KIVONAT Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 26-án (csütörtök) de.: 9.00 órára összehívott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9 ellenszavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:
igen
szavazattal
–
0
159/2014. (VI. 26.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 2014. június 26-án (csütörtök) de.: 9.00 órára összehívott ülésének napirendjét az alábbiak szerint elfogadta: Napirend:
1. Előterjesztés Hajdúsámson Város Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II. 19.) önkormányzati rendelet módosítására Előterjesztő: Hamza Gábor polgármester 2. Előterjesztés a Debreceni Katasztrófavédelmi beszámolójának elfogadása tárgyában Előterjesztő: Hamza Gábor polgármester 3. Előterjesztés a Hajdúsámson Fejlődéséért tevékenységéről szóló jelentés elfogadására Előterjesztő: Hamza Gábor polgármester
kirendeltség 2013.
Közalapítvány
2013.
évi
évi
4. Előterjesztés az Eszterlánc Óvoda 2013/2014-es nevelési évről készült szakmai beszámolója elfogadásához Előterjesztő: Hamza Gábor polgármester 5. Előterjesztés a 2014/2015. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának fenntartói meghatározásáról Előterjesztő: Hamza Gábor polgármester 6. Előterjesztés háziorvosi feladat-ellátási szerződések megkötése tárgyában Előterjesztő: Hamza Gábor polgármester 7. Előterjesztés a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tulajdonosi hozzájáruló nyilatkozat kérelme tárgyában Előterjesztő: Hamza Gábor polgármester 8. Előterjesztés a Hajdúsámson Város Önkormányzatának tulajdonában lévő 0449/2 hrsz-u „kivett szennyvíztelep, legelő” használatba adása tárgyában Előterjesztő: Hamza Gábor polgármester 9. Előterjesztés a JCB 3CX kotró-rakodógép motorjának javíttatása ügyében Előterjesztő: Hamza Gábor polgármester
10. Előterjesztés a 2014. évi Városnap megrendezése tárgyában Előterjesztő: Hamza Gábor polgármester 11. Előterjesztés az Európai Mobilitási Héthez történő csatlakozás ügyében Előterjesztő: Hamza Gábor polgármester 12. Előterjesztés Hársfa u. 3-5. szám alatti Egészségügyi központban légkondicionáló berendezés felszereltetése tárgyában Előterjesztő: Hamza Gábor polgármester 13. Előterjesztés Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés kötése tárgyában Előterjesztő: Hamza Gábor polgármester Zárt ülés: 1. Előterjesztés díszpolgári cím adományozásáról Előterjesztő: Tóth János alpolgármester 2. Előterjesztés „Hajdúsámson Város Önkormányzata adományozásáról Előterjesztő: Tóth János alpolgármester
Sport
Díja”
3. Előterjesztés Közszolgálati Díj adományozására Előterjesztő: Hamza Gábor polgármester
K.m.f.
Bagolyné Szűcs Mariann sk. jegyző
A kivonat hiteles: 2014. június 26.
Hamza Gábor sk. polgármester
KIVONAT
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 26-án (csütörtök) de.: 9.00 órára összehívott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 2. n a p i r e n d Előterjesztés a Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2013. évi beszámolójának elfogadása tárgyában
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9 ellenszavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:
igen
szavazattal
–
0
160/2014. (VI. 26.) öh. sz. határozat
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete elhatározza, hogy a Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltség a 2013. évi tevékenységéről szóló beszámolót elfogadja. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert arra, hogy a határozatról a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltségét tájékoztassa Határidő: Felelős:
azonnal Hamza Gábor polgármester
K.m.f.
Bagolyné Szűcs Mariann sk. jegyző
A kivonat hiteles: 2014. június 26.
Hamza Gábor sk. polgármester
KIVONAT
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 26-án (csütörtök) de.: 9.00 órára összehívott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 3. n a p i r e n d Előterjesztés a Hajdúsámson Fejlődéséért Közalapítvány 2013. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadására
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9 ellenszavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:
igen
szavazattal
–
0
161/2014. (VI. 26.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Hajdúsámson Fejlődéséért Közalapítvány 2013. évi tevékenységéről szóló „Éves jelentést” elfogadja. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a döntésről a Kuratórium Elnökét értesítse. Határidő: 2014. július 10. Felelős: Hamza Gábor polgármester
K.m.f.
Bagolyné Szűcs Mariann sk. jegyző
A kivonat hiteles: 2014. június 26.
Hamza Gábor sk. polgármester
KIVONAT
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 26-án (csütörtök) de.: 9.00 órára összehívott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
4.
napirend Előterjesztés az Eszterlánc Óvoda 2013/2014-es nevelési évről készült szakmai beszámolója elfogadásához
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9 ellenszavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:
igen
szavazattal
–
0
162/2014. (VI. 26.) öh. sz. határozat
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete elhatározza, hogy az Eszterlánc Óvoda 2013/2014-es nevelési évben végzett tevékenységére vonatkozó beszámolóját elfogadja. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az intézményvezetőt a döntésről értesítse. Határidő: 2014. július 4. Felelős: Hamza Gábor polgármester
K.m.f.
Bagolyné Szűcs Mariann sk. jegyző
A kivonat hiteles: 2014. június 26.
Hamza Gábor sk. polgármester
KIVONAT Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 26-án (csütörtök) de.: 9.00 órára összehívott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 5. n a p i r e n d Előterjesztés a 2014/2015. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának fenntartói meghatározásáról Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9 ellenszavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:
igen
szavazattal
–
0
163/2014. (VI. 26.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete – a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 83. § (2) bekezdés d) pontjában meghatározott jogkörében eljárva – az Eszterlánc Óvodában a 2014/2015. nevelési évben indítható óvodai csoportok számát – az intézmény adatszolgáltatása alapján – 20 csoportban határozza meg. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a döntésről az intézmény vezetőjét értesítse. Határidő: 2014. július 4. Felelős: Hamza Gábor polgármester
K.m.f.
Bagolyné Szűcs Mariann sk. jegyző
A kivonat hiteles: 2014. június 26.
Hamza Gábor sk. polgármester
KIVONAT Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 26-án (csütörtök) de.: 9.00 órára összehívott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 6. n a p i r e n d Előterjesztés háziorvosi feladat-ellátási szerződések megkötése tárgyában Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9 ellenszavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:
igen
szavazattal
–
0
164/2014. (VI. 26.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete feladat-ellátási szerződést köt a MEDI-LING Bt-vel (személyes közreműködő: Dr. Forgó Klára felnőtt háziorvos) a 3. sz. felnőtt háziorvosi körzetben a háziorvosi feladatok ellátására a határozat melléklete szerinti tartalommal. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a feladat-ellátási szerződést az önkormányzat képviseletében írja alá. Felelős: Hamza Gábor polgármester Határidő: 2014. július 11.
K.m.f.
Bagolyné Szűcs Mariann sk. jegyző
A kivonat hiteles: 2014. június 26.
Hamza Gábor sk. polgármester
KIVONAT Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 26-án (csütörtök) de.: 9.00 órára összehívott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 6. n a p i r e n d Előterjesztés háziorvosi feladat-ellátási szerződések megkötése tárgyában Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9 ellenszavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:
igen
szavazattal
–
0
165/2014. (VI. 26.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete feladat-ellátási szerződést köt Dr. Magyari Mária Marietta Egyéni Vállalkozóval a 2. sz. felnőtt háziorvosi körzetben a háziorvosi feladatok ellátására a határozat melléklete szerinti tartalommal. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a feladat-ellátási szerződést az önkormányzat képviseletében írja alá. Felelős: Hamza Gábor polgármester Határidő: 2014. július 11.
K.m.f.
Bagolyné Szűcs Mariann sk. jegyző
A kivonat hiteles: 2014. június 26.
Hamza Gábor sk. polgármester
KIVONAT Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 26-án (csütörtök) de.: 9.00 órára összehívott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 6. n a p i r e n d Előterjesztés háziorvosi feladat-ellátási szerződések megkötése tárgyában Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9 ellenszavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:
igen
szavazattal
–
0
166/2014. (VI. 26.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete feladat-ellátási szerződést köt Dr. Jakab Éva Egyéni Vállalkozó házi gyermekorvossal az 1. sz. gyermekorvosi körzetben a házi gyermekorvosi feladatok ellátására a határozat melléklete szerinti tartalommal. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a feladat-ellátási szerződést az önkormányzat képviseletében írja alá. Felelős: Hamza Gábor polgármester Határidő: 2014. július 11.
K.m.f.
Bagolyné Szűcs Mariann sk. jegyző
A kivonat hiteles: 2014. június 26.
Hamza Gábor sk. polgármester
KIVONAT Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 26-án (csütörtök) de.: 9.00 órára összehívott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 6. n a p i r e n d Előterjesztés háziorvosi feladat-ellátási szerződések megkötése tárgyában
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9 ellenszavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:
igen
szavazattal
–
0
167/2014. (VI. 26.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete feladat-ellátási szerződést köt Dr. Pál Ilona Egyéni Vállalkozó házi gyermekorvossal a 2. sz. gyermekorvosi körzetben a házi gyermekorvosi feladatok ellátására a határozat melléklete szerinti tartalommal. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a feladat-ellátási szerződést az önkormányzat képviseletében írja alá. Felelős: Hamza Gábor polgármester Határidő: 2014. július 11.
K.m.f.
Bagolyné Szűcs Mariann sk. jegyző
A kivonat hiteles: 2014. június 26.
Hamza Gábor sk. polgármester
KIVONAT Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 26-án (csütörtök) de.: 9.00 órára összehívott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 6. n a p i r e n d Előterjesztés háziorvosi feladat-ellátási szerződések megkötése tárgyában Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9 ellenszavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:
igen
szavazattal
–
0
168/2014. (VI. 26.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete feladat-ellátási szerződést köt a KUN-DENT Kft-vel (személyes közreműködő: Dr. Kuun József fogszakorvos) az 1. sz. fogorvosi körzetben a fogorvosi feladatok ellátására a határozat melléklete szerinti tartalommal. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a feladat-ellátási szerződést az önkormányzat képviseletében írja alá. Felelős: Hamza Gábor polgármester Határidő: 2014. július 11.
K.m.f.
Bagolyné Szűcs Mariann sk. jegyző
A kivonat hiteles: 2014. június 26.
Hamza Gábor sk. polgármester
KIVONAT Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 26-án (csütörtök) de.: 9.00 órára összehívott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 6. n a p i r e n d Előterjesztés háziorvosi feladat-ellátási szerződések megkötése tárgyában Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9 ellenszavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:
igen
szavazattal
–
0
169/2014. (VI. 26.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete feladat-ellátási szerződést köt az ODO-DENT Bt-vel (személyes közreműködő: Dr. Vinnai Zsolt fogszakorvos) a 2. sz. fogorvosi körzetben a fogorvosi feladatok ellátására a határozat melléklete szerinti tartalommal. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a feladat-ellátási szerződést az önkormányzat képviseletében írja alá. Felelős: Hamza Gábor polgármester Határidő: 2014. július 11.
K.m.f.
Bagolyné Szűcs Mariann sk. jegyző
A kivonat hiteles: 2014. június 26.
Hamza Gábor sk. polgármester
KIVONAT Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 26-án (csütörtök) de.: 9.00 órára összehívott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 7. n a p i r e n d Előterjesztés a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tulajdonosi hozzájáruló nyilatkozat kérelme tárgyában Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9 ellenszavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:
igen
szavazattal
–
0
170/2014. (VI. 26.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete elfogadja, hogy a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola fenntartója az épületen az alábbi felújítási munkálatokat 2014. december 31-ig elvégzi azzal a feltétellel, hogy a jelenlegi fenntartó a felújítást elvégezteti és visszavonhatatlanul kinyilatkozta, hogy a felújításra szánt összeget sem a közoktatási megállapodás, sem a vagyonkezelési szerződés megszűnésekor vagy megszűntetésekor semmilyen jogcímen (beleértve az értéknövekedés jogcímet is) nem kéri annak megtérítését Hajdúsámson Város Önkormányzatától. Iroda átépítés, felújítás, belső udvar kialakítása, alsó- felső tagozat területének szétválasztása, alsós szakasz felújítása, kamerarendszer bővítése, tornacsarnok helyreállítása, földszinti mosdópár teljes felújítása, II. emeleti mosdópár részleges felújítása, beléptető rendszer kiépítése, felnőtt mosdópár részleges felújítása, régi szárny lapos tető vízszigetelése. A képviselő-testület felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: értesítésre 2014. július 2. Felelős: Hamza Gábor polgármester
K.m.f.
Bagolyné Szűcs Mariann sk. jegyző
A kivonat hiteles: 2014. június 26.
Hamza Gábor sk. polgármester
KIVONAT Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 26-án (csütörtök) de.: 9.00 órára összehívott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 8. n a p i r e n d Előterjesztés a Hajdúsámson Város Önkormányzatának tulajdonában lévő 0449/2 hrsz-ú „kivett szennyvíztelep, legelő” használatba adása tárgyában Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9 ellenszavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:
igen
szavazattal
–
0
171/2014. (VI. 26.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete elhatározza, hogy az Önkormányzat tulajdonában lévő 0449/2 hrsz-ú, 6 ha nagyságú, „kivett szennyvíztelep, legelő” művelési ágú területre 2015. december 31. napjáig tartó időtartamra haszonbérleti szerződést köt a Toll 96 Kft kérelmezővel évi 10.000 Ft/ha haszonbérleti díjért. A haszonbérleti díjat a felek évente felülvizsgálhatják. Haszonbérbe vevő vállalja a terület kaszálását, karbantartását. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert a haszonbérleti szerződés ügyvéd általi megkötésével kapcsolatosan a szükséges összes intézkedés megtételére. Határidő: 2014. július 21. Felelős: Hamza Gábor polgármester
K.m.f.
Bagolyné Szűcs Mariann sk. jegyző
A kivonat hiteles: 2014. június 26.
Hamza Gábor sk. polgármester
KIVONAT Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 26-án (csütörtök) de.: 9.00 órára összehívott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 9. n a p i r e n d Előterjesztés a JCB 3CX kotró-rakodógép motorjának javíttatása ügyében Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9 ellenszavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:
igen
szavazattal
–
0
172/2014. (VI. 26.) öh. sz. határozat
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete elhatározza, hogy tulajdonában lévő JCB 3CX kotró rakodó gép meghibásodott motorját megjavíttatja, a melléklet szerinti javítások elvégeztetésével. A gép javítására fedezetet az Önkormányzat 2014. évi költségvetésében a dologi kiadások között biztosítja. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert a munkagép megjavíttatásával kapcsolatosan szükséges összes intézkedés megtételére. Határidő: Felelős :
2014. augusztus 4. Hamza Gábor polgármester
K.m.f.
Bagolyné Szűcs Mariann sk. jegyző
A kivonat hiteles: 2014. június 26.
Hamza Gábor sk. polgármester
KIVONAT Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 26-án (csütörtök) de.: 9.00 órára összehívott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 10. n a p i r e n d Előterjesztés a 2014. évi Városnap megrendezése tárgyában Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9 ellenszavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:
igen
szavazattal
–
0
173/2014. (VI. 26.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete elhatározza, hogy a 2014. augusztus 30-án megrendezésre kerülő Városnap költségvetését - a melléklet szerint - jóváhagyja azzal, hogy az összegeken belül átcsoportosítás lehetséges. A Képviselő-testület a 2014. augusztus 30-i Városnap megrendezéséhez kapcsolódóan a felmerülő kiadások fedezetére a 2014. évi költségvetésében városi rendezvények kiadásaira rendelkezésre álló előirányzaton túl a Városnap rendezvényeihez kapcsolódóan további 2000e Ft előirányzatot biztosít az általános tartalékból. Az így rendelkezésre álló előirányzatból 1300e Ft a Petőfi Sándor Városi Könyvtár, Közművelődési és Muzeális Intézmény költségvetésébe kerül átcsoportosításra. Felkéri a polgármestert, hogy az előirányzatok rendezéséről a soron következő költségvetési rendelet módosítása során intézkedjen. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a rendezvény sikere és a költségek csökkentése érdekében szponzori támogatásokat keressen. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a szükséges intézkedéseket tegye meg, a szerződéseket írja alá. Határidő: - a rendezvény lebonyolításához szükséges intézkedések megtételére 2014. augusztus 30. - az előirányzatok rendezésére a soron következő költségvetési rendelet módosításakor. Felelős: Hamza Gábor polgármester Tarné Hajdú Judit intézményvezető K.m.f. Bagolyné Szűcs Mariann sk. jegyző A kivonat hiteles: 2014. június 26.
Hamza Gábor sk. polgármester
KIVONAT Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 26-án (csütörtök) de.: 9.00 órára összehívott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 11. n a p i r e n d Előterjesztés az Európai Mobilitási Héthez történő csatlakozás ügyéban Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9 ellenszavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:
igen
szavazattal
–
0
174/2014. (VI. 26.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete elhatározza, hogy csatlakozik az Európai Mobilitási Héthez a 2014. szeptember 22. napján megrendezésre kerülő Európai Autómentes Nap szervezésével. A rendezvénnyel kapcsolatos szervezési feladatok (ideértve az útlezárással kapcsolatos teendőket is) koordinálásával és a programok lebonyolításával a Petőfi Sándor Városi Könyvtár, Közművelődési és Muzeális Intézményt bízza meg. A rendezvény megvalósításához a Képviselő-testület az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséből többletforrást nem biztosít. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a csatlakozási szándék megerősítésére vonatkozóan a Karta fentiek szerinti tartalommal történő aláírására és azt a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak való megküldésére. Határidő: Felelős:
a Karta megküldésére: 2014. augusztus 1. a programok megszervezésére, az azzal kapcsolatos feladatok végrehajtására: 2014. szeptember 22. - a Karta megküldése tekintetében: Hamza Gábor polgármester - a programok megszervezésével kapcsolatos feladatok végrehajtása tekintetében: Tarné Hajdú Judit igazgató
K.m.f. Bagolyné Szűcs Mariann sk. jegyző
A kivonat hiteles: 2014. június 26.
Hamza Gábor sk. polgármester
KIVONAT Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 26-án (csütörtök) de.: 9.00 órára összehívott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 12. n a p i r e n d Előterjesztés a Hársfa utca 3-5. szám alatti légkondicionáló berendezés felszereltetése tárgyában
Egészségügyi
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9 ellenszavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:
igen
központban
szavazattal
–
0
175/2014. (VI. 26.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete hozzájárul ahhoz, hogy a Hársfa utca 3-5. szám alatti Egészségügyi központban az egyes szolgáltatók saját költségükön maximum bruttó 180.000 Ft értékben klímaberendezést vásároljanak és szereltessenek fel, mely költséget az egyes szolgáltatók számlával igazolnak. A 2015. január 1. napjától a bérleti díj és a klímaberendezés költségeinek – maximum bruttó 180.000 Ft- kompenzálása a havi bérleti díjról kiállított számlákkal történik. A fentiek alapján a Képviselő- testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a szolgáltatókkal külön megállapodást kössön. A képviselő-testület felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: értesítésre 2014. július 7. Felelős: Hamza Gábor polgármester
K.m.f.
Bagolyné Szűcs Mariann sk. jegyző
A kivonat hiteles: 2014. június 26.
Hamza Gábor sk. polgármester
KIVONAT Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 26-án (csütörtök) de.: 9.00 órára összehívott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 13. n a p i r e n d Előterjesztés hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés kötése tárgyában Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9 ellenszavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:
igen
szavazattal
–
0
176/2014. (VI. 26.) öh. sz. határozat
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete elhatározza, hogy a Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal a Hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény, valamint a közszolgáltató kiválasztásáról és a közszolgáltatási szerződésről szóló 317/2013. (VIII.28.) kormányrendelet rendelkezéseinek megfelelő hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződést köt a törvényben meghatározott időtartamra, a törvény rendelkezései alapján 2024. június 30. napjáig. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés aláírására, azzal a kéréssel, hogy a 2014. június 30. napjára összehívott tulajdonosi taggyűlésen kezdeményezze azt, hogy Hajdúsámson városában továbbra is működjön ügyfélszolgálati iroda. Határidő: Felelős :
2014. július 1. Hamza Gábor polgármester
K.m.f.
Bagolyné Szűcs Mariann sk. jegyző
A kivonat hiteles: 2014. június 26.
Hamza Gábor sk. polgármester
KIVONAT Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 26-án (csütörtök) de.: 9.00 órára összehívott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9 ellenszavazattal és 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:
igen
szavazattal
–
0
177/2014. (VI. 26.) öh. sz. határozat Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete a képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2013.(III.28.) számú rendelete 14.§ (3) bekezdése alapján a következő lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentést elfogadja: 26/2014.(II.05.), 27/2014.(II.05.), 50/2014.(II.18.), 60/2014.(III.12.), 67/2014.(III.12.), 71/2014.(IV.24.), 72/2014.(IV.24.), 73/2014.(IV.24.), 74/2014.(IV.24.), 75/2014.(IV.24.), 76/2014.(IV.24.), 77/2014.(IV.24.), 78/2014.(IV.24.), 79/2014.(IV.24.), 80/2014.(IV.24.), 81/2014.(IV.24.), 82/2014.(IV.24.), 83/2014.(IV.24.), 84/2014.(IV.24.), 85/2014.(IV.24.), 86/2014.(IV.24.), 87/2014.(IV.24.), 88/2014.(IV.24.), 89/2014.(IV.24.), 90/2014.(IV.24.), 91/2014.(IV.24.), 92/2014.(IV.24.), 93/2014.(IV.24.), 94/2014.(IV.24.), 95/2014.(IV.24.), 96/2014.(IV.24.), 97/2014.(IV.24.), 98/2014.(IV.24.), 99/2014.(IV.24.), 100/2014.(IV.24.), 101/2014.(IV.24.), 102/2014.(IV.24.), 103/2014.(IV.24.), 104/2014.(IV.24.), 105/2014.(IV.24.), 108/2014.(IV.24.), 109/2014.(IV.24.), 110/2014.(IV.24.), 111/2014.(IV.24.), 113/2014.(IV.24.), 114/2014.(IV.24.), 115/2014.(IV.24.), 116/2014.(IV.24.), 118/2014.(IV.24.), 119/2014.(IV.24.), 120/2014.(IV.24.), 121/2014.(IV.24.), 122/2014.(IV.24.), 123/2014.(IV.24.), 124/2014.(IV.24.), 126/2014.(IV.24.), 127/2014.(IV.24.), 131/2014.(V.08.), 132/2014.(V.08.), 133/2014.(V.08.), 135/2014.(V.22.), 136/2014.(V.22.), 137/2014.(V.22.), 138/2014.(V.22.), 139/2014.(V.22.), 142/2014.(V.22.), 143/2014.(V.22.), 144/2014.(V.22.), 148/2014.(VI.04.), 149/2014.(VI.04.), 150/2014.(VI.04.), 151/2014.(VI.04.), 152/2014.(VI.04.), 153/2014.(VI.04.), 154/2014.(VI.04.), 157/2014.(VI.11.), 158/2014.(VI.11.). A Képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy a határozatok nyilvántartásán vezettesse át a fenti lejárt határidejű határozatok végrehajtásának tényét. Határidő: 2014. július 10. Felelős: Bagolyné Szűcs Mariann jegyző K.m.f. Bagolyné Szűcs Mariann sk. jegyző A kivonat hiteles: 2014. június 26.
Hamza Gábor sk. polgármester