CM YB
>>> Új sorozat, III. ( VI.) évfolyam >>> 46. szám >>> 2011. november 18–24.>>> Megjelenik pénteken >>>>>>>>>>> 16 oldal >>> ára: 1,5 l e j >>>
K é t é v e s e k
v a g y u n k !
w w w.kozpont.ro >>> M a r o s
m e g y e i
h e t i l a p
<<<
? p é n a r é k Mi t
ő l E
! t s á t z s a l á v
Megvan a Vitamax nyertese Kisorsoltuk a honlapunkon működő szavazógép voksolói között a Vitamax multivitamint. Nyertesünk: Jakab Gyula. A nyereményt ezúton köszönjük a B&B gyógyszertárnak.
Sport
>>> 15. oldal
80 éve a sportpályákon Szöllősi László, az egykori ASA hajdani hátvédje, jelenleg a FCM egyik korosztályos csapatának edzője az a játékos típus volt, akinél jobbat egy edző nehezen kívánhat magának: tisztelettudó, fegyelmezett és megbízható, aki mindig példásan elvégezte a reá szabott feladatokat. Hír és hírháttér
>>> 4. oldal
A biztató kezdet után, úgy tűnik, egyre távolabb kerültünk attól, hogy a helyi politikai erők megegyezzenek a közös polgármester-jelölt személyét illetően. A mostani zavaros – és az újabb kudarcot előrevetítő – helyzetből egyetlen út vezethet ki: az előválasztás. Következésképpen: aki ellenzi az előválasztást, az nem a közjó, a választói érdek szerint cselekszik. >>> 3. oldal >>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
Hír és hírháttér
Hír és hírháttér
>>> 4. oldal
Élni és visszaélni a hatalommal
Folyamatban a Kertészmérnöki szak akkreditációja
Igaz történetek Farkas Ibolyáról
Annak ellenére, hogy nagy meglepetést okozott néhány héttel ezelőtt a „szemétügyekkel” vádolt kormánypárt-közeli marosvásárhelyi vállalkozó letartóztatása, az igazi bombahírt mégiscsak a kolozsvári polgármester múltheti bebörtönzése jelentette.
Második alkalommal járt a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kar Kertészmérnöki szak akkreditációjáról döntő bizottság. Miután első alkalommal nem valósult meg az illető szak akkreditációja, idén újra ellenőrizték a változásokat.
Az 17. alkalommal városunkban megrendezett Könyvvásárról idén sem hiányzott az a három alapvető dolog, ami miatt az olvasni szerető emberek várják a marosvásárhelyi novembert: egyaránt voltak érdekes, értékes, szép, színes és számos könyvek; kicsi, nagy, idős, fiatal, szőke, barna, nő és férfi érdeklődők; és persze változatos programok.
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
>>> 5. oldal
„Aki mindent eljátszott, amit egy színésznő eljátszhatott a hazai színpadokon.”
Lapunk előfizethető Maros megye összes postahivatalában ( katalógusszám: 15429). CM YB
2. oldal
>> Naptár
november 18–24.
Ajánló
Névnapok
Kár kihagyni! Katalin-bál November 26-án 19 órától a szászrégeni Gliga étteremben Katalin-bált tartanak. Az érdeklődők az RMDSZ-székházban válthatnak jegyet. Last minute lehetőség November 21-én délután 4 órától kerül sor a szakácstanfolyam, illetve délután 5 órától az otthoni idősgondozói tanfolyam megnyitójára a Tabula oktatási központ székhelyén. Kedvezményben részesülnek azok, akik november 21-ig jelentkeznek. Az iratkozáshoz nem szükséges az érettségi diploma. A végzősök az Oktatásügyi, valamint a Szociális, Család- és Munkaügyi Minisztérium által elismert oklevelet kapnak, amelyet az Európai Unióban elismernek. Érdeklődni és iratkozni a Tabula titkárságán (1918. December 1. utca 86F szám) lehet hétköznapokon 9-17 óra között. Részletekért a 0365/430-148, 0743476-373 telefonszámok hívhatók. További információk
Alapítási év: 2006. Megjelenik pénteken. Kiadó: Medical Publicity Kft. ISSN 2069 - 900X Szerkesztő: Szentgyörgyi László Főmunkatárs: Ferencz Zsombor Riporter: Pál Piroska Munkatársak: Czimbalmos Ferenc-Attila Molnár Tibor Tördelőszerkesztő: Szegedi Attila Terjesztés, reklám: Gergely Zoltán tel.: 0744.253.026. >> A megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik! >> Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és másféle írások közléséről döntsön. >> Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza!
Lapunk előfizethető Maros megye összes postahivatalában (katalógusszám: 15429), vagy a szerkesztőség Rózsák tere 16. szám alatti székhelyén .
Telefon: 0265-250.994 E-mail:
[email protected] Honlap: www. kozpont.ro
lyén, a Pálffy-házban (Bolyai utca 12/A) a kettős évforduló kapcsán (a zeneszerző születésének 200., halálának 125. éve) kiállítás nyílt Liszt Ferenc – magyar és európai címmel. A kiállítás hétköznapokon 15-17 óra között látogatható, december 16-ig, és a belépés ingyenes.
a www.atab.ro honlapon. Kusztos Endre tárlata A kiváló képzőművész kiállítása november 30-ig naponta 8–20 óra között a marosvásárhelyi várban lévő Múzeum Kávéházban tekinthető meg. Művészfotók az aluljáróban A Maros Mallba vezető aluljáró egyik nagytermében látható az 5. Nemzetközi Fotóművészeti Szalonja és a XXIII. Országos Fotóművészeti Biennálé alkalmából kiállított anyag. A kettős fotós megnyilvánulás a nemzetközi és a hazai fotóművészeti szövetség védnöksége
alatt, a Maros Megyei Tanács és a helyi polgármesteri hivatal támogatásával 22 országból fogadta 164 szerző 678 benevezett képét. A szakzsűri 87 fotót fogadott el, ezekből 20 nyerte el a felajánlott díjakat. Mindkét szövetség arany-, ezüst- és bronzdíjat illetve 6-6 dicséretet oszt ki, de két díjat a Marosvásárhelyi Fotóklub is felajánlott. Az alkalomra katalógus is megjelenik, és a tárlat december 15ig lesz látogatható. Liszt Ferenc-emlékkiállítás a Pálffy- házban A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem zeneszakának székhe-
Székely festékesek Még látogatható a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum és a Marosvásárhelyi Néprajzi és Népművészeti Múzeum szervezésében ez utóbbi székhelyén (Rózsák tere 11. szám) megnyílt Páll Etelka Székely festékesek című kiállítása. Székely Csaba: Bányavirág November 22-én, pénteken, 19:30-kor Székely Csaba Bányavirág című drámáját tekinthetik meg a Nemzeti Színház Kistermében. A darab a Tompa Miklós Társulat és a Yorick Stúdió közös produkciója, amelyet román nyelvű feliratozás kísér.
Hasznos telefonszámok Központosított ügyelet (Rendőrség, Tűzoltóság, SMURD, Csendőrség, Mentőállomás) Rendőrség Rendőrség: (megyei) ügyeletes rendőr Rendőrség: (városi) ügyeletes rendőr Rendőrség: útlevélosztály Rendőrség: személyazonossági iratok osztálya Rendőrség: közlekedés, járműbejegyzés Csendőrség Tűzoltók Mentők SMURD (betegekkel kapcsolatos információk) Megyei kórház Sürgősségi szolgálat gyermekeknek Felnőtt sürgősségi szolgálat Carit-San Sürgősségi fogászat Családi erőszak áldozatai Antidrog Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal Prefektúra Maros Megyei Tanács Maros Megyei Tanfelügyelőség RCS–RDS Romtelecom Felvonó (hibaelhárítás) Katasztrófavédelem Áramszolgáltató vállalat
www.kozpont.ro
A vi
112 955, 0265-202.305 0265-202.300 0265-202.312 0265-218.366 0265-202.525 0265-202.597 956 981 961, 0265-215.131 0265-210.110 0265-212.111 0265-210.177 0265-215.131 0265-266.249, 0265-269.172 0265-261.351 983 934 0265-268.330 0265-266.801 0265- 263.211 0265-213.779 0365-400.401, 0365-400.404 921 0265-269.887 982 929
lágh álón is
November 18. November 19. November 20. November 21. November 22. November 23. November 24.
Jenő, Ottó, Péter, Jolán, Jónás Erzsébet, Bonifác, Abdiás, Alicia, Bódor Jolán, Zoltán, Bódog, Zsolt, Félix, Amália Olivér, Mária, Ilián, Rúfusz, Kolumbán Cecília, Filemon Kelemen, Klementina, Dániel, Kolumbán Emma, Virág, Flóra, Szvetlána
Horoszkóp Kos: Bár régóta sejti, hogy munkahelyén nem minden zajlik törvényesen, eddig szemet hunyt felette, hiszen ön megkapta a fizetését, más nem is érdekelte. Most azonban ez is veszélybe került, és ön neki áll kutatni. Ez a legrosszabb, amit tehet, ugyanis olyan ügyekre bukkanhat, amikről jobb, ha nem tud. Bika: Ezen a héten vonzza a másik nemet, egyszerűen mindenki önnel lesz elfoglalva, komoly flört hadjáratba kezdhet, ha önnek is lesz hozzá kedve. Ezt akkor se hagyja ki, ha van párja, csak persze szabja meg egy mulatós este előtt, hogy meddig is mehet el egy ilyen kalandban. Ikrek: Találkozhat valakivel, aki nagyon komoly keretek közt éli az életét. Értse: vannak saját szabályai, kordában tartja az érzelmeit, és körülötte minden katonás rendben van. Ehhez képest ön eléggé szétszórt, és gyakran a káosz a legjobb kifejezés a környezetére. Ha önnek igazán bejön az illető, akkor megérné megváltozni. Rák: Elég volt már a múltba révedésből. Kezdjen tiszta lappal. Szó szerint: takarítsa ki a lakását, tüntesse el a régi lomokat, szabaduljon meg azoktól a ruháitól, amiket már nem hord. Hogy mindez szórakoztatóbb legyen, hívja meg magához barátnőit, és tartsanak bolhapiacot, magyarul: mindenki viheti, ami neki tetszik. Oroszlán: Ha nem élvezi azt a munkát, amit jelenleg csinál, akkor bizony eljött az ideje a továbblépésnek. Persze a mai gazdasági helyzetben nem szabad csak úgy felmondani, ha még nincs másik állása, de komolyan kezdjen el újdonságok után kutatni. Ha nincs párja, most találkozhat valakivel. Szűz: Ha van véleménye a világról, már pedig a szűz az a fajta, akkor azt bátran mondja el nagyobb közönségnek is. Persze ehhez nem kell fellépnie a helyi művelődési házban, elegendő, ha indít egy blogot. Ha még nincs párja, akkor főleg a hét elején menjen el olyan helyre, ahol önhöz hasonló érdeklődésű emberekkel találkozhat. Mérleg: Elképzelhető, hogy ön a hét elején még szomorú, mert valami hiányzik a szerelmi életéből, nem érzi már a szenvedélyt, ami a kapcsolat kezdetén teljesen egyértelmű volt. Mondjuk ki: kevésnek találja a szexet, és még csak alkalma sincs rá, hogy rázúdítsa párjára a panaszáradatot, mert ő folyton dolgozik. Skorpió: Nyugis hete lesz, amikor minden csak úgy csordogál, de mégsem unalmas. Most kössön meg üzleteket, vagy vágjon bele ingatlanvásárlásba, de nagyon fontos, hogy minden részlettel képben legyen, mert könnyen átvághatják. Nyilas: Ha van párja, a hete szívügyekben teli lesz izgalommal, viharokkal. Ha az exével az utóbbi időben újra összejárogattak, akkor a héten jó lesz tisztázni, hogy ki mit vár ettől a viszonytól. Szándékosan félreérthető jeleket ad felé. Bak: Stresszes hét elé néz, már csak az a kérdés, hogy hogyan próbálja ezt kezelni. Az egyik lehetőség, hogy csak elfojtja magában, magyarán egyáltalán nem tesz semmit, csak tűr. Ez természetesen a lehető legrosszabb viselkedés, mert nem csak a lelkét, de még a testét is teljesen felőrli. Vízöntő: Ha még keresi a párját, akkor végre kellene érte tennie is valamit. Próbálja ki például a netes ismerkedést. Nem kell túl komolyan venni, de azért ne higgye, hogy mindenki csak egy éjszakás kalandokat keres a világhálón. Emellett jót tenne önnek, ha a rengeteg munka után, amit nap mint nap önre zúdítanak, kicsit kikapcsolódna. Halak: Munkahelyén valakinek szüksége lehet az ön támogatására. Most legyen önzetlen, és egyáltalán ne mérlegelje, hogy ez az ön számára milyen következményekkel jár. Az is elképzelhető, hogy új kollégáról van szó, és csupán meg kell tanítania neki a helyi szokásokat.
Írjon nekünk! Véleményeit, észrevételeit postai úton a Rózsák tere 16. szám alá, illetve elektronikus levélben a
[email protected] címre várjuk!
november 18–24.
Hír és hírháttér << 3. oldal
Mit kér a nép?
Szentgyörgyi László
Előválasztást! A biztató kezdet után, úgy tűnik, egyre távolabb kerültünk attól, hogy a helyi politikai erők megegyezzenek a közös polgármester-jelölt személyét illetően. Az EMNT megyei vezetői egy ideig abban a hiszemben élhettek, hogy megtalálták a számukra legüdvözítőbb megoldást: egy RMDSZ-es politikust neveztek meg saját jelöltjükként. Hogy milyen meggondolásból, azt csak találgatni lehet.
Az viszont nehezen hihető, hogy a korábbi, a színfalak mögötti egyeztetések során nem ígértek nekik valamit cserébe, mondjuk: néhány biztos bejutó helyet a városi és megyei tanácsosi jelöltlistán. Az már csak idő kérdése volt, hogy az RMDSZ mikor teszi le a garast Vass Levente mellett. S amint ez is megtörtént, már-már lefutottnak látszott a dolog. Csakhogy Tőkés László ominózus, a vásárhelyi polgármesterjelölt-állítás kapcsán kiadott állásfoglalása teljesen összekuszálta a szálakat. Az EMNT a jelek szerint kihátrált Vass Levente mögül, most már, úgy tűnik, számukra is Smaranda Enache a kedvesebb… A Pro Európa Liga elnökét látszik támogatni az MPP is, bár itt még nem teljesen lefutott az ügy, hiszen a városi szervezet már úgy határozott, hogy dr. Benedek Imrét támogatja – bizonyos feltételek mellett. Összegezve: ez idő szerint egyetlen dolgot lehet tudni biztosan, azt, hogy semmi sem biztos. Magyarán: ott állnak a politikai erők, mint a februári egyeztető tárgyalások kezdetén, azaz még ott sem, hisz akkor legalább abban megegyeztek, hogy csak összefogással, közös jelölttel hódítható vissza a vásárhelyi polgármesteri szék. A mostani zavaros – és az újabb kudarcot előrevetítő – helyzetből véleményem szerint egyetlen út vezethet ki: az előválasztás. Egy szakmailag kifogástalanul megszervezett, minden gyanú fölött álló „közvélemény-kutatás”is megtenné, de a jelen helyzetben nehezen lehetne olyan céget találni, amelynek elfogulatlanságát senki sem vonná kétségbe. Tehát marad az előválasztás. Egy igen jól megszervezett „közvélemény-kutatás” győztese mellé, mögé mindenki oda állhatna, pártállásától függetlenül, hisz hivatkozhat arra: a köz akaratát támogatja. Márpedig a mindenkori politikusok mindig a közjóra, a választóik érdekeire hivatkozva tesznek – vagy nem tesznek – bármit is. S hogy ne feledjük, ne feledjék: a választói érdek ma azt kívánja, hogy újra magyar polgármestere legyen a városnak; a választói akarat most azt diktálja, hogy a vásárhelyi magyar politikai erők közös polgármester-jelöltet állítsanak. Következésképpen: aki ellenzi az előválasztást, az nem a közjó, hanem a választói
érdek szerint cselekszik.
Hogyan vélekednek az előválasztásról? Kelemen Ferenc, az MPP marosvásárhelyi szervezetének elnöke úgy gondolja, ha több polgármester-jelölt lesz a jövő évi helyhatósági választásokon, akkor a vásárhelyi magyarság illetékes, hogy megmondja, kit tart a legalkalmasabbnak, kire adja majd a voksát. „Egy jól megszervezett előválasztással egyet tudok érteni. Elevenen él még bennem azon választások emléke, amikor rendre önkényesen, pár ember által megnevezett polgármester-jelölt indult, és rendre csúfosan elbukott. És ezzel nem azt akarom hangsúlyozni, hogy azért buktak el, mert nagyon rosszak lettek volna, hanem azért, mert nem tudták maguk mögé állítani magyarságot. Ezek után, úgy gondolom, igenis meg kell kérdezni a magyarságot, hogy ki lenne az a személy, akit szeretnének a polgármesteri székben látni az elkövetkezendőkben” – fogalmazott Kelemen. A polgáriak elnöke is úgy gondolja, hogy a legnagyobb probléma az lehet, hogy az emberek nem mennek el szavazni. Viszont az előválasztásnak nagyon jól megszervezettnek kell lennie, és mindhárom párt összefogását szükségesnek látja ehhez.„Az RMDSZ, az MPP és az EMNT összefogásával egy olyan előválasztást kellene szervezni, amely által egy olyan személy lenne a polgármester-jelölt, akit a magyarság is elfogad. Tudatnunk kell a lakosokkal, hogy igenis érdekel a véleményük, és az, hogy mit szeretnének” – foglalta össze Kelemen. Jakab István, az EMNT helyi szervezetének elnöke elmondta, hogy amennyiben politikai egyezség van, nincs szükség előválasztásra. Ellenkező esetben sem tartja jó ötletnek, mert az előválasztások nem segítenének abban, hogy Smaranda Enachét, Pro Európa Liga társelnök-asszonyát integrálják. „Mivel értesültem, hogy Smaranda Enache nem kíván részt venni egy ilyen fajta előválasztáson, én nem látom hasznát egy előválasztás megszervezésének. Ugyanakkor, nem
sok esélyét látom annak sem, hogy egy effajta megmérettetésnek jelentősen mobilizáló hatása lenne a marosvásárhelyi lakosok körében” – összegzett Jakab. Csegzi Sándor alpolgármester véleményére is kíváncsiak voltunk, akiről mint ismeretes, sajtóberkekben az a híresztelés is felröppent, miszerint függetlenként jelöltetné magát a jövő évi választásokon. „Az RMDSZ körökben az a vélemény, hogy nincs szükség előválasztásra, hisz a szövetség elég erős, és széleskörű támogatottsággal bír ahhoz, hogy a jelöltjét el lehessen fogadtatni a választópolgárokkal” – vélekedik Csegzi. De azt is elmondta, yha nem sikerül egyetlen olyan személyt megnevezni, aki mindhárom politikai alakulat támogatását élvezné, akkor ‚‚az előválasztást is fel kell vállalni.” Megkérdeztük Nagy László unitárius lelkészt, főjegyzőt is, mi a véleménye egy előválasztás megszervezéséről.„Egyrészt korainak tartom erről beszélni, másrészt akkor tudnék véleményt mondani, hogy pozitív vagy negatív hatása lenne egy előválasztásnak, ha biztosan tudnánk, kik a jelöltek, akik részt vennének egy ilyen megmérettetésen” – fogalmazott Nagy. Ötvös József református lelkész, esperes, egyházkerületi generális direktor azt tartja a leginkább problematikusnak, hogy mindhárom romániai magyar párt saját erejét akarja fitogtatni, saját pozícióját akarja erősíteni elsősorban. „Én úgy gondolom, lenne esély arra, hogy Marosvásárhelynek újra magyar polgármestere legyen, de ehhez egységesen, összefogással kellene valamit tenni. Akár egy előválasztás megszervezésével, akár más megoldással, de valahogy meg kell mozgatni a magyar lakosságot. Továbbá, úgy gondolom, hogy csakis akkor lehetne az elfásult magyar szavazó-polgárokat mobilizálni, ha egyetlen közös jelöltet látnak, akit tulajdonképpen – az előválasztások szervezése által – ők válogatnak, jelölnek ki, és úgy gondolják, hogy emiatt érdemes elmenni szavazni.” P.P., Sz. L.
Ha lecsap a „sors” keze Ez idő szerint a kolozsvári polgármester előzetesbe helyezése izgatja a leginkább a közvéleményt, de a még inkább a politikumot. Mint ismeretes a kolozsvári városvezetőt korrupcióval gyanúsítják – állítólag 95 ezer euró csúszópénzt inkasszált feleségének ügyvédi irodáján keresztül –, de vele együtt bukott le a Kolozs megyei önkormányzat alelnöke is. A Fennvaló a megmondhatója – a román bűnüldözésről és igazságszolgáltatásról ilyent semmiképpen sem feltételeznék –, hogy valóban bűnösök-e vagy sem, a többi – mint ahogyan az Romániában általában lenni szokott – a sors, pontosabban az ilyen-olyan, többnyire politikai és gazdasági érdekek által vezérelt, mondhatni: dróton rángatott hatóságok kezében van. Amint arról maga az államelnök is szólt, a kolozsvári tisztátalan ügyekről már vagy fél esztendeje tudtak, valószínű, a hatóságok legalább annyi, ha nem több ideje vizsgálódtak, s most úgy látták jónak, hogy beindítsák az „igazságosztó” gépezetet. Hogy miért pont most, s nem máskor, nem korábban, vagy nem későbben, nos, erről is számtalan a találgatás, sejtés, sejtetés. Maradjunk abban, hogy nem lehet véletlen az időzítés, egyelőre ugyan sejtelmünk sincs, mi állhat a háttérben, de hogy valaminek állnia kell – nagy valószínűséggel a párton belüli politikai leszámolásról van szó –, valakiknek kimondottan érdeke fűződik ahhoz, hogy a kolozsvári polgármesterre ráhúzzák a vizes lepedőt, ahhoz szerintem kétség sem fér. Manapság Romániában mindenkit megfigyelés alá helyez(het)nek, az országban hivatalosan működő titkosszolgálatok száma minden nyugati államét messze felülmúlja, nálunk bárkiről állíthatnak össze mindenféle dossziékat, amiket szükség esetén, bármikor előkotorhatnak. Ahogyan a Magyarországon most éppen igen sokat emlegetett – nem, nem a költészete, annak mondanivalója okán, hanem szobrának tervezett áthelyezése, méltóbb helyen való felállítása miatt – József Attila írta valaha: „Számon tarthatják, mit telefonoztam/ s mikor, miért, kinek./ Aktákba írják, miről álmodoztam/s azt is, ki érti meg./ És nem sejthetem, mikor lesz elég ok/ előkotorni azt a kartotékot,/ mely jogom sérti meg.” Mert erről van szó. Az a legfontosabb az egész történetben, hogy bárkit, bármikor felelősségre vonhatnak, azaz megvádolhatnak, meghurcolhatnak. Okkal vagy ok nélkül. S teszik, mert tehetik. Ennyi. Az, ami a piramisjátékon meggazdagodott, azóta is számos igen gyanús üzletben főszerepet játszó, az államot szemrebbenés nélkül és államilag támogatva megkárosító, kiraboló SOV, a „médiamágnás” körül történik, az már kabaréba illő. Sorozatosan előzetesbe helyezik, hogy néhány nap, hét után kiengedjék. Közben az idő szép lassan telikmúlik, az általa elkövetett bűncselekmények pedig rendre elévülnek. Neki pedig a haja szála sem görbül. Mindenesetre kíváncsian várom, mikor kerül Maros megye is sorra? Mert az nehezen hihető, hogy mi kivételek lennénk, hogy nálunkfelé korrupciógyanús ügyletek nem köttettek, nem köttetnek. A kérdés csak annyi: mikor – és kire – „csap le a sors” keze?
4. oldal >> Hír és hírháttér
november 18–24.
HIRFOLYAM Tabletta Az RMDSZ-főtitkára az MSZP kongresszusán szólalt fel – adta hírül a sajtó. A Magyar Szocialista Pártnak nyitnia kell azon határon túli magyarok felé, akik nem tudják elfelejteni a kettős állampolgárságról szóló 2004. december 5-ei népszavazás eredményét – mondta Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára az MSZP múlt szombaton tartott soron kívüli kongresszusán. Kovács kifejtette: az erdélyi, romániai magyar közösség van annyira erős, hogy képes igazgatni a saját sorsát. Ennek az alapja pedig az RMDSZ által ellátott egységes politikai képviselet. „Ezt a politikai egységet, sajnos, ismételt kérésünk ellenére magyarországi irányítással megtörték. Fölösleges anyagi és szellemi beruházás volt öt évvel ezelőtt egy párt megalakítása, és meggyőződésünk, hogy a legújabb párt létrehozása is kudarccal fog végződni” – utalt Kovács a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrehozására. Szerinte a romániai magyaroknak nem ilyen jellegű „támogatásra” van szükségük. Hát akkor milyenre? – kérdezhetnénk. Csak nem olyanra, mint amilyent az MSZP-től kapott volt, például épp a 2004. December 5-ei referendumon? Madarat tolláról, embert barátjáról – pártot pedig szövetségeséről… sztgyörgyi
A repülőtéren csak összefogással segíthetnek A prefektúra és a megyei tanács által kezdeményezett vitán a Transilvania repülőtér fejlesztésének, illetve többszintű közlekedési csomóponttá alakításának lehetőségeiről esett szó. Az említett két intézmény vezetősége mellett a megyei és a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők, parlamenti képviselők és szenátorok is részt vettek, akik egyaránt azt ígérték, támogatják a törekvést. A tanácskozáson elhangzott: a repülőtér földrajzi stratégiai elhelyezkedése, az utaslétszám növekedése önmagában nem elegendő indok a komoly fejlesztésekhez, ehhez megyei szintű összefogásra van szükség, a politikum egységes fellépésére, finanszírozható tervekre és ami a legfontosabb: pénzre. A repülőtér pályázatot nyújtott be a szállítási szaktárcához, amely a jelenleg 2100 méteres kifutópálya 3600 méteresre való kibővítését célozza. További cél a repülőtér többszintű közlekedési csomóponttá alakítása, amihez a megyei önkormányzat már felvásárolta a szükséges 77 hektárnyi területet. A repülőtér közelében elhaladó – később kiépítendő – autópályák (az észak-erdélyi illetve a Jászvásár felé tartó), a pár száz méterre levő vasút jelentősen előnyös a közlekedés szempontjából. Az sem elhanyagolandó előny, hogy a röptér mellett található az ipari park is.
260 szabad állás a megyében A Megyei Munkaerő-ügynökség által kiadott összesítés szerint, Maros megyében több mint 260 szabad állást hirdetnek. Legnagyobb munkaerő-szükséglet a ruhagyártásban van, ahol összesen 60-at személy talkalmaznának, és ugyancsak a textilipar keretén belül, csomagolókat is keresnek összesen 52-t. Továbbá léteznek szabad állások a következő szakterületeken is: általános egészségügyi asszisztens, biztosítóügynök, eladó/kasszás, illetve kamion/buszsofőr. A teljes listát itt tekinthetik meg. Maros megyében jelenleg összesen 14298 munkanélküli van, akikből 4700 részesülnek munkanélküli segélyben, így a megyére vonatkozó munkanélküliségi ráta 5,77%-os.
Egy lépésre a Kertészmérnöki szak akkreditációjától Második alkalommal járt Marosvásárhelyen a Sapientia EMTE marosvásárhely Kertészmérnöki szakának akkreditációjáról döntő bizottság. Miután első alkalommal nem valósult meg az illető szak akkreditációja, idén újra ellenőrizték a változásokat. A bizottság viszonylag elégedetten távozott. Hivatalos eredmény 24-e után, legkésőbb decemberben várható. A jelenlegi helyzetről Dr. Kovács Lórántot, a Kertészmérnöki szak tanszékvezetőjét kérdeztük. – Milyen eljárásokat igényel egy szak akkreditációja? – Elsősorban három végzett évfolyamra van szükséges ahhoz, hogy az akkreditációs folyamat elkezdődhessen. Ettől a perctől kezdve az egyetemnek biztosítania kell az ARACIS által előírt követelményeknek megfelelő oktatókat, továbbá azt is, hogy a tantárgyak 70%-át főállású tanárok oktassák, ezen oktatók 25%-nak docensnek vagy professzornak kell lennie. Ezen követelmények nélkül nem kapható meg az akkreditáció. A másik fontos feltétel a laboratóriumok száma, azok felszereltsége. Amennyiben megvan a megfelelő számú laboratórium, és ezek kellő képpen fel vannak szerelve, az akkreditációs folyamatnak jól kell végződnie. Tavaly már járt egy bizottság egyetemünkön, és elutasította az akkreditációt, mivel a laboratóriumok nem rendelkeztek kellő felszereltséggel. Az új vezetőség belátta, hogy amennyiben nem áldoznak bizonyos összeget ennek bővítésére és a külső parcellák létrehozására, akkor az akkreditációra tett kísérlet nem lehet sikeres. Egy év alatt sikerült annyira haladni, hogy a jelenlegi akkreditációs bizottság meg volt elégedve az eredményekkel. – Mikorra várható a bizottság végleges döntése? Minden hónap 20-án tartanak egy szakbizottsági ülést, amelyen a tagok előterjesztik az akkreditációval kapcsolatos megjegyzéseiket, észrevételeiket, majd
ennek alapján szavazzák meg, hogy akkreditálják-e a szakot, s ha igen, mennyi időre. Rosszabb esetekben csak két évre, normális esetben viszont öt évre szól az akkreditáció. Ez e hónap 24-én, legkésőbb decemberben derül ki. – Mi változik az akkreditáció után? Én nagy változást nem látok, mert a szak eddig is ide vonzotta az embereket. Az igazi változást az jelentené, ha több diák
jelentkezne a kertészmérnöki szakra, és az akkreditáció miatt nőne a diákok bizalma bennünk. De a létszámot tekintve, a bizalom már eddig is megvolt, tehát arra sosem panaszkodhattunk, hogy kevés a jelentkező. Annyiból viszont jó lenne ha megkapnánk az akkreditációt, hogy mind a diákok, mind a tanárok megnyugodva végezhetnék a továbbiakban munkájukat. Barabás Andrea
Élni és visszaélni a hatalommal Annak ellenére, hogy nagy meglepetést okozott néhány héttel ezelőtt a „szemétügyekkel” vádolt kormánypárt-közeli marosvásárhelyi vállalkozó letartóztatása, az igazi bombahírt mégiscsak a kolozsvári polgármester múltheti bebörtönzése jelentette. Az egyszerű ember nem volt ahonnan értesüljön a nyereség fölött „becsületesen”, fele-fele arányban osztozó polgármester korrupciós ügyeiről, és emiatt ért váratlanul mindenkit, hogy őt is és a feleségét is „bundázással” vádolják. Nem lehet összehasonlítani a „bőrgyári” vállalkozót ért gyanúsításokat (miszerint például egy helikopteres sétautaztatást és tizenkilencezer eurót nyújtott volna a labdarúgó-főbírónak) a polgármestert megillető bűnvádi feltételezésekkel (állítólag százezres nagyságrendű kenőpénzeket kapott az önkormányzattal szerződő cégektől). Ha viszont közelebbről megvizsgáljuk a két önkormányzat helyzetét, hogy itt Vásárhelyen miért „csak” egy ekkora ügy robbant ki, és nem egy óriási botrány, mint Kolozsváron, bizony sok szempontból megirigyelhetnénk a Szamos-parti szomszédainkat. Olyan
számottevő beruházásokban volt részük az utóbbi néhány év során, amelyek többszörösen meghaladják az ittenieket. Szinte teljes mértékben elkészült Kolozsvár körgyűrűje. Átadták azt az autópálya-szakaszt, amelyik éppen a városon áthaladó forgalmat csökkenti. A repülőteret folyamatosan bővítették, élénkítették az ipari és a kereskedelmi tevékenységet. Még a Mátyás-szobrot és a SzentMihály teret is felújították, emellett pedig felépítették a polgármester vesztét okozó Kolozsvár Arénát. Évtizedekkel lendítették előre a várost. Ehhez képest mi történt Marosvásárhelyen? A város polgármestere itt is a kormánypárt színeiben tündökölt. A hatalmon lévő koalíciós pártok abszolút többséggel rendelkeztek a helyi és a megyei tanácsban. A parlamentben és a kormányban „felhőtlen” volt a két kormányzó párt „idillje”. És akkor vegyük sorra a „megvalósításokat”. Marosvásárhelynek egyetlen méter kerülőutat sem építettek. A repülőteret a kolozsváriak tartalék-kifutójává „fejlesztették”. Az autópályáknak nyoma sincs. Romhalmazzá tették a stadiont, a
strandot, a jégpályát. „Tönkretették” a Színház-teret. A várost a gazdasági hanyatlás megállíthatatlan lejtőjére állították. A vegyipari kombinátot folyamatosan sajtónyilatkozatokkal „fenyegették”, miközben zavartalanul működött, és szennyezett. A talpig-zöld környezetvédő RMDSZ nem volt képes a főtéri kerékpározás lehetőségét a hiszékeny választóinak megadni. Az oktatásban csak a kishitű hatalmi harcok, a szegénység és az eredménytelenség volt a jellemző. Az egészségügyi rendszer végképp öszszeomlott, a betegek inkább az internetes fórumokon keresik a gyógyírt bajaikra. Tekintettel arra, hogy az abszolút – vagyis a helyi és a központi – hatalmi szerepben eltöltött kormányzat ciklus után mindössze ezekkel az eredményekkel „büszkélkedhetünk”, joggal állíthatjuk, hogy a választott képviselőink nem éltek, hanem „visszaéltek” a hatalmukkal, és aggodalommal kell tekintenünk a jövő felé. Ferencz Zsombor
november 18–24.
Hír és hírháttér << 5. oldal
Igaz történetek Farkas Ibolyáról
HIRFOLYAM Folyik a Sorin Ţerbea pere
„Aki mindent eljátszott, amit egy színésznő eljátszhatott a hazai színpadokon” Az 17. alkalommal városunkban megrendezett Könyvvásárról idén sem hiányzott az a három alapvető dolog, ami miatt az olvasni szerető emberek várják a marosvásárhelyi novembert: egyaránt voltak érdekes, értékes, szép, színes és számos könyvek; kicsi, nagy, idős, fiatal, szőke, barna, nő és férfi érdeklődők; és persze változatos programok. Úgy történt, hogy szerdán a Nemzeti Színház munkatársa behozott a szerkesztőségünkbe egy könyvet. A lapzárta miatt nagy volt a pörgés nálunk, ezért csak az esti órákban, otthoni kanapémon ücsörögve sikerült fellapoznom. Előzetes kedvcsinálónak csak annyit, a felületes képnézegetős-főcímelolvasós stratégia ez esetben nem elégített ki, így csak késő este tettem le a könyvet. Nem zengek ódákat sem Farkas Ibolya színművésznőről (aki a címadója és főhőse a beszélgetőkönyvnek), sem Nagy Miklós Kundról (a könyv szerzője, kérdések kiötlője, és a válaszok „kicsikarója”), egyszerűen úgy olvastam a könyvet, mintha a feltett kérdésekre én várnám a választ egy olyan művésznőtől, aki ötven éve élete meghatározó részét a színpadon tölti, és aki mély átéléssel olyan időkről, rendszerről, az akkori cenzúráról, politikai-társadalmi viszonyokról és viszályokról mesélt, amelyeket én csak hírből, vagy szüleim emlékeiből ismerek. Nyilván sok személyes vallomásra is számítottam... és volt bőven az is. Ezekkel a gondolatokkal a fejemben mentem el a könyv pénteki bemutatójára, amelyet Demény Péter nyitott meg, és – egy beszélgetőkönyvről, interjúsorozatról lévén szó – kiemelte az interjúalany, de a kérdező személy kreativitásának, éles látásának, és főleg a kitárulkozásnak lehetőséget adó helyzetek teremtésének a fontosságát is. És igen, talán kijelenthetjük,
hogy egy életinterjúnak sosem lehet a végére érni, mindig akadnak megválaszolatlan kérdések, kitárgyalatlan témakörök, de a szerző, három napos hosszas beszélgetés, és több tíz órányi hangfelvétel eredményeképp, ha nem is egy összefoglaló, de mindenképp egy izgalmas, őszinte, valós emberi beszélgetés hangulatát idéző könyvet írt meg. Farkas Ibolya pályája kezdetéről mesél, a (szakmai) bizalom és az őszinteség fontosságáról, kolozsvári sikereiről, de bizony
negatív kritikáiról és bukásairól is őszintén képes vallani. Egy egész alfejezet szól az alakított szerepeiről, beavat azokba a kulisszatitkokba, hogy miként sikerült minden alkalommal azonosulnia a különböző szerepekkel, hogyan sikerült vastapsot kiérdemelnie tragédiában és komédiában mutatott alakításaival egyaránt. A művésznő őszintén beszél arról a szívszorító eseményről is, amikor a Lovak a virágoskertben című műsorát sok hosszas és kínos vizionálás után a premier előtti utolsó percben betiltották. „Éreztem, hogy kihűl körülöttem a világ, (...), most nem kérdezem, hogy miért, de csak annyit kérek, hogy ne azt írják ki, hogy << technikai okok miatt elmarad az előadás >>. Találjanak ki bármit, csak ezt ne!” Végül három hónapra rá engedélyezték, a maga Farkas Ibolya által összeállított műsor színrevitelét, így az annyi ellenállásba ütközött előadást teltház fogadta, és hatalmas sikere lett. A színésznőnek az utolsó kérdést a könyvbemutatón tette fel az író, éspedig azt, hogy mitől fél. Nehéz, és kényes kérdés, de Farkas Ibolya válasza az volt, hogy fél, hogy nem valósíthat meg szakmai téren mindent, amit még szeretne, hisz még nagyon szeretne a színpadon lenni, mert „a színész kétszer hal meg: egyszer, amikor elfelejtik, másodszor meg, amikor valóban meghal.” Pál Piroska
Vendég a háznál Mandátum nélkül – ez a címe egy ukrán tévécsatorna politikai valóságshowjának, melynek keretében hétköznapi családokhoz költöztetnek be néhány napra közismert politikusokat, hogy kiderüljön: képesek-e megélni a popor szintjén, vagyis tudnak-e luxuskocsik, mentelmi jog, titkárnők és tanácsosok hada nélkül boldogulni a „valós” életben. Az ottlét idejére megfosztják őket képviselői igazolványuktól, bankkártyájuktól, és kötelesek lesznek megoldani az alkalmi családjuknál tapasztalt nehézségeket, valamint részt kell venniük annak rendes hétköznapi tevékenységeiben. Természetesen minden a kamerák előtt zajlik majd. Ó, hogy miért nem itt nálunk találták ezt ki! Ugyanis a dolog külön érdekessége: a befogadó családok nem választhatják meg, hogy melyik politikust lőcsöljék rájuk, ez majd csak a forgatás kezdetekor derül ki, és visszakozni már nem lehet. Itthon vélhetően nem sok férfi játékos prüszkölne, ha, teszem azt, Elena Udreanak kéne mesét olvasnia esténként, esetleg – ha rá tudná dumálni az aszszonykát – sikerülne bevenni a nem éppen kamaszlányos cickókkal bíró szőkeséget egy kis közös éjjeli hancúrozásba. Én viszont a román középparasztok erotikus képzelgései-
nek álomasszonyát (aki valójában egy átlagos külsejű, szőkére festett, lájtosan csípőficamos, kurtanyakú és aránytalanul nagyfejű fehérnép) inkább a kertben látnám szívesen, például, ahogy kézi utenzíliák segítségével kipucoválja a pottyantós budit, azokkal a kis úri kacsóival. Ugyanakkor az illető politikus se választhatja ki a neki szimpatikus családot, és ebből adódhatnak a bajok… Emil Bocnak akkor lenne a legnagyobb mákja, ha valamilyen agrárfemilihez kerülne, ugyanis már többször megcsodálhattuk (ld. pl. kampánykaszálás), hogy parasztnak jobban beválna, mint miniszterelnöknek. A nagyromániás pártelnököt pedig egy olyan családnál látnánk szívesen, ahol csak az esti kapuzárás után derülne ki, hogy a feleség valójában nincs is elutazva sehova, és a markos traktorista legény nem a fia a házigazdának, hanem az élettársa… Városvezetőinket is örömmel beneveznénk ebbe a játékba: a bürgermeister biztos remekül teljesítene különféle háztáji tennivalók ellátásában, mint például zöldövezet nyírás vagy a téli tüzelő felaprítása; alpolgármester barátját nem ártana tízpercenként leküldeni valamiért a pincébe, különben rögtön felhúz néhány tetős parkolót vagy műanyag csúsz-
dát az ablak alá, ha épp nincs semmi elfoglaltsága. Magyar kollegájának már gondolkodni kéne valami olyan feladaton, amit képes volna abszolválni, mindenesetre rá semmiféle hivatalos vagy egyéb elintéznivalót nem bíznék. A tanácselnök asszonynak pedig disznóvágásnál vagy tyúkpucolásnál vehetné hasznát az illető család, esetleg segédkezhetne a zakuszka- vagy csalamádé-eltevésnél. (Ej, ha a világ bármely politikusát be lehetne vonni ebbe a mókába! Képzeljük csak el, ahogy a 86 éves II. Erzsébet királynőt egy skót gazda kikergetné a közeli erdő szélére rőzsét gyűjteni, vagy Barack Obama tapasztalná meg egy gyapotültetvényen, hogy az ősei bizony elég macerás munkát végeztek.) Ami engem illet, én Szász Jenőt, Borbély Lászlót, Cseke Attilát és Tőkés Lászlót vendégelném meg, így egyszerre. Jenőt hátrazavarnám a veteményes végébe trágyagilisztát szedni a másnapi márnázáshoz, a környezetvédelmi miniszter szelektíven kiszelektálná a szemetet, az ex-egészségügyi kiganézná az ólat, és megvizsgálná a disznót, mi ketten Tőkéssel pedig borozgatnánk és honfoglalóznánk reggel. Molnár Tibor
Megkezdődött a vásárhelyi üzletember, Sorin Ţerbea és az Országos Labdarúgó Játékvezetői Testület elnöke, Vasile Avram ellen indított vesztegetési per. A gyanúsítottak ügyvédei a meghallgatásokon újra kérvényezték védenceik feltételes szabadlábra bocsátását, a bírók egyelőre nem döntöttek, jóváhagyják-e vagy sem. Sajtóhírek szerint a vásárhelyi üzletember, ahogy Vasile Avram is ártatlannak vallotta magát. A vádirat szerint az Országos Labdarúgó Játékvezetői Testület elnöke 19.000 eurót kapott volna Ţerbeától azért, hogy a helyi 1. ligás futballcsapat, az FCM kedvező bíráskodásokban részesüljön.
Borbély kényszervégrehajtást kérhet Florea ellen A hírek szerint Borbély László környezetvédelmi miniszter felszólítást iktatott Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalában, amelyben felkérte Dorin Floreát, utalja át árvaházaknak a vele folytatott perben kiszabott perköltségek összegét, különben kényszervégrehajtást fog kérni. Borbély sajtóértekezleten számolt be arról, hogy Dorin Florea néhány évvel ezelőtt beperelte, és 50 000 lej kártérítést kért tőle, miután egy helyi tévéadó műsorában azt állította, hogy a Somostetőn engedély nélkül végezték a korszerűsítési munkálatokat. 2009-ben alapfokon elutasították a polgármester panaszát, és 2000 lejes perköltségre kötelezték, aztán 2010. júniusában a fellebbezését is elutasították, újabb, szintén 2000 lejes perköltség kifizetésére kötelezve Floreát. Dorin Florea kijelentette, még nem látta Borbély felszólítását, és azzal vádolta a minisztert, hogy amióta Bukarestben van, semmit sem tett a marosvásárhelyiekért.
Kerülik az aluljárót Már több mint egy hónapja, hogy átadták a Győzelem téri aluljárót, de a gyalogosok továbbra is inkább a zebrán közlekednek. Az aluljárót igen gyéren veszik igénybe, többnyire azért, mert nem ismerik, illetve a felszíni átkelés rövidebb. A gépkocsivezetők elégedetlenkednek, úgy vélik, hiába van az aluljáró, a gyalogosok inkább a felszínen közlekednek, ezért nem enyhül a zsúfoltság az autós forgalomban. Ezért azt remélik, rövidesen felszámolják a villanyrendőröket.A városháza illetékesei egyelőre az útkereszteződés gépkocsiforgalmát figyelik, majd a szakemberek alapos elemzése után döntenek a következő lépésekről, amelyektől az útkereszteződés tehermentesítését remélik.
Kedvező az első két hónap mérlege Mérleget készített a Maros Megyei Rendőr-felügyelőség két hónappal azután, hogy átszervezték vidéki rendőrséget. Szeptember–októberben 1051 bűncselekményt jeleztek a lakosok, ezekből 741-et már megoldottak. A leggyakoribb bűncselekménynek a lopás számít, 395 ilyen esetet jelentettek. Október hónap folyamán némileg csökkent a bűnözés az előző hónaphoz képest. A vidéken szolgáló rendőrök 120 bűnözőt értek tetten, 3122 bírságot szabtak ki, valamint 744 esetben szálltak ki az egységes sürgősségi hívószámon jelzett eseményekhez. A rendőrség vezetői szerint még 30–35 alkalmazottra lenne szükségük ahhoz, hogy zökkenőmentes legyen a vidéki rendőrség tevékenysége. Ezt január 1-jétől remélik megoldani, akkortól állnak majd munkába a 2011. esztendő rendőrakadémiai végzősei. A vidéki rendőrség átalakítása során Maros megyében 14 körzetet alakítottak ki, amelyek egyenként 5–10 községet foglalnak magukba, viszont a bátosi és csatófalvi rendőrőrsöt megőrizték. A községi rendőrőrsökben jelenleg egy alkalmazott dolgozik.
6. oldal >> Figyelő
november 18–24.
Bosszú a szabadságharcért Bár kissé bonyolultan és nehézkesen adják elő – leminősítést valószínűsítő figyelőlistára tették hazánkat –, de a Standard & Poor’snál minden jel szerint már eldöntötték: ha a fene fenét eszik is, befektetésre nem ajánlott bóvli kategóriába sorolják be Magyarországot. – Na és? – legyinthetnénk, miért érdekes az, hogy valahol a tengerentúlon miképp vélekednek rólunk a pénzemberek? Megszoktuk már, hogy számukra senkik és semmik vagyunk, és hogy mélyen lenéznek minket. Jó volna, ha csak legyinthetnénk, de nem tehetjük. Mert ha csakugyan bekövetkezik a leminősítés, az jelentős károkat okoz majd az egész országnak és minden magyar állampolgárnak. Azoknak is, akik már előre dörzsölik a tenyerüket: micsoda fenséges pillanat lesz, amikor az Orbán-kabinet fejére olvashatják a hitelminősítő lépéseit! S ugyanúgy kárt okoz a globális elit és a pénzvilág magyarországi rajongótáborának, akik amúgy kuncogva és őszinte kárörömmel figyelnek most hazájukban minden negatív eseményt. Mert mindenkit érintenek majd a forint további gyengülésének következményei és az, hogy az állampapírkamatok nagyfokú emelésére kényszerülünk. Még nehezebbé válik a mindennapi élet, és még szorosabbá az adósságspirál. A befektetők pedig – annak ellenére, hogy az új minősítés szerint számukra nem lesz ajánlott Magyarország – ismét jót kereshetnek rajtunk. Pénzügyi szabadságharcot akartatok? Megkapjátok: már csak egy karnyújtásnyira az édes boszszú és a megleckéztetés. Hiába tett egy gazdaságpolitikai félfordulatot az utóbbi hetekben a kabinet, a jelek szerint nem éri el vele a kívánt eredményt. Matolcsy György és Szijjártó Péter előzetes nyilatkozatai a reálisnak tűnő leminősítésről azt szolgálták, hogy a piac előre „beárazza” ezt a lehetőséget, kisebb legyen a sokkhatás, ha csak-
József A. Most az aggódók József Attiláért aggódnak. A szobráért. Hogy esetleg máshová kerül, mint ahol most van. Mondjuk olyan helyre, ahol látható… „Nézz a furfangos csecsemőre: bömböl, hogy szánassa magát, de míg mosolyog az emlőre,növeszti körmét és fogát. ” Hát ezért aggódnak. Hiszen nem is értik József Attilát.S csak egy mesét ismernek: azt, amelyben őhozzájuk képest mindenki fasiszta. De azt sem tudják, mi a fasizmus. És azt sem tudják, mi a nácizmus. Nem tudnak ezek semmit sem. Kinőtt már régen a körmük és a foguk. És elvették József Attila verseit, ha éppen nem tetszett nekik. Ha nem illett bele a képbe. Ha nem volt „munkásmozgalmi” – csak igaz volt: „És vigasztald meg, ha vigasza gyermeknek, hogy így igaz. Talán dünnyögj egy új mesét, fasiszta kommunizmusét –” S ha meg is haltak már azok, akik kitagadták, kihazudták az életműből mondjuk ezt a verset (is), a gyerekeiket azért felvilágosították. És tenyésznek tovább ivadékaikban, mint a kolera…
ugyan bekövetkezik ez a lépés. Ezután a kormány ismét egyezséget kötött a bankokkal, többek között azért, mert tudni lehetett, hogy a bóvli kategóriába sorolást elsősorban a pénzintézeti szférát ért „csapásokkal” indokolnák a hitelminősítők. A hétvége eseményei után viszont úgy tűnik: senki sem hatódott meg New Yorkban azután, hogy a kabinet részben a pénzintézetekre bízná a további adósmentést. Ha bóvlik leszünk így is, úgy is, könnyen feleslegessé válik ez az engedmény. S azért sincs eredménye az iránymódosításnak, mert elég elolvasni a kommentárokat: csak abban az esetben állna le a tengerentúli gépezet, ha letennénk a tavaly nyáron kézbe vett fegyvert, és lesütött szemekkel visszakullognánk a mi őrző-védő angyalunkhoz, Magyarország egyetlen számba jöhető megmentőjéhez, a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF). S ahogy mondani szokás: itt van az a bizonyos eb elhantolva. Erről szól az egész leminősítési ceremónia.
Az IMF-ről és az ő tálcán kínált újabb hiteléről. Amit bizonyára azért is fel kellene vennünk, hogy biztonságosabban törleszthessük a valutaalap előző kölcsönét. Hogy feszesebb legyen rajtunk a lánc, és hogy az IMF ismét lediktálhassa nekünk a szükséges teendőket. Azt kellene tehát tennünk, ami ellen az utóbbi egy évben küzdöttünk. Hiába csökkentettük az államadósságot, hiába alakítjuk át az egész államigazgatást, hiába véstük kőbe a három százalék alatti hiánycélt? Hiába szenved ezért az egész ország? Gyurcsányék idejében egy pazarlóan működő, pénzeltüntető, instabil kormány a csőd szélére vitte hazánkat. Ők mégsem voltak bóvlik. Csak a kitörés, az elszakadás lehetőségeit keresőknek jár ez a minősítés, mert a kulcsszó: az engedelmesség. De ennek jóval nagyobb ára van, mint amit most fizetünk a saját útját járó, büszke és független Magyarországért. Nánási Tamás
„Világosítsd föl gyermeked: a haramiák emberek; a boszorkák – kofák, kasok. (Csahos kutyák nem farkasok!) Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek, de mind-mind pénzre vált reményt; ki szenet árul, ki szerelmet,ki pedig ilyen költeményt.” Árulnak bizony mindent. Minden eladó. Költemény, próza, ideológia. Egy szegvári parasztgyerek legfőbb fohásza így hangzik ma: „Fogadj zsidóvá!” Mert ez a belépő a „fölső irodalmi szalonokba”? Vagy csak… „Ezer esztendő távolából, hátán kis batyuval, kilábol a népségből a nép fia. Hol lehet altiszt, azt kutatja, holott a sírt, hol nyugszik atyja,kellene megbotoznia.” Vagy csak, bizony! Így lehet altiszt bárkiből, még a Szépírók Társaságában is… Aztán a Szépírók Társasága is aggódik egy kicsit. Mivé lenne a legitimitásuk az obligát aggódások nélkül? Nyílt levelet írnak hát L. Simon Lászlónak, az NKA elnökének. L. Simon karakánul válaszol. Többek között ezt írja: „(…) hasonló aktivitást vártam volna akkor is Önöktől, amikor még írószövetségi titkárként a szlovák nyelvtörvény elleni tiltakozáshoz kértem a csatlakozásukat. Akkor ezt megtagadták, többek között azzal az indokkal, hogy Önök nem politizálnak.”Nem. Nem azért tagadták meg. Hanem többek között azért, mert ezt sem olvasták József Attilától: „Titokzatos messzeségben istent keres magyar hangja, Régi honát, testvéreit – mást se tehet – siratgatja. Piros kedve pillangó volt, sárba fulladt ott Erdélyben, Zöld reménye foszlányai meghaltak a Felvidéken.” Nem is értik. Hiszen minden fohászuk meghallgattatott… De azért egyszer majd úgyis számot kell vetni. Mindennel. Még József Attilával is. Mert ott fog ülni valahol a jövőben is, valahol a Duna-parton, nagyon csöndesen és nagyon magányosan, és így dúdol magában: „Egy mindenhol taníthatónakkiosztva most már mindene, és nem tudja megkérdezni,hogy önnönmaga lehet-e. Mert minden vonatnak mindegyik, mindegyik ablakában ő, csak ő áll, s hogy mindennek háttal, azt nem tudja a tanított integető.” És majd nézi-nézi a sok fizetett integető, nézi József Attilát, de akkor már új, friss, aktuális aggódnivaló lesz műsoron. A fasiszta kommunizmus meséjének nincsen vége sohasem.Hacsak végre véget nem vetünk neki. Egyszer s mindenkorra… Bayer Zsolt
Humor
november 18–24.
<<
7. oldal
FELMÉRÉS
Fő-főszerkesztő: Molnár Tibor
Sokan vagyunk, de még többen… voltunk. Összesen 108 milliárd ember élt a Földön mostanáig - írja a National Geographic folyóirat német kiadásának legújabb száma. A szám Carl Haub amerikai demográfus 1975-ös kalkulációin alapszik, aki a modern ember időszámításunk előtt ötvenezer évvel történt megjelenését és a jelenlegi éves születési ráta durva becslését vette alapul. Haub szerint 1975-ig mintegy 103 milliárd ember élt a Földön. Máig az összes megszületett ember 108 milliárdra növekedett. Jelenleg hétmilliárdan élünk a bolygón (magamat és a szerkesztőség többi tagját is beleszámoltam). Csak remélni tudjuk, hogy a feltámadást már nem érjük meg... Iszunk, mint az állat. A világ egyik legnagyobb alkoholfogyasztói a romániaiak – derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentéséből. Romániában az évi tisztaalkohol-fogyasztás eléri a 12,5 litert, Európában csak az északi országokban hasonlóan magas (a finn gödények és az izlandi kefekötők viszik a prímet). A legkevesebb alkoholt, 2,5 liternél is kevesebbet a szubszaharai Afrikában, Dél-Ázsiában és a mediterrán vidék keleti részén fogyasztják. Dél-Ázsiában elsősorban azért, mert nálukfelé az ópium a divat. A WHO szerint évente több mint két és fél millió ember hal meg a túlzott alkoholfogyasztás miatt. Ezek a halálesetek 4 százalékát teszi ki, ami magasabb, mint az AIDS, a tuberkulózis, vagy az erőszak következtében történő elhalálozások aránya. A jelentés emellett kiemeli, hogy 60 betegség közvetlenül, további 200 pedig közvetetten a túlzott alkoholfogyasztás következménye, és ezeket nehéz kezelni. Az alkoholfogyasztásban leginkább érintett csoportok a 15 és 59 év közötti férfiak és az alacsony iskolázottságúak (tán menjenek részegen suliba?). A tapasztalat szerint a fogyasztás csökkentésére a legsikeresebb szabályozási gyakorlat az alkohol adójának növelése, illetve a vásárlói korhatár megemelése. Na persze; az elsővel mindössze azt
érik el, hogy a kevésbé tehetős piások olcsóbb, azaz gyengébb minőségű és még egészségtelenebb italokat fognak vásárolni, a vásárlói korhatár megemelése pedig szóra sem érdemes. Szexelő csontvázak. Jean-Marc Laroche a New York szexmúzeumában látható kiállításon csontvázakat ábrázol szexpozíciókban, kedvcsinálóként pedig egy utcafronti kirakatba is helyeztek egy pár bujálkodó csontkollekciót. A szobrok megformálásához gyantázott acélt használt a művész. "Szórakoztat az a gondolat, hogy a másvilágon is folytatódik a buli" - magyarázta JeanMarc Laroche saját műveit. „Így láttatni a halált egyik módja a lekicsinylésének” - mondta a francia. (Kérdés, mennyire lesz fickós akkor, amikor majd bezörget a fekete köpönyeges.) Az utcafronti kirakatba helyezett alkotások kiverték a… biztosítékot azoknál, akik nem feltétlenül szerették volna megnézni a kiállítást. A járókelők között megoszlanak a vélemények: van, akit elijeszt, némelyeket felvidít, de a gyerekesek például gyors léptekkel haladnak el a közszemlére tett szexjelentek mellett. A szexmúzeumban egy hónapon át állítják ki a buja csontkollekció-kollekciót. Egyet tessék nekünk elárulni: a csontváz csávó mégis mivel hágja meg a csontvázpipit? Paraszt-torony. A kelet-kínai Csiangszu tartomány Huahszi szocialista mintafalujában a hétvégén ünnepélyesen átadták azt a 328 méter magas felhőkarcoló tornyot, amely magasabb, mint a párizsi Eiffel-torony vagy a new yorki Chrysler Building. A 74 emeletes építmény a helyiek állítása szerint a világ 15. ilyen jellegű felhőkarcolója, és elsősorban turisztikai célokat szolgál majd. Szállodájában 826 szoba kapott helyet, az épület alkalmas 5000 ember egyidejű étkeztetésére. Itt található Dél-Kína legnagyobb bankett-terme, amelyben 1500-an tudnak asztalhoz ülni. A falut a ma is aktív és rendkívül energikus 84 éves alapító párttitkár, Vu Zsen-pao (Déjá Vu Zsen-pao apja) indította el a gazdagodás útján ötven évvel
ezelőtt. A torony ötletét a dubaji Burdzs Kalifa szolgáltatta számára. A szövetkezeti rendszerben működtetett falu, amely törzslakosainak 400 négyzetméteres villákat építtetett, nemrégiben helikoptereket vásárolt, hogy a helyiek és a látogatók madártávlatból élvezhessék a kilátást. Hírek szerint egy ötszáz személyes luxusjacht vásárlásán is törik a fejüket. Csak utalják már ki nekik azt a fránya agrártámogatást. Pornómámik harca. Két volt pornódíva küzd egy olasz városka polgármesteri székéért. Az egyik Cicciolina, azaz az 59 éves Staller Ilona, aki pornókarrierje után már parlamenti képviselő is volt. A másik polgármester-jelölt a 47 éves Milly D'Abbraccio. Mindketten Monza város vezetésére hajtanak. A szokásos kampányrivalizálások mellett megjelent egy újabb indok is az összetűzésre: Milly lemásolta Cicciolina beszédét és politikai álláspontját(?), azt állítva, hogy a város minden nőjét képviselni szeretné. A magyar származású oboaművésznő erre berágott: „Lehet, hogy fiatalabb, mint én, de hírnévben a kislábujjamig sem ér fel” - nyilatkozta. Milly is megpróbálta befogni„tanárnőjének”száját: „Meggyőződéses leszbikus vagyok. Jobban tudom, mint te, hogy mire van szüksége egy nőnek” mondta. Mindketten a férfiak nagylelkűen felajánlott szavazataira alapoznak, Cicciolina viszont meg van győződve, hogy a nők is mellé állnak. Staller Ilona, alias Cicciolina 96 (mért nem 69?) pornófilmben játszott 16 éves „színészi” pályafutása alatt. Budapesten született, eredeti foglalkozásával pedig 1984-ben hagyott fel, amikor tagja lett az Olasz Szocialista Pártnak. Milly D'Abbraccio 22 év alatt 121 pornófilmben domborított. Tősgyökeres olasz szőkeség, aki 2000-ben hagyta abba a filmezést, de utána is szívesen állt modellt egyes folyóiratok meztelen képeihez. Nekünk sajnos nincsenek ilyen gájner jelöltjeink, kénytelenek vagyunk beérni Smaranda asszonnyal meg a két doktorral: a fasebésszel meg a pisijóssal.
Az olvasó kérdi... Miért csak a címlap és a reklámok színesek, és a többi kép nem? - Így olcsóbb, nekünk is, az olvasóknak is. Arra válaszoljanak nekem, hogy a Központ jobboldali lap? - Attól függ, honnan nézzük… Rájöttem, hogyan tudnák megnövelni a példányszámot: az iskolákban kötelezővé kéne tenni, hogy a tanulók rendeljék meg a Központot, mint annakidején a Napsugárt és a Jóbarátot. - Köszönjük a tippet. És üdvözöljük a betegtársakat! Láttam a városban, hogy megjelentek olyan kicsi zöld-fehér Központ-taxik, megadnák a telefonszámot? - 0265-250 994. Van, mikor az üzenetrögzítő jelentkezik (főleg délutánonként, esténként és hétvégenként), olyankor kell egy kicsit várni, majd megpróbálni újra. És újra. És újra… Azt írta a múlt heti horoszkópom – a ma-
guk drágalátos újságjában! –, hogy jó híreket fogok kapni, de nem kaptam semmiféle jó hírt! - Sajnáljuk. Írja meg a címét, és azonnal küldünk két jehovistát. Az igaz, hogy maguk elképesztően önteltek, beképzeltek, fölényesek és nagyképűek? - Nem igaz. Bár ezek szinonimák (rokon értelmű szavak, hogy értse). Hiába ütöm be a keresőbe, hogy www.kozpont.ro, nem jön be az oldal. - Pech. Azt szeretném megkérdezni tőletek… - Ne tegezz!!! Miért írnak olyan ritkán állatokról? - Ritkán?! Szinte kizárólag csak állatokról írunk. Több nyereményjáték kéne! Például a Vásárhelyi Hírlapnál készpénzt és utazásokat lehet nyerni, a Népújságnál pénzt és Népújság-kosarat, maguknál meg csak elő-
Múlt héten széleskörű felmérést végeztünk a Központtörzsolvasók táborában (ez csak afféle választékoskodás, nem szoktak együtt sátorozni, pláné novemberben); a kérdések ezúttal magára az újságra vonatkoztak. A begyűjtött adatokat összesítettük, feldolgoztuk, megmutattuk a laptulajdonosnak, aki határozottan és a kirúgás terhe mellett megtiltotta, hogy közzétegyük. Íme az eredmények: Mit tart a Központ legfőbb erényének? l karakán, szókimondó, pártatlan: 1% l érdekes, színes, informatív: 1% l olvasmányos, aktuális: 1% l olcsó: 97%
Melyik a kedvenc rovata? l a jegyzetek: 1%
l a sportoldal: 2%
l a humoroldal: 3%
l a keresztrejtvény: 94%
Mit hiányol leginkább a Központból?
l bábszínházkritikát: 10% l szabásmintákat: 15%
l csóré nős képeket: 20%
l nyereményjátékokat: 55%
Kivel készült interjút olvasna örömmel a Központban? l Dancs Annamarival: 1% l Angelina Jolieval: 1% l a pápával: 1% l magammal: 97% Honlap vagy újság, és miért? l honlap, mert ingyen van, és be is lehet kommentelni: 50% l újság, mert laptoppal bajos agyoncsapni a legyet: 50% Mit olvas el először, amikor kézhez kapja a lapot? l a horoszkópomat: 100% Mit olvasna szívesen hasábjainkon? l tehenekről szóló írásokat: 10% l savanyúságrecepteket: 10% l lábápolási tippeket: 10% l olvasói leveleket: 70%
fizetést, és azt is csak egy hónapra! - És az nem elég, ha mást úgyse lehet nyerni??? Imádom a verseket, magam is szoktam írni szabadidőmben, verselek, verselgetek. Ha küldök belőlük, berakják? - Attól függ, hova… Egy időben volt receptrovat is, nem teszik vissza? - De igen. Milyen kaját kíván? Egyszer vettem az ócskapiacon a máriskóktól egy csizmát, és az orra egy Központtal volt kitömve, ha-ha-ha! Na, ehhez mit szólnak? - Örvendünk, hogy ők is olvasnak bennünket. Ha bemegyek a szerkesztőségbe, és előfizetek a Központra ötven évre előre, kapok valami kedvezményt? - Igen, az ötven év lejárta után még ötven évig fél áron fogja kapni. Kíváncsi lennék, nagyokosok, hogy ugyan-
biza hányuknak van újságírói végzettsége? - Egyikünknek sincs. De ugyanbiza magának van olvasói végzettsége? - Sose tudom megfejteni az újság hátoldalán található keresztrejtvényt; a rejtvény nehéz, vagy én vagyok hülye? - A második. Jó napot! Nekem egyből két kérdésem is lenne: 1. Miért vannak az újságban apróhirdetések? 2. Ha már vannak, akkor miért nincsenek gyászjelentések is? 1. Azért vannak apróhirdetések, mert keresztrejtvény, horoszkóp és apróhirdetés minden újságban kell legyen. 2. Hetilap vagyunk. Így, ha ön – tegyük fel – nem sokkal lapzárta után méltóztatna elhalálozni, eme sajnálatos eseményről csak a következő héten tudnánk beszámolni, és ön képtelen lenne elolvasni, mert már rég el lenne temetve. Ezek az olvasói kérdések valósak vagy kitaláltak? - Igen.
CM YB
8. oldal
>> Reklám
november 18–24. Marosvásárhelyi municípium összes tulajdonosi társulásához Városunk köztisztasági munkálatainak hatékonyabb lebonyolítása érdekében, emlékeztetjük önöket a 20/2008-as Helyi Tanácsi Határozat néhány előírásának alkalmazására és betartására, a következőképpen: I. fejezet, 2. bekezdés: A több fő tulajdonos által lakott ingatlanok esetében, egy táblázatot kell összeállítani, amelyben hetekre vagy hónapokra le van osztva az illető személyek kötelezettsége (a jelen határozat esetében). A táblázatot a lakótársulás elnöke vagy adminisztrátora, illetve az ingatlankönyv kezelője számára látható helyre kell kifüggeszteni. II. fejezet, 5. cikkely, 1. bekezdés: A tömbházak esetén a hulladékot az erre célszerűen kialakított helyeken tárolják (betonplatformok, fülkék), ahonnan azt a köztisztasági munkálatokkal megbízott vállalat alkalmazottai fogják elszállítani, a szolgáltatási szerződéshez csatolt program szerint. 2. bekezdés: A lakótársulások kötelesek tisztaságot tartani a társulás területén, illetve a szeméttárolók (fülkék, platformok), eurokonténerek körül, ezeket kötelesek lemosni és fertőtleníteni (a lakótársulás költségén) 6. cikkely, 1. bekezdés: A lakótársuláshoz tartozó, a zöldövezetek tisztítása és rendben tartása nyomán létrejött növényi hulladékokat, valamint az építkezési munkálatok eredményeképp létrejött hulladékokat (ablakok, ajtók, bútorok, egészségügyi berendezések, törmelék stb.) egymástól különválasztva kell tárolni és elszállítani 48 órán belül az ezzel megbízott, köztisztaságot felügyelő céggel. 7. bekezdés: Azok a fizikai és jogi személyek, akik javításiés átalakítási munkákat végeznek a tömbházakban, és amelyek esetén nincs szükség építkezési engedélyre, kötelesek a munkálatok megkezdése előtt írásban jelezni az illető lakótársulásnak, a munkálatok természetét és időtartamát. A fenti cikkelyek által említett előírások be nem tartása szabálysértésnek minősül, és 50 -300, illetve 100-500 lej közti bírságot von maga után.
CM YB
Egyéni közlés 13368/02.11.2011 számú a pénzügyi eljárási törvénykönyvre vonatkozó, újraközölt, utólagosan módosított és kiegészített 2003. évi 92-es számú kormányrendelet 44. cikkelye (3) bekezdése értelmében, közöljük, hogy kibocsátották a 2011.08.24-i 12044-es számú fiskális adminisztratív iratot a NICHE GOLD Kft. nevére, fiskális címe Marosvásárhely, Papiu Ilarian utca 15. szám. Az adóügyi adminisztratív iratot a címzett a kibocsátó pénzügyi szerv székhelyén tanulmányozhatja. Jelen adóügyi adminisztratív irat a hirdetés közzétételét követő 15 napon számít közöltnek, azaz 2011. november 2-a. Ha kérdése van a közleménnyel kapcsolatosan, forduljon Matei Zsuzsannához, székhelyünkön vagy a 0265/268.330 telefonszámon, 159-es mellékállomás.
Nyilvános versenytárgyalás Marosvásárhely Polgármesterei Hivatala 2011. november 23-án 10 órától nyílt, nyilvános versenytárgyaláson bérbe ad marosvásárhelyi közterületeket utcai, idény jellegű mozgó kereskedelmi tevékenységre. A polgármesteri hivatal mozgó/idény jellegű kereskedelmi tevékenységre egyenként 2 négyzetmétert szabott meg. Az ajánlatokat a polgármesteri hivatal Győzelem tér 3. szám alatti székházában, a 13-as irodában lehet benyújtani legkésőbb november 22-e 12 óráig. Az ajánlatokat tartalmazó borítékokat november 23-án 10 órakor bontják fel. A versenytárgyaláshoz való részvételhez szükséges feladatfüzetet november 9-től lehet megvásárolni a polgármesteri hivatal 85-ös irodájában.
CM YB
Reklám <<
november 18–24.
9. oldal
Nyilvános versenytárgyalás A marosvásárhelyi LOCATIV RT Bartók Béla utca 2/A szám
Kikiáltásos nyílt versenytárgyaláson bérbe ad 8 kereskedelmi helyiséget, amelyek Marosvásárhelyen, a Győzelem téri aluljáróban helyezkednek el 1-es számú helyiség 2-es számú helyiség 3-as számú helyiség 4-es számú helyiség 5-ös számú helyiség 6-os számú helyiség 7-es számú helyiség 8-as számú helyiség
69,45 négyzetméteres felülettel 67,68 négyzetméteres felülettel 74,56 négyzetméteres felülettel 121,49 négyzetméteres felülettel 119,65 négyzetméteres felülettel 76,32 négyzetméteres felülettel 68,48 négyzetméteres felülettel 70,78 négyzetméteres felülettel
Az árverésre 2011. december 5-én 10 órakor kerül sor, s a feladatfüzet alapján szervezik meg, amelyet 2011. november 17-étől kezdődően lehet megvásárolni 8–13 óra között a Locativ Rt. Bartók Béla 2A szám alatt székhelyén, a 7-es szobában, 100 lejes illeték ellenében. A feliratkozás és a dokumentáció benyújtásának határideje 2011. december 2., 12 óra. Az árverésre azok a személyek jelentkezhetnek, akik a határidőig benyújtották iratcsomóikat és csakis azok, akik licitálnak. Bővebb felvilágosítás naponta a társaság székhelyén és a 0265-260375-ös; a 0265-236315-ös telefonszámon, 25-ös mellékállomás vagy a www.locativmures.ro honlapon.
CM YB
10. oldal >> Hirdetések
november 18–24.
Apróhirdetések Autó-Motó l
Eladó navigációval ellátott BMW 525, 2008-as kiadás, full extrás. Ára 16.500 euró. Telefon: 0744-102.135. l Eladó egy 1993-as gyártmányú, kék színű Seat Toledo, Golf motorral. Ára 2.300 euró. Telefonszám: 0742-208.011. l Eladó 1 darab, Opelnek való gumiabroncs felnivel, 175/70R1484T. Telefon: 0742798.356. l Eladó kitűnő állapotban lévő 1995-ös évjáratú BMW 316i, beíratva, műszaki vizsgálata 2013ig érvényes. Irányár: 2800 euró, alkudható. Érdeklődni a 0744253.026-os telefonszámon. l
Eladó nagyon jó állapotban lévő 600 cm³, 1997-es évjáratú Suzuki Bandit. Irányár: 1900 euró, alkudható. Érdeklődni a 0744253.026-os telefonszámon.
l Eladó 1985-ös évjáratú BMW 318, kitűnő motorral. Ára 150 euró. Telefon: 0757812.274, naponta 8–21 óra között. l Eladó 2000-es évjáratú,
piros színű Smart Fortwo. Ára 2.400 euró. Telefon: 0740555.184. l Eladó 2001-es évjáratú, Euro 4-es Skoda Fabia. Ára 2.600 euró. Telefon: 0742-476.529.
Elektronika l Eladó Nokia 6600 Slide, 3,2MP-es beépített kamerával, 4GB memóriakártyával, eredeti Nokia töltővel – 400 lej, Nokia 3220 Slide, beépített kamerával, rózsaszín és nagyon jó állapotú – 170 lej. Cserét is elfogadok. Telefonszám: 0757-020.819, 9–22 óra között. l Eladó nagyon jó állapotban lévő, garanciával rendelkező Nokia E5, 5 megapixeles beépített kamerával, 2 GB-os memóriakártyával, adatkábellel, töltővel, handsfree-vel, képernyővédő fóliával. Ára 650 lej, alkudható. Telefon: 0741601.516, 9–21 óra között. l Eladó nagyon jó állapotban levő, Orange márkaboltból vásárolt Samsung J75. Ára 270 lej, de alkudható. Telefon: 0742-976.337. l Eladó német automata mosógép jó állapotban. Ára 250 lej. Telefon: 0746-311.793. l Eladó Samsung GTS 5320. Ára 160 lej. Telefon: 0745509.108.
Hirdetési szelvény
Irányár: _______________________________ Tel.:
_______________________________
Település: _______________________________
Hirdető személy adatai Név: ___________________________________ Település: _______________________________ Utca: __________________________________ Szám: __________________________________ Dátum: _________________________________
24.000 euró, alkudható. Telefon: 0740-086.553. l Eladó 2 szobás lakás a Központban. Ára 40.000 euró, alTelefon: kudható. 0758-396.447, naponta 8-22 óra között. l Eladó I. osztályú 2 szobás lakás a Tudor negyedben. Ára 38.000 euró, alkudható. Telefon: 0769-413.273, naponta 14-22 óra között. l Eladó I. osztályú 2 szobás lakás a Kövesdombon. Ára 35.500 euró. Telefon: 0742700.608. l Eladó 2 szobás lakás Régenben. Ára 25.000 euró. Telefon: 0745-358.829. l Kiadó bútorozott, felszerelt garzon a Tudorban hosszú távra, szerződéssel, garanciával. Telefon: 0740-19.93.92. l Eladó felújított, saját hőközponttal rendelkező, termopán ablakkal ellátott, felújított tetőszigeteléses, negyedik emeleti, két szoba összkomfortos lakás a Meggyesfalvi negyedben. Irányár: 25000 euró, alkudható. Telefonszám 0747.754.680.
leszteni állóképességüket és kondíciójukat. Mindezeket rendszeres, folyamatosan végzett sportedzéssel! Érdeklődni a 0741-597.538-as telefonszámon, vagy
[email protected] e-mail címen. l Eladó Babycare ikerbabakocsi, jó állapotban. Ára 200 lej, alkudható. Telefonszám: 0740204956. l Lady’s forgalmazókat keres. Telefonszám: 0758-268578. l Eladó a ráfos szekér, jó állapotban. Telefonszám: 0722890952 l Eladó jó állapotban levő 7 soros sötétbarna csempekályha. 195 cmx65x45. 420 lej, alkudható. Telefonszám: 0744501845 l Földmegmunkáló (buldoexkavátor) gépkezelőt alkalmazunk. Telefonszám 0742163097 l 33 éves komoly, pedáns, egyetemet végzett sporttanár másodállást vállal, délután folyamán. Telefonszám 0745.813.530. l Frissen végzett egyetemista, angol nyelvű magánórákat, felkészítőket tartok. Telefonszám 0721233666 l Gyors hitelrendezést ajánlok minden korosztálynak ( 24-től, 75 éves korig): személyi kölcsönök, lakáshitelek, banki hitelek újrafinanszírozása. Bővebb információ a 0756655920-as telefonszámon. l Eladó pelenkamosógép, zöld buklészőnyeg, új perzsaszőnyeg, hanglemezek. Ugyanakkor ezüstróka gallér, sapka, sarkiróka-szőrme gallér, elektromos fűtőtest. Telefonszám 0365443763.
a Kossuth utcában (str. Călăraşilor), bútorral felszerelt négy szoba, termopán ablakok, egyéni hőközpont, közös kert a szomszédokkal. Esetleg csere is érdekelne blokklakással vagy kisebb házzal. Ára 59.000 euró. Telefonszám: 0744-572.814. l Sürgősen eladó lakás a központban, közös kerttel, a Sinaia utcában. 64 négyzetméter lakfelület, és pincéje is van. Ára alkudható. Telefonszám: 0737227.287, 10-19 óra között. l Eladok vagy cserélek magánlakást, közös kerttel, az Avram Iancu utcában. A lakásban 2 szoba van, konyha, 2 fürdőszoba. Minden ajánlat érdekel. Telefonszám: 0760-483.669, 0758-481.517. l Eladó tiszta, csendes magánlakás közös kerttel, a Kossuth utca 92/2 szám alatt. A házban van 2 üres szoba, konyha, új bútorokkal felszerelve, fürdőszoba, nagy előszoba. A ház 2oo9-ben volt felújítva: termopán ablakok, hőszigetelés, új tető. Ára 47.500 euró, alkudható. Telefonszám: 0721864.604, 9-21 óra között. l Eladó külsőleg hőszigetelt ház a központban, 3 szobával, konyhával, fürdőszobával, terasszal, garázzsal, pincével. Hőközponttal, termopán ablakokkal ellátott. Ára 110.000 euró. Telefonszám: 0265-218.047, 9-21 között. l Eladó 2 szobás, földszinti blokklakás a Bodor Peter utcában. A tömbház téglából van, beüvegezett terasszal. Ára 40.000 euró, alkudható. Telefon: 0365-448.106. l Eladó egy II. emeleten lévő 3 szobás lakás, a Republicii utcában, újan rendbe téve, tökéletes cégszékhelynek. Ár megegyezés alapján. Telefonszám: 0726-723.972, 0722-
317.790. l Eladó 3 szobás lakás a November 7 negyedben, Luceafarului utcában. A lakás I. osztályú, 65 négyzetméter területű. Hőközponttal, termopán ablakokkal van felszerelve. Közel van a napi piachoz, a buszmegállóhoz és a Víkendtelephez. Ára 56.000 euró. Telefonszám. 0745-354.112. l Eladó I. osztályú, 3 szobás blokklakás, I. emeleten a Tudor negyedben, az MBO benzinkúthoz közel. Átalakított, felújított, 2 fürdőszobával és megnagyított konyhával ellátva. Nagy előszobával, pincével, hőközponttal, termopán ablakokkal, beüvegezett terasszal rendelkezik. Azonnal el lehet foglalni. Ára 57.000 euró. Telefonszám: 0741-230.315, 14-22 óra között. l Eladó háromszobás tégla, földszinti tömbház lakás a Kövesdombon. A terasz alatt saját pince, a lakás víz- és gázórával van ellátva, 1 szobában termopán ablak. Tulajdonosok vagyunk. Alkudható ár. Telefon 0745-381.891 vagy 0756104.872. l Eladó felújított, saját hőközponttal rendelkező garzonlakás a Grand Hotel környékén. Ára 33.000 euró, alkudható. Telefon: 0740-210.897. l Eladó bútorozott, felújított garzonlakás a Központban. Ára 25.000 euró, alkudható. Telefon: 0744-645.348, 0727376.290. l Eladó bútorozott garzonlakás az Új Kórház mellett. Ára 39.000 euró. Telefon: 0744339.139, naponta 18-21 óra között. l Eladó 1 szobás lakás a November 7 negyedben. Ára 20.000 euró, alkudható. Telefon: 0746-335.058, naponta 920 óra között. l Eladó I. osztályú 1 szobás lakás a Tudor negyedben. Ára
Magánrendelőbe
Magánrendelőbe
Előfizetés:
ALLERGOLÓGUST és
3 hónapra .................... 13 RON 6 hónapra .................... 25 RON 12 hónapra ................... 50 RON
Lakás l Eladó sürgősen magánlakás
munkaorvost
ENDOKRINOLÓGUST
alkalmazunk.
alkalmazunk.
Tel: 0730-619.408.
Tel: 0730-619.408.
Egyéb l Vállalok pizza-kihordást, hét
közben délután 6 után, és szombat, vasárnap egész nap. Telefonszám 0731.494.012. l
Angol tanár nyelvoktatást vállalok kezdőknek és haladóknak. Ár megbeszélés szerint. Telefonszám: 0770-654566 l Sportedzéseket szervezek olyanok számára, akik szeretnének szebb és harmonikus testet formálni, zsírégetést elérni sportolás segítségével, fej-
Előfizetési akció! A Központ hetilap a következő előfizetési csomagokat ajánlja kedves olvasóinak:
Hívjon telefonon és ügynökünk házhoz megy.
tel.: 0744.253.026.
Csak a szelvényen beküldött hirdetések jelennek meg! Egy szelvényen csak 1 apróhirdetést fogadunk el (max. 25 szó). A feladó adatait kérjük kitölteni, anélkül a hirdetés nem jelenik meg. A hirdetés tartalmáért a feladó felel. Lapzárta hétfő 12 óra, ezután érkezett hirdetés csak a következő heti számban jelenik meg! Olvashatatlanul kitöltött szelvényekre nem fogadunk el panaszt.
november 18–24.
>>>
Maros
MAGYAR ATV
6.35 Műsorajánlók 6.40 Világhíradó 6.50 Egyenes beszéd 8.00 ATV START 10.35 Laci bácsi konyhája 11.05 OtthonTV 11.30 Televíziós vásárlási műsorablak 12.30 Új mezőgazdasági magazin 13.05 Hazai turizmus 14.05 Televíziós vásárlási műsorablak 16.05 Tempó 16.30 A világ arcai 17.05 Energiavilág 18.05 Hazai turizmus 18.55 Híradó 19.20 Fórum 19.55 ATV Híradó 20.25 Brody Show 21.05 TABU 21.45 Húzós 22.55 Híradó 23.05 Zeneexpressz 0.10 Hazai turizmus 0.55 Híradó 1.05 Húzós 2.10 TABU 2.50 Brody Show
VIASAT3
6.05 Dinotópia 6.55 A szépség és a szörny 7.50 Gordon Ramsay Indiában! 8.50 Zsírégetők 9.50 Trendközelben 10.20 Szex és New York light 10.55 Szex és New York light 11.30 Greek, a szövetség 12.30 Luxusdoki 13.25 Szívek szállodája 14.20 Szívek szállodája 15.15 Vérmes négyes 15.45 Mike és Molly 16.10 Két pasi meg egy kicsi 16.40 Beugró Plusz 17.45 Lucky Luke 18.50 Lucky Luke 20.00 Columbo 21.55 Monk 22.55 Mindörökké Batman 1.20 Pénz beszél 3.10 Trendközelben
9.30 Műkorcsolya 11.15 Műkorcsolya 12.30 Sífutás 13.30 Műkorcsolya 14.15 Sífutás 15.15 Műkorcsolya 16.30 Műkorcsolya 18.00 Műkorcsolya 18.45 Műkorcsolya 19.30 Műkorcsolya 21.00 Küzdősport 22.00 Küzdősport 24.00 Sífutás 0.45 Sífutás 1.30 Műkorcsolya
megyei
hetilap
Heti tévéműsor
<<<
2011. NOVEMBER 19., SZOMBAT DUNA TV
6.15 Gazdakör 7.10 Ezer év szentjei 7.40 Télapó pirossapkás koboldjai 8.10 Kolumbusz Kristóf 8.35 Szimba, az oroszlánkirály 9.05 A mesemondó 9.35 Daktari 10.30 Szerelmes földrajz 11.00 Egészség+ 11.30 Heuréka! Megtaláltam! 12.00 Munka-Társ 12.30 Határtalanul magyar 13.00 Déli harangszó 13.02 Híradó 13.10 Vers 13.15 Lyukasóra 13.45 Vannak vidékek 14.20 Felfedező úton a Robinson család 15.20 Hogy volt!? 16.15 Lélek Boulevard 16.45 Veszélyben 17.15 Ördögszoros – am. western 19.00 Híradó 19.30 Pannonia 3 keréken 20.00 Nyikolaj Erdman: Az öngyilkos 22.45 Nászút Vegasba – am. vígj. 24.20 Dunasport 24.35 Ragyogás – angol-am. thriller 2.30 Vers 2.35 Himnusz 2.40 Kézjegy 3.20 Vannak vidékek (ism.) 3.50 Munka-Társ (ism.) 4.15 Lyukasóra (ism.) 4.45 Heuréka! Megtaláltam! (ism.) 5.15 Országos Táncbajnokság és Kűrverseny
FILM +
5.55 K2 8.05 Televíziós vásárlás 11.10 Nyugi, Scooby! 12.35 Majom a havon 14.15 Lassie 16.00 A pofátlan 17.45 A csendestárs 19.55 Kincs, ami nincs 22.00 Éjszakai őrség 0.10 Esély a halálra 1.50 Lány a vízben 3.55 Éjszakai őrség
DIVA-MAGYAR
6.00 Erika világa 7.00 A hazugság gyűrűje – ka. thriller 9.00 Kisvárosi gyilkosságok 11.00 A virágárus lány – am. dráma 13.00 Jéghideg álmok – am. dráma 15.00 A tökéletes terv – ka. thriller 17.00 Ne bízz senkiben! – ka. krimi 19.00 Döglött akták 20.00 Döglött akták 21.00 A nő kétszer – angol-am. film 23.00 Szellem a palackból – am. dráma 1.00 Fordított nézőpont – ka. thriller 3.00 A tökéletes terv – ka. thriller 5.00 Erica világa
AXN
7.00 NCIS 8.00 Az elveszett világ 9.00 Star Trek 10.00 Star Trek 11.00 Őslények kalandorai 12.00 Duval és Moretti 13.05 Sentinel 14.05 NCIS 15.00 Survivor 16.00 A nagy házalakítás 17.00 Rush 18.00 Dokik 18:30 El Barco 20.05 Charlie angyalai 21.05 NCIS: LA 22.05 Gyilkos elmék 23.05 Felejthetetlen 0.05 Gyónás 1.20 A vámpír, a vérfarkas és a szellem 2.30 Trinity kórház 3.15 NCIS: LA 4.00 Rush
M1
6.34 Magyar gazda 7.00 Anno 7.25 Angi jelenti 7.55 Opera Café 10.00 Delta 10.30 Mozdulj! 11.00 Aranymetszés 11.55 Családom és egyéb emberfajták (ism.) 12.15 Gyerekjáték a számítógép 12.30 Most a Buday! 13.00 Déli harangszó 13.01 Hírek 13.05 Tudomány 13.35 Zöld Tea 14.05 HungarIQ 14.35 World Music Expo 15.05 Erdőjárók 15.35 Valaki 16.05 A természet csodái 17.05 Mackómentő akció – am. vígj. 18.35 Gasztroangyal 19.30 SzerencseSzombat 20.30 Híradó este 21.00 Sporthírek 21.05 Időjárás-jelentés 21.15 Anyám! – am. vígj. 22.50 Balázs Fecó koncert 24.40 Éjszakai műsorok
ANTENA 1
7.00 Figyelő 10.00 Mambómánia – angol-ír vígj. Cox 12.00 Xéna, a harcos hercegnő 13.00 Figyelő 14.00 Menyasszonyt a fiamnak 16.00 Figyelő 17.00 Menyasszonyt a fiamnak 19.00 Figyelő 20.20 X-faktor 22.45 Amerikai pite 5 – am. vígj. 0.45 Mambómánia (ism.) 2.45 Figyelő (ism.) 3.45 Amerikai pite 5 (ism.) 5.45 Xéna, a harcos hercegnő (ism.)
RTV 1
M2
7.00 Főtér 7.55 Opera Café 10.00 A Biblia gyermekeknek 10.25 Magyar népmesék 10.30 Mézga Aladár különös kalandjai 10.55 Hogy volt!? 13.00 Déli harangszó 13.01 Századfordító magyarok 13.55 A hét műtárgya 14.00 Pro natura 14.50 Angi jelenti 15.15 A megsebzett bolygó 15.50 A Moira Orfei Cirkusz 16.50 Anno 17.15 Old Boys 18.45 Az emlékezet helyszínei 19.15 Mi micsoda 19.40 Esti mese 20.05 Szerelem a Hohenstein-kastélyban 21.00 Híradó este 21.35 Mackómentő akció – am. vígj. 23.05 Gasztroangyal 23.55 OTP Liga 1.35 Anyám! 3.05 Testvérek közt 4.35 Gastroblues 2009
PRO TV
6.30 Csillagok háborúja (ism.) 7.00 Híradó; Mi történik, doki? 10.00 Mi történik, doki? 10.45 Fogadj az életre (ism.) 13.00 Híradó 13.05 A Kereső legendája 14.00 Érted táncolok (ism.) 19.00 Híradó 20.30 A Karib-tenger kalózai – am. kalandfilm 23.30 Local Kombat 1.00 Ismétlések
RTV 2
7.00 Disney Klub 8.10 Az idő és az ember 9.30 Bébivarázs 10.00 Légy szülő, légy okos! 10.30 Fura professzor 11.00 e-FÓRUM 11.30 Ahogy meg van írva 12.00 Pro pátria 12.30 Az én Európám 13.00 Astra Film 14.00 Híradó 14.30 BL magazin 15.00 Egyszer az életben (ism.) 17.00 Találkozunk a TVR-nél 18.45 Teleenciklopédia 19.45 Sport 20.00 Híradó 21.00 Ahogy repülnek az évek 23.00 Profik 0.10 Kettős élet – am. thriller 2.00 Folklórkincs 2.55 Dana kertjében (ism.) 3.15 Híradó (ism.) 4.10 A falu élete (ism.) 6.15 Teleshop
7.00 Teleshop (ism.) 8.00 Architextúrák 8.30 Szentek és mesterségek (ism.) 9.00 Mitica esetei (ism.) 10.00 Az ifjú Drakula 11.00 II. ligás labdarúgó-mérk. 13.10 Week-end 2-esben 15.10 Montalbano felügyelő – ol. 17.00 Jegyezd meg! 18.00 Román útlevél 19.00 Circo Massimo fesztivál 20.10 Razushow 21.00 CSI 22.00 Híradó 23.00 Gitárok ideje 24.00 Murdoch nyomozó 0.55 Topping (ism.) 1.45 Ma a holnapról 2.10 CSI (ism.) 2.40 Az ifjú Drakula (ism.) 3.35 Murdoch nyomozó (ism.) 4.30 Gitárok ideje (ism.) 5.20 Üzenő (ism.) 6.00 Híradó (ism.)
5.30 Igaz történetek (ism.) 6.30 Valós szerelem (ism.) 7.30 Teleshop 8.15 A ház asszonya 9.15 Teleshop 9.45 Együtt mindörökké 10.45 Teleshop 11.15 Együtt mindörökké 12.30 Az eskü 14.30 Clase 406 15.30 Valós szerelem 16.30 Igaz történetek 17.30 Az örökösök 19.30 A ház asszonya 20.30 A szerelem diadala 22.00 A csábítás játszmája 23.30 Szerelmi könnyek 0.30 Clase 406 1.30 Igaz történetek (ism.) 2.30 Meséljünk! (ism.) 3.30 Éjszakai történetek (ism.) 4.30 Szerelmi könynyek (ism.) 5.30 Igaz történetek (ism.)
6.00 Natalee Holloway – am. dráma 7.30 Női vonalak – am.-német vígj. 9.05 A karate kölyök – am. dráma 11.25 Marmaduke – am. családi vígj. 12.55 Bébi mama – am. vígj. 14.35 Az időutazó felesége – am. dráma 16.20 Mindenki megvan – am.-ol. dráma 18.00 A koncert – ro. vígj. 20.00 HUNG 20.30 Író és kamuhős 21.00 Könnyű nőcske – am. vígj. 22.35 Sírásók balladája 23.35 Kalózrádió – brit vígj. 1.50 Rémálom az Elm utcában – am. horror 3.25 Védtelen gyermek – am.-ka. thriller 5.15 Oxigén – ro. rövidf.
ACASĂ
HBO
www.sxc.hu
HÍR TV
8.00 Híradó 8.30 Soroló 9.05 Befutó London 9.30 Iskolapélda 10.05 Felfedező 10.30 BBC Click 11.05 Ikon 11.30 Ősök tere 12.05 10 perc 12.30 Stopper 13.00 Déli híradó 13.35 Hungarorama, Közvetlen ajánlat 14.05 Panaszkönyv 14.30 GyógyHír 15.05 Garázs 15.30 Ingatlanpiac 16.00 Híradó 16.30 Európai híradó 17.05 Ázsia 17.30 Globál 18.00 Híradó 18.30 BBC Reporters 19.05 BBC Hard Talk 19.30 Célpont 20.00 Híradó 20.30 Retrográd 21.05 Civil kaszinó 22.00 Híradó 21 22.30 Riasztás 23.05 Vetítő 23.06 Határtalan szellem 0.05 BBC Click 0.30 Felfedező 1.00 Műsorszünet
EUROSPORT
11. oldal
TV2
7.00 Az idő örvényében 7.25 Tv2 matiné 11.25 Egyik kutya, másik nem! 11.55 BL magazin (ism.) 12.25 Babavilág 12.55 Tűsarok 13.25 9 hónap 13.55 Gyilkos számok 14.55 Autóguru 15.25 Xena 16.30 Bűbájos boszorkák 17.30 13-as raktár 18.30 Hawaii Five-0 19.30 Tények 20.00 Magellán 20.35 Valami Amerika 2 – magyar film 22.55 Peacemaker – am. akcióf. 1.10 Fénysebességen – am. akcióf. 2.50 EZO.TV 3.50 Kalandjárat (ism.) 4.15 Teleshop 4.45 Animációs filmek
RTL KLUB
7.30 Top Shop 8.00 Kölyökklub 11.00 Winx Klub 11.30 Asztro Show 12.30 Házon kívül (ism.) 13.00 Autómánia 13.40 Jéglovagok 14.40 Őslények kalandorai 15.40 Sue Thomas: FBI 16.40 Döglött akták 17.40 001: Az első bevetés – am. film 19.30 RTL Klub Híradó 20.00 Fókusz Plusz 20.30 X-Faktor 22.50 ValóVilág 24.10 Kritikus pont – am. vígj. 2.05 Róma 3.10 Fókusz Plusz (ism.)
PRIMA TV
7.00 Nyakunkon a világ (ism.) 7.30 Teleshop 8.00 Bicajosok – am. vígj. (ism.) 10.00 Teleshop 10.30 Autófórum 11.00 Stílustitkok 11.30 Sport, diéta, sztár 12.00 Ötcsillagos otthon 12.30 Mondén Fókusz 13.00 Hercegnővédelmi Program – am. vígj. 15.00 Horia akadémiája (ism.) 16.30 Anyacsavar (ism.) 18.00 Fókusz 19.00 Sportfókusz 19.30 Cseresznye a tortán 20.30 Hölgyválasz – am. vígj. 22.30 Szerelmes karácsony – am. vígj. 1.00 Fókusz (ism.) 2.00 Szerelmes karácsony (ism.) 3.30 Hölgyválasz (ism.) 6.00 Ismerj, álmodj, szeress! (ism.)
PRO CINEMA
7.30 A szerkesztőség (ism.) 8.45 San’t Angelo (ism.) 10.00 Pro Motor 10.30 Fedezd fel Romániát! 11.00 Otthon a konyhában (ism.) 12.00 Támad a Mars! (ism.) 14.00 Hollywood kulisszatitkai (ism.) 14.30 A tömbben (ism.) 15.45 Pletyka 16.45 Baleset – ro. dráma 19.00 Pont, új bekezdés 20.00 Beépített feleség – ka. krimi 22.00 Játékfilm 1.00 Törtetők 3.45 Pro Cinema-világ (ism.)
Műsormelléklet 12. oldal
HÍR TV
8.00 Híradó 8.30 Soroló 9.05 Ingatlanpiac 9.30 Európai híradó 10.05 Péntek 8 11.05 Célpont 11.30 Napról napra 12.05 Civil kaszinó 13.00 Déli híradó 13.40 Közvetlen ajánlat 14.05 Sportré 14.30 Ősök tere 15.05 10 perc 15.30 Visszajátszás 16.00 Híradó 16.30 Befutó London 17.05 Garázs 17.30 GyógyHír 18.00 Híradó 18.30 Hírvilág 19.05 Bruttó 19.30 Keresztmetszet 20.00 Híradó 20.30 Napról napra 21.05 Kontraszt 21.00 Híradó 21 22.30 Versus 23.05 Vetítő 23.06 Játék a tér 0.05 Kontraszt 1.00 Műsorszünet
MAGYAR ATV
6.50 Műsorajánlók 6.55 Televíziós vásárlási műsorablak 7.25 Új mezőgazdasági magazin 8.00 ATV START 10.45 Laci bácsi konyhája 11.10 700-as klub 12.00 Vidám vasárnap 14.40 Hazai turizmus 15.45 Televíziós vásárlási műsorablak 16.30 Kaschmir Gold 17.05 Együtt a biztonságért 17.25 OtthonTV 18.05 Hazai turizmus 18.55 Híradó 19.20 Fórum 19.55 Híradó 20.25 Pénz/Ügyek 21.05 Ez a 7 22.20 Ez a világ 22.55 Híradó 23.05 Zeneexpressz 0.10 Hazai turizmus 0.55 Híradó 1.05 Ez a világ 2.10 Ez a 7 2.40 Pénz/Ügyek
VIASAT3
5.15 Luxusdoki 6.00 Egy kórház magánélete 6.50 Egy kórház magánélete 7.40 A szépség és a szörny 8.40 Szex és New York light 9.15 Szex és New York light 9.50 EgészségŐr 10.20 SZéptestben 10.50 Édes kísértések 11.20 MaxxMotion 11.50 A nagy házalakítás 12.45 A nagy házalakítás 13.45 Lucky Luke 14.50 Lucky Luke 16.00 Négy Esküvő 2. 17.00 ÁlomÉpítők 2. 18.00 Szabadság, szerelem 20.05 Harmadik műszak 21.05 CSI 22.00 Született detektívek 22.55 Batman és Robin 1.25 Halálos szenvedély 3.05 EgészségŐr 3.30 SZéptestben 4.00 Édes kísértések 4.25 CSI (ism.)
EUROSPORT
5.00 FIA Túraautó Vb 6.00 FIA Túraautó Vb 9.30 FIA Túraautó Vb 10.30 Műkorcsolya 11.45 Sífutás 12.30 Sífutás 13.30 Sífutás 14.15 Sífutás 16.00 Műkorcsolya 17.45 FIA Túraautó Vb 18.45 Sífutás 20.00 Sífutás 20.00 Boksz 22.30 Motorsport hétvége magazin 22.45 Snooker 0.15 Műkorcsolya 1.30 Motorsport hétvége magazin 1.45 Sífutás
HÍR TV
7.00 Befutó London 7.30 Soroló 8.00 Híradó 9.05 Kontraszt 9.05 Napról napra 10.30 BBC Hard Talk 11.00 Híradó 11.30 Európai híradó 12.05 Ingatlanpiac 12.30 Bruttó 13.00 Déli híradó 13.35 Hungarorama, Közvetlen ajánlat 14.05 Ázsia 14.30 Garázs 15.05 Civil kaszinó 16.00 Híradó 16.30 Keresztmetszet 17.05 Célpont 17.30 Paletta 18.00 Híradó 18.30 Hírvilág 19.20 Stopper 20.00 Híradó 21.05 Rájátszás 22.00 Híradó 21 22.35 Lapzárta 23.00 Híradó 23.30 BBC Reporters 0.05 Rájátszás 1.00 Műsorszünet
MAGYAR ATV
6.25 Új Mezőgazdasági Magazin 6.55 ATV START 9.05 Start plusz 9.35 Egyenes beszéd 10.50 Mindentudás egyeteme 12.10 Televíziós vásárlási műsorablak 12.30 Laci bácsi konyhája 12.55 Világhíradó 13.10 Televíziós vásárlási műsorablak 13.25 Fórum 13.55 Televíziós vásárlási műsorablak 16.30 ATV START 17.15 START+ 17.35 Kőbánya Híradó 18.05 Hazai turizmus 18.55 Híradó 19.15 Sporthíradó 19.25 Fórum 19.55 ATV Híradó 20.15 Időjárás-jelentés 20.25 Egyenes beszéd 21.40 No comment 21.45 Újságíróklub 22.55 Híradó 23.15 Világhíradó 23.30 700-as klub 0.10 Hazai turizmus 0.55 Híradó 1.15 No comment 1.20 Világhíradó 1.30 Egyenes beszéd
VIASAT3
5.10 Született detektívek 6.00 Ki ez a lány? 6.45 Joey 7.10 Joey 7.35 Vészhelyzet 8.30 Monk (ism.) 9.25 Nyomtalanul (ism.) 10.20 Batman visszatér 12.45 Segítség, szülő vagyok! 13.40 Lehetetlen küldetés 14.40 Monk 15.40 Doktor House 16.35 Nyomtalanul 17.30 Gyilkos számok (ism.) 18.25 Gyilkos számok 19.20 Jóbarátok 19.50 Jóbarátok 20.20 Két pasi meg egy kicsi 20.50 Két pasi meg egy kicsi 21.15 Doktor House 22.15 Blöff 0.15 Esküdt ellenségek 1.10 Holdfény 2.10 Szabadság, szerelem 4.00 Esküdt ellenségek 4.45 Holdfény
EUROSPORT
9.30 Sífutás 10.15 Sífutás 11.00 FIA Túraautó Vb 12.00 Motorsport hétvége magazin 12.15 Műkorcsolya 15.15 Műkorcsolya 16.30 Sífutás 17.30 Sífutás 18.30 Labdarúgás 19.30 Sífutás 20.45 Sífutás 21.45 Csupa sport 21.55 Csupa sport 22.00 Pankráció 23.25 Csupa sport 23.30 Labdarúgás 0.30 Sífutás 1.30 Sífutás
november 18–24.
2011. NOVEMBER 20., VASÁRNAP DUNA TV
6.15 Gazdakör (ism.) 7.05 Sebaj Tóbiás 7.15 Télapó pirossapkás koboldjai 7.45 Kolumbusz Kristóf 8.10 Szimba, az oroszlánkirály 8.35 A mesemondó 9.05 Daktari 10.00 TÉRkép ráadás 10.30 Élő egyház 11.00 Isten kezében 11.30 Új nemzedék 12.00 Világ-nézet 13.02 Híradó 13.10 Vers 13.15 Élő népzene 13.45 Hazajáró 14.15 Rosszcsont kalandjai 14.45 Rosszcsont kalandjai 15.20 Csellengők 15.50 Törvény által védve 16.20 Utókor 16.50 Múltidéző 17.20 Méltóságos kisasszony – magyar film 18.30 Virágzó Magyarország, Balmazújváros 19.00 Híradó 19.30 Heti Hírmondó 20.00 Önök kérték! Kívánságműsor 21.00 Waterloo Híd – am. dráma 22.50 Klubszoba 23.45 Dunasport 24.00 Élet a Marson 24.55 Underground 1.50 Vers 2.00 Himnusz 2.05 Ismétlések
FILM +
6.20 A pofátlan 8.05 Televíziós vásárlás 11.10 Laputa 13.30 A csendestárs 15.40 Ami sok, az sokk 17.40 Mama pici fia 19.45 Bűnvadászok 22.00 Különösen veszélyes 23.50 A félelmek iskolája 2.00 Hegylakó 3. 3.55 Különösen veszélyes
DIVA-MAGYAR
6.00 Kisvárosi gyilkosságok 8.00 Bajnok lányok – am. akcióf. 10.00 Szívek szállodája 11.00 Szívek szállodája 12.00 Fordított nézőpont (Veszélyes emlékek) – ka. thriller 14.00 Jéghideg álmok – am. dráma 16.00 Szellem a palackból – am. dráma 18.00 Szívek szállodája 19.00 Szívek szállodája 20.00 Szívek szállodája 21.00 Döglött akták 22.00 Döglött akták 23.00 A médium 24.00 Kékpróba 1.00 A férjem védelmében 2.00 A férjem védelmében 3.00 Bajnok lányok – am. akcióf. 5.00 Buffy, a vámpírok réme
AXN
7.00 NCIS 8.00 Az elveszett világ 9.00 Star Trek 10.00 Star Trek 11.00 Őslények kalandorai 12.00 Duval és Moretti 13.05 Sentinel 14.05 NCIS 15.00 Survivor 16.00 A nagy házalakítás 17.00 Rush 18.00 Dokik 18.35 Az internátus 20.00 Vagányok 21.10 CSI: NY 22.10 NCIS 23.10 A törvény embere 0.05 Zoom 0.20 A hatalom hálójában 1.20 CSI: NY 2.10 NCIS 2.55 A törvény embere (ism.) 3.40 A hatalom hálójában
M1
6.30 Hajnali gondolatok 6.34 Magyar gazda 7.00 Esély 7.25 KorTárs 7.55 Opera Café 10.00 Engedjétek hozzám 10.05 Így szól az Úr! 10.10 Katolikus krónika 10.40 Tanúságtevők 11.05 A sokszínű vallás 11.15 Evangélikus magazin 11.45 Református ifjúsági műsor 11.50 Balatonfelvidéki református templomok (ism.) 12.05 Szlovákok az evangélikus egyházban 12.30 Papírhídon 13.00 Déli harangszó 13.01 Hírek 13.05 Szellem a palackból... 13.35 Anno 14.05 Othello Gyulaházán – magyar film 15.40 Út Londonba 16.10 Telesport 16.50 OTP Liga 19.05 Déltenger kincse 19.55 A Lényeg 20.30 Híradó este 21.00 Sporthírek 21.05 Időjárás-jelentés 21.15 Magyarország, szeretlek! 22.30 Spíler – angol akcióf. 24.25 Milk – am. életrajzi dráma 2.30 Sporthírek 2.40 Koncertek az A38 hajón
ANTENA 1
M2
7.00 Főtér 7.55 Opera Café 10.00 Rejtélyek Tesz-Vesz városban 10.20 Lülü, a teknőc 10.35 A kis Amadeus 11.00 Enid Blyton kalandfilm sorozata 11.25 Amika 11.35 Az utolsó mohikán 12.00 Sarah Jane kalandjai 12.30 Most a Buday! 13.00 Déli harangszó 13.01 Vallásos műsorok 15.30 Papírhídon 16.00 A gepida királyok aranykincsei 16.20 A Moira Orfei Cirkusz 17.20 Csavargások Afrikában 17.45 4 Illényi a Művészetek Palotájában 18.45 Az emlékezet helyszínei 19.15 Mi micsoda 19.45 Esti mese 20.05 Szerelem a Hohenstein-kastélyban 21.00 Híradó este 21.35 A Lényeg 22.05 Átok 22.30 Othello Gyulaházán – magyar tévéfilm 24.00 OTP Liga 1.40 Hogy volt!? 3.40 Éjszakai műsorok
PRO TV
7.00 Figyelő 10.00 Talpig zűrben – am. vígj. 12.00 X-faktor (ism.) 13.00 Figyelő 13.30 Xfaktor (ism.) 16.00 Figyelő 16.30 SuperBingo Metropolis 19.00 Figyelő 20.20 A mindenit! 21.45 X-faktor 23.00 Összeesküvés – am. thriller 0.45 Ismétlések
6.30 Csillagok háborúja 7.00 Hírek 10.00 20 év elteltével 11.00 Még zöldebb a szomszéd nője – am. vígj. 13.00 Hírek 13.05 Apropo TV 14.00 A kereső legendája 15.00 Románia hangja (ism.) 18.00 Románia, szeretlek! 19.00 Híradó 20.30 A szellemlovas – am.-ausztrál akcióf. 22.45 Csak egy kis pánik – am. vígj. 1.00 Ismétlések
RTV 1
RTV 2
7.00 Disney-klub 8.10 Hitvilág 10.00 Dana kertjében 10.35 A falu élete 11.50 Agrárpercek 12.00 A falu élete 13.00 Sajtó és hatalom 14.00 Híradó 14.30 Nemzetközi cirkuszfesztivál 15.00 Folklórkincs 16.00 TVR 55 17.00 Danutz Kft. 19.00 Joker-, Lottó 5/40-, Lottó 6/49- és Noroc-sorsolás 20.00 Híradó 21.00 Distractis Show 21.35 Vízbe fojtott bűnök – ausztrál dráma 23.45 100%-ban szavatolt 0.45 Danutz Kft. (ism.) 2.35 Találkozunk a TVR-nél (ism.) 4.15 Híradó (ism.) 4.35 Hitvilág (ism.) 6.15 Teleshop (ism.)
ACASĂ
6.30 Valós szerelem 7.30 Teleshop 8.15 A ház asszonya 9.15 Teleshop 9.45 Mindörökké együtt 10.45 Teleshop 11.15 Házi recept 12.30 Az eskü 14.30 Clase 406 15.30 Valós szerelem 16.30 Meséljünk! 17.30 Az örökösök 19.30 A ház asszonya 20.30 A szerelem diadala 22.00 A csábítás játszmája 24.00 Szerelmi könnyek 1.00 Clase 406 2.00 Meséljünk! 3.00 Éjszakai történetek 4.00 Szerelmi könnyek (ism.) 5.00 Házi recept (ism.)
9.00 Román útlevél 10.00 Az ifjú Drakula 11.00 Motormágia (ism.) 11.30 Női siker 12.00 Jamie Oliver: Főzz meg 30 perc alatt 13.10 Week-end 2-esben 15.10 Derby – am. dráma 16.50 Egészségpasztilla 17.00 Mitica esetei 18.00 Természet és kaland 18.30 Csavargó pecás 19.00 Szélességi fokok 19.30 Nagy lábon 20.10 A bosszúálló angyal – am. kalandfilm 22.00 Híradó 23.00 Nyalóka 24.00 Murdoch nyomozó 0.55 Ismétlések
HBO
6.00 Botrányos pomponlányok – am. dráma 7.30 Hirtelen 30 – am. vígj. 9.05 Bűnösnek nyilvánítva – am. dráma 10.35 Könnyű nőcske – am. vígj. 12.10 Valentin-nap – am. vígj. 14.15 Így neveld a sárkányodat – am. animáció 15.55 Avatar – am. sci-fi 18.35 Kutyák és macskák – am. vígj. 20.00 A dolgok állása – am.-angol thriller 22.05 Camelot 22.55 Inni és élni hagyni 23.55 A kaptár – am.-kínai akcióf. 1.30 A katona – kínai-hongk. akcióf. 3.05 Oxigén – ro. rövidf. 3.50 A dolgok állása – am.-angol thriller
2011. NOVEMBER 21., HÉTFŐ
DUNA TV
6.15 Gazdakör 6.40 Híradó 7.00 Közbeszéd (ism.) 7.30 Híradó 7.40 Kisváros (ism.) 8.30 Híradó 8.40 MacGyver (ism.) 9.30 Híradó 9.35 Térkép (ism.) 10.05 Végjáték (ism.) 11.00 Család-barát 12.00 Élő egyház (ism.) 12.25 Hazajáró (ism.) 13.00 Déli harangszó 13.02 Híradó 13.10 Vers 13.15 Kívánságkosár 15.15 Heti Hírmondó (ism.) 15.45 Csellengők (ism.) 16.15 Klubszoba (ism.) 17.10 Jöjjön velünk Barcaság fővárosába 18.15 Kisváros 19.00 Híradó 19.30 Közbeszéd 20.00 Térkép 20.30 MacGyver 21.30 A férfi a legjobb orvosság 22.15 Hírek 22.30 Gyökerek 24.00 Dunasport 24.10 Sportaréna 1.05 Kosáry Domokos olvasónaplója 1.50 Vers 2.00 Himnusz 2.05 Váczi Dániel Trió 2.35 Ismétlések
FILM +
6.05 Férjhez mész, mert azt mondtam 8.05 Televíziós vásárlás 11.10 Mama pici fia 13.10 Ami sok, az sokk 15.05 Rajzás 2. 16.45 Murdoch nyomozó rejtélyei 3. 18.35 Világok harca 2. 20.10 Ketten Texasért 22.00 A hazafi 23.40 Blackjack 1.50 Drogkirály 3.30 Blackjack
DIVA-MAGYAR
6.00 Kisvárosi gyilkosságok 8.00 McLeod lányai 9.00 McLeod lányai 10.00 Kisvárosi gyilkosságok 12.00 Buffy, a vámpírok réme 13.00 Buffy, a vámpírok réme 14.00 Esküdt ellenségek 15.00 Szellem a palackból (Szerelem a palackból) – am. dráma 17.00 Kisvárosi gyilkosságok 19.00 Szívek szállodája 20.00 Szívek szállodája 21.00 Kékpróba 22.00 A médium 23.00 A férjem védelmében 24.00 A férjem védelmében 1.00 Ne bízz senkiben! – ka. krimi 3.00 Esküdt ellenségek 4.00 Bűbájos boszorkák 5.00 Bűbájos boszorkák
AXN
7.00 The Amazing Race 8.00 American Idol 9.00 Ügyvédek 10.00 Rush 11.00 Sentinel 12.00 NCIS: LA 13.00 Ügyvédek 14.00 The Amazing Race 15.00 American Idol 16.05 NCIS: LA 17.00 Rush 18.00 Sentinel 19.00 NCIS: LA 20.00 Star Trek 21.00 CSI: New York 22.00 Charlie angyalai 23.00 A hatalom hálójában 24.00 A törvény embere 1.00 CSI: NY 1.55 Charlie angyalai 2.45 A hatalom hálójában 3.30 A törvény embere
M1
6.25 Hajnali gondolatok 6.28 Kárpát Expressz 6.55 Ma Reggel 10.00 Afrika gyöngyszeme 11.00 Déltenger kincse 11.55 Az emlékezet helyszínei 12.30 Napirend előtt 13.00 Déli harangszó 13.01 Híradó délben 13.25 Kárpát Expressz 13.55 Roma Magazin 14.30 Domovina 15.00 Társbérletben a tárgyakkal 15.30 Budapest természeti értékei 15.55 Lássuk Indonéziát! 16.10 Angyali érintés 17.00 Különleges mentőalakulat 17.45 MM 18.40 Család csak egy van 19.30 Maradj talpon! 20.30 Híradó este 21.00 Sporthírek 21.05 Időjárás-jelentés 21.15 Kékfény 22.10 Hacktion 23.05 Az Este 23.40 Átok 24.10 Aranymetszés 1.05 HungarIQ 1.30 Sporthírek 1.40 Család csak egy van (ism.) 2.30 MM (ism.)
ANTENA 1
6.00 Figyelő 8.00 Jó reggelt! 10.00 Sajtófigyelő (ism.) 10.50 Menyasszony a fiamnak show 11.30 Az irányítás nálam (ism.) 13.00 Figyelő 14.00 Menyasszony a fiamnak 16.00 Figyelő 17.00 Közvetlen kapcsolat 19.00 Figyelő 20.20 Johnny English – am. vígj. 22.00 Lale Devri 23.00 Figyelő 23.45 Pacatos Show 1.00 Johnny English (ism.) 3.00 Lale Devri (ism.) 3.45 Közvetlen kapcsolat (ism.)
RTV 1
7.00 Reggeli híradó 8.00 Románia, nap mint nap! 10.10 Vihar a palotában 11.25 Sajtó és hatalom (ism.) 12.20 TVR 55 12.40 A palota legendái (ism.) 14.00 Híradó 14.45 Tévéfutár 15.15 Teleshop 15.30 Magyar nyelvű műsor 17.00 Híradó 17.30 Erdőkön, hegyeken át 18.25 A palota legendái 19.45 Sport 20.00 Híradó 21.00 Premier plan 22.00 Nyitott szemmel 23.10 Replay 0.30 Noktürnök 1.30 Ismétlések
ACASĂ
5.30 Otthoni recept (ism.) 6.30 Valós szerelem 7.30 Teleshop 8.15 A ház asszonya 9.15 Teleshop 9.45 Mindörökké együtt 10.45 Teleshop 11.15 Mindörökké együtt 12.30 Teleshop 12.45 Meséljünk! (ism.) 13.45 Teleshop 14.15 Clase 406 15.15 Házi recept 15.30 Valós szerelem 16.30 Igaz történetek 17.30 Lola 18.30 Lángoló égbolt 19.30 A ház asszonya 20.30 A szerelem diadala 22.00 Éjszakai történetek 22.30 A csábítás játszmája 23.30 Szerelmi könnyek 0.30 Ismétlések
M2
6.55 Ma Reggel 10.00 A Tízparancsolat ma 10.45 Magyar rock 11.40 Natúra 12.05 Vadlúdsokadalom 12.30 Társbérletben a tárgyakkal 13.01 Híradó délben 13.25 Kárpát Expressz 13.55 Napló 14.00 Közvetítés a parlament üléséről 17.30 Magyar elsők 17.45 Szellem a palackból... 18.10 Vízkincs 18.40 Família Kft. 19.05 Angyali érintés 19.50 Esti mese 20.10 Különleges mentőalakulat 21.00 Híradó este 21.35 McLeod lányai 22.20 Maradj talpon! 23.15 24 24.00 Caterina és a lányok 24.50 Az Este 1.25 On the Spot 2.10 Bűvölet 3.05 McLeod lányai 3.50 Família Kft. 4.10 Magyar rock 5.10 Magyar elsők 5.25 Öt perc próza 5.30 Alma Mater
PRO TV
7.00 Hírek; Mi történik, doki?; A könyvhozó 10.00 Mi történik doki? Elsősegélylecke 10.30 A kereső legendája (ism.) 11.30 Mosolypasztillák 12.00 Fiatal és nyughatatlan (ism.) 13.00 Hírek 14.00 Apropo TV 15.00 Román komédiaszolgálat (ism.) 16.00 Fiatal és nyughatatlan 17.00 Híradó 17.45 Happy Hour 19.00 Híradó 20.30 Fogadás az életre 22.30 Híradó 23.00 A rejtély 24.00 Ismétlések
RTV 2
8.00 Nyomozó tanárnő 9.10 Ismétlések 14.35 Együtt Európába 15.30 Teleshop 16.00 Nyomozó tanárnő (ism.) 17.00 Vallomások 18.00 Híradó 18.30 Razushow (ism.) 19.30 Aréna 20.25 Egy óra biznisz 21.10 Szórakoztató showműsor 22.00 Híradó 23.00 Teremtsd meg a pénzt! 23.35 Drezda – német dráma 1.15 Razushow (ism.) 2.00 Légy formában! 2.25 Autómánia 2.50 Ismétlések
HBO
6.00 Avatar – am. sci-fi 8.40 Ki az a Clark Rockefeller? – am. dráma 10.05 Filmek és sztárok 10.35 Visszanyal a plágium – am. vígj. 12.05 Kutyák és macskák – am. vígj. 13.25 Paul McCartney koncert 14.25 A szövetség – koprod. kalandfilm 16.15 A brooklyni balhé – am. vígj. 17.40 A nővérem húga – am. dráma 19.30 Felvétel indul! 20.00 Camelot 20.55 Mesterlövészek – am. vígj. 22.25 HUNG 22.55 Író és kamuhős 23.25 Vámpíros film – am. vígj. 0.50 A mostohaapa – am. thriller 2.30 Halálos iram – am. akcióf. 4.20 A túlvilág szülötte – am. horror
TV2
6.45 Reggeli gondolatok 7.15 Az idő örvényében 7.45 Tv2 matiné 10.30 Nagy Vagy! 11.25 Ability 11.55 Stahl konyhája (ism.) 12.25 Kalandjárat (ism.) 13.00 Borkultusz 13.30 Talpig nő 14.00 Több mint TestŐr 14.30 Simlis Jack, a karibi szuperkém 15.00 ÖsszeEsküvők 16.10 Bűbájos boszorkák 17.10 Valami Amerika 2 (ism.) 19.30 Tények 20.00 Napló 21.05 A múmia visszatér – am. kalandfilm 23.30 Frizbi Hajdú Péterrel 24.30 TotalCar 1.00 Célkeresztben 1.55 A hét kard legendája 4.25 EZO.TV 4.55 Napló (ism.)
RTL KLUB
7.30 Top Shop 8.00 Kölyökklub 11.00 Trendmánia 11.35 Teleshop 12.35 Törzsutas 13.00 Magyar autósport-magazin 13.15 Forma-1 13.40 Robin Hood 14.35 Merlin kalandjai 15.35 Sue Thomas: FBI 16.40 Eltűntnek nyilvánítva 17.40 Richie Rich – am. vígj. 19.30 RTL Klub Híradó 20.00 ValóVilág 22.45 Heti hetes 24.05 Beépített feleség – ka. krimi 1.55 Portré 2.30 Egy call girl titkos naplója
PRIMA TV
7.00 Kandi kamera (ism.) 7.30 Teleshop 8.00 Stílustitkok 9.00 F Pod (ism.) 9.30 Ház 10.00 Teleshop 10.30 Nyakunkon a világ 11.00 Levintza bemutatja 11.30 Ismerj, álmodj, szeress! 12.30 Mondénok 13.00 Öregek és nyughatatlanok (ism.) 13.30 A falu szépe (ism.) 15.30 Kötekedők krónikája 18.00 Fókusz 19.00 Sport fókusz 19.30 Cseresznye a tortán (ism.) 20.30 Anyacsavar 22.00 Titkos szerelmek (ism.) 1.00 Fókusz (ism.) 2.00 A falu szépe (ism.) 4.30 Nyakunkon a világ (ism.) 5.00 Levintza (ism.) 5.30 Ház, építészet desing 6.00 Cseresznye a tortán (ism.)
PRO CINEMA
8.00 Pletyka (ism.) 9.15 Stuart Little 9.45 ProMotor 10.15 Pont, új bekezdés (ism.) 11.15 Baleset (ism.) 13.15 Zoom in 10 13.30 Pro Cinema világ 14.00 Beépített feleség (ism.) 16.00 Pletyka 17.00 Marslakó a mostohám – am. vígj. 19.00 Pont, új bekezdés 20.00 Pacala visszatér – ro. vígj. 23.15 Titkos szállítmány – am. akcióf. 1.15 Törtetők (ism.) 1.45 Arisztokraták – fr. vígj. 3.00 Titkos szállítmány (ism.) 4.30 Pro Cinema-világ 5.00 Apropo TV
TV2
6.25 Teleshop 7.00 Magellán (ism.) 7.25 Tények Reggel 8.00 Mokka 10.30 Stahl konyhája (ism.) 10.35 Babapercek 10.40 Teleshop 12.15 Behálózva – am. akcióf. 14.15 Eva Luna 49. (ism.) 15.15 EZO.TV 16.20 Rex felügyelő 17.25 Második élet 18.15 Update Konyha 18.25 Eva Luna 50. 19.30 Tények 20.20 ÖszszeEsküvők 21.15 Jóban Rosszban 22.00 NCIS 23.00 NCIS: LA 24.00 Aktív 24.30 Esküdj! 1.05 Tények Este 1.40 EZO.TV 2.15 Megtévesztve 3.40 Magellán (ism.) 4.05 Animációs filmek
RTL KLUB
6.45 Top Shop 7.10 Fókusz Plusz (ism.) 7.45 Fókusz Reggel 8.35 Reflektor Reggel 8.45 Reggeli 9.25 A szerelem rabjai 10.25 Második esély 11.20 Top Shop 13.10 Asztro Show 14.10 A szív útjai 15.10 Tucker, az autóbolond – am. film 17.15 Sarokba szorítva 18.20 Sarokba szorítva 19.30 RTL Klub Híradó 20.15 Fókusz 21.20 Barátok közt 22.00 ValóVilág 23.10 Showder Klub 24.15 Minden, amit mindig is tudni akartál a Pókerről... 24.50 Reflektor 1.10 Odaát 2.05 Egy call girl titkos naplója
PRIMA TV
7.00 Stílustitkok (ism.) 7.30 Ötcsillagos otthon (ism.) 8.00 Családban marad (ism.) 9.00 Teleshop 9.30 Szívek találkozása (ism.) 10.30 Ismerj, álmodj, szeress! (ism.) 11.30 F Pod 12.30 Teleshop 13.00 Kandi kamera 13.30 Teleshop 14.00 Szívek találkozása 15.00 Családi körben 16.00 Cseresznye a tortán 17.00 Lököttek (ism.) 18.00 Fókusz 19.00 Sportfókusz 19.30 Tiltott szerelmek 20.30 A falu szépe 22.15 Lököttek 23.15 Mondénok 23.45 Tengerészeti helyszínelők 1.00 Ismétlések
PRO CINEMA
8.00 Stuart Little (ism.) 7.30 Pletyka (ism.) 8.45 Pont, új bekezdés 9.45 Teleshop 10.00 Happy Hour (ism.) 11.15 Teleshop 11.30 Otthon a konyhában 12.30 A szerkesztőség 13.40 Pletyka 14.00 Zoom in 10 14.15 Tara alteregói 14.45 Pont, új bekezdés (ism.) 15.45 Pacala visszatér (ism.) 19.00 A tömbben (ism.) 20.00 Zűrös zsaruk 21.00 Seinfeld 22.00 Testrablók – am. thriller 24.00 South Park 0.30 Törtetők 1.00 Titkos szállítmány – am. akcióf. 2.45 Zűrös zsaruk (ism.) 3.30 Pro Cinema világ (ism.) 4.00 Apropo TV
november 18–24.
HÍR TV
7.00 Paletta 7.30 Lapzárta 8.00 Híradó 9.05 Rájátszás 10.00 Garázs 10.30 Soroló 11.00 Híradó 11.30 Hírvilág 12.05 Sportré 12.30 Retrográd 13.00 Déli híradó 13.35 Hungarorama, Közvetlen ajánlat 14.05 Lapzárta 14.30 Paletta 15.05 Keresztmetszet 15.30 Ikon 16.00 Híradó 16.30 Globál 17.05 Stopper 17.30 Paletta 18.00 Híradó 18.30 Zöld övezet 19.20 Panaszkönyv 20.00 Híradó 21.05 Rájátszás 22.00 Híradó 21 22.35 Lapzárta 23.00 Híradó 23.30 Riasztás 0.05 Rájátszás
MAGYAR ATV
6.40 Műsorajánló 6.45 Világhíradó 6.55 ATV START 9.05 Start plusz 9.35 Egyenes beszéd 10.50 Újságíróklub 12.10 Televíziós vásárlási műsorablak 12.30 Laci bácsi konyhája 12.55 Világhíradó 13.10 Televíziós vásárlási műsorablak 13.25 Fórum 13.55 Televíziós vásárlási műsorablak 16.30 ATV START 17.15 START+ 17.35 Tempó 18.05 Hazai turizmus 18.55 Híradó 19.15 Sporthíradó 19.25 Fórum 19.55 ATV Híradó 20.15 Időjárás-jelentés 20.25 Egyenes beszéd 21.40 No comment 21.45 Civil a pályán 22.55 Híradó 23.15 Világhíradó 23.30 700-as klub 0.10 Hazai turizmus 0.55 Híradó 1.15 No comment 1.20 Világhíradó 1.30 Vidám vasárnap 4.10 Műsorszünet
VIASAT3
6.00 Ki ez a lány? 6.45 Joey 7.10 Joey 7.35 Vészhelyzet 8.30 Monk 9.25 Nyomtalanul 10.20 Mindörökké Batman 12.45 Segítség, szülő vagyok! 13.40 Lehetetlen küldetés 14.40 Monk 15.40 Doktor House 16.35 Nyomtalanul 17.30 Gyilkos számok 18.25 Gyilkos számok 19.20 Jóbarátok 19.50 Jóbarátok 20.20 Két pasi meg egy kicsi 20.50 Két pasi meg egy kicsi 21.15 Doktor House 22.15 Nyomtalanul 23.10 Négy Esküvő 2. 1.10 Holdfény 2.10 Nyomtalanul 3.05 Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály (ism.) 3.50 Holdfény
EUROSPORT
9.30 Labdarúgás 10.30 Sífutás 11.30 Sífutás 12.30 Műkorcsolya 13.30 Műkorcsolya 14.30 Műkorcsolya 15.30 Labdarúgás 16.30 Labdarúgás 18.30 Sífutás 19.15 Sífutás 20.00 Labdarúgás 21.00 Boksz 22.00 Boksz 24.00 Motorsportok 0.15 FIA Túraautó Vb 0.45 Rali 1.45 Műkorcsolya
HÍR TV
7.00 Paletta 7.30 Lapzárta 8.00 Híradó 9.05 Rájátszás 10.05 Versus 10.30 Globál 11.00 Híradó 11.30 Zöld övezet 12.05 Stopper 12.30 GyógyHír 13.00 Déli híradó 13.35 Hungarorama, Közvetlen ajánlat 14.05 Lapzárta 14.30 Paletta 15.05 Vetítő 15.06 Játék a tér 16.00 Híradó 16.30 Panaszkönyv 17.05 Ősök tere 17.30 Paletta 18.00 Híradó 18.30 Iskolapélda 19.20 Retrográd 20.00 Híradó 21.05 Rájátszás 22.00 Híradó 21 22.35 Lapzárta 23.00 Híradó 23.30 Ikon 0.05 Rájátszás
MAGYAR ATV
6.45 Világhíradó 6.55 ATV START 9.05 Start plusz 9.35 Egyenes beszéd 10.50 Civil a pályán 12.10 Televíziós vásárlási műsorablak 12.30 Laci bácsi konyhája 12.55 Világhíradó 13.10 Televíziós vásárlási műsorablak 13.25 Fórum 13.55 Televíziós vásárlási műsorablak 15.55 OtthonTV 16.30 ATV START 17.15 START+ 17.30 Kaschmir Gold 18.05 Hazai turizmus 18.55 Híradó 19.15 Sporthíradó 19.25 Fórum 19.55 ATV Híradó 20.15 Időjárás-jelentés 20.25 Egyenes beszéd 21.40 No comment 21.45 A tét 22.55 Híradó 23.15 Világhíradó 23.30 700-as klub 0.10 Hazai turizmus 0.55 Híradó 1.15 No comment 1.20 Világhíradó 1.30 Egyenes beszéd 2.40 A tét
VIASAT3
6.00 Ki ez a lány? 6.45 Joey 7.10 Joey 7.35 Vészhelyzet 8.30 Monk 9.25 Nyomtalanul 10.20 Batman és Robin 12.45 Segítség, szülő vagyok! 13.40 Lehetetlen küldetés 14.40 Monk 15.40 Doktor House 16.35 Nyomtalanul 17.30 Gyilkos számok 18.25 Gyilkos számok 19.20 Jóbarátok 19.50 Jóbarátok 20.20 Két pasi meg egy kicsi 20.50 Két pasi meg egy kicsi 21.15 Doktor House 22.15 Viharzóna 0.50 Esküdt ellenségek 1.50 Holdfény 2.45 Cogburn, a békebíró 4.35 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék
EUROSPORT
9.30 Motorsportok 9.45 FIA Túraautó Vb 10.15 Műkorcsolya 12.15 Labdarúgás 12.25 Sífutás 14.00 Labdarúgás 16.10 Síugrás 18.00 Labdarúgás 20.05 Csupa sport 20.30 Lovaglás 21.30 Póló 22.30 Lovaglás 22.35 Golf 23.40 Vitorlázás 0.10 Vitorlázás 0.25 Csupa sport 0.40 FIA Túraautó Vb 1.10 Síugrás 2.15 Csupa sport
Műsormelléklet 13. oldal
2011. NOVEMBER 22., KEDD
DUNA TV
6.15 Gazdakör 6.40 Híradó 7.00 Közbeszéd (ism.) 7.30 Híradó 7.35 Kisváros (ism.) 8.30 Híradó 8.35 MacGyver (ism.) 9.30 Híradó 9.35 Térkép (ism.) 10.05 A férfi a legjobb orvosság (ism.) 11.00 Család-barát 12.00 Roma Magazin 12.30 Domovina 13.00 Déli harangszó 13.02 Híradó 13.10 Vers 13.15 Kívánságkosár 15.15 Napok, évek, századok 15.45 Határtalanul magyar (ism.) 16.15 Sportaréna (ism.) 17.10 Divathét 17.40 Ízőrzők: Szenna 18.15 Kisváros 19.00 Híradó 19.35 Közbeszéd 20.00 Térkép 20.30 MacGyver 21.30 Mad Men 22.15 Hírek 22.30 Apja lánya – am. vígj. 24.10 Dunasport 24.15 Kosáry Domokos olvasónaplója 1.00 Az aranyajtók rejtekében 1.50 Vers 2.00 Himnusz 2.05 Térkép (ism.) 2.30 Utókor (ism.) 3.00 Balázs Elemér koncert 3.30 Család-barát (ism.) 4.25 Kívánságkosár (ism.)
FILM +
5.40 Laputa 8.05 Televíziós vásárlás 11.10 Ikerpárbaj 12.55 Tuti seft 14.35 Az Északi-tenger kalózai 18.10 Napkitörés 19.50 Piedone Afrikában 22.00 Túl mindenen 0.05 Sivatagi lavina 2.05 A hazafi 3.45 Túl mindenen
DIVA-MAGYAR
6.00 Kisvárosi gyilkosságok 8.00 McLeod lányai 9.00 McLeod lányai 10.00 Kisvárosi gyilkosságok 12.00 Buffy, a vámpírok réme 13.00 Buffy, a vámpírok réme 14.00 Esküdt ellenségek 15.00 A tökéletes terv – ka. thriller 17.00 Kisvárosi gyilkosságok 19.00 Szívek szállodája 20.00 Szívek szállodája 21.00 Bajnok lányok – am. akcióf. 23.00 A nő kétszer – angol-am. film 1.00 Így lesz tökéletes egy pasi – am. vígj. 3.00 Esküdt ellenségek 4.00 Bűbájos boszorkák 5.00 Bűbájos boszorkák
AXN
7.00 The Amazing Race show 7.55 American Idol show 9.00 Ügyvédek 10.00 Rush 11.00 Sentinel 12.00 NCIS: LA 13.00 Ügyvédek 14.00 Az elveszett világ 15.00 American Idol 16.00 NCIS: LA 17.00 Rush 18.00 Sentinel 19.00 NCIS: LA 20.00 Star Trek 21.00 El Barco 22.50 Az internátus 0.10 Zoom 0.20 Gyilkos elmék 1.20 El Barco 2.50 Az internátus 4.10 Gyilkos elmék
M1
6.25 Hajnali gondolatok 6.28 Kárpát Expressz 6.55 Ma Reggel 10.00 Afrika gyöngyszeme 10.55 Mindenből egy van 11.45 A siklósi vár 12.05 Kékfény (ism.) 13.00 Déli harangszó 13.01 Híradó délben 13.25 Kárpát Expressz 13.55 Srpski Ekran 14.30 Unser Bildschirm 15.00 Álmok mai álmodói 15.30 Csavargások Afrikában 15.55 Lássuk Indonéziát! 16.10 Angyali érintés 16.55 Különleges mentőalakulat 17.45 MM 18.40 Család csak egy van 19.30 Maradj talpon! 20.30 Híradó este 21.00 Sporthírek 21.05 Időjárás-jelentés 21.15 A Kennedy család 22.00 DTK 23.10 Az Este 23.45 Tudorok 24.40 Barangolások öt kontinensen 1.10 Éjszakai műsorok
ANTENA 1
6.00 Figyelő 8.00 Jó reggelt! 10.00 Sajtófigyelő (ism.) 10.50 Menyasszony a fiamnak show 11.30 Bemutatlak a szüleimnek 13.00 Figyelő 14.00 Menyasszony a fiamnak 16.00 Figyelő 17.00 Közvetlen kapcsolat 19.00 Figyelő 20.20 Csillagzsák 22.00 Lale Devri 23.15 Figyelő 23.50 Pacatos Show 1.00 Ödipusz király – am. dráma 3.00 Lale Devri 3.45 Közvetlen kapcsolat (ism.)
RTV 1
7.00 Reggeli híradó 8.00 Románia nap mint nap 10.10 Vihar a palotában 11.25 Premier plán (ism.) 12.20 TVR 55 12.40 A palota legendái (ism.) 14.00 Híradó 14.45 Pénzügyek és üzletek 15.15 Teleshop 15.30 Európai roma 16.00 Magyar nyelvű műsor 17.00 Híradó 17.30 Erdőkön, hegyeken át 18.25 A palota legendái 19.45 Sport 20.00 Híradó 20.44 A Grace-klinika 21.30 BL-stúdió 21.40 BL labdarúgó-mérk. 23.50 BL-stúdió 0.15 BL-összefoglaló 1.05 Ismétlések
ACASĂ
6.30 Valós szerelem 7.30 Teleshop 8.00 Házi recept 8.15 A ház asszonya 9.15 Teleshop 9.45 Együtt mindörökké 10.45 Teleshop 11.15 Együtt mindörökké 12.30 Teleshop 12.45 Az eskü 13.45 Teleshop 14.15 Clase 406 15.15 Házi recept 15.30 Valós szerelem 16.30 Igaz történetek 17.30 Lola 18.30 Lángoló égbolt 19.30 A ház asszonya 20.30 A szerelem diadala 22.00 Éjszakai történetek 22.30 A csábítás játszmája 23.30 Szerelmi könnyek 0.30 Ismétlések
M2
6.55 Ma Reggel 10.00 Közvetítés a parlament üléséről 17.00 Az én világom Risnjak 17.15 Delta 17.40 HungarIQ 18.10 Méregkeverők 18.40 Família Kft. 19.10 Angyali érintés 19.50 Esti mese 20.10 Különleges mentőalakulat 21.00 Híradó este 21.35 McLeod lányai 22.20 Maradj talpon! 23.15 24 24.00 Caterina és a lányok 24.50 Az Este 1.20 Tudorok 2.15 Bűvölet 3.10 McLeod lányai 3.50 Família Kft. 4.20 Magyar pop 5.15 Az én világom
PRO TV
7.00 Hírek; Mi történik, doki?; A könyvhozó 10.00 Fogadás az életre (ism.) 12.00 Fiatal és nyughatatlan (ism.) 13.00 Hírek 14.00 Az őrület határán – ka. thriller 16.00 Fiatal és nyughatatlan 17.00 Híradó 17.45 Happy Hour 19.00 Hírek 20.15 Románia hangja 22.30 Híradó 23.00 Románia hangja 23.30 A mentalista 0.30 Apropo TV 1.30 Explore Midnight (ism.) 2.00 Híradó (ism.) 3.30 A mentalista (ism.) 4.30 Promotor (ism.) 5.30 Mosolypasztillák (ism.) 6.00 Happy Hour (ism.)
RTV 2
7.00 Teleshop 8.00 Nyomozó tanárnő 9.00 Egy taxis New Yorkban – ol. vígj. 11.50 Bazár 12.25 Egy óra biznisz (ism.) 13.15 Szórakoztató showműsor (ism.) 14.00 Parlamenti pártok emelvénye 14.35 Együtt Európába 15.30 Teleshop 16.00 Nyomozó tanárnő (ism.) 17.00 Vallomások 18.00 Hírek 18.30 Mondj egy mesét – ol. dráma 20.25 Egy óra biznisz 21.10 Szórakoztató showműsor 22.20 Híradó 23.00 Túlélő a nagyváros dzsungelében 23.35 Drezda – német dráma 1.15 Egy taxis New Yorkban (ism.) 3.00 Egy óra biznisz (ism.) 3.45 Vallomások (ism.) 4.35 Szórakoztató showműsor (ism.) 5.20 Üzenő 6.00 Híradó (ism.)
HBO
6.00 A nővérem húga – am. dráma 7.50 Spangol – am. vígj. 10.00 Már megint Te – am. vígj. 11.50 Meddig köt az eskü? – am. dráma 13.30 Alvin és a mókusok 2 – am. film 15.00 Kaszakő – am. vígj. 16.35 Keserédes – thaif.-am. vígj. 18.25 Az edző – am. vígj. 20.00 Inkognító – fr. dráma 21.35 A szállítmány – am. akcióf. 23.05 Spartacus – am. akcióf. 0.05 Ragadozók – am. akcióf. 1.50 A bennfentes – am. dráma 4.25 Inkognító – fr. dráma
2011. NOVEMBER 23., SZERDA
DUNA TV
6.15 Gazdakör 6.40 Híradó 7.00 Közbeszéd (ism.) 7.30 Híradó 7.40 Kisváros (ism.) 8.30 Híradó 8.35 MacGyver (ism.) 9.30 Híradó 9.35 Térkép (ism.) 10.05 Mad Men (ism.) 11.00 Család-barát 12.00 Unser Bildschirm 12.30 Srpski Ekran 13.00 Déli harangszó 13.02 Híradó 13.10 Vers 13.15 Kívánságkosár 15.15 Utókor (ism.) 15.45 Heuréka! Megtaláltam! (ism.) 16.15 Önök kérték! (ism.) 17.10 Magyar cirkusztörténet 17.35 Floyd Spanyolországban 18.15 Kisváros 19.00 Híradó 19.30 Közbeszéd 20.00 Térkép 20.30 MacGyver 21.30 Kis Dorrit 22.20 Hírek 22.30 Zseni az apám – am. vígj. 24.00 Dunasport 24.10 Kosáry Domokos olvasónaplója 24.50 Kisiskola 1.50 Vers 2.00 Himnusz 2.05 Térkép (ism.) 2.30 Napok, évek, századok (ism.) 3.00 Chalaban-koncert 3.30 Család-barát (ism.) 4.25 Kívánságkosár (ism.)
FILM +
6.05 Visszatérések kora 8.05 Televíziós vásárlás 11.10 Piedone Afrikában 13.15 Pénz áll a házhoz 15.00 Napkitörés 16.40 Légörvény 4. 18.20 001: Az első bevetés 20.00 Agyamra mész! 22.00 Tiszta szerencse 23.45 Viharfelhők 1.30 Fivér 3.40 Agyamra mész!
DIVA-MAGYAR
6.00 Kisvárosi gyilkosságok 8.00 McLeod lányai 9.00 McLeod lányai 10.00 Kisvárosi gyilkosságok 12.00 Buffy, a vámpírok réme 13.00 Buffy, a vámpírok réme 14.00 Esküdt ellenségek 15.00 Ne bízz senkiben! – ka. krimi 17.00 Kisvárosi gyilkosságok 19.00 Szívek szállodája 20.00 Szívek szállodája 21.00 A férjem védelmében 22.00 A férjem védelmében 23.00 Az arc nélküli emberi – am. dráma 1.10 Bajnok lányok – am. akcióf. 3.00 Esküdt ellenségek 4.00 Bűbájos boszorkák
AXN
7.00 Az elveszett világ 8.00 American Idol 9.00 Ügyvédek 10.00 Rush 11.00 Sentinel 12.00 NCIS: LA 13.00 Ügyvédek 14.00 Az elveszett világ 15.00 American Idol 16.00 NCIS: LA 17.00 Rush 18.00 Sentinel 19.00 NCIS: LA 20.00 Star Trek 21.00 Trinity kórház 22.00 A vámpír, a vérfarkas és a szellem 23.15 NCIS: LA 0.15 Felejthetetlen 1.15 Trinity kórház 2.05 A vámpír, a vérfarkas és a szellem 3.05 NCIS: LA 3.50 Felejthetetlen
M1
6.25 Hajnali gondolatok 6.28 Kárpát Expressz 6.55 Ma Reggel 10.00 Afrika gyöngyszeme 10.54 DTK (ism.) 11.55 Táplálkozási piramis 12.10 A Kennedy család (ism.) 13.00 Déli harangszó 13.01 Híradó délben 13.25 Kárpát Expressz 13.55 Hrvatska kronika 14.30 Ecranul nostru 15.00 Tudástár 15.30 Válogatás a Pusztaszeri Országos természetfilm-fesztivál filmjeiből 15.55 Lássuk Indonéziát! 16.10 Angyali érintés 16.55 Különleges mentőalakulat 17.45 MM 18.40 Család csak egy van 19.30 Maradj talpon! 20.30 Híradó este 21.00 Sporthírek 21.05 Időjárás-jelentés 21.15 Párizsi helyszínelők 22.10 On The Spot: Sri Lanka 23.10 Az Este 23.45 KorTárs 24.15 Online kamaszok 1.10 Szellem a palackból... 1.40 Sporthírek 1.50 Család csak egy van (ism.) 2.40 MM (ism.)
ANTENA 1
6.00 Figyelő 8.00 Jó reggelt! 10.00 Ismétlések 13.00 Figyelő 14.00 Menyasszony a fiamnak 16.00 Figyelő 17.00 Közvetlen kapcsolat 19.00 Figyelő 20.20 Nyerni 60 másodperc alatt 21.50 Lale Devri 23.00 Figyelő 23.45 Pacatos Show 1.00 Árnyékkommandó – am. akcióf. 3.00 Ismétlések
RTV 1
7.00 Híradó 8.00 Románia, nap mint nap! 10.10 Vihar a palotában 11.25 Te ítélj! (ism.) 12.40 A palota legendái (ism.) 14.00 Híradó 14.45 Közelebb 15.15 Teleshop 15.30 Emberek, mint mi (ism.) 16.00 Együttélés 17.00 Híradó 17.30 Erdőkön, hegyeken át 18.25 A palota legendái 19.45 Sport 20.00 Híradó 20.44 Apró gyilkosságok a családban 21.30 BL-stúdió 21.40 BL labdarúgó-mérk. 23.50 BL-stúdió 0.45 Ismétlések
ACASĂ
5.30 Igaz történetek 6.30 Valós szerelem 7.30 Teleshop 8.00 Házi recept 8.15 A ház asszonya 9.15 Teleshop 9.45 Mindörökké együtt 10.45 Teleshop 11.15 Mindörökké együtt 12.30 Teleshop 12.45 Az eskü 13.45 Teleshop 14.15 Clase 406 15.15 Házi recept 15.30 Valós szerelem 16.30 Igaz történetek 17.30 Lola 18.30 Lángoló égbolt 19.30 A ház asszonya 20.30 A szerelem diadala 22.00 Éjszakai történetek 22.30 A csábítás játszmája 23.30 Szerelmi könnyek 0.30 Ismétlések
M2
6.55 Ma Reggel 10.00 Közvetítés a parlament üléséről 17.00 Magyar évszázadok 17.15 Mindentudás Egyeteme 18.10 Kalandozó 18.35 Família Kft. 19.05 Angyali érintés 19.50 Esti mese 20.10 Különleges mentőalakulat 21.00 Híradó este 21.35 McLeod lányai 22.20 Maradj talpon! 23.15 24 24.00 Caterina és a lányok 24.50 Az Este 1.20 Párizsi helyszínelők 2.10 Bűvölet 3.00 McLeod lányai 3.45 Família Kft. 4.10 Magyar válogatott 5.10 Mindentudás Egyeteme 6.00 Ars Musica
PRO TV
7.00 Hírek; Mi történik, doki?; A könyvhozó 10.00 Az őrület határán (ism.) 12.00 Fiatal és nyughatatlan (ism.) 13.00 Hírek 14.00 Arthur – am. vígj. 16.00 Fiatal és nyughatatlan 17.00 Híradó 17.45 Happy Hour 19.00 Hírek 20.30 Román Komédiaszolgálat 22.00 Híradó 22.30 A mentalista 0.30 20 év elteltével 1.30 Ismétlések
RTV 2
8.00 Hannah Montana 8.35 Nyomoz a tanárnő 9.10 Mondj egy mesét! (ism.) 10.50 Vallomások (ism.) 11.50 Bazár (ism.) 12.35 Egy óra biznisz (ism.) 13.15 Szórakoztató showműsor 14.00 Szentek és mesterségek (ism.) 14.35 Együtt Európába 15.30 Teleshop 16.00 Nyomoz a tanárnő 17.00 Vallomások 18.00 Híradó 18.30 Mondj egy mesét! – ol. dráma 20.20 Egy óra biznisz 21.10 Szórakoztató showműsor 22.00 Híradó 23.00 Bortestvérek 23.35 Blackjack – am. akcióf. 1.30 Természet és kaland (ism.) 1.55 Week-end kettesben (ism.) 3.40 Vallomások (ism.) 4.30 Szórakoztató showműsor (ism.) 5.20 Üzenő
HBO
6.00 Keserédes – thaif.-am. vígj. 7.50 Szép az élet 8.45 Őrangyal Rt. – sp. zenés vígj. 10.25 Coraline és a titkos ajtó – am. animáció 12.05 Boldogtalan igenek. – ír vígj. 13.45 Túl közeli rokon – am. vígj. 15.45 Vén csontok – am. családi vígj. 17.15 Nagyfiúk – am. vígj. 19.00 Sírásók balladája 20.00 A dolgok állása – am.-angol thriller 22.05 Camelot 23.00 Ellenséges terület 3. – am. akcióf. 0.35 Rejtélyes nyár – am. kalandfilm 2.10 A dolgok állása – am.-angol thriller 4.15 Tökéletes bűnözők – am. akcióf.
TV2
6.25 Teleshop 7.00 TotalCar (ism.) 7.25 Tények Reggel 8.00 Mokka 10.35 Stahl konyhája (ism.) 10.40 Babapercek 10.45 Teleshop 12.20 Mondj igent! 14.15 Eva Luna 50. (ism.) 15.15 EZO.TV 16.20 Rex felügyelő 17.25 Második élet 18.20 Update Konyha 18.25 Eva Luna 19.30 Tények 20.00 ÖsszeEsküvők 21.00 Jóban Rosszban 21.30 BL-mérkőzés 24.00 Aktív 24.30 Esküdj! 1.05 Tények Este 1.40 EZO.TV 2.15 BL-összefoglaló 2.45 A titkos háború 5.50 TotalCar (ism.)
RTL KLUB
6.45 Top Shop 7.10 Trendmánia (ism.) 7.45 Fókusz Reggel 8.35 Reflektor Reggel 8.45 Reggeli 9.25 A szerelem rabjai 10.25 Második esély 11.20 Top Shop 13.10 Asztro Show 14.10 A szív útjai 15.15 Cserebere karácsony – am. film 17.15 Sarokba szorítva 18.20 Sarokba szorítva 19.30 RTL Klub Híradó 20.15 Fókusz 21.20 Barátok közt 22.00 ValóVilág 23.10 Házon kívül 23.40 XXI. század 24.20 Reflektor 24.35 Újabb kockázati tényező – hongk. akcióf. 2.25 Egy call girl titkos naplója
PRIMA TV
7.00 Titkos szerelmek (ism.) 8.00 Családi körben (ism.) 9.00 Teleshop 9.30 Szívek találkozása (ism.) 10.30 Tengerészeti helyszínelők (ism.) 11.30 F Pod 12.30 Teleshop 13.00 Kandi kamera 13.30 Teleshop 14.00 Szívek találkozása 15.00 Családi körben 16.00 Cseresznye a tortán 17.00 Lököttek 18.00 Fókusz 19.00 Sportfókusz 19.30 Titkos szerelmek 20.30 100 millió évvel i. e. – am. sci-fi 22.15 Lököttek 23.15 Mondén fókusz 23.45 Tengerészeti helyszínelők 1.00 Ismétlések
PRO CINEMA
8.00 A szerkesztőség (ism.) 9.15 Hollywood kulisszatitkai 9.45 Teleshop 10.00 Happy Hour 11.15 Teleshop 11.30 Otthon a konyhában (ism.) 12.30 A szerkesztőség 13.40 Teleshop 14.00 Tara alteregói 14.30 Otthon a konyhában (ism.) 15.30 San’t Angelo 16.45 A tömbben (ism.) 18.00 Seinfeld (ism.) 19.00 A tömbben 20.00 Zűrös zsaruk 21.00 Seinfeld 22.00 Vér és arany – am. akcióf. 24.00 South Park 0.30 Törtetők 1.00 Ütközéspot: Berlin – német thriller 2.45 Vér és arany (ism.) 4.15 Pro Cinema világ (ism.) 4.45 Apropo TV
TV2
6.25 Teleshop 7.00 Babavilág (ism.) 7.25 Tények Reggel 8.00 Mokka 10.40 Stahl konyhája 10.45 Babapercek 10.50 Teleshop 12.25 Készen áll, Mr. McGill? – am. film 14.15 Eva Luna (ism.) 15.15 EZO.TV 16.20 Rex felügyelő 17.25 Második élet 18.20 Update Konyha 18.25 Eva Luna 19.30 Tények 20.20 ÖsszeEsküvők 21.15 Jóban Rosszban 22.00 Doktor House 23.00 Szellemekkel suttogó 24.00 Aktív 24.30 Esküdj! 1.05 Tények Este 1.40 EZO.TV 2.15 A kardfogú bosszúja 3.45 Babavilág (ism.) 4.10 Animációs filmek
RTL KLUB
6.45 Top Shop 7.10 Autómánia (ism.) 7.45 Fókusz Reggel 8.35 Reflektor Reggel 8.45 Reggeli 9.25 A szerelem rabjai 10.25 Második esély 11.20 Top Shop 13.10 Asztro Show 14.10 A szív útjai 15.20 Gilligan szigete 17.15 Sarokba szorítva 18.20 Sarokba szorítva 19.30 RTL Klub Híradó 20.15 Fókusz 21.20 Barátok közt 22.00 ValóVilág 23.35 Vámpírnaplók 24.35 Reflektor 24.50 Külvárosi téboly – am. dráma
PRIMA TV
7.00 Titkos szerelmek (ism.) 8.00 Családi körben 9.00 Teleshop 9.30 Szívek találkozása (ism.) 10.30 Tengerészeti helyszínelők 11.30 F Pod 12.30 Teleshop 13.00 Kandi kamera 13.30 Teleshop 14.00 Szívek találkozása 15.00 Családi körben 16.00 Cseresznye a tortán 17.00 Lököttek 18.00 Fókusz 19.00 Sportfókusz 19.30 Titkos szerelmek 20.30 Kötekedők krónikája 22.15 Lököttek 23.15 Mondénok 23.45 Tengerészeti helyszínelők 1.00 F Pod (ism.) 2.00 Fókusz (ism.) 3.00 Autófórum (ism.) 3.30 Teo (ism.) 5.00
PRO CINEMA
7.30 A szerkesztőség (ism.) 8.30 San’t Angelo (ism.) 9.45 Teleshop 10.00 Happy Hour 11.15 Teleshop 11.30 Otthon a konyhában (ism.) 12.30 A szerkesztőség 13.40 Teleshop 14.00 Tara alteregói 14.30 Otthon a konyhában 15.30 San’t Angelo 16.45 A tömbben (ism.) 18.00 Seinfeld (ism.) 19.00 A tömbben 20.00 Odaát 21.00 Seinfeld 22.00 Szerelmes nyugdíjasok – am. vígj. 0.15 South Park 0.45 Törtetők 1.15 Szerelmes nyugdíjasok (ism.) 3.00 Odaát (ism.) 3.45 Pro Cinema világ (ism.) 4.15 Apropo TV
Műsormelléklet 14. oldal
HÍR TV
7.00 Paletta 7.30 Lapzárta 8.00 Híradó 9.05 Rájátszás 10.05 Keresztmetszet 10.30 Retrográd 11.00 Híradó 11.30 Iskolapélda 12.05 Befutó London 12.30 Ősök tere 13.00 Déli híradó 13.35 Hungarorama, Közvetlen ajánlat 14.05 Lapzárta 14.30 Paletta 15.05 Versus 15.30 Sportré 16.00 Híradó 16.30 Ázsia 17.05 BBC Click 17.30 Paletta 18.00 Híradó 18.30 Soroló 19.20 Globál 19.45 10 perc 20.00 Híradó 21.05 Rájátszás 22.00 Híradó 21 22.35 Lapzárta 23.00 Híradó 23.30 Versus 0.05 Rájátszás 1.00 Műsorszünet
MAGYAR ATV
6.40 Műsorajánlók 6.45 Világhíradó 6.55 ATV START 9.05 Start plusz 9.35 Egyenes beszéd 10.50 A tét 12.10 Televíziós vásárlási műsorablak 12.30 Laci bácsi konyhája 12.55 Világhíradó 13.10 Televíziós vásárlási műsorablak 13.25 Fórum 13.55 Televíziós vásárlási műsorablak 16.30 ATV START 17.15 START+ 17.35 PénzTV 18.05 Hazai turizmus 18.55 Híradó 19.15 Sporthírdó 19.25 Fórum 19.55 ATV Híradó 20.15 Időjárás-jelentés 20.25 Egyenes beszéd 21.40 No comment 21.45 A TV ügyvédje 22.55 Híradó 23.15 Világhíradó 23.30 700-as klub 0.10 Hazai turizmus 0.55 Híradó 1.15 No comment 1.20 Világhíradó 1.30 Egyenes beszéd 2.40 A TV ügyvédje 3.40 Műsorszünet
VIASAT3
6.20 Ki ez a lány? 7.05 Joey 7.30 Joey 7.55 Vészhelyzet 8.50 Monk 9.45 Nyomtalanul 10.40 Cogburn, a békebíró 12.45 Segítség, szülő vagyok! 13.40 Lehetetlen küldetés 14.40 Monk 15.40 Doktor House 16.35 Nyomtalanul 17.30 Gyilkos számok 18.25 Gyilkos számok 19.20 Jóbarátok 19.50 Jóbarátok 20.20 Két pasi meg egy kicsi 20.50 Két pasi meg egy kicsi 21.15 Doktor House 22.15 CSI 23.10 ÁlomÉpítők 2. 0.15 Esküdt ellenségek 1.10 Holdfény 2.10 CSI: NY 3.05 Holdfény (ism.) 3.55 Esküdt ellenségek 4.45 Vészhelyzet
EUROSPORT
9.30 Sífutás 11.30 Labdarúgás 15.00 Síugrás 17.00 Labdarúgás 18.00 Sífutás 20.00 Legerősebb ember 21.00 Küzdősport 22.00 Küzdősport 23.00 Küzdősport 24.00 Póker 1.00 Csupa sport 1.05 Pankráció
HÍR TV
7.00 Paletta 7.30 Lapzárta 8.00 Híradó 9.05 Rájátszás 10.05 Ikon 10.30 Ázsia 11.00 Híradó 11.30 Soroló 12.05 Panaszkönyv 12.30 Sportré 13.00 Déli híradó 13.35 Hungarorama, Közvetlen ajánlat 14.05 Lapzárta 14.30 Paletta 15.05 Zöld övezet 15.30 Iskolapélda 16.00 Híradó 16.30 Felfedező 17.05 BBC Reporters 17.30 BBC Hard Talk 18.00 Híradó 18.30 Európai híradó 19.20 Bruttó 19.45 10 perc 20.00 Híradó 21.05 Péntek 8 22.00 Híradó 21 22.30 Célpont 23.00 Híradó 23.30 Riasztás 0.05 Péntek 8 1.00 Műsorszünet
MAGYAR ATV
6.45 Világhíradó 6.55 ATV START 9.05 Start plusz 9.35 Egyenes beszéd 10.50 A TV ügyvédje 12.10 Televíziós vásárlási műsorablak 12.30 Laci bácsi konyhája 12.55 Világhíradó 13.10 Televíziós vásárlási műsorablak 13.30 Fórum 13.55 Televíziós vásárlási műsorablak 16.30 START 17.15 START+ 17.35 OtthonTV 18.05 Hazai turizmus 18.55 Híradó 19.15 Sporthíradó 19.25 Fórum 19.55 ATV Híradó 20.15 Időjárás-jelentés 20.25 Egyenes beszéd 21.40 No comment 21.45 Mindentudás egyeteme 22.55 Híradó 23.15 Világhíradó 23.30 700-as klub 0.10 Hazai turizmus 0.55 Híradó 1.15 No comment 1.20 Világhíradó 1.30 Egyenes beszéd 2.40 Mindentudás egyeteme
VIASAT3
6.45 Ki ez a lány? 7.30 Joey 8.00 Joey 8.25 Vészhelyzet 9.25 Monk 10.20 Nyomtalanul 11.10 Babák 12.45 Segítség, szülő vagyok! 13.40 Lehetetlen küldetés 14.40 Monk 15.40 Doktor House 16.35 Nyomtalanul 17.30 Gyilkos számok 18.25 Gyilkos számok 19.20 Jóbarátok 19.50 Jóbarátok 20.20 Két pasi meg egy kicsi 20.50 Vérmes négyes 21.15 Mike és Molly 21.45 Két pasi meg egy kicsi 22.15 Beugró Plusz 23.15 Nincs kiút 1.25 Viharzóna 3.45 Vészhelyzet 4.30 Lehetetlen küldetés
EUROSPORT
9.30 Csupa sport 9.45 Szánkó 10.15 Sífutás 14.00 Szánkó 14.30 Északi összetett síelés 15.15 Sífutás 16.15 Északi összetett síelés 17.00 Szánkó 17.30 Síugrás 18.30 Műkorcsolya 20.00 Lovaglás 21.00 Favágóverseny 22.00 Boksz 24.00 Póker 1.00 Motorsportok 1.15 Síugrás 2.15 Csupa sport
november 18–24.
2011. NOVEMBER 24., CSÜTÖRTÖK DUNA TV
6.15 Gazdakör 6.40 Híradó 7.00 Közbeszéd (ism.) 7.30 Híradó 7.35 Kisváros (ism.) 8.30 Híradó 8.35 MacGyver (ism.) 9.30 Híradó 9.35 Térkép (ism.) 10.05 Kis Dorrit (ism.) 11.00 Család-barát 12.00 Horvát krónika 12.30 Ecranul Nostru 13.00 Déli harangszó 13.02 Híradó 13.10 Vers 13.15 Kívánságkosár 15.15 Egészség + (ism.) 15.45 Veszélyben (ism.) 16.10 Munka-Társ (ism.) 16.40 Lélek Boulevard (ism.) 17.15 Magyar cirkusztörténet 17.40 Az erdélyi szász kultúra nyomában 18.15 Kisváros 19.00 Híradó 19.30 Közbeszéd 20.00 Térkép 20.30 MacGyver 21.30 Angyalbőrben 22.25 Hírek 22.30 Te rongyos élet – magyar dráma 24.20 Dunasport 24.25 Kosáry Domokos olvasónaplója 1.10 Megalopolis 2.00 Vers 2.05 Himnusz 2.10 Térkép (ism.) 2.40 Kada Ad Libitum 3.30 Család-barát (ism.) 4.25 Kívánságkosár (ism.)
FILM +
6.00 Szent menedék 8.05 Televíziós vásárlás 11.10 Öregdiák nem véndiák 12.45 A nők hálójában 14.30 Az otthon túl messze van 16.40 St. Trinian’s 18.35 Tiszta szerencse 20.20 Padlógáz 22.00 Lélegezz! 23.35 Terrorcsapda 1.20 Betty nővér 3.25 Apámra ütök
DIVA-MAGYAR
6.00 Kisvárosi gyilkosságok 8.00 McLeod lányai 9.00 McLeod lányai 10.00 Kisvárosi gyilkosságok 12.00 Buffy, a vámpírok réme 13.00 Buffy, a vámpírok réme 14.00 Esküdt ellenségek 15.00 Így lesz tökéletes egy pasi – am. vígj. 17.00 Kisvárosi gyilkosságok 19.00 Szívek szállodája 20.00 Szívek szállodája 21.00 A médium 22.00 Döglött akták 23.00 Döglött akták 24.00 Kékpróba 1.00 Teljes zűrzavar – ka. krimi 3.00 Esküdt ellenségek 4.00 Bűbájos boszorkák 5.00 Bűbájos boszorkák
AXN
7.00 Elveszett világ 8.00 American Idol 9.00 Ügyvédek 10.00 Rush 11.00 Sentinel 12.00 NCIS: LA 13.00 Ügyvédek 14.00 The Amazing Race 15.00 American Idol 16.00 NCIS: LA 17.00 Rush 18.00 Sentinel 19.00 NCIS: LA 20.00 Star Trek 21.00 NCIS 21.55 Zoom 22.10 Felejthetetlen 23.10 A törvény embere 0.10 NCIS 1.10 Felejthetetlen 2.05 A törvény embere 2.50 Sentinel
M1
6.25 Hajnali gondolatok 6.28 Kárpát Expressz 6.55 Ma Reggel 10.00 Afrika gyöngyszeme 10.50 Fizikaóra 11.10 Van képünk hozzá 12.05 Hacktion 13.00 Déli harangszó 13.01 Híradó délben 13.25 Kárpát Expressz 13.55 Slovenski Utrinki 14.30 Kvartett 15.00 TED 15.30 Természetfilmesek és egyéb állatfajták 15.55 Lássuk Indonéziát! 16.10 Angyali érintés 16.55 Különleges mentőalakulat 17.45 MM 18.40 Család csak egy van 19.30 Maradj talpon! 20.30 Híradó este 21.00 Sporthírek 21.05 Időjárás-jelentés 21.15 Hallgass a szívedre! – am. dráma 22.55 Az Este 23.30 Valaki 24.00 Múlt-kor 24.30 Angi jelenti 1.00 Zöld Tea 1.30 Sporthírek 1.40 Család csak egy van (ism.) 2.25 MM (ism.)
ANTENA 1
6.00 Figyelő 8.00 Jó reggelt! 10.00 Sajtófigyelő (ism.) 10.50 Menyasszony a fiamnak show 11.00 Nyersz 60 másodperc alatt (ism.) 13.00 Figyelő 14.00 Menyasszony a fiamnak 16.00 Figyelő 17.00 Közvetlen kapcsolat 19.00 Figyelő 20.20 Next Top Model by Catalin Botezatu show 22.00 Lale Devri 23.00 Figyelő 23.45 Pacatos Show 1.00 Az Androméda-törzs – am. sci-fi 3.00 Ismétlések
RTV 1
M2
6.55 Ma Reggel 10.00 Rajnán innen, Dunán túl... 10.30 Fejezetek a magyar vasutak történetéből 10.55 Magyar retro 11.50 Természetfilmesek és egyéb állatfajták 12.15 Jelenetek a szobrok életéből 12.30 TED 13.00 Déli harangszó 13.01 Híradó délben 13.25 Kárpát Expressz 13.55 Csépel az idő 14.45 Barangolások öt kontinensen 15.10 Esély 15.35 Szabadlábon Békésben 16.00 KorTárs 16.30 Aranymetszés 17.20 Mindentudás Egyeteme 18.10 A keramikus Gorkák 18.35 Família Kft. 19.05 Angyali érintés 19.50 Esti mese 20.10 Különleges mentőalakulat 21.00 Híradó este 21.35 McLeod lányai 22.20 Maradj talpon! 23.15 24 24.00 Caterina és a lányok 24.55 Az Este 1.25 Éjszakai műsorok
PRO TV
7.00 Hírek; Mi történik, doki?; A könyvhozó 10.00 Ismétlések 13.00 Hírek 14.00 Magas szőke visszatér – fr. vígj. 16.00 Fiatal és nyughatatlan 17.00 Híradó 17.45 Happy Hour 19.00 Hírek 20.30 A nyakörv – koprod. akcióf. 22.30 Híradó 23.00 A mentalista 24.00 Ismétlések
RTV 2
7.00 Reggeli híradó 8.00 Románia, nap mint nap 10.10 Vihar a palotában 11.25 Ismétlések 14.00 Híradó 14.45 Közérdek 15.15 Teleshop 15.30 Akzente 17.00 Híradó 17.30 Joker-, Lottó 5/40-, Lottó 6/49-, Noroc-sorsolás 18.25 A palota titkai 19.45 Sport 20.00 Híradó 21.10 Te ítélj! 22.10 Exkluzív 23.30 Nincs határ 0.20 És most merre? 1.15 Ismétlések
8.00 Nyomoz a tanárnő 9.10 Ismétlések 12.25 Egy óra biznisz (ism.) 13.15 Szórakoztató showműsor (ism.) 14.00 Parlamenti pártok emelvénye 14.35 Együtt Európába! 15.30 Teleshop 16.00 Nyomoz a tanárnő (ism.) 17.00 Vallomások 18.00 Híradó 18.30 Felejthetetlen napok – am. dráma 20.25 Egy óra biznisz 21.10 Szórakoztató showműsor 22.00 Híradó 23.00 Cinema Dreaming 23.35 Hajtóvadászat – fr.-német dráma 1.25 Ismétlések
ACASĂ
HBO
5.30 Igaz történetek (ism.) 6.30 Valós szerelem 7.30 Teleshop 8.00 Otthoni recept (ism.) 8.15 A ház asszonya 9.15 Teleshop 9.45 Mindörökké együtt 10.45 Teleshop 11.15 Mindörökké együtt 12.30 Teleshop 12.45 Az eskü 13.45 Teleshop 14.15 Clase 406 15.15 Házi recept 15.30 Valós szerelem 16.30 Igaz történetek 17.30 Lola 18.30 Lángoló égbolt 19.30 A ház asszonya 20.30 A szerelem diadala 22.00 Éjszakai történetek 22.30 A csábítás játszmája 23.30 Szerelmi könnyek 0.30 Ismétlések
6.00 Vén csontok – am. vígj. 7.30 Nagyfiúk – am. vígj. 9.10 Carlitos nagy dobása – sp. kalandfilm 11.00 Tükröm, tükröm.. – am. film 13.05 A titánok harca – angol-am. kalandfilm 14.50 Ádám – am. film 16.30 Az időutazó felesége – am. dráma 18.15 Fogtündér – am. vígj. 20.00 Államtitkok – am. thriller 21.50 Oxigén – ro. rövidf. 22.35 A 8 kör – am. horror 24.00 Tantra 1.20 Inni és élni hagyni 2.20 Védtelen gyermek – am.-ka. thriller 4.10 Az utolsó ház balra – am. horror
2011. NOVEMBER 25., PÉNTEK
DUNA TV
6.15 Gazdakör 6.40 Híradó 7.00 Közbeszéd (ism.) 7.30 Híradó 7.40 Kisváros (ism.) 8.30 Híradó 8.35 MacGyver (ism.) 9.30 Híradó 9.35 Térkép (ism.) 10.05 Angyalbőrben (ism.) 11.00 Család-barát 12.00 Slovenski Utrinki 12.30 Kvartett 13.00 Déli harangszó 13.02 Híradó 13.10 Vers 13.15 Kívánságkosár 15.15 Törvény által védve (ism.) 15.45 Pannonia 3 keréken (ism.) 16.10 Lyukasóra (ism.) 16.40 Szerelmes földrajz (ism.) 17.10 Virágzó Magyarország 17.35 Ízőrzők: Sülysáp 18.15 Kisváros 19.00 Híradó 19.30 Közbeszéd 20.00 Térkép 20.30 MacGyver 21.30 Végjáték 22.15 Hírek 22.30 De Luca felügyelő 24.20 Dunasport 24.30 Pilinszky János: Gyerekek és katonák 1.35 Kosáry Domokos olvasónaplója 2.20 Vers 2.25 Himnusz 2.30 Térkép (ism.) 2.55 Chaplin szereti a zenét 3.25 Család-barát (ism.) 4.20 Kívánságkosár (ism.)
FILM +
5.55 Álom, édes álom 8.05 Televíziós vásárlás 11.10 Az otthon túl messze van 13.25 Miss Pettigrew nagy napja 15.05 Az életed sem drága 16.50 A szellemváros rejtélye 18.35 Belphégor 20.20 Rejtőzködők 22.00 Én, a robot 0.05 A bizalom ára 2.05 Az elveszett járat foglyai 3.45 Rejtőzködők
DIVA-MAGYAR
6.00 Kisvárosi gyilkosságok 8.00 McLeod lányai 9.00 McLeod lányai 10.00 Kisvárosi gyilkosságok 12.00 Buffy, a vámpírok réme 13.00 Buffy, a vámpírok réme 14.00 Esküdt ellenségek 15.00 Teljes zűrzavar – ka. krimi 17.00 Kisvárosi gyilkosságok 19.00 Szívek szállodája 20.00 Szívek szállodája 21.00 Árulások hálójában – ka. thriller 23.00 Végső ítélet – ka. krimi 1.00 A plázs királya – am. vígj. 3.00 Esküdt ellenségek 4.00 Bűbájos boszorkák 5.00 Bűbájos boszorkák
AXN
7.00 Az elveszett világ 8.05 American Idol 9.00 Ügyvédek 10.00 Rush 11.00 Sentinel 12.00 NCIS: LA 13.00 Ügyvédek 14.00 The Amazing Race show 15.00 Americal Idol 16.00 NCIS: LA 17.00 Rush 18.00 Dokik 19.00 NCIS: LA 20.00 Star Trek 21.00 Viszszaszámlálás 22.10 NCIS: LA 23.10 Charlie angyalai 0.10 Visszaszámlálás 1.20 NCIS: LA 2.10 Charlie angyalai 3.00 Sentinel
M1
6.25 Hajnali gondolatok 6.28 Kárpát Expressz 6.55 Ma Reggel 10.00 Afrika gyöngyszeme 10.55 Magyarország, szeretlek! 12.10 Útravaló 12.30 Átjáró 13.01 Híradó délben 13.25 Kárpát Expressz 13.55 Roma kultúra 14.25 Esély 14.55 Napló 15.00 Kő, papír, olló 15.25 Versközelben 15.35 Natúra 16.00 Vers mindenkinek 16.05 Angyali érintés 16.55 Különleges mentőalakulat 17.45 MM 18.35 Vers mindenkinek 18.40 Család csak egy van 19.30 Maradj talpon! 20.30 Híradó este 21.00 Sporthírek 21.05 Időjárás-jelentés 21.15 Tiszta őrültek háza 22.00 Mindenből egy van 23.00 Az Este 23.35 Családom és egyéb emberfajták 24.00 A hivatal 24.35 Éjszakai műsorok
ANTENA 1
6.00 Figyelő 8.00 Jó reggelt! 10.00 Sajtófigyelő (ism.) 10.50 Reality-show (ism.) 11.30 Reality-show (ism.) 13.00 Figyelő 14.00 Menyasszony a fiamnak 16.00 Figyelő 17.00 Közvetlen kapcsolat 19.00 Figyelő 20.20 Film 22.30 Film 1.00 Film 3.00 Filmsorozat (ism.) 3.00 Filmsorozat 4.45 Közvetlen kapcsolat (ism.) (A pontos műsor lapzártánkig nem érkezett meg.)
RTV 1
M2
TV2
6.25 Teleshop 7.00 Segíts magadon! 7.25 Tények Reggel 8.00 Mokka 10.40 Stahl konyhája (ism.) 10.50 Babapercek 11.00 Teleshop 12.35 A préri gyermekei – am. western 14.15 Eva Luna (ism.) 15.15 EZO.TV 16.20 Rex felügyelő 17.25 Második élet 18.20 Update Konyha 18.25 Eva Luna 19.30 Tények 20.20 ÖsszeEsküvők 21.15 Jóban Rosszban 22.00 Üvegtigris 2. – magyar vígj. 24.20 Aktív 24.50 Esküdj! 1.25 Tények Este 2.00 EZO.TV 2.35 A blogger 3.25 Sötét titkok 4.40 Segíts magadon! (ism.) 5.05 Animációs filmek
RTL KLUB
6.45 Top Shop 7.10 Törzsutas (ism.) 7.45 Fókusz Reggel 8.35 Reflektor Reggel 8.45 Reggeli 9.25 A szerelem rabjai 10.25 Második esély 11.20 Top Shop 13.10 Asztro Show 14.10 A szív útjai 15.15 Passionada – am. film 17.15 Sarokba szorítva 18.20 Sarokba szorítva 19.30 RTL Klub Híradó 20.15 Fókusz 21.20 Barátok közt 22.00 ValóVilág 23.10 Dr. Csont 24.15 Kemény zsaruk 1.20 Reflektor 1.35 Infománia
PRIMA TV
7.00 Titkos szerelmek (ism.) 8.00 Családi körben (ism.) 9.00 Teleshop 9.30 Szívek találkozása (ism.) 10.30 Tengerészeti helyszínelők 11.30 F Pod 12.30 Teleshop 13.00 Kandi kamera 13.30 Teleshop 14.00 Szívek találkozása 15.00 Családi körben 16.00 Cseresznye a tortán 17.00 Lököttek 18.00 Fókusz 19.00 Sportfókusz 19.30 Cseresznye a tortán 20.30 Horia akadémiája 22.00 Öregek és nyughatatlanok 22.15 Lököttek 23.15 Mondén fókusz 23.45 Tengerészeti helyszínelők 1.00 F Pod 2.00 Ismétlések
PRO CINEMA
7.30 A szerkesztőség (ism.) 8.30 San’t Angelo (ism.) 9.45 Teleshop 10.00 Happy Hour 11.15 Teleshop 11.30 Otthon a konyhában (ism.) 12.30 A szerkesztőség 13.40 Teleshop 14.00 Tara alteregói 14.30 A tömbben (ism.) 15.30 San’t Angelo 16.45 A tömbben 18.00 Seinfeld 19.00 A tömbben 20.00 Terminátor 21.00 Seinfeld 22.00 Álnokok és elnökök – am. vígj. 24.00 South Park 0.30 Törtetők 1.00 Álnokok és elnökök (ism.) 2.30 Terminátor (ism.) 3.15 South Park (ism.) 3.45 Pro Cinema-világ 4.15 Apropo TV (ism.)
TV2
6.55 Ma Reggel 10.00 Rajnán innen, Dunán túl... 10.25 Fejezetek a magyar vasutak történetéből 10.50 Magyar bulizene 11.45 Natúra 12.10 Mesélő cégtáblák 12.30 Kő, papír, olló 13.01 Híradó délben 13.25 Kárpát Expressz 13.55 Szép otthonok, remek házak 14.15 Alakok tájban 14.40 Tudástár 15.05 Natúra 15.35 Szabadlábon Nógrádban 16.00 Valaki 16.25 Sírjaik hol domborulnak... 16.50 Pecatúra 17.15 Mindentudás Egyeteme 18.10 Tanító ösvények: Csongrád 18.35 Família Kft. 19.05 Angyali érintés 19.50 Esti mese 20.10 Különleges mentőalakulat 21.00 Híradó este 21.35 McLeod lányai 22.20 Maradj talpon! 23.15 24 23.55 Éjszakai műsorok
6.25 Teleshop 7.00 Alexandra Pódium (ism.) 7.25 Tények Reggel 8.00 Mokka 10.35 Stahl konyhája (ism.) 10.45 Babapercek 10.55 Teleshop 12.30 Fedőneve: Jane Doe – am. krimi 14.15 Eva Luna (ism.) 15.15 EZO.TV 16.20 Rex felügyelő 17.25 La Pola 18.20 Update Konyha 18.25 Eva Luna 19.30 Tények 20.20 ÖsszeEsküvők 21.15 Jóban Rosszban 22.00 ÖsszeEsküvők 23.25 Aktív 24.00 Esküdj! 24.35 ALL IN 1.05 Tények Este 1.40 EZO.TV 2.40 Hősök 3.30 A Holcroft egyezmény – am. thriller
PRO TV
6.45 Top Shop 7.10 Infománia (ism.) 7.45 Fókusz Reggel 8.35 Reflektor Reggel 8.45 Reggeli 9.25 A szerelem rabjai 10.25 Második esély 11.20 Top Shop 13.10 Asztro Show 14.10 A szív útjai 15.20 Rejtélyek asszonya – am. krimi 17.15 Sarokba szorítva 18.20 Sarokba szorítva 19.30 RTL Klub Híradó 20.15 Fókusz 21.20 Barátok közt 22.00 ValóVilág 23.10 Az utolsó meló – am. akcióf. 1.00 Reflektor 1.15 Törzsutas (ism.) 1.45 Róma 2.50 Autómánia (ism.)
7.00 Hírek; Mi történik, doki?; A könyvhozó 10.00 A magas szőke visszatér (ism.) 12.00 Fiatal és nyughatatlan (ism.) 13.00 Híradó 14.00 Amerikába jöttem – am. vígj. 16.00 Fiatal és nyughatatlan 17.00 Híradó 17.45 Happy Hour 19.00 Híradó 20.30 Érted táncolok 1.00 Explore Midnight 1.30 Ismétlések
RTV 2
RTL KLUB
PRIMA TV
7.00 Híradó 8.00 Románia, nap mint nap! 10.10 Vihar a palotában 11.25 Nincs határ 12.20 TVR 55 12.40 A palota legendái (ism.) 14.00 Híradó 14.45 e-FORUM 15.15 Teleshop 15.30 Parlamenti pártok emelvénye 16.00 Románia parlamentje 17.00 Híradó 17.30 La vie en rose 18.25 A palota legendái 19.45 Sport 20.00 Híradó 21.00 Egyszer az életben 23.10 Gomorra – ol.-fr. dráma 1.00 Bob Marley koncert 2.20 Ismétlések
8.00 Fraser és a farkas 9.10 Felejthetetlen napok (ism.) 10.45 Egészségpasztilla 10.50 Vallomások (ism.) 11.50 Bazár (ism.) 12.35 Egy óra biznisz (ism.) 13.30 Jamie, az egészséges táplálkozás minisztere 14.00 Motormágia (ism.) 14.35 Együtt Európába! (ism.) 15.30 Teleshop 16.00 Fraser és a farkas (ism.) 17.00 Híradó 17.25 Remix (ism.) 18.30 Nyugtalan lelkek – ka. dráma 20.15 Divatvilág 20.25 Egy óra biznisz 21.10 Topping 22.00 Híradó 23.00 Van, akinek tetszik 24.00 Murdoch nyomozó 0.55 Ismétlések
7.00 Ház, építészet és design (ism.) 7.30 Levintza bemutatja (ism.) 8.00 Családi körben (ism.) 9.00 Teleshop 9.30 Szívek találkozása (ism.) 10.30 Tengerészeti helyszínelők 11.30 F Pod 12.30 Teleshop 13.00 Sport, diéta, sztár 14.00 Szívek találkozása 15.00 Családi körben 16.00 A varázsnövény titka – am. dráma 18.00 Fókusz 19.00 Sportfókusz 19.30 Cseresznye a tortán 20.30 Hulla, hó, telizsák – am. thriller22.30 Az arc nélküli ember – am. dráma 1.00 Ismétlések
5.30 Igaz történetek 6.30 Valós szerelem 7.30 Teleshop 8.00 Otthoni recept 8.15 A ház aszszonya 9.15 Teleshop 9.45 Együtt mindörökké 10.45 Teleshop 11.15 Mindörökké együtt 12.30 Teleshop 12.45 Az eskü 13.45 Teleshop 14.15 Clase 406 15.15 Házi recept 15.30 Valós szerelem 16.30 Igaz történetek 17.30 Lola 18.30 Lángoló égbolt 19.30 A ház asszonya 20.30 A szerelem diadala 22.00 A csábítás játszmája 23.30 Szerelmi könnyek 0.30 Házi recept 0.45 Clase 406 1.45 Ismétlések
6.00 Carlitos nagy dobása – sp. kalandfilm 7.45 Fogtündér – am. vígj. 9.25 Felvétel indul! 9.50 Baaria – ol.-fr. dráma 12.20 Secretariat – am. dráma 14.25 Csodakavics – am.-emirátusokbeli vígj. 15.55 Hellboy II – am. akcióf. 17.55 Könnyű nőcske – am. vígj. 19.30 Filmek és sztárok 20.00 Vasember 2 – am. fantasy 22.00 Inni és élni hagyni 23.00 A gyilkos bennem van – am. krimi 0.50 Boardwalk Empire 1.40 Közellenség – am. krimi 3.55 Az utolsó tánc – am. dráma 5.35 Filmek és sztárok
7.30 A szerkesztőség (ism.) 8.30 30 San’t Angelo (ism.) 9.45 Teleshop 10.00 Happy Hour 11.15 Teleshop 11.30 Otthon a konyhában 12.30 A szerkesztőség 13.40 Teleshop 14.00 Tara alteregói 14.30 Otthon a konyhában 15.30 San’t Angelo 16.45 A tömbben 18.00 Seinfeld (ism.) 19.00 A tömbben 20.00 Tükröm, tükröm… – am. vígj. 22.45 Tuti tipp a túlvilágba – brit-német dráma 0.45 South Park 1.15 Törtetők 1.45 Tükröm, tükröm… (ism.) 3.45 Pro Cinema világ (ism.)
ACASĂ
HBO
PRO CINEMA
Sport << 15. oldal
november 18–24.
80 éve a sportpályákon Szöllősi László, az egykori ASA hajdani hátvédje, jelenleg a FCM egyik korosztályos csapatának edzője az a játékos típus volt, akinél jobbat egy edző nehezen kívánhat magának: tisztelettudó, fegyelmezett és megbízható, aki mindig példásan elvégezte a reá szabott feladatokat. Hosszú, 1959-től 1986-ig nyúló pályafutása alatt sárgalapok miatt soha nem volt eltiltva, viszont az is igaz, hogy kőkemény játékos volt. Kevesen tudják, hogy a Szöllősi családban, három generáción keresztül, számos sportoló öregbítette a família hírnevét. Az első írásos dokumentumok 1929-ig nyúlnak vissza, amikor Szöllősi László egyik nagybátyja, József már az egykori MSE leigazolt játékosa volt. Beszélgetésünk alkalmával együtt próbáltuk körüljárni a családfát, felsorolni ki, hol és mit sportolt a népes család tagjai közül. – Apámék heten voltak testvérek, öt fiú (közülük édesapám a legkisebb) és két lány. Az öt fiú mind focizott, sőt volt egy eset, amikor mind az öten pályán voltak – vágott a történet közepébe a jelenleg is nagyon népszerű Szöllősi László, majd így folytatta: – Mi ketten vagyunk testvérek, a húgom A-osztályos és válogatott kézilabdázó volt és én, aki gyerekkorom óta rúgom a bőrt. Amikor a hajdani ASA itthon játszott, nekem egy egész sor jegyet kellett beszereznem. Az E tribün 9. vagy 10. sora mindig a Szöllősiéké volt.
Édesapám az MSE, majd az MTE-csapatainál játszott, aztán játékos-edzőként szerepelt a Dermagantnál, az IGL-nél és az Unitatea együtteseinél, és 39 éves korában fejezte be az aktív labdarúgást.
és 39 éves korában fejezte be az aktív labdarúgást.
– És a többiek? – Szöllősi József, egyik apai nagybátyám az MSE-ben játszott, de a hajdani dicsőszentmártoni Sticlánál is megfordult, míg az ő lánya egyetemi műkorcsolyázó bajnok is volt a Vida– Szöllősi párosban. Atyám másik testvére, György az 1932-1933-as bajnoki idényben már szerepelt az egykori MTE-színeiben, sőt a futballal párhuzamosan tekézett is. Édesapám harmadik bátyja, Sándor kevesebbet focizott, mivel egy súlyos vállsérülés miatt korán szögre kellett akasztania a csukákat. Viszont az ő fia, a Ferencváros és a Volán együtteseiben is játszott hajdanán. A húga műkorcsolyázott, de nem is akárhogyan, hiszen országos második is volt. A negyedik testvér, János 1935-ben az MSE színeiben mutatkozott be, majd játszott még a Monopol és Sticla együtteseiben is, sőt párhuzamosan ő is tekézett, ahol jó eredményeket ért el egyéniben és csapatban egyaránt. Mindkét lánya kézilabdázott a Hargita SK-nál, majd a Mureşulnál az A-osztályban.
– Önök ketten voltak testvérek, s köztudott, húga tehetséges kézilabdázóként szerzett hírnevet magának. Kérem, meséljen az ő pályafutásáról is! – Petelei (Szöllősi) Mária-Magdolna 1961-ben kezdett kézilabdázni az Iskolás Sportklub keretén belül, Gálfalvi Artúr keze alatt, majd 1964-65-ben vett részt első alkalommal országos sportiskolás döntőben, ahol a csapat bronzérmes lett, ő meg a legfiatalabb résztvevő címet szerezte meg. Az 196869-es bajnoki idényben, első alkalommal a román kézilabda történetében, az ISK-csapata, amelynek tagja volt, bejutott a ,,B”-diviziós bajnokságba, ugyancsak Gálfalvi Artúr vezetésével. 1969-ben átigazolt a Maros SK-hoz, amelyet Hellvigh Wilhelm edzett, és az együttes célkitűzése az A-osztályba jutás volt, ami sikerült is 1970-ben. 1970-től 1980-ig az A-osztályban játszott, négy éven keresztül csapatkapitány volt, 1980-ban országos ezüstérmesek lettek. Az idők során még Florea Viorel, Kulcsár László és Botan Virgil is edzője volt. Mária-Magdolna 1969-ben a junior válogatott, 1970-1971 között az iúsági válogatott, majd 1971-től a felnőtt válogatott tagja is volt, a hollandiai világbajnokságon is részt vett, ahol Románia bronzérmes lett. Az aktív pályafutást 1980-ban hagyta abba, majd edzőként kamatoztatta tudását, több egykori tanítványa a B és az Aosztályban is megállta a helyét.
– A Laci bácsi édesapja hol sportolt? – Édesapám az MSE, majd az MTEcsapatainál játszott, aztán játékos-edzőként szerepelt a Dermagantnál, az IGL-nél és az Unitatea együtteseinél,
– Elértünk az ön sportolói, azaz labdarúgói pályafutásához. Mikor is kezdte, majd hol folytatta a focit? –1959-ben kezdtem el futballozni az egykori Hargita Iskolás Sportklubnál,
Bálint és Szász Károly edzők kezei alatt formálódtam. Ifi játékosként szerepeltem a Mureşul meg az ASA színeiben, többször voltam megyei válogatott, kétszer meg beválogattak az ifi-válogatott bővített keretébe, ahol többek közt engem is díjaztak Ion Dumitruval, Iordanescuval, Moldovan Alexandruval együtt, viszont ismeretlen okok miatt, nem sikerült bemutatkoznom hivatalos mérkőzésen. Az 1967-1968-as bajnoki évadban kölcsön-játékosként szerepeltem a marosvásárhelyi, egykori C-osztályos Medicina csapatánál, aztán viszszakerültem az ASA-hoz. –Talán sikeresebb labdarúgói karrierben lett volna része, ha annak idején elfogadja a bukaresti Dinamo ajánlatát? –Lehetséges, de én nem akartam távol lenni a családomtól, ettől a várostól, hiszen nekem mindenem Marosvásárhely. Az ajánlatot egyébként még az ifi válogatottba való meghívás idején kaptam, a kiöregedő Popa helyébe szerettek volna leigazolni a Dinamo akkori vezetői. Egy bizonyos ideig a hajdani C-osztályban szereplő fővárosi Electronicához akartak küldeni játszani, szokni a bukaresti életet, de én nem fogadtam el az ajánlatot. – Mikor került a dícsőszentmártoni Chimicához? – 1977. május 22-én játszottam életem utolsó A-osztályos mérkőzését a Jiul ellen, majd még abban az évben, egy súlyos sérülésből felépülve, négy éves szerződést kötöttem a dicsőiekkel, de két év után hazatértem. – Kik azok az ismert edzők, akiknek a keze alatt játszott? – Sok kiváló szakemberrel dolgoz-
tam együtt, az ifiknél edzőm volt Bálint, Szász Kari., Kiss Árpád, Vakarcs Domi, Gierling Gyuri, Brassai István, míg a felnőtt csapatoknál Bóné Tibor, Catana Romeo, Steinbach, Bocsárdi Márton, Bay Gyurka, Mészaros Teodor. – Az ön fia, László, aki most 31 éves, futballozott-e? – Igen, játszott még Kanyaró Attila keze alatt is a Sportiskolánál, de bizonyos okok miatt fiatalon abbahagyta. – Laci bácsi jelenleg is edzőként dolgozik, a helyi FCM keretén belül, ahol a 2004-es korosztályú gyerekeket tanítja. Kezei közül az évek során több ismert, A-osztályban is bemutatkozott, tehetséges labdarúgó került ki. Kérem, nevezzen meg egyet-kettőt közülük. - Egy edző szívét sok öröm, boldogság tölti el, amikor munkáját értékelik és beérni látja munkájának a gyümölcsét. Valóban sok ügyes játékos került ki az én kezeim közül is, itt megemlíthetem az Astafei, Vartic, Szilágyi Lóri, Sepsi Laci (Temesvári Poli), Chetan (Sportul Studenţesc) nevét. – Mi az oka annak, hogy ön a sportpályafutása során mindig is hű maradt városához, együtteséhez, a hajdani ASAhoz, mindannak dacára, hogy nem egy alkalommal anyagi szempontból igen kedvező ajánlatokat kapott? – Mindig is lokálpatrióta voltam,
szerettem a várost, a csapatot, ahol játszottam, és nem utolsósorban a családom, amitől soha nem tudtam volna huzamosabb ideig távol lenni, hiszen mindig is szívvel-lélekkel támogattak. Mi több, harmonikus családi körbe éltem le kedves feleségemmel eddigi életem, példa erre a 40 éves házassági évfordulónk, amit nemrég ünnepeltünk. Ez mindenre választ ad szerintem. – Utolsó kérdésként, kérem, mondja el a Központ olvasóinak, hogy mi is lehetett a titka annak, hogy a Szöllősi család szinte valamennyi tagja valamilyen szinten sportolt, sokuk sikert sikerre halmozva. Ugyanakkor mi is volt az ön példamutató futballkarrierjének a titka? – Hála Istennek olyan fizikai adottságokkal és akarattal voltak megáldva, ami szinte páratlan volt annak idején, sőt a sportban lelték örömüket, hobbijukat is egyben, ami számukra életforma volt. Remélem, majd a leendő unoka, unokák is sportolni fognak. Én nem voltam őstehetség, de valamit mégis ,,örököltem” az őseimtől, de az édeskevés volt az élvonalban való szerepléshez. Mindenhez, amit elértem az életben és a focipályán egyaránt nagyon sok verejték tapad, megfeszített, kemény, némelykor önfeláldozásig menő, fárasztó munka gyümölcse – mondta el lapunknak a Szöllősi család azon tagja, akiben ,,nagy szív” dobog, ami a város és a klub iránti határtalan odaadásban és szeretetben, a szinte párját ritkító küzdőképességben és lelkesedésben jut kifejezésre. Ezt nem lehet megtanulni, ez kétségtelenül veleszületett erény.
A marosvásárhelyi FCM-együttese, lapunk megjelenésének napján, november 18-án pénteken, Ploieştien játszik a XIV. forduló keretén belül, a bajnoki tabella 12. helyén tanyázó helyi Petrolul ellen. Az A-osztályos labdarúgó mérkőzést a Digi Sport 18 órai kezdettel élőben közvetíti. Az oldalt szerkeszti: Czimbalmos Ferenc-Attila
CM YB
16. oldal >> Szórakozás
november 18–24.
Küldjön be négy heti megfejtést, és nyerjen! A helyes megfejtők között minden hónap utolsó hétfőjén egy hónapra szóló előfizetést sorsolunk ki. Címünk: Marosvásárhely, Rózsák tere 16. szám
CM YB