1
Emberi Erőforrások Minisztériuma Debreceni Javítóintézete 2013. évi közbeszerzési terve 1
A közbeszerzés tárgya és mennyisége2
Irányadó eljárásrend
CPVkód
Időbeli
Sor kerül-e vagy sor került-e az adott az eljárás Tervezett eljárási megindításának, illetve szerződés teljesítésének közbeszerzéssel típus várható időpontja vagy összefüggésben a közbeszerzés 4 előzetes megvalósításának a szerződés időtartama összesített tervezett időpontja tájékoztató közzétételére3 ? 1
ütemezés
1
1. Árubeszerzés 1
11
11
Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program TIOP3.4.3-11/1-2012-0001. kódjelű „Javítóintézeti 30242000-7 Nemzeti ellátás biztosítása fiúk 30233220-9 eljárásrend részére a Dunántúlon" című kiemelt projekt keretében biztonságtechnikai szoftver és hardver beszerzése
11
11
Kbt. 122.§ (4) bek. alapján nemzeti értékhatárt elérő, hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás
2013. IV. negyedév
1
11
11
2014. II. negyedév
nem
A közbeszerzési tervet a költségvetési év elején, lehetőleg március 31-ig kell elkészíteni, és év közben a bekövetkező változásokra tekintettel szükség szerint aktualizálni kell. A közbeszerzési tervnek az ajánlatkérő azon közbeszerzéseit is tartalmaznia kell, amelyeket az ajánlatkérő a közbeszerzési terv elkészítése előtt az adott évben esetlegesen már megvalósított. A közbeszerzési terv nyilvános. 2 Az ajánlatkérőnek a legalább az irányadó egyszerű közbeszerzési értékhatárt elérő, kivételnek nem minősülő közbeszerzéseit kell feltüntetnie, utalva a kizárólagos ügyvédi tevékenységnek minősülő szolgáltatásokra, valamint a központosított közbeszerzési körbe tartozó közbeszerzésekre is. ;oKf'A ·~4>, 3 Ha már korábban sor került, az erre történő pontos hivatkozás is megjelölendő. J0«:-0 00eni Ja...-,Í'Oj· 0-:'\, 4 Például a kizárólagos ügyvédi tevékenység beszerzése vagy a központosított közbeszerzési körbe tartozó közbeszerzés esetén. é' r.f>- °'1'· ~ 1
li: J.J
dj~\
!)
'h
'~
ro
2
.
(''\'
?,B.,.zü<:\\-f!
1
7J
e:
'?;
-~ ..b.
'<.L/
"'e;,
íí\.
2
Sor kerül-e vagy sor került-e az adott az eljárás Tervezett eljárási megindításának, illetve szerződés teljesítésének közbeszerzéssel A közbeszerzés tárgya és Irányadó CPVkód • , 2 menny1sege eljárásrend típus a közbeszerzés 4 várható időpontja vagy összefüggésben előzetes megvalósításának a szerződés időtartama összesített tervezett időpontja tájékoztató közzétételére3 ? nem Társadalmi Infrastruktúra 2014. II. negyedév Operatív Program TIOP2013. IV. negyedév Kbt. 122.§(7) bek. 3.4.3-11/1-2012-0001. 31129000-6 a) pontja alapján kódjelű „Javítóintézeti 31154000-0 nemzeti értékhatárt Nemzeti ellátás biztosítása fiúk 31158000-8 eljárásrend elérő, hirdetmény részére a Dunántúlon" című 31211110-2 közzététele nélküli kiemelt projekt keretében 45310000-3 tárgyalásos eljárás biztonságtechnikai eszközbeszerzés 2014. II. negyedév nem Társadalmi Infrastruktúra 2013. IV. negyedév Operatív Program TIOP3.4.3-11/1-2012-0001. Kbt. 122.§(7) bek. kódjelű „Javítóintézeti a) pontja alapján ellátás biztosítása fiúk 39000000-2 Nemzeti nemzeti értékhatárt eljárásrend elérő, hirdetmény részére a Dunántúlon" című . kiemelt projekt keretében közzététele nélküli tárgyalásos eljárás Ellátottak részére berendezési tárgyak beszerzése 2014. II. negyedév Társadalmi Infrastruktúra 30000000-9 Nemzeti Kbt. 122.§(7) bek. 1 2013 . IV. negyedév n,egi\" c r \,~ /<'?-! Operatív Program TIOPa) pontja alapján eljárásrend ,,«;_, _ ~ceni Jd,. 11 1 1
Időbeli
ütemezés
1
'
-
K_•
r
3
A közbeszerzés tárgya és • , 2 menny1sege
3.4.3-11/1-2012-0001. kódjelű „Javítóintézeti ellátás biztosítása fiúk részére a Dunántúlon" című kiemelt projekt keretében Informatikai eszközök beszerzése
CPVkód
Irányadó eljárásrend
ütemezés
1
nemzeti értékhatárt elérő, hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás
Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program TIOPKbt. 122.§(7) bek. 3.4.3-1111-2012-0001. a) pontja alapján kódjelű „Javítóintézeti 18000000-9 Nemzeti nemzeti értékhatárt ellátás biztosítása fiúk 39514000-8 eljárásrend elérő, hirdetmény részére a Dunántúlon" című közzététele nélküli kiemelt projekt keretében tárgyalásos eljárás textíliák és ruházat beszerzése Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program TIOP3.4.3-1111-2012-0001. kódjelű „Javítóintézeti ellátás biztosítása fiúk
Időbeli
Sor kerül-e vagy sor került-e az adott az eljárás Tervezett eljárási megindításának, illetve szerződés teljesítésének közbeszerzéssel típus várható időpontja vagy összefüggésben a közbeszerzés 4 előzetes megvalósításának a szerződés időtartama összesített tervezett időpontja tájékoztató közzétételére3 ? 1
Kbt. 122.§(7) bek. 37000000-8 a) pontja alapján Nemzeti 37500000-3 nemzeti értékhatárt eljárásrend elérő, hirdetmény közzététele nélküli
2013. IV. negyedév
2014. II. negyedév
nem
2013. IV. negyedév
2014. II. negyedév
nem
„ ....t{"'()hrv
«>-
r - pnl
:.;(.
J.
•1-
'.j,..f/."'\
,..,.v
::-:-A
(J1
."";C \-l ..-\ ~rn Cll :;o
J..1~
J.
l;; 1. -';
Q
"·~ . ·-- . '<:'.'°U í11/· 7
.t
<.,
.
_..,.h(\-f'
t.,"6ZÖ!l 1,...
",..,...,·~ ~
.~
~
4
Sor kerül-e vagy sor került-e az adott az eljárás Tervezett eljárási megindításának, illetve szerződés teljesítésének közbeszerzéssel típus várható időpontja vagy összefüggésben a közbeszerzés 4 előzetes megvalósításának a szerződés időtartama összesített tervezett időpontja tájékoztató közzétételére3? 1
A közbeszerzés tárgya és mennyisége2
•
CPV kód
Irányadó eljárásrend
...
részére a Dunántúlon" című kiemelt projekt keretében játékok, sporteszközök beszerzése
D
tárgyalásos eljárás
Időbeli
ütemezés
1
1
1
11
Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program TIOPKbt. 122.§(7) bek. 3.4.3-11/1-2012-0001. a) pontja alapján kódjelű „Javítóintézeti 33130000-0 Nemzeti nemzeti értékhatárt ellátás biztosítása fiúk eljárásrend elérő, hirdetmény részére a Dunántúlon" című közzététele nélküli kiemelt projekt keretében tárgyalásos eljárás fogászati és egészségügyi eszközök beszerzése
2013. IV. negyedév
2014. II. negyedév
nem
Társadalmi Infrastruktúra Kbt. 122.§(7) bek. Operatív Program TIOP3.4.3-11/1-2012-0001. 39141000-2 a) pontja alapján kódjelű „Javítóintézeti 39220000-0 Nemzeti nemzeti értékhatárt 39314000-6 eljárásrend elérő, hirdetmény ellátás biztosítása fiúk részére a Dunántúlon" című közzététele nélküli kiemelt projekt keretében tárgyalásos eljárás konyhai eszközök
2013. IV. negyedév
2014. II. negyedév
nem
, Qt'.Ek"u , Q'( ' I ' ,~ c-,eni Jé>vit. -i:,/. \. v ~<-e _ e: 1'-\ >,; 'úl
'·'I' ~· {
J
.J\. i
l'l
-'+--yi,.;_.
\
• '
~
~
fí\· ~
t
:;o e--; C :::: ;s: ..A
"'~1; ' ; ,,,
2•J "" _;, ~~
,
.._ ~ ,,
"'q.,'f)
'":j#
ro
1.
.:s
'(\~
. ·Biff;zö~
5
A közbeszerzés tárgya és • , 2 menny1sege
1
--b~~~
CPV kód 11 Irányadó eljárásrend
-----11
1 II. Építési beruházás
11
~~;:~::~~:ás-
1
H---------11
11
11
11
11
1
1
11
11
11
11
1
1
Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program TIOPKbt. 122.§ (4) bek. 3.4.3-11/1-2012-0001. alapján nemzeti értékhatárt elérő, kódjelű „Javítóintézeti 45216113-9 ll Nemzeti ellátás biztosítása fiúk hirdetmény eljárásrend részére a Dunántúlon" című közzétételével induló tárgyalásos kiemelt projekt keretében Nagykanizsai Javítóintézet eljárás kivitelezése 11
Időbeli ütemezés
Sor kerül-e vagy sor került-e az adott az eljárás Tervezett eljárási megindításának, illetve szerződés teljesítésének közbeszerzéssel típus várható időpontja vagy összefüggésben a közbeszerzés 4 a szerződés időtartama előzetes megvalósításának összesített tervezett időpontja tájékoztató közzétételére3 ? 1
11--
I[-- .-
-H-
2013. május
11
2014. augusztus
11
nem
11
1
!:====================~:=======~:========~:=============~~==================::================~:==========~I
Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program TIOP-
Kbt. 122.§(7) bek. a) pontja alapján nemzeti értékhatárt 3.4.3-11/1-2012-0001-~0.12:1179411000_8 Nemzeti eljárásrend elérő, hirdetmény 0001. kodJelu „Javítóintézeti ellátás közzététele nélküli biztosítása fiúk részére a tárgyalásos eljárás
2013. január
2015. 06. 30.
nem
(_r.;.l:;.A..:;u
r:
o" , Q'
./
"""'I"' Ja
,,
r,i
1
ifo.· ·., 'l......
~' <:'.'<--t ~ \.
'\,.
~'i· 8 llSZOH" .. """'
'--J.
t-
6 Időbeli
Sor kerül-e vagy sor került-e az adott az eljárás Tervezett eljárási megindításának, illetve szerződés teljesítésének közbeszerzéssel típus várható időpontja vagy összefüggésben a közbeszerzés 4 előzetes megvalósításának a szerződés időtartama összesített tervezett időpontja tájékoztató közzétételére3? 1
ütemezés
1
1
A közbeszerzés tárgya és • , 2 menny1sege
CPVkód
Irányadó eljárásrend
Dunántúlon" című kiemelt kapcsolódóan projekthez vezető Pénzügyi és pénzügyi asszisztens ki választása"
„ Társadalmi Infrastruktúra
2013. II. negyedév
2014. augusztus
nem
2013.II.negyedév
2015.06.30.
nem
Operatív Program TIOPKbt. 122.§(7) bek. 3.4.3-11/1-2012-0001. a) pontja alapján kódjelű „Javítóintézeti Nemzeti nemzeti értékhatárt biztosítása ellátás fiúk 71320000-7 eljárásrend elérő, hirdetmény részére a Dunántúlon" című közzététele nélküli kiemelt projekthez tárgyalásos eljárás kapcsolódó tervezői művezetés ellátása" Társadalmi Infrastruktúra Kbt. 122.§(7) bek. Operatív Program TIOPa) pontja alapján 3.4.3-11/1-2012-0001. 79212000-3 Nemzeti nemzeti értékhatárt kódjelű „J avítóintézeti eljárásrend elérő, hirdetmény biztosítása fiúk ellátás közzététele nélküli részére a Dunántúlon" című tárgyalásos eljárás kiemelt projekthez
J· ...,.()
"J1~ f
,"4\
·-'í,j,'
o/,;, ~*z ''% cJl
~~
~ [T\(1) ~
;,
J
~
'/,
~ff
~\,- · ~1:-- ~!, ~
-e
Pi: -:Sj,;
B
1
7
Sor kerül-e vagy sor került-e az adott az eljárás Tervezett eljárási megindításának, illetve szerződés teljesítésének közbeszerzéssel típus várható időpontja vagy összefüggésben a közbeszerzés 4 előzetes a szerződés időtartama megvalósításának összesített tervezett időpontja tájékoztató közzétételére3 ? 1
A közbeszerzés tárgya és mennyisége2
kapcsolódó könyvvizsgálat
Irányadó eljárásrend
CPVkód
Időbeli
ütemezés
1
11 11
11
11
11
1
11
Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program TIOP3.4.3-11/1-2012-0001. Kbt. 122.§(7) bek. kódjelű „Javítóintézeti a) pontja alapján ellátás biztosítása fiúk Nemzeti nemzeti értékhatárt 80310000-0 részére a Dunántúlon" című eljárásrend elérő, hirdetmény kiemelt projekthez közzététele nélküli kapcsolódó fiatalokkal tárgyalásos eljárás kapcsolatos oktatási szolgáltatások beszerzése
2013. IV. negyedév
2015.06.30.
nem
Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program TIOPKbt. 122.§(7) bek. 3.4.3-1111-2012-0001. a) pontja alapján kódjelű „Javító intézeti Nemzeti nemzeti értékhatárt ellátás biztosítása fiúk 80427000-3 eljárásrend elérő, hirdetmény részére a Dunántúlon" című közzététele nélküli kiemelt projekthez tárgyalásos eljárás kapcsolódó személyiségfejlesztési
2013. IV. negyedév
2015.06.30.
nem '
"l;\.;.,1·,}.ff, ""(
·
~o'(
X'
~ '
,ec
0f1I.
1
1
' '/
/
~
"()
~~\
,,
~
)
'
';_'\
·•,, . \'.),
•j
S
-
°l:
_,,
"t..
fi'·
~
-..; e
' ':'.)" • .:: L-" ....... . ·"I,
j\."--...,,t .
;..,
" .A ::0: ....
-~
~~
,_,,IJ,B~zö#
'-.
·,
1
1
8
Sor kerül-e vagy sor került-e az adott az eljárás Tervezett eljárási megindításának, illetve szerződés teljesítésének közbeszerzéssel típus a közbeszerzés 4 várható időpontja vagy összefüggésben előzetes megvalósításának a szerződés időtartama összesített tervezett időpontja tájékoztató közzétételére3 ? 1
A közbeszerzés tárgya és mennyisége2
képzési beszerzése
Irányadó eljárásrend
CPVkód
Időbeli
ütemezés
1
szolgáltatások 1 11
11
11
11
1
11
Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program TIOP3.4.3-11/1-2012-0001. kódjelű „J avítóintézeti Kbt. 122.§(7) bek. ellátás biztosítása fiúk a) pontja alapján részére a Dunántúlon" című Nemzeti nemzeti értékhatárt 80220000-2 kiemelt projekthez eljárásrend elérő, hirdetmény kapcsolódó hátrányos közzététele nélküli helyzetű és fogyatékos tárgyalásos eljárás tanulókkal kapcsolatos oktatási szolgáltatások beszerzése
2013. IV. negyedév
2015.06.30.
nem
Társadalmi Infrastruktúra Kbt. 122.§(7) bek. Operatív Program TIOPa) pontja alapján 3.4.3-11/1-2012-0001. 80511000-9 Nemzeti nemzeti értékhatárt kódjelű „J avítóintézeti eljárásrend elérő, hirdetmény ellátás biztosítása fiúk közzététele nélküli részére a Dunántúlon" című tárgyalásos eljárás kiemelt projekthez
2013. IV. negyedév
2015 .06.30.
nem
/Ól{R_A~.;.
r/t:f <(-' en'. la·,
,0 -~'-eG ti; e)
-'/
~
~
9 Időbeli
Sor kerül-e vagy sor került-e az adott az eljárás Tervezett eljárási megindításának, illetve szerződés teljesítésének közbeszerzéssel típus a közbeszerzés 4 várható időpontja vagy összefüggésben előzetes megvalósításának a szerződés időtartama összesített tervezett időpontja · tájékoztató közzétételére3? 1
A közbeszerzés tárgya és mennyisége2
:::
kapcsolódó beszerzése
Irányadó eljárásrend
CPVkód
....
ütemezés
1
mentorálás 1· 11
11
11
Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program TIOPKbt. 122.§(7) bek. 3.4.3-1111-2012-0001. a) pontja alapján kódjelű „Javítóintézeti 79411000-8 Nemzeti nemzeti értékhatárt ellátás biztosítása fiúk eljárásrend elérő, hirdetmény részére a Dunántúlon" című közzététele nélküli kiemelt projekthez tárgyalásos eljárás kapcsolódó standardizálás beszerzése
V. Szolgáltatási koncesszió
11
1
------
------
------
IV. Építési koncesszió 1
11
11
------
-----11
11
nem
------
-----11
11
1
------
-----11
1
2015.06.30.
-----11
-----11
11
2013. IV. negyedév
11
-----11
1
'
-l~'c'.'.Ll'
Debrecen, 2013. január 7.
Magyari László igazgató
. Küt'1{A0().
,.,_o '
,e0
.J
lf 4 '
IQ.
'%1\ ~~· ,t, '<J>
):-,,,-s:>' er.1•·· . ·.av1• _ ~-?
'ő' l "'
\-' \
ti~ -"
@:
@J~.; ·~''.,~ ' ~:!''1
.i.,•.. . .•. ·'... 1
'&ó&q,,".
~
..
'.
% ~;o..- M C ~;.E
'!) a·· .. .Á?,<:--". ' llliZOt'" ___1.:.