játszó muzsikus is. Az ilyen elôadás dallamossá, színessé tette a basszust. A belsô szólamokat nem jegyezték le. Ezeket a csembalista a basszusnál megadott számjelzés, vagy ennek hiányában a többi szólamból levont következtetései alapján tette hozzá. A barokk szonáták legkedveltebb hangszere a hegedû volt, emellett gyakran szerepelt még a cornett (más néven cink), az oboa, és a blockflöte. Hasonlóan a hegedûsökhöz, az ezeken játszó muzsikusoktól is egyre nagyobb virtuozitást vártak el. A kétféle szonáta-típus az 1680–90-es években közeledett egymáshoz, és a 17. század végére kialakult a mai értelemben vett szonáta. A 17–18. század fordulójának legjelentôsebb szonáta-szerzôje Arcangelo Corelli (1653–1713).


Arcangelo Corelli

ZENEI

Blockflöték

Alig akad még egy olyan jelentôs komponista, aki hozzá hasonló mértékben korlátozta mûködési területét egyetlen mûfajra. Kizárólag vonós szonátákat és concertókat alkotott. Öt szonátakötetében elôdei eredményeire épít. Corelli világosan elkülöníti a templomi és kamaraszonátákat, tizenkettesével, vagy hatosával csoportosítja ôket (48 triószonáta és 12 duószonáta). Mindazonáltal a két szonátatípus belsô tartalma azt mutatja, hogy a kétféle írásmód hatott egymásra. Az egy vagy két hangszerre és basszusra írt szonáták komponálása egészen a barokk korszak végéig, sôt még késôbb is foglalkoztatta a zeneszerzôket. A mûfajt igen hamar átültették a vonósok mellett másfajta hangszerekre is, nevezetesen harántfuvolára, oboára, szóló orgonára és szóló csembalóra. Corelli szonátái legközvetlenebbül Georg Muffat, G. F. Händel és H. Purcell mûveire hatottak. Késôbb J. S. Bach volt, aki elôdeinek és kortársainak legkülönfélébb technikai megoldásait foglalta egységbe. A régi és közismert megoldások új fényt kaptak a kíséret nélküli hegedûés csellószonátákban, melyekben Bach az ellenpont valamennyi nehézségét bemutatta, tekintet nélkül a hangszerek mechanikai lehetôségeinek korlátaira.

DIÁKCSEMEGE

A szólistára írt zongoraszonáta mûfajának kezdetei a 17. század végére nyúlnak vissza. Csembalóra komponált Bibliai Szonátákat Kuhnau Németországban, 1696-ban, de ezzel egy idôben Itáliában, Spanyolországban, Bécsben, Franciaországban is megjelent a mûfaj. Különösen jelentôsek Domenico Scarlatti egytételes (kétrészes) csembaló-szonátái, melyek formailag, valamint a témák motivikus feldolgozásának újszerû módjával már a klasszikus szonátaformát vetítik elôre. Kb. 1750-tôl a szonáta jelentése ismét jelentôsen megváltozott. A klasszikus szonáta ciklikus, 3-4 tételes mûformává alakult. Néhány évtized alatt a tételek formájára és sorrendjére nézve, meglehetôsen szigorú szokás alakult ki. A tételek közül legalább az elsôben érvényesülnie kellett a szonátaformának. A szonátaforma a mannheimi iskolában, az 1600-as évek végén alakult ki, és a bécsi klaszszika legnagyobb és legmagasabb rendû formai konstrukciója lett. A szonátaforma is, mint a dalforma, amelybôl kialakult, két- vagy háromtagú lehet. A klasszikus zenében általában


35

ZENEI

DIÁKCSEMEGE

Cornetti

gyakoribb a háromtagú szonátaforma. Elsô tagja az expozíció, felvonultatja a témákat: a fôtéma tonikai hangnemben szólal meg, majd átvezetés kezdôdik a domináns vagy párhuzamos hangnembe, melyben azután elhangzik a melléktéma. Újabb átvezetéssel jutunk el a zárótémához, mely a domináns vagy párhuzamos hangnemet erôsíti meg. A második tag a kidolgozás, melyben az eddig bemutatott vagy új témák feldolgozása, boncolgatása következik különféle hangnemekben. A harmadik rész a repríz, melyben visszatérnek a témák a tonikai hangnemben. A tételt Coda zárhatja. A klasszikus korban a szonátaforma valamennyi hangszeres mûfaj (a szonáta, szimfónia, versenymû és kamarazene) formai építkezésében megtalálható. A tételek szokásos sorrendje: I. szonátaforma, II. variációs forma, lassú tempójú szonátaforma vagy dalforma, III. menüett vagy scherzo, IV. gyors tempójú rondó, szonátaforma vagy szonátarondó. A mûforma legnagyobb mesterei Joseph Haydn, Wolfgang Amadeus Mozart, és Ludwig van Beethoven voltak. Mindhárom szerzô érdeklôdésének közép-

pontjába a formailag egyre differenciáltabb zongoraszonáta került. Haydn egész élete során komponált – javarészt három tételes – zongoraszonátát (53 darabot), melyek szerkezetüket és virtuozitásukat tekintve rendkívül sokfélék, mindig az elképzelt vagy valóságos elôadóhoz igazodva. A mûkedvelô amatôrök zeneileg is könnyebb játszanivalót kaptak, mint a profi zongoramûvészek. Mozart (24 zongora- és 43 hegedû-zongora szonátájában) formai tekintetben Haydnhoz csatlakozik, de énekszerû dallamvezetésében és az érzékeny harmóniák, modulációk használatában egészen egyéni úton jár. Beethoven 32 zongora-, 10 hegedû-zongora, és 5 cselló-zongora szonátájában a korabeli hangszerek játéktechnikáját a legintenzívebb módon kihasználja a zenei karakterek, és emelkedett zenei eszméi kifejezésére. Szonátáiban – a mondanivalónak alárendelve – sokszor szakít a hagyományos tételrenddel és a formákkal. A klasszikus zongoraszonáta utolsó képviselôjének a két korszak határán mûködô Franz Schubertet tekintjük, aki szerkesztésében követi a klasszikus formát, de lírai dallamaival és színes harmóniáival már a romantika irányába mutat. A romantika kora óta a szonáta sokkal kötetlenebb mûforma; a tételek száma és rendje sokkal szabadabb, sôt, már nem szükségszerûen ciklikus forma, úgyszólván egyetlen követelménye, hogy legalább egy szonátaformájú tétel legyen benne. Dobszay Ágnes zenetörténet tanár

Mai oboa

Barokk oboa

36


KEDVES OLVASÓ! BEKÖSZÖNTÔ

Recommend Documents