kedd, 2015. április 28.
Vezetői összefoglaló
A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap.
300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.
Kiemelkedő forgalom mellett 1,8 százalékkal erősödött a hazai tőzsdeindex hétfőn, az emelkedést ismét a Richter segítette.
Nem történt jelentős hozamváltozás a magyar állampapírok másodpiacán, a 10 éves referencia kötvény kamata 2 bázisponttal, 3,27 százalékra emelkedett.
Magyarország 5 éves CDS felára egy bázispontos csökkenést követően 138 bázisponton állt tegnap.
A központi költségvetés adóssága az előzetes számítások alapján a GDP 75,4 százalékát tette ki 2015. április 24-én.
Magyarország Ismét 300 forint alatt az euró
Ma reggelre 1 százalékos erősödést követően 300 forint alá került az euró/forint keresztárfolyam, így 299,9 forintot ért egy euró reggel 6 órakor. A svájci frankkal és a dollárral szemben is több mint egy százalékkal növelte értékét a forint, a dollárral szemben a 275,70-es, a frankkal szemben pedig a 288,73-as szintig erősödött. Deviza árfolyamok Devizapár
Érték
Változás
Devizapár
Érték
Változás
Devizapár
Érték
Változás
EUR/HUF
299,89
-1,01%
EUR/USD
1,0877
0,22%
GBP/USD
1,5228
0,38%
CHF/HUF
288,73
-1,15%
EUR/CHF
1,0381
0,19%
EUR/CZK
27,47
0,27%
USD/HUF
275,70
-1,27%
USD/JPY
119,08
0,13%
EUR/PLN
3,9870
-1,12%
A dollár árfolyama 0,22, míg a svájci franké 0,19 százalékkal emelkedett a közös európai fizetőeszközzel szemben ma reggelig. A régiós devizák közül a cseh korona értéke nem változott jelentősen, míg a lengyel zloty több mint egy százalékkal került feljebb az euróval szemben. Kiemelkedő forgalom melletti ismételten közel 2 százalékos emelkedés
A hazai tőzsde kiemelkedő, 18,3 milliárd forintos forgalom mellett folytatta az emelkedő szériáját és 1,8 százalékos növekedést mutatott hétfőn. Az index erősödését az OTP és a Richter segítette, előbbi 2,7 százalékot emelkedve átlépte a 6000 forintos szintet, a gyógyszercég árfolyama pedig 3,6 százalékkal növekedett. A régiós börzék közül jelentősebb változást a lengyel és az orosz börze mutatta, a lengyel vezető index értéke 1,2 százalékkal nőtt, míg az orosz 1,4 százalékkal gyengült. A többi régiós tőzsdeindex vegyesen zárt, egy százalékon belüli változással. Nemzetgazdasági Minisztérium | Napi Jelentés
2
Magyar részvénypiac
Kismértékű hozamemelkedés hosszú lejáraton
Záró
Változás (%)
BUX
22822
1,8
OTP Bank
6008
2,7
Richter Gedeon
4764
3,6
Magyar Telekom
410
0,0
MOL
14880
-0,1
Hosszú lejáraton minimális hozamemelkedés történt, a referenciának is tekintett 10 éves államkötvény hozama 2 bázisponttal 3,27 százalékra emelkedett. Rövid lejáraton azonban szinte változás nélküli volt a tegnapi nap, egyedül a 12 hónapos DKJ hozam csökkent egy bázisponttal. Magyarország 5 éves CDS felára egy bázisponttal 138 bázispontra csökkent tegnap. Másodpiaci állampapírhozamok Futamidő
Hozam (%)
Változás (bp)
M3
1,55
0
M6
1,45
0
M12
1,56
-1
Y3
2,12
2
Y5
2,66
2
Y10
3,27
2
Y15
3,52
1
Bubor ON
1,98
-2
5 év CDS
138
-1
Nemzetgazdasági Minisztérium | Napi Jelentés
3
A GDP 75,4 százalékán az államadósság április végén
2015. április 24-én a központi költségvetés adóssága az előzetes adatok alapján 24 422,3 milliárd forintot tett ki. A januárban megnövekedett nettó forintkibocsátás a február elején esedékes nagy összegű deviza- és forint kötvénylejáratokat finanszírozta. Így a lejáratok után az adósság a deviza keresztárfolyamok változása, valamint a nettó kibocsátás következtében emelkedett, amely hatást mérsékelte a forint euróval szembeni felértékelődése a tavaly év végéhez képest. A központi költségvetés adóssága az előzetes számítások alapján a GDP 75,4 százalékát tette ki 2015. április 24-én az ÁKK számítása szerint.
Nemzetközi piacok Nemzetközi részvényindexek
Európai indexek
Amerikai indexek
Záró
Változás (%)
Záró
Változás (%)
DAX
12 039
1,93
Dow Jones
18 038
-0,23
CAC 40
5 269
1,30
S&P 500
2 109
-0,41
FTSE 100
7 104
0,47
Nasdaq
5 060
-0,63
Pluszban zártak a vezető nyugat-európai részvényindexek, miután a befektetők több megnyugtató hírt is kaptak. A görög kormány átalakította a tárgyalóküldöttségét, ettől előrelépést várnak az adósságtárgyalásokon. Él a bizalom a Fed szerda este kiadandó közleményével kapcsolatban is, amitől azt remélik, hogy utalást tesz a kamatemelés elhalasztására. Az Egyesült Államokban – az európai indexek hatásaként – kezdetben felfelé mozdultak a börzék, azonban az erős dollár és a csökkenő olajár miatt végül mínuszban zártak. Komoly az aggodalom azzal kapcsolatban, hogy a vállalati beszámolók visszafogottabb eredményekről számolnak be, főként hogy a héten több amerikai központú globális nagyvállalat is közzéteszi számait. 10 éves kötvényhozamok
Nemzetközi 10 éves állampapírhozamok Név
Hozam (%)
Változás (bp)
Név
Hozam (%)
Változás (bp)
Spanyolország
1,32
-7
Németország
0,16
1
Olaszország
1,38
-6
Franciaország
0,42
0
Portugália
1,92
-9
USA
1,92
1
Csökkentek a periféria országok állampapírhozamai, miután a görög miniszterelnök változtatott a nemzetközi szervezetekkel való tárgyalásokért felelős csoport összetételén. Ez megkönnyítheti az adósságtárgyalás előrehaladását.
Nemzetgazdasági Minisztérium | Napi Jelentés
4
Csökkent az olajár
A tegnapi napon kismértékben csökkent a két olaj benchmark árfolyama: a WTI ára 0,3 százalékos esést követően 57 dolláron fejezte be a kereskedést, míg az északi-tengeri Brent 0,7 százalékot veszített értékéből, így 64,8 dolláros hordónkénti áron zárt. Az arany ára 2,4 százalékkal emelkedett, így unciánként 1203,2 dolláron állt a nap végén. Ez főként a dollár napközbeni gyengülésének köszönhető.
Nemzetgazdasági Minisztérium | Napi Jelentés
5