Rózsatéri Hírek 2008 január 13 Kispest-Rózsatér Lelkészi jelentés – a 2007. esztendırıl
„Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma ! Számolgatom, de több a homokszemeknél, s a végén is csak nálad vagyok.” (Zsolt 139,17-18)
Karácsonyfánk alatt, számomra készített meglepetés, feleségem jóvoltából, egy szép karóra volt. 25 évig használtam a korábbit, legnagyobb fiammal volt egyidıs, hozzánıttem, azonban az utóbbi hónapokban már többször megtévesztett, nem mutatta rendesen az idıt. Kérésem volt, örülnék, ha lenne újra pontos órám. S amikor feltehettem a kezemre, feltőnt, lényegesen nagyobbak, erıteljesebbek a mutatói, mint a korábbinak. Észrevehetıen jobban láttam rajta a múló idıt. Ami a másodperceket, órákat, napokat illeti, tudom hát újra pontosan számlálni. Lett egy fontos, segítı eszközöm. De - kérdezem magamtól - segít-e a kedves ajándék, hogy ne késsek onnan, ahová érkeznem kell, ne siettessek semmit, amit a maga idejében majd átélhetek, számon tartsam, kihez, mikor kell eljutnom, kit mikor kell várnom, mire mennyi idıt fordítsak, mi haszontalan, s mi hasznos idı ?! Az egész elmúlt esztendıt életem leggyorsabban eltelı esztendejének éreztem. Mintha végig úgy futottam volna, kétségbeesett erıfeszítéssel, hogy utolérjem magam. Szerettem volna többet idızni az esztendı elején, imádkozni, átgondolni, mit tegyek, mit másképpen, mire kell különösen odafigyelnem, mi legyen az újesztendınek lelki vezérgondolata, milyen üzenet mentén rendezzem a dolgaimat, feladataimat, szolgálataimat ! Az egész esztendıt végigkísérı tapasztalatom volt, hogy nem tudom befogni magamat. Elıbbre járnak a feladatok, tennivalók, a különféle kötelességek, mint ahol tartok. Tavasszal télben járok, nyárban tavaszolok, az ıszön a nyári emlékek mellett idızök, s már itt, újra, Isten kegyelmébıl egy újabb évkezdet. Csak rakódtak egymásra az események, alkalmak, vagy beépülnek életembe, lelkembe, szívembe ? Tehetek-e még valamit, hogy el ne veszítsem, menthetetlenül a 2007-es évet ? Ilyen gondolatok és kérdések között köszönt rám – ha szabad így mondanom – Isten kegyelme a 139 zsoltár szavaival december végén, Szilveszter napján, estéjén, éjjelén, s ösztönzött, „számlálgassam újra a napokat…”, most is, amikor veletek együtt visszatekintek.
A 139 zsoltár, mint látjuk, imádság: beszélgetés Istennel. Az elmúlt esztendı utolsó istentiszteletén is említettem, akkor kerül minden a helyére, akkor leszek értıje a velem történteknek, akkor tudom elhagyni, ami nem fontos, s lesz maradandóvá, épül a lelkembe az igaz érték, ha beszélgetek sorsomról, életutamról az én Istenemmel !
Tegyük most mi is. Beszélgessünk vele, egy-egy rövid imádságban is mindarról, ami velünk történt az elmúlt esztendıben. Hálával, ámulattal, megrettenéssel, csodálattal, Isten dicsérettel, bőnbánattal, a szív ıszinte feltárásával… mint e zsoltár írója is teszi. Így a maradandó maradandóvá, a múlandó múlandóvá lesz. A láthatókban felfedezzük a láthatatlant. İt, és általa szeretett létünket.
„Uram, te megvizsgálsz, és ismersz engem. Tudod, ha leülök, vagy ha felállok, messzirıl is észreveszed szándékomat. Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram. Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni.” Az imádság kíséretében személyes életünk dolgai, hétköznapjai, ünnepei, forgolódásaink, útjaink, küzdelmeink, kegyesség gyakorlásunk, szeretteink és közösségünk élete kerülnek elıtérbe. Kitőnik az imádságból, Isten nincs lemaradva az életünkrıl. Jelen van. Sıt, titokzatosan megelız, elıttünk jár, minden elkészít, birtokában tart. Leülünk és felállunk, szándékokat forgatunk a fejünkben, s a szívünkben, járunk, pihenünk és imádkozunk, ı elıl és hátul körülzár, szívünkbe oltja szeretetét. Így éltünk. Ez a mennyei tény. Isten így kísérte életünket. Tudtuk-e ezt mi is ? Az esztendı napjaiban, ébredéseinkben, fekvéseinkben, hivatásunk gyakorlásában, családfenntartó szolgálatainkban, tanulmányok folytatásában, betegségben, egészségben, bıvelkedésben, szőkösségben, közösségi életünkben ? A mennyei tény, szívünkbe zárt evangéliumként, vigasztalt és bátorított-e bennünket az elmúlt esztendıben ? Hála érte, számlálhattuk bıséggel az eseményeket. Nem a teljesség igényével, de emlegetem személyes és közösségi életünk sokféleségét, gazdagságát, lehetıségeit. S nem tisztem, hogy közben ítélkezzem bárki felett is, e lehetıségekkel élt-e, ha nem, miért nem, ha igen miképpen, s ha gazdagon, dicsérte érte jó szívvel az Örökkévalót ? Végigolvastam a gyülekezeti névjegyzéket, 455 nevet, végiglapoztam a naptárunkat. Áttekintettem hetirendünket. Számba vettem ünnepeinket. Visszatekintettem a táborozásainkra, hétvégékre és egész hetekre. Lélekben
beléptem templomunk, idısotthonunk, iskolánk és óvodánk kapuján, széttekintettem terekben és idıben. Megtelt hálával a lelkem. İszintén mondom. Csodálkoztam, ez mind-mind a miénk volt ? Ilyen gazdagok voltunk, Uram ? Az 1944-ben indult gyülekezet elsı nemzedékének még élı, közöttünk lévı tagjaira gondoltam. Elidıztem azoknál is, akik már nincsenek közöttünk, mégis itt vannak: társaikban, gyermekeikben, unokáikban, szeretteikben, és a szívünk mélyén. Idısotthonunk lakóira gondoltam. Hálát adtam Simeon Otthonunkért. Egy valaki közülük fülem hallatára mondta : „Bizony, már 12 esztendeje itt élek.” Elém kerültek a valamikori elsı nemzedék gyermekei, most már javakorabeli testvérek. És hálát adtam hőségükért, példaéletükért, korábbi és most is megmutatkozó áldozatkész életükért. Házasainkat is megköszöntem Istennek. Láttam magam elıtt a gyülekezet un. életfáját, kitőnt, a 35-55 évesek korosztályánál különösen is kiszélesedik ez az életfa. Sokan vannak. Kisebb és nagyobb családokban, egyre nagyobbra növı gyermekek gondját viselve, 6 napon át munkálkodva. Hálát adtam, hogy némelyikük gyakrabban, másikuk ritkábban, de eljöttek az Isten házába. Hálát adtam, hogy vannak az istentiszteletre családostul érkezık, háromnemzedékesen, és szomjas az Isten szeretetére a gyermek, a szülı és a nagyszülı is. Hálát adtam az elmúlt esztendıben gyermeket vállalókért, a megszületett kicsiny életekért, a házasságkötésekért. A hőségesküért. Isten irgalmassága ırizze a vállalt szövetségben, boldog és boldogtalan állapotban az ifjú férjeket és feleségeket. Hálát adtam az egyedül élıkért, özvegyeinkért, akik elveszített vagy meg nem nyert családjukat itt a gyülekezetben, a testvérek közösségében találták meg. Láttam magam elıtt a szabadságforrási tábort, ahol szinte minden talpalatnyi helyet sátor foglalt, mert így férhetett el a sok-sok ifjú ember, kisebb és nagyobb gyermek ! Megköszöntem Istennek rendes és felnıtt konfirmandusainkat, gyermekközösségeinket, óvodánk és iskolánk 154 gyermekét, a hőséges pedagógusokat, munkatársakat. És nagyon hálás voltam betegek gyógyulásáért, súlyos állapotból való talpra állásokért, a sok-sok helyen megmutatkozó példaadó, gondozói szeretetért. A zsoltár arra is ösztönzött, hogy saját házam népére is gondoljak. Szeretteimre, feleségemre, távol lévı lányomra, velünk lévı gyermekeimre. 93 esztendıs édesapámra, 60 éves, és idısebb, s fiatalabb testvéreimre, a szerteágazó rokonságra. Idıztem az egyetemes imahét estéinél, megáldott evangélizációs hetünknél, mátraházi hétvégénknél, óvodánk 10 esztendıs jubileumánál, lapozgattam az igényes, szép emlékezı kiadványt, lélekben ott jártam a konfirmációi ünnepnél, a szabadságforrási tábort építgetı egész hetes munkálkodásnál, az esküvıi alkalmaknál, Hálaadás hetünk bizonyságtételeinél, énekkaraink gyönyörő
alkalmainál, az Onézimus kantáta dallamainál, családi istentiszteleteinket is megvidámító gyermekkórusunk szolgálatainál. Felidéztem magamban a lelkesedést, amellyel 10 esztendı után újra hozzáfogott az ifjúság a „Kis herceg” elıadásához. Hálát adtam azokért, akik mindig tudnak lelkesülni és lelkesíteni, tele vannak ösztönzı erıkkel, áldozatkészséggel ! A zsoltáríró számlálgat. Idızök kicsit konkrét számoknál is. A számok mögött is lélek van. Olykor nagyon gazdag lélek. A Szentlélek hatalma és áldása. A számoknak is csak így van értelme. 10 alkalommal volt keresztelésünk. 4 felnıttet és 6 gyermeket keresztelhettünk. 13 ifjú konfirmált, 10 leány, 3 fiú. Jelenlegi két felkészítı csoportunkban összesen 32-en vannak. Házasságkötési ünnepünk 6 alkalommal volt. A hit legfontosabb és legbátrabb ünnepei, amikor igazán meg kell fogódzni Isten ígéreteiben és az evangélium igazságában: a temetések alkalmai. 25 testvértıl búcsúztunk. Közöttük Hajdúné Herminkétıl, Winkler Györgyné Irénkétıl, kedves pedagógusunk váratlanul elhunyt férjétıl Poszuk Józseftıl, Simeon Otthonunk lakóitól, Mallerné Kovács Erzsikétıl és Udvarhelyiné Stefi nénitıl. Váratlanul hunyt el Koszorús Zoltán, Györei László és Szőcs Károly, súlyos betegséget követıen Molnár Márta, Kassai György, s az esztendı végén Dobó Lászlóné Maszlényi Gabriella. „Drága Szentlélek jöjj, vigasztalónak jöjj…” énekelte és énekelje a szívünk, hogy a búcsúvétel könnyebb legyen, megvigasztalódjunk. Vigasztalt bennünket Isten Lelke másként is: születtek kicsi életek. Gergı a Lovász családban, Barnabás a Schliszka családban, Bendegúz a Horváth-Tihanyi családban, Petra a Bogyó családban, és Boldizsár a Göllner családban. S megajándékozottak leszünk az újesztendıben is, hiszen áldott állapotban van Dobráterné Gödöllei Csilla, Bartháné Ábrahám Katalin és Kun Mónika. Tovább számolgatok, s hiszem, hogy „még mindig Istennél vagyok…”. A gyülekezet áldozatkészségét emlegetem. A perselyáldozat 1.772.000.-Ft volt, fenntartásra befizetett adomány 3.510.000.Ft volt. Templomalapítványunkra 416.000.-Ft befizetés történt. E három adatból kitőnik, a gyülekezethez tartozó kb. 150 család összesen 5.700.000.-Ft áldozathozatalt vállalt, ami családonként 38 ezer Ft-ot jelent. Tiszteletreméltó felelısségvállalás. Természetesen nagyon differenciált az áldozatkészség. Némelyek tizedáldozatot hoznak, mások más mértékkel vállalják a támogatást. Talán szükséges volna meggondolni fiatalházasainknak, hogy jobban át kellene venniük az idıseinktıl a terhek hordozását. Minden áldozathozatal igen tiszteletreméltó a jelenlegi, ismert körülmények között. Jó, hogy vannak, vagyunk, akik mélységes meggyızıdéssel valljuk : „A jókedvő adakozót, szereti és megáldja az Isten.” Örömünk, hogy változatlanul szívesen élnek a közösség tagjai a ruhaakció keretében kínált szolgálattal. Köszönjük a munkatársak hőségét, kedvességét, türelmét, s a felajánlott adományok is segítik a gyülekezet anyagi körülményeit : összesen 655.000.-Ft volt a bevétel. Hálával emlegetem Veteményeskert alapunkra befolyt eddigi teljes összeget, az 1.245.000.-Ft-ot. Köszönjük. Emlegetem, hogy Isten kedvessé teszi a gondjainkat mások elıtt is. Iskolabıvítési kötelezettségünket segítette a Kispest-Központi Gyülekezet 4 millió Ft-tal, a Bp-Déli Egyházmegye gyülekezetei nyár eleji
perselyáldozattal, összesen 690 ezer Ft-tal. Segíti az iskola és óvoda életét a szülık közössége, 2 esztendı alatt 1.917.000.-Ft-ot fizettek be adományként. XIX. Kerületi Önkormányzatunk ez évben is biztosított felújítási támogatást minden kispesti keresztyén közösségnek, számunkra 257.000.-Ft-ot adományoztak. Hálás vagyok egy kedves család felajánlásáért, lehetıvé tették, önzetlenül győjtögetett adományukkal, hogy beszerezhessünk új úrvacsorai kelyheket, felújíthassuk a régieket, összesen 223 ezer Ft kiadással. Minden jólélekkel, szeretettel meghozott, hálából fakadó áldozathozatalt köszönök gondnoktársaim nevében is. Iratterjesztésünkre emlékezem. Köszönjük a fáradozást. Az éves forgalom 656.000.-Ft volt, Bibliaolvasó Kalauz 140, Útmutató 70 db fogyott. Nem túl sokan, de olvassák az egyébként megújult, frissült, színesedett Reformátusok Lapját, az Örömhír c. gyermekújságot, az Ethos-t, a Presbiter c. lapot. Esztendı végén örömmel vettük kézbe Karácsony Sándor Iskolánk önálló anyagát, az „Alma-körte lap”-ot. Folytatom a számolgatást, mert felettébb való jó a hálaérzés. A gyülekezetben szolgáló testvérekrıl szeretnék említést tenni. A 2007-es mátraházi hétvégénk ideje alatt, az itthoni istentiszteleten résztvevık közül valaki megjegyezte, többen vannak távol, mint itt a gyülekezetben. Az észrevétel arra utalt, kell-e ennyi szolgáló lélek a gyülekezetben, én mégis vallom: akkor éli át áldottságát a közösség, ha minden tagja tesz valamit a többiekért. Nem nevezem néven mind a segítıket, mert nem jutnék végére, s pontatlan lennék, de mondok néhány számszerőségében is figyelemreméltó adatot. Presbitereink 28-an, pótpresbitereink 5-en vannak. Az iskola és óvoda munkatársi köre 25 felett van, idısotthonunkban 5-en vannak fıállásban. A gyermekmisszióban több mint 20-an fáradoznak, az ifjúság életét 7 fıs vezetıi kör szervezi, további és különbözı kisközösségi köreinkben felelısséget vállalók több mint 10-en vannak, az énekkari és zenekari szolgálatban éneklı gyermekek, ifjak és felnıttek száma meghaladja a 40 fıt, kántori szolgálatot az elmúlt évben 7-en végeztek, az anyagi, mőszaki és építési ügyeinkért fáradozók is sokan vannak, a Fülöp köri diakóniai munkálkodásban is többen résztvesznek, hőséggel áll helyt az imaóra közössége. S mennyien vállaltak sajátos, személyre szabott szép szolgálatot: igéslapok készítésével, fényképekkel, kedves kommentárokkal, tablók készítésével, kiállítás rendezéssel, megnyitással, presbiteri kedves lakomák szerzésével, gyülekezeti honlap kialakítással és kezeléssel, énektáblák gondozásával, karácsonyfa beszerzéssel, díszítéssel, énektanítással, úrasztali virágra győjtött adományokkal, vázába helyezett csokrokkal, fogadó és megırzı szolgálatokkal, a gyermekotthon életét sajátosan bemutató videoklippel… A szolgálatkészség, és munkálkodás a maga színességében és változatosságában felsorolhatatlan… Legfıbb munkatársaimat, a legtöbbet fáradozókat külön szeretném említeni.
Szószéken, igehirdetések közben szemlélhettük Isten szeretetének különös ajándékát, a derőt, édesapám életében, a Szentlélek sokoldalú ajándékaként, most festményeirıl is ránk ragyogott a lelki vidámság fénye. Köszönjük az iskolai építkezést is segítı, kicsiny csodákat, a 92 évesen festett képeket. Említem lelkészmunkatársamat, Tímár Gabriellát. A 7 órás istentiszteletre járók közül, két-három héttel ezelıtt valaki ezt mondta: „Különösen is azt szeretem benne, hogy sokat-sokat mosolyog. Pedig mennyi terhe, gondja, feladata, felelıssége van.” Isten szeretete átsugárzik rajta. Köszönjük, hogy bıvülhetett szolgálata a gyülekezetünkben, ısztıl idısotthonunkban is rendszeresen szolgált. Isten áldja kedves férjével együtt, érettségizı gyermeküket, s két, ifjúságunk életébe nagy elevenséggel bekapcsolódott leányukat is. Emlegetem intézményeink legfıbb felelıseit. Nagy Gábor igazgatónkat. Munkatársaival együtt türelemmel, szorgalommal és hozzáértéssel igyekszik helytállni a kapkodó, kusza oktatói kormányzat rendelkezései között. Simeon Otthonunkra is ráterhelıdnek a megszorító intézkedések, határozott, figyelmes, takarékos gazdálkodással lehet a mőködést fenntartani. Az ebben való helytállást, eközben az idısek iránti nagy szeretetet köszönjük dr. Kovács Attiláné Katalinnak, s minden munkatársának. Gondnoktársaimat hozom elétek. Nagy felelısség van a vállukon. Szeressétek ıket, legalább annyira, mint amennyire ık szeretnek titeket. Dr.Kovács Attila és Pásztor Lajos, kedves társaikkal együtt, egymással jó lelki közösségben, szép összefogással támogatnak mindent, ami építi a gyülekezetet. Missziói és anyagi felelısséghordozásukat köszönöm. Feladataik közben legyenek olyan vidám vezetıi gyülekezetünknek, amint ezt egy fotós testvérünk még régebben megörökítette. Hálával emlegetem azokat a testvéreimet, akik egyházunk életében más területen, állnak helyt : a „Halacska óvodában” Budafokon, Verıcén a „Géza fejedelem” oktatási és nevelési intézményben, a Dunamelléki Egyházkerület püspöki hivatalában, s az ország különbözı gyülekezeteiben, bizonyságtételekkel… Külön kiemelem, egyházunk oktatói és nevelı munkálkodását elismerı legnagyobb kitüntetéssel járó megbecsülést is elnyerhette Ablonczyné Vándor Margitka, az óvodákért végzett sokszínő szakmai munkálkodásért. Gratulálunk. Engedjétek meg, hogy megemlékezzem a gyülekezetért fáradozók között, utoljára, családomról. Feleségemrıl és gyermekeimrıl. A számon nem tartott, háttérben végzett szolgálataikat, áldozatkészségüket köszönöm. Mindegyikük a maga tálentuma szerint segített. Feleségem a mindenes, takarít, terít, teát fız, ajándékot csomagol, áldó igéket másol, és mindenben türelmesen mellém áll, legnagyobb fiam az internetes, a rendszergazda, a közbülsı fiaim énekelnek, rendet tesznek, ifjúságot ösztönöznek, táborokat szerveznek, a legkisebbik hangosít, vetít, és telve van ötletekkel, hogyan lehetne – ahogyan ı mondja - egy kis életet csiholni a gyülekezetbe. Sokszor segítenek a kikapcsolódásban is, hogy olykor pihenni tudjak. Játszótársnak választanak, nagy megtiszteltetés, felüdül tılük testem-lelkem.
Magamról is említek néhány dolgot, szolgálataimról számot kell adnom. Elmúltam 51 éves, 24 éve szolgálok a gyülekezetben, egy kicsit romlott a látásom, a hallásom is. Csodálom, hogy még mindig szeretettel fogadják a testvérek lelkészi szolgálataimat. Isten Lelke adjon esztendırıl-esztendıre megmegújulást nekem is a fáradozásban, s a gyülekezetnek az elfogadó szeretetben. 2007-ben szolgálataimnak száma 1008 volt. 89 látogatást tudtam vállalni, ill. 113 beszélgetést. A gyülekezetben végzett szolgálatokon kívül rendszeresen szolgálhattam a Gyöngyvirág u-i gyerekotthonban, a Gergely u-i idısotthonban, a Reménység iskolában, a kispesti keresztyén felekezetek templomaiban, szolgáltam Berekfürdın, Pilisszentlászlón, a Bethánia Szövetség alkalmán, Rákoscsabán, a kamaraerdei kórházban, Verıcén, Nagykanizsán, a pesterzsébeti baptista imaházban az énekkarral, a Szilveszter János és a Baár-Madas Gimnáziumokban áhítatot tarthattam. Köszönöm Istennek a gyülekezetünkben járt áldott igehirdetıket : Ablonczy Zsolt, Alföldi-Boruss Dezsı, Faragó Csaba, Hantos Jenı, Hegedős László, Kiss László, Kovács Tibor, Márkus Gábor, dr. Nagy Sándor, Olofsson Placid atya, dr.P.Tóth Béla, Papp Kornél, dr.Papp Vilmos, Pátkai Béla, Schaller Tamás, Steinbach József, Szappanos Zoltán, Széll Bulcsú, Tercsi Zoltán, Tímár Pál és felesége. Mindezekre visszatekintve vallom a zsoltárossal :
„Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni…” *
*
*
Tovább olvasva a zsoltárt, látjuk, valami megváltozik Az Isten jelenlétében megálló ember átéli, mint Ézsaiás a templomban, Péter a halászhajóban: a megrettenést. A szent Isten jelenlétének tapasztalata miatt félelem vesz rajta erıt. Észreveszi, ami bizonnyal nem kedves Istennek. Menekülne, rejtızne, mint valamikor Illés, a barlangok mélyére, vagy mint Jónás a rendelt úttal ellenkezı irányba. A szív teljességébıl fakadnak ezek a szavak:
„Hova menjek lelked elıl ? Orcád elıl hova fussak ?” Mikor és miért retten meg az ember ? Mikor és miért rettentünk meg magunk is az elızı esztendıben? Amikor ráébredtünk, hogy személyes életünkben, közösséghez tartozó magatartásunkban könnyőnek találtattunk. Amikor vádolni kezdett bennünket a szív, elhagyott a jóság lelke, tele voltunk feszültséggel, indulattal, romboltuk saját lelkünket, s másokét. Haragudtunk, ítélkeztünk, féltünk és nyugtalankodtunk. Perben voltunk társunkkal, nem kíméltük szeretteinket sem, összevesztünk mindenkivel, még az Isten házát sem akartuk felkeresni. Zúgolódtunk a körülményeink, a kevés megértés, a szeretetlen környezet miatt, s ellehetetlenítettünk magunk körül mindenkit.
Utolért minket bőneink büntetése…kiszáradtak csontjaink… de akkor sem akartunk emberektıl és az Úristentıl bocsánatot kérni. Voltak napok, tán hetek, hogy nem kellett az Isten Igéje, nem kulcsoltuk össze kezünket, nem hívtuk segítségül az Úr nevét, vádoltunk, és mindennel elégedetlenek voltunk. Nem voltak sikereink, nem álmaink és reményeink szerint alakultak dolgaink, növekvı gyermekeinkkel is eredménytelenül vívtuk csatáinkat, egészen összecsaptak fejünk felett a hullámok. A sötétség valóban sötétség volt. És nem tudtunk benne tájékozódni, nem volt nyugtunk és éjszakai pihenésünk, zaklatott volt a lelkünk. Szerettünk volna engedelmesek, hőségesek lenni a mi Urunkhoz, szép felelısséggel törıdni a közösség dolgaival, helytállni a hitben, a hit harcaiban, de nem sikerültek a dolgok. Lázadtunk, mert gond után gond támadt, nem boldogultunk szőkösebb pénztárcánkkal, irigység töltött el minket mások miatt, akiknek látszólag jobb sorsuk volt. Fájdalmat szült ez a magatartás, sérülést mennyit okoztunk vele… Helyre tudjuk hozni, meg tudunk békülni, készek vagyunk bocsánatot kérni, megbocsátani ? Elhisszük, hogy bár elért bennünket Isten vesszeje és botja, mégis, nevelve, metszegetve, tisztítgatva, szeret minket ?! Valljuk-e már belátással, igaz, tiszta lélekkel, ilyen mélységek után, sötét utak után:
„Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság: a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság.” *
*
*
A 139. zsoltárnak van egy – mondjuk így - „illetlen” része is. Botránkoztat vele az író. Hogyan érezhet így :
„Bár megölnéd Istenem a bőnöst, és távoznának tılem a vérontó emberek…Ne győlöljem a győlölıidet Uram ? Ne utáljam a támadóidat ? Határtalan Határtalan győlölettel győlölöm ıket, hiszen nekem is ellenségeimmé lettek.” Ha többet idızünk e szavaknál, elıbb-utóbb belátjuk, ez is tükre a 2007-es esztendınknek. Volt, hogy így, ilyen indulattal álltunk meg Isten elıtt, telve volt a szívünk győlölettel, rosszindulattal azok iránt, akik jobb sorsra érdemes népünket megcsalják, becsapják, leépítik, tönkreteszik. Visszaélnek hatalmukkal, kijátsszák maguknak a javakat, Istent és embert nem tisztelve, senkit meg nem kérdezve alkotnak törvényeket, mint ık maguk is elismerik, „hazudoztunk éjjel és nappal”. Megmondom ıszintén, olykor én is ilyen zsoltáros indulattal voltam teljes. Fájdalom és düh kiáltott bennem: miért kell még tőrnünk, miért kell megalázkodnunk, miért nem lehet rendet tenni, miért kell meghunyászkodni ? Hiszen éppen erre építenek a hatalom magaslatain, azt tesznek, amit nem szégyellnek.
Ez is 2007. Az egyik és másik oldallal. Szégyenteljes országvezetés, és lassan győlölettel teljes indulat. Szemlélıdjünk tovább a 139. zsoltárban. Jó ha ezt tesszük, mert ilyen indulatok között is megcsendesít, segít. Figyeljétek meg, éppen ekkor, haragos, keserő érzésekkel telve, mégis alázattal, folytatja a zsoltáríró, s folytassuk mi is imádságunkat : „Vizsgálj meg Istenem, ismerd meg szívemet, próbálj meg, és ismerd meg
járok--e téves úton…” gondolataimat. Nézd meg nem járok Igen, így legyen. Könyörülj rajtam Uram, hogy bízzak benned. Ítéleteidben, hatalmadban. Hogy kezedben tartod sorsunkat, a teremtett világot, melyért drága áldozatként, Fiadat adtad. Népünk életét is szemmel tartod. Az istentelenek útját is vigyázod, féken tartod, és valamiképpen majd minden, a te kedves akaratod szerint célba ér. Uram, segíts, hogy szeretni tudjam ellenségeimet is. Azokat is, akik ártanak nekem, gyermekeimnek, népemnek. Segíts, hogy ıszintén, alázattal tudjak értük imádkozni, hogy imádságom ne legyen képmutatás. Könyörülj Uram, vizsgálj meg, nehogy eltévesszem utamat, küldetésemet. Láttasd velem, mit szenvedtél miattam és értem, micsoda fájdalmaid lehettek az én életem miatt. Megrendítı Fiad kereszthordozása. Bocsásd meg nekem, ha keresztet kell vinnem és zúgolódok. Uram, veled szeretném élni az újesztendıt. Napjait, óráit, hétköznapjait, ünnepeit. Uram, vizsgálj, próbálj, késztess, tisztogass. Látom, odaadóbban kell éljek veled, mint az elmúlt esztendıben.
*
*
*
A zsoltáros imádsága így fejezıdik be :
„…és vezess az örökkévalóság útján.” Újesztendıvel ajándékozott meg Istenünk. útmutatásokat, kérjük a szépség, a szentség és a tisztaság lelkét. Jobban kérjük, mint eddig.
Kérjünk
rá
áldást,
igei
Kérjük, támogassa gyülekezetünk életét, házastársaink szövetségét tegye felbonthatatlanná, segítsen kis életek születésében, segítse ifjaink kitartását tanulmányaikban, áldja meg érettségizı barátainkat, 8 ilyen fiatalt is számon tartunk, könyörüljön Isten az egyházi intézményekben tanulókon, s a pedagógusokon, segítsen, ne a hit kárára történjék az oktatás, hanem annak születésére és megerısítésére. Segítse a Károli Gáspár Ref. Egyetem kereteiben tanuló diákjainkat, egyházunkhoz, intézményeihez kötıdı hivatásra készülıket, segítse végzıs diákjainkat, segítse a lelkészi szolgálatra készülıket, nagy öröm, hogy többen is vannak (Király Levente 4. éves, Skultétyné Fekete Katalin 3. éves, Ablonczy Tamás 2. éves, és Vass Réka 1. éves hallgató).
És segítse Isten Lelke minden ünnepünket, találkozásunkat, kisköri együttlétünket, táborozásunkat, tervezett kárpátaljai ıszi kirándulásunkat. Segítse betegeinket, az ápolókat, a gyászban lévıket, kit-kit abban, amiben lelki, testi, anyagi szükséget hordoz. Különösen is kérem Istent, legyen irgalmas népünkhöz, szét ne hulljon, ketté ne törjön a magyar lélek, fel ne adja önmagát, az egységesülı Európa szellemisége el ne nyelje hovatartozásunkat, nemzeti létünket, történelmünket, nyelvünket, kultúránkat, s tegyük hozzá, a hittıl, a keresztyén értékektıl egyre jobban elidegenedı öreg földrész lakói között fel ne morzsolódjon hitünk. Énekeljük tiszta szívvel, könnyes szemmel, Vörösmarty drága Szózatát :
„Hazádnak rendületlenül, légy híve, oh magyar…”. Ámen Ablonczy Kálmán, lelkész
(A képeket – eredetileg színesek - Ablonczy Dániel 2007 szeptember 30-án megnyitott kiállításából válogattuk)
