Kapcsolat Napja DEOEC
2011
„Partnerség a Jövőért” A VI. Kapcsolat Napját a „Partnerség a Jövőért” - gondolat jegyében rendezte meg a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma. A kapcsolatépítés, kapcsolattartás hagyományos fórumán az orvos- és egészségtudományi szakma, a gazdasági szféra, a hazai politikai, a nemzetközi tudományos és kulturális élet, valamint a média képviselői ismét találkoztak. A 2011. évi Kapcsolat Napján partnereinkkel és a nyilvánossággal megosztottuk jövőformáló elképzeléseinket, és bemutattuk a fiatal generáció támogatására irányuló tevékenységünket, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy minél több partnerünket nyerjük meg e nemes célnak. Intézményünk a társadalom számára jól képzett, nyitott, széles látókörű szakembereket biztosít. Hagyományosan kiemelt figyelmet fordítunk a színvonalas oktatásra, a tehetséggondozásra és a hallgatói jólétre. Az oktatók kétharmada tudományos fokozattal rendelkezik, 9 professzor a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Diákjaink mind hazai, mind nemzetközi megmérettetéseken jelentős eredményeket érnek el: 133 egyetem 1400 diákja vett részt az USA-ban rendezett rangos nemzetközi versenyen, melyen a Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet fiatal kutató csapata Gold Medal Award díjat szerzett. Tehetséggondozó programunk keretében az érdeklődőket már középiskolásként megismertetjük a kutatómunka rejtelmeivel. Kilenc doktori iskolánk az elméleti és klinikai orvostudományok, egészségtudományok, valamint gyógyszertudományok területén működik 268 PhD-hallgatóval. A már tudományos fokozattal rendelkező fiatalokat a belső Mecenatúra pályázati rendszer hatékonyan segíti együttműködések kialakításában és a nemzetközi pályázati rendszerekbe való bekapcsolódásban. A nemzetközi egyetemi élet aktív részeseként hallgatóink jeles külföldi egyetemek képzési programjában vehetnek részt, ugyanakkor külföldi diákok is bepillantást nyerhetnek itt a hazai egészségügyi oktatás és kutatás világába. Hallgatóbarát Oktatási Központot hoztunk létre csodálatos erdei környezetben, Debrecen egyik legszebb helyén az 1923ban épült I. sz. Kollégium felújított, korszerűsített épületében. Tevékenységünk eredményességét jelzi, hogy képzéseink egyre népszerűbbek: a hallgatói létszám mind a magyar, mind pedig az angol nyelvű oktatásban folyamatosan nő. Karainkon közel 6700 diák tanul, 3234 az Általános Orvostudományi Karon, 604 a Fogorvostudományi Karon, 460 a Gyógyszerésztudományi Karon, 688 a Népegészségügyi Karon, 1700 az Egészségügyi Karon. Az angol nyelvű képzésekben közel 2000 külföldi hallgató vesz részt. A szakképzésben résztvevők összlétszáma is meghaladja az 1000-et. Az elmúlt évben a régióban több mint 500 továbbképző tanfolyamot a DE OEC szervezett. A hallgatók számával párhuzamosan növeljük a kollégiumi férőhelyek számát is, összhangban az oktatási koncepciónkba szervesen illeszkedő kollégium-felújítási, - bővítési programmal. Folyamatban van az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében az Elméleti Négyszög rekonstrukciója 1,705 milliárd Ft-os beruházással. Több más pályázat is, így a Fantom Szimulációs Központ létrehozása (106,283 millió Ft), a Hallgatói szolgáltatások idegen nyelvű adaptációja (43,012 millió Ft), a Tananyagfejlesztés: E-learning kialakítása, Orvosi biotechnológiai mesterképzés, orvoslaboratóriumi és képalkotó diagnosztikai mesterképzés, angol nyelvű képzés fejlesztése (224,843 millió Ft) a színvonalas képzést szolgálja.
Az igényes oktatás biztos hátterét a korszerű betegellátás és a nemzetközi elismertségű kutatás adja. Az I. Nemzeti Fejlesztési Terv legnagyobb egészségügyi beruházása, az Auguszta program keretében a legmagasabb szintű, teljes körű ellátást nyújtjuk a régió szív- és érrendszeri, valamint daganatos betegeinek. Hazánkban egyedülálló a Gamma Sugársebészeti Központ, a Debreceni PET program keretében megvalósult Nukleáris Medicina Központ, a Nemzetközi Referencia Centrumként működő Jeffrey Modell Centrum. A további dinamikus fejlődést az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében megvalósuló Debreceni Egészség Központ Fejlesztési Projekt biztosítja. A 11.8 milliárd forintos egészségügyi fejlesztés során megépül az In Vitro Diagnosztikai Tömb. A DE OEC létrehozza a Központi sürgősségi, központi intenzív, felnőtt és gyermek onkohematológiai tömböt, centralizálja a belgyógyászati ellátást. Sor kerül a Bőrgyógyászati Klinika égési osztályának fejlesztésére, a Gyermekklinika gyermekgyógyászati intenzív központ létrehozására. További fejlesztéssel lehetővé válik a fogyatékos gyermekek fogászati ellátása, továbbá mind az egészséges mind a sérült kispáciensek fej-nyaksebészeti, arc-állcsont és szájsebészeti ellátása feltételei javulnak. A professzionális, modern fejlesztés részét képezi az élődonoros vesetranszplantáció lehetőségének megteremtése is. A Pathologiai és az Igazságügyi Orvostani Intézet centralizációja keretében új, korszerű, költséghatékony infrastruktúra jön létre. Hazánk e kiemelkedő szellemi központja jelentős kutatási eredményekkel is büszkélkedhet. Nő az elnyert európai uniós kutatási projektek, valamint a külföldi felsőoktatási intézményekkel, kutatóhelyekkel kötött együttműködési megállapodások száma. A kutató tevékenység a magyar népességet leginkább sújtó betegségek megismerését, gyógyítását célozza. Molekuláris Medicina Kutatóközpontunk az Európai Unió Kiválósági Központjaként működik, a Klinikai Genomika Központ a hazai humángenom kutatások vezető intézménye. Kiemelt figyelmet fordítunk a folyamatos párbeszédre a nyilvánossággal és a partnerekkel. Egészségcentrum magazint adunk ki, Látogatóközpontot működtetünk. Rendszeresen tájékoztatókat adunk és ismeretterjesztő adásokat szervezünk a helyi és az országos médiában. A betegségek figyelemfelkeltő világnapját felhasználjuk betegséginformációs, életmód tanácsadásra, szűrőprogramok népszerűsítésére. A legmodernebb információtechnológia vívmányait is felhasználva, honlapunkon széleskörű tájékoztatást adunk az érdeklődők számára. Az állandó megújulás közepette gondot fordítunk a múlt emlékeinek megismerésére és méltó megőrzésére is. Létrehoztuk az orvos- és egészségtudományok debreceni kötődésű személyiségeinek szoborparkját. Felújítottuk a Kenézy Villát, ahol tudományos konferenciaközpont és orvostörténeti gyűjtőhely kapott helyet. A „Partnerség a Jövőért” - gondolat jegyében megtartott VI. Kapcsolat Napja ismét hozzájárult az együttműködési közösségeink erősödéséhez, ezúttal a fiatal generáció érdekében.
A VII. Kapcsolat Napja a DE OEC-ben 2012. február 18. Várjuk jelentkezését, programajánlatát. 2011. február 21. Dr. Paragh György egyetemi tanár, centrumelnök Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum
2
A „Partnerség a Jövőért” - gondolat jegyében a Nap központi programján bemutattuk a fiatal generáció támogatására irányuló tevékenységünket. Örömmel hallgattuk azok beszámolóját, akik már eddig is sokat tettek a fiataljainkért.
Előadást tartott Szabó László, a Teva Magyarország Zrt. vezérigazgatója a cég társadalmi szerepvállalásáról.
Ham Sung Hun, igazgató, a Basic Medical Campus Korea képviseletében bejelentette, hogy 100.000 dollárral alapítványt hozott létre a fiatal kutatók támogatására. Évente 5, harmincöt éven aluli kutató részesülhet az összegből, egyenként 20.000 dollár értékben.
Paróczai Margit, a Richter Gedeon Nyrt. igazgatója bemutatta, hogy cége a természettudományos oktatás-képzés támogatójaként létrehozta a Talentum Alapítványt, hogy hozzájáruljon a 35 év alatti tehetséges fiatalok képzéséhez.
3
Nagy Péter, a Medicor Kéziműszer Zrt. vezérigazgatója bejelentette, hogy cége hagyományteremtő kezdeményezésként, ebben az évben első alkalommal minden elsőéves orvos- és fogorvostanhallgatót megajándékoz egy, a gyakorlati oktatásban nélkülözhetetlen kéziműszer készlettel.
Együttműködési megállapodást írt alá a DE OEC és a MOTESZ vezetője.
A Nap során tanácskoztak a DE OEC gazdasági partnerei.
4
Örömmel fogadtuk a Magyar Egészség Kommunikácós Egyesület Egészségügyi Szakújságírói Szakbizottsága tagjait, akik közvetlen bepillantást nyerhettek a DE OEC oktató, kutató és betegellátó tevékenységébe. A korszerű oktatási lehetőségekről tárgyaltak a hallgatók az Orvosi Laboratóriumi és Képalkotó Diagnosztikai Tanszékkel közös szervezésben, ahol a Centrum oktatási struktúrájába a közelmúltban bevezetett, illetve bevezetés előtt álló modern oktatási eszközök, módszerek kerültek fókuszba.
A Neurológiai Klinikán a résztvevők áttekintették az eddigi eredményeket a nagyváradi kórházakkal közvetlen kapcsolatot biztosító e-Health rendszerre vonatkozóan.
5
Második alkalommal került megrendezésre az Interregionális Magyar-Román Találkozó a Sugárterápia Tanszéken, amelynek témája a Nagyváradi Egyetem és a Tanszék együttműködése során benyújtott és elbírált pályázatok megbeszélése volt.
Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen című TÁMOP pályázat rendezvényén a pályázati résztvevők áttekintették az eddigi tevékenységet, valamint a pályázat sikeres lezárásához még elvégzendő feladatokat.
Az E-learning kialakítása a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában TÁMOP pályázat megbeszélésén is bemutatásra került a tananyagfejlesztő tevékenység, az eddigi tapasztalatok és a további feladatok.
6
A Tudományos Konferencia Központban rendezett poszterkiállításon a Kenézy Villa életét mutatták be.
A Sebészeti Műtéttani Tanszéken a 60 éves hagyományra épülő műtéttani oktatás tárgyi dokumentumait állították ki, valamint a sebészeti varrógépek múzeumát nyitották meg.
A Fizioterápiás Tanszéken oktatói fórumon vitatták meg a képzést segítő, klinikai-, kórházi gyakorlatvezető gyógytornászok részvételével az elmúlt év tapasztalatait a területi gyakorlatokról.
7
Az „Őrjárat” konferencián a prevenció, kuráció és a rehabilitáció témáit tárgyalták multidiszciplináris megközelítéssel.
A Reuma Napon a Nap főtémájához kapcsolódóan a rezidensek felvillantották tapasztalataikat és a tehetséggondozás lehetőségeit. Bemutatták az Arthritis Alapítvány és a Betegklub tevékenységét is.
Az Oktatókórházak Vezetőinek Fórumán az akkreditált gyakorló-, képzőhelyek vezetői, képviselői a DE OEC vezetésével értékelték az elmúlt évben bevezetett hallgatói évközi blokkgyakorlati rendszer tapasztalatait, és megbeszélték a megváltozott szakképzési rendszerrel kapcsolatos új feladatokat Az Egészségügyi Humán Tudományok Tanszék Etikai kérdések a medicinában – ipari befolyás, új paternalizmus című bemutatkozó rendezvényén a humaniórák által előállított tudás fontosságát hangsúlyozták a medicina és az egészségügy számára.
8
A Kapcsolat Napján a régió bőrgyógyászai szakmai továbbképzésen vettek részt, melynek fő témája az STD megbetegedések megvitatása volt.
Kerekasztal beszélgetésen osztották meg tapasztalataikat az Idegennyelvi Lektorátus munkatársai és szakmai partnereik a magyar és angol programban tanuló diákok nyelvoktatásáról, az egyetemi oktatók nyelvi továbbképzéséről.
A Pathologiai Intézet munkatársai workshop keretében a telekonzultációs alternatívák rövid ismertetése után online kapcsolaton keresztül mikroszkópos esetmegbeszéléseket
folytattak a debreceni Kenézy Kórház, a Pécsi Tudományegyetem, valamint az írországi Galway Egyetemi Klinika patológiai osztályainak bekapcsolásával.
9
A Kamerabarátok körének országos találkozóján a Nukleáris Medicina Intézet és a ScanoMed Kft. lehetőséget biztosított arra, hogy a hazai nukleáris medicina és radiológiai szakemberek első kézből kapjanak információt a napi munkájukban és tudományos kutatásaikban fontos eszközfejlesztésekről. A Szülész-Nőgyógyász Főorvosok Regionális Értekezletén az ikerrégió 22 szülészeti és nőgyógyászati osztályának főorvosai, valamint a klinika részlegvezető munkatársai értékelték az elmúlt év betegellátásáról szóló statisztikai adatokat, a progresszív betegellátás helyzetét.
A tudományos publikációk etikája program a nagysikerű kerekasztal megbeszélések folytatása, melyen az idén is részt vettek a legismertebb egészségügyi kiadványok szerkesztői, kiadók igazgatói.
10
A Szívsebészeti Tanszék hazánkban elsőként szívsebészeti reanimációs tanfolyamot szervezett, ahol az Egyesült Királyságból meghívott előadók a szívműtéteket követően kialakuló akut életveszélyes állapotok megelőzését és kezelését oktatták előadások és szimulációs helyzetgyakorlatok formájában.
Az Életminőség Nyíregyházán tudományos konferencián előadások hangzottak el a jövedelmi helyzetről, a foglalkoztatottság jellemzőiről, a városi rehabilitációról, az egészségi állapot megítéléséről, a tartós betegségekről.
A Debreceni Akadémiai Bizottság Immunológiai Munkabizottságának Allergológiai Ülésén a mindennapi orvosi gyakorlatban a diagnosztikus, illetve terápiás nehézséget okozó eseteket közösen vitatták meg, valamint új diagnosztikus módszereket és kezelési protokollokat ismerhettek meg a szakemberek.
A sclerosis multiplex újabb kezelési lehetőségeiről tartottak előadásokat közös tudományos ülésen a Neurológiai, az Idegsebészeti Klinika, az Országos Idegtudományi Intézet és az Intrathecalis Baclofen Munkacsoport szakemberei az Orvosi Rehabilitációs és Fizikális Medicina Tanszék szervezésében.
11
Értekezletet tartottak a régió pulmonológiai intézményeinek vezetői.
A szakemberek megvitatták a fogorvosképzés aktuális kérdéseit.
Megismerkedhettek az érdeklődők a HuMánia pályaszocializációs műhely tevékenységével.
12
A FŐNIX-MED Zrt. újraélesztési bemutatót tartott, és gyakorlási lehetőséget biztosított a tanulni vágyóknak.
Együttműködési megállapodást írtak alá a Fogorvostudományi Kar és az Ungvári Egyetem Szakképzési Kara között.
Együttműködési szerződést kötött a Fogorvostudományi Kar és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Fogorvostudományi Szaka.
A vendégek megtekinthették A magyar népegészségügy: múlt – jelen – jövő című poszterkiállítást.
13
A Debreceni Egyetem Tudás- és Technológia Transzfer Iroda információs standon mutatta be az aktualitásokat.
A Kapcsolat Napja valamennyi vendége találkozott a centrumelnöki fogadáson, melyhez méltó hátteret biztosítottak Korbely István festőművész alkotásai.
14
A sikeres nap kellemes társasági programmal, a VI. DE OEC Bállal zárult.
15
Fotók: Nagy Sándor Bódi Sándor Nagy Gábor
További információ: www.deoec.hu/kapcsolat napja2011
16
TÁMOGATÓINK:
Kiadta a DEOEC Stratégiai Igazgatóság Felelős kiadó: Dr. Paragh György centrumelnök Szerkesztette: Dr. Fuxreiter Margit stratégiai igazgatóhelyettes Telefon: +36 52 319 818 • fax: +36 52 419 807 E-mail:
[email protected] • www.deoec.hu