1
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium, 5340 Kunhegyes, Kossuth L. u. 15-17. OM azonosító: 036056
Környezetvédelem Természetismeret projekt 9. évfolyam
Készítette: Zabolainé Kovács Margit Kunhegyes, 2010. április 15.
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
2
ELŐSZÓ Iskolánkban a fizika, kémia, biológia és füldrajz tantárgyak egy tantárgy, természetismeret tantárgy néven kerül oktatásra. Ennek vannak jó és rossz oldalai is, én most a jó oldalát mutatom be. A tanmenetünket úgy állítottuk össze, hogy egy-egy témát a 4 tantárgy szemszögéből vizsgáljuk, ezáltal egy komplexebb képet kapnak a diákok, illetve nagyobb érdeklődés tapasztaljató, hiszen több oldalról látnak rá a dologra, és így nagyobb az esélye, hogy valamelyik rész “megérinti” őket. A projekt oktatással még inkább felkelthető az érdeklődés, hiszen – mint ahogy ez a projekt is példázza, - nem kell mindig a négy fal között maradnunk, az életből, a hétköznapi gyakorlatokból is sokat lehet tanulni (sőt !). Amit személyesen megtapasztalnak, amit a közvetlen környezetükben is látnak, érzékelnek, az elmélyíti bennük annak tudatát, hogy “az életnek tanulunk”, és nem elvont tantárgyakat. Az alább leírt projekt szervesen kapcsolódik a tanév során szervezett kiránduláshoz is, de nem kell feltétlen messzire utaznunk ahhoz, hogy a környezetvédelemre példákat találjunk. Nézzünk szét szűkebb környezetünkben is!
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
3
A projekt tartalma, felépítése I.
A projekt célkitűzései: Felkelteni a diákok érdeklődését a szűkebb és tágabb környezetük környezetvédelmi problémái iránt A környezettudatos magatartás formálása az iskolai, illetve a városi, községi, falusi jelentőségű környezeti problémák és megoldási lehetőségeik tárgyalása során. Anyag- és energiatakarékos szemlélet kialakítása a hétköznapi életben és az iskolában. A környezetünkért felelős gondolkodás kialakítása a hétköznapi élet minden területén Az adatgyűjtés, információkeresés, forrásfelhasználás technikájának fejlesztése Fejleszteni mind a tanárok, mind a diákok kutatói készségét A munkamegosztás és együttműködési készség fejlesztése
II.
A projekt részcéljai
A számítógép tanulói használata Szerezzenek gyakorlatot a Wikipédia használatában A némaértő olvasási képesség fejlesztése Az írási készség fejlesztése A megújuló energiaforrások megismerése A témaprojekt „bekötése” a kerettantervbe, a helyi tantervbe A projekt által feldolgozott téma a tanév során a 8.” modulhoz kapcsolódik A témaprojekt természetismeret-tantárgyi vonatkozásai : földrajz: környezeti tényezők
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
4
III.
A fejlesztés szempontjai:
a) Elsajátítandó kompetenciák:
Önálló ismeretszerzés, ismeretek rendszerezése Informatikai eszköz használata Szövegek értelmezése b) Kapcsolódó kompetenciák: Olvasott szöveg értése, szövegértés Kooperáció a társsal, társakkal Logikai gondolkodás Digitális kompetenciák. A környezettudatos szemlélet fejlesztése Gyakorlottság a tanult ismeretek alkalmazásában A természettudományi ismeretszerzés fejlesztése c) Alapkészségek fejlesztése: Olvasott szöveg értése, szövegértés Kommunikáció Szabálykövetés d) Tanulásmódszertan: Önálló szövegfeldolgozás Lényeges és lényegtelen információ szétválogatása Információszerzés páros munka illetve csoportmunka keretében Előfeltételek Számítógéppel, projektorral felszerelt tanterem Személyi feltételek Bármely, a témaprojektre felkészült kolléga meg tudja tartani az órákat. TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
5
Előzetes tevékenységek
A tanteremben van és működik a számítógép, a projektor. A csoportalakító kártyák ki vannak nyomtatva és szétvágva. A tanulói munkalapok a szükséges mennyiségben lemásolva. A információs lapok a szükséges mennyiségben lemásolva.
Módszertani ajánlás, alternatívák a témaprojekt feldolgozásához A projekt során, az információszerzésnél érdemes változatos munkaformákat választani, előnyben részesíteni a csoportos munkaformákat vagy a páros munkát (l. Módszertár). A projekt termékei Két tabló készítése: az egyik a helyi Kakat csatorna környezetével kapcsolatos tanulói írások, rajzok felhasználásával, a másik az 5 napos kiránduláshoz kapcsolódó képek segítségével. A téma feldolgozásakor használandó/használható IKT-eszközök, megoldások PP-bemutató : Magyarország Nemzeti Parkjai Internetes keresés, Wikipédia szótár használata (A fogalmak kikeresése) Ajánlások sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése esetén A játékosabb feldolgozási módokat részesítem előnyben! A csoportokkal kisétáltunk a helyi Kakat csatornához, és megbeszéltük, hogy ki mit látott, és mit változtatna, illetve hogyan lehetne változtatni a körülményeken. Elfogadtam írásos és rajzos beszámolót is. A szövegfeldolgozásnál nem dolgoznak egyéni munkával, mindig több időt kapnak!
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
6
Szükséges eszközök:
kartonlapok ollók ragasztók filctollak vonalzók ceruzák számológépek számítógépek fényképek írólapok színesek fényképezőgép
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
7
Környezetvédelem Tanulói témacsomag Kedves Tanulók! Ebben a projektben azon kívül, hogy kicsit jobban megismerhettek néhány fogalmat, kicsit többet tudtok meg a környezetvédelemről, az alternatív energiaforrásokról, a megújuló energiákról, egy tanulmányi kiránduláson is részt veszünk. Tevékenységeitek többségét egyéni munkában, illetve csoportban fogjátok végezni. Az eredményes munkához szükség lesz az aktivitásotokra, együttműködésetekre, logikus gondolkodásotokra. Lesznek olyan feladatok , amelyen egyedül kell dolgoznotok. A projekt első felében az interneten kell kikeresnetek néhány fogalmat, majd ezek segítségével kell megfogalmaznod néhány kérdésre a választ. Először a fogalmakat keresd ki, és utána fogalmazd meg saját szavaiddal az utolsó kérdésre a választ! A projekt utolsó óráján csoportokban fogjátok feldolgozni az összegyűjtött adatokat a megadott szempontok alapján! Jó kikapcsolódást és jó munkát kívánok ehhez az érdekes téma együtteshez!
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
8
1. óra Fogalmak meghatározása internet segítségével Munkavégzés formája: egyéni munka Az elvégzendő feladat: A környezetvédelem, a tájvédelem és a természetvédelem fogalmának tisztázása, a köztük levő különbség megértetése. A nemzeti park fogalmának megismerése. Időkeret: előkészítés, feladat megbeszélése: 5 perc Internetes kutatás, az 1. számú feladatlap kitöltése 25 perc A feladatlapok kitöltésének átbeszélése 10 perc Az órai munka értékelése 3 perc A következő óra feladatának ismertetése 2 perc Felhasznált segédanyagok: számítógépek (1 fő használ egy gépet) tanulói feladatlapok ( 1.számú melléklet ) Megjegyzés: A gyengébb képességű tanulóknak segítsünk a Wikipédia használatában, illetve a feladatlap kitöltésében útmutatók segítségével.
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
9
2. óra Egy helyi természeti környezet meglátogatása A tapasztalatok összegzése Munkavégzés formája: tanulmányi séta egyéni munka Az elvégzendő feladat: A Kunhegyesen folyó Kakat csatorna nagyon elhanyagolt állapotban van. A diákokkal elsétálunk egyik szakaszához, és a diákok a saját tapasztalataikat megfogalmazva jönnek rá, miért van szükség a környezetünk védelmére. Időkeret: előkészítés, feladat megbeszélése: 2 perc Séta és a környezet megtekintése. 20 perc A tapasztalatok megbeszélése 8 perc A vélemények rögzítése (szöveggel vagy rajzzal) 15 perc Felhasznált segédanyagok: Írólapok Íróeszközök, színesek Megjegyzés: A gyengébb képességű tanulóknak engedjük meg, hogy rövidebben írjanak, és inkább rajzzal mondják el véleményüket. Tanórán kívüli tevékenység: Az elkészült írásokból, rajzokból tabló készítése Az esetlegesen be nem fejezett rajzok elkészítése TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
10
3. óra Nemzeti parkok Munkavégzés formája: Páros munka Tanulmányi kirándulás Az elvégzendő feladat: Internet segítségével megkeresni a különböző földrészek nagy nemzeti parkjait. (2. számú melléklet) PP vetítése a magyarországi nemzeti parkokról Ellenőrzés 1.TOTÓ segítségével (3. számú melléklet) A Tiszafüreden lévő, a Tisza élővilágát bemutató tanulmányi kirándulás (tanórán kívüli tevékenység) Időkeret: Az előző órai munka eredményének értékelése; a mai feladat megbeszélése A 2 feladatlap kitöltése A PP megtekintése Az 1. Totó kitöltése A TOTÓ értékelése Az órai munka értékelése Felhasznált segédanyagok: A múlt órához kapcsolódó tabló 2. feladatlap és az 1. TOTÓ megfelelő számú másolata számítógépek projektor Megjegyzés: Ügyeljünk a párok alakításánál arra, hogy ne legyenek „vesztes” párok. A tanulmányi kirándulásra a tanulók ötösért kiselőadást vállalhatnak.
2 perc 20 perc 4 perc 10 perc 7 perc 2 perc
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
11
4. óra Alternatív energiaforrások Munkavégzés formája: Páros munka (internetes kutatás) Tanulmányi kirándulás ( a Bánhalmán lévő biodízel üzem, és a Mezőtúron lévő szélerőmű meglátogatása tanórán kívül) Elvégzendő feladat: A behozott folyóiratok (Szolnok megyei Néplap, Élet és tudomány), illetve az internet segítségével alternatív energia források összegyűjtése. Időkeret: előkészítés, feladat megbeszélése: 2 perc internetes kutatás 20 perc A 3. feladatlap kitöltése (4. melléklet) 15 perc A megoldások ellenőrzése 2.TOTÓ kitöltésével 5 perc Az órai munka értékelése 3 perc Felhasznált segédanyagok: számítógépek Íróeszközök 3. számú feladatlap és a 2.TOTÓ megfelelő számú másolata Megjegyzés: Célszerű az előző órai párokat együtthagyni, és figyelni, hogy a munkamegosztás megfelelően működjön. Tanórán kívüli tevékenység: A bánhalmai biodízel üzem meglátogatása idegenvezető segítségével A mezőtúri szélerőmű meglátogatása – tanulói előadás a helyszínen az erőműről. TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
12
5. óra Az energia felhasználása Munkavégzés formája: Kooperatív technika Szakértői mozaik Elvégzendő feladat: A kapott honlapcímek alapján a tanulók válaszolnak a feladatlapok kérdéseire. Ezután az egy feladatot kapott tanulók egy asztalhoz ülve megbeszélik a válaszokat – szakértőkké válnak. A csoportjukhoz visszaülve megtanítják egymásnak a saját részüket TOTÓ segítségével ellenőrzés Időkeret: előkészítés, csoport alakítás : 3 perc internetes kutatás 4. feladatlap kitöltése 12 perc Szakértőkké válás 10 perc A többiek tanítása 10 perc A 3. TOTÓ kitöltése 5 perc A 3. TOTÓ ellenőrzése 5 perc Felhasznált segédanyagok: számítógépek Íróeszközök 4. számú feladatlap és a 3.TOTÓ megfelelő számú másolata
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
13
Honlapcímek: http://www.futurenergia.org/ww/hu/pub/futurenergia/energy_world_/benefits.htm http://www.sulinet.hu/tart/fncikk/Kifa/0/13265/geotermikus.htm http://www.sulinet.hu/tart/ncikk/ja/0/11450/napenergia.htm http://www.sulinet.hu/tart/ncikk/ja/0/12783/szelenergia.htm http://www.sulinet.hu/tart/ncikk/ja/0/12453/biouzemanyag.htm http://www.sulinet.hu/tart/ncikk/ja/0/12864/olaj.htm http://www.reak.hu/kk/017.htm Megjegyzés: A csoportoknál fontos a felelősök munkája, ezért semmiképpen ne hagyjuk el ezek megválasztását. A honlapok többsége sulinetes oldal, de található energiahatékonysági kézikönyv is köztük.
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
14
Részletes munkaterv A tantervi Óra(kerettanter szám. v vagy/és helyi A projektegységben tanterv) fejlesztendő kompetenciák hivatkozás A szakmai előkészítés, alapozás szempontjai Fogalmak 1.óra Természettudományos meghatározá ismeretek bővítése sa internet segítségével Fogalmak 1.óra meghatározá sa internet segítségével
Ismeretek rendszerezése
Fogalmak 1. óra Önértékelés fejlesztése meghatározá sa internet segítségével
Feladat
Szükséges eszközök, gépek, anyagok stb.
Előkészítés, a feladat ismertetése
1. számú feladatlapok
Feladatlap kitöltése
Internet, feladatlapok
A feladatlapok ellenőrzése.
Kivetítés projektorral
A rendelkezésre álló A végrehajtás, megoldás módja(i)
A teljesítés, az értékelés kritériumai hely
A tanulók a feladatlap segítségével nyomon kísérik a feladatot Egyéni munka
idő
Tan- 5 teperc rem
A tanulók megértik a feladatot
Tan- 25 teperc rem
Kitöltött táblázatok
Egyéni munka, Tan- 10 illetve kivetítős teperc rem ellenőrzés
Az esetleges hibák kijavítása
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
15
A tantervi Óra(kerettanter szám. v vagy/és helyi tanterv) hivatkozás A szakmai előkészítés, alapozás szempontjai Nagysági 1.óra relációk
A projektegységben fejlesztendő kompetenciák
Egy helyi 2.óra természeti környezet meglátogatás a. A tapasztalatok összegzése
Emlékező képesség fejlesztése
Egy helyi 2. óra természeti környezet meglátogatás a.A tapasztalatok
Megfigyelő képesség fejlesztése fejlesztése. Önálló vélemény alkotása. Kommunikációs készség
Feladat
Szükséges eszközök, gépek, anyagok stb.
A következő óra feladatának ismertetése Az óra előkészítése, a feladat átismétlése
Séta, a kijelölt környezet megfigyelése
A rendelkezésre álló A végrehajtás, megoldás módja(i)
Frontális munka beszélgetés
A természet
Tanulmányi kirándulás
A teljesítés, az értékelés kritériumai hely
idő
Tanterem Tanterem
2 perc 2 perc
20 A perc város belte rülete
A tanulók megértik a feladatot A tanulók felkészülnek az órai munkára
A tanulók véleményt formálnak a látottakról.
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
16
összegzése
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
17
A tantervi Óra(kerettanter szám. v vagy/és helyi A projektegységben tanterv) fejlesztendő kompetenciák hivatkozás A szakmai előkészítés, alapozás szempontjai Egy helyi 2.óra Szóbeli kommunikáció természeti környezet meglátogatás a. A tapasztalatok összegzése Egy helyi 2.óra természeti környezet meglátogatás a. A tapasztalatok összegzése Nemzeti
Ismeretek rendszerezése
3. óra Rendszerező képesség
Feladat
Szükséges eszközök, gépek, anyagok stb.
A látottak megbeszélése
A rendelkezésre álló A végrehajtás, megoldás módja(i)
A teljesítés, az értékelés kritériumai hely
idő
beszélgetés
Tan- 8 teperc rem
A tanulók bátran elmondják véleményüket
A látottak és a vélemények rögzítése
Írólapok, íróeszközök, színesek
Írásban, illetve rajzokkal
Tan- 8 teperc rem
Elkészült írások, rajzok
Az előző órai
tabló
Vélemények
Tan- 2
Megdicsértük
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
18
parkok
munkából készült tabló értékelése
meghallgatása
terem
perc
azokat, akik dolgoztak rajta
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
19
A tantervi Óra(kerettanter szám. v vagy/és helyi A projektegységben tanterv) fejlesztendő kompetenciák hivatkozás A szakmai előkészítés, alapozás szempontjai Nagysági 3.óra Némaértő képesség relációk
Nagysági relációk
3.óra
Megfigyelő képesség
Nagysági relációk
3. óra Verbális készség
Feladat
Interneten kikeresni a földrészek legnagyobb nemzeti partjait A PP megtekintése Az 1. TOTÓ kitöltése
Szükséges eszközök, gépek, anyagok stb.
A rendelkezésre álló A végrehajtás, megoldás módja(i)
A teljesítés, az értékelés kritériumai hely
idő
Internet, számítógépek
A 2. számú feladatlap kitöltése
Tan- 20 teperc rem
A feladatlapok kitöltésre kerülnek
Projektor, PP
Projektoros kivetítés figyelemmel kísérése Írásbeli egyéni munka
Tan- 4 teperc rem
Csenden, figyelmesen megnézik a PP-t
Tan- 10 teperc rem
A TOTÓKat kitöltik
TOTÓK
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
20
A tantervi Óra(kerettanter szám. v vagy/és helyi A projektegységben tanterv) fejlesztendő kompetenciák hivatkozás A szakmai előkészítés, alapozás szempontjai Nemzeti 3.óra Önértékelés, kritikai érzék parkok
Nemzeti parkok
3..óra önértékelés
Alternatív 4. óra Figyelem, önfegyelem energiaforrás ok
Feladat
A TOTÓ kiértékelése
Szükséges eszközök, gépek, anyagok stb.
Projektor
Az óra értékelése A tanulók értékelik munkájukat A feladat előkészítése
A rendelkezésre álló A végrehajtás, megoldás módja(i)
A teljesítés, az értékelés kritériumai hely
A tanulók a kivetített pp-vel összehasonlítjá k a TOTÓjukat, és kijavítják Egyéni vélemények Tanári magyarázat
idő
Tan- 7 teperc rem
Születik telitalálatos TOTÓ
Tanterem Tanterem
2 perc
Reális önértékelés
2 perc
Csendben hallgatják meg a feladatot
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
21
A tantervi Óra(kerettanter szám. v vagy/és helyi A projektegységben tanterv) fejlesztendő kompetenciák hivatkozás A szakmai előkészítés, alapozás szempontjai Alternatív 4.óra Infokommunikációs készségek energiaforrás ok
Alternatív 4.óra energiaforrás ok
Kritikai érzék
Alternatív 4. óra Emlékezet, koncentráció energiaforrás ok
Feladat
Szükséges eszközök, gépek, anyagok stb.
Alternatív energiaforrások gyűjtése, meghatározása a 3. feladatlap segítségével Egymás megoldásának ellenőrzése
Internet, számítógépek, 3. számú feladatlapok
2. TOTÓ kitöltése
2. számú TOTÓ-k
3. számú feladatlapok
A rendelkezésre álló A végrehajtás, megoldás módja(i)
A teljesítés, az értékelés kritériumai hely
A tanulók az internet segítségével válaszolnak a 3. feladatlap kérdéseire Páros munka
Egyéni munka
idő
Tan- 20 perc terem
A feladatlapok kitöltése
Tan- 10 teperc rem
Reálisan, pontosan értékelnek
Tan- 5 teperc rem
A TOTÓkat kitöltik
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
22
A tantervi Óra(kerettanter szám. v vagy/és helyi A projektegységben tanterv) fejlesztendő kompetenciák hivatkozás A szakmai előkészítés, alapozás szempontjai Alternatív 4.óra Ismeretek felelevenítése energiaforrás ok Az energia 5.óra felhasználása
Szociális kompetencia
5. óra Infokommunikációs és írásbeli Az energia felhasználása verbális készségek
Feladat
Szükséges eszközök, gépek, anyagok stb.
A TOTÓ ellenőrzése, az óra értékelése
Projektor
Óra előkészítése, csoportok alakítása A 4. számú feladatlap kitöltése
4. Feladatlapok kiosztása
A rendelkezésre álló A végrehajtás, megoldás módja(i)
A teljesítés, az értékelés kritériumai hely
A tanulók a kivetített pp-vel összehasonlítjá k a Totó-jukat, és kijavítják Tanári irányítás
4. számú Egyéni munka feladatlap a csoporton megfelelő belül számú másolata
idő
Tan- 13 teperc rem
Midenki, aki dolgozott, dicséretet kap.
Tanterem Tanterem
3 perc
Kialakulnak a 4 fős csoportok
12 perc
A kitöltött feladatlapok
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
23
A tantervi Óra(kerettanter szám. v vagy/és helyi A projektegységben tanterv) Feladat fejlesztendő kompetenciák hivatkozás A szakmai előkészítés, alapozás szempontjai Az energia 5.óra Társas készségek, verbális A diák váljon felhasználása készség, együttműködő készség témájának szakértőjévé Az energia 5.óra felhasználása
Szükséges eszközök, gépek, anyagok stb.
Írólap, íróeszköz
Szociális kompetencia, verbális képesség, meggyőző képesség
A többiek megtanítása
Íróeszközök, írószerszámok
5. óra Infokommunikációs és írásbeli Az energia felhasználása verbális készségek
A 3. TOTÓ kitöltése
A 3, TOTÓ másoaltai
Az energia 5.óra felhasználása
A TOTÓ értékelése
projektor
A megfigyelő készség, a kritikai érzék
A rendelkezésre álló A végrehajtás, megoldás módja(i)
A teljesítés, az értékelés kritériumai hely
Szakértői mozaik- egy feladatot kapók egy asztalnál csoportmunka
Egyéni munka a csoporton belül Kivetítés segítségével ellenőrzés
idő
Tan- 10 teperc rem
Szakértők keletkezése
Tan- 10 teperc rem
A csoportban mindenki minden témát megért, megtanul A kitöltött Totók
Tanterem tante rem
5 perc 5 perc
Lesz telitalálatos TOTÓ
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
24
Tanítási órán kívüli foglalkozás A környezetvédelem olyan fontos a nevelésben, hogy nem elegendő csak tanítási órákon foglalkozni vele. Ezért a délutáni szabadidős foglalkozásokra is terveztem a projekthez kapcsolódó programokat. Ezek a következők:
Az iskola udvarán szemétgyűjtés Plakátok tervezése, melyen környezetünk tisztaságára hívjuk fel a figyelmet A Home című film megtekintése Természetismereti videók lejátszása Tabló készítése, melyen a projekt eseményeit foglaljuk össze.
Meggyőződésem, hogy a tanulókat délutáni foglalkozásokra is lehet hívni, csak értelmes elfoglalkozást kell biztosítani nekik. Ha jól érzik magukat, legközelebb mások is velük jönnek, legközelebb még többen, és így tovább. Így minden érdeklődési körnél kialakul egy mag, amelyre lehet számítani. Ha egy pedagógus már nem hisz abban, hogy fel tudja kelteni a gyerekek érdeklődését, nem hiszi el, hogy a gyerekek nevelhetőek, formálhatók, hogy minden gyerek egy érték, csak meg kell találni hozzá az utat, akkor miért marad ezen a pályán? Többet árt, mint használ a társadalomnak. A projekt zárásaként a csoportok oklevelet kapnak ( a melléklet szerint).
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
25
Mellékletek 1 . számú feladatlap: Környezetvédelem: alapfogalmak Az internet segítségével keresd ki a következő fogalmakat, és írd be a feladatlapba: Tájvédelem: ………………………………………………………………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………………………………………………………………… Természetvédelem: ………………………………………………………………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………………………………………………………………… Környezetvédelem: ………………………………………………………………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………………………………………………………………… Nemzeti park: ………………………………………………………………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………………………………………………………………… Fogalmazd meg saját szavaiddal, mi a különbség a természetvédelem és a környezetvédelem között! ………………………………………………………………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………………………………………………………………… TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
26
Mellékletek 2. számú feladatlap Keresd ki a legnagyobb nemzeti parkok közül az internet segítségével azokat, melyekre ráillek a leírás, és írd be a feladatlap megfelelő helyére: Amerika: Egyesült Államok: Ez az a nemzeti park, amely a világon elsőnek kapta meg a nemzeti park nevet: Az első valódi nemzeti park, amely létrehozatalának pillanatában a nemzeti park nevet is megkapta, az 1872-ben létrehozott ………………………………….. Ausztrália: Ausztrália északi részén található a ……………………, melyet teljes egészében 1992-ben vettek fel a Világörökség listájára. A tengerparton fekvő, trópusi éghajlatú területet mangrove-erdők borítják, ahol találkozik a tengeri és a szárazföldi ökoszisztéma. A nemzeti parkban krokodilok, kenguruk, dingók és kakaduk élnek paradicsomi körülmények között Afrika: Afrika első nemzeti parkja a …………………………., amelyet még a harmincas években az angolok alakítottak ki. A 15 ezer km2-es terület Tanzániában fekszik, a kenyai határ mentén, a Viktória tó mellett, ahonnan mintegy 150 km-re terjed keleti irányba. A hatalmas méretű állatvándorlás egyik nevezetessége a területnek. Európa: ……………………………..: 1979-ben hozták létre, utolsóként a 7 francia nemzeti park közül. 68.500 hektáros területet véd, mely az Ubaye-i Tende Hágón (Col de Tende) húzódik, több mint 120 km-en. Két fő célt szolgál: a természetes környezet megőrzését, és a turisták fogadását, tájékoztatását a park megismerése végett. 600 km-es útvonal teszi lehetővé a terület felfedezését TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
27
1. TOTÓ Nemzeti parkok 1. Hány nemzeti park található Magyarországon? a. 9 b. 10 c. 11 2. Melyik nemzeti park területe volt valaha az Alföldön kalandozó Tisza hatása alatt? a. Kiskunsági Nemzeti Park b. Hortobágyi Nemzeti Park c. Őrségi Nemzeti Park 3. Melyik nemzeti parkban található az István-lápai-zsomboly? a. Bükki Nemzeti Park b. Aggteleki Nemzeti Park c. Duna-Ipoly Nemzeti Park 4. Melyik nemzeti parkunk alakult legrégebben? a. Balaton-felvidéki Nemzeti Park b. Fertő-Hanság Nemzeti Park c. Hortobágyi Nemzeti Park 5. Melyik nemzeti parkban található Közép-Európa 3. legnagyobb tava? a. Fertő-Hanság Nemzeti Park b. Duna-Dráva Nemzeti Park c. Körös-Maros Nemzeti Park
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
28
6. Melyik nemzeti parkunk sajátossága a folyóvölgyek, a hegységek és a síkság találkozása? a. Őrségi Nemzeti Park b. Duna-Ipoly Nemzeti Park c. Bükki Nemzeti Park 7. Melyik nemzeti parkunkban található egyedüliként a bókoló zsálya? a. Hortobágyi Nemzeti Park b. Fertő-Hanság Nemzeti Park c. Körös-Maros Nemzeti Park 8. Hány település határát öleli fel az Őrségi Nemzeti Park? a. 42 b. 43 c. 44 9. Melyik állítás igaz a Yellowstone Nemzeti Parkra? a. A legújabban alakult nemzeti park b. A legelső, a nemzeti park nevet viselő terület c. Az első nemzeti park, amely elpusztult 10. Melyik nemzeti park jellegzetessége a hatalmas méretű állatvándorlás? a. Kakadu Nemzeti Park b. Yellowstone Nemzeti Park c. Serengeti Nemzeti Park
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
29
3. feladatlap Alternatív energiaforrások Az internet segítségével töltsd ki az alábbi feladatlapot! 1. ) Mit értünk alternatív energiaforrás alatt? ……………………………………………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………………………………………………………… 2. ) Sorold fel az alternatív energiaforrásokat! ……………………………………………………………………………………………………………………………………………… 3. ) Keress rajzot, és próbáld lerajzolni ide a geotermikus energia hasznosításának módját!
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
30
4. ) Mit értünk biomassza alatt: ……………………………………………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………………………………………………………… 5. ) Mit értünk szélirányon, és uralkodó szélirányon? ……………………………………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………………………………………….. 6. )Hol található a világ legnagyobb vízerőmű-rendszere? ………………………………………………………………………………………………………………………………………………
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
31
2. TOTÓ Ellenőrzés 1. Mit értünk alternatív energiaforrás alatt? a. Azt, hogy a szén helyett atomenergiát használunk. b. A szén, a kőolaj, a földgáz és az atomenergia alternatíváját. c. Alternatív energiaforrás az az energiahordozó, amelyből a jelenleg használatos szénhidrogének (fosszilis tüzelőanyagok) alternatívájaként valamilyen energiát tudunk kinyerni. 2. Alternatív energiaforrás: a. kőolaj, szélenergia, biomassza, szén b. atomenergia, napenergia, vízenergia, földgáz c. napenergia, geotermikus energia, vízenergia, árapály-energia, szélenergia, napkollektor 3. Mit értünk biomassza alatt? a. Növényi és állati szervezetek által termelt szervesanyag - a napenergia átalakított, újratermelődő formája b. Kozmetikai szer, mely természetes alapanyagokat használ fel. . c. Csecsemők természetes eredetű tápláléka 4. . . .
Mit értünk uralkodó szélirányon? a. Az észak felől fújó szelet. b. Az uralkodó szélirány az a szélirány, ahonnan a legnagyobb gyakorisággal fúj a szél egy adott földrajzi helyen. c. Az észak-nyugat felől fújó szelet.
5. . . .
Miért fontosak számunkra az alternatív energiahordozók? a. Mert a Föld hagyományos (fosszilis) energiahordozói kimerülőben vannak. b. Mert ízlésesen mutatnak az előállításukhoz szükséges berendezések. c. Mert a gázolaj büdös.
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
32
4. feladatlap -
A változat
A műanyagok Az interneten keresd ki a következő honlapot, és válaszolj a kérdésekre! http://www.futurenergia.org/ww/hu/pub/futurenergia/energy_world_/benefits.htm 1.) Mit értünk az alatt, hogy a műanyaggal még saját energiánkat is megőrizhetjük? ……………………………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………………………………………… 2.) Mit jelent a megfelelően kiépített műanyag szigetelés otthonunkban? ……………………………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………………………………………… 3.) Miért lenne a szélenergia és a napenergia kinyerése lehetetlen műanyag nélkül? ……………………………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………………………………………… 4.) Miért energiahatékony, ha a repülőgép minden lehetséges részét műanyagból készítik? ……………………………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………………………………………… 5.) Mire használható fel a műanyag az autógyártásban? ……………………………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………………………………………...
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
33
4. feladatlap -
B változat
A geotermikus energia Az interneten keresd ki a következő honlapot, és válaszolj a kérdésekre! http://www.sulinet.hu/tart/fncikk/Kifa/0/13265/geotermikus.htm 1.) Mi teszi lehetővé a geotermikus energia olcsó és hatékony felhasználását a Kárpát medencében? ……………………………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………………………………………… 2.) Mekkora az energia fogyasztása évente egy háztartásnak? Mire fordítódik ez az energia? ……………………………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………………………………………… 3.) Miből lehet hazánkban legkönnyebben geotermikus energiát előállítani? ……………………………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………………………………………… 4.) Hogyan változik a hőmérséklet a Föld középpontja felé haladva? ……………………………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………………………………………… 5.) Miben hasonlít, és miben különbözik a napenergia és a geotermikus energia? ……………………………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………………………………………...
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
34
4. feladatlap -
D változat
A szélenergia Az interneten keresd ki a következő honlapot, és válaszolj a kérdésekre! http://www.sulinet.hu/tart/ncikk/ja/0/12783/szelenergia.htm 1.) Melyek voltak a szélerőművek iránti érdeklődés növekedésének tényezői? ……………………………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………………………………………… 2.) Melyik irodalmi műben, és milyen formában találkozhattunk a szélerőművel? ……………………………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………………………………………… 3.) Milyen fő részei vannak egy szélerőműnek? ……………………………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………………………………………… 4.) Hány európai ország van a világ 10 legnagyobb szélenergia felhasználója között? ……………………………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………………………………………… 5.) Milyen kritikával illetik a természetvédők a szélerőműveket, és miért nincs igazuk? ……………………………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………………………………………...
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
35
4. feladatlap -
C változat
A napenergia Az interneten keresd ki a következő honlapot, és válaszolj a kérdésekre! http://www.sulinet.hu/tart/ncikk/ja/0/11450/napenergia.htm 1.) Mi teszi szükségessé a napenergia felhasználását? ……………………………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………………………………………… 2.) A kertészetben hogy hasznosítják a napenergiát? ……………………………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………………………………………… 3.) Milyen szerepe volt a napenergiának az ókori olimpiákon? ……………………………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………………………………………… 4.) Mit értünk azalatt, hogy a szélenergiát is a napnak köszönhetjük? ……………………………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………………………………………… 5.) Hogy változik át a nap sugárzási energiája kémiai energiává? ……………………………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………………………………………...
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
36
3. TOTÓ Projekt záró 1.)
Milyen alternatív energia előállítása történik Bánhalmán? a.) b.) c)
2.)
atomenergia biogáz szélenergia Milyen alternatív energia előállítása történik Mezőtúron?
a.) b.) c.) 3.)
atomenergia biodízel szélenergia Mit a feladata a tájvédelemnek?
a.) b.) c.) 4.)
A táj értékének megőrzése és helyreállítása A táj védelme a vadon élő állatoktól A táj védelme az időjárási viszonyoktól. Miért van szükség a nemzeti parkokra?
a.) b.) c.)
Mert idegenforgalmi szempontból jelentős Mert néhány növény, illetve állat élőhelyét csak így tudjuk biztosítani. Mert munkahelyeket teremtenek.
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
37
5.)
Melyik esemény gyorsította fel az alternatív energia iránti keresletet? a.) b.) c.)
6.)
Egy több hetes áramszünet Az űrkutatás fejlődése Az előállítási költségek csökkenése Egyes borúlátó előrejelzések szerint hány évig elég még a föld kőolaj készlete?
a.) b.) c.) 7.)
50 év 70 év 90 év Melyik nemzeti park van legközelebb hozzánk?
a.) b.) c.) 8.)
Hortobágyi Nemzeti Park Bükki Nemzeti Park Körös-Maros Nemzeti Park Melyik nemzeti parkunkban él a túzok?
a.) b.) c.)
Őrségi Nemzeti Park Hortobágyi Nemzeti Park Bükki Nemzeti Park
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
38 1.számú feladatlap:
MEGOLDÁS Környezetvédelem: alapfogalmak Az internet segítségével keresd ki a következő fogalmakat, és írd be a feladatlapba: Tájvédelem: olyan jogi, szervezési, gazdasági, technológiai, biológiai, felvilágosító és propagandaintézkedések, valamint beavatkozások rendszere, amely az alapvető tájhasználati módok táji feltételeinek, a társadalmi-gazdasági tevékenység biztosításának, a táji értékeknek a megőrzésére és helyreállítására irányul Természetvédelem: az élőlények, természetes életközösségek, élőhelyek a természetes és természetközeli területek, valamint a természeti táj megőrzésére hivatott társadalmi tevékenység megjelölésére szolgáló fogalom Környezetvédelem: egy társadalmi tevékenység, amely az emberi társadalom által saját ökológiai létfeltételeiben (saját maga által) okozott károsodások megelőzésére, a károk mérséklésére vagy elhárítására irányul.
Nemzeti park: A nemzeti park a Természetvédelmi Világszövetség meghatározása szerint olyan terület, amelynek ökológiai egységessége megőrzendő a jelen és a jövő generációi számára; amely megvédendő mindenfajta mezőgazdasági és ipari hasznosítástól; és amelyen lehetőség nyílik nemcsak tudományos, hanem oktatási és szabadidős tevékenységek végzésére is. Fogalmazd meg saját szavaiddal, mi a különbség a természetvédelem és a környezetvédelem között! A természetvédelem a természetes élőhely megőrzésére irányul, a környezetvédelem pedig az ember által okozott károk megelőzésére, enyhítésére.
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
39
2. számú feladatlap megoldása A FÖLD NAGY NEMZETI PARKJAI Keresd ki a legnagyobb nemzeti parkokat az internet segítségével, és írd be a feladatlap megfelelő helyére: Amerika: Egyesült Államok: Ez az a nemzeti park, amely a világon elsőnek kapta meg a nemzeti park nevet: Az első valódi nemzeti park, amely létrehozatalának pillanatában a nemzeti park nevet is megkapta, az 1872-ben létrehozott Yellowstone Nemzeti Park. Ausztrália: Ausztrália északi részén található a Kakadu Nemzeti Park, melyet teljes egészében 1992-ben vettek fel a Világörökség listájára. A tengerparton fekvő, trópusi éghajlatú területet mangrove-erdők borítják, ahol találkozik a tengeri és a szárazföldi ökoszisztéma. A nemzeti parkban krokodilok, kenguruk, dingók és kakaduk élnek paradicsomi körülmények között Afrika: Afrika első nemzeti parkja a Serengeti Nemzeti Park, amelyet még a harmincas években az angolok alakítottak ki. A 15 ezer km2-es terület Tanzániában fekszik, a kenyai határ mentén, a Viktória tó mellett, ahonnan mintegy 150 km-re terjed keleti irányba. A hatalmas méretű állatvándorlás egyik nevezetessége a területnek. Európa: Mercantour Nemzeti Park: 1979-ben hozták létre, utolsóként a 7 francia nemzeti park közül. 68.500 hektáros területet véd, mely az Ubaye-i Tende Hágón (Col de Tende) húzódik, több mint 120 km-en. Két fő célt szolgál: a természetes környezet megőrzését, és a turisták fogadását, tájékoztatását a park megismerése végett. 600 km-es útvonal teszi lehetővé a terület felfedezését TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
40
1. TOTÓ - megoldások Nemzeti parkok 1. Hány nemzeti park található Magyarországon? a. 9 b. 10 c. 11 2. Melyik nemzeti park területe volt valaha az Alföldön kalandozó Tisza hatása alatt? a. Kiskunsági Nemzeti Park b. Hortobágyi Nemzeti Park c. Őrségi Nemzeti Park 3. Melyik nemzeti parkban található az István-lápai-zsomboly? a. Bükki Nemzeti Park b. Aggteleki Nemzeti Park c. Duna-Ipoly Nemzeti Park 4. Melyik nemzeti parkunk alakult legrégebben? a. Balaton-felvidéki Nemzeti Park b. Fertő-Hanság Nemzeti Park c. Hortobágyi Nemzeti Park 5. Melyik nemzeti parkban található Közép-Európa 3. legnagyobb tava? a. Fertő-Hanság Nemzeti Park b. Duna-Dráva Nemzeti Park c. Körös-Maros Nemzeti Park
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
41
6. Melyik nemzeti parkunk sajátossága a folyóvölgyek, a hegységek és a síkság találkozása? a. Őrségi Nemzeti Park b. Duna-Ipoly Nemzeti Park c. Bükki Nemzeti Park 7. Melyik nemzeti parkunkban található egyedüliként a bókoló zsálya? a. Hortobágyi Nemzeti Park b. Fertő-Hanság Nemzeti Park c. Körös-Maros Nemzeti Park 8. Hány település határát öleli fel az Őrségi Nemzeti Park? a. 42 b. 43 c. 44 9. Melyik állítás igaz a Yellowstone Nemzeti Parkra? a. A legújabban alakult nemzeti park b. A legelső, a nemzeti park nevet viselő terület c. Az első nemzeti park, amely elpusztult 10. Melyik nemzeti park jellegzetessége a hatalmas méretű állatvándorlás? a. Kakadu Nemzeti Park b. Yellowstone Nemzeti Park c. Serengeti Nemzeti Park
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
42
3. feladatlap - megoldások Alternatív energiaforrások Az internet segítségével töltsd ki az alábbi feladatlapot! 1. ) Mit értünk alternatív energiaforrás alatt? Olyan megújuló energiaforrások, amelyek függetlenek a fosszilis tüzelőanyagok (pl. szén, gáz, olaj) égetésétől vagy az atomenergiától 2. ) Sorold fel az alternatív energiaforrásokat! napenergia, geotermikus energia, vízenergia, árapályenergia, szélenergia, napkollektor 3. ) Keress rajzot, és próbáld lerajzolni ide a geotermikus energia hasznosításának módját!
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
43
4. ) Mit értünk biomassza alatt: Növényi és állati szervezetek által termelt szervesanyag - a napenergia átalakított, újratermelődő formája 5. ) Mit értünk szélirányon, és uralkodó szélirányon? A szélirányon azt az irányt értjük, ahonnan a szél fúj. Az uralkodó szélirány pedig az a szélirány ahonnan a legnagyobb gyakorisággal fúj a szél egy adott földrajzi helyen. 6. )Hol található a világ legnagyobb vízerőmű-rendszere? A világ legnagyobb vízerőmű-rendszere Itaipuban van, a Paraná folyó mellett (Brazília)
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
44
2. TOTÓ Megoldás 1. Mit értünk alternatív energiaforrás alatt? a. Azt, hogy a szén helyett atomenergiát használunk. b. A szén, a kőolaj, a földgáz és az atomenergia alternatíváját. c. Alternatív energiaforrás az az energiahordozó, amelyből a jelenleg használatos szénhidrogének (fosszilis tüzelőanyagok) alternatívájaként valamilyen energiát tudunk kinyerni .
2. Alternatív energiaforrás: a. kőolaj, szélenergia, biomassza, szén b. atomenergia, napenergia, vízenergia, földgáz c. napenergia, geotermikus energia, vízenergia, árapály-energia, szélenergia, napkollektor 3. Mit értünk biomassza alatt? a. Növényi és állati szervezetek által termelt szervesanyag - a napenergia átalakított, újratermelődő formája b. Kozmetikai szer, mely természetes alapanyagokat használ fel. . c. Csecsemők természetes eredetű tápláléka 4. Mit értünk uralkodó szélirányon? . a. Az észak felől fújó szelet. . b. Az uralkodó szélirány az a szélirány, ahonnan a legnagyobb gyakorisággal fúj a szél egy adott földrajzi helyen. . c. Az észak-nyugat felől fújó szelet. 5. . . .
Miért fontosak számunkra az alternatív energiahordozók? a. Mert a Föld hagyományos (fosszilis) energiahordozói kimerülőben vannak. b. Mert ízlésesen mutatnak az előállításukhoz szükséges berendezések. c. Mert a gázolaj büdös.
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
45
4. feladatlap -
A változat
A műanyagok Megoldás Az interneten keresd ki a következő honlapot, és válaszolj a kérdésekre! http://www.futurenergia.org/ww/hu/pub/futurenergia/energy_world_/benefits.htm 1.) Mit értünk az alatt, hogy a műanyaggal még saját energiánkat is megőrizhetjük? A műanyag csomagolású termékeket könnyebb szállítani pl. kerékpárral, vagy gyalogosan. 2.) Mit jelent a megfelelően kiépített műanyag szigetelés otthonunkban? Otthonunk energiaveszteségének 70%-át megakadályozhatjuk, így az annyival melegebb, hűvösebb, illetve kényelmesebb lesz! 3.) Miért lenne a szélenergia és a napenergia kinyerése lehetetlen műanyag nélkül? Speciális műanyagból készülnek a turbiná,k és hatalmas lapátok forgása hozza létre ezt a környezetbarát energiaforrást, és a solarpanelek is műanyagból készülnek. 4.) Miért energiahatékony, ha a repülőgép minden lehetséges részét műanyagból készítik? Ennek köszönhetően a repülőgép akár másfél tonnával könnyebbé válik, melynek következtében többet repül ugyanannyi üzemanyaggal és több terhet is szállít és ez energiahatékonyság. 5.) Mire használható fel a műanyag az autógyártásban? Egy korszerű, középkategóriás autó körülbelül 11% -a műanyag alkatrészekből áll. Ez könnyebbé és üzemanyag takarékossá teszi az autót, így kevesebb a CO2 kibocsátás is.
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
46
4. feladatlap – B változat A geotermikus energia - megoldások Az interneten keresd ki a következő honlapot, és válaszolj a kérdésekre! http://www.sulinet.hu/tart/fncikk/Kifa/0/13265/geotermikus.htm 1.) Mi teszi lehetővé a geotermikus energia olcsó és hatékony felhasználását a Kárpát medencében? A Kárpát-medencében található viszonylag vékony földkéreg lehetővé teszi a hőforrások sokoldalú és olcsó felhasználást. 2.) Mekkora az energia fogyasztása évente egy háztartásnak? Mire fordítódik ez az energia? Egy háztartás évente átlag 2,2 tonna kőolajjal egyenértékű energiát igényel fűtésre, világításra, melegvízre, elektromos áramra. 3.) Miből lehet hazánkban legkönnyebben geotermikus energiát előállítani? Nálunk leginkább a termálvízből lehet geotermikus energiát előállítani. 4.) Hogyan változik a hőmérséklet a Föld középpontja felé haladva? A Föld felszínétől a középpontja felé haladva 1 kilométerenként átlag 30°C-al emelkedik a hőmérséklet, de bizonyos területeken ennél is nagyobb a hőmérsékletemelkedés, így Magyarországon is 50-60°C és 2 kilométer mélységben már eléri a 100°C-ot. 5.) Miben hasonlít, és miben különbözik a napenergia és a geotermikus energia? A napenergiához hasonlóan a geotermikus energia korlátlanul áll rendelkezésre, de azzal ellentétben éjszaka is elérhető
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
47
4. feladatlap -
C változat
A napenergia Megoldás Az interneten keresd ki a következő honlapot, és válaszolj a kérdésekre! http://www.sulinet.hu/tart/ncikk/ja/0/11450/napenergia.htm 1.) Mi teszi szükségessé a napenergia felhasználását? A Föld fosszilis eredetű energiakészlete (földgáz, kőolaj, szén) kifogyóban van, és az energiafogyasztás szakadatlan növekedése. 2.) A kertészetben hogy hasznosítják a napenergiát? A kertészetben jól bevált módszer az, hogy a fagyra érzékeny növényeket üveggel vagy fóliával letakarják. A nap különböző frekvenciájú sugarainak zöme átmegy az üvegen és felmelegíti a talajt, amely sokkal kisebb frekvencián bocsát ki sugárzást, ezt az üveg, illetve a fólia visszatartja. 3.) Milyen szerepe volt a napenergiának az ókori olimpiákon? A napenergia hasznosításának másik régóta használt módja az, hogy a sugarakat síktükörrel, vagy egyetlen parabola profilra hajlított tükörrel összegyűjtik egyetlen kis területű felületre - az ókorban is ezt a módszert használták a görögök az olimpiai láng meggyújtására 4.) Mit értünk azalatt, hogy a szélenergiát is a napnak köszönhetjük? A szél úgy jön létre, hogy a hősugarak hatására a felszín és a levegő különböző mértékben melegszik fel. A meleg levegő felszáll, helyére hideg levegő áramlik, ezt a mozgást szélnek nevezzük. 5.) Hogy változik át a nap sugárzási energiája kémiai energiává? A fotoszintézis álta. a zöld növényekben a kémiai elemekből és egyszerű vegyületekből (pl. a víz és a szén-dioxid) bonyolult szerkezetű vegyület, cukor keletkezik. A cukor az alkotórészeivel ellentétben elégethető, tehát a Nap sugárzási energiája kémiai energiává alakulva tárolódik az új vegyületben.
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
48
4. feladatlap -
D változat
A szélenergia Az interneten keresd ki a következő honlapot, és válaszolj a kérdésekre! http://www.sulinet.hu/tart/ncikk/ja/0/12783/szelenergia.htm 1.) Melyek voltak a szélerőművek iránti érdeklődés növekedésének tényezői? Az olaj jövője miatti aggodalom, a szénkibocsátás csökkentésére hozott politikai döntések, a szélenergia előállítási költsége az elmúlt két évtizedben jelentősen csökkent. 2.) Melyik irodalmi műben, és milyen formában találkozhattunk a szélerőművel? Don Quijote: harcba szállt a szélmalommal. 3.) Milyen fő részei vannak egy szélerőműnek? Egy szélkerékből, a hozzákapcsolt dinamóból és áramátalakítóból áll. 4.) Hány európai ország van a világ 10 legnagyobb szélenergia felhasználója között? A világ tíz legtöbb szélenergiát alkalmazó országából hét európai. 5.) Milyen kritikával illetik a természetvédők a szélerőműveket, és miért nincs igazuk? A szélerőművek túl nagy helyet foglalnak el, zavarják a tájképet, zajszennyezést okoznak és veszélyt jelentenek a madarakra. Az erőműveknek üzemelés közben levegőt szennyező kibocsátása egyáltalán nincs, A nagy területen elhelyezkedő turbinák között állatokat legelhetnek és faiskolákat telepíthetnek, egy teherautó jóval nagyobb zajt csap, a madarak pedig általában hamarabb észre veszik a rotorokat, mint hogy nekiütköznének, ráadásul állítólag 100 méterrel előbb kitérnek a szélkerekek elől, talán éppen a zaj miatt.
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
49
3. TOTÓ - Megoldások Projekt záró 1.)
Milyen alternatív energia előállítása történik Bánhalmán? a.) b.) c)
2.)
atomenergia biogáz szélenergia Milyen alternatív energia előállítása történik Mezőtúron?
a.) b.) c.) 3.)
atomenergia biodízel szélenergia Mit a feladata a tájvédelemnek?
a.) b.) c.) 4.)
A táj értékének megőrzése és helyreállítása A táj védelme a vadon élő állatoktól A táj védelme az időjárási viszonyoktól. Miért van szükség a nemzeti parkokra?
a.) b.) c.)
Mert idegenforgalmi szempontból jelentős Mert néhány növény, illetve állat élőhelyét csak így tudjuk biztosítani. Mert munkahelyeket teremtenek.
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
50
5.)
Melyik esemény gyorsította fel az alternatív energia iránti keresletet? a.) b.) c.)
6.)
Egy több hetes áramszünet Az űrkutatás fejlődése Az előállítási költségek csökkenése Egyes borúlátó előrejelzések szerint hány évig elég még a föld kőolaj készlete?
a.) b.) c.) 7.)
50 év 70 év 90 év Melyik nemzeti park van legközelebb hozzánk?
a.) b.) c.) 8.)
Hortobágyi Nemzeti Park Bükki Nemzeti Park Körös-Maros Nemzeti Park Melyik nemzeti parkunkban él a túzok?
a.) b.) c.)
Őrségi Nemzeti Park Hortobágyi Nemzeti Park Bükki Nemzeti Park
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
51
OKLEVÉL a
……………………. csapatnak
a
KÖRNYEZETVÉDELMI PROJEKTBEN VALÓ SIKERES SZEREPLÉSÉÉRT
Kunhegyes, 2010……..
Zabolainé Kovács Margit szaktanár
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN
52
Megoldó kulcsok a tanulói feladatlapokhoz Munkalapok - megoldások (lásd a mellékletben)
–
Tanári teljesítményértékelő-lapok Totó a feldolgozott anyagból – megoldás (lásd a mellékletben)
–
A témához készített PP: -
A projekt feldolgozásához Power Point segítségével vetítettem ki Magyarország Nemzeti Parkjait, illetve azok fő jellemzőit. Az ehhez kapcsolódó feladatlappal mértem fel, hogy ki mit jegyzet meg a kivetítésből.
Mellékletek – – – –
PP-bemutató Tanulói feladatlapok és megoldásai Totók és megoldókulcsok a Totókhoz Internet ajánló
Forrásjegyzék: http://www.futurenergia.org/ww/hu/pub/futurenergia/energy_world_/benefits.htm http://www.sulinet.hu/tart/fncikk/Kifa/0/13265/geotermikus.htm http://www.sulinet.hu/tart/ncikk/ja/0/11450/napenergia.htm http://www.sulinet.hu/tart/ncikk/ja/0/12783/szelenergia.htm http://www.sulinet.hu/tart/ncikk/ja/0/12453/biouzemanyag.htm http://www.sulinet.hu/tart/ncikk/ja/0/12864/olaj.htm http://www.reak.hu/kk/017.htm http://hu.wikipedia.org
TÁMOP 3.1.4/8/02. KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS – INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN